Történelem | Tanulmányok, esszék » Az oszmán hadsereg a XVI. században

Az oszmán hadsereg a XVI. században Eszterházy Károly Főiskola Eger, 2007. november 30 -1- Az oszmán törökök a XIII. század 30-as éveiben érkeztek Kisázsiába, az akkor már virágzó Szeldzsuk Birodalomba. Eredetükről alig tudunk valamit, leginkább a mondákra hagyatkozhatunk. Az oszmánok a kaji nevű oguz törzshöz tartoztak, melynek vezetőjét, Szulejmánt választották padisahhá Mahanban. Amikor 1221-ben Dzsingisz kán mongol serege ezt a területet elpusztította, Szulejmán nyugat felé vezette népét Kelet-Anatóliáig. Szulejmán halálával törzse szétesett, egyik része Szíriába vándorolt, a másik részét pedig 4 fiának egyike, Ertogrul Erzerumtól keletre vezette, termékenyebb területek felé. Így a Szeldzsuk Birodalom háta mögé kerültek. I Aláeddin Kejkubád szultán fenyegetve érezte magát a nyughatatlan kaji törzstől, ezért új legelőterületet bocsátott rendelkezésükre birodalmának területén belül. A Niakaiai

Császárságtól elválasztó határterületre költöztette a törzset, hogy állataikat legeltetni tudják, és a területet benépesítsék. Természetesen nem a kaji törzs volt az egyetlen, aki a mongolok elől menekülve Kisázsiában telepedett meg. Rengeteg türkmén törzs, csoport, család érkezett, akik nomádok lévén ragaszkodtak a saját hagyományaikhoz. Az állam és a mezőgazdasággal foglalkozók a letelepült életformát támogatták, ráadásul a törzseknek adózniuk kellett, amit nem akartak elfogadni. Ez társadalmi feszültségeket szült Az 1240-es évek elején a dervisek az egész államra kiterjedő lázadást szítottak az uralkodó ellen, aki csak nagy nehezen tudott leszámolni a mozgalommal. A felkelés leverése annyira meggyengítette a szultanátust, hogy 1243 június 3-án már nem tudott ellenállni a mongol csapatoknak, akik Köszedagnál legyőzték, és vazallusaikká tették a szeldzsuk uralkodókat. A birodalom két részre szakadt, és

megindult az önálló türkmén fejedelemségek kialakulása. Az emírségek kialakulását az is elősegítette, hogy a Szeldzsuk Birodalom katonai vezetése a mongolokhoz csatlakozott, így a nyugati országrész vezetés nélkül maradt. Az első önálló fejedelemségek a nyugat-anatóliai határvidéken alakultak ki. Ez annak volt köszönhető, hogy a mongolokat 1260-ban erősen meggyengítette a mamelukoktól elszenvedett vereség, ez a terület pedig távol esett tőlük, így nem tudtak kellően odafigyelni az egyre erősödő kis államokra. Mindegyik közül kiemelkedett az oszmán emírség, akiknek törzsfőnöke Oszmán, Ertogrul fia volt. Oszmán aktív hitharcos volt, és rendkívül jó katona hírében állt. Nemcsak saját törzse, hanem a szomszédos népek harcosai is csatlakoztak hozzá, hogy katonai sikereiben részesedhessenek. Oszmán a segítségükkel egyre gyorsabb ütemben növelte hatalmi területét, de problémát jelentett, hogy állattenyésztéssel

foglalkozó törzse hogyan tartsa el nagy létszámú seregét. Az egyik megoldást a folyamatos háborúskodás és zsákmányszerzés jelentette, a másik megoldás pedig az elfoglalt területek földművelőinek visszacsábítása volt. -2- Oszmán jelentősége nem csak abban állt, hogy nagy területeket hódított el a későbbi Oszmán Birodalom részére, hanem abban is, hogy törzsét államszervezetté fejlesztette. Először megszabadult a szeldzsukoktól való függéstől, majd nevét a pénteki szószéki imába helyezve, szuverén uralkodónak ismertette el magát. Kialakította az ország belső rendjét, ezzel megteremtve a feudális társadalom gyökereit. A meghódított területekből nagy területű birtokokat adományozott harcosai számára, így belőlük lassan kifejlődött a feudális középréteg. Szükségessé vált az államigazgatás kiépítése is, mert államát már nem lehetett a törzsi szokásjogok alapján vezetni. Egyelőre azonban még nem

épült ki a bürokratikus rendszer, legtöbbször a fejedelem saját maga hallgatta meg a panaszosokat és saját maga döntött a vitás kérdésekben. A hadviselésben is jelentős változások történtek Az állam kialakulásával a kalandozások helyére a területvédelem lépett, fel kellett állítania egy állandó, hivatásos hadsereget. Oszmán halála után fia, Orhán vette át a birodalom vezetését. Kitűnő külpolitikai érzékkel bizánci szomszédja, Kantakuzenosz János lányát vette el feleségül. Ez a házasság mindkettejük számára előnyös volt, mert így Orhán harc nélkül terjeszthette tovább területét, Kantakuzenosz Jánosnak pedig volt egy katonailag erős szövetségese. Már 1349-ben a segítségét kérte Orhánnak a szerbek elleni háborúhoz, mely azért jelentős, mert a törökök ekkor hatoltak be először mélyen Európa területére. Ekkor még visszatértek Kisázsiába, de az oszmán hadvezetés felismerte, hogy

Délkelet-Európában is lehetséges a terjeszkedés. Orhán az államapparátust tovább építette, szultánnak neveztette magát, saját nevére pénzt veretett. Már nem törődhetett valamennyi állami üggyel személyesen, ezért egy vezért nevezett ki, aki tanácsadójaként működött. Államtanácsot hozott létre, ami az uralkodónak de a vezérnek is - tanácskozó szervévé vált Orhán nevéhez fűződik a későbbi tartományi közigazgatás alapjainak megteremtése is. A meghódított városok élére parancsnokokat nevezett ki, akiknek nemcsak katonai feladataik voltak, hanem a területeiken a polgári lakosság között is fenn kellet tartaniuk a rendet. Ezen intézkedések mellet, nagy gondot fordított a hadszervezet kiépítésére. A harcosoknak javadalombirtokokat osztott, és megszervezte a zsoldos gyalog-, illetve lovascsapatokat. -3- Az oszmán sereg hadrendje1 Az Oszmán Birodalom és az oszmán hadsereg a XVI. század közepére érte el

csúcspontját, I. (Nagy) Szulejmán uralkodásának idején Évszázadok folyamán fejlődött rendkívül magas szintre, mert az állam szempontjából mindig elengedhetetlen volt a hadviselés. Ennek okai abban keresendők, hogy egyrészt a birodalom nagysága miatt az oszmán alattvalók által megtermelt javak nem voltak elegendőek a sereg és az állam eltartására, másrészt a katonákat foglalkoztatni kellett, hogy ne nyugtalankodjanak, továbbá vallási okok is közrejátszottak. A haderő tagozódása rendkívül bonyolult volt „A békeállapot és a hadbavonulás módja szerint: a) regurális (állandó); b) félregurális; és c) irregurális erőket különböztethetünk meg. A javadalmazás szerint: a) zsolddal fizetett; b) javadalombirtokos; c) telkes és az adózás alól részben vagy egészen felmentett, de – ennek fejében – hadilajstromokban összeírt; d) a saját lakóközössége költségén, csupán a zsákmányért hadakozó katonai rendekről

beszélhetünk. A haderő- és ezen belül fegyvernemek szerint: a szárazföldi csapatokhoz a) gyalogság; b) portyázó (könnyű), kísérő- és csata(nehéz) lovasság; c) fegyverműves; d) műszaki (utász, aknász, gránátos); e) szállító és kiszolgáló szakcsapatok (osztagok); f) folyami hajósok tartoztak; a haditengerészet a) az arzenálok hajóácsaiból; b) matrózokból; c) flottagyalogságból és hajótüzérségből; d) evezősökből tevődött össze. E haderőt diszlokációja szerint: a) központi (portai); b) tartományi és c) határmenti (végvidéki); d) helyi erőkre oszthatjuk fel. A szolgálati alá- és 1 Hegyi Klára-Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában, Corvina Kiadó, 1986. Az Oszmán Birodalom hadserege, 58 o -4- fölérendelés alapján: a) szultáni; b) helytartói; c) defterdári (adóbehajtó) katonai rendeket ölelt fel az oszmán-török haderő.”2 A diszlokáció szerinti besorolásban a központi haderőt két részre

oszthatjuk. A belső szolgálat, vagyis az enderun ügyelt a padisah és a legfőbb állami vezetők védelmére és kiszolgálására. A külső szolgálat jelentette a katonai és félkatonai apparátust, akiknek neve birun volt. Mindkét csoport a szultán személyes tulajdonát képezte, összefoglaló nevük kapikuluk, vagyis portaszolgák Utánpótlásukat általában négy forrásból oldották meg, az elfogott ifjak kényszersorozásával (ők voltak a pendzsik), gyermekadóként szedték be a hitetlen népek családjaitól, a rabszolgapiacon vásárolták vagy a rabszolganők szülték őket, illetve a magas rangú méltóságok, javadalombirtokosok, idősebb kapi-kuluk fiait vették be a szultáni seregbe. A külső haderő a XVI. század folyamán nyolc fegyvernemre tagolódott, a janicsár hadtestre, a kísérőlovasságra, a tüzérségre, a fegyverművesekre, az ágyúszekerészetre, a műszaki szabadcsapatokra, a katonai és félkatonai testőrségre és végül a

szultáni tábort kiszolgáló apparátusra. „Sok (keresztény) ifjút gyűjtöttek össze, és vittek a szultánnak: adassanak ők a türkök keze alá, s tanuljanak törökül. Azután pedig legyenek katonák. Így is történt Napról napra mind többen lettek, s mohamedánná váltak Néhány évig dolgoztatták őket, majd elvitték őket a (szultáni) kapuhoz. Attól fogva fehér sapkát viseltek, és jeni cseri – új katonák – néven nevezték őket A nevezett alakulat az Oszmán-ház karja és szárnya lett.”3 Janicsár4 Jelentőségüket és harcértéküket tekintve a portaszolgák katonai szervezetének élén a janicsárok álltak. Létszámuk a XVI században 12-13 ezer főből állt és folyamatosan nőtt Ők alkották az oszmán hadsereg gerincét, mert a sereg közepét alkotva az ő feladatuk volt az ellenfél rohamainak felfogása és az ágyúk fedezése. Amíg a janicsárok állásaikat biztosították, addig a szárnyakon elhelyezkedő könnyű- és

nehézlovasság döntötte el a csatát. A lőfegyverek bevezetése még erősebbé tette ezt a hadtestet, mert hatalmas tűzerőt biztosított a számukra. Ha az ellenségnek mégis sikerült áttörni a janicsárokon, úgy a csata kimenetele szinte már el volt döntve, mert támogatásuk nélkül a lovasság ereje elhanyagolható volt. A janicsár hadtest szervezeti felépítése igen bonyolult volt. Csak egy vezetőjük volt, a janicsár aga, mindenki neki volt alárendelve. A hadtestet három fajta csapat alkotta, a 101 jaja dzsemáat, a 34 szekbán bölük és a 61 aga bölük. 2 Generál Tibor: Allah serege; Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1987; II. Az oszmán-török haderő; 104 oldal 3 A janicsárok törvényei. Forrás: http://wwwokmgovhu/letolt/kozokt/erettsegi2005/tanaroknak/tortenelem/03E habsburghtm 4 Janicsár. Forrás: http://uploadwikimediaorg/wikipedia/commons/7/79/Yenieri-aturkishjanissary-gentilebellinijpg -5- A dzsemáatok felosztása feladataik szerint

történt, minden egyes dzsemáat élén egy jajabasi állt. „Az 1-5 dzsemáatok devedzsikből (tevehajcsárok) álltak, és tisztjeik között a legfőbb a basdevedzsi basi volt. Rangban utánuk a sütürbán agák dzemáatjai következtek, ők elvileg szintén tevehajcsárok voltak. Az 52 dzsemáat tagjai javították békeidőben a szerájok és a Porta vízvezetékeit, őket katrandzsiknak nevezték. A 28 dzsemáat a janicsárok imámjának seregteste volt. Vezetőjét „szent aga” névvel tisztelték meg, és különleges előjogokat kapott A 14., 49, 66, és 67 dzsemáatok hászeki dzsemáatok voltak, ők voltak békeidőben a szultáni udvar szolgálói, háborúban pedig a büntetőosztag tagjai, magas állásuknál fogva a janicsárok között mindannyian altiszti rangban szolgáltak. A 60, 61, 62, és 63 dzsemáatok a szolákok hadtestei voltak. A szultáni testőrség tagjaiként arról voltak híresek, hogy mindannyian balkezesek voltak, hogy az uralkodó jobbján

haladva balkézzel nyilazva se fordítsanak hátat a padisahnak. A 64 dzsemáatot zagardzsiknak, agarászoknak nevezték, a 68. dzsemáat a turnadzsik, azaz a darugondozók hadteste volt Mindkét dzsemáat vezetője kezdettől fogva az aga dívánjának tagja volt. A 71 dzsemáat a számszundzsik (szelindekgondozók), a 82. dzsemáat a zenberedzsik (számszeríjászok), a 43 és 92 dzsemáat a tüfenkcsik (puskások), a 17. dzsemáat a csergedzsik (sátorfelverők) hadteste volt A 94 dzsemáat egy nem helyhez kötött, sajátos bektasi „derviskolostor” volt, parancsnoka a bektasi dervisrend mindenkori helyettes vezetőjének tisztét töltötte be. A 101 dzsemáat tulajdonképpen a janicsár hadtest pénztárát rejtette, ennek tagjai kezelték ugyanis az összes janicsár minden pénzügyét, a zsoldtól kezdve az elhunyt janicsárok vagyonának kezeléséig.”5 A szekbán hadtest volt a janicsárok hivatali szerve, ők vezették a deftereket, ezen kívül ők foglalkoztak a

hadsereg élelmezésével is. Az aga bölük tagjai voltak felelősek a janicsárok mozgósításáért és a felvonulás megszervezéséért, az első bölükből kerültek ki a szultán dísztestőrei. Egyes bölükök tagjai látták el a tábori csendőrség feladatát. A janicsárokat keresztény gyermekekből nevelték ki. A hadtest utánpótlását a devsirmerendszer biztosította, amely szigorú szabályok szerint végezte el a begyűjtést A kijelölt területen meghirdették, hogy a beszedőbiztosok mikor érkeznek, hol és mikor kell a 10 és 20 év közötti nőtlen fiúgyermekekkel megjelenni. Az összegyűjtött gyerekekről részletes leírást készítettek, majd kétszáz fős csoportokba osztva elindították őket Isztambul felé. Megérkezésük után hitük megtagadására kényszerítették mindegyiküket, majd három csoportba sorolták a őket. A szép, formás gyermekeket a szultáni palotához küldték, a 5 A janicsár hadtest az oszmán hadseregben. Forrás:

http://naprakeszegyetemhu/cikk/?id=40&r=17; A janicsár hadtest (odzsak) szervezeti felépítése -6- fizikailag erőseket a palotakerthez irányították, az átlagosakat pedig közrendű törököknek adták el, hogy ingyen bérmunkásként fizikailag erősödjenek, és nyelvet tanuljanak. Igyekeztek a gyökereiket elszakítani, ezért az európaiakat Kisázsiában, az Anatóliaiakat pedig Európában adták el. A tanulóévek lejártával az isztambuli és gallipoli kiképzőhelyekre vitték őket, ahol további fizikai kiképzést kaptak, főleg Isztambulban végeztettek velük közmunkát. A megfelelőnek vélt fizikai igénybevétel után felvételt nyertek a janicsárok szervezetébe. A janicsárok nagy része békeidőben a laktanyában tartózkodott. Ezekben az időszakokban sem voltak tétlenek, a szultáni udvarban és a városban végeztek különböző szolgáltatásokat. Többféle faladatuk közül talán a legfontosabb volt, hogy a gyakran jelentkező

tűzeseteknél a lángokat eloltsák, illetve hogy a tűzvész idején ne fosztogassanak a tolongásban. A janicsárok után a portai sereg következő katonai eleme a kísérőlovasság hat osztaga volt, akiknek élén egy-egy külső bölük aga állt. A hat osztag tevékenységük szerint a következő neveket kapta: szpáhi oglán, szilahdár, ulufedzsi és gureba. A szpáhi oglán a regurális zsoldos lovasság alakulata volt, a szultán lovas testőrségének elit csapatát alkották. Magas zsoldot kaptak, de ennek fejében a bölükbasinak és osztagának állandóan a szultán közelében kellett lennie. Menet közben a szultán jobb oldalán haladtak, csatában pedig jobbról és hátulról védték a császárt. Háromszáz alosztályra tagolódtak, melyek egyenként harminc lovasból álltak, élükön a bölükbasival. A lovas utánpótlást általában a legmagasabb tisztségviselők fiai közül választották ki. Kortársaik kivételes képességű lovasoknak tartották

őket, ennek titka abban rejlett, hogy csikó koruk óta ők nevelték saját lovukat. A harcban általában lándzsát használtak, de ha elhajították vagy eltört, akkor sem maradtak fegyver nélkül, mert íjat, nyilat, kardot és buzogányt is hordtak magukkal. A szilahdárok voltak a fegyverhordozók. A szultán rabnőinek gyermekeiből, illetve szerájokból választották őket. Mindig a szultán előtt haladtak, mert feladatuk volt, hogy járhatóvá tegyék a császár seregének útvonalát, és zászlós földkupacokkal jelezzék a helyes útirányt. Ezen kívül tugdzsik nevű osztaguknak kellett vinni a portai sereg hét zászlóját, illetve a padisah és a nagyvezír lófarkakból álló tugját. Másik osztaguk a szultán és a vezír vezetéklovait kísérték. Csatában a császár előtt, a bal szárnyon álltak, parancsnokuk a harmadik külső aga volt. Lófarkas jelvény (tug) 6 6 Hegyi Klára-Zimányi Vera: Az oszmán birodalom Európában, Corvina Kiadó,

1986. Az Oszmán Birodalom hadserege, 62o -7- Az ulufedzsik két részre voltak osztva a csatában, mindkét szárnyat egy aga vezette. Csak oszmán származásúak lehettek közöttük. A jobb oldali szárny – akik kevesebben voltak - a nagyvezír és vezírtársai zászlóit, míg a bal oldali szárny a szultáni zászlót védte. Egy osztag közülük pedig a próféta zászlóját és ereklyéit tartalmazó aranyozott ládát őrizte, melyet 300 emír kísért. Ők fogták közre a szent fehér tevét, melyet az első kengyelaga vezetett Az ulufedzsik utánpótlását a három alszerájból választották, illetve kiemelkedő katonai szolgálatért jutalmul kapták. A próféta zászlóaljának voltak idegen származású őrei is - a gurebák, ők iráni, egyiptomi vagy berber harcosok voltak. Az ulufedzsikhez hasonlóan ezt a csapattestet is két részre osztották, és egy-egy aga vezette őket. Csak ifjakat választottak közéjük, akik a „szent harcért”

vándoroltak Isztambulba. A külső szolgálat következő fegyvernemét a tüzérség alkotta. Két külső aga, a topcsi basi és a toparabadzsi basi vezette. A tüzérség a XVI század legkorszerűbb fegyverneme volt Jelentőségüket bizonyítja, hogy Nagy Szulejmán szinte csak ott tudott döntő győzelmet aratni csatáiban, ahol számottevő tüzérség volt felvonultatva. Központi bázisuk a galatai ágyúház volt, de általában a birodalom minden nagyobb városában volt ágyúöntő műhely. Egy ágyúöntő műhely vezetőjének keze alatt több mester dolgozott. Az ágyúk többfajta méretben készültek, különböző funkciókkal. Az elkészült lövegeket határ menti várakban tárolták Egy nagyobb ágyút nem tudott egy ember kezelni, külön legénység kellett hozzá, így az ágyúmester, a szermester, a tűzszerész, a porzó és különböző kézművesek. A tüzérség hadteste két részre oszlott. Az egyiket a szertopcsi alá tartozó pattantyús és

ágyúöntő csapat, a másikat pedig a határok mentén állomásozó dzsemaat alkotta, melyek helyőrségenként odákra tagozódtak. A hadjáratok során a portai nehéz ágyúkat vízi úton szállították, a határokon tartózkodó dzsemaat lövegeit pedig menet közben szintén vízi úton, vagy szárazföldön csatlakoztatták a sereghez. A szárazföldi szállítás miatt szervesen hozzájuk kapcsolódott az ágyúszekerész odzsak, akiknek feladata volt a lövegek eljuttatása földi úton. A hadtest fogatosokból, bognárokból, szíjgyártókból és kovács csapatokból állt össze. Az ágyúkat rengeteg ló, teve, bivaly vagy ökör vontatta az utakon. Az ágyúk fajtáitól függően különböző szekér- és kocsifajtákat használtak. Ezeket a szekerek és kocsikat a harcokban is tudták hasznosítani, mert huszita módra szekérakadályokat, szekérvárakat alkottak belőlük. A lövegek mozgatásához rendkívül sok kötél, lánc, istráng, emelőszerkezet

kellett, főleg abban az esetben, ha az utak rossz minőségűek voltak, illetve ha hegyre kellett őket felhúzni. A portai sereg fegyverműveseit dzsebedzsi odzsaknak nevezték, kovács, fegyverkovács, faműves és lőporgyártó mesterek alkották a hadtestet. A hadban a jobb és a bal szárnyon is -8- ellátták a sereget. Békeidőben műhelyükben dolgoztak, ami mindig az ágyúöntő műhely közelében volt. A szerájokban díszfegyvereket kovácsoltak A műszaki szakcsapatot két csapattest alkotta. Az egyik a gránátos kumbaradzsik, a másik az aknász lagumdzsik. A portai sereg mérnöki testületét képezték és a hozzájuk vezényelt segéderőket irányították. A XVI században a két odzsak egy laktanyába volt elszállásolva, amely egyben hadmérnöki főiskolaként is funkcionált. A gránátosok többsége Boszniából származott, osztagukat 300 fő alkotta. Minden bombatartályt egy mester kezelt, és mellette dolgozott kilenc segéd és öt tanítvány.

Általában sík terepen és várak ostrománál katapultálták, lőtték vagy hajították a bombáikat, de várak támadásánál előfordult, hogy kampóra akasztották fel a robbantásra kiszemelt helyeken. Az aknászok két alajt képeztek. Az egyik alaj foglalkozott a hozzájuk rendelt bányászokkal együtt az aknák és ellenaknák fúrásával, tömésével és robbantásával, a másik pedig a tábori építmények műszaki berendezésének irányításával foglalkozott. „Aki tímár-birtokosok közül nem tüntette ki magát, s a hadjáratról nem hozott fejet vagy nyelvet (foglyot): nem részesült előléptetésben. De aki kitüntette magát, s nyelvet és fejet hozott, annak jövedelme minden tíz akcse (török ezüstpénz) után egy akcséval fölemeltetett.”7 Szpáhi8 Az Oszmán Birodalomban a haderő tagozódása szerinti következő kategória, a tartományi hadsereg. Ezt a katonai szervezetet a portai seregen kívül hozták létre, alapja a javadalombirtok

volt. A birodalomban ázsiai termelési mód uralkodott, egészen a XVI századig. Ennek a termelési módnak a lényege, hogy minden föld az államé és a szultán rendelkezik az elosztásáról. A földet a faluközösségek között általában évente újra felosztották és a járadékokat a közösségektől egyben sajátították el. Az elsajátítás intézményét timárbirtoknak nevezték, amely katonai feladatokhoz kötődött és a szolgálat időtartamára volt érvényes. Egy szabad adófizető, ha adománylevelet kapott a szultántól, akkor belőle szabad fegyverforgató válhatott, de nem volt tulajdonjoga és nemesi címet sem kapott a földdel. Timárföldjének parasztjaitól bizonyos pénz és természetbeni járandóságot szedhetett csak be, ami épp csak a legszükségesebb felszerelésre volt elég ahhoz, hogy harcolni tudjon a szultán 7 Kocsi bég emlékirata. Forrás: http://wwwokmgovhu/letolt/kozokt/erettsegi2005/tanaroknak/tortenelem/03E habsburghtm 8

Szpáhi katona. Forrás: http://uploadwikimediaorg/wikipedia/commons/9/98/Sipahi3jpg -9- seregében. Ezeket a katonákat is szpáhiknak hívták, de a zsoldos hadsereggel összehasonlítva a javadalombirtokosoknak nagyobb volt a harcértékük, mert nem csak a háborúkban álltak a szultán rendelkezésére. Mivel a timárbirtok nem volt örökölhető, ezért a szpáhik a harcokban törekedtek minél több zsákmányt összegyűjteni és ennek fejében nagyobb földterületet kaptak a császártól. Ha a szpáhi elég törekvő volt, akkor a jövedelmeit pótlékokkal is növelték Ha a jövedelem elérte a 2000 akcsét, akkor egy szolgát, ha 3000 akcsét, akkor felszerelt lovaskatonát állíthatott ki a szpáhi. Ezután minden 3000 akcse után egy további lovassal lehetett növelni a hadsereg létszámát. Az utóbb kiállított lovas ezután haditetteivel kiérdemelhette a saját timárját. A rendszer olyan sikeres volt, hogy a XVI századra a szpáhik 45000 fős sereget

alkottak, így az uralkodók oldalán egy ütőképes, megbízható sereg harcolt. A hadrendben 40 fős szakaszokat alkottak, amiket az szürüdzsi basi vagy a kirk aga irányított. Századukat a cseribasi irányította, melyek végül ezredekbe szerveződtek. A szpáhik bármikor hadra foghatóak voltak, a szubasik hívták be őket és nekik kellett biztosítani, hogy megjelenjenek a szemlén a defter előírásai szerint. A szandzsákbég táborába kellett vonulniuk, ahol az alajbég rendezte őket hadrendbe. Amikor a szandzsák harcra kész volt, átvezényelték a beglerbég táborába, vagy a határ menti táborokba. Fegyverzetükre a handzsár, rövid pallos, dobótőr, lándzsa és íj volt a jellemző. A tartományi sereg után a következő kategóriát a félreguláris határvédő sereg képezte. Közülük a leghírhedtebbek az akindzsik voltak, akik a határok mentén éltek, odzsakokba szerveződve. Számuk a XVI században 400000 főre tehető Békeidőben adómentes

birtokaikat művelték, a határokat és a várakat védve. Általában közülük toborozták a pasák kíséretét is. Az akindzsi szolgálatból bármikor elbocsáthatóak voltak, de általában apáról fiúra szállt alkalmazásuk. Vezetőjük a határbég volt A padisah engedélyezte számukra a portyákat ellenséges területekre, hogy ne a birodalom lakosságát fosztogassák. Portyázásaik során 4-5 lovat vittek magukkal, amiket váltva használtak, hogy rövid idő alatt nagy távolságokat tehessenek meg. Behatoltak az ellenséges területre, zavart keltettek, raboltak, fosztogattak, zsákmányt szedtek, foglyokat ejtettek. Ez mellett híreket szereztek az ellenséges haderőről, a terepről és az útviszonyokról. A zsákmány egyötöde a Portát illette, aminek pontos beszolgáltatására a kádik ügyeltek. Hadjáratban az elővédtől 3-4 napi járásra felderítést végeztek, megakadályozták a takarmány és az élelem megsemmisítését, elfoglalták a hidakat,

gázlókat és hegyszorosokat. A harcokban pallost, lándzsát, kardot és buzogányt használtak 1595-ben a teljes akindzsi sereget megsemmisítette Vitéz Mihály havasalföldi vajda Gyurgyevónál. A havasalföldi és moldvai harcokból hazafelé tartó török sereg elakadt a gyurgyevói Duna hídnál, mert a híd felügyelője elkezdte behajtani a pendzsiket, hatalmas - 10 - torlódást okozva. Vitéz Mihály lecsapott a török hadra és az északi hídfőnél rekedt akindzsiket ágyúval a Dunába lőtte. Ezt a vereséget soha többé nem heverték ki Feladataikat a krími és a moldvai tatárok vették át, akik még az akindzsiknél is kegyetlenebbek voltak. A diszlokációs besorolás szerint a helyi erőket a birodalomban élő etnikumból szervezett sereg tette ki. A jürükök oguz eredetűek, gazdag nomád pásztortörzsek tagjai voltak Az ő törzsük egyik ága alkotta később az oszmán törzset. II Mehmed uralkodása alatt eltörölte legelőadójukat, de ennek

fejében kötelezte őket, hogy huszonnégy hadköteles férfi közül egy lovast, három fegyverhordót és húsz jamakot állítsanak ki a seregbe. A levendeket szökevény parasztokból és városlakókból szervezték. A fegyverforgatásra alkalmas férfiakat az akindzsikhez hasonló katonákként alkalmazták. A haditengerészet matróz állományát görög halászokból és kalózokból toborozták. A deliket főleg Boszniában fogadták fel Zsoldosokként főleg hadjáratokban volt szükség rájuk, de a pasák kíséretébe is gyakran bekerültek. 50-60 főnyi alakulatuk élén a deli basik álltak A XVI. században az oszmánok három fő fronton próbáltak meg terjeszkedni Északnyugatra Magyarországon át a Habsburg Birodalomba, a Földközi-tenger vidékén Rodosz szigete, majd Velence ellen és végül a szavfidák ellen Perzsiában. Szulejmán tudta, hogy többfrontos háborút nem vívhat, mert meg kellene osztania erőit, ami esetleg vereséget eredményezne.

Dilemmáját, hogy merre forduljon hadseregével, a magyar vezetés azon tette döntötte el, hogy Budára küldött követét börtönbe vetették. Mivel Magyarországon stratégiai szempontból Nándorfehérvár vára rendkívül fontos volt, 1521-ben e várost támadta meg elsőként és négy hetes ostrom után sikerült elfoglalnia. A magyar végvárak elhelyezkedése miatt az oszmán seregnek szabad út nyílt Budára. 9A XVI. századi magyar vereségek a következő okokra vezethetők vissza Először is ebben a korszakban az oszmán hadsereg volt a legnagyobb, legjobban szervezett, legkorszerűbb és legütőképesebb fegyveres erő. Keménykezű uralkodó vezette őket, akinek feltétel nélkül engedelmeskedtek. Magyarországon ezzel szemben II. Ulászló trónra lépésével mindjobban eluralkodott az anarchia A király gyengekezű uralkodó volt, a rendek fölébe kerekedtek, így már megválasztásakor le kellett mondania a Mátyás által bevezetett egyforintos

adóról, a vámok nagy részét zálogba adta és a bányák jövedelme is magánkézbe került. Ezt a helyzetet tetézte, hogy az Újvilág felfedezésével Magyarország kikerült a fő kereskedelmi útvonalból és nem részesültek a kialakuló világpiac hasznából. Ráadásul a katonai potenciál 9 II. Ulászló magyar király (14560301-15160313) Forrás: http://upload.wikimediaorg/wikipedia/commons/4/41/Vladislaus II of Bohemia and Hungarygif - 11 - sem volt megfelelő az országban. Mátyás halála után Ulászló igyekezett megtartani a fekete sereget, de a pénzhiány miatt nem tudta kifizetni katonái zsoldját. A jól képzett harcosok szétszéledtek. A gyalogságot a parasztok képezhették volna, de a Dózsa felkelés után röghöz kötöttséggel sújtották őket és bevezették a robotot, a cenzust és a kilencedet. A XVI század folyamán ugyan többször rendeltek el népfelkelést az országban, de a jobbágyok nem voltak hajlandóak harcolni. Amennyiben

Magyarországnak erős királya, gazdag kincstára, és jól szervezett serege lett volna, akkor sem lehetett volna esély a török sereg támadásának visszaverésére. Csak egy egyesült európai sereg tudta volna őket legyőzni, de sajnos minden ország csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Magyarországon pedig elkövetkezett a török megszállás időszaka. - 12 - FORRÁSJEGYZÉK • Matuz József: Az Oszmán Birodalom története Akadémiai Kiadó, Budapest 1990 • Generál Tibor: Allah serege Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1987 • Hegyi Klára-Zimányi Vera: Az Oszmán Birodalom Európában Corvina Kiadó, 1986 • Nagy László: A végvári dicsőség nyomában Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest 1978 • Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén Gondolat Kiadó, 1976 • Az Oszmán Birodalom szultánjai http://www.terebesshu/keletkultinfo/lexikon/oszmanhtml • Török szavak szótára 1. rész: http://gyorkosuwhu/szotar/szotar1htm 2.

rész: http://gyorkosuwhu/szotar/szotar1 5htm • A janicsár hadtest az oszmán-török hadseregben http://naprakeszegyetem.hu/cikk/?id=40&r=17 • Szpáhi http://www.bethlenhagyomanyorseghu/indexphp?action=menu5&sapdir=6&sapienta=26 1 • Oszmán tüzérség http://www.bethlenhagyomanyorseghu/indexphp?action=menu5&sapdir=6&sapienta=10 1 • Középiskolai érettségi feladatsor, középszint 2005 http://www.okmgovhu/letolt/kozokt/erettsegi2005/tanaroknak/tortenelem/03E habsburg htm • Török hódoltság Magyarországon http://www.terebesshu/keletkultinfo/lexikon/hodoltsaghtml • II. Ulászló http://hu.wikipediaorg/wiki/II Ul%C3%A1szl%C3%B3 - 13 -