Economic subjects | Economic history » Bakos Eszter - Az I. és II. világháború magyar gazdasága

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar I. és II világháború magyar gazdasága Készítette: Bakos Eszter B. csoport Nappali II. évfolyam Tartalomjegyzék I. Trianon hatása a magyar társadalomra, gazdaságra I/1. A Bethleni konszolidáció II. Magyarország a II világháború közötti időszakban 3 4 6 III. A gazdaság ágazati struktúráinak változása a két világháború között a, A mezőgazdaság 7 b, Bányászat és kohászat 8 c, Egyéb iparágak helyzete 9 d, Az infrastruktúra változása 10 e, A külkereskedelem sajátosságai 11 IV. Magyarország a II világháború után 12 V. Rövid gazdasági leírás a világháború országairól 18 V/1. Az arany alakulása a világháborúk időszakában és utána 21 2 I. Trianon hatása a magyar társadalomra, gazdaságra Az Osztrák-Magyar Monarchia az első világháború előtti Európa egyik legnagyobb, bár nem túl fejlett országa volt, ahol a történelmi

Magyarország önmagában véve is jelentős tényezőnek számított. A Monarchia az első világháborús vereség következtében, a külső és belső érdekek együtthatásának eredményeképpen megingott, majd a nagyhatalmi érdekeknek megfelelően "kiiktatták" az európai hatalmak sorából. Területét korábbi ígéreteknek megfelelően osztották fel és a korábbi egységes piac helyén önálló szuverén államok és azok önálló piacai jöttek létre. Az 1920-as trianoni békeszerződés következtében Magyarország területében, népességében és gazdaságában olyan károsodásokat szenvedett, melynek következtében Magyarország környezetében minden tekintetben a legkisebb, gazdaságilag, katonailag a leggyengébb, a nemzetközi megkötöttségek miatt a legkiszolgáltottabb ország lett. Az új államterület természeti adottságai is alapvetően megváltoztak. Az egységes, a Kárpát-medencét szinte hiánytalanul kitöltő medenceállam

helyén olyan medenceközponti ország jött létre, melynek vízgazdálkodása, árvízvédelme a környező országoktól vált függővé. A korábbi természetes védelmi potenciál (Kárpátok hegyvonulata) helyett az új határok katonailag nyitottá váltak. Természeti kincseink jelentős része a környező országokba került. Társadalmi szempontból a határváltozások rendkivül fájdalmas következménnyel jártak, a magyar nemzet kb. 34 %-a (3,5 millió fő) az utódállamokhoz és kisebbségi sorsba került A határváltozások következtében alapvetően újrarendeződött az ország gazdasági szerkezete. A mezőgazdaság és az ipar megmaradt értékei aránytalanok voltak Például az új határokon belül maradt a szántóföld 38,6 %-a, a szőlőterület 62,5 %-a, de az erdőterület 12 %-ra csökkent. A szarvasmarhaállomány 30 %-ra, a juhállomány 28 %-ra csökkent Az ipar tekintetében a változások még szélsőségesebbek voltak. A széntermelés kb 65

%-a, de a vasérctermelés15 %-a maradt meg, valamint teljesen megszünt nemesérc és sókitermelés. Az összes gyáripari potenciál 53 %-a esett az új államterületre (De a 3 malomipar 90 %-a!) A megmaradt gazdasági struktúra aránytalanná vált, a fejlődés megtört és ezeket a tendenciákat erősítette a kölcsönös elzárkózási poltika. Új vámhatárok, vámtarifák és gazdaságpolitikák alakultak ki a korábbi egységes piac helyén. A településhálózat rendszerében a leglényegesebb változást Budapest súlyának radikális felértékelődése jelentette 1920-ra az ország népességének 12 %-a tömörült a fővárosban. Döntő változások következtek be a közlekedési hálózatban, elsősorban a vasúthálózatban. A nagy transzverzális vonalak a határ másik oldalára kerültek (jelentős részben a vasútvonalak birtoklása miatt vonták meg a magyar-román és a magyar-csehszlovák határokat), ugyanekkor az ország vasútsűrűségi mutatói

a centrális hálózat megmaradt részei miatt jelentősen javultak. A "sors iróniája" ha a fejlettségi mutatókat viysgáljuk, akkor a legtöbb tekintetben az állapítható meg, hogy az új államterület szinte minden vonatkozásban fejlettebb lett, csökkentek a területi fejlettségbeli különbségek. I/1. A Bethleni konszolidáció A konszolidáció gróf Teleki Pál kétéves, majd gróf Bethlen István tízéves miniszterelnökségéhez kapcsolódott. Első lépésként megfékezték a fehérterrort, feloszlatták a különítményeket. Ezt követően pedig egy, a jogbiztonságot, a jogállamiságot garantáló parlamenti rendszert alakítottak ki. A kormánypárt abszolút többségét a választójog szűkítésével, egyes kerületekben nyílt szavazás elrendelésével érték el. Lehetővé tették a szociáldemokrata párt, a szakszervezetek tevékenységét, de a szakszervezetek kötelezettséget vállaltak, hogy nem hoznak létre szervezeteket az állami

alkalmazottak között. Mindezek az intézkedések együttesen alakították ki a Horthy-rendszer politikai arculatát, amely jogállamiság keretein belül nem teljesen kifejlett változata volt a NyugatEurópában általános parlamentáris rendszernek. Meg volt ugyan a demokrácia látszatát keltő többpártrendszer, de a választási korlátozások, a politikai megegyezések következtében komoly választásokat is kikényszeríteni tudó nagy ellenzéki párt nem 4 jöhetett létre. A bethleni konszolidáció évei alatt fejlődésnek indult az ipar, 1924-ben stabil, konvertibilis fizetőeszközt hoztak létre, a pengőt. A meginduló fejlődést kettétörte az 1929-33-as gazdasági világválság. Óriásira nőtt a munkanélküliség, négy év alatt 15 %- ról 35 %-ra. A válság következtében a magyar gazdaság és politikai élet alapjaiban rendült meg. 1931ben Bethlen lemondásra kényszerült A miniszterelnöki székben Károlyi Gyula, majd Gömbös Gyula

követte. Gömbös Gyula egy elképzelt nemzeti egység keretében a munkásságot is megkísérelte a kormány mellé állítani. Sikerült megtalálnia a kibontakozás egyfajta útját Olyan nemzeti programot hirdetett, amely a váltság miatti kilátástalanság időszakában némileg fel tudta rázni az országot. Külpolitikai manőverekkel sorban megnyitotta a német, olasz, osztrák és cseh piacokat a magyar gabona export előtt. Ezzel el is ért némi gazdasági javulást Elérte, hogy 1934-ben magyar-olasz-osztrák politikai- és gazdasági szerződés jött létre, majd fokozatosan közeledett egymáshoz Magyarország és a hitleri Németország, noha a magyar felsőbb körök viszolyogtak a hitleri módszerektől. Gömbös 1936-ban meghalt, de német-olasz irányzatú külpolitikáját utódai is folytatták. 5 II. Magyarország a II világháború közötti időszakban A korszak kezdetének meghatározó fontosságú sajátossága, hogy az ország több évszázados

"korlátozott függetlenség" után minden tekintetben visszakapta, ill. megteremtette állami szuverenitását. A tragikus határváltozások miatt a magzar társadalom nem igazán értékelte nagyra a függetlenség megszerzését, traumaként élte meg a történeti Magyarország feldarabolását. A két világháború közötti időszak politokai áramlatai az integritás helyreállítását, majd a területi revizióra való törekvést állították a politika középpontjába. Ez az alapállás szembeállította Magyarországot szűkebb környezete valamennyi államával, hiszen minden szomszédjával szemben nyilvánosan és folyamatosan megfogalmazta területi igényét. A pénzügyi stabilizáció megteremtése érdekében új nemzeti valutát vezettek be, a Pengőt. Az első évek fő feladata a stabilizáció megteremtése volt, ki kellett az új ország működése kereteit, újra kellett formálni, illetve át kellett szervezni a belső és külső politikai és

gazdasági kapcsolatokat, meg kellett teremteni a nemzeti valutát. A gazdaság, a társadalom ,a politikai intézményrendszer stabilizációját eredményesen oldotta meg az ország, a nehéz körülmények ellenére a nemzeti jövedelem tekintetében 1929-re mintegy 10 %-os növekedést, az I. világháború utáni mélyponthoz képest pedig rendkivül jelentős gazdasági növekedést tudott produkálni. Az 1929-1933-as gazdasági világválság megtörte a belső gazdasági fejlődés pályáit, korlátozta lehetőségeit. 1933-ban a nemzeti jövedelem névleges értéke az 1929 évi 55 %ára esett vissza, s 1938-ban is csak mintegy 7 %-kal haladta meg a válság előtti szintet A válság következtében megszorító intézkedéseket hoztak, pl. a közszolgálatban dolgozók fizetését jelentősen csökkentették. Az új magyar állam gazdasága sebezhetőnek bizonyult Magyarországon az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1937/1938-ban kb. 120-130 akkori USA dollárra volt

tehető. (Az európai átlag 200-220 dollár volt) Magyarország 1938-ban közepesen fejlett országgá vált. A nemzeti jövedelem előállítása, azaz a gazdaság szerkezete jelentősen nem változott, némileg nőtt a mezőgazdaság részesedése, s lényegét tekintve stagnált az iparé. 6 A nemzetközi hitel- és pénzügyi kapcsolatok helyreállítása a gazdaság szempontjából rendkivül fontos volt. 1924-től kezdve rövid és hosszú lejáratú hitelek formájában érkezett be külföldi tőke, majd nagyobb mértékben megkezdődött a működő tőke beáramlása az iparba. Elsődlegesen az amerikai, angol, német és kisebb részben francia tőke szerzett érdekeltséget a magyar gazdaságban. A külföldi tőke aránya 1929-ben 28 %, majd fokozatosan csökkent, 1938-ban már csak 24 % volt. A háború kitörése után német gazdasági behatolás révén ismét emelkedett a külföldi tőke részesedése. A háborúra való tudatos felkészülés a győri

fegyverkezési program a gazdasági növekedés motorjává vált. A kormány egy milliárd pengő beruházást irányzott elő, melynek 60 %-a közvetlen, 40 %-a pedig közvetett hadiipari jellegű célokat szolgált. A gazdaság, mindenekelőtt az ipar háborús konjunktúrája jelentős szerkezeti és területi átrendeződéseket idézett elő a magyar gazdaságban. III. A gazdaság ágazati struktúráinak változása a két világháború között a, A mezőgazdaság Az állami beavatkozással és garanciával végrehajtott 1920. évi földreform során mintegy 927.000 katasztrális hold földet osztottak ki, a nagybirtokok területének kb 10 %-át igénybe véve. A földreform végrehajtása után némileg módosult a birtokstruktúra, de alapvető változások nem történtek. A földterületek mintegy 30 %-át foglalták el a nagybirtokok, melyek elsősorban állami vagy önkormányzati, vallási stb. tulajdonban voltak A közép- és kisbirtokok aránya a földterületek 60

%-a volt. A maradék 10 %-on (törpebirtokok) dolgozott 1,2 millió törpebirtokos. A mezőgazdasági termelésen belül vezető szerepe a szántóföldi művelésnek volt, ezen belül is a gabonatermelés volt a meghatározó. A különböző szántóföldi növények termésátlaga az időszak alatt nem vagy csak alig emelkedett, az időjárásban mutatkozó 7 ingadozások a termésátlagokban is megmutatkozott. A kert, gyümölcs- és szőlőtermesztés a két világháború között jelentősen fejlődőtt, a gyümölcstermesztés a korszak gazdaságpolitikájának egyik favorizált ágazata volt. A faállomány nagymértékben gyarapodott, de a minőségi mutatók is jelentősen javultak. A termelés különösen a DunaTisza közén koncentrálódott A szőlőtermelés és a vele kapcsolatos bortermelés erősen ingadozott. Az ágazat legnagyobb problémáját (már akkor is) az jelentette, hogy az évi bortermelés mindössze 10 %-a volt jó minőségűnek és

exportképesnek tekinthető. Az állattenyésztés belső struktúraátalakuláson és fajtaváltásokon ment keresztül. A szarvasmarhatenyésztés a korszak jelentős részében válsággal küszködött, az állomány jelentősen csökkent, viszont a korszak során lejátszodó fajtaváltás miatt a tej- és húsátlagok jelentősen javultak. A szarvasmarhatartás a Dunántúl dombvidékein volt a legjelentősebb. A lótenyésztés fontosságát a mezőgazdasági igaerő adta, hiszen a gépesítés foka a korszakban még nem volt jelentős. Legdinamikusabban a sertésállomány nőtt, az új fajták mellett a mangalica is jelentős fajta maradt a kisbirtokosok körében. A juhtenyésztés a kornak másik válságágazata volt, állománya jelentősen csökkent a két világháború között. Összeségében a mezőgazdasági termelés élőmunkaigényes maradt, bár a technikai háttér is modernizálódott valamelyest. A cséplés teljes gépesítése mellett megkezdődött a

talajmegmunkálás kiterjedtebb gépesítése is. Állami támogatással az öntözött területek nagysága kis mértékben emelkedett. Szintén állami pénzen új növények termelésével is kisérleteztek, de ezek többsége nem vált be. b, Bányászat és kohászat Az államhatár változása a bányászatban és a kohászatban jelentős visszaesést jelentett, nagy bányászati és kohászati központok kerültek Romániába és Csehszlovákiába. Az országban maradt szénbányák kitermelése jelentősen növekedett, de még így sem tudta fedezni a hazai szükségleteket. A szénbányászat lényegében három tulajdonos - Magyar Általános Kőszénbánya Rt., Salgótarjáni Kőszénbánya Rt és az osztrák Duna Gőzhajózási Társaság - kezében összpontosult. 1930-ban a földgáz, 1937-ben a kőolaj kitermelése kezdődött meg Magyarországon. Bükkszék, majd különösen Budafapuszta mezőin folytatott termelés gyorsan bővült, országos, sőt rövid ideig

európai jelentőségű 8 volt. 1939-ben a kőolajtermelés 143000 tonna, majd a háborús szükségletek miatt 1943-ra már 842.000 tonnára nőtt Ércek közül vasérctermelés Rudabányán, bauxittermelés pedig Gánton folyt elsősorban. A vas- és acélgyártás az állami beruházásokhoz kötődött elsődlegesen. A világválság idején a termelést korlátozták, az ország hat kohója közül csak négy működött. A második világháborút megelőző fegyverkezési program erőteljesen hatott az ágazat termelésének növekedésére, technikai-technológiai korszerűsödésére. A két világháború között a kohászatban egy teljesen új szakágazat jelenik meg, az alumínium kohászata. 1934-ben Mosonmagyaróváron timföldgyár, 1935-ben Csepelen alumíniumkohó, Ajkán pedig timföldgyár és kohó létesült. Megkezdődött a Duna-völgyi timföldgyár építése is, de a háború alatt nem fejeződött be. Az új ágazatban meghatározó volt a német tőke

jelenléte A kohászati bázisok fejlesztésében és területi elhelyezkedésében a stratégiai helyzet volt döntő. 1938-től felgyorsult a nehézipar fejlődése Egy év alatt az állami fejlesztések révén 30 %-kal nőtt a foglalkoztatottak aránya, a gazdaság szerkezetében a nehézipar meghatározóvá válik. c, Egyéb iparágak helyzete Az első világháború alatti háborús konjunktúra után az ipar elvesztette piacainak jelentős részét. A rövid stagnálást követően fokozatosan nőtt a gyárak száma az országban A válság alatt megtörik a fejlődés, majd 1933-től kezdve ismét megindulnak az új alapítások, fejlesztések. Az időszakban módosult az ipar ágazati szerkezete is A Monarchia idején szinte nem is létező magyar textilipar a 20-as években honosodik meg az országban. A beruházások közel egyharmada a textiliparba irányult A magyar gazdaságpolitika rendkivüli erőfeszítéseket tett a pamutipar, gyapjúipar fejlesztése érdekében,

elsődlegesen valutavédelmi szempontokkal indokolták a késztermék behozatal korlátozását. A fejlődő textilipar rendkivül dinamikusan növelte termelését A szinte teljeskörű belső ellátás mellett 1928-ban 60.000000 pengő értékű exportjával már a legtöbbet exportáló iparággá vált. 9 Gyors növekedés és termelésbővülés játszodott le a gépipar, az elektrotechnikai ipar és a vegyipar területén is. Ezek az iparágak - részben magyar találmányok alkalmazása révén az átlagnál gyorsabban korszerűsítették termelésüket és termékeiket A nagy cégek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a műszaki fejlesztésnek, a nemzetközileg is versenyképes termékek előállításának, és egész ágazatok, illetve termékcsoportok (gyógyszeripar, rádiótechnika, elektrotechnika, közlekedési gépgyártás) kerültek a világ élvonalába, és alapozták meg a magyar ipar jó hírét. Az ipar területi megoszlása azonban rendkivül

egyenlőtlenül alakult. Az ipar abszolút központjává a főváros vált. Budapesten és környékén koncentrálódott mind a tömegtermelés, mind pedig az innovációt hordozó új ágazatok minőségi termelése is. 1938-ban a nagyipari munkásság több mint 50 %-a a fővárosban és közvetlen környékén állt alkalmazásban. Kisebb ipari tengely alakult ki a Duna mentén Budapest és Győr között. Az ipar területi koncentrációjának harmadik területe Borsod, Nógrád megye lett A közép-dunántúli iparvidék kialakulásának alapjait stratégiai fekvése határozta meg, emiatt az állam jelentős szerepet vállalt a térség iparosításában. d, Az infrastruktúra változása Az ország infrastruktúrája, különösen a közlekedési és azon belül a közúti hálózat jelentős mennyiségi és minőségi fejlődésen ment keresztül a két világháború között. A kiépített közutak hossza az 1920. évi 16500 km-ről az 1930-as évek végére 35000 km-re

nőtt A közúti közlekedés a 20-as évektől vett nagyobb lendületet. 1937-ben már 16400 személygépkocsi, 4.800 tehergépkocsi és mintegy 10000 motorkerékpár közlekedett a közutakon. A közúti közlekedés gyors fejlődésével szemben a vasúti közlekedés stagnált. A vizi közlekedés és főleg szállítás teljesítménye a háború előtti töredékére esett vissza. Ebben meghatározó tényező volt a tengeri kijárat elvesztése. Történtek kisérletek a tengeri hajózás újbóli megteremtésére, de lényegi növekedés csak a dunai hajózásban következett be. 10 A légi közlekedés kifejlődését sokáig a békeszerződés feltételei akadályozták, de fokozatosan kialakult a rendszeres bel- és főleg külfödre irányuló légi közlekedés. 1936ban a járatok száma már meghaladta a 3000-et, a szállított utasok száma megközelítette a 20.000-et Az ország infrastrutúrális ellátottságának javítása szempontjából kiemelkedő

jelentőséggel bírt a villamosítás és a hírközlés alaphálózatának kiépítése. 1920-ban az ország lakosságának mintegy 40 %-a lakott villamos energiával ellátott településeken. Ez az arány 1938-ra 70 %-ra emelkedett. e, A külkereskedelem sajátosságai A külkereskedelmi forgalom nagyfokú ingadozásokat mutatott a két világháború közötti időszakban. A független magyar államnak ki kellett alakítania önálló külkereskedelmi politikáját, amely végülis Európa és ezen belül Ausztria központúvá vált. A 20-as években a külkereskedelem több mint 50 %-a irányult Ausztriába, az arány fokozatosan csökkent, de így is az Anchluss-ig Ausztria maradt meghatározó gazdasági partnerünk. Az 1930-as évektől kezdve mind a kivitel mind pedig a behozatal politikai indíttatásúvá vált. A gazdasági megállapodások (1934 magyar-olasz-osztrák) elősegítették a külkereskedelem fejlődését, de az ideológiai-politikai szembenállás le is

szűkítette annak irányát. 1935-1936-ra Németország vált a legfontosabb kereskedelmi partnerünké. A külkereskedelem nagyságrendje és áruösszetétele lényegében azt tükrözte, hogy a magyar gazdaság fokozatosan alárendelődött a német gazdaság igényeinek. Magyarország rövid idő alatt "beilleszkedett" a német gazdasági munkamegosztás rendszerébe és gazdasági tekintetben a "német élettér" szerves részévé vált. Az 1937. évi külkereskedelmi forgalom értéke és területi megoszlása jelentős részben visszatükrözte az államközi kapcsolatok jellegét és intenzitását. A politikai kapcsolatok már elsőrendűvé váltak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakulásában, de még béke volt és így a külkereskedelem teljes politikai meghatározottságáról még nem lehetett beszélni. 11 IV. Magyarország a II világháború után A szovjet megszállásból adódó legfontosabb meghatározottság kétségkívül a

szovjet mintájú társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedés Magyarországra erőltetése volt a negyvenes évek harmadik harmadától. Hogy erre vonatkozólag létezett-e előzetes „Terv”, az a mai napig vita tárgya. A szovjet politikai befolyást eredetileg a fegyverszüneti szerződés és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet dominanciája biztosította, a gazdasági behatolást a jóvátétel, az itt állomásozó csapatok eltartása, a hadizsákmányként birtokba vett német javak, stb. A gazdasági behatolásban jelentős szerepet játszott az 1945-ös kétoldalú kereskedelmi és gazdasági egyezmény. A teljes társadalmi-politikai gleichschaltolás azonban csak néhány évvel később következett be, elsősorban 1947-ben a Kisgazdapárt szétverésével, illetve – immár tudatos politikai irányvonalként – a Kominform megalakulását követően. A kezdetről szóló gyérszámú dokumentum (az MKP vezetésének moszkvai programmegbeszélései, a

Sztálinnal való 1944. decemberi tanácskozások, az ún Majszkij-terv stb) mintha arra utalnának, hogy Sztálin nem készült a térség minden országának totális szovjetizálására, így Magyarországéra sem. Ennél is nyilvánvalóbbnak látszik ugyanakkor, hogy Moszkvában eleve nem is gondoltak arra, hogy a jaltai egyezmény betűje szerinti „szabad választások” döntsék el a szóbanforgó országok sorsát – a „választás” szónak nem csak szűken politikai értelmében. Az „érdekszféra”, a „biztonsági szempontok” a nyugati szövetségesek által is elfogadott és használt terminológiája Sztálin és munkatársai számára egészen más jelentéssel bírt – csak éppen a Nyugat ezt egy ideig nem vette észre. Ha így nézzük, akkor „Terv” természetesen létezett, ha ezidáig a konkrét irat nem is került nyilvánosságra. Ebben a „Tervben” Magyarország is a „Zóna” részeként kellett hogy szerepeljen. Változni inkább a

„Terv” egyes fejezetein belüli hangsúlyok változhattak, az egyes lépések időzítése, stb. Amint a következőkben még szó lesz róla, a szovjetizációban meghatározónak vélem a helyi vezetés szerepét, valamint a birodalmi determinációt közvetítő apparátust és módszereit. Ám itt kell leszögezni, hogy a szerves magyar struktúrák erőszakos 12 átalakítása valamilyen formában mindenképpen egybevágott a legfelső szovjet vezetés szándékaival. Ahol ugyanis ilyen intenció nem volt (Finnország, egy ideig KeletNémetország), ott a helyi kommunista vezetők minden buzgalma ellenére sem került ilyenre sor. A negyvenes évek végétől a magyar társadalom életét és az azt működtető intézményrendszereket a politika primátusa határozta meg, végső fokon a hol rendkívül szűk, hol szélesebb, hol szélsőségesen centralizált, hol az alávetett intézményi autonómiáknak nagyobb teret engedő, hol zárt (monolit), hol bizonyos fokú

intézményi pluralizmust megjelenítő politikai vezetés döntött minden kérdésben. Az alapvető meghatározottság tehát a társadalmat működő politikai rendszer szovjet mintájú totalitárius jellege. Noha a szó klasszikus értelmében ez a rendszer csak nagyon rövid ideig érvényesült a maga totalitásában (1949 és 1953 között, bizonyos fokig 1955-ben, s talán 1956 novemberétől 1958-ig), mégis annak kell tekintenünk, mert az eszköztár, az intézményrendszer végig a politikai vezetés rendelkezésére állt. (Más kérdés, hogy bizonyos belátások alapján a korszak túlnyomó részében nem élt vele.) A szorosabban vett alrendszerek közül akadtak olyanok, amelyek szovjet meghatározottsága teljes, vagy csaknem teljes körű volt. Ilyen volt a honvédelem a korszak egészében. Noha a Varsó Szerződés szervezetében ez csak viszonylag későn, 1955-ben intézményesült, az 1948-ban megkötött államközi barátsági és kölcsönös

segélynyújtási szerződés, majd a nyomában kiépülő széleskörű tanácsadói rendszer az újjászerveződő magyar haderőt a szovjet hadvezetés alá vetette. 1951 januárjában egy moszkvai tanácskozáson Sztálin nemcsak a hadseregek, hanem a hadiipari termelés összehangolt, erőltetett ütemű fejlesztését kezdeményezte, s ez alkalommal már létre is jött egy legfelső szintű koordinációs bizottság, mely a VSZ Politikai Tanácskozó Testülete elődjének tekinthető. A magyar hadsereg 1955-től formálisan is szovjet parancsnokság (a VSZ Egyesített Fegyveres Erőinek Főparancsnoka) irányítása alatt állt, szervezete, felépítése, az alkalmazására készült hadrendek szovjet mintákat és célokat követtek. Magyarországnak 1947-ig, a békeszerződés aláírásáig és ratifikálásáig létezett valamiféle külpolitikája – sajnos, minimális mozgástérrel. E politika legfőbb törekvése az 13 volt, hogy a trianoni békeszerződés

igazságtalanságát az új béke legalább részben korrigálja. Erre eleve alig volt esély – ami kevés mégis, az elsősorban a szovjet külpolitika meggondolásai nyomán múltak ki. Az 1948-as államközi szerződés, amelybe szovjet nyomásra (a többi térségi országgal kötött hasonló szerződések mintájára) nemcsak a német, hanem a bármilyen irányú fenyegetésre adandó közös válasz formulája került be, megszüntette a magyar külpolitikát. Nagy Imre 1955-56 fordulóján, ellenzékben felvetette az önálló magyar külpolitika szükségességét (miniszterelnöksége ideje alatt erre irányuló érdemi lépéseket nem tett), amely 1956-ban a forradalom idején szélsőségesen kedvezőtlen körülmények között egy pillanatra a gyakorlatban is megjelent, s amelyet a „tömbönkívüliség – semlegesség” koncepciója fémjelzett. Ettől eltekintve a korszak java részében a magyar diplomácia a szovjet tömb egyeztetett külpolitikájának

engedelmes kivitelezője maradt. A legjellemzőbb példa 1967ben a diplomáciai kapcsolatok megszakítása Izraellel, 1968-ban Magyarország katonai és politikai részvétele Csehszlovákia megszállásában, vagy távolmaradása az 1984-es Los Angeles-i olimpiai játékoktól. Ami történt, valamennyi esetben az ország elemi politikai és egyéb érdekei ellenében történt. A hetvenes évek elejétől mindazonáltal megjelentek az önálló magyar külpolitikai bizonyos elemei. Amint helyreálltak, majd bővülni kezdtek az ország nyugati gazdasági kapcsolatai, Magyarország nem tehette meg, hogy kapcsolatait a hidegháborús retorikára és a feszültség fenntartására építse. Nyilván a szovjetekkel egyeztetve, de sor került a kapcsolatok rendezésére a Német Szövetségi Köztársasággal, aminek révén Magyarország egy lépést tett hagyományos külpolitikai orientációja irányában. A nyolcvanas években előbb csak Moszkvában, majd a szovjet tömb, végül a

nemzetközi diplomáciai élet fórumain is megjelent – bár eléggé bátortalanul – magyar külpolitika másik hagyományos iránya, a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek védelmét célzó. (Itt csak utalok arra, hogy amennyiben létezett magyar külpolitika az egész 1948-1989-es időszakban, az elsősorban a szovjet „kapcsolat” politikája volt – erről is szól a következő pont) A determináció nagymértékben érvényesült az 1948 után kiépülő politikai szerkezetben, amelyben még a kommunista dominanciát elfogadó szatellit álpártoknak sem jutott hely (eltérően például Lengyelországtól vagy Csehszlovákiától), s amelyet a párhuzamos (pártállami) struktúrák jellemeztek. 14 A magyar kommunisták viszonylagos hazai gyökértelensége, majd a hatalom birtokában szerzett társadalompolitikai tapasztalatai azonban időről időre felszínre hoztak valamiféle „szigorúan ellenőrzött pluralizmusra” való törekvést a hatalom

részéről. Már Nagy Imre kísérletezett hasonlóval 1954-ben, 1956 után egy darabig a Kádár-vezetés is fontolgatta az 1945-ös koalíció parasztpártjainak valaminő legalizálását. Az 1968-as reformban is szerepelt volna bizonyos nyitás a gazdasági és (jóval bátortalanabb módon) a politikai érdekérvényesítés intézményrendszerének megteremtése felé. E kezdeményekből szinte semmi sem lett. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a hatalom megint a munkás önigazgatás bizonyos elemeivel kísérletezett. Végül a nyolcvanas években a párt ún reformerői ismét a népfrontban látták ennek a pluralizmusnak legalkalmasabb megjelenési formáját, akárcsak Nagy három évtizeddel korábban. Az 1956-os forradalomban egy pillanatra a kommunisták is (a Nagy Imre-féle MSZMP) kompromisszumképpen elfogadták a parlamentáris demokráciát. Ettől eltekintve a nyolcvanas évek végéig a szovjet mintájú politikai rendszer axiomatikus érvényű maradt. A

gazdaság szovjet mintájú átalakítását nagymértékben megkönnyítette a harmincas évek végétől érvényesülő komoly állami befolyás, a hadigazdaságra való áttérés. A háború utáni demokratikus pártok lényegében egyetértettek ennek az állami szerepvállalásnak a fenntartásában, most már az újjáépítés szükségleteitől vezéreltetve. A szovjet mintájú gazdaságszerkezetet és gazdaságpolitikát alapvetően az 1950-ben induló első ötéves terv honosította meg. Az 1951-es tervfelemelés a magyar gazdaságot a szovjet háborús előkészületek szolgálatába állította. Ahhoz képest, hogy ez a gazdaságpolitikai irányvonal mindössze néhány évig érvényesült töretlenül (már 1953-54-ben korrekciójára került sor), rendkívül hatékonynak bizonyult, hiszen következményei egészen a nyolcvanas évek végéig meghatározónak bizonyultak egy hatalmas bányászati-kohászatinehézipari komplexum formájában. Magyarországon a

katonai-hadiipari komplexum azonban soha nem tett szert akkora politikai befolyásra, mint a Szovjetunióban. A magyar autonómiára, a szerves fejlődési előzményekhez való visszatérésre való törekvés meglepően szívósnak bizonyult, és 1953-tól tulajdonképpen mindvégig eredményesen (ha nem is egyenletesen) érvényesült a szocialista iparfejlesztés ideológikus paradigmája mellett. Az üzemméret, a termelési kultúra, az ipar szerkezete a korszak túlnyomó részében eltért a szovjet mintától, az 1968-es reform pedig (annak ellenére, hogy számos kezdeményezését néhány év múlva „visszavették”) a gazdasági egységek autonómiáját, a 15 piac bizonyos elemeit „megtartották”. Az autarchiára való körai ötvenes évekbeli törekvés ellenére a magyar gazdaság kapcsolatban maradt a világgazdasággal. Bár már ekkor a Szovjetunió lett Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere, a magyar gazdaság nem „kövesült bele” a

külön szocialista „világgazdaságba”. A mezőgazdaság a háború után nem elsődlegesen szovjet hatásra, hanem az 1945. évi földreform eredményeképpen került új pályára. A széles kisparaszti réteget létrehozó nagy változás következményei alig érvényesülhettek, mert néhány év után előbb az iparosítás, majd a mezőgazdaság immár szovjet mintájú kollektivizálása állította új pályára. A hatvanas évek elejéig húzódó átalakítást végül nem a tiszta szovjet kolhoz- és a legszegényebb parasztságra, munkáskáderekre építő szövetekezet-szervezési modell, hanem a Fehér Lajos-fémjelezte, ki nem mondva Nagy Imre elgondolásaira építő sajátosan magyar szövetkezet- és agrárpolitika határozta meg. Sikeresen ötvözve a magyar kistermelői hagyományokat a kollektív gazdálkodással, a termelőszövetkezetek általában sikeresnek bizonyultak, és sokak szerint csak a rendszerváltást követő politikai elhatározásokon

múlott, hogy módosult formában nem élték túl a változást. A kultúra átalakítására és szovjetizálására való törekvés durva és erőszakos módon csupán néhány évig, az ötvenes évek elején érvényesült. Néhány, az idő múltával mindinkább groteszknek ható klisén túl ez a kísérlet semmit sem változtatott a magyar elit- és tömegkultúrán. Az orosz nyelvtanítás például négy évtizedes erőfeszítés ellenére teljesen eredménytelennek bizonyult – s ez már a szocialista korszak derekán alig titkolt közhelynek számított. Az irodalom és a művészetek néhány éves intermezzo után „elhagyták” a szocialista realizmusnak nevezett, szovjet import udvari művészetet (maradék képviselői elszigetelt zárványokban éltek tovább), és a nagy nemzetközi áramlatok, irányzatok mentén fejlődtek.1956 után a kultúrpolitikának már szinte semmiféle ezzel kapcsolatos ambíciója nem volt. A birodalomhoz tartozást egy figyelemre

alig méltatott intézményrendszer (az MSZBT-től a Lányok, Asszonyok c. lapon át a Ki tud többet a Szovjetunióról-vetélkedőig) szimbolizálta, egyebekben Aczél György pragmatikus kegypolitikája inkább a művészetek (elsősorban az irodalom) hagyományos politikai szerepvállalásának ellenőrzésére, illetve kioltására törekedett. A tömegkultúra a hatvanas évek elejétől teljességgel elfordult a szovjet mintáktól (ennek ötvenes évekbeli kampányai már egyidejűleg inkább köznevetség tárgyai voltak), 16 viszonylag szabadon fordult a Nyugat felé, ahonnan az aktuális kulturális divatok páréves (egyre csökkenő) késéssel jelentek meg Magyarországon. „Birodalmi kultúra” minden erre irányuló kísérlet ellenére sem jött létre, legalábbis Magyarország ettől mentes maradt. Ez a jelenség összefügg a determináció egyik legfontosabb korlátjával. Kétségtelen, hogy a szovjet befolyás eredményeképpen Magyarországon a szabadság

általános foka összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint a demokráciákban, s valószínűleg jelentősen elmaradt még a két világháború közötti időszaktól is (például a sajtó szabadsága). A szovjet zónába tartozás ebben a tekintetben végig és alapvetően meghatározta a társadalom és az egyes ember mindennapjait. Bizonyos kérdéseket nem lehetett feltenni, bizonyos válaszokat nem lehetett megfogalmazni. Az egyes ember társadalmi, tér- és gondolkodásbeli mozgása elé a rendszer korlátokat gördített. Eleinte azonban még ennél is többet akart: hogy a rabság és zsarnokság viszonyait kollektív és egyéni szinten mindenki mint valami magasabb rendű, önként vállalt, sőt akart „szabadságot” élje meg. A politika eme ideológikus meghatározottsága azonban sohasem vált uralkodóvá Magyarországon, ennyiben a totalitarizmus sem vált teljessé. A társadalom elsajátította ennek az ideológiának a nyelvezetét, „értette” az ünnepi

beszédeket és hivatalos kommentárokat, tudomásul vette, hogy mikor, kivel, miről nem lehet beszélni, de az ideológiát nem tette magévá. Tudomásul vette, hogy „fent” ezen a nyelven folyik a diskurzus, de máskülönben megpróbálta megőrizni saját nyelvét, kultúráját, kollektív emlékezetét. Azok a tradicionális jelenségek, melyek a szovjet befolyás korszakában eltűntek (így például az egységes paraszti életforma és kultúra) valószínűleg többé-kevésbé ugyanígy tűntek volna el az ipari modernizáció más, szabadabb változataiban is. Ugyanakkor az ideológiának gyökeresen ellentmondó mentalitások és törekvések, mint például a (kis)polgárosodásé lényegében töretlenül megmaradtak, sőt új formákat öltöttek a Kádár-korszakban. Természetesen a szabadság hiánya befolyásolt és torzított mindent (kialakította például a köz ügyei iránti olykor meghökkentő közönyt, sőt a devianciáig negativisztikus viszonyt), s

az is igaz, hogy az ideológia egyes elemei lassan beépültek a mindennnapok viselkedés és gondolkodáskultúrájába (például az egyenlőség iránti reflektálatlan vonzalom, az alattvalói tehetetlenség, az állam és más „gondoskodó hatóságok” iránti elvárásrendszer, stb.) Mindez részben csak azt bizonyítja, hogy az agresszív ideológia célképzetei hibásak 17 voltak, s a meggyőződés, hogy társadalmak rövid időn belül gyökeresen átalakíthatók, hatalmas tévedésnek bizonyult. A magyar változatban ezt az 1956 utáni politikai vezetés is felismerte, és az idő múlásával maga is mind kevésbé tekintette irányadónak az ideológia tételeit és célképzeteit. Maradt a szabadságkorlátozás pragmatizmusa, amely már nem hitt semmiféle utópiában, s célja csupán a hatalom megtartása és a Birodalomhoz való alkalmazkodás volt. V. Rövid gazdasági leírás a világháború országairól Az elsô világháború maga után von egy

gazdasági válságot a háború által érintett országokban. Ez a hármas szövetség országaiban súlyosabb, mint nyugaton, és hamarabb már 1916-tól- kialakul A válság az országok iparának haditermelésre való átalakításával jelentkezik élelmezési és nyersanyagellátási gondokként. Az antant országait ez a válság nem érinti olyan súlyosan, mert hatalmas gyarmatbirodalmuk szinte kimeríthetetlen tartalékokat biztosít számukra. Az elsô világháborúban Németország tehát nem éri el célját, és mint vesztes államot, ôt is igyekeznek gazdaságilag és politikailag elszigetelni. A nagyhatalmak 1922-re belátják, hogy saját válságukat egyedül megoldani nem tudják, kialakul bennük egy együttmûködési készség, így 1922-ben összehívják a genovai konferenciát, melynek célja a gazdasági és a politikai stabilizáció megvalósítása, továbbá elszigeteltségbôl való kilépés. Mindehhez a gazdasági alapot az USA által felkínált

hosszúlejáratú kölcsön jelentené, mert az Egyesült Államokat területileg nem érintette a háború, a gazdaság tovább fejlôdött, kialakult egy tôkefelesleg. Erre a konferenciára meghívják a vesztes Németországot és az eddig el nem ismert Oroszországot is, annak reményében, hogy sikerül rábírni ôket adósságaik törlesztésére, cserébe pedig esetleg támogatnák a két ország gazdaságának talpra állítását. Ezeket a feltételeket a két ország nem vállalja, adósságaikat nem tudják mibôl visszafizetni, kivonulnak a konferenciáról, és a szomszédos Rapalloban szerzôdést írnak alá, ebben szerepel a diplomáciai kapcsolatok felvétele, egy gazdasági egyezmény megkötése, valamint lemondanak az egymásnak fizetendô jóvátételrôl. A folyósítandó kölcsönöket csak olyan országok vehetik fel, amelyek tagjai az 1920- ban alakult Népszövetségnek. Az Egyesült Államok szeretné 18 visszakapni hadikölcsöneit az antant

országaitól, ezért 1924-ben megindul a Dawes-terv. Ez azt jelenti, hogy Németország több milliárd dollárnyi hitelt kap gazdasága talpra állításához, a márka stabilizációjához, a belpolitikai helyzet megszilárdításához, valamint ebból tudja a 132 millió márkában meghatározott jóvátételt fizetni az antant országainak. Így ezek az országok pénzhez jutván törleszteni tudják az Egyesült Államok felé kölcsöneiket. Az 1920-as évek második felétôl kezdôdik meg igazán a stabilizáció, majd az USA mellett nyugat- európai országok is nyújtanak kölcsönt a kelet-közép-európai államoknak. 1925. és 1929 között egy gazdasági fellendülés figyelhetô meg Nyugat- és Kelet-KözépEurópában Ez jelent egy pénzügyi stabilizációt, amit devalválással és/vagy pénzcserével érnek el, és jelenti a tôzsde szerepének növekedését, ez lesz a gazdaság meghatározója. A gazdasági élet a kölcsönökön keresztül szorosan kapcsolódik

az Egyesült Államok gazdaságához, aminek hátulütôi majd a világgazdasági válság alatt mutatkoznak meg. Nyugat-Európában az ipar nagyobb mértékben fejlôdik, mint a mezôgazdaság, legnagyobb mértékben az új iparágakban figyelhetô meg a fellendülés, mint: elektromosenergia- termelés; elektromos ipar; közlekedés-utak, repülôgépgyártás; vegyipar- robbanóanyagok; mûanyaggyártás- mûszál; gyógyszeripar-antibiotikumok, inzulin, vitaminok. Kelet-Közép-Európában még mindig húzóágazat a mezôgazdaság, de ennek a stabilizációja elmarad. Ennek okai, hogy az országok önellátásra törekednek, így a keletközép-európai mezôgazdasági termények nem találnak piacot, továbbá az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásával létrejött sok kis államnak meg kell szerveznie saját gazdaságát, ami eddig betagozódott a birodaloméba. Ezek az országok elvesztik legfôbb piacaikat, valamint a belsô piacok is szûkek maradnak, mert az árak nagyobb

mértékben nônek, mint a bérek, a parasztság is vásárlóképtelenné válik, a kör bezárul. A gazdasági stabilizáció révén az országok termelése eléri a háború elôtti szintet, a kereslet viszont jóval alatta marad, így az 1920- as évek végére egy túltermelési válság alakul ki, az eladhatatlan áruk raktárokban hevernek. 1929. október 24-én a New-York-i tôzsdén a részvények árfolyamai 40-60%-ot zuhannak, ezt a tôzsdekrach- ot fekete csütörtökként szokás emlegetni. Ebbôl kifolyólag a bankok megszüntetik a hitelfolyósítást, ezért leáll vagy csökkentett ütemben folyik a termelés, rövidül a munkaidô, elbocsátják a munkásokat, tehát nô a munkanélküliség, csökken a 19 kereslet, a kis- és középüzemek tönkremennek, a nagyvállalatok olcsón felvásárolják ôket, további tôkekoncentráció zajlik le. A válság betetôzése akkor következik be, amikor a bankok fizetésképtelenné válnak, mert az emberek féltik a

pénzüket, és kiveszik azt a bankból, az egész pénzügyi élet megbénul. A válság az Egyesült Államokat és Németországot érinti a legsúlyosabban, mert ezek az országok igen/eléggé fejlett gazdasággal rendelkeznek, de nincsenek gyarmataik. Ugyanezekbôl az okokból kifolyólag a válság Nagy- Britanniát és Franciaországot érinti a legkisebb mértékben. A válság Kelet-Közép- Európában is megfigyelhetô, de itt a mezôgazdasági túltermelés indítja el a lavinát. Mivel ezeknek az országoknak csak egy beszûkült nemzeti piacuk marad, és a felvett hitelekbôl a termelés a régi mértékben indul meg, kialakul egy túltermelés, a gazdák nem tudják eladni terményüket, így a hiteleiket sem tudják törleszteni. Ebben a térségben tehát a mezôgazdasági túltermelés vonja maga után az ipari és a pénzügyi válságot, ellentétben Nyugat-Európával és az Egyesült Államokkal, ahol a tôzsdekrach vonja maga után az ipari és a mezôgazdasági

válságot. A válság a mélypontját 1932-ben éri el, kivétel Franciaország, ahol 1935- ben, de ott késôbb is kezdôdik. A válság megoldása a kereslet és a kínálat egyensúlyba hozása, újra hiányt kell elôidézni a kínálatban. Ennek legkézenfekvôbb módja a raktáron lévô áruk megsemmisítése. (Utólag kiszámolták, hogy az az árumennyiség, amelyet megsemmisítettek, 130 millió ember egyévi élelmezésére lett volna elegendô.) A következô lépés a monopolkapitalizmus megreformálása. Ennek kidolgozója Keynes brit közgazdász, aki úgy gondolja a válság megoldását, illetve elkövetkezendô válságok megelôzését, hogy az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia a gazdaságban. Szerinte az államnak ellenôriznie kell a gazdasági folyamatokat a költségvetésen, a pénz- és hitelforgalmon, valamint az árak és a bérek viszonyának befolyásolásán keresztül. Továbbá az államnak elôrelátó tervezéssel segítenie kell a

gazdaságot, valamint lépjen fel mint tulajdonos és mint megrendelô (közlekedés és hadiipar). Legyenek állami tulajdonban lévô vállalatok, és az állam legyen részvényes olyan részvénytársaságokban, amelyek improduktívak, vagyis közvetlenül meg nem térülô ágazatokban, amelyek azonban sok munkaerôt lekötnek, mint például az infrastruktúra fejlesztése. Az állam piackutatással és kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével segítse a termékek értékesítését. Mivel az állam aktívan kiveszi részét a gazdaság irányításából, ezért ezt állammonopolista gazdaságnak, vagy állammonopolizmusnak hívjuk. 20 Az állammonopolizmus mintapéldája az Egyesült Államokban 1933-ban Roosevelt elnök által bevezetett New Deal. Ez 100%-ig a Keynes-i alapokon nyugszik, de néhány intézkedéssel még kiegészül, mint például az állami jutalom, amelyben azok részesülhetnek, akik egy új terméknek piacokat teremtenek. Európában az

állammonopolizmust nem vezetik be teljes egészében, csak bizonyos elemeit, továbbá csak a II. világháború után nyer nagyobb jelentôséget A válságkezelés módja is különbözik a két térségben. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a reformok felülrôl jönnek, tehát a kormány vezeti be ôket, a polgári demokratikus rendszerek megmaradnak. Kelet- Közép-Európában az országok még ki sem lábaltak a háború utáni válságból, máris itt van a világválság, a szélsôséges csoportok megerôsödnek (nyugaton is), a hatalom centralizációja figyelhetô meg, a diktatórikus vonások erôsödnek, ez egészen a diktatúrák (királyi, fasiszta~) kialakulásáig vezetnek. V/1. Az arany alakulása a világháborúk időszakában és utána Az I. világháború (1914-1918) teljesen szétzilálta az aranyalapú valutarendszert A hadikiadások fedezetlen pénzkibocsátásba és államadósságba hajszolták az országokat. Az európai bankok a háború

alatt felfüggesztették az arany konverzióját, ez az USA-ban és Japánban nem történt meg, itt nőttek az aranytartalékok. Japánban 1913-ban még csak 98 tonna volt, 1920-ra pedig már 837 t onna. Az USA ugyan jelentős hiteleket nyújtott az európai országoknak a háború alatt, viszont az általa exportált kereskedelmi cikkekért aranyat kért, így nőhettek az aranytartalékai, 1913-ban 2293 t onna, 1920-ban pedig már 3679 tonna volt. A vesztes országok aranykészletei jelentősen lecsökkentek, az OMM-ban az 1915-ös 209 tonnáról nullára csökkent a tartalék mennyisége, Németországban az 1915-ös 876 tonnából 1920-ban már csak 391 tonna állt rendelkezésre. A győztes országokban viszont megnőttek a tartalékok. Franciaországnak 1915-ben 1457 tonna, 1920-ban pedig már 1622 tonna volt az aranytartaléka, Angliában 1915-ben 584 tonna, 1920-ban pedig 864 tonna. Olaszország ebből a szempontból kivételnek számít, mert a nagy adósságai miatt az

1915ös 397 tonnáról 1920-ra 307 tonnára csökkent az aranytartalék mennyisége. Oroszország 21 is hasonlóan kivételt jelent, itt az 1917-es Forradalom és Polgárháború miatt szinte megszüntek a készletek, pedig 1915-ben még 1250 tonna arany állt rendelkezésükre. A világháború után megpróbáltak visszatérni az aranystandard rendszerhez, de ez csak módosításokkal volt lehetséges. 1922-ben megalakult a Szovjetunió, 1924-től pedig Sztálin lépett hatalomra, új gazdaságpolitikát vezettek be, mindezek hatására az 1925-ös 141 t onnáról 1930-ra 375 tonnára nőtt az aranytartalék mennyisége. 1924-ben már az USA birtokolta a világ aranykészletének 46 %-át, 5998 tonnát, ez 1913ban még csak 23 % volt, azaz 2293 tonna. A gazdasági világválság végérvényesen lezárta az aranystandard rendszer visszaállítására vonatkozó törekvéseket, a rendszer működési feltételei megszűntek. Az 1930-as években Japánban Hirohito császár mellett

tábornokok vezették az országot, akik nagyra törő hódítási céljaikkal fegyverkezési hajszába kedtek, melynek következtében az 1930-as 620 t onnáról 1940-re 145 t onnára csökkent az ország aranytartaléka. 1931-ben a Német Birodalmi Bank arany- és devizatartalék veszteségeket szenvedett, az 1930-as 794 tonnából 1935-re már csak 56 tonna arany állt Németország rendelkezésére. 1929 júniusa és októbere között Anglia aranykészlete 20 %-kal lecsökkent. A német bank után a Bank of England is a csőd szélére került, 1931 szeptemberében beszüntette a bankjegyek beválthatóságát, így nem csökkent aranykészlete. 1931-ben létrejött a világ legnagyobb valutáris övezete, a Sterling blokk. 22 1933-ban az USA-ban pénzügyi pánik tört ki, az amerikai tőke kivándorolt az országból, de megtiltották az aranykivitelt, így nem csökkent az aranytartalékuk, valamint az aranyat a belső forgalomból is kivonták. 1934-ben

visszaállították a dollár aranyra történő átválthatóságát nemzetközi viszonylatban. Az Anschluss következtében Ausztria aranytartalékait is a német Reichsbank kezelte. A II. világháború a résztvevő országok aranytartalékaira is kihatással volt, még az USA-ra is, aki kénytelen volt aranyat eladni, de ezt az aranytartalék feltöltődése bőven pótolta. 1949-ben még a világ aranykészletének 70 %-át birtokolta, míg 20 évvel később már csak 25 %-át (10539 tonnát). Japán aranytartalékai szinte nullára csökkentek 1940-ben 145 tonnával rendelkeztek, 1950-ben pedig már csak 6 tonnával. Svájc független maradt és a háborút kihasználva az 1940-es 446 t onnáról 1945-re 1194 tonnára növelte aranykészleteit. Anglia eladósodva került ki a háborúból, aranytartalékai is lecsökkentek, 1940-ben még 12390 tonna volt, 1945-ben pedig már csak 1772 tonna. 1944-ben Bretton Woodsban megállapodtak a dollárdeviza rendszerről,

létrehozták az IMF-et. Az IMF első megpróbáltatása a dollárínség volt Erre a problémára próbáltak megoldást keresni az USA által nyújtott Marshall-segély elindításával. 1958 fordulópont volt, rohamosan nőtt az arany iránti kereslet, az USA-ból 1958 é s 1962 között összesen 6,4 milliárd dollár értékű arany vándorolt át a Közös Piac országaiba. 1958-ban 18291 tonna, 1962-ben pedig már csak 14269 tonna aranytartaléka volt az USA-nak, és azóta is csökkenő tendenciát mutat. 1959 és 1965 között beáramlottak Franciaországba az amerikai tőkebefektetések, ennek hatására 1146 tonnáról 4182 tonnára nőttek az ország aranytartalékai. 1967-ben a politikai hatalomátvételtől való félelem miatt Franciaországból kiáramlott a tőke, az aranytartalék is lecsökkent 1968-ra 3445 tonnára. 23 1968-ban Németországba is beáramlott a tőke és a spekuláns pénz, melynek következtében magas lett az infláció és hirtelen

lecsökkent az aranytartalék is, 1968-ban 4043 tonna volt, 1970-ben pedig 3537 tonna. 1968 és 1971 között az arany nemzetközi forgalma két elzárt csatornában bonyolódott, a jegybankok az amerikai kincstártól hivatalos áron vehettek aranyat, míg a magánpiacon az ár szabadon mozgott. 1971-ben az USA végső kísérletet tett a dollár leértékelés kivédésére. Az arany hivatalos árát 38 dollár/unciában rögzítették, kiszélesítették az intervenciós sávot, de ez sem orvosolta a rendszer válságát. 1974-ben került sor a dollárdeviza rendszer végső összeomlására, ekkor született meg a döntés az arany demonetizálásáról. 1974-ben már 8584 tonnára csökkent az USA aranytartaléka. 1989-ben 68 tonna volt Románia aranytartaléka, ami mélypontnak tekinthető, de Ceausescu bukásával a tartalékok nőni kezdtek, 2002-ben pedig már a 31. helyen áll, 105 tonnával az aranytartalék mennyiségével. 1991-ben megszünt a Szovjetunió, a KGST

összeomlott, és ekkor jött létre a FÁK. Ettől kezdve fellendülés érzékelhető a gazdaságban, valamint az aranytartalékokban is. Oroszországnak 1992-ben nem volt aranytartaléka, 1993-ban pedig már 317 tonna volt. 1992-ben Argentína vált meg tartalékainak egy részétől, 1990-ben 136 tonna volt, 1997ben pedig már csak 11 tonna. Magyarország: 1924-ben a korona értéke elérte a mélypontot. 1926-ban kibocsátották az új pénzt, a pengőt. Az 1945-ös választások után megszületett a forint az infláció megállítása és a stabilizáció érdekében. A stabilizációhoz hozzájárult, hogy az ország visszakapta nyugatra hurcolt aranykészletét, és különböző segélyekben részesült. Az 1982-es adósságválság idején az ország túladott aranykészletének nagy részén. Ekkor 150 millió dollárnyi arannyal rendelkezett. A v álságon túljutva az arany értéke növekedett, 750 millió dollárra. 1989-ben 65 t onna volt az MNB aranykészlete, de 1990

é s 1992 24 között többlépcsőben csökkentette azt. Azóta az arany mennyisége egyik évben sem haladta meg az 50 millió dollárt. Az országnak 2002-ben 3 tonna aranya van, ennek értéke 28 millió dollár, és a jegybank tartalékainak mindössze 0,3 %-a. 25