Religion | Studies, essays, thesises » Miguel de Molinos - Szellemi útmutató

Miguel de Molinos: Szellemi útmutató ELŐSZÓ A könyv olvasása után igazán nehéz indokot találni arra, hogy a Római Katolikus Egyház vezetői miért ítélték máglyahalálra a „Szellemi útmutatót”. Egyetlen hibájaként azt nyilatkozták, hogy Molinos állítása téves, miszerint nem kellene annyi időt szentelni a külsőségeknek, ezen kívül pedig igazán nem állított semmi olyat amit előzőleg már igen jól ismert katolikusok ki ne gondoltak, vagy mondtak volna. Úgy érzem a gond nem abban rejlik, hogy mit mondott vagy hogyan mondta azt, sem pedig mondandója sikerében, mint ahogyan abban sem, hogy másokat arra buzdított kövessék példáját. Nagyon meglepődtem amikor felfedeztem, hogy e kis könyvecske tartalmának nagy része nem a keresztyén utak követésének módozatát mutatja be, hanem sokkal inkább kitér a kereszt és a szenvedés kérdéseire! Bizony nem erre számítottam! Mielőtt elolvashattam volna e könyvet sokkal inkább arra

gondoltam, hogy számos gyakorlati tanáccsal lát el a tekintetben hogyan ismerhetjük meg Urunkat még jobban. Természetesen ez is helyet kap a hasábokon, azonban feltárja mindenekelőtt a kereszt szellemiségét. Molinos újra és újra állítja: nagyon sok szenvedés vár ránk amennyiben úgy követjük Urunkat, ahogyan Őt igazán követni kell. Szellemi útmutató Bevezető Miguel de Molinos tollából Képtelenség olyan könyvet írni, mely mindenki tetszését elnyerje, és egyszerűen lehetetlenség olyat papírra vetni, amit mindenki megért. A kérdés az, „hogyan kapcsolódik a könyv olvasójához?” Írásom tartalma titokzatos és nehezen érthető. Ezen oknál fogva e könyv kitűnő céltáblája lehet a támadásoknak és kritikáknak. Azonban, hogyan lehet bírálni egy könyvet, melynek tartalmát nem érted? Az Írás szerint a természeti ember nem értheti meg a s zellemi dolgokat. Ha a k önyv megértése nélkül bírálod írásomat, -

netalán ítélkezel is fölötte, - akkor csatlakozol a veszendő világ emberei által hirdetett bölcselkedésekhez. Az Úr mély dolgainak megértésében nem az éles elme, a l ogika vagy az ésszerű gondolkodás játssza a főszerepet. Isten mélységei nem kigondolt dolgok, sem pedig bizonyításra váró tanítások, hanem elsősorban befogadásra szántak. Ezért oly gyümölcsözőek a hívők életében. Az Úr mélységei nem füleid hallásán, avagy holt betűk olvasásán, szemeiden keresztül töltik be lelkedet, hanem a Szellem odaadó munkája által. Ő azoknak adja a Szellem gyümölcseit, akik elméjükben alázatosak, gondolkodó képességük gyakorlásában pedig visszafogottak. Nagyon sok bölcs ember van ma a világon, akik a könyvben szereplő dolgokról még soha nem olvastak. Vannak mások, akiket ugyan szellemieknek neveznek, azonban nem kedvelik különösképpen e témát. A fent említett két csoport egyaránt elítéli a könyvben leírtakat Az

egyik tudatlanságból fakadóan, a másik tapasztalat hiányában kárhoztat. Íme a dolog lényege. Az a hívő, aki az itt tárgyaltakat még nem élte át, az nem ítélheti meg Isten titkos dolgait. Ezért megbotránkozhat amikor az emberi bensőben az isteni szeretet csodáival szembesül, azonban ez csak azért van, mert egyszerűen nincs semmilyen ismerete ezen gazdagságról. De miképpen korlátozhatná valaki is Isten jóságát? Hiszen az Úr karja nem rövidült meg, Ő napjainkban is megteheti ugyanazt mint amit a régmúltban tett. Ne feledd, az Úr nem az erőseket, vagy a nagy érdemekkel rendelkezőket hívja. Ő a gyöngéket szólítja. Azért tesz így, hogy végtelen irgalmával szembesüljünk Amiről könyvemben szólni fogok semmiképpen nem elméleti dolog, sokkal inkább gyakorlati - olyasmi ami megtapasztalható, átélhető. Eme legmerészebb elgondolásokat is felülmúló megtapasztalás minden keresztyén számára elérhető. A szellemi élet

korlátokat tartogat azok számára akik ugyan születésük szerint szellemiek, de igazán szellemivé soha nem nőttek fel! Ha történetesen megosztod valakivel ezeket, aki Krisztus keresésében és követésében már félúton megállt, akkor ennek az ő számára nem sok haszna lesz, sőt az is kétséges, hogy egyáltalán lesz-e haszna. Nem volt célom egy tökéletes olvasmány létrehozása. Egyedüli szándékom az volt, hogy teljes alázattal, őszinteséggel és tisztasággal a leplezetlen igazságot tegyem közkinccsé. Nem próbálom meghatározni vagy megvédeni az Úr útjait. Hosszú évek tapasztalatait rögzítettem e könyvben, tapasztalatokat, melyeket már sokakkal megosztottam akik a belső út keresésében szerény, nagyon szerény segítségemben bíztak. Annak tükrében amit ezen hívőknél tapasztaltam, meg vagyok győződve arról, hogy midőn a keresztyének az Úr célja felé haladnak szükségük van valamire az őket akadályozó gátak, hajlamok

és vonzások elmozdításában. Az itt leírtakat nem könyvek tanulmányozásából merítettem, hanem végtelen kegyelméből Ő tárta fel nekem. Legfőbb célomként a belső út megértésének leegyszerűsítését tartottam. Adja meg az Úr, hogy eme célt elérhessem. Remélem, hogy isteni fenségéből néhányan közületek, akik egy napon kezetekbe veszitek könyvemet, arra vagytok elhívva, hogy mélységeit megmérjétek, s írásom ehhez hasznotokra lesz. Ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy a könyv megírásának kínjai nem voltak hiábavalóak. Más szándékom nem volt, s ha ezzel az Úr is egyetért és munkám elfogadja, akkor kész vagyok élni jutalmammal. Miguel de Molinos Róma, 1675. Kétféle imádság Mi az imádság? Felemelkedés Isten értelméhez. Ő mindnyájunk felett áll, nem láthatjuk, ezért beszélgetünk vele. Ez az imádság egyszerűbb formája Az efféle imádság azonban lényegében nem több, mint értelmi szintű

társalgás Istennel. Azonban amikor a hívő ellenvetések és mindenféle érveléstől mentesen az Úrnak szenteli figyelmét, s közben nem arra vágyik, hogy Isten őt bármiről bizonyítékokkal meggyőzze, ez már egy magasabb rendű imádság. Uradat szemlélheted úgy, hogy az értelmed és gondolataid, valamint az elmélkedésed ebben ne jussanak nagyobb szerephez. Míg az első imában Istenre csak gondolunk, addig a másodikban Őt magát szemléljük. Természetesen a második az igazi gyakorlat Amikor egy hajó a kikötőbe lehorgonyzott, akkor útját már befejezte, nemde? Ehhez hasonlóan az Ő megragadásához nekünk is szükségünk van néhány eszközre az Istenbe való megérkezéshez. Amikor ezek szerepüket már betöltötték, akkor félretesszük őket, mert már nincs rájuk szükségünk. Ezért a segéd módszereket elhagyjuk Néhány esetben kezdetnek jó az értelmi, racionális imádság. Jóllehet ez csak egy út, egy módszer ahhoz, hogy téged

Uraddal egy mélyebb, még csendesebb és zavartalanabb kapcsolathoz segítsen. Az imádság e m ásodik szintjére érkezve véget vetsz az értelmi párbeszédnek és ehelyett megnyugodva megpihensz. Amikor egyszerűen csak nézed Istent, (s közben az elmédbe ötlő képek és gondolatok özönét gyengéden elhessegeted), csak nézed és szereted Őt: ekkor jutottál az igazi imádság állapotába. Az isteni jelenlétben az elme nyugodt, személyedben minden lehiggad és teljességgel Őreá összpontosul figyelmed. Amennyiben mélyebben kívánsz együtt járni Uraddal akkor mielőbb félre kell tenned szépen megfogalmazott meghatározásaidat. Röviden, adj fel mindent és vesd magad a szerető Isten kebelére. Az Úr végül is mindazt visszaadja majd amit feladtál, csakhogy te magad közben erejéből és hatalmából részesedhettél. (A szeretet hatalmáról beszélek itt, mely téged alkalmassá tesz arra, hogy Őt még tüzesebben szeresd.) Cserébe ez a szeretet fog

téged életed minden előálló helyzetében fenntartani és megerősíteni. Abban biztos lehetsz, hogy az Úr felé kiárasztott szereteted, (melyet végső soron Tőle kaptál), sokkal értékesebb, mint a valaha is véghez vihető összes jó cselekedeted. Oly csekély az, amit Istenért tehetsz, és annyira kevés az, amit ebben az életben belőle megérthetsz, - bölcsességed vagy tanultságod mértékétől teljesen függetlenül. De óh, egyet azonban megtehetsz érte: nagyon szeretheted Őt! Amikor a hívő ezen a mélyebb szinten kezd Urához kapcsolódni, akkor ezt egyszerűen teszi, azzal, hogy szíve még tisztább és mélyebb szintre vonzódik. Istened itt van ezen a mély, belső helyen, ahol a szeretet figyelme, csendesség, az emberi akarat alárendelése az isteninek, minden egyébnek pedig a f eladása található. Ide, bevonzatván e helyre, a hívő egyedül Istent hallja és csak vele beszél. Mintha az egész teremtettségben pusztán ők ketten léteznének.

Ez az „imádság” távol áll az Istennel való elméleti párbeszédtől, vagy mindattól amit általában imádságnak neveznek. A racionális konceptualizmus 1[1] eszközöket használ, de azért van gyümölcse. Azon imádság, amiről én szólok, eszközöktől mentes. Ennek nyugalmában, békéjében és gyönyörködtető voltában sokkal több gyümölcs található. 1[1] Konceptualizmus: a középkori nominalizmus egyik alfaja, amely bár tagadta az általános fogalmaknak az egyes dolgoktól független létezését, de elismerte, hogy léteznek az értelemben tapasztalat előtti fogalmak konceptusok, - mint a valóság megismerésének sajátos formái. Talán az első szükséges kellék ahhoz, hogy a másodikhoz elérkezhess. Az első egy keresés A második a rátalálás. Azt mondhatnánk, hogy a kettő közti különbség akkora, mint amit egy fogás elkészítése és annak elfogyasztása jelent. Két útról beszélhetek számodra ami az Úrral való mélyebb

kapcsolatban szóba kerülhet. Az elsőt nagy adag szorgalommal érted el - természetesen az isteni kegyelem közreműködésével, - amikor minden képességedet összeszedve mintegy előkészíted magad. A második úthoz az emberi akarat erő kevés, erre inkább csak úgy - szintén a kegyelem által - rájön az ember! Vágy a külső imádság elhagyására Szeretnék néhány fontos dolgot kiemelni, melyekkel az Úrral való mélyebb kapcsolat kialakítása során várhatóan találkozni fogsz. Talán eljutsz arra a pontra, amikor már képtelen leszel értelemből tovább imádkozni, vagy legalábbis vágyakozni kezdesz az efféle imádság elhagyására. Ide nem természetes hajlamaid, sem pedig képességeid alapján jutsz el, s nem is a szárazság időszaka kényszerít, hanem ezt maga az Úr hozza elő, mélyen a bensődben. Hajlandóságod a külső ima elhagyására keresésed természetes következménye, hiszen te valami mélyebbet éheztél és kerestél. Az is

megtörténhet, hogy a könyvek olvasása egyre fárasztóbb lesz. Meglehet azért van ez, mert nem a belső dolgokkal foglalkoznak. Olyan megtapasztalásaid is lehetnek, hogy egyre gyakrabban szembesülsz saját önző természeteddel, a bűneidtől undorodni kezdesz, vagy betekintést nyersz Isten mélyebb természetébe és szentségébe. Szomjazol valami után és szomjad oltását csak az Úr tudja biztosítani számodra. Eme belső életet melyről ezen sorok alkalmával szólok nem ismerheted meg a maga teljességében mindaddig amíg a gyakorlatban át nem éled azt, hogy saját akaratod az istenihez idomul, s a két akarat egymással összhangba kerül. Ha neked, mint keresztyénnek minden sikerülne, ha minden a saját akaratod által történne, akkor a békesség útját soha nem ismerhetnéd meg. Az ilyen ember élete keserű és üres, állandóan nyugtalan és zavart, s a békesség útjának még a közelébe sem kerül. E mélyebb szintű járás viszont teljes

összhangban van Isten akaratával. Hadd tegyem gyorsan hozzá, hogy eme összhang egy gyönyörűséges iga, mely minket a belső béke és a derű vidékére vezet. Mi okozhatja egy keresztyén nyugtalanságát? Saját akaratának lázadása a főbűnös ebben. Nem engedjük magunkat az isteni akarat édes igájába fogni, s ennek eredményeképpen rengeteg kusza helyzetbe kerülünk. Óh, kedves keresztyén testvérem, bárcsak alárendelnéd magad Isten akaratának és rendeléseinek, minő megkönnyebbülést érezhetnél! Békesség, tisztaság és derű lenne fizetséged. Ezek lesznek könyvem legfontosabb gondolatai. Adja Isten, hogy fénye által vezérelve megtaláljuk azt az ösvényt, mely bennünket a belső útra vezethet. Belső, bevehetetlen erőd Sötétség, szárazság, legyengítő kísértések - ezektől tisztítja meg Isten a lelket. Először is tudnod kell, hogy szellemed az Isten királyságának középpontja és élettere. (Lényed központja az Isten

Királysága.) Urad itt uralkodik hatalmának trónján, nyugalommal A szíved békében kell tartanod, hogy Istennek e belső templomát tisztán megőrizhesd. Bármit küldjön is az Úr életedbe, ezen a helyen nincs háborgás és zavar. Az Úr megengedi az irigy ellenségnek, hogy néha megzavarja a nyugalom városát, a békesség trónját, de mindezek a te javadat szolgálják és szellemed hasznára válnak. A bajok kísértések, megpróbáltatások, vagy akár finom kis sugalmazások formájában jutnak el hozzád. Isten teremtett világában bármi, egyszerűen minden szerepet játszhat abban, hogy téged felkavarjon. Fájdalmas csapások és keserves üldöztetések is jöhetnek Hogyan viszonyulj ezekhez a dolgokhoz, s mindezen bajok közepette is hogyan maradhatsz szívedben mozdíthatatlan és vidám? Lépj be a belső világba, mert ott győzheted le a külső, téged körülvevő dolgokat. A bensődben isteni erődítmény áll, és ez az isteni hatalom megvéd,

megőriz és harcol érted. Figyeld meg, hogy akinek háza egy erődítmény, az nem fél, amikor ellensége körülveszi és fenyegeti. Egyszerűen csak vissza kell vonulnia várába Mélyen a bensődben egy erős vár található. Ez tesz téged győztessé valamennyi ellenséged felett - igen, mind a láthatók, mind pedig a láthatatlanok felett. Ez a vár benned van most, a csapdáktól és bajoktól függetlenül ott van, s benne az isteni Vigasztaló lakozik. Térj meg hát oda, mert ott minden békés, csendes, biztos és nyugodt. Hogyan teheted meg ezt? Erre a v álasz abban a „ mélyebb imádság”-ban rejlik, melyről korábban szót ejtettem, továbbá abban a szeretetben, mely teljességgel és egyedül Őreá összpontosult. Amikor úgy látod, hogy békességed veszély fenyegeti, akkor térj meg a békesség e honába, vonulj vissza ebbe az erődbe. Ha a szíved erőtlen, ugyancsak ide jöjj Az ellenség és minden egyéb baj legyőzésére itt teljes fegyverzetet

találsz. Ne hagyd el ezt a helyet, míg a vihar tart Maradj meg itt csendesen, biztosan, és nyugodtan. itt legbelül Végezetül pedig, el ne csüggedj, ha szíved elgyengül. Ha lehetséges, térj meg e gazdag trónhoz, szedd össze elkalandozott gondolataid és térj vissza az Ő orcájához. Keress csendességet a zűrzavar közepette, egyedüllétet a tömegben, fényt a sötétségben, találj megbocsátást a sérelem idején, győzelmet a csüggedésben, meríts bátorságot aggódás és félelmek óráján, lelj ellenállásra a k ísértés ellenében, és találj békességet a háborúság perceiben. Számolj a kudarccal Tudnod kell, hogy akiket az Úr elhívott e belső út követésére, azok mindegyike időnként kételyekkel és zavarokkal küszködik, s az imádság e mélyebb szintjén valamennyien elbuktak már, (és még el is fognak bukni). Tulajdonképpen ténylegesen az a benyomás alakulhat ki benned, hogy az Úr már nem segít úgy az imádságban mint

azt korábban tette. Sőt, az az érzésed támadhat, hogy csak az idődet vesztegeted, teljesen eredménytelenül. A tanácstalanság és a z avar elkerülhetetlenül kísérnek utadon, de te ne állj le és senkinek se engedd - még a hitben idősebbeknek sem - hogy az Úrral való mélyebb kapcsolat kereséséről lebeszéljenek. Mi történik valójában életedben? Tényleg kudarcot élsz át? Nem, egyáltalán nem erről van szó. Az Úr arra hív téged, hogy hitben járj az Ő isteni jelenlétében. Urad egyszerű látásával és az iránta érzett erős szeretettel - mint amelyet egy gyermek érez anyja iránt - vesd magad Uradnak lágy kebelére. Isten jelenlétében szellemed olyanná kell váljon mint egy kicsiny gyermek, és egy koldus együttvéve. Egy ilyen kapcsolat kialakítása Uraddal - különösen a kudarcokkal való szembesülés időszakában - egyenesen könnyű feladatnak bizonyul. Ez egyben a legbiztonságosabb kapcsolat is melybe Vele kerülhetsz. Az

imádságnak ez az általad keresett szintje a képzeletvilág mindenféle kicsapongásától és mindennemű okoskodástól mentes. Ez utóbbiak annyira félrevezetők, hogy különböző spekulációkba, elméletekbe és önelemzésekbe visznek. a kudarcok idején különösen! Szeretném ha felelevenítenéd, hogy mielőtt Isten Mózesnek a Tízparancsolatot adta volna, felhívta őt egy hegyre. Ott napokon át hatalmas dicsőségét szemléltette vele Párhuzamot vonnék ezzel az esettel. Keresztyén kereséseid kezdetén az Úr gyakran beültet a s zeretet ismertetése és a belső törvény iskolájának padsorába. Később aztán sötétségbe és szárazságba visz. Miért éppen szárazságba? Ugyanazért, amiért minket arra vezetett, hogy szeressük Őt! A célja az, hogy minket szorosan magához vonjon. Igen, a szárazság és bukás minket éppúgy Krisztushoz visznek, mint a szeretetével való találkozás, vagy a láthatatlan birodalmak érintései. Urad azért hoz

szárazságot, mert nagyon jól tudja, hogy nem eszességed és erőfeszítéseid azok, melyek téged hozzá közel vonnak. Egyetlen cselekedeted sem vonhat téged közel Őhozzá, vagy Őt tehozzád. NEM! Semmi! Erőfeszítéseid az Úr magas és emelkedett útjainak megértésében semmilyen eredményt nem hoznak. Akkor hát hogyan és miképpen cselekedj? Az akaratában való alázatos megnyugvással. Itt kezdődik számodra minden. Tökéletes példa erre Noé. A világ bolondnak tartotta őt Később aztán az egész földet elárasztotta az özönvíz, ő pedig ott találta magát egy dühöngő tenger hátán hajójában, azonban nem volt vitorlája, sem evezője. A sötétségnek azon óráiban egyedül a hit bizalmában járt. Ne gondold, hogy Noé akkor és ott értette meg Isten gondolatait Egyáltalán nem értette azokat. Amennyire tőled telik, légy türelemmel. Ne fordíts túlzott figyelmet a szárazságra, vagy a téged ért kudarcokra. Ne add fel törekvésedet a

mélyebb imádság felé A szárazság és kudarc mértékétől függetlenül meg fogsz érkezni. Járj erős hittel, önmagadnak és természetes erőlködéseidnek egyaránt meghalva, hogy Őt megismerhesd. Ne feledd, hogy Ő tévedhetetlen, és semmi mást nem tervez veled kapcsolatban, csak ami a javadat szolgálja. Soha nem gondoltál arra, hogy a haldoklás szenvedéssel jár? Mennyire nem elvesztegetett idő az, amikor a szárazság, némaság és rezignáltság idején is leülsz és Őreá vársz! Valamit viszont figyelembe kell venned: az isteni áldás nem a te öt érzékszerveden nyugszik. Akkor hát min alapszik az isteni áldás? A válasz megint valahol mélyen belül, benned van. Ezért jöjj Őhozzá csendesen, hittel, szenvedve és türelemmel. Bizalommal és eltökélten tarts ki és jöjj. Nyugodj Őbenne, s az Ő keze vezessen Ez a világ minden kincsénél értékesebb Nézd a gabonát őrlő ökröt. Úgy tűnik, hogy semerre sem halad, és semmit nem

csinál, mégis nagy munkát végez. Kudarcnak minősül-e amit csinál? Ugye nem?! Gondolj pedig arra is, hogy az ökör nem részesedik a lisztből, a gazdának viszont nagy haszna van és igen örül az ökör által végzett munka eredményének. Amennyiben Krisztus keresésed tiszta és igaz szívből fakad, akkor ez elégséges jutalom. Egy magot elvetnek a földbe. Ekkor úgy tűnik a mag elveszett De amikor kitavaszodik a mag egyszer csak nőni és gyarapodni kezd. Isten veled ugyanezt teszi Az Úr megfoszt a jóléttől és kényelemtől, de még a megértéstől is. Ráadásul még szellemi fejlődést sem látsz az életedben. Bizonyos értelemben nincs is! Mégis, az idő múlásával meggazdagodásod minden várakozásodat felülmúlja. Ha a mélyebb imádság keresésében nem érthetted el a magad számára kijelölt célt, ne ítélkezz magad felett. Őrizd meg nyugalmadat és helyezd szívedet Urad elé Gyakorolj tovább. Bízzál végtelen irgalmában és engedd át

magad, mintha szemeid be lennének kötve Ne gondolkozz és ne töprengj sokat. Tedd életed az Ő jóságos atyai kezeibe azzal az elhatározással, hogy nem teszel mást, mint ami az Ő isteni akarata szerint való, s ami isteni tetszésére van. A külső imádság korlátjai Szellemi keresztyének között számos koron át általános látásmód volt az, hogy a hívő nem juthat el az Úr közösségének mélységeibe olyan imádságon keresztül, amely többnyire csak elmélkedés, kérések és érvek sokasága, s egyféle gondolati eszmefuttatás csupán. A legjobb esetben is az ilyen ima csak a szellemi éhség és keresés kezdetén hasznos. Mi több, azt is észrevételezték, hogy ez a felszínes és értelemből származó ima nagyon gyorsan meg is tanulható. A Krisztussal való kapcsolat azonban - amiről most beszélünk - nem sajátítható el gyorsan. Ha továbbra is ennél a jellegzetes külső (és általánosan gyakorolt) imánál maradsz, és ezt évről

évre minden szellemi előrehaladás nélkül folytatod, akkor csak az idődet vesztegeted. Mi értelme az agyadat erőltetni az Úr keresésében, hogy imára alkalmas helyet találva aztán bizonyos pontokat megvitass és egész idő alatt azon erőlködj, hogy az Urat valahol kívül megtaláld. miközben Ő a bensődben már régen a tiéd? Oly csodálatosan foglalta ezt össze Szent Ágoston: ‘Uram, mint elkóborolt juh jártam téged keresve, s bensőm aggódó és nyugtalanságtól terhelt. Valahol kívül kerestelek és ebben teljesen kimerültem, miközben lakóhelyed itt, bennem van. Óh, bárcsak téged kívántalak volna és utánad sóvárgott volna lelkem Bejártam e világ városainak utcáit, tereit, de téged meg nem találtalak - hiszen hiába is kerestelek kint, amikor Te itt, belül lakozol.’ Isten egész egyszerűen nem található meg kívül, külsődleges helyszíneken. De ugyanúgy nem lelünk rá a különböző eszmefuttatásokban, a logikában, a

felszínes és külső információkban. Ő mindannyiunkban jelen van, odabenn Számos keresztyén tesz úgy, mintha vak lenne, keresik Istent, kiáltanak hozzá, vágyakoznak rá, segítségül hívják nevét, imádkoznak hozzá naponta, s közben nem fedezik fel, hogy ők maguk képezik Isten élő templomát, az Ő valóságos lakhelyét. Saját szellemük az Isten királyi széke és trónja, ahol Ő folyamatosan bennünk nyugszik. Ki lenne az, hacsak nem egy bolond, aki Istent kívül keresné, miközben tudná, hogy akit keres az ott benn, a saját házán belül található? Avagy van olyan éhező, aki az étel elfogyasztását megtagadva valaha is jóllakhatna? Mégis, így él számtalan ember, akik állandóan keresnek de betelni sohasem tudnak. Igyekezetük sajnos kárba vész Ne gondold, hogy a szellemi út követése nehéz. hacsak nem a sok ésszel megáldottaknak Az Úr nyilvánvalóvá tette ezt az apostolok kiválasztásánál, akik mindnyájan egyszerű és

tanulatlan emberek voltak. Ő mondta az Atyának: „Hálát adok néked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől és a gyermekeknek kijelentetted.” Teljesen világos, hogy a mély dolgokhoz, a bennünk lévő mélységekhez nem felszínes és külső imák, de nem is tudományos információk segítségével jutunk el. Az Atya gondot visel az égi madarakra, mikor anyjuk magukra hagyja őket. Gondolod, hogy akkor téged elhagyna? Nézd ezeket a m adarakat. Nem tudnak beszélni és nem is tanultak, mégis gondot visel rájuk, s megadja nekik a szükséges táplálékot. Nem jártasak szépséges és jól hangzó imák elmondásában, és talán még rosszul sem érzik magukat emiatt, nem igaz? Akkor te miért szégyenkeznél? Valóban jó dolog magadat az érzések gyönyörűségétől megfosztva találni, amikor a hit segítségével haladhatsz egyedül - igen, éppen a sötét és elhagyatott út felé, amely. hová is vezet

egyáltalán? Nem lehetsz biztos benne. Nos efféle átélések nélkül szellemi járásodban bizonyos helyeket nagyon nehéz lenne elérned. A megérkezésnek eme fájdalmas útja létezik, igen, de ez egy biztos út. Újból arra buzdítalak, hogy légy kitartó Még ha az isteni megnyilatkozás el is hagyott volna s az imában már nincs mondanivalód, akkor se tántorodj el. Két szellemi megtapasztalás Keresztyén vándorutad során kétféle szellemi átélésben lesz részed. Az egyik lágy, kedves és gyönyörűséges. A másik meglehetősen sötét, homályos, száraz és sivár lehet Az elsőt azért adja Isten, hogy bennünket megnyerjen, meghódítson, míg az utóbbit azért, hogy megtisztítson. Először úgy bánik veled, mint kicsiny gyermekével. Aztán a későbbiekben úgy foglalkozik veled, mintha már erős férfi volnál. Először keresztyén élményeid javarésze külső érzékeléseidhez kötődik. (E kedves és kellemes külső megtapasztalásaid

által vonzatva vagy, később aztán ezeknek valóságos rabjává is válhatsz, mintegy élményfüggőségbe kerülhetsz.) A keresztyén átélések másik csoportja viszont már azt igényli, hogy a hívő ne külső érzékeire figyeljen. Sőt, meg kell ismernie a saját szenvedélyei elleni harcot és el kell jutnia akaratának abba az állapotába, ahol már teljes egyetértésben és összhangban van az Úrral. Nem egyéb ez, mint mindnyájunk igazi birtokbavétele. A száraz időszakok Isten eszközei a te javadra. Igen, a valóság az, hogy öt érzékszervedre ekkor már nem hagyatkozhatsz és külsődleges kegyességed minden látható fejlődésének is vége szakad már. Azt pedig tudd, hogy ezen idők beköszöntével két lehetőséged adódik: abbahagyod az imádságot, és megtörténhet, hogy még keresztyén járásod jelentős részét is, vagy egy olyan vigasztaláshoz kényszerülsz, amelynek a külső érzékekhez semmi köze nincs. A szárazság idején mindig

lepel hull kapcsolatunkra. Ez az az idő, amikor nem tudjuk és nem látjuk, hogy mit c selekszik az Úr. Ha mindig felismernénk cselekedeteit (amint éppen külső emberükön és belső emberünkben munkál), nagyon önteltté válnánk. Ha mindig tudnánk, mit tesz, azt képzelnénk, hogy jól csináljuk a dolgokat, igaz? Talán még azt is gondolhatnánk, hogy mi aztán igen közel kerültünk Istenhez. Az efféle következtetések aztán hamar a vesztünket okoznák. A külső körülményektől való függésnek és mindennek ami szellemi megértéseddel kapcsolatosan külső érzékeidnek alárendelt, el kell tűnniük. Hogyan? A szárazság által! A puszta helyeket és a kiszáradt földeket használja ehhez az Úr. A földműves az egyik évszakban vet, a másikban arat. Isten is hasonlóképpen cselekszik Ő időzíti azt, hogy mikor ad erőt a kísértések ellen (s gyakran ezt az erőt akkor kapod, amikor a legkevésbé gondolnád). S mik lesznek annak gyümölcsei, ha a

szárazság idején is ragaszkodhatsz ahhoz, hogy az Urat, e mélyebb úton keresd? Mire számíthatsz, ha az ilyen száraz időszakot túlélve az Úr mellett alázatosan kitartasz? Meg fogod ismerni az állhatatosság ajándékát, melynek nagyon sok gyümölcse és haszna van. Fokozatosan kifejlődik benned az evilági dolgok iránti közömbösség, elmúlt életed kívánságai lassan-lassan elvesztik erejüket és helyettük újabb vágyak támadnak benned - az Úr iránt. Megtanulsz olyan dolgokat is észrevenni és azokra figyelni, amelyek korábban úgyszólván nem is érdekeltek. Amikor épp valamilyen bűnt követnél el, mélyen a bensődben egy figyelmeztetést fogsz észlelni, amely vissza fog tartani a gonoszság elkövetésétől. Földi élvezetekhez és örömökhöz immár nem ragaszkodsz, ezt az Atya lemetszi rólad, s te menekülni fogsz attól a helyzettől, társalgástól, és bármitől ami téged tévútra vezethet. Félre fogsz tenni dolgokat, amelyek

lelkiismeretedet korábban nem zavarták. Ha bele is mennél valamilyen ártatlannak tűnő vétekbe, a bensődben rosszallással és feddéssel fogsz találkozni és igen megszomorodsz. Fokozatosan felnő benned a készség, s annak még az érzete is, hogy most már kész vagy szenvedni és az Úr akaratát megcselekedni. Lassanként megjelenik benned a s zent dolgok iránti hajlandóság, de még a nyugalom is, amikor önnön természeteddel, indulataiddal, vagy az utadba akadó ellenséggel szembesülsz. Megtanulod megismerni és megvetni a saját természetedet. E mély betekintés - mondhatni kinyilatkoztatás - nélkül a „szellemi”-vé válás minden más kísérlete hiábavaló. Mély tiszteletet fogsz megtapasztalni Isten iránt, mely messze meghaladja majd a teremtmények felé irányuló tiszteletedet. Erős és elszánt leszel abban, hogy nem engeded meg magadnak jelenlétének elhagyását, mert a Tőle való eltávozás a legnagyobb szenvedést és veszteséget

jelentené. A békesség érzete és tudata lesz a bensődben, mély bizalom Isten korlátlan uralmában, minden egyébtől pedig teljes függetlenség. Mindezek pedig annak eredményeként állhatnak elő, hogy a Hozzá való közeledésben, az imádságban a szárazság idején is kitartasz. Akkor ezeket még nem érezheted, de később, meglehet hogy jóval később - az Ő időzítésében - amikor Ő, és csakis Ő elérkezettnek látja az idejét, akkor ezek a tulajdonságok egyszer csak megjelennek. Szellemi imádságod kicsiny fáján mint új rügyek fakadnak a fent említettek (és azokon kívül még sok egyéb is). Meghagynád-e a kicsiny fát, mely oly száraznak tűnik, gyümölcs sincs sok rajta - vagy mert rügyei oly kicsik még, és éppen úgy néz ki, hogy gyümölcse nem is lesz talán? Kitartás, kedves, légy állhatatos, mert ez lelked nagy hasznára lesz! Kétféle odaszentelés Mint ahogyan kétféle imádság lehet, úgy az odaszentelésünk is

kétféle. Az egyik odaszentelés valóságos, a másik pedig olyan, amely teljességgel az érzékekhez kapcsolódik. Az igaz odaszentelésben nincs különösebb gyönyörűség, mint ahogyan könnyek sincsenek. A külső érzékeinken alapuló odaszentelésünk, - legyen az akár racionális, akár érzelmi alapon nyugvó, (hogyan érzel, mit gondolsz, logikai következtetéseid, külső körülmények, áldások, gondokból adódó támadások, zavarok, kétségek, szegénység, az egészség megrendülése, jólét, jó barátok, ellenségek, stb.) - tovább már nem folytatható Az effajta odaszentelés ténylegesen csak gátja lesz a belső útban való növekedésnek és fejlődésnek. Néhány hívő úgy gondolja, hogy ő Istennél igen kiváltságos helyet foglal el, mert az Úrral töltött ideje izgalmas és gyönyörűséges. Ebből aztán arra a következtetésre jutnak, hogy kapcsolatuk az Úrral különleges és rendkívüli - így tulajdonképpen az Urat mintegy

birtokolják. Egész életüket azzal töltik, hogy ezt a gyönyörűséges és elragadó kapcsolatot kívánják fenntartani. Ezen elgondolás téves alapokon nyugszik. A fenti kapcsolatban minden természeti, s nem több csupán saját természetük tükröződésénél (legyen az érzelmi, hangulati feldobottság, vagy éppen intellektuális motiváció). Egy bizonyos: ha keresésedben ennél tovább nem mész, azt gondolva, hogy ez a helyes út, (hiszen a k apcsolat az Úrral így a legkellemesebb), akkor ez meg fog akadályozni az igazi kapcsolat elérésében. Azzal tisztában kell lenned, hogy ami bensőd legmélyén van, az tisztán a szellem. A szellem másképp érez mint a lélek az érzelmek területén, s ami benne történik, az külsőleg nem vehető úgy észre, mint a lényed külsőbb részeiben végbemenő dolgok. Szellemednek nem kell előállnia és közölnie, hogy ő bizony tudja mi az, amit szeret és érzi, hogy mit kedvel - mert ezekre nincs szüksége.

Világos, hogy amikor ahhoz vagyunk odaszorítva, ami inkább az Úr természetével, (mintsem a miénkkel), rokon, akkor a belső utat kell követnünk. Ekkor viszont életed vezetését az Úrra kell bíznod elvárván azt, hogy a száraz, de még a sötét helyeken is Ő legyen a fényed. Emlékezz rá, „amikor semmi nem történik”, hogy te nem csak az idődet fecsérled. Igaz a bölcs mondás: „Az igazi semmittevés az, amikor nem vársz az Úrra”. Az a haszontalanság, hogy nincs időd Istenre! Valóban ez a „munka” minden mást felülmúl. A nyomaték kedvéért megismétlem: amikor az Úrhoz közeledsz és belső sugallatát követed, isteni hatásait lényed központjába (a szívedbe) fogadod, akaratoddal Neki hódolsz, s az imádságod során előálló képzelődéseket, fantáziaképeket és gondolatokat magadtól elűzöd, akkor az igazi szellemi növekedés útján vagy. Két fajta sötétség Most a két féle dolgok egy másik csoportjához érkeztünk.

Két fajta sötétség létezik: az egyik boldogtalan a másik pedig boldog. Az egyik sötétség a bűnből fakad, telve van boldogtalansággal, s a keresztyént az örök halálba vezeti. A másik sötétséget bensőnkben az Úr engedi meg, hogy általa bennünk egy értéket teremtsen és hozzon elő. Ez a sötétség boldog, mert megvilágítja és megerősíti szellemed, és egyben nagyobb fényt is ad neki. Nem kell tehát szomorkodnod és izgulnod, amikor utad homályba borul és sötétség vesz körül. Arra sem kell gondolnod, hogy most nélkülöznöd kell Isten jelenlétét, vagy, hogy Ő elhagyott már és nem szeret téged. Korábban bírt fényedre se úgy tekints, mint valami veszteségre, de még az Úrral való korábbi kapcsolatodat se sajnáld - bármilyen áldott volt is az, mostanra viszont teljesen megszűnt. Veszteségről szó sincsen Szeretném, ha sötétséged ezen napjait mint boldog sötétséget látnád, melyek során belső kereséseidben igenis ki

kell tartanod. Ez az időszak nem más, mint Isten végtelen irgalmának nyilvánvaló jele, annak jele, hogy téged a belső útra kíván terelni. Mily nagyszerű lesz a gyümölcse - drága barátom - ha ezeket az időket békességgel és belenyugvással egyszerűen magadhoz öleled! Ezek az időszakok szellemi javadat szolgálják. A sötétségnek napjai nem lassítanak le Hozzá való közeledésedben! Ha úgy is tűnnék, a valóság az, hogy ezek inkább elősegítik utazásod végső pontjának mielőbbi elérését. Most pedig rá szeretnék mutatni egy rendkívül sajátos dologra. Meglehet, hogy meglévő természetes fényed elvétele miatt jutsz sötétségbe, de gondolj arra, hogy ebben a sötétségben kezded csak megtalálni bent a szellemedben azt a t ermészetfeletti fényt, amely a sötétség közepette is csak egyre ragyogóbb lesz. Gyakran a szárazság időszakai azok, melyekben a bölcsesség és az erős szeretet gyümölcsei megfogannak. (Természetesen ha a

sötétség vagy a szárazság idején elfordulsz az Úr iránti szeretet gyakorlásától és evilági tevékenységekbe veted magad, akkor ezeket a pozitívumokat nem fogod megismerni.) A sötétség időszaka az - és nem a nagy külsőben is megjelenő szellemi örömöké, - amely önös természetedre a h alálos csapást méri. Faragott képek és hasonmások, eszmék és egyéb akadályok - melyek neked csak az Istenség torz képét nyújthatják - mind elenyésztetnek. Igen, ezek által vezettetik a keresztyén belső útra. Végezetül pedig: az Úr e száraz időket érzékeid megtisztítására is használja. Ez a tisztulás belső növekedésedhez feltétlenül szükséges. Hogyan tekints hát e száraz és sötét időszakokra? Becsüld meg és öleld magadhoz őket! És mi a teendőd a sötétség idején? Higgy! Hidd, hogy az Úr előtt vagy, az Ő jelenlétében. Folyamatosan járulj hozzá kedves megadással, és csendes figyelemmel. Ne próbálj te magad rájönni a

dolgokra, vagy megértésre jutni. Ne keress felettébb kiutat a sötétségből, és legfőképp ne szűnj meg az Úr elé járulni hanem ugyanúgy keresd Őt, mint ahogy azt életed leghűségesebb napjaiban is tetted, vagy amikor a szellemi bővelkedések és áldások csúcspontján voltál! Ne próbálj érzelmeket vagy valamilyen gyengéd áhítatot keresni Urad irányában. Egyszerűen csak fejezd ki vágyadat, hogy akaratát kívánod és a tetszésére kívánsz lenni. Különben csak egy helyben topoghatsz egész életeden át anélkül, hogy a belső cél felé egyetlen lépést is tennél. Célod ne a Jézus Krisztussal való érzelmi átélés vagy élmény legyen, mert az Ő célja biztosan nem az. A szellemi érdeklődés elvesztése Meglehet, hogy döntésed után - miszerint a külső életnek meghalsz és az Ő magas hegyei felé indulsz - hamarosan azon érzésed támad, hogy minden ellened munkál! Csodálatos átéléseid, melyeket annyira kedveltél, sorra

elmaradnak. Nehezedre fog esni szellemi témákat fejtegetni, s odáig is eljuthatsz, hogy szinte már nem is vagy képes egy isteni gondolatot felfogni. Úgy tűnik, hogy az ég elborul, s a fény - ha van egyáltalán - igen halovány Ha pedig visszatérsz, hogy gondolkodj és összpontosíts, még a gondolataid sem lesznek képesek vigaszt nyújtani. Amennyiben már itt tartasz, akkor abban biztos lehetsz, hogy ellenséged előáll majd ajánlataival, tisztátlan gondolatokkal, türelmetlenséggel, büszkeséggel, dühvel, káromkodással, zűrzavarral és ehhez hasonlókkal. Lehet, hogy Isten dolgai még ellenszenvesekké is válnak. Úgy érzed, hogy elveszítetted szellemi éleslátásodat Vannak akik odáig is eljutnak, hogy azon érzésük támad miszerint Isten megszűnt létezni - legalábbis számukra. Meglepődsz azon, ha a jóság szikráját is felfedezed önmagadban Mégse félj! Ezek a napok és ezek a dolgok megtisztulást hoznak. Méltatlanságod érzete növekedni

fog és ráébredsz, hogy mennyire szükséges külső vágyaid leszerelése. Egyedül az Úr képes külső érzékeid Jónását a tengerbe vetni. Abban biztos lehetsz, hogy igyekezeted, törekvéseid és győzelmeid elértéktelenednek. Kegyességed és vallásosságod, de még az önmegtagadás külső erőfeszítései is eredménytelennek bizonyulnak. Ezek inkább csak mint világító szövétnekek lesznek segítségedre azáltal, hogy egyértelműen kifejezik: „te semmit sem tehetsz, az Ő kezében van minden, és nem a tiédben.” Körülmények Mindnyájunk természete, hogy meglehetősen közönségesek, aljasok, büszkék, nagyravágyóak vagyunk, jó adag kívánsággal, ítélkező hajlammal, előítélettel és racionalitással telítve. Ha valami közbe nem lép az életünkben, hogy megalázzon, akkor ezek a tulajdonságok kétségtelenül tönkretesznek bennünket. Ha ez így van, mit tesz az Úr? Ő megengedi hited ostromlását éppen a büszkeség

gondolataival, vagy falánksággal, dühvel, de meglehet, hogy káromlásokkal, átkozódással, s igen, még kétségbeeséssel is. A harc közepette mindezek mint hatékony gyógyszerek természeti büszkeségünk megalázásául szolgálnak. Ézsaiás mindnyájunkat emlékeztet arra, hogy igazságunk - hiúságunkkal, önteltségünkkel és önimádatunkkal együtt olyan, mint egy szennyes ruha. Az Úr meg kívánja tisztítani lelkedet, és ehhez időnként nagyon durva ráspolyt használ. Igen, még életed legszentebb és legnemesebb dolgait is megtámadhatja! Ezek a t ámadások aztán leleplezésükkel az em beri lélek álomból való felébredését szolgálják. hogy a l élek végre igazán felfedezze és a valóságnak megfelelően megismerje természeti állapotának szánalmas, nyomorult és siralmas voltát. Ha ebben az időszakban valakinél szellemi eligazítást keresel, lehet, hogy kapsz némi segítséget, de a legbölcsebb az lenne, ha egyáltalán nem várnál

segítségre. Mélyen benned ott van a belső békesség helye, de hogy ezeken a periódusokon áthaladva ezt a békességet ne veszítsd el, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy higgy. Hinned kell az isteni kegyelem tökéletességében. még akkor is, amikor ez megaláz, lesújt és próbára tesz De micsoda örömöd lesz, ha egyszerűen megmaradsz az Úr előtti csendességben! Még ha az ördög szervezi is ezeket az időszakokat, mindazonáltal te Isten mindenható kezeiben vagy, így a dolgok a hasznodra válnak és szellemi javadat szolgálják. Meglehet azonban, hogy tiltakozol és ezt mondod: „Az én problémám nem ilyen jellegű, mert nem az Úr, de nem is a gonosz okolható érte. Ami velem történt, azért az emberek a felelősek, a szomszédom.egyszerű rosszindulat és igazságtalanság az egész méltatlanul bántak el velem.” Az nem az Úr akarata, hogy valaki ellened vétkezzen, így igaz. Azt viszont akarja, hogy mindezek következményei az Ő dicsőségét

szolgálják. Azt akarja, hogy a türelem területén kipróbáltnak bizonyulj. Amikor valakitől sebeket kapsz - legyen az hívő vagy hitetlen, - két dologról van szó. Az egyik az, hogy ez annak a bűne, aki ezt veled cselekedte, a másik pedig a számodra ebből fakadó tanulság. Sőt, több mint tanulság Annak a bűne az Úr ellenére van, s az Ő nemtetszése van rajta. Az a megsemmisítő rombolás viszont, amit ez benned elvégez, az az Ő akaratával egyező, s így a javadat szolgálja. Van-e más választásunk, mint ezt az akaratot elfogadni mintha az események egyenesen tőle rendeltettek volna? Mert valójában erről van szó. Urad élete ennek szemléletes példája. Az Ő halálát közvetlenül Pilátus gonoszsága és bűne segítette elő, mégis mindnyájan tudjuk, hogy halála a mi megváltásunkat szolgálta. Teljesen világos: az Úr másnak a bűnét a te lelked javára fordítja. Milyen hatalmas az Ő bölcsessége! ‘Ki kutathatná ki a Te titkaid

mélységeit, Uram! Rejtett ösvényeid, csodálatos útjaid, melyeken lelkünket vezéreled, hogy megtisztíttasson, átalakuljon és átváltozzon a T e természeted szerintivé, vele egylényegűvé, Uram.’ Megtérésedkor az Úr eljött, hogy benned lakozzon. a szellemedben lényed legbensőbb részében. Most, hogy a mennyei király még a lelkedet is lakóhelyévé rendezi, szükségessé vált ezeknek a v áltozásoknak kimunkálása a l elkedben. Amint az aranyat a félelmetes tüzes kemencében tisztítják, úgy tisztítja meg az Úr a lelkünket. Az biztos, hogy a lélek sohasem szeret és hisz jobban, mint a nyomorúság idején. Akár hiszed, akár nem, (s akár beleegyezel, akár nem), a t éged szorongató kétségek, félelmek és megpróbáltatások nem egyebek, mint szerelmének csiszolásai és finomításai. Ha ennek bizonyítékát kívánod, akkor a tűzvész elmúltával nézd csak egyszerűen a lelkedben végbement változásokat. Először is látható a

saját természeted iránti bizalmatlanság növekedése, ugyanakkor megjelenik Isten mindenhatóságának és nagyságának mélységes elismerése - erős meggyőződés arról, hogy az Úr minden veszélyből kiszabadít téged. Továbbá ajkad egyre gyakrabban készen áll, az erőteljes hittel teli vallástételre. Ezért aztán kedvesem, e nehéz időket úgy tekintsd, mint jó szerencsédet. Minél inkább szorongattatol, annál inkább örülj békességben. Ne szomorkodj! Adj hálát Istennek, hogy ennyire kegyeibe fogadott. Egyszerűen vesd meg azt, ami éppen veled történik Semmi sem bátortalanítja el jobban ellenségedet, mint mikor magát megvetni látja mindabban, amit ő éppen cselekszik Isten gyermeke ellen. És tudod-e miért? Mert rájön arra, hogy mindaz amit sugall és cselekszik az az ő szempontjából egyszerűen eredménytelen és hiábavaló. Éld úgy az életed, mintha nem is látnád ellenségedet. Tartsd meg magad békében, aggodalmak és

szorongások nélkül. Ne kérj megértést és ne is kérdezz A legveszedelmesebb dolog kétségtelenül az, ha az ördöggel az értelem szintjén kelsz versenyre: végtére is ő a megtévesztés nagymestere. Az Úr minden gyermekének át kell mennie a szomorúság völgyén, s át kell élnie igazságtalan támadásokat. Afelől biztos lehetsz, hogy az Úr még a legjámborabbal, a legszentebbel is folyamatosan tovább foglalkozik. Valóban ők mennek át a legnagyobb kísértéseken. Miért? Hogy koronájuk még ragyogóbb legyen, hogy a hiábavaló dicsőség szelleme feltartóztassék, és ők a Vele való kapcsolatban szilárdan megtartassanak. Kísértés Merem állítani, hogy a legnagyobb kísértés éppen az, amikor nincsenek kísértéseid. A legnagyobb támadást az jelenti, hogy egyáltalán nincsenek támadásaid. Légy boldog tehát, amikor támadás ér. Tűrj belenyugvással, békével és állhatatossággal! Élj és járj ott a belső birodalomban! A

kísértések ösvényein kell járnod. Az úton még nem is jutsz messzire, mikor is felfedezed, hogy legbensőbb részeid, (legalábbis ameddig elérsz), mennyire szétszórtak. Szétszórtak, aktívak, ide-oda csapongóak. Jókora serénység van ám odabenn! Hogyan foghatod hát össze a benned kavargó különböző dolgokat? Az Úr gyűjti őket egybe hit és csendesség által - Isten jelenlétében. Szedd össze magad az Ő jelenlétében azzal a céllal és szándékkal, hogy Őt szeresd. Úgy jöjj hozzá, mint aki magát Istennek adja. Szemléld Őt szellemed fellelhető legbensőbb zugában Ne használd a képzeletedet. Nyugodj a szeretetben és közeledj hozzá a szeretet és a hit egyszerű útján, minden különleges igény, kérés vagy vágy nélkül. Szolgáltasd ki életed teljesen az Ő kezeibe, hogy jó akaratának és tetszésének megfelelően rendezhesse azt. Ne töprengj magad felől, de még a reménységed szerint elérendő célon se gondolkodj, akkor sem,

ha ez a cél épp a te átalakulásod! Távolodj el érzelmeidtől, de hagyd el racionalitásodat és logikádat is. Istenre bízva boldogulásod minden gondját és baját Ne figyelj életed mostani dolgaira és ügyeire. Mint már említettem, hited tiszta legyen, szereteted egyszerű. Ne használd képzeletedet, ne érvelj, és elméd ne összpontosítsd különböző dolgokra. Igyekezz lenyugodni gondolataidban Hogyan szedheted össze belső lényed szétszórt részeit? Emlékszel, hogy Jákob hogyan küzdött az Úrral egész a hajnal hasadtáig? És akkor az Úr megáldotta őt. Ilyen állhatatosságra van szükséged Tarts ki és állj ellen mindazon akadályoztatásoknak, melyekkel benső lényed összerendeződése során szembesülsz. El ne állj ettől addig, míg benned fel nem ragyog az Úr belső fényének tündöklő hajnala. Légy rendíthetetlen, míg az Úr áldását nem adja szellemedre. Miután az Úrnak magad feladtad, hogy ezen a belső úton járj Vele és

élj Benne, afelől biztos lehetsz, hogy az egész pokol összeesküszik ellened. Egyetlen, a belső részeibe visszavonult hívő nagyobb veszélyt jelent az ellenségre, mint ezer más, kinek járása még külsődleges. Az ellenség tisztában van azzal, hogy micsoda határtalan előnyre tesz szert az a keresztyén aki belső természetét összefogja. Légy óvatos ambícióiddal, még a szellemivé válás igyekezetével szemben is. Te Istenért vagy itt, és nem önmagadért. A belsődben való elcsendesedés iránti igyekezetedet az Úr messze többre becsüli, mint azt a törekvésedet, hogy az Isten Országában te valaki legyél. Mikor megpróbálsz ellenállni csapongó gondolataidnak, lehet, hogy még nyugtalanabbá válsz, mint korábban voltál! Jobb, ha gyengeségedben vándorló gondolataid minden gondját és baját egyszerűen átadod Istennek, s így jössz Hozzá, amíg azt ide-oda kalandozó gondolataid engedik. Lehet, hogy nem érzékelsz fényt vagy szellemi

történést, de ez ne nyugtalanítson. Szedd össze magad újból és add át magad az állhatatosságra ‘Ha gondolataim el is kóborolnak Tőle, ha örökké máshová szárnyalnának is, ahányszor csak észreveszem, hogy másutt vagyok, annyiszor adom át magam újból Neki, szétszórtságom miatt el nem csüggedve.’ Száraz és unalmas imád után azt hiszed, hogy ennek oka a kellő előkészület hiánya volt, s az Úr előtt töltött idő teljesen hiábavaló volt? Ha így gondolkodsz, akkor hited igencsak félrevezető. A valódi imádság nem az Úr élvezetéből áll, nem is a fényében való gyönyörködésből, de még a szellemi dolgok ismeretének megnyerése sem az igazi célja. Elméleti megértés által sokat tanulhatsz a szellemi dolgokról. Ezekben tényleg szert tehetsz bizonyos ismeretekre, ugyanakkor az Úr valódi szándékáról és az Ő átalakító munkájáról halvány fogalmad sincs. Az igazi imádság összetevői a hit és az Úrra való

várakozás. Először is hiszed, (vagyis a szíveddel látod), hogy az Úr jelenlétében vagy. Hiszed, hogy a szíveddel Őfelé fordulsz, s azután csendesen és nyugodtan várakozol előtte. Ez minden, amit tenned kell, s az eredmény gyümölcsei által már magáért beszél. Az várható, hogy az ellenség megzavar és nehézségeket támaszt, hiszen ez a t ermészete. Tapasztalni fogod azon dolgok természetének gyengülését, amelyek mindig is élvezetet jelentettek számodra - pl. a külső érzékeid szellemi dolgokból fakadó örömei (beleértve azokat a területeket is, ahol bizonyos adottságaid vannak). Még fáradtságra és kimerültségre is számíthatsz. Minden gyakorlat nehézkessé válhat De bármilyen természetű legyen is a gondod, tarts ki! Várható, hogy gondolataid sokasága, vagy a képzelet világod okoz majd kínlódást, de bajod lehet ösztönös vágyaid kihívásaival éppúgy, mint belső életed szárazságával. Mindezeket a kísértéseket

át kell adnod a szellemednek. Jóllehet ezek a h elyzetek szárazságra utalnak, a valóság az, hogy mégis igen-igen hasznosak - de csak akkor, ha türelemmel fogadod és öleled magadhoz őket. Ha úgy is tűnnék, hogy az Úrnak szánt idődben semmit sem tettél, ne engedd magad megtéveszteni. A helyén lévő szív, az imádságban való kitartás felettébb kedves az Úrnak Amikor ezen az úton jövünk az Úrhoz, akkor ezt személyes érdek nélkül tesszük. Egyedül Isten dicsőségére munkálkodunk. Kétségtelenül úgy tűnik, hogy hiába várakoztunk, de ez nem így van. Mi azokhoz a fiakhoz vagyunk hasonlatosak akik apjuk földjén dolgoznak A nap elteltével - a béresekkel ellentétben - mi nem kapunk fizetést. A begyűjtéskor azonban minden a miénk lesz. Önmagunk keresése Isten keresésében Isten nem azt a k eresztyént kedveli, aki a legserényebb, a legérzőbb, vagy épp a legleleményesebb és a legkiválóbb gondolkodó, de még azt sem, aki a

legszebben fejezi ki szeretetét. Isten azt kedveli legjobban, aki a leginkább szenved Amikor arról beszélek, hogy a mélyebb ima nem a külső érzékeken, vagy a természeti emberünknek tetsző dolgokon alapszik, akkor azzal tisztában vagyok, hogy valami olyat jelentek ki, ami bizonyos részeink mártíromságát kívánja meg. Ne feledd azonban, hogy most valami olyasmiről szólok neked ami az Úrnak nagyon kedves. Amikor nincsenek érzelmi átéléseid, nincs intellektuális betekintésed Urad útjaiba, az ellenség azt sugallhatja, hogy Isten nem is szólt. Az Úr azonban nem a szavak sokaságán indul meg, hanem a szíved szándékának tisztaságán. A bensődet kívánja igaz egyszerűségben és csendességben látni, akaratának való teljes kiszolgáltatásban, bármi legyen is az. Talán már érzelmeket sem találsz egy ilyen kapcsolat létesítésében, találsz viszont egy ajtót, melyen beléphetsz a te semmiségedbe, és egyúttal az Ő mindenségébe. Vannak

olyanok, akik ugyan elkezdték belső lényük összefogásának gyakorlását, mégis szinte rögtön abba is hagyták, mert nem lelték örömüket benne. Nem érezték Isten közelségét vagy erejét, de a saját gondolataik általi megelégültséget az Isten felé elmondott szavaik és kifejezéseik általi meghatottságot sem élhették már át. Ezek szerint viszont közeledésük Istenhez ténylegesen nem több mint érzékelhető örömök és élvezetek keresése. Isten előtt ez nem egyéb, mint önszeretet, mikor az én önnön magát keresi. Ez valóban nem Istenkeresés Szükségszerű, hogy egy kis fájdalmat és szárazságot elszenvedj. Jöjj az Úrhoz tiszteletteljes hódolattal, nem figyelve meddőségre, szárazságra, de arra se gondolj, hogy mennyi időt és egyebet veszítettél már el. Örökkévaló jutalomra fogsz találni Minél inkább élvezi külső embered az ima valamiféle gyönyörűségét, annál kevésbé örül az Úr. Amikor viszont már nem

törődsz a szellemi dolgok külsőben megjelenő izgalmaival óh, akkor az Úr öröme immár betelik. Nyugalom és csendesség Emlékezz arra, hogy a nyugalom és a cs endesség az, mellyel a k ísértéseket és a s záguldó gondolatokat elűzheted. Amikor imádkozni készülsz, teljes megnyugvással és hittel add át magad az Úr kezeibe. Hidd, hogy jelenlétében állsz, és maradj is ott csendesen. Ismétlem: nyugalomban és csendességben. (Nyugtalanítanak, sőt bosszantanak rohanó gondolataid? Márpedig ha mindent az Ő kezéből fogadunk, akkor arról tanúskodik ez, hogy életed teljesen a kezeiben nyugszik?) Engedd, hogy megmagyarázzam. Ha az általad szeretett személyt egy értékes gyűrűvel ajándékoztad meg, annak átadása után már nem szükséges folyton ismételgetned, hogy „neked adom ezt a gyűrűt, igen ezt a gyűrűt neked szántam”. Hagyd csak egyszerűen, hogy az övé legyen! Ne vedd vissza tőle! Ha nem kéred vissza, akkor az az övé, mert

neki ajándékoztad. Ne fáradj azzal, hogy az Urat állandóan elkötelezettségedre és a magad átadására emlékezteted. Már átadtad neki az ékszert; ne is vedd hát vissza Tőle Milyen módon vehetnéd vissza? Csak az akaratával szembeni tudatos szembe helyezkedésed által. Az Úr elé járulásnak már a puszta gondolata is egy nagy előkészület. Fellelkesít arra, amit tenni szándékozol. Mindig tartsd szem előtt azon tényt, hogy Isten felé fordulásod békességben marad meg. Bekerültél a szeretet iskolájába, ezért meg kell tanulnod visszahúzódni különböző buzgó cselekedetek halmozásától, külső kötelezettségektől és szolgálatoktól. mert mindezekben a külső érzékek játsszák a főszerepet. Ezek elhagyását viszont nem azért javaslom, hogy aztán édes érzelmek és élvezetek puha lágyságában találd magad, mert bár ezek nem külső aktivitások, és van is bennük egy kis szellemi rész, mindazonáltal többnyire csak a természeti

dolgok keverékei. A lelked arra van elhívva, hogy az Urat minden akadályoztatás nélkül szeresse, s ebben még a szellemi áldások sem gátolhatják. Ne vágyódj cselekedetekre, s az eszedet se jártasd felettébb, inkább merülj bele a hitbe. Madame de Chantal-ra szeretnék itt utalni, aki az Úr egyik szolgájának a következőket írta: ‘Teljesen odaszentelve érzem magam Neki, Benne elmerülve és megnyugodva. Istennek ez az egyszerű látása kegyelméből folyamatosan megmaradt. Egyszer aztán - magamat ebben a helyzetben méltatlannak és haszontalannak látva - beengedtem a félelmet. Ekkor vágy támadt bennem az Úr szolgálatára, valami jót cselekedni. Ha viszont a belső indítás sugallatát követem, akkor ezeket és minden egyebet félre kell tennem. Ha mégis megpróbálnám magam okos gondolatokkal, különböző felajánlásokkal és szolgálatokkal erősítgetni, akkor ez már nem menne, hacsak nem óriási erőfeszítések árán. Ő viszont mindent az

Ő isteni tevékenysége és aktivitása által szeretne elvégezni. Minél inkább megtartom bensőmet e csendes nyugalmi helyzetben, annál jobban sikerül minden más. Soha ne m kellene magamra néznem, hanem csak behunyt szemmel járni, rádőlve szerelmesemre. Nem kell az utat fürkésznem, vagy ismernem, amelyen vezet. Gondolataimat nem kell valamire is összpontosítanom, s a k egyét sem kell keresnem, hanem csak csendesen és nyugodtan szerényen a háttérben kell maradnom, Őbenne.’ Alapos elkötelezettség Sokan mondták már nekem, hogy „igen, én mindent feladva, teljes belenyugvással jöttem az Úrhoz, magamat a hit cselekedetével adtam az Ő jelenlétébe, mégsem haladtam egy szemet sem előre. Azért van ez, mert a gondolataim annyira nyugtalanok, hogy képtelen vagyok Istenre figyelni.” Ne izgulj és ne kedvetlenedj el. Semmit sem veszítettél Ne hagyj fel a kereséssel! Amikor az Úr elé jössz, akkor nem feltétlenül szükséges, hogy Őreá

gondolj. Ami lényeges, az, hogy folytasd amit elkezdtél és menj tovább! A képzeleted ezerfelé kalandozhat, de biztosíthatlak, hogy az Úr nem távolodott el. Maradj állhatatos az imában, s emlékezz arra, hogy Ő az, aki benned imádkozik, és Ő szellemben és valóságban imádkozik. Az értelem zaklatottsága - amely nem szándékos - nem foszthat meg a gyümölcsöktől. „Arról viszont meg kell emlékeznem, hogy Isten jelenlétében vagyok - ez a l egkevesebb, nem igaz? El kellene mondanom neki, hogy ‘Uram, Te bennem lakozol és én teljesen odaadom magam neked’ - nem? Igen, azért legalább ennyit illene.” - mondják és kérdezik sokan. Nem, erre nincs szükség. Vágy van benned az imádságra és végül is Ő elé járultál A hit és a szándék mindig elégséges, és ezek meg is maradnak. Minél egyszerűbb az emlékezeted szavak és gondolatok nélküli - annál erősebb alapját helyezed le az Úrral való zavartalan kapcsolatnak - azzal az Úrral, aki

benned lakozik. Azt is megkérdezték már, hogy „nem lenne helyesebb azt mondanom, hogy Uram, én hiszem, hogy dicsőséged itt van?” Ez ugyanaz, mint az előbbi. Benned lévő szellemed a hit szemeivel látja Istent, hisz benne és az Ő jelenlétében áll. Lényed legbelsőbb részének nincs arra szüksége, hogy ismételgesse: „Istenem, te itt vagy.” Egyszerűen csak higgy A szellemed mindig hisz. A szellemed tudja, hogy Ő jelen van. Menj hát oda, arra a helyre, ahol ez a hit és ez a tudás mindig jelen van. Hogyan juthatsz el oda? Egyedül a hit által. Mikor az Úr elé járulsz, tudd, hogy barátaid, a benned lévő hit és szándék vezetnek és igazgatnak téged Istenhez. Amint jelenlétében várakozol, hited cselekedete és teljes belenyugvásod által érkezel meg hozzá. Ha nem vonod vissza hitedet és szándékodat, akkor hitben és nyugalomban tehát az imában jársz. A hegy nem mondogatja, hogy „én vagyok a hegy”. Egy asszony nem ismételgeti

mindenfelé, hogy „férjhez mentem, feleség vagyok, igen, én feleség vagyok”. Jártadbankeltedben ezt mondogatod: „Én keresztyén vagyok, bizony én keresztyén vagyok”? Ha erre soha nem gondolnál, te akkor is keresztyén lennél, mint ahogy az asszony, asszony a hegy pedig hegy. Egy keresztyén többre nem köteles, minthogy a szívével, mint a szájával higgyen. A feleség egyszerűen az életével adja bizonyságát hűségének férje iránt. Ha egyszer egy keresztyén eldöntötte, hogy hisz, (mégpedig abban, hogy az Úr őbenne lakozik), és hogy ezentúl az Urat fogja keresni, továbbá, hogy önállóan nem cselekszik, csak az Úr által. nos miután ebben határozott, neki nyugalomban kell maradnia. a szellemében lévő hitben megelégítve A téma további ismétlése szükségtelen. Foglalkozásod és elhívásod Mindennapos elfoglaltságod nincs ellentétben Urad akaratával. Munkád nem ellenkezik az Úr akaratában való megnyugvásoddal, amely

egyszerűen körülöleli napi tevékenységedet legyen az tanulás vagy tanítás, olvasás vagy üzleti vállalkozás, vagy a k enyérkereset különböző területei. te nyugalomban vagy, akármi is jöjjön életedbe a nap folyamán Bármi is történjen veled kapcsolatban, az magában hordozza az Ő akaratát. Nem hagytad el akaratod belenyugvását sem az Ő jelenlétét. Amennyiben eltértél Tőle és az imádságtól, térj meg Istenhez, térj vissza jelenlétébe - aztán újítsd meg a hit cselekedetét, újítsd meg az akaratába való belenyugvásod. És mi van a s zárazsággal? A szárazság jó és szent dolog, ami nem távolíthat el az isteni jelenléttől. A szárazságra ne úgy gondolj, mint zavaró tényezőre! Amikor valaki felkerekedik, hogy egy távoli városba menjen, akkor minden egyes lépése önkéntes. Nincs rá szükség, hogy állandóan ismételgesse: „Szeretnék eljutni a városba, igen vágyom eljutni a városba.” Már első lépése is

szándékának komolyságát igazolja Halad célja felé anélkül, hogy azt mondogatná, mert szándéka nélkül útra sem kelt volna. Azzal tisztában vagyok, hogy minden keresztyénnek van hite, s ez az illusztráció azokra is illik, akik a külsődleges imát gyakorolják. A belső úton haladók hite azonban egészen más, mert az övék élő hit, képmások és faragott képek nélküli. Ez a hit hathatós és megvilágosult olyan mértékben, amint a Szent Szellem szellemünket megvilágosítja. Az Isten irányában összerendezett elmével az ember szelleme erősebb és szilárdabb. Az összeszedettség arányában aztán egy belső megvilágosodás jelenik meg. Kétféle szellemi ember Kétféle szellemi ember létezik, és ezek egymással ellentétesek. Egyesek azt mondják, hogy Krisztus misztériumairól és szenvedéseiről folytonosan elmélkednünk kell. Mások - a másik szélsőséghez tartozók - azt állítják, hogy az egyedüli igaz imádság belső dolog,

csendben és nyugalomban felajánlott és Isten felmagasztalására és legfőbb istenségére összpontosító. Nézzünk viszont Urunkra, aki azt mondta: „ÉN VAGYOK az Út, az Igazság és az ÉLET”. Mielőtt bárki is az Istenség jelenlétébe léphetne, meg kell tisztulnia a Megváltó drága vérében. ezért vagyunk biztosak abban, hogy Urunk megváltói és szabadítói művét nem tehetjük félre. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk a hívőknek - aki már megtanult egyet s mást a szellemében való belső életről, - hogy állandóan Urunk szenvedéséről és haláláról elmélkedjen. A hívőnek addig a külső imában kell járnia, amíg az hasznára és segítségére van. Csak amikor szívében már érzékelhetővé válik a vágy valami több iránt, akkor jöhet szóba a belső útra vezető zarándoklat. Egyedül az Úr tud minket egyikből a másikba átvezetni Amikor Pál apostol a kolosszébelieknek ír, figyelmezteti őket, de egyben minket is, hogy bármit is

tesznek, szóban vagy cselekedetben, azt az Úr Jézusnak nevében és Őmiatta cselekedjék. Adja Isten, hogy Őbenne és egyedül Őáltala te és én megérkezhessünk abba a helyzetbe, amely neki a legkedvesebb és a legtetszőbb. Háromféle csend Háromféle csend van: a szavak csendje, a vágyak csendje, és a gondolatoké. Az első tökéletes. A második ha lehet, még tökéletesebb, de a legtökéletesebb a harmadik Az első a szavak csendje igen értékes. A másodikban, a vágyaktól való csendben nyugalom áll elő. A harmadikban a gondolatoktól való csendben - s a cél ez - valamennyi érzéked belső összerendeződése jelenik meg. Gondolataid csendjének megragadása nem egyéb, mint a lényed központjába való megérkezés: így ott tartózkodsz, ahol maga Krisztus lakozik. A beszéd, a vágyak és a gondolatok csendje által belső vándorlásunk központi helyét érjük el, azt a helyet, ahol Isten szól belső emberünkhöz. Itt Isten magát osztja meg

szellemünkkel, lényünk legmélyén Ő önmagát tanítja nekünk. Ide Ő vezet el bennünket; ez az egyedüli hely, ahol titkos és elrejtett szívét közölheti. Ha Isteni Hangját bensődben hallani kívánod, akkor e három csenden át ide be kell érkezned. A világtól való elfordulás nem juttat téged ide, de még vágyaid feladása sem. Nem, még ha valamennyi teremtett dologról le is mondanál, akkor sem érhetnéd el ezt a helyet! Akkor hát hogyan? Nyugalom csak e háromszoros csendben található. itt a nyitott kapunál egyedül, ahol Isten Önmagát oszthatja meg, Önmagát közölheti veled. Ez az a hely, ahol Isten téged Önmagába formál át. Lelked átformálódása nem az Istenhez történő beszédben jelenik meg, nem a róla való gondolkodásban, hanem abban, hogy Őt buzgón szereted. Hogyan kapható meg ez a szeretet? A teljes megnyugvás és e háromféle csend által. Isten szeretete nem bőbeszédű ‘Gyermekeim, ne szavakkal szeressünk és ne is

csak a s zánkkal, hanem valóságban és igazságban.’ A tökéletes és teljes szeretet nem kedves cselekedetekben áll, nem szavak gyengéd felajánlásában, nem is belső tettekben, melyek során az Úrnak elmondod, hogy Őt mennyire szereted. Mindezekben még mindig magadat keresheted, önnön természetedet emelve inkább, minthogy az Úr megismerésére adnád magad. A szeretet nem tetszetős beszédekben jelenik meg. Van egy ember, aki igen eszes és értelmes. Amennyiben téged meg akar ismerni, akkor ehhez neked szavakban ki kell magad fejezni a számára. Istennél ez nem így van Ő a szíveket fürkészi. Neki nincs rá szüksége, hogy szeretetedet szavakban történő erősítgetéseit hallgassa, vagy hogy te valahogy szavakkal kifejezd magad neki. Őt nem elégíti meg az ajkad által kifejezett szeretet. Például nagy hévvel és szenvedéllyel teszel vallomást az Úrnak, hogy Őt mennyire szereted. gyengéden és igazán s aztán, mikor egy kicsiny sérelem ér,

akkor rögtön keserűséggel fordulsz felé ahelyett, hogy magad feladva a keresztet vállalnád - épp az iránta való szeretetből. Ez csak annak bizonyítéka, hogy szereteted szó volt csupán és nem cselekedet. Igyekezz hát belenyugodni a téged körülvevő dolgokba, s ezzel a hármas csenddel tedd. Nem mást fogsz ezzel kifejezni, mint hogy Őt valóban szereted - immár nem szavakkal, hanem ebben a még teljesebb szeretetben, amely csendes és valóságos. Péter megvallotta az Úrnak, hogy érette kész akár az életét is odaadni, de egy fiatal lány kérdése elég volt ahhoz, hogy lelkesedése azonnal lelohadjon. Mária Magdaléna viszont egy szót sem szólt, mégis az Úr rátekintett és ezt mondta: „Ő igazán szeret”. Ezek szerint a hit, a remény és a szeretet legteljesebb értékei belsőképpen nyilvánulnak meg. Nem szükséges tehát az Úrral közölnöd, hogy Őt mennyire szereted, hogy benne reménykedsz, hogy hiszel Őbenne, mert a közlés még

önmagában semmit nem jelent. Az Úr jobban tudja mint te magad, hogy mi megy végbe a szívedben. Óh, Urunk, Te mennyire tudtad, hogyan kell legbensőbb részeinkbe behatolni, és külső emberünket a belsőtől megkülönböztetni. Engedelmesség Amennyiben saját akaratodnak megfelelően igazgatod magad, a belső békesség hegyére sohasem fogsz feljutni. Lelked önmagad felé forduló természetének le kell igáztatnia Irányultságaid, véleményed, lázadási hajlamod mind le kell győzessenek és el kell hamvadjanak. De hogyan? Az engedelmesség tüzében, mert ott fogod csak igazán megtudni, hogy valójában az isteni szeretet követője vagy-e, vagy csak önmagad szereted. El kell jönnie a saját értékeid, ítéleteid és akaratod tűzön való feláldozásának ideje. Isten egyik szolgája a következőt mondta: Jobb engedelmességből trágyát hordanod, mint saját akaratodból a harmadik égbe ragadtatnod. Mindenkinek tetszik a feljebbvalók iránti tisztelet

és engedelmesség gondolata. Ha azonban a belső utat kívánod követni, akkor a neked alárendelteket tisztelni és nekik engedelmeskedni éppúgy szükséges. Milyen az igazi engedelmesség? A tökéletes engedelmesség önkéntes, tiszta és jókedvű kell hogy legyen, de a legfontosabb az, hogy belülről fakadjon. Azt még hozzátenném, hogy állhatatosnak és vaknak is kell lennie. Önként ajánld fel engedelmességed, félelem nélkül. Félelem hatására soha ne add magad az engedelmességre. Az igazi engedelmességben nincs meg az egyéni érdek vagy a haszonszerzés gondolata. Az igazi engedelmesség kizárólag Isten érdekét tartja szem előtt, és mindenkor készen áll, kifogás és késlekedés nélkül. Derűs, nincs benne neheztelés, belsőből eredő, mivel már nem kell hogy külsődleges legyen. Az engedelmességnek a szívből kell kiindulnia, s mivel az ítélkező természetet és a személyes megítélést félre kell tennie, ezért vaknak is mondható.

Amikor hibát követsz el, vagy ítélkezel, ne emészd magad felettébb, és semmi esetre se gyötörd magad bukásod miatt. A vétségek a gyarló természet és a bukás következményei Akkor hát miért csodálkozol? Alázd meg magad, tudván, hogy csak saját nyomorúságoddal szembesültél. Hála legyen az Istennek, hogy a bűnök vég nélküli láncolatától mentett és őrzött meg, melyekbe saját hajlamaidat és vágyaidat követve minden valószínűséggel beleestél volna. Mi egyéb is teremhet az ilyen szik talajon, (amilyen a saját természetünk is), mint bogáncs és tövis? Az csak az isteni irgalom csodája, hogy nem bukunk e l állandóan. Elestedkor az ellenség azt akarja elhitetni veled, hogy az alapjaid nincsenek rendben Istenben, hogy tévelyegsz, hogy a bűneid nem bántad meg igazán, így aztán méltán is vagy magadra hagyatva Isten nélkül. Ha visszaesőként vétkezel, az ellenség még inkább fokozza vádjait. Azt fogja hazudni, hogy Isten

keresésed teljesen hiábavaló és haszontalan időtöltés csupán. Drága keresztyén barátom, nyíljon meg a szemed, s ne engedd magad eltéríteni az ellenség álnok és csalárd fondorlatai által. Hazug és kétségbeejtő szuggesztiójával csak romlásodat akarja Ne adj hitelt okoskodásainak, és ne fogadd el érveit. Csapd be az ajtót ördögi vádjai előtt Ismerd el természeti állapotod nyomorúságát, aztán bízzál Isten irgalmában. Ha holnap ismét elbuksz, akkor újból bízzál Istened jóságában, aki kész megbocsátani és karjaiba fogadni, mint gyermekét. Ha az Urat ezen a magasabb (vagyis belső) úton követed, használnod kell a bizalom fegyverét: az isteni jóságba vetett bizalmat. Ebben a bizalomban kell lenned éjjel és nappal bukásod idején pedig különösen. Tökéletlenségeid és hibáid közepette az isteni irgalom közösségében kell gyakorolnod, szeretettel és alázattal. Isten szabadítása néha 40 év alatt megy végbe, de

van úgy, hogy egy pillanat műve. Különös titok ez, és az Úr nem közli előre, hogy miszerint fog cselekedni. Ez aztán alázatban tart minket. De akár negyven év, akár egy pillanat, az Ő erős és hatalmas kezének műve az, amely minket a bűnöktől megszabadít. Mondhatni, hogy a tökéletesség elég veszélyes fogalom a földön. Esendőségünk és gyarlóságunk tudatának hiánya vétket rejt magában, erényünk pedig bűnöket takar. ‘Mivel gyógyszereinkkel sebet ejtünk, Ő sebeinkből gyógyszert készít, hogy ily módon mi, kik erény által sebesültünk, immár vétek által gyógyulhassunk.’ Az Úr kisebb bukásaink által ismerteti fel velünk, hogy az Ő fensége ment meg minket a súlyosabb bűnöktől. Ily módon tart alázatban és éberségben minket És ha ezerszer is elesel, csak vedd az orvosságot: az isteni irgalomba vetett szerető bizalmat. Ezekkel a fegyverekkel kell harcolnod és győznöd a gyávaság, a csalóka érvek és a

hiábavaló okoskodások felett. „Nem a f érfi lábszáraiban gyönyörködik. az Őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek.” Belső és külső szellemiség Kétféle szellemi ember létezik, az egyik belsőleg a másik külsőleg szellemi. A külsőképpen szellemiek Istent a gondolataik útján keresik, elképzeléseik és elgondolásaik által, a megfontolások és logikai következtetések hosszú periódusain át, gondolataik számtalan ösvényén bolyongva. Ezek az emberek megszenvednek azért, hogy kincshez jussanak. Örömüket lelik abban, ha Istenről beszélhetnek, gyönyörködnek a buzgó szerelemben, és igen élvezik az imádságban való jártasságot. Cselekedeteik által igyekeznek nagyok lenni, és úgy gondolják, hogy Isten a fentiek cselekvése által van hozzájuk közel. Mit mondjunk mindezekről? Azt, hogy ez a kezdők útja! A gyakorlat azt mutatja, hogy sok keresztyén akár 50 év külsődleges imája után is Istent

valójában nélkülözi. Telve vannak önmagukkal, s a valóságos szellemi emberből semmit sem bírnak, csak a nevét. Van azonban egy másfajta szellemi ember is, aki a kezdeteken már túl van, és a belső út irányába halad. Ezek a hívők visszahúzódnak szellemük belső részeibe és ott Isten kezébe ajánlanak mindent, ami önmagukkal kapcsolatos. Magukról megfeledkezve mindentől megüresítik magukat - nem csak dolgoktól, hanem önmaguktól is. Felemelt tekintettel és emelkedett lélekkel jönnek Uruk jelenlétébe. A hit útján - minden Róla alkotott elképzelés és elgondolás nélkül, faragott képek nélkül - jönnek. Bizonyossággal jönnek Hozzá - a lecsendesedettségben és a belső nyugalomban található bizonyossággal. Jönnek, teljes tudatukat összeszedve, egész lényüket egy helyre, Őreá összpontosítva. Abban biztos lehetsz, hogy ezek már jó sok megpróbáltatáson mentek keresztül, melyek mind az Úr kezétől rendelve érték őket.

Ők mindenben megtagadták magukat. Az igaz, hogy még mindig ki vannak téve kísértéseknek, de a kísértésekből és megpróbáltatásokból óriási nyereséggel kerülnek ki. Isten az, aki a cs atát megvívja - immár belőlük. Nincs már hír, amely felettébb feldobná, vagy éppen szomorúsággal töltené el őket. A megpróbáltatások nem tudják elbátortalanítani őket, de azért szent félelemmel vannak az Úr előtt, egyedül szívük Ővele való közösségében nyugszanak. Akik az Urat külsőképpen keresik, azoknak mindig kell valamit tenniük. külső önsanyargatások, erőfeszítések bizonyos gyengeségek megsemmisítésére, a kívánságokkal folytatott harcok, vagy szellemi ismeretek megszerzése, írásos információk gyűjtése, stb. De bármilyen külső erőfeszítést teszünk is Isten megismerésére, eredménye csekély lesz, ha egyáltalán lesz. Magunktól semmit sem tehetünk Semmit, de ha tennénk is, az csak szánalmas és siralmas lehet.

És a belső út? A belső úton egész lényünk az isteni jelenlét szeretetében összpontosul. Ott aztán az Úr cselekszik! Általa állnak elő értékek, irtatnak ki vágyak és kívánságok, és általa romboltatnak le a tökéletlenségek. A hívő betért szellemének kamráiba, s ott minden erőlködés és küszködés nélkül él szellemben. Egyszerűen szabadnak találja magát, sok-sok dologtól megszabadítva, melyektől a külső úton egyszerűen soha nem szabadulhatott volna. Az Úr követője saját nyomorúságát, gyengeségét és tökéletlenségét a fény világosságánál érti csak meg, s jóllehet iszonyodik önmagától, mégis az Úr előtt van, szerető félelemben. Önmagát megveti, maga iránt bizalmatlan, de bízik Istenben! Mennél inkább az önmagunk iránti igaz megvetés alázatában járulunk az Úr elé, annál jobban tetszünk Istennek. A szellemi ember csodálattal és mély tisztelettel jön az Úr jelenlétébe. Amikor az Úrhoz

közeledik, az isteni jelenlétben jó cselekedeteiről vagy az éppen általa átélt szenvedéseiről nem tesz említést, de ezekre még csak nem is gondol. Sőt, bensőjének mélyébe, azaz Istenbe való visszavonulása állandó gyakorlata már. Ott, Ura előtt, az Ő lakhelyének központjában a szellemi ember tudja, hogy ez a belső visszavonultság még Isten beszédénél, illetve az Istenhez való szólásnál is sokkal fontosabb. A szellem belső és titkos központjába vonul vissza, hogy ott Urát megismerje és isteni befolyását fogadja. félelemmel és szeretetteljes tisztelettel. Tudnod kell, hogy csak nagyon kevés hívő jut el ebbe a boldog helyzetbe. Miért? Mert közülünk csak oly kevesen készek a megvetettséget vállalni, a belső részeink átalakulásával járó megtisztulást elszenvedni és Őelőtte alázatban megmaradni - anélkül, hogy az Ő keresésében felfuvalkodnánk vagy büszkék lennénk alázatunkra, vagy arra, amit már (állítólag)

elértünk. Sok hívő, de úgy is mondhatnám, hogy a legtöbben valóban kívánják Istent keresni és Vele járni, mégis a legtöbben már az indulásnál elakadnak. Miért? Mert közülünk csak kevesen készek meghalni, pedig micsoda ajándék rejlik e hajlandóságban. Íme öncsalásod megszüntetésének módja: ismerd fel a külső és belső út közötti különbséget. Isten jelenléte a különbség! Az Ő jelenléte, melyet hit által gyakorolsz, amelybe lényed összeszedése által léphetsz, s aztán ott várakozol az Úr előtt. Így tanulsz meg különbséget tenni a külső és a belső ember között. Tévedsz azonban, ha azt képzeled, hogy az itt leírt élet csupa fény és derű, mely telve van a gonosz elszenvedésének képességével. Nem az Istennel való belső járás következményeire kellene koncentrálnod. A vágyad inkább legyen az, hogy saját (különálló) életed megszűnjön - Őérte. Az Úr útja nem volt sima, sem kellemes! Ő sem erre

hívott el bennünket. Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Aki Krisztussal egyesülni kíván, annak követnie kell Őt a szenvedések útján. Amint az isteni szeretet édességét ízlelni kezded, rövid idő kérdése csupán, hogy az ellenség megjelenjen, és szívedben egy pusztai elvonultság iránti vágyat gerjesszen, hogy ott aztán Isten előtti egyedüllétben élj. Azzal érvel, azt mondja, hogy így majd akadálytalanul élhetsz Őelőtte, s ott majd - ennek következményeként - folyamatosan az imádságban lelheted majd örömöd. Ezek a gondolatok csak az Úr útjának teljesen éretlen szintű megértését fejezik ki, s azt mutatják, hogy az Urat csak a jelenlétéből fakadó örömökért, gyönyörűségekért és lelki izgalmakért keresed. Sok keresztyén van világszerte, akik az Úrtól nagyszerű kinyilatkoztatásokat, hatalmas látásokat és magas szellemi igazságok mély

megértését kapták, de mindezek ellenére az elrejtett titkokat mégsem értették meg, mert azok olyanoknak nyílnak meg, akik nagy kísértéseken és próbákon mentek keresztül. Micsoda óriási nyeresége lelkednek az alárendeltség! Mekkora méltóság rejlik a m egvetettségben, s milyen emelkedettség a l everettetésben, vigasztalás a lesújtottságban. A tudatlanság látszata micsoda mély ismeretet takar Milyen boldogság Krisztussal együtt megfeszítve lenni. Pál apostolnak ez volt osztályrésze, és ő ezzel büszkélkedett: Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével. A gazdagsággal, méltósággal, élvezetekkel, s a bizonyos körök által a sikeres keresztyéneknek nyújtott megbecsüléssel hadd dicsekedjenek csak mások. Számukra azonban nincs nagyobb tisztesség, mint elutasítva, megvetve és megfeszítve lenni - Krisztussal együtt. Nagyon szomorú, hogy a hívők közül csak oly kevesen vetik meg a

szellemi gyönyöröket! Nagyon kevesen. Nem sokan vannak akik Krisztusért készek a visszautasítottságot vállalni, a keresztjét pedig szeretettel átölelni. A belső útra sokan elindulnak, de a végéhez csak néhányan érkeznek meg. Ebben biztos lehetsz. Azért van ez, mert a keresztet csak kevesen ölelik át - azaz csak kevesen vannak azok, akik ezt türelemmel, állhatatossággal, békével és belenyugvással teszik. Állandóan azt tenni, ami a saját természeted akaratával ellenkezik - erre csak kevesen képesek. Aztán sokan vannak, akik tanítják ezeket a dolgokat, de nagyon kevesen, akik gyakorolják is. Sokan elindulnak ezen az úton, és addig szépen ki is tartanak, míg buzgalmukban kellemes örömöket és gyönyörűségeket tapasztalnak. Mikor azonban az Úr jelenlétének öröme eltűnik, akkor a kísértések, a bajok és a szárazság által hamar legyőzetnek. Néhányan azaz legtöbben aztán vissza is fordulnak. Hát nem érted, hogy ezek a

kísértések, szárazságok és bajok ahhoz szükségesek, hogy ezen az úton Isten tökéletes akaratának hegyére feljuss? Azok a buzgó keresztyének, akik tétováznak, majd visszafordulnak, annak adják csak világos jelét, hogy ők Isten magas és mély dolgait csak saját maguk miatt de nem Istenért keresték. Ha te azok közé tartozol, akiknek a belső járással kapcsolatos fény megadatott, akkor légy kitartó a s zárazságban, tarts ki a k ísértések és megpróbáltatások közepette. és vissza ne fordulj. Ne engedd, hogy az önimádat vezessen. Amennyiben a hegy magas csúcsát békességben el akarjuk érni, úgy e szörnynek le kell győzetnie. Azt is tartsd szemed előtt, hogy rokoni kapcsolataidban ez a szörny mindenütt jelen van. különösen ha családod tetszésére, vagy éppen nemtetszésére túlságosan is odaadtad magad. Az önimádat néha a feletted álló vallási vezetésnek való tetszeni akarásban, néha meg hiú dicsekvésekben és kedves

elismeréseknél érhető tetten. Aztán ott van a szellemi örömökhöz való ragaszkodás, Isten ajándékainak keresése, majd az azokhoz való kötődés! Mindezek mögött ott rejtőzik az elismertség és a személyes jólét iránti vágy. Az önszeretet mellékíze mindeneken áthatol. Ezeknek mind alá kell szállniuk, feltéve, hogy a békesség trónjához meg kívánsz érkezni. A lélek megtisztítása A lélek megtisztításának két útja van. Szenvedéseken, nyomorúságokon, kínos gyötrelmeken, szorultságokon és belső fájdalmakon keresztül vezet az első, míg a második a lángoló szeretet tüzén át. Ez a szeretet éhes és türelmetlen Az igazság az, hogy az Úr időnként mindkét módon foglalkozik a lelkünkkel. Minden kinyilatkoztatás és Istenbe való betekintés, így Isten valódi tapasztalati megismerése is szenvedésből fakad. A szenvedés a szeretet legvalóságosabb bizonysága Nagyon remélem és egyben kívánom is, hogy megérthesd

azt az óriási hasznot, amely a megpróbáltatásokból származik. A megpróbáltatások tisztítják a lelket A lélek megpróbáltatás általi megtisztulása az, amely végül is a türelmet megtermi. A megpróbáltatásokban lángoló ima lobbanhat fel. A megpróbáltatások közepette gyakorolhatjuk a s zeretet és a k önyörület legfenségesebb cselekedeteit. A megpróbáltatásokban való örvendezés közel visz minket Istenhez A megpróbáltatás az, ami megsemmisít, és megtisztít, amely a földit mennyeivé alakítja át. Az emberiből az istenit hozza elő. az egyiket átalakítva a másikhoz viszi - az Úrral egyesítve őket. Keresztyén barátom, ha tudnád, hogy a megpróbáltatás tüzében miként légy kitartó és nyugodt, hogy a szenvedések vizében hogyan mosakodhatsz meg, akkor megtapasztalhatnád, hogy az isteni jóság milyen gyorsan állítaná fel trónját a lelkedben. Ott aztán, azon a kellemes lakóhelyen Isten felüdülhetne és nyugalmat

találhatna. Micsoda nyereség fakad a b első és külső kereszt ismeretéből! Amikor megpróbáltatás ér, maradj állhatatos. mert a dolgok nem egészen olyanok, mint amilyennek a megpróbáltatások idején tűnnek. Ne csalatkozz meg a megpróbáltatás közepette. Életednek nincsen olyan időszaka amikor Istenhez annyira közel lennél, mint akkor, mikor éppen úgymond elhagyott! Jóllehet a Nap a felhő mögé bújt, a helyét mégsem változtatta meg, s fényének erejéből mit sem veszített. Az Úr megengedi jelenlétének fájdalmas eltűnését bensődből, hogy megtisztítson, megcsiszoljon, és énedet kifossza! Mindezt Urad cselekszi, méghozzá úgy, hogy félreérthetetlen lehetőséged lehessen lényed egészét - immár személyes előnyökre való tekintet nélkül - neki feladni. az Ő gyönyörűségére és örömére egyedül. Meglehet, hogy nyögsz és sóhajtasz, panaszkodsz és sírsz, de lényed legbensőbb titkos rejtekében Ő telve van örömmel és

boldogsággal. Az isteni szeretet Az isteni szeretetnek tüze van. Ez az a szeretet, amely éget és még szenvedést is okoz. Miképpen? A Szerelmes távolléte olykor nagyon is érintheti a keresztyént. A hívő időnként hallja Szerelmesének belső hangját, amint őt hívja. Mint lágy suttogás, bensőjének mélyéről szól e hang. onnan, ahol az Úr, a Szerelmes lakozik Ez az a suttogás, amely a hívőt szinte a megsemmisülésig hatalmába keríti, így tudatában van az Úr közelségének, de arra is ráébred, hogy lelke még mennyire nincs az Ő birtokában. Ez szinte elkábítja és kielégíthetetlen vágyat ébreszt benne, hogy Urának hasonlatosságára átváltozzék. Ezért a szeretetről elmondható: az isteni szeretet erős, mint a halál, mert oly biztosan megöl, mint a halál. Ha még mindig nem látod meg mindenben Istent, akkor erről felismerheted, hogy a tökéletességtől még igen távol vagy. Tudnod kell, hogy a tiszta és teljes szeretet a

keresztből és önmagad elutasításából áll. Mindkettő teljesen önkéntes. Ezeknek, valamint az életedben előálló valamennyi helyzet belenyugvással és alázattal való elfogadásának. továbbá mindezek szellemeddel történő összekapcsolásának, a saját természeteddel kapcsolatos lesújtó véleménynek mind-mind meg kell jelenniük az életedben. Arra szeretnélek még bíztatni, hogy az elhagyatottság időszakában vagy a kísértések idején tanulj meg mindig a szellemed legbensőbb kamrájába visszavonulni. Ott aztán ne tegyél semmi mást, csak szemléld Istent. Az igazi boldogság helye a szellemed mélye Ott mutat meg az Úr csodálatos dolgokat. Amikor az Ő végtelen jóságának mérhetetlen tengere elborít minket, és benne elmerülve rendületlenül és mozdíthatatlanul meg is maradunk, akkor sorsunk beteljesedett. Egész létünknek értelme itt található. Annak a k eresztyénnek, aki alázattal és megnyugvással e m élységbe már

elérkezett, s aki egyedül Isten akaratának beteljesedését keresi, annak része az isteni és szerető Szellem édes és életadó mindenre kiterjedő tanítása. Magasztos és fenséges annak ajándéka, aki a keresztet külsőleg és belsőleg egyaránt elégedettséggel és megnyugvással tudja elszenvedni. Mit jelent ez a tökéletes belenyugvás? Azt, hogy a k eresztyén elhatározza, hogy egyedül Istennel lakozik, és a fénynek, sötétségnek vagy az ajándékoknak nevezett dolgokat egyaránt kevésre becsüli. A keresztyén kizárólag Istenben és Istenért él Boldog az az ember, akinek nincs más gondolata, minthogy a saját természetének meghaljon. Ebben rejlik az ellenség feletti győzelem, de az én feletti győzelem is Ebben a győzelemben fogod a tiszta és hamisítatlan szeretetet, valamint az Urad iránti teljes békét megtalálni. Aki mindent elhagy azért, hogy az Urat megtalálja, az elkezd mindennel bírni, de immár az örökkévalóságra nézve. A

cselekvés, a szenvedés és a meghalás között óriási a különbség. Cselekedni, tenni, gyönyörűséges. Ez a Krisztusban kezdők része A szenvedés azoké, akik keresnek és kutatnak. A meghalás beteljesedettek. - az énnek való meghalás - azoké, akik Krisztusban már Az isteni Szellem gyümölcsei a belső békesség és a gyönyörűség. E kettőnek viszont senki nem lehet birtokában, míg azokat szellemének mélységeiben meg nem találja, továbbá, míg bele nem nyugszik minden - az életében előállt - dologba azzal a megértéssel, hogy azok Isten kezétől rendeltettek. Maradj meg csendben, és kommunikációd belsőleg történjen. Ne légy soha senki felé negatív ítélettel és véleménnyel - ezáltal is tagadd meg és utasítsd vissza, vidd a halálba saját önközpontú természetedet. Felebarátod iránti gyanakvásod a saját szíved tisztaságát rontja meg. A kritika és a g yanú nyugtalanná teszik a s zívet, kiragadnak a s zellem

valóságából, a nyugalomtól pedig megfosztanak. Isten akaratában soha nem fogsz addig teljességgel megnyugodni, amíg emberi vélemények megzavarnak, vagy amíg szép kis házi bálványt készítesz magadnak abból, hogy az emberek mit is mondanak. A legjobb, amit a belső úton való járás tanulásában és a magad elvesztésében megtehetsz, hogy a józan eszedre, az értelmedre és egészséges logikádra mint teremtett dolgokra tekintesz. A legésszerűbb megoldás az, hogy felhagysz eszességed nagy részével. Higgy Istenben Hidd el, hogy a fájdalmak és sérelmek az Ő engedélyével érik az életedet. Ő az, aki minden földön élő életében a sérelmeket azért engedi, hogy az alázat helyzetébe vigyen, hogy természetünk bizonyos részei megsemmisüljenek. Ezeket mind úgy intézi, hogy akaratához egészen hozzásimulhassunk. Egyetlen, a belső nyugalomban élő keresztyénre Urad nagyobb figyelmet szentel, mint mindazokra, akik csodákat cselekszenek. vagy

éppen halottakat támasztanak fel. Igaz az a m egállapítás, hogy nem lehet megsérteni és megbántani azt, aki megveti saját énjének természetét. Ne engedd, hogy valami is megzavarjon vagy megsértsen Minden véget ér egyszer. Egyedül Isten az, aki megváltoztathatatlan A türelem mindent megnyer Akié Isten, annak mindene megvan. Aki nem ragadta meg Istent, annak nincsen semmije Ha mások felé türelmetlen vagy, vagy a társadat hibáztatod, akkor nem veszed észre, hogy épp te magad vagy elviselhetetlen. A gyűlölet elmúltával csak ügyes kimagyarázó-képességed az, amely téged igazol! Az így magad által megítélt erényességed azonban valójában nagyon is szánalmas. Mindezek után pedig te magad állítasz fel szabályokat - miért ne tennéd - összekombinálsz szellemi kijelentéseket, és természetesen mindent az Írással magyarázol meg. Mindeközben vétkeidből meg nem térsz. Persze te kész vagy magadról beszélni, vétkeid és esendőséged

leleplezni, és még sok egyéb hasonlóan hatásos dolgot megtenni, bensődben azonban csak önmagad igazolod, ahelyett, hogy végre a bűneid beismernéd! Így aztán a benned élő szörny újból és újból visszatér, hogy önmagát tisztelje. De meglehet azt mondod: „Ez és ez nem bizonyos bűnök, hanem az igazság iránti buzgóság miatt van meg bennem”! Ez csak annak bizonyítéka, hogy van egy részed, amely még mindig azt hiszi, hogy te vagy az erényes, a bátor, a kitartó és szilárd, és hogy az isteni szeretetért akár az életedet adnád mindezért. Ugyanakkor az ellened irányuló keserű megnyilatkozás a bensődben már nyugtalanná és zaklatottá tesz. Persze aztán a reakcióid sem maradnak el igaz, hogy csak ott belül. Miről van itt szó? Nos nem egyébről, mint az önszeretet buzgó megnyilvánulásáról. Ezek hát a lelked büszke rejtelmei. Az olyannyira értékes béke elnyerésének legnagyobb akadálya a benned uralkodó önszeretet.

Az alázat Kétféle alázat létezik. Az egyik hamis utánzat, a másik valódi A hamis alázat azoké, akik kitérnek a tisztelet elől, kerülik a megbecsülést, hogy így tűnjenek alázatosnak. Fáradtságot nem kímélve gyakran emlegetik bűnös voltukat (Ezt viszont úgy teszik, hogy jónak és nemesnek látszanak.) Belül tisztában vannak saját nyomorúságukkal, de annak még a gondolatát is elutasítják, hogy erről valaki más is tudomást szerezzen. Színlelt alázat ez, valójában nem több, mint rejtett és titkolt büszkeség Létezik azonban valódi alázat is. Az igazi alázat sohasem gondol az alázatosságra Akik ezt bírják, azok türelemmel cselekszenek, Istenben élnek és halnak. Magukkal nem törődnek, a teremtett dolgokkal nem foglalkoznak. A zaklatásokat örömmel szenvedik el, semmi mást nem várva tőle, minthogy mások által megvetett Uruk nyomdokaiban járjanak. Nem érdekli őket, hogy a világ jót mond-e felőlük vagy rosszat, ők

elégedettek azzal, amit Isten nekik ad. Saját vétkeiket csendes szégyenkezéssel ítélik el! Nincs oly sérelem, mely őket megzavarná, sem baj, mely őket felkavarná de oly gazdagság sincs, mely büszkévé tenné őket. Az igazi alázat belső dolog, és semmi köze a külsődleges cselekedetekhez - az utolsó helyet foglalod el, csendes visszavonultságban élsz, öltözéked szegényes, beszéded alázatos, testtartásod görnyedt, szemeid hosszan becsukva, időnként hatásosan sóhajtva gyengeségeid és vétkeid sorolod, magadat szánalmas figurának mutatva. Tényleg azt gondolod, hogy az effajta viselkedés Istent is meggyőzi alázatodról? Ezzel szemben áll az egyszerű felismerés az én valóságos természetének megértése! Belső megértés ez, nem valami mélységes és alapos tudás. Az alázatnál nincs meg a hit tudata még ha ezt épp egy angyal jelentené is ki neki. Két dolgot kell felfedeznünk: Isten nagyságát és azt, hogy a bukás milyen

mérhetetlen pusztítást végzett a lelkünkben. Ez a megértés oly hatalmas, hogy szavakkal kifejezhetetlen Ebből a kinyilatkoztatásból villan elő az isteni kegyelem. amely gyönyörködik abban, ha valakit Isten valóságos jóságával ölelheti át. Emberek nem sebesíthetnek meg téged, s az ördögök sem árthatnak neked. Egyedül az éned sérthet meg igazán, a saját büszkeséged és a vágyaid erőszaktétele. Saját éned a legnagyobb ördög. A legjobb az, ha nem is vágyódsz megbecsülésre és elismerésre. Gondolj csak arra, hogy a testet öltött Istent bolondnak, iszákosnak nevezték, s azt mondták róla, hogy ördög van benne. Mi az Ő követői vagyunk! Ezzel együtt azért szívesen élveznénk a boldogságot és örülnénk az emberek tetszésének. Anélkül szeretnénk Őt követni, hogy megismernénk, vagy éppen vágynánk keresztjének bensőséges megértését, hogy szégyenében egyaránt részesedjünk. Az igazi alázat benn, az ember

szívének nyugodt csendességében lakozik. Ott nyugszik és ott is marad meg. Ha úgy gondolnád, hogy ebben a kérdésben van már bizonyos előmeneteled (különösen ha szerinted már el is érted, hiszen megaláztad magad), akkor tudd meg, hogy még egyáltalán nem vagy alázatos. A szellemben való élés útján még az első lépéseket sem tetted meg. Ha még önmagad igazolásába menekülsz, és még a jó válaszok és a védekezés-támadás művészetét gyakorlod, akkor a szív alázata még nem a tied. Ahogy a rólad mondottakra reagálsz, az abból a rejtett büszkeségből származik, amit az éned uralma jelent. Éned önigazolása arra utal, hogy saját természeted hitványságát még nem fogtad fel. Egyedüllét Kétféle egyedüllét létezik. Van egy külső egyedüllét, amikor valaki egyszerűen nem beszél, vagy csak keveset beszél. Aztán vagy egy belső egyedüllét, mikor magad körül mindenről elfeledkezve, mindentől elkülönülve, minden

célt, vágyat, gondolatot és akaratot feladva jössz az Úr elé. Ez az igazi egyedüllét, amit édes nyugalomnak, belső derűnek találsz majd. Uradnak ölelő karjaiban Sok-sok felfedezés várja azt a keresztyént, aki Ura előtt meg tud ebben a helyzetben maradni. Aki idáig eljut, annak része lesz az a felfedezés, hogy az Úr a belső részeiben beszélget vele, és ott osztja meg magát vele. Ott azon a helyen tölti meg az Úr a hívőt önmagával és ezt azért teheti, mert az illető már megüresedett. Fénybe és szeretetbe öltözteti, mert mezítelen, felemeli, mert alázatos, átalakítja és Istennel egyesíti mert egyedül van. Ezt az Istennel való egyedüllétet mint az örök boldogság megjelenését látom az eljövendő korszak képét, mikor az örökkévaló Atyát vég nélkül szemléljük. ‘Okkal hivattál egyedüllétbe, mert annyira magányos vagy. Alig van lélek, ki téged keresne, szeretne és ismerne. Vajon miért van az, isteni Úr, hogy

gyermekeid nem fordulnak el a földtől hatalmas dicsőséged felé? Hogy van az, hogy ekkora jót veszni hagynak, s teremtett dolgokért eljátszanak? Mennyire boldog lennél, áldott lélek, ha Istenért mindent feladnál, egyedül Őt keresvén, másra nem, csak Őrá vágynál, semmit nem kívánva Őutána epekednél. Semmi meg nem zavarhatna ekkor.’ Ha a lelked szabadon és egyszerűen az Úrnak átadod, akkor mindentől elkülönülve lépj csak egyszerűen vissza, légy előtte, és te leszel a legboldogabb ember e föld kerekén. Ha ebbe a közösségbe kívánkozol, akkor felejtsd el minden gondod és gondolatod; vetkőzd le énedet, hogy Isten szeretete élhessen a lelkedben. Lényedet teljességgel szenteld oda Teremtődnek, életed mint áldozatot ajánld fel neki. (A szellem békéjével és csendességével tedd ezt.) Minél inkább levetkőzöd saját életed, annál inkább teret adsz a belső együttlétre - Istennel. Minél jobban megüresedsz - külső

dolgokban és a természetedben egyaránt - annál több hely marad arra, hogy az isteni Szellemmel betöltekezz. Még mindig nem érted, hogy az Úr lényed belsejébe és központjába hív. ahol megújít és átváltoztat, megtölt és felöltöztet, ahol mennyei és új királyságát mutatja meg neked? Ő elé járulva Lényed központja a leglényegesebb terület - a Szellem szentséges temploma, Isten kedves és gyönyörűséges lakóhelye. Ez az a hely ahol Isten leleplezi és megmutatja magát teremtményének. Oly módon adja önmagát, hogy az minden emberi képzeletet és értelmet felülmúl. Ez az a hely, ahol az egy és igaz Szellem - aki Isten - uralkodik a lélek felett, miközben saját világosságát csepegteti belé. De félre ne érts! A lélek által elérhető legmagasabb csúcs az Ő akarata, és az élet inkább keresztből, türelemből és szenvedésből áll, mint az általános köztudatban szereplő élvezetekből és szépségekből. Vedd

figyelembe még a következőket: miként hallhatnád meg Istened belső, lágy hangját, miközben mások lármájára és nyüzsgésére is figyelsz? Az okoskodások és ésszerű logikai szempontok közepette hogyan hallgathatnál az egyszerű és tiszta Szellemre? Két dolgot kell elkerülnie annak, aki meg kíván tanulni e boldog örökségben lakozni. Először is kerüld a saját természeted emberi részét. Van egy részed, mely nem hajlandó meghalni, ehelyett inkább tevékenykedni kíván, a maga módján társalogni és értekezni. Másodszor: a léleknek meg kell tanulnia elkerülni azt, hogy bármihez is ragaszkodjék, ami nem az Úr. Az értelemnek, érzelemnek és akaratnak egyaránt Istenen kell csüggeni Amikor az Úrhoz járulsz, egy lemondásnak is meg kell jelennie. Lemondasz mindarról, ami nem az Úr. Úgy kell jönnöd, hogy más érdeket nem keresel a földön, sem magadon belül, sem magadon kívül. Nem a magad érdekében jössz tehát az Úrhoz, hanem

indítékod az Ő Isteni Akarata. Imádságodban meg kell jelennie egy magad felőli teljes és tiszta belenyugvásnak, az Ő atyai kezeiben való nyugalomnak - szent akarata iránti tökéletes alárendeltségnek. Jöjj, és egyedül az Ő tetszésére serénykedj. Jöjj úgy, hogy csak az Ő vágya érdekeljen Jöjj és várj teljes hódolattal, hogy mindazt elfogadd, amit felőled elrendelt. Azzal légy tisztában, hogy ezek a dolgok énednek belső meghalásán keresztül érhetők el, a belső hajlamok és vágyak iránti meghaláson keresztül. Amikor az Úr jól halad munkájával a bensődben, akkor ne erre koncentrálj, és ne engedd, hogy ez szíved titkos gondolataiba befészkelje magát. Ha ezt mégis megtennéd, akkor ez a benned lévő isteni mű nagy akadállyá válhat. Igyekezz - amennyire csak lehet - közömbös maradni az Úr benned folyó munkája iránt. A szellemileg élvezetes dolgokról A keresztyén kétféleképpen emelkedhet fel Urával a szeretet

átalakító folyamatába. Érzékelhető gyönyörűségeken és örömökön keresztül - ez az egyik módja, a másik pedig: mennyei vágy és kívánság által. Az első törékeny. A hívő olyan gyenge, hogy a szerelem izgalmának vonzásával kell őt Krisztushoz mozdítani. Kapcsolata az Úrral leginkább az őt fellelkesítő dolgokon alapszik Szüntesd meg ezeket a kellemes és lelkesítő dolgokat, és meglátod, hogy milyen bizonytalan és ingatag is ez az alap. A mennyek királyságát azonban nem a b átortalanok és félénkek hódítják meg, hanem az erőszakosak ragadják meg azt. A másik felfelé vezető útnak inkább a mennyei helyekhez van köze. Ennek három szintjéről fogok beszélni. Az első szinten az Istennel betelt hívő eljut a világi dolgok gyűlöletére. Ezen a s zinten a keresztyént egyedül az isteni szeretet elégíti meg, s megtanul csendben lenni Isten jelenlétében. A második szint a megrészegültség állapota, amikor a lélek többet

kap, mint amit el tudna hordozni. Ezen a szinten az isteni szeretet teljessége születik meg a keresztyén belsejében A harmadik szint a biztonság. Itt már minden félelem kiűzetett a hívő lelkéből A félelem távoztával keletkezett űrt az isteni szeretet tölti be. A hívő belenyugszik, bármit is rendeljen az isteni tetszés. Amikor az isteni akaratba való belenyugvásról beszélek, akkor arra gondolok, hogy a keresztyén akár a pokolba is kész lenne elmenni, ha tudná, hogy ez a Magasságos akarata. Ezen a szinten van egy belső bizonyosság, annak a tudata, hogy a Szeretett-től már semmi sem választhat el, e határtalan kincstől elszakadni immár lehetetlen. A Belső Út felé A belső út felé öt lépcső vezet. Az első a felvilágosodás. Ebben a s zakaszban fellángol az isteni szeretet vonzalma Isteni szeretete felszárítja mindazt, ami emberi. A következő, második lépcső a belső kenet. Mint valami folyékony Szellem csordul a hívő lényébe.

Tanítja és erősíti őt, és lehetővé teszi az Úr és útjai mélyebb megértésének befogadását. Ezzel együtt jár az az öröm és gyönyörűség, amely már mennyei A harmadik szakasz a belső ember, a szellemi ember növekedése. Amint a belső ember felnő és a külsőnél erősebbé válik, felbuzog az Úr iránti erős szeretet tiszta és élő forrása. Aztán jön a megvilágosultság. Ez Isten Szelleméből jön az emberben lakozó emberi szellembe. Végül az ötödik a békesség. Zavartalan nyugalom és csendesség Győzelem minden, a bensőben előállt vívódás felett. Hatalmas béke és öröm Úgy tűnik, hogy a hívő teljes nyugalomban van, mint aki szerető és isteni karokba simul. Mindezek által az igazi Salamonhoz emelkedünk fel. A Belső Ember ismertetőjegyei A belső ember négy jegyéről ismerhető fel. Az első az akaratra és a gondolatra vonatkozik. Akarata már annyira megnevelt, hogy szeretetének cselekedete nem irányul már

másra, mint Istenre, az Ő tervére és céljaira. A belső ember második ismertetőjele, hogy a külső feladatok elvégzése után a hívő gondolatai és akarata azonnal Isten felé fordul. A harmadik az, hogy az imádságba belépve a keresztyén minden másról úgy elfeledkezik, mintha nem is létezne. Negyedszer: míg egykor a hívő a világtól félt, addig most legalább oly mértékben a s aját természetének külső dolgaitól tart. Ezért nem csak a világtól, hanem a külső dolgoktól is menekül - nem számítva azokat az eseteket, amikor a jótékonyság és a könyörület külső cselekedeteire van szükség. Végül pedig: a lényének legbensőbb részében (a szellemében) lakozó hívő zavartalan békében él. Az kétségtelen, hogy lehetnek külső küzdelmei, de békéje töretlen marad A belső lakóhely és a külső vihar között óriási a távolság. A külső dolgok egyszerűen nem érhetik el a mennyei helyeket. A hívőt elhagyhatják,

ellenséges környezetbe kerülhet - az efféle viharok azonban csak kívül tombolhatnak és fenyegethetnek. Belülre, a szellemre nézve nincsen hatalmuk és befolyásuk. A belső szeretet négyféle megjelenése A keresztyén és az Úr egymás iránti kölcsönös titkának és belső szeretetének négyféle megjelenése van. Az első a megvilágosultság, mely nem más, mint Isten nagyságának és a hívő semmisségének gyakorlati megismerése. A második: lángoló szeretet, egy vágy az isteni szeretetben megemésztődni. A harmadik: békés, örömteli nyugalom. A negyedik: belső feltöltöttség az Úr hatalmával. A hívő be van telve Istennel, s már nem keres, nem vágyik és nem is akar mást, mint ezt a végtelen jót, ami Isten maga. A szeretet e négy megjelenésének két következménye van. Az egyik egy nagy bátorság Istenért szenvedni. Reménység a másik, méghozzá egy bizonyosság afelől, hogy a külső tényektől teljesen függetlenül a hívő

sohasem veszítheti el Istenét és tőle el nem szakadhat. A keresztyén e belső helyzetében van Jézus Krisztus Paradicsoma. Őhozzá emelkedsz, miközben azért a mindennapi élet dolgaival a földön maradsz. Ha igazán meg kívánod ismerni Jézus Krisztus személyét, és a szíved egyenességével tekintesz Istenedre, akkor még ha szellemi hányattatásban vagy elhagyottságban vagy is, netán éppen valamit (vagy mindent) nélkülözöl is. mindazonáltal benned valami szilárdan és mozdíthatatlanul áll Az állhatatos, a belsőleg keresztyén külsőleg megfosztott, bensőjében azonban tökéletesen elmerült Istenben. A tudományos információk, a józan értelem és a logika mind-mind megszerezhető és elsajátítható dolgok. Természeti ismeretnek is nevezhetnénk őket Ezzel szemben az isteni bölcsesség egy belénk helyezett valóság, amely az Úr megismerésébe vezet el bennünket. Míg az előbbi - a logika - azt kívánja megtudni, hogy mit k ell és mit

n em kell elérnie és megszereznie, vagy hogy kínokat és erőfeszítéseket hogyan kerülhet el, addig az utóbbinak tehát Isten és útjai belső ismeretének - vágya azzal jellemezhető, hogy még azt sem akarja tudni, amit már tud. Ezzel együtt mégis oly sok minden mély megértésének tudata van meg benne. A tudomány embere - a külső ember - az őt körülvevő világ dolgainak megismerésével foglalkozik. Az igazán bölcs Istenben elmerülve él Aki az isteni bölcsesség egy részét már megragadta, az világosan látja helyét az életben. Megértése van az anyagi dolgokat illetően, és helyesen viszonyul a birtokában lévő dolgokhoz is. Éppen ez az, ami ezt a keresztyént oly egyszerűvé teszi Ő már nemcsak megvilágosodott, hanem kiegyensúlyozott, egészen. bensőleg „Mert a bölcsességgel minden jó összejött nekem.” „Mert értékesebb a böl csesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.” Péld 8, 11 A

legtöbb ember saját véleménye alapján és saját megítélésének megfelelően él. Megtekintik az igaz dolgokat, aztán a h amisakat vizsgálgatják - mérlegelnek. Rengeteg információ fut át elméjükben és képzeletükben. Az érzékeikre figyelnek A valódi bölcsességgel bíró ember azonban a benne lévő igazság által ítél. A bölcs ismertetőjele, hogy sokat tesz és keveset beszél. A szellemi valóság megértése a legtöbb ember elől ténylegesen el van rejtve és el van zárva - még a hittudományok teológusaitól is. Miért? Mert skolasztikus ismeret az övék. Létezik azonban egy másfajta tudomány is a szentek tudománya. Ez azoké, akik szívből szeretnek, és a saját természetük végét keresik Azok prédikációi és tanításai azonban, akik sokat tanultak és rengeteg információval rendelkeznek, ugyanakkor a szellem belső dolgainak gyakorlati ismeretével nem bírnak - nos, ezek sok-sok történetet kitalálhatnak, kitűnő leírásokkal,

érdekfeszítő előadásokkal, gondosan kidolgozott tételekkel állhatnak elő. s ha úgy is tűnnék, hogy ezek az Íráson alapszanak, az Isten Szava egyáltalán nincs meg bennük. Az arany utánzatával meghamisított emberi beszédek csupán Valójában romlott és korrupt keresztyének ezek, akik csak hiábavaló szelekkel etetnek. Az eredmény pedig siralmas: tanító és tanítvány egyaránt üresek maradnak, mert Istenből semmit sem birtokolnak. Az ilyen tanítók hallgatóikat a meddőség szelével táplálják, kenyér helyett követ adnak, gyümölcs helyett leveleket és mérgezett mézzel kevert gusztustalan sarat. Ezek azok, akik méltóságra és megbecsülésre vadásznak, s a hírnevet és dicséretet bálványozva keresik. Isten dicsőségét viszont nem keresik, ahogy a bennük lévő szellemi épületet sem. Az őszinte szívvel Igét hirdetők Istenükért, mintegy Istenből szólnak, míg a nem őszintén prédikálók csak magukért beszélnek. Azok, akik

Isten beszédét úgy szólják, hogy közben maguk ott belül a szellemben lakoznak, ezek Isten Szavát hallgatóik szívébe írják. A nem szellemben élők viszont üres szavaikat maguk sem bírják tovább mint ahogy azok a légben lecsengenek. Egy megbízható alapelv: az élő Isten valóságos ismerete alázatot szül, míg az elsajátított tudás, az információk, elmélkedések, elméletek és a t eológia, de még a Szentírás is csak büszkeséget. Ne állítsd valakiről, hogy szent, azért mert Isten ismeretével és tulajdonságaival kapcsolatosan briliáns gondolatokkal áll elő. Azokat keresd, akik jelentős személyes veszteségükben és önmegtagadásukban is Isten szeretetét hirdetik. Az effajta bölcsességet az egyszerűek és alázatosak közt sokkal inkább megtalálod, mint azoknál, akik Isten dolgairól oly sok mindent tudnak, de az Urat magát aligalig ismerik. Hányan vannak, akik kicsiny falvakban, minden emberi információtól elzártan élnek,

és az Isten szeretetében mégis olyan gazdagok. És hány hittudóst és lelkészt láthatunk hiábavaló bölcsességbe mélyedve, akik az igazi fény ismeretében bizony nagyon szegények. Azt tanácsolom, hogy inkább beszélj úgy, mint aki tanul, és ne úgy mint aki már tud. Nem kell szégyenkezned, hanem vedd nagy megtiszteltetésnek, ha tudatlannak tartanak. Szomorú az, hogy ha valaki az Írás ismeretében és a hittudományokban járatos, szikrányi betekintése is van már az Isten mélységeibe, ugyanakkor ami belőle előáll, az csak egy nagy keveredés: félig halál és félig isteni bölcsesség. Szerencsétlen módon a t ermészetinek és az isteninek éppen ez a k everéke a l egnagyobb akadálya az isteni bölcsesség tiszta, egyszerű és valódi megvilágításának. Belső felfedezés Két út vezet el Isten megismerésére: az egyik távoli, a m ásik közeli. Elmélkedés és spekuláció az egyik, belső felfedezés a másik. Akik az Úrról és

útjairól nagy adag tudást és információt halmoznak fel, azok tulajdonképpen csak telhetetlen értelmük tudásvágyát és információéhségét próbálják kielégíteni. Ők valahogy így próbálnak Istenhez elérni - mindenesetre másképp mint a szellemiek. Így viszont az Úr iránti lángoló szerelemhez sohasem juthatnak el Akik a róla szóló, illetve az Írásokról megszerezhető információk által keresik Istent, azok nem többek, mint az egykori írástudók. A láthatatlan világot ők nem ismerik, és azzal sincsenek tisztában, hogy Isten titkai csak a szellem rejtekében lelhetők meg. Ők nem jönnek, hogy a hívő bensőjének legmélyén rejlő örömökből részesedjenek. oda, ahol Isten trónja áll, s ahol Ő önmagát osztja meg azzal, aki Őt e helyen megkeresi. Hihetetlen, de vannak akik elvetik és el is ítélik ezt az utat. Hogy miért? Mert nem értik és nem is kívánják megérteni azt. A hittudós és teológus - aki Urához a belső utat

nem találja - azért téved el, mert nem keresi a b elépést azon a k apun amelyről Pál beszél: „Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a v ilágban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen.” A belső utat követők alapelve: a gyakorlat előbbre való az elméletnél! Ez egyszerűen azt jelenti, hogy mielőtt az ismeret útján (vagy hasonló módokon) elkezdenél tudakozódni, Urad érintésében nagyon valóságos gyakorlati jártasságra kell szert tenned. A kérdés a következő: képesek-e a tanult emberek, teológusok, csiszolt elméjű értelmiségiek valaha is erre az Útra lépni? Igen, amennyiben megszűnnek magukra építeni, magukban bízni és gondosan felépített széleskörű tudásukat valamire is értékelni! Igen, ha ezekkel felhagynak, és el is felejtik őket, és még későbbi kereséseik során sem veszik vissza őket. Ha elméjüket inkább arra az egyszerű és tiszta ügyre adják, hogy Uruk jelenlétében tartózkodjanak, és az

Ő arcát szemléljék. anélkül, hogy értelmi szinten ezt és ennek mikéntjét elemezgetnék, vagy teóriákat állítanának fel, hogy várhatóan mi is származik e merész vállalkozásból. Bármely tanulás, keresés vagy információszerzés viszont - melynek célja nem az Úr megismerése - csak egyenes út a pokolba. De hangsúlyozom, hogy nem a tanulás, mint olyan miatt, hanem az ez irányú törekvésből megszülető büszkeség miatt. Napjaink teológiai és tanult embereinek nagy része azért oly szánalmas, mert csak azért tanulnak, hogy emberi természetük kielégíthetetlen kíváncsiságát megelégítsék. A pogány filozófusok sem tesznek ennél se többet, se kevesebbet. Sok ilyen ember keresi Istent, de nem találják meg. Miért? Azért, mert motivációjuk inkább a kíváncsiság, mint az Istenben való elmerülés őszinte, tiszta és becsületes vágya. Inkább szellemi jólétre vágynak, mint Istenre magára. Nem igazán keresik Őt, nem is

igazságáért, ezért aztán sem Istent, sem pedig a szellemi jólétet nem találják. Aki Urát nem az önmegtagadás készségével keresi, az nem fogja Őt megtalálni, de az igazságot és a Szellem fényét sem fogja megkapni. Ritka az az ember, aki a hallást többre becsüli a szólásnál. Akik a szellemen belül található isteni bölcsességet megragadták, azok az Úrnak édességével töltődtek fel. Az Úr biztosan vezeti őket, és megvilágosítja azokat, akik a benne lévő fénynek magukat alárendelik. Az isteni Úr lakóhelyén az egyszerűség és a szent szabadság állandóan jelen vannak. A ravaszság, a kétértelműség, a csalás, a csalárdság és a világi dolgokhoz való alkalmazkodás viszont maga a pokol. legalábbis a bölcseknek Elhagyandó dolgok Akik Urukkal mélyebb szinten kívánnak járni, azoknak az alábbi négy dologtól el kell a szívükben különülniük, azaz ezeket el kell hagyniuk: 1. 1 Teremtmények 2. 2 Múlandó dolgok 3.

3 A Szellem ajándékai 4. 4 Önmaguk Végül pedig egészen el kell veszniük Istenben. Ez az utolsó (az ötödik) az összes közül a legteljesebb. Aki az elkülönültséget ismeri, csak az juthat el az Istenben való feloldódás állapotába. Isten szívét egy szív ragaszkodása jobban kielégíti, mint bármely világi tudomány és gondolat. Egy az ezerből az, aki mindattól megtisztul, ami a szívet beszennyezi, megfertőzi és fogságban tartja. Az isteni bölcsességhez elsősorban a szív tisztaságán keresztül jutunk el. Az itt e mlített utakra soha nem jutsz le, ha nem vagy állhatatos - különösen mikor Isten tisztogat téged. Ő nemcsak a múlandó és természeti javak szeretetétől tisztít meg, hanem azoktól a v ágyaktól is, melyek fenséges áldásainak és a láthatatlan szellemvilág dolgainak megismerésére irányulnak. Önközpontú természetünk ugyanis sokszor ezekre támaszkodik és ezekből táplálkozik. Miért van az, hogy annak, akik

mindent megtesznek, amiről itt szó esik, (sőt még többet is), s az isteni közösség gyakorlati megismerésére mégsem jutnak el? Azért, mert nem rendelik alá magukat egészen Istennek, aki fényét adja mindazoknak, akik ezt megteszik. Továbbá nem utasítják vissza önközpontú természetüket, ugyanakkor legyőzetni sem engedik azt. Nem adják át magukat teljesen Istennek önös érdekeik feladásával. Végezetül pedig: egyikünk sem tisztíttatik meg a belső fájdalmak tüze nélkül. Isten, vagy a világ? Önmagunk elvesztése két alapelven nyugszik. Az első, hogy magad felől, valamint a világ dolgai felől sokat ne gondolj. Ez az önmagad körül forgó természeted feladását és a teremtett dolgok elhagyását jelenti - szent elszántsággal és energiával. A második alapelv Isten tisztelete és nagyrabecsülése. Az Ő tisztelete személyes érdekek nélkül - bármily szent legyen is - segít téged Őt szeretni, imádni és követni. E két

alapelvből fakad végül is az isteni akaratba történő beilleszkedés. Ez az isteni akarattal - mindenben - előálló összhang viszi el a hívőt az én aktivitásának halálába, akaratát pedig az Istennel való egyetértésbe. Ekkor megszűnik a szellemi örömökhöz, a láthatatlan világ megragadó élményeihez való kötődés, az érzelmekhez való ragaszkodás. Hiszen azon az úton (amennyiben a haladás azon megengedtetett) nagyon sok volt az illúzió, a csalódás és a kiábrándulás. A helyes út az, amely a kereszt hordozását is magában foglalja. Ez a k irályi út az én elvesztésének egyenes útja. Fel tudod azt fogni, hogy az Úrnak még a tisztelettel, a különféle rangokkal és dicséretekkel is el kell bánnia, még ezeknek is félre kell tétetniük? Mit jelentenek még ezek az életedben? Pályázhatsz-e egyáltalán arra a tiszteletre és dicséretre amely egyedül Őt illeti meg? Miért akadályozzák életükben annyian az Úr mélyreható

munkáját? Azért, mert ők kívánnak valamit véghezvinni, valamit teljesíteni, mert ég bennük a vágy, hogy valakik, hogy nagyok lehessenek. Éppen ezért tapadnak a S zellem ajándékaira is oly sokan, hogy ezáltal léphessenek ki lényük belső sivárságából, ahol önmagukban senkik és semmik - így aztán az Úr egész bennük lévő munkája kárba vész. Nem az Urat keresik - ezért nem is találják meg Őt. Ő egyedül ott található meg, ahol Ő a minden, s mi magunk semmik vagyunk Amikor valaki már felismeri és tudja, hogy ő valójában senki, akkor őt már semmi sem boríthatja ki. Aki saját semmisségének tudatában van, az már képtelen mások sértéseinek és bántalmazásainak lereagálására. Az ilyen keresztyén már nem a mások hibáit látja, hanem a magáét egyedül - így szabadulva meg számtalan tökéletlenségétől. Amíg magunkat semminek látjuk, addig az Úr végezheti bennünk munkáját, saját képére és hasonlatosságára írva

bensőnket. A békességbe lépett keresztyén tudja, hogy immár betöltetett Istennel, és az Isten részét képező természetfeletti dolgokkal. Tiszta szeretetben megalapozott a kellemes és a fájdalmas dolgokat egyaránt békével fogadja, bármi jöjjön is fényben vagy sötétségben, nappal vagy éjjel, szenvedésben, nyomorúságban avagy a jólét kényelmében. A hívő mennyei szent „közömbösségben” él, azaz a szerencsétlenségben békéjét soha el nem veszíti, sem nyugalmát a megpróbáltatásokban, hanem egyszerűen mindenekben megelégedett. És ha maga a sötétség fejedelme támadná meg, ez őt különösebben nem érinti, így szilárdan megáll. Magas hegyek vagy mély völgyek - az ő számára egyre mennek Külső lényünk völgye telve van szenvedéssel, sötétséggel és pusztulással. Legbensőbb lényünk magas és szárnyaló hegyén viszont minket beragyogva és lángra lobbantva az igazi nap szórja sugarait. Mi pedig ott állunk

érintetlen tisztaságban, békességben, csendben nyugodtan, fénylőn és csillogón Ez a hely nem más, mint az a bizonyos elrejtett kincs, az elveszett gyöngyszem. ‘Kívülről nézve szegény vagy, Belülről azonban telve gazdagsággal. Alacsonyrendűnek tűnsz, Uram, S mégis kimagaslóan előkelő, Aki vagy. Te vagy, ki minket – magadat közölve Isteni életre itt lenn képessé teszel. Óh, adj, Uram és legfőbb jóm, Mennyei boldogságodból és valóságos békédből Melyek megértésére és befogadására Ész-értelem világa képtelen, Óh, jókora részt adj nekem.’ Imádság Óh, Isteni Felség, kinek jelenlétében a menny oszlopai inognak és remegnek, több vagy Te mint végtelen. A Te szeretetedben a szeráfok égnek Engedd, óh U ram, hogy megsirassam vakságunkat és hálátlanságunkat. Mi mindnyájan be vagyunk csapva és meg vagyunk tévesztve, mikor ezt a bolond világot keressük, elfordulva Tőled, aki pedig Istenünk vagy. Mindnyájan

elhagyunk Téged, az élő víz forrását a világ ocsmány és undorító pocsolyájáért. Óh, emberek fiai, meddig futunk még hiábavalóságok után? Micsoda megtévesztés az, mely minket rászed, hogy az Urat, a mi legfőbb jónkat elhagyjuk? Ki az, aki velünk igazságát megosztja, ki az, aki minket a legjobban szeret, és ki az, aki minket oltalmaz és megvéd? Óh, mondjátok meg, kinek neve Féltőn szerető?! Hol és merre van barát, ki tökéletesebb vőlegény, ki gyengédebb, és ki az az atya, ki jobban szeret? Óh, milyen kevesen vannak azok, Isteni Úr, akik hajlandóak szenvedni azért, hogy a megfeszített Krisztust követhessék, s akik a keresztet átölelni készek. Óh, mily ritka az, aki teljesen levetkőztetett, halott a maga számára, de élő az Istennek, a Te jó tetszésedbe egészen belesimult, Uram. „Embernek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” „Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én Szellemem által.” „És

körülmetéli az Úr a te Istened a te szívedet, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből, hogy élj. és öröme lesz benned” „Szorultságomban tág tért adtál nékem, igazságomnak Istene.” Miguel de Molinos élete és kora Miguel de Molinos kora és társadalma Amint tollat ragadtam, hogy Miguel de Molinos életéről írjak, tisztában voltam azzal, hogy az egyháztörténelem legellentmondásosabb alakjáról készülök szót ejteni. Ezért szükségét érzem annak, hogy átfogó történelmi áttekintést nyújtsak koráról, ugyanis ennek ismerete hiányában életének alakulása nem érthető egykönnyen. A Római Katolikus Egyházban él egy kifejezés azokra vonatkozóan, akik az egyházon belül az Úrral mélyebben kívánnak együtt járni, mégpedig misztikusoknak hívják őket, s eme kifejezés protestáns fülek számára majdhogynem ismeretlen fogalomként hat. (Hozzá kell tennem, hogy maga a misztikus

szó csak maximális rugalmassággal nevezhető bibliainak 2[2].) Molinos személy szerint katolikus volt, s mivel buzgó és jámbor lélekként a hit mélyebb igazságai érdekelték, a történészek katolikus misztikusként tesznek említést róla. Mit is takar hát e fogalom? Általában azt a személyt illetik vele, aki rengeteget imádkozik, s egyben ragaszkodik a Római Katolikus Egyház Isten misztériumaira vonatkozó hagyományos tanításaihoz. Ez a meghatározás azonban túlságosan is leegyszerűsített magyarázat ebben a formában. A miszticizmus igen hosszú ideig jelentős, és bonyolult szerepet töltött be a katolikus világ történelmében és hagyományainak kialakulásában. A katolikus egyház falain belül mindig teret kapott egy egy kisebb csoport, akik Krisztust szenvedélyesen szerették. (Így tettek a protestánsok is? Ki tudja! Akkor kapunk erre választ, amikor az első ehhez hasonló csoport megalakul!) Az 1500-as években elérte csúcsát a

katolikus egyházon belüli úgynevezett „mélyebb élet” mozgalom. A kor két kimagasló képviselőjeként említésre méltóak Keresztes János és Avilai Teréz. E két név fej-fej mellett haladva valószínűleg örökre helyet kap a római katolikus krónikák hasábjain a misztikusok közül. Most pedig érdekességképpen tegyünk említést arról, hogy ők mindketten, Keresztes János és Teréz is spanyolok voltak. Miért pont Spanyolhon lett a katolikus egyházon valaha is végigsöpört legerőteljesebb és legmélyebb mozgalom bölcsője? Ennek megértéséhez a római katolikus miszticizmus gyökereit kell alaposabban megvizsgálnunk. Azonnal szembetűnik számunkra ekkor, hogy a katolikus miszticizmus a hagyományokra és az Írásra egyaránt épül! Pontosan úgy, mint ahogyan valamennyi katolikus tanítás, hagyomány és gyakorlat Platón és Arisztotelész görög filozófusok tanaira éppúgy támaszkodik mint az Írásra Fogadd el e megállapítást mint

többségében igaz kijelentést, mégis meg kell jegyezni, hogy a spanyol katolikus „miszticizmusra” kisebb hatással volt ez a pogány és humanista befolyás, mint Európa más római katolikus nemzetének misztikusaira. Példának okáért vessünk egy röpke pillantást Németországra. Az 1500-as és az 1600-as években Eckhart és Towler neve jelentette a német misztikus irányvonal képviselőit. Tanításuk - a német mentalitásra oly jellemző módon - nem volt egyéb racionalizmusnál. A franciák többnyire félúton haladtak a németek racionalista hajlama és a s panyolok szenvedélyes kifejezésmódja között. Országukban a miszticizmus az 1500-as években született meg, a S aint Victor-i Richárd és Heu nyomán. (Minőségét tekintve a franciaországi messze felülmúlta a németek által 2[2] Né légy túl kritikus: nekünk protestánsoknak még kifejezésünk sincs - legyen az igei vagy nem igei - az ilyen személyek megnevezésére. Meglehet azért, mert

oly kevés ilyen emberünk volt, hogy a kifejezésre nem is igen volt szükségünk! gyakorlottat.) A spanyolországi katolikus miszticizmus hatása viszont mind tanításaiban, mind gyakorlati részében sokkal valóságosabb volt, mint bármely másik európai irányzatkövető testvéréé. A németek miszticizmusa feltevéseken alapult, míg a spanyolországi irányzat gyakorlatilag ébredésbe és megújulásba torkollt. Példaként említést teszek arról, hogy az akkori spanyol misztikusok írásaiban távol sem szerepelnek oly gyakran a „szentek” és nincs annyi utalás az „áldott Szűzre”, mint az olasz vagy a német tanulmányokban. Remélem nem festettem túl zord képet az ún. katolikus miszticizmusról Valahányszor azonban a szív ébredése a katolikus egyházon belül előtérbe került, rögtön különböző viták, állítások és azok cáfolatai is megjelentek. Ezekből a vitákból aztán minden esetben egymással hadilábon álló mozgalmak,

egymást gyalázó és kárhoztató iskolák és irányzatok nőtték ki magukat. és kivétel nélkül mindig megszületett egy speciális kifejezésmód is! Mégpedig minden meghatározásnak és kifejezésnek megvolt a m aga egyedi jelentése az adott mozgalmon belül. Számunkra, akik immár öt évszázaddal később olvassuk e sorokat, ezek a meghatározások, magyarázatok és olykor csípős megjegyzések időnként csak zavart keltenek bennünk, mert mi csak egyszerűen azt szeretnénk megérteni, hogy valójában mit is gondoltak és tettek akkor és ott. Különösen igaz ez ránk nézve, protestánsokra, amikor ebbe a különleges, számunkra oly ismeretlen világba, a katolicizmusba kívánunk betekintést nyerni. Őszintén szólva a katolikus miszticizmus nem mindenütt aranybánya a szellemi mélységek kutatóinak. más feltárandó viszont e téren nem is nagyon jöhet számításba Ezt illusztrálandó említem csak meg, hogy az 1500-as évek katolikus

misztikájának arénájában a közösségvállalás egyik nagy próbatétele volt, hogy valaki előállt-e saját, önállóan gyártott tanításával, ha ezt megtette, akkor megfigyelték, hogy az antinomizmus tanának követőjeként vagy éppen ellenzőjeként hirdetette állásfoglalását. E kifejezés pedig nem jelentett mást, mint hogy egyesek tanítása szerint ha valaki már belsőleg Istenhez közel került, akkor annak már egyáltalán nincs jelentősége, hogy életében testi hüvelye milyen bűnt követ el. A katolikus miszticizmus egy másik ütközőpontja a panteizmus tana volt, melybe időnként néhányan belesodródtak. Ez az idegen kifejezés annyit tesz: Isten = minden Általánosságban szólva, az 1500-as évektől egészen az 1600-as évek elejéig folyó viták során Spanyolország jelentős vérveszteséget takaríthatott volna meg. A spanyolokról annyit, hogy természetüknél fogva sokkal inkább hallgattak szívük szavára, mint az értelmükre,

úgyhogy nem azt boncolgatták, hogy mit hisznek, hanem inkább hitük átélésével és megtapasztalásával foglalkoztak. (Egyáltalán nem a spanyol hívők dicséretére mondom mindezt. Akkoriban Spanyolországban a római katolicizmuson belül létezett egy teljesen más világ is, mely meglehet, hogy a R ómai Katolikus Egyház által valaha is eltűrt erőszak legkegyetlenebb és legmilitaristább megjelenése volt, és gondolom mostanra már mindenki rájött, hogy az Inkvizícióról beszélek.) Ismétlem tehát, hogy a katolikus miszticizmus igen távol áll attól, hogy számunkra a keresztyén élet mélységeinek és magasságainak megragadásához vezető utat megmutathatná, ahogy az Újszövetség hívő közösségeinél oly egyértelműen látható. Mindazonáltal csendes kolostorok mélyén, eldugott és elfelejtett helyeken - többnyire Spanyolországban - jámbor és istenfélő papokra, apácákra és egyszerű laikusokra nagy hatással voltak Teréz és

Keresztes János írásai, melyek minőségi szintje azért az akkori átlagnál valamivel magasabb volt. Most pedig az 1600-as évekről írjak valamit. Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a katolikus miszticizmus vezéralakja ne legyen spanyol. Az 1600-as évek katolikus misztikájának vallásos megújulásában egy név emelkedik toronymagasan, mégpedig Miguel de Molinos neve. Pontosítás következik! Miguel de Molinos a XVII. századi katolikus miszticizmus majdhogynem központi alakja lett. Élete, munkássága és tanításai világosan tükrözik Teréz és Keresztes János tanait, ugyanakkor ebben az egyszerű tényben rejlik a Molinos nyomán előállt eredmények és ellentmondások magyarázata is. Érzékeled hát, kedves olvasó, hogy a Római Katolikus Egyházban a miszticizmus a kegyességhez hagyományosan vezető két út közül csupán az egyik. Határozottan állítom, hogy két út volt! A katolikus misztikusok útja csak kicsiny szeletkéje a különböző

korok katolikus életének. És a másik út? Óh! Igen, Istenhez és a kegyességhez volt a miszticizmusnál egy sokkal népszerűbb és sokkal elfogadottabb út, melyben többen hittek és többen is gyakoroltak! Valójában, mindenki más ezt a gyakorlatot folytatta! Melyik útról beszélek? Kegyesség elérése a formalizmusba burkolva. Mi a formalizmus, könyörgöm? Nem más mint amikor bizodalmunkat külső rituális gyakorlatok, ceremóniák, szertartások és hagyományok megtartásába vetjük. (Csak nem egy fészkelődő protestáns olvasót látok most?!) E két homlokegyenest ellenkező irányzatnak időről-időre meg kell vívnia egymással. A katolikus egyház történetének egyik legnagyobb ilyen összecsapására e két teljesen ellentétes látásmód között éppen az 1600-as években került sor. Az összetűzés központjába a spanyol Miguel de Molinos, a francia Fenelon és a szintén francia Guyon asszony kerültek. Megoldás nem született, mígnem a

kérdés a Vatikán elé nem került az pedig igen hamar véget vetett az egésznek. Mi lett az eredmény? Nos, egy dologban biztos lehetsz, hogy a hivatalos egyház - lett légyen az katolikus avagy protestáns, - a történelmi feljegyzések szerint messze több embert küldött a halálba azok közül, akik az Úr felé magukat elkötelezték, mint akik vele kapcsolatosan semlegesek maradtak. Erre gondolva mindig eszembe jut Will Durant nagyon mélyre látó megjegyzése: ‘Az egyház az embereknek csak két csoportját üldözte. Azokat, akik nem követték Jézus tanításait, és azokat, akik követték azt!’ Az egyháztörténet még nem jegyzett le olyan esetet, ahol a hivatalos keresztyénség keretein belül a szív egyszerű hite a külsőségek és a rituálék felett győzedelmeskedett volna. Számomra mégis döbbenetes, ahogy a Molinos körüli vita kirobbant. Ő maga hagyománytisztelő ortodox katolikus volt, aki ortodox katolikus misztikát tanított.

Természetesen ő ejtett egy nagyon apró de azért megbocsáthatatlan hibát, istenkáromlásban „sáros” volt. Egy eldugott helyen olyan kijelentést tett, ami úgy értelmezhető, hogy nem feltétlenül szükséges az egyház külső szabályainak, szertartásainak és hagyományainak a megtartása. sőt arra is célzott, hogy az Úr mély és valóságos megismerésének nem feltétele a gyónás és a szentségek vétele. Ha nem vagy katolikus, akkor se legyints túl hamar minderre. Próbáld meg terjeszteni ugyanezeket a tanításokat protestáns egyházi körökben és elhiheted, hogy a fogadtatás egyáltalán nem fog különbözni attól, amiben végül is Molinos részesült. Léteznek olyan keresztyének, akik nem tartoznak sem a római katolicizmus, sem a protestantizmus kötelékeibe, kiknek összejövetelei kötetlenek, nem templomokban gyűlnek össze és nincs, vagy alig van formai felépítésük. Protestánsok és katolikusok mind a mai napig egyaránt

rémülettel tekintenek e furcsán hívő keresztyének gyakran hangoztatott kijelentéseire, mely szerint hitedet nem feltétlenül szükséges hagyományosan ünnepi megjelenéssel, vasárnap reggeli templomba járással, prédikációkkal, szószékekkel, épületekkel, stb., összekötni ahhoz, hogy téged Isten Krisztusban bevégzettségre juttasson Akik azonban olyan gondolatokat sugallnak, legyen az akár Molinos, a kvékerek, vagy a testvérgyülekezetek, azoknak iszonyatosan meggyűlik a bajuk emiatt. Azok, akik a katolikus egyházban, vagy épp egy protestáns akolban az Úrhoz közelebb kerülnek, úgy tűnik következetesen elvesztik érdeklődésüket a külsődleges szertartások, ceremóniák és hagyományok iránt. és ennek következtében igencsak a támadások kereszttüzébe kerülnek Viszont kevesen, nagyon kevesen kerülnek akkora tűzbe, kedves olvasó, mint maga Miguel de Molinos! Most pedig, ezen rövid áttekintés után térjünk rá annak a Miguel de

Molinosnak az életére, aki a „Nagy eretnek” kitűntető címet nyerte el. Miguel de Molinos életének története Az 1627-ik 3[3] esztendőben járunk, Spanyolországban, pontosabban Zaragozában, ahol egy nemesi család sarjaként világra jön Miguel de Molinos. Hogy nem a legidősebb fiú volt, arra abból a tényből következtethetünk, hogy atyja üzletét, illetve vagyonának kezelését általában a legidősebb fiú vette át a későbbiekben, aki pedig nem ő lett. Többi testvére ügyvédi, orvosi vagy papi pályára lépett. Mint a valenciai Szent Pál jezsuita kollégium hallgatóját, Molinost választották arra, hogy Rómába menve előmozdítsa a helybéli spanyol szent, Francoise Simon boldoggá avatását. Megérkezése Rómába 1669-re, ‘70-re vagy ‘73-ra tehető, de ebben is - mint Molinossal kapcsolatosan annyi mindenben - sok a bizonytalanság és az ellentmondás. Akkortájt már nem csak pap volt, hanem a teológia doktora is. Ő volt a szerzője a

„Rövid tanulmány a naponkénti úrvacsoráról” c. könyvnek Ebből arra következtethetünk, hogy akkorra mint vallásos ember, már meglehetősen ismert volt. Külsejéről egyedüli információnk csak annyi, hogy „közepes termetű, jó megjelenésű, világos bőrű, fekete hajú, tekintélyt parancsoló férfiú volt.” Nem régen tartózkodhatott Rómában, ám személyiségéből és tanításaiból kifolyólag hamarosan a figyelem középpontjába került. Nemcsak, hogy mélyen belemerült a T eréz és Keresztes János spanyol katolikusok által tárgyalt miszticizmusba, hanem jó oldalát erősítette az a tény is, hogy jelentős személyes vonzerővel rendelkezett. A ránk maradt információkból megállapítható, hogy mind alkatával, mind beszédével elragadó egyéniség volt, a teológiában pedig kimondottan briliáns tudással bírt. Bizonyára átfogó képe volt a római katolikus miszticizmus tanításainak egész területéről. Az előkelő családok

köreiből sokan kezdték felkeresni, mint gyóntatójukat. Hamarosan Róma egyik legismertebb személyiségévé vált. Életének különös fintora, hogy számos egyházi hatalmasságnak, köztük bíborosoknak barátja lett, és ezek közül a legjelentősebbnek Benedict Odescalchi bizonyult. Amennyiben számodra ismeretlennek tűnne neve ebben a formában az természetes, azonban későbbi neve és címe alapján már minden kétséget kizáróan ismerősöddé válik, hiszen ő nem volt más XI. Ince pápánál. Az elkövetkezendő években Odescalchi, Molinos barátja volt az, aki az Isten mély dolgaival foglalkozó (s a p ápaság történetében valaha is kirobbant) két legnagyobb vitában döntött. Az egyik Molinosszal, a másik Fenelonnal és Guyonnal kapcsolatos ügyek Molinos és Odescalchi annyira közeli barátok voltak, hogy szárnyra kelt ama találgatás, mely szerint mindketten szívükben hordozták annak reménységét, hogy a római katolicizmus gyakorlatait

megreformálhatják. Molinos felemelkedése abban is lemérhető, hogy magában a Vatikánban rendeztek be számára egy lakosztályt. Senki nem részesült ekkora kiváltságban sem előtte, sem utána aki a vallásos hierarchia csúcsához valaha is oly közel élt volna, mint ahogy abban sem, hogy egy 3[3] Egy forrás szerint Molinos 1640-ben látott napvilágot a spanyolországi Muniesa-ban. idő után ugyanaz a kéz eretneknek nyilvánította és eltaszította magától, aki előzőleg felkarolta. Molinos egyre csak emelkedett, és ő lett egész Róma legtiszteltebb és legkeresettebb gyóntatója, s egyben legbefolyásosabb egyházi vezetője. Népszerűsége növekedésével tömegek hallgatták, sokan kötelezték el magukat tanításai mellett és tanítványaivá lettek. A távoli Franciaországból XIV. Lajos d’Estrees bíborost küldte képviselőjeként Rómába, hogy ezt a rendkívüli embert leellenőrizze, mai szóhasználattal élve: átvilágítsa. Molinos

és tanításai (először) megnyerték ezen úriember tetszését, s nemcsak, hogy helyeselte, de tán még a követője is lett. (Valószínűleg ez sem ártott Molinos növekvő hírnevének!) Befolyása nőttön nőtt, mígnem Európa szinte valamennyi előkelőségének segítője és lelki tanácsadója lett. A katolikus egyházon belül ez időkben Európa szerte egy mini-forradalom indult meg az egyház formalizmusával szemben. Németországban ezt az ébredésnek is nevezhető mozgalmat pietizmusnak nevezték. Itáliában a figyelemreméltó kvietizmus nevet kapta, s a mozgalom befolyása mind Itáliában, mind Spanyolországban egyre szélesebb körben terjedt. Még a p rotestáns Angliában is megjelentek a kvékerek, a kvietizmus anglikán képviselői. Franciaországban először úgy tűnik, hogy nincs neve ennek az áramlatnak, mígnem a kvietista kifejezés magát az eretnekséget jelenti majd. Amennyiben foglalkoztál már behatóbban történelemmel, akkor már

sejtheted, illetve kikövetkeztetheted, hogy ezután mi történt. A vallásos világban valami újnak a népszerűsége csak addig növekedhet, amíg az ellenreakció be nem indul, de jaj azoknak, akik e reakció útjába állnak. Molinos életében ennek ideje meglepően későn érkezett el. Végül is teljességgel hithű katolikus volt, azt vallotta, hogy akik Istennel mélyebben együtt kívánnak járni, azoknak tökéletesen alá kell rendelniük magukat szellemi vezetőjüknek, engedelmeskedniük kell. Ami tanításait illeti, Molinos egy az egyben Teréz és Keresztes János tanait képviselte. Szinte nem is tanított, csak Teréz tanításait értelmezte. Akkor hát ki és milyen alapon mert szembeszegülni e népszerű emberrel? Római karrierjének kezdeti szakaszán sikere még töretlen volt. Molinos népszerűsége és elfoglaltsága nőttön-nőtt, úgyhogy egyre nagyobb volt felé az elvárás, hogy tanításait nyomtatásban is megjelentesse. Erre legjobban barátja

és paptársa, a ferencesrendi Giovanni de Santa Maria inspirálta. Valamikor az 1670-es évek elején, talán 1673-ban nekifogott, hogy leírja tanításait, nem sejtve, hogy végül is a leggyűlöltebb, a leginkább kárhoztatott, rettegett és egyben máglyára ítélt katolikus könyv szerzője lesz. A könyv 1675-ben jelent meg „Szellemi útmutató” címmel, tehát kb. 5 évvel azután, hogy Molinos Rómába érkezett. Sikere átütő volt A következő hat évben Nyugat-Európa valamennyi jelentősebb nyelvére lefordították. A könyv előszavában ismert hittudósok szentesítették a benne leírtakat. Nem kisebb tekintély, mint négy jezsuita - mind az inkvizíció tagjai - áldását adta a könyvre. A pietizmus és a t ökély felbecsülhetetlen gyöngyszemének nyilvánították. (Az Inkvizíció később másodszor is felsőfokon nyilatkozott a kötetről. Akkor viszont már a kiátkozás címkéjével látta el.) A kor jellegzetes cirkalmas stílusával

ellentétben a „Szellemi útmutató” nyelvezete tiszta és világos. Kétséges, hogy szellemi témában ilyen egyértelműen tiszta írás valaha is olasz nyelven megjelent. A könyvet hamarosan másik négy európai nyelven is kiadták, és ez még ma sem lenne akármilyen fegyvertény. Egyszerűen a kor legnépszerűbb vallási könyve volt Mekkora volt a könyv befolyása és közkedveltsége? XIV. Lajos képviselője, d’Estrees bíboros hatalma és befolyása állt a francia nyelvű kiadás mögött. Petrucci bíboros pedig, apácáknak írt könyvét a „Szellemi útmutató”-ból merítette Egyre több pap vette át Molinos gyakorlatát, akik hallgatóikat szintén a könyv tanításainak követésére hívták fel. Nagyon sok apáca hagyott fel a rózsafüzérrel és egyéb vallásos gyakorlatával azért, hogy a belső imádság útjára térhessen. A Molinos tanításait követők Itália szerte „egyesületek”-be tömörültek. Alig hat év alatt a Szellemi

útmutató húsz kiadást ért meg olasz, spanyol, francia és latin nyelven. A kiadások példányszáma ismeretetlen Molinos korának szellemi vezéralakja lett Vajon megállíthatja-e, feltartóztathatja-e még valaki? Egyáltalán vannak-e ellenségei? Még nincsenek. Később aztán megjelennek és igen félelmetesek Az élet, nem más, mint az Isten iránti hit és szeretet folyamatos megnyilatkozása és cselekedete - állította Molinos. E látása merően ellentétes volt a jezsuiták ezzel kapcsolatos nézeteivel. A jezsuiták kitűntek filozófiai feltevéseikkel, melyek közül a kérdések kérdése volt, hogy „milyen gyakorisággal és mikor kell Istent szeretnünk”? Az erre adott válaszok különbözőek voltak. A jezsuiták válasza legtöbbször az volt, hogy „minden vasárnap kötelesek vagyunk Istennek.,” vagy „lényeges, hogy Istent legalább egyszer egy évben szeressük,” „egy átlagos életvezetésben elég, ha Istent úgy öt évben egyszer

szeretjük”. Molinos látása nagyon távol állt ezektől a korlátolt elgondolásoktól. Később a jezsuitáknak azon érzésük támadt, hogy Molinos tanításaiban megjelenik az a gondolat, hogy a szentségük vétele előtt nincs is szükség bűnvallásra. Balsejtelmük beigazolódik, mikor végül is rájönnek, hogy Molinos már néhány éve nem tett bűnvallomást! Ez lett volna a legnagyobb probléma? Nem hinném. Miben állt az erejük? A számokban! Földjeik voltak, gazdagok voltak, és nagy befolyással rendelkeztek. Legnagyobb erejük azonban Franciaország trónja volt Kikezdhetetlen hatalmuk és tekintélyük ellenére magukat fenyegetve érezték, mikor Molinos velük konkuráló, növekvő befolyását észlelték. Az bizonyos, kedves olvasó, hogy katolikus vagy protestáns körökben az előállt viták és összeütközések során a probléma lényege csak nagyon ritkán került nyilvánosságra. Az egyháztörténelem valamennyi vitájában gyakorlatilag a

pénz, a bizonytalanság, valakinek a sikere, vagy a hatalmi és befolyási övezetek változása szolgáltatott alapot az igencsak felfújt ügyekhez. A teológia mindezekhez csak megfelelő és hatásos ködösítésül szolgált A különböző nyilatkozatoknak vajmi kevés közük van a valósághoz, inkább csak pszichológiai fenyegetés a céljuk. Hol kezdődött a Molinosszal szembeni ellenállás? Paul Segneri atya megjelenésével, a mezítlábas prédikátoréval, aki amolyan próféta féle képen, szerte járt Itáliában, és a bűnök leleplezésében jeleskedett. Segneri erőteljes és népszerű prédikátor volt, aki hallgatóinak mindenütt a m egtérés szükségességét és az egyház nagyságát hirdette. Személyisége oly erőteljes, beszéde oly ékesszóló volt, hogy érkezésekor harangzúgás fogadta, az emberek csak úgy özönlöttek hozzá és virágokat szórtak a lábai elé. A város vezetői eléjöttek, hogy üdvözöljék, és örömujjongás

közepette vezessék be a városba. Annyi követője és rajongója volt, hogy testőröknek kellett megvédeniük rajongó híveitől. Ez a Segneri volt az, aki elsőként jelentett komoly kihívást Molinos számára. Már jó néhány könyvet publikált, amikor „Az erőfeszítés és a csendes ima közti harmónia” c. könyvét megjelentette. Az ősrégi ellentét hit és cselekedetek, törvény és kegyelem, látható és láthatatlan világ között ismét kiéleződött. A kötet 1680-ban, éppen 5 évvel a „Szellemi útmutató” után jelent meg, Firenzében. Segneri atya arra vigyázott, hogy Molinost ne vádolja meg eretnekséggel. Molinosra név szerint még csak nem is utal Elismerően szól a belső életről, de - a legjobb római katolikus hagyományoknak megfelelően - azt hangsúlyozza, hogy ez a f ajta kapcsolat és átélés Istennel csak kevesek része lehet (ez az ódon katolikus dogma egészen Aquinói Tamásig, vagy még korábbra nyúlik vissza),

azonkívül e tanítás követése egyszerű embereket igen nagy veszélynek teszi ki - állította. Vajon változik-e a történelem, kérdem én? Segneri állításához Mózest hozza fel példának. Mózes is csak egy a millióból Millió emberből csak egyetlen egy hivatott el arra, hogy szemtől szemben álljon Istennel. Segneri más kifogásolni valót is talált, jóllehet ellenérzéseit nagyon finoman tálalta. Akik a római katolikus hagyományokban nem jártasak, azok számára kérdés feltevése nehezen érthető. Katolikus körökben kétféle imádság ismeretes Az egyik külsődleges, a másik inkább egyéni. Az egyiket „elmélkedésnek”, a másikat „szemlélődésnek” hívják Protestáns füleknek e két kifejezés - a mögöttük álló fogalmakkal együtt - teljesen idegen. Molinos azt mondta, hogy „ha egyszer az első imádságot már elhagytad - azaz az elmélkedést - akkor ahhoz már többé ne térj vissza, hanem a másodikat, a szemlélődést

gyakorold egyedül.” Segneri ezzel nem értett egyet. Segneri könyve nem volt harcias - ezt egyszerűen nem engedhette meg magának, mert egy frontális összeütközéshez Molinos túl népszerű volt. Mindazonáltal a szembenállás első nyilvánvaló jele már látható, mely aztán később tomboló viharrá erősödött. Segneri valójában nem tett semmi különöset, csupán szembe mert helyezkedni egy rendkívül népszerű személyiséggel. Molinos népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint ami szegény Segnerivel könyve megjelenése után történt. Követői elpártoltak tőle! Úgy kezelték mintha kiközösítették volna Fenyegető leveleket küldtek neki, s amikor nyilvánosan megjelent valahol, megvetéssel és gúnyolódva fogadták. Aztán rövidesen egy másik támadás érte Molinost. 1682 j anuárjában Nápoly érseke, Caraccioli bíboros levelet írt a p ápának, melyben drámaian ecseteli annak következményeit, ha az emberek Molinos tanításait

követik. Íme a levél egy részlete: „Az utóbbi időben Nápolyban, de mint hallottam már másutt is elterjedt e passzív imádság általános alkalmazása melyet egyesek a tiszta hit vagy a csendesség imájának neveznek. Ezek magukat általában kvietistáknak, azaz lecsendesedetteknek nevezik, mert nem imádkoznak hangosan, s az elmélkedést sem gyakorolják. Ezzel szemben amikor imádkoznak, oly csendben vannak, mintha holtak, de legalábbis némák lennének.” Caraccioli panaszát azzal folytatta, hogy akik ekképpen imádkoznak, azok félretették rózsafüzéreiket, elfordultak szentképeiktől és szobraiktól (de még a feszülettől is), és felhagytak a mindennapos misére járással. Ráadásul ezeknek száma még naponként növekszik is. Nos, e tudósítás nem másról, mint egy ébredésről számol itt be! (1685-ben egy kortárs itáliai úti beszámolójában Molinos követőit Nápolyban 20.000-re becsüli. Megjegyzi továbbá, hogy „a jezsuiták

ellenük állnak, mert ezek meggyengíthetik a babonaság birodalmát és szakadást idézhetnek elő az egyházban.) Ez az egész olyan, mintha nálunk Kelet-Texasban jó néhány gyülekezet bezárná bibliaiskoláit. a pásztorok feladnák egyházi címeiket és (megélhetésükért?!) munkát vállalnának. a keresztyének otthonaikban tartanák összejöveteleiket, s a b emerítéseiket egyszerű testvérek végeznék. az úrvacsoránál pedig senki sem ténykedne Nos az efféle híreket egyesek nagy örömmel fogadnák, míg mások csak szörnyülködnének. (Nekem személy szerint tetszene a dolog.) A továbbiakban az érsek megkéri a pápát, hogy szíveskedjék közölni, hogy miként lépjen fel az új irányzattal szemben. Ez a levél mozgásba hozta azt a gépezetet, amely szétmorzsolja, végső fokon pedig megsemmisíti Miguel de Molinos munkáját, írásait, befolyását, de még szinte az emlékezetét is. Most pedig álljunk meg, hogy a történtekből levonjuk a

tanulságot. Jézus Krisztus népszerűsége Galileában és Júdeában addig tartott, amíg a templom látogatottsága csökkenni nem kezdett. A vallási vezetők észrevették, hogy még a legegyszerűbb emberek is megváltoztatták hagyományos vallási gyakorlataikat. (Az elmúlt 1500 évben például semmi sem történt, ami a katolikus szertartásokat megváltoztatta volna. 400 év alatt semmi sem módosította - de még egy jottányit sem - a protestánsok vasárnap reggeli összejöveteleit. Gyanítom, hogy ezer év múlva is mindkét felekezet lényegében ugyanezt a vasárnapi ceremóniát fogja gyakorolni. Nem, a rítusok gyakorlatilag soha nem változnak. bármekkora legyen is az ébredés) Az Urat is ezért feszítették meg. Aztán néhány évvel később Jeruzsálemben megtörtént ugyanaz, ezúttal az apostolokkal. Az üldöztetés újból kitört Megfigyelhető, hogy egy új mozgalommal szembeni türelem addig tart, amíg a vallásos hierarchia veszíteni nem kezd

tagjaiból és/vagy javaiból. Amikor a legszentebb hagyományos szertartásokat és gyakorlatokat hanyagolni kezdik, akkor a vallásos világ üldözni kezdi a változás előidézőjét, bármi legyen is az. Ez a magatartás nem korlátozódik a katolikusokra, ez valamennyi vallásnak a sajátja. De térjünk vissza Molinoshoz. A képbe lépnek a jezsuiták. A jezsuiták korábban egyetértettek Segneri könyvével, s most az érsek levelét is támogatták. Végül is bekövetkezett a nyílt szembenállás ideje. Mindeközben az Inkvizíció gépezete is beindult. Rómában felállítottak egy bizottságot, hogy áttekintsék (és megvizsgálják) Molinos és Segneri írásait. A légkör rohamosan megváltozott, és elkezdődött az ősrégi küzdelem a fogalmak definíciójával kapcsolatosan. Értelmezz csak egy dolgot, s rögtön vitát robbanthatsz ki belőle Miben állt Molinos tanítása? Mi volt a kvietizmus lényege? Összefüggött-e és kapcsolatba hozható-e mindez a

Franciaországban dúló hecckampánnyal? A szabad akarat vagy a kegyelem kérdése volt-e mindez? Pártok alakultak ki, melyekben püspökök, bíborosok és teológusok csoportosultak. 1681 táján az „imádság”, a „meditáció” és az „elmélkedés” szavak pártok jelszavaivá váltak. Tanulmányok és rövid összefoglalások sokasága áradt a Szent Hivatalhoz. 1682-ben összeült a bizottság. A kérdéses könyveket elolvasták, alaposan megvizsgálták, és szinte hihetetlen, de Segneri könyvét ítélték el! Az inkvizíció Molinos könyvét „az Egyház hitével és a keresztény erkölcsiséggel megegyezőnek” nyilvánította! Segneri vádjait alaptalannak találták, s a kvietistákról a bíróság elismerően nyilatkozott. Ennek eredményeként Petruccit püspökké nevezték ki, Molinos tanításai pedig a siker újabb magaslataira emelkedtek. Az események eme fordulata nem késztette megállásra a jezsuitákat, akik még elszántabban keresték

ellenfelük sebezhető pontját. Ők a német protestantizmussal és a francia janzenizmussal rokon veszedelemmel látták magukat szembesülni. méghozzá Itáliában! A pietizmus itáliai megújulását potenciálisan nagyobb veszélynek ítélték, mint a protestantizmust vagy a janzenizmust, mivel ez az ébredési mozgalom magának a pápának az áldásával is dicsekedetett! Látták, amint pápájuk tőlük eltávolodva Molinosszal szimpatizál. A vallási hadszíntéren felsülve tehát, a politikai aréna felé fordultak. A jezsuiták legnagyobb politikai erőtartaléka Franciaországban volt. Teréz, Keresztes János és Molinos tanításai Franciaországban nem terjedtek el olyan széles körben, úgyhogy a jezsuitáknak valamiképp módját kellett ejteniük, hogy félelmüket XIV. Lajos szívébe ültessék. Ez igazán nem volt nehéz. Molinost azzal kapcsolták össze, amitől XIV Lajos egyébként is irtózott. Azon időben Franciaországban rohamosan terjedt egy

politikai-vallási mozgalom, a janzenizmus, mely homlokegyenest ellenkezett a j ezsuiták nézeteivel ill. érdekeivel A janzenizmus és a jezsuiták vitája épp a tetőfokára hágott. A francia jezsuiták foggal-körömmel harcoltak, hogy a janzenizmus egyre nagyobb mértékben növekvő befolyását feltartóztassák. Európa legbefolyásosabb uralkodója - de mondhatni, hogy Európa egész eddigi történelmének is leghatalmasabb uralkodója - lassanként az ő táborukhoz csatlakozott. Szerencséjükre XIV. Lajos vallásilag szinte kizárólag jezsuiták - név szerint Pere LaChaise és Bousset (aki Luther Márton római katolikus megfelelője) - befolyása alatt állott. Az olasz jezsuiták Pere LaChaise-hez fordultak segítségért. XIV. Lajos a katolikus egyházon belüli eretnekségnek még a gondolatára is különösen érzékenyen reagált. Hívja csak fel valaki is a f igyelmét arra, hogy valaminek - legyen az bármi - protestáns íze van, a t ámadáshoz benne azonnal

szövetségesére lelhetett. Csak az imént irtotta ki Franciaország kálvinistáit, a hugenottákat, s most azt suttogták fülébe, hogy lent Itáliában egy eretnek mozgalom van terjedőben, amely oly népszerű, hogy még képes, és betölti a hugenották hagyta vákuumot. Így állhatott elő, hogy 1685-ben Európa első számú uralkodója és egyben leghatalmasabb embere, d’Estrees bíboroson keresztül panasszal fordult a pápához. (Emlékszel? Ő volt az a francia bíboros, aki korábban Molinost és tanításait megvizsgálta és áldását is adta rájuk.) Lajos kifejezte afeletti szomorúságát, hogy az eretnekkel gyakoroltak kegyet, és egy olyasvalakit tűrtek meg, aki az embereket az egyház rendjének és szolgálatainak elutasítására tanítja! Ne gondold, hogy a hatalom és a pénz nem tették meg hatásukat. A Molinos-ébredéssel kapcsolatos - mélységesnek tűnő - vallási meggyőződése ellenére a pápa ingadozni kezdett. Az ügyet újfent átadták az

Inkvizíció bíróságának. Ez a második eljárás aztán a szembenállás árját indította el. 1685 májusában Molinost barátjával, Petruccival együtt az Inkvizíció elé idézték. Később július 18-án házához pápai testőrséget küldtek, letartóztatták és minden teketória nélkül börtönbe vetették. Augusztusban XIV Lajos levélben kért információt az ügy további fejleményeiről. Ahogy azokban a napokban oly gyakran előfordult, Molinos barátja is eltűnt. örökre és nyomtalanul. Ez lett sorsa a jezsuita Martin Esporsofnak is Mi volt a vétke? Azonosult Molinos gondolataival és életgyakorlatával. Aztán betörtek Molinos otthonába, ahol mintegy húszezer levelet találtak, melyek közül néhány igencsak megdöbbentette a jezsuitákat, hiszen Európa legbefolyásosabb személyiségeitől származtak. Ahogy Molinos befolyásának mértéke egyre világossá vált, úgy nőtt ellenségei szívében a félelem, hogy ebből az egészből egy új és

megállíthatatlan mozgalom robbanhat ki, mely teljesen kikerül a jezsuiták és az Inkvizíció ellenőrzése alól. A kezükben mindenesetre ott volt a húszezer levél, amit tetszésük illetve félelmeik szerint értelmezhettek. Az összes levelet elégették. Amennyiben megmaradtak volna, akkor úgy gondolom, hogy az elmúlt 300 év minden támadása és gyalázkodása ellenére ma Molinos nevét éppoly tisztelet övezné, mint Terézét vagy Keresztes Jánosét. Hogy miért? Két okból is. Életében Keresztes János is gyűlölt és vitatott személyiség volt, és hosszú idő elteltével avatták csak szentté. Az a tény, hogy a katolikusok egy nemzedéke üldözött és kínvallatás alá vetett valakit, az még nem rettentette el a későbbi generációkat attól, hogy ugyanazt a személyt aztán szentté avassák. Azonban inkább arról van szó, hogy ha a levelek megmaradtak volna, akkor azok tartalma Molinost igazolta volna. Mint író, Molinos egy fokkal jobb

volt kortársainál Úgy gondolom, hogy a leveleket nem eretnekségük, hanem a minőségük miatt semmisítették meg. Azt azért figyelembe kell venni, hogy abban a korban még sem telefon, sem írógép nem létezett, de még a könyvek sem terjedtek el igen széles körben. Az időben valamennyi irodalmi műfaj közül talán a levelezés volt a legérthetőbb és a legtökéletesebb. A kor irodalmának sok nagysága egyedül levelei alapján lett elismertté. Meg vagyok róla győződve, hogy azokban a lángokban az egyháztörténelem Molinost megillető méltó helyének bizonyítékai emésztettek el. s számunkra annak a 20000 levélnek a megsemmisülése minden idők egyik legnagyobb szellemi kincsének elvesztését jelenti. Az 1685 nove mberében a spanyolországi Avagonban összeült spanyol Inkvizíció hivatalosan is elítélte a „Szellemi útmutatót”. Miguel de Molinosnak befellegzett! Az Inkvizíció végzésében - amely bizonnyal a vallási körökben valaha is

közölt legkeményebb hivatalos nyilatkozat - a következő olvasható: Az írások „eretneknek ítéltettek. Miguel de Molinos valamennyi írását eretneknek, veszedelmesnek, botrányosnak, ártalmasnak és a kegyes fülek számára sértőnek ítéltük, megbélyegeztük és megsemmisítettük. Mindenkinek megtiltottuk, hogy azokról beszéljenek, hogy bennük higgyenek, hogy tanítsák, megőrizzék vagy gyakorolják őket.” Az őrizetbe vételét követő két évben csak nagyon kevés volt hallható Molinosról, s az ügy kezdett feledésbe merülni. Ellenségeinek ez volt a lehető legbölcsebb húzása Molinos népszerűsége alábbhagyott, s az emberek kezdték őt elfelejteni. Az Inkvizíció Molinos egyre halványuló emlékezetének időszakát választotta a végső leszámoláshoz. A bírósági eljárás 1687 februárjában kezdődött, de az események pontos menetére sajnos az elmúlt 300 é v homálya borul. A Vatikán mind a mai napig nem hozta nyilvánosságra

az eljárást sem az azt követő tárgyalás jegyzőkönyveit, de azokba még csak betekintést sem engedélyezett. Az elérhető információk alapján nem világos, hogy volt-e hivatalos tárgyalás, vagy csak valamiféle kihallgatás. Hogy azokon a zárt üléseken mi zajlott le, senki sem tudja, mint ahogy azt sem, hogy miféle vádakkal illették, vagy, hogy milyen gonosz dolgokat állítottak róla. Elmondom hát ami ismert, valamint, hogy feltételezésem szerint valószínűleg mi is történhetett. Először is az Inkvizíció két nagyon egyszerű megállapításra jutott: Molinos és a hozzá hasonlók tanításai Európa-szerte oly széles körben terjedtek el, hogy fennállt annak a lehetősége, hogy a mozgalom nemcsak a katolicizmus fő erejévé válhat, hanem végső fokon az egész egyház is az ellenőrzése alá kerülhet. Továbbá pedig arra a következtetésre jutottak, hogy Molinos követői azok, akik az egyház hagyományai ellen fellázadnak, akik a misét

és a nyilvános összejöveteleket elhanyagolják, a gyónást és a vezeklést pedig megkérdőjelezik. Mindezekből aztán az Inkvizíció számára egyenesen adódott a következtetés, hogy Molinos nem más, mint egy lázadás felbujtója. Egy ilyen népszerű embert azonban nem lehet csak úgy elítélni és félreállítani. Kellett valami, ami a közvéleményt Molinos ellen fordítja. Ezen a ponton érkezünk el oda, hogy miért is oly zavaros és ellentmondásos Molinos személye a katolikus egyház történelmében. Végül is Molinos gyakorlatilag egy elfelejtett ember volt. Azon kevesek pedig, akik még nem feledték el, azok is vonakodnak melléállni és szavukat emelni érte. Miért? Miért bánt a történelem évszázadok múltán is oly mostohán ezzel az emberrel? Ennek oka félelmetes és meg lennék lepve kedves olvasó, ha a választ már magad is ki nem találtad volna. Szóbeszédek - ha úgy tetszik hazugságok - keringtek és terjedtek el Róma utcáin

Molinosról. Legtöbbjük nevetséges és képtelen koholmány volt, de ami még tragikusabb, hogy ezeket a híreszteléseket 300 éven keresztül senki sem bizonyította be, vagy cáfolta meg. Molinos pedig mind a mai napig várja, hogy az igazságra fény derüljön. Mik is voltak azok a szóbeszédek? Ellenségei először is egy névvel illették tanításait, majd azt gyalázni kezdték. (Oly régi ez a trükk, mint maga a gyűlölet) Az alombrados volt az a név, mellyel Molinost megbélyegezték. Az alombrados egy spanyolországi szekta volt, amely azt tanította, hogy az imádságra nincs szükség, illetve, hogy az igazi imádság egy elragadtatott, eksztázisban lévő állapot. Ez a zavaros csoport is azt vallotta, hogy a szentségekre sincs szükség, továbbá hogy az Istenhez egészen közel állók nem vétkeznek. Nos e tudományosan alátámasztott és misztikával fűszerezett vádak sajnos könnyen utat találtak a tömegek szívéhez. Azt is terjesztették, hogy

Molinos zsidó és valójában soha nem keresztelkedett meg. Ez is nagyon hatásos volt és sokan elhitték, hiszen az antiszemitizmus igen elterjedt volt akkoriban. Ellenségei annyira kiforgatták tanításait, hogy képesek voltak azt állítani, hogy Molinos aláássa és felforgatja az erkölcsi értékeket, és ez nemcsak a k atolikus egyházra, de az egész társadalomra nézve is veszedelmes. Hogy Molinos tanításai morálisan felforgatóak? Miképp juthattak erre a következtetésre ellenségei? Molinos azt tanítja - állították, - hogy a külső cselekedetek értéktelensége folytán az ember bármit megcselekedhet a t estével addig, amíg az számára érdektelen marad. Az egyházi hierarchia tanításainak ilyen átlátszó kificamításával készült keresztre küldeni Molinost. Ha a rágalom csak ennyiből állt volna, akkor ezt még Molinos neve túléli, de sajnos nem maradtak meg ennyinél. Végső csapásuk volt az, amely önmagában is elegendő volt ahhoz,

hogy Molinos hatását az egyháztörténelemben egyszer s mindenkorra ellehetetlenítsék, hogy a történészeket személyének tisztázásától elriasszák, továbbá, hogy ő és írásai barátok és védelmezők nélkül maradjanak. Azt híresztelték, hogy tárgyalásán (?) számos asszony tanúsította, hogy szexuális kapcsolata volt Molinossal. Ellenségeinek logikája szerint Molinos tanítása valamennyi követőjét óhatatlanul ebbe a szexuális eltévelyedésbe viszi. Azt, hogy hány asszony vallott hivatalosan és nyilvánosan ellene - egy, húsz, kétszáz, vagy egy sem, - senki sem tudja. A híresztelésekben mindenféle szám szerepelt Még 300 év múltán is a s zóbeszéd csak szóbeszéd maradt. Azt senki sem tudja, hogy tárgyalásán valaki valamiben is vallott-e ellene, de a különböző vádakról szóló híresztelések a mai napig is fennmaradtak, hogy Miguel de Molinos nevét bemocskolják. Hogy a tárgyaláson megvádolták-e erkölcstelenséggel, vagy

hogy e téma egyáltalán felmerült-e azt senki sem tudja. Mindenesetre egy történész az ismert tények alapján úgy találta, hogy ellenségei csak teoretikusan állították, hogy tanításaiból erkölcstelenség származhat! Hogy ki kezdte a rémhírek terjesztését, s hogy a t árgyaláson egyáltalán foglalkoztak-e velük, vagy képtelenségük miatt a t árgyalóteremben említésre sem kerültek - 300 év távlatából nem tudhatjuk. Azt viszont tudjuk, hogy e rosszindulatú híresztelések egész Rómában, Itáliában, sőt Európa-szerte elterjedtek. Ha valaki Molinosról semmit sem tudott, azt azért hallhatta, hogy egy pap lent Itáliában néhány száz nőt elcsábított. Nincs olyan ember, akinek hírneve és becsülete ne csorbulna egy ilyen rágalom következtében, hát még egy papé. Volt-e a vádaknak a legcsekélyebb alapjuk is? A kérdés felvetése már önmagában is terhelő és elegendő arra, hogy valakit tönkretegyen. A vizsgálat és a tárgyalás

jegyzőkönyveit soha nem tették közzé, ezért csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A magam részéről erősen kétlem, hogy Molinos erkölcse egyáltalán szóba jött-e a t árgyaláson. Életének erkölcsi tisztasága kétségbevonhatatlan volt Csak szóbeszédeket hozhattak volna fel ellene, s ha ezekben a valóság legparányibb szikráját is felfedezhették volna, akkor e bizonyítékokkal telekürtölték volna egész Itáliát. Akkor a Vatikánnak csak a t árgyalás anyagát kellett volna közzétennie bizonyítékul. Ehelyett csak a rémhírek terjedtek még erőteljesebben, a bírósági eljárás pedig szigorodott. A tárgyalásokról viszont soha nem tettek közzé egyetlenegy Molinost terhelő esetet sem, akár megtörténtek, akár nem. Amikor végül is a vádakat közzétették, egy szóval sem említik Molinos erkölcsi vétkét, de még csak nem is céloznak rá. El tudom képzelni, hogy Molinost a tárgyaláson elítélték, bebörtönözték, aztán

úgy élt még és úgy halt meg, hogy a róla terjengő híresztelésekről még csak tudomása sem volt. Ismeretes az ártatlanság vélelme, mely szerint míg valaki ellen nincs bizonyíték, addig ártatlannak kell tekinteni. Amikor 1687-ben ítélethozatalra Rómába hozták, a n ép annyira fel volt ellene heccelve, hogy a halálát követelték - akárcsak Poncius Pilátus idején. Erkölcsi kihágásának részletei annyira közszájon forogtak, hogy nem járhatunk messze az igazságtól, amikor azt feltételezzük, hogy ítéletének kihirdetésekor sokan egyebet sem láttak benne, mint egy fajtalan szexuális állatot. 1687. február 9-én Molinos kétszáz követőjét tartóztatták le! Közöttük papok és nagy befolyással bíró férfiak és nők is voltak. Mindnyájukat börtönbe vetették Mi volt ellenük a vád? Nos, nem látogatták a m iséket, elutasították az egyház szertartásait vagy azokról megvetően nyilatkoztak, az Úr szent jegyeit pedig bűnvallás

nélkül vették magukhoz. Az Inkvizíció felállított egy bizottságot, melynek feladata volt a Molinos tanításait gyakorló kolostorok és zárdák felderítése és ügyük kivizsgálása. Mindenesetre a bizottság felkészült arra, hogy kellőképp megbotránkozzék és felháborodjék mindazon, amit találni fognak. még ha semmit sem találnának is! Aztán egy sor új hír kelt szárnyra. Apácák és szerzetesek felhagytak a rózsafüzér mondásával, félretették feszületeiket és egyedüli imájuk valami belső, minden formát nélkülöző dolog volt. Ekkorra Róma nem más, mint egy óriási pletykafészek lett A pápára is nyomást gyakoroltak. Az egyik éppen keringő hír szerint Petrucci bíboros személyében, mert maga a pápa is Molinos követőjévé vált. Aztán meg az terjedt el, hogy az Inkvizíció magát a pápát is kihallgatta. de nem pápaként, hanem mint Benedict Odescalchi És mi tö rtént Molinos tárgyalásán, illetve volt-e egyáltalán

tárgyalás? Úgy tűnik, igen. Minden elhangzott szót latinul jegyeztek le. Ezek a jegyzőkönyvek még megvannak, de soha nem hozták nyilvánosságra őket. Az utókor által így elfeledve vajon lesz-e még valaki, aki kellő latin ismerettel és Sherlock Holmes-i elmével bírva még világos és megbízható választ adhat a Molinos életével és a bírósági tárgyalással kapcsolatosan felmerült kérdésekre? Nem ismerek az egyháztörténelemben még egy olyan eseményt, amely meglévő bizonyítékaival az igazság feltárásáért jobban kiáltana. De semmit sem tudhatunk meg addig, míg a Vatikán nyilvánosságra nem hozza azokat a jegyzőkönyveket! Molinos védekezését viszont meglepőnek találhatod, ugyanis saját védelmében a szólást megtagadta 4[4]. Miért? Letartóztatása után nem beszélt többet Ott ült csendben mintegy saját tanításának bizonyságaképpen. „Életed minden előálló helyzetét fogadd el teljes megadással, mint amelyek az Ő

kezétől rendeltettek.” Üldöztetés vagy áldás egyben volt lényeges: Isten akarata volt. Fent vagy lent - számára lényegtelen, ezért maradt csendben Viszont mint olvasónak, neked is állást kell foglalnod abban, hogy az élet dolgaihoz ez-e a helyes és szellemi hozzáállás? Amennyiben már döntöttél, hogy ezen az úton járj, úgy abban biztos lehetsz, hogy ellenségeidet ez nem fogja meghatni. és nem is fogsz vele nagy tetszést 4[4] Arról tudomásom van, hogy legalább egy forrás azt állítja, hogy a tárgyalás folyamán beszélt, egy másik viszont azt mondja, hogy mindvégig néma maradt. A magam részéről úgy gondolom, hogy a második felel meg a valóságnak. aratni. Az efféle értékeket nem akceptálják, sőt ellenkezőleg: ez a magatartás éppen nyílt felhívást jelent arra, hogy még jobban rágalmazzanak. E hozzáállást magadévá téve fel lehetsz rá készülve, hogy ennek következménye sem lesz jobb annál, mint ami Molinosszal

történt. Úgy tűnik, hogy az efféle magatartás inkább csak fokozza az ellenérzést és a gyűlöletet. A rágalomhadjárat és a hisztéria kampány közepette bombaként robbant a hír: Róma városában közhírré tették, hogy Molinos bevallotta eretnekségét. tanait pedig visszavonta Aztán azt az ominózus bejelentést tették, hogy „egyéb bűneit is megvallotta”. Hogy ezek a bűnök mik voltak, az sohasem derült ki. Közölték továbbá, hogy az Inkvizíció bűnösnek találta Molinost az eretnekség bűnében és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az erkölcstelenség bűnére bizonyítékaik nem voltak, különben rögtön halálra ítélték volna. Információim szerint ez volt az első nyilvános és hivatalos közlemény arról, hogy Molinost törvényszék elé állították! Némi fogalmad lehet a k özlemény manipuláltságáról, ugyanakkor személyének ismertségéről abból, hogy amikor visszavonta tanait, a hírre Róma valamennyi

templomában harangozni kezdtek és városszerte örömünnepet ültek. Hogy minek a h atására tagadta meg tanait? Egyesek úgy gondolták, hogy kínvallatásnak vetették alá, mások inkább azon a véleményen voltak, hogy csak hitének engedett, miszerint mindenkinek alá kell rendelnie magát az egyháznak, bármit is kívánjon. Nem kérdéses, hogy Molinos végül is feltétel nélkül alávetette magát az egyház valamennyi végzésének. 1687 augusztus 28-án az Inkvizíció hivatalos nyilatkozatot adott ki, miszerint Molinos „istentelen dogmák tanításában és azok gyakorlásában” bűnösnek találtatott. A nyilatkozat 68 pontban részletezi, hogy Molinos tanítása „eretnek, istenkáromló, a kegyes fülek számára visszataszító és sértő, a keresztény erkölcsre nézve veszélyesen romboló hatású”, de ismereteim szerint semmit sem konkretizál. A Molinosról kiadott valamennyi hivatalos közlemény csupán ködös általánosságokat tartalmaz. A

tény az, hogy az Inkvizíció nem adott ki részletes indoklást, s nyilvánvaló, hogy ez nem is állt szándékában. Talán szégyellték a keresztény világ tudomására hozni ítéletük indítékait? Egy történész szerint mindaz, amit Molinosról hivatalosan nyilvánosságra hoztak, nem volt elegendő ahhoz, hogy eretnekként elégessék, vagy hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék. 1687 augusztusának 28-ik napján, ama végzetes napon, erre senki nem gondolt. Mikor Molinos ellen közzétették a vádakat, egyben elrendelték a „Szellemi útmutató” valamennyi példányának elégetését is! (Ez volt az a könyv, amelyet korábban az Inkvizíció is üdvözölt és helyeselt.) Molinos bármely írásának birtoklása az egyházból való azonnali kiközösítéssel járt. Hogy a Római Katolikus Egyházon belül Molinosszal valóban egy hatalmas megújulás indult volna meg, s a reform kiszélesedésével az egyház tömegei - papjaikkal együtt

ténylegesen mélyebb közösségbe kerültek volna állítólagos Urukkal - ezt már soha nem tudhatjuk meg. A mozgalmat sikeresen elfojtották, úgyhogy e kérdések 300 é v múltával immár megválaszolhatatlanok. A rendszer ismét diadalmaskodott a s zabadság, a s zív és a láthatatlan birodalom felett. Ami ezután következett, az a történelem azon pillanataihoz tartozik, melyek az igazságszolgáltatás karikatúrái, mondhatni komédiái. Az Inkvizíció meghatározott egy napot, melyen magát szalonképesnek, törvényesnek és mindenekelőtt erőteljesnek tűntethette fel. Elhatározták, hogy Molinos nyilvánosan és a lehető legnagyobb pompával megrendezett ünnepség keretében tagadja meg eretnekségét. Szeptember 23. volt ez a nap Az egyház kiáltványban tette közzé, hogy az ünnepség résztvevőinek 15 év bűnbocsánatot ad! Ezzel aztán hatalmas tömegek részvételét biztosították. Az ünnepélyes alkalomra a Santa Maria Sopraminerva nevezetű

templomban került sor. Molinos tanainak megtagadására a várakozó tömeg jelenlétében kellett megtörténnie. Azon a bizonyos napon a rómaiak tízezrei mellett bíborosok és püspökök, a szent hivatal tagjai, királyi méltóságok, hercegek, nagykövetek és feleségeik jöttek el. A tömeg akkora volt, hogy a híres Svájci Gárda sem volt képes feltartóztatni azt. A tolongásban sokan megsérültek A nap folyamán Molinosnak felszolgálták a bebörtönzése előtti utolsó ebédjét, luxusszínvonalon. A Vatikán megengedhette magának, hogy kegyesnek mutatkozzék Az ünnepség csúcspontján Molinost drámaian a várakozó tömeg elé vezették. A 65 é ves Molinos méltóságteljesen és szomorúan állt előttük. Vezeklő ruhába öltöztetve, megbilincselt kezében égő fáklyát tartott. Egy emelvényhez vezették, szemben a bíborosokkal és a bíróság tagjaival. Körülötte nemesek, papok, főpapok álltak Az emelvényen valaki felállt és hangosan

felolvasta az ellene szóló vádakat. Ez eltartott egy pár óráig A feljegyzések szerint a felhozott vádak hallatán a t ömeg annyira felháborodott, hogy a felolvasást „Tűzre vele, égessétek meg!” kiáltásokkal kísérték. Micsoda hajlamunk van egymás üldözésére, nekünk, úgynevezett keresztényeknek!!! A felolvasást az ítélethirdetés követte: Molinost életfogytiglani börtönre ítélték. Magánzárkájában naponta egyszer köteles volt elmondani az apostoli hitvallást, kétszer a rózsafűzért, s hetente háromszor böjtölnie kellett. Négyszer egy évben bűnvallást kellett tennie. A szentségek vételében gyóntatója dönthetett Az ítélet kihirdetése után Molinos letérdelt és hivatalosan megtagadta eretnekségét, aztán ugyanerről aláírt egy vallomást, majd megfordult és feloldozást kapott a pápa meghatalmazottjától. A nagy esemény lezajlott. (Az a n ap nem csak Molinos szolgálatának végét, hanem a római katolicizmuson

belüli mégoly ritka ébredések egyikének végét is jelentette, - amely ha csak egy pár évvel is tovább tarthatott volna, az egész katolikus gondolkodást megváltoztathatta volna. Bizonyossággal állítható, hogy a római katolikus egyház ezzel elszalasztott egy kiváló alkalmat, mely által papjai és hívei a szellemi mélységekben gazdagodhattak volna.) Az ünnepség végeztével Molinost kivezették a Santa Maria Sopraminerva templomból s amennyiben a feljegyzések pontosak, a dominikánus San Pietromontorio apátságba kísérték. Egy parányi cellát jelöltek ki börtönéül. A cella ajtaja nyitva állt, hogy az elítéltet bevezessék. Amint Molinos az ajtót átlépi, a világ egyszer és mindenkorra megszabadul ettől a kellemetlenkedő spanyoltól. Molinos ezzel tisztában volt. Nos, ami azt illeti, kedves olvasó, meg kell hagyni, hogy Molinos barátunknak volt dramaturgiai érzéke! A cella felé haladva annak küszöbénél hirtelen megállt. Ezek az

utolsó pillanatok, mikor arca még látható, a hangja hallható. Börtönének sötétje már feltárult számára, hogy örökre elnyelje. Molinos megállt, megfordult - szemtől szemben állt ellenségeivel. Tekintetét erősen a dominikánus papra szegezte, aki épp azon volt, hogy a cella ajtaját becsukja és örökre lepecsételje. Ami ezután következett, az a történelem ritka és nagy momentumai közé tartozik. Egy pillanat, egy villanás. egy majdnem ismeretlen személyiség hirtelen feltárulkozása - egy fénysugár, mely a belső emberből, a jellemről oly sokat megmutat. Itt áll Molinos, egyike az egyháztörténelem azon személyiségeinek, kiket éppen hívő barátai támadtak meg, s akik úgy döntöttek, hogy életük és szolgálatuk gonosz tönkretételét szótlanul szenvedik el. S ekkor Molinos valami váratlant tesz Mikor magát már meg nem mentheti, de azzal sem vádolható, hogy védekezik, vagy, hogy keserű lenne. Molinos megtöri hallgatását A

lehető legutolsó pillanatban megszólal! Tény, hogy ott az ajtóban az az utolsó 20 másodperc igazán méltó arra, hogy emlékezetünkben tartsuk, mintsem mindaz, amit élete többi részével kapcsolatosan összehordtak. A megnyílásnak e p illanata valóban leleplezi ennek az embernek a s zívét és gondolatait. Halld hát a szavait: ‘Viszontlátásra, atyám. Az ítélet napján majd találkozunk Akkor majd látható lesz, hogy az igazság kinek az oldalán állt, a tieden vagy az enyémen.’ Mit mondhatunk erre? Az igazság nála volt és ő ezzel tisztában volt. A szíve nem fordult el, nem tudott elfordulni az igazságtól, melyről tudta, hogy az ő oldalán áll. Meg kellett hajolnia, igen, de csak külsőleg. A belsejében azonban nem tudta megtagadni azt, amit Urából megismert és megtapasztalt. Az ajtó bezárult. A cella sötétségbe borult A dominikánus pap lepecsételte a bejáratot Molinost ezután már senki nem hallhatta. Zárjuk hát le e szomorú

történetet. 1693-ban szárnyra kelt a hír, hogy Molinos meghalt. Mint megannyi más, úgy ez is valótlannak bizonyult. Négy év múlva, 1697-ben egy másik katolikus pap, egy francia érsek került szellemi írásai miatt a támadások kereszttüzébe, éppúgy mint Molinos 1687-ben. Franciaország legkedveltebb papját, Fenelon atyát vádolták meg eretnekséggel. Fenelonnal kapcsolatban Franciaországban robbant ki akkora vita, hogy a kérdésben a pápának kellett döntenie. Molinos esetéhez hasonlóan itt is egy pápai bizottságot hívtak össze a kérdés kivizsgálására és rendezésére. A Fenelon-ügy tárgyalásának közepén az egyház nem kis iróniával jelentette be, hogy Molinos meghalt - 1697. December 29-én Három hónapot betegeskedett - áll a hivatalos közleményben, mely biztosít afelől, hogy Molinos tévelygése feletti mélységes bűnbánatban és az egyházzal teljes lelki közösségben halt meg. Mások viszont arról számoltak be, hogy

betegsége igencsak rejtélyes volt és abból adódott, hogy egyszerűen megmérgezték. Mint életének megannyi vonatkozásában, az igazságot ebben az esetben sem tudhatjuk meg. Mi maradt meg Molinostól mára? Semmi egyéb, mint sírján a kurta felirat: „Itt nyugszik Dr. Molinos, a nagy eretnek teste” A felirat nyilvánvalóvá teszi a r ómai egyház viszonyulását a történelem egyik legnagyszerűbb alakjához, de egyben az Istenéhez szorosan kapcsolódó élethez is, melyre úgy tekintettek, mint akinek nincs helye a formális vallási keretek között. Olvastam egy müncheni könyvtárban lévő „Prosesso D. Molinos” című iratról, mely Molinos eretnekségével kapcsolatban az Inkvizíció által összeállított 263 l egfontosabb vádpontot tartalmazza. Ezekből számomra egyértelmű, hogy az Inkvizíció az eredeti vádakból sokat elejtett. Mi lett az erkölcsi bukás vádjával, vagy azzal, hogy valamiféle spanyol eretnek szektához tartozott? Követőinek

erkölcstelenségéről miért nem esik egyetlen szó sem? Ott ugyanis ezekre még utalás sincs. Ez a 263 pontos jegyzék - a nyomozással, a vizsgálattal és a nyilvánosságra soha nem hozott bírósági tárgyalással ellentétben - csak igen csekély mértékben egyezik a szárnyra kelt híresztelésekkel, melyek egy egész várost, egy nemzetet, egy nemzetközi vallásos mozgalmat indítottak el ellene. Nagyon keveset tudhatunk bizonyosan. Azt azonban tudjuk, hogy Petrucci később néhány írásában kijelentette, hogy a vádak, melyekkel az Inkvizíció Molinos kárhoztatta, nem voltak egyebek, mint igaz tanításainak átgondolatlan félremagyarázásai, és elferdítéseiknek az igazsághoz semmi közük nem volt. Netán csodálkozol, hogy efféle kijelentést téve Petrucci végül is megúszta a dolgot? Igen, mert kinevezték bíborossá - az élet paradoxonában - s egy bíborossal már nem lehet úgy bánni, mint egy egyszerű pappal. Mindazonáltal titokban, tehát a

nyilvánosság kizárásával) őt is az Inkvizíció elé idézték, írásai közül nyolcat megbélyegeztek és elkoboztak. Petrucci hűen ahhoz, amire taníttatott - meghajolt az ítélet előtt, így megengedték neki, hogy egyházmegyéjébe visszatérjen. Molinos bebörtönzése után Itáliában és Franciaországban egyaránt minden olyan tanítást üldöztek, amely egy kicsit is emlékeztetett Molinos tanításaira. Könyveket koboztak el, és égettek el. A kvietisták irodalma így szinte teljesen megsemmisült A szertartások és ceremóniák valamint a Jézus Krisztushoz való külsőséges kapcsolódás ismét győzedelmeskedtek. Elmondhatjuk, hogy a katolikusoktól elvetve, a protestánsok által fel sem ismerve a keresztyén élet mélységei azóta is felfedezésre várnak. Az biztos, hogy e mélységekben való járás azóta sem terjesztette ki hatásait és gyökerezett meg oly mélyen, mint akkor, a XVII. század végén Az intellektualizmusban és dogmatikus

vitákban született protestáns egyház falai közt (ahol szinte teljességgel az ész dominál) csak minimális hangsúlyt helyeztek a Jézus Krisztussal való mély együtt járásra. A bizonyos toleranciával uralkodó katolikus egyház e gyakorlatnak a korábbiaknál is sokkal kisebb teret engedélyezett. Meglehet, hogy Isten népe között egyszer majd egészen természetesen (mindenféle túlzás és elhajlás nélkül) előáll a földön az embereknek egy olyan közössége, kiknek szent törekvésük lesz Krisztus mélységeinek megismerése. Előáll majd egy olyan test, mely mind a felismerés, mind a megismerés területén mélyebbre jut majd, mint az elmúlt 300 év során bárki - mióta az a bizonyos börtönajtó bezárult Miguel de Molinos mögött, azok hangját is elfojtva akik Krisztust kutatták. a szellem mélységeiben