Legal knowledge | Economical law » Balogh István - Házastársak különvagyona

KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam és Jogtudományi Kara Kecskeméti Közös Jogászképzés Há za stár sak kü lö nvagyona évfolyamdolgozat Konzulens: Dr. Hegedűs Andrea egyetemi tanársegéd Balogh István Levelező tagozat III. évfolyam TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés. 1 A házassági vagyonjog szabályozásának történelmi gyökerei. A, A hozomány. B, A jegyajándék. C., A hitbér D., A közszerzemény E., A hatályos vagyonjogi rendszer elvi alapjai 1. Házastársi vagyonközösség keletkezése 5 2. A házassági vagyonjogi szerződés, valamint annak felbontásának és megszüntetésének hatása a házasfelek különvagyonára. 6 2/1., A házassági vagyonjogi szerződés elhatárolása 2/2., A házassági vagyonjogi szerződés fogalmi elemei 2/3., A házassági vagyonjogi szerződés atipikus megszűnése 2/4., A házassági vagyonjogi szerződés felbontása és

megszüntetése 3. A házastársak egymás közti ajándékozása a különvagyon terhére, valamint harmadik személytől származó ajándék a házastársi különvagyon javára. 8 3/1., A közös vagyon javára jutatott ajándék visszakövetelése 3/2., Harmadik személytől származó ajándék visszakövetelésének jogcíme 3/3., Ajándék, mint különvagyon megtérítése 3/4., Ajándék vagyonjogi helyzetének rendezése 4. A házastársi közös vagyonhoz tartozó „vállalkozói” vagyon megosztására irányuló igény rendezése. 10 4/1., Befektetés megtérítése a különvagyon javára 4/2., Köztartozások vagyonjogi problémái 4/3., Házastárs felelősségének terjedelme a bírói ítéletben 4/4., Házastársi felelősség objektivizálódása 4/5., Különvagyonnal való felelősség a házastárs bűncselekményéért 4/6., Fedezetelvonó szerződés hatálytalansága élet- illetőleg házastársak esetében. 5. Házastársak vagyoni felelőssége a

különvagyonban okozott kárért 15 6. A házastársi vagyonjog rendezésének koncepciója az új Polgári Törvénykönyvben. 16 Irodalomjegyzék 18 Bevezetés A házassági vagyonjog szabályozásának történelmi gyökerei. A, A hozomány Bár a középkori – különösen Werbőczy által kodifikált Tripartitum –jogi rendelkezései között nem szerepel előkelő helyen a házassági vagyonjog, de intézményeivel, jellegzetes megoldásaival párhuzam vonható a mai gyakorlattal: „A hozomány (allatura) olyan ingó vagy ingatlan vagyon, amelyet a menyasszony atyja vagy fitestvérei, de általában a leendő férj kivételével bárki más ad, a házasság vagyoni terheinek megkönnyítése céljából.” (1) A hozományt a házasságra lépő nő az anyagi terhek megkönnyítése célzatával kapta harmadik személytől. Ebből következően egyrészt a tulajdonában – mai terminológiával élve különvagyonában – maradt, másrészt – hogy

rendeltetését betölthesse – a férj rendelkezési jogot szerzett felette. A különvagyonná minősítés oka, hogy az ajándék a nő családjától származott - és mivel szerző félnek generálisan a férjet tekintették - közös vagyon esetén az ajándéktárgy átszállt volna egy másik családra. E minősítés következetesen „végigkíséri” a vagyontárgyat a házasság tartama alatt, ugyanis a közösen szerzett vagyonból megtérítési kötelezettsége állt fenn a férjnek, a házasság megszűnése esetén a feleség javára a hozomány erejéig, amelyet alátámaszt az, hogy a feleség törvényes zálogot vehetett a férj vagyonán. A megtérítési kötelezettség átlépi a középkori vagyonjog egyik sarokkövét: Az ősi vagyonnal való rendelkezés – szűk körű kivételtől eltekintve - a reformkorig nem volt lehetséges, viszont ha a hozományt az ősi vagyonba fektették be, a megtérítési igény ebből (is) kielégíthető A hozomány

különvagyoni jellegét támasztja alá, hogy e vagyontárgyakat illetően a férj hagyatékából első helyen kellett kiadni az özvegyen maradt nőnek, minden más hitelezőt megelőzve, ez a szabály a fiscust is kötelezte, ha örökölt. A hozományként felfogható ajándék szabályozásának tekinthető mai jogunkban, hogy a házasságkötésre való tekintettel kapott vagyontárgyak azt a felet illetik, akinek a családjából származnak. (Csjt 28 § (1) bek b, pont) A megtérítési igényt ugyancsak felfedezhetjük a judikatúrában. B, A jegyajándék „Jegyajándék (res paraphernales) alatt értették mindazon ingóságokat, tipikusan ékszereket, ruházati tárgyakat, amelyeket az eljegyzés alkalmával illetve a házasságkötés előtt a vőlegény vagy bárki más a mennyasszony számára adott.(HKI 93 100)” (2) A jegyajándék a nő tulajdonát képezte és a rendelkezési jog is őt illette. Az intézmény egyfajta „foglalószerűen” működött. Ha a

házasság az eljegyzést követően nem jött létre, a vőlegény az általa adott jegyajándékot csak akkor követelhette vissza, ha a házasságkötésre a nő hibájából nem került sor. A jegyajándék, mint intézmény a hatályos családjogi törvény házastársak különvagyonát szabályzó szakaszának két rendelkezése alá is vonható: (28 § (1) bek.) a, a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, A családjogilag nem releváns jegyesség megelőzi a házasságkötést. Természetesen ekkor már a házasságkötésre tekintettel és a leendő közös vagyonba jutatás szándékával járnak el a felek, ami a házasság megszűnése esetén ajándék visszakövetelési jogcímet alapoz meg. Ugyancsak a Ptk. szabályai az irányadók, ha a „jegyesség” élettársi viszonyt takar Abban az esetben, amikor a leendő házastársak hosszabb ideig éltek együtt és ezután kötöttek házasságot a bírói gyakorlat változatlanul a – hatályon kívül helyezett –

10. sz irányelvet követi, miszerint a „házasságot megelőző életközösség a házassági életközösséggel egységbe olvad”. c, a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, Jegyajándék értéke a felek anyagi helyzetéhez képest komolyabb. Ezért lehet jelentősége annak, hogy ezt a vagyontárgyat mikor minősítjük külön-, illetve közös vagyonnak. A gyakorlatban a méltányos megítélés alapja az, hogy a különvagyonok értéke között egyensúly legyen, így ha a jegyajándék ezt az arányosságot nem bontja meg különvagyonba sorolandó. C.,A hitbér A feudalizmus korszakában női különvagyon harmadik intézménye a hitbér (dos) A korábbiakhoz képest markáns eltérés, hogy e vagyonjogi igény csak váromány. A házasság fennállása alatt a férj tulajdona és ő rendelkezett vele, viszont természetes vagy jogi halála után a hagyatékból az örökösöknek ki kell elégíteni a

hitbérkövetelést. Jogi természete a vagyoni értékű jogokhoz áll közelebb. Az igény peresíthetővé válása esetén az ősi vagyon is fedezetként szolgálhatott, ami a tulajdoni és rendelkezési jog hiányában is -a különvagyoni jelleg elvitathatatlanságát jelzi. A középkori vagyonjog egyik legösszetettebb intézményében megtalálhatjuk a vallási alapot, (házasságtörő asszony a férj megbocsátásakor nem veszíti el az igényét) a római jogi eredetű mala fidest (elveszíthető a jog, ha a hitbért azért nem fogadta el az örökösöktől, hogy továbbra is birtokban maradjon) valamint a honfoglalás kori időből származó hagyományt (hitbér nagysága megegyezik a nő vérdíjával). A hitbér intézménye a feudális államberendezkedés felszámolásával, polgárosodás erőteljesebbé válásával eltűnik a jogrendszerből. A hozományt szinte változatlan formában szabályozza a jobbágyok tekintetében az 1840. évi VIII tc, amely

tulajdonképpen a szokásjog és a kúriai döntések kodifikációjának tekinthető. A törvénycikk rendelkezései a Hármaskönyv nemesi jogait interpretálják a jobbágyok vagyonjogi viszonyaiba. D., A közszerzemény „Közszerzemény (coacquisita conjugum) az a vagyon, amelyet a házastársak a házasság fennállta alatt visszterhesen szereztek.” (3) A közszerzeményi vagyonjogi rendszer érvényesült a magyar szabályozásban a családjogi törvény 1953. január elsejei hatálybalépéséig Polgárok tekintetében a szerzeményi közösség volt általános. A házasság fennállása alatt keletkezett javak fele-fele arányban illette meg a házastársakat, sőt a „feleségnek joga volt saját vagyona kezelésének jogát a férjtől visszavonni.” (4) E vagyonjogi rendszer szerkezetének bemutatására a már idézett 1840. évi VIII tc szolgál: „A házasság alatti közszerzemények a jobbágyok között mindenik házastársat egyformán illetvén, azokról

egyik úgy, mint a másik, fele részben szabadon rendelkezhetik, s ezen fele részből a férj feleségét végrendelet által sem zárhatja ki” A törvénycikk – mai családjogi szemlélet egyik sarokkövéhez hasonlóan – a felek egyenjogúságát deklarálja. Az eltérő vagyonjogi rendszerből következik, hogy a közös vagyon felett a házastársakat nem együttesen, hanem, mintha közös tulajdon lenne, a tulajdoni hányad szerint rendelkeznek. E megoldás különvagyonnak csak a házasságkötés előtt meglévő javakat tekinti, viszont lehetőséget biztosít a házasság megszűnése esetére a közszerzeményből való megtérítésre. A feleség számára ad biztosítékot a törvénycikk az a fordulata, amely „kötelesrész” szerűen a férj végrendelkezési jogát korlátozza a nem őt illető vagyoni hányad tekintetében. A rendelkezés valószínűvé teszi, hogy a gyakorlatban a közszerzemény külső képe a vagyonközösséghez állt közel, és az

említett tulajdoni hányadok csak azokban az esetekben kaptak relevanciát, amikor az egész vagyon feletti rendelkezésről volt szó. (Tipikusan ilyen a végrendelet készítése.) E., A hatályos vagyonjogi rendszer elvi alapjai Az 1952. évi IV törvény a házasságról, a családról és a gyámságról a házastársak vagyoni viszonyait az osztatlan közös tulajdon, mint rendező elv mentén szabályozza. A Csjt. közös tulajdon fogalma az osztatlanságot hangsúlyozza a Ptk 139 § (1) bekezdésében foglaltakhoz képest. Az osztatlan jelleg fennáll a vagyonközösség akár az életközösség megszűnése után –tipikusan a házasság bírói úton való felbontásakor – akár az életközösség megszűnése nélkül – tipikusan házassági vagyonjogi szerződés kötésével – a vagyonközösség megosztásáig. Ennélfogva a „valódi” tulajdoni arányok csak akkor jelennek meg, ha a vagyonközösség megszűnik, illetve ha valamilyen formában a

tulajdoni viszonyok rendezése válik szükségessé. -Ilyen eset, ha a közös vagyonból valamely házasfél a másik számára ajándékozás jogcímén juttat. Ekkor az ajándékozó csak fele részben a saját vagyona rovására teszi meg az ügylete (Ptk. 579 § (1) bek), illetőleg a megajándékozott számára a vagyoni előny fele az ajándék értékének. A vagyonközösségben nem jelenik meg a – Ptk. 139 § (2) bekezdésében említett tulajdoni hányad, amelyet alátámaszt az, hogy a közös vagyon a törvény rendelkezése alapján jön létre (Csjt. 27 § (1) bekezdés) Így a közös vagyonról a házasfelek csak együttesen rendelkezhetnek (Csjt. 30 § (1) bekezdés), míg a közös tulajdonban lévő vagyontárgy tulajdoni hányadával a tulajdonostárs – akinek rendelkezési jogát kis mértékben korlátozza a többi tulajdonostárs elővásárlási, előbérleti, illetőleg előhaszonbérleti joga – rendelkezhet. (Ptk.145 §) Más megközelítés szerint

(Kőrös András Házastársi közös vagyon, közös lakás HygOrac Bp. 2002 51o) az „osztatlan közös tulajdon” kifejezésen nem a hányad nélküli tulajdonközösséget, hanem azonos arányú, hányados tulajdonközösséget kell érteni. A vagyonközösség osztatlan jellegét támasztja alá, hogy a közös szerzés vélelme – ingatlan esetében – az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés ellenében is fennáll (BH.1988 101, valamint BH. 1986 106), amely bírói döntések jogforrása a Csjt 27 § (1) bekezdése A családjogi törvény e rendelkezése – a házasság bírói úton való felbontásakor -megfordítja a bizonyítási terhet - illetve pervesztés kockázatának viselését – abban az értelemben, hogy a tulajdonosként bejegyzett házastársat kötelezi annak bizonyítására, hogy az ingatlan a különvagyonát képezi. Ennek sikertelensége esetén - a közhiteles nyilvántartásban – nem szereplő házastárs is jogosult a vagyonközösség

megosztásakor az ingatlan felére igényt támasztani, illetőleg megilletik mindazon jogok, amelyek a közös tulajdon megszüntetésekor a tulajdonostársakat. A házastársak vagyonjogi rendszerének elemzése során ki kell emelnünk, hogy a házastársak közötti vagyoni viszonyok a felek érzelmi – erkölcsi - emberi kapcsolata miatt sajátosak, lényegileg különböznek a polgári jog autonóm tulajdoni viszonyaitól. Ez a specifika jelenik meg a megtérítési igények elbírálásakor, házastársi tartás megítélésekor, vagyon bírói megosztásakor, illetve mindazon döntésekben, amelyekben a méltányosságnak van kiemelt szerepe. 1., Házastársi vagyonközösség keletkezése A családjogi törvény rendelkezései értelmében a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. A fentiekből következően a házastársi vagyonközösségnek két feltétele van, egyrészt a

házasság megkötése, másrészt a házassági életközösség megkezdése. A házasság megkötésére a törvényi szabályozás egyértelmű, gyakorlati életben viszonylag elenyésző számú a vitatott eset, amelyeknek jelentős részében az érvénytelenségi okok fennállása a kérdéses. A házastársi életközösség fogalmára a jelenleg hatályos jogi szabályozás nem ad meghatározást, annak ellenére, hogy a vagyonközösség az életközösség fennállásához kapcsolódik, pontosabban az életközösség fennállása alapozza meg a vagyonközösség törvényi vélelmét. (Csjt 27 § (1) bek) A házastársi életközösség a joggyakorlat szerint a házastársak között fennálló érzelmi, gazdasági közösség, amely együttlakásban, közös háztartás vezetésében, gyermekek közös nevelésében nyilvánul meg. A bírói gyakorlat vélelmezi, hogy a házasságkötéssel a házastársak között életközösség keletkezik.(BH 1992/6/398.) Ennek

megfelelően az életközösség megkezdése előtt valamely fél tulajdonában lévő vagyontárgy a különvagyonba tartozik (Csjt 28 § (1) bek. a, pont),az életközösség fennállása alatt szerzett vagyontárgyak közös tulajdonba kerülnek (Csjt. 27 § (1) bek) Hasonlóan a fentiekhez az életközösség fennállta határolja el, hogy a külön- illetőleg közös vagyonba tartoznak- e azon vagyontárgyak, amelyeket a tulajdonjog átruházásával kerültek a házastársakhoz és az átruházási aktus egyes elemei ( jogcímen, illetve ingóknál átadás, ingatlannál tulajdonjog bejegyzése) időben elválnak egymástól, úgy, hogy a kettő közé esik az életközösség kezdete. Különvagyonná „válik”, ha a jogcímet az életközösség kezdete előtt szerezte a házastárs. A vagyoni értékű jogok jogi sorsa ugyanúgy alakul mint a dolgoké : a házastársi életközösség létrejötte előtt megkötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéssel

megszerzett vagyontárgyak a szerződést megkötő házastárs különvagyonába kerülnek, az életközösség fennállása alatt teljesített tartás vagy életjáradék értékét közös vagyon részére meg kell téríteni. Az életközösségnek nemcsak vagyonközösséget keletkeztető szereppel bír, hanem az életközösség megszűnésekor fel is számolja a vagyonközösséget. (Csjt 31 § (2) bek) Az életközösség megszűnésének fogalmát – hasonlóan, mint a keletkezésének meghatározását – az ítélkezési gyakorlat alakította ki. 2., A házassági vagyonjogi szerződés, valamint annak felbontásának és megszüntetésének hatása a házasfelek különvagyonára. Az osztatlan jelleghez képest jelent specialitást a házastársak különvagyona (Csjt. 28 § (1) bek.), illetőleg a házassági vagyonjogi szerződés intézménye (Csjt 30 § (1) bek) Ez utóbbi jogintézmény diszpozitív lehetőséget nyújt arra, hogy a házasfelek vagyonjogi

kérdéseket a családjogi törvénytől eltérően szabályozzák. A törvény értelmezésénél nehézséget jelenthet annak megállapítása, hogy a felek által nem meghatározott vagyonjogi pontokban a - Csjt. novella hatályba lépése óta - diszpozitívvá vált törvényi norma kerül-e kógens szerepbe vagy a szerződési akarat figyelembevételével kell rendezni a hiányosságot. 2/1., A házassági vagyonjogi szerződés elhatárolása. A házassági vagyonjogi szerződést el kell határolni a házasfelek – házasulandók – által kötött, szintén releváns vagyonjogi tartalmú szerződésektől: Nem minősül házassági vagyonjogi szerződésnek - viszont a későbbi bizonyítást jelentősen megkönnyíti – az a megállapodás, amelyben a felek azt rögzítik, hogy az együttélés megkezdésekor melyikük milyen különvagyonnal rendelkezik. Ugyancsak nem tekinthető házassági vagyonjogi szerződésnek a házastársaknak a közös vagyon megosztására,

különvagyonból a közös vagyonba, illetve viszont történő megtérítésre vonatkozó megállapodása. A szerződés érvényességét a családjogi törvény elsősorban formai feltételekhez köti: „ annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzet magánokiratba foglalása szükséges.” (Csjt 27 § (3) bek) Tartalmi elemeiben a fentiekben kifejtetteken túlmenően lényeges megkötés nincs, csupán a szerződések általános szabályai között megtalálható jóerkölcsbe való ütközés esetén (Ptk. 200 § (2) bek.) tekinthető semmisnek (BH 1999 409) „Az a körülmény, hogy a törvény nem szab határt különvagyonba sorolható vagyontárgyaknak, előidézheti az egyik fél kiszolgáltatottságát. Nehéz ugyanis a szerződési akaratnyilatkozat valós motívumait megtalálni.” (5) Nem sért jogszabályt az a szerződési rendelkezés, amely a közös vagyonból az egyik házastársra eső részt a másik házastárs különvagyonába utalja (BH.

1999/9 sz 409), tehát a házasságkötés nem jelenti a felek szerződéskötési autonómiájának sérülését, a szerződési szabadságuk csorbulását sem egymás közti, sem harmadik személlyel való viszonyukban. A házastársak egymás közti szerződésének specialitását – a polgári jogi autonóm felek elkülönült vagyontömegéhez képest – a házastársak közös vagyona jelenti. A különvagyon mellett az osztatlan közös vagyon léte és jellege egyes esetekben elrelativizálhatja a releváns szerződési akaratot. 2/2., A házassági vagyonjogi szerződés fogalmi elemei. Szűkebb értelemben házassági vagyonjogi szerződésnek az a megállapodás tekinthető, amelyben a házasfelek a házasság fennállásának idejére szabályozzák a Csjt. rendelkezéseitől eltérően vagyoni viszonyaikat. A szerződés megkötésének tulajdonképpen az a célja, hogy a házasfél különvagyonát meghatározza, amely történhet a meglévő vagyon

megjelölése mellett – konjuktív feltételként - a házasság fennállása alatt szerzett vagyon szerzési arányainak meghatározásával, illetőleg annak megjelölésével, hogy a felek különvagyonukból a közös háztartás költségeihez milyen mértékben járulnak hozzá. A közös háztartás költségeihez való hozzájárulás az életközösség alapja, így e jogi ténynek releváns vagyonjogi következményei vannak, amelyet a felek szerződésükben csak a jóerkölcs által korlátozva szabadon alakíthatnak. A felek szerződési szabadsága kiterjed a hatályos vagyonjogi rendszertől eltérő vagyonjogi rendszer kikötésére is, ami igen széles autonómiára enged következtetni. 2/3., A házassági vagyonjogi szerződés atipikus megszűnése. Az életközösség megszűnik az egyik fél halálával is. Ez esetben az örökösök igényelhetik az örökhagyót a szerződés alapján megillető vagyonrészt, mivel az az örökhagyó különvagyonát

képezte, (hagyaték tárgya) nem szerez rajta a volt házastárs haszonélvezeti jogot, így ha ezen vagyontárgy esetlegesen a volt házastárs életviteléhez, megélhetéséhez szükséges a tulajdonjog méltányos rendezése gyakorlati problémát vet fel. Ennek megelőzése érdekében célszerű a szerződésben rögzíteni, hogy az abban foglaltaknak megfelelő vagyonmegosztás csak a házasság felbontása esetén irányadó. 2/4., A házassági vagyonjogi szerződés felbontása és megszüntetése. A házassági vagyonjogi szerződést a felek a házassági életközösség fennállása alatt is felbonthatják, illetve megszüntethetik. Felbontás esetén ex tunc hatállyal szűnik meg a szerződés, tehát kizárólag a családjogi törvény rendelkezései az irányadóak a felek vagyonjogi viszonyaira. Megszüntetés esetén ex nunc hatállyal szűnik meg a szerződés a megszüntetés időpontjáig a szerződés, ezt követően a családjogi törvény alkalmazandó.

3., A házastársak egymás közti ajándékozása a különvagyon terhére, valamint harmadik személytől származó ajándék a házastársi különvagyon javára. A szokásos mértékelt meghaladó ajándékozásra, amely nem harmadik személytől, hanem a házastársak egymásnak – esetleg kölcsönösen – juttatott ajándékozásaira a Csjt-hez képest lex generalis viszonyban lévő Ptk. 579-582§§-ai irányadók „A házastársak között történő ajándékozás esetében amennyiben valamelyik házastárs személyes használatra szolgáló vagyontárgyat ajándékoz a másiknak, úgy ez a vagyon azon a címen kerül a másik különvagyonába, hogy az annak személyes használatára szolgál. Természetesen ez a szabály csak akkor irányadó, ha a szokásos mértéket nem haladja meg a vagyontárgy értéke. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint az ajándékozás conditio sine qua nonja, hogy az csak a saját vagyon rovására történhet is ingyenesen.

Így tehát a házassági vagyonjog körében is csupán akkor beszélhetünk a házastársak közötti tiszta ajándékozási szerződésről, ha valamelyik házastárs a különvagyona terhére ajándékozta meg a másikat.”(7) 3/1., A közös vagyon javára jutatott ajándék visszakövetelése. A Ptk. 582§ (3) bekezdésben foglaltak szerint az ajándékot az ajándékozó házastárs – a házasság felbontása után a vagyonközösség megosztásakor – visszakövetelheti. Konkrét eseti döntésben (BH 1995. 464): az elsőfokú bíróság ítéletében a peres felek 1989 május 20án kötött házasságát felbontotta, a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságaikat megosztotta, és megállapította, hogy a felperes az alperesnek az ingatlanon fennálló 1/2 tulajdoni hányadát ajándék visszakövetelése jogcímen megszerezte. Ítéletének ez utóbbi rendelkezéssel összefüggő indokolása szerint a nem vitásan a felperes különvagyoni pénzén vásárolt

ingatlan 1/2 illetőségét azért íratták – ajándékképpen – az alperes nevére, mert a felperes bízott abban, hogy a házasság tartós lesz. Ez a feltevése azonban – amely nélkül az ajándékozásra nem került volna sor – utóbb tévesnek bizonyult, miután az életközösség 1990 augusztusában megszűnt. Tekintettel arra, hogy a házasság megromlásához nem a felperes egyoldalú felróható magatartása, hanem – túlnyomó részben – az alperes magatartása vezetett, a felperes az ajándékot a Ptk. 582§-ának (3) bekezdése és a PK 76 sz állásfoglalás alapján jogosan követelte vissza. Alperes hivatkozását a bíróság a Ptk 4§ (4) bekezdésre elutasította, ugyanis nem kizárólag a felperes magatartása vezetett az életközösség felbontásához, mint jogi tény bekövetkeztéhez az ajándék visszakövetelési jogcím megalapozásához. 3/2., Harmadik személytől származó ajándék visszakövetelésének jogcíme. Hasonló

visszakövetelési jogcímre hivatkozik az a peres fél, amelyik gyermeke házasságának megkötésekor az életközösség anyagi alapjainak biztosításának szándékával, jelentős vagyontárgyat, illetve vagyoni értékű jogot juttat és a házasság felbontásakor a Csjt. 27§ (1) bekezdésre hivatkozó – többnyire alperessel – szemben a Csjt. 28§ (1) bekezdés b, pontra hivatkozik. A kialakult bírói gyakorlat ez esetben az ajándékozó személyét, feltehető szándékát, megajándékozotthoz fűződő viszonyát mérlegelve többnyire helyt ad a keresetnek.(BH1990 19) 3/3., Ajándék, mint különvagyon megtérítése. A szülőktől származó ajándék, mint különvagyon megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn. A megállapított tényállás szerint a peres felek házasságát a bíróság felbontotta, a perbeli ingatlanon lévő utolsó közös lakás kizárólagos

használatára a felperest jogosította fel, a házasságukból született kiskorú gyermekkel. Az ingatlan 1/2 1/2 arányban állt a peres felek tulajdonában Házasságkötésüket követően a peres felek az ingatlan egy részét vásárolták meg, melyhez a vételárat az alperes szülei biztosították. Az ingatlanrészt 1983-ban értékesítették Az ebből származó pénzösszeg, valamint lakásvásárlási kölcsön és az alperes szüleitől származó készpénz felhasználásával vásárolták a perbeli ingatlant. A perben az alperes előbb a szülei által biztosított vételárnak, mint különvagyonnak az elszámolását kérte, majd a szülők engedményezése alapján a szülőktől származó ajándék-visszakövetelése iránti igényt érvényesített. Az ítélet indokolása szerint mindkét ingatlan vétele során tudták a szülők, hogy az ingatlanokat nem kizárólag az alperes szerezte meg, de sem a vételt követően, sem az életközösség 1991-ben

történt megszűnése után, sem 1993-ban, a házasság felbontásakor ajándék-visszakövetelési igényt nem érvényesítettek. A házasság az alperes magatartása miatt romlott meg, a felperes jogsértést sem követett el, ezért az ajándék a Ptk. 582§-ának (2) és (3) bekezdése alapján nem követelhető vissza. A bíróság álláspontja szerint az alperes a szülőktől kapott ajándék összegét beutalta a közös vagyonba, ezért a Csjt. 31§-ának (2) bekezdése alapján megtérítésnek sincs helye.(BH 2001 277) 3/4., Ajándék vagyonjogi helyzetének rendezése. A joggyakorlatban e helyzetek elkerülése végett – a házassági vagyonjogi szerződés kötése mellett – praktikus megoldásként gyakori, hogy – ingatlan esetében – az ingatlannyilvántartásba a megajándékozott gyermek tulajdonosként, az ajándékozó szülő haszonélvezőként kerül bejegyzésre. Ezzel az eljárással bizonyítható, hogy az ajándékozó szándékát

„fenntartással”, kizárólag az életközösség megkezdésének szándékával adta. A megoldás mellett szól az is, hogy ha a szülő a gyermekének , illetve házastársának a lakás használatát ingyenesen engedi át – ami életszerű – a felek az életközösség megszűnése esetén a lakás használati jogával nem rendelkezhetnek és a haszonélvezeti jognál fogva arról bíróság sem dönthet, lakáshasználati jog ellenértéke az elköltöző házasfelet nem illeti meg. (BH 1991.22) 4., A házastársi közös vagyonhoz tartozó „vállalkozói” vagyon megosztására irányuló igény rendezése, valamint a házastársak vagyoni felelőssége harmadik személlyel szemben. A házasság bírói úton való felbontása során gyakran merül fel annak a vagyonnak – illetve a vállalkozás sikertelensége esetén annak a követelésnek - a jogi sorsa, amelyet valamelyik házastárs az életközösség megkezdése után elindított gazdasági tevékenysége

során halmoz fel. Ezekben az esetekben a házastársak vagyona gazdasági szempontból két – markánsan vagy kevésbé elkülönülő – részre választható szét: egy nyereségorientált piaci típusú, illetőleg egy fogyasztási típusú, háztartási jellegű vagyonrészre. Természetesen e megkülönböztetés a jogi szabályozásban nem jelenik meg, ami a vagyonközösség felszámolásakor viták forrása. A vagyonjogra vonatkozó szabályozás erőteljesen dologi jogias szemléletű: A közös- illetőleg különvagyont a házastársak tulajdonaként minősíti, ugyanakkor a vagyoni értékű jogok és követelések vonatkozásában a bírói gyakorlatra hagyatkozik. A kérdés rendezésekor az egyes vállalkozási formák – egyéni, illetve társasvállalkozás – felelősségi alakzatainak, valamint a Csjt. a házastársak vagyoni felelőssége kívülálló, harmadik személlyel kötött ügyletei esetén irányadó szabályokat kell figyelembevenni. (Csjt 30 §)

4/1., Befektetés megtérítése a különvagyon javára. Ha a teljes vagyonával – tehát a közös vagyon rá eső részével, valamint a teljes különvagyonával – felelő egyéni vállalkozó házastárs vállalkozásába gazdasági tevékenységet nem folytató házastárs a különvagyonából befektetést eszközöl, a vagyonközösség megszűnésekor megtérítési igénnyel léphet fel a különvagyona javára. Eseti döntésében a bíróság ilyen típusú kereseti kérelemnek nem adott helyt, (BH. 1999 408) a befektetés okirati bizonyításának kétséges volta miatt. Azokban a vállalkozási formákban, ahol a tevékenységet végző személy teljes vagyoni felelősséggel tartozik – jellemzően az egyéni vállalkozó, illetve a betéti társaság beltagja – a különvagyonból befektető házastárs megtérítési igényét két mechanizmus szerint lehet szabályozni:  A beruházott vagyon „tőkéje” továbbra is - a beruházást követően

megtartja különvagyoni jellegét, amely a házastársnak – apport esetében természetben is – a vagyonközösség megszűnésekor kiadható. A befektetés által elért jövedelem – a haszon – a közös vagyon részévé válik. (Csjt 27 § (1) bek II fordulata) Tehát a beruházás nettó értékéig a beruházó félnek dologi igénye, míg az elért eredmény tekintetében kötelmi jellegű igénye keletkezhet.  A beruházott vagyon „teljes egészében” megtartja különvagyoni jellegét, jövedelméből a felette rendelkező házastárs a vállalkozás, illetve háztartás közös költségeihez hozzájárul.(Csjt 28 § (1) bek d, pont) Az első esetben szükséges mérlegelni, hogy a házastársak által közösen felélt tőkejövedelem azonos-e a befektetés hasznával, vagyis az életközösség felbontásakor kiadásra kerülő különvagyon tőkeereje megegyezik-e a befektetett javakkal, esetlegesen a befektető házastárs követelhet megtérítést a

közös vagyon terhére – például amortizáció, állagromlás – miatt. A második megoldásban ez a probléma nem merül fel, a két vagyontömeg szeparációja teljes. Természetesen vizsgálat tárgyát képezheti – a háztartásban végzett munka figyelembevételének analógiájára – a tevékenységet végző fél munkája is. A külön- illetőleg közös vagyon élesebb szétválasztását indokolja az a gyakorlat, hogy a különvagyon vegyülése (befektetése) esetén attól függően tekinthető közös vagy különvagyonnak, hogy az általa elért jövedelem megszerzésére fordított érték nagyobb része honnan származik. Az elv teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a tevékenységet végző fél nemvagyoni hozzájárulását, gazdasági kockázatvállalását. 4/2., Köztartozások vagyonjogi problémái. Ugyancsak releváns probléma a vállalkozó tevékenységből eredő tartozás rendezése. A követelésekért való helytállásra is a fent

említett szabályok az irányadók, annyi kiegészítéssel, hogy ez esetben a bírói gyakorlat egységesebb: generálisan leszögezi, hogy „A házastárs vállalkozó tevékenységéből eredő tartozás a házastársi vagyonközösség része.” (BH 1988 233.) Adott esetben az ügyletkötő fél polgári jogi helytállási kötelezettsége túlterjedhet a teljes vagyonán, ugyanis nemcsak a teljes különvagyonával, illetve a közös vagyon ráeső részével, hanem az egész közös vagyonnal, valamint házastársa különvagyonával felelhet kötelezettségeiért.(Csjt 30 § (3)-(4) bek) Hivatkozott bírói döntésben az álláspont alapját a közös vagyon értelmezése, illetve a házastárs vélelmezett beleegyezése képezi. Az ítélet indokolása a közös vagyon részének tekinti a követeléseket is, az aktív – ingó és ingatlan – vagyon mellett. Ezen túlmenően hangsúlyos szerepet kap a törvényi vélelem a házastárs beleegyezését illetően. „Az

ügyletkötésben részt nem vett házastárs hozzájárulása nincs alakszerűséghez kötve sem az életközösség ideje alatt, sem annak megszűnése után. A hozzájárulás nemcsak a házastárs nyilatkozatával adható meg, hanem bármilyen ráutaló magatartással.” (BH1988233, amely alapja a Csjt 30 § (5) bek) Az ügyletkötésben részt nem vevő házastárs felelősségét objektivizálja az a körülmény, miszerint az adott helyzetben általában elvárhatóság szintjéig emeli azt a körültekintésre való kötelezettséget, hogy a – viszonylag hosszabb ideje fennálló – életközösség tartama alatt a vállalkozó házastárs anyagi helyzetéről, köztartozásairól tájékozódjon, illetőleg a követelések felhalmozódását tapasztalva tiltakozását fejezze ki. A bíróság álláspontját tovább gondolva ebben a helyzetben a „passzív” házastárs csak a vagyonközösség megszűntetésével kerülheti el, hogy különvagyonával helytállásra

legyen kötelezhető, praktikusan házassági vagyonjogi szerződés kötésével. Ezt az ítélkezési gyakorlatot követi a Legfelsőbb bíróság, amikor az egyik házastárs egyéni vállalkozói tevékenységével kapcsolatban az életközösség fennállása alatt felmerült adósságot azzal az indokolással sorolta a vagyonközösségbe, hogy „a közös vagyon szélesebb körű, mint a közös tulajdon, mely az életközösség alatt szerzett dolgokon keletkezett, a vagyon körébe tartoznak ugyanis a vagyoni értékű jogok, illetve a vagyoni tárgyú kötelezettségek is” (BH 1998/5/233.) 4/3., Házastárs felelősségének terjedelme a bírói ítéletben. A jogesetben a felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott a Csjt. 30 § (3) bekezdésében foglaltakra, miszerint a „ a másik házastárs felelőssége a házastársa által kötött ügyletért harmadik személlyel szemben a közös vagyonból reá eső rész erejéig áll fenn.” a bíróság nem

találta megalapozottnak, ugyancsak a közös vagyon – ez esetben „negatív vagyon” – törvényi vélelmével szemben. Az indokolás logikája szintén a korábban említett körültekintő magatartás követelményét erősíti a házastárs felelősségével kapcsolatban. A felelősség terjedelmének meghatározási problémájának gyökere, hogy „1952-ben elsősorban a család, mint fogyasztási egység szerepéből indult ki, és olyan újabb kérdések megoldására, amely az egyik házastárs gazdasági vállalkozásának a jogi sorsát rendezné, beleértve annak esetleges csődjét is, már kevésbé alkalmas, erre ma a házassági vagyonjogi szerződés – korántsem részletesen kiépített – modellje nyújthat viszonylag kielégítő megoldást. A Csjt-nek ezt a szűkszavúságát joggal bírálja Kőrös is, rámutatva, hogy a hiányos jogi rendezés pótlása a bírói jogalkalmazásra maradt, amelynek ismerete ma a házastársi vagyonviták

elbírálásához nélkülözhetetlen, de amely ugyancsak nem tud tovább lépni, ha törvény kiegészítésre, illetőleg módosításra nem kerül, pl. a vállalkozásba bevitt házastársi közös vagyon kérdéskörében.”(5) 4/4., Házastársi felelősség objektivizálódása. A házastárs ügyletkötéséért való felelősség objektív voltát támasztja alá az a rendelkezés, miszerint a bíróság „.megállapította, hogy a különböző összegű tartozások a feleket – egymás közötti viszonyukban – azonos arányban terhelik.” Tipikus esetben a különvagyonnal nem rendelkező vállalkozó házastársat terhelő követeléseket a közös vagyonon túl a másik házastárs különvagyonából is kielégíthetőek, tehát a „ célszerűtlen, felelőtlen gazdálkodás hátrányos következményei alól” nem mentesül. 4/5., Különvagyonnal való felelősség a házastárs bűncselekményéért. A korábban ismertetett ítélet indokolásának

alapjai jelennek meg abban a bírói döntésben, amikor a bűncselekményt elkövető házastárs által okozott kárért a másik házastárs is helytállni köteles. (BH 2000 546) A Csjt. 27 – 28 §§-aihoz kapcsolódó bírói gyakorlat szerint a házastársak különadósága körébe tartoznak – többek között – a házastárs által egyoldalúan elkövetett bűncselekmény, a szabálysértés miatt kiszabott pénzbüntetés, bírság vagy az egyoldalúan elkövetett magatartással szerződésen kívül okozott kár megtérítése is. Más megítélés alá esnek azonban az olyan adósságok, amelyek a házastársi közös vagyont gyarapító tevékenységgel kapcsolatosak és nem minősül különadóságnak a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése sem akkor, ha a bűncselekménnyel szerzett haszon a közös vagyonba került, vagy azt a házastársak közösen élték fel. Ebben a jogesetben ismételten felbukkan a másik házastárstól elvárt körültekintés,

amely hiányában - hasonlóan a korábban elemzettekhez – felelősséggel tartozik. 4/6., Fedezetelvonó szerződés hatálytalansága élet- illetőleg házastársak esetében. További vizsgálatra tarthat igényt az a körülmény, hogy az alperesekként perben álló házastársak a bűncselekmény sértettjének polgári jogi igényének kielégítési alapját házassági vagyonjogi szerződéssel el kívánták vonni. / Alperesek a polgári jogi igény érvényesítése előtt vagyonjogi szerződést kötöttek, I, r. alperes ingatlan tulajdoni hányadát a II r alperesre ruházta át./ A bíróság a Ptk 203 § (1) bekezdése alapján megállapította a szerződés felperessel szembeni hatálytalanságát, II. r alperest tűrni kötelezte, hogy felperes az ingatlanból kielégítse magát. A fedezetelvonó szerződés hatálytalanságának megítélése élesen elhatárolódik attól függően, hogy azt házas- illetőleg élettársak kötötték-e. A bírói

gyakorlat házastársak esetében a fentiekből következően a házastársi felelősség megállapítása mellett hatálytalannak nyilvánítja harmadik személlyel szemben a szerződést, ugyanakkor – hasonló jogesetben – ha azt élettársak kötik a szerződést megtámadó harmadik személy keresetét elutasíthatják. (*) A házastársak vagyonjogi viszonyainak szabályozásában – mint a bemutatott bírói gyakorlatból kitűnik – az életközösség vagyonközösséget keletkeztet. Ettől a szemléletmódtól élesen határolódik el az élettársak vagyonjogi viszonyainak rendezése. Polgári jogi társaságként szabályozva ezt az együttélési formát akkor vet fel - a témánk szempontjából – releváns problémát, ha hosszabb élettársi viszony előzi meg a házasságot. Ez esetben a házasság felbontásakor különös figyelmet igényel az, hogy mely vagyontárgyak minősülnek különvagyonnak (Csjt. 28 § (1) beka, pont), tehát az élettársi

formációból a - szerzési arányok figyelembevételével - a felek mekkora vagyont „vittek” a házasságba. A két együttélési forma vagyonjogi szabályozásának közelítése – a fentieken túl – egyéb méltányolható körülmények miatt is indokolt lehet. (*) (*) Az illetékes bíróság elutasította a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat keresetét, amelyet a bérlet díjat nem fizető bérlővel szemben nyújtott be, miután az alperes kölcsönszerződésben vételi jogot biztosított élettársának a közös ingatlan rá eső tulajdoni hányadára és a szerződést nem teljesítve az élettárs megszerezte az ingatlan tulajdonjogát. A Ptk 203 § (2) bekezdése törvényi vélelmet állít fel arra vonatkozólag, hogy a hozzátartozóval kötött szerződés rosszhiszemű, illetőleg ingyenes, valamint 685 § b, pontja hozzátartozónak minősíti az élettársat. A két bírói

ítéletet összevetve – a különbségek ellenére is – levonható az a következtetés, hogy a bírói megítélés alapja házastársak esetében a - törvény által felállított - vagyonközösség vélelme, ami élettársak vonatkozásában nem feltétlen, annak ellenére sem, mint példánkban az élettársak közös ingatlan-tulajdonnal rendelkeztek. Megállapítható továbbá, hogy a felek szerződéskötési motivációja egyik vizsgált ügyben sem felelt meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményeinek. (Ptk 5 §(2) bek), valamint szerződésüket nehéz elhatárolni a színlelt szerződéstől. (Ptk207 § (4) bek) (*) Bármilyen rövid ideig tartó házasság törvényes örökösi jogcímet keletkeztet, élettársak csak végrendeletben nevezett örökösök lehetnek, függetlenül az életközösség fennállásának időtartamától. 5., Házastársak vagyoni felelőssége a különvagyonban okozott kárért A házasság megkötésével, az

életközösség megkezdésével a házastársak vagyona három, elkülöníthető alvagyonra osztható fel: a., az egyik házastárs különvagyona b., a másik házastárs különvagyona c., a házastársak közös vagyona (6) A vagyon ilyen szempontú felosztása megalapozza azt, hogy ha a kártérítés feltételei fennállnak, (Ptk. 339 § (1) bek) az egyik házastárs jogellenes magatartásának következményeként a másik házastárs különvagyonában okozott kárért helytállni legyen köteles. /A bírói gyakorlat a közös vagyonból való megtérítést teszi általánossá, méltányosabb volna a különvagyonból történő helytállás, ami közelebb esik a polgári jogi felelősségi rendhez./ A felelősségi szabályok érvényesülnek akkor is, ha valamely házastárs veszélyes üzem – tipikusan gépkocsi – üzembentartója és e tevékenység folytatása során okoz a különvagyonban kárt. Pl. : A személygépkocsi hátsó ülésén lévő – feleség

különvagyonába tartozó értékes bunda a férj által okozott közlekedési baleset miatt tönkremegy. A feleség kártérítési igénnyel léphet-e fel a férjjel, illetőleg a biztosítóval szemben? A kötelező felelősségbiztosítás révén a károsult közvetlenül a biztosítót perelheti. A biztosító viszont csak abban az esetben köteles kártérítésre, ha a feleség nem minősül üzembentartónak. /Nem ő, illetve nem az ő érdekében használják rendszeresen a gépkocsit/ A példánkban tehát a vagyoni felelősség tiszta megjelenését a biztosító kártérítési kötelezettsége elmossa. Más esetekben, amikor a vagyoni felelősség helytállásként jelenik meg a családjogi törvény szakaszai nem adnak útbaigazítást, a házassági vagyonjog specialitásának figyelembevételével a polgári jog szabályai az irányadók. Ha a felelősség – valamint követelés – harmadik személlyel szemben áll fenn, a jogviszonyon belül

megkülönböztethetjük a házastársak és harmadik személy viszonyát, valamint a házastársak egymás közötti viszonyát. A harmadik személlyel szemben főszabályként a közös vagyonnal felelnek, kivételesen – mint a bemutatott jogesetekben láthattuk – a különvagyonnal is. Egymás közti felelősség alapja a közös vagyon, amely javára megtérítési igénnyel léphet fel a károsult fél. A Polgári törvénykönyv újrakodifikálásával a bírói gyakorlatból a kódexbe kerül a felelősség szabályozása. 6.,, A házassági vagyonjog rendezésének koncepciója az új Polgári Törvénykönyvben A kodifikáció lényeges vonása – Dr Vékás Lajos előadása szerint (8) – a homogén életviszonyokra vonatkozó szabályok egységes rendszerbe foglalása. A kódex elkészültével megfigyelhető lesz a házassági vagyonjog, valamint a különvagyon dogmatikai felfogásának közelítése a polgári jogi viszonyokhoz és a bekövetkezett társadalmi

változások követelményeihez. A tulajdoni viszonyokban, azok jelentőségében, a magántulajdon nagyságrendjében, a magánszemélyeknek a gazdasági életben való közvetlen vagy közvetett részvételében az elmúlt tíz évben jelentős változások következtek be. A házassági vagyonjog a hatályos Csjtben mindössze öt szakaszban szabályozott Olyan módosításokra volna szükség, amelyek mind a házasfelek egymás közti viszonyában, illetve különvagyonjogi helyzetében, mind a házasfelek és harmadik személyek (különösen a gazdasági életviszonyokban résztvevő személyek) viszonyában differenciáltabb, kimunkáltabb szabályozást adnak. Egyidejűleg mégis változatlanul olyan szabályozásra van szükség, amely figyelemmel van a házastársak egyenjogúságára, megfelelően értékeli a családi életvitelnek a házasfelek vagyoni viszonyaira is kiható, rendszerint a házastársak közös akaratával kialakított voltát. Emellett a vagyonnal való

rendelkezés tekintetében, a közös és a különvagyonnal való rendelkezés tekintetében is de lege ferenda egy olyan rendezés, amely különbséget tesz a házasfelek mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, ideértve az általuk közösen lakott akár közös-vagyoni, akár külön-vagyoni lakást is, és a házastársak egyéb vagyona, különösen a foglalkozásuk gyakorlását, az üzleti életben való részvételüket szolgáló vagyon között. Ilyen szabályt a hatályos magyar házassági vagyonjog nem ismer. E tekintetben különösen a közös vagyonnal való rendelkezési jognak a hatályosnál életszerűbb és differenciáltabb szabályozására szükség volna. A magyar házassági vagyonjog újraszabályozása tekintetében a következő fő kérdések merülhetnek fel: a) Törvényes házassági vagyonjogi rendszerként a ma hatályos házassági vagyonközösségi rendszer megtartása mellett választható házassági vagyonjogi rendszerként egy a korábbi

közszerzeményi rendszerhez hasonló vagyonjogi rendszer szabályainak jövőbeli kidolgozása, b) a hatályos törvényes házassági vagyonjogi rendszer szabályainak több vonatkozásban való felülvizsgálata, ennek során egyes a bírói gyakorlatban kialakult jogtételeknek a törvénybe való beiktatása, c) a házassági vagyonjogi szerződés szabályainak a mai szabályozásnál részletesebb kidolgozása, ennek során annak vizsgálata is, hogy mennyiben alkalmazhatóak és mennyiben nem alkalmazhatóak ezekre a szerződésekre a kötelmi jogi szerződések általános szabályai, d) annak vizsgálata, hogy szükség van-e a családjogi szabályok körében a házassági vagyonjog és általában a társasági jog szabályai, vagy a házassági vagyonjog és nem valamennyi, de egyes társasági formák vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályozás között valamiféle összhang teremtésére, e) annak vizsgálata, hogy szükséges-e az „üzleti célú” vagyonnak,

illetve a foglalkozás gyakorlásához szükséges vagyonnak és a házastársak egyéb vagyonának házassági vagyonjogi szempontból eltérő elbírálása, f) egyfelől a családvédelmi érdeket, a gyengébb fél érdeke védelmét szolgáló szabályok és másfelől a harmadik személyek érdekeit, különösen a hitelezők védelmét szolgáló szabályok közötti összhang meglétének felülvizsgálata, ha szükséges, korrigálása. A törvényes házassági vagyonjogi rendszerként a mai vagyonközösségi rendszer fenntartása mellett indokolt más, ún. választható házassági vagyonjogi rendszer(ek) szabályait is részletesebben rendezni. Ilyen vagyonjogi rendszerekként jöhetnek szóba a korábbi magyar jogban szabályozott közszerzeményi rendszer, valamint a vagyonelkülönítés rendszere. IRODALOMJEGYZÉK Homoki Nagy Mária : A magyar magánjog történetének vázlata 1848-ig. JATEPress Szeged 2001 33.-35 o (1) – (2) (3) Hegedűs Andrea: Családi jog

Egyetemi jegyzet Szeged 2002. 63 o (4) Tóthné Fábián Eszter: A házassági vagyonjog egyes elemeinek áttekintése Szeged 1999. 403 404 o (5)-(7) Dr. Csiky Ottó – Dr Filó Erika: Magyar családjog Hvg-Orac Budapest 2001 121. o (6) Kőrös András: Házastársi közös vagyon, közös lakás HvgOrac Budapest 2002. 51. o Dr Vékás Lajos Magánjogi kodifikáció az EU küszöbén 2003. 02 17 előadás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1840. évi VIII törvénycikk 1952. évi IV törvény a házasságról, a családról és a gyámságról (Csjt) 1959. évi IV törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről (Ptk) BH. 1992/6/398 BH. 1999/409 BH. 1988/101 BH. 1986/106 BH. 1995/464 BH. 1990/19 BH. 2001/277 BH. 1999/408 BH. 1988/233 BH. 1998/5/233 PK. 281 szám Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója MK. 15 sz II kötet