Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » A pénz fogalma, pénzrendszerek fejlődése

Alapadatok

Év, oldalszám:2003, 21 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:276

Feltöltve:2008. október 16.

Méret:247 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

A pénz fogalma, pénzrendszerek fejlődése A közgazdaságtudományok egyik központi kategóriája a pénz. A fejezet célja, hogy bemutassa a pénz fogalmának, funkcióinak történelmileg változó tartalmát, a pénz kialakulását magyarázó elméleteket, a pénz és a reálfolyamatok kölcsönhatását. A piacgazdaság és pénzrendszerek fejlődésének kölcsönhatása elvezet a mai pénz, pénzrendszerhez. A pénz fogalmának meghatározásánál úgy tűnik, hogy egyszerű dolgunk van. Pénzzel mindenki találkozott. A pénz mindennapi életünk egyik leggyakrabban használt eszköze, átszövi, sőt, formálja mindennapi életünket, sőt a világot. Mégis, ha mélyebbre ásunk a válaszadás nehezebbnek tűnik. Mi a pénz? A zsebünkben lévő bankjegy, vagy érme? A jegybank trezorjaiban lévő arany? A bankok számítógépei adatrögzítő eszközein lévő elektronikus jel? A chipkártyán lévő elektronikus jel? Pénz-e a numizmata gyűjteményében lévő érme,

régi bankjegy? E kérdések alapján látható, hogy a pénz lényegét mint dolgot, fizikai megjelenési formái alapján nem tudjuk megragadni. A pénz társadalmi intézmény, a pénzként használt dolgok, jelek meghatározott társadalmi viszonyok között játsszák a pénz szerepét. A társadalom fejlődik, változik, intézményei is változnak. Miért volna ez másképp a pénz esetében? A pénz a társadalmak fejlődésével maga is változik. A különböző történelmi korokban élő emberek számára a pénz, a pénzrendszer konkrét formája megváltoztathatatlan adottságnak tűnt. Mégis, ha alaposabban végig gondoljuk a pénz fejlődését, akkor világossá válik, hogy annak működését mindig ember teremtette intézmények, szokások, erkölcsi és jogi normák, különböző állami és nem állami szervezetek biztosították. A szokásoknak, a hiedelmeknek és előítéleteknek az írott és íratlan szabályoknak, azok szigorú betartatásának minden

pénzrendszer fenntartásában kulcsszerepe van. Az egyik legfontosabb ilyen szabály, amely évezredekkel ezelőtt kialakult és fennmaradt a törvényes fizetőeszköz (legal tender) meghatározásának és kibocsátásának állami monopóliuma. A pénz történelmi fejlődését részleteiben a történelemtudomány vizsgálja. A közgazdaságtudomány számára e fejlődés logikai kulcspontjait a különböző pénzrendszerek leírásai jelentik. A társadalmi intézmények működésében komoly szerepe van a hagyományoknak, szokásoknak. Nincs ez másképp a pénznél sem. Azért szükséges ismerni a pénz, a pénzrendszerek fejlődésének csomópontjait, hogy megérthessük ezek működését leíró fogalmak, összefüggések változásait, mulandóságát. A különböző közgazdaságtudományi és jogtudományi ágak – vizsgálódási szempontjuktól függően – különböző aspektusokból definiálják a pénz fogalmát. A mikroökonómia vizsgálódási

kereteinek megfelel, ha a pénzt, mint a leglikvidebb jószágot tárgyalja. E jószág alkalmas eszköz a csere alapjául szolgáló érték kifejezésére, további szerepe, hogy technikailag egyszerűsíti a különböző javak cseréjét, fokozva ezzel a piaci tranzakciók átláthatóságát, csökkentve a tranzakciós költségeket, súrlódásokat. A pénz maga is szűkös „erőforrás”, használatának létezik alternatíva költsége, amelyből levezethető a pénz időértékét meghatározó diszkonttényező. E leglikvidebb jószág egyben a különböző gazdasági szereplők vagyonának egyik formája is. A makroökonómiában a pénz a különböző gazdasági szektorok közötti körforgás közvetítője és ebből adódóan az aggregálás médiuma. A közgazdaságtan eme két ága számára elégséges a pénz funkcionális definíciója, hiszen vizsgálatuk tárgya a gazdaság egésze. A gazdaság-statisztika természetes módon a pénz mérhető,

mennyiségileg is megragadható aspektusait keresi. A jogtudomány szabályozhatóságot tekinti az általa használt fogalmak szempontjából fontosnak. a A pénzügytan, amely a gazdaság egyik alrendszerét(pénzügyi rendszert), annak belső összefüggésrendszerét, mechanizmusait, a gazdaság többi alrendszerére gyakorolt hatását vizsgálja, nem elégedhet meg a funkcionális definícióval. E tárgy keretei között e különböző megközelítésű definíciók alapján olyan fogalom megalkotása szükséges, amely alkalmas e tudományterület vizsgálati tárgyának jó tükrözésére. Az eltérő tudományági vizsgálódási szempontok, megközelítések mellett az eltérő gazdaságfelfogásokon alapuló tudományos doktrínák eltérő módon értelmezik, értékelik a különböző jelenségeket, folyamatokat és összefüggéseket. Ebből adódik, hogy a közgazdaságtanban sokféle pénzelméleti megközelítéssel találkozunk és a pénzügyi rendszer

szerepét, fejlődését és működését tudományos körökben is sokféleképpen magyarázzák. 1. A pénz funkcionális definíciója A pénz megjelenése, működése szorosan összefügg a gazdasági fejlődéssel. A termelés fejlődése egy ponton kikényszerítette a munkamegosztás egy magasabb fokát, a specializációt. A specializáció a munkamegosztás olyan foka, amikor a tevékenységek közvetlen cseréjét felváltja a tevékenység eredményének cseréje. A pénz megjelenése szempontjából a Rubicont a csere adásvételre történő elválasztódása jelentette. Az adás és vétel elválasztódása a cserét egyszerűbbé, olajozottabbá tette, de egyszersmind bizonytalansági elemek is megjelentek. Ha eladom az árumat pénzért, nem biztos, hogy hozzájutok a számomra szükséges másik áruhoz. A kapott pénz lehet hamis, megváltozhat közben az értéke, nem biztos, hogy az előre elgondolt áron találom meg a számomra szükséges árut. Ha valamilyen

termékemért, szolgáltatásomért pénzt kapok, nem biztos, hogy el tudom, el akatom költeni. Adót vethetnek ki rá, kirabolhatnak, vagy éppen megtakaríthatom. Ha fizetési ígéret fejében adom el árumat, lehet, hogy a fizetésre kötelezett szereplő nem fizet. A pénz működésének elengedhetetlen feltétele az azzal szembeni társadalmi bizalom. E bizalom fenntartásában kulcsszerep jut az államnak A gazdaság, a munkamegosztás és a specializáció fejlődésével maguk a pénzfunkciók is fejlődtek 1. A modern piacgazdaságokban, amelyek vegyes gazdaságok, a pénz három alapvető funkció csoportját különböztetjük meg: - - 1 a pénz a gazdasági elszámolások eszköze. Mint ilyen az egyes gazdasági szereplők kalkulációs tevékenységének, az ehhez kapcsolódó döntéseiknek és a gazdasági tevékenységek eredményei összegzésének, az aggregálásnak és a mérésnek instrumentuma. E funkciócsoportban a pénz fizikai jelenléte, birtoklása nem

szükséges, így ez a gazdasági szereplők pénz kereslete szempontjából semleges funkció. A pénz a különféle gazdasági tranzakciók lebonyolításának eszköze. E tranzakciók fajtái is a gazdaságban meghonosodott munkamegosztás jellegétől függnek. Két A pénz lényegéről vallott felfogások függnek attól, hogy milyen korban próbálták azt megfejteni. A mai felfogások is sokban különbözhetnek, például attól függően, hogy a pénz kialakulásának melyik elméletét fogadják el. Később foglalkozunk a pénz szerves és szervetlen elméletével - alapvető tranzakció típus elkülönítésének fontos szerepe van a pénz funkciók tárgyalása szempontjából. A tranzakciók egyik típusában a pénz az árucserét segíti A pénz, amikor az áruk cseréjét közvetíti, csereeszköz, vagy forgalmi eszköz. A tranzakciók másik nagy csoportja, amikor a pénzmozgás ideiglenesen, vagy ab ovo elszakad az árumozgástól. Ebben az esetben a pénz

jövedelmek végleges, vagy ideiglenes, térbeli és időbeli átcsoportosítását végzi. Ekkor a pénzfizetési eszközként funkcionál. A különböző típusú gazdasági tranzakciók esetében fontos közös sajátosság, hogy ezek lebonyolításához a pénz birtoklása szükséges, így e funkciók hozzájárulnak a gazdasági szereplők pénz keresletéhez. A pénz végül a vagyontartás egyik eszközeként is funkcionál. A gazdasági szereplők vagyona különböző reáljavakból, pénzből és pénzügyi instrumentumokból tevődik össze. E vagyon összetétele a gazdasági fejlődéssel szintén sok változáson ment keresztül. A pénzügytan számára különösen fontos kérdés, hogy milyen tényezőktől függ a gazdasági szereplők által tartott pénz és pénzügyi eszközök aránya. E vagyontartási funkció csoporthoz tartozik a különböző tartalékolási és spekulációs célú pénztartás. E funkció értelemszerűen megköveteli a pénz fizikai

jelenlétét, birtoklását, így jelentősen befolyásolja a gazdasági szereplők pénz keresletét. A funkcionális megközelítés során szokás a világpénz funkció megkülönböztetése. Véleményem szerint e világpénz nem önálló funkció, hanem a fogalom arra utal, hogy bizonyos pénzek, pénzrendszerek lokálisan, mások globálisan képesek a pénzfunkciókat betölteni. 2 A pénzek ezen tulajdonságát leíró fogalom a konvertibilitás Vannak olyan felfogások is, amelyek e hagyományosnak tekinthető és szűken közgazdaságtani megközelítésű pénzfunkciókat kiegészítik egy negyedikkel. Nevezetesen a pénz a gazdaság és a társadalom egésze felett gyakorolt hatalom alapvető eszköze. A pénzrendszer feletti uralom különleges hatalmat kölcsönöz a társadalmi élet minden területén. A pénz birtoklása maga is hatalmat jelenthet. A későbbiekben e gondolatkörrel részletesen is foglalkozunk, most csak egy vonatkozásra hívjuk fel a figyelmet. A

törvényes fizetőeszköz kibocsátásának állami monopóliuma, mint az állami szuverenitás egyik legnyilvánvalóbb megjelenési formája, az adóztatás egy speciális eszköze lehet. Az emisszió ugyanis lehetővé teszi, hogy a kormányzat ellenszolgáltatás nélkül és/vagy külön jövedelem elvonás (adókivetés) javakhoz, szolgáltatásokhoz jusson. Ráadásul egy ilyen tranzakció formálisan adás-vétel formáját ölti. 2. A pénz kialakulásának elméletei A pénzfogalom pontosabb megértéséhez érdemes áttekinteni a pénz kialakulásának magyarázó elméleteit. A pénz kialakulását a társadalomtudományok művelői sokan, sokféleképpen magyarázták. Már itt felhívjuk az Olvasó figyelmét arra, hogy bár a különböző magyarázatok gyökeresen eltérnek egymástól, az egyes társadalmak fejlődésének különbözősége miatt mindegyik felfogás valódi folyamatokat tükröz. Itt négy elméletet ismertetünk: 2 Hasonló álláspont olvasható

Bánfi-Hágelmayer (1989) 12. old Az egyik a XIX. századi klasszikus közgazdászok (Smith, Ricardo), illetve Marx nevéhez fűződik. E közgazdászok a munkaérték elmélet talaján álltak, a piaci árak kialakulását az árukban testet öltött munka mennyiségével magyarázták. A klasszikus közgazdászok - akik pénzfelfogása tekinthető a legmeghatározóbbnak a közgazdasági gondolkodás fejlődésének eme területén - szerint az emberek társadalmi közmegegyezés révén a közvetlen csere problémáinak megoldására hozták létre a pénzt. Megközelítésükben a pénz forgalmi eszköz (csereeszköz) funkciója az elsődleges. Amilyen dolog betölti a forgalmi eszköz funkciót, az fogja később betölteni az összes többi pénzfunkciót is. Annak, hogy milyen belső értékkel rendelkező árut fogadnak el pénzként, kizárólag gazdasági és az adott áru fizikai tulajdonságaiban rejlő okai vannak. A pénz spontán módon alakul ki Nézzük

részletesebben e felfogás marxi interpretációját! Az ember a társadalom fejlődésének kezdeti szakaszában egyáltalán nem használt pénzt. Ekkor még önellátó volt, azaz mindent, amire szüksége volt - élelem, ruházat, eszközök - saját maga vagy a családja termelte. Ha valamit nem volt képes előállítani, azt nélkülöznie kellett A termelés fejlődésével az archaikus társadalmakban egyre kiterjedtebb lett a munkamegosztás, amely egy ponton elvezetett a specializációhoz. A munkamegosztás eredményeképpen körülbelül 5000 évvel ezelőtt kezdett kialakulni kereskedelem, amely kiterjedtsége ekkor és még hosszú ideig, mind a cserére kerülő termékek, mind földrajzi vonatkozásban korlátozott volt. A kereskedelem kezdeti stádiumában az árucsere közvetlen volt. Ennek keretében azt a többletjószágot cserélték el, amire már nem volt szükségük, olyan dolgokra, amiben hiányt szenvedtek. Ezt a cserét barternek nevezzük Az ilyen csere

bekövetkezéséhez több feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy a csere zökkenőmentesen végbemenjen. A csere körülményessége azonban rendkívül bizonytalanná tette az árutermelést. A közvetlen csere (barter) alapvető nehézségei a következők: 1. A csere kölcsönös szándékának szükségessége Egy termelő, aki búzát ajánl cserére, nem fogja termékét eladni, ha a másik csak rozst tud ajánlani, és nem mondjuk ekevasat, amire a búzatermelőnek szüksége lenne. Mindkét félnek azt kell akarnia, amit a másik adni tud. 2. A cserearányok megállapítása Tételezzük fel, hogy termelőnk talált magának olyan partnert, aki ekevasat tud ajánlani a búzáért. Mindkét fél most azzal a problémával néz szembe, hogy mennyi búzát kell adni az 1 darab ekevasért cserébe? Ha nem tudnak megegyezni egy kölcsönösen kielégítő cserearányban, a csere nem jön létre. A probléma nem egyszerűen az, hogy mekkora súlyú búza ér 1 darab ekevasat.

Bizonyos állandó arányokat kell megállapítani, ami összehasonlíthatóvá tudja tenni a különböző minőségű árukat, hiszen ekevas és ekevas között különbségek lehetnek, ugyanígy a búzafajták minősége is eltérő. 3. A volumenek eltérései Tételezzük fel, hogy a partnerek hosszas alkudozás után megállapodtak, a cserearányokban. Ezek szerint mondjuk 1 darab adott minőségű ekevas 5 mázsa adott minőségű búzát ér. De mi van akkor, ha tegyük fel az ekevas tulajdonosa csak 2 mázsa búzára tart igényt. Ekkor egy harmadik, negyedik stb felet is be kell vonni a cserébe, akik hajlandóak kifizetni a maradék ekevasat valamilyen másfajta termékben, és cserében hajlandóak elfogadni a 3 mázsa búzát. 4. Az időtényező A szükségletek kielégítésének idő dimenziója is van Bizonyos szükségletek kielégítése időben nem kitolható. Ha nem kapok időben táplálékot, elpusztulok. A közvetlen árucserét gyakran akadályozza az is, hogy

egyes javak minősége idővel romlik (pl. hal, hús), így értékesítésüket gyorsan kell megoldani, míg a megfelelő cserepartner megtalálása időigényes. A fenti problémák megoldására kezdtek a társadalmak speciális termékeket alkalmazni, amelyek azután betöltöttek bizonyos a pénzfunkciókat. Ezzel a csere közvetetté vált A közvetett csere látszólag bonyolultabb, mint a barter, hiszen itt két tranzakció szükséges ahhoz, hogy az egyén kielégíthesse szükségletét. Először saját áruját kell eladni, utána kívánt árút meg kellett venni. Az adás-vétel elválása volt az a kritikus pont, amikortól pénzről beszélhetünk. Azt, hogy az emberek az egyes esetekben mit tekintettek ilyen általánosan elfogadott eszköznek az időben sokat változott. De konkrét formájától függetlenül a pénzként funkcionáló jószágnak megfelelő tulajdonságokkal kellett rendelkeznie. Időben és térben vizsgálva sok különböző tárgyat

használtak pénzként. A pénzfunkció betöltéséhez szükséges fizikai és társadalmi tulajdonságok a következők voltak: 1. Elfogadhatóság A pénz az általánosan elfogadott csere, illetve fizetőeszköz Egy tárgyat csak akkor tekintünk pénznek, ha mindenki bízik abban, hogy elfogadják áruk ellenértékeként, vagy kötelezettségek teljesítésekor. Ha az emberek kezdik elveszteni bizalmukat a pénzben, a társadalom gyorsan visszatér a közvetlen árucseréhez. 2. Homogenitás Minden pénzegységnek egységesnek és minden tekintetben azonosnak kell lennie más pénzegységgel. Miért kell ennek így lennie? Vegyünk egy példát a nomád társadalmak világából, ahol mondjuk szarvasmarhát használtak általános fizetőeszközül. Hacsak nem minden szarvasmarha egyforma, a cserénél problémák merülnek fel. Mivel nincs két egyforma szarvasmarha, a csereként felajánlott jószág lehet kövér vagy sovány, fiatal vagy öreg. Akármelyik is történik

csereértéke bizonytalan, és az emberek más alternatíva után néznek. 3. Oszthatóság Egy hatékony pénzrendszernek különböző egységű pénzeket kell tartalmaznia, hogy a különböző értékű tranzakciókat le tudja bonyolítani. A különböző értékű egységek nemcsak a pontos pénzösszegek kifizetését teszik lehetővé, hanem egymásba történő átváltásukat is. A modern gazdaságban, ahol bankjegyeket és érméket használunk, ez egy egyszerű, magától értetődő dolog. De ahol különböző típusú pénzeket használnak, például aranyat és ezüstöt, az átváltás fontos probléma. Nem véletlen, hogy a középkor folyamán az egyik legjövedelmezőbb tevékenység, amiből a bankok ősei is származnak, a pénzváltás volt. Minden király, fejedelem különböző súlyú és anyagú pénzeket vert és ezek összehasonlítása, csereértékük megállapítása nagy hozzáértést igényelt. 4. Tartósság Minden dolog, amit használnak, kopik A

pénzrendszerekben olyan dolgokat kell használnia, amelyek minősége tartós. Az arany majdnem ideális, mivel egy aranyérme századokon át képes funkcionálni szokásos használat esetén. 5. Hordozhatóság A pénz fontos jellemzőjének kell lennie, hogy kis tömegben nagy értéket képviseljen, és ezért könnyű legyen szállítani. 6. Ritkaság - Akármit is használjanak pénzként, ritkának kell lennie, mivel így testesít meg értéket. 7. Felismerhetőség A pénzzel szembeni bizalomnak a könnyű azonosíthatóság feltétele Ez szükséges ahhoz, hogy az adott jószágot bármely pénzfunkcióban elfogadják. A gazdasági szereplők elutasíthatják a pénzt, ha nem biztosak benne, hogy felismerik. A pénz fentiekben jelzett tulajdonságainak leginkább az ókortól pénzként használatos nemesfémek, az arany és az ezüst feleltek meg. A pénz kialakulásával kapcsolatos másik felfogás a vulgáris közgazdaságtanból eredeztethető, amely mind a mai napig a

standard mikroökonómia gondolkodás középpontjában áll. E felfogás a közvetett cserét, mint a bartert kiváltó technikát írja le. E szerint a barter technikai nehézségeinek leküzdésére a társadalom tagjai között konszenzus született abban, hogy mi legyen a cserét könnyítő termék. Ezt a terméket tehát nem azért keresték, mivel fel is akarták használni, hanem azért birtoklása minden más áruhoz történő hozzájutás közvetlen biztosítéka volt. A közvetett csere, a pénz megjelenése megszüntette a közvetlen csere fent említett négy nehézségét. Nem volt szükség a csere kölcsönös szándékára, hiszen a pénzt mindenki elfogadta fizetőeszközül. A kereskedelemben a pénz megjelenésével barterben létező potenciális érték párok száma jelentősen csökkent. Ha feltételezzük, hogy 100 különböző termék van, akkor közvetlen kereskedelem esetén (a kombinatorikából ismert módon) n * (n − 1) 100 99 = 4.950

különböző értékpár alakul ki Közvetett csere esetében 99 = 2 2 értékarány alakul ki, mivel a századik termék pénzként funkcionál. Az értékpárok száma jelentékenyen csökken, és sokkal jobban stabilizálódik, ami csökkenti az árutermelés kockázatát. 3 A kockázat csökkenése miatt egyre többen térnek rá az árutermelésre, így a munkamegosztás szélesebbé és mélyebbé válik, a társadalom jóléte emelkedik. A nagyobb áruvolumen miatt az értékarányok tovább stabilizálódnak. Ha megfelelő terméket választanak pénznek, akkor a pénzt tárolni és osztani is lehet, így a volumenek eltérései, illetve a fogyasztás és termelés különböző időpontja a továbbiakban nem jelent problémát. Az előbbiekben bemutatott két felfogásban közös, hogy a pénz szükségességét az árutermelés igényeiből vezette le. Mivel ezek az elméletek a pénz kialakulását a társadalom tagjai spontán akciójának tulajdonítja, ezek a pénz

kialakulásának szerves elméletei. Lényeges különbség azonban, hogy a vulgáris felfogás nem fordít kellő figyelmet az adás-vétel elválásának jelentőségére és a pénzt „semleges” technikai segédeszközként ábrázolja 4. E felfogás nem számol azzal, hogy a pénz megjelenése nemcsak csökkenti, hanem növeli is a piacgazdaság működésének kockázatát. A harmadik pénz kialakulás felfogás Max Weber nevéhez fűződik. A közgazdászok okfejtése jellemzően logikai gondolatmenet, amiből kiválóan meg lehet érteni a pénznek a társadalomban betöltött funkcióit. Weber megközelítése szociológiai-történelmi Szerinte a pénz kialakulásának nem az árutermelés kibontakozása és elterjedése a fő oka. Az ókorban és a középkorban ugyanis, amikor szintén elég kiterjedt módon használtak pénzt, az árutermelés még csökevényes volt, a társadalom fő elosztási formája a redisztribúció volt, a gazdasági termelés alapvetően

önellátó gazdaságokban folyt. Véleménye szerint a klasszikus közgazdászok koruk társadalmi viszonyainak idealizált változatát vetítették vissza a régmúltba, mikor egymástól független árutermelők akciójának tartották a pénz kialakulását. Valójában a pénz kialakulásában az állami akarat játszott nagyobb szerepet. Weber gondolatmenete a következő: Az államot az emberek a kollektív biztonsági és gazdasági igényeik kielégítésére hozzák létre. A külső ellenségtől való védekezés és az öntőző-rendszerek fenntartásának igénye vezetett az első nagy ókori államok megalakulásához. Ezen államoknak hadsereget, bürokráciát kellett fenntartaniuk, hogy az alattvalóik igényeit kielégíthessék. Ezen funkciók finanszírozására adót szedtek. Idővel az adót a könnyebb összemérhetőség érdekében egy meghatározott 3 Az értékarányok stabilizálódásával az árutermelő már a munkája megkezdése előtt tisztában

lesz azzal, hogy áruját mekkora mennyiségű olyan termékre tudja beváltani, amire neki van szüksége. Ha az előzetes kalkulációi alapján úgy találja, hogy nem érdemes saját magának megtermelnie mindent, ami személyes szükségletének kielégítésére szükséges, átállhat kizárólag azon termékek termelésére, amelyekben versenyképesebbnek érzi magát társainál. 4 Itt emlékeztetünk arra, hogy a pénz megjelenésével a gazdaság működésébe újfajta bizonytalansági elemek épültek. áruban kezdték szedni. Ez a meghatározott áru igen keresetté vált a társadalom tagjai számára, hiszen ez volt az, amiben adófizetési kötelezettségeiket teljesíthették. Ez a dolog, például a búza, lett a pénz,. Mivel az alattvalók túlnyomó része földműves volt, számukra a búzaadó nem jelentett problémát. Ha voltak a társadalomban kézművesek is, akkor nekik búzához kellett jutniuk, amit termékeik eladásával szereztek meg. Tehát egy

áru nem azért lesz pénz, mert az áruforgalomban keresett termék, hanem azért lesz az áruforgalomban keresett termék, mert már pénz, ugyanis az állami akarat már pénzzé tette azáltal, hogy ebben követeli az adót. Max Weber szerint tehát a pénz fizetési eszköz (adófizetés) funkciója az elsődleges, ami betölti ezt a funkciót, később be fogja tölteni az összes többit. Az állami akarat hívja életre a pénzt, nem pedig a spontán fejlődés. Ez a pénz kialakulásának szervetlen elmélete A negyedik elmélet az antropológiai megközelítés. Ez Polányi Károlytól származik Polányi az archaikus társadalmakat vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy a pénz eredete nem az árucseréhez kötődik. A pénz fizetési eszköz és vagyonőrzési funkciója nem gazdasági jelenség. Az archaikus társadalmakban a munkamegosztás által szétválasztott emberek közötti tevékenységcsere a kölcsönösségen, Polányi kifejezésével a

reciprocitáson alapult, így a pénz nem tevékenységek cseréjét közvetítette. Szerinte a pénz a különböző kötelezettségek (beleértve a büntetéseket is) teljesítése szokásából alakult ki. E fizetéseket az archaikus társadalmak tagjai saját gazdaságuk, hatalmuk csökkentése érdekében teljesítették, hiszen ezeket az istenek és földi helytartói, a papok kapták. Láttuk, hogy a pénz kialakulását magyarázó elméletek lényegesen ellentmondanak egymásnak. Mégis azt állítjuk, hogy ezek az elméletek mindegyike megállja a helyét, a történelmi fejlődés mindegyiket igazolta. 3. Pénzrendszerek A történelem során a pénznek nagyon sokféle formája volt. A pénzrendszer fogalma arra utal, hogy a pénz funkcióit milyen társadalmi produktum tölti be. A pénzügyi jog e fogalmat szűkebben értelmezi (Földes (szerk.)(2001) 185 p) Eszerint a pénzrendszer egy állam pénzforgalmának törvényes formája. 5 A pénzügytan a pénzrendszer

fogalmán a pénz anyagát, forgalomba kerülését és a forgalomban lévő pénz mennyiségét szabályozó mechanizmusokat érti. A továbbiakban a szélesebb megközelítést alkalmazva bemutatjuk a pénzrendszerek fejlődésének logikai vázát. 3.1 Belső értékkel rendelkező pénzrendszerek A pénzrendszerek együtt fejlődtek a társadalommal. A belső értékkel rendelkező pénzrendszerek esetében a pénz funkcióit valamilyen termelt jószág töltötte be. Ezen belül megkülönböztetjük az árupénz-rendszert és a fémpénz-rendszert. 5 A jogi megközelítés megkülönbözteti a nemzeti valutára, a tranzit valutára, a közös valutára, az övezeti valutára, az egységes fizetési eszközre és a nemzetközi pénzekre épülő pénzrendszereket. Árupénzek azok a belső értékkel rendelkező pénzek, amikor a pénz funkcióit valamilyen – az adott társadalom szempontjából fontos – termék töltötte be. Ilyen árupénz volt a só, gabona, prém,

az élőállat, a kagyló. 6 Ezek az árupénzek minden esetben lokálisak voltak, az adott közösségen kívül nem, vagy csak korlátozottan töltötték be a pénz funkcióit. E pénzrendszerekben a pénzfunkciók korlátozottan jelentek meg, de a pénz kialakulása szempontjából döntő lépést megtették. A közvetlen csere két aktusra bomlott: vételre és eladásra. A nemesfém pénzek is belső értékkel rendelkeztek. A nemesfémek, maguk is termékek voltak, - hasonlóan az árupénzekhez – forgalomba kerülésük a termelőkkel lebonyolított csere útján történt. A nemesfémeket fizikai tulajdonságai (ritkaság, így nagy belső érték, oszthatóság, tartósság stb.) predesztinálták arra, hogy a legelterjedtebb árupénzként funkcionáljanak A nemesfém pénzrendszerek sajátossága, hogy alkalmasak világpénzként funkcionálni. A nemesfémpénz rendszer működése kialakította a különböző pénzhelyettesítőket. A pénzhelyettesítés igénye két

ok miatt merülhet fel Az egyik, hogy a forgalom és a fizetések lebonyolításához a nemesfém készlet sem logisztikailag, sem mennyiségileg nem képes tökéletesen alkalmazkodni. A logisztikai problémák alatt a nemesfém pénz konkrét tartózkodási helyét, a szállítás nehézségeit és kockázatait értem. Nem a szükséges mennyiségben és nem a szükséges helyen áll rendelkezésre a pénz. Ezt a problémát a hitel intézménye oldotta meg. A hitel a latin credere (megbízni) szóból származó kifejezés. Jelentése egy érték jelenbeli hasznosítási célra történő átengedése jövőbeli ellenszolgáltatás fejében. A hitel egyik első instrumentuma az adóskötelezvény, más néven a kereskedelmi váltó volt. Az adás-vétel első lépésében nem pénz, hanem jövőben teljesítendő kötelezettség (hitel) áll az eladásra szánt áruval szemben. A váltót birtokló gazdasági szereplő, az eladó, aki vevőjének hitelezője is egyben két dolgot

tehetett. Az egyik, hogy megvárta a kötelezettség teljesülését (itt a pénz-fizetési eszköz funkcióban mozog!), vagy megpróbálta ő is fizetési eszközként használni (forgatni). A tovább forgatásnak különféle technikai akadályai voltak. A váltók névértéke egyedi volt, a kibocsátót nem mindenki ismerte, vagy éppen túl jól ismerte és ezért hiányzott az elfogadáshoz szükséges bizalom. Ezt a helyzetet oldotta meg az, hogy a bankok e váltókat kamatbevétel fejébe megvették, leszámítolták és helyette vagy pénz érmét adott, vagy saját váltóját, más néven bankjegyet. A közönséges váltó és a banki váltó között két lényeges különbség volt. Egyfelől a bank képes volt fizetési ígéretét különböző címletekben kifejezni, másfelől a gazdasági szereplők bizalma a bankokkal szemben lényegesen nagyobb volt. A fémpénzek egyik helyettesítési módja tehát a klasszikus bankjegy volt. Ennek keletkezése kereskedelmi

hitelügylethez kötődött és a kibocsátó banknál fémpénzre, aranyra, ezüstre beváltható volt. Ha úgy tetszik e „klasszikus bankjegy” a kibocsátó bank fizetési ígérete volt. A nemesfémpénz e helyettesítési módját nevezik lombard modellnek is. 7 OLVASMÁNY! Egyes hagyományos a banktevékenységek már az ókorban, az árutermelés kezdetekor is megjelentek. A pénzváltás mellett, a pénzletét (depositum) tekinthető a banktevékenység alapjának, Babilóniában már az i.e a harmadik évezredben virágzó üzlet volt a magánbetétek elfogadása, s a betétes számlájának terhére fizetéseket teljesítettek. (Bánfi-Hagelmayer (1989) 38. p) Az ókori Mezopotámiában a fő fizetési eszközül szolgáló gabonát magánszemélyek részére raktárakban őrizték. Elterjedt a pénzváltási tevékenység is, sőt ezen pénzváltók 6 7 A pénz funkciókat betöltő áruk speciális, kedvező fizikai és kémiai tulajdonságokkal rendelkeztek. Ez a pénz

kialakulásának szerves elméletét alátámasztó gyakorlat volt. (főníciaiak) gyakran kölcsönöztek is összegeket igen magas kamat ellenében az uralkodóknak és az egyéb előkelőségeknek. A középkor elején az árutermelés visszaesésével, a kamatfizetés egyházi tiltásával e tevékenységek terjedelme is szűkült, a letétekre és a pénzváltásra korlátozódott. A kölcsönügyletek újabb terjedése csak az árutermelés élénkülésekor a XII században kezdődött, amikor is a pénzváltók, a gazdagabb kereskedők által birtokolt pénzt az uralkodók hadjáratainak fedezetére kölcsönözték. Ezt tette például Velence is a keresztes háborúk finanszírozásakor. A kölcsönök jó része ekkor még improduktív célokat, az előkelők fogyasztását és a hadviselést szolgálta. A korai pénzintézetek először az olasz városállamokban alakultak ki, amelyek ekkor Európa legfejlettebb részei voltak. Az Észak-Olaszországban (középkori

nevén Lombardiában) élő bankárok már üzletszerűen foglalkoztak hitelezéssel (általában valamilyen értékes vagyontárgy fedezete ellenében) ezért is nevezik az értékpapír fedezete mellett nyújtott hiteleket mai napig is lombard hitelnek. Használták és ismerték a váltót, a csekket, letéteket is elfogadtak. Az Észak-olasz bankárok az akkor ismert világ sok országában megtelepedtek, és magukkal vitték vagyonukat és pénzkezelési tudásukat. OLVASMÁNY VÉGE A pénzhelyettesítés másik módja az állam pénzkibocsátási jogán alapult. Az állam minden korban puha költségvetési korláttal működött, nem bevételeihez igazította kiadásait, hanem kiadásaihoz bevételeit. A XIX század közepéig az állami kiadások túlnyomó többsége a háborúkhoz, a hadigazdasághoz kapcsolódott. Az elhúzódó háborúk finanszírozásában az állam mindig előszeretettel folyamodott a bankóprés, vagyis a kényszerforgalommal ellátott, fedezetlen

papírpénz kibocsátás eszközéhez. Ez a magyarázata annak, hogy a pénzrendszerek evolúciójában a háborúknak kiemelkedően fontos szerep jutott. Az állami bevételek megszerzésének alapvető módja az adóztatás volt. Az explicit adóztatásnak azonban effektív gazdasági, politikai és „technikai” korlátjai voltak. Az adóztatás adóztatható jövedelmet, vagy vagyont feltételezett. Az adót nemcsak kivetni kellett, de be is kellett szedni Az adóbeszedés során le kellett küzdeni az adóalanyok aktív, vagy passzív ellenállását, gondoskodni kellett a beszedés személyi, technikai feltételeiről. Az uralkodók ezeket korán felismerték, így más, „egyszerűbb” adóztatási technikákhoz folyamodtak. Az állami adóztatás lehetséges volt pénzhígítással is. Ez történhetett úgy, hogy a hivatalos pénzérmékbe a pénzlábban meghatározottnál kevesebb aranyat tettek 8. A hígítás másik módja volt az érmék körbenyírása. A pénzlábban

meghatározottnál kevesebb nemesfémet tartalmazó érme elfogadását az állam kényszeríthette ki. E megoldás azonban az állam határain kívül nem működött. Amikor ugyanis a távolsági kereskedelem céljaira használták az aranyat, akkor tömbökbe olvasztották és ilyenkor kiderült az igazság, nevezetesen, hogy a névérték és a fémtartalom nem egyezik meg. A világpénzként működő arany esetében tehát az állami szuverenitás nem tudott érvényesülni. Az állam kiadásait kényszerforgalommal ellátott papiros anyagú pénzzel is finanszírozhatta. Ennek az adott aranypénz nemével egyező névértéke és különböző címletei voltak. Ez a módszer nem követelte meg az arany birtoklását. Az így kibocsátott pénzhelyettes forgalomképességét két dolog biztosíthatta. Egyfelől, hogy az állam az adófizetés fejébe 8 A pénzláb azt mutatja meg, hogy adott országban egységnyi nemesfémből mennyi pénzérmét vernek. (például 1892-ben

Magyarországon 1 kilogramm színaranyból 3800 koronát vertek - így a pénzláb 3800 volt). A pénz fémtartalmát másféleképpen is kifejezhetjük. Az aranyparitás megmutatja, hogy egységnyi pénzt mekkora mennyiségű aranyra lehet beváltani. (például 1 dollárt 1/35 uncia aranyra lehetett beváltani 1938-ban) elfogadta, másfelől szállítóinak ezzel fizetett. A papírpénz azonban nem volt aranyra beváltható, ebben az értelemben nem volt az állam fizetési ígérete, kibocsátott mennyisége az állam pénzigényétől függött. Azt a pénzkibocsátási eljárást, amely a névérték és a fémtartalom eltérését eredményezi papírpénz mechanizmusnak, más néven kínai modellnek nevezzük. 9 A papírpénz mindaddig jól funkcionált, amíg a forgalomban lévő mennyisége nem haladta meg a forgalomnak az aranypénzen felüli pénzigényét. Amennyiben túl sok volt forgalomban, akkor az ezen pénzben kifejezett árak nőni kezdtek, a pénz inflálódott.

Thomas Gresham-ről, I. Erzsébet pénzügyi tanácsadójáról nevezték el azt a törvényt, amely szerint a rossz pénz (értsd névértékénél alacsonyabb fémtartalmú) kiszorítja a jót. Ez azt jelenti, hogy adott árak mellett a gazdaság szereplői szabadulni igyekeztek a névértékétől eltérő pénzektől. Így a tartalékolás funkciókat a „jó” pénz, a tranzakciós funkciókat a „rossz” pénz töltötte be. E pénzrendszerekben a tényleges pénz a nemesfém és az egyéb fém váltópénz volt. E mellett kvázi pénzként funkcionáltak a pénzhelyettesítők. A gazdaságban lévő pénz mennyiségébe értelmezhetünk egy