Agricultural science | Farming » A bibircses nyír, Márton püspök vesszeje

A BIBIRCSES NYÍR - MÁRTON PÜSPÖK VESSZEJE A nyírfa a mitológiában és a népszokásokban gyakori jelkép. Az erdészek azonban hosszú évszázadokon keresztül gyomfának tekintették. Jó volna végre e fát állandó jelzőjétől - a gyomtól - megtisztítani, irtásával felhagyni, s pionír képességét kihasználva szolgálatunkba állítani. A bibircses nyír (Betula pendula) az északi hideg tájakon is megél, s a korai őszön a vöröslő tőzegmohalápok és sötét fenyvesek között virít aranysárga lombja és fehér törzse. A finnugor népek eposzaiban a különleges szerepű szent fák között szerepel. A Kalevalában az erdő istennőjének feladata a fák díszítése: "Borítsd be az erdőt gyolccsal, Posztóval a rengeteget, Keríts nyárfára köntöst Ékes ruhát égerfára! Vond be a fenyőt ezüstbe, Húzd a lucfenyőt aranyba, Vén fára rézövet rakjál, Ezüstövet más fenyőre, Nyírfára arany virágot, Törzsére aranyos csengőt"

"Kapuisten" A bibircses nyílt érett termése A mitikus világkép középpontja a tér és az idő kezdete. A Föld középpontú világképekben a világfa a Föld közepén ver gyökeret. Jankovics Marcell gyűjtése szerint "az abakáni tatárok Vashegynek nevezik azt a helyet, ahol a hétágú fehér nyírfa nőtt. Az »arany, ezüst és rézgyümölcsöt termő« aranylevelű nyír pedig a szibériai tatárok világfája." Az égben gyökerező és a Föld felé növekvő világfa képzete is megjelenik több népnek, egyebek közt az oroszoknak a mondáiban: "a tengeren, az óceánon, egy szigeten, egy kurgánon áll egy fehér nyírfa, ágaival földre, gyökerével fölfele; azon a szentséges istenanya selyemfonalat gombolyít, véres sebeket varr be". A világfa összeköti a való világot a túlvilággal, s a nyírfának mint ilyennek főszerep jutott a szibériai sámánizmusban is. A sámánavató szertartásra készülődve abban az

erdőben ástak ki nyírfákat gyökerestől, amelyben a falu népe temetkezett. Az ünnep reggelén közülük egyet az avatójurtában állítottak fel: tövét a tűzhely hamujába ásták, tetejét pedig a jurta füstnyílásán át az ég felé vezették. Ez a nyírfa a " Kapuistent" jelképezte, ez az istenség nyitotta meg az ég kapuját a sámán előtt. Tizenkét nyírfát a jurtától távol a földbe ültettek el; ezekre helyezték az áldozati állatok lenyúzott bőrét és a többi ajándékot, s a tizenkét fát és a "Kapu őrét" színes szalagokkal kötötték össze, jelezvén a leendő sámán útját a szellemek birodalmába. A faábécé első fája Fákhoz kötődik az ősi kelta és gall ábécé, ennek - az első három mássalhangzója után - Bethluisnion, azaz nyír-berkenye-kőris volt a neve. A mássalhangzók a tizenhárom hónapos évnek egyegy hónapját jelképezték. A nyírfa hava volt az első az évben Nem csupán idő-,

hanem földrajzi határok is kapcsolódtak a fákhoz, a nyírhez is. A vizek természetes határt alkottak a népek vándorútjain, s birtokokat és birodalmakat választottak el egymástól. Így váltak sorsfordulók jelképévé a vízkedvelő fák: a nyár, az éger, a nyír és a fűz. Az évszakokhoz igazodó gazdálkodási rendben a tavasz és a tél kezdete fontos fordulópontok, így ezekhez számos népszokás, hagyomány kötődik, amelyben ugyancsak fontos szerepet kapott a nyírfa. A halottak napjától (november 1-jétől) Márton- napig tartó tíz nap az őszi szürettel kezdődő kisfarsang utolsó szakasza. Ekkor a Dunántúlon a pásztorok frissen vágott nyírfavesszővel csapkodták meg az állatokat (cserébe újbor volt a jutalmuk): "Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét, A szokást nem mi kezdtük és nem mi végezzük. Állatainknak annyi szaporodása legyen, Ahány ága-boga van a vesszőnek". A nyírfa a téltemetésen is megjelenik. Szent

György-napon - ez már az ókorban is tavaszünnep volt - megsuhogtatták a fa zöld ágait, és meghintették velük az istállókat. A pásztorok nálunk ekkor hajtották ki először a legelőre az állatokat, megvesszőzték őket nyírfa, bodzavagy rózsaággal (sok helyütt a Márton-nap vágott vesszőkkel), hogy " zsendüljön a jószág, mint a zöld ágon a levél". Néhány thüringiai faluban a tél - a halál - kiűzetésének szimbólumaként a nagyböjt negyedik vasárnapján a gyerekek nyírfaágakból készített babát vittek végig a falun, majd egy tavacskába dobták. A svédek a nyír rügyfakadásával egyidejűleg kezdték meg a kenyérgabona vetését. Angliában május 1-jén színes rongyokkal díszített nyírfát támasztottak a lóistálló ajtajának, védelmül a boszorkányok ellen. Régebben a nyír vesszőit termékenységfokozó: férfivá, nővé avató rituális korbácsolásra is használták. Törvényes házasoknak tekintették azokat

a napszámosokat, akik mátkáikkal együtt ilyenkor átugrottak egy küszöb fölé tartott nyírfaseprűt. Vize, kérge gyógyít A nyári napéjegyenlőségkor, Szent Iván napján és éjjelén is számos szertartás szereplője volt a nyírfa. Nyírő Bence a Havasok című könyvében Szent Iván-napi " naptűzgyújtásról" ír, ott arra egy vén nyírfának, " az áldott nap fájának" tövében került sor. Jellegzetes kérge A kecses, karcsú koronaalakok, a vékony, hosszú vesszők - amelyek a lenge szellő rezzenésére is meglebbennek - légies finomságot kölcsönöznek a nyírfának. Ezért válhatott a tisztaság és a fiatalság jelképévé. A tisztaság képzete avatta a nyírt Közép- Európa számos vidékén " Mária fájává". Pünkösdkor a csíksomlyói búcsúban a lombos nyírfaág ma is Szűz Máriát jelképezi. A nyír a szerelem és a házasélet kezdetének meg végének is a jelképe A házasulandó ifjú

Közép-Európa számos vidékén friss nyírfaágakat helyezett el választottjai ablakába. László Gyula kutatása szerint az " obi ugor rokonainknál az özvegy nő nyírfabábot készít elhunyt férjéről, hat hónapig a tisztelethelyen tartja, étellel vendégeli, s vele alszik. Ez az az idő, amelyben az elhunyt lelke még a földön van, vagy máig nem érkezett el a másvilági nagycsaládba, vagy a másik testbe." Északon élő testvérnépünknél, a mordvinoknál a leányok ünnepén, avatásán nyírfát díszítettek fel az alkalomnak megfelelően. A nomád, állattartó magyarok mindennapjaiban fontos gyógyító növénynek számított a nyír. A megcsapolt fa nedvének jótékony hatása évszázadok óta ismeretes. Melius Herbáriuma "belső és külső hasznokat" említ: "Az nyírfa vizét, ha tavasszal vészed és iszod, igen jó kő ellen és sárgaság ellen, vízben főzd az levelet, azt idd meg. Az nyírfa succussa és vize a száj

rothadását gyógyítja. Ha az nyírfa succussát és vizét az sajt oltójába tészed, a sajt meg nem férgesedik." (Succus=bél) A háromszéki székely fiatalság tavaszi ünnepen énekszóval, tánccal vonult ki a nyírfákat megcsapolni: "Édöcs virics foly a fából,/Jere ki rózsám a házból. " A nyír levele és a fából készült kátrány, valamint a megcsapolt fából lecsurgó nyírfavíz ma is gyógyszer. De nemcsak gyógyhatása miatt itták a nyírfavizet. A XVIII században a "pezsgőt" nyírfavízből és fehércukorból készítették, ehhez élesztőt adagoltak, majd borral elegyítették és citromkarikákat helyeztek bele. A lefojtott üvegekben megerjedt a must; a keletkező széndioxidot az üvegben levő szeszes lé elnyelte A tavasszal megfúrt nyírtörzs édes nedvéből helyenként nyírfabort készítenek. Mohos tavakban társbérlő Hajtás porzós barkákkal és a fejlődő termős füzérrel A nyírkéreg nagy

csersavtartalma miatt igen tartós: a papírszerű vízhatlan kérget csónakborításra, edény és ruha készítésére is használták, de feljegyzéseket is írtak nyírfakéregre. (A hetvenes években nyírfakéregre írott ősi szöveget találtak) Az északi népek a fa minden részét felhasználják: ága a szaunák fontos kelléke ("nyírfavesszőzés"), díszítőanyag, felaprítva pedig állatok takarmánya. A nyírfa ágaiból seprőt készítenek - erre utal a finnugor eredetű megnevezése, a "vessző, sarj". A kerttörténetben a nyírfát legkorábban az ókori függőkertek fái között említik a rezgő nyár, a mogyoró, a rózsa, a ciprus, a cédrus, az akác és a vörösfenyő társaságában. Napjainkban a bibircses nyírt leggyakrabban kertjeinkben díszfaként találjuk meg, de sokszor csoportokban és ligetes telepítésben is előfordul. A bibircses nyír fényigényes, gyorsan növő pionír fafaj. A talajra nem érzékeny, nem

különösen vízigényes, sőt, meggyökeresedése után némi szárazságot is elvisel. Parkokba, városi belterületekre, ipartelepekre és útfásításra ugyancsak ültethető, a légszennyezést jól tűri. A 15-20 méteresre megnövő fa díszértékét karcsú, laza koronája, szép aranysárga őszi lombszíne és fehér kérge adja. Igen szép együttes alakítható ki a sötét lombú örökzöldek, főként elterülő borókák és a fehér kérgű nyír telepítésével. A nemesített bibircses nyír több változatát ismerjük. A Youngii alacsonyra növő, csüngő, bókoló vesszejű fa, a Fastigiata oszloposra nő, a Purpurea (vérnyír) igen dekoratív, sötétvörös levelű fa, a Betula pendula f. dalecarlicát mélyen szeldelt leveléről ismerhetjük föl. Az istvánkúti nyíres Idős nyírfákat láthatunk Keszthely, Sellye és Alcsút kastélyparkjában. A vérnyír nagyobb példányai pompáznak Budapesten a Margitszigeten, Szarvason, Szabadkígyóson,

Fertődön és Balatonfüreden. Híres az 1953- ban természetvédelmi oltalom alá helyezett istvánkúti nyíres; a Zempléni-hegység szívében, Háromhuta település határában, Kőkapu közelében található 8 hektáros területen 60-80 éves fák díszlenek. A nyírest a hegység ősbükköseinek karéja védi Lágy szárú aljnövényzete több ritka faj őrzője, számos mohafajon kívül itt él egyebek közt a kerti kardvirág "őse", a nagyon ritka réti kardvirág. A bibircses nyír, akárcsak rokona, a szőrös nyír (Betula pubescens), északkeleti sík homokvidékünk, a Nyírség névadó fája. Maga a nyír szó eleinte a homokbuckák közötti nyirkos, lápos mélyedéseket jelentette. Hajdanán ez utóbbiak savanyú, lápos talaján élt a szőrös nyír, a kiemelkedéseken pedig a bibircses nyír. Mivel hazánkban igen kevés természetes vizes élőhely maradt fenn a múlt századi vízrendezések után, különösen értékes és ritka területek a

tőzegmohalápok, ahol a szőrös nyír állományait is találjuk. ÉszakkeletMagyarországon Kelemér település határában 1951-ben nyilvánították védetté a suvadás folytán keletkezett Mohos-tavakat; ezek tőzegrétegei megőrizték a jégkorszak és a későbbi korok fás növényeinek pollenmaradványait. A virágpormaradványok bebizonyították, hogy e lápvidéken keletkezésekor (a jégkor végén) csupán fenyő és nyír tenyészett. Az ingatag úszólápot jelenleg nyírfák és tőzegmohafajok borítják. Kellő mértékben védelmez A bibircses nyír - szerény termőhely- és tápanyagigénye következtében - a meddőhányók rekultivációjában fontos szerepet töltött (tölt) be. Erdeink természetes felújítása közben ügyelnünk kell arra, hogy túlságosan ne szaporodjon el. Ám mint pionír fafaj, megfelelő arányban kellő védelmet nyújthat a célfafajoknak. Fekete Lajos és Mágócsy-Dietz Sándor 1896-ban megjelent Erdészeti növénytanában

ma is megszívlelendő sorokat olvashatunk: ".az erdész sokszor ellenségének tekinti, és kiirtására törekszik Sok helyen azonban éppen ez azon fa, mely a rossz erdőkezelés hibáit, s a legelés által elkövetett erdőpusztítás nyomait eltakarja, elfoglalván azon tért, mely számára nyitva maradt. Lassan növő fafajok közt, azok záródása előtt a talaj gyors takarására, és az oldali beárnyékolás által azok hossznövekedésének előmozdítására (űzésére), éppúgy mint árnytűrő fafajok megtelepítésénél védőállabképen jó szolgálatot tesz." CEMENTADALÉK A fiatal fák hajtásai még fölfelé törők, de a megnyúlt, vastagsági növekedést alig felmutató gallyak és hosszú hajtások csüngők. Ettől a bibircses nyír koronája "szomorúvá" válik A csüngő hajtásrendszer és a függő levelek következtében a korona laza, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a fa alig ad árnyékot. A kéreg gyűrűsen elváló

bőrparája már fiatal korban fehérré válik, ami a sejtüregekben felhalmozódó, szemcsés állapotú triterpénféleségtől, a betulintól származik. Fiatal hajtásait, leveleit és rügyeit ragadós, majd megszilárduló, fehéres viaszbevonat borítja. A fiatal fák felálló hajtásain jól láthatók a később beszáradó mirigydudorok; ezek választják ki a viaszanyagot, s ezekre utal a "bibircses" fajnév is. Levelei kopaszak, de a sarjak és az 1-3 éves magoncoké szőrösek (a bibircses nyír ebben az állapotban összetéveszthető a szőrös nyírrel). A bibircses nyír nem ér el rekordméreteket, a 27 méter magas, 60 centiméteres törzsű egyedek már óriásszámba mennek, a 100 évet megélt példányok pedig aggastyánnak számítanak. Az utóbbi években a nyír tömörfaként és színfurnérként is előre lépett a bútorgyártásban. Érdekes, hogy nincsen színes gesztje, szíjácsa. A rostkötegek gyakran hullámosak, ez esztétikailag

előnyös. A csomoros nyír különösen keresett, értékes A kedvezőtlen középeurópai termőhelyeken (így hazánkban is) a nyírtörzsek görbék, sőt előfordul, hogy a fa csavarodva növekedik (az északi termőhelyeken ezek a fahibák kevésbé jelentkeznek). A nyír fája kiváló: szilárdsága a bükkével vetekszik, s vetemedésre kevésbé hajlamos. Ugyanakkor könnyen indul bomlásnak (megrökönyödik), nedves földön a karvastagságú ágak - a héjkéreg kivételével - egy év alatt teljesen elkorhadnak. Vékony kérge és kedvező égési sajátosságai miatt a nyír az egyik legjobb tűzifa (kandallófa)! A fűtőértéke 17 100 kJ/kg. S még egy érdekesség: a nyírfaőrlemény a cement megkötését késlelteti. HIBRID A HIBRIDDEL Linné 1753-ban Betula alba L. név alatt a bibircses nyírt és a szőrös nyírt még közös fajként tárgyalja. A német botanikus Albrecht Wilhelm Roth 1788-ban választja szét a két fajt, s a bibircses nyírnek a Betula

pendula Roth nevet adja, a szőrös nyír pedig a Betula pubescens nevet kapja a "keresztségben". A Betula tudományos nemzetségnév hihetőleg a latin batuo, ere (= ütni, levágni) igéből ered (előbb batulaként, majd ebből betulaként élt tovább), és talán arra utal, hogy a nyír ágai fenyítésre szolgáltak (vagy talán azért, mert a római liktorok vesszőnyalábjait e fáról metszették). Az év fája leggyakoribb neve a magyar nyelvben a bibircses nyír, de időnként a közönséges nyír elnevezés is felbukkan. Érdekes, hogy ennek a gyakori és régóta hasznosított fajnak nagyon kevés magyar társneve, népi neve van, holott már a tihanyi apátság alapítólevele is említi (gnir), a XV. század elején megjelent első növénylistában, a Schlägli-szójegyzékben pedig mint nir fa szerepel. Az orosz Regel volt az első botanikus, akiben egy arborétum nyírfái rendszertani kételyeket keltettek. Az addig leírt nyírfajok szinonímájának a

szövevénye arra késztette a tudóst, hogy a már ismert Betula-féléket monografikusan feldolgozza; munkáját 1861-ben adta közre. Eszerint Európában négy nyírfaj él: a bibircses és a szintén fatermetű szőrös nyíren kívül a cserjetermetű apró, illetve törpe nyír (B. humilis, illetve B nana) Ám ezek valamennyi kombinációban képesek egymással hibrideket képezni, sőt, a többszörös hibridek sem ritkák. Ez a jelenség különösen a négy faj együttes előfordulási területén, például Skandináviában, az erdős tundrán figyelhető jól meg. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a hibridek a szülőfajokkal visszakereszteződhetnek (introgresszálódhatnak). Ez aztán egymásba folyó hibridrajok sokaságát produkálja. Az ötvenes években elvégzett vizsgálatok szerint a középeurópai nyírállomány 30 százaléka hibridektől ered. Ez a jelenség a már javarészt elpusztított lápterületeken, valamint a mészkerülő erdőkben figyelhető meg

elsősorban. A ritka és védett szőrös nyír - mint faj - eltűnésében az élőhelyek elpusztításán túl a már említett introgresszió is felelőssé tehető hazánkban! A bibircses nyír elterjedési területe Európában (zöld színnel jelölve) A bibircses nyír elterjedési területe nagy és összefüggő: Írországtól az Altaj hegységig, illetve a Közép-szibériai-felföldig húzódik. A szélsőséges északi és déli területek kivételével egész Európában megtalálható, Skandináviában a 65. szélességi fokig nyomul, Dél-Európában, a Mediterráneumból hiányzik. Északon inkább a sík és dombvidékek fája, délen a hegységekben találjuk meg. A Kárpát-medencében átlagosan 1140 méter tenger szint feletti magasságig kapaszkodik fel, s az erdőhatár közelében cserjésedésre is képes. A Déli-Kárpátokban a retyezáti Stinisorán él a legmagasabban: 1825 méter tengerszint feletti magasságban. Hazánkban az Alföld kötöttebb

talajú és erősen meszes, nagyon száraz részei kivételével mindenütt előfordul. Részaránya az egykori és jelenlegi tájhasználatok, bolygatások függvénye. Mészmentes sík vidéki homokterületeinkre jellemző, Belső-Somogyban ma is gyakori, de a Nyírségen - ahogy Mágócsy írja - "e terület ősi vegetációja is sokat szenvedett a kultúrától s ma már ritka". Rendkívüli fényigénye miatt (melynél csak a vörösfenyőé nagyobb) a zárt állományokból kiszorul. Kedveli a tarvágásokat, a természeti katasztrófák (például széldöntés, hótörés, erózió, suvadás) következtében kialakult területeket és a technogén felületeket (útrézsük, bevágások, bányaterületek stb). A sík vidéken a homoki tölgyesek és a lápterületek kísérője Bizonyos területeinken (például Belső- Somogyban) a borókás-nyíresek, másutt a tarolások és legeltetések nyomán jöttek létre. A kizsarolt termőhely jele, ha a bibircses nyír nagy

tömegben tartósan fennmarad! Konkolyné Dr. Gyuró Éva, Dr. Bartha Dénes