Földrajz | Tanulmányok, esszék » Az agglomeráció

1. A nagyvárosi agglomerációk főbb jellemzői Mi az agglomeráció? -Szoros kapcsolatokkal összefonódott települések együttese, közigazgatásilag tagolt, de "együtt élő" településcsoport -A városiasodás, városfejlődés (urbanizáció) folyamatában alakultak ki, mely során korábban önállá települések összefonódnak, maga(-uk) a nagyváros(-ok) "kinövi" határait, illetve a nagyváros(-ok vonzáskörzetében új települések alakulnak ki. -Az agglomerációk kialakulhatnak egy nagyvárosi központ körül (monocentrikus), két, vagy esetleg három nagyváros környezetében, azok összekapcsolódásával, illetve több közel hasonló méretű város együtteseként. -Az agglomerációs térség egésze jellemzően urbanizált (nagy népsűrűség, magas beépítettségi szint, " városias" lakókörnyezet, a mezőgazdaság alacsony súlya stb.), -Az összefonódás megjelenik gazdasági kooperációban, ingázásban,

rekreációs kapcsolatokban, különböző szolgáltatások igénybevételében, stb. Jellemzően funkciómegosztás történik a különböző területek között (pl. lakófunkció, kereskedelmi funkció, ipari termelés, szolgáltatások bizonyos köre, rekreációs funkció, igazgatási központ szerep stb. ) -A kapcsolatrendszer tárgyiasult formában is megjelenik, kialakulnak nagy infrastrukturális hálózatok (közlekedés, tömegközlekedés, gáz, villany, telekommunikáció, stb.), illetve a városok, települések gyaJkrall1 "fizikailag" is összenőnek. -Az egy központú agglomeráció szerkezete a kapcsolatrendszer szorosságának, illetve a lakónépesség "sűrűsödésének", a beépítettség intenzitásának megfelelően általában "gyűrűs" szerkezetű. -Az agglomerációs kapcsolatok az első időszakában főleg a nagyváros(-ok) felé irányulnak (munkahelyi ingázás, szolgáltatások igénybevétele, nagyvárosi piacokra

történő beszállítás stb.), de a fejlődés későbbi szakaszában kétoldalúvá és sokrétüvé válnak, A városfejlődés (urbanizáció) folyamatának szakaszai: 1. szakasz: "Klasszikus" urbanizáció -" városrobbanás" -az iparosodáshoz kapcsolódik -abszolút koncentráció, a falusi népesség a városok felé áramlik, „modern” gazdaság a városokban koncentrálódik -városi központ nő, lassan kinövi határait, illetve bekebelezi a környező településeket 3. szakasz: Dezurbanizició - posztindusztriális korszak, keresők zöme a tercier és kvartener szektorban -feltétele korábbinál gyorsabb közlekedési lehetőségek (autópálya, gyorsvasút stb.) informatika fejlődése -relatív dekoncentráció, a " vidéki" életforma értékei erősödnek, a kitelepülés megindul a szűk vonzáskörzeten kívüli térségek felé, a szűk vonzáskörzet települései, illetve más vidéki központok megerősödnek, önálló

központi szerepköröket látnak el, -a szűk városrégió lakosságának csökkenése, esetleg bizonyos területek stagnálása 4. szakasz: Reurbanizáció - a globalizáció és a nemzetközi városhálózatok kialakulása megnöveli a nagyvárosok nemzetközi szerepkörének jelentőségét (pénzügyi központ, tudományos központ, nemzetközi nagyvállalatok központjai, stb.), az új vezetői, illetve „yuppie” réteg számára növekvő jelentőségűek a nagyvárosok kulturális értékei, az „időtényező” jelentősége megnő, - feltétele tudatos várospolitika, a városi területek rehabilitációja, - megindul a városközpontokba, illetve a szűk városkörnyékre történő visszatelepülés. Kétféle típusú nagyváros alakult ki a nyolcvanas évek Európájában -ahol a városnövekedést adminisztrációs városegyesítések kisérték, ott többmilliós, nagy alapterületű, lényegében egységes közigazgatású városok jöttek létre (Bécs,

Madrid, Berlin, Róma, bizonyos értelemben Stockholm és Párizs). Sok esetben különleges, legtöbbször az országos középszintnek megfelelő, jogi státusz. (Párizs, Koppenhága, Stockholm megyei, Bécs városállami, Madrid tartományi rang) -ahol önálló és teljes jogú helyi önkormányzatként maradt meg a városmag, a "city", a központi város alapterülete és lakosságszáma jóval kisebb (Helsinki, Dublin, Brüsszel, Stockholm, Amsterdam, Koppenhága, London City). A szervesen összekapcsolódó szűk agglomerációs térségben pedig szintén fennmaradtak az önálló önkormányzatok. Ez utóbbi esetekben is kísérletek történtek a központi városrész és az agglomerációs övezet közigazgatási összekapcsolására. Sok helyen létrejött, vagy a tervek szintjén létezett egy önálló, f6deratív jellegű, sokfunkciós agglomerációs közigazgatási szint (Nagy London, Nagy Koppenhága Tanács, tervezett Amsterdam régió) 3. A 90-es években

egyértelműen közelít egymáshoz az európai fővárosok közigazgatási szerkezete. -Túlcentralizált modellekben a helyi önállóság növelése. (Pl alapszintű feladatok ellátására kisebb, kerületi -esetenként önkormányzati jellegű - közigazgatási egységek. (Róma, bizonyos kezdeti lépésekkel Bécs). -Elaprózott struktúrákban a koordináció mechanizmusainak megerősítése. A városok valós határai a milliós nagyvárosok esetében is újra "kinőtték" a közigazgatási határokat, más esetekben pedig a szétaprózott önkormányzati szerkezet fennmaradt, vagy "visszaalakult". Mindkét esetben megoldásokat kell találni a térségi feladatok összehangolására. Nem önálló agglomerációs önkormányzati szint létrehozása a tendencia, hisz ahol volt ilyen az megszűnt. Ahol tervezték létrehozását, mint Hollandiában létre sem jött. A megoldás gyakran az egyes feladatokra (tömegközlekedés, közúthálózat,

területfejlesztés, környezetvédelem, közműhálózatok működtetése és fejlesztése, turizmus stb.) szervezett specializált szervezet létrehozása (pl állami ügynökségek, kevert állami-önkormányzati szervezetek, tisztán önkormányzati együttműködések, társulások). -A regionalizálódás európai folyamatát a közigazgatási szervezet egyenlőre csak lassan követi. Formálisan minden országban megalakultak a régiók, de nagyon heterogén a régiók nagysága és közigazgatási státusza. A régiós szint sok esetben csak a fővárost és agglomerációját fedi le (Lisszaboni Régió, Madridi Közösség, Dublin, Brüsszel, Koppenhága, Stockholm Régiója stb.), más esetekben a Régió az agglomerációs szintnél nagyobb területet fog össze. ( Berlin és Brandenburg állam közös régiója, Helsinki Régió, Nyugati Régió Hollandiában, Ile de France Régió, South East of England Régió stb.) A Régió, leggyakrabban csak formálisan önálló

közigazgatási egység, törvényhozó vagy végrehajtó hatalma nincs, csupán a területfejlesztés, környezetvédelem koordinációjához nyújt keretet. Legfontosabb feladatuk a regionális fejlesztési tervek elkészítése. (Kivétel a Madridi Közösség, mely tartornányi jogkörrel bír, az Ile de France Régió, mely önálló önkormányzat). Az együttműködések szervezésében, irányításában szinte mindenhol fontos szerepet kap az állam. Agglomerációs övezet: -Az agglomerációs övezet települései elsősorban a Budapesten dolgozók "alvótelepülései" voltak. Nappal "kihaltak" a települések, az itt lakók Budapestre jártak dolgozni, vásárolni, egyben a szolgáltatásokat is elsősorban itt vették igénybe. -A települések fejlődése spontán folyamat eredménye volt, a tervszerűség szinte teljesen hiányzott. Sok helyen rendszertelen, strukturálatlan, szerves települési egységet nem alkotó településkép alakult ki. Az

esetlegesen létező korábbi településközpontok leromlottak A településeket alacsony infrastrukturális ellátottság és alacsony szolgáltatási színvonal jellemezte. Lakóik a legalapvetőbb közszolgáltatásokért is a fővárosba kényszerültek. 2 -A települések társadalma heterogén volt, sok a betelepülő, hiányzott a helyi közélet, sok helyen megőrződött a falusias életforma. -A főváros "felé" irányult és egyoldalú volt a kapcsolatrendszer, ez a közlekedési hálózat sugaras kiépítésében is megmutatkozott. "Egymás között" nincsenek átkötő utak, gyűrűs útvonalak -Az agglomeráció kiterjedése nőtt, távolabbi települések elsősorban a fő közlekedési útvonalak mentén váltak az agglomeráció részévé. A nyolcvanas évek elején megindult először egyes "felkapott" települések felé a kitelepülés folyamata. -A hetvenes évektől megjelenik a rekreációs (pihenés, kikapcsolódás) célú

"szuburbanizáció". Parcellázás, üdülő és zártkerti telkek a városkörnyéki települések természeti szempontból vonzó övezeteiben. Sok helyen túlzottan elaprózott parcellázás 2. Mit jelent a városrobbanás, és mikor zajlott le Budapesten? Agglomerációs övezet (1876 -1895) -Budapest dinamikus növekedése nem áll meg közigazgatási határainál, mind dinamikájában, mind kiterjedésében nő az agglomeráció övezet  városrobbanás -új kapcsolatfajták jelennek meg pl. napi ingázás, a lakosság és az ipar kitelepedése az "övezetbe" -elővárosi fejlődés gyorsul: -új területek megjelenése, Pest déli előterében parcellázás, új telepek Kispest, Erzsébetfalva, (üdülőterületnek akarták, de főleg kisegzisztenciák telepednek meg állandó lakásként, majd már ingázó munkásréteg is), már meglévő Újpest is fejlődik -a későbbi Nagy Budapest területén lévő falvak is növekedésnek indulnak, lakosságuk

átalakul: 2 típus: Rákospalota típus (gyors növekedés, kertvárosias jelleg kialakulás, hivata1ialkalmazotti réteg kitelepü1ése, növekvő arányú munkásság) Soroksár típus (várost kiszolgáló agrártermelés, feldolgozás, parasztpolgárság) -Az agglomerálódás a későbbi Nagy-Budapest határain túl is kimutatható. (kisiparosok, fővárosi piacra termelő agrárvállalkozások, Pécel, Csömör, Törökbálint, Budakeszi, Dunakeszi, Solymár agrárlakossága már csak 50 % körüli, vagy kevesebb), megindul a népességnövekedés -többi kapcsolat marad (parasztgazdaságok fővárosi piacra, pesti oldal bolgárkertészetek, szabadidős kapcsolatok a budai hegységbe húzódnak) A városfejlődési szakaszok és a közigazgatás szervezés között egyértelmű kapcsolat Az urbanizáció kezdeti szakasza, városrobbanás -a közszolgáltatások egységesítésének és koordinációjának, valamint a nagy infrastrukturális beruházások tervezhetőségének és

összehangolt megvalósításának követelménye. --t nagyvárosi szervezett és egységes közigazgatási rendszerek kialakítása, erőteljes nyomás a közigazgatási centralizáció irányába 3. Mi a szuburbanizáció? 2. szakasz: Szuburbanizáció -a1apja az iparszerkezet áta1akulása, szolgáltató szektor megerősödése -feltétele a motorizáció, a távközlés, a közlekedési infrastruktúra fejlődése 2. 1 "Korai" szuburbanizáció -"relatív" koncentráció, a fa1usi népesség a központi városba kis mértékben közvetlen vonzáskörzetébe erősebben áramlik, a gazdaság még főleg a városközpontban koncentrá1ódik -a városi központ és vonzáskörzete egyaránt nő (kia1aku1nak a városi agglomerációk) 2.2 "Klasszikus" szuburbanizáció -"relatív dekoncentráció", a városközpontb61 a lakosság kitelepül az elővárosi övezetbe, a tágabb környezetből még mindig megfigyelhető bevándorlás a városi

agglomeráció területére, elsősorban 3 az agglomerációs övezetbe, megindul a gazdaság kitelepülése is a vonzáskörzetbe, megjelenik a rekreációs célú ideiglenes "kitelepülés" -a vonzáskörzet népessége nő, a városközpont népessége stagnál, vagy csökken -nagyvárosi problémák felerősödése ("túl" intenzív területhasználat, közlekedési túlzsúfoltság, környezeti problémák, szegregáció stb.); a városi központ és vonzáskörzetének kapcsolatai a folyamat végére kétolda1úvá válnak Szuburbanizáció -az infrastruktúrarendszer további területekre való kiterjesztése, társadalmi és szociális feszültségek az elszegényedő, slumosodó belvárosi városrészek és a suburbok között --t közigazgatási átszervezések a koordináció, vagy centralizáció irányába (adminisztratív határmódosítások, területi összevonások, esetleg helyi önkormányzatok önkéntes, vagy kényszerelemeken nyugvó

együttműködése, speciális körzetek szervezése, agglomerációs középszintű önkormányzatok létrehozása, pénzügyi kiegyenlítési mechanizmusok a különböző adottságú önkormányzatok között. 4. Főbb folyamatok a budapesti agglomerációban a rendszerváltás után? A rendszerváltás után alapvetően megváltozott feltételek: -Privatizáció, a magángazdaság társas és egyéni vállalkozások megjelenése, külföldi tőkebeáramlás a térségbe -A települési önkormányzati rendszer kialakítása -A gazdasági fejlődés új szakasza, az ipar helyett a kereskedelem és a szolgáltatások dominanciája Jellemző főbb folyamatok: 1. A szuburbanizáció folyamata felerősödik -Lakóhelyi szuburbanizáció kiterjed szinte az egész agglomerációra, sőt bizonyos esetekben a "hivatalos agglomerációs határon túl. A budai oldal hegyvidéki területeire elsősorban a jobb módúak, az "alföldi" településekre inkább a városi

lakótelepek és a külső lakóövezet "kevésbé" jó módú lakossága. Megjelenik a "szociális" szuburbanizáció is (olcsóbb megélhetés reményében költöznek ki a legszegényebb rétegek a távolabbi, kevésbé felkapott településekre. Az agglomerációs településeken nő a lakóövezet, a legújabb forma a lakóparkok megjelenése. -A "rekreációs" célú szuburbanizáció tovább folytatódik. Az üdülőket sok esetben lakás céljára is használják. -Megjelenik a "gazdasági" szuburbanizáció. Egyrészt kitelepülnek a gazdasági vállalkozások, másrészt az új - általában külföldi tőkével létesülő "zöldmezős" beruházások az agglomerációs települések területén létesülnek. Kis és egyéni vállalkozások alakulnak az egyes településeken, melyek egyrészt a helyi szolgáltatások színvonalát növelik, másrészt főleg a budapesti piacra alapozva létesülnek. (kooperációs kapcsolatok,

esetleg beszállítók, szolgáltatók) A korábban az agglo gyűrűben működő ipari esetleg mezőgazdasági célú üzemek tönkremennek, leromlanak, esetleg új funkciót kapva újjáélednek. A kereskedelmi és logisztikai központok túlnyomóan az agglomerációs települések területén épülnek, a főbb kivezető útvonalak mentén. 2. Az önkormányzatiság erősíti az agglomerációs településeket Önálló fejlesztési politikát folytató önkormányzatok önálló gazdasági lehetőségeikkel megkezdik a települések infrastrukturális elmaradásának felszámolását, fejlesztik a településközpontokat, intenzív munkát folytatnak annak érdekében, hogy a településük területére vonzzák a zöldmezős beruházásokat, támogatják a helyi vállalkozásokat stb. Veszélyhelyzetet jelent, hogy az önkormányzatok szinte egyetlen lehetősége a "gazdasági" megerősödésre, ha elérik, hogy egy-egy "zöldmezős beruházás"

megvalósuljon, vagy ha bővítik a lakóterületet pl. lakóparkok létesítésével A zöldterületek csökkennek a térségben (ez konfliktusforrás Bp. és az agglo között) 3 Az agglomerációs települések önállósulnak, függésük a fővárostól gyengül, a fővárossal való kapcsolatuk kétirányúvá, sokoldalúvá válik, és tovább erősödik. (pl Már a budapestiek is ingáznak az agglo gyűrűbe, bevásárolni nagy 4 bevásárlóközpontokba járnak, megjelennek a gazdasági típusú kapcsolatok a fővárosi gazdaság és az agglomerációs települések gazdasága között stb.) 4. A főváros területén felerősödnek a tipikus nagyvárosi problémák A külső lakóövezet leromlik, elértéktelenedik, szlömösödik, a közlekedési túlzsúfoltság környezeti problémákat okoz. Az átmeneti zóna leromlik, az ipari üzemek megszüntetik működésüket, és csak ritkán kapnak új funkciót. 5 .A külső kerületekre hasonló megállapítások

érvényesek, mint az agglomerációs településekre Önállósulnak, települési infrastruktúrájuk kiépül, új funkciókkal gazdagodnak, kiépülnek az új " városrész" központok. 6. Megjelennek egy későbbi szakaszra - a dezurbanizációra - utaló jelenségek A city terjeszkedik, egyrészt a külső lakónegyed felé, másrészt új irodaházak épülnek elsősorban a nagy főútvonalak mentén. Tudatos várospolitika eredménye a városrehabilitációs folyamat (pl IX kerület) A megújult városrészekbe elsősorban a fiatal, család nélküli a szolgáltató és bankszektorban dolgozók költöznek. Élénkül a kulturális élet, alakul egy szórakoztató negyed 5. Hogyan alakult át az agglomerációs gyűrű és a főváros kapcsolatrendszere? A budapesti agglomeráció kialakulása 1. Az agglomeráció kialakulásának első szakasza (1850- 1870) Pest, Buda, Óbuda területén Egyértelműen az ország központjává válik, kiépülő vasútvonalak

központja, terményforgalmi központ, majd pénzintézeti központ. Elkezd beépülni a kis és nagykörút közötti terület Azon kívül (pl. Lipótváros) továbbra is raktárak, fa- és "építőanyag-telepek, műhelyek stb A gyáripar kezdeti megjelenése. A három város össznépessége 1870-re 269 ezer főre nő. A városok környéke -A városfejlődés súlypontja továbbra is a három város közigazgatási határán belül marad, de megindul méreteit és területi kiterjedtségét tekintve is az elővárosok kialakulása. Főleg a pesti oldal északi részén (Újpest, Rákospalota, Rákoskeresztúr) -Pest, Buda munkaerővonzása még jelentéktelen (főleg idénymunka budai szőlőkbe, építkezésekre) -Kialakul a városellátó agrárgazdaság, annak specializált körzetei (pl. Rákospalota zöldborsó, spárga, Cinkota zöldbab, dinnye stb.), illetve az élelmiszeripar (pl Soroksáron 80 pék) A városellátó agrártermelésre való specializáció a későbbi

Nagy- Budapest határát is átlépi (Üllő, Csömör stb. ) -Megjelenik a városhatáron kívül a szabadidős tevékenység. (vendéglők, szüret, piknik stb), illetve az első üdülőtelepek főleg a budai oldalon. Az agglomeráció kialakulásának második szakasza (1870- 1895) Budapest: -1867-től korlátozott állami szuverinitás -Budapest egy kb. 20 milliós ország fővárosa lehet -tudatos városfejlesztési politika kezdete. 1867-től a három város egységes tervezése 1870 törvény a főváros rendezési tervéről (két új híd, kis és nagykörút közötti terület sűrű, városias beépítése, Sugárút (Andrássy út) megépítése, Duna-part szabályozása, alapközművek kiépítése) -Közmunkatanács létrehozása, nagyvárosi beépítést szolgáló építési szabályzat, telekgazdálkodás -1872 –városegyesítés -viharos fejlődés, 1900-ra Budapest Európa 8. legnagyobb városa (1878 közvilágítás, 1881 telefonközpont, 1887 első villamos,

1896 első földalatti a kontinensen) -külföldi tőke beáramlása, gyáripari központ -nagyarányú népességnövekedés (1890-ra 733 358 fő) -kialakul a város ma is jellemző alapszerkezete: - kormányzati, hivatali, kereskedelmi negyed (V. ker) 5 - homogén intenzív beépítésű lakóövezet, bérlakások (belső lakóövezet a régi városfalig, illetve külső lakóövezet: Terézváros, Józsefváros, Ferencváros), belső szegregáció, házak utcai és udvari frontja, kis és nagyobb lakások egy házban stb. - lakóövezeten kívül nagy helyigényű funkciók (parkok, temetők, korházak, laktanyák, ipari közlekedési zóna - várostesten kívül néhány "munkás" külváros (Kőbánya, Angyalföld), - a budai oldal kevésbé szabályos ( domborzati viszonyok), laza beépítés marad. Városfejlődés Budapest térségében a XIX század közepéig Pest -városi rang 1231-ben Buda -tatárjárás után IV. Béla telepíti -városi rang 1244-ben Óbuda

-Buda "külvárosaként" alakul (Vizivároshoz hasonlóan) (kb. a XV századtól) mezővárosi jelleg Török hódoltság után visszatelepülő "maradék" lakosság, és betelepülő iparosok, kereskedők (főleg német telepesek) XVIII. sz vége -XIX sz közepe: gazdasági fellendülés, polgárosodás, főleg a városfalakon belül Pest. Buda Óbuda lakosságszáma: XVIII. sz vége 50 ezer fő 1831 1 00 ezer fő felett 1851 173 ezer fő A XIX. sz közepére Buda és Pest (főleg Pest) az ország legjelentősebb gazdasági, kereskedelmi, forgalmi és szellemi központjává válik. Reformkori építkezések, középületek, főleg a városfalakon belül (kiskörút), kivétel pl. Nemzeti Színház, Nemzeti Múzeum) Kivezető utak mentén hézagosan beépült külvárosias részek. Városiasodás a három város közigazgatási határain belül marad. Új -a városfejlődéshez kapcsolható település -csak Albertfalva és Újpest. (akik kiszorultak a három

városból, céhekbe fel nem vett "kontárok", betelepülésükben korlátozott zsidó kereskedők). A Budai Hegységben német ajkú jobbágy-falvak, kisebb-nagyobb kiváltságokkal, kis birtoktestek. Pesti oldalon is kis jobbágyfalvak. Pesthez kötődve északon és délkeleten két nagybirtok (későbbi parcellázások helye) Az agglomeráció kialakulásának harmadik szakasza (1895- 1950) Jellemző folyamatok közel 50 évig változatlan jellegűek, bár kiterjedésük, intenzitásuk változó. Az egész időszakot jellemzi az intenzív urbanizációs szakasz. A város kinövi közigazgatási határait Betelepülés mind a város közigazgatási határain belülre, mind közvetlen övezetébe. A századfordulón: Beteljesedik és egyértelművé válik az agglomeráció kialakulásának folyamata, többé már nem lehet különválasztva kezelni a várost és elővárosait, a későbbi külső kerületeket: -a gyáripar további kiépülése (a városhatárokon belül

is pl. Kőbánya, Angyalföld), szociális problémák tömeges megjelenése, a gyáripari munkásság "lakhatása" megoldatlan -további töretlen növekedés (Budapest lakosságszáma az első világháború előtt kb. 900 000), a város teljességgel "kinövi" magát, -nagy infrastrukturális fejlesztések, elővárosi közlekedés kiépítése (HÉV, villamosok az elővárosokba is) -tisztviselő- és munkás-lakásépítések a város határában (pl. Rákospalota MÁV telep, Vekerle telep Kispesten, illetve új telepek alakulnak (pl. Pestújhely) -elővárosi forgalom 1896 és 1913 között 13-szorosára nő, ingázás általános, gyáripari munkásság is ingázik -Az első javaslatok a város és környékének közigazgatási összekapcsolására (Bárczy-Harrer javaslat, 9 település városhoz való csatolására) 6 -Új jelenségek az "agglomerációs gyűrűben": -Kialakul az elővárosok saját ipara, olcsóbb telkek, közművek,

kevésbé szigorú építési előírások, alacsonyabb helyi adók Újpest, Rákospalota -MÁV üzemek, Kispest, Erzsébet, Pestlőrinc, Csepel, illetve Budafok élelmiszeripara tovább fejlődik) -a népesség növekedése az elővárosokra tevődik át, a munkát keresők szegényebb rétegei a város határánál telepednek le, "szegényebb kisegzisztenciák kiköltöznek a városból  állandó változások, vegyes társadalmi összetétel, zsúfoltság, közművek kiépítése nem tudja követni a növekedést. -új települések közigazgatási önállósága, várossá válás (pl. Újpest), közintézmények kiépülése, elemi iskola, népegészségügy , közművesítés kezdetei -A közeli agrárfalvak is gyarapodnak ( Cinkota, Békásmegyer, Rákoscsaba), új telepek alakulnak ki (pl. Sashalom, Rákoshegy) -A „városellátó övezet tágul” kiterjed Galgamente, Tápiómente, Soroksári Dunaág, Fót stb. A két világháború között, illetve az 1950-es

városegyesítésig -Budapest fejlődése megtorpan, "kisebb" ország fővárosa marad. -Budapest belső szerkezetében újabb építkezések: kialakul Lágymányos, Újlipótváros, Viziváros, Krisztinaváros bérlakás negyede -Az agglomerációs övezet (ma külső kerületek) növekedése gyorsabb, mint a városé, munkát keresők ide költöznek, a nehezedő életkörülmények miatt a szegényebb tisztviselők kiköltöznek távolabbi településekre (Békásmegyer, Pestújhely, Rákosmente, Lőrinc, Alsó és Felsőgöd, stb.) illetve új telepekre (Pl. Pestszentimre, Királyerdő) Az autóbusz közlekedés megindulása következtében az agglomerációs jelenségek kiterjednek a budai településekre is. (Budaőrs, Pesthidegkút, Budakeszi, Solymár) -A települések erősödő összefonódása újra kifejeződik a város és környékének közigazgatási összekapcsolására vonatkozó tervekben. 1937 városrendezésről és építésügyről szóló törvény: A

Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztik további 22 Bp. környéki településre, javaslat készül a közigazgatási átszervezésre, 1947-ben elfogadva, de nem kivitelezve. -A mai Nagy Budapesten kívül is erősödő népességnövekedés, és egyértelmű agglomerálódás. (Váci tengely, Csömör, Veresegyháza, Kerepes, Kistarcsa, stb.) -1950 -Nagy-Budapest kialakítása (főleg politikai megfontolások, mw1kások -parasztok megfelelő aránya) Budapest és térsége a szocialista korszakban -Az 50-es években még "szocialista ipar" fejlődése, a 60-as évektől már nem ipari munkaerőigény , hanem kereskedelem és szolgáltatások fejlődése. -A 60-as évektől betelepülési korlátozások Budapest közigazgatási területére, és ipartelepítési tilalom a főváros kb. 30 km-es körzetében -A népesség növekedése egyenletes, de az 50-es, 60-as években még Budapest új közigazgatási területére, a hatvanas évek közepétől az "új"

agglomeráció gyűrűre koncentrálódik. -Budapesten a külső kerületek (a korábbi agglomerációs gyűrű nagy része) továbbra is jellemzően "agglomerációs" településekre jellemző lakófunkciót szolgálnak, városképük, infrastrukturális ellátottságuk, társadalmuk is ezt jelzi. Az egyetlen változás, hogy a "kertvárosias", családi házas övezeteket megtörik a nagy lakótelep-építések, sok helyen új városközpontot alakítanak ki, lerombolva a régi hagyományos településközpontot. -Az agglomerációs gyűrűbe betelepülők " vidékiek", főleg alf61di övezetekből, megőrzik a falusias életmódot. -A települések "extenzív" módon növekednek. Rendezetlen beépítés, infrastruktúra elmaradása, főleg alvóvárosi funkciók. Döntően egyirányú kapcsolat a fővárossal "Igazi" urbanizáció, nincs "polgárosodás nem jellemző. 7 -A hatvanas évektől elindul egy lassú

"szuburbanizációs" folyamat. Először a város zöldövezeti kerületeibe, majd néhány "felkapott" budai oldalon lévő településre (Budakeszi, Budaőrs, Szentendre, Nagykovácsi) költöznek a belváros lakói. -Az időszak végére az egész agglomerációs övezetbe való bevándorlás üteme csökken, vagy megáll. Budapest népességfogyása elkezdődik a 80-as években A nagyvárosi igazgatás speciális jellemzői -Nagy területi kiterjedtség -Nagy népsűrűség -Bonyolult térszerkezet (különböző kapcsolatrendszerek) -Ezek tárgyiasult rendszerei (művi környezet elemei, szolgáltatásszervezés) -Központi szerepkörök (nemzetközi is) -Gyorsan változik -Előnyei mellett (gyors gazdaságfejlődés, élénk tudományos, kulturális élet stb.) mellett tipikus nagyvárosi problémák (bűnözés, szegregáció, környezetszennyezés, túlzsúfoltság) -A közigazgatással szembeni alapkövetelményekben (demokratizmus, hatékonyság,

szakszerűség, polgár-közeliség, stb.) fokozottabb elvárások Budapest közigazgatásának rövid története 1872 -1949 Pest, Buda, Óbuda egyesítése, egységes közigazgatású Budapest létrejötte, a modem magyar területi közigazgatás kezdeteivel egy időben. Egységes városi igazgatás megteremtése Budapest nem tartozik megyei fennhatóság alá, sajátos "polgári" megoldások jellemzik. Nagyobb függetlenség az államigazgatástól. 1930-tól kezdődően fokozatosan csökkent a város önállósága Gyakorlatilag megszűntek privilégiumai és beilleszkedett az ország területi közigazgatási rendszerébe. Rendies törekvések főváros-ellenességgel párosultak Speciális szerv a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, mely az önkormányzati és az állami irányítás kevert szerveként a városrendezés, fejlesztés feladatait menedzselte műszaki és pénzügyi értelemben egyaránt Budapest térségében a nagyváros hatására létrejött, azzal

összefonódó, növekvő és megerősödő önálló községek és városok. -t Közigazgatás átszervezési javaslatok (politikai okok miatt rendre meghiúsultak) -1908-ban a fővárosi polgármester felkérésére Harrer Ferenc. Harminc település közül kilencről állapította meg, hogy városiasodottságának foka és a fővároshoz fűződő szoros tömegközlekedési és áruforgalmi kapcsolatai alapján elég fejlett ahhoz, hogy közigazgatásilag teljes egészében a fővároshoz csatolják.) -Első világháború után: megcsonkított ország, a budapesti agglomerációs gyűrű kérdése lekerült a napirendről. A többnyire munkáslakta városkömyéki települések a konzervatív városvezetés szemében alapvető veszélyt jelentettek. -1933-ban ismét Harrer Ferenc javaslata Több lehetőséget javasolt a teljes "bekebelezéstől" a laza rendezési együttműködésig, de a legjobb megoldásnak egy "Budapest megye" létrehozását tartotta

volna, melyben a községek megőrzik bizonyos fokú önállóságukat. 1937-ben megszületett a "Városrendezésről és az építésügyről" szóló törvény, mely a budapesti elővárosok rendezését a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörébe utalta. A terv elkészítéséhez a Közmunkatanács külön bizottságot alapított. E bizottság vitáiban és álláspontjában mai fogalmainkkal mérve is modem közigazgatási elképzelések körvonalazódtak a belső városi mag, a hozzá szorosan kapcsolódó elővárosok és a falusias jellegű "védőövezet" egységes közigazgatási szervezetének kialakítására. Az új szervezet minden variációjában az elővárosok és "védőövezeti" falvak megtartották volna viszonylagos önállóságukat. 1950-1990 1950. január 1-el végül létrejött Nagy-Budapest 18 városkörnyéki települést a főváros közigazgatási területéhez csatoltak. Nem érvényesültek a Közmunkatanács által

javasolt rugalmas 8 megoldások. A 18 település kiválasztása politikai megfontolások alapján (városi lakosság megfelelő társadalmi összetétele). Az egyesítés olyan pillanatban történt, mikor a főváros sem volt képes vállalni az egységes város kialakításának terheit. A polgári önkormányzatokat az 1949-es Alkotmány alapján szovjet mintára átalakították. A tanácsrendszerben a helyi tanácsok a szocialista államhatalom helyi szerveivé váltak. A hagyományos háromszintű közigazgatási beosztást (helyi igazgatás -járás -megye) a tanácsrendszer is átvette. A főváros új pozíciót, megyei jogállást kapott, a kerületek pedig önálló tanácsokat, de a kommunista rendszer hierarchikus struktúrájában valós önállósággal nem rendelkezhettek. A környező települések Pest megye, egyben különböző pest megyei járások részeivé váltak. Saját sorsuk irányításában gyakorlatilag szintén nem vehettek részt. A

közigazgatási határok még jobban megmerevedtek. A határok akadályozták a természetes kapcsolatok és a természetes térség és településfejlődés kialakulását. A közigazgatás nem csupán a klasszikus hatósági funkciók, illetve a klasszikus közszolgáltatások megszervezésének tere volt, hanem egyéb szolgáltatásoké, sőt a gazdaságé is, a települések fejlődését és az agglomeráció térszerkezetét legerősebben egy felülről lebontott politikai- közigazgatási rendszer befolyásolta. A főváros és környékének közigazgatási beosztása 1984-ig érdemben nem változott Az agglomeráció fejlődésének folyamatát, Budapest és környékének egymásrautaltságát, összefonódottságát csak egy statisztikai, tervezési körzetbeosztás jelezte, az agglomerációs települések körének 1971-es lehatárolása. Közigazgatási reform tervezet a hetvenes évek második felében. Politikai Bizottság megbízásából, lilényi Géza

vezetésével. Javaslatok mind a kerületek és a fővárosi szint kapcsolatára, mind a főváros és agglomerációs övezetének kapcsolatára. Konkrét intézkedések ekkor sem történtek. 1984-es év közigazgatási fordulat, a járások megszüntetése, a tanácsi gazdálkodás merev szabályainak feloldása. Érdemi lépés egy önkormányzati rendszer kiépítése felé A városkörnyékek kialakításával új közigazgatási beosztás. Önálló városkörnyék néhány agglomerációs város (Szentendre, Budaőrs, Érd, Szigetszentmiklós, Dunakeszi), vagy más Budapesthez viszonylag közeli város (Vác, Gödöllő, Monor, Dabas, Ráckeve) köré. A főváros és Pest rnegye továbbra is elszakított. Az agglomeráció hivatalos körzetének települései e rendszerben bizonyos esetekben az agglomeráción belüli, más esetekben azon kívüli központokhoz kapcsolódtak. 6. Hogyan, milyen szempontok szerint tagozódik a budapesti agglomerációs szerkezet? A Budapest

agglomeráció lehatárolása Az agglomerációs térség kiterjedése a valós térkapcsolatok, illetve a kapcsolatrendszer átalakulásának függvényében változik. A lehatárolás mindig csak egy időpontra vonatkozó állapotot tükröz, és általában közigazgatási határokkal történik. A lehatárolás bonyolult feladat, melyben igen sok tényező alakulását figyelembe kell venni. (általában állapotmutatókat, illetve kapcsolatrendszert tükröző mutatókat használnak (pl. beépítettség szintje, településsoros infrastrukturális, illetve gazdasági-társadalmi fejlettséget tükröző mutatók, illetve pl. ingázás mértéke, közlekedési kapcsolatok, termelési kapcsolatok, kereskedelmi, szolgáltatási és egyéb vonzáskörzetre vonatkozó mutatók), ritka fejlődési irányokat is tükröző mutatók használata (pl. idősoros demográfiai mutatók stb ) A korábbi "agglomerációs gyűrű" településeinek egy részét az 1950-es

városegyesítés "NagyBudapest" kialakítása során közigazgatásilag is Budapesthez kapcsolták. A Budapesti agglomeráció "hivatalos" statisztikai célú lehatárolása először 1971-ben történt meg. Budapest és 44 (később 43) település. (A lehatárolás alapja az ingázás mértéke, közlekedési kapcsolatok, rekreációs kapcsolatok) Egyesek szerint az agglo övezet kisebb, mások szerint nagyobb volt (pl. Kőszegfalvi) (más mutatók alkalmazása esetén szűkül, új jelenségek, új mutatók figyelembe vételével pl. termelési 9 kapcsolatok, infrastruktúra fejlettsége, területhasználat intenzitása, társadalmi demográfiai mutatók bővül) A KSH 1997-ben módosította a lehatárolást Budapest és 78 település közigazgatási területére. (Ez az a terület, melyre a legtöbb térkép, illetve a későbbi elemzések vonatkoznak. (Természetesen kutatók ezt a lehatárolást is vitatják. Sokak álláspontja szerint tágabb

kiterjedésű) A budapesti agglomeráció alapstruktúrája -gyűrűs szerkezet: városi mag, külső kerületek, szűk agglomeráció, tágabb agglomeráció, külső "csapágyvárosok" -sugaras szerkezet (főleg természeti adottságok, közlekedési infrastruktúra által meghatározva) -észak-nyugat -dél-kelet irányú lejtés (nyugati, északnyugati térség fejlettebb, kelet főleg dél-kelet fejletlenebb) -közigazgatási struktúra (Budapest, budapesti kerületek, Pest megyéhez tartozó agglomerációs városok, községek) Kistérségek lehatárolása 1997-es KSH lehatárolás (6 kistérség) Természetföldrajzi egységek, identitás, "alulról" jövő együttműködések, valós fejlettség és térkapcsolatok alapján (8 vagy 9) Területfejlesztési célból (22) A budapesti agglomeráció közigazgatási határokon túl eső részének kialakulását, növekedését, formálódását kevés tervszerű beavatkozás módosította-alakította a második

világháború után, annak ellenére, hogy jó néhány elképzelés született Budapest környékének területfejlesztésére. Néhány ipari üzem telepítése ill. fejlesztése, az ipai beruházásokhoz kapcsolódó lakásépítés és infrastruktúra-fejlesztés eredményezett néhány markáns szerkezeti elemet az agglomeráció területén (Szigetszentmiklós, Százhalombatta, Dunakeszi). Nem alakultak ki viszont újabb elővárosi forgalmi folyosók, nem formálták át nagyobb mértékben a területhasználatot, nem folyt parcellázás, nem épültek tervezett kertvárosok. Az agglomeráció szerkezetében mind a Budapesttől való távolság formálta „gyűrűs szerkezet”, mind pedig a természeti viszonyok, a forgalmi folyosók, a helyi társadalmak által formált „szektorális” tagolódás egyaránt jelen van. Ennek figyelembevételével a budapesti agglomerációt két övezetre, s nyolc szektorra tagoltuk. A „gyűrűs” szerkezet, az agglomeráció külső

övezetének társadalomstatisztikai mutatói kedvezőtlenebbek, mint a belső gyűrűé, kivétel Százhalombatta. A Duna jobb parti (budai oldal) és a Duna bal parti (pesti oldal) részek karakterisztikus különbsége is jelentkezik a társadalomstatisztikai mutatók területén. Mind Budaörs, Diósd, Török bálint, Érd, Biatorbágy, Tárnok, mind pedig Budakeszi, Nagykovácsi, Solymár, Üröm, Pilisborosjenő mutatói igen kedvezőek. A pesti oldalon az alföldi szektor helyzete a legkedvezőtlenebb Majdnem teljesen azonos képet mutat az előzőekkel a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Az alföldi szektor külső övezetében egy sor községben – Úri, Bénye, Káva, Pánd, Tápióság, Szentmártonkáta, Tóalmás – a 3 %-ot sem éri el a diplomások aránya. Ezzel szemben a budai oldal községeiben a diplomások aránya meghaladja a 15 %-ot (Solymár, Budakeszi, Százhalombatta, stb.) Alapvetően nem különbözik a gazdaság fejlettségének

területi megoszlása sem a társadalom térbeli tagolódásától. A gazdasági szervezetek és az egyéni vállalkozások sűrűsége a budai oldal belső övezetének mindhárom szektorában magasan átlag feletti, az alföldi szektorban átlag alatti. Némiképp eltérő képet mutat az agglomeráció övezeteinek infrastrukturális fejlettsége, pontosabban a lakásfelszereltség és –nagyság mutatói. A budai oldal egyébként kedvező helyzetű szektorai csak átlagosak. A budai oldal népességnövekedése ugyanis mérsékeltebb volt, mint a pesti oldal községeié, így a lakásállomány gyarapodása is lassúbb volt. 10 Az agglomeráció területének „általános” fejlettségének kiemelkedő szintjét csak a budai oldal fővárossal közvetlenül érintkező községei – Budakalász, Solymár, Nagykovácsi, Budakeszi, Budaörs, Diósd-, valamint Dunakeszi érte el. Magas vagy legalább átlag feletti szintet ért el a budai oldal belső övezetének

mindegyik községe (Budajenő kivételével). Az alföldi szektorban az átlagosnál jobb helyzetben is csak néhány település van (Pécel, Ecser, Vecsés). A pesti oldal külső övezetének helyzete egyértelműen kedvezőtlen, az alföldi szektorban a „belső” községek helyzete is az átlagosnál rosszabb. Az agglomeráció szektorai Nyolc szektort határoztunk meg. I. szektor: egyre inkább a középrétegek lakóhelyévé kezd válni az agglomerációban A fővárostól északra, északkeletre fekvő, a Duna vonalából a Nagytarcsa-Isaszeg-Dány vonalig húzódó területen 22 települést soroltunk az agglomerációba; ebből 9 a belső, 13 a külső övezet része. 1846-ban átadott Pest-váci vasútvonal jelölte ki a legkorábbi urbanizációs „tengelyt” a főváros környékén. E vasútvonal mentén jött létre a 19 Század derekán a legelső pestkörnyéki előváros, Újpest. Az ugyancsak váci vonal mellett fekvő Rákospalota volt az első

„agglomerálódó” agrárfalu, majd a századforduló táján már Dunakeszit is elérték a nagyvárosi hatások. A vasútvonal mentén keletkezett a pestkörnyéki telepek mintájára Alag, majd Dunakeszin túl Alsóés Felsőgöd, Vác közelében pedig Sződliget. A terület „urbanizáltságát” mérő statisztikai adatok átlagosak. A szektoron belül is elkülönül a Duna-mente (Dunakeszi, Göd, Sződliget, s az ideszámítható Fót) dinamikus fejlődésével, jó forgalmi fekvésével, kedvező fejlettségi mutatóival. II. szektor:: Pestvidék alföldi kistérsége felé korán kiépültek a fővárosba vezető közlekedési vonalak (a Pest-Újszász-szolnoki, Pest-Cegléd-szolnoki, s a kisebb jelentőségű Pest-Lajosmizsekecskeméti útvonalak. Mellettük a múlt század hetvenes éveitől külvárosi telepek alakultak (Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Rákoshely), majd megindult az agrárfalvak átalakulása, illetve bekapcsolódása Budapest „mindennapi

életébe”. Megfigyelhető a térség sajátos kettőssége a közigazgatási határokon „kívül” is (Vecsés, Ecser, Maglód, Pécel, stb.) a fővárossal fenntartott szoros kapcsolatok ellenére az urbanizálódás vontatottsága, a mennyiségi mutatókra való korlátozottsága, a lakosság rusztikus életformája. A második világháború után felerősödtek: miközben a lakosság túlnyomó többsége ingázóvá vált, betelepedők árasztották el az itteni községeket. A betelepülők a falvak „eredeti” belterületén zsúfolódtak, a lakóövezet indokolatlanul messze távolodott a fővárostól. Az övezet „mutatói” ma is kedvezőtlenek E szektort a fővárosi gyártelepek munkásai, segédmunkásai lakták, akik erősen kötődtek az agrártermeléshez is. E szektor lakói a főváros-környék „új” folyamataiban is csak korlátozott mértékben tudtak bekapcsolódni. III. szektor: a déli, dunamenti szektorba csupán 7 település tartozik, ebből a

külső övezetbe mindössze Dunavarsány. Az övezet jelentős helyi gazdasági bázis, a nagyarányú keresztingázás, a funkciók sokfélesége, a településrészek változatossága jellemzi. Az agglomerálódásra jellemző mutatók átlag körüliek. IV. szektor: Százhalombatta A város az egykori Szovjetunióból érkező szénhidrogéntávvezetékek fogadóállomása, jelentős gyáriparral A város lakosságának agglomerációs kapcsolata a fővárossal laza. Ezért sorolták az agglomeráció külső övezetébe, noha urbanizációs mutatói kedvezőek. V. szektor: a Budai-hegység déli lejtőin, előterében kialakult községek agglomerálódása hosszú ideig vontatott volt, az itteni lakosság elsősorban a városellátó gazdálkodással kapcsolódott a fővároshoz. A második világháború után ebből a szektorból is – mint a Budai-hegység legtöbb községéből – a németajkú lakosság egy részét kitelepítették. Ma a sokoldalúság jellemzi a

területet E községek határában, hangsúlyosan az utakhoz kapcsolódva bevásárlóközpontok, raktártelepek, szabadidő-létesítmények létesültek. Továbbra is jelentős az ingázás-lakófunkció A szektor a főváros agglomerációjának „modern” térsége. 11 VI. szektor: a Budai-hegység 8 községe az agglomeráció elit lakóövezetét (kertváros) alkotják, az urbanizálódás magasabb fokozatának minden jelenségével. VII. szektor: a szektorba sorolt településeket a kevésbé egyoldalú lakófunkció (Pomázon, Budakalászon hagyományos gyáripar, intenzív vállalkozói tevékenység) jellemzi, valamint a hagyományosabb településkép, a kertvárosi negyedek korlátozottabb kiterjedése. Piliscsaba szellemi központtá (is) vált napjainkban, Csobánka üdülési funkciói számottevőek. VIII. szektor: a szektor településeit a fővárosi agglomeráció külső övezetébe soroltuk, noha Szentendrét szoros ingázási kötelékek fűzik Budapesthez

(Szentendre is az „elit” lakóhelye, de jelentős méretű a „kijárás” is), a fővárosiak egyik legjelentősebb szabadidőközpontja, turisztikai célpontja. Azonban a város „autonómiája” oly mértékű, hogy az kétségessé tenné besorolását az agglomeráció magjába. 7. A budapesti agglomeráció közigazgatási szerkezete 1990 után. 1990 -az önkormányzatiság megteremtése A helyi önkormányzatokról szóló törvény  erős hatáskörű és széles feladatkörű helyi önkormányzatok. Önálló rendeletalkotási jog, önálló gazdálkodási lehetőség és vagyon Budapest (Külön törvény szabályozza) Huszonkét kerületi települési önkormányzat, és egy fővárosi területi önkormányzat (1994-ben a kerületek száma 23-ra növekedett): -Egyen1ő jogállás, de különböző feladatok és hatáskörök Főszabályként a kerületi önkormányzatok az alapfokú közszolgáltatásokkal összefüggő feladatokat oldják meg, a fővárosi

önkormányzat pedig azokat a kötelező és önként vállalt települési önkormányzati feladatokat, melyek a kerületi önkormányzatok illetékességét meghaladják (mivel több kerületet vagy a főváros egészét érintik), illetve a fővárosnak az országban betöltött különleges helyzetéhez kapcsolódnak. -A kerületi önkormányzatok jogi és gazdasági önállóságával közelebb került az irányítás a lakossághoz, az önkormányzatok saját területük valós gazdáivá váltak.  Megerősödtek a kerületeket egymástól elválasztó határok, közigazgatásilag is kifejezést nyertek a kerületek infrastruktúraellátottságában, gazdasági erőforrásaiban és a lakosság társadalmi összetételében illetve jövedelmi helyzetében meglévő különbségek. -A szabályozás hiányosságai, illetve ellentmondásai  sem a fővárosi önkormányzat, sem a kerületi önkormányzatok nem elégedettek. (Főváros - képtelenség érvényre juttatni egy

egységes rendezési koncepciót, megoldani az összfővárosi érdekeket szolgáló feladatokat. Belső kerületek nem gazdálkodhatnak a területükön képződő forrásokkal Külső kerületek -nem segítik őket eléggé abban, hogy utolérjék -a korábban közpénzekből fejlesztett -belváros infrastrukturális és szolgáltatási színvonalát) Agglomeráció Az új rendszer meghagyta a Főváros és térségének közigazgatási elszakítottságát. Az agglomeráció továbbra is Pest megye keretében maradt, és más -a térséghez nem tartozó önkormányzatokkal alkot egy területi közigazgatási egységet. Az önkormányzás joga természetesen a főváros környéki településeket is megilleti. A megye hatásköre és feladatköre jelentősen csökkent és gyakorlatilag megszűnt közigazgatási középszint jellege. Az agglomeráció települései jogilag teljesen egyenrangúvá váltak a Fővárossal és a fővárosi kerületekkel. A legerősebb határ továbbra is a

főváros határa maradt, de erősödtek a települések közötti határok is. A települések önálló önkormányzati státuszukkal Pest megyétől függetlenedtek, de megszűntek még azok az egyeztetési formák is, amelyek a nagyjából "egyenrangú" Pest megye és Budapest között létrejöttek. Egy-egy település gyenge volt ahhoz, hogy Budapesttel valóban egyenrangú félként tárgyaljon. A külső kerületek és az agglomerációs települések pedig érdemben továbbra sem tárgyalhattak, mivel a kerületek kezét számos ponton kötötte a Fővárosi Önkormányzat. Az agglomeráció és a Főváros közötti fő konfliktusterületek: a terület és településfejlesztés terveinek 12 összehangolása, a kommunális ellátással összefüggő problémák, a közlekedés, az oktatási és egészségügyi intézmények működtetése és fejlesztése stb. Összességében: Rendkívül széttöredezett önkormányzati szerkezetet Budapest térségében. (67

egymástól meglehetősen izolált önkormányzat). Nyíltan felszínre kerültek azok az ellentmondások, amelyek automatikusan együtt járnak egy elkülönült területi önkormányzati rendszerrel. A településhatárokon túlnyúló közszolgáltatások, illetve területfejlesztési feladatok összehangolására nincs megoldás. Az önkéntes együttműködés nem képes kitölteni azt a vákuumot, mely a regionális koordináció hiányából fakad. Modelljavaslatok (1993 vége) -EIső modell (Kilényi Géza által vezetett kutatócsoport) ugyanazokra az érvekre hivatkozva (hatékonyság, tervezhetőség, gazdaságosság) gyakorlatilag teljesen konzekvensen azokat a megoldásokat javasolta, melyeket a nyugat európai országok hasonló helyzetben -tehát a hatvanas hetvenes években -alkalmaztak. ( egységes igazgatású nagyvárosi központ, véleményező, javaslattevő, ellenőrző szerepkörű és származtatott hatáskörökkel rendelkező kerületi testületek, felülről

megalkotott f6derális rendszerű sokfunkciójú agglomerációs önkormányzat.) A "fejlett világ" egy korábbi fejlődési stádiumának másolása. Nálunk a hasonló közigazgatási dilemma más körülmények között jelentkezik. (Más a városszerkezet, és teljesen más tartalmú az egyes helyi önkormányzatok viszonya stb.) A rosszemlékű központosított hagyományok miatt igen komoly az ellenérzés mindenféle egyesítési törekvéssel szemben. -Második modelljavaslat (Városkutatás Kft HORVÁTH M. T, PÉTERI G és TOSICS 1) követte a legfrissebb nemzetközi tendenciákat, azaz a privatizáció, a decentralizáció (mind funkcionális, mind önkormányzati értelemben), és a közösségi orientáció jelenségeit. Rugalmas és változatos igazgatási struktúrát javasol, mely egyszerre jelenti a régiós szintnek megfelelő koordinálást, központosítást és a helyi önkormányzatok, helyi közösségek szerepének erősödését, azaz a

decentralizációt. A közigazgatást elsősorban, mint közszolgáltatásokat megfelelő színvonalon nyújtó szervezetet akarta megreformálni. Korszerű intézmények bevezetése ajánlotta, mint például a speciális körzetek, vagy a QuaIlgo-k. (kvázi közigazgatási állami-önkormányzati kevert szervezetek). Feltételezte azt, hogy nálunk is sikeresen alkalmazhatóak azok a módszerek, melyekkel a mai nyugati országok nagyvárosi önkormányzatainak válságát kezelik. A modellkoncepció végső formájában egy problémával nem tudott igazán mit kezdeni, az önálló önkormányzati létből törvényszerűen következő önkormányzatok közötti, egyben területek közötti egyenlőtlenségek kérdése. Ezért megalkotta a Főváros "államot", mely közvetett módon szabályozná a kerületeket és egyben újraelosztó központ lenne. Az agglomerációs irányításban már nem érezte szükségességét az egyenlőtlenségek kezelésének, tehát újra

"államhatárt" helyezett Budapest és a környező települések közé. Budapest Régió Önkormányzatát ez a modell is a korábbi nyugat-európai minta alapján képzelte el. A javaslat annyiban árnyaltabb, hogy bizonyos funkciókra speciális körzetek kialakítását is ajánlotta, és a jogi menetrendbe beiktatta azok létrehozását. -A harmadik modell (SZEGVÁRI P .) átstrukturálta volna az egész közigazgatási szervezetet Következetesen alkalmazta azt az elvet, mely szerint a közigazgatási struktúrának alkalmazkodnia kell a valós városszerkezethez. A javaslatban "city"-ként lehatárolt terület elsősorban urbanisztikai szempontból egységes, egyáltalán nem mondhatjuk, hogy funkciójában is az. Bizonyos értelemben ez az elképzelés is egy korábbi külf6ldi mintát követett, azzal a különbséggel, hogy ott a városközpont eleve elkülönült az elővárosi településektől, míg nálunk az elővárosok részben Budapest határain

belül fejlődtek. A nagy- budapesti és az agglomerációs igazgatás megszervezésére a francia kényszertársulásos városközösségek, illetve az önkéntes csatlakozáson alapuló céltársulás mintáját javasolta. A modellel szemben felhozható legfőbb él-V az volt, hogy radikális határmódosításokat és szervezeti változást igényelt, ami négy évvel egy tartalmi változást hozó intézkedés után nem tűnt túl szerencsésnek. 13 Az 1994-es önkormányzati törvénymódosítás Budapestre vonatkozóan a fővárosi egységes igazgatás felé tett lépések. -A Főváros és a kerületek jogi egyenlősége megmaradt, de kibővült a Főváros jogköre. A Fővárosi Önkormányzat direkt módon továbbra sem avatkozhat be a kerületek döntéseibe. A Főváros általános szabályozással kényszerítheti a kerületeket rendeleteik összehangolására, dönthet a területfejlesztésselrendezéssel összefüggő kérdésekben, forrásmegosztást végezhet a

kerületek között, illetve a kerületi fejlesztések egy részét pályázati alapon finanszírozhatja. A Főváros köteles egyeztetni a kerületekkel, de a végső döntést a kerületi önkormányzatok kötelesek elfogadni. -Változások a Fővárosi Önkormányzat képviselő-testületének összetételében A testület létszáma 22 fővel, a kerületi delegáltakkal kevesebb lett. jelenleg 66 fő plusz a főpolgármester) A kerületi érdekérvényesítés egyik eszköze ezzel megszűnt és nagyobb hangsúlyt kapott a pártok politikai szerepe. A Főpolgármester választásának módja a korábbi közvetett választás helyett, közvetlen lett. Ugyanígy közvetlen választás útján kerülnek ki a kerületi polgármesterek Az 1994-es törvény szokatlan nagyvárosi igazgatási megoldást alkalmazott, mivel ilyen általános szabályozó, újraelosztó szerepe máshol csak államoknak, esetleg tartományoknak van. Az egységes városfejlesztési, városrendezési politika

kidolgozásának és megvalósításának feltételei azonban csak elvben adottak. A kerületek és a Főváros konfliktusai megmaradtak, politikai színezetet öltöttek. A kerületek "szövetségese" sokszor az erős hatalmi ellensúlyt kerülni kívánó állam. Az 1994-es törvénymódosítás legnagyobb hibája, hogy semmilyen megoldást nem nyújtott a Főváros és agglomerációjának közigazgatási összekapcsolására. A városkömyéki települések jogi értelemben önállóak maradtak, gazdasági értelemben pedig megerősödtek. A spontán folyamatok versenyhelyzetet teremtenek a Főváros és az agglomerációs települések között. (a zöldterületek beépítése, a zöldmezős, barnamezős beruházások kérdése, a közlekedésfejlesztéshez kapcsolódó viták, stb.) Sokszor ez a "harc" is politikai színezetet öltött A koordinációs törekvések meghiúsulására két "speciális, egyfunkciójú" szervezet sorsa a példa. Az egyik

a Budapesti Közlekedési Szövetség, mely hosszú előkészítés után a tulajdonosok és működtetők közötti megegyezés hiányában a mai napig nem alakult meg. A másik ilyen intézmény az 1996-os területfejlesztési törvény alapján megalapított Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács, mely partnerségen alapuló kereteket adhatott volna a fejlesztések koordinációjának, de az 1999-es területfejlesztési törvény módosításával azonban még ez a szervezeti keret is megszűnt. Kiinduló helyzet Az urbanizáció első szakasza, melyben a népesség növekedése a főváros közigazgatási határain belül is intenzív volt a nyolcvanas évekre lezárult. Sajátos, sok esetben mesterségesen befolyásolt fejlődés eredményeképp, növekvő területű, egyközpontú, elsősorban a munka-lakóhelyi kapcsolatok által meghatározott módon összefonódott nagyvárosi agglomerációs tér alakult ki. (Főleg Budapesten vannak a munkahelyek, a külső kerületek

és az agglomerációs települések lakóövezeteiből ingáznak a munkavállalók, Budapest a kereskedelmi szolgáltatások, az oktatás, a szórakozás, a kultúra központja egyben közigazgatási központ is.) Budapest: -Maga a város, Budapest is alapvetően egy központú, amit mind a városszerkezet, mind az infrastruktúrahálózat követ (gyűrűs városszerkezet Pesten, városközpont felé vezető főútvonalak, kevés gyűrűs útvonal. ) -Megőrződtek hagyományos városszerkezeti elemek (pl. lakó- és munkahelyi funkció egysége a városközpontban, iparterület, illetve átmeneti zóna a várostestbe ékelődve ) -Mind a korábbi ipari elővárosok, mind a korábbi alvóvárosok nagy része eredeti funkcióját őrizte meg, új városi funkciót nem kapott. A külső kerületek "elővárosi" jellege fennmaradt, infrastrukturális ellátottságuk színvonala alacsony, bizonyos területek szinte "falusi" jelleget 14 őriztek, egyes kerületek

lakófunkciót szolgáló jellegét erősítették a nagy lakótelep építések. Részben a külső kerületekben helyezkedtek el a szennyező közműlétesítmények és az ipari fejlesztés tartalékterületei. -Egy sajátos "belső" lakóhelyi szuburbanizáció már- a hetvenes évektől elkezdődött. (főleg budai hegyvidéki területek felé, de később a pesti kertvárosi területek felé is pl. Zugló, XVI kerület, stb.) 8. Tipikus konfliktusok a budapesti agglomeráció önkormányzatai között. A szerves összefonódás és a közigazgatási széttagoltság ellentmondása miatt a fővárosi agglomerációban fokozott jelentőséget kapott az önkormányzati együttműködések problémája. A térségi feladatok koordinálására az 1990-es törvények csupán az önkéntes együttműködés keretszabályait alkották meg. Ez a szabályozás korántsem volt elegendő arra, hogy az agglomeráció bonyolult térszerkezeti és érdekviszonyai között, az

örökölt ellentéteket, konfliktusokat és az újabban keletkezett érdekellentéteket kezelje. Az önkormányzatok együttműködésében a legfontosabb hátráltató tényező a jogi szabályozatlanság volt. Az önkormányzati törvény a társulások négy fajtáját ajánlotta a települések számára: a körjegyzőségeket, a hatósági-igazgatási társulásokat, az intézményirányító társulást, illetve a közös képviselőtestületet. Ezeken az ajánlott lehetőségeken kívül az önkormányzatok bármely más tartalmú társulást, illetve kistérségi, regionális vagy országos érdekszövetséget jogosultak létrehozni. Magyarországon a társulások, szövetségek jogi szabályozatlansága olyan helyzetet teremtett, melyben az önkormányzatok nem látták tisztán lehetőségeiket, és féltek a bizonytalan anyagi és jogi kötelezettségektől. Az önkormányzati együttműködések kiépülésének folyamata a budapesti agglomeráció területén csak igen

lassan bontakozott ki, és távolról sem nyújtott megoldást az agglomeráció problémáinak megoldására. A fővárosi kerületek egymás közötti és Budapesttel való együttműködésének legjellemzőbb formája a fővárosi feladatok részleges átvállalására létrejött társulás volt. E „társulások” általában az állami, illetve a fővárosi fejlesztési forrásokért folytatott harc eszközei voltak. Arról, hogy mennyire voltak hajlandóak és képesek a kerületek önként együttműködni, jó példa volt a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének a sorsa. Bár elvben minden polgármester elismerte, hogy szükség lenne a budapesti önkormányzatoknak egy közös érdekvédelmi fórumra, a legtöbb kerületben napirendre sem tűzték a kérdést, vagy a testületek sorra leszavazták a szövetségbe való belépést. A ciklus végén még is létrejött egy több fővárosi kerületet összekötő együttműködés a „Külső Kerületek

Szövetsége”, mely alapvetően a Fővárosi Önkormányzat hatalmának ellensúlyozását kívánta szolgálni a külső kerületek egyeztetett fellépésével. Az agglomerációs települések vonatkozásában elmondható, hogy Pest megye általában nem tartozott azok közé a megyék közé, ahol a legintenzívebb volt az önkormányzatok közötti együttműködések kiépülésének folyamata. A társulások, szövetségek alakítása elsősorban két irányzatot követett: a közvetlenül feszítő – főleg alapellátáshoz, alapinfrastruktúrához kapcsolódó – problémák esetén már gyakran keresték az önkormányzatok a közös cselekvés lehetőségeit. A másik „irányzat” a települési önkormányzatok laza kistérségi szövetségeinek megalakulása volt. Ez szövetségek alapító okmányai tartalmaztak olyan általános célkitűzéseket, mint a területfejlesztés összehangolása, környezetvédelem, általános gazdaságélénkítés a térségben,

stb. Fő szerepük azonban inkább csak az információ- és véleménycsere volt, esetleg közös fellépés valamilyen közösen elszenvedett sérelem kapcsán. Ritkán váltak e szövetségek résztvevőivé helyi gazdasági egységek, társadalmi szervezetek, magánszemélyek. Általában hiányzott tevékenységükből a gazdaságélénkítő, a gazdaság fejlesztését összehangoló funkció. Az az országosan jelentkező tendencia, miszerint a társulások, kistérségi szövetségek szerveződése a lehető legritkábban épített a város és környékének természetes kapcsolataira, és inkább a hasonló (gyakran hátrányos) helyzetű települések szövetkeztek, Pest megyében is 15 általános volt. A dinamikusan fejlődő nagyváros közelségéből számtalan előnye is fakad az agglomeráció településeinek, azonban éppen a szomszédságból fakadóan még nyilvánvalóbbak az egyenlőtlen feltételek és lehetőségek. E helyzet felismeréseként alakult meg

a gyáli polgármester kezdeményezésére az „Agglomerációs Települések Önkormányzati Szövetsége”, mely szándékai szerint a fővárossal határos valamennyi önkormányzatot fogta össze. Szintén a főváros ellensúlyozására jött létre a „Csepel-szigeti Önkormányzatok Szövetsége”, mely nem csupán agglomerációs településeket, hanem fővárosi külső kerületeket is érintette. Az adott időszakban számos olyan kezdeményezés is történt, mely az egész agglomerációt lefedő együttműködés megszervezésével próbálkozott. Komoly kutatási és érdekegyeztető szervezési munka folyt két speciális együttműködés – a Közlekedési Szövetség és a Közműtársulás – létrehozása érdekében, de a kezdeti reménykeltő eredmények után végül egyik szervezet sem vált működőképessé. Míg a sikeres együttműködésekben a kerületek és a főváros, agglomerációs települések csak lassan jutottak el a kezdő lépésekig, a

konfliktusok, a helyi önkormányzatok megalakulása után rövid idővel kirobbantak. E konfliktusok Budapest közigazgatási határain belül általában a Főváros és egy-egy kerület vitájaként jelentkeztek, és csak nagyon ritkán jelentek meg kerületek közötti formában. A Főváros „erős” volt (nagy a vagyona, vannak saját és állami fejlesztési forrásai, kezében volt a közművállalatok ellenőrzésének lehetősége, stb.) de voltak gyenge pontjai (pénzhiány, nem ő a másodfokú hatóság, politikailag támadható). A kerületek „gyengék” voltak (pénzt „felülről vártak, fővárosi tulajdonú és üzemeltetésű vállalatok látták el területükön a közműszolgáltatást, nem volt közműtulajdonuk, stb.), de erősködhettek (hatósági engedélyé megtagadása, szolgalmi jog megtagadása, lakossági tiltakozás szítása, stb.) A kölcsönös függőségből eredő konfliktusok nem akkor robbannak ki, amikor egy kerület akart valamit. A

helyzet akkor éleződött ki, ha a Főváros volt a kezdeményező fél. A hatalommal, de nem jogi hatalommal rendelkező „központ” eredményes magatartásának mintái ugyanis még ismeretlenek voltak. A megegyezésnek nem csupán a rossz vitastílus, az elszabaduló indulatok, a kompromisszumképtelenség az akadálya, hanem az is, hogy nincs az ilyen típusú alkuknak kialakult intézményes technikája, a biztosítékok hiányoznak, és mindkét fél bizonyos mértékig kiszolgáltatott helyzetben volt. Az alku ráadásul nem volt kétszereplős A két önkormányzati fél sem volt egységes, hiszen a képviselőtestületek igen heterogének. Végig jelen voltak az elkülönült érdekekkel és bizonyos hatalommal rendelkező közművállalatok, mint harmadik fél. A negyedik résztvevő pedig nem volt más, mint a – gyakran politikai erőktől manipulált – lakosság. Külön érdekesség, hogy ezek a viták gyakran olyan beruházásokról folytak, amelyekre nem is volt

fedezet. Az agglomeráció települései jogilag egyforma státuszban voltak a Fővárossal, hatás- és feladatkörük pedig egyértelműen elkülönült. Függésük a fővárostól tehát nem jogi természetű, mégis erős és valóságos. A függés elsősorban a közlekedés, a középszintű ellátások és a közművek területén volt a legmarkánsabb. A Budapestre való ráutaltság mértéke jól elkülöníthető csoportokra osztotta az agglomeráció községeit, városait. Az erős ráutaltság jelenthette az, hogy az adott település csak egy szolgáltatási körben függött teljesen a fővárosi rendszertől (Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer vízhálózata, Csepel-szigeti települések közlekedése, stb.) Más települések köztes helyzetben voltak, azaz bizonyos szolgáltatásokban a műszaki összefonódás mellett, a tulajdonjog, vagy a működtetés az adott önkormányzat kezében volt (Ecser, Dunaharaszti, Halásztelek, Tököl, Szigetszentmiklós,

Nagykovácsi vízhálózata, Nagytarcsa, Vecsés csatornahálózata), mások függetlenek voltak a fővárostól, de a műszaki, vagy egyéb racionális a fővárosi rendszerhez való kapcsolódást igényelte volna (Budakalász, Gyál, Csömör, Pécel, Budajenő, Dunakeszi, Fót, Göd, Szentendre, Pomáz, Csobánka, Leányfalu csatornahálózata, Szigethalom vízhálózata), míg mások szinte teljesen függetlenek voltak a fővárostól, de esetleg szóba jöhettek, mint szennyvíz-iszaplerakó, szemétlerakó, hulladékhasznosító létesítmények telephelyei. 16 Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Fővárosi Vízművek kútjainak többsége az agglomerációban található. Ez a kötődés azonban egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy ellensúlyozza az agglomeráció függő helyzetét, sőt inkább továbbmélyítette azt (nem épülhetnek pl. létesítmények a kutak közelébe, nem lehet műtrágyázni, sőt, saját kutak fúrása is tiltott a víznyerő

övezetben). Az agglomeráció és a Főváros közötti viták és alkuk leggyakrabban a nagy budapesti vállalatok és a települések önkormányzatai között folytak le. A vállalatok monopolhelyzetben voltak, hatalmi pozícióból tárgyalhattak. Az általuk elkészített kalkulációkat valóságtartalmát senki nem ellenőrizhette, így olyan feltételeket szabtak a „külső” településeknek, amilyet ők akartak. A függő helyzetbe került önkormányzatok a fővárosi vállalatokkal való ellentéteiket a főváros és agglomeráció közötti konfliktusként élték meg. A Budapest közelségéből fakadó előnyöket (közeli munkahely, fejlett intézményhálózat, stb.) egyre inkább háttérbe szorították a hátrányok (sok ideiglenes lakos, fővárosi üdülő használta a helyi közintézményeket, utakat; bűnözés, stb.) Minden jel szerint azokat az előnyöket is, melyeket a fővárosi közműrendszerhez való kapcsolódás lehetősége nyújtott, kezdték

elveszíteni (olcsóbb vízdíj, alacsonyabb telefon, és közlekedési tarifák, valamint az infrastruktúra-fejlesztés műszakilag kedvező lehetőségei). A fővárosi nagyvállalatok elkezdtek magasabb árat kérni szolgáltatásaikért. A korábbi években kialakult intézményhálózat a körzeti szolgáltatások nagy részét (oktatás, egészségügy, stb.) szintén a fővárosba koncentrálta. Az agglomerációs települések lakói természetesnek vették, hogy e szolgáltatásokat a fővárosban veszik igénybe, de a körzeti funkciók finanszírozásának ellentmondásai miatt a főváros is joggal kifogásolta, hogy az általa fenntartott intézmények haszonélvezői más önkormányzatok adófizető polgárai. A körzeti szolgáltatások országosan megoldatlan feladatmegosztási és finanszírozási ellentmondásai tehát a budapesti agglomeráció térségben szintén hatványozottabban jelentkeztek. 9. Sorolj fel legalább 5 korábbi és legalább 5 mai

agglomerációs települést! Mai agglomerációs települések: Sóskút, Pusztavámos, Százhalombatta, Taksony, Dunavarsány, Ócsa, Felsőpakony, Isaszeg, Nagytarcsa, Tök, Tinnye, Kisoroszi, Göd, Őrbottyán, Csomád, Solymár, Üröm, Páty, Fót, Délegyháza, Alsónémedi, Vecsés, Tárnok, Biatorbágy, Budaörs, Nagykovácsi, Zsámbék, Piliscsaba, Pomáz, Visegrád, Vác, Szigetmonostor, Pilisszentiván, Csömör, Mogyoród Korábbi, 1850-70 közötti időszak: Az agglomerálódás hatására nem keletkezett új település: Újpest, Alberfalva, Cinkota, Csepel, Soroksár, Budafok, Erzsébetfalva, Kispest, Pestújhely, Rákospalota, Békásmegyer, Budatétény, Nagytétény, Rákosliget, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Sashalom, Pestszentlőrinc, Pesthidegkút, Rákospalota, Rákosszentmihály. 10. Melyek azok a tipikus nagyvárosi problémák, melyek hátráltatják a nagyvárosi térségek fejlődését és amelyekre megoldást kell találni? Általában kedvező

folyamatok: - Budapest dinamikus növekedése - agglomerációs gyűrű gazdasági megerősödése Kedvezőtlen jelenségek - ÉNY – DK irányú lejtés - nincs megfelelő együttműködés az önkormányzatok között - területi szegregáció Beavatkozást igénylő feszültségek: 17 - térszerkezet egyenlőtlensége - környezetvédel3em háttérbe szorítása - Budapesten belüli közigazgatási konfliktusok - közlekedési hálózat hiányos koordinálatlan, spontán szuburbanizáció, kényszerhelyzetben alulfinanszírozott önkormányzatok  Kihívások: -Illeszkedjen az ország egészének közigazgatási struktúrájába, de tegye lehetővé a nagyvárosi sajátosságok érvényesítését -Képes legyen rugalmas, gyors változásra, de a stabilitást is őrizze meg a működőképesség érdekében -Feleljen meg a gyorsan változó funkcióknak, de a sokrétű funkciókból származó közigazgatási feladatokat a legmegfelelőbb szinten, hatékonyan és

gazdaságosan tudja ellátni -Nagyváros egysége megmaradjon, de az igazgatás kerüljön közelebb az állampolgárokhoz, alkalmazkodjon a kisebb közösségek követelményeihez -Kezelje az egyenlőtlenségeket, de adjon teret a piaci erők kibontakozásának -A nagy rendszerek működőképessége megmaradjon, de kerülje el a monopolhelyzetből adódó kiszolgáltatottságot 18