Tartalmi kivonat
Szemünk és jellemünk A lélek tükre a szem. Végigjártuk, hogy milyen szemszín milyen jellemet, megváltást és hangulatot sugall. A szemek színét a jellemző hajszínnel állítottuk párba. Az eredeti hajszín mellett a választott hajszínt is figyelembe kell venni, hiszen az sem mindegy, ki milyen hajszínnel azonosul, és ehhez milyen szemszín társul. Ha tehát színes kontaktlencsét választunk, figyeljünk oda arra, hogy milyen lelki és testi hatásokat érhetünk el vele. Kék szem, sötét haj: Tiszta világos színeivel kissé felszínes bonyolult jelenség. Ha sötét hajú az illető és világos, sima bőrű, általában nem megy a dolgok mélyére, útvesztőkben vergődik. Többnyire aprólékos, kisstílű is lehet. Érzékenység, néha túlságosan is, vagy nagyon mély átérzés jellemzi. A legjobb, ha felszínen marad, ott elemez és értelmez, csak ezután jut el a dolgok mélyére. Rengetegszer mondja, hogy nem az ő gondja, önhibáján kívül
vannak a dolgok, ujjal mutat másokra. Szeretetéhes, szexben erősen kényszeres Biztosítékokat keres a szerelem bizonyosságára. Világoskék szem világos haj, egészen szőke: Az érzékiség még nagyobb erővel tör fel belőle. Megfordul a helyzet, ő lemehet a mélytudatba, és előáshatja ami a lelkében van, finom dolgok, filigrán természetű kérdéseket boncolgathat és éppen az a fejlődése útja, hogy a felszínt elhagyja. Sötét kék szem, sötét haj Mély érzelem nyilvánul meg az ilyen embernél. Ha keskeny az ajka, női kegyetlenséget jelent. Lelki fejlődése a kegyelemben kell megnyilvánuljon Sötétkék szem világos hajjal: Lehet, hogy szélsőséges jellem. Lehet roppant harmonikus, de ömlengően áradó természetű is. Biztonságvágya nagyon nagy Bőbeszédűbb az átlagnál, ha bőrének színe sötétebb, kreolos. Világos bőrűeknél mindez – főleg a vastag ajaknál – drámai hajlamot, nagy előadói készséget mutat. Ezt jól láttuk
Dr Szöszinél a filmen Sok kétség gyötri, de az okosabbik szőke típusa ő. Kék szem, vörös haj: Az őrület maga! Ha nagyok a keblei, teljesen a kéjre épül a természete, hosszú körmöket viselve és szeplőkkel, fergeteges ígéret egy vele töltött éjszaka. Érdek és pénz vezérli az ilyen nőt. A fejlődési útja éppen a szex és pénz útján nyilvánul meg Mély depressziójából a vágyak és ölelések emelik ki, ismeri az esendőséget, a lágyságot és nagyon nagy a szeretetének a skálája. Kék szem barna hajjal sötétebb bőrrel ínyenc hajlam, igazi konyhatündér. Művészeti hajlama erőteljesebb mert a, ráérzés és intuíció az erőssége. Szürke szem, barna hajjal: (sötétbe hajló) Naivitás jellemzi, pellengérre teszi magát lelkében kutakodva, komoly önfejlesztéssel éri el lelki magaslatait. Kishitűség jellemzi, de ha hite megerősödik, akkor át tudja magát segíteni a jobb időkre. Fontos, hogy legyenek megértő barátai
Szürke szem szőke hajjal ritka. Erősen gyógyító hajlamú, gyógyerejű ember Kényszeres a törekvése a jóra. Ha nő, akkor igyekszik jó anyává válni, intuitív, ösztönös Vörös haj szürke szem. Világos bőr Ösztönző ereje a nyerés Általában igen erőteljes jellem, főleg, ha oroszlán jegyű, akkor benne van a végtelenben. Ha vízöntőben, akkor nyers, de adakozó. Zöld szem barna hajjal: Spekuláció az anyagban. Vezérelve a hűvös érdek, mivel pénzhez és anyaghoz tapadt. Az anyagon keresztül kap erőt, és ez az előrelépésének módja. Lelki ereje nagy Zöld szem, szőke haj: Sok benne a gyűlölet, a gyűjtés, gyülekezés vágya. Végletes jellem Emésztéssel lehet gondja Ami nem emészthető számára az forrong. Zöld szem vörös haj: Ritka és szépséges. Ritka energiát testesít meg, nyers asszonyi ösztönzőket hoz. Nem hajlik a gonoszra, a gyűlöletre és szeret gyűjtögetni Bájos, kellemes, nőies, még akkor is, ha férfi
ilyen adottságú. Igen jó a humora, ha kora gyerekkorában nem törik le benne. Ha letörik benne a humort gyerekkorban, akkor sziszifuszi pitiánerré válik Barna szem barna haj: Meleget ad. A föld azon rezgését testesíti meg, amely a jellemszilárdságot adja. Párkapcsolatban erős tapadásra és fixációra is hajlamos. Óaranyba hajló barna hajjal túláradóan adja szeretetét. A mélybarna szemű és a fekete hajú pedig erotikus, végtelen nagy jellem. Van benne elfogultság és jól oldódik alkoholban és drogban, mert szilaj Barna szem szőke haj. Óarany hajjal, igen erős spirituális rezgésű ember Útkereső, ám óvatos, gyenge energetikájú. Ha nincs erős arcvonása, - például erőteljes áll, vagy nagyobb orr - akkor szétfolyó személyiségű, főleg, ha még az ujjai is vékonyak, igen gyenge jellem. Ha van erős vonása, akkor tiszta, erősebb jellemű. Szőke haj középbarna szemmel: Olyan ártatlan, mint az ibolya. Finom, lágy, maga a kellem
íb>Sötétbarna szem szőke hajjal: Puha lágy érintésű, kísérthető, sok lehetőséggel. Kedves és kellemes. Fekete szem fekete haj sötét bőrrel: Déli típus energetizált fergeteges erejű, részrehajlás van benne és hajlandóság a bűnre, bűnszövetségre. Minden sűrű ami körülveszi őket Világos bőr fekete haj és szem: Ragyogóak, és szép emberek, kiegyensúlyozott finom vonások szép kéz jellemzi. Harmonikus lélek Sághy Enikő Lélekvezetési tanácsadó