Sociology | City sociology » Az urbanizmus

Az urbanizmus Louis Wirth Az urbanizmus, mint életmód A város és a modern civilizáció A nyugati civilizáció kezdetét jelzi az a tény, hogy korábban nomád népek állandó lakhelyet választva, letelepedtek a Földközi-tenger medencéjében. A mi modern civilizációnk kezdetét a nagyvárosok kialakulása és fejlődése mutatja. Az emberiség távol került a természettől A modern ember életmódjának jegye, hogy gigantikus aggregátumokba összpontosul, amelyek köré a kisebb központok csoportosulnak, és amelyből kisugároznak azok az eszmék, amit civilizációnak nevezünk. A város nemcsak a modern ember lakó- és munkahelye, hanem egyben a gazdasági, politikai és kulturális életét ösztönző és ellenőrző központ is, amely vonzáskörében tartja a világ legtávolabbi pontjait is. A modern idők egyik jelensége a városok fejlődése és a világ urbanizálódása. Az iparosodott országokban a városi népesség aránya magasabb az átlagnál. A

falusi társadalomból a városi társadalomba való átmenetet a társadalmi élet minden fázisában mélyreható változások kísérték. A városiasodás jelenti a társadalmi rendben és az emberi természetben jelentkező változások legfontosabb összetevőjét. A növekedés terméke a város. Ezért várható, hogy az életmódra gyakorolt hatása nem képes teljesen eltörölni az emberi társulások korábban domináns módjait. Társadalmi életünk kisebb-nagyobb mértékben magán viseli a korábbi népi társadalom nyomait. A városi lakosság maga is nagymértékben vidéki eredetű, ahol az életmód a korábban folytatott létezési módra emlékeztet. A város szociológiai meghatározása A város szociológiai definíciójának a megalkotásánál az urbanizmusnak azokat az elemeit kell kiválasztanunk, amelyek az emberi csoportos élet sajátos módjáról árulkodnak. Ha egy települést csupán lélekszáma alapján tekintünk városnak, akkor az önkényes

lesz. A népszámlálási definíciót befolyásolja a városnak az adminisztratív meghatározása, vagyis a településhatárok jogi kijelölése. A közlekedés és a hírközlés technikai fejlődése fokozta a városoknak, mint civilizációnk döntő elemeinek a szerepét és a városi életmódot a városok határain túl is elterjesztette. A város és különösen a nagyváros uralma az ipari, kereskedelmi, pénzügyi, adminisztratív intézményeknek és tevékenységeknek, a közlekedési és hírközlési központoknak, a kulturális és szórakoztatási intézményeknek, a sajtóknak, rádióknak, színházaknak, könyvtáraknak, kórházaknak, felsőoktatási intézményeknek, kutatási központoknak, vallási intézményeknek a városokba való koncentrálódásából következik. Ha a városok nem gyakoroltak volna ezekkel az eszközökkel hatást a falusi népességre, akkor a városi és a falusi életmód különbsége nagyobb lenne, mint amilyen. A városiasodás

már nem csupán azt a folyamatot jelenti, amelyben az emberek a városnak nevezett hely felé vonzódnak és beépülnek annak rendszerében. A városiasodás a városok növekedésével kibontakozó életmód megkülönböztető jellemzőinek előtérbe kerülését is jelenti; végső soron olyan irányú változást, amely azoknak az életmódját terjeszti, akik bárhol élnek is, a város hatása alatt állnak. 1 Hibás úton járunk akkor is, ha a várost kizárólag a népsűrűség alapján akarjuk meghatározni. A város ipari és kereskedelmi területei, amelyekben gazdasági tevékenység folyik, ritkán tekinthető igazán városiaknak. Az urbanizmusnak nemcsak azokat a jellemzőket kell jelölnie, amelyekkel minden város rendelkezik, hanem alkalmasnak kell lennie változataik feltárására is. Az ipari város társadalmi vonatkozásait tekintve különbözik a bányavárostól, a halászati központtól, az egyetemi várostól. Egyetlen iparral rendelkező

városnak más társadalmi jellemzői vannak, mint a többfajta iparágat elhelyező városnak. A város szociológiai definíciójának alkalmasnak kell lennie arra, hogy a különböző várostípusoknak, mint társadalmi egységeknek az összes lényeges közös jellemzőjét kimutassa, de nem lehet annyira részletező, hogy figyelembe vegye a sokféle típus valamennyi változatát. A városok különböző jellemzői között vannak olyanok, amelyek a városi élet természetének kialakításában nagy szerepet töltenek be. A városi társadalmi lét lényeges jegyei a város lélekszámától, népsűrűségétől és funkcionális típusától függenek. A falusi életben is kimutatható az urbanizmus valamiféle hatása, méghozzá olyan mértékben, amennyire a falu és a város érintkezik egymással. Bár az urbanizmus, mint életmód magától értetődően a városnak tekinthető településeken alakul ki, mégsem korlátozódik e településekre, hanem különböző

mértékben mindenhol megvan, ahol a város hatása érvényesül. Mind az urbanizmus, mind az urbanizáció legtisztább formáiban, a városi településeken és főként a metropolisokban figyelhető meg. Nem szabad a városiasságot az iparosodással és a modern kapitalizmussal összekeverni. A városok kifejlődése a modern világban nem független a modern gépi technológia, a tömegtermelés és a tőkés vállalkozás megjelenésétől. De a régebbi korok városai, amelyek az iparosodás előtti társadalmakban alakultak ki, bármennyire különböztek is a mai nagyvárosoktól, mégis városok voltak. Szociológiai szempontból a várost úgy definiálhatjuk, mint társadalmilag heterogén egyének nagy sűrűségű és állandó települését. Az urbanizmus elmélete Minél nagyobb, sűrűbben lakott és heterogénebb egy település, annál inkább megfigyelhetők benne az urbanizmus jellegzetességei. A lélekszám növekedésével a heterogenitás fokozódik A városi

lakosság nem képes önmaga újratermelésére, ezért népességének fenntartásához és növeléséhez más városokból, falvakból és más országokból történő bevándorlás szükséges. A város a fajok, népek és kultúrák olvasztótengelye és a legkedvezőbb tenyésztelepe – biológiai, kulturális értelemben – új hibrideknek. A város nem csupán megtűri, hanem még jutalmazza is az egyéni különbségeket. Az embereket nem annyira hasonlóságuk és hasonló gondolkodásuk, hanem inkább különbözőségük alapján gyűjti össze a föld minden részéből. A népesség aggregátum mérete: Ha valamely település lakosainak a száma bizonyos határon túl növekszik, akkor az kihat a lakosok közötti viszonyokra és a város jellegére. A nagy létszám az egyéni változatok nagyobb fokát eredményezi. Továbbá, minél többen lépnek egymással interakcióba, annál nagyobb potenciális differenciálódásuk mértéke. A városlakók személyes

tulajdonságai, foglalkozásai, kulturális élete és eszméi többfélék, mint a mezőgazdasági lakosoké. Az ilyen változatok előidézhetik az egyének térbeli szegregációját bőrük színe, etnikai hovatartozásuk, gazdasági és társadalmi státusúk, ízlésük és preferenciáik szerint. Ha valamely település lélekszáma néhány 100 fölé emelkedik, akkor ezzel lehetetlenné válik, hogy a településen élők valamennyien ismerhessék egymást személyesen 2 is. Max Weber, felismerve e tény társadalmi jelentőségét, kimutatta, hogy a nagy lélekszámú és népsűrűségű településeken a lakosok nem ismerik személyesen egymást, holott a személyes ismeretség minden szomszédi kapcsolat előfeltétele. Tehát a lélekszám növekedése megváltoztatja a társadalmi kapcsolatok jellegét is. Ha valaki minél több emberrel lép interakcióba, előbb-utóbb képtelenné válik arra, hogy e kapcsolatokban teljes személyiségével vegyen részt. Ezért

bekövetkezik az emberi kapcsolatok szegmentációja, aminek alapján a város mentális életét tanulmányozók „skizoid” jellegűnek nevezték a városi személyiséget. Szó sincs arról, hogy a városi lakos kevesebb embert ismer, mint a falusi. A városi több embert lát és „érint” napjában, de kevesebbel lép személyes kapcsolatra és kapcsolatai kevésbé intenzívek. A városi emberek általában csak szegmentális szerepekben érintkeznek egymással. Életszükségleteik kielégítése miatt több embertől függnek, mint a falusiak és így több szervezett csoporthoz kapcsolódnak, mégis kevésbé függnek egyes személyektől. A várost inkább a másodlagos, mint elsődleges kapcsolatok jellemzik. A városi kapcsolatok személytelenek, felületesek, átmenetiek és részlegesek maradnak. A városi viszonyok felületessége és átmenetisége magyarázza a városlakók nagyobb fokú kifinomultságát és racionalitását. Az egyének foglalkozási

specializációja csak olyan kiterjedt piac alapján mehet végbe, amely lehetővé teszi a munkamegosztást. A városi élet lehetővé teszi és segíti a munkamegosztást. A városi élet összefügg a munkamegosztással és a foglalkozások specializálódásával. E kölcsönös függőséget növeli az, hogy minden város a számára legelőnyösebb funkciókban igyekszik specializálódni. A városra jellemző, hogy az érdekeket képviseleten keresztül érvényesítik. Az egyén nem sokat számít, de a képviselő hangját tiszteletben tartják. A népsűrűség: Durkheim kimutatta, hogy ha adott területen a lélekszám (azaz a népszűrűség) növekszik, akkor abból differenciálódás és specializálódás következik, mert az adott területen a megnövekedett lélekszámú népesség másként nem tud megélni. A népsűrűség tovább differenciálja az embereket és tevékenységeiket, illetve fokozza a társadalmi struktúra komplexitását. Simmel azt a hipotézist

dolgozta ki, hogy ha sok egyén kerül fizikai közelségbe egymással, akkor megváltozik a városi környezettel és embertársainkkal való kapcsolattartásuk módszere. A földrajzi közelségnek a társadalmi távolság felel meg A térért folytatott verseny oly nagy, hogy minden területet a lehető leggazdaságosabban igyekeznek felhasználni. A munkahely és a lakóhely elválik egymástól Az ipari s a kereskedelmi létesítmények közelsége mind gazdasági, mind társadalmi szempontból nem teszi kívánatossá a területet ott-lakásra. A munka jellege és helye, a jövedelem, a faji és az etnikai jellemzők, a társadalmi státus, a szokások, az ízlés és az előítéletek olyan fontos tényezők, amelyek befolyásolják, hogy a népesség különböző csoportjai hogyan oszlanak el az egyes városrészek között. A hasonló státusú és szükségletű egyének egy területre sodródnak. A különböző városrészek így sajátos funkciókat kezdenek ellátni. A

város különböző résztársadalmak mozaikjaként épül fel, s e mozaikkockák egymástól élesen elkülönülnek. Semleges emberek együttéléséből és együtt dolgozásából a verseny, a hatalmaskodás és a kizsákmányolás erősödése fakad. A heterogenitás: A városi miliőben élő sokféle személyiségtípus közti társadalmi interakció széttöri a merev kaszthatárokat, bonyolítja az osztályszerkezetet és a differenciáltabb rétegződési formák létrejöttét segíti elő. Az egyén fokozott mobilitása azzal a következménnyel jár, hogy az instabilitást és a bizonytalanságot egyre inkább általában is 3 normaként fogadják el. Egy csoport sohasem annyira egyértelműen elkötelezett, mint az egyén. Ezért a csoportok soha nem rendezhetők el egyértelmű hierarchiában Az egyén különbönöző csoportok tagja lesz. Részben a földrajzi mozgékonyság, részben a társadalmi mobilitás miatt, a csoportok tagsága gyorsan változik. A

városlakó általában nem tulajdonosa lakásának, lakóhelyét időről időre változtatja, ezért ritkán alakít ki szomszédaival igazi szomszédi viszonyt. Az egyén általában nem képes az egész várost áttekinteni, illetve felismerni saját helyét a város rendszerében. Kevéssé képes felismerni saját „legjobb érdekeit”, és ezért azt sem tudja eldönteni, hogy a vezetők közül kiket válasszon. A város egyik oldalról a legkülönbözőbb embertípusok gyűjtőhelye, mert a városban sokféle feladatot kell megoldani, s ezért a városi élet a versenyen keresztül kedvez az egyéniségeknek. A város jutalmazza az újdonságot, a hatékonyságot, a találékonyságot Másik oldalról a városnak kiegyenlítő hatása is van. Ha a legkülönbözőbb egyének valahol nagyszámban koncentrálódnak, akkor megkezdődik az elszemélytelenedés folyamata is. A kiegyenlítődésnek ez a tendenciája része a város gazdasági alapjának. A városokban a

társulások alapja a pénzviszony, javak és szolgáltatások megvásárolhatósága lett. Az individualitás háttérbe szorul a városban, nem egyénekben, hanem kategóriákban gondolkodunk. A közszolgáltatásoknak, a szórakoztatási, kulturális és oktatási intézményeknek a tömegigényekhez kell igazodniuk. Ha az egyén részt akar venni a város társadalmi, politikai és gazdasági életében, akkor egyéniségét alá kell rendelnie a nagyobb közösség követelményeinek, és tömegmozgalmakhoz kell kapcsolódnia. Az urbanizmus elmélete és a szociológiai kutatás A lélekszám, a település népsűrűsége, a heterogenitás foka alapján megmagyarázhatjuk a városi élet jellemzőit. Az urbanizmus ökológiai perspektívája: A városokban az aktív népesség aránya nagyobb, mint a mezőgazdasági területeken, ahol több az idős és a fiatal. A városi népesség nagyobbik felét nők alkotják. A városi lakosság heterogén faji és etnikai szempontból is

A nagyobb városokban nagyobb a négerek és más faji csoportokhoz tartozók aránya is, mint a kisebb városokban. A városok egyik legfontosabb jellemzője, egymástól való különbözőségük A városok inkább fogyasztják, mint termelik az embereket. A születések és a halálozások aránya kihat az emberi élet értékelésére, illetve a személyiség társadalmi megbecsülésére. Az urbanizmus, mint a társadalommá szerveződés sajátos formája: A város nem kedvez a hagyományos családi életnek, a gyereknevelésnek és általában az otthonközpontú életvitelnek. A városokban az anyák dolgoznak; később házasodnak; nagyobb az egyedülélők aránya Több a kisebb és gyermektelen család, mint vidéken A város létrehozta a különböző csoportok közötti jövedelmi és státuskülönbségeket. A városban nagyobb a munkavállalók aránya és a megélhetési költségek is magasabbak. A városlakó céljainak elérésére más hasonló érdeklődésű

emberekkel együtt szervezett csoportba tömörülnek. Így szaporodnak az önkéntes szervezetek. A városi személyiség és a kollektív viselkedés: A városlakó gazdasági, politikai, oktatási, vallási, szórakoztatási vagy kulturális célokat szolgáló önkéntes szervezetek révén fejezi és fejleszti ki személyiségét, tesz szert státusra. A lelki zavaroknak, az öngyilkosságnak, a bűnözésnek, a korrupciónak az előfordulása a városban gyakoribb, mint vidéken. A városban a társadalmi ellenőrzést is csak formálisan a szervezetek biztosíthatják. Minél több ember kerül egymással kapcsolatba, annál alacsonyabb lesz a kommunikációs szint, s közelít ahhoz a minimumhoz, amit a mindenki számára közös vagy érdekes információk cseréje jelent. 4 Herbert J. Gans A városi és a kertvárosi életmód. A meghatározások újraértékelése Wirth megadja a város szociológiai meghatározását, mely szerint a város a „társadalmilag

heterogén egyének viszonylag nagy sűrűségű és állandó települése”. Ezekből az előfeltételekből Wirth levezeti a városi életmód körvonalait. Szerinte a létszám, a sűrűség és a heterogenitás olyan társadalmi struktúrát hozott létre, amelyben az elsődleges csoportviszonyokat felváltották a másodlagos, személytelen, felületes, múlékony kapcsolatok. A belváros Különböző típusú emberek kis területen zsúfolódnak össze. A városlakók között nincs fizikai távolság, társadalmi kapcsolatokra lépnek egymással, ez viszont széttöri a meglévő társadalmi és kulturális mintákat és elősegíti az asszimilációt, s így „olvasztótengely-hatással” jár. Fontosabb fogalmak:  Belváros: Azok az átmeneti lakóterületek, slumok, amelyek körülveszik a központi üzleti negyedet, de néhány városban ezek mérföldökre is elhúzódhatnak a központtól.  Külváros: Magába foglalja a stabil lakóterületeket, ahol a munkás-

és középosztálybeli lakók és háztulajdonosok élnek.  Kertváros: A külváros legkésőbben kialakult és legkorszerűbb gyűrűje, amely csak abban különbözik a külvárostól, hogy itt még alacsonyabb a népsűrűség. Wirth szemében a városi lakosság régi társadalmi rendszeréből kiszakadt heterogén egyénekből áll, akik képtelenek voltak új társadalmi rendszert kialakítani és ezért társadalmi anarchia áldozatai lettek a városban. A belvárosi lakosságot társadalmi és kulturális gyökereik szerint öt csoportba sorolhatjuk: 1. Kozmopoliták: Ide tartoznak a diákok, a művészek, az írok, a zenészek és szórakoztatóiparban dolgozók, s az értelmiségi szakemberek is. Ezek az emberek azért élnek a városban, hogy közel legyenek azokhoz a „kulturális” intézményekhez, amelyek mindig csak a városközpontban helyezkednek el. A kozmopoliták jó része nem házas vagy gyermektelen. Mások gyermekeiket a városban neveltetik A kevésbé

tehetősek kiköltöznek a kertvárosokba, és ott nevelik gyermekeiket. A leggazdagabbak között is vannak kozmopoliták, de ezeknek két lakóhelyük van, az egyik a kertvárosban vagy a városon kívül. Önkéntesen választják a belvárost 2. A nem házasok és gyermektelenek: Őket két alcsoportba oszthatjuk, attól függően, hogy jelenlegi családi helyzetük átmeneti vagy állandó. Az átmenetileg nem házasok és gyermektelenek csak bizonyos ideig élnek a belvárosban (bérlő fiatalok). Ha megházasodnak, akkor először átmeneti környezetben bérelnek lakást, de ha megtehetik, akkor inkább kimennek a városon kívülre vagy a kertvárosba. Akik nem házasodnak egész életüket a belvárosban töltik. Önkéntesen választják a belvárost 3. Etnikai szigetek lakói: Ők a belvárosban találhatók Bár a városban laknak, munkahelyükön kívül más városi intézménnyel nincs kapcsolatuk. Életmódjuk különbözik a városiasságtól, mert rokonságukkal és

elsődleges csoportokkal szoros kapcsolatot tartanak. Kapcsolataik nem anonimak, a másodlagos csoportok kis szerepet játszanak életükben. Tartózkodnak az idegenektől, a szomszédságukon kívül lakóktól Ez a csoport részben szükségből, részben hagyományból választja a belvárost. 4. Hátrányos helyzetben levők: Ez a csoport azért él a belvárosban, mert nincs más választása. Ezek az emberek nagyon szegények, érzelmileg megzavartak A családok felbomlottak és főként nem fehér népesség. Ezeket az embereket a lakáspiac leromlott házakba és városrészekbe kényszeríti, bár akadnak köztük olyanok is, akik csak 5 5. Lecsúszottak és lefelé mobilak: Ez a csoport is azért él a belvárosban, mert nincs más választása. A lecsúszottak azok, akik visszamaradnak a városrésben akkor is, amikor ott az alsóbb státusú bevándorlók vannak többségben, mert vagy nincs elég pénzük ahhoz, hogy elköltözzenek, vagy valami más ok köti őket

lakóhelyükhöz. A „lefelé mobilak” hasonlóak a „lecsúszottakhoz”, korábban magasabb osztályhelyzetűek voltak, de a társadalmi-gazdasági hierarchia és lakóhelyük minősége tekintetében lefelé kényszerültek. Jó részük öreg, kis nyugdíjas. Ez az öt csoport nagy népsűrűségű és heterogén környezetben él, mégis életmódjuk különböző. Az utolsó két csoport kivételével, a többiek el vannak szigetelve környezetüktől, és így nincsenek kitéve a Wirth által leírt társadalmi hatásoknak sem. A kozmopoliták, a nem házasok és a gyermektelenek élete nem kapcsolódik a szomszédságéhoz. A kozmopoliták sajátos szubkultúrában élnek, s ezért a szomszédaikkal csak a legfelületesebb kapcsolat tartására törekszenek. A nem házasok és a gyermektelennek a lakóhely kiválasztásánál nem törődnek a szomszédokkal, se azzal sem, hogy a helyi kommunális intézmények milyenek. A gyermektelenek és a nem házasok csoportja

átmeneti jellegűek. Ezért olyan területeken laknak, ahol nagyfokú a népesség cserélődése Mind ők maguk, mind szomszédaik mobilak, a városrész kevéssé integrált társadalmilag. A létszám, a népűrűség és a heterogenitás leginkább a hátrányos helyzetben levőkre és lecsúszottakra hatnak. A hátrányos helyzetűek túlzsúfoltan élnek, ez alacsony jövedelműkből, a faji diszkriminációból és egyéb hátrányokból következik. Mivel a hátrányos helyzetűek nem választhatják meg szabadon lakóhelyüket, ezért olyan szomszédokkal kell együtt élniük, akiket nem választottak és életmódjuk is idegen, sőt ellentétes lehet az övékével. A lecsúszottak boldogtalanok, hiszen visszamaradtak, amikor előnyösebb helyzetű szomszédaik elköltöztek. Kénytelenek elviselni a környezet megváltozásából eredő heterogenitást A belváros átmeneti területei heterogének, részben, mert olyan átmeneti típusok lakják, akik nem igénylik a

homogén környezetet, illetve olyan hátrányos helyzetűek, akiknek nem volt választásuk vagy nagyon is mobilak voltak. A heterogenitás a lakóhelyi instabilitásból ered. A lakóhelyi instabilitás mindenfajta településen megtalálható, társadalmi következményei pedig mindenhol hasonlóak. A külváros és a kertvárosok A létszám, a népsűrűség és a heterogenitás másik következménye, hogy „a munka jellege és helye, a faji és az etnikai jellemzők, a társadalmi státus, a szokások, az ízlés, a preferenciák és az előítéletek” tekintetében homogén népesség területileg szegregálódik külön-külön lakóhelyi körzetekben. Ez a leírás a külvárosi lakóterületekre illik A városi lakosság többsége ezekben a városrészekben lakik. E városrészek életmódja leginkább kvázi elsődlegesnek nevezhető. Ebben a városrészekben a másodlagos kapcsolatok száma nem nagy, mert a lakóövezetekben kevés a gazdasági intézmény és a

munkahely. Még a városrészben élő kereskedőket, üzletvezetőket és más helyi vezetőket is barátoknak vagy ismerősöknek tekintik. A szomszédok közötti kapcsolatok nem másodlagosak. E negyed lakói nem személytelenek vagy magányosak Az új kertvárosokra a konformitás, a kívülről irányítottság és a homogenitás jellemző. A városokból a kertvárosokba való költözés új életmódot alakít ki. 6 A város és a kertváros összehasonlítása A városi és kertvárosi lakóterületek különbségei: 1. A kertvárosok alvóváros jellegűek 2. Távolabb esnek a központi üzleti negyed munka- és szórakozási lehetőségeitől 3. Újabbak és modernebbek a városi lakóterületeknél, közlekedésük személyautóra, s nem tömegközlekedésre épül. 4. Egylakásos épületekből állnak, ezért kisebb a népsűrűségük 5. Népességük homogénebb 6. Népességük demográfiailag különbözik a belvárosétól: a kertvárosok lakói fiatalabbak,

közülük többen házasok, magasabb a jövedelműk, és sokkal több köztük az ún. fehérgalléros foglalkozású. A legtöbb belső városrész a kertvárosokhoz hasonlóan alvóváros jellegű. Néhány régebbi, belső városrészben található a lakóházak között gyárak és irodák, de még az itt foglalkoztatottak nagy része sem a környéken lakik. A kertvárosok a központi üzleti negyedtől csak földrajzilag vannak távol, de utazási időben számítva nem. A belvárosi üzletek a felső középosztályt vonzzák és ugyanez áll a városi szórakozóhelyekre is. A fiatalok gyakran a premiermozikban randevúznak, de a múzeumok, a hangverseny- és előadótermek főleg a felső középosztálybelieket vonzzák, akik közül a legtöbben a kertvárosokban laknak. A kertvárosi életben a vonat és a személyautó nagy szerepet játszik. A tömegközlekedési eszközök csökkenő igénybevétele azt jelzi, hogy a fiatalok közül sokan a városban is átállnak az

ún. autós életformára A kertvárosokban is, mint a városokban, politikailag csak a kisebbség, vagyis a hivatásos politikusok, üzletemberek, jogászok, kereskedők és az átlagosnál nagyobb műveltséggel rendelkező, ideológiailag motivált közép- és felső középosztály tagjai aktívak. A háztípus is gyakorol bizonyos hatást a szomszédsági viszonyokra (Szomszédos háztulajdonosoknak több lehetőségük van a vizuális kapcsolat megteremtésére, mint egy bérház különböző emeletein lakóknak.) azonos foglalkozású csoporton belül lakóhely szerint nem mutathatók ki lényeges különbségek a társadalmi kapcsolatokban. A lakók homogenitása nagyobb szerepet játszik a társas kapcsolatok kialakulásában, mint a térbeli közelség. Heterogén népesség esetében bérházakban és családi házakban gyenge kapcsolatok jönnek létre a szomszédok között. Homogén népességnél viszont bármely háztípusban erősebb társadalmi kapcsolatokat

figyelhetünk meg. Például, egy mobil, heterogén összetételű városrészben a bérház, nyüzsgő mikrotársadalom, míg egy etnikai csoport által lakott városrészben található bérház, magányos, anonim épület. A kertvárosban is megfigyelhető hasonló jelenség: a homogén háztömbökben az emberek összejártak, a heterogén körzetekben legfeljebb udvariasan üdvözölték egymást. A kertvárost a városnál homogénebbnek szokták jellemezni. A külvárosi lakók többsége uniformizált háztömbökben él (pl. Philadelphiában, Baltimore-ban) A kertvárosokra az a jellemző, hogy a legtöbben saját családi házukban laknak, bár az amerikai városok külső kerületeinek többségében is magas a saját házukban élők száma. Demográfiailag a kertváros homogénebb, mint a városok, bár nem homogénebb a külvárosoknál. Az új városrészek homogénebbek a régieknél, mivel népességük még nem cserélődhetett ki, a mobilitás pedig a heterogenitás

egyik fő tényezője. A kevésbé költséges házakból álló negyedek kevésbé homogének, mint a drága városrészek. A drága házakat csak magas jövedelműek tudnak vásárolni, s ezért a költségesebb városrészek homogénebbek. A költséges negyedekben lakóknak elég gazdasági és politikai hatalmuk van ahhoz, hogy megakadályozzák más társadalmi csoportok beköltözését városrészükbe. 7 A kertvárosba a kisgyermekes középosztályhoz tartozó családok költöznek. E vonatkozásban is kisebbek a különbségek a kertvárosok és a külvárosok között. Sok szempontból a kertvárosi és külvárosi népesség nagyon is hasonló. A lakóterület kora és a lakásár nagyobb szerepet játszik valamely negyed demográfiai sajátosságainak a kialakulásában, mint a városrésznek a városon belül elfoglalt helyzete. Jellemzők, társadalmi szervezet és ökológia A belváros különbözik a külvárostól és a kertvárostól. A gazdasági feltételek,

a kulturális jellemzők, az életciklus és a lakóhelyi instabilitás jobban magyarázzák az életmódot, mint a létszám, a népsűrűség vagy a heterogenitás. A város és kertváros közti fizikai és egyéb különbségek jelentéktelen hatást gyakorolnak az életmódra. A város és a kertváros nem teljesen ellentétes. Ha elegendő lakás és különböző városrész van, s így léteznek alternatívák, akkor az emberek választanak, és ha a lakáspiac elég rugalmas, akkor igényeket fogalmaznak meg és elégítenek ki. Az osztály (gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben véve) és az életciklus befolyásolja azt, hogy az emberek hol és milyen lakást szeretnének és választanak. A belvárosban a nem házas és gyermektelen életmódbeli sajátosságot – szomszédoktól való elszigeteltségüket – az életciklusuk magyarázzák meg. A kozmopolita életformát életciklusukból és sajátos osztályhelyzetükből fakadó szubkultúrájuk

elemzésével érthetjük meg. A lecsúszottak és hátrányos helyzetűek életmódját alacsony társadalmi-gazdasági szintjükkel és egyéb társadalmi hátrányaikkal magyarázhatjuk meg. Az újfajta kertváros a munkásosztály felső rétegéhez és az alsó középosztályhoz tartozó, az átlagosnál fiatalabb népesség életmódját szemlélteti. A kertvárosok mai új lakói a városokban laktak. A kertvárosnak tulajdonított viselkedési jellemzők a társadalmi osztálytól és az életkortól meghatározottak. A városgazdaságot a gazdasági és társadalmi rendszer éppúgy formálja, mint a helyi és regionális ökológiai folyamatok. A szociális lakótelep-építkezések tapasztalatai megmutatták, hogy az alacsonyabb népsűrűségű, az új épületek vagy a korszerű telekfelhasználás-tervek még nem szüntetik meg az antiszociális vagy önromboló viselkedést. Az ilyen viselkedés az alacsony társadalmigazdasági státusból és a faji

megkülönböztetésből fakadó társadalmi hátrányok következménye és csak a társadalmi hátrányok megszüntetésével számolhatók fel. A definíciók újraértékelése Ha életmód nem településtípusonként változik, hanem a társadalmi osztály és életciklus szerint, s nem a település ökológiai tulajdonságaitól meghatározott, akkor a várost szociológiailag nem lehet definiálni. A város vagy a kertváros fogalma alkalmas arra, hogy fizikai és demográfiai értelemben különböző településtípusokat írjunk le, de az e fogalmakat létjogosulttá tevő ökológiai folyamatok nem hatnak az életmódra. A szociológus ezért nem beszélhet városi vagy kertvárosi életmódról. Következtetés A ’40-es években Wirth arra a következtetésre jutott, hogy a városiasság bizonyos formái minden településtípusra jellemzőek. Kutatásait olyan időpontban végezte, amikor az embereknek csak minimális választási lehetőségük volt. Ma nagy

népsűrűségű és a heterogén népesség-összetételű városrész a legtöbb ember számára időleges lakhely. A legtöbb amerikai 8 – mihelyt megteheti – saját családi házat vásárol és a külváros vagy kertváros alacsony népsűrűségű övezeteiben kvázi elsődleges életmódot él. A nemzetgazdaság és az állami lakáspolitika változásai befolyásolhatják a lakáskereslet és -kínálat számos tényezőjét. Így például a városok térbeli növekedése olyan méreteket ölthet, hogy a jelenlegi közlekedési rendszer többé nem tudja biztosítani a munkásoknak a városba szállítását. A további ipari decentralizáció meggátolhatja és megváltoztathatja a munkahely és a lakóhely közti viszonyt. A nemzetgazdaság, a társadalom és a kultúra változásai hatást gyakorolhatnak a család nagyságára, a műveltségi szintre, valamint az életciklus és az osztály különböző összetevőire. Az egyetemi végzettséggel rendelkezők

számának növekedése a kozmopoliták számának emelkedésével jár együtt. Így a városlakók új csoportja alakulhat ki 9 T. I Zaszlavszkaja A falusi lakosság városba településének társadalmi funkciói A mai világ legtöbb országában végbemenő urbanizációs folyamat elkerülhetetlen eleme a falusi lakosság jelentős tömegeinek városba települése. A falvak lakosságának intenzív áttelepülése a városba rányomja bélyegét mind a társadalom szociális fejlődésére, mind pedig a gazdaság fejlődésére. A városi lakosság vándorlását, főleg a mezőgazdasági lakosság Szibériába és a TávolKeletre történő áttelepülését már a forradalom előtt vizsgálták. A szovjet hatalom éveiben a városba való áttelepülés megnőtt az ország iparosítása miatt. 1926-tól 1959-ig a Szovjetunió városi lakossága 73,5 millió emberrel növekedett, és e növekedés kb. 90%-a a falusi lakosság városba településének volt a

következménye. A lakosság vándorlásának vizsgálata a különböző társadalomtudományokban A lakosság vándorlásának vannak invariáns funkciói. A vándorlás három alapvető vagy invariáns funkciója: 1. A földrajzi mobilitás biztosítása, ami egyrészt az egyes települések lakosságösszetételének változékonyságát növeli Másrészt lehetővé teszi, hogy a város és falu közül választhassák ki az emberek lakóhelyüket. 2. A lakosság mennyiségi átcsoportosítása országrészek, természeti zónák, a falu és város, a különböző falusi és városi településtípusok között. 3. A különböző körzetek és települések lakosság-összetételének minőségi megváltozása Ez abból ered, hogy az egyes társadalmi-demográfiai csoportok nem azonos mértékben és nem ugyanolyan irányban vándorolnak. A vándorlás felsorolt három funkcióját összefoglalóan gyorsító, átcsoportosító és szelektív funkcióknak is nevezhetjük. A

lakosság területi átcsoportosítása és minőségi összetételének a megváltozása nem valósulhat meg az egyének földrajzi mobilitása nélkül. A demográfiát az érdekli, hogy a vándorlásnak milyen következményei vannak a népesség újratermelése szempontjából. A szociológia a vándorlás társadalmi funkcióival, mozgató erőivel, serkentő és gátló tényezőivel és az egész folyamat mechanizmusával foglalkozik. A vándorlás szerepe a gazdasági viszonyok rendszerében A gépiparban a munka szüntelenül átalakul, a munkások változtatják a munkahelyüket és így a teljesített munkafunkciók átalakulnak a termelés változó követelményeinek megfelelően. A munka átalakulását az okozza, hogy elhalnak a régi foglalkozások és újak jelennek meg. A területi átcsoportosítási folyamat feltételezi, hogy a körzetek, települések és vállalatok munkaerő-összetétele és a foglalkoztatott munkások száma is megváltozik. Ez a vándorlás

fő gazdasági serkentőereje. A vándorlási folyamat eredményekét megváltozik a munkaerő és a termelési eszközök kihasználási foka. Változik az ország társadalmi termelésének átlagos hatékonysága is A vándorlás ún. gyorsító funkciója negatív hatást gyakorol a gazdaság fejlődésére Minél magasabb a lakosság földrajzi mozgékonysága, annál gyakrabban változtatja lakóhelyét, következésképpen munkahelyét is. A faluról városba irányuló vándorlás biztosítja a mezőgazdasági munkaerő átcsoportosítását az iparba és az építőiparba, ezért a vándorlás e formája a munkaerő 10 átcsoportosításának egyik fő eszköze. A lakosság faluról városba való áttelepülése gazdasági értelemben akkor nevezhető hatékonynak, ha e folyamat hozzájárul a munkaerőforrások és termelési eszközök jobb felhasználásához. A lakosság vándorlásának szociális funkciói A szociológiai nézőpont sajátossága az, hogy a

vándorlást a társadalmi mobilitás sajátos formájának tekinti. A mobilitás a társadalmi folyamatok egyike A mobilitás éppúgy jelenti az egyének és csoportok földrajzi helyváltoztatását, mint a társadalmi struktúrák átalakulását. Különbséget lehet tenni mobilitások között:  Munkamobilitás: Egyéneknek vagy csoportoknak a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyében bekövetkező változások.  Társadalmi mobilitás: Társadalmi helyzet megváltozása. Mivel a vándorlás általában együtt jár a munkahely megváltozásával, ezért a munkamobilitás megvalósításának egyik eszköze. A faluról városba vándorlás előrelépést jelent a társadalmi munkamegosztásban.  Vertikális mobilitás: A társadalom tagjainak a helyzete megváltozik a vertikális skálán. Azaz, ha az egyén összetettebb, kvalifikáltabb vagy egyszerűbb munkafajtára tér át.  Horizontális mobilitás: Ha a társadalmi helyzet a vertikális skála azonos

pontján változik meg. A falusi lakosság városba költözése az egyén által végzett munka jellegének megváltozásától függően mind a horizontális, mind a vertikális mobilitás eszköze lehet. Az hogy a városba a falusiak legfiatalabb, legképzettebbek és legtehetségesebb rétege települ, egyben azt is jelenti, hogy bizonyos társadalmi kiválasztódás megy végbe. A vándorlás gyorsító funkciója a lakosság földrajzi mozgékonyságának növekedésében nyilvánul meg. Lenin szerint „Ha egy népesség nem jön mozgásba, nem is fejlődhet” A szocialista társadalomnak érdeke, hogy gyorsítsa a munkaerő kvalifikáltságának emelkedését. A falusi lakosság városba költözésének összefüggése más társadalmi folyamatokkal A vándorlás mozgatóerőit egyrészt a külső életfeltételek és főként a termelés fejlődési törvényszerűségei. Másrészt pedig az emberek anyagi és szellemi szükségletei, érdekei és törekvései alkotják. A

vándorlás társadalmi szabályozásának céljai A vándorlás szabályozásának céljait társadalmi-gazdasági funkciójának a tartalma határozza meg. A vándorlás szabályozásának célja a termelés gazdasági hatékonyságának és a nemzeti jövedelem emelésének a biztosítása. A városi és a falusi lakosság társadalmi-szakmai előrejutási lehetőségeiben fennálló egyenlőtlenségnek három fontos magyarázata van: 1. A városi lakosságnak a falusi lakossághoz képest magasabb a társadalmi-szakmai kvalifikációs szintje. 2 A városi iskolákban jobb a képzési rendszer szerkezete. Kevesebb falusi iskola van, tantestületük is kevésbé kvalifikált, sőt néha nincs elegendő tanár. A falvak távol vannak a fontos kultúracentrumoktól, könyvtáraktól, múzeumoktól. 3 A szakoktatási intézmények többsége a városokban van. A falusi fiataloknak városba kell költözni, ahhoz hogy oktatási intézménybe tudjanak járni, ez nemcsak pszichológiai,

hanem anyagi nehézségeket is jelent számukra. Elő kell segíteni a legtehetségesebb falusi fiatalok kiválasztását és főiskolára történő előkészítést. Szabályozni kell a képzési és felvételi rendszert (pl állami ösztöndíjakkal) 11 Leonard Riesman Urbanizáció: a városfejlődés tipológiája Az urbanizáció néhány társadalom esetében az ipari fejlődéssel kezdődik és innen halad tovább a folyamat. Más társadalmaknál viszont elsősorban a városfejlődés az uralkodó és csak később kezdődik meg a középosztály kialakulása és az ipari fejlődés. I. Stádium 1. A fejlődő társadalmak A fejlődő társadalmaknak minden tekintetben, így a városfejlődésben is általában visszamaradtak. Ide tartoznak azok az újonnan függetlenné vált afrikai és délkelet-ázsiai országok, amelyek gyarmati sorból most nyerték el függetlenségüket és a modern korban jogosultak saját fejlődésük irányítására. Ebben a stádiumban a

társadalmak nagyrészt hagyományosak, mezőgazdaságiak és falusiak. Nem homogének, mert a törzsi, vallási, nyelvi és eredetbeli különbségek megosztják őket. Ezeknek az országoknak a városai előzőleg gyarmati igazgatási és gazdasági központok voltak. Elvileg a gyarmati hatóságok székhelyei voltak, ahonnan a gazdasági és a politikai ügyeket irányíthatták. Két társadalmat foglaltak magukba: a gyarmatosító igazgatási elitet és az őslakosságot. 2. Nacionalizálódó társadalmak A kifelé irányuló negatív nacionalizmus is képes arra, hogy egyesítse az ellentétes elemeket. Ezt az általánosítást a háború utáni évtizedekben függetlenné vált társadalom tapasztalata igazolja. Pl El Salvador és Törökország is ezt a típust szimbolizálják Ami közös bennük, az a középosztály korai kialakulása és a nacionalizmus hangsúlyozása. Ezeknek az országoknak nem volt sikerük sem a városi, sem pedig az ipari növekedésben. Ezért a

nacionalizálódó jelleg miatt kerülnek az I. stádium kategóriájába Az ilyen társadalmakban a nacionalizmus kialakulását olyan középosztálybeli elit létrejötte kíséri, amely kicsi, iskolázott és értelmiségiekből, rendszerint jogászokból, katonai vezetőkből és kis földbirtokosokból tevődik össze. Széles fehérgalléros csoportnak még nincs gazdasági bázisa, ez csak később, az ipari növekedéssel együtt jön létre. A nacionalizálódó országok még nem kezdtek hozzá az ipari fejlesztéshez, így mezőgazdasági országok. A nacionalizmus ideológiájának képviselői a középosztályból származnak. A középosztálybeli nacionalizáló elit sikereitől függ Törökország és a hasonló országok jövőbeli fejlődése. Ezekben az országokban a városnak fontos szerepe van. Az elit lakóhelye a város A városból sugárzik szét az elit hatalma. A város az elit központja, itt kerülnek kapcsolatba egymással és az egész világgal. Az

elit nem elszigetelt, felismeri, hogy szüksége van a külvilág ismeretére is. 3. Iparosító társadalmak Bizonyos társadalmak inkább az ipari növekedéssel kezdik fejlődésüket. Ezek a társadalmak nem mondanak le a nacionalizmusról vagy a középosztály kialakításáról, de elsődleges céljuk az iparosítás. A változás főként a gazdasági szektorban kezdődik, kisebb hangsúlyt kap az 12 osztályszerkezet és a politikai ideológia változása. Pl India Az utolsó évtizedekben az indiai középosztály még mindig kisebbségben van, de nagy iparosítási erőfeszítéseket tettek. E típus legfőbb jellemzője az ipari fejlődés előmozdítása. Az ipari vállalkozások az urbanizációs folyamat felé haladnak. Az iparosodás üteme és jellege attól, hogy milyen típusú gazdasági segítséget kapnak ezek az országok. Ha a lakosság nagy tömegeit mindaddig a városokon kívül tartják, amíg az ipar fejlődése nem jut el addig a pontig, hogy már

képes számottevő munkaerőt foglalkoztatni, akkor számos városi problémák pl. a lakáskérdésnek, a munkanélküliségnek és az életszínvonal emelésének a megoldását megkönnyítik. Az iparosodást gyorsan követi a többi változás. 4. Urbanizálódó társadalmak A fejlődő országok változási folyamata városi központjaik növekedésével kezdődik. Az e típusba tartozó országok: Egyiptom, Guatemala, Peru, Észak-Rhodézia és Korea. A fejlődés kezdeti szakaszán a városi terjeszkedés vagy a kialakuló középosztály vagy pedig az ipar támogatásától függ. E típus fő jellegzetessége az, hogy a városi fejlődés megelőzi a hasonló méretű ipari növekedést. Azok az országok, amelyekben a városfejlődés gyorsabb volt az ipari fejlődésnél és a középosztály növekedésénél, általában rosszabb helyzetben voltak még a teljesen elmaradott országoknál is. II. Stádium 1. Átmeneti társadalmak Az e szinten levő társadalmak minden

szempontból valamelyest előrehaladtak. Mexikó, Brazília és Nicaragua példázzák az e csoportba tartozó országokat. E társadalmak jellemző jegye a fejlődés számos vonatkozása közt meglévő egyensúly. Ezeknek az országoknak a városfejlődése többé-kevésbé együtt halad az ipari növekedéssel, a középosztály méretének és nacionalista potenciáljuk növekedésével. A fejlődés itt akár meg is állhatna, bár valószínű, hogy folytatódik. Változásra törekszik pl Brazília, de azért aggódik a haladás miatt Az átmeneti társadalmakon belül a jövő változásai a városokban kezdődnek és dőlnek el. Itt koncentrálódik a művelt középosztály nagyobb része A középosztály a jövő fejlődése szempontjából stabil helyzetre törekszik, de a lakosság nagy része még nem sok jót kapott az ipari vívmányoktól. Az átmeneti országok nem oldották meg az ipari fejlődéssel együtt járó problémákat. 2. Iparosító országok Cél az

ipari fejlődés ütemének kiemelt növelése. Az e csoportba tartozó társadalmak – Görögország és Portugália – régebbi keletűek. A fejlődő országok még nincsenek ebben a szakaszban, és ugyanez vonatkozik a latin-amerikai országokra is. Ezek nem erősen iparosított országok és a korszerű standardok szerint falusiak, mezőgazdaságiak. Az iparosítás felülmúlja az átmenetibb társadalmak szintjét. Tekinthetjük ezt a szakaszt olyannak is, amelyen a nyugati országok fejlődésük során már áthaladtak. E típus fő vonása az, hogy nagyobb súlyt helyez az ipari növekedésre, mint a városfejlődésre. 13 3. Kiegyensúlyozatlan városi társadalmak Az e csoportba tartozó társadalmak kiegyensúlyozott átmenet után a gazdasági növekedés ütemét túllépve haladtak a városfejlődés felé. Ezt a fejlődéi irányt Kolumbia és Panama képviseli. Panamában a középosztály és a nacionalizmus fejlett Kolumbiában sem a középosztály

terjeszkedése, sem pedig a nacionalizmus erősödése nem ért el Panamáéhoz hasonló szintet. Ebben az országban a városok rohamos növekedését más társadalmi változás nem követi. E társadalomtípus városai sebezhetők a változás okozta stresszektől, mert a városok fenntartására nincs megfelelő gazdasági alapjuk és nincs olyan középosztályuk sem, amelyik ebben az időszakban stabilitást biztosíthatna. Az ipari növekedés megindulása után – 1950 óta Kolumbiában meg is történt – az egyensúlyhiány és hatásai enyhülhetnek. Az ilyen típusú társadalmak még átmeneti időszakukban vannak. Városfejlődésük inkább nemzetgazdasági és politikai gyengeség, mint pozitív fejlődési mutató. A gyengeség bizonyítéka: a középosztály hiánya. Ebből az következik, hogy főleg a nem a kielégítő falusi körülmények miatt költöznek a városba, nem pedig a város vonzása következtében. III. Stádium 1. Hagyományos városi

társadalmak Az e szakaszban levő társadalmak az ipari-városi fejlődés mindenszektorában új egyensúlyi szintet értek el. Sőt ezek már városi társadalmak és lehetséges, hogy úton vannak a nagyvárosi fejlődés végső szakaszához. Az ilyen típusú társadalmak hasonlóak lehetnek a II stádium átmeneti társadalmaihoz, de fejlettebbek azoknál. A városfejlődés, az ipari növekedés, a középosztály kialakulása és a nemzeti tudat magas színvonalú. A városok növekednek ebben a fázisban, de növekedésük főként bevándorlás eredménye és nem a városi lakosság természetes szaporulata. 2. Kiegyensúlyozott falusi társadalmak A városi fejlődés inkább hatott ebben a fejlődési szakaszban a vidéki társadalmakra, mint korábban a paraszti és falusi társadalmakra. A lakosság kb 20%-a lakik nagyvárosban, ami magas arány. E társadalmak jellemzője, hogy a néhány nagyobb városban a lakosság viszonylag kis része lakik, a településhálózat

inkább arányosan eloszló, kisebb városi koncentrációkra tagolódik. Pl Norvégia lakosságának a fele tekinthető városinak, a városi népesség 12 kis városban él. E falusi kiegyensúlyozott társadalmak gazdaságában a mezőgazdaság fontos, de már nem játszik kizárólagosan uralkodó szerepet, az ipar gazdasági szerepe növekvő. Az iskolázottság és az egy főre jutó jövedelem tekintetében ezek a társadalmak azonos szinten állnak a legfejlettebb nagyvárosi társadalmakkal, de iparuk fejletlenebb, és nincsenek túlnépesedett nagyvárosi koncentrációik. A vidék életképes és gazdaságilag fontos maradt 3. Városi-ipari társadalmak Az e csoportba tartozó társadalmak – pl. Olaszország, Magyarország és Lengyelország – folytatják ipari fejlődésüket azután is, hogy elértek egy ésszerűen magas városi koncentrációt. Ez a városi koncentráció a teljesen nagyvárosiasodott társadalmak szintje alatt van. A mezőgazdaság továbbra is

fontos szerepet játszik, de éppúgy folytatódik az ipari növekedés is. A középosztály sokkal kevésbé fejlődött ki, mint az ipar. 14 4. Kiegyensúlyozott ipari társadalmak Ezekben a társadalmakban arányosan fejlődött az életszínvonal, a nacionalizmus, a középosztály és az ipar. Az e csoportba tartozó országok – Franciaország és Kanada – urbanizáltak és iparosodottak. E társadalmak városai kozmopoliták, de nem olyan nagy népsűrűségűek, mint a teljesen nagyvárosi társadalmak városai. Erős középosztályuk van Mind az oktatás, mind az egy főre jutó nemzeti jövedelem magas színvonalú. A népesség növekedésével további városfejlődés várható. A városok növekednek, de nem máról holnapra Kertvárosiasodást is megfigyelhetünk mind Franciaország, mind Kanadában. IV. Stádium 1. Kiegyensúlyozatlan nagyvárosi társadalmak A nagyvárosi társadalom két típusát különböztetjük meg. A kiegyensúlyozatlan típus

sajátossága, hogy a nagyvárosi fejlődés minden korábbinál gyorsabb. Az e típushoz tartozik Chile és Argentína városi koncentrációja. Argentína lakosságának 2/3-a lakik városokban, és több mint 1/3-a lakik az ország 15 legnagyobb városában. E gyorsan városiasodó társadalmakban a középosztály nem növekedett olyan gyorsan, mint a nagyvárosi koncentráció. Az analfabétizmus és az egy főre jutó nemzeti jövedelem Argentínában és Chilében alacsony. Ezek jelzik azt, hogy nem alakult ki a megfelelő középosztálybázis, és a politikai és gazdasági stabilitást biztosító középosztálybeli nézetek nem terjedtek el megfelelően. A fejlődés ilyen egyenlőtlenségei a nem megfelelő ipari fejlődésre vezethetők vissza. Az aktív keresők, kb 1/3-a a mezőgazdaságban van foglalkoztatva A városoknak nincs megfelelő ipari bázisuk, sem pedig osztálystabilitásuk. E társadalomban a városok ökológiai szerkezetét a gazdagok és szegények

térbeli elkülönülése, a slumok kialakulása jellemzi. A társadalom ebben a stádiumában súlyos gazdasági problémákkal küszködik; a városokban magas és állandó a munkanélküliek aránya, és nagyok a jövedelmi egyenlőtlenségek is. 2. Nagyvárosi társadalmak E típusba azok a fejlett, nagyvárosi társadalmak tartoznak, amelyek elérték az eddigi ipari és városi fejlődésnek a végső stádiumát: elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Hollandia. Ehhez a típushoz tartozik még Dánia, Ausztria, Nyugat-Németország és Izrael is, jóllehet a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik vagy másik vonatkozásában ezek az országok még nem értek a fejlődés csúcsára. Ezek az országok az urbanizáció jelenleg ismert határait jelzik. Ezeket a nagyvárosi társadalmakat nem annyira a városi és ipari fejlődés közötti egyensúly hiánya jellemzi, hanem inkább az, hogy nem tudták előre látni a nagyvárosi fejlődés tényeges

következményeit. Ezeknek az országoknak megvannak a gazdasági eszközeik nagyvárosi központjaik felújítására és fenntartására, de már elkéstek a cselekvéssel, és vonakodnak megváltoztatni a jelenlegi körülmények között már működésképtelen politikai igazgatás hagyományos koncepcióit. Az Egyesült Államokban, mind Angliában a nagyvárosi probléma az, hogy újra értelmezzék a városi igazgatás és felelősség hagyományos kereteit, hogy azok tükrözzék a nagyvárosi lét realitásait. 15