Kommunikáció | Felsőoktatás » Andok Mónika - Társadalmi kommunikáció

Andok Mónika - Társadalmi kommunikáció A kommunikáció kontextus szerinti felosztása: 1. Személyközi kommunikáció: 2-3 személy kommunikációja 2. Csoport kommunikáció: 4-30 személy kommunikációja 3. Szervezeti kommunikáció: a Public Relations területe, egy szervezet külső és belső kommunikációját értjük rajta 4. Társadalmi kommunikáció: ide tartozik a nyivánosság és a közvélemény vizsgálata 5. Interkultúrális kommunikáció: különösen fontos, hogy nemcsak kultúrák, de szubkultúrák között is ez működik. 6. Tömegkommunikáció:a társadalom kommunikációs folyamatainak azon formája, melynek során az információ a forrástól szakemberek által feldolgozva, technikai közvetítőkön keresztül jut el a nagyközönségig. (A tömegkommunikációnak nem szinonímája a média. A média az az intézményrendszer, melyen keresztül a tömegkommunikáció zajlik. (Ln médium tsz: média, szabálytalan a médiák kifejezés. Többes

száma helyesen médiumok) Kommunikáció a különböző szintek között Az emberi kommunikáció nagy része egy és ugyanazon szinten zajlik. Egyének egyénekkel, szervezetek szervezetekkel kommunikálnak. Ezt nevezzük szinten belüli vagy azonos szintű kommunikációnak. A modern társadalmakban azonban a szintek közötti kommunikáció valószínűleg az összes emberi kommunikáció egyre növekvő arányát képviseli. Karl, Erik Rosengren megadja a szintek közötti kommunikáció tipológiáját. Nála a szinten belüli kommunikáció 0-val, szintek közötti, felsőbb szintről lefelé mutató x-szel, míg az alulról felfelé haladó y-nal van jelölve. Egyén felé Csoport felé Szervezet felé Közösség felé Társadalom felé 0 Y Y Y y X o Y Y y X x O Y y Közösség felől X x X O y Társadalom felől x X x X o Egyén felől Csoport felől Szervezet felől Rosengren, K. E: Kommunikáció, Typotex, 2004 69 Noha minden bizonnyal vannak

kivételek, a kommunikáció rendszerint valamilyen módon közvetített, mediatizált. A közvetített kommunikációnak két alapvetően különböző típusa van Történhet egyéni képviselők utján: diplomaták ügyvédek, ombudsmanok, mediátorok. 1 A másik módszer, a tömegkommunikáció csatornáin, vagy szintspecifikus kommunikációs médiumon keresztül zajló kommunikáció. Mind a szinten belüli, mind a szintek közötti kommunikáció tükrözi az egyének, csoportok, szervezetek és társadalmak között fennálló hatalmi viszonyokat. Kultúra és társadalom Ha a társadalmi kommunikációról átfogó képet akarunk alkotni, akkor hasznos lesz számunkra a rendszer fogalma. Rendszer A rendszer bizonyos számú egységből vagy elemből áll. Ezek az elemek egy többé – kevésbé állandó struktúrát alkotnak, mely struktúra számos folyamatot határoz meg a rendszeren belül. A folyamatok ugyanakkor állandó jelleggel visszahatnak magára a

struktúrára, így a folyamatok változása maga után vonja a struktúra fokozatos átalakulását is. A világrendszer csakúgy mint az emberi test , nagyfokú komplexitással bíró rendszer. Emberek egy kis csoportja is alkothat egészen bonyolult rendszert. (Rosengren, 2004, 23) Csoportkommunikáció esetén csoporton egy társadalmi struktúrát értünk, mely valamiféle közös tevékenység elvégzésére, cél elérésére szerveződik. Ezek a csoportok szerveződhetnek spontán módon (autóbusz utasai, váróteremben ülő betegek), de tudatosan is, pártok, évfolyamok. A csoport tagjai között még sokszínűbb lehet a kapcsolat, mint a személyközi kommunikációban, mert itt egy kommunikációs aktuson belül megtalálhatjuk az alá-, fölérendeltséget vagy a mellérendelt viszonyokat is. A kommunikációs kapcsolatok öt fő típusát különböztetik meg: • mindenki kommunikál mindenkivel, • lánc, • kör, • csillag, • villa A csoportok kialakulása

szempontjából beszélhetünk ún. 1. Elsődleges csoportokról, mint a család, a szomszédság, barátok 2. Iskolai vagy tanulmányi csoportokról 3. Munkacsoportokról A közös kódhasználat fontos a csoportkommunikációban, mert a kód lehet a szenderd nyelv, de lehet csak a csoportra jellemző kód: bajor focirajongók. Ezt esetleg más nem is érti, vagy tud úgyis üzenetet küldeni, hogy két értelmezés lehetséges, az egyik a sztenderd kód szerint, a másik, mondjuk a csoport kódja szerint, melynek jelentése csak a csoport tagjainak hozzáférhető. A csoportok életében négy szakaszt lehet elkülöníteni: - Formálódás időszaka: az első találkozás, amikor egyáltalán megismerkednek a csoporttal, a résztvevőkkel. (Forming) - Az összerázódás ideje, mely némileg viharos (Storming). A végére kiválik, a csoport vezetője. - Sikerül lefektetni a csoport normáit, megkezdődhet a normális munka. (Norming) 2 - A valódi munka ideje, ami már

produktív. (Performing) Az eredmény lehet magas szintű konszenzus és alacsony szintű konszenzus. A csoporttagok cselekedeteit alapvetően egy nagyrészt közös értékrendszer irányítja, azaz a csoport tagjai jobbára egyetértenek abban, hogy mi a jó és az igaz, hogy mit tekintenek hasznosnak vagy szépnek. Egy ilyen közös értékrendszer megléte minden szerveződésre jellemző, függetlenül a nagyságtól. Az értékrendszer egyike annak a három, egymással szoros kapcsolatban álló rendszernek, amely minden emberi csoportban megtalálható: 1. Az eszmék kulturális rendszere 2. A cselekvések társas rendszere 3. A fizikai artefaktumok materiális rendszere Ezek mindegyike elengedhetetlen a társadalom fennmaradásához. A társadalom értékrendszere Minden társadalmi struktúrát jellemezhetünk az alábbi két értékorientációs pár mentén: a) Kognitív értékorientáció – normatív értékorientáció Igazság Erényesség b) Expresszív

értékorientáció – instrumentális értékorientáció Szépség - Hasznosság Rosengren kidolgozott egy olyan tipológiát, amelyben az alapvető társadalmi intézményeket a két értékorientációs pár köré szerveződve mutatja be. Ez az un „kultúra kereke” ábra Ld Rosengren, 2004, 73. ÁBRA! A kerék közepén található a kultúra, a társadalom eszmerendszere. S mint ilyen egyszerre kognitív és normatív, illetőleg expresszív és instrumentális irányultságú. Egyesíti és egymáshoz rendeli a négy fő értékorientációt. A kultúra és a többi társadalmi rendszer közötti horizontális viszonyok fontosak, de nem szabad elfelejtkezni a társadalom makro-, mezo- és mikroszintjein elhelyezkedő egységeket összekötő vertikális viszonyokról sem. A társadalom kultúrája e vertikális viszonyok mentén áramlik a társadalom szintjéről az egyén szintjére és vissza. Ezen véget nem érő folyamat eredményeképpen a társadalmi kultúra

átalakul egyénileg internalizált kultúrává. Ezt a vertikális áramlást felfoghatjuk generációk közti viszonyként is. Számos társadalmi intézmény vesz részt a kultúra generációról generációra történő átadásának folyamataiban. Ezek közül három minden társadalomban megtalálható: 1. A család 2. A kortárs csoport 3. A munka(helyi) csoport A modern társadalmakban ezekhez még hozzájárulnak a 4. nagy társadalmi mozgalmak 5 tömegkommunikáció. 3 Rosengren, Karl, E. 2004: „A kommunikáció olyan alapvető folyamat, mely mindig a társas viszonyok komplex hálózatában zajlik. Ezek a viszonyok az individuumok cselekvési mintáiban nyilvánulnak meg, melyeket jelentős mértékben néhány olyan jellemző határoz meg mint az életkor, nem, osztály, státusz.” Fontos különbséget tenni a társadalmi és a társas struktúra között, ez utóbbit a fenti négy elem határozza meg leginkább (életkor, nem, osztály, státusz). Mert ebből

fakadóan eltérő cselekvésmintákat különböztethetünk meg: 1. Életforma: elsődlegesen társadalmi struktúrák által meghatározott cselekvésminták 2. Életmód: elsődlegesen a társas struktúrákban elfoglalt pozíció által meghatározott cselekvésminták 3. Életstílus: elsődlegesen az individuális ágencia által meghatározott cselekvésminták Társadalom- és kommunikációtípusok Szoros, csaknem tautologikus összefüggés van társadalomtípusok és az egyes társadalmakban domináns kommunikációtípusok között. Bizonyos kommunikációs technológiák bizonyos típusú társadalmakat tesznek lehetővé. És viszont, bizonyos társadalomtípusok speciális kommunikációtípusokat igényelnek. A Torontói Iskola, Marshall McLuhan, a másodlagos szóbeliség elmélete: Walter J. Ong Információátadás a szóbeliség korában A probléma „felfedezése” A kommunikációs technológiák története viszonylag későn, csak az 1980-as években

problematizálódott. A korábbi munkák, történeti áttekintések beérték azzal, hogy az írásbeliség fokozatos kialakulásától - hieroglifák, ékírás, stb. – kezdve mondták el a fejlődést lépésről lépésre. A nagy újdonság a 80-as években az volt, hogy összekapcsolták az uralkodó kommunikációs technológiát az emberi gondolkodással, az emberi gondolkodásra tett hatásával. Ehhez persze kellett az a tudományos környezet, mely fogékony volt a kognitív magyarázatokra, a kognitív megközelítésre. Annál is inkább, mert jó néhány alapkutatás, melyekre utalnak manapság, az 1930-as, majd 1950-es években keletkezett, íródott. Mégis Walter Ong 1982-ben megjelent könyve, a Orality and Literacy - Szóbeliség és Írásbeliség - jelentette a végső fordulatot az ügyben. Ong vezette be a következő kategóriákat: 1. Elsődleges szóbeliség kora 2. Írásbeliség kora 3. Másodlagos szóbeliség kora Ong maga a kommunikációkutatás u.n

Torontói Iskolájához tartozik Ennek az iskolának egyik megalapítója volt Marshall McLuhan, akinek a Guttenberg Galaxis című műve vált legismertebbé. (Néhány metaforát szokás emlegetni az ő munkáiból: globális falu metaforája, a média maga az üzenet.) Már McLuhan is észrevette, hogy a nagy kommunikációtechnológiai változások minden esetben megváltoztatták az észlelési sémáinkat is, valamint gondolkodásunk szerkezetét és tartalmát. Ezután kezdték feszegetni, hogy milyen is lehetett az írásbeliségtől nem érintett gondolkodás. Ahogy Ong írja „A gondolkodásnak és a kifejezésnek számos olyan vonása van, amelyet magától értetődőnek véltünk az irodalomban, a filozófiában és a tudományban, sőt az 4 írástudók szóbeli diskurzusában is, nem közvetlenül veleszületett sajátossága az emberi létezésnek mint olyannak, hanem azon lehetőségek következtében jött létre, amelyeket az emberi tudat számára az írás

technológiája tett elérhetővé.” Az elsődleges szóbeliség koráról író szerzők közül a leggyakrabban említettek: a) Milman Parry – a homéroszi eposzokat vizsgálta az 1920-30-as években, s azoknak a sajátosságain keresztül igyekezett feltárni a szóbeliség korának emlékezetbeli és fogalmazásmódbeli jellegzetességeit. Megállapítja, hogy a homéroszi, jellegzetes formulákból építkező stílus nem csupán verbális és metrikus szokásokat képviselt, hanem egyfajta gondolkodásmódot is. S ez a fajta szóbeli költészet, szóbeliségre épülő irodalom nem ismerte a szövegazonosság fogalmát. b) Eric A. Havelock Platonról írott műveiben foglalkozik az elsődleges szóbeliség korával. Platon ebben olyan szempontból érintett, amennyiben az ő idején kiteljesedő görög írásbeli kultúra gyermeke, s mint ilyen szembehelyezkedik a szóbeliségen alapuló kultúrával. Úgy véli, hogy amikor az információ írottá – alfabetikussá

vált, akkor a szem vette át a fül szerepét. S a szavak, amelyek addig csak az itt és most elhangzó megnyilatkozásokban éltek, csak kontextusban volt jelentésük, most dekontextualizálódtak, meg lettek fosztva kontextusuktól, tárgyiasultak, s az emberi elme reflektálni tud rájuk. Az írás megszabadította a kommunikációt a jelen kényszerétől. Tulajdonképpen ugyanezt mondják el, csak más szavakkal az antropológusok, akik az írásbeliség szintjét el nem ért kultúrákat vizsgálnak, vizsgáltak: „Rendelkezhetünk a név fogalmával, anélkül, hogy rendelkeznénk a szó fogalmával, a szó nyelvi egység, a név a tárgy tulajdona.” (Olson David, R: The World on Paper: The Conceptual and Cognitive Implications of Writing and Reading. Cambridge Univ. Press 1994 P: 71 ) c) A magyar kutatók közül Nyíri Kristóf és Szécsi Gábor foglalkozott problémával. Az utóbbi írja, hogy„Az írás mintegy objektiválja a mentális világot, és így egyúttal

– érzékelhetővé – teszi annak történetiségét, lehetőségeit és korlátait.” 1 Az írás elsajátítása átalakítja az ember külső és belső életét. Változásokat hoz létre a tudat szerkezetében, az írni tanuló individuum mentális világában. Ugyanakkor mint kultúrtörténeti folyamat hozzájárult a társadalmi interakciók belső struktúrájának átalakulásához. Ugyanakkor többször aláhúzza, hogy a szóbeliségre épülő kultúrában más a szintaxis, más a szemantika és ezek mentális különbségekre vezethetők vissza. Az elsődleges szóbeliségre az erőteljes akusztikus jelleg , valamint a közlésbefogadás vizuálisan is észlelhető közös kontextusa jellemzi. A közlés és a befogadás egyidejű. Elsődleges szóbeliség jellemzői Írásbeliség jellemzői Gyakori ismétlések, nagyfokú redundancia. Nyelvi sablonok, állandósult mondatszerkezetek. Az egyszerű mondatok dominálnak, kevés vagy nincs összetett mondat. Ha van

összetett mondat, az inkább mellérendelés, nincs alárendelés. Lexikai jellemzők: Hosszabb szavak használata Erőteljes nominalizáció a verbalizációval szemben. Változatosabb szókincs. Elvont kifejezések gyakoribb használata. Kevesebb személyes névmás. 1 Szécsi Gábor: Tudat, nyelv, kommunikáció. Vázlatok a kortárs analítikus filozófia problémáiról Áron Kiadó 1998 P.: 98 5 Gyakori a hiányos grammatikai struktúra. A konkrét környezet adja a támpontot az értelmezéshez. Dinamikus, cselekvő jellegű megnyilatkozások. A szavaknak nincs „szótárbeli” meghatározásuk, nem rakódhat rá történelmi jelentés. A szavak jelentését csak konkrét szituációk erősítik meg. Minden alkalommal másként mesélték el a történeteket. Több idegen eredetű szó használata. Szintaktikai jellemzők: Előnyben részesíti az alárendelő szerkezeteket. Bonyolult szintaktikai struktúrák jellemzik. Dominánsak a kijelentő mondatok. Kerüli az

ismétléseket. Nagyfokú szabatosság. A szóbeli kultúrában csak a nagyon gyakori ismétlésekkel lehet az ismereteket konzerválni, továbbadni a következő generációnak. Kiemelkedő szerepe van a hagyománynak az ilyen közösségekben. McLuhan szerint a nagy kommunikációtechnológiai változások mindig megváltoztatták az észlelési sémákat is, az érzékszerveink közti munkamegosztást, gondolkodásunk szerkezetét és tartalmát. Beszédre épülő Írásra épülő kultúra kultúra A kommunikátum Erősen lokalizált Kevésbé lokalizált térben való lokalizáltsága A kommunikátum Nehezen elérhető Könnyebben elérhetősége elérhető Internetre / nyílt rendszerre épülő kultúra Nem lokalizált Legkönnyebben elérhető A kommunikátumot Néhány elérő ágensek száma Sok, több tízezer Sok, több millió A kommunikátum Lineáris struktúrája Alapvetően lineáris, de lehet előre és vissza is utalni. Aktív: írni-olvasni tudás.

Hypertext. Oda lehet ugrani arra a helyre, ahová a szöveg utal. Aktív: írni-olvasni tudás + számítógépes ismeretek. A kommunikátum Passzív befogadó által igényelt befogadói attitüd Az Internet nem csupán az üzenetek szerkezetét és ezzek kapcsolatban a domináns befogadási csatornát változtatta meg (auditív - vizuális) hanem az emberek mentális struktúráit is. Média-modellek: Autoriter: a magánvállalkozásként létrejött és működő médiumok, politikai funkciói a hatalom igényeinek vannak alárendelve. Liberális: alapja, hogy a vélemény- és sajtószabadságot senkinek sem szabad korlátoznia. Az állam, az állami beavatkozás mindig káros. Az eszmék piacán mindenki szabadon válogathat az információforrások között. Totalitárus: a totális diktatúrák jellemzője, amikor az állam 6 magába olvasztja, az elnyomó gépezet részévé teszi a médiumokat, s propagandacélra használja fel. A társadalmi felelősség modellje: a

szabadelvű modell továbbfejlesztése, melynek célja, az eszmék piacának tökéletlenségeit kiküszöbölni. A köz szolgálata, a társadalmi és erkölcsi kötelezettségek teljesítése a vezérfonala ennek a modellnek. Társadalmi kommunikáció: konfliktus a kommunikációban A társas létforma, ami egy humán ágensre jellemző, előbb-utóbb konfliktusos helyzetet, helyzeteket teremt az interakcióban résztvevők számára. Minden célorientált törekvés, mely megvalósulása során más hasonló törekvésekkel ütközik, konfliktusok forrásává válik. A társadalmi kommunikációban a konfliktus viták formájában jelentkezik. Amikor konfliktusról beszélünk, kikerülhetetlen, hogy a kultúráról is beszéljünk. Két, jól elkülöníthető antropológiai iskola gondolatait mutatom be: 1. A konfliktus nem más, mint a kultúra széttörője, negligálója Ahol megjelenik a konfliktus (és vele az erőszak), ott ér véget a kultúra. Ide tartozik Jan és Adela

Assmann. 2. Kultúra és konfliktus merev szembenállása nem tartható Annál is inkább, mert a konfliktusok kulturálisan meghatározottak. A kultúrák szervezik a - konfliktusok formáit - keretfeltételeit - eszközöket nyújtanak azok megoldásához. Pl: Mennyire osztják meg egymással a releváns információkat, mennyire őszinték egymással, mekkora fenyegetéssel lehet élni az adott kultúrában, mire kötelez az adott szó. Vagyis a konfliktusok nem mások, mint eszközök, melyeknek segítségével megvalósul egy magasabb szintű társadalmi integráció. Vagyis a konfliktusok konstruktív szerepe kerül előtérbe. Ide tartozik például Simmel, Dahrendorf Azt is mondják, hogy a modernség kategóriarendszerének felbomlása után éppen a kultúra és a konfliktus fogalma vált olyan szemantikai csomóponttá, amely mentén leírható az élet a posztmodernitás társadalmaiban. Konfliktusok osztályozása: 1. Disztributív: felosztó jellegű konfliktus A javak

száma korlátozott, s azt kell felosztani. Pl: Tipikus válási konfliktusok: hogyan osszák fel a vagyont 2. Integratív alku Több faktorúvá alakítják a vitát Mintegy „feldúsítják az étlapot” A politikai szféra vitái tipikusan ilyenek. Konfliktusban részvevők csoportosítása: a) Kooperatív antagonisták: Nem a közjóval, hanem saját érdekeikkel vannak elfoglalva és enyhén bizalmatlanok. b) Következetes antagonisták: Szenvedélyes, hűtlen jellemek, megbízhatatlanok, gyakran váltanak szövetségesi rendszert. c) Kooperatív partnerek: tisztességesek, együttműködők. Társadalmi döntési folyamat: 1. A probléma észlelése: vagyis a jelen helyzet és a vágyott helyzet különbsége 7 2. 3. 4. 5. 6. 7. A probléma megfogalmazása. Alternatív megoldások meghatározása. Alternatív megoldások következményeinek vizsgálata. Értékelési szempontok meghatározása. Alternatívák rangsorolása. Megvizsgálni, hogy kielégítő-e a megoldás:

Ha igen, akkor 8-ik, ha nem vissza a 3-ik pontra, új alternatívákat keresni. 8. A megoldás megvalósítása Facilitátor segítheti a vitás döntési folyamatot. A racionális kommunikációt kell segítenie S törekednie kell arra, hogy a vitatkozó felek kölcsönösen megértsék egymás szempontjait. Konfliktusforrások: 1. Információ konfliktusok: információhiány, félreinformálás 2. A viszonyrendszer konfliktusai: Ismétlődő negatív magatartás, sztereotípiák működése. 3. Strukturális konfliktusok: eltérő szerepek, egyenlőtlen hatáskör, egyenlőtlen hatalom 4. Értékkonfliktusok: eltérő értékek, eltérő világrend, 5. Érdekkonfliktusok: Zéró összegű játékok Versengés a szűkös erőforrásokért Tömegkommunikáció A szakirodalom 2 az információ öt forradalmáról beszél: a beszéd forradalmáról, az írás forradalmáról, a könyvnyomtatáséról, a távközlésérôl és végül az elektronikus információfeldolgozás

forradalmáról. Az elsô az információ megfogalmazását tette lehetôvé, a második az információ megörökítését, a harmadik az idôben való továbbítását, a negyedik a térben való továbbítását, míg az utolsó a feldolgozását segítette, gyorsította. Megfigyelhető, hogy ezek a forradalmak egyre gyorsabban követték egymást, s mindegyiknél nagyban megnövekedett a kommunikációs folyamat által közvetített információk mennyisége. Az ember történelme folyamán mindig megteremtette azokat a kommunikációs eszközöket és viszonyokat, amelyekre fejlettsége adott szintjén szüksége volt. Minket közelebbrôl az utóbbi két forradalom érdekel. A folyamatot az idô és a tér aspektusából Marshal McLuhan ragadta meg, azt mondta: az elektromosság áthidalta a fokozatosságot és a dolgokat azonnalivá változtatta. 3 Úgy is fogalmazhatunk, hogy csökkent az információ terjedési sebessége, s ez felgyorsította az életet. Például 1865

áprilisában Abraham Lincoln haláláról Európában csak öt nappal késôbb értesültek, míg 1981 márciusában a Ronald Reagen elnök elleni merényletet az esemény után pár órával már láthatták a televízióban. A kommunikációban a fejlett technikai eszközöknek köszönhetően, egyre inkább háttérbe szorulnak a fizikai távolságok, a fizikai tér. Helyette ma már információs térrôl beszélhetünk. Ezen a számítógépes információ térbeli felhasználását értjük, tekintetbe véve a számítógépes információs hálózat kiterjedését. Információáramlás Az információáramlásnak három nagy területe van, a személyes kommunikáció, a csoportkommunikáció és a tömegkommunikáció. Mindnek van természetes (levegô) és mesterséges csatornája (térbeli pl. a kábel, idôbeli pl a könyv) Az információáramlás fő jellemzôit a következőkben foglalhatjuk össze: 2 3 Fülöp Géza: Ember és információ, Múzsák Küzmûvelõdési

Kiadó 1983. Jarousek, Jaromir: Társadalmi kommunikáció, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1972 P.: 191 8 • Gyors: az eseményeket szinte azonnal követik a róluk szóló beszámolók, sôt helyszíni közvetítés esetén a dolgokat a történés pillanatában látjuk. • Bôséges: Hatalmas mennyiségű információ áramlik a kommunikációs rendszerben, de problémát okoz a releváns információk kiválasztása, illetve azok feldolgozása. Például az emberi érzékszervek másodpercenként tízmillió bit információt fognak föl, ám az agy csak 10-15 bit információt tud feldolgozni ennyi idô alatt. • Szabad: Az információ szabad áramlásának korlátozása is elôfordul: főleg az Arab országokban és a Távol-Keleten. Iránban és Szaúd-Arábiában 1995-tôl tilos parabolaantennákat használni. Szingapúrban a Time példányszámát 18000-rôl 2000-re csökkentették, az Asiaweekét 9.000-rôl 500-ra, az Asian Wall Street Journalét

5000-rôl 400-ra. A Reuters munkatársát kiutasították az országból A vád általában az volt, hogy beleavatkoztak az ország belügyeibe. • Veszteséges: Minden kommunikációs rendszerben számolni kell némi „zajjal”, vagyis az üzenetek nem tökéletesen pontosan jutnak el a címzetthez, esetleg egyáltalán el sem jutnak. Például egy nagy nemzetközi hírügynökségbe befutó információk közül csak mintegy 2% jut el egy vidéki kisvárosi lap olvasójához, ha nem áll rendelkezésre más csatorna. • Egyirányú – információs asszimetria: A kiegyensúlyozatlanság összetett, egyaránt vannak minôségi és mennyiségi elemei. A MacBride jelentés hét elemet sorol fel: 1 Aránytalanság a fejlett és a fejlôdô országok között. 2 Különbözô politikai, társadalmi berendezkedésű országok között. 3 Ugyanahhoz a rendszerhez tartozó kisebb-nagyobb országok között. 4 A harmadik világ országai között 5 Politikai, kulturális, társadalmi és

gazdasági hírek között. 6 A jó és a rossz hírek között 7 Az aktuális hírek és a mélyebb, átfogóbb információk között. (Telefonellátottság New Yorkban, Manhattenben és az afrikai kontinensen.) A jelentés kiemel néhány jellemzô adatot: Az AP hírügynökség 1978-ban naponta 90.000 szót küldött New Yorkból Ázsiába, míg fordítva csupán 19.000-t A UPI 100000-t küldött Ázsiába, míg onnan csak 40-45.000 érkezett New Yorkba Az AFP Párizsból 30000 szót továbbított, míg csupán 8.000-t fogadott Ázsiából McBride- jelentés 1983 A tömegkommunikáció funkciói: 1. Tájékoztatás – tájékozódás 2. Értékhordozás – normateremtés 3. Szórakoztatás 4. Vita – eszmecsere 5. Motiváció 6. Oktatás 7. Integrálás 8. Szocializáció + Rábeszálő, meggyőző funkció (kiegészítés Gálik M.) A társadalmi kommunikáció információ átadása a társadalmi szféra rendszerein belül. Az emberi magatartás többnyire társadalmi

normákat követ, ezek a normák pedig a személyiségben élnek. S egy lehet - kötelező kontinuum mentén helyezkednek el A norma lényege, hogy betartására a személyiséget meghatározott szankciók elkerülésének a vágya motiválja. A szankció szervesen hozzátartozik a norma viselkedéssémáját kifejező képhez S a norma egy bizonyos helyzetben magatartássémaként vagy forgatókönyvként lép működésbe. Ezekben a kommunikációs szituációkban többféle szerepet ölthetünk magunkra: • Pervazív, látható szerepek: ilyen például az életkor és a nem, ami állandó jellemzőnk. • Családi és rokonsági szerepek: • Foglalkozási vagy organizációs szerepek: • Szituációs vagy passzazsér szerepek: átmenetileg magunkra vett szerepek, vevő, vendég, ügyfél. 9 • Privátszféra szerepei: barát, ismerős, szerető. Az ilyesfajta szerepviselkedésben mindig a társadalmi konformitás tükröződik, mert hosszas társadalmi tanulás és

összehangolódás eredménye. 4 4 10 2. óra: Fenomenológiai és életvilág I A filozófia, szociológia egyik alapvető kérdése, hogy miként tudunk mentális jelenségekből olyan dolgokat előállítani, ami később a való világ része lesz. Például pénz, házasság, vagyon, választás, bíróság, kormányzat, stb. Sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéssel a társadalomtudományokban, minden irányzat megadta a maga válaszát arra a kérdésre, hogy a társas / társadalmi eseményeknek mi az ontológiája, ezek persze minden esetben komplex ontológiájú konstrukciók. Mi mindennel fogunk megismerkedni: a) Husserltől kiindulva, Schütz majd Berger és Luckmann elméletével, melyet fenomenológiai irányzatnak is neveznek. b) Illetve ennek kritikájával Habermas alapján c) És Searle alapján. Fenomenológia A fenomenológia filozófiai irányzatként először Edmund Husserl írásaiban jelenik meg. Alapja, kiindulópontja az, hogy magukhoz a dolgokhoz

kell fordulni, hogy a lehető leghívebb, fogalmi előfeltevésektől mentes leírást nyújtson a tapasztalt jelenségekről. A fenomenológiai szociológia, mely Alfred Schütz nevéhez köthető, azt mondja, hogy a világ dolgait nem mint objektív létezőket, hanem mint a tudat által létrehozott jelenségeket írja le. Ezért a fenomenológiai szociológia nem vizsgálja a társadalom „objektív jellemzőit”, struktúrák, osztályok, intézmények, hanem ezekről a keretekről az emberekben kialakult képet. Vagyis nem a létrejött képződményt kell tárgyalni, nem az a legérdekesebb, hanem az értelemtételezés folyamatát. Ember és társadalom viszonyában nem az ok-okozati összefüggéseket keresi, hanem jelentésközpontú összefüggéseket keres. Azt vizsgálja, hogy az emberek milyen módon teremtenek maguk számára olyan áttekinthető társas és társadalmi helyzeteket, amelyekben lehetővé válik a „mindennapi élet rendje” és a szokások

érvényesülése. Ezen tudományterületek tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy miként válnak szubjektíven megfigyelt dolgokból, eseményekből, a társadalom számára objektíven létező tárgyak. Egyrészt le lehet írni magát a folyamatot, lépésről lépésre, másrészt, fel lehet tárni a mögötte lévő intézményesülési folyamatot (ennek tipizálási, legitimációs és szerepek szerinti elkülönülési részterületeit), de felmerül – éppúgy mint Foucault-nál - a tudás elosztás és a hatalom kérdése is. Schütz: A társak világának megfigyelése A társadalomtudomány számára nem létezik készen talált környezet. A társadalmi világgal foglalkozó minden tudománynak az a célja, hogy általában a szubjektív jelentésösszefüggésekből objektív jelentés-összefüggéseket teremtsen. Ezek a folyamatok, vagyis a szubjektív jelentés összefüggések objektiváló és elszemélytelenítő konstrukciókban ragadható meg. Miért van

erre szükség, miért így működik Schützék szerint a társadalom? A megfigyelő nem közvetlenül birtokolja a társak világát, hanem az csak közvetett tapasztalat révén hozzáférhető a számára, s hogy az ego csak mint típust tudja felfogni a társak világának alter egoját. 11 Objektív és szubjektív értelem a társadalomtudományokban A társadalomtudományok számára a társadalmi világban cselekvő emberek mint személyes ideáltípusok vannak előzetesen adva. Alfred Schütz írja le legrészletesebben azt a folyamatot, amikor azt írja: „ a társadalmi világgal foglalkozó minden tudománynak az a célja, hogy általában a szubjektív jelentésösszefüggésekből vagy bizonyos szubjektív jelentés-összefüggésekből objektív jelentés összefüggést teremtsen”. (Schütz 1975 p 163) Pontosan ezt teszik a világ eseményeit bemutató hírek is, s ezt a stratégiát erősíti, grammatikai szinten az alany elrejtése. Schütz maga a jogtudomány

és az elméleti közgazdaságtan kialakulásával szemlélteti ezt a folyamatot, de úgy gondolom, esetünkben is igaz, hogy a szubjektíven észlelt dolgot, a leíró különféle formalizáló és általánosító aktusokkal olyan „terméket” állít elő, mely végül mint objektív dolog jelenik meg. „Aligha lehetne ennél hatásosabban megfogalmazni a társadalomtudományok sajátos viszonyát tárgyukhoz, amely viszonyt úgy jellemeztünk mint szubjektív jelentés-összefüggést, amellyel létrehozója ruházza fel az egyedi jogi tételt, az értelmező jogtudomány ideáltípusos konstrukciók révén valamilyen objektív jelentés – összefüggésbe ágyazza. Ezekben a formalizáló és általánosító aktusokban zajló, változatlannak tételezésében a szubjektív jelentés – összefüggések terméke úgy jelentkezik, mint a jogtudomány értelmező aktusainak objektív jelentés- összefüggése.” (Schütz, Alfred: A társadalmi valóság értelemteli

felépítése, 1984. 172-173) Tehát egy előzetesen adott séma alapján ragadják meg az észlelt szubjektív jelentés – összefüggéseket és sorolják be a tudomány objektív jelentés-összefüggéseibe. A cselekvések köznapi és tudományos értelmezése Schütz úgy véli, hogy a természetben mint olyanban nem rejtőzik relevancia: a természetben elhelyezkedő, azt megfigyelő ember kiválasztó és értelmező tevékenységehoz létre relevanciát a természetben. A köznapi észjárás megértésében két tudástípusnak szentel nagyobb figyelmet: - Kéznél lévő tudás: szüleinktől, tanárainktól kapunk - Típusos tapasztalat: a világ, amelyben élünk tárgyakat tartalmaz, s ezen tárgyakat mint típusokat tudjuk megragadni. (--- Utalás a prototípus szemantikára) Ez a fajta köznapi tudás interszubjektív jellegű, vagyis nem csak én, vagy csak a másik birtokolja, hanem mindketten, mindannyian részesülünk belőle. „Nem érthetek meg egy szerszámot

addig, amíg nem ismerem a célt, amelyre szánták, egy jelet vagy szimbólumot, ha nem tudom, mit jelképez az őt használó személy elméjében, egy társadalmi intézményt, ha nem értem, mit jelent azoknak az egyéneknek, akik a fenntartásához igazítják viselkedésüket.” (Schütz, 1984 186) Fontos mozzanat a tudás szocializálásának 3 eleme, melyeket így nevez meg: a) A nézőpontok kölcsönössége – avagy a tudás szerkezeti szocializáltsága. Ide tartozik két idealizáció, az álláspontok felcserélhetősége és a relevanciarendszerek illeszkedése. Ez a két idealizáció szerepet kap a hír konstruálásban is, hiszen a hír- 12 előállítók nézőpontja az én sajátomként van feltüntetve. S mindez azzal nyomatékosítva, hogy számomra is releváns az a dolog, amiről a hír szól. Ezt a tudást objektívnek és anonimnak fogjuk fel, vagyis olyannak, amely külön áll és független a magam és a társam helyzetdefiníciójától. b) A tudás

társadalmi eredete avagy a tudás genetikus szocializáltsága: „ nemcsak azt tanulom meg, hogy hogyan definiáljam a környezetet, de azt is megtanulom, hogyan kell a csoport személytelenül egységes szempontjából elfogadott relevanciákkal összhangban típusos képzeteket alkotnom.” (Schütz 1975 P: 198-190) A társadalmi eredetű tudás átadásának tipizáló közege a nyelv szókincse, szintaxisa. c) A tudás társadalmi eloszlását: a tényleges, a kéznél lévő tudás más és más az embereknél, szakembere vagyok egy kis területnek, de laikusként mozgok egy másik területen Életvilág Az életvilág fogalmát ezzel a névvel először Husserl említi Az európai tudományok krízise című művében. Ez szigorúan filozófiai fogalom, nem azonosítható az élettérrel Úgy véli, hogy az emberi gondolkodás nem matematizáló, nem a formális logika alapján működik, hanem a teljesen hétköznapi ismeretek irányítják és jellemzik a legjobban az emberi

tudást. Fontos, hogy ezek az ismeretek közösek egy közösség számára, relevánsak, mert a mindennapi életvezetéshez tartoznak. Ezeket a „tudásokat” a jól ismertség és a megkérdőjelezhetetlenség jellemzi. Később Schütz már Thomas Luckmann-nal közösen továbbdolgozta (pontosabban Luckmann gondozta Schütz kéziratát), tovább finomította az életvilág fogalmát, de a gyökerei természetesen megegyeznek azzal, amit Husserl állított róla. Ők is úgy vélik, a természetes beállítódásban leledző ember számára a magától értetődő valóság az életvilág. Itt tud az ember, ebben szférában beavatkozni és változtatni A mindennapok életvilága tehát az ember elsődleges és kitüntetett valósága. Kezdetektől fogva nem a magánvilágom, hanem interszubjektív, vagyis valóságának alapstruktúrája közös valamennyiünk számára. Ehhez a ponthoz kapcsolódik majd Habermas kritikájának egyik eleme, miszerint Schütz – Mead hatására

– nem foglalkozik az életvilág belső szerkezetével, hanem eleve interszubjektív módon adottnak tekinti. Fontos, hogy az életvilág már Schütz írásában nemcsak a természetet foglalja magába, hanem a társadalmi és a kulturvilágot is. Vagyis az életvilágban leülepedett csoporttapasztalat van, amit nem kell kérdőre vonni. A társadalomban uralkodó és releváns tapasztalati sémákat a nyelv szemantikai szintaktikai mezőkre tagoltan képezi le. Vagyis a nyelvben a világ előre tipizált Ez az elgondolás egészen Humboldtig visszavezethető a nyelvtudományban. Az életvilágban megjelenő tudáskészletem problémamegoldásokból áll. De, minden probléma megoldása során valami új lép a régi mellé. (Utalni: Gilbert Ryle: mi típusú tudás, hogyan típusú tudás + Horányi melyik típusú tudás.) A társadalmi világnak az a területe, amit a legközvetlenebbül élünk át az kortársainkból áll, akikkel élő mi-kapcsolatunk van. (100 - 120 fő) 13

Nemcsak mi-, de ti (ők)-kapcsolataink is vannak, de azok már típusosak, mivel nincs róla közvetlen tapasztalatom. (Utalni az előítéletek kérdésére) Kitérnek a szerzők még emellett az ún. elővilág kérdésére, melybe az őseink tartoznak bele, 1-2 generációra visszamenőleg, akikkel élő kapcsolatunk volt. Ez az elővilág már lezárt és változatlan. S emellett van az utóvilág, a leszármazottaim, de itt is csak azok, akikkel élő kapcsolatom lesz 2-3 generációra kell gondolnunk. Az elővilággal ellentétben az nyitott Vagyis három fő része van az életvilágnak: 1. A bennünket megelőző nemzedék 2. A kortárs kapcsolatok világa, a potenciálisan egy időben élők világa 3. A bennünket követő nemzedék(ek) Habermas kritikája: Habermas azt mondja, hogy ez egy kulturalisztikusan megrövidített életvilág. Ő maga három, Schütztől eltérő részre osztja az életvilágot: 1. Kultúra: „Kultúrának nevezem azt a tudáskészletet,

amelyből a kommunikációban résztvevők értelmezésekkel látják el magukat, amidőn a világban valamiről kicserélik a nézeteiket.” Célja a hagyomány és a kulturális tudás megújítása 2. Társadalom: „Társadalomnak nevezem azokat a legitim szabályozókat, amelyek révén a kommunikációban résztvevők elrendezik társadalmi csoporthoz fűződő hovatartozásaikat, s ezáltal biztosítják a szolidaritást.” Célja a társadalmi integráció és szolidaritás megteremtése az összehangolt cselekvés révén. 3. Személyiség: „Személyiségen olyan kompetenciákat értek, amelyek az alanyokat beszéd- és cselekvőképessé avatják, tehát képessé teszik őket a kölcsönös megértés folyamataiban való részvételre, s egyben identitásuk megőrzésére.” 5 Cél a személyes identitás kialakítása a szocializáció révén. Amikor az emberek interakcióban vesznek részt, értekeznek a világ dolgairól, akkor a) kialakítják b) megerősítik c)

megújítják az identitásukat és a társadalmi csoporthoz tartozásukat. Ez a három elem szociális teret és időt bocsát a résztvevők rendelkezésére. Közös háttérismerettel és közös értelmezésekkel látja el őket. Habermasnál még az a kiemelkedően fontos és nagyon eltérő mozzanat, hogy elméletében nem csupán az életvilág kap kiemelt szerepet, hanem azzal együtt, de annak ellenpontjaként a rendszer is. Úgy véli, nem elég a társadalom bemutatásához pusztán az életvilágról beszélnünk, mert van itt egy másik világ is, az intézményesen meggyökeresedett kapcsolatok világa, amely jogokan, elvont szabályokon és kényszereken alapszik. Ezt az intézményi világot a hatalom és a pénz vezérli, míg a személyközi részt, az életvilágot a kommunikáció, ráadásul a társadalmi megegyezésre irányuló kommunikáció jellemzi. A rendszer nézőpontjából egy társadalom gazdasági, politikai, adminisztratív célkitűző és

célelérő tevékenységét lehet vizsgálni. A rendszeren belül létezik gazdasági és politikai alrendszer Az életvilág 5 A rendszer Habermas, J.: A kommunikatív cselekvés elmélete, ELTE Szociológiai Intézet Bp (é n) P 166 14 Lokális Az emberi kapcsolatokban informális Jól ismert, otthonos, szeretetteli. Kommunikatív racionalitás jellemzi. Szociális integráció a fő folyamata Kulturális reprodukció jellemzi. Értelem-teremtés folyik. Globális Az emberi kapcsolatokban formális Bürokratikus, hivatalnoki Technikai racionalitás jellemzi. A rendszerintegráció a l