History | Studies, essays, thesises » Néző István - Városias falu vagy falusias város

NÉZŐ ISTVÁN Városias falu vagy falusias város: a városi infrastruktúra kialakulásának kezdetei Kisvárdán a 19. század utolsó harmadától a 20 század elejéig1 „Ez a sáros város Várda, Rongyos mint az ócska zárda, Gazos, bűzös mint a csárda.”2 Kisvárda 1421-től már mezővárosi ranggal bírt, de az 1871. évi, a községek rendezéséről szóló XVIII. tc után a település vezetői nem vállalták a rendezett tanácsú városi címmel járó kiadásokat, inkább elfogadták az „olcsóbb” nagyközségi státuszt. 1881-ben a Nyírvidék levelezője azt adta tudtul, hogy „városunk, mint nagyközség, egy 18 oldalra terjedő füzetben adta ki szabályrendeleteit.” 3 Ez a látszólagos visszalépés pontosan akkor történt, amikor Magyarországon az urbanizáció – mindkét értelmében – s gyors fejlődést vett. Ebbe a fősodorba illeszkedik Kisvárda újabb városiasodása is, noha éppen ekkortól hivatalosan már nem város, hanem

rendezett tanácsú nagyközség. Az urbanizációnak többféle mutatója, jellemzője van, ezek közül dolgozatomban a helyi infrastruktúrával kívánok foglalkozni.4 A városházának nevezett községháza5 1 A dolgozat a 2010. évi helytörténeti pályázatunkon első helyezést nyert z. y : Nyírfalombok Szabolcs (a továbbiakban SZ) 1873 25 sz 2 3 Julius: Vidéki levelezés. Nyírvidék (a továbbiakban NYV), 1881 19 sz 2 4 Ez a fogalom szűkebben és tágabban is értelmezhető, én ez utóbbit választottam, mert nem tartottam elegendőnek a városias fejlődés bemutatásához a közművekre, szolgáltatásokra, utakra, utcákra történő koncentrálást, ugyanakkor nem térek ki azokra a gazdasági tényezőkre (pl. iparvállalatok, pénzintézetek, kereskedelem, vendéglátás, stb.), amelyek szintén a városias jellegű munkamegosztást mutatták Az „infrastruktúrának” vannak olyan összetevői, amelyek Kisvárdán már korábban létrejöttek, ez esetben a

továbbfejlődést mutatom be, és léteznek olyan alkotórészei is, amelyek éppen a dualista korban alakulnak ki, s majd évtizedekkel később fejlődnek tovább. 5 A tanulmányban közölt képeslapok a kisvárdai Városi Könyvtár tulajdonában vannak. 2 1 A lakóterület növelése Kisvárda fejlődését, a város terjeszkedését meghatározta, hogy a Rétköz mocsarai közé szorítva feküdt. A kisvárdai állóvizeket ugyan 1848 előtt a megye kanálisok segítségével levezette a vár alatti lapályra, azaz a település lakott részéről a központtól távolabb eső helyre, de ott a posvány, a mocsár évente utánpótlást kapott a Tiszából. A határ és belterület ezt követően sem volt mentes a kisebb-nagyobb állóvizektől. Az 1850-es években 1675 hektár (az összterület 36,9%-a) volt nádas és 12 hektár a vízzel borított terület. Az ármentesítés után, 1883-ra ez a mutató 133 hektárra, 3,7%-ra csökkent.6 A visszahódított területet

főként rétként hasznosították. A lakosság és a hatóság egy ideig karbantartotta a vízelvezető árkokat, de miután száraz időszak következett, a Tompos vize kiszáradt, helyén kutat is lehetett ásni, az elvezető árkok karbantartásával nem törődtek. Aztán néhány esztendő múlva újra előjött a talajvíz, sok kárt tett a Serház utca déli, Tompos utca nyugati és a Kákás-tótól keletre eső terület lakásaiban, a házak pincéit megrongálta, a tó partjára épített kalyibákat eláztatta, eldöntötte. Ezek az alacsonyabb részek víz alá kerültek a nagy esőzések és a tavaszi hóolvadás alkalmával is. Egy Nyíregyházáról Kisvárdára érkezett újságíró 1873-ban ekként rögzítette a korabeli állapotokat: „az a képzelhetetlen sártömeg, mely elnyeléssel fenyeget járművet és állatot (tán még a bivalyt is), ha ingoványszerű utczáin végig habuczkolni kénytelen, azok a terjedelmes pocsolyák, melyekben nyáron át

folytonosan fürödhetik az ifjú nemzedék s serenadokat adnak a körmös halak [békák], azok a düledező, vedlett fedelű, félreficsorított kéményű épületek, melyeknek rondaságát még jobban kiemeli nehány díszes lakház, az a kívül-belül hámladozó szilárdsággal teljességgel nem dicsekedhető nagyvendéglő a hiány közkutakban és sétányokban, azok a kétdeszkás keskeny pallók az az egymás hegyébe kapaszkodó építkezési modor mindezek nem éppen megnyerő fogalmat nyújtanak Kisvárdáról. 7 6 RÉFI Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században Nyíregyháza, 1997 (a továbbiakban RÉFI, 1997.) 11 sz mell 7 z. y: Nyírfalombok SZ, 1873 25 sz 2–3 2 Kisvárda az 1858-as katonai felmérés térképén (részlet)8 8 A második katonai felmérés 1819–1869. DVD-ROM, Arcanum Adatbázis Kft Budapest, 2005 3 Ha elfogulatlansággal nem is vádolható egy „konkurens” város polgára, kétségtelen, hogy az általa

közöltek nagyjából megfeleltek a valóságnak, hiszen a helybeli krónikások még majd két évtized múlva is hasonló állapotokat rögzítettek. A lakosság egyre türelmetlenebbül követelte, hogy az állóvizeket vezessék le. Ennek hatására 1893. április 12-én a képviselő-testület elhatározta, hogy megteszi a szükséges lépéseket. A lecsapolási terv elkészítésével Vinnay Géza kultúrmérnököt bízták meg Ő erre a célra „a Tompos és Szent László utczák, valamint Döghei-út és Hajnal utca közötti lapos területen, továbbá a község délnyugati szélén elterülő Kákás-tó nevű helyen s végül a Hajnalutcza nyugati anyagárkában összegyűlő vizek levezetésére” a község alatt húzódó társulati belvízfőcsatornát jelölte meg. A tomposi, kákási és Hajnal utcai csatornákat a régi vízvezető árok felhasználásával vezették az említett társulati csatornába.9 Ezzel a „főcsatornával” azonban nem oldódott meg

minden ilyen irányú gond. További kisebb kanálisok kiépítése is szükséges volt. Ezek még a 20 század elején el is készültek, hiszen 1908-ban azt adta hírül a sajtó, hogy augusztus 27-én fejeződött be az éppen akkor kivitelezett csatornák építése.10 Fél év múltán, a március 8-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen a belvíz volt a téma. A képviselők a belterületen összegyűlt víz lebocsátása érdekében a megyéhez fordultak, azért, hogy „a Rákóczi utcza mindkét oldalán zárt beton csatornák építtessenek, s hogy gondoskodjon a várm[egyei] törvényhatóság az ú. n megyei árkok tisztántartásáról, másrészt a kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy az állami út több helyén, ahol a csapadékvizek szabad folyást nem nyerhetnek, átereszek kiépítése rendeltetnék el.” 11 A csatornázás terén tett apró lépések nem elégítették ki a lakosságot, mert a tapasztalat szerint a vizek nem mindig tudtak

akadálytalanul lefolyni. Így volt ez a legforgalmasabb utcán, a Fő utcán is, ahol „van valami kanalisba vezető szűk nyílás, melynek az a sajátossága, hogy nagyobb esőzések idején az utca szemetjétől rögtön eldugul és az összes vizeket az utcára gyűjti, miáltal a lakosságnak gyakran van része árvízi jelenetekben; hozzátartozván ehhez az is, hogy a pincék és alacsonyabb szobák megtelnek vízzel. Azt mondják, hogy ez a nyílás nem is mindig szűk, csak amikor esőzés van. Az ilyen kivételes alkalmakra pedig nem érdemes azt kibővíteni!12 A belvizek lecsapolása után új utcák nyílhattak, a régiek terjeszkedhettek, nőtt a házak száma. 1881-ben 594 lakóházat írtak össze, 1900-ban 1045-öt, 1910-ben 1382-őt, 1920-ban 9 Műszaki leírás Kisvárda nagyközség beltelkeinek lecsapolási tervéhez. Kisvárdai Lapok (a továbbiakban KL), 1893. 47 sz 1 10 A községi csatornák átvétele. KL, 1908 36 sz 3 11 Képviselőtestületi ülés. KL,

1909 11 sz 2 12 Helyi politika VI. Szabolcsi Újság (a továbbiakban SZÚ), 1913 31 sz 1 4 1364-et. Az épületek jellege is változott, az otthonok, lakóházak városiasodó voltukat mutatták. A századforduló utáni állapotot az 1 sz táblázat mutatja13 1. sz táblázat Lakóházak Kisvárdán a 20. század első évtizedeiben Lakóházak jellege év falazat tető összesen kőből vagy téglából kő vagy tégla alapon vályogból vagy sárból 1900 113 237 464 231 106 559 380 1045 1910 175 422 677 108 345 767 270 1382 1920 232 428 670 34 540 598 226 1364 vályogból vagy sárból fából és egyébből cserép, pala vagy bádog zsindely vagy deszka nád vagy zsúp A főutcai emeletes házak és a földes út a századforduló tájékán A számadatokat a leírások is megerősítik. „Nagy az építkezési kedv és egymásután kerülnek fedél alá a téglából rakott városias magas házak. A főbb utczákon lassan lassan

eltűnnek a düledező viskószerű hajlékok, a nádfedél a mellékutczákra szorítkozik elég a 15 év előtti Kisvárda képének a felidézése, hogy meglássuk, milyen nagyot fejlődtünk azóta. Az út kikövezése, a rozoga pallót felváltó kőjárda, a szépen fejlődő akáczfasor, az előbbi állapothoz képest fokozottabb tisztaság, a zsindelylyel, cseréppel, bádoggal fedett, díszes homlokzatú új 13 A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint. Budapest, 1882; A magyar korona országainak 1900 évi népszámlálása Első rész: A népesség általános leírása községenkint. Budapest, 1902; A Magyar Szent Korona országainak 1910 évi népszámlálása. Első rész: A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint Budapest, 1912.; Az 1920 évi népszámlálás Első rész: A népesség főbb demográfiai adatai községek és népesebb puszták,

telepek szerint. Budapest, 1923 5 nagy házak, a nyitott boltajtók folyton szaporodó száma, s az utczák élénksége valóban kedvező képet nyújtanak.” 14 A házak száma csak úgy tudott gyarapodni, hogy a meglévő utcák telkeit beépítették, illetve új utcákat nyitottak. Ez utóbbi révén kebelezett be egyre nagyobb teret a település területéből a lakóövezet. „Szűk az utczája, szűk a belterülete és szűk mindenek felett a főutczája megszűntünk falu lenni, de még nem vagyunk nagy város. Új utczákra van szükség, olyanokra, melyek a szűkké vált főutczáról a feltorlódó forgalom nagy részét levezetik hogy a kívánalmakkal számot vető építkezési kedv új tért nyerhessen, s hogy a lakásszükséglet megfelelő módon kielégíttessék az úgynevezett „Kisköz” kiszélesíttessék, s annak folytatásaként az azzal szemben, a főutcza másik oldalán – a Rosenblüth–Klein Salamon féle telkek között – az elvonuló

sikátor is új utczaszakasznak engedjen helyet.”15 A település vezetői önmaguk is látták a szükséges tennivalókat, és igyekeztek orvosolni a felmerülő problémákat. A város utcáinak rendezése, a várostól elfoglalt területek visszaszerzése, a kövezés kiterjesztése és a beépítésre alkalmas Kákás-tó felparcellázása már régóta foglalkoztatta a lakosságot és a képviselő-testületet is. 1889 novemberében úgy tűnt, hogy ezekben az ügyekben előrelépés történik, 26-án ugyanis a képviselő-testület által kiküldött bizottság16 ülésezett és megvizsgálta Galambos Menyhért mérnök tervét, amely kiterjedt az említett kérdésekre. A következő javaslatokat fogadták el: vegyék vissza az utcákból és a terekből, ami visszavehető, azokat a foglalásokat, amelyek a tulajdonos megkárosítása nélkül vissza nem vehetők, a tulajdonossal való egyezség révén váltsák meg, ahol az utcák szabályozása miatt a tulajdonos

kénytelen lemondani kisebb részekről, azt kártalanítás mellett sajátítsák ki, ahol pedig a szabályozás miatt a telektulajdonos nyer területet, ott köteles a várost kártalanítani, a nyerendő területet bekeríteni, beépíteni. A Kákás-tó területét 30 parcellára osztották fel, ezt árverésen négyszögölenként 20 krajcár minimálárban adták el. Ez a terület fele részben a közbirtokosságé volt, így a befolyó bevétel is ilyen arányban osztódott meg. Elsősorban a Fürdő utcát kívánták szabályozni, mert itt már a jövő tavasszal járdát akartak lerakni, másodsorban a Malomközt – ezt a forgalom, a közlekedés követelte meg, mivel a hosszú Szent László utcából a Vak utcába egyetlen utca sem vezetett –, harmadsorban a Vár utca megregulázása került szóba. A bizottság javasolta, hogy a város fizesse ki a Fürdő utca kikövezésének negyedét, a többit a telektulajdonosok fedezzék. A Vak utca járdáinak teljes 14

Szépül a város. KL, 1889 30 sz 1 Szűk a város. KL, 1890 12 sz 1 16 A bizottság tagjai: Vay Péter, Rézler György, Hrabovszky Guidó, Balkányi Gyula, Szepessy Mihály. 15 6 költsége pedig a tulajdonosokra háruljon, mivel az nem fővonal. Elfogadták még a római katolikus templom terétől a református templomig lerakott járdának a vállalkozótól való átvételét is.17 Az intézkedés elején említett visszavétel azt jelentette, hogy a város szerezze vissza azokat a kisebb-nagyobb közterületeket, amelyeket egyik-másik telektulajdonos, üzlettulajdonos önkényesen „meghódított” magának, s az így visszakapott/szerzett területeket is figyelembe véve szabályozzák az utcákat, közterületeket. A legfontosabb ilyen közterület a Flórián tér volt. A testület már korábban elhatározta, hogy a közbirtokossági iskola udvarából, amely a tér nyugati oldalán feküdt, 246 ölet megvásárol 400 forintért. Csakhogy a város részére

mindössze 153 négyszögöl lett kimérve, így „az iskola udvarának keritése annak megfelelőleg lett elhelyezve és pedig akként, hogy ez a kerités most is görbe vonalat képez, s így eltekintve a területhiánytól, határozottan ellenkezik utcza rendészetünk szépészeti követelményeivel.” 18 A Flórián tér a piacozók szekereivel A Flórián téren és szomszédságában a piac uralta a terepet, s nem csupán a kereskedelem, de a közlekedés szempontjai miatt is szabályozni kellett az árusítást. 1903 november 5-től léptek 17 18 Utcarendezés. KL, 1889 48 sz 3 A Flórián tér szabályozása. KL, 1890 42 sz 2 7 életbe azok az új rendelkezések, amelyek megszabták, hogy a napi- és heti piacon, illetve az országos vásáron a tér egyes részein és környezetében kik és mit árulhatnak. 19 A visszaszerzett és meglévő területek mellett új helyet is nyitni kellett a növekvő számú lakosságnak. Az egyik ilyen „kinézett” szűzföld a

Kákás-tó és környéke volt, amely a központtól délnyugatra feküdt, közvetlenül a kertek alatt. „Vizes temetője ez most a világra jött felesleges kiskutyáknak és macskáknak. A kimúlt disznók és malaczok nem kerülnek belé, mert a tópartján élő vademberek (czigányok) önmagukba temetik ezen elhullottak tetemeit, és csak közvetve segítik elő e bizonyos tó helyes elnevezését” – írták 1889 tavaszán.20 Ezt a helyi „rezervátumot” 1890 tavaszán felparcellázták és itt is megkezdődött a „civilizáció” térhódítása. Ami azonban a többség részéről a fejlődés jelének tűnt, azt a kisebbség másképpen élte meg: „A Káka tövén – ha eddig nem költött – ezután bizonyára nem költ a rucza, s a tó is megszünik nagyreményü czigánycsemeték bájos fürdőévadjának zavaros szinhelye lenni. Oda van az arkádiai állapot, s Pharao ivadékainak máshol kell helyet keresniök, hol olymposi játékaikat eljátszhassák. A

keleti idill „poesisét” hideg kézzel turkálta szét a város prózai keze, uj földet csinált a Kákástóból és a – hol száraz, hol mocsaras – hepehupás területet házhelyekre parcellázta a mérnök. A hova most jóízlésű ember nem teszi be a lábát, ott nemsokára nyájas udvarokban fehérlő házak fogják hirdetni, hogy bölcs dolog vala ezt a kis Ázsiát Európának visszahóditani és a czélból folyó hó 8-án – a házhelyek eladása iránt árverést tartani.”21 Az árverés iránt nagy volt az érdeklődés. Ez mutatta, hogy mekkora szükség volt új házhelyekre. A Kákás-tót az előző év novemberi döntésének megfelelően 30 parcellára osztották. Ebből hármat keresztutcának tartottak fenn, hatot az árverésen nem adtak el, de utólag ezekre is megadta Harsányi Menyhért a négyszögölenkénti 20 krajcárt. Az értékesítés befejezése után közel 4000 forint gyűlt össze. A vásárlás kedvező lehetőség volt, hiszen a

vételár egyharmadát kellett csak kifizetni, másik harmada egy év múlva, harmadik harmada két év múlva vált esedékessé, ráadásul kamatmentesen róhatták le a vevők a tartozásukat. Szintén hitelből épült ki egy kisebb utca, mely a Hajnal utcából eredt. A nyolcvanas évek végén két szabómester volt az életre hívója, akik „megvették a legelőt, felkukucskáltatták, kiparczellázták azt házhelyekké, és mielőtt az első fizetést teljesíteniök kellett volna, már 19 A helyi heti piacz uj berendezése. KL, 1903 44 sz 2 A Tompos és a Kákástó. KL, 1889 17 sz 1–2 21 Uj föld. KL, 1890 15 sz 2 20 8 minden házhelyre volt vevő.”22 Ebből is kitűnik, hogy a városkép alakításába a település vezetőinek döntései mellett az egyéni érdek, a vállalkozói szellem is közrejátszott. A mocsárvilág megszüntetését és a belvizek levezetését követően Kisvárda rohamos terjeszkedésnek indult, s ezzel párhuzamosan lakossága

nőtt. A század közepén meghaladta a háromezer főt, 1870-ben 4703, 1880-ban 5006 fő volt, 1890-ben már 6458 embert számláltak össze, a századfordulóra ez 8257-re emelkedett, 1910-ben pedig 10 019-en lakták Kisvárdát. A hatvan esztendő alatt megháromszorozódott lakosságnak további új házhelyekre volt szüksége. 1891 december 7-én fogalmazták meg azt a hirdetést, amelyben a kisvárdai közbirtokosság tudatta, hogy a régi vásártér területét 93 házhelyre elosztotta és abból 86 házhelyet december 27-én és az azt követő napokon nyilvános árverésen el fog adni.23 A község az 1904. április 8-án tartott képviselő-testületi ülésen elhatározta, hogy a Szent László utcát a Tompos és a Mester utcával egy új utca nyitásával összeköti. Az út a Kastaly Ferenc és Reizmann Hermann tulajdonát képező főutcai házak között lévő telken vezetett át, ez szintén az említettek tulajdona volt.24 Az utca a Posta utca nevet kapta, mivel a

Szent László utcával érintkező sarkán állt a postahivatal. Az utcát hamarosan beépítették, kikövezték, annak ellenére, hogy az államépítészeti hatóság hivatalosan az utcanyitást nem engedélyezte, mert nagyon keskenynek találta az ottani forgalomhoz képest, megállapítva, hogy a Szent László utcai bejáratánál két kocsi nem fér el.25 A szélesítéshez területeket kellett kisajátítani, ez viszont a községet verte volna kiadásba, ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy mivel annak idején az utca megnyitását az utca lakosai kérték, azzal, hogy ingyen adnak területet, próbálják meg ezt az ígérvényt „behajtani” a lakosokon.26 Az 1910-es népszámlálás kapcsán jegyezték meg, hogy az előző összeírás óta épült ki az Alsó- és Felsőmunkás utca, az Ajaki út nagyobb része, az Orgován telep, a Hajnal utca északi része, az Iskola utca, a Somogyi Rezső utca. A község belterületén lévő üres telkek legtöbbje

is olyan gazdára talált, akik házakat emeltek azokon, így a „lakóházak számánál 39,3%-os emelkedés mutatkozik.”27 Az utak, utcák, járdák és terek burkolása Az utcákat nem csupán megnyitni kellett, hanem közlekedésre alkalmas állapotba hozni, azaz a közepét kikövezni, a széleit gyalogjárdával szegélyezni. Ez a „gyalogjárda” kezdetben a 22 V.: Körutazás a városban II KL, 1890 10 sz 2 Hirdetés. KL, 1891 50 sz 3 24 Új utca. KL, 1904 15 sz 2 25 A posta utcáról. KL, 1907 45 sz 3 26 Képviselőtestületi közgyűlés. KL, 1907 22 sz 3 27 Népszámlálás. Felsőszabolcsi Hírlap (a továbbiakban FSZH), 1911 3 sz 1 23 9 fapallót jelentette. Ez még a Bach-korszakban jött létre annak eredményeképpen, hogy a városnak volt egy bizonyos fel nem használt pénzalapja. A közbirtokosság a maga részéről a vásártér háromévi jövedelmét adományozta e célra, egy városi „népgyűlés” pedig kimondta, hogy minden bécsi font hús

után a fogyasztókra pallópénz címén két krajcárt vessenek ki.28 Ám fapalló is csak a város belső részein volt. Ahol ezt nélkülözni kellett, ott esős időben a sarat dagasztották, száraz idő esetén a port verték fel a járókelők. Ezeken az utcákon jártak az állatok is: „estefelé mélázó tehenek, vidor tinók és sürgős malaczok változatos serege halad végig bőgve, röfögve az utczán, s kavarnak a kedves házi állatok olyan porfelleget, hogy nem szívni, de harapni kell a levegőt.”29 A fapalló mellett helyenként megjelent a kőburkolat, a pallók pedig kikerültek a település külsőbb részeire. Kővel először csak az utakat fedték be, a gyalogjárdákat nem 1880-ban a miskolci Lax Gyula vállalkozó nyerte el 34 780 forintért a főutca kikövezésének jogát.30 A munka lassan kezdődött meg, mert a vállalkozónak 8 napon belül az anyagot már szállítania kellett volna. Ez az idő eltelt, de az árlejtést elnyert egyén nem

jelentkezett31 1881-ben azt olvashatták a korabeliek, hogy már a postáig elkészült a kövezés, húsz nap múlva elérik a piacot, három hónap alatt kész lesz az egész munka, és senki sem fogja elhinni, hogy az idén is a Hrabovszky-féle épület előtti sártengerben két ló vesztette életét.32 Abból, hogy a postát említik először, majd azt, hogy elérik a piacot, kiderül, hogy az utca burkolásával délről haladtak északra. Valamivel később már azt adták hírül, hogy elkészült a vasúthoz vezető főutca, melyet átadtak a forgalomnak.33 1890-ben azt írták erről az utcáról, hogy „az utcaközépen széles kőút vonul a vasút felé, de a két oldalán még fapalló sincs a gyalogjárók lábai alá téve.”34 1885-ben hirdették meg a Dögei és a Vár utca kikövezésére, a Serház utca északi oldalán pedig a járda építésére vonatkozó pályázatot.35 1890-ben ismét a Dögei, továbbá a Vak és a Fürdő utca kikövezése szerepelt a

meghirdetett munkák között. A Dögei utca – két oldalán a vízelvezető csatornával – 610 négyszögölnyi területet jelentett. A Vak utca a Malomköz utca végéig összesen 348 négyszögöl kiterjedésben, a Galambos Menyhért mérnök által 1889 májusában készített terv szerinti került kivitelezésre. Ugyanitt egy kőhíd tölgyfadeszkával és a vízelvezető árok oldalfalazása is a munkálatok közt szerepelt. A Fürdő utca járdája szentesi 28 A palló alap. KL, 1891 45 sz 1 Szépül a város. KL, 1889 30 sz 1 30 Kövezési árlejtés. NYV, 1880 22 sz 3 31 Vállalkozó kerestetik. NYV, 1880 26 sz 3 32 Kövezés. NYV, 1881 18 sz 5 33 Elkészült a vasúthoz vezető főutca. NYV, 1881 36 sz 3 34 V.: Körutazás a városban III KL, 1890 14 sz 2 35 Árlejtési hirdetmény. NYV, 1885 24 sz 4 29 10 kockakövekből 155 négyszögöl felületen volt tervbe véve. Az ajánlatokat június 28-ig lehetett megtenni.36 Az árlejtésre Führer Zsigmond

Nyíregyházáról, Lax Gyula Miskolcról, Kovács P Pál szintén Nyíregyházáról és Sümeghy István jelentkeztek. Az első kettő az összes munkát, a két utóbbi csak a járda lerakását vállalta volna. A döntéshozók Führer és Kovács ajánlatát nem fogadták el, Lax kikötötte, hogy csak akkor végzi el a munkát, ha a község által már megrendelt 10 kocsi szalánci követ visszamondják, ebben az esetben az általa beszerzendő királyházi kőből négyszögölenként 6 forint 40 krajcárért, tokaji kőből pedig 7 forint 20 krajcárért, és a járdát 9 forintért kivitelezi. Úgy látszik, hogy a vállalkozó nem csupán a kövezési munkán akart nyerni, hanem az alapanyag szállításán, beszerzésén is. Sümeghy a járdát négyszögölenként 8 forint 75 krajcárért vállalta. Ezek az ajánlatok az előirányzott összeget jóval felülmúlták, így a bizottság a döntést a képviselő-testület elé vitte.37 Az utca kövezése haladást

jelentett, de az őszre elkészült munkával nem mindenki volt elégedett: „örvendetes dolog, hogy az európai Kisvárda határát az adóhivataltól – a járda utján haladva – kitehetjük egész a vásártérig, csakhogy a civilisátióba bekebelezett ezen uj tartomány ezután sem menekül a kívánt mértékben az ázsiai sártól. Olyan alacsony szinvonalra lett a járda lerakva, hogy az utcza sara akadály nélkül terpeszkedhetik a mélyen fekvő gyalogjárón.”38 A kövezet nélküli Szent László utca a 19. század végén A járdák kiépítése és az utcák kövezése később is folytatódott. 1894-ben például az ún Hármasút és környéke útépítésére hirdettek versenytárgyalást.39 1907-ben arról hoztak határozatot, hogy a Rákóczi utca mindkét oldalán terméskő szegélyekkel, 1685 m² 36 Árlejtési hirdetmény. KL, 1890 25 sz 4 Árlejtés a járdára. KL, 1890 26 sz 2 38 A Fürdőutcza járdájának elkészítése. KL, 1890 44 sz 2 39

Útépítési árlejtések. KL, 1894 37 sz 2–3 37 11 szénsalakjárda, terméskőből építendő 49,5 m² kapubejárók, és 62 m² út átjárók 2146 koronán belüli összegért épüljenek.40 A világháború kitörése előtt, 1914. március 27-én fogadtak el egy nagyobb szabású felújítási munkát, amelynek révén aszfaltburkolatot kapott a Kossuth, a Petőfi, a Hunyadi, a Posta, a Szent László, a Deák Ferenc és a Vörösmarty utcák mindkét oldala, az Erzsébet utca déli oldala és az északi oldal egy része, a Bessenyei egy szakaszának mindkét oldala, a Vár utca keleti oldala a Major utcáig, a nyugati oldala a legutolsó beépített telekig, a Zrínyi utca két része, a Rákóczi utca keleti része a Homok utcáig, a nyugati része a kórházig. Aszfaltozták még a bérkocsi állomás területét, a vasúti hozzájáruló út északi oldalát. Bazaltterracit kövezetet kapott a Somogyi Rezső utca mindkét oldalát Cyklops-burkolattal fedték a

Flórián teret és a Szent László utca északi részén lévő teret, azaz a mai görög katolikus templom előtti területet. A kiadásokhoz a telektulajdonosok különböző mértékben járultak hozzá, attól függően, hogy mely utcában laktak.41 A felsorolásból kitűnik, hogy a belterületen, azaz a frekventált, forgalmas helyen lévő utcák mindkét oldala részesült abban a kiváltságban, hogy járdát kapjon. Minél külsőbb részen volt az utca, ez a „jog” úgy csökkent, s mire a település széleire ért, már el is fogyott. Ilyen volt például a fapallóval ellátott Temető utca, melyről azt írták, hogy „olyan ér a város testében, melyet folyton gyógyítgatni kell. És hordassék bár össze – az út elején terjedő – sártengerbe akármennyi rőzseadag és homoktapasz, ott mindig elernyedve marad a föld, nem fog sarán a város orvossága.”42 40 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), V. B 146 Kisvárda

nagyközség iratai, 1837–1949. (a továbbiakban V B 146) 1907 évi képviselő-testületi jkv 416/1907 Kgy sz 41 Meglesznek az aszfalt gyalogjárók. FSZH, 1914 14 sz 3 42 V.: Körutazás a városban III KL, 1890 14 sz 1 A nevezett utca a Szent László utcából ágazott ki 12 A Kossuth Lajos utca a századforduló tájékán A település közigazgatási területéből egyre nagyobb részt foglaltak el az újonnan létrejövő utcák, házsorok. A természetes szaporodás és a beköltözés folytán gyarapodó lakosságot a közigazgatás és államigazgatás kívánalmai és szempontjai szerint nyilván kellett tartani. Ez nem ment könnyen állandó lakcím nélkül. Ez utóbbihoz mindenki által elfogadott, vagyis hivatalos közterületi elnevezésekre volt szükség. 1899 végén a helyi vezetés ezzel a problémával is foglalkozott, amikor a névtelen, vagy „rossznevű” utcákat „megkeresztelte”. „A már elfogadott tervezet szerint a mi 34 utczánk közül

19-et kellett névvel ellátni, öt más nevet kapott, és tíz utca megmaradt a régi név mellett.”43 A főtértől a görög katolikus templomig terjedő főutca megmaradt Szent Lászlónak, miként a görög katolikus templomtól a római katolikus temetőig vezető utca Temető utcának. Az említett templomtól a kórházig vezető út Vasút utca, a Reizman-féle fatelep utáni út a Homok utca, a vágóhíd felé vezető út a Vágóhíd utca nevet kapta. Az Ajak felé vezető és a dohánybeváltó hivatalig terjedő úton épült új házsor Ajaki utca, a kórház háta mögött levő sor Kórház utca lett. A Csillag utca megtartotta nevét.44 A Csillag utca végétől a hármas útig futó utca Malom utca, a jobbra eső utca Mester utca nevet kapta. Ebből nyílt a Tompos utca, a Kis utca és a Fűrész utca Erzsébet utca lett a Grűnwald-féle háztól a Rézler házig vezető utcasor, Baross utca, amely az Erzsébet 43 44 A mi utcáink. KL, 1899 45 sz 2 Korábban

Serház utcának hívták. 13 utcából a rétnek vezetett. Bessenyei utcává vált a Vak utca, a Szőllőskert (akkoriban így írták!) utca megmaradt. A Szőllőskert két apróbb utcája a Rét utca és Mező utca nevet kapta A Reizman ház alatti házsor, amely a Kákás-tó keleti partját képezte, Vízi utcának, a Kákás-tó nyugati oldala Fő utcának kereszteltetett. A gúnyosan Kis Kótajnak nevezett házcsoport Domb utca lett. A Vár utca megmaradt, ennek szomszédságában Zug utca és Pacsirta utca névvel jelölték meg az addig névtelen utcákat. Major utca lett a Vár utcával egy pontból induló és a Kossuth utca végére érő utcasor. Az Arany Szarvas vendéglő és a közbirtokossági iskola között kezdődő és a Major utca felé vezető utca névadója az említett vendéglő lett, vagyis a Szarvas utca nevet kapta, az ebből balra nyíló utca Csatorna névre kereszteltetett. A Flórián tér és a Kossuth Lajos utca – miként a többi, már

említett régi utca – megmaradtak a múltból öröklött néven. A fejlődés bizonyos mértékig az utcanevekben is tükröződött, másrészt a község vezetői emléket kívántak állítani azoknak, akik sokat tettek nemzetünk haladásért, ezért 1911. január 11-én döntést hoztak egyes utcák átnevezéséről. 45 (Lásd 2 sz táblázat!) 2. sz táblázat Utcanevek változása Kisvárdán 1911-ben Régi név Új név Régi név Új név Régi név Új név Szőllőskert Árpád Mester Hunyadi Iskola Petőfi Ajaki Attila Csillag Deák Ferenc Dögei Szabadság Temető Zrínyi Hajnal Mátyás király Szarvas Arany János Fűrész Szabolcs Malom Vörösmarty Pacsirta Sántha István Kisvárda főutcája 1900-ban A fejlődés ellenére Kisvárda kétarcú maradt, nem lehetett egyik pillanatról a másikra egy teljesen más várost, környezetet teremteni, s nem is volt erre minden vonatkozásban szükség. A múlt, a jelen és bizonyos

tekintetben a jövő egymásra torlódott, ám a huszadik század első évtizedének a végére a településről alkotott összkép alig változott valamit. A közlekedési 45 Új utca nevek. KL, 1911 3 sz 2 14 lehetőségek, az utcák és a járdák is állandó témát adtak a közbeszédnek és a helyi sajtónak. E tárgyban leginkább elmarasztaló, negatív álláspontot fogalmaztak meg a kortársak. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése azonban nem szándék kérdése volt, hanem a pénzügyi lehetőségektől függött. Ez a kétarcúság nem csak a város egyes részeit összehasonlítva tűnik elénk, hanem egy utcán belül is. Legjobb példa erre a Csillag utca, melyet ekkoriban kezdtek így hívni, a névadó kocsma után. „Az utcza jobboldalán látom a régi falusias Serházutczát, legnagyobb részben úgy a mint évtizedek előtt állott, a baloldalon a haladó, a fejlődő, a városias Csillagutczát” – írta a szemtanú.46 A jobb oldalon falusi

deszkakerítések, a bal oldalon különböző üzletek képezték az utcafrontot, s a járda is itt húzódott. A két oldal között kövesutat épített a megye. Nem volt ilyen azonban a nagyállomáshoz vezető főutcán, pedig ez fontos lett volna, hiszen ezt a vasúti megállót létesítésekor jóval a település lakott részén kívül helyezték el, így oda kikövezett út nem vezetett. Joggal írták, hogy „minden városban, községben annak az útvonalnak a járdája szokott legjobb karban tartatni, mely a vasútállomásról vezet a városba. Természetes tehát, hogy Kisvárdán, ahol minden fordítva van, a vasúthoz vezető útnak egyáltalán nincsen járdája, úgy hogy a gyalogközlekedés az esztendő nagyobb részében majdnem kizárt dolog.”47 Akinek anyagi lehetősége engedte, konflison utazva tette meg ezt a távolságot. A vasúthoz vezető út, a görög katolikus templom és a víztorony Ha másfajta rangsort állítunk fel az utcákat illetően,

akkor sem jobb a helyzet: „Más községekben legalább azok az útvonalak, melyek valamely megyei vagy országút átkelési szakaszaiból állanak, rendesek és jókarban lévők. Nálunk még ezek az utcák sem megfelelőek, 46 47 V.: Körutazás a városban I KL, 1890 6 sz 1 Helyi politika VI. SZÚ, 1913 31 sz 1 15 mert a kétségtelenül nagy forgalom a kövesutat is annyira megrongálta, hogy csupa gödör, kiálló kövek, erős és sűrű kottyanók teszik kellemetlenné, sőt veszedelmessé a rajtuk való közlekedést.”48 Ha ilyen volt a helyzet a kikövezett utcákon, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy azokon az utcákon, ahol kövezet nem terült a szekerek, konflisok, bérkocsik vagy éppen a talpak elé, „nagyobb esőzések után a közlekedés teljes lehetetlenség, a lakosság egészen el van szigetelve.” Az utcák állapotához hasonló volt a járdáké is. A Fő utca járdája „kopott, hiányos, szűk, kényelmetlen. Legfeljebb két-három ember

haladhat egymás mellett, a szembejövők már az utcára szorulnak. A mellékutcák járdája, különösen a szintén nagyforgalmú Kossuth utcáé, hihetetlenül rossz, itt már csak lábficamodási veszedelmek közt haladhat az ember”49 Mindezekből azt a konklúziót vonta le a cikkíró, hogy „ha Kisvárdán egy és más tekintetben a városi életre emlékeztető mozzanatokat tapasztalhatunk, az utcák állapota minden illúziót leront és a legutolsó falura süllyeszti le szárnyaló fantáziánkat.”50 A Szent László utca bal oldala, szélén járdával 48 Helyi politika VI. SZÚ, 1913 31 sz 1 Uo. 50 Uo. 49 16 A kisvárdai, boltokkal szegélyezett főutca az 1910-es években Ezt a kettősséget erősítik meg a városról szóló más dokumentumok is. A Szent László utcán több emeletes épület állt, de nyaranta itt is eltűnt a városi jelleg: „a ki egy locsolás nélkül maradt meleg nyári napon végig halad a főutcán kételkedik azon, hogy a

Szaharán a számum nagyobb porfelleget verne fel, mint az ezen nagy forgalmú utcán a szekerek teszik.”51 A főutcát azonban még „párisi boulevard”-nak nevezték a többi utcához képest, mert azon legalább tűrhető volt járda és meglehetős a villanyvilágítás. A mellékutcák egy részében az út közepe nem volt kikövezve, vagy ha igen, akkor az éveken át lerakódott sár annyira eltakarta, hogy a laikus szem a kövezetet észre sem vette. A központtól nem messze eső Tompos utcán is hasonló volt a helyzet: „a nemes elöljáróság még annyira sem érdemesíti ez utca lakosait, hogy egy nyomorult pallót készíttetne nekik, az egész utcán pedig éjjel két már majdnem kiégett villanykörte pislákol a Rét, Mező, Domb, Sántha, Kereszt, stb. utcákról nem is beszélünk, minek ide kövezet, minek ide világítás? Nem jobb-e sötétben aludni, mint kivilágított helyen, a hol a villany vakító fénye a házba is behatolva, megronthatná a

szegény ember szemét? – tette fel a kérdést a publicista.52 A cikkíró azt is kifogásolta, hogy a Hármasúti vasúti megállónál, nincs se járda, se villanyvilágítás, pedig ezt már a nyáron kérelmezték, októberre a képviselők meg is ígérték, most pedig december van, de semmi nem történt ez ügyben. Közvilágítás és ivóvíz 51 52 Város vagy falu-e Kisvárda. Kisvárdai Friss Újság, 1911 4 sz 1 Uo. 17 A településen a közvilágítást 1887 decemberétől petróleumlámpák révén oldották meg. Az 1888. október 2-án tartott képviselő-testületi ülésen arról tárgyaltak, hogy a szolgáltatást, vagyis a 34 lámpával történő kivilágítást Frigyesi Simon kereskedő havi 54 forint 20 krajcárért kibérli. Balkányi Gyula képviselő-testületi tag ekkor a lámpák célszerűtlen elhelyezését és a világítás hiányos voltát panaszolta.53 A világítással nem csak az volt a baj, hogy kevés lámpa volt és akadozva működött,

hanem az is, hogy időszakosan élvezhették az előnyeit, és este csak egy bizonyos ideig biztosította a világosságot. 1890 szeptember 28-án a városi testület úgy döntött, hogy október 1-től 35 petróleumlámpa biztosítja a fényt. Azt is elhatározták, hogy „akár van a kalendáriumban holdtölte, akár nincs, gyúljon ki a lámpa, mert hiába van holdtöltének ideje, ha felhő borul az ingyen világításra hivatott holdra, a kalendárium ugyan nem világít. Égni pedig csak éjfélig fognak a lámpák, egyedül a közkúti lámpának adatván meg a privilégium, hogy egész éjszaka fényeskedjék.”54 A haladás azonban Kisvárdán hamar megszüntette a petróleumra alapozott világítást, és átugorva a gázvilágítást, rögtön a villanyvilágítást vezették be. Rochlitz Lipót kisvárdai malomtulajdonos ugyanis vállalta, hogy a műmalma gépeire szerelt dinamók révén megoldja az árammal történő világítást. 1894 július 29-én a

képviselő-testület különbizottságot alakított a kérdés vizsgálatára. Augusztusban 50 darabban határozzák meg a lámpák számát Az év végén a megye és a minisztérium is jóváhagyta a község és a vállalkozó közti szerződést. 1895 szeptemberében elkezdődtek a szerelési munkálatok és ennek eredményeként december 22-én a Tiszántúlon másodikként, Szabolcs megyében az elsőként gyulladt ki Kisvárdán a villany, amelyet magánszemélyek, intézmények is bevezethettek.55 A villany kezdetben csak az esteli órákban, 11-12 óra között állt a fogyasztók rendelkezésére. Ekkor még az elismerés hangján szóltak a világításról, a későbbiekben azonban a villany is sűrűn adott okot panaszra. Egy év múlva már azt írták, hogy éjfélig jó a világítás, ám „silányabb lesz éjfél után, mint eddig a sokszor méltán kigúnyolt petróleum világítás volt.”56 A villamosítás terén fordulat állt be, amikor 1917-ben a

Villamossági és Műmalom Rt. nevű cég vette át az áramszolgáltatás biztosítását. Ennek főbb részvényese egy miskolci és egy kisvárdai bank volt, illetve több kisvárdai kereskedő említhető még a tulajdonosok közül. 53 Képviselőtestületi ülés. KL, 1888 36 sz 2 És lészen ismét világosság. KL, 1890 39 sz 2 55 És lőn világosság. KL, 1895 52 sz 2 56 SOMOGYI Rezső: Kisvárda monographiája rövid kivonatban a Milleniumra. Kisvárda, 1896 (a továbbiakban SOMOGYI, 1896.) 5 54 18 Villanyoszlopok és lámpák a városban A belvíz, a járdák, közutak és a világítás mellett az ivóvíz kérdése is napirenden volt az 1880as években a településen. Az artézi vizet adó közkút létrehozásának szükségességét oly sokat hangoztatták, de előrelépés nem történt. 1886-ban az egyik képviselő-testületi ülésen Hrabovszky Rudolf ismét felvetette a kérdést, miszerint kívánatos lenne a Piac téren egy jó vízzel ellátott kutat

építeni. A helyi sajtó is egyre gyakrabban írt a jó víz hiányáról: „azt a talajvizet a melyet iszunk, másutt még a barom sem issza meg.” A kút kérdését ezután még közel tíz testületi ülésen tárgyalták – eredménytelenül, miközben pl. a ménistállóra 5000 forintot megszavaztak. Joggal jegyezte meg a cikkíró, hogy „vajha a tisztelt méneknek, vagy a nagyrabecsült ökröknek és a sertéseknek lenne szükségük a jó kútvízre, – lehet, hogy ez esetben hamarabb részesülnénk mi emberi lények is a jó kútvíz áldásában.”57 Talán a közvélemény nyomásának is köszönhető, hogy az elöljáróság 1889. szeptember 17-én Khirer Károly vállalkozóval szerződést kötött a kút létrehozására. Khirer vállalta, hogy az elöljáróság által kijelölt helyen egy kutat fúr. A következő évi költségvetésbe erre a munkálatra be is terveztek 1000 forintot. 1890 május 25-én megindult a fúrás, és június 6-án 42 méter 64 cm

mélységben vizet ért a fúrófej. Ezt követően délutántól másnap délutánig folyamatosan szivattyúzták a vizet, mert a szerződés szerint: „a víz bősége akként állapíttatik meg, hogy a víz 24 óráig folytonosan szivattyúztatik, és ha a szivattyúzást meggyőzi, a víz elegendőnek mondatik ki.” 58 Ezzel egy időben megindult a víz kóstolgatása is. A rossz nyelvek szerint soha ennyi víz nem folyt le az ahhoz nem szokott torkokon. A közönségnek ízlett, a mintát a hivatalos hatóság is jónak ítélte meg. Idővel elmúlt a kút újdonsága, de sajnos 57 58 Szépül a város. KL, 1889 30 sz 1 Közkút. KL, 1889 38 sz 2 19 eltűnt annak jó vize is. Néhány év múlva ugyanis kiderült, hogy a kutat rossz talajba és rosszul fúrták. A víz megzavarosodott, a kútszerkezetet is többször kellett javítani Közben 1900. május 12-én 4 új kút létesítésére írt ki pályázatot a község, ezeket el is készítették59 Az új kutat

készítő mester az első kút aknájából megpróbált egy másik fúrást végrehajtani, hogy ha ivásra nem is, de legalább az utcák locsolásra alkalmas folyadékot nyerjenek ki belőle. Ez a kísérlet azonban eredménytelen volt 1904-ben is azt jegyezték fel az első közkútról, hogy az folyamatosan „reperálódik”.60 Ezzel a kúttal nem lehetett mást csinálni, mint a csöveket kihúzni és azt máshol felhasználni. Erre az „újrahasznosításra” mód is adódott, hiszen a község képviselői a 25/1907. Kgy sz határozattal döntöttek arról, hogy 5 fúrott kúthoz való szivattyút szereznek be pályázat útján.61 Egy évvel később pedig a 315 Kgy. 1908 sz határozattal kimondták, hogy a belterületen öt új fúrt kutat létesítenek, munkálataira versenytárgyalást hirdetnek, amelyre december 10-ig pályázhattak az érdeklődők.62 1911-ben a görög katolikus templom előtt, kissé átellenben víztornyot emeltek. Ez a tűzvédelmet és az utcák

locsolását egyaránt szolgálta.63 A bemutatott szolgáltatásokon, infrastruktúrákon túl olyan intézmények, hivatalok, szervezetek is a lakosság rendelkezésére álltak, melyek szintén a „városra” voltak jellemzőek, nem a „nagyközségre”. Kezdjük ezek bemutatását a nevelés-oktatás intézményeivel A nevelés-oktatás-képzés intézményrendszerének kiépülése Az 1868-as népoktatási törvény előtt Kisvárdán a közbirtokossági elemi iskola és a felekezeti elemi iskolák álltak a tanulók rendelkezésére. Az említett törvény 6–12 éves korig kimondta a tankötelezettséget, továbbá, hogy minden községben, ahol legalább 30 tanköteles van és nincs felekezeti iskola, elemi népiskolát kell létesíteni. Ez nem jelentette azt, hogy a törvény szellemének a gyakorlat megfelelt volna. Sok gyermek és sok szülő „mentesítette” magát a tankötelezettség alól, ám mindezek ellenére a községi elemi iskolai hálózat nagy

fejlődésnek indult. 59 Hirdetmény. KL, 1900 19 sz 3 A közönség köréből. KL, 1904 2 sz 3 61 Hirdetmény. KL, 1907 8 sz 3 62 Versenytárgyalási hirdetmény. KL, 1908 46 sz 3 63 kvarc: A víztorony. FSZH, 1911 33 sz 5 60 20 A Szőgyény-féle ház, a későbbi közbirtokossági iskola, majd parókia Ebből a gyarapodásból Kisvárda is kivette a részét. Mozgalom kezdődött annak érdekében, hogy állami vagy községi elemi iskolát hozzanak létre. 1873 február 16-án a Szabolcsvármegyei Iskola Tanács községi iskola felállítását határozta el. Az iskolaszék elnökévé Somogyi Rezső gyógyszerészt választották, aki a minisztériumhoz továbbította a település óhaját. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1874-ben jóváhagyta az állam által segélyezett községi iskola megalapítását. A fenntartást a község, az izraelita hitközség által fizetett támogatás, a tandíjak és a kormánysegély biztosították. Az osztályokat

bérelt helyiségekben helyezték el. Az első tanévről az iskolaszék elnöke így számolt be 1875 augusztus 1-jén: „a rendes tanítványok száma 91. Ezekből az I osztályban van 55, a II-ikban 24, a III-ikban 12. Vallásuk szerint r cath 22, gör cath 8, reform 8, izraelita 53 Az ismétlő előadásokon 117 13-15 éves iparos tanoncz részesül hetenkint 4 órai tanításban. Az iskolai tanítást végezték: Weisshaus Ignácz vezér tanító, Ács János, segédtanító, Szabó István r. cath segéd lelkész, Nagy Lajos, reform. lelkész, Weinberger Izsák rabbi urak”64 Az intézményt az 1875. december 22-én kelt VKM-rendelet értelmében az állam átvette, azaz a teher lekerült a község válláról, sőt egyidejűleg előleget is kaptak telekvásárlásra. Hétezer forintért megvették a Farkas Tivadar-féle telket, s erre egy évvel később szintén állami költségen, 24 291 forintért egy 6 tanteremből, 2 tanítói lakásból és 3 kisebb helyiségből

álló új iskolaépületet emeltek, melyet 1877. október 15-én ünnepélyes keretek között adtak át 1902-ben az iskola az utcafrontra néző résszel bővült.65 64 65 A kis-várdai elemi népiskola értesítője 1874/5-iki tanévről. Debrecen, 1875 1 BÁN Lajos: Az 50 éves kisvárdai állami elemi iskola története 1875–1925. Kisvárda, 1925 10, 12 21 Az 1875-ben államivá lett községi elemi iskola A lakosságban hamarosan felmerült az igény arra, hogy ettől magasabb fokú iskola is legyen a településen. Kisvárda értelmisége, érdeklődő és érintett lakossága 1895-ben értekezletet tartott egy gimnázium felállítása érdekében, majd ezt követően minden évben tanácskoztak e kérdésről. Miután ezt az intézményt nem tudták a település számára „megszerezni”, 1899 tavaszán a megyei tanfelügyelő, Eördögh Dezső – aki a Kisvárdával szomszédos Jékéről származó felesége révén sűrűn érintkezett a helyi

notabilitásokkal – azt javasolta, hogy a polgári iskola felállítását kérvényezze a település, ő pedig a főispán közbenjárásával kieszközli a minisztériumban a nyilvános jogot és némi államsegélyt is szerez. Így is történt Június 25-én e tárgyban népgyűlést tartottak, majd a képviselő-testület elhatározta, hogy a községben államilag segélyezett nyilvános jellegű községi polgári fiúiskolát állít. Az 1899 július 18-án tartott képviselő-testületi gyűlésen „nagy lelkesedést keltett Kastaly Ferenc. ama jelentése, hogy a vk. miniszter megadta az engedélyt a községi polgári (fiú) iskola felállítására, azt nyilvánossági joggal felruházta, s egyelőre 1500 forint államsegélyt utalványozott, ez összeg fokozatosan 4.000 forintig emeltetett, kikötvén magának a megválasztandó tanerők megerősíthetésének jogát s azt, hogy az iskola a törvényes követelményeknek minden tekintetben megfeleljen.”66 A korabeli

állapotokat mutatja, hogy a lelkesedés nagy volt ugyan, de nem volt megfelelő iskolaépület, ezért a tanintézmény ideiglenes helyiségéül, az igazgató és a szolga lakásául a 66 WERNER Gyula: A kisvárdai előbb községi majd állami polgári fiú iskola 15, és az állami polgári leányiskola 25 éves története. Kisvárda, 1936 (a továbbiakban WERNER, 1936) 8 22 Szent László u. 50 szám alatti Neherebeczky-féle, eléggé elhanyagolt állapotban lévő kétszárnyú épület bérelték ki. Az épületben bútorzat nem volt, így az elsőként beírt tanuló, Balkányi Andor apja segített abban, hogy a szomszédságban lévő „Zakár-féle bodegából kölcsönül áthozott asztalon és két szék mellett írjam be az I. o-ba jelentkezett 27 és a II o-ba végzettségüknél és előrehaladott koruknál fogva felvett 31 tanulót” – emlékezett vissza a kezdetekre az iskola első igazgatója, a Nyíregyházáról ide került Werner Gyula. A

tanévkezdésre az állami elemi népiskola adott kölcsön padokat a testvérintézménynek.67 Ahogy a gyarapodó évfolyamok miatt növekedett a tanulói létszám, elodázhatatlanná vált egy modern iskolaépület megépítése. 1902 október 4-én tette közé az építési felhívást Kastaly Ferenc főbíró, aki egyben az iskolaszék elnöke is volt,68 majd 1903 márciusában megtörtént a következő jelentős lépés: „csendben a mindennapi élet vásári zaja közepette észrevétlenül nevezetes mozzanat ment végbe e hó 16-án a kora reggeli órákban. Letették az első követ a polgári fiú iskola emeletes épületéhez, melynek munkálatait Grosz Benő, helybeli mérnök vállalta el 39.400 koronáért Adja Isten, hogy a tudománynak ezen ujabb hajléka szerencsésen tető alá jusson, hirdetendő a polgárságnak anyai gondok és nagy terhek mellett sem csökkenő áldozatkészségét.” 69 A polgári iskola új épülete Az iskola „tető alá” jutott,

1903. augusztus 14-től megkezdődött az átköltözés az új otthonba Ezzel Kisvárda egy modern, máig is iskolaként használt épületet, és benne a kor követelményeinek megfelelő oktatási intézményt nyert. De a kisvárdaiak nem voltak elégedettek, ők gimnáziumot szerettek volna. Ennek érdekében az első lépést – amint erre fentebb utaltam – 1895-ben megtették, de mindenféle 67 Uo. 8–9 Hirdetmény. KL, 1902 41 sz 3 69 A polgári fiu iskola épitése. KL, 1903 12 sz 3 68 23 eredmény nélkül. 1908-ban a főispán útján a község a minisztériumhoz fordult egy folyamodvánnyal, melyben egy 8 osztályú főgimnázium felállítását kérte, sőt Hrabovszky Guidó országgyűlési képviselő vezetésével egy küldöttség is felkereste Apponyi kultuszminisztert, de ez sem lendítette előre az iskola ügyét. A politikai viszonyok változása, azaz az országgyűlési képviselő-választás után, 1910. június 20-án a községi képviselők az

1908-as beadványra hivatkozva újra kérték, hogy a megyében létrehozandó második főgimnázium Kisvárdán legyen. „A terjedelmes és kellően megokolt feliratra már ugyanaz év augusztus hó 3-án 77170. sz a k rendeletével intézkedett a magas minisztérium, amennyiben a debreceni tankerület kir. főigazgatója útján arról értesítette a község képviselő testületét, hogy Kisvárdán egy állami főgimnázium szervezését elvben elhatározta s megbízta a főigazgatót, hogy a község részéről adandó ellenértékek megállapítása végett lépjen érintkezésbe a község elöljáróságával.”70 Kisvárda tehát kormánypárti mandátumért cserébe gimnáziumot kapott. A főigazgatói rendelet jelezte is az igényelt ellenértékeket: 3 kat. holdas telek és az építkezési költség bizonyos hányada. A miniszteri rendeletet 1910 október 21-én rendkívüli közgyűlésén tárgyalta meg a képviselő-testület. Kimondták, hogy a főgimnázium

költségéhez 150 000 koronával hozzájárulnak, kötelezik magukat, hogy a főgimnázium új épületének felállításáig az osztályok elhelyezéséről és azok felszereléséről gondoskodnak, továbbá a főgimnázium új épülete számára legalább 3 katasztrális hold kiterjedésű, jó fekvésű telket biztosítanak, s azt saját költségén megvásárolva, teljes tulajdonjoggal a tanügyi kormány rendelkezésére bocsátják.71 Ha lúd, legyen kövér! – gondolták a „községatyák”, és azt kérték, hogy az első és az ötödik évfolyamon a tervbe vett 1 osztály helyett 2-2 osztállyal, az alsó- és felső fokozatokkal nyíljon meg a főgimnázium. A VKM 1910 december 15-én 129 912 sz alatt kelt rendeletével először csak a főgimnáziumnak az I. osztállyal való megnyitását engedélyezte, de ismét segítettek a politikai kapcsolatok. „Ami ezután történt, így a V osztály megnyitásának a kieszközlése, az ideiglenes elhelyezésre alkalmas

helyiség biztosítása, mind személyek önzetlen és odaadó munkásságának eredménye. S ezek közül Liptay Béla orsz képviselő neve lép előtérbe.”72 A jékei földbirtokos Nemzeti Munkapárti képviselőként került a képviselőházba és „kijárta” a gimnáziumot választókerülete számára. 70 CSÁSZY László: A kisvárdai állami főgimnázium alakulásának története. In: A kisvárdai állami főgimnázium értesítője az 1911/12. évről Kisvárda, 1912 (a továbbiakban CSÁSZY, 1912) 8 71 SZSZBML, V. B 146 1910 évi képviselő-testületi jkv 282/1910 Kgy sz 72 CSÁSZY, 1912. 9 24 A gimnázium bérelt helyisége A gimnázium számára ideiglenesen a Kossuth Szállodában béreltek helyiségeket, majd 1914ben megkezdődött a Walder Gyula tervezte monumentális gimnáziumi épület alapjainak a lerakása, a falak felhúzása, ám a világháború a munkálatokat először csak gátolta, majd megakasztotta. 1919-ben folytatódott az építkezés,

a tanulók időközben beköltöztek az épületbe, mely csak 1928-ra lett teljesen kész. Az épülő gimnázium az 1920-as években 25 Az oktatási struktúra a gimnázium felállításával egy időben egy másik iskolával is gyarapodott, ugyanis ettől az évtől kezdve a polgári fiúiskolát fokozatosan leánypolgárivá alakították át, hogy a gyengébbik nem is részesülhessen oktatásban. Erre emlékezett vissza 1936-ban az iskola korabeli igazgatója, Werner Gyula. „Azt mondtam legyen a gimnázium azoké, akik tudományos pályára készülnek, akiknél megvan ehhez a kellő szellemi és anyagi képesség, a polgári iskola pedig maradjon meg azok részére, akik nem törekesznek magasabb képesítésre, hanem elvégezvén a polgári iskola IV. osztályát, gyakorlati, mielőbb kenyeret adó pályára lépnek, esetleg felső kereskedelmi, vagy ipariskolában folytatják tanulmányaikat Az 1911. évi július 8-án kelt 81452 sz rendelet kimulásra itélte a

polgári fiuiskolát, s életet adott a most 25. évében levő leányiskolának”73 Kisvárda vezetői azonban nem elégedtek meg a középfokú intézményekkel, hanem a településre csábították a Szent Orsolya rendet, hogy megszervezzen egy tanítónőképzőt. Nem volt azonban elegendő a szándék, minisztériumi jóváhagyás is kellett a beteljesülésre. Az csak természetes, hogy ennek az iskolának az engedélyezése tárgyában Liptay Béla országgyűlési képviselő is közbenjárt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az intézet engedélyezéséről az alábbi levélben értesítette őt 1918. július 1-jén: „Tisztelt Barátom! Az Orsolya rend által Kisvárdán létesítendő róm. kath elemi népiskolai tanítónőképző intézet felállítása ellen a minisztérium észrevételt nem támaszt. Őszinte tisztelettel vagyok kész híved: Zichy”74 Az 1927-ben emelt tanítóképző utcafronti része A rend 1918-ban római katolikus jelegű

tanítónőképzőt és elemi iskolát nyitott, majd később polgári iskolát is. Az apácák egy nagyobb épületet vettek meg, és csak 1927-re vált 73 74 WERNER, 1936. 17 Új iskola Kisvárdán. FSZH, 1918 27 sz 2 p 26 szükségessé és lehetségessé, hogy modern, emeletes iskolát építsenek. Ezzel az oktatás minden szintje kiépült Kisvárdán a dualista korban. Más tanintézetek is színesítették a kisvárdai oktatásügyet. 1885-ben létrejött a tanonciskola, hivatalos nevén alsófokú ipariskola – harmadikként a megyében. Nem mindegyik iparos örült annak, hogy tanulóját el kell engednie az iskolába, hiszen a munkáskézre szüksége volt, így az első évek sok problémával teltek. A következő évtized közepén már három tanító: Alby István, Kalas János és Bacskay István igazgató oktatta a szükséges tárgyakat, majd még egy pedagógussal bővült a létszám. A felekezeti elemi iskolák továbbra is működtek. Ezek közül

legrégebben a római katolikusok által fenntartott volt. Az 1886-ban kiadott Kandra-féle műben azt olvashatjuk, hogy „A kisvárdai róm. kath hitközség birtokában egy első és második osztályból álló fiúiskola és egy hat osztályú leányiskola van A leányiskola nagyon fiatal virága az anyaszentegyház buzgalmának. Alig tiz éve, hogy a hitközség ájtatos adományokból egy házat vásárolt ezer forinton, hol nem épen a kor igényeihez mért teremben nyerték a leánykák oktatásukat.” 75 1879-ben dr Samassa József egri érsek 2000 forintos adománya segítségével emeltek egy iskolát, ahol a fiúk és lányok 2-2 tágas, minden tekintetben kielégítő tanteremben nyertek oktatást. A reformátusok két, az oktatás célját szolgáló helyisége jócskán leromlott állapotban volt már ekkor. Ugyan 1860-ban elhatározták egy új iskola létrehozását, de ez csak 1878 végére valósulhatott meg.76 1889-ben az izraeliták is megindították a saját

elemi iskolájukat. A zsidó elemi hat osztálya a Várady Ignáctól megvásárolt épület négy tantermében volt elhelyezve, aztán ezt eladták és 1906. május 13-án átadták a Posta utcában (a mai Mártírok útján) emelt új épületet. 77 A millennium évében a község közoktatási viszonyairól azt írták, hogy van „öt felekezeti iskolája, és egy hat osztályú, hét tanítóval ellátott, állami elemi iskolája, a Krausz-féle leánynevelő magániskolája, catholikus jellegű gyermek ápoldája, a Kalas Juliánna féle kisdedóvodája.”78 Az 1891 évi XV tc mondta ki, hogy ahol kisded óvoda vagy menedékház van, minden szülő vagy gyám köteles 3–6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni. A jogszabály kötelezte a tehetősebb településeket kisdedóvó, a szegényebbeket a menedékház 75 KANDRA Kabos: Adatok a kisvárdai sz. László-építette egyház történetéhez Eger, 1886 305 PÉNZES Tibor Szabolcs: A református egyház

története. In: A Kisvárdai Egyházak története Szent Lászlótól napjainkig. Kisvárda, 2000 119–120 77 Iskola avatás. KL, 1906 20 sz 2 78 SOMOGYI, 1896. 5 76 27 felállítására. 1894-ben Sántha István királyi közjegyző végrendeletében egy házas belsőséget hagyott a létesítendő óvoda céljára. Az óvoda létrehozására 1900-ban történt komolyabb lépés, amikor a képviselő-testület november 8-án hozott 121/1900. Kgy számú határozatával úgy intézkedett, hogy a felajánlott telekre óvodát építtet, a fenntartásra 1% pótadót vet ki, a fűtési, világítási, takarítási és egyéb költségeket pedig felvállalja.79 Az állami jellegű óvodát, amelyet Grósz Benő mérnök tervei alapján építettek meg, csak 1903-ban adták át, ezt nevezték el I. számú óvodának Az állami óvoda létrejöttével az addigi Kalas Júlia-féle magánóvoda megszűnt, s Kalast kinevezték állami óvónővé. Az egészségügy Az egészségügyet

szolgáló intézmények is létrejöttek a korszakban, ezek közül elsőként a legfontosabbat, a kórházat kell említeni. A közbirtokosság 1886-ban 18 000 forintért egy 20 ágyra berendezett kórházat épített, melyet 1887-ben át is adtak a gyógyítás céljaira. 1893ban a közbirtokosság – mivel a nyilvános jelleg megszerzése kivitelezhetetlen volt – a kórházat és 1 holdnyi belső telkét átadta a megyének. Így az 1894 január 1-től már „Szabolcsvármegyei kisvárdai közkórház” néven folytatta működését, de előtte negyven ágyra bővítették a férőhelyet.80 Ezt az 1893 évi, Kisvárdán is több halálesetet okozó kolera is indokolta. Mivel az izraelita betegek eltérő jellegű étkezést igényeltek, és egyéb vallási előírásaik is az elkülönülést erősítették, ezért a Chevra Kadischa (Szent Egylet) külön kórházi szárnyat épített 1897-ben. Januárban tették közé a pályázati felhívást, az alapkövet március 16-án

helyezték el.81 Az építkezés végeztével 87-re emelkedett az ágyszám Az ezt követő évtizedekben állandóan tervbe volt egy modern kórház építése, ez meg is valósult 1975-ben! 79 SZSZBML, IV. B 411 Szabolcs vármegye alispánjának iratai, 1870–1950 4427/1900 KÜZMÖS György: A szabolcsvármegyei nyilvános közkórház 1894. évi betegforgalmi kimutatása KL, 1895 15. sz 2 81 A kisvárdai vármegyei közkórház. KL, 1897 12 sz 2 80 28 A kórház főbejárata Kisvárdán már 1818-ban Arany Oroszlán néven gyógyszertárat létesített Somogyi János, akinek fiai, Rezső, Gyula és István továbbvitték a vállalkozást. Mivel ez jó üzletnek bizonyult, megjelent a konkurencia is: 1884. január 1-jén megnyílt a második patika: „KisVárda egy kiváló műveltségű és tevékeny erőt nyert Pataky Árpádban, aki irodalmi működéséről is előnyösen ismeretes már megyénkben” – írta a Nyírvidék.82 A harmadik, a Kígyó nevű patika

létrehozásához Osgyáni József nyíregyházi gyógyszerész kapott engedélyt.83 Ő volt a tulajdonosa, a patikát azonban Nagy Jenő gyógyszerész kezelte 1908-ig, amikor is saját tulajdonába vette, majd a Flórián téren lévő Major-féle épületbe áthelyezte.84 1914-ben a patikát eladta Fejér Ferencnek85 A tulajdonosváltások és névváltozások kevésbé befolyásolták a városképet, mint az, hogy 1911-ben Heller Imre mintegy 80 000 koronás költséggel a Csillag utca sarkán új, emeletes patikát épített, ide jött át a korábbi Somogyi-féle gyógyszertár, melyet Heller már 1903-ban megszerzett. A „fölépült gyönyörű ház nagyban emelni fogja a város szépségét, ha ugyan egyáltalán beszélhetünk szépségről addig, míg rozzant, ütött-kopott vityilók éktelenítik elé a város egyetlen valamire való utcáját” – jegyezte meg a kortárs. 86 82 Új gyógyszertár. NYV, 1884 5 sz 3 Harmadik patika. Kisvárda és Vidéke (a

továbbiakban KV), 1907 30 sz 3 84 Gyógyszertár áthelyezés. KL, 1909 14 sz 2 85 MENNER Ödön: Modern patikát álmodott. Kelet-Magyarország, 1991 34 sz 8 A negyedik gyógyszertár 1923-ban jött létre. 86 A Heller-féle új ház. FSZH, 1911 45 sz 3 83 29 A Heller-féle gyógyszertár a Csillag utca sarkán A patikaszerek felírásához, a betegek gyógyításához orvosokra is szükség volt. A millennium évében pl. a „városi” körorvos dr Burger Sámuel, a megyei járás orvos dr Küzmös György, aki egyúttal az egyik vasúti orvos is, a másik vasúti orvos dr. Lichtmann Vilmos Magánpraxist folytatott dr. Fried Samu, dr Somogyi Zsigmond, nyugdíjasként működött dr. Rosenblüth Bernát és dr Láng Zsigmond87 Templomok Minthogy a léleknek is szüksége volt gyógyírre, támaszra, segítségre, ahogy nőtt a lakosság, akként emelkedett a hívők száma is. A katolikusok gyakran panaszkodtak, hogy nem férnek be a templomba, de a bővítésért nem tettek

semmit. Az 1914-es tűzvész után is csak a tornyot építették újjá. A református egyház 1897-ben bővítette ki a templomát A jelentősen átalakított épületet december 5-én szentelték fel.88 A görög katolikusok 1893-ban fogtak hozzá az első templomuk alapjainak lerakásához. A „hűtlen kezelés” miatt azonban a pénzben és az építési anyagban „fogyatkozás” történt, így ezt a templomot is csak 1897. június 20-án adták át.89 A kisvárdai zsidóság létszáma 1900-ban 2614 fő volt (a lakosság 31,6%-a!), így a mintegy száz esztendővel korábban épített zsinagóga már nem volt megfelelő a hívek befogadására. A helybeli zsidóság anyagi ereje is gyarapodott, így egy valóban impozáns épülettel (18 x 30 m) kívánták szimbolizálni a város társadalmában való jelenlétüket. Azt 87 SOMOGYI, 1896. 4 A ref. templom avatása KL, 1897 50 sz 1–2 89 OROSZ Pál: Templom szentelés. KL, 1897 24 sz 2 88 30 tudjuk, hogy 1901

áprilisában már folytak a munkálatok, és 1902-ben már állt a zsinagóga, de átadásának pontos idejét nem ismerjük. A Csillag utca és a település dísze: a zsinagóga A hírközlés Mind többek által igénybe vett szolgáltatás lett a posta- és távíróhivatal. A posta az 1850-es évek elején létesült, ekkor a berkeszinek volt a kihelyezett hivatala. 1867 május 1-jén az állam átvette a postákat. A település növekvő lélekszámú lakossága megnövekedett igényekkel fordult a postahivatalhoz, az azonban nem mindig tudta pontosan, gyorsan és kényelmesen kiszolgálni az ügyfeleket. A lakosság igényét is megjelenítő helyi sajtóban 1893-ban is erélyes hangon kérték az állapotokon történő változtatást, egy új postaépület megépítését: „Csak a jobb hangzás s a conventionális ildom szempontjából »kérünk«, tarthatatlan viszonyainkra való tekintettel egész joggal követelhetnők, hogy a kisvárdai postaés távirdahivatalt

végre valahára tisztességes helyiségbe tegyék át”90 Mindössze egy alacsony szoba állt a hivatal rendelkezésére, ezt lécfallal osztották kisebb terekre, ez utóbbiakba helyezték el a postát, a távírdát, itt vették fel s adták ki a pénzt, csomagokat, táviratokat, postajegyeket. A pár lépésnyi térben négy hivatalnok és öt szolga dolgozott „A közönség részére fentartott hely pedig azonnal el van foglalva, a mint 4-5 embert arra kényszerít mostoha sora, hogy egyszerre legyen dolga a hivatalban.”91 Három évvel később 90 91 Új postahelyiséget kérünk! KL, 1893. 20 sz 1 Új postahelyiséget kérünk! KL, 1893. 20 sz 1 31 szintén hasonlókat fogalmaztak meg: „mai napság, a nagyon kifejlesztett nagyon pontos és rendes m. kir postahivatalban öt-hat kedveszegett postatiszt, négy altiszt, alig bírja teljesíteni a postai közszolgálatot.”92 Változás csak 1904-ben következett be, amikor a város közepén, a Kastaly-féle telken

felépítették az új postaépületet, melyet a tervezett határidő, szeptember 1. előtt átadtak93 Ez az épület a mai Szent László és Mártírok útja sarkán lévő ház. Az épület szemmel látható javulást hozott: „A közönség sokkal szabadabban mozog a kényelmes várócsarnokban, s megszűnt az a lehetetlen állapot is, hogy a postai tisztviselők, kézbesítők, szolgák egymás hátán egy teremben szűkösködjenek.”94 A postai ügymenet javulását azonban nem kísérte a távbeszélő helyzetének a jobbra fordulása, ott továbbra is sokat kellett várakozniuk az ügyfeleknek, amíg sorra kerültek. Az 1904-ben átadott posta Az új posta ideig-óráig adott okot az örömre, mert a növekvő forgalom túlhaladta méreteit, lehetőségeit. Az ügyben illetékesek végül odajutottak, ahova korábban is kellett volna: új, nagy épületet kell emelni! E célra a postaigazgatóság 14 000 koronáért a Somogyi Rezső utcában lévő Fried Jenő-féle telket

vette meg. 1913 augusztusában versenytárgyalást hirdettek azzal a feltétellel, hogy a következő év júniusában az építménynek készen kell lennie.95 1913 szeptember 8-án volt a postaépület engedélyezése tárgyában a helyszíni szemle, ezt követően kezdhették meg a munkálatokat. A posta- és távíróhivatal 1914 augusztus 22-én költözött be 92 SOMOGYI, 1896. 5 Az új postaépület. KL, 1904 36 sz 2 94 Hírek. KL, 1904 36 sz 2 95 Versenytárgyalási hirdetmény. SZÚ, 1913 35 sz 6 93 32 a ma is használt épületbe. Ekkor 23 tiszt, altiszt, ellenőr, raktáros, kiadó, levélhordó stb volt a posta alkalmazásában.96 Már 1872-ben megadta a minisztérium az engedélyt arra, hogy Kisvárda a saját költéségén távíróhivatalt állítson fel, de ez nehezen ment, mert azok a kereskedők, akik leginkább igényelték, csak nehezen adták össze a szükséges összeget.97 A telefon a Kisvárdán belüli üzenetváltást szolgálta elsősorban, de

ettől fontosabb volt, hogy a nagyváradi postaigazgatóság 564/904. sz átiratával értesítette a kisvárdai távbeszélő központot, hogy hamarosan a helyközi beszélgetés is lehetővé válik a kisvárdaiak részére. Ez január 26-tól valóra is vált.98 1913-ban kiépült a Nyíregyháza–Kisvárda áramkör, ezt hozzácsatlakoztatták a Nyíregyháza–Budapest interurbán áramkörhöz, így Kisvárda is gyorsabb interurbán összeköttetést nyert a fővárossal.99 1912-ben 76 magánszemélyt és hivatalt soroltak fel a telefon-előfizetők között.100 Az új posta Közlekedés Az 1870. évi, vasútépítésre vonatkozó törvényt június 25-én szentesítette az uralkodó, ezzel végérvényessé vált a Nyíregyháza–Ungvár közötti másodrendű vonal kiépítésének megvalósítása. Az 1868-ban alakult Magyar Északkeleti Vasúttársaság nyert jogot és vállalt 96 Kisvárda 1914-ben. KV, 1941 45 sz 4 Sármelléki: Vidéki levelezések. SZ, 1872 52

sz 3 98 Interurbán telephon. KL, 1904 5 sz 2 99 Új telefon összeköttetés. FSZH, 1913 50 sz 4 100 Kisvárdai telefon előfizetők névsora. KV, 1912 2 sz 4 97 33 kötelezettséget a vonal megépítésére. A kivitelezést Gyengő László fővállalkozó, majd őt követően a Pscherer N. cég végezte A vállalkozó túllépte a kiűzött határidőt, de a szakasz hivatalos bejárásakor, 1872. november 12-én a bizottság elégedetten szemlélte az átadásra kész, Nyíregyháza–Kisvárda közti vonalat. Az átadási ceremóniát november 20-án tartották A zászlókkal és koszorúkkal feldíszített vonat reggel 7 óra 18 perckor futott ki a nyíregyházi pályaudvarról, a vasúti tisztviselőkön és felügyelőkön kívül „35-40 uri vendéget röpitve magával.” A szerelvény Kemecsén megállt, ott kisebb ceremóniát követően többen csatlakoztak az ünnepségre utazókhoz, s így futott be a gőzös Kisvárdára. Itt mintegy kétezer ember fogadta az

éljenzések közt megérkezett vonatot. Elsőként a helyi dalárda adott elő egy üdvözlő dalt, majd Györgyényi Ignác kisvárdai prépost „emelt hangot és üdvözlé az ujkornak e leghatalmasabb vivmányát, a világrészeket összekötő s az emberiséget csaknem egy családdá képező vasút eszméjét.”101 Az eseményt méltató ünnepi beszédben többek között ezt mondta Györgyényi:: „A kisvárdai vaspálya megnyitása városunk történelmében korszakot képez: azért méltó annak emlékét megörökíteniMert ki ne tudná a vasutak hasznos voltát, mily hatalmas emeltyűje a műveltségnek, iparnak, kereskedelemnek” 102 A beszéd után ismét a dalárda „zendült meg, majd a zenészek huzták rá az indulót,” ez adta meg a jelet arra, hogy a nagyszámú vendégsereg kocsikon meginduljon a Kaszinó termeibe, ahol reggelivel fogadták a vendégeket, majd ebéd következett, melyen 160 ember vett részt. A látogatók délután háromkor indultak

vissza a vasparipával Nyíregyházára.103 Ez maradt a menetrend is, azaz a vonat reggel hét után indult el Nyíregyházáról és Kisvárdáról három óra után fordult vissza. A vasútvonalat továbbépítették, így 1873. február 4-én átadták a Kisvárda–Csap közötti szakaszt is. Ennek hasznáról számolt be február 22-én Somogyi Rezső gyógyszerész a fővárosban tanuló Zsigmond nevű fiának: „a forgalom olly váratlanul kielégítő, hogy naponkint 150 személy is utazik, a heti vásári napokat ide nem számítva. Hát még mennyi követ, épület fákat, életneműket és állatokat szállít.”104 1874-ben nagy hír volt az, hogy március 4-től már a hét két napján (szerdán és szombaton) napi két alkalommal is indult és érkezett vonat Kisvárdáról, ill. Kisvárdára105 Azt követően, hogy a vasút elért Kisvárdáig, szinte azonnal megkezdődött a vasútállomás helyének kritizálása, mondván, hogy az nagyon kívül esik a

településtől. Ez igaz is volt, hiszen a 101 F. I: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása SZ, 1872 47 sz 2 p Györgyényi Ignácz kanonoknak a Nyíregyháza-Kisvárda vasútvonal megnyitásakor mondott beszéde. SZ, 1872. 47 sz 2 103 F. I: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása SZ, 1872 47 sz 2 104 Somogyi Rezső levele, 1873. február 22 Kisvárda, Városi Könyvtár 105 Újdonságok. SZ, 1874 9 sz 3 102 34 „város” déli irányban még a századforduló előtt is lényegében a mai görög katolikus templomnál ért véget, és onnan is messze volt az állomás, hát még a település északi végétől! Számításba kell venni még a korabeli útviszonyokat is, amelyek gyakran inkább nehezítették, mint segítették a közlekedést. De csak idő kérdése volt, hogy a vasútállomás mikor kerül „közelebb” a lakott városrészhez. Volt más is, amit joggal kifogásoltak a helybeliek, ez pedig az ún. kisállomás ügye Mivel a vasútvonal

Kisvárda keleti részén vezetett Fényeslitke felé, ez a nyomvonal közelebb volt a városmaghoz, mint az, ahol a vasútállomást létesítették, így a helyi lakosok és érdekképviseletek egyre gyakrabban kérték, hogy ezen a keleti részen is létesüljön egy megálló. 1907-ben, amikor a nagyállomás helyén új vasúti épületeket emeltek, ismételten felvetették, hogy ha már a régi épületből semmit sem használtak fel, akkor mindegy lett volna, ha az új állomást a Csillag utca keleti végén, a piachoz közel építik fel. 106 1910 végén (vagyis több mint negyedszázaddal a vasútvonal megnyitása után!) végre a kereskedelmi miniszter az 5997/910. sz rendeletével a Kisvárda–Fényeslitke állomások közti 363 számú őrháznál az államvasút költségére váróhelyiség nélküli megállót létesített.107 A megállót tehát sikerült kiharcolni, de amint az várható volt, ez az ún. hármasúti állomás magához vonzotta a nagyállomás

forgalmát. Ennek az a magyarázata, hogy közelebb volt a település centrumához, a boltokhoz, hivatalokhoz, intézményekhez, piachoz és a vásártérhez, és nem volt mindegy, hogy milyen távolságot tesznek meg az utazni vágyók gyalog (vagy fizetnek a bérkocsiért), illetve, hogy milyen fuvardíjat rónak le azok, akik a vasúttól szállíttatták be az áruikat a településre. A következő óhaj az volt, hogy a megállóhoz váróhelyiséget is építsenek. Ezt is csak évek alatt sikerült kijárni, holott az 1911-ben létesült gimnázium szinte a kisállomás szomszédságában volt, és ez is indokolta volna azt, hogy az utazók, látogatók, diákok és piacozók télen-nyáron ne a szabad ég alatt kényszerüljenek várakozni. 106 107 K.: Jegyzetek KL, 1907 30 sz 1 Hármasúti megállóhely. FSZH, 1911 1 sz 2 35 Az 1907-ben emelt nagyállomás A személyszállítás mellett a termények, termékek mozgatását is megkönnyítette a vasút, amelynek újabb

bővítésére 1912-ig kellett várni. Ekkor adták át a Nyírbakta–Kisvárda közötti helyiérdekű vasútvonalat, melynek kiharcolásában a kisvárdai kerület képviselőjének, Hrabovszky Guidónak volt nagy érdeme lett. A vasútvonal kiépítését indokolttá tevő törvényjavaslat szerint a megépítés egyrészt közforgalmi szempontokból kívánatos, mert így az érintett vidék a vármegye központjával és az ország vasúthálózatával közvetlen összeköttetést nyer, másrészt közgazdasági tekintetekből is jelentőséggel bír, mert az általa átszelt és dúsan termő vidék terményeinek a piacokra való gazdaságos szállítását, s így a belterjesebb gazdálkodás lehetőségét fogja biztosítani. Miután az előterjesztést megszavazták megindult a munka, és szeptember 28-án át is adták a Somogyi és Tarján budapesti cég által épített helyiérdekű vasútvonalat. A kisvárdaiak ekként fogalmazták meg, hogy miért is fontos számukra az

új összeköttetés: „mi örömmel és lelkesedéssel regisztráljuk a hírt, mint hanyatlásnak indult városunk fellendülésének első érdemleges mozzanatát. Elvitázhatatlan tény, hogy a mai közgazdasági viszonyok mellett vasutak nélkül gazdasági fejlődésről nem beszélhetünk és túlhaladott álláspont az is, hogy csak a rendes nyomtávú vasutak képesek igazi eredményeket produkálni. Anarcs, Gyulaháza, Báka, Nyírkarász, Ilk, Petneháza, Nyírbakta, Nyírmada, Vaja Vásárosnamény és a többi községek polgárait tárt karokkal várjuk és biztosíthatjuk őket, hogy élénk piacunkon becsületes, jó, szolid és pontos kiszolgálásban lesz részük.”108 108 A Kisvárda–Nyírbaktai vasút megnyitása. FSZH, 1912 39 sz 1–2 36 Ez a vonal sem pótolhatta azonban azokat a veszteségeket, melyeket Kisvárda szenvedett el azért, mert „a tápláló, éltető vonzáskörzet” jó részét más vasútvonalak elvette tőle. A

Nyíregyháza–Dombrád közti kisvasút elvonta Beszterecet, Dombrádot és Tiszakanyárt, a Nyíregyháza–Vásárosnamény vonal Vaját, Nyírmadát, sőt a több vonatkozásban Kisvárdáról irányított és ellátott Vásárosnaményt, a Nagykároly–Mátészalka–Csap vasút elszakította Gyüre, Aranyosapáti, Kisvarsány, Nagyvarsány, Cserepeskenéz,109 Tornyospálca, Tiszaszentmárton és Mándok falvakat.110 A helyi közlekedésben is előrelépés történt, amikor 1903 elején özvegy Rosenfeld Józsefné, az Arany Szarvas vendéglő bérlője elhatározta, hogy omnibuszt fog közlekedtetni Kisvárdán. Ez a 8 ülő és 4 állóhelyre „berendezett” jármű májusig a vasút és a település központja között járt, május 1-től pedig óránként a szőlőbe és a várkertbe vitte az utasokat, több megállóhelyet iktatva be az útvonalba.111 A vállalkozást létrehozó hölgy bizonyára saját vendéglőjének üzletmenetét is szem előtt tartotta

akkor, amikor ezt a „tömegközlekedési” eszközt beindította, s nem csupán a személyszállításból szerezhető haszon vezérelte. Kulturális, szabadidős intézmények A szabadidő megnövekedése következtében a szórakozás új fajtái is kialakultak, és ehhez a létesítményeket is meg kellett teremteni. Korábban is léteztek már olyan helyek, ahol a szabadidő eltöltésére lehetőség volt, pl. kávéház, kocsma A kulturális „intézményrendszer” bővült akkor, amikor létrejött a mozi. Kisvárdán – hasonlóan más településekhez – kezdetben nem volt önálló épülete a mozinak. Az ún Nagyvendéglő színházterme fogadta be a vándor kinematográfusokat. Ahogy a mozgófénykép népszerűsége nőtt, egyre jobban megtalálták a számításukat a vállalkozók. Így gondolta ezt Pallai Endre is, akinek a kisvárdai képviselőtestület 1913 december 29-én 25 évre szóló kizárólagos jogot adott mozgó fényképszínház létesítésére.

Ő és társai részvények kibocsátásával kívánták a beruházás anyagi alapjait megteremteni. Hozzá is kezdtek a Szent László utcában egy mozgófénykép színház építéséhez, mely azonban a világháború miatt félbe maradt. 1915 őszén újra lendületet vett a munka és 1916. január 15-én át is adták rendeltetésének „Az új mozgószínház az Apolló Mozgó nevet kapta s a legnagyobb komforttal van berendezve. Csinos erkély és földszinti páholyai, kényelmes ülőhelyei, azoknak ügyes elrendezése és a vászonra hozott darabok értékes volta városunk egyetlen és elsőrendű szórakozó helyévé teszik. Minthogy egy kávéház 109 ma Újkenéz ERDŐS Ferenc: Egy vicinális sorsa megyénkben. In: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1987 1 sz 46 111 Omnibusz közlekedés. KL, 1903 2 sz 2 110 37 is van vele kapcsolatban, feltétlenül reméljük, hogy annak megnyíltával és szolid alapon való vezetésével lesz egy hely nálunk is, ahol kellemesen el

lehet tölteni az időt.112 A mozi-részvény Bár a mozinál jóval régebbre nyúlnak vissza a Kisvárdán tartott vándor színi előadások, sőt próbálkozások is történtek arra, hogy elfogadható körülményeket teremtsenek a fellépő társulatoknak, az erőfeszítésből mindössze egy nyári színkörre futotta, amely a Nagyvendéglő udvarán épült meg. Régi „színházként” funkcionált a vendéglő nagyterme és időnként a várnál lévő vendéglőnél is ácsoltak alkalmi színpadot. Mindezek azonban meglehetősen egyszerű „színházi infrastruktúrát” jelentettek. A közművelődést szolgálták a különböző, főleg egyleti tulajdonban lévő könyvtárak is. Már 1848-ban azt írták az Olvasó Társaság néven alakult, majd 1844-ban Kaszinó Egylet nevet felvett szerveződésről, hogy „80 tagból áll, diszére, müvelt társalgására és könyvtárára 113 bár hová beillő.” Az egyre szaporodó körök, társaságok, egyletek

általában mind létrehozták saját könyvtárukat, 1900-ban pedig Polgári Olvasókör is alakult Rozmanits Timótnak, Ady Endre nagykárolyi tanárának – aki ekkoriban a kisvárdai polgári iskolában oktatott – vezetésével. 112 113 Megnyílt az új mozi. FSZH, 1916 3 sz 3 yyy: Kisvárda 1848-ban. KL, 1904 14 sz 1 38 Ezek a könyvtárak azonban csak a tagok számára voltak hozzáférhetőek, így nem is nevezhetjük „közgyűjteménynek”. Az első ilyen jellegű könyvtárként az a 150 népkönyvtári kötet említhető, amely főleg közérthető mezőgazdasági szakkönyvekből és csekély számú regényből, verseskötetből, valamint mesekönyvből állt. A másfélszáz kötetes népkönyvtárat a Földművelődésügyi Minisztérium adományozta Kisvárdának. Ezt egészítette ki a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa 100 korona értékű szépirodalommal. A könyvtárosi teendőkkel a törvénybírót bízták meg, aki vasárnaponként

kölcsönözte a könyveket.114 A századfordulón a sportélet is fejlődésnek indult, főleg a lóverseny és a futball vonzott nagyobb nézősereget. Lóversenyeket az 1890-es évektől évi 2-3 alkalommal anarcsi út melletti vásártéren szerveztek, nem építettek külön pályát. Nem így a labdarúgásnak! Kisvárdán egymást követően több sportegyesület alakult majd szűnt meg vagy fuzionált. A Kisvárdai Sport Egylet a már említett vásártér mellett alakított ki labdarúgó pályát, a területet a községtől kapták.115 Az biztos, hogy először 1914 tavaszán épült meg az első, korszerű futballpálya. Ekkor a Kisvárdai Football Club jelentős anyagi áldozatot vállalva teljesen körülkerítette, és fedett lelátóval, szertárral, valamint öltözővel látta el Vörösmarty utcai sporttelepét.116 A kikapcsolódást és némileg az egészségügyet is szolgálta a fürdő. Az első ilyen intézmény, a fürdőház még a 19. század közepén

létesült Tutkovits János vállalkozásában, aki gyógyhatásúnak hirdette a fürdővizet, mondván, hogy „bizonyos betegségbe sínledők s abba fürdők nyavajájokból csudaképpen épülnek és kigyógyulnak.” A fürdő mellé vendéglőt is nyitott, jobban bízva másféle folyadék hatásában. A mai Rákóczi úton lévő fürdőház 1898-körül szűnt meg.117 Ekkoriban már működött a kádfürdő, amely a vár mellett kapott helyet, de a 20. század első évtizedeiben csak vegetált Az izraelitáknak volt egy rituális fürdőjük, de valódi uszoda és strandfürdő csak 1930-ban épült. Hivatalok, intézmények, szervezetek Kisvárda a megyei közigazgatási főszolgabírói hivatalának egyik székhelye volt. A hivatal 1892-ben költözött új helyére, a központba: a piac közelébe, a Rézler György tulajdonában lévő épületbe. Ugyanekkor az adóhivatal a székhelyét az Eisenberger-féle ház, a 114 ÚJLAKY Józsefné: A kisvárdai közművelődési

könyvtárak. In: Kisvárda ’90 Tanulmányok Kisvárdáról Szerk. Fehérvári Béla Kisvárda, 1991 172 115 Szép jubileum: 75 éves a Kisvárdai Sport Egyesület. Szerk CSUCSKA Jenő Debrecen, 1971 22 116 cs. l: A KFC új pályája FSZH, 1914 16 sz 3–4 117 Olvasd. KV, 1908 27 sz 1 39 Nagyvendéglő emeletére tette át.118 A Magyar Királyi Járásbíróság részére az államkincstár Sarvay János házát vette meg. 1894-ben már a bővítésére és átépítésére kértek ajánlatokat119 A járásbíróság a telekkönyvi hivatallal volt egybekötve. A Magyar Királyi Dohánybeváltó Intézet épületeire a kincstár 1884-ben hirdetett építési pályázatot 19 500 forintot értékben.120 Kisvárda volt a székhelye az 1846-ban alakult Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízlevezető Társulatnak, amely csak a két világháború között költözött át Nyíregyházára. A közbiztonságot és a vagyonvédelmet szolgálta a magyar királyi csendőrség

és a községi rendőrség, továbbá az 1870-ben létrejött tűzoltó társulat. Ezeknek nem volt külön laktanyájuk, korábban más célra épített helyiségekben helyezték el őket, tehát a közszervezetek számát gyarapították ugyan, s ezzel az urbanizáció irányába lendítették Kisvárdát, de a részükre nem emelt új épületek nem növelték a település rangját, nem tették szebbé a városképet. A tűzoltóságtól ezt remélni sem lehetett, hiszen az önkéntes alapon szerveződött, ám a községi vagy állami működtetésű intézmények, szervezetek megérdemelték volna a saját, külön az adott célra emelt épületet. Az új szolgabírói hivatalt 1928-ban építették meg, a pénzügyőrség 1929-ben kapott új laktanyát, a járásbíróság 1938-ban költözött új épületbe. A kisvárdai „városháza” esete is példázza ezt a községből a városba való átmenetet, az igények és a lehetőségek eltérő voltát. A régit 1899-ben

eladták Grósz Benjamin szállodatulajdonosnak 12 000 forintért.121 1903-ban az akkor használt épület bővítése mellett tették le a voksot.122 1910-ben Kisvárda vezetősége pályázatot hirdetett a községháza átépítésére. 1911-ben elhatározták, hogy a községházát teljesen lebontják és helyén 100 000–120 000 koronából új községházát építenek, s ennek terveire is árlejtést hirdettek. Ebben az új komplexumban nem csupán a községi hivatalok, hanem a rendőrség és a tűzoltóság is helyet kapott volna.123 Ez a kisvárdai viszonyok között „futurisztikusnak” tűnő terv kezdetben jó úton haladt, pályadíjakat is osztottak, több pályamunkát is megvettek,124 de végül egyet sem valósítottak meg. 118 A helybeli szolgabírói hivatal. KL, 1892 14 sz 2 Versenytárgyalás. KL, 1894 33 sz 2 120 Dohánybeváltó építés. NYV, 1884 35 sz 2 121 Hírek. KL, 1899 37 sz 2 122 Hirdetmény. KL, 1903 5 sz 3 123 Képviselőtestületi ülés.

FSZH, 1911 3 sz 1; Községháza építése FSZH, 1911 9 sz 1 124 Hirdetmény. FSZH, 1912 33 sz 4 119 40 A Szent László utca a járásbírósággal A városiasodás ez idő tájt Kisvárdán nagy lépésekkel haladt előre, de féloldalú lett, mert legtöbb esetben csak a település központjára koncentrálódott, a „periférián” akkor sem nagyon hajtottak végre fejlesztéseket. 41