Földrajz | Határon túli magyarság » Kassa Péterné - Demográfiai folyamatok Magyarországon és a környező országokban

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Demográfiai folyamatok Magyarországon és a környező országokban Nyíregyháza, 2003. november 15 Készítette: Kassa Péterné 2003/2004 tanév I. félév II. évfolyam gazdálkodási szak levelező tagozat 2/A csoport Tartalomjegyzék: A népességszám alakulása. 3 Termékenység . 6 Öregedés . 9 A halálozási mutatók és a várható átlagos élettartam alakulása . 10 Nemzetközi migráció . 14 A magyarországi helyzet . 15 Társadalompolitika: . 17 Demográfiai változások a jövőben . 19 Összegzés . 20 Felhasznált irodalom: . 23 2 A népességszám alakulása A közép-kelet-európai országok történelmében egyedülállóan mély változások mentek végbe a rendszerváltás következtében. A piacgazdaságra történő áttérés által okozott gazdasági bizonytalanság hosszabb és mélyebb, a társadalmi problémák súlyosabbak, mint azt 1990-ben várni

lehetett. Ezen problémák egyik negatív következménye a társadalmak elöregedése; a termékenységi ráta csökkenésének és az egyébként alacsony halandósági mutatók stagnálásának következében a népesség számának csökkenése, amihez néhány országban a nemzetközi migráció negatív mérlege is hozzájárult. A rendszerváltás a közép-kelet-európai szovjet befolyási övezetben lévő társadalmakban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági átalakulásokat okozott. Ezek a változások befolyásolták a demográfiai folyamatokat. Ezeket a változásokat Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia és Ausztria példáján keresztül mutatom be. Ausztria népessége 1970-től 2000-ig folyamatosan növekedett, kivételt csupán a 70-es évek végén, a nyolcvanas évek elején figyelhetünk meg, amikor néhány tízezernyivel csökkent a lélekszám, a következő években azonban ez a csökkenés kiegyenlítődött, sőt tovább

növekedett a népesség száma. Ausztria népessége az 1970-es 7 390 090 főről 2000-re 719 300 fővel, azaz 9,7%-kal gyarapodott, elérve a 8 110 200 főt. A népesség számának alakulása a rendszerváltást követően (bázisév 1989) 110 105 % Ausztria Lengyelország Románia Csehország Magyarország 100 95 90 85 1989 1991 1993 1995 1997 1999 Forrás: Társadalomkutatás, 2003. 1-2 226 oldal 3 A posztkommunista országok közül Csehország népessége közel félmillió fővel, 9 805 157 főről 10 272 503-ra gyarapodott, ami 4,8%-os növekedést jelent. A legnagyobb arányú népességnövekedés Lengyelországban volt, harminc év alatt 6 120 400 fővel (18,8%kal) gyarapodott a népesség száma, 2000-re elérve a 38 646 200-as lélekszámot. Az 1970 óta tartó lineáris növekedés 1998-ban érte el a csúcsot, ez után enyhe csökkenés következett. Románia népessége szintén jelentős mértékben, 10,8%-kal növekedett az elmúlt harminc év alatt. Az

1970-es évektől kezdve erőteljesen növekedett a népesség száma, csúcsát 1990-ben érte el 23 206 700 fővel; 2000-ben a népesség száma 22 435 204 volt. Egyetlen országban csökkent a népesség száma az elmúlt harminc évben: Magyarországon. A hetvenes években enyhe népességnövekedés volt, ami 1981-ben érte el a maximumát, majd ezt követően folyamatosan csökkent. 2000-re az ország lakossága 10 024 200 főre csökkent. A rendszerváltást követően vizsgálva a népesség számának alakulását némiképp más képet kapunk. Ha bázisévnek az 1989-es évet tekintjük, mivel ez volt a rendszerváltás előtti utolsó év, a rendszerváltás hatásának is tekinthető demográfiai folyamatok ezt követően kezdődtek. A rendszerváltó országok közül egyedül Lengyelországban figyelhető meg csaknem 2%-os népesség-növekedés. Ausztriában is csökkent a népesedés növekedésének üteme, az 1989-es népességszámot az ezredfordulós népessége

azonban 6%-kal haladta meg. Csehországban 1% alatti, Romániában 3%-ot meghaladó volt a népesség fogyása az elmúlt 12 év alatt. A legnagyobb arányú fogyás Magyarországon volt: több mint 5%-kal csökkent a népesség száma 2000-re az 1989-es számhoz viszonyítva. A népesség számának alakulását a termékenység, a halálozások, valamint a nemzetközi migráció egyenlege határozza meg. A nemzetközi vándorlás egyenlege Ausztriában, Csehországban és Magyarországon pozitív, Lengyelországból és Romániából viszont több ember vándorolt ki, mint amennyien letelepedtek. Az egészségi állapotok általánosan elfogadott, könnyen értelmezhető mutatója a születéskor várható élettartam. E mutató szerint csak a Szovjetunió utódállamainál fordul elő, hogy a férfiak születéskor várható átlagos élettartama rövidebb legyen, mint Magyarországon. A népesség korstruktúráját befolyásoló halandóság tekintetében a legriasztóbb a 35-64

év közötti férfiak halálozási gyakoriságának emelkedése, ami 1960 és 1998 között közel 50 százalékos volt. Ennek okát keresve bebizonyosodott, hogy a halandóság legfőbb meghatározójává azok a körülmények váltak, amelyek az egyének választási lehetőségét behatárolják. Az egyéni választások és a társadalmi körülmények egyaránt szerepet játszottak 4 abban, hogy ez a mutatószám meredek emelkedésbe kezdett. Így a munkavégzés típusa, a jövedelem által engedélyezett fogyasztás jellege, a lakásviszonyok, a tágabb értelemben vett környezet, a területi egyenlőtlenségek, amelyek mind lényeges alakítói az egészségi állapotnak, a különböző betegségek bekövetkezésének, lezajlásának. A hosszú távú népesedéspolitika kialakításához elengedhetetlen a halandóság kérdésének vizsgálata. A feladat megoldása rendkívüli erőfeszítést igényel, és javulás csak fokozatosan várható. Lényegében egy több

évtizedes gyakorlat korrigálásáról van szó. A lakosság egészségi állapotát kedvező irányban alakító törekvéseknek nagy szerepe van a népességszám stabilizálásában. A népesség számának folyamatos csökkenése úgy változtatja meg annak kor szerinti összetételét, szerkezetét, hogy a már inaktívvá váló időskorúak aránya egyre nő, és az ország nemzeti jövedelméből mind nagyobb hányadot vesz igénybe a nyugdíjak kifizetése. A születések csökkenő száma átmenetileg könnyíthet az aktív-inaktív viszonyon; kevesebb gyermeket kell eltartani. Hosszabb távon azonban ez nem kiút, hanem a válság katasztrofális elmélyítése. A társadalom érdeke, hogy mindenkinek, aki azt igényli és képes még produktív részvételre a társadalmi munkamegosztásban, tevékenységi teret biztosítson. Az évek múlásával azonban nő azoknak az időskorúaknak az aránya, akik már nem képesek átvenni azt a tempót, amelyet a technikai

fejlődés, a gazdasági tevékenység ütemének felgyorsulása, az új ismeretek terjedése igényel. A népesség öregedésével csökken az újításara kész fiatalok aránya, azoké, akik kielégíthetik a modernizációs igényeket, akik korszerűbb ismeretekkel rendelkeznek. A népesség elöregedése befolyásolja a társadalmi döntési mechanizmust: erősíti azokat az erőket, amelyek a megszokott megoldásokhoz ragaszkodnak, és amelyek nagyobb közömbösséget mutatnak a jövőt illető kérdésekben. Ezzel szemben a népességszám növekedése feszítő erő: kikényszerítheti az újítást, növelheti a hajlandóságot a kezdeményezésre, új igényeket teremthet, s ezek minden területen alkalmat adhatnak a fejlődésre, növekedésre. A népességszám-zsugorodás a társadalmi hálózat kiterjedésére, annak funkcionálására is hátrányos. A nemek eltérő halandóságával súlyosbított öregedési folyamat következtében, pedig már ma is nagyszámú

segítségre, gondozásra szoruló idős ember van. A fogyó társadalmakban az emberek egyre kevesebb rokonnal, baráttal rendelkeznek. Ez az egész életciklus idejére jellemző, de negatív hatása különösen öregkorban mutatkozik meg. A fogyó népesség érzelmi krízissel is jár. A csökkenés az ország népességének gyengülő életkedvét mutatja, nem látja értelmét annak, hogy törődjék az utánpótlással. A 5 fogyás szempontjából a legfontosabb tényező a születések számának a népesség reprodukciójához elégtelen szintre való süllyedése. Ami különösen aggodalomra adhat okot: a jelenlegi gyermekvállalási hajlandóság tartóssá válása esetén 50 év múlva az ország népessége 2 millióval, azaz 20 százalékkal lenne kevesebb, mint ma. Ezen a halandóság remélhető javulása és az ország gazdasági, társadalmi, kulturális struktúrája által elfogadható volumenű bevándorlás is csak kismértékben változtathatna. A

népességszám alakulásában a nemzetközi vándorlás, a bevándorlás és a kivándorlás csak a rendszerváltás óta játszik komolyabb szerepet, de még mindig alárendelt a termékenységhez és a halandósághoz viszonyítva. Termékenység Általános tendencia a nyugati civilizációban a születések számának csökkenése. Európában 1970-ben 17,1‰ volt az élve születési arányszám átlaga, amely az 1980-as években 15-re, majd 2000-re 10,8-ra csökkent. Az elmúlt három évtizedben tehát az 1970-es szint 60 %-ára csökkent az európai országok átlagos születési aránya annak ellenére, hogy az országok többségében az életkörülmények javultak, növekedett az életszínvonal. A teljes termékenység alakulása 1989-2000 között 2,3 2,1 1,9 1,7 Ausztria Lengyelország Románia Csehország Magyarország 1,5 1,3 1,1 0,9 0,7 0,5 1989 1991 1993 1995 1997 1999 Forrás: Társadalomkutatás, 2003. 1-2 228 oldal 6 Felvetődik a kérdés, hogy a

tartós gazdasági növekedésű országokban anyagi biztonságban élő családok miért nem vállalnak annyi gyereket sem, amennyi a populáció egyszerű reprodukciójához szükséges lenne? Az egyik magyarázatot a nők társadalmi szerepének megváltozásában, értékrendjük átalakulásában, gazdasági hasznosíthatóságában kereshetjük. Az iskolázottság elterjedésével úgy a férfiak, mint a nők házasságkötése későbbi életkorban történik, az első gyermek vállalása is általában későbbre halasztódik. Az első gyermeküket idősebb korban világra hozók a második vagy harmadik gyermeküket már nehezebben vállalják. A másik magyarázat a termékenység csökkenésére abban a törekvésben rejlik, amely a családok gyermekvállalási kedvét korlátozhatja: a több gyermek vállalása helyett a kevesebb utód világrahozatalát vállalják azért, hogy őket a lehető legjobb körülmények között tudják felnevelni. A bemutatott öt

közép-kelet-európai ország közül háromban már az 1989. évben sem érte el a 2,1-et a teljes termékenység. (A népesség reprodukciójához az szükséges, hogy a teljes fertilitási ráta [TFR] elérje a 2,1-et.) A legalacsonyabb Ausztriában volt (1,44), Csehországban és Magyarországon közel azonos 1,8-as volt, Lengyelországban 2,1; Romániában, pedig a reprodukcióhoz szükséges szintet meghaladva 2,2-et ért el. A kilencvenes évek elején Ausztriában némi növekedést tapasztalhatunk, majd az évtized közepétől kezdve itt is csökkenő tendenciát figyelhetünk meg. Az évezred végére közel azonos – rendkívül alacsony – szintre esett vissza a termékenység a vizsgált országokban, függetlenül attól, hogy a rendszerváltást megelőzően hogyan alakultak a termékenység mutatói. A rendszerváltás tehát termékenységcsökkenést okozott, függetlenül az egyes országok kulturális, vallási, illetve törvényi szabályozásaitól. Jó példa

erre Románia, ahol a rendszerváltást megelőző kommunista diktatúra rendkívül súlyosan szankcionálta az abortuszokat, teljes körű tilalmat vezetett be. Ennek következtében a rendelkezés bevezetését követő években a születésszám megduplázódott, majd folyamatosan csökkent, de a rendszerválásig a születések száma meghaladta a reprodukciós szintet. A rendszerváltás a termékenység drasztikus csökkenését eredményezte, 1989-ben 2,1; 1990-ben már csak 1,5 volt a TFR. Releváns példát jelenthet Lengyelország is, ahol az emberek nagy részének mentalitását, viselkedési normáit a katolikus egyház szigorú felfogása irányítja. A nyugati civilizáció társadalmaiban általános érvényű feltételezések a közép-keleteurópai országokban is érvényesek. Ezen túlmenően a születésszám csökkenésében itt más okok is szerepet játszhatnak. A kilencvenes évek mélyreható társadalmi, politikai, gazdasági 7 átalakulása, az új

helyzethez való adaptációs nehézségek olyan plusz terheket jelenthetnek a Nyugat-Európában élőkhöz viszonyítva, amelynek egyik negatív hozadéka a gyermekek vállalásáról való lemondás, vagy a tervezettnél kevesebb gyermek vállalása lehet. Az elmúlt évszázadokban, de még a XX. század első felében is a gyerekek 90-95 százaléka házasságban született, ellentétben Ausztriával és a Skandináv országokkal, ahol mindig magas volt a házasságon kívüli születések aránya. Magyarországon az 1980-as évek közepétől lehetett változást tapasztalni, és ma már az élveszületettek egynegyedének szülei a szülést megelőzően nem kötnek házasságot. A termékenység, a népesség változatlan létszámát biztosító reprodukció szempontjából az együttélések veszteséget jelentenek, mert ebben a státuszban a partnerek kevesebb gyermeket vállalnak, mint a házasságban élők. A népesség reprodukcióját negatívan befolyásoló másik

változás a válások gyakoriságának emelkedése. Magyarországon az utóbbi évtizedekben a házasságkötések mintegy kétötödénél számítani lehetett arra, hogy a házasság a bíróságon véget ér. A váláshoz vezető, konfliktusokkal teli úton a partnerek általában korlátozzák gyermekvállalási hajlandóságukat. Igaz, hogy az elváltak jelentős része új partnerkapcsolatra lép, amelyben megszülethet a „mi gyermekünk”, és így az előzőleg már lezárult gyermekvállalás kiegészülhet, de ritka, hogy az újra családot alapító párok több gyerekre is vállalkoznának. Másik lényeges változás az, hogy míg a XX. század első felében az asszonyok házasságkötésüket követően viszonylag korán, 20 éves koruk körül szülték meg első gyermeküket, most 25-29 év között szülnek leginkább. A fiatal nők korai elképzelései arról, hogy életük során hány gyermeket is szeretnének, csak részben valósul meg: minél későbbre

tolódik a tervek realizálása, annál inkább előfordul, hogy a terv részben vagy egészben csak ábránd marad. Így a késlekedés nem közömbös a reprodukciót illetőleg A gyermekszülésnek mai, a múlthoz viszonyított halasztása egy pozitív társadalmi változással függ össze, amely a termékenység alakulása szempontjából viszont negatív következményekkel is jár. Az érvényesülésnek ára van: a múlthoz viszonyítva hosszabb tanulmányi idő, intenzívebb munkavégzés és a hagyományos családi szerepek átalakítása, a családi élet új modell szerinti átrendezése. Ebbe az új modellbe a több gyermek vállalása, szülése már nehezen illik bele Azok, akik nem vállalnak gyermeket, karrierjük, munkavégzésük, szakmai ismereteik hasznosítása szempontjából ma még előnyösebb helyzetben vannak a velük azonos felkészültségű anyákkal szemben. A népességszám csökkenése három tényező eredője: a termékenység és halandóság,

valamint a nemzetközi vándorlás egyenlegének alakulása. A gyermekvállalási kedv növekedését a kiszámítható, hosszú távon tervezhető családtámogatási rendszer fenntartása 8 hozhatja, valamint olyan jóléti intézményrendszer érvényesülése, amely a skandináv országokban már bizonyította hatékonyságát. Öregedés A születéskor várható átlagos élettartam különböző mértékben, de növekedett minden országban. E ténynek és a csökkenő születésszámnak köszönhetően a népesség öregedése várható. A következőkben a 65 éven felüli népesség arányának változását mutatom be az 19892000 közötti időszakban. A 65 év fölötti népesség aránya 1989-ben Lengyelországban és Romániában volt a legalacsonyabb (9,8 illetve 10,1%), és Ausztriában a legmagasabb (14,8%). A vizsgált rendszerváltó országok közül Magyarországon volt a legmagasabb az idősek aránya (13,2 %), Csehországban valamivel alacsonyabb volt a 65

éven felüli népesség aránya (12,4 %). Mind az öt országban a rendszerváltást követően egyre nagyobb az időskorúak aránya. Öregedési index 1989-ben és 2000-ben 1 0,9 0,8 0,7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0 1989 2000 Ausztria Csehország Magyarország Lengyelország Románia Forrás: Társadalomkutatás, 2003. 1-2 234 oldal Az időskorúak növekedésének aránya eltérő volt az öt vizsgált ország esetében a legalacsonyabb növekedési arány Ausztria esetében volt; kevesebb, mint 5 %-kal több idős volt 2000-ben, mint 1989-ben. A legnagyobb arányú növekedést Romániában regisztrálták: több mint 30 %-kal növekedett a 65 év fölöttiek részaránya. Az öregedési index 1989-ben és 2000-ben is Ausztriában volt a legmagasabb (0,85, illetve 0,92). A legmagasabb öregedési index a rendszerváltó országok közül – nem sokkal 9 elmaradva Ausztriától – Magyarországon volt 1989-ben is és 2000-ben is (0,64, illetve 0,86). Arányait tekintve

azonban e két országban növekedett a legkisebb mértékben az öregedési index. A legnagyobb arányú – több mint 70%-os – növekedést Románia esetében figyelhetjük meg (1989-ben 0,40, 2000-ben 0,73). Csehország és Lengyelország esetében is több mint 50%-os volt a növekedés a rendszerváltást követően (Csehországban az 1989-es 0,56-ról 2000-re 0,84-re; Lengyelországban az 1989-es 0,39-ről 2000-re 0,63-ra növekedett az öregedési index). Az ezredfordulót megelőző évtizedben mind az öt országban nőtt az idősek aránya. Ausztriában már 1989-ben viszonylag magas volt a 65 éven felüli népesség aránya, ehhez képest némi növekedés volt 2000-ig. A rendszerváltó országokban számottevő volt az idősek arányának emelkedése az 1989-2000-es időszakban; azokban az országokban (Magyarország és Csehország), ahol 1989-ben is viszonylag magas volt a 65 éven felüliek aránya, a növekedés elmaradt azon országoktól (Lengyelország,

Románia), ahol 1989-ben viszonylag kevés idős ember élt. Az öregedés esetében is – akár csak a termékenységnél – a tendenciák mind az öt vizsgált közép-kelet-európai ország esetén az évezred végére a kiegyenlítődés irányába hatnak. A halálozási mutatók és a várható átlagos élettartam alakulása A halandóság alakulása a népesség egészségi állapotának hű tükrét mutatja. Az egészségi állapot – a biológiai adottságokon túlmenően – egy sor szociológiai tényező függvénye: a jobb életkörülmények között élő, ezért egészségesebben táplálkozó, egészségesebb lakókörnyezetben élők életkilátásai lényegesen jobbak a rosszabb életkörülmények között élő, alacsonyabb rétegekhez tartozók várható átlagos élettartamánál. A halandóságot tehát olyan mérőeszköznek tekinthetjük, amely egy társadalom struktúrájáról, a népesség életviszonyairól, életstílusáról,

életmódjáról, egészségmagatartásáról is hamisítatlan képet ad. Az elmúlt évszázadban a halálozási mutatók jelentősen javultak Európában. A bemutatott öt közép-kelet-európai országban is összességében javultak a halandósági mutatók az évszázad folyamán; az utolsó évtizedben egymástól eltérő tendenciák figyelhetők meg, aminek okát a társadalmak eltérő fejlettségében, a rizikófaktorok különböző mértékű jelenlétében kereshetjük. 10 A referencia-évnek tekintett 1989-ben a legmagasabb halálozási ráta Magyarországon volt 13,7‰-kel. A legalacsonyabb a lengyelországi arányszám volt 10 ‰-kel, ami az ausztriai 10,9 ‰-es szinttől is elmarad. A magyarázatot a két ország kor szerinti megoszlásában találjuk: 1989-ben a 65 év felettiek aránya 9,8% volt Lengyelországban és 14,9 % Ausztriában, a halálozás kockázatának kitett populáció lényegesen meghaladta Ausztriában a lengyelországi szintet. Romániát

kivéve az összes vizsgált országban némi csökkenés tapasztalható az évtized végére. A legkisebb mértékű csökkenés Magyarországon volt, itt a vizsgált 12 év alatt csupán 0,2 ezrelékponttal csökkent a nyers halálozási arányszám. A legnagyobb csökkenés Ausztriában volt, ahol a halálozási arány 1,4 ezrelékponttal, 9,5‰-re csökkent az évtized végére. Romániában az 1990-es évtized elején és közepén emelkedés figyelhető meg, majd az évtized végére némi visszaesést tapasztalhatunk. A 2000-es halálozási arány ennek ellenére 0,7 ezrelékpontos növekedést jelent az 1989-es 10,7 ‰-es rátához képest. A nyers halálozási ráta 1989-2000 között (ezer főre számítva) 15 14 Magyarország Csehország Románia Ausztria Lengyelország ezrelék 13 12 11 10 9 8 198919901991199219931994199519961997199819992000 Forrás: Társadalomkutatás, 2003. 1-2 231 oldal A haláloki struktúra Magyarországon hasonló a fejlett egészségügyi

kultúrájú, ipari országokéhoz. A halálozások mintegy 50 százalékát a keringési rendszer betegségei, közel 25 százalékát a daganatok okozzák. A fertőző betegségek következménye mindössze 0,5 százalék. A halálokok viszonylagos jelentőségét nemcsak az határozza meg, hogy hány ember halálát okozzák, hanem az is, hogy hány éves korban oltják ki az ember életét. Minél fiatalabb korban ér valakit a halál, potenciálisan annál több életévet veszítünk. Nemzetközi 11 összehasonlításban ez az érték csak a felbomlott Szovjetunió utódállamaiban magasabb, mint Magyarországon. Ezeknek az okoknak a körülményei között fokozott figyelmet érdemel a depresszió. Itt nem klinikai depresszióról van szó, hanem egy olyan negatív érzelmi állapot állandósulásáról, amelynek legfontosabb jellemzői a tehetetlenség, a kontrollvesztés érzése, a mások iránti érdeklődés csökkenése, a döntésképtelenség, az önvádlás, a

jövő reménytelenségének érzete. Az elmúlt évtizedekben az ember és környezete közötti egyensúly nagymértékben megbomlott, és a betegségek kezelésére az egészségügy mai szervezete nem készült fel eléggé. Pedig az ezen a téren megállapítható lemaradás kiküszöbölése nélkül nem remélhetünk jelentős előrelépést a népesedéspolitikának a halandóság csökkentése érdekében folytatott tevékenységében. A halálozási mutatók alakulását a születéskor várható átlagos élettartam bemutatása egészítheti ki. Az emberiség történetében a huszadik századi Európában egyedülállóan megnövekedett az átlagos élettartam. Ez egyrészt az orvostudomány fejlődésének és a közegészségügyi állapotok javulásának, másrészt az életszínvonal emelkedésének köszönhető. A biológiai-genetikai tényezők mellett az átlagos élettartam alakulását társadalmi tényezők is befolyásolják. Az életmód – amelyet a

réteghelyzet meghatározóan befolyásol – élettartamot növelő tényező is lehet, amennyiben az egészséges táplálkozásra gondolunk. Az egészségkárosítást okozó szenvedélyszer-fogyasztás (dohányzás, alkohol túlfogyasztás, kábítószer használat), a mozgásszegény életmód azonban korai halálozáshoz is vezethet. A születéskor várható átlagos élettartam alakulása 1989-ben és 2000-ben 85 80 75 70 1989 2000 összes férfiak Románia Lengyelország Magyarország Csehország Ausztria Románia Lengyelország Magyarország Csehország Ausztria Románia Lengyelország Magyarország Csehország Ausztria 65 60 nők Forrás: Társadalomkutatás, 2003. 1-2 232 oldal 12 A születéskor várható élettartam mind az öt országban 1989-hez viszonyítva 2000-ben magasabb volt a férfiaknál és a nőknél egyaránt. 1989-ben a legjobb életkilátásai az Ausztriában született csecsemőknek voltak, átlagosan több mint 75 éves

élettartammal számolhattak, ami az évezred végére a 80 évet közelítette. A férfiak és a nők várató átlagos élettartama közötti különbségek 12 év alatt 1 évvel csökkentek: 1989-ben közel 7 évvel, 2000-ben kevesebb, mint 6 évvel volt magasabb az átlagos élettartam a nőknél a férfiakhoz viszonyítva (a férfiak születéskor várható átlagos élettartama 1989-ben 72,06 év volt, 2000ben 75,6; a nőknél 1989-ben 78,89; 2000-ben, pedig 81,47). A rendszerváltást megelőző utolsó évben, Csehországban kevesebb, mint 4 évvel, Lengyelországban 4,5 évvel, Magyarországon és Romániában 6 évvel volt alacsonyabb a születéskor várható átlagos élettartam, mint Ausztriában. A vizsgált rendszerváltó országokban 2000-re növekedett a várható élettartam 1989-hez képest; Ausztriához viszonyítva azonban – Csehország kivételével – a különbségek növekedtek. Az ezredvég végére Csehország elmaradása Ausztriához képest 3,5 év alá

csökkent, Lengyelország elmaradása közel 5 évre növekedett, Magyarország és Románia elmaradása meghaladta a 7 évet. Ha nemek szerinti megoszlásban vizsgáljuk a kérdést mind az öt országban 6 évet meghaladó volt a különbség a nők javára a születéskor várható átlagos élettartam tekintetében. A legkisebb különbség Romániában (6 év), a legnagyobb Lengyelországban (8,8 év) volt. 1989 és 2000 között a férfiak és a nők várható élettartama közötti különbségek Ausztriában lényegesen (egy évvel, 6,8-ról 5,8 évre) csökkent; szintén csökkenés volt Csehországban és Lengyelországban (7,3-ról 6,8-ra, illetve 8,7-ről 8,2-re). Kis mértékű növekedés volt Magyarország esetében (8,4-ről 8,6-ra), és megközelítette az 1 évet Romániában (6-ról 7 évre növekedett). Ausztriához viszonyítva 2000-ben a rendszerváltó országok relatív elmaradása mind a férfiak, mind a nők esetében – Csehország kivételével –

növekedett a várható élettartam tekintetében. Szembetűnő a különbségek növekedése a magyar és a román férfiaknál: míg 1989-ben Magyarországon 6,5 évvel kevesebb volt az átlagos élettartam Ausztriához viszonyítva, 2000-ben már 8,4 év; Romániában 5,4 évről 7,8 évre növekedett az elmaradás. A nők magasabb élettartamának oka – a biológiai adottságokon túlmenően – a gyermekágyi halandóság csökkenése, illetve az a tény, hogy a férfiak szenvedélyszerfogyasztása általában meghaladja a nőkét. Az ezredfordulón Ausztriában született fiú csecsemő várhatóan 5,8 évvel; Magyarországon 8,6 évvel kevesebbet él, mint az azonos időben született lány csecsemő. Az 13 ausztriai fiú csecsemő átlagosan 8,4 évvel hosszabb életre számíthat, mintha Magyarországon született volna. A halandóság alakulása részben genetikailag meghatározott, de bizonyított, hogy megfelelő életmóddal és egészségügyi ellátással az

életesélyek lényegesen javíthatók. Az élettartam növekedése tekintetében bíztató az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium által kidolgozott program, amelynek megvalósulása – célkitűzései szerint – egy évtized alatt 3 évvel növelné a születéskor várható élettartamot mind a férfiak, mind a nők körében. Az életesélyek növelésében rejlő lehetőségek kiaknázása, a népességszám csökkenés megállításának lényeges és valós alapokkal rendelkező aspektusa, mivel a jelenlegi halandósági mutatók – bár az utóbbi években némi javulás tapasztalható – rosszabbak, mint azt az ország gazdasági fejlettsége indokolttá tenné. Nemzetközi migráció A népességszám alakulásának harmadik befolyásoló külső tényezője a nemzetközi vándorlás egyenlege, mely ugyan korlátozott, de hatékony lehet: a kormányzatnak a gazdasági érdekeket prioritásként kezelő, az esetleges társadalmi feszültségeket

mérlegelő, az egyszerű szabályozáson túlmutató, hosszú távra szóló, tervezett bevándorlási politikát kellene kidolgoznia. A nemzetközi vándorlásnak a rendszerváltás óta kissé felerősödött tendenciája sem elégséges ahhoz, hogy az alacsony termékenység, a romló halandóság miatti népességcsökkenést kiegyenlítse. Ahhoz, hogy a jelenlegi termékenységi és halandósági szint mellett 2050-ig 10 millió körül maradjon a népességszám, két lehetséges variáció létezik. Az egyik az lenne, ha 2002-ben közel 1,8 millióan vándorolnának be hazánkba. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. A másik, ha a következő 50 évben évente 47 ezren költöznének Magyarországra De ez is meghaladná az ország teherbíró képességét. A nemzetközi vándorlás kiegyenlítő hatása tehát nem lehet a népesedéspolitika fő vonala. A népesedéspolitikai cél, a népességszám megőrzése a következő évszázad közepéig akkor érhető el, ha a

népességfejlődés mindhárom komponensén sikerül pozitív eredményeket elérni. A termékenység, a gyermekvállalás tekintetében továbbra is arra kell törekedni, hogy a magyar családok hosszabb távon érjék el a hazai népesség változatlan létszámát biztosító reprodukciós szintet. Emellett tetemes javulás szükséges a halandóság esetében, a születéskor várható élettartamnak mindkét nemnél fokozatosan 80 év felé kell emelkednie, ami – a többi 14 európai országnak az elmúlt évtizedekben elért sikereit tekintve – eredményes egészségügyi politika mellett és számos egyéb feltétel megvalósulása esetén nem megvalósíthatatlan. Ha ehhez egy évenkénti 13-14 ezer fős bevándorlási többlet járul, amire a fogadókészség megteremthető, akkor az ország népessége nemcsak 2050-ben, hanem 2100-ban is 10 millió lesz. Ez a leírás optimista szemléletet tükröz A hosszú távú hatások miatt alapelv, hogy a népesedéspolitika

nem kötődhet pénzügyi vagy kormányzati ciklusokhoz, hanem egy határozott „demográfiai értékrendet” képviselő kormányzati tevékenység sokrétű, összetett területét kell hogy jelentse. Ezt a célt a kormányzat egy olyan cselekvési programmal szolgálhatja, amely a népesedéspolitikai törekvéseket beépíti a társadalmi, gazdasági, kulturális, oktatási, fejlesztési programokban, azok szerves részévé teszi. A magyarországi helyzet A nők és a férfiak helyzetének különbségei már az egyszerű foglalkoztatási arányszámoknál is kitűnnek. A szocialista korszakban majdnem teljes körűnek volt mondható a munkavállalási életkorban lévő (15-54 éves) nők foglalkoztatása, közülük ugyanis 1984-ben 73,8 % volt aktív kereső, 10,9% inaktív kereső (gyermekgondozási segélyen lévő, valamint nyugdíjas), 8,3 % tanuló és csak 7,0 % nem tanuló eltartott. Ezzel szemben a férfiak között még alacsonyabb, mindössze 0,9 % volt a nem

tanuló eltartottak aránya. Hozzá kell ehhez azonban tenni, hogy a nőknél 60 év, a férfiaknál 62 év volt a munkavállalási életkor felső határa. A rendszerváltás után valamivel megnőtt a nem tanuló eltartottak aránya, 1993-ban a nők között 6,3, a férfiak között 4,9%. Más országokkal ellentétben a munkanélküliségi ráta a férfiak között magasabb 1995 év végén 11,5%, mint a nők között 9,7%. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a rendszerváltozással járó foglalkoztatás csökkenés erősebben sújtotta a nőket, mint a férfiakat. Ezzel függhet össze az is, hogy a nők aránya a szegények között körülbelül azonos a férfiakéval. Nagyobb különbségeket látunk a nők és a férfiak foglalkozások és ágazatok közötti megoszlásában. A nők többségben vannak a szellemi foglalkozásúak, a férfiak a fizikai foglalkozásúak között. Többségben vannak a nők továbbá a kereskedelemben és a szolgáltatásokban, kisebbségben

vannak viszont az építőiparban, a közlekedésben és a mezőgazdaságban, szintén kisebbségben az iparban is. A nők között igen kevés a szakmunkás, viszont sok a betanított munkás. A nők között lényegesen kevesebb a vezető beosztású szellemi foglalkozású, mint a férfiak között. A nők és férfiak eltérő foglalkozási 15 összetételének hátterében eltérő iskolai pályafutásuk áll. Az általános iskola befejezése után a fiúk közül többen mennek szakmunkásképző iskolába, a lányok közül többen mennek középiskolákba, és többen fejezik be a tanulást az általános iskola befejezése után. Az egyetemeken és a főiskolákon körülbelül azonos számú fiatal férfi és nő tanul, de képzési területenként eltérő a férfi-nő arány. A nők hátrányai azonban nemcsak a foglalkoztatás és a jövedelmek területén nyilvánulnak meg, hanem a mindennapi élet más területein is. Az időskorú népesség aránya hazánkban

állandóan nő. A 60 évesek és idősebbek aránya 1930-ban még csak 9,8 %, 1960-ban 13,8%, 1990-ben 19,0%. A jelenlegi termékenység fennmaradása és a halandóság várható javulása esetén arányuk 2020 körül eléri a 25,0%-ot, 2050 körül pedig a 31,0%-ot. Az idős népesség aránya növekedésének egyik oka a halandóság javulása a születéskor várható átlagos élettartam hosszabbodása. A közvéleményben az az elképzelés él, hogy ez az öregedés egyetlen oka. Ténylegesen ez – mint már szó volt róla – a kevésbé fontos ok Hatása az öregedésre jelenleg azért is csökkent, mert a férfiak halandósága 1965 óta romlott, a születéskor várható átlagos élettartamuk közel három évvel rövidült. Az időskorú népesség arány növekedésének másik – az előbbinél lényegesebb oka – az alacsony születésszám. Ennek következtében ugyanis az egymást követő korosztályok létszáma csökken, így a fiatalok kisebb aránya

következtében az idősek aránya megnő. Az alacsony születésszám és az öregedés közötti ezen összefüggésre azért kell felhívni a figyelmet, mert az öregedés felborulással fenyegetheti a nyugdíjrendszert. Az idős emberek anyagi helyzetének kulcskérdése a nyugdíjrendszer. A Magyarországon kialakult nyugdíjrendszer sok tekintetben rendkívül rosszul működik. Tömören úgy lehet jellemezni a hiányosságait, hogy túlságosan sokaknak, túlságosan korán, túlságosan kevés nyugdíjat ad. A fejlett országok nagy részében a nyugdíjkorhatár a Magyarországinál magasabb, továbbá a legtöbb országban időről időre emelik a nyugdíjkorhatárt. A magasabb nyugdíjkorhatár indoka az, hogy az idős emberek munkaképessége legalább 65 éves korig nem vagy csak alig csökken, az idős nők egészségi állapota, ezzel kapcsolatban a munkaképessége jobb, mint a férfiaké. Magyarországon kivételesen kevés 1,9 aktív kereső jut egy

nyugdíjasra. Tehát 1,9 aktív kereső társadalombiztosítási járulékaiból kell egy nyugdíjas nyugdíját kifizetni. A nyugdíjrendszer problémájának gyökere azonban az a demográfiai változás, hogy - elsősorban az 1960 óta született nemzedékek alacsony létszáma következtében – a járulékot fizető aktív keresők száma nem nő, sőt az utolsó években (a munkanélküliség következtében) csökkent, viszont a nyugdíjasoké folyamatosan nő. Ebben a helyzetben a nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát 16 csak úgy lehet fenntartani, ha emelik a nyugdíjkorhatárt, vagy emelik a társadalombiztosítási járulékot, vagy csökkentik a nyugdíjakat. A nyugdíjrendszerek túlnyomó részben a kirovó-felosztó elv alapján működnek. Ezek a nyugdíjrendszerek problémamentesen működnek mindaddig, amíg az egymást követő nemzedékek létszáma egyre nagyobb, a gazdaság és ezzel a jövedelem gyorsan nő. Amikor azonban a népességnövekedés

megáll és a gazdaság növekedése lelassul, a befizetett nyugdíjjárulékok egyre kevésbé képesek a kifizetendő nyugdíjakat fedezni, így a nyugdíjrendszerek deficitesekké válnak. Ez a helyzet különösen élesen jelentkezik ma Magyarországon, mert nálunk, a többi fejlett országhoz képest – a születésszám körülbelül 15 évvel korábban csökkent igen alacsony szintre. Magyarországon ez a helyzet lehetetlenné tette a nyugdíjaknak az árszínvonalhoz való igazítását, vagyis nominálértéküknek az inflációval arányos növelését. Ezért a legtöbb nyugdíjas évről évre kisebb reáljövedelemre számíthat. Ugyanakkor a nyugdíjas réteg egészének átlagos jövedelmi helyzete egészen a közelmúltig közeledett az országos átlaghoz, mert a nyugdíjas réteg demográfiailag kicserélődik: az alacsony nyugdíjú idős nyugdíjasok meghalnak, és helyükre viszonylag magas nyugdíjú új nyugdíjasok lépnek. A nyugdíjrendszer alapvető

reformokat igényel, hogy deficitjének állandósulása elkerülhető legyen, és hogy a nyugdíjasoknak ne kellje szembenézni egyéni elszegényedésükkel. Társadalompolitika: Mind a halálozás, mind pedig a születések területén rendkívül kedvezőtlen a jelenlegi magyarországi helyzet. Ezért mindenképpen kívánatos lenne, hogy ezek a tendenciák megváltozzanak, és társadalompolitikai eszközökkel kellene elősegíteni a romlás megállítását, a javulás megindulását. Ebben helyet kell kapnia az egészségkárosító életmódelemek háttérbe szorításának, az egészségügyi ellátás fejlesztésének és azon általános gazdasági és társadalmi feltételek megváltoztatásának, amelyek az egészségi állapot romlásában közvetlenül vagy közvetve szerepet játszottak: Különféle eszközökkel csökkenteni kellene az alkoholfogyasztást, a kábítószerfogyasztást, a dohányzást. Elő kellene segíteni az egészségesebb táplálkozást és a

több testedzéssel járó életmódot, a pihenést, az üdülést mindenki számára elérhetővé kéne tenni. Mindezek a változások megvalósultak a fejlettebb országokban az utolsó 15-20 évben. 17 Ehhez szükség lenne arra, hogy az egészség a magyar társadalom tagjainak szemében fontosabb érték legyen, mint jelenleg, és ezért az emberek nagyobb gondot fordítsanak egészségük megőrzésére, az egészségkárosító életmódelemek csökkentésére. Ezek közvetett szerepet játszhatnak a halandóság javulásában. A jelenleginél lényegesen nagyobb gondot kellene fordítani a környezet védelmére és a munkahelyi higiénére. Az egészségügyre fordított kiadások lényeges növekedése szükséges ahhoz, hogy a hozzánk hasonló fejlettségű országokban elért arányt elérjük. Ugyanakkor érvényesülnie kell az egészségügyi kiadások felhasználásában és az egészségügyi ellátások igénybevételében a racionalitásnak. A gyógyszerárak

korábbi nagyfokú szubvencionálása például ésszerűtlenül nagy fogyasztáshoz és otthoni felhalmozáshoz vezetett. A kórházak egyáltalán nem voltak érdekeltek abban, hogy adott pénzügyi támogatásból minél több beteget gyógyítsanak meg. Mint láttuk, a jelenlegi termékenységi szint fennmaradása esetén a népességszám szükségképpen fogy. Még a halandóság lényeges javulása is csak időlegesen csökkentené a fogyást. Ezért mindenképpen kívánatos lenne az egyszerű reprodukcióhoz szükséges, tehát a jelenleginél mintegy 10-15 százalékkal magasabb termékenységszintet vagy családonkénti átlagos gyermekszámot elérni. Ehhez arra lenne szükség, hogy a kétgyermekes család általánossá válása mellett (tehát a gyermektelenek és egygyermekesek további csökkenése mellett) a családok egy kisebb részében három, esetleg több gyermek szülessék. Kívánatos lenne, ha minél kevesebb művi abortuszra kerülne sor. Viszont a családi

pótlék és más pénzbeli és közvetett támogatások növelése, amelyek a gyermekes családok anyagi helyzetét könnyítik, elősegítenék a termékenység emelését. Fontos e társadalmi juttatások reálértékének megőrzése, továbbá annak elkerülése, hogy a személyi jövedelemadó aránytalanul nagy terheket rakjon a gyermekes családok vállára. 18 Demográfiai változások a jövőben A népesség-előreszámítás főbb eredményei Jellemző Népesség száma (1000 fő) Élveszületések száma (1000 fő) Halálozások száma (1000 fő) Természetes szaporodás (1000 fő) Tényleges szaporodás (1000 fő) Teljes termékenységi arány Születéskor várható élettartam - férfiak Születéskor várható élettartam - nők 1995 2000 2010 2020 2030 2040 2050 10245,7 10064,4 9677,3 9358,1 8987,3 8512,5 8036,5 112,1 92,6 96,6 92,7 79,3 75,8 72 145,4 138,6 135,6 129,2 128,6 129,5 125,1 -33,3 -46 -39 -36,5 -49,3 -53,7 -53,1 -32,3 -41 -34

-31,5 -44,3 -48,7 -48,1 1,6 65,3 1,3 66,8 1,4 68,4 1,6 70,5 1,6 72,4 1,6 73,9 1,6 75 74,6 75,3 76,8 78,4 79,8 81 81,8 Forrás: Népesedés és népességpolitika, 418. oldal Népességszám: A népességszám jelenleg 10 millió 152 ezer fő, 2010-re a létszám már lényegesen 10 millió alattinak becsülhető (9,7 millió), 2050-re, pedig 8 millióig csökkenhet. A népmozgalom alakulása: A születések számának alakulására az alacsony szintek mellett a hullámzás lesz a jellemző. Az alapváltozatban az éves születésszám90-95 ezer fő körül alakul 2015-ig, majd 2050-ig fokozatosan 70 ezer főre csökken. Ez a szint az akkorra kialakuló élettartamok mellett 5-6 milliós népességet vetít előre 2100-ig, tehát még további jelentős létszámcsökkenést rajzol elénk. A népességcsökkenés megállítása az alapváltozatban igen hosszú távon sem biztosított, annak ellenére, hogy fokozatosan csökken a halálozások száma. A természetes

szaporodás: Az alacsony termékenység továbbra is folyamatosan negatív tényleges szaporodást produkál. A korösszetétel alakulása: A 0-19 évesek száma csökken, össznépességen belüli aránya a nem túl távoli jövőben 20 százalék alá kerülhet. A munkaképes korúak (20-64 évesek) számában is a csökkenési folyamat megkezdődése várható. Ugyanakkor az idősek száma másfélszeresére, aránya duplájára emelkedik a csökkenő összlétszámon belül. A következő két évtizedben csökken a függőségi arány, tehát a fiatalok és idősek középkorúakhoz viszonyított súlya, a jelenlege 0,7-es szintről 0,6-ra. Sajnálatos módon 19 azonban ez a csökkenés szinte kizárólag az alacsony termékenységből adódóan igen kis létszámú fiatal népességre vezethető vissza. 2050-hez közeledve azonban ez a kép megváltozik, ellenkezőjére fordul, a függőségi arány ismét növekszik. Ebben az időszakban már az idősek létszámnövekedése

lesz az, ami túllicitálja az alacsony gyermekszámot is. Ez egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy mindenképpen hozzá kell szoknunk a gondolathoz: a jövőben erősödik a generációk közötti függőség. Másrészt nyilvánvaló, hogy az élettartam emelkedése új helyzetet teremt a jelenlegi nyugdíjkorhatárok mellett az átlag férfi nyugdíjas számára legalább 22, a nő részére 37 év teljes életjáradékot és ellátást kellene biztosítania a jövő század közepi nyugdíjrendszernek, általában az időskori ellátórendszereknek. Összegzés A termékenység egyetlen vizsgált országban sem biztosítja a népesség reprodukcióját, a teljes termékenység a 2,1-es egyszerű reprodukciót biztosító szintnek csupán a 60-%-át éri el. Az 1990-es éveket megelőzően is piacgazdaságban, többpártrendszerben élő Ausztriában, a több évtizedes tendencia folytatódott a születések számának csökkenése tekintetében. Csehországban és

Magyarországon is a már rendszerváltás előtt megkezdődött csökkenési folyamat folytatódott, gyorsult fel és vált hangsúlyosabbá, Lengyelországban és Romániában viszont az 1990-es években következett be a – többi vizsgált országban több évtizedes folyamat – termékenység oly mértékű csökkenése, amely még a népesség egyszerű reprodukciójához sem elegendő. A rendszerváltást megelőzően a vizsgált országok között meglévő különbségek eltűntek. 2000-re a születéskor várható átalagos élettartam Ausztriában és a megfigyelt rendszerváltó országok mindegyikében növekedett, 70 év fölé emelkedett. Az élettartam növekedése különböző mértékű volt az egyes országokban. A legmarkánsabb különbségeket az osztrák és a magyar férfiak között figyelhettünk meg: egy, a 2000. évben született magyar fiú csecsemő várhatóan átlagosan több mint 8 évvel fog kevesebbet élni, mint osztrák kortársa. A

rendszerváltó országok elmaradása Ausztriához viszonyítva az élettartam alakulása tekintetében – Csehország kivételével – az ezredfordulóig nem csökkent. A termelékenység radikális csökkenése által okozott népességfogyást részben ellensúlyozza az élettartam meghosszabbodása, illetve – pozitív nemzetközi migrációs 20 egyenleggel rendelkező országokban – az általában fiatal, termékeny korban lévő bevándorlók. Az 1989-2000 közötti időszakban Ausztriában az ezt megelőző évtizedekben elkezdődött tendenciák folytatódtak. A rendszerváltó országokban egymástól eltérő kezdő helyzetből indulva, az ezredfordulót megelőző évtizedben hasonló hatások érvényesültek. Az Ausztriában és a kommunista blokkban legnyitottabbnak számító, a nyugati viselkedési mintákat leginkább követő Magyarországon is már az 1980-as évek elején megkezdődött a népesség számának csökkenése, a termékenység reprodukciós

szint alá esése. A posztkommunista országokban ugyanazok a demográfiai folyamatok mentek végbe, mint Ausztriában, illetve a többi nyugat-európai országban: csökkent a termékenység, növekedett az átlagos élettartam, illetve a két jelenség összhatásaként növekedett az idősek aránya. A vizsgált rendszerváltó országok demográfiai trendjei számottevő különbségeket nem mutatnak a nyugati társadalmakhoz viszonyítva, bár az országok többségében ezen folyamatok rövidebb idő alatt, a kilencvenes évtizedben mentek végbe. A nyugati demokráciához tartozó Ausztria demográfiai folyamatait – akár csak a többi nyugat-európai országét – külső folyamatok nem zavarták, folyamatosság tapasztalható. A volt szovjet blokk országaiban törés mutatkozik, amit a rendszerváltás sokkja okozhatott. A vizsgált országok mindegyikében növekedett az idősek és csökkent a 14 év alattiak aránya a teljes népességen belül; e két folyamat

összhatásaként az öregedési index számottevően nőtt. A 65 év feletti népesség abszolút száma és népességen belüli aránya is növekedett és – a termékenység csökkenése és az élettartam növekedése következményeként – a tendencia várhatóan a következő években, évtizedekben folytatódni, fokozódni fog. Az ENSZ becslése szerint 2050-re a kelet-európai országokban is a jelenlegi szint közel duplájára növekszik az idősek aránya. Ami azt jelenti, hogy három emberből egy 65 év feletti lesz. Az ember életének egyre magasabb arányát fogja kitenni az idős kor Az öregedés egyrészt egyéni probléma, másrészt a társadalom egészének működését befolyásoló népesedési kérdés. A népesség öregedésének sokrétű, a társadalmi-gazdasági élet minden területére ható következményei vannak. Megváltozik az eltartók-eltartottak aránya, egyre nagyobb – néhány évtizeden belül elviselhetetlen – terheket róva az

aktív korban lévőkre; a jelenlegi nyugdíjrendszer érvényben maradása esetén a produktív munkával töltött időtartamnak egyre alacsonyabb lesz a relatív aránya az emberek élettartamához viszonyítva. Az egyre népesebb idős korosztály életszínvonalának fenntartása növekvő terhet ró a társadalomra, így fennáll a veszélye a generációk szembeállításának is. Könnyen belátható az is, hogy egy alacsony 21 termékenységű, elöregedő társadalom gazdasága – az aktív korosztály létszámának csökkenése következtében – akár néhány évtizeden belül visszaesést produkálhat. A hosszú távon fenntartható fejlődés ebben az esetben csak az országhatárokon kívülről érkező professzionálisan aktív népesség integrálásával lehetséges, ami azonban – az életmódbeli, kulturális távolság miatt – társadalmi feszültségeket szülhet. Az öregedéssel kapcsolatos problémák részbeni megoldását a jelenleg érvényes

életmodell (az élet kezdetén tanulás, képzés; a közepén értékteremtő tevékenység; a végén pedig szabadon, általában inaktívan eltöltött nyugdíjas évek) fokozatos megváltozása jelentheti úgy, hogy mind a képzés, mind a munka és a szabadon töltött idő az ember egész felnőtt életét végigkíséri, meghosszabbítva az aktívan eltöltött élettartamot és lerövidítve, a késő öregkorra korlátozva az inaktív nyugdíjas éveket. Az élethosszig tartó tanulás elterjedése a gyors gazdasági, technikai, technológiai változásokhoz való adaptációs készség növekedésével jár együtt. Olyan egyének neveléséhez járul hozzá, akik a modern kor kihívásait kezelni tudják, a tudás-alapú társadalom elvárásainak megfelelni képesek. Az élethosszig tartó tanulás és az aktívan töltött évek kitolódása az egyén időskori életminőségét is javíthatja, hozzájárulhat a gazdaság hosszú távú fejlődésének tartós

fenntartásához és nem utolsó sorban a nyugdíjrendszert is tehermentesítheti. Ugyanakkor a népességszám csökkenése, főként az európai mércével mért közepes országok gazdasági-politikai befolyását csökkentheti. A környező országokénál magasabb ütemű és régebben tartó népességcsökkenés főként Magyarország Kárpát-medencei pozícióját, EU-ba való illeszkedését gyengítheti. Az EU-csatlakozás küszöbén lévő országoknak, így Magyarországnak is gazdaságigeo-stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy megálljon vagy legalább csökkenjen a népességfogyás üteme. Magyarország által elérendő célként azt fogalmazhatjuk meg, hogy a népességfogyás és az elöregedés ne legyen nagyobb mértékű a környező országokban tapasztaltaknál. E cél elérésére – a több mint három évtizede tartó negatív tendenciák miatt – csak akkor van esély, ha a mindenkori kormányzat a népesedéspolitikai törekvéseket beépíti a

társadalmi, gazdasági, kulturális, oktatási, fejlesztési programokban, azok szerves részévé teszi 22 Felhasznált irodalom: 1. Babus Imre: Kortünet = HVG, 2003 08 09 6-10 old 2. Bevezetés a szociológiába Szerk: Andorka Rudolf Budapest, Osiris Kiadó, 1997 3. Cseh-Szombathy László: A népesedési folyamatok alakulása Magyarországon = Népesedés és Népességpolitika. Szerk: Cseh-Szombathy László, Tóth Pál Péter Budapest, Századvég Kiadó, 2001. 4. Hablicsek László – Tóth Pál Péter: A nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népesség számának megőrzésében = Népesedés és Népességpolitika. Szerk: CsehSzombathy László, Tóth Pál Péter Budapest, Századvég Kiadó, 2001 5. Kamarás Ferenc: A termékenység alakulása és befolyásoló tényezői = Népesedés és Népességpolitika. Szerk: Cseh-Szombathy László, Tóth Pál Péter Budapest, Századvég Kiadó, 2001. 6. Kovács László: Demográfiai helyzet és trendek

Közép-Kelet-Európa néhány országában = Társadalomkutatás, 2003. 1-2 Akadémiai Kiadó Bp 23