Jogi ismeretek | Felsőoktatás » Bevezetés a jogfogalmakba

-1- BEVEZETÉS A JOGFOGALMAKBA VIZSGATÉTELEK 1 FÉLÉV MI A JOG ? Dr. Péteri: A jog magatartásszabályok összessége Mégpedig olyan magatartásszabályok összessége, amelyek az államhoz, mint szuverén hatalomhoz kapcsolódnak. Ennélfogva általánosan kötelezőek az állami közösségben élők számára. Ezeknek a szabályoknak az érvényesülést, megvalósulását az állam kényszerítő intézkedései biztosítják. 1. Természetjog és pozitív jog Előadás: A természetjog képviselői, a természetjog létezését elismerő tudósok, gyakorlati jogászok egységesen vallják, hogy voltaképpen két jogi rend létezik. Egy ember alkotta rend, amelynek keretében, az ember által létrehozott szabályokkal találkozunk. Ez a pozitív jog világa Ettől elkülönülve találkozunk egy másik jogi renddel, amelynek szabályai nem embertől származnak, hanem a természet rendjét tükrözi. Ez a rend a vallási, természetjogi elméletek számára egy személyes

Teremtő által alkotott rend, tehát a természetjog szabályai végsősoron Istenre vezethetők vissza. Vannak azonban szekularizált természetjogi felfogások is, amelyek nem élnek ezzel a kiindulóponttal. Az ő számukra a természet, a létező természet alkot egy olyan rendet, amelyből következmények származnak az ember számára. Ennek a természetes rendnek a részei pl az élet tiszteletbentartása, a “ne ölj” fogalma, de ehhez tartozik a tulajdon fogalma és a tulajdonhoz tartozó jogintézmények. Mindezeket a természetjog körébe tartozó szabályokat - képviselői szerint - az jellemzi, hogy összekapcsolódnak az igazságosság fogalmával, tehát egy helyes, egy igazságos szabályozást fejeznek ki. Míg az ember alkotta jog szükségszerűen tökéletlen, hézagos, esetenként igazságtalan, addig a természetjog elvei egy örök igazságosság kifejezői. Ebben bennerejlik az öröktől fogva létezés gondolata is. A természetjog nem változékony,

mint az ember alkotta jog Örök követelményeket fejeznek ki a természetjog szabályai, mert hiszen maga a természet is örök. Ezzel szemben a pozitivista felfogások hívei a jog világának ezt a megkettőzését elutasítják. Számukra csak egy jogi rend létezik, csak egy jog, az ember alkotta jog tekinthető jognak. A pozitivista jogfelfogás hívei sem utasítják el az igazságosság, vagy más értékmérő gondolatát, úgy vélik azonban, hogy ezek a vallás, az erkölcs, a világnézet körébe tartoznak, de nem a jog világába. A jog világa kizárólag ember alkotta szabályokból áll. Ennek a fogalomnak - a pozitív jog fogalmának - a XIX. sz-ban találhatjuk a tulajdonképpeni, a máig érvényes megközelítését August Comte az emberiség fejlődését vizsgálva három szakaszt vélt megkülönböztetni. Az első az ún. tradícionális szakasz, ahol a tradíció szerepe áll az előtérben, összekötve egy teológiai, tehát vallásilag szinezett

világnézettel. A másik korszakot a transzcendencia jellemzi, metafizikus megközelítések formájában, pont szerint ide sorolható a természetjogi gondolkodás. Míg végül Comte értelmezésében - az emberiség eljutott modern szakaszába, amelyet ő pozitív, vagyis tudományos szakasznak jelez, a tudományosság egzakt követelményeket jelző értelmében. Arról van tehát szó, hogy az így értelmezhető pozitív jog egzakt módszerekkel vizsgálható jog. Empírikus megközelítést lehetővé tevő világ. Ennek a Comte-ra visszavezethető jogi tudományosságnak az első nagy képviselője John Austin angol jogász, aki analitikus jogfilozófiának nevezte saját rendszerét. Austin kiindulópontja egy olyan banális megállapítás volt: a jog a szuverén parancsa Ebben a megfogalmazásban benne van a pozitivizmus lényege. A jog nincs szükségszerű összefüggésben az igazságossággal. A jog nincs összefüggésben a vallással A jog és az erkölcs két külön

világ. A jog lényege, hogy egy szuverén hatalomtól származik Ezt a gondolatot Max Kelsen fejtette ki részletesebben, aki leszögezte, hogy a pozitív jogon kívül nincs más jog. A pozitív jog -2- egyenlő a joggal. A jogszabály, a szuverén hatalom által létrehozott jogszabály az egyedüli tárgya a jogra vonatkozó vizsgálatoknak. Ennek a két különböző alapállásnak a története végig kíséri a jog egész történetét. (Pl: Antigoné, fasizmus, etc) A pozitivizmus számára a jog a törvény A természetjogi felfogás számára ez a dilemma nem jelentett valódi dilemmát. A természetjog kezdettől fogva, évezredek óta hangsúlyozta, hogy normák ütközése esetén mindig a magasabbrendú normát kell alkalmazni. Ha az ember alkotta jog beleütközik egy magasabbrendű természetjogi normába, akkor a természetjognak kell engedelmeskedni, még akkor is, ha az ember ezzel kockázatot vállal. Ugyanis az ember természeténél fogva szabad akarattal

rendelkező lény Élete során ismételten válaszutakra kerül, ahol választhat különböző megoldások, különböző utak között. 2. Tárgyi jog - alanyi jog Tárgyi jog: a jogszabályok. Alanyi jog: a jogalany jogszabályban biztosított joga Jogosultság 3. Materiális és formális értelemben vett jogforrások A jogforrás-fogalom materiális és formális meghatározásának megkülönböztetése elsősorban az angol jogtudományra jellemző, amely azonban nem jelenti azt, hogy kizárólagosan az angol jogelmélet sajátja. Materiális jogforrásokon azokat a jelenségeket értjük, amelyek a jog tartalmának eredetére utalnak, azokat a tényezőket, amelyekből a jog tartalma származik. Materiális (tartalmi) források: szokás, precedens, erkölcs, vallás, etc. Formális jogforráson azokat a tényezőket és jelenségeket értjük, amelyekből a jog ereje és érvényessége fakad. A formális jogforrás utal arra az eredetre, amelyből a - bármilyen tartalmú -

norma jogi érvényessége fakad. Itt lép be az állam és az állam által alkotott jogszabályok. (Pl a lopást tiltja az erkölcs és a vallás is, nemcsak a jog) Formális (érvényességi) források: parlamentek döntése, uralkodó akarata, a bírói döntés ésszerűsége, egy jogtudós álláspontjának tekintélye, etc. 4. Belső és külső jogforrások Újkantiánus jogfilozófiában gyökerező megkülönböztetés. E jelzőpár arra utal, hogy a jog forrását a jogon kívül, vagy belül keressük-e. A külső jogforrás a jog megnyilvánulási formája, az az írott dokumentum, amelyben a jog megjelenik. Így tehát megismerési forrásról beszélhetünk Ez lehet “népszellem”, a praxis, a társadalmi struktúra, a szükségeletek, az érdekek, valamiféle akarat, etc., tehát bármi, ami a jogot megelőzően és attól függetlenül létezik, de legalábbis szabályozási igényt támaszt. A belső jogforrás a jogalakotó erő, tehát az az állami szerv,

amelytől a jog származik, de ilyen belső jogforrás lehet - joggá válása esetén - a szokás is, a szokásjog formájában. A jogforrás belső magyarázata kétféle lehet: 1. Anyagi jogforrás: azokra az (állami) szervekre utal, amelyek fel vannak hatalmazva jogalkotásra, azaz hivatalos magatartási minták tételezésére. E “jelzős szerkezet” értelmében tehát a jog a jogalkotó szervektől (személyektől vagy testületektől) ered. Természetesen a jog mondja meg, melyektől és mely esetekben, de ez a jog (ui. az Alkotmány) is ered valakitől. 2. Alaki jogforrás, mint belső jogforrás nem arra ad választ, hogy honnan ered a jog, hanem arra, hogy honnan ismerhető meg a jog. Azokra a tételes jogszabályokra utal, amelyek a jog anyagát tartalmazzák, s amelyek ismereteink forrásai. A jogforrási hierarchia kifejezés a bevett jogi szaknyelvben a jogszabályok egymásra épülő rendszerét jelenti. E szóhasználat tehát az alaki -3- jogforrások

összességét azonosítja a (tételes) joggal. (A szó először Titus Liviusnál jelenik meg a XII táblás törvényre utalva). Az alaki jogforrás a tárgyi jogra (a jogszabályokra) nem értelmezhető, legfeljebb az alanyi jogra, tehát a valakit megillető konkrét jogra. (Pl: X joga a kárának megtérítésére a Ptk. valamelyik rendelkezéséből fakad, ill azon alapul, de a kártérítés jogintézménye már nem abból fakad. A Ptk legfeljebb rögíti, de még pontosabban az maga a Ptk.) Az alaki jogforrásokon belül szokás különbséget tenni írott és íratlan jogforrások között. Írott jogforrás az alkotott - “törvényi” - jog. Íratlan jogforrás a szokásjog és a bírói jog Az írott és íratlan kifjezés annyiban megtévesztő, hogy a szokásjogot és a bírósági határozatokat is gyakran rögzítik írott formában. Edgar Bodenheimer megkülönböztet formális és nem-formális jogforrásokat is. Szerinte a jog nem szűkíthető le a jogszabályok

összességére. Bodenheimer formális jogforrásnak tekinti a jogalkotás termékei mellett a precedenseket, egyezményeket, más megállapodásokat, nemformálisnak az igazságosság sztenderdjeit, az értelmet és a dolgok természetét, a politikai célokat és a morális meggyőződéseket, valamint a szokásjogot is. 5. Genetikus és gnoszeológiai jogforrás-fogalom Dr. Péteri: A genetikus szempontok a jog történeti eredetét hajlamosak előtérbe állítani A jogforrás fogalmában számukra elsősorban ezt a genezist kell tükrözni. A gnoszeológiai megközelítés hívei úgy vélik, hogy a jog megismerése áll a figyelem középpontjában, mert hiszen ebből tudják meg a jogalkalmazó szervek, hogy milyen jog alapján kell döntéseiket meghozniuk. Magyarországon mindkét nézetnek megvannak a hívei. Nincs még olyan egységes jogforrásfogalom, amely mindkét nézet hívei számára egységesen elfogadható volna 6. A társadalmi normák jellemző vonásai és

funkciói 6.1 A társadalmi normákról általában A társadalmi normák léte egyidős az emberi társadalommal. A társadalmi normák minden típusa a helyes, a követendő magatartásforát írja elő, melyek képesek az emberi cselekedetek befolyásolására és irányítására. A társadalmi normák több típusa alakult ki a társadalmi-történeti fejlődés során. Kezdetben: szokás, erkölcs, vallási norma. Később: a jog. Idővel: illem, divat, szakmai-technikai előírások, etc. Végül: politikai, szervezeti (közigazgatási) normák 6.2 A társadalmi normák közös vonásai - érvényesség: a társadalmi együttélés eredményeként a közösség életét szabályozó normákat be kell tartani és általában be is tartják - általánosság: a norma általánosan fogalmazza meg az elvárandó magatartást - hipotetikus szerkezet: a norma érvényesülésére meghatározott feltételek megléte esetén kerül sor 6.3 A társadalmi normák funkciói -

magatartásmintát nyújt, vagyis meghatározza a helyes, követendő magatartást - társadalmi konfliktusokat kezel - alapot nyújt mások magatartásának értékeléséhez - mások jövőbeli magatartásának kalkulálását,, “előrebecslését segíti -4- 7. Szokás és szokásjog A szokásjog napjainkra a belső jogban periférikus kérdéssé vált, jóllehet egykor a jogélet fő áramát jelentette, sőt elterjedt vélemény szerint maga a jog is a szokásokból vált ki és intézményesült. A szokások sajátossága, hogy sem a helyesség képzete nem jérul hozzájuk, mint az erkölcsökhöz, sem a kötelező erőé, mint a joghoz. A szokásokban rejlő sodróerő a puszta tényszerűség Annak a ténynek a tudata, hogy egy magatartás közel azonos módon újra meg újra megismétlődik. Ez a tudat mintegy arra kényszerít minket, hogy magunk is képviseljük az adott magatartásformákat, csupán azért, mert az a szokás. A szokás ugyanúgy külsőleg adott,

tehát objektíve létező az egyén számára, mint az erkölcs. Ez az ismételtség, követettség és általánosság biztosítja a szokások normativitását, s hogy jogi normák forrásai is lehetnek. Ahhoz azonban, hogy egy szokás a jog részévé, azaz joggá váljon, bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. E feltételek egy része belső: a szokásban, annak milyenségében keresendő. Így általában megívántatik, hogy: - a szokás hosszú időn át (emberemlékezet óta), folyamatosan és békésen érvényesüljön - a szokás tartalma (az abban foglalt magatartásminta) legyen egyértelműen megállapítható - a szokás egyébként se ütközzön a helyesség elveibe (a jogsértés szokása nem válhat joggá, az erkölcstelen szokás erkölcsileg igazolttá) A feltételek másik része külső: a szokásokra vonatkoztik, arra, hogy szükséges-e a szokás valamilyen külső elismerése, szentesítése ahhoz, hogy a jogba beiktattassék. A nézetek e vonatkozásban

ismét megoszlanak. Az egyik véglet, az ún történeti jogi iskola által képvielt ortodox felfogás szerint semmi ilyenre nincs szükség: a közösség jogi nézeteinek és gyakorlatának kifejeződése közvetlenül és önmagában jogilag kötelező erővel bír. A másik Ciceróig visszanyúló - felfogás szerint csak az állami elismertség révén válhat a szokás joggá Ez az elismerés származhat egyrészt a jogalkotó szervektől, de származhat másrészt a jogalkalmazóktól is. Ezen engedélyezési elmélet elfogadása esetén a szokás jogforrási jellege a már ismertetettek szerint alakul: a szokás a jog tartalmának lehetséges materiális forrása, a jogalkotói és jogalkalmazói elismerés pedig a jogi kötelező erő formális alapja. Ez az egyik pragmatikus ok, ami az engedélyezési elmélet elfogadására sarkall: hiába ismerjük el elvileg egy szokás jogi jellegét, ha nincs bíróság, amely előtt ezt a jogot gyakorlatilag is érvényesíteni

lehetne. A másik ok az, hogy az állami elismerés egyben a szokás tartalmának rögzítését is jelenti, ami nélkül elkerülhetetlenül bizonytalan, s ezért mindig vitatható, bizonyításra szoruló volna, ez pedig a modern társadalmakban müködési zavarokra vezetne. 9. A jogi normák kitüntetett jellege A jogi norma specifikuma “kitüntetett” jellegében van. 9.1 A jogi normák kitüntetett szerepe társadalmi szükségletből fakad, mely a társadalmon belüli konfliktusokat és érdekösszeütközéseket állami eszközök (kényszerapparátus) alkalmazásával oldja fel. Az államilag biztosított kikényszeríthetőség minden más társadalmi normától elhatárolja a jogi szabályozást. 9.2 A jogszabály léte, funkcionálása sajátos, a jogra jellemző intézményrendszert hív életre, mely a jogi norma létrehozását (jogalkotást) és a hatályos jogszabályok előírás szerinti alkalmazását (jogalkalmazás) garantálja. Az egyre bonyolultabbá váló

társadalmi viszonyokra vonatkozó jogszabályok megkívánják a jogalkotó és jogalkalmazó szervek hierarchizált és struktúrált kiépítettségét. 9.3 A jogszabály alkotása és alkalmazása sajátos gondolkodási mód kialakulásához vezet, melyet jogászi racionalitásnak neveznek. Ez a jogi jelenségek és következményeik speciális kezelését biztosítja. A jogászi racionalitás alapját a mindennapi gondolkodás racionalitása képezi, de ugyanakkor sajátos jellemzőkkel is bír. E sajátosságok terrénuma a jogászi -5- gondolkodás és praktikum találkozási helye: a jogi dogmatika (jogdogmatika). Természetesen diszfunkcionális következményekkel is járhat, ha a mindennapos következtetések merőben más eredményre jutnak, mint a jogászi gondolkodás. 9.4 A társadalmi viszonyok ellentmondásmentes szabályozása megkívánja azt, hogy a jogszabályok sokaságában belső rendezettség legyen. Megfordítva e gondolatot a jogszabályok belső

rendezettsége biztosítja a jogilag releváns társadalmi viszonyok ellentmondásmentes szabályozását. E rendezettséget egyrészt sajátos technikákkal lehet kialakítani (pl.: jogforrási hierarchia), másrészt a jogi gondolkodás által kialakított általános jogelvekben megfogalmazódott tételek érvényesítésével (pl.: “lex posteriori derogat priori” elve = a később hozott törvény ereje lerontja a korábbit). 9.5 A jogszabályok alkotása és alkalmazása formalizált eljárás keretében történik, amelyhez rögzített fórumrendszer kapcsolódik. Az eljárás formalizáltságának - előzetesen meghatározott előírásoknak megfelelő jogalkotás és alkalmazás - éppúgy garanciális szerepe van, mint a jogi jelenségekkel összefüggő intézmények rögzített - előre meghatározott és előre ismert - fórumrendszerének. 9.6 A jogszabályok létrehozása, működtetése, értelmezése igen hamar kitermelte az értelmiség egy sajátos rétegét, a

jogászságot, mely professzionális módon speciális szakismeret birtokában végzi munkáját. 10. A jogi norma szerkezete: hipotézis és diszpozíció A jogszabályok szerkezete a klasszikus felfogás szerint (azaz csak a regulatív - magatartási normákat előíró - szabályokra vonatkoztatva) hármas tagozódást mutat: - hipotézis - diszpozíció - szankció A klasszikus szerkezeti elemek definiálása, esetleg más fogalmakkal való helyettesítése szerzőnként eltérő lehet. A klasszikus szerkezeti tagolódás visszatükrözi a jogi szabályozás modelljét, vagyis arra utal, hogy a jognak elmaradhatatlan része annak meghatározása, hogy milyen szituációt szabályoz, arra milyen előírást tartalmaz, s mindennek milyen következményei vannak. (Jogdogmatikai probléma: ki a jogszabály címzettje? Az állampolgár számára szankció, a jogalkalmazó számára diszpozíció.) Hipotézis (feltétel): pozitív jogi megközelítés szerint a jogszabály hipotézise

írja le azt a társadalmi szituációt, amelyben valamilyen magatartást kötelező tanusítani. A jogalkotó szempontjából nézve a hipotézis jogilag releváns tényeken keresztül megragadott tipikus életviszony, amelynek jogi szabályozásához társadalmi érdek fűződik (pl.:”fuvarozási tevékenység esetén”). A hipotézis megfogalmazási módja, jellege többféle lehet. Ennek alapján a jogszabályok három típusát szokták megkülönböztetni: - keretszabály: képviseli az egyik szélsőséget, amely esetén a jogalkotó a szabályozandó élethelyzet jellemzőit nagy vonalakban, a jogértelmezés számára tág teret engedve fogalmazza meg. - kazuisztikus szabály: mintapéldája a porosz Allgemeines Landrecht (1794) több, mint húszezer szakaszból álló szörnyszülött, amely a teljességre törekvés csapdájába esve a jogi szabályozást minden elképzelhető esetre vonatkozóan kísérli meg. Az ilyen jellegű szabályozás eleve kudarcra van ítélve.

- tipikus szabály: az optimális szabályozás teremti meg, ügyelve a két szélsőség -6- esetleges buktatóira. Diszpozíció (rendelkező rész): a követendő magatartási szabályt írja le. Ez vonatkozhat egyéni magatartásra, emberek csoportos tevékenységére, szervek, szervezetek kialakításásra, etc. A jogalkotó a kötelezően előírt rendelkezését (diszpozíció) többféleképpen fogalmazhatja meg. Ennek alapján megkülönböztetünk kogens és diszpozitív rendelkező részt Kogens: a kogens lehet parancsoló, tiltó. A diszpozitív, vagyis az ún megengedő diszpozíciójú jogi tételek alkotják a jogszabályok jelentős részét. Ilyen szabályozásra akkor kerül sor, amikor a jogalkotó választási ehetőséget biztosít a címzettnek, de az előírt határok túllépése tiltott. A megengedő diszpozíciójú jogi normáknak van egy sajátos altípusa, az ún ajánló diszpozíciójú jogtétel. 11. A jogi norma szerkezete: jogkövetkezmény A

hipotézis és a diszpozíció szerkezeti elemeihez kapcsolódva a jogkövetkezmény adja a jogi tétel teljes szerkezetét. A jogkövetkezmény magába foglalja a pozitív joghatás és a negatív szankció lehetőségét. Szankció: a szankció a joghátrányt fogalmazza meg, amelyet a jogszabály diszpozíciójában előírt magatartás nem teljesítése esetére a joglakotó előír. Az egyik oszályozás szerint megkülünböztetünk személy elleni és anyagi jellegű szankciót. A másik osztályozási mód megkülönböztet reparatív és represszív szankciót. A reparatív szankció lényege a normasértés előtti helyzet visszaállítása, melyet a jogi szaknyelv az eredeti állapot helyreállításának nevez (a polgári jog rendszerében fordul elő). A represszív szankció fő jellemzője a büntető, megtorló jelleg. A modern jogrendszerekben preventív és visszatartó hatást remélnek tőlük. 12. Jogi norma - jogtétel - jogszabály 12.1 A jogi norma:

megkülönböztetendő más társadalmi normáktól A jogi norma “kitüntetett” szerepű társadalmi norma, amely a legitim állami kényszer kilátásba helyezésével határozza meg a konkrét cselekvési mintát. A jogi norma, mint jogtudományi konstrukció gondolati egységet képez (a regulatív norma esetében mindhárom szerkezeti elemet tartalmazza: hipotézis-diszpozíció-szankció), s a jogtételben találja meg (a jogdogmatika, a jogi technika által befolyásolt módon) kifejezési formáját. Tartalmi szempontból is teljes a “szerkezete”, hiszen mindig valamely társadalmi viszonyt kíván - meghatározott szempontok alapján - teljes körűen szabályozni. 12.2 A jogtétel (vagy jogi mondat): a jogi norma nyelvi kifejeződése Egy jogi norma egy, vagy több jogtételben is kifejeződhet. A jogtétel valójában a jogalkotó akarat látható megnyilvánulása. Olyan tételezett gondolati egység, amely egymással összegondolt jogszabályhelyekből

“építkezik”. A jogtétel tehát a jogi norma tartalmi-struktúrális vonatkozásai alapján összetartozó, a jogi kifejezhetőség technikai igényei szerint szerkesztett, illetve tagolt egység. 12.3 A jogszabály terminus a magyar jogirodalomban a leggyakrabban használt fogalom Egyaránt jelenti a jogi normát és az alaki jogforrást, a jog külső megjelenési formáját. Helyesebb volna, ha a jogszabály fogalmán csupán az alaki értelemben vett jogforrást értenénk (törvény, rendelet, etc.), mert így ettől elhatárolva lehetne a jogi normáról, mint jogtudományi konstrukcióról és a jogtételekről, mint a jogi norma nyelvi kifejeződéséről beszélni. Megjegyzés: a mindennapos szóhasználatban laikusok és jogászok egyaránt használják a jogszabály kifejezést a konkrét, egyedi norma megjelölésére. Ez helytelen Helyesebb a jogszabályhely kifejezést használni. Ennek alapján: -7- 12.4 A jogszabályhely a jogi szabály

paragrafusokba/szakaszokba, bekezdésekbe, pontokba foglalt elemi része, amely legtöbbször hiányos szerkezetű. 13. A jogszabályok osztályozása szerkezeti szempontból 13.1 Teljes (klasszikus szerkezetű, vagy regulatív) szabály: a jogi norma mindhárom szerkezeti elemét tartalmazza. 13.2 Részleges szerkezetű szabályban nem valósul meg a klasszikus normaszerkezet, mert a jogtétel a jogi normának csak egy részét fogalmazza meg. Az ilyen jogtétel hipotetikus, vagy kategórikus lehet. Hipotetikus, ha csak hipotézisből és diszpozícióból áll. Pl: Ha többen okoznak kárt (hipotézis), felelősségük egyetemleges (diszpozíció). Kategórikus: ha csak diszpozícióból áll. “A házasság alatt fogant gyermek atyja a férj” (Code Civil). Vagy: “Behajtani tilos !" 14. A jogszabályok osztályozása tárgyi (tartalmi) szempontból 14.1 Regulatív (klasszikus magatartási) szabály, mely a címzettek (főként természetes személyek) magatartását

befolyásolja. 14.2 Szervezeti szabály, mely szervezetet létesít, vagy szüntet meg, vagy szervezeti kapcsolatokat rendez. 14.3 Eljárási szabály, mely általában valamely jogérvényesítéssel kapcsolatos eljárást szabályoz 14.4 Ajánló szabály, melynek legfőbb sajátossága, hogy nincs szankciója Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó kívánatos, de nem kötelező előírását tartalmazza. Lényegében ezzel megegyező a római jogban a lex imperfecta (a lex perfecta ellentéte), amely klasszikus értelemben alig minősíthető jogszabálynak, hiszen az állami kényszerhatalom megnyilvánulása itt hiányzik. 14.5 Utaló szabály, mely más jogszabály rendelkezésére utal Tartalmát más jogi, vagy esetleg nem jogi normára való hivatkozással határozzák meg. Utaló szabállyal leggyakrabban a nemzetközi magánjog területén találkozunk, amely az eltérő nemzeti jogrendszerek találkozásakor, azok kollíziójának (összeütközésének) kiküszöbölésére

irányuló kollíziós normákat tartalmazza. 14.6 Fogalom-meghatározó szabály, mely egy másik jogszabály tartalmát határozza meg, más jogszabályban meghatározatlanul hagyott kifejezést tartalommal tölt meg. 14.7 Egyéb jogszabályok, melyek sokfélék lehetnek: nemzetközi szerződéseket kihirdető, kinevezést, felmentéseket tartalmazó, évfordulóról megemlékező, politikai deklarációkat tartalmazó, valakinek az emlékét megőrző, valamilyen esemény jelentőségéről megemlékező, etc. jogszabályok. 15. A jog keletkezésének két útja Egyfelől e két útnak megfelelhet a szokásjog és az alkotott jog megkülönböztetése. Másfelől a jogalkotásnak két útja van, az autonóm és a delegált jogalkotás, ami tulajdonképpen a törvényhozás és a rendeletalkotás különbsége. Az autonómia az önmeghatározás lehetőségére utal, azaz arra, hogy az autonóm szabályozás birtokosa elvileg és formailag mindenki mástól függetlenül alkothat

szabályokat, s a megalkotott szabályoknak nem kell levezethetőnek lennie egy másik - külső és felső - normarendszertől. Az autonóm jogalkotás nem kizárólagosságot, hanem bizonyos korlátok közti feltétlenséget jelent. 16. A jogalkotás fogalma és sajátosságai -8- Definíció: A jogalkotás az erre felhatalmazott állami szervek jövőre irányuló, formalizált (előzetesen meghatározott formába öntött), normatív (magatartási formákat kötelezőnek, tilosnak, vagy megengedettnek minősítő) előírásainak kialakítása és közzététele. A jogalkotás elméleti megalapozására kétféle kísérlet különíthető el: - Konszenzus-elmélet: a jogalkotás feladatának a konfliktusok kezelését tekinti, a lehető legtöbb érdek kielégítése és így a társadalmi harmónia megteremtése, vagy elősegítése érdekében. - Konfliktus-elmélet: a jogalkotást a társadalom gazdasági és politikai erőinek kifejeződéseként értelmezi, azaz nem a

társadalom egészének a terméke, hanem bizonyos domináns érdekcsoportok uralmi eszköze. Önmagában e magyarázatok egyike sem bír kizárólagos magyarázó erővel. A jogalakotás egy sokoldalú jelenség. A két elmélet inkább kiegészíti, mint megsemmisíti egymást 17. A törvényhozás jellemzői és társadalmi feltételei 17.1 A törvényhozás jellemzői - alapvető jogi normák tudatos megalkotására irányul - szemléletében jövőre orientált, azaz a társadalmi viszonyok jövőbeni alakulását kívánja befolyásolni, jóllehet múltbeli tapasztalatokra támaszkodva - megfogalmazásában elvont és általános, tehát elvonatkoztat a társadalmi viszonyok egyedi sajátosságaitól - formájában szilárd és rögzített - mindezek következtében olyan szabályozást eredményez, amely szilárd, de egyben merev is, vagy másként fogalmazva stabil, de statikus. Részben éppen e merevség és statikusság oldására, vagy ellensúlyozására szolgál a

delegált jogalkotás. 17.2 A törvényhozás társadalmi feltételei Dr. Péteri: Az irodalom arra a következtetésre jutott, hogy három feltétel megléte esetén célszerű törvényalkotásra vállalkozni. - A társadalmi viszonyok bizonyos megállapodottsága. Tehát forradalmi napokban nem célszerű kódexet alkotni. Szükséges tehát egyfajta stabilitás, az életviszonyok kialakult rendje - A törvényalkotásra alkalmas szakmailag is megfelelő szinten álló apparátus. (Törvényeket nem lehet a sarki talponállóban szövegezni.) Ez egy komoly szakmai ismereteket igénylő feladat. - Olyan jogtudományra van szükség, amely kialakított egy maghatározott terminológiát, megvannak a maga kategóriái. Tehát eljutott az érettség olyan szakaszába, amely képes a mégoly magas szakmai követelményeket is kiszolgálni. 18. A törvényhozás folyamata Dr. Péteri: A törvényhozás folyamatáról tágabb és szűkebb értelemben szoktak beszélni A szűkebb

értelemben vett szabályozás mindenkor törvényben rendezett folyamatot jelez. Törvényt, esetenként az alkotmány rögzíti, ennek a törvényhozó folyamatnak a legfontosabb kritériumait. 18.1 A folyamat első lépcsője az ún törvény iniciatíva, tehát a törvénykezdeményezés Amikor az arra kompetens szerv alkotmányos felhatalmazás alapján törvénykezdeményezéssel él, tehát az erre vonatkozó igényét megfogalmazza. Az iniciatíva jogát Európa-szerte, de Európán kívül is általában a fő állami szervekhez szokták kötni, tehát a parlamenthez, minden egyes képviselőhöz, az államfőhöz, a kormányhoz. Ezek minden országban elfogadott alapelvek Egyes országokban -9- emellett törvénykezdeményezési jogot biztosítanak a Legfelsőbb Bíróság elnöke számára, esetleg a legfőbb ügyész számára. Kelet-Európában általánosan elfogadott gyakorlat volt a társadalmi szervek törvénykezdeményezési jogának az elismerése, tehát

szakszervezetek, érdekképviseletek, hivatás rendek, nőszövetségek, ifjúsági szervezetek, a volt Szovjetunióban a Szovjet Tudományos Akadémia, etc. mind rendelkezett a törvénykezdeményezés lehetőségével. 18.2 A törvénytervezet elkészítése Ez az a felelősségteljes munka, amikor a megfelelően képzett apparátus elkészíti a törvénytervezet első szövegét. Ez az apparátus technikailag kétféle megoldás irányába szokott. Vannak országok, ahol ez a kormány felügyelete alatt egy külön törvényelőkészítő bizottságra, osztályra van telepítve, másutt az igazságügyminiszter áll a törvényhozási munka tengelyében, ami azt jelenti, hogy az igazságügyminiszter koordinálja a törvényelőkészítő munkát, és ő felelős azért, hogy a létrejövő új törvények beilleszkedjenek a jogrend egészébe. 18.3 A törvénytervezet megvitatása: a parlamenti szakasz, amikor a törvényjavaslat benyújtása után a parlamentben a vita utolsó

fázisa zajlik. 18.4 Majd a döntéshoztal következik (A törvényt vagy elfogadják, vagy elvetik) 18.5 Az itt elfogadott törvényt ki kell hirdetni A kihirdetés ünnepélyes formákhoz kötött aktus, amely abban is kifejeződik, hogy a kész törvényt aláírja vagy a parlament elnöke, vagy az államfő, vagy egyes országokban a miniszterelnök, és ezzel a jogszabály hatályos joggá változott. A törvényhozás tágabb értelme: vajon ez a törvényhozási folyamat fedi a törvény voltaképpeni életét. Az ezzel kapcsolatos kritika megfogalmazói arra hivatkoznak, hogy a törvény élete nem akkor kezdődik, amikor az arra hivatott személyek hivatalosan kezdeményezik. A törvény élete sokkal korábban kezdődik. Akkor, amikor a társadalmi igény megfogalmazódik a változtatásra Amikor a lakosság széles köreiben válik elterjedtté az a meggyőződés, hogy a hatályos jogi szabályozás nem kielégítő. A kritikai hangok másik csoportja a törvény

utóéletéhez kapcsolódik. Befejeződik a törvény élete azzal, hogy kihirdették ? Nem közömbös az, hogy hogyan fogadja a társadalom, hogyan fogadják az érintettek az adott jogszabályt. A törvényalkotás folyamatához, teljességéhez hozzátartozik a törvény hatásainak felmérése is. 19. Az alkotmányozás Az alkotmány rögzíti az egyes országok államformáját, politikai berendezkedését, a fontosabb állami és nem állami szervek és az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, s általában az állami-társadalmi egység intézményeit és szimbólumait. Megkülönböztetünk ún. történeti alkotmányt, ahol a berendezkedést a szokások, bizonyos törvények , iratok és intézmények rögzítik, mint pl. korábban Magyarországon is Írott alkotmányról beszélünk, ha azt törvény tartalmazza. E törvény, mint alaptörvény, kiemelkedik a többiek közül, megszabva azokat a kereteket is, amelyek között a további törvényalkotás

mozoghat. Az alkotmány megalkotására gyakran külön konvenciót, alkotmányozó gyűlést hívnak össze, de ha nem, elfogadásához, vagy megváltoztatásához akkor is különleges eljárást szokás előírni (pl. minősített többséget) Az alkotmány ugyanis tartalmilag is és formailag is központi jogforrás. Az Alkotmányban nem szabályozott, de ahhoz közvetlenül kapcsolódó, vagy azt részletező tárgyakat szabályozhatják alkotmányos törvények (pl. a Választójogi türvény), amelyek megalkotása is az Alkotmányéhoz igazodik (pl. a kétharmados törvények Magyarországon) A jogalkotás alkotmányos keretek között tartását általában bíróságokra bízzák: vagy a rendes bíróságokra (pl. USA), vagy az ún alkotmánybíróságokra (pl ma Magyarországon) -10- 20. A kodifikáció fogalma Definíció: A kodifikáció olyan jogalkotó tevékenység, mely során a szabályozandó társadalmi viszonyok egy meghatározott, jól körülhatárolt körét

egy kódexben (törvénykönyv) igyekeznek szabályozni. A kodifikáció során a jogalkotó a kiemelkedően fontos életviszonyokra vonatkozóan a teljeskörű szabályozás igényével alkotja meg a jogi kódexet, melyben a jogi normák sokasága egymásra épülten alkot rendszert. A törvénykönyv előírásai hierarchikus rendet alkotva logikusan kapcsolódnak egymáshoz, így a kodifikáció egy minőségileg fejlettebb módját jelenti a jogi szabályozásnak. 22. A recepció A recepció átvételt jelent, egy máshol vagy máskor kialakult joganyag közvetlen átvételét, annak egyszerű törvénybe iktatásával. Történetileg a római jog későbbi recepciójának (de inkább az erre irányuló kísérleteknek) a példája hozható fel. Napjainkban egyes fejlődő országok kísérelik meg jogrendszerük modernizálását a fejlettebb országok jogának recepciójával. Nem azért teszik ezt, mert a megoldás tökéletes: más társadalmi-történeti viszonyokra

keletkezett normatömeg fogalmilag kizárt, hogy tökéletesen illeszkedjen a befogadó ország körülményeihez. Az okot inkább a szükségben és egyfajta “jogfetisizmusban” kell keresnünk. A szükség alapja az lehet, hogy a nemzetközi gazdasági és egyéb kapcsolatok igénylik a nemzeti jogrendszerek összeilleszthetőségét, tehát legalább hozzávetőleges hasonneműséget - ugyanakkor ennek szerves kiképzéséhez hiányzik az idő, vagy a törvényalkotás korábban vázolt feltételrendszere, vagy mindkettő. De járul ehhez naív hit is abban, hogy a szerves fejlődés megspórolható, vagy tartama lerövidíthető a késztermék átvételével; illetve, hogy a fejlettebb viszonyokra kialakult jogszabályok átvétele mintegy előidési a neki megfelelő viszonyok kialakulását. Az ilyen várakozásokban általában csalatkozni kell Nem haszontalan azonban a recepció egy szűkebb technikai körben, mint pl. a közlekedési szabályok, termelési szabványok,

pénzügyi és bizonylati rend és hasonló szférák szabályozása körében. 23. Delegált törvényhozás: a rendelet A delegált jogalkotás nem a törvényhozó, hanem a végrehajtó hatalom jogalkotó tevékenysége. Alapja a törvényekben foglalt azon - általános vagy konkrét - felhatalmazás, amely valamely kormányzati szerv (kormány, miniszterek, etc.) feladatává teszi normatív rendelkezések megalkotását - vagy a törvények végrehajtására - vagy a törvények keretei között egy terület viszonyainak részletes szabályozására A delegált jogalkotás két alaptípusa a rendelet és az utasítás. A rendelet olyan korlátozott és feltételes jogalkotás, amely az állampolgárokat közvetlenül is kötelező normatív szabályokat tartalmazhat. Az utasítás az állampolgárokat közvetlenül és jogilag nem, csupán az alárendelt szerveket kötő, tehát belső szabály. Természetesen közvetetten, az adott szervek mikénti működése révén, ez

utóbbi is kihat az állampolgárokra. A jogalkotás garanciális kötöttségeitől mentesek, de hasonló tényleges kötöttségeket eredményeznek azok a René David által “közigazgatási körlevélnek” nevezett belső, normatív intézkedések, amelyek “körlevél”, “állásfoglalás”, “iránymutatás”, etc. címmel ugyancsak valamely szerv működésének irányát és mikéntjét határozzák meg. 24. A kompiláció Definíció: A kompiláció a hatályos joganyag megállapítását és rendezett formában való közzétételét jelenti. Bizonyos időközönként, vagy más meghatározott indokból arra felhatalmazott -11- hivatalos szerv “gyűjtemény” formában állítja össze, s leginkább a jogforrási forma (törvény, rendelet, etc.) és a kibocsátás éve alapján teszi közzé a hatályos jogszabályok teljes anyagát A magyar jogrendszerben jelenleg ismert ilyen gyűjtemény: Törvémyek és Rendeletek Hivatalos Gyűjteménye, Hatályos

Jogszabályok Gyűjteménye, Magyar Törvénytár. (1949-ig a Corpus Iuris Hungarici töltötte be azt a szerepet.) Ez a joganyag-rendezési módszer azért roppant praktikus, mert a jogszabályok módosítását is tartalmazza és így napra készen biztosítja a jogalkalmazás számára a hatályos normák összességét. A kompiláció eredményeképpen a különböző időben megjelent hatályos jogszabályok egy helyen válnak hozzáférhetővé. 25. Az inkorporáció Definíció: Az inkorporálás a jogszabályrendezés leggyakoribb és legkézenfekvőbb módja. Ezt a módszert alkalmazzák a jogszabályok módosítása esetében, amikor a változtatásokat beiktatják az eredeti jogszabályba. Ennek során az adott jogszabály meghatározott részét (szakasz, bekezdés, pont) módosítják, vagy kiegészítik és a megváltozott részt beillesztik a jogszabály keretébe. Az inkorporálás nem érinti a jogszabály szerkezetét, vagy szakaszainak sorrendjét. Az új

jogszabályi szakaszt általában úgy építik be, hogy a megfelelő helyre új szakaszt iktatnak be, amelyet alszámmal jelölnek. (Pl: 70/A paragrafus). Ezt a módszert alkalmazták a magyar jogrendszerben az Alkotmány 1989-es módosításakor is. 26. Az egységes szerkezetbe foglalás Definíció: Az egységes szerkezetbe foglalás módszere az azonos életviszonyra vonatkozó különböző jogforrások jogtételeinek egymás mellé szerkesztését jelenti. Az alapjogszabályt - általában törvény - és a végrehajtására vonatkozó jogszabályt - általában rendelet - egységbe foglalja, s így az alaprendelkezés és az arra vonatkozó, végrehajtását biztosító végrehajtási jogszabály egy helyen, egymást követően található. Ez a rendelkezési mód világossá teszi a címzettek számára, hogy egy törvény adott szakaszához kapcsolódik-e a végrehajtási rendelkezés. Ez a módszer elősegíti a két vagy több jogszabály egységes megismerését,

kapcsolódási pontjaik egyértelmú kezelését és ezáltal a jogalkalmazás számára világos helyzetet teremt. Ilyen megoldást alkalmazott a magyar jogrendszer pl. a korábbi Munka Törvénykönyvvel kapcsolatban és az ún Lakáskódex esetében A jobb áttekinthetőség érdekéban az alapjogszabályt vastagabb betűvel szedik ki a jogszabályi szövegben, ezzel is biztosítva a két jogforrási szint nyilvánvaló megkülönböztetését. 27. A revízió Definíció: A revízió a jogszabályok rendezésének legritkább esetben alkalmazott módja, amikor egy jól körülhatárolható életviszonyra vonatkozó joganyagot felülvizsgálnak, átszerkesztenek, elavult tételeket hatályon kívül helyeznek és esetleg kisebb jelentőségű módosításokat végeznek. Ehhez az eszközhöz általában átmeneti társadalmi-politikai viszonyok idején nyúlnak, amikor a hatályos joganyag egyértelmű megállapítása is problematikus. Revíziónak minősíthetjük a magyar

jogrendszerben a második világháború után a büntető igazságszolgáltatásban bekövetkezett joganyag-rendezést. Az Igazságügyi Minisztérium 1951-ben és 1958-ban hivatalos jogszabálygyűjteményben foglalta össze a 45 előtti időből származó és alkalmazásra kerülő, továbbá a 45 után alkotott új büntetőjogi rendelkezéseket. A jogszabálygyűjtemény, amely nem jogforrás, csak jogforrások gyűjteménye volt, a BHÖ elnevezés alatt vált ismertté. Szerkezeti megoldásaiban a büntető törvénykönyvek beosztását követte: általános és különös részre -12- tagozódott. Ez a módszer nem válhat a jogszabályrendezés fő formájává, a revízió helyett a kodifikáció, vagy új jogszabályok alkotása a megfelelő út. 28. A jogszabályok kihirdetése A jogszabály kihirdetése azt jelenti, hogy a jogszabályt úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar hozzáférhessen. A jogszabályok kihirdetése a jogszabályok hatályával kacsolatos

problémakör. Minden jogszabály hatályának van kezdete és vége. A jogszabály időbeli hatályának kezdetét általában maga a jogszabály állapítja meg, de kivételes esetekben előfordulhat, hogy más jogszabály, ún. hatálybaléptető jogszabály lépteti életbe A jogszabályok időbeli hatálya legtöbbször a hivatalos lapban való közzőtőtelük, tehát a kihirdetésük napján kezdődik. Szokásos jogalkotói szóhasználat szerint: “Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe.” Megjegyzendő, hogy a végrehajtási jogszabállyal rendelkező normák esetében az alapnormával egyidőben kell a végrehajyó normát is hatályba léptetni. Fontos elvárás a jogalkotókkal szmben, hogy minden esetben konkrét időponthoz kötötten határozzák meg a jogszabály időbeli hatályának kezdetét. Ez azért fontos, mert mind a címzetteknek, mind a jogalkotó szerveknek lehetőséget kell biztosítani, hogy az új jogi norma előírásait megismerjék. A

jogkövető magatartás egyik alapfeltétele a norma ismerete Itt kell megemlíteni, hogy a széleskörű, a legalapvetőbb társadalmi viszonyokat szabályozó jogszabályok (pl. BTK, PTK, etc) általában nem a kihirdetésük napján, hanem többnyire 3-6 hónap múlva lépnek hatályba. Vannal visszaható hatályú normák. Ez azt jelenti, hogy az újonnan megalkotott jogszabályt hatályba lépése előtti esetekre is alkalmazni kell. Ez rendkívül ellentmondásos, ellentmond a jogállamiság, a jogrend és a jogbiztonság kritériumának. 29. A jogszabályok közzététele (ua, mint 28tétel) Tekintve, hogy a jogszabályok kihirdetése azt jelenti, hogy úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar hozzáférhessen, ezért úgy gondolom, hogy ua., mint 28 tétel 30. A jogrendszer fogalma és jellemzői A jogrendszer kifejezés egy adott állam tételes - pozitív - jogszabályainak összességét jelenti. A modern társadalmakban a jogszabályok rendezettsége a legfontosabb

biztosítéka a jog hatékony működésének. A rendezettség nem szükségszerű és minden időben jelenlévő attribútuma a jognak A modern társadalmakban válik jellemzőjévé. A kazuisztikus jogszabályok heteronóm masszájából a jogtudomány és a jogalkotás közös erőfeszítésének eredményeként született meg a jog rendszerezettsége. A jogtudomány dolgozta ki a rend - a logikai rendszerezés - lehetőségét, megteremtve ezzel a modern politikai rendszer egyre racionalizálódó jogalkotói szféra számára a jogi hatékonyság növelésének technikai eszközét. 31. A jogrendszer horizontális tagozódása: a jogágak A kontinentális jogrendszerekben a joganyag rendezésének alapvető egysége a jogág. A jogrendszer jogágak szerinti tagozódás egyfajta horizontális munkamegosztást jelent. A jogágak szélesebb körű tagozódása a közjog és magánjog megkülönböztetése. Eszerint a közjogba tartozó jogágak: nemzetközi jog, alkotmányjog,

közigazgatási jog, büntető jog. A magánjog ágai: polgári jog, nemzetközi magánjog. -13- Egy másik felosztás szerint megkülönböztetünk alapvető, vagy elsődleges jogágakat és másodlagos jogágakat. Eszerint a felosztás szerint az elsődleges jogágak a fent felsoroltak, a másodlagos jogágak: - pénzügyi jog, amely a közigazgatási jogból szakadt ki - munkajog, földjog, társadalombiztosítási jog, szövetkezeti jog: közigazgatási jog és a polgári jog határán jött kétre - családjog, a polgári jogról vált le - nemzetközi magánjog, a polgári jog és a nemzetközi jog határán alakult ki 32. Jogág és jogterület Jogág: ua., mint előző 31tétel Jogterület: ? 33. Közjog - magánjog E felosztást a római jogra szokták visszavezetni. A XIX sz folyamán nem véletlenül merült fel ismét a közjog és magánjog kettéválasztásának a problémája. A jelenség mögött egyrészt az individualizmus állt, másrészt a polgári

társadalmakban jelentkező igény a politikai állam és a polgári társadalom kettévalszatásaára. Számos teória alakult ki, hogy milyen megbízható kritérium található a kétféle joganyag pontos elhatárolásához. - A közjog a közérdek, a magánjog a magánérdek érvényesítését szolgálja. - A közjog a közviszonyokat, a magánjog a magánélet viszonyait szabályozza. - A közjog imperatív és kogens normákat tartalmaz, a magánjogot pedig diszpozitív normák alkotják. (Többnyire, de nem kizárólag) Moór Gyula szerint a közjog az állam, a magánjog a magánjog a magánszemélyek cselekvését szabályozó normák alkotják. 34. Az alkotmányjog szerepe a jogrendszerben Az alkotmányjog a jog vertikális tagozódása alapján a joghierarchia csúcsán helyezkedik el. Az alkotmányjog az állami szervezet belső viszonyait szabályozó joganyagot foglalja magába. Az alkotmány tartalmazza az egyes országok államformáját, politikai berendezkedését,

a fontosabb állami és nem állami szervek és az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, s általában az állami-társadalmi egység intézményeit és szimbólumait. Az alkotmányjogba tartoznak továbbá azok a törvények, amelyek az alkotmányos állami élet fundamentumait biztosítják, mint például a választójogról, a gyülekezési és egyesülési jogról, a vélemény- és sajtószabadságról szóló törvények. E jogág dogmatikai szempontból érdekes jellemzője, hogy alig találunk benne klasszikus szerkezetű, regulatív normát. Ennek egyik oka, hogy nagy szában fordulnak elő benne szervezeti normák, másrészt az alkotmányos normák érvényesülését elsősorban politikai és nem jogi szankciók biztosítják. 35. A polgári jog, mint “anyajog” A par excellence magánjogi jogág, a polgári jog a magántulajdonon alapuló piacgazdaság jogilag (tehát formálisan) egyenlő alanyai - a (természetes és jogi) személyek - közötti

viszonyokat rendezi. A polgári jogviszonyokban jellemzően a hangsúly a felek autonómiáján és egyenlőségén van, ezért a jogviszony alanyai általában mellérendelt pozícióban vannak. Kiváltképp igaz ez a kötelmi jogra) a polgári jogi szerződés megkötését és az egyes szerződéstípusokat szabályozó joganyag), melyenk túlnyomó részét diszpozitív normák alkotják. Tisztában kell -14- azonban lennünk azzal, hogy még az egyébként klasszikus polgári jogi jogterületekhez (a személyek, a tulajdon, az öröklés, a kártérítés joga) tartozó normák is jelentős részben a közigazgatási szabályokhoz hasonló kogens normákból állnak, mégha ez esetben a választást nem tűrő kötelezés általában a jogalanyok autonómiáját oltalmazza is. A jogalanyok egyenlő pozícióját erősíti az is, hogy a polgári jogi jogviszonyokból származó igényeiket általában bíróság előtt érvényesíthetik a polgári eljárásjog szabályai

szerint. 36. A “vegyes” szakjogok A magán- és a közszféra a XX. sz folyamán, különösen annak második felében egybefonódik A jogfejlődésben ez a tendencia a magánjog “átpolitizálódásában” és a közjog “privatizálódásában” nyilvánul meg és emellett megnyilvánul az ún. vegyes szakjogok kialakulásában is Az előbbire példa a magánfelek közötti szerződéses viszonyokba való állami beavatkozás (szerződéskötési kötelezettség, vagy tilalom). E folyamat előrehaladtát jól jelzi, hogy manapság sokan még azt is felvetik, hogy a büntetésvégrehajtást (a börtönök üzemeltetését) magánvállakozásokra kellene bízni. Az ún. vegyes szakjogok körébe a munkajog tartozik, mely a magánjellegű viszonyok (pl a munkaszerződések) szabályozását gyakran közjogias elemekkel (kollektív szerződés, sztrájkjog, etc.) vegyíti 37. A közigazgatási jog jellemzői A közigazgatási jog az állam és a joghatóság alá tartozó

természetes és jogi személyek közötti viszonyokat szabályozza. Az állam a társadalmi irányítás letéteményeseként a társadalmi élet viszonyainak széles körét szabályozza: környezetvédelem, gazdaság, közlekedés, egészségügy, szociális ellátás, etc. Az igazgatási viszonyok közös jellemzője a hierarchikus szervezet. Egyfelől áll az állam, másfelől az érintett személy. A közigazgatási jog anyagi jogát képező jogszabályokat az államigazgatási eljárás szabályai szerint érvényesítik. A hierarchikus viszonyból eredő egyoldalúság ellensúlyozására a közigazgatási szerv határozata bíróság előtt megtámadható. A közigazgatási jog területéhez tartoznak az állami irányítás egyéb jogi eszközeiként számontartott egyéb jogforrások is: a határozatok, az utasítások. szabványok, jegybanki rendelkezések, etc 38. Alapjogágak és másodlagos jogágak 38.1 Alapjogágak Közjogba tartozó jogágak: nemzetközi jog,

alkotmányjog, közigazgatási jog, büntető jog A magánjog ágai: polgári jog, nemzetközi magánjog 38.2 Másodlagos jogágak - pénzügyi jog, amely a közigazgatási jogból szakadt ki - munkajog, földjog, társadalombiztosítási jog, szövetkezeti jog a közigazgatási jog és a polgári jog határán jött kétre - családjog, a polgári jogról vált le - nemzetközi magánjog, a polgári jog és a nemzetközi jog határán alakult ki 39. A jog vertikális tagozódása: a jogforrási hierarchia A jogi normák horizontális felosztásakor alapvetően a jogi normák tartalmi különbözőségére fordítottuk figyelmünket, míg a jog vertikális rendszerének vizsgálatakor ezzel szemben a jog formális érvényességének a kérdése került a középpontba. A magyar jogforrási hierarchia csúcsán az Alkotmány áll. Az Alkotmány határozza meg a legfontosabb jogalkotó szerveket: Országgyűlés, kormány, miniszterek, helyi önkormányzatok -15- képviselő

testületei, valamint az általuk kicsátott jogforrásokat: törvény, kormány rendelete és határozata, a miniszterelnök és a kormány tagjainak rendelete, önkormányzati rendelet. Az Alkotmány alatt helyezkedik el a törvények szintje. Egyik csoportját alkotják, amelyek közvetlenül kacsolódnak valamely alkotmányos normához, a másik csoportba azok a törvények tartoznak, melyeket az alkotmányos szabályok nem fednek le. A törvények szintje alatt helyezkednek el a végrehajtó hatalom szervei (kormány, miniszterelnök, miniszterek, önkormányzatok) által alkotott jogszabályok tömege, mely maga is hierarchikusan tagolt. A jogforrási hierarchia legalsó szintjét képezik az önkormányzatok rendeletei. 40. A jogrendszerek osztályozásának kritériumai 1900. augusztusában, Párizsban tartott I Jogösszehasonlító Világkongresszuson került a figyelem előterébe. Ekkor két vonatkozásban szerepeltek a napirenden Az egyik: megjelent az ún. civilizált

országok joga fogalom, tehát a fejlett gazdasági, politikai és jogrendszerrel rendelkező, lényegében kapitalista országok. Ezzel szemben álltak az elmaradott népek, amlyekre az a feladat várt - a kongresszus meghatározása szerint - hogy átvegyék a civilizált országok jogintézményeit. Az osztályozás másik eleme az ún. kontinentális jogrendszereknek az angolszász rendszerekkel való szembeállítása volt, annak rögzítése, hogy az európai kontinensen római-germán hagyományokra épülő jogrendszerek találhatók, míg az angol szigeteken és az angol befolyás alá tartozó világban a common law jogrendszer érvényesül. A kongresszust követően ismételt kísérletek történtek az osztályozásra. Ezek többé-kevésbé egyoldalú osztályozások voltak, mert egyetlen ismérv alapján sorolták be a jogrendszereket valamelyik csoportba. 42. A jogcsaládok Dr. Péteri: A fordulópontot - a jogcsaládok osztályozása terén - századunk ötvenes évei

jelzik Ekkor jelent meg René David francia jogtudósnak az az alapműve, amely ebben a vonatkozásban is új szempontokat érvényesített. David osztályozásának lényege abban foglalható össze, hogy kéféle ismérv alapján végezte el az osztályozást. Egyfelől megkülönböztetett ún ideológiai tényezőket, másfelől ún. technikai tényezőket Kiindulópontja annak a kérdésnek a felvétese volt, hogy vajon egy jogrendszerben végzett jogász, diplomája birtokában el tud-e igazodni egy idegen országban, egy más jogrendszerben. Használhatja e azokat az ismereteket, amelyeket valahol elsajátított Ha ezek az ismeretek máshol is átválthatók, hasznosíthatók, akkor azonos csoportba való jogrendszerekről van szó. Ellenkező esetben pedig más jogcsaládba tartozik az adott jogrendszer A fontosabb - René David felismerése szerint - az ideológiai tényezők körébe sorolt ismérvek csoportja. Ahol tehát az adott jogrendszer hátterét jellemző társadalmi

tényezők szerepelnek, amelyet a jogrendszer megítélésekor múlhatatlanul figyelembe kell venni. Ehhez képest másodlagosak az általa technikainak nevezett tényezők, amelyek a jogi formához kacsolódnak, tehát a jogi terminológia, felosztások, a jog külső, formai oldala, amely lehetővé teszi a tájékozódást. Ezen az alapon David öt nagy jogcsaládot különböztetett meg - nyugati jogcsalád - szovjet, magát szocialistának nevező jog - iszlám jog, a mohamedán országok joga - hindu jog - távolkeleti, elsődlegesen kínai család Ehhez a felosztáshoz David későbbi művében is hű maradt. David azonban itt már továbblépett és három nagy jogcsalád világot felosztó szempontjaira hívta fel a figyelmet. -16- - római-germán jogcsalád - common law világa, mint önálló jogcsalád - szocialista jog Ehhez képest másodlagos jellegűek azok a jogrendszerek, amelyek vagy elimerik a jog társadalmi szerepét, de azt más oldalról közelítik meg,

pl. a vallási jogrendszerek, elsősorban az iszlám, és végül vannak olyan jogrendszerek, amelyek nem ismerik el a jog társadalomformáló szerepét, hanem ehelyett más eszközöket próbálnak felállítani a felmerülő érdekellentétek kiküszöbölésére. René David nyomdokain számos más megközelítés született. Ezek közül a legjentősebb egy német szerzőpáros vállalkozása, Konrad Zweigel és Hein Kötz alapvető műve bevezetett egy új fogalmat a jogrendszerek csoportosításánál. A jogrendszerek stílusáról beszél Ez a stílus öt elemből tevődik össze. Ezek között egy történeti, egy ideológiai és három szorosan vett jogi elem található A történeti összetevő a jogrendszer keletkezésének, fejlődésének sajátossága. Az ideológiai tényezők körébe sorolják a szerzők a jogrendszer hátterét jelentő világnézeti, ideológiai, de gazdasági, politikai tényezőket is. Szorosan vett jogi tényezők: - a jellemző jogintézmények

- a jogforrások és azok hierarchiája - a jogászi gondolkodás sajátosságai. Ezen az alapon a világ jogrendszerei - a szerzők szerint 8 csoportba sorolhatók 1. romanista jogok, lényegében a latin nyelvű országok jogrendszere 2. germán jogcsoport, ahová a német nyelvű országok jogrendszerei tartoznak 3. skandináv család, vagy északi jogok 4. common law, az angolszász országok joga 5. szocialista jogok csoportja 6. távolkeleti jogrendszerek 7. iszlám jog 8. hindu jog csoportja 43. A római-germán jogcsalád Elterjedt ezzel kapcsolatban romanista jogokról beszélni. Ez a kifejezés egyoldalú, csak a római eredetű hagyományokra utal, holott ebbe a jogcsaládba tartozó jogrendszereket nemcsak a római, hanem a germán körbe tartozó befolyások is jellemzik. A másik leegyszerűsítő felfogás szerint kontinentális jogrendszerekről beszélnek ezzel kapcsolatban. Eltekintve attól a ténytől, hogy világunkban nem egy kontinens van, tehát a kontinentális

kifejezés legfeljebb a kontinentális Európát jelentheti, Angliával szembeállítva, az elnevezés azonban nem utal a jogrendszer eredetére. Így célszerű megmaradni a római-germán jogcsalád elnevezésnél. Hangsúlyozva az e csoportba tartozó jogrendszerek kettős eredetét Ebben a csoportban három problémakörről kell beszélnünk: 1. az európai ius commune gondolata, 2 a kodifikáció, 3 az elterjedés 44. Az európai “ius commune” eszméje Dr. Péteri: Elsődlegesen a római jog hagyományaiból táplálkozott Igen korán megjelent az a felimerés, hogy a Római Birodalom romjain kiépült államok, államocskák jogai a római joghoz képest kezdetlegesek. Nem rendezik megfelelően az életviszonyokat, rendkívül egyszerű emberi együttélési formákra utalnak. Indokolt tehát ezeket - mint, ahogy ez a középkorban történt - a ius asinium, a szamarak joga névvel illetni. Ezekkel a helyi jogokkal szemben állt a letűnt Római Birodalom emléke, az a

ragyogó kultúrális örökség, amely a birodalom korából fennmaradt. A birodalom egységének gondolata Fennmaradt a -17- latin nyelv, a középkori egyház által is tovább vitt latin nyelv közös volta. Érthető tehát, hogy ilyen körülmények között az európai egyetemeken az oktatás tárgya a római jog volt, hiszen ez képezte a racionális, az igazságosságot kifejező, egy letűnt kultúrához kapcsolódó jogi hagyományt. A római jog oktatása különböző irányzatokon keresztül folyt. A glosszátorok, posztglosszátorok, etc Az eredmény, hogy Európa valamennyi egyetemén egy közös jogot oktattak. Kialakult tehát egy olyen európai közös hagyomány, amelyet az európai közös jog gondolata fejez ki, amely abban a meggyőződésben gyökerezett, hogy jog egy van. Ehhez képest az egyes országok eltérései véletlenszerű, esetleges eltérések, amelyek ettől a közös jogtól sajnálatos és könnyen kiküszöbölhető eltétéréseket

eredményeznek. 45. A római jog recepciója A recepció a recipere latin szó alapján visszafogadás, visszavétel. A jogtörténetben recepciónak elsődlegesen azt a folyamatot nevezzük, amellyel a justiniánuszi törvénykönyvekben (későbbi nevén Corpus Iuris Civilisben) kodifikált római jog újra érvényre jutott. E recepció olyan területeken is érvényre jutott, ahol megelőzően nem érvényesült Itt a recepció idegen jog befogadása volt. 46. A napóleoni kodifikáció Dr. Péteri: A Code Civil a romanista jogkör központi jelentőségű kódexe Az első modern kodifikációnak a napóleoni kodifikációt tekintjük. Franciaország két vonatkozásban mutatott irányt a későbbi kodifikációk számára. Egyfelől tartalmilag, rögzítve azt, hogy nem a francia jogot, hanem a jogot kívánják összefoglalni. Öt területet kodifikált: a magánjogot, a kereskedelmi jogot, a büntető jogot, s a két eljárásjogot, a büntető és polgári eljárást. Ebből a

felsorolásból hiányzik a közjog. Hiányzik az alkotmányjog, a közigazgatási jog és az abból kiváló pénzügyi jog A francia kodifikátorok szerint ezek politikai színezetűek, bennük a politikai szempontok dominálnak, melyek nem alkalmasak arra, hogy kodifikáció tárgyát alkossák. Köztudomású, hogy Napóleon nagyon büszke volt erre a művére, legtöbbször személyesen elnökölt a kodifikációs bizottság ülésein, s személyes instrukciókat is adott. Párizsban, az Invalidusok Dómjában, Napóleon sírján olvasható ez a felirat: “Csatáim emléke Waterloo után feledésbe vesznek, de Code Civil-em örökre fenn fog maradni.” A kódex a mai jogász számára a legmegfelelőbb forma, mert rendezett formában ismertté teszi a jogot. Ismertté teszi a jogalkalmazók számára és ismertté teszi a jogkövetők, az állampolgárok számára. Általánosan elmondható, hogy a Code Civil világos szerkezetű, minden feudális elemtől, kompromisszumtól

mentes, a bírói mérlegelésnek és ezáltal a bírói önkénynek igen kis teret hagyó, rövid, egyszerű megfogalmazású polgári törvénykönyv. A kódexszel szemben mégis felmerültek ellenérzések. Az alapvető kritika azzal foglalható össze, hogy a kódex mégoly gondos előkészítés esetén sem lehet tökéletes, mert nem lehet mindent előre látni. A kódexben tehát szükségszerűen hézagok vannak Ezeket a hézagokat betölteni a jogalkalmazás során lehet. A kodifikáció lassú folyamat, az élet gyors Ha viszont a jogalkalmazót bízzuk meg azzal a feladattal, hogy töltse ki a hézagokat, akkor tulajdonképpen jogalkotóvá tesszük a bírót és ezzel megsértjük a hatalommegosztás hagyományos elvét. 47. A német BGB jellemző vonásai -18- Egy német jogtudós szerint a Bürgerliches Gesetzbuch inkább a XIX. sz fináléja, mintsem a XX sz. nyitánya, jóllehet a törvénykönyv 1900 jan 1-én lépett hatályba, noha már 4 évvel előtte

elfogadták. Ez azt jelenti, hogy a BGB - szemben a Code Civil-lel - konzervatív kódex Miért ? - A BGB joga jogászjog. A Pandektista iskola (a római jogra támaszkodó és azt tanjoggá fejlesztő XIX. sz-i német jogtudományi irányzat) pontosságra, részletességre, absztraktságra törekvő nyelvezete és stílusa jellemzi. Címzettjei nem az állampolgárok, hanem elsősorban a jogászok (Természetesen jogi értelemben az állampolgárok a címzettjei.) Konstrukciói, fogalmai mesterségesek, nyelve műnyelv, amelyet igazán csak a szakma érthet meg. Fő célja nem a tömörség, hanem a pontosság, ezért olykor igen bonyolult. Sok kereszthivatkozás található benne, vagyis bizonyos rendelkezések csak egy előző szakaszban kifejtett fogalom révén érthető meg. - A törvénykönyv szerkezete is sajátos. Felosztásában a következő rendszert követi: II könyv: kötelmi jog, III. könyv: tulajdonjog, IV könyv: családi jog, V könyv: öröklési jog A kötelmi

jogban megkülönbözteti a iura in rem - iura in personam (dologi-kötelmi jogosítvány) római jogi kategóriáit. A magyar Ptk szerkezete hasonló Erre a szerkesztésre jellemző, hogy nem feltétlenül a józan ész, hanem egy sajátos jogászi észjárás, logika szabályai érvényesülnek benne. Pl: ebben a felosztásban egy tekintet alá eshet az adásvétel és a szándékos károkozás. Azért, mert mind a kettő in personam jogokat keletkeztet, csak éppen az egyik ex contractu, a másik ex delictu. Ugyanakkor az adásvétel különböző fázisaiban keletkezett alanyi jogokra vonatkozó szabályok a kódex teljesen más rszein vannak elhelyezve. 48. Az osztrák és a svájci polgári törvénykönyv jellemzői 48.1 Osztrák Polgári Törvénykönyv (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch, ABGB, 1811) sajátos átmenet a BGB jogászjoga és a Code Civil között jogalkalmazói joga között. Keletkezésének ideje is mutatja, hogy erőteljesen hatott rá a Code Civil.

Ugyanakkor erős hatást gyakorolt rá az a tény is, hogy a Habsburg Birodalomban a felvilágosodás egy sajátos változata, a felvilágosult abszolutizmus nyert teret. A kodifikáció még Mária Terézi idejében indult meg, de az első tervezetet a Birodalmi Tanács azzal a véleménnyel utasította el, hogy nem eléggé világos, túlságosan olyan, mint egy római jogon alapuló tankönyv. Végül az 1811-es terveet olyan jóra sikeredett, hogy egyesek azt írják, hogy a valójában feudális és abszolutista hagyományoktól terhes Ausztriának túl korszerű törvénykönyve lett, azaz nem volt összhangban az élettel. A helyzeten az változtatott, hogy az osztrák jogtudomány 1848 után erőteljes német hatás alá került és a pandektista iskola egy sor tanítását elfogadta. A német és az osztrák jog fejlődése ettől kezdve konvergálást (összetartó fejlődést) nutat. 48.2 A germanista jogkörön belül sajátos helyet foglal el a híres svájci ZGB

(Zivilgesetzbuch, 1912.), hiszen mind közül ez született a legkésőbb A század elejének jogtudománya erős hatást gyakorolt rá. Ez a század eleji jogtudomány azt hangsúlyozta, hogy bár a törvényekkönyveknek közérthetőnek kell lenniük, de a jogalkalmazó kezét nem szabad nagyon megkötni, hiszen csak így tud a változó élettel és a mindig egyedi jogesetek kívánalmaival összahangban a legigazságosabban dönteni. A Zivilgesetzbuch szándékosan homályos bizonyos pontokon, annak érdekében, hogy a bíró a lehető legmegfelelőbb megoldást találhassa meg az adott esetben. Ennek érdekében igen kiterjedten használja a generál-klauzulákat (általános rendelkezések), melyeket a bíró egyedi esetekben kell, hogy értelmezzen. 49. A kodifikáció hatásai Talán át kellene nézni a kodifikációkról szóló részek végét, hátha van valami utalás. 50. A római-germán jogcsalád elterjedése 50.1 Romanista jogkörhöz tartozó országok: -19- -

Franciaország, mint a jogkör bölcsője - Belgium, Luxemburg, Hollandia, amelyek a francia katonai expanzió eredményeképpen kerültek kapcsolatba a francia joggal - Olaszország, Spanyolország és Portugália, amelyek jogrendszerére már erőteljes hatással volt a német és a svájci polgári törvénykönyv is, így bizonyos fokig átmeneti típusnak számítanak - a közel-kelet bizonyos országai, Afrika frankofon része, Indokína és Óceánia, amelyek francia gyarmatok voltak és jogrendszerük elsősorban a tradícionális típusba sorolható, de a francia jogrendszer erőteljes hatást gyakorolt rájuk - Dél- és Közép-Amerika országai, amelyek túlnyomórészt spanyol gyarmatok voltak ugyan, de függetlenségük elnyerésekor a Code Civilre támaszkodtak - az észak-amerikai területeken Louisiana és Quebec, amelyek pedig a common law és a romanista jogcsalád, azaz két modern jogrendszer-típus sajátos keverékei 50.2 A germanista jogkörhöz tartozó

országok: - Németország - Ausztria - Svájc - Közép-kelet Európa országai, mindenekelőtt Csehország és Magyarország 52. Az angol jog forrásai Az angol jog három forrása: a common law, az equity és a statute law. 52.1 A common law (közös jog): jelenti azt a gondolatot, hogy az angol szigeteken lakó népeknek az emberi emlékezetet meghaladó idők óta megvan a közös szokásjoga. Ez a tétel fikció 1066 -ban Hódító Vilmos elfoglalta az angol szigeteket, egy zseniális gondolatot érvényesített. Itt semmi sem változott, mert ő, a király legitim uralkodó, mert Hitvalló Edwardra vezeti vissza a családfáját, tehát angolszász vérből származik. Ez nem így történt, ugyanis minden egyes népnek megvolt a maga szokásjoga a Brit-szigeteken. Az uralkodó megengedte, hogy vitás ügyekben az alattvalók továbbra is a helyi bíróságokhoz forduljanak. Egy bökkenő azonban volt, ezeket az ítéleteket nem lehetett kikényszeríteni, mert semmiféle

kényszerítő apparátus nem állt mögötte. Kikényszeríteni csak azt lehetett, ami a király bírósága előtt került elbírálásra. Ez a bíróság a Westminster-ben székelt Így a helyi bíróságok elnéptelenedtek. A királyi bíróságnak központi szerepe lett az igazságszolgáltatásban Mind a mai napig az angol bíró arra hivatkozik, hogy a közös jog emberemlékezet óta megvan. II. Henrik (1154-1890) két alapvető újítása: 1 a writ rendszer A writ királyi parancs, utasítás a seriffnek, hogy a jogvitában járjon el. Szemben a római-germán rendszerekkel, a common law alapvetően közjogi rendszer. Habeas Corpus: szó szerint bírd a testét. Jelenti azt, hogy seriff, hozd a bíróság elé Minden peres ügyben a kancellár kiadott egy writ-et. Ahány per, annyi writ Kialakultak a writ-ek típusai Amiben nem volt writ, nem lehetett bírósághoz fordulni. Így megfordult: ahány writ, annyi per Ezáltal az angol jog megmerevedett. A kontinentális

rendszerekben az anyagi jog az elsődleges Az angolszász jogban a peres eljárás az elsődleges, s csak azután az anyagi jog. Újítás: az utazó bírák intézménye. 53. A common law mibenléte Általános jellemzésként azt szokták leszögezni, hogy az angol jog mentes a római befolyástól. Ez az általánosító tétel csak fenntartásokkal érvényes. A római jog a XII sz környékén hatással volt az angol jogfejlődésre, utóbb azonban az angol jog önálló útra tért és elég erőssé vált ahhoz, hogy az európaszerte bekövetkező római jogi recepciót elutasítsa. -20- Második különbségként hangsúlyozni szokták, hogy az angol jog nem kodifikált jog. Ez igaz, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsenek törvényeik. Ezeket azonban nem nevezik kódexnek Harmadik különbség - szemben a kontinentális rendszerekkel -, hogy az angol jog történeti rendszerű, nem lehet megérteni történelmének figyelembevétele nélkül. A történetiség abban is

kifejeződik, hogy minél régebbi egy törvény, annál fontosabb. Az angol jog továbbá megtartotta hűbéri jellegét a tulajdonjog és földtulajdonjog viszonylatában. Negyedik különbség a bíró szerepe az angolszász rendszerben elsődleges, ami a társadalmi helyzetben, tekintélyben is megmutatkozik. A common law egy hosszú idő óta tartó joggyakorlatot jelent, amelyre a bírók állandóan, egymásutánban alapították határozataikat. A határozatokat híven követték és azokról, mint a bírói jog szabályairól azt vallják, hogy a jövőben is követni fogják. A common law tehát nem írott jog A bírák minden egyes határozatukról azt vallják, hogy a korábbi, hasonló esetekben hozott ítéleteknek a folyománya, és azt mondják, hogy ők csak tolmácsai annak a jogelvnek, amely az összes megelőző szabályokból kiviláglik. A common law forrása tehát elsősorban a bírói döntés, s ennek következménye az, hogy az angol jog esetjog (case-law),

így egyben bíró alkotta jog (judge made law). 54. A precedens szerkezete és kötelező ereje Tankönyv: Az angol bírói tevékenység legfontosabb vezérelve a precedens doktrína és az esetről esetre következtetés elve. A precedens doktrína lényege az, hogy a bírónak az a feladata, hogy az előző döntésekben megtalálja a szükséges jogelvet és alkalmazza azt a jogot, amit már elődei is alkalmaztak. Ebben kap szerepet az esetről esetre való következtetés elve Az angol bíró a precedens elvi részét (ratio decidendi) úgy értelmezi, hogy figyelembe veszi, hogy az új, előtte fekvő jogeset mennyiben tér el a régitől, amelyben a jogelvet lefektették, helyesebben magtalálták. Ezt hívják a megkülönböztetés módszerének (art of distinction) Előadás: A precedens lényegében bírósági szokás. A bíróságoknak az a szokása, hogy ragaszkodnak korábban meghozott döntésekhez. Ezt a nagy általánosságban megfogalmazott elvet stare precisis-nek

nevezik. Engedelmeskedni a döntéseknek Jelenti azt, hogy a felső bíróságoknak az ítéletei szigorú hierarchia alapján kötelezőek az alsó bíróságokra, hasonló ügyekben. A precedens két részből áll. Az egyik az a kötelező bírói ítélet, amely kötelező a később eljáró bíróra, ha az ügy hasonló. Az ügyben mindenkor szerepel az jogtétel, amire a bíró az ítéletét alapozza. Ezt nevezik ratio decidendi-nek A másik részt hívják mellékesen mondott-nak Ez nem indoklás. Az angol bíró méltóságával nem egyezik, hogy indokoljon Megtehetné, hogy kijelenti: így döntöttem és kész, elmehetnek. A bírók emberi léneyk, rendelkeznek az emberi lények erényeivel és gyarlóságaival. Ez a hiúság Ebben a második részben a bíró fitogtatja a tudását Elmagyarázza az intézmény történeti fejlődését, elmagyarázza, milyen nehézségek merültek fel ennek az ügynek a kapcsán, utal korábbi, fontos precedensekre, esetleg utal arra, hogy

más országokban mi a gyakorlat, utal arra, hogy az ő elődei hasonló ügyekben hogyan ítélkeztek, esetleg szépirodalmi feldolgozásra, etc. 55. Az equity az angol jogban Az angol jog második jogteste az equity. Az equity ún kiegészítő-kisegítő jog, azaz feltételezi a common law-t. Példa: a pénzbeli kártérítés szabályai a common law-ban alkultak ki, míg a természetbeni teljesítésre kötelezésre az equity alapján van lehetőség. Az equity tehát nem jogág, az equity csupán kiegészíti, korrigálja a common law-t. Ebből következik, hogy nem a common law eszközeivel oldja meg a felek konfliktusait és az, hogy intézményei nem alkotnak koherens rendszert. -21- A két jogforrás alkalmazásában található bizonytalanságot az 1873-as törvény azzal küszöbölte ki, hogy az egyes ügyosztályok hivatalból tették át az ügyeket a megfelelő ügyosztályokra, ha pedig a common law és az equity alkalmazására egyaránt sor kerülhetett, az

equity-nek adtak elsőbbséget. Az 1925-ös törvény hasonló megoldást alkalmazott. A két törvény sem tüntette el a két párhuzamos jogrendszer különbségét és alkalmazási problémáit. 56. A statute law szerepe az angol jogban Az angol jog harmadik jogteste a statute law, az írott jog, mely az angol jogfejlődés állandóan jelenlévő, de jelentőségét illetően változó mértékű tényezője. A klasszikus angol elmélet szerint a statute law a jognak nem rendes kifejezési módja. A bíró alkotta jog számára idegen elem, amely csakis azáltal válik joggá, hogy a bírók alkalmazzák. Addig csak holt betű A modern korban a statute law egyre inkább beilleszkedik a jog rendszerébe és elfogadottá válik, hogy a statute law nem alacsonyabb rendű, mint a common law, vagy az equity, de a jogászi tradíciók miatt az angol jog másodlagosként kezelt jogterülete. Ma már az adásvétel legfontosabb szabályait törvény rögzíti, a Sales of Goods Act, 1893.

A statute law területei: - parlamentary statute, azaz a parlament által hozott és a király által szentesített törvény - non-parlamentary statute law, azaz parlamenti, vagy királyi felhatalmazással rendelkező szerv által, e felhatalmazás keretei között alkotott jogszabály 59. A common-law család elterjedése 59.1 Az angol jog területi hatálya Angliára és Wales-re terjed ki Nagy-Britannia más területein, a Csatorna-szigeteken, a Man szigeteken és Észak-Írországban csak kisebb-nagyobb korrekciókkal, módosulásokkal érvényesül. Skócia joga pedig - történeti okok miatt - az ún vegyes jogrendszerek közé tartozik. 59.2 Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi és tagállami jogrendszerei, Lousiana és Puerto Rico kivételével, valamint Kanada joga. Az amerikai jog a common law sajátos, szelidített változata. 59.3 A volt brit nemzetközösség országai: Ausztrális, Új-Zéland 59.4 Az angol gyarmatok sokszor vegyes, azaz részben tradicionális

jogrendszere Pl: India 60. A jogérvényesülés fogalma A jogérvényesülés kétféleképpen történhet meg: 1. Jogkövetés útján: amikor a tanusított magatartás tudatosan, vagy véletlenül egybeesik a jogilag kívánatosnak minősített mintával. 2. Jogalkalmazás útján: amikor az egybeesés elmarad, s emiatt bíróság, vagy más hatóság előtti eljárásra kerül sor. 61. Jogkövetés és jogismeret Azért alkotunk jogszabályokat, mert azt szeretnénk, ha a konkrét emberi magatartások és az emberi viszonyok aszerint alakulnának a jövőben, azaz a jogszabályok a gyakorlatban is érvényesülnének. Ez kétféleképpen történhet meg: a jogkövetés és a jogalkalmazás útján. Jogkövetés: amikor a magatartás tudatosan, vagy véletlenül egybeesik a jogilag kívánatosnak minősített mintával. Jogalakalmazás: amikor az egybeesés elmarad, s emiatt bíróság, vagy más hatóság előtti eljárásra kerül sor. A tényleges jogkövetés elmaradása a

jogsértés. A jogsértés objektív oldala azt jelenti, hogy a jogsértő tudja, hogy hatályban van egy kogens (feltétlen követést igénylő, parancsoló vagy tiltó) -22- szabály, s e szabály nem jutott érvényre. A jogsértés szubjektív oldala azt jelenti, hogy a jogsértő tudja, hogy jogsértést követ el. Ennek ismét két összetevője van: egyrészt tudnom kell, hogy mit csinálok, másrészt tudnom kell, hogy ezt valamilyen szabály tiltja, vagy mást parancsol. Ez pedig már a jogismeret problémaköre. Sajátos megfogalmazás szerint: a törvény ismeretének hiánya nem mentesít a törvény alól. A jogszabályokat úgy hirdetik ki, úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar - hozzáférhessen. 62. A jogi szocializáció Át kellene nézni Dr. Szilágyi előadásán (Bevezetés 2 ea) írt jegyzeteidet, mert ő hasonlítgatta össze a jogszociológiát a pozitivizmussal. 63. A jogalkotás és a jogalkalmazás viszonya Maga a jogalkalmazás szó azt sugallja,

hogy először van a jog, s utána az alkalmazása. (Ui ha nem volna jog, nem volna mit alkalmazni). Ha ez logikailag elfogadható is, történetileg a helyzet fordítva is elképzelhető: először volt a konfliktus és a konfliktus feloldásának igénye, s utána, ennek kielégítésére különültek el a normák, köztük a jogi normák. Még későbbi, s elsősorban Európa kontinentális részére jellemző szembeállítás is épül a fenti különbségtevésre: a jogalkotás és jogalkalmazás különbsége, sőt ellentéte. A XIXsz-ban általánossá vált feltevés szerint a jogalkotás terméke a jog - a formális érvényesség kritériumaival felruházott és az általános szintjére emelt normatömeg -, míg a jogalkalmazás folyamatában ezen általános normák megvalósítása, érvényesítése történik meg az egyedi ügyek konkrét eldöntése érdekében (e szerint a jogász a boltosra hasonlít, aki a polcain sorakozó árúkészletből szolgálja ki a

kuncsaftokat, s nem a mesteremberre, aki a megrendelést egyedi és alkotó müdon teljesíti.) A jogalkotás vagy jogalkalmazás elsődlegességének kérdésére szintén szélsőségesen ellentétes válaszok születtek. Így például Mostesquieu felfogásában a bíró személytelen gép kell, hogy legyen, s az ítéleteknek annyira szilárdaknak kell lenniük, hogy sohase legyenek mások, mint pontos törvényszövegek. A másik oldalon pl. Jerome Frank határozottan állítja, hogy a bírák megváltoztatják, sőt, alkotják a jogot. A két tétel persze két korszak terméke: az első a fudális önkény elleni küzdelemé, a második a liberális állam és jogeszme megrendüléséé, de mindmáig egymást tagadva kiegészítő ellentétek. Az elsőt a pozitivista, a másodikat a szociológiai megközelítés hirdeti. 64. A jogalkalmazás mibenléte A jogalkalmazás valamely állami szerv (pl. a bíróság) válasza a jogsértésre, amellyel a bíróság utólag próbál

olyan helyzetet teremteni, mintha a jogsértés nem történt volna meg. Ezt szolgálja a jóvátétel: a reparáció. (Pl: kártérítés, vagy az eredeti állapot helyreállítása, etc) Ha a reparáció nem lehetséges, ill. szükség esetén a jogsértéshez egyéb következmény is fűzhető Ezt szolgálja a büntetés valamilyen formája, a represszió. (Pl: a szándékos károkozásnál a kártérításen túlmenő büntetés, vagy az állam javára elmarasztalás.) Jogalkalmazásra tehát elsősorban jogsérelem orvoslásaként kerül sor, általában a sérelmet szenvedett kezdeményezésére. Ilyenkor valamely konfliktus eldöntése történik meg a jogszabályok előírásai szerint. A jogorvoslati jogalkalmazás mellett megkülönböztetendő a hatósági jogalkalmazás, amikor egy egyébként jogszerű magatartás joghatásának kiváltásához hivatalos, hatósági jellegű aktusra is van szükség. (Pl házasség felbontása, holttá nyilvánítás, cégbejegyzés, etc)

A jogalkalmazás ekkor a hatósági cselekvés feltételeinek megállapítására, s ezek fennállása esetén a szükséges közreműködésre irányul. -23- 65. A jogalkalmazás, mint konfliktus-megoldás Jogalkalmazásra elsősorban jogsérelem orvoslásaként kerül sor, általában a sérelmet szenvedett kezdeményezésére. Ilyenkor valamely konfliktus eldöntése történik meg, a jogszabályok előírásai szerint. Másfelől a bíró a jogalkalmazás során tulajdonképpen nem megoldja a konfliktust, hanem csupán eldönti. Ez az jelenti, hogy a bíró nem a felek vitájából bontja ki az annak megfelelő megoldást hanem egy külső normarendszerre hivatkozva eldönti a vitát. Akár önként, akár kényszerűségből viszik elé az ügyet, a bíró nem a feleknek, hanem a normáknak leginkább megfelelő döntést keresi. Általában a bíró nem törekszik a felek kompromisszumának az elérésére. Sok esetben nem is elégedhet meg azzal. 66. A jogalkalmazás

szakaszai A jogalkalmazás formailag az eljárás megindulásától a befejezésig terjedő folyamat. A jogalkalmazási eljárás sosem indul meg magától. Polgári perben keresetlevél hozza mozgásba az igazságszolgáltatás gépezetét. Keresetet az ügyben érdekelt fél, esetenként az ügyész, vagy a gyámhatóság nyújthat be. A kereset időbeli korlátja az elévülés. (Pénz fizetésére vagy ingó dolog kiadására irányuló követelés fizetési meghagyás útján is érvényesíthető.) A beérkezett keresetlevelet érkeztetés, iktatás, szignálás után az eljáró bíró megvizsgálja. Illetékesség területi elv szerint Büntető eljárásban a bírói szakaszt nyomozás előzi meg. Magánindítványra büntethető bűncselekmények csak a jogosult feljelentése alapján üldözhetők. Diplomáciai, vagy egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás, vagy becsületsértés esetén csak diplomáciai úton kijelentett

kívánat alapján lehet eljárni. Feljelentés alapján a nyomozás megtagadásáról, vagy elrendeléséről lehet határozni. A nyomozás eredménye a nyomozás megszüntetése, vagy befejezése lehet. Elrendelhető pótnyomozás, vagy vádemelés következik, a bírósághoz eljuttatott vádirattal (vétségi eljárásban vádindítvánnyal). 66.1 A tárgyalás előkészítése: a kereset, a vádirat, a vádindítvány, vagy magánindítvány benyújtásával kezdődik a bírósági eljárás, melynek első szakasza a tárgyalás előkészítése. A bíró ebben a szakaszban ellenőrzi az illetékességet, dönthet az ügy - illetékes bírósághoz való áttételéről,további anyagokat kérhet be, elrendelhet pótnyomozást, felfüggeszetheti az eljárást, sőt, dönthet az eljárás megszüntetéséről is. Ha a feltételei fennállnak, a bíró kitűzi a tárgyalást 66.2 Tárgyalás: a bírósági eljárás központi szakasza A tárgyalások elv szerint nyilvánosak A

határozat alapjául csak a bíróság által közvetlenül felvett, vagy megtekintett bizonyíték szolgálhat. A magyar ítélkezési rendszer a bíró aktív szerepén alapul. Ő köteles gondoskodni a szükséges bizonyítékok beszerzéséről. Döntésében egy mércéje van, saját meggyőződése 66.3 A tárgyalás berekesztése után következik az ítélethozatal A bíróságok kétféle határozatot hozhatnak: ítéletet, vagy végzést. az ítélet mindig, a végzés csak bizonyos esetekben két fő részből áll: rendelkező részből és indoklásból. Az ítélet rendelkező része az érintettek adatain túl tartalmazza a bíróság érdemi döntését, a perköltség viselésére vonatkozó döntést és a fellebbezés lehetőségére, vagy kizártságára való utalást. 66.4 A másodfokú eljárást kezdeményező fellebbezést az elsőfokon eljárt bíróságnál kell bejelenteni. Ha ez kizárt, elkésett, vagy nem a jogosulttól származik, a bíróság

elutasíthatja Más esetekben az egyéb iratokkal együtt felterjeszti a másodfokú bírózághoz, aki: - az ítéletet hatályon kívül helyezi és az első fokú bíróságot új határozat meghozatalára utasítja, - vagy a fellebezést elutasítja és az ítéletet helyben hagyja - vagy azt a szükséges mértékben megváltoztatja. Két utóbbi esetben az ítélet jogerős és végrehajtható. -24- 66.5 Végrehajtási eljárás lefolytatása az ezzel megbízott szervezetek feladataAz eljárás során igénybe vehető eszközöket külön törvény szabályozza. A büntető perben hozott határozatok végrehajtása iránt az állami szervek hivatalból intézkednek, míg a polgári perben hozott határozatok végrehajtását általában az érdekeltnek kell kezdeményeznie. 66.6 Rendkívüli perorvoslat: jogerős határozat felülbírálatára csak rendkívüli esetben kerülhet sor. Szabály szerint a jogerős határozat megváltoztathatatlan A határozat súlyos

fogyatékossága esetén - a jogbiztonság ellenében is - orvoslást igényelhet. Jogorvoslatra ténykérdéssel kapcsolatban a perújítás, jogkérdéssel kapcsolatban a felülvizsgálat szolgál. - Perújítás: ha új tény, vagy bizonyíték merül fel. Kérheti az érintett fék, a terhelt, vagy az ügyész Büntető ügyekben a terhelt terhére csak életén belül, ill. az adott bűncselekmény elévülési idején belül. Polgári ügyekben 6 hónapon, de legfeljebb öt éven belül A perújítási eljárás két részből áll Az elsőben elbírálják, hogy helye van-e a perújításnak, vagy sem. Igenlő válasz esetén az ügy ismét tárgyalásra kerül. A tárgyalás alapján a bíróság vagy fenntartja a megtámadott ítélet hatályát, vagy hatályon kívül helyezi azt és új ítéletet hoz. - A felülvizsgálat intézménye (amely a korábbi törvényességi óvás helyébe lépett) arra nyújt lehetőséget, hogy az érintett a jogerős határozat

megváltoztatását kérje a Legfelsőbb Bíróságtól, arra hivatkozással, hogy a határozat jogszabályt sért, vagy lényeges eljárási szabály megsértésével született. Ha lehetséges a jogszabálysértés kiküszöbölése, a Legfelsőbb Bíróság új határozatot hoz, különben új eljárást rendel el, vagy - ha nem történt ilyen szabálysértés - a határozatot helybenhagyja. A felülvizsgálatot az teszi rendkívülivé, hogy egy ügyben csak egyszer lehet kérni, s ekkor is csak a határozat közlésétől számított 60 napon belül. 67. A jogértelmezés mibenléte A jogértelmezés a jogalkalmazás során használt jogi technika, melynek segítségével a jogalkalmazó a jogszabályok és iránymutatások analízisének segítségével a konkrét tényállásra vonatkozó jogi szabályozást megállapítja. (Definíció tőlem) A kérdés ugyanis, hogy mit jelent egy rendelkezés, mindig konkrétan merül fel: arra a tényállásra, a szóbajöhető

tényállás-verziókra alkalmazható-e, s ha igen, milyen tartalommal. Az értelmezés alanyi szempontjából megkülönböztetünk törvényi, jogtudomámyi és jogalkalmazói értelmezést. Az értelmezés módszerei szempontjából megkülönböztetünk nyelvtani, logikai, rendszertani és történeti értelmezést. 68. A jogértelmezés kötelező ereje Az értelmezés alanyi szempontjából megkülönböztetünk törvényi, jogtudomámyi és jogalkalmazói értelmezést. A törvényi értelmezést maga a jogszabály tartalmazza. Így pl a Btk értelmező rendelkezései tájékoztatnak arról, hogy kik a hivatalos személyek, mi a fenyegetés, etc. Az ilyen értelmezés kötelező erejű. A jogtudományi értelmezés az jogirodalomban lelhető fel. A jog kutatói és művelői értekezhetnek egyes rendelkezések mikénti értelmezéséről, ami kötelező erővel nem bír, de támasza lehet a jogalkalmazói értelmezésnek. A jogalkalmazói értelmezések közül a Legfelsőbb

Bíróság joggyakorlatot egységesítő törekvései során születő értelmezési mintáknak van kiemelkedő szerepük. Egy részük - irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás - kötelező, más részük - pl. az eseti határozatok - pedig nem 69. A jogértelmezés módszerei -25- Az értelmezés módszerei szempontjából különbséget teszünk nyelvtani, logikai, történeti és rendszertani értelmezés között. - Nyelvtani jogértelmezés: a normában szereplő kifejezések köznyelvi jelentésének és a nyelv belső logikájából adódó összefüggések vizsgálata. - Logikai jogértelmezés: a különböző normák viszonyának logikai vizsgálata. - Rendszertani jogértelmezés: a norma tartalmára nézve, annak a jogrendszerben elfoglalt helyéből igyekszik következtetést levonni - Történeti jogértelmezés: az adott jogintézmény történetének vizsgálatából kiindulva próbálja meghatározni a norma aktuális tartalmát. 70. A

jogértelmezés eredménye A módszerek különbözőségéből adódik, hogy azok eltérő eredményre is vezethetnek. A szöveg nyelvi és logikai értelmezéséhez képest a rendszertani és történeti értelmezés eredménye lehet helybenhagyó, megszorító és kiterjesztő. Pl.: Labdázni tilos Helybenhagyó: ha valóban csak a labdajátékokra vonatkozóan értelmezzük, Megszorító: ha pl. a kisgyerek labdázását nem vonjuk alá, csak a nagyobbak focizását Kiterjesztő: tilos a másokra esetleg veszélyes mozgással járó játékok űzése is. 71. A szokásjog szerepe a jogban A jogi intézményrendszer komplexitásának növekedésével a szokás jogforrási szerepe folyamatosan csökkent, s mára periférikussá vált. A szokásjog (keletkezett jog) és az alkotott jog (államosított jog) viszonyában az előbbi az utóbbinak történelmi előzménye, az utóbbi dominanciára jutása után pedig kiegészítője, azaz homályossága, hiányossága, vagy

ellentmondásossága esetén szerephez jutható nem-jogforrási megfontolás. Az újabb magyar jogfejlődés irányát figyelve feltétlenül utalnunk kell azokra a jelekre, amelyek a fentiekben csoportosított lehetséges indokok kifejezett megjelölésére utalnak, felismerve talán, hogy a felszín alá szorításuk esetén is befolyásolhatják a döntéseket. Ilyen utalások mindenekelőtt a magyar Alkotmánybíróságtól származnak, s az ítéleteikben, de méginkább az azokhoz fűzött különvéleményekben jelennek meg. 72. A jogalkalmazói jogképződés: a “bírói jog” A bíró tevékenységének két alapvető modellje különíthető el, aszerint, hogy döntésének alapját a jogalkotási úton kialakított jogszabályok, vagy precedensek (korábbi bírói ítéletek) képezték. Az előbbi a kontinentális jogrendszerek bírói gyakorlatára jellemző, az utóbbi az angol jogra. E két különböző helyzet hatással van a bírói tevékenység alapvető

jellegére is. A tételezett jogszabályok alkalmazása dedukcióval történik, azaz a konkrét döntések az általános normákból való származtatásával. A precedens-rendszerben viszont indukcióval kell eljutni az eldöntendő esetre vonatkozó normatív tartalomhoz. Az első esetben a jogszabály értelmezése az alapvető feladat, a második esetben a jogszabály megtalálása. A bíró személye kiemelkedően fontos, mert a jogszociológia híres tétele szerint: “A jog az, amit a jog tesz.” A döntéshozatalt természetesen befolyásolják a bíró személyiségvonásai, nézetei, érzelmei, élettörténete, etc. 73. A jogviszony mibenléte Szokásos tömör megfogalmazások szerint a jogviszony jogilag szabályozott társadalmi viszony. Egy társadalmi viszony jogviszonnyá válása kétféleképpen képzelhető el. Az első kézenfekvő -26- keletkezési mód az, ha egy mintává kiképződött viszonyt (pl.: egy férfi és egy nő együttélését) egy idő

elteltével a jog is szabályozás tárgyává teszi, hogy rögzítse, védje és tartósítsa (pl.: mint házasságot, vagy élettársi viszonyt). A másik, ellenkező irányú keletkezési mód, ha egy társadalmi viszony eleve és fogalmilag jogviszonyként jön létre (pl.: polgár - az állampolgár értelmében - csak akkor lehet valaki, ha ezt a minőséget a jog létrehozza, jogokkal és kötelességekkel ruházva fel a polgárokat). E két keletkezési mód ilyen tisztán természetesen csak az elemzés számára választható szét. A jogviszony maga is sajátos viszonyban áll a társadalmi viszonyokkal. A jogviszonyok a társadalmi igény, társadalmi elfogadottság viszonyrendszerében képződnek. 74. A jogviszonyok típusai A jogviszonyok a bennük résztvevők kapcsolatának jellege szerint sorolhatók típusokba. 1. Legkézenfekvőbb az őket szabályozó jogágak szertinti megkülönböztetésük Az egyes jogágaknak megfelelő jogviszonyok sajátosságait a

megfelelő tételes jogtudományok foglalják össze. 2. Megkülönböztetünk általános és konkrét jogviszonyt Az általános jogviszony mindig egy jogintézmény (pl.: az adásvétel jogintézménye) körülírja az eladó és vevő jogait és kötelességeit A konkrét jogviszony ezzel szemben a valóságos szereplők között létrejövő kapcsolat (pl.: X vállalat az alkalmazottja útján elad a vevőnek egy vég posztót). 3. A jogviszony szereplőinek pozíciója szerint megkülönböztetünk szimmetrikus és asszimmetrikus jogviszonyokat. A szimmetrikus jogviszonyok szereplőit egymást kölcsönösen kiegyenlítő, egyensúlyban lévő jogok és kötelességek jellemzik (tipikusan ilyenek a polgári jogi jogviszonyok, pl.: adásvétel) Az asszimmetrikus jogviszonyokban ez az egyensúly hiányzik, a felek egymással alá és fölérendeltségi viszonyban vannak, amely mögött az egyik fél hatalmi pozíciója rejlik (tipikusan ilyenek a közjogi viszonyok, mint pl. az

adó kivetése, etc) 4. A polgári jog körén belül megkülönböztetünk abszolút és relatív szerkezetű jogviszonyokat Abszolút szerkezetű a jogviszony, ha egy meghatározot jogosulttal szemben a kötelezettek (bárki, vagy mindenki más) meg nem határozott köre áll (ilyen a tulajdonjog, amelyben a tulajdonost bárkivel szemben megillet tulajdona háborítatlanságának joga, amely egyben mindneki másnak a kötelessége. A relatív szerkezetű jogviszony eleve meghatározott személyek között jön létre Meghatározott jogosultak és kötelezettek állnak egymással szemben. (pl:a bérleti díjat nem köteles bárki megfizetni, csak a bérlő). 75. A jogi tények Definíció: Azokat a történéseket, amelyek a jogviszonyokat mozgásba hozzák, összefoglalóan jogi tényeknek nevezzük. A jelzett körülmények természetesen nem önmagukban, hanem a jogi szabályozás révén válnak jogi tényekké, s ezért a tény elnevezés felettébb pontatlan (tény lehet pl.,

hogy valaki nőnek születik, vagy férfinak, az azonban a jogon múlik, hogy ebből milyen következmények fakadnak, mint pl. a választójoggal rendelkezés, vagy nem rendelkezés, s csak ebben az esetben lesz a tény jogi tény is). A jogi tények első nagy csoportját az akaratunktól független természeti események képezik. A jogi tények másik - jóval nagyobb - csoportját az emberi magatartások képezik. Az emberi magatartások jogi státuszukat tekintve lehetnek tiltottak, kötelezőek, vagy megengedettek. A megengedett emberi magatartások közül különválnak a jogügyletek, valamint a jognyilatkozatok. Elkülönül továbbá a megengedett emberi magatartások egy további csoportja is, a bírói, vagy közigazgatási szervek aktusai. 76. A jogviszony alanyai -27- A jog emberfelfogásának legáltalánosabb képződménye a személy. A jog személy-fogalma alapvetően mentes az individualitástól. A személyek alapvetően két csoportra oszthatók fel:

természetes személyekre és jogi személyekre. A jogi személy a jog által teremtett személy, valami, amit a jog valakinek tekint, még pontosabban valakivé minősít. A természetes személyek elszemélytelenítése és a jogi személyek megszemélyesítése találkozik egy pontban, ahol immár fennáll az azonosságuk: abban, hogy egyformán jogalanyok. A jog szereplői - emberek, szervezetek és más képződmények - egyenrangú és homogenizált résztvevői a jognak, hiszen tipizált normákat csak tipizált személyek életviszonyai mellé lehet rendelni. A jogviszonyok egymástól személyekként elkülönülő alanyai mindazok, akik mással jogilag értékelhető kapcsolatba kerülhetnek. A jogalanyiság elismerés függvénye: az elismerés fakadhat közvetlenül jogszabályból, de lehet - közvetetten - bejegyzés, vagy bejelentés eredménye is. Felmerül a kollektív jogok kérdése. Vannak olyan embercsoportok, akik nem alkotnak szervezetet, pl. vállalati,

lakóhelyi, etnikai kollektívák, fogyasztók, etc A gondot az okozza, hogy ki a jog alanya, ha sem a természetes személyek, sem a belőlök formálódó valamiféle jogi személy sem nevezhető meg jogalanyként. Ebből következik az, hogy jogalany az lehet, aki jogképességgel rendelkezik. 77. A jogviszony tárgya A jogviszony tárgya az, amire a jogviszony vonatkozik, ami miatt az egyáltalán létrejön. Első megközelítésben ez valamilyen dolog. Valóban, elsősorban a polgári jogban használatos a jogviszony közvetett tárgya kifejezés, s ez lenne az efféle dolog. Tüzetesebb szemrevétel azonban azt mutatja, hogy még ahol jelen is van valmilyen dolog, a jogviszony nem arra vonatkozik, hanem a feleknek a dologgal kapcsolatos magatartására. A jogviszony közvetlen tárgya a jogalanyok meghatározott magartása. A társadalmi viszonyt jogviszonnyá tevő jogi szabályozás éppen arra irányul, hogy a felek magatartása egy előzetes jogi mintában rögzített

“menetrend”, vagy “szereposztás” szerint menjen végbe, mert ha nem, működésbe lépnek a jogkövetkezmények. A jogviszony tárgyát képező magatartás megnyilvánulhat tevésben (pl. lopás, szerződéskötés), vagy mulasztásban (pl. segítségnyújtás elmulasztása, a kellő gondosság elmulasztása) A jogviszony tárgyát kitevő magatartás a “ha.” szerkezetben kifejezett norma hipotézisében nyer meghatározást A magatartás megvalósulása a norma minősítése folytán eredményez jogviszonyt. “Ha valaki mást megöl.” 78. A jogviszony tartalma A jogviszony tartalma a jogalanyokat megillető, illetve terhelő, s a magatartásukra vonatkoztatott jogok és kötelességek összessége. Itt konkrét személyeknek a tárgyi jog (ui a jogszabályok) által elismert, vagy előírt alanyi jogairól és kötelességeiről van szó. Az alanyi jog a jogalanynak a jogszabályban biztosított és védett azon lehetőségére utal, hogy más(ok)tól meghatározott

magatartás tanusítását igényelje. A jogi kötelesség pedig - ennek mintegy reciprokaként ugyanennek tanusítására való kötelezést, annak jogi előírását jelenti 79. Jogképesség és cselekvőképesség Jogképességgel az a természetes, vagy jogi személy rendelkezik, akinek érvényesíthető jogai és kötelességei lehetnek. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy más együttműködési formák esetén az azt létrehozók a jogalanyok, a jogi személyek belső szervezeti egysége pedig nem rendelkezik jogalanyisággal. Így pl egy vállalat jogi személy, de valamelyik telepe, gyáregysége nem az. -28- A cselekvőképesség azt jelenti, hogy a jogalany saját cselekedeteivel, önmaga szerezhet jogokat és vállalhat kötelességeket. Klasszikus példa a két fogalom megvilágítására: egy méhmagzat lehet jogalany, tehát jogképes, hiszen örökösként megnevezhető, de nem cselekvőképes. Ha van, a jogképesség lehet abszolút és

relatív. Abszolút, ha jogszabály nem korlátozza a megszerezhető jogosultságok és kötelességek körét. Relatív, ha e kör korlátozott A cselekvőképesség teljes és korlátozott lehet. Szabály szerint akinek van cselekvőképessége, az teljes. Korlátozottságról a természetes személyek körében lehet szó A jogszabályok és a bírói ítéletek annak a cselekvőképességét korlátozzák, aki nem tudja kellően mérlegelni cselekményeinek körülményeit és következményeit. Életkora, vagy értelmi képességei, elmebeli állapota miatt tőle ez nem várható. 80. Az alanyi jog fogalma 81. A jogi felelősség mibenléte A felelősség intézménye az egyén és a közösség között teremt kapcsolatot a magatartás közbenjöttével. A normatív erejű minták az egyéni magatartásokhoz a következő pontokon kapcsolódnak: - modellt kínálnak egyes magatartás-típusok szervezéséhez - mércét állítanak egyes magatartás-típusok elé, értékelve és

minősítve azokat - következményt fűznek egyes magatartás-típusokhoz, vagy azok eredményeihez, hogy ezáltal megvalósítsanak valamely kívánatos rendet és/vagy a következményekkel való kalkulálás indítékként épülhessen be a jövőbeni magatartásokba. A felelősség intézménye nem más, mint az egyéni magatartás és a közösségi magatartás-minta egybevetése és az egybevetés eredményétől függő következmények megállapítása és érvényre juttatása. A jogi felelősség nem a normák tartalma és a normaszegés következményeinek súlya szerint tér el a többi felelősség-típustól. Az alapvető eltérés a felelősség elemeinek és a felelősségrevonási eljárásnak pontos és részletes szabályozása. Nem minden jogi eljárás torkollik felelősségrevonásba. Akár jogsérelem, akár szankció hiánya esetén nem beszélhetünk felelősségrevonásról. A felelősségrevonás elmaradásának másik lehetősége annak valamilyen okból

való akadálya lehet. A felelősség másik irányú eltérése a mások cselekedeteiért való felelősség fennállása. Ennek két változata ismeretes, a kollektív felelősség és az egyéni felelősség valaki iránt. 82. A jogi felelősség szubjektív, objektív és normatív előfeltételei 82.1: A felelősség szubjektív alapja a cselekvő egyén, a szubjektum A kérdés e vonatkozásban az, hogy milyen mértékben szabad, ill. meghatározott az emberi magatartás A két poláris nézet a determinizmus és indeterminizmus. A determinista felfogás szerint mindennek oka van. Az indeterminizmus az ember lényegi sajátosságát az akarat szabadságában látja. A joggyakorlat egy köztes álláspontot látszik elfogadni: ez a mérsékelt determinizmus. A jog kizárja a felelősségre vonást olyan esetekben, ahol az akaratképződés nem szabad (pl kényszer, fenyegetés). A szubjektív mozzanatra a polgári jogban a felróhatóság, a büntetőjogban a vétkesség fogalma

utal. Mindkét esetben egy többfokozatú skáláról van szó. A skála nincs tekintettel a jogági különbségekre. a. célzatosság esetén a jogsértő cselekményre azért kerül sor, hogy annak elkövetése okként idézzen elő egy kívánatos eredményt -29- b. szándékosság: a szándék nem terjed túl az adott cselevéssoron b.a előre megfontoltság: a körülmények és a következmények előzetes számbavételéről és mérlegeléséről beszélhetünk b.b egyenes szándék: nélkülözi a részletes kiterveltséget b.c eshetőleges szándék: ennél korlátozottabb: csak a tudat fogja át a körülményeket és a lehetséges következményeket, de az akarat nem irányul azok bekövetkezésére, csupán belenyugszik azokba b.d erős felindulás esetén a hirtelen támadt és nagy erősségű érzelem uralja el az akaratképződést, megakadályozva, hogy higgadtan végiggondoljuk az összes körülményt és következményt c. gondatlanság: gondatlanságról

beszélünk, ha a cselekvő szándéka sem kifejezetten, sem eshetőlegesen nem irányul a cselekvés következményeire, azokat kifejezetten nem akarja c.a tudatos gondatlanság: tudatos gondaltlanságról beszélünk, ha a következmények lehetősége felmerül, de az illető könnyelműen bízik azok elmaradásában c.b hanyagság esetén az elkövető tudata nem is fogja át a lehetséges következményeket, mert a tőle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztja 82.2: A felelősség objektív alapja a valóság akaratunktól független összefüggésrendszere Ide tartozik mindenekelőtt a társadalmi lét objektíve alternatív szerkezete. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan helyzet, amely ne tartalmazna választási lehetőséget a cselekvő alany számára. A felelősség objektív alapját képezik a valóság oksági összefüggései is. Bizonyos okok bizonyos okozatokat idéznek elő. Az okozatosságnak két szempontból van jelentősége a felelősség

intézménye számára: egyrészt ez teremt összefüggést a cselekmény és az eredmény között, másrészt ez az okozatosság teszi célszerűvé a felelősségrevonást. 82.3: A felelősség normatív alapja a cselekmény összes objektív és szubjektív körülményeit és következményeit, tehát a valóságot egy jogi mintával, tehát normával kapcsolja össze. Ez az összekapcsolás nem okozatos, hanem tételezett jellegű. Egy cselekmény nem önmagában bűn, vagy jogsértés, vagy jogkövetés, bármi válhat azzá, vagy szűnhet meg az lenni. 83. Az összehasonlító módszer Hivatkozni lehet az 1900. augusztusi Jogösszehasonlító konferenciára 84. A jogösszehasonlítás céljai és funkciói A közös jog, a ius commune elvesztésének hatására kezdett kialakulni a XIX. sz-ban a jogösszehasonlítás, mint tudományos törekvés. Elsősorban olyan jogterületek kerültek a jogösszehasonlítás érdeklődésének a középpontjába, amelyek nem tartoztak a ius

commune tradícionális szabályozási körébe. Ugyanakkor már nemcsak a kontinentális, hanem az angol és az amerikai jogfejlődés is kutatás tárgya lett szerte Európában. 85. Jogegységesítés és jogharmonizáció A vizsga alkalmával hallottam: Jogegységesítés: amikor két ország teljesen azonos jogot akar létrehozni. (Pl: a két Németország egyesítése.) Jogharmonizáció: amikor két, vagy több ország közel azonos jogot akar. (Gondolok itt a “közös Európára”.) 86. Az összehasonlító jogtudomány A közös jog, a ius commune elvesztésének hatására kezdett kialakulni a XIX. sz-ban a jogösszehasonlítás, mint tudományos törekvés. Elsősorban olyan jogterületek kerültek a -30- jogösszehasonlítás érdeklődésének a középpontjába, amelyek nem tartoztak a ius commune tradícionális szabályozási körébe. Ugyanakkor már nemcsak a kontinentális, hanem az angol és az amerikai jogfejlődés is kutatás tárgya lett szerte

Európában. 87. Az állam mibenléte Az állam szónak kétféle használatát érdemes elkülöníteni. Az egyik a tágabb, hétköznapi jelntés szerint az állam az adott területen lévő polgárok összessége. Ebben a tág értelemben beszélhetünk állampolgárokról, az államérdekről, etc. és ebben az értelemben beszélhetünk államtípusokról is Ha ilyen tág értelemben használjuk az állam fogalmát, akkor minden kategóriánkat bekebelezheti, azonban mégis szükség van rá, mert ennek a tág fogalomnak a kifejezésére nincs jobb szavunk. Szűkebb értelem szerint az állam a főhatalmat gyakorló szervezetrendszert jelenti. Ilyenkor hívószava és határainak megvonója a szuverenitás és főhatalom. Az állam ott kezdődik és ott ér véget, ameddig a főhatalom el tud hatolni. 88. Államkeletkezési elméletek Hagyományos államkeletkezési elmélet szerint az állam létrejöttének alapvető feltételei: - legyen népesség - legyen terület - legyen

egy irányító félső szerv - külső elismerés (az államot el kell ismerják más államok) 89. Államtípusok és államformák Az államok osztályozása sokféle alapon történhet. Pl: Magyország: - köztársaság, mint alkotmányos rendszer - többpárti demokrácia, mint politikai rendszer - kancellári (vagy parlamenti, ezen vita van), mint kormányforma - unitárius állam, mint szűkebb értelemben vett államalakulat. 89.1 Államtípusok (szerintem, de az államtípusok és államformák megkülönböztetését nem találtam) - polgári állam - jóléti állam - jogállam - politikai állam 89.2 Államformák Az állam szűkebb értelmének alapján megkülönböztetünk: alkotmányos rendszert és kormányzati rendszert. Az alkotmányos rendszer alapján ma két alapvető (tág értelemben vett) államtípus létezik: a monarchia és a köztársaság valamint a kettő sajátos keveréke, az alkotmányos monarchia. Ha a kormányzati rendszer alapján csoportosítunk,

akkor beszélhetünk prezidenciális köztársaságról, kancellári kormányzásról, vagy parlamentáris köztársaságról. Ha a politikai rendszert vesszük alapul, akkor beszélhetünk totális államról vagy demokráciáról. Ha a szűkebb értelemben vett állami főhatalmat tartjuk szem előtt, akkor a szuverenitás elosztására figyelve megkülönböztetünk unitárius államot és föderatív államot. Duverger felállította centralista-pluralista skála: 1. A centralista rendszerek lehetnek pártnélküli rendszerek vagy egypártrendszerek Pártnélküli rendszerek a régi monarchiák. Az egypártrendszer szülőatyjának Lenint szokták tekinteni. Az egypártrendszer nemcsak a kommunista államokra volt jellemző A fasizmust, különösen az olasz fasiszta államot is jellemezte. -31- 2. Félig centralista rendszerek: a rendszerben két kategória jelentkezik, az elsőt hajlékony egypártrendszernek nevezik, a másikat uralkodó vagy domináns pártrendszernek. 3.

Pluralista rendszerek: - prezidenciális, ál-kétpártrendszeren alapuló típus: az Amerikai Egyesült Államok - kétpárti parlamenti rendszerek: prototípusa Nagy-Britannia - többpárti parlamentáris rendszerek: Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa néhány állama - versengő pártrendszeren alapuló prezidenciális rendszerek: Kelet-Európa államaiban 90. A jogállam A polgáriállam kifejezést többféle értelemben is használjuk. Olykor a politikai államra utalunk vele, olykor azonban tartalmi vonatkozásban úgy határozzuk meg, mint a kapitalisztikus jellegű gazdálkodás jogi és egyéb feltételeit megteremtő államot. Az utóbbi értelemben a kifejezés olyan állami rendet jelent,, amely - az antik, vagy a hűbéri-rendi állammal ellentétben - a formális jogegyenlőség talaján áll és minimalizálja a személyes politikai uralmat, hiszen az alapjául szolgáló rend alapelve a csak gazdasági kényszernek való alávetettség. 91. A “jóléti”

állam A jóléti állam egyrészt a fogyasztói társadalmat létrehozó és az ahhoz szükséges gazdaságot állami (s ekként politikai) eszközökkel vezérlő, másrészt pedig a magántulajdonon alapuló piacgazdaságban keletkezett jövedelmeket szociális szempontok szerint újrafelosztó államot jelenti. A jóléti állam olyan államtípus, amelyben a kormányzat a társadalom tagjainak biztosítékokat nyújt a piacgazdaság bizonytalanságai és szociális kozkázata ellen, s állampolgári jogon mindenki számára biztosítja a minimális szinten való megélhetést. A jóléti állam intézményrendszerének a kiépítése a 30-as években kezdődött, s teljessé a 60-as, 70es évekre vált. A 70-es évek végén a jóléti államok csaknem minden nyugati országban válságba kerültek. A jóléti-szociális célok érdekében ugyanis meg kellett emelniük az állampolgárok adóterheit, a szociális jogok kiterjesztése pedig aláásta a piacgazdaásg megszokott

ösztönzési rendszerét. Az egyre kiterjedtebbé váló állami beavatkozás lefékezte a gazdaság dinamizmusát, a munkahelyteremtő politika inflációt okozott és a jóléti államok kevésbé voltak képesek a gazdaság technológiai megújítására is. A 80-as években a jóléti politikát a klasszikus liberalizmus elveihez való visszatérés váltotta fel, ami a szabadpiac felé való elmozdulást, a szociális juttatások visszafogását és az állami beavatkozás mérséklését jelentette