Történelem | Felsőoktatás » Egyetemes történelem (1640-1789) tételek, 2007

Egyetemes történelem (1640-1789) tételek - 2007 I. A korszak főbb tendenciáinak elemzése 1. Általános jellemzők; gazdaság A korszak határait két esemény jelöli ki: az angol polgári forradalom (1640), mely elsősorban a gazdasági-társadalmi viszonyokat alakította át, ill. a nagy francia forradalom (1789), amely elsődlegesen politikai forradalom. Európa kevésbé fejlett középső és keleti részén egyértelműen tartják magukat a feudális gazdasági-társadalmi viszonyok, s csak a korszak második felében kerül sor felülről irányított reformokra néhány felvilágosult abszolútista uralkodó kezdeményezésével. Jellegzetesen átmeneti korszak, különösen két tekintetben: - átmenet a feudalizmusból a kapitalizmusba, a bomló feudális viszonyokból a korai tőkés viszonyokba. Nyugat-Európa fejlődése előbbre jár, míg Kelet-Európa a fejlődésben megkésett, - átmenet a rendi monarchia viszonyaiból az abszolút monarchiába (kivéve

Lengyelországot, ahol nem erősítik, ill. centralizálják a hatalmat, hanem az ariszokrácia kiváltságait tengenek túl, s ennek következménye végsősoron az önálló Lengyelország megszünése és háromszori felosztása (1772, 1793, 1795) lesz). Az átmenetiség megmutatkozik abban is, hogy a korszak kezdetén egész Európa gazdasága agrárjellegű (beleértve Németalföld és Anglia gazdaságát is), azonban Európa nyugati térségeiben már megkezdődik az eredeti tőkefelhalmozódás (korai polgárosodás, kereskedelmi kapitalizmus kora), míg Közép-, és Kelet-Európa (az Elbától keletre eső területek) a második jobbágyság (zweite Leibeigenschaft) övezete lesz, annak minden hátulütőjével együtt. A XVI-XVII században az utóbbi területeken a nyugat-európaitól eltérő folyamatok erősödnek fel (röghözkötés, a robotnapok számának növelése). Ez összefügg az Európán belüli munkamegosztással, mely jellegzetesen ipari-agrár jellegű: a

közép-, és keleteurópai nemeseknek érdekében áll a mezőgazdasági termékek kereskedelmébe való bekapcsolódás (annál is inkább, mivel nem kell pl. külkereskedelmi vámot fizetniük), ami viszont lassítja, sőt néhány helyen vissza is veti a pogárosodást, a manufaktúrák kialakulását, s konzerválja a céhes kereteket. A nyugat-, és kelet-európai gazdasági fejlődés lényeges különbségeket mutat. A fejlődési pályák elkanyarodása (ld. Pach Zsigmond Pál fejlődési elhajlás elméletét) a XVI-XVII századtól figyelhető meg. A XV századtól Kelet-Európa a gyorsított ütemű, tömörített fejlődés útját járta, ezáltal sokat ledolgozva kezdeti hátrányából. A század végéig még ugyanazon nyugatias fejlődés útját járja Magyarország, Lengyelország és a térség többi állama is, mégha a nyugati területektől kissé lemaradva is. A nagy földrajzi felfedezések Európára gyakorolt hatása miatt azonban a hangsúly főleg az

Atlanti partvidékre tevődik, Közép-, és Kelet-Európa jelentősége leértékelődik, rögzülnek az agrárstruktúrák, a régió más fejlődési pályára áll át: a bomló feudalizmus és a korai polgárosodás helyett a kései feudalizmus mintegy 300 éves időszaka következik, amely tkp. a XIX század első feléig, ill közepéig tart. A bomló feudalizmus és a korai polgárosodás korszakát Nyugat-Európában a polgári kapitalizmus korszaka követi, míg Magyarországon pl. csak a reformkorral kezdődik meg a bomló feudalizmus mindössze néhány évtizedes korszaka, melyet a kiegyezés után a polgári kapitalizmus kora követ. Egy másik modell szerint a XVI-XVII. század a világméretű munkamegosztás kialakulásának első/korai szakasza. Hárompólusú rendszer jön létre: Európa nyugati területei (Franciaország, Anglia, Németalföld, ill. Észak-Itália) centrumországokká válnak, igényeik, elvárásaik, gazdasági-pénzügyi érdekeltségeik

meghatározó szerepet játszanak abban, hogy a tőlük függő helyzetbe kerülő kelet-európai államok gazdasági strukrtúrája hogyan alakul. Ez a fejlett tőkés centrum - nagyrészt átvéve a spanyol-portugál gyarmatokat is - kiépíti saját gyarmatrendszerét: előbb Hollandia, majd 1640 után Anglia (amely a XVIII. századra már magáénak tudhatja a holland gyarmatok túlnyomó részét is) szervezi meg gyarmatbirodalmát. A centrumországok erősödő függésbe vonják a formálódó gyarmati-félgyarmati térséget, gazdasági és egyéb életüket is a gyarmtosítók érdekeinek megfelelően alakítják át (monokultúrás mezőgazdaság (tea, cukornád, banán, szarvasmarha, stb.)); ezáltal a gyarmatokon szinte perverz módon torz, függő helyzetű gazdasági-termelési mód formálódik ki, a gyarmatok függő fejlődési útra állnak. A cetrumországok interkontinentális kereskedelmi kapcsolatot alakítak ki gyarmataikkal. Nyugat-Európa centrumországai a

XVI-XVII századtól egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek Kelet-Európa félperiférikus (meghatárotzóan agrárjellegű) államaival is (intrakontinentális munkamegosztás, ipari-agrár munkamegosztás). 2. A királyság, az állam és a társadalom harca, a harc eredménye - Anglia: a XVII. század első felében, I Jakab és I Károly sikertlen kísérletet tesz az abszolút monarchia konzerválására, a forradalom győzelme után pedig - 1689-től napjainkig - rögzül az alkotmányos monarchia. A parlament a törvényhozás legfőbb szerve, az uralkodó a parlementnek alárendelt ("uralkodik, de nem kormányoz"), szrepe inkább csak szimbolikus jelllegű. Az uralkodó és a társadalom harcából a társadalom kerül ki győztesen, s előbb Angliában, később a világon is ún. középosztályos (middle class) társadalom alakul ki: a középosztály a társadalom legszélsőbb, legtöbb adót fizető rétege, - Franciaország a társadalom és az uralkodó

harcának végeredményeként a XVII-XVIII. században a királyi hatalom erősödik meg (XIV-XVI. Lajos), maga alá gyűrve a társadalmat (nemesi-rendi társadalom). A nemeseket - bezárva a Versailles-i "Aranykalitkába" - fizetett állami alkalmazottakká teszi, s ez a szerep egyre inkább imponálni kezd a nemességnek (noblesse oblige): a nemesek nem űznek/űzhetnek polgári foglalkozást, stb. A francia minta elterjed Közép-, és Kelet-Európa országaiban is. Az abszolút monarchia intézménye tkp túléli önmagát, ezzel növekvő társadalmi feszültségeket szülve, melyeket csak a forradalom szüntet(het) meg, - Oroszország és Poroszország: katonai-bürokratikus rendszer épül ki. II Frigyes és (III ill IV. Iván nyomán) Nagy Péter és Nagy Katalin alatt a hatalom totálisan és teljesen alárendeli a társadalmat, - Német-római Császárság: az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke mintegy 300 kisebbnagyobb fejedelemségre osztja. Sajátos

kettősség jellemző: a mindenkori császár hatalma gyenge, a kisállamok szintjén viszont erős centralizációs törekvések figyelhetők meg, - Habsburg Birodalom: sokszínű és laza szerkezetű birodalom. Bár vannak kísérletek az abszolútizmus kiépítésére (Lipót és utódai, Mária Terézia, II. József), ezek azonban eredményeik mellett legalább ugyanennyi kudarccal is járnak. A monarchia még a XIX században is megosztott, mind gazdasági, mind politikai, vallási, stb. tekintetben, - Itália: a politikai megosztottság és decentralizáció állandósul, - Lengyelország: a nemesi-rendi erők hatalmának megerősödése, válság, gyengülés, bukás, - Balkán: a balkáni népek török fennhatóság alá kerülnek, ami nem európai jellegű uralmat jelent. Az 1300-1400-as évektől mintegy ötszáz éven át megmaradó török uralom szinte kikapcsolja a térséget az európai fejlődésből. Európában a politikai-hatalmi téren a rendi monarchiáról az

abszolút monarchiára való áttérés a fő szempont. A rendi monarchia még jellegzetesen osztott - duális - hatalom (rendi gyűlés király), az egész országot érintő kérdésekben a két fél kompromisszumára van szükség (ünnepélyes leirat - alázatos felirat - elfogadás és kihírdetés vagy elutasítás). Az abszolút monarchia a rendi gyűlés megkérdezése nélkül kormányoz. Az uralkodó nem a néptől kapja a hatalmat, az "Isten kegyelméből való", s ezáltal a király csak Istennek tartozik felelősséggel. 3. Az abszolút monarchia kialakulásának okai a. Nyugat-Európában - a nagy földrajzi felfedezések európai következményei (agrártermékek árforradalma, stb.), - állandósult háborúk (területszerző, dinasztikus, örökösödési és vallásháborúk, ill. az új típusú ún. kereskedelmi-gyarmati háborúk (pl Anglia és Hollandia között)), - a "kis jégkorszak" (a XVII. század elején beköszöntő hidegebb és

csapadékosabb periódus) miatt rosszabb termésátlagok és a kitörő járványok társadalmi feszültségeket okoznak, megsokszorozódik az élemiszerek ára - növekvő létszámú hadseregre és egyre több pénzre volt szükség, állandósult a deficit. A zsoldosseregek létszáma megsokszorozódik (XIV. Lajos hadserege pl a kezdeti 70 ezer fős létszámról 450 ezresre duzzad). A hadseregfenntartás költségei békeidőben az állami jövedelmek 50-60, míg háborúban a 80-85%-át is elérik. Denis Richet francia történész szerint "az abszolút monarchia az állandó háborúskodás és az adóztatás kényszerszülötte volt". b. Kelet-Európában - külső tényező: katonai kihívás, ellenséges fenyegetettség (Svédország (Perry Anderson: Az abszolutista állam című könyvében "Kelet pörölyének" nevezi a svédeket) törekvései 16201720 között a Balti-tengeri svéd impérium kiépítésére), - belső tényező: a paraszti

elégedetlenség különböző megnyilvánulásai (adó-, és robotmegtagadás, elszökdösés (pl. a doni kozákság is szökött jobbágyokból jött létre), ill jobbágyfelkelések (pl. Jemeljan Pugacsov felkelése, melyet csak 1775-re vernek le) 4. Intézményi újítások az abszolút monarchiákban - állandó zsoldoshadsereg, - korszerűsített hivatelszervezet (szakképzet, polgári származású hivatalnokokkal), - adóztatási rendszer korszerűsítése (XIV. Lajos, Colbert), - merkantilizms: a merkantilizmus (mercatura ~ kereskedelem) a XVI-XVII. század meghatározó gazdaságpolitikája a bevételeik fokozására törekvő abszolút monarchiákban. A profitot termelő húzóágazatként a külkereskedelmet jelölik meg. A korai merkantilizmus típusai a bullionizmus és a monetarizmus (bulla, moneta ~ nemesfémtartalmú pénzdarab), a gazdasági cél a kincstár megtöltése. Az érett merkantilizmus célja az aktív külkereskedelmi mérleg biztosítása (a kivitel

mindig haladja meg a behozatalt, azt a terméket lehet kivinni, ami van vagy azt, amelyik eladható). A fejlesztést az állam vállalja magára, ún protekcionista gazdaságpolitikát folytatva kereskedőtársaságokat alapít, monopoljogokat biztosít (bizonyos termékek előállításának, kereskedelmének kizárólagos joga). A merkantilizmusnak Európaszerte több fajtája alakul ki, pl a francia Colbert-izmus, ill a német kameralizmus Az európai országok közül a merkantilizmust először Anglia vezeti be, még VIII. Henrik és I Erzsébet uralkodása idején. A merkantilizmust a XVIII század közepétől a fiziokratizmus váltja fel, - a modern diplomáciai testületek megjelenése (az ország számára fontos királyok udvarában szakképzett diplomatákat állomásoztatnak, akik kiválóan ismerik az udvari erővisazonyokat). II. Anglia a forradalom előtt (gazdaság , társadalmi élet) a. gazdaság 1603-ban I. Erzsébet halálával kihal a Tudor-dinasztia, a trónon a

Stuartok következnek: I Jakab (1603-1625) és I. Károly (1625-1649) I Jakab és I Károly is folytatja a merkantilista gazdaságpolitikát. I Erzsébet uralkodása alatt a gazaság még rászorult az állam gyámkodására, amit azonban ekkorra már egyre inkább tehernek éreztek. A Stuartok gazdaságpolitikája ambivalens: egyrészt gyanakvóan viszonyulnak a gyors, radikális változásokhoz, fékezni és kézben tartani igyekeznek a kereskedelem fejlődését; másrészt viszont támogatják azokat az ágazatokat és társaságokat, melyeknek monopoljogokat adtak. A monopoljogok árúsítása társadalmi és politikai feszültségekhez vezet. I Károly 1629-ben feloszlatja a parlamentet és 1649-ig nem is hívja össze. Mivel az adómegajánlás a parlament joga volt, ezért I. Károly arra kényszerült, hogy újabb monopóliumok árúsításával, ill régi feudális pénzforrások felújításával próbáljon pénzhez jutni. 1635-ben bevezetik a hajópénzt (Ship Money),

melyet John Hampden alsóházi képviselő bírósági úton megtámad, s bár a pert elveszti, de így is hozzájárul az 1630-as évek végére kifejlődő hajópénzmegtagadási mozgalom kialakulásához. A gazdaság meghatározó ágazata ekkor még a mezőgazdaság, amely összességében elmaradott, de fejlődő és polgárosodó tendenciákat mutat. Nő a művelés alá volt mezőgazdasági területek aránya (mocsárlecsapolás, erdőirtás, birtokátszervezések), hitelek és új technikák felhasználása segíti a termelést, új állatfajokat tenyésztenek, alkalmazzák a vetésforgót, csökkentik az ugar területét, gumósnövények meghonosítása, bekerítések (enclosure) folytatódása és fellendülése (a bekerítések több hullámban zajlottak le, s a XVI. századtól egészen a XIX. századig tartottak) Az iparban ez már a manufaktúraipar korszaka, céhekkel már csak elvétve találkozhatunk. A termékek iránt állandó keresletet jelent a növekvő

lakosság, ill. a formálódó angol gyarmatbirodalom. b. társadalom - nemesség: az arisztokrácia (peer-ek) kis része tud és akar is polgárosodni (piacra termelés, bekerítések, vállalkozások), míg a nemesség többsége a tradicionális, hagyományos gazdálkodást folytaja (közülük sokan elkótyavetyélik ősbirtokukat), utóbbiak alkotják a királyi hatalom bázisát. A kis-, és középbirtokos nemesek (gentryk) bekapcsolódnak a vállalkozásokba. A nemesség Angliában nem adómentes, - parasztság: saját, életképes birtokukon gazdálkodó birtokos parasztok (husbandman), szabad bérlők (freeholder), copyholder-ek (egykori jobbágyok, akik megőrizték a bérleti szerződés kópiáját), leaseholder-ek, földnélküli bérmunkások, - polgárság: Anglia leginkább polgárosodó része a Londont (City), ill. Délkelet-Angliát magába foglaló terület. c. politika: a társadalom belső feszültségeti még a parlamenti viták vezetik le A megszerveződő

alsóházi ellenzék áll a polgári törekvések élére. Az állam még rászorul az egyház támogatására, ami állam és egyház szoros összefonódását eredményezi, ez is döntő szerepet játszik majd a puritánüldözésekben. A puritánok az egyház megtisztítására törekednek a katolikus tanok maradékától. Tagadják az episzkopális (püspöki) egyházszervezetet, melynek élén a canterbury érsek áll, s demokratikus egyházszervezetet javasolnak. A hitéletet illeően csökkenteni igyekeznek a katolikus ünnepek számát, ellenzik a díszes templombelsőt, stb. A puritánokon belül a presbiteriánusok irányzata mérsékeltebb politikát folytatva később a hosszú parlament idején is a királlyal való megegyezés lehetőségeit keresi. Az episzkopális egyház helyett a kálvini minta alapján szerveződő, választot presbiterek testülete (presbitérium) által vezetett egyházat kívánnak megvalósítani. Az independensek irányzata mind a püspöki,

mind a presbiteriánus egyházszervezeti elképzelést támadta, teljesen független, önálló egyházi egységekben gondolkodtak. Politikai törekvéseik hadseregpártiak, a polgárháborút a kiráy elleni végső győzelemig kívánták folytatni. A két csoport nézetei között sok átfedést is találhatunk III. I Károly és a parlamenti ellenzék harca Stuart Mária fia, I. Jakab (1603-1625) rokonházasságból, degeneráltan született A homoszexuális hajlamú uralkodó egyik kegyence Buckingham herceg volt. Jakab fia, I Károly (1625-1649) 1628-ban bekövetkezett haláláig jó kapcsolatban áll Buckingham herceggel. Károly uralkodása alat formálódik politikai erővé a parlamenti ellenzék, melynek vezérei: Thomas Wentworth (1629-ben átpártol a királyhoz, s megkapja a Strafford grófja címet), Sir Edward Coke (kiváló jogász) és John Pym. Céljuk a királyi hatalom alárendelése a parlamentnek. 1628 januárjában átfogó programként az uralkodó elé

terjesztik és elfogadtatják a Jogok Kérvényét (Petition of Rights), a későbbi Jogok Törvénye (Bill of Rights) elődjét, melyben leszögezik, hogy: - adókivetés csak a parlament hozzájárulásával történhet, - letaróztatás csak bíró i végzéssel eszközölhető, - békeidőben nem használhatóak a háborús törvények (tkp. királyellenes támadás, hisz I Károly a hódító normannok leszármazottja), - a katonai beszállásolások megtiltása. A Hármas Határozat a "Kik a haza és a parlament ellenségei?" kérdésre a következő pontokkal válaszol: - vallási újítók (a parlament hozzájárulása nélkül), - aki adót szed (a király), - aki adót fizet (polgári engedetlenség). Lordok ellenzéke: kegyencek (Lord Canterbury) A király 1629-ben feloszlatja a parlamentet, s 11 éven át nem is hívja össze. 1633-ban I Károlyt skót királlyá koronázzák. A koronázás az anglikán egyház szertartása szerint zajlik, ami sérti a

presbiteriánus skótokat. 1638-ban a skótok fegyveres szövetséget (National Covenant) hoznak létre, s 1640. tavaszán megtámadják Angliát A király összehívja az ún rövid parlamentet (1640. április 13 - május 5), amely csak a jogok törvényének elfogadásával lenne hajlandó adót megszavazni, ezért Károly feloszlatja. A parlament a skót támadás folytatódása miat 1640. november 3-án újra összeül, s egészen 1653-ig ülésezik (hosszú parlament). IV. Az angol polgári forradalom kezdete (1640-1642) A parlamenti szakasz (1640. november 3 - 1642 január 10) A parlament John Hundler és John Pym vezetésével nyílik meg, akik később elesnek a harcokban. 204 pontos követelést - tkp a királyság elleni vádiratot - fogalmaznak meg, jelentősebb pontjai: - kegyencek felelősségre vonása, Strafford kivégzése, - az adóztatás joga a parlamenté, a parlamentnek három évente kötelezően üléseznie kell, s csak a saját hozzájárulásával oszlatható

fel, - a király támaszát jelentő gyűlölt intézmények (Magas Tanács, Csillagkamara, Skót Tanács) megszüntetése. Ennek hatására két politikai irányzat alakul ki: - gavallérok (királypártiak), - kerekfejűek (kefefrizurájukról elnevezet parlamenti tagok). 1642. január 4-én a király fegyveresei élén bevonul a parlamentbe és öt ellenzéki vezetőt köztük Pymet és Hampdent - letartóztat Január 10-én London elhagyására kényszerül, s az észak-angliai York-ban és Nottingham-ben gyűjt csapatokat, s 1642. május 23-án innen üzen hadat a mérsékelt parlamenti erők főparancsnokának, Essex grófnak. V. Az angol polgári forradalom első szakasza (1642-1646) Az angol polgári forradalom első periódusa az 1642-1646 közötti években zajlik le. A parlamenti sereg kb. 18 ezer főt számlál, ezzel szemben áll a mindössze 6000 gyalogosból és 2000 lovasból álló, ám szervezett és fegyelmezett, kiváló katonai parancsnokokkal - pl. a harmincéves

háborúban is részt vevő Rupert herceg - rendelkező királypárti haderő. Az első összecsapás 1642. október 23-án, Edge Hill mellett zajlik le, s a királypárti sereg elsöprő győzelmével végződik. A király serege London felé vonul, s csupán a londoni polgárokból szerveződő milícia tudja feltartóztatni a város alatt. Ezt követően mindkét sereg visszavonul téli pihenőre. 1643-1644 folyamán Oliver Cromwell azt a tanulságot vonja le a vereségből, hogy radikálisan át kell alakítani a parlamenti haderőt. Cromwell nemes, a hosszú parlament tagja, az egyik legradikálisabb independens csoport, a Gyökér és ág (~ az anglikán egyházból gyökerestülágastól ki kell írtani a katoliukus maradványokat) vezetője; Isten kiválasztottjának tartotta magát. Saját költségén új mintájú, a XVI-XVII század fordulóján, Orániai Móric által bevezetett újításokra (tisztképzés, uniformis, stb.), ill a svéd hadseregszervezésre alapuló

hadsereget szervez (New Model Army, Ironside (Vasbordájúak)). A sereg tagjai fanatikus puritánok, soraiban nemeseket, kézműveseket, falusi parasztokat és nincsteleneket egyaránt találunk. Zsoldossereg, a lovasságot és a lovakat vezényszavakra tanították, egységesítették a kiképzést, s a svédektől átvett minta alapján a könnyűlovasság alapaktikájává az ellenséges gyalogság soraiba való benyomulást és a harcrend megbontását tették az addigi caracoleírozás helyett (a könnyűlovasság oldalról támad az ellenséges gyalogságra, majd tűzfegyvereikből célzatlan lövést adnak le rájuk, ezt követően - többnyire eredménytelenül visszavonulnak) helyett. A gyalogságot a svédektől vett tűzfegyverekkel látja el (kanócos helyett kovás puska), így megnövekszik a tűzgyorsaság. A korábbi 6-10 soros hadrend rövidül, s már nemcsak az első, hanem az első két sor ad le lövéseket (össztűz). Jelszavuk: "Bízzál Istenben és tartsd

szárazon a puskaport!" A parlamenti sereget 1643-1644 során a skótok is támogatják, annak fejében, hogy az angolok áttérnek az anglikánról a presbiteriánus vallásra (ezt taktikai okból meg is teszik), s megígérik, hogy fedezik a skót hadjárat költségeit. 1644. július 2-án Marston Moore mellett a parlamenti sereg első ízben arat jelentős győzelmet a királypárti erők felett, s ezt követően már az egész hadsereget a New Model Army mintájára szervezik át. 1644-1645 fordulóján heves politikai csatározások zajlanak a presbiteriánus és independens parlamenti erők között. 1644. december 9-én a parlament elfogadja az önkéntes lemondási nyilatkozatot, melynek értelmében egy személy nem tölthet be egyszerre két tisztséget. A határozatot követve a prebiteriánusok inkább katonai, míg az independensek inkább politikai tissztségeikről mondanak le (Cromwell mind politikai, mind katonai posztját megtartja). Deklarálják, hogy a

hadsereg nem játszhat politikai szerepet. Ezt követően a New Model Army tisztjei már szinte kivétel nélkül Cromwellhez hű puritánok, Essex helyett a szintén Cromwell-t támogató Fairfax lesz a parlamenti sereg vezetője. 1645. június 14-én Naseby mellett újabb győzelmet aratnak a parlamenti erők, kb 5000 royalista foglyot ejtenek, megszerzik a királypártiak teljes tűzérségét, s lefoglalják I. Károly politikai levelezését is, melyben külföldi katonai segítséget sürgető leveleket is találnak. I Károly észak felé, Skóciába menekül, de a skótok elfogják, s végül 1647. februárjában 400 ezer angol font ellenében (mivel kb. ekkora öszegre becsülik az 1643-1644-es skót hadjárat költségeit) átadják saját törvényes uralkodójukat (!) az angoloknak. VI. Az independens és presbiteriánus ellentét elmélyülése, a polgárháború befejezése A parlamenten belül - tkp. az utolsó jelentős politikai átrendeződésként - szakadás

következik be a presbiteriánusok és independensek között. A presbiteriánusok lefoglalják a királypárti és püspöki birtokokat, amely hatalmas spekulációkhoz (és a presbiteriánusok meggazdagodásához) vezet. Eltörlik a feudális földtulajdont, a polgári földtulajdon szabadon adhatóvá-vehetővé teszi a birtokokat. 1646 nyarán döntenek arról, hogy az államvallás a presbitérium, s - tömeges elégedetlenkedést okozva - folyik az independensek üldözése. Az egyszerű földművelők közül főleg a copyholderek helyzete válik bizonytalanná, tízezrével kerülnek teljes létbizonytalanságba, nem is beszélve a nagybirtokok szomszédságában élő kis, és középbirtokos parasztokról. Mivel ezek a rétegek alkotják a hadsereg bázisát, így a hadsereg szemlélete is radikalizálódik, s az independenseken belül - John Lilburne és Overton vezetésével - megjelennek a még náluk is radikálisabb levellerek. Mind az independensek, mind a

levellerek számára kedvezőtlen a parlament határozata a háború befejezéséről és a hadsereg lefegyverzéséről, melyet az uralkodóval folytatott tárgyalások után hoznak meg. Úgy döntenek, hogy a hadsereget rabló hadjáratra küldik Írországba. A presbiteriánusok ekkor már el tudnának képzelni olyan kompromisszumot, amely tkp. korlátozott monarchiát jelentene (az uralkodó bizonyos jogairól lemond a parlament javára). Az independensek válaszút előtt állnak: meggyőződésük, hogy a végső győzelemig kell harcolni, s ellenzik a hadsereg felszámolását is. A levellerek agitátorhálózatot építenek ki, uszítanak a presbiteriánusok és az independensek ellen is. Cromwell végül összefog a levellerekkel a presbiteriánusok ellen, megalakítják a hadsereg tisztikarából és leveller agitátorokból álló Hadseregtanácsot, amely tkp. ellenpólusa lesz a presbiteriánus többségű parlamentnek Kiáltványt fogalmaznak meg, melynek értelmében a

hadsereg nem oszlik fel, a parlementet meg kell tisztítani az ingadozóktól, s ezzel együtt új választásokat kell kiírni. Ezzel - 1647 nyarától - kezdetét veszi az ún. "második forradalom" 1647. augusztus 6-án a hadsereg bevonul Londonba, körülzárja és megszállja a parlamentet, s 11 presbiteriánus képviselőt letartóztatnak, majd vádat emelnek ellenük és elítélik őket. 1647. október 15 és november 1 között a London melletti Putney-ban üléseznek a Hadseregtanács independens és leveller tagjai, hogy kialakítsák és egyeztessék a következő évekre vonatkozó kül - , és belpolitikai terveiket. Két alkotmánytervezetet alakítanak ki: a. "A hadsereg ügye": az independens tisztikar (grandok) tervezete, b. "A nép szerződése": a Lilburne vezette levellerek politikai és egyéb törekvéseinek részletes megfogalmazása (általános választójog minden felnőtt férfi számára (jogi és politikai egyenlőség ember

és ember között), burkolt formában a királyság köztársasággal való felváltásának gondolata (legyen-e Felsőház és Alsóház, vagy csak egykamarás, Alsóházból álló parlament működjön)). Rendkívül kemény vita alakul ki három kérdésben: - kapjanak-e választójogot a vagyontalanok? Ireton, a radikális szemléletű kiváló katona szeretné megszüntetni a vagyoni cenzust, de ezt az independens katonai vezetők ellenzik, - legyen-e vétójoga az uralkodónak a parlament döntéseivel szemben? A levellerek korlátozott hatalmú befolyásoló tényezőként tekintenek a király személyére, s sokan az independensek közül is hasonlóan vélekednek, - legyen-e Felsőház? Burkoltan a köztársasági államforma megfogalmazása. Cromwell ügyesen taktikázik (tkp. többnyire hallgat), majd három hét múlva erőszakosan feloszlatja a Hadseregtanács ülését. Ezt követően Robert Lilburne - John Lilburne egyik testvére - vezetésével a hadsereg több

ezredében lázadás tör ki, melyet Cromwell a vezetők kivégzésével letör. 1647. november 15-én a király rejtélyes körülmények között megszökik a hadsereg fogságából - ma már tudjuk, hogy valószínűleg maga Cromwell szorgalmazta a szökést, látván, hogy ezzel helyreállíthatja a bomlófélben levő independens-leveller együttműködést, ráadásul a szök(tet)éssel tkp. megmenti a király életét -, s Cromwell egyik közvetlen rokona, a Wight-szigeti kormányzó foglya lesz. Az independens-leveller egység hamarosan helyreáll, köszönhetően annak is, hogy hírt kapnak arról, hogy I. Károly megnyerte a skótok támogatását. 1648. áprilisa és októbere között zajlik az ún "második polgárháború" 1648. augusztus 17-én Prestonnál döntő ütközetre kerül sor, melyet Cromwellék nyernek meg. A király maga is fogságba esik, a presbiteriánusok próbálják meggyőzni, s alá is írnak egy - egyik fél által sem betartott -

egyezményt. A győzelmet követően Cromwell csapatai elfoglalják Edinburgh-ot, a skótok kapitulálnak. A főerők Közép-Anglia felé indulnak, s 1648 december 2-án Cromwell serege bevonul Londonba, december 6-án Pride behatol a parlamentbe, ahonnan szinte kidobnak 140-150 ingadozó presbiteriánus képviselőt, akiket később elfognak és bírói eljárás kretében elítélnek. A hosszú parlament ezt követően már csonka parlamentként működik. 1648 decembere és 1649 januárja során szinte naponta hoznak nagy horderejű döntéseket: - a királyi hatalom eltörlése, a hatalom egyedüli forrása a nép, gyakorlója a népképviseleti parlament (Alsóháza), - megszüntetik a Lordok Házát, - bíróság elé állítják I. Károlyt, s nagy vitát követően, csekély többséggel megszülető döntéssel elítélik és 1649. január 30-án (vagy január 31-én) kivégzik VII. Az independens köztársaság 1. Az independens köztársaság megalakulása 1649.

tavaszán (kb március 17 és május 19 között, a dátum bizonytalan) kikiáltják az independens köztársaságot (Commonwealth and Free State), amely tkp. 1653 végéig áll fenn. Legfontosabb szervei az egykamarás parlament, ill. az Államtanács (évente választott 41 tagú szervezet, a tagok 2/3-a a hadseregből, 1/3-a parlamentből kerül ki). 1649 folyamán több levellerlázadásra kerül sor a hadseregben, Lilburne követői egyre inkább számon kérik a parlamenten a korábbi ígéreteket; a társadalom nagy részét kitevő szegények nem érzik a rendszerváltás hatásait. A levellerek követeléseit nem teljesítik, a lázadásokat leverik és megtorolják. Lilburne-t letartóztatják - a börtönben írja meg Anglia új láncai című művét -, ami újabb lázadásokhoz vezet. 1649 nyarán Bullford mellett fontos győzelmet aratnak a leveller sereg felett. Megjelenik a még a levellereknél is radikálisabb, belőlük kialakult diggerek (~ ásók) kommuniztikus,

vagyoni egyenlőséget szorgalmazó társulása Gerrard Winstanley vezetésével. Meghírdetik a magántulajdon eltörlését, a közös tulajdon bevezetését. Mivel minden ember Isten teremtménye, ezért mindenki egyenlő, s legyen egyforma (egyformán szegény) is. Közösen dolgoznak, a megtermelt javakat közös raktárakban tárolják és közösen osztják el. Általános munkakötelezettséget vezetnek be, kezdettől a köztársasági államformát támogatják (mozgalmuk tkp. folytatása John Ball és Wat Tyler törekvéseinek) A diggerek főereje (kb 40 fő) a Saint Georges Hill körüli pusztán rendezi be "főhadiszállását", de a helyi sherif embereivel hamarosan szétkergeti őket. Winstanley börtönben írja meg A szabadság törvényeinek tervezete című munkáját. 2. Külpolitika Az aktív, hódító angol külpolitika jegyében 1649-1652 között sor kerül Írország meghódítására, az íreket Drogheda és Wexford mellett is legyőzik. Az ír

földek kb 2/3-át elveszik eredeti tulajdonosaiktól, Írország lakosságának kb. felét megölik, elűzik, át-, vagy kitelepítik (Észak-Amerika), vagy egyszerűen eladják rabszolgának. 1650-1651 között lezajlik Skócia lerohanása is - mivel I. Károly fiát skót királlyá koronázták -, 1650. szeptember 3-án Dunbar, 1651 szeptemberében Worchester mellett verik meg a skót főerőket (ekkor a hadsereget már nem Cromwell, hanem Monck tábornok vezeti). A következmények az írországiakhoz hasonlatosak. 1649-1651 között indul meg a hajóépítési prgram, s rövid időn belül több mint 40, a holland hajóknál korszerűbb hajót építnek. 1651-ben adják ki a hajózási törvényt (Act of Navigation), amely egyértelműen hollandellenes, a "tenger fuvarosainak" tengeri-gyarmati fölényét igyekszik megtörni. A törvény értelmében idegen hajó angol kikötőbe csak saját országa áruit szállíthatja törvényesen, tettenérés estén pedig a

hajót és rakományát is elkobozzák, s 50-50%-ban megosztják a feljelentő és az állam között. Mind emiatt 1652-1654 között kitör és lezajlik az I. angol-holland kereskedelmi háború, mely - Tromp és de Ruyter erőfeszítései ellenére - az angolok győzelmével zárul, s Hollandia is kénytelen elismerni a hajózási törvény rendelkezéseit. Anglia és Hollandia 1665-1667, ill 1672-1674 között újabb két kereskedelmi háborút vív; 1654-1659 között Spanyolországot és Portugáliát (szabad kereskedelem a spanyol és portugál gyarmatokkal), ill. Dániát (vámmentes átjárás a Sundon) is legyőzik és a legyőzött felek számára hátrányos szerződések megkötésére kényszerítik. Tkp az angol-holland háború az újkor első igazi háborúja, melyet már nem két dinasztikus, hanem két polgári hatalom visel, s tétje a világ kereskedelmi kapcsolatai feletti ellenőrzés birtoklása. Londonban növekszik a feszültség a parlamenten belül, a

mérsékeltek a háborúskodás befejezését, s a költséges hadsereg megszüntetését, ill. belső fejlesztéseket szorgalmaznak Cromwell hívei szerint viszont új háborúra van szükség, erősíteni kell a hadsereget (főleg a flottát). A hatalom jellegére vonatkozóan (dinasztikus vagy alkotmányos legyen) is megoszlanak a vélemények. Cromwell 1653. április 23-án feloszlatja a hosszú/csonka parlamentet, s nyit a quintomonarchisták (messiansztikus nézeteket valló, Krisztus közelgő ötödik birodalmának megteremtését hírdető szekta, burkoltan átvették a levellerek programjának jó néhány elemét) felé. Az új választásokat követően 1653. június 4-én megalakul a szentek parlamentje (Barebones Parliament), melynek képviselői jórészt quintomonarchisták. A szentek parlamentje a leveller programpontok betartását szorgalmazza (törvény előtti egyenlőség, törvényes ítélkezés, a copyholderek helyzetének rendezése, a földpanamák

kivizsgálása, progresszív adózás, stb.) VIII. Cromwell protektorátusa Cromwell 1653. december 12-én feloszlatja a szentek parlamentjét, s decembr 16-án Lordprotector-ként (Anglia, Skócia és Írország fővédnöke) magához ragadja a hatalmat. Az 1653-1658/59 közötti időszak Cromwell protektorátusának ideje. Új alkotmányt fogadnak el (A kormányzás eszköze), melyet a Tisztek Tanácsa dolgoz ki, s ami egyben Anglia első és egyetlen írott alkotmánya, s amely csupán néhány hónapig van érvényben (a jelenlegi angol alkotmány tkp. a szokásjogból áll, pl 1707-től - amikor Anna királynő megvétózta a parlament határozatát, majd vétóját visszavonta - "nem szokás", hogy az uralkodó vétójogával éljen a parlamenti határozatokkal szemben). A hatalom jellegzetesen hárompólusú, egyik pólusán a 18 leghűségesebb tábornokból álló Államtanács, a másikon a parlament, s harmadik pólusán - tkp. csúcsán - a Lordprotector áll,

utóbbi egyben az Államtanács feje is. Cromwell 1654. szeptember 4-én összehívja az első egykamarás, 400 angol, ill 30-30 skót és ír képviselőből álló parlamentet, mely Cromwell számára teljesíthetetlen követeléseket támaszt (a háború befejezése, a hadsereg létszámának 57 ezerről 32 ezerre csökkentése), ezért a Lordprotector 1655. január 22-én feloszlatja 1655. január 22 - 1656 szeptembere között tkp nyílt katonai diktatúráról beszélhetünk A hagyományos polgári közigazgatás megszünik. 11 katonai körzetet alakítanak ki, melyek élére az Államtanács - saját körzetükben teljhatalommal rendelkező - 11 tagja kerül. Mindez nagy elégedetlenséget okoz a gentry-k és yeoman-ek között is. 1656 szeptemberében Cromwell újra összehívja a parlamentet, ami erősen kompromisszumos jellegű - új alkotmánytervezetet dolgoz ki (Alázatos kérelem és tanács). A tervezet értelmében a katonai diktatúra felszámolandó, de mégis

maradjon meg alkotmányos rendszerű parlament mellett - az erős központi hatalom Visszaállítják a Felsőházat, amely vétójoggal rendelkezik. Adót csak a parlament szavazhat meg, a hadsereg külföldre csak parlamenti hozzájárulással küldhető. Cromwellnek utódmegajánlási jogot biztosítanak. A parlament felajánlja Cromwellnek a koronát, ő azonban nem fogadja el 1658. február 4-én szétkergeti a parlamentet, s utódjául Richard nevű fiát jelöli ki Cromwell 1658. szeptember 3-án meghal, Richard ("Dick, "Tönkrement hit") követi a hatalomban, de helyette/nevében a tisztek kormányoznak, s 1659. május 25-én el is mozdítják posztjáról, s ezzel tkp. véget ér a Protektorátus időszaka IX. A Stuartok restaurációja 1. II Károly trónra kerülése Richard elmozdításakor Monck már titkos tárgyalásokat folytat a Stuartokkal. 1659. áprilisában ismét összehívják a parlamentet és új választásokat írnak ki A választásokat

követő parlament - melyben már a royalisták és a mérsékelt presbiteriánus képviselők vannak többségben - dönt a leendő uralkodó, II. Károly (1660-1685) visszahívásáról. II. Károly az 1660 május 14-én kelt Bredai Nyilatkozatban elfogadja a felkérést, s itt kiadott, a parlament által becikkelyezett nyilatkozatában kijelenti: - tiszteletben tartja a forradalom óta bekövetkezett változásokat - amnesztiát hirdet (a királygyilkosokat kivéve) - biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot - megígéri a hadsereg követeléseinek teljesítését is) - ezzel kezdetét veszi a Stuart-restauráció (1660-1688), melynek első meghatározó személyisége II. Károly 2. II Károly intézkedései Kancellárja, a bredai nyilakozat megszövegezésében is segítő Clarendon segítségével dolgozzák ki a Code Clarendont (Clarendon Törvénykönyve), melynek fókuszában a puritanizmus gyengítése, az anglikán egyház erősítése, ill. az uralkodói hatalom

megszilárdítása áll. A Code Clarendon puritánok elleni törvényei: - 1661: önkormányzati törvény (Corporation Act): csak anglikánok lehetnek a városi önkormáyzatok tagjai, - 1662: egyöntetűségi törvény (Act of Uniformity): a szabadegyházak (nonkomformisták) ellen irányul, mindenkinek esküt kell tenni az Álalános Imakönyvre (Book of Prayer), ezáltal több mint 1200, az esküt megtagadó puritán lelkész veszti el állását, - 1665: ötmérföldes törvény (Five Mile Act): az Act of Uniformity miatt lakóhelyükről elűzöt puritánok nem léphetnek be korábbi lakóhelyük ötmétföldes körzetébe (az elűzött puritán lelkészek ellen irányul), - 1665: vallásfelekezeti törvény: csak anglikán istentiszteletet engedélyez, minden más nyilvános istentiszteletet tilt, - 1665: a CABAL (tagjainak - Clifford, Arlington, Buckingham, Ashley, Lauderdale kezdőbetűiről elnevezett testület) nyit a puritánok felé, - 1667: engedékenységi törvény:

számos pontban engedményeket tesz a Károlyhoz hű puritánoknak(?), - 1672-1673: körvonalazódik a két alapvető politikai társdulás: whig-ek (~ károlyellenes skót marhahajcsár; a későbbi liberálisok elődei, a "tőke pártja". A gyarapodó polgári társadalom pártja) tory-k (~ katolikus ír bandita; a "föld pártja", a földbirtokosok, nemesek, ariszokraták pártja), - 1673: Test Act: a tanúságtételről szóló törvény, polgári vagy katonai hivatalt csak az anglikán hittételek mellett tanúságot tevő vállalhat, ezzel kizárják a hatalomból a katolikusokat és a puritánokat is, - 1679: Habeas Corpus Act: törvény az önkényes letartóztatások ellen. Letartóztatás csak elfogató parancs és bírói végzés megléte esetén lehetséges, a letartóztatottal 24 órán belül közölni kell a vádat vagy szabadon kell bocsátani. A szabadlábon való védekezés jogát óvadék vagy kezesség ellenében is biztosítani kell.

Mindenki ártatlannak tekintendő, amíg bűnössége be nem bizonyosodik. 1681-1685 között II. Károly nem hívja össze a parlamentet, tkp diktatórikusan kormányoz Erősödik a katolikus franciák és spanyolok támogatása/befolyása Angliában (II. Károly halálos ágyán katolikus paptól veszi fel az utolsó kenetet, fia, II. Jakab (1685-1688) katolikusként keresztelkedik meg). X. A "dicsőséges forradalom"; az angol fejlődés az 1700-as évek végéig A toryk és a whig-ek összefognak, s megkezdődik a tárgyalás arról, hogy az uralkodó eltávolítása után kit hívjanak meg a trónra (a whig-ek több összeesküvést is szőnek a király ellen). II Jakab már nyíltan katolikus, nagyon erős francia kapcsolatokkal rendelkezik, eltörli a Habeas Corpus Act-et és a Test Act-et. 1687-1688-ban türelmi rendeletet ad ki, ezzel a katolikuok számára szabaddá válik az út a hivatalviselés előtt. A tory-k és whig-ek megállapodása értelmében az angol

trónra Orániai III. Vilmost (1689-1702) (Németalföld helytartója, felesége II Jakab lánya, hithű protestáns) hívják meg. Orániai Vilmos korszerűen kiképzett hadsereggel rendelkezik, partraszállásakor II. Jakab híveivel együtt elmenekül (egy éjjel, álruhában a Csatornán hajózik a francia partok felé, de egy angol halászhajó legénysége elfogja és visszaviszik Angliába). A kivégzést elkerülendő maga Orániai Vilmos szökteti apósát a francia udvarba. Oróniai Vilmos és felesége, II. Mária (1689-1694) társuralkodókként uralkodnak 1689 februárjában a Declaration of Rights (Jognyilatkozat) kiadásával befejeződik a Dicsőséges Forradalom, s megkezdődik az addig nagyrészt szembenálló polgárosodó és nemesi erők kompromisszumos együttműködése, amely Angliát a tartós fejlődés útjára állítja. A Bill of Rights értelmében az "uralkodó uralkodik, de nem kormányoz". Anglia ettől kezdve alkotmányos monarchia, a

legfőbb törvényhozó testület a parlament, melynek felelős a kormány (Cabinet); érlelődik a kétpárti kabinetrendszerű kormányzás ("kétpárti váltógazdaság") rendszere. Anna (1702-1714): Vilmosnak és Máriának nem született utóda, ezért az 1701-es Act of Settlement értelmében a Stuart-nőág kerül trónra. Uralkodása alatt - a külpolitikát nagyban meghatározó - Marlborough herceg vezetésével Anglia is bekapcsolódik a spanyol örökösödési háborúba. Az 1703-as Methuen-szerződés Portugáliát - egész gyamatbirodalmával együtt - Anglia vazalusállamává süllyeszti. I. György (1714-1727) személyével kerül Anglia trónjára - ismétcsak az Act of Settlement rendelkezéseit követve - a Hannover (Coburg/Windsor)-ház. Az állam tényleges irányítója, a miniszterelnök Sir Robert Walpole, ill. a Privy Council-ból (Királyi Tanács) kivált Cabinet Council (Minisztertanács). 1715-ben sikerrel veri le a jakobiták (Jakab Edward

hívei) lázadását. II. György (1727-1760): Walpole 1742-ig miniszterelnök (az 1739-ben kitört spanyol-angol háború - Jenkins füle - kudarcai miatt kénytelen lemondani), amely az osztrák örökösödési háborúba is belesodorja Angliát Ausztria oldalán. 1745-1746 folyamán újabb jakobita lázadás tör ki - ezúttal Károly Edwardot támogatva -, de II. György seregei a cullodeni ütközertben (1746. április) legyőzik a lázadókat A hétéves háborúban (1756-1763), immár William Pitt külügyminisztersége alatt Anglia a poroszokat támogatja, s a háború végén megkapja Kanadát a Mária Terézia oldalára álló Franciaországtól, ill. bebiztosítja magának Indiát Ekkoriban lesz az angol diplomácia vezérelve a splendid isolation, melynek lényege, hogy Anglia számára előnyös, ha a kontinens nagyhatalmai egymás ellen folytatott háborúkban fecsérlik erejüket, úgy, hogy végül egyikük se kerüljön hegemón helyzetbe. III. György

(1760-1820): 1761-ben lemondatja Pitt-et, s a következő évben meneszti a whig kormányt is. 1773-ban a Regulating Act (szabályozó törvény) a brit parlament ellenőrzése alá helyezi a Kelt-indiai Társaságot. Megkezdődik a brit uralom kiterjesztése egész Indiára 1775ben kirobbant a függetlenségi háború, melynek végére, 1783-ra megalakul az Angliától független Amerikai Egyesült Államok. XI. A francia abszolutizmus megingása, a Fronde-mozgalmak Ahogy Angliában, úgy Franciaországban is megindul - bár gyengébb formában - az eredeti tőkefelhalmozás (bizonyos tőkéscsoportok kezén felhalmozódó tőke). Szintén találkozhatunk bekerítésekkel, de az angliainál jóval kisebb mértékben, hisz ez az uralkodónak sem igazán érdeke. IV Bourbon Henrik uralkodásától kezdve törvények védik a parasztokat a földesurak túlkapásaitól. A bekerítések hatására megjelenik a bérmunkások csoportja, akik az alakuló manufaktúrákban helyezkednek el

alacsony képzettségű bérmunkásként. A manufaktúrák szervezte kezdetben szétszórt, laza, központosítás nélküli; jóideig érvényesül a céhek túlsúlya. A manufaktúrák jobbára állami tulajdonúak, állami megrendelésre - a Versailles-i palota igényeinek kielégítésére - állítanak elő luxuscikkeket (tükör, selyem, brokát). Kezelésük túlszabályozott, így tkp. gúzsba kötik őket (Angliában ekkorra már polgárosodott nagybirtokrendszer működik). 1688 után a polgárság már tud és akar is korszerűsíteni, piacképes gazdagágokat kialaktani. Tkp. Franciaországban is megszűnik a feudális nagybirtokrendszer, viszont a francia nemesség több történelmi hibát is elkövet ("A nemesi rang kötelez"), nem foglalkozhatnak kereskedelemmel, pénzügyekkel, mert ezestben elvesztnék adómentességüket, s így tkp. nemesi rangjukat is. A nemesség felhalmozott tőkéjét nem forgatja vissza a gazdaságba, hanem általában földet

vásárol belőle, s ezáltal tkp. álló tőkévé teszi, vagy pazarló módon luxuscikkek vásárlására költi. Paulette-rendszer: kilenc esztendei, megvásárolható taláros nemsei cím. A királyi kincstárba vándorló pénzből az uralkodó hatalmas összegeket fordít a hadseregre, háborúskodásra, ami tkp. az ország földrajzi helyzetéből is adódik: Anglia szigetországként védettebb helyzetben van, kis létszámú szárazföldi haderő is elég a megvédéséhez, így itt a flotta fejlesztésére koncentrálnak, hisz a flotta egyaránt felhasználható védelmi, támadó, hódító és kereskedelmi célra. A harmincéves háború idején már Richelieu bíboros és XIII. Lajos megkezdi a béketárgyalásokat, de azok haláluk miatt megszakadnak. A trónt XIII Lajos fia, az akkor ötéves XIV. Lajos (1643-1715) örökli, aki mellett régensként az olasz származású, Lajos anyjához, Ausztriai Annához gyengéd szálakkal kötődő Mazarin bíboros gyakorolja a

hatalmat. Franciaországban a harmincévs háború végére "robban a bomba", az elégedetlenség a Fronde-mozgalmakban csúcsosodik ki: - 1648-1649: parlamenti Fronde: 1614-1789 között nem hívják össze az országgyűlést. A francia - főként taláros nemesekből álló - parlament a főhatalom megszerzésére törekszik (Angliában ekkor zajlik a forradalom, a hírek Franciaországba is gyorsan eljutnak). Határozatot hoznak az önkényes letartóztatások ellen, megtiltják az adóterhek növelését, kimondják a rendi gyűlés illetékességét a legfontosabb állami ügyekben, korlátozni igyekeznek az uralkodónak a rendi gyűléssel szembeni túlhatalmát. 1648-ban népfelkelés tör ki a fővárosban, s az udvar kétszer is menekülni kényszerül Párizsból: Mazain, Ausztriai Anna és XIV. Lajos előbb Rueilbe, majd - miután kiegyettek a parlamenti vezetőkkel és visszatértek Párizsba, ahol Mazarin ismét keménykezű politizálásba kezd - Saint

Germain-be menekül. XIV Lajos - Mazarin tanácsára - ekkor tanulja meg, hogy egy életen át bizalmatlan legyen mindenkivel szemben (az uralkodó ettől kezdve szinte irtózik a "plebs" által lakott Párizstól, s tkp. ezért építteti fel Versailles-ban a királyi palotát) A megrettent parlament rövidesen kibékül a kormánnyal, - 1650-1653: a hercegek Fronde-ja: tkp. a IV Henrik és XIII Lajos által a hatalomból kiszorított főpapok, nemesek mozgalma, úgyszintén az uralkodó hatalmának csökkentése érdekében. Mazarin letartóztaja a hecegek lergtekintélyesebb hangadóit, Condét, Contit és Longueville-t. Condé, a spanyol háború hőse polgárháborút robbant ki, 1552-ben spanyol segítséggel megszállja Párizst, de végül az udvari párt diadalmaskodik, s 1653-ban az ellenállás utolsó tűzfészke, Bordeaux is elesik. XII. XIV Lajos bel-, és külpolitikája 1. Belpolitika Lajos 1655 táján megjelenik a párizsi parlament előtt, a hagyomány

szerint lovaglóruhában, vadászcsizmában, s közli a parlamenttel, hogy hiába hitték azt, hogy övék a hatalom, valójában "Az állam én vagyok". XIV Lajos Isten kegyelméből uralkodó királynak tartja magát; Bossuet főpap vezetésével kidolgozzák az abszolút uralkodó isteni eredetének elméletét, amit kapcsolatba hoznak az egyiptomi történelemmel is (IV. Amenhotep (Ekhnaton) - XIV. Lajos; Tell el Amarna - Versailles), ezzel megalkotva a Napkirály kultuszát (1662-ben pl. napjelmzben jelenik meg egy jelmezbálon) XIV. Lajos 1658-1659 folyamán - éltében először és utoljára - őszintén szerelmes lesz Mazarin hugába, Marie Mancinibe de Mazarin dinasztikus érdekre hivatkozva meggátolja a házasságot. Lajos végül IV Fülöp spanyol király lányát, Mária Terézia infánsnőt veszi feleségül, s hat gyermeke születik tőle. Gyermekei közül csak az első, Lajos marad életben, de ő, s a trónutódlás szempontjából számbavehető minden

rokon is meghal a XIV. Lajos uralkodásának utolsó éveiben kitörő himlőjárványban. 1661-ben meghal Mazarin, aki politikai végrendeletében azt javasolja az uralkodónak, hogy halála után ne töltse be az első miniszteri posztot (Lajos meg is fogadja a tanácsot, s ettől kezdve ő maga az első miniszter). Lajos kiváló szakembereket örököl Mazarintől: pl. a hadügyminiszter Le Tellier és fia, Luvois márki (Michel le Tellier), Lionne, Vauban (a hadmérnökök főfelügyelője, a szurony feltalálója), Turenne marsall, ill. pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet, akit később riválisa, Jean Baptiste Colbert vált fel (Colbert azzal vádolta meg Fouquet-t, hogy kastélyát állami pénzből építteti, ezért az uralkodó Fouquet-t 17 évi börtönre, családját pedig teljes vagyonvesztésre ítélte). A legfelsőbb irányítószerv funkcióját tkp. a heti rendszerességgel ülésező királyi tanács (magas tanács, főtanács) tölti be, melynek a 4-5

államminiszteren kívül maga Lajos is tagja, s természetesen övé a döntő szó is. Kancellár, államtitkárok (4). A legfontosabb tisztség tkp a pénzügyi főellenőré, akinek feladata az egyre növekvő költségek fedezetének előteremtése, s döntő befolyással bír a pénz-, had-, és belügyekre. A középszintű igazgatást az intendatúra látja el A parasztság szerepe tkp csak az adófizetésre és a katonaadásra korlátozódik. XIV. Lajos több szeretőt is tart: de La Valliere (1661-1668 között az uralkodó szeretője, kapcsolatuk kezdetekor még csak 17 éves, négy törvénytelen gyermeket szül az uralkodónak), Madame Montespan (1668-1683, kapcsolaltuk elején 26 éves, nyolc törvénytelen gyermekkel ajándékozza meg Lajost), Mademoiselle Fontanges ill. Madame de Maintenon (1683-1715, kezdetben Lajos törvénytelen gyermekinek nevelője, de ügyesen politizálva közelférkőzik az uralkodóhoz, aki titokban feleségül is veszi). A gallikán egyház

kiépítését politikai ügyként kezelte. 1685-ben visszavonja a nantes-i ediktumot és megkezdi a protestánsok üldözését. A hugenották jórészt Hollandiába és német területekre vándorolnak ki, ezzel súlyos csapás éri a Colbert által fellendített gazdasági életet. XIV. Lajos uralkodása kezdetétől fontosnak tartotta az államszervezet központosítását, az államminiszterek, államtitkárok és központi tanácsok feladatainak pontos meghatározását. Főmunkatársainak a pénz-, had-, és külügyekkel foglalkozó államminisztereket tekintette, e három miniszter vett részt a legfontosabb tanácsadó szerv, a Főtanács ülésein, ahol elsősorban külpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. A Kiadványok Tanácsa intézte a belügyeket, a Pénzügyi Tanács költségvetési-, és adóügyekkel foglalkozott, a Kereskedelmi Tanács pedig leginkább az egyes tárcák közti munkát egyeztette. 1687-ben létrehozták a párizsi rendőrkapitányságot,

polgári törvénykönyvnek megfelelő rendeleteket, ill. Büntető Törvénykönyvet és Kereskedelmi Kódexet adtak ki. 1702-ben tör ki a camisardok parasztfelkelése. 2. Külpolitika Az 1659-ben, XIV. Lajos házasságkötésekor megkötött pireneusi béke lezárja az 1635 óta tartó francia-spanyol háborút. A franciáké lesz Roussillon és Artois, a spanyol hadsereg többé már nem katonai tényező Európában. A béke rögzíti, hogy Lajos felesége és utódai a spanyol trón iránti minden igényről lemondanak, ha Spanyolország másfél év alatt kifizeti nekik a másfélmillió arany összegű jegyajándékot. Mivel a spanyol kincstár ekkoriban kong az ürességtől, a francia igény továbbra is megmarad a spanyol trón iránt, s végső soron hozzájárul a spanyol örökösödési háború kitöréséhez. XIV. Lajos első hódító háborúját, az örökösödési (devolúciós) háborút 1667 májusa és augusztusa között vívja, célja Spanyol-Németalföld

elfoglalása a spanyoloktól. Szembekerül az angol-holland koalícióval, s az 1668-as aacheni békében be kell érnie Lille birtokával. 1672-ben angol szövetségben megtámadja Hollandiát, s bár nem tud komoly eredményeket elérni, de az 1678-as nymwegeni békében megszerzi Franche-Comté-t a spanyoloktól. Ugyanebben az évben megszállja Lotaringiát. 1681-ben a reuniós kamarák (az egykori francia hűbérbirtokok kinyomozására létrehozot testületek) ítélete alapján megszerzi a Német-római Birodalom birtokában levő Strassburgot és Elzász jelentős részét. Harmadik hódító háborújában (1688-1697) hadai teljesen elpusztítják Pfalzot. 1692-ben a La Hogue-foknál az angol-holland flotta döntő csapást mér a franciára, akik ettől kezdve nem számítanak tengeri hatalomnak. Az 1697-ben megkötött rijswijki békében kénytelen visszaadni Lotaringiát. 1700-ban meghal II. Károly spanyol király, halála előtt XIV Lajos unokájára, Bourbon Fülöpre

(a későbbi V. Fülöp) hagyja a spanyol trónt 1701-1714 között zajlik a spanyol örökösödési háború, melyben a nagy francia hadvezérek, Villars és Vendome kezdeti sikereik ellenére sem tudják megakadályozni az ellenséges csapatok fölénybe kerülését. 1704-ben Savoyai Jenő és Marlborough hercegek Höchstädtnál győzelmet aratnak a franciák felett. Az angolok 1704-ben elfoglalják Gibraltárt, Spanyolországban polgárháború tör ki V Fülöp és III. Károly hívei közöt, mely végül 1709-ben Fülöp győzelmével ér véget A szövetségesek több jelentős győzelmet is aratnak (Marlborough 1706-ban Rami1liesnél, Jenő Torinónál, majd egyesülve 1708-ban Oudenardénál), 1709-re elérik a francia határokat, s a franciák csak a súlyos véráldozatokat kívánó malplaquet-i ütközetben tudják megállítani őket. Tovább nehezíti a franciák helyzetét az 1711-es szatmári béke is. XIV Lajost cak I József császár 1711-ben bekövetkező

halála, ill. az angol politika megváltozása menti meg Az 1713-ban Anglia, Hollandia, Savoya, Poroszország, ill. Franciaország között megkötött utrechti béke elismeri V. Fülöp hatalmát, de kikötik, hogy Spanyolország és Franciaország uralkodója sosem lehet közös. VI. Károly császár az 1714-es rastatti egyezményben ratifikálja a békét XIII. Colbert munkásságának, elméletének elemző értékelése A posztókereskedő családból származó Jean Baptiste Colbert 1661-1683 között irányítja a pénzügyeket (a pénzügyi főellenőri cím 1665-ben születik meg), de hozzá tartozik az építés, a flottafejlesztés, a hajó-, és kikötőépítés, a királyi erdők, az utak karbantartása és fejlesztése is. Colbert és Lajos kölcsönösen utálta egymást (természetesen nem nyíltan), de egyúttal egymásra is voltak utalva. A savanyú modora miatt sokak által csak "Le Nord" néven emlegetett Colbert alatt a francia kincstár folyamatos

aktívummal rendelkezik, halála után viszont állandósul a deficit, s a helyzet csak 1730 után javul. Tulajdonképpen elődei politikáját folytatva nem forradalmi változásokra, hanem a meglévő rendszer ésszerűsítésére törekedett. Országosan összegyűjtötte a rendeleteket és a szokásjogokat, s bár csak töredéküket tudta feldolgozni, mégis alatta született meg a kereskedelmi és a tengerészeti jog kódexe. Szabályozta a gyarmati kolóniák működését, s egységes szabályzatot dolgozott ki a francia városok számára is, melyben meghatározta pl. a polgármesterek feladatkörét. Pénzügyi tevékenységét 1661-1672 között a visszaélések csökkentésére, a fiktív államadósság (olyan adósságlevéllel igazolt adósság, mely mögött nincs tényleges hitelügylet) megszüntetésére irányuló törekvések jellemzik. 1635-ig visszamenőleg kivizsgáltatta a törvénytelennek nyilvánított pénzügyi manővereket és mintegy 120 millió livre

bünetéspénzt söpört be az államkasszába. Tökéletesíti az adófajtákat: négyszeresére emeli a közvetett adókat (bor-, só-, fogyasztási adó), ill. 20%-kal csökkenti a közvetlen adókat (taille) Az egységesítésre alapult a nevével fémjelzett colbertizmus, azaz a merkantilizmus sajátosan francia változata is, melyet ipari merkantilizmusnak is nevezünk, mivel Colbert kiszámíthatatlansága miatt - nem helyezett hangsúlyt a meőgazdaságra. -Konkrét célja az államkincstár megtöltése. -A minőség és versenyképesség alapján államilag szabályozta a munkafolyamatokat, az eszközök minőségét. -A termelést központi ellenőrök felügyelték, akik akár meg is büntethették a szabályszegőket. - A szakmán belüli hatósági felügyelet ellátására korporációkat hozott létre. - Mindennek eredményeként a francia gazdaság általánosságban behozta lemaradását, sőt, néhány iparágban (fegyvergyártás, luxusipar, posztó-tömegtermelés)

Európa vezető hatalma lett. - Az állami beavatkozásra jellemző a királyi manufaktúrák nagy száma is. Törekedett az utak, kikötők fejlesztésére is, hivatali ideje alatt került sor a Canal du Midi, az Atlanti Óceánt és a Földközi-tengert összekötő csatorna kiépítésére. - Colbert szabályozni kívánta a kereskedelmet is, s bár nem sikerült eltörölnie a nagy belső vámhatárok rendszerét (csak a belső vámokat tudta csökkenteni), az országhatár egységes vámvonallá alakítása az ő irányításával valósult meg. Hozzájárult a Francia Kelet-indiai Társaság megalapításához. - Szigorú pénzügyi fegyelmet követelt meg, elrendelte a kettős könyvvitelt, a pénzügyi alapok nyilvántartását, a várható és tényleges kiadások összehasonlítását, s mindezzel a modern állami költségvetés és számvitel alapjait teremtette meg. 1679-től kegyvesztett, de megtűrt hivatalnok. XIV. A francia abszolutizmus válsága; XV Lajos bel-, és

külpolitikája XV. Lajos (1715-1774), a Napkirály dédunokája öt évesen kerül trónra, nagykorúságáig (1723) nagybátyja, Orleansi Fülöp herceg, ill. Dubois bíboros gyakorolja a hatalmat Fülöp 1716-ban John Law skót bankár segítségével bankot alapít, s bár a bankügyletek végül kisbefektetők tömegét teszik tönkre, az államadósság jelentős részét rendezni tudják. Fülöp 1723-ban bekövetkezett halálakor XV. Lajos maga veszi kézbe a hatalmat, de a tevékeny kormányzást Fleury bíborosra (1726-1743) bízza, akinek vezetése alatt sikerül valamelyest enyhíteni az állam gondjain. Noha Fleury békés külpolitikára törekedett, mégse tudta megakadályozni, hogy az ország belesodródjék az osztrák örökösödési háborúba (1740-1748), ami végül tkp. kudarccal végződik Franciaország számára. 1725-ben feleségül veszi Maria Leszczynskát, Leszczynski Szaniszló egykori lengyel király lányát. Leszczynski Szaniszló II Ágost

halála után - bízva a franciák támogatásában - trónkövetelőként lép fel III. Ágostal szemben, de végül nem tudja megartani a lengyel trónt. A hétéves háború (1756-1763) alatt a Habsburgok szövetségében próbálnak a gyarmatokat fenyegető angolok ellen védekezni, tkp. sikertelenül: Franciaország elveszti gyarmatai többségét. Lajos trónörökös 1770-ben házasságot köt Mária Terézia lányával, Mária Antóniával, az "osztrák nő" azonban rövid idő alatt népszerűtlenné válik a francia udvarban. Machault dArnouville (1745-1754) pénzügyi főellenőrsége alatt az adózást a nemességre is kiterjesztik. A neves fiziokrata, Turgot (1774-1776), pénzügyi főellenőrként a gabonakereskedelem felszabadításával, a belső vámok körének szűkítésével, a parasztok állami útépítési robotjának megszüntetésével, ill. néhány monopolizált céh és kereskedőtársaság felszámolásával igyekezett a gazdasági helyzeten

javítani. A közvélemény formálói különösen kegyencnői (Pompadour, du Barry) miatt ostorozták a királyt, őket téve felelőssé a kormányzat szinte minden hibájáért. XV. Az észak-amerikai gyarmatok a függetlenségi háború előtt Az Újvilág első angol gyarmata a Sir Walter Raleigh által 1584-ben alapított Virginia, ahol 1607-ben alapul az első település, Jamestown. Másodikként a Mayflower puritánjai - a "zarándok atyák" - által 1620-ban alapított Plymouth városát - kp. Massachusetts államot -, ill később Rhode Island-et szervezik meg 1681-ben William Penn kvéker közössége megalapítja Pennsylvaniát. Az 1667-es westminsteri egyezményben Anglia Hollandiától szerez területeket, beleértve New York és New Jersey államok későbbi vidékét. A Delaware folyó mentén elterülő Delaware és Maryland állam területét a svédektől hódítják el a restauráció éveiben. Marylandet és a két Carolinát angol nemesek utazási

ügynökei szerzik meg a letelepedők részére. Legvégül az európai protestáns emigránsok által 1732-ben alapított Georgia jön létre A hétéves háborút (1756-1763) lezáró párizsi békével Anglia megkapja Kanadát a Mária Terézia oldalára álló Franciaországtól, s megszerzik Luisiana egy részét, ill. Floridát is -Az északi négy állam (Connecticut, Rhode Island, New Hampshire, Massachusets) alkotta New England lakossága főleg fakitermeléssel, hajóépítéssel és halászattal, ill. a NyugatIndiákkal való kereskedelemmel foglalkozott -A középső gyarmatok (New York, Pennsylvania, Delaware, New Jersey) vágóállattal és kenyérgabonával látták el Nyugat-Indiát és Angliát. -A déli kolóniák (Észak-, és Dél-Karolna, Maryland, Virginia, Georgia) gazdasága a rabszolgamunkát használó, exportra termelő monokultúrás mezőgazdaságra (dohány, rizs, indigó) épült. Az egyes gyarmatokat egymástól függetlenül irányította a gyarmati

tanács, élükre Londonból neveztek ki kormányzót. Az angol kormány a gyarmatokkal szemben merkantilista gazdaságpolitikát folytatott: nyersanyagaikat felhasználták, területüket az angol áruk piacának tekintették, de iparosodásukat és Anglián kívüli kereskedelmüket korlátozták. A gyarmatok lakói szeretnének parlamenti képviselethez jutni, ennek hiányában megtagadják az adózást. Az uralkodó sajátos belpolitikai tömörülést szervez "a kiráy barátai" néven, s a belőlük alakuló kabinet élén álló Lord North-szal együtt igyekszik "megleckéztetni" az engedetlen gyarmatlakókat, akik azonban hatásos támogatásra lelnek a parlamenti whig el1enzék tagjaiban. 1763-ban királyi proklamáció tiltja meg az Alleghany-hegységen túlra való települést. Az 1765-ben kiadott bélyegtörvényt (Stamp Act) - amely illetéket írt elő jogi ügyletekre, nyomdai termékekre és szerencsejátékokra - az uralkodó még ugyanabban az

évben visszavonja. Az angol csapatok és a gyarmatlakók között egyre feszültebbé váló hangulat az 1773. december 16-ai "bostoni teadélutánon" szakításhoz vezet. XVI. Az USA megalakulása; politikai, társadalmi berendezkedése 1. A függetlenségi háború 1774. szeptember 5-én Philadelphiában a 13 észak-amerikai angol gyarmat (Virginia, New York-Plymouth-Maine, New Hampshire, Massachusetts, Maryland, Connecticut, Rhode Island-New Haven, Delaware, Észak-Karolina, Dél-Karolina, New Jersey, Pennsylvania és Georgia) küldötteinek részvételével összeül az első amerikai Kontinentális Kongresszus, ahol emberi jognak nyilvánítják a fegyveres önvédelmet és kimondják az angol áruk bojkottját. Állást foglalnak amellett, hogy a gyarmatok csak saját hozzájárulásukkal adóztathatók, bekövetkezik a nyílt szakítás Angliával. A mozgalom vezérei Benjamin Franklin, Thomas Jefferson, S. Adams, ill George Washington, akit 1775-ben a felkelők

hadseregének élére állítanak. 1775-ben megkezdődik az amerikai függetlenségi háború; a Washington vezette felkelők 1775. április 19-én Lexingtonnál, ill 1775 június 17-én Bunker Hill-nél is legyőzik az angol csapatokat. A Második Kontinentális Kongresszuson 1776. július 4-én közzéteszik a Jefferson szerkesztette Függetlenségi Nyilatkozatot. Londonban a Parlament lehetetlenné teszi a "király barátai" számára a hatékony katonai beavatkozást. Az Amerikai Egyesült Államok államformája kezdetben - Tom Paine és Samuel Adams elgondolásait megvalósítva - az 1777. november 15-én elfogadott Konföderációs Cikkelyek (Articles of Confederation and Perpetual Union) alapján konföderáció, azaz csupán szuverén államok társulása. A hadi események kezdetben angol sikereket hoznak (Quebec, Trenton), de 1776 karácsonyán - a Delaware-folyón való átkelés után - már Washington nyer csatát, s 1777. januárjában Priceton-nál újra

legyőzi az angol csapatokatt. 1777. okóber 17-én Saratogánál bekerítik és fegyverletételre kényszerítik Burgoyne tábornok csapait. A sikeres Saratoga-hadjáratot követően 1778-tól a franciák hivatalosan is bekapcsolódnak a háborúba. A francia-spanyol-holland-amerikai összefogás eredményeként az angol csapatokat 1781. október 19-én Yorktown melett bekerítik, mire Lord Cornwallis főparancsnok leteszi a fegyvert. A háborút az 1783-ban megkötött párizsi (versaillesi) béke zárja le: - a 13 volt angol gyarmat megkapja Angliától az Appalache-hegység és a Mississippi közötti területet, ahol 1792-1848 között 9 új tagállam alakul ((részben Minnesota), Wisconsin, Michigan, Ohio, Illinois, Indiana, Kentucky, Tennesse, Mississippi és Alabama). - 2. A konföderáció felbomlása, az unió megalakulása A konföderáció azonban működésképtelennek bizonyult, s Alexander Hamilton és James Madison vezetésével már alapjaiban igyekeznek

megváltoztatni a Konföderációs Cikkeléyeket. Az 1787. május 25-ére Philadelphiába összehívott általános konvención (kongresszuson) az "alapító atyák" hosszas tanácskozás után szeptember végére elfogadják az Edmund Randolph által benyújtott Virginia Plan-t, ami immár föderalista keretekben határozza meg az államformát. 1788 végére a 13 egykori gyarmat közül már 11 tagja az uniónak, a régi konföderációs kongresszus kiírja az új választásokat, melyeket követően 1789. március 4-én összeül az új kongresszus, s április 30-án leteszi az esküt az USA első elnöke, George Washington. Utolsóként, 1790. májusában Rhode Island is ratifikálja az alkotmányt 3. Az alkotmány a. preambulum: felsorolja az alkotmányozás alapelveit Az alkotmány célja: - a tökéletesebb unió megalkotása (a konföderáció helyett), - az igazságosság megteremtése, - a tagállamok biztonságának és nyugodt működésének garantálása, - az

államok közös védelmének biztosítása, - a közjó, az általános jólét előmozdítása, - a "szabadság áldásainak" szavatolása mind az akkori lakosság, mind az utókor számára. b. törzsszöveg - a IV. cikkely 1 paragrafusa tartalmazza a tagállamok jogállására vonatkozó alapvető rendelkezéseket, - a IV. cikkely 2 paragrafusa értelmében az állampolgárok azonos jogokkal rendelkeznek, - a IV. cikkely 3 paragrafusa rendezte az új államok problematikáját, - V. cikkely foglalkozik az alkotmány integritásának és módosíthatóságának kérdésével (az alkotmány nem módosítható, de kiegészíthető), - a VI. cikkely kimondja, hogy az USA törvényei (az alkotmány, a szövetségi kongresszus által hozott törvények, ill. az alkotmányos eljárás alapján ratifikált nemzetközi szerződések) az unió jogszabályi hierarchiája csúcsán állnak. c. az első tíz alkotmány kiegészítés (1791, Bill of Rights) - megtiltják a kongresszus

számára a vallásszabadság, a szólás-, és sajtószabadság, a békés gyülekezés joga, ill. a panaszjog csorbítását, - fegyvertartás és fegyverviselés joga, - békeidőben civil lakos nem kényszeríthető katonák beszállásolására, - a 4-8. kiegészítés a büntető és bírói eljárásra vonatkozó biztosítékokat sorol fel, - a 9. kiegészítés kimondja, hogy nem csupán a kiegészítések által felsorolt szabadságjogok élveznek védelmet (ld. privacy), - a 10. kiegészítés kimondja, hogy azon jogok, melyeket az alkotmány nem kizárólag az USA hatásköreként tüntet fel, az egyes államokat, ill. azok állampolgárait illetik 4. A törvényhozó hatalom - az 1787. július 16-án kiadott Great (Connecticut) Compromise határozza meg a kétévente választott kongresszus (alsóház), ill. a hatévente választott szenátus (felsőház) szavazati rendjét, - Three-Fifths Compromise, - szavazati jog szabályozása. 5. A végrehajtó hatalom (az alkotmány

II cikkelye) - elnökválasztás (elektorok), - elnök: min. 35 éves, legalább 14 éve az USA-ban élő natural born citizen, - alelnök, - impeachment. 6. A bírói hatalom (az alkotmány III cikkelye) - 1789. szeptemberében fogadják el az első bírói törvényt, - district court (kerületi bíróság), - circuit court (1911-ig fennálló szervezet, funkcióját ma az 1891-ben létrehozott court of appeals (szövetségi fellebviteli bíróság) látja el), - Supreme Court (Supreme Tribunal, Legfelsőbb Bíróság): 8 tag, 1 elnök (Chief Justice). XVII. Spanyolország története a XVII század második felében és a XVIII században IV. Fülöp (1621-1665) bekapcsolódott a harmincéves háborúba annak érdekében, hogy megszerezze Hollandiát, de tervei nem vezettek eredményre. Az 1640-1642-ig tartó katalán felkelés idején erősen hanyatlik a gazdaság. A tényleges hatalom tkp kegyence, Olivarez herceg kezében van. II. Károly (1665-1700) az utolsó

spanyolországi Habsburg uralkodó Halála előtt XIV Lajos unokájára, Bourbon Fülöpre (a későbbi V. Fülöp) hagyja a spanyol trónt, amelyre korábban már mind XIV. Lajos (anyja III Fülöp lánya, Anna; felesége IV Fülöp lánya, Mária Terézia), mind I. Lipót (anyja III Fülöp lánya, Mária Anna; felesége IV Fülöp lánya, Margit Terézia) bejelentette igényét (utóbbi fia, III. Károly részére) Hogy megakadályozzák Spanyolország és Franciaország egyesülését, Anglia összekovácsolja a franciaellenes Nagy Szövetséget (Anglia, Ausztria és Portugália szövetsége), s Lipót oldalán sorakozik fel a királyi címmel kitüntetett porosz fejedelem, a választófejedelemmé emelt hannoveri fejedelem, ill. Savolya és Hollandia is. A francia király szövetségesei a bajor választófejedelem és II Rákóczi Ferenc lesznek. Az 1701-1714 között zajló háború a francia-bajor sereg váratlan előrenyomulásával kezdődik, 1704-ben azonban Savoyai Jenő

és Marlborough hercegek Höchstadtnál győzelmet aratnak a franciák felett. Az angolok 1704-ben elfoglalják Gibraltárt, Spanyolországban polgárháború tör ki V. Fülöp és III Károly hívei közöt, mely végül 1709-ben Fülöp győzelmével ér véget. A szövetségesek öbb jelentős győzelmet is aratnak (Marlborrough 1706-ban Rami1liesnél, Jenő Torinónál, majd egyesülve 1708-ban Oudenardénál), 1709-re elérik a francia határokat, s a franciák csak a súlyos véráldozatokat kívánó malplaquet-i ütközetben tudják megállítani őket. Tovább nehezíti a franciák helyzetét az 1711-es szatmári béke is. XIV Lajost cak I József császár 1711-ben bekövetkező halála, ill az angol politika megváltozása menti meg. Az 1713-ban Anglia, Hollandia, Savoya, Poroszország, ill Franciaország között megkötött utrechti béke elismeri V. Fülöp hatalmát, de kikötik, hogy Spanyolország és Franciaország uralkodója sosem lehet közös. VI Károly

császár az 1714-es rastatti egyezményben ratifikálja a békét. V. Fülöp (1700-1724, 1724-1746) gyenge uralkodó, helyete felesége, Farnese Erzsébet és minisztere, Alberoni bíboros kormányoz. Az 1733-as francia-osztrák háborúban a franciák mellé állva megszállták Nápolyt és Szicíliát, s az 1735-ös béketárgyalásokon elérték, hogy a nápolyi trónt Erzsébet fia, Don Carlos szerezhesse meg, aki III. Károlyként 1735-1759 között ült a nápolyi trónon. I. Lajos (1724) VI. Ferdinánd (1746-1759) erejét a tartományi önkormányzatok, ill az egyházi hatalom elleni küzdelem és az ország pénzügyi helyzetének javítása köötte le. 1754-ben konkordátumot köt a pápával, melynek értelmében tkp. az uralkodó kezébe kerül az egyházi kinevezések joga Megnyirbálja az inkvizíció jogait is. III. Károly (1759-1788) - azaz a nápolyi trónt 1759-ig birtokló Don Carlos - uralkodása a felvilágosult abszolutizmus virágkora Spanyolországban.

Fellépett a nemesi tradíciók ellen, s államminisztere, Aranda gróf, ill. miniszterei, Campomanes és Florida Blanca segítségével szigorú rendőri hálózatot hozott létre. 1767-ben dekrétumot hoznak a jezsuiták kiűzéséről Fiziokrata elveket követett, miniszterei megkísérelték az ipar fellendítését is. Sikeresen avatkozott be a hétéves háborúba és az amerikai függetlenségi háborúba is. IV. Károly (1788-1820) XVIII. A felvilágosodás és fő képviselőinek nézetei 1. Előzmények, kialakulás A felvilágosodás (les lumiéres) filozófiájának közvetlen előzményei a korábbi évszázadokra nyúlnak vissza. Az eszmerendszer kialakulásához hozzájárultak Kopernikusz (heliocentrikus világkép), Galilei (a csillagok mozgása), Kepler (bolygómozgás) és Newton (egységes fizikai világkép) kutatásai, felismerései, ill a földrajzi felfedezések, a Föld körülhajózása, stb. következtében megváltozó világkép. A felvilágosult

filozófia először angol filozófusok, John Locke (szenzualizmus (nincsenek veleszületett eszméink, érzékelés, tapasztalat és nevelés útján teszünk szert rájuk), természetjogon alapuló szabadság és állameszmény (társadalmi szerződés)) és David Hume (szkepticizmus) munkáiban jelentkezik. Megemlítendő Baruch Spinoza és Wilhelm Leibniz, filozófiája is. Tömegével alakulnak a "szabadság-egyenlőség-testvériség" eszméjét hírdető szabadkőműves páholyok (pl. az 1770-es évekre már közel 700 páholyt tömörítő párizsi Grand Orient nagypáholy), s a filozófia hamarosan a főúri szalonok kedvelt témájává válik. 2. A felvilágosult filozófia kialakulásának szakaszai: - a XVII. század utolsó éveitől az 1740-es évekig: előkészítő szakasz, a társadalmi-politikai kérdések kerülnek előtérbe, a hangsúly a megelőző korszakkal való szakításon van, - az 1740-es évektől az 1760-as évek közepéig: a felvilágosul

filozófia fénykora, jellemző az új ismeretek összefoglalására, rendezésére való törekvés. 1751-ben jelenik meg az angol mintát (Chambers Cyclopaediáját) követő nagy francia Enciklopédia első kötete (melyet 1772-ig összesen 28 kötetben jelentetnek meg), - az 1760-as évek közepétől a XIX. század elejéig: felszínre kerülnek a filozófia belső ellentmondásai, a filozófusok megosztottsága. 3. A felvilágosult filozófia jelentősebb képviselői: - Charles -Louis Secondat de Montesquieu: 1721-ben megjelent Perzsa levelek című munkája szemléletesen mutatja be XIV. Lajos korának visszásságait - 1748-ban jelenik meg A törvények szelleméről című műve, ami tkp. a francia felvilágosodás első nagy hatású alkotása. Művében a szabadság biztosítékául a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétválasztását jelölte meg, s a francia államrendszer elé az angol polgári berendezkedést állította követhető példaként.

Nézetei nagy hatással voltak a Függetlenségi Nyilatkozat és az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata kidolgozóira is, - Julien Offray La Mettrie: materialista filozófus, az embert a géphez hasonlította, - Paul Henri Holbach: materialista filozófus, ateista; a vallást a félelem termékének tulajdonította, - dAlembert: enciklopédista - Descartes:racionalizms, - Voltaire: a deizmus képviselője, nem nemesi származású filozófus. Az 1734-ben megjelent Filozófiai levelekben támadja a katolikus egyházat, követésre méltóbbnak tartja az anglikán egyházat (e művével megteremti a filozófiai elbeszélés műfaját), - Denis Diderot: nem nemesi származású filozófus, enciklopédista, - Jean-Jacques Rousseau: nem nemesi származású filozófus, az Emile és a Társadalmi szerződés (1762) szerzője, a népfelség elvének hírdetője. Elmélete szerint - ellenben a korábbi, hasonló gondolatokat valló filozófusokkal - nem alattvaló és uralkodó, hanem

egyén és köz szerződik egymással, - Antoine Caritat Condorcet: radikális filozófus, az Enciklopédia természettudományos cikkeinek szerzője, - Johan Jakob Moser: állam-, jog és társadalomfilozófia, - Friedrich Karl Moser: állam-, jog és társadalomfilozófia, - Christian Wolf, - Helvetius, - La Fayette, - Benjamin Franklin. XIX. Az oszmán birodalom a XVII század második felében és a XVIII században A török szultánok a XVII. század elejétől a háremben nevelkednek, kormányzásra képtelenek I. Ahmed (1603-1617) 13 évesen került a tróna, helyette a hárem uralkodott I Musztafa (1617-1618, 1622-1623) gyengeelméjűsége ellenére kétszer is a szultáni trónra került. II Oszmánt (1618-1622) a janicsárok gyilkolták meg, amikor újjá akarta szervezni őket. IV Murád (1623-1640) még az oszmán történelemben is példátlan kegetlenséggel próbálta újjászervezni a birodalmat. A pszichopata Ibrahim (1640-1648) egy palotaforradalomnak esett

áldozatul. Mindezek után keült trónra IV Mehmed (1648-1687), aki a török flotta 1656 júniusi, a velencei hajóhadtól a Dardanellákon elszenvedett súlyos veresége után Mehmed Köprülüt (1656-1661) nevezi ki nagyvezírré. A nagyvezír átmenetileg újra ütőképessé teszi az oszmán birodalmat a korrupció megfékezésével és a hadsereg fegyelmének helyreállításával. Mehmed és fia, Fázil Ahmed Köprülü (1661-1676) kormányzása az oszmánok utolsó katonai sikereinek időszaka, Magyarországon a török hódoltság eléri végső határait (1660: Nagyvárad, 1664: Érsekújvár), s II. Rákóczi György lengyel kalandja után Erdély önállósága is megszünik. 1669-ben 24 évi háború után elhódíják Velencétől Krétát, 1672-ben pedig Lengyelországtól szerzik meg Podóliát és Ukrajna egy részét. Fázil Ahmed utóda, Kara Musztafa már nem tudta pontosan felméri a nemzetközi helyzetet, s Bécs sikertelen ostroma (1683) után a birodalom

magyarországi területeit is elvesztette (1686: Buda elfoglalása). A negyedik Köprülü, az 1689-ben nagyvezírré kinevezett Köprülü Musztafa még sikeresen foglal vissza korábban elvesztett területeket, de az 1691-es szalánkemei csata kezdetekor maga is elesik. Az 1699-es karlócai és az 1718-as pozsareváci békével Magyarország végleg felszabadul a török uralom alól. A birodalom keleten keresett kárpótlást, s Nagy Péter Oroszországával konkurálva igyekezett a Szefevida-dinasztia kihalálsa után megrendült Perzsiától minél agyobb területeket elhódítani, az 1724-1736 közötti háború azonban nem hozott területi nyeregéget, s az 1737-es békében Perzsia új ura, Nadír sah visszavette Azerbajdzsánt, ill. Grúzia és Örményország keleti részét is Az 1739-es belgrádi békében az osztrákoktól sikerült visszaszerezni a pozsareváci békében elveztett területek többségét, de Oroszország megtarthatta Azovot. Az 1760-as évek végén az

újabb orosz-török háborút lezárú kücsük-kajnardzsi békével az Oszmán Birodalom véglegesen elvesztette nagyhatalmi helyzetét. A központi hatalom gyengülésével párhuzamosan egyre nagyobb hatalmat kaptak a helyi hataslmasságok, akiknek hatalma a mostanra már örökölhetővé vált birtokaikra alapult. Az 1787-1791-es orosz-török háborút lezáró 1792-es jasy-i békét Törökország viszoylag csekély területi veszteséggel úszta meg. A Török Birodalom - Európa "beteg embere" - ügye a század végére nemzetközi kérdéssé vált. XX. Művelődési viszonyok a XVII-XVIII században 1. Természetudományok - William Harvey: vérkeringés (A szív és vér mozgásáról, 1628), - Isaac Newton (1643-1727): fényelmélet, differenciálszámítás, tömegvonzás (egységes fizikai világkép), - Malpighi, Hook, Leeuwenhoek: mikroszkópos kutatások, - Otto von Guerick: légszivattyú, vákuum (magdeburgi féltekék), - Robert Boyle és Edmé

Mariotte: gáztörvény, - Fahrenheit, de Reaumur, Celsius: hőmérők, - Edmond Halley: üstökösök pályavizsgálata, - William Herschell: tükrös teleszkóp, Uránusz és holdjai, a Szaturnuszkét új holdja, - Pierre Simon Laplace, Immanuel Kant: a Föld keletkezése, - Georges Louis Buffon: geológia, - Abel Tasman, James Cook: Ausztrália, - Richmann: elektrométer, - Coulomb: elektrosztatika, - Carl Linné: rendszertan - Euler: differenciál-, és integrálszámítás. 2. Társadalomtudományok - Adam Smith, David Ricardo: a modern közgazdaságtan alapjai (a Quesnay és Turgot nevével fémjelzett fiziokratizmust (Laissez faire, laissez passer) fejlesztik tovább), - Giambattista Vico: történeti körforgás elmélete (ősállapotok - arisztokratikus államalapítás, a szabadság kora - visszatérés az ősállapotokhoz) - Cesare Beccaria: a bűn súlyosságához igazított büntetőtörvények, - Gaetasno Filangieri: enciklopedikus műben igyekezett összefoglalni a

felvilágosodás jogrendszerrel szemben támasztott követelményeit. 3. Művészet - a barokkot és a rokokót az antik művésdzethez visszanyúló klasszicizmus váltja fel (1732ben a párizsi Saint Sulpice templom homlokzata már a klasszicizmus jegyeit mutatja), - Jean Antoine Houdon, Antonio Canova, Bertel Thorvaldsen: szobrászat, - Antoine Watteau, Simeon Chardin, Jean Marc Nattier, Francois Boucher, Quentin de La Tour, Jan Antoine Houdon, Francisco Goya, Jacques Louis David: festészet, - Christoph Willibald Gluck, Wolfgang Amadeus Mozart, Joseph Haydn, Ludwig van Beethoven: zene (bécsi klasszikusok), - Corneille, Moliére, Swift, Goethe: irodalom (szigorúan betarott drámai hármas egység. 4. Művelődés - kalandor érelmiség - értelmiségi kalandorok, - a felviágosult abszolutizmus országaiban ösztönzik a népiskolák felállítását; Poroszországban 1717-ben elrendelik az általános tankötelezetséget, - az állami adminisztráció egyre több képzett

szakembert igényel, növekszik a főiskolák és egyetemek száma, - jelentősen csökken az analfabetizmus (a férfiak és nők körében egyaránt), - növekszik a filozófiai-tudományos könyvek példányszáma, - rendszeresen megjelenő folyóiratok, - művészeti akadémiák, - Royal Society, Academie des Sciences - Observatoire Royal (Párizs, 1672), Royal Obserrvtory (Greenwich, 1675). XXI. Az Európán kívüli világ a XVII-XVIII században 1. Irán A szefevida állam fénykora a XVI-XVII. század fordulójára, I Abbasz (1586-1628) uralkodásának idejére esik, a XVII. század közepétől már a hanyatlás jelei észlelhetők Az állami birtokok jelenős része a szolgáló hűbérbirtrokosdok kezére került, felerősödtek a határvidéki hűbérurak elszakadási törekvései, ill. a hivatalnokok önkényeskedései is Az állam már pénzben is követel adókat, ami az önellátó gazdálkodás keretei között élő parasztokat az uzsorások kezére juttatja. A

kereskedelmi útvonalak elnéptelenedése - a Kína felé vezető közvetlen tengeri út feltárása - miatt kieső bevételeket az állam az adóterhek növelésével próbálja pótolni, s az adóprés működésénk következményeként elvándorolnak a kereskedők, ill. növekszik az általános elégedetlenség 1722-ben szunnita nomád afgánok döntik meg az utolsó Szefevida, Szultán Husszein sah (1694-1722) uralmát, s hamarosan az Oszmán Birodalom is kísérletet tesz a terület meghódítására. A hódítók elleni küzdelem élére álló Nadír kán hamasrosan letaszítja trónjáról az utolsó Szefevidát és sahként uralkodik 17361747 között. Az utolsó sikeres ázsiai hódító, birodalmának gazdasági alapja is a zsákmány Sikeres hadjáratokat folytat Közép-Ázsia, Afganisztán és India ellen, még Delhit is sikerül elfoglalnia (1739). A szunnita irányzat visszaállítására tett kísérlete ellene fordította a síita papságot és magukat a perzsákat

is, s 1747-ben meggyilkolják. A halála után káoszba merülő és kánságokra (pl. az afgán törzsek Ahmed Sah Duráni (1747-1773) által megalapítot első függelen állama) bomló birodalmat Aga Mohamed (1794-1797) szervezi újjá, régi nagysága azonban már sohasem áll helyre. 2. India A XVII. század elején virágkorát éli a mogul (~ meghal (~ mongol)) hatalom Sáh Dzsáhán (1628-1658) uralkodása alatt épül fel pl.a Tádzs Mahal Utóda, a testvérgyilkos háborúban hatalomra jutó Aurangzeb (1658-1707) alatt a mogul birodalom eléri legnagyobb kiterjedését, halála után azonban független birodalmakra bomlik (rádzsput fejedelmek, hindu marathák (Nyugat-Dekkán), szikhek (Pandzsáb), hindu dzsátok). India gazdasági életének ellenőrzzését a kereskedőtárasaágok - az 1600-ban alapult angol, az 1602-ben alapított holland, ill. az 1664-ben Colbert kezdeményezésére létrejött francia Keletindiai Társaság - kaparintják meg A XVIII századra már az

angoloké a leggazdagabb társaság Indiában, amely kezében tartja Bengália gyapotszövet-, növényiolaj, olvasztottvaj, selyem-, cukor-, ópium-, és rizskerskedelmét. A hétéves háború gyarmati hacaiban Robert Clive 1757-ben Plassey-nál (Palász) legyőzi a franciákat támogató bengáli fejedelmet (navab (~ nábob)), s Bengália erőforrásaira támaszkodva a gyarmati háborút is megnyerik, majd a párizsi béke (1763) után hozzálátnak India módszeres kifosztásához. 3. Kína A Ming-ház bukása (1644) után hatalomra jutó mandzsu eredetű Csing-dinasztia első jelentős császára, Kang Hszi (1662-1722), 1683-ra Tajvan meghódításával befejezi az ország konszolidációját, s 1697-ben elfoglalják Mongóliát is. Jung Csiang (1723-1735) uralkodása alatt, 1731-ben Tibetet és Nepált hódítják meg, majd - immár Csien-lung (1736-1795) uralkodása alatt - 1757-58 folyamán Közép-Ázsia keleti felének mongol és török törzseire is kiterjesztik hatalmukat.

A gazdasági és politikai életre egyre inkább az elzárkózás, a befelé fordulás lesz jellemző, Kína külkereskedelmét (porcelán, selyemszövet, selyemszál, tea, rizs) egyetlen kantoni cég bonyolítja, amely az árúkért cserébe - mivel a nyugati termékeket feleslegesnek és alkalmatlannak találják - csak ezüstöt fogad el. A XVIII század végétől az angol Kelet-indiai Társaság tömegesen csepész ópiumot Kínába, s ezzel megkezdődik a hosszú évek alatt Kínába áramlott ezüst kiszivattyúzása az országból. 4. Japán A XVI. század végén Nobunaga és Hidejosi egykori harcostársa, Tokugava Iejaszu szerezte meg a Toyotomi családtól a hatalmat, s miután uralmát az 1600-as szekigaharai csatában köszönhetően az európaiaktól átvett tűzfegyverekkel felszerelt modern gyalogságnak kétségbevonhatatlanná tette, 1603-ban Edóban (Tokió) sógunátust alapított. A császár (tennó) legfontosabb feladataként a "régi dolgok

tanulmányozását" jelölve meg, a hatalmat saját kezébe összpontosította. A sógunátus rendelkezett az ország jövedelmeinek egynegyedével, a tőle függő szamurájok száma meghaladta a 22 ezret, akik összesen - birtokaik arányában mintegy 60 ezer katonát állítottak ki. Az Edó-korszakban a daimjó-családok (rokoni, fudai (örökletes) és todzama (külső) daimjók) száma 265 körül állandósult. Tokugava Iejaszu elődjével, Hidejosival szemben a békés kereskedelmi expanziót részesítette előnyben, jó viszonyt alakított ki Koreával, Annannal (Vietnam), Kambodzsával, Sziámmal (Thaiföld) és Luzonnal (Fülöp-szigetek), s ezüstért, vörösrézért és kénért cserébe bőrt, fűszereket, cukrot és gyógyszereket hozott Japánba. 1613-ban az angolok is kereskedelmi állomást alapítanak Japánban, s ezzel már négy európai hatalom - Anglia, Hollandia, Spanyolország és Portugália - verseng a Japánnal folytatott kereskedelem

ellenőrzéséért. Mindezzel párhuzamosan megkezdődött a keresztény hit terjesztése is. A hívők száma már meghaladta a 750 ezret, amikor Iejaszu 1613-ban megtiltotta a keresztény hit gyakorlását, s 1616-tól a keresztényekre nehezedő nyomás már az elzárkózás politikájává terebélyesedett. 1635-ben rendeletileg tiltották meg, hogy japánok elhagyják az országot, ill. az addig kitelepültek visszatérjenek Az 1637-es parasztfrelkelést követően, melyben jelentős számban vettek részt keresztény parasztok és gazdátlan szamurályok, 1639-ben a portugáloknak is távozniuk kellett, s így mivel az angolok már 1623-ban lemondtak a Japánnal való kereskedelemről, a spanyolokat pedig 1624-ben elűzték - végül csak a hollandoknak engedélyezik, hogy szigorú feltételek mellett kereskedjenek Japánnal. A sógunátus a XVII-XVIII század fordulóján élte virágkorát, s a XVIII. században - Josimune (1716-1745), a nyolcadik sógun mélyreható reformjai

ellenére - hanyatlásnak indult, mind gyakrabban következtek be éhínségek, parasztfelkelések. Japánra a XVIII-XIX. század fordulóján egyre erősebb nemzetközi nyomás nehezedett, hogy határait megnyissa. XXII. Svédország felemelkedése, a svéd katonai nagyhatalom összeomlása 1. Svédország a XVI században Svédország mezőgazdasági művelésre alkalmas területekkel gyakorlatilag nem rendelkező, jellemzően fakitermelést, ill. prémvadászatot folytató, a XVI században alig egymillió lakossal bíró, szomszédainál gyengébb országból vált a térség államait rettegésben tartó nagyhatalommá, "Kelet Pörölyévé". Felemelkedésében szerepet játszott a kedvező külpolitikai helyzet is, hisz Oroszország a XVI-XVII. század fordulóján viszonylag gyenge (a Romanovok 1613-as hatalomra kerülésével kezd csak újra megerősödni), Lengyelország már hanyatlik, a Német-római Császzárságot pedig a harmincéves háború, ill. az azt

lezáró vesztfáliai béke szabdalja mintegy 300 fejedelemségre és taszítja kb. 100 évig tartó recesszióba. Svédorság célja tkp a Balti-tenger medencéjének elfoglalása, svéd beltengerré változtatása lesz. 2. A svéd terjeszkedés társadalmi-politikai feltételei a. rendiség - államtanács (Riksrad): arisztokrraták, a XVII. században növekszik a létszámuk, - rendi gíűlés (Riksdag): a főnemesség határozza meg a döntéseket. b. a rendi gíűlés felépítése - az adót nem fizetők rendje: a nemesség, - az adót fizetők rendje: papság, polgárság, parasztság. c. a parasztság differenciálódása - skattosok: állami földeken élő szabad parasztok, csak az uralkodótól függenek, önkormányzattal rendelkeznek, - frälsesek: magánföldesúri földeken élő szabad parasztok, hosszú időre kötnek szerződést a földesúrral, - tarpare: birtokát elvesztő, földdel nem rendelkező parasztok (cselédek, szolgák), az elfoglalt balti területeken

röghöz kötöttek, -az 1600-as évek második felében rosszabbodik a parasztság helyzete. 3., A svéd terjeszkedés gazdasági-pénzügyi alapjai - bányászat: réz és vas kitermelése, exportja. Királyi monopólium (ródvas, svéd ágyú, réz), a bányászat is hozzájárul a svéd haditechnika korszerűsítéséhez (könnyű svéd ágyú, tüzérség önálló fegyvernemmé válása). A svéd hadiipar Louis de Geer irányításával korszerűsödik Az ércexportra vonatkozó királyi monopólium révén a hadikiadások kb. 1/3-át sikerül fedezni, - adók: a Balti terület adóinak 1/3-át katonai kiadásokra fordítják, - fa, hal, prémexport. 4. Svédország uralkodói A Wasa-ház tagja, II. Gusztáv Adolf (1611-1632) katonai sikerei révén Európa-szerte ismertté teszi országát. Kitűnően képzett és felszerelt hadserege a korban szokatlan módon nem zsoldossereg, hanem a svéd szabadparasztság soraiból toborzott nemzeti sereg. Az 1611-1613-as kalmari

háború tkp. döntetlenül zárul, de a svéd hajók számára biztosítják a szabad átkelést a Sundon, ha svéd árút szállítanak. Az 1617-es svéd-orosz háborút lezáró sztolborói béke kb. száz évre teljesen elvágja Oroszországot a Balti-tengertől; a svédeké lesz Karélia, a Ladoga-tó vidéke, Ingermanland, Esztónia. 1619-ben megalapítja Göteborgot. Az 1621-1629 között zajló, Lengyelország és a Kelet-Porosz Hercegség ellen viselt háború eredményeként megszerzi Lívlandot Lengyelországtól. 1630-ban bekapcsolódik a harmincéves háborúba, s bár maga is a csatatéren hal meg, Svédország meg tudja szerezni Pomerániát. Krisztina (1632-1654) uralkodása alatt az országot tkp. Axel Oxenstierna kancellár irányítja Az 1643-1644-es svéd-dán háborút lezáró brönsebrói békével 1645-ben megszerzik a dán fennhatóság alatt álló Ösel (Sareema)-szigeteket, Gotlandot és Dagöt. Az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke Svédországnak adja

Nyugat-Pomnerániát Stettinnel, Rügen szigetét és egyes északnyugat-németországi területeket. Svédország ezzel tkp a Német-római Császárság hűbérese is lesz, ami által lehetősége adódik a német belügyekbe való beavatkozásra is. A Balti-tenger svéd beltengerré válik A királynő 1654-ben lemond a trónról és áttér a katolikus hitre. X. Károly Gusztáv (1654-1660) személyében a Pfalzi-dinasztia kerül trónra Az 1655-1660-as lengyel-orosz háborúban a lengyeleket támadva megerősíti pozícióit a Baltikumban. Az 1658-ban megkötött roskildei békével megszerzi a dánoktól a mai Svédország déli tartományait, az oroszokkal szemben pedig megvédi Livóniát. Háborúit a halála után megkötött 1660-as oliviai (a lengyelekkel) és koppenhágai (a dánokkal), ill. az 1661-es kardisi (a cárral) béke zárja le, biztosítva Svédország baltikumi hegemóniáját. XI. Károly (1660-1697) kiskorúsága idején az arisztokrácia és a rendek

kormányoznak 1672ben veszi át az irányítást, s a jelentékeny szabad parasztság támogatásával abszolút hatalomra tesz szert, a főnemesség birtokait a korona javára csökkenti (redukció) és újjászervezi a hadsereget. Frigyes Vilmos porosz fejedelem 1675-ben Fehrbellinnél legyőzi a svédeket, s megkezdi a porosz birtokok baltikumi kiterjesztését. XII. Károly (1697-1718) arra törekedett, hogy visszaállítsa a harmincéves háborúban kivívott, majd utána elvesztett baltikumi svéd tekintélyt. II Erős Ágost szász választó és lengyel király dán szövetségben kísérletet tett arra, hogy a svédek fölényét megtörje, amiben Nagy Péter is támogatta, 1700-ra így svédellenes hatalmi tömb jött létre. XII. Károly 1700-ban angol és holland hadihajók segítségével váratlanul partraszállt Dániában, s királyát gyors hadjáratban a travendali béke megkötésére kényszerítette, majd az oroszok ellen fordulva 1700-ban Narvánál tönkreverte

Nagy Péter ötszörös számbeli fölényben lévő csapatait. 1702-ben XII. Károly svéd király legyőzi a lengyel-szász csapatokat, s 1704-ig szinte egész Lengyelországot, sőt - a menekülő Erős Ágostot követve - Szászországot is megszállta, a lengyel trónra pedig saját jelöltjét, Leszczynski Szaniszlót ülteti. Nagy Péter eközben számos katonai reformot életbe léptetve átszervezte hadseregét, s hódításai eredményeként 1703-ban megalapította új fővárosát, Szentpétervárat. XII. Károly az 1706-os altranstädti békében békét köt az oroszokkal, majd felismerve az oroszok által jelentett veszélyt Nagy Péter ellen fordult, de az 1709-es poltavai csatában súlyos vereséget szenvedett a cár csapataitól. A Törökországba menekült svéd uralkodó a törökök segítségét kérte, akik 1711-ben a Prut folyónál be is kerítették a cár hadait, azonban megelégedtek azzal, hogy megakadályozták az oroszok kijutását a

Fekete-tengerre. Mindezek után 1713-ban a svéd királynak távoznia kellett Törökországból, s 1718-ban egy norvégiai dán erőd ostromakor halálos lövés érte. Az 1719-ben meginduló béketárgyalások eredményeként az 1721-ben megkötött nystad-i békében Svédország elvesztette baltikumi birtokait, melyeket - megszerezve a rég áhított Balti-tengerpart jelentős részét - Oroszország, ill. - az 1719-es stockholmi béke értelmében - Poroszország kapott meg Az 1720-as fredriksborgi béke Dániának adja Schlesviget. I. Frigyes (1720-1751) uralkodása alatt az arisztokrácia hatalma erősödik meg a királyi hatalom rovására (a Franciaország által támogatott "sapkások", ill. az Oroszország támogatását élvező "kalaposok" csoportjai). III. Gusztáv (1771-1792) nevéhez fűződik a felvilágosult intézkedések bevezetése Svédországban. A frissen trónra lépő uralkodó 1772-ben puccsot hajtott végre, megszüntetve a parlament

megosztottságát (a "sapkások" és a "kalaposok" szembenállását), majd új alkotmányt adott ki, melyben korlátozta a parlament jogait, kezébe vette a kinevezéseket, ellenőrizte a pénzügyeket és a hadsereget. Merkantilista gazdaságpolitikát vezetett be, de ellentétben kortársaival - hatalmával nem élt korlátlanul Korlátozta a cenzúrát, vallásszabadságot adott a katolikusoknak, s a parasztságnak lehetővé tette a szabad birtokszerzést.1788-ban orosz háború tört ki, s a svéd nemesség Nagy Katalin bujtogatására fellázadt uralkodója ellen, aki azonban leverte lázadásukat (később viszont egy nemesi összeesküvés keretében halálos merényletet követtek el ellene egy álarcosbálon). XXIII. A Német-római Császárság 1648 után Brandenburg-Poroszország története (1640-1740) A Német-római Császárságot az 1648-ban megkötött vesztfáliai béke mintegy 300 kisebbnagyobb fejedelemségre osztja. Sajátos kettősséget

figyelhetünk meg: a mindenkori császár hatalma gyenge, a kisállamok szintjén viszont erős centralizációs törekvések mutatkoznak. A XVIII. század közepére többé-kevésbé sikerül rendbe hozni a háború okozta pusztítást, sőt, bizonyos területeken (pamutszövetek gyártása, meisseni porcelán) vezető szerepre is szert tesznek. 1657 előtt tkp külön kell beszélnünk Brandenburgról, ill a Kelet-porosz Hercegségről (Hercegi Poroszország). A Hohenzollern-dinasztia 1415-ben került uralomra Brandenburgban, melynek akkori területe 20-23 ezer km2. A Német Lovagrend 1466-os kettészakadásával a Királyi Proszország beleolvadt Lengyelorrszágba, Kelet-Poroszország pedig lengyel hűbéri függésbe került, mely csak tovább erősödött az 1525-ös szekularizációval (világi fejedelemséggé alakítás). A Hohenzollern-dinasztia a család mellékágainak kihalásával jelentősen növelni tudja az uralma alatt álló területeket: az 1614-es xanteni

szerződéssel az Alsó-Rajna mentén elhelyezkedő Mark Kleve és Ravenstein grófságok, 1618-ban a porosz hercegség kerül a család birtokába. György Vilmos (1620-1640) uralkodása alatt 1626-tól az ország hadszíntérré vált, s 1627-től a Habsburgok, majd 1631-től a svédek uralták. Frigyes Vilmos (1640-1688) választófejedelem (a "nagy választó") uralkodása alatt az 1648as vesztfáliai béke a családnak adja Hátsó-Pomerániát, az ország tengerparthoz jut. A kül-, és belpolitikát svéd mintára szervezi meg, az állandó zsoldossereg fenntartására korszerű adó-, és közigazgatási rendszert vezet be. Az 1653-as Landtag-on (rendi gyűlés) elfogadtatja az új adórendszert és röghöz köti az addig szabad parasztokat. 1657-ben elismerteti a porosz hercegség függetlenségét addigi hűbérurától, a lengyel királytól, s megkezdi a fejedelmi abszolutizmus kiépítését. A hivatalnokok teljesen a fejdelem hatalma alatt állnak,

bármikor áthelyezhetők, leválthatók, stb. A központi kormányszervek vezetői a háború alatti katonai biztosokból kerülnek ki Poroszország tkp. katonaállammá válik, hisz az uralkodó másik legfontosabb támasza a hihetetlenül fegyelmezett hadsereg. Az 1655-1660-as első balti háborút lezáró 1660-as olivai béke deklarálja Pomeránia függetlenségét a lengyel koronától. 1661-1663 között Königsberg lakói megpróbálnak elszakadni Brandenburgtól, de Frigyes katonai erővel megfélemlíti a lakosságot. Hasonlóképp jár el Mark Kleve, ill. 1674-ben Kelet-Poroszország esetében is 1672-1678 között a hollandokat támogatja a svédek által támogatott franciákkal szemben. 1674-ben megválasztják a franciaellenes német erők főparancsnokának, s 1675-ben Fehrbellinnél legyőzi a svédeket, majd megkezdi a porosz birtokok baltikumi kiterjesztését. 1674-ben von Grumbkow vezetésével hozzák létre a Generalkriegskommisariat-ot (Általános

Hadbiztosság), a had-, kül-, és belügyek irányításával foglalkozó csúcsintézményt. 1680-ban a magdeburgi hercegség jut a család birtokába. Gazdasági erőforrásait jelentősen növeli a francia hugenották 1685-ös betelepítésével. III. Frigyes (1688-1713) uralkodása alatt a tényleges hatalom tkp a kegyencek (1688-1697 között a Danckelmann fivérek, ill. 1697-1710 között Wartenberg, Wartensleben és Wittgenstein (a "3 W")) kezében volt. Még brandenbugi választófejedelemként segíti I Lipót (1657-1705) császárt - 8000 katonával - a spanyol örökösödési háborúban, viszonzásul a császár 1701-ben királysággá emeli Poroszországot, s III. Frigyes ettől kezdve I Frigyes néven porosz királyként uralkodik. Az északi háború biztos győzelemmel kecsegtető második szakaszába bekapcsolódva jelentős baltikumi területeket szerez Svédországtól. 1710-ben megalapítja Berlint (öt különálló település összevonásával), az

állam súlypontja egyenlőre Berlinben van, s csak később tevődik át a poroszországi Königsbergbe (Kalinyingrád). 16961697 között megalapítja a Szépművészeti Akadémiát, 1700-ban a Tudományos Akadémiát (első elnöke Leibniz). I. Frigyes Vilmos (1713-1740), a "káplárkirály" apja aktív külpolitikájával szakítva erőforrásait leginkább a hadsereg fejlesztésére fordítja, s uralkodása végére az akkor mindössze 2,5 milliós lakossággal rendelkező Poroszország már 83 ezer fős hadsereggel bír. Merkantilista gazdaságpolitikát folytat, a manufaktúrákat katonai felügyelet alá helyezi (a katonák adják a munkaerő egy részét is). 1723-ban a polgári és katonai igazgatás egyesítésével felállítják a General Direktoriumot, melynek osztályai (department) már szakigazgatási funkciókat látnak el. Az 1733-as kantonális reformmal meghatározott nagyságú területeket (kantonokat) jelöl ki a hadsereg egy-egy ezredének

ellátására. Ugyancsak 1733-ban adja ki a toborzási törvényt. XXIV. A Habsburg-abszolutizmus kiépülésének nehézségei (XVII század közepe 1740), Mária Terézia uralkodása A hatalmas, gazdag és sokszínű Habsburg-birodalom hatalmi tényezőnek számít Európa közepén. Uralkodói a sokszínű, heterogén birodalmat Bécs központtal egységes, modern állammá kívánták tenni, de törekvéseik összességében nem vezettek eredményre (pl. hiába hoz II. József több mint 6000 rendeletet, kettő kivételével mindet visszavonja halálos ágyán A kiegyezés utáni Osztrák-magyar Monarchia is csak laza szerkezetű, heterogén birodalom). Az egységesítést gátló tényezők: - külső minták átvételének elmaradása, ill. megvalósíthatatlansága: sem XIV Lajos abszolutizmusa (amely XV. Lajos uralkodása alatt válságba, XVI Lajos uralma alatt pedig forradalomba torkollik), sem II. Frigyes uralma nem adoptálható a Habsburg-birodalom viszonyaira, -

heterogén etnikai bázis: szemben pl. Franciaországgal (ahol - bár a népesség 1/4-e nem tud franciául - az etnikai kérdések nem kerülnek előtérbe, s a francia állampolgárok egyben a francia nemzet tagjai is lesznek), a Habsburgok birodalmában a XVIII. századtól kezdve egyre inkább előtérbe kerülnek az etnikai, ill. nacionalista jellegű feszültségek A bécsi vezetés ugyan próbálkozik a birodalom etnikumainak egységbe gyúrásával, hogy azok ne cseheknek, morváknak, magyaroknak, stb., hanem nemzteti érdekeiket a birodalmi érdekeknek alárendelve egy nemzetek feletti összbirodalom alattvalóinak tekintsék magukat, törekvéseiket azonban nem koronázza siker, - elmaradott termelési viszonyok: a jobbágy-földesúr viszony sokkal merevebb, zártabb mint Nyugat-Európában, a jobbágyparasztság feudális terhei sokkal jelentősebbek, - a birodalom siralmas anyagi-pénzügyi helyzete: 1658-ban a birodalom bevétele 6 millió Ft, amiből 1 milliót az

udvartartás költségeinek fedezése emészt fel. Az 1660-as évek elején átfogó reformokat vezetnek be, felállítják a Hof Commers Collegiumot, melynek vezetői, Becher, Schröder és Hörnigh a kameralizmus szellemében 1680-ra már mintegy 20 millió Ft-ra tudják emelni az állami bevételeket. Megalakulnak az első kereskedőtársaságok, külföldi vállalkozók (apparátorok) telepednek le a birodalomban, akik gyakran szereznek monopoljogokat is (ld. pl a Weltheimer-Oppenheimer zsidó családok versengése a hadsereg ellátásáért). A hadsereg egyenruhát kap, kaszárnyákban szállásolják el őket Megjelennek az első manufaktúrák (többnyire állami tulajdonban vagy az arisztokrácia kezén). Megkezdődik az infrastruktúra, az úthálózat kiépítése (pl. a Brenner-hágón át az Adriáig vezető út, ill Trieszt kiépítése). Ezzel párhuzamosan azonban nőnek a kiadások is (1683: Bécs ostroma, magyarországi felszabadító harcok, 1701-1714: spanyol

örökösödési háború, 1703-1711 Rákóczi-szabadságharc), melynek eredményeként az államadósság 60.5 millió Ft-ra emelkedik. Tovább növelik az államadósságot a Pragmatica Sanctio elfogadtatására fordított kiadások, melynek eredményeként 1740-re Mária Terézia már 101 milliós adósságot örököl, - a birodalom tartományainak eltérő fejlettségi szintje: a legfejlettebb tartományoknak Tirol és Voralberg számít, a 2. kategóriába tartozik Felső-Ausztria, a sváb tartományok, Stájerország, Karintia és Krajna: itt a kisbirtokos parasztság járulékot fizet a földesuraknak. A 3-4 kategóriát alkotja Szilézia, Csehország, Magyarország, ahol a röghözkötött jobbágyi állapot, ill. a majországi gazdálkodás marad jellemző, - az arisztokrácia és a nemesség viszonya az uralkodóhoz: kötődésük felszínesebb, gyengébb, az udvarhű arisztokráciát kivéve nem feltétlenül szolidárisak a birodalom iránt ) különösen pl. a cseh

nemesség esetében, akiket különösen súlyt az 1620-as fehérhegyi vereséget követő erőszakos germanizálás és ellenreformáció), - polgárság: a germaizáció és az ellenreformáció őket is hátrányosan érinti, a cseh nemzeti nyelvet pl. az 1820-as évekre szinte már csak a parasztság beszéli, s Frantisek Palackynak és 14 nemes értelmiségi társának köszönhetően maradt fenn, - a jezsuiták tevékenysége: a Habsburg-birodalom uralkodói jellemzően bigott katolikusok. A jezsuitáknak 1773-as feloszlatásukig döntő (bár a század közepétől gyengülő) befolyása volt az udvari ügyekre, s intoleráns tevékenységük következtében mintegy 300 ezer ember menekül el a birodalomból. III. Ferdinánd (1637-1657) I. Lipót (1657-1705) bekapcsolódik a spanyol örökösödési háborúba, amely a dinasztia katonai sikereit hozza. Kara Musztafa 1683-as Bécs elleni támadása után nemzetközi szövetség (Szent Liga) alakul Magyarország

felszabadítására (tkp. gyarmatosítására) A Buda 1686-oss visszafoglalása után tartott 1687-es "hálaországgyűlésen" a magyar rendek lemondanak az Aranybulla ellenállási záradékáról és elismerik a Habsburgok fiúági örökösödését. 1703 szeptember 12-én családi szerződést köt fiaival, Józseffel és Károllyal, melynek értelmében a fiúági örökösödés alapján előbb József fiai, ill. ha ilyenek nem lennének, akkor Károly és fiú utódai öröklik a trónt. A szerződés biztosítja a leányági örökösödés lehetőségét is. I. József (1705-1711) uralkodása alatt folyatódik az I Lipót uralma idején megkezdődött spanyol örökösödési háború (1701-1714) és a Rákóczi szabadságharc (1703-1711). VI. Károly (1711-1740) az utrechi béke értelmében ugyan nem szerezheti meg a spanyol trónt, kárpótlásul azonban megkapja Spanyol-Németalföldet (ettől kezdve OsztrákNémetalföld), Nápolyt, Milánót és

Szardíniát, s a következő két évtizedben a spanyol Bourbonokkal vívott harcok eredményeként meg is tudja tartani az észak-itáliai területeket, viszont elveszit Nápolyt és Szicíliát. Lánya, Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc 1736-os házasságával a birodalomhoz kerül Toscana. A Rákóczi-szabadságharc befejezése után (1711) stabilizálódott a dinasztia magyarországi helyzete, s az ezt követő török háborúban a császári csapatok elfoglalták Belgrádot (1718, pozsareváci béke), amit az 1735-1739 között zajló orosz-török háborút lezáró 1739-es belgrádi béke értelmében ismét elvesztenek (de a század végére sikerül visszaszerezni). 1711-ben végrendeletet készít, melyben saját lánya számára biztosít elsőbbséget a trónöröklésben József lányaival szemben, akik időközben a bajor és szász választófejedelem feleségei lettek. 1713-1732 között minden európai hatalommal sikerül elfogadtatnia a leánya

örökösödését biztosító Pragmatica Sanctiot (1713. április 11-én Bécsben, 1722. június 27-én Pozsonyban, stb) Mária Terézia (1740-1780) trónra lépésekor tör ki az osztrák örökösödési háború (17401748). Nagy Frigyes megtámadja és elfoglalja Sziléziát, melyről Ausztria a berlini békében (1742) ideiglenesen lemond; a bajor VII. Károly (1742-1745) pedig megszerzi a császári trónt A poroszok által veszélyeztetet Hannover, s vele Anglia is Ausztria oldalára áll, a magyarok támogatásával a francia-bajor csapatok ellen fordulnak, s 1743. június 27-én Dettingennél le is győzik őket. Poroszország szorongatott szövetségesei segítségére sietve 1744-1745 között ismét támad, s Ausztria az 1745-ös drezdai különbékében kénytelen véglegesen lemondani Sziléziáról, cserébe viszont a poroszok is elismerik a Pragmatica Sanctio és Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet koronázzák császárrá (1745-1765). A háború harmadik

szakaszában (1745-1748) a francia-spanyol szövetség áll szemben a tengeri hatalmakkal, ill. Ausztriával és Szardíniával. Franciaország megszerzi Osztrák-Németalföldet (1745) A háborút lezáró aacheni békében Ausztria lemond Sziléziáról II. Frigyes porosz király javára Az aacheni béke határozataival visszaállítottnak látszó egyensúly azonban nem tartott sokáig, s az angol-francia gyarmati vetélkedés, ill. a Szilézia miatti osztrák-porosz ellentét a gyarmatokon és Európában is zajló hétéves háború (1756-1763) kitöréséhez vezetett. Kaunitz erőfeszítéseinek hála Ausztria oldalán sorakozott fel Franciaország (köszönhetően annak, hogy Pompadour márkiné meg tudta győzni XV. Lajost), a német fejedelmek többsége, III Ágost lengyel király, ill. Erzsébet orosz cárnő és a svédek is; az európai erőegyensúlyon őrködő, Hannover miatt aggódó Anglia viszont Poroszország oldalára állt. 1756 augusztus 29-én a porosz seregek

megtámadták Szászországot és elfoglalták Derzdát, majd Csehország felé folytatták az előrenyomulást, miközben az angol flotta blokád alatt tartotta Franciaország partjait. Az orosz-osztrák haderő 1759 augusztus 12-én Kunersdorf-nál szétverte Frigyes hadait, s Hadik András huszárkapitány csapatai már Berlint sarcolták. Frigyes átmeneileg talpraáll és győzelmekett ara (1760. augusztus 15: Liegnitz, november 3: Torgau), de 1761re országa nagy részét megszállják, s tkp csak az menti meg az összeomlástól, hogy 1762-ben meghal Erzsébet cárné, s utódai, III. Péter, ill Nagy Katalin már nem vesznek részt a háborúban. A háborút lezáró hubertsburgi béke nem hozott területi változásokat, továbbra is Poroszország kezén hagyja Sziléziát, amelynek véglegessé vált nagyhatalmi státusa. Ausztria és Poroszország között 1778-1779 folyamán rövid háború robbant ki a bajor örökség miatt (a Habsburgok 1777-ben megszerezték a

megürült bajor trónt), de általában - ha kelletlenül is sikerült együttműködniük, mint pl. Lengyelország felosztásainál (1772-1773, 1793, 1795) Mária Terézia az addigi állami hivatalok (pl. Birodalmi Udvari Kancellária, Birodalmi Udvari Tanács, Titkos Tanács, Osztrák Udvari Kancellária (és Magyar Kancellária), Titkos Konferencia, Udvari Kamara, Udvari Haditanács) a külügyek intézésére 1742-ben felállítja az Udvari és Államkancelláriát, melynek élén 1753-tól Kaunitz áll. A pénzügyek ellenőrzésére hozza létre az Udvari Számvevőszéket, a gazdasági ügyek ellátására pedig a Gazdasági Igazgatóságot. A központi szervek irányítására 1761-ben megalapítja az Államtanácsot A hivatalnokképzés színvonalának emelésére alapítja meg 1746-ban a Theresianumot, s több főiskolát, ill. egyetemet is szervez 1749-ben megalapítja a legfelsőbb bíróságot. 1765-ben feloszlatja a rendi gyűlést Magyarországom, s haláláig (ill. II

József 1790-ig) rendeleti úton kormányoz. 1773-ban feloszlatja a jezsuita rendet, s vagyonukból tanulmányi alapot létesít. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis a birodalom területén kötelezővé tette az elemi iskolák elvégzését. 1754-ben vámrendelettel szabályozta a kereskedelmet, 1755-1778 között urbáriumokat adott ki a földesúr-jobbágy viszony rendezésére. A felvilágosult abszolutizmus férje halálától (1765) jellemző uralkodására. XXV. A lengyel "nemesi köztársaság" válsága A lengyel fejlődés több tekintetben is egyedülálló az európai államok körében: a gyenge királyi hatalmat nem fejlesztik tovább és nem térnek át az abszolút monarchiára (hadseregfejlesztés, központi hatalom erősítése), Lengyelországban tkp. épp ellenkezőleg forog a történelem kereke: a királyi hatalom megerősödés helyett tovább gyengül, centralizáció helyett decentralizálódásról beszélhetünk: a királyi hatalom helyett a

különböző nemesi csoportosulások hatalma erősödik meg. Mindezek nyomán mélyül az anarchia, egyre gyakoribbá válik a külföldi hatalmak beavatkozása az ország belügyeibe, s végül 1772-ben, majd 1793-ban és 1795-ben is felosztják Lengyelországot, ami tkp. 1918-ig nem is nyeri vissza önállóságát. A kontinentális Európában Lengyelország - Oroszország után - területileg és népességileg is a második legnagyobb hatalomnak számított (1 millió km2 (az 1667-es andruszovói béke után már csak 733 ezer km2) terület, 16 millió lakos). Az 1655-1660 között zajló első balti háborúban a svédek özönvízként árasztják el Lengyelországot, s maguk is meglepődnek azon, hogy mennyire könnyű győzelmeket aratnak (Varsó, Krakkó elfoglalása, stb.), ekkor merül fel elsőként Lengyelország felosztásának gondolata. A XVII században még több a gazdasági aktívummal záruló év, 1618-ban a Nyugat-Európába irányuló lengyel gabonakivitel 100

ezer last-tal (1 last ~ 2200 kg) eléri csúcsát. A városfejlődés még nem rekedt meg, a kultúra virágzik, a gaboatermelés, a robotoltató majorsági gazdálkodással együtt fejlődésben van. Az 1655-1660-as évekkel kezdődik a fordulat, a lengyel történelem aranykorát (XV. század vége - XVI. század eleje) és ezüstkorát (XVI század vége - XVII század első fele) a hosszú és súlyos hanyatlás kora váltja fel. A lengyel történészek közül sokan hajlamosak pusztán egy tényezőre leszűkíteni a válság kialakulásának okait, valójában azonban az alább felsoroltak együttesen járultak hozzá a hanyatláshoz: - a második jobbágyság kialakulása, a kései feudalizmus korába való belépés, a jobbágyi robotterhek extrém módon (heti 11-12 napra) való emelkedése. Mindez sem a jobbágynak, sem a földesúrnak, s végső soron az államnak sem használt. A hanyatlást tükrözi az is, hogy a XVII. század elejéig még az elavult kétnyomásos

rendszer ellenére is 8-9 q/ha termésátlagot tudtak elérni a kitűnő lengyel termőföldeken, ettől kezdve azonban folyamatosan csökkennek a termésátlagok, s a XVII. század eleji szintre csak a XIX században érnek el ismét Ellenvetés: a második jobbágyság nem tehető egyedül felelőssé a válság kialakulásáért, hisz az Elbától keletre tkp. minden európai országban megfigyelhető, s ezekben az országokban mégsem alakult ki válság, - sokak szerint Lengyelország etnikai sokszínűsége okolható a válságért, ami különösen az 1569-es lublini unió (reálunió Lengyelország és Litvánia között) után vált érezhetővé (lengyelek, litvánok, beloruszok, gorálok, ukránok, zsidók, stb.) Ellenvetés: Európa legtöbb országa ekkoriban szintén soknemzetiségű, mégsem mutat a lengyelhez hasonló válságjeleket, - vallási megosztottság: Lengyelország a keleti-ortodox pravoszláv vallás nyugati, ill. a római katolikus vallás keleti

irányú terjeszkedésének ütközőzónájában fekszik, a lengyelek egyre inkább érzékelik a vallási nyomást. Emiatt kerül sor az 1596-os breszti vallási unió megkötésére, ahol tkp. létrehozták az unitus (görögkatolikus) vallást, melynek liturgiája pravoszláv, egyházszervezete katolikus. Ellenvetés: Európa államaiban ugyancsak megfigyelhető a vallási sokszínűség, mégsem vezet a lengyelhez hasonló válsághoz, - a lengyel uralkodók idegen dinasztiákból kerültek ki: az 1386-1572 között uralkodó Jagelló-dinasztia után 1576-1668 között a svéd Wasa-dinasztia, 1697-1773 között a Wettindinasztia uralkodik (lengyel-szász perszonálunió). Ellenvetés: Európában általános, hogy az uralkodók nem nemzeti dinasztiából kerülnek a trónra, mindez azonban mégsem okoz olyan súlyos válságot, mint ami Lengyelországban kibontakozik, - a lengyel társadalom deformáltsága: Lengyelországban 10% a nemesség aránya a társadalom egészéhez

képest (az 1789-es francia forradalom idején a francia nemesség (az első és második rend) kb. 3%-át teszi ki a társadalomnak, s még ez is sok a francia történészek szerint (Európában átlagosan 2-2.5% a nemesség aránya)) A mágnások hatalmának megerősödése az 1569-es lublini unióra vezethető vissza. A csatlakozó, gyérebben lakott Litvánia bővelkedik szabad földterületekben, s 1569 után valóságos "földszerző őrület bontakozik ki a lengyel nemesség körében. Délkelet-Lengyelország és Ukrajna területén hatalmas latifundiumok jönnek létre, s ezekre támaszkodva a lengyel mágnások egyre sikeresebben helyezkednek szembe az uralkodói hatalommal is. A kialakuló kiskirályságok az önálló állami lét tkp. minden elemével rendelkeznek, s ez a tőle erősebb ellenfelekkel is konfliktusba sodorja Lengyelországot. 1648-1654 között Oroszországgal kerülnek összetűzésbe az Ukrajnában Bogdan Hmelnyickij vezetéséverl kirobbant

lengylellenes kozákfelkelés miatt, melynek eredményeként Ukrajna 1654-ben kimondja csatlakozását Oroszországhoz. A földszerző őrület a Krími Tatár Kánság, ill a Török Birodalom érdekeit is sértette, sőt Svédország és az erősödő Brandenburg is konfliktusba kerül Lengyelországgal. Jelentősebb nemesi családok: Zamoyskiak (80 mezőváros, 800 falu), Wisniowieczkiek (10-12 ezer km2 és 230-250 ezer lakos fölött uralkodnak Kelet-Ukrajnában), Ostrogorskiak (100 mezőváros, 1300 falu),Potockiak, Radziwillok , stb., - gazdasági okok: a kitűnő termőtalaj az elavult és hanyagul folytatott kétnyomásos gazdálkodás ellenére is 5-7-szeres termést hoz, ami nem ösztönzi fejlesztésre a földesurakat. 1657-ben lemondanak Kelet-Poroszországról Brandenburg javára, ezzel stratégiailag és kereskedelmi szempontból is fontos kikötőket veszítenek, ezáltal lengyel kereskedők helyett idegen kereskedők kezére jut pl. a gabonakivitel ellenőrzése, - a

Liberum Veto gyakorlata: 1652-től már végképp ellehetetleníti az országgyűlések munkáját, hisz egy ellenszavazat már nemcsak az adott törvény elfogadását teszi lehetetlenné, hanem az adott országgyűlés által addig elfogadott összes törvényt negligálja. A döntésképtelenség nemcsak a Szejm-et, hanem a sejmik-eket (tartományi gyűlések) is jellemzi, s Lengyelország - Perry Anderson szerint - tkp, már ebben az időben sem saját erejének, hanem szomszédai gyengeségének köszönhetően tudja csak elkerülni a felosztást. Időnként sikerül egy-egy fontosabb törvény meghozását nemesi konföderációk alakítása segítségével keresztülvinni, de az is előfordul, hogy az alakuló konföderációval szemben ellenkonföderáció alakul és megakadályozza az adott törvény elfogadását. Minden mágnást érintő összefogásra (generálkonföderáció) csak elvétve akad példa. A XVIII. századi rendi anarchiába süllyedő Lengyelország már

csak árnyéka volt a XVI században Báthori István által irányított nagyhatalomnak. A harmincéves háború után a térségben svéd, porosz, orosz, török-tatár hódítók jelentek meg. A III Wasa Zsigmond (15871632) és IV Ulászló (1632-1648) után a Wasa-dinasztia harmadik tagjaként uralkodó II János Kázmér (1648-1668) az 1660-as olivai békében kénytelen elismerni a porosz hercegség függetlenségét. Megtámadja Oroszországot Ukrajna birtoklása miatt, de az 1667-es andruszkovói fegyverszünetben Oroszországhoz kerül Szmolenszk, Kijev és a bal parti Ukrajna. 1668-ban önként lemond a trónról és Franciaországba megy Sobieski János (1674-1696) átmenetileg meg tudja szilárdítani a királyi hatalmat, s a nemesi Lengyelországot még utoljára jelentős szerephez juttatja. II. Erős Ágost (1697-1733) XII Károly 1704-ben elűzi, s helyébe Leszczynski Szaniszlót ülteti, I. Péter segítségével (1709, Poltava) azonban megerősíti pozícióját a

lengyel trónon III. Ágost (1733-1763) Leszczynski Szaniszló II Ágost halála után - bízva a franciák támogatásában - trónkövetelőként lép fel III. Ágostal szemben, de végül nem tudja megtartani a lengyel trónt, Ágost az 1733-1735 között zajló lengyel örökösödési háborúban sikerrel védi meg trónját. Poniatowski Szaniszló (1763-1795) uralkodása alatt Lengyelországot - melyet addigra a lengyel nemesség sikeresen tönkretett - 1772-ben felosztják Poroszország, a Habsburg birodalom és Oroszország között. Az oroszok Dnyeper vonaláig jutottak, a poroszok NyugatPoroszországot, Ausztria pedig Galícia túlnyomó részét szerezte meg A lengyelek Tadeus Kosciuszko vezetésével kétségbeesett reformokkal (pl. örökös királyság, modern országgyűlések) próbáltak a helyzeten javítani. 1793-ban a poroszok és az oroszok újra osztozkodtak. A megalázott lengyelek Kosciuszko vezetésével fegyvert fogtak, ám átmeneti sikerek után 1794-ben

döntő vereséget szenvedtek a Szuvorov vezette orosz hadaktól, s 1795ben harmadszor - és teljesen - felosztották Lengyelországot, ami egészen 1920-ig nem nyerte vissza önállóságát. XXVI. I Péter bel-, és külpolitikája Az északi háború 1. Belpolitikája I. Nagy Péter (1689-1725) már 1682-ben, gyermekként trónra kerül, de kezdetben gyengeelméjű mostohabátyjával kell osztoznia a trónon, majd mostohanővérét, Zsófiát emelik föléjük. Nővérét 1689-ben zárdába küldi és országát immár egyeduralkodóként kormányozza Oroszország európai orientációjának kezdeményezője. Kialakult koncepció nélkül, de hihetetlen szívóssággal, "ázsiai módszerekkel" fogott a birodalom modernizálásához. A társadalom minden ellenállását igyekezett csírájában elfojtani, az 1698-ban ellene lázadó sztrelecek közül többet pl. saját kezűleg fejezett le Iskolákat alapított, elrendelte, hogy a nemesifjak 10-15 éves koruk között

iskolába járjanak, hogy alkalmasak legyenek az állami hivatalok viselésére, ugyanakkor a polgárifjaknak megtiltotta, hogy 15 éves koruk után tanulmányokat folytassanak. A nemességet állami szolgálatra kötelezte, s a tisztviselőket rangosztályokba (csin) sorolta. A születési nemesség így átalakult az államtól függő hivatalnok (csinovnyik) osztállyá. Rendeletileg írta elő a szalonéletet, az ellenkező bojárok szakállát gyakran saját kezűleg vágta le. A birodalmat 50 kerületre és 121 kormányzóságra osztotta, jól szervezett belső kémrendszert épített ki. A feudális eredetű prikázok helyett szakminisztériumokon (kollégiumok) keresztül kormányzott. 1721-ben megszüntette a patriarchátus, s a Szent Szinódus felállításával az egyházat is állami ellenőrzés alá vonta. A reformok fedezetére 1724-ben bevezette a jobbágyok fejenkénti adózását. Igyekezett európai szakembereket országába csábítani, s európai útjain maga

is törekedett egyes szakmák - pl a hajóépítés - elsajátítására. Gazdaságpolitikájával szorgalmazta a len-, és kendertermelést, a merinójuhok tenyésztését. Főként a hadsereg igényeinek kielégítésére állami manufaktúrákat létesített, melyek munkaerejét ún. "hozzáírt" jobbágyok adták 1714-ben örökletessé tette a szolgáló nemesek birtokait, 1722-ben bevezeti a rangtáblázat alkalmazását a hadseregben. 2. Külpolitikája 1695-ben többszöri ostrom után elfoglalja az addig török kézen lévő Azovot, ezzel kijut az Azovi-tengerre. Külpolitikájában legnagyobb álma, a Baltikumba való kijutás megvalósítására törekedett, melyre az északi háború alatt (1700-1721) került sor. Az északi háborúval párhuzamosan folyt a szibériai előretörés is. 3. Az északi háború (1700-1721) XII. Károly svéd király arra törekedett, hogy visszaállítsa a harmincéves háborúban kivívott, majd utána elvesztett baltikumi svéd

tekintélyt. II Erős Ágost szász választó és lengyel király dán szövetségben kísérletet tett arra, hogy a svédek fölényét megtörje, amiben Nagy Péter is támogatta, 1700-ra így svédellenes hatalmi tömb jött létre. XII Károly 1700-ban angol és holland hadihajók segítségével váratlanul partraszállt Dániában, s királyát gyors hadjáratban békére kényszerítette, majd az oroszok ellen fordulva Narvánál tönkreverte Nagy Péter ötszörös számbeli fölényben lévő csapatait. 1702-ben XII Károly svéd király legyőzi a lengyel-szász csapatokat, s 1704-ig szinte egész Lengyelországot, sőt - a menekülő Erős Ágostot követve - Szászországot is megszállta, a lengyel trónra pedig saját jelöltjét, Leszczynski Szaniszlót ülteti. Nagy Péter eközben számos katonai reformot életbe léptetve átszervezte hadseregét, s hódításai eredményeként 1703-ban megalapította új fővárosát, Szentpétervárat. XII Károly az 1706-os

altranstädti békében békét köt az oroszokkal, majd felismerve az oroszok által jelentett veszélyt Nagy Péter ellen fordult, de az 1709-es poltavai csatában súlyos vereséget szenvedett a cár csapataitól. A Törökországba menekült svéd uralkodó a törökök segítségét kérte, akik 1711-ben a Prut folyónál be is kerítették a cár hadait, azonban megelégedtek azzal, hogy megakadályozták az oroszok kijutását a Fekete-tengerre (az 1696-ban elfoglalt Azov visszaadásával a szultánnak). Mindezek után 1713-ban a svéd királynak távoznia kellett Törökországból, s 1718-ban egy norvégiai dán erőd ostromakor halálos lövés érte. Az 1719-ben meginduló béketárgyalások eredményeként az 1721-ben megkötött nystad-i békében Svédország elvesztette baltikumi birtokait, melyeket megszerezve a rég áhított Balti-tengerpart jelentős részét - Oroszország, ill. - az 1719-es stockholmi béke értelmében - Poroszország kapott meg. Az 1720-as

fredriksborgi béke Dániának adja Schleswiget. XXVII. A felvilágosult abszuolutizmus sajátosságai Közép-, és Kelet-Európában Felvilágosult abszolutizmuson tkp. a XVIII századi Európa nagy részén létrejött kormányzati-uralmi formát értjük, amely - korlátozott alkotmányos hatalom létrehozásával átmenetet képez az abszolút monarchia és az angol mintájú alkotmányos monarchia között. A felvilágosult abszolutizmus tkp. az európai félperiféria országainak (Svédország, Norvégia, Dánia, Német-római Császárság, Lengyeloszág (túl későn), Oroszország, a Habsburg Monarchia (II. József), ill Itália, Portugália és Spanyolország) kísérlete volt az állam szervezetének modernizálására, hisz a fejlettebb területeken (Anglia, Németalföld) nem volt szükség állami beavatkozással véghezvitt reformokra, ill. Franciaországban XIV Lajos nem engedélyezett ilyen reformokat ("Utánam a vízözön"). A felvilágosult

abszolutizmus definíciója Kosáry Domokos szerint: az euróai modell peremzónáin elhelyezkedő államok külön, sajátos kísérlete erőik összpontosítására, korszerűbbé és hatékonyabbá válásra és a fejlettebb nyugat-európai térséghez való felzárkózásra. Tkp felvilágosult despotizmusról is beszélhetünk A felvilágosult uralkodók és as felvilágosodás eszméi között nincs mindig közvetln kapcsolat: - XV. Lajos, XVI Lajos és II Katalin közvetlenül ismerte a felvilágosodás eszméit, - II. Frigyes és II József csak közvetve, tanítóikon, követőiken keresztül ismerkedett meg a a felvilágosodással, s mégis felvilágosult reformpolitikát folytattak, - Mária Terézia és Nagy Péter nem ismerte a felvilágosodás eszméit (hisz az csak ekkoiban kezdett kialakulni), mégis hasonló szellempenpolitizáltak. XXVIII. II Frigyes felvilágosult abszolutizmusa II. Nagy Frigyes (1740-1786) még 18 évesen konfliktusba kerül apjával, s barátjával

és katonatársával, Katte hadnaggyal szökést tervez. A szökés nem sikerül, elfogják őket, társait kivégzik, s apja őt is ki akarja végeztetni, de végül megkegyelmez neki. 1739-ben megírja Antimacchiavelli című művét. Uralkodása alatt ér tetőpontjára a porosz állam Országának elmaradottságát felismerve vállalja a polgári színezetű reformokat. Az államszerverzet struktúráján ugyan nem változtatott, de rendeletei útján maga kormányzott, miniszterei csak végrehajtották rendelkezéseit. Az 1748-ban kibocsátott jogi kódex áttekinthetőbbé teszi a bíráskodást. Samuel Cocceji báró segyítségével egységes, háromlépcsős bírósági szervezetet dolgoz ki, s nyomatékosan hangsúlyozza annak függetlenségét az államhatalomtól. 1779-ben új peres eljárásrendet dolgoznak ki. Mária Terézia (1740-1780) trónralépésekor tör ki az osztrák örökösödési háború (1740-1748). Nagy Frigyes megtámadja és elfoglalja Sziléziát,

melyről Ausztria a berlini békében (1742) ideiglenesen lemond; a bajor VII. Károly (1742-1745) pedig megszerzi a császári trónt A poroszok által veszélyeztetet Hannover, s vele Anglia is Ausztria oldalára áll, a magyarok támogatásával a francia-bajor csapatok ellen fordulnak, s 1743. június 27-én Dettingennél le is győzik őket. Poroszország szorongatott szövetségesei segítségére sietve 1744-1745 között ismét támad, s Ausztria az 1745-ös drezdai különbékében kénytelen véglegsen lemondani Sziléziáról, cserébe viszont a poroszok is elismerik a Pragmatica Sanctio és Mária Terézia férjét, Lotharingiai Ferencet koronázzák császárrá (1745-1765). A háború harmadik szakaszában (1745-1748) a francia-spanyol szövetség áll szemben a tengeri hatalmakkal, ill. Ausztriával és Szardíniával. Franciaország megszerzi Osztrák-Németalföldet (1745) A háborút lezáró aacheni békében Ausztria lemond Sziléziáról II. Frigyes porosz király

javára Az aacheni béke határozataival visszaállítottnak látszó egyensúly azonban nem tartott sokáig, s az angol-francia gyarmati vetélkedés, ill. a Szilézia miatti osztrák-porosz ellentét a gyarmatokon és Európában is zajló hétéves háború (1756-1763) kitöréséhez vezetett. Kaunitz erőfeszítéseinek hála Ausztria oldalán sorakozott fel Franciaország (köszönhetően annak, hogy Pompadour márkiné meg tudta győzni XV. Lajost), a német fejedelmek többsége, III Ágost lengyel király, ill. Erzsébet orosz cárnő és a svédek is; az európai erőegyensúlyon őrködő, Hannover miatt aggódó Anglia viszont Poroszország oldalára állt. 1756 augusztus 29-én a porosz seregek megtámadták Szászországot és elfoglalták Derzdát, majd Csehország felé folytatták az előrenyomulást, miközben az angol flotta blokád alatt tartotta Franciaország partjait. Az orosz-osztrák haderő 1759 augusztus 12-én Kunersdorf-nál szétverte Frigyes hadait, s

Hadik András huszárkapitány csapatai már Berlint sarcolták. Frigyes átmeneileg talpraáll és győzelmekett ara (1760. augusztus 15: Liegnitz, november 3: Torgau), de 1761re országa nagy részét megszállják, s tkp csak az menti meg az összeomlástól, hogy 1762-ben meghal Erzsébet cárné, s utódai, III. Péter, ill Nagy Katalin már nem vesznek részt a háborúban. A háborút lezáró hubertsburgi béke nem hozott területi változásokat, továbbra is Poroszország kezén hagyja Sziléziát, amelynek véglegessé vált nagyhatalmi státusa. Ausztria és Poroszország között 1778-1779 folyamán rövid háború robbant ki a bajor örökség miatt (a Habsburgok 1777-ben megszerezték a megürült bajor trónt), de általában - ha kelletlenül is sikerült együttműködniük, mint pl. Lengyelország felosztásainál (1772-1773, 1793, 1795) XXIX. A felvilágosult abszolutizmus jozefinista időszaka II. József (1780-1790) meglehetősen puritán volt, a pompa, az

udvari ceremóniák rendszere kifejezetten taszította. Jóval türelmetlenebb volt, mint Mária Terézia, s anyja halála után nagy léptekkel látott hozzá egy korszerű birodalom kiépítéséhez. A magyar koronát a bécsi kincstárba vitette; Magyarországon meg se koronáztatta magát, ezért kalapos királynak is nevezték. A nép jólétét, az állam modernizálását tűzte ki célul Uralkodásának évei - a jozefinizmus időszakában - az egységes állam megteremtését tűzte ki céljául, abszolutisztikus eszközökkel. Magát az állam első szolgájának tekintve akár napi 14-16 órát is dolgozott, s uralkodásának tíz éve alatt mintegy 6000 rendeletet hozott. Kétszer nősült, mindkétszer dinasztikus érdekből. Első felesége a párrmai Izabella hercegnő a gyermekszülésbe halt bele Józseffel szemben oly rideg volt, hogy az uralkodó csak anyja unszolására volt hajlandó újból megnősülni. a két jelölt - Mária Jozefa bajor és Kunigunda szász

hercegnő - közül a kevésbé csúnyát, Mária Jozefát választotta, de nem éltek házaséletet, József még hálószobájuk közös ajtaját is befalaztatta. 1781-ben - szakítva a Habsburg-ellenreformációval - türelmi rendeletet adott ki, melyben megengedte a protestánsok vallásgyakorlatát és hivatalviselését. Bizonyos feltételek mellett új iskolák és templomok építését is lehetővé tette a protestánsok számára. Intézkedéseivel a katolikus egyházat az állam alá akarta rendelni. Hiába utazott VI Pius pápa Bécsbe (fordított Canossa-járás), elhatározásában nem tudta megingatni. - Uralkodói engedélyhez kötötte a pápai bullák kihirdetését. - Azokat a szerzetesrendeket, amelyek nem végeztek valamilyen hasznos munkát, feloszlatta. - A cenzúrát kivette az egyház kezéből. A falusi papokat viszont támogatta, a plébániák száma 10 év alatt mintegy 1200-zal nőtt. - 1784-ben a német nyelvet tette hivatalossá. 1784-ben

parasztfelkelés tört ki Erdélyben, melyben Horia és Closca vezetésével kb. 30 ezer román paraszt vett részt. - 1785-ben kiadott jobbágyrendelet révén megszűnt az örökös jobbágyi állapot. -A közigazgatás átszervezésével csökkentette a megyék jelentőségét, s ezzel ismét rendi érdekeket sértett. - Megyei szinten elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól, az úriszék pedig csak a jobbágyok egymás közti pereire szolgált. - Meg akarta adóztatni a nemesi birtokokat, de ez csak terv maradt. Rendeleteivel a papság mellett a nemességet is hamar elidegenítette. A felvilágosodás magyar hívei II József mögött álltak; támogatói között nem kevés olyan akadt, aki a konzervatív abszolutizmus híve volt. A király nem törekedett arra, hogy tömegtámogatást szerezzen, fő támasza a részben plebejus származású értelmiség, akik az államigazgatás kulcspozícióiba is bejutottak. A belső bajokhoz külpolitikai bonyodalmak járultak.

1788-ban Oroszországgal szövetségben háborút indított Törökország ellen a Balkán birtoklásáért. A háború nagy emberveszteséget, kudarcot, a parasztság számára nélkülözést hozott. A francia forradalom megfosztotta szövetségesétől - és húgának férjétől -, XVI Lajostól. Belgiumban felkelés tört ki, a gazdag tartomány elveszett A porosz hadsereg a határon állt, a magyar rendek a porosz királlyal tárgyaltak a Habsburg-ház trónfosztásáról. II József 1789-ben a táborban vérhast kapott, halálos ágyán, 1790. február 20-án Bécsben, a türelmi és jobbágyrendelet kivételével minden intézkedését visszavonta (nevezetes tollvonás). A központi kormányhivatalok az uralkodó halála után megbénultak, a végrehajtó hatalom a köznemesség uralta megyék kezébe került. XXX. II Katalin bel-, és külpolitikája II. Nagy Katalin (1762-1796), a meggyilkolt III Péter cár feleségeként került a trónra Rokonszenvez a felvilágosodás

eszméivel, de belpolitikájával valójában az orosz társadalom rendi alapon történő újjászervezésére törekszik. 1767-ben az ország minden részéből összehívott képviselőkből Törvénykönyvszerkesztő Bizottságot hoz létre, melynek feladata egy egységes törvénykönyv, ill. reformprogram kidolgozása lett volna (a munka irányelvéül szolgáló Nakazt (Tervezet) maga a cárnő fogalmazza meg), ami azonban eredménytelennek bizonyult, s ezt követően Katalin is rendeletekkel kormányzott. Gazdaságpolitikájában a fiziokratizmust követte, igyekezett a mezőgazdaságot fejleszteni, s szabaddá tette a munkavállalást a manufaktúrákban. A városok lakosságát hat rendbe osztotta és engedélyezte nekik az önkormányzat megválasztását, ez azonban sosem jelentett nyugati értelemben vett autonómiát. 1773-1775 között zajlik a Jemeljan Pugacsov vezette parasztfelkelés a Volga vidékén, melyet a cári csapatok véresen elfojtanak. 1765-ben eltörli a

kozák autonómiát és a hetmani intézményt. 1775-ben újjászervezi a közigazgatást, az 50 kormányzóságot (gubernyija) 360 kerületre osztja, melyeket egységes szervezetben irányítanak. Az 1785-ben a nemesség számára kiadott kegyelemlevél szenesíti a földesurak korlátlan hatalmát a jobbágyok felett. Viharos magánéletet élt, legalább húsz szeretőjét ismerjük név szerint. A kormányzásra nagy hatással voltak a cárnő kegyencei: a két Orlov, Bibikov és Patyomkin. Külpolitikájában a hagyományos utat követte (török háborúk, nyugati terjeszkedési kísérletek), török háborúiban (1768-1774, 1787-1791) Rumjancev, Kutuzov és Szuvorov hadai megszállták a Krímet (1783), elérték a Dunát és megjelentek a Földközi-tengeren, ezzel megrémítve az addig jó szövetségesnek számító Ausztriát, s erlőrevetítve a későbbi oroszosztrák balkáni konfliktusok lehetőségét. A nyugati irányú terjeszkedés keretében került sor

Lengyelország felosztásaira (1772, 1793, 1795). Oroszország tekintélyét bizonyítja az is, hogy az 1778-1779-es bajor örökösödési háborút lezáró tescheni béke egyik garantálójaként lépett fel, 1780-ban pedig - az amerikai függetlenségi háború alatt - a tengeri fegyveres semlegesség elvét deklarálta. XXXI. A balkáni népek helyzete a XVII-XVIII században 1. A balkáni népek élete a török uralom alatt A mintegy fél évezredes balkáni török uralom alatt tovább nőtt a félsziget etnikai tarkasága, hisz a törökök a harcok során elnéptelenedett területekre törököket vagy más mohamedán vallású népeket telepítettek be. A törökösödés különösen a városokra volt jellemző, ahová a helyi, őslakos népesség csak a XIX. század elejétől kezdett betelepülni A vallási hovatartozásal szemben a nemzetiségi hovatartozás tkp. nem számított az egyes emberek megítélésénél, kivételezett helyzetben voltak viszont a görögök. A

konstantinápolyi pátriárkátus hatásköre az 1760-as évektől (a bulgár (orhidi) és szerb (ipeki) patriárkátus felszámolása után) az egész félszigetre kiterjedt. Ugyancsak kiemelt szerepe volt a Konstantinápoly egyik városrészéről elnevezett görög fanariótáknak, akik a törökökkel együttműködve gyakran jutottak jelentős politikai tisztségekhez (pl. fejedelmi tiszt, külpolitikai tolmácsi feladat (dragománok)). A nem muzulmán népesség (ráják) feladata tkp az államrendszer eltartása volt. Szinte teljesen jogfosztottak voltak, s már öltözködésükben is kötelező jelleggel különböztek a muzulmánoktól. Az adószedést a muzulmánok általában rábízták a helyi előkelőkre (a bulgároknál a csorbadzsikra, a szerbeknél a kenézeke, utóbbiak közül a Karapandsik fejedelmi tekintéllyel rendelkeztek). 2. Gazdasági viszonyok A Balkánon a mezőgazdaságot tekintve mindig az állattartást illette elsőbbség: a románok lovat,

szarvasmarhát és juhot tenyésztettek, míg a többi etnikum általában sertést, juhot és kecskét tatott. A gabonafélék közül a rozsot termelték emberi fogyasztásra, ezt azonban hamarosan felváltotta a törökbúzának is nevezett kukorica. A görög területeken szőlőt és olajbogyót termeltek, melyből exportra is jutott. A délszláv területeken kevert birtokrendszer alakult ki: részben megmaradtak az őslakos nemesség birtokai, ill. természetesen kialakult az oszmán birtokrendszer (khász-, ziámet-, és tímárbirtokok) is. A városok tkp elszigetelt gócoknak számítottak az alapvetően paraszti jellegű balkáni társadalomban. A kézműipar irányítását a céhekhez hasonló aszafánok ellenőrizték. Azt egyes tájegységek elzártságát a kereskedelem lazította fel, melyben fontos szerepet kaptak az idegen kereskedők, a XVIII. századra azonban megerősödtek a helyi üzletemberek pozíciói is. 3. A felszabadító küzdelmek A XVIII. századtól

kezdve a balkáni népek egyre növekvő gyűlölettel tekintettek elnyomóikra, számos felkelés tört ki a török uralom ellen. A balkáni népek szabadságharcához nagy lendületett adott az is , hogy a Szent Liga csapatai 1688-ban az AlDunához étek. 1688-ban felkelés robbant ki a Bulgária északi részén fekvő Csiprovciban, amelyet azonban hamarosan levertek, mivel az osztrák hadsereg nem vette fel a kapcsolatot a felkelőkkel. 1690-ben - az osztrák seregek súlyos vereségsorozatát követően - mintegy 40 ezer szerb család települt Ó-Szerbiából Csernajevics Arzén ipeki pátriárka veztetésével a magyar területekre. Az 1716-1718-as osztrák-török háborúban a Temesi bánság, Szerbia északi része és Olténia került Habsbug fennhatóság alá, utóbbiról azonban az 1739-es belgrádi békében le kellett mondaniuk. A II Katalin által 1768-ban indított, s az 1774-es KücsükKajnardzs-i békével zárult orosz-török háborúnak kiemelkedő szerepe volt

a balkáni népek felszabadító harcaiban: bár Moldva és Havasalföld a Portához került, a cárnő azonban jogot kapott arra, hogy a fejedelemségek és a görög egyház érdekeit képviselje a Portánál. A hosszú török uralom alatt többségében muzulmán vallásúvá lett Boszniában tkp. nem voltak felkelések, Montenegróban (Crna Gora) viszont a XVII. századra már kialakulóban voltak az önálló álam csíái a törökellenes harcok következtében. 1709-ben Danilo Petrovic cetinjei püspök vezetésével a törzsekbe tömörült lakosság kiírtotta a függetlenségi töekvéseket gátló törzsi vezetőket, s az ezt követő hosszú és véres háborúban a tényleges függetlenséget is sikerült elismertetniük. A független Görögországot csak 1822-ben kiáltották ki Epidauroszban, Bulgáriát pedig csak az 1877-1878-as orosz-török háborúnban szabadították fel az 500 éves török uralom alól. 4. Kulturális ébredés, a nemzeti megújulás kezdetei A

hosszú török uralom alatt a hagyományőrzés fontos központjai voltak a pravoszláv kolostorok. A XVI-XVII század fordulóján jön létre az újbolgár nyelv és indul útjára az újbolgár irodalom. A nemzeti nyelv jelentkezése a román kulturális életnek is döntő fontosságú jelensége (Erdélyben pl. I Rákóczi György alapít román nyomdát 1639-ben, ahol 1648-ban Csulai György református püspök költségén megjelenik a román nyelvű Újtestamentum). A XVII század második harmadától már jelentkezik a román nyelvű történeti irodalom is (Ureche, Miron Costin, Constantin Contacuzino), amelyben megjelenik a román nép római származásának gondolata. 1679-ben román liturga, 1688-ban teljes román Biblia jelenik meg. Cantemir 1716-os krónikája jelenti a román krónikairodalom csúcsá A bulgár Paiszij atya Szláv-bolgár történelem című munkája 1762-ben jelenik meg. A délszlávok közművelődési mozgalma először Magyarországon

bontakozik ki, kiemelkedő alakja a felvilágsodás nézeteit is ismerő Dositej Obredovics