Történelem | Középiskola » Franciaország 1815-1871 között

Franciaország 1815-1871 között 1815: A Bécsi Kongresszus Franciaországra gyakorolt hatása: Az 1815-ös átfogó európai rendelkezés hátrányosan érinti a vesztes Franciaországot. Elveszti valamennyi 1789 után szerzett területét, 700 millió frank hadikárpótlásra kötelezik, valamint északi és keleti határerődeit a koalíciós seregek szállják meg. Szomszédait felerősítve erős ütközőállamokat hoznak létre Franciaország körül. Ezek északról dél felé haladva: a Belgiummal kiegészülő holland Németalföldi Királyság, a Rajnavidékkel megerősített Poroszország, Svájc, valamint Itálya legerősebb állama, a Szárd-Piemonti Királyság. A Bourbon dinasztiát restaurálják, a kivégzett XVI. Lajos öccse, XVIII Lajos foglalja el a francia trónt. Az új király nem tér vissza az abszolutizmushoz; kiadja az Alkotmányos Chartát, nagyon magas cenzussal, de engedélyezi a parlament működését. Megmarad a törvény előtti egyenlőség,

változatlanok maradnak a tulajdonviszonyok. Hallgatólagos kompromisszum jön létre a király és a nép között. Franciaország a győztesek nyomására belép az európai konzervatív monarchiák forradalomellenes koalíciójába, a Szent Szövetségbe. 1824-ben Lajos halálával X. Károly lép trónra Ő nem követi elődje politikáját, célja az abszolutizmus visszaállítása. Támogatja az arisztokrácia és az egyház; cserébe kárpótolja az emigráns nemeseket és a törvények fölé helyezi az egyházat. 1830 júliusának parlamenti választásain a liberális erők érnek el óriási győzelmet. Az uralkodó feloszlatja a még össze sem ült parlamentet és 25.000 főre csökkenti a választópolgárok számát Ez heves ellenállást vált ki a népből; a sajtószabadság védelmében fellépő tömegtüntetést a király a katonasággal próbálja szétverni. Ezzel még hevesebb tiltakozást vált ki; uralmát megdöntik, a király Angliába menekül. A

Polgár-királyság kora: 1830 augusztusára a politikai irányítás a nagypolgárság kezébe kerül. Az alkotmányos monarchia mellett döntenek; a Bourbon rokonságú Lajos Fülöp orleansi herceget választják királyjá. Az új uralkodó a polgársággal osztozik a hatalmon, valamint üzleti kapcsolatokat tart fenn velük. Franciaország kilép a Szent Szövetségből Az 1848-as forradalom Franciaországban: Az új rendszer, a polgár királyság 200.000 főnyi választópolgárral a pénzarisztokráciára támaszkodva működik. De jelentés ellenzéki csoportok állnak velük szemben: az ultrakonzervatív szélsőjobb Bourbon-arisztokrácia; Louise Bonaparte és Napóleon egykori hívei; a republikánus közép- és kispolgárság; a gyártulajdonosok; valamint a nagy létszámú munkásság. Az 1840-es években a rendszer tiltja politikai gyűlések megtartását, a kormány egyetlen szervezett ellenzéke, a gyártulajdonosok ál-banketteken vitatják meg programjukat. 1848

tájára az ellenzék legerősebb csoportjait a republikánusok adják; ez a radikalizálódás már veszélyezteti a kormányt, betiltja az összes félhivatalos politikai fórumot. 1848 február 23.-án tömegtüntetés zajlik Párizsban Lajos Fülöp tanácstalan, a hadsereget nem akarja bevetni; a nemzetőrségre számít, de az a tüntetők oldalára áll. Összecsapások történnek a hadsereg és a tüntetők között. Február 24-én a tüntetők megrohamozzák Versailles-t, a király lemond és Angliába menekül. Az ipari vállalkozókból, középpolgárokból és munkásokból összeálló ideiglenes kormány kikiáltja a köztársaságot. A munkásság követeli a munkához való jogot, a kormány ennek megvalósításához Nemzeti Műhelyeket hoz létre. Az áprilisban kibővített választójog alapján tartott választásokon a középpolgárság képviselői kapják a legtöbb mandátumot; a kispolgárság és a munkásság csekély képviseletet kap. Az 5 tagú

kormány tagjai csak a középpolgárság sorai közül kerülnek ki. Az egyáltalán nem működő Nemzeti Műhelyeket a kormány bezáratja, 100.000 munkásnak szűntetve meg az állását. Június 23 és 25 között a munkásság fellázad a kormány ellen; Cavaignac tábornok katonái verik le a felkelést. Novemberben megszületik a második köztársaság alkotmánya: elnöki demokráciát alakítva ki. Decemberben az elnökválasztást 75%-kal Louis Bonaparte nyeri. Louis Bonaparte elnöksége és a II. Császárság: Bonaparte 1848-ban valamennyi társadalmi csoportnak ígér valamit, így választják meg. Gazdaságfejlesztési programokba kezd, a vállalkozó polgárságnak kedvezve; szociális reformokat hajt végre segítve ezzel a munkások életén. 1849-ben az egyháznak kedvezve csapatokat küld Rómába, a pápaság megsegítésére. 1851-ben leváltja a népszerűtlen vezérkari főnököt, megnyerve ezzel a hadsereg támogatását. Ekkorra megerősíti

helyzetét, de csak egy éve marad mandátumának lejártáig. Decemberben államcsínyt hajt végre, feloszlatva az országgyűlést; majd népszavazáson magára ruházza az alkotmányozói jogkört. 1852-ben módosít az alkotmányon, tejhatalmat biztosítva magának; majd egy újabb népszavazással császárrá választatja magát III. Napóleon néven Az új „Bonapartizmus” rendszere egy a hadseregre, a rendőrségre és a bürokráciára támaszkodó diktatúra. Csak felesége és szűk tanácsadó testülete irányítja az országot Gyakran rendeznek népszavazásokat, fenntartva a demokrácia látszatát. Kormányzatilag támogatja az ipart; a duplájára nő az ipari munkások száma, 20.000 km vasút épül, Párizs a világ pénzügyi központjává válik. Támogatja a szegényeket, ingyenessé teszi az oktatást, Párizsban közintézmények épülnek. Az 1850-es évek végére diktatúrája élvezi a lakosság nagy részének támogatását, a gazdasági és

külpolitikai sikerek stabilizálják a rendszerét. Ezután lazít a diktatúrán; kibővíti a nemzetgyűlés jogkörét, eltörli a cenzúrát. 1870 körülre újabb liberalizációt tervez, de a megvalósítására nem marad ideje. 1870-ben a megüresedett spanyol trón miatt viszály robban ki Franciaország és a fénykorába lépő Poroszország között. Bismark kancellár provokációinak hatására Párizs hadat üzen. Júliusban a porosz seregek betörnek Franciaországba, szeptemberben Sedannál legyőzik a francia főerőket, Napóleon maga is fogságba kerül. A császárság összeomlik, szeptember 4-én kikiáltják a 3 Köztársaságot