Legal knowledge | Criminal law » Dr. Kovács Gyula - A tanú kihallgatásának egyes kérdései

Dr. Kovács Gyula1 A TANÚ KIHALLGATÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI BEVEZETŐ GONDOLATOK Kétségtelen, hogy a bizonyítás eszközei a bűncselekmények nyomozása során meghatározó szerepet játszanak. Ezeket az eszközöket – a bizonyítás általános szabályain belül [a büntetőeljárásról szóló 1998 évi XIX törvény (a továbbiakban: Be) VII Fejezet I Cím 75–78 §] – a Be. 76 § sorolja fel A hivatkozott törvényhely (1) bekezdése szerint, a bizonyítás eszközei:  a tanúvallomás,  a szakvélemény,  a tárgyi bizonyítási eszköz,  az okirat és  a terhelt vallomása. A bizonyítás eszközeinek felsorolása mellett a Be. elvi éllel mondja ki, hogy a büntetőeljárásban fel lehet használni azokat az okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket, amelyeket valamely hatóság – jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során, a hatáskörében eljárva – a büntetőeljárás megindítása előtt készített, illetőleg

beszerzett [Be. 76 § (2) bekezdése] E tanulmányban a tanúvallomással, mint pszichikus nyommal vagy emléknyommal szeretnék – a teljesség igénye nélkül – foglalkozni, ahol is a tanú kihallgatásával kapcsolatos büntetőeljárás-jogi szabályok és krimináltaktikai ajánlások keretén belül, kitérek  általában a sértett kihallgatására,  a sértett elsődleges meghallgatására (másképpen: a panaszfelvételre), valamint  a sértett tanúként történő kihallgatására. A TANÚVALLOMÁS A tanúvallomással összefüggő eljárási szabályokat a Be. VII Fejezet II Cím (79–94 §), valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 23/2003. (VI 24) BM-IM együttes rendelet (a továbbiakban: Nyer) 17– 22. § tartalmazza A Be 79 § (1) bekezdése értelmében, tanúként az

hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Megjegyzendő, hogy bár eljárásjogi értelemben bizonyítási eszköz a tanúvallomás, de a bizonyító tény kriminalisztikai értelemben a tanúvallomásban elhangzó és tényállítást tartalmazó kijelentés. Ebből eredően, egy tanúvallomásban annyi bizonyító tény (bizonyíték) rejlik, amennyi ilyen (bizonyító) kijelentést foglal magában. Ennek folyományaként a tanúvallomás egyik része (valamely kijelentés) akkor is lehet bizonyíték, ha egy másik része például nem fogadható el. A tanú vallomása azért bizonyító tény, mert a tanú tudomás-kijelentése egy érzékelt és élménnyé vált múltbeli eseményről számol be, tehát az érzékelésre mint tényre utaló szövegezés (pl. „láttam, hogy”, vagy „hallottam, amint”) igen fontos 1 A szerző szakvizsgázott jogász, gazdasági büntetőjogi szakjogász, kriminalista, szakíró és újságíró: a Magyar

Bűnüldöző, valamint az Obsitos Detektívek Lapja főszerkesztője. 2 Kriminalisztikai szempontokat figyelembe véve, a bűncselekmények nyomozása során tanúként olyan személy jöhet számításba, aki az adott bűncselekmény tényállási elemeinek a megvalósulásáról tudomással bír, illetve, akitől a kriminalisztikai alapkérdésekre, valamint az alapkérdésekkel összefüggésben felmerülő kiegészítő kérdésekre válasz várható. Ilyen tanú alapvetően a sértett, a szem- és/vagy fültanú, illetve az, aki a bizonyítás és a tényállás felderítése érdekében közvetett bizonyítékokkal szolgálhat (az úgynevezett közvetett tanú). A Be. meghatározása értelmében, sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette [Be 51 § (1) bekezdése] A bűncselekmény gyanújáról általában a sértett feljelentése vagy bejelentése alapján szerezhetünk tudomást. Amennyiben más módon jut

tudomásunkra a bűncselekmény gyanúja (pl. a magánindítvány előterjesztésére jogosult, vagy nem sértett természetes személy feljelentése, stb), akkor is szükséges a sértett kihallgatása A sértett az ügy megoldása szempontjából kulcsfigura, ugyanis a bűncselekmény elkövetésének összes körülményéről, az elkövető személyéről a legtöbb (és optimális esetben a leghitelesebb) információt szolgáltathatja a nyomozás során. Például a szexuális erőszak [a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C törvény (a továbbiakban: Btk) 197 §] nyomozása során, közvetett tanú az lehet, aki:  látta, hogy a sértett és az elkövető együtt mutatkozott egy nyilvános szórakozóhelyen,  észrevette, amint a kérdéses szórakozóhelyen az elkövető zaklató, tolakodó módon lépett fel a sértettel szemben (amit a sértett már akkor megkísérelt hárítani),  észlelte, hogy együtt távoztak a szórakozóhelyről, vagy

közvetlenül a bűncselekmény után találkozott a feldúlt, zaklatott állapotban lévő sértettel (esetleg a sértett elpanaszolta neki a történteket, illetve tőle kért segítséget, stb.) A lopás nyomozásakor közvetett tanúként vonható be a büntetőeljárásba az a személy,  aki látta, hogy az elkövető (vagy más személy) a sértett eltulajdonított dolgait, például egy úgynevezett bolhapiacon árusította, illetve  akinek az elkövető megvételre kínálta a zsákmányt, vagy beszámolt a bűncselekmény elkövetéséről, továbbá az is,  aki harmadik személytől (másképpen: hallomásból) értesült az inkriminált bűncselekmény elkövetéséről. Az első kettő felsorolásban – helyes terminológia szerint – tulajdonképpen közvetett bizonyítékot szolgáltató közvetlen tanúról van szó, mert a tanúk eredeti és nem származékos, tehát mástól szerzett (pl. hallomáson alapuló) olyan tudomást közöltek, amelyek mint tények

csak közvetetten tekinthetők bizonyítéknak az adott történés büntetőjogilag releváns elemeit illetően.2 A sértett kihallgatásának külön irodalma van. E témával bővebben, de nem kimerítő részletességgel a következő fejezetben foglalkozom A sértett kihallgatása3 A tanúvallomással kapcsolatos eljárási szabályokról az előző, A tanúvallomás című fejezetben már írtam. Utaltam ott a Be 179 § (1) bekezdésére, amely szerint tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Ez a meghatározás lényegében a tanú fogalmának eljárásjogi megközelítése Leírtam azt is, hogy amennyiben kriminálmetodikai nézőpontból vizsgáljuk meg a kérdést, akkor a nyomozás során tanúként olyan személy jöhet számításba, aki az adott bűncselekmény tényállási elemeinek a megvalósulásáról tudomással bír, illet2 Dr. Kovács Gyula: A lopás nyomozása, 36–39 oldal (Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2008) E

fejezet elkészítéséhez – a hivatkozott jogszabályok és művek mellett – felhasználtam A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények nyomozása című munkámat (Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2011). 3 3 ve, akitől a kriminalisztikai alapkérdésekre, valamint az alap- és kiegészítő kérdésekre válasz várható. Ilyen tanú lehet jellemzően a sértett, vagyis az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette [büntetőeljárás-jogi megközelítés, Be. 51 § (1) bekezdése]. A példának felhozott szexuális erőszak (Btk 197 §) esetében a sértett az, akivel szemben a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követik el [kriminálmetodikai megközelítés, Btk. 197 § (1) bekezdés a) pontja] Másképpen fogalmazva: a szexuális erőszak sértettje az, akivel szemben az elkövető a törvényi tényállás alap- és minősített eseteiben

megfogalmazott elkövetési magatartásokat, az ott meghatározott módon tanúsította. Ez utóbbi definíció lényegében minden bűncselekmény sértettjére igaz, azzal a kitétellel, hogy az úgynevezett személy elleni erőszakos bűncselekmények [Btk 459 § (1) bekezdés 26 pontja] sértettje egyben passzív alany is Például a lopásnak sértettje (és nem passzív alanya) van, az a személy, akitől az elkövető az idegen, ingó, meghatározott értékkel bíró dolgot jogtalan eltulajdonítás céljából elvette. Ellenben a rablás (Btk. 365 §) sértettje egyben passzív alany is (E témát – terjedelmi okokból – részletesebben nem fejtem ki). A Be. a tanúvallomás általános szabályait rögzítő 79–80 § rendelkezéseit követően részletesen foglalkozik a tanú vallomástételének abszolút és relatív akadályaival (81–84 §), a tanú kihallgatásával és a tanúval szemben alkalmazható kényszerintézkedésekkel (93–94. §), majd a tanú

védelmével (95–98/A. §) A továbbiakban a Be a IX Fejezet (A nyomozás, 164–215 §) III. Cím (A nyomozás lefolytatása, 176–194 §) 181 §-ában – A tanú kihallgatása alcím alatt – lakonikus tömörséggel úgy fogalmaz, hogy a tanút az ügyész, illetőleg – ha az ügyész másképp nem rendelkezik – a nyomozó hatóság a 79–88. § szerint kihallgatja A tanúnak nem tehető fel a választ, illetőleg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel öszsze nem egyeztethető ígéretet tartalmazó [Be. 180 § (1) bekezdése], továbbá olyan kérdés, amely a feleletre útmutatást tartalmaz. A feljelentő tanúként kihallgatható Ha a feljelentés tartalmazza a feljelentő előadását, a tanúkénti kihallgatása mellőzhető. A következőkben röviden kitérek a sértett feljelentését követő elsődleges meghallgatására (régi terminológiával élve: a panaszfelvételre), majd a sértett tanúként történő kihallgatásának

lényegesebb szempontjaira, elöljáróban azonban szeretnék néhány gondolatot kifejteni a panaszfelvevő és/vagy a kihallgató személyével, valamint a panaszfelvétel és a kihallgatás néhány speciális szabályával kapcsolatosan (kiskorú panaszfelvétele és kihallgatása, az úgynevezett gyermekmeghallgató szoba alkalmazása). A) A panaszfelvevő és a kihallgató személye Vitathatatlan, hogy a vallomások minősége és tartalma jelentős mértékben függ a kihallgató és a kihallgatott között meglévő (kialakult vagy kialakított) kapcsolat milyenségétől, amelynek egyik feltétele egyfajta bizalmi légkör létrehozása. Az sem képezheti szóváltás tárgyát, hogy bizonyos bűncselekmények, például a szexuális erőszak (Btk. 197 §) sértettjét lehetőleg az első alkalommal, tehát már a panaszfelvétel során az ilyen jellegű bűncselekmények nyomozásában jártas, tehát hozzáértő személy hallgassa ki. A szakemberek körében hosszú ideje

az az általános nézet dívik, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni (erőszakos) bűncselekmények [Btk. XIX Fejezet (196–207 §)] nyomozásakor a panaszfelvevő és/vagy az ügyben eljáró nyomozó a sértettel azonos nemű legyen, sőt létezik olyan álláspont is, amely szerint, ha a sértett nő és azonos nemű panaszfelvevőt (vagy kihallgatót) igényel, amennyiben ez megoldható, eleget kell tenni a kérésének, mert a nők általában bizalmasabbak egymással.4 4 Dr. Barta Endre A nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozása című főiskolai jegyzetében (Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000) ugyanerre a következtetésre jutott (17. oldal) 4 Személyes – gyakorló vizsgálóként, bűnüldözési, illetve vizsgálati vezetőként szerzett – tapasztalataim viszont arra engednek következtetni, hogy a fenti állítás általában nem igaz, vagyis az (erőszakos) szexuális bűncselekmények nyomozásakor a sértett és a panaszfelvevő

és/vagy a kihallgató közötti – hőn áhított – bizalmi légkör záloga nem feltétlenül kettejük azonos neműségében rejlik. A kérdést eldöntendő (vagy a problémát megvilágítandó), végül arra az álláspontra helyezkedtem, hogy egyszerűbb (és hitelesebb), ha megkérdezem az érintetteket (a sértetteket, illetőleg a potenciális sértetteket): egy (erőszakos) szexuális bűncselekmény áldozataként milyen nemű nyomozóval tudnának megfelelő kapcsolatot kialakítani? A közvélemény-kutatást az interneten, Hoxa portálján tettem közzé.5 B) Az internetes közvélemény-kutatás felvetései: férfi vagy nő legyen az ügyben eljáró nyomozó? A megkérdezettek több mint felének (53,48%) teljesen mindegy, milyen nemű a nyomozó, a lényeg, hogy értsen a hivatásához és tegyen meg mindent az ügy érdekében. Amúgy ez a válaszlehetőség áll az első helyen A második helyre (29,31%) azok a portállakók kerültek, akik a nemi erkölcs elleni

bűncselekmények sértettjeként azonos nemű nyomozóval tudnának megfelelő kapcsolatot kialakítani. Nézzük részleteiben az eredményeket:  azonos nemű nyomozóval, mert az eljárási cselekmények során kevésbé lennék gátlásos (20,88%),  azonos nemű nyomozóval, kommentár nélkül (6,22%),  azonos nemű nyomozóval, mert jobban bíznék benne (1,10%),  azonos nemű nyomozóval, mert az eljárási cselekmények során empatikusabb lenne velem szemben (1,10%),  azonos nemű nyomozóval egyéb okból, esetleg személyes üzenetben megírom (0,00%),  csak férfi nyomozóval (férfi vagyok), mert szerintem lényegesen szakképzettebbek (0,00%). A harmadik helyre azok a válaszadók szorultak, akik nem tudták eldönteni a kérdést (12,45%), végül az utolsó (negyedik) helyen végeztek azok, akik az eltérő nemű nyomozókat preferálták (4,76%). E kategóriában a részeredmények a következők voltak:  eltérő nemű nyomozóval, kommentár

nélkül (2,93%),  csak férfi nyomozóval (nő vagyok), mert szerintem, lényegesen szakképzettebbek (1,10%),  eltérő nemű nyomozóval, mert jobban bíznék benne (0,37%),  eltérő nemű nyomozóval, egyéb okból, esetleg személyes üzenetben megírom (0,37%),  eltérő nemű nyomozóval, mert az eljárási cselekmények során empatikusabb lenne velem szemben (0,00%),  eltérő nemű nyomozóval, mert az eljárási cselekmények során kevésbé lennék gátlásos (0,00%). Tehát akkor férfi vagy nő legyen-e a jellemzően nők sérelmére elkövetetett (erőszakos) szexuális bűncselekmények ügyében eljáró nyomozó? A közvélemény-kutatás alapján – nagyon úgy tűnik – megdőlni látszik az előadók azonos neműségét előtérbe állító évszázados vélekedés, hiszen erre csak a megkérdezettek 30 %-a voksolt.6 Jelzem, hogy Hoxa portálja kifejezetten női oldal, amelynek e kérdőív kiértékelésekor (2014. november 8) több mint 400000

regisztrált tagja volt (megítélésem szerint, ez kifejezetten reprezentatív minta) 5 6 www.hoxahu – Hoxa portál az életről és egyéb jóságokról Forrás: http://www.hoxahu/?p1=szavazas&p2=29118 – Hoxa portál, szavazások 5 C) Néhány, a kiskorú panaszfelvételével és kihallgatásával kapcsolatos speciális szabály A kiskorú [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V törvény (a továbbiakban: Ptk) 2:10 § (1) bekezdés első mondata] idézéséről a gondozóját azzal a felhívással kell értesíteni, hogy a megjelenéséről gondoskodjék. Ha a kiskorú a tizennegyedik életévét nem töltötte be, a gondozója útján kell idézni, illetve értesíteni A kiskorú idézését és értesítését a törvényes képviselőjével is közölni kell [Be 68 § (2) bekezdése] A tizennegyedik életévét meg nem haladott személyt (másképpen: gyermekkorút) csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték

mással nem pótolható. A kihallgatása esetén, a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellőzni kell [Be 86. § (1) bekezdése] E rendelkezés jogpolitikai indoka az, hogy a tizennegyedik életévét meg nem haladó személlyel szemben – bizonyos kivételektől eltekintve – büntethetőséget kizáró ok áll fenn [Btk. 15 § a) pontja és 16 §] A gyermekkorú tanúkénti kihallgatását megelőzően be kell szerezni azokat a bizonyítékokat, amelyek elkerülhetővé teszik a gyermekkorú kihallgatását. Ha a gyermekkorú tanú kihallgatása elengedhetetlen, azt a nyomozó szervnek olyan tagja végezze, aki ilyen irányú felkészültséggel rendelkezik A gyermekkorú kihallgatását lehetőleg a tanú életkori sajátosságainak megfelelő környezetben kell elvégezni (erre később még kitérek) Amennyiben megalapozottan feltehető, hogy a gyermekkorú tárgyaláson történő kihallgatása fejlődését károsan befolyásolná, a nyomozási bíró

általi kihallgatását kell kezdeményezni (Nyer. 22 §) A tizennyolcadik életévét meg nem haladott tanú kihallgatásánál a tanú törvényes képviselője és gondozója jelen lehet. A törvényes képviselő és a gondozó jelen lehet annak a tanúnak a kihallgatásánál is, aki szellemi vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét. Az ilyen személy tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni, és a törvényes képviselője vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó hozzájárul. A törvényes képviselő vagy a kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó a tanú érdekében ügyvédet hatalmazhat meg. Megjegyezni kívánom, hogy a tanú vallomástételének akadályával kapcsolatos és a hamis tanúzás (Btk. 272–275 §), valamint a tanúvallomás jogtalan megtagadása (Btk. 277 §) büntetőjogi következményére történő figyelmeztetéseket [Be 85 §

(3) bekezdése] a tizennyolcadik életévét meg nem haladott tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell megfogalmazni [Be. 86 § (2)– (3) és (3a) bekezdése]. A tizennyolcadik életévét meg nem haladott tanú kihallgatásakor az egyik problémát az okozza, hogy a gyermekkorú, különösen a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett, vajon koránál fogva képes-e megítélni a tanúvallomás megtagadásának a jelentőségét? Amennyiben nem, azonban ennek ellenére hajlandó vallomást tenni, a vallomástétel a törvényes képviselő és/vagy a gondozó hozzájárulásának a függvénye. Ha pedig a gyermekkorú sértett vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható, a törvényes képviselő és/vagy a gondozó engedélyének hiánya akár a nyomozás eredménytelen befejezéséhez is vezethet A másik gond a törvényes képviselő és a gondozó kihallgatáson való jelenléti jogával függ össze: a gyakorlati

tapasztalatok azt mutatják, nem minden esetben célszerű, ha a tizennyolcadik életévét meg nem haladó tanú kihallgatásánál a törvényes képviselője és/vagy a gondozója jelen van. A kiskorú ugyanis általában szégyelli a történteket és felelősnek érzi magát sértetté (áldozattá) válása miatt, ezért a szülei jelenlétében nem ritkán nehezen (vagy egyáltalán nem) nyílik meg a nyomozó hatóság előtt. Ez esetben a nyomozó hatóság – a Be kógens rendelkezései, illetve egyéb törvényi feltételek hiánya miatt [pl. Be 84 § (4) bekezdése] – hatalmi szóval nem befolyásolhatja a törvényes képviselőt Bevett szokás azonban, hogy amenynyiben a törvényes képviselő hozzájárul, a kihallgatáson pszichológus szakértő, a gyámhatóság tagja, esetleg a kiskorú oktatója vagy nevelője egyéb résztvevőként van jelen, akár a törvényes képviselő (praktikusan a szülő) távollétében, de nem helyetteseként 6 Ha

tizennyolcadik életévét meg nem haladott a tanú és a törvényes képviselő vagy a gondozó, illetőleg a tanú által megjelölt hozzátartozó között érdekellentét van, a kihallgatáshoz fűződő jogaikat [Be. 86 § (2)–(3) bekezdése] a gyámhatóság gyakorolja [Be 86 § (4) bekezdése] A sértett tanú és a törvényes képviselő, stb közötti érdekellentét leggyakrabban akkor merül fel, ha az inkriminált bűncselekményt a törvényes képviselő követte el a kiskorú sérelmére. A tizennegyedik életévét be nem töltött személyt akkor lehet szembesíteni, ha a szembesítés a kiskorúban nem kelt félelmet: ne felejtsük el, hogy a szembesítés egyfajta speciális, úgynevezett párhuzamos kihallgatás [Be. 124 § (3) bekezdése] Ez a rendelkezés megítélésem szerint különösebb kommentárt nem igényel. Megjegyezni kívánom azonban, hogy a gyakorlatban a gyermekkorú szembesítésére igencsak ritkán kerül sor. Az ügyész és a nyomozó

hatóság – egyéb eljárási cselekmények mellett [Be. 193 § (1) bekezdése] – a kihallgatásról felvett jegyzőkönyv ismertetésénél, ha az érintett személy írniolvasni nem tud, illetőleg a tizennegyedik életévét nem töltötte be, hivatalból, vagy a gyanúsított, a védője, valamint az érintett személy indítványára hatósági tanút alkalmaz Hatósági tanú hivatalból is alkalmazható, ha az eljárási cselekménnyel érintett személy az érdekeinek védelmére egyéb okból feltehetően nem képes [vesd össze a Be. 183 § (2) bekezdésével] A nyomozási bíró a vádirat benyújtása előtt az ügyész indítványára kihallgatja a tizennegyedik életévét be nem töltött tanút, ha megalapozottan feltehető, hogy a tárgyaláson történő kihallgatása a fejlődését károsan befolyásolná. A tanú kihallgatásának indítványozását a törvényes képviselő, a gondozó és a tanú érdekében eljáró ügyvéd az ügyésznél kezdeményezheti

[Be 207 § (4) bekezdése] A Be hivatkozott rendelkezését egyes nyomozó hatóságok úgy értelmezik, hogy gyermekkorú (sértett) tanút – minden különösebb indok nélkül – ab ovo a nyomozási bíró hallgatja ki [vesd össze: a Nyer. 22 § (3) bekezdésével] Megjegyzendő, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú nyomozási bíró által történő kihallgatásán a nyomozási bírón, a jegyzőkönyvvezetőn és – ha szükséges – a tolmácson kívül csak az ügyész, a tanú érdekében eljáró ügyvéd, a tanú törvényes képviselője és gondozója lehet jelen [vesd össze: a Be. 213 § (2)–(3) bekezdésével, valamint a 14 életévét be nem töltött személy tanúkénti kihallgatásának törvényi lehetőségéről szóló 68/2008. BK véleménnyel] D) Felvetések az úgynevezett gyermekmeghallgató szobák alkalmazásáról A C) alfejezetben utaltam arra, hogy a gyermekkorú sértett és/vagy tanú kihallgatását lehetőleg a tanú

életkori sajátosságainak megfelelő környezetben kell elvégezni. Különösen lényeges szempont ez akkor, amikor az erőszakos (szexuális) bűncselekmény sértettje gyermekkorú Ehhez kapcsolódik az úgynevezett gyermekmeghallgató szobákban történő kihallgatás jogintézménye (nem kevesen – még szakmai körökben is – ezeket a kihallgató helyiségeket „gyermekbarát” szobáknak aposztrofálják), amelyekről a rendőrség nyomozó hatóságainál létesítendő gyermekmeghallgató szobák kialakításáról szóló 32/2011. (XI 18) KIM rendelet, valamint a gyermekmeghallgató szoba használatbavételéről, használatának rendjéről szóló 1/2013. (I 8) ORFK utasítás ad eligazítást (A jogszabály 2011 november 19-én, a kihirdetését követő napon, a közjogi szervezetszabályozó eszköz pedig 2013 január 11-én, a közzétételt követő harmadik napon lépett hatályba) A témával összefüggésben nem mellőzhető a „Gyermekközpontú

igazságszolgáltatás” programja sem, amelyet Magyarország Kormánya 2012-ben hirdetett meg. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás olyan igazságszolgáltatási rendszer, amely az elérhető legmagasabb szinten biztosítja a gyermekek jogainak tiszteletben tartását és hatékony érvényesítését, elsődleges szempontként juttatja érvényre a részvételükkel folyó vagy őket érintő minden ügyben a gyermekek mindenekfelett álló érdekeit. (A gyermekközpontú igazságszolgáltatásról részlete- 7 sebben: http://birosag.hu/allampolgaroknak/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas, valamint http://www.birosaghu/tudjon-meg-tobbet/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas/folap) A 32/2011. (XI 18) KIM rendelet értelmében, a rendőrség nyomozó hatósága a tizennegyedik életévét meg nem haladott (gyermekkorú) személy meghallgatását az olyan gyermekmeghallgató szobában foganatosítja, amelyben a büntetőeljárás céljával összhangban biztosítható, hogy az

eljárási cselekmény a gyermekkorú lehetőség szerinti kíméletével, a gyermek mindenekfelett álló érdekét szem előtt tartva valósuljon meg [lásd a 32/2011. (XI 18) KIM rendelet 1. § (1) bekezdésnek rendelkezéseit] A gyermekmeghallgató szobát a gyermekkorú életkori sajátosságainak megfelelően kell kialakítani, berendezni, felszerelni, valamint a kialakításának és felszereltségének a gyermek szükségleteihez kell igazodnia annak érdekében, hogy biztosítsa a gyermek lelki és fizikai biztonságát. A gyermekmeghallgató szobában kép- és hangfelvétel készítésre alkalmas technikai eszközöket biztosítani kell A gyermekmeghallgató szoba további szakmai követelményeit a KIM rendelet 1. számú melléklete tartalmazza A rendelet a Budapesti Rendőrfőkapitányságnak és a megyei rendőr-főkapitányságoknak előírta, hogy – legkésőbb 2014 január 1-jéig – az illetékességi területükön legalább egy gyermekmeghallgató szoba

kialakítását biztosítaniuk kell [vesd össze a 32/2011. (XI 18) KIM rendelet 1 § (2)–(3) és (5) bekezdésével, valamint 2 §-ával] Az 1/2013. (I 8) ORFK utasítás rendesen túlterjeszkedik a 32/2011 (XI 18) KIM rendeleten Mint azt láthattuk, a hivatkozott KIM rendelet 1 § (1) bekezdése a tizennegyedik életévét meg nem haladott személyek gyermekmeghallgató szobában történő kihallgatását írja elő kötelező jelleggel, az ORFK utasítás azonban bizonyos esetekben a fiatalkorú kihallgatása során is ajánlja, sőt, kötelezővé teszi az ilyen szoba használatát. [Fiatalkorú az, aki a tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat nem, de: vesd össze a Btk. 105 § (1) bekezdésével] Az ORFK utasítás 9. pontja szerint, gyermekmeghallgató szoba használata a) kötelező  fiatalkorú sértett tanúként történő kihallgatása során akkor, ha a sérelmére elkövetett bűncselekmény természetére tekintettel megalapozottan feltehető,

hogy az olyan mértékben érintette testi, értelmi, erkölcsi, érzelmi fejlődését vagy állapotát, hogy kihallgatását a lehető legkíméletesebb módon kell végrehajtani;  fiatalkorú tanúként történő kihallgatása során, ha a tanú fokozott kímélete a bűncselekmény természetére figyelemmel indokolt;  fiatalkorú elkövető kihallgatásakor, ha megalapozottan feltehető, hogy a bűncselekménynyel összefüggésben más bűncselekmény áldozatává vált; b) ajánlott  fiatalkorú sértett, fiatalkorú tanú kihallgatása során;  fiatalkorú elkövető kihallgatása esetén. Noha az idézett tárcaminiszteri rendelet és ORFK utasítás a gyermek- és fiatalkorú gyermekmeghallgató szobában történő meghallgatását/kihallgatását kógens módon előírja, a magam részéről óva intenék mindenkit attól, hogy e rendelkezéseket mechanikusan alkalmazza. Szakmai körökben eltérő vélemények keringenek arról, hogy a gyermekmeghallgató

szobában történő „foglalkozás” mennyi idős kortól ajánlott (egyesek szerint tíz év, mások szerint tizenkettő év alatt mindenféleképpen), abban viszont majdnem mindenki egyetért, hogy a prepubertás kort meghaladó, tehát a nagyjából tizenkét év körüli (és annál idősebb) gyermekkorút ilyen jellegű szobában ne hallgassák ki. Jómagam ugyancsak osztom a kérdéses állásfoglalást: azt gondolom, a tizenkét év körüli és annál idősebb kiskorú, különösen a fiatalkorú – életkorából és személyiségéből adódóan – általában meg tudja ítélni a vele történtek tárgyi súlyát, valamint képes felmérni, hogy ami a gyermekhallgató szobában zajlik, az nem játék, hanem a sérelmére elkövetett bűncselekmény részeként egy kihallgatás, vagyis komoly dolog. A tizenkét éven felüli gyermekkorú és a fiatalkorú gyaníthatóan az egész szituációt egyfajta 8 helyzetkomikumként élné meg, a saját szerepét pedig úgy

értékelné, hogy a nyomozó hatóság nem veszi komolyan, hanem kisgyermekként kezeli. (Mivel vizuális alkat vagyok, most felötlik előttem a szexuális erőszak, amúgy „gyakorlott” közösülőnek számító, tizennegyedik életévét éppen hogy be nem töltött sértettje, illetve a tizenöt éves, kábítószerfüggő drogdíler, valamint az útonállásszerű rablás tizenhét éves elkövetője, amint plüssmacik társaságában, egy bababútorokkal berendezett, bárányfelhős, égszínkék tapétás szobában kihallgatják.) Végezetül néhány fénykép a gyermekmeghallgató szobákról: http://wwwbirosaghu/tudjon-megtobbet/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas/gyermekmeghallgato-szobakrol A sértett elsődleges meghallgatása (a panaszfelvétel)7 A sértett elsődleges meghallgatása során (a továbbiakban: panaszfelvétel) mindenekelőtt meg kell ismerni a bűncselekmény megközelítőleg pontos minősítéséhez szükséges információkat, valamint azokat a

tényeket, amelyek az eljárás hivatalból vagy magánindítványra történő üldözhetőségének eldöntéséhez szükségesek. Mint ismeretes, néhány bűncselekmény, például a könnyű testi sértés [Btk. 164 § (2) és (10) bekezdése], az egyes nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni (erőszakos) bűncselekmények: szexuális kényszerítés [Btk. 196 § (1) bekezdése], szexuális erőszak [Btk 197 § (1) bekezdés a) pontja], szeméremsértés [Btk 205 § (3) bekezdése] csak magánindítványra büntethető, kivéve, ha azzal összefüggően nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövetnek (a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények esetében lásd a Btk. 207 rendelkezéseit) Ez utóbbiaknál ugyanis nem szükséges a sértett akaratnyilatkozata A magánindítvány nincs formához kötve Lényegében előterjesztőjének bármely olyan nyilatkozatát, amely szerint az elkövető büntetőjogi felelősségre

vonását kívánja, magánindítványnak kell tekinteni. (A magánindítvánnyal kapcsolatos további jogszabályhelyek: Btk 31 §, Be 173 § és Nyer 106–107 §) Főszabály szerint, a bűncselekmény sértettjének a panaszát a lehető legkisebb részletekre kiterjedően kell felvenni. Ennek a főszabálynak azonban gátat szab kettő körülmény Egyfelől a nemritkán rendkívül időigényes, részletes kihallgatás helyett célszerű azokat az intézkedéseket és nyomozási cselekményeket foganatosítani, amelyeknek késedelmes végrehajtása helyrehozhatatlan következményekkel járhat (pl. élet- és vagyonmentés, a sértett orvosi vizsgálata, a helyszín biztosítása, az elkövető üldözése, a helyszíni szemle). Másfelől a nyomozás kezdeti szakaszában rendszerint még nem állnak a hatóság rendelkezésére azok az adatok, amelyek a részletes kikérdezéshez szükségesek, tehát a sértett és a panaszfelvevő között nehezen jön létre egyfajta

interakció. Mindent összevetve: a sértett panaszát olyan részletességgel kell felvenni, amelynek eredményeképpen a további lépések (elsődleges intézkedések és halasztást nem tűrő nyomozási cselekmények) meghatározhatók. A sértett panaszának felvétele alkalmával az általa előadott tényeket a következők szerint kell rendszerezni:  a bűncselekmény előzményei,  a bűncselekmény elkövetésének körülményei,  a tettes, illetve a tettesek személyleírása,  a sértett és a tettes (vagy a tettesek) bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása,  az esetleges szemtanúkra vagy az úgynevezett közvetett tanúkra vonatkozó adatok. A felsorolt információk megszerzése érdekében a sértetthez – miután mondanivalóját egybefüggően előadta – célirányos kérdéseket kell intézni. 7 E fejezet elkészítéséhez – a hivatkozott jogszabályok és művek mellett – forrásként felhasználtam A kriminálmetodika

elméleti és gyakorlati kérdései című munkámat (Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt. Budapest, 2013). 9 A bűncselekmény előzményei között kiemelten fontos annak kiderítése, hogy a sértett és az elkövető a bűncselekményt megelőzően ismerték-e egymást. Amennyiben igen, akkor a kapcsolat milyenségét is tisztázni kell Egyfelől a sértett és az elkövető kapcsolatának minősége megszabhatja a nyomozás irányát. Másfelől, például a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni (erőszakos) bűncselekmények esetében, ha a sértett az elkövető hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el a cselekményt, az részben súlyosabban minősítő körülmény [Btk. 196 § (2) bekezdés b) pontja, 197 § (3) bekezdés b) pontja és (4) bekezdés b) pontja, 198. § (3)–(4) bekezdése,

200 § (4) bekezdés b) pontja és (5) bekezdése, 204. § (2) bekezdése], részben pedig nem szükséges a magánindítvány előterjesztése a büntetőeljárás megindításához Példának okáért a szexuális erőszakot (Btk. 197 §) megvalósító cselekmény (a bűncselekmény elkövetésének körülményei) vizsgálata során alapvetően  az elkövetési magatartást (a szexuális kényszerítést, illetve a passzív alany védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának szexuális cselekményre felhasználását),  az elkövetés módját (erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel), valamint  a további szituációs ismérveket (az elkövetés helye, ideje és eszköze), illetve  az – esetleges, nem tényállásszerű – eredményt (testi sérülés és/vagy a sértett ruházatában és egyéb dolgaiban bekövetkezett kár) szükséges tisztázni, annak ellenére, hogy például ez utóbbi

szituációs ismérvek és az eredmény a szexuális erőszak esetében büntető anyagi jogilag irreleváns (nem tényállási elem). Az elkövetési magatartásról, az elkövetés módjáról, az eredményről és a szituációs ismérvekről itt és most kimerítő részletességgel nem írok. Mindössze csak annyit szeretnék kiemelni, hogy az elkövetési magatartás vizsgálata során ki kell térni az úgynevezett védekezési sérülésekre is (ez más, lényeges szempontok mellett a sértett és/vagy az elkövető orvosi vizsgálatánál nagyon fontos momentum) Az elkövetés helye pedig nem csak a szexuális erőszak (vagy más bűncselekmény) ügyében eljáró nyomozó hatóság illetékességének megállapítása szempontjából lényeges: az elkövetési hely ismeretének hiányában igencsak bajos lenne az esetenként kötelezően előírt helyszíni szemlét megtartani. A testi sérülés mint büntető anyagi jogilag nem tényállásszerű eredmény – egyebek

mellett – azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert amennyiben annak büntetőjogi gyógytartama súlyos (vagy súlyosabb), akkor ugyancsak nem szükséges magánindítvány a büntetőeljárás megindításához (a halmazati kérdésekre ugyancsak nem térek ki). A tettes vagy a tettesek személyleírása nyilvánvalóan akkor meghatározó kérdés, ha az elkövető ismeretlen. A személyleírás már a nyomozás kezdeti szakaszában szükséges, egyrészt az ismeretlen tettes mielőbbi felderítése miatt, másrészt azért, mert a sértett, elkövetővel kapcsolatos, idővel halványuló emlékképei (az úgynevezett „pszichikus nyomok”), illetve a történtek későbbi – bármely okból való – átértékelődésének veszélyére tekintettel a nyomozó hatóságnak egyre kevesebb esélye nyílik az elkövető kézre kerítésére. És ha már tettesekről beszélünk: például a szexuális erőszak súlyosabban minősül, ha a cselekményt azonos alkalommal, egymás

cselekményéről tudva, többen követik el [Btk 197 § (3) bekezdés c) pontja és (4) bekezdése], valamint e minősített eset megállapításakor szintén nem szükséges magánindítvány a büntetőeljárás megindulásához. A sértett és a tettes (vagy tettesek) bűncselekmény elkövetés után tanúsított magatartása számos szempontból lényeges, azonban most csak kettő tényezőre térek ki. Az egyik az úgynevezett alap bűncselekményekhez kapcsolódó más bűncselekmények [pl kifosztás (Btk 366 §)] megállapításának kérdése. A másik az elkövető személyleírásával és a tanúkutatással kapcsolatos: a sértettnek ugyanis optimális esetben a bűncselekményt követően több lehetősége adódik arra, hogy az elkövetőt megfigyelje, kiváltképpen, ha az (erőszakos) bűncselek- 10 mény után nyomban nem válnak el egymástól (pl. jobban rögzülhetnek benne az elkövető anatómiai és funkcionális ismérvei, a távozásának vagy a

menekülésének az iránya). A sértett elkövetés utáni magatartásának modellezése pedig számos közvetett tanú felkutatását eredményezheti, például azon az útvonalon, amelyen a sértett a bűncselekmény helyszíne és mondjuk a lakása vagy a nyomozó hatóság épülete között közlekedett, illetve haladt. Az esetleges szemtanúk (vagy közvetett tanúk) felkutatásához a panaszfelvételkor szinte csak és kizárólagosan a sértett adhat támpontot. (Természetesen az elkövetés pontos helyszínének ismeretében a panaszfelvétellel és a helyszín biztosításával párhuzamosan már folyhat adatgyűjtés és tanúkutatás.) A tanúkkal kapcsolatosan nem csak azt kell a sértettől megkérdezni, hogy ki látta (vagy láthatta) a bűncselekmény elkövetését Arra is választ kell kapnunk, hogy az elkövetést megelőzően vagy azt követően ki láthatta őt az elkövető társaságában, illetőleg kivel találkozott, kivel beszélt (és kinek mit mondott). A

sértettnek nyilvánvalóan nem csak azokról a tanúkról kell nyilatkoznia, akiket név szerint ismer, vagy azokról, akik egyéb módon beazonosíthatók: a számára ismeretlen tanúk személyleírását is közölnie kell a nyomozó hatósággal. Mint említettem, a sértett meghallgatása (a panaszfelvétel) után kerülhet sor az elsődleges intézkedések és a halasztást nem tűrő nyomozási cselekmények foganatosítására, nemkülönben a sértett orvosi vizsgálatára. (A sértett orvosi vizsgálatának – különösen az úgynevezett személy elleni erőszakos jellegű bűncselekmények nyomozása során – kiemelten fontos szerepe van. Ennek ellenére, írásom témája és terjedelmi okok miatt e kérdéskört nem fejtegetem) A sértett tanúként történő, igencsak részletes kihallgatását a későbbiek folyamán tervezi a nyomozó hatóság, általában akkor, amikor az elsődleges intézkedések és a halasztást nem tűrő nyomozási cselekmények javarésze

már lezajlott. A sértett (tanúként történő) kihallgatása Említettem, hogy a bűncselekmény gyanújáról általában a sértett feljelentése vagy bejelentése alapján szerezhetünk tudomást. Amennyiben más módon jut tudomásunkra a bűncselekmény gyanúja (pl. magánindítvány előterjesztésére jogosult nem sértett természetes személy, illetve más természetes személy feljelentése, stb.), akkor is szükséges a sértett kihallgatása Noha a Be. 181 § (2) bekezdésének megengedő megfogalmazásában a feljelentő tanúként kihallgatható, sőt, ha a feljelentés tartalmazza a feljelentő előadását, a tanúkénti kihallgatása mellőzhető, azonban óva intek mindenkit attól, hogy a sértettet a Be felhívott törvényhelyére hivatkozással ne hallgassa ki A sértett az ügy megoldása szempontjából kulcsfigura, mivel a bűncselekmény elkövetésének összes körülményeiről, az elkövető személyéről a legtöbb (és optimális esetben a

leghitelesebb) információt szolgáltathatja a nyomozás során (Vesd össze A tanúvallomás című fejezet bevezető részében foglaltakkal) Amennyiben a nyomozás folyamatát vesszük alapul, akkor a bűncselekmény sértettjének tanúként történő kihallgatása lényegében három szakaszra osztható: az első a sértett elsődleges, a második a sértett folytatólagos kihallgatása. A harmadik ugyancsak egyfajta folytatólagos kihallgatás, azonban az egyes bizonyítási eljárásokhoz [pl helyszíni kihallgatáshoz (Be 120. § és Nyer 36–39 §) vagy szembesítéshez (Be 124 § és Nyer 51–53 §)] köthető A sértett első kihallgatására a panaszfelvétel után kerül sor, amikor a nyomozó hatóság a tudomásra jutást követően a szükséges elsődleges intézkedéseket és halasztást nem tűrő (vagy halaszthatatlan) nyomozási cselekményeket már elvégezte. Itt – a kezdeti lépésekhez képest – már lényegesen több információ áll a nyomozó

hatóság rendelkezésére. Jelzem, hogy erre az első kihallgatásra nemritkán a feljelentést követően napokkal (esetleg egy-két héttel) később is sor kerülhet. Az úgynevezett folytatólagos kihallgatást akkor foganatosítja az eljáró hatóság, amikor olyan újabb bizonyíték jut a birtokába, amire a sértettnek nyilatkoznia szükséges. Ilyen lehet a 11 szakvélemény vagy a nyomozás addigi megállapításaival ellentétes (szakzsargonban: iratellenes) tanúvallomás vagy például a gyanúsított tagadó vallomása. A helyszíni kihallgatásról és a szembesítésről e tanulmányban részletesebben nem lesz szó. Mindössze csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez a kettő bizonyítási eljárás tulajdonképpen egyfajta speciális kihallgatás, sőt a szembesítés annyiban más a helyszíni kihallgatáshoz képest, hogy a szembesítendő felek egy időben vesznek részt az eljárási cselekményen (a szembesítést ezért is szokták párhuzamos

kihallgatásként aposztrofálni). A következőkben sértett tanúkénti kihallgatásának általános krimináltaktikai ajánlásairól lesz szó, ugyancsak a teljesség igénye nélkül. A nyomozás során a sértett kihallgatásának lényegében hármas célja van: 1. részletesen, mindenre kiterjedően megismerni a történeti tényállást és minden olyan körülményt, ami a bizonyítás és a tényállás felderítése szempontjából meghatározó lehet; 2. beszerezni a vizsgált (a gyanúsításban foglalt) bűncselekménnyel halmazatban megvalósuló más deliktummal (vagy deliktumokkal) kapcsolatos minden releváns adatot; 3. felderíteni az elkövetővel összefüggő összes információt (még abban az esetben is, ha a sértett az elkövetőt személyesen ismeri és/vagy név szerint megnevezte). A bűncselekmény sértettjének kihallgatását a Be. szabályai alapján, a krimináltaktikai elveknek és ajánlásoknak megfelelően kell végrehajtani (Be 51 §, 79–94

§, 181 § és Nyer 17–22. §)8 A kihallgatása során a sértett a hozzá intézett kérdésekre válaszol, de arra is módot kell neki adni, hogy a vallomását összefüggően előadja. A sértetthez intézett kérdéseket úgy kell összeállítani, hogy feleletet kapjunk a kriminalisztikai alapkérdésekre:  Mi történt?  Ki (kivel) követte el?  Hol történt?  Mikor történt?  Miért történt?  Hogyan történt?  Mivel történt? Ez a hét kérdés határozza meg általánosságban azoknak a további kérdéseknek a sorozatát, amelyekre a nyomozás során választ várunk. A Miért történt? kérdéshez kapcsolódik a „Cui prodest?” (Kinek érdeke?) felvetés, amelyet különösen akkor vizslatunk, amikor az ismeretlen tettes által elkövetett emberölés oka a tudomásra jutást követően nem nyilvánvaló. (Részletesebben: kinek, vagy kiknek állhatott érdekében az áldozat halála?) Dr. Dobos János a hét alapkérdést egy nyolcadik

kérdéssel egészítette ki Megítélése szerint, a „Hasonló történt-e?” kérdés fontossága alapvetően az esetleges és jellemző sorozatelkövetés felismerésében, az azonos elkövetőhöz (vagy elkövetőkhöz) tartozó ügyek behatárolásában van9 A kiegészítő kérdések: a „Miért követte el?” kérdéshez gyakran kapcsolódik a „Ki ellen, vagy kinek a sérelmére követték el?” kérdés, különösen akkor, ha az adott bűncselekménynek olyan sértettje van, aki egyben passzív alanynak is minősül [pl. az emberi szabadság elleni bűncselekmények (Btk. XVIII Fejezet), a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények (Btk XIX Fejezet), a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények (Btk XXXV Fejezet) esetében]. Bizonyos bűncselekmények megvalósulásakor további kiegészítő kérdésekre keressük a választ. Például a lopás nyomozásakor a „Mit vitt el?” vagy a „Mire követte el?”, valamint a „Kinek és/vagy

hogyan, mi módon és hol értékesített?” kérdést is vizsgálni kell. Sőt, ameny8 Dr. Lakatos János (szerk): Krimináltaktika I kötet, 219–221 oldal (Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004) Dr. Dobos János–Dr Kovács Gyula: Kis nyomozástan, 66–81 oldal ([KGyul@] – szerzői kiadás, Budapest, 2008). 9 12 nyiben a gyanú meghatározott személyre terelődik, akkor az úgynevezett „költekezési vonalat” is ellenőrizni kell: ilyenkor a „Mire, mennyit és vajon miből költ?” kérdés merülhet fel. Mindent összevetve: a kiegészítő kérdések száma és milyensége az inkriminált bűncselekménytől, az elkövetés összes körülményétől, valamint a nyomozás során megállapítottaktól nagymértékben függ. A sértett kihallgatásakor nem csak a kriminalisztikai alapkérdésekre keressük a választ. A kérdéses bűncselekmény objektív és szubjektív elemein túlmenően, tisztáznunk kell azokat a tényeket is, amelyek a büntető- és a

büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek, és persze ne feledkezzünk el az úgynevezett járulékos kérdésekről sem [itt alapvetően a polgári jogi igénynek elbírálásában jelentős tényekre, valamint a bűncselekmény elkövetését közvetlenül lehetővé tevő okra és körülményekre gondolok (Be. 63/A § és 75 § (1)–(2) bekezdése, valamint Nyer 10/A §)] Összegezve: a bűncselekmények nyomozása során, a sértett kihallgatásakor különösen 1. a bűncselekmény tárgyával kapcsolatos, 2. a bűncselekmény tárgyi oldalára vonatkozó, 3. a bűncselekmény alanyával összefüggő, 4. a bűncselekmény alanyi oldalával kapcsolatos, valamint 5. a nyomozás teljességére vonatkozó kérdéseket célszerű megvilágítani Ne feledjük, hogy a sértettnek feltehető kérdések száma szinte végtelen: mennyiségük és milyenségük függ az adott bűncselekmény elkövetésének minden mozzanatától, a nyomozás során megállapított

adatok információtartalmától, továbbá a sértett válaszai újabb kérdéseket, valamint az azokra adott feleletek megint csak újabb kérdéseket indukálhatnak. A tanúnak (különösen a szemtanúnak) feltett kérdések rendszere lényegében nem különbözik a sértetthez intézett kérdésekétől. Természetesen azokat a kérdéseket, amelyekre – jellegénél fogva – a válasz csak a sértettől várható, teljesen felesleges a tanúnak feltenni FORRÁS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK 1. Barta Endre: A nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozása (Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000) 2. Dobos János–Kovács Gyula: Kis nyomozástan ([KGyul@] – szerzői kiadás, Budapest, 2008) 3. Kovács Gyula: A kriminálmetodika elméleti és gyakorlati kérdései (Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt Budapest, 2013) 4. Kovács Gyula: A lopás nyomozása (Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2008) 5. Kovács Gyula: A nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények nyomozása

(Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2011) 6. Lakatos János (szerk): Krimináltaktika I kötet (Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004) 7. http://birosaghu/allampolgaroknak/gyermekkozpontu-igazsagszolgaltatas (Bíróság) 8. http://wwwbirosaghu/tudjon-meg-tobbet/gyermekkozpontuigazsagszolgaltatas/gyermekmeghallgato-szobakrol (Bíróság) 9. http://wwwhoxahu/?p1=szavazas&p2=29118 (Hoxa portál, szavazások) 10. wwwhoxahu (Hoxa portál az életről és egyéb jóságokról)