Enciklopédia az életért

Dátum: 2007. május 26. 00:00:00.
Forrás : Origo

Alapítványok, neves kutatóintézetek és az élővilág sorsa iránt elkötelezett laikusok fognak össze azért, hogy tíz éven belül elkészüljön a ma ismert körülbelül 1,8 millió élő faj webes enciklopédiája. Az Encyclopedy of Life (EOL, az Élet Enciklopédiája) című program kezdeményezője, E. O. Wilson és harvardi kutatócsoportja a Humán Genom Projekthez hasonló horderejűnek ítéli a valóban nagyszabású tervet.

Hagyományos katalógus formájában nehéz volna elképzelni, a mai információs technológia eszközeivel azonban már nagyon is megvalósítható, hogy minden ismert fajnak - sőt, az újonnan felfedezetteknek is azon nyomban - önálló weblapja legyen. Ráadásul olyan weblapja, amely kihasználja e médium kínálta lehetőségeket: az Élet Enciklopédiája oldalain az írott információ mellett - ha rendelkezésre állnak - fényképeket, videót, hanganyagot, az elterjedtségre vonatkozó térképeket és egyéb multimédiás anyagokat találhatnak majd az érdeklődők. Tájékozódhatnak többek közt egy-egy faj genomjáról, filogenetikai helyzetéről, élőhelyéről és ökológiai viszonyairól.

ames Edwards, az EOL projekt vezetőségi titkára úgy képzeli, hogy néhány éven belül bárhol is történjék majd említés egy fajról az interneten, annak lesz egy hivatkozása az Élet Enciklopédiájából, s erre kattintva bárki ingyenesen feljuthat a jobban megismerni kívánt faj weboldalára.

Linné örökösei

A munkát a svéd származású Carl von Linné (1707-1778), a rendszertan atyja születésének 300-adik évfordulója tiszteletére indították el. Linné Systema Naturae (A természet rendszere) című, 1735-ben megjelent munkájában foglalta rendszerbe az addig ismert összes növényt, állatot és ásványt. Linnének azonban még nem kellett 1,8 millió ismert fajt rendszereznie, mint a mai enciklopédia készítőinek.

Hogy minden faj oldala mögött komolyabb tudásbázis álljon, a szakirodalom döntő részének birtokában lévő konzorcium, a Biodiversity Heritage Library (Biodiverzitás Örökség Könyvtár) tízmillió oldalnyi anyagot kíván digitalizálni, majd ezekhez hozzáférést biztosítani. A Könyvtár szkennelőközpontjai Londonban, Bostonban és Washingtonban (D. C.) már működnek, s eddig már 1,25 millió oldalt "vittek be".

Az Enciklopédia a későbbiekben több nyelven is hozzáférhető lesz. Első lépésben az állat-, növény- és gombafajokat térképezik fel, a mikrobák ezután következnek. A projektet kezdeményező Harvard Egyetemhez a chicagói Field Museum, a Woods Hole (Massachusetts)-i Tengerbiológiai Intézet és a Smithsonian Intézet is csatlakozott, akárcsak a londoni Természetrajzi Múzeum, a New York-i Botanikus Kert és a Kew-i brit Királyi Botanikus Kert.

fajkihalás természetes sebességének meghatározásához fontos tudni, hogy az őslénytani leletek alapján egy faj átlagosan 1-10 millió évig élt, mielőtt kihalt, esetleg új fajjá alakult át. Ha ma 10 millió fajjal számolunk (becsült érték a még nem ismert fajokkal együtt), akkor évenként 1-10 faj kihalása lenne természetes. Ehhez képest a megfigyelt kihalási ráta legalább százszoros. A kutatók szerint ilyen ütemű kihalásra korábban nem volt példa.

Összehasonlításként nézzük meg a földtörténet öt legnagyobb ismert kihalási hullámát.

Az ordovíciumban, 450 millió éve, kihalt az ismert állatcsaládok 50 százaléka, köztük sok Trilobita (háromkaréjos ősrák; eredetileg több mint 15 000 Trilobita-faj létezett). Korábban úgy gondolták, a pusztulás oka egy jégkorszak volt, az újabb kutatások szerint azonban elképzelhető, hogy egy a Galaxisunkban bekövetkezett gammakitörés miatt sérült meg a Föld ózonrégete, s az ultraibolya sugárzás pusztította el a szárazföldi és tengerfelszíni élővilágot.

A devonban, 345 millió éve az ismert fajok 30százaléka tűnt el: az állkapocs nélküli és ősi porcoshalak mellett ismét sok Trilobita.

A perm végén, 251 millió évvel ezelőtt az ismert fajok 50 százaléka pusztult ki. Ennek oka vitatott: lehetséges, hogy kozmikus katasztrófa (becsapódás), de az is, hogy felmelegedés, melyet hirtelen és heves vulkáni tevékenység s a nyomában egyre nagyobb koncentrációban jelen lévő üvegházhatású gázok idéztek elő. Eltűnt a tengeri fajok 90-95, a szárazföldi fajok közel 70 százaléka; sok fa; kétéltűek; a legtöbb mohaállat és pörgekarú, végül az összes Trilobita.

A triászban, 180 millió éve az ismert fajok 35 százaléka - sok hüllő és tengeri puhatestű - halt ki, egy kisbolygó vagy üstökösmag becsapódása miatt.

65 millió évvel ezelőtt, a kréta és a harmadidőszak határán számos hüllőfaj (dinoszauruszok) tűnt el, továbbá sok tengeri faj, köztük rengeteg Foraminifera (likacsosházú) és puhatestű. Az ok ez esetben is feltehetően egy becsapódás volt.

Az ember okozta kihalás azonban minden korábbit meghaladó mértékű. A természeti erőforrások hasznosítása révén a megafauna 74-86 százaléka pusztult el. Tudni kell ugyanakkor, hogy csak a madarak és emlősök kihalásának sebességéről vannak viszonylag pontos adataink; a fajok 99 százalékról legfeljebb durva becslés áll rendelkezésre.

Wilson 1992-es becslése szerint jelenleg évente 4-6000 faj tűnik el a Földről. Más kalkulációk még pesszimistábbak: a feltételezett 10 millió fajból évente 0,2-0,3 százalék hal ki, évente 20-30 ezer faj, naponta 50-80, óránként 3. Egy évtized alatt a fajok 2-11 százaléka tűnik el. Az elkövetkező 50 évre tehát fajok százezreinek pusztulását jósolják.

Következmények

A biodiverzitás ilyen mértékű csökkenése komoly veszélyt jelent az egész élővilág, és ezen belül az ember számára is. Az élővilágnak azért, mert egy változatosabb ökológiai rendszerben nagyobb valószínűséggel akadnak olyan fajok vagy egyedek, amelyek a külső viszontagságokhoz - mint a természeti katasztrófák, a szélsőséges időjárás vagy a fokozódó környezetszennyezés - alkalmazkodni tudnak, vagyis túlélik azokat.

Az embereknek elsősorban az élelmiszer biztosítása miatt van szükségük a biológiai változatosságra. Ezt tanúsítja többek közt az ENSZ Biodiverzitás és jólét című, 2005-ös jelentése. Ebben az ezernél is több tudós ötévi kutatásait összegző munkában felmérik a fajkihalás következményeit, melyek elsősorban a szegényeket sújtják. Megfontolandó példa: ha az Atlanti-óceán halállománya csökken, a gazdag országok egyszerűen máshonnan veszik a halat, míg az afrikai partok mentén élő szegények hal nélkül maradnak.

Mindezek miatt lényeges, hogy az Élet Enciklopédiája amellett, hogy az élővilág egészét átfogó katalógus kíván lenni, kiemelten foglalkozik majd a kihalással fenyegetett fajokkal.

A várható százmillió dolláros költségből egyelőre 12,5 millió áll rendelkezésre, a Wilson által felkért MacArthur alapítvány 10 milliós, továbbá az Alfred P. Sloan alapítvány 2,5 milliós támogatása révén. Wilson úgy látja, a befektetés hamar megtérül majd: az Enciklopédia egy új biológusnemzedéket inspirálhat arra, hogy az életet kutassa, és főleg, hogy segítsen azt megőrizni.

Jakabffy Éva

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!

Kapcsolódó olvasnivalók

Az alvásról bővebben

Az alvás a legtöbb gerinces (és némelyik különleges rovar, például a Drosophila gyümölcslégy) természetes pihenőállapota. A szándékos testmozgás és a külső ingerekre adott reakciók csökkenése jellemzi. Alvás alatt fokozódik a sejtosztódás, a sejtelhalás üteme mérséklődik. Időtartama átlagosan 7-9 óra közé esik.

Az erdőirtásról

Az egyik legnagyobb fenyegetést éghajlatunkra – az üvegházhatást okozó anyagok növekvő kibocsátása mellett – a trópusi erdők kiirtása jelenti. A föld esőerdőinek közel a fele tűnt el az elmúlt három évtizedben, ami mintegy ötven éven belül környezeti katasztrófához is vezethet, ha a fakitermelő cégek nem változtatnak a jelenlegi politikájukon.

A Balaton

A Balaton (latinul Lacus Pelso, németül Plattensee) becenevén a „magyar tenger” Közép-Európa legnagyobb tava. Típusa a Fertő tóhoz hasonlóan sztyeppei tó, ezek Eurázsia legnyugatabbra fekvő ilyen jellegű tavai. 79 km hosszú, szélessége 1,3-12,7 km között ingadozik, átlagosan 7,8 km, míg felülete 594 km2.