Nyelvtanulás | Magyar » Az európai nyelvtudomány története

AZ EURÓPAI NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETE (Cser András) Piliscsaba, 2004. ősz (Godzsa Anikó) AZ ELŐADÁSOK ANYAGA - - - A nyelv minden kultúrában fölmerül mint érdekes világmagyarázat.1 • rg véda: a nyelv a nagy teremtő erők egyike • Ószövetség: sok névmagyarázat (népetimológia) van benne; pl. Jákob ~ Izrael (a régi zsidóknál nagy jelentősége volt a tulajdonneveknek) Ám ha egy kultúrában nagy jelentősége van az írásbeliségnek, az még nem jelenti azt, hogy az adott népnél kialakul valamiféle nyelvtudomány; pl. • ókori zsidóság (csak a középkorban, arab hatásra) • Egyiptom (fejlett az írásbeliség, de a nyelvtudomány itt is csak később, szintén arab hatásra alakul ki) Az ókorban két hely volt, ahol tudományos igényű nyelvészet alakult ki. • India • Görögország 2 Görögország Általánosságok - A görögök sok idegen ajkú néppel kerülnek kapcsolatba (kereskedelem, gyarmatosítás), és sokan közülük

meg is tanulják ezeket a nyelveket. De nincs semmi reflektált igényesség, amelyből tudomány lehetett volna - Még egy sajátossága: ellentétben a latinnal több nyelvjárása is irodalmi szintre emelkedik. 3 - Ami érdekelte a görögöket: a nyelv és a valóság / természet viszonya, illetve az, hogy hogyan viszonyul az igazsághoz a nyelv. - Kérdés, hogy miért ez érdekli őket. • Olasz tudománytörténet: a görögöknél nagy hagyománya van a jelentéssel bíró neveknek (pl. Oidipusz ’dagadt lábú’). Ellenérv: ez másoknál (pl zsidók) is jellemző, mégsem alakul ki nyelvtudomány • A görögök számára a valóság természete is kérdéses volt (mi a valóság, honnan jön, mi a szerkezete). A zsidók erre nem keresik a választ, mert van egy kinyilatkoztatásuk. • Vagyis: a nyelv iránti érdeklődés egyik kiindulópontja a filozófiai érdeklődés. • A másik kiindulópont: a praktikus kényszer és igény, mivel nagyon fontos volt a

nyilvános beszéd, az, hogy ki tud meggyőzőbben beszélni. - A legkorábbi időszakban három kulcsfogalom jellemző. • rhétor ’szónok’ (a korai görög szövegekben így hívnak mindenkit, aki nyilvánosan beszél, vagyis még nem hivatásról van szó) • logográfus ’beszédíró’ • szofisták (tulajdonképpen retorikatanárok: retorika és érveléstechnika; hivatásos vándortanítók) Az utóbbi kettő olyan szakmai tevékenység, amely a nyelvhez kötődik. Platón: Kratülosz - Ez a dialógus az első, kifejezetten a nyelvről szóló írás. - Két ember (Hermogenész és Kratülosz) vitatkozik egy filozófiai kérdésről; végül elmennek Szókratészhez, hogy tegyen igazságot. - A kérdés: Hogyan viszonyulnak egymáshoz a szavak és a dolgok? • A szavak a természetüknél fogva jelentik, amit jelentenek: valamilyen logikus, inherens kapcsolatban állnak azzal a dologgal, amire vonatkoznak. • Közmegegyezéses álláspont: a szavak alakja és

jelentése közt nincs semmilyen inherens kapcsolat. Ez a kapcsolat önkényes: azért az a kapcsolat, ami, mert a közösség így használja őket. • physis ’természet’ thesis ’közmegegyezés’ / nomos ’törvény, közmegegyezés, szokásjog’ 1 2004. szeptember 24 Itt kezdődik az európai nyelvészet története. 3 A latin nyelv esetében mindenki a rómain alapuló változatban írt. 2 2 - - - - Szókratész három dolgot mond a dialógus elején. • Egy mondat lehet igaz vagy hamis, így annak a szavai is lehetnek vagy igazak vagy hamisak. Ugyanez a rész–egész viszony jelenik meg Platón Államában; az itteni kérdés: ki az igazságos ember, illetve, milyen az igazságos állam. 4  Ami igaz a kicsire, az igaz a nagyra is.  Ami igaz az államra, az igaz az emberre is.  Ami igaz az egészre, az igaz a részre.  Ami igaz a részre, az igaz az egészre. A szó igazsága a valóságnak való megfelelést jelenti. Ez csak akkor lehet, ha van

kapcsolat – Ez érv a physis mellett. • Minden tevékenységnek vannak természetes eszközei. Vagyis: ami természeténél fogva alkalmas valamire Ha a nyelv ilyen eszköz, akkor természeténél fogva alkalmasnak kell lennie rá, így természetes kapcsolatban kell, hogy álljon a valósággal. • Ha a szavak közmegegyezés útján alakulnának ki, ez káoszhoz vezetne (a természetes kapcsolat nélkül bármikor megváltoztathatók lennének). Ezek után megkérdezi a két beszélő Szókratésztől: De akkor miben áll a szavak természettel való kapcsolata? Itt következnek a platóni etimológiák; pl. • theos ’isteni’ < thein ’futni’ igéből; ok: az égitesteket olyan isteneknek tartották, amelyek végigfutnak az égen • anthrópos ’ember’ < anathrón ha opópe ’aki megvizsgálja, amit látott’ A szavak több kifejezésből (alapszavakból) álltak össze. válasz • A mondat igazsága a szavak igazságából következik (a természetnek való

megfelelés miatt). • A szavak igazsága az alapszavak igazságából következik. • Az alapszavak igazsága a hangok igazságából következik, hiszen a hangok is jelentéssel bírnak; pl.  d, t: mozdulatlanság, állás, rögzítettség; pl. statis ’állás’, desmos ’bilincs’  l: síkosság, csúszósság; pl. liparos ’zsíros, csúszós’  r: gyors mozgás, futás; pl. rhein ’fut’ A hangok garantálják a természetes kapcsolatot. • Ugyanakkor sok ellenpélda is van, pl. szklerótés ’érdesség’  Kérdés, hogy miért van benne l.  Szókratés válasza: a régi szavak valóban a természetnek megfelelően lettek megalkotva, de az emberek közmegegyezéssel változtattak rajtuk, és ez megszüntette a természetességet. • Vagyis: a nyelv mindkét elvre visszavezethető. Platón filozófiai végkövetkeztetése: a valóságot / igazságot meg lehet ismerni a nyelven keresztül, és a természeten keresztül közvetlenül is. 5

Arisztotelész - Arisztotelész a nyelvet önmagáért, illetve önmagában nem tartotta vizsgálatra méltónak. - A nyelvet inkább gyakorlati szempontból vizsgálja; pl. a nyelv funkciói • Érvelés: az igazság, a tudás megszerzésére, átadására – megjelenik a logikában (pl. Organon) • Retorika: mások meggyőzésére (pl. Rhétorika) • Esztétikai funkció: műalkotások létrehozására (pl. Poiétika) Poiétika - Arisztotelész hallgatói köre írta le, ezért akadozik, nem rendszeres a szöveg, a terminusok. Ezen kívül sok olyan szövegre hivatkozik, amely azóta már elveszett. - Eredeti címe: Techné Poétiké. - Arisztotelész azt mondja a költészetről, hogy egyrészt poézis (létrehozás, teremtés, pl. agyagból, olyan dolgot, amely addig még nem létezett, másrészt techné (mesterségbeli tudás) Ez a két elnevezés újdonság 4 Egy kései dialógusban (Szofista): az igazság csak a mondat szintjén értelmezhető, a szavak nem lehetnek igazak

vagy hamisak. 5 Bár a nyelven keresztül való megismerés megbízhatatlan, mert a nyelv már elvesztette a valósággal való természetes kapcsolatát. 3 - - - - - - Az archaikus korban a költő inspiráció hatása alatt áll, nem tudja, mit csinál. Nincs technéje Még nem nevezik poétának, hanem énekesnek. A szofisták korszaka. • A mű önálló, önmagában zárt valóság. (Képviselője Gorgiász: Helenét a szó erejével vezették félre) • A művészet techné, a költészetet meg lehet tanulni. Vannak szabályai • Fontos a közösséggel való kapcsolat, interakció. Közös szellemi játékra van szükség (XVIII század: A peleskei nótárius, Pest, színház) El kell fogadni a színház és a valóság közti különbséget Platón fölfogása: érvei voltak a dráma és a költészet ellen. • A költészet nem techné. Cáfolja a szofistákat Leghíresebb dialógusa az Ión • A műalkotás távolsága a valóságtól nagyon nagy. (Az

ideánál rosszabb a fizikai realitás) • El kell ismerni, hogy a költészet hat. De ez a hatás baj, mert az alantas lélekrészre hat Kerülni kell a sírást, a bohóckodást, mert ezeknek nincs létjogosultsága az ember életében Ekkor jön Arisztotelész, és kimondja: a költészet poézis és techné, nem az istennő az ihlető. Teljesen új viszonylatban dolgozza föl a műveket. • Mű – valóság; kulcsszava a mimézis. • Mű – alkotó; kulcsszava a poésis (megformál valamit, ami eddig nem volt). • Mű – befogadó; kulcsszava a hédoné (öröm, boldogság), mathésis (tanulás, tudás), katharsis 6 (megtisztulás; céloz rá, de nem fejti ki, mi ez, hogy ki tisztul meg, az olvasó, az író vagy a mű, vagy hogy kiüresedés-e). A hagyomány szerint volt még egy kötet, de ez nincs meg. Elhangoznak műfajnevek is: tragédia és dráma, néha a történetírás, míg a líra soha A költészet mesterség. Az arisztotelészi definíció lényege a genus

proximum (gyűjtőfogalom, ahova beletartozik) és a differentia specifica. A költészet utánzás. Három kérdéssel lehet alcsoportokat kijelölni • Mivel utánoz?  Dallam, ritmus és beszéd.  A tragédiában mindegyik megvan.  Nem lehet tudni, föltételez-e olyan műfajt, amely csak beszéddel utánoz (átsiklik efölött). • Mit utánoz?  Pszichológiát visz bele.  Vannak, akik jobbak, mint mi (nem tudni, hogy erkölcsileg, vagy tudásban). Olyan emberekről is írnak – Tragédia, eposz, himnusz  Vannak olyan emberek, akik olyanok, mint mi. Erre nem ír példát  Vannak olyan emberek, akik hitványabbak, mint mi, de lehetnek jó költők és hitvány emberekről is írnak. – Komédia, iambosz Később ide tartozik: regény, polgári dráma (Schiller: Ármány és szerelem) • Miként utánoz?  Pusztán elbeszélés. Nem említ példát Gondolhatunk pl a történetírásra, de Thuküdidész is tele van beszédekkel  Elbeszélés és

megjelenítés. – Eposz  Megjelenítés; dramatikus ábrázolás. Belevisz nyelvészetet is: a dráma szó a görög dran igéből származik, ami dór nyelvjárásban azt jelenti, cselekedni. Van egy időbeli folyamat is: hogyan alakult ki? Nem a költészetből indul ki, hanem visszatér a mimézishez. Miért van utánzás? Azért, mert az ember fajspecifikusan ilyen. A gyerek önkéntesen utánoz: örül és tanul Tudja, mit csinál A játékban a katarzis nem jelenik meg A felnőtt ember nemcsak olyankor örül, amikor fölismer egy bizonyos cselekvést, hanem ha valami borzongatót lát (amivel talán még nem is találkozott). Hogyan fejlődött a költői utánzás? Minden emberben megvan a természetes hajlam az énekre és a táncra. Ez rögtönzéssé rendszereződik, és elindul a maga útján Organon – A kijelentésről c. könyv • Fölállítható egy hierarchia.  egyetemes, mindenki számára egyforma dolgok  egyedi létezők (minden, ami a világban van)

– ezek a lelkünkben benyomásokat hoznak létre  pathémák ’benyomások’  partikuláris, egyedi dolgok (ezek nyelvenként különböző formát öltenek)  hangzó szavak  írott szavak • logosz ’állítás’: két részből áll  onoma (főnévi elem – alanyi funkció)  rhéma (igei elem – állítmányi funkció) 6 Bővebben a Politika VIII. könyvében ír róla, a zene kapcsán Vannak olyan dallamok, amelyek megtisztítanak A görög élet szerves része a zene (ezen kívül még a kínai császárkoré). 4 - A logosszal kapcsolatban van értelme föltenni a kérdést, hogy igaz-e, vagy hamis (az onomával és a rhémával kapcsolatban nem, mert a logoszt csak a kettő kombinációja adja). Poiétika: a nyelvi elemek hierarchiája • a beszéd részei (meré tés lexeós)  stoikheion ’betű, beszédhang’  a legkisebb nyelvi elem  része: mgh-k és msh-k (utóbbit tovább osztályozza)  syllabé ’összefogás,

összefoglalás’ ~ szótag  syndesmos ’összekötés’ Nem tudni pontosan, hogy ezek mit jelentenek, mert a szöveg nagyon megrom arthron ’ízület’ lott (mindkettőnél ugyanaz a definíció szerepel, ez valószínűleg másolási hiba). Ezek jelentéssel nem bíró beszédelemek. • a beszéd jelentéssel bíró elemei  onoma ~ ’főnév’: aminek jelentése van, ideje nincs, és a részeinek sincs jelentése  rhéma ~ ’ige’: van jelentése, ideje, és a részeinek nincs jelentése (jelentéssel nem bíró részekből áll)  ptósis: azon főnévi alakok, amelyek nem alanyesetben állnak (gyakorlatilag: morfológiai változatok)  logos: mondat Sztoikusok - Őket már filozófiai iskolának lehet nevezni. - A Kr. e III században jelennek meg - A Kr. e II századtól Rómában is nagy hatásuk van - Egyetlen tőlük származó írás sem maradt fönn. - Sokat foglalkoznak a nyelvvel. • Magnésiai Dionüszosz: Kr. e 200-ban készít egy kivonatot

• Kr. u 300-ban ezt a kivonatot másolják le:  Diogenész Láertész  Sextus Empiricus • Szent Ágoston: Dē dialecticā (vagy: Principia dialecticae) – ez a leghitelesebb nyelvelméleti írás - a sztoikusok nyelvelmélete • A logika keretében foglalkoznak a nyelvvel. • A nyelvi formák elsődlegesen: kijelentések. • Megkülönböztethető:  formai-tartalmi oldal 7  sémainon ’jelentő’: három szint  phóné ’hang’  lexis: artikulált hang, de még nem föltétlenül nyelvi képződmény (pl. blityri: ez egy artikulált hangsor, de ilyen szó nincs a görögben – viszont lehetne)  logos: olyan artikulált hang, ami egyúttal nyelvi elem is Bennfoglaló viszony áll fönn köztük.  sémainomenon ’jelentett ~ lekton  a lekton alapfogalom  nyelvi formával kifejezhető  szűkebb halmaza: axióma (kijelentések jelentései: olyan lektonok, amelyek igazak vagy hamisak)  gondolati tartalom • Továbbfejlesztik az

arisztotelészi beszédrészrendszert (ez a későbbi grammatika szempontjából alapvető). - a sztoikusok szófajrendszere • onoma: csak tulajdonnév • proségoria: köznév • rhéma: ige • syndesmos: elöljáró- és kötőszó • arthron: névelő és névmás 7 később: Ferdinand Saussure 5 mesotés ’közép’  Erről nem tudjuk, mi volt bár (Robinsnak határozott állítása van).  Egyesek szerint talán a participium lehetett (ez ésszerű magyarázat lenne). • Megvolt náluk a stoikheion és syllabe is, de ezek a logika szempontjából érdektelenek voltak, illetve a phóné és a lexis rendszerébe tartoztak. Sokat foglalkoztak a grammatikai kategóriákkal, illetve ezek funkcióival, de ezekből az elemzésekből semmi nem maradt fönn (pedig jók és fontosak voltak). Az esetek elnevezésével kapcsolatban: a sztoikusok terminusait fordították le latinra (néha hibásan, pl. birtokos eset). A nyelvtani kategóriarendszer és terminológia

szintén a sztoikusok műve, amit aztán a rómaiak tovább finomítottak. • - Alexandriai filológia 8 - Nem filozófiai szempontú. - Kr. e III század, Alexandria: az uralkodó létrehoz két könyvtárat (Homérosz eposzai alapján, amelyek a Kr e VIII. században jöhettek létre 9) • Mouseion • Serapeion Ebben a két könyvtárban nemcsak olyan tevékenység folyik, mint a maiakban; hanem: • komoly kutatómunka • kvázi felsőoktatási intézményként is szolgál - Megjelenik az igény a homéroszi eposzok hiteles szövegének a megállapítására, ezért összegyűjtik a homéroszi kéziratokat, és összevetéseket készítenek, melyek lehettek az eredetiek. • Így megjelenik a filológia, ami elsősorban szövegkritikát jelent. • Első vezetője: Zénodotos Grammatikos (’irodalomtudós, a szövegek tudója’).  Ő készíti el az Iliász és az Odüsszeia első kritikai kiadását.  Tőle erednek a következők:  Az eposzok 24 részre való

fölosztása.  Az európai kultúrtörténet (ő alkalmazza először az abc-rendet). - későbbi tudósok • a Kr. e II századtól a lírikusok és Platón szövegei • a bizánci Arisztophanész (ő írja az első lexikont, ami egy szótárszerű képződmény) • Arisztarkhosz  A Kr. e II század elején tevékenykedett (VII Ptolemaiosz trónra lépésekor meghal, de ő egyébként szét is zavarja a tudósokat, pl. Dionüsziosz Thraxot is)  Kora ismert grammatikusa. • Dionüsziosz Thrax (Kr. e 170–90)  Sokáig őt tartják a grammatika atyjának.  Ok: egy Kr. e 100 körül keletkezett mű (Tekhné Grammatiké) az ő neve alatt maradt fönn  A könyv eleje hiteles, valószínűleg tényleg tőle származik (tükrözi, hogy mivel foglalkozott az alexandriai filológia).  Viszont a mű nagy része később, római hagyományok alapján íródott.  Elsőként ad definíciót a grammatikáról: a grammatika annak a gyakorlati tudománya, ahogyan a

költők és a prózaírók (főleg történetírók) általában írnak.  görög empeiria ’gyakorlati tudomány’: ebben az időben a tudományoknak legalább két nagy része volt  Elméleti (tekhné): fő jellemzője, hogy vannak egyetemes elvei, amelyekből levezethetők az egyes jelenségek; pl. matematika, filozófia (pl a húrfelezéssel mindig ugyanazt a hangharmóniát kapjuk: ez az oktáv)  Gyakorlati: csak a tapasztalat fölgyülemlésével lehet tudást szerezni róla; tipikusan empirikus tudomány az ókorban az orvostudomány. 8 9 2004. október 8 Az eposzok első írott emlékei a Kr. e V század tájékáról (klasszikus athéni korszak) valók, addig szóban terjedtek 6 - -  Költők és prózaírók: vagyis azok, akik nem a köznyelvvel, hanem az irodalom nyelvével foglalkoztak.  Jelentős különbség van a filológia és a filozófiai megközelítésű nyelvészet között.  Van ebben a fölfogásban egy normatív mozzanat: fölsorolja

hat pontban, miből áll a grammatika.  prozódiailag helyes fölolvasás (általában nem hagytak szóközt, és nem volt központozás)  a figurák, alakzatok magyarázata (pl. a metafora vagy a metonímia föloldása)  a ritka szavak magyarázata, a szöveghez tartozó tárgyi ismeretek alkalmazása (az ókori iskolákban nem voltak egyéb tárgyak, az ismereteket elsősorban az irodalmi szövegekből szerezték)  a valódi jelentések (etymologia) magyarázata (nincs rá közvetlen bizonyíték, hogy ezek milyenek voltak, de valószínűleg platóni jellegűek)  az analógia elősorolása (analogias eklagīsmos): a nyelven belüli szabályszerűség (elsősorban: morfológia)  a versek esztétikai értékelése (ez koronázza meg az egész grammatikai tevékenységet)  Ugyanakkor nagy tekintélye volt.  Lefordították (pl. szír, örmény nyelvekre)  Sokan használták és hivatkoztak rá. Vagyis az alexandriai filológia jelentése: • Irodalmi

szövegek kutatása, értékelése; cél: az irodalmi művek irodalmi szempont értékelése. • Előkerülnek nyelvi vonatkozások is, de a nyelv egy alárendelt szerepet játszik (eszközszerű). • Eredetileg ide tartozik még a prozódia is (vö. a Tekhné Grammatiké első, hangtani része) Hellénismos ’görögösség’ • Olyan munkák, amelyek a nyelvhelyesség és nyelvhasználat általános kérdéseiről szólnak. • Ilyen típusú munkák nem maradtak fönn. • A nyelvi helyzet megváltozásával vannak kapcsolatban: a lakosság nagy része nem görög anyanyelvű, de mivel görögök (pl. kereskedők) mindenhol jelen vannak, ők is próbálkoznak a görög nyelvvel, viszont ezt rosszul tudják, és ez valószínűleg kiélezi a görögök nyelvi tudatosságát. Az ókori római nyelvtudomány Bevezetés - Hasonló a helyzet, mint a sztoikusok esetében: a kialakulás időszakából nincsenek adataink. - Kr. e I század: ismerjük néhány híres grammatikus nevét

(de semmi nem maradt fönn tőlük) • Panso • Remmius Palaemon (’birkózóedző’) - Terentius Varro: Dē linguā Latinā • Töredékesen maradt fönn a Kr. e I századból • Terentius Varro 25 könyvet írt, ebből kb. 10 maradt fönn • Nagyon töredékes, ezért nehezen érthető, viszont, ami megmaradt, az egy zseniális emberre vall. • Lehet, hogy ő volt az első, aki meg tudta különböztetni a ragozást a képzéstől. • Szellemes elemzést adott a latin nyelv igeidőrendszeréről. - Quintilianus: Institutio oratoria (’szónoklattan’) • A szerző a Kr. u I században élt • A mű jó minőségben, teljes egészében fönnmaradt. • Kultúrtörténetileg és irodalmilag is fontos. • Az első könyv pedagógiatörténetileg is fontos, mert tudománytörténeti áttekintést ad arról, mit és hogyan tanítottak az iskolákban. • Nem nyelvtudományi munka, csak érint bizonyos kérdéseket. - Kr. u 300–600: innen maradtak fönn a valódi római

grammatikák; ezek három csoportba oszthatók • Ars-jellegű grammatikák (13 darab)  Részletesen kifejtik a nyelvtani fogalmakat és kategóriákat.  Céljuk, hogy alapos fogalmi keretet adjanak.  Taxonómiákat állítanak föl.  Nagyszabású rendszerező művek. 7  Pl. Donatus: Ars Maior (Kr u IV század közepe; latin anyanyelvűeknek készült, és csak a legō igét ragozza végig). • Regula-típusú grammatikák (7 darab)  Ragozási sorok.  Nagyon kevés példát adnak. • Commentariī (6 darab): Donatus nyelvtanainak a magyarázatai. A többi munka elveszett. Donatus művei (reprezentatív munkák) Ars Maior (három könyv) - hangtan (prozódia) • latin Vox ’hang’: mozgásba hozott levegő • latin Littera ’artikulált hang, betű’ 10 • Syllaba ’szótag’ (görög átvétel) • Pedes (a verslábak fölsorolása) • Toni (tónusok; a hangsúlyra és a hanglejtésre vonatkozó fejezet – nem egyértelmű, hogy melyikre

vonatkozik, illetve, hogy mindkettőre-e) • Positurae (a mondattagoló szüneteket tárgyalja; ez ma az írásjelezés körébe esne) - szófajok • Az ókori grammatikákban ez az értelmezés fő érdeklődési területe. • A fölsorolás a rögzített rend szerint történik.  Nomen  A görög onoma fordítása.  23 kategóriát állít föl.  Beletartozik a főnév, a köznév és a melléknév is.  Pronomen (névmás; a Nomen kiegészítője): a nevet helyettesíti.  Verbum  Adverbium (határozó; a Verbum kiegészítője)  Participium (melléknévi igenév): a nomenek és verbumok tulajdonságaiban egyaránt részesül.  Coniunctio (kötőszó)  Praepositio (elöljáró szó)  Interiectio (indulatszó; ’közbevetés’) 11 - retorika, nyelvhelyesség – a nyelvhasználat erényei és hibái (Vitiā et virtūte oratiōnis) • hibák  Barbarismus (egy szón belül vétett hiba)  Solaecismus (több szó kapcsolatában vétett hiba) 

Cetera vitia (további hibák) • ékítmények  Metaclasmus  Schemata  Tropī Ars Minor A főnév Mi a főnév? Olyan szófaj, amely eseteket vesz föl és tárgyat vagy fogalmat jelöl, tulajdonnévként vagy köznévként. Hány tulajdonsága van egy főnévnek? Hat: minőség, összehasonlítás, nem, szám, forma és eset. Miben áll egy főnév minősége? Kétféle: vagy egy (ember / dolog) neve, ekkor tulajdonnévnek hívjuk, vagy soké, ekkor köznévnek. Hány foka van az összehasonlításnak? Három: alapfok mint doctus ’művelt’, középfok mint doctior ’műveltebb’ és felsőfok mint doctissimus ’legműveltebb’. 10 A betűt és a hangot egymásnak kölcsönösen megfeleltették. A görögben a nyolcadik szófaj a névelő, de a latinban ez nincs. Viszont kell egy nyolcadik szófaj, és ezért veszik föl az indulatszót külön 11 8 Mely nevek fokozhatók? A köznevek, amennyiben minőséget vagy mennyiséget jelentenek. Melyik esettel áll a

középfok? Elöljárószó nélküli ablativusszal, hiszen azt mondjuk: doctior illō ’műveltebb nála’. És a felsőfok? Csak többes birtokos esettel, hiszen azt mondjuk: doctissimus poetārum ’a költők legműveltebbike’. Hány neme van a főneveknek? Négy: hímnem mint hic magister ’ez a tanár’, nőnem mint haec Musa ’ez a múzsa’, egyik sem mint hoc scamnum ’ez a zsámoly’, és közös mint hic és haec sacerdos ’ez a pap(nő)’. Van ezeken kívül három nemű is, mint hic és haec és hoc fēlix ’ez a boldog’. Van még epikoinon, azaz kevert nemű, mint passer ’veréb’ és aquila ’sas’ Hányféle száma van a főneveknek? Kettő: egyes szám mint hic magister ’ez a tanár’, és többes szám mint hī magistrī ’ezek a tanárok’. Hány formája van a főneveknek? Kettő: egyszerű mint decens ’illő’, potens ’erős’, és összetett mint indecens ’illetlen’ és impontens ’féktelen’. Milyen módokon lehet összetett

főneveket képezni? Négyféleképpen: két egészből mint suburbanus ’városon kívüli’, két csonkából mint efficax ’tevékeny’, municeps ’városlakó’. Egy egészből és egy csonkából mint insalsus ’sótlan’ Egy csonkából és egy egészből mint nugigerulus ’semmirekellő’. Néha többől (is állhat), mint inexpugnabilis ’bevehetetlen’, inperterritus ’rettenthetetlen’ Hány esete van a főneveknek? Hat: alanyeset, birtokos eset, részeshatározós eset, tárgyeset, távolító eset és megszólító eset (tulajdonképpen: megnevező, nemző, adó, vádló, elhozó és megszólító). Ezekben az esetekben ragozzuk a főnevek, névmások és melléknévi igenevek minden nemét, a következőképpen: a magister ’tanár’ (szó) köznév, hímnemű, egyes számú, egyszerű formájú, alany- és megszólító esetű, amelyet így ragozunk: alany esetben hic magister, birtokos esetben huius magistri, részeshatározós esetben huic magistro -

Még a reneszánszban is népszerű. Kizárólag a szófajokkal foglalkozik, de rövidebb, mint az Ars Maior. Párbeszédes formájú (ez egyedülálló az ókorban). főnév • formai ismérv (eseteket vesz föl) • tartalmi ismérv (tárgy- vagy fogalomjelölő) • fölosztás  tulajdonnév  köznév Ad egy definíciót, utána pedig kifejti azt. Mindenre kategóriákat állít föl, hogy minden beférjen valahova (vagyis: a taxonomizáló hajlam erősen kiütközik). Ezen nyelvtanok célja, hogy fogalmi keretet állítson föl a latin anyanyelvi beszélőknek, nem pedig az, hogy a nem latin anyanyelvűeket megtanítsa a nyelvre. Amiért fontos: a későbbi tanulmányok (pl a retorika) erősen a latin nyelvre épülnek. Priscianus - Priscianus Kr. u 500 körül élt - Több szempontból „kilóg” a római grammatikusok közül. • Bizáncban él (ott tanár), ahol a latin a hivatalos nyelv, de az elsődleges mégis a görög (Priscianus görög anyanyelvűeknek tanítja

a latint, és ez érződik is rajta: sok benne az összehasonlítás). • Sokkal nagyobb elméleti érdeklődéssel fordul a nyelv felé. Pl valóban igaz-e, hogy az artikulált hangok és jelentéssel bíró hangok egybeesnek és fordítva? • Fő műve (Institutiones grammaticae) sokkal részletesebb és kidolgozottabb, mint a többi mű (száz évvel ezelőtti kiadása kb. ezer nyomtatott oldal)  Alapvetően Ars-jellegű.  Újdonsága: a két utolsó könyve (17–18.) szintaxist tartalmaz (ez az első latin szintaxis)  Elméleti kerete és a mondattan alapötlete egy görög grammatikustól származik. 12 - Priscianus szintaxisa • két nyelvi szint  szó (ennél kisebb, illetve a mondatig terjedően nagyobb egységet nem ismer el)  mondat (ennél nagyobb egységet nem ismer el) • Elméleti párhuzamosságot állít föl.  magánhangzó – mássalhangzó 12 Ez a görög grammatikus Apollóniosz Düszkolosz (’nehéz fölfogású’), aki a Kr. u II

században élt, és ő az első szintaxis írója. 9 • • •  szavak: főnév, ige – ezek önmagukban is mondatot alkotnak  prepozíciók, kötőszók: kisegítő szerepűek a mondat fölépítésében A szavak közti viszonyokat aszimmetria jellemzi (függőségi jellegű viszonyokat tételez föl): vagy egy fontosabb és egy alárendelt elem. Nem beszél az alanyról és az állítmányról (és a középkor végéig senki). 13 A szavaknak vannak tulajdonságai, akcidensei; ezek határozzák meg, hogyan illeszkednek egymáshoz kongruensen. Pl in: három akcidencia  in + főnév (mindenképpen kell hozzá egy főnév)  a főnév előtt kell állnia  a főnév két eset valamelyikét veheti föl  accusativus (-ba/-be; -ra/-re)  ablativus (-ban/-ben; -on/-en/-ön) Középkor 14 - a középkor kezdete: 476 (általánosan elfogadott) • Történetileg ez nem egy jelentős dátum, mert a Római Birodalom politikai stb. struktúrája már korábban

fölbomlott. • Kulturális szempontból pedig korainak tekinthető 15: a kulturális bomlás csak a VI. század folyamán következik be; okok:  birodalomegyesítő harcok (ezek fizikailag, infrastrukturálisan gyöngítik a birodalmat)  longobárd hódítás (580-as évek) - a latin nyelvhez való viszony • A latin nyelvet hordozó struktúra már nem egy állam, hanem az egyház. • A középkor első századaiban megváltozik a latin nyelv is: nem lehet azt mondani, hogy az ókori formájú latin bárkinek is az anyanyelve lett volna. • Éppen ezért meg kell tanítani a latin nyelvet. • Az ókorban a grammatikákat latin anyanyelvű embereknek írták. Így létre kell hozni az anyanyelvi grammatikákat, amelyek célja: a nyelvre vonatkozó fogalmi keret fölépítése • A középkorban azért kell mondattan, hogy az emberek be tudjanak kapcsolódni az egyházi (liturgikus) és hivatali életbe. Az ókori grammatikák pedig nem alkalmasak ezen föladatok

betöltésére • A középkor első századaiban még hozott, örökölt anyagból dolgoztak, de elemi változtatások voltak szükségesek. - a középkori grammatikák fölosztása • az inzuláris grammatikák kora • a Karolingok • spekulatív grammatikák Inzuláris grammatikák - Kr. u 600–800: az ókori kultúra Európának csak egy aránylag szűk, perifériális területén él tovább, mégpedig Írországban (ez Európa legcivilizáltabb része, illetve hozzá kapcsolódóan még Anglia kis része is). - Az itteni grammatikák a brit szigeteken jellemzőek. - Legsajátosabb jellemzőjük: azzal kísérleteznek, hogy az ókori anyagot megváltoztassák az elemi oktatás számára. Pl Donatus egyetlen igén (legō) mutatja be az igeragozást – ezt most ki kell egészíteni (hasonlóan a főnévragozást is) - Amit nem ismernek: a ragozási típus fogalmát (dēclinātiō, coniugātiō). - Nem ismerték Priscianus Nagy grammatikáját. - Az a kérdés, hogyan kell a

morfémákat úgy rendszerezni, hogy az az elemi oktatásban használható legyen? Pl. vannak a-ra végződő főnevek (pl. puella) Eredet szerint alapvetően három csoport van: görög (hímnem, nő13 Bár Arisztotelész szerint a mondatban van egy alanyi és állítmányi rész – ez a logikában egyértelmű, de a nyelvészeti gondolkodásba csak az újkorban kerül át. 14 2004. október 22 15 Kultúrtörténeti szempontból a VI. század még sokkal inkább számít ókornak, mint középkornak 10 - nem, semleges nem), latin (hímnem, nőnem, közös, ami mindkettő lehet), héber (csak nőnemű lehet, de csak egy van: pascha). A nemeken belül lehet főnév és melléknév 11 kategóriát különböztet meg az első declinatión belül. A példaanyag keresztény jellegű (a Biblia szókészletéből származik). Nem ismerik a szintaxist (eddig csak Priscianusnál volt). Karolingok - Kr. u 800: lényeges változások következnek be • a Karoling Birodalom kiépítése

• Nagy Károly trónra lépése; céljai:  a Római Birodalom megújítása  a császárság fölélesztése  a liturgia egységesítése (ehhez egységes kéziratok kellenek, illetve megbízható bibliaszöveg, ehhez pedig jó tudósok) • Mindehhez egy nagy kultúrpolitikai reformterv szükséges, amelyet Nagy Károly végre is hajt. • Fő támogatói:  brit tudósok; főleg: Alcuin  itáliai tudósok; főleg: Paulus Diaconus, Pisai Péter • Középpontba kerül a nyelvtudomány és a grammatikák kérdése; ami rendelkezésükre állt:  ókori grammatikák  inzuláris grammatikák (az összes csak Karoling kéziratban maradt fönn, inzulárisban nem)  előkerül: Priscianus Institutiones grammaticae c. műve (valószínűleg Alcuin hozta magával) 16 • Amit még megtalálnak:  Arisztotelész: Organon (1–2. könyv: kategóriák és kijelentések) – ezt a Kr u VI században fordította le Boethius, és eddig lappangott.  Porphyrios: Isagoge

– az Organon bevezetője, ami a filozófia alapfogalmait tárgyalja (pl. mit tartalmaz egy definíció 17). Boethius ezt is latinra fordítja Amiért ez fontos a nyelvtudomány számára: ott is megjelenik a filozófiai igény, érdeklődés. - Donatus definíciója az igéről: Verbum est par orationis cum tempore et persona sine casu aut agere aliquid aut pati vel neutrum significans. • verbum ’ige’: species • par orationis ’szófaj’: genus • cum tempore et persona ’idővel és személlyel’: communio (az idő és a személy nem lehet differentia, mert ideje van az igeneveknek, személye pedig a személyes névmásoknak is) • sine casu ’eset nélkül’: differentia (figyelmen kívül hagyják, hogy esete a kötő- és határozószóknak sincs) • aut agere aliquid aut pati vel neutrum significans ’cselekvés vagy elszenvedés vagy egyik sem’: proprium Vagyis: a karoling tudósok elkezdik keresni a régebbi definíciókban is a porphyriosi kategóriákat.

- Megjelenik a szintaxis, így elkezd átformálódni a nyelvtudomány. Ez a folyamat a középkor második felében (skolasztika) érik be. Spekulatív (modista) grammatika (1260–1320) - spekulatív grammatika ’elméleti nyelvtudomány’ – a középkor második felének meghatározó irányzata • Ó- és középkori jelentése: speculativa ’szemlélődő tudományok’ – gör theōrētikos < theōrein ’szemlélődni’. • Az Organon Boethius-féle fordítását a negyedik könyvön (második analitika) kívül mind megtalálják.  1.: analitika  2.: 16 Ezt korán kezdik másolni, és ez jelentkezik a Karoling nyelvtudományban. Pl. homo – az ember definíciója: Homo est animal rationale (’ésszel bíró élőlény’), mortale (’halandó’), risus capax (’nevetni képes’) Ebben öt terminus van 1 Homo: a definiálandó terminus (species ’faj’) 2 Animal: az ember genusa (’nem’) – ez egy tágabb kategória. 3 Rationale: lehatároló

kategória (differentia specifica: a speciest alkotó különbség) 4 Mortale: az összes élőlényre jellemző (vagyis: a genus egészére, így communio ’közös tulajdonság’). 5 Risus capax: csak az emberre jellemző, de nem ez az, ami az embert emberré teszi Proprium, mint a species, de nem ez az ember lényegi tulajdonsága 17 11 - - - -  3.: szofisztikus cáfolatok  A negyedik könyvet egy velencei zsidó fordította le. • Olyan iskola, amely teljes egészében elméleti (Európában elszigetelt jelenségről van szó: csak a párizsi egyetemen művelték, és a hatása csak később jelentkezik, akkor is nagyon áttételesen – Franciaországban tanultak magyarok is, de Magyarországon nincs nyoma a spekulatív grammatikának). • A tudományok nem esetleges dolgokkal foglalkozik, hanem az egyetemes, szükségszerű összefüggések föltárásával. • A nyelvtudományban kb. 1200 táján markáns változások történnek A spekulatív grammatika

előfutárai: • Guillaume de Conches (cca. 1080–1154) • Petrus Helias (cca. 1140) • Roger Bacon (cca. 1240) • Robert Kilwardby (cca. 1250) • Pseudo-Simon Dacus (cca. 1260) A spekulatív grammatika első generációja: • Martinus Dacus: Modi significandi (cca. 1270) • Boethius Dacus: Quaestiones super Priscianum Maiorem (cca. 1270) • Johannes Dacus: Summa Grammaticae (cca. 1280) • Michel de Marbais: Modi significandi (cca. 1285) A spekulatív grammatika második generációja (Párizs, cca. 1300 – 12 Martinus-kommentár) • Radulphus Brito: Quaestiones super Priscianum Minorem • Siger de Courtrai: Summa modorum significandi és Sophismata • Erfurti Tamás: Novi modi significandi • Simon Dacus: Quaestiones super secundum minoris voluminis Prisciani Martinus Dacus korai modellje: res extra intellectus modi essendi res intellecta vox modi intelligendi res significata dictio - modi significandi Erfurti Tamás modellje: modi essendi (a létezés mójdai)

res (tárgy) VILÁG modi intelligendi activi (a megértés módjai) modi intelligendi passivi (a megértettség módjai) conceptus (fogalom) ELME modi significandi activi (a jelentés módjai) modi significandi passivi (a jelentettség módjai) significatum (jelentés) NYELV 12 Spekulatív grammatikusok - Nem olyan grammatikákat írtak, mint amilyenek a középkor első felében íródtak. - Nagy terjedelmű elméleti munkáik vannak. - Munkáikat tankönyvként legföljebb a párizsi egyetem használja. - A művek fölépítése általában ugyanaz. • a nyelvelmélet alapfogalmai (bevezetés) • etimológia (szó[faj]tan) • Diasyntactica (szintaxissal foglalkozó rész) - A lényeg meghatározásában az a kiindulópontjuk, hogy miért éppen az a nyolc szófaj van, ami van (ezt egyetemes vonásnak tartják). És egyáltalán: Mik a szófajok? • A válasznak a nyelv lényegén kell alapulnia. • A nyelv lényege: hangokkal jelentéseket ad át. • A szófaj nem

alapulhat a hasonló hangzáson, de a jelentésen sem, mert vannak ugyanolyan jelentésűek, pl. nevet, nevetés, nevető, nevetve, hehehe – ez öt különböző szófaj. • Amit észrevesznek: ezek a szavak ugyanazt jelentik, de nem ugyanúgy. Így megkülönböztetik a jelentés tartalmát és a jelentés módját. • Alap: jelentésmód (modus significandi) – ez egészíti ki a jelentést. - A legfontosabb kategóriákat különítik el; pl. • a főnév fő jelentésmódja: per modum habitus et quietis ’állapot és nyugalom jelentésmódjában’ • az ige fő jelentésmódja: per modum fieri ’a történés jelentésmódjában’ • A főnév és a névmás közt éppígy egy jelentésmód adja meg a különbséget: a főnévnek állandó jelentése van, a névmásnak nem:  főnév: per modum determinatae apprehensionis  névmás: per modum indeterminatae apprehensionis • A jelentésmódok hozzák létre a szófajokat.  Lényegi jelentésmódok: a

szófajokat alkotják.  Járulékos jelentésmódok: meghatározzák a konkrét szófaji tulajdonságokat. - A nyelv, a valóság (világ) és az emberi elme viszonya: a spekulatív grammatikusok számára a három szint azonos struktúrában létezik – a valóság három szintjét izomorfnak tekintik. Az elme pontosan képezi le a világot, és a nyelv pontosan képezi le az elmét - A szintaxis alapvető szerveződési elvei: • A spekulatív grammatikusoknál a szintaxis a hangsúlyos rész. • Alapfogalma: constructio ’szerkezet’. • Nem a hangon vagy jelentésen alapul, hanem a jelentésmódon. • Alapvetően háromfázisú folyamatként képzelik el.  constructio: a szavak páronkénti kapcsolódása  congruitas ’összeillőség’: az egyes constructiókra vonatkozó jólformáltsági föltételek  perfectio ’tökéletesség’: a mondat egészére vonatkozó jólformáltsági föltételek - Példa a constructióra: Socrates albus currit bene. • 1.

constructio: Socrates albus • 2. constructio: currit bene • 3. constructio: Socrates currit Ezek a viszonyok nem szimmetrikusak: • Van egy fő- és egy alárendelt elem. Ennek az alapja: az egyes szavak jelöletei a létezésükben föltételezik a föléjük rendelt szó jelöletét. Pl az albus csak tulajdonságként létezik, önmagában nem, ezért föltételezi a Socratest. • Az összefüggés kétféle lehet: 18  arányosság (~ azonosság)  kiegészítő jellegű megfelelés • A mondat egésze nem tartozik a constructiók közé; jólformáltsági föltételek:  A mondatban legyen egy ige és egy főnév, amely konstrukciót alkot (a mondat lelke: alany és állítmány). 18 2004. november 5 13 - -  Minden egyes konstrukcióban legyen kongruitás.  A mondaton belül ne legyenek terminálatlan dependenciák. Az ősz Szókratész jól fut: ebben nincsenek Ha az ősz Szókratész jól fut: ez nincs lezárva.  Az állítmány legyen ragozott ige

(ezt Radulphus Brito teszi hozzá). Ez a föltétel a következő szerkezet kizárása lett megfogalmazva: Constat Hannibalem ante portas esse (állítmány: főnévi igenév). A modista (spekulatív) grammatika az első igazi nagy nyelvelméleti vállalkozás a nyelvtudomány történetében. A XII. század elejétől népszerűvé válnak a disztichonban, illetve hexameterben megírt nyelvészeti munkák; pl • Johannes Balbus: Catholicon • Alexander de Villa Dei: Doctrinale • Eberhardus Bethuniensis: Graecismus Ezek elméleti nyelvészeti munkák, amelyek alkalmasak iskolai használatra is. Nagyon csekély számban keletkeznek népnyelvi grammatikák. • Aelfric grammatikája  Ez a legkorábbi: Kr. u 1000 körül (vagyis: kora középkori)  Angliában íródott.  Egy teljes oktatási anyag angol nyelven. • Izlandról (XIII. század): egy izlandi nyelvű grammatika, amely részletesen tárgyalja az írásmódot is Következetesen és szépen használja a XX század

elején kidolgozott minimális pár elméletét • Több provanszál grammatika; pl. A szerelem törvényei (ez trubadúr versenyek kézikönyveként szerepel) • Dante, Alighieri  1300 körül élt;a spekulatív grammatikusok második generációjának a kortársa.  Latin nyelvű könyve: De vulgari eloquentia ’a népnyelvi ékes szólásról’.  népnyelv (anyanyelv)  A gyermekek ezt tanulják a körülöttük élő emberektől, azoktól, akik nevelnek (szabályok nélkül).  Természetes nyelv, ezért szebb, nemesebb és előbbre való, mint a latin.  Az egész emberiségnek van (a latint ezzel szemben csak kevesen tudják megtanulni).  Ez volt előbb.  Grammatika: a beszéd másodlagos formája – szabályai megtanulásához hosszabb időre van szükség (Dante a latint a grammatikával azonosítja).  Ekkor forradalmi gondolat a természetes és a mesterséges nyelv szembeállítása.  Szerinte az emberi nyelvek változása normális jelenség

(hasonlóan az öltözködési szokásokhoz, vagy egy gyermek felnövekvéséhez). • Nem törődtek vele, hogy az általuk használt latin különbözik az ókori latintól. • A nyelv az emberi viselkedésformák egyike, ezzel szemben a középkorban az volt a fontos, hogy a nyelv hogyan viszonyul a valósághoz. • A nyelvtan arra való, hogy a nyelvet egy adott állapotában rögzítse. A latin azért maradt meg, mert volt grammatikája, és ez rögzítette. • A népnyelveknek igazából nincs nyelvtana, ezért tudnak változni. (Ha lenne nyelvtanuk, nem változnának) Vagyis: az a föladat, hogy népnyelvi nyelvtanokat írjanak. A reneszánsz kora (a XV. század második fele és a XVI század) - Fontos mozzanat: az ókor felé fordulás, illetve a hozzá való viszony megújítása, így a klasszikus latin irodalom visszakerül a szellemi vérkeringésbe (a latin nyelv ókori változatát részesítik előnyben). - Ennek következtében a középkori szövegektől

igyekeznek megszabadulni. - A legelső kinyomtatott könyvek közt ókori latin grammatikusok is vannak: • Donatus • Priscianus - Megjelenik a görög kultúra is (Bizáncból Nyugat-Európába menekülnek az iskolázottak, és magukkal viszik a görög műveltséget). - A három szent nyelv: görög, latin és héber (Jézus keresztjére ezen a három nyelven írták föl: Názáreti Jézus, a zsidók királya). Mindhárom nyelv újonnan fölfedezett a reneszánsz korában - A reneszánsz óta csak nagyon kevés új görög és latin szöveget fedeztek föl. - Nem nagyon tudnak görögül és héberül, ennek ellenére nagy becsben tartják ezeket a nyelveket is. 14 - - - - - - Az 1500-as évek első felében megjelenik néhány héber grammatika is, pl. Johannes Reuchlin: De rudimentis hebraicis (1506) – ’a héber nyelv alapjairól’. • Egy héber grammatika átdolgozása. • A nyelvészet két területét újítja meg:  héber filológia  morfológia •

Az európai nyelvtudomány történetében ez az első mű, amelyben tövekről és toldalékokról van szó. Fölmerül egy újfajta igény az állítások igazolására: az ókori latin szövegekből vesznek példát. A népnyelvek kérdése: • A hozzáállás szellemi elődje: Dante. • Okok, amiért nyelvtant kell írni:  a nyelvnek legyen maradandó formája  a nyelv érthető legyen az utókor számára • Minta: ókori latin nyelvtanok. • XV. század végi, illetve XVI század eleji fölfogás: szolgai hozzáállás; pl  Nebrija (1492; Kasztília)  Alberti-féle grammatika  Sylvester János: Grammatica Hungarolatina • A népnyelvek divatja Dél-Európában indul (Nebrija, Alberti). Jelentős, hogy a XV. század végén föltalálják a könyvnyomtatást, amely a XVI században terjed el (a nyomdászat üzleti vállalkozás is) Ez megindítja a nyelvi normativizálódást, amely markáns erőként lép színre A középkorban nem volt érdekes, hogy a

nyelvekből sok van, sőt inkább zavaró volt a bábeli történet miatt (büntetés, szégyen). A reneszánszban viszont megtanultak rácsodálkozni a nyelvek sokféleségére XV–XVI. század: a nagy fölfedezések miatt a földrajzi világ is kitágul az európaiak előtt (Amerika, illetve Ázsia távolabbi részei), így megjelennek az Európán kívüli nyelvek is. Gyűjtik a növényeket, az állatokat, az ásványokat és a nyelveket is. • 1560: megjelenik az első kecsua nyelvtan. • 1639: megjelenik az első guaraní nyelvtan. • XVII. század: megjelenik az első japán, majd perzsa nyelvtan is Megdöbbenést kelt a kínai nyelv. • Nincs semmi morfológiája. • Tonális nyelv (a hangmagasság is disztinktív tulajdonság). • Írásrendszere: nem hangjelölő, hanem morfémajelölő (matematikai jelölésnek látják). • Az első följegyzéseket egy jezsuita misszionárius, Ricci készíti. • Európában a XVIII. századig nem publikálnak a kínai nyelvről

Nagy jelentőségük van a XVI. század közepén induló misszióknak; ezek föltételei: • a helyi nyelvek megtanulása • írásbeliség létrehozása a helyi nyelvek számára – le tudják fordítani a Miatyánkot, a liturgikus szövegeket, és a Bibliát (vagy legalább egy részét) • módszeresen foglalkoznak a nyelvvel, így sok fonetikai megfigyelést tesznek (elkezdenek nyelvtanokat írni) Conrad Gesner (svájci polihisztor): Historiae Animalium ’természettan’ (a XVI. század közepe) • Tipikus reneszánsz munka. • Húsz könyvből áll; megfigyelésen alapuló tudás. • Egy része: Mithridates (1555).  Ez egy nyelvekről szóló rész.  Mithridates ókori pontuszi király volt, nagy uralkodó, aki az összes alattvaló népe nyelvét ismerte. A király az ókori följegyzések szerint rendszeresen mérgeket evett és ivott, hogy immunis legyen ellenük.  Bevezetés a nyelvekről; a középkori hagyomány alapján leírja a bábeli történetet, de

ennek már más a funkciója, mert nem büntetésként fogják föl.  A könyv szerint 72 nyelv alakult ki, a többi ezeknek a nyelvjárása.  A Miatyánkot 22 nyelven tartalmazza. • Abc-rendű katalógust ad a nyelvekről. • Leírja, milyen antik hivatkozások vannak, mi a nép története. 15 Minden nyelvről közölt egy szójegyzéket. A következők nincsenek meg nála:  Semmit nem mond a nyelvtan vonatkozásában.  Nem ad tipológiai fölosztást.  Nem osztályoz.  Nem rajzol családfákat.19 Egyre jobban előretörnek a nemzeti nyelvek. 20 Fölmerül az a gondolat, hogy a vernakulárisokat lehetne úgy használni, mint a latint, de ehhez meg kell regulázni őket (vö. Dante); vagyis: nyelvtan kell A nyelvtan nélküli nyelv olyan, mint a homokba írt szöveg. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülése és szabályozhatósága még a XIX. században is nagyon erős elképzelés • • - Fölvilágosodás (az enciklopédizmus korszaka) - Ha a nyelvet

lehet tökéletesíteni, akkor kell is; vagyis: meg lehet alkotni a tökéletes nyelvet (vö. Umberto Eco: A tökéletes nyelv keresése). XVII századi elképzelések: • Egy fogalomjelölő (filozófiai) nyelvet próbáltak alkotni (hasonlót, mint a matematika jelrendszere – ilyennek látták a kínai nyelvet is, de ez nem fogalomjelölő). • Leibniz is foglalkozik a tökéletes nyelv gondolatával; terminusa: calculus universalis (a kalkulus a matematikai rendszere utal). Más elnevezése: character • Wilkins angol püspök is kidolgoz egy ilyen rendszert; pl. az apa szó jelölése: ––– (kobara)  –– : minden személyközi viszonyt jelöl (ko)  |: vérrokon (b)  /: közvetlen fölmenő (a)  >: a hímneműség jele (ra) - Alapvető elképzelés a műnyelv létrejöttére: • Olyan részekből áll össze, amelyek szigorúan tagolják azt a tartományt, amelybe beletartoznak. • Van egy fogalmi hierarchiánk; a legfölső kategória: a mindennapi

tapasztalatunk a világról (tudás, érzelem stb.) • Az emberi tapasztalat összessége (mindaz, amit az ember közölni akar): egy szigorú, hierarchikusan fölépíthető kategóriarendszerbe rendezhető. A reneszánszban ennek nem tulajdonítottak volna jelentőséget. - A XVII. század elején jelenik meg az első egynyelvű, nem latin szótár: egy olasz értelmező szótár (ebben fölmerül a definíció problémája) - Más területeken is megindul a mesterséges jelölésrendszerek kialakítása, pl. matematika, zene - A XVII–XVIII. századnak nagyjából ebbe a vonulatba illeszkedő elmélete: Grammaire générale et raisonnée (Port Royal), amelyet francia nyelvterületen dolgoztak ki. • A racionalizmus (Descartes, kartéziánusok) a Port Royal iskoláihoz kapcsolódó nyelvtanok megjelentetése révén érezteti hatását. • 1637–1661: a Port Royal vallási és oktatási intézményeinek a működése (katolikus fönnhatóság alatt működő, janzenista

irányultságú iskola). • Jelentős újításai: öt évfolyam, ötös csoportok (új tankönyveket írnak). • Két kiemelkedő alak:  Claude Lancelot (nyelvtanár)  Antoine Arnauld (teológus, filozófus) Könyvük: Grammaire générale et raisonnée ’általános és elvszerű grammatika’ 21 (1660; a Port Royal nyelvtana, amellyel megindul az egyetemes nyelvtan.  A könyv alapföltevése: a nyelv kategóriái az elme tartalmaitól függnek.  Filozófiai és logikai keretbe helyezik a nyelvet.  Szellemünk: háromféle tevékenység.  fogalomalkotás (szellemünk pillantását a dolgokra vetjük) 19 A korai értelemben vett családfák a XVII. században jelennek meg 2004. november 19 21 A nyelvtannak egy általános elméletét fejtik ki a latin, a francia és más nyelvek nyomán. 20 16 - -  ítéletalkotás (kijelentjük egy dologról, hogy ilyen vagy olyan – miután fogalmat alkottunk róla)  érvelés (két ítélet alapján létrehozunk

egy harmadikat ~ klasszikus arisztotelészi szillogizmus)  Elemzésük a nyelvről:  A konkrét nyelvi kategóriákat elvontabb, de bizonyos értelemben egyszerűbb szerkezetre vezetik vissza. Petrus vivit: ez filozófiailag arra megy vissza, hogy Petrus est vivēns A nyelvben egyetlen ige létezik: est ’van’. Minden más csak igének látszik  A határozószók létrejötte: cum sapientiā ’bölcsességgel’ > sapienter.  A valóságban kevesebb nyelvtani kategória van, mint amennyi látszik; vagyis: nincsenek igék és határozók.  Ezt az érvelést a mondatszerkezetben is érvényesítik: A láthatatlan Isten teremtette a látható világot. – Ebben három állítás van:  Isten teremtette a világot.  A világ látható.  Isten láthatatlan. • Ennek a nyelvelméleti iránynak nagy volt a népszerűsége Európában (Oroszországban is), és csak a XIX. század közepére szorul vissza. • Mindenféle komikus vadhajtása is van; csak a

végső szellemi gyökér marad ugyanaz: nem empirikus jellegű; pl.  Anglia: Horne Tooke, Alexander Murray. 22  Magyarország: Horvát István etimológiái (pl. olló: ) • Kísérletet tesz rá, hogy a különféle nyelvek nyelvtanai mögött meghúzódó egyetemes nyelvtani elveket fölfedezzék (azokat az elveket, amelyek az ésszerű gondolkodás nyomán létrejövő gondolatok közvetítésének az eszközeiként szolgálnak). • Az egyetemes nyelvtan és nyelvmozgalom a XVIII. századi Grammaire Raisonnée-ban (1758) érezteti a hatását. 23 • A Port Royal-i grammatika utáni nemzedék munkásságában a kartéziánus racionalizmus ötvöződik a locke-i empirizmussal.  kartéziánus racionalizmus: az egyetemes nyelvtan elvei érvényesülnek benne  empirizmus: a deduktív eljárással szemben a megfigyelés kap benne szerepet A XVIII. századra a nyelvvel való foglalkozásnak két jól elkülöníthető ága lesz • empirikus  még a földrajzi

fölfedezések korából  fölismerik, hogy a nyelveknek van története • elméleti: egyetemes fogalmi tartalmak, a műnyelvvel való foglalkozás (Leibniz, Wilkins) Ezek függetlenek egymástól, de hatnak is egymásra, mégpedig a leglényegesebb ponton: a nyelvek osztályozásának a kérdésében. Először a XVII. században rajzolnak családfákat (a maiak a XIX század második felében levő, tudományos igényű történeti és összehasonlító nyelvészetre mennek vissza). Kedvelt csoportosítás: Noé fiainak a neve alapján: semita, hamita (ez a két elnevezés ma is megvan, de nem Sém és Hám neve alapján keletkezett), jafetikus. 1641: a svéd Stiernhelm kiadja a gót bibliát, amely tartalmazza a nyelvek fölosztását is. Elsősorban a héber nyelvvel foglalkozik (a hébert egy nyelvjárásnak tartja, amelynek eredete rokon a következő nyelvekkel: föníciai, szír, arám [kaldeus], etióp, arab és egyiptomi). 1643: Claude Saumaise az eredeti görög nyelvű

Újszövetségről ír. Szerinte a következő nyelvek szkíta földről származnak: germán, gót, görög, perzsa, indiai – ezek az indoszkíta nyelvek, amelyek sok közös szóval rendelkeznek, és még a ragozásaik is hasonlóak. 1747: abbé Gabriel Girard A francia nyelv filozófiai grammatikája c. műve – bevezetésében a nyelveket három típusba sorolja. • analóg típus  Alapvető mondatszerkezet: SVO (alany – ige – tárgy); pl. francia, angol, a latin leánynyelvei  Megfelelnek a gondolkodás rendjének (azt képezik le). 22 Murray szerint a nyelvnek több stádiuma van: eredetileg minden elem ag-ra végződött, majd ezek kapcsolódtak össze, végül minden deformálódott. 23 Ez lesz a forrása Gyarmathi Sámuel 1794-es munkájának. 17 - -  Van bennük névelő.  Nincs bennük főnévragozás. • átvető (transzponáló) típus  Nem a gondolat természetes menetét követik (a képzelet csapongását jelenítik meg).  A mondat

nem alapvetően az alannyal kezdődik.  Nincs bennük névelő.  Van bennük főnévragozás.  Pl. latin • kevert típus  Az előző kettő keveréke.  Pl. kötött szórend, de nincs benne névelő  A nyelv gondolkodáshoz való viszonya a szintaxisban jelenik meg. A népeknek van kollektív szemléleti formája, amely tükröződik a nyelvben. Ezt az elképzelést a németek dolgozzák ki teljesen Elsősorban: Herder; tőle származik a Volksgeist ’néplélek’ fogalma, ami egy tipikusan romantikus elképzelés • Olyan dolog, ami az egyes konkrét, körülhatárolható népekre jellemző (rájuk tekintve általános, de a többi szempontjából egyedi). • „Lebeg” a nép fölött, és megmutatkozik mindenben, ami egy nép kollektív tulajdona. • Pl. ahol sok a főnév, az a nép hajlamos az elvonatkoztatásra, ahol sok az ige, azt a népet cselekvés, tettrekészség jellemzi • Spekulatív jellegű, ennek ellenére a nyelv és az elme nincs

egymással alá- és fölérendeltségi viszonyban, inkább párhuzamosan fejlődnek, mégpedig összhangban a néplélekkel. A XVIII. század végén fölfedezik a szanszkrit nyelvet, amely a kultúra, a vallás és a tudomány nyelveként nagyon sokáig élt Indiában. • India ekkor brit gyarmat; a közigazgatást a Kelet-Indiai Társaság tartja fönn (ez a társaság segíti a helyi jog alkalmazását, amelyet általában perzsából fordítottak angolra). • Egyre több angol tisztviselő kezd szanszkritul tanulni, akik csak két helyen szerezhettek diplomát: Oxfordban és Cambridge-ben, így tudnak görögül és latinul, illetve rendelkeznek klasszikus műveltséggel. Ezáltal tudományos igényességgel tudnak foglalkozni a szanszkrittal is. • 1784: Sir William Jones bíró megalapítja az Ázsia Társaságot (Asiatic Society); a társaság folyóirata: Asiatic Researches (elindulása: 1787). • 1786: Jones a megnyitó előadáson teszi közzé azon elképzelését, hogy

a latin, a görög, a perzsa, néhány egyéb nyelv és a szanszkrit rokon nyelvek.  Indoka: hasonló a ragozásuk, valamint a szótöveik is.  Valószínűleg egy közös ősre mennek vissza, ami lehet, hogy ma már nem is létezik.  Ez az előadás a történeti nyelvészet kezdetének tekinthető.  Az anyaországban nem tudja fölkelteni az érdeklődést: nincs érdeklődés, illetve van egy praktikus oka is: Angliában nem tudtak dévanágari szöveget nyomtatni, legföljebb Calcuttában. • A XIX. század elején a németek már tudnak indiai szöveget nyomtatni  Saját kutatási eredményeket publikálnak.  Tanszékeket állítanak föl.  Ebből nő ki az indoeurópai összehasonlító nyelvészet. • Hamilton (skót származású)  Egészségügyi okokból haza kell térnie Nagy-Britanniába.  De nagyon megszerette a szanszkrit nyelvet, és mivel otthon nincs lehetősége tanulni, Franciaországba utazik (ott rengeteg olyan irat van, amit senki sem

olvas).  Ott akkoriban a nagy francia forradalom következtében nincs felsőoktatás. Ráadásul a napóleoni háborúk is kitörnek, és Hamilton nem tud hazatérni a blokád miatt  Hamilton egy német fiatalembert kezd tanítani perzsa és szanszkrit nyelvre: ő Friedrich von Schlegel. • 1808: Friedrich von Schlegel publikál egy könyvet Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről címmel.  Nem nyelvészeti mű.  Alapvetően irodalommal és vallással foglalkozik.  Globális leírást ad az indiai néplélekről.  Átveszi a Jones-féle rokonságelméletet; ami módosítás: ő a szanszkritot tartja alapnyelvnek. 18 •  A szanszkritot organikus nyelvnek tartja, amelynek konkrét nyelvtani jelensége is van:  mechanikus nyelv: agglutináló és izoláló (kevés morfológia van benne)  organikus: flektáló a morfológiája (élőlényszerűnek tartja) August Wilhelm von Schlegel  A szanszkrit nyelv első professzora a bonni egyetemen (1818).

 Tőle származik a nyelvek háromosztatú tipológiája (nem pedig Humboldttól).  monoszillabikus (~ izoláló); pl. kínai  affixáló (~ agglutináló); pl. magyar  flektáló Az európai nyelvtudomány története a XIX. században 24 - Friedrich von Schlegel (1772–1829: Über die Sprache und Weisheit der Indier (1808) - Franz Bopp (1791–1867) • Párizsban tanult. • Jó kapcsolatban volt a Schlegel-fivérekkel. Nagy hatással van rá Friedrich von Schlegel könyve • A berlini egyetem szanszkrit tanszékének a tanára. • Összehasonlító nyelvészettel foglalkozik (összehasonlító morfológiát ír).  Kiindulópont: az elszigetelhető morfológiai formák önálló szavakból alakultak ki; pl. latin dabam ’adtam’: da: tő, ba: múlt idő, m: személyjel (E/1)  Ezeket összehasonlítja a vizsgált nyelvekben, és összefüggéseket állapít meg.  A tő a legtöbb indoeurópai nyelvben megtalálható.  Az m személyrag az E/1-ű névmás

maradványa: latin mē, angol me, német mich, szanszkrit mām ’engem’.  A b-t tartalmazó múlt idő ragja: ’lenni’; pl. szanszkrit bhu- ~ görög phu-; megvan a szláv nyelvekben is  Az eredetileg különálló szavak idővel összeállnak, és egy alak lesz belőlük. • A létige jelenlétét minden igealakban föltételezte. Ez a Port Royal-tól eredő gondolat • Munkája korlátai:  Nincs benne semmi szintaxis és jelentéstan.  Alig van benne hangtan; ami van: az teljesen alá van rendelve a morfológiának. • Maradandó jelentősége:  Megalapította az összehasonlító nyelvészet majdnem mai formáját.  A nyelvet önmagáért és önmagában tudta vizsgálni, és nem a Volksgeist fényében.  Tudományos, elvszerű megalapozottsággal dolgozott (saját nyelvén: filozófiai módon).  Ugyanakkor erősen empirikus (’történeti’) jellegű is: történeti levezetéseket ad, levezetéseket viszont nem. Levezetései elméleti, absztrakt

jellegűek • Két műve:  Über das Conjugationssystem der Sanskritsprache in Vergleich mit jenem der griechischen, lateinischen, persischen und germanischen Sprache (1816) – szanszkrit, görög, latin, perzsa és német  Vergleichende Grammatik des Sanskrit, Zend, Griechischen, Lateinischen, Lithanischen, Altslawischen, Gotischen und Deutschen (1833–1852)  szanszkrit, óiráni, görög, latin, litván, ószláv, gót és német nyelvek (vagyis: bevonja a szláv és a balti nyelveket is)  teljes összehasonlító nyelvtan (ezen a morfológiát értik, de kisebb részben fonológiát is tartalmaz – szintaxis nincs benne) - Jacob Grimm (1785–1863) • A történeti nyelvészet megalapítója. • A testvérével jogot tanult a marburgi egyetemen; tanára: Savigny. • Savigny jogtörténeti iskolája szerint a jogrendszer nem absztrakt, egyetemes elveken nyugvó rendszer, hanem történeti eredetű, éppúgy, mint az adott népcsoport szokásrendszere vagy

kultúrája. • Professzor Göttingenben (innen politikai okok miatt kirúgják). • 1848-től Berlinben tanár. • Sok mindennel foglalkozik.  diplomácia, jog 24 2004. december 3 19 - -  germán nyelvemlékek: végigkutatja a teljes germán szöveganyagot, és több szempontból is összehasonlítja őket (szigorúan empirikus és filológiai alapon) • 1838: elkezd dolgozni a szótárán (minden német szó eredete, föltűnése az írásbeliségtől kezdve), de már nem tudja befejezni. 25 • A nyelvet nem önmagában vizsgálja, hanem a kultúrába ágyazva. • Elmélete:  A nyelv eredetileg gyökökből (elemi egységek, primitívumok) állt.  Későbbi stádium: a nyelv flektálóvá válik (a tövön belül történnek változások).  A nyelvek analitikus szerkezetűvé válnak (ez nagyon közel áll ahhoz, amit Grimm az ősidők nyelvállapotáról mondott).  A jövő nyelve az angol; ok: az inflexiót föladta, és az érzékekre ható germán

jelleget vegyíti az intellektuális latinnal. • Műve: Deutsche Grammatik (’germán grammatika’; a germán nyelvek morfológiai alapú összehasonlító nyelvtana)  első kiadása: 1819  második kiadása: 1822  Fontos újítás: hangtan.  Művébe bedolgozza a dán Rasmus Rask értekezését a hangmegfelelésekről, és megalkotja a Grimm-törvényt (hangmegfelelések a germán és indoeurópai zörejhangok közt): f ~ p, O ~ t, h ~ k. Wilhelm von Humboldt (1767–1835) • Tanulmányok: Brandenburg, Göttingen (klasszikus nyelvek, természettudományok). • 1801-től közéleti figura: politikai szerepet vállal, elindít egy középiskolai és tanárképzési reformot (megalapítja a mai értelemben vett gimnáziumot, és az ő gondolata, hogy a tanárok szaktanárok legyenek). • Ehhez megreformált egyetem is kell, ezért Berlinben alapít egy mintaegyetemet (ez először Németországban, majd Európában, végül Amerikában is elterjed).26  Megjelenik a

szeminárium jellegű oktatás (a diákoknak is lesz föladatuk).  Szemben a XIX. századig tartó gyakorlattal: a tanároknak kutatómunkát is kell végezniük • Nem a Bopp-vagy Grimm-féle módon fordul a nyelv felé; művei négy típusa:  leíró nyelvészeti munkák (az addig föl nem tárt nyelvek leírása, pl. baszk, kínai, amerikai indián nyelvek)  történeti összehasonlító művek  elméleti jellegű munkák; pl. Bevezetés a kawi nyelvbe (1836)  • A nyelvtípus két dolgot foglal magába (ezt ő fejti ki először részletesen).  Az agglutináló, flektáló stb. típus egy mérce, amihez hozzá lehet mérni a nyelveket  A nyelvnek egy belső szervező elve az ő morfológiai szervező típusa (pl. ha a magyarba bekerül egy szó, arra is érvényes lesz a magánhangzó-illeszkedés). • A flektáló nyelveket tartja a legfejlettebbnek: ezekben már nem válnak szét a szavak egyes jelentésmozzanatai. Az esemény és annak az ideje

egyáltalán nem válik el egymástól, így jobban tükrözi a mentális valóságot • Foglalkozik a nyelvtípus kérdésével: átveszi A. W von Schlegeltől a háromosztató morfológiai tipológiát, és hosszan taglalja, mit jelent ez. • A nyelv a valóság és az elme közt közvetít (anyanyelvünk meghatározza a világszemléletünket). • Műve: Über die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues und ihren Einfluss auf die geistige Entwickelung des Menschengeschlechts (1836) A XIX. század közepére már mindenki elfogadja az indoeurópai nyelvrokonság gondolatát (egyre több nyelvről látják be, hogy ebbe a nyelvcsaládba tartozik) Kialakul a szakosodás: germán, kelta, szláv, latin anyanyelvek. Az első indoeurópai etimológiai szótárak elődje: Pott munkája (1833–1836); ez egy gyökszótár, és az etimológiai szótáraknak csak azért elődje, mert még nem ad történeti levezetéseket. 25 Ennek nyomán indulnak meg a többi nyelvben is a

szótárírások; a magyarban: Czuczor–Fogarasi. Következmény: a XX. század elején az egész világon nem volt Németországhoz fogható tudományos hatalom Sokáig német származású tanárok tanítanak (pl. Max Miller, Budenz József), akik nem németek, azok közül is sokan Németországban tanultak (pl Simonyi Zsigmond) 26 20 - August Schleicher (1821–1868) • Tanulmányai (klasszikafilológia, teológia): Lipcse, Tübingen, Bonn, Prága. • Nála jelenik meg először a modern értelemben vett nyelvi családfa. • Nyelvszemlélete: organikus (a nyelvet valódi, élő szervezetnek tekinti). Szerinte a nyelv fejlődése önmagában hordja a motivációit, és öntörvényűen fejlődik • Ami megvan nála: csak morfológia és fonológia. • Nagy ívű elképzelése van a nyelvek fejlődéséről. 2. 3. 1. felívelő szakasz (történelem előtti) - hanyatló szakasz (történelmi) Három stádium:  1.: egyszerű, elszigetelt gyökök  2. :

agglutinálódás (a nyelvtani elemek tömbösödnek)  3.: a nyelvi elemek annyira tömbösödnek, hogy már nem elemezhetők – ez a flektáló szakasz (ami a nyelvfejlődés csúcspontja). Amikor a nyelv a történelem színpadára lép, hódít, várost épít stb. Ekkor a nyelvbe fektetett energia átáramlik ezekbe a tevékenységekbe Ezért a nyelv hanyatlani kezd; a lebomlás két fő pontja: hangváltozások és alaktani változások. • Pl. evolúciós morfémaelmélet: a szanszkritban nyolcesetes főnévragozás van, a latinban már csak öt, az angolban pedig csak egy. Vagyis: az utóbbi kettő előrehaladottabb a hanyatlás útján • Műve: Compendium der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen (1861–1862)  Több szempontból is korszakalkotó: összefogja az indogermán nyelveket.  Bopp helyébe lép.  Explicit formában fejti ki, mit jelent a nyelv történeti fejlődése.  Rekonstruált alapalakokat ad meg (ezek „hasonlítanak” a

szanszkrit szavakra). az újgrammatikusok • Az 1870-es években lépnek föl a lipcsei egyetemen, az evolúciós morfémaelmélet ellen. • Tagjai kevés kivétellel a lipcsei egyetemen tanultak, tanáruk Georg Curtius volt; pl.:  Karl Brugmann: Grundriss der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen (1886– 1892)  Hermann Osthoff  Hermann Paul: Prinzipien der Sprachgeschichte (1880)  Berthold Delbrück  August Leskien  Karl Verner  Eduard Sievers • Két fő pont:  Az emberi nyelv nem független a beszélőközösségtől, nem öntörvényű (ezáltal szembehelyezkedik August Schleicherrel).  Uniformitarianizmus: az időben változó rendszerek esetében nem föltételezhetjük eleve azt, hogy a fejlődést, működést irányító elvek régen mások voltak, mint most. Nem föltételezhetjük, hogy a nyelvek őskorában teljesen más alapelvek voltak, mint később. Ami most van a nyelvben, az régen is volt Ezáltal szembehelyezkednek a

XIX század elején jellemző evolúciós elméletekkel 21 ROBERT HENRY ROBINS: A NYELVÉSZET RÖVID TÖRTÉNETE Görögország - Görögország: az európai nyelvészet bölcsője. 27 • A nyelvről és a vele kapcsolatos problémákról író görögök: a legtágabban értelmezett nyelvtudomány első európai művelői. • Elméleti nyelvészet: Európában itt jelenik meg először. • Ugyanakkor: a görög és római antikvitás egyre egységesebb birodalmat alkotott az i. e III század végétől az i. u IV századig (a Keleti és Nyugati Birodalom szétválásáig) • A legtöbb görög nyelvtaníró és elméleti nyelvész a Római Birodalom határain belül élt.28 - Lényeges: a latin szerzők a legtöbb nyelvészeti fogalmat és kategóriát a korábbi görög munkákból vették át; ami ezt segíti: a két nyelv tipológiai és szerkezeti hasonlósága (a görögök kulturálisan a rómaiak mesterei voltak). - írásrendszer • Az írás föltalálása

(piktogram vagy képírás): Egyiptom, illetve ettől és egymástól függetlenül: Kína és Közép-Amerika. • A görög abc forrásai: szótagírások (ezek az egyiptomi írásból alakultak, több módosítással). • Bármilyen írásrendszer több nemzedék munkájának az eredménye. • Babilónia, i. e 1600, ékírásos viasztáblák: sumer névmások, igék és más ragozás, illetve akkád megfelelőik; cél: a sumer nyelv ismeretének a fönntartása - két nagy szakasz • i. e VI–V század (klasszikus kor eleje): a görög nyelvtudomány legkorábbi emlékei • i. e II évezred: magas szintű civilizáció (Mükéné) - A görögök sokat tanultak a már fönnálló civilizációktól • a Földközi-tenger keleti része • Kis-Ázsia Ami a görög civilizációval fejlődik ki: a világra és az emberre irányuló kíváncsiság. Bloomfield: „Az ókori görögökben megvolt az olyan dolgokra való rácsodálkozás adománya, amelyeket más emberek

természetesnek találtak.” (19) - A klasszikus kori görögök tisztában vannak vele, hogy léteznek más nyelvet beszélők, és hogy a görögnek vannak nyelvjárásai. • a görögök viszonya az idegen nyelvekhez  idéznek és tárgyalnak idegen szavakat (pl. Hérodotosz)  Platón (Kratülosz): lehetséges, hogy a görög szókincs egy része idegen eredetű  vannak kétnyelvű beszélők és tolmácsok  komoly érdeklődés nincs; a más nyelven beszélők megnevezése: bárbaroi • a görögök viszonya saját nyelvjárási megosztottságukhoz  a megosztottság oka  Több betelepedési hullám volt.  Kicsi és független közösségekben éltek (a földrajzi viszonyok miatt).  Hérodotosztól tudjuk: a görögök szerint a nyelvjárások ugyanazon nyelv dialektusai.  Nincs mindegyiknek saját írásbelisége.  Klasszikus kor: a főbb nyelvjárásoknak már van írásbelisége.  A művelt görögök tudták: az Iliász és az Odüsszeia

nyelve nem azonosítható pontosan a kor egyik élő nyelvjárásával sem. - I. e I évezred: kidolgoznak egy alfabetikus írásrendszert görög nyelvre • Ez az athéni és a többi irodalmi nyelvjárás abc-jének az alapja. • A latin abc-vel 29 együtt a mai legelterjedtebb írásrendszer őse. 27 A görögök másban is elsők Európában: Európa szellemi élete, filozófiai, erkölcsi, politikai és esztétikai gondolkodása is az ő munkáikból ered. 28 Egyesek ezért görög–latin nyelvészetről beszélnek. 29 A latin abc a görög abc egy nyugati változatából alakult ki. 22 - - - - - - Az írás két időszakban alakul ki. • II. évezred: szillabikus (szótagalapú) írásrendszer (Mükéné)  Ez „lineáris B” néven maradt fönn.  Sokáig megfejtetlen volt.  Valószínűleg az adminisztráció és a könyvvitel céljaira használták. • A dór hódítás után azonban elveszik az írás ismerete; a mai görög ábécé a föníciai

írásból alakul ki.  A föníciai rendszer eredetileg főleg csak msh-jelekből állt.  A görögök a héber abc azon msh-it, amelyekre a görög írásban nem volt szükség, mgh-k jelölésére használták föl. A görög írás: nagyjából fonémikus volt. Az első nyelvészeti ténykedés Görögországban: az írás kifejlesztése és használata; ezt tanúsítja a grammatikós szó használata. • Platón és Arisztotelész idejéig: aki tud írni és olvasni (tékhnē grammatiké ’az írás-olvasás mestersége’). • A grammatiké szó először a betűk ismeretét jelenti. V. század ismertté válnak a görög retorikusok (pl a szicíliai Gorgiász), akik hivatalosan foglalkoznak a szónoklattannal Szókratész (i. e 469–399) • Élőszóban tárgyalja ugyanazokat a témákat, mint a szofisták. • Halálra ítélik (a városi ifjúság megrontásának a vádjával). • Érvei és vélekedései Xenophón és Platón írásaiban maradtak ránk. Platón •

Esetében nehéz eldönteni, mennyi Platón saját, de Szókratész szájába adott gondolata. • Kratülosz c. dialógusa nyelvészeti kérdéseket tartalmaz 30 Arisztotelész • Nagy Sándor nevelője volt. • Gondolkodását Platón munkáira alapozta. • Nyelvészeti tanai egyéb különböző műveiből gyűjthetők össze. • Osztálylogika jellemzi. Nagy Sándor és utódai: uralmukat terjesztik; ok: hangsúlyozzák, hogy a görög kultúra előnyös, így rákényszerítik a többi népre. • Minden szinten bevezetik a görög oktatási rendszert. • A görög lesz az államigazgatási nyelv, így fontossá válik a nem görögök számára megtanítani a nyelvet (ez a tevékenység először válik tömegessé). – Ez a hellenizáció része • Pergamon, Alexandria: egyetemeket alapítanak (könyvtárral, tudósokkal). • A görög világ tudományos központja Athén marad. Sztoikus iskola: • Az Arisztotelész halála után (a hellenisztikus korban) Athénban

alakult filozófiai iskola. • Alapító: Zénón. • A filozófián belül külön írásokban tárgyalják a nyelvészeti kérdéseket (rendszeres módon). – Náluk válik a nyelvészet önálló vizsgálati tárggyá. 31 • Először jön az érzékelés, majd az elme a beszéd segítségével szavakba önti a tapasztalatokat (ez a véleményük párhuzamot mutat a mai nyelvészet fölfogásával; vö. Henderson, Chomsky) • Ők öntik először formába: nyelvi forma – jelentés dichotómiája; megkülönböztetik: „jelölő” és „jelölt” (vö. Saussure). • Külön foglalkoztak a következőkkel:  hangtan (fonetika)  nyelvtan (grammatika)  szófejtés (etimológia) • Írásaikból töredékek maradtak fönn; ezek szerzőit és címeit Diogenes Laertius művéből (Vitae Philosophorum) ismerjük. 30 Diogenes Laertius szerint Platón indította meg Görögországban a nyelvtan tanulmányozását. Egyesek szerint ez az érdeklődés annak is volt

köszönhető, hogy Zénón kétnyelvű volt: az anyanyelve valamelyik sémi nyelv lehetett, és a görögöt felnőttként tanulta meg. 31 23 - - - - 32 • Propozicionális logika jellemzi őket. • Megalkották a szintaxis egy elméletét; ez a görög állítmánytípusok elemzésén alapult. Ok, amiért megindul a görög nyelvészet: az irodalmi stílus tanulmányozása. • Aggódni kezdenek a klasszikus görög kiejtés és nyelvtan fönnmaradásáért (változásokat okoz, hogy sok olyan ember tanul meg görögül, aki először más nyelvet beszélt). • A klasszikus irodalom és Homérosz tanulmányozása: a nyelvezettel és a tartalommal kapcsolatban kommentárokra van szükség. Kialakulnak a görög írás akcentusjelei; készítője: Bizánci Arisztophanész. A prozódiák összefoglalása: Hellénismos (a hellenizmus nevű nyelvhelyességi mozgalom terméke). A görög nyelvészet korai szakaszában fontos tudósok: • Platón • Arisztotelész •

szicíliai Gorgiász • Szókratész • Xenophón • Zénón • Diogenes Laertius • Bizánci Arisztophanész A nyelvvel kapcsolatos kérdések okai: • a természet (physis) és a közmegegyezés (nomos) egymáshoz viszonyított fontossága  Egyes dolgok mennyiben fakadnak a dolgok természetéből, és mennyiben hallgatólagos megállapodásból.  Pl. Platón: Kratülosz – vita a nyelv eredetéről32  Természetpárti érvelés: a szókincsben és a szavak fonológiai szerkezetében fontos a hangutánzás, illetve a hangszimbolika.  Egyezménypártiak: a szókincs elemei tetszés szerint változtathatók; a változások egységes elfogadása után a nyelv ugyanolyan hatékonyan használható, mint előtte.  Ez a vita nem megalapozott:  A nyelv minden egészséges ember egyetemes képessége (a nyelveket nem lehet fontossági sorrendbe állítani).  A hangutánzás és a hangszimbolika korlátozott szerepet játszik.  A szókincs legnagyobb része

önkényes (forma és jelentés viszonya: közmegegyezésen alapul).  A vita jelentősége: alaposan megvizsgálják a szavak szerkezetét és jelentését, így megszületik a pontos nyelvészeti elemzés.  Arisztotelész: közmegegyezés párti.  Epikurosz (közbülső álláspont): a szavak alakja természetes eredetű, de a későbbi módosítások közmegegyezésen alapulnak.  Sztoikusok: a nyelv természetes eredetű. • a szabályosság (analogía) és szabálytalanság (anōmalía) egymáshoz viszonyított szerepe  Ez a vita Arisztotelész (analógia) és a sztoikusok (anomália) nézetkülönbségéből ered.  Az analogikus szemlélet és Arisztotelész álláspontja egybecseng: minél több szabályosság található bármely önkényes, közmegegyezésen alapuló kommunikációs rendszerben, az annál hatékonyabb.  Sztoikusok: a nyelv természetes emberi képesség, amelyet minden szabálytalanságával együtt el kell fogadni. Filozófusok, így

szerintük a nyelv a gondolatok és az érzelmek kifejezője  Az első hosszabb fejtegetés Varro nevéhez fűződik (i. e I század)  Az analogisták szabályosságokat keresnek (az ilyen analógiák alkotják pl. a morfológia lényegét)  Egyes analogisták még a rendhagyó görög paradigmákat is „rendbe akarják hozni” (ezt a hozzáállást támadja a II. században Sextus Empiricus) A nyelvészeti vizsgálódás három fő területe: • etimológia  Kutatása sok indulatot és spekulációt vált ki.  Egy görög meghatározása: a szavak kigöngyölítése, amelynek révén napvilágra kerül igazi jelentésük.  Az ó- és középkori etimológiák inkább magyarázó, és nem történeti jellegűek. A párbeszéd résztvevői mindkét nézetet alaposan megvizsgálják, de nem jutnak határozott eredményre. 24 -  Törekvés: a szavak alakjának visszavezetése más szavakéra; pl. Platón: Kratülosz (Poszeidón < posi desmós ’a lábak

akadályoztatása’).  Az etimológusoknak vigyázniuk kellett, hogy tevékenységük ne legyen komikus képzelgés (pl. cadāver < carō data vermibus ’férgeknek átadott hús’). • fonetika (kiejtés)  Az írás és a beszéd kettős egységére épült.  Bevezetik a szótagot mint a fonológiai leírás szerkezeti egységét.  Az idegen szavakat leírták görög betűkkel.  A fonetikai megállapítások tartalma: hogyan kell kiejteni az egyes betűket.  Megközelítése: betűkre alapozott; probléma: nehéz az allofonikus különbségek fölismerése.  A nyelvjárási különbségeket csak akkor írták le, ha azok a helyesírásban is megjelentek.  Sztoikusok: elsőként teszik a beszédhangok vizsgálatát önálló résszé.  Megkülönböztetik a betűk három oldalát: hangérték ([a]), írott alak (α), név (alfa). • grammatika (nyelvtan)  Az írás és a beszéd kettős egységére épült.  A görögök és a rómaiak ezen a

területen érik el a legtöbbet.  A nyelvtani leírás kerete: szó- és paradigmamodell; ez három alapeljárásra épül:  a szó azonosítása mint elkülöníthető nyelvi egység  megfelelő nyelvtani kategóriák kidolgozása  a mondatokat fölépítő szavak közti szintaktikai viszonyok leírása és elemzése  Dionüsziosz Thrax görög nyelvtanának a fölépítése:  Protagorasz  Foglalkozott a görög főnevek nemével.  Elsőként különböztette meg a mondatfajtákat.  Platón: elsőként veszi komolyan a tárgyat; fölosztása: ónoma (névszói rész) és rhéma (igei rész).  Arisztotelész  Megnevez egy harmadik osztályt (syndesmoi), amely magában foglalta a kötőszavakat.  A mondat állít vagy tagad valamit, illetve megállapítja valaminek a létezését.  Rhéma: van időbeli vonatkozása, és a mondat állítmányát képviseli.  Fölismeri a főnévi nem kategóriáját.  Platón és Arisztotelész: megteszik az

első lépést a görög nyelv leírására és elemzésére szolgáló nyelvészeti metanyelv kialakítására; forrásuk: a nyelv szókincse.  sztoikusok  Nem a semmiből kellett elindulniuk.  A nyelv iránti érdeklődésük filozófiai jellegű.  Megnő náluk a szóosztályok száma.  Pontosabb definíciókat állítanak föl.  Bevezetnek további nyelvtani kategóriákat; három lépés:  A syndesmoi közül kiválasztják a későbbi névmásokat és névelőket (árthra néven), az eredeti névvel a későbbi elöljáró- és kötőszókat illetik.  Az ónomát kettéválasztják: tulajdonnevek (ónoma) és köznevek (prosēgória).  A köznevekből kiválasztják a határozószók osztályát (mesótēs).  Nekik köszönhető a mai értelemben vett eset fogalma.  Az ónoma és a rhéma szétválasztásának az alapja: az esetragozás.  alexandriai nyelvészek  A nyelvvel az irodalmi tanulmányok révén foglalkoznak (fontos a homéroszi

szövegek gondozása).  Álláspontjuk: analogista.  Arisztarkhosz  A tudományos Homérosz-kutatás megalapítójának tartják.  Dionüsziosz Thrax mestere.  Kidolgozzák ki a hangmagasság és zenei hangsúly jelölésére való akcentusokat.  Dionüsziosz Thrax (i. e 100 körül): Tekhné Grammatiké  Apollóniosz Düszkolosz (i. u II század): részletesen foglalkozik a mondattannal Dionüsziosz Thrax: Tekhné Grammatiké (az ő neve alatt fönnmaradt nyelvtan) • A mű első szakasza biztosan eredeti (a szerzőt név szerint említve idéz belőle Sextus Empiricus). 25 Megjelenik benne a szóosztályok és nyelvtani kategóriák rendszere; ezt változtatás nélkül használja Apollóniosz Düszkolosz (i. u II század) • Lefordítják örmény és szír nyelvre. • A szerző összefoglalja a nyelvtani tanulmányok alexandriai kereteit; hat rész:  pontos fölolvasás (figyelni a prozódiára)  a művek költői kifejezéseinek a magyarázata 

az elavult szavak és tárgyi tudnivalók magyarázata  az etimológiák fölfedezése  az analogikus szabályszerűségek kidolgozása  a költői mű értékelése • Az analógia-anomália vita termékének tekinthető. • Megadja a görög ábécé betűihez tartozó fonetikai értékeket. • Két alapegység:  mondat (lógos)  szó (léxis) • Nyolc szóosztályt különböztet meg.  ónoma (főnév; újra egyesíti a tulajdonnevek és a köznevek kategóriáját)  rhéma (ige)  metokhé (igenév: leválasztja az igéről)  árthron (névelő)  antōnymía (névmás)  próthesis (elöljárószó)  epírrhéma (határozószó)  syndesmos (kötőszó) • A szóosztályokat követi: az adott osztályra alkalmazható kategóriák fölsorolása. • A mű fő hiányossága: nincs mondattani része (bár szerepel benne a syntaxis szakszó). Apollóniosz Düszkolosz munkája • Alapja: a Tekhné Grammatiké anyaga. • Priscianus úgy

hivatkozik rá, mint a legnagyobb nyelvtani tekintélyre. • A névmások nem egyszerűen a főnevek helyettesítői, hanem tulajdonságok nélküli entitások jelölői. • Határozott különbség van a forma és a jelentés között. • Nagy figyelmet szentel az egyeztetés viszonyainak. • Szövegei a legtöbbször a görög szerkezetek egyes tulajdonságainak a magyarázatára irányulnak. • Nem általános mondattani elméletet ad. Hérodiánosz (Apollóniosz Düszkolosz fia): a prozódiát írja le (görög zenei hangsúlyok és központozás). a Keleti (Bizánci) Birodalom nyelvészete • A hellenisztikus és a római kor nyelvészetének a keresztény fönnhatóság alatti folytatása. • Alap: a Tekhné Grammatiké és Apollóniosz Düszkolosz munkái. • A bizánci tudományosság tartalma:  a klasszikus görög szerzők és Homérosz tanulmányozása  a klasszikus görög nyelvtan • A bizánci nyelvészet és irodalomtudomány fő érdemei:  fönntartja

a folyamatosságot a klasszikus tudományok területén  megőrzi és lemásolja a klasszikus görög szövegeket • Folytatják a görög esetrendszer tanulmányozását.  Pl. Maximus Planudes (1260–1310)  Az elemzés lényege: lokalista elmélet. • Igeidők elemzése: közelebb kerülnek a sztoikusok kétdimenziós rendszeréhez, de megőrzik az arisztotelészi–alexandriai hagyomány egysíkú időkezelését. • - - Róma - I. e III–II század: a görög világ fokozatosan Róma uralma alá kerül - A keresztény korszakra csaknem teljessé válik a római uralom terjeszkedése. - A birodalom nyugati fele: a latin lesz a beszélt nyelv (pl. államigazgatás, üzlet, jog, tudomány) 26 - - - A birodalom keleti fele: a görög nyelv megtartja pozícióját (a római hivatalnokok is megtanulják). Szükség lesz tolmácsokra, a latin nyelv tanítására és tanulására (a keleti provinciákban a görögé). Sok művet fordítanak le. • Septuaginta (az

Ószövetség görög fordítása) • a görög irodalom fordítása (már az i. e III századtól) Római nyelvészet: általában a görög gondolatok, kategóriák latin nyelvre alkalmazása. 33 A nyelvészet tanulmányozásának a megjelenése: anekdotákhoz kötődik. Pl Krátész (sztoikus filozófus) egy római városnézésen megbotlott egy nyitott csatornában, eltörött a lába, és sokáig ágyban kellett maradnia. Fölgyógyulásáig különféle irodalmi témákról tartott előadásokat az ágya köré gyűlőknek Terentius Varro (i. e 116–27) • Az első komoly latin szerző a nyelvészet terén, akiről tudunk. • Műve: Dē linguā Latinā (25 kötet, amiből az 5–10. maradt fönn) • Leírja az analógia–anomália vitát (szerinte mindkét elvet el kell fogadni). • Ír a szabályosságok kidolgozásáról (bizonyos szabálytalanságokat el kell fogadni, de minden nyelvtanírónak arra kell törekednie, hogy a nyelv jellegzetességeit általánosságokban

foglalja össze). • Fölfogására nagyban hatnak a sztoikusok (pl. tanára, Stilo) • A nyelvészeti tanulmányokat három részre osztja:  etimológia  morfológia  szintaxis • Elképzelése a nyelvről: az ősi szavak egy korlátozott halmazából fejlődött ki. A szókincs bővülése az ősi szavak alakjában bekövetkezett változásokon alapul. • A nyelvtörténetet félreérti; erről tanúskodnak a görög nyelvre való utalásai. • Egyesíti a nyelvészeti vizsgálódás két dimenzióját:  történeti etimológia  a képzett és ragozott szavak szinkrón levezetése • Fölismeri a szóképzés és a ragozás közti különbséget. • Osztályozza a latin ragozott szavakat:  fő- és melléknevek (esetragozással rendelkezők)  igék (időragozással rendelkezők)  igenevek (mindkettővel rendelkezők)  határozószók (egyikkel sem rendelkezők) • Valószínűleg észrevette, hogy a görög esetrendszere öttagú, a latiné

hattagú. Remmius Palaemon (i. u I század) • Nyelvész és irodalomtudós. • Az indulatszónak nincs megállapítható jelentése, de érzelmet közvetít. 34 Quintilianus (i. u I század) • Palaemon tanítványa. • Sokat ír az oktatásügyről. • Institutio oratoria c. művében foglalkozik a nyelvtannal is A latin nyelvtudósok érdeme: megalkották a leíró és didaktikus latin nyelvtan azon formáját, amely az ókor hátralevő részében és a középkorban (és még később is) az oktatás alapja lett. Macrobius (i. u 300 körül): a görög és latin ige különbségei és hasonlóságai (párhuzamos alakok fölsorolása, mélyebb vizsgálatok nélkül). Priscianus: Institutiones grammaticae (i. u 500 körül) • 18 kötetből állt. • Donatushoz 35 hasonlóan mindent elkövet annak érdekében, hogy a görög nyelvtanírók műszavait és kategóriáit a latin nyelvre alkalmazza. 33 A két nyelv viszonylag hasonló alapszerkezete, a görög–latin világ

egységes civilizációjával együtt, megkönnyítette ezt a metalingvisztikai átvitelt. 34 Az osztályok száma a Tekhné Grammatikéhoz hasonlóan a latinban is nyolc, de a nyolcadik kategória nem a névelőé, hanem az indulatszóké. Az indulatszavak külön osztályba sorolását Priscianus elterjedt gyakorlatként említi, de először valószínűleg Remmius Palaemon kezeli így. 35 Donatus Szent Jeromos tanára volt (Szent Jeromos: a Vulgata készítője). 27 • • • Merít Didümosztól (i. e I század, Alexandria), aki szerint a görög nyelvtan minden egyes jellemzője megtalálható a latinban Szándéka: Apollóniosz Düszkolosz és Hérodiánosz követése. Műve részei:  hangtan (a kiejtés és a szótagszerkezet jellemzése a betűk leírásával)  alaktan (a szó és a mondat meghatározása)  Tagadja a morfemikus elemzés nyelvészeti jelentőségét.  Fölhasználja Tekhné Grammatiké görög igékre kialakított rendszerét.  A latin

rendszerhez való ragaszkodás miatt vannak szerencsétlen megoldások, ennek ellenére a leírása részletes és definitív.  A morfológiai leírás megszervezése: fölállítja a kanonikus vagy alapalakot, ezekből betűváltoztatásokkal jut el a többi alakhoz.  mondattan  A cselekvő, szenvedő, intranzitív és álszenvedő igék megkülönböztetése.  Megemlíti az ablativus absolutus szerkezetét (példákkal).  Fölismeri az alárendelési viszonyt.  a klasszikus nyolc szóosztályos rendszer vázolása A középkor A középkor első fele - A középkor első hat százada („sötét középkor”): • A klasszikus irodalom nagy része nyugaton elveszik, a görög nyelv tanulmányozása és ismerete is felesdésbe merül. • A görög filozófia csak néhány mű latin fordításában hozzáférhető. • A legjelentősebb irodalmi hozadékot a keresztény irodalom jelenti.36 - A keresztény klerikusok számára „gyanúsak” a klasszikus művek

(pl. Szent Jeromos bűntudatot érez, hogy túlságosan érdeklődik Cicero és a klasszikusok iránt). - A tudomány nyelve mégis a latin marad. - A latin tekintélyét tovább növeli, hogy több helyen is megmarad: • az egyházatyák írásai • a nyugati egyház szertartásai • a nyugati egyház adminisztrációja - A nyelvészeti kutatások a latin tanulmányozására szorítkoztak. - Boethius (római tudós és államférfi; i. u 500 körül) • A hét szabad művészetet két részre osztja; elnevezései: trivium és quadrivium. • Arisztotelész több művét latinra fordítja. - Varro: Disciplinae – megírja a tantárgyak enciklopédiáját. - Martinus Capella (i. u V század): allegorikus formában megírja Merkur és Filológia házasságát (a koszorúslányok: a hét szabad művészet) – ez kötelező iskolai olvasmány lesz - Cassiodorus • Sokat tesz a klasszikus és keresztény irodalom megőrzéséért. • Institutiones c. művében (550 körül)

fölsorolja a hét szabad művészetet - Sok kommentár és glossza születik (főleg Priscianus műveihez). - Kb. 800-ig Donatus számít a legnagyobb szaktekintélynek - Sevillai Izidor: etimológiai és szótárírási munkákat ír. - Virgilius Maro Grammaticus (a késői latin írók egyike) • Műve valószínűleg a VII. század elején íródott • Ez nem tankönyv, hanem kritikai értekezés. - Karoling-korszak: Nagy Károly megdöbben azon, hogy klerikusai milyen rosszul tudnak latinul, ezért több tudóst hív az udvarába (pl. Alcuin) - A keresztények tevékenysége nagyban hozzájárul a nyelvtudomány növekedéséhez. • Szent Jeromos: Vulgata 36 Az egyház egyébként is jelentős világi hatalomra tesz szert. 28 - - • Wulfilas: lefordítja az Újszövetség egyes részeit (tőle tudjuk a legtöbbet a gót nyelvről) • Szent Cirill és Szent Metód (IX. század): megalkotják az orosz (szláv) nyelvek mai abc-jét Anglia • VII–VIII. század: Béda

és Alcuin ír nyelvtant • Aelfric (apát): Latin nyelvtan és Colloquium (társalgási kézikönyv); kíséri: latin–óangol szójegyzék  1000 körül, óangol anyanyelvű gyermekek számára  előírásai alapja: Priscianus és Donatus  az egyik legelső, kifejezetten angol anyanyelvűeknek szánt ismert nyelvtan Írország • Az V. században tér át a kereszténységre, és a IX századig jelentős a keresztény civilizációban • A latin nyelvtant a következők alapján tanulmányozzák: Donatus, Priscianus és Sevillai Izidor. • A nyelvészeti tevékenység összeolvad a bárdok költészeti hagyományával. • XIII. század: ismert egy velszi nyelvtan (ennek a forrása állítólag X századi) • Szakkifejezés-készlete: a latin műszavak adaptációja + ír szavakon alapuló szakszavak. A középkor második fele (a skolasztikus filozófia korszaka) - 1100-tól; ekkor jellemzőek még: • lezárul a népvándorlások kora • a gótikus építészeté

s irodalom virágkora • a legkorábbi európai egyetemek alapítása • központi tekintélyt biztosít a római egyház befolyása • tovább folytatódik a didaktikus (pedagógiai célú és másodlagos eredetiségű) nyelvészeti munka - A skolasztikus nyelvészet (kb. 1200–1350) • Sok latin nyelvtani kézikönyv íródik (verses formában). • Alap: Donatus és Priscianus. • Alexander de Villa Dei: Doctrinale (1200 körül íródott hexameterekben).  A könyv arra utal, hogy az iskolában tanított latin közelebb állt a középkori művelt emberek lingua francájához, mint a klasszikushoz.  Kifejezetten gyakorlati munka (egyes helyeken még a középkor után is használják). • Első nyelvtani értekezés  Egy izlandi tudós írta a XII. században  Angol fordításban és jegyzetekkel együtt nyomtatásban is megjelent (1818-ig kiadatlanul lappang, de azután is jórészt ismeretlen marad Skandinávián kívül).  A szerző célja: a helyesírás

megreformálása. 37  Jól ismerte Donatus munkáját.  Megelőlegezi a 800 évvel későbbi prágai fonológiaelmélet számos vonását.  Javaslata: a hosszú msh-k legyenek nagybetűvel írva.  A környezettől függő fonetikai különbségeket nem kell tükröznie az írásnak.  Egyes példamondatai csípős humorérzékről árulkodnak. - A spekulatív grammatikák (modisták): • Túlmennek a latin nyelv oktatásának a szükségletein. • Modisták: az ide tartozó szerzők (a kulcsfogalom alapján: modī significandī). • Eredete: a Donatus és Priscianus által megfogalmazott nyelvtani leírás beillesztése a skolasztikus filozófia rendszerébe. • Vélekedés: Donatus és Priscianus nem merült el mélyen a nyelvben, és nem igazolta elméletét; pl.  Guillaume de Conches (XII. század): Priscianus nem derítette föl a szófajok természete és ragozása mögötti okokat.  Petrus Helias (a XII. század közepe): Priscianus-kommentár Ő az egyik

legelső nyelvész, aki rendszert vezet be a korábbi rendszertelen megállapításokba. 38 37 Pontosabban: a korabeli izlandi nyelv lejegyzésére használt latin abc javított változatát akarta megteremteni. Ebből a gondolkodásmódból következik: az egyetemes nyelvtan fogalma, és az univerzális nyelvtan fölfedezésének a szándéka. 38 29 • • • • • • • • • • • • • • Petrus Hispanus 39 (XIII. század): Summulae logicales  Utal a significātiō és a suppositiō közti különbségre.  Significātiō: a szó jelentése (a jel vagy szó viszonya ahhoz, amit jelez).  Suppositiō: a jelentésviszony révén egy adott jel helyettesíthet meg valamely dolgot, személyt (a főnevek esetén ez a suppositiō viszonya). Michel de Marbais (XIII. század)  Egy szó magában foglalja a hangalakját (anyagaként), és a jelentését (formájaként).  Az indulatszót az igékhez és az igenevekhez kapcsolja. Erfurti Tamás: Grammatica

speculativa (1310); fölsorolja a Priscianus-féle rendszer szóosztályainak a modista meghatározásait.  nōmen (főnév: egy létező dolog módján jelenti, amit jelent)  verbum (ige: egy időbeli folyamat módján jelent, amit jelent)  participium (igenév: egy időbeli folyamat módján jelent, amit jelent – nem eltávolítva a szubsztanciától)  prōnōmen (névmás: egy tulajdonságokkal nem bíró létező módján jelent, amit jelent) Siger de Courtrai  Nem korlátozza az indulatszavakat.  Grammatika:  a nyelv tudománya  vizsgálódási területe: a mondat és annak változatai  célja: a tudat fogalmainak a kifejezése jól formált mondatok révén. A modisták művei Priscianus és Donatus műveit a valóság fölépítésének és az emberi elme képességeinek a pontos tükrözéseként állítják be. Rendszerük: a dolgoknak tulajdonságaik vagy létezési módjaik vannak (modī essendī). Kulcsfogalom: modī significandī – minden

beszédrész vagy szóosztály azáltal különbözik a többitől, ogy a valóságot valamilyen szempontból ábrázolja. Mindenhol tetten érhető náluk az arisztotelészi tanok skolasztikus értelmezése. A nyugati nyelvészetben ekkor bukkannak föl olyan szintaktikai jellegű mondatösszetevők, mint a suppositum vagy az appositum. Erfurti Tamás mondattana  Egy mondatnak négy elvnek kell megfelelnie.  anyagi elv (szavak)  formai elv (szószerkezetek)  ható-elv (nyelvtani viszonyok ~ modī significandī)  cél-elv (egy teljes gondolatot fejezzen ki)  Alapvető fontosságú a főnév és az ige összekapcsolása (compositiō).  A latin és hasonló nyelvek leírásában használjuk a kormányzás kifejezést, Erfurti Tamás viszont nem.  Tranzitív és intranzitív: mondattani szerkezetekre alkalmazott kategóriaként jelennek meg.  A modisták szorosan követik Priscianus leírását a latin morfológiáról.  Szintaktikai alapon

megkülönböztetik azt a két típust, amelyet a későbbi formális nyelvtanok ragozott és képzett alakoknak neveztek.  Rendszerük lehetővé teszi, hogy tisztább képet alkossanak bizonyos szóosztályok lényegi funkciójáról.  Az igében és az igenévben közös: modus esse (az időben zajló folyamat kategóriája).  Megalkotják a mondatszerkezet és a mondattani elemzés meghatározott és összefüggő elméletét. A modisták latinul írnak és szemléltetnek, de a latin nyelvtanban megfigyelt szabályszerűségeknek egyetemes érvényességet igyekeznek tulajdonítani. A modistákkal szinte teljesen ellentétes fölfogás: a XX. századi Whorf-féle hipotézis (ez már Herder, Humboldt és Sapir munkáiban is fölmerül). A modisták elméletorientáltak. 40 Példamondataikat maguk gyártják. 41 39 a későbbi XXI. János pápa A klasszikus irodalom ápolói és Priscianus követői adatorientáltak. 41 Az ókori és a későbbi nyelvészek klasszikus

szövegek idézeteivel dolgoznak. 40 30 - William of Ockham (a XIV. század első fele): a nominalista fölfogás képviselője (az univerzálék csak szavak vagy nevek, amelyeknek nincs valódi létezése a nyelven kívül). A reneszánsz és utána - A modern Európát két mozgalom alakítja ki. • reneszánsz (kiindulópontja: Itália; XIV. század) – a klasszikusoknak tulajdonít fontosságot • reformáció (kiindulópontja: Európa német ajkú területei; XVI. század) – bibliafordítások - Ami hatással van a nyelvészetre: • az európai országok tengerentúli terjeszkedése • az Európán kívüli nyelven ismeretének a növekedése • sokkal nagyobb tisztelet övezi a modern Európa élő nyelveit (a vernakulárisokat) • teljessé válik a klasszikus latin és görög nyelv iránti érdeklődés föléledése 42 - Fontosabb évszámok: 43 • 1453: Konstantinápoly végleg török kézre kerül (számos görög tudós Itáliába menekül; pl. Manuel

Khrüszolorász, aki megírja a nyelv első modern nyugati nyelvtanát). • 1492: Amerika fölfedezése (egyre nagyobb Európa befolyása az egész Földön). • 1517: Luther 95 tézisének a közzététele. - Folytatódik a latin és a görög nyelvtan tanulmányozása. - Késő középkor: elkezdődik az arab és a héber nyelv tanítása (XIV. század: cél a két nyelv kutatása és tanítása) - Roger Bacon • Írt egy héber nyelvtant. • Tudott arabul. - A héber nyelv jelentősége: • Szórványosan már Szent Jeromos (345–420) óta fölmerül. • Bibliai státusa teszi lehetővé, hogy helyet kapjon a latin és a görög mellett. • Izidor (VII. század): Isten nyelvének tekinti, így az első nyelvnek, amelyet a Földön beszéltek • Reuchlin (klasszikafilológus): De rudimentis Hebraicis  Új szófaji osztályozásra hívja föl a figyelmet: főnév, ige, partikula.  A főnév és az ige ragozható, a partikula nem.  A főneveket tovább osztályozza.

 A nyelvtani kategóriák nagy része, amely érvényes a latin szóosztályokra, nem alkalmazható a héberre, ezért nem érdemes megemlíteni őket. • N. Clénard héber nyelvtana (1529): később ez válik meghatározóvá - A héber nyelvészeten a kora középkortól érződik az arab nyelvészet hatása; okok: • a két sémi nyelv szerkezeti hasonlósága • az arabok politikai befolyása a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Spanyolországban - Ibn Barun: arab–héber összehasonlító nyelvtant ír. - Az arab nyelv jelentősége: • Kiindulópont: a szent irodalom, vagyis: a Korán, amely szintén megteremti a maga szövegmagyarázó és kommentárirodalmát. 44 • Az arab filológiai iskolákban rivalizálás alakul ki; pl.  Bászra: itt érezhető Arisztotelész hatása is.  Kufa: nagy jelentőséget tulajdonítanak a nyelv valóságos sokféleségének. • Pedro de Alcalá (1505): az első európai arab nyelvtan megjelentetője. • Az arab

nyelvtanítás csúcspontja: VIII. század, a bászrai Sībawaih nyelvtana  A szerző nem arab, hanem perzsa volt.  Mestere: Al-Khalil (jelentős a metrikában és a lexikográfiában).  Műve: Al kitab ’a könyv’ (az elődei által lefektetett alapokra épít).  Sokáig meghatározza az arab nyelv nyelvtani tanításának és leírásának a módját. 42 Bertrand Russell: az egyetlen bűn, amit nem követtek el a reneszánszban, az az ókori kéziratok elpusztítása. Bár minden évszám önkényes és félrevezető, amikor évtizedekre (évszázadokra) van szükség, hogy a gondolkodás- és cselekvésmódok megváltozása kibontakozzék. 44 A Korán a VII. századtól az egység jele 43 31 Három szóosztályt különböztet meg.  ragozható főnevek  ragozható igék (főleg a hárombetűs gyökökön alapul)  nem ragozható szócskák  Jelentős az arab nyelv fonetikai leírásában: rendszeresen leírja a beszédszervezet és a beszédképzés

mechanizmusát. Az arab és a héber nyelv iránti érdeklődés hozzájárul azon kötöttségek lazulásához, amelyek a latin és görög nyelvre szorítkozó nyelvészeti vizsgálódást eddig jellemezték. • XV. század: az első spanyol és olasz nyelvtanok 45 • a XVI. század eleje  az első francia nyelvtanok  lengyel nyelvtan  óegyházi szláv nyelvtan • 1568: az angol nyelv első nyomtatott nyelvtana. Az emberek egyre inkább kötelességüknek érzik, hogy használják és műveljék a saját nyelvüket. • V. Károly spanyolul mond beszédet a pápának (a latin helyett) • Jelentős a könyvnyomtatás terjedése (jobban figyelnek a frissen standardizált helyesírás és a kiejtés közti összefüggésekre). • A francia nyelv rendszeres tanulmányozása és tanítása, Anglia: J. Palsgrave L’esclaircissement de la langue françoyse c. műve (1530) • Megjelennek az egy- és kétnyelvű szótárak. • Megpróbálják földeríteni a nyelvi

változások okait. • Tudós társaságok jönnek létre.  1635: Richelieu bíboros létrehozza a Francia Akadémiát.  1660: Port Royal, Nagy-Britannia. Dante: De vulgari eloquentia (a XIV. század eleje) • Az újlatin nyelvek komoly tanulmányozása ezzel a művel kezdődik. • A szerző a korai gyermekkorban öntudatlanul megtanult beszélt nyelvek érdemeit ecseteli. • Az anyanyelvet szembeállítja az iskolában nyelvtani szabályok alapján, tudatosan elsajátított latinnal. • Szorgalmazza a közös olasz nemzeti nyelv kiművelését. Az újlatin nyelvek vizsgálata: • Nebrija: Grammatica de la lengua castellana (1492) • Pietro Bembo (1525) Petrus Ramus (Pierre Ramée) nyelvtana (1559) 46 • Egyesek a modern strukturalizmus előfutárának tartották. • Munkája átmenet a középkor és a modern világ közt. • Elutasította Arisztotelészt. • Új életre keltette a hét szabad művészet tanulmányozását Párizsban. • A klasszikus nyelvek

humanisztikus tanításáért küzd. • Több nyelvtant is ír (görög, latin, francia). • Scholae grammaticae  E művében fejti ki nyelvtanelméletét.  Nem követi a filozofikus érveléseket.  Hangsúlyozza: a korabeli nyelvekben az anyanyelvi beszélők megfigyelt nyelvi viselkedését kell követni.  Nyelvtani leírásai és osztályozásai formálisak. • Francia nyelvtana tartalmazza e nyelv korabeli kiejtését. • A latin nyelvtanban megtartja a Priscianus-féle nyolc szóosztályt. • A latin morfológia leírásában átszervezi a névszóragozás hagyományos rendszerét; fő osztályozási elv: az esetalakok szótagszámtartók-e vagy nem. • Mondattana alapja: a szám-inflexióval rendelkező és nem rendelkező szavak közti különbség.  - - - - 45 46 A beszélt újlatin nyelvjárások vizsgálatát az írott latinnal szemben Dante szorgalmazza. Ramus 1572-ben hal meg, a Szent Bertalan-éji mészárlásban. 32 - - - - - - Az

Újvilág nyelvtanai: 47 • 1558: az első leírt indián nyelv (a mexikói taraszk nyelvtana) • 1560: kecsua (Peru) • 1571: nahua (Mexikó) • 1640: guaraní (Brazília) Egyéb nyelvtanok: • 1587: baszk • XVII. század: japán és perzsa A misszionárius tevékenység során végzett nyelvészeti munka: • Nagy eredményeket érnek el a jezsuiták (XVI–XVIII. század) • Fontos a Propaganda Fide nevű részleg munkálkodása. • India, Délkelet-Ázsia, Távol-Kelet: az itteni nyelvek első latin betűs átírása általában katolikus misszionáriusoktól származik (eredeti cél: a Biblia lefordítása). • 1651: Alexandre de Rhodes átírást tervez a vietnami nyelvhez (máig ezt használják). • Kicsit tanulmányozzák a szanszkrit nyelvet is. • Ricci bíboros (Kína) – naplóját Trigault fordítja latinra; több jellegzetességre is fölfigyel:  a morfológiai paradigmák csaknem teljes hiánya  hangmagassági különbségek  a közös írott nyelv

létezése Kína 48 • A nyelvészeti kutatások már régóta folytak (így önálló hagyomány alakult ki). • Írásrendszerük karakterekre épül (ez már az i. e II évezred közepe óta használatos) • A kínai írás a XVI. századtól válik ismertté Európában is • Az első teljes, európai nyelven írt kínai nyelvtanok (XVIII. század):  Francisco Varo  J. H de Prémare • A nyelv vizsgálói különbséget tesznek „teljes szavak” és „üres szavak” ’partikulák’ közt. 49 • Szótárakat már a II. századtól készítenek; pl Shuo wên • 489: megtörténik a kínai tónusok első rendszeres leírása és a kiejtett szótagok szerves részeként való meghatározása (buddhista szerzetesek segítségével). • XVII. század: Pan-lei (fonetikus és nyelvjáráskutató) beutazza egész Kínát, tanulmányozza a különböző területek nyelvjárásait Japán • A japán nyelv nincs rokonságban a kínaival, de az V. századtól jelentős

kapcsolatok vannak a két ország között. • A japánok bőven merítenek a kínai irodalomból és kultúrából (így sok kínai jövevényszó kerül be). • Az írást is a kínaiaktól veszik át (az ebből kialakult rendszer nem maradt meg). A reneszánsz a klasszikus irodalomhoz fordul. • Hangsúlyos a latin mint Cicero és Vergilius nyelve. • Helyenként megőrződnek a középkori pedagógiai nyelvtanok (pl. Alexander de Villa Dei) Rotterdami Erasmus (1466–1536) • Többször ír a helyes görög és latin kiejtésről. • Klasszikus latin: a c és a g minden helyzetben veláris zárhangot jelöl (szemben a kortárs újlatin nyelvekkel). • Scaliger hevesen támadja, amiért túlzott elkötelezettséget tanúsított Cicero iránt. A XVI. századra kizárólag a szépirodalmi alapú nyelvtanok elleni reakció is megfigyelhetővé válik; pl • J. C Scaliger • Sanctius (nagy teret szentel a szintaxis egy logikai indíttatású elméletének) W. Lily latin

nyelvtana (Anglia) • 1540: VIII. Henrik hivatalosan is előírja iskolai használatra 47 Az indián nyelvtanok végletesen inkorporáló típusúak. A kínai nyelv szélsőségesen izoláló vagy analitikus jellegű. 49 Ez a különbségtétel Prémare nyelvtanán keresztül beszivárog az általános nyelvészeti műszóhasználatba is. 48 33 Alapjában a Priscianus-féle rendszert követi (nyolc szóosztály vagy szófaj). Erősen gyakorlatias és didaktikus munka. Száz évvel későbbi kiegészítése: Bassett Jones Essay on the rationality of the art of speaking c. írása (alapja: Arisztotelész és Francis Bacon) John Locke • Berkeley-vel és Hume-mal együtt tagadja, hogy léteznek olyan eszmék, amelyek a tapasztalást megelőzően benne lennének az emberi tudatban. • Sokan az európai szemantika atyjának tekintik. • An essay concerning human understanding (1690) c. műve: egy kötetet a nyelv tárgyalásának szentel Francis Bacon • Úgy véli, fölösleges

vitázni a létező nyelvek tökéletlenségei miatt. • Megkülönbözteti egy adott nyelv leíró nyelvtanát a filozófiai vagy általános nyelvtantól. A korszak legradikálisabb javaslata: egy teljesen új nyelvet kell föltalálni a civilizált világ föllendítése céljából. • Ok: a latin elvesztette pozícióit, és nyilvánvalóvá vált a világban uralkodó nyelvi zűrzavar. • Olyan rendszert akarnak alkotni, amelyben minden eszme és ismeret egyetemesen kifejezhető, és ezek a szimbólumok aztán kiejthető formát kapnak. • Pl. Leibniz műve: Specimen calculi universalis • Okok, amiért hisznek egy mesterséges nyelv megteremtésében:  Erősen hisznek az emberi racionalitásban.  Azt látják, hogy az empirikus tudományokban jól megy az egyre növekvő adattömeg osztályozása.  Tapasztalják a matematikai jelölési rendszer előnyeit.  Félreértik a kínai karakter-alapú írás természetét. • XVII. század: sokan terveznek egyetemes

nyelvet; pl  M. Mersenne (Franciaország)  George Dalgarno (Anglia)  John Wilkins püspök (Anglia)  Célja: a világ összes nemzete közti kommunikációt szolgáló írott és beszélt nyelv rendszeres formában kidolgozott és egyetemesen alkalmazható elveinek a megalkotása.  Bevezet egy egyetemes fonetikai rendszert.  Javasol egy egyetemes nyelvtant.  Műve utolsó fejezete: összeveti saját „filozófiai nyelvét” a latinnal. gyorsírás • 1641: Wilkins ír róla egy tanulmányt. • A korabeli rejtjelezési módszerek szoros kapcsolatban álltak a nyelvészet egy másik gyakorlatával: a gyorsírási rendszerekkel. • A gyorsírási rendszerek Angliában I. Erzsébet uralkodása óta virágzottak • Egyfajta gyorsírást már az ókori Rómában is használtak, de ez a középkorban feledésbe merült. • A modern gyorsírás XVI. századi angol előzményekre megy vissza; ez Timothy Bright nevéhez kötődik A fonológiai elemzés következő

előrelépése: a szanszkrit nyelvészet közvetlen hatása. XVI–XVII. század • A kutatók bátran nekifogtak a Priscianus- és Donatus-féle nyelvtani modellek megkérdőjelezéséhez. • Elkezdődnek a komoly fonetikai kutatások (a fonetika műszót csak a XIX. században kezdik használni) • Többen is írnak az angol kiejtésről:  J. Hart  W. Bullokar  A. Hume  R. Robinson  C. Butler  J. Wallis  W. Holder C. Cooper: az angol nyelvtan leírója Két közismert XIX. század eleji angol nyelvtan: • Lindley Murray (amerikai): Angol nyelvtan (1795)  Elsősorban kisdiákoknak írta. • • • - - - - - 34 -  Elméletében konzervatív.  Négy része volt.  Ortográfia (az angol abc betűinek kiejtési megfelelői)  Etimológia (morfológia)  Szintaxis  Prozódia és központozás  Az angol főnévnek három esete van: alany, birtokos és tárgy.  A mai hagyományos angol szófajrendszer található meg nála:

névelő, főnév, melléknév, névmás, ige, határozószó, elöljárószó, kötőszó, indulatszó. • William Cobbett: Grammar of the English language (London, 1819)  Formája szerint: a szerző fiának (James) írt levelekből áll.  Célja: katonák, tengerészek, inasok és béresek használatára. Beauzée • Egy későbbi általános nyelvtan szerzője. • Fölfogása a Port Royal-iakéhoz hasonló: a nyelvtannak kétféle elve van:  egyetemes érvényűek (ezek az emberi gondolkodás természetéből fakadnak)  egyéniek (az egyes nyelvek nyelvtanát alkotó önkényes és változékony konvenciókból erednek) • Ennek ellenére több ponton is kritikus megjegyzéseket tesz a Port Royal-iakkal kapcsolatban. • Előszavában köszönetet mond Descartes-nak és Arnauld-nak. A modern kor hajnalán - XVIII. század • Több hatás is éri Európát.  belülről  kívülről (India) • Ekkorra tehetők a modern antropológia kezdetei.50 •

Érdeklődnek a „vad gyerekek” iránt, és előszeretettel tanulmányozzák a nagyobb testű majomfajtákat. • Az emberi faj tudományos megnevezése: homo sapiens (Karl von Linné rendszere alapján). - A nyelvészet szempontjából fontosak: • Condillac (1715–1780)  Műve: Essai sur l’origine des connoissances humaines (1746).  1782-ben kiadott műve: részletesen is ír a nyelvek eredetéről.  Nagyban támaszkodik Locke-nak a tudásról szóló elméletére.  Rousseau-hoz hasonló az elképzelése a nyelv eredetéről:  A nyelv deiktikus és imitatív gesztusokból és természetes fölkiáltásokból alakult ki.  A nyelvek elvont szókincse és nyelvtani bonyolultsága egy korábbi rendszerből fejlődött ki.  Primitív eszköznek tartotta a tonális szembenállásokra való támaszkodást.  A költészet a varázsénekekből fejlődött ki.  Összehasonlítja a francia és latin szófűzési szabályokat. • Rousseau (1712–1778) 

Műve: Az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és okairól (1755).  A későbbi romantikus mozgalom előfutárának tekinthető.  Úgy gondolja, a nyelv a korábbi stádiumában élénk és szenvedélyes volt; a költészetet végül megfagyasztotta az írás és az okoskodás.  A nemes vademberről álmodik, akit még nem rontott meg a tulajdon és a polgári államberendezkedés. • Herder (1744–1803)  1769: a Porosz Akadémia pályázatot ír ki egy esszére; kérdés: az ember külső segítséggel kifejleszthette-e a nyelvet, és ha igen, hogyan fogott hozzá.  Herder válasza: Abhandlung über den Ursprung der Sprache (1772).  Hangsúlyozza a nyelv és a gondolkodás szétválaszthatatlanságát.  A nyelv az emberi gondolkodás eszköze, tartalma és formája.  A nyelv és a gondolkodás létezése a másikétól függ, így eredetük közös. 50 Bár még általánosan elfogadják Ussher érsek kronológiáját, amely szerint a teremtés

pl. i e 4004-ben történt 35 - - - - 51  Központi szerepet tulajdonít a hallási érzékelésnek.  Megtartja a hagyományos monogenetikus elméletet: minden nyelvet és kultúrát egyetlen közös forrásra kell visszavezetni.  A szóosztályok közül az ige jelenhetett meg legelőször. Süssmilch álláspontja: a nyelv bonyolultsága azt bizonyítja, hogy a nyelv közvetlenül Isten ajándéka. James Harris (XVIII. század, Anglia) • Műve: Hermes or a philosophical enquiry concerning language and universal grammar (1751). • Gondolkodása alapjai:  a cambridge-i platonisták gondolatai  Descartes tanai • Harris Arisztotelész-kutató, és jól ismeri az ókori filozófiai irodalmat. • Két fő szófajt (principals) különböztet meg. 51  főnév (szubsztantívum, amely dolgokat jelöl)  ige (attributívum, amely tulajdonságokat jelöl) • Két kiegészítő szófaj is van a nyelvekben.  definitívum (névelők és bizonyos névmások)

 konjunktívum (kötőszók és elöljárószók) • Jelentéselmélete: a szavak általános eszmék jelei. • Védelmébe veszi a velünk született eszmék fogalmát. • A nyelvhasználatban fontosak az univerzálék. • Összekapcsolja a beszéd és az elvonatkoztatás képességét. • Hogy könyve ismertté válik, az annak is köszönhető, hogy Horne Tooke ezt a művet támadja. James Burnett (Lord Monboddo) • XVIII. századi brit nyelvész; Edinburgh irodalmi és tudományos életének kiemelkedő alakja • Hatkötetes értekezést ír (Of the origin and progress of language). • Részletesen foglalkozik a klasszikus nyelvekkel és egyes modern európai nyelvekkel. • Fontosnak tartja a nyelvek történeti fejlődését (kevesebbet törődik az univerzálékkal). • Elismeri a nyelv poligenezisét. • A „primitív nyelvekről” azt tartja, hogy nincsenek eszközeik az elvontabb dolgok kifejezésére. • Úgy gondolta, hogy a nyelv eredete bizonyos létező

nyelvek vizsgálatával megismerhető. Horne Tooke • Sok politikai pamfletet ír. • Természeténél fogva lázadó, Harris pedig magas állami méltóságot töltött be, ezért kézenfekvő volt, hogy meg kell támadnia (ráadásul ellentétes nézőpontot is képviselt). • Nézeteit párbeszédes formában fejti ki (ezekben saját magát is szerepelteti). • Műve (Epea pteroenta or the diversions of Purley) két kötetben jelent meg: 1786, 1805. • Egyes nézetei jól beleillenek a mai formális nyelvészet gondolatmenetébe. • Az emberi nyelv eredetéről és fejlődéséről szóló vélemények és kutatások folytatása. • Csak két főbb szófajt különböztet meg.  főnév  ige • Érvelését etimológiai példákkal támasztja alá. Wilhelm von Humboldt (1767–1835) • Írásai általános témaköre: a nyelv végtelen kreativitásának a megragadására való törekvés. • A nyelvet energiaként határozza meg, nem pedig ergonként (a nyelv teremtő

erő, nem puszta termék). • Megalkotja a nyelvi forma (innere Sprachform) fogalmát. • August Wilhem von Schlegel alapján megalkotja háromosztatú tipológiáját. Mások is foglalkoznak ilyen szerkezettípusok megállapításával.  Friedrich von Schlegel: két csoport  August Wilhelm von Schlegel: három osztály (elszigetelő, toldalékoló, hajtogató)  Franz Bopp • Érzékeli a szanszkrit nyelv fontosságát (Bopp-pal együtt tanulmányozza). Ez a fölfogás Platón és Arisztotelész rhéma-elméletére hasonlít. 36 Egyike azon kevés korai XIX. századi nyelvészeknek, akik nem a nyelvtörténetre összpontosítanak Nem tesz éles különbséget a szinkrónia és a diakrónia között. Sokat ír a nyelvekről; a legfontosabb: Über die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues. Amit hangsúlyoz: a minden beszélő tudatában meglevő kreatív nyelvtani képességet. A nyelvhasználat adottsága: az emberi elme lényeges része. Minden egyes nyelv

egyedi jelenség, annak a nemzetnek a sajátos szellemi tulajdona, amelyik beszéli. A beszélésre való biológiai képesség minden emberben közös. Minden nyelv önnön múltjának a terméke. Az ismert nyelvek közül a szanszkritot tartja a legfejlettebbnek. Gondolkodására hat Kant filozófiája. A nyelvtani formák eredete és hatásuk a gondolkodás fejlődésére (1822): három stádium  a dolgokra való puszta utalás  a jelentéssel bíró kiegészítő elemek hozzáragasztása a szavakhoz  igazi inflexió • Az emberi nyelv felépítésének sokfélesége (1836): itt már leíró és fokozatos tipológiát ad. • Három típusba sorolja a mondatszerkezeteket.  nincsenek nyíltan föltüntetett nyelvtani kapcsolatok az egyes szavak között (pl. kínai)  a szóalakok jelzik a nyelvtani viszonyokat (pl. szanszkrit)  a mondat lényegi szerkezete egyetlen szóba van belefoglalva (pl. egyes indián nyelvek) 1786: a mai nyelvtudomány kiindulópontja. •

Sir William Jones előadása a kalkuttai Királyi Ázsiai Társaság ülésén. • Jones megállapítja a szanszkrit történeti rokonságát a következő nyelvekhez: latin, görög, germán nyelvek. A szanszkrit nyelv: • XVI. század vége: az első ismert utalás; az olasz Filippo Sassetti Indiából hazaküldött leveleiben rámutat a szanszkrit és az olasz szavak közti hasonlóságra. • Egybeeséseket vesznek észre a szanszkrit és egyes európai nyelvek között:  B. Schulze  Père Coeurdoux • August Wilhelm és Friedrich von Schlegel is fontosnak tartja ezt a nyelvet. • 1808: az első angol nyelvű szanszkrit nyelvtan kiadása. • A szanszkritnak kettős hatása volt:  A szanszkrit és az európai nyelvek összehasonlítása megteremti a történeti és összehasonlító nyelvészet szisztematikus fejlődésének alapjait.  Az európaiak megismerkednek India nyelvészeti hagyományával (India nyelvészeti múltja régebbi, mint Európáé). Az indiai

nyelvészet • Nem történeti irányultságú. • A modern leíró nyelvészet témaköreit52 részletesen vizsgálják az indiai hagyományban. • Kialakulása ösztönzője: meg kell védeni a rituális és vallási szövegeket, amelyek szájhagyomány útján maradtak fönn. • Pānini: Astadhyāyī (i. e 600–300 közt)  Ez a fejlődés tetőpontját képviseli.  Nyolc fő részből áll.  Nem tudni, hogy a szerző leírta-e, vagy élőszóban állította össze.  Nyelvtana legfőbb eleme: a szanszkrit szóalkotási szabályok kimerítő megfogalmazása.  A műben vannak függelékek:  az igetövek listája  a toldalékolt névszói alakok listája  a szanszkrit hangrendszer tagjainak a fölsorolása  A szabályokat meghatározott sorrendben kell alkalmazni.  Külön-külön azonosítja a töveket és a toldalékokat.  Absztrakt alapalakokat állít föl. • • • • • • • • • • • - - 52 szemantika, nyelvtan, fonológia

és fonetika 37 • • • • • • • • • •  Közvetlenül tőle származik valamely elem vagy kategória zérus képviselete.  A főnévi alakok minimális nyelvtani szerkezete: gyök + tőalkotó toldalék + inflexiós végződés. Alapul szolgál más nyelvek vizsgálatához is.  az indiai tamil (Tolkāppiyam)  a tibeti nyelvtani hagyomány Vitáznak arról, hogy a szavak egyedeket, osztályokat vagy elvont univerzálékat jelölnek-e. Fölmerül a szó vagy a mondat elsődlegességének a kérdése. Bhartrihari: Vākyapadīya (i. u V–VII század körül) – a mondat egyetlen osztatlan egész Más indiai nyelvészek:  Patanjali  A hangegység sphotáról (varna sphota) alkot koncepciót.  Mahābhāsya c. műve (’nagy kommentár’) a legjelentősebb indiai kommentár Pānini művéről  Anandavardhana: a költői nyelvről alkot elméletet. Az indiai fonetikusok a fonémaelv megérzésén alapuló keretek között dolgoztak. A

szanszkrit abc (szillabárium) szegmentális fonemikus alapokon nyugszik. Az indiai nyelvészek négy szóosztályt különböztettek meg.  (toldalékolt) főnevek  (toldalékolt) igék  (toldalékolatlan) elöljárószók  (toldalékolatlan) kötőszók A szavaknak három föltételnek kell megfelelniük, hogy mondatot lehessen alkotni belőlük.  egymás várományosainak kell lenniük  szemantikailag legyenek összeillők  közvetlen időbeli egymásutániságban kell lenniük A mondat magva: a személy, szám és igeidő szerint toldalékolt ige. Történeti és összehasonlító nyelvészet a XIX. században - Szellemi téren jelentős változások történnek. • sok új egyetemet alapítanak (Európa és Amerika) • egyre jobban terjed a népoktatás • általános követelmény lesz az írás-olvasás • tudós társaságok alapulnak, tudományos folyóiratokkal - Jelentős XIX. századi nyelvészek: • Jacob Grimm • Whitney • Meyer-Lübke • Max

Müller • Karl Brugmann • Sweet - Ekkor alakul ki a történeti és összehasonlító nyelvészet modern fogalma. - A XIX. század előtti nyelvtörténeti kutatások szórványosnak nevezhetők - 1800-tól megváltozik a helyzet: a tudományterületen kialakul egy folytonosság. - Az egyes nyelvcsoportok közti történeti rokonság kutatása európai szerzők által: • az izlandi nyelvész (XII. század): az izlandi és az angol közti rokonság kimondása • Dante (1265–1321): De vulgari eloquentia  Három európai nyelvcsaládot különböztet meg.  germán nyelvek (észak)  latin nyelvek (dél) – három részre osztja  görög nyelvváltozatok (az Európával határos ázsiai területek)  A nyelvek fölosztásának az alapja: vett egy szójelentést, amelynek följegyezte a különböző kifejezési formáit az egyes nyelvekben, és a hasonlóakat egy csoportba sorolta.  Fölfigyel a nyelvjárási eltérésekre.  Szerinte az első nyelv (Isten

ajándékaként) a héber volt (a monogenezis híve). 38 • • • • • • • • • • • • • • • • • • • J. J Scaliger (J C Scaliger fia)  Leszámol két hamis dogmával.  a görög és a latin közti föltételezett egyenes ági leszármazás tana  a világ összes nyelvének a héberre való visszavezethetősége  Tizenegy nyelvcsaládot állít föl (a családokon belül föltételez genetikai kapcsolatot, a családok közt nem).  A családokat anyanyelvnek nevezi. G. Stiernhelm  Még mindig a hébert tartja a közös forrásnak.  Kiad egy gót nyelvű bibliát, amelyek mellé jegyzeteket is fűz.  Véleménye: a gót és a latin szoros rokonságban van egymással. A. Jäger  Nyilvános előadás: egy ősi nyelvről beszél, ami a népvándorlások következtében terjedt el egész Európában és Ázsia egy részén.  Először leánynyelvek jöttek létre, ezekből pedig a ma ismert nyelvek (perzsa, görög,

újlatin, szláv, kelta, gót, germán). Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716)  Érdeklődése a történeti nyelvészet felé fordul.  A hébert az arab nyelvek közé helyezi.  Nem veti el a nyelvek monogenetikus eredetét, de a közös őst nem egy mai élő nyelvben keresi.  Kisebb csoportjai egyeznek J. J Scaliger csoportjaival  Elsőként ő fedez föl rokonságot a finn és a magyar nyelv között.  A nyelveknek két fő ágát különbözteti meg:  jafetita (kelta–szkíta)  arám  Fontos szerepet tulajdonít az etimológiának (pl. a helység- és folyónevekben rejlő fogódzók)  Szorgalmazza a világ nyelveinek nyelvtanokba és szótárakba foglalását, nyelvatlaszok készítését, egy egyetemes latin betűs abc kialakítását. Conrad Gesner könyve (1555) Johann C. Adelung  Két műve megjelenése: 1806 és 1817.  Csoportosításai földrajzi közelségen alapulnak. P. S Pallas: kétszáz nyelv összehasonlító szójegyzékeit

állítja össze C. J Kraus: esszében ismerteti Pallas művét (1787) XVIII. század: az érdeklődés súlypontja a modern európai nyelvek és a latin szókincsének és szerkezetének az összehasonlítására esik. A XVIII. század második fele: enciklopédisták  A nyelvtipológia rendszeres kifejtés nyer a francia Enciklopédia cikkeiben (ebben a XIX–XX. századi tipológia előfutára fedezhető föl).  A franciát nem hajlandók a latin leszármazottjának tekinteni.  Néhány tényt egyesek úgy értelmeznek, hogy a francia és a szanszkrit közt semmilyen kapcsolat nincs. Ugyanezekből a tényekből két évvel később Halhed az ellenkezőjét írja le és szerinte az etimológiai megfelelések bizonyítják a nyelv szanszkrit eredetét. W. D Whitney Max Müller August Wilhelm von Schlegel Friedrich von Schlegel: 1808-as művében kiemeli az alaktan fontosságát. Franz Bopp: a szanszkrit igeragozás rendszeréről ír, összehasonlítva a görög, latin,

perzsa és germán nyelvek megfelelő rendszerével (1816) August Pott Theodor Benfey: A nyelvészet és a keleti filológia németországi története (összefoglalás a XIX. század első felének a nyelvészetéről) Sajnovics János: Demonstratio (1770) Gyarmathi Sámuel: 1799-ben bizonyítja a magyar–finn rokonságot. 39 - - - - A korai XIX. század nyelvészetének három legismertebb alakja: • Rasmus Rask (1787–1832)  Ő írja az első rendszeres nyelvtant az óészaki és óangol nyelvekről (északi és izlandi nyelvekről írt művével elnyeri a Dán Tudományos Akadémia díját).  Bevezeti a szóalakok szisztematikus összehasonlítását (ezzel elsőként teremt rendet az etimológiai viszonyok között).  A ma „Grimm-törvény” néven ismert megfelelésrendszert valójában ő állapítja meg. • Jacob Grimm (1785–1863)  Deutsche Grammatik: a germán nyelvek nyelvészetének a megalapozója.  Több szakkifejezést ő alkot meg: erős

és gyönge ragozás, Ablaut, Umlaut.  Grimm-törvény: a grammatikának csak a második (1822-es) kiadásában jelenik meg. • Franz Bopp (1791–1867)  A szanszkrit igeragozási rendszerről ír (1816).  Rekonstruálja annak a nyelvnek a nyelvtani szerkezetét, amelyből létrejöttek az indoeurópai nyelvcsalád ismert nyelvei. Ők a tudományos történeti nyelvészet megalapítói. August Schleicher (1821–1868) • Az indogermán nyelvek összehasonlító nyelvtanának kompendiuma; alcíme: az indogermán alapnyelv hangtanának és alaktanának a rövid alaktana. • A litván nyelvről kézikönyvet ír. • Stammbaumtheorie  Ennek kidolgozására egyik tanára (F. Ritschl) inspirálta  Az élő nyelveket közös tulajdonságaik alapján sorolja szűkebb családokba.  Mindegyik család esetében föltételez egy közös alapnyelvet.  A rokonsági viszonyok teljes rendszerét egy fa-diagram segítségével ábrázolja.  Ő vezeti be azt a gyakorlatot,

hogy a szavak rekonstruált alakját csillaggal jelöljük.  A családfa elleni fő kifogás: azt sugallja, mintha a nyelvjárási különbségek lennének a nyelvtörténet legfrissebb fejleményei, mivel a nyelvjárások a családfa végpontjain helyezkednek el.  Egyik fontos vonása: a szanszkrit elkezdi elfoglalni a megfelelő helyet a családon belül (Schleicher az indoiráni csoportba sorolja).  A modellt később több ponton módosítják.  J. Schmidt (Wellentheorie)  Módosítják: a nyelvek csoportosítását, a rekonstruált alakokat és az alapnyelveknek tulajdonított fonológiai készletet is.  Humboldt elvont fejlődésképét valós időben zajló történeti folyamattá teszi.  A nyelvtípusokat (izoláló, agglutináló, flektáló) a magasabb szervezettségi szintre törekvő nyelvek növekedésének a történeti szakaszaiként fogta föl.  Az érett és még ép állapotot szerinte az egységes alapnyelv képviselte. J. Schmidt •

Schleicher tanítványa. • Fölfedezi, hogy a Stammbaumtheorie szerinti egyszeri szétválások nem felelnek meg a valóságnak. • Megalkotja a hullámelméletet (Wellentheorie), és ezzel kiegészíti tanára modelljét. Az újgrammatikusok (Junggrammatiker) • Történeti és összehasonlító nyelvészeti munkájukat természettudományos alapokra akarták helyezni. • Elsősorban az egzakt fizikai tudományokhoz fordulnak (geológia és fizika). • Elméletük lényege: 1878-ban alapított folyóiratuk programadó tanulmánya; két írója:  Hermann Osthoff  Karl Brugmann • Főbb megállapításaik:  Minden hangváltozás mechanikus folyamat, amely törvények szerint megy végbe.  Nem enged meg kivételeket: ugyanaz a hang ugyanabban a környezetben mindig ugyanolyan módon változik meg.  Vannak analógiás változások. • A. Leskien  1876: megfogalmazza a XIX. századi történeti és összehasonlító nyelvészet implikációit 40 - 

Észrevételeit mások is megfogalmazzák (vö. Verner-törvény) • Az adat- és elméletközpontú elmélet ütközik össze náluk. • Hermann Paul: A nyelvtörténet elvei (1880) • Michel Bréal: Esszé a szemantikáról (1897) • Más országok újgrammatikusai:  J. Wright (Anglia)  Antoine Meillet (Franciaország)  Franz Boas, Edward Sapir, Leonard Bloomfield (az amerikai nyelvészet megalapítói) • Két fontos területük:  fonetika (vö. Edward Sievers: A fonetika elvei, 1876)  dialektológia (adatgyűjtés, áttekintések, nyelvatlaszok) • Jules Gilliéront  A francia nyelvatlasz megalkotója.  Föltárja számos francia szó etimológiáját.  Neki tulajdonítják a következő tételt: „minden szónak megvan a maga története”.  Tanítványaival együtt az etimológiai egyediséget hangsúlyozza. 53 • Benedetto Croce  Az ő tanításából mert az idealista iskola vezetője, Karl Vossler.  Nagy jelentőséget tulajdonít az

esztétikai érzéknek. Az idealisták: • A nyelv elsődlegesen személyes önkifejezés. • A nyelvi változás az egyének tudatos műve. • Az esztétikai meggondolásoké a vezető szerep. • Szerintük az újgrammatikusok túlságosan a nyelv mechanikus oldalára összpontosítanak. A XX. század első felének a nyelvészete - A XIX. századi háttér három fő összetevője: • Az európai tudósok részéről különféle módokon az ókor óta folyó nyelvtani és más nyelvészeti kutatások tovább élő hagyománya. • Az indiai nyelvészet egyre teljesebben kibontakozó hatása, főleg a fonetika és a fonológia terén. • A nyelvtudománynak bizonyos XIX. századi irányzatokhoz való idomulása - Noam Chomsky: Szintaktikai szerkezetek (1957) – a könyv gyökeres fordulatot jelez. - Ferdinand de Saussure • 1916: Bevezetés az általános nyelvészetbe. • Megállapításaiban elsősorban az ismert európai nyelvekre támaszkodott. • A XX. századi

nyelvészet megalapítója • Eszméi három címszó alá rendelhetők.  Formális és kifejtett alakban fogalmazza meg, amiről a korábbi nyelvészek nem szóltak.  Különbséget tesz a beszélő nyelvtudása (langue) és a nyelvészetben tanulmányozott adatok (parole), jelenségek közt.  A langue-ot úgy kell szinkronikusan elképzelni és leírni, mint egymással kölcsönösen összefüggő elemek rendszerét. - a Hjelmslev-féle glosszematika • A saussure-i forma egy meghatározásának tekinthető. • A glosszematika elnevezést Hjelmslev választja. • A Saussure-féle strukturális nyelvészet erősen elméleti és személyes változata. - 1889: a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA) megjelenése. - Henry Sweet (1845–1912) • Az ó-, a közép- és a mai angol fonetika vizsgálatának egyik vezéralakja (Nagy-Britannia). • A fonetika kézikönyve (1877): különbséget tesz azon hangok között, amelyek eltérései az adott nyelvben fonetikai

környezetüktől függnek, és így nem alkalmasak szóalakok megkülönböztetésére, illetve azon hangok között, amelyek az előzőek ellentétei. 53 Az újgrammatikusok a fonetikai egyöntetűséget hangsúlyozzák. 41 - - - - - • Nem használta a fonéma műszót. 54 Daniel Jones: Az angol fonetika vázlata (1918) – használja a fonéma műszót. A prágai nyelvészkör: • Roman Jakobson (megkülönböztető jegyes elemzés) • Nikolai Trubetzkoy: A fonológia alapelvei • Vilém Mathesius A saussure-i elmélet alapján mélyítik el a fonéma fogalmát. N. J Marr (1864–1934) • Félig grúz volt; kezdetben a grúz és más kaukázusi nyelveket vizsgálja. • Kifejleszti a saját nyelvtörténet-elméleteit. • Szerinte az egyes nyelvtípusok a nyelvi fejlődés egy-egy stádiumát képviselik (pl. a jáfetikus szakasz: egyes nyelvek ezen már túljutottak). Leonard Bloomfield • Leskiennél és Brugmann-nál tanul újgrammatikus történeti

nyelvészetet. • Esetében erős a behaviorista vagy mechanikus pszichológia hatása. • Szigorúan tudományos alapokon áll. • A nyelv c. könyve egyetemi tankönyv is • Szentel némi figyelmet a nyelvtani egység formális meghatározása kérdésének. • A mondatszerkezetet a közvetlen összetevős elemzés keretei között vizsgálják. • Szerinte a tudományosság biztosítéka az empirizmus; empirista módszertana: redukcionista. • Úgy véli, a jelentések megadása a nyelvészet gyönge pontja (a jelentéstani elemzéseket elutasítja). A bloomfieldiánus és a posztbloomfieldiánus tanításokra adott válaszok: • tagmemikus elemzés  Pl. Kenneth L Pike és munkatársai  Tagméma: nyelvi alapegységet jelent (egyetlen egységben testesít meg egy nagyobb szerkezeten belüli szerepet).  A tagmémák azonosításakor figyelembe kell venni a mondattani szerep mellett a jelentéstani szerepet is. • Firth (később Halliday) nyelvészete  Firth

figyelme főleg a fonológiára és a szemantikára irányul.  A szintaxisról és a morfológiáról keveset mond.  Sokat merít az antropológusok munkájából és gondolataiból.  Mindenféle nyelvi leírást jelentésmeghatározásként fog föl.  Legjellegzetesebb vonulata: prozodikus fonológia.  Szerinte az átírási kívánalmakat teljesen el kell választani egy megfelelő fonológiai elmélet szerkezetének a kérdésétől.  Teljesen szemben állt Bloomfield nyelvészeti tanításának számos elemével.  Halliday nyelvelmélete Firth fölfogásának az elfogadásán és a továbbépítésén alapul. • stratifikációs elmélet (Sydney M. Lamb, ’60-as évek): a nyelvi szerkezeteken belül különféle szinteket vesz föl a mondatelemzés során Nagy-Britannia: a szinkrón nyelvészeti munkálatok eredetileg a fonetikára és a fonológiára összpontosultak. A XX. század második felének a nyelvészete - Noam Chomsky: Szintaktikai szerkezetek

(1957) • A könyv gyökeres fordulatot jelez. • Bevezeti azt az újfajta nyelvelméletet és nyelvleírási gyakorlatot, amelyet eleinte transzformációs generatív grammatikának neveztek. • Egyesek szerint a fordulópont 1959, amikor Chomsky egy könyvbírálatában teljesen elutasítja a nyelvhasználat behaviorista megközelítését.55 • Chomsky törekvése: megmagyarázni, hogyan képesek bármely nyelv beszélői a rendelkezésükre álló véges eszközöket végtelen változatosságban használni. 54 55 Ezt műszóvá Jan Baudouin de Courtenay oroszországi lengyel nyelvész emeli. Chomsky az, aki szándékosan megrengeti a „bloomfieldiánus kánon” alapjait. 42 A TG-nyelvtan először a transzformációkra támaszkodva ad számot egy nyelv grammatikailag elfogadható mondatainak a legtöbbjéről. • Chomsky tudományértelmezése erőteljesen racionalista. • Szerinte a nyelvészet a kognitív pszichológia egyik ága. • Az agy genetikusan föl van

ruházva egy olyan programmal, amely az érzékek által szolgáltatott információk befogadására, értelmezésére, tárolására és fölhasználásra való. • Az anyanyelv-elsajátítást sajátos tevékenységként és képességként fogja föl, amely nem hasonlít a tanulás egyéb formáira. • A nyelvi szerkezetek megértésének központi hipotézise: az egyetemes nyelvtan. • Karteziánus nyelvészet (1966)hangsúlyozza a reneszánsz racionalista filozófia és a saját nyelvfölfogása közti kapcsolatokat. Richard Montague (Montague-nyelvtan): a kognitív nyelvészet általános elméletén belül a szintaxis és a szemantika konkrét iránya. J. L Austin és J R Searle: beszédaktus-elmélet (a nyelv illokúciós használata) • - 43 NÉV- ÉS CÍMMUTATÓ A Bullokar, W. 34 Burnett, James (Lord Monboddo) . 36 Of the origin and progress of language . 36 Butler, C. 34 A szerelem törvényei . 14 Adelung, Johann C. 39 Aelfric . 14, 29 Colloquium. 29 Latin

nyelvtan. 29 Alberti . 15 Alcalá, Pedro de . 31 Alcuin . 11, 28, 29 Alexander de Villa Dei . 14, 29, 33 Doctrinale . 14, 29 Al-Khalil . 31 Anandavardhana . 38 Apollóniosz Düszkolosz . 9, 25, 26, 28 Arisztarkhosz . 6, 25 Arisztophanész (Bizánci) . 6, 24 Arisztotelész.3, 4, 5, 10, 11, 17, 23, 24, 25, 26, 28, 30, 31, 32, 34, 36 Organon . 3, 4, 11, 13 Poiétika . 3, 5 Politika . 4 Rhétorika . 3 Arnauld, Antoine. 16, 35 Austin, J. L 43 C Capella, Martinus . 28 Cassiodorus . 28 Institutiones . 28 Chomsky, Noam . 23, 41, 42, 43 Karteziánus nyelvészet. 43 Szintaktikai szerkezetek . 41, 42 Cicero . 28, 33 Cirill (Szent). 29 Clénard, N. 31 Cobbett, William . 35 Grammar of the English language . 35 Coeurdoux, Père . 37 Conches, Guillaume de . 12, 29 Condillac, E. B de 35 Cooper, C. 34 Courtenay, Jan Baudouin de. 42 Courtrai, Siger de . 12, 30 Summa modorum significandi és Sophismata. 12 Croce, Benedetto . 41 Curtius, Georg . 21 Czuczor Gergely. 20 Á Ágoston (Szent) . 5 B D

Bacon, Francis . 34 Bacon, Roger . 12, 31 Balbus, Johannes . 14 Catholicon . 14 Beauzée . 35 Béda . 29 Bembo, Pietro . 32 Benfey, Theodor . 39 A nyelvészet és a keleti filológia németországi története . 39 Berkeley . 34 Bhartrihari . 38 Vākyapadīya . 38 Biblia. 11, 15, 33 Bloomfield, Leonard . 22, 41, 42 A nyelv. 42 Boas, Franz . 41 Boethius . 11, 28 Bopp, Franz. 19, 20, 21, 36, 39, 40 Über das Conjugationssystem der Sanskritsprache in Vergleich mit jenem der griechischen, lateinischen, persischen und germanischen Sprache. 19 Vergleichende Grammatik des Sanskrit, Zend, Griechischen, Lateinischen, Lithanischen, Altslawischen, Gotischen und Deutschen . 19 Bréal, Michel . 41 Esszé a szemantikáról . 41 Bright, Timothy . 34 Brito, Radulphus . 12, 14 Quaestiones super Priscianum Minorem . 12 Brugmann, Karl. 21, 38, 40, 42 Budenz József . 20 Dacus, Boethius. 12 Quaestiones super Priscianum Maiorem. 12 Dacus, Johannes . 12 Summa Grammaticae . 12 Dacus, Martinus . 12 Dacus,

Martinusf Modi significandi. 12 Dacus, Pseudo-Simon. 12 Dacus, Simon . 12 Quaestiones super secundum minoris voluminis Prisciani. 12 Dalgarno, George . 34 Dante, Alighieri . 14, 15, 16, 32, 38 De vulgari eloquentia .14, 32, 38 Delbrück, Berthold . 21 Descartes, René .16, 35, 36 Didümosz . 28 Diogenes Laertius. 23, 24 Vitae Philosophorum . 23 Dionüsziosz Thrax Tekhné Grammatiké . 6, 7 Dionüsziosz Thrax . 6, 25 Tekhné Grammatiké . 25, 26, 27, 28 Donatus . 8, 10, 11, 14, 27, 28, 29, 30, 34 Ars Maior . 8, 9 Ars Minor . 8 E Eberhardus Bethuniensis . 14 Graecismus . 14 44 I Eco, Umberto . 16 A tökéletes nyelv keresése . 16 Első nyelvtani értekezés . 29 Empiricus, Sextus . 24, 25 Enciklopédia . 39 Epikurosz . 24 Erasmus, Rotterdami . 33 Erzsébet, I. 34 Ibn Barun. 31 Izidor (Sevillai) .28, 29, 31 J Jakobson, Roman . 42 James, Cobbett . 35 János pápa, XXI. Lásd Hispanus, Petrus Jeromos (Szent) .27, 28, 31 Jones, Bassett . 34 Essay on the rationality of the art of

speaking . 34 Jones, Daniel . 42 Az angol fonetika vázlata. 42 Jones, William . 18, 37 F Firth, J. R 42 Fogarasi János . 20 G Gesner, Conrad . 15, 39 Historiae Animalium . 15 Gilliéront, Jules . 41 Girard, Gabriel . 17 A francia nyelv filozófiai grammatikája . 17 Gorgiász . 4 Gorgiász (szicíliai) . 23, 24 Grammaire générale et raisonnée. 16 Grammaire Raisonnée . 17 Grimm, Jacob . 19, 20, 38, 40 Deutsche Grammatik. 20, 40 Gyarmathi Sámuel . 17, 39 K Kant, Immanuel . 37 Károly, Nagy . 11, 28 Károly, V. 32 Khrüszolorász, Manuel. 31 Kilwardby, Robert . 12 Korán . 31 Krátész . 27 Kraus, C. J 39 L H Lamb, Sydney M. 42 Lancelot, Claude . 16 Leibniz, Gottfried Wilhelm .16, 17, 34, 39 Leskien, A. 40, 42 Leskien, August. 21 Lily, W. 33 Linné, Karl von . 35 Locke, John .17, 34, 35 An essay concerning human understanding . 34 Luther Márton . 31 Halhed . 39 Halliday, Michael A. K 42 Hamilton . 18 Harris, James . 36 Hermes or a philosophical enquiry concerning

language and universal grammar . 36 Hart, J. 34 Helias, Petrus . 12 Hellénismos. 24 Henderson . 23 Henrik, VIII. 33 Herder, Johann Gottfried von . 18, 30, 35 Abhandlung über den Ursprung der Sprache. 35 Hérodiánosz . 26, 28 Hérodotosz . 22 Hispanus, Petrus. 30 Summulae logicales. 30 Hjelmslev . 41 Holder, W. 34 Homérosz . 6, 25, 26 Iliász . 6, 22 Odüsszeia . 6, 22 Horvát István. 17 Humboldt, Wilhelm von . 19, 20, 36, 40 A nyelvtani formák eredete és hatásuk a gondolkodás fejlődésére . 37 Az emberi nyelv felépítésének sokfélesége . 37 Bevezetés a kawi nyelvbe. 20 Über die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues . 37 Über die Verschiedenheit des menschlichen Sprachbaues und ihren Einfluss auf die geistige Entwickelung des Menschengeschlechts . 20 Humboldt, William von . 30 Hume, A. 34 Hume, David . 34 M Macrobius. 27 Marbais, Michel de. 12, 30 Modi significandi. 12 Marr, N. J 42 Mathesius, Vilém . 42 Maximus Planudes . 26 Meillet, Antoine . 41

Mersenne, M. 34 Metód (Szent) . 29 Meyer-Lübke, W. 38 Miller, Max . 20 Montague, Richard . 43 Murray, Alexander . 17 Murray, Lindley . 34 Angol nyelvtan . 34 Müller, Max . 38, 39 N Napóleon, Bonaparte . 18 Nebrija. 15, 32 Grammatica de la lengua castellana . 32 45 O S Ockham, William of. 31 Osthoff, Hermann . 21, 40 Sajnovics János . 39 Demonstratio . 39 Sanctius . 33 Sándor, Nagy . 23 Sapir . 30 Sapir, Edward . 41 Sassetti, Filippo . 37 Saumaise, Claude . 17 Saussure, Ferdinand . 5, 23 Saussure, Ferdinand de. 41, 42 Bevezetés az általános nyelvészetbe . 41 Savigny . 19 Scaliger, J. C 33, 39 Scaliger, J. J 39 Schiller, Johann Christoph Friedrich . 4 Ármány és szerelem . 4 Schlegel, August Wilhelm von . 19, 20, 36, 37, 39 Schlegel, August Wilhem von . 36 Schlegel, Friedrich von . 18, 19, 36, 37, 39 Az indiaiak nyelvéről és bölcsességéről. 18, 19 Schleicher, August . 21, 40 Az indogermán nyelvek összehasonlító nyelvtanának kompendiuma. 40 Compendium

der vergleichenden Grammatik der indogermanischen Sprachen . 21 Schmidt, J. 40 Schulze, B. 37 Searle, J. R 43 Septuaginta. 27 Shuo wên . 33 Sībawaih . 31 Al kitab . 31 Sievers, Eduard . 21 Sievers, Edward. 41 A fonetika elvei . 41 Simonyi Zsigmond . 20 Stiernhelm, G. 17, 39 Stilo . 27 Süssmilch . 36 Sweet, Henry . 38, 41 A fonetika kézikönyve . 41 Sylvester János . 15 Grammatica Hungarolatina . 15 Szókratész . 23, 24 Ó Ószövetség . 2, 27 P Palaemon, Remmius . 7, 27 Pallas, P. S 39 Palsgrave, J. 32 L’esclaircissement de la langue françoyse . 32 Pānini . 37, 38 Astadhyāyī . 37 Pan-lei . 33 Panso . 7 Patanjali . 38 Mahābhāsya . 38 Paul, Hermann . 21, 41 A nyelvtörténet elvei . 41 Paulus Diaconus . 11 Pike, Kenneth L. 42 Pisai Péter . 11 Platón . 2, 3, 4, 6, 7, 22, 23, 24, 25, 36 Állam . 3 Ión . 4 Kratülosz . 2, 22, 23, 24, 25 Szofista . 3 Porphyrios . 11 Isagoge . 11 Pott, August . 20, 39 Prémare, J. H de 33 Priscianus . 9, 10, 11, 14, 26, 27, 28, 29,

30, 32, 34 Institutiones grammaticae . 9, 27 Institutiones grammaticae . 11 Nagy grammatika . 10 Protagorasz. 25 Ptolemaiosz, VII. 6 Q Quintilianus. 7, 27 Institutio oratoria . 7, 27 T R Tamás, Erfurti . 12, 30 Grammatica speculativa. 30 Novi modi significandi. 12 Terentius Varro . 7, 24, 27 Dē linguā Latinā. 7, 27 Thuküdidész . 4 Tolkāppiyam . 38 Tooke, Horne . 17, 36 Trigault . 33 Trubetzkoy, Nikolai . 42 A fonológia alapelvei. 42 Ramée, Pierre . Lásd Ramus, Petrus Ramus, Petrus . 32 Scholae grammaticae . 32 Rask, Rasmus . 20, 40 Reuchlin, Johannes . 15, 31 De rudimentis hebraicis . 15 De rudimentis Hebraicis . 31 Rhodes, Alexandre de . 33 Ricci . 15 Ricci (bíboros) . 33 Richelieu (bíboros). 32 Ritschl, F. 40 Robins, Robert Henry . 6, 22 Robinson, R. 34 Rousseau, Jean-Jacques . 35 Russell, Bertrand . 31 U Ussher (érsek). 35 Ú 46 Újszövetség. 29 V Whorf . 30 Wilkins . 16, 17 Wilkins, John . 34 Wright, J. 41 Wulfilas . 29 Varo, Francisco . 33 Varro .

28 Disciplinae . 28 Vergilius . 33 Verner, Karl . 21, 41 Virgilius Maro Grammaticus . 28 Vossler, Karl . 41 Vulgata. 27, 28 X Xenophón . 23, 24 Z W Zénodotos Grammatikos . 6 Zénón . 23, 24 Wallis, J. 34 Whitney, W. D 38, 39 47 TARTALOMJEGYZÉK AZ ELŐADÁSOK ANYAGA . 2 Görögország .2 Általánosságok . 2 Platón: Kratülosz . 2 Arisztotelész . 3 Sztoikusok . 5 Alexandriai filológia . 6 Az ókori római nyelvtudomány .7 Bevezetés . 7 Donatus művei (reprezentatív munkák) . 8 Ars Maior (három könyv) . 8 Ars Minor. 8 Priscianus . 9 Középkor .10 Inzuláris grammatikák . 10 Karolingok . 11 Spekulatív (modista) grammatika (1260–1320) . 11 Spekulatív grammatikusok . 13 A reneszánsz kora (a XV. század második fele és a XVI század) 14 Fölvilágosodás (az enciklopédizmus korszaka) . 16 Az európai nyelvtudomány története a XIX. században 19 ROBERT HENRY ROBINS: A NYELVÉSZET RÖVID TÖRTÉNETE . 22 Görögország .22 Róma.26 A középkor

.28 A középkor első fele. 28 A középkor második fele (a skolasztikus filozófia korszaka) . 29 A reneszánsz és utána .31 A modern kor hajnalán .35 Történeti és összehasonlító nyelvészet a XIX. században 38 A XX. század első felének a nyelvészete 41 A XX. század második felének a nyelvészete 42 NÉV- ÉS CÍMMUTATÓ . 44 TARTALOMJEGYZÉK . 48 48