Jogi ismeretek | Római jog » Római kötelmi jog

Római jog - V. Kötelmi jog 1 Római kötelmi jog 501. Az obligatio fogalma és kialakulása* Kötelmi jog már Gaius-i Institutio rendszerben körvonalazódik a dolgokon belül, de itt még nem válik külön. Még Iustiniánusznál, sőt még a középkorban sem A koraújkorban a kötelmi jogot szembeállítják a dologi joggal. in personam védelemmel ellátott jogok (Kötelmi jog) A kötelmi jog, mint tárgyi jog, a kötelmekre vonatkozó szabályok összessége in rem védelemmel ellátott jogok (dologi jogok) nem csupán a dologkra vonatkozó szabályokat tartalmazza, hanem lényege szerint in rem védelemmel ellátott jogokat szabályoz Irányulhat: pl. - tevékenységre - dologkra - dolgokra szemben álló felek két v. több, de meghatározott személy áll egymással szemben Ezzel kapcsolatban szoktak beszélni a kötelmi jogviszonyok relatív szerkezetéről egy személy pl. tulajdonos áll szemben mindemkivel Ezzel kapcsolatban szoktak beszélni a dologi

jogviszonyok abszolút szerk.-ről elvárt magatartás: az adós általában pozitív, aktív, a jogosult negatív, passzív tevőleges magatartásra van magatartást vár el mindenkitől kötelezve jogosultság ereje: jogi az in personam actióval ellátott dologi erősebbek kötelmi jogiak gyengébbek időtartama: rövid életű, általában átmeneti tartós jellegűek, s általában legalább élethossziglaniak. jellegű kivétel: zálogjog létrejötte: a szerződő felek szabadon hozzák létre példa: haszombérlő - kötelmi jogosult, nincs dologi jogi jogosultsága. Csak a haszonbérbe adóval áll jogviszonyba jogosultságok módosulása, viszonylag keletkezése, megszűnése csak taxatíve és kógens jelleggel meghatározott módokon lehet tulajdonos örökhaszonbérlő - az ő pozicíója majdnem olyan erős, mint a tulajdonosé. Szinte mindent megtehet, amit a tulajdonos. Római jog - V. Kötelmi jog 2 Fogalma: Mai értelemben: A kötelem olyan

jogviszony, amelynél az egyik fél (hitelező, creditor) a másik féltől (adós, debitor) bizonyos magatartást követelhet, s amennyiben az adós ennek a kötelezettségének nem tenne eleget, a hitelező jogosult őt in personam actioval erre a magatartásra rászorítani. Paulus szerint: „a kötelem lényege nem abban áll, hogy mienkké tegyen egy dolgot vagy egy szolgalmat, hanem hogy valaki mást rászorítson arra, hogy valami adjon, valamit tegyen vagy valamiért helytálljon a számunkra.„ Iustinianus Institutiokban található definíció szerint: „a kötelem olyan jogi kötelék, amelynél fogva szükségszerűen biz. dolgok teljesítésére kényszerülünk államunk jogának megfelelően.„ 1/ A kötelmi jog = lekötelezés. Ezzel kizárja a kötelmek köréből a jogon kívüli (pl pusztán erkölcsi, vallási, illem- és becsületbeli) kötelezettségeket. 2/ A kötelemnél mindig jelentkezik biz. jogi kényszer Valaminek a teljesítésére kényszerülünk,

mert a jog eszközeivel rászoríthatnak bennünket kötelezettségünk teljesítésére. 3/ Csak az kötelem, amit az állam, a jogrendszer ilyennek elismer, annak minősít. Kialakulása E felfogása csak a fejlettebb jogban alakult ki. Az archaikus korban még a hitelezőnek az adós feletti korlátozott hatalmát látták benne. 2 alapvető forrásra vezetik vissza a kötelem (a későbbi kötelemnek megfelelő viszonyok) keletkezését: a) A kötelem először a bcs-ek, a delictumok következményeként jelent meg. Ha valaki kárt okozott a másiknak, testi sértést követett el ellene, stb., akkor az ilyen cselekményekből a sértettnek eleinte joga keletkezett arra, hogy bosszút álljon a jogsértőn, később lehetővé tették az elkövető számára, hogy magát a bosszútól „váltságdíj„ fizetésével megmentse, végül a jogrend kifejezetten kötelezte az ilyen elégtétel szolgáltatására (csak itt beszélhetünk kötelemről). /obligatio = megkötözés,

bilincsbe verés; liberatio = megszabadulás, a kötelem megszűnése/ b) A kötelem eredetét elsődlegesen a szerződésben, a contractusban kell keresni. Sok tudós kiemeli az ősi szerződések szakrális jellegét, amelyek formájaként az isteneket tanúul hívó eskü szolgált. Ugyanakkor az ősi szerződéseknél a kötelező erőt nem a megállapodás eredményezte, hanem az előírt külső forma betartása. A szerződésszegés lényegében a delictumokéhoz hasonlóan következménnyel járt: a hitelező elfoghatta a nem teljesítő adóst, megkötözve magánál tarthatta, s csak ha az adós vagy helyette más teljesített, akkor engedhette őt el. Az ősi kötelmi viszonyoknál élesen elválik a tartozás és az érte való felelősség. Az adós tartozik, de a tartozásért sokszor valaki más felel, aki ugyanakkor maga nem tartozik. Még szembetűnőbb ez a megkülönböztetés akkor, ha pl. a családtag hoz létre deliktuális kötelmet, ekkor a családtag csak

tartozik, de nem felel, a pater familias viszont felel, de nem tartozik; a klasszikus jogban azonban a tartozás és a felelősség ált-ban már együtt jár. Római jog - V. Kötelmi jog 3 502. Az obligatio fajai és keletkezési forrásai* 1. Fajai 1) Civilis obligatio - honoraria (praetoria) obligatio A rómaiak a klasszikus korig csak egyféle kötelmet ismertek: azt, amelyet valamilyen civiljogi jogforrás tekint obligationak. Később azonban - amikor a praetor jogalkotó tevékenysége új kötelmeket (delictumokat) vezetett be, kérdéssé vált, hogy ezek milyen elbírálás alá essenek. A klasszikus jog egymás mellé helyezte őket A civiljog által bevezetett a civilis obligatio, a praetor által létrehozott a honoraria (praetorio) oblogatio. 2) Stricti iuris obligatio - bonae fidei obligatio Kezdetben csak az elsővel találkozunk, a preklasszikus korban azonban - a praetor tevékenysége folytán - mind nagyobb tért hódított a bona fides elve: kezdetben mint a

követelés erkölcsi alapja, később pedig mint a marasztalás mértéke. A klasszikus korban már azt találjuk, hogy a kötelmek többségét a bona fides alalpján bírálják el, ezzel szemben fokozatosan háttérbe szorul az első forma. Stricti iuris - az összes formális szerződés + kölcsön Bona fidei - az összes reál és konszenzuál szerz., kiv kölcsön 3) Naturalis obligatio („természetes kötelmek„) Eredetileg csak a hatalomalattiak peresíthetetlen kötelmeit jelentette, a fogalmat azonban a jogtudósok a posztklasszikus korban kiterjesztették az egyéb peresíthetetlen kötelmekre is. Fogalma: minden olyan kötelem, amelyet nem lehet peresíteni, amelynek nincs actiója. Ismérvei:  Minden vonatkozásban joghatással bír, ami abban nyilvánul meg, hogy az adós az ilyen kötelmet önként teljesíti, ezt nem lehet sem ajándékozásnak, sem pedig tartozatlan fizetésnek tekinteni, s épp ezért ezt később nem is lehet visszakövetelni.  be lehet

számítani a hitelező civilis tartozásába,  meg lehet erősíteni zálogjoggal, kezességgel és tartozás-elismeréssel,  valamint notatióval teljes joghatású (peresíthető) civilis obligatióvá is át lehet alakítani. Esetei: a) Legrégebbi esetei a hat.alattiak kötelmei voltak: női családtagok és a rabszolgák obligatiói, de a filius familias kötelmei csak a családon belül voltak azok; Digesta szerint még: b) a capitis demionutiót szenvedett személy c.d előtt keletkezett kötelmei, c) a pactumban kikötött kamatkövetelés, d) a pupillis gyámi hozzájárulás nélküli kötelezettségvállalása, e) a SC Macedonianum ellenére folyósított kölcsön, f) a büntetésből elvesztett követelés (talán az elévült követelés is). A modern jog álláspontjával szemben Ius. a szerencsejátékból (lusus alea) eredő „kötelezettséget„ nem minősítette naturalis obligatiónak, mivel a szerencsejátékot ált-ban üldözte, büntette és a

kifizetett veszteség visszakövetelésére is módot adott. Ha a vesztes nem élt a visszaköveteléssel, a köz javára hivatalból lehetett fellépni a nyereség perlésére. 4) Obligatio principalis - obligatio accesoria A kötelmek ált-ban magukban is megálló, főkötelmek (1), azonban vannak járulékos kötelmek is (2), amelyek egy főkötelem kiegészítésül - biztosítékul - szolgálnak (pl. kezesség). Ez utóbbi a főkötelem nélkül nem létezhet és a főkötelem megszűnésével ez is megszűnik. Római jog - V. Kötelmi jog 4 Keletkezési forrásai: 1. Ezt a kettős felosztást találjuk meg Gaiusnál:  contractus - joghatás kiváltására irányuló kétoldalú akaratnyilatkozat  delictum - magánüldözés alá eső bűncselekmény (lopás, rongálás stb.) 2. Gaius Institutiónak egy korai posztklasszikus átdolgozásában a kötelmek keletkezésének már 3 forrásáról olvashatunk:  szerződésekből,  delictumokból és  „kül. más

jogcímekből„ keletkeznek 3. Ius szerint 4 forrása létezik:  a contractus  a maleficium (azaz delictum) mellett a 2 új kategória:  a quasi contractus és  jogalap nélküli gazdagodás  megbízás nélüli ügyvitel  gyámság  hagyomány  véletlen közösség  a quasi delictum kötelmi alakjának lényegét.  lakásgazda felelőssége  leeséssel fenyegető tárgy  hajós, istállós, fogadós  kötelességszegő bíró A quasi ex contractus elnevezés (és egyben a quasi ex maleficio kötelmek is) csupán azt jelenti, hogy biz. esetekben nincsen ugyan szerződés, mégis olyan kötelem keletkezik, amely a szerződéses kötelmekre emlékeztet. (E 4-es felosztás nem gyökeresedett meg) Római jog - V. Kötelmi jog 5 503. A negotium fogalma, fajai és alkatrészei* 1. Fogalma Jogügylet, mely nem jogviszony, hanem jogi tény, nevezeten joghatás kiváltására irányuló akaratkijelentés. Pl. Ha azt mondjuk, hogy valaki adósként

tartozik egy pénzösszeg megfizetésével a hitelezőnek, akkor a két fél közötti jogviszonyra, a kötelemre gondolunk; ha viszont azt mondjuk, hogy valaki adósként pénzkölcsön szerződést kötött, akkor a kötelem alapjául szolgáló jogi tényre, a jogügyletre gondolunk. Az obligatio és a negotium egyfelől eltérő minőségű kategóriák, másfelől igen szoros kapcsolatban állnak egymással, mivel a kötelmek legfontosabb keletkezési forrását a jogügyletek, a szerződések képezik. 2 fogalmi elemét különb. meg: a) joghatásra irányulás és b) akaratnyilatkozat, ezen belül is ba) belső akarat és bb) annak külső megnyilvánulása, a nyilatkozat. (A jogügylet fogalmi elemeinek megkülönböztetése elsősorban az érvénytelenség szempontjából bír kiemelkedő jelentőséggel.) 2. Fajai Sokféle szempontból lehet csoportosítani. Legkorábban: a magánjog rendszerén belül beszélhetünk:  személyi és családjogi ügyletekről (pl.

manumissio, conferreatio),  dologi jogi ügyletekről (pl. mancipatio),  kötelmi jogi ügyletekről (pl. stipulatio) és  öröklési jogi ügyletekről (pl. testamentum) De fontosabbak a forrásokon, elméleti megfontolásokon alapuló osztályozások: 1.)  az egyoldalú jogügylet (negotium unilaterale, pl. manumissio, occupatio, végrendelet) a kívánt joghatás létrehozásához elegendő egy személy akaratnyilatkozata  a kétoldalú jogügylet (negotium bilaterale, pl. szerződés, házasságkötés, tulajdontraditio) - legalább két akarat találkozása (megegyezés) szükséges 2.)  az élők közötti jogügyletek (negotia inter vivos, pl. vállalkozási szerződés) - senkinek a halálától  a halál esetére szóló jogügyletek (negotia mortis causa, pl. végrendelet) között - a jogügylet által kiváltott joghatás függ valakinek a halálától 3.)  konkrét, kauzális jogügyletek (negotium causale, pl. adásvételi v munkaszerződés A

jogügyleti nyilatkozatból kitűnik az a jogi cél (causa), amelynek megvalósítása érdekében az adott jogügylet létrejön.  Ezzel szemben az ősi civiljogra az absztrakt, kauzálatlan jogügyletek (negotium abstracta) jellemzők, amelyek lényegét a törvényes formaságok betartása képezte, a formák mellett pedig a valóságos jogügyleti cél háttérbe szorult, pl. mancipatio, in iure cessio, stipulatio. 4.) Római jog - V. Kötelmi jog 6  a visszterhes jogügylet (negotium onerosum) - a jogügylet kötelez valakit az általa kapott szolgáltatás ellenszolgáltatással való viszonzására  az ingyenes jogügylet (negotium gratuitum). - nem kötelez ellenszolg-sal való viszonzásra A jogügyletek többsége visszterhes, fogalmilag ingyenes azonban minden halál esetére szóló jogügylet, továbbá az ajándékozás, a haszonkölcsön, szívességi használat, a letét és a megbízás is. Az ingyenes jogügyleteknél azonban a juttatás megszerzését

feltételhez lehet kötni vagy meghagyást lehet előírni. 3. Alkatrészei : a jogügyletek, mint akaratkijelentések elemi összetevői 3 nagy csoportja: a) esszenciális alkatrészek (essentialia negotii): olyan alkatrészek, amelyeknek a jogügyletben feltétlenül szerepelniük kell, elengedhetetlenek, melyek hiányában a jogügylet létre sem jön. pl vételárban való megállapodás b) naturális alkatrészek (naturalia negotii): a tv. diszpozitív szabálya alapján egyes jogügyleteknek ipso iure tartalmát képezik ezek az alkatrészek, melyeket a feleknek nem kell külön belefoglalniuk a szerződésbe, ugyanakkor megállapodásukkal mellőzhetik azokat. pl kellékszavatosság c) akcidentális alkatrészek (accidentalia negotii): csak akkor képezik a jogügyletek tartalmát, ha az azokat a felek az őket megillető privatautonómia alapján, de a tv. keretei között a jogügyletbe, szerződésbe kifejezetten felveszik. Ez azt jelenti, hogy az egyik szerződő fél a

szerződés megkötésekor valamely kívánságáról hallgatott, utóbb már nem hivatkozhatott arra, hogy a szerződés valamilyen további kikötést szeretett volna belefoglalni. pl visszaeladási jog kikötése Az első kettő szabályai diszpozitívak, a harmadiké kógens. Dömötör László szerint innentől már nem tartozik a tételhez!!! A jogügyletek legfontosabb általános kikötései: 1. feltétel, 2. időhatározás és 3. meghagyás (A feltétel és az időhatározás a jogügyletek hatályát befolyásolják és az érvényességre is kihatnak, de a meghagyás sem az érvényességet, sem a hatályosságot nem érinti.) Az ősi civiljog ügyletei (actus legitimi) nem tűrik meg a feltételt és az időhatározást; ha azokat ilyen alkatrésszel kötötték, a jogügylet a tartalomtól függetlenül érvénytelenül jön létre. Ilyenek jogügyletek pl: a) mancipatio (emancipatio, de a mancipatiós végrendelet már nem!), b) acceptilatio, c) cretio d) hagyományos

választás több rabszolga között (servi optio), e) gyám kinevezése (datio tutoris), f) expensilatio, g) in iure cessio és manumissio vindicta, h) gyám részéről adott alakszerű felhatalmazás (auctoritas tutoris). 1. Feltétel (condictio) Olyan jövőbeli bizonytalan esemény, amelytől a jogügylet hatálya függ. 1) Csoportosítása:  Felfüggesztő feltétel (condictio suspensiva): az esemény beálltáig nem lép hatályba a már érvényesen létrejött jogügylet (ideiglenes hatálytalanság), se ha a feltétel egyáltalán nem következik be, meghiúsul (condictio deficit), akkor a jogügylet soha nem lép hatályba (végleges hatálytalanság); pl.: „Ha megjön a hajó, akkor eladom a lovaimat.”  Bontó feltétel (condictio resolutiva): a jogügylet a megkötéssel egyidejűleg azonnal hatályba is lép (érvényesség és hatályosság kezdete egybeesik), ha azonban a feltétel beáll Római jog - V. Kötelmi jog 7 (c. exsistit), a szerződés

hatályát veszti; pl: „Ha január 1-jéig nem fizeted ki a vételárat, a telket úgy kell tekinteni, mintha meg sem vetted volna.” A bontó feltétel beálltával az érvényes szerződésből már nem származnak jogok és kötelezettségek, a szerződés jogi hatása megszűnik. 2.) Jogügylet - feltétel kapcsolata: Biz. esetekben a jogügylet olyan kikötést tartalmaz, amely első pillantásra feltételnek látszik, valójában azonban nem felel meg a condictio kritériumainak, ezért jogi szempontból nem minősül feltételnek. Az ilyen kikötések is érvényesek lehetnek, nem befolyásolják azonban a jogügylet hatályosságát, szemben a valóságos feltételekkel. A feltétel egyik alapvető követelménye, hogy a megszabott eseménynek jövőbelinek kell lennie, ezért nem feltétel a megtörtént, jelen- vagy múltbeli, de a felek előtt még nem ismert esemény; (pl.: „Ha Titius consul volt” - annak ellenére, hogy megfogalmazása nyelvtanilag

feltételhatározói mellékmondat, jogilag nem feltétel, mert a jogügylet vagy eleve hatályos vagy eleve hatálytalan). Nem feltétel a jövőbeli, de biztosan bekövetkező esemény, mivel a condictio mindig magában hordja a bizonytalanságot. 3.) Az ex nunc és az ex tunc hatály: Ex nunc = mostantól: a feltétel beálltától érvényesült (pl. ha valaki végrendeletében egy rabszolganője felszabadítását feltételhez köti, és a rabszolganőnek még a feltétel teljesülése előtt gyermeke születik, akkor a gyermek ex nunc szerint rabszolga lesz); Ex tunc = akkortól: a jogügylet megkötésére visszamenőlegesen lépteti életbe azt, ill. szünteti meg a hatályát (pl. előző példa, de eszernt a gyermek szabadnak születik) 2. Időhatározás (dies) A feleknek az a rendelkezése, amellyel a jogügylet hatályát biz. időponthoz kötik Meghatározhatják azt, hogy  a jogügylet mikor lépjen hatályba (dies a quo, kezdő időpont),  a jogügylet hatálya

mikor szűnjék meg (dies ad quem), befejező időpont). A feltételt az különbözteti meg az időhatározástól, hogy amíg a feltétel bizonytalan esemény, addig az időhatározásnál a felek a jogügylet hatásának a kezdetét és/vagy végét biztosan bekövetkező eseménnyel kapcsolják össze. 3. Meghagyás (modus) Ha egy jogügylet ingyenes vagyoni juttatást tartalmaz, a juttató fél meghagyás útján (sub modo) biz. feladat teljesítését írhatja elő az ingyenes szerző fél terhére (pl.: ajándékozásnál, halál esetére szóló intézkedésnél) Pl Neked adom a földemet, de tarts el engem életem végéig. A modus nem feltétel, tehát az ügylet hatályba lépését nem befolyásolja: a kezdeményezett tehát a juttatást mindig megszerzi. Élők közötti ajándékozásnál azonban ha a meghagyás teljesítése elmarad, az ajándékozó a juttatást az ajándékozás céljának meghiúsulására tekintettel visszavonhatja (a császárkori jog pedig ált.

jelleggel keresetet adott a meghagyás teljesítésének kikényszerítésére, ill. a juttatás elvonására Római jog - V. Kötelmi jog 8 504. A negotium érvényessége és hatályossága általában* 1. Érvényesség A jogügylet 3 eleme: 1. akarat, 2. nyilatkozat, 3. joghatásra irányulás minősége A létrejött jogügylet csak akkor érvényes, vagyis alkalmas arra, hogy a célzott pozitív ill. negatív joghatásokat kiváltsa, ha a fél akarata és nyilatkozata összhangban van egymással, (a 2 oldalú jogügyletek esetén pedig a 2 fél akarata is találkozik), továbbá ha a jogügylet célja az, hogy az elérni a kívánt joghatás nem ütközzék a jogrend valamely tilalmába. Az érvénytelen jogügylet: Ha a jogügylet külső tényállása megvalósul, de akár az akarat, akár a nyilatkozat, akár a joghatáshoz kapcsolódás hibában szenved hibás jogügylet áll elő. A hibás jogügylet a tv. előírása folytán nem alkalmas a felek által kívánt

joghatás kiváltására: ez a létező de érvénytelen jogügylet esete. Aszerint, hogy az érvénytelenségi ok a jogügylet elemeinek melyikét teszi hibássá, beszélhetünk:  az akarat  a nyilatkozat  a joghatáshoz kapcsolódás hibájáról Akarathiba miatt érvénytelen pl. a fizikai erőszakkal kikényszerített jogügylet Nyilatkozat hibája miatt érvénytelen pl. a formai előírásokat sértő végrendelet Célzott joghatás hibájában szenved pl. erkölcstelen v jogellenes célra irányuló szerződés Érvénytelenség esetei: Az ügyleti hiba a jogügylet érvénytelenségét v.:  a tv. erejénél fogva azonnal és feltétlenül váltja ki, v  csak feltételes módon, tehát valamely különös törvényi feltétel bekövetkezésével idézi elő. Az érvénytelenség feltétlen esetét semmisség kifejezéssel illetik, a feltételes érvénytelenségre a megtámadhatóság elnevezést használja. Tehát az érvénytelenség esetei: 1. semmisség

(negotium nullum) 2. megtámadhatóság (negotium recissibile) 1. Semmisség - szininímája a feltétlen érvénytelenség A semmis jogügylet nem alkalmas a célzott joghatások kiváltására, mivel jogilag úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna. A semmisség kiváltó oka mindig a jogügylet olyan súlyos hibája, amelynél a jogrend nem bízza a felekre a joghatások beállásának megakadályozását, hanem azokat ipso iure kizárja. Példák: - akarat: pl. kényszer hatására cselekszünk - nyilatkozat: pl. végrendeletek az alakiságok megsértésével jön létre - joghatás: pl. contra bonus mores = jó erkölcsbe ütköző szerződés Római jog - V. Kötelmi jog 9 2. megtámadhatóság: feltételes érvénytelenség A megtámadható jogügylet megszületésekor nem eleve érvénytelen, tehát alkalmas lehet a célzott joghatások kiváltására, a tv. azonban lehetővé teszi azok beálltának megakadályozását 3 tényező: 1. ki jogosult a

megtámadásra 2. van-e határidő a megtámadásra 3. milyen módon gykorolhatom megtámadási jogot  egyoldalú nyilatkozattal  per útján Megtámadás alatt a mai jogban azt értjük, ha a jogügyletet a megtámadásra jogosult fél a tv. szabta határidőn belül, magában a jogügyletben nem is forogna fenn; ha viszont sikerrel végződik, a jogügyletet éppúgy érvénytelennek kell tekinteni, mintha eleve semmis volna. A megtámadhatóság fogalmának nincs ónálló tartalma, hiszen egy ideiglenes állapotot, egy függő jogi helyzetet jelöl. Amíg az érvénytelenség és a semmisség egymással kölcsönösen felcserélhető kifejezések, addig a megtámadhatóság nem tekinthető az érvénytelenség egyik esetének. A megtámadhatóságot feltételes semmisségnek nevezik A római jog a modern értelemben vett megtámadhatóság intézményét a civiljogi megtámadhatóság formájában ismerte. Közel állnak a modern értelemben vett megtámadhatósághoz a

praetori jog azon szabályai, amelyek lehetővé teszik az érintett fél számára, hogy az érvénytelenségi októl szenvedő jogügyletet megerőtlenítse. Érvénytelenség további felosztásai: 1. eredeti és utólagos 2. teljes és részleges 3. abszolút és relatív 4. orvosolható és orvosolhatatlan 1. eredeti és utólagos eredeti - már a megszületésekor érvénytelen utólagos - pl. megtámadás folytán, de csak attól kezdve válik érvénytelenné Sokan úgy vélik, hogy az érvénytelenség csak eredeti lehet, vagyis az érvényesen létrejött jogügylet utóbb már nem válhat érvénytelenné. A halál esetére szóló jogügyletekre tekintettel mégis el kell ismerni az utólagos érvénytelenség kategóriáját pl. a végrendelkező által visszavont végrendeletről csak azt mondhatjuk el, hogy érvényét vesztette, hiszen olyanná vált, mintha létre sem jött volna. 2. teljes és részleges Attól függően, hogy az érvénytelenség kiterjed-e a

jogügylet egészére v. csak egy részét érinti, beszélhetünk teljes v. részleges érvénytelenségről (az elmaradt joghatás terjedelmére vonatkozik) Az érvénytelenség főszabályként teljes pl. teljesen érvénytelen az olyan szerződés, amely lehetetlen szolgáltatásra irányul. Részleges érvénytelenségről beszélünk pl. a végrendelet megtámadásánál Római jog - V. Kötelmi jog 10 3. abszolút és relatív Az elmaradt joghatás irányára vonatkozik. Abszolút érvénytelenség azt jelenti, hogy a jogügylet mindenkire nézve érvénytelen, abból senki sem szerezhet jogokat és kötelezettségeket. A relatív érvénytelenség esetében a joghatások csak az egyik v. a másik félre nézve állnak be. Pl. " ha valaki egy gyámolttól a gyám hozzájárulása nélkül vásárolt, akkor csak az egyik oldalról áll meg a szerződés; aki ugyanis vásárolt, az lekötelezte magát a gyámoltnak, de a gyámoltat nem kötelezi le magának." Ebben

az esetben sz ügylet csak az egyik oldalról érvénytelen, a másik fél kötelezettségvállalása érvényes. Az ilyen jogügyletet nevezik sántikáló jogügyletnek (negotium claudicans). 4. orvosolható és orvosolhatatlan Az érvénytelenség általában és elvileg orvosolhatatlan, ez azt jelenti, hogy a jogügylet az érvénytelenségi ok elhárulása esetén sem válik érvényessé. Az eleve érvénytelen jogügylet, ha később el is hárul az érvénytelenségi ok, pusztán az időmúlás által nem válik érvényessé. Kivételesen ismerték az orvosolható érvénytelenséget is, amely:  a jogügylet utólagos megerősődését  más érvényes jogügyletbe való átfordulását jelentette. A jogügyletek hatályossága A hatályosság az érvényességhez képest többetletet jelent s csak annak ismeretében értelmezhető. Hatályosságnak azt az érvényes jogügyletet nevezzük, amely ténylegesen kiváltja a célzott joghatásokat, vagyis jogok

keletkezését, változását ill. megszűnését A jogügyletek jelentős része már a létrejöttekor azonnal hatályba is lép. A felek azonban a jogügylet hatálybalépését sokszor valamilyen feltételtől teszik függővé, még gyakoribb, hogy meghatározzák a hatálybalépés ill. a hatályvesztés időpontját Mind az érvényesség, mind a hatályosság a jogügylet egy bizonyos állapotát írja le; a különbség ennek az állapotnak  tartalmában és  okaiban áll. ÉRVÉNYESSÉG HATÁLYOSSÁG azt jelenti, hogy a jogügylet képes a célzott azt jelenti, hogy a jogügylet a célzott joghatás kiváltására (potencialitas) joghatásokat ténylegesen ki is váltja (aktualitas) szükséges, hogy ne forogjon fenn érvénytelenségi ok, amely kizárná a célzott joghatások kiváltására való alkalmasságot (negatív kritérium) egy sor olyan tényező együttes fennállása szükséges, amelyek nélkül az érvényesség ellenére sem kerülhat sor a joghatások

kiváltására (pozitív kritérium) Csak az érvényes jogügylet lehet egyúttal hatályos is, az érvényesség e tekintetben a jogügylet hatályosságának elengedhetetlen, belső (immanans) kritériuma. Római jog - V. Kötelmi jog 11 Hatályosságot befolyásoló fontosabb kikötések: 1. feltétel 2. időhatározás (időtűzés) 1. Feltétel (condictio) Olyan jövőbeli bizonytalan esemény, amelytől a jogügylet hatálya függ. 1) Csoportosítása: a)  Felfüggesztő feltétel (condictio suspensiva): az esemény beálltáig nem lép hatályba a már érvényesen létrejött jogügylet (ideiglenes hatálytalanság), se ha a feltétel egyáltalán nem következik be, meghiúsul (condictio deficit), akkor a jogügylet soha nem lép hatályba (végleges hatálytalanság); pl.: „Ha megjön a hajó, akkor eladom a lovaimat”  Bontó feltétel (condictio resolutiva): a jogügylet a megkötéssel egyidejűleg azonnal hatályba is lép (érvényesség és

hatályosság kezdete egybeesik), ha azonban a feltétel beáll (c. exsistit), a szerződés hatályát veszti; pl: „Ha január 1-jéig nem fizeted ki a vételárat, a telket úgy kell tekinteni, mintha meg sem vetted volna.” A bontó feltétel beálltával az érvényes szerződésből már nem származnak jogok és kötelezettségek, a szerződés jogi hatása megszűnik. Jogügylet - feltétel kapcsolata: Biz. esetekben a jogügylet olyan kikötést tartalmaz, amely első pillantásra feltételnek látszik, valójában azonban nem felel meg a condictio kritériumainak, ezért jogi szempontból nem minősül feltételnek. Az ilyen kikötések is érvényesek lehetnek, nem befolyásolják azonban a jogügylet hatályosságát, szemben a valóságos feltételekkel. A feltétel egyik alapvető követelménye, hogy a megszabott eseménynek jövőbelinek kell lennie, ezért nem feltétel a megtörtént, jelen- vagy múltbeli, de a felek előtt még nem ismert esemény; (pl.: „Ha

Titius consul volt” - annak ellenére, hogy megfogalmazása nyelvtanilag feltételhatározói mellékmondat, jogilag nem feltétel, mert a jogügylet vagy eleve hatályos vagy eleve hatálytalan). Nem feltétel a jövőbeli, de biztosan bekövetkező esemény, mivel a condictio mindig magában hordja a bizonytalanságot. Az ex nunc és az ex tunc hatály:  Ex nunc = mostantól: a feltétel beálltától érvényesült (pl. ha valaki végrendeletében egy rabszolganője felszabadítását feltételhez köti, és a rabszolganőnek még a feltétel teljesülése előtt gyermeke születik, akkor a gyermek ex nunc szerint rabszolga lesz);  Ex tunc = akkortól: a jogügylet megkötésére visszamenőlegesen lépteti életbe azt, ill. szünteti meg a hatályát (pl. előző példa, de eszernt a gyermek szabadnak születik) 2. Időhatározás (dies) A feleknek az a rendelkezése, amellyel a jogügylet hatályát biz. időponthoz kötik Meghatározhatják azt, hogy  a jogügylet

mikor lépjen hatályba (dies a quo, kezdő időpont),  a jogügylet hatálya mikor szűnjék meg (dies ad quem), befejező időpont). A feltételt az különbözteti meg az időhatározástól, hogy amíg a feltétel bizonytalan esemény, addig az időhatározásnál a felek a jogügylet hatásának a kezdetét és/vagy végét biztosan bekövetkező eseménnyel kapcsolják össze. Római jog - V. Kötelmi jog 12 A hatálytalan jogügylet A hatálytalanság azt jelenti, hogy az érvényes jogügylet hatályosságának valamely (pozitív) kritériuma hiányzik, vagyis az érvényesség ellenére nem áll fenn a hatályosságot biztosító valamely tényező, s ezért a hatálytalan jogügylet nem vált ki joghatásokat. Ha a jogügylet hibátlan létrejöttekor hiányoznak a hatályosság kritériumai, a jogügylet érvényes, de még hatálytalan, nem lép hatályba. Az érvényesen létrejött és hatályos jogügylet hatályát veszti akkor, ha a hatályossági kritériumok

egyike megszűnik. A hatálytalanságon belül is megkülönböztetjük:  eredeti és utólagos  teljes és részleges  abszolút és relatív  ideiglanes és végleges hatálytalanságot. Római jog - V. Kötelmi jog 13 505. Az obligatioban szereplő személyek Többalanyú obligatiók A kötelem főszemélyei A kötelem alanyaként legalább 2 személy szerepel: a) Adós (debitor, kötelezett) az aki, tartozik valamivel, és aki egy féllel szemben valamilyen magatartásra köteles. b) Hitelező (creditor, jogosult) az, aki egy másik féltől valamit követelhet, valamilyen magatartást elvárhat akként, hogy ha az adós nem tenne eleget a kötelezettségének, akkor ezt a magatartást a hitelező a jog segítségével (perrel) kikényszerítheti: rászoríthatja az adóst, hogy teljesítse azt, amivel tartozik. A tartozást pénzben kell teljesíteni!!! A főszemélyek egymáshoz való viszonya alapján megkülönböztethető:  egyoldalú kötelem (obligatio

unilateralis): az adós csak tartozik, a hitelező csak követel, pl.: deliktuális kötelmek, ajándékozás, lopás; A lopás egyoldalú kötelmet hoz létre: - sértett = creditor - ő csak követel, mert szeretné visszakapni az ellopott dolgot. - tolvaj = debitor - vissza kell adnia a dolgot. Azért nem beszélhetünk kétoldalúságról, mert a tolvaj nem lesz jogosult arra, hogy érvényesítse azokat a költségeket a sértettel szemben, amíg a dolog nála volt.  kétoldalú kötelem (obligatio bilateralis): mind a két fél adós is és hitelező is: tartozik a másik félnek, de ugyanakkor tőle is elvárhat biz. magatartást, ezen belül is 2 csoportosítás létezik:  egyenlően kétoldalú kötelmek (obligationes bilaterales aequales) vagy szinallagmatikus kötelmek (obligationes synallagmaticae, megegyezés) - ha mindkét fél követelése közel egyenértékű pl.: adásvételnél az eladó az adós az árut illetően, de hitelező a vételár vonatkozásában, a

vevő viszont adós a vételárral, de hitelező az áru tekintetében;  egyenlőtlenül kétoldalú kötelmek (obligationes bilateralis inaeqalues): látszólag csak egy tartozás és csak egy követelés áll egymással szemben, gyakran azonban jelentkezhet valamilyen kevésbé jelentős ellenkövetelés ill. viszonttartozás is, A főkövetelés mindig actio directivaval, míg az esetleges ellenkövetelés actio contrariaval érvényesíthető. A kötelem mellékszemélyei A közvetlen érdekelt feleken kívül további személyek is részt vehetnek: a) E személyek egy része mint képviselő az ügy ura helyett meghatározott körben jognyilatkozatot tehet, sőt jogokat és kötelezettségeket is szerezhet az ügy urai között fennálló szerződésből fakadóan. Már a régi civiljog szerint is: a stipulational a hitelező (stipulator) mellett mellékszemély (adstipulator) szerepelhet. Az utóbbi ugyan csak járulékos hitelező, mégis az adós joghatályosan teljesíthet

a kezéhez, s az adstipulator nemcsak perelhet, de biz, korlátok között a hitelező nevében jognyilatkozatot is tehet. Ténykedéséről azonban a hitelezőnek elszámolni tartozik (megbízott). A dominus negotii helyett eljáró adstipulator már egyfajta képviselőnek tekinthető, de az ügyleti képviselet jogi kifejlődésében nem játszott különösebb szerepet. (A képviseletre von szabályokat a praetori edictumok alakították ki, főként a hatalomalattiak vonatkozásában.) Római jog - V. Kötelmi jog 14 b) Részt vehetnek olyan személyek is, akik alig vagy egyáltalán nem tekinthetők képviselőknek, de a kötelemmel kapcsolatban ők is biz. jognyilatkozatokat tesznek, vagy egyéb fontos cselekményeket végeznek:  solutionis causa adiectus (teljesítés végett odavett) személy, aki csak a teljesítés felvételére volt feljogosítva, a perlésre nem,  a stipulatioban nem volt akadálya annak, hogy az adós (promissor) mellett más mellékszemélyek

is fellépjenek elsősorban kezesi (admissor) minőségben,  teljesítési segédek, alvállalkozók és az adós által a teljesítéssel megbízott egyéb személyek. Segédszemélyek a kötelemben A technikai feladatokat ellátó segédszemélyek nem tesznek jognyilatkozatot, és abból az ügyletből, amelyik létrehozásában segédkeznek, sem jogokat, sem kötelezettségeket nem szereznek. E személyek jogai és kötelezettségei nem magából az ügyletből, hanem külön szerződésből fakadnak. Szerepük irányulhatott:  a bizonyítás megkönnyítésére (libripens) vagy  segédkezésre a szerződés technikai létrehozásában, pl.: írnokok (sribae), küldöncök (nuntii), tolmácsok (interpretes). Többalanyú obligatio Általános szabály: egy adós áll szemben egy hitelezővel. Semmilyen akadálya nincs annak, hogy bármelyik oldalon többen szerepeljenek. Ilyenkor általános szabály az, hogy a követelés ill. a tartozás megoszlik a több hitelező ill a

több adós között. Egyetemlegességről (solidaritad v. correalitas) akkor beszélünk, amikor a követelés ill a tartozás nem oszlik meg a kötelemben szereplő több személy között. 2 fajtája van: 1. hitelezői egyetemlegesség - a hitelezői oldalon többen vannak, de a követelés nem oszlik meg közöttük, hanem bármelyik hitelező követelheti az adóstól az egészet, de csak egyszer. Ennek a hitelező szempontjából az az előnye, hogy nem kell együttesen fellépniük, perelniük az adóst, hanem közülük bárki egyedül is behajthatja az egész követelést. 2. adósi egyetemlegesség - ha az adósi oldalon többen vannak, de a tartozás nem oszlik meg közöttük, hanem mindegyik adós az egésszel, in solidum tartozik: a hitelező bmelyik adóstól követelheti a tartozást, de csak egyszer. Tetszése szerint válogathatja meg, hogy az adósok közül ki ellen és milyen összeg erejéig lép fel. Az adósi egyetemlegesség esetében 2 jogviszony van: 1.

külső - ami fennáll a hitelező és az adós között 2. belső - ami a megtérítési viszony lesz az adóstársak között Az adósok közötti jogviszony dönti el ezután, hogy a fizető adósnak van-e visszakereseti joga (regressus) adóstársai ellen: követelhet-e megtérítést és mennyit adóstársaitól. A visszatérítési jog független az egyetemlegességtől Keletkezhet: 1. ügyleti rendelkezés alapján, amikor a felek így szerződnek, a végrendelkező végrendeletében kiköti az egyetemlegességet stb. Római jog - V. Kötelmi jog 15 2. a tv rendelkezése folytán pl több gyám együttes eljárásánál, egy bcs-t együtt elkövetők esetében a vagyoni megtérítés vonatkozásában. 3. véletlenszerűen (communio incidens) - pl örökléskor, többen örökölnek egy passzív hagyatékot (több a tartozás, mint a jogosultság), ekkor egyetemlegesség jön létre a passzív hagyaték örökösei között. Önmagában az a körülmény, hogy a kötelemben

az egyik vagy a másik oldalon, esetleg mindkettőn többen vannak, még nem eredményez egyetemlegességet. Ugyanakkor ha a több adós közül egy teljesít, akkor a többi mentesül a kötelezettség alól, ehhez ugyanis nem szükséges egyetemlegesség. A legtöbb kötelem megszűnik a teljesítéssel, még akkor is, ha nem az adós teljesített, vagy az esetleg az adós tudta vagy akarata ellenére történt. Az egyetemlegesség szabályozása:  A klasszikus korban nagyon hátrányosan érvényesült az a perjogi szabály, miszerint egy ügyben csak egyszer lehet perelni. Ez annyit jelentett, hogy ha a hitelező valamelyik adóst az egész követelés erejéig perelte be, de rosszul választott és a végrehajtás nem, vagy csak részben vezetett eredményre, akkor a hitelező nem perelhetett tovább, nem követelhette a többi adóstól a fennmaradt, ki nem fizetett részt. A litis contestatióval ugyanis felemésztette a keresetjogát, s ha mégis megkísérelte volna a

perlést, újabb kereset ellen az adósoknak exceptiójuk volt.  A iustinianusi jog szerint az ügyletből keletkezett egyetemleges kötelem sem szűnik meg a választott adós ellen indított perrel, ill. a litis contestatióval, hanem csak a tényleges teljesítéssel, „mert nem a kiválasztással, hanem a teljesítéssel szabadulnak a többiek” (Ulp.) Ezért pl ha a hitelező csak követelésének egy részét kapta volna meg az először beperelt adóstól, tovább perelhette az egyik adóst a másik után, amíg csak a követelése teljes egészében kielégítést nem nyert. Később Ius megszüntette az egyetemlegességet, amikor előírta, hogy a hitelező csak megosztva perelhet, ill. az adósok kérhetik a megosztva perlést, figyelembe véve a jelen lévő és fizetőképes adótársakat. Halmozás (cumulatio) Egy biz. cselekmény alapján az abból fakadó egyetlen keresetet egyszerre több személy által vagy ellen is meglehet indítani (személyek halmozása)

vagy egy adott tényállás alapján egyszerre több kereset is indítható (keresetek halmozása). Két esete van: a) Személyek halmozása (cumulatio personarum)  Hitelezői (aktív) halmazat: ha több hitelező indíthatja meg ugyanazt a keresetet ugyanazon a jogcímen egy adós ellen, pl.: amikor a külön-külön rendelt hagyományostársak mindegyike perelhette az örökhagyót, míg az együttesen rendelt hagyományosok csak egyetemleges hitelezők voltak.  Adósi (passzív) halmazat: ha egyetlen hitelező perel ugyanazon jogcím alapján több adóst, pl.: ha a sértett egy tolvajbanda valamennyi tagját perli actio furtival Mindegyik adós önállóan, egymástól függetlenül felel az egész tartozásért. A hitelező tehát jogosult mindegyik adóstól az egészet behajtani annyiszor, ahány adós van. Így az adósok sem formailag, sem materiálisan nincsenek összefüggésben egymással. (A halmozás és egyetemlegesség különbsége a sértett és a tolvajbanda

esetében: a condictio furtivával a sértett egyetemlegesen követelhet, tehát amíg az egyszeres összeget teljes egészében meg nem kapta, addig egyik tolvajt a másik után perelheti, a teljes összeg megszerzése után azonban tovább nem perelhet. Ezzel szemben az actio furtival halmozva perelhet a büntetésre, ha pl ketten együtt loptak és Római jog - V. Kötelmi jog 16 tetten érték őket, akkor a sértett egyenként, külön-külön perelheti a tolvajokat a 4x-re (Lopási kereset szabályai a római jogban: az eltulajdonított érték 4x-ét kell megtéríteni), büntetés címén összesen 8x-t hajthat be a 2 tolvajtól.) b) Keresetek halmozása (cumulatio actionum) Olyan tényállások, amelyeknél egyetlen hitelező egyetlen adóssal szemben indíthat több keresetet, de csak abban az esetben jöhet létre keresethalmaz, ha az actiók egymással nem alternatív, hanem kumulatív viszonyban állnak. [Alternatív keresetekként illetik meg a hitelezőt a rei

persecutoria actiók kül. fajtái (dologlopás esetén a rei vindicatio és a condictio furtiva), ezért ilyenkor a hitelezőnek el kell dönteni, hogy melyik kereset megindítását vállalja, ugyanakkor a rei persecutoria actiókat a tiszta bűnkeresetekkel már halmozva indíthatja meg.] Római jog - V. Kötelmi jog 17 506. Az ügyleti képviselet A képviselet fogalma Egy jognyilatkozatot a közvetlenül érdekelt fél helyett valaki más eszközöl. (A római jog explicit formában nem dolgozta ki, de a rómaiak a jogintézmény lényegével tisztában voltak.) Fajai: 1. Közvetett és közvetlen képviselet: a) Közvetett képviselet: ha a képviselő saját nevében teszi meg a jognyilatkozatot, köti meg a szerződést. A jogi hatások előbb a képviselő személyében állnak meg, azaz ő szerzi meg a jogokat, ő vállalja a kötelezettségeket, amelyeket azután a további aktussal a képviseletre ruház (pl. serdületlen gyámja, őrült gondnoka) Ez a képviselet

csak funkcionális értelemben tekinthető a képviselet egyik formájának, hiszen annak majdnem mindig megvan a lehetősége, hogy valaki egy általa megszerzett jogot utóbb újabb aktussal 3. személyre átruházza. b) Közvetlen képviselet: ha a képviselő kifejezetten a képviselt nevében és az ő „számlájára” teszi meg a jognyilatkozatot. A jogok és kötelezettségek azonnal a képviselt személyében állanak be. Ezt a képviseleti formát a római jog igen mostohán kezelte, aminek oka a rabszolgaság intézménye és a római család szerkezete lehetett; mert hiszen a rabszolga és a gyermek - civiljog szerint - közvetlenül szerzett a családfő részére amellett, hogy az általuk vállalt kötelezettségek nem terhelték a családfőt. (Számos megoldása volt a praetori jogban, de a civiljogban is; a klasszikus jogban a procurator és a tutor általi birtokszerzésnél. 2. A képviselet keletkezésének jogalapja szerint: 1. törvényes képviselet - amikor a

képviseletre való feljogosítás jogszabályon alapul pl. gyám a gyámoltjának, gondnok a gondnokoltnak tv-es képviselője 2. szerződéses képviselet - amikor a képviselet alapja a felek megbízás formájában létrejövő megállapodása megbízás - a felek szerződése, amely a képviselő és a képviselt közötti jogviszonyt belsőleg rendezi. meghatalmazás - megbízónak egy 3. személyhez szóló egyoldalú nyilatkozata, mellyel kinyilvá-nítja azt, hogy a megbízott (képviselő) ténykedését magára nézve kötelezőnek ismeri el. A képviselet tárgya szerint: 1. perenkívüli képviselet - pl a képviselt helyett a képviselő köti meg a szerződést 2. perbeli képviselet - ha a megbízás a perben való eljárásra vonatkozik A járulékos keresetek (actiones adiecticiae qualitatis) Járulékos kereseteknél van: 1. hatalomgyakorló 2. hatalomalatti Kérdés: A hatalomalatti működéséért a hatalomgyakorlót mennyiben lehet felelőssé tenni? Miután a

rabszolga vagy a családgyermek a rabszolgatartónak vagy a családfőnek szerzett jogokat, de azokat a kötelezettségek nem terhelték, a praetor úgy találta méltányosnak, hogy Római jog - V. Kötelmi jog 18 biz. esetekben a családfő, a rabszolgatartó is peresíthető legyen a hatalomalattiak szerződéseiből kifolyólag. A hatalomgyakorló felelősségét 3 felelősségalapító feltététel befolyásolja:  egyetértés, felhatalmazás vagy parancs (voluntas) , amikor felhatalmazza a képviselt a képviselőt, hogy megtegyen valamit. Korlátlan és egyetemleges felelősséget vont maga után, vagy  puszta tudomás (scientia) arról, hogy a hatalomalatti kereskedik a peculimával, illetve  nem tudás (ignorantia) ugyanerről, amely esetben a hatalomgyakorló legfeljebb csak korlátolt felelősséggel tartozott. (Ezeket az elveket alkalmazta mutatis mutandis a praetor akkor is, amikor a vállalkozókat szabad jogállású „menedzsereik” eljárása alapján

tette felelőssé.) A járulékos keresetek tényállásai alapján kibontakozik előttünk a vállalkozások jogi struktúrája. A vállalatok jellege alapján különbséget kell tenni:  tengeri (hajózási, nagykereskedelmi),  szárazföldi (ipari, kiskereskedelmi), stb. Mivel a szerződéseket a 3. személlyel nem a hatalomgyakorlók ill a cégtulajdonosok, hanem a menedzserek (magister navis) kötötték, a civiljog szerint amíg a jogokat a cégtulajdonos mint hatalomgyakorló megszerezte, addig a kötelezettségek egyedül a menedzsert terhelték. A praetor azonban a járulékos keresetek megteremtése útján mind szélesebb körben felelőssé tette a hatalomgyakorlókat és a cégtulajdonosokat is a hatalomalattiak és a menedzserek bizonyos ügyletei alapján. Az egyes járulékos keresetek (actiones adiecticiae qualitatis) az alábbiak voltak: 1. Actio quod iussu: olyan követelések érvényesítésére volt indítható a családfő ellen az egész tartozás

erejéig, amelyek a hatalomalattinak a családfő parancsára kötött szerződéseiből eredtek (parancs alapján, amellyel a hatalomgyakorló ügyletkötésre jogosította fel a hatalomalattit). 2. Actio de peculio: amennyiben a hatalomalatti a hatalomgyakorlótól különvagyont (peculium) kapott, akkor az utóbbi által kötött szerződésekből eredő tartozásra a hatalom gyakorlója e vagyon erejéig volt perelhető. („Aki a filius familiasszal szerződött, annak két adósa van: a fiú az egészért és az apa, de csak a különvagyon erejéig.” Ulp) A hatalomgyakorló akkor is felelősséggel tartozott, ha nem tudott a hatalomalatti tevékenységéről (ignorantia), mert felelősségét a peculium juttatása már megalapította, (azonban a családtaggal szemben fennálló követelést a hitelezőket megelőzve levonhatta a peculiumból). 3. Actio de in rem verso: a hatalomgyakorló felelt a különvagyon értékén felül is azokért a vagyoni előnyökért, amelyek

abból eredtek, hogy a hatalomalatti a 3. személyekkel kötött szerződésből származó hasznokat a hatalomgyakorló vagyonába - akár annak tudtával, akár anélkül - befektette. Pl: a hatalomalatti a hatalomgyakorló családja részére élelmiszert vásárolt, de a vételárral adós maradt, így tulajdonképpen a hatalomgyakorlótól jogalap nélküli gazdagodás vonható el. 4. Actio tributoria a hatalomalatti peculiumával vagy annak egy részével a hatalomgyakorló tudtával, de egyetértése (voluntas) nélkül folytatott szárazföldi vállalkozást. Ilyenkor a hatalomgyakorló a hatalomalattival szemben fennálló követeléseit csak a többi hitelezővel együtt elégíthette ki. A praetor csak akkor alkalmazta, ha a hatalomalatti csődbe ment és megmaradt üzleti vagyonát (merx peculiaris) a hatalomgyakorló nem igazságosan osztotta fel a hitelezők Római jog - V. Kötelmi jog 19 között. A hatalomgyakorló követeléseit úgy kérhette, mintha maga is

hitelező lett volna és nincs joga saját követeléseinek értékét levonni a csődvagyonból, mert itt a hatalomalatti az ő tudtával folytatott vállalkozói tevékenységet, s felelőssége az erről való tudomás miatt szigorúbb. (Tengeri vállalkozás esetén a 3 személynek az actio quasi tributoria állt rendelkezésre.) 5. Actio exercitoria és actio institoria ha a családfő vagy a rabszolgatartó a családgyermeket vagy rabszolgáját hajóvállalata élére nevezte ki (magister navis) vagy ipari ill. ker-i vállalata élére állította üzletvezetőnek (institor), úgy e keresettek lehetett őt perelni a hatalomalatti által megbízatása körében vállalt kötelezettségeiért az egész tartozás erejéig (in solidum). Az 1-t adta meg a praetor akkor is, mikor maga a hatalomalatti tevékenykedett exercitor navisként a hatalomgyakorló egyetértésével. 6. actio quasi institoria Ha csupán egy megh ügy ellátásával bízta meg egy szabad állapotú képviselőt

Római jog - V. Kötelmi jog 20 507. A szolgáltatás fogalma és osztályozásai A szolgáltatás a kötelem tárgya. Szolgáltatás (praestatio): a kötelemben kikötött adósi magatartás. Az adós tevékenységei:  aktív magatartás: az adós kötelezheti magát valaminek a teljesítésére, pl.: megfizeti a tartozást, elkészít egy ruhát  passzív magatartás: az adós tartózkodik valamitől, pl.: a felszabadított nem nyit patronusa üzletéhez hasonló boltot ugyanabban a városban. Osztályozásai: 1. A dare, facere, praestare szolgáltatások a) dare = az adós civiljogi tulajdont köteles átruházni a pénzfizetés mindig dare szolgáltatás, mivel az átvevő a pénz tulajdonát szükségszerűen megszerzi. Ide tartozik: - permutatio - kölcsön - bizomány - mandatum - adásvétel b) facere = az adós nem köteles civiljogi tulajdon átruházására, pl.: a munkaadó pénzfizetéssel tartozik, szolgáltatása tehát dare, míg a munkás

szolgáltatása facere az eladó szolgáltatása sem dare, hanem csak facere (praestare), a vevő viszont dare szolgáltatással tartozik. A facere más megjelölései:  tágabb értelemben minden szolgáltatást felölel (pl.: tulajdon-átruházás, birtokátadás, munkavégzés) tehát tartalmazza a dare és a praestare szolgáltatásokat is. („A facere szó teljességben magába foglalja a tevésnek minden formását.” Papinianus)  szűkebb értelemben vett facere szolgáltatás körébe nem tartoznak bele sem a dare, sem a praestare szolgáltatások. c) praestare = helytállás, szavatosság valahányszor az adós valamit garantál pl.: kezes szolgáltatása, aki vállalja, hogy az adós nem fizetése esetén ő teljesít az adós helyett. A dare, facere, praestare szolgáltatások nem zárják ki egymást (pl: a dologbérlő a díjfizetésre tekintettel dare és emellett custodia-kötelezettsége alapján praestare szolgáltatással is tartozik). 2. Praestatio

specifica - praestatio generica 1. specifikus sz: meghatározott, konkrét dolog (species) volt a szolgáltatás tárgya (pl X nevű rabszolga), ha a dolog megsemmisül, megszűnik a kötelem is, 2. generikus sz: a szolgáltatás tárgya csak fajta (genus), azaz mennyiség és minőség szerint van meghatározva (pl. 50 mérő búza), ha a dologmennyiség megsemmisül, amellyel az adós teljesíteni szándékozott, a kötelem nem szűnik meg, az adós továbbra is köteles szolgáltatni (genus perire non censetur - a fajta nem pusztulhat ki) Megkülönböztetésüknél elsősorban a szolgáltatás lehetetlenülése és a kötelem megszűnése szempontjából van jelentősége. Ha a specifikus szolgáltatásnál a dolog megsemmisül, akkor megszűnik a kötelem is. Ha a generitikus szolgáltatásnál stűnik meg a dologmennyiség, amellyel az adós teljesíteni szándékozott, a kötelem nem szűnik meg, az adós továbbra is köteles szolgáltatni. (Zártfajú szolgáltatás = a

helyettesíthetetlen dolgok meghat. köréből teljesítendő generikus szolgáltatás, pl: a rabszolgái közül egyet - elemi csapás következtében meghaltak.) Római jog - V. Kötelmi jog 21 Az archaikus jogban az adóstól függőt, hogy e szolgáltatás esetén milyen dolgokkal tesz eleget a kötelezettségének (teljesíthet akár a legrosszabb fajtával is). A posztklasszikus jog viszont kimondta, hogy amennyiben a szerződés nem rendelkezett a dolgok minősége felett, az adós közepes minőségű egyedekkel köteles a gen. sz-t teljesíteni 3. Praestatio certa - praestatio incerta A szolgáltatás lehet határozott vagy határozatlan aszerint, hogy a kötelem keletkezésekor nyilvánvaló-e a szolgáltatás mibenléte, milyensége és mennyisége. E megkülönböztetés elsősorban az ítéleti marasztalás szempontjából bír jelentőséggel. 1. határozott sz: szerződésből is pontosan kitűnik, hogy az adósnak mely konkrét dologgal kell teljesítenie, 2.

határozatlan sz: ha a teljesítés biz részletei csak a későbbiekben válnak pontosan ismertté Ez a megkülönböztetés elsősorban az ítéleti marasztalás szempontjából bír jelentőséggel. 4. Praestatio principalis - praestatio adventicia (nem egyenlő a főkötelemmel és járulékos kötelemmel!) főszolgáltatás és mellékszolgáltatások (utóbbiak nem önálló tárgyai a kötelmeknek, mert létük rendszerint szorosan tapad egy főszolgáltatáshoz), pl.: egy szobafestő fősz-a, hogy a lakást kifesse és melléksz-a tisztaságra ügyelni. Ez a bona fides elvéből, a jóhiszemű teljesítés követelményéből is következhet, de a törvény vagy a szerződés melléksz-okat s előírhat, pl. kamatszolgáltatás. A kamat (fenus) a római jog ősjogi intézménye, már a XII. t tv is ismeri Abban az időben a kamatot valószínűleg még havonta számították, s a kamatmaximumot havi 1 unciaban (a tőkét egy asnak véve, az uncia a tőke 1/12-e), mai

értelemben: 100%. Később mind a preklasszikus, mind a klasszikus korban több ízben szabályozták a kamatszedést és részben a kamatlábat, részben a kifizethető kamatok összegét korlátozták (így az uzsorás kölcsönszerződéseket Rómában sohasem sikerült visszaszorítani). A köztársasági kor végétől az ált kamatmaximum évi 12% volt, a tengeri kölcsön (fenus nauticum) kamata azonban nem volt korlátozva. Ius szerint a kamat mértéke ált-ban 6%, de üzletemberek 8%-ot, előkelők csak 4%-ot köthettek ki! A kifizethető kamatok összeg nem haladhatta meg a tőkét, és kamatos kamatok szedése is tilos volt. A kamat járhat szerződéses kikötés alapján vagy a törvény rendelkezéséből kifolyólag, pl. késedelmi kamat 5. Praestatio primaria - praestatio subsidiaria 1. elsődleges sz: a kötelem alapján az adós elvileg csak a kötelem tulajdonképpeni tárgyát képező elsődleges szolgáltatást köteles teljesíteni pl.: egy ékszer

elkészítését vagy megjavítását 2. szubszidiárius sz: ha az 1 valamilyen oknál fogva elmarad (akár csak részben is), akkor ez kerül előtérbe kisegítő jelleggel, pl.: kártérítés, kötbér Amíg a fő- és a melléksz. egymással mindig kumulatív viszonyban állnak és a kötelem tárgyát mindkét szolg. képezi, addig az elsődleges és szubsz szolg halmozására ált-ban nem kerülhet sor (kivétel a kötbér). 6. Praestatio divisibilis - praestatio indivisibilis 1. osztható sz: a szolg részbeni teljesítése ha a kötelem olyan dolgok szolgáltatására irányul, amelyek maguk is oszthatók, akkor ált-ban a szolg. is osztható, pl: pénzkötelmek, azonban érvényesül az az elv is, miszerint a hitelező osztható szolg. esetén köteles az adós részleges teljesítését is elfogadni! 2. oszthatatlan sz: a szolg teljességgel oszthatatlan, pl: egy épület felépítése, egy rabszolga átadása, egy ruha elkészítése. Római jog - V. Kötelmi jog 22

Előfordulhat, hogy a kötelem az egyik fél részéről oszthatatlan, a másik fél részéről viszont osztható pl.: a ház részletre történő megvásárlása esetén az eladó kötelezettsége oszthatatlan, a vevőé osztható. 7. Vagylagos szolgáltatás (alternatio, praestatio alternativa) Ha a kötelem keletkezésekor az adós egyszerre többféle szolg-sal tarozik, de az egyik szolg. teljesítésével a kötelem megszűnik (pl: „Ígéred nekem Stichust vagy Pamphilust? Ígérem.” Itt alapvető kérdés, hogy kit illet meg a választás joga Ha a felek nem rendelkeztek, az adós választhat.)  ha a hitelező választhat és valamelyik szolg. az adóson kívül álló okból megszűnik, akkor a hitelező követelési joga a megmaradt szolg-ra koncentrálódik. Ha azonban bármelyik szolg. lehetetlenülése az adósnak felróható, akkor a hitelező választhatja a megszűnt szolg pénzbeli ellenértékét is  ha az adós jogosult a választásra, akkor bármelyik

szolg-sal teljesíthet. Ha az adóstól függetlenül, neki fel nem róható módon az összes szolg. lehetetlenné vált, az adós szabadul. 8. Vagylagos felhatalmazottság (facultas alternativa): A törvény ill. a szerződés felhatalmazza az adóst, hogy a hitelező által követelt szolg helyett a törvény ill. a szerződés által meghat másikkal teljesítsen Felváltó szolg. = a polgári jogi irod-ban az adós által választható másik szolg, amit a hitelező akkor sem követelhet, ha a főszolg. Ellehetetlenült Meg kell különböztetni a vagylagos felhatalmazottságot és a vagylagos szolg-t!! Aternatio facultas alternativa alternationál a kötelem keletkezésekor eleve a felhatalmazottságnál a hitelező csak egy több szolg. szerepel, a teljesítéskor azonban meghat szolg-t követelhet, amikor azonban a ez a többszörösség megszűnik, mert az teljesítésre kerül sor, az adós több szolg. egyikkel való teljesítés is megszünteti a közül választhatja meg,

hogy melyikkel kötelmet, a teljesítéskor tehát csak 1 szolg-t teljesít. találunk Pl. a feléntúli sérelemnél (laesio enormis) az eladó csak az adásvétel felbontására perelhet, a vevő pedig vagy hozzájárul az adásvétel felbontásához, vagy a vételárnak a tényleges értékre való kiegészítésével fenntartja hatályában az adásvételt (az eladó nem követelhet vételárkiegészítést). 9. Teljesítés helyetti adás (datio in solutum): Az adós - ebben a esetben is - mással teljesít, mint ami eredetileg ki volt kötve, csakhogy ezt a hitelezőnek a szerződés megkötését követően adott hozzájárulásával teszi, pl.: pénzbeli tartozása fejében felajánl egy telket, amelyet a hitelező elfogad teljesítésül. A vagylagos felhatalmazottság és a teljesítés helyetti adás közötti különbség: vagylagos felhalmozottság teljesítés helyetti adás a felek előzetes rendelkezése v. a tv jogosítja a mással való teljesítéshez szükséges a

fel az adóst, hogy mással teljesítsen hitelező hozzájárulása csak tv.-ben v. a felek előzetes bármi mással, ha azt a hitelező elfogadja rendelkezésében meghatározott más módon teljesíthet az adós Római jog - V. Kötelmi jog 23 már a kötelem létrejöttekor mindkét fél tudja, ennek a kérdése csak a teljesítéskor merül fel hogy az adós esetleg mással fog teljesíteni Római jog - V. Kötelmi jog 24 509. Az alternatio, a facultas alternativa ésa datio in solotum egybevetése alternatio (vagylagos szolgáltatás) facultas alternativa (vagylagos felhatalmazottság) létrejöttekor milyen több szolgáltatás szolgáltatás szerepel? egy szolgáltatás közös bennük: mással is teljesíthetünk ki választ? bár-melyik választhat csak az egyik fél jogosult a választásra (adós) ha a hitelező választ: a szerz.-ben ill a tvmi követelhető? bármely szolgáltatás, ben maghatározott ha az adós választ: szolgáltatás valamelyik ha a

hitelező választ: a szolgáltatással, vagy mivel teljesíthet az a kért szolgáltatással, mással, amit a tv. v a adós? ha az adós választ: felek előzetes bármelyikkel megállap. mi jogosítja fel a szerződés szerződés v. tv mással teljesítésre? datio in solutum (teljesítés helyetti adás) egy szolgáltatás a hitelező az a szolgáltatás, amihez a hitelező hozzájárult bmi mással amit a hitelező elfogad nem lehet tudni mi az a más ennek a kérdése csak a teljesítéskor merül fel Római jog - V. Kötelmi jog 25 510. A kártérítés* A kártérítés fogalma Mivel a kártérítés fogalmát a rómaiak ugyan implicite ismerték, de kifejezett formában nem dolgozták ki, így szükségképpen annak modern fogalmát kell visszavetíteni (ami többféle formában történhet): a) A kiterjesztő értelmezés (funkcionalista) szerint: minden olyan vagyoni reparáció, amely a római jogban kártérítési funkcióval – vagy azzal is – rendelkezhet.

b) A szűkítő értelmezés szerint: a kártérítés fogalma csak a károkozásért való felelősség körében értelmezhető, míg egyéb esetekben (pl. biztosítás körében) csak kártalanításról lehet beszélni. (A magyar polgári jogban elfogadott forma) c) Egy 3. megközelítés (tankönyv) szerint: a kártérítésnek alapvetően csak a kárral egyenértékű vagyoni megtérítést jelentheti, ami ugyanakkor alapulhat a kár viselésének szerződési elvállalásán (biztosítás) és egyéb jogcímeken is. Ki kell zárni a kártérítés köréből azokat az eseteket, amikor a római jog a károsultat pénzbeli magánbüntetéssel (poena) kárpótolja. Már a XII t tv-ben és más praetori edictumban is szerepelnek olyan rendelkezések, miszerint különféle károkozási tényállások esetén az elkövető – vagy más felelőssé tett személy –meghat. pénzösszeget volt köteles fizetni a sértettnek poena címén. A szóban forgó cselekmények többsége

delictum volt, aminek egyetlen következménye éppen a sértett poenalis actióval a tv. szerinti pénzbeli magánbüntetés megfizetését követelhette az elkövetőtől. A poena megfizetése gyakran kártérítésül is szolgált, de a rómaiak szerint ez mégis csak büntetés volt (sokszor többszörös értékre menő, vagy az okozott kár mértékét szintén meghaladó tarifális büntetés volt). A kártérítés kialakulása a római jogban egy igen lassú és nehézkes folyamat volt. Az alaptörvénynek tekintett lex Aquilia (Kr. e III sz) is csak büntetésre menő keresetet adott dologrongálás esetére. Csak lassan és következetlenül válik el egymástól a károkozó cselekmény kettős következménye: a kártérítés és a büntetés. A bonae fidei actiók és a rei vindicatio keretében kialakulnak ugyan a tiszta kártérítés szabályai, de pl. az actio legis Aquiliae vegyes keresetté (mixta actio) válása a posztklasszikus korban már nem felelnek meg a

kártérítés és a büntetés szétválási tendenciájának (a kereset ugyanis kezdetben tiszta poenalis actio volt). A kár fogalma és fajai Fogalma: A kár vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés (deminutio patrimonii). 2 fajtája van: 1. damnum emergens (tényleges kár): amikor a vagyon csökkenése biz vagyontárgyak elpusztulásával, megrongálásával következik be (pl. a termést elveri a jég, a rabszolgát megölik), ez a ténylegesen érzékelhető vagyoncsökkenés („amennyi hiányzik”); 2. lucrum cessans (elmaradt haszon): ha olyan előnytől, haszontól esünk el, amelyet joggal és alaposan remélhettünk („amennyi hasznot szerezhettem volna” pl. ha más által okozott testi sértés következtében egy ideig nem tudunk dolgozni=kiesett munkabér), ez az elmaradt haszon, mert „nemcsak a kárt, hanem az elmaradt hasznot is számításba kell venni” Ulp. Római jog - V. Kötelmi jog 26 A kártérítési kötelezettség alapja A római jog még

nem ismerte azt a természetesnek látszó, de jogtud-i szinten először a XVII. sz-ban megfogalmazott alapelvet, miszerint a jogellenes okozott kárt meg kell téríteni. A kártérítésnek még a ius-i tvkönyvek szerint is csak meghat. jogcímeken van helye Így ennek megfelelően a kártérítési kötelezettség alapulhat: – a törvény különös rendelkezésén (főként a tulajdonvédelem körében volt gyakori, rei vindicatio) vagy – szerződésen (kiváltképpen bonae fidei contractuson). A kártérítési igény alapjául elsősorban a bonae fidei contractusok szolgáltak. (A régi civiljog ilyen szerződéseket nem ismert, a ius strictum alapján kötött szerződések ugyanis stricti iuris obligatiót keletkeztettek. Amikor azonban a praetor edictumaiban a civiljogi erővel nem rendelkező megállapodások egész sorát látta el keresetekkel, az intentióban sok esetben felvette a quidquid dare facere oportet ex fide bona kitételt). Tehát a bonae fidei actióval

szankcionált szerződéseket nevezték később b. f contractusnak, amelyekben az adós mindazt kötele teljesíteni, amit a jóhiszeműség megkíván. pl: károkozás esetén a kártérítési is köteles fizetni ex fide bona. A kártérítés igényét azonban a stricti iuris contractusok is megalapozhatták. Ha pl a felek a stipulatióban felvették a clausula dolit (vagy a clausula bonae fideit, záradékot), miszerint az adós alakszerűen megígérte, hogy tartózkodni fog eljárni, akkor a hitelező a stipulatio alapján kártérítést követelhetett.  Amikor az adós az eredeti szolgáltatás helyett kártérítési fizet, szubszidiárius szolgáltatás valósul meg; kártérítés azonban elsődlegesen szolgáltatást is megvalósíthat, ha pl. valaki olyan formában vállal kezességet, hogy a adós szerződésellenes magatartásából eredő kárt meg fogja téríteni a hitelezőnek.  Ha senki sincs, akit akár a szerződés, akár a tv. kártérítésre kötelezne,

akkor a károsult maga viseli a kárt. Ezt az elvet a középkori jogtud a causum sentit dominus („a tulajdonos érzi a véletlent”) regulával fejezte ki. Voltaképpen ez a főszabály, és ehhez képest kivételesnek tekinthető, ha vmilyen meghat. jogcím alapján mást lehet kötelezni a kár megtérítésére. Vis maior esetén rendszerint a tulajdonosi kárviselés főszabálya érvényesül A kártérítés mibenléte Legtöbbször egyetlen célja van: az eredeti állapot helyreállítása (in integrum restitutio). A sértettet olyan helyzetbe kell hozni, mintha a kár nem következett volna be, ezt többféle módon lehet megvalósítani, így a kártalanítás: 1) legegyszerűbb és legtermészetesebb módja – ha erre lehetőség van–, hogy a károkozó a megrongált dolgot kijavítja, vitatott dolgot visszaadja, stb. vagyis természetben téríti meg az okozott kárt; 2) általánosabb formája a pénzbeli kártérítés, hiszen nem mindig lehet visszaadni a vitatott

dolgot (elpusztult, elveszett). A károkozó perlése esetén – a condemnatio pecuniariára tekintettel – a természetbeni kártérítés lehetősége a posztklasszikus korig eleve csak az actiones arbitrariae (becslés) körében volt adott. Ez a „minden dolgot át lehet változtatni pénzzé” elvet érvényesíti, mely a gyakorlathoz is közelebb áll. Az ált pénzbeli kártérítésen kívül a pénz különlegesen is szerepelhetett kártérítésként, pl. késedelmi kamat fizetésekor; a kötbér kártérítési funkciót tölt be. 3) az 1)-től eltérő, de szintén természetbeni kártérítés alkalmaznak, ha nem látszik megfelelőnek a pénzbeli kártérítés, pl: a jóhiszemű bérbeadó, ha elperelték tőle a lakást, Római jog - V. Kötelmi jog 27 azzal tesz eleget a kártérítési kötelezettségének, ha a bérelt lakásból a tulajdonos által kidobott bérlőjének más megfelelő lakást ajánl. A kártérítés mértéke Az okozott kár értéke

és a kártérítés címén kifizetett összeg aránya ideális esetben egyensúlyt mutat. A kártérítés alsó határa az az érték, amelyért azt a szolgáltatást, amelyre a károkozás következményeinek elhárítása érdekében szükség van, a ker-i forgalomban meg lehet szerezni. Ezt fejezi ki a condemnatio becslésre utaló része: „amennyibe az a dolog kerül/került/kerülni fog”. Az ősi kártérítés legalacsonyabb mértéke ez az objektív, forgalmi érték, amelyet a források a dolog valódi értékének, verum rei pretiumnak neveztek. A forgalmi érték feletti kártérítési kötelezettség: A klasszikus jogban már figyelembe vették az objektív értéken felül mindazt a szubjektív, egyéni értéket is, amely a káreset folytán közvetlenül vagy közvetve sérelmet szenvedett, ezt nevezték interessenek. Arra a különbözetre utal a kifejezés, amit akkor állapíthatunk meg, ha összevetjük a károsult ténylegesen beállott anyagi helyzetét

azzal a helyzettel, amelyben a kár elmaradása esetén lenne (ált-ban a károkozó köteles megtéríteni). A károkozással összefüggő szerződés érvényessége, ill. érvénytelensége alapján először Jhering tett különbséget pozitív és negatív interesse között.  Pozitív interesse: az a vagyoni helyzetben beállott különbség, érdeksérelem, kár, amely egy érvényes szerződés nem teljesítése vagy nem kellő teljesítése miatt a másik félnek beállt. Olyan helyzetbe kell hozni a károsultat, amelyben akkor lenne, ha a szerződést kellően teljesítették volna; ez tulajdonképpen a károsult teljes kárát jelenti. (”Ha az eladott dolgot nem adják át, a per arra az érdeksérelemre megy, amely az átadáshoz kapcsolódik, vagyis hogy milyen érdeke fűződik a vevőnek ahhoz, hogy bírja a dolgot. Ez pedig néha meghaladja a vételárat, ha nagyobb az érdeksérelem, mint amennyit a dolog ér vagy amennyiért vették.”) A többlet (plus): a

károsult lehetséges vagyoni helyzete és a tényleges vagyoni helyzete közötti különbözet, pl. 1) egy rabszolga megölésénél a rabszolga értékén felül a rabszolgára megnyílt örökség értéke, vagy 2) ha pl. egy négyesfogatból egy lovat vagy egy rabszolgaikerpárból az egyik rabszolgát megöli, nemcsak a megölt értéke jön tekintetbe a kártérítésnél, hanem az az érték is, amennyivel a káreset folytán a megmaradt lovak ill. rabszolga értéke csökkent.  Negatív interesse: az a kár, amely – damnum emergens és/vagy lucrum cesans formájában – azáltal érte a károsultat, ahogy bízott egy szerződés érvényességében, amely azonban a másik fél gondatlansága miatt érvénytelen volt (culpa in contrahendo – a szerződéssel kapcs. gondatlanság) „Aki nem tudván arról, hogy az általa magándologként megvett terület szent hely, temetkezési hely vagy közdolog, bár őt e vétel nem kötelezi, a vételből folyólag mégis perelje

az eladót, hogy megkapja azt, amennyi ahhoz volt szükséges, hogy az érdekei se szenvedjenek sérelmet.” Az interesse-érték relatív jellegű, mert biz. egyéni szempontok figyelembevételét is lehetővé teszi. Annak érdekében, hogy a károsult védelme ne vezessen túlságosan súlyos következményekhez, a kártérítés maximumát Iustinianus egységesen a forgalmi érték 2xében állapította meg (ezért már büntetésnek tekinthetjük). Római jog - V. Kötelmi jog 28 Az az érték, amelyet valaki egy elpusztult vagy megrongált dolognak teljesen szubjektíve, merő érzelmi szempontoktól indíttatva tulajdonít, a kártérítési kötelezettség megállapításánál nem jön figyelembe; ezt az ún. pretium affectionist, előszereteti értéket a római jog nem honorálta és mivel „a dolog értékét nem egyeseknek a dologhoz kapcsolódó érzelme vagy haszna, hanem a közfelfogás szabja meg”, ezért „az élvezetek és az érzelem elismerése nem jön

figyelembe”. Tehát ha pl a tulajdonos kedvenc rabszolgáját ölték meg, nem annyi a kártérítés, amennyi veszteséget élvez, hanem amennyit a rabszolga a tulajdonosnak az interesse-szabály alapján legfeljebb ért. Forgalmi érték alatti kártérítési kötelezettség: 1. Kivételesen a tv a forgalmi érték alatt is megállapíthatja a kártérítési kötelezettség mértékét kármegosztásként, ezt azonban a szerződő felek diszpozitív rendelkezéssel is előírhatták (pl. a kár közös viselése formájában) Tipikus példája a görög jogból átvett lex Rhodia de iactu mercium: a tengeri vihar esetén ugyanis a hajóból annak megkönnyítése céljából kidobott áruk tulajdonosainak a hajós az ált. szabályok szerint teljes kártérítést kellene hogy fizessen, a lex Rhodia alapján viszont ilyenkor a kár viselésében mindazok arányosan osztoznak, akiknek az áru kidobásához érdekük fűződött (a hajós, a megmenekült áruk tulajdonosai). 2.

Akkor sem követelhető teljes kártérítés, ha a károkozó cselekményből a károsultra nézve biz. hasznok is származtak, ilyenkor csak az esetleges hasznokat meghaladó kár megtérítéséről lehet szó =ez a károk és hasznok beszámítása. Ha pl valaki két különálló, meghat. területű telket ad el ugyanannak a vevőnek, s utóbb kiderül, hogy a telkek területe nem egyezik a szerződés szerinti mértékkel, mert az egyik telek vmivel kisebb, a másik telek vmivel nagyobb, ebben az esetben az eladó csak a beszámítás után fennmaradó esetleges különbözetért (szaldó) felel. 3. Nem terheli kártérítési kötelezettség a felet, ha a tv-ben meghat mentesítő körülmény fennforgását bizonyítja, vagy ha kimutatja, hogy a kár a sértett hibájából következett be. 4. A kárenyhítési kötelezettség már a római jogban is fellelhető, ami annyit jelentett, hogy a károsult is köteles közreműködni a kár elhárítása ill. csökkentése

érdekében Római jog - V. Kötelmi jog 29 511. A pozitív és a negatív interesse A károkozással összefüggő szerződés érvényessége, ill. érvénytelensége alapján először Jhering tett különbséget pozitív és negatív interesse között.  Pozitív interesse: az a vagyoni helyzetben beállott különbség, érdeksérelem, kár, amely egy érvényes szerződés nem teljesítése vagy nem kellő teljesítése miatt a másik félnek beállt. Olyan helyzetbe kell hozni a károsultat, amelyben akkor lenne, ha a szerződést kellően teljesítették volna; ez tulajdonképpen a károsult teljes kárát jelenti. (”Ha az eladott dolgot nem adják át, a per arra az érdeksérelemre megy, amely az átadáshoz kapcsolódik, vagyis hogy milyen érdeke fűződik a vevőnek ahhoz, hogy bírja a dolgot. Ez pedig néha meghaladja a vételárat, ha nagyobb az érdeksérelem, mint amennyit a dolog ér vagy amennyiért vették.”) A többlet (plus): a károsult lehetséges

vagyoni helyzete és a tényleges vagyoni helyzete közötti különbözet, pl. 1) egy rabszolga megölésénél a rabszolga értékén felül a rabszolgára megnyílt örökség értéke, vagy 2) ha pl. egy négyesfogatból egy lovat vagy egy rabszolgaikerpárból az egyik rabszolgát megöli, nemcsak a megölt értéke jön tekintetbe a kártérítésnél, hanem az az érték is, amennyivel a káreset folytán a megmaradt lovak ill. rabszolga értéke csökkent.  Negatív interesse: az a kár, amely – damnum emergens és/vagy lucrum cesans formájában – azáltal érte a károsultat, ahogy bízott egy szerződés érvényességében, amely azonban a másik fél gondatlansága miatt érvénytelen volt (culpa in contrahendo – a szerződéssel kapcs. gondatlanság). „Aki nem tudván arról, hogy az általa magándologként megvett terület szent hely, temetkezési hely vagy közdolog, bár őt e vétel nem kötelezi, a vételből folyólag mégis perelje az eladót, hogy

megkapja azt, amennyi ahhoz volt szükséges, hogy az érdekei se szenvedjenek sérelmet.” Az interesse-érték relatív jellegű, mert biz. egyéni szempontok figyelembevételét is lehetővé teszi. Annak érdekében, hogy a károsult védelme ne vezessen túlságosan súlyos következményekhez, a kártérítés maximumát Iustinianus egységesen a forgalmi érték 2xében állapította meg (ezért már büntetésnek tekinthetjük). Római jog - V. Kötelmi jog 30 512. Az adós felelőssége általában* A felelősség fogalmának kialakulása A felelősség fogalma a XVIII. sz-ban született meg Franciaországban (responsabilité); igen sokféle értelemben használt dolog: ált-ban véve: a az emberi társd-i normáknak való alávetettség, mégpedig az állandó alávetettség és a norma megszegése esetén alkalmazható szankcióknak való alávetettség egyaránt. másrészt: a jogi felelősség (jogi normáknak való alávetettség) és az egyéb társd-i (pol-i,

erkölcsi) normáknak való alávetettség; vagyis  büntetőjogi  polgári jogi felelősség, ezen belül is: – a szerződés megszegéséért való (kontraktuális), – a szerződésen kívüli károkozásért való (deliktuális) felelősség. A római jog a felelősség fogalmát nem ismerte, a latin nyelvben nem is létezett, mindazonáltal a fogalom lényegével a rómaiak is tisztában voltak, sőt ők dolgozták ki azokat a szabályokat, amelyekre a mai napig is épül a (polgári) jogi felelősség (elsősorban az adósnak a szerződés teljesítéséért való felelőssége és a delictumokért való felelősség szabályai). A szerződési felelősség a római jogban Ha egy szerződést aláírásszerűen teljesítenek, az adós felelősségének problémája gyakorlatilag fel sem merül. Ellenkező esetben viszont felvetődik a kérdés: vajon felelős-e az adós a teljesítés elmaradásáért, ill. a nem kellő teljesítésért? a) Az archaikus jog objektív

szempontok figyelembevételével oldotta meg: ha a teljesítés elmaradása vagy a nem kellő teljesítés miatti kötelemsértés (eredmény) és valamennyi személy (okozó) magatartása között megállapítható, vagy legalábbis valószínűsíthető volt az okozati kapcsolat, a jog az illetőt az eset konkrét körülményeitől függetlenül felelőssé tette, ekkor eredményfelelősségről beszélhetünk pl. a XII tv tv Egyes tényállásoknál azonban pl. tűzvészokozásnál, termésben okozott kárnál, már e tv is figyelembe vette, hogy a jogsértő szándékosan cselekedett-e avagy sem. b) A preklasszikus jogban a szubjektív momentumok szerepe jelentősen erősödött. Az adós szándékos kötelemsértő magatartása (dolus) ekkor már alapvető felelősség-kiváltó tényező lett. De megjelent a culpa is, amely tágabb értelemben mint felróhatóság, szűkebb értelemben mint gondatlanság (a szándékosság ellentétjeként!) jelent meg. Az adós felelőssége a

stricti iuris (szigorú jog szerinti) szerződéseknél „Ahogy a nyelv szólott, úgy jöjjön létre a kötelezettség.” Vagyis az adós sem többre, sem kevesebbre nincs kötelezve, mint amire szó szerint vállalkozott. (PL ha az X nevű rabszolgát ígérte, akkor még a rabszolga holttestének átadásával is eleget tehetett kötelezettségének, hiszen ő csak a rabszolga átadására és nem élelmezésére, gyógykezelésére kötelezte magát.) Másrészt – a tisztán objektív megítélés miatt – az dós vélten magatartása esetén is felelt az eredmény elmaradásáért, sőt még akkor is felelősséggel tartozott, ha a teljesítés elemi csapás miatt hiúsult meg. Ez a szabályozás mind az adós, mind a hitelező számára súlyos méltánytalanságot idézhet elő. Római jog - V. Kötelmi jog 31 Később a régi jog irracionális merevsége fokozatosan oldódott. PL A praetor a szerződést formailag betartó, de valójában mégis csalárd adós ellen

büntetőkeresetet adott, sőt kifejezetten szerződésszegésként bírálta el a csalárdságot azoknál a stricti iuris contractusoknál, amelyekbe a felek fölvették a dolusra utaló záradékot (clasusula doli). A legnagyobb változás azonban az, hogy a praetori edictum szabályai alapján elismerést nyertek a bonae fidei contractusok, melyeknél a praetor már teljesen elszakadt a formális szabályoktól, és új rugalmasabb felelősségi rendszert vezetett be. Ezeknél az adósnak a kötelem teljesítése végett mindazt meg kell tennie, amit a jóhiszeműség az adott esetben megkívánt. Az adós felelőssége a bonae fidei szerződéseknél 1. Adótípusok a felelősség szempontjából Ha az adósi felelősség kérdése felmerül, legelőször az tisztázandó, hogy kinek az érdekében jött létre a szerződés: van-e haszna a szerződésből az adósnak vagy nincs, ennek megfelelően 2 féle adóstípus van (HÜBLER szerint):  ingyenadós: ha valaki ingyen

elvállalja egy dolog őrzését (letét) és a szerződésből semmi haszna nincsen,  érdekelt adós: ha valaki biz. időre ingyenes használatra kap egy dolgot (haszonkölcsön) és a szerződésből neki haszna van, érdeke fűződik hozzá. Az adósi felelősséget meghatározó körülmények A klasszikus jog szerint 3 féle magatartás ill. tényállás: 1. dolus: szándékos szerződésellenes magatartás, amikor valaki akarattal részben vagy egészben meghiúsítja a szerződés célját, teljesülését. Ez a magatartás aktív, tevőleges (pl valaki azért nem tudja visszaadni a használatba kapott dolgot, mert azt eladta); de lehet passzív is, nemtevés (pl. a bérbeadó tudva nem figyelmezteti a bérlőt arra, hogy a bérbe adott dolgok sérültek). 2. culpa: gondatlan magatartás Az adós nemtörődömsége, hanyagsága folytán hiúsul meg részben vagy egészben a teljesítés (pl. a bérlő elhanyagolja a bérbe vett ló etetését, s a ló emiatt megbetegszik). 3

fajtája van: a) culpa lata: nagyfokú gondatlanság, vagyis amikor valaki nem ügyel még arra sem, amire mindenki ügyelni szokott (Ulpianus). (Azonban már a klasszikusok is egynek vették a culpa latát és a dolust.) b) culpa levis: enyhe, kisebb fokú gondatlanság, melynek mértéke szintén objektív, de az előzőhöz képest már enyhébb: a bonus et diligens pater familias (a derék és gondos családapa diligentiája). Az követi el, aki nem tanúsítja a (gondos családapa) diligenciáját; itt az adós nem ügyel arra, amit előre látott (láthatott) vagy láthatott volna (pl. ha a kőműves rabszolga alatt a nem kellő gondossággal felállított állványzat összedől és a rabszolga meghal, ez nem véletlen baleset, hanem culpa levis). c) culpa in concreto: nem ált. mértékhez viszonyított, hanem egyéni, szubjektív gondatlanság; „nem tanúsítja más ügyében azt a gondosságot, amellyel a saját ügyében ált-ban eljárni szokott”. Ezt a formát minden

esetben egyedileg kell megállapítani (személye válogatja). 3. Custodia: őrizet, casus minorként való felelősség Római jog - V. Kötelmi jog 32 Casus minor: olyan kár, baleset, esemény, amelyet az ember ált-ban el tud (el tudna) hárítani, amely azonban még a „leggondosabb családapát” is érheti, még a legnagyobb figyelem mellett is bekövetkezhet (pl.: lopás, elvesztés, egérrágás) Aki custodia-kötelezett (custodiens), az a vis maior határáig objektíve felel a dolog véletlen rongálódásáért ill. pusztulásáért. [A római jog művelői sokáig a szubjektív (vétkességen alapuló) felelősség egyik típusának tartották, a az objektív elméletet a XX. sz elején Emil Seckel állította fel] Római jog - V. Kötelmi jog 33 513. Felelősség fokozatok a klasszikus és a iustinianusi jogban* Az adósi felelősség szabályai a klasszikus jogban A bonae fidei contractusok körében az adós kül. fokozatú felelősséggel tartozott  A

legenyhébb felelősségi fokozat a dolusért való felelősség: a dolusért mindenki felel. Ez abból is következik, hogy az adott szó kötelez, hiszen ha valaki önként vállalt valamit, erkölcstelen a tudatos szószegés, szerződésellenes magatartás. A dolusért való felelősséget előre kizárni nem lehet, legfeljebb utólag el lehet tekinteni a felelősségre vonástól. (Az ingyenadós felelőssége itt meg is áll, hiszen ő a dolusért felel.)  A köv. a culpáért való felelősség, ahol külön kell beszélni az egyes gondatlansági fokozatokról:  culpa latáért felel mindenki, aki nem tanúsította a min., bárkitől elvárható gondosságot,  culpa levisért felel minden érdekelt adós (akinek tehát haszna van az általa kötött szerződésből, az köteles gondos családapaként eljárni, a bonus pater familias diligentiáját tanúsítani)  culpa in conctretóért való felelősség meghat. bizalmi viszonyoknál jelenik meg, pl: gyámságnál,

a férj vagyonkezelési körében a megbízási szerzősénél.  A custodiáért való felelősség, amely - a dolusért és a culpáért való felelősségtől eltérően nem az adós felróható megtartásán alapuló, ún. szubjektív, hanem attól függetlenül, objektív felelősségi fokozat. Custodiárt felel az az érdekelt adós, akinél a szerződésből folyóan a másik fél dolga van. Az adós köteles a nála lévő dolgot megőrizni és azt a szerződés rendelkezéseinek megfelelően a másik félnek épségben visszaadni (reddere). Ennek tehát kettős alapja van: a) szükséges hozzá, hogy az adósnak haszna legyen a szerződésből, b) a szerződésből folyóan idegen dolognak kell az őrizetében lennie. Ha bármelyik előfeltétel hiányzik, az illető nem felel a custodiáért (pl: 1) egy dolog bérleténél a bérbeadó, bár érdekelt adós (mert bérösszeget kap), mégis csak culpa levisért felel, mert a szerződésből kifolyólag nincs nála idegen

dolog; 2) ezzel szemben a bérlő, aki szintén érdekelt adós (mert használja a bérbeadó dolgát), de akinél egyúttal ott van a bérbeadótól bérbe vett idegen dolog, custodiaért felel, 3) ha valaki ingyen vállalkozik arra, hogy más számára megőriz egy dolgot (letét), az ugyan idegen dolgot tart az őrizetében, mégis mert ingyen vállalkozott az őrzésre, csak dolusért felel, így tehát ha a letétbe tett dolgot ellopják tőle, nem felel, ha viszont a dolog visszaadását tudatosan ő hiúsítja meg, már felelős). Az adósi felelősség súlyossága és ok felróhatósága fordított arányban állnak egymással. Súlyos a felelősség akkor, ha enyhe, jelentéktelen ok is kiváltja azt; enyhe a felelősség, ha csak súlyos szerződésellenes magatartás esetében kerülhet sor a felelősség érvényesítésére. (Pl: az ingyenadós felelőssége enyhe, mart csak a legsúlyosabb, a szándékos szerződésellenes mag. esetében felel; ezzel szemben a

legsúlyosabb felelősség a custodia-kötelezetté, mert felel még az általa nem tudott, rajta kívül álló történésekért is.) A posztklasszikus és iustinianusi jogban Többirányú módosítást hajtottak végre, amelyek arra irányultak, hogy az eddigi vegyes részben objektív (custodia), részben szubjektív (dolus, culpa) - rendszert teljesen szubjektívvé alakítsák át azáltal, hogy a felelősség alapjává ált-ban a culpát tették. A custodia-felelősséget Római jog - V. Kötelmi jog 34 formailag csak a hajóssal, fogadóssal és béristálló-tulajdonossal kötött szerződésekre tartotta fenn. Lényegében a többi eset is fennmaradt, de csak a culpa levisért való felelősséggel összevonva (culpa in custodiendo, őrizetben való gondatlanság). A custodia helyébe ált-ban a culpa in custodiendoért vagy a culpa in eligendoért való felelősség lépett, a felelősség szintje alig csökkent, mert a culpa fennforgását ált-ban védelmezték.

(Ugyanakkor néhány esetben, ahol eddig az adós (ingyenadós) csak dolusért felelt, a jog felelőssé tette (megbízottat) culpa in concretoért vagy culpa levisért is. Római jog - V. Kötelmi jog 35 514. A custodia és a vis maior rendszerben: CUSTODIA VIS MAIOR felelősségi forma, felelősségi forma (obj. felelősség nem esete) kártelepítési tényező hanem meghatározás: Őrizet, casus minorokért való felelősség. Casus minor: olyan kár, baleset, esemény, amit az ember ált.-ban el tud hárítani pl. lopás, elvesztés Casus minorok felső határa a casus maiorok, amik már a vis maiorért való helytállásnál jelentkeznek Olyan erő, esemény, amelynek az emberi gyengeség nem tud ellenállni pl. háború, forradalom, természeti katasztrófák stb. alanya: custodiens = azok az érdekelt adósok, aki a szerződésből kifolyólag egy másik fél dolgát őrzi meg (A costodiáért felelőssök többnyire praestare szolg.-sal tartoznak) Főszabály:

vis maiorért senki sem felel. kivétel: a) ha azt valaki szerződésben vállalta (pl. ősi tengeri biztosítás); b) ha az illetőnek felróható, hogy a dolgot vis maior érte (pl. G Gracchus özvegyes visszakövetelte a hozományi vagyontárgyakat a megölt férj örököseitől, azok megtagadták a dolgok kiadását azon a címen, hogy e vagyontárgyak a forr-i események következtében elpusztultak, azonban M. Scaevola véleménye: „mivel ez a forrongás Gracchus hibájából támadt, az özvegy részére teljesíteni kell.”; c) a késedelmes adós; d) a tolvaj; e) a generikus szolgáltatással tarto-zó adós; f) az érdekelt adós, aki katasztrófahelyzetben a mentési munkálatoknál a saját dolgait részesítette előnyben. Római jog - V. Kötelmi jog 36 516. A késedelem (mora) Mind az adósi, mind a hitelezői oldalon egy ideiglenes lebonyolítási zavart jelent. 1. Adósi késedelem (Ha az adós nem teljesít, a köznapi életben úgy hiszik, hogy az adós

késedelembe esett, pedig már a római jog is felismerte, hogy ez még nem jelenti a késedelmet.) Az adós akkor esik késedelembe (mora solvendi), ha lejártakor, felhívásra, neki felróhatóan nem teljesít. Feltételek:  lejárat: a szolgáltatás azonnal esedékes, teljesítendő, hacsak a tv. vagy a szerződés mást nem ír elő. A kötelem keletkezése és lejárta (követelhetősége) elvileg egybeesik (más kérdés, hogy néhány esetben a teljesítés csak rövidebb-hosszabb idő elteltével válik esedékessé).  felhívás: (a teljesítés követelhetősége még nem eredményezi az adós késedelembe esését) a római jog megkívánta azt is, hogy a hitelező szólítsa fel adósát a teljesítésre (interpellatio); ha a felhívás megtörtént, az adósnak haladéktalanul teljesítenie kell, ellenkező esetben késedelembe esik (mora ex persona). E szabály alól számos kivétel ismeretes pl.: 1) A constitutum és a pontosan meghat. teljesítési határidő

esetén a felhívás szükségtelen, ugyanis („dies interpellat pro homine”, középkor) „a határidő teszi a felhívást az ember helyett”; 2) Puszta lejárattal való késedelem: minor hitelezővel szemben, valamint ha az adóst ne lehet megtalálni. Mindig mora ex re forog fenn a deliktuális kötelmeknél, pl lopás, „a tolvaj ugyanis mindig késedelmes adósnak tekintendő”.  felróhatóság: az adóson múljék, hogy a teljesítés elmarad. Ha az adós nem úgy járt el, amint az adott esetben a tv. vagy a szerződés előírja (pl dolust követett el vagy nem tanúsította az adott szerződésben tőle elvárható mértékű gondosságot), akkor magatartása felróható. Ha pedig a felróható mag következtében a teljesítés lejártakor a hitelezői felhívás ellenére elmarad, az adós késedelembe esik. (A késedelem az - objektív felelősséggel terhelt - custodia-kötelezettnél is csak vétkessége esetén áll be, tehát a custodiens csak vétkes

késedelme esetén felel vis maiorért és a többletkárért.) „Az is késedelmes adósnak számít, aki inkább pereskedni akart, semmint a dolgot kiadni” Ulp. Az adósi késedelem hatása az adós felelősségére Elvileg az adós köteles a hitelezőt olyan helyzetbe hozni, mintha a késedelem nem történt volna, mintha kellően teljesített volna. Ha azonban az adós a késedelembe esés után felajánlja a kellő teljesítést (esetleg az okozott kár megtérítését is), ettől kezdődően a késedelembe esés következményei (különösen a vis maiorért való felelősség) megszűnnek. A következmények az köv. voltak: a) Bármilyen volt az adós k-e esés előtti felelőssége, a k-be esés pillanatától kezdődően felelőssége korlátlanná válik, s most már felel a vis maiorért is. A kötelem ugyanis a késedelem által „örökéletűvé” válik. Pl ha a letéteményes (aki mint ingyenadós csak a dolusért felelt) felhívásra nem adja vissza a letétbe

vett dolgot, s a dolog önhibáján kívül lakásában tűzvész folytán - elpusztul, felelős érte; egyetlen esetben mentheti ki magát Római jog - V. Kötelmi jog 37 azáltal, hogy bizonyítani tudja, hogy a határidőn belüli teljesítés esetén a dolgot a hitelezőnél is ugyanaz a sors érte volna. b) A késedelmes adós a bonae fidei contractusok körében köteles a késedelemben keletkezett esetleges kárt a hitelezőnek megtéríteni (a stricti iuris obligatiónál csak külön kikötés esetén lehetett követelni); ez kiterjedhetett az elmaradt hasznokra is. Kár nagyságát a hitelezőnek kell bizonyítania. c) Köteles volt késedelmi kamat megfizetésére = kártérítési átalányösszeg Késeddelem megszűnése:  ha az adós az elmulasztott szolgáltatást és a hitelezőnek a késedelemből eredő valamennyi kárát megtéríti v. legalább felajánlja a hitelező részére a teljesítés valószínűsítésével 2 esete van: 1. hitelező elfogadja a

teljesítése 2. elfogadja a teljesítése, dde fenntartja a követelési jogát a késedelmes kamatra A hitelezői „késedelem” (mora creditoris) A hitelezőn múlik, hogy az adós nem tud teljesíteni. Ez megnyilvánulhat pl.  a teljesítés megakadályozásában,  a kellően felajánlott teljesítésnek megfelelő jogalap nélküli el nem fogadásban,  gondatlanságban,  véletlen magatartásban. Hitelezői késedelem esetei: 1. elfogadás késedelme 2. hitelező az elfogadást határidőn túl húzza (húzza az időt) 3. egy közreműködőt kellene alkalmaznia ésez a személy mégem működik közre v meg sem jelenik A 3 esetben közös, hogy a hitelezőn múlik az hogy az adós nem tud teljesíteni. feltétel: az adód a szolg.-t ténylegesen, kötelezettségének megfelelően ajánlja fel Ennek hiányában nem hitelezői késedelem lesz, hanem adósi. Hatásai: 1. adós jogosult lesz arra, hogy a teljesítést otthagyja 2. adósi késedelembe esést a

hitelezői késedelem megszűnteti 3. az adós nem válik kötelezetté arra, hogy késedelmi kamatot fizessen Megszűnése: 1. elmulasztott tennivalókat pótolja a hitelező és az adósi szolg elfogadására vonatkozó kézséget kijelenti 2. felek megállapodnak egy későbbi teljesítésben Római jog - V. Kötelmi jog 38 517. A kezesség fogalma és formái A kötelem biztosítékainak 2 nagyobb csoportja van: 1. adós fizetőkézségét mozdítja elő 2. hitelező számárakínál lehetőséget fizetőképesség ill fizetőképtelenség esetére Fizetőképtelenség esetére vonatkozó biztosítékok: 1. kezesség 2. zálogjog Fizetőkézség esetére vonatkozó biztosítékok: 1. kötbér 2. foglaló KEZESSÉG Olyan járulékos kötelem (obligatio accessoria), amely egy másik kötelem - főkötelem (obligatio principalis) - teljesítését biztosítja azáltal, hogy a kezes a főadós (debitor principalis, reus p.) - nemteljesítése esetére kötelezettséget vállal a

főadósi kötelem megvalósítására. (Megsorozva az adóst személyi biztosítékkal növeli a fedezetet) „Olyan személyért, aki valaminek a teljesítését ígéri, mások is kötelezettséget szoktak vállalni. Ezek közül egyeseket sponsornak, másokat fidepromissoroknak, másokat fideiussoroknak nevezünk.” Gaius A kezesség története A római jog régóta ismerte a személyi biztosítékokat nemcsak a magánjog körében (vindices, praedes), hanem a „nemzetközi jogban” is (obsides), azonban még Ius-nál sem vált sui generis intézménnyé. Formatakarékosság: a kezesség megteremtésének társd-i igényét nem egy új jogintézmény kidolgozásával, hanem meglevő jogi konstrukciók (stipulatio, mandatum, constitutum, receptum argentarii) megfelelő alkalmazásával elégítették ki. A) Stipulatio formájában létrehozott kezesség (a k. legősibb formái a stipulatio formájában alakultak ki; a „közönséges” stipulatiókat a promitto igével

kötötték, a k. létrehozásakor azonban a spondeo és a fide promitto kifejezéseket alkalmazták)  Az archaikus korban a stipulatiós kezességnek 2 fajtája volt:  sponsio: „Esküvel ígéred, hogy ugyanazt adod, amit Maevius esküvel ígért? - Esküvel ígérem”. Kezdetben mindazokat a stipulatiókat jelentette, amelyekben a szakrális spondeo igét használták, később azonban - amikor a sponsio tipikusan a k. alapítására szolgált - a szó szűkebb értelemben a k. egyik fajtájának elnevezéséül szolgált; A sponsio kizárólag a római polgárok számára fenntartott jogügylet volt, így még az egyébként teljes körű ius commerciivel rendelkező latinjogúak sem élhettek vele. Szigorú alakszerűséget kívánt meg, amelynek meg nem tartása esetén a kezes szabadult a szolgáltatás alól. Kezdetben a főkötelem dare szolgáltatására irányult.  fidepromissio: Római jog - V. Kötelmi jog 39 „Hitedre ígéred, hogy ugyanazt adod, amit

Maevius ígért? - Hitemre ígérem.” A sponsioval szemben ezt nemcsak a rómaik, hanem a latinjogúak és a peregrinusok is alkalmazhatták! Nem korlátozódott a dare szolg. biztosítására, hanem bármely más szolgáltatás (facere, praestare) biztosítására is szolgált. Ez is egy érvényesen létrejött főkötelmet tételez fel. Amennyiben a főkötelem érvénytelen, a kezesség is érvénytelen. Közös jellemzőik: 1. csak szóbeli kötelmekhez járulhattak, 2. ha egyszer létrejöttek, a továbbiakban függetlenek voltak a főkötelemtől, 3. a kezességi kötelem az örökösre nem szállt át, 4. csak 2 évig állott fenn, 5. több kezes esetén a tartozás azok között fejenként megoszlott Sponsio és a fidepromissio kezességi formákra vonatkozó törvények: 1. lex Apuleia (KreIIsz) Kezestársak közötti viszonyt szabályozta. A kezestársak közötti viszonyt a societashoz hasonló viszonyként emelte ki. Ha tagoktól van szó, akkor a tagok között

megoszlik az adósság, tehát mindenki csak a részét köteles megfizetni. A teljesítőkezestárs a többi nemteljesítő kezestárssal szemben visszkereseti jogot kapott. Azt a részt, amit a többieknek kellett volna teljesíteni a visszkereseti jog alapján visszakövetelhette. 2. lex Furia (Kre Isz) - bevezette: kezesi kötelem az adott tartozás esedékességétől azámított 2 évig tarthat - ha több kezes van, akkor a hitelezőnek a követelés érvényesítésekor meg kellett osztania az arány szerint a kezestársak kközötti viszonyt. Hátránya: nem számolt azzal, ha az egyik kezestárs fizetésképtelen és ezért a hitelező nem tudja érvényesíteni a tartozás rá eső arányát. 3. lex Cicereia A hitelezőnek már a kezességvállalás elfogadásákor nyiletkoznia kell arról, hogy: - elfogad-e kezest - hány kezest fog igénybevenni Ha a hitelező ezt a kötelezettségét nem teljesíti, akkor a kezesek szabadulnak a kezesi kötelezettség alól. 4. lex

Puplilia Főadós és a kezestársak közötti viszonyt szabályozta. Teljesítőadós részére a kezesek igénybevehettek egy olyan kerestet, amely alapján a teljesített szolgáltatás kétszeresét is követlhették, ACTIO DETANSI- ez alapján kérhették a főadóstól a helyettül teljesített szolgáltatást. 5. lex Cornelia Kezességvállalások elszaporodása ellen kívánt hatni. Maximálta a kezességvállalások számát egyazon hitelezőnél ugyanazon évben, u.azon tartozás biztosítására, uaz a személy 20000 sestertiusnál nagyobb értékű kezesi szolgáltatásra nem vállalhatott kötelezettséget.  A preklasszikus korban a fideiussio kiszorított a kezesség korábbi fajtáit. Alakilag még szintén stipulatio formájában jött létre, tartalmilag azonban már eltért a két előbbi Római jog - V. Kötelmi jog 40 kezességi formától, mert ez nem a főadós által formálisan megígért, hanem a tényleges tartozásra vonatkozik. Fideiusso

érvényességének feltétele: egy idegen főadósság létezése. Mikor lehet elvállalni ezt a kezességi formát? - főadósság keletkezését megelőzően - " követően - főadósság keletkezésével egyidejűleg. Ha egy kezességet előbb elvállalnak, mint ahogy létrejön a főkötelem, akkor a feltétel lesz a főkötelem. A kezesség is ugyanarra a szolg.-ra irányul, mint a főkötelem Kivétel: ha egy biz árut pénzzel lehetett helyettesíteni. Főadós és a kezes felelőssége: a kezes felelőssége nem terjedhet túl a főadós felelősségén, ha mégis, akkor nem a meghaladott érték válik érvénytelenné, hanem az egész kezesi kötelem. Kivételek: 1. ha a kezes ígéretet tesz, hogy a főadós tartozásánál nagyobb összeg szolg-ra 2. kezes szolgáltatása nem tartalmaz időtűzést és feltételt A főkötelemben a teljesítés helye meg van határozva, így a főadóstól ezen a helyen lehet követelni, szemben a kezessel, akitől bárhol lehet.

Kezességvállalás korlátai: - nők nem vállalhattak kezességet, ha mégis akkor érvénytelen. Ha előfordult ilyen akkor exceptioval lehetett kifogást emelni. - katonák, papok - curialisok Milyen kifogásokkal élhet a kezes a hitelezővel szemben? 1. saját jogon előterjeszthető kifogás: pl. a kezesnek is van egy esedékes követelése a hitelezővel szemben, akkor neki ne kelljen a főadós helyett teljesíteni a teljes tartozást, hanem az ő követelését levonhassa ebből és csak a különbözetet kelljen teljesítenie a hitelező részére. 2. főadós által a hitelezővel szemben igénybevehető kifogás pl. a hitelező, ha becsapja a minort, a minor kezese is élhet az exceptióval Milyen jogosultságai vannak a hitelezőnek a kezessel szemben? - jogosult a stipulatiónál fogva közvetlenül a kezessel szemben érvényesíteni jogát. Ez nem korlátlan jog, mert ha a főadós fizetőkész és fizetőképes is , akkor nem teheti meg, hogy a kezes szolgáltatását

vegye elő. Fedeiussio megszűnése: 1. kezes személyére való tekintettel 2. főadósság megszűnésével 3. eltekint a kezes igénybevételétől B) A mandatum qualificatium (megbízás) formájában létrehozott kezesség A klasszikus korban a kezességet egyre gyakrabban formátlan (pénz hitelezésére szóló) megbízással hozták létre. A kezes (megbízó, mandator) megbízza a hitelezőt (megbízottat, Római jog - V. Kötelmi jog 41 mandatarius) hogy hitelezzen biz. összeget a főadósnak Ha a főadós lejáratkor nem teljesített, a hitelező a megbízási szerződés folytán actio mandati contrarióval fordulhat megbízója (a kezes) ellen, hogy térítse meg a megbízás teljesítéséből keletkezett kiadásait (=főadósnak nyújtott hitel). Már Gaius is utalt a mandatum és a kezesség kapcsolatára, de a ius-t tvkönyvekben már felváltva használták a kezes megnevezésére a fideiussor és mandator megjelölést. C) A constitutum debiti alieni

(tartozáselismerés) formájában létrehozott kezesség Ha valaki egy másik személy tartozását elismerte, ebből az elismerésből kifolyólag kezesként felelt. Szabályai kezdetben eltértek a kezesség szabályaitól, és csak Ius terjesztette ki a fideiussio és a mandatum szabályait a constitutumra. Római jog - V. Kötelmi jog 42 518. A fejlett kezesség főbb elvei Beneficiumok a kezességnél 1. A k mindig járulékos kötelem (a főkötelem járuléka, accessiója); ebből következik, hogy a kezes nem lehet többre kötelezve, mint a főadós (kevesebbre azonban igen). Egyben ha a főkötelem bármilyen okból megszűnik, a kezes automatikusan szabadul, valamint hogy a főadóst megillető exceptiókra a kezes is hivatkozik. 2. A k nemcsak stipulatiós, hanem bármilyen más kötelem biztosítására szolgálhat (akár jövőbeli vagy természetes kötelemre is). 3. A k nem személyhez kötött kötelem, ennél fogva időbeli korlátozás nélkül átszáll a

kezes örököseire; 4. Több kezes egyetemlegesen felel, ha viszont bármelyikük kérné, a tartozás Hadrianus rendelete értelmében megoszlik a fizetőképes kezesek között = ez a megosztás kedvezménye (beneficium divisionis). Az egyetemlegesség azonban még akkor is fennmarad, mivel ha a hitelező vmelyik kezestől nem kapná meg teljes egészében a ráeső részt, a hiányzó összeget behajthatja a többi kezesen. 5. Ius-ig a hitelező szabadon választhatta meg, hogy kit perel (készfizető kezesség) Sem a kezesek egymás közötti, sem a főadós és a kezesei viszonylatában nem volt sorrendhez kötve, mert „jogunk szerint a hitelezőnek hatalmában áll az adóst mellőzve a fideiussorokat választani” (Septimus Severus). 6. Ius annyiban változtatta meg, hogy a hitelező köteles előbb a főadóson megkísérelni a tartozás behajtását, és csak ennek sikertelensége esetén fordulhat a kezesek ellen hiányzó összeg erejéig = ez a sortartás kedvezménye

(beneficium ordinis). 7. A fizető keres biz értelemben a hitelező helyébe lép: megkapja a hitelező kereseteit, esetleges egyéb biztosítékait (pl: zálogjog). A legis actiós eljárás idején a főadós ellen eredetileg egyenesen és közvetlenül manus iniectióval élhetett, ehelyett később a lex Publilia alapján duplumra menő actio depensinek volt helye. Beneficiumok: 1. beneficium divisionis - (megosztási kedvezmény) a fizető kezesek között a tartozás megosztható bármelyikük kérelmére 2. beneficium ordinis - (sortartási kedvezmény) először a főadóst kell perelni és csak a fizetésképtelensége esetén lehet a hitelezőt. Római jog - V. Kötelmi jog 43 519. A zálogjog fogalma, formái, keletkezési forrásai, megszűnése Fogalma: Olyan in rem actióval ellátott jog, amelynél fogva valamilyen vagyontárgy egy követelés biztosítékául szolgál akként, hogy ha az adós a lejáratkor nem teljesítette, a hitelező jogosult ezt a

vagyontárgyat értékesíteni és követelését a vételárból kielégíteni, köteles azonban az esetleges vételárfölösleget az adósnak kifizetni, ill.ha a követelés megszűnnék, a dolgot visszaadni. Már a XII. t tv-ben találkozunk ugyan biz zálogjogi formákkal, de tulajdonképpen csak a klasszikus korban alakított ki - mai értelemben vett - zálogjogi alakzatokat. 1. Formái 3 formája van:  fiducia,  pignus és  hypotheca. Az első 2 kialakulási idejét nem ismerjük, a 3. fokozatos kialakulása a préklasszikus korban játszódott le. A fiducia a posztklasszikus korral eltűnt, a ius-i jogban csak az utóbbi 2 volt élő jogintézmény. 1/ Fiducia (cum creditore contracta): Olyan mancipatio, amelynek alkalmával a hitelező (vevő) ünnepélyesen megígérte, hogy a dolgot, amelyet a mancipatióval megszerez, biz. feltételekkel mancipatio (esetleg in iure cessio) útján visszaszolgáltatja az adósnak (eladónak) = bizalmi alapú megállapodás (mivel a

mancipatio elvileg nem tartalmazhatott feltételeket), a dolog visszaadását a tisztesség, a szótartás garantálja. A fiducia tárgya csak res mancipi lehetett, melyet a hitelező az adóstól civiljogi tulajdonba kapott. A nuncupatio szerint: ha az adós biz. időn belül nem adná vissza a vételárat, akkor az adásvétel véglegessé válik, vagyis a hitelező megtarthatja a dolgot (zálogtárgyat). Ha azonban az adós-eladó időben teljesítene, a hitelező is köteles a dolgot visszaszolgáltatni, ezzel pedig az adásvétel hatályát veszti. A praetori jog idővel kialakított egy infamiával járó kötelmi keresetet (actio fiduciae), mellyel a zálogadós perelhetett a dolog kiadása ill. kártérítés iránt Bár a fiducianál a hitelező teljes biztonságot élvezett, az adós ugyanakkor egyoldalúan ki volt szolgáltatva hitelezőjének, hiszen ha az elidegenítette a dolgot, az legfeljebb kötelmi jogi alapon kártérítésért perelhette őt a fides megsértése

miatt. 2/ Pignus (kézizálog): Az adós nem tulajdont, hanem csak birtokot ruház a hitelezőre. Itt a hitelező jogszerűen nem idegeníthette el a zálogtárgyat, ugyanakkor az adós rei vindicatióval bárkitől visszaszerezhette azt (feltéve, hogy teljesített és tulajdonos volt). A hitelező keresete az actio pigneraticia volt. Itt méginkább jelentkezett az a gazd-i hátrány, hogy a zálogba adás által a dolog kiesett a gazd-i élet vérkeringéséből, mert a zálogtárgyat külön kikötés híján a hitelező nem használhatta, ennek kiküszöbölésére: Római jog - V. Kötelmi jog 44  a hitelező gyakran visszaadta a dolgot az adósnak (precariumba) vagy bérbe, hogy az tovább használhassa. „A pignus csak a birtokot viszi át a hitelezőre, az adós tulajdona változatlan marad. Az adós mégis használhatja a dolgát szívességi használat és bérlet alapján is.”  Külön megállapodással biztosították, hogy a hitelező használhassa a

zálogtárgyat és szedhesse annak gyümölcseit = ez az ellenhasználat. A gyümölcsök értékét levonták az adós kamattartozásából, ha pedig az előbbi az utóbbit meghaladta, a főköveteléből. Amennyiben még így is marad volna fölösleg, azt a záloghitelezőnek ki kellett adnia.  Egyes császári rendeletek megtiltották biz. létfontosságú, közérdekű dolgoknak a hitelező általi birtokba vételét (hozzájárultak a gazd-i problémák megoldásához). A fiduciaval szemben a pignusnál a dolog birtoklása nem eredményezhetett tulajdont, mivel pedig a hitelező a zálogtárgyat eredetileg sem el nem adhatta, sem tulajdonul meg nem szerezhette, a pignus (visszatartási jogot biztosítva) nem érte el célját, vagyis nem garantálta, hogy a hitelező követelése kielégítést nyerjen. Sokáig szokás volt külön pactummal kikötni az eladási jogot (ius distrahendi), vagyis azt, hogy ha az adós lejáratkor nem teljesít, a hitelező eladhassa a dolgot és

a vételárból kielégíthesse igényeit, később ez a tv-nél fogva a pignus velejárója lett (amely a klasszikus kor előtt még csak accidentale negotii volt, a klasszikus korban már naturale negotiivé vált, a ius-i jogban pedig essentiale negotiivé lépett elő). 3/ Hypotheca (jelzálog): A zálogjog puszta megegyezéssel (conventio) jött létre. Az adós formátlan megállapodással leköti zálogul vmilyen dolgát: nem kell hozzá sem tulajdonba adás, sem birtokba adás. Hadrianustól kezdődően jelzálognak nevezzük. A jelzálog-hitelező egyfajta látens civilis possessor, aki szükség esetén ugyanúgy megkapja a praetortól a birtokinterdictumokat, mint a kézizálóg-hitelező. Ettől az időtől fogva pignus az, ami átkerül a hitelezőhöz, hypotheca pedig az, amikor még a birtok sem kerül a hitelezőhöz.  Salvius nevű praetor biztosította a haszonbérbeadót, hogy a haszonbérlőjének (colonus) kötött formátlan megegyezés alapján bérlőjének a

bérleménybe bevitt dolgai a bérleti díj biztosítására zálogul szolgálnak (nemteljesítés esetén ugyanis a bérbeadó jogosult volt megakadályozni e dolgok elvitelét, ill. birtokba vehette azokat) = in personam hatályú interdictum Salvianum.  Servius nevű praetor in rem keresetet adott a bérbeadónak nemcsak a bérlő, de bárki más ellen is, akinél a bérleménybe bevitt és lekötött vagyontárgyak találhatók = actio Serviana  Az utóbbi keresetet végül utiliter megadták nemcsak a haszonbérlettel kapcsolatos, hanem bármilyen, puszta megállapodással létesített zálogszerződés alapján is = actio Serviana utilis v. actio hypothecaria A ius-t jog 2 féle zálogjogot ismert, melyek lényegében egységes zálogjog 2 konkrét megnyilvánulása:  az egyik puszta megegyezéssel jött létre,  a másiknál a dolog átadására is szükség volt. (A Digesta szerint: „a pignus és a hypotheca között csupán a név hangzásában van

különbség”.) Keletkezési forrásai 1) A felek rendelkezése: alapvetően szerződés, kivételesen egyoldalú rendelkezés (végrendelet). A zálogjogot keletkeztető szerződés:  fiducia esetén a mancipatio, Római jog - V. Kötelmi jog 45  zálogtárgy birtokba adása esetén szűkebb értelemben vett pignus,  vagy contractus pigneraticius mint reálszerződés, amely azonban - a többitől eltérően - a dolog átadása nélkül is érvényes mint alakszerűtlen, de peresíthető pactum hypothecae. 2) A törvényi zálogjogot már a XII. t tv is ismerte, jelentette: a tv alapján keletkezett (és egyéb megállapodásokba is hallgatólagosan bevitt) zálogjogot:  a bérbeadót a bér biztosítására a bérleménybe a bérlő által bevitt dolgokon kikötés nélkül is fennálló zálogjog,  a haszonbérletnél a bérlő által már megszerzett gyümölcsökön fennálló zálogjog,  a feleséget hozománya visszakövetelésének biztosítására és

férji vagyonkezelés esetén a férj vagyonán fennálló zálogjog,  a gyám és gondok vagyonát terhelő zálogjog,  a fiscus tv-i zálogjoga, stb. 3) A hatósági vagy bírói intézkedésből: is keletkezhet zálogjog, mint pl.: egyes praetori birtokba utalásoknál vagy a marasztalt adós vagyonára vezetett végrehajtásnál. A zálogjog tárgya: Eredetileg csak testi dolog lehetett, később azonban más mindent zálogba lehetett adni, ami adásvétel tárgyát képezhette, így pl. a klasszikus korban jogosultságokat is el lehetett zálogosítani (követelést, felülépítményi jogot). Sőt ismerték az ált, egyetemes zálogjogot is (hypotheca generalis), amikor az adósnak nemcsak egyes meghat. vagyontárgyai, hanem minden meglévő, sőt leendő vagyona is zálogjogi megterhelés alá került. Alzálog (pignus pignoris): a záloghitelező a nála lévő zálogtárgyat 3. személynek zálogba továbbítja, ilyenkor az álzáloghitelező szerzi meg az eladási jogot

illetve annak elsőbbségét. Megszűnése:  a főkötelem megszűnése - a zálogjog járulékos jog. Ebből következik, hogy ha a biztosított követelés megszűnik, ezáltal a járulékos zálogjog is megszűnik.  a zálogtárgy eladása - Kamatozó követeléseknél a zálogtárgy eladásából befolyt vételárból előbb a kamatokat kell kielégíteni, és csak azután kerülhet sor a tőkére. Ha utóbb a követelés több személy között oszlanék meg, ez esetben a zálogjog továbbra is teljes egészében fennáll mindaddig, amíg az összes hitelező követelése teljes kielégítése nem nyer. A zálogjog tehát oszthatatlan.  egyéb esetek  zálogtárgy elenyészése v. confusioval  lex commissoria érvényesítése  hitelező lemond a zálogjogáról  elévüléssel - II.Theodosius elévülési rendeleténél fogva 30 ill 40 év elteltével a zálogjog is elévül.  zálogmentes elbirtoklással, amire 3. személynek a praescriptio longi temporis

révén volt lehetősége. Római jog - V. Kötelmi jog 46 520. A zálogjog tartalma Fogalma: Olyan in rem actióval ellátott jog, amelynél fogva valamilyen vagyontárgy egy követelés biztosítékául szolgál akként, hogy ha az adós a lejáratkor nem teljesítette, a hitelező jogosult ezt a vagyontárgyat értékesíteni és követelését a vételárból kielégíteni, köteles azonban az esetleges vételárfölösleget az adósnak kifizetni, ill.ha a követelés megszűnnék, a dolgot visszaadni. Tartalma:  A zálogjogból folyó legfőbb jogosítvány az, hogy érvényesítése a hitelező részére pigneraticia in rem actiót eredményez, ami annyit jelent, hogy ha pl. az adós rosszhiszeműen elidegenítette volna a zálogtárgyat, a hitelező bárkitől (a jelenlegi birtokostól, aki egyben tulajdonos is!) követelhette a dolgot, még ha az illető jóhiszeműen szerzett is. A szerző ugyanis a nemo plus iuris elvnél fogva csak zálogjoggal terhelt tulajdont

szerezhetett. A követelés és járulékai kifizetésével a birtokos megtarthatja a dolgot.  Ezen kívül mindenki ellen ható védelem volt a záloghitelezőt megillető birtokvédelem is.  Ugyanilyen mindenkivel szemben hatályos jog a zálogtárgy eladásának a joga, amely a hitelezőt a kl. jogban már a tv erejénél fogva, Iustiniánusnál pedig egyenesen kógens jelleggel megilleti. Az eladásnál a vevőre részére történő traditióval a záloghitelező mégis tulajdont ruház a vevőre, ő azonban nem szerepelhet vevőként.  In rem hatályú jogosultságot biztosított a záloghitelező számára a régi eredetű, lex commissoria elnevezésű szerződési kikötés, amely még a kl. korban is előfordult Ennek értelmében a záloghitelező nemteljesítés esetén követelése fejében megtarthatta a zálogtárgyat. I.Constantinus az ilyen kikötéseket, mivel azok súlyosan sértették az adósok érdekeit, semmiseknek nyilvánította. Amennyiben az eladás

vevő hiányában nem sikerül, a hitelező kérhette a császártól a dolog tulajdonát. A zálogtárgy eladásának a célja a hitelező követelésének a megtérítése. Ha a befolyt vételár csak a követelés egy részét fedezte, a ki nem elégített rész erejéig a hitelezők követelési joga fennmarad, mivel az eladás nem mentesíti az adóst, csak ha a hitelező megkapta a pénzét. Ha a zálogtárgy eladásakor a vételár meghaladta a hitelező követlését, a hitelező köteles a maradékot az adósnak kiadni. Római jog - V. Kötelmi jog 47 521. Kielégítési sorrend több záloghitelező esetén, Ius offerendi Ugyanazon a dolgon több zálogjog a puszta megegyezéssel létesített zálogjog esetén fordulhat elő, mert a szűkebb értelemben vett pignusnál a birtokátadás kizárta, hogy újabb zálogjogot lehessen létesíteni. A több zálogjog keletkezhet:  kül. személyek (pl civiljogi tulajdonos és az, aki elbirtokló félben van) engedélyeznek

zálogjogot a dolgon - a kielégítés szempontjából az actio Publiciana elvei érvényesülnek:  aki erősebb jogelődtől szerzett, annak van elsőbbsége,  azonos jogú jogelődöktől való szerzés esetén a birtokló helyzete az erősebb;  azonos zálogadós alapít egyszerre vagy egymást követően több zálogjogot ugyanarra a dologra  ha a zálogjogok egy aktussal keletkeztek, a több záloghitelező követelése arányában kap kielégítést,  ha egy időben, de kül. ügylettel keletkeztek, a birtokló záloghitelező érvényesül előnyben,  ha több záloghitelező kül. időben (egymást követően) szerezte a zálogjogot, akkor ált-ban a qui prior est tempore, potior est iure elv érvényesül.  a privilegizált zálogjog minden zálogjogot megelőz. pl. :  a fiscus hozománykövetelése  feleség hozománykövetelése  ha valaki egy már elzálogosított hajó vagy ház javítására nyújtott kölcsönt. (A többszörös

elzálogosítás elsősorban jelzálog, hiszen a kézizálog nehézségeket jelentene.) Több zálogjog esetén csak az első helyen lévő záloghitelező rendelkezhetett a zálogtárggyal, ő határozhatott az eladás ideje és módja felől (mely cselekedet egyben meg is szünteti a többi zálogjogot, hiszen a vevő a dolgon zálogtehertől mentes tulajdont szerez). A hátrább álló záloghitelezőknek csak annyi joguk maradt, hogy az őket megelőző hitelezők követeléseinek kielégítése után megkaphatták az eladási ár esetleg fennmaradó részét, ezen csak olyan módon segíthettek, ha felajánlották az előttük álló hitelezők követeléseinek teljes kielégítését (ius offerendi). Ezt az előttük álló hitelező köteles elfogadni; ha nem fogadná el, „bírói letétbe” helyezéssel érhető el a kívánt cél, s ezáltal a fizető hitelező megszerzi a kielégített hitelező helyét. Ily módon a fizető hitelező kezébe került a zálogtárgy feletti

rendelkezési jog és most már ő határozza meg, hogy mikor és hogyan kerüljön eladásra a dolog. Az összes követelések kielégítése után fennmaradó esetleges vételárfölösleget a hitelezők ilyenkor is kötelesek voltak kiadni a zálogadósnak. Ugyanannak a dolognak többszöri elzálogosítása nem volt kielégítően szabályozva a római jog eredetileg semmiféle olyan rendelkezést nem tartalmazott, amely biztosította volna, hogy az egyik hitelező tudjon a másik létezéséről. Csak később a posztklasszikus kor próbált meg ezen segíteni: elrendelték, hogy a hatóság vagy a nyilvánosság előtt létesített zálogjog megelőzi a nyilvánosság kizárásával létesített zálogjogot, de ez eredménytelen kísérlet volt. Ugyanígy nem oldotta meg ezt a kérdést az a rendelet sem, miszerint meg kell büntetni az olyan adóst, aki elhallgatta azt, hogy a dolog már más részére is le van kötve zálogul. Római jog - V. Kötelmi jog 48 522. A

kötbér és a foglaló fogalma, funkciói A kötbér (poena) A szerződő felek által stipulatióban kikötött pénzösszeg, amelyet az adós a szerződés nem teljesítése vagy nem kellő teljesítése esetén köteles a hitelezőnek visszafizetni. Fajtái: A) A peres eljárás során a felek:  a kötbér kikötésével biztosították egymást afelől, hogy a bíró előtt a tárgyaláson megjelennek,  adott esetben kötbér kikötésével szorították rá egymást (választott) bírói ítéletben foglaltak teljesítésére. B) A peren kívül kikötött kötbér többféle funkciót tölthetett be: a) Pl. a felek eredetileg nem peresíthető megállapodások teljesítését kívánták kötbér kikötésével elérni, ekkor a kötbér pusztán büntetésre ment, mert a megállapodás teljesítését egyébként nem lehetett volna kikényszeríteni, vagy a kötbér követelése mellett perelni lehetett az alapkötelem teljesítését is. b) a kötbér célja néha csak

az, hogy átalány-kártérítésként szolgáljon, anélkül, hogy az alapkötelem teljesítés emellett szóba jönne (különösen olyan esetekben, ahol nehéz vagy lehetetlen a kár összegszerű meghatározása). Ilyenkor a felek a kötbér összegében állapítják meg - már előre - a kártérítés mértékét (pl. ha a bérbeadó a kikötött idő előtt szünteti meg a bérletet). c) A kötbér alternatívaként szerepelhet az alapkötelem mellett, mikor vagy az alapkötelem teljesítése követelhető vagy a kötbér. Esetenként előfordulhat, hogy ez az alakzat facultas alternadtiva formáját ölti magára. A kötbér-kikötés érvényességét a stipulatióba foglalás biztosította, amelynek révén a kötbérigényt a stipulatio keresete útján lehetett érvényesíteni. Ha azonban a hitelező a kötbér esedékessé válta után elfogadta az utólagos teljesítést, a kötbér többé nem volt követelhető. A kötbér kifizetésével az adós nem feltétlenül

szabadul a kártérítési kötelezettségtől, pl. ha a kár meghaladja a kötbér összegét, a többletet lehet követelni. Foglaló (arrha)  A klasszikus korban Rómában is szokássá vált, hogy az adásvételi szerződések megkötésének jeléül biz. értéket (pl gyűrűt), pénzt adtak, ez volt a foglaló Az adásvétel mint konszenzuál-szerződés ilyenkor is létrejött már a megegyezéssel, a foglaló csak mutatta (bizonyította), hogy a szerződés kész (a szerződéskötés lezárult). „Amit foglaló néven adnak, az a megkötött adásvétel bizonyítéka.”  A posztklasszikus korban - görög hatásra - a foglaló intézménye biz. büntető jelleget vett fel (arrha poenalis); itt a foglalót már csak az adásvételi szerződés jeléül, hanem elsősorban a szerződés betartásának biztosítékul adták. Ha a foglalót adó fél lép vissza, elveszti a foglalót, ha pedig aki a foglalót adta nem tartja be a szerződést , a foglaló 2x-ét kell

visszaadnia. Római jog - V. Kötelmi jog 49 523. A novatio és a delegatio A kötelem megújítása (novatio) Ennek során a régi kötelem teljesen megszűnik és helyette egy merőben új obligatio keletkezik: „az újítás egy előző kötelemnek egy más kötelembe való átáramlása ás átkerülése” (Ulpianus). Tehát valami új felvételével, beiktatásával a megszűnt régi kötelem „romjain” egy másik újabb kötelem jön létre. Ez a novum megvalósulhat, hogy pl.:  a kötelem személyei változnak meg,  a kötelem biztosítására zálogot adnak,  a követelés összegét változtatják meg,  időhatározást visznek a kötelembe vagy hagynak el, stb. Csak a kötelem tárgya kell hogy azonos maradjon, minden egyéb megváltozhat. A novatióra gyakran abból a célból kerül sor, hogy egy kötelem (sponsor beiktatása végett) stipulatiós kötelemmé alakítsanak át. A novatióval a régi kötelem mindenestől (ill. a maga privilegizált

voltában) megszűnik: a novatiót követően csak a felek legutóbbi akaratának megfelelő új kötelem hatályos; az még akkor is megvalósult, ha az új kötelem vmilyen oknál fogva érvénytelen lett volna. A novatio mindig stipulatióval jött létre, még akkor is, ha az eredeti kötelem teljesen alakszerűtlen volt. Novatio necessaria: a peres elj. során szükségképpen bekövetkezik Ez valójában nem novatio, hanem csak hasonlít a novatióhoz: ugyanis nem felel meg a novatio elemi fogalmi kritériumainak, hiszen a felek akaratától függetlenül jön létre és vele a kötelem tárgya is megváltozik. „Az adós a litis contestatio előtt adni köteles, a litis contestatio után pedig köteles bevárni az ítéletet.” A litis contestatio: újítja az alapkötelmet, s kötelezi a feleket, hogy bevárják a bíró ítéletét, mely már csakis pénzre szólhat. A condemnatióval ill annak alapján hozott ítélettel ismét noválódik a régi kötelem, mert a feleket

ezentúl az ítélet kötelezi, vagyis azt kötelesek tenni, amit a bíró ítéletében rájuk hagyott. A ius-i jogban: Ius. a novatiót a felek újító szándékától (animus novandi) tette függővé Eszerint valamely új elem beiktatása önmagában még nem minősült novatiónak, vagyis az előző kötelem ipso iure sohasem szűnt meg, kivéve, ha a felek ezt kifejezetten így akarják. Így lehetővé vált a kötelmek utólagos jogügylettel történő módosítása, ám a jogtudósok ezt nem dolgozták ki, önálló elnevezést sem kapott. A posztklasszikus és a ius-i jog szerint a novatio nemcsak szóbeli obligatióként, hanem bármilyen más formában is létrejöhetett. A kötelem átruházhatósága - delegatio Az archaikus jog szerint a kötelmeket sem a hitelezői, sem az adósi oldalon nem lehetett átruházni. Ezt a meghat személyekhez való kötődést a római peres és végrehajtási elj indokolta, hiszen mindkettő erősen személyes jellegű volt, és csak

másodsorban irányult a vagyon ellen. A préklasszikus korban viszont a gazd-i élet fejlődése már megkívánta, hogy a követeléseket „mozgósítani” lehessen. Mivel a kötelmek is beletartoztak a vagyonba, felmerült az átruházás szükségessége. Ennek megfelelően változások az öröklési jogban:  az örökhagyó kötelmei (mind az adósi, mind a hitelezői oldalon) átszállnak az örökösre,  ha az örökös az örökség elfogadása előtt adja el az örökséget, ez esetben a vevő megszerzi az eladott örökségben levő kötelmeket is. Római jog - V. Kötelmi jog 50 Ezek a rendelkezések azonban még nem jelentik a kötelem átruházhatósága elvének elismerését, mivel mindkét esetben universalis sucessioról és nem egyez kötelmi jogok átruházásáról van szó. A kötelem-átruházások kialakulásában a delegatiónak volt jelentősége. Delegatio: a hitelező az adóst egy új hitelezőhöz küldi, vagy az adós egy új adóst küld a

hitelezőhöz. Attól függően, hogy a delegatio a hitelező vagy az adós részéről történik-e, megkülönböztetjük: a) követelés (nomen) átruházását = hitelezői delegatio (activa), b) tartozás (debitum) átruházását = adósi delegatio (passiva). Továbbá mindkettőn belül:  teljesítésre irányuló delegatio (d. solvendi),  stipulatióval történő kötelezettségvállalásra irányuló delegatio (d. obligendi) a) Delegatio activa esetében:  a delegatio solvendi úgy valósul meg, hogy hitelező (utalványozó) felhívja az adóst (utalványozott) arra, hogy ne neki, hanem egy 3. személy részére teljesítsen,  a delegatio obligendi keretében a hitelező arra kéri fel az adóst, hogy a teljesítést stipulatio formájában egy 3. személynek ígérje meg A hitelezői delegatio elvileg senkire sem lehet sérelmes; ugyanis a nem plus iuris elve érvényesül, miszerint az adós semmivel sem kerülhet hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az

eredeti hitelező helyett másnak teljesít. b) Delegatio passiva esetében:  a delegatio solvendi esetén az adós (delegans) megbíz egy 3. személyt (delegatus) - aki rendszerint saját adósa, de lehet más is -, hogy az utóbbi teljesítsen a hitelező részére,  a delegatio obligendinél arra kéri fel a delegatust, hogy stipulatióval ígérje meg a hitelezőnek, hogy helyette (a régi adós helyett) teljesíteni fog. Az adósi delegatio viszont már sérthet biz. érdekeket, pl a régi adóshoz képest az ój adós kevesebb fedezettel rendelkezik, nem olyan megbízható, stb. és ez a hitelezőre nézve hátrányos További megkülönböztetés aszerint, hogy noválják-e a kötelmet vagy sem.  A delegatio csak akkor jelentett egyúttal novatiót is, ha olyan d. obligendire került sor, amelynél a stipulatióban a felek kifejezetten utaltak a régi kötelemre. Hitelezőváltozásra irányuló delegatiónál az új hitelezőnek az adóshoz intézett kérdésére az

adóst ugyanazt ígéri az új hitelezőnek, mint amivel a régi hitelezőnek tartozott. Adóscserénél a hitelező kérdésére az új adós ugyanazt ígéri, mint amivel a régi adós tartozott a hitelezőnek.  Hátrányt jelentett, hogy a régi hitelező nem kényszeríthette adósát a stipulatióra, annak ellenére, hogy az adós szükségszerű közreműködését semmiféle érdek nem indokolta. E kötöttség miatt a hitelezői d. nem elégíthette ki a rohamosan fejlődő forgalmi igényeket, eltekintve attól, hogy a d-nál sem egy meglévő kötelem átruházása történt, hanem új kötelmeket hoztak létre részben új felek között. Római jog - V. Kötelmi jog 51 524. A cessio Mandatum agendi Már a klasszikus korban elismerték, hogy a követeléseket az adós tudta és beleegyezése nélkül is át lehet ruházni. Mivel ez már nem jöhetett létre az addigi stipulatiós formában, az új megoldás a mandatum agendi, vagyis a perbeli megbízás. A

megbízott procurator in rem suam = a saját dolgában eljáró ügyvivő, aki az ügy urának tekintendő. De még ez a forma sem volt kielégítő, ha ugyanis a régi hitelező rosszhiszemű volt, akkor a litis contestatióig jogszerűen behajthatta a követelést, és az adós s jogszerűen fizethetett neki. Továbbá hátrányt jelentett az is, hogy a régi hitelező bármikor megvonhatta a perlési megbízást az új hitelezőtől, s bármelyik fél halálával szintén megszűnt a megbízás. Az engedményezés (cessio): A mandatumos formából alakult ki a követelésátruházás tulajdonképpeni és végleges alakzata az engedményezés. Már nem a perlési megbízás, hanem a régi és az új hitelező kötelemátruházó megegyezése folytán kapja meg az új hitelező a régi hitelező keresetét. Az új hitelező az adósnak a régi hitelező részére történő fizetése ellen azzal védekezhet, hogy értesíti az adóst az engedményezésről. Az értesítés

(denuntiatio) vétele után az adós csak a 2x fizetés veszélyével teljesíthetett a régi hitelezőnek. Az engedményezésnek kettős gyökere van: 1. az öröklési jogban jutott uralomra az az elv, hogy az örökös az örökség megszerzése után is eladhatja az örökséget a kötelmi jogosultságokkal együtt, ilyenkor azonban köteles az örökséggel kapcsolatos kereseteket is átruházni az örökség vevőjére. 2. élők közötti jogviszonyok terén is megjelent Felmerült az a kérdés is, hogy a régi hitelező mennyiben szavatol az új hitelezőnek. A szavatosság kérdése 2 irányú:  fennáll-e az engedményezett követelése (nomen verum),  behajtható-e a követelés (nomen bonum). A szavatosság mértéke az engedményezés causájától függ. Ha a hitelező fizetésként (előzőleg vagy egyidejűleg kapott ellenértéket) engedményezett, akkor felel a követelés fennállásáért és behajthatóságáért (eredményes végrehajtásért). Ha viszont

ajándékozási szándékkal, ingyenes engedményezett, vagy úgy adta el a követelést, ahogy van, akkor az engedményezetett követelésnek csak a fennállásáért felel, a behajthatóságáért nem; ez nem más, mint egy sajátos emptio spei, szerencseszerződés. Tartozásátvállalás (expromissio): egy 3. személy - akár az eredeti adós megbízásából, akár anélkül - a hitelező irányába tett stipulatióval elvállalja a régi adós kötelezettségének teljesítését. (expromissor=az új adós fizetési ígérete által a régi adós kikerül a kötelemből) Római jog - V. Kötelmi jog 52 525. A solutio (teljesítés) A kötelmek megszűnése ált-ban A kötelmek megszűnése a kötelem ill. a kötelem alapjául szolgáló szerződés hatályosságának végleges megszűnése. Rendes, normális esete az adós kötelemszerű teljesítése, azonban megszűnhet a kötelem biz. egyéb teljesítésekkel és teljesítés nélkül is Csoportosítható még, hogy a

kötelem a tv. erejénél fogva vagy a praetor által adott kifogás révén szűnik meg Teljesítés (solutio) Az adós eleget tesz kötelezettségének, vagyis azt a magatartást tanúsítja, amelyet a kötelem előírt. A teljesítés a megvalósult szolgáltatás  Az archaikus jogban a kötelem valóságos célja biz. értelemben háttérbe szorul; középpontban az adósnak az a törekvése áll, hogy a kötelemtől valamiképpen megszabaduljon, a kötelékeiből feloldják. A solutio (megszabadítás) a hangsúlyt nem a hitelezőre, hanem az adósra helyezi. Ekkor még 2 szakasz különböztethető meg:  az adós teljesítése a hitelező felé, és  melynek következményeként a hitelező feloldozza őt kötelékeiből.  A klasszikus jog már a hitelező aktivitásától függetlenül, magában a teljesítésben látta az adós szabadulását: „az adósok megszabadulnak a solutio révén” (Paulus). A teljesítés mint kötelemszüntető ok Az archaikus jogban

tehát a teljesítés még nem szüntette meg a kötelmet, mert arra is szükség volt, hogy amilyen formában létrehozták a kötelmet, olyan formában is szüntessék meg. A formális kötelemmegszüntető ügyletnek nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, mint a tényleges teljesítésnek. Ugyanakkor itt megtaláljuk a kötelemmegszüntető ellenügyletet is (contrarius actus) pl.: a nexum esetében a szintén 5 tagú és mérlegtartó közreműködését igénylő nexi liberatio, a stipulatiónál az ígéret teljesítésének ugyanolyan formában lezajlott elengedése. Ezt a merev szabályt a praetor törte át azzal, hogy a ténylegesen, de formátlan teljesítőnek a rosszhiszemű - de a civiljog szerint - jogosan fellépő hitelező keresete ellen exceptiót adott. Olyan esetekben, amikor tényleges teljesítés nélkül akartak megszüntetni egy kötelmet, pusztán a feloldó ügylet foganatosításával szabadítsák meg az adóst a tartozástól. Ez az ún képletes

teljesítés. A teljesítés feltételei: a) Köteles-e az adós személyesen teljesíteni? - Az adós helyett ált-ban teljesíthet más is (ha abból nem háramlik át kár a hitelezőre), még az adós tudta és beleegyezése nélkül is, sőt akarat ellenére is, „mivel a civiljog akként rendelkezik, hogy más helyzetét lehet jobbá tenni az ő tudomása és nélkül és akarat ellenére is” (Gaius). Kivétel: ha a tv. vagy a szerződés személyes teljesítést ír elő, vagy a szolgáltatás olyan jellegű, hogy azt más az adós helyett nem tudná megfelelően ellátni (pl. pénztartozás mindegy, faaprítás már nem az). b) Köteles-e az adós a hitelező kezéhez teljesíteni? - A kötelem személyes jellegéből folyik, hogy az adós ált-ban köteles a hitelező kezéhez teljesíteni, kivéve, ha a tv. vagy a szerződés felhatalmazza arra, hogy más kezéhez teljesítsen. Római jog - V. Kötelmi jog 53 c) Mikor köteles az adós teljesíteni? - Elsősorban a

szerződés rendelkezései az irányadók, eltérő rendelkezés híján az adós azonnal köteles teljesíteni (más kérdés, hogy a hitelező elfogadja-e). d) Hol köteles az adós teljesíteni? - A szerződés rendelkezései adnak erre feleletet, ha ilyen utalás nincs, akkor az adós bárhol teljesíthet, csak nem alkalmatlan helyen. e) Lehet-e a részletekben teljesíteni? - Részletteljesítésre a tv. vagy a szerződés is feljogosíthatja az adóst. Ennek a kérdésnek osztható szolg-ok esetében van jelentősége, mert pl. egy telek részletekbe való átadása nem minősülhet teljesítésnek f) Ha ugyanaz az adós ugyanannak a hitelezőnek több jogcímen tartozik, és teljesítése nem elegendő valamennyi tartozásának kielégítésére, melyik tartozásra kell elszámolnia az adósi részteljesítést? - Mindig az adós rendelkezése az irányadó, ha ő esetleg nem rendelkezne, a fizetést a hitelező akkor sem fordíthatja szabadon bármelyik tartozás

kielégítésére, mivel ilyenkor a sorrendet a tv. határozza meg „.elsőbbségi kielégítésre tarthat igényt az a tartozás, amelynek elmulasztása infamiával jár, amelyik kötbéres, ill. az a szerződés, amelyhez hypithetica vagy pignus járult, e sorrend után a saját tartozás részesül előnyben, valamint a fizetést a régebbi szerződésre kell fordítani”. Ha a követelések egyidejűek, akkor a részletfizetést arányosan kell elszámolni az összes követelésre. Ha tőkével és kamattal is tartoznak, akkor s fizetést előbb a lejárt kamatokra kell fordítani, és a tőke törlesztésére csak a maradványt. Római jog - V. Kötelmi jog 54 526. A liberatio (a kötelemtől való megszabadulás) fajai 1. Liberatio ipso iure Az adós nemcsak a teljesítéssel, hanem sok egyéb más módon is megszabadulhat kötelezettségeitől, mint pl. olyanok, amelyek ipso iure hatnak, vagyis felmerültükkor a kötelem a tv-nél fogva szűnik meg. 1) Ha a teljesítés

az adósnak fel nem róhatóan lehetetlenné vált. (Felróhatóság esetén azonban - bár az eredeti kötelem megszűnik - az adós mégsem szabadul, mivel az eredeti szolg. helyébe kártérítés lép) A lehetetlenülés objektív fogalom, nem forog fenn tehát akkor, ha az adós vmilyen szubjektív okból (pl. csődbe ment) nem tud teljesíteni Lehetetlenülésre példa: a szerződés tárgyát képező dolog vis maior folytán elpusztul. 2) A kötelem litis contestatioval bekövetkező megszűnése, ilyenkor csak az eredeti kötelem szűnik meg, hiszen a l.c-val megújított kötelem továbbra is fennmarad 3) A halál ált-ban ben szünteti meg a kötelmet. 4) A capitis deminutio (jogállapotváltozás) is ált-ban megszünteti a kötelmet, bár a praetor adott esetben visszaállítja azt azokkal szemben, akikre a c. d-t szenvedett vagyona átszállt 5) A confusio, vagyis az adósi és a hitelezői pozíció egy kézben való egyesülése szintén megszűnteti a kötelmet. 6) Az

határidőhöz és felbontó feltételhez kötött kötelmek megszűnnek az időpont bekövetkeztével ill. a bontó feltétel beálltával 7) Megszűnhet a kötelem büntetésből is, mint pl. az önhatalmúlag zálogot vevő hitelező esetében. 8) A főkötelem megszűnte megszünteti a járulékos kötelmet. 9) Az alapkötelem a novatióval is megszűnik, helyébe lép azonban az új kötelem, amely a stipulatiós forma miatt mindig szóbeli, stricti iuris obligatio. 10) A delictumot elkövető személy mint adós ipso iure libertatióját eredményezi az obligatio ex delictoból az, hogy a büntetőper során megegyezik a sértettel büntetési összeg kifizetésében. 11) 2 ingyenes jogcím találkozása is megszűnteti a kötelmet pl ha valakinek ugyanazt a dolgot az egyik címen magkapta, a másik jogcímen alapuló igény elenyészik. 2. Liberatio per exceptionem Vannak olyan tények, amelyek a kötelmet civiljogilag nem szüntetik meg, de a praetor kifogást (exceptio)

biztosít az adósnak az esetleg fellépő hitelezővel szemben. Esetei: 1. A felek közös megegyezéssel felbonthatják a kötelmi viszonyt, mivel ha puszta megegyezéssel lehet szerződni, ugyanúgy ellenkező megállapodással fel is lehet bontani a szerződést. 2. Megszűnt a kötelem a hitelező egyoldalú lemondása vagy a tartozás elengedése révén Római jog - V. Kötelmi jog 55 3. A posztklasszikus korban megjelenik az elévülés is, amely szintén csak olyan formában szünteti meg a kötelmet, hogy az adós hivatkozhat az elévülési kifogásra (praescriptio). Az elévült kötelem azonban fennmarad naturalis obligatióként. 3. Vegyes jellegű liberatiók A jogtudósi iskolák ellentétéből kifolyólag a kül, korokban hol az ipso iure, hol per exceptionem szűnt meg a kötelem: 1. A datio is solutomot a prokuliánusok per exc, a szabiniánusok és Ius viszont ipso iure liberationak tekintették. 2. Vegyes jellegű volt a liberatio, ha az adós a tartozást

valamely hatóságnál, templomban, pénzváltónál vagy ahol az illetékes bíró letenni rendelte, letétbe helyezte (depositum solutionis causa). Erre akkor került sor, ha a hitelező a felajánlott szolg-t nem fogadta el, vagy ha egyéb - a hitelező személyével kapcs. - okból (pl távollét) az adós nem tud kinek teljesíteni = bírói letét. 3. A beszámítás (compensatio) Következő tételben kidolgozva! Római jog - V. Kötelmi jog 56 527. A compensatio Sokáig csak per exceptionem hatályú libertatiót eredményezett, de a fokozatos fejlődés eredményeként a iust. jogban már ipso iure libertatiónak tekinthető A beszámítás a tartozások és követelések egymás közötti kiegyenlítése, amikor a felek kölcsönösen hitelezők s egyben adósok is. (A beszámítás szintén vegyes liberatiót eredményezett.) A compensatiót a régi római jog nem ismerte, és csak igen lassan fogadta el, legelőször az argentariusoknál (bankárok), akikre nézve

kötelezően előírta, hogy csak compensatióval perelhetnek. A beszámítás a római jogban perjogi intézmény, amely lehetővé teszi, hogy a bíró a per során az alperes kérésére a felperes követelését csak az alperesi ellenkövetelést meghaladó rész erejéig ítélje meg. Ilyenkor a két fél egymással szemben fennálló kölcsönös követelésénél a kötelem a követelés és az ellenkövetelés egymást fedő részében (a kisebbik követelés erejéig) megszűnik. a) A stricti iuris obligatióknál beszámításról nem beszélhetünk, mivel azok mindentől függetlenül önállóan érvényesíthetők. Csak amikor ezeknél is szokássá vált a dolusra utaló záradék felvétele, ismerték el a beszámítás lehetőségét azon az alapon, hogy „aki azt kéri, amit majd vissza kell adnia (amivel maga is tartozik), csalárdul jár el”. Az exceptio doli alkalmazása lehetővé tette a compensatio kierőszakolását. b) A bonae fidei obligatióknál erre az

exceptióra ugyan nem volt szükség, a klasszikusok mégis csak azon a jogalapon keletkezett kölcsönös követelések beszámítását ismerték el. c) A posztklasszikus korban már maga a bona fidesre utaló záradék (clausula bonae fidei) elegendő volt ahhoz, hogy a bíró valamelyik fél kérelmére compensatióval marasztalhasson, ha azt helyesnek és a bona fidesszel megegyezőnek vélted) A ius-i jog ált-ban ipso iure elismeri a compensatio lehetőségét mindazokban az esetekben, ahol egynemű, likvid és esedékes követelések állnak egymással szemben. Ennek megfelelően 1) pénz pénzzel, bor borral kompenzálható, de a bor pénzzel nem (egyneműség); 2) a követelésnek tisztázottnak, likvidnek kell lennie, nem lehet vita a követelés fennállása, mibenléte, összegszerűsége tekintetében (pl. meghat összegű tartozásról kötvény); 3) esedékesség, lejárat előtt nem lehet érvényesíteni a követeléseket, aminek folytán compnak is csak akkor van

helye, ha mindkét fél követelése már esedékes. Vannak olyan esetek, mikor a tv. tiltja a comp-t, pl egyik korszakban sem lehetett kérni e letétből keletkezett követelések beszámítását. Római jog - V. Kötelmi jog 57 528. A contractus fogalma és története* A szerződés fogalma A szerződés olyan jogi tény, amely közelebbről a jogügylet (negotium) kategóriája mint genus proximum alá tartozik, másfelől pedig a kötelmek legfontosabb keletkezési formája, tehát kötelmi jogügylet. Más szempontból a szerződés a jogügyleteken belül kétoldalú jogügylet (negotium bilaterale), a szerződés lényegét ugyanis 2 vagy több fél megállapodása, megegyezése képezi, amely a felek egybehangzó akaratnyilatkozatában testesül meg. Vagyis a szerződés: két vagy több fél egybehangzó, joghatás kiváltására irányuló akaratkijelentése. A szerződés külső tényállása: a felek akaratkijelentése abban a formában, ahogyan azt a külvilág

létező szerződésként érzékeli. Az akaratkijelentés lehet: a) alakszerű, formális nyilatkozatok: olyan nyilatkozatok, amelyek pontos formáját, körülményeit nem a felek, hanem a tv., a jogrend kógens előírása határozza meg, pl: az ünnepélyes jogügyletek (melyeknél az előírt szavak, cselekmények be nem tartása az ügylet érvénytelenségét jelentette). A fejlett jogban a nyilatkozat alakszerűségének (írásbeliség, aláírások, pecsétek, stb.) gyakorlati okai voltak, mivel az fokozott óvatosságra inti a feleket és megkönnyíti az ügyleti akarat értelmezését. b) alakszerűtlen, formátlan ügyleti nyilatkozatok: nincsenek egy meghat. alakisághoz kötve, hanem bármely felismerhető formában megjelenhetnek. Ezen belül is lehet:  kifejezett (pl. élőszó, írott szöveg)  ráutaló magatartás (concludens factum), „aki hallgat, beleegyezni látszik” (Ulpianus). A hallgatás azonban csak akkor beleegyezés, ha a félnek szólnia

kellett volna ill. szólhatott volna, mert „aki hallgat, nem szükségszerűen állít, mindazonáltal igaz, hogy nem tagad”. A szerződés a római jogban A római jogtudósok kimondták: „semmis az olyan szerződés, semmis az olyan kötelem, amely nem tartalmaz megegyezést." , "A szerződések kötelező erejüket a megegyezéstől kapják.” (Ulp) Azonban a puszta megállapodás, megegyezés még a fejlett jogban is kevés volt a kötelem létrejöttéhez. A megegyezés önmagában csak jogi jelentőséggel rendszerint nem bíró pactum volt. Szükség volt még a civilis causára, ami a megegyezést contractus rangjára emelte: 1) a civil causa kezdetben és leggyakrabban a forma volt: érc és mérleg használata, előírt szavak elmondása, meghat. írásbeli formaságok alkalmazása (librál-, verbál- és litterálszerződések). Az archaikus korban volt döntő jelentősége 2) A préklasszikus kortól egyes esetekben a megegyezést - a megállapodásnak

megfelelő dologátadás követte. Kr e II sz-ban döntő változás volt, hogy megnövekedett a fides (szótartás, becsület) szerepe. Ekkor fogalmazódott meg az az elv, amely szerint: „az igazságosság alapja szavaink és megállapodásaink állandósága és valódisága”. A hangsúly egyre inkább a felek akaratának találkozására, magára a megegyezésre tevődött át. Ezt fejezi ki a következő regula is: „ A szerződő felek akaratnyilatkozataiban inkább az akaratot, mint a nyilatkozatot kell figyelembe venni”. Római jog - V. Kötelmi jog 58 3) A klasszikus korban Gaius szerint már „nem kívántatik meg sem a szavak, sem az írás sajátossága, hanem elegendő ha azok, akik az ügyletet kötik, megegyeztek.” (Egyedül a rómaiak fogadták el azt az elvet, miszerint elfogadják a puszta megegyezés kötelemkeletkeztető erejét. A római jog 4 esetben jutott el annak elismeréséig, hogy maga a formátlan megegyezés (consensus) már kötelez. Ez az

ún konszenzuál-szerződések csoportja. 4) A ius-i kodifikációban csak az a contractus, amit a jog konkrétan és taxatíve ilyennek minősít. A formátlan megállapodást (pactum) és a joghatásokkal bíró szerződést (contractus) még ekkor sem ismerték el teljesen egyenlőnek egymással. Még mindig kisértett az archaikus jognak az az elve, hogy a megállapodás kötelező ereje nem pusztán a felek akaratának találkozásában keresendő, hanem az akaratniylatkozat formájában vagy egy ahhoz kapcsolódó külső alakszerű tényben. Római jog - V. Kötelmi jog 59 529. A pactum és a contractus viszonya* A ius-i kodifikációban csak az a contractus, amit a jog konkrétan és taxatíve ilyennek minősít. A formátlan megállapodást (pactum) és a joghatásokkal bíró szerződést (contractus) még ekkor sem ismerték el teljesen egyenlőnek egymással. A római jogot a szerződéstípusok zárt rendszere az ún. szerződési típuskényszer jellemezte A

forgalmi élet azonban nem elégedett meg a contractusok korlátozott számával, ezért szükségszerűvé vált, hogy kötelmi jogi erővel ruházzák fel a puszta megállapodásokat (pactumokat).  A gazd-i élet szükségleteit, miszerint „a pactumban a való élet jelentkezik” (és nem ütközött tv-be, plebiscitumba, senatus consultumba, delictumba, edictumba) elsőnek a praetor érezte meg és edictumában kikelentette: " Azokat a megegyezéses pactumokat, amelyeket nem csalárdul hoztak létre, s amelyek sem a törvényekbe, sem a plebiscitumokba, sem a senatus consultumikba, sem a delictumokba, sem a császárok edictumaiba nem ütköznek, és ezek egyikét sem játsszák ki, megvédem". Ez a védelem áltban csak perbeli kifogások megadásában jelentkezett, biz esetekben azonban a praetor keresetet is biztosított a pactum alapján = ez volt a pacta praetoria.  Később a császári jog is felkarolta a pactumokat (pacta legitima) olyannyira, hogy

senkinek sem volt szabad a saját pactuma ellenére eljárnia és a szerződő feleket becsapnia.  A klasszikus korban ált-sá vált az a felfogás, hogy a bonae fidei contractusok mellett kiegészítő jellegű pactumok (pacta adiecta, pl. kamatkikötés) szintén jogi elismerést érdemelnek. Ugyanakkor a római jog sohasem jutott el oda, hogy a pactumokat peresíthetővé tegye. Római jog - V. Kötelmi jog 60 530. A szerződési típuskényszer oldásának eszközei A rómaiak csak meghatározott tényállásokat ismerték el a szerződések alapjául. A peresíthető pactumok kialakulása rést ütött a szerződési típuskényszer zárt rendszerén, emellett a szerződési rendszer kereteit egyéb eszközökkel is sikeresen tágították. További eszközök: a/ a stipulatio volt alkalmas arra, hogy felhasználásával bármiféle igényt érvényesíteni lehetett, hiszen itt nem a stipulatióban nem kellett utalni a jogügylet céljára, causajára; b/ a kötbér

funkciója volt, hogy közvetve lehetővé tegye nem peresíthető igények érvényesítését is; c/ a praetor in rem actiók megalkotásával nyomon követte az életben jelentkező új igényeket, és keresetet adott ott is, ahol erre a civiljog szerint nem volt lehetőség; d/ névtelen szerződések (contractus innominati) lehetőséget biztosítottak a szinallagmatikus megállapodásokat érvényesítésére; e/ az alakszerűtlen megállapodásokat in personam hatályú interditumokkal is ki lehetett kényszeríteni (pl. interdictum Salvianum) Ius. már majdnem teljes mértékben elismerte, hogy a pactum minden hozzáadás nélkül, önmagában kötelező. Római jog - V. Kötelmi jog 61 531. A contractusok érvényessége és hatályossága általában* Érvényesség A szerződés akkor jön létre érvényesen, ha a felek akarata és nyilatkozata egyrészt külön-külön összhangban van egymással (azt mondják, amit akarnak), másrészt egymás között is

találkozik (a 2 akaratnyilatkozat megfelel egymásnak), továbbá, ha a joghatáshoz kapcsolódás nem ütközik a jogrend valamely tilalmába. Érvénytelen szerződés: ha a szerződés fogalmi elemeinek egyike (akarat, nyilatkozat, joghatáshoz kapcsolódás) valamely, a jogrend által meghat. jelentősebb hibában szenved, mert a tv. előírása folytán nem alkalmas a felek által kívánt joghatás kiváltására, és mert nem keletkeztet kötelmet. Ezen belül is az érvénytelenség lehet: a/ Feltétlen és feltételes =  a feltétlenül érvénytelen, azaz semmis szerződés (contractus nulla) megszületésekor olyan súlyos hibában szenved, amely miatt nem alkalmas a célzott joghatások kiváltására, és így jogilag nem létezőnek minősül;  a feltételesen semmis, vagyis megtámadható szerződés hibája nem olyan súlyos, ezért az ilyen jogügylet csak akkor válik semmissé, ha valamely külső tényező (pl. exceptio) folytán alkalmatlannak bizonyul a

célzott joghatások kiváltására. Az akarathibák közül semmisséget okozhat:  a tévedés (error),  a színlelés (simulatio) és  a megfélemlítés (metus). Az akarathibákkal szemben a nyilatkozati hibák és a joghatáshoz kapcsolódás hibái (mivel nem az akaratra hatnak) szinte mindig feltétlen érvénytelenséget vonnak maguk után. b/ Eredeti és utólagos = a szerződés érvénytelensége - szemben a végrendeletével - kizárólag eredeti lehet. Az egyszer érvényesen létrejött szerződés utóbb nem válhat érvénytelenné, a szerződés érvénytelenségét tehát sem a felek akaratának utólagos megváltoztatása, sem a tv-i előírások utólagos módosulása, sem a joghatáshoz kapcsolódás meghibásodása nem érinti. c/ Teljes és részleges = a római jogban a szerződés érvénytelensége főszabály szerint teljes érvénytelenséget jelent, néhány kivételes esetben azonban szó lehet részleges érvénytelenségről. d/ Abszolút és

relatív = abszolút: mindenkire vonatkozó, relatív: olyan érvénytelenség, amely csak az egyik vagy a másik félre nézve áll be, pl. a gyámolt gyámi auctoritas nélkül kötött szerződése. e/ Orvosolható és orvosolhatatlan = a szerződés érvénytelensége főszabály szerint nem orvosolható, a regula Catoniana ill. Papinianus szerint: „azok a kötelmek, amelyek a maguk erejéből nem állnak meg, sem a bíró hivatalból, sem a praetor hatalma, sem a tv. ereje nem teheti érvényessé” f/ civiljogi és praetori jogi Ugyanakkor a római jog lehetőséget biztosított az érvénytelen szerződés megerősítésére (convalescentia) , ill. egy másik, érvényes szerződéshez való átfordulásra (conversio) Római jog - V. Kötelmi jog 62 A szerződések hatályossága Hatályos az az érvényes szerződés, amely ténylegesen kiváltja a célzott joghatásokat, amelynek alapján tehát jogok ill. kötelezettségek szerezhetők és érvényesíthetők A

hatályosság arra utal, hogy az érvényesen létrejött szerződés életbe lépett-e már, életben van-e még, részt vesz-e már a forgalmi életben. A szerződés hatályossága függ: 1. feltételtől  Felfüggesztő feltétel (condictio suspensiva): az esemény beálltáig nem lép hatályba  Bontó feltétel (condictio resolutiva): a megkötéssel egyidejűleg azonnal hatályba is lép (érvényesség és hatályosság kezdete egybeesik), ha azonban a feltétel beáll (c. exsistit), a szerződés hatályát veszti; pl: „Ha január 1-jéig nem fizeted ki a vételárat, a telket úgy kell tekinteni, mintha meg sem vetted volna.” A bontó feltétel beálltával az érvényes szerződésből már nem származnak jogok és kötelezettségek, a szerződés jogi hatása megszűnik. Az ex nunc és az ex tunc hatály:  Ex nunc = mostantól: a feltétel beálltától érvényesült (pl. ha valaki végrendeletében egy rabszolganője felszabadítását feltételhez köti,

és a rabszolganőnek még a feltétel teljesülése előtt gyermeke születik, akkor a gyermek ex nunc szerint rabszolga lesz);  Ex tunc = akkortól: a jogügylet megkötésére visszamenőlegesen lépteti életbe azt, ill. szünteti meg a hatályát (pl. előző példa, de eszernt a gyermek szabadnak születik) 2. Időhatározástól (dies) Meghatározhatják azt, hogy  a szerződés mikor lépjen hatályba (dies a quo, kezdő időpont),  a szerződés hatálya mikor szűnjék meg (dies ad quem), befejező időpont). Hatálytalan szerződés: az az érvényes szerződés, amely - bár elvileg alkalmas rá - mégsem vált ki joghatásokat (akár azért, mert még nem lépett hatályba, akár azért, mert már hatályát vesztette). Pl. a Titius eladja a jövő évi termését, az adásvételi szerződés, bár érvényesen létrejött, mégsem hatályos, mert a vevő most még nem követelhet semmit, csak ha eljött a kikötött idő, akkor kívánhatja a szerződés

teljesítését. („Rögtön tartozunk, de követelni nem lehet” Ius) Római jog - V. Kötelmi jog 63 532. Akarathibák* 1. Tévedés (error) Az archaikus jogban nem bírt jelentőséggel az a körülmény, hogy a szerződő felek (vagy csak egyikük) helytelen elgondolásokból, feltevésekből kiindulva, vagy véletlenül mást mondva, mint amit akart (tévedve) köt szerződést, ez nem befolyásolta a szerződés érvényes létrejöttét. („Ahogyan a nylev szólott, úgy jöjjön létre a kötelezettség.” XII t tv) A tévedés egyfelől kizárja a megegyezést („úgy tűnik, hogy akik tévednek, nem értenek egyet”); másfelől viszont a tévedő fél valódi akaratát sem engedi érvényre juttatni („a tévedő akarata semmis”). Megkülönböztetünk: jogbeli tévedést (error iuris) és ténybeli tévedést (error facti), melyeknél az az elv érvényesül, hogy „a jogbeli tévedés árt, a ténybeli tévedés nem árt”. („A jog nemtudása kinek-kinek

árt, a tények nemtudása viszont nem árt.”) A) A jogbeli tévedés ( tévedés „ártalmassága”): A tévedés ellenére a szerződés érvényes lesz. Pl ha valaki nem ismeri vagy helytelenül ismeri a jogszabályt és így köt szerződést, ennek következményeit viselnie kell. Kivételt képeznek: a minorok, katonák, nők és rusticusok; esetükben sem az error iuris, sem az error facti nem árt, így a tévedéssel kötött szerződés mindig érvénytelen. (A tévedés a szerződő felek érdekére, és nem a szerződés létére lehet ártalmas vagy ártalmatlan.) B) A ténybeli tévedések: Ezek sem feltétlenül „ártalmatlanok”, azaz nem okoznak mindenkor semmisséget, mivel a római jog szerint az error facti elbírálásánál is figyelembe vette a tévedő fél érdeke mellett a forgalom biztonságához fűződő érdeket. A ténybeli tévedés csak akkor nem árt, ill csak akkor teszi érvénytelenné az ügyletet, ha a) lényeges (iustus), b) menthető

(tolerabilis) volt. A lényeges és menthető tévedéssel (essentialis et tolerabilis error) kötött szerződés semmis! a) Az essentialis error (lényeges tévedés) esetei:  tévedés magában a szerződésben, ha pl. az egyik fél kölcsönre, a másik ajándékozásra gondol (error in nogatio);  tévedés a szerződő fél kilétében , amennyiben az jogilag releváns (error in persona);  tévedés a szerződés tárgyában (error in corpore);  tévedés a szerződés tárgyát képező dolog lényegében, anyagában (error in nomine). Nem minősül lényeges tévedésnek (nem befolyásolja a szerződés érvényességét), ha a tévedés nem a szerződő fél személyére ill. a szerződés tárgyára, hanem csak ezek elnevezésére vonatkozik, továbbá ha a fél nem a dolog lényegében, hanem csak minőségében téved (error in qualita). b) A tolerabilis error (menthető tévedés): ha a tévedést a tévedő félnek nem lehet felróni, vagyis az nem nagyfokú

hanyagságon, figyelmetlenségen alapult. Emiatt a szerződések érvényességét nem érinti az, ha a felet helytelen várakozások vagy hamis indítóokok vezették. 2. Egyoldalú fenntartás (reservatio mentalis) Ha az egyik fél akarata és nyilatkozata szándékosan eltér egymástól (egyoldalú és titkos). Ilyenkor a felek egyike részben v. egészben más tartalmú ügyletet, szerződést akar kötni, mint amelyre vonatkozóan nyilatkozatot tesz, ezt azonban nem közli a vele szerződő másik féllel. Római jog - V. Kötelmi jog 64 A r. m a római jogban nem érinti a szerződésnek a felek nyilatkozata szerinti létrejöttét, így nem is tartozik a a szerződés érvényességét befolyásoló akarathibák közé. 3. Színlelés (simulatio) Ha az ügyletkötés során az akarat és a nyilatkozat mindkét félnél tudatosan eltér egymástól, vagyis amikor a felek összejátszanak és látszatra más szerződést kötnek, mint amilyet valójában akarnak. A

színlelt ügylet (negotium simulatum) az archaikus jog szerint nem volt érvénytelen , később azonban már civiljogilag is ipso iure semmisnek minősült. Ugyanakkor semmissége nem zárja ki, hogy a vele palástolt ügylet (negotium dissimulatum) érvényes lehessen (pl. az ajándékozást adásvételi, bérleti szerzősédnek álcázták) 4. A megtévesztés (dolus malus) Ha a szerződő fél tévedését egy másik személy (a vele szerződő fél) szándékosan és rosszhiszeműen idézi elő. 1. csoportosítása:  aktív dolus: tevőleges, aktív becsapás, megtévesztés (többnyire ez érvényesül, „Minden olyan ravaszság, csalás, mesterkedés, amelyet a másik fél kijátszása, becsapása, rászedése céljából alkalmaznak.” Ulp);  passzív dolus vagy elhallgatás (reticentia) : valaki a szerződéskötés során valamilyen fontos tényt, körülményt elhallgat, nem közöl a másik féllel. 2. csoportosítása: A ius civile sem az aktív, sem a passziv

dolust nem vette figyelembe (nem befolyásolták a szerződés érvényességét); ezen a merev szemléleten először a lex Laetoria változtatott: a minor rovására elkövetett csalás esetén büntetőkeresetet adott. A megtévesztést szankcionáló további szabályokat már a praetori jogalkotás dolgozta ki. a) A stricti iuris contracrusoknál a praetor e megtévesztést delictumnak minősítette és ennek alapján a köv. jogsegélyeket adta meg a megtévesztettnek (mint a bcs sértettjének):  Ha az még nem teljesítette a szerződést, a dolusszal létrejött szerződés teljesítésére perlő megtévesztővel szemben kifogást emelhetett (exceptio doli), ami közvetve a megtévesztéssel létrejött a szerződés praetori jogi megtámadhatóságát jelentette (ha ugyanis a fél nem kérte az exceptiót, a szerződés alapján marasztalták).  Ha viszont a megtévesztett már teljesített, számára a praetor 1 éven belül 1x-re menő, de infamáló

büntetőkeresetet adott (actio de dolo) = ez a kereset szubszidiarius actio volt, a fél tehát csak egyéb jogi eszköz hiányában vehette igénybe, egyúttal nem érintette a szerződés érvényességét, mivel azt a praetor nem a megtévesztéssel létrejött contractus, hanem a megtévesztés ténye miatt delictum alapján irányozta elő.  Továbbá az előző állapotba való visszahelyezést (in integrum restitutio) is alkalmazhatta a praetor. b) A bonae fidei contractusoknál a csalásból származó teljes kár megtérítését elsősorban az illető szerződés keresetével lehetett követelni. (Ezeknél a bíró már a kereset természeténél fogva, külön exceptio nélkül is figyelemmel volt az olyan ügylethűséggel, jóhiszeműséggel ellenkező magatartásra, mint amilyen a csalás.) 5. Kényszer és megfélemlítés (vis ac metus) Megfélemlítés: kényszer (vis) okozta alapos félelem (metus), vagyis vmilyen nagyobb rossztól való tartás, jelenlegi v.

jövőbeli veszélytől való rettegés Római jog - V. Kötelmi jog 65 Modern értelemben: komoly és jogellenes hátrány kilátásba helyezése, amely korlátozza, esetleg ki is zárja az ügyleti akarat szabadságát. (A rómaiaknál a megfélemlítés és az eszköze, a kényszer sokáig egy fogalmat alkotott.) Csoportosítása: A) közvetett kényszer (vis compulsiva) hatására létrejött szerződést a ius civile teljesen szabályosnak, érvényesnek tekintette. (Az akarat akkor is megvan, amikor az kényszer hatása alatt jutott kifejezésre, „jóllehet ha szabad lett volna, nem akartam volna, rákényszerítve mégis akartam” Paulus). A középkori jogtudósok már másként látták: „az akaratom ellenére létrehozott ügylet nem az én ügyletem”, vagyis a kényszer kizárja az ügyleti akarat szabadságát. a) A stricti iuris contractusoknál a praetor a vis ac metust szintén delictumnak nyilvánította, ennek megfelelően:  Ha a kényszerített vmely

kötelezettséget vállalt, és e kötelezettség teljesítésére perelnek, számára a praetor (a köztársaság vége felé) kifogást adott (exceptio metus) = ez a civiljog szerint érvényes szerződés praetpri jogi „megtámadása”.  A praetor a kényszerített rendelkezésére bocsátotta az in rem jellegű actio quod metus causa nevű büntetőkeresetet, amellyel 1 éven belül 4x-re, 1 éven túl pedig 1x-re menő kárpótló büntetés megfizetését tette lehetővé. Ezt minden olyan 3 személy ellen lehetett megindítani, akinek a megfélemlítésből haszna származott.  Ha a kényszerített már teljesítette kötelezettségét, a praetor megadta számára az előző állapotba való visszahelyezést, mely szintén a szerződés érvénytelenségének megállapítását jelentette. b) A kikényszerített bonae fidei contractus semmis volt, ezért az exceptio metusra a szerződés alapján megindított perben nem volt szükség. B) Mind a stricti iuris, mind a

bonae fidei contractusokra vonatkozott a lex Iulia de vi privata rendelkezése, miszerint ha a megfélemlítést közvetlen fizikai kényszer (vis absoluta) idézte elő, az így keletkezett szerződés a klasszikus korban már civiljogilag is semmis (pl. ha valakinek a kezét erőszakkal vezetik az aláírásra, fogságba vetik, stb.) Római jog - V. Kötelmi jog 66 533. A nyilatkozat és a joghatáshoz kapcsolódás hibái* A joghatáshoz kapcsolódás hibái Előfordulhat, hogy a szerződő felek akarata és nyilatkozata egyaránt hibátlan, de a szerződés még sem alkalmas a célzott joghatások kiváltására (nem keletkeztet kötelmet); e hibák egyben a szerződési szabadság határait, korlátait is jelentik. A joghatáshoz k. hibái objektív körülmények, s mint ilyenek szembeállíthatók az akarat és nyilatkozat hibáival, melyek a szerződés létrejöttének szubjektív oldalát érintik. Ahhoz, hogy a szerződés joghatást váltson ki, a szerződő felek

cselekvőképességének megléte is szükséges; e kriétium részben objektív, részben szubjektív jellegű. A felek cselekvőképességének hiánya a szerződés feltétlen érvénytelenségét eredményezi. Lehet részleges és relatív, amennyiben az egyik fél csak jogokat, a másik fél csak kötelezettségeket szerez. 1) A lehetetlen tartalmú szerződés Már a szerződés megkötésekor lehetetlen szolg-t v. feltételt tartalmazó szerződés semmis A lehetetlenség semmítő hatása szerint beszélhetünk: a) Fizikai lehetetlenségről, amely lehet  objektíve lehetetlen: olyan szolg., amelynek megvalósítására senki sem képes (pl valaki egy kentaurt ígér vagy olyan feltétel, hogy „ujjával megérinti az eget”);  szubjektív lehetetlenség: amikor valaki pusztán személyes képességei hiányában nem képes valamit megtenni (pl. „ha átúszod a Tiberist”, de az illető nem tud úszni) a középkor szerint: „az ügyletet annak nehézsége nem teszi

hibássá” (Pl. fizikai lehetetlenség: az eladni kívánt ház még a szerződéskötés előtt leégett, de erről a felek nem tudtak, lehetetlenülés: a ház a szerződéskötés után égett le.) b) Jogi lehetetlenség esetén a joghatások beállását nem a fizikai tv-ek, hanem a jogszabályok zárják ki. ha a szerződés jogilag lehetetlen szolg-ra (adásvételére) irányul, ipso iure érvénytelen. 2) A tv-be vagy a jó erkölcsökbe ütköző szerződés: A tilos szerződés, vagyis amelynek megkötését a tv. kifejezetten tiltja, a római jog szerint nem minden esetben volt semmis. A tv ellenére létrejött jogügyleteket csak a lex perfecta tette érvénytelenné, míg a lex minus quam perfecta pusztán büntetni rendelte, a lex imperfecta pedig egyszerűen csak tilalmazta. A posztklasszikus kortól már minden, a tv. által kifejezetten tiltott jogügylet érvénytelennek minősült Semmis volt az olyan szerződés is, amely ugyan nem volt nyíltan tvellenes, de a

felek magatartása mégis kijátszotta a tvhozó akaratát = ez az ún. in fraudem legis eljárás tilalma. Érvénytelenek a jó erkölcsökbe ütköző szerződések is, mivel a jog nem pusztán tartalom nélküli tételes szabályok összessége, hanem biz. erkölcsi alapokon nyugszik „Nem megengedhetők azon cselekmények, amelyek sértik vallási érzetünket, becsületünket, szeméremérzetünket és jó erkölcsökbe ütköznek” (Papinianus), pl. a házasság elmaradása esetén kikötött kötbér, meghat. időre szóló örökbefogadás, a várt örökség elajándékozása. 3) A meghatározhatatlan tartamú szerződés E „szerződés” nem volt alkalmas a joghatások kiváltására, mert nem lehetett eldönteni, hogy az adós pontosan mivel, milyennel és mennyivel tartozik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a szolg-t mindig előre, pontosan meg kellett határozni a szerződésben, mivel pl. a Római jog - V. Kötelmi jog 67 szerződés tartalmát egy 3.

személy is meghatározhatta utóbb, a teljesítéskor A szerződés tehát csak akkor volt érvényes, ha a kötelem tárgyát, a szolg-t meg lehetett határozni. 4) A pénzben nem kifejezhető tartalmú szerződés Mivel a szerződések jogi elismerése azzal jár, hogy az állam a teljesítés kikényszerítéséhez szükség esetén közhatalmi segítséget nyújt, a kötelem tárgyát képező szolg-nak olyannak kell lennie, hogy kikényszerítése közhatalmi eszközökkel vezethető biztosítható legyen. „Csak az szerepelhet kötelemben, amit pénzben megfizetni és teljesíteni lehet” (Ulp.) Ha a szerződés tartalma, a belőle származó jogok és kötelezettségek nem mérhetők pénzben, a szerződés érvénytelen, hiszen nem is beszélhetünk kötelemről, mert hiányzik a kikényszeríthetőség, A joghatáshoz kapcsolódás egyéb hibái  a szerződés tartalma ellentmondásos (pl. „Ígéred, hogy ha megjön a hajó Asiából, ma teljesítesz nekem?”);  a

szerződés 3. személyt, különösen az örököst kötelezi („Ígéred hogy adni fogsz, amikor meghalsz?”). Római jog - V. Kötelmi jog 68 534. A simulatio, a reservatio mentalis és a retinentia egybevetése SIMULATIO közös: jelentése: fogalma: RESERVETIO RETICENTIA MENTALIS mindhárom a szerződő felek akaratát érintő körülmény. Az akarathibák között szabályozza a római jog. egyoldalú titkolt fenntartás elhallgatás színlelés Ha az egyik fél akarata és nyilatkozata szándé-kosan eltér egymástól (egyoldalú és titkos). Ilyenkor a felek egyike részben v. egészben más tartalmú ügyletet, szerződést akar kötni, mint amelyre vonatkozóan nyilatkozatot tesz, ezt azonban Kétféle ügyletre kerül sor: 1. A színlelt ügylet nem közli a vele szerződő (negotium simulatum) az másik féllel archaikus jog szerint nem volt érvénytelen , később azonban már civiljogilag is ipso iure semmisnek minősült. 2. palástolt ügylet (negotium

dissimulatum) érvényes lehet (pl. az ajándékozást adásvételi, bérleti szerzősédnek álcázták, ebben az esetben az adásvétel a színlelt, az ajándékozás a palástolt ügylet) Ha az ügyletkötés során az akarat és a nyilat-kozat mindkét félnél tudatosan eltér egymástól, vagyis amikor a felek összejátszanak és látszatra más szerződést kötnek, mint amilyet valójában akarnak megtévesztés passzív formája: valaki a szerződéskötés során valamilyen fontos tényt, körülményt elhallgat, nem közöl a másik féllel. tudatosság szp.- tudatos ból tudatos érvényesség kérdése Az egyik fél mást mond, A szerződés megtámadható mint amit szeretne. Ez nem lesz befolyásolja az érvényességet. A létrejött szerződés érvényes lesz. A színlelt szerződés semmis, feltétlenül ér-vénytelen. A palástolt ügylet lehet érvényes is. tudatos Kik vesznek mindkét fél részt? egyik fél Kinek az irá- külvilág, 3. személy

nyába rosszhiszemű csak a másik fél becsapására csak a másik fél becsapására irányul irányul egyik fél Római jog - V. Kötelmi jog 69 535. A dolus malus és a vis ac metus jogkövetkezményeinek egybevetése DOLUS MALUS közös VIS AD METUS mindkettő akarathiba jelentésük: megtévesztés kényszer, megfélamlítés fogalma: Ha a szerződő fél tévedését egy másik személy (a vele szerződő fél) szándékosan és rosszhiszeműen idézi elő. Megfélemlítés: kényszer (vis) okozta alapos félelem (metus), vagyis vmilyen nagyobb rossztól való tartás, jelenlegi v. jövőbeli veszélytől való rettegés. Modern értelemben: komoly és jogellenes hátrány kilátásba helyezése, amely korlátozza, esetleg ki is zárja az ügyleti akarat szabadságát Jogkövetkezmények: Csoportosítása: Csoportosítása: A) aktív dolus: tevőleges, aktív A) közvetett kényszer (vis becsapás, megtévesztés (többnyire compulsiva) hatására létrejött ez

érvényesül, „Minden olyan szerződést a ius civile teljesen ravaszság, csalás, mesterkedés, szabályosnak, érvényesnek tekinamelyet a másik fél kijátszása, tette. (Az akarat akkor is megvan, becsapása, rászedése céljából amikor az kényszer hatása alatt alkalmaznak.” Ulp); jutott kifejezésre, „jóllehet ha B) passzív dolus vagy elhallgatás szabad lett volna, nem akartam (reticentia) : valaki a szerződésvolna, rákényszerítve mégis kötés során valamilyen fontos akartam” Paulus). tényt, körülményt elhallgat, nem A középkori jogtudósok már közöl a másik féllel. másként látták: „az akaratom ellenére létrehozott ügylet nem az én ügyletem”, vagyis a kényszer kizárja az ügyleti akarat szabadságát. Jogkövetkezményeknek 2 csoportja Jogkövetkezményei: van: 2 nagy csoportja van: a) A stricti iuris contracrusoknál a a) A stricti iuris contractusoknál a praetor e megtévesztést praetor a vis ac metust szintén delictumnak

minősítette és ennek delictumnak nyilvánította, ennek alapján a köv. jogsegélyeket adta megfelelően: meg a megtévesztettnek (mint a  Ha a kényszerített vmely bcs. sértettjének): kötelezettséget vállalt, és e  Ha az még nem teljesítette a kötelezettség teljesítésére szerződést, a dolusszal létrejött perelnek, számára a praetor (a szerződés teljesítésére perlő köztársaság vége felé) kifogást Római jog - V. Kötelmi jog 70 megtévesztővel szemben adott (exceptio metus) = ez a civiljog szerint érvényes kifogást emelhetett (exceptio szerződés praetori jogi doli), ami közvetve a „megtámadása”. megtévesztéssel létrejött a szerződés praetori jogi  A praetor a kényszerített megtámadhatóságát jelentette rendelkezésére bocsátotta az in (ha ugyanis a fél nem kérte az rem jellegű actio quod metus exceptiót, a szerződés alapján causa nevű büntetőkeresetet, marasztalták). amellyel 1 éven belül

4x-re, 1 éven túl pedig 1x-re menő  Ha viszont a megtévesztett már kárpótló büntetés megfizetését teljesített, számára a praetor 1 tette lehetővé. Ezt minden éven belül 1x-re menő, de olyan 3. személy ellen lehetett infamáló büntetőkeresetet megindítani, akinek a megféadott (actio de dolo) = ez a lemlítésből haszna származott. kereset szubszidiarius actio volt, a fél tehát csak egyéb jogi  Ha a kényszerített már eszköz hiányában vehette teljesítette kötelezettségét, a igénybe, egyúttal nem érintette praetor megadta számára az a szerződés érvényességét, előző állapotba való mivel azt a praetor nem a visszahelyezést, mely szintén a megtévesztéssel létrejött szerződés érvénytelenségének contractus, hanem a megállapítását jelentette. megtévesztés ténye miatt b) A kikényszerített bonae fidei delictum alapján irányozta elő. contractus semmis volt, ezért az exceptio metusra a szerződés 

Továbbá az előző állapotba alapján megindított perben nem való visszahelyezést (in volt szükség. integrum restitutio) is alkalmazhatta a praetor. B) Mind a stricti iuris, mind a bonae b) A bonae fidei contractusoknál a fidei contractusokra vonatkozott a csalásból származó teljes kár lex Iulia de vi privata megtérítését elsősorban az illető rendelkezése, miszerint ha a szerződés keresetével lehetett megfélemlítést közvetlen fizikai követelni. (Ezeknél a bíró már a kényszer (vis absoluta) idézte kereset természeténél fogva, külön elő, az így keletkezett szerződés a exceptio nélkül is figyelemmel klasszikus korban már civiljogilag volt az olyan ügylethűséggel, is semmis (pl. ha valakinek a kezét jóhisze-műséggel ellenkező erőszakkal vezetik az aláírásra, magatartásra, mint amilyen a fogságba vetik, stb.) csalás.) Római jog - V. Kötelmi jog 71 536. Az ősi jog szerződései (stipulatio) Általában Az archaikus korban

elsősorban az adásvétel és a kölcsönszerződés jelentkezett szükségesként, de még ezeknek sem alakultak ki adekvát jogi konstrukciói. 2 dolog dominált:  formatakarékosság = kevés ügylettel elégítették ki a vagyoni forgalomban felmerülő igényeket,  formalizmus = a szerződések lényegét nem a felek megegyezésében, hanem a rituális szerződéskötési formák betartásában látták, ugyanakkor: hiányzik az írásbeliség! A legrégebbi szerződések: a) mancipatio: eredetileg adásvétel megvalósítására szolgált, b) in iure cessio: tulajdonjog és egyéb jogok megszerzésére irányult színleges perindítás formájában, c) nexum: eredetileg nyers ércpénz-, majd később vertpénzkölcsön megalapítására szolgált. Ugyanúgy ahogy a mancipatio ez is „érccel és mérleggel létrehozott jogügylet” volt, csupán a felek által mondott szövegben (nuncipatio) tért el. A nexum alapján a hitelező a lex Poetelia Papiria előtt a nem

teljesítő adós ellen minden közbenső elj. nélkül alkalmazhatta a manus iniectiót. Ez a jogügylet a klasszikus kor elején már feledésbe ment, Gaius nem is említi a contractusok között. d) fiducia: egy dolog megszerzője hitére, becsületére kötelezte magát, hogy a mancipatio útján tulajdonba kapott dolgot biz. feltételek mellett vissza fogja adni Arra szolgált, hogy a hitelezőt vmely tartozás tekintetében tulajdonátruházással biztosítsák („zálogszerződés”), de fiducia útján valósították meg egy dolog ingyenes használatra vagy megszerzés céljából való átadását is. A stipulatio Az archaikus jog szerződései közé tartozik, ám jelentőségében magasan felülmúlja a többi ősi szerződésfajtát. Alakszerű és egybehangzó kérdés-felelet formájába foglalt lekötelezés. A hitelező szóbeli kérdésére a jelenlevő adós nyomban megígéri azt, ami felől a hitelező hozzá kérdést intézett: „Centum mihi dare spondesne? -

Spondeo" = Ígérsz nekem 100-at?” „Ígérek!”.  A stipulatio ősi (és kezdetben egyedüli) archaikus jogi formája a sponsio, amelyben szakrális jellegű spondeo igét használtak fel kötelem kielégítésére. Ezt a szerződésfajtát csak a római polgárok használták! A sponsio eredetileg azt jelentette, hogy az adós megesküdött, mintegy az isteneket hívta tanúul, hogy teljesíteni fog, így nem kellett hozzá sem tanú, sem hatóság, stb., mivel a szakrális szavak használata nagyobb garanciát jelentett az archaikus ember számára. Az esküszegőt sacernek (kiátkozottnak) minősítve tv-en kívül helyezték.  Amikor Rómában hanyatlani kezdett az istenek tekintélye, már nem látszott megbízhatónak, elegendőnek a sponsio. A préklasszikus kor embere már nem elégedett meg a puszta szóbeli ígérettel, hanem írásba foglalta azt. A kialakított okirat (cautio) pusztán bizonyítási eszközül szolgált, ezzel tehát a stipulatio még nem

vált írásbeli szerződéssé. Mivel a spondeo ige használata egyre kisebb jelentőséggel bírt, ugyanakkor akadályát képezte annak, hogy a római polgárok nem római polgárral kössenek szerződést, a spondeo igét (sponsio alkalmazását) egyre inkább háttérbe szorította a közönséges ígéretet kifejező promitte ige és annak használatával létrejött stipulatio. Római jog - V. Kötelmi jog 72  A posztklasszikus vulgárjog már egyenesen elveti a szóbeliség követelményét és a stipulatiót teljesen írásbelivé alakítja át. Leo császár 472-ben kibocsátott rendeletével az alakszerűségek be nem tartásával kötött szerződéseket is stipulatiónak ismeri el („Minden stipulatio, még ha nem is ünnepélyes és előírt, hanem bármilyen szavakkal hozták létre a szerződő felek megegyezésének megfelelően, a tv. elismerése folytán legyen érvényes)  A ius-t jog valamelyest visszatért a klasszikusok álláspontjához, amennyiben

a stipulatiót ismét verbálszerződéssé nyilvánítja, de a szigorú alakszerűségi követelményekről már lemondott, és a stipulatio szóbeli megtörténtéről kialakított okirathoz egy lényegében megdönthetetlen vélelmet fűzött. Tehát ha a s-ról okirat készült, megtörténtnek tekintették a szóbeli kérdés-felelet, kivéve ha vmelyik fél bizonyítani tudja, hogy a szerződő felek vagy közülük vmelyik az okirat kelte szerinti egész napon át más helyen tartózkodott, mint ahol az okirat kelt. A stipulatio feltételei 1) Csak élőszóban jöhetett létre, ebből következik, hogy sem süketek (surdi), sem némák (muti) nem köthettek ilyen szerződést. Eredetileg valószínűleg csak latinul, később azonban már bármilyen nyelven lehetett érvényesen stipulálni. 2) Csak a jelenlévők között és rögtöni válaszadással lehetett stipulálni, mivel előírás volt a kérdés-felelet folyamatossága. 3) Eredetileg a kérdésnek és a feleletnek

minden vonatkozásban (tartalmilag is és formailag is) egybehangzónak kellett lennie. (Kettős okból érvénytelen tehát pl az olyan s, amelyben a hitelező „Ígérsz nekem 10-t?” kérdésre az adós „Adok neked 5-t” válasszal felelt, mivel a válaszban formailag ígérni ige helyett adni igét, és 10 helyett 5 szerepelt). A stipulatio fajai Pomponius 4 válfajt különböztet meg: a) a bírói stipulatiónál (stipulatio iudicialis) a bíró kötelezi vmelyik felet arra, hogy s-val ígérjen biztosítékot, pl. arra az esetre, ha a per során kiderülne, hogy csalárd volt, b) a praetori stipulatio (stipulatio honoraria) a peren kívüli jogsegélyek közé tartozik, c) önkéntesen, a felek szabad elhatározásából létrehozott, megegyezésen alapuló stipulatio (stipulatio conventionalis), d) stipulatio communis, amely akár a praetor, akár a bíró felszólítására létrejöhet, pl. a gyám s-ja, hogy gyámoltja vagyonát épségben meg fogja őrizni. A

stipulatio keresete A hitelező a s. alapján a köv kereseteket indíthatta:  ha az adósi szolgáltatás pontosan meg volt határozva (praestatio certa), akkor a hitelezőt condictio illette meg,  ha azonban a szolgáltatás határozatlan (praestatio incerta) volt, akkor a hitelező az actio ex stipulatu nevű keresettel perelhetett. A stipulatio alkalmazási köre Rendkívül népszerű volt, mert 1) segítségével bármilyen szerződési célt meg lehetett valósítani.  Ha kétoldalú kötelem (pl. adásvétel) létrehozásáról volt szó, akkor egyszerűen 2 stipulatióba foglalták a szerződést („Ígéred nekem ezt a lovat?” - „Ígérem.”, de ugyanakkor „Ígérsz nekem ezért a lóért 100-t” - „Ígérek.” Is érvényesült)  Azért, hogy a bona fides legyen irányadó a felek viszonylatában, belevették a s-ba a clausula dolit, ezáltal lényegében b. f kötelemmé alakították át a formailag stricti iuris obligatiót. Római jog - V.

Kötelmi jog 73 2) E szerződéstípusnál nem kellett megjelölni az ügyleti causát, ezért a stipulatio absztrakt, kauzátlan kötelem, ami előnyős volt a hitelező szempontjából. („Ígérsz nekem 100-t” „Ígérek”-nél ténylegesen van ugyan causa, 3 személyek azonban nem tudják, hogy valójában mi áll a szerződés hátterében. Ugyanakkor mód van arra is, hogy a felek megemlítsék az ügyleti causát (pl. az adós vételár címén ígéri meg az adott pénzösszeg megfizetését). A st ilyenkor konkrét, kauzális kötelemként jön létre (pl. az áru hibás volt) A st-nál nem kellett megnevezni a lekötelezés alapját, a causát. Találkozhatunk vele pl.  hozományígértnél,  kezességnél,  kamat és kötbér kikötésénél,  novatiónál,  delegatiónál,  expromissiónál,  kölcsönnél,  biztosíték adásánál,  ajándékozásnál, stb. Római jog - V. Kötelmi jog 74 537. A császárkor szerződésrendszere

általában A megnövekedett gazd-i forgalom kívánalmainak megfelelően lassan háttérbe szorultak vagy eltűntek a régi szerződésminták, helyüket rugalmasabb szerződéstípusok vették át, melyeket Gaius 4 csoportba sorolt be: „a kötelem vagy dolog, vagy szavak, vagy írás, vagy megegyezés útján jön létre”. A császárkori jogra nézve beszélhetünk: A) dologátadással létrejövő, ún. reálszerződés, B) alakszerű szóbeli megállapodással létrejövő, ún. verbálszerződés, C) alakszerű írásba foglalással létrejövő, ún. litterálszerződés, D) formátlan, puszta megegyezéssel létrejövő, ún. konszenzuál-szerződés A) Reálszerződések (contractus reales): E szerződések re, vagyis dologgal, dolog átadásával jönnek létre, ezekhez tehát nem elegendő a felek közötti megegyezés. Ide tartozik: a) kölcsön (mutuum), b) haszonkölcsön (commodatum), c) letét (depositum), d) zálogszerződés (pignus), e) a névtelen

reálszerződések. (Az 1. stricti iurist, a többi bonae fidei obligatiót eredményez) B) Verbálszerződések (contractus verbales): Az előírt formaságoknak megfelelően elmondott szavak által létesített szerződések. A szerződések kötelező erejét az előírásoknak megfelelő, alakszerű mondatok, formulák élőszóban való elmondása. A szóbeliség tehát nem mai értelemben vett szóbeliséget, hanem szigorú alakszerűséget jelentett. Fő példája: a stipulatio. (Itt az írásba foglalása nem érvényességi kellék, hanem csak a könnyebb bizonyítást szolgálta.) C) Litterálszerződések (contractus litterales): A közt-i kor végén szokássá vált, hogy a kötelmet biz. könyvelési fogások, fiktív bejegyzések révén a pénztárkönyvekbe történő kölcsönös bejegyzéssel (litteris) hozzák létre. Már a principátus korában eltűntek a használatból. Nem tekinthetők egyszerűen mai értelemben vett írásbeli szerződésnek, mert az

érvényességhez nemcsak az írásba foglalás, hanem a pontosan meghat., szigorú alakszerűségek betartása is szükséges Mivel az írásbeliség eredményezi a kötelmet, az írás itt is érvényességi kellék. D) Konszenzuál-szerződés (contractus consensuales): Magával a puszta, formátlan megegyezéssel jönnek létre. Megalkotásukhoz nem kell sem előírt szavak, sem írásba foglalás, sem tanúk v. egyéb ünnepélyes formaság 4 contractus tartozik ide: a) adásvétel (empio consensu), b) bérlet (locatio conductio), c) társaság (societas), d) megbízás (mandatum). (Valamennyi bonei fidei kötelmet eredményez.) Római jog - V. Kötelmi jog 75 (Azt szokták mondani, hogy k-sz-eknél maga a megegyezés képezi a civilis causát, azonban ez nincs teljesen így, hiszen megegyezésre a többi szerződésnél is szükség van, ami t dolog átadása, stb. nem helyettesít A posztklasszikus és a ius-i kor szerződései: A gazd-i és tárds-i viszonyok ált-ban nem

kedveztek a jogfejlődésnek, maga a széthulló bir. nem igényelt jelentősebb továbbfejlesztést. Haladás csupán a szerződési típuskényszer további lazításában jelentkezett, elsősorban a pactumok és a contractus innominati terén. Római jog - V. Kötelmi jog 76 538. A mutum, a commodatum és a precarium összevetése A kölcsön (mutum) Az egyik legrégebbi szerződés, eredetileg talán csak nexum formájában ismerték. Amikor a lex Poetelia Papiria enyhített az adósrabszolgaságon és megtiltotta az adós trans Tiberim történő eladását ill. megölését, a nexum elvesztette legfőbb előnyét, a közvetlen végrehajtás lehetőségét. Ezt követően az addig 2rangú formátlan kölcsön egyre inkább háttérbe szorította a nexumot. A kölcsön: helyettesíthető dolgok tulajdonba adása azzal, hogy az adós lejáratkor ugyanabból a dologfajtából ugyanannyit köteles visszaadni. (A dolgok lényege súlyukban, számukban, mértékükben van.)

Feltételek: a/ A kölcsön tárgya csak helyettesíthető dolog lehet (res fungibilis). Míg a nexum valószínűleg csak pénzre vonatkozott, addig a mutuum bármilyen helyettesíthető dolog kölcsönadását lehetővé tette. A kölcsönbe vevő, az adós generikus szolg-sal tartozik Nem a kölcsönvett dolgokat kell visszaadni, hanem csak ugyanabból a dologfajtából ugyanannyit. b/ Az adós a kölcsönvett dolgokon tulajdont szerezhetett, hiszen a kölcsön gazd-i célja éppen az, hogy az adós a kölcsön tárgyával szabadon rendelkezhetett (pl. a pénzt elköthette, a gabonát elfogyaszthatta, elidegeníthette). A kölcsönadó kötelessége: dare, vagyis tulajdonba adása, ha tehát ő nem volt tulajdonos, akkor kölcsön elvileg nem is jön létre. c/ A kölcsönszerződésből stricti iuris, egyoldalú kötelem keletkezik. A mutuum mint reálszerződés, a kölcsön átadásával jön létre: csak ettől a pillanattól beszélhetünk adósról és hitelezőről. (Az adós

csak azzal és csak annyival tartozik, amit és amennyit kapott, a hitelező pedig már csak követelhet annyit, amennyit kölcsönbe adott.) d/ A kölcsön stricti iuris jellegéből nem beszélhetünk a szokásos értelemben a felek „felelősségéről”. A hitelező eleve nem felel, ő csak követel, de a kölcsönadós sem felelősséggel, hanem abszolút helytállással tartozik. Továbbá, késedelem esetén az adós nem köteles késedelmi kamatot v. kártérítést fizetni, hacsak ezt stipulatióban ki nem kötötték. e/ Követelését a hitelező eredetileg legis actio per condictionemmel, később condictióval érvényesíthette. Ennek neve a pénzkölcsönnél: actio certae creditae pecuniae, egyéb helyettesíthető dolgok követelésénél: condictio triticaria. f/ A kölcsönnél a hitelezőt ipso iure nem illette meg kamat, sőt a stipulatiós kikötés hiányában még késedelmi kamat sem, hiszen a puszta megállapodással kikötött kamat ugyanis naturalis

obligatiót eredményezett. A filius familias részére történő kölcsönnyújtást korlátozta a S(enatus) C(onsultum)Macedonianum. A tengeri kölcsön (fenus nauticum): A veszélyt a kölcsönadó vállalja: ha a tengeren szállított áruk hajótörés v. más hasonló esemény miatt elvesznek, a kölcsön nem követelhető vissza, voltaképpen a biztosítási szerződést pótolta. A hitelező kockázatát az ellensúlyozta, hogy a tengeri kölcsön kamatát szabadon, a tv-i kamatmax-tól függetlenül lehetett megállapítani. 2. A haszonkölcsön (commodatum) Egy dolog ingyenes használatba adása azzal, hogy lejáratkor a dolgot kell visszaadni (a dolog birtokát, tulajdonát megtartva). Követelményei: 1) Az ingyenesség. 2) A dolog csak bírlalatba, detentióba kerül. Római jog - V. Kötelmi jog 77 3) A használat mindig meghat. időre történik, tehát mindig van lejárat, ami lehet egy konkrét időpont (jan. 1), vagy időtartam (1 hét), esetleg konkrét

alkalom (ünnepi vacsora), 4) A visszaadási kötelezettség specifikus szolg. Azokat a dolgokat, amelyek használata elfogyasztással jár, nem lehet haszonkölcsönbe adni, ugyanakkor a (poszt)klasszikus korban megengedett volt az ilyen (egyszeri) használattal megsemmisülő dolgok (res consumptibiles) haszonkölcsönbe adása a „pompa emelésére vagy kiállítás céljából”. 5) A commodatarius érdekelt adós rendszerint custodia-felelős. A haszonkölcsönbe kapott dolgot csak a megállapodásnak megfelelően használhatja, a megállapodásellenes használat lopásnak minősül és maga után vonja a vis maiorért való helytállást is. Pl „Abból a célból adtam neked egy lovat haszonkölcsönbe, hogy azon egy biz. meghat helyre menj, te azonban ehelyett a lóval hadba vonultál, felelsz azért, ha a háborús események következtében a ló elpusztul.” 6) A commondatumból bonae fidei, egyenlőtlen kétoldalú kötelem keletkezik. A főszolg: a dolgot a kikötött

használat után épségben visszaadni. Ezt a haszonkölcsönbe adó actio commodati directivával kényszerítheti ki; ez alapján a praetor in factum actiót proponált, utóbb kialakult egy in ius változata is. (A commodans, mint ingyenadós csak dolusért felel.) 7) Eredetileg csak ingó dolgokat lehetett haszonkölcsönbe adni, később ingatlanokat is (ingatlan alkatrészeket), sőt még lakhatást is. A haszonkölcsön és a kölcsön összevetése: a) a mutuum tárgya csak ún. helyettesíthető dolog lehet, a commodatumban viszont bármilyen dolog lehet; b) a mutuumnál az átadás tulajdonátruházást jelent, a commodatumnál csak bírlalatot adunk át; c) a mutuumnál a visszaadási kötelezettség generikus, a commodatumnál viszont specifikus. 3. Precarium 2/ Pignus (kézizálog): Az adós nem tulajdont, hanem csak birtokot ruház a hitelezőre. Itt a hitelező jogszerűen nem idegeníthette el a zálogtárgyat, ugyanakkor az adós rei vindicatióval bárkitől

visszaszerezhette azt (feltéve, hogy teljesített és tulajdonos volt). A hitelező keresete az actio pigneraticia volt. Itt még inkább jelentkezett az a gazd-i hátrány, hogy a zálogba adás által a dolog kiesett a gazd-i élet vérkeringéséből, mert a zálogtárgyat külön kikötés híján a hitelező nem használhatta, ennek kiküszöbölésére:  a hitelező gyakran visszaadta a dolgot az adósnak (precariumba) vagy bérbe, hogy az tovább használhassa. „A pignus csak a birtokot viszi át a hitelezőre, az adós tulajdona változatlan marad. Az adós mégis használhatja a dolgát szívességi használat és bérlet alapján is.”  Külön megállapodással biztosították, hogy a hitelező használhassa a zálogtárgyat és szedhesse annak gyümölcseit = ez az ellenhasználat. A gyümölcsök értékét levonták az adós kamattartozásából, ha pedig az előbbi az utóbbit meghaladta, a főköveteléből. Amennyiben még így is marad volna fölösleg, azt

a záloghitelezőnek ki kellett adnia.  Egyes császári rendeletek megtiltották biz. létfontosságú, közérdekű dolgoknak a hitelező általi birtokba vételét (hozzájárultak a gazd-i problémák megoldásához). Római jog - V. Kötelmi jog 78 539. A depositum Fogalma Letét: ingó dolog ingyenes őrizetbe adása bármikori visszaadási kötelezettséggel. A letétbe helyezőt deponens, a letéteményest (adóst) depositarius. 1) A letéti szerződésből egyenlőtlen kétoldalú bonei fidei kötelem keletkezik. A főszolg: a dolog megőrzése és bármikori felhívásra való visszaadása. A depositarius, mint ingyenadós, csak a dolusért felel. Pl ha a dolgot ellopják tőle vagy elveszíti azt, nem felelős, ha viszont felhívásra dolusa folytán nem adja vissza a dolgot, mint késedelmes adós felel a vis maiorért is. A letéteményes nem használhatja a dolgot, ha mégis használná, furtum usust követ el, és emellett meg kell térítenie a használat

folytán keletkezett esetleges károkat is. 2) A deponens a dolgot depositi directiva ctióval, esetleg rei vindicatióval (ha tulajdonos) követelheti vissza. Furtum usus esetén rendelkezésére állnak még a lopási keresetek is Ha az őrizet során a letéteményesnek költségei merülnének fel, azokat depositi contraria actióval érvényesítheti (ugyanígy járhat el, ha a letevő megtartásából vmilyen kára származnék). 3) A letéttel kapcs-ban sem compensatiónak, sem retentiónak, sem exceptio dolinak nincs helye. A letéteményesnek tehát felhívásra mindenképpen és azonnal vissza kell adnia a dolgot, és a letevővel szembeni bármilyen igényét csak per útján érvényesítheti. A letét különös nemei A római jogban kialakultak a letéthez hasonló, de némely vonatkozásban eltérően szabályozott szerződések, tényállások: a) A vitás dolog letéte (sequestrum): két fél arról vitatkozik, hogy kié egy biz. dolog Amíg a vitát el nem döntik, a

dolgot egy 3. félnek együttesen átadják megőrzésre azzal a kikötéssel, hogy az illető majd a perben győztesnek adja ki azt. (A közönséges letét és a seqestrum különbsége: a) a letétnél rendszerint egy személy a deponens, míg a s-nél több letevő szerepel, b) míg a köz. letéteményes csak naturalis possessor, addig a sequestera védelem szempontjából civilis possessor, tehát még a letevő ellen is védelmet kap.) b) A szükségszerű (v. kényszer-) letét (depositum miserabile): valaki olyan helyzetbe jut, hogy kénytelen a dolgot megőrzésre átadni, de ugyanakkor a kényszerhelyzet hatására nem tudja körültekintően megválasztani a letéteményest. A közérdek is megkívánja, hogy a letéteményes ne éljen vissza a letevő szorongatott helyzetével, éppen ezért a praetor időbeli korlátozás nélkül duplumra menő keresetet adott büntetésként. c) A szabálytalan (rendhagyó) letét (depositum irregulare): helyettesíthető dolgokat,

elsősorban pénzt adnak tulajdonba azzal a kötelezettséggel, hogy felhívásra ugyanabból a dologfajtából ugyanannyit (generikusan) kell visszaadni. Így a letéteményes tulajdont szerez a dolgon, azzal szabadon rendelkezhetett, használhatta. Ha a letét tárgyát pénz képezte, szokásos volt kamatot is kikötni. Ez a fajta letét amennyiben eltér a kölcsöntől, hogy 1. bonae fidei obligatiót eredményez, 2. a letevő érdekében jön létre, 3. bármikor követelhető a teljesítés, 4. a pactum adiectummal kikötött kamat is követelhető, Római jog - V. Kötelmi jog 79 5. késedelem esetén ipso iure késedelmi kamat jár, 6. retentiónak és compensatiónak nincs helye, 7. a letéteményes elleni actio alapján való marasztalás infamál d) A bírói letét (depositum solutionis causa): a római jogban még nem alakult ki, az ennek megfelelő tényállást a rómaiak is ismerték és szabályozták mint a kötelem alóli liberatio egyik módját. Római

jog - V. Kötelmi jog 80 540. A zálogszerződés A technikus értelemben vett pignus (kézizálogjog) legfontosabb és leggyakoribb keletkezési forrása a zálogszerződés (contractus pigneraticius), amelynél az adós (vagy valaki más) átad egy dolgot a hitelezőnek követelése biztosítékául azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az adós lejáratkor nem teljesítene, a hitelező jogosult a dolgot eladni és a vételárból magát kielégíteni, ill. ha a követés megszűnnék, a hitelező köteles a dolgot visszaadni. Zálogszerződésnél: a) Mindig van egy alap- és főkötelem, amely a zálogszerződéstől függetlenül (adásvételből, bérletből) jött létre. A zálogszerződés ehhez képest járulékos kötelem (obligatio accessoria) , mivel a főkötelmet van hivatva biztosítani a belőle keletkező zálogjog útján. (Az szerződés tehát feltételez egy másik kötelmet, de fordítva ez nem áll.) b) A zálogszerződésből bonae fidei, egyenlőtlenül

kétoldalú kötelem keletkezik. A főkötelem: a hitelező köteles az alapkövetelés megszűntekor a dolgot az adósnak visszaadni. Erre az adós a hitelezőjét actio pigneraticia directivával szoríthatja, mint ahogyan vételárfölösleg kiadása iránti igényét is követelheti. A hitelező actio pigneraticia contrariát indíthat esetleges kiadásai, beruházásai, kára megtérítése végett, egyben retentio is megilleti. c) Míg a többi reálszerződésnél a puszta megállapodás a dolog átadása nélkül csak joghatással nem járó nudum pactumnak minősül, addig a zálogszerződésnél szinte közömbös, érdektelen, hogy sor kerül-e a dolog átadására, mert már a puszta megállapodással is létrejön mind a kötelmi jogviszony, mind pedig a zálogjog. A zálogjog és a zálogszerződés Zálogszerződés = kötelmi jogi ügylet, amely nem azonos az idegen dologbeli jogok közé tartozó zálogjoggal, hanem annak csak egyik keletkeztető forrása. Egyrészt in

rem actióval védett jogot hoz létre, másrészt szabályozza a záloghitelező és zálogadós közötti belső kötelmi viszonyt. (Maga a zálogszerződés közvetlenül csak a belőle keletkező kötelmi jogviszonyt szabályozza és közvetlenül csak az in personam actiónak képezi jogalapját, míg a zálogszerződésből keletkezett zálogjog mint dologi jogviszony önálló léttel bír, s az in rem actiónak csak ez a zálogjog a közvetlen alapja, nem pedig az azt keletkeztető zálogszerződés.) Római jog - V. Kötelmi jog 81 541. A névtelen szerződések Kialakulása Már a préklasszikus kortól kezdve kialakultak ezek a szerződésként elismert tényállások, melyeket a posztklasszikus korban „névtelen szerződések” (contractus innominati) kategóriája alá foglaltak és többé-kevésbé a reálszerződések körébe vontak. A „névtelenség” azt jelenti, hogy nem tartoznak az önálló elnevezéssel rendelkező (nevesített) szerződéstípusok

zárt körébe, a „reál-jelleg„ pedig arra utal, hogy itt is a szerződés, a kötelem létrejöttéhez a megegyezésen felül szükséges valamilyen dolog is (nem csak dologátadás, hanem egyéb szolg. is) A jogtudósok szerint - a szerződések zárt körén kívül eső tényállásoknál - olyan actiót kell alkalmazni, amelyiknél praescriptióba foglalják az egyéni, spec. tényállást Forrásaink Ius. által általánosított praescriptis verbis actión kívül ilyen esetekre több más jogeszközt is biztosítanak és megneveznek. Így találkozunk még pl: actio in factum civilis, actio incerti civilis.  A névt. szerződések kategóriája egy civiljogi és egy praetori jogeszköz összefonódásából keletkezett. Alaphelyzet: ketten megegyeznek biz kölcsönös teljesítésben, s a megegyezés folytán az egyik flk teljesít, a másik nem  ilyen esetekben a teljesítendő félnek már a préklasszikus korban civiljogi keresetet (condictio) adtak saját

teljesítménye, ill. a másik félnek beállott gazdagodás visszakövetelésére. Később ez nem volt elegendő, ekkor lépett közbe a praetor és in factum actiókkal lehetőséget biztosított arra, hogy a teljesítő fél választása szerint - ne csak saját szolg-át, ill. annak perbeli ellenértékét követelhesse vissza, hanem ehelyett a másik féltől kikényszeríthesse a teljesítést is.  A kölcsönös teljesítés sokféle lehet. A kl kori források az ide tartozó változó tényállásokat 4 csoportba sorolják: a) do ut des = „adok, hogy adj” (pl. adok neked egy kelyhet, hogy nekem ad X rabszolgát), b) do ut facias = „adok, hogy tégy” (fizetek neked azért, hogy X rabszolgát felszabadítsd), c) factio ut des = „teszek, hogy adj” (megfestem az arcképedet egy rabszolga ellenében), d) factio ut facias = „teszek, hogy tégy” (hajtsd be adósomtól a követelésemet, én is így teszek a tieddel).  Ius. az addigi sokféle jogsegélyt

egyesítve megadja a praescriptis verbis actiót mindazon esetekben, amikor 2 fél kölcsönös teljesítésre szóló megegyezése alapján az egyik fél teljesített (ezáltal létrejött az innominált reálszerződések ált. kategóriája) „Neves-névtelen” szerződések A posztklasszikus korban e kategória alá vontak olyan tényállást, amely régtől fogva rendelkezett önálló névvel, ugyanakkor viszont nem minősült contractusnak: A) Csere (permutatio): dolgok tulajdonának kölcsönös átruházása (do ut des). Az adásvételtől annyiban tér el, hogy  az adásvételnél az egyik oldalon mindig pénz szerepel,  az adásvétel szerkezete do ut facias,  mivel az adásvétel konszenzuális-szerződés, az már a megegyezéssel létrejön  a csere viszont csak az egyik fél részéről történt dologátadással jön létre. B) Szívességi használat (precarium): egy dolog ingyenes használatra való átengedése bármikori visszavonás kikötésével.

Ezt az eredetileg csak baráti gesztust a praetor jogi védelemmel látta el: először mindkét félnek (a precariumba adónak a precaristával Római jog - V. Kötelmi jog 82 szemben, az utóbbinak pedig - a precario danst kivéve - mindenkivel szemben) interdictumot adott, majd a praecario dansnak külön actiót is biztosított (actio de precario). A precarium majdnem azonos a commodatummal, mégis vannak köztük különbségek:  míg a c-nál mindig van lejárat, a p-nál a dolog bármikor visszakövetelhető,  a praecarista a birtokvédelem szempontjából civilis possessor, a commodatarius viszont csak detentor,  a commodatarius custodia-felelős, a precarista viszont kivételesen csak dolusért felel. C) Eladási bizomány (aestimatum): egy dolog eladása végett való átadása azzal a kikötéssel, hogy az átvevő vagy a dolgot adja vissza, vagy a kikötött eladási árat fizesse meg. Ennél a szerződésnél az adásvétel, a bérlet, a megbízás és a

társaság elemei keverednek. A kockázat a bizományost terheli, viszont ha az előre meghatározott, kikötött áron felül adja el a dolgot, a többlet is az övé. Az eladással kapcs összes költség és a veszélyviselés is a bizományost terheli. Ez voltaképpen szerencse-szerződés A bizományost alternatív obligatio terheli, ellene a praetor külön keresetet proponált. D) Egyezség (transactio): vitás igényeknek kölcsönös engedéssel való rendezése. A klasszikus korban csupán ecxeptiót biztosító nudum pactumnak minősült. A posztklasszikus korban az alakszerűtlen egyezséget a névtelen szerződések közé sorolták. Ha az egyik fél teljesített, a teljesíteni vonakodó másik fél ellen actio iudicatit indíthat. Az egyezséggel eldöntött kérdést a továbbiakban már nem lehetett vita tárgyává tenni. Római jog - V. Kötelmi jog 83 542. Az emptio venditio fogalma, története, lényegi elemei A laesio enormis* Adásvétel (emptio venditio):

áru megszerzése pénzért, s létrejön, mihelyt a felek az áruban és az árban megegyeztek. Története A cseréből veszi eredetét, hajdan ugyanis nem volt pénz (mindenki azt adta, ami neki volt azért, ami másnak volt és neki kellett), de mivel nehezen lehetett egyeztetni, kiválasztottak egy anyagot, amely semleges lett és az árat jelentette. 1) Az ősi adásvétel készvétel, vagyis az áru és az áru átadása (ahol a vevő és az eladó szolg-a egybeesik) nem különül el. Ez még mindig ősi csereügylet, melynek keretében azonban a kézről kézre adott, kölcsönösen kicserélt dolgok egyikét a pénz jelenti. 2) Az adásvételi szerződés megkötése és lebonyolítása akkor különül el először egymástól, amikor lehetségessé válik a vételár hitelezése (az eladó átadja az árut a szerződés megkötésekor, de csak egy későbbi időpontban kapja meg érte a vételárat). 3) Újabb lépés az adásvétel fejlődésében, amikor már

megengedetté vált, hogy ne csak a vételár, hanem az áru szolg-a is elszakadjon a szerződéskötéstől és később történjen. Így vált az adásvétel elsősorban dologi ügyletből (készvételből) kötelmi ügyletté (szerződéssé), /dologátruházó ügylet causajából önálló szerződéssé/. 4) A rómaiak a fides jelentőségének felismerése révén jutottak el oda, hogy a dologi átruházó ügylettől immár elvált adásvételi szerződés jogi kötelező erejének alapját a felek ilyen irányú megegyezésében, consensusában találták meg. Ezzel megjelenik - Kr e II sz-ban a konszenzuál-szerződések csoportjának 1 tagja 5) A posztklasszikus korban a zavaros társd-i, gazd-i viszonyok hatásaként a készvétel előtérbe került, így az értékesebb dolgoknál kötelező vált az írásbeliség, aminek következtében az adás-vétel szinte elvesztette konszenzuál-szerződési jellegét. 6) Ius. uralkodása alatt az adásvétel visszanyeri

konszenzuális jellegét: a felek kiköthetik az írásbeliséget, és ilyenkor az adásvétel csak akkor jön létre, ha a felek írásba foglalták és az adásvételről szóló okiratot aláírták. Az adásvétel lényegi elemei „Ha már tisztázott az eladásra kerülő dolog mibenléte, mennyisége, minősége és megvan a vételár is, akkor kész az adásvétel.”(Paulus) Vagyis a 2 lényes elem (essentialia negotii) ha: 1. a felek az áruban és 2. az árban megállapodtak, létrejött az adás-vételi szerződés Ehhez persze járulhatnak további kikötések, mint pl. teljesítési határidő, fizetési feltételek, ezek azonban a szerződés létrejöttét nem befolyásolják. A) Az áru (merx): többnyire res corporalis, amelynek az eladó általában a tulajdonjogát ruházza át a vevőre. Az adásvétel tárgyát a rómaiak ennél sokkal tágabban értelmezték: Római jog - V. Kötelmi jog 84 „mindazon dolog eladása jogszerűen történik, amelyeket valaki

bírhat vagy birtokolhat vagy perrel megszerezhet” Ebből következik, hogy: 1/ az adásvétel tárgyát testetlen dolgok (res incorporales) is képezhetik, pl. vagyontömeg (hagyaték), követelés, idegen dologbeli jogok (a saját dolog megvásárlása azonban semmis); 2/ más tulajdonában lévő dolgot (res aliena) is el lehet adni; a res aliena eladását bizonyos garanciális szabályok korlátozzák. Az idegen dolog tulajdonát a vevő legfeljebb elbirtoklás útján szerezheti meg, míg vele szemben az eladót jogszavatosság terheli, a lopott dolog eladása pedig dologi jogi és kötelmi jogi szempontból egyaránt semmis. 3/ eladhatók a szerződés megkötésekor még nem létező, de a jövőben létrejövő dolgok = remélt dolog vétele (emptio rei speratae) pl. gyümölcsök adásvétele már az ügylet megkötésekor létrejött, de a vételárat csak a szaporulat megszületésekor kell fizetni (amennyiben a szaporulat elmaradt, nem lehet követelni a vételárat); 4/

egy jövőben elkészítendő dolgot is eladhatnak, ez a jövőbeli dolog vétele (emptio rei futurae). A res futura abban tér el a res speratától, hogy létrejötte nem egy bizonytalan, alig befolyásolható természeti eseménytől függ, hanem emberi munka többé-kevésbé biztos eredményétől, ezért ez nem feltételes adásvétel, hanem inkább a vállalkozási szerződéshez közel álló jogügylet; 5/ Az adásvétel megkötésekor magát a reményt is el lehetett adni = ez a reményvétel (emptio spei) pl. „ami történik, amikor egy halászat v madarászat fogását veszik meg, a vétel ugyanis létrejön, még ha semmit sem fognak”. Ez sem feltételes szerződés, a vevő ugyanis az előre kialkudott vételárért azt veszi meg, ami a „hálóba akad” ( kockajáték). =aleatórikus v szerencseszerződés; 6/ ált-ban egyedileg meghat., specifikus dologról van szó, ennek ellenére már a klasszikusok is ismertek valamiféle fajta szerinti (generikus) vételt,

de azzal a megszorítással, hogy az ilyenre csak szűkebb körben (pl. pincében tárolt bor, gabona) kerülhet sor = zártfajú szolgáltatás. B) A vételár (pretium): meghat. pénzösszegnek kell lennie 1) Nincs szükség arra, hogy az összegszerűség rögtön az adásvétel megkötésekor tisztázott legyen; lehetőség van arra is, hogy esetleg azt egy 3. személy határozza majd meg = felfüggesztő feltétellel kötött szerződés, mert ha a 3. személy nem határozza meg a vételárat, az adásvétel meghiúsul. 2) A vételár nagyságának meghatározása teljesen a felek megállapodására volt bízva („szabadság”). 3) A posztklasszikus jogban a pénz elértéktelenedése miatt a K-R császárság az adózás és a katonáskodás terheit viselő szegényebb rétegeket államérdekből meg akarta védeni a gazdag nagybirtokosokkal szemben, akik olcsón felvásárolták földjeiket. Ius előírta az adásvételnél az igazságos árat (iustum rei pretium): ingatlan

adásvételénél a vételárnak el kell érnie az ingatlan értékének legalább a felét. Amennyiben az eladó nem kapta meg a felét, kérhette az adávétel felbontását és az ingatlan visszaszolgáltatását = felén túli sérelem (laesio enormis). Ha a vevő meg akarta tartani az ingatlant, a vételár teljes értékig való kiegészítésével fenntarthatta a szerződést, őt tehát facultas alternativa illette meg. Római jog - V. Kötelmi jog 85 4) Diocletianus taxatíve felsorolt áruk vételárát próbálta meg keretek közé szorítani árnaximáló rendeletével (pl bérmunkák max-a), de így sem lehetett az inflációt megfékezni. 5) A bíró hivatalból is mérsékelhette a vételárat, pl. amikor valaki jóhiszeműen egy olyan ingatlant vett meg, amelyen neki haszonélvezet van. 6) A XII. t tv-nél még a készvétel volt az ált: természetes volt, hogy a vevő nem szerez addig tulajdont, a dolog átadása ellenére sem!, amíg ki nem fizette a

vételárat, de ez a szabály már a klasszikus kor előtt kiment a gyakorlatból, Ius. azonban felújította Római jog - V. Kötelmi jog 86 543. Az emptio venditi különleges esetei Mellékegyezmények az emptio venditiónál Különleges esetei: 1. idegen dolog (pl megbízottként) - a tulajdonosnak gondoskodnia kell, hogy elbirtoklás útján a szerző tulajdonos lehessen. (nemo plus iuris elv) 2. szerencse - ahol a véletlenen múlik az eredmény (pl halász - fogás) 3. remélt dolog (pl várható temetés) 4. jövőbeli dolog (pl elkészítendő ruha) 5. fajta szerinti dolog - általában középminőségen kellett teljesíteni (pl hordó bor) Mellékegyezmények Minthogy az adásvétel bonae fidei szerződés, a felek mellékegyezményeket is kapcsolhattak hozzá, amelyek az emptio venditio mint jogügylet esetleges alkatrészei. A legfontosabbak: a) Mindkét fél javára szóló mellékegyezmény, mely  az eladó számára visszavásárlási jogot, vagy  a vevő

számára visszaeladási jogot biztosít. b) Csak az eladó javára szóló mellékegyezmények: 1. Elállás (visszalépés) kikötése arra az esetre, ha a vevő nem fizetne Ilyenkor az adott árut az eladó visszakapja, de rendszerint a már fizetett részletek megtartása mellett. Ezt a részben büntető tartalmú kikötést (lex commissoria) ált-ban felbontó feltételnek minősítették. 2. Felbontó feltétel formájában megszövegezett kikötés, amely szerint az eladó elállhat a szerződéstől, ha meghat. időn belül többet fizető vevőre talál 3. Az elővásárlási jog fenntartása esetén az eladó kiköti, hogy ha a vevő a dolgot bármikor el kívánná adni, elsősorban az eladónak köteles azt felajánlani, aki jogosult a dolgot a más által kínált vételáron megvásárolni. c) Csak a vevő javára szolgáló mellékegyezmények: 1. A próbára, megtekintésre szóló vétel, melynek alapján a vevő meghat időn belül egyoldalúan elállhatott az

adásvételtől, amennyiben neki a vétel tárgya nem tetszik. (pl hasonló eset a bor megvétele, mikor a bor minőségének határidőn belüli ellenőrzése történt). 2. A vevő kiköthette, hogy ha egy biz időn belül megbánná a vételt, attól egy előre meghat. összeg feláldozásával (bánatpénz) elállhasson Római jog - V. Kötelmi jog 87 544. Felelősség és veszélyviselés az emptio venditiónál 1. A felek kötelezettségei Az adásvételi szerződésben egyenlőtlen kétoldalú (szinallagmatikus), bonae fidei kötelem keletkezik. A) Az eladó (venditor) kötelezettsége: szolgáltatni az árut, tehát facere, praestare. Az áru szolg-a a dolog birtokának átadását, ill. a vevő birtokba lépésének lehetővé tételét jelenti. A res mancipi esetén a vevő igényelheti a mancipatio v az in iure cessio eszközlését is. Az eladónak nem kötelezettsége, hogy a dolog civiljogi tulajdonát is átruházza (a szolg-a ezért nem dare), elegendő ugyanis,

ha biztosítja a vevő birtoklásának zavartalanságát (vacuam possessionem tradere), és azt, hogy a vevő legalább elbirtoklás útján tulajdont szerezhessen. Minthogy az adásvétel tárgya ill célja bármi lehet, az eladónak nem kell feltétlenül vacuam p-t (pl. haszonélvezettel terhelt ingatlan eladásakor) ill. p ad usucapoinemet átruháznia (pl idegen dologbeli jog eladásakor); sőt követelés eladásakor semmiféle birtok-traditióra nem került sor. Az eladó felelőssége mint érdekelt adósé ált-ban culpa, ha azonban az adásvétel megkötése után az áru még nála van, vagyis az idegen dolgot őrző érdekelt adós custodia-kötelezett, így felel a casus minorokért is. B) A vevő (emptor) kötelezettsége: kifizetni a vételárat; szolg-a dare. A bonae fidei alapján a vevő az áru átvételére is köteles volt (bár itt ő most hitelező), eszerint kellett megtérítenie adott esetben az átvétel elmaradása folytán az eladót ért kárt. C) Az

adásvételből folyó jogait az eladó actio venditivel, a vevő actio emptivel érvényesítheti. E keresetek nemcsak a szerződésszerű teljesítés, hanem a bonae fidei alapján pl. a szerződésszegéssel okozott károk megtérítése is követelhető volt 2. A veszélyviselés A kockázat (periculum) viselésének kérdése a készvételnél nem merült fel. Ha azonban az adásvétel megkötése és a vásárolt árunak a vevő számára történő átadás nem esik egybe, felmerül a kérdés, ki viseli az eladónál maradt vis maior folytán történt megrongálódásnak v. elpusztulásnak veszélyét, vagyis: ilyen esetben meg kell-e fizetnie a vételárat a vevőnek (vagy követelheti-e a vevő vételárat), ha az áru a szerződés megkötése és a dolog átvétele között vis maior folytán megrongálódott v. elpusztult? a) Attól függ, hogy kié az eladott dolog a jelzett köztes időszakban. A római jogban a tradicionális tulajdonszerzés érvényesül, mely

szerint a dolog tulajdonát a vevő csak annak traditiójával szerezheti meg (tehát a köztes időszakban a dolog még mindig az eladóé),  ezzel szemben a kauzális tulajdonszerzésnél már maga az adásvételi szerződés megkötése is átveszi a tulajdont. b) Mivel maguk a rómaiak is úgy érezték, hogy az eladó - még ha formailag tulajdonos is -, valójában már idegen dologként tartja magánál az eladott árut. Ennek megfelelően az eladót a köztes időszakra nézve custodia-felelősséggel terhelték., mivel pedig a custodia-f nem terjed túl a casus minorok határán, a vis maior veszélyét a vevőnek kell viselnie, jóllehet ő még nem tulajdonosa a dolognak. Így a klasszikus jog szerint: „amint kész a vétel, a vevőre száll a veszély”. Ha az adásvétel még nem kész (emptio imperfecta), a vevő veszélyviselési szabályai sem érvényesülnek. Római jog - V. Kötelmi jog 88 Nem kész az adásvétel: 1. ha azt condicio suspensivához

kötötték (pl emptio rei speratae esetén, amikor a szerződés még nem lép hatályba); 2. a fajta szerint meghat áruk vétele esetén a lemérésig, leszámolásig, kiválasztásig; 3. ha pl alternatio van kikötve, a választásig c) A ius-i jogban a custodia majdnem teljesen átadta helyét a culpáért való felelősségnek, ezért a vevő felelőssége már nemcsak a vis maiorra, hanem a casus minorokra is kiterjedt, míg az eladó az eladott dolgot ért kárért csak vétkessége (dolus és culpa) esetén felelt  a vevő veszélyviselési szabályai = periculum est emptoris. d) A p. est e ellensúlyozásaként a vevőt illeti meg a dolognak az adásvétel megkötésétől kezdve keletkezett minden növedéke, haszna (Ius.: „azé legyen a haszon is, akié a veszély”). Római jog - V. Kötelmi jog 89 545. Szavatosság az emptio venditiónál 1. Az eladói szavatosság A szavatosság: a hibás teljesítéssel kapcs-ban a tv. által előírt feltétlen helytállás

(Más a felelősség és más a szavatosság és veszélyesség, hiszen az utóbbi 2-nél az adós vétkességének kérdése fel sem merül.) Az adásvételi szerződésnél az eladót a felelősségen túl szavatosság is terheli, amely 2 irányú: A) az eladó szavatol azért, hogy az áru körül jogilag minden rendben legyen (jogszavatosság), B) az eladó szavatol azért is, hogy az áru materiálisan, ténylegesen is rendelkezzék azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a tv. ill a szerződés előír (kellékszavatosság) A) Az eladó jogszavatossága (evictiós szavatosság): Az eladó: a) azért áll helyt, hogy a vevő a dolog tulajdonjogát legalább elbirtoklás útján megszerezhesse (kivéve, ha a szerződésnek eleve nem is volt célja a vevő tulajdonszerzése pl. idegen dologbeli jog v követelés eladása esetén); b) szavatol azért is, hogy az adott dolog élvezetének ne legyen jogi akadálya (pl. mást megillető haszonélvezet v. zálogjog, ide nem értve azt, ha

a dolog kifejezetten ilyen joggal terhelten került eladásra). Több évszázados fejlődés után csak az elperlésért (evictio) való szavatosságig jutottak el; vagyis az eladóval szemben ált-ban csak akkor lehet jogszav-i igényt érvényesíteni, ha a vevőtől a dolgot 3. személy (valódi tulajdonos) elperelte  Az archaikus jogban a mancipatiós vétel vevőjének, ha tőle 3. személy a megvásárolt dolgot el akarta perelni, joga és kötelessége volt az eladót mint jogelődjét segítségül hívni (nominatio auctoris) a perben. Ha az eladó nem támogatta vagy segítése eredménytelen maradt, és így a dolgot tőle egy 3. személy szerezte meg, az eladó egy actio auctoritatis nevű kereset alapján - a tv. erejűénél fogva - a vételár 2x-ével felelt Más vételeknél az eladónak az elperlésért való szavatosságot stipulatióval kötötték ki (stipulatio duplae).  A klasszikus jogban (Kr. u I sz) az eladónak az elperlésért való szavatossága ipso

iure (stipulatio nélkül is) érvényesült. A vevő evictio esetén az adásvételi szerződés alapján indíthatott keresetet az eladó ellen teljes kárának megtérítésére (actio empti). Így kialakult kl. evictiós szavatosság alapján az eladó akkor tartozik helytállni, ha a vevő az eladott dolgot (vagy annak zavartalan birtoklását) azért veszti el, mert az eladó ill. 3 személy a dolgon fennálló tulajdonjogot vagy egyéb jogosultságokat tőle (az eladás előtti időből származó) korábbi jogcím (tulajdonjog, zálogjog, szolgalom) alapján perrel visszaszerezte. Ha azonban az eladó idegen v szolgalommal terhelt dolgot adott el a jóhiszemű vevőnek, be sem kellett várni az elperlést: - az eladó dolusára tekintettel - a vevő már azonnal felléphetett az eladó ellen és kártérítést követelhetett.  A posztklasszikus jog az elperlés következményét a vételár 2x-ében állapította meg. A mancipatio és az actio auc. eltűnésével csak a

vevő érdeksérelmét megértő actio empti, valamint a stipulatio duplae maradt fenn. Azt pedig, hogy az eladó kötelessége lenne a zavartalan birtok és a tulajdon átruházása is, Ius. kifejezetten elvetette B) Az eladó kellékszavatossága (rejtett hibákért való szav.):Az eladó csak az áru rejtett hibáiért állt helyt, a nyilvánvaló hibákat ugyanis a vevőnek a szerződéskötési elj. során magának kell észlelnie („óvakodjék a vevő”). Római jog - V. Kötelmi jog 90  Az archaikus jog az áru hibáiért való felelősséget egyetlen esetben ismerte: ha az eladó az eladott telket a mancipatióhoz fűzött nyilatkozatában nagyobbnak tüntette fel, mint az a valóságban volt, ekkor a vevő a tv. alapján a különbözet 2x-ére menő actio de modo agrival fordulhatott ellene. Egyéb esetekben az eladó stipulatióval garantálhatta az áru hibamentességét. Ezt a stipulatiót (stipulatio sipmlae) gyakran összekötötték a stipulatio duplaeval.

Az eladó felelt az árunak a stipulatióban megígért tulajdonságaiért és a megjelölt hibák nemlétéért.  A praetori edictum alapján biz. esetekben az actio emptivel lehetett az áru hibáiért való szav-t érvényesíteni. Ezzel felelt az eladó pl:  ha csalárd módon elhallgatta az előtte ismert hibákat, vagy  ha kifejezetten ígérte, hogy a dolog biz. tulajdonságokkal rendelkezik v biz hibáktól mentes. Ezzel az edictum az eladó formátlan ígéretéért és emellett dolusért tette felelőssé.  Az aedilisi edictumokban sz aedilis curulesek a vásári forgalom biztonsága érdekében (rabszolga, igásállat) megszigorították az eladók szavatosságát, felelőssé téve őket az áruknak biz általuk nem ismert, rejtett hibáiért: „nyíltan és szabályosan mondják meg melyiknek mi a betegsége, hibája”. Itt taxatíve felsorolták azokat a hibákat, amelyekért az eladók objektív alapon (szubj. tudomásuktól függetlenül) voltak kötelesek

helytállni, az egyéb hibák von-ban továbbra is a praetori edictum rendelkezései voltak irányadóak. Rejtett hiba esetén a köv. keresettekkel élhettek: a) Actio redhibitoriával 6 hónapon belül felbonthatta a szerződést (elállhatott), vagyis az áru visszaadása ellenében visszakövetelhette a vételárat. b) Ha a vevő kisebb hiba miatt akarta tartani az árut, 1 éven belül az actio quanti minoris keresettel vételár-felszállításra perelhetett (amennyivel a dolog kevesebbet ér neki a rejtett hiba miatt).  A ius-i jog az eladónak az áru rejtett hibáiért való felelősségét (a rabszolgákon és az igásállaton kívül) kiterjesztette minden dologra is. A vevő ezt a jogát actio emptivel érvényesíthette, amely nem volt rövid határidőkhöz kötve. Római jog - V. Kötelmi jog 91 546. A locatio conductio általában A locatio conductio operarum és a locatio conductio operis egybevetése* A rómaiaknál a bérlet sokkal tágabb volt, mint ma,

több tényállást ölelt fel; ugyanakkor e tényállások annyira eltértek egymástól (heterogének voltak), hogy a mai embernek meglehetősen nehéz őket egy fogalom alá vonni. A rómaiak a locatio conductio fogalmába sorolták:  a modern dologbérletet,  a munkaszerződést,  a vállalkozási szerződést. Ezt az egységes locatio conductiot csak a középkori jog választotta szét a 3 eltérő fajta bérletre: 1. locatio conductio rei 2. locatio c operarum 3. locatio c operis A bérlet tényállásait összekapcsolja, hogy mindhárom esetben 1) az egyik fél szolg-a majdnem mindig pénz (bér v. bérleti díj), 2) szinallagmatikus kötelem jön létre, 3) a szerződéskötés puszta megegyezéssel történik, 4) az egyik fél ált-ban ad, a másik fél pedig átvesz valamit. Ezzel szemben a 3 alakzat különbözik egymástól aszerint, hogy a bérbeadó mit ad át a bérlőnek, a bérbeadó ugyanis: a) egy dolgot ad át használatra (esetleg gyümölcsöztetésre

is) = dologbérlet, vagy b) önmagát és szolg-ait adja át , bocsátja rendelkezésre = munkaszerződés v. munkabérlet, vagy c) lehetőséget nyújt arra (rendszerint egy dolog átadása révén), hogy az ő részére valaki munkával elérhető eredményt hozzon létre (pl. előállítson valamit) = vállalkozási szerződés v. műbérlet A római bérlet általában A bérlet eredetéről nem sokat tudunk. Kétségtelen, hogy e szerződéstípus csak a pénz megjelenését követően fejlődhetett ki, de kialakulását fékezte, hogy az ősi római társd-ban az igények kielégítése majdnem kizárólag saját dolgokkal történt. Ha jelentkezett is ebben az időben igény bérleti viszonyok létrehozására, feltehetően csak a meglévő formák, pl. stipulatio alkalmazásával lehetett kielégíteni. A preklasszikus kor elején azonban a dologbérlők, a bérmunkások, a vállalkozók száma rohamosan növekedett, ami szükségessé tette egy rugalmas jogi konstrukció

megteremtését.  Így alakult ki Kr e II sz-ban (a praetor jogfejlesztő tev-ének hatására) a locatio conductio. A római bérlet fogalomrendszere A bérlet latin elnevezése a locare (elhelyezni, kiállítani) és a conducere (magával vezetni, elvezetni) igékből ered. /1) Kiállítani a rabszolgákat, igásállatokat, vagyis a bérbeadó=locator; a munkabéres saját munkaerejét ajánlotta fel=locator; a vállalkozási szerződésnél a megrendelő=locator, aki a megrendeléssel egyidejűleg átad valamit a másik félnek, hogy az feldolgozza azt, valamit előállítson belőle. 2) Aki pénzfizetés ellenében a dolgot (napszámost, anyagot) használatra, megmunkálásra magával vitte, elvezette, az a bérlő=conductor./ Római jog - V. Kötelmi jog 92  Locator (bérbeadó): a dologbérletnél a tulajdonos, munkabérletnél a bérmunkás, vállalkozási szerződésnél a megrendelő.  Conductor (bérlő): dologbérletnél a dolog használója, munkabérletnél

a munkaadó, vállalkozási szerződésnél a mű előállítója, a vállalkozó. dologbérletnél munkabérletnél vállalkozásnál Locator - bérbeadó tulajdonos bérmunkás megrendelő conductor - bérlő használó munkaadó vállalkozó A bérlet tényleges eleme: a pénzfizetés. Mind az adásvételnél, mind a locatio c-nál míg az egyik fél szolg-a jól meghatározható (=pénzfizetés), addig a másik fél ellenszolg-a szinte körülírhatatlanul sokféle lehet (ezért az adásv. és a bérlet alig határolható el egymástól) Ha a dologbérletnél nemcsak használatról, hanem gyümölcsöztetésről is szó van, akkor haszonbérletről beszélünk. A római jog különbséget tett közönséges bérlő (conductor), a haszonbérlő (colonus) és a lakásbérlő (inquikinus) között Méltánytalan szabályok a l.c-nál A bérlet szerint a 2 fél elvileg egyenlő súlyú, mégis számos szabály a bérlőre és a bérmunkásra nézve igen hátrányosnak tekinthető.

Pl  A bérlő csak detentor, nem illeti meg a birtokvédelem a bérbeadó bérlőt bármikor kidobhatta a bérletből, és ilyenkor a bérlőnek csak az actioconducti áll rendelkezésére, amellyel csupán kártérítést és nem in integrum restitutiót követelhetett.  A bérlő csak a tulajdonos egyetértésével (quasi traditióval) szerez tulajdont a gyümölcsön ha a tulajdonos megtiltja a gyümölcsszedést és a bérlő ennek ellenére leszedi a gyümölcsöt, tolvajnak minősül, ilyenkor ismét csak kártérítést perelhet, a gyümölcsöket nem követelheti. Ma a munkajog védi a munkavállalók érdekeit, a római jogban még a „jóléti állam”-i császárkor idején is alig találunk a bérmunkás érdekeit védő szabályokat. Pl a dologbérletből megszűnésével ‘kikergetik’ a bérlőt. Összehasonlítás: fogalma: locator szolgáltatása conductor szolgáltatása veszélyviselés felelősség érvényesítés locatio conductio operarum

locatio conductio operis szabad ember munkájának meghatározott mű előállítása pénzért igénybevétele munkában eltöltött idő szerinti pénzért mindkettő munkavégzésre irányuló, bona fidei, egyenlően kétoldalú jogviszony munkavállaló - gondos munkavégzés megrendelő -pénzösszeg kifizetése (eredménytől független) munkaadó - időbér fizetése vállalkozó egy produktum (eredmény) létrehozása akinek az érdekkörében történt a veszély mindkét fél culpa levis a vállalkozó ill. munkás a rábízott dolgokért custodia (örző) actio conducti ill. actio locati - a saját nevükön követelhetik a munkát ill a bért Római jog - V. Kötelmi jog 93 547. A locatio conductio rei Dologbérlet: egy dolog használata pénzfizetés ellenében. (A dolog alatt nem csak testi dolgok értendők, mivel a római jog megengedte jogosultságok bérbeadását is.) 1) A felek kötelezetettségei és jogai A dologbérlet egyenlően kétoldalú

(szinallagmatikus), bonae fidei kötelmet keletkeztet. 1) A locator köteles:  a dolgot a kikötött használatra alkalmas állapotban átadni, és a bérlet tartalma alatt ilyen állapotban tartani; felelőssége culpa levis;  biz. jog- és kellékszavatosság is terheli;  ő viseli a dolgot vis maior folytán ért kárt is annyiban, hogy ameddig a bérlő a vis maior folytán (pl. ha a bérbe adott lakás a bérleti idő lejárta előtt földrengés folytán elpusztul) nem használhatja a dolgot, a bérbeadót nem illeti meg a bér, ill. a kapott bért erre az időre köteles visszaadni. A nem vis maiorból eredő károkat ált-ban a conductornak kell viselnie. A locator jogai:  conductorának a bérleménybe bevitt dolgain (invecta, illata), továbbá az ott termett és a bérlő által megszerzett gyümölcsökön tv-es zálogjog illeti meg a bérösszeg biztosítására,  a bérletet bármikor felmondhatja. A bérlővel szembeni igényeit (a bér megfizetését,

károk megtérítését) actio locatióval érvényesítheti. 2) A conductor kötelezettségei:  a bért megfizetni - ezt utólag kell teljesítenie, de a felek megállapodhatnak abban is, hogy a bérlő időszakonként előre fizeti meg a bért (prenumerando);  a dolgot rendeltetésszerűen használni,  és a bérlet tartalmának lejártával köteles azt épségben visszaadni, e körben őt custodiafelelősség terheli. A conductor jogai:  követelheti a locatortól a bérbe adott dolog zavartalan élvezetének biztosítását, így különösen a birtokháborítással szembeni védelmet (hiszen ő csak naturalis possessor, így birtokvédelemre nem johosult);  biz. beruházásainak kárainak megtérítését;  haszonbérletnél a gyümölcsökön quasi traditióval tulajdont szerezhet;  rendkívüli károk, természeti csapások esetén a mg-i ingatlan conductora (colonus) bérleszállítást kérhet, amit azonban jó esztendőben köteles kipótolni!; 

ellenkező kifogás híján megilleti a további bérbeadás joga (albérlet, sublocatio), amely a nemo plus iuris elve szerint a (fő)bérlethez igazodik. Jogait actio conductióval érvényesítheti. 2) A dologbérlet megszűnése A dologbérlet határozott vagy határozatlan időre volt köthető. a) A határozott időre kötött bérlet: megszűnt az előírt határnap bekövetkeztével, ugyanakkor már a rómaiak is ismerték a hat. tartalmú bérlet hallgatólagos Római jog - V. Kötelmi jog 94 meghosszabbítását: ha a conductor nem ment el a kikötött idő lejártával, s a locator őt megtűrte a bérletben (a hallgatás beleegyezés). b) A határozatlan idejű bérlet: megszűnését a római jog nem szabályozta kielégítően, ugyanis ők nem ismerték a felmondás (a kötelező felmondási idő - 15 nap) intézményét. Így a locator bármikor kidobhatta conductorát, s a conductor is bármikor elhagyhatta a bérleményt (ennek kivédésére ált-ban kötbért

fizettek). c) A bérbeadó erősebb, dologi jogi helyzete alapján akár önkényesen és egyoldalúan is megszüntetheti a bérletet, és így a hat. időre kötött bérletnél is eladhatta a bérleményt Ilyenkor a vevő birtokba lépése automatikusan megszüntette a bérletet (de új bérleti szerződést is köthettek). Ha a locator a bérbe adott ingatlant a bérlet fennmaradását kikötve adta el, a vevő azonban ezt nem tartotta tiszteletben, a locator kártérítésért perelheti a vevőt, ill. a conductor a locatort - a vevő által kidobott conductor azonban nem tarthat igényt arra, hogy visszakerüljön a bérleménybe. A conductort ezekben az esetekben csak in personam actio illeti meg, tehát csak kártérítést követelhet a bérbeadótól, (egyébként pedig kénytelen meghátrálni az in rem védelemmel ellátott jogok elől). d) A bérletet a bérbeadó biz. kivételes esetekben tv-i felhatalmazás alapján egyoldalúan, de e bérleti szerződést nem megsértve

is megszüntetheti. Ez különösen akkor vált jelentőssé, mikor a bérbeadó önkényes fellépését a jogszab-ok korlátozni kezdték. Pl Kr u II. sz-ból: „Ha a bért a bérház tulajdonosának megfizetted, akaratod ellenére nem kergethet el, kivéve, ha bizonyítja, hogy saját használatára lenne szüksége a házra, vagy ha renováltatni akarja a házat, vagy ha te a bérbe adott dolgot nem megfelelően használtad.” Iyenkor a tulajdonos azonnali hatállyal és teljesen jogszerűen kidobhatja a bérlőt és perelhet is, aki viszont nem követelhetett kártérítést. e) A bérletet a bérlő is megszüntetheti azonnali hatállyal és teljesen jogszerűen, ha a dolog használata lehetetlenné vagy veszélyessé válik. Ilyenkor a bérbeadó nem követelheti az elmaradt bérleti díjat. 3) A dologbérlet különleges fajtái 1. részes bérlet; 2. locatio perpetua, amely eredetileg csak in personam, később in rem védelemmel ellátott örökös, személyhez nem

kötődő bérlet volt a posztklasszikus időkben; 3. superficies; 4. jogok (res incorporales) bérbeadása pl albérlet; 5. a posztklasszikus korban a próbára bérlet, amikor a fél az első éven belül minden tovább nélkül visszaléphetett, és elállását nem kellett indokolnia, kötelezettsége belőle nem keletkezett. Római jog - V. Kötelmi jog 95 548. A locatio conductio operarum Munkaszerződés: szabad ember munkájának igénybevétele a munkában töltött idő szerint fizetett pénzért (napszámosmunka). Valaki kötelezi magát, hogy egy másik személy szolgálatába áll, neki dolgozik, és ennek fejében őt órára, napra, hétre, stb. fizeti 1. A munkabérlet tárgya Elsősorban fizikai munka (operae), de biz. szellemi tevékenységek (orvosi, tanítói, mérnöki, stb.) végzésére is lehetett szerződni Ugyanakkor a szorosan vett és kiemelten artes liberalesnek minősülő magasabb szellemi munka (jogtudosóké, filozófusoké, stb.) még Ius

korában sem lehetett l.c tárgya Az ilyen munkát sokáig csak ingyenesen, megbízás keretébe lehetett végezni, ám később a mandatumml kapcs. díjigényt elismerték, de a megbízott díját mégsem tekintették a munkabérhez hasonlónak, hanem tiszteletdíjnak nevezték. (Az ügyvédet az igszolg., az orvost a humanitás, a tanárt a tud képviselőjének tekintették) 2. A felek kötelezettségei és jogai  A bérmunkás a munkaadó utasításainak megfelelően és tisztességesen dolgozni, felelőssége culpa levis. Ehhez képest érdektelen, hogy munkája eredményes-e, ebben az esetben csak gondossági kötelem forog fenn. A bérmunkás actio locatióval követelheti a kikötött időért.  A munkaadó a munkással szembeni (pl kártérítési) igényét a munkabér visszatartásán túlmenően actio conductióval érvényesíthette. 3. A veszélyviselés Megoszlik a 2 fél között. Ált-ban az a szabály, hogy akinek az érdekkörében az akadály bekövetkezett,

az viseli az ebből eredő veszélyt, kárt, mivel „aki munkáját adta bérbe, annak az egész időre von. bért meg kel kapnia, ha nem rajta múlott, hogy a szolgálatait nem bocsáthatta rendelkezésre” (pl. rossz időjárás miatt nem lehetett dolgozni); ha viszont megbetegedett és ezért nem tudott dolgozni, erre az időre nem illette meg a bér! A. veszélyviselés (felelősség) szabályozása az érdekszféra-elven alapul. 4. A munkaszerződés megszűnése A megszűnésének a módja és szabályai hasonlóak a dologbérletéhez. A felmondás intézményének hiányát itt is a kötbér kikötésével pótolták. Római jog - V. Kötelmi jog 96 549. A locatio conductio operis Vállalkozási szerződés: valaki egy meghat. művet állít elő (munkával elérhető eredményt produkál) pénzért, vállalkozói díjért. 1. Ált szabályai a) A szerződés tárgya: itt nem egy biz. munka elvégzése, hanem a szerződésben meghat eredmény, mű (opus) létrehozása. A

conductor arra vállalkozik, hogy - rendszerint a locator által rendelkezésre bocsátott anyagból, dologból - munkája révén valamit előállít. b) A felek kötelezettségei és jogai A vállalk. szerződés is egyenlőtlen kétoldalú kötelemet keletkeztet, ez azonban (a munkaszerződés gondossági kötelmével szemben) eredménykötelem. Ha tehát a vállalkozó (conductor!)az ígért művet vmilyen okból nem készítette el, ált-ban még költségeinek megtérítésére sem tarthat igényt. A szerződés teljesítése során köteles gondosan eljárni, ezzel kapcs-ban culpa levisért felel; ha pedig át is vesz valamit a megrendelőtől, akkor az idegen anyagért custodia-felelősséggel tartozik. Emellett felelőssé tették a vállalkozót azért is, hogy megfelelő hozzáértéssel, szakszerűen lássa el a vállalt feladatot („a mesterségbeli járatlanság gondatlanságszámba megy”). c) A veszélyviselés Nincs egyöntetűen szabályozva a forrásokban. 1/ Az

alapvető kérdés itt is, hogy köteles-e a megrendelő kifizetni a vállalkozó díját akkor is, ha a mű vis maior következtében megrongálódott vagy elpusztult?  A régebbi jog szerint ilyenkor a veszélyt a mű átadásáig teljes egészében a vállalkozó viselte.  Az újabb jog azonban már nem volt ilyen egyoldalúan szabályozza a veszélyviselést. Pl Labeo: „Ha a csatorna, amelynek elkészítésére vállalkoztál és amelyet elkészítettél, mielőtt átvetted volna, földcsuszamlás következtében tönkrement, te viseled a veszélyt.”, Paulus: „Ha pedig mindez a talaj hibájából történt, a locator viseli a veszélyt, ha mindez a mű hibájából történt, a tied a kár.” - érdekszféra-elv alapján 2/ Mindig felmerül az a kérdés is, hogy a veszélyviselés mikor száll át a megrendelőre? a) Az „átalánydíjas” vállalkozás (opus aversione locatum) esetében a vállalkozó egy összegért vállalta a mű produkálását  a

veszélyviselés a teljesítéskor, a mű kipróbálását követően annak átvételével szállt át a megrendelőre. b) A „mérték szerinti” vállalkozás (opus in pedes mensurasve locatum) esetén a megrendelő mérték szerint, részletekben veszi át művet  mindig csak az elkészült és átadott részlet von-ban száll át a veszély a megrendelőre. Különösen szabályozta a veszélyviselést a lex Rhodia de iactu mercium (áruk kibocsátásáról szóló rhodosi tv.) = ált-ban az egész antik Mediterraneumban elfogadott „ker-i jogi” szabályokat jelentette. Eszerint, ha tengeri vihar esetén a hajó megkönnyítése céljából árukat dobtak ki, az ebből adódó kárt meg kell osztani mindazok között, akiknek a hajó megmentéséhez érdekük fűződött. E spec kármegosztási szabály átvétele a locatio c konstrukciójának alkalmazásával történt. Az árutulajdonosok rendszerint locatio conductio operis formájában szerződtek a hajóssal. A

károsult feladók actio locatioval fordultak a hajós ellen a megmenekült áruk és a hajó értékének megfelelő arányú kártérítésért. A hajós pedig actio conductióval perelhette a megmenekült áruk tulajdonosait a megfelelő arányú kártérítésért, a veszteségben való arányos osztozásért. A hajós jogosult (köteles) a Római jog - V. Kötelmi jog 97 megmenekült árukat a kárigények rendezéséig visszatartani (retentio). Így az érdekeltek között valójában egy communio incidens (quasi contractus) jön létre, amelyre a római jog a locatio c. szabályait alkalmazta 2. Rendhagyó vállalkozási szerződés (locatio conductio irregularis) Ömlesztve szállítható áruk pl. gabona tengeri szállítása esetén a hajós a rendeltetési kikötőben ált-ban nem ugyanazt a gabonát szolgáltatta ki, hanem a hajórakomány megfelelő részét, vagy akár máshonnan beszerzett, azonos mennyiségű és minőségű gabonát (generikus szolg.) A hajós az

ömlesztve átvett gabonán tulajdont szerzett, és ennek megfelelően teljes egészében ő viselte a veszélyt. Római jog - V. Kötelmi jog 98 Locatio conductio rei, locatio conductio operarum, locatio conductio operis összehasonlítása locatio conductio rei (dologbérlet) fogalma dolog használata pénzfizetés ellenében kötelem jellege: tárgya: bona fidei, egyenlően kétoldalú nem csak testi dolog, hanem jogosultságok bérbeadása is locator conductor bérbeadó bérlő szolgáltatás: praestare - dare használatba bérfizetés adás (utólag) felelősség: culpa levis custodia épségben használható maradjon legyen érvényesítése: actio locati pl. rongállás a. conducti pl. önkényes felmondás locatio conductio operarum (munkabérlet) szabad ember munkájának igénybevétele a munkában töltött idő szerint fizetett pénzért bona fidei, egyenlően kétoldalú - fizikai munka - szellemi tevékenység locatio conductio operis (vállalkozási

szerződés) vki egy meghatározott művet állít elő pénzért bona fidei, egyenlően kétoldalú - bizonyos mka elvégzése - szerződésben meghat. mű létrehozása locator conductor locator conductor mkavállaló mkaadó vállalkozó megbízó facere - dare - facere - egy dare szolgáltatás időbér produktum összeg fizetése létrehozása fizetése culpa levis culpa levis culpa levis culpa levis (érdekelt) (érdekelt) (érdekelt) (érdekelt) custodia custodia rábízott rábízott dologért dologért a. locati a. conducti a l a. c pl. bért pl. megfelelő munkát Római jog - V. Kötelmi jog 99 550. A mandatum és alkalmazási köre 1. A megbízás története  A rómaiaknál elsősorban szívességből, barátságból végzett cselekmény volt, tehát egyszerű jogi ténynek minősült.  Más esetekben erkölcsi kötelesség alapján kényszerültek arra, hogy felkérésük esetén a más dolgát intézzék (pl. ilyen kötelezettség terhelte tv-nél fogva a

liberatust patronusával szemben). Egyik esetben sem lehetett szó ellenérték követeléséről! (1 esetben a barátság zárja ki, a 2. esetben pedig a társd-i nyomás v a tv által előírt ingyenes kötelezettségvállalás.) Ugyanakkor illet honorálni a felkért személyt a fáradozásokért  Egyre jelentősebbé vált a szellemi munka: ha valaki más részére (pl. ügyvédként) magasrendű szellemi munkát végzett, ez sokáig csak ingyenesen, mandatum alapján volt elképzelhető. A preklasszikus kor végére a megbízás erkölcsi alapú szabályai már jogi jelleget öltöttek: a preatori edictum alakszerűtlenül vállalt megbízást is szerződésnek ismerte el, s ezáltal jogintézménnyé tette a mandatumot. („Amint szabadságunkban áll a megbízást nem elfogadni, úgy, ha elvállaltuk, kötelesek vagyunk teljesíteni azt.”) 2. A megbízás fogalma és főbb elvei Megbízás: más ügyének felkérésre történő, ingyenes ellátása. Megbízó=mandator,

megbízott=mandatarius. 1) A megbízás tárgya: bármilyen megengedett cél megvalósítása lehet, akár egyetlen feladat ellátása, akár hosszabb lejáratú, tágabb körű megbízás is. Mind szellemi, mind fizikai munkát is el lehet végeztetni. 2) A megbízás lényeges eleme: az ingyenesség. (A rómaiak csak meglehetősen későn jutottak el ahhoz a felismeréshez, hogy a szellemi munkáért is pénzt fogadjanak el.) Ha vmilyen feladat ellátásáért ellenértéket kötöttek ki, akkor az ilyen szerződést pénzfizetés esetén bérletnek, egyéb ellenszolg. esetén pedig contractus innominatusnak tekintették Az ingyenesség elvének szigorú betartását a császárkortól kezdve feladták, hiszen már a principátus idején elismerték a megbízottnak azt a jogát, hogy a megbízás teljesítéséért ellenértéket köthessen ki, és azt perelhesse is. 3) A megbízott rendszerint a megbízó kizárólagos érdekében jár el, kivételesen azonban eljárhat a megbízás

folytán egy 3. személy javára, sőt esetleg részben a saját javára is, de kizárólag a maga egyéni hasznára soha. (Ha a megbízás csak megbízott érdekét szolgálja, az nem megbízás, csak „jótanács”, amelyből nem keletkezik kötelezettség.) A megbízás mindig csak a megbízó és a megbízott között hoz létre kötelmi jogviszonyt, még akkor is, ha a megbízás nem kizárólag a megbízó érdekében történik. 4) A megbízás mindkét oldalon szorosan személyhez kötött: a kötelem egyrészt bármelyik fél halálával megszűnik, másrészt bármelyik fél egyoldalúan is megszüntetheti azt. Ekkor a mandator helyzete előnyösebb, mert korlátozás nélkül visszavonhatja a megbízást, míg a mandatarius csak a megbízó számára alkalmas időben léphet vissza. Ezért a megbízás megszűnéséről a másik felet haladéktalanul értesíteni kell! Az értesítésig „a megbízó halálával megszűnik ugyan a megbízás, de a kötelem olykor tovább

tart” (Iulianus) -az örököseket terheli. Római jog - V. Kötelmi jog 100 3. A felek jogai és kötelezettségei A megbízásból egyenlőtlen kétoldalú, bonae fidei kötelem keletkezik. A mandatum egyetlen célja, hogy a megbízott elvégezze a megbízó által meghat. feladatot A megbízott csak dolus miatt tartozik felelősséggel, Ius-nál azonban honorariumot is lehetett kötni, culpáért (c. in concreto v c levis) is felelt A megbízó mint érdekelt adós felelősségi fokozata elvileg culpa levis, de meghat. esetekben egyfajta fordított custodia-felelősséggel is terheli (pl. ha a megbízás alapján vásárolt rabszolga meglopta a megbízottat, a megbízó köteles volt a kárt megtéríteni). Ha a megbízott köteles feladatás a mandatum keretei között ellátni. Ha túllépné a megbízás határait, az ebből eredő kárát, költségeit nem érvényesíttetheti a megbízóval szemben. Amennyiben előnyösebben tudta ellátni a megbízást, a

megtakarítást nem tarthatja meg, ezért neki semmi sem jár. A megbízott köteles az ügy végeztével a megbízótól kapott értékekkel elszámolni, és 3. Személyektől az esetleg hozzá befolyt javakat, pénzt a megbízónak átadni. Erre őt a megbízó actio mandati diractivával szoríthatja (a marasztalás infamiával, megvetéssel jár). Ha a megbízás teljesítése során a megbízottnak kára, kiadásai merültek fel, ezt a megbízó megtéríteni tartozik, melyet a megbízott actio mandati contrariával érvényesíthetett. Ugyanezzel kényszeríthette a megbízott megbízóját arra, hogy a vállalt kötelezettségeit a megbízó átvegye, itt ugyanis nem volt közvetlen képviselet. 4. A megbízás spec alkalmazásai Mind a klasszikus, mind a posztklasszikus korban előszeretettel alkalmazták a megbízást egyéb jogi célok megvalósítására is, pl.:  mandatumos kezesség, amely a leggyakoribb forma lett,  a mandatum analóg alkalmazása az engedélyezés

kialakulásában játszott jelentős szerepet. Római jog - V. Kötelmi jog 101 551. A societas A societas és a collegium egybevetése 1. A társaság fogalma Társaság: személyek szövetkezése megengedett vagyoni célra. Jóllehet ez a szerződéstípus a konszenzuál-szerződések csoportjához tartozik, azon belül mégis kiemelt helyet foglal el:  Míg a többi szerződésnél a felek magatartása és érdekei egymással ellentétesek, addig azok a societasnál egyirányúak, azonosak.  A többi szerződésnél a megegyezés csak a szerződéskötéskor szükséges, azt követően a felek kötve vannak a szerződéshez, maga a szerződés pedig csak akkor veszti hatályát, ha a kitűzött célt elérték.  A societas viszont a felek tartós egyetértésére épül (vagyis a társaság csak addig marad fenn, míg az a consensus megvan).  A societas elsősorban a communio, a közösség egyik típusa (a condominium, a consortium ercto non cito és a communnio

incidens mellett). A societas tagjainak is lehet közös tulajdona. 2. A társaság történeti kialakulása Gyökerei az archaikus jogba nyúlnak vissza, legősibb formája a testvérörökösök vagyonközössége (consortium ercto in non cito = meg nem osztott tulajdon) mintájára alakult ki. Sajátosságai: a/ az egész dologról, vagyonról bármelyik társ a többiektől függetlenül rendelkezhetett - ez a forma lassan kiszorult a gyakorlatból és a klasszikus időkben a formátlan, puszta consensusszal alapított societas omnium bonorummá alakult át. b/ Fokozatosan alakult ki a societas intézménye, mely már csak gyökereit tekintve kapcsolódik az ősi consortiumhoz. 3. A fejlett társaság szabályai tipusai: A társaság vagyoni célja milyen terjedelmű („a t-t vagy minden vagyonukra, vagy csak biz. üzletkötésekre, vagy egyetlen ügy lebonyolítására is megköthetjük”): a) A societas omnium bonorum felöleli a tagok minden jelenlegi és jövőbeli vagyonát,

vagyongyarapodását. Bármilyen címen jut hozzá egy tag vmilyen haszonhoz, az ált-ban a közösbe megy, azt gyarapítja. Ez a forma elsősorban a családtagok között fordult elő b) A societas negotiationis olyan társaság, ahol a tagok egy biz. (ker-i) tevékenység folytatására szövetkezetek (pl. rabszolgaker), de egyéb gazd-i jellegű (ipari) tev Is folytatható. c) A societas unius rei esetében a társaság erősen korlátozott mind időben, mind tev-i körben: egyetlen ügyletet akarnak közösen lebonyolítani (pl. közösen megvesznek egy dolgot). A társaság alapításakor a tagok rendszerint vmilyen vagyoni hozzájárulással biztosítják a társaság létezését, működését. A vagyoni hozzájárulás egyenlő!, de a társasági szerződés meghatározhatja az egyes tagok vagyoni hának egymástól kül. Mértékét, sőt munkával is helyettesíthették a pénzt. Római jog - V. Kötelmi jog 102 A társaság szinallagmatikus bonae fidei kötelmet

eredményez, mely megkívánja, hogy a tagok részesedése a társasági haszonban ill. a veszteségekben a vagyoni h-nak megfelelő, azzal arányos legyen. A társak ennek ellenére megállapodhatnak az egyenlőtlen mértékű osztozásban, és abban is, hogy a veszteségben valaki egyáltalán nem osztozik. A societas leonina tilalma értelmében nem szabad kikötni azt, hogy vmelyik társ csak a veszteségben osztozzék. A társaság sohasem jogalany, nem jogi személy. Nincs külön vagyona, csak a tagoknak Nincsenek jogi kötelezettségei, mivel azok csak a tagokat terhelik, mégpedig egyenlő arányban (v. a t-i szerződéstől függően eltérő arányban) A felelősség tekintetében a tagok eljárásuk során egymással szemben eredetileg csak dolusért, később viszont más culpa in concretóért is feleltek. A társaság közösen eljáró tagjai a velük szerződő 3. személyek irányában megosztva, tehát nem egyetemlegesen felelnek. Az egyedül eljáró társ a vele

szerződő 3 személlyel szemben a közvetett képviselet folytán egyedül szerzi meg a jogokat és a kötelezettségeket, de ilyenkor sem beszélhetünk egyetemleges köt-ről, mert a társaság többi tagja a 3. személlyel nem kerül kapcs-ba Vagyis egyetemlegesség egyetlen esetben sem keletkezik! A társaság megszűnésének Ulpianus szerinti 4 oka: Személyi okok (ex personis) miatt akkor szűnik meg, ha vmelyik tag capitis deminutio maximát vagy c.d mediát szenvedett ill meghalt Ius azonban megengedte, hogy a t-i szerződésben a tagok megállapodhassanak abban, hogy a societas vmelyik tag halála miatt ne szűnjék meg. Vagyoni okokból (ex rebus) szűnik meg a társaság, ha saját vagyona ill. vmelyik tagja vagyoni helyzete gyökeresen megváltozik, pl. ha csőd következik be. A tagok akaratából (ex voluntate) a társaságot elvileg bármikor meg lehet szüntetni. Ha társaság tagjai v. akár csak az egyik társ nem kívánja a societas fenntartását, akkor v.

közös megegyezéssel, v egyoldalú felmondás útján szüntethetik meg a társasági jogviszonyt. Ugyanakkor biz korlátok is kapcsolódnak ide: (amíg tulajdonostársak az elvileg korlátlan tulajdonjog alapján léphetnek fel egymással szemben, addig) a társasági tagok „mozgásszabadságát” a jogviszonyukat meghatározó t-i szerződés mint bonae fidei contractus közé szorítja. Jogi cselekmény alapján (ex actione) szűnik meg a társaság, ha stipulatióval vagy bírói ítélettel megváltozik a társaságot létrehozó ok. További esetek:  ha célját elérte, vagy az meghiúsult,  ha a t-i szerződés hatályát vesztette, mert pl. bontó feltétel állt be, v lejárt a kitűzött határidő A felek a t-ból eredő jogaikat az actio pro socio nevű, marasztalás esetén infámiát kiváltó keresettel érvényesíthették. (E keresettel mindenképpen megszűnt a társaság!) Ius enyhített ezen: az actio pro s. indítása már nem jelentette

szükségképpen a társaság megszűnését; a közös vagyon felosztására az actio communi dividundo szolgált. Római jog - V. Kötelmi jog 103 A marasztalás mindkét kereset alapján csak „arra irányult, amire a tag képes”, vagyis a legnélkülözhetetlenebb vagyontárgyak meghagyásával járt. (A t biz értelemben a testvériség jogát hordozza magában. - pl: ha a kereskedőtársaság egyik tagját üzleti útja során kirabolták, vmennyi társnak osztoznia kell, mert a kár a társaság érdekében végzett tevékenységgel összefüggésben keletkezett. Ugyanígy az ügyködő társ is köteles megosztani többletbevételét.) A societas és a collegium egybevetése: societas nem jogi személy megengedett vagyoni célra alapítás vagyoni hozzájárulással collegium jogi személy megengedett célra bejegyzési kötelezettség független vagyon, képviselő lex Collegii szabályozza Római jog - V. Kötelmi jog 104 552. A peresíthető paktumok A római

jog zárt szerződési rendszere folytán a civilis causával nem rendelkező megállapodásokat sem a civiljog, sem a praetori jog, de még a ius-i jog sem ismerte el contractusnak, ezek csak pactumok voltak. A pactumok ált-ban peresíthetetlenek voltak (pacta nuda), vagyos nem keletkeztettek obligatiót (pl. pactum de non petendo) A praetor az ilyen pactumot sértő módon beperelt alperesnek csak kifogást adott, actiót nem. Egyes pactumokat a praetori jogfejlődés, a császári tvhozás idővel önálló keresettel látott el  így jöttek létre a peresíthető pactumok (pacta vestita), melyeknek 3 formája van: a) pacta praetoria = a praetori jog által lett peresíthető, a praetor ugyanis nem feltétlenül tagadta meg az actiót azoktól, akik peresíthetetlen pactumok alapján kívánták jogaikat érvényesíteni. Ha az adott tényállást jogi védelemre méltónak találta, in factum actiót adott, de ez egyrészt még csak alkalmi védelem volt, másrészt nem

teremtett precedenst. Később kikristályosodtak biz. fontosabb, gyakrabban előforduló tényállások, melyekre nézve a praetor már edictumban külön actiókat (actio edictalis) hirdetett meg (így alakult ki a pactum praetoria). b) pacta legitima = a császári rendeletek által lett peresíthető c) pacta adiecta = olyan megállapodások, melyek egy főszerződéshez kapcsolódnak, az ún. járulékos pactumok (pl. a kölcsönszerződés mellett kamat kikötése; a zálogszerződéseknél, az adásvételeknél). Csak abban az esetben volt peresíthető, ha a felek azt stipulatio formájában kötötték meg. A védelem eredetileg a nudum pactumoknál is alkalmazott kifogásban merült ki, melyet a praetor akkor adott ki az alperesnek, ha a felperes a pactumot sértő követeléssel lépett fel ellene. Később már felperesként is lehetett jogokat érvényesíteni, de csak akkor, ha a főszerződés bonae fidei contractus volt és ha a mellékegyezmény azzal egyidejűleg -

és nem utólag - jött létre. PACTA PRAETORIA: 2 fajtája: A) RECEPTUM = biz. kötelezettségeknek a recipio (elfogadom) ige használatával történő elvállalása. 1. Receptum argentii: a bankár (argentarius) egyoldalú, nem címzett jognyilatkozattal ígéretet tesz arra, hogy más (ügyfele) helyett egy meghat., ált-ban pénzfizetésben álló szolg-t fog teljesíteni egy 3. személy részére (Ennek alapja ált-ban az, hogy a bankár kezeli ügyfele pénztőkéjét, amelynek terhére, az ügyfél utasítására a bankár 3. személynek kifizet egy összeget.) A ra azonbann absztrakt, stricti iuris obligatio keletkezik, amely ettől a tényleges alapjogviszonytól függetlenül érvényes, és amelyből a 3. személy (utalványos) keresetet kapott a praetortól a bankár ellen (actio recepticia). A más helyetti teljesítést vállaló bankár azonban nem hivatkozhatott az alapjogviszonyból (az ügyfele /utalványozó/ és a kedvezményezett /utalványos/ közötti

jogviszonyból) és a fedezeti viszonyból (közte és ügyfele közt) származó kifogásokra. Ius Mivel ezt méltánytalannak találta, eltörölte a r.a intézményét Receptum arbitrii: a választott bíró elvállalta a bíráskodást az őt erre felkérő felek jogvitájában. Római jog - V. Kötelmi jog 105 Ha a vita eldöntését vállaló személy nem volt hajlandó teljesíteni a feladatát, a praetor rákényszerítette az ítélet kimondására, mégpedig bírságolással (vagyis anélkül, hogy keresetet adott volna ellene). Receptum nautarum cauponum stabulariom: a praetori edictum felelőssé tette a hajófuvarozókat (nautae), a fogadósokat (caupones) és a béristállótulajdonosokat (stabularii) a károkért, amennyiben ők az utasok, a vendégek vagyontárgyainak őrizetét kifejezetten elvállalták. Később ilyen felelősség megállapításához külön egyezmény nem is volt szükséges, elegendő volt az is, ha a hajós ill. a fogadós a

vagyontárgyakat egyszerűen befogadta. /A locatio conducióhoz mint a vállalkozó és az utazó között létrejövő főszerződéshez képest a puszta befogadással jövő receptum-felelősség naturale negotii, míg a a korábban külön elvállalással létrejövő receptum-felelősség accidentale negotii volt./ A hajósok, fogadósok és istállót-ok felelőssége az utast ért mindennemű kárra kiterjedt, akár vétkesek voltak, akár nem, így tehát a vis maior okozta károkért is. A klasszikus jogtud azonban vis maior esetén a vállalkozónak kifogást adott. (A fogadós tehát a vétkes károkozáson túl csak akkor felelt, ha a kárt ún. kisebb baleset okozta, pl a poggyászt ellopták) A receptumfelelősség azonban még így is szigorúbb maradt a (későbbi eredetű) custodia-felelősségnél, mert kifejezetten kiterjedt minden olyan kárra, amelyet nem vis maior okozott, és azokra a dolgokra is, amelyeket a hajós, fogadós nem vett át, (pl. az utas

őrizetében maradó poggyász) A ius-i jog azonban az addig objektív custodia-felelősséget diligenti in custodiendóvá fokozta le, amelynél az adós már csak culpa in custodinedóért felelt (így ebben aza lapvetően szubj. Felelősségi rendszerben a receptum ncs maradt az obj., szigorú felelősség egyetlen esete) B) CONTITUTUM (tartozáselismerés) = formátlan ígéret az adós terhére pénzben vagy más helyettesíthető dologban fennálló tartozás későbbi időpontban történő teljesítésére. A római jog nemcsak saját, hanem idegen tartozás elismerését is lehetővé tette, a kezességvállalás egyik formájaként. A c szükségtelenné tette az adós ellen az alapkövetelésből származó kereset (pl. actio empti) mellett egy alternatív kereset, a másfélszeresre menő actio de pecunia constituta is a hitelező rendelkezésére állt. Az alapkötelem tehát nem szűnt meg, a hitelező viszont természetesen csak a egyik alapon érvényesíthette

igényét. (: ha az alapkötelemből származó kereset elévült, a hitelező élhetett a constitutumból eredő actióval.) A c szabályai a ius-i jogban jelentősen megváltoztak: Ius. a receptum argentiit elfogadhatatlannak tartván, hogy a bankár ne hivatkozhassék az alapjogviszonyból származó kifogásokra, beolvasztotta a contitutum debiti alienibe, ugyankkor a c. alkalmazási körét szélessé tette (pl kiterjesztette a helyettesíthetetlen dolgokban álló tartozásokra is). PACTA LEGITIMA 1. Compromissum: a vitában álló felek olyan egyezménye, amely arra irányult, hogy a felek a vita eldöntése érdekében választott bíró döntésének fogják magukat alávetni. (Mindaddig csupán a 2 fél stipulatiós ígérete biztosította, hogy a rendes peres elj. elkerülésével választott bíró döntését ismerjék el ügyükben.) Római jog - V. Kötelmi jog 106 2. Alakszerűtlenül tett hozományígéret: mely korábban csak stipulatióba foglalás vagy

dotis dictio esetében volt peresíthető.0 3. Donatio (ajándékozás): formátlan ajándékígéret A préklasszikus korban (Kr. e III sz végén) keletkezett lex Cincia szerint: az ajándékozások egy biz. (előttünk ismeretlen!) értéken túl tilosak, hacsak a megajándékozott az ajándékozónak nem volt házastársa v. közeli rokona Miután a tv-nek nem volt szankciója, a civiljog szerint az említett értéken felüli ajándékozások is érvényesek voltak, csupán a praetor adott kifogást az ajándékozónak arra az esetre, ha a még nem teljesített ajándékígéret alapján a megajándékozott őt beperelte. Ha azonban az ígéretet teljes egészében beváltották, az exceptiónak már nem volt helye, mert a lex. C már nem adott lehetőséget a mértéken felüli ajándék visszakövetelésére. Ugyancsak nem volt érvényesíthető e kifogás, ha az ajándékozó meghalt anélkül, hogy az ajándékozást visszavonta volna. A klasszikus jogban az ajándékozási

ígéret szintén csak akkor teremtett kötelmet, ha stipulatióba foglalták, ugyanakkor ez nem vitte át önmagában az ajándéktárgy tulajdonjogát, hacsak nem kapcsolódott hozzá vmely tulajdonátruházási aktus (mancipatio, in iure cessio, traditio). Az ajándékozás végbemehetett:  tulajdonjog v. idegen dologbeli jog átruházásával,  követelési jog engedményezésével,  más tartozásának átvállalásával,  más tartozásának elengedésével. Az ajándékozás ennek ellenére nem volt önálló jogintézmény, hanem csak a vagyonátruházás jogcímeként szerepelt. A ius-i jog elválasztja az ajándékozási ígéretet az ajándékozási aktustól, s magát a formátlan ajánd-i ígéretet kötelezővé teszi, ha azt a másik fél elfogadta. Az ajándékozás = az ajándékozó vagyonát csökkentő, a megajándékozott vagyonát növelő, bőkezűségből tett olan ingyenes juttaás, amelyet a megajándékozott elfogadott. /Vagyis az

érvényességhez megkívánja az ajándékozási szándékot, tehát a bőkezűségből való juttatásra irányuló akaratot. Az ajándékozásnak egyfelől nővelnie kell a megajándékozott vagyonát (pl. egy ügy ingyenes ellátása, amely nem gyarapította a megbízó vagyonát, nem esett az ajánd. Fogalma alá), másfelől csökkentenie kell az ajándékozó vagyonát (pl. aki ingyenesen őriz egy letett tárgyat, nem ajándékozhatja azt le)/. A házastársak közötti ajándékozás  részben azért, hogy a könnyelmű házasfél a másikat anyagi romlásba ne vigye, másrészt ne kényszeríthesse házastársát  egy szokásjogi szabály szerint érvénytelennek minősült. Az ajándékígéret, a teljesített ajándékozás (pl. az ajándékozó megélhetése veszélybe került) is kivételesen visszavonható volt. Az ajándékozó felelőssége nem volt azonos az eladóéval, mint ingyenadós csak dolsuért, vagy culpa latáért felelt. Jogszavatosság az

ajándékozót éppúgy nem terhelte, mint az ajándéktárgy rejtett fizikai hibáiért való szavatosság. A megajándékozott az ajándékozó hitelezőivel szemben felelősséggel tartozott!, amennyiben azok az ajándékozó vagyonából nem tudták magukat kielégíteni. Jóhiszeműsége esetén e felelősség a meglevő gazdagodására korlátozódott. Ugyancsak felelt a megajándékozott, ha a juttatás vminek a kötelesrész iránti igényét sértette. PACTA ADIECTA Római jog - V. Kötelmi jog 107 Formátlan, a főszerződéshez járuló megállapodások. A civiljog szerint peresíthetetlenek voltak, a köztársasági kor végén azonban a praetor már védelemben részesítette őket. A védelem eredetileg a nudum pactumoknál is alkalmazott kifogásban merült ki, melyet a praetor akkor adott az alperesnek, ha a felperes a pactumot sértő követeléssel lépett fel ellene. A járulékos egyezmények alapján később már felperesként is lehetett jogokat

érvényesíteni, de csak akkor, ha a főszerződés bona fidei contractus volt, és ha a mellékegyezmény azzal egyidejűleg és nem utólag jött létre. Ilyen pactumokkal találkozunk: a zálogszerződésnél és az adásvételi szerődésnél. Római jog - V. Kötelmi jog 108 553. A novatio és a constitutum egybevetése A) A NOVATIO 1. A kötelem megújítása (novatio): Ennek során a régi kötelem teljesen megszűnik és helyette egy merőben új obligatio keletkezik: „az újítás egy előző kötelemnek egy más kötelembe való átáramlása ás átkerülése” (Ulpianus). Tehát valami új felvételével, beiktatásával a megszűnt régi kötelem „romjain” egy másik újabb kötelem jön létre. Ez a novum megvalósulhat, hogy pl.:  a kötelem személyei változnak meg,  a kötelem biztosítására zálogot adnak,  a követelés összegét változtatják meg,  időhatározást visznek a kötelembe vagy hagynak el, stb. Csak a kötelem tárgya kell

hogy azonos maradjon, minden egyéb megváltozhat. A novatióra gyakran abból a célból kerül sor, hogy egy kötelem (sponsor beiktatása végett) stipulatiós kötelemmé alakítsanak át. A novatióval a régi kötelem mindenestől (ill. a maga privilegizált voltában) megszűnik: a novatiót követően csak a felek legutóbbi akaratának megfelelő új kötelem hatályos; az még akkor is megvalósult, ha az új kötelem vmilyen oknál fogva érvénytelen lett volna. A novatio mindig stipulatióval jött létre, még akkor is, ha az eredeti kötelem teljesen alakszerűtlen volt. Novatio necessaria: a peres elj. során szükségképpen bekövetkezik Ez valójában nem novatio, hanem csak hasonlít a novatióhoz: ugyanis nem felel meg a novatio elemi fogalmi kritériumainak, hiszen a felek akaratától függetlenül jön létre és vele a kötelem tárgya is megváltozik. „Az adós a litis contestatio előtt adni köteles, a litis contestatio után pedig köteles bevárni az

ítéletet.” A litis contestatio sokféle lehet: újítja az alapkötelmet, s kötelezi a feleket, hogy bevárják a bíró ítéletét, mely már csakis pénzre szólhat. A condemnatióval ill annak alapján hozott ítélettel ismét noválódik a régi kötelem, mert a feleket ezentúl az ítélet kötelezi, vagyis azt kötelesek tenni, amit a bíró ítéletében rájuk hagyott. A ius-i jogban: Ius. a novatiót a felek újító szándékától (animus novandi) tette függővé Eszerint valamely új elem beiktatása önmagában még nem minősült novatiónak, vagyis az előző kötelem ipso iure sohasem szűnt meg, kivéve, ha a felek ezt kifejezetten így akarják. Így lehetővé vált a kötelmek utólagos jogügylettel történő módosítása, ám a jogtudósok ezt nem dolgozták ki, önálló elnevezést sem kapott. A posztklasszikus és a ius.t jog szerint a novatio nemcsak szóbeli obligatióként, hanem bármilyen más formában is létrejöhetett. 2. A kötelem

átruházhatósága Az archaikus jog szerint a kötelmeket sem a hitelezői, sem az adósi oldalon nem lehetett átruházni. Ezt a meghat személyekhez való kötődést a római peres és végrehajtási elj indokolta, hiszen mindkettő erősen személyes jellegű volt, és csak másodsorban irányult a vagyon ellen. A préklasszikus korban viszont a gazd-i élet fejlődése már megkívánta, hogy a követeléseket „mozgósítani” lehessen. Mivel a kötelmek is beletartoztak a vagyonba, felmerült az átruházás szükségessége. Ennek megfelelően változások az öröklési jogban: Római jog - V. Kötelmi jog 109  az örökhagyó kötelmei (mind az adósi, mind a hitelezői oldalon) átszállnak az örökösre,  ha az örökös az örökség elfogadása előtt adja el az örökséget, ez esetben a vevő megszerzi az eladott örökségben levő kötelmeket is. Ezek a rendelkezések azonban még nem jelentik a kötelem átruházhatósága elvének elismerését,

mivel mindkét esetben universalis sucessioról és nem egyez kötelmi jogok átruházásáról van szó. A kötelem-átruházások kialakulásában a delegatiónak volt jelentősége. B) CONTITUTUM (tartozáselismerés) = formátlan ígéret az adós terhére pénzben vagy más helyettesíthető dologban fennálló tartozás későbbi időpontban történő teljesítésére. A római jog nemcsak saját, hanem idegen tartozás elismerését is lehetővé tette, a kezességvállalás egyik formájaként. A c szükségtelenné tette az adós ellen az alapkövetelésből származó kereset (pl. actio empti) mellett egy alternatív kereset, a másfélszeresre menő actio de pecunia constituta is a hitelező rendelkezésére állt. Az alapkötelem tehát nem szűnt meg, a hitelező viszont természetesen csak a egyik alapon érvényesíthette igényét. (: ha az alapkötelemből származó kereset elévült, a hitelező élhetett a constitutumból eredő actióval.) A c szabályai a

ius-i jogban jelentősen megváltoztak: Ius a receptum argentiit elfogadhatatlannak tartván, hogy a bankár ne hivatkozhassék az alapjogviszonyból származó kifogásokra, beolvasztotta a contitutum debiti alienibe, ugyankkor a c. alkalmazási körét szélessé tette (pl kiterjesztette a helyettesíthetetlen dolgokban álló tartozásokra is). novatio constitutum mindkettőnél azonos marad a kötelem tárgya új kötelem jön létre nincs új kötelem kötelembe valami új kerül alapkötelemhez biztosíték járul a teljesítés határideje kitolódik stipulatio kell pactum elegendő Római jog - V. Kötelmi jog 110 554. Donatio Ajándékozás: formátlan ajándékígéret A préklasszikus korban (Kr. e III sz végén) keletkezett lex Cincia szerint: az ajándékozások egy biz. (előttünk ismeretlen!) értéken túl tilosak, hacsak a megajándékozott az ajándékozónak nem volt házastársa v. közeli rokona Miután a tv-nek nem volt szankciója, a civiljog szerint az

említett értéken felüli ajándékozások is érvényesek voltak, csupán a praetor adott kifogást az ajándékozónak arra az esetre, ha a még nem teljesített ajándékígéret alapján a megajándékozott őt beperelte. Ha azonban az ígéretet teljes egészében beváltották, az exceptiónak már nem volt helye, mert a lex. C már nem adott lehetőséget a mértéken felüli ajándék visszakövetelésére. Ugyancsak nem volt érvényesíthető e kifogás, ha az ajándékozó meghalt anélkül, hogy az ajándékozást visszavonta volna. A klasszikus jogban az ajándékozási ígéret szintén csak akkor teremtett kötelmet, ha stipulatióba foglalták, ugyanakkor ez nem vitte át önmagában az ajándéktárgy tulajdonjogát, hacsak nem kapcsolódott hozzá vmely tulajdonátruházási aktus (mancipatio, in iure cessio, traditio). Az ajándékozás végbemehetett:  tulajdonjog v. idegen dologbeli jog átruházásával,  követelési jog engedményezésével,  más

tartozásának átvállalásával,  más tartozásának elengedésével. Az ajándékozás ennek ellenére nem volt önálló jogintézmény, hanem csak a vagyonátruházás jogcímeként szerepelt. A ius-i jog elválasztja az ajándékozási ígéretet az ajándékozási aktustól, s magát a formátlan ajánd-i ígéretet kötelezővé teszi, ha azt a másik fél elfogadta. Az ajándékozás = az ajándékozó vagyonát csökkentő, a megajándékozott vagyonát növelő, bőkezűségből tett olan ingyenes juttaás, amelyet a megajándékozott elfogadott. /Vagyis az érvényességhez megkívánja az ajándékozási szándékot, tehát a bőkezűségből való juttatásra irányuló akaratot. Az ajándékozásnak egyfelől nővelnie kell a megajándékozott vagyonát (pl. egy ügy ingyenes ellátása, amely nem gyarapította a megbízó vagyonát, nem esett az ajánd. Fogalma alá), másfelől csökkentenie kell az ajándékozó vagyonát (pl aki ingyenesen őriz egy letett

tárgyat, nem ajándékozhatja azt le)/. A házastársak közötti ajándékozás  részben azért, hogy a könnyelmű házasfél a másikat anyagi romlásba ne vigye, másrészt ne kényszeríthesse házastársát  egy szokásjogi szabály szerint érvénytelennek minősült. Az ajándékígéret, a teljesített ajándékozás (pl. az ajándékozó megélhetése veszélybe került) is kivételesen visszavonható volt. Az ajándékozó felelőssége nem volt azonos az eladóéval, mint ingyenadós csak dolsuért, vagy culpa latáért felelt. Jogszavatosság az ajándékozót éppúgy nem terhelte, mint az ajándéktárgy rejtett fizikai hibáiért való szavatosság. A megajándékozott az ajándékozó hitelezőivel szemben felelősséggel tartozott!, amennyiben azok az ajándékozó vagyonából nem tudták magukat kielégíteni. Jóhiszeműsége esetén e felelősség a meglevő gazdagodására korlátozódott. Ugyancsak felelt a megajándékozott, ha a juttatás vminek a

kötelesrész iránti igényét sértette. 555. A bíráskodással kapcsolatos kötelmi jogi intézmények Római jog - V. Kötelmi jog 111 1. Compromissum: pacta legitima (császár által peresíthető pactum) a vitában álló felek olyan egyezménye, amely arra irányult, hogy a felek a vita eldöntése érdekében választott bíró döntésének fogják magukat alávetni. (Mindaddig csupán a 2 fél stipulatiós ígérete biztosította, hogy a rendes peres elj. elkerülésével választott bíró döntését ismerjék el ügyükben) 2. Receptum arbitrii: a választott bíró elvállalta a bíráskodást az őt erre felkérő felek jogvitájában. Ha a vita eldöntését vállaló személy nem volt hajlandó teljesíteni a feladatát, a praetor rákényszerítette az ítélet kimondására, mégpedig bírságolással (vagyis anélkül, hogy keresetet adott volna ellene). 3. Kötelességszegő bíró felelőssége: Az a bíró, aki kötelességének megszegésével

szándékosan v. hanyagul kért okozott a perfélnek kártérítésre volt kötelezhető. (posztkl korban nevesítették) Római jog - V. Kötelmi jog 112 556. A quasi contractusok 1. A szerződésszerű tények ált-ban E tényállások (melyek a posztklasszikus kor termékei) biz. értelemben hasonlítanak a szerződésekhez, mégsem contractusok, de még csak ne is pactumok, mert nem a felek megegyezésén alapulnak, s így hiányzik belőlük az előző 2 lényegi eleme, a consensus. Quasi contractusok: „nem mondható ugyan hogy szerződésből erednek, de mégis, mivel nem delictumnak (bcs.) köszönhetik létüket, mintegy szerződésből látszanak keletkezni” 2. Jogalap nélküli gazdagodás (locupletatio iunusta) 1) Kialakulása: Már a közt- végi jogtud-ban elismerést nyert az a nézet, mely szerint pusztán abból a tényből, hogy valaki a más kárára jogalap nélkül gazdagodott, a gazdagodóra nézve kártérítési kötelem keletkezik. Ennek ellenére még

a ius-i jogban sem jött létre a jng ált fogalma, tényállása, terminus technicusa sem. (E jogintézmény a római jogban mindig konkrét esetek szintjén nyert csak kidolgozást.)  Bár Pomponius a jogalap nélküli gazdagodás tilalmát a természetjogból vezeti le, a római jogban mégsem görög hatásra alakult ki, hanem eredete az archaikus korra nyúlik vissza. (538-539. oldal)  Későbbi fejlődés során kikristályosodott a formátlan kölcsön, a mutuum intézménye, de még a jogalap nélküli gazdagodással való összefüggése még Gaiusnál is erősen érezhető volt (ő ugyanis mindkettőt az obligationes re contractae köréb sorolja). 2) Fogalma Annak ellenére, hogy fogalmát még Ius. sem dolgozta ki, a római jog szabályai alapján elmondható, hogy e tényállás megállapításának 2 ált. feltétele van: 1/ Az egyik fél részéről datiónak kell fennforognia. A datio ált olyan tulajdonátruházás, melynek révén a gazdagodó meg is szerzi a

dolog tulajdonát. Nem szükséges, hogy a perindításkor, hogy a gazdagodás még meglegyen (a római jogban ált-ban a jóhiszemű gazdagodó is felelt mindazon vagyoni értékért, amely hozzá került, még akkor is, ha attól önhibájából kívül esett. (A rosszhiszemű gazdagodótól még kártérítést is lehetett követelni!) 2/ Az is kell, hogy a datio sine causa retinendi történjék = a gazdagodónak ne legyen érvényes jogcíme a megszerzett vagyoni érték megtartására. Ennek oka az, hogy az egyik fél az ügylet megkötésénél más célt tartott szem előtt, mint amely kifejezést nyert vagy maga a cél (ügylet) olyan, amely már létrejöttekor érvénytelen (eredeti érvénytelenség), vagy esetleg csak később hiúsult meg (utólagos érvénytelenség). Condictio indebiti = tartozatlan szolgáltatás visszakövetelésére szolgáló kereset: ha valaki másnak tévedésből anélkül szolgáltat, hogy az illetőnek tartoznék. A rómaiak ezt a

tényállást kölcsönnek fogták fel, és ezen az alapon adták meg a condictiót.  Ha valaki tudatosan tartozatlanul fizetett, az ajándékozásnak minősült, így visszakövetelésnek nem volt helye.  Ha pedig csak az átadó volt tévedésben, az átvevő pedig ennek tudatában fogadta el az őt meg nem illető teljesítést, akkor az utóbbi lopást követett el. A tartozatlan szolg-nál mindkét félnek tévedésben kell lennie! Római jog - V. Kötelmi jog 113 Condictio causa data causa non secuta = elmaradt ellenteljesítés reményében történt szolg. visszakövetelésére szolgáló kereset: ha valaki biz ellenteljesítés reményében szolgáltatott (pl. pénzt adott, hogy egy rabszolgát felszabadítsanak, hozományt adott házasság reményében), de az ellenszolg. mégsem következett be Condictio ob turpem vel inistam causam = erkölcstelen vagy jogellenes ok alapján történt teljesítések visszakövetelésére szolgáló kereset. Jogellenes causa

alapján történik a gazdagodás, ha a gazdagodó konkrét jogszabályi tilalomba ütköző módon szerez meg vmely vagyoni értéket. Ilyenkor ugyanis nem történik meg a tulajdon átszállása, a kereset konkurálhat a rei vindicatióval. (Pl a tolvaj gazdagodása) Biz. esetekben konkrét jogszabályi tilalom híján is el lehetett vonni a gazdagodást erkölcstelenség címén, pl. ha valaki a nála letett dolgot csak pénzfizetés ellenében hajlandó visszaadni, az e címen történt teljesítés visszakövetelhető, mert a letét ingyenes. Condictio sine causa = nevesítetlen jogalap nélküli teljesítések visszakövetelésére szolgáló kereset: a ius-i jog szerint biz. esetekben kiegészítő jellegű keresetként volt indítható. Visszakövetelhető pl a teljesítés, ha a teljesítés oka megszűnt, ha valaki odaadta a gyűrűjét foglalóul, és azt, miután az adásvétel már rendben lebonyolódott, nem adték vissza. 3. A megbízás nélküli ügyvitel (negotium

gestum) 1/ Fogalma: Ha valaki a más ügyébe önként beleavatkozik  ált-ban azért, hogy az illetőt vmilyen hátránytól megóvja , ebből a tev-ből kölcsönösen jogok és kötelezettségek származhatnak. A praetor edictumában az ilyen tényállásokat kötelemkeletkeztetőknek ismerte el, és keresettel látta el. Esetei: a/ ha valaki (negotiorum gestor, megbízás nélküli ügyvivő) az hiszi, hogy megbízták vmivel, holott nincs megbízása, b/ ha a megbízott a mandatumban kapott jogkörében határait túllépte, c/ ha valaki tudta azt, hogy nincs megbízása, mégis beavatkozik az ügy ura dolgába, jóllehet az illető érdekében és többnyire azért, hogy őt vmilyen fenyegető kártól megóvja (pl. mert távol van) Ezekben az esetekben látszólag olyan a helyzet, mintha az ügyvivő megbízás alapján járna el, holott az ügy urí és az ügyvivő között sokszor semmiféle megállapodás nincsen, sőt az ügy ura legtöbbször csak utólag szerez

tudomást az ügyvivő tev-éről. 2/ Szabályai:  A ügy ura az ügyvivőhöz került értékekről, az esetleg behajtott összegekről elszámolást és emellett esetleg kártérítést is követelhet.  Ezzel szemben az ügyvivő keresetével (actio n.g contraria) követelheti az ügyvitel folyamán keletkezett költségeinek, kárának a megtérítését, mindezt azonban csak akkor, ha célirányosan, hasznosan járt el.  Az ügyvivőt eredetileg csak dolusért, de a klasszikkus jogban már culpa levisért való felelősség terheli!  Nem illeti meg a contraria actio az ügyvivőt., ha nem úgy jár el, ahogy „kellett volna”, ill az ügy urának kifejezett tilalma ellenére járt el. (Bár e szabályt nem alkalmazták mereven, pl. követelheti a temetési klts-ek megtérítését az a személy, aki az örökhagyó az örökös tilalma ellenére eltemettette.) Az a körülmény, hogy a negatorium gestor eljárása esetleg nem volt sikeres, nem érinti az ügy urának

vele szemben keletkezett megtérítési kötelezettségét. Római jog - V. Kötelmi jog 114 4. Kötelmek egyéb szerződésszerű tényekből 1) Gyámság (tutela): A gyám és gyámoltja között nincs ügylet, mégis olyan a helyzet, mintha a gyámolt megkérte, megbízta volna gyámját, hogy intézze ügyeit. Éppen ezért ebből a kapcs-ból is kötelem keletkezik, amelyből mindkét fél kölcsönösen jogosítva és kötelezve van. A gyámolt a gyámság megszűntekor actio tutelae gestae directával követelheti az elszámolást, és a gyámnál lévő értékek átadását, a gyám ezzel szemben actio tutelae gestae contrariával kérheti mindazon kiadásai, klt-ei megtérítését, amelyeket a gyámság során gyámoltja vagyonára fordított, ill. az őhelyette átvállalt kötelezettségek átvételére is igényt tarthat. A gyámság (ill. a gondnokság) mindig ingyenesen és gyakran kötelezően ellátandó tisztség. A gyám és a gondnok felelősségi fokozata

ezért csak dolus, Ius-nál culpa in concreto. 2) Kötelmi hagyomány (legatum per damnationem): Ha valaki végrendeletében örökösét arra kötelezi, hogy az a hagyatékából egy 3. személy, hagyományos részére teljesítsen vmilyen juttatást, akkor ennélfogva az örökhagyó halálát követően egyoldalú kötelmi jogviszony jön létre az örökös (mint adós) és a hagyományos (mint hitelező) között, melynek alapján a hagyományos az actio ex testamanto (in personam actio) útján követelheti az örököstől a hagyomány kiadását. A kötelmi hagyományt a klasszikusok sorolták a quasi contractusok közé. 3) Véletlen közösség (communio incidens): Olyan tényállás, mikor többen vétetlenül kerülnek bele egy közösségbe (pl. közösen örökölnek valamit, egyszerre találnak kincset). /A ci őse az archaikusi jog örököstársi közössége, a consortium ercto non cito, melyből a konszenzuál-szerződéssel létrejövő societas is származik. A

préklasszikus kortól az örököstársi közösségre már nem a consortium e.nc szabályait, hanem dologi jogi szempontból a condominium, kötelmi jogi szempontból pedig a communio incidens előírásait alkalmazták./ Olyan tulajdonközösség, amely nem társasági szerződéssel keletkezik és amely áltban csak rövid ideig állt fenn. A tulajdontársak között elsősorban dologi jogi jogviszony keletkezik. A közös dologra való ráfordításokból, annak megrongálásából ugyan kötelmi jellegű igények származnak, de zek érvényesítésére nem alakítottak ki külön keresetet, mert az actio communi dividundo kötelmi igények érvényesítésére is alkalmas volt. Római jog - V. Kötelmi jog 115 557. Delictumok és crimenek a római jogban* (Kötelmek delictumokból - obligationes ex delicto) 1. Deliktuális felelősség: A polgári jog azon szabályait jelenti, melyek a szerződésen kívül, jogellenesen és vétkesen (szándékosan v. gondatlanul) okozott

károknak a károkozó által való megtérítését rendezik (pl. ha valaki Csónakázás közben megrongálja a halász hajóját) A polgári tv-ek ált. jelleggel kimondják, hogy a károkozó s kárt köteles megtéríteni Mikor a károkozó magatartása a büntetőjogi normákba is beleütközik, a delektuális kötelem mint magánjogi jogviszony mellett létrejön egy közjogi, büntetőjogi jogviszony is, melynek körében a károkozó mint a bcs, elkövetője már nem elsősorban a sértettel, hanem az állammal áll szemben (mikor is a bíróság az okozott kár megtérítése mellett pénzbüntetést is kiszab). Az elkövetőnek az okozott kárt meg kell térítenie a polgári jog, közelebbről a delektuális felelősség szabályai szerint. E felelősség kialakulása folyamatos, szerves fejlődést jelent, ugyanakkor a diszkontinuitás megjelenik: a modern del. jogot sem lehet mélyebben megérteni, és nem lehet helyesen értékelni a római del. jog ismerete nélkül

Delictumok: a ius privatum hatálya alá tartozó magánbcs. Crimenek: a ius publicum hatálya alá tart. közbcs A római jog delictumai képezik: 1. a modern polgári jog delektuális felelősségének, 2. a modern büntetőjognak az alapját A modern b.jog másik alapját a crimenek képezik a delictum mellett 2. A deliktuális kötelmek kialakulása  A legrégebbi időkben a bcs-eknek megfelelő sérelmeket a sértést szenvedett személy maga v. családja, rokonai torolták meg szabad belátásuk szerint a magánbosszú eszközeivel Az elkövető és a sértett közötti alkuval megállapított vagyoni váltság ill. annak megfizetése (compositio) megszüntette a sértett magánbosszúra való igényét.  A kialakuló állam nem tűrte el a magánbosszú intézményét, ezért már korán korlátok közé szorította azt: előre meghatározta a megtorlás mértékét a „szemet szemért, fogat fogért” szabály (talio) bevezetésével, más esetekben a vagyoni váltság

tarifális megállapításával (XII. ttv)A táliónál súlyosabb megtorlás ettől kezdve bűntethető cselekmény volt, mint az, ha a tarifális compositiót megfizetni hajlandó elkövetőn a sértett és rokonai mégis bosszút állnak.  Az elkövető által a sértettnek fizetendő pénzösszeget (poena) sokáig egyszerűen „váltságdíjnak” a bosszú megváltásának tekintették, tehát olyan lehetőségnek, amellyel az elkövető élhetett abból a célból, hogy magát a bosszútól, később pedig a szigorú végrehajtási eljárástól megmentse. Csak évszázadokkal később lett az elkövető kötelezettsége.  A delictum alapján a sértett kártérítési igénnyel ne léphetett fel. Ha egyéb jogcímen megillette kártérítés, akkor ezt az igényét a büntetésre menő igénnyel ált-ban halmozva érvényesíthette ha azonban ilyen jogcímmel nem rendelkezett, akkor meg kellett elégednie a poenával, amely ilyenkor kártérítési funkciót is

betöltött. Római jog - V. Kötelmi jog 116 3. A delictumok és a crimenek viszonya Delictumok: olyan bcs-ek., amely elsősorban az egyén magánérdekeit sértették, pl lopás A sértettre bízott magánbosszú, majd magánbosszú szankció is megfelelőnek bizonyult. Crimenek: olyan magatartások, melyek nem ill. nem csak az egyes személyekre vagy családokra, hanem közvetlenül az államra és az egész társd-i rendre (közérdekre) nézve jelentettek veszélyt, A bcs-ek 2 kategóriája: a) magánjogi szankcióval járó bcs (delicta), b) közüldözés alá eső bcs (crimina). Időrendben:  archaikus korban crimenek:  hazaárulás,  szakrális bcs.,  később az emberölés is  préklasszikus korban delictumok:  fenyegetés,  csalárd megkárosítás,  rablás, crimenek:  állami főszervek megsértése,  állami tulajdon megkárosítása,  provinciák elnyomása,  méregkeverés,  pénzhamisítás  klasszikus korban: a

korábban még delictumnak sem minősülő mag-ok is crimenekké nyilvánították, pl. hagyaték önkényes elfoglalása  posztklasszikus korban fellazult a d-ok és c-ek közötti határ, amennyiben mind több bcsnél tették lehetővé, hogy a sértett választása szerint polgári v. büntető elj-t induljon  ius-i jogban is megmaradt a 2 kategória megkülönböztetése. Római jog - V. Kötelmi jog 117 558. A delictum fogalmi elemei Az actiones poenales 1. A FOGALMI ELEMEK A polgári joggal szemben a büntetőjognál a bcs-eknek ált-ban nem jogsértő tények minősülnek: a bcs-ek pontosan definiált tényállások. Delictum = az a magatartás, amelyet a jogszabályok (tv-ek, praetori edictumok) annak nyilvánítanak. Tartalmi eleme: a) A delictum objektív előfeltétele: a magatartás jogellenessége (iniuria):  ált. értelemben: az elkövetett mag-a beleütközik a delictumot büntetni rendelő jogszabály tilalmába, megvalósítja azt a tényállást,

melyet a büntető jogsz. meghatároz  speciálisan: a tv-i tényállás formális megvalósulása esetén sem lehet a delictum fennforgását megállapítani akkor, ha a tényállást megvalósító mag. az adott helyzetbe vmilyen okból mégis jogszerű volt (pl. XII t tv szerint az éjszakai tolvaj megölése nem emberölés, hanem jogszerű cselekmény). Vannak azonban ált. érvényű jogellenességet kizáró okok, pl önvédelem, alanyi jog gyakorlása (saját rabszolga megölése). b) A delictum szubjektív előfeltétele: a vétkesség (culpabilitas) A vétkesség 2 formában jelentkezhet:  culpa = gondatlanság,  dolus = szándékosság - erkölcsileg és jogilag is súlyosabb alakzat A delictumok fennforgását a klasszikus jogban már csak az elkövető vétkessége esetén lehetett megállapítani. A del tényállások majdnem mind szándékosak, kivéve a lex Aquilia által szabályozott károkozást, amely gondatlanul is elkövethető volt. A véletlen

károkozás a klasszikus jogban már nem minősült delictumnak, így a vétőképtelen személyek jogsértő cselekményei ne delictumok, hanem csak balesetek (casus). 2. A BÜNTETŐKERESETEK (ACTIONES POENALES) A delictumokból a római jogban del. kötelem keletkezett, amelynél fogva a sértett (v utódja) mint hitelező követelhette az elkövetőtől mint adóstól az adott delictumra a tv- által megállapított kárpótló büntetés megfizetését. Ez a pénzben megfizetendő büntetés = a poena nevet viselte, s ennek megfelelően a bűntetőkereseteket actiones poenalesnek nevezték. 1. Csoportosításuk: A) tiszta büntetőkeresetek (actiones poenales purae): a sértettnek joga volt arra, hogy a poena mellett halmozva  más jogcímen pl. szerződésszegés alapján  vagyoni megtérítést is követeljen (cumulatio) B) vegyes büntetőkeresetek (a.p mixtae): a sértettnek választania kellett, hogy a vagyoni kártérítést is magába foglaló mixta actiót vagy a

rei persecutoria actiót (pl. a lopott dolog visszaadására v. megtérítésére irányuló kereset) indítja-e meg (alternatio) 2. A büntetők-ek poena összegét a jogsz-ok többféle módon határozzák meg: a) a poena összegének a vagyoni sérelem többszörösében való megállapítása (pl. lopásnál), Római jog - V. Kötelmi jog 118 b) a tarifális poena, mikor a tv. pontosan meghatározza az egyes tényállások elkövetése folytán fizetendő poena összegét, c) a nehezen összegszerűsíthető károknál és az ún. nem vagyoni károknál jellemző a poena becslés (aestimatio) útján való megállapítása, melyet a bíró végez el, d) egyes delictumoknál előfordul a vagyoni sérelemnek megfelelő, vagy annak alapján számított összegű poena. 3. A büntetőkeresetek jellegzetességei: 1) Mivel a bk-ek passzív legitimaciója szorosan az elkövető személyéhez tapad, azért a bk-ek csak a tettes ellen voltak indíthatók, és annak halálával

megszűntek (a tettes capitis deminutiója azonban nem volt akadálya azok megindításának). 2) A bk-eket elsősorban csak a sértett indíthatta meg, a sértettnek viszont nem mindig maga a delictummal ténylegesen érintett személy minősült, mert a hat.alattiak esetében a perindítás joga a hat.gyakorlót illette meg A perindítási jog rendszerint átszállott a jogutódokra. Az aktív legitimáció ezen szabályai alól 2 kivétel is volt:  a sértett halálával megszűntek azok a bk-ek., melyek célja személyes jellegű elégtétel volt (actiones vindictam spirantes),  egyes bk-ek nemcsak a sértett, hanem az ő fellépésének elmaradása esetén bármely polgár megindíthatta (actiones populares, pl. sírhely meggyalázója ellen) 3) A bk-ek nem csak a tettes (kivételesen a sértett) halálával szűntek meg, hanem akkor is, ha a tettes és a sértett egymással akár előbb, akár a per folyamán a váltságul fizetendő összegben megegyeztek. (Ezt az ipso

iure liberatiót kiváltó ősi pactumot már a XII ttv is ismerte.) 4) Több tettes esetén az actio poenalis halmozva volt indítható, vagyis a jogosult az összes tettestől külön-külön követelhette a poena összegét, mégpedig tekintet nélkül arra, hogy az egyik esetleg már kifizette a pénzbüntetést, vagy hogy a másikkal a fenti módon már kiegyezett. 5) A marasztalás de a sértettel való kiegyezés is!  ált-ban infamiával járt (kivéve: az actio legis Aquiliaet és az actio quod metus causát). Ha a delictumot hat.alatti követte el, a poena iránti igényt csak actio noxalis útján lehetett érvényesíteni. 6) Ha a delictumot hatalomalatti követte el, a poena iránti igényt csak actio noxalis útján lehetett érvényesíteni. A noxális keresetek eredete:  A magánbosszú korára vezethető vissza. Az ősi időkben ugyanis ha a családfő a sértés elkövető hat.alattit kiadta a sértettnek, megszabadult a sértett bosszújától A fejlett

időkben ez úgy módosult, hogy a sértett csak a poena megfizetését követelhette a családfőtől, aki azonban jogosult volt fizetés helyett őt a sértettnek noxába adni, vagyis kártalanítás céljából kiadni. A noxába adás (noxae deditio) a családtagra nézve mancipatuimba való kerülést jelentett, míg a rabszolgára nézve tulajdonátszállást eredményezett, végleges jelleggel.  A praetori jog továbbfejlesztette a szabályokat: amennyiben a családfő v. a rabszolgatartó maga is hibás volt a delictum elkövetésével kapcs-ban, a praetor nem adta meg részére azt a jogot, hogy büntetésfizetési kötelezettségét a tettes noxába adásával megválthassa. Ha pedig a családfő maga bujtotta fel a hatalattit, úgy ellenes rendes actio poenalis volt indítható a saját delictuma, és actio noxalis a hat.alatti delictuma alapján. Római jog - V. Kötelmi jog 119  A klasszikus és posztklasszikus jogtud. szerint, a noxa caput sequitur elve

alapján: a családfő v. a rabszolga ellen annak családtagja v rabszolgája ált elkövetett delictum miatt folyamatba tett noxalis actio rendes poenalis actióvá vált, ha a hat.alatti családtagokat emancipálták vagy a rabszolgát felszabadították  ilyenkor a családfő v. a rabszolgatartó a perből megszabadult, és az most már felszabadult ellen folyt. Ez állott fordítva is Ha a családjogilag önjogú személy családfői hat. alá kerül, vagy a szabad ember rabszolgává lett, az ellen indított büntetőper most már a családfő ellen folytatódó noxalis perré vált. A kl. jogban a női családtagok már nem voltak noxába adhatók, mivel pedig a Iustiniánus ezt a hatalomalatti fiúkra nézve is kizárta, ezt az intézmény a ius.-i jogban egyedül a rabszolgákra korlátozódott. Római jog - V. Kötelmi jog 120 559. A furtum A civiljogi delictumok közé tartozik. Lopás: egy dolog alattomos birtokba vétele haszonszerzés céljából akár magát a

dolgot, akár annak használatát vagy birtokát illetően (Paulus). Tehát nemcsak egy dolog mástól való alattomos elvételét, hanem az elkövető kezeire bízott idegen dolog jogellenes használatát, elsajátítását, a talált idegen dolog birtokba vételét a haszonszerzés célzatával, stb. A dolognak mindig ingónak kell lennie! Felosztása szerint 3 csoportja: a) dologlopás (furtum rei), ezen belül is:  tetten ért lopás (furtum manifestum) és - büntetése szigorúbb volt.  nem tetten ért lopás (furtum nec manifestum), b) használatlopás (furtum usus) pl. ha a letéteményes ,az őrizetére bízott dolgot használta, c) birtoklopás (furtum possessionis) pl. valaki a kézizálog hitelezőnél lévő, zálogul lekötött dolgát a záloghitelezőtől ellopta. Továbbá:  alakszerűtlen házkutatással felderített lopás,  a lopás látszatának idegen dolog becsempészése útján való rosszhiszemű keltése. Jogkövetkezmények  A XII. tv tv

szerint:  A tetten ért tolvajt, ha a tettenérés éjjel történt vagy az elkövető fegyveresen ellenállt, a károsult magánbosszújának adták ki, ha tehát az megölte, jogosan ölte meg. Ha viszont a tettenérés nappal történt és a tettes fegyverrel nem állott ellen, úgy megkorbácsolták és a sértett rabszolgaságába adták. A rabszolgákat ez esetben halállal büntették, és a serdületlen gyerekeket is felelősségre vonták.  A nem tetten ért tolvaj büntetése a dolog értékének a 2x-e (duplum).  A préklasszikus jog a XII. t tv büntetéseit eltörölve 4x-re menő keresetet adott A házkutatást most már nem az ősi rituálé szerint folytatták le, ha pedig a lopott dolgot az alakszerűtlen házkutatás során találták meg, a kereset 3x-ra ment. A nem tetten ért tolvajnál viszont a praetor fenntartotta a dolog értékének 2x-e menő keresetet.  A ius-i jog:  a tetten ért tolvaj ellen 4x-re menő keresetet,  a nem a tetten ért

tolvaj ellen 2x-re menő keresetet ismerte. Az actio furti megindítására ált-ban a dolog tulajdonosa volt jogosult, ha azonban azt a custodiakötelezett (pl. ruhatisztító) birtokából lopták el, a lopási kereset aktav legitimációja az utóbbit illette, feltéve, hogy kész volt a tulajdonos kárát megtéríteni. A dolog tulajdonosa halmozva indíthatta meg a tulajdoni keresetet vagy ehelyett a condictio (ex causa) furtivát, amellyel magát a dolgot, ill. ha az már nem volt, annak a lopás elkövetése óta elért legmagasabb értékét követelhette. Ha a lopás egyúttal szerződésszegést is megvalósított, akkor a károsult az actio furti mellett halmozva kártérítés iránt is perelhetett a szerződés alapján. A lopási kereset mellett rendelkezésre álló rei persecutoria actiók előnye volt, hogy nemcsak a tolvajjal, hanem jogutódjával szemben is meg lehetett indítani. Római jog - V. Kötelmi jog 121 560. Az iniuria Civiljogi delictum közé

tartozik. Személysértés: tágabb értelemben jogellenességet jelent, amely a tárgyi jog (jogszabály) és emellett egy biz. személy alanyi jogának megsértésével járt Az archaikus jogban a pater familiast megillető legfontosabb alanyi magánjogok megsértését jelentette.  Tényállását a XII. t tv határozta meg először 3 tényállást szabályoz csökkenő súlyuk sorrendjében: a) membrum ruptum (tagcsonkítás): ha az elkövető a sértettnek maradandó testi károsodást okoz, ilyenkor a tv. korlátai között gyakorolható a magánbosszú, a talio elve („Ha valaki másnak tagját töri, és nem egyezik ki vele, hasonló büntetés érje.”) b) os fractum (csonttörés): a tarifális composítio enyhébb szabályát kell alkalmazni („Ha valaki kézzel v. bottal szabad ember csontját törte, 300, ha rabszolgáét 150 sestertius büntetés alá esik.”) c) iniuria: az egyéb, enyhébb súlyú jogsértéseket szankcionálja („Ha mással szemben

személysértést követnek el, 25 legyen a büntetés.”)  A praetori edictum megállapította az iniuria ált. tényállását, amely az idegen személyiség minden tudatos megsértését magában foglalta. A praetori edictumból származó és a sértett részére biztosított kereset az actio iniuriarum volt, amellyel a sértett egy általa megfelelőnek tartott összeget követelhetett a tettestől, a marasztalás mértékét azonban a követelt összeg keretén belül az esküdtbíró állapította meg. Az actio iniuriarum mint actio vindictam spirans csak a sértett által volt megindítható, halála esetén örököseire nem szállott át.  Tényállását a klasszikus jog dolgozta ki részletesebben: nemcsak közvetlenül, hanem a sértett önjogú személy ellen, de családtagjain, rabszolgáin, vagyontárgyain keresztül, közvetve is elkövethető. Lényege: a sértett becsülete ellen irányul, vagyis nem csak szándékosa, de célzatos bcs, is. A személysértő

célzat hiányában iniuria helyet esetleg más delictum pl. rongálás megállapítása lehetséges Az iniuria Labeo irányulhat:  a sértett testére,  méltóságára,  jó hírnevére és lehet tettleges ill. szóbeli Római jog - V. Kötelmi jog 122 561. A damnum iniuria datum*  jogellenes károkozás E delictum tényállása kezdetben csak meghat. dologrongálásokra terjedt ki, és bár körét a klasszikus jogtudósok folyamatosan tágították, még a ius-i jogban sem vált olyan ált. fogalommá, mint amelyen a modern értelemben vett károkozás. Amíg a furtum és az iniuria esetében a római jogi tényállás több kül. mai bcs tényállásét foglalja magában, addig a damnum iniuria datum esetében a helyzet lényegesen eltérő, célszerűbb rongálásnak magyarítani. A károkozás szabályozása a XII. t tv-ben: Ált. kártérítési szabályt a római jog nem ismert, sőt az ált elv (ha valaki másnak kárt okoz  különösen akkor, ha

vétkesen tette  a károkozónak a kárt meg kell térítenie) csak a XVII. szban a természetjogi tanok nyomán került csak be a polgári tvkönyvekbe A római jog a károkozás modern fogalmát éppúgy nem ismerte, mint ahogy a károk megtérítését sem! A római gondolkodásban a károkozásnak a dologrongálás delictuma, a kártérítésnek - a delictum alapján fizetendő - poena felelt meg. A XII ttv-ben már csak eseti szintű, kazuisztikus károkozási, rongálási tényállásokat találunk. Tényállása a lex Aquiliában (Kr. e 286): A károkozást még mindig esetileg, de lényegesen átfogóbb módon szabályozza e tv. Tartalma: 1. fejezete: idegen rabszolga és barom (szamár, kecske, de nem baromfi, kutya, vadállat) megölését, 2. fejezete: falsus adstipulator (a hitelezőt megkárosító képviselő) felelősségét, 3. fejezete: az égetéssel, töréssel, zúzással, roncsolással elkövetett dologrongálásokat szabályozza. A damnum iniuria datum egyes

elemei: damnum = csak a pontosan körülírt tényállásokban meghat. károk (tényleges sérülés, dologrongálás) iniuria = a jogellenességre utal, pl. nem követ el delictumot az, aki saját dolgát pusztítja el, vagy más dolgát a tulajdonos megbízásából semmisít meg, továbbá hiányzik a jogellenesség az önvédelemből okozott rongálásnál. A jogtud belemagyarázta a vétkességet is (culpa Auiliana). datum = a rongálást okozó magatartás, melynek közvetlen, fizikai összefüggésben kell lennie a bekövetkezett rongálódással. A damnum iniuria datum tényállásának tágítása A merev szabályokat a praetori jogfejlesztés és a jogtud. fokozatosan és nagymértékben lebontotta. Gaius szerint: a lex Aquilia 3. Fejezete minden egyéb rongálásra kiterjed, ezért a rumpere (roncsolás) fogalmát kiterjeszti a vágással, elszakítással, kiöntéssel, stb. okozott károkra is A klasszikus jogban in factum actiót adtak közvetlen fizikai okozás és biz.

esetekben rongálódás hiányában is. A klassz jogtudósok a culpa commissiva követelményétől is sokszor eltekintettek, pl. felelőssé tették a tűz őrzésével megbízott szenélyt az elalvása miatt keletkezett tűzkárokért is. Ius. kiterjesztette e delictum alkalmazási körét a szabad embernek okozott testi sértésekre, megtérítetvén a tettessel a gyógyítási költségeket is. Római jog - V. Kötelmi jog 123 Kereset és büntetés A tv. alapján az actio legis Aquiliae kereset volt megindíthat, amellyel idegen rabszolga és barom megölése a rabszolga vagy a barom 1 évre visszamenő legnagyobb értékét, megsebzett rabszolga, barom vagy egyéb megrongált dolog esetén pedig 30 napra visszamenő legmagasabb érték megfizetését lehetett követelni poena címén a tettestől. Az actio legis Aquiliae az alaptalanul védekező alperes ellen duplumra megy. Ez az actio a kl korban még tiszta büntetőkereset, így mellette az actio rei persecutoria is

indítható volt. A posztkl. kor a halmozás lehetőségét megszűntette, s ezzel a kereset actio mixta jellegét öltötte Római jog - V. Kötelmi jog 124 562. A praetori delictumok, a quasi delictumok és az ún vegyes kötelmek PRAETORI DELICTUMOK: 1. dolus malus 2. metus 3. rapina 4. sepulchrum violatum (sírhely megrongálása) 1. megtévesztéssel okozott károsítás (dolus malus): A civlijog eredetileg egyáltalán nem büntette, a lex Laetoria óta pedig csak akkor, ha azt minor sérelmére követték el. A praetor azonban a felperes dolusa esetén az alperesnek exceptiót adott, majd Aquilius Gallus jogtudós (Kr. e 66) felvette az edictumba: megtévesztés esetén a sértett 1x-re menő büntetőkeresetet (actio de dolo) indíthatott, de csak akkor, ha más jogsegély (pl. vmely bonae fidei actio) nem állt rendelkezésre, tehát csak kisegítő jellegű, szubszidiárius jogsegély volt. 2. A megfélemlítéssel (metus): Szerződés kötésére vagy joglemondásra

való kényszerítés a Kr. e I sz-tól fogva 4x-re menő praetori büntetőkeresetet (actio quod metus causa) vont maga után. (A rómaik ált-ban együtt beszéltek erőszakról és megfélemlítésről, az előbbi azonban később átkerült a crimenek közé.) 3. A rablás (rapina): Delictuma részben a furtumból, részben az iniuriából alakult ki a polgárháborúk idején. A rabló nem minősült fur manifestusnak. A rablás ingó dolog elvétele személy elleni erőszak vagy fenyegetés útján. 4. A sírhely megrongálása (sepulchrum violatum): miatt az eltemettek rokonai, s ha ilyen nem volt, bárki más actio in factumot indíthatott (actio de sepulchro violato), amely, ha rokon indította, a bíró belátása szerinti összegre, ha idegen, akkor (a császárkorban) 100 aranyra ment. QUASI DELICTUMOK: 1. a lakás gazdájának delictumszerű felelősége 2. felelősség a nyilvános helyen elhelyezett és leeséssel fenyegető tárgyakért 3. a hajósok és fogadósok

delictimszerű felelőssége 4. a kötelességszegő bíró felelőssége 1. A lakás gazdájának delictumszerű felelőssége: A praetor felelőssé tette azt, akinek lakásából közútra kidobtak v. kiöntöttek valamit, ha ez a ténykedés kárt okozott, még akkor is, ha a lakás gazdája a károkozásban teljesen vétlen volt. Az e tényállásból származó büntetőkereset (actio se effusis et deiectis) az okozott kár 2x-re ment. Iustiniánuszi szabályozás a poena kiszabásának 3 féle módját irányozza elő: 1. megállapítható összegű vagyoni kár esetén duplumot ír elő Római jog - V. Kötelmi jog 125 2. nehezebben meghatározható kár esetén lehetővé teszi a bírói mérlegelés alapján történő aestimatiót 3. halál esetére tarifális poenát állapít meg 2. Felelősség a nyilvános helyen elhelyezett és leeséssel fenyegető tárgyakért: A praetori edictum keresetet biztosított bárkinek azon háztulajdonos v. lakó ellen, akinek a

házán, lakásán, a közút felé eső részen leeséssel fenyegető tárgy volt kifüggesztve. E kereset (actio de posito et suspenso) tekintet nélkül a kár bekövetkeztére a posztkl. korban 10 arany összegű büntetésre ment, melyet a felperes kapott meg. Ha a kár is bekövetkezett, akkor a kifüggesztő ellen az actio legis Aquiliae is megindítható volt. 3. A hajósok és fogadósok delictumszerű felelőssége: A praetor a hajósgazdát, a fogadóst és a béristálló tulajdonost az utasok ill. a vendégek azon dolgaiért, amelyeket őrzésre nem vett át, azok eltűnése, megrongálódása esetén felelőssé tette, amennyiben a lopást v. rongálást a hajós ill fogadós rabszolgái v szabad állapotú alkalmazottai avagy a fogadóban állandó jelleggel lakó vendégek követték el. A kereset (actio in factum adversus nautas caupones stabularios) 2x-re menő poenalis actio volt. 4. Kötelességszegő bíró felelőssége: Az olyan bíró ellen, aki az eljárási

szabályokat megsértve járt el és ezzel valamelyik félnek kárt okozott, a károsult fél pert indíthatott, akár szándékosan sértette meg a bíró a szabályokat, akár pedig hanyagsággal, mulasztásával okozott kárt a peres félnek. VEGYES KÖTELMEK: olyan kötelmek, amelyek sem a contractusok, sem a delictumok, sem a pedig a quasi contractusok és - delictumok közé nem sorolhatók. Ide tartoznak: 1. állatkárokból eredő kötelmek 2. tartási kötelmek 3. felmutatási kötelmek 1. Állatkárokból eredő kötelmek: A civiljog az állatkárok esetére a következő kereseteket biztosította:  actio de pauperie a 4 lábú háziállat károkozása esetére  a. de pastu pecoris a tilosba legelő állat gazdája ellen E keresetek sajátos módon noxalis actiók voltak, így az állat tulajdonosa kártérítés helyett teljesíthetett a károkozó állat nixába adásával is. Az aediles curules mint Róma rendőrparancsnokai, ha egy közút, köztér környékén

tartott veszélyes állat a járókelőket megsebesítette, a tulajdonos ellen keresetet adtak, amely ilyenkor bírói mérlegeléssel megállapított összegű kártérítésre, ha halált okozott, tarifális bírságra ment, összegszerűen meghatározható károk esetén pedig duplumra irányult. 2. Tartási kötelmek: A császárkori jogszabályok értelmében a felmenőket és a lemenőket egymás között kölcsönösen, valamint a patronust és a libertinust tartási kötelezettség terhelte. A feleség eltartása a férjet terhelte, még akkor is, ha a nő önjogú volt és különvagyonnal terndelkezett. 3. Felmutatási kötelmek: Római jog - V. Kötelmi jog 126 Az a körülmény, hogy valaki egy dologt a birtokában tarott, kötelességévé tette a tényleges hatalmat gyakorlónak, hogy a dolgot mindazoknak felmutassa, akiknek ehhez jogos érdeke fűződik. A dolog birtokosától annak felmutatását in personam jellegű interdictummal v in personam actióval lehetett

követelni. Római jog - V. Kötelmi jog 127 563. A köztársasági kor crimenei A római jog azokat a bűncselekményeket tette közüldözés tárgyává, amelyek az állami és társadalmi rend stabilitását leginkább veszélyeztették. 1. Az archaikus kor "büntetőjoga" (korai köztársaság) A delictumok és a crimenek fogalma ismeretlen volt, ugyanis ekkor még a bcs-ek tipikus szankciója a magánbosszú volt, és a közüldözés sok esetben csak annyit jelentett, hogy az elkövetőt nemcsak a sértett, hanem bárki jogosan megölhette. Ar achaikus büntetőjogot az ősi szakrális normák nagy fontossága jellemezte. A rómaiak a bűncselekményeket az istenek megsértésének tekintették. Úgy gondolták, hogy a megsértett istenek haragja nemcsak az elkövetőt, hanem a egész közösséget fenyegeti. Az istenek jóindulatát úgy kívánták visszanyerni, hogy az elkövetőt homo sacernek nyilvánították és rituális módon kivégezték. A

büntetési rendszer egyhangú volt: majdnem mindegyik bcs. szankciója halálbüntetés, és emellett a talio megjelenése a tanúskodás megtagadójának instabilitasa. A XII.ttv-ben lévő crimenek 4 csoportja: A. az állam biztonságát és a közrendet veszélyeztető (szakrális szabályokat is sértő) bcsek, B. gyengébbek (feleség) sérelmére elkövetett (szakr) bcs-ek, C. ált-ban szakrális- szabályokat is sértő vagyon elleni bcs-ek, D. kifejezetten szakrális bcs-ek A) Állam biztonságát és a közrendet veszélyeztető bcs-ek: 1) A legsúlyosabb bcs: a hazaárulás (perduellio), melyet nemcsak a tv-ek, de a szakr. szabályok súlyos megsértését is jelentette szankciója: minősített halálbüntetés. 2) Prodotio: a hazaáruláshoz hasonló olyan bcs., amely nem ütközik szakr szabályokba, pl. katonai szolgálatban tanúsítptt engedetlenség 3) Titkos éjszakai összejövetelek tartása, szankciója ismeretlen. 4) A szándékosan elkövetett emberölés

(parricidium) szankciója halálbüntetés volt. Ha az elkövető nem érték tetten, vagy tettét nem ismerte be, avagy ara hivatkozott, hogy az ölés gondatlanságból vagy vétetlenül történt, akkor a a quaestores parricidii folytattak le. Ekkor a halál okozójának egy kost kellett az elhunyt agnát rokonai részére felajánlania engesztelésük, amely esetben a kos leölése a rokonok által a bosszúállást helyettesítette. 5) A néptribunus mint magistratus sacrosanctus megsértése az elkövetőt sacerré tette. 6) Azt a a bírót, aki megvesztegetési pénzt fogadott el, halállal büntették. 7) A hamis eskü és hamis tanúzás büntetése a tarpei szikláról való levetés. 8) A tanúskodás megtagadásának szankciója az intestabilitas. B) Gyengébbek sérelmére elkövetett crimenek: a) ha a férj jogos ok nélkül eltaszítja feleségét, vagyonának egyik felét Ceres istennőnek kell áldozni, vagyonának másik fele pedig a feleség rokonaira száll, b) ha a

férj feleségét eladja, akkor súlyosabb esetekben őt magát lehetett Ceresnek feláldozni, c) ha a patronatus cliensét becsapja, az sacerré válik, d) a hűtlen gyám büntetése: a hűtlen kezeléssel okozott kár 2x-ét kell megfizetnie (bár Ulpinianus már crimennek nevezi). Római jog - V. Kötelmi jog 128 C) Vagyon elleni crimenek: 1. Az idegen termés éjszakai levágását és legeltetését "Ceres istennő kiengesztelése céljából" akasztással végrehajtott halálbüntetéssel torolták meg (még az emberölésnél is súlyosabb bcs). 2. A szándékos tűzvészokozást máglyahalállal büntették, gondatlanság esetén azonban csak kárpótló büntetést kellett fizetni. 3. Aki szántás közben kimozdította helyéről a mezei telkek határát jelölő, szentnek tartott határkövet, azt ökreivel együtt Terminus istennek kellett feláldozni. D) Kifejezetten szakrális bcs-ek: 1. a res sacra ellopásáért, 2. gonosz varázsének ráolvasásáért

és 3. más termésének ártó varázsénekkel való megrontásáért halálbüntetés járt, 4. ha a Vesta-szűz szüzességi fogadalmát megszegte, élve eltemették és bűntársát is kivégezték. 2. A preklasszikus "büntetőjog" ( késői köztársaság) A Kr. e II sz-ban kialakuló új büntető bíróságok (quaestiones perpetuae) a közüldözés alá eső bcs-ek körét bővítették és részben átalakították. E korban egyre inkább elszaporodtak a választott magistratusok rendjének teljes kibontakozása, a provinciák rendszerének kiépítése, a közt-i vezető réteg korrupciója, a gyilkosságok. Büntetési rendszer jellemzői:  halálbüntetés (túlsúlyban),  a poena capitalis végrehajtása előtt az elítéltnek módja volt a száműzetést választani, amikor is kimondták rá az aqua et igni interdictiót,  mellékbüntetésként még vagyonelkobzás is,  pénzbüntetés, amely részben az államot, részben a feljelentő és a per

során a vádat képviselő polgárt, kivételesen pedig a sértettet illeti meg (crimen repetundarum esetén). E kor bcs-ei: a) Közéleti viszonyokat sértő crimenek: 1) a perduellio helyébe az államellenes bcs-ek (crimina maiestatis) léptek, melyekkel a Sulla által felállított quaestio (q.) foglalkozott vagyis minden olyan bcs., amely az államot sértette v veszélyeztette, szankciója: halálbüntetés. 2) A provinciai lakosságnak a helytartó általi kizsákmányolás (crimen repetundarum) az állami tisztségviselők korrupciós bcs-eit ölelte fel (melyek sok esetben zsarolással kikényszerített ajándékok elfogadása volt). Az első állandó q-k éppen e bcs. üldözése végett jöttek létre Szankciója: az okozott kár megtérítése. 3) Külön q. járt el az ingó állami javak elsikkasztása, az állami pénzek hűtlen kezelése (peculatus) esetében. 4) Kr. e II sz-ban külön q foglalkozott a választási megvesztegetésekkel (ambitus), melynek

szankciója: pénzbüntetés. 5) A lex Cornelia de falsis bcs-nek minősítette a hamisítások minden fajtáját (crimina falsi), szankciója: száműzetés. Római jog - V. Kötelmi jog 129 b) Magánéleti viszonyokat sértő crimenek: 1.) A parriciduium megszűnt a szándékos emberölés átfogó kategóriája lenni, így már különbséget tettek:  a közönséges emberölés (homicidium),  orgyilkosság és egyéb veszélyes bcs-eket magába foglaló crimen inter sicarios,  méregkeverés (veneficium) között. (A parr már csak a lex Pompeia által meghat rokonok megölését jelentette.) 2.) A lex Cornelia de iniuriis alapján a személysértés alábbi fajtái lettek bcs-ek (crimen iniuriae):  megverés,  ütlegelés,  erőszakos magánlaksértés. Római jog - V. Kötelmi jog 130 564. A császári kor crimenei A klasszikus kor "büntetőjoga" (A principátus idején) Ekkor ugyan még létesültek új quaestiok, sőt a rendes

büntetőelj. Augustus által egységes szabályozást is kapott, de mindezek egyre inkább háttérbe szorultak a cognitio extra ordinem mellett. Ekkor alakultak ki a modern büntetőjog olyan alapfogalmai, mint pl. szándékon túli cselekmény (pl. halált okozó testi sértés) erős felindulásból ill előre megfontolt szándékkal elkövetett cselekmény, bűnrészesség, kísérlet, visszaesés. Büntetési rendszere: – Halálbüntetés (a száműzetésbe menekülés joga megszűnik):  lefejezés,  keresztre feszítés,  vadállatok elé vettetés,  élve elégettetés által. – Differenciálódnak a száműzetés kül. formái:  kitiltás,  egyszerű száműzetés,  capitis deminutióval járó száműzetés (deportatio). – Biz. crimenek elkövetőit rabszolgává minősítvén bányamunkára vagy közmunkákra ítélve A teljes vagyonelkobzás mellett lehetséges a részleges vagyonelkobzás és az esethez igazodó pénzbüntetések kiszabása

is. A korábbi crimenek változásai:  Az államellenes bcs-ek már nem a populus Romanus biztonsága elleni bcs-eket jelentette, hanem egyre inkább az államot megtestesítő császár személye ellen irányuló felségsértés volt (pl. a császár előtti eskütétel megtagadása)  A választási megvesztegetés már elsősorban a büntetőbírák megvesztegetését jelentette.  A hamisítás a végrendelet, a pénz, a súly- és hosszmértékek meghamisításán túl magában foglalta a hamis percselekményeket, a jogosulatlan név- és címhasználatot.  A hamis vád már azokra is kiterjedt, akik ártó szándék nélkül emelnek megalapozatlan vádat. A fontosabb új crimenek:  A lex Iulia de adulteriis coercendis quaestiót állított fel a házasságtörések elbírálására, ugyanakkor a vérfertőzést, a kerítést és a szabad nővel, tartós házasságon kívüli kapcs-ot is büntette.  Augustus idején nyilvánították crimenné vis publica és vis

privata elnevezéssel a kül. erőszakos bcs-eket.  A lopás biz., veszélyesnek tartott esetei szintén crimenné váltak (pl más barménak elkötése, elhajtása).  Marcus Aurelius korától számított közbcs-nek a hagyatéki javak önkényes elvétele.  A stellionatus = minden olyan csalárd cselekmény, amely nem volt más bcs-el alá vonható. Római jog - V. Kötelmi jog 131 A posztklasszikus és ius-i jog "büntetőjoga" (A dominatus idején) A kereszténység hatására új bcs-i tényállások jöttek létre (pl. eretnekség) és biz büntetési nemek eltűntek (pl. keresztre feszítés) A gazd-i és társd-i válság folytán romló közbiztonság, a fokozódó bűnözés egyre szigorúbb büntetéseket (halálbüntetés v. kényszermunka) alkalmazását eredményezte, bár kevés sikerrel. A ius-i jog a dominatus büntetési rendszerének szigorán biz. enyhítéseket eszközölt A korábbi idők bcs-ei:  részben tartalmi változásokon estek

át (pl. a sacrilegium most már a kereszténység és a sacerként tisztelt uralkodó elleni cselekményeket jelöli),  részben pedig szigorúbb büntetéseket kaptak (pl. a pecultas halálbüntetést vont maga után) A fontosabb újonnan létesített bcs-i tényállások:  eretnekség,  keresztény hitről más vallásra való áttérés,  nőrablás. Római jog - V. Kötelmi jog 132 565. A dolus szó különböző jelentései és előfordulási helyei 1. - 512 Az adós felelőssége általában 2. A szerződési felelősség a római jogban Ha egy szerződést aláírásszerűen teljesítenek, az adós felelősségének problémája gyakorlatilag fel sem merül. Ellenkező esetben viszont felvetődik a kérdés: vajon felelős-e az adós a teljesítés elmaradásáért, ill. a nem kellő teljesítésért? a) Az archaikus jog objektív szempontok figyelembevételével oldotta meg: ha a teljesítés elmaradása vagy a nem kellő teljesítés miatti kötelemsértés

(eredmény) és valamennyi személy (okozó) magatartása között megállapítható, vagy legalábbis valószínűsíthető volt az okozati kapcsolat, a jog az illetőt az eset konkrét körülményeitől függetlenül felelőssé tette, ekkor eredményfelelősségről beszélhetünk pl. a XII tv tv Egyes tényállásoknál azonban pl. tűzvészokozásnál, termésben okozott kárnál, már e tv is figyelembe vette, hogy a jogsértő szándékosan cselekedett-e avagy sem. b) A preklasszikus jogban a szubjektív momentumok szerepe jelentősen erősödött. Az adós szándékos kötelemsértő magatartása (dolus) ekkor már alapvető felelősség-kiváltó tényező lett. De megjelent a culpa is, amely tágabb értelemben mint felróhatóság, szűkebb értelemben mint gondatlanság (a szándékosság ellentétjeként!) jelent meg. Az adós felelőssége a stricti iuris (szigorú jog szerinti) szerződéseknél „Ahogy a nyelv szólott, úgy jöjjön létre a kötelezettség.”

Vagyis az adós sem többre, sem kevesebbre nincs kötelezve, mint amire szó szerint vállalkozott. (PL ha az X nevű rabszolgát ígérte, akkor még a rabszolga holttestének átadásával is eleget tehetett kötelezettségének, hiszen ő csak a rabszolga átadására és nem élelmezésére, gyógykezelésére kötelezte magát.) Másrészt – a tisztán objektív megítélés miatt – az dós vélten magatartása esetén is felelt az eredmény elmaradásáért, sőt még akkor is felelősséggel tartozott, ha a teljesítés elemi csapás miatt hiúsult meg. Később a régi jog irracionális merevsége fokozatosan oldódott. A praetor a szerződést formailag betartó, de valójában mégis csalárd adós ellen büntetőkeresetet adott, sőt kifejezetten szerződésszegésként bírálta el a csalárdságot azoknál a stricti iuris contractusoknál, amelyekbe a felek fölvették a dolusra utaló záradékot (clasusula doli). A legnagyobb változás azonban az, hogy a praetori

edictum szabályai alapján elismerést nyertek a bonae fidei contractusok, melyeknél a praetor már teljesen elszakadt a formális szabályoktól, és új rugalmasabb felelősségi rendszert vezetett be. Ezeknél az adósnak a kötelem teljesítése végett mindazt meg kell tennie, amit a jóhiszeműség az adott esetben megkívánt. Az adós felelőssége a bonae fidei szerződéseknél 2. Az adósi felelősséget meghatározó körülmények A klasszikus jog szerint 3 féle magatartás ill. tényállás: 1. dolus: szándékos szerződésellenes magatartás, amikor valaki akarattal részben vagy egészben meghiúsítja a szerződés célját, teljesülését. Ez a magatartás aktív, tevőleges (pl valaki azért nem tudja visszaadni a használatba kapott dolgot, mert azt eladta); de lehet passzív is, nemtevés (pl. a bérbeadó tudva nem figyelmezteti a bérlőt arra, hogy a bérbe adott dolgok sérültek). 2. culpa: gondatlan magatartás Az adós nemtörődömsége, hanyagsága

folytán hiúsul meg részben vagy egészben a teljesítés (pl. a bérlő elhanyagolja a bérbe vett ló etetését, s a ló emiatt megbetegszik). Római jog - V. Kötelmi jog 133 567. A római kötelmi jog továbbélése A későbbi korok a római jog kötelmi jog túlnyomó részét átvették. A római kötelmi jog átalakulását azt magyarázza, hogy a ker-i áruforgalmi viszonyok területén a technikai fejlődés sem okozott olyan alapvető változásokat, amilyenek pl. a személyi, csalágjogban, a dologi jogban a középkortól fogva kimutathatók. 1. A kötelemi jog fogalma és önálló rendszere Továbbélés folyamán fokozatos fejlődés eredményeként született meg.  Már a glosszátoroknál elindult az az irányzat, mely kiemelte a köt. jog (ius obligationis) szabályait a ius-i institúció-rendszerből, és szembeállította a dologi joggal (ius reale). /Ez az elkülönülés a mai napig így áll fenn/  A koraújkori jogtud. tovább ment,

kialakította a köt jogon belül az általános részt Itt tágyalták együttesen mindazokat a rendelezéseket, melyek a jogviszonyok keletkezését, változását, megszűnését ált. érintik Az ált résszel a különös részt állították szembe, amely a kül. Kötelmi alakzatokat foglalja magában  Idővel a kötelmi jog egyes területeinek önállósodása következett be. Az É-itáliai városokban már a XII. sz-tól kezdve kialakultak a kereskedőkre von Különleges szabályok (lex mercatoria). Johann Marquard (1610-1668) jogász 1662-ben megjelent műve megvetette az önálló ker.i jog elméleti alapjait, majd Jacqeus Savary (1662-1690) jogtudós munkája nyomán létrejött az első ker-i tvkönyv is, amely igen jelentékeny hatással volt a napóleoni ker-i tvkönyvre. A ker-i jog legfontosabb részei:  tengeri jog,  értékpapírjog (különösen váltójog),  ker-i társaságok joga (társasági jog).  A középkori és újkori tud. munkája során

kialakult a modern jogi dogmatika latin terminológiája, amely széles körben ma is tovább él. 2. A szerződési típus- és forma szabadság kialakulása  A középkori viszonyok eleinte nem kedveztek a szerződési szab. elvének, mégis az elméleti alapok kidolgozása révén megindult egy folyamata, mely a puszta megállapodások elismeréséhez vezetett. Lépések:  A glosszátorok dolgozták ki a contractus, a nudum pactum és a pactum vestitum fogalmát, és így előkészítették a contractus és a pactum későbbi teljes egyesítését.  A középkori ker-i jog kötelező erejűnek ismerte el a kereskedők közötti alakszerűtlen megállapodásokat.  A kánonjog az evangéliumi tanítás alapján fokozatosan érvényre juttatta „a megállapodásokat be kell tartani” elvet (pacta sunt servanda).  A koraújkorban a természetjogászok (Grotius) már egyértelműen kimondták a megállapodások kötelező erejét, függetlenül azok formájától,

egyúttal az előző elv az egész modern jogtud. alapelvévé vált  Az újkori szerződésfogalom már elszakadt a rómi jog zárt típusrendszerétől, és alapjául egyedüli elemként a megegyezést fogadta el. A pandektisztika rögzítette, hogy a szerződést a megegyezés hozza létre, s ezért a felek elvileg ás ált-ban nincsenek kötve tvkönyvekben szabályozott szerződési típusokhoz és formákhoz, jogi céljaikat szabadon valósíthatják meg.  A szerződési típus- és formaszabadság ált-osságban és alapvetően Római jog - V. Kötelmi jog 134 érvényesül, hiszen éppen a gazd-i és ker-i viszonyok területén jelentkeznek egyre-másra olya atupikus szerződések, mnt pl. lízing, stb 3. A szerződési rendszer változásai a) A középkori jogtudósok nevéhez fűződik a szerződési rendszer világos, egyértelmű kidolgozása. b) Már ettől a kortól kezdődően olyan új, önálló szerződéstípusok egész sora jött létre, amelyek a

római jogban nem, v. mág csak kezdetleges formában léteztek c) A római jog egyes intézményeit a középkori és újkori jogtud. részletesen kidolgozta és továbbfejlesztette. Pl a tengeri jog körében a lex Rhodia de iactu mercium máig is, a tengeri kölcsön pedig a múlt sz-ig tovább él. 4. A modern deliktuális felelősség és önálló büntetőjog kialakulása A legjelentősebb változások a delictumok körében történtek.  A középkorban jött létre a delicta privata és a delicta publica (crimina) szembeállítása, ami már egységes büntetőjogi szemléletet tükröz. A magándelictumok szankciója azonban még a középkorban is a sértettet megillető kárpótló büntetés volt. Lassan mégis megindult a polgári jogi és büntetőjogi felelősség szétválása.  Az újkorban a természetjogászok (Christian Thomasius) hatására a jogtud. már véglegesen elszakadt a római jogi deliktuális szemlélettől, és önállósította a kártérítési

kötelmet. Ezt most már az ált „polgári jogi delictum” keletkezteti, amely minden jogellenes és vétkes károkozást magában foglal, és így a kötelem alapján a károkozó immár nem kárpótló büntetést, hanem a kárnak megfelelő összegű kártérítést köteles fizetni. Az így kidolgozott polgári jogi felelősség szabályai bekerültek a Code civilbe és a későbbi polgári tvkönyvekbe.  A modern del. felelősség kialakulása a magándel-ok régi rendszerének megszűnését is jelentette, ezáltal hozzájárult a modern büntetőjog kialakulásához. Római jog - V. Kötelmi jog 135 568. A jogügyleti tan* A jogügyleti tant a pandektisztika dolgozta ki részletesen a római jogi alapokra támaszkodva. A jogi jelenségek rendszerezése során a történések, tények közül kiemelték azokat, melyek joghatásokat váltanak ki, és ezeket jogi tényeknek nevezték. Ezen belül is különbséget tettek: a) az emberi magatartások, cselekmények, ezen

belül is:  megengedett mag-ok  itt kiemelve azokata jogi tényeket, melyek egy meghat. joghatás létrehozására irányulnak, vagyis a jogügyletek (negotia) = a joghatás kiváltására irányuló akaratkijelentés  tiltott mag-ok (delictumok és egyéb tilos csel-ek) b) az egyéb történések (pl. születés, halál, vis maior, időmúlás) között Az akaratnyilatkozatot a pandektisták 2 mozzanatra bontották:  akaratelhatározás (belső akarat),  akaratnyilatkozat (külső megnyilvánulás). A pandektisták többsége (pl. Savigny) az ügyleti akaratot tartotta lényegesebbnek, a nyilatkozatot csak mint annak hordozóját tekinette (akarati elmélet).  Többen (pl Jhering, Dernburg) azonban a forgalmi élet követelményeinek figyelembevételével az ügyleti nyilatkozatot helyezték előtérbe, még akkor is, ha ettől az ügyleti akarat eltér, vagy esetleg teljesen hiányzik (nyilatkozati elmélet). Jogi tények (olyan cselekmények, amelyekhez a

mindenkori tételes jog joghatást fűz.) emberi magatartások jogszerű magatartások jogügyletek (negotum) joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat. lényeges elemei: - akarat - nyilatkozata reálaktus egyéb jogi tények jogellenes magatartások bűncselekmény egyéb tilos csel. joghatást kiváltó tény, crimen delictum - közjogba - magánj.-ba melyben nem a szándék ütköznek ütköznek véltja ki a - Á. lép fel - magánjogi per joghatást. útján pl. vki elszív egy cigarettát megszűnik a tulajdonjoga kétoldalú egyoldalú - végrendel. - szerződések - meghatalm. pl. üvegvisszaváltás - occupatio pl. guberálás - pl egy cigarattát 1. emberrel kapcs bizonyos történések: - születés - halál - betegség - cselekvőképtelenség stb. 2. balesetek: - casus minor (kisebbek) - vis maior (nagyobbak) 3. időmúlás