Politics | Higher education » Államelmélet tételek, 2004

Államelmélet tételek – 2004 A/1 Az antik államelmélet és politikai filozófia. 1. A görög politikai gondolkodás – általános áttekintés i.e IVszázadig a Platón előtti források vagy töredékesek, vagy rendkívül megbízhatatlanok (pl. Protagórasz) Ezt követően csak Platón és Arisztotelész írt először rendszeres politikai elméletet. Platón: Az Állam, Államférfi, Törvények című művei érdemelnek kiemelést. Arisztotelész után a fejlődés megszakadt. Zénón a sztoikus filozófiai iskola megalapítója. Állam című műve (mely nem azonos Platón hasonló című művével) érdemel említést. Témája: Nagy Sándor utáni görög polisztól és politikától miként fordultak az egyén belső világa felé a gondolkodók. A külső világ egyre monarchikusabb lett. VI.században a görög világot sok, többé-kevésbé független városállam jellemezte Pl: arisztotelész és iskolája 158 városállam alkotmányát írta le. Szolón: Az

erkölcs és a t ársadalom kérdéseinek rendszeresebb elméleti elemzését és megvitatását a szofistákként ismert hivatásos vándortanítók kezdték meg az ie.Vszázad első felében. A szofisták az olyan alapvető kérdésekben, mint az igazságosság természete, és a demokrácia vagy az oligarchia viszonylagos értéke, az emberek egyenlőtlenségét illetően többé-kevésbé mégis egyetértettek. Miként abban is, hogy egy jól működő közösségben szükség van társadalmi és politikai hierarchiára. Protagórasz alkotta meg először a képviseleti demokrácia elméleti alapjait. Szerinte minden ember – minden szabad felnőtt férfi – képes arra, hogy részt vegyen a politikai döntéshozatali folyamatban, noha nem mindenki egyenlő mértékben képes erre. Ezért van szükség politikai vezetésre. Platón és Arisztotelész szerint: a jó polisz az, ahol a törvények uralkodjanak és ne az emberek. A gyakorlatban a városállam stabilitását a

polgárok közötti harc hiánya jelentette. Feltétele még a rendszeresen kikényszerített törvények. Egyébként a görög gondolkodásból hiányzik a meghatározatlan tartalmú törvény-uralom (joguralom) elméleti igazolása vagy alátámasztása. A görög politikai írókat a legitimáció vagy a politikai kötelezettség kérdései sem foglalkoztatták nagyon. A törvények uralma azért maradt fenn, mert az alternatívája a káosz volt. A jog igazolására nem használták fel a vallást A korai klasszikus korban szekularizálták a jog tartalmát és az eljárást is. Platón: Platón (ie.427-348) Tanulság: a politikaelmélet és a valóság között sokszor áthidalhatatlan szakadék húzódik. Arisztokrata származású volt, és aktív közszereplésre készült. Fő műve: Az Állam. Ebben a korabeli államokat kivétel nélkül sújtó, gyalázatos kormányzás nyomorúságából kivezető út csak az lehet, ha igazi filozófusok kerülnek uralomra, vagy az

államok vezetői rászánják magukat az igazi filozófia elsajátítására. 387-ben megalapította az Akadémiát. Platón konstrukciójának egyik alapja az állam és a lélek analógiája, mely szerint az államban és az egyes emberben ugyanazok a l elki formák és hajlamok találhatóak. Platón mind az államot, és mind a lelket három részből állónak tételezi fel. Az ideális állam legalsó rétegét a FÖLDMŰVESEK és a kézművesek alkotják. Megfelelő lélekrészük a vágyakozás, erényük a józan mértéktartás. Feladatuk a javak megtermelése Az ŐRÖK az indulat lélekrészét képviselik az államban, erényük a bátorság. A veszélyeket hárítják el A VEZETŐK az értelem lélekrészének megfelelően a bölcsesség erénye révén irányítják az államot. A vezetőknek és az őröknek le kell mondaniuk a magántulajdonról és a családról, ezek helyébe fogyasztási kommunizmus, valamint nő és gyermekközösség lép. Így kizárólag a

feladatuknak rendelhetik magukat. Tökéletes vezetők csak filozófusok lehetnek Filozófus az, aki képes megragadni az örök változatlan létezőt. A lélek három különböző részét átfogó negyedik erény az igazságosság. Romlott államformák: Első fajtája a: TIMOKRÁCIA. Itt a hatalom az őrök kezébe kerül, és a bölcsek nem lehetnek vezetők. OLIGARCHIA: még rosszabb. Itt a gazdagok lesznek a vezetők A DEMOKRATIKUS államot a szabadság jellemzi- ez azonban Platón felfogásában – az egyes részek közti rend felbomlása miatt az anarchiával, a kiporciózott egyenlősdivel azonos. A túlságos szabadság azonban a legbőszebb szolgaságra vezet, mert a népvezér, kihasználva a tömeg esztelenségét, korlátlan egyeduralomra tesz szert. Államférfi c. művében: szemügyre veszi az államformákat, hogy melyikben található meg az emberek fölötti uralkodás tudása. Az igazi uralkodó belátás és szakértelem alapján a lehető legigazságosabban

irányítsa, őrizze és nevelje az állam polgárait. Az igazi uralkodó hatalmát Platón nem korlátozza. Törvények c.művében: az állam vezetését már a jogra bízza Ahol a törvény a vezetők kényének van kiszolgáltatva, ott az állam romlásba jut. Poliszhoz hasonló társulást az állatok is képesek létrehozni „disznók polisza”. Szerinte az embert meg lehet tanítani a helyes rend szabályaira. De a tanítók honnan tudják ezen helyes szabályokat? Szerinte a h ierarchia élén vannak olyan tanítók, akik bölcsességük révén ismerik a jót és a helyeset. Arisztotelész: Ie.384-322 Húsz éven át Platón tanítványa volt, és fokozatosan átértelmezte mestere tanítását. A politikai ideálok megfogalmazását az empírikus kutatással köti össze. Nagy vállalkozása volt a 158 görög állam alkotmányának történeti, elemző és összehasonlító módszerrel történő leírása. Arisztotelész nem a munkamegosztásból vezeti le az államot,

azt természetszerűnek tartja. Az egész természetet a célszerűség elve hatja át. Az emberi közösségek is valamilyen célra jönnek létre, ez a cél mindig magasabb rendű, és végül a városállam öncélúságában tetőzik. Az egyén úgy viszonylik az államhoz, mint a rész az egészhez, az állam előbbre való, mint a család és az egyes ember. Arisztotelész három féle államformát különböztet meg: - királyságot, - arisztokráciát, - és vagyonbecslésen alapuló ún.politeiát A királyság elferdült formája a t ürannisz. A király az alattvalók javát nézi, a t ürannosz a zsarnok pedig csak a s aját hasznát keresi. Szerinte a l egjobb államforma a j ó királyság Az arisztokrácia oligarchiává szokott zülleni. Azt nevezi politeiának, amikor a nép gyakorolja a hatalmat a közjó érdekében. Korcs formája a d emokrácia, amikor kizárólag a v agyontalan szabadok bitorolják a hatalmat, és nem az egész közösség érdekéhez igazodnak.

Az államforma függ a családok jellemzőitől is (vagyonos-vagyontalan, születés-erény szerinti megkülönböztetés, stb). Arisztotelész sorra is veszi az egyes alkotmányformákat, és megvizsgálja azok általában lehetséges fajtáit. Az ideális államot a Nikomakhoszi etikában kifejtett elvvel összhangban keresi. Szerinte a középúton járó élet a legboldogabb Vagyoni állapotban is a közepes ér a legtöbbet. Az a politikai közösség a legjobb, amely a középosztályra támaszkodik. Ha a legnépesebb a középosztály, akkor képes megakadályozni mind a s zegények, mind a gazdagok túlkapásait. A középosztály uralma, a m értékletesség a stabilitást biztosítja. A demokrácia olyan politikai berendezkedést jelent, amelyben a többségben lévő, de vagyontalan polgárok gyakorolják a hatalmat. A politeiát az jellemzi, hogy abban a középosztály van hatalmon. 2. Politikai gondolkodás Rómában A római politikai és erkölcsi érvelés nyomai a

köztársaság megalapításáig nyúlnak vissza, és szoros kapcsolatban állnak a görög kultúrával. Polübioszt 33 é vesen hurcolták Rómába, hogy megírja Róma történetét. A római állami berendezkedés egy hosszú történeti folyamat és a polgárok közös munkálkodásának az eredménye. Cato, Cicero, PScipio munkái jelentősek Cicero (ie.106-43) Előkelő családból származott Szónok, és író DE RE PUBLICA című munkája a r ómai állam felépülését tekinti át, és fenntartja a hagyományos intézményeket, azonban azokat egyetlen ember irányítása alá kell helyezni. A/2 Államelmélet és politikai gondolkodás a középkorban: Általános áttekintés: Célja, hogy összeegyeztesse a régi pogány filozófia emberfelfogását az azzal versengő és az annak gyakran ellentmondó keresztény tanokkal. Kora középkor: 500-1000 között. - A kereszténység előtti antikvitás továbbélő filozófiai és intézményi sajátosságaival foglalkozott,

és ezeket egyeztette össze az egyházatyák teológiai írásaival. A kor gondolkodása a társadalmat formáló három tényezőre figyelt: - A hierarchikus egyházra, és annak fejére, Róma püspökére. - A birodalmi Róma egyre inkább erejét vesztő intézményi és jogi hatására. - A germán barbárokra. A régi Róma gondolkodását egy eszme iránti hűség és kötelezettség jellemezte, a barbár Európáét pedig a nemzetség illetve a király személye iránti hűség és kötelezettség. V.század: GELASIUS pápa szerint a világot két hatalom irányítja: - a papság szent hatalma, - a királyi hatalom. A császári tisztség maga is az Isteni kegyelem adománya. A papok a közrendnek megfelelő császári törvényeknek engedelmeskednek, a cs ászár azonban a p apságnak engedelmeskedik, akikre a szent misztériumokat bízták. Lsd: két kard elmélete Az állam és egyház közötti konfliktus első lépcsőjét jelentette. Így a királyi hatalom keresztény

lett A kora középkor kevés saját szellemi hagyományt alakított ki. XI.század: városok felvirágzása, nemzetközi csere és kereskedelem megjelenése A szokásnormák egységesítésének a kezdete. Az alakuló egyetemek szakembereket képeztek a világi kormányzat számára. A legtöbb fogalom alapját a római jog és a kánonjog jelentette Egyes korabeli okfejtések szerint a király vagy császár hatalma az emberektől származik. XII.század: A zsinat magasabbrendű a pápánál a hittételek meghatározásakor, mert egyetemes egyetértést testesít meg, s ezt a testület feje, a pápa csak megerősíti. Létrejött a kereskedő és iparos polgárság. A pápa a közjó érdekében igazgatja az anyagi javakat A király közhivatalt visel, és a közösség jólétén kell munkálkodnia. A törvényt a közösség hozza, melyet a király a közösség nevében csak kikényszerít. A REGNUM: olyan Isten által megerősített természetes képződmény, amelyre mind az

egyénnek, mind pedig az összesség jóléte szempontjából szükség van. XIV.és azt követő századok: A pápa továbbra is fenntartotta igényét a hatalom teljességére, úgy lelki mind világi kérdésekben. A pápát immár nyíltan Krisztus földi helytartójának nevezték, s Krisztus királyságát hangsúlyozták. Az államot úgy tekintették, mint amelynek joga van a fennmaradásra. Az állam akár erőszakot is alkalmazhat a közjó érdekében Machiavelli, Ockham, Párizsi János, stb. Konszenzus elmélet: mely szerint a közösségnek az egyház jóváhagyásától függetlenül is joga van kormányzatot létrehozni, anélkül, hogy a közösség felbomlana. Szent Ágoston: 354-430. Hippo püspöke. Tételeit a történelemről, a kegyelemről, és az eleve elrendelésről, a szabad akaratról, a valódi köztársaságról, a keresztények kötelességeiről az állammal szemben, az igazságos háborúról, az intézményes egyház és a világi kormányzat

viszonyáról, és a keresztények egymás közötti viszonyairól szólnak. Az emberi történelmet a jó és rossz események közt kanyargó, állandóan váltakozó vonalként jellemezte, melyet Isten tervezett el az emberek számára. Az események felszíne alatt a történelemben a bűn és a megváltás harca zajlik. Az ésszerű és igazságos államot szerinte nem lehet megvalósítani. Ádám bűnét az érzéki nemi vágy viszi tovább Az államok a rend és a földi béke fenntartásának az eszközei. Ágoston amellett érvelt, hogy egy igazságos társadalomnak inkább az Isten közös szeretete által egyesített értelmes közösségnek kell lennie. Cicero Rómája inkább materiálisan egyesítette az embereket, s nem spirituálisan Megkülönbözteti az Istentől elrendelt és a természetes, a római értéken alapuló társadalmi életet. Róma bukása nem a legfőbb válság, az emberiség valódi válsága a paradicsomban és a Kálvária hegyen történt. Az

egyik állam a l ázadó angyalokat szolgálta, a másik az Istenhez hűeket. Ezek az államok viszont a történelem során összekeveredtek A civilizáció vízválasztóját a b éke és a k özjó keresése jelentette. Szerinte az igazi otthonunk a mennyországban van és csak zarándokok vagyunk ezen a földön. Egy földi törvények szerint működő társadalomban sohasem jöhet létre a valódi egyház. Későbbiekben kialakult az erős pápaság középkori ideológiája. Ezt a két kard elmélettel próbálták igazolni Az ő felfogásukban az állam nem az egyház szekuláris karja volt, hanem egy olyan külön intézmény, melynek az egyház csak tanácsokkal szolgált. 1.1A1 Aquinói Szt tamás 1225/6-1274. Szerinte az ember természeténél fogva társas lény A létfenntartáshoz szükséges dolgokat csak mások segítségével, társadalmi együttélésben szerezheti meg kielégítő módon. A társadalmat alapjában erkölcsi jellegű közösségnek tartja, melynek

szabályozója a t ermészetjog. Elve: „add meg mindenkinek a magáét és ne bántsd a másét”. A hatalom jogtalan bitorlójával szemben az alattvalók nincsenek engedelmességre kötelezve. A népet megilleti az ellenállás joga Tamás szerint a legjobb államforma a n ép bevonásával kormányzó monarchia. Az élen a fejedelem áll, de a kormányzásban a nép sorából és a nép által választott vezetők is részt vesznek. Elméletében megjelent az önkormányzati rendszer és a népfölség elvének a csírái. 1.1A2 Paduai Marsilius Az autonóm politikai közösség elméleti igenlését legteljesebben Páduai Marsilius „A béke védelmezője” című művében nyeri el. A társadalmi együttélés eszménye a béke A mű három részből áll: 1. Az emberi együttélés lényegét és szabályait, az állam természetének kérdését tárgyalja 2. A bibliai tanításnak megfelelő egyházszervezetet taglalja 3. 42 tételben tömöríti a megelőző

fejtegetések eredményeit A törvényhozó az maga a nép, vagy a polgárok összessége. Csak a többség akaratának a döntése megbízható, mert kiküszöböli az egyéni tudatlanságból vagy romlásból fakadó hibákat. Legyen akár fejedelem vagy testület a törvényhozó, a nép választás útján ruházza fel hatalommal. A politikai berendezkedés egészét a törvényhozó akarata alá helyezi, és szakít azzal a t radícióval, mely az államot az isteni értékrendbe ágyazta. Minden világi törvény végső forrása az isteni törvény. Marsilliusnál ez a kapcsolat megszűnik: a pozitív jog a természetjogtól független, pusztán emberi akaraton alapuló jog. A/3 Politikai realizmus és utópizmus a reneszánsz idején. 1. A reneszánsz politikai gondolkodás: A független itáliai városállamok fejlődése képezte az alapját. 1250 után kapta de facto szuverenitást. A legfontosabb gondolkodók: Brunetto Latini, aki a közösségi-városi kormányzást a

monarchia elé helyezte. A BÉKE KÍVÁNATOSSÁGA és a KÖZJÓRÓL című művekben kifejtik, hogy a város előrébbvaló az egyénnél és annak otthonánál, hisz ahogy az egész is szükségképpen megelőzi a részt, úgy a közjó is az egyéni érdeket. Paduai Marsillius szerint a törvényeket az emberek összességének vagy többségének kell megalkotnia egy általános gyűlésen kifejtett akaratukkal, s ennek a gyűlésnek hatalommal kell bírnia az egyház felett is. A PÁRIZSI EGYETEM a k orabeli gondolkodók gyűjtőhelye volt. Firenze humanista kancellárjai SALUTATI és BRUNI az egyenlőségen azt értette, hogy az állam a törvények útján védi a szegényeket a gazdagokkal és hatalmasokkal szemben. MEDICIEK megerősödése SCALA szerint egy jó és bölcs ember rugalmas uralma jobb a vál tozatlan törvények uralmánál. A kormányzásban a szakértelem többet ér, mint a pluralizmus és a funkciók váltogatása. A ciklikus történelem felfogás megjósolja

azt is, hogy mi történik majd a jövőben. 1530ra Machiavelli, Guicciardini és Vettori egyetértett abban, hogy kevés különbség van a köztársaság és a zsarnokság között, és attól még nem zsarnok valaki, hogy hiányzik a jogcíme az uralkodáshoz. Minden politikai hatalom az erőszakban gyökerezik, és nem létezik legitim-hatalom. De ha már létrejött, akkor az államnak korlátlan hatalma van Lehetetlen keresztény előírások szerint irányítani a kormányokat és államokat, ha azokat a maihoz hasonló állapotban akarjuk megtartani (lsd.XVszázad) A politika és a vallás elválasztását sürgették. 2. Niccoló Machiavelli: 1469-1527 republikánus értékrendet képviselt. A FEJEDELEM című 1513-as művében az államok különböző fajtáit veszi szemügyre. Összehasonlítva a keleti despotizmust és az európai államberendezkedést érdekes következtetésre jutott. Ahol a szabadság nagyobb, könnyebb hatalomra jutni, de nehezebb megtartani azt, ahol

pedig szabadság alig van és a h atalmi rendszer jól kiépített, nehéz hatalomra jutni, de könnyebb azt megtartani. A mű második felében a kormányzás művészetéhez szükséges és megkívánt képességeket, tulajdonságokat veszi sorra. Mércéje a politikai hasznosság, a cselekvés mércéje a végcél. Szükségesnek tekinti az erőszakot is A fejedelem leglényegesebb tulajdonságának a VIRTU birtoklását tekinti, mely a korábbi humanista szerzőknél a nemes célok elérését biztosító képességet jelentette. Machiavellinél a virtu a politikai cselekvést tápláló erő, a politikus akarata, mely nem erény, hanem a fejedelem számára nélkülözhetetlen céljai eléréséhez. Lényege a változó helyzet felismerése, az ahhoz igazított cselekvés, az idők változását követő eljárás. A politikát mint TECHNÉ vizsgálja. Középpontjában a politikai személyiség vizsgálata áll A manipuláció lényege az eszközök totalitásának az

igénybevétele (cél-eszköz elmélet). Vannak olyan esetek, hogy az adekvát eszközök erkölcsileg rosszak vagy problematikusak. A fejedelem tudjon rosszat cselekedni szükségből. Elmélete nem azonos a cél szentesíti az eszközt jezsuita axiómával! Machiavelli szerint attól, hogy egy helyes cél szempontjából vesszük igénybe, az eszköz etikai természete önmagában változatlan marad. A rossz eszköz továbbra is rossz eszköz marad. Az emberi érdekre és félelemre kell építeni ahhoz, hogy rávegyük őket bizonyos célokra. A szükséges rosszat kizárólag átmeneti eszköznek tekintette A republikanizmus: A republikanizmust a m onarchiával szembeállítva szokták meghatározni. Egy köztársaságban a kormányzás elvileg a polgárok közös ügye (res publica), amit a közjó érdekében végeznek. Az ERÉNY a patriotizmust és a közösségi szellemet jelentette, vagyis a közérdek elszánt előtérbe helyezését a magánérdekkel szemben. A reneszánsz

republikanizmus fő kérdése az volt, hogy miként biztosítható tartósan a polgárok szabadsága. Erre két válasz született: - MORALISTA VÁLASZ: a polgárok vesék alá egyéni érdekeiket a közjónak, ne pártoskodjanak, küzdjenek a honért - INTÉZMÉNYI VÁLASZ: az alkotmányos berendezkedésben bízott, itt a DOGE, a Szenátus és a Tanács kombinációjában valósul meg a vegyes kormányzat klasszikus elve. Ez Amerikának kínált kézenfekvő megoldást a kezdeti problémák megoldására. A városállami berendezkedés vált a nemzetek önkormányzatának a mintájává. Érvényesül a képviseleti elv A ciklikus történelem-szemlélet helyébe a felvilágosodás fejlődés-eszméje lépett. Hatalommegosztás, fékek és ellensúlyok rendszerének a megjelenése. 3. Morus Tamás 1478-1535. Híres műve Az utópia 1516-ból VIIIHenrik kivégeztette Ezen műve egy irodalmi műfaj és egy elméletképzési irány (az utópizmus) elindítója volt. Az utópia egy

térben és időben elhelyezett, nem létező társadalmat mutat be, s a szatíra fontos eleme a könyvnek. Az „utopia” azt jelenti: SEHOL Az általa leírt társadalom autoritariánus, patriarchális és hierarchikus, mely teljes gazdasági egyenlőségben él. A lakosok még a házaikat is rendszeresen cserélgetik. Az életkort tekintély és tisztelet övezi, miként a férjeket és az anyákat is. A tulajdon közös, nincs verseny és mindenki a közjóért munkálkodik Az irányítás a politikai és egyházi hatóságok kezében van. A törvénykönyv részletes szabályokat ír elő az élet minden területére. A vezetők fő célja, hogy senki se legyen tétlen Az embereket szükség szerint mozgatják az országban. Senkinek sem kell túl keményen dolgoznia A lakosság egyik vezére az értelem. Érvényesül a vallási türelem és az önkéntes euthanázia A mű egy gondolati kísérlet lehetett, melyben a szerző megkísérelte feltárni, hová vezet az ész

parancsa. Feltette a kérdést a kortársainak, hogy valóban szükségszerű-e a szegénység és az ember lealacsonyodása. A válasz lehet nemleges is Véleménye szerint az emberek irányításra szorulnak, s az embereket bátorítani és kényszeríteni is kell az engedelmességre. Az utópizmus. Az utópia /1516/ óta a kifejezés egy ideális és/vagy lehetetlen társadalom leírására utal. Nyíltan bírálják a fennálló társadalmi vagy p olitikai viszonyokat Új eszméket kínálnak és bemutatják, hogy miként lehet ezeket megvalósítani egy másfajta társadalomban. A legismertebb utópiák: - Platón: Állam - Morus T: Utópia - Bacon: Új Atlantisz - Campanella: Napállam Utópikus gondolkodók voltak: Mably, Fourier, Owen, Cabet, Diderot, William Morris. Másik témakört képez az utópikus eszméknek egy jóakaratú diktatúrával való bevezetése. A felvilágosult zsarnok, az elitek uralma, tudósok, filozófusok, ipari vezetők, stb uralma képviselhette

ezt az irányvonalat. Huxley Szép új világ című művében az értelembe és/ vagy a technikai tudásba vetett ilyen hit jó példáját jelenti. Elfogadta a hatékony társadalomirányítási eszközök és a szigorú büntetések alkalmazását. Mások az oktatásra és az erkölcsi fejlődésre fektették a hangsúlyt Őket nevezik: PERFEKCIONISTÁKNAK, akik hisznek az ember tökéletesíthetőségében. Jellegzetesség, hogy az elképzelt társadalmak más társadalmaktól elszigetelten léteznek, és így nem merül fel a külkapcsolatoknak a kérdése. A tökéletes társadalom fogalmilag állandó, bármely változás szükségképpen rontaná e tökéletességet. Lehetnek politikus, illetve apolitikus utópiák. Beszélhetünk az utópiák racionalizmusáról, illetve arról, hogy a legtöbb utópia nem erőszakosan vagy forradalommal képzelte el eszméi megvalósítását, hanem neveléssel, tapasztalatszerzéssel, sőt még demokratikus választással is. Mannheim: az

utópikus eszmék összeférhetetlenek a valósággal, s ha cselekvéssé válnak, felrobbantják a fennálló társadalmi rendet. Az utópizmus elsődlegesen intellektuális és elméleti tevékenység. Anti utópiák: - Huxley: Szép új világ 1932, - Orwell: 1984 (1949-ből) Azért anti utópiák, mert a lehető legrosszabb társadalom leírását adják. A/4 Szuverenitás elméletek. Sokáig viták folytak arról, hogy a szuverenitás vajon az állam szükségszerű ismertetőjegye-e? 1.1A3 Jean Bodin /1530-1597/ a szuverén állam elméletének a megalapozója. Művei: - Módszer a történelem könnyű megértéséhez /1566/ - Hat könyv a köztársaságról /1576/ Célja, a jól rendezett állam elveinek a rögzítése. A szuverenitás kilenc jegye: - a törvényhozó hatalom, - hadüzenet és békekötés joga, - a magasabb tisztségviselők kinevezése, - a legfőbb bírói fórum, - a kegyelmezés, - a hódolat fogadása, - a pénzverés, - súlyok és mértékegységek

megállapítása, - az adókivetés. A szuverenitás az egységes és oszthatatlan. A legjobb kormányformának a monarchiát tartja A királyi hatalom korlátjaként jelöli meg a koronázási esküt, a Parlament vétójogát és a bírói függetlenség elvét. Az uralkodónak is tiszteletben kell tartania a természetjog szabályait, a szuverént ugyan nem kötik a szerződések, melyeket akár más uralkodókkal, akár alattvalóival köt: a szerződések megtartásának kötelessége ugyanis a természetjog egyik törvénye. Az isteni törvényekkel nem ellenkezhet, mert egyébként az alattvalói sem engedelmeskednének neki. A magántulajdont sem sértheti meg Rousseau és a népszuverenitás. Rousseau szuverénje a külsőleg megnyilvánuló általános akarat. Ezt a f elfogást a népszuverenitás elvével és a nép önkifejezésével kapcsolta össze, és ezzel a totalitariánus demokráciát indította útjára. Független attól, hogy az egyes személyek akarják-e?

Azt a népnek kell akarnia. Az általános akarat látens módon benne rejlik a népakaratban Az általános akarat az egész néptől származik, és nem annak valamely részétől vagy képviselőjétől. Az egyének mint politikai atomok, és nem mint csoportok vagy pártok nyilvánítsák ki akaratukat. Csak akkor lehetnek aktív lények, ha népgyűléseken vesznek részt. Hátulütője, hogy a kollektív politikai erőfeszítésekben való totális és nagymértékben érzelmi jellegű feloldódás megszünteti a magánszférát, így az összegyűlt tömeg indulatai a legzsarnokibb elnyomásba torkollhatnak. Ez a legrövidebb út a totalitárianizmushoz A démosz azonban hajlamos rá, hogy a legrosszabb zsarnok legyen, mert semmi sincs rajta kívül, ami korlátozná. A szuverén testület csak azért szuverén, mert szuverén módon cselekszik. A polgárnak igenis vannak elidegeníthetetlen jogai: - teljes és szabad részvétel joga a törvényalkotásban, - a jog, hogy nem

kerül szembe a gyűlésben a saját útjukon járó csoportosulásokkal, - a jog, hogy a törvény nem tesz hátrányos megkülönböztetést vele szemben. Rousseau bírálói szerint az általa elképzelt ideális állam totalitáriánus. A népgyűlés nem hallgattathatja el a polgárt: szabadon bírálhat előtte bármely javaslatot, és szabadon javasolhatja annak újratárgyalását. A népgyűlés a vita és a döntéshozatal fóruma, nem pedig a propagandáé. A döntések mindig megvitathatóak A nép valódi akarata a szuverén. Fő műve: A társadalmi szerződés. E szerint senki sem beszélhet a nép helyett A szuverén őszintén törekszik a közjóra. De az általános akarat sem tévedhetetlenül bölcs Kérdéses, hogy vajon a nép képes-e felismerni a kívánatos közjót? A másik, hogy miként akadályozható meg annak a zsarnoki uralomnak a kialakulása, mely még csak nem is kívánja a közjót? Az általános akarat szuverenitása a jog szuverenitását

jelenti. A szuverenitás jogászi elmélete: Austin. /1790-1859/ angol jogász és jogfilozófus. Az imperatív jogelmélet képviselője Fő műve: A jogtudomány tárgyának a meghatározása /1832/ Ebben részletesen elemezte az összes fő jogfogalmat és jogintézményt. Elválasztja a jog létét annak érdemétől és érdemtelenségétől. A törvényeket olyan parancsokra korlátozza, amelyeket a feljebbvalók bocsátanak ki az alávetettek számára. A parancsoknak általánosnak kell lenniük, és a szuveréntől kell származniuk. Az állam olyan független politikai társadalom, amely testületi egységbe foglalja a szuverént és az alattvalókat. Austin elméletét a szuverén hatalom jogi korlátozhatatlanságának és a szuverénnel szemben érvényesíthető jogok hiányának a t étele miatt sokan bírálták. Az engedelmességi kötelezettség a h atalom átruházása révén átszáll az utódjára is. Vizsgálta a jog tartósságának a kérdését is Szerinte a

szuverén szabja meg a kötelességeket. Tévedés a jogi korlátokat jogi kötelességeknek tekinteni. Ezek inkább jogi akadályok, hiszen a korlátok a jogi hatalom hiányára utalnak Szerinte a szuverén hatalom birtokosai a király, a felsőház és az alsóház képviselőinek a választói. Angliában megszoktuk, hogy van egy legfelső törvényhozó testület vagyis olyan testület, mely minden törvényt megalkothat és eltörölhet és amelyet ennélfogva nem korlátozhat semmilyen törvény. A szuverenitás kifejezés pusztán jogi fogalom s nem jelent egyebet, mint jogilag korlátlan törvényalkotó hatalmat. A szuverén hatalom annyi mint parlament. A szuverenitás szó politikai értelme éppoly fontos, sőt talán fontosabb, mint a jogi Soha angol bíró még el nem ismerte, hogy a parlament jogi értelemben megbízottja a választóknak. Politikaelmélet szuverenitás-fogalom nélkül. Tévedés az, hogy a hatalomnak korlátlannak kell lennie. A tévedés az

magában a szuverenitás fogalmában rejtőzik. A szuverenitás alapja az az előfeltevés, hogy minden hatalmat korlátoz az önkéntes alárendelődést magyarázó közös vélekedés, és e megegyezés. Az emberek azért ismerik el a hatalmat, mert bíznak abban, hogy a hatalom az igazságosságról alkotott közös vélekedésük szellemében cselekszik majd. Kérdés továbbá, hogy a hatalom gyakorlását igazolja-e annak az elfogadása. A hatalom mindenhatóságának a k épzete olyan torzulás, ami a j ogpozitivizmus konstruktivista szemléletének hatására mindenütt felbukkant, ahol a demokrácia kellően hosszú ideig fennállt. A közjó nem más, mint a demokratikus eljárások eredménye A legfőbb jogalkotó tétele csak akkor magától értetődő, ha a jog fogalmát valamilyen szervezet szándékos és összehangolt cselekvéseit irányító szabályokra korlátozzuk. Így a j og a hatalom eszközévé válik. Ebből fakadó következtetés, hogy minden hatalmat a

viselkedés alapoz meg és korlátoz. A törvényhozásnak csak bizonyos fajta parancsai fogadhatóak el törvényként. A/5 A társadalmi szerződés elméletei. A társadalmi szerződés klasszikus elméletei. A társadalmi szerződés elméleteiről általában. Alapgondolat, hogy a jogszerűként elismert közhatalom az annak alávetettek megegyezésének eredménye. A klasszikus szerződéselméletek a következő kérdésekre válaszolnak: - A polgári társadalom és az állam eredete. Az állam eredete nem történeti kérdés, hanem a jelenre vonatkozik. - Az állami rend, illetve a kormányzat jogszerűsége. Az a kormányzat jogszerű, amely valamilyen megállapodásból születik. - A hatalomhoz való jog. Kik jogosultak arra, hogy közhatalmat gyakoroljanak, és hol húzódik meg hatalmuknak határai? - A kormányzottak jogai. Milyen jogai vannak az alattvalóknak az államhatalommal szemben? - Egyenlőség és alárendeltség, rend és szabadság. Ha eredetileg szabadok

az egyének, akkor miért igazítják az életüket egy olyan állami és politikai rendhez, ami az egyén élete szempontjából gyakran kötelezettségeket és terheket jelent. A természeti állapotban élő embert valami arra készteti, hogy szerződésre lépve egy olyan polgári-politikai állapotot hozzanak létre, ami társadalmi együttélésük számára kielégítő keretet biztosít. A természeti állapot egy gondolati értelemben vett állam-előtti illetve társadalom-előtti állapotot jelent. A természeti állapot leírása tehát arra a kérdésre ad választ, hogy milyenek lennének az emberek állam, kormányzat és jog nélkül. Ami a társadalmi szerződés megkötésére ösztönzi az embereket, az valami olyasmi, ami mindig az egyénben van. A társadalmi szerződés az olyan eredeti szerződés, ami létrehozza a polgári-politikai társadalmat. Ennek a társadalmi – politikai rend módosíthatóságára kell utalnia A hallgatólagos szerződés azt jelenti,

hogy valamilyen ráutaló magatartás a szerződés megkötését jelenti (pl. az adó befizetése) Időbeliségét illetően e szerződést vagy egyszer s mindenkora kötik, vagy az egykori szerződő felek leszármazottai mindig újra szerződnek. Az azt létrehozók részéről tudatosan akart állapot, melynek működését észelvek vezérlik, tehát ésszerű állapot. Egy adott politikai és jogi rend eszerint azért legitim, mert közvetve vagy közvetlenül a szerződésben kifejezett konszenzuson nyugszik. A szerződés elméletek túlnyomó többségét jellemzi az individualizmus is, hisz a legtöbb elméletben kimutatható egy sajátos egyén-elvű emberfelfogás. Minden ember azonos vagy hasonló jellemzőkkel bír A klasszikus szerződéselméletek előzményei. A, Az antik hagyomány. A szofisták a városállam törvényeit a nomosz fogalma alá sorolták, e törvények pedig a polgárok közötti megegyezés – valamiféle szerződés – eredményei. LEX REGIA:

e szerint a hatalmat az emberek delegálják az uralkodónak. B, Középkor: A kor társadalmi viszonyai lényegileg kontraktuális jellegűek voltak. C, Reneszánsz és reformáció. 1513 Mario Salamonio: főműve a radikális szerződéselmélet első példája. Klasszikus szerződéselméletek. A 17.századra a szerződéselméleti paradigma általánosan elfogadottá vált Hugo Grotius (1583-1645) esetében a szerződéselmélet a természetjogi tanok gondolati kerete volt. THOMAS HOBBES: /1588-1679/ Elmélete sokféleképpen értelmezhető. Hobbes az abszolút monarchia híve, a modern totális állam elméleti előfutára. A liberális politikai filozófia első jelentős alakja Hobbes olyan elméletet fejtett ki, amelynek középpontjában az egyén áll. Ebben a felfogásban Hobbes a modern politikai individualizmus képviselője. Szerinte az emberi természet legsajátosabb vonásaival az egyén, s nem a k özösség rendelkezik. Az egyén természeténél fogva nem

társadalmi lény, hanem INDIVIDUUM. Vágyak vezérlik (hatalomvágy, tudásvágy, birtoklásvágy). A vágyak szinte sohasem csillapíthatók Ha megszűnnek a vágyak, megszűnik az emberi lét. Az ember végső fokon mindent az egyéni önfenntartás érdekében tesz. Egy eszményi célállapot nem érhető el egyénileg – hiszen a vágyak sohasem csillapíthatóak -. A természeti állapotban az emberek egyenlők és szabadok Ebben az állapotban mindenkinek joga van mindenre, amit meg tud szerezni magának. Ahol nincs polgári jog, ott nincs sem igazságosság, sem igazságtalanság. A természeti állapot „mindenki háborúja mindenki ellen”. Ez az állapot azonban nem tartható fenn Ezért az emberek ígéretet tesznek a természeti törvény betartására. „tanúsíts olyan magatartást mással szemben, amilyet magaddal szemben tőle elvársz”. A békés együttélés alaptörvényeinek betartásához kényszerítő eszközökre – államhatalomra – van szükség. A

társadalmi szerződés nem más, mint polgári jogközösség létrehozása. Ez a szerződés önkéntes és visszavonhatatlan Ebben mindenki kötelezi magát arra, hogy a közhatalom által előírt magatartást tanúsítja. A szerződéssel létrehozott hatalom alanya a szuverén. Joga a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a hatóságok meghatározása, a tisztségviselők megválasztása, jogában áll a veszélyes tanok eltiltása, a gyülekezési vagy a szólásszabadság korlátozása. Az alattvalók kötelesek a s zuverén hatalom parancsainak engedelmeskedni, kivéve egyet: ez pedig az önvédelemhez való jog. Az engedelmességi kötelezettség csak akkor szűnik meg, ha a szuverén nem teljesíti kötelességét. A polgári társadalomban élvezett szabadság nem kevesebb a t ermészetes állapot szabadságánál. Mert ez NEM SZABADOSSÁG! A polgári szabadság megfékezett ugyan, de biztonságos szabadság. A társadalmi békét Hobbes a teljes és pusztító

hadiállapot ellentéteként fogalmazza meg. A társadalmi béke, az a mozdulatlanság csendje (konfliktus-nélküliség). Az emberek szerinte vagy a teljes hadiállapotban vagy a teljes békében élnek. Szerinte mindenki maga választja meg saját életének céljait Hobbes egy olyan társadalmi és államrendet részesít előnyben, amelyben az egyénnek nem kell feláldoznia magát valamilyen legitim politikai közösségért vagy az azáltal megfogalmazott célokért. Mindenki csak úgy segítheti elő a másik boldogulását, ha nem avatkozik be az életébe. E minimális célok mindenki számára egyaránt fontosak. Ez megkönnyíti azt, hogy a természetes egyenlőségből polgári – azaz jogi – egyenlőség legyen. Hobbes szerint a főhatalom nem terjed ki a különböző javak újraelosztására. A szuverén feladata csak alattvalóinak a védelme Ami felett rendelkezik, az nem az övé. 1.1A4 Benedictus Spinóza Spinóza és Hobbes szerződéselmélete több ponton

érintkezik egymással. Spinóza természetünk legfontosabb jellemzőjét nem a vágyakban, hanem az indulatokban jelölte meg. A nyugvópontra sohasem jutó vágyakkal szemben az indulatok – legalább is elvileg – kiélhetők vagy értelmi úton megfékezhetők. Minden emberben benne lakozik a „magára maradottságtól való félelem”. Spinóza elméletének egyik jellemző elve az ész, a hatalom, a j og és a s zabadság sajátos viszonya. Az embert annyiban nevezte általában szabadnak, amennyiben az észtől vezetteti magát. Amíg hobbesnál a szuverén legfontosabb feladata a társadalmi béke biztosítása, addig Spinózánál a szuverén a szabadság megvalósításának legfontosabb szerve. Spinóza arra törekszik, hogy a szuverenitást egy olyan fogalmi keretbe rögzítse, amelyben az teljes, de kizárt hogy önkényes legyen. 1.1A5 John Locke /1632-1704/ Hobbesétől lényegesen különböző szerződéselméletet fejtett ki, nevezetesen liberális elméletet

alkotott. A természeti állapotban, tehát az állam és jog nélküli viszonyok között élő embert szerinte is az egyenlőség és a szabadság jellemzi. Az emberek békés egymás mellett élését nem csak egy erős hatalom és annak parancsai képes megteremteni. A természeti állapot elvileg békés állapot is lehet. Közhatalom és pártatlan bírók hiányában a természeti állapot bármikor hadiállapottá válhat. Ennek elkerülésére kötik az emberek a t ársadalmi szerződést. E szerződéssel az emberek államot hoznak létre Az emberek feladják a természeti állapotban élvezett szabadságuk egy részét, és – immár társadalmilag alkotott – törvények által engedik magukat kormányozni. Locke kiemeli a szuverénnel szembeni politikai biztosítékok fontosságát. Az alávetés azonban nem feltétlen, és ezért a szuverén hatalma sem abszolút. A kormányzat megalkotása Locke szerint nem joglemondás, hanem bizonyos jogok átruházása, azaz

megbízás. A már létező közhatalom gyakorlója elmozdítható, ha a beléje vetett bizalommal ellentétesen cselekszik. A megbízás tehát visszavonható Így ez azt jelenti, hogy a közhatalomnak vannak korlátai. Ezért nem rendelkezhet önkényesen a polgárok életével és vagyonával, nem veheti el a tulajdonukat, és nem korlátozhatja önkényesen a szabadságukat. A kor nagy kérdése az adózás volt Locke szerint: mivel az adó a tulajdon egy részének elvétele, ezért az adóztatás nem lehet önkényes. Az adóztatás akkor nem önkényes, ha a tulajdonos ahhoz közvetlenül vagy képviselői útján hozzájárult. Továbbá: saját beleegyezése nélkül, nem vethető senki közhatalom alá. Szükség van legalább valamiféle ráutaló magatartásra. Amikor azonban a hatalom már működik, akkor nincs feltétlenül szükség az egyéni hozzájárulásra. Locke megfogalmazza a t öbbségi elvet, mely szerint a többségé a jog, hogy cselekedjék és kötelezze a

többieket. A Locke-i elmélet biztosítékokat is tartalmaz arra nézve, hogy a „ polgári társadalom tökéletességét” – a szabadságot – ne lehessen visszavonni. Szerinte az emberi természetben nincs akadálya annak, hogy az államipolitikai rendet a szabadság követelményeinek megfelelően alakítsák ki /1712-1778/ Jean-Jacques Rousseau. A francia XVII.század nagy gondolkodója A társadalmi szerződés sémája nála a következő: A jogszerű kormányzatot Rousseau is az azt létrehozók akaratára alapozta, annak hátterében azonban egy EVOLÚCIÓS civilizáció-felfogás állt. Eszerint az emberi társadalom egy primitív, állati jellegű, de az ember természetes jóságának lehetőségét felvillantó természeti állapotból emelkedett ki. A természeti katasztrófák, illetve a szükségletek fejlődése kimozdította az embert és megindította a társadalmi, illetve erkölcsi fejlődést. Egy rövid idillikus időszakot felváltotta az

egyenlőtlenség és az ebből szükségképpen előálló hadiállapot. Az alávetettséget megteremtő és fenntartó törvényes hatalom szükségszerűen önkényuralommá válik. A természeti állapotból a polgári állapotba vezető átmenet nem más, mint az egyes emberek másoknak való alávetés vagy alárendelés nélküli egyesülése. Az általános akarat: A rousseau-i elmélet középpontjában az általános akarat fogalma áll. Az általános akarat egyrészről az egyesült társadalmi közösség érdekeinek kifejezője és biztosítéka, másrészről a közérdeknek a m agánérdekkel szembeni érvényesülését biztosítja. Vagyis azt, hogy semmilyen magánérdek se kerülhessen a közérdek helyébe. Előfordulhat, hogy az általános akarat nem világosodik meg a nép előtt, hiszen a nép ugyan mindig jót akar, de nem mindig látja önmagától, hogy mi a jó. Ezért van szükség a törvényhozóra A törvényhozás pedig a szuverén nép joga. POLITIKAI

KÖZVETLENSÉG: Romlatlan politikai viszonyokat Rousseau csak közvetlen viszonyokként tud elképzelni. Minden közvetítés csorbítja az eredeti érdekeket. Ezért a főhatalmat – vagyis a népet – nem lehet képviselni. „ a világ legboldogabb népének a körében egy tölgyfa alatt egybegyűlt parasztok intézik az államügyeket”. Az a nép, amely csupán megválasztja a képviselőit és ezután a magánszférája világába vonul vissza a választás után valójában nem szabad. A szabadság megvalósítása érdekében állandó politizálásra van szükség. A SZABADSÁG RENDJE, MINT TOTÁLIS REND: A szabadság rendje Rousseaunál bizonyos értelemben totális rend. Egyedül a főhatalom döntheti el, hogy mi fontos a köz számára. A polgárok szabadságát az állam ereje biztosítja A totális politikai rend csak akkor lehet működőképes, ha az egyenlőségi viszonyok egyszerűvé és mozdulatlanná teszik a közösséget. E változás előfeltétele a

korábban kialakult elpusztítása A ROUSSEAU-i PARADOXON: Egyrészt fakad az életmű ellentmondásos utóéletéből is. Nevezték őt a totalitarianizmus előfutárának, a népszuverenitásra épülő demokrácia megalapozójának, a francia forradalom apostolának, és a romantikus szellemi mozgalom megindítójának. Az bizonyos, hogy tagadta és bírálta a XVII.századi status quot, de nem fogadta el a fejlődés gondolatát Rousseau sohasem ismerte el, hogy a természetes ember nem jó, hanem primitív, s ezért a v issza a természethez jelszava akár azt is jelentheti, hogy vissza a primitívhez. Szerződéselméletében az egyén szabadságából indult ki, és olyan rendszert hozott létre, amely lerombolhatja mind az individualitást, mind a szabadságot. A legnagyobb ellentmondás mégis csak az, hogy doktrinális rendszere a szerződés fogalommal nem megalapozható. A szerződéskötéskor követett cél ugyanis az általános akarat korlátlansága miatt nem

valósítható meg. Immanuel Kant: /1724-1804/ Kant a társadalmi szerződést – mint az ész eszméjét – nem csupán úgy fogta fel, mint az állam megítélésének általános mércéjét, hanem úgy, mint az eg yes esetekben is alkalmazandó regulatív eszményt. Egy teljességgel erkölcsös lényt nem befolyásolja az érdek, és ezért lehet másokkal közös célja. A szerződéselméletek kritikái: Az ellenvetések körében érdemes megkülönböztetni ún.történeti, az empírikus, a koncepcionális és a logikai jellegű érveket. TÖRTÉNETI ÉRVEK: megfogalmazói a fenti elméleteket leíró elméletekként fogják fel. AZ EMPÍRIKUS ÉRVEJK: arra mutatnak rá, hogy a szerződéselméletek normatív jellegűek, ezért nem képesek megmagyarázni vagy leírni az állam létrejöttének, illetve működésének tényleges összefüggéseit. Az elméletek egyik legismertebb bírálója: James Stuart (később I.Jakab, angol király) Azt hangsúlyozta, hogy ha a

törvényhozás a szuverén joga, akkor egy ilyen uralkodót nem lehet a pozitív jog alapján felelősségre vonni. A szuverén ugyanis a pozitív jog felett áll A szuverént nem lehet jogi eszközökkel felelősségre vonni. Aki a jog fölött áll, az a törvényen kívül áll Aki pedig a jogon kívül áll, az nem élvezi annak a védelmét és így törvényen kívüli eszközökkel is elmozdítható. HUME szerint a szerződés történetileg nem létezett. A természeti állapotban az ember nem rendelkezne a szerződéshez szükséges szellemi képességekkel. A szerződéshez az szükséges, hogy a szerződő felek eldönthessék, hozzá kívánnak-e járulni egy adott állam fennállásához. Minden létező kormányzat eredeténél erőszakot, vért és mocskot találunk. Ha az állami berendezkedés sokáig fennáll, akkor az emberek azt a megszokás révén jogszerűnek fogják tartani. A szokás tehát szerinte legitimitás-teremtő erő HEGEL szerint: a

szerződéselméletek úgy tekintenek az államra, mint az egyének magántulajdonára és a céljaikat megvalósító eszközre. Ezzel szemben tagadják annak a magántársadalomnál értékesebb jellegét. MARXISTA bírálatok szerint: a mindenki harca mindenki ellen nem más, mint a kapitalista vállalkozók konkurencia harcának megfogalmazódása. SZOCIOLÓGIAI érvek alapján: a szerződéselméletek szerint a szuverén hatalom létrejöttéhez a természeti szabadságról és a természetes jogokról való részleges vagy teljes lemondásra van szükség. A folyamatos működéshez azonban folyamatos joglemondás, sőt cselekvő támogatás kell. A KONSZENZUS-elméletek (a különböző csoportok közötti érdekellentétek feloldhatatlanságát, és a társadalmi – politikai harc fontosságát kiemelő ún. konfliktus elméletekkel szemben) azt hangsúlyozzák, hogy lehetségesek olyan politikai és állami formák (pl. a demokrácia), amelyben az érdekellentétek ellenére

is kialakítható a társadalmi, illetve a politikai összhang. A megújult kontraktualizmus. Legjelentősebb mai képviselői: James Buchanan, David Gauthier, Gregory Kavka és John Rawls. A/6: Felvilágosodás, racionalizmus, demokrácia. A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS: Három nagy iskolára oszlott: - a Voltaire vezette rojalistákra. - A Montesquieu vezette parlamentaristákra - És a Rousseau vezette republikánusokra. A nemesi származású Montesquieu szerint Franciaország ősi alkotmánya a királyt csupán az ország első urának tekintette, aki alá van vetve annak a jognak, amit a parlamentek nemes előljárói és az isteni parancsokat közvetítő egyház határoznak meg. Újszerűségének egyik tényezője az volt, hogy nem jogásziasan érvelt. Szemlélete a későbbi politikai szociológiát vetítette előre. Voltaire figyelmének a középpontjában egy ésszerű abszolutizmus lehetősége állt. Az enciklopédisták (pl.Diderot) Montesquieu hatalommegosztással

kapcsolatos érveit úgy tekintették, mint a zsarnokság elleni védelem egyetlen eszközét. Az amerikai forradalom 1770-es sikere ismét felkeltette az érdeklődést a republikánus kormányzat eszméje iránt. A francia felvilágosodás rajongott „a nemes vademberért” Az Észak-Amerika erdeiben vagy a Csendes-óceán szigetein élő őslakók ugyanolyan intelligensek, mint az európai városok lakói, noha erkölcsileg magasabb rendűek náluk. Rousseau és Voltaire dicsőítette a genfi alkotmány demokratikus elveit, de csak azért, mert az általános közoktatás Genf dolgozó osztályát kiművelte. Rousseau általában pártolta a nép törvényhozásban való részvételét, de a k ormányzásban való részvételét már nem; Voltaire pedig az általános közoktatást sem kívánta kiterjeszteni Franciaországra, a demokráciáról már nem is beszélve. CONDORCET szerint az emberek politikában való részvételét korlátozni kellene a képviselők

megválasztására. FRANCOIS QUESNAY szerint (aki a fiziokrata iskola megalapítója volt) mindenkit az önérdek vezérel, de a harmónia természeti törvénye képesé tette az embert arra, hogy tevékenységével elérje a közjót. 1.1A6 Charles-Louis Montesquieu /1689-1755/ A törvények szelleméről írt művének /1748/ újdonsága, hogy a kormányzatot a fizikai-földrajzi és a t ársadalmi környezet meghatározottságába helyezi. A törvényt általánosan a dolgok természetéből eredő szükségszerű kapcsolatokként definiálja. Három kormányzati fajtát különböztet meg: - a köztársaságit, - a monarchikust, - az önkényuralmit. A köztársaságban vagy a nép egésze tartja birtokában a főhatalmat (demokrácia), vagy csak a nép egy kis része (arisztokrácia). A demokrácia vezérelve az erény, az arisztokráciáé pedig a mérséklet. A monarchikus kormányzás természete, hogy egy személy kormányoz az alapvető törvények szerint. Vezérelve a

becsület, itt nincs szükség az erényre Az önkényuralmi államban az emberé a korlátlan hatalom, de az nem törődik az államügyekkel, hanem egy másik emberre bízza. Vezérelve a félelem Montesquieu a mérsékelt kormányzat híve. A politikai szabadság nem jelentheti azt, hogy az emberek azt tesznek, amit akarnak, hanem arra ad jogot, hogy mindenki megtegye azt, amit a törvények megengednek. A törvények biztosítják a szabadság érvényesülését, azokat nem lehet az uralkodónak sem áthágni. Az állampolgár oldaláról nézve a politikai szabadság lelki nyugalmat jelent. Egyetlen olyan nemzet van a világon, amely céljának a politikai szabadságot tartja, és ez Anglia. A hatalom hajlamos az elfajulásra, ezért hatalommal kell ellensúlyozni: ez a hatalommegosztás indoka. A három hatalmi ág pedig: - a törvényhozói, - a végrehajtói, - a bírói. A skót felvilágosodás: David Hume és Adam Smith a kiemelkedő alakjai az 1740-1790 között

pezsgő szellemi életnek. Skócia körülményei lényegesen eltértek a többi angol provinciáétól. A skót felvilágosodás három területen váltott ki jelentős hatást. Az első a társadalom és a kormányzat eredetének és fejlődésének elemzésével kapcsolatos. Smith szerint a társadalom – a létfenntartás eszközeinek megfelelően – négy különböző szakaszban fejlődött (vadászat, a pásztorkodás, a földművelés, és a kereskedelem) s a kormányzati tevékenység e szakaszok mindegyikén a tulajdonlás természetéhez és köréhez viszonyul. Hume kigúnyolta azt a klasszikus tételt, mely szerint a fényűzés erkölcsi romláshoz vezet. FERGUSON szerint a munkamegosztás előrehaladta elkerülhetetlenül lealacsonyítja a kereskedelmi társadalom alsóbb osztályait, a felsőbbeket pedig gyors erkölcsi romlással fenyegeti. Szerintük könnyíteni kell a kormányzat terhein A polgárok politikai részvételének a lehetőségét pedig ki kell

terjeszteni hosszabb távon. David Hume. /1711-1776/ Fő műve: értekezés az emberi természetről. (1740) kiindulópontja a szkepticizmus: az okozatiságnak, az értelem erejének, az azzal felismerhető törvények létének a tagadása. A cselekvéseket nem az ész befolyásolja A társadalomnak van három előnye: - fokozza erőnket, - képességeinket, - és biztonságunkat. Az igazságosság és az igazságtalanság megkülönböztetésében az érdek játszik döntő szerepet. Az emberek nem valódi érdekeiknek megfelelően cselekszenek, hanem szenvedélyeiknek engednek. A kormányzat vizsgálatánál Hume viszonylag nagy teret szentel – az elsők között – a pártok szerepének. Amennyire tiszteletre méltó az államalapítók tevékenysége, annyira gyűlöletes azoké, akik frakciókat szerveznek. Az emberi csoportosulások létrejöhetnek pusztán személyes barátságból vagy valódi okokból. Két híres bírálata volt, az egyik a kormányzat isteni jogáról

szóló teória, mely a hatalmat szentnek és sérthetetlennek tartotta, bármilyen zsarnoki legyen is, tehát szentségtörés ellene lázadni. Ami az eredeti szerződést illeti, az engedelmesség nem a szerződésben tett ígéretből, hanem a szokásból ered, mert e régi szerződést már senki sem ismeri, és az apák beleegyezése miért kötné a leszármazókat is. Másik művében arról beszél, hogy a megszokás önmagában is megerősíti a győztes uralkodó jogcímét a hatalomra kerüléssel kapcsolatos viták esetében. Immanuel Kant. /1724-1804/ a klasszikus német filozófia első nagy alakja. Véleménye szerint az államnak egyszerre kell biztosítania a t örvények betartása mellett a maximális egyéni szabadságot és az ellenállhatatlan hatalmat a t örvények kikényszerítésére. Erre Kant szerint a köztársasági állam a legalkalmasabb, amely erőszak szabadsággal és törvénnyel. Az állam megalapítása Kantnál a gyakorlati ész parancsa A

gyakorlati ész három „a priori” jellegű tiszta észelvet állapít meg az állami berendezkedés számára: - a társadalom minden egyes tagjának mint embernek a szabadsága, - a törvény és az állam előtti alattvalói egyenlőséget, - az egyénnek, mint polgárnak az önállósága. Az egyének szabadságára tekintettel az állam célja nem lehet az emberek boldogságának biztosítása. Az államcél csak az alkotmány, a törvények és a r end biztosítása, és annak lehetővé tétele az alattvalók számára, hogy mindenki szabadon keresse a maga boldogulását, a képességeinek és szerencséjének megfelelő társadalmi pozíció elérését. Kant szerint republikánus az az állam is, ahol ugyan a nép nem szól bele a törvények meghozatalába, de azok tartalma olyan, hogy megkérdezésük esetén is beleegyezett volna. A gyakorlati ész elvei alapján berendezett államban minden egyén szabad és egyenlő, maga felett csak anyagi és morális

fensőbbséget ismer el. Kant megkülönbözteti a szavazati joggal bíró aktív, illetve az azzal nem rendelkező passzív állampolgárokat. Az aktív állampolgárság feltételei: - „természetes” felnőtt férfi, - a maga ura legyen, - tulajdonnal rendelkezzék, azaz képes legyen eltartania magát és jövedelmét valamilyen hozzá tartozó dolog elidegenítéséből szerezze meg, és nem pedig mások „kegyéből”. Hegel: /1770-1830/ Általában dícséretesnek tartotta azt a t örekvést, hogy a val óságot a gondolkodásnak megfelelően átalakítsák. Ez az ember legmagasabb előjoga A modern társadalomban a közérdeket, az egész fennmaradását csak a vak véletlen biztosítja. „ a jogfilozófia a p olgári társadalom filozófiája, amely teljes öntudatára ébredt” a mű bevezetése felvázolja a jog, a p olgári társadalom és az állam kidolgozásának általános vázát. A jog birodalma a szabadság birodalma Szerinte az akarat két különböző

aspektus és mozzanat egysége: - az egyén azon képessége, hogy elvonatkoztasson minden sajátos feltételtől, - az egyén cselekedete, hogy szabadon magára vegyen egy konkrét feltételt, s szabadon biztosítsa a létét. Kérdésként tette fel, hogy hogyan lehetséges az, hogy az egyéni akarat a „miénk” akaratává váljék, és így a közérdeket fejezze ki? Hegel már a bevezetésben hangsúlyozza, hogy a bűn és büntetés szükségszerű része a magántulajdon intézményének. A JOGFILOZÓFIA című művében azt állítja, hogy a magántulajdon a szabad szubjektum lényegi valósága és a szabadság megvalósulása. A magántulajdon viszonyai harcban állnak a valóban szabad társadalmi renddel. Szerinte a modern társadalom a kölcsönös függés rendszere, amelyben minden egyén, saját érdekét követve „természetesen” az egész érdekét is elősegíti. Hegel a következő állításban összegzi a polgári társadalom kibékíthetetlen

ellentmondásait: „a túl nagy gazdagság mellett a p olgári társadalom nem elég gazdag, hogy a túl nagy szegénységnek és a csőcselék keletkezésének véget vessen”. A rendőrségnek már nem kell megszerveznie a termelés folyamatát, a magánhatalom igényei szerint. A rendőrség feladata negatív: védelmezni kell „a személy és a tulajdon biztonságát” abban az esetleges szférában, amelyre nem vonatkoznak a törvény általános megszorításai. Az állam szükségszerűen különvált és különbözik a társadalomtól. A polgári társadalom fő vonása „a tulajdon és a személyes szabadság védelme és biztosítása”, végcélja pedig az egyén érdeke. Hegel számára maga az egyesülés mint olyan az állam igazi célja és tartalma Hegel tagadott az egyéni és közérdek között, a polgári társadalom és az állam között minden természetes harmóniát. Ahhoz, hogy az adott társadalmi rend össze ne roppanjon, a közérdek képviseletét

egy autonóm instanciára kell bízni. A polgári társadalom nem képes önmagától az ész és a s zabadság létrehozására. Hegel ezért egy erős államtól várta ennek a megvalósítását, s megpróbálta összeegyeztetni ezt az államot a szabadság eszméjével azáltal, hogy erős alkotmányos színezetet adott a monarchiának. Az állam kétségbe nem vont belső autoritása a sikeres verseny előfeltétele, s ez szükségszerűen külső szuverenitáshoz vezet. Amerikai demokrácia-elméletek: Az amerikai kontinensen gyakorlatilag láttak hozzá egy ésszerű politikai rend kialakításához. Az e gyakorlatot vezető elmélet az európai szellemi hagyományokat az amerikai gondolkodásra jellemző pragmatizmus szellemében a helyi körülményekre alkalmazta és továbbfejlesztette. Az első nagy témakör a gyarmatokon élők jogainak az elemzése volt. E szerint az angol parlamentnek nincs joga megadóztatni az amerikai gyarmatokon élőket, hiszen e parlamentben

nekik nincs képviselőjük. A függetlenség elnyerése után a fő téma: az alkotmányosság és az emberi jogok, valamint a föderalizmus voltak. Később a képviseleti demokrácia kérdéseit járták körül 1776 Függetlenségi Nyilatkozat. Hamilton és Madison közötti alkotmányozási vita volt jelentős. Thomas Jefferson: A Nézeteim összefoglalása Brit-Amerika jogairól 1774-ben az elsők egyikeként tagadta az angol parlament jogát arra, hogy az amerikai gyarmatokra vonatkozó törvényeket alkosson. Majd Amerika Franciaországi követeként tanúja volt a forradalom közeledtének. Úgy vélte, hogy Franciaország nincs felkészülve az amerikai típusú republikánus kormányzásra. 1789-ben írta, hogy:” senki nem vehet fel olyan kölcsönöket, amit másnak kell megfizetni, és más módon sem kötheti meg az utána jövők kezét. Jefferson elnökségére az utókor főleg Louisiana megvétele kapcsán emlékezik, ami egy új hatalmas területet csatolt a

szabadság birodalmához. James Madison: /1751-1836/ az 1787-es alkotmány egyik fő megfogalmazója és az USA negyedik elnöke. Az alkotmány azt a meggyőződést testesíti meg, hogy a szabadsághoz és a tulajdonhoz való jog egy föderális köztársaságban hangolható össze leginkább és biztosítható a legjobban. Madison szerint a republikánus kormányzat azt kívánja, hogy a képviselőket a nép nagy része válassza közvetlenül, különben a köztársaság arisztokráciává vagy oligarchiává fajul. Az így megszervezett kormányzat a terület növekedésével egyre jobban biztosítja a szabadságot és a tulajdont, hiszen a t erületi és lakossági érdekek eltérése megakadályozza, hogy bármilyen többség – akár a tulajdon érdeke, akár a politikai vagy vallási meggyőződés, akár egy nagyravágyó vezető mozgassa is őket – hatalmat szerezzen a k isebbség fölött és elnyomja őket. Felhívta a figyelmet továbbá a világ túlnépesedésének

jövőbeni veszélyére, és jelezte, hogy az ember felboríthatja a természet egyensúlyát. Határozottan ellenezte a rabszolgaságot, mégis élvezte annak az előnyeit. Támogatta, hogy a rabszolgákat állami pénzen szabadítsák fel, és telepítsék vissza őket Libériába. Hamilton: /1757-1804/ a republikanizmus elkötelezettje volt, amin ő a fékekkel és ellensúlyokkal mérsékelt demokráciát érintette, miként az az USA alkotmányában szerepel. A/7: a liberalizmus és a liberális állam. A liberális eszmerendszer általános jellemzői: Ez egy egyedi értékrend, mely kb.300 éve rendkívül változatos formában van jelen Főbb sajátosságai: - INDIVIDUALIZMUS (az egyén elsődlegességét hangsúlyozza) - EGYENLŐSÉG Az egyén elsőbbséget élvez a különböző közösségekkel szemben. Az emberi lények erkölcsi értelemben eleve egyenlőek. A liberális gondolkodás UNIVERZALISZTIKUS Vagyis az emberi természet egyetemes érvényű sajátosságaihoz

képest másodlagos jelentőségűeknek tekinti a történeti és konkrét társadalmi vagy kulturális hatásokat. MELIORISTA (jobbító) jellegű, mely szerint az intézmények fejleszthetőek. El kell határolni: - a kollektivizmustól, - a szkepticizmustól, - a perfekcionizmustól. Tartalmi értelemben történő megközelítése: középpontjában az egyéni szabadság áll. A liberalizmus a polgári társadalmi lét szellemi formája, illetőleg a modern társadalom része, az emancipált emberi lét elveire épülő rend. ELVEI: - az egyén sorsa ne legyen összekötve az állammal, - a liberalizmus a nagylelkűség doktrínája, - egy emberibb világ megvalósítása nevében megkövetelt magatartásforma (tolerancia), - a liberalizmus szellemiségében pluralista jellegű, - az idők során ellentétes eszmei mozgalmakkal is érintkezett, illetve össze is olvadt A liberalizmus irányzatai lehetnek a KLASSZIKUS és a MODERN forma. Klasszikus: 17-19.század, természetjogi

keretekben megfogalmazódó elméletek (ASmith) Gazdasági elméletek, whig-liberalizmus, manchesteri liberalizmus, utilitarista irányzatok. 19.század: liberálkonzervativizmus (Tocqueville), és libertarianizmus (az előbbiekkel szemben álltak, a szabadság értékeit védték. Pl:Constant) Modern liberalizmus a 19.század második felétől - progresszív irányzata (T.HGreen) - szociálliberalizmus (L.T Hobhouse) Megújult klasszikus liberalizmus: egy liberálkonzervatív eszmerendszer. Elméleti alapvetés szempontjából lehet: - természetjogi alapú, - egyén autonómiáján alapuló, - szabadság elvre épülő lehet. Nemzeti vonások alapján lehet: - Angol: protestantizmus, tolerancia, történeti jogokra épülő szabadságfelfogás jellemzi. - Francia: antiklerikánsok voltak, elvont elvek megjelenése jellemezte. - Amerikai: a szabadságot természetjogi alapon fogták föl. - Német: nemzeti eszményekkel telítődött, és engedményeket tett az államhatalomnak. A

liberális gondolkodás alapjai: RACIONALIZMUS és INDIVIDUALIZMUS kérdése: a dolgok valódi rendjének az ismerete a világ feletti uralom kiterjesztésének a f eltétele. Szükség van az OBJEKTÍV és a SZUBJEKTÍV világ elválasztására. Az ember leválik gondolatilag az univerzumról, és szubjektum lesz. Így azt kívülről, mint tárgyat ismerheti meg Az észnek hatalmat adott a valóság felett. TÉNY és ÉRTÉK megkülönböztetésének a lehetősége Az ember elhatározza, hogy a világot a gondolkodásának megfelelően át is alakítja. INDIVIDUALIZMUS: SZUBJEKTUM: a világ egészről gondolatilag leválasztott ember. INDIVIDUUM: a szubjektumot gyakorlatilag is érvényesítő ember elnevezése. INDIVIDUALIZMUS: azokat az elveket, elméleteket és gondolatrendszereket foglalja magában, melyek szerint az EGYÉN ELSŐDLEGES A KÖZÖSSÉGGEL SZEMBEN. Az állam legfontosabb funkciója azon feltételek megteremtése, amelyek között az egyének megvalósíthatják a

céljaikat. Hazánkban ez pejoratív jelzőt takart Franciaországban az anarchizmus forrását jelentette, Németországban az önmegvalósításra utalt, Angliában személyes függetlenséget jelentett. A közösségi élettől való visszavonulás garantált lehetőségét jelentette. Amerikában a szabad vállalkozás korlátlan lehetőségét hordozta magában. LIBERÁLIS EMBER ÉS TÁRSADALOMFELFOGÁS: Az ember mint racionális lény ÉSZELVEKET ALKOT ÉS KÖVET. Aki törvényt ad önmagának, az képes túllépni léthelyzetének kötöttségein, a múltból származó korlátokon, és uralja a jelent illetve a jövőt. Az ember az ÉRDEKVEZÉRELT LÉNY is Cselekvései a szükségleteken alapulnak. A közösség a szabad egyénekből építkezik A társadalom is lehetőségek világa, azaz alakítható. IDŐSZEMLÉLETE: a MÚLT háttérbe szorul, az időnek két dimenziója lesz: JELEN és JÖVŐ. A liberális gondolkodás intellektuális jellegű. A társadalmi

berendezkedésben rejlő viták: Humboldt szerint világunk valamennyi lehetséges világ legjobbika. Vagyis azon társadalom, mely az azt alkotó egyének legnagyobb számának biztosítja a boldogságot. A liberális gondolkodásmód a PACIFIKÁLT társadalmi lét eljárásait részesíti előnyben. Könnyen társul a DEMOKRÁCIÁVAL és a HUMANIZMUSSAL. A dolgok nem változnak, hanem fejlődnek (spontán vagy irányított módon). LIBERÁLIS ÉRTÉKREND: Legfontosabb értéke: A SZABADSÁG. Az egyéni szabadság nem valaminek a megtételére vonatkozik, hanem valamitől való mentességet jelent. Tehát NEGATÍV JELLEGŰ. A szabadság olyan szféra, mely mentes a mások – állam, a k özhatalom – beavatkozásától, önkényétől, szeszélyeitől vagy korlátozó ellenőrzésétől. Az ókori görögöknél a szabadság a kollektív döntéshozatalban való részvételt jelentette. A modern ember az állami befolyástól való mentességre vágyik. Azaz MAGÁNEMBERI

FÜGGETLENSÉGRE. A szabadság az két pólusú jogviszony: Egyrészt van a magánember, és van mindaz, ami őt korlátozhatja. Többségi zsarnokság, szocialista gyakorlat az elosztási arányokra, bürokrácia, stb. Az alaphangsúly a VÉDELMEN van. TOLERANCIA: Eredetileg vallási türelemként született meg a f ogalom. A szabadság elvét szükségképpen egészíti ki, nevezetesen ÉLNI HAGYNI MÁST. A másom életébe való be nem avatkozás elvét fejezi ki. A tolerancia feltételezi azt is, hogy a teljes erkölcsi tökéletesség elérhetetlen. Az egyes erkölcsi értékek nem rangsorolhatóak EGYENLŐSÉG: Az emberi lények egyenlő erkölcsi értékkel bírnak (azaz klasszikus jogegyenlőséget takar). A jog mindenkit ugyanazon szempontok szerint bíráljon el ESÉLYEGYENLŐSÉG-ELVE: (az egyenlőség és az egyenlőtlenség kombinációja) A különböző társadalmi helyzetek nem egyenlősíthetőek ugyan, de mindenkinek biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy e

helyzetekbe eljuthasson. IGAZSÁGOSSÁG: A liberális igazságosság-elméletek KÖLCSÖNÖS SZERKEZETŰEK és NEGATÍV JELLEGŰEK. Az ideális intézményrendszer fő funkciója a VÉDELEM EGYÉB ÉRTÉKEK: PROGRESSZIÓ, a tudomány, a magánszféra feltétlen védelme. A LIBERÁLIS ÁLLAMFELFOGÁS: A politizálást alkotó tevékenységnek tartja, az államot és a politikai rendet pedig e tevékenység által megalkotottnak tekinti. A politikai intézményrendszer nem természetes, hanem társadalmilag alkotott, tehát az emberek által alakítható. A társadalmi és állami rend a k onfliktusok és a k onszenzusok egyensúlya. Az állami intézményrendszer a szabadság gépezete. A politizálás a liberális felfogásokban nem hatalmi tevékenység. Elvileg bárki uralkodhat, a liberális számára nem az a fontos, hogy ki uralkodik, hanem az, hogy minél kevesebb hatalom legyen a kezében. Elhanyagolódik a hatalom és az állam erőszak oldala. Hátulütőjét képviseli a

többségi demokrácia problémája. Az állami intézményrendszer tükrözze a társadalom érdekszerkezetét Az átmenetiség gondolata: - a politikailag helyesnek nincs abszolút letéteményese, - a jelenlegi erőviszonyok csupán egy hosszú folyamat állomásai ( a jövőben módosulhatnak, változhatnak, megszűnhetnek). A LIBERÁLIS ÁLLAMI ÉS POLITIKAI INTÉZMÉNYEK: Ezen intézmények legtöbbje az egyéni szabadság megteremtését, kiterjesztését vagy biztosítását célozza. A liberális elméletekben úgy képzelik el az egyéni szabadságot, mint ami mindig fenyegetett. A védelemhez hatékony eszközök kellenek: 1.SZABADSÁGJOGOK: - véleményszabadság (gondolat, szólás, sajtó, hit, tanszabadság) - magatartás szabadság (gyülekezési és egyesülési szabadság) - gazdasági szabadság (szerződési és iparszabadság) Ezek legfontosabb biztosítéka, hogy ezek a jog részei vagyis jogosultságok. Jogi alapjai: - természetjogi alapok, - társadalmi

hasznosság, - emberiség eszméje Jogtörténeti tények: - Kontinentális: az állam kinyilvánítja, hogy még akkor sem avatkozik be a magántársadalomra vonatkozó kérdésekbe korlátozó módon, ha a magánszemélyek tevékenysége nem egyeztethető össze a fennálló kormányzat által követett elvekkel, vagy azok ellen irányul. - Angol: „jogkiterjesztés”, azaz kényszer nélküli megállapodás, melynek alapja a t örténeti fejlődés. - Mindkettőben közös: hogy a jogszerűség konszenzuális alapon nyugszik. 2.HATALOMMEGOSZTÁS: A szabadságjogok intézménye az állami – politikai hatalmat „kívülről” korlátozza. Az államhatalmi ágak megosztása a h atalmat önmaga korlátozza. A hatalomnak csakis hatalom szabhat határt. 3.ÖNKORMÁNYZAT: A hatalommegosztás elvének egy másik formája. A hatalommegosztás vertikális módja, azaz menedék a központi hatalom túlkapásaival szemben. Föderalizmus: kisebb vagy nagyobb politikai közösségek

előnyei azok hátrányai nélkül kapcsolhatók össze. 4.PARLAMENTARIZMUS: A parlament a liberális állam egyik legfontosabb intézménye. Szabályozott küzdőtér A versengő erők ütközésének és megegyezésének a színtere. Az ellenfeleket nem legyőzni, hanem meggyőzni kell. Feltételezi, hogy a társadalomban létrehozható a konszenzus 5.NYILVÁNOSSÁG: A nyilvánosság kritikai nyilvánosságként jelenik meg, hozzájárul a legitimációs kényszer létrejöttéhez. LIBERÁLIS ÁLLAMKONCEPCIÓK: A helyes államról alkotott elképzelések összessége. 1.MINIMÁLIS ÁLLAM: az államnak csak egy funkciója van, nevezetesen az állampolgárokat megillető jogok védelme. Nevezték „éjjeliőr államnak” is 2.KORLÁTOZOTT ÁLLAM: A.Smith, JSMill, szerint: az államnak a negatív funkciók mellett pozitív feladatokat is el kell látnia. A koordináció és a konzultatív beavatkozás megengedett A korlátozott állam lehet szolgáló is. Progresszív adó helyett

proporcionális adóztatás kellene 3.JÓLÉTI ÁLLAM: liberális és szocialista elvek kombinációját jelenti. A szavazatokért való versengés jellemezte A XX.század első felében a liberalizmus és a szociáldemokratikus eszmék összeolvadnak LIBERALIZMUS ÉS DEMOKRÁCIA: A régi liberalizmus az általános és egyenlő választójog mellett nem kötelezte el magát (nem pártolja a demokráciát). Tocqueville: a szabadságot származtatja a demokráciából. Németek: a demokrácia következik a szabadság rendjéből. Mindkettőben jelen van a SZABAD VERSENGÉS, és a versenyre alapított SZELEKCIÓ. Születtek elméletek a szabadság és a demokrácia fogalmi eltérésének a bemutatására: - a politikai demokrácia a hatalom forrására utal, egy hatalmi rend létrehozásának a joga a többséget illeti. Lehetséges olyan demokrácia, ami a t ársadalom tagjainak szociálpolitikai kedvezményekkel való elkényeztetése fejében korlátozza az egyéni szabadságot. De

lehetséges olyan liberális államrend is, ami korlátozza a többség hatalmát. Ezért logikailag lehetséges: - az anti liberális demokrácia, és - az antidemokratikus liberalizmus. LIBERALIZMUS KRITIKÁK: - elhanyagolják a helyi és nemzeti sajátosságokat, - a társadalom javíthatóságával kapcsolatos optimizmus, - az egyént nem lehet társadalmi közösségeitől függetleníteni, - az egyének versenye harc, mely az anarchia vagy a társadalmi instabilitás felé mutat, - közösségi erények hiánya, formális egyenlőség felfogás, - a liberális szabadság fogalom szétbomlasztja a társadalmi kohéziót és aláássa a politikai rendet. A LIBERÁLIS ESZMERENDSZER ELMÉLETI ALAPJAI: 1.TERMÉSZETJOGI ALAPVETÉS: (Locke, Robert Nozick) Az emberi lények attól függetlenül is érvényes igényeket fogalmazhatnak meg egymással szemben, hogy egy adott erkölcsi, jogi vagy politikai közösség tagjai lennének. Elsődlegesek a szabadságjogok. 2.HASZONELVŰSÉG: A

liberális értékek az egyén vagy a közösség szempontjából hasznosak. Az önmegvalósítás gazgad személyiséghez vezet, az pedig gazdag társadalomhoz. Ezzel szembeni ellenérv: a szabadságot könnyedén eszköz – értékké teheti. 3.KONTRAKTUÁLIS MEGALAPOZÁS: A szabad társadalom egy sajátos eljárásban teremtődik meg, amelyben a szerződő felek csak azokhoz a t ársadalmi alapintézményeket vezérlő elvekhez járulnak hozzá, amelyek nem áldozzák fel a s zabadságot semmilyen más értéknek. Az egyénnek vétó joga van a szabadságot korlátozó elvekkel szemben. Csak egy meghatározott civilizációs szint elérése után érvényesül. Csak a fejlett és gazdag társadalom lehet szabad 4.AUTONÓMIA-ELV: A szabadság elv és az ahhoz társuló értékek az egyéni autonómia fogalomrendszerében alapozhatók meg. Erkölcsös élet csak akkor lehetséges, ha az emberi lények egymás számára célok, s nem eszközök. Az ember (mint autonóm lény)

autonómiájának feltétele a választási lehetőségek léte (a szabadság). Az autonómiát ( Joseph Raz) társadalmi tartalommal értelmezi: autonóm az, akinek módjában áll saját sorsát megformálni. A/8: Konzervativizmus és konzervatív állameszmény: A konzervativizmus változatai: Az egyik legfőbb célpontja a politikai radikalizmus, továbbá szemben állnak a szocialista eszmékkel és elméletekkel. A:LIBERÁLIS KONZERVATIVIZMUS és KONZERVATÍV LIBERALIZMUS: - Nagyjából ugyanazt jelenti mind a két fogalom. - Elfogadták azt, hogy az egyén szabadsága lassan kiterjeszthető, - Megfékezte azokat az erőket, amelyek a korlátlan egyéni szabadság felé sodorták a liberalizmust, - A liberális konzervativizmus arra tett kísérletet, hogy összeegyeztesse az egyéni szabadságot a renddel, az újat a régivel, a társadalmi haladást a stabilitással. B: SZOCIÁLIS KONZERVATIVIZMUS: A konzervatív és nem radikális szocialista gondolatok kombinációját

jelentette. - elsősorban a periféria országokban tett szert befolyásra (német, osztrák, olasz, magyar). - Ezen változat a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésére a szociális érzékenység felerősítésével válaszolt, - A munkáskérdést – rendőri kérdésből – szociális kérdéssé kell tenni, itt s zületik meg a szociálpolitika, - Felerősödött a társadalmi érdekre és az osztályok közötti szolidaritásra való hivatkozás. C:ÚJ-KONZERVATIVIZMUS: - a régi liberalizmus értékrendszerét egyesítette néhány lényegi konzervatív elvvel és eszménnyel, BELSŐ RENDEZŐ ELVEK: A: A STABILITÁS-VÁLTOZÁS DIMENZIÓJA: - STATUS QUO konzervativizmus, - Az itt és most fennállót szentnek és sérthetetlennek tartja B: A REFORMKONZERVATIVIZMUS ÁRAMLATAI: - Angol: sokat elfogadott a liberális értékek közül, és korszerű volt. - Francia: a liberális konzervativizmus egyik formája - Porosz-német: arra vállalkozott, hogy felülről valósítsa

meg ellenfeleinek néhány követelését. - az a kérdés, hogy mi érdemes megőrzésre és mi nem? Ez a gyakorlati politikai harcok színterén, a napi politikában dől el. - Az elmélet kiszolgáltatottá vált a napi politikai harcok szempontjából, C:REAKCIÓS KONZERVATIVIZMUS: Ha a status quo puszta védelméből kimozdított politizáló konzervativizmus kizárólag a múltra tekint és ahhoz ragaszkodik. Legfőbb tartalmi elve valamilyen reakcióra adott válasz, és az azelőtti helyzet visszaállítására való törekvés. D: ROMANTIKUS KONZERVATIVIZMUS: Az egység megbomlásának a gondolata és fájdalmas érzése uralta, nem pedig az elmúlt vagy az elmúló visszavágyása dominált. A spontán múlt élményt állították előtérbe E: CSELEKVÉSI MODELLEK ÉS ESZKÖZÖK SZERINTI RENDEZŐ SZEMPONTOK: A társadalmi és politikai uralom alanyaiként meghatározott csoportok hogyan viszonyulnak a hatalom gyakorlásához? Nemzeti változatai: - Angol: szkepticizmus,

radikalizmus kritika, liberális értékek iránti tisztelet. - Francia: teoretizáló hajlam, katolikus egyház iránti vonzalom, pesszimista hangvétel, - Német: nemzeti tradíciók, organikus társadalom és államszemlélet, A KONZERVATÍV GONDOLKODÁS ALAPJAI: a konzervatív szemléletben az emberi tudás tapasztalati jellegű és gyakorlati természetű e gondolkodásmód később sem lett teoretikussá, a tények fennállnak és a konzervatív gondolkodó számára a puszta fennállásban mindig érték rejlik. - A fennálló nem is megváltoztathatatlan, de azért még így is „szent”. A létező rendet az teszi jogszerűvé, hogy történetileg keletkezett, vagyis a tradíció közvetíti. Az egyes társadalmi intézmények úgy jelennek meg, mint amik egy beláthatatlan folyamatban jöttek létre. A jelen nem a jövő kezdete, hanem a múlt folytatása KONZERVATÍV EMBERKÉP: - az emberi értelem korlátozott, az ember nem képes arra, hogy törvényt adjon magának. -

Szkeptikus, s főleg a változásokkal szemben. Az értelem nem képes arra, hogy új rendet vezessen be. - Az ember nem racionális lény, az ember tökéletlen lény, a természete nem tökéletesíthető. - A konzervativizmusban rejtett pesszimizmus vagy elfojtott rezignáció érvényesül. - A KONZERVATÍV ÁLLAMESZMÉNY: A konzervativizmus a s zilárd és a h agyományos kötelékek által összetartott alapjában véve közösségi jellegű rend eszméje. - az állami közösséget nem lehet érdekekre alapozni, - az egyén politikai értelemben nem autonóm Módszertani elmélete: „nem a társadalom lesz olyan, amilyen egyénekből áll, hanem fordítva: az egyén válik olyanná, amilyen az a társadalom amelyben él.” - az emberek közötti természetes egyenlőtlenségek kizárják a társadalmi egyenlőség érvényre juttatását, - a vagyoni vagy a műveltségi egyenlőtlenségeknek az államban és a jogban is ki kell fejeződnie. Ezt nevezzük

HIERARCHIKUS-szemléletmódnak - Az egyéni szabadságjogoknak nincs jelentőssége, - A szabadság csakis valamilyen közösséghez való integrálódás révén valósítható meg, - A konzervatív gondolkodók inkább a szabadság és a rend kérdéseit vizsgálják, - A szabadságjogok meggyengítik a társadalmi kohéziót, és anarchiába sodorják a társadalmat, - Abszolút értékként kezeli a politikai stabilitást, - Parlamentarizmus ellenesség jellemzi, (a fékező-korlátozó felsőházat támogatja) - Az érdekegyeztetést az érdekbeszámítás váltotta fel, - Tekintély, befolyás, kötelezettségek jellemzik, hatalmi alá-fölérendeltség érvényesül. - Az állami élet legfőbb elve az engedelmesség, - Az állam és egyház elválasztásának az ellenzése, - A hatalommegosztás bírálata (miért pont 3 hatalmi ágat különítettek el?), ezzel az állami szerveket egymás ellen fordítják, és ez megbénítja az állam tevékenységét - A konzervatív

elveknek leginkább a monarchia felel meg, mert ez szimbolizálja a politikai egységet, és a bürokrácia kizárja a konfliktusokat. - Az ORGANIKUS ÁLLAMFELFOGÁS szerint az állam nem különül el a társadalomtól. A szerves fejlődés kizárja a tudatos megalkotás gondolatát Érvként hozzák fel az alattvalók politikai hozzáértésének a hiányát, A politizálás tapasztalati elvére építenek RADIKALIZMUS KRITIKA ÉS TRADICIONALIZMUS: Erős a forradalmiság kritikája. (az eszményi rend ígéretének az elvetése) A tradíció szerepe a konzervatív gondolkodásban: - a hagyomány az egyén számára magatartásmintát közvetít, - a hagyomány igenlő befogadása hosszú távon konszenzust ígér, - a szerves fejlődés során a változás spontán és fokozatos, Max Weber: szembeállítja egymással a hagyományt és a modernitást. - az ember nem értékeket választ, hanem hagyományokat és sajátos társadalmi praxisokat követ. A/9: A SZOCIALIZMUS ÉS A

SZOCIALISTA-KOMMUNISTA ÁLLAM: Európában alakult ki válaszul az iparosodásra. Lényegében összekapcsolódó érvek sora Szerintük az emberi tevékenység társadalmi viszonyként írható le. A termelés a társadalom mint egész munkájának az eredménye, az elosztás is ezek alapján kell hogy történjen. MUNKA ÉS TULAJDON: A szocializmus egyik központi kérdése a j avak és szolgáltatások mint társadalmi termékek feletti rendelkezés. A kérdés az, hogy hogyan lesz a közös birtoklás gazdaságilag hatékony? Központi vagy helyi állami szervek, termelői társulások, termelői illetve fogyasztói szövetkezetek révén. A termelés összetevői: TULAJDON + MUNKA. A tulajdon igazságtalanul van elosztva, a munkát pedig nem díjazzák megfelelően. MARX: a termelés eredményét össze kell kötni a munkával járó elismeréssel. TERMELÉS: az ipari termelésre korlátozódik. A szocialista feministák az otthoni munkát is annak tekintették és fontosnak

tartották a munkaerő újratermelésének a biztosítását. Az egyenlőségbe vetett szocialista hit erkölcsi jellegű. Azt állítja, hogy minden embernek a szükségletei azonosak. A MUNKA ÁTALAKÍTÁSA: FOURIER: falanxok, közösségi modellek, az eszményi társadalomnak a mintája. Egye szocialistáknál a demokratikus állam eszköz a cél jaik eléréséhez, míg mások szerint legfeljebb átmeneti intézmény lehet. A MUNKÁSOSZTÁLY HATALMA: A kapitalizmus kizsákmányoló és kizsákmányolt osztályokra bomlik. BLANC: a magánkapitalista termelést társadalmi műhelyekkel kívánta felváltani. GEORGE SOREL: szindikalizmus, azaz a s zakszervezeten keresztül gyakorolt munkáshatalom híve. A szocializmus gyanakvással tekint az egységes nemzetállamra. KOMMUNIZMUS ÉS SZOCIÁLDEMOKRÁCIA: Előzményei: PLATÓN: állam című művében a vezető osztályok körében megtiltja a magántulajdont. Ellenkező esetben ugyanis nem tudnak elfogulatlanul dönteni. Korai

„egyszerű” keresztények: tulajdonközösségben éltek. MORUS TAMÁS: Utópia című művében szintén bemutat kommunisztikus társadalmat. - a valódi kommunizmusban lehetséges a javak közös élvezete, - a kommunista termelés közös munkálkodás, ahol nincs különbség fizikai és szellemi munka között. - A kommunizmus azt is jelenti, hogy mindennek, így a szabadságnak a birtoklása is közös. SZOCIÁLDEMOKRÁCIA: 1875:Gothai program: a marx-i felfogás számos hibáját megfogalmazza. A szabad államhoz vezető változások békés úton is elérhetőek. Mindezek alapja a társadalmi igazságosság. A XIX.század végének nagy gazdasági fejlődéséből hasznot húzott minden osztály MARX: kizsákmányolók és kizsákmányoltak szerinti megkülönböztetése. BERNSTEIN: megállapította, hogy növekedett a középosztályhoz tartozó foglalkoztatottak aránya. - politikailag a teljes demokráciára kell törekedni, - a munkások részvétele a

szakszervezeti befolyás révén kell hogy érvényesüljön, - az államnak be kell avatkoznia a gazdaságba, 1950 Crosland: az iparon belül egyre több a tulajdonos, az irányítás hivatásos és szakszerű menedzserek kezébe kerül. Sok nemzetnél létrejött a jóléti állam A nagyobb egyenlőség elérésének két módja van: - gazdasági növekedés, - közoktatás (a tanulási lehetőségeknek a bővítése) A/10: NACIONALIZMUS ÉS A NEMZETÁLLAM: A NACIONALIZMUS IDEOLÓGIÁJA: A nemzet fogalom történeti entitást fejez ki. A nemzet az egy közös kultúrával rendelkező történeti közösség az egyszerűbb definíció szerint. SMITH: a n emzet egy régebbi kategória, az „etnikai közösség” modern változata. Ezen közösségek csak a modern világrendszerben küzdenek a nemzetként való elismerésért. A nacionalizmus alapja az a doktrína, mely szerint minden nemzetnek saját állammal kell rendelkeznie. A szuverenitás forrása: a nép. A DOKTRÍNA: - A

világ a nemzetek mozaikjaiból áll, - A nemzetek a társadalom természetes egységei, - Minden nemzetnek saját, szuverén államra van szüksége, - Minden egyénnek valamely nemzethez kell tartoznia, - Az egyén elsősorban a nemzethez lojális, - Az egyén csak a nemzeten keresztül élvezhet igazi szabadságot, A nacionalizmus típusai: ORRIDGE: 5 altípusát különbözteti meg. 1.ÁLLAMNACIONALIZMUS: Az eredetileg a centrumhoz tartozó középméretű országok nacionalizmusa. Ezekben az országokban az állam előbb jelent meg, mint a nemzet. Maga az állam teremtette meg a nemzetet. 2.EGYESÍTŐ NACIONALIZMUS: A kisállamok egyesítése új nemzetállamban (lsd.Poroszország példája) 3.SZEPARATÍV NACIONALIZMUS: A létező, szuverén államokat széttagoló nacionalizmus. (lsda Monarchia példája) Ennek autonóm-nacionalizmus formája például: Korzika vagy Quebec. 4.LIBERÁLIS (FELSZABADÍTÓ) NACIONALIZMUS: Az európai hatalmak tengerentúli birodalmainak a

felbomlása volt rá jó példa. Lehetséges csoportosításuk: európai telepesekre vagy a bennszülött lakosságra támaszkodtake? 5.MEGÚJÍTÓ NACIONALIZMUS: Néhány régi kultúrában, melyek nem váltak az európai politika zsákmányává, ezekben jelentkezett. A nemzeti megújulás szorosan kapcsolódott a korábbi nagysághoz (pl.Irán, Törökország, Japán vagy Kína) Ezen államok kísérletet tesznek az ál lam világgazdaságba való beépülésének újraértelmezésére. Az ideológia ereje mögött meghúzódó alapvető folyamat a másolás és az adaptáció. NEMZETI ÖNRENDELKEZÉS ÉS NEMZETI DETERMINIZMUS. 1919: A nemzeti önrendelkezés a szövetséges hatalmak alapelvévé vált. - az államokat a nemzeteket alkotó népek szerint kell kialakítani, - az embereket valamilyen kulturális jellemző alapján csatolták az adott államhoz, - ezt nevezzük NEMZETI DETERMINIZMUSNAK. Az embereket a szuverenitás változásáról meg kell kérdezni. Erre

népszavazások formájában került volna sor, de ezt ritkán alkalmazták, mert nehezen tudtak megállapodni az alapszabályokban. Négy féle népszavazási módszert alkalmaztak: TÖBBSÉGI MÓDSZER: egy egész térség vagy tartomány szavazhatott. Ennek „nemzeti kisebbségeket” teremtő hatását mérsékelni lehet, ha a tartományon belül zónákat teremtenek. A finomabb beosztású szavazási egységek bevezetése lehetővé teszi a határ kisebb mértékű korrekcióját. Vagyis minden településen külön-külön összegző népszavazási módszert alkalmaztak. Ennek problémája az enklávék létrejötte volt NEMZETI DETERMINIZMUS: - az emberek az általuk beszélt nyelv alapján válnak egy nemzet tagjává. A NACIONALIZMUS ÁLLAMFELFOGÁSA: - nemzeti piac, nemzetgazdaság, nemzeti kultúra, nemzeti érzés és öntudat, a nemzeti önzés, a nemzeti elkülönülések és ellenségeskedések politikája, az etnokrácia, az erőszakos asszimiláció. - az új uralkodó

osztályok legfőbb legitimációs eszméjévé a nemzet vált, - a legitimáció egyik formája az, hogy a nemzetet a korábbi időszakból származtatta, vagyis visszavetítette az időben. - A történelmi múlt meghamisítása, ETNOCENTRIZMUS: a racionalizmus sajátossága. - az uralkodó nemzetről elnevezett államot lehetőleg egységes nemzetté, egynyelvű néppé akarja alakítani ( egy kormány – egy nemzet – egy nép). - A központi irányítást részesíti előnyben, - A kisebbségi, nemzetiségi autonómiák elvi ellensége, - Intézményesítik más nemzetiségek alárendelését és megfélemlítését. - Az ellenségkép megszilárdul, XENOPHÓBIA:idegengyűlölet kialakulása. A nacionalista államfelfogás ölthet formát diktatúrában és demokráciában is. NEMZETÁLLAM: az állami közösség elkülönülését és együvétartozását, a közös nyelv és kultúra művelését eredményezte, s szorosan összekapcsolódott a nemzeti piac, a nemzetgazdaság

sajátos érdekeivel. A feudális CUIUS REGIO, EIUS RELIGIO-t a nemzetállamokban felváltotta az államnyelv bevezetése (CUIUS REGIO EIUS LINGUA), lsd.iskolarendszer - az uralkodó nemzet nyelve állami nyelvként szerepel. ASSZIMILÁCIÓS TÖREKVÉSEK: - diktatúrában: etnokrácia, homogenizálás, erőszakos asszimiláció, - 1. demokráciában: nemzeti tolerancia, államalkotói minőség elismerése. A MODERN ÁLLAM (ÁTTEKINTÉS) 1 Az abszolút állam 1.1 A feudális társadalom válságai a v álságkezelés különféle formáit hívták életre az államokban: gazdasági tér tágítása, gazdasági és politikai expanzió, stb. Mindez nagyon kiterjedt állami eszközöket igényelt, ami megteremtette az abszolút monarchiák kialakulásának feltételeit, a meggyengült nemességet, a megerősödött polgárságot, stb. 1.2 A válságok kezelése fokozatosan állami feladattá vált, amihez modern közigazgatásra volt szükség. Ennek feltételei: állami egység,

modern jog, hadsereg, rendőrség, hivatásos diplomaták, stb. 1.3 A gazdaság igazgatása is fokozatosan az állam kezébe került, az első kidolgozott állami gazdaságpolitikai a merkantilizmus volt. 1.4 További fontos feltétel volt a fizikai erőszak alkalmazásának monopóliuma 1.5 Megjelentek az első szuverenitás-elméletek, amelyek az állami főhatalom birtokosát korlátozhatatlan és felelősség nélküli szuverénnek definiálták. 1.6 Fontos viszont a nyugati és a keleti abszolutizmusok között különbséget tenni 2 A polgári társadalom és a polgári állam 2.1 A polgári társadalom kifejezést többféle értelemben használjuk: a tőkés gazdálkodáshoz kötődő életszférák; civil társadalom; társadalmi szerkezet; a társadalom politikamentes intézményei. 2.2 A polgári társadalom alapja a politikai előfeltételektől mentes magántulajdon Az újkor előtti társadalmak ugyanis közvetlenül politikai jellegűek voltak. A polgári társadalom nem

szüntette meg a különbségeket, csak azok politikailag meghatározó szerepét. 2.3 A modern polgári államot a következő sajátosságok jellemzik A közhatalom gyakorlása önálló tevékenységgé vált. Megjelentek a kizárólag politikával foglalkozók: a politikusok és államférfiak. A politikai gondolkodást alternatív eszmék kezdték el uralni, az izmusok: liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus, nacionalizmus. A modern társadalmak szerveződésének egyik központi elve a magánjellegű és a közösségi, vagyis a polgári és az állampolgári létformák és tevékenységek elválasztása lett. A polgári állam politikai állam, oka: a politikai tevékenységet a társadalmi életszférák egyik meghatározott körébe vonta össze. 2.4 A modern jog jellemzői: formalizált; rendszerszerű; általános; univerzális; kiszámítható; jogegyenlőség; negatív és pozitív szabadságjogok. 2.5 A politikai rendszer jellemzői: a közhatalom korlátozása,

megosztása, később pluralista politikai rendszerek; kibővülnek az érdekérvényesítés formái, kialakultak a modern parlamentek. 3 Jogállam 3.1 A jogállam olyan intézményi és eljárási rendszer, amelyben az állami tevékenység a jognak alárendelt, a hatalomgyakorlás jogszerű törvények között zajlik. 3.2 A jogállam sokféleképpen értelmezhető: (a) az állami szervek az alkotmányban és más fontos alaptörvényekben szabályozott módon működnek (alkotmányosság), a jogot alkotmányosan rögzített keretek között alkotják, a már megszületett jogot pedig 3.3 4 4.1 4.2 4.3 4.4 4.5 5 5.1 5.2 5.3 5.4 6 6.1 6.2 6.3 7 politikai befolyástól mentesen alkalmazzák (törvényesség); (b) az állami tevékenység korlátozottsága; (c) az állam nem követhet pozitív célokat. A jogállam egyik fontos formája a szociális jogállam, amely már követhet, sőt követnie is kell pozitív célokat: a második generációs (szociális) jogok

biztosítását. A modern politikai rendszer A modern politikai rendszer legfőbb sajátossága, hogy a politikai érdekérvényesítésnek és akaratképzésnek az állam mellett számos más intézménye létezik. Az állam a politikai rendszernek csak az egyik, bár kétségkívül központi jelentőségű intézménye. További fontos jellemző a politikai pártok méretének és jellegének megváltozása (honorácior párt – tömegpárt – néppárt). Harmadik jellemzőként említhető, hogy az állami döntések meghozatalának súlypontja a törvényhozásról a kormányzásra helyeződött. Megjelentek a nem párt jellegű politikai szervezetek: korporációk, nyomásgyakorló csoportok, lobbik, stb. Pluralizmus: döntési centrumok sokasága. Az állami beavatkozás és a jóléti állam A XIX. és XX század folyamán bekövetkező gazdasági válságok szükségessé tették az állami beavatkozást. Ennek funkciói: stabilizálta a gazdaságot; csökkentette a

társadalmi és politikai konfliktusforrásokat. Eszközei: piac állami szabályozása; társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése; szociálpolitika. Az állami beavatkozás folytán fokozatosan eltűnt a magán – és a k özszféra elválasztottsága, megkezdődött a magánjog átpolitizálódása, illetve a közjog privatizálódása. Az állami szabályozás eredményeként létrejött a f ogyasztói társadalom és az állami újraelosztás és a jóléti állam. Jóléti állam fogalma: a fogyasztói társadalmat létrehozó, az ahhoz szükséges gazdaságot állami eszközökkel vezérlő, a piacgazdaságban keletkezett jövedelmet szociális szempontok szerint újraelosztó állam. A totális állam A totalitarizmus lényege: totális terror; társadalom és állam közötti határvonal eltűnése; a totális politikai rendszer strukturális sajátosságai (pl. hatalomkoncentráció) A totális államok létrejöttének okai: ezekben az országokban nem alakult ki

nyugati értelemben vett polgári társadalom; világgazdasági szempontból a nyugat perifériái; világpolitikai átrendeződés; helyi jellegű tényezők. A totális állam általános sajátosságai a következők. Az állami hatalmat monopolisztikusan birtokló politikai csoport a társadalmi lét szintem minden területét ellenőrzése alatt tartotta és irányította. A politikai intézményrendszernek nem voltak ellenállásra képes elemei. Egypártrendszer, államosított érdekképviseletek, korporációk Az intézmények szintjén megszűnnek a politikai és az állami közötti különbségek. Az államszervezet rendszerint megőrizte a polgári demokráciákban kialakult formáját, gyakorlati működése azonban lényegesen eltért attól (bürokrácia, államhatalom egysége). A hatalomgyakorlás módja: erőszak A totalitárius rendszerek kiépítését egy karizmatikus vezető köré csoportosult politikai elit kezdte meg. Totális ideológiák: átfogóak,

ideális jövőt kínálnak. Gazdálkodás: parancsgazdaság Két jellegzetes forma: nácizmus és bolsevizmus. A késői és a poszt-totalitárius államfejlődés Kelet-Európában a ’60-as évektől 7.1 A poszt-totalitárius államfejlődés a Kelet-Európai államokat jellemezte a ’60-as évektől. Fontos jellemzői: megszűnt a hatalomgyakorlás terrorisztikus jellege; a parancsgazdaságban megjelentek a piac elemei; az uralkodó párton belül különböző áramlatok kaptak helyet. 2 AZ ÁLLAM FOGALMA 1 Az állam szó eredete és jelentéstörténete 1.1 Az állam néven összefoglalt jelenségeknek a történelem folyamán nagyon sok formája létezett. Tartalmilag azt kell vizsgálni, hogy az állam az emberek együttélésének valamilyen állandó formája-e vagy eredendően modern jelenség. Ehhez etimológiai és fogalomtörténeti kérdéseket kell tisztázni. Az állam szó mai jelentése viszonylag új keletű. 1.2 A görögök a polisz szóval jelölték

meg saját politikai közösségeiket 1.3 A rómaiak két kifejezést használtak: a populus romanust és a res publica-t, de előfordult a status szó is. 1.4 A középkorban a status szónak több jelentése is volt: az uralom formája; az uralkodó helyzete, állapota; a középkor végén egyre inkább a hatalmi alá- és fölérendeltséget jelentette. Sokak szerint Machiavelli használta először modern értelemben az állam szót. 1.5 A modern államok kialakulása újabb változást hozott: az állam a hatalom valamilyen koncentrációját jelenti. Ezzel párhuzamosan a s zó fokozatosan elszemélytelenedett és egy intézményre kezdett utalni. Később megtörtént az állam – terület – népesség – főhatalom összekapcsolása. 2 Az állam fogalmi meghatározásának fő irányai és az államfogalmak 2.1 Az állam fogalmi meghatározásának fő irányai a következők: (a) a régebbi elméletek politikai közösségként határozták meg az államot; (b) a modern

gondolkodóknál a közösségi jelleg elhalványodik, a funkciók szerepe hangsúlyosabb lesz; (c) később megjelenik a rendezett társadalmi együttélés gondolata; (d) instrumentális meghatározások; (e) elhatárolásra törekvő meghatározások; (f) az államot egy-egy fontos jellemzőjével azonosító felfogások. 2.2 A jogászi államfogalom Hans Kelsen nevéhez köthető Kelsen kiindulópontja az egyedi emberi cselekvés, mint társadalmi cselekvés. Az állami cselekvések külsőleg nem különböznek az egyébb társadalmi cselekvésektől, az teszi azokat állami cselekvéssé, hogy az államnak számítjuk be. Kulcszó tehát a beszámítás Az állam Kelsen felfogásában normatív rend, kényszerítő rend. 2.3 A szociológiai államfogalmat Max Weber dolgozta ki Kiindulópontja: az emberek ahhoz igazítják cselekvéseiket, ami abban értelem szerint érthető. Az állam kollektív gondolati képződmény, kulcsszó: képzetek. Az állam jellemzői: (a) üzemként

működő; (b) uralmi szervezet; (c) egy adott területen érvényes; (d) igazgatási és jogrend, (e) politikai jellegű tevékenységet végez. 2.4 Politikai államfogalmak keretében Rudolf Smend, Hermann Heller és Carl Schmitt nevét kell megemlíteni. Rudolf Smend az állam lényegét a társadalom és önmaga integrációjában látta (személyi, funkcionális és dologi integráció). Hermann Heller elméletében az állam tudatos emberi cselekvések eredményeként létrejövő szervezett egység: döntési és hatásegység. Genus proximuma a szervezet, differentia specifikája a szuverén területi főhatalom. Carl Schmitt szerint az állam fogalma a politikum fogalmát előfeltételezi. A politika alapja, hogy az emberek megkülönböztetik a barátot és az ellenséget, ez konfliktusokhoz, háborúkhoz vezet. Az állam fő jellemzője, hogy egységet teremt, lényege, hogy jus bellivel rendelkezik: e ldöntheti, hogy létezik-e ellenség, ki az, és milyen módon kell

legyőzni. 3 AZ ÁLLAM TERÜLETE ÉS NÉPESSÉGE 1 Az államterület 1.1 Az államterület részei Az államterület olyan háromdimenziós tér, amely az államhatárok között magában foglalja: az összefüggő szárazföldet (de: exklávé, enklávé), a vízi területet, a légteret, a szárazföldi és a vízi terület alatti teret. Jogi fikcióként az államterület részének tekintjük az állam lobogója alatt hajózó, illetve repülő úszó, repülő államterületet is. 1.2 Az államterület jogi jellege Az államterület jogi fogalom, de nem úgy ta rtozik az államhoz, mint polgári jogi értelemben vett tulajdon (domínium), hanem, mint a hatalma alá vetett emberek feletti uralom tere (impérium). Az államterület, mint jogi fogalom középpontjában a területi felségjog áll. Ez nem más, mint a területi főhatalom Ennek vannak jogi és nem jogi korlátai. Jogi korlátok: nemzetközi szomszédjog, nemzetközi közérdek, nemzetközi szolgalmak, önkéntes

döntés. Nem jogi korlátok: politikai, gazdasági befolyásolás 1.3 Az államterület változásai Az államterület változásai vonatkozásában meg kel különböztetni a változás valóságos indokát, a területszerzés igazolását és a változás módját. A változás valóságos indoka lehet: gazdasági érdek, biztonsági érdek, belpolitikai indok, visszaszerzésre való törekvés, hatalmi presztízs. A területszerzés igazolására szolgálhat: a dinasztikus legitimitás, közjogi fikciók, nemzeti egység, nemzetközi egyensúly megőrzése, ideológia. A változás módja lehet: hódítás, annexió, cesszió, debelláció, okkupáció, adjudikáció, népszavazás, adásvétel, bérlet, elbirtoklás, természeti esemény. 1.4 Az állam határai Az államhatás jogi fogalom. Megkülönböztetünk természetes és mesterséges határokat Érvek, megfontolások az államhatárokkal kapcsolatban: történeti határok elve, elbirtoklás, status quo védelme,

természetes hatások elve, etnikai vagy nemzetiségi határok elve. 1.5 A területi és természeti tényezők szerepe az államok életében Sok szerző elméleti szempontból döntő jelentőséget tulajdonít az államok életében a következő tényezőknek: a terület nagysága, földrajzi fekvés, a terület alakzata, éghajlati viszonyok, vízrajzi viszonyok, talajviszonyok, domborzati viszonyok. Ezek hatását azonban a gyakorlatban még nem sikerült igazolni. 2 Az állam népessége 2.1 Az állam népe – alattvaló és állampolgár Az állam területén tartózkodó emberek egy csoportját különleges kapcsolat fűzi az államhoz, ők az állam polgárai, az államhatalomnak egyszerre alanyai (tagjai) és tárgyai (alattvalói) is. Az állampolgárságot ma elsősorban jogi viszonyként fogjuk fel. Ez nem volt mindig így. Arisztotelész szerint a választójogot az erénynek és a politikai stabilitásnak kell alárendelni. A rómaiaknál a polgári állapot a három

status egyike volt (status civitatis) A reneszánsz korban az aktív részvétel és az önkormányzás képessége volt fontos. A XV. –XVIII században fokozatosan megtörtént a polgár - állampolgár státusz elválasztása. A XIX században megjelent az állampolgárság formális fogalma, amely azt pusztán jogi viszonyként fogja fel. 2.2 4 Az állampolgársági jogviszony tartalmát – Jellinek nyomán – az aktív, passzív, negatív és pozitív státusz fogalmakkal határozhatjuk meg. Az állampolgársági jogviszony tartalmának változásai – fő tendenciák: (a) alattvalóból államtag lesz; (b) a pozitív státuszból eredő igények tartalma átrendeződik; (c) európai állampolgárság megjelenése. A népesség jellemzőinek szerepe az államok életében A népesség jellemzői: lélekszám, népsűrűség, etnikai összetétel, életforma, növekedés – csökkenés. A népesség jellemzőivel kapcsolatos problémákat régebben az államtani és

filozófiai irodalom számos képviselője tárgyalta, ma a társadalompolitika részét képezik. Ide tartozik: a népesedéspolitikai, a településpolitika, a nemzetiségpolitika, a munkaerő politika, a foglalkoztatáspolitika. AZ ÁLLAM TÁRSADALMI SZEREPE 1 A problémakör elmélettörténeti előzményei 1.1 Az állami funkció kifejezéssel rendszerint az államnak a t ársadalmi környezetére gyakorolt hatására szoktak utalni, amit más kifejezéssel az állam társadalmi szerepének neveznek. 1.2 Az antik államelméleti gondolkodás az állam társadalmi hatását az állam céljaként ragadta meg (teleológiai felfogás). Platón: az állam célja az állam boldogsága; Arisztotelész: az állam célja a boldog élet. Ezzel mindketten egy elvont társadalomideált fogalmaztak meg. 1.3 Lényeges szemléleti változást hozott Monesquieu munkássága, aki az állam helyességének lényeges kritériumait az állam működési elveiben látta. 1.4 A XIX századi

államelméletben jelent meg az alaki és anyagi értelemben vett állami funkciók megkülönböztetése. 2 Az állam társadalmi szerepét kifejező kategóriák 2.1 Az állam társadalmi szerepét kifejező kategóriák elvont lényege Az állam társadalmi rendeltetésének lényege az állam objektív szükséglet mivolta, vagyis, hogy a társadalmi lét fönnmaradásához, a t ársadalmi újratermelési folyamat zavartalan lebonyolódásához, az adott közösség megmaradásához a társadalmi fejlődés meghatározott fokától kezdve szükség van az államra. Az államcél vagy állami cél az objektív szükségletek tudati megragadása az államot vezető csoport részéről. Az állami feladat az állami cél konkrétabb megfogalmazása, részekre bontása, meghatározott állami szervekkel, azok tevékenységével és eszközeivel való összekapcsolása. Az állami funkció lényege: az állam tényleges tevékenységét és annak tényleges hatását fejezi ki,

realitás, ami van. 2.2 Az állam társadalmi rendeltetése azt fejezi ki, hogy az újratermelési folyamat zavartalansága és továbbfejlődése egy meghatározott állam meglétét és fönntartását, újratermelését igényli. Tartalma történetileg változik 2.3 Az államcél sokféleképpen értelmezett kategória: (a) ideális, eszményi, tökéletes állammal kapcsolják össze; (b) a modern rendszerelméletben egyfajta sajátos értelem az állam célja; (c) az általános államtan az államcél három típusát különbözteti meg, az 2.4 3 3.1 3.2 3.3 3.4 3.5 3.6 5 objektív, a szubjektív és az etikai-politikai államcélt. A valóságos állami célok kialakulása a politikai rendszerben lezajló folyamat. Az állami funkció általában az állami tevékenység fő irányait jelenti. Ez a meghatározás konkretizálásra szorul. Ehhez az állami tevékenység tartalmát kell segítségül hívnunk, amely nem más, mint a társadalmi viszonyok befolyásolása.

Ezután meg kell határozni, hogy melyek az állami tevékenység fő irányai. Összefoglalva: az állami funkció az állami tevékenység különböző formáinak egésze és a társadalmi viszonyok összefüggő csoportja közötti közvetlen okozati összefüggés. Az állami funkciók fő csoportjai A társadalom és a természet viszonyainak befolyásolása: egészségügyi és demográfiai viszonyok alakítása; természeti csapások elhárítása, stb. A gazdasági funkciók csoportja: tulajdoni, elosztási és kooperációs viszonyok kialakítása és jogi védelme; infrastruktúra fejlesztése; gazdasági tevékenységek befolyásolása; stb. Politikai-igazgatási funkciócsoport: a politikai intézményrendszer viszonyainak alakítása; jogrend, közrend, közbiztonság védelme; stb. Ideológiai-kulturális funkciócsoport: az uralkodó társadalmi-politikai berendezkedés legitimációjának biztosítása; iskolarendszer alakítása; stb. Külpolitikai funkciók

csoportja: szövetségi kapcsolatok, stb. Nemzetközi együttműködési funkciócsoport: gazdasági, kulturális. Környezetvédelmi együttműködés; stb. AZ ÁLLAM MINT SZERVEZET 1 Az állam szervei 1.1 Az államszerv fogalma Az államszerv az a s zemély vagy személyegyüttes, aki, illetve ami valamilyen szervi tevékenység révén az államhatalomhoz kötődő funkciót valósít meg. Tevékenysége jogilag szabályozott. A szervi tevékenység normatív feltétele: az adott szervnek meghatározott feladata legyen és rendelkezzen az annak megvalósításához szükséges jogosítványokkal. E jogosítványokat összességében a szerv hatáskörének nevezzük. A hatáskörnek négy dimenziója van: területi, személyi, dologi és időbeli. A hatáskör lényegében azt jelenti, hogy az adott szerv részesül az államhatalomból. A hagyományos államtani felfogás szerint az ál lamszerv fogalma a közhatalom gyakorlásával függ össze, ez pedig a jogszerű

kényszeralkalmazás lehetőségét jelenti. 1.2 Az állami szervek főbb típusai (többféle tipológia létezik) A közhatalmi tevékenység jellegére alapozott szemlélet a közösség politikai szükségleteiből indul ki, és az e szükségleteket kielégítő intézményeket tekinti államszervnek. E szervek főbb típusai: törvényhozó; végrehajtó, igazságszolgáltató; államfő; önkormányzatok; kormányzati szervek; közigazgatási szervek; Alkotmánybíróság; felügyeleti és ellenőrzési szervek. Az egyes állami szerveket a h atalmi tevékenység tárgya szerint megkülönböztető tipológia, a feladatcsoportoknak megfelelően a következő szerveket különbözteti meg: hadügyi; belügyi; külügyi; pénzügyi; igazságügyi szervek. Az állami akarat megjelenése és szervezeti – jogi formában való kifejeződése alapján megkülönböztetünk: közvetlen – közvetett; elsődleges – másodlagos; egyszerű – összetett, önálló –

önállótlan; rendes – rendkívüli; és létrehozó szerveket. 1.3 Hivatal, köztisztség, köztisztviselő Az állami szerv fogalmilag a hatáskör és az abban foglalt jogokat gyakorló személy együttese. Ezek a s zemélyek köztisztséget töltenek be A magyar nyelvben a h ivatal szónak többféle jelentése van: konkrét állami szerv; államszerv kisegítő apparátusa; felsőbb szervek által létrehozott tartós feladatkör. A hivatal betöltése alapulhat: kinevezésen; választáson; kooptáláson; törvényen; sorsoláson; öröklésen; elbirtokláson; az előd általi kinevezésen. A közhivatal megszűnésének formái: határozott idő letelte; életkor elérése; lemondás; áthelyezés; elmozdítás; megfosztás; a tartós feladatkört ellátó szerv megszüntetése. A köztisztviselőkhöz kapcsolódó kérdések: a köztisztviselők kiválasztás során alkalmazható kritériumok; a politikai legalitás hiánya milyen feltételek mellett lehet kizáró

tényező; az igazgatási apparátus szakszerű működésének kritériumai. 2 Államszervezet 2.1 Az államapparátus Az államapparátus a különböző típusú és szintű állami szervek egységes és belsőleg differenciált rendszere. A tagoltság azt fejezi ki, hogy a központi intézmények mellett léteznek olyan, viszonylag független egységek, amelyek az államiság egyes részjellemzőit hordozzák. A tagoltság kifejeződhet szervezetileg, jogilag és politikailag 2.2 Centralizáció és decentralizáció A decentralizáció azt jelenti, hogy a központi jogalkotó, igazgatási és igazságszolgáltatási szervek mellett léteznek döntési önállósággal rendelkező helyi szervek is. Főbb formái és fokozatai: adminisztratív decentralizáció; önkormányzati decentralizáció; autonóm területi decentralizáció; a t örvényhozás szervezeti decentralizálása; az igazságszolgáltatás rendszerének egyes elemei; államok szerinti decentralizáció

(szövetségi állam). 6 AZ ÁLLAMOK RENDSZEREZÉSE 1 A klasszikus örökség 1.1 Az államformák platóni és arisztotelészi felosztása Az államoknak, mint tapasztalati valóság formáinak aszerint történő felosztása, hogy egy ember, többek, vagy pedig mindenki vesz részt a hatalom gyakorlásában, már Hérodotosznál megtalálható, aki elsőként vázolta fel a hármas felosztást. Platón Az államférfi c. művében ez a felosztás tovább bővül egy olyan értékelő megkülönböztetéssel, amelynek mércéje a t örvényekhez való ragaszkodás: királyság – zsarnokság; arisztokrácia – oligarchia; kétféle demokrácia. Arisztotelész Politikája is az értékelő és az uralmat gyakorlók számához kapcsolódó hármas felosztást alkalmazza. Helyes államformák: monarchia, arisztokrácia, politeia; elfajult államformák: türannisz, oligarchia, demokrácia. 1.2 A „vegyes” államformák Az az alapvető gondolat, hogy a zsarnokság elleni

védekezés leghatékonyabb eszköze a hatalom összpontosításának megakadályozása, már az antik kor megfogalmazta: a vegyes államforma gondolata Arisztotelésznál és Platónnál is megtalálható. A középkor skolasztikus irodalmában Aquinói Szt. Tamás summa Theologicája újította meg a vegyes államforma gondolatát. 1.3 2 2.1 2.2 2.3 Machiavelli ismételten foglalkozott a v egyes államforma kérdésével, a F ejedelemben azt az örökletessel szembeállított újkeletű egyeduralom egyik válfajának tekinti. A vegyes államforma eszméjének sok évszázados hagyományát Bodin szakítja meg, aki az államról szóló nagy művében kategórikusan elutasítja a szuverenítás bármiféle megosztásának lehetőségét. A vegyes államforma alapeszméje, mint az államban a h atalmi egyensúly biztosításának, s ezzel az önkényuralom megakadályozásának eszköze az újkori ún. hatalommegosztási elméletekben tér vissza. A természetjogi rendszerek A

feltörekvő polgárság államelméletében visszatér az értékelő szempont, de már természetjogi követelményként. A természetjog alkalmasnak bizonyult a legkülönbözőbb álláspontok alátámasztására (Hobbes – abszolút királyi hatalom, Spinoza, Locke – parlamentáris kormányzat). Az államok rendszerezése a pozitivista államtudományban A pozitivista tudomány-koncepció általános jellemzése Az államok rendszerezése kérdésében döntő fordulatot a pozitivista tudománykoncepció elterjedése hozott. A pozitivizmus a valóság megismerését és hű ábrázolását tűzte célul maga elé. Ez a poltitikai tudományok szintjén is jelentkezett, mégpedig abban, hogy azok alapvető feladatként a jelenségek egyszerű leírását jelölte meg. Az államok jogtani osztályozása A tudományos módszerek differenciálódása a polgári társadalomtudományban egy sajátos jogászi módszer kialakulását és térhódítását eredményezte, amely az

államok rendszerezésében is a jogi tényezők szerepének egyoldalú hangsúlyozásával járt, mégpedig a polgári állam tételes jogi szabályozásából kiindulva. Az államok jogtani osztályozása - amely a rendszerezés kérdését a jogi szabályozás útján meghatározott szervezeti felépítés alapján oldja meg - voltaképpen a polgárság jogi világnézetében gyökerezik. Ez a j ogászi szemlélet vált az államok jogtani rendszerezésének kiindulópontjává. E rendszerezési kísérletek keretében az állam lényegének megkülönböztető ismérvéül a szuverenitás jogi fogalma szolgált. Az osztályozásnál pedig előtérbe került az alkotmány, illetve a kormányforma fogalma. A második világháború után a jogtani osztályozás új jelentőségre tett szert: jogállam rendőrállam; demokratikus - autokratikus állam; liberális - totális állam. Az államok jogi ismérvek alapján történő osztályozása érvényesül ma is, mivel az állami

jelenségek egyik sajátos vonása éppen a joggal való összefonódás, az állam, mint társadalmi alakulat egyúttal jogintézmény is. Kétségtelen azonban, hogy a rendszerezés problémájának ilyen megoldása a valóság leegyszerűsítéséhez vezet, mert a jogászi módszer az állam valóságának vizsgálatát csak az egyik, a j og eszközeivel megragadható oldalára szűkíti le. Az államok osztályozásának társadalmi szempontjai A jogtani megközelítés egyoldalúságának leküzdésére számos kísérlet született., ezek közös vonása, hogy a jogi tényezők mellett más osztályozási ismérveket is alkalmaznak. Ezek lehetnek földrajzi és természeti tényezők, történeti vagy világnézeti szempontok, az államhatalom egységének vagy megosztottságának eszméje, az államterület tagozódása, stb. E kísérletek egy részét átfogó szociológiai-történeti szemléletmód jellemzi, egyes újabb rendszerezési kísérletek pedig nyíltan az

irracionalizmus álláspontjára helyezkednek. Van olyan felfogás, amely a politikai intézményekkel szemben azt az erőt nyilvánítja elsődlegesnek, amely az intézményeket pályájukon tartja. Vannak továbbá olyan osztályozási kísérletek, amelyek az államformákat pszichopatologikus jelenségeknek tekintik, illetve olyanok, amelyek az államok osztályozását az emberi lélek belső felépítéséből igyekeznek levezetni. Végül említést érdemel az a felfogás, amely szerint minden politikai rendszerben az uralkodó ideológia határozza meg a hatalomgyakorláshoz kapcsolódó intézményeket. A modern politika-tudomány a politikai hatalomgyakorlás egész mechanizmusát tekinti osztályozási ismérvnek, megjelent a politikai rendszer fogalma. Ennek folytán az államok rendszerezésének helyére mindinkább a politikai rendszerek osztályozása lép. 3 Az államok rendszerezésének elméleti kérdései 3.1 Az államtípus fogalma A görög típus fogalom

eredetileg ősképet, mintát jelent; a filozófiában így a típus valamely faj vagy osztály közös alapformája, mintaképe. Az újkori társadalomtudományban a típus fogalom kétféle értelemben használatos. Egyfelől, mint ideáltípus, amely elgondolt összefüggéseket testesít meg (utópia). Ebben az értelemben az államtípus fogalma olyan ideáltipikus fogalom, amely az empirikus valósággal közelebbi vagy távolabbi hasonlóságot mutat. Az újabb, pozitivista államelmélet által használt fogalmak másfelől olyan absztrakciós tevékenység termékei, amely a vizsgált jelenségek empirikus valóságából kiindulva összegzi azok lényeges vonásait. A közös vonásokból összetevődő államtípus-fogalom olyan alapforma vagy mintakép, amely alapján lehetővé válik az államok rendszerezése. Az államtípus fogalmát értelmezhetjük történeti szempontból is. Ebben a megközelítésben az államtípus az államnak a történeti fejlődés egyes

szakaszaira jellemző megjelenési formája, az állam lényeges ismérveinek adott korszakra jellemző, térben és időben meghatározott kifejeződése. A marxista társadalomelmélet az államok rendszerezésénél a t ermelési folyamat sajátosságainak meghatározó szerepét emeli ki: ázsiai, antik, feudális és modern polgári termelési módok. Ezek szerinte meghatározzák az állam szervezetének és működésének fő vonásait. 3.2 Az államforma és összetevői Az államok rendszerezése során lehetetlen az állam minden aspektusára kiterjedő elemzést végezni, ezért indokolt a v izsgálódást eleve csak néhány ismérvre szűkíteni. Erre szolgál az államforma sok évszázados fogalma. Az államforma modern fogalma arra szolgál, hogy az egyes állami berendezkedésekből kiemeljen olyan vonásokat, összefüggéseket, amelyek az adott állam jellemzésére, más államokkal való összehasonlítására alkalmasak. Az államforma összetevői:

kormányforma, államszerkezet, politikai rendszer. A kormányforma a kormányzást ellátó államhatalmi szervek rendszereként fogható fel. Az államszerkezet az állam belső tagozódását jelenti. A politikai rendszer a politikai tevékenység szférájában kialakult normákat, formális és informális intézményeket, szervezeteket, valamint a s zerepeket megvalósító emberi magatartások összességét foglalja magába. 4 Az államok modern tipológiája 4.1 Az államok rendszerezésének fő szempontjai Az államok rendszerezése nagyon sokféle szempontból történhet. Egységes államtipológiáról nem beszélhetünk A következő tipológia eleve az államok rendszerezését célozza, nem terjed ki a politikai rendszer egészére. A rendszerezés a következő fő 4.2 4.3 4.4 szempontok alapján végezhető: az államhatalom jogi-szervezeti felépítése; az államhatalom társadalmi alapjai; az államhatalom korlátai; az államhatalom gyakorlásának

területi aspektusai. Az államok osztályozása az államhatalom jogi-szervezeti felépítése szerint Az egyes állami berendezkedések megkülönböztetése itt az állami főhatalom megszervezésének módja, valamint az állami szerveknek az állam polgáraihoz való viszonya alapján történik. Ebben a vonatkozásban elsődleges jelentőségű, hogy a főhatalom gyakorlásában kik és hogyan vesznek részt. A főhatalmat kézben tartók száma alapján a modern politikai viszonyok között is indokolt az egyeduralmak és a kisebb vagy nagyobb csoportok uralmának megkülönböztetése. Egyeduralmak: monarchia különböző formái (abszolút, rendi, alkotmányos, parlamentáris) és a diktatúrák felhatalmazásos, illetve autokratikus formái. A többek, illetve a sokaság uralma a modern társadalomban leginkább köztársaság formájában jelenik meg (prezidenciáli, illetve parlamentáris köztársaság). Az arisztokrácia klasszikus fogalmában kifejeződő elit-uralom ma

egy katonai csoport, esetleg egy párt-oligarchia uralmát jelenti. A sokaság uralma a modern társadalomban a közvetlen és képviseleti demokrácia különböző formáiban valósul meg. Az államok osztályozása az államhatalom társadalmi alapjai szerint Ez az osztályozás elsősorban szociológiai vagy politológiai szempontokat érvényesít; azokra az ismérvekre épül, amelyek az államokat a h atalmat gyakorló társadalmi rétegek vagy osztályok szerint különböztetik meg. A kaszt-, réteg-, vagy osztályuralom klasszikus modelljét Platón ideális állama szolgáltatja, amely soha nem valósult meg. Történelmi példák vannak azonban a vallási eszme uralmának különböző formáira. A karizmatikus eszme szekularizált formában az újkorban is megjelent. A hatalomgyakorlás társadalmi alapját képező csoportnak tekinthető a funkcionáriusi réteg vagy a weberi értelemben vett bürokrácia is. A modern társadalom viszonyai között a szakemberek válnak a

hatalom igazi letéteményeseivé. A modern pluralista társadalom keretei között nemcsak a politikai és gazdasági szférában tevékenykedő politikai pártok, szakszervezetek, szövetségek, befolyásoló csoportok, hanem az ideológiai hatalmat gyakorló egyházak is törekszenek az államhatalom megszerzésére vagy annak befolyásolására. Az államok osztályozása az államhatalom korlátai szerint Az állami berendezkedések megkülönböztetésének és rendszerezésének alapja itt az állami beavatkozás mértéke, vagyis az, hogy az államhatalom törekszik-e az életviszonyok legszélesebb körének szabályozására vagy pedig e téren tartózkodást tanúsít, és egyes életviszonyokat eleve minden állami beavatkozástól mentesnek tekint. A totalitárius állam jellemzője a közösség egész életének meghatározására való törekvés s ebből következően az állami beavatkozás szférájának kiterjesztése. A liberális államot ezzel szemben az állam

által szabadon hagyott egyéni tevékenységi szféra tiszteletben tartása (status negativus) jellemzi, ami többnyire együtt jár a demokráciával, vagyis a k özakarat formálásában való állampolgári akarat szabadságával (status activus). A jogállam eszméje egyfelől a jog, másfelől a szabadság összeegyeztetését van hivatva szolgálni. Gyökerei a kanti észjogban felfedezhetők A Kantot követő német közjogi irodalom szintézist hoz létre a formai és az anyagi legalitás között. A XIX századbeli 4.5 7 jogállamiság további fejlődése fokozatos kiüresedésről, egy formális jogállamkoncepció térhódításáról tanúskodik. A kialakuló pozitivista jogállam-koncepció súlyos veszélyeket rejtett magában, amit a X X. század szomorú történeti tapasztalatai igazoltak. A megoldást a jogállamiság újraértelmezése jelentette, a formális helyett az anyagi, a liberális helyett a szociális jogállamiság megvalósítása. Az államok

osztályozása az államhatalom gyakorlásának területi aspektusai szerint Az állam és a többi, nagyobb területre kiterjedő közösségek centralizált hatalmával szemben ősidők óta jelentkezik au a törekvés, hogy az e keretek között élő kisebb közösségek maguk oldhassák meg a s aját problémáikat. Állandó tehát az igény a decentralizációra. Az államok szintjén a f öderatív eszme leggyakrabban az államszövetségek és a szövetségi államok formájában jelenik meg. Az államszövetség az államok laza kapcsolata, amely viszonylag széleskörű önállóságot biztosít számukra. A szövetségi állam összetett államiságit jelent, amelynek egyes alkotóelemei sajátos, a központnak alárendelt állami léttel rendelkeznek, s a főhatalom megoszlik a szövetség és a tagállamai között. NEMZETÁLLAM ÉS SZUVERENITÁS 1 A nemzetállam fogalmi meghatározása 1.1 A nemzetállam fogalmát kétféle értelemben használhatjuk: az államon

belüli viszonyok megjelölésére és az állam külső kapcsolatainak megjelölésére. 1.2 Az államon belüli viszonyok felől szemlélve Jászi Oszkár a következőkben határozta meg a nemzetállam főbb jellemzőit.  A nemzetállamban az államhatárral körülhatárolt földterületen azonos státuszjogokkal rendelkező emberek felett egyetlen állami hatalom létezik (területnépesség- közhatalom egysége.)  A nemzet fejlődésének csúcspontja az állami szuverenitás elnyerése, amely így egyben nemzeti szuverenitás is.  A nemzetállam egységes jogrendszer keretei között működik.  A nemzetállam egységes joghatóságot jelent.  Az egységes jog és egységes állam a g azdaság egységén, vagyis a nemzetgazdaságon alapul.  Törvény előtti egyenlőség.  A nemzetállam pontos nyilvántartásokat vezet polgárai személyi és gazdasági viszonyairól.  A nemzetállamban fejlett közlekedés, hírszolgáltatás és sajtó biztosítja a

polgárok kapcsolatait (saját infrastruktúra).  A nemzetállam ideológiájában a nemzeti szolidaritás gondolata a meghatározó.  Egységes nemzeti nyelv. 1.3 A nemzetállamok külső kapcsolatait a következők jellemzik  A világpolitika a nemzetállamok kölcsönhatásain alapul.  Minden nemzetállam egyenrangú.  Valemennyi nemzetállamot homogén politikai rendszernek kell tekinteni.  A nemzetállamok egymástól függetlenek. 2 2.1 2.2 2.3 2.4 8  A nemzetállamok kizárólagos ellenőrzést gyakorolnak egy pontosan körülhatárolt terület és egy viszonylag állandó létszámú lakosság felett.  A nemzetállamok külképviseleti szervei egyedüli résztvevők a világpolitikában. Szuverenitás A szuverenitás eszméje a középkori viszonyok felbomlásakor uralkodói szuverenitásként jelent meg, s történelmileg az abszolút monarchia előkészítésének tekinthető. A szuverenitásnak vannak lényegi vonásai, amelyek nélkül nem

létezik: függetlenség, egységesség, integritás, önrendelkezés, korlátlanság, kizárólagosság, felelősségre vonhatatlanság. A szuverenitás tartalmi összetevői kapcsán az egyik legfontosabb sajátosság az, hogy a szuverenitás kifejezetten, mint elkülönült politikai állam szuverenitása fogalmazódik meg. Az államtani irodalomban különbséget szoktak tenni az állami szuverenitás külső és belső oldala között. A fogalom középpontjában azonban mindkét értelemben az autonómia és az önállóság áll. A nemzeti szuverenitás fogalma szerint a s zuverenitás az egy államot alkotó nemzet szuverenitásaként jelenik meg. A nemzet jelenthet egyfelől az állami keretekhez kapcsolódó, az állam által átfogott politikai közösséget, illetve kulturális, nyelvi, etnikai köteléket adott személyek között. A nemzeti szuverenitás egyrészt sajátos ideológiaként, másrészt politikai és jogi elvként jelenhet meg. A nemzeti szuverenitás, mint

ideológia a XIX. sz terméke, előzménye a rousseau-i népszuverenitás volt A nemzeti szuverenitás, mint politikai és jogi elv tartalmát az etnikai értelemben vett nemzetek önrendelkezési joga képezte. A szuverenitás és nemzetállami keretek kérdése kapcsán vetődik fel a nemzeti-etnikai kisebbségek állami-jogi státuszának lehetősége. Az európai kisebbségeket eredetük szerint három csoportba sorolhatjuk: először azon kisebbségekre, amelyek már az állam megalakulása előtt az adott területen éltek, másodszor azokra, amelyek területi változás folytán kerültek az állam fennhatósága alá, és harmadszor azokra, akik bevándorlás útján váltak az állam polgáraivá. A kisebbségek mindhárom csoportban a modern polgári nemzetek létrejöttének során kerültek jelenlegi államuk szuverenitása alá. TOTALITÁRIUS URALOM – TOTÁLIS ÁLLAM 1 A totalitárius uralom politikai elmélete 1.1 Az olasz fasizmus totalitarizmus értelmezése A

totalitárius és totalitarizmus kifejezés az olasz fasizmus ideológiai-politikai szótárában jelentek. A totalitárius kifejezést először Mussolini használta 1925 június 22.-én tartott beszédében, azzal a cél lal, hogy a fasiszta mozgalom radikális újszerűségét hangsúlyozza. Ekkor az olasz fasizmus politikai elméletének középpontjában a totális állam fogalma állt. Ebben az értelemben az olasz fasizmus totalitárius jellege egy végletekig abszolutizált etatizmust jelent. A totális állam és a totalitárius uralom fasiszta elméletének rendszeres kidolgozásában nagy szerepet játszott Giovanni Gentile, aki a fasizmus meghatározásában az elmélet totalitárius jellegére helyezte a hangsúlyt, s a fasiszta államot elsőként definiálta stato totalitarioként. A totális állam átfogó és abszolút entitás, amelyen kívül semmi emberi vagy szellemi nem létezik önmagában, magába olvasztja a művészetet, a tudományt, a vallást, a gazdasági

aktivitást, stb. 1.2 1.3 A totalitarizmus azonban nemcsak etatizmusként értelmezhető. Az olasz fasizmus fejlődése során az államelméletének középpontjába a karizmatikus vezér által irányított forradalmi párt került. Azaz ideológiai szinten megtörtént a párt és az állam totalitárius szintézise, ennek szerkezete:  Az új uralomtípus előfeltétele, alapja és akciócentruma a szigoróan hierarchikusan és katonailag szervezett karizmatikus párt.  Az állam – lényegét tekintve – magában a forradalmi pártban rejlik, és általa bontakozik ki. A párt eszközeként totálissá váló állam intézményesen megsemmisíti az érdekek, értékek értelmezések versengő sokféleségében megnyilvánuló pluralizmust. A fasiszta totális állam hatalmi, szociális és nemzeti szempontból oszthatatlan és abszolút egységet reprezentál, amit uralmi – igazgatási eszközökkel hivatott garantálni.  Dinamikus és statikus mozzanat

kombinációja: a hatalom teljességét forradalmi módon kisajátító és gyakorló karizmatikus párt a totalitárius akcionizmus, az állam a totalitárius etatizmus kifejeződése. A nemzeti szocializmus totalitarizmus értelmezése Hitler a Mein Kampfban fogalmazta meg a nemzeti szocialista ideológia alapvető értékeit és céljait. Az új politikai-uralmi rendszer fogalmi kidolgozását elvégezték a német konzervatív államelmélet képviselői. A német totális állam koncepciója a weimari korszak válságszituációjában, a liberális-pluralista állam antitéziseként keletkezett. A nemzeti szocializmus totális államról vallott koncepciója – az olasz fasizmuséhoz hasonlóan – egy akcionista és egy etatista interpretáció szintéziseként formálódott ki. Az akcionista perspektívát a h áború Herakleitoszra visszanyúló életfilozófiaimetafizikai értelmezése nyitotta meg. Hans Freyer a politikát a háborúval való fenyegetésként, a háborúra

való előkészületként, a háború halogatásaként vagy felgyorsításaként, előidézéseként, vagy megakadályozásaként, az államot pedig állandó háborús készenlétként határozta meg. Ernst Jünger – totális mozgósítás, Joseph Goebbels – totális háború. Az etatista értelmezési perspektívát egyértelműen a totális állam Carl Schmitt által kidolgozott koncepciója határozta meg. Eszerint a totális állam egy három stádiumra tagolódó dialektikus fejlődési folyamat szükségszerű végpontjaként jelenik meg. A stádiumok a következők.  A modern állam fejlődése az abszolút állam kialakulásával kezdődik.  A következő stádium a liberális állam kialakulása, amely az állam pluralizálódása és semlegesítődése következtében egyben a hanyatlás bevégződése és egy új forma kifejlődésének kezdete.  Ez az új forma a t otális állam, amely a társadalom és állam azonosságának elvén nyugszik. Carl Schmitt

különbséget tett a totális állam kifejlődésének mennyiségi és minőségi fázisa között. A kérdés ezek után csak az, hogy a társadalom részrendszereinek organizációját megtestesítő és igazgató totális hatalmi államban végül is hogyan jött létre a társadalom és az állam intézményesített azonossága? Carl Scmitt számára a megoldást a plebiszcitárius vezérdemokrácia szolgáltatta. Ez a d emokrácia autentikus nemzeti formája, amely egyfelől egalitárius, másfelől centralizált. A bolsevizmus totalitarizmus értelmezése A bolsevizmus nem értelmezte magát totális államként. Nagyon sok különbség volt a fasizmus, illetve a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus között, ugyanakkor a hatalom, és uralomgyakorlási mód, s ennek legitimációja nagymértékű hasonlóságokat mutat. 2 A totalitarizmus tudományos elmélete 2.1 A fasizmus és a kommunizmus történelmi alakjaiban megjelenő totalitarizmus jellemzői  A diktatúra

újszerű, tömegmozgalmakra épülő modern formája.  Szigorúan centralizált egypártrendszer.  Karizmatikusan legitimált vezér kezében koncentrálódó, korlátlan és az egyéni szabadságjogokat megsemmisítő hatalom.  Egyetlen kötelező politikai hit.  Erőszakmorál.  Ideológiai és modernizációs célok kíméletlen megvalósítása.  Központilag vezérelt gazdaság.  A demokratikus nyugati kultúra értékfejlődésének radikális megszakadása. 2.2 A totalitarizmus klasszikus elméleteinek közös előfeltevései  A fasiszta és a kommunista uralmi rendszerek – alapszerkezetük és uralmi logikájuk lényegi azonossága folytán – a totalitárius uralom történetileg különös megjelenési formái.  A totalitarizmus a liberális pluralista demokrácia uralmi formájának antitéziseként fejleszthető ki.  Az elmélet kifejlesztéséhez a totalitárius uralom specifikus lényegét kell megragadni, ez a forradalmi-terrorisztikus

jellegben nyilvánul meg. 2.3 A legismertebb totalitarizmus elméletek A legbefolyásosabb totalitarizmus-elméleteket Sigmund Neumann, Gerbhart Leibholz, Hannah Arendt és C.J Friedrich dolgozta ki Sigmund Neumann a totalitarizmus lényegi jellemzőjét a forradalom örökkévalóvá tételében és intézményesítésében látja. Gerbhart Leibholz ugyancsak a totalitárius uralom sajátszerű dinamikus mozzanatát a totális háború és a totális mozgósítás fogalmaival ragadta meg. Hannah Arendt a totalitarizmus szellemét, lényegét abban látja, hogy a totalitárius mozgalmak radikálisan szakítottak a nyugati fejlődés szellemi és politikai tradícióival. C. J Friedrich megkísérelte szisztematikus összefüggésbe hozni a totalitárius uralom akcionista és etatista aspektusait. Ezt öt egyenértékű ismertetőjegy meghatározásával tette (ideáltípust alakított ki):  totalitárius ideológia;  egyedüli tömegpárt;  minden döntő harci eszköz feletti

rendelkezési és ellenőrzési monopólium;  minden döntő tömegkommunikációs eszköz feletti rendelkezési és ellenőrzési monopólium;  terrorisztikus rendőrségi ellenőrzés rendszere. 9 A JOGÁLLAM TÖRTÉNETI VÁLTOZATAI 1 Az angol joguralom 1.1 Az angol jogot – szemben a kontinens jogrendszereivel – az esetjogi-induktív módszer, a hagyományszerűség, az állandóságra törekvés és az eljárásjogi jogszemlélet jellemzi. 1.2 Az idealizáló felfogások szerint Anglia íratlan alkotmánya az elsődleges jogelvek forrása, melyeket a Magna Charta Libertatum, A Petition of Rights, a Habeas Corpus Act, a Bill of Rights, az Act of Settlement, a Statute of Westminster és a Parliament Act testesítenek meg. E törvények ősidők óta biztosítják a jog elsődlegességét (supremacy of the law) az állami cselekvéssel szemben. Az angol jog történeti jellegén azt kell érteni, hogy abban sehol sem található olyan törés, amit új kezdetnek lehetne

tekinteni. 1.3 Az elsődleges jogelveket tartalmazó törvények a személyes szabadságjogokat védő klasszikus intézményeket és a polgári alkotmányosság elveit fogalmazzák meg. A joguralom (rule of law) kifejezés a jog elsődlegessége értelmében I. Károly peréhez kötődik. A joguralom folytonosságát hangsúlyozó eszméhez rendszerint úgy jutnak el, hogy figyelmen kívül hagyják a jogintézmények jelentésváltozását. Így az intézmények formálisan meglévő folytonossága mögött tartalmilag különböző alakulatok és korszakok is összeköthetők; különösen ott, ahol a tradíciók állandóbbak, mint más nemzeteknél. 1.4 További fontos szempont a jogok érvényesíthetőségének – vagyis a garanciáknak – a kérdése. Ilyen biztosíték a bíróság központi szerepe Ezért kijelenthető, hogy a joguralmi szemlélet lényege ugyan az elvont törvény uralma a hatalmi tényezők felett, ennek garanciája a konkrét bírói ítélet uralma. A

„rule of law” koncepciója tehát az angol jog és társadalomfejlődés kompromisszumos viszonyainak felel meg. A tényleges újításokat az angol viszonyok között a régi intézményi keretekbe igyekeznek beleértelmezni. 1.5 A joguralmi tan érvényesülésének további feltétele, hogy a politikai erőviszonyok lehetővé tegyék vagy egyenesen kikényszerítsék a jog elsődlegességét. 1.6 Az Amerikai Egyesült Államokban az angol mintákat vették át; ám az amerikai jog – többek között a feudális előzmények hiánya, a föderatív felépítés és az írott alkotmány következtében – különleges helyet foglal el az ún. common law jogcsaládban A jog elsődlegessége itt is a bíró szupremáciája, de – szemben Angliával – az írott alkotmánnyal ellentétes törvényhozási aktusok hatálytalanítása is jogvita tárgya lehet. 2 A francia konstitucionalizmus 2.1 A közjog kialakulása és az alkotmányos állam A kontinentális vagy az ún.

római-germán jogcsaládba tartozó francia jog kapcsán – az angol jogtól eltérően – soha senki nem vetette fel, hogy a jogállamiság kritériumrendszere már a feudális korban kialakult. A középkori francia jogot 1789-ig a helyi szokások, a feudális széttagoltság és partikularizmus, a titkosság és a kiszámíthatatlanság jellemezte. A jogfejlődés legfontosabb területét ebben az országban is a magánjog jelentette, amely sokkal fejlettebb volt a közjognál. A feudális rendek befolyása alatt álló bíróságok állandóan szembe kerültek a központi hatalommal; ezekben a konfliktusokban a királyok sokszor vereséget szenvedtek. Ebben a helyzetben Richelieu bíboros ismerte fel az igazságszolgáltatástól elválasztott közigazgatás és közigazgatási bíráskodás létrehozásának jelentőségét. Célja a központi államhatalom pozíciójának visszaszerzése volt. Az eredmény a Királyi Tanács létrejötte volt. Bár a franciák az állami

életben és a közigazgatás megszervezésében jelentős 2.2 3 3.1 3.2 3.3 eredményeket értek el, feudális közjog nem létezett. A közjog intézményesült elkülönülésére csak az ún. polgárkirályság alatt került sor Az alkotmányos állam, vagyis a szorosabb értelemben vett konstitucionalizmus fogalma azonban már a forradalom során megszületett. Alkotmányos államon olyan államot értettek, ami kinyilvánítja és védi az állampolgárok alapvető szabadságjogait és biztosítja a hatalmi ágak elválasztását. Az alkotmányos állam e k ét legfontosab alkotóeleme később másokkal is kiegészült, mint pl. a szociális állam követelménye A közigazgatási jog dogmatikai rendszere és jogviszonyelmélete Franciaországban 1872 után fokozatosan alakult ki. Eszerint a k özigazgatás és az állampolgár egyaránt jogalany, s jogaik és kötelezettségeik kölcsönösen feltételezik egymást. Az igazgatás konstitucionalizálása így

megszünteti az állampolgár állammal szembeni alattvalói helyzetét. A jogállamot történetileg az abszolút monarchia királyi önkényének ellentéteként kell felfognunk, ahol a politikai hatalom nem tehet meg bármit. Államtanács és Alkotmánytanács A konstitucionalizmus egyik legfontosabb terméke és jogi foglalata a közjognak a jogrendszeren belüli elkülönülése. A francia közjognak ma is két alapvető intézménye létezik: az Államtanács és az Alkotmánytanács. Az Államtanácsot Napóleon hozta létre a régi Királyi Tanácsból. Ma kettős szerepe van: részint tanácsadói feladatokat lát el, részint pedig közigazgatási bírói tevékenységet végez. Az Államtanács hatásköre a k özigazgatás peres ügyeiben három csoportra osztható. Egyrészt, bizonyos ügyekben első és végső fokú bíróságként tevékenykedik, másrészt a közigazgatási ügyekben fellebbviteli bíróság, harmadszor, jogkérdések tekintetében semmítőszékként

működik azon közigazgatási bíróságok felett, akik a fellebbvitel szempontjából nem alárendeltjei. Franciaország politikai rendszerének és alkotmányos berendezkedésének legfontosabb intézménye az Alkotmánytanács, amely előzetes normakontrollt gyakorol a törvényhozás tevékenysége felett. A francia alkotmányvédelmi rendszer lényegében preventív: az Alkotmánytanács kasszatórius jogkörben megsemmisíti az alkotmányellenes rendelkezéseket. Mivel azonban csak absztrakt és előzetes normakontroll létezik, a rendszer kevéssé tudja azt hatékonyan ellenőrizni, hogy a konkrét ügyekben hozott ítéletek nem vetnek-e fel alkotmányossági kifogást. A német jogállam Német viszonyok között a jogállamiság eszméje a természetjogi irányzat észjogi áramlatának keretében jelent meg, többek között Immanuel Kant és Wilhelm von Humboldt elméletében. Ezek a szerzők a feudális abszolutizmus reformok útján való átalakítására törekedve a

polgárosodás olyan módját kívánták megvalósítani, amely a legalitás talaján állva materiális igényeket fogalmazott meg az állammal szemben (anyagi legalitás). A formális jogállamiság eszméje a XIX. század végén hódított teret Eszerint az állam meghatározza ugyan tevékenységének irányait és határait, de már cél nélkül, vagyis az észjogi és liberális tartalmi követelmények felsőbb mércéje nélkül marad. A jogállamiság a közigazgatás területére korlátozódik és a jól tagolt közigazgatási joggal azonosul. A pozitivista jogállamiság álláspontja szerint jog az, amit a törvényhozó jogként nyilvánít ki. A két világháború között azonban a helyzet megváltozott: a proletariátus öntudatra ébred és szociális demokrácia alakjában magáévá teszi a p olgári demokrácia követeléseit. A polgárságnak megrendül a h ite a j ogállam eszméjében és kezdi megtagadni saját szellemi világát. 3.4 A fasizmus

bukása után, az 1950-60-as évek fellendülése során a német polgárság túlkerült a jogállam vagy diktatúra alternatíváján és a szociális jogállam felé fordult. 10 1 1.1 1.2 1.3 2 2.1 2.2 A JÓLÉTI ÁLLAM A jóléti állam kialakulása A jóléti állam kialakulásának társadalmi háttere A jóléti államok a második világháború után alakultak ki, gyökereik azonban a XIX. századig nyúlnak vissza: hagyományos társadalom felbomlása; demográfiai változások; oktatási rendszer iránti igény; modern munkásmozgalom. A XX század államfejlődése mindezt az állam gazdasági viszonyokba való beavatkozásával egészítette ki, amely az első vh. idején kezdődött és az azt követő két évtizedben erősödött fel A jóléti állam kialakulásának közvetlen előzményei A jóléti állam közvetlen előzményét a nagy gazdasági világválság és a második világháború jelentette. Az előbbi elsősorban azért, mert életre hívta a

keynes-i gazdaságfilozófia talaján álló állami gazdaságpolitikát (pl. New Deal) A második világháború a jóléti állam kialakulása szempontjából két következménnyel járt. Egyrészt újra megjelent az első világháborúban már alkalmazott központosított hadigazdálkodás, mint egyfajta gazdaságszervezési modell. A háború végével az államok mintegy bennemaradtak ebben a s zerepben. Másrészt a v ilágháború után megerősödtek a baloldali szocialista-szociáldemokrata mozgalmak, amelyek egy nyugat-európai értelemben vett szocializmus felé mutató rendszer megteremtését tűzték ki célul. Ennek egyik eleme az állami társadalombiztosítási rendszer kiépülése A jóléti államok kialakulása A jóléti államok folyamatosan alakultak ki, bevezetésük csupán egyes országokban és szimbolikus módon köthető konkrét dátumokhoz. Nagy-Britanniában például a konzervatív és a munkáspárti képviselőkből álló koalíciós kormány a

nemzeti összefogás erősítése céljából egy speciális csoportot hozott létre, mely 1942-ben terjesztette elő jelentését (Beveridge-report, TB). Németországban a jóléti állam kezdeteit a bismarcki társadalombiztosítási reformok jelentették. A harmadik jellegzetes fejlődési út a kelet-európai országoké volt, ahol a szocializmus eszméi a hivatalos politika részévé váltak. Ezekben az államokban a rendkívül nagy mértékű és erőszakos eszközökkel megteremtett állami újraelosztás jelentette az ún. jóléti intézmények hátterét. A jóléti állam lényegi jellemzői Gazdasági szempontok Közgazdasági értelemben a jóléti állam az állami újraelosztáson alapul: az állam elvon bizonyos összegeket az állampolgároktól és a magánjellegű szervezetektől, s bizonyos elvek alapján elosztja azokat. Bevételek: egyrészt az állami főhatalom jogosítványai alapján, másrészt a társadalombiztosítási járulékok révén. Eltérő

gazdálkodás – eltérő kiadások. Az állam fenti tevékenysége sajátos rendszerekké szerveződik. A jóléti állam céljai elérése érdekében három nagy rendszert működtet: jóléti-szociális, a jóléti-adóügyi és a jóléti-foglalkoztatási rendszert. Állambölcseleti szempontok – az újraelosztás mögöttes elvei Állambölcseleti szempontból a jóléti állam azt a kérdést veti fel, hogy milyen elvek vezérlik az újraelosztást, avagy mi a jóléti állam célja? Ez lehet az igazságosság, vagy a társadalmi szolidaritás és a méltányosság. Konkrétabb szinten a jóléti államok újraelosztó tevékenysége mögött az esélyegyenlőség értéke áll. 2.3 Ezeken kívül a jóléti állam vezérlő eszméi körében kifejezetten gazdasági jellegű elvek is találhatók, pl. az anticiklikus gazdaságpolitika A jóléti állam eszméjében továbbá meglelhetünk bizonyos célszerűségi megfontolásokat is (állampolgárok egészsége,

műveltsége az állam érdeke is. A jóléti állam intézményrendszere A jóléti állam fő jellemzője a társadalmilag megtermelt javak széles körű állami újraelosztása és az ennek gyakorlatát kialakító szociális „egyezkedés”. Ennek intézményei közül a l egfontosabb a t ársadalombiztosítás és az érdekegyeztetés rendszere. A társadalombiztosítás sajátosan kétlaki intézmény: egyfelől az állam hozza létre és szigorú törvényi feltételek között működik, másfelől az államtól független. 3 3.1 3.2 4 4.1 4.2 5 5.1 5.2 Az érdekegyeztetés állami rendszere a munkáltatók és a munkavállalók egyezkedéseiből keletkezett. Jelenlegi formája három szakaszban alakult ki Századunk elején az volt a jellemző, hogy egy-egy gyár munkásai közösen igyekeztek fellépni munkáltatójukkal szemben. Később a több üzemre is kiterjedő szakszervezetek és a több tulajdonost egyesítő munkaadói szervezetek közötti

megállapodások már egész ágazatokra is kiterjedtek. A fejlődés harmadik állomás az, hogy az összes szakszervezet és az összes munkaadói szervezet tárgyal egymással, s bevonják az állam képviselőit is. Így jöttek létre a különböző szociális partnereket felölelő érdekegyeztető tanácsok. Fogalmi keretek Claus Offe német szociológus elmélete C.O elmélete szerint a jóléti állam a még létező osztálykonfliktusokkal függ össze A XIX. századi osztálykonfliktusok a XX századra gazdasági jellegűvé váltak, az osztályharc többé már nem a termelés módjára, hanem az elosztott javak mennyiségére vonatkozik. Általánosan fogalmazva Offe azt állítja, hogy a kapitalista rendszer és a liberális demokrácia a saját válságának leküzdésére hozta létre a j óléti államot. A válságot a modern társadalom két szférája, a szociális integráció és a rendszerintegráció egyensúlyának felbomlása hozta létre. Grsta Espig-Adersen

(svéd) elmélete A jóléti államok három típusát különbözteti meg. Az első a liberális jóléti államok típusa államilag vezérelt szegénységpolitika keretében a legalacsonyabb rétegekről gondoskodik. A korporativista jóléti államokban inkább az érdekegyeztetési mechanizmusok fejlettebbek, kevésbé fejlett a segélyezés és a társadalombiztosítás. A szociáldemokrata jóléti államokban az állam jóléti szerepe jóval kiterjedtebb, mint az előző kettőnél. A szolgáltatások igen kiterjedt méretűek és kevésbé függenek a rászorultságtól. A jóléti állam joga A szociális jogok Az ingyenes vagy részleges térítésen alapuló orvosi ellátáshoz való jog. A szociális biztonsághoz való jog. A szociális érdekegyeztetéshez fűződő jogosítványok. A kulturális jogok. Az új jogterületek sajátosságai A jóléti jog nem a római jogon nyugszik. A jóléti jog nem közjog és nem is magánjog. A jóléti jog puszta eszköz. A

jóléti jog rövid távra szól. A jóléti jogot többnyire nem jogászok alkalmazzák. A jóléti jog sajátos értelemben technikai jellegű. A jóléti állam válsága A jóléti államok az 1950-es években alakultak ki, és az 1970-es években több országokban komoly pénzügyi nehézségekkel szembenézniük. E folyamatot a jóléti állam válságaként írják le. A válságnak több oka volt. Általános megfogalmazásban a fő ok az volt, hogy a szociális integráció túl mélyen nyomult be a rendszerintegráció világába, lerontotta annak hatékonyságát. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a nem piacbarát 5.3 közgazdasági elemek kerültek túlsúlyba, illetve az egyenlőség ideálja lerontotta a gazdaság hatékonyságát. A válságnak részint gazdasági, részint politikai összetevői voltak. Egyfelől kiderült, hogy a jóléti állam nem ösztönzi gazdasági fejlődést, az elvonások akadályozzák a növekedést, a g azdaságpolitika

csökkentette a g azdaság alkalmazkodóképességét. Másrészt az 1970-es és az 1980-as évekre bebizonyosodott az is, hogy az állami újraelosztás bürokratikusan működik és számtalan diszfunkcióhoz vezet. 11 1 1.1 1.2 1.3 HATALOMMEGOSZTÁS ÉS PLURALIZMUS Hatalom A hatalom fogalmával nagyon sok tudományterület foglalkozik, a filozófiától kezdve az etikán és a szervezéselméleten át egészen a politikáig. Az államelmélet szempontjából a politikai hatalom a lényeges, ezért most ezt elemezzük, Z. Bauman lengyel szerző műve alapján, kiegészítve Max Weber szociológiai megközelítésű elemzésével, zárva a sort Gombár Csabával. A hatalom-definíciók főbb típusai Zygmunt Bauman alapján A Z. Bauman által összefoglalt hatalom-definíciók hat típusba sorolhatók: a behaviorista definíciók, a teleologikus definíciók, az instrumentális definíciók, a strukturális definíciók, a befolyás-alapú definíciók, a konfliktus-alapú

definíciók. A behaviorista definíciók középpontjában az ember viselkedés áll. A hatalom eszerint más vagy mások viselkedésének meghatározására vonatkozó lehetőséget jelent, s aki rendelkezik vele az előidézhet vagy megakadályozhat bizonyos magatartásmódokat. A teleologikus definíciók a hatalom lényegét bizonyos célok kijelölésének és elérésének képességében látják. Ez a cél tipikusan valamely érdek érvényesítése és/vagy valamilyen kívánatosnak tartott változás elérése. Az instrumentális definíciók nem a célra, hanem a célhoz vezető eszközre helyezik a hangsúlyt. A hatalom eszerint olyan eszközök felhasználását jelenti, amelyek más viszonytípusban nem állnak rendelkezésre, tipikusan ilyen az erő, az erőszak és a kényszer alkalmazása. A strukturális definíciók a szerkezetre (és nem a hatalmi viszonyban szereplők személyére) helyezik a hangsúlyt, amelyben a szereplők a struktúra által meghatározott

szerepet betöltve eleve egymástól függő helyzetben vannak. A befolyás-alapú definíciók asszimetrikus egyénközi viszonyként értelmezik a hatalmat, amelyben az idézi elő az asszimetriát, hogy az egyik fél a befolyásolás lehetőségével rendelkezik a másikkal szemben, fordítva azonban nem. A konfliktus-alapú definíciók (amelyekhez Bauman felfogása is sorolható) a h atalmat az eddigiektől eltérően nem két, hanem három fél viszonyában értelmezik. Eszerint a hatalom az, hogy egy harmadik személynek lehetősége van beavatkozni két fél konfliktusába, és valamilyen irányban eldöntheti azt. Max Weber hatalom-felfogása Max Weber a századelőn a hatalom, az uralom és a fegyelem fogalmát értelmezte szociológiai szempontból: Hatalom. "Minden olyan esetben hatalomról beszélünk, ha egy társadalmi kapcsolaton belül van rá esély, hogy valaki saját akaratát az ellenszegülés ellenére is keresztülvigye, függetlenül attól, hogy min

alapul ez az esély." Uralom. "Uralomról beszélünk, ha van rá esély, hogy egy meghatározott tartalmú parancsnak megadható személyek engedelmeskedni fognak. Fegyelem. "Fegyelemről pedig akkor beszélünk, ha egy parancsnak az emberek megadhat sokasága várhatóan készségesen, azonnal, automatikusan és gépiesen mintegy beidegződésként - fog engedelmeskedni. Gombár Csaba hatalom-felfogása Gombár Csaba szerint a konfliktusoktól terhelt és integrációra törekvő társadalmakban a másokra vonatkozó döntések intézményes rendjének kézbentartása a hatalom birtoklását jelenti; az annak birtoklásáért folytatott küzdelem pedig a politikát. A hatalom tehát eleve politikai tartalmú meghatározás. Gyakran hivatkozunk ugyan gazdasági vagy szellemi hatalomra ("a pénz - hatalom, a tudás - hatalom"), ezek birtoklása azonban csak a hatalom előfeltételét vagy lehetőségét (hatalmi potenciál) biztosítja, de nem magát a

hatalmat. 2 2.1 2.2 2.3 Hatalommegosztás A hatalommegosztással kapcsolatban három kérdést tekintettünk át: a hatalommegosztás tanának gyökerei; a h atalommegosztásra vonatkozó elméletek; a hatalommegosztás kritikái. A hatalommegosztás tanának előzményeit egyesek a klasszikus gondolkodóknál, főként Arisztotelész Politikájában keresik. Mások viszont - köztük Bibó István is - a hatalommegosztást a középkori keresztény gondolkodásra vezetik vissza. Már Szent Ágostonnál ( De Civitate Dei) megfogalmazódott ugyanis, hogy a hatalom szüntelen igazolásra szorul és ezt csak valamilyen erkölcsileg megalapozott cél biztosíthatja. A hatalommegosztásra vonatkozó elméletek köréből John Locke, Montesquieu és Benjamin Constant elméletének leglényegesebb elemeit tekintjük át. John Locke elméletében a dicsőséges forradalom utáni Angliában, a parlament és a király között egyensúlyi helyzet tükröződik vissza, mint a

törvényhozó és a végrehajtó hatalom államon belüli megkülönböztetése. Locke -nál harmadik (quasi elméleti) hatalmi ágkánt jelenik meg az ún. föderatív hatalom A hatalommegosztás tulajdonképpen azt jelenti, hogy a fenti három hatalmat úgy kell elválasztani, hogy azok egymástól nem függő személyek vagy testületek kezében legyenek. Montesquieu volt az, aki a hatalommegosztás tanát klasszikusan megfogalmazta, saját állítása szerint az angol alkotmányos berendezkedés leírását adva. A valóságban azonban a montesquieu-i hatalommegosztás távol állt a kor angol valóságától és legteljesebben az Egyesült Államokban valósult meg. Montesquieu az államhatalmi ágak elválasztását tette elméletének alapelvévé. Ezek az államhatalmi ágak a törvényhozás, a végrehajtás és a bíráskodás. Benjamin Constant 1814-es alkotmánytervezetében a m ontesquieu-i hármas hatalommegosztás egy további hatalommal: a regulatív hatalommal

bővül. Ez a másik három hatalmi ág felett áll, de csak rendkívüli esetekben - különösen a hatalmi ágak konfliktusa esetén - jut szóhoz ("szunnyadó" hatalom). Ezt a feladatot látja el pl a mai magyar alkotmányos rendszerben a köztársasági elnök. A hatalommegosztás kritikái között megkülönböztethetők olyan irányzatok, a) amelyek teljesen elutasítják, és olyanok, b) amelyek az alapkoncepciót elfogadva csak kritizálják. A hatalommegosztást három elméleti irányzat és a fasizmus utasítja el: A népszuverenitás tana, amely a társadalmi szerződéssel létrehozott és a polgárok által közvetlenül gyakorolt hatalmat egységesnek és oszthatatlannak tartja (Rousseau). A fejedelmi szuverenitás tana, amely Németországban a s zuverenitás gondolatából kiindulva és a nemzeti egységre tekintve a hatalommegosztástól az állam egységét és cselekvőképességét félti (Laband). A marxizmus, amely a hatalommegosztás doktrínájában

két osztály hatalomért való marakodásának pillanatnyi patthelyzetét látja tükröződni, melynek eldőltével a hatalom ismét egységes és elnyomó lesz. A fasizmus (pontosabban a totalitarizmus) a jogpozitivizmus (jog az, amit a törvényhozó hatalom, meghatározott eljárásban elfogad) talaján állva legális úton összpontosított a hatalmat a duce illetve a führer kezébe. A hatalommegosztás alapgondolatát nem vitató kritikák (főként a konzervativizmus) két irányban támadták a tant: miért éppen három hatalmi ágat kell elkülöníteni, és miért éppen ezt a hármat. Erre a gyakorlati politikai tapasztalatok adták meg a választ: azért, mert azokban az országokban, ahol a montesquieu-i elveket alkalmazva történt meg a hatalommegosztás, általában nem alakultak ki totális államok, diktatúrák. 3 3.1 3.2 3.3 3.4 Pluralizmus A pluralizmus fogalma A latin pluralis szóból képzett pluralizmus többséget, többféleséget, sokféleséget

jelent. A kifejezés tág értelemben a t ársadalmi valóság szinte bármely jelenségére alkalmazható, ha annak tagoltságát, összetettségét kívánjuk hangsúlyozni. Beszélhetünk tehát filozófiai, etikai, vallási, ideológiai, sőt kulturális pluralizmusról is. Mindegyiknek az alapja a társadalmi pluralizmus, azaz annak felismerése, hogy az emberi társadalom a legkülönfélébb dimenziókban és sokszorosan tagolt. A pluralizmus mint terminus technicus mindazonáltal szűkebb értelemben terjedt el a második világháború utáni időkben, és így használatos ma is. Ez a szűkebb értelem a politikai pluralizmus A plurális politikai rendszer jellemzői  Az egyéni érdekek kifejezése és érvényesítése csoport-közvetítéssel történik.  Az állam, mint átfogó csoport nem élvez elsőbbséget vagy kiváltságokat más csoportokkal szemben.  A politikai küzdőtéren való fellépés alanyilag és tárgyilag is nyitott: bármely csoport

megjelenhet, ha érdekét kellő súllyal tudja képviselni; továbbá bármely kérdés felvethető, hogy egyeztetés. alkudozás, s lehetőleg konszenzus tárgyává váljon  Az állam maga sem értelmezhető monolitikus hatalmi egységként vagy centrumként, mert ilyen nincs is a társadalomban. Különböző súlyú és változó hatalmi centrumok sokaságáról lehet inkább beszélni, s az "állami politika" nem más, mint ezek kompromisszumának a megjelenítése.  A pluralista rendszer működéséhez végül hozzátartozik a demokratikus politikai eljárási szabályok és a demokratikus politikai kultúra általános elfogadása is. A pluralizmus gyakorlatának és elméletének története A pluralizmus gyakorlata elsőként az Egyesült Államokban alakult ki, amit sajátos társadalmi és történelmi körülmények magyaráznak (nagyfokú vallási, etnikai, kulturális sokféleség, föderális államszerkezet, stb.) A pluralizmus elmélete ezzel szemben

Európából indult ki, a szuverenitásra támaszkodó jogtani államfelfogás kritikájaként. Önálló elméletként a századelőn fogalmazódott meg, először a francia szindikalizmus bázisán. Kifejezetten pluralista elméleteket Cole és Laski fejtett ki Angliában. A második világháború utáni elméletképzésbe egyaránt belejátszott a weimari demokrácia és a totalitárius rendszerek tapasztalata, a gazdasági és társadalmi válság lehetősége, a szocialista tömb és a hidegháború ténye. E tényezők összegződtek a pluralista demokrácia fogalmában. A pluralista demokrácia Robert Dahl által kidolgozott modellje (poliarchia) A demokrácia kifejezést mind preskriptív, mind deskriptív értelemben használhatjuk. Előbbi értelemben a politikai berendezkedés egyik eszményére utal, amely a következő elemekből tevődik össze:  a szavazatok egyenértékűsége;  tényleges részvételi lehetőség;  racionálisan megfontolt ítéletalkotás a

szavazáskor;  az eldöntendő kérdések választók általi meghatározása;  „teljes bevonás”, vagyis minden felnőtt polgár részvételi joga. Az utóbbi (leíró) értelemben a demokratikusként elismert, ténylegesen létező politikai rendszerek közös sajátosságaira utal. Ennek két fő történeti típusa az antik polisz és a modern nemzetállam demokráciája. A modern nemzetállami demokrácia közös jegyei a következők: a kormányzati politikát rendszeres és titkos választásokon megválasztott tisztségviselők ellenőrzik alkotmányossági szempontból;  gyakorlatilag minden felnőtt polgárnak aktív és passzív választójoga van;  a kormányzat és a rendszer kritikája is kiterjedhető szólásszabadság létezik, és jogilag védik az alternatív információs forrásokat;  a polgárok szabadon egyesülhetnek jogaik védelmére és érdekeik kifejezésére. A pluralizmus alapja az autonómiára és befolyásra törekvés. A

pluralizmusnak két fajtája van: a konfliktusos és a szervezeti pluralizmus. Első azt jelenti, hogy az érdektörekvések kifejeződhetnek, összeütközhetnek és egymástól elkülönülhetnek. Utóbbi intézményesült szervezeteket jelent, amelyek a konfliktusok kifejeződését és kezelését vezérlik. A poliarchia e két fogalom metszetéből adódik Poliarchiának nevezehetők azok a modern nemzetállami demokráciák, amelyekben a szervezeti pluralizmus intézményesült és garantált. A poliarchia működési elve a többségi elv, ennek feltételei a szavazási eljárás köré szerveződnek, s követelményei a következők:  A szavazás előtt: a) mindenkinek megvan a lehetősége, hogy a választási lehetőségek közé beilleszthesse a saját javaslatát; b) a választási lehetőségekről mindenkinek kellő információ áll a rendelkezésére.  A szavazáskor: a) mindenki kifejezi a választási lehetőségek közti preferenciáját, azaz szavaz; b) a

preferenciák (szavazatok) azonos súllyal esnek latba; c) a legtöbb szavazatot kapó alternatíva győz.  A szavazás után: a) a több szavazatot nyerő alternatíva (politikai vagy vezető) ténylegesen érvényesül; b) a választott tisztségviselő parancsait végrehajtják.  A szavazások között: a) minden döntés a megszavazott alternatíva következménye vagy végrehajtása; b) ha nem, az új döntés meghozatala is a f enti követelmények betartásával történik; c) vagy pedig a) és b) valamilyen arányú keveréke valósul meg.  12 1 1.1 1.2 2 ÁLLAMHATALOM – TÁRSADALMI HATALOM A polgári jogállam – mint eszmény és valóság A középkorból kiemelkedő polgári gondolkodás a hatalom kérdését a zsarnokság összefüggésében szemlélte, képviselői szerint a középkori uralmi szerkezetekben a kiszámíthatatlanság volt az a tényező, ami a társadalom belső egyensúlyát és békéjét leginkább veszélyeztette. A polgári

törekvések fő célja nem az volt, hogy megszüntessék a hatalomnak az összpontosítását, hanem, hogy összebékítsék a polgári szabadsággal. Az új konstrukció alapja a magánszféra és a közszféra határozott elválasztása lett. A magánszférában a társadalmat úgy képzelték el, mint amit a hatalom minden formájától mentesítenek. Úgy gondolták, hogy, ha a magánszférában megszüntetik a hatalom beavatkozását, akkor ott a függetlenségen alapuló viszonyok mintegy maguktól kialakulnak (piaci önszabályozás, stb.) A polgári jogállam a fenti elképzelések szerint soha nem valósult meg. A hatalom kérdése ugyanis más kontextusban tért visszatért a politikai gondolkodás és a társadalomelmélet vizsgálódási körébe. Felvetődött az a kérdés, hogy az állam „alatti” társadalmi szférákban tényleg sikerült-e minden igazolatlan hierarchiát és hatalmi pozíciót leépíteni. A kérdés középpontjába a befolyás azon formái

kerültek, amelyek a formális jogegyenlőség mellett is hatást gyakoroltak a társadalmi kapcsolatokra. Vagyis, hogy a vagyoni, műveltségi és egyéb különbségek hatalmi különbségekre vezetnek-e, s ha igen, miként. A termelés mint uralmi rendszer 2.1 2.2 2.3 3 3.1 3.2 A marxi elmélet Marx figyelmének középpontjában azon elméleti keretek kidolgozása állt, amelyek alapján a polgári társadalom sajátos uralmi viszonyai mintegy alulról ragadhatók meg: a termelésre és a társadalmi viszonyokra koncentrált. Az államot úgy fogta fel, mint ami pusztán a társadalmi viszonyokban már rögzült hatalmi tényezőket szolgálja. Marx munkásságának hosszú távon is ható vonatkozása annak nyilvánvalóvá tétele volt, hogy a meghatározó hatalmi különbségek a társadalmi viszonyokban alakulnak ki, a formalizált és nyilvános hatalomban megjelenő mechanizmusok pedig származékai azoknak, amelyek ezen az alapvető szinten rögzülnek. Herbert

Marcuse elmélete az instrumentális racionalitásról Marcuse úgy találta, hogy a technika, pontosabban a termelésben teret nyerő „technikai ész” uralma az, ami egyre inkább politikai funkciókat vesz fel és meghatározóvá válik a társadalomban érvényesülő hatalmi viszonyokban. Jürgen Habermas a kommunikatív racionalitásról Habermas szerint nem igaz az, hogy a dolgokat, javakat és embereket puszta eszközként megragadó instrumentális racionalitás („technikai ész”) mellett nincsenek egyéb racionalitásminták. Az instrumentális racionalitás térnyerését ellensúlyozó erőket együttesen kommunikatív racionalitásnak nevezte. A kommunikatív racionalitás azokban az emberi cselekvésekben nyilvánul meg, amelyek középpontjában az együttműködés és a kölcsönös megértés áll. A fegyelmező hatalom Az államon kívüli hatalom problémájának egy másik megközelítése Michel Foucault nevéhez fűződik. Tudás és hatalom A hatalom

problémának elemzését megelőzően Foucault a tudás rendjével, szerveződésével, megszerzésének és felhalmozásának módjával foglalkozott. Úgy vélte, hogy a tudásnak hatalmi dimenziója van. Foucault a tudást és a hatalmat nem egymásnak feszülő erőként, hanem egymásra támaszkodó, egymást feltételező jelenségekként mutatta be. Ha a tudás és a hatalom között ilyen szoros az összefüggés, akkor a hatalom éppen olyan bonyolult és szétszórt jelenség, mint a tudás. Mindezeket a következtetéseket Foucault összefüggésbe hozta a modernitás történetével. Szerinte ebben a korszakban egyrészt kiharcolták a polgári szabadságokat, másrészt korábban soha nem látott mértékben bővítették és tökéletesítették az ember alávetését szolgáló technikai apparátust. A fegyelmezés A modernitást jellemző társadalmi változásokat a hatalmi technikák valóságos forradalma kísérte, amelyek közös jellemzője a fegyelmező

eljárások tökéletesítése volt. A modern korban a fizikai kényszerítés helyett inkább a rendezés, az összehangolás és a képzés eszközeit alkalmazzák (példák: hadseregszervezés és vezetés, iskolatípusok, kórház, üzemszervezés). Ezek az egymástól elszigeteltnek tűnő intézmények valójában egyetlen átfogó fegyelmező eljárás részleges megnyilvánulásai. Ennek a társadalmat szinte minden szegletében átjáró hatalmi technikának az a tudás az alapja, amely a hatalomban hasznosul. A fegyelmező hatalom normákat állít fel, amelyeket teljesíteni kell, vagy amelyekhez fel kell fejlődni. A hatalom fegyelmező, normalizáló, olykor panoptikus. 13 1 1.1 1.2 1.3 2 2.1 2.2 3 3.1 3.2 ÁLLAM ÉS POLITIKAI RENDSZER A politikai rendszer fogalma és funkciói A politikai rendszer fogalmán értjük egyrészről az állami és nem állami politikai szervezetek, másrészről az e szervezetek működéséhez kapcsolódó jogi és nem jogi normák,

szerepek és e normákat megvalósító tényleges magatartások rendszerét. A rendszer ezen elemeinek működése az államhatalom megszerzésére, megtartására vagy csupán befolyásolására irányul. A politikai tevékenység középpontjában tehát az állam szervezete és tevékenysége áll. A politikai rendszerek különbözőképpen tipizálhatók: időrendileg, jelleg szempontjából, a hatalomgyakorlás fókuszát tekintve, az egyes országok szerint. A politikai rendszer a társadalmi reprodukciós folyamatokban önálló funkciókat lát el, amelyek nem azonosak az állam funkcióival. A politikai rendszer fő funkciói:  intézményesült eljárásokon és szervezeteken keresztül összegyűjti a politikailag releváns érdektörekvéseket, politikai véleményeket és akaratokat; lebonyolítja a hatalmi törekvéseket, valamint az érdekkülönbségekből és érdekellentételből fakadó küzdelmeket;  megoldja a társadalom konfliktusokból adódó

feszültségeit;  vezeti, szervezi, igazgatja a társadalmat  kialakítja és realizálja az előző funkciókkal kapcsolatos társadalmi érdekű döntéseket A politikai rendszer elemei A politikai rendszer legfontosabb szerkezeti elemei a politikai normák, az állami és nem állami politikai szervezetek, a politikai vagy politikusi szerepek, a politikai magatartások, a politikai eszmék. A szervezeti oldalon különösen nagy jelentőségük van a politikai pártoknak, de jelentős befolyást gyakorolnak a hatalomra az ún. pressure groupok, a lobbyk és a különböző szakmai szervezetek is. A politikai pártok és befolyásoló csoportok A politikai pártok gyökerei A modern értelemben vett politikai pártoknak két gyökerük van és ez meghatározza kettős természetüket: az egyik a felvilágosodás és a liberalizmus (mint társadalmi gyökér), a másik a parlamentarizmussal való elszakíthatatlan kapcsolat (állami gyökér). A politikai pártok és a

pártrendszerek A pártok különbözőképpen osztályozhatók. Szervezeti felépítésük szerint lehetnek ún káderpártok; vagy tömegpártok, utóbbin belül laza szerkezetű vagy erősen szervezett pártok. Az államhatalmi rendszerben elfoglalt helyük szerint vagy legális; vagy illegális pártok. Domináns ideológiai arculatuk szerint a pártok lehetnek eszmei-politikai pártok (forradalmi, reform, konzervatív, reakciós); pragmatikus vagy választási pártok; karizmatikus-vezérelvű pártok. Működési területüket tekintve lehetnek országos vagy regionális pártok. A pártok típusainál fontosabb a p ártrendszerek jellege. Ezek kétfélék lehetnek: alternatív és nem alternatív rendszerek. Az alternatív pártrendszerekben a politikusoknak legalább egy alternatív együttese politikai pártba vagy pártokba szerveződik és reális esélye van arra, hogy egy adott időpontban a kormányzó együttes helyére lépjen. A nem alternatív rendszerekben ezzel

szemben a politikai pártok között nincs valóságos vetélkedés a hatalomért. Az alternatív pártrendszereken belül 3.3 megkülönböztetjük a felaprózott rendszert, a kétblokkos rendszert és a kétpártrendszert. A nem alternatív rendszereken belül megkülönböztethetjük a pártok kooperációjának rendszerét, a nemzeti egyetértés pártrendszerét, a k orlátozott pártrendszert, és az egypártrendszert. A politikai pártok különböző funkciókat látnak el. Lehetőséget és eszközt adnak az egyének és csoportok számára a fennálló politikai rendbe való betagozódásra; ideológiájukkal és programjaikkal célmeghatározást nyújtanak a társadalom számára; politikai akciókra mozgósítanak; a választások során képviselőket léptetnek fel; egyeztetnek a különböző érdekcsoportok között; közvetítenek a társadalom és az állam között. A kétpártrendszer és az ún. befolyásoló csoportok A kétpártrendszer egyik fő

funkciója, hogy a vetélkedő politikai erők között relatíve stabil konszenzust alakít ki, mivel a szavazók csak kettejük között választhatnak. Az angolszász kétpártrendszerekben működő pressure groupok (nyomásgyakorló csoportok) vagy interest groupok (érdekcsoportok) némelyike egyetlen célra szerveződik: a kormányzat befolyásolására. A politikai, gazdasági, kulturális területeken működő érdekcsoportok legelterjedtebb alakzatai a s zakszervezetek, regionális és kooperációs szervezetek vagy magánvállalatok, az ifjúsági és nőmozgalmak, egyházak, egyetemek, stb. A pressure groupok a legfontosabb eszközök arra, hogy kitöltsék a nem megfelelően működő pártrendszer következtében előálló hatalmi vákuumot. 14 ÁLLAM ÉS DEMOKRÁCIA 1 1.1 1.2 A demokrácia mint autoritásforma A demokrácia „naiv” értelmezése A demokráciának van egy nagyon alapvetőnek tűnő, ám gyakran félrevezetőnek bizonyuló jelentésrétege,

amelyet szinte mindenki ismer. Eszerint a d emokrácia a n ép uralma. Ez a megközelítés a görög szó egyszerű fordításán alapul A demokrácia ilyen értelmezése azonban nem problémamentes, amíg ugyanis a nép fogalmába mindenki beletartozik, a démosz nem foglalta magában az arisztokráciát és a polgárjoggal nem rendelkezőket. Emiatt csak bizonyos absztrakciók révén képzelhető el, hogy a d emokráciát a n ép (azaz mindenki), vagy akárcsak a többség uralmának tekintjük. Ilyen értelemben ugyanis soha nem létezett demokrácia, mivel a politikai jogokkal rendelkezők körét mindenütt korlátozzák, a politikai jogokkal rendelkezők gyakran nem élnek jogaikkal, a részvételi jogok önmagukban egyáltalán nem biztosítják, hogy a létrejövő hatalom egyformán mindenkié legyen, végül a szabad egyeztetésen alapuló döntési mechanizmusokban nem minden vélemény rendelkezik egyenlő eséllyel arra vonatkozóan, hogy az érvényesüljön. E

gyakorlatias nehézségek tovább sorolhatók, a lényeg azonban az, hogy a közismert demokratikus hatalmi mechanizmusok és alkotmányos formák nem „mindenki uralmát” valósítják meg. Ezért nem felelnek meg annak a n aiv eszménynek, amit sokan demokráciának hívnak. A demokrácia, mint az autoritás modern formája A demokrácia nem pusztán a politikai berendezkedés vagy a kormányzati struktúra valamilyen mintája, hanem egyszersmind autoritásforma is. A demokráciát itt úgy kell 2 2.1 2.2 2.3 3 3.1 tekintenünk, mint annak egyik módját, hogy az intézményes hatalom megszerezze a fennmaradásához és működéséhez szükséges autoritást. Az autoritás az emberek szemében olyanként tüntethet fel valamely hatalmat, mint ami joggal él lehetőségeivel, és megvan az alapja arra, hogy az alávetettek összessége nevében lépjen fel. Az autoritás változatos megfontolásokon alapulhat. Az ókori Rómában például a város alapításának

eszméjén alapult, a k eresztény Európában az autoritás hordozója a katolikus egyház volt. A demokrácia ehhez képest egy harmadik autoritásformát jelent, amely azzal indokolja az engedelmesség kötelezettségét, hogy a szabályok és a d öntések a mindenki által befolyásolható egyeztetési folyamatban alakultak ki és az ilyen mechanizmuson keresztül ellenőrizhetőek. A demokrácia főbb típusai Közvetlen demokrácia – képviseleti demokrácia A történelem első demokráciái közvetlen demokráciák voltak (görög poliszok, népgyűlés). Bár a közvetlen demokráciának az újabb időkben is akadtak hívei (Pl Rousseau), a modern állami demokrácia alapvetően mégis közvetett. A közvetlen demokrácia ugyanis bizonyos előfeltételek nélkül nem működőképes: kis létszámú népesség; a polgárok többségének aktívan kell politizálnia; a népi gyűlések által eldöntött kérdéseknek egyszerűeknek kell lenniük. A modern

tömegtársadalmakban e feltételek általában hiányoznak. Politikai és társadalmi demokrácia A demokrácia politikai eszmény, melynek első modern képviselői szerint azt elsősorban az állami és politikai rendszer szintjén kell megvalósítani. Eszerint a gazdasági és az azokkal összefüggő társadalmi viszonyok nem demokratizálhatók. A XIX és a XX század szociális mozgalmai azonban megkérdőjelezték ezt, több demokráciát követeltek, s ezt olykor társadalmi demokráciaként jelölték meg. E követelés két formában jelent meg. Az egyik – a bolsevizmus, amely később szocializmusnak nevezte magát – a politikán belül maradt, de nemcsak az államot kívánta radikálisan átalakítani, hanem a társadalmi rendet is. A másik – a szociáldemokrácia és a szociális liberalizmus – a jóléti államok gyakorlatához vezetett. Ezek a meglévő politikai keretek között a társadalmilag igazságosabb elosztási rendszer kialakítására törekedtek.

A nemzeti változatok A szakirodalomban általában brit, francia, német és amerikai demokrácia-modellek között szoktak különbséget tenni. A brit rendszerre a parlament túlsúlya és a n agy részvételi hajlandóság jellemző. A demokratikus államszervezet jogi háttere sokáig kidolgozatlan volt. A francia fejlődés ebből a szempontból a brit ellentéte, hiszen a radikális és gyakori forradalmak során épp a j ogi keretek és az intézmények kialakítására helyeződött a hangsúly. A német demokratikus struktúrákra az nyomta rá a bélyegét, hogy az államnak igen fontos szerepe volt a modernizációban. A fejlődés megkésettsége miatt a demokratikus struktúrák gyengébbek voltak, ma azonban a német demokráciát nagyfokú tudatosság és megtervezettség jellemzi. Amerikában a feudális múlt hiánya miatt akadálytalanul bontakozhatott ki a demokrácia és minden ízében átjárta a társadalmat. A demokrácia előfeltételei Társadalmi feltételek

A modern demokráciák az állam és a p olgári társadalom, illetve a közélet és a magánélet elválasztottságán alapulnak. 3.2 3.3 3.4 4 4.1 4.2 Állami és politikai intézményi feltételek Az állami és politikai intézmények szintjén a legfontosabb az, hogy az általános választójog alapján szabad választásokat tartsanak. Fontos kelléke továbbá a demokráciának a politikai pártok léte, azaz a többpártrendszer, továbbá a hatalommegosztás. Jogi feltételek A működőképesség biztosításának fontos feltétele az állami tevékenység jogi eszközökkel való szabályozása és korlátozása és a legalapvetőbb emberi jogok elismerése. Társadalomlélektani feltételek A társadalomlélektani feltételek sajátos erkölcsi beállítódásokban jelennek meg, ilyenek mindenekelőtt az állami tisztségviselés szolgálatként való felfogása és a polgárok demokratikus iskolázottsága. A modern demokrácia koncepcionális háttere

Forradalom és demokrácia – az amerikai és a francia példa Amerikában és Franciaországban a forradalmakat követően az alkotmányozás, illetve az „alapítás” problémája vált fő kérdéssé. Ebben a tekintetben a kínálkozó történeti modellt az antikvitás államaiban találták meg. A demokrácia és a k öztársaság ókorból örökölt szavai új jelentést nyertek. Az amerikai és a francia forradalom nagy kérdése az volt, hogy az azok mögötti törekvések mennyiben elégíthetőek ki az ókori mintákra támaszkodó eszmények intézményes megvalósításával. Amerika és Franciaország e tekintetben nagyon eltérő utat járt be. Amerikában igyekeztek minél többet megtartani a k özvetlen demokratikus részvételi formákból. Ennek során egymást kiegészítő és egymásra épülő demokratikus testületeket alakítottak ki. A rendszer súlypontja a tervek szerint a lokális keretekre esett volna, a valóságban azonban inkább a tagállami és

szövetségi szintű intézményekre tolódott. A francia forradalom során a demokráciának egy olyan felfogása jutott uralomra, amely gyökeresen különbözött az amerikai modelltől. E felfogás problémája a népszuverenitás eszméjével függött össze. A franciáknak ugyanis fel kellett oldaniuk az ebben rejlő azon paradoxont, miszerint, ha a demokráciában a nép uralkodik, akkor vajon hogyan rendelhető alá a maga alkotta törvényeknek? Ehhez át kellett értelmezni a nép fogalmát: kettős értelmet nyert. Egyrészt az az absztrakt entitás lett, amelynek nevében a demokratikus hatalmat gyakorolják, másrészt pedig az a nagyon is konkrét sokaság, amelyen ezt a hatalmat gyakorolják. Szabadság és demokrácia Annak tisztázását, hogy miként hozható egyensúlyba a demokrácia és a szabadság elméleti síkon Benjámin Constant végezte el. Constant egy olyan megközelítés alapjait rakta le, amely a demokráciát azért tartja kívánatosnak, mert a l

iberális értékek gyakorlati megvalósításának legjobb eszközét látja benne. Elméletében nagyon fontos szerepet kap a k épviselet. A képviseleti rendszer nem egyéb, mint olyan módszer, amelyben azokat a feladatokat, amelyeket nem tud vagy nem akar elvégezni, a nemzet áthárítja néhány egyénre. A politikai képviselet így nem a demokrácia ellentéte, hanem a modern szabadság védelmének nélkülözhetetlen feltétele. A demokrácia liberális felfogásában azt hangsúlyozták, hogy a szabadság csakis a politikai részvétel lehetősége révén biztosítható. A képviselet ugyanis egyfelől lehetőséget ad arra, hogy az emberek akár hosszabb időre is visszavonuljanak a politikai 4.3 aktivitástól, másfelől olyan mechanizmust jelent, amelyen keresztül újra meg újra ellenőrizhetik azokat, akik a hatalmat gyakorolják. A liberális demokrácia A liberális felfogás szerint a többségi elvet nem tekinthetjük elsődlegesnek a szabadságot

garantáló jogokkal szemben. 15 A BÜROKRÁCIA 1 1.1 1.2 1.3 2 2.1 2.2 A modern bürokrácia kialakulása és fejlődése A bürokrácia fejlődésének az első lökést a XIV. és XV században meginduló hatalmi centralizáció adta. A XVII századra Nyugat-Európában kialakultak a f eudális abszolutizmusnak azok a v iszonylag szilárd szervezeti keretei, amelyekben a bürokrácia, vagyis a „hivatal uralma” döntős szerepet játszott. A hivatali uralom rohamos fejlődésének mozgatórugói Max Weber nyomán a következőkben jelölhetők meg: pénzgazdálkodás kialakulása; kapitalista gazdálkodási rend kialakulása; racionalizáció; az európai népesség növekedése; új adminisztratív feladatok megjelenése; kialakultak a kommunikáció modern formái. A bürokratikus állami szervezetek jelentősége a XIX. században is folyamatosan növekedett. A XX században pedig a h ivatali igazgatás alkalmazási területei szélesedtek ki. A bürokrácia fogalmi

elemzése A bürokrácia fogalma A bürokrácia fogalmát először Vincent de Gournay használta 1745-ben megjelent művében. Azóta a fogalom jelentéstartalma sokat változott, leggyakrabban azonban az államapparátussal, a azon belül az igazgatási szervezettel kapcsolatban használjuk. Ebben az összefüggésben a bürokrácia az állami feladatot igazgatási eszközökkel megvalósító szervezetet jelent. A XIX század elején a b ürokrácia szót még egyértelműen pejoratív értelemben használták. Max Weber munkássága hozott döntő fordulatot a fogalom történetében. A bürokrácia weberi koncepciója A bürokrácia weberi koncepciójának alapja a nyugati társadalmak történetében végmenő racionalizálási folyamat, amelynek keretében a társadalmi lét valamennyi területén előtérbe kerülnek az absztrakt, kiszámítható és egyértelmű szabályok, illetve eljárások. A racionalitás történelmi folyamatáról alkotott elképzeléseket Weber

koncepciójában az uralom ideáltípusaira vonatkozó gondolatmenet egészíti ki. Eszerint az uralom különböző típusait aszerint lehet elkülöníteni, hogy az alattvalók miért fogadják el a fennálló rendet. Ennek alapján Weber az uralom három ideáltípusát különböztette meg: a tradicionális uralmat, a karizmatikus uralmat és a legális-racionális uralmat. A modern társadalmak a legális-racionális uralom ideáltípusához közelednek A weberi elméletben minden uralmi típusnak megfelel egy sajátos uralmi szervezet, s a modern legális-racionális uralom esetén ez a b ürokrácia. A legális-racionális uralom legfontosabb sajátosságai:  a hivatali feladatokat folyamatos és szabályozott módon szervezik;  e feladatokat funkcionálisan elkülönült területek szerint osztják szét, és minden területet felruháznak a szükséges hatáskörrel;  a hivatali egységeket hierarchikusan rendezik el, a különböző egységek közötti irányítási

és ellenőrzési, valamint panasztételi jogokat részletesen előírják. a munkavégzés szabályai vagy technikai vagy jogi jellegűek, s e szabályok érvényesítéséhez mindkét esetben szakképzett emberek szükségesek;  a szervezet anyagi eszközei teljesen elkülönülnek a s zervezet tagjainak, mint magánszemélyeknek az anyagi eszközeitől; s ennek következtében a hivatalnok nem "sajátíthatja ki" a hivatali tisztségét;  az ügyek intézése aktaszerűen, írásos dokumentumokra alapozottan zajlik, s így a modern szervezet középpontjába a "hivatali iroda" kerül. A legális-racionális uralom legtisztább alakjában a bürokratikus apparátusban mutatkozik meg. A fenti ismérveken túl azonban a bürokráciának a weberi elméletben további, a szervezet tagjaira vonatkozó kritériumai is vannak. Így az ilyen szervezet tagjai:  személyükben szabadok, csupán személytelen hivatali kötelességeiknek engedelmeskednek; 

világos hivatali-hatásköri hierarchia alapján tevékenykednek, és hivatali funkcióik egyértelműen körülhatárolhatók;  szerződéses alapon vannak kinevezve;  kiválasztásuk szakmai minősítés alapján, elvileg vizsgával szerzett oklevél alapján történik;  pénzbeli fizetést kapnak és rendszerint nyugdíjra is jogosultak;  fizetésük a hierarchiában elfoglalt helyhez igazodik;  otthagyhatják állásukat és bizonyos körülmények között nekik is felmondhatnak;  hivatali állásukat egyedüli vagy fő foglalkozásként töltik be;  biztosított számukra az előmenetel lehetősége, s az előléptetésre szolgálati idő vagy érdem alapján, a felettes megítélése szerint kerül sor;  egységes ellenőrzési és fegyelmi rendnek vannak alávetve. A weberi modell kritikái A weberi modell kritikái közül a legfontosabbak M. Focault és M Crozier nézetei Focault szerint a bürokrácia alapja az átláthatóság követelményének

megjelenése, amit az építészetből vett asszociációkkal támaszt alá (kórház, iskola, börtön). Nagyon fontos annak meghatározása, hogy a döntési jog melyik szervezeti egységre van telepítve. Jellemző, hogy minél nagyobb a szervezet, annál alacsonyabb szintre kerülnek a döntések, ez viszont az átláthatóság követelményének érvényesülését gátolja. Focault emellett azt is megállapította, hogy a hatalomgyakorlás módja is megváltozott a XX. sz.- ra, pl a büntetések terén is eltűntek a kegyetlen, megalázó büntetések, átadva helyüket a humánusabb büntetéseknek. Ennek oka a célszerűség és a racionalitás Crozier a w eberi modell teljes elvetését javasolta. Szerint ugyanis a b ürokrácia ciklikus működése folytán - nem képes korrigálni önmagát Ciklikus működés alatt azt értette, hogy a bürokrácia működésében hosszabb nyugalmas időszakok (rutin, monotonitás) és krízishelyzetek váltják egymást. Ennek az oka az,

hogy az igények, mint inputok bizonyos időközönként változnak, így az automatikus, formális döntési eljárásban dolgozó bürokrácia nem tud hirtelen alkalmazkodni a megjelenő új igényekhez. Ilyenkor krízishelyzet alakul ki, ameddig ki nem alakítják az új igényekhez alkalmazkodó új szabályokat. A fentieken túl további kritika volt a weberi modellel szemben az, hogy alkalmatlan a valóság megragadására. A bürokráciát ugyanis tisztán formális struktúrának tekinti, és nem veszi figyelembe a hivatali rendszerekben létező informális struktúrát. A "human  2.3 relations" iskola képviselői viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a szervezeten belüli cselekvéseknek érzelmi alapú motívumai is vannak, hiszen a s zervezetben emberek dolgoznak, emberek hozzák a döntéseket. 16 1 1.1 1.2 1.3 ÁLLAM, FORRADALOM, ERŐSZAK Erőszak az állam ellen Az állam elleni erőszakról általában Az állam elleni erőszakos támadást

minden hatalom igyekszik megakadályozni és megbüntetni – gyakran a büntetőjog eszközeivel. A több évezredes tapasztalatok birtokában ugyanakkor kételkedünk is a jogi tilalmak és a büntetőjogi eszközök hatékonyságában. Az állam elleni erőszak jogi keretek között tartására hagyományosan az ellenállási jog intézménye szolgált. Kollektív erőszak – a forradalom Az állami-politikai rend általános és tettleges megkérdőjelezése első megközelítésben forradalomnak nevezhető. E megközelítés azonban pontosításokra szorul Először is különbséget kell tennünk a lázadás, a felkelés, a polgárháború, a szabadságharc és a puccs fogalma között. A lázadás nem az állami rend egésze, hanem annak valamely megnyilvánulása elleni tiltakozásul fordul erőszakos eszközökhöz, nem feltétlenül a fő államhatalmi szervek, vagy az alkotmányos rend ellen irányul. A felkelés sem az alkotmányos rend megváltoztatására irányul, hanem

annak letéteményesei ellen fordul, mert a közmegítélés szerint visszaéltek a rájuk ruházott hatalommal. A szabadságharc, vagy függetlenségi háború olyan elnyomó hatalom ellen irányul, amelyet idegen állam gyakorol. A polgárháború alapvetően a társadalmon belüli csoportok harca az állami hatalomért, s gyakran a politikai rend mikénti meghatározása érdekében. A puccs a polgárháborúval ellentétben nem két társadalmi, hanem két hatalmi csoport összecsapása. Miután körvonalaztuk, hogy mi nem forradalom, fordítsuk figyelmünket arra, hogy mi az. A forradalom lényege olyan átfogó társadalmi-strukturális változás, amely csak akkor kényszerül erőszakhoz folyamodni, ha a politika világában kíván áttörést elérni és a régi rend képviselői a végsőkig ragaszkodnak annak fenntartásához. A hagyományosan forradalomnak nevezett események menetében megfigyelhetünk bizonyos közös sajátosságokat. Ezek a következők A nagy európai

forradalmak a nemzetállamok kialakulásának folyamatába illeszkednek. A forradalmat kiváltó okok bizonyos csoportokba sorolhatók: egyensúlyvesztés, tekintélyvesztés, hatalomvesztés. A forradalom előrehaladásának elemei is közösek: folyamat, fordulópont, program, mítosz. A forradalmaknak sajátos dinamikájuk van: kezdőpont, csúcspont, végpont A forradalmak célja átfogó jellegű és következetes változás. Egyéni és csoportos erőszak – a terrorizmus A terroristák végső célja hasonló, mint a forradalmároké: átfogó társadalmi változások elérése; az e cél eléréséhez választott taktikai megfontolásaik azonban különbözőek. E taktikai megfontolások lényege a kívánt eredmény kizsarolása. Ezt egyes terrorista csoportok úgy próbálják elérni, hogy költségessé teszik a hatalmon lévők számára a status quo fenntartását, másik taktika lehet az ún. trigger-hatás, végül közvetlen cél lehet egyszerűen a leleplezés. 2

2.1 2.2 A terrorizmus megközelítésének elméleti kereteit és az ún. minimálfogalmát illetően csak az elmúlt évtizedekben alakult ki bizonyos konszenzus a politológusok között. A terrorizmus fogalmi elemei:  az a s zándék, hogy az akció komoly félelmet és rémületet keltsen, ami magában foglalja a személyes fenyegetettség lehetőségének tudatosítását;  a véletlenszerű vagy szimbolikus célpontok megválasztása, ideértve az olyan embereket és tulajdonukat is, akiknek - szerintük - semmi közük az elérendő célhoz;  arra irányuló törekvés, hogy az erőszak a tényleges és közvetlen áldozatoknál jóval nagyobb közönséget befolyásoljon;  az erőszak brutális vagy extrém formáinak használata, melyek a kívülállók számára értelmetlennek látszanak;  az a t örekvés, hogy a terrorcselekmény üzenete - a közvélemény, a lakosság és az állami intézmények befolyásolása érdekében - megjelenjen a

tömegtájékoztatás csatornáiban. Állami erőszak Háború A háború az államok közötti konfliktusok fegyveres megvívásának módja: ultima ratio az államközi viszonyokban. A hagyományos háborúk korlátozott háborúk voltak, míg a XX. századiak totálisak A korlátozottságot az újkor előtt számos tényező biztosította: korlátozott volt a fegyverforgató emberek száma; a háború sokáig megtartotta formalizált és eljárásszerű jellegét; a háború az államok közötti konfliktusok megoldásának bevette eszköze volt, s nem a má sik fél elpusztítása volta a cél; a feudális lojalitásokat átruházhatónak tekintették. A korlátozottság felszámolása az általános hadkötelezettség bevezetésével kezdődött. Az első világháborúban bevezetett tömegpusztító fegyverek, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a második világháború már igazi totális háború legyen. A totális háborúban megszűnik minden különbség a bevethető

eszközök, a célbavehető objektumok és a lehetséges áldozatok között. A háború és a hadviselés átfogó jogi szabályozására való törekvés a XVI. században kezdődött (pl. Grotius), a ma uralkodó felfogások a XVIII században kezdtek kialakulni: az egyes szerzők különbséget tettek a háborúhoz való jog és a hadviselést szabályozó jog között. A világháborúk után világossá vált a nemzetközi jogi eszközök elégtelensége és általánossá vált az a meggyőződés, hogy a háború alapvetően politikai kérdés, tehát politikai kezelést igényel. Állami terrorizmus Az állami terrorizmus történelmi előképe a francia forradalom alatti regime de le terreur volt. Ez volt az első alkalom, hogy az állami hatalom birtokosai a gyilkolás és a pusztítás eszközét szisztematikusan arra használták, hogy egyéneket és csoportokat megfélemlítve érjék el céljukat. Az állami terrorizmus megvalósulhat egyrészt a jogrend felfüggesztése

mellett (a szélsőségesnek vagy rendkívülinek ítélt helyzetben), másrészt utalhat a j ogrend fenntartása melletti és az annak megkerülésével használt erőszakra és megfélemlítésre is. Az állam saját polgárai ellen elkövetett terrorja a diktatúrák vagy totalitárius rendszerek kísérőjelensége. A más államok, azok polgárai és intézményei ellen irányuló terrorcselekményeket sokan korlátozott és leplezett háborúként értelmezik. Egyes országokat manapság a "terrorizmus támogatójának" tartanak. 17 1 1.1 1.2 1.3 1.4 2 2.1 2.2 3 POLITIKAI ENGEDELMESSÉG ÉS POLGÁRI ENGEDETLENSÉG A politikai engedelmesség A politikai hatalom – így az állam – iránti engedelmesség magyarázatának alapja a társadalmi rendezettség iránti emberi igény. A társadalmi rendezettség kívánatosságával rendszerint mindenki egyetért, elérhetőségének mikéntjével kapcsolatban azonban már megoszlanak a vélemények. A

vízválasztó az államhatalomhoz való viszony: az anarchisták szerint a rend a hatalom közreműködése nélkül is elérhető, egyfajta társadalmi önszerveződés és önigazgatás útján; az imperatív felfogások szerint viszont a társadalmat csakis politikai hatalom ereje képes integrálni. Az imperatív elméletek képviselői a hatalom gyakorlása, működési elve szerint ismét két irányban indulhatnak el: az egyik a kényszer-elméletek útja, amelyekben az engedelmesség alapja a félelem; a másik elméleti irány szerint a kényszer önmagában nem ad elégséges magyarázatot a t ársadalmi rend fennállására, azt ki kell egészíteni egyfajta társadalmi megalapozottsággal és elfogadottsággal is. Ezen az elméleti kereten belül merül fel a politikai engedelmesség kérdése, amely a legitim hatalommal szemben nyilvánul meg. A legitimáció kétféle lehet: az instrumentális legitimáció – amelynek alapja az individualista és utilitarista

emberfelfogás – esetén az engedelmesség eszköz az egyéni célok eléréséhez, nincs belső vagy magasabb rendű elkötelezettség; az immanens legitimáció esetén – amelynek alapja az ember társas lényként való felfogása – az engedelmesség belső igényként jelenik meg. Az engedelmességhez kapcsolódik az autoritás fogalma, amely nem egyszerűen tekintély, hanem parancsolási jogot jelent, amelyből mások engedelmességi kötelezettsége fakad, s ezt a v iszonyt a h elyesség képzete támasztja alá. Az autoritás alanya az állam vagy annak képviselője. Az államban megtestesülő autoritás konkrétsága azt jelenti, hogy az államot megilleti a törvényhozás joga és a törvényeket kikényszerítő erőszak alkalmazásának monopóliuma. A többségi elv A többségi elv alapján a politikailag felnőtt, azaz választójoggal rendelkező polgárok kinyilváníthatják akaratukat az állami közösség ügyeiben. Az akaratnyilvánítás lehetőségében

a polgárok egyenlők, a szavazás során kisebbségben maradtak alávetik magukat az eredménynek, mert az az általuk is elfogadott szabályok alapján született. A többségi elvet azonban nem mindig fogadták el. A képviseleti elvvel kiegészített többségi elv nem tökéletes döntéshozatali mód, tényleges működésének fogyatékosságai a következő típusokba sorolhatók:  A képviseleti és többségi elv tényleges működése párt- és kormányzati bürokráciák közbejöttével történik, s ez eltorzítja az ideális modellt.  A képviseleti elv a többségi elv fölé kerekedik, abban az értelemben, hogy a többség nem a valóságos egyéni akaratok többsége, hanem a képviseleten belül kialakuló politikai többség lesz.  A többség manipulálhatóságának lehetősége különös élességgel veti fel a többség zsarnokságának lehetőségét. A polgári engedetlenség A polgári engedetlenség a többségi elvhez kapcsolódó fogalom. A

többségi elv alapján működő modern társadalmakban általában elfogadjuk, hogy az engedelmességi kötelesség a többségi akarattal és annak kinyilvánítóival szemben áll fenn. Előfordulhat azonban, hogy a kisebbség bizonyos kérdésekben nem kíván engedelmeskedni a 3.1 3.2 többségi elvet érvényesítő politikai hatalomnak. Az engedetlenségnek a sokféle változata van, a skála két végpontján az aktív és a passzív ellenállás helyezkedik el. Az aktív ellenállásnak lehetnek erőszakos és erőszakmentes formái. Ez utóbbiak körébe tartozik a polgári engedetlenség is. A polgári engedetlenséggel kapcsolatban négy kérdéskört kell áttekintetnünk: a polgári engedetlenség kezdeti formái, gyökere; a polgári engedetlenség elvi alapjai; a p olgári engedetlenség fogalmi elemeinek (kritériumainak) meghatározása; a polgári engedetlenség következményei. A polgári engedetlenség kezdeti formái A polgári engedetlenség kezdete H. D

Thoreau nevéhez köthető Thoreau nem értett egyet az Egyesült Államok rabszolgatartó politikájával és a mexikói háború folytatásával, ezért 1849-ben megjelent írásában ellenállásra buzdított és maga meg is tagadta adója azon részének befizetését, amelyet az amerikai kormány a mexikói háborúban mások elpusztítására kívánt fordítani. Thoreau után még számtalan polgári engedetlenségi mozgalom alakult ki, ide sorolható Gandhi ellenállása a brit sómonopóliummal szemben, a katonai háborúk sorozatos megtagadás a vietnámi háborúk idején az USA-ban, vagy aktuális példaként az 1990-es magyar "taxis blokád" is. A polgári engedetlenség kezdeti formái A polgári engedetlenség ideológiai alapjait tekintve három nagy gondolatmenetet különböztetünk meg. Az első a polgári engedetlenséget jogintézményként, mégpedig az alkotmányjog intézményeként értelmezi, és az alkotmányok többségében megtalálható

ellenállási jog (ius resistendi) gyakorlásának tekinti. Ez a megoldás több szempontból is alkalmatlannak tűnik. Egyrészt azért, mert az ellenállási jog az alkotmányos államrend egészének megvédését szolgálja, nem pedig egyes igazságtalanságok kiküszöbölését. Másrészt, ha az engedetlenséget jogvédelemként fogjuk fel, akkor az alkotmányértelmezési kérdések megoldására sokkal alkalmasabb eszköz áll rendelkezésre az utcai megmozdulásoknál: az alkotmánybíróság. Harmadrészt e megoldás a lehetetlenre vállalkozik: be akarja emelni a j ogrendbe e j ogrend valamely eleme elleni engedetlenséget. Végül az ellenállási jog éppen egy olyan hatalmi rendszerrel való szembefordulás nevesítése, amelytől a legkevésbé sem várható az engedetlenség tolerálása. Ronald Dworkin elmélete a polgári engedetlenséget jogértelmezési vitaként fogja fel. A jogvita a nézeteltérések jogrenden belüli elsimítását jelenti. A kérdés ekkor a

törvénye érvényessége körül forog, s arra fut ki, hogy a többféleképpen értelmezhető törvény melyik értelmezése mellett maradunk meg az alkotmányosság keretein belül. Dworkin szerint három lehetőségünk van: 1) Mondhatjuk, hogy készség esetén a legrosszabbat kell feltételeznünk, azaz mindannak engedelmeskednünk kell, ami a törvényekből egyáltalán következhet. 2) Ezzel ellenkezőleg mondhatjuk azt is, hogy kétség esetén választhatjuk a törvény számunkra legkedvezőbb értelmezését, de csak addig, amíg az erre felhatalmazott testület ki nem zárja ezt a lehetőséget. 3) Végül a legradikálisabb álláspont szerint ragaszkodhatunk a saját álláspontunkhoz akkor is, ha az szemben áll a legmagasabb bíróság határozatával is. Dworkin ez utóbbit tartja a legelfogadhatóbbnak A polgári engedetlenség értelmezésének harmadik útja - Thoreau tanain alapulva - a polgári engedetlenség alaphelyzetének a kötelességek

összeütközését tekinti. A konfliktus a törvényhozó többség törvényének vagy döntésének való engedelmesség, és a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodás morális kötelességének való engedelmesség között feszül. 3.3 3.4 18 1 1.1 A polgári engedetlenség fogalmi elemei A polgári engedetlenség fogalmi elemeinek meghatározásában a s zakirodalom sem egységes. Viszonylag széleskörű az egyetértés a következő kritériumok tekintetében:  A polgári engedetlenség nyílt és demonstratív jogsértés útján valósul meg.  A polgári engedetlenség, mint jogsértés együtt jár a szankció vállalásával.  A polgári engedetlenségnek nyilvánosnak kell lennie.  A polgári engedetlenség erőszakmentes.  A polgári engedetlenség politikai célú és jellegű eszköz.  A polgári engedetlenség tudatos, sőt megfontolt aktus. Az alábbi kritériumokat nem minden szerző fogadja el a polgári engedetlenség elemeként:

 A polgári engedetlenség rendszerint csoportos fellépést jelent.  A polgári engedetlenség által elkövetett jogsértés legyen arányos a sérelmezett intézkedéssel.  A polgári engedetlenség csak végső eszköz lehet.  A polgári engedetlenség megtervezett.  A polgári engedetlenség kizárólag mások jogaiért való fellépést jelent.  A polgári engedetlenség nyilvános vitára való törekvés. A polgári engedetlenség következményei A polgári engedetlenség, mint nyílt és demonstratív jogsértés kapcsán szó esett még az előadáson a következményeiről is. A polgári engedetlenségben megvalósuló jogsértések ui. sokszor a Btk-ban és a S ztv-ben meghatározott tényállásokba ütköző cselekmények. Ennek kapcsán beszélt az előadó a kegyelemről, amelynek két típusa van: az egyéni kegyelem és a közkegyelem. Az egyéni kegyelmi kérvényekkel az IM Kegyelmi Főosztálya foglalkozik, amely véleményezés után a

köztársasági elnök elé terjeszti a k érvényt. A KE kegyelmezési jogköre szabad és korlátlan, az igazságügy minisztert azonban ellenjegyzési jog illeti meg. Ez a gyakorlatban azonban egy quasi egyetértési jogként működik, azaz az IM nagyon ritkán tagadja meg az ellenjegyzést. Ilyen ritka eset volt a Kunos-ügy, ahol azonban politikai megfontolások (közvélemény megnyerése, népszerűség növelése) is vezették az igazságügy minisztert, amikor megtagadta a miniszteri ellenjegyzést. A közkegyelmet az Országgyűlés törvényben hirdeti ki. Így volt ez a "taxis blokád"-ot követően is. A taxis kamara azonban az Alkotmánybíróságnál utólagos normakontrollt kért, mivel szerintük alkotmányellenes a törvény azon rendelkezése, miszerint "A kegyelem hatályát veszti azzal szemben, akit e törvény hatálybalépését követő öt éven belül elkövetett szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre

ítélnek." Az AB az indítvány elutasította AZ ÁLLAM SEMLEGESSÉGE Az állam semlegessége az eszmetörténetben Jean Bodin szuverenitás-tana a versengő felek fölött álló állam koncepcióját fogalmazta meg, amely szerint az állam a vallási ellentétek felett áll. 1.2 1.3 1.4 2 2.1 2.2 3 3.1 3.2 Az állam mindenhatóságának tételezése jelenik meg Hobbes, Rousseau, majd H egel államelméletében: az állam a közérdek megtestesítője, az általános akarat képviselője és mint ilyen, megkérdőjelezhetetlen. A liberális államfelfogás semlegességet hirdető tana értelmében az állam csak az egyik a társadalmat alkotó számtalan közösség közül, pártatlan, elfogulatlan döntőbíró. A liberális államfelfogás semlegességet hirdető tanának radikális kritikáját Carl Schmitt fogalmazta meg, aki szerint a semlegességet a XX. században a beavatkozás, sőt az állam és a társadalom összeolvadása váltja fel – nincs többé

semleges terület. Az állam semlegességének normatív tartalma Az állam semlegességének normatív tartalma azt jelenti, hogy bizonyos elveket az alkotmányos jogállamokban egyaránt tiszteletben kell tartania a parlamentnek, a kormánynak és a bíróságoknak is. Az 1945 utáni alkotmányos és politikai fejlődés tett egy sajátos védelmi technikát, amely korlátozza az állam differenciált és különféle szerveit. Ez pedig az alkotmányosság követelménye Az alkotmányosság azt fejezi ki, hogy az alkotmány felsőbb jog: vannak olyan szabályok, amelyet nemcsak a v égrehajtó hatalom, hanem a p arlamenti többség sem hághat át, a bírói hatalom pedig védelmez. E felsőbb jog magasabb morális elvek pozitivitását, tételesjogi megfogalmazását jelenti. Semlegesség az alkotmányban és az alkotmánybíráskodásban Az állam semlegessége és az alkotmányosság – a német és az amerikai felfogás A semlegesség kérdését a világnézeti semlegesség

tekintetében kell vizsgálni. A semlegesség körüli küzdelem az állam és egyház viszonyának német és amerikai modellje közötti küzdelmet jelenti. A német felfogás az állam vallási semlegességén négy tényező együttesét érti:  az állam nem avatkozik be;  az állam nem azonosul egyetlen világnézettel sem;  az állam egyenlően kezeli a felekezeteket;  az állam együttműködik. Ami az amerikai szabályozást és gyakorlatot illeti, a közhiedelemmel ellentétben a vallásra vonatkozó amerikai alkotmányjog terén jelentős mértékű zűrzavar uralkodik. Az amerikai alkotmány híres szabálya szerint „A Kongresszus nem alkot törvényt vallás alapítása vagy a v allás szabad gyakorlásának eltiltása tárgyában”. Az elfogadott alkotmányszöveg végül tehát két klauzulát tartalmaz, az amerikai alkotmányjogi irodalomban e két klauzula adja az állam és egyház viszonyának tartalmát: az egyik az ún. Establishment Clause, vagyis a

vallásintézményesítési klauzula, a másik az ún Free Exercise of Religion Clause, vagyis a szabad vallásgyakorlási klauzula. A semlegesség a magyar alkotmányban A semlegesség egy aspektusának, a világnézeti vagy ideológiai semlegességnek viszonylag jól körülhatárolható értelmezését dolgozta ki a magyar Alkotmánybíróság a 30/1992. AB határozatában A 4/1993 AB határozat az állam vallási semlegességét két alkotmányos szabályból vezeti le: az állam és az egyház elválasztásából, illetve az egyenlőség elvéből. 19 IDEOLÓGIA – UTÓPIA – ÁLLAM 1 Fogalomtörténet 1.1 1.2 1.3 2 2.1 2.2 3 3.1 Mindenekelőtt meg kell különböztetnünk az ideológiát mint jelenséget és az ideológia fogalmát. Az ideológiai jelenségek osztályába azokat az eszméket soroljuk, amelyek – értékek, intellektuális modellek, célok és eszközök meghatározásával – társadalompolitikai programokat tartalmaznak, s mint ilyenek képesek

mozgósítani a társadalom valamely részét vagy egészét. Az ideológia fogalma történeti eredetében és etimológiájában elsősorban az ideák tanára utal. Az utópia, mint jelenség előtörténete ugyanolyan gazdag, mint az ideológiáé. Az utópia fogalmának szemantikai karrierje az újkor elején kezdődött, amikor Thomas Moore megjelentette az Utópia c. munkáját Az ideológiák és az utópiák egyaránt eszmék – de különböző funkciót teljesítő és különböző célból megfogalmazott eszmék. A hagyományos szóhasználat az ideológiákat valamiképp az élet realitásához köti, míg az utópiákat egy "seholsincs” ország jellemzőiként látja. Ideológia és utópia Karl Mannheim elméletében Ideológiakritika – tudásszociológiai felfogás Karl Mannheim legismertebb gondolatai az ideológia problémát illetően tudásszociológiai korszakában fogalmazódtak meg. Mannheim a partikuláris és a totális ideológia-fogalmat

különböztette meg. Partikuláris értelemben használják az ideológia fogalmát, amikor az ellenfél állításainak csak egy részét tartják ideológiának, s ezt tartalmilag bizonyos tényállások tudatos elkendőzéseként értelmezik. A totális ideológiafogalom ezzel szemben egy korszak gondolatrendszerének teljességét, vagy egy meghatározott csoport teljes tudatstruktúráját úgy láttatja, mint egy meghatározott társadalmi helyzet funkcióját, s ennek alapján tartja ideológiának. A totális ideológiafogalom megjelenését Mannheim eszmetörténeti szempontból a következő fejleményekhez kötötte: a tudatfilozófia megjelenése; e filozófiai látásmód historizálása; annak a gondolatnak a megjelenése a múlt század közepén, amely szerint a történetileg változó tudat hordozói a társadalmi osztályok. Utópia – ideológia Mannheim az ideológiát határozottan elválasztotta az utópiától. Miben közös az ideológia és az utópia?

Mannheim szerint mindkét tudásforma lét-transzcendens, azaz olyan eszmékre utalnak, amelyek tartalma a m egvalósult létben nem található meg. A különbségük alapja az, hogy szerinte bizonyos elképzelések – lét-transzcendens jellegük ellenére – átmennek a valóságba és teljesen vagy részlegesen felrobbantják a létező létrendet. Mannheim azokat az eszméket nevezte utópiának, amelyek átalakítják a létviszonyokat, ideológiának pedig azokat tartotta, amelyek újratermelik a m ár megvalósult létstruktúrát. Az ideológia és az utópia viszonyának tisztázása mellett Mannheim részletesen elemezte az újkori gondolkodásban megjelent utópiákat. Az újkor történetét áttekintve szerinte az utópikus tudat következő alapformáival találkozhatunk: chiliasztikus utópia; liberális-humanitárius eszme; konzervatív eszmevilág; szocialista-kommunista utópia. Ideológia ás állam Niklas Luhmann elméletében Az ideológia funkcionalista

értelmezése Luhmann célja az volt, hogy a mannheimi koncepciótól eltérő megközelítést nyújtson. Ezért funkcionalista megközelítésben elemezte az ideológiákat, amely szerinte azért ígéretesebb, mert nem kívánja meg az ideológiák igaz vagy hamis megítélése melletti állásfoglalást. Ezzel az ideológia jelenségéből kizárjuk az igazság kérdését 3.2 Szerinte az ideológiák funkciója azzal áll kapcsolatban, hogy a cselekvéseket orientáló és igazoló elképzelések kicserélhetők. Az ideológiák alapja, hogy a cselekvések, átélések másként is lehetségesek, és ezért az egyéb lehetőségeket el kell fedni és ki kell kapcsolni. Az ideológiák gyakran alkalmazzák a cél -eszköz és az ok-okozat sematizmust. Politikai rendszer – állam A politika a hatalomra vonatkozó átélések és cselekvések változatos formáit hívja életre. Luhmann az újkorban kialakult államot a politika részrendszereként értelmezte A politika nem

maga az állam, hanem az államra vonatkoztatottság. A luhmanni elmélet szerint a funkcionálisan differenciálódott társadalmakban a politikai rendszer belső egységét annak belső differenciálódása váltotta fel. 20 LEGITIMITÁS ÉS LEGITIMÁCIÓ 1 1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 1.6 1.7 2 2.1 Mi az oka annak, hogy általában elfogadjuk a körülöttünk levő világot, s benne a felttünk uralkodó felsőbbségeket? Erre a kérdésre a legitimitás és a legitimáció fogalmi rendszerében válaszolhatunk. A legitimitás etimológiája és jelentéstörténete Az uralmi rendszer igazolásának, jogosultságának vagy vitathatóságának problémája kimondottan európai jelenség. A legitimitás és a legalitás etimológiailag a római jogban gyökereznek. A rómaiak általában a legitimus fogalmával jelöltek minden olyan berendezkedést vagy intézményt, amely a jogrendnek megfelel. A középkorban a források szerint a legitimust jórészt ebben a latin eredetű

technikai értelemben használták. A skolasztikai a legitima potestast , vagyis a törvényes hatalmat a zsarnokság intézményével állította szembe. A klasszikus természetjogi és szerződéselméletekben a hatalom jogszerűsége és legitimitása a szerződést kötő egyénektől származott. A legitimitás modern eszméje a XVI – XVII. századi francia állambölcseletben született meg. A kor gondolkozói azt a kormányzatot tartották legitimnek, amely mind az egyénnek, mind az államról már leválasztott társadalomnak helyes és előnyös kormányzást biztosít. A felvilágosodás publicisztikájában a fogalom az általános közjót előmozdító államhatalom tulajdonságává vált. A legitimitás a bécsi kongresszus után nemzetközi jogi és nemzetközi politikai jelentést is nyert, mint a hosszú történeti fejlődés során természetes módon megszerzett uralmi jog elveszíthetetlensége (Talleyrand). A Bourbon restauráció idején alapvetően két

legitimitási irányzat alakult ki: a tradicionalistáké és a liberális polgárságé. Német területen néhány szerző államelméleti fejtegetéseit kivéve a fogalmat sokáig csak civiljogi értelemben használták. A német jog- és államfilozófiát a holtpontról csak a francia forradalom, a rendi állam összeomlása és az ipari nemzetté válás mozdította ki. A XIX. században különböző konzervatív és liberális legitimitáselvek versengtek egymással. A legitimáció- és a legitimitás-elméletek főbb típusai Szubsztantív legitimitás – processzuális legitimitás Szubsztantív, vagyis tartalmi szempontból a legitimitás a politikai rend olyan tulajdonsága, amely alapján az uralomnak alávetettek önként követik annak parancsait. 2.2 3 3.1 3.2 3.3 A processzuális szempont viszont arra irányítja a figyelmet, hogy a legitimitás a legitimációs folyamatban teremtődik meg. Ez úgy történik, hogy (a) érveket vonultatnak fel az uralom

igazolása mellett, (b) intézményesített mechanizmusokban biztosítják az uralom parancsainak végrehajtását, illetve (c) olyan legitimációs teljesítményeket mutatnak fel, amelyek motiváló erőként hatnak a politikai rendszer elfogadásában. Normatív legitimitás – empirikus legitimitás A normativ legitimitás és érvényesség erősen kötődik a megfigyelő pozíciójához: a normativista azt a kérdést teszi fel, hogy a konkrét uralom számára legitim-e. A z empirikus megfigyelés esetén viszont a megfigyelő semleges pozíciót foglal el, függetleníti magát az uralom által kinyilatkoztatott normák érvényességének vizsgálatától. A fennálló rend legitimitását attól teszi függővé, hogy az vajon elismerésre talál-e az alávetettek összességénél vagy többségénél. Legitimitás-elméletek Max Weber empirikus legitimitás-elmélete Weber a legitimitás problémáját az empirikus érvényesség szempontjából vizsgálja, számára az a

mérvadó, hogy az alávetettek jelentős mértékben engedelmeskednek-e a fensőbbség parancsainak, vagyis az uralom tényleges fennállása. Weber a legitimitás fogalmát cselekvéselméleti alapon fejti ki. Szerinte empirikus értelemben legitim az uralom akkor, ha a legitimitásra igényt tartó személyek parancsaihoz az alávetettek cselekvésekben azért igazodnak, mert azokat szubjektíve érvényesnek, azaz elismerésre méltónak tartják. Weber a legitim rend érvényességének négy típusát határozza meg. A rend, mint felső fogalom érvényességét (a) a tradíció örökkévalóságának szentségében való hit, (b) a kinyilatkoztatott, a példaszerű rendkívüliségében való hit, (c) az értékracionális jellegű hit, (d) a tételesen lefektetett szabályokba – a legalitásba – vetett hit alapozhatja meg. Weber uralomtipológiájában a legitimitási igény alapján három tiszta típust különböztet meg: a tradicionális jellegű uralmat, a

karizmatikus uralmat és a legális, racionális uralmat. Niklas Luhmann processzuális legitimitáselmélete Luhmann a társadalmi alrendszerek funkcionális differenciálódásából indul ki. A társadalmi fejlődés előrehaladtával és a funkcionális differenciálódással az egyén számára a világ egyre komplexebbé válik, ezt redukálni kell, hogy viselkedését megfelelően tudja alakítani. Erre az egyén önmaga képtelen lenne, ezért az élet minden területén intézményes tehermentesítésre van szükség. Luhmann a legitimációt és legitimitást is egyfajta redukcióként, mégpedig a politikai rendszernek a „komplexitás redukciójára” vonatkozó szükségszerű teljesítményeként fogja fel. Úgy látja, hogy az uralmi szférában a legitimitás különböző eljárások keretében keletkezik: politikai választás, törvényhozás, bírósági eljárás, közigazgatási döntési folyamatok, népszavazás, stb. Ezeknek az eljárásoknak kettős szerepe

van: egyrészt biztosítják a döntések meghozatalát, az intézmények zavartalan működését, ennél fontosabb azonban azok expresszív-szimbolikus jellege, amelynek kifejezett feladata a legitimitás megteremtése. Jürgen Habermas legitimitáselmélete Habermas a normatív és az empirikus legitimációs elméletek nézőpontjait próbálta összekapcsolni. A legitimitás habermasi fogalma azt jelenti, hogy a normatív érvényesség (igazolási igény) síkján megjelenő legitimitás lehetősége (elismerésre méltósága) azáltal válik valóságossá (empirikus érvényeséggé), hogy a cselekvők kritikailag megvitatják, s a vita eredményeképpen az uralom „helyessége” tekintetében konszenzusra jutnak. Norbee@mail.tiszanethu