Content extract
A MEVA zsaluzási rendszer A zsaluzatokat gyártó német cégek közül elsőként a MEVA GmbH kapta meg az ISO 9001-es minősítést, amely a német szabványügyi hivatal (DIN) által kidolgozott, bizonyos nagyságrendet elért gyártóknál alkalmazható szabványosított normákat tartalmazza. Az ISO 9000 szabvány a cég belső folyamataira vonatkozó előírásokat tartalmazza, amelyek a fejlesztéstől az anyagbeszerzésen és gyártáson keresztül az értékesítésig minden gazdálkodási folyamatra kiterjednek. Ez megkönnyíti a cégek együttműködését, mivel az ISO 9000 minősítéssel rendelkező vállalkozással létesítendő üzleti kapcsolat felvételéhez nem kell külön információkat beszerezni a partner megbízhatóságáról. A minősítés önmagáért beszél: e nélkül Németországban nagy cégek már nem szívesen létesítenek partnerkapcsolatot. A minősítés a MEVA GmbH lerakataira is vonatkozik. A MEVA zsaluzási rendszer szerelvényei A
zsaluzár Az 1977-ben szabadalmaztatott rögzítő zsaluzár két elem zseniális, gyors és biztos összekapcsolása. Egymás mellet éppen olyan tökéletes, mint egymás fölött Mindez pedig valamennyi MEVA-rendszernél. Erőzáróan a keret bármely helyén felhelyezhető 5-pontos fekvése által kalapácsütésre összehúzódik és csapmentesen illeszt. Mivel az egyrészes zsaluzár csupán legfeljebb 2,8 kg tömegű , így azt a létráról egy kézzel is fel lehet helyezni. Eredmény: egyenes elemillesztések. Keretidomok zárt körben Legyen az acél- vagy alumíniumzsaluzat, valamennyi keret alakított bordájú zárt idomból készült és élvédővel ellátott. Sarokillesztésre vannak hegesztve Fontos! Valamennyi kersztmerevítő is zárt idomból készült. Előnyök a felhasználók számára: csavarodásmentes elemek, amelyekhez nincs szükség állítótámaszra és nagy felületű áthelyezésnél nagyobb biztonságot nyújtanak. Többfunkciós támasz Két ill.
három AluStar, StarTec, Mammut keresztmerevítő és támasztózsaluzat a behegesztett DW-menetes anyák segítségével időt takarít meg. Így azután ”többfunkciós támasz” kisegítő alkatrészeknek - pl. állítógyámoknak, állítósíneknek, építőfáknak stb permes csavarral történő gyors rögzítést tesz lehetővé A beépített önbiztosító dugasz segítségével járókonzolokat lehet beakasztani. A zavaró helyek - például kiszögellések, kiugró épületrészek vagy párkányok stb. - alak- és erőzáró módon DW feszített vasbetétekkel kerülnek áthidalásra, mégpedig minden egyes többfunkciós támasznál, a befeszítési helytől függetlenül. Fontos! Valamennyi tartozék rögzítéséhez csupán egyetlen elem szükséges: peremes csavar. Ennek előnye: gyors munkavégzés, egyszerű anyagellátás, kevesebb keresés, könnyebb raktárigazgatás. AluStar Olyan könnyű, hogy nem kell daru hozzá. AluStar: a racionális teljes értékű
falzsaluzat 270 és 135 cm-es elemmagassággal. A 270/90 -es zsalutábla tömege csupán csak 48 kg. Betonnyomásfelvevő képessége miatt, amely 60 kN/m2 egyszintesen (nem ráépítve) lehet betonozni, az emelkedési sebességre való tekintet nélkül. A tisztítási munkát betontaszító műanyag porréteg könnyíti meg. StarTec Erre a közepes nagyságú építőipari cégeknél ugyanúgy esküsznek, mint a kézműves kisüzemekben. Hogy miért? Ennek oka az, hogy StarTec segítségével a lehető legkülönbözőbb építőipari feladatokat - a lakásépítéstől kezdve a városi és ipari építkezésekig - optimális módon meg lehet oldani. A StarTec elemkeretek acélból és alumíniumból készült kombinációk. Olyan újdonság, MEVA, mint a szakma első ilyen cége, az elemeket könnyebben kezelhetővé teszi és ugyanakkor a nagy felületek daruzásakor szükséges robosztusságot nyújtja. Elemmagasság: 270 és 135 cm. Tömeg: 68 kg a 270/90-es elemnél.
Betonnyomásfelvétel: 70 kN/qm. A 270 és 135 cm-es szélességek által ráépítéseknél folyamatos raszter adódik. Ez azt jelenti, hogy 270-es szélességgel történő ráépítések további elemekkel keresztben fekve kivitelezhetők. Ez megnöveli a rendszer hatékonyságát és csökkenti a készenlétben tartandó anyagmennyiséget. Alustar és StarTec ugyanolyan felépítésűek és tartozékaik is azonosak, így tetszőlegesen kombinálhatók egymással, ami növeli a felhasználhatósági területet, csökkenti a készleteket és hatékonyabbá teszi a munkát. Körzsaluzat (sokszög alakú zsaluzat) Sugaras elemekkel és feszítőkengyelekkel az AluStar-t vagy a StarTec-et körzsaluzattá lehet változtatni. Ezáltal jelentős költségmegtakarítást lehet elérni, mivel nincs szükség különleges zsaluzat megvásárlására vagy bérlésére. A rögzítés sugaras elemeken keresztül történik A ráépítéshez az elemeket erőzáróan 2 zsaluzárral kell
rögzíteni. Ezen körzsaluzatok legkisebb belső sugara 1,75 m . Mammut Ez a daruval mozgatható falzsalurendszer már csaknem 10 év óta különleges helyet foglal el a keretes zsaluzatok között. Ezt a MEVA-rendszert különös előszeretettel használják az építőipari vállalatok ipari, műszaki, igazgatási létesítmények és lakóépületek építésére. Ez többféle okra vezethető vissza: 1. Különböző elemmagasságok:300/250/125 cm 2. A 250/125 cm szélességek által, amelyek mindkét magasságnál(300 és 250 cm) rendelkezésre állnak, ráépítéseknél folyamatos raszter adódik. Ez azt jelenti, hogy a ráépítések további alapelemekkel keresztben fekve kivitelezhetők. Ez megnöveli a rendszer hatékonyságát és csökkenti a készenlétben tartandó anyagmennyiséget. 3. 97 kN/m2 betonnyomásfelvevő képesség nagy ömlesztési sebességet (magas falak) tesz lehetővé úgy, hogy eközben a beton felülete csúcsminőségű marad. 4. Külső
sűrített levegős rázógépek egyszerű csatlakoztatása zsaluzáras gyorscsatlakozó elem segítségével. Hengeres oszlopok zsaluzása Mivel a magas- és mélyépítésben a henger alakú oszlopokat ritkán vetik alá utólagos megmunkálásnak, így a betonfelületnek optimálisnak kell lennie. Ezt a követelményt a MEVA az építkezésen használatos méreteknek megfelelő acélkonstrukcióival teljes mértékben kielégíti. 1. 300/100/50 cm-es standard magasságok 2. Pontos illeszkedésű ráépítés párosával elforgatott összekötő karimák segítségével 3. Betonnyomásfelvevő képesség max120 kN/m2 4. A félrétegek a Mammut-al kombinálhatók (körkörös lezsaluzás) Caro S acélból készült merevítő zsaluzat Nyersbeton felületminőségű fúgamentes merevítést nyújt, fokozatmentesen állítható (15-60 cm) és a MEVA zsaluzár segítségével villámgyorsan 7,50 m magasságot lehet elérni vele. 1. 250/125/75 cm-es elemmagasságok 2.
Betonnyomásfelvevő képesség max 140 kN/m2 3. Fokozatmentes rögzítés felfogó csavarral 4. Zsaluborítás rögzítése elöl vagy hátul Caro A alumíniumból készült merevítő zsaluzat 1. 2. 3. 4. Alapszerelés daru nélkül. Betonnyomásfelvevő képesség max. 110 kN/m2 Torzióálló zárt idomok. Fokozatmentesen állítható (szélmalomelv). KLK 230 kúszóállvány Magas falakhoz, párkányokhoz, homlokzatokhoz, oszlopokhoz, lépcsőházakhoz vagy felvonóaknákhoz .Darura csak az átépítéshez van szükség Szilárd konzolos szerkezet 7,25 m-ig terjedő zsaluzási magasságig. 1. A 2,3 m-es padozatszélesség nagy mozgásszabadságot biztosít 2. A 70 cm-es menetút megfelelő munkavégzési teret biztosít a zsaluzat tisztításához, üregek és mélyedések beépítéséhez és vasalásához. 3. Külön beakasztó papucs a könnyű és az építkezési helynek megfelelő felfüggesztéshez. 4. Gazdaságos munka-állványegység csekély számú, rugalmas
rögzítőponttal Támbak A dámbakot egy falzsalurendszerrel együtt-mindig akkor használjuk, ha például egy munkagödördúcolással vagy egy már meglévő fallal szemben betonozunk, tehát egyhomlokosan kell zsaluznunk. 1. 300-as támbak 300 cm-es építési magassággal 3,50 m-ig terjedő falmagasságokhoz 2. 450-es támbak 455 cm-es építési magasággal és 150 cm magas toldatokkal Az új Triplex-tám és a különleges statikus rendszer segítségével több mint 8 falmagasság érhető el. Triplex-tám Két kivitel közül választhatunk : 1. Támbakokhoz (ld fent) 2. Könnyebb kivitelű magas zsaluzatok beállításához és kitámasztásához Valamennyi szükséges hosszt építődobozszerűen 100/200/300 cm-es közdarabokból fejidomokból illesztjük össze. Jobb-és balmenetek által nyomás-és húzásbiztos MevaDec födémzsaluzat Az egyes építményekhez azok alaprajza, szintmagassága és nagysága szerint különböző födémzsaluzási eljárások
szükségesek. Ezt alapul véve fejlesztették ki az új MEVA-rendszert: egyetlen alapötlet, négy különböző födémzsaluzási eljárás. 1. Fő-és melléktartó-rendszer az építkezés helyszínén meglévő zsaluréteggel 2. Egymást átfedő keresztmerevítők az építkezés helyszínén meglévő zsaluréteggel (szisztematizált járom). 3. „Ejtőfejes” rendszer (tartó+panel) 4. Táblarendszer Ezáltal ugyanazon elemekkel különböző módszerek valósíthatók meg és az adott helyzetnek megfelelően a leggazdaságosabb rendszer használható. AluFix Igazi kézi zsaluzórendszer kis felületű használatra a magas-és mélyépítésben. - 132/264cm-es elemmagasságok 19 kg-os „pehelysúly” 132/75 cm-nél, ill. 36 kg 264/75 cm-nél (a legnagyobb tábla). 50 kN/m2 betonnyomásfelvevő képesség ,ami bőven elegendő ehhez a felhasználási módhoz. MEVA-rendszerek az ORFK építkezésen Az építkezésen összesen 3300 m2 betont dolgoztak be , amely
kb. 14000 m2 zsaluzandó felületet jelentett. Ebből síkfödém 9750 m2 ,pillér 1100m2 ,falzsaluzat 3000 m2 készült. A MEVA Rt. a zsaluzási terveken kívül helyszíni betanítással ,ill technológiai szaktanácsadással is segítette a kivitelező dolgozóit. A változó magasságú ,ill méretű pilléreket 5 db Mammut-Vario pillérzsalukészlettel építették ,amelyre az állíthatóság és a toldhatóság jellemző. Az egyoldali pincefalak zsaluzatát felhasználva készültek később a kétoldali falak zsaluzatai is. Mindehhez 150 m2 StarTec zsaluzatra volt szükség ,amelyet naponta forgatva készültek a falak. A készlet nagyságát az egyes szintek kivitelezésére rendelkezésre álló idő határozta meg .Az ütemezés ejtőfejes födémzsalurendszer használatát indokolta. A MevaDec alumíniumvázas fő- és fióktartóból álló födémzsalurendszerrel 8-10 naponként új födémszakasz betonozására volt lehetőség .A zsaluhéjjal leborított fő-, ill
fióktartókat a bedolgozás után 3-4 naponta kibonthatták és áthelyezhették. Az ejtőfejes oszlopok statikailag indokolt ideig a helyükön maradtak ,ezáltal megteremtették a koncentrikus teherelvezetés lehetőségét. Az alumíniumvázas falszerkezetnek ,valamint a nagy fesztávolságnak (220×170) köszönhetően az Euronormnak megfelelő ,teljes kihúzási magasságban 30 kN teherbírású födémtámaszok használata gazdaságos volt. Megszűnt az úgynevezett „oszloperdő”; a támasz-sorok között az anyagmozgatást könnyen és gyorsan végezték a kerekes szállítókalodákkal. Ezek a kalodák jól használható a nagy belmagasságú födémek be- ,ill. kizsaluzásakor is Tapasztalatok alapján 3-4 fő naponta kb. 3-400 m2 födémzsaluzatot képes elkészíteni Jelen esetben az alsó szintekhez 1200 m2, a felső szintekhez 800 m2 MevaDec födémzsaluzat állt rendelkezésre. A MevaDec rendszer sajátossága, hogy a főtartó - kialakítása révén - önmagában
is csatlakoztatható, ill. bármely helyzetbe csúsztatható. Ennek köszönhető az egyébként hagyományos zsaluzatot igénylő részek rendszerzsaluzattal történő elkészítése . A MevaDec födémzsaluredszer méreteihez igazodik a MEVA újdonsága, a MEP támaszrendszer is, amely keretekkel merevített támaszoszlopokból áll. E két rendszer kombinálásával lehetőség nyílik arra, hogy a kivitelezők nagy belmagasságú födémeknél is gyors ejtőfejes födémzsalurendszert használhassanak