Economic subjects | Finance » Az inflációs várakozások

Az inflációs várakozások f i l i p s z A ’70-es években olyan jelenségek játszódtak le, amelyek megkérdőjelezték a Phillips-görbe érvényességét. Az infláció gyorsulásával együtt a munkanélküliség is növekedett, amit stagflációnak neveztek el (a stagnálás és az infláció szó összevonásával). Erre a jelenségre magyarázatot kellett találni A közgazdászok arra a következtetésre jutottak, hogy a Phillips-görbe csak rövid távon érvényes, hosszú távon nem. Ennek oka pedig az inflációs várakozásokban keresendő A gazd-i szereplők döntéseikben nem csak a gazdaság jelenbeli állapotát mérlegelik, hanem megpróbálják felmérni a jövőben várható eseményeket is. Az ép-piaci várakozásokban nem lehet törvényszerűségeket tapasztalni Az inflációra vonatkozóan azonban egy adott időpontban a gazd-i szereplők nagyon hasonló elképzeléseket alakítanak ki. Az inflációs várakozások bizonyos szabályszerűséget mutatnak,

amelynek elemzésével alakult ki a várakozások elmélete. Az inflációs várakozások alakulására vonatkozóan a közgazdászok többsége az ún. adaptív várakozások hipotézisét fogadja F r e j d m a n el. Ezt a hipotézist Milton Freidman dolgozta ki Azért nevezik hipotézisnek, mert empirikusan tökéletesen nem bizonyítható léte, viszont a feltevés segítségével levont következtetések érvényesnek bizonyultak. Az adaptív várakozás lényege az, hogy a gazd-i szereplők a múltbeli események alapján alakítják ki jövőre vonatkozó elképzeléseiket. A megelőző időszakok infláció rátái, azok változásai, valamint korábbi várakozásaik beteljesülésétől függően alakítják ki inflációs várakozásaikat. A várt inflációs ráta befolyásolja a keresleti és kínálati magatartást. A vállalatok a várt inflációnak megfelelő mértékben igyekeznek áraikat növelni, nehogy a várható ktsg-növekedés miatt csökkenjen a profitjuk.

Ennek hatására az összkínálati fv a várt infláció mértékével felfelé tolódik. Ennek hatására a kínálat végül is csökken, az árszintet pedig növeli a vállalati szektor A lejátszódó folyamat stagflációs jellegű: növekvő árszínvonal, csökkenő kibocsátás, növekvő munkanélküliség. A megkezdődött folyamat azonban ezzel nem ér véget, hiszen a keresleti oldal szintén reagál az inflációs várakozásokra – a keresleti fv. is felfelé tolódik Így az árnövekedés tovább folytatódik, de most növekvő kibocsátás és csökkenő munkanélküliség mellett. Az inflációs várakozások hatása az összkeresletre és összkínálatra: P P YS’ YS’ S Y P1 P0 D Y Y1 Y0 YS P2 P1 P0 Y YD’ D Y Y1 Y0 Y Az újabb árnövekedés ismételten nagyobb inflációs várakozást vált ki, ami a fent leírt folyamat megismétlődéséhez vezet. Az eddigiekből adódó legfontosabb következtetés, hogy az inflációs várakozások

felgyorsítják az inflációs folyamatot. Másik fontos következtetés, hogy az infláció és az inflációs várakozások eltérően hatnak a kibocsátásra és a munkanélküliségre rövid- és hosszú távon. Rövid távon a kibocsátás nőhet vagy csökkenhet, hosszabb távon azonban változatlan marad Ez a k e j n s z i á n u s megállapítás érvényes a keynesiánus modell keretei között is. Az inflációs várakozás hatása a kormányzati beavatkozás hatásmechanizmusára: Induló helyzet: stabil árszínvonal (inflációs ráta = 0) és az összkereslet – összkínálat egyensúlya a kormányzat megítélése szerint a kívánatosnál nagyobb munkanélküliség mellett alakult ki. Ezért a kormány áruvásárlásainak növelésével kívánja serkenteni a keresletet. Az összkereslet növekedésének hatására nő a kibocsátás és a foglalkoztatás, vmint az árszínvonal A gazd-i szereplők – észlelve az árszint növekedését a következő időszak

döntéseibe beépítik az inflációt: a termékeket és a termelési tényezőket egyaránt magasabb áron hajlandók kínálni; így az összkínálati fv. lefelé tolódik A kibocsátás csökkeni fog, az árak tovább nőnek. Az inflációs várakozások következtében a kibocsátás és a foglalkoztatás lassan visszaáll a korábbi – az állami beavatkozás előtti – szintjére, egy folyamatosan növekvő árszínvonal kíséretében. Ezzel azonban a folyamat nem ér véget: ha az inflációs várakozásokat nem sikerül lefékezni, akkor a kibocsátás még alacsonyabb is lehet, mint az induló helyzetben volt. Az állami beavatkozás tehát az inflációs várakozások miatt csak rövid távon képes kedvezően befolyásolni a kibocsátást és a foglalkoztatást; az állami beavatkozás következtében kialakuló inflációs várakozások hosszabb távon teljesen megszűntetik annak kedvező hatását. Hosszú távon tehát az állami beavatkozás a keynesiánus

modellben éppen olyan hatástalan, mint a neoklasszikusoknál. A fenti felismerés lényegesen módosítja a Phillips-görbe értelmezését is. Rövid távon, adott inflácós várakozások mellett, érvényes a munkanélküliség és az infláció ellentétes irányú változása. Ez a kapcsolat azonban csak akkor bontakozik ki, ha a tényleges infláció eltér a várttól. Ha a tényleges infláció gyorsabb, mint a várt, akkor a munkanélküliség átmenetileg csökken A következő időszakban azonban a gazd-i szereplők már a felgyorsult inflációhoz igazítják döntéseiket, ami egy másik Phillips-görbére való elmozdulást eredményez – azonos munkanélküliségi rátához rendre magasabb infláció tartozik. Az így értelmezett Phillips-görbe már csak alakjában hasonlít az eredetire: nem a munkanélküliségi ráta magyarázza az infláció alakulását, hanem az inflációból vezethető le a munkanélküliségi ráta. Az inflációs várakozások alapján

bemutatott folyamatok alapján gazd-politikai következtetésre kell jutnunk: hosszú távon a munkanélküliség még az infláció árán sem csökkenthető! Hosszú távon egy Phillips-görbe egy függőleges egyenes, amely akkora munkanélküliségi rátánál helyezkedik el, amelyet a reáltényezők változatlan árszint mellett alakítanak ki. A rövid és hosszú távú Phillips-görbe: U* a gazd. reáltényezői által meghatározott munkanélküliségi szint, amely tökéletes munkapiac dP P esetén a potenciális kibocsátást teszi lehetővé. U* U