Vallás | Tanulmányok, esszék » Vas Andrea Csilla - A vallásfilozófiáról

A vallásfilozófiáról Vas Andrea Csilla 2000. december 25-30 vallásfilozófiába Tárgy: Dolgozat Mezei Balázs: Bevezetés a Hogyan beszélhetünk Istenről? J. Ayer szerint egyenesen értelmetlen dolog Istenről beszélni, mert a tapasztalati világban végzett kutatás segítségével nem juthatunk el Hozzá. Ezt három szinten lehet igazolni: 1. Bizonyítás nélkül értelmetlen az az állítás, hogy van Isten 2. Nem bizonyítható a léte tapasztalati úton 3. Ebből következik, hogy értelmetlen az az állítás, hogy van Isten Anthony Flew úgy érvel, hogy értelmetlen az a mondat, hogy „Van Isten”, mert igazolhatatlan. Ezt azzal a példával illusztrálja, hogy állíthatjuk ugyan azt, hogy egy jól gondozott kertről egy feltételezett kertész gondoskodik, de elképzelhető, hogy semmilyen úton-módon nem tudjuk állításunkat elfogadható bizonyítékokkal alátámasztani. A hívők elvetik azt a lehetőséget, hogy valamely érzéki tapasztalat cáfolhatná

meggyőződésüket. Az eljárás értelmetlenné vagy üressé teheti hitüket. Álljon itt egy idézet: „Az Istenről való beszéd első hallásra rejtélyesnek tűnik.” Ha már el akarunk képzelni valamit, előzőleg képet is kell róla alkotnunk, viszont Istenről nem lehet képet alkotni. Isten létezésével kapcsolatban a valószínűség vizsgálata helytelen módszer lehet, mert az igazolás illetve cáfolat az, amire hagyatkozni lehet, de ez csak az érzéki tapasztalatra illetve a megfigyelésre épülhet, ami eleve korlátozott. Sem a verifikációs (igazolásra alapuló), sem a falszifikációs (cáfolatra építő) elv nem oldja meg annak problémáját, hogy Isten létezik-e, avagy sem. Kutassunk tovább A természetes teológia (teo-logos ~ görög eredetű szó, jelentése: Istenről való értelmes beszéd) képviselői szerint (Anzelm, Descartes, Leibniz, J. Locke) Isten létezése olyan érveléssel is bizonyítható, amely mindenkit képes meggyőzni, nem

csak azokat, akik már eleve hisznek benne. Ezzel szemben Karl Barth azt mondja, hogy az emberi értelem annyira megromlott, hogy nem képes Istenről megfelelő ismeretet szerezni. Ezért a kinyilatkoztatáshoz kell fordulni (itt Jézus tanításaira utal), és annak alapján beszélni Istenről, amit Ő mondott Magáról. D Z Phillips véleménye szerint a „Van Isten” állítás sem az a fajta kijelentés, amelyet olyan racionális érvekkel kellene megvédenünk, mint amilyeneket a természetes teológia és hasonló tudományok képviselői alkalmaznak. Ez valójában a hit kifejezése. Az istenhit nem megfelelő alapokra felépített hipotézis, nem érvényes rá a falszifikáció elve, és nem is úgy viszonyulunk hozzá, mint egy feltételezéshez. Az istenhit nem tapasztalati bizonyítékokra épül, mert Isten nem tapasztalati tárgy. Létéről nem lehet olyan értelemben beszélni, mint egy tárgy létezéséről. Hogyan lehet értelmes kijelentéseket tenni Istenről,

ha Ő alapvetően különbözik minden mástól (Barth: Isten teljesen más)? Nem kényszerül-e arra a lehetetlen feladatra a hívő, hogy az Istenre vonatkozó kijelentések értelmetlensége, illetve elégtelensége között legyen kénytelen választani? Egyesek azt állítják, hogy Istenről akkor tehetünk értelmes kijelentéseket, ha megfigyeljük hatásait, majd ugyanúgy elemezzük Őt magát, mint azokat. Istennel kapcsolatban is használhatunk metaforikus értelemben olyan szavakat, amelyek a tapasztalati világ egyes tárgyait nevezik meg, anélkül, hogy az Isten és teremtményei közötti hasonlóság miatt abszurd következtetésre 1 jutnánk. De nem mindig beszélhetünk metaforikus értelemben, hiszen ezzel tagadhatjuk, hogy Ő valóban olyan lenne, amilyennek sokan tartják. A negatív teológia képviselői úgy gondolják, hogy Isten léte megismerhetetlen, és úgy érvelnek, hogy csak oly módon tehetünk Róla értelmes kijelentéseket, hogy azt adjuk

meg, mi nem Isten. (ennek egyik szószólója Maimonidész) Viszont, ha csak azt tudjuk megmondani, hogy mi nem Isten, attól még egyáltalán nem értjük meg Őt. Az analógia hívei azonban azt tartják, hogy még akkor is lehet Istenről értelmes kijelentéseket tenni, ha Ő egyedül áll a Maga nemében. Azt állítja ez az elmélet, hogy létezik egy harmadik mód is, amelyet fontos észben tartani, ha azon gondolkodunk, hogy miként tehetünk értelmes kijelentéseket Istenről. Aquinói Szent Tamás nézete 3 részre bontható: Isten végtelen és felfoghatatlan, ezért óriási különbség van Ő és a teremtményei között. Viszont Istenre és teremtményeire alkalmazott szavak nem állhatnak mindig eltérő értelemben sem. • Egyes kifejezések mind Istenre, mind a teremtményekre alkalmazhatóak, oksági alapon. Miután a teremtmények Istentől erednek, ill. Ő hozta létre őket, ezért feltárnak vagy tükröznek lényéből valamit. Ezen az alapon Istent

leírhatjuk olyan szavakkal, melyeket a teremtmények jellemzésére használunk. A védikus felfogás merőben más. A hívők mind a kinyilatkoztatások állításai alapján alkotnak képet Istenről. Meglepően sok leírást találunk a Védákban, s maguk a yogik is ezekre építik meditációjukat, hiszen ezeknek középpontjában Isten valamelyik aspektusa áll. Mivel Isten áll minden hithű személy életének középpontjában, gyakran ún. murti formában is imádják. (olyan istenszobor, amelyről azt tartják, hogy Isten maga elfogadta és személyesen is jelen van benne.) • • Mit nevezünk vallásbölcseletnek, mennyiben különbözik a vallásfilozófiától és a vallástudománytól? A vallásfilozófia szó valami speciális jelentéssel bír, ami szorosan összefügg a szaktudománnyal. Ezzel szemben a vallásbölcselet inkább metafizikai értelemmel bír, és nem akar a teológia helyére lépni. A vallásbölcselet tárgya a relígió és a konfesszió, s

módszere egy komplex vallás feltárási folyamat követése, amely 4 fázisra épül: - a vallás feltárása kifejtése megértése hatása Amit meg akarunk ismerni, abba bele kell helyezkednünk. A megértés nem változhat az objektív szubjektumon, de ez nem igaz a filozófia esetében. Az élet részévé kell tenni és a lényeges pontjait átfogva meg kell érteni. A vallás fogalma egy folytonos működés fogalma A vallásbölcselet tudományos kontextusát 3 nagy releváns szinten lehet átfogni: - logikai kontextus 2 - történeti kontextus - futurulógiai kontextus Logikai kontextus: A vallásbölcselet tiszta logikai úton is megközelíthető, színtisztán logikailag érthető válaszokat ad. Ez két dolgot jelent: - a vallás ad választ az egyes kérdésekre, a vallásbölcselet ezeket feldolgozza. (Mi ez az igazságfogalom, ami megjelenik azokban és mi annak a funkciója és viszonya a fenti igazságfogalmakhoz?) Ennek fontossága az, hogy a vallás azt mondja,

hogy ő mondja ki a legjelentősebb, legfontosabb igazságokat (legalábbis a hívők számára). - a vallás logikájából kiinduló sajátos tudományos érveléshez egy speciális logikai rendszer szükséges, amit az ún. logikusok hoznak létre Történeti kontextus: A vallásbölcselet a vallásban semminek nem tulajdonít nagyobb jelentőséget, mint a fakticitásnak (történetiség). Ez azt jelenti, hogy tényleg léteznek vallások és tényleg az történt, amit állítanak. Ezek szerint van történetük: kezdetük, apostolaik, szent irataik, végük Kell, hogy legyen a vallásnak valami magja, azaz tanításai, amelyek meghatározzák a mindennapi és liturgikus életet, életmódot, s ez egy bizonyos társadalmi környezetben létezik. Az is előfordulhat, hogy egy vallás elpusztul, de hat az időn keresztül is, bizonyos tanításait átvehetik, egyes motívumai beépülnek más vallásokba. Tehát elpusztul ugyan, az egység felbomlik, de a motívumai tovább élnek,

ezek azonban nem hoznak létre új vallást, mert annak történeti fakticitása kell, hogy legyen. A vallásban szembeszökő az, hogy az egyes emberek milyen hatást gyakorolnak (pl. Buddha, Jézus, Úr Caitanya, Lao-ce, Mohamed). A legelején ott létezett egy személy, aki faktikusan ugyanúgy létezett, mint mi. Ez a jelentése a vallásbölcseletnek a történeti tudomány szemszögéből. A kezdet kezdetén ott van a faktikus személy A vallásbölcseletnek van tudományos relevanciája, hiszen a történelem nem dolgozható fel a vallás nélkül. Futurulógiai kontextus: A vallás mindig olyan fakticitás, amely mindennél jobban irányul a következő nemzedék felé. Ez külön igaz a lineáris felfogású vallásoknál. A vallás próbál választ adni arra, hogy mi várható az elkövetkező időkben. Kijelentései nem tényeket, hanem tendenciákat jelentenek, de csak tartalommal telíthetők. Ezért a politika is a vallás futurulógiai elemzése felé fordult Tehát a

vallásbölcselet feldolgozza a vallást, a vallásra vonatkozó ismereteket, állításokat, ily módon relevanciával ír a tudomány számára. Bár elsődleges célja nem a párbeszéd, hanem a vallás megértése. A reflexitásban feltételezi a maga tárgyát.(intencionális kapcsolat: az az összefüggés, amely eleve tartalmazza a maga tárgyát is) Tehát a reflexióban a kapcsolat nem objektív, hanem a kapcsolat eleve létezik, és a tárgya objektív. Nem történelmi képződményként vizsgálja a vallást, hanem mint tárgyi pólust. Egy probléma adódik csupán: a vallástól nem választható el a fakticitás. 3 A vallást tehát, mint tárgyi valóságot az intencionális viszonyok szerint fogjuk fel. De a gondolkodási folyamat nem lehet alapvető. Az összefüggés az alapvető, illetve a vallás maga meghatározza a gondolkodásunkat. Az összefüggés teszi lehetővé a vizsgálódást Tehát nem a specializálódás felé halad a vallásfilozófia, hanem

csak tartalmaz ilyen elemeket. Minden periférikus a valláshoz képest, amelybe be akarunk kapcsolódni. A vallásfilozófia kifejezés keletkezése a XVII. századra vezethető vissza Köztudatba kerülése akkor kerül előtérbe, amikor az európai népesség már kikerül a vallásból. Ennek oka a történelemben megesett szörnyűségekben keresendő. Egy új diszciplína kialakulásának köszönheti létét, amely a vallással foglalkozott. Ennek filozófiai megközelítését nevezték a XVII. századtól kezdve vallásfilozófiának Foglalkozik a vallás igazságtartalmával, de egzisztenciálisan érintetlen marad. A vallástudomány olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a vallástudományt igazolják, a Credók igazságtartalmát azonban nem vizsgálja. Nem vitatja, hanem leírja a jelenségeket, igazságokat, hitelveket, és semlegességet mutat. Saját alapállása meghatározható, azaz egzisztenciálisan érintetlen, nem értékeli az adott vallás hitvallását,

és más tudományok eredményét használja fel. Saját elmélete és módszertana van Saját helyi értéke szerint kezeli a más tudományágakból származó információt. A megközelítés tekintetében módszertana igen komplex. A végtelenségcsapda fogalma és fajtái A vallásban a meggyőződések skálája potenciálisan végtelen. A vallás nem limitált, hanem abszolút nyelv, a valóság felfogható és felfoghatatlan totalitására terjed ki. Valóságosabb valóság, mint amit a vallás nélkül tapasztalni lehet. Descartes szerint a végtelen ideája megvan bennünk sajátos módon, velünk született, de ennek tartalma sajátos, mert végtelenül meghaladja azt az aktust, amelyben rá gondolunk (Nem lehet folyamatosan Istenre gondolni. A védikus társadalomban azonban minden yogafolyamatnak az a végső célja, hogy minél jobban el tudjunk merülni Istennel kapcsolatos gondolatainkban, hogy végül elérjük Őt.) A vallás, mint eredeti vallás, feltárja a maga

végtelen tartalmát. A vallás visszautal a Vallásra a vallás mivoltán keresztül. A vallásban feltáruló Vallás, mint a vallást felfoghatatlanul meghaladó Vallás jelenik meg. Objektív, eredeti igazságtartalomra, a forrásra utal vissza Az ember ezzel szemben véges, így kell vizsgálni a vallás és végtelen problematikáját. A nyugati metafizika problematikája a végtelen, ami ebben a megközelítésben egy ideális, absztrakt megközelítés. A végtelen a vallásbölcselet tulajdonképpeni témája A végtelen itt fizikai, térbeli ill. abszolút (transzfinit) értelemben veendő Arisztotelész a görög „apeiron” szót használta Istenre, ami azt jelenti, hogy határtalan, felfoghatatlan, meghatározatlan massza, amit pozitív jelentéstartalommal ruházott fel. Nüsszai 4 Szent Gergely pozitív attribútumot alkalmazott Istenre, s azt mondta Rá, hogy mindent meghaladó, abszolút, felfoghatatlan. Szent Ágoston az infinitum kifejezést használta, míg

Aquinói Tamás ezt két részre osztotta, potenciális és aktuális infinitumra. (csak ez van, s ez csakis Isten lehet.) Az előbbi a matematikai és fizikai értelemben vett végtelen oszthatóságra és növelhetőségre utal, míg az utóbbi arra, hogy a kör maga egy limitált aktualitás. Maga Isten annyiban felfogható, hogy felfoghatatlan. „Az Isten szó az isteni természetet jelenti: olyasvalami megjelölésére használjuk, ami minden létező felett áll, és minden teremtményétől különbözik. Akik e szót használják, ilyen értelemben teszik” Hegel tagadta a végest: a végtelen tartalmaz egy bizonyos megfosztottságot, ezért rá van utalva a végesre, ami azt jelentei, hogy ezt úgy teszi, hogy magába foglalja a végest, s ez úgy történik, hogy történetileg megismétlődik, azaz a végest is tartalmazva visszaállítja végtelenségét. Összefoglalva: a végtelen végessé válik, hogy magába foglalva a végest felvigye a végtelenbe. Levinas az

„infini” francia szót alkalmazza, melynek elején az „in” morféma egyrészt a véges tagadását fejezi ki, ezért a végtelen radikálisan különbözik a végestől, másrészt pedig azt is jelenti, hogy -ban, -ben, azaz a végesben való benne lét. A végtelen nyoma a végtelen benne léte a végesben. A vallásbölcselet egyszerre beszél a végtelenről és a végtelenségről Az előbbit fizikai és matematikai értelemben kell venni, míg az utóbbi egy összetettebb fogalom. Az abszolút végtelent fejezi ki, ami • teljes tagadása mindennemű meghatározásnak • a teljes tagadás tagadása • a teljes tagadás állítása • az előző kettő végtelen egysége • a végtelen egység, ami egyenlő a felfoghatatlan egységgel Az 1278-as Lateráni zsinaton megállapodtak a résztvevő felek abban, hogy Isten hasonlít a világra, és a világ hasonlít Istenre, de ez nem lehet annyira hasonló, hogy a hasonlóság ne lenne végtelenül jellemző. A nyugati

metafizika szerint a gondolkodás a véges és végtelen küzdelme, igazság és hamisság küzdelme, a fény fiainak küzdelme a sötétség fiaival. A gondolkodás története e körül vagy benne forog belezárva. A végtelenre nem tudunk úgy gondolni, hogy azt ne gondolnánk el hamisan vagy tévesen. A nyugati metafizika a végtelenségcsapdák váltakozásának a belőlük való kijutás kísérleteinek története. Több fajta végtelenségcsapdát különíthetünk el: nincsen végtelenségcsapda, ami azt jelenti, hogy a lehető legmélyebben benne lenni a végtelenségcsapdában • ráébredni arra, hogy ott vagyunk, és pánikba esni, azaz a túlzás csapdájába beleesni. Ebben az esetben a csapda annyira súlyos, hogy - egyfelől nem lehet belőle kijutni (a csapda olyan mértékű, hogy nincs esély a szabadulásra. A véges annyira el van szakítva a végtelenségtől, hogy teljesen el van szigetelve, önmagában lezárt és nincs remény. Önmagában megoldhatatlan.)

• 5 - másfelől van ugyan túlzás, de nagyon könnyű belőle kijutni. (a véges és végtelen természetesen tartoznak össze, minden meg fog oldódni magától, tehát nem lát különbséget a véges és végtelen között radikális értelemben, legfeljebb a szó funkcionális értelmében.) 6