Sociology | Minority politics » Szigeti-Albert - A kisebbségek helyzete Skandináviában

Datasheet

Year, pagecount:2014, 11 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:6

Uploaded:July 11, 2020

Size:1 MB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

No comments yet. You can be the first!

Content extract

1 Szigeti Zita és Albert Zalán A kisebbségek helyzete Skandináviában A Skandináv országokban a bevándorlók száma megtöbbszöröződött az elmúlt években. A társadalom egészére olyan hatással volt ez, amit a politikának is követni kellett és bizonyos esetekben intézkedéseket hozni a helyzet javítása érdekében. Az alábbi tanulmányban a skandináv országok kisebbségeinek helyzetét és az azokra adott politikai kezdeményezéseket vizsgáljuk. Norvégia Norvégiában 1995 és 2011 között a bevándorlók és leszármazottjaik száma majdnem megháromszorozódott, közel 12%-át kitéve a teljes népességnek, vagyis az 5 millió norvég lakosságból 600.000 fő bevándorló gyökerekkel rendelkezik A 2011. július 22-i terrortámadás egy olyan oldalát mutatta meg az országnak, ami a külvilág számára alig volt ismert, de az országon belül sem tudták hova tenni az esetet. A támadást elkövető Anders Behring Breivik először a főváros

kormányzati negyedében robbantott bombát, aminek következtében ketten is életüket vesztették. Két órával a robbantás után a merénylő rendőregyenruhában jelent meg Utøya szigetén, ami az AUF, vagyis a norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének tulajdonában van és rendszeresen tartanak itt táborokat. A harmincas évei elején járó férfi összehívta a fiatalokat és azt mondta nekik, hogy az oslói robbantás miatt jött rutinellenőrzést végezni a szigetre, de amint összegyűlt a tömeg lőni kezdett a mit sem sejtő fiatalokra. Breivik politikai nézeteit erős szélsőjobboldali ideológia jellemzi, ezzel is magyarázható idegen és azon belül is muszlimellenessége. Breivik letartóztatása után hívei olyan üzeneteket posztoltak a különböző online felületekre, amelyekben az áruló kormányt és elitet rágalmazták, amiért továbbra is beengedik a bevándorlókat az országba, ezzel tovább építve Norvégia kulturális

többszínűségét, amit ők, mint negatív hatást látnak. Ez után a borzasztó nap után már senki sem tagadhatta a királyságban létező bevándorlókkal szembeni ellenségességet. Egy közvélemény kutatás szerint 25%-a a lakosságnak azon a véleményen van, hogy túl sok muszlim van az országban. Ezen kívül egyre mélyebb a szakadék azok között, akik a diverzitásért harcolnak és azok között, akik attól félnek, hogy a norvég kultúra „leidegenesedik” a muszlimok által, akiknek értékrendjük szerintük nem összeegyeztethető a norvégokéval. A norvég nemzet, ahogyan a legtöbb más nemzet is, nagyon büszke az ősi származásra, legfőképpen a viking mitológiára. Az ország kisszámú lakossága (09 millió lakos 1814-ben, 3 millió 1945, és 5 millió 2012-ben) és a történelmi homogenitása lehetővé tette a modern államnak, hogy a nemzetet, mint egy nagycsaládot ábrázolja. A tény, hogy Norvégia 1905-ig svéd fennhatóság alatt

állt, majd 1940-1945 között a német megszállás egyik áldozata lett, foltot ejtett a dicső viking múltjukon. Ennek hatására rettegnek egyesek a gondolattól, hogy az országukat újra elfoglalják a beáramló migránsok. 2 A lapp kisebbséget leszámítva Norvégiának nem kellett egészen a 21. századig a kisebbség témájával foglalkoznia. A finn-ugor nyelvet beszélő őslakos északi lapp nép a rénszarvaspásztorkodásról volt híres Azt, hogy a lappok mennyire jól lettek integrálva a norvég társadalomba, az mutatja, hogy ők az egyetlen kisebbség, akik saját parlamenttel és törvényhozói hatalommal rendelkeznek a kulturális és regionális ügyekben. Nemzeti kisebbségnek - vagyis olyan kisebbségnek, akikről nincsenek etnikai számadatok - a zsidók, a vándor cigányok, a romák és a kvenek számítanak. A legnagyobb nemzeti kisebbség a kven 15.000 fővel, akik finn földművesek és halászok leszármazottai, Finn- és Svédországból

emigráltak az ország északi részeire a 18. és 19 század folyamán Őket követik a zsidók 1.500-2000 fővel, majd a vándor cigányok 2000-3000 fővel és végül a 400 fős roma közösség. A kis létszámuk ellenére mégis többször tapasztaltak ellenszenvet 1975-ig a keleti migránsok akadály nélkül jöhettek az országba, amikor is az állam egy általános tilalmat vezetett be, ami korlátozta a bevádolást. Azelőtt főleg pakisztáni és török migránsok jöttek az országba, annak a reményében, hogy itt munkát kapnak. Ezzel a rendelettel az északi országokon kívül senki más nem emigrálhatott a királyságba. Ez alapján csak két lehetőségük maradt a Norvégiába vágyóknak: családegyesítés céljával, vagy mint menekült az ország területére érkezni. Habár Norvégia nem az Európai Unió tagja, mégis aláírta a schengeni határokra vonatkozó megegyezést és újonnan megnyitotta határait. Következményül emberek ezrei választották

új otthonul a királyságot. Norvégia stabilitása, biztonsága és jóléte hívogató célponttá teszi az országot a bevándorlók számára, a rideg időjárási viszonyok és periférikus fekvése ellenére is. Ami a bevándorlás-politikát illeti, a norvég kormányok egyike sem volt jobban vagy kevésbé liberális, mint más nyugati kormányok. Az alábbi képre kattintva megjelenik egy videó Az elmúlt 20 évben az egymást követő kormányok nagyrészt sikeresnek bizonyuló rendeletekkel próbáltak egyenlő lehetőségeket teremteni az ország egyre növekvő diverz társadalma számára. A bevándorlókat érintő rendeleteket olyanra próbálták formálni, hogy hatásuk hasonló legyen a 20. században hozott rendeletekéhez, amik a norvég társadalom 3 nagy részét pozitívan érintették. Ezek a rendelkezések elsősorban az oktatás fejlesztésére és a diszkrimináció megelőzésére fókuszáltak. A munkanélküliség aránya a bevándorlóknál még

mindig jóval magasabb, mint az etnikai norvégoknál, valamint egyre inkább aggodalomra ad okot a növekvő lakókörnyezeti szegregáció, főleg, ami a fővárost illeti, ahol a keleti és nyugati városrész lassan távolodik el egymástól. A nyugati negyedben főleg a tehetősebb norvégok laknak, míg a keleti részre jellemzően a bevándorlók költöznek családjaikkal. Ez az elkülönülés az iskolákban is megfigyelhető, ahol a keleti iskolákból sok norvég diákot visznek át a nyugati városrészen megtalálható iskolákba, azzal a feltételezéssel, hogy ott jobb esélyei vannak a gyereknek. Ez a jelenség nincs jó hatással az oktatásra sem. Az olyan iskolákban, ahol a diákok nagy részének nem a norvég az anyanyelve lassabban haladnak a tanítással. A spontán szegregáció következtében a bevándorló családból származó fiatalok nincsenek úgy rákényszerítve a norvég nyelv elsajátítására, hiszen osztálytársaikkal saját anyanyelvükön is

szót értenek. A másik oldalról pedig a nyugati városrészen létrejött homogén iskolákba járó fiatalok nem találkoznak az új multikulturális Norvégiával, ami a későbbiekben hátrány lehet számukra. Szerencsére a problémát már nem csak az állam, hanem több civil szervezet is észrevette, akik különböző projektekkel próbálják összehozni a város két felén elhelyezkedő iskolákat. A két legnagyobb bevándorló csoport jelenleg a svéd és a lengyel. Hivatalos adatok szerint körülbelül 60.000 lengyel és 34000 svéd bevándorló él az országban, de a valós számok valószínűleg ennél magasabbak. Mint Európai Uniós tagok nem mint migráns munkavállalók tartózkodnak az országban, hanem időszakosan élnek és dolgoznak Norvégiában, ennek ellenére nincsen érezhető neheztelés rájuk. A mindennapokban a „migráns” szót főleg a nem nyugati bevándorlókra használják, nagyrészt a muszlimokra. Majdnem egyharmada a bevándorlóknak

– körülbelül 180.000 ember – muszlim országokból jön, habár a muszlim egyházközösségnek „csak kevesebb, mint 100.000 ember a tagja Ami a munkaerő-piacot illeti, ott is megfigyelhető a norvég és a bevándorló közötti különbség, de még különböző nemzetiségű bevándorlók között is nagy eltérés van, ami származásukra vezethető vissza. A nem európai bevándorlók általában alacsonyabb számban képviseltetik magukat a munkaerő-piacon, mint az etnikai norvégok és az európai bevándorlók. Ezen felül hajlamosabbak korábban nyugdíjba is menni. Egyik lehetséges indok erre, hogy az európai kultúrából érkezők könnyebben illeszkednek be, hiszen nem kell olyan nagy kulturális eltérésekkel szembenézniük, mint a messzebbről jövőknek. Egyik nagy előnye a külföldről érkező munkásoknak, hogy olyan munkákat is elvállalnak, amiket a norvégok nem csinálnának meg. Ami a munkaerő-piacon 4 előforduló konfliktusokat

illeti, ezek nagy része főleg a kulturális különbségekre vezethető vissza, habár a gyanú, hogy a bevándorlók csak az ország jóléti rendszertét akarják kihasználni elég erős egyes körökben. Pár éve felkapott hír lett egy muszlim országból érkező férfi története, aki önéletrajzát több helyre is szétküldve alig kapott választ. Ezek után kísérletképpen ugyanazt az önéletrajzot egy tipikus norvég hangzású névvel küldte el és rögtön több helyről is behívták interjúra. A hír nagyon felkapott lett a médiában és ezzel a norvégok szemét is felnyitotta, hogy a munkaerő piacon erős megkülönböztetéssel kell szembesülniük a bevándorlóknak. A politikában három nagy vitatott téma van a bevándorlók helyzete körül: lakhatás, bűnözés, és vallás. Egyre nagyobb aggodalomra ad okot a területi etnikai szegregáció a belvárosban, ahol is a bevándorlók több mint 50%-a él. A már fentebb említett kelet-nyugat Oslo

konfliktus több szinten is problémát jelent a kormány számára. A migráció és a bűnözés kapcsolatát gyakran hangsúlyozza a média és egyes politikusok is. A bevándorlók nagyobb arányban képviseltetik magukat a bűnözési statisztikákban, ezen belül is főleg a rosszabb társadalmi-gazdasági rétegekből érkező fiatal férfiak aránya a legnagyobb. Ennek elkerülésére egyre több olyan szervezet jön létre, akik a fiatalok szabadidejét próbálják különböző foglalkozásokkal kitölteni és lehetőséget adnak nekik saját maguk felfedezésére és tehetségük gondozására. Ami a vallás kérdését illeti, az főleg a szólásszabadság jogával ütközik a mindennapokban. Erre volt egy példa a 2005-ben megjelent Mohamed karikatúrák megjelenése egy dán újságban, ami nagy vízhangot okozott a médiában, ugyanis a hívő muszlim emberek sértésnek vették az olykor provokatív Mohamed ábrázolásokat. A dán újság a szólásszabadság

jogával érvelt és hárította el a kritikákat. Az alábbi képre kattintva megjelenik egy videó 5 Ha nagy egészben vizsgáljuk meg a norvég bevándorlás problémakörét, biztosan állíthatjuk, hogy az északi ország sokkal jobb helyzetben van, mint az európai országok nagy része. A média által közvetített üzenetek is egyre inkább migránspártiak és ennek köszönhetően a közszemlélet is jó irányba változik. Az előforduló konfliktusok többsége általában személyes eredetű és nem köthető a származáshoz. Az utcákon sétálva, kívülálló szemmel nézve békésen vásárol egymás mellett a tejfehér hajú norvég és a fejkendőt viselő pakisztáni asszony. Amennyiben minden a most kialakuló irányba halad tovább, a felnövekvő generációk már egy diverz, multikulturális Norvégiát fognak otthonuknak tekinteni. Dánia Dániában ma körülbelül 5 és fél millióan élnek. Ez a legkisebb területű skandináv ország és Dánia

rendelkezik a legkevésbé szélsőséges időjárással, illetve a legkevesebb bevándorlóval a skandináv országok közül. Hozzávetőlegesen a népesség 10%-a bevándorló, amely érezhetően kisebb a svédországi és norvég arányoknál. Ezzel együtt is egy jelentős és mindennapi téma a bevándorlók illetve menekültek kezelése, mind politikai, mind pedig társadalmi szinten. Mielőtt részleteznénk a helyzetet és megosztanánk saját tapasztalatainkat, érdemes áttekinteni a dán történelmet bevándorlási aspektusból. A migráció Dániában nem egy új jelenség, hiszen már a 16. századtól kezdve folyamatosan telepedtek le más kultúrával, vallással rendelkező jövevények az országban. A bevándorlás mértéke természetesen nem volt nagy Jellemzően kevesen érkeztek egyszerre az országba és az évek során teljesen asszimilálódtak is a többségi társadalomba. Ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna hatása a holland, zsidó, svéd, lengyel, de

legfőképpen német bevándorlásnak. A 20 században már megjelent a menekültek érkezésének hulláma, amely még a mai napig is tart. A dán állam tárt karokkal várta az újonnan érkezőket, sőt a 70-es években hívott is vendégmunkásokat különböző tájairól a világnak, mint például Marokkó, Pakisztán, Törökország és Jugoszlávia. Akik ekkoriban érkeztek, azok már részesei a mai statisztikáknak illetve gyerekeik is másodgenerációs migránsként vannak számon tartva. 1973-ban a kormány megpróbálta megállítani a keletről érkező bevándorlók tömegét, de nem járt sikerrel. Ez a tendencia folytatódott az elkövetkező évtizedekben is, azonban még így is meghatározó mennyiségű bevándorló és menekült érkezett Dániába. 6 A 2000-es évek bevándorlási hullámait legfőképpen a menekültek érkezése, illetve a családegyesítés jellemzi. Így érkeznek ugyanis sokan az országba Természetesen az Európai Unió többi

tagországából is sok munkavállaló tartózkodik az országban, ők leggyakrabban Lengyelországból, Romániából és Németországból érkeznek. A menekültek többsége Szomáliából, Szíriából, Afganisztánból és Iránból érkezik. Jelenleg nagyságrendileg 550 ezer ember bevándorló. Többségük a környező skandináv országokból illetve Németországból származik, de őket nem is igazi bevándorlóknak tekintik a dánok, a nagyon hasonló kultúrájuk és gyakran azonos vallásuk miatt. Több mint a bevándorlók fele (66%) azonban keleti háttérrel rendelkezik; török, iraki, zsidó, roma, szomáliai, pakisztáni, iráni és thai. A lenti grafikonról leolvasható tehát, hogy a népesség majdnem 8%-a elsőgenerációs bevándorló és 2,5% pedig az ő leszármazottaik. A többi skandináv államhoz hasonlóan Dánia is egy kicsi, igen fejlett nemzet, ami társadalmi bizalomra és kulturális homogenitásra épül. A 2005-ben Mohammedről publikált

képregény karikatúra ellenére, Dánia egy befogadó és elfogadó ország. Az emberek megértőnek tartják magukat és fontos számukra a másik jóléte, integrálódása a társadalomba. Ezt személyesen is megtapasztalhattam, amikor Dánia második legnagyobb városa, Aarhus mellett éltem egy évet. Ezen a környéken ugyan nincs számottevően sok bevándorló, akik vannak, azok nagyon jól beilleszkedtek a dán társadalomba és el is fogadják őket, illetve eltérő vallásukat és hagyományaikat. Dániában, Norvégiától és Svédországtól eltérően, az egyéni integrálódásra helyezik a hangsúlyt és a politikai rendszer nem biztosít (vagy csak néhány kivételes esetben) külön jogokat, „pozitív megkülönböztetést” a kisebbségi csoportoknak, csak úgy, mint Franciaországban. Természetesen semmi nem megy zökkenőmentesen, így a bevándorlókkal is akadnak nehézségek a mai napig. Véleményem szerint már azzal elősegíti a politika és a

média az említett ügyet, hogy nem söprik a szőnyeg alá, hanem mindennapos vitákkal, beszélgetésekkel, érvelésekkel van tele a sajtó, így mutatva azt, hogy igenis érdekli a társadalmat a problémák megoldása. A migránsok problémájának azonban nem csak asszimilációs, hanem gazdasági vonzata is van. Sokan úgy látják, hogy a menekültek, állást kereső külföldiek túl sokba kerülnek a jóléti államnak és így emiatt nem néznek jó szemmel a bevándorlókra. Jelennek meg azonban olyan írások is, melyek azt állítják, hogy a Kelet- 7 Európai bevándorlók több adót fizetnek be a rendszerbe, mint amennyi támogatást, segélyt vesznek fel. A kormány intézkedései között szerepel a segélyek (munkanélküli segély) mértékének csökkentése mindenki számára. Sokszor hallottam kint tartózkodásom alatt, hogy a felére (négy évről, kettő évre) csökkentették a munkanélküli segély idejét, mert elterjedt az a tény, hogy sok

Kelet-európai vendégmunkás kihasználja a rendszer adta kiskapukat. Dániában dolgoznak, egy két évig, majd állandó dán lakcímüket megtartva négy éven keresztül felveszik a munkanélküli segélyt, de valójában saját hazájukban élnek. A sok negatív sztereotípia és előítélet mellett, pozitív dolgokat is lehet hallani, tapasztalni. Szerencsére nekem szinte csak kellemes élményeim vannak az egy éves kint tartózkodásomról, bármennyire is megosztja a társadalmat a bevándorlás kérdése. Megkérdeztem tapasztalatairól, érzéseiről a Szomáliából 3 évesen menekültként érkezett Abdi-t, aki gimnáziumi osztálytársam volt az Aarhus melletti Skanderborg Gimnáziumban. Abdi értelmiségi családból származik, akiknek menekülniük kellett a szomáliai polgárháború üldözései miatt. Író apukájából Dániában gyári munkás lett, édesanyja pedig otthon neveli 9 gyermekét. Abdi 3 éves korától dán óvodába járt és már kicsi korában

teljesen beilleszkedett a dán társadalomba. Nagyon sok múlt nyitott személyiségén és a hozzáállásán, de szerencséje is volt, hiszen Skanderborg egy olyan közepes méretű város, ahol egyáltalán nem él sok bevándorló, szomáliai családból pedig csak 3-4. Abdi még mindig szomáliainak vallja magát, de ugyanakkor második anyanyelve a dán és egy kicsit sem tűnik ki osztálytársai közül, ha viselkedésről, dán szokásokról van szó. Abdi is jár Korán iskolába, hetente kétszer. Elmondása szerint szívesen teszi és sok barátot is szerzett már. Tehát egyáltalán nem kényszerből vagy szülői nyomásra gyakorolja muzulmán vallását. Ez azonban egyáltalán nem gátolja a dán társadalmi életben való aktív részvételt Ugyanúgy járt velünk programokra, moziba, kávézóba, bulizni. Teljes értékű tagja a dán társadalomnak. Mikor megkérdeztem, milyen negatív megkülönböztetések érik a mindennapjaiban, hosszas gondolkozás után

jutott csak eszébe, hogy egyszer érte inzultus a buszmegállóban: „Takarodj haza az országodba, te tevelovagoló” – ezzel támadtak rá, de más nem történt. Egyébként semmilyen megkülönböztetést nem tapasztal, sem az iskolában, sem a hivatalos állami szerveknél. Még a fekete viccekkel sincs baja, ha azt közeli barátaitól hallja Természetesen Abdi története nem különleges és sokaknak sikerült annyira beilleszkedni a dán társadalomba, mint neki. Aarhus-ban meglátogattam a Social- og Sundhedskole-t (SoSu) is, ami egy olyan szakiskola, mely szociális és egészségügyi képzést nyújt fiataloknak a gimnáziumi tanulmányaik helyett vagy után. Hosszasan beszélgettem az iskola egyik elismert tanárával, Marianne Susgaard-val, aki Abdi példájára így reagált: „Abdi jó példája egy bevándorló beilleszkedésének egy nyugati társadalomba. Ezek a dolgok tesznek engem igazán boldoggá, én is ezért jövök be ide nap, mint nap.” A SoSu egy

olyan iskola, ahová általában hátrányos helyzetű, leggyakrabban bevándorló háttérrel rendelkező diákok járnak. Sokan azért jönnek ide, mert kibuknak a 8 szakközépiskolákból. Ennek az oka az, hogy egyáltalán nem tudtak beilleszkedni a társadalomba. Leggyakrabban olyan helyen nőnek fel, ahol a többség szintén bevándorló, így az óvodától kezdve az eredeti anyanyelvükön kommunikálnak és még általános iskolában is alig tanulnak meg dánul, ez aztán gátolja őket a továbbtanulásban. Marianne úgy fogalmazott: „Sokszor ezek a tinédzserek egy 8 éves nyelvi szintjén vannak, ami nagy nehézséget jelent nekik a társadalomba való beilleszkedésben.” Az ő 23 fős osztályába csak 3 dán jár, a többi különböző országokból érkezett tanulni vágyó diák. Nekik külön felzárkóztató dán órájuk van, hogy a többi tantárgyukat megérthessék. A fiatalok sajátos hierarchikus rendszerben élnek. Az afrikaiak vannak a rendszer

tetején és a törökök az alján Nagyon lekezelően bánnak egymással, gyakoriak a konfliktusok közöttük. Marianne-nek, aki nőjogi önkéntes programban is részt vesz és már kétszer utazott Dél-Afrikába tanítani, az fáj a legjobban, hogy a lányokat is uralom alatt tartják osztálytársaik és a hagyományok szerint lekezelően, utasítgatóan bánnak velük. Sajnálatos, hogy ezeket a berögzült szokásokat a különböző országokból érkező migránsok Dániába is magukkal hozzák, és az idősebb generációk nem hagyják a fiatalabb nemzedéket kitörni a hagyományok béklyójából, így megnehezítve mindenki életét. Marianne célja, hogy az osztályából olyan egészségügyi ápolók, illetve idősgondozók kerüljenek ki – ugyanis az iskola ilyen embereket képez – akik nem csak tisztességesen tudják végezni majd munkájukat, de tisztában vannak a dán társadalmi normákkal is, azaz képesek integrálódni a dán társadalomba. Szerencsére a

helyzet folyamatosan javul és egyre többen tudnak elhelyezkedni és ezzel teljes és értékes tagjává válni Dániának. A bevándorlók létszáma Koppenhágában, a fővárosban a legjelentősebb, de kisebb városokban már alig-alig érzékelhető. Ezt én a megfelelő politikai intézkedéseknek és a társadalom optimista hozzáállásának tulajdonítom legfőképpen, utóbbi pedig minden kérdésre jellemző az egész országban. Svédország Svédország és Finnország a 20. század elején még rendkívül szegény volt és egészen rövid idő alatt vált belőlük gazdag, de puritán ország, miközben Magyarország a Monarchia alatt Európa egyik legtehetősebb állama volt, s mára hozzájuk képest szegény lett, maradt. Svédországban 2000 után több mint 28 ezer magyar él. A svédek és a finnek egymással olyan toleránsak – bár nyelvük nagyon eltérő –, hogy mind jogilag, mind bevándorlás, munkavállalás tekintetében régóta szabadon mozognak

egymás között. Az egyik régi kisebbségük (bár többségük Norvégiában él) a lappok, azaz a számik. Svédországban sok külföldi él, lakossága ma már szinte egyenlő Magyarországéval, kb. 9 millió. A legtöbben a skandináv országokból érkeztek ide, összesen 660 ezren, 450 ezren Finnországból, Németországból 93 ezren, Iránból 68 ezren, Lengyelországból 67 ezren, Irakból 64 ezren, Bosznia Hercegovinából 60 ezren. Törökországból úgyszintén, Libanonból 36 ezren, az Egyesült Államokból 35 ezren, Chiléből 42 ezren. Nagy-Britanniából és Írországból 30 ezer, Magyarországról 28 ezer, Észtországból 26 ezer, Szomáliából 20 ezer, Etiópiából 19 ezer és Óceánia különböző területeiről 5 ezer „külföldi” élt 2001-ben 9 Svédországban. Ez a kimutatás természetesen annyiban nem pontos, hogy régebben Svédországba sok diák érkezett és sokan hol ott élnek, hol nem E statisztika mutatja, hogy Svédország a világ

minden tájáról fogadott be menekülteket, diákokat, vendégmunkásokat. A lappok száma Finnországban 3 ezer, Svédországban 20 ezer, Norvégiában 30 ezer körül mozog. Svédország 9 milliós népességének közel egyötöde olyan „külföldi eredetű” – számításaik szerint –, hogy legalább az egyik szülő nem volt svéd. A Svédországban élők 5 százaléka külföldi állampolgár – ez az adat csak annyiban figyelemreméltó, hogy svéd állampolgár az a 18 éven felüli, ott élő személy lehet, aki legalább 5 éve ott él (politikai menekülteknél ez 4 év, skandináv országokból ott élőknél 2 év). A külföldiek többsége a három nagyvárosban (Stockholm. Göteborg, Malmö) él és tapasztalataim szerint a külföldiek jelentős része „nemzetközi közösséget” alkot, és bár élvezi a svéd jóléti állam kegyeit, kívülálló marad. Az igazán őslakos svédek száma a külföldiekkel szemben kicsi. A svéd hivatalos statisztika

szerint a lappok (sami), a kétféle finn népcsoport, a cigányok és a zsidók. A svéd bevándorlás statisztikáinak elemzésekor nem szabd elfeledkeznünk arról, hogy a svédek a 20. század elején még nagyon szegények voltak, és még Magyarországot is meghaladó számban a 19. században, sokan Amerikába vándoroltak A bevándorlók a nácizmus korától máig három fő csoportra oszthatók: munkaerőként (főleg a skandináv és az európai országokból), illetve e két csoport már letelepedett tagjainak a hozzátartozói. A bevándorlás, illetve alkalmi munkavállalás lehetőségei 1967-ig nagyon liberálisak voltak. Munkaerőként a legtöbben Finnországból, Norvégiából és Dániából érkeztek, de ők többnyire el is hagyták az országot, továbbá Nyugat-Németországból, Ausztriából, Olaszországból, Jugoszláviából, Görögországból és Törökországból. A külföldiekkel kapcsolatos állami és kulturális politika liberális és sok

külföldi – így az egyetemisták is – élvezhette a svéd jóléti állam jótéteményeit. A kisebbségek tömegkommunikációs szolgáltatásai a kultúrpolitika és az integráció részei, függvényei. A Parlament által 1966-ban elfogadott általános kultúrpolitika országos, megyei és helyei szinten szorgalmazza a nemzetközi kulturális cserét, és az országon belül a sokféle kultúra találkozását. Hangsúlyozzák a nyelvi, vallási, etnikai sokféleség támogatását és a rasszizmus elleni harcot. Kiemelik, hogy a svéd kultúra mindig is sokféle külföldi kultúrákból táplálkozott. 2001-ben létrehozták a Nemzeti Integrációs Irodát, amely különösen az etnikai kisebbségi intézmények anyagi támogatásában játszik jelentős szerepet. Személyes tapasztalataim szerint is Svédországban számos probléma megoldását túlságosan jóhiszeműen és naivan, valamiféle bürokratikus intézménybe vetett vakhittel képzelik el, ami annyiban

valóban segítséget jelent, hogy bizonyos tevékenységekre dotációt biztosít. Az köztudott, hogy a svéd oktatási rendszer és mindennapi gyakorlat példás, és annak ellenére, hogy a svédek sokáig nagyon elzártak voltak még más európai országoktól is (ez nem a kultúra, az értelmiség élvonalára vonatkozik), igen toleránsak és segítőkészek. Mikor Göteborg-ban jártunk érzékelhető volt a különbség Norvégiához és Dániához képest is, hogy sokkal több a bevándorló az utcákon. Ez a számok tükrében egyáltalán nem meglepő 10 Svédország így egy színesebb, multinacionálisabb országnak tűnik, ami azonban ugyanolyan jól és effektíven működik, mint két skandináv szomszédja. Összefoglalva a tapasztalatainkat, elmondható, hogy sok problémával és kihívással kell szembenézni a vizsgált skandináv országoknak, de egyértelműen kétpólusú a helyzet. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokat tesz mind a kormány, mind pedig a

civil szektor annak érdekében, hogy a bevándorlók hasonló bánásmódban és ugyanolyan magas színvonalú teljeskörű ellátásban részesüljenek, mint a helyi lakosok. Ahhoz természetesen, hogy ez az akarat és kezdeményezés végbe is tudjon menni, kell a bevándorlók együttműködése is, ami szerintünk származástól és bőrszíntől független és az egyénen alapszik. Ezen kívül minden skandináv állampolgár hozzájárulása is szükséges egy új, diverz és sokszínű Skandinávia megalapozásához és fenntartásához. Elmondható, hogy a lakosság egyre inkább kezd hozzászokni a különböző kultúrák egymás mellett éléséhez, amely a végső célt jelentené. Az idősebb generáció nyilvánvalóan komolyabb kihívással néz szembe, ugyanis életük nagy részét teljesen homogén környezetben élték le, így hihetetlenül radikális változást jelent számukra az új és sokszínű lakókörnyezet. Ezzel ellentétben a fiatalok már egy ilyen

világba nőttek bele és számukra már természetes, hogy baráti társaságukban nem csak az egyéniségek a sokszínűek, hanem a társaság tagjainak bőrszíne is. Amennyiben a történet így folytatódik, két-három évtizeden belül, többek között a liberális oktatásnak és a nyitott és befogadó kormányzásnak köszönhetően, olyan országokról fogunk beszélni, ahol a származás, vallás és bőrszín nem fog számítani és az országok büszkék lesznek sokszínűségükre és arra, hogy egy olyan fenntartható és jól működő jóléti államot kreáltak, ahol mindenki jól érzi magát és teljes és értékes tagja a társadalomnak. 11 Norvégia források: www.migrationpolicyorg//TCM-Norwaycasestudypdf http://www.tnpno/tag/asylum http://www.mipexeu/norway http://www.ssbno/en/innvandring-og-innvandrere Dánia források: http://www.sosuaarhusdk/international/about-the-college

http://www.aarhusdk/sitecore/content/Subsites/OmraadeChristiansbjerg/Home/Uddannelse/O m-SOSUuddannelse.aspx?sc lang=da https://www.ugdk/uddannelser/erhvervsuddannelser/social-og-sundhedsuddannelsen http://www.oecdorg/social/soc/38195773pdf http://www.migrationpolicyorg/article/denmark-integrating-immigrants-homogeneouswelfare-state http://www.cesucpt/projectos/tolerace/media/WP2/WorkingPapers%202 Denmarkpdf http://en.wikipediaorg/wiki/Demographics of Denmark https://www.nyidanmarkdk/NR/rdonlyres/F7FC2906-3320-4B9B-B5373CF5E26DBA33/0/extract statistical overview migration asylum 2012pdf Svédország források: Szekeres Péter: Kisebbségek és a tömegkommunikáció Európában http://en.wikipediaorg/wiki/Immigration to Sweden http://www.governmentse/sb/d/2188 Szigeti Zita és Albert Zalán