Környezetvédelem | Vízgazdálkodás » Vízi Környezetvédelem II

Vízi Környezetvédelem II. Vízminőség, vízminőség védelem, vízminőség szabályozás Vízkezelési mechanikai, biológiai, kémiai eljárások és technológiák Vízigény, vízmérleg A vízigény nem más, mint a fogyasztóknak adott helyre és időre vonatkozó, a víz felhasználását célzó szándéka. Az időszak terjedelmétől függően a vízigény lehet: éves esetenkénti fajlagos A vízigény nem mindig azonos a vízszükséglettel, vagyis azzal a vízmennyiséggel, amire a fogyasztónak a vízhasználattal elérendő célra valóban szüksége van. Vízhasználat: a vízkészletet érintő minden tevékenység, amely megváltoztatja a vízkészlet mennyiségét és minőségét. A vízhasználók és a vízigények csoportosítása: A víz mennyiségi viszonyaiba való beavatkozás mértéke szerint Vízfogyasztók (a vizet ténylegesen elhasználják) pl. öntözés, ipar Csak használók pl. hajózás Vízminőségi követelmények alapján

Ivóvízminőségű víz Ipari vízminőségű víz Öntözésre alkalmas víz A vízkészletgazdálkodás feladata, hogy biztosítsa a vízigény kielégítéséhez szükséges vizet. A vízigények csökkentésének lehetőségei: • a víz visszaforgatása • különböző vízhasználók sorba kapcsolása Vízmérleg Hasznosítható vízkészlet Vízigények A vízgazdálkodási mérleg valamely vízgazdálkodási egység meghatározott időszakban hasznosítható vízkészlete, továbbá az emberi élet és tevékenység ezt terhelő vízigényei mennyiségi és minőségi jellemzőinek összemérése valamely rendszerben. A vízmérleg egyensúlya alapvetően a vízigények csökkentésével, a vízkészletek növelésével vagy ezekkel együttesen teremthető meg. Vízminőség, vízminőség védelem, vízminőség szabályozás Vizeink minőségének ismerete nélkülözhetetlen a vízkészletek racionális használatának megtervezéséhez,

megszervezéséhez. Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk vizeink minőségéről, rendszeres vizsgálatokra és elemzésekre van szükség. Meg kell ismernünk a víz minőségével szemben támasztott ökológiai és társadalmi igényeket is. Vízminősítés: a vizek minőségének megítélésére irányuló szervezett tevékenység. Két fő feladata van: A pillanatnyi vízminőségi állapot összevetése a vízminőségi követelményrendszerrel. A vízminőségi helyzet - nemzetközileg is egységes megítélése. A felszíni vizek minőségének értékeléséhez használatos mutatók: az az ásványi anyagok különleges mutatók oxigénháztartás komponensei mutatói oldott oxigén klorid ammónia, ammónium oxigén-telítettség szulfát oxigén-fogyasztás összes keménység nitrit (KOI, BOI) nitrát Ca, Mg pH összes oldott anyag Fe, Mn fenolok detergensek cianidok olajok toxikus anyagok Vízminőségi osztályok: osztály: „tiszta”, jó minőségű víz

II. osztály: „közepes”, illetve kissé szennyezett víz III. osztály: szennyezett víz IV. osztály: szennyvizek, nagymértékben elszennyeződött vízfolyások I. A vízminőségvédelem feladata hazánkban az eredeti állapot megőrzésére, illetve visszaállítására irányul. A hazai vízminőség-védelem sajátosságai: a hasznos vízminőségi tulajdonságok védelme, a káros alkotóelemek okozta minőségváltozás javítása; az elszennyeződött vízkészletek minőségének helyreállítása; a megengedhető változás mértékéig a minőségromlás eltűrése, különösen a vízfolyások öntisztító képességének kihasználása. Az előbbi célokat szolgáló, rendszeresen végzett vízvédelmi tevékenységek: A vízminőség rendszeres vizsgálata, értékelése és minősítése, a vizek minőségének minél jobb megismerése és figyelemmel kísérése a vízvédelmi munka megalapozása céljából. A megfelelő vízminőség eléréséhez,

ill. a vízminőség-szabályozáshoz szükséges műszaki beavatkozások végrehajtása. A rendkívüli szennyezések elleni fellépés, védekező munka, vagyis a vízminőségi kárelhárítás. Vízminőség szabályozás: a jellemző vízminőségi mutatók mértékadó értékeinek meghatározott intervallumon belüli változtatása. A hidrológiai hossz-szelvény egy vagy több hidrológiai adatnak a vízfolyás mentén történő változását ábrázolja. Gyakrabban ábrázolt mennyiségek: •vízhozamok (fajlagos, abszolút), •áramlási sebességek, •vízmélységek, medergeometria, •vízkészletfajták, •vízgyűjtőterület mérete stb. Típusai: kétváltozós (egy vonal), háromváltozós (vonalsereg). A Tisza hidrológiai hossz-szelvénye Kárelhárítás Vizek káros szennyeződése elleni védekezés. Vízkárelhárítás: – víz romboló ereje elleni védelem (árvízvédelem, folyószabályozás, mederrendezés, erózió elleni védelem)

– felesleges, káros mennyiségű vizek elleni védelem (belvízvédelem, lecsapolás, alagcsövezés) – vizek káros szennyeződése elleni védekezés Remediáció, bioremediáció, fitoremediáció A remediálás kifejezés a terület megjavítását, meggyógyítását, rendbehozatalát jelenti, a latin remedium = gyógyszer, orvosság, orvoslás kifejezés alapján. Ezt a szakkifejezést használjuk arra a tevékenységre, amikor a talajt vagy a szennyvizet szennyező anyagok koncentrációját olyan kis értékre csökkentjük, melynek kockázata már elfogadható. A bioremediáció élő szervezetek (általában mikroorganizmusok) vagy ezek anyagcseretermékeinek alkalmazását jelenti szerves szennyező anyagok lebontására ill. szervetlen ionok és vegyületek kémiai, biokémiai átalakítására. Elegendő oxigén jelenlétében aerob bioremediációról beszélünk, melynek lényege, hogy a biológiailag lebontható szennyező anyagokat az aerob

mikroorganizmusok medencékben, előkészített ágyakban vagy in situ módon ártalmatlanítják. Anaerob körülmények között is van lehetőség bizonyos vegyületek (pl. halogénezett szerves szennyező anyagok) lebontására. A lebontást anaerob mikroorganizmusok végzik, ennek során főként metán, kevés szén-dioxid és hidrogén képződik. A biológiai helyreállítási technológiát sikeresen alkalmazták már: kőolaj szénhidrogénekkel, szerves oldószerekkel, peszticidekkel, fatartósítószerekkel és egyéb szerves vegyületekkel szennyezett talajok, iszapok és talajvíz ártalmatlanítására. A lebontási folyamatot végző mikroorganizmusok jellemzően baktériumok, de találtak már az eljárást elősegítő gombákat is. A legfontosabb olajlebontó baktériumcsoportok a talajban a következők: Corynebacterium, Pseudomonas, Achromobacter, Arthrobacter, Flavobacterium, Micrococcus, Nocardia, Bacillus. A gombák számottevő mértékben képesek

bonyolult szerkezetű és hosszú láncú szénhidrogének lebontására. Általában egynél több fajra van szükség a szennyező anyag teljes ásványosításához (mineralizációjához). Cunninghamella sp. Ha a tisztítást a szennyezett, de zavartalan helyszínen végzik, a szennyezett talaj kitermelése nélkül, akkor „in situ” módszerről beszélünk. A talaj kitermelésével együtt járó eljárások az „ex situ” módszerek. Ha a kitermelt talajt a helyszínen, vagy ahhoz közel ártalmatlanítják, akkor „on site” módszerről beszélünk. Ha a talajt elszállítják a kárhelyszínről és más helyen kezelik, akkor az „off site” módszer. Biológiai úton a szennyező anyagok lebonthatóak úgy, hogy utólagos kezelésre nincs vagy alig van szükség. A lebontás sebessége a szennyező anyag kémiai szerkezetétől függ. A biodegradációnak leginkább ellenálló komponensek: magas szénatomszámú többgyűrűs aromás vegyületek

cikloparaffinok kátrány bitumen aszfaltén anyagok, melyeknek a legmagasabb a forráspontjuk. Ha a szennyező anyag biológiailag nem lebontható, akkor valamilyen fizikai/kémiai eljárást kell választani az ártalmatlanítására. A legújabb kutatások azonban igyekeznek ezen változtatni. A biodegradációval szemben ellenálló vegyületek lebontására géntechnikailag manipulált mikrobiális rendszereket alkalmaznak. Fitoremediáció A fitoremediáció során a természetben előforduló vagy génsebészeti úton módosított növények segítségével tisztítjuk meg a talajt ill. a szennyvizet a a szennyező és mérgező anyagoktól. A talaj fitoremediációja néhány növényfaj azon különleges tulajdonságán alapszik, hogy a tápanyagokkal együtt felszív egyes talajszennyezőket, és anyagcseréjének megzavarása nélkül felhalmozza őket bizonyos szöveteiben, főként gyökereiben, szárában (törzsében) és kisebb mértékben leveleiben. Ezzel az

eljárással ólom-, kadmium-, króm-, és radioaktív szennyezést lehet eltávoltani a talajból. Az arzén, cink és réz kivonására alkalmas módszerek a fejlesztés szakaszában vannak. A fejlett technika alkalmazásával a növények száraz anyagra számítva közel 2% tömegnyi szennyező anyagot képesek felhalmozni, üvegházi körülmények között akár 4%-ot is. Ha a betakarított biomasszát elégetik, a hamu kb. 40% fémet tartalmaz, amit érdemes hasznosítani, de lerakóhelyre szállítva is 85– 98%-al kevesebb a deponálandó tömeg, mint a kiemelt talajé. A fitoremediáció formái (1) A fitodegradáció során a növények egyes fajai, vagy a növények gyökerének rizoflóráját alkotó mikroorganizmusok képesek enzimatikus folyamatok során a veszélyes szerves szennyező anyagokat ártalmatlan molekulákká (pl. vízzé, szén-dioxiddá) lebontani, illetve a szervetlen szennyező anyagokat átalakítani. A cukorrépa pl. a nitroglicerin, a

nyárfa gyökérzete a triklóretilén bontására képes. (2) A fitostabilizáció során nehézfém-toleráns növények segítségével lehet megakadályozni, hogy a szennyezett talajból a nehézfémek a talajvízbe vagy a levegőbe jussanak. Az eljárás során a nehézfémek talajban történő mozgását, vándorlását növénytakaróval gátoljuk meg. Egyes nehézfém-toleráns növények (pl. fűfélék) segí tségével a talajba került nehézfémek mobilitása csökkenthető, ezáltal megakadályozható azok talajvízbe vagy felszíni vízbe való oldódása, illetve légkörbe jutása. (3) A fitofiltráció során a növények a víz alatti szárukon megtelepedett élőbevonat ill. a gyökereik segítségével kötik meg és halmozzák fel, vagy csapják ki a szennyezett vizekből a szerves szennyezőket és a nehézfémeket. Ebben a biofiltrációs folyamatban a növény víz alatti szára is aktív működéssel jellemezhető, de a főszerepet a

mikroorganizmusok (az algák, a gombák és a baktériumok) játsszák. A vízi jácint (Eichhornia crassipes), a békalencse (Lemma minor) és a kolokán (Stratiotes aloides) többféle vízben oldott fém eltávolítására képes. A fitofiltráció egyik formája a rizofiltráció, amikor csak a növény gyökerének vagy a rajta megtelepedett mikroorganizmusokna k van szerepe a remediálásban. Pl. A napraforgó (Helianthus anuus) gyökerével képes lényeges mértékben lecsökkenteni a szennyvizek és a talaj Cr6+, mangán, kadmium, nikkel és réz tartalmát. (4) Fitoextrakció során különleges, a fémek hiperakkumulációjára képes növényeket alkalmazunk a nehézfémmel szennyezett talajok és szennyvizek megtisztítására. Lényeges, hogy a talajban ill. a szennyvízben levő nehézfém a növény könnyen betakarítható föld vagy víz feletti szerveibe, illetve gyökerébe helyeződjön át és dúsuljon fel. Hiperakkumulációról akkor beszélhetünk, ha

a növény adott szervé ben a fémkoncentráció meghaladja az 1000 mg/kg növényi szárazanyag tömegre számított értékét. A mérsékelt égövben a hiperakkumulátor növények elsősorban a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartoznak. Brassica juncea A fitoremediáció előnyei: energiatakarékos környezetkimélő esztétikus olcsó Vízkezelési eljárások és technológiák Vízkezelési eljárások: fizikai (mechanikai) kémiai biológiai eljárások 1. Fizikai (mechanikai) eljárások Szűrés Rácsszűrés A durvább szilárd, úszó vagy lebegő szennyeződések eltávolítása (fadarabok, ágak, széna, jégdarabok). durvarács (rácsszélesség: 20-30 mm) finomrács (1,5 -15 mm) Szitaszűrés makroszita-szűrő (0,3-2,5 mm): szuszpendált anyagok, úszó anyagok, állati vagy növényi hulladék, rovarok, ágak, fű, stb. Mikroszita-szűrő (23-65 μm): nagyon finom szuszpendált anyagok (plankton) Homokszűrők Finom szuszpendált

anyagok eltávolítása. 2. Ülepítés Az ülepítők két fő típusa: A különálló, nehezen vagy egyáltalán nem pelyhesedő, 0,1 mm-nél nagyobb szemcséjű és 200 mg/l-nél több lebegőanyag ülepítésére szolgálnak a homokfogók. A könnyen pelyhesedő anyagokat a gravitáció révén ülepítő műtárgyak - a víztisztításban a derítők pehelyeltávolító terei - a szennyvíztisztításban pedig az elő- és utóülepítők. 3. Centrifugálás - hidrociklonok: A hidrociklonos durva szűrő a homokszemcséket, a víz térfogattömegénél nehezebb részecskéket különíti el, ezért a szerves és kémiai anyagok kiválasztására nem alkalmas. A vizet a kúp felső hengeres részébe tangenciálisan vezetjük be, ezért az lefelé haladva forgó mozgást végez. A fellépő centrifugális erő a falnak szorítja a szemcséket, melyek a nehézségi erő hatására lefelé haladva az alsó tartályban gyűlnek össze. Onnan időnként a rendszer

víznyomásával kiöblíthetjük A tisztított víz a kúpban lévő örvény közepéről a felső hengeres részen függőlegesen távozik. A ciklonok a tapasztalatok és mért adatok szerint a szennyeződések 97-98%-át tudják kiválasztani. 4. Flotálás Ülepítéskor a valóban ülepíthető lebegő anyagokat távolítják el. A flotáláskor a szilárd lebegőanyagok a víztérből levegőbuborékok közvetítésével a vízfelszínre úsznak fel. A flotáció típusai a buborékok előállítási módja alapján különböznek egymástól: Légbefúvás Túlnyomással: a vízben nyomás alatt elnyelt levegő az atmoszferikus nyomású flotáló térbe kerül, s ott finom buborékok alakjában felszabadul. Vákuumos: a tisztítandó vizet atmoszferikus nyomáson levegővel telítik, majd a vízteret (medencét) vákuum alá helyezik. 5. Adszorpció Adszorpción a víz vagy gázfázisban levő anyagok szilárd felületen való megkötődését értjük. Aktívszenes

tisztítással eltávolítható anyagok: íz- és szaganyagok toxikus anyagok mutagén anyagok Az aktívszén típusai: PAC (poralakú aktív szén) GAC (granulátum alakú aktív szén) 6. Abszorpció Gázok vízbe juttatása. Oxigén vízbe juttatása íz-szaghatás csökkentése, hidrogénkarbonát kötésű vas- és mangánvegyületek, hidrogénszulfid, szerves vegyületek oxidálása céljából. Szén-dioxid vízbe juttatása lágyított víz rekarbonálása és hidrogénszulfid-eltávolítás segítése céljából. Levegőztetők. 7. Deszorpció Gázeltávolítás. Ízt és szagot produkáló anyagok (pl. hidrogénszulfid), bizonyos illékony szerves vegyületek kisebb-nagyobb mértékű eltávolítása. Korróziót okozó anyagok (szén-dioxid, hidrogénszulfid, olykor oxigén) eltávolítása. A víztisztításhoz alkalmazott vegyszereket redukáló, vagy azok hatását akadályozó anyagok eltávolítása (pl. szén-dioxid eltávolítás meszes lágyítás előtt,

hidrogénszulfid eltávolítása klórozás előtt). A robbanásveszélyt okozó metán eltávolítása. 8. Iszap víztelenítés A víztelenítést mindig megelőzi az iszap kondícionálása. A kondicionálás célja az iszap víztartalmának csökkentése mellett a benne fellelhető szerves anyag stabilizálása, a különféle patogén baktériumok számának csökkentése, illetve elpusztítása. A kondicionálás minden esetben energiaközléssel párosul, amely történhet hőátadással (fizikai), vegyszerek adagolásával (hideg úton) és biokémiai folyamatként. Az iszap-víztelenítési rendszerek felosztása: természetes víztelenítők: – iszapszikkasztó ágyak, – szárító lagúnák vagy tavak, – szolár szárítók (napenergia felhasználás). mesterséges gépi víztelenítők (általában 3000 m3/d kapacitás felett), – dinamikus víztelenítő berendezések (centrifuga, szeparátor), – statikus (nyomó) erő hatására működő berendezések

(szalagszűrő, kamrás szűrő prések), – szívóerő hatására (vákuum) működő gépek (vákuum szűrők, vákuumágy), – kombinált (dinamikus-statikus, vákuumos-statikus stb.) berendezések 9. Besugárzás UV mágneses sugárzás ultrahang Iszap- és vízkezelésre, főként fertőtlenítésre alkalmazzák. 10. Fordított (reverz) ozmózis •A fordított ozmózis az ozmózis folyamatának megfordítása nyomás hatására. •Az ozmózis során az oldószer áramlása figyelhető meg egy szemipermeábilis hártyán keresztül a hígabb oldat irányából a töményebb oldat felé. •Ha túlnyomást alkalmazunk a töményebb oldatra, akkor az áramlás iránya megfordul és az oldószer a töményebb oldat felől a hígabb oldat irányába áramlik. •Ez a folyamat a reverz-ozmózis. •A víz két részre válik szét. Az egyik a „tisztított” termékvíz, amelyet permeátumnak nevezünk, míg a másik a koncentrált vízáram, amelyet koncentrátumnak

hívunk. 11. Elektrodialízis Az elektrodialízis olyan művelet, mellyel két, membránnal elválasztott oldat között elektromos tér hatására ionáramlás jön létre. Az elektrodialízis ionos oldatok koncentrációviszonyainak megváltoztatására alkalmas. A készülékben felváltva helyeznek el anion- és kationcserélő membránokat. A membránok között sóoldatot vezetnek keresztül, miközben a készülékre egyenfeszültséget kapcsolnak. Az elektromos tér hatására az anionok az anód, a kationok a katód felé mozognak. A folyamat eredményeképpen minden második membránközben a bevezetett oldat ionokban elszegényedik, míg a köztes folyadék sótartalma növekszik. Elsősorban tengervíz sótalanítására használják. 12. Desztilláció Szilárd anyagok elválasztása a folyadékfázistól. Kémiai eljárások 1. Derítés Derítés: a vízben levegő szilárd részecskék, kolloidok vegyszeres eltávolítása. A vegyszeradagolás által pelyhek

képződnek, amelyek különféle módon kötik magukhoz a kisméretű lebegő anyagokat (koaguláció), ezáltal a tisztítandó víztől történő elválasztásukat lehetővé teszik, ill. megkönnyítik. Derítőszerül három vegyértékű fémeknek, az alumíniumnak és a vas(III)-nak sóit használják. Az alumínium-sókat pH 5,8 – 7,4 között, míg a vas(III) sóit pH 5,5 alatt alkalmazzák. A zéta potenciál A lebegő anyagok felületi energiájuk folytán a folyadékból ionokat, főleg anionokat kötnek magukhoz, így felületük elektrosztatikusan negatív töltésűvé válik. A negatív felületi töltés maga köré gyűjt több-kevesebb pozitív iont, így úgyn. kettős réteg keletkezik (vastagsága: 1-10 nm). A kationok csökkentik a felületi negatív töltés kifelé ható elektrosztatikus energiáját. Emiatt a negatív töltés elektrosztatikus energiája a szorosan kötött és a diffúz réteg határán a felületen kialakult töltésnagysághoz

képest kisebb negatív értékkel, az ún. zéta-potenciállal (elektrokinetikus potenciállal) jelentkezik. A zéta-potenciál értéke függ: a vízben oldott anyagoktól az ionok vegyértékétől az ionok koncentrációjától Az ásványi anyagok átlagos töltése -13 - -20 mV, az algáké -8 - -13 mV. 2. Kicsapás Kicsapás: vízben oldott anyagokat úgy távolítunk el, hogy vegyszerek vagy oxidálószerek hozzáadásával vízben oldhatatlan csapadékká alakítjuk őket. Kicsapást alkalmazunk: lágyítás és szénsav-eltávolítás (víztisztítás) foszfor-eltávolítás (szennyvíztisztítás) vas- és mangántalanítás (víztisztítás) 3. Ioncsere Az ioncsere ioncserélők, azaz olyan anyagok jelenlétében megy végbe, amelyek pozitív vagy negatív töltésű ionos csoportokat tartalmaznak, és ezeket képesek más, hasonló töltésű ionokkal kicserélni. Ioncserélő gyanták: kation cserélő anion cserélő 4. Extrakció A víz- és

szennyvíztisztítási gyakorlatban elsősorban folyadék-folyadék exrakciót alkalmazunk. A folyadék-folyadék extrakció az a vegyipari művelet, amelyben egy folyadék valamelyik összetevőjét egy oldószerbe visszük át. A szennyvíztisztításban az egyik folyadékfázis a szennyvíz. Az extrakció egy vagy több fokozatban végezhető. Az extrakciót az teszi lehetővé, hogy az extrahálandó anyag a szennyvízben is, és a vízzel nem elegyedő extraháló szerben is oldható. A két oldószerben való oldhatóság viszonyát a megoszlási hányados fejezi ki: K = Soldószer / Sszennyvíz Ahol: Soldószer az extrahálandó anyag koncentrációja az oldószerben Sszennyvíz az extrahálandó anyag koncentrációja a szennyvízben 5. pH szabályozás A pH szabályozása a vízkezelésben általában semlegesítést jelent. A semlegesítés célja a pH értékének élettani szempontból megfelelő határok között tartása, ill. különféle technológiai célokra

annak beállítása. A biológiai szennyvíztisztítás zavartalansága csak szűk, 6,5-7,5 értékek közötti pH-tartományban valósítható meg. Semlegesítés: savas Ca(OH)2 lúgos H2SO4 6. Oxidáció Azt a kémiai folyamatot nevezzük oxidációnak, amelynek során egy elem vagy vegyület oxigént vesz fel, vagy hidrogént veszít ill. elektront ad le, tehát pozitívabbá válik. Oxidálószerek: Cl2, HOCl (hipoklórsav), KMnO4, O3 7. Fluorozás A fogak zománcának megfelelő kialakulása végett célszerű, hogy a gyermekek szervezete adott mennyiségű fluorhoz jusson. Ezért kívánatos, hogy az ivóvíz 0,4 – 1,0 mg/l koncentrációban fluort tartalmazzon. Ha az ivóvíz természetes fluortartalma ennél kisebb, indokolt lehet fluorsók adagolása (ún. fluorkezelés) Fluorozásra használható: NaF (nátrium-fluorid) Na2SiF6 (nátrium-hexafluoro-szilikát) Fluor kivonása: MgSo4 Ca3(PO)2 8. Iszapégetés A szennyvíziszapok végső elhelyezése világszerte

súlyos probléma. A víztelenített vagy szárított iszap végső elhelyezésének egyik formája az iszap elégetése. Az iszapégető berendezések főbb típusai: etázskemence fluidizációs kemence forgó csőkemence Az iszapégetés előnyei: égetéssel érhetjük el a legnagyobb térfogatcsökkentést kicsi a helyszükséglet a végtermék nem fertőző a biológiai lebontásnak ellenálló szerves anyag is megsemmisíthető lehetőség van a hővisszanyerésre Az iszapégetés hátrányai: az égéstermékek szennyezik a levegőt az iszap 40-50 s.%-át azaz 10-20 tf%-ot kell hamu formájában elszállítani ill. elhelyezni az iszapok égéshője az iszapösszetétellel állandóan változik az égéstermékek erősen korrozív hatásúak is lehetnek kisebb telepeken az égetés fajlagos költségei igen nagyok Természetes partiszűrés talajvíz dúsítás öntözés tórendszer Biológiai eljárások Műtárgyas oxidációs árok eleveniszapos rendszer

csepegtetőtestes rendszer forgótárcsás rendszer Köszönöm a figyelmet!