Literature | Studies, essays, thesises » A görög dráma és színház kialakulása, jellegzetességei

TÉMAKÖR: SZÍNHÁZ-ÉS DRÁMATÖRTÉNET Az antik tragédia - Szopholész: Antigoné A görög dráma és színház kialakulása, jellegzetességei Arisztotelész Poétika című műve alapján a dráma kialakulását egyrészt a görögség körében élő dramatikus népszokásoktól eredeztetik, másrészt a Dionüszosz isten tiszteletére énekelt kardalból. A kor meghatározott mitologikus témáról énekelt a szertartásnak megfelelő módon úgy, hogy a karvezető és a kar felelgetett egymásnak. Kre az V században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A dráma két fajtája közül - tragédia és komédia - korábban a tragédia alakult ki. Az első tragédiaköltő, Theszpisz a kar mellett egy magyarázót is felléptetett. A magyarázó volt az első színész. A nehezen értelmezhető karénekrészletek előtt tájékoztatta a nézőket az ének tárgyának előzményeiről (prologosz vagy előbeszéd). Az első jelentős tragédia szerzője Aiszkhülosz

volt, akitől már teljes darabok is fennmaradtak. Ő már egy második színészt is felléptetett. Ezáltal a karének jelentősége csökkent, hiszen 2 színész dialógusa jelentősebb részleteket meg tudott jeleníteni az adott témából. Szophoklész már 3 színészt is fölléptetett egyszerre. A cselekmény hordozói a párbeszédek, dialógusok lettek, s ezeknek értelmezését szolgálta a kórus. A drámai előadásokra Athénben évente egyszer, Dionüszosz ünnepén került sor. Öt vígjátékíró és három tragédiaíró versenyzett egymással. A vígjátékírók egy-egy komédiával, a tragédiaírók három - három tragédiával (trilógia) és egy-egy szatíra drámával mutatkoztak be. Ezek tartalmilag nem szükségszerűen függtek össze (Aiszkhülosz azonban gyakran írt tartalmilag összefüggő trilógiát). Az előadások négy napig tartottak, a győzelem nagy erkölcsi megbecsülést jelentett. Esetenként a költő számára politikai tisztség

megszerzését is jelentette A színház közepét a kör alakú tánctér, az orkhésztra uralta. Ide vonult be a kar Egyik oldalán volt a színpad, háttere egy palota vagy templom homlokzatát ábrázoló vászonfal volt. Díszletet és függönyt nem használtak. A szerepeket csak férfi színészek játszották, álarcot viseltek. Puha bőrből készült papucsot hordtak (kothornosz) A nézőteret patkó vagy félkör alakban helyezték el az orkhésztra előtt, általában domb vagy hegy oldalában alakították ki. Nehéz pontosan rekonstruálni, milyen lehetett egy-egy színházi előadás, de annyi bizonyos, hogy összetett látványosságot nyújtott. Volt benne ének, tánc, zenekíséret, szavalat és ezek a díszlettel együtt hatottak a nézőkre. Az élményben a görögök az „Ismerd meg önmagad!”- elv gyakorlásának legfontosabb forrását látták. Kr.e az V században három nagy drámaíró alkotott: Aiszkhülosz (526-456), Szophoklész (496-406) és

Euripidész (480-406). E „tragikus triászhoz” kapcsolódik időben az antik görög komédia legnagyobb alakja, Arisztophanész. (450-385?) A görög tragédiák mindig valamilyen válságot, összeütközést, döntéskényszert, azaz drámai szituációt állítottak középpontjukba. Igyekeztek a korabeli társadalmi élet nagy kérdéseire megfelelő választ találni Ebben a században a tragédia bizonyult az erkölcsi - társadalmi problémák felvetésére a legalkalmasabb műfajnak. Szinte mindegyik drámaíró felismerte, hogy alkotásaikkal mennyire befolyásolhatják a közvéleményt és felelősséget éreztek az athéni demokrácia kiteljesedéséért. A drámai műnem a három műnem egyike a líra és az epika mellett. Az epikához hasonlóan eseménysort ábrázol, de az eseményeket a dialógusokból (párbeszéd) és monológokból (magánbeszéd) ismerjük meg. A cselekmény az alapszituációból bontakozik ki, mely később a szereplőket drámai harcra

készteti. A sűrített történetben a szereplők összeütközései konfliktusokhoz vezetnek, ezek állnak a dráma középpontjában. Sajátosságából következik, hogy nyelve sokkal tömörebb, mint az epikáé. A dráma alapvetően színpadra szánt irodalmi alkotás, megjelenítő költészet. A tragédia műfajának uralkodó minősége a tragikum, melyben visszafordíthatatlanul nagy értékvesztés, értékpusztulás következik be. Ez rendszerint a hősi hősök halálát vagy lelki, 1 TÉMAKÖR: SZÍNHÁZ-ÉS DRÁMATÖRTÉNET Az antik tragédia - Szopholész: Antigoné erkölcsi összeomlását jelenti. A tragikus hős általában korának elismert erkölcsi értékeit jeleníti meg. Bukása együttérzést vált ki a nézőből és az olvasóból (katarzis –„megtisztulás”) Arisztotelész Poétika című műve a tragédia sajátosságait Szophoklész művei alapján határozta meg. A következőkben az Antigoné című Szophoklész-dráma alapján bizonyítom

be, hogy a görög demokrácia fénykorában keletkezett tragédia műfaji sajátosságai miatt alapjává válhatott az arisztotelészi meghatározásnak, s klasszikus jellemzőivel minden későbbi tragédiának is mintát mutathatott! A thébai mondakör. Szophoklész: Antigoné –a tragédia cselekménye és szerkezete Szophokész az Athénnal határos Kolónoszban született Kr. 496-ban A 90 esztendőt megért, boldog életű drámaíró munkásságában érte el a görög tragédia-költészet fejlődésének tetőpontját. Legfogékonyabb évei az athéni demokrácia fénykorára, Periklész korszakára esnek. Ez élete fő élménye, ennek eszményeit fejezi ki művészete is. Tehetsége hamar előkelő helyet biztosít számára az athéni színpadon. Már 28 éves korában győzedelmeskedik a drámai versenyeken, mégpedig mestere, Aiszkhülosz felett is. Huszonnégyszer jutalmazzák első díjjal. Népszerűsége olyan nagy, hogy két ízben is másodszor éppen az

Antigoné bemutatása után - fontos állami hivatalokat ruháznak rá A sors megnyerő külsővel és egyéniséggel, hatalmas tehetséggel és hosszú élettel áldotta meg. Kre 406ban halt meg A hagyomány szerint 120 drámát írt, ezek közül azonban csupán 7 tragédiája maradt fenn teljes egészében: az Aiasz, az Antigoné (Kr.e 422-ben mutatták be), a Trakhiszi nők, az Oidipusz király, az Elektra, a Philoktétész és az Oidipusz Kolónoszban. Az Antigoné a thébai mondakörből veszi tárgyát. Théba egyik királyának, Laiosznak azt jövendölte Apollón, hogy születendő fia meg fogja őt ölni, s egykor saját anyját veszi majd feleségül. Laiosz, hogy ezt elkerülje, pásztorainak adja át újszülött fiát, Oidipuszt, azzal a paranccsal, hogy tegyék ki a hegyek közé és hagyják elpusztulni. De a pásztorok megkönyörülnek rajta; Oidipusz felserdül, ismeretlenül hazaérkezik, legyőzi a város népét tizedelő szfinxet, hálából Thébai királyává

választják, s közben rendre teljesül a jóslat: nem is sejti ugyan, de gyilkosa lesz apjának, és anyjával lép házasságra. A házasságból két lánya és két fia is születik, Antigoné és Iszméné, illetve Polüneikész és Eteoklész. Mikor Oidipusz később megtudja, ki ő és mit tett (erről szól az Oidipusz király) saját kezével vájja ki mindkét szemét, elbujdosik, s nemsokára megváltásként éri a halál. (Halálát és annak előzményét dolgozza fel az Oidiposz Kolónoszban c tragédia). Oidipusz fiai abban egyeznek meg, hogy felváltva fognak uralkodni Thébai felett Csakhogy mikor Polüneikészre kerülne a sor, Eteok1ész nem adja át neki a hatalmat. Ekkor Polüneikész megszerzi szövetségesnek Argosz királyát és még öt vezért, és azokkal együtt indul jogainak visszaszerzésére. A döntő csatában a két testvér egymás kezétől esik el Másnap az ostromló csapatok elvonulnak, a városban pedig Oidipusz sógora, Kreón lesz a

király. Itt kezdődik az Antigoné cselekménye. A tragédia a Kr előtt 5 századtól kezdődő hagyományos szerkezeti egységekre tagolódik. Az előadást Antigoné és Iszméné dialógusa nyitja meg (prologosz). Itt jelenik meg a drámai szituáció, mely szerint két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi íratlan törvénye (a halottat mindenképpen el kell temetni), és ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt, mivel Kreón szerint hazaáruló, „sem eltemetni, sem megsiratni nem szabad”. Antigoné lelkiismerete szavára hallgat és eltemeti testvérét; Iszméné azonban összeroppan, és nem mer Kreón tilalmával szembeszállni. Ezt követi a kar bevonulása és elhelyezkedése az orkhésztrán, és közben elhangzik az első kardal, a parodosz, a kórus diadalmi éneke, a győzelem napjának üdvözlése. Minden későbbi kardalnak sztaszimon (álló - dal) volt a neve. Az epeiszodion a tragédiának a párbeszédes része, mely két teljes kardal

között foglal 2 TÉMAKÖR: SZÍNHÁZ-ÉS DRÁMATÖRTÉNET Az antik tragédia - Szopholész: Antigoné helyet. Az első és a második epeiszodionban a bonyodalom kezdetét és a drámai harc fokozódását ismerjük meg. A harmadik epeiszodiont késleltető mozzanatnak nevezzük: Haimon, Kreón fia jelenik meg a színpadon, akiről kiderül, hogy Antigoné a menyasszonya. A nézőtéren itt felébred a remény, hátha tud hatni apjára, és megmentheti Antigonét! Érvekkel igyekszik rávenni apját tervének feladására, sikertelenül. A negyedik epeiszodionban a drámai feszültség tovább fokozódik. Ennek nagy részét a kommosz teszi ki, ami nem más, mint a kar és Antigoné közös panaszdala. A dráma tetőpontját (krízis) az ötödik epeiszodionban éri el, ahol megjelenik a vak jós, Teiresziász, aki megjövendöli Kreón tragédiáját. Az utolsó sztaszimont követő párbeszédes rész az exodosz (végkifejlet, befejezés). Bekövetkezik a katasztrófa,

meghal Antigoné, Haimon és Kreon felesége, Euridiké. A király erkölcsileg összeroppan, saját halálát kívánja. Az exodikon (kivonuló kardal) a gőg elítélésével és a bölcs belátás, a józan mérlegelés dicséretével zárja be a tragédiát. Az Antigoné szereplőinek jellemzése - a mű mondanivalója A tragédia központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek ősi törvénye a világi hatalom törvényével. Az ilyen kiélezett helyzetben melyik parancsnak kell engedelmeskedni? Mit kell tennie az embernek, ha választani kényszerül az általánosan elfogadott erkölcsi normák és az „ál1ampolgári” kötelesség, a humánum és a zsarnoki kényszer között? Kreón tilalma ugyanis olyan erkölcsi törvény, amely szemben áll az általánosan elfogadott erkölcsi felfogással, az istenek íratlan törvényeivel. A drámai küzdelemben a különböző szereplők egymástól eltérő módon viselkednek. A dráma főszerelője

Antigoné, tragikus hős, az emberi átlagon felülemelkedő jellem. Lelkiismerete szavára hallgat, és habozás nélkül dönt testvére eltemetéséről. Tudatosan vállalja tettéért a szörnyű megtorlást, elszenvedi a halálbüntetést. A drámában magára marad, egyedül áll: ő az egyetlen, aki az isteni törvényt, az emberiség és a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. Egyedül benne van elég bátorság ahhoz, hogy ennek a törvénynek megalkuvás nélkül mindhalálig engedelmeskedjen. A Kreón parancsa által teremtett új helyzetben nem tud élni, mert számára az életénél is fontosabb az általa képviselt erkölcsi igazság érvényesülése. Bukása ellentmondásos érzéseket kelt: az értékpusztulás megrendítő, s az emberi nagyság átélésének felemelő érzését váltja ki. Antigoné igazságát, tiszta erkölcsi magatartását példának tekinthetjük, ő képviseli a valódi értéket, amiben mi is hiszünk. Iszméné,

Antigoné testvére érzelmileg ugyan azonosul vele, de ingadozó jellem, mint általában az emberek. Alakja ettől emberi Az általános rokonszenv ellenére nem meri követni testvére hősi példáját. A dráma során jelentős jellemfejlődésen megy keresztül, később már kész feláldozni életét, hajlandó vállalni a halált. Döntésének legfőbb oka a rémület, hogy teljesen egyedül marad: Kreónnal szembeszállni nincs benne elegendő bátorság. Haimon a drámában éles bár tisztelettudó vitába keveredik apjával. Kezdetben, mint alázatos, engedelmes gyermek fordul apjához. Igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervévei, hiszen a thébai nép Antigoné nemes cselekedetét támogatja! Elsősorban a szerelméért küzd és nem az isteni törvény érvényesüléséért. A dráma végén a halálba rohan A korlátlan hatalom megtestesítője a tragédiában Kreón. Kezdetben, trónbeszédét hallva uralkodási elveivel még egyet is lehet érteni, hiszen a

rend, a nyugalom és a törvényesség helyreállítása a cél. Első rendelete azonban már bizalmatlanságot ébreszt, gyanakvást kelt A 3 TÉMAKÖR: SZÍNHÁZ-ÉS DRÁMATÖRTÉNET Az antik tragédia - Szopholész: Antigoné temetés megtagadása egyrészt szemben áll az isteni törvényekkel, másrészt mindez nem szolgálhatja a város érdekeit. Elvei és tettei ellentmondásban vannak Zsarnoki uralma félelmet sugall, s sértett hiúsága, gátlástalan önzése egyre mélyebbre taszítja, bűnei és elhagyatottsága örvényébe. Kizárólag saját tekintélyének őrzése, féltése, megmentése tölti be egész szívét és agyát Nem hallgat fia kérlelésére, sértegeti Teiresziászt, istenkáromló kijelentésre ragadtatja magát. Bukása nemcsak egy embernek, hanem a despotikus uralkodói magatartásnak is veresége. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés! Kevésbé kibontott szereplője a drámának Teiresziász, a vak jós. Bölcsességével

arra kéri, inti a királyt, hogy tegye jóvá tévedését, ne makacskodjon tovább, mert az önhittség nyomán csak balsiker terem. Jóslata beteljesedik: a halottakért váltságul a király fiát és feleségét fogja elveszíteni, s a házát csakhamar férfiak és nők sírása tölti be. A tragédia tanulsága: Antigoné nem Kreón ellen harcolt, nem akarta megdönteni uralmát. Pusztán erkölcsi tisztasága és jellemszilárdsága révén lett a zsarnokellenesség hőse és mártírja. A halála megrendítő, az emberi nagysága felemelő. Antigoné példája arra tanít, hogy embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni! A tragédia azt is bizonyítja: létezik még tiszta erkölcsi érték és erő. A főhős magatartásának helyességét mindenki elismeri még akkor is, ha az emberek hasonló esetben nem is így viselkednek (hanem Iszménéhez hasonlóan „józanul”, „okosan”). Az életből az ilyen bátor, határozott magatartás, az elvekért való

kiállás sokszor hiányzik! Szophoklész számára a dráma megírását a Kr. e V századi athéni demokrácia féltésének gondolata inspirálhatta. A tragédiájában megjelenő eszmények, a társadalmipolitikai-erkölcsi értékek fenségessége és a műfaji tökéletesség harmóniája tehát méltán válthatta ki Arisztotelész elismerését Poétika című művében. Az Antigoné mindezek alapján a klasszikus görög drámairodalom ma is meghatározó és nagyra becsült darabja! 4