Economic subjects | World economics » A GDP regionális számbavétele

A GDP regionális számbavétele Egy ország gazdasági teljesítményének regionális szintű nyomon követése a gazdaságpolitikai döntéshozók, a közgazdászok és a széles közvélemény érdeklődésére is számot tarthat. A GDP országon belüli régiók szerinti megoszlása szintén érdekes lehet, ugyanakkor az országos szintű elszámolásokhoz képest az országos szint alatti elszámolások számos külön problémát vetnek fel, amelyek nemzeti szinten vagy elhanyagolható jelentőségűek, vagy nem is léteznek. Ezek röviden a következők: 1. Országos szint alatt elvi okok miatt oszthatatlan tevékenységek 2. Régióközi mozgásokkal összefüggő tevékenységek 3. Több telephelyes szervezetek értéktöbbletének területhez rendelése 4. Telephelyen kívül végzett tevékenységek figyelembevétele 5. A statisztikai adatszolgáltatás valóságnak megfelelése, pontossága 6. A regionális GDP-nek a jövedelemmel való kapcsolata és az adatok

értelmezése Az oszthatatlan tevékenységeknek három típusát célszerű megkülönböztetni. Egyrészt ide tartozik a külügyek intézése, külföldi követségek fenntartása, a honvédelem és egyes megközelítések szerint további, az állam központi irányításával, adminisztrációjával összefüggő feladatokat is ide lehet sorolni. Mindazonáltal bármilyen szélesen határozzuk is meg ezen tevékenységeknek a körét, összgazdasági súlyuk mindenképpen csekély lesz. A KSH a honvédelmet a többi szektorra kapott arányokkal osztja fel (ez az eljárás változatlanul hagyja a területi arányokat), de megtehetné ezt a lakosságszám arányában is (ami a honvédelem súlyának megfelelően kiegyenlítettebbé tenné a területi arányokat). A területre feloszthatatlan adminisztratív jellegű tevékenységeknél jóval nagyobb súlyt képviselhetnek tengerparti országoknál az egyébként állandó lakossággal nem rendelkező tengereken, a kontinentális

talapzaton és a nemzetközi vizeken folyó gazdasági tevékenységek. Ezek lokalizálhatók ugyan, a GDP ezen részét többnyire azonban egy extra, területen kívüli, lakosság nélküli képzetes régióhoz rendelik hozzá. Norvégiában például a tengeri kőolaj és földgázkitermelés az összes ipari termelés 30-40%-át, a szolgáltatások nagyjából 2%-kát adja (az 1990-es évek során; az arány nagyban függ a világpiaci olajártól). Ezt ugyanúgy extra régióban tartják nyilván, mint a skót partokhoz közeli olaj és földgázkitermelésből származó GDP-t. Extra régiót a tengeri halászat esetén is alkalmazhatnak, de ennek felosztása történhet a hajók eredete vagy a zsákmány kirakodása alapján is. Az országos szint alatt oszthatatlan tevékenységek harmadik típusába a termékadók és terméktámogatások egyenlege, valamint a kamatrés (FISIM) tartozik. A GDP ezen két összetevője közül az első növeli, a kamatrés egy része termelő

felhasználásként csökkenti a GDP-t. Ágazatok között egyiket sem osztják fel, regionális felosztásuk pedig a már kialakult területi arányok szerint történik, vagyis a termék termelésének, és nem vásárlásának a helye alapján. Azok a tevékenységek, amelyeknél a térbeli pozícióváltás, területközi mozgás elválaszthatatlanul összekötődik az értékteremtéshez, és/vagy térbeli hálózatban működtethetők, már lényeges gazdasági súlyt töltenek be hazánkban is. A szállítás és a hálózatokban szerveződő szolgáltatások tartoznak ide, mint a posta és távközlés, az energiaipar elosztási része, amelyek együttesen hozzávetőleg 13-15%-kal részesednek a magyar GDP-ből. Térbeli hálózatban, országosan vagy több megyét átfogva működik a lényegesen kisebb súlyú non-profit szféra nagy része is, mint a pártok, szakszervezetek, egyházak. A szervezetek székhelye szerinti felosztás nyilvánvalóan nem a gazdasági

tevékenységek térbeli eloszlását, hanem a gazdasági döntéshozatal térbeli eloszlását tükrözné vissza. A régiók közötti felosztásnak számos lehetősége létezik A lokalizáció alapja lehet naturális és értékbeni mutató, vonatkozhat az egyes régiók szerinti foglalkoztatottságra (létszám, ledolgozott óraszám, bérköltség), tőkeállományra (eszközérték, amortizáció, ingatlanterület nagysága, gépek teljesítménye), termelési és értékesítési (felhasznált energia, nyersanyag mértéke, árbevétel) adatokra, a közlekedési teljesítmény különböző mutatóira (szállított utasok száma, szállított áruk tömege, értéke, árbevétel), a szállítóeszközök nyilvántartott telephelyére. Az adatok gyakorlati elérhetőségének hiánya korlátozhatja a számítási lehetőségeket. A módszertan megválasztásának jelentőségét az adja, hogy az eltérő módszerek többékevésbé eltérő eredményekhez vezetnek, amelyek

esetleg az összképet is megváltoztathatják, vagy még gyakrabban egy-egy speciálisabb helyzetű régió szintjét emelik vagy csökkentik jelentősebb mértékben. Ez megfigyelhető volt például a légi közlekedés értéktöbblete felosztási módjának változtatásakor Norvégiában. 1992 előtt az ágazat értéktöbbletét a bérek alapján rendelték megyékhez, ezt követően a vállalati működési eredményt, vagyis a tőkehozadékot közlekedési indikátorok szerint, a munkahozadékot továbbra is a bérek szerint osztották fel. A változtatás Oslot és a környező Akerhus megyét (ahol a munkaintenzív adminisztratív jellegű tevékenység java része koncentrálódik, míg a tőkeintenzív szállítási tevékenység egyenletesebben oszlik el a régiók között) érintette leginkább „hátrányosan”, vagyis jelentősen csökkentette részesedésüket az ágazat GDP-jéből. A többi érintett megye többségében növelte, kisebb részében változatlanul

hagyta a GDP-t. A harmadik nehézség annak megállapítása, hogy a több telephelyes vállalkozások és egyéb szervezetek egyes telephelyei milyen mértékben járulnak hozzá a vállalat teljes hozzáadott értékéhez. Ezek a vállalkozások rendszerint a legnagyobbak közé tartoznak, vagyis a kérdés kezelésének módja erőteljesen befolyásolhatja a területi arányokat. Ennek a nehézségnek az előző problémától való különbsége abban rejlik, hogy míg a területközi mozgással és hálózatok működtetésével kapcsolatos GDP felosztási dilemmák a mozgást és a hálózat kiterjedését meghaladó méretű területegységek esetén elvileg sem küszöbölhetők ki, addig a több telephelyes vállalkozások a tulajdonviszonyok megváltozásával elvileg egy telephelyessé, így hozzáadott értékük egyértelműen lokalizálhatóvá lennének tehetők. A telephelyek közötti felosztás fontos problémája, hogy a különböző telephelyek nem egyszerűen

egymás másolatai, megsokszorozódásai. A különböző tényezők szerinti felosztások – a lehetőségeket az előző pontban soroltuk fel – kisebb vagy nagyobb mértékben el fognak térni egymástól. Egy építőanyag gyártásával foglalkozó vállalkozás különböző gyártó telephelyein eltérő tőkeintenzivitású gyártás folyhat, az adminisztratív és a kereskedelmi jellegű telephelyek is egészen eltérő jellegűek. A különféle teljesítménymutatókon alapuló felosztások eltérésére példát szolgáltathat a norvég vízienergia-ipar GDP-je regionalizálásának változtatása. Az iparágban hálózatos és pontszerű, önállóan is működőképes telephelyek is találhatóak. GDP-n belüli részesedése megyénként többnyire a 2-7%-os sávban található, maximális értéke 11%. Amikor 1986-ban áttértek az erőművek elhelyezkedése szerinti felosztásról a foglalkoztatottság szerinti felosztásra, akkor a változtatás okozta eltérés a

teljes GDP-ben a megyék többségében elérte az egy százalékpontot, a maximális eltérés 4,5 százalékpontos volt. 1992-ben újabb változtatás történt, a szektort termelési és elosztási részre bontották, a termelési részt az energiatermelés helye, az elosztásit a foglalkoztatottak szerint lokalizálták. Ez a harmadik módszer nagyjából az előző kettő átlaga körüli eredményeket adott. (Edvardsen-Monnesland, 1997) Magyarországon a vállalati szektorban hozzávetőlegesen 1100-1300 vállalatnak van több megyében telephelye, ezen kívül pedig a pénzügyi szektorra (bankokra, biztosítókra) is jellemző ez a probléma. A KSH a felosztást a keresetek arányában végzi, de csak az 50 főnél nagyobb vállalkozások esetében, míg 50 fő alatti vállalkozásoknál székhely szerinti számbavétel történik. A lokalizációs probléma negyedik típusa, amikor a vállalkozás – a telephelyek számától függetlenül – tevékenységének egy

részét telephelyen kívül végzi. Számos példát találunk erre az építőipartól kezdve a legkülönfélébb szolgáltatásokig, mint javítás-karbantartás, betegszállítás, utazó ügynökösködés, állategészségügy, versenysport, filmgyártás, hírügynökségek munkája stb. A telephelyen kívüli tevékenység lokalizálása komoly elméleti és gyakorlati problémákba ütközik. A GDP regionális számbavétele során kialakult gyakorlat szerint a telephelyen kívüli tevékenységeket nem veszik figyelembe. Ez azt jelenti, hogy a regionális GDP a gazdasági tevékenységet végző szervezet telephelye és nem a gazdasági tevékenység tényleges helye szerinti mutató (mivel a telephely nem mindig egyezik a tevékenység helyével). Ez tendenciaszerűen a településhierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő településeket hozza előnyösebb helyzetbe az alacsonyabb szinten lévő településekhez képest, hiszen a nagyobb körzet számára térbelileg

mobil szolgáltatást nyújtó vállalkozások központjai inkább a nagyobb városokba települnek. Ezt az adatok értelmezésénél érdemes figyelembe venni. Az adatszolgáltatás pontossága kapcsán a területi elhelyezkedésre vonatkozó rész érdekes. A vállalkozások formális-hivatalos (nyilvántartott), és tényleges telephelyei elkülönülhetnek egymástól. Ennek oka kereshető a szabályozási, adózási, illetékfizetési, engedélyezési díjak különbözőségében, illetve olyan tényezőkben, minthogy egy nagyvárosban kevesebb a lehetőség a cégek különféle ellenőrzésére, mint egy néhány vállalkozással rendelkező településen. Másrészt egyszerű adminisztrációs tévedések, a címváltozások lassú átvezetése is okozhat eltéréseket. Szubjektív elemek, kényelmi szempontok is befolyásolhatnak egy vállalkozót formális és tényleges telephelye elkülönítésében. A jelenség gyakorlati jelentősége időtől és tértől függően

változik, mértékéről a vállalkozások tényleges telephelyeit összeírni hivatott felméréssel, cégszámlálással lehetne képet alkotni. Az adatok értelmezésével kapcsolatban szükséges hangsúlyozni, hogy a regionális GDP nem azonos a lakosság rendelkezésére álló jövedelemmel vagy a fogyasztásával. A GDP és a jövedelem közötti különbségeket alapvetően a természeti tényezők egyenletlen eloszlása, a tőke tulajdonosainak lakóhelye és a termelés helyének különbözősége, valamint a munkaerő ingázása okozza. Ehhez járul még a különböző transzferfizetések, nyugdíjak, segélyek nem lakosságarányos területi eloszlása. A GDP termelési mutatóként csak nagyobb aggregációs szinteken tekinthető a jövedelmek jó közelítésének. Országos szinten a GDP és a GNI értékeinek néhány százalékpontos eltérése jelentéktelennek tűnik a településszintű ezer százalékos nagyságrendű adatokhoz képest. A magyar megyei szintű

adatok egyik érdekessége, hogy Tolna megye a Paksi Atomerőműnek köszönhetően a GDP termeléséből nagyobb mértékben veszi ki részét, mint azt a személyi jövedelemadó vagy egyéb fejlettségi mutató alapján várnánk. Vagyis a különböző tőkeintenzitású vállalkozások térbeli elkülönülése a GDP különbségeire inkább hatást gyakorol, mint a lakossági jövedelmekre. A területi GDP nagyságát tehát – hasonlóan az országos GDP-hez – nemcsak az objektív tények, hanem a módszertani döntések is befolyásolják. Szatellitszámlák A nemzeti számlarendszer a piacra szánt termékek termelését, a termeléssel kapcsolatos jövedelmeket és azok felhasználását számolja el. A szatellitszámlák egyrészt kiterjesztik a termelés körét a nemzeti számlákban számba nem vett területekre. Ezen alkalmazások közül a háztartási tevékenységek szatellitszámlájával foglalkozunk. Másrészt a nemzeti számlákban alkalmazott osztályozási

rendszert csoportosítják újra, hogy olyan tevékenységek mérésére is lehetőség nyíljon, amelyek a tevékenységek hagyományos ágazati felosztása során több eltérő ágazatba kerülnek. Az ilyen típusú szatellitszámlákra példa a turizmus vagy a kutatás- fejlesztés számlája. Mindkét típusú szatellitszámlák készítése során számos elvi, módszertani és gyakorlati adatgyűjtési nehézséggel kell szembenézni. Az ENSZ által ajánlott nemzeti számlák rendszere (System of National Accounts, SNA) szerint a gazdasági termelés „minden olyan tevékenység, ami egy intézmény ellenőrzése alatt zajlik, s amelynek során munka, tőke, javak és szolgáltatások felhasználásával javak és szolgáltatások előállítására kerül sor. Az intézmény felelősséget vállal a folyamatért, és az előállított termék vagy saját tulajdonba kerül, vagy jogosult arra, hogy az előállított termékért fizetséget vagy más ellenszolgáltatást

kapjon” (SNA 6.15) A háztartási tevékenység részben megfelel ennek a meghatározásnak, ugyanakkor az SNA esetében hangsúlyos a tranzakciók piaci megjelenése, hiszen ez teszi lehetővé a tevékenységek eredményének mérését. A háztartások által előállított javak és szolgáltatások nagy részét abban a háztartásban fogyasztják el, amelyben megtermelik. A háztartási termelés elszámolása országonként különböző, az így előállított termékeket elvileg akkor veszik figyelembe, ha az adott országban az adott termék szempontjából jelentősnek ítélik meg mennyiségüket. Általában figyelembe veszik a mezőgazdasági termékek termelését, tárolását, feldolgozását, előállítását, a bor készítését, sör és pálinka főzését és néhány további tevékenységet (pl. tőzegkitermelés, szövés, bútorkészítés). A saját célú szolgáltatás ugyanakkor nem tartozik a termelés körébe, csak ha fizetett háztartási

alkalmazott végzi. Emögött az a megfontolás húzódik meg, hogy a szolgáltatásokat a termelésükkel egy időben elfogyasztják, a gazdaság egyéb területeire így korlátozott hatással vannak, piaci vásárlás vagy más, háztartáson kívüli személy bevonása a termelésbe többnyire nem képzelhető el, piacon nem értékesíthetők, megfelelő piaci áruk sincs. A termékek előállításánál azonban a termelő dönthet, hogy saját maga fogyasztja-e el vagy értékesíti, a saját fogyasztás esetén is létezik a termékeknek valamilyen megfigyelhető piaci ára. A háztartási szatellitszámla készítésének célja annak megbecslése, hogy mekkora a nemzeti számlákból kimaradó háztartási termelés nagysága. Különböző becslések szerint a háztartási munka a GDP 30-60%-ára tehető a fejlett országokban, a fejletlenebb országokban, ahol a tevékenységek kisebb hányada piacosodott, ennél jóval nagyobb. A háztartási munka nagyságának becslése

alapvetően az időmérlegeken alapul, amely azt mutatja meg, hogy a felmérésben részt vett személyek idejüket milyen arányban fordítják különböző tevékenységekre. A turizmusnak a termelésre és foglalkoztatásra gyakorolt teljes gazdasági hatásának, mértékének megbecslése azért ütközik nehézségekbe, mert a turizmussal összefüggő termékek, szolgáltatások számos ágazat között oszlanak meg. A turizmus szatellitszámlája mindazokat a tevékenységeket és termékeket veszi számba, amelyek a turizmussal kapcsolatosak. A számla kiadási oldalán a háztartási, üzleti és kormányzati célú, hazai és külföldi kiadások találhatók. A számla keresleti oldalán azok a termékek és szolgáltatások vannak, amelyeket a turizmus miatt vesznek igénybe. Így ide tartoznak a turizmus elsődleges céljához kötődő kiadások: szállásköltségek, éttermi kiadások, útiköltség, autóbérlés, turisztikai attrakciók (állatkertek, múzeumok

stb.) költsége, szabadidős és szórakoztató jellegű szolgáltatások, sátrak, hálózsákok, bőröndök, sífelszerelés stb., utasbiztosítás Másrészt a turizmushoz kapcsolódó további termékeket is számba vesznek: ruházkodási cikkek, kozmetikumok, ajándéktárgyak, posta és telefon, szerencsejátékok. A nehézséget az okozza, hogy a felsorolt, turizmushoz köthető kiadások nagy részét nem kizárólag a turisták veszik igénybe, például az éttermek kiszolgálnak turistákat és helyi lakosokat is. A turizmus szatellitszámlának összeállítása során a különféle ágazatok termelésének felosztása történik meg a turizmussal összefüggő részre és az „egyéb” részre. Ez a felosztás nem mentes az önkényes elemektől