Jogi ismeretek | Római jog » Római jog II

Római jog II. 3O2. Cives, Latini, peregrini 1. Cives Romani A polgári állapot egyszerre és elválaszthatatlanul jelentett közjogi és magánjogi kategóriát. Egyfelől a római polgárok (cives, Quirites) joga volt (ius civile, Quiritium, Cives Romanus=állampolgár, államalkotó tényező), másfelől a civitas Romana alapvető magánjogi kategórai volt (jogképességgel azonos). A) a római polgárjog tartalma: a polgárokat megillető jogok és az őket terhelő kötelezettségek. • Jogok: − Közjogi jogosultságok: 1. szavazati jog (ius suffragii): a római polgár aktív választójoggal élhetett a Ngy-eken (a felszabadított rabszolga csak a comitia tributan); 2. közt-i tisztségek viselésének joga (ius honorum): passzív választójog, a plebs tagjait eleinte, a felsz. rabszolgákat később sem illette meg); 3. a római hadseregben való katonáskodás joga (ius militiae); 4. a római vallási szertartásokon való részvétel joga (ius savrorum); 5. a

halálbüntetés és más súlyosabb büntetés elleni fellebbezés joga a Ngy-hez (ius provocationis); 6. a halálbüntetés helyetti önkéntes száműzetésbe vonulás joga (ius exulandi); 7. a kivándorlás joga (ius migrandi) − Magánjogi jogosultságok: 1./ vagyonjogi képesség a római tulajdon szerzésére és spec római jogügyletek létrehozására való jogosultság (ius commercii); 2./ családjogi jogképesség (ius conubii) - a házasságkötésre, de a matrimonium iuris civilis alapfeltétele is; 3./ az ősi civiljogi keresetek megindításának joga (ius legis actionis) • − 1) 2) 3) − Kötelezettségek: Közjogi: hadkötelezettség (munus militiae), közteherviselés (tributum) közhivatal-viselés (pl. a bíráskodás - munus iudiciarium) Magánjogi: pl. a gyámság és gondonkság ellátása (munus tutelar et curae) B) a római polgárjog megszerzése: természetes és mesterséges módjai vannak. ♦ Természetes: a római polgártól való születés. A

római házasságból (matrimonium iuris civilis) született gyermeknek legalább az apja római polgárnak kellett legyen, egyébként ehhez a római anyától való születés is elegendő volt. A lex Minicia (Kr e I sz) szerint a polgár és a peregrinus házasságából (m. i gentium) született gyermek az alacsonyabb jogállású szülő statusat követte, egy hadrianusi senatus consultum később ezt eltörölte. ♦ Mesterségesen: többnyire egyénileg (viritim) v. a polgárjog csoportos adományozásával szerezték meg. 1 C) a római polgárjog elvesztése: a libertas, a civitas elvesztése is egyben. a) a kivándorlás (migratio), b) a latin coloniába való település v. letelepíttetés, c) száműzetés (deportatio), d) egész közösségek lakosságának jogfosztása által. 2. Latini (nomen Latinum) Eredetileg a ltiumi városállamok polgárainak jogképességét jelentette (így a római polgárokét is), de Róma fokozatos terjeszkedésével ez egyfajta

korlátozott római polgárjoggá alakult át. Kategóriái: prisci Latini = latin colóniák lakosai, Latini colonarii = a provinciai colóniák lakói, Latini Iuniani = a lex Iunia Norbana (19) szerint egyes - formahibával - felszabadított rabszolgák nem kaphatták meg a civitas Romanat, vagyis ők a latinjoggal feltuházott libertinusok csak élők közötti ius commerciivel bírtak, de az öröklés formáiból kimaradtak. Ezt a kategóriát Iustinianus törölte el 531-ben. 3. Peregrini − Kezdetben minden olyan idegen személy ellenség (hostis) volt, akinek állam nem kötött a rómaiakkal kölcsönös segélynyújtási (amicitia) vagy szövetségi szerződést (foedus), ezzel szemben a szövetséges államok lakosai (a latinok is) idegenek voltak.e kifejezést már csak a latin idegenekre alkalmazták, akik továbbra is külföldiek voltak. − Az imperium Romanum kialakulásával a bir. nem római ill latinjogú alattvalóit jelölték így (bir-i állampolgárság). −

Csoportosításuk még: a. önálló állampolgársággal és saját népjoggal rendelkező népek (peregrini alicuius civitatis), b. sem állampolgársággal, sem helyi népjoggal nem rendelkező népek léteztek Sokáig érvényesült a személyiségi elv: mindenkit saját (helyi, nemzeti, stb.) joga szerint kell elbírálni. (Pl a praetor a ius gentiumot alkalmazta) 3O3. Rabszolgák, félszabadok A rabszolgák emberi mivoltának elismerése 1. A rabszolgaság tartalma A sevitus jog tartalma: a rabszolga nem jogalany, hanem jogtárgy, urának tulajdonában áll és tetszése szerint rendelkezhet vele, eladhatja vagy meg is ölheti. Még sem tekintették közönséges „dolognak”, hiszen emberi mivoltát még jogi vontkozásban is elismerték, mert 1. a rabszolga feletti tulajdonosi hat-t nem tulajdonjognak (dominium), hanem rabszolgatartói hat-nak (dominicia potestas) nevezték; 2. a rabszolga sírhelye vallási jellegénél fogva - a szabadokéhoz hasonlóan forgalomképtelen

dolog volt; 3. a rabszolgakori rokonság (cognitio servilis) a felszabadítás után házassági akadályt jelentett; 4. a rabszolga cselekvőképes volt - pl különvagyonnal gazdálkodva érvényes jognyilatkozatot tehet; 2 5. a delictumoknál a jogforrások a rabszolgát a szabad emberrel egy sorban említik A rabszolgák tényleges helyzete: a jogilag egységes osztályon belül sokféle réteget lehet megkülönböztetni. 2. A rabszolgaság keletkezése A foglyul ejtett ellenséget célszerűbb volt életben hagyni, mint megölni, az eredet tehát a hadifogságban keresendő, de egyéb módjai is léteztek: • fogságba esés - a legősibb és legáltalánosabb formája. A civiljog értelmében miint uratlan dolgot szabadon elfoghattak (háborúban vagy béke idején is, ha a területre tévedt), • rabszolganőtől való születés (partus ancillae) - a császárkorban már kimondták, hogy ha az anya a terhesség folyamén -rövid időre is - de szabad volt, a gyermek

szabadnak születik. • büntetésből rabszolgává lehetett: − a civiljog szerint: a capitis deminutio maximát elszenvedett polgár, az akit mint adós hitelezői eladtak, vagy kivonta magát a polgárok névjegyzékébe történő bevezetés alól, vagy a katonai szolgálatból megszökött, vagy lopáson érték; − a praetori és cs-i perrend szerint: akik rabszolgának adták el magukat (vételáron osztoztak), vagy bányamunkára, állatviadalra ítéltek, vagy Róma közelében telepedtek le, vagy visszakerültek a rabszolgaságba, vagy az a szabad nő, aki idegen rabszolgával folytatott nemi viszonyt. 3. A rabszolgaság meszűnése Felszabadítás útján (manumissio, kézből való elengedés) vindicta eljárás szerint: a felszabadítani szándékozó ellen egy bizalmi embere (mint assertor in libertatum) szabadságpert indított, melynek során a preator előtt pálcájáta rabszolgára téve kijelentette, hogy az szabad. A rabszolgát így az úr eleresztette a

kezéből Augustus korlátozásai: a lex Aelia Sentia (4) szerint 2O évnél fiatalabb út nem szabadíthatott fel senkit, 3O évnél fiatalabb rabszolga pedig nem volt felszabadítható, csak jogos indokkal. Ha nem volt jogszerű az 1 esetében érvénytelen volt, a 2. esetében Latinus Iunianus lett 4. A félszabadok (Heterohén csoport volt.) • Felszabadítottak (libertini): lehettek római polgárok, latinjogúak és peregrinusok is. A patriárchális rabszolgaság idején családtag volt, ennek felbomlása után vissza is vonhatták a szabadságot (revocatio in servitutem). Csak korlátozott jogképességel rendelkezett (pol-i jogok nem, csak aktív választójog). A ius patronatus alapján továbbra is függőségi viszonyban maradt volt urával, halálával ez megszűnt, de a patronatus örököseire átszállott. Így a felszabadított 1) patronusa nevét viselte, 2) engedelmességgel (obsequium) tartozott, 3) ingyenesen köteles volt kezelni a vagyonát és ellátnia ügyeit

(officium), 4) kül. munkákra is kötelezhették, 5) az elszegényedett patronust tartani volt köteles (alimentatio) 6) urát biz. öröklési jog is megillette Ellenben a patronus védeni volt köteles libertinusát vagy gyámságot volt köteles gyakorolni felette. (A ius patronatus megszűntetése: büntetséből, cs-i privilágium által. A libertinust csak a restitutio natalium (születés orvoslása) mentesítette.) 3 • Colonusok: főldművesek (elvándorlás megindulása ellen) római polgárok voltak ugyan, de közjogi (és magánjogi) jogképességgel nem rendelkeztek. Vagyonuk peciliumként urukat illette, annak tudta nélkül sem eladni, sem végrendelkezniük nem lehetett vele. Később nekik is lehetett földjük, ami után adózniuk kellett. Nem rendelkezett ius conubiivel, házassága= volt a rabszolgák életközösségével. (Létrejötte: születéssel, szerződéssel, időmúlással; megszűnése: földtulajdonszerzéssel, 3o, 4O évig curialisként

működött, püspökké választással.) 3O4. A statusok és a capitis deminutio fajai 1. Személyállapot a római jogban A teljes jogképességet 3 személyi állapot (status) együttes megléte biztosította: a szabadság állapota, a polgárság állapota és a családi állapot. Status libertaris szerint az emberek: • vagy szabadok (liberi) − szabadon születtek (ingenui) − felszabadítottak (libertini), • vagy rabszolgák (servi). Status civitatis szerint a szabadok ♦ római polgárok (cives Romani), ♦ latinjogúak (Latini), ♦ jogképességgel nem rendelkező szabadok (peregrini, a külföldeik v. a római bir területén élő alattvalók). Status familiae szerint a római polgárok ∗ önjogú személyek ( personae sui iuris), ∗ apai ill. férji hat alatt álló személyek (personae alieni iuris) (A személyeket a modern jogtud. természetes és jogi személyekre osztja fel A jogképesség mellett a cselekvőképességet is tárgyalja.) 2. Capitis deminutio

Fogalma: statusváltozás = caput jogi értelemben a személyt, jogképességet jelentette, amelyet a 3 állapot határozott meg. Amennyiben bármelyik statusban változás állt be, a régi caput megszűnt és új caput keletkezett (kivéve, ha a szabadság állapota szűnt meg). De jelenthette valamey közösség létszámának 1 fővel való csökkenését is. A szabadság elvesztésével együtt jár a polgárság és a családi status elvesztése is. A polgárság elvesztésével csak a családi status veszete el. A családi állapot megváltozása a másik 2 statust nem érintette. Formái: 3 van capitis deminutio maxima: a szabadság elvesztése pl. 4 − rabszolgává lett, vagyona, jogai, kötelezettségei is elvesztek, de a hitelezőknek a praetor jogsegélyt adott azon személy ellen, akire az illető vagyona szállott (restitutio actionis); − hadifogságba esett, szabadságának utolsó pillanatában halt volna meg, de ha hazatért, visszanyerte elvesztett jogait,

mintha nem is lett volna hadifogságban = ius postliminii - a hátsó küszöb joga. capitis deminutio media: a polgárság elvesztését jelentette, idegen lett belőle, pl. − más államba költözött - vagyonát megtartva, − száműzték - vagyona az államra szállt. capitis deminutio minima: a rokonságból való kiválást jelentette, (az agnatióból, a gensből is) pl. − önjogú személy arrogatio révén, − egy másik családfő hat-a alá került, − hat.alatti családtag felszabadítás útján önjogúvá vált Ez a pol-i jogokat nem érintette, de a vagyonban komoly változást jelentett. 3O5. A statust nem érintő, de a jogképességet korlátozó tényezők 1. Női nem A nő csak magánjogi téren volt jogok alanya, a közjogi téren nem, mert nem voltak pol-i jogai. Jogképessége a családi és vagyonjog területén is erősen korlátozottak voltak (nem lehetett családfő, formális szerződések tanúja, gyám - csak a posztklasszikus korban anya,

nagyanya). A SC Vellaeanum megtiltotta továbbá, hogy kezességet vállaljanak, hogy perbeli képviselők legyenek; teljes öröklő- és végrendelkezési képességüket is csak a posztkl. korban nyerték el. 2. Becsületcsökkenés (minutio existimantionis) A rómapi polgári minőséggel együttjár a megbecsülés is, melyet a c.d media elszenvedésével el is veszíthetett. Egyéb „becsületcsökkentő” körülmények: • intestabilitas: tanúképtelenség, melyet a XII táblás tv. vezetett be Ha a polgár a régi jog ünnepélyes szerződéseinél (mancipatio) mint tanú v. mérlegtartó szerepelt, s utána megtagadta a szerződés tanúsítását, többé nem tanúskodhatott, ha pedig ő akart szerződést kötni, nem vehetett igánybe tanúkat. • infamia: becstelenség, mely a közt-i korban 3 féle lehetett: a) a consul által megállapított infamia: a személyt törölte a magistratusjelöltek jegyzékéből; b) a censor által alkalmazott infamia; c) a praetor

által kiszabott infamia. Az első 2 mindig közvetett volt, vagyis nem az infamáló magatartásánál fogva állt be, hanem a magistr. konstruktív aktusa váltotta ki; az utolsó lehetett közvetlenül beálló is. A principatus alatt a praetori infamia került előtérbe, melynek fajai: − ipso facto beálló (közvetlen) némely magatartás (pl. kettős házasság), biz foglalkozások (kerítés, színészet) űzése, a fizetésképtelen adós csődje, − marasztaló ítélet (sententia condemnatoria) váltott ki közvetett infámiat bcs-ek (crimen, delictumok elkövetői) és bizalmi jellegű jogviszonyokból (megbízás, gyámság) származó pereknél, − kiegyezés (pactio) az elkövetőnek a bcs. sértettjével való megállapodása, közvetett infamiat váltott ki. 5 Az infamia joghatásai: pol-i jogok elvesztése, perbeli képviseletre való kétoldalú képtelenség, házassági tilalom az infamis személy és az ingenuus között, senatori rang elvesztése. Az

infamia élethosszig tartott, hacsak a császár v a senatus nem adta meg a „jó hírnév visszaállítását” (bonae famae restitutio). • Turpitudo: a császárkorban a bíró széles körű mérlegelési joggal rendelkezett, amennyiben a közfelfogásra hivatkozva nyilváníthatott valakit becstelen személlyé. 3. Egyéb korlátozások A római polgár nem süllyedt le ugyan a félszabadok közé, de nem telje jogú polgárnak minősült. ⇒ az alacsonyrendűekhez való tartozás: a szegényebb rétegek (közt-i korban a plebs tagjai, császárkorban a humiliiores) polgárjoga korlátozott volt: III. sz-tól szigorú büntetési tételek (kényszermunka csak nekik), a császáskorban a fizikai munkát végző szabadok (kézműves, kiskereskedő, bérmunkás) jogképességenek korlátozása, egyes mesterségek űzőit (hajósok, pékek) - a colonusokhoz hasonlóan - lakóhelyükhöz és foglalkozásukhoz kötötték (ipari colonatus). ⇒ a városi tanácstagokat (curiales)

is, akik egyébként a honoratikhoz tartoztak az állam először az adók behajtásáért tette felelőssé (nekik kellett a hiányzó összeget kiegyenlíteni), majd curiákhoz kötötte őket és jogi korlátozásokkal is súlytotta. ⇒ egyes vallások követői: zsidókat (Iudaei), eretnekeket ( haeretici), hitehagyottakat (apostatae) ibz. jogok gyakorlásában korlátozták, utóbbiak magán- és közjogilag jogfosztottá váltak. 3O6. A cselekvőképesség 1. Fogalma és tartalma A jogéletben való önálló részévételhez a jogképesség önmagában nem elegend, ehhez biz. egyéb körülmányek megléte is szükséges, hiánya cselekvőképtelenséget idéz elő. A „cselekvőképesség” ugyan modern kifejezés és a rómaik nem ismerték, de a fogalom természetszerűleg ismeretes volt Rómában. Cselekvőképesség az a képesség, mely szerint valaki saját tényeivel jogokat és kötelezettségeket szerezhet magának vagy másnak. Tartalma: a cselekvőképesség sem

jár szükségszerűen a jogképességgel, pl. az önjogú személy nem volt feltétlenül cselekvőképes (serdületlen v. elmebeteg), ugyanakkor cselekvőképesek lehettek olyanok is, akik részben vagy teljesen jogképtelenek voltak (rabszolga, hatalomalatti családtag). A cselekvőképesség tehát 2 irányú: ügyletképesség - az illetőt a jog képesnek minősíti jogügyletek megtételére, vétőképesség - bcs-eiért az illető felelősségre vonható, ez korábbi életkorban kezdődik, mint az ügyletk. (A nők ügyletképessége korlátozott, vétőképessége teljes volt.) Az ember lehet: cselekvőképes, korlátozottan cselekvőképes, cselekvőképtelen. 2. Befolyásoló tényezők 1) Életkor számítása = Az emberek kor szerint 2 csoportba tartoznak: a) serdületlenek (impuberes) − akik még nem tudnak beszélni (infantis), 6 − infantia koránál idősebb serdületlenek (impuberes infantia maiores), ezen belül is önjogú serdületlenek (pupilli) b)

serdültek (puberes) − 25 év alatti serdült személyek (puberes minores XXV annis, minor) − 25. életévüket betöltött nagykorúak (maiores) A szabiánusok iskolája a 2 közötti korhatárt a fiúknál egyedileg, az illető nemi fejlettsége alapján bírálta el, a lányoknál serdült a 12. életévet betöltött személy A prokuliánusok a lányoknál 12., a fiúknál 14 életév betültése számított Iustinianus a pubertas határát ugyanígy, az infantia határát egységesen 7. életévben határozta meg 2) Az életkor jelentősége • Az infantest a római jog teljesen cselekvőképtelennek minősítette, a beszélni nem tudás azt jelenti, hogy nem tudják a szóbeli jogügyeletek szavait elmondani, így érvényes jognyilatkozatokat nem tehettek. • Az impuberes infantia maiores csak korlátozott cselekvőképességgel rendelkeztek, mely jogügyletek terén azt jelentette, hogy a serdületlenek szabadon köthettek olyan ügyleteket, melyekből egyoldalúlag csak

jogot szereztek; olyanokat viszont , melyekből rájuk részben jogok, részben kötelezettségek háramlottak, csak gyámjuk hozzájárulásával hozhattak létre (a gyámi auctoritas hiányában csak a jogokat szerezték meg). A delictumokat illetően esetenként vizsgálták, hogy a serdületlen bírt-e belátási képességgel (a serdültséghez közelebb állóknál vélelmezték a vétőképességet, az infantiahoz közelebb állóknak pedig nem). • A puberes - egyéb fogyatékosság hiányában - teljes cselekvőképességgel rendelkezett, de a minor sajátos jogvédelmet élvezett, ugyanis a lex Laetoria (Kr. e 2OO) szerint büntetőkeresetet indítottak az ellen, aki becsapott egy minort, a praetor egyfajta kifogást (exceptio l.L) is bevezetett arra nézve, hogy ha a minor már teljesített is, in integrum restitutiot adott, de, hogy ne riasszák el a szerződni akaró feleket, a minor a praetortól állandó gondnokot (curator) kapott, hogy annak egyetértése mellett

kösse meg a szerződést. Így alakult ki a cura minorum, mely túlvédettségi helyzetbe hozta a minort. • A nagykorú személyek rendelkeztek teljes cselekvőképességgel. Nagykorúak voltak a 25 életévet betöltöttek, akiket cs-i privilégiummal nagykorúsítottak (fiúk 2O., lányok 18 életév) 3) Női nem tagjai akkor is korlátozottak voltak, ha elérték a serdült kort. Az önjogú nő élete végéig gyámság alatt állt, s bár vagyonát maga kezelhette, jelentősebb civiljogi jognyilatkozataihoz (perléshez) gyámja hozzájárulás kellett. A nők cselekvőképesség tekintetben csak a IV. sz-tól kezdve váltak egyenlőkké a férfiakkal 4) Az elmeállapotot tekintve a súlyos elmebajban szenvedők, az őrültek (furiosi) jognyilatkozataik és vétőképességük szempontjából hasonló elbírálásban részesültek, mint az infantesek. Hasonló a helyzete a múló öntudatlan állapotban lévőknek (delirantes) is A római jog az elmebeteget „világos

pillanataiban” úgy kezelte, mint aki semmilyen korlátozás alá nem esik. 5) A tékozlókat (prodigi) a praetor - a XII táblás tv. alapján - az apai örökségtől eltiltotta, gondokság alá helyezve, impuberes infantia maioresként kezelte őket. 6) A testi fogyatékosságok ugyan a cselekvőképességet nem korlátozták, szóbeli szerződést azonban a süket (surdus) és a néma (mutus) nem köthetett. A kasztrált személy (castratus) a házassági jognyilatkozat tételétől el volt tiltva. A vak személy (caecus) tehetett ugyan írásbeli rendeletet, ám annak érvényességéhez (a rendesnél eggyel több) 8 tanú közreműködése volt szükséges. 7 3O7. Jogi személyek 1. Általában A római jog nemcsak embereket ruházott fel jogképességgel, hanem jogképességgel bíró emberek egyesületeit is. Kezdetben a közjog, majd a magánjog területén is A jogi személyek 2 fő típusa: • jogképességgel felruházott személyegyesületek (universitas personarum

- gazd-i, ker-i társaságok) • jogképességgel felruházott vagyontömegek (universitas bonorum, alapítványok). (A modern jogrendszer mindkét alaptípus előképe megtalálható a római jogban: az 1. az universitas, corpus, collegium, a 2. pia causa formájában Római jogalanynak sohasem az elvont „jogi személyt” hanem a jogi személyt mint testület mindenkori tagjainak összességét tekintették.) 2. A jogalanyisággal felruházott személyegyesületek 1. A személyegyesületekről ált-ban: kialakulásuk bonyolult folyamat volt, mert a jogképességgel való felruházás előzménye az volt, hogy biz. közösségek tagjaik változásától független létet nyertek pl. a városok (coloniae), néhány vallási testület (sodalitates), a magánemberek egyesületei (collegia). A magánjogi szabályok csak a közt-i korban terjeszkedhettek ki a személyegesületekre. Kezdetben csak közjogi jellegűek voltak, az állami ellenőrzés miatt magánjogi jogalanyiságuk

késett. Az universitás ált-ban valamennyi személyegyesülésre, a corpus és a collagium spec. egyesületfajtákra vonatkoztak Nincs felruházva jogképességgel a societas: nincsenek jogaik, kötelezettségeik, a tagok vagyonától elkülönült önálló vagyonnal sem rendelkezik (max. közös tuladon van) 2. A római államot (populus Romanus) a római polgárok összessége alkotta, amely független volt a polgárai személyében beálló változásoktól, továbbá önálló vagyonnal (= a polgárok tulajdona) és szerződéskötési képességgel is rendelkezett. Ennek megfelelően az állam földje ager publicus, rabszolgája servus publicus, vagyontárgya res publica. Az állam minden vonatkozásban a ius publicum szabályai alá tartozott. A magánosokkal keletkezett jogvitái nem bírói, hanem közig-i úton nyertek eldöntést. Ugyanakkor a közt-i államkincstár (aerarium) nem volt külön jogképességgel felruházva, de a császári kincstár (fiscus) ügyeiben

kezdetben a magánjog szabályai, később (Claudius cs-tól) a cs-i delictumok érvényesültek, és egyre inkább a közjog hatálya alá került. 3. A köztestületek, úgy mint a városok (municipia), a községek (fora), az alsóbb tisztviselők testületei (decuriae) a magánjog területén a közt-i korban már önálló jogalanyokként tűntek fel. Saját vagyonnal rendelkeztek, így a ius privatum hatálya alá tartoztak („a városok magánszemélyeknek tekintendők” Gaius). A municipiumok a városi tanács által kinevezett (actor) útján ugyanúgy perbe állhattak, mint a magánszemélyek; később szerződéseket is köthettek. 4. A magántestületek hamar kialakultak, de magánjogi jogképességük jogi rendezésére csak lassan került sor. A közt-i korban egymás uátn alakultak ki a kézművesek egyesületei (corpora pistorum), a magistrarusok segédszemélyzetének testületei (collegia apparitorum), a temetkezési egyesületek (collegia funeraticia). 5. A

testületek, egyesületek közös szabályai: 8 a) Az egyesületek alapítása - kezdetben nem kellett engedély, de alapszabályaik nem ellenkezhettek a tv-ekkel, vagyis csak megengedett célra alakulhattak. Később - egy Augustus idjéből való lex Iulia de collegiis alapján - az alapításhoz a senatus engedélye kellett. Min taglétszám 3 fő. b) Az egyesületek jogi szervezete - ügyintéző és képviselő szervek voltak. − Az ügyintéző szerveknél a struktúrát az állam nem szabályozta, de az alapszabály (lex collegii) (hatáskörök megállapítása) alapját képezte a működés engedélyezése iránti kérelemnek (pl. a be- és kilépés) Viszonylag teljes jogképességgel rendelkeztek, vagyis emberhez fűződő jogai és kötelezettségei nem lehettek, pl. apai hat-mal nem, de rabszolgákkal rendelezhetett. − Miután az egyesület önmaga fogalmilag cselekvőképtelen volt, képviselő szervei jártak el. Kezdetben közvetett, később közvetlen

képviseletet jelentett. c) A testületek, egyesületek megszűnése - 1/ ha a senatus v. a császár feloszlatta, 2/ célja meghiúsult, 3/ tagjainak száma 3 alá csökkent (bár 1 is lehet célmeghiúsítással), 4/ tagsága a felosztást kimondta. 3. A jogalanyisággal felruházott vagyontömegek Az alapítványok kialakulását tekintve a keresztény egyházat (Ecclesia) a római jog uralkodásától kezdve egyesületnek kezdte elismerni, a püspöki egyházak kezdetben mint személyegyesületek bírtak jogalanyiságga. Vagyonnal rendelkeztek, mely nem a helyi közösségé, hanem az egyetemes egyházé volt, felette a rendelkezési jog pedig a közös előljárót, a püspököt (episcopus) illette meg. Az emberek kezdetben vagyonukat az egyházra hagyták, csak az V-VI. sz-tól születtek olyan rendelkezések, mely szerint a vagyont egy meghat. kegyes célra (pia causa) (pl kórház fenntartása) rendelték, ezen vagyontömegeket személyekként kezdték kezelni. A pia causat az

alapító okirat létesített, de lehetett végrendelet is. Ez az okirat hozta létre a szervezetet arra hivatkozva, hogy a jogképességgel felruházott vagyon betölthesse célját, megszűnésének döntő oka a vagyon kimerülése volt. A pia c éppúgy rendelkezett magánjogi jogképességgel, mint az egyesület. Ügylet- és vétőképessége (vagyis teljes cselekvőképessége) neki sem volt, helyette képviselőszervek jártak el. 3O8. A család és a rokonság a rómaiaknál 1. A családjogi állapot (status familiae) 1) A közt-i korban: a polgárok családjogi állapotuk szerint 2 csop-ra oszlottak: a.) önjogú személyek (persona sui iuris) volt minden családapa (pater familias) és minden családanya (mater familias.), akik nem állottak családfői hat alatt A pater f teljes jogképességgel rendelkezett, jogosítványai: 1. apai hatalom (patricia potestas), 2. férji hatalom (manus(, 3. rabszolgák feletti hatalom (dominicia potestas), 4. biz szabas személyek feletti

hatalom (mancipium) b.) hatalomalatti személyek (persona aliene iuris) volt a családfőn kívül a család összes többi tagja: a feleség, a gyermekek, örökbefogadott gyermekek, fiúgyermek családja (meny, unoka) és az örökbefogadott fiúgyermek családja. Korlátozott jogképességgel bírtak, melynek határait a feleség szempontjából tovább szűkítették. A pol-i jogok teljes egészében, a 9 magánjogi jogosultságok közül csak a ius conubii és a ius commercii illette meg őket, de ezáltal minden jogot a hat.gyakorlónak szereztek, ugyanakkor kötelezettségeik csak őket terhelte. A családfiú (filius familias) csak az apa beleegyezésével köthetett házasságot, és a felesége feletti manus ugyanúgy az apját illette meg, mint a gyermekek feletti pater familias. 2) A császárkorban: A klasszikus jog már biz. értelemben elismerte a hatalomalattiak önálló vagyoni jogosultságát, azzal, hogy ha a fiú katonáskodással, állami szolgálattal

szerzett vagyona fölött a tulajdonosi jogok teljességét már nem a pater familiasnak, hanem a filius familiasnak biztosította. A posztklasszikus és a iustinianusi jog ezt már formailag is elismerte 3) A családjog tárgyát a családi viszonyok képezik, melyeket ma önálló jogág szabályoz, de a rómaiak ezt a kategóriát nem ismerték, nem különítették el a személyjogtól. A cs-i viszonyok 2 fontos formája: szülő-gyermek kapcsolat és a szülők egymás közti kapcsolata, melynek 2 spec. jogintézménye: az apai hat és a férji hat A családjogon belül tágyaljuk még a gyámság és a gondnokság jogintézményét is. 2. A család és a rokonság Az archaikus kori római jog a különféle jogviszonyokat (szülő-gyermek, házasság, tulajdon, kötelmi és egyéb v.) lényegében csak hatalmi viszonyként tudta tükrözni A családtagokat és a rokonokat egymáshoz fűző jogi kötelék a családfő hat-ában volt. • Család: egyazon pater familias hat-a alatt

álló személyek összessége (jogi értelemben), • Rokonok (agnatio): azok a személyek, akik azonos pater familias hat-a alatt állnak vagy állnának, ha a közös pater f. még élne (civiljogi értelemben), • Vérrokonság (cognatio): a rokonság természetes fogalma. - Familia proprio iure: a család kezdettől fogva a monogám házasságon alapult, de jogi szempontból a családfő hat-a alatt álló személyek közösségét jelentette. Nem érzelmi és vérrokoni, hanem vagyoni, gazd-i, kultikus házasságot jelentett (hiszen a családtagokat és a családi vagyont egyaránt a familia szóval jelölték). A házasság tagjai, akik a pater f halála után a házközössgéi vagyont megszerezték, nem a pater f. utódainak, hanem a „saját maguk örököseinek” (sui heredes) minősültek, mert amíg a hagyaték az örökösök között nem került szétosztásra, addig a család tagjai ún. „családi vagyonközösségben” maradtak egymással A familia proprio iure

magába foglalja mindazokat, akik a pater f. férji vagy apai hat-a alatt állottak, vagyis: a feleség (uxor in manu), a gyermek (filius vagy filia familias), a hat.alatti fiú felesége (nurus) és gyermekei (nepotes vagy neptes), az örökbefogadott gyermek (arrogate) és felesége, gyermekei (7). A családfői hat. csak az ő akaratából szűnhetett meg, a családapa halálával a familia piure is felbomlott. - Agnatio: a civiljogi rokonság alapját a leszármazás képezte, de a hat-i köteléken alapuló rokonságot jelentett. Egyrészt „agnát rokonok azok, akiket férfiak által közvetített rokonság fűz egybe, vagyis az azonos apától származó vérrokonok” Gaius, ezek szerint a feleség nem tartozott az agnatioba! Másrészt familia communi iurének is nevezik, melynek tagjai: a szűkebb család tagjai (familia proprio iure) a feleség kivételével; a közelebbi agnát rokonok (proximi agnati, akik azonos pater f. hat-a alatt állnának, ha a családfő még

élne, de nem tartoznak ide az anyai és női felmenők); a legtávolabbi rokonság, a nemzetség tagjai (gentiles, akiknek ősei közös patria potestas alatt álltak). Ezt a 3 csoportot rendnek (ordo) nevezzük A családfő halála az agnatiora semmilyen hatással nem volt!, mivel az agnát rokonságot nemcsak az aktuálisan létező, hanem az egykor fennállott patria potestas is közvetítette. 10 Ugyanakkor az örökbeadás vagy házasság folytán felszabadult családtag nemcsak a familia proprio iure, de a familia communi iure (az agnatio) kötelékéből (a gensből) is kivált! A familia prorio iurét az különbözteti meg az agnatiotól, hogy a családot jogilag összetartó családfői hat. alatt nemcsak a patria potestas, hanem a manus is értendő, és a patria potestas a családi köteléket csak a pater familias élteében tartja fenn. - Cognatio: a tisztán vérségi kapcsolat szerinti rokonság. (Az agnatio a civiljogi, a cognatio a ius naturale szerinti

rokonság.) • Kognát rokonok azok, a) akik közül az egyik a másiktól közvetlenül (szülő és gyermek) vagy közvetve (nagyszülő, unoka) egyenes ágon származott = egyenes ági rokonok (felmenők-ascendentes és lemenők-descendentes; b) akik egy közös őstől származtak (testvérek) = oldalági rokonok, ezen belül is − közös apától és anyától származnak=teljes testvérek (germani), − közös apától és közös anyától származnak=féltestvérek (uterini). Apaság vélelme: „az anya mindig biztos, még akkor is, ha házasságon kívül esett teherbe; az apa pedig az, akit a házasság annak mutat” Paulus. • A rokonság fokát a nemzés határozta meg, pl. nagyapa és unoka egymás II fokú egyenes ági rokonai. • A sógorság amilyen fokban kognát rokona valaki az egyik házastársnak, ugyanolyan fokban sógora a másik házastársnak, pl. az anyós vejének I fokú egyenes ági sógora A császárkor törvényes öröklési joga egyre jobban

háttérbe szorította az agnatiot, a iustinianusi korban pedig a törvényes öröklés már teljesen a kognát rokonságon épült fel. 3O9. A patria potestas tartalma, keletkezés, megszűnése 1 Fogalma és tartalma A családfőnek a családjához tartozó szabad személyek fölötti teljes magánjogi uralma. Kezdetben korlátlan volt, később ezt a mos szabályai korlátozták (pl. megölje vagy súlyosan megfenyítse gyermekét). Pozitív jogosultságai: 1) a gyermek élete és halála feletti rendelkezés (ius vitae necique), 2) elsőszülöttek kivételével a gyermekkitétel joga (ius exponendi), 3) a gyermekáldás joga (ius vendendi, amely vagy teljes vagy részleges rabszolgaságba kerülést eredményezett, vagy pedig ideiglenes hatalom alá, mancipiumba kerüléssel járt), 4) a delictumot elkövető gyermeknek a sértett részére történő noxába adása (ius noxae dedendi). Negatív jogosultsága: a gyermeket visszatartó személlyel szembeni fellépés joga

tulajdoni kereset alapján (vindicatio filii), a praetori interdictum de liberis exhibendis et ducendis útján is. Az ősi paraszti házközösség bomlásától lassan csökkentek a pater f. gyermeke feletti jogai, pl „Ha az apa fiát 3x eladta, a fiú szabaduljon az apai hat. alól” XII táblás tv Később a gyermek panasszal fordulhatott a bírósághoz apja ellen, hogy tartást követeljen tőle. 11 Az apai hat. vagyonjogi tartalma: vagyonilag a családgyermek sokáig nem volt jogalany, mivel mindent apjának szerzett. A preklasszikus korban a pater f. által a gyermek kezelésébe adott különvagyon (peculium profecticium) - a rabszolga peculiumához hasonlóan - a családfő tulajdona maradt. A posztklasszikus korban egy rendelet a családgyermek anyjától örökölt vagyonára (bona materna) előírta, hogy azt a pater f. el nem idegenítheti, halála után pedig a gyermeké lesz, de nem mint apai örökség, hanem a gyermek saját jogán. Iustinianus szerint a

gyermek minen vagyona, amely nem az apától ered, ún ,jövevényvagyon (bona adventicia), azon az apát csak a haszonélvezet illeti meg, hacsak a vagyon juttatója ezt ki nem zárta. A gyermek által vállalt kötelezettségeket a praetori jog peresíthetővé tette az apával szemben (actiones adiecttiae qualitatis). SC Macedonianum rendelkezései szerint (E Claudius cs idején)a filius f. részére folyósított pénzkölcsön az apa halála után sem vot peresíthető, vagyis ez naturalis obligtiot eredményezett. (Ha a teljesítés elmaradt, a hitelező pert indított, a fiú pedig védekezhetett.) 2. A patria potestas keletkezése 3 féleképpen keletkezhetett: 1) törvényes római házasságból (matrimonium iuris civilis) való születés= eredetileg az apa beleegyezésével, utóbb pedig már önmagától is apai hat-t eredményezett. Abban az esetben, ha a születés a házasság megkötésétől számított 182 napon túl, ill. a házasság megszűnése után 3OO napon

innen keletkezett (a gyermek apja az anya férje, praesumptio iuris). 2) örökbefogadás (adoptio) útján= az apai hat. mesterségesen jött létre; mindig állami közreműködést igényelt, szabályozása kógens volt. Előfeltétele volt az, hogy az örökbefogadó Iustinianus szerint az örökbefogadottnál legalább 18 évvel idősebb - önjogú római polgár legyen és az arrogatornak gyermektelennek és legalább 6O évesnek kellett lennie. Nők - császári engedéllyel - csak a posztklasszikus korban fogadhattak örökbe, de ez patria potestast nem eredményezett, csak jogot az öröklésre. 2 formája: a) arrogatio - az önjogú személy örökbefogadását jelentette. Eleinte a comitia calata előtt, a pontifex maximus közreműködésével történt, ahol az örökbefogadni kívánó előadta, hogy koránál vagy betegségénél fogva gyermeke már nem lehetne. Ezután a Ngy szavazott az örökbefogadás engedélyezéséről. Az örökbefogadottat a filius familias

személyi és vagyoni helyzetébe juttatta (meglévő feleségével, vagyonával együtt). Csak önjogú, fegyverforgatásra képes férfi volt örökbefogaható, mert csak az jelenhetett meg a comitia előtt. A császárkorban az arrogatio rescriptum útján ment végbe, amiből már a nők és a serdületlenek sem voltak kizárva. (821) b) szűkebb értelemben a hatalomalatti személy örökbefogadását jelentette, a 3x-i színleges eladással (mancipatio) és színleges perrel(vindicatio filii) ment végbe. A posztklasszikus korban az adoptio az örökbeadó pater f. nyilatkozatával jött létre, melyet az örökbefogadó és az örökbefogadandó jelenlétében, a bíróság előtt kellett megtennie. A iustinianusi jogban az adoptio csak akkor eredményezett apai hat-t, ha az örökbefogadó az örökbefogadott felmenője volt (adoptio plena), ellenkező esetben csak öröklési jogot biztosított az örökbefogadó után (adoptio minus plena), amely végrendelkezési formaként

szolgált. 3) a törvényesítés (legitimatio)= csak concubinatusból született természetes gyermekek (liberi naturales) részére volt lehetséges, de nem a futó nemi kapcsolatokból született részére. (Ez csak a császárszág korában alakult ki) 12 3. A patria potestas megszűnése Elvileg az apa életének végéig fennállott, hacsak valamilyen jogmegszüntető ok közbe nem jött. A gyermek életkora nem bírt jelentőséggel Megszüntette az apa hatalmát: a) az apa halála vagy capitis deminutiója, b) a gyermek halála vagy c.d-ja c) a gyermek örökbefogadása (Iustinianusnál csak az adoptio plena), d) a gyermek emancipatioja: az apa által eszközölt 3x-i mancipatio, de 5O2-ben Anastasius cs. rendelete lehetővé tette, hogy az apa a bíróság előtti jognyilatkozatával kieszközölje az emancipatiót, de ehhez a cs. engedélye és a gyermek egyetértése kellett, e) büntetésből, ha a pater f. gyermekét 3x (lányát v unokáját 1x) eladta vagy kitette,

f) biz. papi méltóság, a keresztény kortól püspöki ill patriciusi cím elnyerése folytán 31O. A családtagok vagyoni önállóságának kialakulása A császárkorban a klasszikus jog már biz. értelemben elismerte a hatalomalattiak önálló vagyoni jogosultságát, azzal, hogy ha a fiú katonáskodással, állami szolgálattal szerzett vagyona fölött a tulajdonosi jogok teljességét már nem a pater familiasnak, hanem a filius familiasnak biztosította. A posztklasszikus és a iustinianusi jog ezt már formailag is elismerte Familia proprio iure: a család kezdettől fogva a monogám házasságon alapult, de jogi szempontból a családfő hat-a alatt álló személyek közösségét jelentette. Nem érzelmi és vérrokoni, hanem vagyoni, gazd-i, kultikus házasságot jelentett (hiszen a családtagokat és a családi vagyont egyaránt a familia szóval jelölték). A házasság tagjai, akik a pater f halála után a házközösségi vagyont megszerezték, nem a pater f.

utódainak, hanem a „saját maguk örököseinek” (sui heredes) minősültek, mert amíg a hagyaték az örökösök között nem került szétosztásra, addig a család tagjai ún. „családi vagyonközösségben” maradtak egymással Az apai hat. vagyonjogi tartalma: vagyonilag a családgyermek sokáig nem volt jogalany, mivel mindent apjának szerzett. A preklasszikus korban a pater f. által a gyermek kezelésébe adott különvagyon (peculium profecticium) - a rabszolga peculiumához hasonlóan - a családfő tulajdona maradt. A posztklasszikus korban egy rendelet a családgyermek anyjától örökölt vagyonára (bona materna) előírta, hogy azt a pater f. el nem idegenítheti, halála után pedig a gyermeké lesz, de nem mint apai örökség, hanem a gyermek saját jogán. Iustinianus szerint a gyermek minen vagyona, amely nem az apától ered, ún ,jövevényvagyon (bona adventicia), azon az apát csak a haszonélvezet illeti meg, hacsak a vagyon juttatója ezt ki nem

zárta. A gyermek által vállalt kötelezettségeket a praetori jog peresíthetővé tette az apával szemben (actiones adiecttiae qualitatis). SC Macedonianum rendelkezései szerint (E Claudius cs idején)a filius f részére folyósított pénzkölcsön az apa halála után sem vot peresíthető, vagyis ez naturalis obligtiot eredményezett. (Ha a teljesítés elmaradt, a hitelező pert indított, a fiú pedig védekezhetett) Az arrogatio az örökbefogadottat a filius familias személyi és vagyoni helyzetébe juttatta (meglévő feleségével, vagyonával együtt). 311. A házassági kötelék 13 1. A házasság (matrimonium, nuptiae) ősi római formája, amely szorosan összefonódott a férji hatalommal (manus), a férjnek a felesége felett szinte korlátlan uralmat biztosított. A XII t. tv idején már bizonyosan megvolt a házasságnak olyan formája, amelyhez nem kapcsolódott férji hatalom. Kr e V sz-ban 2 változata volt ismeretes: a) manusos házasság, (a

matrimoniumhoz manus is kapcsolódott); b) manus nélküli házasság (a férj nem rendelkezett manusszal). A római jogszemlélet a házasságot alapvetően hatalm viszonyként tudta csak elfogadni, hiszen a manus nélküli házasságot is csak biz. joghatásokkal (jogi reflexhatásokkal) járó ténynek tekintetté, sohasem emelkedett jogi intézménnyé. A) A manusos házasság − a feleség a férje hatalma alá került, és így a capitis deminutio minimumát szenvedett el = a patria potestas alatt álló nő apja hatalma alól férje hatalma alá került, − az önjogú nőtt a manus létrehozása megfosztotta önjogosultságától; a feleség vagyonjogi helyzetében a változás: minden vagyona a férj tulajdonába ment át és a továbbiakban csak neki szerzett. A régi agnatióból kivált nő öröklési jogot természetesen csak a férj familiájában kapott. B) A manus nélküli házasság ehhez nem kapcsolódott férji hatalom, s így a feleség a házassággal capitis

deminutio minimát sem szenvedett. − Ha hatalomalatti volt, továbbra is megmaradt eddigi agnatiójában, − ha önjogú volt, megtartotta önjogúságát és ezzel együtt vagyonát is; nem csak agnat rokonná ne vált, de civiljogi értelemben a családnak (familia proprio iure) sem lett tagja, így sem ő nem örökölt gyermekei után, sem azok utána. Ezt a helyzetet csak fokozatosan számolta fel a praetori, majd a császári jogalkotás. 2. Az eljegyzés (sponsalia) A régi jogban kölcsönös stipulatio formájban tett házassági ígéret volt (amely egyes latin városoknál a házasság megkötésére kötelezett. A kései közt idején: formálatlan kölcsönös ígére, amelyből a házasság megkötésére nem származott jogi igény. Az eljegyzést felbontó fél viszont I. Constantinus óta köteles volt a jegyesétől kapott ajándékokat visszaadni ill amit ajándékozott, azt nem követelhette vissza. A posztklasszikus korban K-en szokásba jött a görög ill.

föníciai eredetű eljegyzési foglaló (arrha sponsalicia), melyet a házasságtól kellő indok nélkül visszalépő fél elvesztett, ill. 2x értékében volt köteles visszaadni 3. A házasság keletkezése és fajtái 2 változata volt aszerint, hogy a házasságot kötő felek rendelkeztek-e római házasságkötési képességgel (conubium) vagy sem. 1. Civiljogi házasság (matrimonium iustum v legitimum) = római házasság csak 2 conubiummal rendelkező római polgár köthetett, vagy római polgárok és olyan latinjogúak, akiknek városa és Róma között létrejött szerződés conubiumot biztosított. Conubiummal a hatalomalatti is rendelkezhetett. Férji és apai hatalom (manus és patria potestas) ált-ban csak ehhez a házassághoz kapcsolódhatott (apai hat-t azonban kivételesen, örökbefogadás esetén házasság nélkül is lehetett szerezni). a) manusos házasság (matrimonium cum manu): az archaikus jog szemléletével adekvát házasság; a matrimonium és

a manus még olyan szorosan összetartoztak, hogy férji hat. nélkül nem is volt házasság. A manus létrejöttének módjai: 14 ♦ confarreatio: a patríciusok köreiben szokásos, manust keletkeztető szertartásos aktus volt, amely 1O tanú jelenlétében ünnepélyes szóbeli formulák elmondásával zajlott le. Az ősi vallások szertartást, melynek központjában az áldozati kenyér elfogyasztása állt, a pontifex maximus és a flamen Dialis közreműködésével Iuppiter farreus tiszteletére mutatták be. Biz. papi tisztségeket csak ilyen házasságból származó személyek viselhettek ♦ Coemptio: mancipatióval végbemenő (előbb valóságos, majd színleges) vételi szerződés volt, melyet a férj a nő pater familiasával vagy gyámjával, utóbb az önjogú nővel kötött. ♦ Elbirtoklás (usus): ha a manust keletkeztető aktust a felek elmulasztották vagy az formahibásan ment végbe, a férj a manust elbirtoklás útján is megszerezte és ezáltal a

civiljogi házasság is létrejöt, de ehhez 2 feltétel együttes fennforgása kellett: az állandó házassági együttélés szándéka (affectio maritalis) és az így folytatott együttélésnek (a manus elbirtoklásának) 1 évig kellett tartania. Az elbirtoklás megszakadt, ha a nő 3 egymás utáni éjszakát férje házán kívül töltött. Az affectio maritalis nélkül megkezdett együttélés csak ágyasságnak minősült, melyet viszont az időközben keletkezett affectio maritalis házassággá emelte. b) manus nélküli házasság (matrimonium sine manu): a felek a kölcsönös házassági szándék alapján létrejött megyezése alapján született meg (tehát a házassági szándékkal létrehozott életközösség önmagában is házasságnak minősült). Ennek külső jele volt: 1/ áltban a nőnek a férj házába való bevezetése, 2/ a cencor előtti eskü, 3/ a hozományo okirat kiállítása. A férji hat. a nő számára igen komoly terhet jelentett, ezért a

manus nélküli házasságok fokozatosan kiszorították a manusos házasságokat. A férji hat usus révén történő megszerzése a közt. végén megszűmt, a confarreatio és a coemptio fennmaradt a klasszkos kor végéig A manusos házasságok eltűnése a női beleegyezés (consensus) fontosságát és a házasság hat-i jelének háttérbe szorulását eredményezte. („A házasságot nem az elhalás, hanem a megegyezés hozza létre.” Ulpianus) 2. idegenek házassága (matrimonium non legitimum) római polgárnak conubiummal nem bíró latinjogúval, latinjogúaknak egymás között, ill. peregrinusokkal vagy peregrinusoknak egymás között között házassága. E házasságot Róma nem ismerte el római házasságnak, csupán olyannak, amelyhez a hatályukban meghagyott helyi jogok elismerte joghatások fűződtek. A constitutio Antoniniana után a matrimonium iuris civilis és a m. i gentium határai biz mértékben fellazultak 4. A házassághoz hasonló együttélési

formák Az együttélés 2 olyan formája, melyeket ugyan nem ismertek el m-nak, de jogkövetkezmények fűződtek hozzájuk. ∗ Concubinatus (ágyasság)= az affectio maritalis nélkül folytatott együttéléshez először a posztklasszikus jog fűzött joghatásokat:. csak az ebből származó gyernekek voltak törvényesíthetők); házassági akadály is lehetett; az abból származó gyermekek apjukkal szemben igényt támaszthattak biz. tartásra E gyermekek - a iust jog szerint - anyjuk után a törvényes gyermekhez hasonlóan apjuk után - együttesen - 1/6 részt örökölhettek (törvényes hagyományként). ∗ Contubernium= a szabad embernek rabszolgával való együtélése, a rabszolgák életközössége. A rabszolgaság idején keletkezett vérrokonság a felszabadultak között házassági akadályt képezett, s a kései császárkorban az így keletkezett rabszolgacsalád tagjainak örökléskor, elidegenítéskor való szétválasztását erősen korlátozzák.

15 5. Házassági akadályok (matrimonium interdicta) A római jog a h-i akadályoknak ugyan egész sorát ismerte, mégsem állította össze őket egységes rendszerré. Abszolút h-i akadályok: senkivel sem köthetett házasságot az, aki − serdületlen, − rabszolga, − elmebeteg volt, − vagy érvényes házasságban élt. − herélt (csak a posztklasszikus korban). Relatív h-i akadályok: a) nem köthetettek házasságot azok, akik közül az egyik a másiknak egyenes ági vagy oldalági vérrokona volt (fel- és lemenő ágon korlátlanul, az oldalágon csak a testvérek és azok vér szerinti leszármazói között érvényesült); b) örökbefogadással keletezett ún. polgári rorkonság (cognatio civilis) egyenes ágon az örökbefogadási viszony megszűnte után is akadály volt; c) a sógorság (affinatis) korlátlanul jelentett akadályt (a posztklasszikus jog a sógorok házasságának ált. tilalmát mondta ki); d) nem házasodhatott össze a gyám

gyámoltjával, a posztklasszikus kortól kezdve a gondnok gondnokoltjával; e) nem köthetett h-t senatori rangú személy libertinusszal vagy színésznővel; f) szabadnak született római polgár infamis személlyel; g) tartományi tisztviselő a tartomány lakosával, h) és a posztklasszikus kortól a keresztény vallású zsidóval; i) keresztszülő keresztgyermekével. 6. Házasságkötési kényszerintézkedések Augutus családjogi törvényei: lex Iulia de maritandis ordinibus és lex Papia Poppaea elredelték, hogy a római polgárok közül minden férfi életének 25. és 6O éve, minden nő pedig 2O. és 5O életéve között római házasságban köteles élni A h-ban nem élő személyek a rájuk szálló hagyatékot egyáltalán nem, gyermektelenek pedig csak fele részben szerezhették meg. A tv biz kivételes esetei: 1) 3 és 4 gyermekes szülőket felmentette az újraházosodás kötelezettsége alól (ius trium v. quattuor liberorum) A concubinatus, melyet valaki

olyan római nővel folytatott, akivel rangszerű házasságban élhetne, törvénybe ütköző magatartásnak minősül. A concubinatusban római polgár csak hozzá rangban nem illő nővel élhetett. I Constantinus - a kereszténység szellemében - e tveket hatályon kívül helyezte, sőt a 2 házasság megkötését is engedélyezte 7. A házasság megszűnése 1. Egyik fél halálával; ezzel szemben az eltűnés nem szüntette meg automatikusan a házasságot, de biz. idő elteltével az eltűnt személy házastársa elválhatott, vagy házastársát holttá nyilvánítattva új házasságot köthetett. 2. Capitis deminutio maxima és media megszüntette a h-t (a minima csak a manust), a media m.i gentiummá fokozta le 3. Válás minden hatósági közreműködés nélkül megszüntette a manus nélküli házasságot, akár a felek közös akaratából történik, akár egyoldalú nyilatkozattal kerül rá sor. Csupán a principatus idején írta elő a lex Iulia de adulteriis

coercendis, hogy repudium esetén a válni kívánó fél 7 tanú előtt jelentse ki akaratát, a posztklasszikus korban pedig válóokiratot kellett kiállítani. 16 4. A manusos házasságot a manus megszüntetése szüntette meg, mely a manust létrehozó aktus ellentétes párjával történt: − confarreatio - kenyéráldozattal kapcs. szertartás (diffareatio), − coemptio, usus - a nő színleges „visszaeladása” (remacipatio). A manus alatti feleség eltaszítását büntették. 312. A házassági vagyonjog 1. A manus alá került nő vagyonjogi helyzete Ha a férji hat. alá került nő előbb önjogú volt, vagyona mint jogi egész férjére szállt Ha előbb apai hat. alatt állott, az őt férji hat alá adó pater familias ált-ban biz vagyont adott a férjnek, figyelemmel arra, hogy a manus keletkezésével a nő elvesztette öröklési jogát volt családjában. A manus keletkezése ez a vagyon hozomány címén a férj vagyonába olvadt bele 2. A manus

nélküli házasságot kötött nő vagyonjogi helyzete Míg a manus megszüntette a nő vagyonjogi jogképességét, a manus nélküli h-ban a nő vagyonjogi jogképessége ilyen esetben megmaradt, hiszen nem került férje hat-a alá. Nem változtatta meg a házasfelek vagyonjogi helyzetét, de voltak biz. joghatásai (reflexhatások): 1) A nő eltartása akkor is a férjet terhelte, ha a nő saját vagyonnal rendelkezett, 2) A házastársak közötti ajándékozást a római jog tiltotta, kivéve a kisebb alkalmi ajándékokat, halál esetére szóló ajándékozást, vagy azt az esetet, mikor az ajándékozás élők között ment végbe, de a férj análkül halt meg, hogy azt visszaadhatta volna. 3) A nő házasság alatti szerzeményeinek eredetére nézve Q. Mucius Scaevola pontifex vélelme szerint az mind a férjtől származik (praesumptio Muciana), hacsak a nő az ellenkezőjét (hogy a vagyont örökölte, vagy 3. személytől kapta) nem tudja bizonyítani, nehogy annak

gyanúja merülhessen fel, a nő a vagyontárgyat tisztességtelen úton szerezte. 4) A másik házastárs által ellopott dolgok visszakövetelésére a károsult házastárs büntetőkeresetet (actio poenalis) nem indíthatott, mert az infamiaval járt volna a tolvaj házastárs terhére, és ez ellentétben állott a házasság erkölcsi tartalmával. 5) Mind a praetori, mind a császári jog törvényes öröklést biztosított a túlélő házastársnak, igaz csak az utolsó helyen, az oldalági rokonok után. 6) Az önjogú nő vagyona megmaradt ún. női szabadvagyonnak, amelyről a nő szabadon rendelkezhetett = parapherna (hozomány mellett bevitt vagyon). E vagyont a házasság fennállása alatt annak gyümölcsei, de az öröklött vagy ajándékba kapott vagyontárgyak is gyarapították. Ha a női szabadvagyont a férj akarta kezelni, a házasfeleknek külön megbízási szerződést (mandatum) kellett kötniük; hűtlen kezelés esetén a feleség nem indíthatott férje

ellen infamiát eredményező megbízási vagy büntetőkeresetet, így ilyenkor is csak az actio rerum amotarum állt rendelkezésre. 3. A hozomány (dos) Már a közt. idején szokássá, erkölcsi kötelezettséggé vált, hogy a házasság terheinek megkönnyítése céljából a nő családja - vagy maga az önjogú nő - biz. vagyont juttasson a férjnek, aki egyedül viselte a házassággal járó terheket, s ezen belül ülönösen köteles volt gondoskodni felesége és egész családja eltartásáról. A görög jogban is ismert hozomány - a Iust. előtti szabályok szerint - többnyire a férj tulajdonát képezte, ám ez - szemben a tulajdonjog ált. szabályaival - időleges ill feltételes 17 tulajdon volt, mert a dos a házasság megszűnése után ált-ban visszajárt. Ha a nő apja adta= dos profecticia, ha a nő= dos adventicia. A) Eredete Eredetileg csak akkor volt visszakövetelhető, ha annak visszaadását a férj stipulatio (kérdésfelelt formájában

foglalt lekötelezés) formájában megígérte. Míg a válások száma meg nem szaporodott, a hozomány ilyen jogi rendezése (sui generis szabályozás) elegendőnek bizonyult, mert ha gyermekek származtak a házasságból, a férj vagyona keretében úgyis ők kapták a hozományt, ha pedig gyermekek nem voltak, a férj végrendeletileg feleségére hagyta a hozományi vagyont. A válások elterjedésével azonban a hozományt dos recepticia formájában létesítették, vagyis stipulatióval biztosították a visszaadási kötelezettséget, melyet később a praetor stipulatio hiányában is peresíthető tett. A császárkor elején mér nem csak a hozomány-visszaadási, hanem a hozományadási kötelezettség is jogi jelleget öltött: az apát és az apai felmenőt, a iust. jogban kivételesen az anyát is terhelte. A hozomány kiadása céljából a nőnek perlési lehetősége is volt, cognitio extra ordinem keretében. Így a császárkorban már jogintézménnyé vált

hozomány= a nőre tekintettel a férjnek adott (ill. adni kötelezett) olyan vagyon, amley - használata, gyümölcsöztetése, értékét nem csökkentő kezelése révén - a házasság terheinek megkönnyítésére szolgál, s amelyet a házasság megszűnése után a nő (vagy örökösei) részére ált-ban vissza kell adni. B) Alapítása Eredetileg stipulatiós ígérettel történt. A formátlan hozományígéretet (nudum pactum) a posztklasszikus jog tette peresíthetővé. A hozomány alapítása érvényes házasságot tételezett fel, a házasság megkötése előtt adott hozomány a házasság meghiúsulása esetén jogalap nélküli gazdagodás címén lehetett visszaperelni. C) Tárgya Lehetett tulajdonjog, haszonélvezet, valamely követelés. A hozomány tárgya a férj vagyonának részévé lett, afelett tehát szabadon rendelkezhetett, kivéve az itáliai hozományi telket, melyre nézve Augustus korától kezdve elidegenítési tilalom állott fenn. D) A

házasság megszűnésekor A hozomány rendszerint visszakövetelhető volt. Visszaadása eredetileg csak akkor volt peresíthető, ha a visszaadást stipulatioval kötötték ki (az erre irányuló kereset - actio ex stipulatu). Később a praetor kialakította az ún actio rei uxoriae formuláját, melynek segítségével a hozomány stipulatio hiányában is visszakövetelhető volt, amely a principatus idején a civiljogi bonae fidei keresetei között nyert recepciót. A praetori edictum szerint a hozományt mindig vissza lehetett követelni, ha a házasság a) válással, b) a férj halálával szűnt meg. Ezzel szemben a nő halála esetén csaka dos profecticia és a dos recepticia volt visszakövetelhető (az előbbit a hozományt juttató apa halála után már nem lehetett). Az actio rei uxoriae felperese vagy az önjogú nő, vagy az apai hat. alatt álló nő apja; alperese a férj, ill. örökösei; a kereset tárgya pedig a hozomány természetben való visszaadása Ha

ez nem volt lehetséges, akkor a hozomány értékét kellett megtéríteni. Az itáliai hozományi telket természetben kellett visszaadni. A hozomány gyümölcseire a visszaadási kötelezettség nem terjedt ki. A férjnek azonban biz mértékű visszatartási joga (retentio) volt gyermekenként, a nő házastársi kötelezettségszegése esetén, valamint a nő részére adott vagy az utóbbi által ellopott dolgok és saját beruházásai erejéig. A iustinianusi jog a hozomány követelése iránti keresetnek egységesen az actio ex stipulatu elnevezést adta. Ennek már nem volt feltétele az előzetes stipulatio, de ha a házasság válással 18 szűnt meg, az actionak csak akkor volt helye, ha a nő kellő indok alapján vált el férjétől, vagy a férj által kezdeményezett válásra ne adott okot. A kereset a nő örököseire is átszállott Az elidegenítési tilalom ekkor már minden hozományi telekre kiterjedt, a férj minden vagyonát törvényes zálogjog

terhelte a nő javára a hozomány visszaadásának a biztosítására. A hozományt a férj csak a nő hibájából bekövetkezett válás esetén tarthatta meg, minden egyéb esetben vissza kellett adnia. A hozományt a feleség tulajdonában lévő, bár a házasság tartamára a férj vagyonában elhelyezkedő vagyonnak tekintették. 4. Donatio ante nuptias A házasság előtti ajándékozás szorosan kapcsolódott a házassághoz (még ha nem is volt a házassági vagyonjog intázménye). A vőlegény adta a mennyasszonynak, a klasszikus korban vált szokássá és az ajándékozás ált. szabályai alá esett A posztklasszikus korban - már jogintézmányként - a mennyasszony az így kapott ajándékot hozományként adta vissza mint feleség a férjének. 5. Donatio propter nuptias Az az ajándék, melyet a férj ígért feleségének a házasság megszűnése esetére. Ez az intézmény beolvasztotta magába a donatio ante nuotiast is. Ennek az ajándéknak a mértékét Ius.

a hozomány mértékéhez szabta, célja az volt, hogy a nő anyagi életfeltételeit a házasság megszűnése után is biztosítsa. Ezért az ajándék csak akkor járt a nőnek, ha a házasság a fárj halálával vagy nem a nő hibájából bekövetkezett válással szűnt meg, a nő örököseit pedig nem illette meg. Ha gyermekek is votak, a nő csak haszonélvezetet szerzett, a tulajdonjog a gyermekeket, leszármazókat illette meg. 313. A tutela és cura 1. Gyámság (tutela) Az önjogú, de kora vagy nem miatt cselekvőképességében korlátozott vagy ilyen képességgel egyáltalán nem bíró személyeknél e képesség pótlására irányuló intézmény. Az archaikus korban a gyámi tisztség azt illette meg, aki a gyámolt vagyonának várományosa volt a törvényes öröklés rendje szerint. Később a tutela fokozatosan, a klasszikus korban kifehezetten a gyámolt érdekeit kezdte szolgálni. („A gyámság erő és hatalom egy szabad személy fölött annak

védelmére, aki kora miatt magát megvédni nem képes.„ Servius) A IV. sz-tól 2 féle gyámság létezett: serdületlenek és a nők gyámsága 1) A serdületlenek gyámsága (tutela impuberum) • a gyámság létrejöttének 3 formája: a gyámot ⇒ a végrendelet jelölte ki (tutela testamentaria), ⇒ a törvény állapította meg (tutela legitima, amennyiben a pater f. a XII t tv-ben biztosított végrendeleti gyámkijelölés jogával nem élt, az arcahikus korban az agnát rokon(ok), a posztklasszikus és iustinianuis jogban a kognát rokon(ok) volt köteles a gyámi tiszt viselésére), ⇒ a hatóság rendelte ki a gyámot (tutela dativa) a lex Atilia értelmében. • a gyámság megszűnt: − a gyám vagy a gyámolt halálával, − capitis deminutiojával, − gyámolt felserdülésével, − ha a gyámot saját kérésére a praetor felmentette tisztsége alól, 19 − büntetésként elmozdította abból. • a gyám feladata elsősorban a vagyonkezelés volt,

míg a gyermek gondozását az anya látta el. A vagyonkezelési jog eredetileg a gyám érdekét szolgálta, utóbb e jog korlátozásai szaporodtak (főleg a császárkorban). Pl. Septimius Severus 195-ben megtiltotta a gyámolt ingatlanának elidegenítését, I Constantinus pedig 326-ban a gyámolt értékesebb ingóságainak elidegenítését hatósági hozzájáruláshoz kötötte. A gyám az infas helyett jognyilatkozatot tett, szerződéseket kötött, míg az impubes infantia maior gyámja a pupillus helyett csak annak távollétében kötött jogügyleteket, jelenlétében csak alakszerű hozzájárulását adta a pupillus jognyilatkozatához (auctoritas tutoris). • a gyámolt vagyonának biztosítása érdekében a törvényes gyám (tutor legitimus) biztosítékot volt köteles adni (cautio rem pupilli salvam fore) a praetor előtt tett stipulatio formájában. A végrendeleti gyám (tutor testamentarius) és a hatósági gyám (tutor dativus) egész vagyonát a törvény

erejénél fogva egyetemes jelzálog terhelte a gyámolt javára. 2) A nők gyámsága (tutela mulierum) Gyámság alá került minden önjogú nő, kivéve a Vesta-szüzeket. 3 féle lehetett ugyanúgy mint a serdületleneknél, de itt a nő megkapta a szabad gyámválasztás jogát. Csak a legjelentősebb ügyeknél kellett a gyámi auctoritas A 3 ill 4 családanyák gyámságának megszüntetését Augustus rendelte el. Claudius eltörölte a nők agnát rokoni gyámságát, de a hatósági és végrendeleti gyámságuk IV. sz-i még létezett 2. A gondnokság (cura) A magánjog intézményei közé tartozik: aki ügyeinek önálló vitelére egészen vagy részben képtelen volt és nem állott apai hatalom vagy gyámság alatt, az gondnokság alá került. A gyámság és gondnokság közötti különbségek: 1. a gondnokot kérésre v hivatalból a praetor rendelte ki, végrendeletben legfeljebb javaslat volt tehető a gondnok személyére, 2. a cura szükség esetén a

gondnokolt (pl elmebeteg) személyi felügyeletét is magában foglalta, 3. a gyám részére alakszerű hozzájárulás (auctoritas) kellett a gyámolt jognyilatkozatához, a gondnoknál csak alakszerűtlen jóváhagyásra (consensus curatoris) volt szükség, 4. a gyámság mindig tartós jellegű, a gondnokság lehetett eseti jellegű is, 5. gondnoka teljesen cselekvőképes személynek (pl távollevőnek) is lehetett, gyámja azonban nem. A gondnokság fajai: az archaikus jogban 2 féle: a) az elmebeteg gondnoksága (cura furiosi), b) a tékozló feletti gondnokság (cura prodigi); a klasszikus korban még - a közt-i lex Laetoria alapján -: c) a 25 évnél fiatalabb serdültek gondnoksága (cura minorum), d) a távollévő gondnoksága (cura absentis), e) serdületlenek és nők gondnoksága, ha a gyám akadályozva van, f) a nyugvó hagyaték gondnoksága, g) méhmagzat gondnoksága, h) testileg fogyatékos személy gondnoksága. 20 314. A római személyi és családjog

továbbélése 1. Rendszere a glosszátorok és a kommentárok idején is az intitíció-rendszert tükrözte, a koraújkorban a német természetjogi iskola próbálta meg összefoglalni a magánjog alapvető jogelveit, s ezzel megvetette az általános rész alapját. A modern pandekta-rendszerben a személyi jog jogalanyisággal kapcsolatos szabályai alkotják további anyagokkal együtt a magánjog ált. részét, a csládi viszonyokra von szabályait a csakádjog tartalmazza 2. A jogképesség a középkorban és a koraújkorban nem volt még ált, a rendi tagozódásnak megfelelően a teljes jogképesség csak a nemeseket illette meg. A jogképesség csak a XIX sz-ban vált ált-sá és egyenlővé. A római polgárjog egyszerre közjogi és magánjogi jellege is tovább élt (pl. Code civil) 3. A jogi személyekre von szabályok részletesebb kidolgozása csak a középkorban indult meg, a „képzelt személy” (ficta persona) fogalmának megállapításával, mely alapja

lett a pandektista iskola fikciós elméletének. A jogi személyeket csak a XIX sz-tól tekinették valóságos jogalanynak. Az állam jogi személyisége nehezen, csak a XIX sz-ban alakult ki. 4. Az apai hat-t a modern jogrendszerben ált-ban a szülői hat, szülői jogok váltották fel, melyek az anyát is megillették. A gyermek vagyonára kezelési és haszonélvezeti jog áll fenn. Az apaság vélelmének intézményét is átvették Rómától Ismeretes volt a törvénytelen gyermeknek utólagos házassággal, uralkodói engedéllyel való legitimatioja is. Az örökbefogadásnál a iustinianusi adoptio szabályai érvényesülnek. 5. A házasság megítélése fokozatosan átalakult A római és a keresztény egyház hosszú ideig egymás mellett élt, és csak a iust. kodifikáció után fogadták el a kánoni házasságot (VI Bölcs Leó érvénytelenített azt a házasságot, ami nem az egyház előtt köttetett.) A házasság manus nélküli formája vált ált-sá. A

tridenti egyetemes zsinat (1545-1563) megállapította a házasság szentségét. A Code civil (1791) intézményesítette a polgári házasságot (állami közreműködéssel, világi szabályok szerint, válással felbontható). 6. A férji hatalom sokáig fennmaradt A nő teljes vagyonjogi jogképességének elismerése csak az újkorban következett be. 7. A gyámság alatt a modern jogrendszerben a kiskorúak állnak csak Formáik megmaradtak, de a gyámságot a családjogi tv., a gondnokságot a Ptk szabályozta 21 Dologi jog (42) 4O1. A dolog és a vagyon fogalma, latin megjelölései Dolog= önálló testi tárgy, amelyen tulajdon állhat fenn. Nem minősül dolognak: − az alkatrész, olyan testi tárgy, amely valamilyen kapcsolat folytán elvesztette önállóságát (pl. asztal lába), − a dologösszesség, olyan dolgok csoportja, amelyeket a közfelfogás közös név alá foglal össze, − az a dolog, amely nem volt emberi uralom alá hajtható (pl. tengerfenék,

égitestek), − a szabad ember teste („mert senki sem tekinthető a testrészei tulajdonosának”). Vagyon= köznapi értelemben: egy személy dolgainak (ingó és ingatlan vagyontárgyainak) összessége (familia pecuniaque), jogi fogalma: apától származó vagyon (patrimonuim) vagy javak (bona). Nemcsak a tulajdonunkban álló dolgokat tekintették vagyonnak, hanem azt is, ami minket megillet (ez a perelhetőségben nyilvánul meg). Mai értelemben: valakit (meghat jogalanyt) megillető, pénzben kifejezhető jogok és kötelezettségek összessége. It már nem a dolgokat, hanem az azokon fennálló jogokat (pl. tulajdonjogokat) tekintik a vagyon alkatrészeinek (vagyontételeknek). • Aktív vagyon: a vagyonon belül a jogosultságok vannak túlsúlyban. • Passzív vagyon (hereditas damnosa): a vagyonon belül a kötelezettségek vannak túlsúlyban. • Különvagyon (pl pecilium): a vagyonon belül egyes vagyontárgyak elkülönülnek, egy kisebb alapegységet képeznek.

A dologi jog tartalma: A római jog ókori tankönyvek (Gaius és Iustinianus Institutiói) a dolgokról szóló részben (de rebus) nemcsaka dologi jogot, de az öröklési és kötelmi jogokat is tárgyalják (még nem különültek el). A dologi jog önálló kategóriaként először a középkorban jelent meg (ius reale), felosztása saját dolgokra vonatkozó jog (ius in re sua, a tulajdon), idegen dologbeli jogok (ius in re aliena, pl. szolgalom, zálogjog, örökhaszonbérlet) 4O2. A dologosztályozások (A dolgok csoportjainak a római jogtudósok általi osztályozásaiból nem képezhető egységes, zárt logikai rendszer, mivel e csoportosítások nem felelnek meg a tud-os rendszerezésének formállogikai követelményeknek.) 1. Res in patrimonio - res extra patrimonium E kategóriapár a dolgokat magánvagyonba tartozásuk alapján rendezi 2 csoportba (a vagyon tárgyainak a tulajdonjog esetében nem a jogosultságokat, hanem a dolgokat tekintették): − magánvagyonba

tartozó dolgok (res in patrimonio) - a magánszemélyek tulajdonában álló dolgok − magánvagyonon kívül eső dolgok (res extra patrimonium) - pl. középületek, res communes omnium. 22 2. Res in commercio - res extra commercium A kat.pár a fogalomképesség, a dolgok egyik embertől a másik emberhez való kerülésük alapján tesz különbséget (commercium). − forgalom képes dolgok (res in commercio) - azok a dolgot, melyeket el szabad adni, alkalmasak adásvételre. − forgalmon kívüli dolog (res extra commercium) - a dolog eladása tiltott. (Nehézségek: pl. vadállat forgalomképes, de nem tartozik senki vagyonába; per alatt álló telek beletartozik valamelyik peres fél vagyonába, de forgalmon kívüli dolog is egyben.) 3. Res divini iuris - res humani iuris A dolgok legfőbb felosztása: egyes dolgok az isteni jog alá tartoznak, mások pedig az emberi jog alá. További csoportosításuk 1. Isteni jog alatt: a) szent dolog (res sacra): a rómaiak

által az égi isteneknek szánt és a ius sacrumnak megfelelően felszentelt épületek, tárgyak, eszközök: Sem magánvagyon, sem forgalom tárgyai nem lehettek, egyedül Iusrinianus engedte meg a templomi felszerelések eladását a hadifoglyok kiváltása végett. Ellopásuk bcs-nek számított b) temetkezési hely (res relogiosa): az emberi holttestet magába foglaló (az alvilági istenekre bízott) dolgok csoportja (a rabszolga sírja sem kivétel). c) sérthetetlen dolgok (res sanctae): a városok falai és kapui, meltek ugyan nem függtek össze az istenek tiszteletével, de az emberi behatásokkal, támadásokkal szemben az istenek különleges védelme alatt állottak. 2. Emberi jog alatt: a/ közdolgok (res publicae): a római állam tulajdonában voltak. Vagyis: 1 a közhasználatú dolgok (kikötők, középületek), 2. közösségek vagyona (közföld, állami rabszolgák) b/ magándolog (res privata): mindaz, ami nem közdolog. Nem feltétlenül kell magántulajdonban

állnia, lehet uratlan is. 4. Res communes omnium A mindenkit megillető dolgok úgymint levegő, folyóvíz, tenger, tengerpart mindaddig, amíg valaki birtokbavétellel tulajdont nem szerez felettük. (A tengerpart birtokbavételét korlátozták, majd Iust. betiltotta) 5. Res nullius Gaius szerint vannak olyan dolgok, amelyek senki vagyonába sem tartoznak, ezek a senki dolgai, az uratlan dolgok (vadak, halak). Ezt a megjelöést használták az összes isteni jog alá tartozó dolgra, az emberi alá tartozók közül pedig a köz dolgaira és a nyugvó hagyatékra. (Hasonló a res extra parimonuimhoz, de ott csak a magántulajdonba tartozó dolgokat említették.) 6. Res corporales - res incorporales − testi dolgok - amelyeket érzékelni lehet − testetlen dolgok - azok a vagyoni értékű alanyi magánjogok, melyek adásvétel tárgyai lehetnek (pl. haszonélvezet, követelések) (Az arisztotelészi filozófia hatása) 7. Res mancipi - res nec mancipi A dolgok legősibb

felosztása. − res mancipi - azok a dolgok, melyek tulajdonát ősi, ünnepélyes átruházó ügylettel (mancipatióval vagy in iure cessióval) kellett átruházni. 23 − res nec mancipi - a dolgok tulajdonjogát puszta átadással át lehetett ruházni, sőt e dolgok nem is lehettek mancipatio tárgyai. (traditio formátlan átadás) 8. Res immobiles - res mobiles A mai alapvető jelentőségű felosztás, ingatlan és ingó dolgok. A posztklasszikus korban a rómaiak ált-an használták. + a mozgó dolgolk (res se moventes) a rabszolgák és az állatok 9. Res consumptibiles Az elhasználható dolgok, melyek a használat által felemésztődnek (pl. gabona, bor, pénz, ruha). 1O. Res fungibiles Olyan dolgok, melyeknek a lényege súlyukban, számszerűségben, mértékükben áll. Helyettesíthető dolog pl. gabona, arany Ez előzővel nagyjából megegyezik, de vannak olyan alhasználható dolgok, melyek nem helyettesíthetők pl. cukrászati remekmű 11. Res divisibiles

- res indivisibiles A dolgok oszthatóság szerinti megkülönböztetése, lényeg, hogy az osztás károsodás nélkül történjen. Osztható és oszthatatlan dolgok 12. Res simplex - res composita - universitas rerum − egyszerű dolog - amely természeténél fogva egy, egységes; a közfelfogás szerint nem részekből tevődik össze. Lehet természetes (pl fa) és mesterséges (gerenda) − összetett dolog - több egyszerű dologból (alkatrészekből) áll, mégis egy dolognak minősül. Mindig emberi tevékenység által jön létre. − dologösszesség - a közfelfogás több egymáshoz hasonló dolgot foglal egy közös név alá anélkül, hogy ezáltal az egyes dolgok önállósága megszűnnék (pl. nyáj, könyvtár) 13. Instrumentum A dolgok közötti kapcsolat milyenségét tekintve az összetett dolgok és a dologösszesség közötti közbenső alakzatok is léteznek. Egyben a felszerelést is jelenti E név alá olyan dolgokat foglaltak, amelyek ugyan nincsenek

olyan szoros kapcsolatban egymással, mint az összetett dolog alkatrészei, összefüggésük mágis több, mint a dologösszességet kitevő dolgok közötti kapcsolat (pl. telek, ház, fürdő) 14. Pertinentia A tartozékokat jelenti. Olyan egyes dolgok, melyek egy fődolog szolgálatára hivatottak anélkül, hogy azzal a fődologgal egy dolgot alkotnának (pl. szekér és pótkerék, gyűrű és tokja). 4O3. A tulajdon jelentősége A római tulajdon története, megjelölései 1. A tulajdon jelentősége A római jogforrásokban a dolgok osztályozásán túl a dolgok megszerzésének módjai emelkednek ki, a legtöbbet tárgyalt intézmény tehát a tulajdon. A történelem során minden eddigi társd. legalapvetőbb intézménye a tulajdon volt Az egymást felváltó gazd-i, társd-i és jogi rendszerek központjában a tulajdonviszonyok állnak, melyek meghatározzák a társd. jellegét. A tulajdonok formái, a tulajdonviszonyok szabályozása tükrözi egy adott korszak,

társd. viszonyait, azok változásait, fejlődését is 2. A római tulajdon története 24 A) Kialakulásáról semmi biztosat nem tudunkde, de a legkorábbi írásos emlékek mégis lehetőséget adnak a megismerésére. Kialakulása idején a római tulajdon nem azonos a modern korok tulajdonfogalmával. A tulajdon ekkor csak egy dolog feletti tényleges uralom, amely még nem vált élesen a birtoktól, s ezért magába foglalja mindazokat a részjogosultságokat is, amelyek önálló jogokként jelentkeznek (pl. haszonélvezet) =egyetlen dolog feletti jog Ez a jog elsőként az ingók feletti magántulajdon formájában jelent meg. (Erre utal a mancipationak, a rei vindicationak formája is.) = a dolgok kézzel való megragadása Az ingatlan kezdetben a nemzetségek tulajdonában voltak. Felbontását először Romulusnak köszönhetjük azzal, hogy a közös tulajdonban álló földekből kisméretű telket (heredium) osztott ki a családoknak, és agy kialakult a pater

familias hatalama is. A családi házközösségi tulajdont a korlátlan családfői hat. ellenére sokáig a családtagok közös tulajdonának tekintették (sui heredis). Ugyanakkor a régi nemzetségi köteléknek köszönhető az is, hogy végrendelet és rokonok híján a vagyon visszaszállt a gensre. A házközösségi szemléletet idővel a családfői tulajdon patriarchális szemlélete váltotta fel, melynek értelmében a családfői vagyon egyedüli ura a pater familias. B) A tulajdon megjelölései Az ősi tulajdonnak még neve sem volt; a meum est (enyém), mancipium és manus szavak nem fejezték ki a mai értelemben vett tualjdont. A tulajdonosnak a dominus (megfékezni, hat-ban tartani) szóval való megjelölése is a tulajdon hat-i vonatkozásait emeli ki. A tulajdon megjelölése főnévi alakban viszonylag későn jelent meg: - a dominus szóval egy tőből származó - dominium Kr. e a II sz-ban tűnik fel A principatus idején kezdik először a tulajdont

proprietasnak is nevezni, és a dominium korlátlan jellege szűkebb tartalmúvá válik). Dominium ex iure Quiritium: a tulajdon mint jogintézmény a preklasszikus korban fokozatosan alakult ki. A magántulajdon a civiljogi (kviritár) tulajdon alapján 3 kritériummal rendelkezik: ∗ a római magántulajdon alanya csak commerciummal bíró önjogú személy lehet, tehát olyan civis Romanus, aki nem áll apai hat. alatt ill bármely ius commerciivel bíró Latinus ∗ nem minden dolog lehet a római tulajdon tárgya, a magánvagyonba nem tartozó dolgokon ugyanis római magántulajdon sem állhatott fenn. ∗ a római tulajdon megkívánta a megfelelő szerzésmódot is (ius civile és ius gentium alapján). 3. Egyéb tulajdoni formák Voltaképpen csak egyetlen tulajdoni forma létezett, a civiljogi tulajdon, melynek védelmére a tulajdoni kereset szolgált. A preklasszikus kortól a római jog biz tulajdonszerű helyzeteket elismerésben és védelemben részesítettek. Ha a

római tulajdon a 3 feltétel közül a szerzésmód hiányzik, vagy az előd nem volt tulajdonos, de valaki elbirtoklási helyzetbe került, akkor a rómaiak azt mondták, hogy a dolog az ő vagyonába tartozik. Így a praetor az actio Publicianával abszolút védelmet bitosított az elbirtoklónak, ez a praetori vagy bonitár tulajdon. Tulajdonszerű helyzete volt a tartományi teleknek is (fundus provincialis). Ezeket a telkeket a tulajdonos-szerű birtokosok adófizetés ellenében használhaták, eladhatták, átörökíthették. A peregrinusok tulajdona az idegeneknek is megadta a civiljogi tulajdonkeresetet (rei vindicati utili). 25 A posztklasszikus és iustinianusi jogban a tartományi telek és a peregrinus tulajdon különállása megszűnt, Iust. formialag is deklarálta a római magántulajdon egységét 4O4. A római tulajdon fogalma, tartalma 1. A tulajdon fogalmai ⇒ Egy dolog feletti teljes hatalom, amelynél fogva magáéban mindenki megteheti mindazt, amivel

nem zavar másokat. (Ulpianus) - a tulajdon teljességének korlátozó szerepe A római tulajdon jellemzői: − olyan jog, amely mindig dolgokra vonatkozik (a rabszolga is), − olyan jog, amely teljes hatalmat, rendelkezési lehetőséget biztosít a tulajdonos dolga felett. ⇒ Az a dologi jog, amelynél fogva a tulajdonos a tulajdon tárgyául szolgáló dolgokra bárki jogosulatlan behatását kizárhatja. - a tulajdonjog kizárólagossága ⇒ A tulajdon a legtágabb, legteljesebb anyagi magánjog. -a tulajdon teljességének időbeli korlátlansága, melyet csak tv. vagy maga a tulajdonos korlázothat 2. A tulajdon tartalma Mindig egy dolog feletti teljes hatalomból fakadó jogosultságokat jelöli. • A tulajdonos használhatja a dolgát (ius utendi) pl. ekéjével szánthat • A tulajdonos gyümölcsöztetheti a dolgát (ius fruendi) pl. birkáját lenyírhatja és a gyapjút el is adhatja. • A tulajdonos rendelkezhet a dolgával (ius disponendi) pl. elidegeníthati,

megterhelti vagy átörökítheti. • A tulajdonos birtokolja a dolgát (ius possidendi), tehát civilis possessornak minősül. A tulajdonos birtokvédelemre is jogosult. Mindezeket a modern jogban a tulajdon pozitív oldalának nevezzük. A római jogban e jogosultságokat in rem actiók (rei vindicatio, actio Publiciana) védik. Bárki sérti is őt, akadályozza őt jogosulatlanul a tulajdona élvezetében, az ellen keresettel léphet fel, ezt nevezzük a tulajdon negatív oldalának. 4O5. Az egyes tulajdoni formák A 4O3. tételben? 4O6. A tulajdon korlátai A római tulajdon és a modern tulajdon összehasonlításako kiemelik a római tulajdon korlátlanságát, valójában ez sem volt korlátlan jog, mivel e tv. biz konkrét tulajdoni korlátokat is megállapított. A korlátozások 2 nagy csoportra oszthatók, a tv.: − a közérdeket védi, amikor a magántulajdont valamilyen szempontból korlátozza; − a szomszédjogi korlátozások tekintetében a zavartalan

együttélés érdekében állít fel biz. korlátokat, véd biz. magánérdekeket még a tulajdonos korlátozásával is A közérdek védelmében pl.: 26 ∗ városon belül senkit sem szabad eltemetni v. elhamvasztani, a sírhoz vezető út minden esetben megilletti a hozzátartozókat (idegen telken vezet keresztül); ∗ árvíz idején a szomszéd telkén is át lehet kelni, a foltóparti telkek ugyan magántulajdonban voltak, de a tulajdonos mégis köteles volt eltűrni, hogy azon áthaladhassanak, kiköthessenek; ∗ építésrendészeti korlátozások; ∗ új bányák feltárása érdekében a telektulajdonos köteles volt eltűrni a telken végzett ásványkutatást; ∗ korlátozások a rabszolga-felszabadításokra, a rabszolgák megölése, kínzása ellen; ∗ a fényűző élet tiltása; ∗ hadifontosságú cikkek az állam területéről való kivitelének tilalma; ∗ elidegenítési és terhelési tilalmak, pl. a férj nem idegeníthette el a hozományként

kapott telket, de elidegeníthetetlen dolog volt a per alatt álló dolog is. (a posztklasszikus korban a tilalmak száma megnőtt). Az elidegenítési tilalom: törvényen, hatósági intézkedésen vagy jogügyleten alapulhatott. ∗ az elkobzás és a kisajátítás (publicatio) tilalma, az elsőt mellékbüntetésént, a második helyett pedig ált-ban az adásvételi szeződést alkalmazták. A szomszédjogok védelmében (törvényi szolgalmak) pl.: ∗ a házakat csak biz. távolságra lehetett építeni és nem szabad „elvenni” a szomszédtól a természetes fényt; ∗ a fák gallyai a szomszéd telkére nem nyúlhattak át, áthullot gyümölcs felszedésének joga; ∗ nem lehetett olyan változást eszközölni, amelyből másnak kára származna; ∗ a cautio ellenében a tulajdonos köteles volt tűrni, hogy a szomszéd behatoljon az ő telkére (pl. építési anyagot letegyen) 4O7. Condominium, ius adrescendi (tulajdonközösség, növedékjog) 1. Condominium

Tulajdonközösség: az egy dolgon fennálló egyetlen tulajdonjog egyszerre több személyt illet meg (nem a dolog van tehát megosztva, hanem a tulajdonjog). Ez leggyakrabban a felek közötti megegyezésnek köszönheti létét, de keletkezhet véletlenül is, mint pl. a közös öröklés, a dolgok összekeveredése, a közös kincstalálás esetén. A római jogban először az ún. consortium ercto non cito nevú alakzatnál találkozunk ezzel az intézménnyel. A pater familias halála után a házközösség önjogúvá vált tagjai (sui heredis) nem osztják fel egymás között a családi vagyont, hanem vagyonközösségben maradnak. A társak egymástól függetlenül is, jogérvényesen rendelkezhettek az egész dologgal, annak ellenére, hogy az többeké volt. (Ugyanakkor a klasszikus római jogtudósok így értelmezték az egy dolgon fennálló közös tulajdont: „kettőnek ugyanaz a dolog a maga egészében nem lehet a tulajdonában, de a dolog valamely részének

sem lehet valaki a tulajdonosa, hanem az egész dolgot osztatlanul, részarányosan bírják tulajdonul”.) A rómaiak szerint egy a jogosított és mindenki más kötelezett. Tagadták, hogy ugyanazon a dolgon egyidejűleg több tulajdonjog is fennállhatna, és azt is, hogy az összetett dolgoknál a tulajdoni helyzet változatlan marad, ha az alkatrészek kül. személyek tulajdonában voltak az egyesülés előtt. Az egyesülés megszüntette a kül tulajdonokat, mert egy dolgon egyszerre 27 csak egy tulajdonjog állhat fenn. Ugyanakkor ha pl ketten közösen örökölnek egy házat, az egész házat (tota res) mindketten osztatlanul (pro indiviso) bírják tulajdonul, részeik arányában (pro parte). Tehát csak a dolgon fennálló tulajdonjog oszlik meg közöttük, s nem a dolog. Eszmei hányaduk ugyan van, amely azonban nem mutatkozik meg külsőleg (corpore). A tiltakozási jognál fogva (ius prohibendi) mindegyik tulajdonostárs tiltakozhat a másik rendelkezése

ellen, és megakadályozhatja a tulajdonnal kapcsolatos változtatásokat (pl. a közös dolog eladása). Ha az egyik fél él e jogával, vele szemben a többségi akarat sem hatályosul. Az egész dolgot érintő rendelkezések (ügyletek) csak az összes tulajdonos beleegyezésével érvényes. A tulajdonostársak többségének akarata kivételesen érvényre juthatott (Iustinianusnál). A tulajdonközösség felbontásának kérése osztókereset (actio communi dividundo) beadásával valósult meg. Az eljárás során a bíró a köv döntéseket hozhatta: a) megszüntethette a tulajdonközösséget oly módon, hogy − elrendelte a dolog fizikai fel- ill. megosztásáta tulajdonosok között részeik arányában, − licitációt nyitott a tulajdonosok között és a legtöbbet ígérőnek odaítélvén a dolgot, a vételárat osztotta fel a tulajdonosok között; b) a tulajdonközösség fenntartásával − elrendelhette a dolog bérbeadását az egyik tulajdonostárs vagy

más személy részére, ilyenkor a bérösszeg került felosztásra, − előírhatta biz. mérték szerinti ill felváltva folyó, időszakonkénti használatot is, amikor esetleg cautio biztosította az ítélet végrehajtását. Az actio communi dividundoval lehetett perelni a közös dologra fordított kiadások arányos viselésére, a tulajdonostárs által okozott károk megtérítésére, stb. 2. Ius adrescendi Növedékjog: a tulajdonos valamely jogi tény folytán megszerez egy, a dolgora vonatkozó olyan dologi jogi jogosultságot, amely addig mást (pl. tulajdonostársat, haszonélvezőt) illetett meg. Elsősorban az öröklési jogban fordul elő. Amikor többeket neveznek ki örökösnek, de valamelyikük mág az örökség megszerzése előtt kiesik, a kiesett rész arányosan hozzánő a megmaradt örököstársak részéhez, ill. az örököstársaknak növedékjoguk van a kiesett részre A „haszonélvezet hozzánövése”: más lesz a tulajdonos és más a

haszonélvező. Ha a haszonélvezet bármilyen oknál fogva megszűnik, a tulajdon kiegészül, és a haszonélvezet hozzánő a dolog tulajdonához, a tulajdon pedig teljessé válik. 4O8. A possessio fogalma, elemei (birtok) Birtok: az a tény, állapot, amikor valakinél, valakinek a fizikai értelemben vett hatalmában van egy dolog. A birtok ténye független attól, hogy a birtokosnak van-e valamilyen joga a dologhoz, a birtok elsődlegesen ténykérdés és nem jogkérdés. A tulajdonnál azt kérdezem: enyém-e a dolog?, a birtoknál: nálam van-e a dolog? Pl. a tolvaj birtokosa az ellopott dolognak, holott semmiféle joga nincs hozzá; vele szemben a meglopott tulajdonos továbbra is tulajdonos, de nem birtokos. A birtoklásban nincs utódlás!, vagyis megállapodással a birtok nem ruházható át és a birtokosi helyzetet sem lehet örökölni. Amíg valaki önhatalmúlag vagy mások közreműködésével nem valósítja meg egy dolog fölött a tényleges uralmat, nem

birtokol. 28 Elemei? 4O9. A possessio kialakulása, története A rómaiak előtt egyetlen jogrendszer, egyetlen tvkönyv sem határolta el a birtokot a tulajdontól. A birtok ténye egyidejű az emberiség megjelenésével, elsődlegesen társd-i kategória. Jogi szabályozása: 1. A birtok először egyes tulajdonszerzések elengedhetetlen tényállási elemeként jelentkezik (pl. a foglalásnál a XII táblás tv ususánál) Ha valaki uratlan dolgot magához vett, a civiljog által tulajdont szerzett. Ha valaki hosszabb időn át használt vagy tartott magánál egy birtokot, tulajdona keletkezett. 2. Mint jogi tény megjelenése nem jelentős 3. Mint jogi kategória kifejlődésére a római földviszonyok alakulása volt döntő hatással Róma a meghódított idegen területek egy részét állami tulajdonba vette, és „birtokba” adta (megművelésre) vagyonos polgároknak. A magistratusok joggyakorlatában alakult ki az interdictum intézménye: a sértett fél

panaszára az ager publicus birtoklásának védelme céljából a praetor peren kívüli johsegélyt adott. 4. A birtokvédelem eleinte az ingatlanoknál jelent meg és a közrendet volt hivatott közig-i úton biztosítani (XII t. tv-ben usus) A birtoklásnak nincs tulajdonkeletkeztető hatása, hiszen az állam a tulajdonos, az állami földet nem lehetett elbirtokolni. 5. Később megjelent az ingóságok birtokvédelme is, melynek fejlődését még a preklasszikus korban egyesítették. (A possessio körébe vonták be) 41O. A possessio fajai 1) Possessio iusta - possessio iniusta Jogos birtoklás (p. iusta): ha a birtoklás nem ütközik a jogrendbe, ha nem sérti másoknak a jogát. Jogellenes birtoklás (p. iniusta): ha a birtoklás a jogremdbe ütközik, még ha a birtokos nem is tud róla. Ezek a birtokos tudatától független, objektív fogalmak (pl. valaki a fürdőben más törölközőjét viszi el). 2) Possesio vitiosa - possessio nec vitiosa Hibás birtok (p.

vitiosa): az, amelyet valaki vi, clam, precario (erőszakkal, alattonban v szívességi használatra kapott dolog vissza nem adásával) szerzett. Hibátlan birtok (p. nec vitiosa): a szerzés körül ilyen hiba nincs A hibás birtok és a jogellenes birtok nem mindig esik egybe. A fürdős példánál a birtoklás nem hibás, mert nem erőszakkal és alattomban történt. Viszont az, mikor egy dolog a tulajdonos beleegyezése nélkül másnál van, önmagában is sérti a tulajdonos jogát, s így a birtoklás bár nem hibás, mégis jogellenes. Ha a tulajdonos a dolgot erőszakkal szerzi vissza, akkor birtoklása hibás, de nem jogellenes. A tulajdonos csak akkor birtokolja a dolgot jogellenesen, ha más személy dologi jogi jogosultságát sérti (záloghitelezőé). A hibás birtokost is megilleti a birtokvédelem egy megszorítással, mert azzal szemben, akitől hibásan szerzett nem kap birtokvédelmet, de mindenki mással szemben ő is védelemben részesül. 3) Possessio bonae

fidei - possessio malae fidei 29 Jóhiszemű birtokos: az, aki azt hiszi, hogy a birtokolt dolog az övé illetve ált-ban az, aki úgy tudja, hogy az ő birtoklása nem sérti másnak a jogát. Aki tulajdonosnak hiszi magát, de ide tartoznak a civilis possessorok is (utóbbi érveléssel). Ez a minősítés teljesen szubjektív jellegű, szemben a jogos megkülönböztetés objektív voltával. A jó- és rosszhiszem kérdése az archaikus korban nem merült fel, a későbbiek során mindinkább fontosabb lett a megkülönböztetés. Ennek csak a jogellenes birtoklásnál van jelentősége. 4) Possessio ad usucapionem - possessio ad reliquas causas Élesen megkülönböztették az elbirtokláshoz (usucapia) vezető birtokot az egyéb birtoktól („aki zálogba adta a dolgot, az csak az elbirtoklás szempontjából birtokol, ami pedig minden egyéb következményt llet, aki zálogba kapta a dolgot, az birtokol”). A birtok tényhez kapcsolódó 2 fő joghatás - a birtokvédelem

és a birtok tulajdonkeletkeztető hatása megoszlik a 2 személy között. (Pl örökhaszonbérlő, a vitás dolog letéteményese, szívességi használó.) A birtokhoz kapcsolódó egyéb következmények: − a birtokló helyzete előnyösebb a nem birtoklóénál, mert ha a másik fél mint felperes nem tudja a dologhoz való jogát bebizonyítani, a dolog a birtokosnál (az alperesnél) marad, anélkül, hogy egyáltalán valamilyen joga lenne a dologhoz. − Adott esetben - (az actio ad exhibendum folytán) marasztalás terhe mellett - a birtokos köteles a nála lévő dolgot felmutatni. − Fontos szerepet játszik a tulajdonszerzés más eseteiben, pl. nem csak elbirtoklásnál, hanem a foglalásnál, az átadásnál, stb. 411. A civilis és a naturalis possessio Possessio naturalis - possessio civilis ♦ Tényleges birtok (p. naturale): ha valaki mindenféle joghatás nélkül, csak ténylegesen tart magánál egy dolgot; tényleges birtokos - naturalis possessor; az ilyen

birtoklást nevezik később detentionak (=bírlalat). Detentor= az, akinek a dolog csak bírlalatában van ♦ Szűkebb értelemben vett birtok (civilis p.): a tényleges birtokhoz jogi következmények (pl. birtokvédelem, tulajdonkeletkeztető hatás), azaz birtokjog is járul A kétféle birtokos között a jogi következmények szempontjából igen jelentősek az eltérések. Civilis possessornak minősült a klasszikus korban: a) a dolog tulajdonosa (dominus), b) a jóhiszemű birtokos (bonae fidei possessor), az a személy, aki tulajdonosnak hitte magát, c) a rosszhiszemű birtokos (malae fidei possessor), aki jobb tudomása ellenére azt állította (úgy viselkedett), mintha tulajdonos volna, d) az örököhaszonbérlő (emphyteuta) e) a záloghitelező (creditor pigneraticius), f) a szívességi használó (precarista), g) a vitás dolog letéteményese (sequester). A civilis possessio és a naturalis possessio megkülönböztetésének elvi alapja a római jogi szakirod-ban

régóta vitatott. Savigny szerint a civilis p nem más, mint birtoklás tulajdonosi akarattal (animo domini), s így a civilis pessessornak elsősorban a tulajdonos, valamint a jó- 30 és a rosszhiszemű birtokosok minősülnek. Jhering élesen bírálja az előző nézetet, melynek a hibája az, hogy itt a birtokos szándékátók függne a possessori milyensége. Jhering szerint a birtoklás minőségét nem az animus domini, hanem a birtoklás objektív jogcíme határozza meg. Egyes személyek a causa possessio alapján birtokolnak (ezek a civilis possessorok), a többi birtokos pedig csak a causa detentionis alapján birtokolnak (naturalis possessorok). A vita a mai napig sem dőlt el. 412. A possessio megszerzése 1. A birtok 2 eleme 1) corpus (corpore)= a birtok ténylegességét, valóságos mivoltát juttatja kifejezésre; a testünkkel úgz hatunk a dolgokra, hogy az uralmunk alá kerüljön. 2) animus (animo)= a birtoklási szándékot, akaratot jelenti; azt fejezi

ki, hogy ha birtokolni akarok, vagyis, hogy a dolog ténylegesen az uralmam alá kerüljön, az nálam legyen. Egyfajta baszámítási képességet feltételez, a birtokosnak azonban nem kell okvetlenül cselekvőképesnek lennie. Ha a birtoklási szándék nem ölt testet a dolog tényleges hatalomba vételével, akkor nem keletkezik birtok, de ez fordítva is igaz: ha a dolog ténylegesen valakinél van, ám ő arról nem tud (nincs birtoklási szándéka), akkor nem beszélhetünk birtokról. Megvalósulásuk: 1. Corpore − a klasszikus jogban a birtok megszerzéséhez szükséges, hogy az fizikailag, „testileg” valósuljon meg, de ez még nem jelentett szükségképpen személyes birtokbavételt. (A rabszolga, a hat.alatti családtag a családfő ill a megbízó vált birtokossá, noha a birtokbavétel más megbízásából eljáró személy testével történt.) A közfelfogás szerint is a corpore nem jár mindig kézzel történő megragadással. A kézzel megfoghatatlan

dolgok (pl ingatlan) birtokbevétele bármely corpore opinio-nak minősülő cselekményel megtörténhet. Vagyis: „birtokolni csak testi dolgokat lehet” (Paulus). A res incorporales birtoklásának kizásárása azért is jelentős, mert e jogok védelmére nem lehetett interdicumot kérni (ugyanez a dologösszességre is vonatkozik). − Ezzel szemben a posztklasszikus jog elismerte az ún. jogbirtokot is (iuris v quasi possessio). A jog gyakorlását, az átjárást tekintették a birtoklás corpore megvalósulásának, mivel pedig ebben az esetben nem dolgot birtoklunk, az ilyen tényállást jogbirtoknak nevezték (pl. átjárási, vízvezetési szolgalom, haszonélvezet) 2. Animus A testi ráhatás lehetőségének megteremtése azonban még nem mindig és nem szükségképpen jelent birtokbevételt, birtoklást. A birtokláson a corpuson kívül szükséges még a birtoklási szándék, az animus is. Akiknél nem beszélhetünk tudatosságról (csecsemő, őrült), nem is

szerezhetnek birtokot. (Pl az alvó ember kezébe tett dolog csak corpore, de nem birtoklás, vagy a nyájba keveredett idegen állat.) Az animus belső, szubjektív tényező, ezért önmagában véve semmi jelentősége nincs a birtok szempontjából, hogy észlelhető legyen, a testünkkel való ráhatásban kell megnyilvánulnia. 2. A birtok megszerzői Ténylegesen mindazok szerezhetnek birtokot (naturalis possessio), akiknél megvan a megfelelő értelmi képesség ahhoz, hogy az animust megvalósítsák (még a rabszolga is). Ezzel 31 szemben a civilis possessio alanya már csak olyan valaki lehet, aki jogok szerzésére képes, akit birtokjog is megillet (rabszolga esetében a tulajdonos birtokol). A kései klasszikus jog elismerte biz. szervezetek (városok, testületek) birtokszerzési képességét, de csak a nevükben eljáró természetes személyek, szerveik útján. 3. A birtokszerzés módjai Egy testi dolog feletti tényleges uralom mehvalósításának 2 féle

módja van, történhet: I, önhatalmúlag - másoktól függetlenül. Ez lehet megengedett (eldobott dolog felvétele a földről, a mezőn a nyúl elfogása), és tilos, jogellenes is lehet (lopás). II, traditio - átadás, mások közreműködésével. A testi dolog kézről kézre való átadását, átvételét jelenti, melyet akaratmegegyezésnek kell megelőznie (a gyakorlatban feltételezésen alapul). Az ősi jog a fizikai átadást részesített előnyben, de ha ez nem tud megvalósulni (pl. ingatlannál), a traditio int alapalakzat mellett a gyakorlatban kialakultak a traditio különleges, könnyített fajtási is: a) longa manu traditio: az ingatalannál űtvételénél elegendő a helyszínre menni, ott kinyilvánítani a birtoklási szándékot. Ez a klasszikus kortól fogva jött szokásba (a dolog jelen van, amelyet nem szükséges testtel v. érintéssel megszerezni, lehet szemmel - megtekintéssel - és akarattal is. Paulus) Közvetlen rámutatással történő

átadás = hosszú kézzel való átadás. (Nem lehetséges a dolgot kézbe venni) b) quasi traditio: a posztklasszikus korból; ha a tulajdonos megengedte valakinek, hogy a telkén követ bányásszon, az illető megszerezte a kövek birtoklását. A tulajdonos itt is mintegz átadta a kibányászott köveket. c) traditio symbolica: a klasszikus korban kialakult a jelképes átadás, pl. megengedték, hogy a rakátrban lévő ári birtokát meg lehessen szerezni a raktár kulcsának mint jelnek az átadásával. Azonban ez nem alkalmas a lakások birtokának átruházásánál a kulcsátadással, mert a római jogban a traditio clavium nem a raktárhelyiség, hanem csak a benne tárolt ingóságok átadására szolgált. A posztklasszikus korban az ingatlanok tekintetében már nem kellett bejárni v. megszemlélni az ingatlant, elegendő volt az elidegenítését tartalmazó okmány átadása (traditio per chartam). Már ténylegesen alszakadtunk a corpus általi birtokszerzéstől.

d) brevi manu traditio: a klasszikus korban teljesedett ki; az átadásra vonatkozó puszta megegyezés pótolta az átadást olyan esetekben, mikor a birtokszerző már eredetileg is naturalis possessor volt. Jelentése: rövid kézzel történő átadás, pl valaki az általa bérelt dolgot megvette. A bérlőnek előbb vissza kellett volna adni a dolgot (1 tradítio), majd az eladó visszaadja a dolgot a vevő részére (2. tradíitio); ehelyett a felek puszta megállapodása (solo consensu) megtörténtnek tekintik a 2 traditiót. Az eddigi naturalis possessor a civilis possessorral történő megállapodás alapján - tényleges átadás nélkül civilis possessorrá vált. e) constitutum posessorium - a klasszikus jog ismerte a brevi manu t. fodítottját is: a civilis p. naturalis p lett, pl valaki eladja a telkét, fenntartván magának a haszonélvezeti jogot. (constituit nolle possidere) f) további birtokszerzési tényállás: addictio, missio in possessionem, melyre a

praetor iussuma, decretuma alapján került sor. Az idő folyamán a korporális elem erősen meggyengült, a posztklasszikus korban a birtok már inkább jog, mint tény. Az animus jelentésváltozása: a klasszikus korban a birtoklási szándék tisztán annyit jelentett, hogy valaki egy dolog fölött meg akarja valósítani a tényleges uralmat, ezzel szemben a posztklasszikus korban az animus alatt már a tulajdonszerzési szándékot is értenek. 32 413. A possessio megszűnése Különböző szemszögből nézve: A) A birtok megszűnése a corpus és az animus együttes megszűntével: a/ derelictio = elhagyás; ha valaki nem akara tovább birtokolni, és ezt a szándékát corpore, külsőleg is kifejezésre juttatja, akkor ezzel megszűnik a birtok. Azonban a c és az a ideiglenes megszűnésével (pl. a birtokos nem gondol állandóan a dologra) még nem szünteti meg a birtoklást. (A tulajdon-derelictio nem azonos a birtok-derelictioval, ahol a tulajdonos távolabbi

célja, hogy a dolgot később visszaszerezze.) b/ traditio = a tualjdonos szintén lemond a birtokáról és testileg is megszünteti kapcsolatát a dologgal, de mindezt azért teszi, hogy egy másik személy - az ő birtokmegszűnése folytán birtokot szerezhessen. A derelictio tehát meghat céllal, rendeltetéssel történik (Ennek ellenére, ha valaki átad egy dolgot, ezzel az ő birtoka megszűnik, még akkor is, ha az átvevő nem szerez az átvétellel birtokot, pl. mert őrült) B) A corpus megszűnte folytán: A birtok akkor is megszűnik, ha csak a corpus vész el, de az animus változatlanul fennáll )függetlenül attól, hogy a dolog megszűnését más tevékenysége vagy véletlen okozta). A hibásan szerző birtokos civilis possessorrá válik, de az előző birtokos ezéltal megszakított civilis possessioja mégis megmarad, amennyiben sikerrel kérhet birtokvédelmet a vele szemben hibáasn birtoklóval szemben. C) Az animus megszűnte folytán: A birtok

elsődlegesen ténybeli mivolta fogalmilag kizárja, hogy a tényleges helyzet ellenéte puszta akarattal meg lehessen szüntetni a birtokot. Iustinuanus korában fennálló szabály szerint: ha a birtokos nem akar többé birtokolni és ezt a szándékát ki is nyilvánítja, megszűnik a birtok, még akkor is, ha egyébként a corpore ráhatás lehetősége megvan. Egyedül megtébolyodás esete nem vonja maga után a birtok megszűnését (az őrült ugyan nem tud birtokot szerezni, de ha a birtok megszerzése után következik be az animus, akkor az nem jelenti s birtok megszűntét). A birtok megszűnte az alanyra tekintettel = megszűnik a birtok a birtokos halálval és a capitis deminutio esetében. Mind a naturalis, mind a civilis possessio megszűnik A birtoklásban nincs utódlás! (az elbirtoklás szempontjából azonban más az örökös helyzete) A birtok megszűnése a tárgyra tekintettel = 1) ha a birtokolt dolog elenyészik, akkor vele együtt a birtok is megszűnik;

2) ha a dolog megváltozása folytán szűnik meg a birtok, 3) a birtoklás tárgya forgalmon kívülivé válik, ilyenkor csak a civilis possessio szűnik meg, a naturalis p. nem 414. A birtokvédelem fogalma, indokai 1. A birtokvédelem fogalma A birtokos (civilis p.) védelmet kap pusztán azért, mert birtokol Ez háborítatlanságot, zavarmentességet biztosít, és lehetőséget ad az elveszett birtok visszaszerzésére. Nem szükséges, hogy a birtokos valamilyen jogosultsággal rendelkezzék, mert nem a jog kap itt tulajdont, hanem az a tény, hogy a dolog nála, birtokában van (rabló, tolvaj is kaphat védelmet). Elsősorban tényvédelm és nem jogvédelem 33 De nem minden birtok részesedett birtokvédelemben, hanem csupán a civilis possessorokét (akiknél a tulajdonnak vagy más meghat. jogosultságnak legalább a látszata fennforgott) = látszat védelme. 2. A possessiórius és petitórius védelem Posszessziórius védelem: valakit megvédenek a birtokában

anélkül, hogy keresnék, van-e joga birtokolni, tehát anélkül, hogy bizonyítania kellene: tulajdonjoga vagy egyéb joga van-e a dologhoz (tényvédelem). Az interdictummal szemben jogokra nem, csak tényekre lehet hivatkozni! Petitórius védelem: in rem actioval érvényesíthető jogvédelem, vagyis nem a birtokvédelem egyik fajtája. (Ha valaki a tulajdonjoga vagy egyéb dologi joga alapján perel, akkor csak e jog fennállásának bebizonyítása után lehet pernyertes és juthat hozzá a perelt dologhoz.) A posszesszórius védelem előzetes eljárás, ahol tisztázódott a birtoklási pozíció. Ugyanis itt a dolog sorsa nem dől el mindig véglegesen, hiszen a birtokos nem szükségképpen jogosult is egyben: ő pusztán a birtoklása alapján kapja meg a védelmet. A peritórius perben már a jogkérdés körül folyik a vita. Az első adott esetben csak ideiglenes, a második véglegesen rendezi az ügyet. 3. A birtokvédelem indokai Iustinianus szerint a birtokper arra

szolgál, hogy az eljövendő tulajdoni per szempontjából tisztázza, a felek közül kit illet meg a kedvező alperesi helyzet. Egyben tulajdonvédelmet is jelent, hiszen az esetek többségében a dolog annak a birtokában szokott lenni, akinek joga van a birtokláshoz. Csak kivételesen fordul elő, hogy a dolog olyanhoz kerül, akinek a birtokláshoz semmi joga sincsen. (Az előzetes eljárásban a felek gyorsabban intézhették el vitájukat.) A közbiztonság fenntartása is indokolja a birtokvédelem megadását, mely az interdictumok útján valósult meg, vagyis azokkal a jogeszközökkel, amelyek a közig-ban, a magistratusok igazgatási gyakorlatában jelentek meg. 415. A birtokvédelem megvalósításának eszközei A birtok hatékony jogi védelmét a peren kívüli jogsegélyek, az interdictumok biztosították. 1) A birtok megszerzésére szolgáló jogsegélyek olyan esetre szólnak, amikor valaki még nem birtokolt és a praetor ilyen interdictum segítségével

jutattja birtokosi helyzetbe, pl. a haszonbérbeadó részére biztosított interdictum Salvianum, mellyel birtokbe vehette bérlőjének zálogul lekötött dolgait. 2) A birtok megtartását célzó interdictumok azok, amelyek a meglévő birtok védelmét, megtartását szolgálják, vagyis: − interdictum uit possidetis: ha valaki másvalakit egy ingatlan birtokában háborít, anélkül, hogy kivetné a birtokból. Ez az interd simplex volt, csupán az egyik félhez intézett tilalommal igyekezett a háborítást megszüntetni, a ránk maradt klasszikus kori szöveg azonban már interd. duplexet tartalmaz A praetor mindkét félhez intézett parancsával és a hibás birtokra való utalásával az interd. eredeti, tisztán a birtok megtartását célzó funkciója is kitágult. Az interd annak biztosítja a birtokot, aki a kibocsátáskor a másikkal szemben 34 hibátlanul (nec vi, nec clam, nec precario) birtokol. Ha viszont az interd kiadásakor a birtok a hobás

birtokosnál van, az interd. visszaszerző hatályúvá válik, mert a hibás birtokos köteles ilyenkor a birtokot kiadni a hibátlan félnek. Ebben az eljárásban a birtok jogos vagy jogellenes volta fel sem merül, mert a hibás vagy a hibátlan birtoklás a döntő. − interdictum utrubi: az ingók birtokvédelmét szolgálja. Itt nem az győz, aki az interd kiadásakor birtokol, hanem az, aki a praetori parancs kibocsátásától visszafelé számított 1 éven belül hosszabb ideig birtokolt hibátlanul. Nem csak az éintett fél birtoklása számít bele, hanem elődeinek hibátlan birtoklása is, de ez visszaszerző hatályúvá is teszi az interd-t. 3) A birtok visszaszerzésére szolgáló interd-ok: • interdictum unde vi: csak ingatlanok birtokának a visszaszerzésére szolgált olyan esetben, mikor az ingatlan birtokából erőszakkal vetettek ki valakit. Ez a jogsegélyt csak 1 éven belül lehetett igénybe venni (kivéve a fegyveres erőszakkal történt kivetés

esetét, ekkor korlátlan volt a lehetőség). Ez az interd nemcsak a pater familias cselekménye alapján volt kérhető, hanem akkor is, ha annak családtagja vagy ranszolgája volt a kivető. A hibátlan birtokos erőszakkal (vis cotidana) is visszaszerezhettea vele szemben hibás birtokostól az ingatlan birtokát, de fegyveres erőszakot azonban nem alkalmazhatott, mert a birtokot ily módon még a hibás birtokostól sem lehetett visszaszerezni. • interdictum de precario: a szívességi használó által felhívásra vissza nem adott dolog visszaszerzésére szolgált. Ennél nem lehet felvetni a hibás birtok kifogását, és akkor is kérhető volt, ha a precarista már nem birtokolta a dolgot. • interdictum de clandestina possesione: a clam elvesztett birtok visszaszerzésére szintén volt praetori jogsegély, de erről semmi biztosat nem tudunk. Valószínűleg beleolvadt a interd unde vibe. Változások: Posztklasszikus jogban: mivel erősen megromlott a bir.

közbiztonsága, eltűnt az interdictum unde vi, hogy helyett adjon az actio momenti (pillanatnyi birtok) birtokkeresetnek. A császárok nem elégedtek meg a restitioval (visszahelyezés), az elkövetőket büntették is (1OO évvel később is alkalmazták, ha a precarista felhívásra nem adta vissza a dolgot a tulajdonosnak). Iustinianusi jogban: megszűnt az actiok és interdictumok közötti különbség, vagyis az interd-ok bekerültek a rendes peres eljárások közé. Ismerte még az interdictum utrubi és az uti possidetis alkalmazási feltételeit: a birtokpernél mindig az a nyertes, aki az eljárás megindításakor ellenfelével szemben hibátlanul birtokol. Az urbi változásai: a) az eddigi név most már felváltva szerepel a tvkönyvekben az interdictum de vi megjelöléssel, b) a császár eltörölte a hibás birtok kifogását (még az esetleges jogos birtokát visszafoglaló sem hivatkozhatott az exceptio vitiosae possessionisra (ellenfele birtokának hibás

voltára). 416. A tulajdonszerzési módok általában (418. Mi az összefüggés a tulajdoni szerzésmód és a szerzéscím között?) 1. A tulajdonszerzési mód fogalma 35 A tulajdonszerzési módok (modi acquirendi dominii) olyan taxatíve meghatározott jogi tények, tényállások, melyekhez a jogrend a tulajdonszerzés joghatását fűzi. 2csoporta van: a) ius civile szerinti tulajonszerzési módok: 1. mancipatio, 2. in iure cessio, 3. elbirtoklás (usucapio) 36 b) ius gentium szerinti szerzésmódok: 1. átadás (traditio), 2. foglalás (occupatio), 3. kincstalálás (thesauri inventio), 4. dologegyesülés, 5. gyümölcsszerzés (fructuum perceptio), 6. feldolgozás (specificatio) c) singularis succesio - universalis successio: • egyes dolgokat szerzünk meg = különös jogutódlás • több dologhoz, egy egész vagyontömeghez egyszerre, a maga összességében jutink hozzá = egyetemes jogutódlás d) egyéb megkülönböztetések: 1/ acquisitio originaria -

acquisitio derivativa: ♦ eredeti szerzésmód: más jogától függetlenül keletkezik új tulajdonjog (pl. elbirtoklás vagy foglalás esetén), ♦ származékos szerzésmód: a tulajdonjog mástól származik, a tulajdont szerzőhöz jogutódlás címén kerül (pl. átadás) Az átruházás, a mástól való jogszerzés e szabályát nemo plus iuris szabályának szokták nevezni, melyet a modern jogok is átvették. 2/ A tulajdonszerzési módok jogügyletekkel vagy egyéb tényekkel valósulnak meg: (2 oldalú jogügylet: mancipatio, in iure cessio, traditio, 1oldalú jogügylet: accupatio) 3/ kell-e a jogcím (causa, titulus) vagy sem: Causa: azt a jogi célt jelenti, amelybek érdekében a jogalanyok valamilyen jogi tényt véghezvisznek. A tulajdonszerzési módoknál a szerzési jogcím − fennforog: elbirtoklás, átadás, − eleve tartalmazza: a ius gentium formái (kivéve a traditio), − a mancipatio, az in iure cessio kauzátlan, absztrakt jogügyeletek, melyek a

megfelelő objektív feltételek meglétében még a felek szándéka ellenére is átviszik a tulajdont. e) egyéb tulajdonszerzési módok: a törvény erejénél fogva (ex lege) keletkeztet tulajdont: 1. capitis deminutio annak javára, aki azt előidézte, 2. az önbíráskodó hitelező dolgának megszerzése, 3. az állami telkek kiutalása (adsignatio), 4. uratlan hagyaték (bona vacantia) fiscusra szállása a császárkorban, 5. parlagon hagyott földek megművelése hatósági ill. bírói intézkedésen alapuló tulajdonszerzési mód: 1. az in iure eljárásban kimondott praetori addictio, 2. az állami árverésen való vétel alapján történt addictio, 3. litis aestimatio megfizetése, 4. bírói adiudicatio, 5. missio in possessionem ex secundo decreto, 6. bcs miatt elkobzott vagyon fiscusra háramlása (publicatio), 7. kisajátítás (expropriatio) (1. és 5 esetben csak a praetori tulajdon keletkezik, az összes többi esetben civiljogi tulajdon jön létre) 37

417. A birtok- és tulajdon-traditio egybevetése A leggyakoribb és egyben a legfontosabb tulajdonszerzési mód a tulajdon-traditio. Nem más, mint a birtok-traditionak az az esete, mikor nemcsak a birtok (civilis possessio), hanem egyúttal a tuéajdonjog is átszáll a dolog átvevőjére. A különbségek: 1) A traditio nem minden dolog tualjdonának a megszerzésére alkalmas, csak a res nec mancipi tulajdonát lehet vele megszerezni (a klasszikus kor végétől már a res mancipi tulajdonjogát is). 2) Csak res corpoles tulajdonát lehet ilyen módon megszerezni, hiszen tulajdonjog csak testi dolgokon állhat fenn. 3) Nem minden testi res nec mancipi átadása eredményez tulajdont az átvevőnél, ugyanis szükséges, hogy a traditio valamely megfelelő jogcím alapján történjék. A traditio ténye véghezvihető akár a tulajdon, akár a birtok, akár a bírlalat átruházásának céljából. A tarditio külső tényállása azonos, eltérés a causában van. A traditio

csak akkor eredményezhet tulajdonátszállást, ha az átadás olyan ügylet alapján történik, amelynek célja az átvevő tulajdonszerzése (pl. kölcsön, ajándékozás, csere stb) Maga a szerződés a római jogban nem eredményez tulajdonátszállást, csak a jogcím. (+1O66) 4) Az átvevő csak akkor szerez tulajdont, ha az átadó maga is tulajdonos volt. Ha nem tulajdonos adja át a dolgot, akkor az átvevő csak birtokot szerez, a tulajdon megszerzésre pedig elbirtoklásra szorul. 5) Az átvevő rendelkezzék vagyonjogi képességgel (ius commercii). 6) A dolog legyen forgalomképes (ne álljon elidegenítési tilalom alatt). Változások: posztklasszikus jogban: a traditio (a mancipatio és az in iure cessio eltűnésével) már nem csak a res nec mancipi, hanem a res mancipi tulajdonának megszerzésére is alkalmas volt. iustinianusi jogban: felújítottak egy, állítólag a XII táblás tv-ből eredő szabályt, miszerint adásvétel alapján a traditio csak akkor

viszi át a tulajdont, ha a vételárat kifizették vagy biztosították, ill. hitelezték Fokozottabb figyelmet kap a felek akarata, aminek következtében a szabályozás a traditionál is megelégszik a feleknek az átadásra és átvételre irányuló akaratmegegyezéssel, holott a traditio lényege eredetileg a valóságos átadás és átvétel volt. 418. Mi az összefüggés a tulajdoni szerzésmód és a szerzéscím között? 419. A feldolgozás és a dologegyesülés 1. A feldolgozás (specificatio) Fogalma: más tulajdonában álló ingó dolog emberi munkával történő olyan átalakítás, melynek révén új dolog (nova species) jön létre. 38 A klasszikus jogtudósok ellentétes nézeteket vallottak. A szabinuánusok szerint - a naturalis ratióra hivatkozva -: mivel az anyag nélkül az új dolog nem jöhetett volna létre, nincs tulajdonváltozás, az új dolog az anyag tulajdonosáé marad. A prokuliánusok szerint: az új dolog mint olyan a feldolgozásig nem

létezett, és mivel a specificatio hozta létre, keletlezésekor még res nullius, amely alkotóját illeti. Abban megegyeztka, hogy az új dolog előállításával a régi dolog elenyészett és többé már nem vindikálható. A iustinianusi jog közbesnő (media sententia) álláspontja szerint: ha az új dolog visszaállítható eredeti állapotába (pl. fémszobor nyers érctömbbé), akkor az anyag tulajdonosáé marad a feldolgozás után is (szabiánus álláspont); ha viszont az új dolgot nem lehet eredeti állapotűba visszállítani (pl. borból már nem lehet szőlő), akkor az új dolog a feldolgozóé lesz (prokuliáns álláspont). Ha részben saját, részben idegen anyagból történt az előállítás, az új dolog a feldolgozóé, mert nem csak a munkáját adta hozzá, hanem az anyag egy részét is ő nyújtotta. Kártérítés feldolgozásnál Birtokon belül, alpereskét mind az anyag tulajdonosa, mind a feldolgozó (ha jóhiszemű volt) védelmet kaphatott az

exceptio dolival érvényesíthető visszatartási jog (retentio) gyakorlása útján. Egyedül lopott anyag esetén nevezik meg a források a condictio furtivát, amellyel az anyagot, a kárt perelni lehet. 2. A dologegyesülés Fogalma: kül. személyek tulajdonában álló dolgok emberi tevékenység következtében vagy egyéb tények folytán olyan szoros fizikai kapcsolatba kerülnek egymással, hogy ezáltal egytelen, egységes dologgá válnak. A rómaiak ezen ált, elvont fogalmat nem ismerték, de ismeretes volt azonban előttük az ún. járulékos dologegyesülés (accessio) fogalma, továbbá szabályozták az egyenrangú dolgok egyesülésének kül. eseteit (confusio, conflatio) mint ius gentium szerinti tulajdonszerzési módokat. A gyenge egyesülésnél az egyesült dolgokat szét lehet választani, ezért a tulajdonváltozás ideiglenes jellegű, szemben az erős egyesülésnél, ahol ez gyakorlatilag kizárható. a) A járulékos dologegyesülés (accessio) az

egyesült dolgok közül egyik, a fődolog (res principalis) a maga túlsúlyánál fogva elnyeli (jellegénél fogva v. a szokás álatl), magába olvasztja a másikat, amely mint járulék (accessio) csatlakozik. A legfontosabb szabálya az accessio cedat principali = a járulék járuljon a fődologhoz (Ulpianus), a járulékos dolog osztja a fődolog sorsát. (a fődolog tulajdonosáé lesz). Az accessiós tulajdonszerzés nem mindig végleges, mert ha az egyesülés az egyesült dolgok sérelme nélkül megszüntethető, akor az eredeti tulajdonos joga csak nyugszik, mert az actio ad axhibendum nevű keresettel kérheti a dolgok szétválasztását, mellyel helyreállítható a tulajdoni helyzet. b) Az építés (inaedificatio) két esete: ⇒ mikor valaki saját telkén részben vagy egészben idegen anyaggal építkezik (beépítés), ⇒ amikor valaki idegen telekre saját anyaggal építkezés (ráépítés). Ált. elve: minden, ami beépítésre kerül, osztja a telek

sorsát; így a telektulajdonos (a fődolog tulajdonos) tehát megszerzi az idegen anyag, az épület tulajdonát. Az ebből keletkező méltányosságot pénzbeli megtérítés útján orvosolták. A iustiniuanusi jogban meggyengült az (aedificium solo cedit) előző elv, ugyanakkor fokozottabb jelentőséget tulajdonítottak az építkező fidesének. 39 Az archaikus jogban a beépített építőanyagot nem lehetett kiperelni. Ezt a szabályt a klasszikus jog is fenntartotta, ugyanakkor vonatkozott az erős egyesítésekre is (pl. vakolatban a mész) − Beépítésnél az építőanyag tulajdonosának 2x-re (duplum) menő keresete volt az építő ellen függetlenül atól, hogy az jó- vagy rosszhiszemű volt. − Ráépítésnél az építkező a ráépített anyag tulajdonjogát elvesztette, ha azonban jóhiszemű volt, igényt tarthatott költségeinek megtérítésére. Ezt az igényét gyakorlatilag meg kellett várnia, hogy az anyag (az épíület lebontása folytán)

szabaddá váljék, amikor a tulajdonjoga feléledt. A iustinianusi jogban ∗ A rosszhiszemű beépítővel szemben érvényesíthetővé vált az anyag tulajdonosa részéről az elválasztásra irányuló actio ad exhibendum (a kibontást jelentette). ∗ A rosszhiszemű ráépítő immár minden igényét elvesztette az anyag iránt, a ius tollendit sem gyakorolhatta. c) A folyókkal kapcsolatos accassiók Maga a folyó res publica volt, de a folyópart (ripa), amely biz. törvényi korlátokkal magántulajdonban is állhatott. Iszaplerakódás (alluvio): a folyó iszapjának, hordalékának lerakódásával biz. idő múltán megnő a part, s így a part menti földterület is; ez a folyamat hosszabb időn át lényeges telekgyarapodást idézhetett elő. +1o88-11oo 420. Uratlan dolgok fajai, jogi sorsa (?) Praescriptio longi temporis Az elb. civiljogi intézmény, tehát nem volt alkalmazható a tartományi telkekre (fundi provinciales), amelyeken civiljogi tulajdon nem

állhatott fenn. Később megengedetté vált, a gazd-i érdekek is megkövetelték, hogy a gazdátlan földek megművelői (akik még csak quasi tualjdonosok sem voltak) jogi védelmet kapjanak a földdel hosszú időn át nem törődő eredeti, jogszerű birtokossal szemben. A tartományi helytartók annak, aki 10 ill. 20 éven át birtokolt és megművelt egy tartományi ingatlant, már a klasszikus korban kifogást (p.lt) adtak aszerint, hogy egyazon tartományban lakók között (inter praesentes) vagy kül. tartománybeliek között (inter absentes) merült fel a jogvita. A praescriptio révén a birtokos még nem vált tulajdonossá, de védelmet kapott a telkek tányleges használatában. Tehát: a korábbi quasi tulajdonos utilis rei vindicatiójával szemben érvényesíthető elévülési kifogás volt. Később szokásjogi úton megerősödött, vagyis elismerték a birtokos jogszerzését is. Ekkor már nem csak kifogást, de keresetet is biztosítottak a birtokosnak az

ingatlan visszakövetelésére, ha a birtokból kiesett. Praescriptio longissimi temporis Ius. elrendelte, hogy azzal szemben, aki egy jóhiszeműen szerzett dolgot 30, ill 40 évig háborítatlanul birtokol, nemcsak a tulajdonosi és egyéb keresetek évülnek el, hanem az illető tulajdont is szerez. (Elnevezése: praescriptio XXX (triginta) vel XL (quadraginta) annoruum = 30. ill 40 év kifogása) 40 421. A fructus fogalma, fajai, megszerzése 1. A gyümölcs fogalma A római jogászok nem határozták meg a gyümölcs fogalmát, de eseti döntéseikből az tűnik ki, hogy jogi értelemben elsősorban azokat a szaporulatokat tekintették gyümölcsnek, amelyek egy termő dologból (anyadolog) időszakonként természetes úton jönnek létre az anyadolog sérelme nélkül. Ezen kívül gyümölcsnek tekintették az időszaki hozamokat is, amelyek az anyadolog fogyásával, sérelmével jönnek létre (erdőből kitermelt fa, ill. az érc, kő és mész bányászatából

nyerhető haszon, hozam). Továbbá olyan jövedelmet is gyümölcsnek tekintettek, amelyet nem a természet révén kapunk, hanem amelyet a jogszabály minősít annak (emberi és állati munkaerő hasznosítása, vadászat, halászat, házbér, vagy a kamat). Ezek a hozamok már szó szerint az anyadologból jönnek létre, mint a természetes gyümölcsök (fructus naturales), visszatérő hasznokként azonban mégis a „polgári” gyümölcs fogalma alá esnek (fructus civiles). 2. A gyümölcs fajai a tulajdonszerzés szempontjából A fructus naturales körén belül: függő, elvált, beszedett gyümölcs. ⇒ Függő gyümölcs (fructus pendens): még nem önálló, még nem dolog. Része az anyadolognak, s mint alkatrész mindenben osztja annak sorsát, így a dominust, az anyadolog tulajdonosát illeti. Mint eljövendő, remélt dolog (res sperata) már a függés ideje alatt is bírhat jogi jelentőséggel (pl. a függő termést lekötik zálogul) ⇒ Elvált gyümölcs

(fructus separatus): már önálló dolog. Ez a helyzet beállhat természetes úton (érett gyümölcs lehull a fáról, az állat megellik) vagy emberi tevékenység folytán (a juhról lenyírják gyapjút). Jogi sorsa független az anyadologétól Az elválással a gyümölcs nem szükségképpen a dominus tulajdonába kerül, mert így szerez tulajdont felettük a emphyteuta és a bonae fidei possessor is. ⇒ Beszedett gyümölcs (fructus perceptus): olyan gyümölcs, melyet az arra jogosult személy birtokba vett (ez több mint a puszta elválás). Beszedéssel szerez tulajdont a haszonélvező is. (Nem elég az anyadologtól való elválás, kell még a birtokbavétel is) 3. A gyümölcsszerzés módjai − a tulajdonos, az örökhaszonbérlő és a jóhiszemű birtokos már a puszta elválással (separatio); − a haszonélvező viszont csak beszedéssel (perceptio) szerez tulajdont a gyümölcsön. (Itt a tulajdonszerzés saját jogon, az anyadolog tulajdonosának

akaratától függetlenül, a puszta elválással vagy a jogosított általi önhat-ú birtokbevétellel történik); − az anyadolog tulajdonosának akaratából, átadással (quasi traditio) szerzik meg a gyümölcs tulajdonát (közönséges bérlő, függő gy. vevője) Ezeknek a jogát csak az in personam actio biztosítja, s ha a tulajdonos megtiltaná a gy. beszedését (elvitelét), akkor tulajdoni igényt nem támaszthatnak a gy. iránt, de kártérítésért perelhetnek 4. Gyümölcsmegjelölések a peres eljárás során ♦ Meglévő gyümölcs (fructus extans) = olyan gyümölcs, amely a perindításkor, a litis contestatio időpontjában még megvan, létezik. ♦ Elfogyasztott gyümölcs (fructus consumptus): olyan gyümölcs, amelyik már a litis c. idején sincs meg, mert elfogasztották, túladtak rajta. E 2 minősítésnek főleg a tulajdoni és a hagyatéki perben van jelentősége. 41 A jóhiszemű alperes nem felel a gyümölcsökért, a klasszikus korban

pedig a meglévő gy-ket is megtarthatja. A rosszhiszemű alperest teljes körű visszaadási ill megtérítési kötelezettség terheli még a beszedni elmulasztott gy. vonatkozásában is 422. A mancipatio és az in iure cessio Mancipatio 1. Fogalma A római jog egyik legősibb, ius strictum szerinti ünnepélyes ügyelete volt, (mely nem is kimondottan a tulajdon átruházására szólt, hanem) az ún. mancipiális (szabasd személyek és res mancipi fölött fennállható hatalom átruházásának aktusát jelentette. Jelentette • egyrészt: a res mancipi (beleértve a 4 ősi mezei telki szolgalmat is - tulajdonának átruházását • másfelől: a szabad személyek (hat.alatti családtagok) feletti hatalom átruházását (egyéb jogok ill. dolgok nem lehettek tárgyai) /Rabszolga vásárlása rézért, a mérlegtartó lemérte a pénzt és megállapította a réz finomságát./ Keletkezése a XII. táblás tv-t megelőző időszakra tehető, eredetileg a vételárat

ténylegesen lemérlegelték = „rézzel és mérleggel létrehozott ügylet”, amely nem tartalmazhatott feltételt és időhatározást, és amelynél képviseletnek sem volt helye. 2. Természete A mancipatiót - még a vert pénz behozatala előtt is - csak jelképesen folytatták le azáltal, hogy rézdarabkát a mérleghez pendítettek, majd átnyújtották az eladónak. A vételár tényleges megfizetése e szertartásos eljárás keretein kívül, formátlanul, a vert pénz behozatala után pedig számolva és nem mérlegelve történt. Ezzel tulajdonátruházó ügyletté, jelképes adásvétellé (imaginaria venditio) vált. A szimbolikus vételár (nummo uno) alkalmazásával és a szóbeli mondóka (nuncupatio) átalakításával már nem csupán adásvételt, hanem egyéb ügyleti célokat is megvalósított (pl. ajándékozás, zálogszerződés, házasságkötés, végrendelkezés, gyermekfelszabadítás). A mancipatio kauzátlan, absztrakt jellegéből következik,

hogy a mancipatiós ügyletek a tulajdont akkor is átviszik, ha a felek akarata másra irányul (haszonkölcsön, letét, zálogba adás, stb.) Azonban mivel egyben származékos szerzésmód is, az átvevő a tulajdont az ünnepélyes formák pontos betartása ellenére sem szerzi meg a tulajdont, ha az átruházó nem volt tulajdonos. 3. Sorsra a császárkorban A m-t még a klasszikus korban is alkalmazták, bár jelentősége csökkent, melynek egyik oka a bonitár tulajdon kialakulása volt (jogi helyzetet teremtve). A posztklasszikus korban egyre ritkábban alkalmazták, az utolsó cs-i rendelet 355-ből való és nem tekintették többé szükségesnek a res mancipi átruházásához. Iustinianus törölte el, és ennek megfelelően a Digesta szerkesztői a m. helyett a traditiót építették be In iure cessio Fogalma: A római ősi ügyeletei közé tartozik, ő is actus legitimus. Később keletkezett, mint a mancipatio és hamarabb is ment ki a gyakorlatból.

Tulajdonképpen színleges rei vindicatio, fiktív tulajdoni perindítás: a szerző fél pert indít a tulajdonos ellen azt állítván, hogy a megszerezni kívánt dolog az övé. Az in iure eljárásban a praetor megkérdezi a jelen lévő tulajdonost, hogy ellentmond-e ennek. A tulajdonos mintha elismerné a felperes tulajdonát, megtagadja a kontravindikációt, vagy egyszerűen csak hallgat, nem válaszol. Ekkor a praetor a peres eljárás szabályainak megfelelően -nem teszi át az ügyet a bíróhoz, hanem maga fejezi 42 be az eljárást azzal, hogy a felek nyilatkozatai alapján odaítéli a kérdéses dolgot a felperesnek (addictio), és ezzel megtörténik a tulajdonátruházás. Bármilyen dolog megszerzésére alkalmas volt, de egyéb jogok, jogi célok (szolgalomalaptás, örökbefogadás), sőt vagyontömeg megszerzését is lehetővé tette. Alkalmazási köre szélesebb volt mint a m-nak, mivel tárgya nem csak res mancipi lehetett. Absztrakt jogügylet, amely

független a felek valóságos ügyleti céljától, a causától. 423. Az elbirtoklás (usucapio) 1. Fogalma Ha valaki egy dolgot a törvény által meghatározott ideig folyamatosan birtokol, akkor tulajdonossá válik. (Gaius szerint a harmadik civiljogi szerzésmód) („Közérdekből vezették be az elbirtoklást, hogy biz. Dolgok tulajdona ne legyen sokáig vagy esetleg örökre bizonytalan.” Gaius) 2. Két fő esete A tulajdonszerző akkor szorult az elbirtoklásra, ha a tulajdonszerzés valamilyen okból kifolyólag hibásan ment végbe. Az elb az ilyen hibás szerzéseket orvosolta azáltal, hogy a hiányzó jogosultságokat teljes joggá, vagyis tulajdonná erősítette. ∗ Formai hiba: állt be, ha valaki res mancipit nem mancipatioval vagy in iure cessioval, hanem „csak” traditioval szerzett meg. Ilyenkor a szerző nem lett tulajdonos, a dolog pedig formilag az addigi tulajdonosé maradt, az ővé volt ex iure Quiritium. Ugyanakkor Gaius írása szerint a dolog

mégis a hibásan szerző vagyonába tartozik, ténylegesen az ővé, az elb. befejeződésével viszont a dolog civiljogilag is az övé. ∗ Tartalmi hiba: amikor valaki nemtulajdonostól szerezte a dolgot. A nemo plus iuris elv folytán a szerző sem lett a tulajdonos, bármilyen formában történt is a dolog megszerzése. Ezzel szemben a befejezett elb. pótolta az előd jogának hiányát 3. Koronként tekintve a) Az archaikus jogban: Az elbirtoklást usus néven már a XII táblás tv. Is ismerte, mely szerint az ingatlanok (fundus) 2 év, az egyéb dolgok (ceterae res, manus, hagyaték) 1 év alatt voltak elbirtokolhatók. Az elb alanya csak római polgár (vagy ius commerciivel bíró latinjogú személy) lehetett. Ha a birtoklás folyamatossága megszakadt, beállt az usurpatio (elb félbeszakadása), amely után már csak új elb. kezdődhetett, és az addig eltelt idő nem számított (öröklés, élők közötti ügyleti személycsere azonban nem szükségképpen

usurpatio). A klasszikus jo szerint - ellentétben a posztklasszikus és modern joggal - a tulajdonos jogérvényesítő cselekményei nem szakítják meg az elb-t, ugyanakkor a tényleges birtoklásból való bármilyen rövid ideig tartó kiesés is usurpatiót okoz. A XII táblás tv. a római polgár általi, megfelelő időn át tartó birtokláson kívül más pozitív előírást nem tartalmaz (egészen a preklasszikus korig). b) A klasszikus korban: A fejlett római jog az elb. 5 feltételét állapította meg: 43 a) Az elb. tárgya csak elb-ra alkalmas dolog (res habilis) lehetett (Ez a fogalom szűkebb a forgalomképes dolgok körénél, mivel azok tekintetében a XII t. tv már tiltotta a lopott dolgok lebirtoklását. A tilalmat a lex Atinia (Kr e 200) tette általános érvényűvé, utóbb pedig kiterjesztették az erőszakkal elvett dolgokra is (ingatlanok is lehettek). b) Az idő (tempus) tekintetében továbbra is a XII t. tv-ben meghat 1, ill 2 év volt

szükséges c) Az elb-hoz megkívánták magát a birtoklást (possessio) is. Később pedig az elbirtoklótól is, hogy az elb-hoz vezető birtokkal rendelkezzék. A birtoklásnak folyamatosnak kellett lennie, amit rendszerint vélelmeztek, a birtokbalépés jogosságát azonban bizonyítani kellett (jóhiszeműség és megfelelő jogalap). d) A jóhiszeműség (bona fides) az elb. egyik legfontosabb eleme e) A megfelelő jogcím vagy jogalap (iusta causa v. iustus titulus) az elb objektív eleme Az elb. causája lehetett: 1. tulajdonátruházó szerződés (adásvétel - a dolgot a birtokos pro empto tartja magánál, ajándékozás - pro donato) 2. Iustinianus előtt hozományba adás (pro dote), 3. litis aestimatio megfizetése (pro soluto), 4. a tulajdonos által csak elvesztett, ill a nemtulajdonos által elhagyott dolog elfoglalása (pro derelicto), 5. örökösi minőség (pro herede), 6. némely praetori birtokbautalás Nincs helye elbirtoklásnak, ha valaki pl. zálogba,

bérbe, használatra kapta a dolgot, ilyenkor ugyanis nem sajátjaként, hanem más nevében birtokol. Ha valaki úgy véli, hogy megfelelő jogcím alapján birtokol, holott ez valójában nem így van, a titulus nem révén elbirtoklás sem folyik. Iustinianus azonban ezt csak a vélt (putatív) titulust is elb-ra alkalmasnak ismerte el. = ha valaki cselekvőképtelen személytől vásárolt meg egy dolgot, a szerződés - amely az elb. jogcíme lenne - ilyenkor semmis Praescriptio longi temporis Az elb. civiljogi intézmény, tehát nem volt alkalmazható a tartományi telkekre (fundi provinciales), amelyeken civiljogi tulajdon nem állhatott fenn. Később megengedetté vált, a gazd-i érdekek is megkövetelték, hogy a gazdátlan földek megművelői (akik még csak quasi tualjdonosok sem voltak) jogi védelmet kapjanak a földdel hosszú időn át nem törődő eredeti, jogszerű birtokossal szemben. A tartományi helytartók annak, aki 10 ill. 20 éven át birtokolt és

megművelt egy tartományi ingatlant, már a klasszikus korban kifogást (p.lt) adtak aszerint, hogy egyazon tartományban lakók között (inter praesentes) vagy kül. tartománybeliek között (inter absentes) merült fel a jogvita. A praescriptio révén a birtokos még nem vált tulajdonossá, de védelmet kapott a telkek tányleges használatában. Tehát: a korábbi quasi tulajdonos utilis rei vindicatiójával szemben érvényesíthető elévülési kifogás volt. Később szokásjogi úton megerősödött, vagyis elismerték a birtokos jogszerzését is. Ekkor már nem csak kifogást, de keresetet is biztosítottak a birtokosnak az ingatlan visszakövetelésére, ha a birtokból kiesett. c) A iustinianusi jogban Több részletintézkedés után Ius. egyesítette Ingó dolgok tekintetében az elb. ideje 3 évre emelkedett, mivel a bir Területi nagyságára, közbiztonságára és a közlekedési viszonyokra nézve kevésnek bizonyult az eddigi 1 év. (Minden egyéb szabály

változatlan maradt, az usucapio is megmaradt.) Ingatlanok tekintetében az új szabályozás a tartományi telkek kül. elb-i idejéhez igazodott (10, 20 év), ez az elb. a praescriptio longi temporis elnevezést kapta 44 Praescriptio longissimi temporis Ius. elrendelte, hogy azzal szemben, aki egy jóhiszeműen szerzett dolgot 30, ill 40 évig háborítatlanul birtokol, nemcsak a tulajdonosi és egyéb keresetek évülnek el, hanem az illető tulajdont is szerez. (Elnevezése: praescriptio XXX (triginta) vel XL (quadraginta) annoruum = 30. ill 40 év kifogása) 424. A bona fides jelentései, előfordulásai, hatása A jóhiszeműség (bona fides) az elb. egyik legfontosabb eleme Jóhiszemű az, aki azt hiszi, hogy az átruházó tulajdonos volt, de az is, aki úgy gondolja, hogy az átruházó elidegenítési hat-mal vpolt felruházva. Mivel a jóh-t a tv vélelmezte, az elbirtokló rosszhiszeműségét az ellenfélnek kellett bizonyítania. A jóh-t csak az elbirtoklás

kezdetén, a birtokbavétel pillanatában követelték meg. Nem képezte ezért az elb. akadályát, ha az elbirtokló időközben tudomást szerzett arról, hogy a dolgot nem a tulajdonostól szerezte. Csak a középkorban, a kánonjog hatására fogadta el a jogtud. A mala fides superveniens nocet = „az utóbb jelentkező rosszhiszeműség árt” tételét, mely szerint a jóh. Az elb befejeztéig szükséges volt Azt azonban már a római jog is kimondta, hogy az usurpatio esetén az addig eltelt időhöz hasonlóan a korábbi bona fides is értéktelenné válik (tehát az előbbi tétel is élt már ekkor). Különleges rendelkezésnek minősült, ha a birtoklás alatt álló dolog tekintetében jogutódlás következett be. Halál esetére (mortis causa) szóló jogutódlásnál a jogutód folytatja az előd elbirtoklását. Az öröklésnél a fides -esetleges rosszh-e ellenére is - elbirtokol, ha az örökhagyó az elbirtoklás kezdetén jóhiszemű volt. De ez fordítva is

áll: az örökhagyó rosszhiszeműsége esetén a jóh. Örökös sem birtokolhat el Az élők közötti jogutódlásánál, amikor a jogutódot önállóan kell elbírálni, csak akkor lehet szó elb-ról, ha a jogutódnál is megvannak az elb. kellékei (közöttük a jóh is) Lényege: a jogutód jogelődjének addigi elb-i idejét hozzászámíthatja a magáéhoz. A bone fides követelménye alól a klasszikus korban is voltak kivételek, pl. − Hadrianus idejéig lehetőség vol arra, hogy a hagyatékot annak rosszhiszemű megszerzője is elbirtokolhassa, − a litis aestimatio megfizetése alapján történő elb-nál még a tolvaj is birtokolhatott. A bona fides az elb. szubjektív eleme = az elbirtokló (v örökhagyója) vagy tud arról, hogy birtoklása sérti más jogát, vagy nem. 425. A tulajdon megszűnése Mint minden más alanyi jog, úgy a tulajdon jog is megszűnik előbb-utóbb, de legkésőbb a jogosult, a tulajdonos halálával (a jogutódra átszállt tulajdont

már új tulajdonnak tekintjük). A tulajdon sajátossága, hogy fennállása ált-ban nem köthető feltételhez (condicio) vay időhatározáshoz (dies) és megszűnésére elsősorban a tulajdonos akaratából kerülhet sor. 1. Tulajdonmegszűnés más tulajdonszerzés folytán A tulajdon azért szűnik meg, mert a dolgon valaki más szerez tulajdont. • megszűnhet a tulajdonos akaratából pl. tulajdonátruházás tualjdon-traditio, mancipatio v. in iure cessio formájában; • megszűnhet a tulajdonos akaratától függetlenül ill. annak ellenére is Kül. esetek: 45 − gyümölcsszerzésnél - a fán lévő gy. a tulajdonosé, de ha a haszonélvező leszedi, tulajdont szerez felette, − specificationál - a feldolgozó szerez tulajdont, − járulékos dologegyesülésnél - a fődolog tulajdonosának tulajdonszerzése folytán megszűnik a járulékká vált dolgon fennálló tulajdon, − elbirtoklásnál - amíg az elb. be nem következett, addig a dolog az eredeti

tulajdonosé, annak ellenére, hogy esetleg azt sem tudja, hol van a dolga és mi történt vele, − a tulajdonos halála folytán - a dolgot a végrendeleti örökösök vagy ennek hiányában a törvényes örökösök szereznek meg, − kisajátításnál - az állam vagy valamilyen közjogi jogalany szerez tulajdont, − res vindicatio során - a litis aestimatio megfizetésével a pertárgy az alperes tulajdonába kerül, − büntetésnél - pl. a dolgot a hatóság az állam javára elkobozza, − ellenség által elfoglalt dolog. 2. Tulajdonmegszűnés új tulajdon keletkezése nélkül A tulajdon anélkül szűnik meg, hogy a dolgon új tulajdon keletkeznék, hogy a dolgon valaki tulajdont szerezne. A derelictio esetén mindig a tulajdonos akaratából szűnik meg a tulajdon. Kérdés: maga a derelictio szünteti meg a tulajdont vagy csak a más általi occupatio (lefoglalás)? Speciális traditio esetén át akarták ruházni a tulajdont valakire, az illető azonban

valamilyen oknák fogva nem szerzett tulajdont az átvétellel (pl. mert őrült volt és az átadó erről nem tudott). A császárkorban az ingatlanokkal kapcsolatban vitás volt, hogy vajon az elhagyot ingatlan tulajdona az elhagyás vagy a parlagon hagyás folytán szűnik-e meg, vagy csak akkor, ha az ilyen ingatlant egy másik személy elfoglalta és művelés alá vette. Ha a dolog megsemmisül, ezzel a tulajdon is megszűnik (többnyire a tulajdonos akaratából). Megszűnik a tulajdon, ha a dolog valamilyen oknál fogva forgalmon kívülivé vált vagy megszűnik tulajdonban állható dolog lenni, pl. a telek egy rész sírhely kialakítása folytán res relogiosanak minősül. Új tulajdon keletkezése nélkül szűnik meg a rabszolga fölötti tulajdon annak felszabadításával, vagy a vadállat tulajdona, ha elszabadul és visszanyeri szabadságát. 426. Az impensae (beruházások) 3 félék lehetnek: 1) Szükségesek (necessariae) = azok, melyek elmaradása esetén a

dolog vagy elpusztulna vagy rosszabbodna. 2) Hasznosak (utiles) = azok, melyek a hozományt (dolgot) jobbá teszik, nemcsak rosszabbodni nem negedik, és melyekből jövedelemre lehet szert tenni (túlzások: gyümölcskert szükséges mértéken túlmenő megművelése, a rabszolgagyermekek taníttatása). 3) Fényűzőek (voluptariae) = azok, melyek csak díszitik a dolgot, de nem növelik egyúttal a hasznát. 46 427. A rei vindicatio (a civiljogi tulajdonos védelme) 1. Kialakulása A tulajdon védelmének legfontosabb eszköze a rei v., amely stricti iuris persecutoria in rem actio (6O9.) Rei vindicítiót a dolog birtokából kiesett civiljogi tulajdonos indíthatott dolga visszaszerzéséért, ált-ban a dolgot ténylegesen is birtokló civilis possessor ellen. Valójában mind aktív legitimáció (felperesi perindításra való jogosultság), mind pedig passzív legitimáció (alperesként való perelhetőség). Már az ősi jogrend is ismerte a legis actio sacramanetoin

rem formájában. Ekkor mér mindkét félnek állítania kellett, hogy tulajdonos. Ha a perbe vont alperes nem mondta megáénak a dolgot (nem kontravindikált), elvesztette a pert. Az eljárásban a vitás dolgonak vagy legalább egy részének jelen kellett lennie. A formuláris perben már kevésbé kötött az eljárás: elegendő, ha csak a felperes állítja, hogy a vitás dolog az övé. Az alperesnek nem kellett kontravindikálnia, védekezés a tagadás volt 2. Bizonyítás A per megnyerése érdekében a felperesnek 2 dolgot kellett bizonyítania, hogy tulajdonos és, hogy a dolog az alperesnél van. Csak e 2 körülmény bizonyítása esetén lesz a felperes pernyertes és kapja vissza a dolgát vagy annak pénzbeli ellenértékét a kül járulákokkal együtt. Ha a felperes származékos módon szerezte a dolgot, nehéz helyzetben volt, mert azzal, hogy a mástól szerzést is bizonyította, még az ő tulajdonjoga még nem nyert bizonyítást. A nemo plus iuris elvén

fogva bizonyítania kell elődje tulajdonjogát is, ha pedig az előző tulajdonos is mástól szerezte, akkor elvileg még tovább kellett mennie (probatio diabolica - ördögi bizonyítás). Csak ritkán volt így, mert segített az elbirtoklás, melynek bizonyításával a tulajdonjog is bizonyítást nyert. Ha a felperes eredeti szerzésmóddal jutatott a dologhoz, könnyebb volt a bizonyítás is. A foglalás, gyümölcsszerzés, feldolgozás bizonyításával a felperes eleget tett kötelezettségének, ezáltal bizonyította tulajdonjogát. 3. A rei vindicatiót megelőző esetleges eljárások Feltételét képezte, hogy a dolog a perindításkor az alperes birtokában legyen, sőt, hogy fizikai valóságában létezzen. Ha a dolog a litis contestatio előtt megsemmisült, a rei vindicationak mint in rem actionak többé mát nem volt helye, a tulajdonos ilyenkor csak kötelmi alapon, in personam actiokkal léphetett fel. a) Birtokinterdictumok: a két vitatkozó fél között

maga a birtokhelyzet is vitás, ilyenkor a kedvező alperesi pozíció biztosítása végett előbb tisztázni kell, hogy ki birtokol. Ált-ban az ügy ezzel rendszerint be is fejeződött, ellenkező esetben a jogosult arra kényszerült, hogy megindítsa a peritórius (tulajdoni) pert. b) Actio ad axhibendum: ingó dolgok esetében a felperes a tulajdoni per előtt arra kényszerítette az alperest, hogy mutassa fel a kérdéses dolgot (erre ált-ban a praetor előtt került sor). Ha az alperes a dolgot felmutatta, a felperes meggyőződhetett arról, hogy a dolog az övé, ebben az esetben sikerrel indíthatta meg a főkeresetet (rei v.) Ha azonban a felmutatott nem volt az övé, tovább kereste dolgát. Ha az alperes megtagadta a kérdéses dolog felmutatását, akkor a bíró a dolog (pertárgy) érdekében marasztalta. 4. A passzív legitimáció kiterjesztése A rei v. alperese eredetileg csak a dolgot birtokló civilis possessor lehetett Iustinianus lehetővé tette az ún.

saját detentor (bérlő, letéteményes) rei v-val való perlését arra 47 hivatkozva, hogy minden olyan személytől követelni lehet a dolgot, aki magánál tartja azt, és akinek megvan a lehetősége, hogy a dolgot visszaadja. A rei v. megindítás nem birtokló esetében: − amikor az illető rosszhiszeműen túladott a dolgon = dolo (malo) desiit possidere, hogy azt a per során ne találhassák meg; − ha más helyett vállalta az alperes szerepét a tulajdoni perben = liti se obtulit, holott semmi köze sem volt a dologhoz. (Az ilyen személyeket fikció alapján úgy tekintették, mintha a pertárgy birtokában lennének.) 5. Alperesi magatartások az in iure szakaszban 1/ Elismerhette a tulajdont (confessus) és átengedhette a dolgot (cessio rei), ekkor mentesült minden további következmény alól, a felperes pedig in personam actioval érvényesíthette kárigényét. 2/ Hivatkozhatott olyan jogra, amely biztosította számára a dolog birtokát, pl.

megtagadhatta a dolog kiadását azon az alapon, hogy a dolog zálogban van nála. 3/ Elődmegnevezés során, mikor is az alperes más nevében tartja magánál a dolgot és éppen ezért nem akar perbe bocsátkozni, de megszabadul a pertől, ha megnevezi azt, akinek a nevében nála van a dolog (nominatio auctoris). 4/ Hivatkozhatott arra is, hogy a felperes dolgán biz. beruházásokat, ráfordításokat eszközölt. 5/ Tagadhatta a felperes tulajdonát, ekkor a legis actio sacramento in rem keretében megkívánták, hogy az alperes is tegye le a summa sacramentit (biztosíték adása). Ennek elmaradása esetén a praetor ált-ban a dolog birtokába utalta a felperest. Az alperesi jogok a beruházások alapján a) Szükséges beruházás esetén a jóhiszemű alperes a klasszikus jog szerint követelheti a litis contestatio előtt eszközölt teljes költségének megtérítését. A iustinianusi jogban - a tolvajt kivéve - a rosszhiszemű birtokos is követekhette. b) Hasznos

beruházásokért: ⇒ a jóhiszemű alperes csak annyit követelhet, amennyivel a dolog értéke objektíve emelkedett vagy amennyivel a felperes a beruházás révén ténylegesen gazdagodott. Az alperest megillette e visszatartási jog (retentio): mindaddig nem köteles kiadni a dolgot, amíg a beruházásai ellenértékét a felperes meg nem fizette; vagy kiadja a dolgot, de a felperessel szemben beruházási költségeit már nem kérhette. A retentio jogát az alperes az exceptio dolival érvényesíthette; ⇒ a rosszhiszemű alperest csak elviteli jog (ius tollendi) illette meg, melynek értelmében az alperes, amennyiben a beruházás nagyobb sérelem nélkül elválasztható, elvitele pedig számára hasznos volt, elválaszthatta és elvihette beruházásait. Ha azonban a felperes felajánlotta a beruházások értékének pénzbeli megtérítését, az alperes az elviteli jogával nem élhetett. c) Fényűző beruházások esetén mind a jó- mind a rosszhiszemű birtokost

megillette a ius tollendi. 6. Az alperes marasztalása Az ítéleti marasztalás előtt a bíró felszólította az alperest a természetbeni teljesítésre (iussum de restituendo), és csak a teljesítés elmaradása esetén következett a valóságos ítéleti marasztalás. a) Természetbeni teljesítés (in natura): nemcsak magának a dolognak a visszaadását jelentette, mivel azon felül a felperes köteles volt kiadni a dolog minden időszaki 48 gyarapodását is (pl. állat kölykét, rabszolga örökségét, beért termést, késedelmi kamatot) A gyarapodás, a járulékok összegét a bíró egy előzetes becslő eljárás (arbitratus) keretében állapította meg. Az alperesnek olyan helyzetbe kellett hozni a felperest, mintha a teljesítés már a litis contestatio pillanatában megtörtént volna. − A litis contestatio előtt okozott károkért csak a tolvaj felel (de még a vis maiorért is), a iustinianusi jogban vétkessége esetén a rosszhisemű alperes is. (A

gyümölcsöknél a jóhiszemű birtokosnak ki kell adnia az összes meglévő gyümölcsöt, a rosszhiszemű alperes pedig a gy. tekintetében culpaért felel) − A litis contestatio után bekövetkezett károkért a jóhiszemű alperes csak vétkessége esetén felel, a rosszhiszemű alperes azonban minden kárért, még a vis maiorért is felel. b) Ha az alperes vonakodik (dolus) a dolgot természetben kiadni, a bíró őt a felperes becslő esküje alapján a „per becsértéke”, pénzbeli marasztalás (litis aestimatio) megfizetésére utasítja (megvásárolja a dolgot). Lehetőség volt arra is, hogy a felperes a dolgát hatósági kényszer útján természetben megkaphassa az alperestől. c) Ha az alperes a dolgot természetben nem tudta kiadni, akkor bírói becslés alapján csak a felperes érdeksérelmében, az interesse érdekében marasztalhatta = modern értelemben a kártérítést jelentette. 428. Az actio Publiciana (a bonitár tulajdonos védelme) Speciális

tulajdonvédelmi kereset, melyet az egyik tulajdonszerzési mód, az elbirtoklás sajátos jellege tett szükségessé. Különleges helyet foglal el az in rem actiok között Története: ∗ A többi tulajdonszerzési módnál a tulajdonszerzés vagy azonnal beáll, vagy elmarad, s ezáltal a tulajdon kérdése egy csapásra eldől. Az elbirtoklás megkezdése viszont még keletkeztet tulajdont. Ilyenkor elméletileg egy bizonytalan, függő helyzet áll elő, amely csak az elbirtoklási diő befejeztével válik véglegessé oly módon, hogy az addigi birtok tulajdonná erősődik. Ezzel szemben a tényleges helyzet olyan, mintha az elbirtokló tulajdonos lenne, mert birtokolja, használja a dolgot, rendelkezik vele. ∗ Az elbirtokló lényegesen könnyebb helyzetben volt birtokon belül, mivel, ha ilyenkor támadta meg valaki, majdnem mindig rendelkezésére állt valamilyen exceptio. ∗ Később szükségessé vált az elbirtoklási helyzet erősebb védelme. Kr e II-I sz-ban a

fellendülő gazd-i élet következtében gyakrabban mellőzték a mancipatiót és az in iure cessiót, ált-ban csak traditiot alkalmaztak. Az ilyen formátlan szerzésmód viszont nem tette a vásárlót civiljogi tulajdonossá, ha tehát kiesett a birtokból, nem tudta a dolgot visszaperelni. A civiljogi tulajdonosoknak egyre inkább szükségük volt a rei vindicatio mellett egy olyan tulajdoni keresetre, amellyel könnyebben érvényesíthették tulajdonjogukat. Az egyik praetor, Publicius teremtette meg az actio Publicianat, melyben nemcsak védelmi, de támadó eszközt is biztosított. Jellemzői: a rei vindicatio mintájára ficticia in rem actio (61O). A praetor nem nyilváníthatta civiljogi tulajdonosnak az elbirtoklófélben lévő birtokost. Megtehette volna, hogy fikcióval annak tekinti, de helyette (nem jogbeli, hanem ténybeli fikcióval élve) arra utasította a bírót, hogy tekintse úgy, mintha az elbirtoklás ideje már letelt volna, vagyis a felperes a dolgot 1

ill 2 éve birtokolná. Ha tehát a bíró leteltnek tekinti az elbirtoklási időt és az elbirtoklás egyéb feltételeinek fennforgása megállapítató, a felperes szükségszerűen civiljogi tulajdonosnak minősült. Ezzel a praetor a tulajdonszerű helyzetet, bonitár tulajdonná erősítette. Az actio P. csak az elbirtoklás befejeztével válik végleges hatályúvá, tehát - a rei vindicatiótól eltérően - csupán ideiglenes rendezi a tulajdonjogi helyzetet (így nem abszolút, hanem relatív 49 jellegű). A per során ugyanis nem az vita tárgya, hogy valaki tulajdonos-e vagy sem, hanem hogy adott esetben kinek van több joga a dologhoz, a dolog birtoklásához. Az actio P. valójában több mint puszta birtokvédelem, valójában tulajdonvédelmi jogsegély Az erősebb jogosultság megállapításának szabályai ♦ Főszabály= a civiljogi tulajdonostól szerző erősebb azzal szemben, aki nem civiljogi tulajdonotól szerzett. Ált-ban az nyeri meg a pert, aki be

tudja bizonyítani, hogy elődje civiljogi tulajdonos volt. Ha az egyik félnek sem sikerül, akkor kerül sor az alábbiak szerint bizonyításra és a bírói döntésekre is. ♦ Ugyanattól a nemtulajdonostól való szerzés estén az az erősebb, akinek először adták át a dolgot. Ilyenkor az lesz a pernyertes, aki - bizonyítatlan jogú előd esetében - be tudja bizonyítani szerzésbeli elsőbbségét. ♦ Amennyiben a felek különböző nemtulajdonosoktól szereztek, akkor a tényleges birtokos erősebb annál, aki birtokon kívül van. Civiljog tulajdon contra bonitár tulajdon A civiljogi tulajdonossal szemben nem vethető fel az erősebb jogosultsáh kérdése, mivel őnála erősebb jogú birtokos nincsen. (+1149) 429. A rei vindicatión és az actio Publicián kívüli egyéb tulajdonvédelmi eszközök 1. Birtokinterdictumok = a két vitatkozó fél között maga a birtokhelyzet is vitás, ilyenkor a kedvező alperesi pozíció biztosítása végett előbb

tisztázni kell, hogy ki birtokol. Ált-ban az ügy ezzel rendszerint be is fejeződött, ellenkező esetben a jogosult arra kényszerült, hogy megindítsa a peritórius (tulajdoni) pert. 2. Actio negatoria = ha valaki a tulajdonos nézete szerint jogosulatlanul gyakorol szolgalmat, ellene a tulajdonost actio n. illette meg Egyéb zavarások (pl szomszédjogok jogellenes gyakorlása) esetén is megindítható. 3. Actio communi dividundo és actio finium regundorum = ha valaki nem fér össze tulajdontársaival, a tulajdonközösséget az 1-vel szüntethette meg. A 2 esetében 3 földmérésben jártas arbiter bíráskodott, lerögzítve az egyes telkek közötti vitás határokat. E pereknél a bíró az adiudicatio alapján tulajdonrészeket ruházott a felekre. 4. Actio aquae pluviae arcendae = a szomszédnak az esővizek ternészetes lefolyását befolyásoló létesítményei ellen lehet védekezni. 5. Cautio damni infecti = ha a szomszéd részéről valamilyen kár fenyeget, a

tulajdonos a még be nem következett, de fenyegető kár esetére a szpmszédtől óvadékot kérhet (a szomszég épülete roskatag, a telkére fog dőlni). Ha a szomszéd nem adott cautiót, akkor a praetortól ideiglenes birtokbautalást, majd további vonakodás esetén praetori tulajdont eredményező végleges birtokbautalást lehetett kérni. 6. Operis novi nuntiatio = a tulajdonos tiltakozhatott a szomszéd kezdődő építkezése ellen, amennyiben az nézete szerint nme jogszerű és sérti az érdekeit. A helyszínen az érdekelt o.nn-val élhetett az érdekelt szolgalmi jogosult is, sőt ez a jog közérdekből bárkit megilletett. A tiltakozást követően az építkezés (vagy bontás) csak cautio adása mellett volt folytatható, ennek elmaradása esetén az építkező köteles volt bevárni az ítéletet, melyet határidőn kellett megadniuk. 7. Interdictum quod vi aut clam = a tulajdonos erőszakosan vagy tudtán kívüli és a tulajdonát sértő már lezajlott

tevékenység, ill. elkészült létesítmények ellen ezzel élhetett a praetornál. Ennek kiadását az érdekelt birtokos is kérhette (Vis- nem csak a fizikai 50 erőszakot jelentette, hanem a birtokos tiltakozása ellenére történő jogsértésre utal, szemben a clam tényállássl, amikor a jogsértés a birtokos tudta nélkül történt.) Ez alapján kértérítést is lehetett követelni. 8. Actiones poenales = A tulajdonos a tényállástól, a körülményektől függően biz büntetőkereseteket is indíthatott a tlajdonjogát megsértővel szemben, melyekben büntetésként és kártérítésként a poena megfizetését kérhette. Így a tulajdonost lopásnál megillette a furti actio, de emellett még a condictio furtiva is, amely nem büntetőkereset volt, hanem a lopásból eredő gazdagodás elvonását célozta. Ha a tulajdonos dolgát valamilyen kár érte, actio legis Aquiliaet indíthatott, az actio iniuriarum is a tulajdonos illette meg, ha a dolgát

becsmérelték. A klasszikus korban a cumulatio szabályai érvényesültek, a posztklasszikus korban viszont csak a rei persecutoria és a poenalis actiók között választhatott. A vagyoni megtértésre irányuló keresetek sohesem voltak halmozhatók egymással. 43O. Az interdictum unde vi, az interdictum quod vi és az interdictum de vi egybevetése 1. A praetor perenkívüli jogsegélyeknél: Interdictum (tilalom): a praetor élőszóban kimondott, valamilyen tilalmat tartalmazó parancsa volt, melyet a praetor csak akkor bocsátott ki, ha a felek meghallgatása után a kérelem teljesítését indokoltnak tartja. Betartását bírság (multa) kiszabása biztosította Későbbi módosítása során: az egyik fél kérelmére kibocsátott feltételes praetori utasítás volt, melynek ha a kérelmezett nem tett eleget, a kérelmező perbe vonhatta őt. Az interdictum alapján indítható per (actio ex interdicto) a rendes perekhez képest egyszerűbb és gyorsabb volt. 3 félék

lehettek: − biz. jogsértő magatartás abbahagyására (interdictum prohibitorium) - pl telken való átjárás megszüntetése; − biz. jogsérelem helyrehozására (i restitutorium) - pl egy dolog birtokának visszaadása; − valamely dolog felmutatására (i. exhibitorium) irányulhatott 2. A possessio kialakulásánál: Mint jogi kategória kifejlődésére a római földviszonyok alakulása volt döntő hatással. Róma a meghódított idegen területek egy részét állami tulajdonba vette, és „birtokba” adta (megművelésre) vagyonos polgároknak. A magistratusok joggyakorlatában alakult ki az interdictum intézménye: a sértett fél panaszára az ager publicus birtoklásának védelme céljából a praetor peren kívüli johsegélyt adott. 3. A possessiórius és petitórius védelemnél: Posszessziórius védelem: valakit megvédenek a birtokában anélkül, hogy keresnék, van-e joga birtokolni, tehát anélkül, hogy bizonyítania kellene: tulajdonjoga vagy

egyéb joga van-e a dologhoz (tényvédelem). Az interdictummal szemben jogokra nem, csak tényekre lehet hivatkozni! 4. A birtok visszaszerzésénél: interdictum unde vi: csak ingatlanok birtokának a visszaszerzésére szolgált olyan esetben, mikor az ingatlan birtokából erőszakkal vetettek ki valakit. Ez a jogsegélyt csak 1 éven belül lehetett igénybe venni (kivéve a fegyveres erőszakkal történt kivetés esetét, ekkor korlátlan volt a lehetőség). Ez az interd nemcsak a pater familias cselekménye alapján volt kérhető, hanem akkor is, ha annak családtagja vagy ranszolgája volt a kivető. A hibátlan birtokos 51 erőszakkal (vis cotidana) is visszaszerezhettea vele szemben hibás birtokostól az ingatlan birtokát, de fegyveres erőszakot azonban nem alkalmazhatott, mert a birtokot ily módon még a hibás birtokostól sem lehetett visszaszerezni. Változások: Posztklasszikus jogban: mivel erősen megromlott a bir. közbiztonsága, eltűnt az interdictum

unde vi, hogy helyett adjon az actio momenti (pillanatnyi birtok) birtokkeresetnek. A császárok nem elégedtek meg a restitioval (visszahelyezés), az elkövetőket büntették is (1OO évvel később is alkalmazták, ha a precarista felhívásra nem adta vissza a dolgot a tulajdonosnak). Iustinianusi jogban: megszűnt az actiok és interdictumok közötti különbség, vagyis az interdok bekerültek a rendes peres eljárások közé. Ismerte még az interdictum utrubi és az uti possidetis alkalmazási feltételeit: a birtokpernél mindig az a nyertes, aki az eljárás megindításakor ellenfelével szemben hibátlanul birtokol. 5. A birtokvisszaszerzésnél, az urbi változásainál: a) az eddigi név most már felváltva szerepel a tvkönyvekben az interdictum de vi megjelöléssel, b) a császár eltörölte a hibás birtok kifogását (még az esetleges jogos birtokát visszafoglaló sem hivatkozhatott az exceptio vitiosae possessionisra (ellenfele birtokának hibás voltára).

6. A rei vindicatión és az actio Publicián kívüli egyéb tulajdonvédelmi eszközöknél Interdictum quod vi aut clam = a tulajdonos erőszakosan vagy tudtán kívüli és a tulajdonát sértő már lezajlott tevékenység, ill. elkészült létesítmények ellen ezzel élhetett a praetornál Ennek kiadását az érdekelt birtokos is kérhette. (Vis- nem csak a fizikai erőszakot jelentette, hanem a birtokos tiltakozása ellenére történő jogsértésre utal, szemben a clam tényállássl, amikor a jogsértés a birtokos tudta nélkül történt.) Ez alapján kértérítést is lehetett követelni 431. A birtokjog és a tulajdonjog egybevetése A birtokjog Possessio naturalis - possessio civilis ♦ Tényleges birtok (p. naturale): ha valaki mindenféle joghatás nélkül, csak ténylegesen tart magánál egy dolgot; tényleges birtokos - naturalis possessor; az ilyen birtoklást nevezik később detentionak (=bírlalat). Detentor= az, akinek a dolog csak bírlalatában van ♦

Szűkebb értelemben vett birtok (civilis p.): a tényleges birtokhoz jogi következmények (pl. birtokvédelem, tulajdonkeletkeztető hatás), azaz birtokjog is járul A kétféle birtokos között a jogi következmények szempontjából igen jelentősek az eltérések. Tulajdonjog 1. A római kereset fogalma, latin megjelölései Elnevezései a római jogban Ált-ban actio, de biz. alanyi jogok érvényesítésére szolgáló keresetek más elnevezéssel szerepelnek. vindicatio - a tulajdonjog érvényesítésére szolgáló keseret, petitio - hagyaték kiadása iránti kereset, 52 condictio - kölcsönösszeg visszaperlésére, jogalap nélküli gazdagodás megfizetésére szolgáló kereset, querela - kötelesrészétől végrendeletileg megfosztott örökös keresete. 2. Az elévülés szabályai • A legfontosabb szabály: az elévülés beálltával a perben az alperes elévülési kifogást (preascritio) emelhetett. Az időmúlás puszta tényét ugyanis a bíró

hivatalból nem vette figyelembe. • Az elévülés kezdetét attól a naptól kell számítani, amelyen a kereseti jog létrejött (actio nata est). Pl a tulajdonjognál ha a tulajdonjogot megsértették, követelési jogognál a követelés esedékességének napja, a vmilyen áru vétele esetén a dolgo átadása napjától számított 6 hónap v. 1 év • Az elévülést mindig csak azzal a személlyel (v. jogutódjával) szemben folyik, akivel szemben a kereset keletkezett. Pl − A dologi jogok (a tulajdonjog és a hasonló abszolút jogok) védelmére szolgáló kereset bármely jogsértő ellen indítható (in rem actio); csak azzal szemben évül el, aki ellen éppen indítható lett volna, azzal szemben nem, aki az abszolút jogot később önállóan sértette meg. − A kötelmi jogoknál (relatív jogok) ellenben ha a kereset (in persona actio) a kötelezettel szemben egyszer elévült, úgy e jog többé senki más ellen nem érvényesíthető. 3. A bizonyítás, a

praesumptio és a fictio Bizonyítás terhe: arra hárult, aki a perben valamit állított (affirmanti incumbit probatio), pl. a tulajdoni perben a a tulajdonjog fennállását a saját tulajdonjogát állító felperesnek kellett bizonyítania. 4. Rabszolgák, félszabadok A rabszolgák emberi mivoltának elismerése 1. A rabszolgaság tartalma A sevitus jog tartalma: a rabszolga nem jogalany, hanem jogtárgy, urának tulajdonában áll és tetszése szerint rendelkezhet vele, eladhatja vagy meg is ölheti. Még sem tekintették közönséges „dolognak”, hiszen emberi mivoltát még jogi vontkozásban is elismerték, mert a rabszolga feletti tulajdonosi hat-t nem tulajdonjognak (dominium), hanem rabszolgatartói hat-nak 5. A dologösszességnél Res mancipi - res nec mancipi A dolgok legősibb felosztása. − res mancipi - azok a dolgok, melyek tulajdonát ősi, ünnepélyes átruházó ügylettel (mancipatióval vagy in iure cessióval) kellett átruházni. − res nec mancipi -

a dolgok tulajdonjogát puszta átadással át lehetett ruházni, sőt e dolgok nem is lehettek mancipatio tárgyai. (traditio formátlan átadás) 6. A tulajdon fogalmai ⇒ Egy dolog feletti teljes hatalom, amelynél fogva magáéban mindenki megteheti mindazt, amivel nem zavar másokat. (Ulpianus) - a tulajdon teljességének korlátozó szerepe A római tulajdon jellemzői: − olyan jog, amely mindig dolgokra vonatkozik (a rabszolga is), − olyan jog, amely teljes hatalmat, rendelkezési lehetőséget biztosít a tulajdonos dolga felett. 53 ⇒ Az a dologi jog, amelynél fogva a tulajdonos a tulajdon tárgyául szolgáló dolgokra bárki jogosulatlan behatását kizárhatja. - a tulajdonjog kizárólagossága ⇒ A tulajdon a legtágabb, legteljesebb anyagi magánjog. -a tulajdon teljességének időbeli korlátlansága, melyet csak tv. vagy maga a tulajdonos korlázothat 7. Condominium, ius adrescendi (tulajdonközösség, növedékjog) Tulajdonközösség: az egy dolgon

fennálló egyetlen tulajdonjog egyszerre több személyt illet meg (nem a dolog van tehát megosztva, hanem a tulajdonjog). Ez leggyakrabban a felek közötti megegyezésnek köszönheti létét, de keletkezhet véletlenül is, mint pl. a közös öröklés, a dolgok összekeveredése, a közös kincstalálás esetén. A római jogban először az ún. consortium ercto non cito nevú alakzatnál találkozunk ezzel az intézménnyel. A pater familias halála után a házközösség önjogúvá vált tagjai (sui heredis) nem osztják fel egymás között a családi vagyont, hanem vagyonközösségben maradnak. A társak egymástól függetlenül is, jogérvényesen rendelkezhettek az egész dologgal, annak ellenére, hogy az többeké volt. (Ugyanakkor a klasszikus római jogtudósok így értelmezték az egy dolgon fennálló közös tulajdont: „kettőnek ugyanaz a dolog a maga egészében nem lehet a tulajdonában, de a dolog valamely részének sem lehet valaki a tulajdonosa, hanem

az egész dolgot osztatlanul, részarányosan bírják tulajdonul”.) A rómaiak szerint egy a jogosított és mindenki más kötelezett. Tagadták, hogy ugyanazon a dolgon egyidejűleg több tulajdonjog is fennállhatna, és azt is, hogy az összetett dolgoknál a tulajdoni helyzet változatlan marad, ha az alkatrészek kül. személyek tulajdonában voltak az egyesülés előtt. Az egyesülés megszüntette a kül tulajdonokat, mert egy dolgon egyszerre csak egy tulajdonjog állhat fenn. Ugyanakkor ha pl ketten közösen örökölnek egy házat, az egész házat (tota res) mindketten osztatlanul (pro indiviso) bírják tulajdonul, részeik arányában (pro parte). Tehát csak a dolgon fennálló tulajdonjog oszlik meg közöttük, s nem a dolog. Eszmei hányaduk ugyan van, amely azonban nem mutatkozik meg külsőleg (corpore) 8. A tulajdonszerzési módok általában egyéb megkülönböztetések: 1/ acquisitio originaria - acquisitio derivativa: ♦ eredeti szerzésmód: más

jogától függetlenül keletkezik új tulajdonjog (pl. elbirtoklás vagy foglalás esetén), ♦ származékos szerzésmód: a tulajdonjog mástól származik, a tulajdont szerzőhöz jogutódlás címén kerül (pl. átadás) Az átruházás, a mástól való jogszerzés e szabályát nemo plus iuris szabályának szokták nevezni, melyet a modern jogok is átvették. 9. A birtok- és tulajdon-traditio egybevetése A különbségek: 1) A traditio nem minden dolog tualjdonának a megszerzésére alkalmas, csak a res nec mancipi tulajdonát lehet vele megszerezni (a klasszikus kor végétől már a res mancipi tulajdonjogát is). 2) Csak res corpoles tulajdonát lehet ilyen módon megszerezni, hiszen tulajdonjog csak testi dolgokon állhat fenn. 1O. Dologegyesülésnél − Ráépítésnél az építkező a ráépített anyag tulajdonjogát elvesztette, ha azonban jóhiszemű volt, igényt tarthatott költségeinek megtérítésére. Ezt az igényét gyakorlatilag meg kellett 54

várnia, hogy az anyag (az épíület lebontása folytán) szabaddá váljék, amikor a tulajdonjoga feléledt. 11. A rei vindicatiónál Bizonyítás: a per megnyerése érdekében a felperesnek 2 dolgot kellett bizonyítania, hogy tulajdonos és, hogy a dolog az alperesnél van. Csak e 2 körülmény bizonyítása esetén lesz a felperes pernyertes és kapja vissza a dolgát vagy annak pénzbeli ellenértékét a kül járulákokkal együtt. Ha a felperes származékos módon szerezte a dolgot, nehéz helyzetben volt, mert azzal, hogy a mástól szerzést is bizonyította, még az ő tulajdonjoga még nem nyert bizonyítást. A nemo plus iuris elvén fogva bizonyítania kell elődje tulajdonjogát is, ha pedig az előző tulajdonos is mástól szerezte, akkor elvileg még tovább kellett mennie (probatio diabolica - ördögi bizonyítás). Csak ritkán volt így, mert segített az elbirtoklás, melynek bizonyításával a tulajdonjog is bizonyítást nyert. Ha a felperes eredeti

szerzésmóddal jutatott a dologhoz, könnyebb volt a bizonyítás is. A foglalás, gyümölcsszerzés, feldolgozás bizonyításával a felperes eleget tett kötelezettségének, ezáltal bizonyította tulajdonjogát. 12. Az actio P csak az elbirtoklás befejeztével válik végleges hatályúvá, tehát - a rei vindicatiótól eltérően - csupán ideiglenes rendezi a tulajdonjogi helyzetet (így nem abszolút, hanem relatív jellegű). A per során ugyanis nem az vita tárgya, hogy valaki tulajdonos-e vagy sem, hanem hogy adott esetben kinek van több joga a dologhoz, a dolog birtoklásához. Az actio P. valójában több mint puszta birtokvédelem, valójában tulajdonvédelmi jogsegély 432. A posszesszórius és a petitórius védelem szembeállítása (példával) 1. A birtokvédelem fogalma A birtokos (civilis p.) védelmet kap pusztán azért, mert birtokol Ez háborítatlanságot, zavarmentességet biztosít, és lehetőséget ad az elveszett birtok visszaszerzésére. Nem

szükséges, hogy a birtokos valamilyen jogosultsággal rendelkezzék, mert nem a jog kap itt tulajdont, hanem az a tény, hogy a dolog nála, birtokában van (rabló, tolvaj is kaphat védelmet). Elsősorban tényvédelm és nem jogvédelem De nem minden birtok részesedett birtokvédelemben, hanem csupán a civilis possessorokét (akiknél a tulajdonnak vagy más meghat. jogosultságnak legalább a látszata fennforgott) = látszat védelme. 2. A possessiórius és petitórius védelem Posszessziórius védelem: valakit megvédenek a birtokában anélkül, hogy keresnék, van-e joga birtokolni, tehát anélkül, hogy bizonyítania kellene: tulajdonjoga vagy egyéb joga van-e a dologhoz (tényvédelem). Az interdictummal szemben jogokra nem, csak tényekre lehet hivatkozni! Petitórius védelem: in rem actioval érvényesíthető jogvédelem, vagyis nem a birtokvédelem egyik fajtája. (Ha valaki a tulajdonjoga vagy egyéb dologi joga alapján perel, akkor csak e jog fennállásának

bebizonyítása után lehet pernyertes és juthat hozzá a perelt dologhoz.) A posszesszórius védelem előzetes eljárás, ahol tisztázódott a birtoklási pozíció. Ugyanis itt a dolog sorsa nem dől el mindig véglegesen, hiszen a birtokos nem szükségképpen jogosult is 55 egyben: ő pusztán a birtoklása alapján kapja meg a védelmet. A peritórius perben már a jogkérdés körül folyik a vita. Az első adott esetben csak ideiglenes, a második véglegesen rendezi az ügyet. + 1OO8. !! 433. A szolgalom fogalma, fajai, főbb elvei 1. Kialakulása A földmagántulajdon kialakukása folyamán a telkek használata és a földek eredmányesebb megművelése érdekében sokszor lehetőséget kellett biztosítani arra, hogy egyes telkek használói biz. vonatkozásokban igénybe vehessék szomszédaik telkét, pl átjárjanak, vizet vezessenek rajta. A XII táblás tv. ismeri az úthasználat 3 fajtáját és a vízvezetési jogot A közt korában, a városiasodáskor tovább

nőtt a számuk, melyeket a servitus egységes kategóriába soroltak. 2. Fogalma Olyan in rem védelemmel ellátott jog, amelynél fogva az egyik telek (uralkodó telek, praedium dominans) mindenkori használója meghat. szükséglet kielégítésére igénybe veheti a szomszédos telket (szolgaló telek, praedium serviens). Megjelenik a mezei telki szolgalmak (iura praediorum rusticorum) és a városi telki szolgalmak (iura preadiorum urbanorum), melyek megkülönböztetése azon alapul, hogy a szolgalom építkezéssel kapcsolatos-e vagy sem. mezei: út, vízvezetés, itatás, legeltetés, favágás joga / városi: világosság, kilátás joga 3. Elvei 1) Saját telken nem állhat fenn szolgalom (nulli res sua servit). Ha ugyanis az uralkodó és a szolgáló telek egy kézben egyesül, akkor az összeolvadás, egyesülés (confusio) folytán a szolgalom megszűnik. 2) A szolgalom tevésre ált-ban nem kötelezhet, csak tűrésre (servitus affirmativa, in patiendo) vagy nem tevésre

(servitus negativa, in non faciendo). („A szolgalomnak nem az a természete, hogy valaki valamit csináljon, hanem hogy valamit tűrjön vagy ne csináljon.”) 3) A szolgalmat további szolgalommal terhelni nem lehet. A szolgalom jogosítottja nem engedélyezhet a maga joga alapján további szolgalmat. 4) A szolgalmat magában véve átruházni (eladni, bérbe adni) nem lehet. A servitus szinte a telek része, ennélfogva csak együtt idegeníthető el. 5) A szolgalom oszthatatlan. Akár az uralkodó, akár a szolgáló telkét osztanák is meg, a szolgalom változatlanul az egész telket illeti vagy terheli. 6) A szolgalom ált-ban csak szomszédos telkek között állhat fenn. Kivételek biz városi szolgalmak (kiltás), melyek nem szomszédos telkeket is érinthetnek. 7) A szolgalom csak a telek állandó és komoly gazd-i szükségleteinek a kielégítésére alapítható; személyi szükségletek, ideiglenes vagy kényelmi célok érdekében nem lehet szolgalmat alapítani. (a

szolgalom személytelen, mert nem az uralkodó telek használója,pillanatnyi érdekeit, hanem a mindenkori használó szükségeleteit szolgálja. Ugyanakkor bármely célra alapítható servitus, nincs taxatív, zárt katalógusa. 8) A szolgalmat a szolgáló telek lehető kímélésével (civiliter) kell gyakorolni (pl. csak a kijelölt úton). 56 9) A szolgalom nem tűr sem időbeli megkötöttséget, sem feltételtől való függést. A sevitus megállapításával a szolgalmi jog rögtön gyakorolható, és elvileg örökké fennáll. 10)A szolgalom gyakorlása mindig ingyenes, alapítása azonban történhet ellenérték fejében is. 4. A szolgalmakkal kapcs jogsegélyek: ∗ Vindicatio = a szolgalom legősibb megjelenési formájában res mancipi, a dolgok feletti tulaljdonjoghoz hasonló védelmet élvez: a szolgalmi jogosítottnak mindenki ellen ható vindicatio (servitutis) áll rendelkezésére, melyet későb a res mancipinek minősülő szolgalmak is megkaptak. ∗

Actio negatoria = (a vindicatio ellentéte), melyet a tulajdonában háborított telektulajdonos indíthat a háborítás ellen, tagadva (negare) azt, hogy a telkén más javára szolgalmi jog állna fenn. Ez is in rem actio, ezért bárki ellen igénybe vehető, aki a tulajdonost szolgalmi jog gyakorlásával telke használatában jogosulatlanul zavarja. Itt a marasztalás a zavarás megszüntetésére és az esetleges okozott kár megtérítésére megy, de mivel az eltiltás és a kártérítés magában véve még nem biztosítja kellőképpen a tulaldonost az esetleges további zavarások ellen, a praetor itt is bevezette a biztosíték adásának, ígérésének kötelezettségét. ∗ Interdictumok = a praetor egyes meghat. szolgalmak védelmére speciális interdiktális védelmet is biztosított. Ezek a szolgalmakat védő spec interd-ok is posszessyóriu védelmet valósítottak meg, de a szolgalmi jogosultságokat azonban Iust. előtt nem tekintették (civilis) possessornak.

434. A személyes szolgalmak A komplikátorok a személyes szolgalmak körébe sorolták az addig önálló jogokként kezelt haszonélvezetet, használatot és a lakáshasználatot. Ezzel törvényhozási úton zárult le az a fejlődési folyamat, melynek csírái már a klasszikusoknál is megmutatkoztak az iskolák nézeteltéréseiben. Ugyanakkor a kodifikáció adós maradt a személyes szolgalmak és a servitus-fogalom meghatározásával. (?) 435. A szolgalmak keletkezése, megszűnése, védelme 1. A szolgalomalapítás történhet a praedium serviens tulajdonosának egyoldalú vagy kétoldalú jogügyletével. Az alapító jogügylet (negotium) lehet: 1, negotium translativum = a tulajdonos saját tulajdonjogának fenntartása mellett, annak terhére juttat valaki (szomszéd) számára szolgalmi jogosultságot, 2, negotium deductivum = egy telektulajdonos telkének tulajdonjogát úgy ruházza át, hogy maga vagy egy 3. személy részére fenntartott egy biz jogosultságot

(deductio), és így alapít szolgalmat. A szolgalomalapítás leggyakoribb formái: a) a res mancipinek minősülő 4 ősi mezei telki szolgalom esetén mancipatio (csak deductio formájában), b) in iure cessio, c) quasi traditio (a szolgalom gyakorlásának hozzájárulás alapján való megkezdése). d) végrendelettel történ szolgalomalapítás (legatum per vindicationem) - 1. esetében, 57 e) pactio et stipulatio - 1. esetében 2. A szolgalmak megszűnésének okai: 1) a szolgáló és az uralkodó telek egy kézben egyesül (confusio) pl. adásvétel vagy öröklés, 2) a nem gyakorlás (a szolgáló telek tulajdonosa elbirtoklja a szolgalommentességet), 3) a szolgáló telek végleges jellegű megváltozása, pl. a forrás elapad, a szántófökd elmocsarasodik). 436. Iustinianus főbb változtatásai a szolgalmak körében A iustinianusi kodifikáció legjelentősebb újításai közé tartozik a telki szolgalmak (servitutes praediorum) és a személyes szolgalmak

(servitutes personarum) kategóriájának megalkotása. Lakáshasználat - habitatio 438. tételben A szolgalmak birtoka, jogbirtok: aki a szolgalmat gyakorolja, az a gyakorlás ténylegessége által birtokolja a szolgalmi jogot is. Ez a birtok civilis possessio védelemben is részesül A szolgalmak ált. keresete = actio confessoria (ellentéte az actio negatoria) az, akit szolgalmi joga gyakorlásába megsértenek, állítja, hogy joga van a szolgalomhoz (pl. az átjáráshoz). Kategóriák: ♦ törvényi szolgalmak = szomszédjogok (az uralkodó telek mindenkori használóját illeti meg, de személyes szolgalmak is lehetnek), ♦ jogügyletekkel alapított szolgalmak. 437. Az emphyteusis és az ususfructus egybevetése 1. Emphyteusis - örökhaszonbérlet ⇒ Kialakult az a szokás, hogy maga Róma városa bérbe adta a közföldeket meghat. évi bér fizetése ellenében. A szerződések a bérlet tartalmát sokszor örök időkre (in perpetuum) szabták meg, és így a

bérlő szinte tulajdonosként rendelkezhetett a földdel. Az egyetlen feltétel a bérösszeg (vectigal) megfizetése volt, amelyről az ilyen földeket ager vectigalisnak nevezték. E közjogi viszony (locatio conductio perpetua, ius in perpetuum) abban is eltért a közönséges földbérleti szerződéstől, hogy a jogosított birtokvédelmet és - a rei vindicatio mintájára - in rem actiót is kapott a praetortól. ⇒ Az emphyteusis = a feltöretlen területek igen hosszú időre (örökre) történő bérbeadása volt (görögöktől). Ez az intézmény a császárkorban hoosodott meg, célja a cs-i magánvagyon hasznosítása volt, később a magánosok között is megjelent. E 2 analóg intézmény párhuzamosan érvényesült egymás mellett, a nézeteltéréseknek azonban 48O körül Zeno császár vetett véget: megállapította, hogy az örökhaszonbérlet egy önálló jogintézmény, melyet egységesen e-nak kell nevezni. Mezőgazdasági ingatlan örök időkre való

bérbeadása évi bér fizetése ellenében. 58 Szabályai: 1. Az örökhaszonbérlő a bérbe vett földet használhatja, gyümölcsöztetheti, és annyiban is rendelkezik is vele, hogy örökhaszonbérleti jogát megterhelteti, elidegenítheti, átörökítheti. Egyetlen korlátja: nem rosszabbíthatja a földet. 2. Az emphyteuta köteles a földet megművelni, annak termőképességét legalább szinten tartani, a földdel járó minden köz- és magánterhet, a telek pusztulásáig terjedő károkat is ő műveli meg. 3. Az örökhaszonbérlő in rem védelemben részesül, gyümölcsszerzés szempontjából is a tulajdonossal esik azonos elbírálás alá, mert már a puszta elválalással (separatio) megszerzi a gy. tulajdonát 4. Az örökhaszonbérlő halála nem szünteti meg az örökhaszonbérletet, mert ez a jog végrendelkezés nélkül is átszáll az örökhaszonbérlő örökösére. A földtulajdon és az örökhaszonbérlő viszonya: 1/ az örökhaszonbérlő évi

bért tartozik fizetni; 2/ biz. kötelezettségek elmulasztása esetén (3 évi bér nem fizetése, közterhek nem teljesítése) a tulajdonos egyoldalú, az örökhaszonbérlő akarat ellenére felbonthatja az örökhaszonbérletet, és visszaszerezheti a földet; 3/ az örökhaszonbérleti jogosultság elidegenítés esetén a tulajdonosnak „elővásárlási” joga van; 4/ ha a tulajdonos nem él a megváltási jogával, a vételérból 2 % illeti meg. 2. Ususfructus - haszonélvezet Megjelenése a XII t. tv-t követő időkre, Kr e III sz-ra tehető Ekkor alakult ki az a szokás, hogy a végrendeletet tevők vagyonuknak, egyes vagyontárgyaiknak csak puszta tulajdonát hagyták örökösükre, miközben az örökölt vagyon élethossziglani használata, minden jövedelme valaki mást (közeli hozzátartozót) illetett meg. Önálló, legfeljebb a jogosított haláláig tartó, in rem védelemmel ellátott jog. Idegen dolgokon fennálló használati és gyümölcsöztetési jog a

dolgok állagának épségben tartása mellett. A haszonélvező (ususfructuarius) joga az állagot nem érintheti, a haszonélvezet tárgya csak olyan dolog lehet, amely a használat által nem semmisül meg (= elhasználhatatlan dolog). Ennek ellenére egy császárkori senatus consultum törvényesítette a gyakorlatot, mely szerint egyszeri használattal felemésztődő dolgokon is lehetett haszonélvezetet alapítani (quasi usufructus). Az elfogyasztott dolgok visszaadását, értékük megtérítését - a haszonélvezet megszerzésekor - ígért vagy adott óvadék (cautio) biztosította. Jellemzői: a) A haszonélvezet fennállása idején a dolog tulajdonosának szinte csak a puszta tulajdonjog (nuda proprietas) marad el, mégis biz. szabályok a haszonélvezőtől független tulajdon fennállására utalnak. Pl a tulajdonos a dolgot eladhatja (a vevő haszonélvezettel terhelt tulajdont szerezhet meg), a rabszolganő gyermeke nem gzümölcs, s ezért a tulajdonost illeti.

Ebből az állagmegóvási kötelezettségből következik, hogy a tulajdonos nem változtathat az állagon, de köteles a szokásos javítási, karbantartási munkálatokat elvégezni és a közterheket viselni. b) A haszonélvezet leggyakoribb keletkezési forrása: a hagyomány ill. a végintézkedéssel kapcsolatos deductio, de keletkezhet törvény alapján is. 59 c) A haszonélvezet már ismert megszűnési módjain (ua. szolgalmaknál) kívül megszűmhet még a kikötött idő lejártával, valamint a capitis deminutio maximával és mediával. d) Nem volt átruházható, de a haszonélvező ingyenesen vagy visszterhesen mégis átengedhette joga gyakorlását egy 3. szmélynek e) A haszonélvező joga védelmére vindicatio illette meg, s utiliter megkaphatta a birtokinterdictumokat is. A használat (usus): a haszonélvezetből (vagy a tulajdonjogból?) már a preklasszikus korban kivált a használatnak nevezett részjogosítvány = a jogosított csak addog szedheti a

hasznokat, ameddig a maga és a háza népe szükségletei terjednek, jogát pedig csak személyesen gyakorolhatja. (Korlátozott gyümölcsszedési joga van, ám a gyümölcsök e határon túlmenő beszedése, a dolog gyümölcsöztetése már nem illeti meg.) (Haszonjogok: haszonélvezet, használat) Egyéb haszonjogok: a dolog gyümölcseinek beszedési joga, más rabszolga vagy állat használata. 438. A superficies és a habitatio egybevetése 1. Superficies = felülépítményi jog Eredeti római intézmény, keletkezése a közt-i kor végére tehető. Egyes gazdag polgárok nagy mennyiségben vásároltak össze a polgárháborúk során elkobzott telkeket, - miközben Róma lakosságának növekedése és a pusztítások következtében beállott - lakásinség ösztönzőleg hatott arra, hogy egyesek bérházakat építsenek. Ebből alakulhatott ki a felülépítményi jog A telektulajdonosok biz. ellenszolgáltatásért átengedték telkeik használatát (pl azért, hogy

vállalkozók lakóházakat építsenek rá). Olyan más telkén emelt építményen - bérleti vagy egyéb causa alapján - fennálló használat, amely in rem védelmet élvez, s amely hosszú ideig, de legfeljebb az építmény megsemmisüléség illeti meg a jogosítottat ill. jogutódait A felülépítményes ált-ban évi bért (solarium) fizetett a föld (solum) tualjdonosának. A telken lévő épület a superficies solo cedit elv értelmében a telektulajdonosé. Ennek ellenére a felülépítményi jog jogosítottja majdnem tulajdonos, aki az épületet korlátlanul használhatja, azzal rendelkezhet, használati jogát elidegenítheti, átörökítheti. A felülépítményi jog megszűnésének szabályai az örökhaszonbérletéhez. A superficies védelmére a praetor interdictumot adott, bár a superficiariust a klasszikus korban még nem tekintették civilis possessornak. Később a quasi tulajdonosi minőség került előtérbe, s ennek megfelelően a felülép. jog

jogosítottja utiliter megkapta a tulajdonosi jogsegélyeket is 2. Habitatio = haszonbérlet A használat önálló jogosultságként való megjelenése után a klasszikus korban vita alakult ki arról, hogz egy ház vagy lakás használatának joga: haszonélvezet, használat vagy önálló jog-e. Ius. ezt önállósította, az ususfructus szabályai voltak az irányadók Tartalmi változásai: a posztklasszikus, a iust, jogban a haszonélvező joga kiszélesedett, megengedetté vált (pl. az állag megváltoztatása, ha jobbítani akarták), de a haszonélvező a gyümölcsszerzés és a birtokvédelem szempontjából is a tulajdonossal esett azonos megítélés alá. 60 439. A cautio fogalma és esetei a római jogban 1. A perbeli képviseletnél: A felek (felperes ill. alperes) helyett más személyek lépnek fel a perben és helyettük perbeli jognyilatkozatokat is tesznek. A civiljogi perekben: nem volt lehetőség arra, hogy akár a praetor, akár a bíró előtt

képviselők lépjenek fel, így a perbeli képviselet először a praetori perrendben jelent meg. Ekkor már a praetor az intentioban a képviseltet, a condemnatioban már a képviselőt jelölte meg jogosultként v. kötelezettként (Nem kellett képviselői meghatalmazás Ha a felperes képviselője az alperes képviselőjével egyszer perbe bocsátkozott, a képviselt ellen többé már nem frdulhatott. Az alperes helyzetét az illetéktelen felperesi képviselő (falsus procurator) veszélyeztethette, mert az igazi felperest az alperest esetleg újból perelhette.) a praetor a képviselőt stipulatoio praetoria formájában biztosíték (cautio) adására kötelezte. A klasszikus jog szerint 2 féle perbeli képviselő volt: 2. A serdületlenek gyámságánál (tutela impuberum) a gyámolt vagyonának biztosítása érdekében a törvényes gyám (tutor legitimus) biztosítékot volt köteles adni (cautio rem pupilli salvam fore) a praetor előtt tett stipulatio formájában. A

végrendeleti gyám (tutor testamentarius) és a hatósági gyám (tutor dativus) egész vagyonát a törvény erejénél fogva egyetemes jelzálog terhelte a gyámolt javára. 3. Végrehajtás a praetori perrendben: Bevezette a vagyoni végrehajtás intézményét. A praetor már az in rem actióknál kötelezte az alperest, hogy marasztalása esetére adjon biztosítékot, hogy abból a győztes felperes a követelését kielégíthesse (cautio iudicatum solvi). A pernyertes fél számára - mind az in personam, mind az in rem actióknál - lehetséges volt a marasztaló ítéletben (sententia condemnatoria) foglaltak kikényszerítése végreh-i elj. útján 4. A rei vindicatión és az actio Publicián kívüli egyéb tulajdonvédelmi eszközöknél: − Cautio damni infecti = ha a szomszéd részéről valamilyen kár fenyeget, a tulajdonos a még be nem következett, de fenyegető kár esetére a szpmszédtől óvadékot kérhet (a szomszég épülete roskatag, a telkére fog

dőlni). Ha a szomszéd nem adott cautiót, akkor a praetortól ideiglenes birtokbautalást, majd további vonakodás esetén praetori tulajdont eredményező végleges birtokbautalást lehetett kérni. − Operis novi nuntiatio = a tulajdonos tiltakozhatott a szomszéd kezdődő építkezése ellen, amennyiben az nézete szerint nme jogszerű és sérti az érdekeit. A helyszínen az érdekelt o.nn-val élhetett az érdekelt szolgalmi jogosult is, sőt ez a jog közérdekből bárkit megilletett. A tiltakozást követően az építkezés (vagy bontás) csak cautio adása mellett volt folytatható, ennek elmaradása esetén az építkező köteles volt bevárni az ítéletet, melyet határidőn kellett megadniuk. 5. Szolgalmakkal kapcsolatos jogsegélyeknél Actio negatoria = (a vindicatio ellentéte), melyet a tulajdonában háborított telektulajdonos indíthat a háborítás ellen, tagadva (negare) azt, hogy a telkén más javára szolgalmi jog állna fenn. Ez is in rem actio,

ezért bárki ellen igénybe vehető, aki a tulajdonost szolgalmi jog gyakorlásával telke használatában jogosulatlanul zavarja. Itt a marasztalás a zavarás megszüntetésére és az esetleges okozott kár megtérítésére megy, de mivel az eltiltás és a 61 kártérítés magában véve még nem biztosítja kellőképpen a tulaldonost az esetleges további zavarások ellen, a praetor itt is bevezette a biztosíték adásának, ígérésének kötelezettségét. 6. A haszonélvező jogánál: A joga az állagot nem érintheti, a haszonélvezet tárgya csak olyan dolog lehet, amely a használat által nem semmisül meg (=elhasználhatatlan dolog). Ennek ellenére egy császárkori senatus consultum törvényesítette a gyakorlatot, mely szerint egyszeri használattal felemésztődő dolgokon is lehetett haszonélvezetet alapítani (quasi usufructus). Az elfogyasztott dolgok visszaadását, értékük megtérítését - a haszonélvezet megszerzésekor ígért vagy adott

óvadék (cautio) biztosította. 44O. A „dologi jog„ fogalom megjelenése és a tulajdon főbb változásai a feudális jogfejlődésben 1. A dologi jog (ius in rem) megjelenése Fogalmával a klasszikus jogászok műveiben is találkozunk már, ők azonban ezt a megjelölést még csak a tulajdon körén kívül eső, de in rem védelemmel ellátott jogokra (pl. zálogjog) alkalmazták. A középkorban a ius in rem kifejezés gyakrabban fordult elő, a glosszátorok már magát a tulajdont is bevonták e fogalomkörbe, így alakult ki a dologi jog kategóriája (mely sokáig az öröklési jogot i s magában foglalta) és melynek ált. megjelölése: ius reale A középkori jogtud. elkülönítése: − ius in re sua - saját dologra vonatkozó jog = tulajdon, − iura in re aliena - más dolgán fennálló, idegen dologbeli jogok = szolgalmak, örökhaszonbérlet, felülépítményi jog, zálogjog. A tulaldonjog fejlődése a) A középkorban: Miután Ius. egységesítette a

római tulajdon fogalmát, megjelent a feudális kettős ill osztott tulajdon (duplex dominium). Ez a fogalom inkább jelentette a tulajdon kettős védelmét (hűbérúr - vazallus), mint teljességének korlátozását. Allodium= a földesurak eredeti foglalás útján bírt, tehát nem az uralkodótól származó föld. Elvileg szabad, feudális kötöttségektől mentes tulajdon volt, de a családi, nemzetségi korlátozások itt is megjelentek. Feudum= átörökíthető hűbérbirtok (ellentéte: beneficium). Itt formailag is a feudális úrnál volt a tulajdonjog. A tulajdonszerzési módok körében újab formák alakultak ki: ♦ investitura = a feudum formális átruházására, átadására (eredetileg az egyházi birtokoké volt, de későb ide sorolták a földeúr bejárásával, tanúk jelenlétében átadással átruházott föld tulajdonjogát is), ♦ intellectualis traditio= a tulajdonnak puszta megegyezésen alapuló, testi átadás nélküli átruházása. (Minden

esetben megkívánták a jóhiszeműséget.) b) Az újkorban: 62 A középkori hagyományokkal szakítva a Code civil ismét deklarálta az egységes és elvileg korlátlan magántulajdont, visszatértek a római kori alapokhoz biz. eltérésekkel A klasszikus római tulajdon a dolgok mint testi tárgyak fölötti, rendszerint birtoklással is együttjáró hatalmat jelentette. A „testetlen dolgokon” (res incorporales, pl követelések) nem képezhették tulajdon tárgyát, ezért védelmükre a rei vindicatio sem volt igénybe vehető. A XIX sz óta a klasszikus értelemben vett tulajdon jelentősége egyre inkább viszonylagos csökkenést mutat az olyan új jogoghoz, jogosultságokhoz képest, mint az értékpapírban megtestesülő jogok, a bankszámlakövetelés, gazd-i, ker-i társaságok tagjainak jogai, stb. Dologszemléletrő áttérni az értékszemléletre, ahol a pénztulajdon tárgyát nem az érmék, a bankjegyek mint dolgok, hanem az általuk megtestesített

érték jelenti; speciális tulajdoni formák: szerzői jogokkal kapcs. tulajdon, ker-i tulajdon A tulajdon fogalma napjainkban annyira kitágult, hogy lassan már csak a rendelkezési jog és a mindenkivel szembeni védelem tartja össze. A klasszikus dologi tulajdon nemcsak veszít a jelentőségéből, hanem egyre újabb korlátozásokat is szenved, pl. környezetvédelem érdekében. A tulajdonszerzés újkori módjai: A Code civil szerint kauzális vagy konvencionális rendszer: tulajdonátruházási ügylet esetén a tulajdonjog már a szerződéskötéssel átszáll a megszerzőre, szemben pl. az osztrák és a magyar polgári jognak tradicionális rendszerével, ahol a tulajdonszerzéshez a tulajdonszerzési jogcím (adásvétel, ajándékozás) mellett mindig szükséges a megfelelő szerzésmód (ingóknál átadás, ingatlanoknál telekkönyvi bejegyzés) foganatosítása is. 441. A feudális birtokfogalom és a birtokvédelem e korban A bizánci jogban folytatódott az a

posztklasszikus korban már megindult tendencia, amely elmosta a birtok és a tulajdon pontos megkülönböztetését. A legjelentősebb változások a birtokvédelem körében: 1) A bizánci jogtudósok által kialakított (diké peri bias) erőszakkal kapcsolatos kereset, amely lényegében II. Valentinianus rendeletén alapul 2) A glosszátorok idején a birtokvédelem a kánonjog hatására teljesen átalakult („mindent vissza kell adni a kivetetteknek” kánonnak is köszönhetően). A birtokfosztás keresete (exceptio spolii), majd az actio spolii a modern birtokvédelem alapját teremtette meg. Főbb reformok: a/ egy éven túl is elindítható, b/ bármely birtokos indathatja, c/ nemcak ingatlan, hanem ingóság birtokának visszaszerzésére is alkalmas, d/ a régebbi birtok előnyben részesül, e/ a kereset átszáll az örökösre is. 3) A ius communéban az actio spolii megjelenését követően kialakultak és vele párhuzamosan érvényesültek a summarium ill.

possessorium summariissimun elnevezésű birtokvédelmi eszközök. Az újkori (pandektista) birtokelméletek: 63 Fordulópontot jelentett Savigny 18O3-ban megjelent munkája, mely a modern birtoktant és egyben az ún. történeti jogi iskola tud-os módszerét is megalapozta S a birtokot ténynek, a birtokháborítást egyfajta deliktumnak, a birtokvédelmet pedig kötelmi jogi védelemnek tekintette. Annak ellenére, hogy S felfogása sohasem vált egyeduralkodóvá, a XIX sz-ban a pandektisták többsége mégis az ő birtoktanát fogadta el, és a XX. sz-ra is nagy hatást gyakorolt. A jelenkori polgári tvkönyvek ismerik a birtokvédelmet, melyet a Ptk. szerint elsősorban a közig-i szervektől (jegyzőtől) lehet kérni. A magyar jogban és a más modern jogrendszerben is sok tekintetben a középkori „sommás” birtokvédelem hagyományai élnek tovább. Ellentmondások: posszeszórius és petitórius védelem, contradictio in adiecto. 442. A iura in re aliena

fogalmának megjelenése és a dologi jog egyéb változásai a római jog továbbélése során ⇒ A szolgalmak körében a középkori ius commune kialakította az ún. rendellenes szolgalmak fogalmát és körét (servitutes irregulares)= olyan telki szolgalmak, amelyek a telektől függetlenül illetnek meg biz. személyeket életük tartalmára biz telkek vonatkozásában ( személyes és telki szolgalmak keverednek). A továbbélés során jelentősen megszaporodott a törvényi szolgalmak száma. A telki és személyi szolgalmak kategóriái a modern jogban is tovább élnek, jelentősebb fogalmi.rendszertani és dogmatikai továbbfejleszésükre a mai napig nem került sor. ⇒ Az örökhaszonbérlet a középkorban szintén tovább élt, ugyanakkor az e-nak a római jogban még tisztá vagyoni jellegű jogosultságaihoz és kötelezettségeihez kifejezetten személyi kötöttségek is kapcsolódnak, ami a feudális viszonyok szembetűnő jele. ⇒ A felülépítményi jog is

tovább élt, a német jogi (BGB), a sváci jog (ZGB) és az olasz Codice civile ma is ismeri. 64