Média Ismeretek | Film » Vojtek Antal - Miért szerethetjük a Sörgyári capricciot?

„Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” – avagy: miért szerethetjük a „Sörgyári capriccio”-t? I. A film és az alapmű Jiří Menzel 1980-ban készített filmet – immár negyedszer – Hrabal-írásból. ( Az 1966-ban készült „Szigorúan ellenőrzött vonatok” Oscar-díjat kapott.) A rendező maga írta a forgatókönyvet, ahogy a többi hrabali adaptációnál is. Erről így beszél: „már a Szigorúan ellenőrzött vonatok óta valahogy így fest a közös munka: Hrabal úrtól megkapom az adott művet és annak minden előző kéziratváltozatát. Ezeket tanulmányozva keresem azokat a momentumokat, amelyekre majd figyelmemet összpontosíthatom. Kulcsot keresek Aztán átadok neki egy rövid vázlatot, mondjuk: a jelenetek feltehető sorrendjét. Olyan ez, mintha az eredeti művet szétvagdosnám, szétdobálnám és újra összeraknám. Hrabal írói módszere rendkívül impresszív; ez olvasmányként elfogadható, sőt nagyon élvezetes. De a

mozinéző számára meglehetősen kusza. A történetet tehát összefüggő vonulattá igyekszem fejleszteni E vázlat alapján írja Hrabal az irodalmi forgatókönyvet, voltaképpen úgy, mintha új prózát írna. A technikai forgatókönyv már az én dolgom, ennek írása közben is változtatok még itt-ott és persze még a forgatás során is. A Sörgyári capriccio számos jelenetét hiába keresné a forgatókönyvben. – Hrabal részt vesz a forgatásokon? – Nem. A Capriccio forgatására egyszer jött el műterembe és egyszer külsőkre, de csak az én kifejezett kérésemre. Nem szívesen jár forgatásra” (Prágai beszélgetés Jiří Menzellel - Capriccio múltról Hrabal 1970-ben írta és jelenről, Pošová Kateřina interjúja; Filmvilág,1981/9) Bohumil meg regényét. (Eredeti címe Postriziny, magyarul:„Megrövidítettek", s csak 1976-ban jelent meg; az általunk ismert cím Hap Béla fordítói leleménye.) A történet

egyszerű, egyenes vonalú: egy vidéki, kis sörgyár mérnök-gondnokának felesége mesél mindennapjairól. Olyan „világraszóló” események történnek, mint disznóölés, a sógor megérkezése, és bizony beóvakodik a történetbe a XX. század elejének „szédítő” technikai fejlődése is. Amely – természetesen – igen agresszív, direkt módon rondít bele e nosztalgikus, cseh idillbe Mariska és férje, Francin boldogan élik életüket a sörgyár szolgálati lakásában. Az ifjú mérnök munkája iránt elkötelezett, munkaadói – a sörgyár igazgatótanácsának tagjai – iránt maximálisan lojális: ő az ideális „ügyvivő”, alkalmazott. Feleségét imádja – és viszont, holott – ha akarjuk – tűz és víz a két jellem. Francin megrögzött vegetariánus, Mariska pedig egy igazi mindenevő ínyenc. Francin pedáns, szabálykövető személyiség, asszonykája rebellis, öntörvényű egyéniség, akit szinte lehetetlen konform

korlátok közt tartani. Ezért is éri földöntúli boldogság Francint Mariska átmeneti magatehetetlensége idején, a szállóigévé vált mondatok magukért beszélnek: „Mit kívánhatok még? Egészséges vagyok. A feleségem nyomorék” Idilljükbe, mint a sistergő mennykő csap be Francin bátyja, Pepin érkezése. A sógor és sógornő hasonló gondolat- és ízlésvilága súlyos csapás Francis szabályos/szabályozott életére. A mű komédiázós jelenetei tulajdonképpen Mariska és Pepin konfliktusai a külvilággal. II. A szereplők és viszonyuk egymáshoz „A kicsit nosztalgikus, lírai hangvételű film egy idilli világot állít elénk. Menzel ismét elutasítja az „elemi, ronda realizmust, nem akarja fotószerűen ábrázolni a valóságot. A szépség, a derű, a megbocsátó szeretet, a tradicionális értékek felmutatása ez a film. Az 1920-as évek huszonéves fiatal házasai, a még gyermektelen szülők egy bájos kisvárosban élik

felhőtlen életüket, ahol boldogságukat legfeljebb Pepin bácsi hosszúra nyúló vendégeskedése és Mariska bohóságai zavarják meg. A modern idők vívmányai és a felbomlott Monarchia világa ütközik sajátos módon. Pepin bácsi figurájának bumfordisága sokszor mély bölcsességet takar, bár a nevettető vígjátéki helyzetek szinte mind hozzá kötődnek. A címben szereplő megrövidítési akciók során is csak benne merül fel némi kétely, hátha a gondolat is megrövidül. Mariska, a fiatalasszony - Magda Vásáryová alakítja - Menzel talán legemlékezetesebb nőalakja. A szépség, a fiatalság, az örök derű megtestesítője, de nem hiányzik belőle a pajkosság, játékosság, a veszély keresése sem. Az egész kisváros férfi¬társadalmát az ujja - vagy talán inkább a haja - köré csavarja ártatlan kacérságával. En¬nek a kisvárosnak a derűjét dúlja fel a modernizálás, mindennek a megrövidítése, ami¬nek áldozata lesz

Mariska gyönyörű haja is” (Kiss Csilla Sára: A cseh új hullám és Bohumil Hrabal prózája – Apertúra Film – Vizualitás - Elmélet) A népes szereplőgárda ellenére a „Sörgyári capriccio” tulajdonképpen kamaradarab. Nem véletlen hát, hogy a kiadott hangoskönyvi változatban az elsőszemélyű elbeszélő Mariskán (Für Anikó) kívül csak Pepin sógor (Kern András) szerepel. Mariska az egyetlen női szereplő, a férfiak egytől egyig hódolói nőiességének, lázadó bájának. „A gömbölyű női térd a Szentlélek másik neve.” – mondja beszélgetőtársának a városka papja a rövidített szoknyában kerékpározó Mariska láttán. III. Adekvát kommunikációs stratégiák „Nem én üvöltök, itt valami bennem!” – Pepin A filmben minden a maga helyén van: sehol nem bomlik meg a hely- személytörténés egysége, a szereplők karakterüknek megfelelően reagálnak egymásra, s az események menetére. Az igazgatótanács

tagjai zord tőkések, mikor beszámoltatják Francint, s lekezelően bánnak vele félkegyelműnek titulált testvére miatt. Viszont Mariska és disznótorosa előcsalogatja emberi, megbocsátó arcukat. Pepin cseppet sem látszik sértettnek, mikor öccse egyenként vágja tűzbe suszterségének relikviáit – öccsét ő nemes egyszerűséggel idegbeteg pszichopatának nyilvánítja, akinek langyos vízzel kéne mosnia nemi szerveit – a gyógyulás érdekében. Tehát hogy ki is a deviáns, az csak attól függ, hogy a barikád melyik oldalán állunk. IV. A metakommunikáció filmes eszközei A mimika, a tekintet, a testtartás és a mozgás a színészi eszköztár kellékei. A szereplők - Magda Vásáryová (Mariska), Jiří Schmitzer (Francin), Rudolf Hrusínský (Dr. Gruntorad), Jaromír Hanzlík (Pepin) – játékuk során tökéletesen használják e kellékeket, eszközöket. Menzel agyafúrt szereplőválogatási módszere, a megszokott operatőri munka

nagyszerű alkotást eredményezett. „Menzel 1980-as, egyszerre nosztalgikus, humánus, szatirikus és vadul vicces filmjében a humor szinte minden formája előkerül: egy mellékfigura, egy állandóan pórul járó, magán egyre több kötést viselő sörgyári munkás alakjával a burleszkek fenékre esős komédiája jelenik meg, állandó a helyzet- és jellemkomikum (utóbbit leginkább Pepin, az üvöltözős báty/sógor és Francin, a féltő-féltékeny férj szolgáltatja, de szinte az összes megjelenő férfikarakter egy-egy jól sikerült karikatúra) és gyakoriak az aranyköpések is. De nem is az a mű legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy szinte végig lehet röhögni, hanem hogy annyi érzéssel ábrázolja az ételt (elsősorban egy disznótoros finomságait), az italt (azok a hatalmas korsó sörök!), a női testet (Magda Vásáryovába lehetetlen nem beleszeretni) és mindezt együtt, hogy az szinte már költészet. Minden egyes kockájából csak úgy süt

az életszeretet, életöröm, megértés, elfogadás és szeretet. A Sörgyári capriccio a férfiaknak a nőkről, a nőknek a férfiakról szól, na meg persze vágyakozásról, szabadságvágyról, féltékenységről – az élet alapvető dolgairól.” (Tolnai Gáborné, okleveles könyvtáros és általános iskolai magyar nyelv és irodalom szakos tanár filmismertetője a világhálón)