Szilveszter és Újév ünnepének bemutatásával kívánunk miden kedves látogatónknak sikerekben gazdag boldog új esztendőt! Szilveszter a polgári év befejező, január 1-je pedig a következő év kezdőnapja. Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni.
Szilveszteri szokások
Különösen fontos szerepet kapnak szilveszterkor az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Erdélyben szokás az óév kiharangozása, és az új esztendő énekkel köszöntése. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.

Szent Szilveszter pápa
Erdélyben volt szokásban minden nagyobb ünnepen, így húsvétkor és pünkosdkor is a tüzeskerék-engedés. Szalmával betekert kereket meggyújtottak és a domboldalról legurították. Különösen az erdélyi szászok körében népszerű szokás, úgy tartják a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.
Falvainkban általában az óév búcsúztatást és az új esztendő köszöntését harangzúgás kísérte. Volt ahol a falu lakói együtt ünnepeltek, a templomhoz vonultak, egy legény felment a templomtoronyba, onnan köszöntötte az új esztendőt,a hívek pedig hálaadó énekeket mondtak.
A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, ezek jelképezték egyenként a hónapokat. Mindegyikbe szórt egy kevés sót, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap csapadékosnak ígérkezett, ha azonban a só megmaradt a hagymalevélben, akkor szárazságra lehetett számítni. Természetesen szilveszterkor is jártak a legények házakhoz köszöntőt mondani, vagy éppen valamely tréfás jelenettel a háziakat jókedvre deríteni.
Újévi szokások
A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így pédául semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól.

Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.
Bizonyos táplálkozási tilamak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét.
A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.)
Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabonamagvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A Tunguz katasztrófáról
A Tunguz-esemény 1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett, majd felrobbant tűzgömb volt. Kelet-délkelet felől nyugat-északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5-22 fokos) szögben süllyedve mintegy 4-500 kilométert tett meg, majd mintegy 5-8 kilométer magasságban felrobbant.
A Cerberus hadművelet
A Cerberus hadművelet (németül: Unternehmen Cerberus) a második világháború azon áttörési kísérletének volt a fedőneve, mely során a német haditengerészet (Kriegsmarine) néhány kisebb hajója, valamint a Scharnhorst, a Gneisenau és a Prinz Eugen csatacirkálók megpróbáltak kitörni Brest kikötőjéből, majd németországi kikötőkbe jutni a La Manche csatornán keresztül. A hadművelet elnevezése utalás Kerberoszra, a görög mitológiában az alvilág kapuját őrző háromfejű kutyára.
Államalapításunk ünnepe
Államalapításunk ünnepén I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.) emlékezünk. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, amely 1991-től Államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Földi János (1755-1801)
Természettudományi szakíró, költő, műfordító, nyelvész. 1781-ben fejezte be tanulmányait Debrecenben. Nemesi eredetű kézműves polgár - szűrszabó mester családjából született Nagyszalontán, 1755-ben. Három és fél éves korában teljes árvaságra jutott. Vargainasnak adták, majd mint szolgadiák nagyszalontai iskolában, 1773-tól 1781-ig pedig a debreceni kollégiumban tanult. (Tanárai...
József Attila Külvárosi éj című művének elemzése
A Külvárosi éj, az 1932-es kötet címadó verse, a gazdasági világválság, az elszegényedés, az elégedetlenség, a tömegmozgalmak, a kivándorlási hullám idejében keletkezett. A forradalmi hullám apadtával sem csökkent József Attila költészetének forradalmi ereje, inkább mélyebbre hatol és magasabbra szárnyal. Az 1931. év végén születik a Munkások, az új típusú munkásábrázolás...
József Attila szocialista versei
Költészetében már kezdettől fogva jelen vannak a gondolati elemek. Korán ébredő filozófiai érdeklődését mutatja, hogy már első köteteiben is találkozunk az élet alapvető kérdéseire választ kereső versekkel. Az Ülni, állni, ölni, halni című versében például a választás, a döntés kényszerét mutatja fel és azt a felismerést, hogy minden döntésünkkel a lehetőségek végtelen...