Sociology | Social politics » Ferge Zsuzsa - A szociálpolitika értelmezése

FERGE Zsuzsa: A szociálpolitika értelmezése Szociálpolitika és társadalom pragmatikus megközelítés funkcionalista megközelítés strukturális-dinamikus megközelítés redisztribúció modern szociálpolitika árutlanítás elosztási szféra termelési szféra társadalompolitika ipari demokrácia gazdasági demokrácia ajándékszemlélet A szociálpolitikának rengeteg meghatározása van, amelyek egymás mellett léteznek, eltérő érvényességi körrel és általánosítási szinttel. Mindegyiknek van létjogosultsága, Ferge Zsuzsa azonban a legmegfelelőbbnek a strukturális-dinamikus megközelítést tartja, mert ez a szemlélet: - érzékelteti a szociálpolitika dinamikus, konfliktusos jellegét, - hangsúlyozza az egyértelmű és lezárt meghatározás lehetetlenségét, - rugalmas és sokoldalú definiálást tart szükségesnek. * Pragmatikus megközelítés - leíró, a gyakorlathoz közel álló szemlélet ˇ A szociálpolitika cselekvési mező, melyben

történelmileg kialakult intézmények működnek. Ezek alapján a szociálpolitikához tartozónak tekinti: - az egészségügyi ellátást, - az oktatásügyet, - a jövedelem-fenntartó vagy -helyettesítő programokat (TB és közsegélyezés), - az állami lakásépítést, -fenntartást, - a személyes szociális szolgáltatásokat (szociális munka, házi vagy intézményi gondozás.) - újabban ide sorolnak bizonyos munkaügyi szolgáltatásokat (munkaerő-közvetítés) és a környezetvédelem egy részét vagy egészét is. ˇ Az intézmények besorolása itt nem elvi, hanem gyakorlati alapon történik, bizonyos közös vonások megléte alapján. Ezek: - jelentős állami szerepvállalás - az állam rendeletileg, törvényileg szabályozza, közpénzekből finanszírozza ezen intézmények működését; vagyis a szociálpolitika a redisztribúció (központosított jövedelem-elvonás és -újraelosztás) területén működik; - az ide sorolt intézmények az

állampolgárok egyénekre is lebontható szükségleteit elégítik ki, a lakosság jólétét szolgálják (ezért nem sorolják ide például az úthálózat- vagy a közterületek fenntartását). ˇ Ez a megközelítés igen elterjedt Magyarországon, a szakirodalom jelentős része erre a szemléletre épül, ám az oktatásügyet és az egészségügyet gyakran nem sorolják ide (ennek oka valószínűleg az, hogy ezek - szemben a szociálpolitikával - önállósult ágazattal rendelkeznek). A statisztikákban és a tervezésben (mint "társadalmi közös fogyasztás") azonban mindezen szolgáltatások együttesen jelennek meg. ˇ Egy kevésbé elterjedt változata is van az intézmények felőli megközelítésnek, mely a fentiekben felsorolt "szociális jóléti intézmények" mellett a szociálpolitikához tartozónak tekinti: - a pénzügyi vagy adóügyi jóléti politikát, és - a vállalati jóléti politikát is. (R Titmuss meghatározása, 1958)

Ezek a rendszerek tényleg jelentős szerepet játszanak az újraelosztásban, azonban jellegüknél, természetüknél fogva "antiszociálisak": a források újraelosztásánál inkább a jobb helyzetben lévőknek kedveznek. ˇ További kiszélesítést tesz lehetővé a szükségletkielégítő és redisztributív vonások alapján történő megközelítés: a szociálpolitikához sorolja a magánjótékonyságot és az önkéntes társadalmi munka sok formáját is. Összegezve: a pragmatikus megközelítés a szociálpolitikához sorolja azokat az intézményeket és cselekvési rendszereket, melyek az állampolgárok meghatározott szükségleteit a piac (teljes vagy részleges) megkerülésével elégítik ki, részben vagy egészben közpénzekből finanszírozottak, s amelyeket a hagyomány alapján ide szokás sorolni. * Funkcionalista megközelítés - alapvető kérdése: milyen társadalmi funkciók betöltésére jöttek, jönnek létre szociálpolitikai

rendszerek? ˇ A hangsúlyt a változó társadalmi funkciókra, diszfunkciókra, az ezek feloldását célzó eszközökre helyezi. ˇ A szociálpolitika célját a mindenkori status quo fenntartásában látja, melyet a szükségleteket kielégítő intézmények létrehozásával, kialakításával ér el. ˇ Történeti áttekintés: - Mindig voltak szociális problémák, melyeket a közösség érdekében meg kellett oldani, ezeket eleinte lokálisan rendezték (család, egyház, céh). - A tőkés fejlődés megindulásával a lokális biztonsági hálók már nem voltak képesek megfelelően funkcionálni, belépett az állam ("szegénypolitika" - Európában a XV-XVIII. századra teszik kialakulását), ám szerepvállalása ekkor még marginális, ellenőrző-büntető jellegű, s korántsem teljes körű (dologházak, érdemes és érdemtelen szegények.) - A kapitalizmus fejlődésének "eredménye" a modern szociálpolitika: a gazdasági változások

társadalmi változásokat indukáltak; a tőkés intézmények óhatatlanul megfosztották az életlehetőségektől azokat a rétegeket, melyek a piacon nem tudtak érvényesülni, tömegessé vált a gazdasági berendezkedésből adódó szegénység; új problémák jelentek meg, mint a bűnözés, járványok, lakásínség. Veszélybe került a társadalom újratermelődése és integritása, aminek eredményeként kialakultak azok a rendszerek, intézmények, amelyek átvállalták a korábban lokálisan ellátott feladatokat. Létrejött az állami szociálpolitika: a piac által ki nem elégített szükségletek fedezését az állam vállalta magára (TB, egészségügyi ellátó rendszerek, közegészségügyi intézkedések, gyári törvények.) S nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a gazdaságnak - vagyis a rendszernek - egészséges, képzett munkásokra van szüksége. Ezt az igényt elégítette ki az állam az oktatás és az egészségügy

intézményeivel. Összegezve: ez a meghatározás a funkcionalista társadalomelmélethez kapcsolódik. Fő szempontja a szociálpolitikai tevékenységek értékelésénél, hogy azok mennyiben járulnak hozzá a társadalom zavartalan működéséhez, az integráltság megőrzéséhez, az adott strukturális viszonyok újratermelődéséhez. * Strukturális-dinamikus megközelítés - hasonlít a funkcionalista megközelítéshez, azonban nem csak a szükségleteket vizsgálja, hanem azt is, hogy ki vagy kik döntik el, hogy milyen igények kielégítését kell a szociálpolitika hatáskörébe utalni ˇ A szociálpolitikát strukturálisan meghatározott folyamatként, az állam és az állampolgárok közti változó viszonyként értelmezi. ˇ Eszerint a szemlélet szerint a történelmi fejlődést a tőkés rendszerekben jelentkező társadalmi feszültségek indukálták (eleinte a munkások, majd később más csoportok is kivívták szükségleteik elismerését). A

társadalom a jóléti redisztribúció körének növelését, és a hozzáféréshez való jogosultság kiszélesítését követelte. Így megnőtt azoknak a szükségleteknek a köre, melynek kielégítése kikerülhetett az árukapcsolatokból (azt a folyamatot nevezzük árutlanításnak, melynek során a javak elvesztik árujellegüket). ˇ Ezekben a folyamatokban fontos cél volt a jogszerűség erősítése, a szociálpolitikai elosztás, mint "jótékony adomány" jelleg megszüntetése, a szükséglet-kielégítés jogi alapra helyezése. ˇ A minimális követelés az elemi biztonság, a létfenntartás biztosítása volt, majd a második világháború utáni évtizedekben az elvárás mindkét oldalon megnőtt: az általános biztonság garantálása s a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése vált a társadalmi közhangulat hatására a politikák céljává. ˇ A legutóbbi időkig a követelések csak az elosztási szférára

korlátozódtak (fogyasztói szükségletek, források elosztása), ma már a termelési szféra is előtérbe kerül (termelői szükségletek, források létrehozása). Ennek hatására a szociálpolitika átalakul alapvető társadalmi viszonyokat is érintő társadalompolitikává (szocialista jellegű célokkal). ˇ Azokban a piacgazdaságokban, ahol ez a folyamat beindult, ott kialakulhatott a munkások és alkalmazottak közvetlen részvételére épülő politika, az "ipari demokrácia". Ez lényegében mikroilletve vállalati szintű politika Svédország az egyetlen, mely túl kíván lépni a mikroszintű ipari demokrácián a makroszintű "gazdasági demokrácia" felé, ahol a bérből élők kollektív tulajdonát jelentő "szociális alapok" segítségével a dolgozók és szakszervezeteik befolyásolhatják a fejlődés irányát (céljuk: a teljes foglalkoztatás, a területi gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése,

munkahelyteremtés). Ilyen berendezkedés esetén már nem húzható éles határvonal a fogyasztói és termelői, az egyéni és kollektív szükségletek között, s világossá válik az is, hogy a hagyományos tőkés szociálpolitika valójában egy mesterségesen szűk körre szorított társadalmi, illetve állami beavatkozási program. Mindig az adott társadalom gazdasági-, társadalmi fejlettsége, értékrendje, erőviszonyai határozzák meg, hogy mely szükségletek "árutlanítását" vállalja a közösség illetve az állam. Mivel a rendszer dinamikusan változik, szükségszerűen változnak a szociálpolitika határai is, ezért egy olyan szociálpolitikai rendszerre van szükség, mely képes a konfliktusokat rugalmasan kezelni, s változtatni az új szükségleteknek megfelelően. * Magyarországon nincs egységes, általánosan elfogadott szociálpolititika-értelmezés, mindhárom ismertetett szemléltnek vannak képviselői. Azonban vannak más

értelmezések is Ezek egyike a háború előtti magyar gyakorlat legerősebb ágához, a szegénypolitikához nyúlik vissza, mely nem lépte túl a korai szegénypolitikák sok korlátját (érdemalapú, egyedi elbírálást alkalmazó, autonómiakorlátozó és alacsony szintű volt az ellátás). Ezzel a konzervatív hagyománnyal magyarázható, hogy a szociálpolitikát ma is sokan a "szociális kérdésre", a "rászorulókkal" való törődésre korlátozzák. Az ötvenes évek paternalista gyakorlatához nyúlik vissza egy másik szemlélet, mely az állami juttatást "jótékony adományként" kezelte (ilyen címkét kaptak akkoriban a nyugdíjak is). Ez a nézet szemben áll ezzel a felfogással: a nyugdíjakat és általában a társadalombiztosítási ellátásokat "elhalasztott keresetként" kezeli, s ezért nem tartja a szociálpolitikához tartozónak. Ez az álláspont megnehezíti a tradicionális társadalombiztosítási

szemlélet modernizációját, a szolidarisztikus elemek rendszerbe-építését. E két utóbbi szemlélet elfogadása Ferge szerint nem szerencsés a társadalompolitika jelenejövője szempontjából