Psychology | Studies, essays, thesises » Jelen korunk technikai fejlődése morálissá vagy amorálissá teszi az embert?

0 Nyíregyházi Főiskola Házi dolgozat Civilizációelmélet tantárgyból Cím: Jelen korunk technikai fejlődése morálissá vagy amorálissá teszi az embert Évfolyam: I/II. Szak: kommunikáció-művelődésszervező Nyíregyháza, 2002. május 5 1 Jelen korunk technikai fejlődése morálissá vagy amorálissá teszi az embert A tudományos-technikai forradalom, mint az emberi élet termelőerőinek egyetemes és állandó átalakulása, két irányban nyitja meg a társadalmi fejlődés új útjait: a tudományos felfedezések és a műszaki átalakulások dinamikus talajra helyezik az egész emberi életet; ezzel egyidejűleg az emberi élet egész szférája, mint új dinamikus tényező, fokozatosan bekapcsolódik a civilizáció mozgásába. A tudomány és a technika jelenkori haladás egyre inkább érinti az emberi lét alapvető dimenzióit, amelyeket az ipari fejlődés állandósított: a munka és az élet mikéntjét, az ember és a természet egymásra

való hatását, a személyiség struktúráját éppúgy, mint az emberek közötti kapcsolatok szerkezetét. Az ipari termelési rendszer kész, az adott ember, a munkaerő tömeges felhasználásán alapult, a tudományos- technikai forradalom az első, amely az ember általános társadalmi fejlődését, az ember valamennyi erejének művelését a termelés haladásának feltételévé emeli. Megnő az emberi tényező súlya Az a meglepő következtetés adódik, hogy éppen a technika legmagasabb fejlettségi foka, az automatizálás „nyújt a történelemben első ízben az embernek lehetőséget arra, hogy figyelmét önmaga felé fordítsa”. Abban a mértékben, ahogyan a tudomány központi termelőerővé válik, nyer az ember tömeges fejlődése, minden egyes egyén alkotóerőinek fejlesztése olyan jelleget, hogy a civilizáció fejlődésének döntő paraméterévé válik, éppúgy, mint azelőtt a tőke és a munka tömege. Azok a területek, amelyek

azelőtt teljesen közömbösek voltak a termelés előrehaladás szempontjából, mint például a tömegkultúra, a művelődés, a fogyasztás, az egészségügy, a szabadidő és a pihenőidő, tehát általában az emberi élet egész struktúrája, ma új, azelőtt nem ismert kapcsolatokba kerülnek. A tudományos technikai- forradalom előrehaladásának arányában az ember fejlődése önálló alkotóelemként és szerves tényezőként olvad bele az anyagi termelőerők fejlődésébe. A civilizáció egész eddigi fejlődése során az emberi élet színvonalában bekövetkezett átalakulások nem játszották önálló okok szerepét, hanem inkább levezetett, következményként előálló, sőt mellékes hatásként érvényesültek. A tőke alkotta eddig a jövőbe mutató kilátások egyetlen tényleges alapjait. 2 A technika területén tapasztalható modern előrehaladás heves, egyenlőtlen mozgást idéz elő, az ipari forradalomtól eltérően elvileg

lehetővé teszi, hogy mindenki részt vegyen saját fejlődésével a civilizáció fejlődésében, amire azelőtt nem volt lehetőség. Ha ezt az lőrehaladást a kollektív értelem nem uralja (vagy legalábbis nem irányítja) szükségképpen aránytalanságok állnak elő, tapasztalhatjuk a termelőerők pocsékolását, az emberek testi és lelki rátermettségében bekövetkező veszteségeket, sőt civilizációs katasztrófákat is, végső soron pedig az ember létének veszélyeztetését. Az ember tehetetlensége, amelyen az ipari civilizáció alapult, a műszakilag fejlett társadalom romlását idézi elő. A fejlett társadalom abban, hogy az általános emberi fejlődés állandó előnyben legyen az anyagi technika hömpölygő áradatával szemben, szigorú életbeni szükségességet, majd a szabadság specifikus alapelvét látja. Amennyiben kultúrán Kant egykori szavai szerint az emberi képességek és erők kultiválását értjük, ebben az értelemben a

tudományos-technikai forradalom egybeolvad az eddigi történelem legnagyobb kultúrforradalmával, mert a kultúrát, amely eddig általában az élet határain helyezkedett el, most az élet kellős közepébe helyezi. A tudományos technikai forradalomnak éppen ebben a dimenziójában – a dolgozók eddig csekély mértékben érvényesült alkotóerői és képességei művelésének magasabb fokában – rejlik végül a kapitalizmus túlszárnyalására az egyetlen reális lehetőség. Az emberi alkotóerők forrásainak a kapitalizmusban megszokott mérték fölötti felszabadítása jelenti a döntő lépést, a kezdeményezés megragadásának csalhatatlan jelét e versenyben. Az élet körforgása, amelybe a kapitalizmus ipari rendszere az embertömegeket zárta, szervesen és elválaszthatatlanul összekapcsolódott azzal a móddal, ahogyan az emberek a termelési folyamatban részt vettek. A munkás saját elképzelései szerint azért keresett, hogy élhessen,

valójában azért élt, hogy naponta megismételhessen bizonyos folyamatokat a tőke bővített újra termelésében. A fogyasztás, a szabadidő , „ a magánélet” érdekeinek és igényeinek struktúráját felszívta a munkaképesség rehabilitálása és az egyoldalú, korlátozott tevékenység hatásainak kiegyenlítése. E határok túllépése a dolgozók nagy része számára nem vált lehetségessé, mert túl alacsony volt a fogyasztás és a szabadidő szintje. A tudományos – technikai forradalom kezdete láthatóan mindenütt felemeli az életszínvonalat, de a kapitalizmus korlátai között nem képes áttörni az élet előbbi 3 határait, megváltoztatni az élet minőségét, forradalmi változást előidézni az élet szintjében. Az automatizálás és a civilizáció korszerű technikája lehetővé teszik az ember újratermelési gondjainak kisebb mértékre való csökkentését, és szabad teret nyitnak meg az élet eddigi köre mögött.1 Az ipari

civilizáció a fejlődés ellentétességén alapult. Az iparosítás körülményei között a termelőerők kibővítése feltételezte a kialakított többletforrások felhalmozását, az általános fejlődés úgy valósult meg, hogy a források nagy részét a munkaerő újratermeléséből következő szükségletek kielégítésére korlátozták. A jelenkori civilizációs fejlődés csúcsán azonban a termelőerők nyilvánvalóan túlhaladnak ennek az ellentétes fejlődésnek a határain. Nem becsülhetjük le a „tömegfogyasztás” civilizációs jelentőségét, évtizedekben ez a rendszer áthatja a fejlett tőkés országokat. A „fölös bőség társadalmáról” vagy a „magas szintű tömegfogyasztásról” alkotott elméletek közvetve céloznak e fogyasztás belső határainak megoldhatatlan dilemmájára. A kívülről irányított fogyasztás rendszere a technika gyors haladásának körülményei között a végtelenségig felduzzasztja a

tömegfogyasztási magánigényeket, az értelmetlen fiktív szükségletek egész rendszerét vezeti be, és a reklám, a befolyásolás és az alákínálás eszközeivel vonja be ebbe az embereket. Maga az ember ilyen körülmények között saját rabszolgájává válik. A jelenkori technika igazolta, hogy az elemi létszükségleti cikkek beszerzését a szolgáltatások nagybani rendszerének igénybevételével ésszerűen meg lehet szervezni. A fogyasztás ésszerű rendszere, tudományos fogyasztási normák (ésszerű öltözködési normák, közlekedési, lakás modellek) alkalmazása az átgondolt gazdasági és társadalmi ösztönzéssel együtt oda hathat, hogy a rendelkezésre álló források minél nagyobb számban az emberi alkotóerők fejlesztésének szolgálatába kerüljenek. Az ipari civilizáció széttörte az emberi együttműködés és barátság eredeti kötelékeit, automatizálta a társadalmat és az emberek egymásra való közvetlen hatását a

névtelen kölcsönös függőséggel helyettesítette. A technika fejlődésének hatására az emberi kapcsolatok napjainkban sokkal szélesebb körűvé és gyakoribbá válnak, másfelől azonban egyre közvetettebbekké válnak, egyre inkább a felületen mozognak, kevésbé hitelesek. Az egymásra hatás konkrét körvonalai, tömeges méretekben szemlélve, belevesznek a civilizációs összefüggések áttekinthetetlen szövedékébe. 4 Egyrészt a dolgozók nagy tömegi szorulnak a nagy gyáregységek, irodák és kereskedelmi intézmények tetői alá, másrészt azonban az emberi kapcsolatokra rányomja bélyegét a formális kapcsolatokkal való túltelítettség. Ezzel magyarázható a magánéletbe, a családi körbe való menekülés. Más szempontból nézve azonban fokozatosan egyre inkább érvényesül az ember magányossá válása a teljesen gépesített nagy csarnokokban. A technika fejlődése belátható időn belül az emberi érintkezés új feltételeit

teremti meg, felhasználva az információátvitel és- megőrzés elvét, mindehhez hozzásegít a rádiótechnika és elektronika fejlődése, különösen pedig a számítógépek hálózatának széles körű kiterjesztése. A szabad idő mint tömegjelenség, az ipari társadalom keretei között jött létre, mint annak a következménye, hogy a munkaidő fokozatosan a munkaerő újratermeléséhez szükséges minimum szintje alá csökkent, e jelenség a technika fejlődésének eredménye, de egyidejűleg autonóm tényező az emberi erők további felszabadítása és kibontakozása terén a műszakilag fejlett társadalom önmagát sokszor „ a szabad idő társadalmának nevezi (Dumazedier) Az antropológia és a pszichológia némely felismerése szerint a tudományos- technikai forradalomban való tömeges részvételt csak akkor lehet majd elérni, ha az ember rendelkezésére álló idő túllép bizonyos küszöböt. A szabad időben folytatott tevékenységek

listáján az iparilag fejlett országokban elő helyen a televíziózás, mozi látogatás, a rádióhallgatás , újság- és folyóirat olvasás – ún. tömegkultúra áll. Az ipari civilizációban, amelyet a kapitalizmus fejlesztett ki, az ember kiszabadult a természeti elemektől való függőség alól, de azon az áron, hogy függ saját alkotásaitól, azoktól az anyagoktól, amelyeket ő ruházott fel alakkal, azoktól az erőktől, amelyeket ő hozott mozgásba.2 Gasset nem hisz a történelem abszolút meghatározottságában. Ellenkezőleg, úgy gondolja, hogy minden élet, következésképpen a történelmi élet is csupa tiszta pillanatokból áll, s az előző pillanathoz képest mindegyik eléggé meghatározatlan, úgyhogy tétovázik benne a valóság, piétine sur place, s nem tudja eldönteni, hogy melyiket válassza a sok lehetőség közül. Ez a metafizikai habozás süti rá az élet minden jelenségére a remegés és a reszketés összetéveszthetetlen

jegyét. 5 Lehetséges, hogy a tömegek lázadása valóban az emberi társadalomban egy újszerű, egyedülálló berendezkedéséhez vezet, de az is lehetséges, hogy megpecsételi az emberiség sorsát. Nincs miért tagadnunk, hogy van valóságalapja a haladásnak, de ez a felfogás, amely biztosra veszi a haladást, már módosításra szorul. Minden, de minden lehetséges a történelemben – a diadalmas, határtalan haladás éppúgy, mint az időszakos visszaesés. Nem kétséges, hogy fejlődése során minden régi kultúra magával görget sok elhalt szövetet és nem kevés elkérgesedett agyagot, ami csak teher és mérgező üledék az élet számára. Létezik nem egy holt intézmény, csökevényként fennmaradt, értelmét vesztett érték és tekintély, túlbonyolított megoldás, akárcsak sok nyilvánvalóan elavult norma. A közvetett akciónak a civilizációnak mindezek az elemei egy egyszerűsítést hajszoló korszakot igényelnek. Életünknek azzal a

veszéllyel kell szembenéznie, hogy a konkrét lehetőségek észlelhetően nagy növekedése egyszeriben semmivé lehet, ha az szembetalálja magát Európa sorsának egyik legijesztőbb jelenségével, amelyet még egyszer megfogalmazok: egy olyam embertípus kaparintotta meg a társadalom vezető szerepét, amelyet nem érdekelnek a civilizáció alapelvei. Nyilván érdeklik az érzéstelenítőszerek, az autók meg más effélék. Ám épp ez bizonyítja a civilizáció iránti teljes érdektelenségét. Tudniillik az említett tárgyak a civilizációnak csupán az eredményei, s imádatuk még élesebben megmutatja, hogy az ilyen ember mennyire érzéketlen a tárgyak teremtő elvei iránt. A ma húsz – harminc év körüli nemzedék az első, amelyben visszaesés következett be. Egyre nehezebb tanítványokat találni a tiszta tudományok laboratóriumaiba. Pontosan akkor, amikor roppant mód fejlődik az ipar, s az emberek láthatóan egyre szívesebben élnek a tudomány

alkotta eszközökkel és gyógyszerekkel. A ma uralkodó ember primitív lény, egyfajta Naturmensch, aki a civilizált világból lép elő. A világ civilizált, lakója ellenben nem: meg sem látja a világban a civilizációt, s úgy kezeli, mintha természet volna. Az új ember szereti és élvezi is az autót, de azt hiszi róla, hogy egy édenkerti fa természetes gyümölcse. A tömegember valóban primitív lény, aki a kulisszák mögül surrant be a civilizáció ősi színpadára. 6 Spengler azt tartja, hogy a „kultúrát” majd a – neki elsősorban technikát jelentő – „civilizáció’” kora követi. Úgy véli, hogy a technika még akkor is élhet , aha már elhalt a kultúra alapelvei iránti érdeklődés. A technika lényege szerint tudomány, a tudomány pedig nem létezik, ha önmagában, a maga tisztaságában nem kelt érdeklődést, márpedig nem kelthet érdeklődést, ha az emberek többé nem lelkesednek a kultúra általános elvei iránt. Ha

elsorvad ez a buzgalom – s láthatóan ez történik - , csak egy ideig maradhat életben a technika, addig, ameddig még tart forrásának, a kultúrának a lendítő ereje. Az ember a technikával s nem a technikáért él. A technika iránti mai érdeklődés semmit sem garantál, legkevésbé a haladást vagy a technika fennmaradását. Az empirikus tudományok naponta egy – egy újabb találmánnyal gazdagítják az említett átlagember életét. Mindenki tudatában van annak, ha háromszorosára vagy tízszeresére növelnék a laboratóriumok számát, s közben nem csökkenne a tudományos kutatókedv, automatikusan megsokszorozódna a gazdagság, kényelem, az egészség és a jólét. Hogy lehet az, hogy a tömegemberben ennek ellenére semmiféle nyoma sincs annak, hogy a tudomány támogatására pénzt vagy figyelmet áldozna? Messze vagyunk ettől hiszen a háború után a tudomány embere lett a társadalom új páriája. Oly nagy a szakadék a tudománytól kapott,

nyilvánvaló, állandó előny és a tudomány iránt mutatott érdeklődés között, hogy semmilyen ábrándos elképzeléssel sem áltathatjuk magunkat: csupán barbárságot szülhet az efféle magatartás.3 Korunkat a technika világának szokás nevezni. Bármilyen elcsépelten hat is ez a mondás, igazságon alapszik, mint a legtöbb közhely. Igaz, hogy a technika olyan régi, mint maga az ember, hiszen az emberré válást éppen a szerszámkészítés jelentette. Az is igaz, hogy bolygónk arculatát évezredek folyamán a technika teljesen átformálta, de ennek a változásnak kilencven százaléka az utolsó három emberöltő alatt ment végbe. Az ősi kultúrák, a természeti életforma eltűnnek, vagy csupán látványossággá válnak, és az ipar fejlődése által létrehozott civilizált életnek adják át helyüket. A mai ember számára csak akkor válik tudatossá, hogy mennyire nélkülözhetetlenek számára a modern technika vívmányai, ha valamiféle

különleges „sorscsapás” folytán éppen nélkülözni kénytelen azokat.4 Jegyzetapparátus: 7 1 Radovan Richta és munkaközössége – Válaszúton a civilizáció Budapest 1968. Kossuth Könyvkiadó 122-145.o 2 Dr Rosta István – Magyarország technikatörténete Budapest 1999. Nemzeti Tankönyvkiadó 102-123.o 3 José Ortega Gasset – Tömegek lázadása Budapest 1966. Pont Könyvkereskedés 71- 81.o 4 Gáspár László – Lőblin Imre - A kultúra világa: A technika fejlődése Budapest 1966. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 7-9.o 12-15o 29-37 o