Jogi ismeretek | Római jog » Római jog I

Római jog I. Bevezetés, a római jog külső története (28) 101. Miért tanulunk ma is római jogot? 1. A római jog fogalma - A rómaik a maguk jogát ius civile (ünnepélyesebb formában: ius Quiritium) kifejezéssel illeték = államot alkotó polgárok (cives, Quirites). Később a középkorban a ius Romanum megjelölés váltotta fel a korábbi ünnepélyes formát. (ius civile - polgári jog, ius Romanum - római jog) - Történeti értelemben: az ókori Rómában hatályban volt jogszabályok összessége. (A római jog legrégebbi összefoglalása: Kr. e V sz XII táblás törvény, továbbá Kr u VI sz iustinianusi törvénykönyvek.) A római jog nemcsak az ókori jogrendszer egyike, hanem a legfejlettebb és legismertebb ókori jog. - Tágabb értelemben: a római jognak részét képezi az a joganyag is, amely a római jogra annak középkori és újkori továbbélése, oktatása és tud. művelése során olyan szorosan ráépült, a római jog eredeti, antik

anyagától nem elválasztható. (E jogtud-i és jogszabályi anyag kidolgozását a bolognai glosszátorok kezdték meg a XI. sz végén, legmagasabb fokon pedig a XIX. sz-i német pandektisták dolgozták ki A középkor és koraújkor évszázadaiban Európa legtöbb országában hatályos volt. Ott pedig, ahol nem került sor az átvételére (Mo, Anglia), ratio scripta=jogtud-t jelentette.) - Szűkebb értelemben: a római magánjogot jelentette (ius privatum romanum), amely az ókorban a legnagyobb jelentőséggel bírt. Az a joganyag, amely alapvetően a magánszemélyek egymás közötti személyi és vagyoni viszonyait szabályozza. (A közjog (ius publicum) áll szemben vele, amely az államra vonatkozó, az állammal kapcsolatos szabályokat jelenti.) 2. A római jog oktatása Kr. u II sz-ban Gaius (jogtudós és jogtanár) Institutiones c tankönyvének átdolgozásaiból tanulták a jogtud. alapelemeit a későcsászárkori jogiskolákban I Iustinianus császár

utasítása alapján készült a hivatalos alaptankönyv, Institutiones seu Elementa, mely Gaius művére épült. Iustinianusi törvénykönyv még: Digesta (v Pandectae) (A középkori európai egyetemeken az institúció- és a pandekta-tanfolyamokat alkalmazták. A XX. sz elejétől már csak az előbbi él tovább) 3. A római jog tulajdonságai - Szilárd, dogmatikai alapokat ad, bevezetésül szolgál a mai modern jognak, főképpen a polgári jognak, mely viszonylag egyszerű, világos rendszerű, nincs kitéve változásoknak, így a modern jogrendszer jelentős részének tekinthető. - Fejleszti a jogászi gondolkodás kialakulását. - Szemléletes, tömör reguláival segíti a modern jogban bonyolultan megfogalmazott szabályok megértését. - Arra nevel, hogy a jog nem társd-i értékek és célok nélküli §-halmaz. Legfőbb célja: igazságosság és méltányosság érvényre juttatása (jogbiztonság). - Segít az európai típusú jogrendszerek megismerésében.

Nemzetközi jogászi szaknyelvként lehet felfogni. (Európa jelentős részén a római birodalom korában, a középkoron át a XVIII sz-ig - ius commune Europaeum-ként - hatályban volt. 200 évvel ezelőtt indult meg a nemzetközi jogrendszerek tömeges kialakulása, így a felépítendő új ius c. E alapját a római jogban találjuk meg.) 102. Az institúció- és pandekta- rendszer (min tétel) 1. A rendszerek jellemzői: a.) Gaius tankönyve: a római jog institúcióit 3 fő részre osztotta: - személyek (personae) - személy- és családjog; - dolgok (res) - vagyonjog, mai értelmében: dologi jog, öröklési jog és kötelmi jog; - keresetek (actiones) - polgári eljárásjog. b.) Iustinianusi tankönyv: az előbbi rendszer további rendezésére törekedett, pl: a kötelmek négy csoportba sorolása: contractus, quasi contractus, delictum, quasi delictum. c.) Mai institúció-rendszer: a korábbi kettő rendszerező munkájának továbbfejlesztése A római jog

tananyagának Gaius által megalkotott és az Intitutiones révén áthagyományozott rendszere. Tagolása: eljárásjog - személyi jog (elkülönítve benne a családjog), dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog. (Vigyázat!, nem azonos: institutum - institutio, jogintézmény institúciók) d.) Pandekta-rendszer (az institúció-rendszer sokáig ezt, a XIX sz-ban önállóvá vált jogrendszert követte). Részei: - magánjog ált része (a személyi joggal együtt), dologi jog, kötelmi jog, családjog, öröklési jog. E rendszernek köszönhető, hogy a polgári eljárásjog az anyagi magánjogtól elválva önálló jogág lett (amely már a közjogba tartozik). 2. Hatásuk a polgári törvénykönyvekre Az eredetileg csak didaktikai célú institúció rendszer a mai modern polgári tvkönyvek alapját képezi. Pl: Code civil (1804), osztrák polgári tvkönyv (1811), svájci (1907), új olasz (1942), Mo-i Magánjogi tvjavaslat (1928), Ptk. (1959) A német BGB (1900) ezzel

szemben a pandekta-rendszerre épült, szerkezete hasonló a többi korabeli kódexhez, ám különlegessége az ált. rész 103. A római jogtörténet korszakai, ált jellemzőik Mindenek előtt: nehéz helyesen felismerni a nagy tört-i korszakok határait. Figyelemmel kell lenni az államformák, az uralkodó dinasztiák változásaira, egyéb (gazd-történeti, szellemtörténeti, stb.) aspektusokra Az alapvető tört-i filozófiai kérdés: miként kell vélekedni a tört-ről? Hegel szerint a tört. dialektikus, tézis-antitézis- szintézis hármassága, tehát racionális folyamat, amelynek mozgatórugója a világszellem. Ezzel ellentétben Friedrich Carl von Savigny szerint a tört. fejlődését a népszellem határozza meg, itt inkább organikus fejlődési folyamatról van szó. A kettő szembeállítása: a tört vagy rendszeres módon leírható folyamatnak, vagy véletlenszerű események sorozatának tekinthető. A római jog történetének korszakolása több

szempont alapján: a) Gazdasági fejlődés szempontjából 2 nagy korszak: - kisparaszti, patriarchális (házközösségi) korszak Kr. e III sz-ig, melynek jellemzője a latifundiumokkal rendelkező római arisztokrácia vezető szerepe volt. - „kereskedelmi korszak”, melynek fellendülő, virágzó és hanyatló szakaszait különböztetjük meg. b) Az állam és a jog változása szerinti periodizációról van szó. - Az államformák tekintetében: 1. királyság (regnum), 2 köztársaság (libera res publica), 3 császárság (imperium) - A római jog belső fejlődése szerint 4 nagy időszak: 1. civiljog (Kr e IV sz-ig), 2 civiljog és praetori jog (Kr e III-I sz), 3 kétféle jog összeolvadása (Kr. u I-II sz), 4 császári jog (Kr u III-VI sz) - A jogtud. fejlődés szerint: Mint önálló diszciplína (iurispudentia) az ókori Rómában jelent meg, Később fokozatosan kibontakozott, a principátus idején aprólékos kidolgozást nyert. - Archaikus jog: Róma

alapításától Kr. e III sz-ig, kezdetleges, jórészt paraszti életviszonyoknak megfelelő jogrendszer. - Preklasszikus jog: Kr. e III sz-tól az I sz végéig, magán- és közjog alapjainak lerakása - Klasszikus jog: Kr. e I sz végétől a III sz közepéig, tökéletesítik és részletekre kidolgozzák a magánjog intézményét. - Későcsászárkor joga: Kr. u III sz közepétől VI sz-ig, válságok, a római jog egyszerűsödése a dominátusi államformában. Két szakasza: - Posztklasszikus kor: Kr u VI sz. első feléig tart, valamint - Iustinianusi jog: I, Iustinianus uralkodásának idejére esik (527565) - Egyéb megkülönböztetés (Bonfante, De Francisci, Volterra szerint) 3 nagy korszak: 1. a városállam régi civiljoga (Kr e 553-202) a Karthágó fölötti döntő győzelemig tart; 2 a Róma központú birodalom kora (Kr. e 202 - Kr u 235) Alexander Severus császár haláláig; 3. Jogegyesítés kora Iustinianus császár haláláig (565) 1. Az archaikus

Róma 1. Nemzetségi szervezet Róma alapítása: Kr. e 753 A királyság ideje két korszakra oszlik: - patriarchális nemzetségi forma = latin és szabin etnikumú pásztorkodó és földművelő közösség összeolvadása; - etruszk uralom ideje = ipar és kereskedelem gyors fellendülése, a hagyományos társd-i rend felbomlása. - A társd. alapegysége: nemzetség (gens) Ennek tagjait (gentiles) vérségi kapcsolat fűzte össze, eredetüket egy közös ősre vezették vissza. A nemzetség közös földdel (pagus), meghat családi és öröklési renddel bírt, egyben kultikus és névbeli közösséget (nomen gentilicium) is jelentett, amely maga törvénykezett tagjai felett. - A római család (familia) kezdetben házközösségben élő parasztcsalád volt. Ebbe mindenki beletartozott, aki a házban (domus) lakott: családfő (pater familias), feleség (uxor), gyermekek (liberi), rabszolgák (famuli). 2. A társd tagozódása Quirites: szabad állapotú, római

polgárjoggal rendelkező lakosság patríciusokra (ősi nemzetségfők - patres) , plebeiusokra (alacsony sorú köznép - plebs), cleinsekre (egyes patrícius nemzetségek alávetett helyzetű elemei) oszlott. A patriciusok és plebeiusok eredete: patr.= latinok, pleb= szabinok leszármazottai; másik felfogás szerint patr.= etruszkoktól és latinktól származnak , a pleb-ok eredete a környező szabad városok lakosságának bevándorlására vezethető vissza. Ellentéteik a köztársaság idejére élesedtek ki: a - nagyobb állatállománnyal és földdel, rabszolgákkal rendelkező - patr-ok könnyebben viselték el a hódításokkal járó terheket, mint a pleb-ok, akik sorra elszegényedtek. (Kr e V sz) Egy rétegük a kézműiparból és kereskedelemből szerzett vagyona segítségével több pol-i eredményt is elért. A belső ellentétek a Kr. e III sz-ra elsimultak A kliensek lényeges szerepet játszottak a gens gazd-i tevékenységében és katonai feladatokat is

elláttak. Kizárólag a gens fejének tartoztak engedelmességgel (obsequium=kíséret), így védelmét érezték (patronatus), viselték továbbá a nomen gentilicium-ot és részt vettek a gens kultikus cselekményeiben. 3. Rabszolgaság Veii etruszk város meghódításával (396) nagyszámú hadifogoly került be a római gazdaságba; elsősorban a családokhoz kerültek, helyzetük nemigen különbözött a pater familias hatalma alatt álló egyéb személyekétől. 2. Királykor, korai köztársaság (104) 1. A római állam Megnevezései: civitas (városállam), res publica (köztársaság), res populi (Cicero: a „nép dolga”), hivatalosan: senatus populusque Romanus (SPQR). A polgárok közössége több, egymással összefüggő szervezeti formába tömörült, pl.: 10-10 gens= 1 curia [„férfiak egyesülése”, a római állam szerveződésének legősibb egysége, melynek alapját a katonai beosztás képezte, de jogi és kultikus közösséget is jelentett.

Saját vezetője( curio) és papja (flamen curialis) is volt. Harcmodorukat az V sz elején a századok (centuriák) rendje váltotta fel.] Továbbá 10 curia=1 tribus (törzs, 3 volt: Ramnes, Tities, Luceres) 2. A királyság államszervezete Az ősi római államot (populus Romanus) 3 szerv alkotta: rex, senatus, comitia. a.) Rex: az állam legfőbb bírája, hadvezére és papja, a végrehajtó hatalom teljességének (imperium) birtokosa. Az etruszkok idején a curiak választották (lex curiata de imperio), korábban pedig az „istenek jelölték ki”. Ideiglenes távolléte esetén jogkörét a praefectus urbi látta el, halála után a következő király megválasztásáig a senatus tagjai vezették az államot, 5 naponként váltva egymást, mint interrexek. A király mellett lévő polgári tisztségviselők és főtisztek (pl.: lovassági parancsnokok - tribuni celerum) hivatalaik nem élték túl hosszú ideig a királyság bukását. b.) Senatus: a patr

nemzetségfők eredetileg 100 (a tribusok létrejötte után 300) fős gyülekezete = öregek tanácsa, a király tanácsadó szerve és az állami felségjog állandó hordozója, tagjait a király jelölte ki. c.) Comitia curiata: ősi népgyűlés, amely 30 curiaból állott és a Forum Romanum területén, a comitiumon gyűlt össze. Eredetileg csak patr-ok vehettek rajta részt, utóbb a pleb-ok is megjelenhettek rajta. Szakrális feladatokat látott el, de közjogi funkciója pontosan nem ismert. 3. A korai köztársaság államszervezete (104) Az utolsó etruszk király elűzése (regifigium - Kr. e 510) után egy új államforma a közt jött létre, melynek szervei: magistratusok, senatus, comitia. a) Magistratusok: az állami főhatalmat gyakorló tisztségviselők (a közt. korának főhivatalnokai). Munkájukért nem kaptak díjazást, jogukban állt lemondani (abdicare) tisztségükről, amelytől egyébként nem voltak megfoszthatók. Sajátossága: egy hivatali évre

való választás, a kollegialitás= e tisztséget rendszerint egyszerre több, egyenlő jogkörű főhivatalnok töltötte be. Csoportosításuk: - hatalmuk jellege szerint: impériummal és imperium nélküli, - feladatkörük szerint: rendes (állandó) és rendkívüli (magistratus ordinarii és extraordinarii), - hatáskörük szerint: nagyobb és kisebb főhiv-ok. Magitratus maior: consul, praetor, censor; Magistratus minores: aedilis, questor, tribunus plebis. Maiores: kiváltságuk volt a bíborszegélyű toga (toga praetexta) viselése és a díszes szék ( sella curulis) használata. (Ez utóbbi a Minores közül az aedilis curulist is megillette, így a főhiv-ok között a 4. felosztás: magistratus curules és non curules) A vesszőnyalábot (fasces) hordozó „állami testőrség” (lictorok) csak az imperiummal rendelkező főhivatalnokokat kísérte. Valamennyi magistr-nak lictorokból, írnokokból, hivatalszolgákból álló segédszemélyzet (apparitores) állt a

rendelkezésére, amely fizetésért (merces) dolgozott. Emellett a főhiv-nak informális tanácsa (consilium) is volt. A magistr minores mellett Rómában további kisebb (katonai és polgári) hivatalnokok is tevékenykedtek, így pl.: a nép által választott 24 tribunis militum (katonai magistr.), akik - légiónként 6-6 - a hadsereg főtiszti karát alkották; a 26 vigintisexviri (kisebb polgári hivatalok). Tisztségviselőik: - a 4 praefectus Capuam Cumas, akik 338-tól a praetor helyettesei, később 10 campaniai városban végezték jogszolg-t; - a tresviri capitales (v. nocturni), akik Róma 3 börtön- és éjjeliőre; - decemviri (st)litibus iudicandis, a szabadságperelben ítélkező 10 fős testület, - a tresviri monetalis, a pénzverők; - 4 fős quattorviri viis in Urbe purgandis és 2 fős bizottság (duoviri viis extra Urbem purgandis), akik a Városon belüli és kívüli közutak tisztaságáért voltak felelősek. - Az állami főhatalmat (imperium) a

királyon kívül több kül. magist gyakorolta Az imperium elemekre bontása: 1/ legfőbb polgári hatalom (imperium domi), amely csak a Város határán (pomerium) belüli területekre korlátozódott; 2/ falakon kívül a hadsereg főparancsnoka (imperium militiae); 3/ a jogszolgáltatás hatalma (iuristidictio); 4/ jog a népgyűlés összehívására és a tvjavaslatok előterjesztésére (ius agendi cum populo); 5/ jog a senatus egybehívására és tanácsának kikérésére (ius agendi cum patribus); 6/ büntetések és kényszerítő intézkedések kiszabásának joga (ius coercitionis). A főhat. átruházásáról szóló határozatot a populus Romanus a közt,korban is a comitia curiata keretében hozta meg (lex curiata de impero). - Hivatalnoki hatalom = potestas, melynek terjedelme kisebb-nagyobb is lehetett. A collegak azonos terjedelmű hat-mal (par potestas) bírtak és bármilyen ügyben önállóan, teljes jogkörrel járhattak el, sőt collegajuk bármely

intézkedésének végrehajtását intercessioval megakadályozhatták. Potestas jelentése: 1) auspiciumokat végezni (ius auspiciorum); 2) összehívni a népet vmilyen közérdekű ügy megvitatása céljából (ius contionem habendi); 3) tiltakozni collegaja döntése ellen (ius intercetendi); 4) hirdetmények kibocsátása (ius edicendi) csak a magistr. curulest illette meg. A) A rendes magistr-okat a kül. népgyűlések választották A tisztségre pályázók (candidati) megválasztásuk esetén kijelölt főhiv-ok (magistratus designati) lettek, esküt kellett tenniük és a hivatali idő lejártával ismét meg kellet esküdniük. Lehetnek: 1. Consul: a közt létrejöttével az állam élére 2 főhiv-ok került, akik kezdetben a hadvezér (praetor maximus), illetve a bíró (iudex), később pedig a consul nevet viselték. Imperiummal voltak felruházva, melynek alapján a rex végrehajtó hatalmát, valamint a hadvezéri, bírói jogkörét gyakorolták. A rex szakrális

feladatit a rex sacrorum (Ianus isten papja) látta el, a valóságos papi-pol-i hat-t idővel a 3 tagú főpapi testület (collegium potificium) feje, a pontifex maximus szerezte meg. 2. Praetor: a peres jogszolgáltatást végezte consulok helyett 367-től Imperummal rendelkezett, helyettesként gyakorolhatta a consulok többi jogosítványait. Eredetileg csak egy praetor működött, Kr. e 242-től azonban a praetor peregrinus tisztségének felállításával számuk 2-re, majd a közt. végéig 16-ra emelkedett Eleinte a 2 praetor mellé újabb collegakat is választottak. 3. Censor: Kr e 443-tól kezdve 5 évente 18 hónapra két censort választottak, akik ugyan magistr. maioresek voltak de mégsem rendelkeztek imperiummal Feladata volt: 1/ lefolytatni a lustrum (5 éves időszak) ideje alatt tartott választási, katonai és adózási célokat szolgáló összeírást (census), melynek során a polgárokat centuriakba és tribusokba osztotta be; 2/ összeállítani a senatorok

névjegyzékét (lectio senatus); 3/ biz. erkölcsrendészeti szankciókat alkalmazni (regimen v. cura morum); 4/ felügyelni az állami javakat (földek, középületek, közutak, közművek) és az állam nevében szerződéseket kötni az egyes vállalkozókkal. 4. Aedilis curulis: 367-ben létesítették e tisztséget (2, kisebb magistr) 1) Felügyeltek a középületekre és középítkezésekre (cura aedium); 2) rendészeti jogkört gyakoroltak (cura Urbis); 3) ellenőrizték a piaci árakat és biztosították a gabonaellátást (cura annonae); 4) gondoskodtak a nyilvános játékok megrendezéséről (cura ludorum). Csak potestassal rendelkeztek - volt ius edicendije és iurisdictioja, bírságolási, zálogolási és lefoglalási joga. 5. Quaestor: 447-ben létesítették 2 feladata volt: a consulok pü-i beosztottjaként a Saturnustemplomban elhelyezett államkincstár (aerarium Saturni v populi Romani) és levéltár (tabularium) felügyelete. 6. Néptribunus: Kr e 494

Viselőinek (tribuni plebis) személye a Városon belül szent és sérthetetlen (sacrosanctus) volt. [Ellentétben: akire a néptribunus kezet emelt, azt sacernek (közösségtől elkülönítettnek) tekintettek, akit bárki szabadon megölhetett.] 1/ Jogukban állt összehívni a plebs üléseit, később a senatusét is; 2/ a magistr-ok intézkedéseit vétójoggal megakadályozni; 3/ támogatást ill. menedéket nyújtani a plebs patr-ok által üldözött tagjainak (ius auxilii, refigium). Számuk előbb 2, majd 10-re emelkedett (449) 7. Aedilis: a pleb templomok őrei voltak, 367 után pedig a tribuni plebis segítőtársaiként a plebs levéltárát és pénztárát kezelték. A 2 aedilis plebis - a bíráskodástól eltekintve ugyanazokat a jogokat gyakorolta, mint a aedilis curules B) Rendkívüli magistr-ok Csak különleges esetben, kinevezés (és nem választás) alapján működtek., csak megszabott időtartamra és meghat. feladat elvégzése céljából Kik lehettek?:

interrex, praefectus urbi, decemviri legibus scribundis, tribuni militum consulari potestate) Legjelentősebb közülük az imperiummal rendelkező bíró volt: Dictator: akit az egyik consul jelölt ki a senatus egyetértésével, de a Ngy véleményének kikérése nélkül, s ez ellen consultársa nem élhetett intercessioval. Legfeljebb 6 hónapra a főhat. teljessége (summum imperium) illette meg Maga nevezte ki helyettesét, a lovasság parancsnokát (magister equitum). b) Senatus: biztosította a római állam folyamatos működését. Idővel a hivatalviselt magistrok tanácsává lett, melynek névsorát kezdetben a consulok, majd a lex Ovinia után a censorok állapították meg. A senatus tagjai (senatores) közé később gazdagabb pleb-ok is bekerülhettek, de valószínűleg csak a patr-okat illete meg a patres megszólítás, míg a plebokat conscriptinek (összeírtak) címezték. Feladatai: 1. meghatározta a külpol-t és a hadügyeket, 2. ellenőrizte az

államháztartást, 3. felügyelte a szakrális szférát, 4. irányította a közig-t és az igazságszolg-t, 5. a magistr-okok keresztül befolyással volt a belpol-ra A Ngy-en elfogadott tv-ek eleinte csak akkor léptek hatályba, ha az atyák tekintélye (auctoritas patrum) szentesített őket, ez jóváhagyás után a lex Publilia Philonis (339) óta előre kikérhetővé, majd csak formalitássá vált, a senatusnak továbbra is megvolt a joga, hogy alkotmányosság szempontjából felülbírálja a tv-eket. A senatus határozatai (senatus consulta), amelyek csak tanácsok voltak a magistr-oknak (végrehajtóknak), mégis tverővel rendelkeztek. c) Népgyűlés (Ngy): a populus Romanus szervezeti egységeinek megfelelően a comitia curiata, centuriata v. tributa formájában hívtak össze A comitiak sajátossága volt, hogy rajtuk vitának nem volt helye. A Ngy a magistr kérdésével (rogatio) feltett tvjavaslatról igennel v. nemmel szavazott, eleinte nyilvános, majd 139-től

titkos formában Utóbbihoz a cseréptáblákat (labellae) használtak, amelyekre a VR (uti rogas=ahogy kérdezed, igen) ill. az A (antiquo=ragaszkodom a régihez, nem) jeleket írták rá. Büntetőügyben a polgárok 3féleképpen szavazhattak: C (condemmo=elítélem), A (absolvo=felmenten) és NL (non liquet=nem világos). - Comitia curiata: adta meg a felhatalmazást a főhat. gyakorlására, később pedig a censori hivatal viselésére is (lex curaiata de potestate censoria). Egyre inkább csak szakrális feladatokat látott el. Rendszerint a pontifex maximus elnökölt rajta (elnevezése: comitia calata), a consul v. a praetor pedig csak akkor,ha hat-mal való ünnepélyes felruházás céljából gyűlt össze. - Comitia centuriata: - ugyan eredete a Servius Tullius-féle reformhoz kapcsolódik bizonyíthatóan csak a Kr. e V sz közepétől működött A comitia centuriakra (katonai századokra) osztott, 17-60 év közötti férfi lakosság (patr., pleb) gyűlése volt,

amelyet a Város falain kívül, a campus Martiuson tartottak Funkciói: 1/ a magistr. maiores megválasztása, 2/ tvhozás, 3/ hadüzenet és békekötés jóváhagyása, 4/ büntetőbíráskodás államellenes bcs-ek, ill. a polgárok főbenjáró bűnügyei tárgyában. - Comitia tributa: területi egységek szerint összehívott Ngy. eretede úgyszintén a S T nevéhez fűződik, aki - a hagyomány szerint - először osztotta fel Róma területét tribusokra. [Eredetileg 4 városi (t. urbane: Suburana, Palatina, Esquilina, Collina) és 16 vidéki (t rusticae) tribus létezett; előbbiekben az alacsonyabb néprétegek (vagyontalanok, felszabadítottak) foglaltak helyet, utóbbiakban a birtokos patr-ok. A vidéki t száma 31-re emelkedett. (Ám a császárkorban vmennyi t átadta helyét a regióknak) A választásokon minden t-nak 1 szavazat volt.] Ettől kezdve polgári jellegű Ngy-nek tekintették, amelyet a falakon belül a forumon tartottak. Feladatai: 1) a magistr minores

megválasztás, 2) tvhozás, 3) szövetség kötése külföldi államokkal és uralkodóikkal, 4) tvkezés nem pol-i természetű ügyekben. - Concilium plebis: ezen a Ngy-en egyedül a plebs tagjai vehettek részt. Határozatai (plebiscita) Kr. e 287-ig csak a plebsre, később viszont a populus Romanusra is vonatkoztak Elnöke a tribunis plebis volt, aki csak ilyen formában hívhatott össze Ngy-t. A tribusok alapján szerveződött, ezért többen feltételezik, hogy a lex Hortensiat követően ez a Ngy. összeolvadt a comitia tributaval. (4. Itália területe az archaikus korban Az itáliai városállamok (civitates, polgárjog, polgárság, város) egy közp-i településből (oppidum, vár) és a hozzá tartozó földterületekből (ager) álltak. A rómaiak ezzel szemben szakrális-államjogi alapon a földek öt fajtáját különböztették meg: 1. Ager Romanus - Róma városához (Urbs) tartozó földterület, határa a királykor óta a 6 mérföldkőnél vol, amelyen

kívül a legfontosabb közjogi aktusokat (pl.: comitiak és auspiciumok tartása, dictator kinevezése) már nem lehetett lefolytatni. Tk=római fennhatóság alatt álló összes földterületek felosztása: közföldek (ager publicus) és helyi közösségek (fora, conciliabuta), ill. a hódítások során bekebelezett városok (oppida) 2. Ager Gabinus - Gabii latin város terület, ugyan nem volt római föld, mégis lehetett rajta auspiciumokat végezni. [A római földek további csoportosítása: római állam tulajdonában álló földek (ager publicus) és a magánszemélyek kezében lévő földek (ager privatus). A terület felmérése és kijelölése szerint: a magánszemélyeknek (ager divisus et adsignatus), és a közösségeknek kiosztott (ager mensura comprehensus), valamint a csak természetes határokkal övezet állami föld (ager incertus). 3. Ager peregrinus - Rómán kívüli vidékeken az idegenek, peregrinusok földje; azon államok területe, amelyek létét

Róma szerződésekkel elismerte (latikon és a többi szövetséges városai). 4. Ager hosticus - Rómával szerződéses viszonyban nem álló népek, az ellenségek területe 5. Ager incertus - ismeretlen, bizonytalan vidékek) 5. A patr-ok és pleb-ok küzdelmei a tvhozás tükrében A két fő társd-i osztály küzdelme - kompromisszumos alkotmányjogi megoldások révén megteremtette a plebs pol-i jogegyenlőségét. a.) 494 - a plebs tiltakozása (első kivonulás a Szent Hegyre), melynek eredménye a tribuni plebis tisztségének létrehozása, amit 449-ben, a 2. secessio után - a vitatható - leges Valeriae Horatiae erősítettek meg. b.) 445 - patr-ok és pleb-ok közötti házasodás; lex Canuleia de conubio tette lehetővé, ezt korábban a XII. táblás tv tiltotta meg c.) 444 - katonai parancsnok (tribunis militum) pleb is lehetett, consuli jogkörrel (consulari potestate) ruházták fel. d.) 367-366 - leges Liciniae Sextiae:: - csökkentették a pleb-ok

adósságterheit, - 500 iugerumra korlátozták a közföldekből az egyes polgárok által elfoglalható területet, - előírták, hogy az egyik consult a plebsből kell választani, - az igazságszolg-i hat-ként felállították a praetori tisztséget, amelyet egy ideig csak patr-ok tölthettek be. e.) 326 - lex Poetelia Papiria de nexis: enyhítette az adósrabszolgaság szigorát (megtiltotta az adós megölését és a bilincs használatát). f.) 300 - lex Ogulnia (plebiscitum volt): lehetővé tette pleb-ok jelölését a főpapi tisztségekre, így a plebs a pontifexek testületébe is bejuthatott, de pontidex maximusszá pleb. először csak 254-ben lett Coruncanius személyében. g.) 300 - lex Valeria de provocatione: a római polgárok a magistr-ok ítéletei ellen domi (a Város határán belül) a Ngy-hez fellebbezhettek. A provocatio jogát militiae csak a leges Porciae óta lehetett gyakorolni. h.) 287 - lex Hortensia: a plebiscitumokat az egész populus Romanusra

kiterjedő hatállyal ruházták fel. 104. A késői köztársaság korának államszervezete (előzmény a 103 tételben) 1. A római birodalom létrejötte A római állam szerveinek a kései közt. idején már egész Itália, sőt a gyarapodó provinciák igazgatását is el kellett látniuk. A római birod (imperium Romanum) kialakulása évszázadokat vett igénybe. A hatalmas területeket azonban Róma még mindig a városközpontú állam modellje szerint kormányozta, így 3 főrésze: Róma városa, Itália és a provinciák. 2. Róma városállama A eddigi városállami intézmények egyre nehezebben tudták betölteni eredeti rendeltetésüket, a senatus nem volt többé képes hatalmát a régi módon érvényesíteni a főmagistr-okkal szemben. (A változtatás igénye többször megjelent, de Caesar és Augustus fellépéséig nem voltak sikeresek.) a) magistr-ok szerepe: továbbra is 2 consul vezette az államot. A praetor mellé már Kr e 242-ben collegat állítottak,

az előbbit praetor urbanusnak, az utóbbit praetor peregrinusnak hívták, kinek meg volt a joga arra, hogy eldönthesse a ius gentium alkalmazásának címén a civiljog v. a peregrinusjog normáit kövesse (Egyre több az idegen bevándorló, főleg kereskedők.) Továbbra is működtek az aedilis curulisek (2, rabszolga- és igasbarompiac f.), questorok, censorok és a plebeius főhiv-ok (az utóbbit patr-ok is betölthették, pl. Gracchus-fivérek) A magistr tisztséget elsősorban a vagyonos és előkelő családok tagjai szerezhették meg, a lex Villia annalis (Kr. e 180), majd a lex Cornelia de magistratibus (82) szerint az egyes tisztségeket meghat. sorrendben és életkorban kellett viselni (cursus honorum): 1) quaestura 30 évesen, 2) aedilitas v. tribunatus 37 évesen, 3) praetura 40 évesen, 4) consulatus 43 évesen, 5) censor és dictator kizárólag consulviselt személy lehetett. A tisztségek viselése között legalább 2 évnek kellett eltelnie (Ezzel

biztosították, hogy tapasztalatlan ne tölthesse be a tisztségeket és leszűkítették a pályázók körét.) Gyakoribbá vált a magistr-ok éves főhatalmának meghosszabbítása (prorogatio imperii), de magánembert is felruháztak ilyen tisztséggel (privatus cum imperio, pl. Pompeius Magnus). Mivel pedig fizetést nem kaptak, de a költségek elvitte vagyonuk nagy részét, szolgálatuk leteltével mint promagistratusok (proconsul, propraetor) 1-1 provincia élére kerültek helytartónak. Később ennek a Sulla-féle alkotmányreform (Kr e 81) intézményes keretet biztosított. Triumviratus felállítására is sor került: 3 államférfi magánegyezségén alapult: I. Triumviratust (Kr e 60) (Iulius Caesar, Pompeius és Licinius Crassus) C számolt fel egyeduralkodóként. II. Triumviratust (Kr 43) (Aemilius Lepidus, M Antonius és Octavianus) már jogszab (lex Titia) hozta létre, ebből O. került ki győztesen Tagjait a rendelkezés 5 évre ruházta fel a tresviri

reipublicae constituendae hat-t eredményező jögkörével, melyet további 5 évre meghosszíbbíthattak. [Cascellius a II T idejét „tv-en kívüli állapotként” jellemezte] b) Senatus szerepe: az egész közt. korában az államelmélet központja és annak legfőbb irányítója maradt. Tagjainak számát Sulla 600-ra, Caesar 900-ra emelte és megkezdte feltölteni módosabb itáliaiakkal. A Ngy-ek formális szerepe mellett a legfőbb államhatalmi szervvé vált. A senatorok szükségállapot esetén a senatus consultum ultimumhoz folyamodtak, amely tejhat-t adott a magistr-oknak a szükséges intézkedések megtételére, kizárva az intercessio és a provocatios lehetőségét. c) Ngy-ek szerepe: ténylegesen utóbb csak a comitia centuriata (tvhozás) és a tributa működött, egyre inkább háttérbe szorultak. 3. Itália jogi szervezete Kr. e 286-ra a katonai hódítások és a szövetségi szerződések követeztében a rómaiak egész Italiát (Rubicon folyóig)

uralmuk alá hajtották. 2 eltérő jogállású részre oszlott: ager Romanus és ager peregrinus alapján. Az I sz-ban a szövetséges államok egy része fellázadt a rómaiak ellen: Marsus-háború (Kr. e 90-88) során Itália népei fokozatosan nyerték el jogaikat. [A lex Iulia de civitate Latinis et sociis danda (90) alapján először a Róma mellett kitartó szövetségesek lettek római polgárok, később a lex Plautia Papiria (89) a Pótól D-re élő népek számára, a lex Pompeia de Transpadanis (89) a Gallia Cisalpina peregrinus lakosságának, majd a lex Roscia (49) a Pótól É-ra fekvő közösségeknek biztosította ezt a jogot.] (Csoportosításuk: A./ Itáliai földek (ager Romanus): Az előbbi területen élő lakosok római polgárok voltak, ám az itáliai lakosok egy része csak korlátozott tartalmú latinjoggal bírt, többségük pedig nem rendelkezett a rómaiak részéről de iure elismert jogképességgel. Területe a pun háborúk kezdetén már magába

foglalta Latium és Campania nagy részét, D-Etruriát, s ált-ban KözépItáliát. (- Rómával szövetséges latin városok (pl. Nomendum, Pedum) lakosságát Kr e IV sz-ban már felruházták a teljes polgárjoggal: római polgárok vagyonjogi (commercium), házassági (conubium) és szavazati képessége (suffragium), területükön pedig vidéki tribunosokat alakítottak ki. Oppida civium Romanorumnak, majd - a II sz-tól - municipia civium Romanorumnak neveztek, számuk folyamatosan növekedett. - Egyes közép-itáliai városállamok lakói „félpolgárjogot” nyertek, amelyből csak a vagyonjogi képesség volt meg. E városok önállóak maradtak, de külpol-jukat alá kellett rendelniük Rómának. Ennek a közösségnek 2 fajtája volt: a) municipia civium Romanorum (pl. Terracina, Fondi) lakói eredetileg nem voltak rómaiak, de megtarthatták a területük feletti önk. jogát Saját magistr-uk (duoviri, aedilas) és tanácsuk (ordo decurionum) volt és saját

comitiajukon önálló tv-eket hoztak. Később megszerezték a teljes polgárjogot b) praefecturae (pl. Antium, Privernum) élére a praetor urnabis helyetteseket delegált az igazságszolg. elvégzés céljából A III sz végétől Rómából évente választott perfectusokat küldtek, akik tejhat-ú helytartóként kormányozták a városokat. 89 után a praefecturák Itáliaszerte municupiumokká váltak - A szövetséges területek határvidékein kisebb római települések (pl. Ostia, Tarracina) jöttek létre (colonaie civium Romanorum), melyeknek lakosai teljes jogú római polgárok voltak. 300 családból, azaz 30 curiaból állta; a római coloniák kezdetben nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy önálló helyi igazgatásuk legyen, ezért Róma részét képezték. A II sz-tól az újabb telepeiket már 3-5000 fős lakosságszámmal telepítették (pl. Parma, Luca) - később a provinciákon is megjelentek -, a római coloniák ekkor kezdték átvenni a latin coloniák

szervezetét: magistr-ok (praetores, praefecti, duoviri) és tanácsok (ordo decuronium) vezetése alatt működtek, önálló comitia tributával. B/ Idegen földek (ager peregrinus): nem képezték a római állam tulajdonát, így római magántulajdon sem állhatott fenn rajtuk. Lakosai nem voltak római polgárok, kivéve az itt létesített coloniae Romanae lakosait. A Rómával szövetséges idegen népek (socii) közül kiemelkednek a latinok, akik civiljogi szempontból jogokkal rendelkeztek. A latin városállamok (nomen Latinum) egymással és Rómával nyelvi, szokásbeli és szakrális közösségben éltek, (Kr. e 493 szövetségük) A latin szövetségek (socii Latini) saját jogát Róma eleinte egyenrangúnak ismerte el a magáéval, de a latin háború (341-338) arra késztette Rómát, hogy a latinjogot „másodfokú állampolgársággá” fokozza le. [Csoportosításuk: a/ A 338 után is önálló latin városok (pl. Tibur) elnevezése: municipia (Latina);

önálló tisztségviselőkkel, tanáccsal, vagyonjogi és házassági, valamint elvándorlási joggal (ius migrandi). b/ Latin szövetség, latin városállamok által alapított coloniák (pl Cora, Norba) elnevezése: coloniae Latinae. Rómához való viszonyát nem szerződéses, hanem formula coloniae szabályzta, melynek értelmében a külügyeket leszámítva teljes önk-tal rendelkeztek. c/ Róma által alapított coloniák (pl. Beneventum),melyeknek lakosai nem rendelkeztek teljes polgárjoggal, bár ezeket is coloniae Latinae-nak hívták, jóllehet nem tartoztak a nomen Latinumhoz. C/ Itáliai szövetségesek (socii Italici): A szövetséges nem latin törzsek területein lakók nem rendelkeztek római polgárjoggal, de később némelyikük municipiummá v, praefecturava vált, többségük azonban megmaradtak peregrinus közösségnek, de később 89 után felemelkedtek a municipia civium Romanorum sorába.) 4. A provinciák jogi szervezete A provincia eredetileg egy

imperiummal rendelkező magistr. (későb questor ill, promagistratus) működési területét jelentette, melyet a senatus jelölt ki a számára. (Később ezt az elnevezést az Itálián kívüli meghódított területekre alkalmazták.) Lakói részben Róma szövetségesei (peregrini foederati, pl Karthágó), részben szabadságukban meghagyott városok (civites liberae pl. görög poliszok), részben legyőzött idegen népek (peregrini dediticii, pl. gallok) voltak A helyi igazgatást a provinciai rendtartás (lex provinciae) szabályozta, melyet a hódító hadvezér és a senatusi bizottság állított össze. A tartományi földek megmaradtak idegen földeknek, mégis római területeknek számítottak. a) A római kormányzat feladatait az első tartományok (pl. Sicilia, Sardinia, Corsica, Hispania) élén még rendes főhiv-ok látták el, akiket Kr. e 81-ben véglegesen felváltottak a hivatalviselt magistr-ok (proconsul, propraetor). A helytartókat, - akik imperiumuk

alapján provinciai edictumokat is kibocsátottak - általuk nevezett helyetteseik (legati) ill. a melléjük beosztott questorok segítették a tvkezési kerületekre (conventus) osztott provinciai polgári, katonai, püi igazgatásban. b) a helyi igazgatás többnyire megmaradt az egyes közösségek hatáskörében, melyeknek 3 fő csoportja létezett: a) civitates 1. szövetséges peregrinus városok (foederatae), 2 önk-tal és adómentességgel bíró p. városok (liberae), 3 adófizető p városok (stipendiariae v, tributariae); b) municipia 1. római polgárjogot nyert p városok (civium Romanorum) 2 latinjogot nyert p. városok (Latinorum), c) - betelepült római polgárok coloniai (Civium Romanorum pl. 122-ből Iunonia, Karthágó mellett), - latinjogű coloniak (Latinorium pl 177ből Carteia) 105. Ius, fas, mos 1. Társd-i normák az archaikus kor elején A mai értelemben vett jogi normák (parancsok) még nem határolódtak el élesen a vallási és erkölcsi

normáktól. [Ugyanez megvolt a görög (inkább erkölcs) és a zsidó (vallás) világban is Mos (mores maiorum,): „az ősök szokásai” olyan komplex normarendszer, amely ált., differenciálatlan, vallási-erkölcsi-jogi normák rendszere volt. (1) 2. A jog önálló normarendszerré válása A komplex, ősi normarendszerből fokozatosan önállóvá váltak a jogi normák, így kialakult - a vallási és erkölcsi normáktól egyre inkább önállóvá vált - szokásjog (consuetudo). A normák betartása nemcsak elvárható, de megszegésük büntethető is volt: a szabályok kötelező erejűekké váltak. XII. törvény (Kr 451-450): néhány szabálya még rendelkezik szakrális jelleggel, de rendelkezéseinek többsége olyan tiszta formában mutatja meg az ókori jogrendszer sajátosságait, amilyenre nem találunk más írásos példát e korból. (A jogot abban a formájában, ahogyan azt a mai napig ismerjük, a rómaiak „találták ki”.) 3. A jog fogalmának

differenciálódása a) A ius szó jelentésének fejlődése − A ius szó alatt eredetileg a forum Romanum egy konkrét helyét értették, ahol a praetor tvkezett. (in ius vocatio= a praetor színe elé hívják az alperest) Itt zajlott a per első szakasza: in iure eljárás. − Egy másik elvontabb jelentése: vmely magatartás jogszerűségére vonatkozik (szembeállítva az iniuriaval, jogsérelemmel). Pl aki az éjszakai tolvajt megölte, az iure (jogszerűen) cselekedett, az alaptalanul perlekedő személy, pedig iniuriat (jogsérelmet) követ el. − Miután a ius fogalmát el tudták vonatkoztatni a magatartás ténylegességétől, kialakult a ius elvont, alanyi jogi és tárgyi jogi fogalma is. b) A ius civile (ius Quiritium) A ius tárgyi jog fogalma már a közt. idején differenciálódásnak indult Civiljog alatt kezdetben a polgárok (cives) közösségeként felfogott római városállam sajátos jogrendszerét értették, amelynek írott formája a XII. táblás

tv (E jogrendszer ellentéte a ius peregrinorium, pl. athéni jog) Továbbélését megtaláljuk a „polgári jog” kifejezésben 4. A vallási normarendszer fejlődése Az istenek jogainak tiszteletben tartását (jogok megsértése= nefas) egyre élesebben elhatárolták a jogszab-ok betartásától. Fas: minden olyan magatartás, amely az isteneket nem sérti; mindaz, ami istenséget és a neki szentelt dolgot megillette. Később csak a vallási normák összességét értették rajta, szembeállítva a jogi normákkal. 5. Az erkölcs mint önálló normarendszer Mos: az erkölcsi normák önálló rendszere. E szó alatt gyakran a szokást, szokásjogot is értették. A censori jogalkalmazás alakította ki a mos sajátságos, sui generis fogalmát, ami nem volt azonos a szokásjoggal: biz. olyan társd-i normákat tartalmazott, amelyek sem a ius, sem a fas körébe nem tartoztak. Normáinak megtartására a censor felügyelt, s azok megsértését büntető intézkedés

(nota censoria) kiszabásával torolta meg. 6. A jog erkölcsi megalapozottsága A római jogtudósok a jogról úgy vélekedtek, mint amelynek saját keretei és határai között az igazságosságot (iustitia) kell megvalósítani. Nemcsak erkölcsi, hanem jogi parancs (praescriptum iurus) is előírja az emberi élet 3 alapszabályát: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere = „tisztességesen élni, mást meg nem sérteni, mindenkinek megadni azt, ami őt megilleti.” 106. A praetor tevékenysége; ius praetorium, ius honorarium (min tétel) Ius praetorium: Kialakításában döntő szerepet játszottak a praetorok. A legfőbb állami tisztségviselőket - így a praetorokat - sem illete meg a tvhozás (legislatio) joga: praetor ius dicere potest, facere non potest = „a praetor csak szolgálhatja, de nem alkothatja a jogot”. (A főmagistr-ok azonban az imperiumuk alapján végzett tvkezés (iurisdictio) keretében új joganyagot alakítottak ki, a ius

honorarium elnevezést kapta.) A praetor olyan jogsegélyformák alakított ki, amelyek nem támaszkodtak a civiljogi szabályokra, ezzel többnyire a szokásjogot jutatta érvényre szembehelyezkedve (contra legem) a civiljoggal. (A praetor a senatusnak pol-i felelősséggel tartozott, emiatt kezdetben csak biz. nem peres jogsegélyformákkal segítette a civiljog fejlődését, pl. p parancs biz tevék abbahagyására) Mivel a tvkezés szabályai nem voltak pontosan meghatározva, a praetornak meg volt a lehetősége arra, hogy elősegítse v. korlátozza a civiljog érvényesülését A praetor peregrinust - városi collegájával szemben - egyáltalán nem kötötték a civiljog szabályai, így szabadon - hivatalosan a ius gentium alapján - alakította ki önálló, a polgárok és az idegenek között alkalmazott perrendjét, melyet a lex Aebutia de formalis (Kr. e II sz közepe) a római perjog sajátossága folytán az annak keretében elhelyezkedő anyagi jogi szabályokat

civiljogi erőre emelte, vagyis lehetővé tette a római polgárok egymás közötti jogvitáiban való alkalmazását a praetor urbanus fóruma előtt. E 2 forrásból (praetor urbanis, praetor peregrinus perrendje), valamint az anyagi jogszabokból alakulhatott ki idővel a preatori jog. = „az a jog, amelyet a praetorok vezettek be a civiljog szabályainak kisegítése, kiegészítése és kijavítása céljából”. (A XII. táblás tv szabályainak megváltoztatása élesen szemben állott a rómaiak szemléletében uralkodó konzervativizmussal. A civiljog határainak fellazítása - a praetori jog behatásának biztosítása érdekében - csak az ősi jogszab-ok formai érintetlensége mellett mehetett végbe.) A praetor évente kibocsátott hivatalos hirdetménye az edictum révén idővel fontos tényezőjévé vált a jogalkotásnak. (Cicero 2 egyenrangú jogként említi a civiljogot és a praetori jogot.) 107. Ius civile, ius gentium, ius naturale A késői közt.

korának jogrendszerét alapvetően továbbra is a ius civile határozta meg, amely mellett kifejlődött, majd megerősödött a ius praetorium. Ius civile: Róma spec. joga (sajátos jogi normáinak összessége), amely a római polgár vmennyi életviszonyát rendezte mind az állam, mind pedig polgártársai irányában. (Gaius vél.) Párja: ius gentium, ius naturale, ellenpárja: ius praetorium A ius civile az idők folyamán - a praetori jog használatának kibővülésével - a ius gentiumhoz és a ius naturalehoz képest egyre inkább a régi, merev, szigorú civiljogot jelentette szemben a hajlékony, rugalmas, méltányos praetori joggal. Kr. e II sz-tól a görög filozófia segítségével igyekeztek a civiljog határait fellazítani, így ennek révén jutottak el - az ideológiai alapot megteremtő - 3 alapvető kategóriához: ius aequitas, ius naturale és ius gentium. a) aequitas: polgárok közötti jogegyenlőség eszméje, az igazságos és méltányos

elbírálás. A bona fides (jóhiszeműség) a ius aequum szinonimájává vált, ellentétben a szigorú joggal (ius strictum). (A méltányosság fokozatai: - praetori jogalkotás=objektív ésszerűség és igazságosság, jogalkalmazás, - tulajdonképpeni méltányosság= humanitas (jóindulat), eltekintve a tv. ált szabályainak alkalmazásától.) b) ius naturale (természetjog): nem vezethető vissza római előzményekre. A term jog az ember természetes értelmén (naturalis ratio) alapszik, olyan életviszonyokra vonatkozik, amelyek az embernek az állatokkal való közös természetéből erednek. „A ius naturalet az emberek nem ronthatják le” (civilis ratio naturalia iura corrumpere non potest). Eleinte az Isten örök tv-ének tekintették, később Grotius világi alapra helyezte. c) ius gentium (népek joga): eredetileg a háború ás béke jogát jelentette, szakrális vonásokkal (ius fetiale - papi testület révén). Jelenti még a vmennyi népre

érvényesülő jogot is. A ius gentiun és a ius naturale közötti különbség: az előbbiben megtalálható a rabszolgaság intézménye, míg az utóbbiból hiányzott. A római birod-ban egyidejűleg 3 hatályos jogrendszer létezett: − Birodalmi jog elsősorban Itáliában, legfőképpen Rómában jutott érvényre, akár római polgárok közötti, akár r. polgár és peregrinus közötti vitában Magában foglalja a ius civilet és a ius praetoriumot, majd a jogrendszer differenciálódásával a ius publicumot és a ius privatumot. = tulajdonképpeni római jog − A helyi népjogok a római hódítás előtti időből erednek (pl. az egyiptomi család- és vagyonjog), ált-ban a meghagyott peregrinus bírói fórumok előtt érvényesültek, de a római bíróságok is alkalmazták. − A provinciai jog részei: a) a római jog egyes meghat. tartományokra v (kifejezett rendelkezéssel) az összes tartományra kiterjesztett szabályai, b) az egyes provinciák számára

kibocsátott, a helyi népjogokra is tekintettel lévő provinciai tv-ek, rendtartások (leges provinciae, pl. leges Rupiliar Kr e 131 Sicilia), c) tartományok helytartói hirdetményei (edicta provincialia). = nemzetközi magánjog csírái 108. A principatus államszervezete 1. A római állam szervei A császárság első felében a római államot 3 tényező alkotja: az uralkodó, a köztársasági intézmények és a birodalmi államszervezet. A) Az állam feje: princeps (a közt.kori princeps senatus elnevezésből eredt), Augustus tekintélye (auctoritas) a meghatározó, amelyen a császár hatalma alapult. [Ezen felül Octaviuanus (31-23) alk.jogilag is az állam élén állt, hiszen folyamatosan viselte az egyik consuli méltóságot.] Élethossziglan volt felruházva a a) tribunicia potestasszal (személyének sérthetetlensége, a Ngy. és a senatus összehívásának joga, vétójog); b) imperium proconsulareval (provinciák feletti legfelső kormányzat joga,

infinitum=vmennyire p-ra kiterjedt, maius= nagyobb volt a többi helytartóénál); c) imperator titulussal (a hadsereg főparancsnokaként, értelmezése homályos); d) egyben pontifex maximus is volt. Octavianus ezen felül megkapta az Augustus (felséges) melléknevet és a pater patriae (haza atyja). B) A közt-i alkotmány nem lett felszámolva, de egyre kevesebb és fokozatosan eltérő szerepet biztosított az állam hagyományos szerveinek. a) magist-ok: többsége továbbra is fennmaradt. Augustus alatt még a közt-i szervek választották meg őket, a császárnak azonban ajánlási joga volt (commendatio), ez egyet jelentett a kinevezéssel. E tisztségeket kizárólag a senatori rend tagjain viselték Consul: a rendes c-ok nem töltötték le hivatali évüket, helyükre az uralkodó újabbakat nevezett ki, igy katonai és pol-i jogosultságuk a császárhoz került; a hiv. elsősorban reprezentatív és jogszolgáltató feladatot töltött be. Praetor: a 18 közül

polgári ügyekben jogszolgálatot csak a p. urbanus és a peregrinus végezhetett, a többiek inkább büntetőügyekben ítélkeztek ill. az államkincstárt kezelték (pp aerarii) vagy korlátozott hatáskörökben jártak el (pl. hitbizonyítvány és gyámsági ügyekben) Censor: e hiv. már a principatus előtt megszűnt (Kr u 84) Aedilis curulis: a 6 főnyi testületben feladatuk a vásári rendfenntartás és bíráskodás. Quaestor: számukat lecsökkentették, ugyanakkor a város q. hatásköre kibúvült az aerariumra is. Felosztva maguk között a prinsepst, a consulokat és a senatusi provinciák helytartóit segítették. Tribunis plebis: 10-en maradtak meg, de szerepük egyre inkább csökkent, inkább polgári ügyekben ítélkeztek. b) senatus: lett az állami szuverenitás hordozója. A 600 senatort ugyan a császár jelölte ki (adlectio), a testület mégsem veszítette el pol-i irányító szerepét. mert 1 megmaradt a az államiság képviselőjének és 2. a

hatalomátruházással (senatus consultum de imperio) legitimálta az uralkodót. Feladatai: 1) 14-től a s választotta meg a magistr-okat és később 2) a tvhozás joga is az ővé lett (non ambigitur senatum ius facere posse - „nem kétséges, hogy a s. alkothat jogot”); korábbi hatáskörében: 3) kormányozta Itáliát, a senatusi provinciákat, 4) felügyelt az államkincstárra, 5) büntetőügyben, mint fellebviteli fórum ítékezett (cognitio senatus). c)Ngy-ek: tvhozási jogukat nem veszítették el, de szerepük formálissá vált (bár ez a folyamat már a közt-ban elkezdődött). Az utolsó lex rogata 96-ban született C) Birodalmi államszervezet: az új hivatalok (nova officia) kezdetben a princeps magánigazgatási egységei voltak, de fokozatosan bekerültek az állami adminisztrációba. A császár ezen kívül - barátaiból., rokonaiból - tanácsot (consilum) tartott fenn, amely komoly szerepet kapott a tvhozában és kormányzásban. a) igazgató

császári főhivatalnokok: részben a magistrok helyébe léptek, részben új feladatokat kaptak. aa) praefectus praetorio (2): - eredetileg a császári testőrség parancsnokai volt, - egész Itáliára nézve tvhkezési hatáskörrel rendelkeztek, - a princeps helyetteseként ítélkeztek a provinciai helytartóktól hozzá fellebbezett ügyekben, - ált. rendelkezéseket is kibocsáthattak Komoly szakértelmet kívántak tőlük. ab) praefectus urbi: imperiummal felruházott, polgári hivatalnok volt, akit a császár a senatorok közül választott ki. Feladatai: közrend fenntartása (custodia Urbis) arendőri egységek révén (cohors urbana), bíráskodás Rómában és a határtól számított 100 mérföldes körzetben. A korábbi aediles curules rendészeti és igazg-i szerepét vette át ac) további tisztségek: városi rendőrség és tűzoltóság parancsnoka, állam- és hadikincstár kezelői, birodalmi posta igazgatója. A cura Urbist és a censorok biz.

feladatait a curatorokra bízták: hadi ügyel felügyelője (c viarum), vízvezetékek f., középítkezések f, csatornák f (b. kancellária: a bir egységes kormányzását szolgáló hivatalok, 4 osztálya: 1/ naplók vezetése (a memoria), 2/ cs-i adm. személyzeti ügyei (ab epistulis), hiv levelezés, 3/ jogi beadványokkal fogl. (a libellis), 4/ cs-i magánkincstár (fiscus Caesaris) kezelése A hivatalvezetők az uralkodó szabadosai (liberti) voltak. Hadrianus idején (117-138) fokozatosan kiépült az állami közig. A legfőbb korm-nyzati szerv, - a senatus szerepét átvevő - császári tanács (consilium principis) főtisztekből és jogtudósokból állt, élén a 2 praefectus praetorival, akik a kancellária osztályait (scrinia) és vezetőit (procuratores) ellenőrizték. (+ még 2 osztály: jogi döntvényeké és könyvtáraké, levéltáraké, a tisztviselők fizetést (salarium) kaptak.) Titkosrendőrség (frumentarii) felállítása Septinus Severus ideje alatt

(193-211) egyre inkább katonai jelleget öltött a közig. A pü-i igazg. megoszlott az aerarium Saturni (közjog) és fiscus Caesaris (magánjog) között: a quaestorok szedték be a stipendiumot a cs-i provinciákból. A bevételeket és kiadásokat a (procurator) a rationibus kezelte, pereiben külön praetor és procurator bíráskodtak, jogi védelmét a kincstári ügyészek (advocati fisci) látták el. A fiscusba tartozó uralkodói magánvagyon (patrimonium principis) koronajavak lettek, melyek a trónutódra és nem a cs. magánjogi örököseire szálltak át A cs személyes tulajdonát képező, nem jogi természetű javakat (res privata principis) is állami tisztviselők igazgatták.) 2. A bir területi igazgatása (A Város, Itálai és a tartományok) (80 milliós összlakosú bir.) a) Róma és Itália: a városi és vidéki tribusok rendszerét Augustinus végleg megszüntette, és Rómát 14, Itáliát 11 kerületre (regiones) osztotta fel. Az ager Romanus

adómentességet élvezett és nem lehett rajta katonaság. A városok önk-át többször is megnyírbálták, amire a helyi közösségek hatásköre nem terjedt ki, azokkal a római hivatalnokok, a cs-i funkcionariusok (iuridici, curatores rei publucae, correctores, stb.) foglalkoztak b) Tartományok: Severusok idejéig a princeps és a senatus megosztva kormányozta, majd egységes szerkezetbe kerültek a cs-i hiv-ok kezében. A földek nem tartoztak az ager Romanus-ba, mégis az állam és nem a helyi közösségek (coloniae, municipia, civitates) tulajdonában álltak, így ők csak bérlők lehettek, kivétel: azok a coloniák, akik megszerezték a ius Italicumot. A II sz-ra állandó intézményekké váltak a szakrális és tanácskozó funkciójú tartományi gyűlések (concilia provinciae). 3. Constitutio Antoniniana (edictum Caracallae) Kr. u 212--ben Antoninus Caracalla (211-217) a bir minden szabad alattvalójára kiterjesztette a római polgárjogot a Latini Iuniani és

a peregrini dediticii kivételével. Célja ezzel: a csak római polgárokat terheló öröklési illeték (vicesima hereditatium) mértékét felemeljék. Rómát városközpontú államból formálisan is birodalommá tette 109. A principatus jogrendszere 1. A ius civile és a ius praetorium a klasszikus korban E kettő fokozatosan egybeolvadt, csupán eredetüket tekintve volt közöttük különbség. a) ius civile: a Ngy-től, a senatustől és a császártól származott. E kifejezés alatt egyre injább a jogtud-t értették, de mivel a jogtudósok anyagának legnagyob részét a magánjog tette ki, így a császárkorban a magánjog jelentést is felvette, a ius privatum szinonímájává vált. b) ius honorarium (praetorium): szabályait a praetorok, az aedilis curulisek, a provinciai helytartók alkották. A praetori és egyéb edicumok jogszabályi jellege megszilárdult, de ezzel a ius h. elveszette a civiljogot megújító szerepét A praetorok már nem fejtettek ki

jogfejlsztő tev-t, ezt a császárkori jogalkotás és a bíráskodás (cognitio extra ordinem) vette át. 2. Ius publicum - ius privatum Új tagozódás mutatható ki, melyet ez a fogalompár (köz-magán) jelöl. Eredetük szerint két különböző gazd-i, társd-i és jogi környezetben jöttek létre. a) ius publicum: a vallási dolgokban, a papi és az állami tisztségekből állt (Ulpianus). b) ius privatum: a polfárok személyi, családi és vagyoni viszonyait foglalta magába. 3. Ius cogens - ius dispositivum a) ius cogens: a közjog szabályai kényszerítőek. (Magánjellegű életviszonyokat is tartalmazott: „a végrendelkzés nem a magán-, hanem a kóz (kógens) jog rész„ (Papinianus). b) ius dispositivum: a magánjogé többnyire engedőek. Ezt diszpozitív jogot engedő jognak (ius permittens) is említik. 4. A mores szerepe Részben tételes jogi normáká alakult, részben kiemelt jelentőséggel bíró rendelkező alapelvekké vált (utalása: boni mores -

jó erkölcsök). A szokásjogilag megállapított jó erkölcsbe ütköző (contra bonos mores) magatartás akkor is jogellenes, ha nem is sértett tételes jogi rendelkezést. (Ez a generalis klauzula m,egtalálható a modern polgári tvkönyvekben is) 5. A magánjog fejlődése a provinciákban A már fejlettnek számító K-i provinciákban a római magánjog behatolását lassította a Róma által fenntartott népjogok és a görög nyelv is. A NY-i provinciákban (Gallia, Hispania) alacsonyabb kulturális szinten helyezkedtek el, a római jog könnyebben hatolhatott be e területekre (nyugati vulgárjog megindulása). A constitutio Antininiana nem szüntette meg a helyi népjogok jogosultságát, néhány esetben „a római jog és tv helyett” (pro iure et lege) is érvényesülhettek. 110. A dominátus államszervezet 1. A dominátus és a hagyományos római államszervek Diocletianus (284-3o5) nyíltan új államformát alakított ki, amelyet az uralkodó hivatalos

megszólítása után (dominus et deus - úr és isten) az utókor dominatusnak nevezett el. Végleg szakított a vegyesen köztársasági és monarchikus államszervezettel és a birodalom súlypontját K-re helyezve abszolút monarchikus lett. Itáliát betagolták a provonciarendszerbe és az új főváros Byzantium=Constantinapolis lett. (D után I Nagy Constantinus (313-337) lett az uralkodó, a bir. azonban utódai alatt többször is, I Nagy Theodosius (379-395) halála után pedig véglegesen kettészakadt. A két birfél (pars imperii) továbbra is különleges jogi és pol-i kapcs-ban maradtak.) Az államhatalom felépítése: a) Tetrarchia: a bir. irányítását - a „négyes uralom keretében - 2 főcsászár (Augusti) látta el 2 alcsászár segítségével (Caesares), akik az előbbiek vejei és örökösei voltak. Az államhat. a császár (Augustus) kezében összpontosult, akit a pogány korban „isteninek„ (divus), „istenségnek„ (deus), a keresztény

korban pedig „szentnek„ (sacer, sacratissimus, divinus) neveztek. Egyedül őt illette meg: - a tvhozó, - az igazságszolgáltató és - a végrehajtó hat. teljessége, egyben ő volt - az államvagyon tulajdonosa is b) Köztársasági szervek: közül már csak néhány magistratus és senatus létezett. (A mag-ok minden jelentőségüket elvesztették, a consulok tisztségét a cs. vette át, a praetorok már csak a szabadságperekben működtek közre, valamint gyámhatósági jogkört gyakoroltak, az aedilisi tisztség megszűnt, az ünnepi játékok költségei a praetorokat, quaestorokat és a néptribunosokat terhelték.) 2. Az egységes bir-i adminisztárció A két birosalomfél kormányzását az állami adminisztráció funkcionálisan és hierarchikusan tagolt rendszere látta el. Felbontva: központi kormányszervekre (militia palatina) és területi igazgatásra oszlott, amelyeken belül többszintű hivatali apparátus tevékenykedett. Míg az új összbir-i

szervek a adominátusban alakultak, a területi igaz-ban megőryődtek a a principátus intézményei, azonban itt az adminiszt. elválik polgári közigaz-ra (militia officialis) és katonai közigaz-ra (militia armata). (A magasabb állásokban dolgozókat 4 csoportba osztjuk: 1. a bir első oszt-ú méltóságai, 2 tisztségviselői valamint 3. a viri clarissimi és 4 a viri perfectissimi (lovagrendnél) címeket viselők voltak.) a) központi kormányzat: a cs. környezetében, az udvarban (aula, palatium) működött, népes kísérettel, a comitatus-szal. (I Const comesei: az új főhivatalok vezetői, valamint a katonai, polgári hivatalnokok.) Az V sz-ra a comesek hierarchiáján belül 3 csoport alakult ki: A első osztályba 4 katonai és 4 polgári comes tarozott. aa.) Államtanács (sacrum consistorium): a közp-i igazgatás legfőbb szerve, mely a consilium principis helyébe lépett. Tagjai az uralkodó körül, a cs-i palotában gyűltek össze

(consistere=körülállni), állandó tagok voltak: a polgári és katonai közig. felső színtű vezetői, az udvari főméltóságok és a cs-i palota tisztségviselői. ab.) 4 udvari főméltóság: 1. főudvarnokmester (magister officiorum) 1 alá tartoztak a kancellária hivatalai (scrinia), (melyek a cs- kegyétől függő döntéseket öntötták formába - s. memoriae, levelezést és egyéb hiv-i ügyeket intézték - s. epsitularum, a beadványok jogi elbírálásával foglalkoztak - s libellorium, a cs-i utazásokat szervezték - s. dispisitionum) élükön 1-1 magister scrinii állt, 2 alatta működött az államrendőrség (agentes in rebus), a palotaőrség (scholae palatinae: K-7, NY-5), a bir-i posta (cursus publicus) és a fegyvergyárak (fabricae). 2. főkancellár (quaestor sacri palatii) feladata az uralkodó nevében kiadott jogi iratok levélformában való megfogalmazása. Az iratok: cs-i rendeletek, magasabb és alacsonyabb rangú hivatalnokok kinevezési

okmányai (codicilli v. probatoriae) A dokumentumok végleges szövegét az Államtanácsban felolvasták, azokról a cs. személyesen határozott 3. pénzügyminiszter (comes sacrarum largitionum) az egykori procurator a rationibus helyébe lépett, a bir. pénz- és adóügyeit igazgatta a dioecesisekben tevékenykedő alsőbb tisztviselők (comites largitionum, commerciorum) és apparátusaik segítségével. 4. comes rerum privatarum az uralkodó magánvagyonára felügyelt A birtokok gazd-i igazgatását végezték a rendőrhatósági és polgári tvkezési jogkörrel együtt. 111. A dominátus jogrendszere 1. Egységesülés a bir-i jogrendszerben (posztklasszikus és iustinianusi kor) a) A posztklasszikus korban a ius civilet már nem csak a ius publicummal, hanem a közbcsekre von. ius criminaléval is szembeállították A ius civile továbbra is a római polgár jogát, a római jogot jelentette. b) A ius publicum és ius privatum kettőssége elhalványult, csak tud-os

kategóariapárként maradt meg. A ius publicum a kógens jog, a ius privatum a diszpozitív jog lett (A császárság felszámolta a magánszféra autonómiáját.) c) A jogszabálygyűjtő munkákban a bir-i jog egyesülése mutatkozik meg: idézési tv-ek és jogegységesítő aktusok, a iustinianusi kodifikációt a jogszab-ok nagyobb fokú egyesítése, általánosítása és magasabb fokú absztrakció jellemez. d) A bir-i jog és a helyi jogok között szintén megmutatkozik az egységesülés, a különbségek jórészt megszűnnek (K-es csak az öröklési és családjogi szokások maradtak meg). e) A kereszténység jelentősége. 2. A vulgár jog A posztkl. kor e sajátossága a IV és V sz-ban jutott uralomra I Constant idején a fejlett gazd-i és szellemi élet lehanyatlik, egyben a klasszikus jogászi gondolkodásmód a provinciákban nem érvényesült. (E két jelenség most összekapcsolódott és kialakult belőle a bir.szerte ált-sá lett vulgári gondolkodásmód)

= leegyszerűsődőtt jogászi gondolkodásmódot tükröző római jog. 3. Iustinuanusi gondolkodásmód A XII táblás óta ez a tvmű jelentette először a római jog összefoglalását. Korábban az Edictum perpetuum hadrianusi kodifikációja csak az edictumanyagot, a II. Theodosius és III Valentinianus által elrendelt kodif. pedig csak a cs-i rendeleteket foglalta össze (jogtudósok művei - ius és cs-i rendeletek - leges összefoglalása). 113. Róma államközi kapcsolatai 1. Az archaikus Róma államközi kapcs-ai A nemzetközi kapcs-ok legősibb formája a hospitium (privatum), mely eredetileg 2 kül. etnikumú család hosszú időre (örökre) szóló védelmi megállapodását jelentette. Ebből fejlődőtt ki a városállamok közötti barátsági szerződés (amicitia) és az azon alapuló vendégjog (hospitium publicum), mely a szerződő városállamok polgárainak kölcsönös védelmet nyújtott egymás területén. A rómaiak és a latinok, hercinusok között

létrejött szövetségi szerződések ekkor még a felek teljes egyenlődése alapján álltak (foedera aequa). 2. A kései közt-ban Még ismerték a barátsági szerződés intézményét, mellyel Róma a másik fél semlegességét biztosította a maga számára vagy védelmi szövetséget teremtett. A szövetségi szerződések továbbra is megmaradtak a rómaiak és a latinok között. 2 fajtája: a) egyenlő sz szerződés (foedus aequum): amely nem fosztotta meg a másik felet önálló szerződéskötési és hadüzeneti jogától (pl.: Karthágóval az I és II pun háború uátn), valamint b) egyenlőtlen sz szerződés (foedes iniquum): a szerződést kötő másik félnek formailag is el kellett ismernie a „római nép felségét„ (maiestas populi Romani). A recuperatio intézménye: szerződéses jogviszony, amelynek alapján a szerződő állam vagy polgárai által a római polgároknak okozott károk megtérítésénél egy 3 tagból (recuperatores) álló

római esküdtbíróság ítélkezett. 3. A császárkorban Róma „egyhatalmú ideológiája„-t az imperium Romanum és a pax Romana fejezte ki. Rómának - a parthus bir-on kívül -nem volt vetélytársa. Államközi szerződések jöttek létre: − a parthus bir-mal, mint teljesen független állammal, − azon K-i királyságokkal, melyek függetlenségét Róma nem szüntette meg (pl.: Armenia), mert az ütköző állam szerepét játszották, − egyes K-i uralkodókkal (pl: Syria királyai), akik ezáltal a cs. kliensei lettek, a római polgárjogot is megkapták (=szükség esetén római bíróság elé állítható). Ált-ban csak a szerződő király életére szóltak, haláluk után az ország provincia lett. 4. A kapcs-ok megjelenése a jogban 1) Ius fetiale = azon vallási előírások összessége, amelyek az archaikus Róma és a latin, közép-itáliai városállamok közötti érintkezést rendezték (hadüzenet és békekötésnél). Ezek betartását a

fetiales papi kollégiuma felügyelte, a h. és b szakrális cselekményeivel együtt (Nem a ius, hanem a fas egyik területét alkotta.) Feladata gondoskodni az indítandó háború (bellum iustum ac pium=emberi és isteni jognak megfelelő háború) voltáról. Esküvel erősítették meg szerződésüket, megszegése sértette az isteneket. Ez volt a két nép istenítéleti párbaja, ahol Róma tett igazságot. 2) Ius gentium = szakrális jellegűket elvesztett szabályok összessége. Minden népnél megtalálható volt közös magánjogi szabályok értelmében. Sem a ius fetialét, sem a ius gentiumot nem lehet a mai értelemben nemzetközi jognak tekinteni, hiszen ekkor még ismeretlen volt a szuverenitás fogalma, ami modern nemzetközi jog alapját képezi. 114. A ius fogalma és kategórái 1. Ius - kettős fogalom: a) Egyfelől a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi) jelentette: a személynek joga van valamihez. („Senki sem cselekszik csalárdul, ha a saját

jogát gyakorolja„ Gaius) b) Másfelől a jogszabályokat, a tárgyi jogot (norma agendi) jelentette, pl. a jogi normák kül csoportjainak megjelölése (ius civile, ius publicum), filozófiai fogalmak (ius naturale, ius gentium), vagy a tv, cs-i rendelet. „A jog a jó és a méltányos művészete„ Celsus, mert a jog nem egyszerűen az állam által kikányszerített normák összessége, hanem a jogi norma megalkotásának és alkalmazásának célja, hogy érvényre jutassa az igazságot. („Az igazságosság az arra való állandó és örökös törekvés, hogy mindenkinek megadjuk az őt megillető jogot.„ Ulpianus) 2. A jogi dogmatika: a római jogászi gondolkodásmód nem dolgozta ki, ténylegesen azonban használta a jogi dogm. alapfogalmait (Ennek kidolgozására a XIX sz-i német jogtud-ban került sor.) Az alapfogalmak: • jogviszonyok: olyan, emberek közötti (társd-i) viszonyok, amelyeket a tárgyi jog szabályoz. Csak személyek között állhatnak fenn

(pl.: jogalany és jogtárgy között nem, de jogalany és nem jogalany között igen) - Savigny megfogalmazása szerint. • jogi tények: olyan tények, történések, emberi cselekmények, amelyek joghatásokat (jogkeletkezést, -módosulást és -megszűnést) váltanak ki. A legfontosabbak - az emberi csel-ek körébe tartozó - jogügyletek. - Puchta, Savigny • jogintézmény: a nagyobb jelentőségű jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok rendszerezett összessége (pl.: apai, férji hat, tulajdon igen, de a részletszabályozások, pl az előbbiek egyes módozatai, a „jogi reflexhatások„ pl. férji hat nélküli házasság, birtokjog már nem) Savigny • jogág: az egymáshoz hasonló jogviszonyokat rendező jogszabályok összessége. • jogrendszer: egy adott államban a hatályos jogszabályok összessége. 3. A jog felosztásai - 4 kategórapár a) ius universale - ius particulare 1.Egy adott állam egész területére kiterjedő jogot jelenti 2 Csak a biz

vidékeken érvényesülő, résszerű jogszab-okat foglaéja magába (földrajzi szempontokon alapul). (bir-i és partikuláris jogok). b) ius generale - ius speciale 1. Ált jelleggel érvényesül 2 A különös szab-okat jelenti, alapja az „általános„ és „különös, egyedi„ fogalmat elhatároló görög fil-i gondolkodásban rejlik. c) ius commune - ius singulare 1. A jog rendszerint alkalmazandó szabályait jelenti 2 Kivételesen alkalmazzák (a jogalkotó tekintélye vezette be), a) különös méltánylást érdemlő jogi helyzetre (beneficia iuris) pl. kezességnél, öröklési jogban, b) egy különleges elbánásban részesített személycsoportra (privilegia, excusationes) pl. tévedés szabályainál d) ius primarium - ius subsidiarium 1. Mindig alkalmazható, ha nincs olyan elsődleges jogszabály (lex primaria), amely hatályát rontaná. 2 Csak akkor kell alkalmazni, ha az adott jogi kérdést más, elsődleges jogszabály nem szabályozza. 115. A ius

civile kifejezés jelentései a rómaiktól napjainkig 1. A római jog fogalma - A rómaik a maguk jogát ius civile (ünnepélyesebb formában: ius Quiritium) kifejezéssel illeték = államot alkotó polgárok (cives, Quirites). Később a középkorban a ius Romanum megjelölés váltotta fel a korábbi ünnepélyes formát. (ius civile - polgári jog, ius Romanum római jog) 2. A jog fogalmának differenciálódása (a. A ius szó jelentése) b. A ius civile (ius Quiritium) A ius tárgyi jog fogalma már a közt. idején differenciálódásnak indult Civiljog alatt kezdetben a polgárok (cives) közösségeként felfogott római városállam sajátos jogrendszerét értették, amelynek írott formája a XII. táblás tv (E jogrendszer ellentéte a ius peregrinorium, pl. athéni jog) Továbbélését megtaláljuk a „polgári jog” kifejezésben 3. Ius civile - ius naturales - ius gentium A késői közt. korának jogrendszerét alapvetően továbbra is a ius civile

határozta meg, amely mellett kifejlődött, majd megerősödött a ius praetorium. Ius civile: Róma spec. joga (sajátos jogi normáinak összessége), amely a római polgár vmennyi életviszonyát rendezte mind az állam, mind pedig polgártársai irányában. (Gaius vél.) Párja: ius gentium, ius naturale, ellenpárja: ius praetorium A ius civile az idők folyamán - a praetori jog használatának kibővülésével - a ius gentiumhoz és a ius naturalehoz képest egyre inkább a régi, merev, szigorú civiljogot jelentette szemben a hajlékony, rugalmas, méltányos praetori joggal. Kr. e II sz-tól a görög filozófia segítségével igyekeztek a civiljog határait fellazítani, így ennek révén jutottak el - az ideológiai alapot megteremtő - 3 alapvető kategóriához: ius aequitas, ius naturale és ius gentium. A római birod-ban egyidejűleg 3 hatályos jogrendszer létezett: − Birodalmi jog elsősorban Itáliában, legfőképpen Rómában jutott érvényre, akár

római polgárok közötti, akár r. polgár és peregrinus közötti vitában Magában foglalja a ius civilet és a ius praetoriumot, majd a jogrendszer differenciálódásával a ius publicumot és a ius privatumot. = tulajdonképpeni római jog − A helyi népjogok a római hódítás előtti időből erednek (pl. az egyiptomi család- és vagyonjog), ált-ban a meghagyott peregrinus bírói fórumok előtt érvényesültek, de a római bíróságok is alkalmazták. − A provinciai jog részei: a) a római jog egyes meghat. tartományokra v (kifejezett rendelkezéssel) az összes tartományra kiterjesztett szabályai, b) az egyes provinciák számára kibocsátott, a helyi népjogokra is tekintettel lévő provinciai tv-ek, rendtartások (leges provinciae, pl. leges Rupiliar Kr e 131 Sicilia), c) tartományok helytartói hirdetményei (edicta provincialia). = nemzetközi magánjog csírái 4. A principatus jogrendszere A ius civile és a ius praetorium a klasszikus korban E kettő

fokozatosan egybeolvadt, csupán eredetüket tekintve volt közöttük különbség. a) ius civile: a Ngy-től, a senatustől és a császártól származott. E kifejezés alatt egyre injább a jogtud-t értették, de mivel a jogtudósok anyagának legnagyob részét a magánjog tette ki, így a császárkorban a magánjog jelentést is felvette, a ius privatum szinonímájává vált. b) ius honorarium (praetorium): szabályait a praetorok, az aedilis curulisek, a provinciai helytartók alkották. A praetori és egyéb edicumok jogszabályi jellege megszilárdult, de ezzel a ius h. elveszette a civiljogot megújító szerepét A praetorok már nem fejtettek ki jogfejlsztő tev-t, ezt a császárkori jogalkotás és a bíráskodás (cognitio extra ordinem) vette át. 5. A dominátus jogrendszere Egységesülés a bir-i jogrendszerben (posztklasszikus és iustinianusi kor) a) A posztklasszikus korban a ius civilet már nem csak a ius publicummal, hanem a közbcsekre von. ius

criminaléval is szembeállították A ius civile továbbra is a római polgár jogát, a római jogot jelentette. 6. A ius fogalma és kategórái Ius - kettős fogalom: a) Egyfelől a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi) jelentette: a személynek joga van valamihez. („Senki sem cselekszik csalárdul, ha a saját jogát gyakorolja„ Gaius) b) Másfelől a jogszabályokat, a tárgyi jogot (norma agendi) jelentette, pl. a jogi normák kül csoportjainak megjelölése (ius civile, ius publicum), filozófiai fogalmak (ius naturale, ius gentium), vagy a tv, cs-i rendelet. „A jog a jó és a méltányos művészete„ Celsus, mert a jog nem egyszerűen az állam által kikányszerített normák összessége, hanem a jogi norma megalkotásának és alkalmazásának célja, hogy érvényre jutassa az igazságot. („Az igazságosság az arra való állandó és örökös törekvés, hogy mindenkinek megadjuk az őt megillető jogot.„ Ulpianus) 7. A római jogtud A

préklasszikus jogtud. Virágkora (II-I. sz): 4 elkülönült iránya van, Cicero már 3-t említ A jogtudós kioktatta a feleket az alkalmazandó szerződési forumlák tekintetében (cavere), v. perbeli cselekményeiket irányította (agere), v. tanácsokkal látta el a jogképző, de a jogban még nem járatos magist-kat (consulere), v. pedig nyilvánosan osztogatta és megvitatta jogi szakvéleményeit ( respondere). Utóbbiak írásba való összegyűjtése új műfajt jelentett - Mucius Scaevola pontifex munkásságához fűződik a jogtud. rendszerének megalkotása (Ius civile 18 könyvben). Ő az első jogász, akinek művei bekerültek a iustinianusi kodif-ba Műve: Liber singularis (a meghatározások egyetlen könyve) a görög fil. hatását tükrözi, ezzel megszűnt a pontif. jogtud Egyben ő az első jogász, aki iskolát tudott alapítani, praesumptio Muciana. 8. A glosszátorok és a kommentátorok A ius commune A római jog továbbélése ált-ban A továbbélésnek

3 fő típusa van: a) folytatólagos továbbélése, b) újjáéledése, c) recepciója (befogadása a helyi jogrendszerbe vagy egyszerű tvhozási aktussal vagy beszivárgás útján ment végbe). A ius civile fogalmának fejlődése sem zárult le teljesen, a középkorban alatta elsősorban a római jogot, másodsorban - annak részét képező - magánjogot értették. Az újkor derekától, a XVIII. sz-tól kezdve az eu-i országok többségében addig uralkodó ius communet modern tvkönyvek kezdték felváltani, és amikor alapvető jelentőségűvé vált a polgár (citoyen) fogalma, a ius civile tartalma leszűkült a magánjogra (újkori polgári jog). 9. A római jog sorsa Magyarországon Werbőczy István országbírói ítélőmester Hármaskönyve egy ált., átfogó decretumnak készült el, amely elsőként rögzítette a hazai szokásjogot, de - az 1514-es OGY elfogadása, a király jóváhagyása ellenére - a szentesítés és a kihirdetés elmaradt. formailag nem

vált tv-nyé A Tripartitum kapcsolata a római joggal: − A Hármaskönyv beosztása (de personis, de rebus, de actionibus) a római jogi hagyományt követi, de csak deklaráltan felel meg az intitució-rendszernek. − A római jogi ált. fogalmakat (ius naturale, ius publicum, ius privatum, ius civile, ius gentium) és jogelveket W. csak formailag vette át (nagyrészt ezek teszik ki a Prologus részt), de nem kerülnek be a H-nek a magyar ius consuetudinariumot összefoglaló konkrét szabályaiba. 10. Cives, Latini, peregrini Cives Romani A polgári állapot egyszerre és elválaszthatatlanul jelentett közjogi és magánjogi kategóriát. Egyfelől a római polgárok (cives, Quirites) joga volt (ius civile, Quiritium, Cives Romanus=állampolgár, államalkotó tényező), másfelől a civitas Romana alapvető magánjogi kategórai volt (jogképességgel azonos). 11. A tulajdon jelentősége A római tulajdon története, megjelölései A tulajdon megjelölései Az ősi

tulajdonnak még neve sem volt; a meum est (enyém), mancipium és manus szavak nem fejezték ki a mai értelemben vett tualjdont. A tulajdonosnak a dominus (megfékezni, hat-ban tartani) szóval való megjelölése is a tulajdon hat-i vonatkozásait emeli ki. A tulajdon megjelölése főnévi alakban viszonylag későn jelent meg: - a dominus szóval egy tőből származó - dominium Kr. e a II sz-ban tűnik fel A principatus idején kezdik először a tulajdont proprietasnak is nevezni, és a dominium korlátlan jellege szűkebb tartalmúvá válik). Dominium ex iure Quiritium: a tulajdon mint jogintézmény a preklasszikus korban fokozatosan alakult ki. A magántulajdon a civiljogi (kviritár) tulajdon alapján 3 kritériummal rendelkezik: ∗ a római magántulajdon alanya csak commerciummal bíró önjogú személy lehet, tehát olyan civis Romanus, aki nem áll apai hat. alatt ill bármely ius commerciivel bíró Latinus ∗ nem minden dolog lehet a római tulajdon tárgya, a

magánvagyonba nem tartozó dolgokon ugyanis római magántulajdon sem állhatott fenn. ∗ a római tulajdon megkívánta a megfelelő szerzésmódot is (ius civile és ius gentium alapján). 12. A tulajdonszerzési módok általában A tulajdonszerzési mód fogalma A tulajdonszerzési módok (modi acquirendi dominii) olyan taxatíve meghatározott jogi tények, tényállások, melyekhez a jogrend a tulajdonszerzés joghatását fűzi. 2csoporta van: a) ius civile szerinti tulajonszerzési módok: 1. mancipatio, 2. in iure cessio, 3. elbirtoklás (usucapio) b) ius gentium szerinti szerzésmódok: 1. átadás (traditio), 2. foglalás (occupatio), 3. kincstalálás (thesauri inventio), 4. dologegyesülés, 5. gyümölcsszerzés (fructuum perceptio), 6. feldolgozás (specificatio) 116. A jogalkalmazás és jogértelmezés római jogi eszközei és elvei A jogalkalmazó feladata . 1.A jogalkalmazás folyamata során Az elé került konkrét tényállást értékelve a jog alapján

hozzon döntést, az adott tényállás feltárása után a) kiválassza az arra vonatkozó jogszab-t (ha nincs ilyen, analóg jogszab is megfelel), b) megállapítsa e jogszab. hiteles szövegét és kötelező erejét, c) szükség esetén értelmezze, interpretálja azt. 2. A jogszab kiválasztásakor A A régi normák hatalmas tömegéből megtalálja azt, amelyik az adott helyzetben alkalmazható. Ált alapelvek: • a későbbi tv. lerontja a korábbi tv-t (lex posterior derogat legi priori), • a különös tv. lerontja az ált tv-t (lex specialis derogat legi generali), • az elsődleges tv. lerontja a kisegítő tv-t (lex primaria derogat legi subsidiariae) 3. Interpretatio: olyan logikai művelet, amelynél a tényállás mellett rendelkezésre áll a jogszab. is, a jogalkalmazó kötelessége pedig, hogy a jogszab rendelkezéseit a konkrét esetre vonatkoztatva mondja ki ítéletét (de a rómaiak az analógiát is interp-nak nevezték). A primitív népeknél a

bíráskodást a jogszab-ok szó szerinti alkalmazása jellemzi, a fejlett társd-akban a bíró azok értelmét vizsgálja. A) interpretatio folyamata: 4 típusa van − nyelvtani értelmezés (i. grammatica): a jogalkalmazó a szavak jelentését és szemantikai kapcsolatát vizsgálja, − logikai értelmezés (i. logica): a formáli logika szabályait alkalmazza, − rendszertani értelmezés (i. systematica): a szöveget a többi jogszab-hoz való viszonyában, a magasabb kategóriákkal (jogág, jogrendszer) való összefüggéseiben elemzi, − történeti elemzés (i. historica): azt a célt vizsgálja, amely a jogalkotót a jogszab létrehozásakor vezette. Ált. elvek: ∗ A jogszab-t mindig a maga egészében kell értelmezni. („Önkényes dolog a tv egyetlen kis része alapján ítélkezni v. véleményt adni anélkül, hogy az egészet figyelembe ne vennénk„ Celsus) ∗ A jogszab. betű szerinti követése még nem zárja ki a tvsértés lehetőségét („A tv

ellenére cselekszik az, aki azt teszi, amit a tv. tilt az pedig, aki a tv szavait megtartva megkerüli annak értelmét, kijátssza a tv-t.„ Paulus) ∗ Mindenekelőtt a tvhozó akaratát (voluntas legis) kell megvizsgálni. ∗ Amennyiben ez nem állapítható meg, az érintettre nézve enyhébb megoldást eredményező int-t kell alkalmazni - Marcellus. = „kétség esetén a vádlott javára„ elv (in dubio pro reo) ∗ A logika ált. szabályait is alkalmazni kell: - a kevesebbre való következtetés (argumentum a maiori ad minus) elvének, - ez ellenkezőből való következtetés (argumentum a contrario) elvének érvényesülése. B) interpretatio eredménye: ⇒ megállapítható (i. declarativa): a jogszab pontos értelmét tárja fel, ⇒ kiterjesztő (i. extensiva): a magyarázat a jogszab szó szerinti értelmét tágítja (az apai hat alatt álló lány kölcsönszerződései), ⇒ megszorító (i. restrictiva): a magyarázat a jogszab szó szerinti értelmét

szűkíti (ius specile, ius singolare). 4. Analógia: a tényállás hasonlóságán alapuló jogalkalmazói eljárást jelenti (Magát a szót nem használták, de éltek már vele a pontifexek is, amikor a XII táblás tv. rendelkezéseit alkalmazták.) Ez a jogalkotás egyik neme (a/ tvanalógia: a bíró az adott esetre von. jogszab hiányában egy hasonló, de konkrét jogszabt alkalmaz, b/ joganalógia: akkor használható, amikor semmilyen konkrét, hasonló jog nem áll rendelkezésre, a bíró a jog ált. elvei, szabályai alapján dönt) 117. A ius és a lex szó jelentései a római jogban Ius - kifejtve a 114. tételben Lex: eredetileg a szigorúan előírt módon írásban megszövegezett és a NGY-ek (C.C és CT) által megszavazott, szabályszerűen kihirdetett határozatokat jelentette. Ezenkívül a concilium plebisen elfogadott plebiscitumokat is így nevezték. 118. A lex meghozatala, alkatrészei, osztályozása a sanctio szempontjából 1. A lex meghozatala 1.

Lex lata v rogata: meghozott vagy megszavazott tv A közt idején a tvhozásban mindhárom állami főszerv részt vett. A magistratus hívta össze a NGY-t, ő dolgozta ki a tvjavaslat írásbeli szövegét, ő terjesztette - tetszése v. hatásköre szerint - vmelyik comitia elé A populus formatlan gyűléseken (contio) megbeszélte a javaslatot, majd a comitia (ahol vitának nem volt helye) szavazott a kérdésről. A NGY által elfogadott tv-t a senatusnak kellett megerősítenie az „atyák tekintélyével„ (patrum auctoritate), később ez elmaradt. A tv-eket írásba foglalták, fa- és bronztáblákon (tabulae) tették közzé, melyek megőrzéséről az állami levéltár (tabularium) gondoskodott. Alkatrészei A lex rogatanak 3 része van: praesriptio, rogatio és sanctio. 1) praesriptio: a tv. fejirata először a magist nevét tüntette fel, akiről a tv-t rendszerint elnevezték, a jogalkotók személyes felelősségét kiemelve. Tartalmazta még a tv meghozatalának

helyét és idejét, az először szavazó század (centuria praerogativa) v. kerület nevét is. 2) rogatio: a tv. endelkező része, amely a tv-i parancsot foglalta magába 3) sanctio: a tv. megszegőivel szemben kilátásba helyezetett joghátrányokat tartalmazza, az állami kényszerhat. megnyilvánulása Osztályozása a sanctio szerint a) lex perfecta: biz. magatartást tilosnak és érvénytelennek nyilvánított, s ennek a következménye volt ált-ban az eredeti állapot visszaállítása (pl. házastársak közötti ajándékozást tiltó szokásjogi szabály). b) lex minus quam perfecta: csak büntetést írt elő, de a jogsértő cselekményt nem érvénytelenítette (pl. a fiatalkorú személy becsapásával kötött szerződés érvényes ugyan, de a csaló ellen büntetőkereset indítható). c) lex imperfecta: tiltotta ugyan a magatartást, mégsem fűzött hozzá jogkövetkezményt (biz. értéken túli ajándékozás). (lex plus quam perfecta: olyan tv-t, mely

érvénytelenségi és büntető szankcióval egyaránt rendelkezett, a forrás nem említ.) 2. Plebiscitum: a plebs által a plebejusi NGY-en (concilium plebis) a tv-ek módjára hozott határozatokat jelentette. Eredetileg csak a plebsre vonatkoztak, miután azonban a lex Hortensia kimondta, hogy „az egész római népre kötelezőek„, formailag is a lex rangjára emelkedett. 3. Lex data: ezeket, egyes tvhozásra feljogosított személyek adták ki A késői közt idején vált ált-sá: az egész államot érintő ügyekben a dictatorok (Sulla, Caesar), a tartományok tekintetében a hadvezérek, az imperatorok kaptak felhatalmazást a NGY-től a leges provinciae kiadására. 2. Tv a császárkorban Az I. sz-ban a comitiak még működtek, de tvhozói tevékenységük jelentősége csökkent (Az utolsó comitian hozott tv. = Kr u I sz vége, Nerva császár) A lex szó értelmezése: a) a dominátus idején a cs-i rendeletek, b) a közt. idején a szerződési felek

magatartását meghatározó szerződési kikötések (lex contractus), pl. a bérbeadói előírás (lex locationis) Ált. értelelemben is használják a lex pubilca (tv és azzal egyenrangú jogforrások) és a lex privata (szerződési kikötés) fogalmát. 119. Milyen, a római jog szempontjából jelentős lexeket ismer? (a/ A legkorábbi emlék állítólag a királykor végén élt pontifex, Papirius által összeállított Leges regiae (= királyi tv-ek) nevű gyűjtemény (ius Papirianum). Szakrális elemekkel átitatott büntető szabályok, bár lexnek nem nevezhetőek, mert azokat nem a NGY, hanem a királyok bocsátották ki rendeletek módjára. b/ A XII táblás tv-t megelőző (Kr. e 510-451) időszak tvhozásából 30 tv maradt fenn, ezek többsége nem normatív jogszabály, hanem pol-i tartalmú intézkedés. Kivétel azonban a lex Aternia Tarpeia (454), a lex Menenia Sestia (452), amely a magistrátusok bírságolási jogáról és a kiszabható bírságokról

rendelkezett.) c/ XII táblás törvény (XII tabulae, lex XII tabularum) tekintélye a császárkorban, keletkezése után több mint 400 évvel is érvényesül, formálisan és teljes mértékben csak a iustinuanusi kodif-val vesztette hatályát. (A jogszabályok ismerete a patr-ok közül kikerülő papi jogtudósok (pontifex) kollégiumának titkos tud-át képezte.) A tv-ek megszövegezésére a comitia a közt-i alkotmány felfüggesztésével egy consuli hat-mal felruházott 10 fős bizottságot (decemviri legibus sribundis) válaztott. A decemvirek Kr e 451-ben 10 táblányi szabályanyagot alkottak, amelyhez a köv. évben újab decemvirátus további 2 táblányi anyagot csatolt, bár ennek a 2. decemviratusnak a tagjait a nép elüldözte, a joganyagot a NGY mégis elfogadta, majd közzétette a forumon. A tv-eket eredetileg fatáblán hirdették, majd csak később vésték ércbe. Tartalmilag elsősorban magánjogi (család- és vagyonjogi), eljárásjogi, anyagi

büntetőjogi, rendészeti és vallási természetű szabályokat tartalmazott, célja pedig a korábbi római szokásjog rögzítes volt. A többi tv-nyel szemben (melyek inkább büntetőjogi szabályok voltak), egyedül a XII táblás tv. szabályai voltak magánjogi jellegűek Egy ideig kizárólagos alapja volt a római jogfejlődésnek, bár a tvmű már megalkotásakor sok tekintetben hézagos volt. A joghézagok kiköltése sokáig a pontifexek feladata volt (interpretatio pontificalis). A nem szabályozott esetekre a hasonlóság elvét alkalmazták d/ A XII táblás tv-t követő tvhozás csekély szerepet játszott. Eredményei: lex Aquilia de danno - (Kr. e III sz) a kártérítési jog alapjait rakta le, lex Laetoria - (Kr. e II sz) a 25 életévüket be nem töltött serdültek szerződéseire vonatkozott, lex Aebutia - (Kr. e II sz derekán) a peres eljárás reformját jelentette, lex agraria - (Kr. 111) az ager publicus birtokosainak a tényleges hatalmukban tartott

földet tulajdonba adta. 120. A consuetudo, az edictumok Consuetudo: szokásjog, a római jog legrégibb forássa. Lehetett vallási vagy erkölcsi Az állam keletkezése után a szokásokat az állam igazságszolgáltató v. más kényszerhat-i szervei útján biztosította (pl. halálbüntetés, száműzés, pénzbüntetés), így a szokás jogi tartalmat nyert, jogszokássá vált. A jogszokások összességét nevezzük szokásjognak − Mindig iratlanul keletkezett, emiatt mindig szembeállították az írott joggal (ius scritum). (A puszta írásba foglalás nem teszi írottá a szokásjogot, ugyanis csak az a jogforrás minősül írott jognak, amelyet előírt formában, írásban rögzítettek és kihirdették, pl. tv, cs-i rendelet, de a praetori edictumokat a klasszikus kor elején szokásjognak tekintették.) Az erkölccsel közös gyökere volt, néha mores maiorum kifejezéssel jelölték, noha az előbbit jogszab-ok, az utóbbit jogon kívüli normák képezték. −

A szokásjog ismérveit először Salvus Iulianus (II. sz) fejtette ki: a) a nép hallgatólagos egyetértése (tacitus consensus populi) elfogad egy gyakorlatot, mely b) írásba foglalás nélkül (sine ullo scripto) c) mindenkit kötelez (tenebunt omnes). Modern értelemben a jogalkalmazásban hosszabb időn át ténylegesen érvényesülő, íratlan szabályokat jelenti. Nem annyira ismeretelméleti, inkább lételméleti kategória − A principátus idején: a kettős arculat szerint „a szokásjog a tv-ek legjobb magyarázója” Paulus (III. sz eleje), ugyanakkor mint tvrontó szokásról (desuetudo) is beszélnek − A dominátus idején egy rendelet (319) megszüntette a tvrontó hatályt. Fellépnek a központosító törekvések. A császárok korlátozni próbálták a K-i provinciák helyi szokásainak érvényesülését, és nem tűrték el, hogy a tv-eket a jogszolg. alsóbb fokú szerveinek gyakorlata lerontsa. Edictum: a magistratus curulest illete meg az a jog,

hogy a nép egészével - kezdetben szóban, később írásban - hivatalos hirdetmények útján érintkezzék (ius edicendi). Később a fehér fatáblán (album) kibocsátott hirdetményt nevezzük edictumnak. A mag-ok ebben ált-ban hivatalba lépésükkor meghirdetett programjukat tették közzé, konkrét eljárási módozatokat, ügyintézési normákat. Típusai:1. a) praetor és b) aedilis curulesek edictumai, ugyanez 2 a provinciákban: a) helytartók által és b) provinciai quaestorok által kiadott hirtemények (edictum provinciale). (1a.) Praetori edictum: a benne foglalt normák különös módon alakultak ki és különleges formában jelentkeztek. A praetor nem alkothatott jogszab-t (praetor ius facere non potest), a hat-a imperiumaból élt. A régi civiljogi performák, alegis actiok mellett a praetor peregrinus kialakította az un. formális perrendet Nem bocsátott ki minden alkalommal tartalmilag új szövegű edictumot. A hivatalok vezetői megtartottát a

kihirdetett edictumokat, de vagy új programponttal kiegészítették (edictum novum), vagy év közben került sor a kiegészítésére (e. repentinum) Átvett, ált anyag: e perpetuum. A lex Cornelia de edictis praetorum kimondta, hogy a praetorok kötelesek meghirdetett edictumaikhoz tartani magukat, így ez jogforrássá tette az edictumot, „egy évre szóló tv”-nek is nevezték. Kodifikálás: az edictumszövegek jogforrássá váltak, de ez a joganyag a praetori szabályokat viszonylagos rendezetlenségben tartalmazta. Hadrianus császár (13O körül) megbízta Salvius Iulianus jogtudóst az edictumszövegek rendezésével. 1 tud-os szerkezetet adott neki, 2 függelékül hozzáillesztette az aedilis curulisek szintén állandósult tartalmú edictumát, 3. valószínüleg az e. provinciale anyagát is újjászerkesztette A császár az Edictum perpetuum tvművet megváltoztathatatlanná nyílvánította, ezzel befejeződött a praetori jog fejlődése. 121. A senatus

consultum, a constitutio és fajai Senatus consultum: a közt. idején nem minősült jogforrásnak, egyszerűen az atyák tanácsa (consultum) volt az államot irányító főhivatalnokok részére. Ezeket az esetek túlnyomó részében követték a mag-ok, mivel azok betartásáért pol-i-morális felelősséggel tartoztak a senatusnak. A császárkorban mind nagyobb jelentőségre tett szert, mert mögötte a princeps akarata állt. (A princeps mint a senatus feje oratio principis formájában is tehetett javaslatot a testület számára, melynek tverejét a s. c biztosította) A II sz-ban Gaius már kimondja, hogy tverővel rendelkezik (legis vicem obtinet). (Részei: az elnöklő mag. neve, a gyűlés helye, ideje, a tanúk nevei, az előterjesztő mag jelentése, a bevezető formula, a határozat tartalma, a senatorok jóváhagyását jelző „C” betű (censuere=határoztak). A tartalma, a consul neve vagy előterjesztője szerint nevezték) Constitutio: a császári

rendeletek összefoglaló neve. Ált és egyedi tartalmuk szerint: c generalis és c. specialis 1. A constitutiok 2 nagy csoportra oszthatók: a) A principatus idején a cs-i rendeleteknek 4 fajtája volt: 1/ edictum, 2/ rescriptum (magánjogi szempontból ez volt a legjelentősebb), 3/ mandatum, 4/ decretum. 1/ A princeps, mint a közt. első tisztségviselője, maga is edictumot bocsátott ki, melynek hatálya uralkodásának idején korlátozódott. (Kiváltképpeni cs-i rendelet) 2/ A császár, mint a bir-i jog legfőbb forrása, a közhivatalok v. a magánosok által hozzá intézett vallási kérdésekben - jogi tanácsadók meghallgatásával - szakvéleményeket adott. Ez a konkért ügyekben hozott előzetes elvi döntés, mely a jogtudósok responsumaiként mintájára alakult ki, a rescriptum (válaszirat, levélirat) elnevezést viselte. (A magánszemélyek beadványait (libelli) a cs-i kancellária libellis osztálya vette át, és itt készültek az uralkodó válaszai

is.) 2 fajtája volt: - subscriptio ( a válasznak a kérvényre rávezetett és a cs- által aláírt szövege), - epistula (önálló válaszlevél). 3/ A közig-i ügyekben ált. akaratát az uralkodó mint a bir hivatalnoki karának feje - az alárendelt hivatalnokokkal - mandatum (utasítás, parancs) formájában közölte. (A kancellária ab epistulis osztályán készültek.) 4/ Az uralkodó mint a bir. legfőbb bírája a hozzá fellebbezett peres ügyekben decretum (határozat) formájában döntött. b) A dominátus idején újabb rendeleti formák (iussio, praeceptum) is feltüntek: 1. oratio principis, 2. pragmatica sanctio (közjogi tárgyú, ünnepélyesebb keretek között) 2. A rendeletek összegyűjtése a posztklasszikus korban indult meg ∗ Gregorius jogtudós 291-ben összeállította a Hadrianustól Diocletianusig kiadott constitutiokat Codex Gregorianus néven. ∗ 295-ben Hermogenianus - szintén magánjellegű - gyűjteménye, a Codex Hermogenianus. Később

mindkettőt kiegészítették a cs-i rendeletekkel. ∗ II. Theodosius K-római és III Valentinianus Ny-római császárok közös rendelete (429) a Codex Theodosianus, mely 439. jan 1én lépett hatályba a bir mindkét felén A 16 könyvre tagolódó tvműben kiemelkedő szerephez jut a közjog egy sor kegyetlen büntetőjogi intézkedéssel együtt. A bir K-i felében a iustinianusi kodifikációig tverővel rendelkezett, de a barbár királyságokban is döntően képviselte a római jog anyagát. A Breviarium Alaricianum által Ny-on egészen a XII. sz végéig, a bolognai glosszátorok megjelenéséig a római jog forrása volt. (E kor után is voltak gyűjtemények (pl. Novellae Theosodii II, Marciani és Severi), melyek csak töredékesen maradtak fenn.) 3. A rendeletek viszonya a jogtud-hoz Összefonódtak a jogtud-nyal, melyet egységesen iusnak neveznek a cs-i rendeletanyaggal, a lexszel szemben. (A cs-i constitutiok szabták meg a jogtud-i művek használhatóságát)

− I. Constantinus megtiltotta, hogy a bíróságok Paulusnak és Ulpianusnak Papinianushoz írt (és bíráló) Notaeit alkalmazzák, majd Paulus összes munkáit és a Sententiarum libri művét is kötelező erővel ruházta fel. (328) − II. Theod és III Val közös rendeletükben, az idézési tv-ben (lex citationis) kötelező erővel ruházták fel Gaius, Papinianus, Ulpianus, Paulus és Modestinus összes műveit. Amennyiben a jogtudósok véleményei nem egyeztek, a többség véleménye volt az irányadó; ha az arány egyenlő volt, azt a nézetet kellett vallani, amelyikhez Papinianus csatlakozott; és ha az adott kérdésben ő nem foglalt állást, a bíró szabadon választhatott a véleménycsop-ok között. Az 5 kitüntetett iusrisconsultus - és az általuk idézett jogtudósok művein kívül - az összes többi jogtudósi munka elvesztette kötelező erejét. 122. A római jogtud 1. A jogtud mint forrás Jogtud.= a joggal való önálló, a konkrét ügyek

megoldásán túlmenő foglalkozás, szellemi tevékenység az ókori államok közül egyedül Rómában alakult ki (iusricprudentia). A mindennapi élet tud-a volt, amely a meglévő jogforrások anyagának magyarázásával, a hiányok pótlásával, az újabb megoldásokkal a római magánjog fejődésének mozgató ereje lett, végül pedig jogforrássá vált. (A bíróságok utóbb minden más jogforrást (lex, senatus consultum, edictum) a jogtudósok értelmezésein keresztük, azok értelmezése szerint alkalmazták.) A római jogtud. történetét Pomponius ismerteti Kialakulása után 3 nagy korszakra szokás osztani: 1. A római jogtud kezdetei: 2 szakaszt különítünk el a) pontifikális jogtud.: a jog ismerői kezdetben a papok, pontifexek voltak A collegium pontificum - amely eleinte 3-5, később 15 tagból állt - a pontifex maximus vezetésével nyilvántartotta a tvkezésre, az „istenek által alkalmaznak nyilvántartott napokat” (dies fasti), így a papi

funkció összefonódott a bíráskodással. Ismerték az ősi szokásjogot, a szersődési és perbeli formulákat, melyek elmulasztása joghátránnyal járt. E jogtud titkos jellege a XII táblás tv. megalkotásával sem szűnt meg, (mert az csak a szokásjog anyagának részét rögzítette). A pontifikális interpretáció = az új jogkérdéseket a pontifexek a XII táblás tv. szerződési formáinak analóg alkalmazásával oldották meg Ez hosszú időn keresztül megszabta a jogtud. fejlődésének irányát Vége: Kr e IV és III sz fordulóján. b) világi jogtud.: Cn Flavius (Claudius Caecus államférfi és jogász titkára) közzétette a performák - a jogkereső közönség előtt addig még ismeretlen - gyűjteményét: Ius Flavianum, valamint a dies fasti jegyzékét, ezáltal nyilvánossá tette a jogtudt. Az első világi jogászok tanításai szájhagyomány útján maradtak fenn. A pontifexek befolyásától mentes jogtud. csak App Claudius Caesusszal (Kr e 312)

indult meg Feladat: a jogi vélemények (responsa) osztogatása, ezt Ti. Coruncanius (28O), az első pontifex maximus tevékenysége is igazolja, aki nem p. m-ként, hanem önálló jogtudósként adta közre jogi véleményeit. 2. A préklasszikus jogtud E korszakban alakult ki a jogtudós (iurisconsultus) hivatása, amely gyakran a szónok (orator) tevékenységét is magával hozta. A magánjog alapjait a régiek (veteres), - a Sex Aeliustól Ser. Sulpiciusig működött - közt-i jogászok fektették le (Mai elnevezésük: préklasszikus jogtudósok.) Jogtud-ukat az írásbeliség, a kazuisztika, a rendszerességre való törekvés, a görög fil. hatása jellemzi 2 korszaka: a) Kialakulása (II. sz eleje): az irod-i jogtud korszaka, az I pun háború utáni nagy átalakulások ideje, a gazd-i élet, a keresk. felvirágzása, a görög fil Rómába való behatolása − Sex. Aelius Paetus Catus (cos 198, ces 194) művei: - Tripertita (hármaskönyv) a XII táblás tv-t, az

interpretatiokat, a performulákat tartalmazta; - ius Aelianum formulagyűjtemény a Ius Flavianum korszerűsítése. (A jóindulatű semlegesség álláspontjára helyezkedett, a 2. Cato ennek ellensége volt) − M. Porcius Cato maior censorius és fia, M Porcius Cato Licinianus munkássága: új műfaj megjelenése a római jogtud-ban, egy ált. jogelv (regula) megfogalmazása (regula Catoniana). b) Virágkora (II-I. sz): 4 elkülönült iránya van, Cicero már 3-t említ A jogtudós kioktatta a feleket az alkalmazandó szerződési forumlák tekintetében (cavere), v. perbeli cselekményeiket irányította (agere), v. tanácsokkal látta el a jogképző, de a jogban még nem járatos magist-kat (consulere), v. pedig nyilvánosan osztogatta és megvitatta jogi szakvéleményeit ( respondere). Utóbbiak írásba való összegyűjtése új műfajt jelentett 1. M Manilius, M Iunius Brutus és P Mucius Scaevola jogászok munkássága már az arisztoteleszi dialektika hatását

tükrüzte, Pomponius szerint: ők teremtették meg a jogtudt. (B dialektusa volt az 1 „tankönyv” Tuberora, Rufusra - a Scipio-kör tagjaira - a sztoikus fil. volt hatással) 2. Q Mucius Scaevola pontifex munkásságához fűződik a jogtud rendszerének megalkotása (Ius civile 18 könyvben). Ő az első jogász, akinek művei bekerültek a iustinianusi kodif-ba. Műve: Liber singularis (a meghatározások egyetlen könyve) a görög fil. hatását tükrözi, ezzel megszűnt a pontif jogtud Egyben ő az első jogász, aki iskolát tudott alapítani, praesumptio Muciana. 3. Ser Sulpicius Rufus volt az első, aki - szakítva a pontif jogtud-nyal - a legváltozatosabb irod-i formák (komentárok, mongráfiák) keretében új utakra lépett. Nem csak a civiljoggal foglalkozott, a praetori edictumokat is kommentálta. Szélesebb körben használta a dialektika görög módszerét. Servius iskolája is jelentős volt, az ő tanítója: Aquilius Gallus (actio de dolo bevezetése);

tanítványai: P. Alfenus Varus (jogesetmegoldások gyűjtemánye először viseli a Digesta nevet) és A. Ofilius (akit Caesar a római joganyag kodifikálásával bízott meg). 4. M Tallius Cicero (1O6-43) államférfi szónok, jogász, fogalmai pl: aequitas, ius naturale, ius gentium, tőle ismerjük több jogintézmény kialakulásának menetét. 3. A klasszikus jogtud Kialakulásában döntő szerepe volt az Augustus cs. által kezdeményezett ius (publice) respondendinek (csak konkrét esetben volt alkalmazható). A jogtudósok tevékenysége (respondere) által építette be a jogtud. legkiválóbb férfiait az államgépezetbe, magadta azt a privilegiumot, hogy pecsétjük alatt a cs-i tekintély alapján (auctoritate principis) adjanak responsumokat a perben álló fél részére, ugyan ez a bíróra nézve nem volt kötelező, de a cs. tekintélye miatt mégis alkalmazták. Tiberius cs. idején ez a jog már továbbfejlődött (hasonló esetben hivatkozni is lehetett rá)

Hadrianus az egybehangzó responsumokat civiljogi erőre emelte, ezzel megteremtette azoknak a jogászoknak a csoportját, akiknek véleménye formailag is jogforrássá lett. E jogtud-t a jogintézmények továbbfejlesztése, finomítása, a tankönyvek és a civiljogit, praetori jogot összefoglaló kommentátorok megalkotása jellemzi. 3 korszaka: korai, érett és késői, melyek alapján a jogászok - szinkronikus szempontból - 2 iskolába tömörültek. 1. Korai korszak: Augustustól Domitianusig (I sz) tartott 2 iskolája: melyek másfél évszázadig léteztek. (Kivételek: Plautius, Sex Pedius) − schola Sabiniana (v. Cassiana) nevét Massurius Sabinusról kapta, aki a civiljog megalapozója lett (Sabinus-rendszer). C Ateius Capito alapította, későbbi vezetője C Cassius Longinus. − schola Proculiana Trebatius Testa tanítványa, M. Antistius Labeo alapította (4OO kötetnyí irod-i munkája van). M Cocceius Nerva pater nevéhez fűződik az iskola kibontakozása,

öngyilkossága után helyét Sempronius Proculus vette át, őt pedig Nerva fia és Pegasus követte. 2. Érett korszak: ekkor még jellemző az iskolák szembenállása, de Marcus Aurelius trónra lépésétől egységet alkottak. − A szabinianusok iskoláját C. Octavius Iavolenus Priscus vezette, tanítványai voltak: P Salvius Iulianus (az Edictum porpetuum és a 9O könyvból álló Digesta szerkesztője), Sex. Pomponius (5O könyvből álló edictumkommentárja), Sex. Caecilius Africanus, L Volusius Maecianus, Gaius. − A prokuliansok iskoláját Iuventius Celsus pater, majd fia, P. I C filius vezette Utóbbi tagja volt Hadrianus conciliumának, szerzője egy 39 könyvből álló Digestának, nevéhez fűződik a SC Iuventianum is. Celsus halála után Pannónia helytartója, L Neratuis Priscus lett az iskola vezetője (tanácsadója volt Hadrianusnak). Nem tartozott az iskolák kötelékébe: Titius Aristo, L. Ulpius Marcellus (117-187) Antoninus Pius és Marcus Aurelius

consiliumának tagja; Q. Cervidius Scaevola, Florentinus. 3. Kései korszak (III sz eleje) képviselői: Claudius Tryphoninus, Septimius Severus consiliumának tagja volt, Callistratus (adó- és perjogi művek), Aelius Marcianus (Iustitutiones, Regulae szerzője), valamint az 5 legnagyobb jogtudós: 1. Gaius: műve a Iustitutionum commentarii IV, a római magánjog rendkívül világos, egyetlen teljes terjedelmében ránk maradt tankönyv. (Később Iustinianus Iustitutiones művének írásakor e tankönyv szerkezetét egészében, szövegét részben vette át.) Institúciórendszer (1O2 tétel): didaktikai célból 3 nagy szerkezeti egységre osztotta tankönyvét a) személyekre vonatkozó anyag (de personis), b) dolgokra von. szabályok (de rebus) ezen belül - a mai értelemben vett - dologi jog, öröklési jog, kötelmi jog, c) perjog (de actionibus). 2. Aemilius Papinianus: (Septimus Severus sógora) 2O3-tól haláláig praefectus praetorio volt, majd Caracalla végeztette

ki 212-ben. Főművei: Quaestionum libri XXXVII, Responsorum libri XIX. 3. Iulius Paulus: Alexenders Severus uralkodása alatt töltötte be a praefectus praetorio hivatalát. Kb 9O műve ismeretes (pl a 16 könyvből álló Sabinus-kommentár és az edictum 8O könyvre terjedő magyarázata). 4. Domitius Ulpianus: főníciai eredetű jogtudós volt Papinianus mellett működött cs-i tisztviselőként, később ő is a p.p tisztséget viselte (Alárendeltjei, a cs-i testőrök végeztek vele.) Művei: Ad Sabinum libri LI, Ad edictum libri LXXXV (civiljoghoz és edictumhoz írott kommentárjai). Tanáránál (P) sokkal világosabban fogalmazott 5. Herennius Modestinus: a római jogtudósi irod valószínűleg egyetlen egyetlen görög nyelvű művének (Excusationum libri VI) szerzője. 4. A posztklasszikus jogtud A vulgárjogi gondolkodási mód, a névtelen jogtudósok módosító és továbbképző tevékenysége, a klasszikus művek kivonatolása, a görög fil. római jogtud-ba

való újbóli (2) behatása, a keresztény befolyás jellemzi. Jogtudósainak nevét a iustinianusi Digesta őrízte meg: Arcadius Charisiu, aki magister libellorum volt és Hermogenianus, akit a cs-i rendeletek általa készített gyűjteménye is híressé tett. 123. A iustinianusi kodifikáció 1. Célja I. Iustinianus cs (527-565) - eredeti nevén Petrus Sabbatius - 482-ben született parasztcsaládban. Miután nagybátyja, Iustinus 518-ban császár lett, az ő katonai és civil pályafutása gyorsan fejlődött. Az egyik legfőbb célkitűzése az egységes római bir. helyreállítása volt Sikeres hadjáratai során visszaszerezte Itáliát, É-Afrikát, Hispanis D-i részét és a Mediterráneum egyéb jelentős területeit. Másik célja a római jog anyagának átfogó tvkönyvekbe való szerkesztése, kodifikációja volt. (E munka során a bizánci bir két leghíresebb jogi iskolája, a bejrúti és a konstantinápolyi iskola eredményeire támaszkodott. A

jogtanárok (antecessores) a klasszikus kor jogi alkotásait vizsgálták leginkább.) 2. Kodifikáció menete 4 szakaszra oszlott: Codex Iustinianus, Digesta, Iustitutiones, Codex Iustinianus repetitae praelectionis, + a Novellae (Iustinianus és utódai tv-it tartalmazta). 1.Codex Iustinuianus: (szövege nem maradt meg) 528-ban a cs egy 1O tagú bizotságot küldött ki a cs-i rendeletek (lex) összefoglalása céljából. A tagok között volt Tribonianus jogtudós és Theophilus konst. iskola tanára Feladatuk volt, hogy egységes tvkönyvvé szerkesszék a Codex Gregorianus, Hermogenianus és Theodosianus anyagát. 529-ben lépett hatályba, a cs. pedig megtiltotta a korábbi 3 tv-re való hivatkozást 2.Digesta seu Pandectae: 53O-ban Tribonianus és bizottsága megbízást kapott a jogtudósok iratainak (ius) egy egységes tvkönyvbe való összegyűjtésére (533-ig tartott). A joganyag rendezésére a cs. több rendeletet is kibocsátott, majd azokból a legfontosab 5O

constitutiot 531-ben külön hivatalos gyűjteményben, Quinquaginta decisiones címen publikálta (nem maradt fenn). A munkák során a jogászoknak és a komplikátoroknak kerülniük kellett az ellentmondásokat, ismétléseket, egyben - szükség esetén - módosíthatták is az eredeti szöveget (interpolatio), de mégis voltak többször ismétlődő (leges geminatae) vagy nem a megfelelő cím alatt szereplő részek (leges fugitivae). (7 részre (pars) oszlott, ettől függetlenül 5O könyvből (liber), azokon belül több címből (titulus), és azokon belül is több töredékekből (fragmentum) állt. (fragmentum - lex, a többi - §), bevezetésből (principium, rövidítve. pr) és további bekezdésekre (§) oszlanak A Digesta felosztása: ált szabályok, magánjog az Edictum perp-nak megfelelően, büntetőjog, közjogi és vegyes rendelkezések.) A Digestaból való idézés: Paul. D 5O, 17, 11O, 4 = Paulustól Digestából 5O könyv, 17 cím, 11O. töredék, 4 §, ha

ugyanabból camből több fragmentumot is idézünk - a D és az első kettő szám helyét elfoglalva - pl.: Pomp eod 5, 2, ha viszont több §-ra akarunk hivatkozni, akkor azokat ponttal választjuk el egymástól pl.: Marci D 39, 4, 16, 2 6 9 3.Institutiones seu Elementa: 533-ban Tribonianus, Dorotheus és Theophilus megbíztást kaptak egy hivatalos tankönyv összeállítására. A művet a cs tverővel ruházta fel 4 könyvből állt, azokon belül címekre és azokon belül pedig §-okra oszlott. A szokásos idézés: I. (vagy Inst) könyv, cím, § 4.Codex Iustinianus repetitae praelectionis (ismételt olvasatban elfogadott tvkönyv): 534ben adták ki a 12 könyvben tárgy és időrend szerint - Hadrianustól Iustinianusig megalkotott - cs-i rendeleteket tartalmazó újabb gyűjteményt, melyet egy 4-es bizottság állított össze. A két fajtából csak ez a változat maradt ránk. Belső tagolódása 4 szintű, de töredékek helyett rendeleteket, teljes szövegeket

tartalmazott. Idézése: C (vagy Cod) könyv, cím, rendelet, § 5.Novellae: Számos görög nyelvű constitutio kibocsátására került sor, melyből 168 maradt fenn, többségük Iust-tól származnak és a magánszemélyek gyűjtötték össze őket (novus szó után kapták a nevüket). Nincsenek könyvekbe rendezve, viszont fejezetekre (caput) oszlanak. Idézésük: Nov (vagy N) novella, fejezet 3. A klasszikus jogtud és a iust kodifikáció Már maga a kodif. léte nagy előrehaladást jelentett, de ez nem csak összeállító, hanem önálló alkotó munka is volt. A eseti gondolkodás keretei között, a görög fil hatására ált jogelveket fogalmazott meg, meghatározásokat adott, magas rendű absztrakciókat alkotott, a szétágazó megoldásokat egyesítette. A kodifikátorok képzettsége nem maradt el klasszikus jogászoké mögött, hiszen közüllük többen a két iskola tanítói voltak. 4. A iust kodifikáció hatása a jogéletre Anyaga nem lett a bizánci bir.

minden bírói fóruma előtt kizárólagosan alkalmazott jog 3 fő oka: a) a iust. tvkönyvek ált-ban igen fejlett gazd-i viszonyokat tartanak szem előtt, míg a bir jelentős része e tekintetben pedig elmaradott volt, b) a tvkönyvek latin nyelvűek voltak, a bir. nyelve pedig ált a görög volt, c) a helyi-, személyi, család- és öröklési jog maradványai (constitutio Antoniniana) az alsóbb fokú bíróságok gyakorlatában még fennmaradtak. Ettől függetlenül élő jognak lehet tekinteni, mivel 1. a városokban továbbra is virágzott a gazd, így tudott érvényesülni, 2. a városi jogászok a latin nyelvet ismerték és ált-ban használták is, 3. a Digestát már a cs életében kommentátorokkal látták el 5. Corpus iuris civilis A tvművet összefoglalóan már a glosszátorok korától így emlegették, beosztása azonban eltért a kodif. eredeti rendjétől A Digestát 3 kötet alkotta: Digestum vetus, D infortiatum, D novum; ezútán következett a Codex

nagyobbik része a görög rendeletek elhagyásával; végül pedig a Volumen parvum, amely a Intitutionest, Novellae 1O db latin nyelvű gyűjteményét (Authenticum), valamint a Codes kisebbik részét tartalmazta. 1583-ban jelent meg Genfben Dionysius Gothofredus francia jogtudós gondozásában. A modern kiadásokban az elrendezése megint megváltozott: I. kötet: Institutiones és Digesta, II kötet: Codex Iustinianus, III kötet: Novellae. 124. A római jog továbbélése a korai középkorban Leges Romanae barbarorum: A bir. Ny-i felének bukása (476) után annak területén barbár államok jöttek létre, melynek lakói részben germánok (gótok, burgundok, stb.), részben rómaiak és azok leszármazottai voltak. A személyiségi elv alapján a germánok saját szokásjoguk, a bir. polgárai pedig a római jog szerint éltek, később az utóbbiak számára a barbár uralkodók latin nyelvű tvkönyveket adtak ki. Ezeket összefoglalóan LRb-nak nevezzük. (A

germánok részére: a Codex Euiricianus (475) 35O fejezete a római vulgárjogot tartalmazta, majd a Lex Visigothorum Reccesvindiana (Liber iudicem) a területi elv alapján a leszármazottakra is vonatkozott.) Lex Romana Visigothorum: a Ny-i gót királyságban 5O6-ban lépett életbe II. Alarik király (484-5O7) parancsára. A XVI sz-tól kezdve Breviarium Alaricianumnak is nevezik A Codex Theodosianus, a gaiusi Institutiones és a Sententiarum libri (Paulus) készült, emelett néhány cs-i rendeletet és egy Papinianustól származó szöveghelyet is tartalmaz. A klasszikus és posztklasszikus joganyag vulgárjogi kivonata, amely a tolosai gót királyság (Hispania és Aquitania) területén élő volt római polgárok és utódaik életét szabályozta. Lex Romana Burgundionum: a burgund királyságban az V. sz végén Gundobad király (475516) léptette életbe, szintén a volt római polgárok és utódaik számára 47 titulusból állt az előzővel szemben egységes

szöveggel szerkesztették a Codex Gregorianus, Hermogenianus és Theosodianus, a Sententiarum libri, továbbá Gaius egy műve alapján. (Miután a frankok elfoglalták Burgundiát a LRV kiszorította a burgund tvkönyvet. A IX sz-ban az a téves nézet alakult ki, hogy a LRB a BA végén álló Papinianus-szöveg folytatása, s ezért munkát Papianusnak nevezték.) Edictum Theodorici: I. (Nagy) Theodorik K-i gót király (493-526) parancsára készült 5OO körül, elsősorban Itáliában érvényesült. Már nem csak a római polgárokra és utódaikra, hanem a királyság minden alattvalójára vonatkozott. A kódex forrása megegyezik a LRB-val, sz9vege egységes, idézelet ez sem tartalmaz. 125. A glosszátorok és a kommentátorok A ius commune (A római jog továbbélése ált-ban A továbbélésnek 3 fő típusa van: a) folytatólagos továbbélése, b) újjáéledése, c) recepciója (befogadása a helyi jogrendszerbe vagy egyszerű tvhozási aktussal vagy beszivárgás

útján ment végbe). A ius civile fogalmának fejlődése sem zárult le teljesen, a középkorban alatta elsősorban a római jogot, másodsorban - annak részét képező - magánjogot értették. Az újkor derekától, a XVIII. sz-tól kezdve az eu-i országok többségében addig uralkodó ius communet modern tvkönyvek kezdték felváltani, és amikor alapvető jelentőségűvé vált a polgár (citoyen) fogalma, a ius civile tartalma leszűkült a magánjogra (újkori polgári jog). Római jog a görög területeken Iust. a kodifikációs munka kizárólag szó szerinti görög fordítását engedélyezte, és csak a párhuzamos helyekre való utalások és rövid tartalommutatók elkészítését tette lehetővé. Ennek ellenére - még a cs. életében - a kodif egyes darabjait kivonatolni és kommentálni kezdték, melyek a VIII.sz-tól már hivatalos tvkönyvek formájában jelentkeztek Pl: − III. Leó cs (717-741) parancsára született, 18 titulusból álló „Eklógé

tón nómon” tvszemelvények; − I. Basilios (Macedo) cs (867-886) elrendelte a iust kodif teljes anyagának görög nyelvű összefoglalását, de csak a bevezetés készült el 4O titulusban; − VI. Bölcs Leó (886-911) uralkodása idején fejeződtek be a munkálatok, mely a 6O könyvből álló teljes tvmű kiadásával akarta a iust. corpust felváltani, a IX sz-tól viseli a Basilika (cs-i tv-ek) elnevezést. A Digesta, a Codex, az Institutiones és a Novellae szövegét tartalmazza az addigi görög fordítások, kivonatok alapján átdolgozott formában. Utóbb ehhez értelmező magyarázatokay írtak. A Procheiron újabb kiadása (Epanagóge tu nomu útmutató a tvkönyvhöz) is megjelent; − A Basilika - gyakorlati nehézségei miatt - kivonatai, tartalomjegyzékei és a „Tipukeitos” (mi hol található) terjedtek el. A Harmenopulos - Thessalonike városának 6 könyvből álló munkája -, 1345-ben közzétett „Hatos könyv” volt, mely nagy hatást

gyakorolt a görög, a balkáni és az orosz jogfejlődésre.) 1. A római jog és jogtud Itáliában, glosszátorok és kommentátorok A K-i gót bir. bukása (553) után Iust az általa hozott tv-ek hatályát Itáliára is kiterjesztette, de mivel ez a jog szorosan kötődött a bizánci hódításhoz, annaki visszaszorulásával csak Ravenna vidékén, Velencében és D-Itáliában maradt érvényben, a Digesta szövege pedig a VI. sz után egész NY-Európában nem volt megtalálható A kor viszonyai sem tették lehetővé a iust. jog recepcióját, hiszen nem alakult ki megfelelő gazd-i és társd-i háttér, nem újult meg a római bir-i eszme először Nagy Károly, majd a német királyok által. A Digesta újrafelfedezésére csak 1O5O körül kerül elő kézirat, codex Florentinus másolata, amely gyakorlatilag is megteremtette a lehetőséget a római jog újjáéledéséhez. A folyamat: 1) A bolognai egyetemről (studium generale) indult ki, ahol Irnerius már 1O8O-ban

megkezdte a iust. tvmű magyarázatát Jegyzetekkel, glosszákkal rögzítette az 1-1 tvhelyhez fűzött megjegyzéseit. E módszerről kapta nevét a glosszátor iskola, melynek tanárai, a glosszátorok később már összefoglalásokat (summae) és fogalmi meghatározásokat (distinctiones) is írtak, valamint jogesetgyűjteményeket (casus) és kül. tárgyú monográfiákat készítettek. Rendkívül precízen gyűjtötték össze a források és egymással szemben álló tételeit (dissensiones dominorum), mindenáron kiküszöbölve az ellentmondásokat. Oktatási módszerük a szövegek aprólékos nyelvtani, jogi, stb. elemzésén túl azok könyv nélküli elsajátítására épült (mos Italicus), mellyel szemben a francia városok (pl. Orleans) egyetemein dialektikusan, ált. elvekből vezették le a konkrét esetek megoldásait (mos Gallicus). Oktatóik és munkáik (az eu-i jogtud megteremtői): quattuor doctores: 1. Bulgarus (1163-ig)- „mozaik-stílus”, kül

forráshelyek szavainak összegyűjtése és egybefűzése; 2. Martinus Gosia- a méltányosság híve volt, főleg fr földön érvényesült); 3. Iacobus; 4 Hugo de Porta Ravennate; valamint 5. Placentinus; 6 Hugolinus; 7 Iohannes Bassianus; 8 Azo Portius; 9 Accursius (1263-ig) - elődeinek glosszáit foglalta össze - a kb. 9694O magyarázatból álló glossa ordinariaban, miszerint „mindazt, amit nem fogad el a glossza, a bíróság sem fogadja el”; továbbá 1O. Odofredus - először nála jelentkezett tudatos módszerként a mos Italicus gyakorlata. 2) Ahhoz, hogy a glosszátorok a iust. tvkönyveket hatályos joganyagnak tekinthessék, a Szent Római Bir. megújított imperium Romanum léte szolgáltatta az eszmei alapot, de ezzel szemben ismét megnőtt a városi statutumok és a területi hűbérjogok szerepe, így a helyi bíróságok életre hívták a kommentátorokat (tanácsadókat), consiliatorok iskoláját. A XIII sz-tól kezdve - főként a perugiai és paviai

egyetemeken - a glossz-ok széljegyzeteit látták el magyarázatokkal (munkájuk: glossare glossarum glossas = „a széljegyzetek széljegyzeteinek széljegyzetelése”), de emelett igen jelentős gyakorlati tev-t, tanácsadást is elláttak. A római jogot a korabeli viszonyokra alkalmazva egy közös anyajogot hoztak létre és terjesztettek el szinte az egész kontinnsen. Az ő munkájukat készítette elő a dél-fr. Wilhelmus Durantis (1235-1296), aki a jogtud legtekintélyesebb eljárásjogi művének szerzője. Az iskola alapítója, a perugiai Cinus (Cino da Pistoia, 127O-1336) élesen támadta a a glosszát téves következtetései és egyszerűsítései miatt. Bartolus de Saxoferrato (1313-1357) a ker-i jog és nemzetközi magánjog megalapítója, ő visszatért a glossza tekintélyéhez, neve pedig összeforrott a jogtud-nyal: nemo (bonus) iurista, nisi Bartolista = „csak az a jó jogász, aki Bartolus követője”. Baldus de Ubaldis (1327-14OO), vele kezdve a

jogtudósok véleménye is kötelező erőt nyert a gyakorlatban. Az usus modernus irányzatának előfutárai voltak: Paul de Castro és Iason de Mayno. (+ 372 szakasz) 2. Ius commune Jelentése közös, közönséges jog. A komm-ok munkásságában a iust jog a longobardi hűbéri joggal és a kánonjogi elemekkel keveredett, így született meg a keverékjog. Középkori fogalmának értelmezése nem egységes, ált-ban a komm-ok révén kialakult közös eu-i jogot szokás érteni alatta, de egyesek szerint a glossz-ok hatására a XII-XIII. sz-ban született meg. Tárgyi köre is vitatott pl. F Wieacker nem érti bele a lombárd hűségjogot és a statutárius városi jogot, de F. Calasso és H Coing megállapítása szerint a ius commune a középkorban eredetileg az egyetemes érvényűnek tekintett római jogot jelentette - a városi statutumok helyi jogával szemben. (Coing szerint a ius c sokrétű terminussá vált pl Spanyolor-ban a XVI szban vitatott volt, hogy a római

jog v a kánonjog tekintendő-e a ius c-nak; Franciaor-ban a XVII-XVIII- sz-ra alakult ki az újabb tvhozás, a bírói gyakorlat és a déli területeken érvényesülő római jog összeolvadásából; Németor-ban az 1495-ben hivatalosan recipiált gemeines Recht jelentette a ius c-t. Ált értelmezése: a középkori és koraújkori Eu közös jogaként funkcionáló tovább élő római jog.) Később olykor beleértették a római jogon kívül az adott helyen v. országban alkalmazható egyéb normákat, így alakult ki a regionális v territorialis közös jog fogalma. (A kánonjog - ius canonicum A római jog mellett a legnagyobb hatást a középkori Eu. jogéletére a kjog gyakorolta Az óegyház életét szabályozó szokásjog, a „keresztények népjoga”, különösen a püspöki bíráskodás gyakorlatában érvényesült, már a II-III. sz-ban kül gyűjteményekben (collectiones) öltött testet. Ezekben található egyházfegyelmi előírások=kánonok

(„mérőrúd”), melyek az egyház belső viszonyai mellett a magánszemélyek egyes viszonyait is érintették (pl. házasság, örökbefogadás, vagyonjogi ügyek, stb) Joganyaga eleinte a zsidó jogból származott, később a római jog elemeit is magába olvasztotta. A bir-i egyház korában (IV VII. sz) fő források az egyetemes és helyi zsinatok határozatai voltak, melyek mellett megjelentek a püspöki rendelkezések is, majd a IV. sz végétől a pápák jogi tartalmű és erejű ügylevelei (litterae v. epistulae) decretales (+ 376-38O szakaszok) 126. A pandektisztika Pandekta-rendszer (az institúció-rendszer sokáig ezt, a XIX. sz-ban önállóvá vált jogrendszert követte). Részei: - magánjog ált része (a személyi joggal együtt), dologi jog, kötelmi jog, családjog, öröklési jog. E rendszernek köszönhető, hogy a polgári eljárásjog az anyagi magánjogtól elválva önálló jogág lett (amely már a közjogba tartozik). (Külön jegyzet a régi

könyvből.) 127. A római jog továbbélése az európai országokban Franciaország A Ny-i frankok országa a középkorban 2 jogterületre oszlott: • Délen a XII. sz-tól formálisan, azután tartalmilag is a Breviarium Alaricianum vulgárjoga élt tovább, egyfajta jogegységet biztosítva ennek a vidéknek, melyet az írott jog területének neveztek. • Északon a germán hűbéri szokásjogok, az ún. coutume-ök egész tömege (36O féle) volt hatályban. A glossz-ok tanítványai Itáliából érkeztek, amely egyaránt hatott az előző két „területi jogra”. Kiemelkedő fr. jogászok: Jacques de Révigny és Pierre de Belleperche Szent Római Birodalom A római bir. kifejezett megújításának gondolata (renovatio imperii) már a X sz-ban felmerült, tartós eredményeket azonban csak I. Barbarossa Frigyes cs uralkodása idejétől (1152-119O) tudott felmutatni, ekkora kialakult az új római jogtud. (Érvényesülési területei (mai névvel): Németor.,

Németalföld, Svájc, osztrák örökös tartományok, Cseh- és Morvaország, Lengyelor. és Litvánia, É-Eu, balkáni államok, Oroszor és a Baltikum) Ezen belül a középkori Németország A iust. fokozatosan hatolt be, majd a XV sz-ban egytvhozási aktussal ált recepciót nyert Következtetések: a német kolostori iskolákban a BA-t oktatták, a császárság és a pápaság küzdelme részben jogi síkon folyt. A szellemi életben jelentkezett egy új tud-os irányzat, amely a glossz-k általi „tudósjog” alkalmazásából csapódott le. A XIII sz-tól egyházi bíróságok gyakorlatában is érvényesült, kül. tartományok a XV sz-tól kezdték bevezetni Fejlődésének folyamatát a wormsi bir-i gyűlésen (1495) bir-i kamarai bírósági rendtartás tetőzte be, amely a bir-i és a közös jognak a kisegítő jogként való alkalmazását rendelte el arra az esetre, ha a LB előtti perben sem a városi jog, sem pedig a tartományi jog nem nyújt szabályozást. Ez a

recepció kiterjedt a iust Corpus iuris civilis Accursius glossa ordinariával ellátott részére, a Novellaek latin fordításaira, I. és II Frigyes római császárok tv-eire, a Sz Római Bir. néhány többi tv-eire és a l hűbéri jogot tartalmazó codexre (Libri feodorum) Brit-szigetek A szász és frank-normann jog szintéziséből alakult jogrendszer megőrizte a hűbéri formaságait, és még a polgári fejlődés idején sem alkalmazkodott a római joghoz: Itt a common law (nem azonos a ius communeval!) az angol kir-i bíróságok gyakorlatában kialakult jogot jelenti, ugyanakkor elkülönül a parlamenti tvhozási jogtól (statute law) és a lordkancellár bíróságának méltányos jogától (equity). (+ 4OO- 4O3-szakaszok) (+ a római jog tud-a az újkori Eu-ban, 447-479. szakaszok) 128. A római jog sorsa Magyarországon 1. A középkorban Mo. az államalapítás idején ugyan kapcs-ban állt a bizánci bir-mal, de a kereszténység felvétele megakadályozta e jog

behatolását hazánkba. Szent István tv-eiben a iust kodifikáció (különüsen a Codex és a novella) hatása mutatható ki. a) A római jog közvetlen hatása nálunk is csak a glosszátorok korában kezd jelentkezni. A XIII. sz-ban adatok támasztjá azt alá, hogy a magyarok tanulnak a bolognai egyetemen (melynek szervezetében 13O1-ben külön „magyar nemzet” (natio Hungarica) is létrejött).(A magyarok másik része Parizsban tanult kánonjogot és római jogot. 1367-től már működött Pécsett az első magyar egyetem, ahol valószínőleg szintén oktatták a római jogot.) Biz. római hatésok tükröződnek Uzsai János (bolognai egy rektora) és Tapolczai Bertalan formulagyűjteményeiben, valamint a hazai okleveles gyakorlat, az Árpád- és Anjou-kor krónikái - különösen Kézai Simon Gesta Hungaroruma a XIII. sz-ból Kisebb mértékben mutatható ki a ius scriptum, vagyis kir-i tv-ek, decretumok tekintetében. b) A XV. sz-tól már csak a vagyonosabbak

tanultak Itáliában, a kevésbé tehetősek Krakkóban és Bécsben hallgattak jogot. A hagyományok szerint Mátyás kir is foglalkozott a római jog hazai recepciójának gondolatával. Római jogi műszavakat néhány fennmaradt városi jogkönyvünk is tartalmaz. c) Werbőczy István országbírói ítélőmester Hármaskönyve egy ált., átfogó decretumnak készült el, amely elsőként rögzítette a hazai szokásjogot, de - az 1514-es OGY elfogadása, a király jóváhagyása ellenére - a szentesítés és a kihirdetés elmaradt. formailag nem vált tv-nyé A Tripartitum kapcsolata a római joggal: − A Hármaskönyv beosztása (de personis, de rebus, de actionibus) a római jogi hagyományt követi, de csak deklaráltan felel meg az intitució-rendszernek. − A római jogi ált. fogalmakat (ius naturale, ius publicum, ius privatum, ius civile, ius gentium) és jogelveket W. csak formailag vette át (nagyrészt ezek teszik ki a Prologus részt), de nem kerülnek be a H-nek

a magyar ius consuetudinariumot összefoglaló konkrét szabályaiba. − A H. a jogi terminológia és a római magánjog számos intézménye vonatkozásában is római hatást tükröz. 2. A római jog 1526-tól a XIX sz-ig Mo. gazd-i fejlődése elsősorban a városokra korlátozódott, de a nemesi birtokokon is élénkült. Pápóczi Imre kanon Pozsonyi formuláskönyve (Formularium Posoniense) tankönyvnek íródott, a gazd-i viszonyok jogi rendezését kívánta elérni. De a római jogi hatás a tv-ekben is kimutathatók. A hazai jogfejlődés és jogtud megmerevedéséhez hozzájárult, hogy W. a római jogot csak formálisan használta fel A XVI sz-ban a magyar humanisták kísérletet tettek a Corpus iuris civilis részleges recepciójára, de a szokásjog uralmát nem sikerült megtörni. A XVII-XVIII-sz-ban a római jog elsősorban a felsőfokú oktatás tárgyát képezte, melyet túlnyomórészt a nagyszombati egy. tanárai műveltek 3. Római jog a XIX sz-ban Az első

jelentős változást a pandektisztika Savigny-féle irányzatának hatása jelentette. Frank Ignácnál (első nagy magánjogász) - bár ellenezte a kodif-t -, „egy új aera üttőrője” lett. 1823-as Specimen elaborandarum institutionum iuris civilis Hungarici c. műve a földtulajdoni viszonyok tárgyalásánál római jogi fogalmakat használ. Egyben a történeti jogi iskola elkötelezettje volt. Wenzel Gusztáv munkáian gyakran találunk hivatkozásokat a római jogra. A sz. 2, felétől a pand főként a Jhering-féle érdekkutató irányzat, a Szászy-Schwarz Gusztáv munkásságán keresztül egyre nagyobb hatásr gyakorolt a magy. jogtud-ra Kiemelkedik még Biermann Mihály és Balogh Elemér is. 4. A római jog oktatása A nagyszombati egyetem jogi karának megalapítása (1667) óta tárgya a jogi oktatásnak. Első római jogásza Takács (Textor) Ádám volt, az első fennmaradt tud-os írások Someting Ernő Frigyestől származnak. Az első római jogi hazai

tankönyv (1734) szerzője Rendek János József; az oktatás (még) külföldi szerzők Institutiones- és Digesta-kommentárjai alapján folyt. Az első magyar nyelvű tankönyv szerzője Henfner János volt. Eu-i színvonalon a római jogot először Hoffmann Pál adta elő. Szerzők még: Bozókay Alajos Nagyváradon inst és pand-tankönyve, Farjas János a jogtörténetre helyezte a hangsúlyt, a pand-r-t oktatta. Kiemelkednek még Kiss Mór kolozsvári, Vécsey Tamás és Helle Károly bp-i professzorok. Az I. vhb után megszűnt az inst és pand-tanfolyam kettőssége, már csak az inst maradt meg A dogmatikát történeti szemléletben oktatta Marton Géza, a magánjogi felelősség európaszerte ismert tanára. Az interpoláció-kritika mestere Személyi Kálmán szegedi és kolozsvári prof. volt Kimagaslanak: Kiss Albert, Óriás Nándor, Pázmány Zoltán, Szentmiklósi Márton, Kiss Géza és a külföldön ítnató Schwarz András Bertalan. A II. vhb után Visky

Károly, Brósz Róbert, Pólay Elemér és Diósdi György Eljárásjog (15) 2O1. A jogérvényesítés módjai, lehetőségei, eszközei 1. A jogérvényesítés ált-ban A társd. és tagjaik életének, tev-ének nagy részét jogi szempontból alanyi jogok gyakorlása és jogi kötelezettségek teljesítése tölti ki, életcéljaik nagyrészét szerződések révén érik el. A társd. rendes működését az biztosítja, hogy az emberek tevékenységeik során többnyire jogkövető magatartást tanúsítanak. A jogi problémak akkor merülnek fel, amikor valaki megsérti mások jogát vagy nem teljesíti jogi kötelezettségeit, az a jogellenesség. Ilyenkor válik szükségessé a negsértett alanyi jog védelme, a jogérvényesítés. Ennek módjai: 2. Önhatalmú jogérvényesítés • Már az ősközösségi társd-ban is kialakultak biz. szokások arra nézve, melyik az a magatartás, amely sérti a közösség érdekeit és melyik az, amelyik nem. E keretben az ember

a maga érdekeit magánharc útján érvényesítette. A szokások kikényszerítését biz közösségi jellegű (vallási) kényszerintézkedések („kiátkozás”, kitaszítás a nemzetségből) is biztosították. • Később az önhat-t is korlátok közé szorították. Az önhat-t korlázozó társd-i normák lassan jogi normákká váltak. Az államilag szervezett társd-ban az önhat-nak 2 formája jelent meg: − tilos: nem módja a jogérv-nek, sőt bcs-nek minősül; − jogos önhat.: egyre szűkebb körbe szorul vissza, s azokra a kivételes esetekre korlátozódik, amelyeknél az állam által biztosított jogvédelem nem lehetséges, mert igénybevétele esetén a jogsérelem már nem volna helyrehozható. 2 féle megnyilvánulása: ∗ önvédelem: a sértettet ért jogtalan, közvetlen és másként el nem hárítható támadás rögtöni visszaverésére szolgál (pl. a házba betörő éjjeli támadó szemben), ∗ önsegély: a már bekövetkezett jogsérelem

önhatalmú helyrehozása (a házából kivetett személy házát erőszakkal is visszafoglalhatja). • Az önhat. tv-i úton való visszaszorítására − először közvetve a XII táblás tv-ben jelentkezik (már csak az éjjeli, fegyverrel védekező tolvaj megölését nem büntette); − az erőszakos jogérv. tilalmát ált jelleggel a először Caesar egyik tv-e (lex Iulia e vi privata) mondta ki; − Marcus Aurelius cs. egy rendelete (decretum divi Marci) követelése elvesztésével büntette azt a hitelezőt, aki adósának vagyontárgyait követelése fejében lefoglalta; − I. Theodosius, II Valentinianus és Arcadius egyik konstítúciója kimondta, hogy aki más vagyontárgyát önhatalmúlag elveszi, amennyiben az önhat. gyakorlója jogos tulajdonosa volt, a tulajdonosnak a sértett javára való elvesztésével, ha pedig nem volt a tulajdonos, úgy a dolog értékének megfelelő büntetéssel sújtandó; − a jogtud. által a vim vi repellere elv megfogalmazása:

„Cassius írja, hogy az erőszakot szabad erőszakkal visszaverni, és ezt a jogot a természet biztosítja”. 3. Állami úton történő jogérv A bíróságok és más hatóságok segítségével történik. 3 fajtája van (az első kettő bíróságok általi): • peres eljárás (processus): a bírósági elj-ok legfontosabb formáját a per (lis) képezi, melyet az egyéb bírósági és hatósági elj-októl a contradictio (ellentmondás) különböztet meg. Lényege: a bíróság (iudicium) előtt keresetével fellépő személy kérelmét a másik fél vitatja. A felperes (actor v petitor) ellenfele az alperes (reus) volt A per olyan kontradiktórikus eljárás, melynek során a bíró a felek jogvitáját a felperes keresetére lefolytatott, tv-es és szabályszerű eljárás után ítéletével eldönteni. (Legjelentősebb a pereknek a jogvita tárgya szerinti felosztása: 1) ha a jogvita tárgyát közvetlenül egy anyagi jogi igény érvényesítése képezi, a per

az alperes marasztalására v. felmentésére irányul, marasztaló v. felmentő ítélettel (sententia) zárul; 2) ha a jogvita egy jogállapot, jogi tény léte v. nemléte tárgyában folyik, a per célja pusztán ennek megállapítása=előzetes per (praeuidicium), a bíró kihirdetett megállapító ítélettel (pronuntiatio) zárul.); • nem peres eljárás; • egyéb hatóságok eljárásai (végrehajtási elj.) 4. Az eljárásjog fogalma Az ókori Rómában a bírói, bírósági eljárások szabályai nem váltak el a magánjogtól, a magánjogi jogosultság és az érvényesítő pr szoros egységet képzetek. Ez megmutatkozik a praetorok edictumában, ahol a keresetformulák nem csak az elj. menetét, de azt is megszabták, hogy kit milyen jogosultság illet me, vagyis a modern jogrendszerekben egymástól elkülönülő anyagi jog és elj. jogi szabáltokat egységes formában tartalmazta (Ma a polgári bírósági eljárásra (peres és nem peres elj-ra) von.

szabályokat egy külön jogágazat, a polgári eljárásjog foglalja magában.) A római magánjog bölcsője az eljárásjog 2O2. A római kereset fogalma, latin megjelölései A kereset (actio) fogalmát a modern jogtud. is többféle értelemben használja Mégnehezebb megállapítani a római jogban, noha a r. jógtudósok néha megadják a definíciót a) Mint az agere (űzni, hajtani) ige származéka eredetileg cselekedetet, magistratus előtt végzett cselekvést jelentett. A feleknek ez a kezdetben ünnepélyes elj-a, amely tv-i előírás (legis actio) szerint zajlott, a per in iure szakaszát magába foglalva, kifejezte a peres elj. egészét, magát a pert. b) A felperes perkezdő cselekménye (keresetlevél), az actio, mint elj-i csel. szűkebb értelme. c) A felperesi kérelemre válaszul a praetor maga is actiot adott, mely az in iure elj-ban megadott (v. megtagadott) perindítási engedélyt jelenti (melynek alapján sor kerülhetett a voltaképpeni perre, az apid

iudicem elj-ra). d) Elvontabb értelemben nem csak a keresetet, hanem a felperesnek azt a jogát is kifejezte, hogy az őt megillető jogosultságot perrel érvényesítse (keresetjog). e) Az actioval egy meghatározott perfajtát is jelöltek pl. actio ex stipulato - stipulacio eseté ndítható per. f) Egyúttal egy magasabb kategóriát jelentő keresettípust, a perek 1-1 meghat. csoportját is jelöltek vele, pl. az actio ex stipulato in personam actio - meghat, személyek ellen irányuló keresetek csoportjába tartozik. Jelentősége a római jogban Az actio a római magánjog döntő fontosságú intézménye, az alanyi jog a keresetből származott. Különbségek a modern jogrendszer és a római jog között: ∗ A modern jogrendszerekben az alanyi jog a természetéből következik, hogy az keresettel érvényesíthető, Rómában alanyi jog csak akkor létezett, ha a praetor keresetet adott. ∗ A modern jogokban csak egyféle kereset van, ezzel szemben a római jog

szerint annyiféle alanyi jog volt, ahány kereset csak létezett. ∗ A római jogászok nem ismerték az „alanyi jog” és a „kereset” egymástól elhatárolt fogalmát, gondolkodásuk keresetjogi gondolkodás volt. („A praetor keresetet ad valamire”√, „valamire jogom van” ∅) ∗ A modern jogban önálló anyagi jogszabályok rendszere, a római jogban az anyagi jogi szabályok perjogi, keresetjogi megfogalmazásban jelentek meg. Elnevezései a római jogban Ált-ban actio, de biz. alanyi jogok érvényesítésére szolgáló keresetek más elnevezéssel szerepelnek. vindicatio - a tulajdonjog érvényesítésére szolgáló keseret, petitio - hagyaték kiadása iránti kereset, condictio - kölcsönösszeg visszaperlésére, jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére szolgáló kereset, querela - kötelesrészétől végrendeletileg megfosztott örökös keresete. 2O3. Az elévülés 1. Az elévülés fogalma A rómaiak az elévülés fogalmát explicit

formában ugyan nem dolgozták ki (ezért nincs adekvát latin szakkifejezés sem), magát a jogintézményt - a posztklasszikus kortól kezdve ismerték. Valamely jog állami érvényesíthetőségének időmúlás következtében való megszűnése. Nem maga az alanyi jog, hanem csupán az annak érbényesítését szolgáló kereset enyészik el (kivételt képezett a szolgalom). Az elévülést az alperes kifogása alapján vették figyelembe. Az alanyi jog megmaradására - a kereset elévülése után - 2 fontos szabály: a) ha az alperes a perben nem élt a keresetelévülés kifogásával, az elévülés dacára is marasztalható volt, b) ha az adós teljesítette hitelezője elévült követelését, utólag már nem követelhette vissza azt tartozatlan követelés címén. 2. Történeti kialakulása ⇒ Egészen a posztklasszikus korig ismeretlen volt. A civiljog keresetei a klasszikus korban is ált-ban az ún. örökös keresetek (actiones perpetuae) voltak A praetori jog

keresetei közül több (pl. bűnkeresetek csoportja) meghat időhöz volt kötve (actiones temporalis), de ez még csak jogvesztő határidőhöz köti a perindítást, így az elévülés alapgondolatát, szabályait itt még nem találjuk meg. (elévülésének ideje: 1 év, ill 6 hónap) ⇒ Az elévülést kezdeteit a tartományi helytartók (praesides) gyakorlata jelentette: a tartományi telket birtoklónak biz. feltételek mellett jogvédelmet adtak a telek quasi tulajdonosával szemben, ezt longi temporis praesriptionak nevezték, amely eredetileg a telek használójának a korábbi quasi tulajdonos utilis rei vindicatiojával szemben emelhető kifogás, preascriptioja. Mndezt II Theodosius cs 424-ben kiadott constitutioja általánosította, amely az actiones perpetuae elévülését 3O évben állapította meg (longissimi temporis praescriptio), az egyház és a kegyes alapítványok keresetei 4O év alatt évültek el. Az elévülés egyéb szabályai (félbeszakadás,

nyugvás) az actiones perpetuae körében érvényesültek. 3. Az elévülés szabályai • A legfontosabb szabály: az elévülés beálltával a perben az alperes elévülési kifogást (preascritio) emelhetett. Az időmúlás puszta tényét ugyanis a bíró hivatalból nem vette figyelembe. • Az elévülés kezdetét attól a naptól kell számítani, amelyen a kereseti jog létrejött (actio nata est). Pl a tulajdonjognál ha a tulajdonjogot megsértették, követelési jogognál a követelés esedékességének napja, a vmilyen áru vétele esetén a dolgo átadása napjától számított 6 hónap v. 1 év • Az elévülést mindig csak azzal a személlyel (v. jogutódjával) szemben folyik, akivel szemben a kereset keletkezett. Pl − A dologi jogok (a tulajdonjog és a hasonló abszolút jogok) védelmére szolgáló kereset bármely jogsértő ellen indítható (in rem actio); csak azzal szemben évül el, aki ellen éppen indítható lett volna, azzal szemben nem, aki

az abszolút jogot később önállóan sértette meg. − A kötelmi jogoknál (relatív jogok) ellenben ha a kereset (in persona actio) a kötelezettel szemben egyszer elévült, úgy e jog többé senki más ellen nem érvényesíthető. • Az actiones perpetuae körében az elévülési idő biz. körülmények között félbeszakadhatott ill. nyugodhatott ∗ Félbeszakad (interrumpitor): az elévülés a jogosult jogfenntartó (pl. kerestindítás) ill a kötelezett jogelismerő (pl. kamatfizetés) nyilatkozata v magatartása következtében A félbeszakító ténytől az elévülés újból kezdődik. ∗ Nyugszik (dormit): olyan esetben, mikor a kereset megindításának lehetősége kizárt (pl. a keresetre jogosult serdületlen kora, tvkezési szünet, stb miatt) A nyugvást előídéző körülmény megszűnte után (pl. a bíróságok újra üléseznek) az elévülés tovább folytatódik. • Halálnak (mors) keresetjogi megszüntető hatása van pl. a büntetőpereknél

(actiones poenales), az erkölcsi elégtétel adásánál (actiones vindictam spirantes) mint az alperes személyéhez tapadó actio esetében. (Az elhalt keresetjoga rendszerint átszáll örököseire) 2O4. A bizonyítás, a praesumptio és a fictio 1. A bizonyítás A bíró a bizonyítási elj. alapján megállapított tényállásra támaszkodva hozza meg ítéletét A biz. elj = a pernek az a szakasza, amelyben a bíró számba veszi a bizonyítékokat, s azokat mérlegelve alkotja meg az ítélet alapjául szolgáló tényállást. a) Bizonyítékok: a) a felek esküje (iuramentum v. iusiurandum), b) tanúk vallomása (testimonium), c) a bíróság előtt felmutatott okiratok (instrumenta), d) biz. tárgyak szemléje (A római jog az okiratokat is megkülönzöztette: magánokiratok - az érdekelt felek írták alá (idiochirum), a tabelliok készítették (instrumenta publice confecta); közokiratok (instrumenta publica) - a hatóságok állították ki, közhitelességgel

(publica fides) rendelkeztek.) b) Bizonyítás terhe: arra hárult, aki a perben valamit állított (affirmanti incumbit probatio), pl. a tulajdoni perben a a tulajdonjog fennállását a saját tulajdonjogát állító felperesnek kellett bizonyítania. c) Bizonyítékok mérlegelése: a bíró ítéletét ennek alapján hozza meg. 1 Az ősi civiljogi perben alig volt helye, 2. a praetori per azonban lehetővé tette a biz-ok szabad mérlegelését, 3 császári perrend biz. mértékben ismért korlátok közé szorította a bírói mérlegelést, meglehetősen szorosan határozta meg, hogy mely bizonyítékoknak milyen bizonyító erő tulajdonítható = között bizonyítási rendszer. I Constatntinus előírta, hogy a bírák elsősorban a honestior tanúknak adjanak hitelt, valamint egyetlen tanú vallomására sohase alapítsák ítéletüket (unus testis nullus testis - „egyetlen tanú nem tanú”). d) Kivételesen a jogszab. ill adott esetben a praetor előírta, hogy a

bíró nem közvetlenül bizonyított, vagy éppen valótlan tényállásra alapítsa az ítéletét, ez a vélelem vagy fikció. 2. Vélelem (praesumptio) A bíró ítéletét nem közvetlenül bizonyított, hanem csak valószínű tényállásra alapítja, pl. a házasságban született gyermek az anya férjétől származik, ezért ő az apja. 2 típusa: • megdönthető (v. egyszerű) vélelem (praesumptio iusris): a jogszab lehetővé teszi az ellenbizonyítást, pl. a férj apaságának vélelme; • megdönthetetlen vélelem (praesumptio iuris et de iure), pl. a gyernek fogamzási ideje, a születéstől visszafelé számított 182. és 3OO nap között, vagy a stipulatio szóneli megtörténtéről kiállított okirat. 3. Fikció (fictio) Jogszab. azt írja elő, hogy a bíró ítéletét valótlan, képzelt tényállásra alapítja Pl a méhmagzatot már megszületettnek kell tekinteni, valahányszor érdekeiről van szó, vagy a hadifogságban meghalt római polgárt pedig

úgy kell kezelni, mint aki hadifogságba eséskor, az élete utolsó szabad pillanatában halt meg. (Az ellenbizonyítás szóbe se jöhet) + PÉLDÁK is kellenek! 2O5. Bíráskodás Rómában, a perbeli képviselet 1. A bíráskodásról általánosan Élesen elkülönülő hatáskörökkel felruházott bírósági szervezettel a közt. kori Róma nem rendelkezett, ennek több oka volt: a) A magánjogi perek túlnyomó részében nem állami bíróságok jártak el, hanem a praetor v. más jogszolgáltató magis. által alkalmilag kijelölt esküdtbírák b) A tvhozói és büntetőbírói hat. nem különült el egymástól A comitiakat (majd a senatust), akik a tvhozói hat. letéteményesei, a büntető bírói funkciót is ellátták A praetorok, aedilis curulisek, a tartományi helytartók jogképző tevékenységet folytattak. c) A bírói hatáskörök sem voltak pontosan meghatározva. d) A modern értelemben vett büntető- és polgári perek összefonódtak. e) A praetorok

(és praetor küldöttei - praefecti) az állam jogszolgáltató főhatalmának gyakorlói, Róma főmagistratusai voltak, a római bir-ban pedig a kül. bíróságok egész hálózata működött. Mégis megkülönböztetjük a magánjogi és büntetőügyekben eljáró bíróságokat ! 2. Bíráskodás a magánjogi perekben 3 perrend váltotta egymást: 1. Civiljogi perrend: szerint a peres elj kettéosztott volt Az elj első fele imperiummal rendelkező magist-ok előtt (in iure) folyt le, a másik fele rendszerint kijelölt esküdtbíró előtt (apud iudicem) zajlott. (Ekkor még nem volt elkülönült bíróság) a) A jogszolgáltató hat. birtokosa: − Rómában eredetileg a rex, a consulok, a praetor (Kr. e 366-tól); (3) − az itáliai városokban a város főmagistratusai (duoviri iure dicundo), a praetor küldöttei (praefecti iure dicundo); (2) − a tartományokban a helytartó és annak küldöttei (2). A magist. jogszolgáltató hatásköre,a iurisdictio az elvileg

egységes és oszthatatlan imperiumból folyt, a jogsz. hat lehetett peres (iurisdictio contentiosa) és peren kívüli (iurisdictio voluntaria). A leges Liciniae Sextiae alapján a peres iurisd-t csak a praetor gyakorolta, a consulok jogsz. tev-e pedig ténylegesen a büntetőbíráskodásra, iurisd voluntariara, a praetori iurisd. elleni esetleges intercessiora korlátozódott b) Az eküdtbírák 3 kategóriája: a) Iudex: a közönséges civiljogi per esküdtbírája, aki a biz-i elj-t lefolytatta és a pert elindította. Mindig egyesbíró volt, akit a praetor a felek közös megegyezése alapján a polgárok közül nevezett ki. (Augustustól kezdve az ordo senatorius ill equester tagjaiból évente összeállított esküdtlajstrom alapján választott ki.) b) Arbiter: olyan esetekben járt el, mikor az esküdtbírónak biz. szakértői funkciót kellett ellátnia (pl. közös vagyon felosztásánál becslő) Feladatköre azonos volt a iudexével, de arbiterént 3 esküdtbíró is

eljárhatott. (2 féle ismeretes: arbiter datus - feladata nem ált, jogi jellegű, hanem tényleges szakmai szemponton alaouló mérlegelés; arbiter ex compromisso - választottbíró, akit a felek spec. megállapodással azért választanak, hogy vitájukat a rendes peres elj. kikerülésével döntsék el) c) Recuperatores: hármas v. ötös tanácsban működőesküdtbírák voltak, akiket a praetor sorsolás alapján nevezett ki. (Olyan perekben jártak el államközi szerződés alapjűn, amelyek tárgya egy civitas foederata ill. annak polgárai által Rómának ill polgárainak okozott vagyoni v. személyi jellegű károk elbírálása volt) c) 2 spec. magánjogi bíróságot hoztak létre: • 1OO személyes bíróság (iudicium centumvirale): főként a hagyatéki perekben ítélkezett, • 1O személyes bíróság (decemviri litibus iudicandis): hatáskörébe a szabadságperek tartoztak. Mindkettő csak civiljogi perekben járhatott el, nem alkalmazhatta a praetori jogot.

2. A praetori perrend: megmaradt a civiljogi perrend keretei között, a magánjogi ügyeket intéző egységes bírósági szervezet még ekkor sem alakult ki. A bírói döntések ellen nem volt lehetőség fellebbezésre. A iurisd-t gyakorló főhivatalnokok: − praetor urbanus a polgárok, − a praetor peregrinus pedig a polgárok és peregrinusok pereiben, − imperiummal nem rendelkező aedilis curulis is a preatoréhoz hasonló joghatóságot gyakorolt a rabszolgák és igásbarmok vételeiből származó kellékszavatossági perekben, − városokban a helyi főmagistratusok, a praetori tisztviselők, − tartományokban a helytartó v. képviselői jártak el. 3. A császári perrend (cognitio extra ordinem): a civiljogi ill praetori mint rendes elj (cognitio ordinaria) mellett, azzal párhuzamosan alakult ki, s keretében idővel kiépült a magánjogi perekben eljáró, modern jellegű bírósági szervezet. Élén maga a princeps állt, mint a bir. legfőbb bírája Nem

ismerte még a kettéosztott peres elj-t, jogvitáikat egységes, hivatalnokbíró által vezetett perben döntötték el. Ugyanakkor már ismerte a fellebbezés (appellatio) intézményét. a) A princeps bírósági rendszere: a császári hivatalnok mellett a közt-i magist-ok is (az uralkodó felhatalmazása és utasítása) alapján járnak el. A bíráknak megvolt a maguk informális consiliuma, melynek helyét később a jogtanácsosok (accessores) vették át. (Consulok: hitbizományi és gyámügyek, szabadságperek; praetor urnabus: a Város polgárainak fellebbviteli fóruma; praefectus praetorio: illetékessége a III. sz-tól az egész bir-ra kiterjedt; praefectus urbi: rabszolgafelszabadítási és családjogi ügyek, II sz-túl a városi igazságszolg java; praefectus vigilum: rendészeti és tűzvédelmi jogkör; helyi magistr-ok: itálaiai és egyes tartományi városokban a cognitios elj-t vezették.) Hadrianus óta a rescriptumos elj. keretében, a jogkereső fél

közvetlen hozzá intézett kérelmét elvi szinten, közvetve döntötte el oly módon, hogy válaszul kibocsátott leirata (rescriptum) kötötte a hivatalnokbírát az ítélet meghozatalában. b) A dominatus bírósági rendszere: fokozatosan háttérbe szorította a vele sokáig párhuzamosan működő praetori elj-t (melyet 342-ben töröltek el). A rendszer formailag is egységessé vált (4 Praefectus praetorio: a cs helyettesei, döntésük ellen 331-től nem lehetett az uralkodóhoz fordulni; vicarius: a tartományi helytartók fellebbviteli fóruma; 2 praefectus urbi: fővárosi polgárok ügyei, alárendelt bírák (vicrius urbis Romae, városi prefectusok és praetorok) fellebviteli fóruma; tartományi helytartók: a helyi közösségek hatáskörébe nem tartozó ügyekben I. fokon, egyébként II. bíráskodtak; városi magist-ok: a tvkezés legalsó szintjén) Spec. bírói fórum volt a püspöki választott bíróság (episcopalis audentia), amely I Constantinus óta

világi perekben is ítélkezett. 3. Bíráskodás büntetőperekben A büntetőbíróságok csak a közüldözés alá eső bcs-ek (crimina) esetében járhatnak el, minden más bcs. (delicta) magánjogi úton, vagyonjogi keresettel indított perben nyert elbírálást. − Az etruszk királyok idején: maga a rex volt a büntetőbírói hat. letéteményese Hatáskörébe csak néhány bcs.: parridicium (emberölés), perduellio (hazaárulás) tartoztak, melyek felderítésében a quastores parricidii és a duoviri perduellonius voltak segítségére. − A közt. idején: az imperiummal rendelkező magist-ok voltaka a bünt bírói hat gyakorlói, kinek ítélete ellen a polgár a Ngy-hez fellebbezhetett (provocatio ad populum). A comitia rendes büntető bíróságként is működött. Biz. bcs-ek kivizsgálása alkalmi bizottságok (quaestiones) feladata volt, melyeket e feladatra megválasztott magist. vezetett Az első állandó bizottságot (quaestio perpatua) Kr. e 149-ben

állították fel biz zsarolások (repetundae) ügyében Sulla alatt 7O-ben 3 kamarát (decuria) alakítottak ki 3OO-3OO taggal, s ezek közül sorsolással jelölték ki a konkrét ügyekben eljáró 5O-75 fős bíróságot, amely a praetor elnöklete alatt működött. − A principatus idején: a lex Iulia iudiciorum publicorum (Kr. u 7) egységet teremtett a quaestiok szervezetében. 4 decuria működött (egyben senatorok, kettőben lovagok ítélkezte). A büntető elj-ban közvádló nem volt, a quaestiok előtt bármely polgár (quivis de populo) nyilvánosan vádat emelhetett. A bíróság csak a bűnösségről szavazott, a büntetést az a tv. állapította meg, amely a quaestiot létrehozta A quaestiokat cs-i bíráskodás a II szra fokozatosan kiszorította, ekkortól a büntetőbírói hat-t is a császár gyakorolta főtisztviselői (praefectus urbi, praefectus praetorio, provinciai helytartók, stb,) útján. Tiberius kora óta az állam biztonsága elleni bcs.

tárgyában ált-ban a senatus döntött − A dominátus idején: a bünttető bírói hat. kizárólag a császár kezében volt 4. Képviselet A résztvevő felek: magistratus, bírák, peres felek, perbeli képviselők, ügyvédek. a) A perbeli képviselet A felek (felperes ill. alperes) helyett más személyek lépnek fel a perben és helyettük perbeli jognyilatkozatokat is tesznek. a) A civiljogi perekben: nem volt lehetőség arra, hogy akár a praetor, akár a bíró előtt képviselők lépjenek fel, így a perbeli képviselet először a praetori perrendben jelent meg. Ekkor már a praetor az intentioban a képviseltet, a condemnatioban már a képviselőt jelölte meg jogosultként v. kötelezettként (Nem kellett képviselői meghatalmazás Ha a felperes képviselője az alperes képviselőjével egyszer perbe bocsátkozott, a képviselt ellen többé már nem frdulhatott. Az alperes helyzetét az illetéktelen felperesi képviselő (falsus procurator)

veszélyeztethette, mert az igazi felperest az alperest esetleg újból perelhette.) a praetor a képviselőt stipulatoio praetoria formájában biztosíték (cautio) adására kötelezte. A klasszikus jog szerint 2 féle perbeli képviselő volt: ∗ cognitor - akit megbízója az ellenfél jelenlétében (perben v. peren kívül) nevezett ki; ∗ procurator - aki alakszerűtlen megbízás alapján v. akár megbízás nélkül lépett fel (neki biztosítékot kellett adnia, az előzőnek nem volt feladat). b) A császári perrendben a korábbi formák megmaradtak, de a 2 féle képviselő között csak rendelésük módjában volt különbség (a marasztalás a cognitor javára szólt, a végrehajtási keresetet (actio iudicati) már a képviselt volt jogosult indítani, érvényre jutott a közvetlen képviselet). b) Ügyvéd (advocatus) Nem volt perbeli képviselő, de részt vett az elj-ban mint a peres fél bíróság előtti szószólója. A lec Cincia, majd Augustus tiltotta,

hogy az ügyvédek díjazást fogadjanak el, Claudius cs. azonban megengedte 1OO aranyig terjedő jutalmazásukat. Jogi képzettséget itt sem kívántak meg, de a dominátus korában a bírósági bejegyeztetéssel együtt már előírták. Az általa készített magánokiratok elkészítéséhez 5-7 tanú szükségeltetett c) További szereplők Tabelliok, tabulariusok (közjegyők): a római szerződési jog hosszú ideig a verbálügyletekre, ritkán a litterálügyletekre épült. A III sz-ig Rómában nem fejlődött ki olyan intézmény, amely a magánfelek írásos szerződéseinek hivatalos kereteket biztosított volna. A constitutio Antoniniana által a provinciai lakosok is római polgárokká váltak, akikre a görög jog vonatkozott, így szerte a bir-ban megjelentek a közjegyzők elődei. (tabellio - olyan jogban jártas személy, aki állami engedély alapján azon magánszemélyek rendelkezésére áll, akik dokumentumaikat hivatalos jogi formában kívánták írásba

foglalni. tabularius - a városi levéltáral elsősorban adóügyekkel foglalkozó hivatalnokai.) 2O6. A legis actio eljárás = civiljogi perrend 1. A legis actiós eljárások A perlés a tv. által pontosan előírt szavakkal (conceptis vebis) és meghat cselekményekkel történt. A legis actiok valójában a hatósági felügyelet alá helyezett önhatalmú jogérvényesítő cselekmények voltak (félúton az önhatalmú jogérv. és a modern per között) Egy részük már a XII táblás tv-t megelőzően alakult ki, a Kr. e II sz-túl fokozatosan visszaszorultak a praetori perrenddel szemben, hatályon kívül helyezésükre a császárkor elején került sor (Kr e. 17 lex Iulia iudiciorum privatorum) 5 formája van: 1. 2. 3. 4. 5. legis actio sacramento, legis actio per iudicius seu arbitri postulationem, legis actio per condictionem, legis actio per manus iniectionem, legis actio per pignoris capionem (utóbbi 2 a végrehajtási elj. 2 formája) 1/ Legis actio

sacramento: ált. performa volt (generalis actio - Gaius), segítségével a legkülönbözőbb jogviszonyokból keletkezett igényeket lehetett érvényesíteni. Lényege: a vitában álló felek ünnepélyes fogadása arra nézve, hogy kinek van igaza. Ennek keretében külön-külön - a pertárgy értékéhez igazodó - összeget (summa sacramenti) helyeztek életbe, amelyet a bíró által nyertesnek nyilvánított fél visszakapott, a másik fél pedig elvesztette az állam javára. 2 részre oszlott: A) in iure: idézéssel vette kezdetét. A felperesnek kellett az alperest a magist elé állítania, az elj-ra a szigorú formalizmus volt jellemző. a) dolog kiadása iránti perben (l.as in rem): a felek a per tárgyát a praetor elé vitték, miután mindkét fél megjelent azon a helyen, ahol a praetor tvkezett (ius) a felperes pálcájával (vindicta) megérintette a per tárgyát és az alpereshez fordulva a sajátjának jelentette ki azt (vindicatio). Az alperes ekkor 3

magatartást tanúsíthatott: − vagy ellentmondott a felperes vindicítiojának és maga is sajátjának állította a dolgot (contravindicatio), − vagy nem védekezett (indefensus), − vagy kifejezetten elismerte a felperesi vindicatio jogosságát (confessus), ⇒ az utóbbi két esetben a praetor a dolgot a felperesnek rendelte adni (addictio). ⇒ contravindicatio esetén a felperes fogadásra (sacramentum) hívta fel az alperest (=esküösszeg letétele), ezt követően a fogadási összeg letétele, majd a bíróválasztás követte. A praetor a per tárgyát ideiglenesen az egyik fél birtokába adta, aki azonban kezeseket tartozott állítani (praedes litis et vindicarium). A litis contestatio (a per együttes tanúsítása) aktusával zárult. b) követelésre irányuló kötelmi pernél (l.as in personam): a vindicatio elmaradt, csak a felperes állította, hogy az alperes tartozik neki, és ezután következett a felek kölcsönös felhívása. B) apud iudicem: az elj.

az esküdtbíró előtt alakszerűtlenül zajlott le A iudex a felek meghallgatása után lefolytatta a bizonyítási elj-t, majd kihirdette ítéletét arra nézve, hogy melyik fél nyerte meg a fogadást (melyikük sacramentuma iustum), s ezáltal a jogvitát közvetve döntötte el. 2/ legis actio per iudicius seu arbitri postulationem: annyiban tért el az előzőtől, hogy esetében e felperes megjelölte a praetor előtt követelése jogalapját, s felhívta ellenfelét követelése teljesítésére; tehát hivatkozania kellett, hogy követelése formailag (pl. stipulation) vagy annak egy formáján (pl. sponsion) alapul, nem kellett azonban előadnia, hogy mögötte milyen tartalmi valóság ügyleti causa (pl. adásvétel) húzodik meg Az alperes tagadása esetén a felperes a praetortól esküdtbíró kinevezését kérte. A fogadási összeget itt már mellőzték (Alkalmazták a stipulatiós követeléseknél, közös tulajdon v. öröktársi viszony megszüntetése iránti

perben, ahol szakértői becslésre volt szükség.) 3/ legis actio per condictionem: E performát • határozott pénzösszegre (certa pecunia) menő perekben a lex Silia, • hatozorott dologra (certa res) irányuló követelések esetén - valamivel később - a lex Calpurnia hozta be a Kr. e II sz-ban A felperes a praetor előtt felszólította az alperest a későbbi bíróválasztásra, tehát nem kért rögtön bírót a praetortól. A fogadás és a fogadási összeg letétele elmaradt, a felperes nem jelölte meg követelése jogalapját sem. 2O7. A formuláris eljárás = praetori perrend 1. Fogalma A primitív legis actiós eljárás egyre kevésbé felelt meg az igényeknek, bonyolultabbak lettek az életviszonyok, e perrend alkalmazhatatlan volt a peregrinusokra nézve. Kr e II sz-ban a lex Aebutia - a régi civiljogi elj. mellett - a polgárok egymás közötti actioira is kiterjesztette azt a perrendet, melyet a polgárok és perregrinusok egymás közötti

pereiben a praetor peregrinus fejlesztett ki, s melyet a praetor által az esküdtbírósághoz intézett írásbeli utasításról (formula) nyomán formurális elj-nak neveznek. A formula 2 mondatból áll: szövegét a bíró kinevezése és egy összetett feltételes mondat alkotja. 2. A formula alkatrészei Rendes és rendkívüli alkatrészekből áll. (Az előbbiek egy része minden formulában szerepelt, más része csak egyesekben, de ott szükségképpen. A rendkívüli alkatrészeket a praetor a felek kérésébe bármelyik formulába felvehette.) A) Rendes alkatrészek: • Minden formulában első helyen állt az esküdtbíró kinevezése. • Az intentio a felperes követelését rögzítette, s egyben előírta, mit kell bizonyítania ahhoz, hogy pernyertes lehessen. Fajtái: − intentio certa - mikor a felperes konkrét összeg megfizetését követeli, − intentio incerta - mikor a kártérítés mértékét a bíró állapítja meg. • A condemnatio (csak a

megállapítási perekben (praeiudicium) hiányzott, mivel ez) csak egy jog v. jogi tény fennállásának v fenn nem állásának megállapítására irányult Kettős jellegű: ∗ egyrészt utasítás volt az esküdtbíróhoz arra nézve, hogyha az intentioban foglalt kereseti alapot bizonyítva látja, úgy az alperest marasztaló, ellenkező esetben felmentő ítéletet hozzon, ∗ másrészt felhatalmazás is, amellyel a praetor az adott perben az ítélkezési hat-t (condemnandi absolvandive potestas) az esküdtbíróra ruházta. Ez az alkatrész a bírót mindig pénzben való marasztalása utasította, mivel az esetleges újabb pernek csak meghat. pénzösszeg képezhette a tárgyát A dologi pereknél a bírónak az ítélet meghozatala előtt még egy előzetes becslő elj-t (arbitratus) kellett lefolytatnia, melynek során megállapította, hogy a dolog természetben való visszaadása esetén az alperes milyen esetleges mellékszolgáltatásokra köteles, és felhívta

őt, hogy ennek megfelelően teljesítsen. Ha az alperes ennek eleget tett, ítéleti marasztalásra nem került sor, ha viszont a dolgot nem tudta vagy nem akarta kiadni, egy újabb becslő elj-t (litis aestimatio) következett, melynek már a pénzbeli marasztalás összegét kellett megállapítani. A becslést többnyire a bíró végezte, olykor erre a felperes becslő esküje alapján került sor. (Actiones arbitrariusnak nevezték azokat a kereseteket, melyeknél a bíró a marasztalás előtt felszólította az alperest a természtbeni teljesítésre.) • A demostratio az intentio pontosabb megjelölésére szolgált (pl. a pertárgy konkrét meghatározása). Az adiudicatio csak meghat formulákban (főleg osztópereknél) szerepelt, rendszerint a condemnatiot helyettesítette, de vele együtt is előfordulhatott. A praetor arra jogosította fel az esküdtbarót, hogy a vagyonmegosztás során tulajdont ruházzon át valakire, aminek következtében a felek civiljogi

tulajdont szereztek. B) Rendkívüli alkatrészek Bármely formulában szerepelhettek, de ált-ban csak akkor, ha felvételüket valamelyik peres fél még az in iure elj-ban, a litis contestatio előtt kérte. Utólagos felvételükre nem volt mód, de ezen méltányos esetben a praetor segíthetett. ♦ Exceptio: kifogás esetén a praetor felhívta a bírót, hogy amennyiben az intetioban foglalt kérelem alapossága bizonyítást nyerne, egy további körülmény valóságát is vizsgálja meg, amely a kereseti kérelem érvényesíhetőségét a sikeres bizonyítás ellenére lerontja. (+ 589. szakasz) A kifogásbeli tényállás valóságát már a praetor előtt (in iure) is lehetett bizonyítani. Nem volt létjogosultsága a kifogásnak a bonae fidei actio formuláiban, mert ezeknek az intentioja ált-an utalt a bona fidesre. Az egyik fél exceptiojával szemben a praetor a másik félnek indokolt esetben replicatiot adhatott. /A kifogásuk jogalapkukat nézve: a) a praetori

jog szabályaiból származnak (felvételüket az alperesnek kellett kérnie), b) civiljogi eredetűek is lehettek (hivatalból kellett felvenni a formulába). Időbeli hatálya szerint: a) végleges (e. peremptoria) (pl megtévesztés kifogása), b) halasztó (e. dilatoria) (pl idő előtti perlés kifogása) Személyi hatálya szerint: a) bárkivel szemben érvényesíthető (e. in rem) (pl zálogjogra hivatkozni), b) csak meghat. személyek ellen volt hatásos (e is personam)/ ♦ Preascriptio: a formula elején elhelyezkedő rendkívüli alkatrész, amely vagy a demonstracio szerepét tölti be, vagy exceptiot pótolja. ♦ Fictio: a praetor ad hoc jelleggel alkalmazta (pl. a peregrinust római polgárnak rendeli), egyes actiok formuláaiban (pl. actio Publiciana) azonban szükségszerűen szerepel 3. A per lefolytatása A praetori perrend átvette a civiljogi per szerkezetét. Peres felek nemcsak polgárok, hanem latinjogúak és peregrinusok is lehettek. Az elj 2 része: • in

iure szakasz Megindulása, az idézés szabályai uazok voltak, azonban különbséget jelentett az, hogy ha a felperes nem akarta a megjelenni vonakodó alperest erőszakkal a praetor elé hurcolni, büntetőkeresetet is indíthatott. A) A tárgyalás: a felperesnek a formula kibocsátása iránt a praetorhoz intézett szóbeli és alakszerűtlen kérelmével (postulatio actionis) kezdődött. A távolmaradó alperessel (absens) szemben a praetor ideiglenesen döntött, határozata nem volt jogerős. Ha azonban az alperes érdemben védekezett v. kifogással élt, , a preator decretum formájában döntött a formula kibocsátásáról, vagyis keresetet adott ((editio actionis). A kereset megtagadását (denegatio actionis) vonta maga után, a) ha a felperesi igény sem civiljogi, sem praetori jogi alappal nem bírt, b) ha a felperes igényét meghiúsító kifogás már in iure igazolva volt, c) ha a felperes követelése tárgyában korábban már ítélet született. B) A litis

contestatio a formula kiadását, s annak a felperes és az alperes általi elfogadását jelentette (korábban az alperesi alávetés és a formula kiadása ugyanott szerepelt, az in iure sz. végén). A felek a perszerződéssel (lc) alávetették magukata iudex által az ítéletnek Joghatásai: a) a felperes kereseti joga ezzel felemésztődik (consumptio actionis), vagyis ugyanazon igény alapján új per nem indítható, b) a l.c időpontja irányadó az ítélethozatalnál, c) a l.c-val, miután a marasztalás csak pénzösszegre szólhatott, a felperesi igány bármire is irányult korábban, pénzkövetelésre változik (condemnatio pecuniaria), d) amennyiben az alperes a l.c után meghalna, kötelezettsége akkor is átszáll örökösére, ha egyébként az adott tartozásért az örökös nem felelne. • apud iudicem szakasz (in iudicio) A praetori decretummal (formulával) kijelölt bíró ill. bírák előtt zajlott le, alakszerűségektől mentesen. A) A bíró feladata

volt szabad belátása szerint lefolytatni a bizonyítási elj-t és megállapítani, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma negfelelt-e a valóságnak. Ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett mentenie. B) Az elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett. − Egyfelől ez azt jelentette, hogy a praetor az alperesnek megadta az ítélt dolog (res iudicata) kifogását (exceptio rei iudicatea). Ebben nyilvánul meg az ítélet alaki jogereje. − Másfelől az ítélet rendelkezését a perben állt felek között felmerülő újabb perben szintén irányadónak tekintették. Ez az ítélet anyagi ereje („A jogerősen megítélt dolgot igazságként kell felfogni.” Ulpianus) C) Bár a perben hozott ítélet ellen fellebbezésnek nem volt helye, biz. rendkívüli jogorvoslatokkal mégis lehetett élni:

a) az exceptio rei iudicatea-val szemben a praetor kivételesen -perújításként - replicatio dolit adott, b) ha az elj. súlyos hibában szenvedett, az ítélet semmiségének megállapítására új per volt indítható, c) a preatortól a méltányosság alapján az eredeti állapot visszaállítása volt kérhető. 2O8. Actio-fajták a formuláris eljárásban A praetori formulákban megfogalmazott keresetek történeti eredetük, alapjuk, tárgyuk, céljuk, sajátos alkatrészeik szempontjából több félék lehettek. a) Aciones civiles - actiones honorariae 1. azok a keresetek, amelyek segítségével a praetor a civiljog szabályait juttatta érvényre, az actiones civiles csoportjába tartoznak, szemben 2. azokkal a keresetekkel, amelyek a magistrátusok alkotta ius honorarium normáin alapultak E kategóriapár a keresetek eredetére utal. b) Actiones in ius conceptae - actiones in factum conceptae E felosztás történetileg az előzővel függ össze, fogalmilag azonban

az intentio jogalapjához kapcsolódik. Ha a felperes a keresetét egy őt civiliter megillető jogra alapította, az intentio arra utasította, hogy vizsgálja meg, van-e az igénynek civiljogi alapja (in ius actio). Ha az igény csak a praetor imperiumán nyugodott, az intentio, a kereset tényekre alapozottnak minősült (in factum actio), melynek is 2 típusa létezett: a) a preatori jog edictumban közzétett normáin alapult, egyben actio honoraria is volt, b) külön ediktális norma nélkül, az adott esetben hozott decretumával konstruálta meg (actio decretalis). c) Actiones is rem - actiones in personam 1. a kereset bárki ellen indítható, aki a jogosultat jogának gyakorlásában sérti (pl tulajdoni kereset), abszolút hatályú, 2. csak meghat adós ellen irányulhat (pl kölcsönvevő ellen), relatív hatályú Ez a keresetek legfontosabb felosztása, mivel ezen a megkülönböztetésen alapul a mai napig is a magánjog 2 legfontosabb ága, a dologi jog és a

kötelmi jog. (A dologi jogosultságokat (tulajdon, idegen dologbeli jogok) in rem actioval védett jogoknak, a kötelmi jogi jogosultságokat (szerződésekből, delictumokból és egyéb tényezőkből származó követelések) in personam actioval védett jogoknak nevezzük.) d) Actiones stricti iuris - actiones bonae fidei 1. amennyiben az adós tartozása az intentioban szorosan körül van határolva, s a bíró csak ebben marasztalhat (pl. régi civiljogi keresetek, melyek a stipulatioval megalapított követeléseket érvényesítik= csak azt lehetett követelni, amit a kötelezett a s-ban kifejezetten megígért), 2.mindazok a keresetek, amelyek intentioja „mindazt, amit az alperes adni tenni tartozik a jóhiszeműség alapján”(∗) kitételt foglalja magában. /A jóhiszeműség fogalma (bona fides): eredendően szubjektív kategória=jóhiszemű vagyok akkor, ha úgy gondolom, hogy az, amit teszek, jogszerű. Ennek ellentéte a rosszhiszeműség (mala fides)=amikor

valaki tudja, hogy az, amit tesz, jogellenes. A praetori edictum más Kr e II sz-ban kialakította a bona fides objektív fogalmát=adós mindazt köteles teljesíteni, amit egy jóhiszemű személy megtenne, a követelményrendszer adott helyzetben előír. Ennek szinonímája az aequitas, ellentéte pedig a ius strictum.) e) Stricti iuris actiók: ezen belül is a condictiók csoportja olyan in personam stricti iuris actio, melynek formulájában az intentio nem jelölli meg a keresetalapító tényállást (causa), vagyis absztrakt módon van szerkesztve. f) Incerta actiók: A stricti iuris és a bonae fidei actiók között néhány átmeneti keresettípus összefoglaló neve. 1 csoportjai: − az intentio nem meghat. dologra (certa res) vagy meghat pénzösszegre (certa pecunia) irányul, hanem a ∗-kitételt tartalmazza, épen úgy, mint bonae fidei actiók; − a bíró nem az intentioban foglaltak alapján, hanem becslő elj. eredményéhes képest marasztalja az alperest; −

nem az intentio szövege, hanem a condemnatio utal a méltányosságra. g) Actiones ficticiae: Amennyiben a felmerült tényállás egy civiljogi kereset tényállásához volt hasonló, a praetor nem szerkesztett új keresetformulát (actio in factum), hanem arra utasította az esküdtbírót, hogy kezelje úgy az ügyet, mintha ez a megkülönböztető körülmány nem állna fenn. A preatornak ez az utasítása fiction alapult (pl. a peregrinusnak tulajdoni ügyben, „mintha polgár lenne” szerint). h) Actiones directae - actiones utiles 1. alapul szolgáló keresetek, 2. olyan ficticia actiók, melyek már egy meglévő kereset továbbfejlesztésének minősültek i) Actiones directae - actiones contrariae 1. Az ún egyenlőtlenül kétoldalú kötelmek esetén a főkövetelés keresete mindig az actio directa nevet viselte (pl. letevő keresete a letéteményes ellen a dolog visszaadása iránt); 2. a másik fél esetleges ellenkövetelése (pl a letéteményes az őrzés

során felmerült költségek megtérítését követelhette). k) Actiones condemnationales - actiones praeiudiciales 1. A kereset közvetlen marasztalásra, condemnatióra irányul és sententiaval végződik (a bíró az alperest marasztalja v. felmenti); 2. a kereset valamely jogi tény, állapot fennállásának vagy fenn nem állásának előzetes megállapítására irányul és a pronuntiatio, a valóság kihirdetése, megállapítása zárja le. (pl statuszperek, szabad-e az alperes v. rabszolga) l) Actiones rei persecutoriae - actiones poenales 1. A kereset vagyoni megtérítésre irányul (pl tulajdonvédelmi keresetek) Többnyire nincsen korlátozva a jogutódlás. 2. a kereset magánbírság megfizetését célozza Ezen belül a) biz. büntetőkereseteket csak a jogsérelmet szenvedett magánszemélyek indíthatnak meg, s a személyes elégtétel adására irányulnak (actiones vindictam spirantes) - a sértett halálával elenyészik, nem örökölhető; b) más keresetek

megindítását a közérdek védelmében bárki kezdeményezheti (actiones populares). m) Actiones generales - actiones speciales 1. Az ált keresetekkel különféle jogviszonyokból keletkezett igények érvényesíthetők (pl legis actiones sacramento). 2. A különös keresetek 1-1 meghat tényállásból, jogviszonyból eredő alanyi jogok védelmét szolgálják (pl. condictiók) 2O9. A császári perrend (cognitiós eljárás) 1. Az elj kialakulása A praetori perrend mellett rendkívüli elj-ként eleinte olyan igényekre nyert alkalmazást, melyek a formulási perben nem voltak érvényesíthetők. A cs-i hivatalnokbíró a rendes elj keretén kívül extra ordinem vizsgálta meg ezeket az igényeket és döntött azok tágyában (cognitio extra ordinem). A posztklasszikus korban - miután 342-ben eltiltották a formulák használatát - a cs-i perrend lett az egyeduralkodó, mint rendes elj. Részben Rómában és Itáliában, részben a provinciákban kilakuló elj-i

formák kapcsolódásából jött létre. A császárkorban a hatalmukat gyakorlatilag elvesztett praetorok megszűntek jogfejlesztő tényezők lenni, szerepüket a hivatalnokbírák vették át. (A cs által kinevezett és felhatalmazott hivatalnok bírói minőségben, a magist. és az esküdtbíró szerepét egyszerre betöltve járt el) 2. Az elj lefolyása A per kettéosztottsága megszűnt. Az egész per egységesen, ugyanazon hivatalnokbíró előtt folyt le, akit a cs. nevezett ki akár egy hivatal élére, akár az adott ügyre Részletei: 1. idézés, 2 kérelem, 3 perbe bocsátkozás, 4 kötött bizonyítási rendszer, 5 ítélet, 6. perköltségek megállapítása, 7 fellebbezés 1) A felperes által, a hatóság közreműködésével írásban eszközölt idézéssel (litis denuntiatio) kezdődött. (Egyiptomban és a provinciákban szokássá vált, hogy a felperes kérelmét írásban (libellus conventionis) nyújtotta be a bíróságnak, mely ennek másolatát

kézbesítette az alperes részére, kötelezve őt a megjelenésre.) Iustinianus ezt az eljált-sá tette, így az hivatali cselekmény lett (evocatio). 2) A libellusban (kérelem) a felperesnek elő kellett adnia követelése tárgyát és a követlés megalapozására szolgáló tényeket. Az alperes védekezését szintén írásban adta elő 3) 4) 5) 6) 7) (ellentétben a form. elj-sal), kifogásait a per során bármikor érvényesíthette Amennyiben az alperes a tárgyaláson nem jelent meg, az ügyét távollétében tárgyalták le, ilyenkor csak akkor marasztalta el őt a bíróság, ha a felperes igénye alaposnak bizonyult. A felperes távolmaradása esetén nem tárgyalták az ügyet. A litis contestatio a cs-i perrendben már nem tanúfelhívás, nem perszerződés, hanem a kontradiktórikus elj. kezdete, amikor az ellenfél a felperes keresetének ellentmondva (contradictio) perbe bocsátkozik, s ezáltal alperessé válik. A lc minden követelést

pénzkövetelésre átváltoztató hatása megszűnik, viszont ettől a naptól kezdődik a perelévülés, mely a rendes, még nem peresített igényre vonatkozó elévülé helyébe lépett, mivel a előbbit a perindítás megszakítja, s így az elévülés újra kezdődik. A felperesnek a keresetet,az alperesnek pedig a védekezést az első szóbeli tágyaláson elő kellett terjesztenie, de a nyilatkozatoktól utóbb el lehetett térni (= a kereseti kérelem és a védekezés módosítható volt a tárgyalás befejezéséig). A szabad biz. rendszert a kötött bizonyítási rendszer váltotta fel, melyhez a bíróságnak esetleges jobb meggyőződése ellenére is tartania kellett magát. A jogszab-ok a legtöbb bizonyító erejét előre megállapították, pl. okirat (instrumentum): mint bizonyíték nagyob erejűnek minősült minden tanúvallomásnál (testimonium), s azzal szemben az utóbbi egymagában nem volt elfogadható bizonyíték. („unus testis nullus testis), a

honestior vallomása előnyben részesült a humilior vallomásával szemben. Ezek mellett nagy szerepet kaptak a vélelmek is. Az elj-t az ítélet (sententia) meghozatala zárta le, melyet írásba kellett foglalni, de a felek előtt szóban is kihirdették. Az ítéletben mindenféle igény honorálható volt, mely nem ellenkezett a jogszabályokkal. A dolog kiadása iránti perben a pertárgyat kellett megítélni, nem pedig az annak helyéb elépő pénzösszeget. A marasztaló ítéletben az alperest, az elutasító ítéletben a felperest kötelezték a perköltségek viselésére, melyet az eljáró hivatalnokok, a perbeli képviselők, az ügyvédek (advocati) díja, a bizonyítékok megszerzésére fordított kiadások tettek ki. (A pervesztes marasztalása a formuláris perben ismert perbüntetéseket helyettesített és e büntetések csak a rosszhiszemű felet terhelték; itt viszont a perköltség megítélése a fél jó- és rosszhiszeműségére való tekintet nélkül

bekövetlezett.) Az ítélet ellen fellebbezésnek (appellatio) volt helye, melyet a kihirdetéskor szóban vagy azt követőleg írásban lehetett előterjeszteni. A fellebbviteli bíróság új tárgyalást tartott, melynek során nemcsak jogkérdésben, de ténykérdésben is dönthetett, mivel újabb bizonyítákokat is felvehetett. Döntésében vagy elutasította a fellebbezést vagy annak helyt adva megváltoztatta a korábbi ítéletet. A legfelső bírói fórum ítéletének meghozatala vagy a fellebbezési határidő elmulasztása esetén az ítélet jogerőre emelkedett. Az appellatio − felfüggesztette az ítélet hatályát (suspensio), − az ítélkezés joga az illetékes felsőbíróságra hárult (devulatio), − amely az alsóbb fokú bíróság ítéletét nemcsak megsemmisíthette (cassatio), hanem meg is változtathatta (reformatio). (Egy ügyben ált-ban 2x, kivételes esetben 3x lehetett fellebbezni, legmagasabb szinten a cs-hoz, aki jogkörét 331-től a

praefectus praetoriók által gyakorolta - ítéletük decretum cs-i rendeleteknek minősültek.) 21O. A litis contestatio eltérő jelentései és hatásai 1. A legis actio eljárásban: a dolog kiadása iránti perben a felek a per tárgyát a praetor elé vitték, miután mindkét fél megjelent azon a helyen, ahol a praetor tvkezett. (A felperes pálcájával megérintette a per tárgyát és az alpereshez fordulva a sajátjának jelentette ki azt, az alperes ekkor 3 magatartást tanúsíthatott: − vagy ellentmondott a felperes vindicítiojának és maga is sajátjának állította a dolgot (contravindicatio), − vagy nem védekezett (indefensus), − vagy kifejezetten elismerte a felperesi vindicatio jogosságát (confessus), ⇒ az utóbbi két esetben a praetor a dolgot a felperesnek rendelte adni (addictio). ⇒ contravindicatio esetén a felperes fogadásra (savramentum) hívta fel az alperest (=esküösszeg letétele), ezt követően a fogadási összeg letétele,

majd a bíróválasztás követte. A praetor a per tárgyát ideiglenesen az egyik fél birtokába adta, aki azonban kezeseket tartozott állítani (praedes litis et vindicarium). A litis contestatio (a per együttes tanúsítása) aktusával zárult. 2. A formuláris eljárásban: a) A rendkívüli alkatrészek felvételét valamelyik peres fél még az in iure elj-ban, a litis contestatio előtt kérte. Utólagos felvételükre nem volt mód, de ezen méltányos esetben a praetor segíthetett. b) Az in iure szakaszban a formula kibocsátása iránti kérelmet követően a litis contestatio a formula kiadását, s annak a felperes és az alperes általi elfogadását jelentette (korábban az alperesi alávetés és a formula kiadása ugyanott szerepelt, az in iure sz. végén) A felek a perszerződéssel (l.c) alávetették magukata iudex által az ítéletnek Egyben joghatásai: 1) a felperes kereseti joga felemésztődik, 2) a l.c időpontja irányadó az ítélethozatalnál, 3) a

felperesi igény pénzkövetelésre változik, 4) az alperes halála után, kötelezettsége örökösére száll. 3. A császári perrendben: a lc már nem tanúfelhívás, nem perszerződés, hanem a kontradiktórikus elj. kezdete, amikor az ellenfél a felperes keresetének ellentmondva (contradictio) perbe bocsátkozik, s ezáltal alperessé válik. A lc minden követelést pénzkövetelésre átváltoztató hatása megszűnik, 211. Ítélet Jogorvoslat az ítélet ellen Res iudicata 1. Ítélet ♦ A per olyan kontradiktórikus eljárás, melynek során a bíró a felek jogvitáját a felperes keresetére lefolytatott, tv-es és szabályszerű eljárás után ítéletével eldönteni. ♦ A bíró a bizonyítási elj. alapján megállapított tényállásra támaszkodva hozza meg ítéletét ♦ A bizonyítás során a bizonyítékok mérlegelésénél a bíró ítéletét annak alapján hozta meg, de kivételesen a jogszab. ill adott esetben a praetor előírta, hogy a bíró

nem közvetlenül bizonyított, vagy éppen valótlan tényállásra alapítsa az ítéletét, ez a vélelem vagy fikció. ♦ A formuláris elj-ban a formula alkatrészeinél a condemnationál, mely csak egy jog v. jogi tény fennállásának v. fenn nem állásának megállapítására irányult Kettős jellegű volt, mert egyrészt utasítás volt az esküdtbíróhoz arra nézve, hogyha az intentioban foglalt kereseti alapot bizonyítva látja, úgy az alperest marasztaló, ellenkező esetben felmentő ítéletet hozzon, másrészt felhatalmazás is, amellyel a praetor az adott perben az ítélkezési hat-t az esküdtbíróra ruházta. ♦ A formula kiadásánál a felek a perszerződéssel (l.c) alávetették magukata iudex által az ítéletnek. ♦ Az formuláris elj-ban az apud iudicem szakasznál miután a bíró szabad belátása szerint lefolytatta a bizonyítási elj-t és megállapította, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma negfelelt-e a

valóságnak, s ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett mentenie. Az elj az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett. ♦ A császári perrendnél az elj-t az ítélet (sententia) meghozatala zárta le, melyet írásba kellett foglalni, de a felek előtt szóban is kihirdették. Az ítéletben mindenféle igény honorálható volt, mely nem ellenkezett a jogszabályokkal. A dolog kiadása iránti perben a pertárgyat kellett megítélni, nem pedig az annak helyéb elépő pénzösszeget. A marasztaló ítéletben az alperest, az elutasító ítéletben a felperest kötelezték a perköltségek viselésére, melyet az eljáró hivatalnokok, a perbeli képviselők, az ügyvédek (advocati) díja, a bizonyítékok megszerzésére fordított kiadások tettek ki. 2. Jogorvoslat • A közt. idején az imperiummal rendelkező

magist-ok voltaka a bünt bírói hat gyakorlói, kinek ítélete ellen a polgár a Ngy-hez fellebbezhetett (provocatio ad populum). A comitia rendes büntető bíróságként is működött. • A praetori perrendnél, mely megmaradt a civiljogi perrend keretei között, a magánjogi ügyeket intéző egységes bírósági szervezet még ekkor sem alakult ki. A bírói döntések ellen nem volt lehetőség fellebbezésre. • A császári perrendnél, mely a civiljogi ill. praetori mint rendes elj mellett, azzal párhuzamosan alakult ki, s keretében idővel kiépült a magánjogi perekben eljáró, modern jellegű bírósági szervezet. Élén maga a princeps állt, mint a bir legfőbb bírája Nem ismerte még a kettéosztott peres elj-t, jogvitáikat egységes, hivatalnokbíró által vezetett perben döntötték el. Ugyanakkor már ismerte a fellebbezés (appellatio) intézményét • A formuláris elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat

a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett, bár a perben hozott ítélet ellen fellebbezésnek nem volt helye, biz. rendkívüli jogorvoslatokkal mégis lehetett élni: a) az exceptio rei iudicatea-val szemben a praetor kivételesen -perújításként - replicatio dolit adott, b) ha az elj. súlyos hibában szenvedett, az ítélet semmiségének megállapítására új per volt indítható, c) a preatortól a méltányosság alapján az eredeti állapot visszaállítása volt kérhető. 3. Res iudicata A formuláris elj-ban az apud iudicem szakaszban, ami a praetori decretummal (formulával) kijelölt bíró ill. bírák előtt zajlott le, alakszerűségektől mentesen A) A bíró feladata volt szabad belátása szerint lefolytatni a bizonyítási elj-t és megállapítani, hogy a feltételesen megfogalmazott formulaelemek tartalma megfelelt-e a valóságnak. Ha igen, az alperest marasztalnia kellett, ha nem, fel kellett

mentenie. B) Az elj. az ítélet meghozatalával ért végett Mivel a felek alávetették magukat a bíró döntésének, a fellebbezés eleve ki volt zárva, így az ítélet azonnal jogerőre emelkedett. − Egyfelől ez azt jelentette, hogy a praetor az alperesnek megadta az ítélt dolog (res iudicata) kifogását (exceptio rei iudicatea). Ebben nyilvánul meg az ítélet alaki jogereje. − Másfelől az ítélet rendelkezését a perben állt felek között felmerülő újabb perben szintén irányadónak tekintették. Ez az ítélet anyagi ereje („A jogerősen megítélt dolgot igazságként kell felfogni.” Ulpianus) 212. Végrehajtás a 3 eljárásban (civiljogi, praetori, császári perrend) A végrehajtási eljárás fogalma, történeti fejlődése szerint a jogerős ítéletben foglalt marasztalás kikényszerítésének jogszabályban előírt módja, melynek akkor van helye, ha a marasztalt alperes az ítéletnek önként nem tesz eleget. A 3 féle végreh. elj:

a) a civiljogi perrendben a személyi végrehajtás volt, amely szigorúbb, majd enyhébb feltételek mellett az adós testére irányult; a praetori és a császári perrendben előtérbe került a vagyoni végrehajtás, b) amely előző esetében az adós egész vagyonára kiterjedt, tehát univerzális volt, c) utóbbi esetében az adós egyes vagyontárgyaira terjedt ki, szinguláris végrehajtás volt. A) Végrehajtás a civiljogi perrendben Elsődleges volt az önhatalmú jogérvényesítés és az állami felügyelet. 2 legis actioja: a) legis actio per manus iniectionem: a hitelezőnek hatósági védelem mellett önhatalmú tevékenysége volt az adóssal szemben, aki a tartozásáért - ha nem tudott fizetni - a testével volt köteles helytállni. Ennek a keresetnek akkor volt helye, ha a marasztalt adós nem tett eleget az ítéletnek, de meghat. esetekben az ítélet, előzetes elj. nélkül is alkalmazható volt A kötelmi perben (legis actio sacramento in personam)

pervesztes adóst (condemnatus, confessus), ha tartozását 3O napon belül nem tudta kiegyenlíteni, a hitelező ünnepélyes szavakkal, kezének rátételével (manus iniectio) elfoghatta és a praetor elé vihette önhatalmú intézkedésének jóváhagyása céljából. Ad adóst a kézrátétel tárgyának tekintették (kisebb volt mint egy rabszolga), így ő nem is védekezhetett, csak egy 3. személy = kezes (vindex) útján, aki kifizette az adósáot v. pert indított az elj jogsértő volta miatt Ha ilyen fellépésre nem került sor, a hitelező az adóst 6O napig bilincsbe verten fogságban tarthatta, ezalatt 3 egymást követő vasárnap kivihette a forum Romanumra a praetor elé, hogy ott a tartozás összegét kikiáltva találjon valakit, aki vindexként léphetne fel vagy kifizetné a tartozást. A 6O nap eredménytelen letelte után a hitelező az adóst megölhette v. eladhatta trans Tiberium (a Tiberisen túlta, Rómán kívülre). Ha a hitelezők többen voltak a

holttestet is ennek megfelelő számú darabra vághatták. Ha adós rabszolgának adták el, arányosan meg kellett osztozniuk a vételáron. b) legis actio per pignoris capionem: olyan kivételes végreh-i elj. volt, amelynél a hitelező alakszerűen, de önhat alkalmazásával biz. kiváltságos követelések biztosítására ünnepélyes szavak kíséretében lefoglalhatta az adós biz. vagyontárgyait Itt a zálogolás mindig előzetes elj-t, hatósági közreműködés nélkül, önhatalmú cselekményt jelentett. B) Végrehajtás a praetori perrendben Bevezette a vagyoni végrehajtás intézményét. A praetor már az in rem actióknál kötelezte az alperest, hogy marasztalása esetére adjon biztosítékot, hogy abból a győztes felperes a követelését kielégíthesse (cautio iudicatum solvi). A pernyertes fél számára - mind az in personam, mind az in rem actióknál - lehetséges volt a marasztaló ítéletben (sententia condemnatoria) foglaltak kikényszerítése

végreh-i elj. útján 1. Az elj az actio iudicati (v-i per) útján volt megindíthat, melyet a pernyertes fél akkor kezdeményezhetett, ha az alperes 3O nap alatt nem tett eleget az ítéleti marasztalásnak. (Mint a formuláris elj-ban: a praetor utasította az esküdtbírót, hogy vizsgálja meg, van-e érvényes marasztaló ítélet, s nem szűnt-e meg annak hatálya időközi tények miatt.) Az adós vagy nem védekezett, vagy elismerte tartozását, vagy ha védekezése alaptalannak bizonyult, a praetor duplumban marasztalta őt. 2. Az actio iudicati végén hozott ítélet tette lehetővé a konkrét végrehajtási cselekmények foganatosítását, ezen belül: a) vagyoni végrehajtás: nem egyes vagyontárgyakra irányult, hanem univerzális, csődszerű volt, az adós egész vagyonát átfogta. A bonyolult csődelj-i szabályok (concursus creditorium): • A marasztalást követően a praetor decretumaval beutalta a hitelezőket az adós vagyonába (missio in bona rei

servandae causa), anélkül, hogy az adóst annak birtoklásától megfosztotta volna. A 3O napos (hagyaték esetén 15) időszakban az adós további következmények nélkül teljesíthette a duplumot és módja volt a vagyon átengedésére (cessio bonorum); • a határidő eredménytelen eltelte után az adós becstelenné vált és vagyoni végreh. mellett megnyílt a személyi végreh. lehetősége is A hitelezők magister bonorumot választottak maguk közül, aki megszervezte az adós egész vagyonára von. árverést; • aki az árverésen eladta a csődvagyont a legtöbbet igérő hitelezőnek, aki így annak praetori tulajdonosává vált (bonorum emptor). A többi hitelező vele szemben léphetett fel, de csak az általa vállalt elkötelezési hányad erejéig (%-os arányban). E hányad teljeítéséért a bonorum emptor saját teljes vagyonával felelt, ami viszont nem csökkentette az adós továbbra is fennmaradó egyetemleges felelősségét (=az adós későbbi

szerzeményei is a hitelezőké lehetett). b) személyi végrehajtás: a felperes a praetori engedéllyel (addictio) mindaddig fogságban tarthatta az alperest, amíg az nem fizetett vagy tartozását le nem dolgozta. (A manus iniectio későbbi, enyhébb változata). C) Végrehajtás a császári perrendben A korábbi végreh-i rendszerek elemeiből tevődik össze, azonban jelentős újítása, hogy a vagyoni végreh- már nem csőgszerű, hanem csak egyes vagyontárgyakra vonatkozhat. a) vagyoni végrehajtás 2 formája: 1. Az egyes vagyontárgyakra menő végreh-i elj-ban a marasztalás − vagy a pénzösszegre szólt, ilyenkor bírósági végreh. útján, zálogolással foglalták le az adós egyes vagyontárgyait, nemfizetés esetén pedig a hitelező eladhatta azokat és a vételárból kielégíthette követelését, − vagy meghat. dologra irányult, melyet szükség esetén hatósági segédlettel (manu militari) vettek el az adóstól és adták át a hitelezőnek. 2. Az

egész vagyonra menő végrehajtás az adós fizetőképtelensége, szökése, vagyonának önkéntes átadása esetén jutott szerephez, de ez sem jelentett már csődszerű végreh-t. b) személyi végrehajtás: a cs-i rendeletek értelmében az adós magáfogsága helyébe állami fogság lépett. 213. Actio Pauliana, cessio bonorum, beneficium competentiae A vagyoni végrehajtás keretében a hitelezők megkárosítására (in fraudem creditorium) irányuló vagyonelidegenítést (ajándékozás, eladás) megakadályozva a praetor mind az adóssal összejátszó, mind a vagyon csalárd elidegenítéséről nem tudó, de ingyenesen szerző személyekkel szemben védelmet nyújtott az interdictum fraudatorium ill. az in integrum restitutio. Ebből fejlődött ki az 1 éven belül megindítható actio Pauliana, mely az adóssal összejátszó szerzővel szemben kártérítésre, a jóhiszemű ingyenes szerzővel szemben a gazdagodás kiadására irányult. Ha az adós önként

átengedte a vagyont a hitelezőknek (cessio bonorum) - mellyel csak az actio uydicatiban való marasztalást követően meghat. időn belül élhetett -, egy lex Iulia alapján mentesült a személyi végreh-tól és az infamiától, későbbi szerzeményeiből pedig az életfenntartáshoz szükséges vagzonrész szintén nem esett végrehajtás alá. Iustinianus e kedvezményt a végrehajtáskor meglévő vagyonra is elismerte (beneficium competentiae). 214. A praetor perenkívüli jogsegélyei 1. Peren kívüli eljárás Rómában A magistratus maiores (consul, praetor) peren kívüli eljárásai nem tartoztak a szoros értelemben vett jogszolgáltatás (iurisdictio contentiosa) körébe, hanem az őket megillető imperiumon alapultak. A főmagist-ok nem peres eljárásai 2 csoportra oszlottak: a) iurisdictio voluntaria = színleges per formájában végbemenő jogi aktusok, és b) a peren kívüli jogsegélyek. 2. Peren kívüli jogsegélyek fogalma Az imperiummal rendelkező

praetor olyan aktusai, amelyekkel valamilyen kötelezettséget rótt az egymással jogvitában álló felek valamelyikére, esetleg mindkettőjükre. (Egyedül az imperiumon alapul és arra a korra nyúlik vissza (Kr. e 367-242), mikor a praetor mégis szükségesnek látta, hogy a merev perrenddel szemben biztosítsa a polgárok másként nem érvényesíthető igényeinek jogi elismerését. Az actio megadása nélkül kívánt a polgárok részére segítséget nyújtani.) Később, mikor a praetor már iurisdictioja keretében járt el, a peren kívüli jogsegélyek sok esetben a peres elj-nál hatékonyabb jogeszköznek minősült. A jogsegélyeket a praetor gyakran az in iure szakaszban adta meg, de kibocsátásukra perindítás nélkül is sor kerülhetett. Típusa: A) Megjelenésüket tekintve: a) interdictum (tilalom): a praetor élőszóban kimondott, valamilyen tilalmat tartalmazó parancsa volt, melyet a praetor csak akkor bocsátott ki, ha a felek meghallgatása után a

kérelem teljesítését indokoltnak tartja. Betartását bírság (multa) kiszabása biztosította Későbbi módosítása során: az egyik fél kérelmére kibocsátott feltételes praetori utasítás volt, melynek ha a kérelmezett nem tett eleget, a kérelmező perbe vonhatta őt. Az interdictum alapján indítható per (actio ex interdicto) a rendes perekhez képest egyszerűbb és gyorsabb volt. 3 félék lehettek: − biz. jogsértő magatartás abbahagyására (interdictum prohibitorium) - pl telken való átjárás megszüntetése; − biz. jogsérelem helyrehozására (i restitutorium) - pl egy dolog birtokának visszaadása; − valamely dolog felmutatására (i. exhibitorium) irányulhatott b) iussum (parancs) c) decretum (határozat) d) addictio: a praetor biz. magatartásokra feljogosító v azokat jóváhagyó döntése B) Tartalmi szempontból: 1) in integrum restitutio: olyan méltányosságon (aequitas) alapuló, csak kivételesen alkalmazható, kidegítő

jogsegély volt, amely az előző állapot visszaállítását eredményezte. A sérelmet szenvedett fél kérelmére és csak akkor volt helye, ha más jogsegély lehetősége nem forgott fenn (szubszidiarius jellegű), továbbá, ha a rendkívüli beavatkozást nyomós ok indokolta (pl. a 25 életévét be nem töltött serdült az általa kötött szerződésből károsodott, valakit megtévesztéssel, erőszakkal vettek rá a szerződéskötésre). 1 éven belül (Iustinuanusnál 4 éven) belül volt kérhető és csak akkor, ha az eredeti állapot visszaállítása nem jelentett nagyobb hátrányt az azt elszenvedő félnek. 2) stipulatio honoraria: olyan civiljogi kötelezettségvállalás volt, melyet az eljáró magist. kényszerített ki azáltal, hogy biz. jogviszonyok kötelezettjeit ünnepélyes szóbeli ígéret, stipulatio megtételére kötelezte. (Olyan kötelezettség vállalására kényszerült, mely őt a civiljog szerint ugyan nem terhelte, de amelynek

elvállalását a magist. mégis szükségesnek tartotta.) Ezek ált-ban a praetot utasítása alapján jöttek létre, de az aedilis curulis is elrendelhette. 3) missio is possessionem: a praetori birtokba utalást jelentette, amellyel a praetor a kérelmezőt egyes vagyontárgyak vagy vagyonösszesség (pl. hagyaték) birtokbavételére jogosította fel, s birtokba helyező határozátának (iussum, decretum) szükség esetén interdictummal, olykor in factum actio útján, vagy fegyveres erővel szerzett érvényt. Legfontosabb esetei: a) a bonorum possessio, melynek segítségével a praetor a tv-es örökösnek a XII táblás tv. szerinti rendjét alapjaiban változtatta meg; ill b) a csődeljárás 215. A római eljárásjog továbbélése 1. A római eljárásjog rendszere (A crimenekre vonatkozott - büntető eljárásjog - szabályok kivételével) a glosszátoroknál és a kommentároknál a magánjog részét képezte. Az eljárási szabályok később önállósultak, az

eljárásjog pedig (mind a polgári, mind a büntető eljárásjog) egységesen a tágabb értelemben vett közjogba tartozik. Az elévülés szabályai ennek ellenére a modern jogokban továbbra is a magánjog és a polgári anyagi jog körébe tartozik. 2. A perbeli képviselet A iustinianusi jogban már közvetlen képviselet volt, az újkorra egészen azzá vált. A mai közjegyzőség nem a tabulariusokra, hanem a tabelliókra von. szabályok továbbélését mutatja - iustinianusi szabályozás XII-XIII. sz-ban, a középkori notariusok nagy szerepet játszottak a római jog eu-i elterjesztésében. Irnerius gyűjtötte össze az első formulákat; a legrégebbi hazai római jogi munka: Summa artis notariae (közjegyzői kézikönyv). 3. A császári perrend A bolognai glosszátor-iskolának köszönhetően teljesen újjáéledt, a középkor derekától kezdve a cognitiós eljárás az, amely kánonjogi és középkori itáliai elemekkel alapja lett a modern államok polgári

perjogának. 4. A peren kívüli eljárások Az interdictumok alapgondolta a modern jogba is átkerült pl. a fizetési meghagyás formájában. 5. Végrehajtási eljárás A személyi végrehajtás fokozatosan csökkenve, de egészen a XIX. sz-ig élt A szinguláris vagyoni elj. hatósági zálogolásal történik, s csak az újkorban jelentkezik az univerzális végrehajtás a csődeljárás formájában. Személyi és családjog (14) 3O1. A személy (jogképessége) fogalma, keletkezése, megszűnése 1. A személyiség fogalma A persona v. a caput kifejezés jelölte azt a személyt, aki jogok és kötelezettségek alanya lehet, azaz személy. Az embernek azt a képességét, hogy jogok és kötelezettségek alanya lehet jogképességnek, őt magát pedig jogképesnek nevezzük. A római jogban nem minden embert tekintettek személynek, ennek megfelelően a társd. felbontása: A) jogképtelenek; B) jogképesek (pol-i és magánjogok összességének biztosítása, cives optimo

iure); C) korlátozott jogképesek: a) nem teljes jogú polgárok (cives non optimo iure), b) latinjogúak (Latini), c) idegenek (peregrini). 2. Szabadok és rabszolgák „Az összes ember vagy szabad vagy rabszolga.” Gaius Személyek csak a szabadok (liberi) lehettek, a rabszolgák (servi) jogi helyzetüket tekintve dolgok voltak (servi rei sunt - Ulpianus). Ugyanakkor mégsem esett azonos megítélés alá a dolgokkal, hiszen a egyrészt a patriarchális házközösség tagja volt, mászrészt nemcsak a testi, de a szellemi munkaerejét is kihasználták (ezért a jogtudósok néha persona servilisnek említették). 3. A személyiség kezdete és vége A személyiség a szabad anyától való élveszületéssel (nativitas, natale) kezdődött. Nem volt személy: a halvaszületett, a koraszülött (abortus - születés után meg is halt), a szörnyszülött (monstrum - akit meg is kellett ölni), a méhmagzat (nasciturus - mert csak az anyatest része, ettől függetlenül biz.

fajta védelméről gondoskodtak = a fogamzás legkorábbi időpontját 182. és 3OO naptól számították A születésig a magzatot csak feltételesen tekintették jogképesnek.) − A személyiség megszűnése rendszerint az ember halálával (mors) történt. Nem volt anyakönyvi rendszer, ezért a halál tényét annak kellett bizonyítania, aki erre hivatkozott. − Az eltűnés is a halállal egy megítélés alá esett, ilyenkor a feleség elválhatott vagy férjét holtnak nyilvánítattva új házasságot köthetett. Az eltűnt személy halálát a római jog nem vélelmezte, de az ellenbizonyítás könnyített volt (hadifogságba esésre külön szabályok). − A posztklasszikus kor alakította ki azt a vélelmet (praesumptio iuris), hogy ha a szülők és gyermekeik közös veszélyben haltak meg, a serdületlen gyermekek (12 évnél fiatalabb lány és 14 évnél f. fiú) halála a szülők előtt következett be, a serdült gyermekek pedig a szülők után haltak meg