Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Jeles Ferencné - Olaszország

Adatlap

Év, oldalszám:2003, 18 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:91
Feltöltve:2008. szeptember 06
Méret:151 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Gazdaságelméleti Tanszék Összehasonlító gazdaság Olaszország Észak és Dél Hajdúhadház, 2003. november 28 Készítette: Jeles Ferencné 2003/2004. Tanév I félév gazdálkodási szak II. évfolyam levelező tagozat E csoport Tartalomjegyzék OLASZORSZÁG . 3 Előszó . 3 Történelme . 4 Kétarcú ország . 5 Az olasz gazdaság fejlődése . 7 Vándorló népesség. 8 Ipari hatalom – nyersanyag nélkül. 9 Sokoldalú mezőgazdaság. 11 Gazdasága . 13 Peremországból centrumország . 13 Politika . 17 Irodalomjegyzék . 18 OLASZORSZÁG Előszó Olaszország felszíne három tájegységre osztható: északon az olasz Alpok, a déli irányban ezekhez kapcsolódó Pó-síkság és az egész félszigeten végighúzódó Appenninek. Az ország területének kb. négyötöde hegyvidék Nagy észak-déli kiterjedése és erősen differenciált domborzata miatt Olaszországnak

nem egységes az éghajlata. Az olasz Alpok vidéke a közép-európai éghajlati zónához tartozik; itt csapadékosak a nyarak. Bolzanóban a januári középhőmérséklet fagypont körül van, a júliusi pedig 220C, 800 mm az éves csapadékmennyiség. A Pó-síkság éghajlatát hideg telek jellemzik; csapadék főként tavasszal és ősszel esik Az Appenninekben az időjárás a közép-európaihoz hasonlít Olaszország partvidékén mediterrán éghajlat uralkodik: száraz, forró nyarakkal és enyhe, csapadékos telekkel. 3 Történelme A mai Olaszország területén a Kr. e 8 században alakultak ki az első jelentősebb városok, miután a nyugat felől érkező etruszkok elérték a Pó-síkságot, a görögök pedig Szicíliában és Itália déli részén vetették meg lábukat. A latinok törzse Kr e 753-ban alapította meg Rómát, amely még negyed évezredig etruszk származású királyok uralkodása alatt állt. A rómaiak Kr e 510-ben elűzték az utolsó

királyt, és a római köztársaság, majd császárság az ókori világ meghatározó birodalmává nőtte ki magát. A Római Birodalom azonban nem tudott ellenállni a kelet felől több hullámban érkező népek támadásainak, és előbb 395-ben két részre szakadt, majd 476-ban Odoaker letaszította trónjáról az utolsó római császárt. Bár Nagy Károly 774-ben elfoglalta Itália jelentős részét, és császárrá koronáztatta magát, utódainak nem sikerült megtartaniuk a térség fölötti uralmat A középkorban Itáliában megerősödtek a miniállamokká váló városok – Firenze, Velence, Milánó és Nápoly-, és ellenőrzésük alá vonták a közelükben lévő térségeket. Az Itáliai Királyság 962-ben az I. Ottó által megalapított Német-római Birodalom része lett, és a német uralkodókat a 15 századig Rómában koronázták meg, bár a félsziget széttagoltsága fennmaradt A 16. században a spanyolok hódították meg Itália jelentős

részét, majd a 18 század az osztrákok térnyerését hozta. A napóleoni háborúk idején Itália átmenetileg francia uralom alá került, ám 1825 után az osztrákok helyreállították uralmukat. Az 1848-as forradalmak idején az itáliaiak ugyan megkísérelték egyesíteni az országot, erőfeszítéseik azonban kudarcot vallottak. Az egyesítés végül a 19 század második felében, részleges francia segítséggel, Giuseppe Garibaldi vezetésével valósult meg Itália első királya a szárd II Viktor Emánuel lett, aki 1861-ben ülhetett a trónra, és 1870. December 31-én vonult be Rómába Bár Olaszország 1882-ben szövetségre lépett Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával, az Antant oldalán lépett be 1915-ben az I. világháborúba A területi veszteséggel zárult háború után Benito Mussolini 1922-ben III Viktor Emánuel bábáskodása mellett megszerezte a miniszterelnöki hatalmat, majd diktátorként uralta az országot 1943-as

elfogásáig. 1946-ban kikiáltották az Olasz Köztársaságot, ám nem sikerült stabilizálni a belpolitikai helyzetet: az országot rendszeresen kormányválságok sújtották, megerősödtek a terrorista csoportok, és a szervezett alvilág is beépült a társadalomba. A zűrzavaros belpolitikai helyzet ellenére az ország jelentős gazdasági fejlődésen ment át 4 Kétarcú ország A világgazdaságban betöltött szerepköre, gazdaságának fejlettsége alapján a Föld országai között a 6-7. helyet foglalja el A társadalmi össztermék előállításából, a nemzeti jövedelem elosztásából azonban az ország különböző területei egyenlőtlenül részesednek. Az olasz Észak – néhány világviszonylatba is kiemelkedő iparága, magas színvonalú mezőgazdasága révén – bátran kiállja az összehasonlítást Nyugat – Európa bármely fejlett körzetével, míg az olasz Dél – elmaradt gazdaságával, helyenként évszázados terheket hordozó

társadalmi szerkezetével – sok tekintetben még a fejlődő országokra jellemző problémákkal birkózik. Az ország középső területei átmeneti zónát képeznek a két, szélsőségesen eltérő fejlettségű országrész között Észak és Dél ellentéte történelmi és földrajzi tényezőkön nyugszik. Az olasz félsziget – noha a Földközi-tenger nyugati medencéjében helyezkedik el – központi helyzetet foglal el a Mediterráneumban. Sajátos földrajzi fekvése, a tengerrel fennálló szoros kapcsolata egész történelmi múltja folyamán jelentős befolyást gyakorolt a társadalmi fejlődésre Az északi területek – különösen a középkortól kezdődően – az Alpok láncait számos helyen megbontó hágóútvonalak révén hozzáforrtak a földrész fejlett északi és nyugati részeihez. A mélyen délre nyúló félsziget, amelynek egyetlen pontja sem fekszik a tengerparttól 100 km-nél távolabb, valamint Szardynia és Szicília szigetek,

amelyek legdélibb pontjaikkal 175, illetve 140 km-re közelítik meg Afrika földjét, füzérszerűen sorakozó kikötőikkel mindig élénk összeköttetést tartottak fenn a beltengert keretező dél-európai, afrikai és ázsiai partokkal. A görögök, a föníciaiak kolonizáló tevékenysége még kizárólag a déli partokra, illetve Szicília és Szardínia szigetére korlátozódott. A római birodalom magját képező Itáliában szintén a déli és középső területek voltak a fejlettebbek, Észak már többé-kevésbé peremvidéknek számított. A római impérium bukása után gyökeresen változott a helyzet A népvándorlás zűrzavaros századai után, a 8. században Észak-Itália egy időre – Európa akkori legfejlettebb társadalmi alakulatának – Európa akkori legfejlettebb társadalmi alakulatának – a frank birodalomnak részévé vált, majd a 10-11. századtól kezdve egymás 5 után születtek meg s virágoztak fel területén a

kisebb-nagyobb városállamok, a kapitalista termelési mód korai előőrseiként. Közülük nem egy – mint pl Genova, Velence – a korabeli nagyhatalmak sorába küzdötte fel magát Ugyanezen idő alatt Dél-Itália a szaracénok, később rövid időre a normannok kezére került, majd sok száz éven át az Anjou- és a Bourbon-dinasztia sorvasztó uralmát nyögte, amelynek csak 1861-ben szakadt vége. Közép-Itáliában az ugyancsak feudális jellegű egyházi állam terült el. Az egysége Olaszország megalakulása (1870), a zárt nemzeti piac megteremtése, a Szuezi-csatorna megnyitása kedvező feltételeket teremtett az ipari forradalom kibontakozásához. Ez azonban főleg Északot gazdagította Dél félgyarmati sorba süllyedt, s gyorsan szaporodó népessége csak tömeges kivándorlással (Amerika, Afrika) tudott enyhíteni nyomorán, az egyre égetőbb földtelenségen, munkanélküliségen. Az Észak és Dél közötti ellentmondásokat tovább élezik a

természeti adottságokban – az előbbi javára – mutatkozó regionális eltérések is, amelyek hatása főleg a népesség földrajzi megoszlásán és a mezőgazdasági termelésen keresztül érvényesül. Különösen változatos az ország domborzata és éghajlata. A domborzati viszonyok elsősorban a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek mennyiségét és területi eloszlását szabályozzák, a regionálisan ugyancsak differenciált klimatikus tényezők pedig közvetlenül a termelés profilját, a termékszerkezetet befolyásolják. Északot és Délt éghajlatuk is elkülöníti egymástól. A három oldalról hegységek övezte Pó-alföldet enyhe, mérsékelt kontinentális éghajlat uralja, dús csapadék öntözi. Délebbre egyre inkább érvényesül a mediterrán éghajlat, fokozódik a szárazság, különösen a nyári félév forró. Az igazi csapadékos mediterrán tél azonban csak a félsziget déli részén és a szigeteken jelenik meg,

egyébként Olaszország nagy része ősszel kapja a legjelentősebb csapadékot. Az évi átlagos csapadékmennyiség északról (1400mm) dél (450mm) felé rohamosan zsugorodik, s nyugat-keleti irányban is csökken, e szárazabb területeken az öntözés szerepe nő. Ennek is határt szab azonban az a körülmény, hogy Közép- és Dél-Olaszország folyói – a keskeny félszigeten – rendkívül rövid futásúak, s a nyári szárazság alatt alig csörgedezik medrükben víz, vagy éppen ki is száradnak. Egyenlőtlen vízhozamuk csak tározók építése révén hasznosítható. A korán kipusztított erdők és a csapadék hiánya következtében az ország nagy területén a talajok is leromlottak, különösen délen szegények tápanyagban, sok helyütt rombol a talajerózió is. A Pó-alföld öntéstalajai a legtermékenyebbek 6 Az olasz gazdaság fejlődése Olaszországban Nyugat-Európához képest elkésve zajlott le a polgári forradalom: százados késéssel

vágott neki az iparosodásnak. Míg a kontinens vezető hatalmai már a 19 század közepére levetkőzték agrárjellegüket, Olaszországban ekkor még a népesség háromnegyede a mezőgazdaságból élt. A századfordulóig ez az arány nagyon lassan csökkent, s majdnem kizárólag csak északon A múlt század végén, 1870 után megindult számottevő ipari fejlődés nem terjedt ki az egész országra, csupán annak északi és középső területeire, sőt elsősorban néhány északnyugati provinciára korlátozódott. Ennek következtében a már történelmileg kialakult gazdasági-társadalmi szakadék az iparosodás évtizedei folyamán tovább mélyült Dél és Észak között. A történelmi késés mellett hátrányosan befolyásolta az olasz gazdaság fejődését az alapvető ipari nyersanyagokban, a legfontosabb energiahordozókban mutatkozó hiány is. A hosszan elnyúló országterület nehezen forrt össze egységes nemzeti piaccá, s ebben olyan egyszerű

tényezők is szerepet játszottak, hogy földrajzilag is, de a fejletlen úthálózat miatt is – az iparosodó Északtól sokkal messzebb estek Dél-Olaszország tartományai, mint Nyugat- és Közép-Európa legtöbb fejlett körzete. A számos kedvezőtlen körülmény ellenére a II. világháború óta Olaszország gyors ütemben alakult át ipari országgá, noha mezőgazdasági jellegéből még mindig sok vonást megőrzött. Az 1950-63 közötti években az ipar megerősödése jótékony hatást gyakorolt az egész gazdasági életre: évről évre 9-10%-kal nőtt a beruházások aránya, ennek következtében az időszak végéig az ipari termelés megkétszereződött. Ugyanilyen ütemben növekedett az export értéke is, amelyben most már az ipari termékek játszották a vezető szerepet a korábban első helyen álló élelmiszerekkel szemben. Fellendült az idegenforgalom, egyensúlyba került az államháztartás Ebben az időszakban már számottevő eredmények

születtek az olasz társadalom nagy kérdéseinek megoldása terén is. Ám Dél elmaradásának felszámolásában, a földreform végrehajtásában, a munkanélküliség leküzdésében nem sikerült a korábban kitűzött célokat megközelíteni. 7 Az 50-es években beköszöntött „olasz csoda” periódusa azonban rövid ideig tartott. A megtorpanás után ismét egyenletessé vált a fejlődés, ám a korábbi gyors ütemet nem sikerült újra elérni. Az olajárrobbanás, a nemzetközi gazdasági légkör szigorodása, a „kormányozhatatlanná” vált állam belső szociális és gazdasági feszültségei lefékezték a gazdaság növekedését. A II. világháború utáni fejlődés azonban kétségtelenül új szintre emelte az olasz gazdaságot, amely társadalmi termékének gyors növelése révén maga mögé utasította Nagy-Britanniát, s a világ fejlett államai közé emelkedett. Tagadhatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben Dél is szemmel láthatólag

iparosodott és több százezer hektárnyi földet osztottak szét a nincstelen parasztok között, mégis Itália sorskérdései változatlanul ugyanazok maradtak: lényegében még ma is két alapvetően eltérő „országot” egyesít határain belül, a parasztok jelentős hányada földtelen és nyomorog, s a munkanélküliség továbbra is súlyos teherként nehezedik a társadalomra. Vándorló népesség Olaszország 187 fő/km2-es népsűrűségével felülmúlja a többi mediterrán országot, s az elmúlt száz év alatt soha nem is került le a napirendről a foglalkoztatás gondja. A népesség növekedése a függetlenség megszerzése, az ipari forradalom kibontakozása után gyorsult meg. A századforduló után érte el a leggyorsabb szaporodási ütemet, azóta fokozatosan mérséklődött Olaszországban is kialakultak azok a munkahelyek, amelyekre olasz munkaválalókat nehéz kapni, ezeket a környező országokból töltik be. Sajátosan alakul a

természetes szaporulat mértéke Észak és Dél viszonylatában. A születések arányszáma az iparosodott északi tartományokban alacsonyabb, mint a déli mezőgazdasági körzetekben. Szokatlan jelenség viszont, hogy az ipari tartományokban magasabb a halálozási arány, mint az elmaradott déli területeken Amíg tehát Délen magas a természetes szaporulat értéke, Északon a születések száma nem sokkal haladja meg a halálozásokét. A gazdaságilag fejletlen, az iparosodásban és városodásban elmaradott, túlnépesedett Dél népessége évről évre munkát kereső százezerekkel szaporodik Északon viszont stagnál a népesség újratermelődése. Természetes folyamatként jelentkezett tehát a Délről 8 Északra vándorlás, s 1960-1971 között több mint 4 milliónyian vándoroltak Délről Észak iparosodó térségeibe. Az utolsó két évtized során Észak- és Közép-Olaszország területén megállt a népesség növekedése, Délen viszont

folytatódott. A 80-as években az országterületnek már 55%-án gyarapodott a népesség, a koncentrációs gócok az egész ország területére szóródnak szét, s a nagyvárosoktól távoli térségekre is kiterjeszkednek. Északnyugaton már nincs bevándorlási többlet, a belső migráció főleg Északkelet- és Közép-Olaszországba irányul. Olaszországban egyetlen város sincs monopolhelyzetben, egyik sem sajátította ki túlságosan egyoldalúan a gazdasági, illetve adminisztratív és kulturális szerepköröket, noha a különbségek nem elhanyagolhatók. Olaszország népességének fele nagyvárosi agglomerációkban él, ezek eloszlása határozza meg a népesedési folyamatok területi megoszlását is. Népesedési szempontból az ország három részre különül el: a) a tartósan növekedő vagy stabilizálódott népességű területek a nagyvárosokat és agglomerációjukat, továbbá a hegyvidéki és tengerparti idegenforgalom térségeit foglalják

magukba; b) az újra népesedő területek az előbbi térségek peremeit képezik, ezek népessége ismét növésnek indult; c) az elnéptelenedő területek a hegyvidéki térségekre, továbbá a Pó alsó szakaszára terjeszkednek ki, évtizedek óta csökken a népességük. Az északi városok nagy részét a dezurbanizációs periódus jellemzi, a kiköltözés váltja ki peremterületeik újranépesedését. Dél nagyvárosait még a töretlen népességkoncentráció jellemzi Az olasz települések átlagos mérete nagyon eltérő az ország különböző részeiben. A legkisebb méretű településeket északon az Alpok völgyeiben, Lombardiában, DélOlaszországban pedig az Abruzzók hegyei között és Szardínia északi felében találjuk. A falusi térségek népessége négy évtizede szakadatlanul apad, a félig elnéptelenedett falvak határa jórészt megműveletlen. Ipari hatalom – nyersanyag nélkül Olaszország az egyetlen iparilag fejlett állama

Dél-Európának, és az iparosodás hulláma ide is elég későn érkezett el. Az egységes és viszonylag nagy méretű nemzeti piac kialakulása – az ország egyesítése után – nagy lendületet adott a gyáripar fejlődésének. 9 Ezekben az években sorban születtek meg az olasz ipar ma is híres óriásai: a Pirelli gumigyár, a Montecatini vegyiművek és a Fiat. Kezdettől fogva Észak volt az olasz ipar bölcsője, és az ország iparát lényegében ma is Észak ipara jelenti. Az elmúlt száz év során alig enyhült ez az egyoldalúság Nemzetközi jelentőségre délebbre csupán Róma filmipara, valamint Nápoly ipari komplexuma tett szert. Az utóbbi évtizedek eredményeképpen létesült új déli ipari gócok – Bari, Taranto, Brindisi – csak magányos és nem túl hatékony előőrsök Dél elmaradott szegletében Az olasz ipar lassan, folyamatosan növekedett, a II. világháború kitörésekor már néhány jelentős ágazattal rendelkezett;

gépgyártás, textil- és élelmiszeripar. A leglátványosabb ipari fejlődés azonban az ötvenes években kezdődött, s az elmúlt évtizedek folyamán hatszorosára emelkedett az ipari termelés értéke. A termelékenység kedvező alakulására utal az a körülmény, hogy ugyanezen idő alatt az ipari foglalkoztatottak száma még kétszeresére sem növekedett, sőt 1970-1991 között 2,7 millióval csökkent. A kézműipar egyébként még Északon is sok helyütt fontos szerephez jut, különösen ahol évszázados tradíciók éltetik: a velencei üveg- és textilkészítés, a Faenza környéki fazekasság, a firenzei bőráruk, ékszerek előállítása. Az ipari foglalkoztatottak jelentékeny hányada a kézműiparból él, az olasz gazdaság legfontosabb pilléreit néhány kiemelkedő ágazat képezi. A legszélesebb értelemben vett ipar (bányászattal, építőiparral együtt) adja a társadalmi össztermék 37%-át. Ugyanakkor az ipar termelési értékének

egyharmada a gépgyártásból, egyötöde a vegyiparból ered, az élelmiszer- és az építőipar külön-külön már csak egyheteddel járul hozzá, míg a kohászat, textilipar részesedése 10-10% alatt marad. A bányászati termelés mindössze 3%-os arányt ér el, ez megfelelően tükrözi az ágazat korlátozott jelentőségét. Az olasz iparnak csak néhány üzeme tömörít 10 ezernél több dolgozót, és az5000 fölötti létszámmal rendelkezők száma sem nagy. Az ipari keresők egynegyede viszont 10 főnél kevesebbet foglalkoztató üzemekben dolgozik. Az olasz föld nyersanyagforrásai – nem játszottak jelentékeny szerepet az ipar lokalizációjában, a kis bányatelepek nem duzzasztottak fel maguk körül ipari koncentrációkat. Jelentősen befolyásolták az ipar letelepedését az Alpok völgyeiben létesített vízerőművek is. Az energiafelhasználás területi eloszlása is pontosan követi az ipari fejlettség történelmileg kialakult sémáját. Az

előállított energia kétharmadát északon fogyasztják el, Közép-, illetve Dél-Itáliában több mint negyedét, míg a két szigeten csupán 5%-át Az egyes országrészek eltérő ipari fejlettsége abban is kifejezésre jut, hogy Északról Dél felé egyre 10 nagyobb szerepet játszik a háztartási energiafogyasztás: 22%-ról 36%-ig nő, míg az ipari fogyasztás aránya csökken (725-ról 51%-ig). A vízerőművek kiemelkedő szerephez jutnak az alpi tartományok, valamint az Abruzzók területén. A textilipar lényegében „északi” iparág, minden jelentősebb góc itt koncentrálódik. Az évről évre csökkenő textilipari munkaerő 44%-a Lombardiában dolgozik, további 22%a Piemontéban, és 10%-os részesedésével a közép-itáliai Toscana csak harmadik a sorban. Az ipar többi ágazata közül jelentékeny szerep jut az élelmiszeriparnak, lévén az egyetlen iparág, amely egyenletesen oszlik el az ország területén s foglalkoztatottjainak csaknem

egyharmada a déli tartományokra jut. Sokoldalú mezőgazdaság Az elmúlt negyedszázad során mind a társadalmi termék előállításában, mind a foglalkoztatottságban gyorsan csökkent a mezőgazdaság súlya, mégis jelentős szerepet tölt be az olasz gazdaságban. Különösen Közép- és Dél-Itáliáról mondható ez el, ahol még mindig vezető ágazat. Az Észak-Dél különbség igen határozottan megnyilvánul a mezőgazdaság keretében is: Délen egyrészt helyenként még a keresőknek több mint fele a mezőgazdaságban tevékenykedik, az ágazat 35-40%-kal részesedik a társadalmi termékből, a termelékenység, a termelési színvonal ugyanakkor az országos átlag alatt marad. Természetesen ez csak általánosságban áll, mind Északon, mind Délen vannak környezetükkel ellentétes irányban fejlődött területek. A regionális különbségek kialakulásában – a társadalmi tényezők mellett – a természeti adottságok is szerephez jutnak,

befolyást gyakorolva a birtokméretekre, valmint a termelési típusokra. A legfejlettebb gazdálkodást folytató régió – Lombardiát és Emilia-Romagnát beleértve – a Pó síksága, ahol hosszú történelmi előzményeken alapuló, intenzív, sűrű csatornahálózatra támaszkodó – helyenként lecsapolással, helyenként öntözéssel operáló tőkés mezőgazdálkodás folyik. Ez Európa egyik legfejlettebb agrárterülete, ezt egyébként is jelzi, hogy itt az állattenyésztés a domináló ágazat A Pó-síkság szívében – Novarától Mantováig – nyúlik el a legbelterjesebb, takarmányozó szarvasmarhatartó zóna, amelyben több tejet, vajat és sajtot állítanak elő, mint az ország többi részében együttvéve, de jelentős a búza és a rizs termelése is. Ehhez a zóná- 11 hoz északról, nyugatról és délről egy ugyancsak fejlett sáv csatlakozik, főleg a Piemonte, emilia-Romagna és Veneto területén, amelyen belül – családi

birtokok keretében – főleg búza-, rizs- és bortermelés a jellemző. A legkülső sáv az Alpok futását kíséri, itt a hagyományos alpesi rétgazdálkodás – szarvasmarhatartás folyik A Pó alsó szakasza mentén napjainkban is tart a mocsaras részek lecsapolása, itt új mezőgazdasági területek kerülnek művelés alá. Olaszország területének 30%-a szántó, 16%-a rét és legelő, egytizedét a fás kultúrák (szőlő) és a kert foglalja el, 22%-át erdők és bozótosok borítják. A birtoktulajdonnak négy alapvető típusa terjedt el. Az első típusba a tőkés mezőgazdasági üzemeket soroljuk Ezek általában nagyméretűek és nagyszámú bérmunkással termelnek, s a mezőgazdaságilag művelt területeknek csaknem 30%-át foglalják el. A második típust a tulajdonos által művelt birtokok alkotják, ezek többnyire kis- és középméretű üzemek, amelyek a mezőgazdasági területeknek mintegy felére terjednek ki. A harmadik típusba a mezzadria

szisztéma keretében hasznosított birtokok tartoznak Ez a rendszer főleg Közép-Olaszországban terjedt el, de a szigetek kivételével szórványosan mindenütt előfordul, már csak nyomaiban. A negyedik típus a latifundium, az olasz Dél sajátos birtokformája A bérlő bérleti díjat fizet a föld használatáért. Ezeket a birtokokat érintették elsősorban az 50-es évek földreformkísérletei A birtokméret rendkívül széles skálán szóródik szét. Általában a 10 ha feletti birtokok a ritkábban lakott területeken terjedtek el, míg az 5 ha-nál kisebb üzemek gyakoribbak a sűrűn lakott agrárterületeken. Egyetlen kivétel a sűrűn benépesült Pó torkolatvidék, ahol a nagybirtok vetette meg a lábát. Az állatállomány eloszlására jellemző, hogy a takarmányigényesebb háziállatokat inkább Északon, az igénytelenebbeket Délen tenyésztik. Így a szarvasmarha és sertés zömét az északi tartományokban tartják, viszont a juh- , a kecske-, a

ló-, az öszvér- és szamárállomány nagyobbrészt Délen található Olaszország a mezőgazdaság modernizálásában, gépesítésében általában elmaradt a nyugat-európai országoktól, csak a Pó-síkság gazdálkodása érte el azok színvonalát. Ma is itt működik az ország mezőgazdasági gépparkjának 60%-a. Hasonló a helyzet a műtrágyafelhasználással is, noha egyes déli körzetekben is jelentősen fejlődött a talajerővisszapótlás 12 Gazdasága A világ hetedik legnagyobb gazdaságának számító Olaszországra máig jellemző – a déli országrész fejlesztését célzó hatékony erőfeszítések ellenére – az iparosodott északi területek nyomasztó gazdasági fölénye- Ugyanakkor, míg az ipari cégek – elsősorban a színvonalas tervezést igénylő cikkeket előállító kis- és középvállalkozások – nemzetközi hírűek, az olaszországi szolgáltató szektor nem igazán versenyképes. Az olasz vállalkozásokra jellemző,

hogy míg az Eu-ban egy cég átlagosan 15 embert foglalkoztat, ez az arány Olaszországban 8,7 fő. Elemzők szerint miközben az utóbbi években a kis- és középvállalatok is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, a viszonylag kevés nagy cég is a rövidebbet húzza a nemzetközi versenyben: erre legjobb példa a 2002-ben nyíltan válságba került „nemzeti ékszer”, a FIAT, amely jószerével már csak az amerikai General Motors felvásárlásától remélheti a túlélést. A nagyok átka, hogy működésüket a nehezen átláthatóság jellemzi: a kereszttulajdonlások, illetve a holdingvállalatok közbeiktatása miatt nehezen nyomon követhető szövetségek jöttek létre a gazdasági élet főszereplői között. Olaszországban emellett a többi Eu-taghoz képest változatlanul magas a feketemunka aránya: becslések szerint a mezőgazdaságot, valamint az építőipart és a szolgáltatásokat átölelő feketegazdaság a GDP 15 százalékát állítja elő.

Szakértők szerint nem használ a olasz gazdaságnak a Silvio Berlusconi kormányfő által képviselt autokratikus gazdaságirányítási politika sem, bár meghirdetett fő célkitűzései – adócsökkentés, a főként a déli országrészt sújtó munkanélküliség mérséklése, a versenyképesség fokozása, valamint a nyugdíjrendszer átalakítása – a kellő gyógymódot jelenthetnék. Peremországból centrumország Az egységes Olaszország megszületését követően azonnal érzékelhetővé vált, hogy a közjogi egység keretében a hosszú polgárosodás során Nyugat-Európa fejlett társadalmaihoz hasonuló Észak, illetve a csaknem érintetlen feudalizmus jegyeit viselő Dél között alig áthidalható társadalmi-gazdasági szakadék húzódik. Az eltelt 12 évtized alatt – a hoszszan tartó erőfeszítések ellenére – nem sikerült felszámolni a mélyreható különbségeket a két országrész között. Az a látványos fejlődés azonban, amelynek

nyomán a II világhábo- 13 rút követő évtizedek során Olaszország a legfejlettebb európai társadalmak közé került, a déli országrészre sem maradt hatástalan. A történelmileg öröklött elmaradottság által érintett területek az ország déli peremére és a két nagy szigetre húzódtak vissza, míg Olaszország északkeleti és középső térségeiben – különböző mértékben, és eltérő ütemben – megindult a felzárkózás a legfejlettebb Észak-Nyugat szintjéhez Ma Olaszország a fejlettségi színvonal, a fejlődés üteme alapján négy – egymástól határozott jegyek alapján elkülönülő – térségre oszlik: Északnyugat, Északkelet, Közép és a területileg összezsugorodott Dél. Az ország területének alig 20%-át elfoglaló északnyugati szeglet – Piemonte, Lombardia és Liguria – uralkodó helyet foglal el Olaszország gazdasági életében. Három nagyvárosa – Torino, Milánó és Genova -, valamint a

körülöttük iparosodott térségek, amelyek együttesen alkotják az úgynevezett ipari háromszöget, hosszú idő óta kiemelkedtek gyors gazdasági fejlődésük révén az olasz állam testéből. A térség fejlettségének gyökerei még a középkorba nyúlnak vissza, a kedvező éghajlat virágzó mezőgazdaságot hívott életre, nagy esésű, bő vizű folyóik pedig már korán hasznosítható energiaforrást biztosítottak. Az a körülmény sem volt elhanyagolható, hogy a viszonylag könnyen járható hágókon, illetve a tengerpart mentén mindvégig szerves kapcsolatuk volt Európa nyugati, az ipari forradalmat legkorábban befogadó országaival. A térség mezőgazdasága magas színvonalú, az iparosodás sem halványította el jelentőségét. A bő vizű folyók mentén belterjes, öntözéses mezőgazdasági kultúrák alakultak ki ebben a kedvező meleg-mérsékelt éghajlatú zónában. Az Alpok hegységkeretén a szarvasmarha-tenyésztés sajátos helyi

formája a transhumance: télen istállókban telel az állomány, a nyarat pedig a hegyi legelőkön töltik. A Pó-síkság a belterjes, nagyüzemi mezőgazdaság színtere (búza, kukorica, rizs, szálastakarmány, szarvasmarhatartás, zöldség), az Alpokat kísérő Fontanili (forrásvonal) öntözőcsatornákat táplál. Az olasz ipari háromszög tevékenységét a három nagyváros szervezi. A Milánó irányította Lombardia egymagában 20%-át adja az olasz ipar termelésének, s késztermékeivel 40%-kal részesedik az olasz exportból. Hagyományosan fejlett élelmiszeripara is (sajtgyártás), de igazi jelentőségét három másik ágazat határozza meg: a gépgyártás, a vegyipar és a textilgyártás. Az Alpok és a Ligur-partvidék kiemelkedő szerepet játszik az olasz idegenforgalomban (Aosta, Lago Maggiore, Comói-tó, Sanremo, Rapallo). 14 Északnyugat kiemelkedő nagyvárosa, Lombardia székhelye, Milánó (1432), amelynek gazdasági befolyása keleten

Velencéig, délen Toscánáig érvényesül. A város és előtere az ország legerősebb ipari koncentrációjának ad helyet: kohászat, gépgyártás, vegyipar (Montedison, Pirelli), textilipar. Északra tőle Como, Varese és Monza, keletre Cremona fontos textilipari gócok. Pamutipara mellett Bergamo jelentős kohászati központ, Brescia acélkohászatáról és autógyártásáról, nyugatabbra Novara kőolaj-finomítójáról nevezetes. Piemonte székvárosa – Milánó – után az ország második legjelentősebb ipari központja Torinó. Déli elővárosában épült fel a Fiat hatalmas ipari komplexuma (gépkocsigyártás, elektromos és nukleáris felszerelések), Oliveti műszergyár. Az utóbbi anyaüzeme északabbra, Ivreába települt Északnyugat harmadik kulcsvárosa, Ligúria székhelye, Genova, Olaszország vezető kikötője (kőolaj, érc, szén, vegyipari nyersanyagok importja), kohászati, vegyipari, hajóépítő- és élelmiszer-ipari központ. Tőle

délkeletre La Spezia kikötőváros kőolaj-finomító iparral. Olaszország második nagy térsége Északkelet és a Közép – közel azonos fejlettségű - tartományaiból, valamint az Adria menti sávból áll. Mindenekelőtt Emilia-Romagna, Velence, Toscana és Umbria fejlődése mutatja azokat a sajátos vonásokat, amelyek megkülönböztetik mind az urbanizált-iparosodott Északnyugattól, mind pedig a depressziós, ma is elvándorlás sújtotta Déltől. E térségben az elmúlt 40 év alatt (1950 – 1990) negyedére esett vissza a mezőgazdasági keresők aránya, ennek következtében az ágazat eltartóképessége stabilizálódott (vegyes gazdálkodás). A felszabadult, szakszervezeteken kívül maradt munkaerőt új kisvállalkozások szívták fel, amelyek a munkaidő- és bérkötöttségektől megszabadulva, kisvárosokba telepedve verseny- és exportképesekké váltak (Emilia-Pomagna: élelmiszer- és kötöttáruipar; Toscana: bútoripar; Marche: cipőipar).

Részben speciális termékekkel törtek be a piac réseibe, részben a nagyvállalatok feldolgozói szerepét látják el. Ez a fejlődés Velencétől Apúliáig magával ragadta az Adria menti partvidéket, kiszakította a déli térségeket történelmi tespedésükből, ugyanakkor érintetlenül megőrizte a korábban kialakult ipari gócokat (Bologna, Velence, Livornao, Piombino), amelyekben kohászat, gép-, autó-, textil- és élelmiszeripar koncentrálódott. Az észak – déli új ipari tengely mentén elnyúló térségben a legfejlettebb ipari város Bologna gép-, elektronika-, textil- és élelmiszer-ipari üzemeivel. A város az Appenninek peremét követő, a római időkből fennmaradt Via Emilia mentén fekszik, amelynek északnyugati szakasza Piacenza (vegyipar), Parma (élelmiszeripar), Reggio n(gépipar), Modena (autóipar) városokat fűzi fel. 15 Északkelet tengerparti városai közül a legnépesebb Velence, elővárosaiban (Mestre, Porto Marchera)

jelentős ipart tömörít: alumíniumkohászat, vegyipar, gépgyártás, kőolajfinomítás. Északkeletre Trieszt a második legforgalmasabb olasz kikötő (kőolajimport) gépiparral és kőolaj-finomítóval. Délre Ravenna kikötő kőolajfinomító-üzemmel, távolabb a parttól a Pó közelében Ferrara jelentős vegyipari központ. Az Adige völgyében sorakozó Bolzano alumíniumkohászattal, gépiparral, Trento elektronikai iparral, Verona fémiparral rendelkezik. Az Adria partján Ancona fém- és vegyipara, Pescara vegyipara, Foggia élelmiszeripara, Bari kikötőváros fém- és vegyipara, Tarato kohászata és kőolaj-finomítója említésre méltó. Az Appenninik nyugati oldalán elhelyezkedő toscanai medencében az Arno mellett Ferenze a vezető város (gépipar), jelentős kulturális központ Pisa, a tengerparton Livorno halászkikötő, élelmiszer- és fémiparral. Umbriában Terni kohászata és vegyipara jelentős, Perugia kereskedelmi és igazgatási központ.

Az ország harmadik sajátos térsége a Tirrén-tenger partján fekvő Lazio és Campania együttese. A belső hegyvidéki peremek elnéptelenedtek, a két nagyvárosa – Róma és Nápoly – felé migráló népesség az ipari és szolgáltatási ágazatokban keres megélhetést, a túlterhelt metropoliszokban kiterjedt nyomornegyedek alakultak ki, jelentős a munkanélküliség. A partvidéken egyrészt intenzív, városellátó a mezőgazdaság, másrészt virágzik az idegenforgalom. Róma – falai között a Vatikán állammal – a világ kiemelkedő vallási központja, Olaszország fővárosa, országos politikai és kulturális szerepkörökkel, a Tevere partján. A központi város népessége csökkenésnek indult, míg a környező elővárosok gyorsan növekednek Az utóbbi évtizedekben a főváros ipari tevékenysége is terebélyesedett (gép-, vegy- és textilipar) Repülőtere Fiumicino, évi 17 milliós utasforgalommal A nevét viselő öböl partján fekszik

Nápoly, az ország 3. legnépesebb városa, széles ipari zóna (kohászat, autógyártás, textilipar, kőolaj-finomítás, élelmiszer-ipar) övezi, tágabb környékével együtt kiemelkedő idegenforgalmi központ, kereskedelmi és kulturális góc. Délebbre Salerno textilipara jelentős. A hagyományos Dél ma is meghatározó vonásai vannak jelen a félsziget délnyugati sarkának (Basilicata, Calábria), valamint a két nagy sziget (Szicília, Szardínia) társadalmában, gazdaságában, bár a felszínen az utolsó fél évszázad modernizációs folyamatai érvényesültek. A földreform 120 000 kisbirtokot (szőlő, citrusfélék) hozott létre, a partvidékeken jelentős ipari létesítmények születtek, a 80-as évek idegenforgalmi fejlesztése nyomán gyarapodtak a kisvállalkozások. A mezőgazdasági terület 90%-a azonban még a latifundiumok (gabona) kezén maradt, az ipart főleg a kitermelés és az elsődleges feldolgozás fázisai jellemzik, erős a maffia

társadalmi, gazdasági hatása A fejlődés érintetlenül hagyta a 16 partvidékektől távolabb eső térségeket, ahol magas a munkanélküliség. A Messinai-szoros keleti partján Reggio de Calabria élelmiszer-ipari góc, vele szemben a szicíliai Messina emellett kőolaj-finomítót vonzott magához, hagyományos kulturális központ, környékén jelentős az idegenforgalom. Szicília keleti partvidékén Catania élelmiszer- és vegyipari góc, délebbre Siracusa vegy- és kőolaj-finomító iparral. A sziget legnagyobb városa, igazgatási és kulturális központja Palermo, gép- és élelmiszeripara számottevő A ritkán lakott Szardíniát bányászat (ezüst, ólom, cink) és mediterrán fáskultúrák jellemzik, déli szegélyén fekszik legnagyobb városa, Cagliari, jelentős kőolaj-finomító iparral. Politika A 2001. májusi választásokon a Szabadságok Háza nevű jobboldali koalíció abszolúlt többséget szerzett az olasz parlamentben. A

tömörülésben a Silvio Berlusconi nevével fémjelzett Forza Italia mellett a posztfasiszta Nemzeti Szövetség és a szeparatista Északi Liga játszik meghatározó szerepet. A korábbi kormánykoalíció, a szintén sok, kisebb-nagyobb pártból álló baloldali Olajfa, amelyben a magukat baloldali demokratáknak hívó exkommunisták, a Margaréta balközép formáció és a Néppárt a vezető erő, súlyos vereséget szenvedett. Bár a választások előtt az Európai Unió több politikusa szorgalmazta, hogy a demokráciára nézve veszélyesnek tartott Északi Liga kormányba emelésére az EU válaszoljon Olaszország elleni szankciókkal, a büntetőintézkedések elmaradtak. Elemzők szeint az eredmény arra utal, hogy Olaszországban is megkezdődött – a kilencvenes évek választójogi reformjai után - a politikai erők koncentrálódása, és a II. világháború utáni korszak szinte állandó kormányválsága után „politikai váltógazdaság” alakul ki. Az

olasz belpolitikai helyzetre rányomja a bélyegét Berlusconi autokratikusnak tekinthető vezetési stílusa, a médiacézárból politikusi pályára áttért miniszterelnököt bel- és külföldön is sok bírálat éri: a kritikák szerint a korábban kétes üzleti ügyletekbe bonyolódott Berlusconi – aki ellen megválasztásakor is már perek voltak folyamatban – igyekszik korlátozni az igazságszolgáltatás függetlenségét, és teljesen a kormány befolyása alá vonta az olaszországi médiát. Ellenfelei szerint Berlusconi le akarja építeni az olasz jóléti államot A szakszervezetek több tiltakozó akciót hirdettek a kormány tervei miatt, és állóháború alakult ki a két nagy politikai erő között. 17 Irodalomjegyzék Zsebvilág 2003 A bővülő Európai Unió Hvg Európa Az Északi-foktól Szicíliáig Ezerarcú világunk Horváth, Gy. (szerk) (1993): Régiók és városok az olasz modernizációban MTA RKK, Pécs. 18