A lakomát előre kitalált színjátékok tarkítják. Ilyen a ki nem belezetten vagy kibelezetten megsütött disznó (58.o.), amely az ügyes szakács megbüntetéséhez vezetett majdnem (de ez is csak játékból), de megjutalmazását eredményezte. Ilyen a verekedő vízhordók, akik igazságtételre jönnek be, s vödreikből csigák és osztrigák hullanak ki a közönség megelégedésére. Gazdagsága bizonyítására a könyvelője is bejön, aki felolvassa aznapi jelentéseket (amelynek mennyiségi adatai elképesztőek). Jönnek cirkuszi mutatványosok, egy mutatványos fiú miatt megsérül Trimalchio. De ez is csak látszat, a cél, hogy a háziúr újra gyakorolhassa elképesztő kegyességét. Beszélnek költészetről, egyesek tehetségtelenül (az új gazdagok ízléséhez méltóan) verselgetnek is. Furcsamód az egyik vers a fényűző gazdagság hiábavalóságát ecseteli. Különleges tombolára is sor kerül, furcsa nyereményekkel (pl.: póréhagyma és aszály néven korbácsot és konyhakést adnak nyereményül).
Ascyltos kivívja ellenszenvét Trimalchio egyik volt rabszolgatársának, barátjának, mert szokása szerint nem tudja fékezni féktelen természetét, amely mindenből igyekszik gúnyt űzni. A volt rabszolga hosszasan kritizálja Ascyltos szemtelenségét és magasztalja Trimalchio nagylelkűségét. Kritikát mond még a született szabadokról, akik szerinte nem tudják igazán értékelni az életet, és a szabadságot. Meg is fenyegeti Ascyltost. Végül Trimalchio inti jobb belátásra a feleket.
Újabb mutatványosok érkeznek, s egy homerosi történetet adnak elő. Egyízben a mennyezet tolódik szét és újabb fogás (gyümölcsök, csemegék) érkezik, ezúttal tehát az „égből”. Trimalchio megengedi vendégeinek, hogy a finomságokból mindenki kedvére szedjen elvitelre is.
Ezután Trimalchio egyik barátja, Nikeros mond el egy rémtörténetet, amely egy farkasemberről szól (ez is holdtöltekor változik át farkassá, s indul állatokra vadászni). Majd magától Trimalchiotól hallhatunk egy másikat (boszorkányokról, erejükről). Ezután az idős Plocamus – színész – nyűgözi le, vagy inkább boritja ki fütyülésével, éneklésével a közönséget. Trimalchio fiú szerelmének, Croesus nevetséges féltékenykedése (a gazda által megdicsért kutyára irigykedik) és kiengesztelődése (Trimalchio hátára veszi és meglovagoltatja a fiút) jelenetének lehetünk tanúi. Trimalchio újabb, friss (még etetlen-itatlan) szolgahadat hivat be, a régi helyére a lakomára. Ezután ínyencségek, desszert következik.
Megérkezik egyszer Habinaas, Trimalchio másik barátja, ivócimborája nagy társaság kíséretében. Ők egy (gazdája által kedvelt rabszolga) halotti toráról érkeznek, már igencsak részegen (Habinaas a torról azt mondja: jó muri volt). Habinaas felesége Scintilla. Habinaas eléri, hogy a ház úrnője, Fortunata is megjelenjen (aki eddig a lakomát rendezte). Fortunata és Trimalchio a rajtuk lévő ékszerekkel dicsekszenek (Habinaas ócsárolja az ékszereket. Azt mondja, hogy ha nem lennének nők, nem lennének ékszerek sem). E közben a két nő teljesen egymásba gabalyodik (mint két leszbikus), a bor hatására. Habinaas méltatja egyik szolgája kornyikálását, de Scintilla kerítőnek nevezi a szolgát. Trimalchio szintén méltatja a szolgát, elismerve kerítő érdemeit, neki is tett ilyen szolgálatot többször is. Ezzel Trimalchio nyíltan bevallja csapodárságát.
Ezután szolgák jönnek, akik a vendégek lábait megkenik illatos kenőcsökkel, és virágfüzérekkel halmozzák el őket. Majd Trimalchio kezd végrendeletéről beszélni. Szolgái egy részének (a közelebbieknek) felszabadítását ígéri halála utánra, s a szolgái ennek nagyon örülnek. Trimalchio erre behozatja a végrendeletét, és felolvasásával (ui. teljesen más áll benne) megríkatja őket. Már gondja van halála utáni időkre, sírkövére (annak feliratára). Trimalchio azt szeretné, hogy halála után istenként tisztelje őt a nép, s ehhez megteszi a megfelelő előkészületeket, annak ellenére, hogy jósa még 30 évet jósol életéből.
A hármak (Encolpius, Ascyltos, Giton) idő előtt távoznának, de nem tudnak. Nincs más választásuk végig kell maradniuk (a bejárat és a kijárat külön van). Ezután fürdőzés következik, közben idétlen éneklés, kornyikálás. Majd újabb babonás elem (A kakas idő előtti megszólalása halált vagy tűzvészt hozhat a szomszédságra, s ezért mindenkinek az asztal alá kell lötyintenie borából. Ezután látszólag a bűnös kakast – valójában egy másikat – pillanaton belül felszólgálják.) következik. Feltűnik egy szemrevaló szolgafiú, akit Trimalchio hosszasan csókolgatni kezd. Fortunata erre féltékeny lesz, és szitkozódik. Fortunata erre kap egyet Trimalchiotól. Ezentúl fuvolás kurvának is nevezi. Trimalchio ezután azért megmagyarázza (hm), a fiút nem szépsége, hanem jelleme, és tehetsége miatt csókolta meg. Trimalchio még megfenyegeti is Fortunatát. Trimalchio ezután meggazdagodásáról mesél (91-93.o.), valamint beszél a pénz mindenek felettiségéről („ha egy asod van, egy ast érsz”).
Trimalchio behozatja jövendő temetéseinek egyes kellékeit, majd kürtösöket hív, akikkel gyászindulót játszat. Az egyik kürtös túl hangos. A szomszédság felriad tűztől tartva, s beront Trimalchio villájába. Három hősünk kihasználva a forgatagot megpattannak. Később Trimalchiotól ajándékot kapnak (gondolom a kellemetlenségek miatti engesztelésül).
A szakítás, Encolpius és Eumolpus:
Encolpius és Ascyltos között újra feléled a viszály Giton miatt. Már fegyverekhez kapnak, de végül a fiú döntésére bizzák a dolgot. Ő inkább az erősebb Ascyltost válassza. A döntés nagyon fáj régi szerelmének Encolpiusnak, aki összepakolva elkeseredetten távozik, s a tengerparton bérel szállást. Itt Encolpius magába roskadtan tölti napjait, de aztán bosszúra szánja el magát. Elkezd az utcákon karddal kezében rohangálni, míg egy katona (vagy aki annak adja ki magát) el nem veszi tőle fegyverét.
Egy másik séta alkalmával egy képtárba téved be, s itt ismerkedik meg Eumolpussal, aki iró-költő-filozófus egyben. Ő gyógyírnak Encolpius sebére a művészeteket ajánlja (ez képes jobb önkontrollra is nevelni). Majd az író mesél egyik korábbi homokos-fajtalankodós (lévén a tanítványával csinálta, aki még a serdülő kor kezdetén járt) kalandjairól. Ez a (poénosan végződő) történet jobb kedvre deríti Encolpiust. Encolpius és Eumolpus beszélgetnek a mai elsatynyúlt világról. Itt korbírálatot olvashatunk (mindezt Trója pusztulása verses történetébe, melyet Eumolpus mond el). A költőt verselése miatt megdobálják, mindketten futva menekülnek. Encolpius ezután is összejárnak beszélgetni. A fürdőben (ahova szintén együtt mennek) Encolpius találkozik Gitonnal, s az – hogy szabaduljon az erőszakos Ascyltostól – hajlandó vele megszökni. Giton és Encolpius éppen összebújnának amikor Eumolpus betoppanása (akit miután Encolpius faképnél hagyta, megint elagyabugyálták) ezt megakadályozza. Vita alakul ki Encolpius és Eumolpus között, az író Gitonnak csapja a szelet. Encolpius ezért elkergeti Eumolpust. Egyedül maradva Encolpius öngyilkosságot akar elkövetni, de ebben a Gitonnal visszatérő Eumolpus akadályozza meg. Giton elmeséli, hogy korábban (mikor Ascyltossal volt) ő is azt tervezte. Hirtelen szerelmük bizonyítására mindkettőt öngyilkossági szándék szállja meg, de az ehhez kölcsön vett eszköz – egy borotva – tökéletesen alkalmatlan (életlen) erre, így hát lehiggadnak. A fogadós azonban a hangzavar miatt felrohan hozzájuk és vitatkozni kezd (a lakbér előli szökéssel vádolva őket), Eumolpus kiáll mellettük, de őt Encolpius (bosszúból) és Giton magára mikor fogadós embereivel megvereti az írót. Végül a fogadó felügyelője menti meg Eumolpust. Ő lelkes hallgatója a költőnek.
Ezután érkezik Ascyltos egy kikiáltóval. Ezer sestertius jutalmat ajánl fel, ha valaki megtalálja neki Gitont. Átkutatja így Encolpius szobáját is, de sikerül Gitont jól elrejteni, így megmenekülnek. Ezután kibékül Encolpius és Eumolpus. Miután ebben a városban nem érezhetik biztonságban magukat, ezért hajóra szállnak. Erre Eumolpus kapcsolatai révén szereznek helyet.
A hajón:
A hármas (itt már tehát Eumolpus, Encolpius, Giton) a kereskedő hajó hátsó részében húzódik meg. Encolpius megfogadja Eumolpus tanácsát, hogy ezentúl többet tesz művelődéséért. Kiderül, hogy a hajó amire felszálltak Lichasé, aki elől Encolpius és Giton menekülnek. Erre Tryphaena hangjának hallatán jönnek rá. Ezt elmondják Eumolpusnak. Együtt menekülésük módját tervezik. Végül Eumolpusra hallgatnak. Éjjel lenyíratják magukat (haj és szemöldök is), s szégyenbélyegeket festenek homlokukra, szolgának álcázva magukat. A borotválást azonban észreveszi egy utas, és a babona miatt ( tilos élő embernek szőrzetét hajón borotválni, mert az pusztulást hozhat a hajó utasaira) jelenti Lichasnak. Ő megkorbácsolásuk mellett dönt (Eumolpus eddig tudja büntetésüket lealkudni). Büntetésük elszenvedése közben ráismernek hangjukra. Lichas és Tryphaena komolyabb büntetésüket tervezik. Eumolpus megint a védelmükre kel, de őt Lichas egyenesen árulással (joggal) vádolja. Fegyveres harc kerekedik tehát (kinek ami akad kezébe), amelyben sokan megsebesülnek. A kormányos (aki semleges a harcban) kijárja, hogy a felek kössenek fegyverszünetet, majd békét, amelynek pontjait esküvel és csókkal erősítenek. Csaknem helyreálla a régi béke, lakomáznak. Encolpius és Giton parókát kapnak. Encolpius még sem örül. Tryphaena rátelepszik Gitonra, s ezt a fiú láthatólag még élvezi is, s teljesen elhanyagolja Encolpiust. A lakomázás közben Eumolpus mond el egy történetet egy csalfa asszonyról (aki nemrég meghalt férje sírjában szeretkezik egy katonával).
A hajójuk azonban viharba kerül és elsüllyed. Tryphaena mentőcsónakon menekül, Lichas tengerbe veszik. Encolpiust és Gitont halászok mentik ki, akárcsak Eumolpust, aki azonban ekkor is képes verset írni. Encolpius meglátva Lichas holttestét, egykori ellensége felett sztoikus gondolatokkal foglalkozik (a nagyratörés hiábavalóságáról). A vidék ahol járnak (a dél-itáliai) Croton városának környéke. Erről egy paraszt világosítja fel őket, aki a csalárdság (többek között az örökségvadászok) városának nevezve azt. Eumolpus nagy lehetőséget lát ebben. Beavatja Encolpiust és Gitont terveibe, akik azt elfogadják. Útban Croton felé újabb történetet mesél Eumolpus, ezúttal a polgárháborúról. Ez is újabb korbírálat (érdekes mégis csalásra készül), ez a leghosszabb.
Croton városában:
Eumolpus terve értelmében megteszik Eumolpust gazdájuknak, hogy gazdag embernek számítson. Encolpius és Giton pedig elhíresztelik a városban, hogy uruk gazdag africai földbirtokos, aki elveszítette egyetlen fiát, s ráadásul Itália felé tartva hajótörést szenvedett, minden poggyászát elveszítve. Tervük sikeréért az istenekhez fohászkodnak mindhárman (csalásért imádkozni?). A történetet az egész kisváros beveszi, és az örökösvadászok megrohanják, s ajándékokkal halmozzák el őket. Mindenki Eumolpus kegyeibe igyekszik férkőzni, bízva abban (hogy az majd a szívességet sokszorosan viszonozza, vagy esetleg még) örökösévé is teszi valamelyiküket.
Bár jól megy a soruk, Encolpius aggódik. A nagy jólétben a három barát külön utakat jár. Encolpius találkozik egy szolgálónővel (Chrysis a neve), aki furcsaízlésű (neki csak a szolgai sorú férfiak tetszettek) úrnője számára akarja megnyerni őt. Encolpius Polyeanos néven mutatkozik be az úrnőnek, akit Circe-nek hívnak. Ők ketten egy közparkban azon nyomban szeretkezni kezdenek, de Encolpiust szerszáma (Priapus isten büntetése miatt) cserbenhagyja. Az asszony ezért otthagyja. Encolpius ettől kezdve, számára érthetetlen okokból képtelen visszanyerni férfierejét. Hazamegy és ledől Giton mellé, aki szintén észreveszi a változást rajta. Megérkezik egyszer Chrysis, a szolgáló, akivel (levelében) újabb találkozót kér az asszonyától. Encolpius változtat életmódján (nem iszik, naponta sétál, könnyű, de tápláló ételeket eszik, és kerüli a homokos szeretkezéseket), és úgy érzi ettől vissza is tért ereje. Circe egy anyókát küld el Encolpius férfierejének letesztelésére (aki varázsol is rajta). A teszt jól sikerül, jöhet hát a találka Circe-vel. Erre ezúttal Circe villájának kertjében kerül sor. Encolpius azonban most is felsül. Circe dühében szolgáival megvereti, és kirúgatja.
Encolpius egy ideig szidja és bünteti szerszámát. De aztán, hogy férfiasságát visszanyerje Priapus templomába megy, hogy az istent kiengesztelje korábbi vétkei miatt. Az anyóka itt találkozik Encolpiussal, s dühösen támad rá. Megjelenik a papnő (Oenothea), aki azt ígéri, ha Encolpius vele hál egy éjszakát, akkor visszanyerheti férfiasságát.
Encolpius ebbe bele megy, mert bűnösnek és semmirekellőnek érzi magát. A varázslások közben kisebb baleset történik, az eseményeket néző anyóka a mágikus tűzbe esik, egy időre így egyedül marad Encolpius. Őt viszont a szent ludak támadják meg, akik közül megöli a főgúnárt (hm., nagyon „veszélyes” ellenfelek voltak). A papnő és anyóka ettől nagyon elkeseredik (ill. valójában csak színlelik azt). Elmondják hogy a papnőt ezért el is bocsáthatják, Encolpiust pedig a városi magistratus halálra ítéltetheti. Encolpius 2 aranyat kínál a lúd ért, úgy hogy a probléma megoldódik. Sőt a papnő (micsoda „szentségtörés”), még vacsorát is csinál az elpusztult szent állatból. Encolpius (testi) szerencsétlensége miatt további tűri a két vénasszony erőszakoskodását. Végül azonban elfogy a türelme és otthagyja őket.
Chrysis, a szolgálónő újra találkozik Encolpiussal, s ezúttal hajlandóságot mutat iránta. Encolpiust, azonban csak Circe érdekli. Eközben Eumolpus annyira beleéli magát szerepébe, hogy cimboráit (E-t, és G-t.) olykor valóságos rabszolgaként kezeli őket. Philomela, a züllött úriasszony két tizenéves gyermekét (egy lányt és egy fiút) Eumolpusra bízza, abban reménykedve hátha örököseivé teszi azokat. Eumolpus a fiatal leányzót hamisan híresztelt köszvénye ellenére (persze a látszat megőrzésével, de éppen ezért furcsamódon) azonnal magáévá is teszi. A nővére „mutatványait” bámuló fiút pedig Encolpius próbálja meg (hm., hátulról) becserkészni. Mindkét gyerek könnyen adta magát. Encolpius férfiasságával azonban megint felsült.
Ez azonban az utolsó eset volt. Az istenek szívében szánalom ébred Encolpius iránt, s Mercuriussal gyógyírt küldtek neki. Encolpius férfiassága soha nem látott erőben tündökölt ezután. Végre beteljesülhet szerelme Circe-vel.
Eumolpus közben elmondja, hogy szénájuk rosszul áll: egyre kevesebb az ajándék, erősödik a kétely velük szemben, hisz nem jön semmiféle hajó Afrikából értük. A három csavargó úgy dönt, tovább állnak. Utolsó tréfaként (a csalárd, bűnös városnak) Eumolpus végrendeletet irat, és azt felolvastatja. Ebben azon jótevői számára helyezi kilátásba az örökséget, akik hajlandóak jövőbeni halála után holttestét elfogyasztani. Rendelkezését (a halottevést) történeti példákkal támasztja alá. A legbetegesebb örökséghajhászok még a halottevésre is hajlandónak mutatkoznak.
A történet itt szakad meg. A többi rész elveszett. Ezután hőseink vélhetően elhagyták a várost, és más vizekre eveztek.
