Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » Pálócziné Tóth Mária - Szociális korporatizmus

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Szociális korporatizmus Készítette: Pálócziné Tóth Mária 2003/2004. II évfolyam Ifé Levelező tagozat B. csoport Bevezetés: A jóléti államok típusai A jóléti államok között fellelhető különbségek nem egyenletesen oszlanak el, hanem a működésmód mentén képezhető csoportok szerint szóródnak. A kis államok többsége a demokratikus korporatizmusban találta meg a rugalmas alkalmazkodásnak és a t ársadalmi költségek kompenzálásának gazdasági és politikai mechanizmusát. Az egyik csoportban találjuk a „liberális” jóléti államot, melyben a rászorultság igazolásához kötött segélyezés, a szerény színvonalú univerzális transzferek vagy az ugyancsak szerény társadalombiztosítási rendszerek játszanak domináns szerepet. A másik csoport a szociális korporatizmus, ezeket nevezhetjük szociáldemokrata típusúaknak is, mivel ezekben az

országokban világosan a szociáldemokrácia volt a szociális reform mögött álló domináns erő. A szociáldemokraták az állam és a piac, illetve a munkásosztály és a középosztály dualizmusának eltűrése helyett inkább egy olyan jóléti államra törekedtek, amely a legmagasabb szinten biztosít egyenlőséget, nem pedig csak a minimális igények kielégítésének egyenlőségét garantálja. Ausztria, Norvégia és Dánia a szociális korporatizmus útjára lépett. Szociális korporatizmus / Norvégia, Dánia / A háború után az újjáépítés feladatai helyébe az ötvenes években újabbak kerültek: az iparosítás folytatása vagy betetőzése, a világpiacon meghódított pozíciók megtartása. Különösen Dániában megnőtt az ipar aránya és még inkább a szállításé, az energetikáé, végül olyan ágazatoké, mint például a k ereskedelem stb. Magában az iparban megnövekedett a termelési eszközök termelésének az aránya.

Norvégiában is nőtt az ipar aránya, főleg a kohászat és a gépgyártás. Az ötvenes évek második felében a termelés évenkénti növekedése szemmel láthatóan fokozódott. 1960-ban az ipari termelés mutatója (1953-at 100-nak véve) Norvégiában 143, D ániában 142 vol t. Sikeresen fejlődött az agráriparosítás hatására a mezőgazdaság, termelése növekedett és eközben gyorsan csökkent a mezőgazdasági munkával foglalkozó személyek száma. Dániában, a tőkés Európa élenjáró mezőgazdasági országában a t ermelés szintje 1959-ben 50%-kal magasabb volt mint 1940-ben. A mezőgazdaság állandó foglalkoztatottjainak száma 397000-ről 300000-re, vagyis 30%-kal csökkent. Norvégiában, amely a háború előtt nem ismerte a kombájnt, 1957-ben 3500 darab volt. 1 A szükséges növekedési ütemet és a termékek versenyképességét a tőkeberuházások meglehetősen magas szintje biztosította, különösen Norvégiában, ahol az ötvenes

években a befektetések a n emzeti összterméknek mintegy 50%-át érték el. Az új befektetéseknek csak csekély része jutott a külföldi tőkére. Az ötvenes években az egészében véve kedvező gazdasági fejlődés az évtized vége felé megkönnyítette a szakszervezeteknek és a munkáspártoknak a dolgozók reáljövedelmének növeléséért folytatott harcát. Az életszínvonal nemcsak a háború előtti, hanem a háborút követő évekhez képest is növekedett. Különösen szemléletes Dánia példája. A dán iparban 1949 és 1959 köz ött a reálórabér 50%-kal, Norvégiában az állampolgárok személyi reáljövedelme ugyanebben az időben 25%-kal növekedett. Az ötvenes években a munkanélküliség csökkent (az általa különösen sújtott Dániában is), a szakszervezeti tagoknak most már csak 1-2%-a volt munkanélküli, és számos iparágban munkaerőhiány mutatkozott. Pártok és a szakszervezet kapcsolata: Norvég munkáspárt Elvileg

fenntartja, hogy a p árt célja a s zocialista társadalom felépítése a d emokratikus szocializmus alapján. Ennek eszközei: a politikai demokráciának és az állampolgárok politikai aktivitásának fejlesztése, továbbá a gazdasági és ipari demokrácia, melyet a bank és hitelrendszer társadalmi ellenőrzésével és olyan vállalati szervek felállításával kíván biztosítani, melyek döntő hatással vannak a vállalatok fejlődésére. Elismeri ugyanakkor a magántulajdon jogosultságát bizonyos ágazatokban, mert nem a termelési eszközökre vonatkozó formális tulajdonjog dönti el a társadalom fejlődésének lehetőségeit. Számos pozitív szociális intézkedést támogat: 40 órás munkahét bevezetése, a kis- és közepes keresetűek adójának csökkentése stb. A párt nagy munkás, halász és kisparaszti tömegmozgalmat irányít: meghatározó befolyása van a Norvég Szakszervezeti Szövetségben és a Norvég Szövetkezeti Szövetségben.

1935-től 1965-ig és 1970-1972-ben az ország vezető pártja volt. Dánia Szociáldemokrata Pártja Tagságának, szavazóinak nagy része munkás és alkalmazott, kisebb része kispolgár és értelmiségi. A párt irányítja a több százezer munkást és alkalmazottat tömörítő Dán Szakszervezeti Szövetséget, meghatározó befolyása van a Szövetkezetek Országos Szövetségében. 2 1945 óta a párt mindössze három rövid időszakban került ellenzéki helyzetbe (1945-1947, 1950-1953, és 1968-1971). Egyébként vagy önállóan, vagy más párttal szövetségben szociáldemokraták kormányoznak. A Jóléti államok megszilárdulása / Norvégia, Dánia / Az erőteljes konjunktúra időszaka, amelybe Dánia a háború után először 1957-ben lépett be, itt is kedvezett a rég megígért szociális reform végrehajtásának. 1956 és 1961 között egy sor új törvényt hoztak, amely jelentősen javította a társadalombiztosítás ügyét. Ettől kezdve az

öregségi nyugdíj jogát minden állampolgár elnyerte. Az öregségi nyugdíj összegét növelték, és vásárlóerejét garantálták. Az öregek legszegényebb rétegének nyugdíját felemelték, de ezek teljes nyugdíja csupán egy képzetlen munkás fizetésének a felét érte el. Egyidejűleg bevezették az 1%-os jövedelmi biztosítási adót valamennyi adófizetőtől, a nyugdíjkorhatár 67 év, az egyedülálló nőknél pedig 62 év. A táppénz összegét és fizetésének időtartamát növelték, a betegpénztárak szolgáltatásait ingyenesen igénybe vevő személyek körét bővítették, és az állam arányát a betegsegélyző pénztárak finanszírozásában megnövelték. A Norvég Munkáspárt is társadalombiztosítási törvényekkel erősítette meg helyzetét. 1956 és 1959 között Norvégiában bevezették az általános betegségi biztosítást, és több más reformot hoztak az öregségi vagy a családfenntartó elvesztésekor járó nyugdíjak

kifizetése ügyében. Az ötvenes években iskolareformokat hajtottak végre, amelyek az egységes iskolarendszer létrehozására, a v árosi és falusi iskolai oktatás feltételeinek kiegyenlítésére irányultak. Később a hatvanas években Norvégiában bevezették a kilencéves kötelező oktatást, és Dániában is erre készülődtek. Mindezen intézkedések eredményeképpen a szociáldemokraták népszerűsége különösen Dániában növekedett meg, kormányaik helyzete megszilárdult. A hatvanas években a koncentráció jellegzetes formájává vált a nagy társaságok összeolvadása, a nagyoknak a még nagyobbak általi elnyelése, az úgynevezett horizontális összeolvadás egy ágazaton belül. A hatvanas évek közepén Dániában 1200 érvényben lévő kartellszerződés volt. Norvégiában az ár és profit kartellegyezmények tilalma (1969) a k onkurencia korlátozásának más formáit szülte, „együttműködési megállapodásokat” a termelés és az

értékesítés terén. A koncentráció a bankoknál, nevezetesen a kereskedelmi bankoknál érte el tetőpontját. Ezek számának csökkenése Dániában és különösen Norvégiában is folytatódott 3 A hitelintézmények szerepét mind gyakrabban biztosítótársaságok játszották, a biztosítás koncentrációja nem maradt el a bankok koncentrációja mögött. Norvégiában és Dániában az ipari, kereskedelmi és hajótulajdonos társaságok maguk tartják kezükben a legnagyobb bankok részvényeinek jelentős részét. Az eredmény mindenképpen a finánctőke blokkjainak uralma. A gazdasági fejlődés sikerei természetesen kihatottak a népek életszínvonalára is A norvég és a dán családok életének is nélkülözhetetlen kellékeivé váltak a személygépkocsik (1967-ben átlag minden negyedik családnak volt) vagy a kertes nyaralók és az üdülés. Ugyanakkor ez a j ólét egyáltalán nem mondható sem teljesnek, sem pedig általánosnak. A munka

elvesztésének veszélye, különösen időskorban nem tűnt el. Állandó ingerültséget vált ki az infláció, a dolgozók fizetésüknek mind nagyobb részét kénytelenek adókra és lakbérekre fordítani. Dániában a hatvanas években a munkások egynegyedét tekintették alacsony fizetésűnek. A közép- és felsőfokú képzettséggel rendelkező vagy azt nélkülöző emberek fizetése közötti szakadék elérte az egy a tízhez, sőt az egy a tizenöthöz arányt is. Dániában, amelynek társadalmi szektora szerényebb volt az iparban és a tőkebefektetésekben, az állam különösen erőteljesen folyamodott a pénzügyi politika eszközeihez és a gazdasági kérdések törvényhozás általi megoldásához. (egy-két évig ideiglenes törvény határozta meg a munkabérek, az osztalékok és az állami támogatások folyósításának feltételeit.) Annak ellenére, hogy mindkét országban új, hosszú távú tervezőintézményeket hoztak létre, mégpedig

nemcsak az állami beruházásokhoz, hanem az országos és helyi gazdaság egésze számára is, a hatvanas években a tervezésnek még mindig csak orientáló jellege volt. Az ipar magántőkés gazdái figyelemmel kísérték ezeket a javaslatokat, de ellenezték a direktív tervezést, és maguk a kormányok sem mindig tartották magukat különösebben a saját tervezőpénzügyi intézményeik javaslataihoz. A tudományos-technikai forradalom meggyorsította a társadalmi struktúrában végbemenő változásokat, új munkás, alkalmazott és értelmiségi kategóriákat hozott létre. A társadalombiztosítás legsürgetőbb kérdéseinek megoldása után különösen szemmel láthatókká váltak a kisebbség gazdasági uralma, a szűk körű demokrácia, a nagyfokú egyenlőtlenség. A hatvanas évekre jellemző továbbá a tanulók gyors mennyiségi növekedése és ennek következtében összetételük demokratizálódása. A dolgozók új nemzedéke mellett éppen a

demokratikus diákság vált az új tiltakozási formák hordozójává. 4 Eközben kiéleződött a bűnözés növekedésének problémája, különösen a fiatalkori bűnözésé, gyorsan növekedett az alkoholizmus, a kábítószer-élvezet. Az ifjúság jelentős csoportja, főleg a tanulók tiltakoztak a kispolgári egyhangúság és unalom, az elavult társadalmi formák ellen, ezt azonban gyakran torz formában, az általános magatartási formák megsértésével, sőt a külső megjelenés eltorzításával tették. Összefoglalás Az új kompromisszum politikai feltételei történetileg a vizsgált országokban kialakuló feudalizmus gyengeségével függtek össze. A feudalizmus gyengesége a földbirtokos arisztokrácia gyengeségében mutatkozott. A másik feltétel a kis országok gazdasági nyitottságán alapult. Az export orientáció következményeként létrejövő, az agrártársadalmat is érintő iparosítás nyomán szorosabb kapcsolatok alakultak ki a

gazdaság különböző szektorai, a társadalom különböző rétegei között. E két tényező kölcsönhatása a kis országok fejlődésének sajátosságai. A megkésve iparosító államok a szociális korporatizmus kategóriájába tartoznak. Jellemzői a robbanásszerű gazdasági növekedés, a vállalkozások viszonylag nagy méretei, az ipari koncentráció magas foka, a piaci verseny korlátozása, a nehézipar túlsúlya. A megkésett iparosítás modelljében a tőkefelhalmozás követelményei olyan nagyságrendet értek el, hogy a bankrendszer lépett elő a gazdaság kulcsszereplőjévé. Mivel a külföldi verseny gyakran fenyegette az új iparágakat, az állam az ipari fejlődés fontos tényezőjévé vált. Így a vállalatok, a beruházási bankok és az állam voltak a főszereplők. A munkásmozgalom is centralizált, kapcsolódik az a politikai pártokhoz. A pártokhoz ugyanakkor szorosan kapcsolódik a szakszervezet, hiszen sokszor a párt irányítja. A

szakszervezet centralizált, erős A politikai pártok e modellben a felülről kiinduló politikai változások, reformok végrehajtói, az uralkodó politikai koalíció a társadalomba való bürokratikus beavatkozásra, nem a politikai részvételre összpontosítja erőfeszítéseit. A végrehajtó hatalom túlsúlyán alapuló állam a gazdasági beavatkozás stratégiáját követi. Az államot nemzeti alkalmazkodás és állami kompenzáció jellemzi. 5 Tartalom Bevezetés: A jóléti államok típusai 1 Szociális korporatizmus /Norvégia, Dánia/ 1-2 A jóléti államok megszilárdulása /Norvégia, Dánia/ 3-4 Összefoglalás 5 Forrásanyag Lévai Katalin (szerk.): A jóléti állam A világ-politikai pártjai A.SZKAN: A Skandináv országok története (Dánia, Norvégia, Svédország) Bara Zoltán, Szabó Katalin (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények