Content extract
C-vitamin: tények és tévhitek Dr. Biró Krisztina PhD Néhány szó a „C” vitaminról Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Késıbb ezt nevezték el C-vitaminnak. Az emberi szervezet képtelen az aszkorbinsav elıállítására, így azt táplálékkal kell bevinnünk szervezetünkbe. Amennyiben ez nem történik meg, hiánytünetként vérzékenység, ínysorvadás, izombántalmak, lassú sebgyógyulás, a fertızésekkel szembeni fogékonyság és gyulladások kialakulása figyelhetı meg. C-vitamin hiány-Skorbut Aki megkapta a kórt, azt halálos fáradtság és letargia szállta meg, ínye feldagadt és vérezni kezdett, fogai kihullottak, testén fekélyek keletkeztek, végtagjai megduzzadtak, a régi sebek megnyíltak, a régen összeforrt csontok szétváltak, légzése elnehezült, majd jött a megváltó halál. Már Hippokratész elmélkedett a
betegség okairól, okolva a káros kigızölgéseket, a lustaságot, a fekete epe túltengését, a rézmérgezést, a hideget, na és persze az isteni büntetést. A középkorból is számos gyógymódot ismerünk, mint sós vízzel való hashajtás, érvágás, higanyos kenıcsök, kénsav vagy ecet fogyasztása. Skorbut A betegség különös fellángolt, amikor Európában elkezdtek akkora hajókat építeni, amelyekkel már hosszú tengeri utakra is kimerészkedtek a tengerekre. Vasco da Gama 1499-es Indiai útján emberei kétharmadát elveszítette a hosszú úton. Magellán 1520-as útján emberei nyolcvan százaléka hullott el a betegségtıl. Becslések szerint a nagy tengeri felfedezések korában kétmillió tengerész halt meg a "tengerészek pestisében". C-vitamin hatásai ? Asthma Bronchitis Rák megelızés Rák kezelés Szívbetegségek Szürkehályog Nátha Zóldhályog Magas vérnyomás Immunrendszer
stimulálás Fertızés Parkinson kór Sebgyógyulás Bizonyítékon alapuló orvoslás (Mi az?) Bizonyítékon alapuló orvoslás (mi az?) 2000 éven keresztül az érvágás volt a gyógyítás alapja. Elméletét még Galenus fektette le 1923-ban Wiliam Osler: The Principles and Practice of Medicine Penge-pióca.(Fo 40 millió/év) Mozart, Washington Randomizált vizsgálat 1809-ben Alexander Hamilton 366 katonát 3 csoportba osztott A katonák sorban ahogy jöttek véletlenül kerültek a 3 csoport egyikébe 2-4-35 + Dániel könyve :Tégy próbát, kérlek a te szolgáiddal tíz napig, és adjanak nékünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk. Azután mutassák meg néked a mi ábrázatunkat és amaz ifjak ábrázatát, a kik a király ételével élnek, és a szerint cselekedjél majd a te szolgáiddal. És engede nékik ebben a dologban, és próbát tın velük tíz napig. Lind vizsgálata skorbutra
1747 tavaszán a Földközi-tengeren a hajón kitört a skorbut: Lind a betegeket elkülönítette az egészségesektıl, egységesítette étrendjüket és kezelésük egyéb külsı feltételeit. 12 beteget hat párra osztott, és az egyes párokat különféleképpen kezelte: napi 1 l almaborral, naponta két deciliter tengervízzel, napi két naranccsal és egy citrommal. A citrommal és naranccsal etetett betegek állapota látványosan, az almaborral itatottaké egy kevéssé javult, miközben minden más csoport állapota tovább romlott. 130 évnek kellett eltelni mire bevezették a lime-t Trafalgári gyızelem Vak vizsgálat XVIII. Század Franz Mesmer minden gyógyítható a mágneses vízzel A betegek görcsöt kaptak, elájultak mag gyógyultan ébredtek XVI. Lajos bizottságot állított fel (Benjamin Franklin) 4 pohár sima víz, 1 pohár mágneses víz Placebó A placebó ugyanott hat ahol az opioid (PET CT) rostral anterior
cingulate cortex rostral anterior cingulate cortex Petrovic, PP et al. Science Express Reports, 2002 Jó klinikai vizsgálat Kezelt csoport-kontroll csoport Elegendıen sok beteg a két csoportban A két csoport eloszlása egyenletes A kontroll kar placebót kap Se a beteg se az orvos nem tudja ki kapja a placebót ki az aktív szert Az onkológiai vizsgálatok speciálisak Antioxidáns vizsgálatok Rák megelızés és gyógyítás β Karotin 3 nagy vizsgálat melyekben összesen 74000 ember (ffi+nı) vett részt egyértelmüen igazolta hogy a β karotin nem védi ki sem a rákot sem a szívbetegséget (placebokontrollált, randomizált) Dohányosokban, aszbesztgyári munkásokban növelte a tüdırákot (30%-kal) Nagyobb mennyiségő alkoholt fogyasztókban növeli a prosztatarákot Viszont több vizsgálatban a leucoplakia csökkent CSAK a kivonat káros NEM a zöldség! The effect of vitamin E and beta carotene on the incidence of
lung cancer and other cancers in male smokers. smokers. The AlphaAlphaTocopherol, Tocopherol, Beta Carotene Cancer Prevention Study Group. Group. N Engl J Med Med. Apr 14 1994;330(15):10291994;330(15):1029-1035 8. Meyer F, Bairati I, Fortin A, et al al. Interaction between antioxidant vitamin supplementation and cigarette smoking during radiation therapy in relation to longlong-term effects on recurrence and mortality: mortality: a randomized trial among head and neck cancer patients. patients. Int J Cancer Cancer. Apr 1 2008;122(7):16792008;122(7):1679-1683 9. Leo MA, Lieber CS Alcohol, Alcohol, vitamin A, and betabeta-carotene: carotene: adverse interactions, interactions, including hepatotoxicity and carcinogenicity. . Am J Clin Nutr. . Jun 1999;69(6):10711085. carcinogenicity Nutr 1999;69(6):1071 E vitamin SELECT vizsgálat 35,533 egészséges ffi, 427 centrum, USA, Kanada és Puerto Rico PSA≤4 ng/ml, 50 év felett, normáli DRE 2001-2004. 8752 kapott szelént (200
µg/d Lselenomethionine), 8737 E vitamint (400 IU/d all-rac-alpha-tocopheryl acetate), 8702 mindkettıt, 8696 kapott placebót. SELECT 5.56 év követés után 473 prostata rák az E vitamin csoportban (hazard ratio [HR], 1.13); 432 a szelén csoportban (HR, 1.04); 437 Se+ E vit (HR, 105); 416 a placebó csoportban (HR, 1.0) July 5, 2011, további 521 prosztatarák 113 placebó csoportban, 147 az E vitamin csoportban, 143 a szelén csoportban, és 118 a kombinációs csoportban. Az aktív csoportban a prosztatarák elıfordulása magasabb volt mint a placebó csoportban SELECT vizsgálat Másodlagos végpontok Az aktív csoportban a II. tip Diabetes nem szign. Emelkedett (P = 34) A tüdı, colorectalis, egyéb daganat szívbetegségben nem volt különbség. Jav: egészséges emberek ne egyenek E vitamint betegség megelızése céljából! SELECT vizsgálat Antioxidáns vizsgálatok metaanalízis Metaanalízis 68 randomizált
vizsgálat 232606 résztvevı Következtetés: béta karotin, A vitamin, E vitamin növelte a halálozást C-vitamin és selén szerepének megítélésére további vizsgálatok szükségesek Goran Bjelakovic (et al): Mortality in Randomized Trials of Antioxidant Supplements for Primary and Secondary PreventionSystematic Review and Meta analysis JAMA. 2007;297(8):842-857. doi:101001/jama2978842 James Watson elmélete Anti-antiioxidáns James Watson elmélete Amennyire károsak, annyira hasznosak is a szabad gyökök: Az immunrendszert védik ugyanis, mivel elpusztítják vírusokat és a baktériumokat. Legfontosabb szerepük az, hogy részt vesznek a sejtpusztulás programozásában – véli Watson. A biokémikus szerint a kemoterápia és a sugárkezelés elpusztítja a rákos sejteket, mivel közvetve vagy közvetlenül oxigén-szabadgyökök keletkeznek, ez pedig kiváltja a tumorsejtek önpusztítását. James Watson Ha a tumorsejteket nagy
aktivitás jellemzi, osztódnak, akkor különösen magas az antioxidánsok koncentrációja. A DNS-t meg kell védeni az oxigén-szabadgyököktıl, miközben a sejtek megduplázzák örökítıanyagukat. Watson szerint az antioxidáns anyagok elısegítik a sejtosztódást, és ezáltal a rák növekedését. A késıi stádiumban a tumorok különösen magas antioxidánsszintet mutatnak fel, ez a magyarázata annak, hogy a rák ezen a ponton gyakorlatilag nem reagál a kezelésre. Klinikai vizsgálatban még nem igazolták elméletét Cold Spring Harbor Laboratory. "Nobel laureate James Watson puts forth novel hypothesis on curing late-stage cancers." ScienceDaily, 8 Jan 2013 Web 3 Feb 2013. C-vitamin és a daganatkezelés Heaney M, Gardner J, Karasavvas N, et al. Vitamin C antagonizes the cytotoxic effects of antineoplastic drugs. Cancer Res. 2008 Oct 1;68(19):8031-8 Nagy dózisú antioxidáns: csökkenti a kemoterápia hatását „C” vitamin
csökkenti a kemoterápia és sugárterápia hatását, kezelés alatt kerülendı (vincristine, doxorubicin, methotrexate, cisplatin, imatinib.) sejtvonalakon, egereken csökkent a hatás, csökkent a sejthalál: (apoptosis) C-vitamin és rákmegelızés The Physicians Health vizsgálat II 14,641 ffi orvos (≥50 éves) 500 mg napi C vitamin vagy placebo Átlagos 8.0 éves követés után a C-vitamin nem volt hatással a rák elıfordulásra Gaziano JM :Vitamins E and C in the prevention of prostate and total cancer in men: the Physicians Health Study II randomized controlled trial. JAMA. 2009;301(1):52 C-vitamin és rák megelızés 7627 egészséges nı „Womens Antioxidant Cardiovascular Study” Átlagosan 9.4 éves követés után 500 mg C vitaminnak nem volt hatása a rák elıfordulásra Lin J, :Vitamins C and E and beta carotene supplementation and cancer risk: a randomized controlled trial. J Natl Cancer Inst. 2009;101(1):14 Egyéb
betegségek Szív-érrendszeri betegségek- NEM1 Szürkehályog- NEM2 Stroke – NEM3 Magas vérnyomás – NEM4 1. Sesso HD, Buring JE, Christen WG, et al Vitamins E and C in the prevention of cardiovascular disease in men: the Physicians Health Study II randomized controlled trial. JAMA 2008; 300:2123. 2. Mathew MC, Ervin AM, Tao J, Davis RM Antioxidant vitamin supplementation for preventing and slowing the progression of age-related cataract. Cochrane Database Syst Rev 2012; 6:CD004567. 3. Ascherio A, Rimm EB, Hernán MA, et al Relation of consumption of vitamin E, vitamin C, and carotenoids to risk for stroke among men in the United States. Ann Intern Med 1999; 130:963. 4. Kim MK, Sasaki S, Sasazuki S, Okubo S, Hayashi M, Tsugane S Lack of longterm effect of vitamin C supplementation on blood pressureHypertension 2002;40:797-803. „Up to date” javaslata Általánosságban akik kiegyensúlyozottan táplálkoznak , azoknál nem szükséges
vitamin pótlás betegség megelızése céljából D vitaminból az idıseknél az osteoporosis kivédéséhez szükséges a pótlás (800 E/d) A vitamint NE együnk betegségmegelızés céljából ( osteopenia, csipıtörés) E, C, B2 és B6 vitamint se együnk betegség megelızése céljából! http://www.uptodatecom/contents/vitamin-supplementation-in-diseaseprevention?source=search result&search=vitamin+and+cancer&selectedTitle=1~150#H63268677 Daganat kezelés C-vitamin a daganatok kezelésében Eltekintve a kemoterápia és a sugárterápia hatékonyságának csökkenésétıl a nagy dózisú Cvitamin relatíve ártalmatlan mivel a fölösleg a vizelettel kiürül. Ellenjavallt: Visszatérı vesekı Veseelégtelenség, dialízis Hematochromatosis (vas felhalmozódás) Ismert G6PDH hiány (vvt. szétesés) C-vitamin nagy dózisban rézhiányt okozhat B17-tel együtt cianid mérgezést okozhat Randomizált vizsgálat 1. 150
elırehaladott daganatos beteg Randomizált dupla vak vizsgálat 10 gr C-vitamin/nap vs. Placebo 60- C-vitamin - 63 placebo. Életkor, nem, tumor státusz és általános állapot kiegyenlített volt Tünetek, súly, túlélés a két csoportban azonos volt Failure of high-dose vitamin C (ascorbic acid) therapy to benefit patients with advanced cancer. A controlled trialCreagan ET, Moertel CG, OFallon JR, Schutt AJ, OConnell MJ, Rubin J, Frytak S N Engl J Med. 1979 Sep 27; 301(13):687-90 Randomizált vizsgálat 2 100 beteg dupla vak randomizált vizsgálatban Béldaganat, kemoterápiát még nem kaptak 10g C-vitamin, vagy placebo. A betegek nagyon jó általános állapotban voltak Sem a progresszióig eltelt idıben sem a túlélésben nem volt különbség. A daganatok mérete nem csökkent Következtetés a nagy dózisú C-vitamin sem a kemoterápia elıtt sem utána nem elınyös (ezek szájon át szedett vitaminok voltak nem iv) HighHigh-dose vitamin C
versus placebo in the treatment of patients with advanced cancer who have had no prior chemotherapy. A randomized doubledouble-blind comparisonMoertel CG, Fleming TR, Creagan ET, Rubin . J, OConnell MJ, Ames MM N Engl J Med. 1985 Jan 17; 312(3):137312(3):137-41 Randomizált vizsgálat 3. 71 beteg kapott C vitamint 73 beteg placebót A két csoport eloszlása egyenletes volt. A legtöbb betegnek tüdı vagy bélrendszeri daganata volt. Mind kapott már korábban kezelést (kemo v. sugár) 2 héttel a kezelés megkezdése után a C-vitamin csoportban a betegek egy részének étvágya és erınléte javult mely a 4-6. hétig tartott A túlélésben nem volt különbség Tschetter L and others. A community-based study of vitamin C (ascorbic acid) in patients with advanced cancer. Proceedings of the American Society of Clinical Oncology 2:92, 1983. Növeli az alternatív terápia a túlélést? 1992-ben Risberg és munkatársai 1 000 Norvég
rákbeteget kérdeztek ki arról, szednek-e valamilyen alternatív szert. Céljuk az gyakoriság megismerése volt. Összevetették a rákregiszter adataival: a követés során az alternativ terápiát használók 79% -a míg a nem használók 65% -a halt meg. Korrigálták az adatokat stádium, általános állapot és egyéb prognosztikai tényezı szerint. Az alternativ terápiát használók halálozási esélye 1.3x-a volt a nem használókénak p:0,056 A pontos ok nem ismert Összefoglalás Az antioxidánsok nem védik ki a betegségeket SİT (ld. beta karotin, E vitamin) Az antioxidánsok beleértve a C vitamint is csökkentik egyes kemoterápiás szerek és a sugárterápia hatását A nagy dózisú C-vitamin, ha nem kezelés alatt adják, feltehetıleg biztonságos, egyes speciális esetektıl eltekintve Randomizált vizsgálatok nem igazolták hogy a nagy dózisú C-vitamin javítaná a túlélést Lance Armstrong 1996 heredaganat agyi, retroperitonealis
és tüdıáttét, castratio, kemoterápia, agymőtét A kezelések után 7 elsı hely. 1999–2005 Tours de France Internetes források Ajánlott források Bccancer.bcca http://www.quackwatchorg/01QuackeryRelate dTopics/OTA/ota00.html (300 oldalas könyv) http://www.mskccorg/mskcc/html/11570cfm http://www.cancerorg/docroot/eto/eto 5asp http://web.archiveorg/web/20010801164725/ www.oncolinkupennedu/psychosocial/books/ cope/contents.html http://www.cancergov/ Köszönöm a figyelmet!