Művészet | Művészettörténet » A görög szobrászat

A görög szobrászat Hellász ábrázolóművészete az emberiesség kifejezője, ahol a testi tökéletesség és az erkölcsi érték találkozik, a szép és a jó (a kalokagathia). A görögség az isteneit is a saját képére alkotta, templomaikat is saját otthonainak mintájára tervezték. A műveknek is jellemzője az antropomorf szemlélet (az emberalakúság/képűség), az emberi arányok alapul vétele. A művészet és a szobrászat fejlődésében öt szakaszt szoktak megkülönböztetni (az ún. sötét kor Kr.e1200=900 után) : az első a geometrikus korszak (kb. Kre900=800), amely az elszigetelt Hellász műalkotásait jellemző egyenes vonalakról, lineáris jellegéről kapta. Terrakotta szobrok, kisbronzok készültek. A kezdeti lapos bronzok tömörebbé és kevésbé szögletessé váltak, amint a lemezekből való kivágást felváltotta a viaszveszejtéses öntő eljárás. A második az orientalizáló korszak (kb. Kre800=650), a Kelettel fenntartott szoros

művészi időszak. A proto-daidalikus (Kre700=675); és a kora-archaikus korban (Kre675=600 körül) jellemzővé vált a sematikus mintázás, a frontális beállítás, mereven mintázott haj és szigorúan dekoratív stílusban ábrázolt ruharedők, valamint az arc merev „archaikus mosolya”, ami véget vetett a korábbi miniatűr szobrászat természethűségének, szabadságának. Ezt követi harmadikként az archaikus kor (kb. Kre650=480), amelyben főleg az egyiptomi monumentális szobrászat és építészet hatására eleinte a formanyelv és az arányok daidalikusak, azonban a keleti elemek fokozatos feloldódnak; ekkor már a szobrászat fő témája a ruhátlan vagy ruhában ábrázolt ember, a mezítelen ifjak, a kuroszok. (Az archaikus időszakban idolokat is találunk, a homéroszi kor primitív bálványszobrait; tanagrákat, kecses, égetett, finoman festett ógörög agyagszobrocskákat.) Nevezetes alkotások: Moszkhophorosz (Borjúvivő, a keresztény Jó

Pásztor alakjának előképe) (i.e560 k; Akropolisz Múzeum, Athén); Anavüsszoszi Kurosz (i.e530 k; Nemzeti Múzeum, Athén); Khitónt és köpenyt viselő koré (i.e6sz vége) Akropolisz Múzeum, Athén Az épületek díszítésére használt szobrok főbb típusai: akrotérionok (oromdíszek); a háromszögletű timpanont díszítő figurák, ezek majdnem körplasztikák; a dór fríz faragott táblái, metopéi, amelyek többnyire magas domborművek; valamint a folyamatos jón fríz, amely általában alacsony dombormű. A korai klasszikus stílus átmeneti időszakát szigorú stílusnak is nevezik, utalásként az archaikus csinosság után a nyugalom és egyensúly kedvelésére (lásd az ún. Ludovisi-trón domborműve). Már tudnak életkort jelezni az emberi testen, különböző arckifejezést ábrázolni (pl. az ún Olümpiai Mester olümpiai Zeusz-templom timpanonját és frízét díszítő művein) A negyedik szakasz a klasszikus kor (a maga érett, majd késői

időszakával kb. a Kr.e450= 400, ill 400= 330 körül) (A klasszikus „első osztályú” szót néha a pheidiászi szűkebb időszakra alkalmazzák; néha tágabban: az egész poszt-mükénéi görög művészetre a geometrikus kortól a római időszak végéig.) Szobrászai az emberi test harmonikus arányait keresték. A görög templom szerves alkotóeleme lett a szobormű Arány és kiegyensúlyozottság, derű és mértékletesség jellemezte az alkotásokat, a homo mensura: az ember a mértéke mindennek. Számukra a test szépsége erkölcsi értékkel párosul Fejlett testkultúrával rendelkeztek, kedvelték az atlétikát; az olimpiai játékok győzteseit megformázták, s testük mintául szolgált a férfialakok megalkotásához. Kánonok (arányszabályok) szerint alkottak. Alkalmazták a kontraposztot, az ellentétes irányú mozdulatok egyensúlyi helyzetét. Jellegzetes alakok: az Apollón-típus, az emberi meztelenség tiszta, erkölcsös ábrázolására; a

koré vagy leányszobor; a kurosz avagy mezítelen ifjúszobor. Ezek már a test organikus ismeretéről árulkodnak, megtört a korábbi időszak merev szimmetriája, a testsúly az egyik lábra, csípőre tolódik, a testtartás lazává válik. Ekkor is fontosak a domborművek, amelyeket frízeken, metopékon, síremlékeken alkalmaztak. A klasszikus korban ezek stílusa kiegyensúlyozottabb, a jellemző izokefáliával (egy magasságban elhelyezkedő fejek), a hellenizmusban mozgalmasabbá, dinamikusabbá válnak. Jeles művek: Pheidiász: Pallasz Athéné szobra (i.e460 k) Athén; Pheidiász: Lovasok a Parthenon frízéről (i.e447= 434) Athén; a római márvány (1,25 m-es) másolatból ismert Müron: Diszkoszvető (Diszkobolosz; i.e450 k); a viaszveszejtéses eljárással készített delphoi bronz Kocsihajtó, valamint Poszeidón vagy Zeusz alakja (209 cm, i.e460 k) Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén; Polükleitosz: Lándzsavivő (Dorüphorosz; i.e450 k; 199 cm, márvány,

amelyet kánonnak neveznek az ideális férfialak egyedül „helyes” arányai miatt; Museo Nacional, Nápoly); Saruját oldozó győzelemistennő (i.e408 k a Niké-templom frízéről 106 cm-es dombormű; Akropolisz Múzeum, Athén); Polükleitosz: A győzelmi szalagot homlokára kötő ifjú (Diadomenosz; i.eVsz; Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén); Paióniosz: Niké-szobor (i.e421); Praxitelész: Hermész a kis Dionüszosszal (ie340 k; 213 cm, márvány; Régészeti Múzeum, Olümpia); Szkopasz: Táncoló bacchánsnő (i.e4sz; Albertinum, Drezda); Lüszipposz: Magát tisztogató atléta (Apoxümenosz; i.e325=300 k, 205 cm-es, új kánont felállító bronszobor márvány másolata. A kisebb fej miatt kecsesebb, karcsúbb az alak. Vatikáni Múzeumok, Róma); Hégészó síremléke (ahol szolgálója nyújt ékszeres ládikát a halott leánynak, i.e400 k; 147 cm magas dombormű; Nemzeti Régészeti Múzeum, Athén). Az ötödik, a hellenizmus időszakában (kb. Kre330=Kre1sz

vége) a klasszikus szobrászat mérték-harmónia-egyszerűség elvét felváltja a szenvedélyes mozgás, a személyes érzelmek fokozott ábrázolása, a drámaiság. A Belvederei torzó a női test érzékiségét jeleníti meg, de az újfajta realizmus az idős kor, rokkantság, betegség, sőt a groteszk megformálására is ügyel, s a csecsemőket a görög művészetben először nem kicsinyített felnőttként ábrázolja. Ugyanakkor eredeti művek hiteles másolatait készítik, illetve eredeti műveket késő archaikus, korai vagy érett klasszikus stílusban. Ismert remekművek: a Milói Vénusz (ie130 k; 202 cm, márvány; Louvre, Párizs); Szamothrakéi Niké (i.e200 k; 2,45 cm-es márvány, Louvre, Párizs); Boéthosz: Libával játszó kisfiú (i.e2sz); Athéné és Alküóneusz gigász küzdelme a pergamoni Zeusz-oltár keleti frízéről (i.e180-160, 157 cm magas; Állami Múzeum, Berlin); Aphrodité, Erosz és Pán (i.e2sz; Nemzeti Múzeum, Athén); Ökölvívó

portréja (ie2sz; Dutuit-gyűjtemény, Párizs); A tüskehúzó fiú (Tövishúzó; i.e2= 1sz, Uffizi, Firenze); Hégészandrosz=Polüdórosz=Athénodórosz: Laokoón-szoborcsoport (242 cm, i.e50 k; Musei Vaticani, Róma). Az athéniak kincsesháza, Delphoi; a jellegzetes ante-templom típusa. Szerkezete az egykori mükénéi megaron származéka. A meghosszabbított cellafalak között két oszlop támasztja alá a bejárat gerendázatát. A vájatolt oszlopoknak nincs lábazatuk, hanem közvetlenül az alépítményre támaszkodnak. Dór fejezetek tartják az architrávot A képszéket triglifek (az egykori fagerendák végére emlékeztető, függőleges vájatok) és metopék (az egykori nyílásokat fedő sima felületek) díszítik. A párkányok által szegélyezett nyeregtető a háromszögű oromzatot rajzolja ki. Mikor 548-ban a delphoi templom leégett, s az amphiktyonok elhatározták egy új, nagyszerű templom építését, 300 talentomot szántak e czélra, mely

összegnek egy negyedrészét a delphoiak egész Görögországban rendezett nagy gyűjtés utján teremtették elő. De az új épület nagyszerüsége az Alkmaionidák bőkezüsége következtében még a tervét is meghaladta: az első olyan dór stílusú templom volt, melynek homlokzata parosi márványból készült. KözépGörögország egyik legfontosabb látnivalója Delphoi, amelynek szentély-együttesét, az Apollón-szentélyt, az ókori görögök a világ köldökének, az omphalosznak tartották. A terület legfontosabb épülete a dór stílusban épült Apollón-templom, amelynek szentély-belsejében állt az omphaloszkő, emellett itt mondta ki Püthia papnője minden hónap hetedik napján kétértelmű jóslatát. Delphoi a legrégibb időktől kezdve kultusz- és jóshely volt. Szentélyéhez hozzátartoztak a kincsesházak is, mint pl. az athéniaké, mely típusát tekintve jellegzetes ante-templom Szerkezete nagyon egyszerű; az egykori mükénéi megaron

származéka. A meghosszabbított cellafalak között két oszlop támasztja alá a bejárat gerendázatát. A vájatolt oszlopoknak nincs lábazatuk, hanem közvetlenül az alépítményre támaszkodnak. Dór fejezetek tartják az architrávot. A képszéket triglifek (az egykori fagerendák végére emlékeztető, függőleges vájatok) és metopék (az egykori nyílásokat fedő sima felületek) díszítik. A párkányok által szegélyezett nyeregtető a háromszögű oromzatot rajzolja ki. A görög szobrászat a testneveléssel együtt bontakozott ki a stadionokban. Így születhetett meg a görög szobrászatban a ruhátlan emberek egyik szobortípusa, a kürosz, vagy az Apollószobrászat. A görögök szárnyas nőalakjai, a Nikék, és a kentaurok nagyon művésziek, de vannak szörnyábrázolások is, mint pl. a gorgók, a lófejű Artemisz, vagy a négykarú Apolló Mükénében nagyon sok gemmát készítettek. A kőbe vésett harci jeleneteket olyan szenvedély járja

át, amilyennel Kréta művészetében nem találkozunk. Az egyik egy viadal legfeszültebb pillanatát ábrázolja, amelyben kifejezésre jut a győztes harcos ellánállása és a makacs fiú hajthatatlansága. A küzdők alakjait két másik figura egyensúlyozza ki: az egyik földön ülő, nyugodt meztelen férfiak, a másik a küzdők segítségére siető harcos, aki egy óriási pajzsot tart maga elé. A görög szobrászat két szobortípust alkotott. A kuroszt, azaz a a ruhátlan ifjút és a korét a lányt. Mindkét típus az egyiptomiaktól ered, de a görög szobrok már kezdetben eredetibbek Sok szobrásznemzedék tökéletesítette tovább őket. kurosz fejlett izomzatú fiatal szobra, az egyes testrészek között tér van. Az i e 7 században született meg, kultikus célja még a mai napig sem tisztázott. Lehet, hogy ezeket a szobrokat az atléták ajánlották fel isteneiknek, amikor a versenyeken győztek. De ezek a szobrok nemcsak atlétikai ábrázolásúak. A

kuroszban az ember minden vonása tükröződik Az arca sugárzik a felhőtlen örömtől, fiatal teste egészséges, mozdulatai erőt és energiát fejeznek ki. Nem sorolhatjuk az atléta-ábrázolások közé sem, de nem is istenek szobrai. Számos kurosz maradt ránk. Egyeseken, mint pl Polümédész képmásain, az erő és a fejlett izomzat uralkodik. A teneai Apolló viszont nagyon kifinomult, és nem durva Ezeket az ifjakat mindig egyenesen állva ábrázolták. Határozott mozdulattal lépnek előre, ezért nem hatnak olyan mereven. A görög ifjú nyugodt, energikus lépéssel "megy" előre, miközben megőrzi testének szimmetriáját. A fejnek csaknem gömb alakja van, ehhez simul az egyenes, fejet keretező haj, ami egyenes és szilárd tartást ad. A mellkas szélesen kidomborodó A csípő erősen henger formájú Az i e 5. és i e 6 századból sok kürosz származik A Pimbinói Apolló a dór stílus alkotása, de DélOlaszországban keletkezett A test lágy,

ezzel ellentétben áll a lapos haj Az ajkak és a mellbimbók vörösrézből formáltak. Itt is szigorú testtartással találkozunk A felirat sz