Light industry | Textile industry » Matlák Zoltán - Hagyományos és korszerű kárpitozás

KÁRPITOZÁS Hagyományos és korszerű kárpitozás A hagyományos kárpitozás anyagainál említésre került, hogy bizonyos anyagokat a korszerű kárpitozásnál is használnak, előfordul vegyes szerkezet hagyományos és korszerű anyagok felhasználásával, továbbá hagyományos anyagok korszerű félkésztermékként feldolgozott alkalmazása. Az ismétlések elkerülése végett valamilyen módon alkalmazott hagyományos anyagokra csak hivatkozom, és csak a korszerű feldolgozás következtében keletkezett új jellemzőit ismertetem. Például a biobútoroknál a szőrt újból alkalmazzák, gumival vulkanizált táblák formájában. Ez esetben a szőrt ismertnek tekintem, de az új tulajdonságait részletesen ismertetem. A korszerű állványszerkezetek anyagai Fa és faalapú állványanyagok A korszerű kárpitozott bútorok állványszerkezetéhez is általánosan használnak fenyő és lombos fűrészárut, rétegelt falemezt, ritkábban léc- és furnérbetétes

bútorlapot. Ezekről az anyagokról a faipari irodalomból (pl. FAIPARI KÉZIKÖNYV I, II. kötet) részletes információt kaphatunk A korszerű állványszerkezetek az előzőeken kívül készülhetnek faforgács lapból, pozdorjalapból, farost lemezből, hajlított és formára préselt rétegelt lemezből (egymásra merőleges és azonos szálirányú furnérrétegekkel), valamint az előzőek, fémek és műanyagok kombinációjával. Korszerű lapanyagok A lap- és lemezanyagok nagyrészt faalapú anyagok, műgyanta vagy más ragasztóval egyesített, nagyrészt a fa tulajdonságait hordozó anyagok, de a fűrészáruk méreteitől mesterséges szerkezetkialakításuk révén eltérnek, részben ezért fahelyettesítő anyagoknak is nevezzük őket. A faalapú anyagok közül a kárpitozott bútoroknál, 152 Magyar Asztalos és Faipar 2005/6 mint állványszerkezeti anyagok a különböző lapféleségek jelentősége a legnagyobb. A hazai lapféleségek fontosabb

jellemzőit az alábbiakban foglalom össze. Faforgács lapok Tűlevelű vagy lombosfa anyagból nyert célforgácsból, műgyanta kötőanyag felhasználásával gyártott lapféleségek, amelyek szerkezete egyrétegű, többrétegű, vagy folyamatosan rétegezett lehet. A forgácslapok a fedőrétegükben lévő forgácsok méretétől függően finom felületűek, vagy általános rendeltetésűek lehetnek. A finomfelületű faforgács lap laminátos felülettel is készül. A laminátos forgács lapokból az állványok látható alkatrészeit, további felületkezelés nélkül, esztétikus színben vagy fautánzattal készíthetjük el. A laminátos faforgács lapokat a fentiekben említett alapanyag-tulajdonságok mellett a felületek nagy ellenálló képessége jellemzi. Az állványok belső – nem látható – részeinél legelterjedtebb az általános rendeltetésű forgácslap használata. A finomfelületű forgácslapot a laminált borítás mellett ugyancsak

látható helyen PVC, papír vagy más fóliaborításokkal is alkalmazzák. Pozdorjalapok A kender- és lenkóró feldolgozásánál keletkező tisztított szárhulladékból (pozdorjából) ragasztóanyag hozzáadásával gyártott lapféleségek. A pozdorjalapok lapszerkezetük alapján: – egyrétegűek (MOPAN), – háromrétegűek (TRIPO), – 2 mm vastag furnérral borítottak lehetnek. A pozdorjalapok alkalmazási területe fő vonásaiban megegyezik a faforgács lapok alkalmazási területével, de a faforgács lapnál rosszabb tulajdonságai miatt korlátozottabb használhatósággal. Táblásított tömörfa lapanyagok A faforgács lapoknál és a furnérragasztásnál alkalmazott műgyanták és azokból kisebb-nagyobb mértékben kibocsátott formaldehidgáz miatt a biobútorok és más nagyobb értékű bútorok esetében az állványszerkezetek lapalkatrészeit (pl. ágyvégek, -oldalak, ágyneműtartó kávák) természetes faanyagokból készítik. A faanyagok

korlátozott hossz- és szélességi méretei, a szélesebb deszkák, pallók görbülési hajlama, a fahibák kiejtésének szükségessége stb. miatt ezek az alkatrészek egy darabból nem készíthetők el. Ezért a faanyagot szélességi, esetenként hosszúsági toldásokkal táblásítani (tömbösíteni) kell. A táblásítás elvileg sokféle faanyagból elvégezhető, a gyakorlatban legtöbbször a lucfenyő, az erdei fenyő, a bükk- és tölgyfa anyagokat alkalmazzák. A táblaméretek – az alkalmazott technikától függően – 1500–2000 mm hosszban, 600–1200 mm szélességben és 18–50 mm vastagságban készíthetők. A lécelemek szélessége 30–40 mm, a szomszédos lécek évgyűrűit ellentétes irányba fordítják. A kisméretű lapok kis termelékenységgel egyszerű gépek és kézi szorítószerszámok segítségével előállíthatók (A hagyományos bútoroknál a keretszerkezetek kitöltő betéteit készítették sokszor így.) Nagyobb lapok

termelékenyen erre a célra szerkesztett – különleges célgépeket is tartalmazó – gépsorokon gyárthatók. Különleges fa és faalapú állványanyagok A faanyag furnérrá alakításáról és abból sík rétegelt falemez gyártásáról, valamint a farostlemezekről és ezek tulajdonságáról az említett irodalomból kaphatunk információt. A korszerű kárpitozott bútorok állványszerkezetei sokszor készülnek a már megismert anyagokból különleges eljárásokkal kialakított sík- és térgörbe fa alkatrészekből. Ezeknek az eljárásoknak egy része a korszerű kárpitozás megjelenése előtt ismert volt (pl. a Thonet hajlítási eljárás a XIX. századból való), de a hagyományos kárpitozott bútoroknál ritkán alkalmazták azokat. Más eljárások az utolsó 50 évben alakultak ki, közös jellemzőjük, hogy a korszerű állványszerkezetek gyakran készülnek ilyen anyagokból. Tömörfából hajlított állványanyagok Hajlításra a finom

szövetszerkezetű keménylombos fafajok alkalmasak. Magyarországon erre a célra jellemzően a bükkfát és kőrisfát alkalmazzák. KÁRPITOZÁS 1. ábra: a feszültség eloszlása hajlítás közben A fa hajlítása közben a mechanika törvényei szerint feszültségek ébrednek az anyagban. A hajlított munkadarab domború oldalán húzó-, homorú oldalán nyomófeszültség lép fel. A kettő közötti semleges réteg feszültségmentes (1. ábra) A hajlított faanyag feszültségeloszlása nem szimmetrikus, a semleges réteg a nyomott rétegek felé tolódik el. A faanyag gőzölésével, főzésével az alakíthatóság növelhető, mert az eljárással nő a fajlagos nyúlás értéke és a fa tömöríthetősége. A faanyag lehűléses visszaszáradása után a hajlított formáját megtartja A feszültségállapotokat úgy kell megváltoztatni, hogy a húzófeszültség a keresztmetszetben a hajlítás során a lehető legkisebb legyen. A hajlítandó munkadarab

húzott oldalán nyomóerő működtetésével nyomófeszültséget ébresztünk, ezzel egyenlítjük ki a húzófeszültséget. A semleges szál ezáltal a keresztmetszet húzott zónája felé tolódik. Technikai megoldásként acélszalagot feszítünk a munkadarab domború, külső (húzott) oldalára, és 2. ábra: bütüszorító alkalmazása a szalaggal együtt hajlítjuk a faanyagot. A szalag mindkét végére kengyelt szegecselnek, amely a faanyag bütüjét veszi körül. A kengyel biztosítja azt, hogy a bütü síkja az adott tengelyvonalra merőleges maradjon. Ha ezt nem biztosítanánk, a semleges szál nem lenne a szalag közelében, ebből következik a megpuhult rostoknak a húzott oldalon való megszakadása, és/vagy a hajításból adódó nyírás hatására a bütük hajlítási síkjára merőleges berepedése. Nagyobb ívek pontosabb hajlítására és a kisebb eltérések kiegyenlítésére bütüszorító alkalmazható, e szerkezet orsója a bütüre

támaszkodik, meghúzáskor a szalag megfeszül (2. ábra) Thonet szabadalmának lényege éppen az volt, hogy sikerült a nyúlást a megengedett értékre visszaszorítani, ezáltal a semleges szál középről a húzott szál felé tolódott. Találmánya nem az acélszalag használata, mert ezt már előbb ismerték, hanem az, hogy az acélszalag végeire kengyelt helyezett és azt pontosan a munkadarab végeihez illesztette. A gőzölés kis- és nagynyomású gőzzel végezhető, hazánkban általában a kisnyomású gőzölés terjedt el. Azonos vagy többségében azonos szálirányú rétegelt faanyagok A bútorállványoknál gyakran előfordul, hogy az állványszerkezetbe a párnázat alátámasztására önálló betétként saját kerettel vagy kávával rendelkező fix (3. ábra), vagy egy fix és arra emelhető fej- és lábrész (4. ábra) farugós tartószerkezetet helyeznek (a farugós tartószerkezeti anyagokat a későbbiekben tárgyalom). Ezeknek a

keretalkatrészeknek könnyűeknek, szilárdaknak és alakállóknak kell lenniük. A kis keresztmetszetű, hosszú tömörfa alkatrész hibátlan anyagból nagy 3. ábra: önálló szerkezettel rendelkező tartóbetét 4. ábra: önálló fix és emelhető kerettel rendelkező tartóbetét veszteséggel szabható ki, és még mindig fennáll a görbülés veszélye. A faforgács lap, de még a normál rétegelt lemez (kontralemez) a kitüntetett (hossz-) irányban nem volna elég szilárd. Ezeket az alkatrészeket a legelőnyösebben azonos szálirányú rétegelt falemezből – hosszirányban szeletelve – lehet elkészíteni. A kb 50x25 mm szelvényméretű alkatrészeket 1,5–2,0 mm vastag, legtöbbször bükkfurnérokból – szívós és rugalmas – vizes diszperziós ragasztóanyaggal ragasztják össze. Újabb kísérletek azt bizonyítják, hogy a hajlítószilárdság nem csökken számottevően, ugyanakkor az alakállóság tovább javul, ha középtől szimmetrikusan

elhelyezve a fedőréteg alatt 1–1 furnérréteget a hosszirányra merőleges szálirányban helyeznek el. (Folytatjuk.) Matlák Zoltán 2005/6 Magyar Asztalos és Faipar 153