Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » A pénz fogalma, pénzrendszerek fejlődése

A pénz fogalma, pénzrendszerek fejlődése A közgazdaságtudományok egyik központi kategóriája a pénz. A fejezet célja, hogy bemutassa a pénz fogalmának, funkcióinak történelmileg változó tartalmát, a pénz kialakulását magyarázó elméleteket, a pénz és a reálfolyamatok kölcsönhatását. A piacgazdaság és pénzrendszerek fejlődésének kölcsönhatása elvezet a mai pénz, pénzrendszerhez. A pénz fogalmának meghatározásánál úgy tűnik, hogy egyszerű dolgunk van. Pénzzel mindenki találkozott. A pénz mindennapi életünk egyik leggyakrabban használt eszköze, átszövi, sőt, formálja mindennapi életünket, sőt a világot. Mégis, ha mélyebbre ásunk a válaszadás nehezebbnek tűnik. Mi a pénz? A zsebünkben lévő bankjegy, vagy érme? A jegybank trezorjaiban lévő arany? A bankok számítógépei adatrögzítő eszközein lévő elektronikus jel? A chipkártyán lévő elektronikus jel? Pénz-e a numizmata gyűjteményében lévő érme,

régi bankjegy? E kérdések alapján látható, hogy a pénz lényegét mint dolgot, fizikai megjelenési formái alapján nem tudjuk megragadni. A pénz társadalmi intézmény, a pénzként használt dolgok, jelek meghatározott társadalmi viszonyok között játsszák a pénz szerepét. A társadalom fejlődik, változik, intézményei is változnak. Miért volna ez másképp a pénz esetében? A pénz a társadalmak fejlődésével maga is változik. A különböző történelmi korokban élő emberek számára a pénz, a pénzrendszer konkrét formája megváltoztathatatlan adottságnak tűnt. Mégis, ha alaposabban végig gondoljuk a pénz fejlődését, akkor világossá válik, hogy annak működését mindig ember teremtette intézmények, szokások, erkölcsi és jogi normák, különböző állami és nem állami szervezetek biztosították. A szokásoknak, a hiedelmeknek és előítéleteknek az írott és íratlan szabályoknak, azok szigorú betartatásának minden

pénzrendszer fenntartásában kulcsszerepe van. Az egyik legfontosabb ilyen szabály, amely évezredekkel ezelőtt kialakult és fennmaradt a törvényes fizetőeszköz (legal tender) meghatározásának és kibocsátásának állami monopóliuma. A pénz történelmi fejlődését részleteiben a történelemtudomány vizsgálja. A közgazdaságtudomány számára e fejlődés logikai kulcspontjait a különböző pénzrendszerek leírásai jelentik. A társadalmi intézmények működésében komoly szerepe van a hagyományoknak, szokásoknak. Nincs ez másképp a pénznél sem. Azért szükséges ismerni a pénz, a pénzrendszerek fejlődésének csomópontjait, hogy megérthessük ezek működését leíró fogalmak, összefüggések változásait, mulandóságát. A különböző közgazdaságtudományi és jogtudományi ágak – vizsgálódási szempontjuktól függően – különböző aspektusokból definiálják a pénz fogalmát. A mikroökonómia vizsgálódási

kereteinek megfelel, ha a pénzt, mint a leglikvidebb jószágot tárgyalja. E jószág alkalmas eszköz a csere alapjául szolgáló érték kifejezésére, további szerepe, hogy technikailag egyszerűsíti a különböző javak cseréjét, fokozva ezzel a piaci tranzakciók átláthatóságát, csökkentve a tranzakciós költségeket, súrlódásokat. A pénz maga is szűkös „erőforrás”, használatának létezik alternatíva költsége, amelyből levezethető a pénz időértékét meghatározó diszkonttényező. E leglikvidebb jószág egyben a különböző gazdasági szereplők vagyonának egyik formája is. A makroökonómiában a pénz a különböző gazdasági szektorok közötti körforgás közvetítője és ebből adódóan az aggregálás médiuma. A közgazdaságtan eme két ága számára elégséges a pénz funkcionális definíciója, hiszen vizsgálatuk tárgya a gazdaság egésze. A gazdaság-statisztika természetes módon a pénz mérhető,

mennyiségileg is megragadható aspektusait keresi. A jogtudomány szabályozhatóságot tekinti az általa használt fogalmak szempontjából fontosnak. a A pénzügytan, amely a gazdaság egyik alrendszerét(pénzügyi rendszert), annak belső összefüggésrendszerét, mechanizmusait, a gazdaság többi alrendszerére gyakorolt hatását vizsgálja, nem elégedhet meg a funkcionális definícióval. E tárgy keretei között e különböző megközelítésű definíciók alapján olyan fogalom megalkotása szükséges, amely alkalmas e tudományterület vizsgálati tárgyának jó tükrözésére. Az eltérő tudományági vizsgálódási szempontok, megközelítések mellett az eltérő gazdaságfelfogásokon alapuló tudományos doktrínák eltérő módon értelmezik, értékelik a különböző jelenségeket, folyamatokat és összefüggéseket. Ebből adódik, hogy a közgazdaságtanban sokféle pénzelméleti megközelítéssel találkozunk és a pénzügyi rendszer

szerepét, fejlődését és működését tudományos körökben is sokféleképpen magyarázzák. 1. A pénz funkcionális definíciója A pénz megjelenése, működése szorosan összefügg a gazdasági fejlődéssel. A termelés fejlődése egy ponton kikényszerítette a munkamegosztás egy magasabb fokát, a specializációt. A specializáció a munkamegosztás olyan foka, amikor a tevékenységek közvetlen cseréjét felváltja a tevékenység eredményének cseréje. A pénz megjelenése szempontjából a Rubicont a csere adásvételre történő elválasztódása jelentette. Az adás és vétel elválasztódása a cserét egyszerűbbé, olajozottabbá tette, de egyszersmind bizonytalansági elemek is megjelentek. Ha eladom az árumat pénzért, nem biztos, hogy hozzájutok a számomra szükséges másik áruhoz. A kapott pénz lehet hamis, megváltozhat közben az értéke, nem biztos, hogy az előre elgondolt áron találom meg a számomra szükséges árut. Ha valamilyen

termékemért, szolgáltatásomért pénzt kapok, nem biztos, hogy el tudom, el akatom költeni. Adót vethetnek ki rá, kirabolhatnak, vagy éppen megtakaríthatom. Ha fizetési ígéret fejében adom el árumat, lehet, hogy a fizetésre kötelezett szereplő nem fizet. A pénz működésének elengedhetetlen feltétele az azzal szembeni társadalmi bizalom. E bizalom fenntartásában kulcsszerep jut az államnak A gazdaság, a munkamegosztás és a specializáció fejlődésével maguk a pénzfunkciók is fejlődtek 1. A modern piacgazdaságokban, amelyek vegyes gazdaságok, a pénz három alapvető funkció csoportját különböztetjük meg: - - 1 a pénz a gazdasági elszámolások eszköze. Mint ilyen az egyes gazdasági szereplők kalkulációs tevékenységének, az ehhez kapcsolódó döntéseiknek és a gazdasági tevékenységek eredményei összegzésének, az aggregálásnak és a mérésnek instrumentuma. E funkciócsoportban a pénz fizikai jelenléte, birtoklása nem

szükséges, így ez a gazdasági szereplők pénz kereslete szempontjából semleges funkció. A pénz a különféle gazdasági tranzakciók lebonyolításának eszköze. E tranzakciók fajtái is a gazdaságban meghonosodott munkamegosztás jellegétől függnek. Két A pénz lényegéről vallott felfogások függnek attól, hogy milyen korban próbálták azt megfejteni. A mai felfogások is sokban különbözhetnek, például attól függően, hogy a pénz kialakulásának melyik elméletét fogadják el. Később foglalkozunk a pénz szerves és szervetlen elméletével - alapvető tranzakció típus elkülönítésének fontos szerepe van a pénz funkciók tárgyalása szempontjából. A tranzakciók egyik típusában a pénz az árucserét segíti A pénz, amikor az áruk cseréjét közvetíti, csereeszköz, vagy forgalmi eszköz. A tranzakciók másik nagy csoportja, amikor a pénzmozgás ideiglenesen, vagy ab ovo elszakad az árumozgástól. Ebben az esetben a pénz

jövedelmek végleges, vagy ideiglenes, térbeli és időbeli átcsoportosítását végzi. Ekkor a pénzfizetési eszközként funkcionál. A különböző típusú gazdasági tranzakciók esetében fontos közös sajátosság, hogy ezek lebonyolításához a pénz birtoklása szükséges, így e funkciók hozzájárulnak a gazdasági szereplők pénz keresletéhez. A pénz végül a vagyontartás egyik eszközeként is funkcionál. A gazdasági szereplők vagyona különböző reáljavakból, pénzből és pénzügyi instrumentumokból tevődik össze. E vagyon összetétele a gazdasági fejlődéssel szintén sok változáson ment keresztül. A pénzügytan számára különösen fontos kérdés, hogy milyen tényezőktől függ a gazdasági szereplők által tartott pénz és pénzügyi eszközök aránya. E vagyontartási funkció csoporthoz tartozik a különböző tartalékolási és spekulációs célú pénztartás. E funkció értelemszerűen megköveteli a pénz fizikai

jelenlétét, birtoklását, így jelentősen befolyásolja a gazdasági szereplők pénz keresletét. A funkcionális megközelítés során szokás a világpénz funkció megkülönböztetése. Véleményem szerint e világpénz nem önálló funkció, hanem a fogalom arra utal, hogy bizonyos pénzek, pénzrendszerek lokálisan, mások globálisan képesek a pénzfunkciókat betölteni. 2 A pénzek ezen tulajdonságát leíró fogalom a konvertibilitás Vannak olyan felfogások is, amelyek e hagyományosnak tekinthető és szűken közgazdaságtani megközelítésű pénzfunkciókat kiegészítik egy negyedikkel. Nevezetesen a pénz a gazdaság és a társadalom egésze felett gyakorolt hatalom alapvető eszköze. A pénzrendszer feletti uralom különleges hatalmat kölcsönöz a társadalmi élet minden területén. A pénz birtoklása maga is hatalmat jelenthet. A későbbiekben e gondolatkörrel részletesen is foglalkozunk, most csak egy vonatkozásra hívjuk fel a figyelmet. A

törvényes fizetőeszköz kibocsátásának állami monopóliuma, mint az állami szuverenitás egyik legnyilvánvalóbb megjelenési formája, az adóztatás egy speciális eszköze lehet. Az emisszió ugyanis lehetővé teszi, hogy a kormányzat ellenszolgáltatás nélkül és/vagy külön jövedelem elvonás (adókivetés) javakhoz, szolgáltatásokhoz jusson. Ráadásul egy ilyen tranzakció formálisan adás-vétel formáját ölti. 2. A pénz kialakulásának elméletei A pénzfogalom pontosabb megértéséhez érdemes áttekinteni a pénz kialakulásának magyarázó elméleteit. A pénz kialakulását a társadalomtudományok művelői sokan, sokféleképpen magyarázták. Már itt felhívjuk az Olvasó figyelmét arra, hogy bár a különböző magyarázatok gyökeresen eltérnek egymástól, az egyes társadalmak fejlődésének különbözősége miatt mindegyik felfogás valódi folyamatokat tükröz. Itt négy elméletet ismertetünk: 2 Hasonló álláspont olvasható

Bánfi-Hágelmayer (1989) 12. old Az egyik a XIX. századi klasszikus közgazdászok (Smith, Ricardo), illetve Marx nevéhez fűződik. E közgazdászok a munkaérték elmélet talaján álltak, a piaci árak kialakulását az árukban testet öltött munka mennyiségével magyarázták. A klasszikus közgazdászok - akik pénzfelfogása tekinthető a legmeghatározóbbnak a közgazdasági gondolkodás fejlődésének eme területén - szerint az emberek társadalmi közmegegyezés révén a közvetlen csere problémáinak megoldására hozták létre a pénzt. Megközelítésükben a pénz forgalmi eszköz (csereeszköz) funkciója az elsődleges. Amilyen dolog betölti a forgalmi eszköz funkciót, az fogja később betölteni az összes többi pénzfunkciót is. Annak, hogy milyen belső értékkel rendelkező árut fogadnak el pénzként, kizárólag gazdasági és az adott áru fizikai tulajdonságaiban rejlő okai vannak. A pénz spontán módon alakul ki Nézzük

részletesebben e felfogás marxi interpretációját! Az ember a társadalom fejlődésének kezdeti szakaszában egyáltalán nem használt pénzt. Ekkor még önellátó volt, azaz mindent, amire szüksége volt - élelem, ruházat, eszközök - saját maga vagy a családja termelte. Ha valamit nem volt képes előállítani, azt nélkülöznie kellett A termelés fejlődésével az archaikus társadalmakban egyre kiterjedtebb lett a munkamegosztás, amely egy ponton elvezetett a specializációhoz. A munkamegosztás eredményeképpen körülbelül 5000 évvel ezelőtt kezdett kialakulni kereskedelem, amely kiterjedtsége ekkor és még hosszú ideig, mind a cserére kerülő termékek, mind földrajzi vonatkozásban korlátozott volt. A kereskedelem kezdeti stádiumában az árucsere közvetlen volt. Ennek keretében azt a többletjószágot cserélték el, amire már nem volt szükségük, olyan dolgokra, amiben hiányt szenvedtek. Ezt a cserét barternek nevezzük Az ilyen csere

bekövetkezéséhez több feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy a csere zökkenőmentesen végbemenjen. A csere körülményessége azonban rendkívül bizonytalanná tette az árutermelést. A közvetlen csere (barter) alapvető nehézségei a következők: 1. A csere kölcsönös szándékának szükségessége Egy termelő, aki búzát ajánl cserére, nem fogja termékét eladni, ha a másik csak rozst tud ajánlani, és nem mondjuk ekevasat, amire a búzatermelőnek szüksége lenne. Mindkét félnek azt kell akarnia, amit a másik adni tud. 2. A cserearányok megállapítása Tételezzük fel, hogy termelőnk talált magának olyan partnert, aki ekevasat tud ajánlani a búzáért. Mindkét fél most azzal a problémával néz szembe, hogy mennyi búzát kell adni az 1 darab ekevasért cserébe? Ha nem tudnak megegyezni egy kölcsönösen kielégítő cserearányban, a csere nem jön létre. A probléma nem egyszerűen az, hogy mekkora súlyú búza ér 1 darab ekevasat.

Bizonyos állandó arányokat kell megállapítani, ami összehasonlíthatóvá tudja tenni a különböző minőségű árukat, hiszen ekevas és ekevas között különbségek lehetnek, ugyanígy a búzafajták minősége is eltérő. 3. A volumenek eltérései Tételezzük fel, hogy a partnerek hosszas alkudozás után megállapodtak, a cserearányokban. Ezek szerint mondjuk 1 darab adott minőségű ekevas 5 mázsa adott minőségű búzát ér. De mi van akkor, ha tegyük fel az ekevas tulajdonosa csak 2 mázsa búzára tart igényt. Ekkor egy harmadik, negyedik stb felet is be kell vonni a cserébe, akik hajlandóak kifizetni a maradék ekevasat valamilyen másfajta termékben, és cserében hajlandóak elfogadni a 3 mázsa búzát. 4. Az időtényező A szükségletek kielégítésének idő dimenziója is van Bizonyos szükségletek kielégítése időben nem kitolható. Ha nem kapok időben táplálékot, elpusztulok. A közvetlen árucserét gyakran akadályozza az is, hogy

egyes javak minősége idővel romlik (pl. hal, hús), így értékesítésüket gyorsan kell megoldani, míg a megfelelő cserepartner megtalálása időigényes. A fenti problémák megoldására kezdtek a társadalmak speciális termékeket alkalmazni, amelyek azután betöltöttek bizonyos a pénzfunkciókat. Ezzel a csere közvetetté vált A közvetett csere látszólag bonyolultabb, mint a barter, hiszen itt két tranzakció szükséges ahhoz, hogy az egyén kielégíthesse szükségletét. Először saját áruját kell eladni, utána kívánt árút meg kellett venni. Az adás-vétel elválása volt az a kritikus pont, amikortól pénzről beszélhetünk. Azt, hogy az emberek az egyes esetekben mit tekintettek ilyen általánosan elfogadott eszköznek az időben sokat változott. De konkrét formájától függetlenül a pénzként funkcionáló jószágnak megfelelő tulajdonságokkal kellett rendelkeznie. Időben és térben vizsgálva sok különböző tárgyat

használtak pénzként. A pénzfunkció betöltéséhez szükséges fizikai és társadalmi tulajdonságok a következők voltak: 1. Elfogadhatóság A pénz az általánosan elfogadott csere, illetve fizetőeszköz Egy tárgyat csak akkor tekintünk pénznek, ha mindenki bízik abban, hogy elfogadják áruk ellenértékeként, vagy kötelezettségek teljesítésekor. Ha az emberek kezdik elveszteni bizalmukat a pénzben, a társadalom gyorsan visszatér a közvetlen árucseréhez. 2. Homogenitás Minden pénzegységnek egységesnek és minden tekintetben azonosnak kell lennie más pénzegységgel. Miért kell ennek így lennie? Vegyünk egy példát a nomád társadalmak világából, ahol mondjuk szarvasmarhát használtak általános fizetőeszközül. Hacsak nem minden szarvasmarha egyforma, a cserénél problémák merülnek fel. Mivel nincs két egyforma szarvasmarha, a csereként felajánlott jószág lehet kövér vagy sovány, fiatal vagy öreg. Akármelyik is történik

csereértéke bizonytalan, és az emberek más alternatíva után néznek. 3. Oszthatóság Egy hatékony pénzrendszernek különböző egységű pénzeket kell tartalmaznia, hogy a különböző értékű tranzakciókat le tudja bonyolítani. A különböző értékű egységek nemcsak a pontos pénzösszegek kifizetését teszik lehetővé, hanem egymásba történő átváltásukat is. A modern gazdaságban, ahol bankjegyeket és érméket használunk, ez egy egyszerű, magától értetődő dolog. De ahol különböző típusú pénzeket használnak, például aranyat és ezüstöt, az átváltás fontos probléma. Nem véletlen, hogy a középkor folyamán az egyik legjövedelmezőbb tevékenység, amiből a bankok ősei is származnak, a pénzváltás volt. Minden király, fejedelem különböző súlyú és anyagú pénzeket vert és ezek összehasonlítása, csereértékük megállapítása nagy hozzáértést igényelt. 4. Tartósság Minden dolog, amit használnak, kopik A

pénzrendszerekben olyan dolgokat kell használnia, amelyek minősége tartós. Az arany majdnem ideális, mivel egy aranyérme századokon át képes funkcionálni szokásos használat esetén. 5. Hordozhatóság A pénz fontos jellemzőjének kell lennie, hogy kis tömegben nagy értéket képviseljen, és ezért könnyű legyen szállítani. 6. Ritkaság - Akármit is használjanak pénzként, ritkának kell lennie, mivel így testesít meg értéket. 7. Felismerhetőség A pénzzel szembeni bizalomnak a könnyű azonosíthatóság feltétele Ez szükséges ahhoz, hogy az adott jószágot bármely pénzfunkcióban elfogadják. A gazdasági szereplők elutasíthatják a pénzt, ha nem biztosak benne, hogy felismerik. A pénz fentiekben jelzett tulajdonságainak leginkább az ókortól pénzként használatos nemesfémek, az arany és az ezüst feleltek meg. A pénz kialakulásával kapcsolatos másik felfogás a vulgáris közgazdaságtanból eredeztethető, amely mind a mai napig a

standard mikroökonómia gondolkodás középpontjában áll. E felfogás a közvetett cserét, mint a bartert kiváltó technikát írja le. E szerint a barter technikai nehézségeinek leküzdésére a társadalom tagjai között konszenzus született abban, hogy mi legyen a cserét könnyítő termék. Ezt a terméket tehát nem azért keresték, mivel fel is akarták használni, hanem azért birtoklása minden más áruhoz történő hozzájutás közvetlen biztosítéka volt. A közvetett csere, a pénz megjelenése megszüntette a közvetlen csere fent említett négy nehézségét. Nem volt szükség a csere kölcsönös szándékára, hiszen a pénzt mindenki elfogadta fizetőeszközül. A kereskedelemben a pénz megjelenésével barterben létező potenciális érték párok száma jelentősen csökkent. Ha feltételezzük, hogy 100 különböző termék van, akkor közvetlen kereskedelem esetén (a kombinatorikából ismert módon) n * (n − 1) 100 99 = 4.950

különböző értékpár alakul ki Közvetett csere esetében 99 = 2 2 értékarány alakul ki, mivel a századik termék pénzként funkcionál. Az értékpárok száma jelentékenyen csökken, és sokkal jobban stabilizálódik, ami csökkenti az árutermelés kockázatát. 3 A kockázat csökkenése miatt egyre többen térnek rá az árutermelésre, így a munkamegosztás szélesebbé és mélyebbé válik, a társadalom jóléte emelkedik. A nagyobb áruvolumen miatt az értékarányok tovább stabilizálódnak. Ha megfelelő terméket választanak pénznek, akkor a pénzt tárolni és osztani is lehet, így a volumenek eltérései, illetve a fogyasztás és termelés különböző időpontja a továbbiakban nem jelent problémát. Az előbbiekben bemutatott két felfogásban közös, hogy a pénz szükségességét az árutermelés igényeiből vezette le. Mivel ezek az elméletek a pénz kialakulását a társadalom tagjai spontán akciójának tulajdonítja, ezek a pénz

kialakulásának szerves elméletei. Lényeges különbség azonban, hogy a vulgáris felfogás nem fordít kellő figyelmet az adás-vétel elválásának jelentőségére és a pénzt „semleges” technikai segédeszközként ábrázolja 4. E felfogás nem számol azzal, hogy a pénz megjelenése nemcsak csökkenti, hanem növeli is a piacgazdaság működésének kockázatát. A harmadik pénz kialakulás felfogás Max Weber nevéhez fűződik. A közgazdászok okfejtése jellemzően logikai gondolatmenet, amiből kiválóan meg lehet érteni a pénznek a társadalomban betöltött funkcióit. Weber megközelítése szociológiai-történelmi Szerinte a pénz kialakulásának nem az árutermelés kibontakozása és elterjedése a fő oka. Az ókorban és a középkorban ugyanis, amikor szintén elég kiterjedt módon használtak pénzt, az árutermelés még csökevényes volt, a társadalom fő elosztási formája a redisztribúció volt, a gazdasági termelés alapvetően

önellátó gazdaságokban folyt. Véleménye szerint a klasszikus közgazdászok koruk társadalmi viszonyainak idealizált változatát vetítették vissza a régmúltba, mikor egymástól független árutermelők akciójának tartották a pénz kialakulását. Valójában a pénz kialakulásában az állami akarat játszott nagyobb szerepet. Weber gondolatmenete a következő: Az államot az emberek a kollektív biztonsági és gazdasági igényeik kielégítésére hozzák létre. A külső ellenségtől való védekezés és az öntőző-rendszerek fenntartásának igénye vezetett az első nagy ókori államok megalakulásához. Ezen államoknak hadsereget, bürokráciát kellett fenntartaniuk, hogy az alattvalóik igényeit kielégíthessék. Ezen funkciók finanszírozására adót szedtek. Idővel az adót a könnyebb összemérhetőség érdekében egy meghatározott 3 Az értékarányok stabilizálódásával az árutermelő már a munkája megkezdése előtt tisztában

lesz azzal, hogy áruját mekkora mennyiségű olyan termékre tudja beváltani, amire neki van szüksége. Ha az előzetes kalkulációi alapján úgy találja, hogy nem érdemes saját magának megtermelnie mindent, ami személyes szükségletének kielégítésére szükséges, átállhat kizárólag azon termékek termelésére, amelyekben versenyképesebbnek érzi magát társainál. 4 Itt emlékeztetünk arra, hogy a pénz megjelenésével a gazdaság működésébe újfajta bizonytalansági elemek épültek. áruban kezdték szedni. Ez a meghatározott áru igen keresetté vált a társadalom tagjai számára, hiszen ez volt az, amiben adófizetési kötelezettségeiket teljesíthették. Ez a dolog, például a búza, lett a pénz,. Mivel az alattvalók túlnyomó része földműves volt, számukra a búzaadó nem jelentett problémát. Ha voltak a társadalomban kézművesek is, akkor nekik búzához kellett jutniuk, amit termékeik eladásával szereztek meg. Tehát egy

áru nem azért lesz pénz, mert az áruforgalomban keresett termék, hanem azért lesz az áruforgalomban keresett termék, mert már pénz, ugyanis az állami akarat már pénzzé tette azáltal, hogy ebben követeli az adót. Max Weber szerint tehát a pénz fizetési eszköz (adófizetés) funkciója az elsődleges, ami betölti ezt a funkciót, később be fogja tölteni az összes többit. Az állami akarat hívja életre a pénzt, nem pedig a spontán fejlődés. Ez a pénz kialakulásának szervetlen elmélete A negyedik elmélet az antropológiai megközelítés. Ez Polányi Károlytól származik Polányi az archaikus társadalmakat vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a pénz eredete nem az árucseréhez kötődik. A pénz fizetési eszköz és vagyonőrzési funkciója nem gazdasági jelenség. Az archaikus társadalmakban a munkamegosztás által szétválasztott emberek közötti tevékenységcsere a kölcsönösségen, Polányi kifejezésével a

reciprocitáson alapult, így a pénz nem tevékenységek cseréjét közvetítette. Szerinte a pénz a különböző kötelezettségek (beleértve a büntetéseket is) teljesítése szokásából alakult ki. E fizetéseket az archaikus társadalmak tagjai saját gazdaságuk, hatalmuk csökkentése érdekében teljesítették, hiszen ezeket az istenek és földi helytartói, a papok kapták. Láttuk, hogy a pénz kialakulását magyarázó elméletek lényegesen ellentmondanak egymásnak. Mégis azt állítjuk, hogy ezek az elméletek mindegyike megállja a helyét, a történelmi fejlődés mindegyiket igazolta. 3. Pénzrendszerek A történelem során a pénznek nagyon sokféle formája volt. A pénzrendszer fogalma arra utal, hogy a pénz funkcióit milyen társadalmi produktum tölti be. A pénzügyi jog e fogalmat szűkebben értelmezi (Földes (szerk.)(2001) 185 p) Eszerint a pénzrendszer egy állam pénzforgalmának törvényes formája. 5 A pénzügytan a pénzrendszer

fogalmán a pénz anyagát, forgalomba kerülését és a forgalomban lévő pénz mennyiségét szabályozó mechanizmusokat érti. A továbbiakban a szélesebb megközelítést alkalmazva bemutatjuk a pénzrendszerek fejlődésének logikai vázát. 3.1 Belső értékkel rendelkező pénzrendszerek A pénzrendszerek együtt fejlődtek a társadalommal. A belső értékkel rendelkező pénzrendszerek esetében a pénz funkcióit valamilyen termelt jószág töltötte be. Ezen belül megkülönböztetjük az árupénz-rendszert és a fémpénz-rendszert. 5 A jogi megközelítés megkülönbözteti a nemzeti valutára, a tranzit valutára, a közös valutára, az övezeti valutára, az egységes fizetési eszközre és a nemzetközi pénzekre épülő pénzrendszereket. Árupénzek azok a belső értékkel rendelkező pénzek, amikor a pénz funkcióit valamilyen – az adott társadalom szempontjából fontos – termék töltötte be. Ilyen árupénz volt a só, gabona, prém,

az élőállat, a kagyló. 6 Ezek az árupénzek minden esetben lokálisak voltak, az adott közösségen kívül nem, vagy csak korlátozottan töltötték be a pénz funkcióit. E pénzrendszerekben a pénzfunkciók korlátozottan jelentek meg, de a pénz kialakulása szempontjából döntő lépést megtették. A közvetlen csere két aktusra bomlott: vételre és eladásra. A nemesfém pénzek is belső értékkel rendelkeztek. A nemesfémek, maguk is termékek voltak, - hasonlóan az árupénzekhez – forgalomba kerülésük a termelőkkel lebonyolított csere útján történt. A nemesfémeket fizikai tulajdonságai (ritkaság, így nagy belső érték, oszthatóság, tartósság stb.) predesztinálták arra, hogy a legelterjedtebb árupénzként funkcionáljanak A nemesfém pénzrendszerek sajátossága, hogy alkalmasak világpénzként funkcionálni. A nemesfémpénz rendszer működése kialakította a különböző pénzhelyettesítőket. A pénzhelyettesítés igénye két

ok miatt merülhet fel Az egyik, hogy a forgalom és a fizetések lebonyolításához a nemesfém készlet sem logisztikailag, sem mennyiségileg nem képes tökéletesen alkalmazkodni. A logisztikai problémák alatt a nemesfém pénz konkrét tartózkodási helyét, a szállítás nehézségeit és kockázatait értem. Nem a szükséges mennyiségben és nem a szükséges helyen áll rendelkezésre a pénz. Ezt a problémát a hitel intézménye oldotta meg. A hitel a latin credere (megbízni) szóból származó kifejezés. Jelentése egy érték jelenbeli hasznosítási célra történő átengedése jövőbeli ellenszolgáltatás fejében. A hitel egyik első instrumentuma az adóskötelezvény, más néven a kereskedelmi váltó volt. Az adás-vétel első lépésében nem pénz, hanem jövőben teljesítendő kötelezettség (hitel) áll az eladásra szánt áruval szemben. A váltót birtokló gazdasági szereplő, az eladó, aki vevőjének hitelezője is egyben két dolgot

tehetett. Az egyik, hogy megvárta a kötelezettség teljesülését (itt a pénz-fizetési eszköz funkcióban mozog!), vagy megpróbálta ő is fizetési eszközként használni (forgatni). A tovább forgatásnak különféle technikai akadályai voltak. A váltók névértéke egyedi volt, a kibocsátót nem mindenki ismerte, vagy éppen túl jól ismerte és ezért hiányzott az elfogadáshoz szükséges bizalom. Ezt a helyzetet oldotta meg az, hogy a bankok e váltókat kamatbevétel fejébe megvették, leszámítolták és helyette vagy pénz érmét adott, vagy saját váltóját, más néven bankjegyet. A közönséges váltó és a banki váltó között két lényeges különbség volt. Egyfelől a bank képes volt fizetési ígéretét különböző címletekben kifejezni, másfelől a gazdasági szereplők bizalma a bankokkal szemben lényegesen nagyobb volt. A fémpénzek egyik helyettesítési módja tehát a klasszikus bankjegy volt. Ennek keletkezése kereskedelmi

hitelügylethez kötődött és a kibocsátó banknál fémpénzre, aranyra, ezüstre beváltható volt. Ha úgy tetszik e „klasszikus bankjegy” a kibocsátó bank fizetési ígérete volt. A nemesfémpénz e helyettesítési módját nevezik lombard modellnek is. 7 OLVASMÁNY! Egyes hagyományos a banktevékenységek már az ókorban, az árutermelés kezdetekor is megjelentek. A pénzváltás mellett, a pénzletét (depositum) tekinthető a banktevékenység alapjának, Babilóniában már az i.e a harmadik évezredben virágzó üzlet volt a magánbetétek elfogadása, s a betétes számlájának terhére fizetéseket teljesítettek. (Bánfi-Hagelmayer (1989) 38. p) Az ókori Mezopotámiában a fő fizetési eszközül szolgáló gabonát magánszemélyek részére raktárakban őrizték. Elterjedt a pénzváltási tevékenység is, sőt ezen pénzváltók 6 7 A pénz funkciókat betöltő áruk speciális, kedvező fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkeztek. Ez a pénz

kialakulásának szerves elméletét alátámasztó gyakorlat volt. (főníciaiak) gyakran kölcsönöztek is összegeket igen magas kamat ellenében az uralkodóknak és az egyéb előkelőségeknek. A középkor elején az árutermelés visszaesésével, a kamatfizetés egyházi tiltásával e tevékenységek terjedelme is szűkült, a letétekre és a pénzváltásra korlátozódott. A kölcsönügyletek újabb terjedése csak az árutermelés élénkülésekor a XII században kezdődött, amikor is a pénzváltók, a gazdagabb kereskedők által birtokolt pénzt az uralkodók hadjáratainak fedezetére kölcsönözték. Ezt tette például Velence is a keresztes háborúk finanszírozásakor. A kölcsönök jó része ekkor még improduktív célokat, az előkelők fogyasztását és a hadviselést szolgálta. A korai pénzintézetek először az olasz városállamokban alakultak ki, amelyek ekkor Európa legfejlettebb részei voltak. Az Észak-Olaszországban (középkori

nevén Lombardiában) élő bankárok már üzletszerűen foglalkoztak hitelezéssel (általában valamilyen értékes vagyontárgy fedezete ellenében) ezért is nevezik az értékpapír fedezete mellett nyújtott hiteleket mai napig is lombard hitelnek. Használták és ismerték a váltót, a csekket, letéteket is elfogadtak. Az Észak-olasz bankárok az akkor ismert világ sok országában megtelepedtek, és magukkal vitték vagyonukat és pénzkezelési tudásukat. OLVASMÁNY VÉGE A pénzhelyettesítés másik módja az állam pénzkibocsátási jogán alapult. Az állam minden korban puha költségvetési korláttal működött, nem bevételeihez igazította kiadásait, hanem kiadásaihoz bevételeit. A XIX század közepéig az állami kiadások túlnyomó többsége a háborúkhoz, a hadigazdasághoz kapcsolódott. Az elhúzódó háborúk finanszírozásában az állam mindig előszeretettel folyamodott a bankóprés, vagyis a kényszerforgalommal ellátott, fedezetlen

papírpénz kibocsátás eszközéhez. Ez a magyarázata annak, hogy a pénzrendszerek evolúciójában a háborúknak kiemelkedően fontos szerep jutott. Az állami bevételek megszerzésének alapvető módja az adóztatás volt. Az explicit adóztatásnak azonban effektív gazdasági, politikai és „technikai” korlátjai voltak. Az adóztatás adóztatható jövedelmet, vagy vagyont feltételezett. Az adót nemcsak kivetni kellett, de be is kellett szedni Az adóbeszedés során le kellett küzdeni az adóalanyok aktív, vagy passzív ellenállását, gondoskodni kellett a beszedés személyi, technikai feltételeiről. Az uralkodók ezeket korán felismerték, így más, „egyszerűbb” adóztatási technikákhoz folyamodtak. Az állami adóztatás lehetséges volt pénzhígítással is. Ez történhetett úgy, hogy a hivatalos pénzérmékbe a pénzlábban meghatározottnál kevesebb aranyat tettek 8. A hígítás másik módja volt az érmék körbenyírása. A pénzlábban

meghatározottnál kevesebb nemesfémet tartalmazó érme elfogadását az állam kényszeríthette ki. E megoldás azonban az állam határain kívül nem működött. Amikor ugyanis a távolsági kereskedelem céljaira használták az aranyat, akkor tömbökbe olvasztották és ilyenkor kiderült az igazság, nevezetesen, hogy a névérték és a fémtartalom nem egyezik meg. A világpénzként működő arany esetében tehát az állami szuverenitás nem tudott érvényesülni. Az állam kiadásait kényszerforgalommal ellátott papiros anyagú pénzzel is finanszírozhatta. Ennek az adott aranypénz nemével egyező névértéke és különböző címletei voltak. Ez a módszer nem követelte meg az arany birtoklását. Az így kibocsátott pénzhelyettes forgalomképességét két dolog biztosíthatta. Egyfelől, hogy az állam az adófizetés fejébe 8 A pénzláb azt mutatja meg, hogy adott országban egységnyi nemesfémből mennyi pénzérmét vernek. (például 1892-ben

Magyarországon 1 kilogramm színaranyból 3800 koronát vertek - így a pénzláb 3800 volt). A pénz fémtartalmát másféleképpen is kifejezhetjük. Az aranyparitás megmutatja, hogy egységnyi pénzt mekkora mennyiségű aranyra lehet beváltani. (például 1 dollárt 1/35 uncia aranyra lehetett beváltani 1938-ban) elfogadta, másfelől szállítóinak ezzel fizetett. A papírpénz azonban nem volt aranyra beváltható, ebben az értelemben nem volt az állam fizetési ígérete, kibocsátott mennyisége az állam pénzigényétől függött. Azt a pénzkibocsátási eljárást, amely a névérték és a fémtartalom eltérését eredményezi papírpénz mechanizmusnak, más néven kínai modellnek nevezzük. 9 A papírpénz mindaddig jól funkcionált, amíg a forgalomban lévő mennyisége nem haladta meg a forgalomnak az aranypénzen felüli pénzigényét. Amennyiben túl sok volt forgalomban, akkor az ezen pénzben kifejezett árak nőni kezdtek, a pénz inflálódott.

Thomas Gresham-ről, I. Erzsébet pénzügyi tanácsadójáról nevezték el azt a törvényt, amely szerint a rossz pénz (értsd névértékénél alacsonyabb fémtartalmú) kiszorítja a jót. Ez azt jelenti, hogy adott árak mellett a gazdaság szereplői szabadulni igyekeztek a névértékétől eltérő pénzektől. Így a tartalékolás funkciókat a „jó” pénz, a tranzakciós funkciókat a „rossz” pénz töltötte be. E pénzrendszerekben a tényleges pénz a nemesfém és az egyéb fém váltópénz volt. E mellett kvázi pénzként funkcionáltak a pénzhelyettesítők. A gazdaságban lévő pénz mennyiségébe értelmezhetünk egy szűkebb és egy tágabb (a kvázi pénzeket is magába foglaló) pénzmennyiséget. 3.11 Az aranystandard Az aranystandard a belföldi arany alapú pénzrendszereken alapuló nemzetközi pénzrendszer. Működéséhez nem volt elegendő az egyes államok akarata, hanem megfelelő szerződésekkel alátámasztott nemzetek közötti

megállapodást feltételezett. A rendszer működésének három – ezen államközi megállapodások által garantált - feltétele volt: 1. a pénzhelyettesek zavartalan átválthatósága aranyra és fordítva; 2. az arany akadálytalan nemzetközi mozgása; 3. egy olyan szilárd szabályozó rendszer, amely az egyes országokban a forgalomba lévő kvázi pénzek mennyiségét az aranytartalékokhoz köti. Az utóbbi szabályozó rendszer a kétszintű bankrendszer létrejöttében valósult meg. Ebben a bankjegykibocsátás a jegybank (központi bank) monopóliumává vált. Ez kvázi pénzek országon belüli homogenizálódása, szerepük, és a velük szembeni bizalom növekedését eredményezte. A XIX század második felében az akkori vezető hatalmak mindegyike átállt az aranyalapra, lehetővé tették pénzeik aranyra történő átválthatóságát. Ezzel párhuzamosan egyre több országban a központi bank kapta meg a bankjegykibocsátás monopóliumát. A

pénzforgalom egyre nagyobb hányadát a bankjegyforgalom adta. A nemzetközi pénzrendszerekben, ahol az arany forgalmának a tényleges gazdasági tranzakciók lebonyolításában kis szerepe volt, kulcskérdés a nemzeti valuták, illetve az azokra szóló követelések átváltási arányának, árfolyamának kérdése. Látni fogjuk a későbbiekben, hogy a nemzetközi gazdasági tranzakciók mindegyike érzékeny ezen átváltási arányokra, ezért a nemzetközi pénzrendszerbe vetett bizalom egyik sarkalatos kérdése az árfolyam stabilitás. Az aranystandard működése során az árfolyamok igen stabilak voltak és ez a 9 Ez egyben a pénz kialakulásának szervetlen elméletét alátámasztó gyakorlat. világkereskedelem robbanásszerű növekedését, illetve az aranystandardba bekapcsolódó gazdaságok fejlődését eredményezte. A stabilitás alapja az aranyautomatizmus volt Az egyes országok bankjegyeinek árfolyama egy nem túl széles sávban ingadozhatott. A

sáv a felső és az alsó aranypontok által volt meghatározva. Az automatizmus működését az tette lehetővé, hogy az exportőr, vagy importőr két módon fizethetett. Vagy bankjegyeket váltott át közvetlenül adott árfolyamon, vagy a rendelkezésére álló bankjegyet a kibocsátó jegybanknál aranyra váltotta, az aranyat a partner országba szállította, és ott ismét bankjegyre váltotta. A felső, vagy kiviteli aranypont az adott valuta azon legalacsonyabb árfolyama, amelyen túl már érdemes az aranyat az országból kiszállítani és a partner jegybankjának eladni. Az alsó, vagy behozatali aranypont az a legmagasabb jegyzett árfolyama, amikor érdemes a külföldi követelést aranyban behozni és ott bankjegyre váltani. Az aranyparitáshoz képest túl magas árfolyam arany beáramlást, alacsonyabb árfolyam arany kiáramlást okozott. Az aranypontokat, illetve a két pont közötti sáv szélességét az arany szállításának költségei határozták

meg. E költségek a hitelező és adós ország közötti fuvarköltség, a szállítmány biztosítási díja, amennyiben a tartalékok nem tömbaranyban voltak, a belföldi érme beolvasztási költsége, az aranyfelár, a csomagolási költség és a szállítási idő alatti kamatveszteség. Az arany demonetizálódása szorosan összefüggött a tőkés piacgazdaság vegyes gazdasággá alakulásának kényszerével. A gazdaság evolúciója egyre inkább sebezhetővé tette a piacgazdaságot. Nyilvánvalóvá vált annak kereslet korlátos, automatikusan nem egyensúlyra törekvő jellege. A közgazdasági irányzatok közötti választóvonal éppen ebben a kérdésben tapasztalható. A piacgazdaság nem egyensúlyi rendszerként való felfogását átfogóan először Marx fejtette ki. A liberális gazdaságtanon belül e felismerés Keynes nevéhez fűződik. 10 A gazdasági antropológia nagyhatású magyar származású képviselője, Polányi Károly is kutatásaival a nem

egyensúlyi felfogást erősítette. A jelenkori nem marxista irányzatok között az úgynevezett intézményi irányzat vallja e felfogást. Az irányzat emblematikus figurája Galbright amerikai közgazdász. Az első világháború utáni, a pénzrendszer arany alapra történő visszahelyezéséről szóló viták mögött is tulajdonképpen e kérdés állt. A magyar közgazdasági irodalomban Varga Jenő már az első világháború éveiben, J.M Keynes 1923-ban megjelent művében feszegeti azt a kérdést, hogy az akkori gazdaság működési követelményeinek miért nem felel meg az aranypénz rendszer. Az „Értekezés a pénzreformról” című munkájában részletesen írja le, hogy miért kell az aranyalapú pénzrendszer helyett valami mást keresni. Érvelésében szerepet kapott az a szempont is, amely az USA túlzott gazdasági hegemóniája kialakulásának esélyét is látta az aranyalapra való visszatérésben. A teoretikus vitáknak a Nagy válság vetett

drasztikus véget. A liberális gyakorlattal, benne az aranypénz rendszerrel azok az országok fordultak először szembe, amelyek annak legnagyobb vesztesei voltak. Németország és Japán áttértek a költségvetési deficit monetizálására, a pénzmennyiség aktív szabályozására a kötött devizagazdálkodásra, jelentősen átalakítva ezzel az addig működő pénzügyi rendszer egészének működését. A Német Birodalmi Bank elnöke Hjalmar Schacht konzisztens 10 Elmélettörténeti érdekesség, hogy Kalecki lengyel közgazdász Keynes főműve megjelenése előtt hozzá hasonló nézeteket fejtett ki. Magyarul ld „A konjunktúraciklus elméletének vázlata” in A tőkés gazdaság működéséről. Válogatott tanulmányok 1933-1970 Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó1980 intervencionalista politikai eszközrendszert dolgozott ki 11, amelynek tapasztalatait a második világháború alatt és után a fejlett országok többségében alkalmazták. A

harmincas évek közepén Franciaországban fokozatosan állami ellenőrzés alá került a központi bank, külön pénzalapot hozott létre a foglalkoztatottság elősegítésére. Az USA-ban Roosevelt elnök intervencionalista gazdaságpolitikai irányvonalat hirdetett, szigorú kontroll alá vette a monetáris rendszert, mereven szétválasztotta a pénz- és tőkepiacot, és 1933-ban leválasztotta az Államokat az aranyalapú nemzetközi pénzrendszerről. (Andor (1998)) Az aranytól elszakított belföldi pénzek átválthatóságát korlátozták. E korlátozás különösen a tőkemozgásokra gyakorolt hatást. A makroökonómiai tervezés és szabályozás ugyanis nem fért össze a spekulatív tőkemozgásokkal. Az aranytól való szakítás után nyilvánvalóvá vált, hogy egy belső értékkel nem rendelkező dolog is képes betölteni a pénz funkcióit. A kibocsátott papiros anyagú pénz (készpénz) nem más, mint az állam fizetési ígérete, a pénzforgalom

zömét lebonyolító számlapénz pedig a bankrendszerre vonatkozó lejárat nélküli és nem kamatozó követelés, vagy másképpen fogalmazva a bankrendszer fizetési ígérete. Ezt a követelést fel lehet használni más gazdasági szereplőkkel kapcsolatos kötelezettségeink kiegyenlítésére, vagy - ha az átváltást nem korlátozták - más országok valutáira lehetett beváltani. Korábbiakban már láttuk, hogy a fémpénzek sem fémtartalmuk okán voltak képesek mérni az értéket, és betölteni a pénzfunkciókat. A pénz mennyiségének és a tranzakciókba vitt reáljószágok mennyiségének aránya döntötte el a pénz vásárlóerejét. 3.2 A mai pénzrendszerek A mai pénzrendszer belső érték nélküli pénzrendszer. Ez azt jelenti, hogy a pénzként az áruvilághoz nem kötődő jelek funkcionálnak. E pénz nem képviselt valóságos értéket, képviseleti értéke volt, amit vásárlóereje mutatott. A vásárlóerő azt jelenti, hogy egy adott

fogyasztói kosarat az adott törvényes fizetőeszköz mekkora mennyiségével lehetséges megvásárolni. A vásárlóerő összehasonlítását el lehet végezni térben és időben A térbeni összehasonlítás két dolgot jelenthet. Egyfelől különböző valuták vásárló erejének összehasonlítását. Ezt a valuták vásárlóerő paritása fejezi ki Másfelől bizonyos valuták viszonylag nagy földrajzi területen, különböző szabályozási körülmények között töltik be a pénz funkciókat. Ilyen valuta az amerikai dollár, vagy az euró Ebben az esetben elképzelhető, hogy különböző államokban ugyanannak a valutának eltérő vásárlóereje van. A vásárlóerő időbeni alakulása az infláció jelenségével kapcsolatos. Erről a későbbiekben lesz szó A belső érték nélküli pénzt a bankrendszer teremti. Másképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a pénzkínálatot e pénzrendszerben a bankrendszer biztosítja. Amikor a bank pénzt teremt

(klasszikus esetben hitelt nyújt), akkor egyszerre keletkezik a bank követelése és tartozása. A teremtett pénzzel adóssá teszi önmagát, hiszen azzal köteles a pénztulajdonos rendelkezései szerint fizetéseket teljesíteni, vagy azt készpénzre beváltani. Ugyanakkor a pénzteremtő művelet másik pólusán a pénztulajdonos is kötelezettséget vállal, hiszen a hitelt vissza kell fizetni. (Bánfi-Hagelmayer (1989) 96 p) A mai pénz lényege nem más, mint a gazdasági szereplők 12 bankrendszerrel szembeni követelése. 11 12 Részletesen ld. Weitz(1998) Nem közömbös azonban, hogy milyen típusú szereplőkről van szó. 3.21 A mai pénz inhomogén jószág A pénzügytan speciális vizsgálati szempontjai közül az egyik legfontosabb a pénz inhomogenitásának elemzése. A pénz a gazdaság többi alrendszerével szemben homogén tényezőként jelenik meg. A pénzrendszerek, ahogy ezt fentebb láttuk, sohasem voltak tökéletesen homogének. A mai

pénzrendszert pedig egyre nagyobb inhomogenitás jellemzi, ami összefügg a pénzügyi rendszer következő fejezetben tárgyalásra kerülő fejlődésével. Az inhomogenitás két dimenzióját vesszük részletesebben szemügyre. (Száz(1989) alapján) Az első dimenziót az jelenti, hogy a belső érték nélküli pénz, mint a bankrendszer által teremtett pénz, két elemből tevődik össze aszerint, hogy a monetáris rendszer melyik szintje teremtette. A szakirodalom ezt úgy is tárgyalja, hogy a különböző pénzek beválthatósága eltérő. (László(1998) 927 p) A definitív pénz, vagy külső pénz arany pénzrendszerben maga az arany, míg a pénzhelyettesek a beváltható pénzek. A belső érték nélküli pénzrendszerben a beváltható pénzek a kereskedelmi bankok által teremtett pénzek, ezek ugyanis átválthatók az állam által kibocsátott készpénzre. Ma a definitív pénz a monetáris hatóság által kibocsátott készpénz, ez ugyanis az

átváltások végállomása 13. A jegybank által teremtett pénz azonban nemcsak a kibocsátott 14 készpénz, hanem az általa bankműveletekkel 15 képes számlapénzt is teremteni. E számlapénz a jegybanknál, mint a nála vezetett számlákon megjelenő betét szerepel 16. E kétféle pénzt együttesen jegybank pénznek (high powered money), vagy monetáris bázisnak nevezik. A könyvben használatos szimbólumokat használva 17: M 0 =KP+R (1) A monetáris bázis két összetevőből áll. Egyrészt a belső összetevőből, amely a törvényes fizetőeszközök tömegéből, valamint a hazai bankok által elhelyezett betétekből. A hazai bankok betéteinek nagysága függ az előírt kötelező tartalékrátától 18, valamint a bankok önkéntesen képzett tartalékaitól. E betéteket a monetáris hatóság a bankok közötti fizetések lebonyolítására képes felhasználni. Másrészt a külső összetevőből, amely az ország rendelkezésére álló nemzetközi

tartalékeszközök, a devizatartalékok összege. Ezeket a tartalékokat a jegybank kezeli. A tartalékképzésre kiválasztott valuták olyan konvertibilis valuták, amelyek nemzetközi kötelezettségek teljesítésére, fizetések lebonyolítására azonnal alkalmasak. 13 E megállapítás természetesen zárt gazdaságot feltételezve igaz, hiszen konvertibilitás esetén a készpénz (is) más ország törvényes fizetőeszközére átváltható. 14 A pénzteremtés (creating money) és a pénz kibocsátás (issuing ) között mindig fontos különbséget tenni. 15 Ezek leírását ld. az 5 fejezetben 16 Döntő kérdés ezért, hogy a jegybank milyen gazdasági szereplők számláit vezeti. Egy szintű (monobank) bankrendszerben gyakorlatilag minden gazdasági szereplő számláját vezetheti. (Pénzkörök) A mai rendszerben a jegybank a monetáris pénzügyi közvetítők és nem monetáris pénzügyi szolgáltatók és a főköltségvetés számláját vezeti. Ezek közül

a fizetési forgalom lebonyolítására azonban csak a monetáris pénzügyi közvetítők vannak felhatalmazva. 17 Ld. A rövidítéseket függelék A különböző monetáris aggregátumok rövidítései megegyeznek Szalkai(1995)ban használt rövidítésekkel 18 Ez a kereskedelmi bankok által tartott betétek arányában határozza meg a jegybanki tartalékolás igényét. A teremtett pénzek nagyobb része a kereskedelmi bankok által teremtett pénz, a kereskedelmi banki pénz. A forgalomban lévő pénztömegre a szakirodalom és a gyakorlat különféle aggregátumokat használ. Ezen aggregátumok legfontosabbika a szűkebb értelemben vett pénzmennyiség. Ebbe a látra szóló hazai valutában denominált betétek és a bankrendszeren kívüli készpénz tartozik. M 1 =KPF+DL (2) A központi költségvetés és a nem monetáris pénzintézetek passzívái nem részei a pénzmennyiségnek. A monetáris aggregátumok közé tartoznak még a különféle kvázi pénzekkel

bővített tételek. A határidős és devizabetétekkel bővített alap aggregátumot nevezik M 2 -nek. M 2 =M 1 +DE (3) E mellett a különböző országokban ennél bővebb pénz aggregátumokkal is számolnak 19. Vegyük észre, hogy a különböző pénz aggregátumok különböző pénzfogalmakat írnak le. Az M 1 a tranzakciós eszköz funkciók betöltésére alkalmas banki passzívákat, a kvázi pénznek is nevezett M 2, a tartalékolási funkciókat betöltő bankpasszívákat, illetve egyéb megtakarítási instrumentumokat is M 3, M 4 magukban foglalják. (Tarafás(2001) 57-58 p) A pénz inhomogenitásának e dimenzióját a pénzforgalom lebonyolítása szempontjából technikai megjelenési formáiként is értelmezhetjük. E szerint az egyik technikai megjelenési formája a készpénz. A készpénz tartása a kibocsátó állam fizetőképességének, stabilitásának kockázatának vállalását, míg a bankszámlapénz használata a számlavezető bank

stabilitásának kockázatát hordozza magában. A készpénz (amely lehet érme, vagy bankjegy) kibocsátás állami monopólium. E joggal az állam a monetáris hatóságot ruházza fel A készpénz kibocsátás (idegen szóval emisszió) az állam számára speciális bevételt, a seniorage-t biztosít. A mai pénz másik technikai formája a bankszámlapénz. A számlapénz a bankrendszeren kívüli gazdasági szereplők bankbetétei. Minden számlapénz betét, de nem minden betét tekinthető pénznek. (Száz (1989))Ez lényegében a bankrendszerben vezetett látra szóló betéti számlákon megjelenő követelés. Sajátos új technikai formát jelentenek a készpénz kímélő fizetési eszközök (csekk, bankkártya) és az elektronikus pénz(e-money). A pénz inhomogenitásának második dimenzióját a pénz időértéke jelenti. A különböző időpontban rendelkezésre álló pénzek értéke eltérő. A holnap rendelkezésre álló összegből nem tudom kifizetni mai

tartozásom. A ma befektetett pénz hozama más, mint az egy év múlva eszközölt befektetésé. Az egy hónappal ezelőtt rendelkezésemre álló pénzt más kondíciókkal (árfolyamon) tudom más ország törvényes fizetőeszközére váltani, mint a holnap rendelkezésre állót. (Száz (1989) 63p) A különböző időpontban rendelkezésre álló pénzek közötti kapcsolatot a hitel teremti meg. Az eltérő időpontban rendelkezésre álló pénzek közös nevezőre hozását szolgáló eljárás a jelenérték (present value), vagy a jövő érték (future value) kiszámítása. E számítások alapja a diszkont tényező, amely a pénz haszonáldozati költségét (opportunity cost) fejezi ki 20. Az inhomogenitás eme dimenziójának 19 20 Ezekről az 4. fejezetben lesz szó Ennek csírája jelen van a már említett váltó leszámítolásban. jelentőségét az teremtette meg, hogy a modern pénzügyi rendszerekben a pénzügyi piacok 21 lehetővé tették a pénz és

a pénzügyi instrumentumok közötti szinte zavartalan átjárást, más szavakkal a különböző időpontokban rendelkezésre álló pénzek szinte zavartalan cseréjét. A zavartalanság az időkésedelem és a tranzakciós költségek elhanyagolhatóságát jelenti. A pénz inhomogenitásának harmadik dimenziójával, a különböző törvényes fizetőeszközök átváltásának problémáival egy későbbi fejezetben foglalkozunk. 3.22 Pénz és bizalom A pénzrendszerek a bizalomra épülnek. Ez különösen igaz a belső érték nélküli pénzekre Bizalom a pénzkibocsátási joggal rendelkező állammal, mint szuverén adóssal, és bizalom a pénzteremtéssel foglalkozó bankrendszerrel szemben. E bizalom döntően a bankrendszer stabilitásán múlik. E stabilitás – természetesen eltérő mértékben – minden gazdasági szereplőnek érdeke. Úgy is fogalmazhatunk, hogy e stabilitás közjószágnak tekinthető Biztosítása a kormányzatok, illetve nemzetek feletti

szervezetek feladata. A belső érték nélküli pénzrendszerben még nagyobb problémát jelent a pénz és a kvázi pénzek elkülönítése. A pénz mennyiségének viszonylag pontos mérése azért bír kiemelt jelentőséggel, mert a pénzkínálat szabályozásának a pénzstabilitás szempontjából döntő jelentősége van. Az arany deviza standard Az arany deviza standard a belső érték nélküli pénzek első nemzetközi pénzrendszere, amely 1945-1971 között működött. A rendszer az aranyalapú pénzrendszerhez való visszatérés lehetetlenségéből indult ki, de a pénzrendszerrel szembeni bizalom megteremtése érdekében fenntartotta a rendszer kulcsvalutájának, az amerikai dollárnak a rendszerben résztvevő országok jegybankjai részére, meghatározott áron történő beválthatóságát. A létrehozott rendszerben egy ország törvényes fizetőeszköze, -az amerikai dollár- volt képes globális mértékben a pénz összes funkcióját. A rendszer

másik sarkalatos pontja volt, hogy szűk ingadozási sávok között rögzítette a résztvevő országok valutájának árfolyamát. Ez lehetővé tette a nemzetközi gazdasági kapcsolatok kiszámíthatóságához szükséges stabilitást. A rendszer harmadik sarkalatos pontja volt, hogy a rendszerben résztvevő országok valutája fokozatosan és részlegesen vált szabadon átválthatóvá, konvertibilissá. A rendszer fontos jellemzője, hogy a tőkebefektetések terén korlátozta a valuták szabad átváltását. Ez lehetővé tette, hogy a tagországok nemcsak de jure, hanem de facto is önálló monetáris és fiskális politikát folytassanak. Az aranydeviza-rendszer tehát, némiképpen az aranystandard-rendszerhez hasonlóan, rögzített árfolyamokon nyugvó rendszer volt. Lényeges különbség volt azonban, hogy ez az árfolyam stabilitást nem az aranyra, hanem a világ vezető gazdasági erejének hegemóniájára és a résztvevő országok közötti bizalomra

építették. A két világpénzrendszer főbb különbségeit az alábbiakban lehet összefoglalni: 1. Az arany deviza standard esetében csak egyetlenegy valutát, a dollárt lehetett beváltani aranyra. Az amerikai kormányzat csak a nemzetek jegybankjai számára tette lehetővé, hogy tőle a megadott paritáson aranyat vásárolhassanak, de a fejlett államok 21 Ennek fogalmáról, fajtáiról a pénzügyi rendszerről szóló fejezetben lesz szó. közössége kötelezettséget vállalt arra, hogy a rögzített 1 uncia= 35 dollár paritást a szabadpiacon is fenntartja. A rögzített szabadpiaci aranyárat biztosító mechanizmust nevezték aranypool-nak. Az aranypool 1968-ig működött, az aranydeviza rendszer pedig 1971-ig. 2. A nemzetek valutái nem voltak közvetlenül beválthatók aranyra, hanem csak dollárra A konvertibilitást azonban fokozatosan és részlegesen vezették be, a folyó tételek esetében a nyugat-európai valuták esetében csak 1958-ban. 3. Mivel

az árfolyamok kiegyensúlyozására nem működött olyan automatikus mechanizmus, mint az aranystandard esetében, az egyes valuták az országokban uralkodó eltérő árszínvonal- és termelékenységváltozások következtében felül- vagy alulértékeltté váltak a paritáshoz képest. Ezért időnként az árfolyamokat korrigálni kellett le- illetve felértékelési aktusokkal. A dollár nemzetközi pénzzé, kulcsvalutává vált, ebből következően a nemzetközi fizetési forgalomnak dollárra volt szüksége. Az USA hegemóniájára épülő pénzrendszer alapjai a hegemón helyzet változásával megrendültek. A létrehozott pénzrendszert kezdettől fogva terhelte a világpénz funkció és a nemzeti valuta közötti ellentmondás. A rendszer zavartalan működésének feltétele volt, hogy USA pénzpolitikáját a világgazdaság likviditási igényének alakulása szerint alakítsa. E követelmény teljesítése az USA gazdaságpolitikai önállóságának

feladását jelentette volna. Ez az ellentmondás az 1960-as évek végére tarthatatlanná vált Az USA költségvetési politikájának expanzív jellege, a deficit monetizálása a kulcsvaluta gyengülését eredményezte. Ez a rendszerben résztvevő országok, különösen Franciaország, fokozott dollár-arany konverziójához vezetett. Ezt az USA aranytartalékai nem fedezték A dollár arany konverzió ismétlődő felfüggesztései, majd hivatalos megszüntetése úgy tűnik lezárta az arany demonetizálódásának folyamatát és egyben a második világháború után kialakult, multilateriális megállapodásokon nyugvó pénzrendszer végét is jelentette. 3.25 Nemzetközi pénzrendszer az arany deviza standard után A mai helyzetet egy hosszú útkeresési, átmeneti állapotnak tekinthetjük. Az 1970-es évek elején a pénzügyi rendszeren belül megszűnt a nemzetek feletti monetáris hegemónia. A Bretton Woods-i intézmények koordináló szerepét felváltotta az

általános deregulációs és liberalizációs hullám, amelynek eredménye a különböző tőkepiacok, illetve ezek meghatározó – oligopolista - szereplőinek hegemóniája lett. E hegemónia a pénzügyi buborékok gyorsütemű növekedéséhez vezetett. Az 1990-es évek végének fejleményei újra a reguláció, ezen belül is a pénzügyi ellenőrzési rendszerre alapozott nemzetek feletti szabályozás előtérbe kerülését eredményezték. A mai helyzet jellemzői az alábbiakban foglalható össze: - megmaradt az USA törvényes fizetőeszközének központi szerepe, a korábbi kulcsvaluta pozíció helyett elsőszámú tartalékvalutaként működik. Ily módon a nemzetközi likviditás biztosítása továbbra is egy nemzetgazdaság monetáris politikájának van kitéve. Azok a kísérletek, amelyek egy „független fizetőeszköz” létrehozására irányultak (ld. SDR) nem jártak sikerrel A helyzet aszimmetriája annyiban változott, hogy az Egyesült Államok

belső gazdasági stabilitására komoly veszélyt jelentene a dollár nemzetközi tartalék funkcióból történő kiszorulása, hiszen ez hatalmas dollártömegnek az amerikai gazdaságra özönlését eredményezné. - - az USA hegemón helyzetét kétoldalú, majd exkluzív ország csoportokkal folytatott kétoldalú megállapodásokkal legalizálta. Ezen egyeztetések színtere az OECD és az exkluzív klub folyamatosan bővült (G5, G7, G8). a valutaárfolyamok rendszerét a lebegés jellemzi. E lebegés olyan pénzügyi innovációkat kényszerített ki, amelyek alkalmasak voltak az árfolyamkockázatok kezelésére, de amelyek más típusú bizonytalanságok és kockázatok forrásai lettek. Ezen innovációk a pénzfolyamatok és a pénzügyi rendszer soha nem látott burjánzását eredményezték. a fix árfolyamok rendszere felgyorsította azokat az elképzeléseknek a realizálását, amelyek Európában valamilyen optimális valutaövezet létrehozását

sürgették. E folyamat az Európai Unió létrejöttéhez és a közös valuta, az euró megteremtését eredményezték. 2.33 Az infláció Az infláció fogalma a XIX. század harmadik harmadában keletkezett, és egy orvosi terminus technikusnak (felfúvódás) a közgazdaságtan általi átvételét jelentette. A jelenség persze ennél jóval régebbi. A nemesfémpénz rendszerekben időnként – jellemzően háborúkhoz kapcsolódva – előfordult, hogy a pénzhelyettesek túlzott kibocsátása miatt azokban mért árak magasabbak voltak, mint az aranyban mért árak. Az fémpénz rendszerekben az inflációnak a mai fogalmaink szerinti hiperinflációs mértéke jelentkezett. Egyetlen kivétel a XX század elején tapasztalt kúszó infláció, amelyet a kor közgazdasági irodalma „drágaság”-nak nevezett. A belső érték nélküli pénzrendszer kialakulásával a jelenség a kivételből szabállyá lépett elő. Az általános árszínvonal emelkedése természetes,

sőt bizonyos esetekben kívánatos jelenség volt. Az infláció ugyanis a jövedelem újraelosztás, vagy a szükséges kiigazítások egyik lehetséges eszköze. A gazdaságpolitika – hasonlóan a többi eszközéhez – élhet, vagy visszaélhet az infláció gerjesztésével. Az infláció a pénz vásárlóerejének csökkenését eredményezi, elszabadulása a pénzstabilitást veszélyezteti. Az általános árszínvonal emelkedését valamilyen árindexszel mérik. Az árszínvonal növekedésének mértéke szerint megkülönböztetnek kúszó, vágtató és hiperinflációt. Az infláció komplex jelenség, különböző tényezőinek és hatásainak elemzése nem a pénzügytan tárgya. Egy pénzrendszer fenntarthatósága szempontjából a hiperinfláció tekinthető kritikusnak. Hiperinflációról akkor beszélünk, ha az árak éves növekedési üteme a 100%-ot meghaladja a pénz mennyiségének gyors növekedése következtében, aminek hatására a pénz

fokozatosan elveszíti a pénzfunkcióit. A hiperinfláció jelensége önmagát erősítő folyamat A pénzmennyiség növekedése miatt az árak emelkedni kezdenek. A kamatlábak késleltetett növekedése miatt a reálkamatlábak általában először esnek. Érdemes hitelt felvenni, aminek következtében a pénzmennyiség tovább nő. A megtakarítások elértéktelenedése miatt az emberek igyekeznek azokat készpénzzé tenni, és gyorsan elkölteni. A pénz elveszti tartalékeszköz funkcióját. A pénz értékének csökkenése miatt az adóbevételek reálértéke gyorsan csökken, az állam ezért fokozott mértékben nyúl a pénzkibocsátáshoz, tovább növelve a pénzmennyiséget. A későbbiekben a hitelezés igen kockázatossá válik, ezért senki sem akar hitelezni. A pénz elveszíti fizetés eszköz funkcióját A végső stádiumban a pénz olyan gyorsan veszíti el értékét, hogy a kereskedők sem hajlandók fizetőeszközként elfogadni. A nagy nominális

címletű pénzek kezelése is egyre bonyolultabb feladattá válik. A pénz kiszorul a forgalmi eszköz és következésképpen az elszámolási eszköz funkcióból, és a gazdasági életben más eszközök veszik át a pénz szerepét. Mik lehetnek ezek? 1. Más országok stabil valutái 2. Nemesfémek, arany 3. Kurrens árucikkek (dohány, alkohol, műkincsek) 4. Közvetlen cserekereskedelem A gazdaságtörténetben rekordernek számít a Magyarországon 1945-46-ban lezajlott pengőinfláció. A közgazdaságtanban hosszú ideje lezáratlan a vita, hogy az infláció okait tekintve mennyiben (részben, vagy egészben) tekinthető monetáris folyamatnak? Álláspontunk szerint az általános árszínvonal emelkedéséért a pénz kínálat csak részben tehető felelőssé. A közgazdaságtanban elterjedt megkülönböztetés, amely a kereslet és kínálati oldali inflációról beszél meglehetősen vitatható. (Bánfi-Hagelmayer(1989) 162 p) Megítélésünk szerint

helyesebb az infláció okait monetáris és piaci szerkezeti tényezőcsoportokra bontani 22. A monetáris okok között a pénzkínálat, pontosabban túlkínálat oldaláról, az általános árszínvonalat növelő tényezők említhetők. A piaci okok alatt a különböző gazdasági szereplők (jellemzően nagyvállalatok) nem tökéletes piacok 23 létéből adódó jövedelem újraelosztási lehetőségeit értem. 2.331 Pénzmennyiség és infláció A klasszikus pénzelmélet és Marx pénzelmélete is tárgyalta és részben elfogadta a mennyiségi pénzelméletet. Az elmélet lényegében az árupiacok (reáltranzakciók) és a pénzügyi piacokon forgó pénz mennyiségének kölcsönös megfelelését, annak kialakulását szolgáló mechanizmusok leírását jelenti. A pénz mennyiségi elméletének ma általánosan ismert neoklasszikus tárgyalása Irwing Fisher, amerikai közgazdász nevéhez fűződik. Ennek lényege a következő azonossággal (forgalmi egyenlet)

jellemezhető: M*V= PT A képlet bal oldala a pénzkínálatot testesíti meg, amely egyben a makroszintű keresletet. Két tényezője a pénzmennyiség (Money) és a pénz forgási sebessége (Velocity). A pénz forgási sebessége megmutatja, hogy egységnyi pénz egy adott időszak alatt hány gazdasági tranzakciót közvetít, vagy hány új pénztulajdonoshoz kerül. A pénzmennyiség stock változó, a forgási sebesség flow. Szorzatuk flow változót eredményez A képlet jobb oldalán az áruk kínálatának összetevőit találjuk. A P az általános árszínvonalat Az árszínvonal az áruk, egy adott pillanatban mért, átlagos ára. Ez stock változó Az árszínvonal emelkedését(flow változó) – ahogy azt korábban láttuk – inflációnak, a csökkenését deflációnak nevezzük. A T a pénz által az adott időszakban közvetített tranzakciók értékösszege. Ez flow változó, szorzatuk szintén flow 22 Varga Jenő „A pénz uralma a békében és bukása

a háborúban” című1918-ban írt munkájában is ezt a véleményt fogalmazza meg. Kalecki lengyel közgazdász pedig 1943-ban írt „Költségek és árak” című írásában az infláció egyik tényezőjét a „monopólium fokában” látta. 23 Ezt szokás a piaci szerkezet torzulásaként is tárgyalni. Azt gondolom, hogy a valóságnak egy gondolati szerkezettől történő eltérését nem helyes torzulásként interpretálni. Az azonosság szerint a pénzmennyiség (pénz kínálat) bizonyos feltételek esetén meghatározza az árszínvonalat. A Fisher-képlet a pénzt forgalmi eszköz funkciójában mutatja. A képletből látható, hogy akkor határozza meg a pénzmennyiség egyértelműen az árszínvonalat, ha a pénz forgási sebessége és a gazdasági tranzakciók (a reálGDP) nagysága nem változik, vagy ugyanolyan mértékben változik. Az azonosság figyelmen kívül hagyja, hogy a pénz nemcsak az áruk mozgását közvetítheti. A pénzt

megtakaríthatják, hitelt nyújthatnak vele, adót fizethetnek, importra és exportra költhetik. A pénzmennyiség inflációt egyértelműen meghatározó voltának feltétele az, hogy a megtakarítás és a hitelfelvétel, illetve az export és az import egy irányban, és azonos mértékben változzék. A képlet harmadik feltételezése, hogy ha a pénzmennyiség csökken, az árszínvonal a pénzmennyiség fogyását követve rugalmasan süllyed. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az árak alkalmazkodása lefelé nem következik be 24. Sokkal nagyobb problémát okoz, ha az elégtelen pénzkínálat miatt az áruk értékesítése ütközik nehézségekbe. A pénz mennyiségi elméletének relevanciáját a pénz klasszikus funkcióinak domináns szerepe biztosította. A pénzügyi rendszerek liberalizálásával a spekulációval kapcsolatos funkciók szerepe nőtt. A mai pénzügyi rendszerekben a spekulációs célú pénzmozgások dominanciája miatt a mennyiségi

pénzelmélet elvesztette relevanciáját. Kulcsfogalmak: - pénz (money) -törvényes fizetőeszköz - a pénz technikai formái (készpénz, számlapénz) - pénz időértéke, - pénz vásárlóereje, - bizalom, - seignorage, - pénzrendszerek(money system), - kvázi pénz, - infláció, -hiperinfláció, - pénzláb, - váltó, - tranzakció, - diszkont tényező, - barter - a pénz kialakulásának szerves és szervetlen elmélete, Ellenőrző kérdések 1/ Ismertesse a pénz funkcióit! 2/ Mit értünk pénzrendszer alatt? 3/ Mi jellemzi a lombard modellt? 4/ Mi jellemzi a kínai modellt? 24 Ragadós árak 5/ Hasonlítsa össze az arany standardot és az arany deviza standardot! 6/ Mit jelent a mai pénz inhomogenitása? 7/ Mi az infláció? 8/ Értelmezze azt az állítást, hogy a mai pénzrendszerek alapja a bizalom! Irodalom, további olvasmányok: Andor László (1998): Pénz beszél. A nemzetközi monetáris és finanszírozási rendszer politikai alapjai Aula

Bácskai-Huszti-Simonné (1974): A pénz Kossuth Könyvkiadó, Budapest Bácskai Tamás-Bánfi Tamás (1990): A drágaságról. A századforduló vitái és állásfoglalásai Magyar Tőzsdealapítvány kiadványa. Budapest Bánfi Tamás- Hagelmayer István (1998): Pénzelmélet és pénzügypolitika Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest Bánfi Tamás- Sulyok Papp Márta (szerk.)(1999): Pénzügytan I Egyetemi Tankönyv Tanszék Kft. Bodai Zsuzsa (szerk.)(1998): A pénz filozófiája Szöveggyűjtemény 1 Aula Bodai Zsuzsa (szerk.)(1999): A pénz filozófiája Szöveggyűjtemény 2 Aula Bodai Zsuzsa (szerk.)(2001): A pénz filozófiája Szöveggyűjtemény 3 Aula Bozsik Sándor-Vigvári András (2002): Pénzügytan I. Miskolc, Bibor Kiadó Csikós-Nagy Béla (2002): Közgazdaságtan a globalizáció világában I. II MTA Társadalomkutató Központ Földes Gábor (szerk.)(2001): Pénzügyi jog Osiris Kiadó Gertler, M (1996): A pénzügyi struktúra és a gazdasági

tevékenység aggregátumai in.: JamesSmith (1996) 49-78 old Hunyadi György-Székely Mózes (szerk)(2003): Gazdaságpszichológia Osiris Kiadó 349-383. old. James, C.M-Smith, Jr (szerk)(1996): Kereskedelmi bankok Tanulmányok a pénzügyi intézményekről. Panem-McGraw-Hill, Budapest László Géza-Zsámboki Balázs (1995): Pénz, pénzügyi közvetítők, reálgazdaság Közgazdasági Szemle július-augusztus XLII. évf 667-684 p László Géza (1998): Pénzfunkciók, pénzformák in: Meir Kohn: Bank- és pénzügyek, pénzügyi piacok Osiris- Nemzetközi Bankárképző Newman,P.-Milgate, M-Eatwell,J (1992): The New Palgrave Dictionary of Money &Finance. The MacMillan Press Limited, London North, Michael (1998): Pénztörténeti lexikon Az aranytól a záloglevélig Perfekt Kiadó Pete Péter (1996): Bevezetés a monetáris makroökonómiába Osiris Kiadó Stiglitz,J.-Weiss, A (1996): Hiteladagolás nem tökéletes informáltságú piacokon in: JamesSmith (1996) 187-212 old

Szalkai István (1995): A monetáris irányítás Bevezetés a monetáris gazdaságtanba Második, átdolgozott, bővített kiadás Bankárképző Száz János (1989): Hitel, pénz, tőke. A hitelpénz és a pénztőke idődimenziója Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Tarafás Imre (2001): A monetáris politika a nagy válságtól az ingatag pénzpiacokig (Aula) J. Weitz (1998): Hitler bankárja Kossuth Kiadó