Művészet | Festészet » Leonardo da Vinci festészete

Leonardo da Vinci munkássága A KÉPEKRE KLIKKELVE MEGNÉZHETI AZT NAGYOBB MÉRETBEN Festészete 1472-től 1513-ig Angyali üdvözlet (1472-1475 körül) A ma Firenzében található Angyali üdvözlet szerzősége szerint számos vitának volt a tárgya. Egyesek úgy vélték, Ghirlandaio keze alól került ki, mások Leonardo da Vinci fiatalkori művét látták benne, amelyet közvetlenül Verrocchio műhelye elhagyása után festett. Ez a ma általánosan elfogadott feltevés tűnik a legvalószínűbbnek, ha figyelembe vesszük, hogy a kép számos részlete magán viseli Leonardo da Vinci stílusjegyeit. A párizsi Louvre-ban található Angyali üdvözlet is régóta ellentmondásos a szerző kilétét illetően, azonban a firenzei képpel ellentétben a kérdés még mindig nem eldöntött. Egyesek szerint a kép Lorenzo di Credi ecsetje alól került ki, mások Leonardo da Vincinek tulajdonítják. Kezdetben a kis Angyali üdvözlet a predellára, azaz az oltár alsó

részére volt szánva, amelyen di Credelli dolgozott, aki Leonardóhoz hasonlóan Verrocchio műtermében tanulta a festészetet. Legvalószínűbbnek az a feltevés látszik, hogy a kép a két fiatal festő keze alól került ki. A távolban látszódó megkapó, azúrkék táj szerzője valószínűleg Leonardo da Vinci. Zenész képmása (1475 körül) A Zenész képmása Leonardo egyetlen férfiportréja. A mellény és a zeneszerszámot tartó kéz befejezetlen, az arca rendkívül kifejező. Madonna Benois (Madonna virággal) (1475-1478) A Madonna Benois Leonardo egyik első munkája, amelyben a fiatal művész már teljes egészében megmutatja stílusát. Ez az az időszak, amikor a festő befejezi tanulmányait Verrocchio műhelyében. A nagyon fiatal, szinte kislányos Madonna nevet, és gondtalanul játszik fiával. A Gyermek arca viszont rendkívüli figyelmet és koncentráltságot fejez ki, ami a csecsemőkre jellemző, amikor valami számukra új dolgot fedeznek

fel. A Madonna és a Gyermek motívumának ez az ábrázolási módja teljesen új és eltér a két figura bemutatásának akkoriban uralkodó szigorú sémájától. A Madonna viselkedése itt annyira természetes, hogy minden anya könnyen azonosulni tud vele és érzéseivel. Ily módon Leonardo eléri, hogy az emelkedett vallási témájú kép hozzáférhető lesz mindenki számára, de ez a vallásosság a legegyszerűbb hétköznapi élethez kötődik. Szegfűs Madonna (1478-1481) A Madonna piros szegfűvel szerényebb és talán kevésbé spontán mű. A Gyermek rajza azonban ugyancsak nagyon dinamikus, de talán kevésbé realista. A kompozíció összetettebb A háttérben megjelennek a gyönyörű, sfumato technikával festett hegyek. Ámulatba ejtő az Istenanya köntöse drapériájának a gazdagsága, hajfestésének a módja, valamint bal kezének szinte tökéletes szobrászi modellálása. Sziklás Madonna (1483-1486) A Sziklás Madonna Leonardo da Vinci első

képe, amelyet milánói tartózkodása alatt festett. Azzal a céllal készült a mű, hogy majd a milánói San Francesco Grande templom Szeplőtelen Fogantatás kápolnájának a szárnyas-oltárát díszítse. A barlang témája mindig lenyűgözte az olasz mestert. Szerinte a barlangok sajátos geológiai zsigerek, amelyekben a "fortélyos természet" elhelyezte hatalmas és titokzatos szervezetét. Először a Sziklás Madonna címe így hangzott: Madonna a Kisdeddel, Keresztelő Szent Jánossal és az angyallal. A kép hátterében gleccserekre emlékeztető hegyek láthatók, ami a természet végtelenségét hivatott jelképezni minden valószínűség szerint ez a kép igazi témája. A művész ugyanennek a témának még egy verzióját elkészíti, amely ma a londoni National Gallery tulajdonát képezi. A művet azért kellett elkészíteni másodszor is, mert Leonardo az első képre nem festett glóriákat. Hermelines nő (1485-1490) A Hermelines nő a

lengyel irodalomban Nő menyéttel, vagy Nő menyétkével címen is szerepel, Leonardo da Vinci első milánói tartózkodása alatt készült második (a Zenész portréja után) portréja. A kép a milánói nagykövetnek, Lodovico Sforza kedvencének a lányát ábrázolja. Leonardo da Vinci mesterien fejezte ki az ábrázolt figura belső gazdagságát Kiérződik a nő energiája, határozott és erős karaktere. Egyszerre eleven és félénk, mint a fehér menyét, amelyet a kezében tart. A gyönyörű nő finom ajkán megjelenik - a más képekről már ismert - alig észrevehető, titokzatos mosoly. Madonna Litta (Madonna és a gyermek Jézus) (1490-1491) Sok Istenanya - kép maradt ránk, amelyeket több-kevesebb valószínűséggel Leonardónak, vagy valamelyik tanítványának tulajdonítanak. Ilyen a leningrádi Ermitázsban őrzött Madonna Litta. A festésmód száraz és kemény, a ruhán a kék és piros üti egymást De ahogy Mária a fejét félrehajtja, a

bájos, finom mozdulat a hozzáértők szerint csak Leonardótól telhetett. Annál inkább, mert egy rajza egészen hasonló tartású fejet ábrázol Utolsó vacsora (1495-1497) Lodovico Sforza 1494-ben megrendel Leonardonál egy képet, amely az Utolsó vacsorát ábrázolja. Azt szeretné, ha a mű a milánói Santa Maria delle Grazie templomba kerülne A művész 1495-ben lát munkához. Az asztal egyik oldalánál ülő apostolok hármas csoportokban, Krisztus két oldalán szimmetrikusan helyezkednek el. Közöttük van Júdás is (Krisztustól balra a harmadik), ami meglehetősen bátor döntés volt abban az időben. Júdást ugyanis az asztal végén, Krisztustól és a többi tanítványtól távol szokták ábrázolni. A festő a vacsora legdrámaibb pillanatát ábrázolja, amikor Krisztus az apostolokhoz fordul: -Bizony mondom néktek, egyitek elárul- (Szent Máté Evangéliuma 26,21). Leonardo valószínűleg három évig, 1495 és 1498 között dolgozott rajta. A

hagyományos, gyors falfestési technika, az ún. freskófestés volt akkoriban elterjedve, Leonardo azonban nem ezt, hanem egy sokkal rugalmasabb módszert alkalmazott. Olyan festéket használt, amely rendszerint fafelületeknél volt szokás. Az eljárás nem bizonyult megbízhatónak, és a kép hamarosan elkezdett leválni a falról. Mona Lisa (1503-1506) Ki ne ismerné Giocondá-t, Leonardo remekművét, amely talán az egész festészet történetének legismertebb alkotása. Gioconda arca a közösségi emlékezet része, ismert az egész világon, másolták, fényképezték, karikatúrákat készítettek róla és sokszorosították ezerszámra. Mindezek ellenére megőrizte titokzatosságát, megfejthetetlen titkát, amely úgy fedi el ezt a képet, mint a sűrű köd az őszi tájat. Nem az itt a legfontosabb, hogy igaza van-e Vasarinak, aki úgy véli, felfedezte, hogy Leonardo egy bizonyos Francesco Giocondo-nak a feleségét ábrázolja, és nem az a fontos, hogy a

mögötte elterülő táj Toscana, Lombardia, vagy egy teljesen a festő által kreált táj. A legérdekesebb kérdés annak a kapcsolatnak a feltárása, ami az első képsíkban levő figura és a mögötte látható természet között megfigyelhető. Ezen a képen is megtalálható a Leonardo da Vincire oly jellemző sfumato. Ez a természet rejtélyes erőinek jelenlétét hivatott kifejezni, amelynek hatalmát az ember kizárólag csak észlelheti, de képtelen ésszel felfogni. Leonardo folyamatosan kutatja az ember helyét a világban Az egyik lehetséges választ a művész talán Mona Lisa egyedülálló mosolyával fejezi ki. Gioconda arcáról paradox módon megfontolt választékossággal teli bölcsesség sugárzik, amelybe azonban nyugtalanság is vegyül. Mona Lisa Idősebb a sziklánál, amelyek között ül; Miként a Vámpír, Sokszor meghalt, És megtanulta a sír titkait; Mély tengerek búvára volt, S elmerült napjaik maga köré gyűjtötte; Különös

kelmékre alkudott Kelet kalmárjaival; Mint Léda, Anyja volt a trójai Helénának, És mint Szent Anna, Anyja volt Máriának; S mindez neki annyi volt, Mint a lantok és fuvolák hangja; S nem él, Csupán az élveteg finomságban, Mely formába öntötte a változó vonalakat, S a kézre és szemhéjra színt lehelt. - Walter Pater - (Vajda Endre fordítása) Szent Anna harmadmagával (1508-1510) A Szent Annát harmadmagával ábrázoló képet a firenzei szervita kolostorba szánták. Leonardo da Vinci életrajzának megírásakor Vasari a következőképpen szól a kép korabeli fogadtatásáról: -Leonardo hosszabb ideig volt ott a kolostorban úgy, hogy nem kezdett el festeni, majd végül egy kartonra megfestette Szent Anna, a Szűzanya és a kisded képét. A kép csodálatra késztetett minden művészt, amikor pedig kész lett, jöttek férfiak és nők, idősek és fiatalok, akik két napon keresztül Leonardo szobáját látogatták, mintha ünnep lett volna az, hogy

megtekintik azt a csodálatosan szép művet.- A "londoninak" nevezett befejezetlen vázlat néhány évvel korábban készült, mint a fentebb ismertetett kép. A Szent Családot ábrázolja a gyermek Keresztelő Jánossal. Keresztelő Szent János (1513-1516) A Keresztelő Szent János Leonardo da Vinci utolsó remekműve, amelyet halála előtt három évvel festett. A szent megvilágított alakja a homályból bukkan elő Nehéz meghatározni a ráeső fény forrását. Sőt mi több, a figura rajza észrevehetetlen, ebből eredően a kontúrjai megfoghatatlanok. Kétértelmű, hermafrodita jellegű, rejtélyes küllemű figurát ábrázol a festmény. A mű szemlélője szinte hipnotizáltan ingadozik, hogy férfit, vagy nőt lát-e Leonardo da Vinci Keresztelő János-a inkább emlékeztet a művész képzeletében született ephéboszra, és nem mint ahogy az Evangélium kívánja - aszkéta keresztény prófétára. Lényegében Keresztelő Szent János az ideális,

az átlagembernél tökéletesebb, ezért annak boldogtalanságától mentes, ideális embertípusról szőtt vágyak megtestesítője