Sociology | Studies, essays, thesises » A kultúra tudománya

A kultúra tudománya A kultúra vagy civilizáció, tágabban vett etnográfiai értelemben, az a komplex egész, amely magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert. A kultúra állapota az emberiség különböző társadalmaiban, amennyiben általános elvek alapján vizsgálható, olyan téma, mely alkalmas az emberi gondolkodás és cselekvés törvényszerűségeinek tanulmányozására. A szervetlen természettel foglalkozó tudományok mai művelői mind a saját kutatási területükön belül, mind azon kívül elsősorban azon igyekeznek, hogy felismerjék a természet egységét, törvényeinek szilárdságát, meghatározott ok-okozati sorokat, amelyek révén minden tény attól függ, ami megelőzően történt és hatással lesz arra, ami utána következik. A szabad emberi akarat közkeletű fogalma nemcsak annak

szabadságát jelenti, hogy az indítékkal összhangban cselekedjünk, hanem azért is, hogy a folyamatosságból kiszakadjunk és az októl függetlenül cselekedjünk. Saját tudatának tapasztalatából mindenki tudja, és így senki sem tagadhatja, hogy az emberi cselekvést nagymértékben világos és természetes okok határozzák meg. A civilizáció vizsgálatában az első lépés a részekre szabdalás és a részek megfelelő osztályokba csoportosítása. Tehát, például a fegyvereket vizsgálva, külön csoportba kerülnek a lándzsák, a bunkók, stb. Az etnográfus feladata, hogy osztályozza az ilyen részleteket, gondolva arra, hogy kiderítse megoszlásukat térben és időben, valamint a köztük lévő kapcsolatokat. Az etnográfus számára az íj és a nyílvessző egy faj, a gyermekkoponya torzításának a szokása egy másik, csakúgy, mint a tízes számrendszerben való számolás. Ezeknek a dolgoknak a földrajzi eloszlását és területről területre

való terjedését szintén ugyanúgy kell tanulmányozni, ahogy a természettudós teszi az állat- és növényfajok elterjedésével kapcsolatban. A civilizáció módszeres vizsgálatát leginkább az emberiségnek egy tulajdonsága teszi lehetővé valószínűleg, éspedig az a figyelemre méltó hallgatólagos összhang vagy egyetértés, amely egész népeket késztet arra, hogy egy közös nyelv használatában egyesüljenek, ugyanolyan vallásuk és szokásjoguk legyen, ugyanolyan művészeti és műveltségi szinten álljanak. 1 Az emberi társadalmak összetétele olyannyira szabályszerűnek mutatkozik, hogy eltekinthetünk az egyéni különbségektől, és így általánosításokat fogalmazhatunk meg nemzetek egész művészetére és gondolatvilágára vonatkozóan ugyanúgy, ahogy dombtetőről lenézve egy hadseregre, nem az egyes katonát látjuk, akit alig tudunk kivenni a tömegben, hanem az ezredet, amely szervezett egységként szétszóródik és

összegyűlik, előrehalad vagy visszavonul. A társadalmi törvények kutatásának néhány ágában ma már segítségül hívhatjuk a statisztikát, és elkülöníthetjük nagy, vegyes emberi közösségek különféle tevékenységeit az adóívek vagy a biztosítótársaságok kimutatási módszerével. Ám a fejlődés alacsonyabb szintjén álló népek vizsgálata során nincs lehetőségünk matematikailag mért adatok statisztikai elemzésére, hanem utazóknak vagy misszionáriusoknak a korántsem tökéletes leírásaiból kell megítélnünk a törzsek állapotát, vagy akár olyan, történelem előtti népektől fennmaradt emlékekre kell támaszkodnunk, mely népek neve és nyelve reménytelenül elveszett. Az etnográfiai adatgyűjtések világosan megmutatják, hogy hatalmas emberi sokaságoknak ugyanolyan tradíciói, hiedelmei és szokásai vannak, amelyek különösen alkalmasak az ilyen helytelen hasznosításra, maguknak ezeknek az intézményeknek a

közvetlen védelmére; még ősi barbár népeket is megszavaztatnak, hogy kinyilváníttassák velük nemtetszésüket az ellen, amit mi modern gondolkodásmódnak nevezünk. Miután a kultúra részletei nagyszámú etnográfiai csoportba sorolhatók, mint a művészetek, hiedelmek, szokások, stb., most felmerül a kérdés, hogy az így csoportosított tényekről mennyiben mondható el, hogy egyik a másikból fejlődött ki. A tanulságos példányok, amilyeneket néha a régészek feltárnak, például bronzbalták, amelyeket súlyos kőbalták mintájára formáltak meg, aligha magyarázhatók másképp, mint a kőkorból a bronzkorba való átmenet első lépései, melyeket hamar követett a haladás következő szakasza: utóbbiban rájöttek, hogy az új anyag célszerűbben és kevésbé pazarló módon is felhasználható. Azok között a bizonyítékok között, amelyek segítségével kinyomozhatjuk, hogy a világ civilizációja valójában milyen irányokat

követett, akad a tényeknek egy nagy halmaza, amelynek megnevezésére célszerű bevezetni a „survival” terminust. Ezek olyan eljárások, szokások, nézetek, melyeket a megszokás ereje tartott fenn a társadalom egy új, attól különböző állapotában, ahol honosak voltak, és így ezek bizonyítékaivá és példáivá válnak a kultúra egy régebbi állapotának, amelyből az újabb kifejlődött. 2 Néha régi, már kihaltnak vagy kihalófélben lévőnek vélt gondolatok és szokások meglepetésre újra felbukkannak; a „survival” „revival”-ba megy át, amely etnográfiai szempontból igen tanulságos téma. A „survival” alapelveinek tanulmányozása nem csekély fontossággal bír, hiszen a legtöbb általunk babonának nevezett dolog is „survival”, és így ki van szolgáltatva a leghalálosabb ellensége, az ésszerű magyarázat támadásának. Haladás, visszaesés, túlélés, újjászületés, átalakulás – ezek mind a civilizáció

komplex hálózatának összekötő kapcsai. Csak egy pillantást kell vetnünk mindennapi életünk jelentéktelen részleteire, és rögtön arra kell gondolnunk, hogy vajon mennyiben vagyunk annak megalkotói és mennyiben csupán rég elmúlt korok eredményeinek közvetítői és módosítói. Az észérvekre építő néprajz nagy feladatának végzése során, amely a kultúra jelenségeit előidéző okok és azon törvények vizsgálatában áll, melyeknek azok alá vannak vetve, kívánatos, hogy a lehető legmódszeresebben kidolgozzuk ezen kultúra evolúciójának sémáját, annak számos útvonalát követve. Összehasonlítva a történelmileg ismert népek egyes civilizációs fejlődési szakaszait a történelem előtti törzsek hagyatékából levonható régészeti következtetésekkel, lehetségesnek látszik, hogy nagy vonalakban képet alkothassunk az ember korai általános viszonyairól, mely mai szemmel nézve primitív állapotnak tekinthető, bármiféle

még korábbi állapot előzte is valójában meg. A kultúra „survival”-jai a civilizáció fejlődésének útján végig jeleket hagynak, amelyek jelentéssel teliek azok számára, akik meg tudják fejteni a jeleket, és még ma is a barbár gondolatvilág és élet ősi emlékeit képviselik körünkben. A következő problémakör a nyelve eredete. Bár e probléma sok részletét még homály fedi, akadnak vizsgálódás révén tisztázhatók is, mint hogy a beszéd vajon az ember vad állapotában keletkezett-e, és kutatás eredménye az eddig ismert adatok alapján az, hogy valószínűleg ez az igazság. Vallási vizsgálatkör: a vallást összekötő kapocs könnyedén tárgyalható anélkül, hogy a dogmatikus teológiához folyamodnánk. Áldozati és megtisztulási rítusok fejlődési fokozatai a hatékonyságuk és értékük vitatása nélkül is tanulmányozhatók, ugyanígy nincs szükség a világszerte elterjedt, a halál utáni életbe vetett hit

fejlődési fázisainak vizsgálatakor a maga a doktrína ellen vagy alátámasztására felhozott érvek megvitatására. 3