Economic subjects | USA » Farkas Edina - Észak-Amerika gazdasága

Nyíregyházi Főiskola Gazdálkodási szak Összehasonlító gazdaságtan Észak-Amerika gazdasága Készítette: Farkas Edina 2003/04. tanév I félév II. évfolyam Levelező tagozat E. csoport Nyíregyháza, 2003. november 30 1 Észak-Amerika gazdasága Amerika felfedezésének története. Amerikát már a vikingek felfedezték 1000 körül. 1492-ben Kolombusz Kristóf jutott el ismét az új világba. Az angol-francia hétéves gyarmati háborúból (1756-1763) Anglia került ki győztesen, övé lett India és ÉszakAmerika. Megkezdődött a gyors gyarmatosítás, melynek során a törzsinemzetségi szervezetben élő, halászattal és vadászattal foglalkozó indiánoktól elhódították területeiket, az ellenállókat kiirtották, a többieket rezervátumokban helyezték el. Észak-Amerika nagyon hamar benépesült, hiszen klímája hasonló volt Nyugat-Európa klímájához, ezért nagy volt a vonzereje az európaiak számára. Észak-Amerikában két típusú

gyarmat alakult ki: északon, az önkormányzattal rendelkező kolóniákban a farmergazdálkodás vált uralkodóvá, mely földmagántulajdonon alapult, kezdetben önellátásra termelt, majd elterjedt az árutermelés bérmunkaerő alkalmazásával. Ide elsősorban az Angliában üldözött puritánok települtek be. Míg északon a középbirtok volt az uralkodó, addig délen a nagybirtokrendszer vált általánossá. Ültetvényes gazdálkodás folyt monokultúrában rabszolga munkaerővel. A déli gyarmatok királyi-, vagy magántulajdonban voltak. Észak-Amerika Atlanti-partvidékén 13 angol gyarmatot hoztak létre, melyeket kezdetben az anyaország látott el élelmiszerrel, állattal, stb. A 13 2 gyarmat egymástól független volt, külön - külön kapcsolódtak az anyaországhoz. Egymással folytatott kereskedelmüket Anglia ellenőrizte, más országokkal pedig csak Anglián keresztül kereskedhettek. A gyarmatok kapcsolata azonban egyre szorosabbra

fűződött, mert kialakult a belső piac. A gyarmatok szövetkezését első ízben Benjamin Franklin kezdeményezte. Anglia azonban a gyarmatokat nyersanyagtermelő és árufelvevő piacoknak tekintette, ezért meg akarta akadályozni, hogy Amerika gazdasága önállósodjon. A fejlődő amerikai ipart tehát támogatás helyett visszahúzta: megtiltották az Allegheny hegységen túl újabb területek meghódítását, mert azokat már nem tudta volna ellenőrizni. Rengeteg féle vámot és illetéket vetett ki az amerikai árukra, ezzel a kereskedelmet lehetetlenné téve. Kibocsátott pénzüket érvénytelennek nyilvánította. Minderre a pontot az tette föl, hogy kiadta az ún bélyegtörvényt, amely minden okmányra, újságra, hirdetésre illetéket vetett ki. Amerika azonban az angol parlament által kiszabott adókat és vámokat törvénytelennek nyilvánította, mondván nincs az angol parlamentben képviselete. Az angol árukat bojkottálták (ezzel veszteségeket

okozva az anyaországnak, és gyorsítva saját gazdaságuk fejlődését). Az adók és az illetékek fizetését megtagadták. Az angol kormány megrettent, s visszavonta a vámokat, kivéve a teavámot. Az amerikaiak válaszul a tengerébe dobták három hajó tea rakományát 1773-ban a Bostoni teadélután alkalmával. A fegyveres összecsapások állandósultak, s 1774-ben Philadelphiában összeült az amerikai gyarmatok első kongresszusa. Ezzel kitört a függetlenségi háború 1776 július 4-én a kongresszus elfogadta a Függetlenségi nyilatkozatot, megszületett a független Amerikai Egyesült Államok. A Függetlenségi nyilatkozatot Thomas Jefferson fogalmazta. Első fogalmazványában benne foglaltatott a rabszolgaság eltörlése is, de ezt a déli ültetvényes gazdálkodók miatt kihagyta, mert csak így lehetett megnyerni őket a függetlenség mellett. 3 Anglia erősebb volt rövid távon, mert ő rendelkezett flottával és zsoldos hadsereggel. Amerika

viszont függetlenségéért küzdött, volt terepismerete, s német zsoldosokat alkalmazott, s számíthatott a lakosságra. A háború első szakaszában az U.SA-t kudarcok érték hadserege képzetlensége miatt, de a második szakaszban a kikötök lezárásával, az angol utánpótlás elvágásával és a gerillaharcmodorral győzelmeket arattak az angol seregeken. Első jelentős győzelmük 1777-ben volt Saratogánál, ahol bekerítették Burgoyne seregeit. Ez után a győzelem után Franciaország szövetségre lépett Amerikával, melyhez később Spanyolország és Hollandia is csatlakozott. Az amerikai hadsereg 1781-ben Yorktown-nal Washington vezetésével döntő vereséget mért az angolok utolsó harcképes seregére. 1783-ban Versaillesben megszületett a béke, melyben Anglia elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét. 1787-ben megalkották az Egyesült Államok alkotmányát. A végrehajtó hatalmat négy évre választott elnök kezébe tették le,

akit megbízatása lejárta előtt nem lehetett megbuktatni. A törvényhozó hatalom a képviselőház és a szenátus lett Biztosították a törvényhozó, a bírói és a végrehajtó hatalom szétválasztását is. 1791-ben a kiegészítések megteremtették a gyülekezés-, a szólás- és a sajtószabadságot, illetve az egyháznak az államtól való elválasztását. Amerika függetlenségi háborúja tehát nemcsak függetlenségi háború volt, hanem polgári forradalom is, mert lakói számára biztosította a polgári szabadságjogokat. A gyarmatok kereskedhettek egymással, terjeszkedhettek, s egyre több állam alakult ki, melyek kérték felvételüket a szövetségbe. Angliával szinte egyidőben itt is végbement az ipari forradalom, mely miatt nőtt a kereslet a gyapot iránt. Ez új lendületet adott az újkori rabszolgatartásnak Leggyorsabban az északi ipar fejlődött, de észak és dél fejlődése továbbra is 4 eltért: délen az ültetvények termékeit

(elsősorban a gyapotot) Európa vásárolta föl. Észak demokratikus törvényei itt is érvényben voltak, de az egyenlőség csak látszólagos volt a fehérek között is (a rabszolgákat teljesen megfosztottak jogaiktól). A déliek érdeke a szabadkereskedelem volt, mert ők a világpiacra termeltek mezőgazdasági termékeket, s cserébe kaptak ipari termékeket. Észak érdeke protekcionista vámpolitikát kívánt, mert ipari cikkeinek kellett a déli piac, s szüksége volt dél mezőgazdasági terményeire is. Ha viszont dél olcsó mezőgazdasága befolyna északra, az tönkretenné az északi mezőgazdaságot. Csak egy megoldás lehetséges tehát ebben a kettős helyzetben: egyenlő versenyt kell teremteni úgy, hogy mindenki egyforma módon termel, tehát nem olcsóbb rabszolgamunkaerővel, hanem egyformán bérmunkaerővel. A nézeteknek és a földrajzi adottságoknak megfelelően két irányzat létezett: a köztársaságiak (észak) és a demokraták (dél). Az

abolicionisták emberbaráti szeretetből akarták elérni a rabszolga felszabadítást. A helyzet akkor vált válságossá, ikor Kansas és Nebraska állam felvételénél (1854) nem tudtak megegyezni, hogy engedélyezzék-e a rabszolgaságot. 1860-ban a köztársasági párt az abolicionista Abraham Lincolnt választotta meg elnökké. Válaszul 11 déli állam kilépett az Unióból, és új konföderációt hoztak létre Richmond fővárossal. Lincoln az elszakadt államokat lázadónak nyilvánította, s kitört az amerikai polgárháború (1861-1865). Az erőviszonyok a következőképpen alakultak: délnek képzett hadserege volt a rabszolgatartás miatt, és készültek a háborúra. Fegyvereiket Angliából kapták Északnak nem volt képzett hadserege, nem is készült a háborúra, de előnye a nagy népesség, és a fejlett ipari háttér. A háború déli sikerekkel kezdődött, de végül hatalmas emberveszteség árán észak kerekedett felül. A fordulópont az 1863-as

gettysbug-i csata volt Ezután (1863.jan1) Lincoln kihirdette a rabszolgák kárpótlás nélküli felszabadítását, s 5 azt, hogy a farmerek az újonnan meghódított nyugati területeken nevetséges összeg fejében földet kaphatnak (Homestead Act). A négerek az intézkedés hatására északra szöktek, s beléptek a hadseregbe. A háború észak győzelmével végződött, de Lincoln elnököt egy bérgyilkos megölte. Megvalósult az egységes nemzeti piac, a protekcionista vámpolitika, s gyors fejlődés indult meg. Az Államok fokozatosan tovább terjeszkedett, némely terület önként csatlakozott (Texas - 1845), némelyiket Anglia engedte át (Oregon - 1846), másokat pedig megvásároltak (Luisana - 1803, Alaszka 1867). A századfordulóra érte el a Csendes-óceán partvidékét Jelentős bevándorlás indult meg a kontinensre. Amerika támogatta (már 1820-tól) a latinamerikai függetlenségi háborúkat De a nagy tőkebefektetéseknek köszönhetően szinte

egész Latin-Amerika az Államok függvényévé vált. Az amerikai-spanyol háborúban (1898) annektálta Puerto Ricót, Kuba és a Fülöp-szigetek pedig látszatfüggetlenséget kapott. 1901-ben megépítette a Panama-csatornát Az Amerikai Egyesült Államok a világpolitika fontos tényezőjévé vált. Észak-Amerika megművelt területének duplájára növelése szinte megvalósíthatatlan, nem technikai okokból, hanem azért, mert ezzel az északamerikai mezőgazdaság abszurd helyzetbe kerülne a világ- és a belső piacon: nem tudná biztosítani az eddig magas színvonalon tartott árakat. Ugyanakkor a tőkés gazdasági mechanizmus nem tenné lehetővé, hogy a többtermelésből a világ 1,5-2 milliárdnyi rosszul táplált lakossága is hasznot húzzon. Az USA-ban a legutóbbi évtizedben a mezőgazdasági termelést óriási eladhatatlan feleslegek terhelik, s ezért – hogy bizonyos termények árát a korábbi szinten tudják tartani – korlátozzák a

vetésterületet. Az Egyesült Államok kormánya prémiumot ad a farmereknek azért, hogy a művelésre alkalmas föld egy részét vonják ki a 6 művelésből. A művelésbe vont területek mesterséges csökkentését azonban bőségesen ellensúlyozza a kisebb területek havonkénti hozamának növelése. A feleslegek egyre növekszenek, bizonyítván a termelés ellenőrzésének csődjét. Az ellentmondás a tőkésanarchia megfékezhetetlen feleslegtermelésében, az amerikai kapitalista társadalom osztályszerkezetében van, amely képtelen az erők ésszerű felhasználására és átcsoportosítására. A termelőerők fejlődése tehát a mezőgazdasági haszonterület vagy a megművelt terület globális növelésének puszta hipotézise világszinten a kapitalista termelési viszonyok közepette, csupán elméleti absztrakció. Földrajzi bemutatása. Észak-Amerika keleti és nyugati partvidékén hegységek emelkednek. Közepén alacsonyabb területek – tágas

alföldek, medencék – helyezkednek el. Észak-Amerika legősibb tája: Kanadai-ősföld. A keleti oldalán húzódik az Appalache röghegysége. A kontinens nyugati parvonalát a Pacifikus-hegységrendszer fiatal hegyvonulatai kiérik. ÉszakAmerikában a hegyvonulatok száraz medencéket és fennsíkokat fognak közre Legnagyobb hegyvidéke a Sziklás-hegység. A feltöltött alföldje a Mississippialföld Észak-Amerika egyes területein a tőkés vállalkozók, farmerek állandó alkalmazott nélküli agrártermelést folytatnak. Az erősen specializált és komplex gépesített termelés lehetővé teszi, hogy a munkát néhány nap vagy hét alatt elvégezzék. A birtok néha az év legnagyobb részében lakatlan vagy csak a farmer lakja. A munkák idején teherautóval és repülőgéppel 7 szállítják ki a szükséges munkaerőt és felszerelést, akit és amit a munka végeztével visszaszállítanak a városba. Az USA és Kanada mezőgazdasága a legmodernebb a

tőkésvilágban. Mindkét országban hatalmas területek állnak a mezőgazdaság rendelkezésére, ugyanakkor az agrárnépsűrűség viszonylag alacsony. A természeti és társadalmi-gazdasági adottságok, valamint a történelmi fejlődés eltérő menete az üzemtípusokon belül, körzetenként bizonyos különbségeket eredményezett. A keleti partvidéken, Új-Angliában – sok tekintetben a nyugat-európai mezőgazdaságra emlékeztető – kis- és középüzemek államaiban a rabszolgákkal a tejtermelésre specializálódtak. Az USA déli dolgozó, ültetvényjellegű nagyüzemeket a polgárháború megszüntette. A nagyüzemek mellett itt még ma is dívik a kisüzemekben dolgozó kisárutermelő bérleti gazdaság. Vasúthálózata Az észak-amerikai kontinensen három nagy területű ország, az USA, Kanada és Mexikó fekszik, amelyek mindegyike óceántól óceánig terjed, és a közlekedést transzkontinentális méretekben hozhatták létre.

Ezekben az óriási országokban a nagy területek összekapcsolását, a lakosság letelepedését, a még szabad földterületek birtokbavételét és a nyersanyagkincsek kiaknázását a XIX. Század közepétől kifejlődő vasúthálózat tette lehetővé. Az országokon belüli és a nemzetközi kapcsolatok kialakítását elősegítette, hogy a vasútvonalak csaknem teljesen – Európához hasonlóan – szabványnyomtatványúak. Észak-Amerika vasúthálózatában különleges helyet foglal el az USA, melynek vasútjait két fontos tényező jellemzi. Az egyik, hogy a vasúthálózat 8 nem az állam, hanem egymással konkurálló vasúttársaságok tulajdonában van. Ezért sokszor azonos városok, illetve területek között több vasúttársaság is épített vonalakat, és néhol a hálózat szükségtelenül sűrű. Másik fő jellemzője az egyenlőtlen földrajzi elosztás. A gazdasági élet és az ipar koncentrációjának eredményeként a Felső-tó –

Kansas City – Norfolk, az északatlanti partvidék és a Szt. Lőrinc-folyam áltál bezárt területen rendkívül sűrű, hatalmas vasúti csomópontokon alakultak ki, nemritkán napi több 10 ezer vagonos forgalommal. Ezen a területen a vasútvonalak sok központos, pókhálószerű elrendezésűek. Elég sűrű a hálózat a Mexikói-öböl és a floridai partvidék államaiban, a nyugati részeken viszont ritka. A Mississippitől nyugatra fekvő területeket és a Csendes-óceán partvidékét az Atlanti-óceánnal 6 nagy vasútvonal szeli át. Az USA közlekedésében a vasút jelentősége fokozatosan csökken. A teheráruszállításban a csővezeték és a tehergépkocsi versenye, a személyszállításban a repülőgép és a gépkocsi vonja el a forgalmat. A teheráruforgalomból a vasút részesedése már nem éri el az 50%-ot, a személyszállításból pedig mindössze 3%-kal részesedik. Ezek következtében és több, egymással konkurálló vasúttársaság

összeolvasztása miatt a hálózat hossza rendkívül gyorsan csökken. A kanadai hálózat az aránylag sűrűbben lakott, keskeny déli sávra szorítkozik. A zord klíma, a roppant erdőségek, valamint a gyér népsűrűség miatt az ország 90%-át nem érintik a vasutak. Az USA-hoz hasonlóan Kanadát is párhuzamos vonalak szelik át, de csak kettő. Az itteni vasutak különleges jelentősége abban van, hogy behatolnak az északi térségbe. A préri gabonatermő vidékeiről a Hudson-öböl kikötőibe vezetnek a vasútvonalak, de kihasználásuk csak szakaszos, mert az öbölt októbertől márciusig jég borítja. Amerika legészakibb vasútvonala Alaszkában fut, de az Északi-sarkkört ez sem éri el. 9 Úthálózat Az USA úthálózata nagy hasonlóságot mutat a vasúthálózattal, mert a lakosság és a termelés koncentrációjának megfelelően alakult, továbbá szintén a keletnyugat irányt választja. Az úthálózat 80%-a pormentes, szilárd burkolatú

út Észak-Amerika vízi útjai Észak-Amerika legfontosabb belvízi úthálózata a Nagy-tavak és az Atlantióceán összekapcsolásával jött létre. A vizitrendszer mai állapotában már tengerhajózási útvonalnak is megfelel. A Nagy-Tavakon a vízi út kiépítése előtt is jelentős forgalom alakult ki, amely elsősorban a vasérc és gabonafélék szállítására vonatkozott. A forgalmat az USA és Kanada hajóstársaságai és a nagy acéltrösztök bonyolították le, a csatornák rendszerének megfelelően nagy befogadóképesség, kis merülés és hosszú hajókkal. Az egyes tavak közötti szintkülönbségeket csatornák segítségével hidalták át. A földrész széngazdálkodása. 10 Az Amerikai Egyesült Államok a kontinens egyetlen nagy széntermelője. Kanada kis mennyiséget termel, kokszolható fekete és barnaszénből ennél jóval nagyobb mennyiséget importál az USA-ból. A szénkészleteknek legnagyobb része az ipari központoktól távol,

Alberta tartományban van. Az USA az első világháború óta vezető szerepet tölt be a világ széngazdálkodásában elsőbbségét a kapitalista országok között a termelés és az export mennyiségével mind a mai napig megtartotta. A termelés és felhasználás volumenét nagyjából azonos szinten tartják, csak a második világháború alatt ugrott a termelése lényegesen magasabbra. A széntermelés területi megoszlását az USA-ban nem elsősorban a készletek nagysága, hanem a gazdaságföldrajzi helyzet, az ipar körzettől való távolság határozza meg. Bár a készletek sokfelé ismertek, a termelés az ország keleti részére koncentrálódik a legnagyobb fogyasztók telephelyei és az export irányának megfelelően. Főbb termelőkörzetek: Az Appalache-hegység medencéiből kerül ki a termelésnek több mint 70%-a. Az ország fejlődésének makrogazdasági megközelítése. A politika a külső finanszírozásnak olyan szintjét igyekszik megcélozni,

amely az ország számára hosszú távon is biztonságos és számítani lehet arra, hogy e források a gazdasági tevékenységekbe hatékonyan beépülnek. Evégből mindenekelőtt arra törekszik, hogy továbbra is tartósan alátámassza a vállalkozás fejlődésének prioritását. Lehetőséget ad emellett a keresetek szintjének, arányainak a termelékenység javulásával megalapozott egyensúlyi növekedés lehetőségein belüli felzárkóztatására, a gazdaság belső kohéziójának növelésére is. 11 A politikán belül úgy kell kialakítani az államháztartási deficitre, illetve elsődleges egyenlegre vonatkozó elgondolásokat, hogy az összhangban legyen az egyensúlyi növekedés, a várható piaci kamatok, a külső forrásbevonási lehetőségek által támasztott feltételekkel, az államadósság és az államháztartási deficit GDP-hez mért aránya fokozatosan mérséklődjön eredményező reformok esetén teljesíthetők. Ezek: az egészségügy

reformja, a helyi önkormányzati A lakossági jövedelempolitika legfontosabb feladata a következő időszakban az lesz, hogy módot adhasson az EU á tlaghoz képest igen alacsony jövedelmi színvonal emelkedésére, így az életszínvonal növelésére, oly módon, hogy a reálkeresetek növekedésének dinamikája nem haladhatja meg a termelékenység növekedését. A háztartások jövedelmének központi eleme a munkavállalói jövedelem legyen, amelynek a súlya a jövedelmeken belül a középtávú időszak alatt növekszik. Az ár-folyampolitika célja, hogy a jelenlegi árfolyamrendszer keretein belül a javuló hatékonyságra, az egyensúlyi követelményekkel összhangban lévő fiskális és lakossági jövedelempolitikára alapozva - a kialakuló árfolyam egyaránt segítse az infláció mérséklését és a külső egyensúly megtartását. Fel kell készülni arra, hogy a rögzített árfolyamrendszer gazdasági feltételeinek létrejöttét követően

zökkenőmentesen át lehessen térni a jelenlegi rendszerből az euróhoz rögzített árfolyamrendszerre. A monetáris politika az infláció folyamatos és visszafordíthatatlan csökkentését tekinti legfőbb céljának. Ennek érdekében olyan kamatpolitikát folytat, amely a belföldi megtakarításokat ösztönzi, összhangban van a külső 12 kamatok alakulásával. A kamatpolitika eszközeivel lehetőségei szerint tompítja, megelőzi a növekedési folyamat során fenyegető ciklikus szélsőségeket. A magas termelékenységi ütemből, illetve a csökkenő inflációból kiindulva lehetőség nyílik az alacsony jövedelmi szint emelésére, a reáljövedelmek éves növekedése 2-4 % lehet. Ennek alapján - egy továbbra is magas szintű megtakarítási hajlandóság feltételezésével - évi 3-4 % l akossági fogyasztásnövekedés látszik realizálhatónak. Az állandóan magas szintű beruházásokból, továbbá exportból és a némileg növekvő

fogyasztásból az import iránti emelkedő. A gazdasági növekedés a vártat is meghaladóan tovább gyorsult. A versenyképesség további javulását lehetővé tette, hogy a vállalkozások profitabilitása tovább erősödött, felhalmozási saját forrásaik gyorsabban nőttek a GDP-nél. Ezt alátámasztotta, hogy a reálbérek emelkedése - már szerényen növekvő foglalkoztatás mellett - nem érte el a termelékenységjavulás ütemét. Nemzetközi környezet. Az ország nyitott gazdaság, amely ebben az évtizedben közel teljes mértékben liberalizálttá vált. Így a világgazdasági környezet hatása az ország számára meghatározó lehet. Különösen így van ez azért, mert erre az évtizedre magában a világgazdaságban erősödtek meg, sőt talán uralkodóvá váltak a globalizációs és regionalizálódási tendenciák. 13 Potenciális növekedés. Az ország természetes növekedési potenciálja igen nehezen határozható meg, mert rövid az

az időszak, amióta valós piaci követelményeknek kitéve fejlődik, és ezt - mind a belső fejlődés, a gazdaságpolitika, mind pedig a nemzetközi környezet oldaláról - sok egyszeri hatás is befolyásolta. Mind a hosszú időszakára vonatkozó trendszámítások, mind a belső feltételek felől szemlélve azonban a mostanihoz közelálló ütem tarthatónak látszik. Az említett potenciális mértéktől azonban természetesen lehetnek nem tendenciaszerű konjunkturális vagy eseti eltérések is. Ha a visszaesés általános és tartós lesz (egy-két évnél tovább tart), akkor növekedési potenciálunknak a jelzettnél esetleg lényegesen alacsonyabb értéke tartósodna. Ez akkor következhet be, ha a japán "csomag" nem lesz hatásos, a délkelet-ázsiai országok - amelyeknek valutája 30-40 %-kal most leértékelődött, ezáltal versenyképességük ugrásszerűen javul - agresszív exportoffenzívába kezdenek a nyugat-európai és az USA piacon,

illetőleg a brazil válság elmélyül és kiterjed Dél-Amerikában. Így a növekedést fékező deflációs hullám nehezebben, több év alatt vonul le. Emellett számításba kell venni azt is, hogy az orosz piacról kiszoruló magyar vállalatok GDP-ben képviselt súlya ugyan nem nagy, de az érintett kör jelentős része piacváltásra alkalmatlan. Ez esetben stratégiai jellegű gazdaságpolitikai korrekcióra kényszerülnénk. A versenyképességi kritériumokat az alacsonyabb teljesítménynövekedés mellett is érvényesítenünk kellene, sőt ezt a kényszert a felzárkózás perspektívája még erősebben motiválná. Ekkor a fogyasztásnövekedés GDP-hez való felzárkóztatását el kellene halasztani, az egyensúlyi követelmények az 14 eddigiekhez képest szigorúbbakká válnának, erőteljesebben korlátoznák a gazdaságpolitika mozgásterét. A gazdaságpolitika stratégiai céljai és követelményei Alapvető szándéka, hogy olyan

gyors és harmonikus gazdasági fejlődést tudjon produkálni Ennek érdekében a gazdaságpolitika alapvetően három stratégiai célt követhet, amelyek egymástól különböznek, de sok szálon szorosan össze is függenek: • A versenyképesség növelése a teljesítményorientáció előtérbe helyezését; a piaci verseny, a vállalkozás és a polgári öntevékenység, öngondoskodás térhódítását; a tárgyi és szellemi vagyon gyarapítására, hatékony működtetésére való törekvés elsődlegességét; az innováció és a gazdaságitársadalmi adaptivitás, mobilitás fokozását igényli. • A stabilitás (makro- és mikroszemléletben való) alátámasztása a gazdasági szereplők követelmények tisztánlátásának teljesítésével elérhető elősegítését; perspektívák kiszámítható kialakulásának egyengetését; kiegyensúlyozott és árstabilitáshoz vezető makrogazdasági fejlődési keretek biztosítását jelenti. • A

kohézió kibontakoztatása célozza a gazdasági egységek és régiók működésének szerves egymásra épülését, összekapcsolódását (beleértve ebbe a külföldi érdekeltségű és a hazai vállalkozói kapcsolatok elmélyülését, s az infrastruktúra jelentős fejlődését is); aktív foglalkoztatáspolitika megvalósítását; a társadalmi szolidaritás és a 15 szociális gondoskodás alapvető normáinak tisztázását és érvényesítését; a család szerepének megerősítését; az emberi környezet megóvását. A háztartások jövedelmének domináns eleme a munkavállalói jövedelem marad, amelynek súlya a jövedelmeken belül a középtávú időszak alatt növekszik. A versenyszférában és a költségvetési szférában az átlagkereseteknek azonos mértékben célszerű emelkedniük, úgy tehát, hogy a két szektor közötti olló ne nyíljon tovább. A gazdaságpolitika alapvető céljai egyben kijelölik a lakossági jövedelem

alakításával kapcsolatos legfontosabb feltételeket is: • A reálkeresetek növekedésének dinamikája nem haladhatja meg a termelékenység növekedését. • A reálbéreknek, illetve a reáljövedelmeknek folyamatosan és érzékelhetően emelkedniük kell. Minél hitelesebb az antiinflációs politika, annál alacsonyabb nominálkereset mellett lehet ezt elérni. Így egyben megalapozható a dezinflációs cél teljesülése is. A reálkeresetek, illetve a reáljövedelmek megfelelő szintű emelésére - mind a munkavállalói, mind a vállalkozói körben - a versenyképességi korlát ellenére is mód lesz, mivel az előttünk álló időszakban a gazdasági teljesítmények magas ütemben nőnek. 16 A foglalkoztatáspolitika alapelvei. Tartós és érdemleges ütemű gazdasági növekedés esetén a gazdaságpolitika cél- és követelményrendszerébe beilleszthető a foglalkoztatás szintjének emelése is. Egyfelől a versenyképesség növekedése,

a szükséges strukturális változások, a profistabilitás megfelelő szintje, az egyensúlyi és a dezinflációs követelmények a termelékenység növekedésének fő tényezőjévé továbbra is a technikai felszereltség növekedését teszik és a munkaerőköltségek hányadának mérséklését követelik meg; hatékonyabb munkaerő-gazdálkodást eredményez az államháztartás reformja is; m indez fékezi a foglalkoztatottság általános szintjének emelését. Másfelől azonban olyan foglalkoztatási politikára van szükség, ami e keretek között is maximálisan kihasználja, sőt a munkaerő adaptivitásának, mobilitásának növelésével, s a hatékony növekedés bázisának kiszélesítésével tágítja a versenyképesség, a hatékonyság javításából, a stabilitás alátámasztásából adódó kereteket, s ezzel a foglalkoztatás lehetőségét bővíti (hisz máskülönben a növekedési potenciál nem tarthat számot a

megvalósulásra), egyszersmind a gazdaság, a társadalom, a családok oldaláról erősíti a kohéziót. Konkrét feltételeit, körülményeit tekintve a magyar munkaerőpiac - figyelembe véve a szükséges változásokhoz való alkalmazkodást - sok tekintetben rugalmasabb, mint az Európai Unióban létező. Ezt az eltérést a következő periódusban is fenn kell tartanunk. Mindez a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeinek alkalmazását helyezi mindinkább előtérbe. 17 Az olajfinomítás és az olajtermékek, a porcelán, a kerámia, az üveg, a nem fémes ásványok, a vas és az acél, valamint egyéb fémek és fémtermékek a fejlett országok feldolgozóiparában visszaszorulóban vannak. Észak-Amerika dominálja a fejlett országok közlekedési eszközgyártását. Észak-Amerika a legfejlettebb ipari országok közé tartozik. A z MVA visszaesése már jóval kisebb. Sőt, az országban a 90-es években kifejezetten növelte részesedését.

Észak-Amerika szinte minden ágazatban növelte részesedését a világ feldolgozóipari hozzáadott értékéből. Egyetlen kivétel van, de az igen lényeges: a nem elektromos gépek csoportja, amely magában foglalja a számítógépipart. Az ország által képviselt tőkés centrumországok feldolgozóipari elemzést itt mellőzve csak annyit mondunk el, hogy a 80-as évek csökkenésével szemben a fejlett országok súlya az egyes ágazatok hozzáadott értékében nőtt vagy kevésbé csökkent, mint a 80-as években. Azaz térvesztésük megállt, esetenként meg is fordult. Észak-Amerika a 90-es évek tendenciáit a mára és a jövőre vonatkozóan meghatározónak vesszük, akkor kitűnik, hogy az utóbbi években javította feldolgozóipari pozícióját. Csak az ital-, a dohányipar, az egyéb vegyi anyagok, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, az üveg, egyéb ásványi anyagok, a vas és az acél, a fémtermékek, valamint a közlekedési

eszközök hozzáadott értékében szorul hátrébb a korábbihoz képest. A részesedése azonban még így is c sak a dohányiparban kisebb 60%-nál az ital-, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, egyéb ásványi termékek, a vas és az acél esetében van 60 és 70% között, a többi esetben meghaladja a 75%-ot. 18 1997-es évből az szűrhető le, hogy az ágazatok közül az elektromos gépgyártás, a tág értelemben vett vegyipar, valamint az élelmiszer-, az ital- és a dohányipar globalizációja a legnagyobb. Ezek az ágazatok a 90-es években végig vagy legalább egy-egy időszakban a feldolgozóiparon belül a nemzetközi fúziók és felvásárlások értékét tekintve az elsők között voltak. Láthatjuk, hogy Észak-Amerika háttérbe szorult italok, a dohány, az egyéb vegyi anyagok, az olaj- és széntermékek, a kerámia és a porcelán, az üveg, az egyéb ásványi anyagok, a vas és acél, a fémtermékek, valamint a közlekedési

eszközök hozzáadott értékében. 19