History | Books » Salánki Ferenc filozófus írásai

Salánki Ferenc filozófus írásai Tartalom: AZ EGYÉN ÉS TÁRSADALOM ELLENTMONDÁSA Formációelméleti gondolatok a szocializmusról Anyagi hallhatatlanság lehetősége Gondolatok a társadalom legtávolabbi jövőjéről GROTESZK TÖRTÉNELEM Ateista miatyánk A formák drámája A civilizáció megmentése A kollektivizmusról A szabadságról. A vereség A szocialista forradalmak bukása Európában Az európai szocialista rendszerek széthullása Aforizmák Történelem filozófiai gondolatok Az anyag és tudat A nagy lehetőség Az élet minősége A lét és a tudat problémái A társadalom lehetőségei II A spontán elégedetlenség A társadalom fejlődési alakzatai A TÁRSADALOM KÉT NAGY FEJLŐDÉSI SZAKASZA A többlet A történész lelkiismerete A Terror Háza AZ ÖSZTÖNÖSSÉG SZEREPE A HATALOM ÁTVÉTELE UTÁN Az új társadalom problémái Salánki Ferenc AZ EGYÉN ÉS TÁRSADALOM ELLENTMONDÁSA Tanulmány Budapest, 1999 augusztus Hatalmas hadseregek,

munkásmilíciák, többmilliós kádertömeg ellenére kártyavárként omlott össze a szocialista világ. A szocializmus igazi hívei döbbenten álltak és passzívan nézték az eseményeket De meg volt döbbenve a burzsoá világ is. Hiszen úgy látszott, hogy a szocializmussal - akár tetszik, akár nem, - nekik most már mindig számolni kell. A világ gyökeresen megváltozott, de nem vált jobbá. A volt szocialista országok gyönge gazdaságára rávetette magát a rabló tőke. Soha nem látott nyomorúságba süllyedt a nép De nem lettek boldogabbak a fejlettebb országok dolgozói sem. Az új piacok mellett jól képzett munkaerő került a tőke uralma alá, hihetetlenül olcsó áron. Ez az olcsó munkaerő hatalmas nyomást gyakorol a tőkés országok munkaerőpiacaira A tőke elvándorol oda, ahol a legolcsóbban hozzájuthat a dolgos kezekhez. A jólétiséghez fűződő illúziók is szétfoszladozóban vannak. Nincs szocialista mumus, ami volt immunhiányban

kimúlt A szocialista utódpártok mást nem örököltek a volt szocializmustól, csak az immunhiányt. Amikor a szocialista rendszerek válsága nyílttá vált, az élcsapat vezető magvába zavar és bomlás jelenségei léptek fel. Megjelentek az úgynevezett "reformkommunisták", akik Marxra hivatkozva elsietettnek tartották a szocialista átalakulást. Nem sok idő után, teljesen sutba dobták a marxizmust is. Úgy kótyavetyélték a tudományos szocializmus tételeit, mintha az a saját elherdálható tulajdonuk lett volna. Elcserélték ezeket a burzsoá demokráciákhoz fűzött illúziókra Ez történelmi értelemben véve árulás volt, bármilyen objektív vagy szubjektív okai is voltak ennek. Az árulásnak is sokféle változatai mutatkoztak meg a rendszerváltás idején, a nyílt karrierista formáktól az elgyávulásig. A burzsoázia profi politikusai a "megnyerő" modorukkal, hízelgésükkel olyan puhány politikusokat mint Gorbacsov,

szinte elbűvöltek azzal, hogy kiemelték és szembe állították azokkal, akiket merevnek, szemellenzősnek sztálinistáknak bélyegeztek. A burzsoá politikusok leereszkedő vállveregetései, a "vas-lady" fonnyadt mosolya elég volt hozzá, hogy ez az úr kinyissa a szocializmus ostromlott várának kapuit, beengedve a mohó telhetetlen tőkét. Soha nem vásároltak meg még ilyen olcsón világbirodalmat: még az adósleveleket sem kérték vissza az árulásukért. Nem váltak be a szocializmus gyors győzelméhez fűzött reménységek. A tudományos szocializmus képviselői szinte kivétel nélkül gyors győzelmet vártak. A valóság rácáfolt erre A kapitalizmus, mint a társadalom ösztönös fejlődésének legmagasabb formája, még nem merítette ki a benne rejlő lehetőségeket. A kizsákmányolás a kannibalizmus módosult formája. Az eredmény szempontjából mellékes, hogy közvetlenül falom fel embertársamat, vagy csak elveszem tőle az őt

életben tartó anyagi javakat és megfosztom őket az örömeiktől. Elméletileg a kapitalizmus az utolsó lerágható emberi csont elfogyasztásáig fennmaradhat Gyakorlatilag viszont az emberi társadalom élniakarása határt szabhat ennek. A társadalom ösztönös fejlődése külön téma, itt csak annyit erről, hogy a társadalom megosztottságával függ össze és ennek megoldásáig még hosszú és szenvedésekkel tele idő áll a társadalom előtt. Nagy árat kell az emberiségnek fizetni azért, mert nem tudott kitörni a megosztottságának veszélyzónájából. Úgy tűnik, hogy a kapitalizmusból nem lovasrohammal, hanem hosszú meneteléssel tör ki az emberiség. A vörösgárdista előretörés lehetősége a szovjet forma bukásával megszűnt. Ezt a formát diszkreditálta a fiatal szocializmus hosszú ideig tartó vegetálása, többször megismétlődő válsága, és végül bukása. A modern kapitalizmus alaposabb, elemzőbb vizsgálata és a szocializmus

szovjet formájának bukását előidéző okok feltárása alapján lehet csak a szocializmushoz vezető új utakat megtalálni. A szocializmus kikerülhetetlen szakasza az emberi társadalom fejlődésének. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, csak összetörni, vagy lelassítani a forgását. A szocializmus és a kommunizmus az emberi társadalom felnőttkora Ha nem tudja ezt elérni, akkor gyermekként pusztul el a társadalom. Az egyén és társadalom ellentmondása és az osztályellentmondások A Kommunista Kiáltvány híres sorai így kezdődnek "Minden eddigi társadalom története az osztályharcok története" (kivéve az őskommunizmust). Ez a megállapítás ma is igaz, de a szocializmus kudarcával összefüggésben új oldaláról is meg kell vizsgálni e tétel igazságtartalmát. Ha ismert igazsághoz új oldalról közelítünk, új igazságokat találunk. Az osztályok létezése egy mélyebb ellentmondás kialakulásához fűződik. Ez a

mélyebb ellentmondás az egyén és társadalom között feszül. Az egyén leszakadása a közösség köldökzsinórjáról azzal járt, hogy a társadalom egyes tagjainak új módon kellett kapcsolatot teremteni a társadalommal. Ezek után már nem kapcsolódhattak bele közvetlenül a társadalom egészének életébe, hanem csak azon társadalmi osztály vagy réteg közvetítésével, amelyhez anyagi és társadalmi helyzetük és érdekeik szerint tartoztak. Az osztályokhoz, rétegekhez való tartozás az egyén és társadalom ellentmondásának csak külső megjelenési formája. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a szocialista forradalom győz. Ekkor derül ki az, hogy a győztes osztály tagjainak többsége nem tud rögtön azonosulni saját társadalmával. Az új társadalom felépítésének nehézségei, a külső és belső ellenforradalom nyomása egyre nyomasztóbbá teszi az uralkodó osztály elmaradott része és élenjáró része közötti

ellentmondást. Az osztály elmaradott része a spontán elégedetlenség szintjén kapcsolódott be a forradalmi mozgalomba. Amikor azonban a hatalom átmegy az osztály kezébe, akkor a spontán elégedetlenség tendenciája egyre inkább a saját osztály uralma ellen fordul. Az osztály élenjáró része a spontán elégedetlenség fokán megrekedt tömegek fokozódó nyomása alá kerül. A spontán elégedetlenség természete és továbbélése a szegény szocializmusban A spontán elégedetlenségben az egyén és társadalom ellentmondása tör felszínre. Az osztály élenjáró része, amely irányító szerepet tölt be az új hatalom szerveibe, tapasztalatok híján csak kevéssé képes felismerni és megoldani ezt az ellentmondást. Ugyanis a társadalom és mindenekelőtt a termelés fejletlenségébe nyúlnak ezen ellentmondás gyökerei. Az egyén és társadalom ellentmondása azon alapul, hogy a társadalom már többet termel, mint ami tagjainak természeti

éhségét szolgálja, de még keveset ahhoz, hogy mindenki számára biztosítson egy magasabb komfortos életszintet. A komfortos életszint és a munkásruhás ellenforradalom Az állatvilágból való kiemelkedés azon szintje, amely alapját képezheti a sajátosan emberi képességek és tulajdonságok kifejlesztésének, mindenek előtt a kreativitás fejlődésének. Amíg a komfortos életszint nem válhat általánossá, addig kiváltságként létezik és megosztja a társadalmat. Megosztott társadalomban nincs és nem lehet igazságos elosztás. Ez pedig az általános elégedetlenség forrása A spontán elégedetlenség természete, hogy differenciálatlanul irányul minden hatalom ellen. Ha ez a hatalom átmegy a proletariátus kezébe, akkor a proletárhatalom válik célpontjává. A spontán elégedetlenség annak mértékében fokozódik, amilyen mértékben fokozódnak a proletárhatalom nehézségei. A spontán elégedetlenség tömeges formában a lassú és

rossz munkában nyilvánul meg De a hatalommal szembeni nyílt vagy burkolt ellenállás számos más formáit is kialakítja. Az új hatalom manipulációkkal, rendőri és katonai eszközökkel próbál védekezni. A forradalmi helyzet ellenforradalmi helyzetbe fordul át. A munkásruhás ellenforradalom a csúcspontja a spontán elégedetlenség megnyilvánulásának. (Lásd Kronstadt, kelet-német, lengyel, magyar, csehszlovák megmozdulások.) A spontán elégedetlenség a társadalmi vakság megnyilvánulása. Amikor a tömegek nem képesek arra, hogy reális ítéleteket alkossanak annak a társadalomnak a természetéről, amelyben élnek és irreális célokat tűznek maguk elé. Így a proletárhatalom körülményei között nem a termelés fejlesztésének oldaláról ítélik meg a helyzetüket, hanem az elosztás oldaláról. Nem számolnak azzal, hogy elosztható csak az lehet, amit megtermeltek. Annak is csak az a része, amely nem akadályozza a többlet

felhalmozódásának a szocializmus érdekeit szolgáló tendenciáját. Minden hiba, amely a szocializmus építése során előfordul, sokszoros visszhangot kelt a tömegekben. Az elosztás vélt igazságtalanságának érzetét keltve Amit persze a valóságosan előforduló igazságtalanságok tovább fokoznak. A szegény szocializmus és gazdag kapitalizmus ellentmondása A spontán elégedetlenség viharos formát ölt a szegény szocializmus és a gazdag kapitalizmus egyre fokozódó ellentétének hatására. A fejlett tőkés országok az eredeti tőkefelhalmozás brutális és kegyetlen eszközeivel olyan előnyt harcoltak ki évszázadok során, hogy ezt hosszú ideig meg is tudták és tudják őrizni, a szocialista fejlődés útjára lépett országokkal szemben. Ezt a kockázatot jelezte Marx és Engels azon tétele, hogy a szocializmusnak a legfejlettebb országokban kell először győzni. Míg a forradalom csupán szegénylegény, valami Istenre mindaddig van igény.

A szocializmus elmaradott országokban babonás formát öltött Tehát beteljesült Marx és Engels próféciája ("Német ideológia"). Mi más a személyi kultusz és a nagy ugrás elmélete, mint az elmaradott országok szocializmusának babonája. Amikor azután a nagy vezetők csődöt mondanak, akkor a kapitalisták a viszonylagos jólét biztosításával tömegtámogatást tudnak nyerni mind a maguk országában, mind a szocializmus útjára lépett országokban. Volt-e esélye az elmaradott országok szocializmusának a végleges győzelemre? Ezt a kérdést igennel lehet megválaszolni. Csakhogy ez az esély igen kicsi volt Annyi hibát, amit ez idő alatt elkövettek, semmiképpen nem bírhatott ki. Az egyetlen esély az lett volna, ha következetesen hozzáfognak az egyén és társadalom ellentmondásának megoldásához. Ennek az ellentmondásnak a kezelése merően más eszközöket igényelt, mint az osztályellentmondások megoldása. A hatalom eszközei itt

majdnem hatástalanok voltak Inkább hozzájárultak a spontán elégedetlenség fokozódásához. Ebből adódott az a képtelen helyzet, hogy a tőkés kizsákmányolás képviselői az emberi jogok pallosával sújthattak le a szocialista országok felépítmény-rendszerére. Miért forgathatta a burzsoázia olyan hatékonyan az emberi jogok fegyverét? A rejtély kulcsa a régóta ismert tétellel magyarázható: az elvont jog jogtalansághoz vezet. A jog világa a fejlett országokban parttalannak tűnik. Valójában éppen e parttalanságában szolgálja legteljesebben azokat, akik társadalmilag előnyösebb helyzetben vannak. A szabadság illúziója és az illúzió szabadsága A társadalmi helyzet és az anyagi lehetőségek olyan tarka színorgiájában mint amilyen a kapitalista országokban található, a szabadság és egyenlőség illúzió, amely csak az illúziók szabadságában ölthet testet a nagy tömegek számára. Képzeljünk el egy versenypályát ahol

gyalogosok versenyeznek gépjárművel közlekedőkkel vagy repülőkkel és rakéta meghajtású gépekkel. Ugyan milyen esélyei lehetnek a többségnek, a gyalog közlekedőknek egy ilyen versenypályán? Nem elég jogokat deklarálni, hanem biztosítani is kell ezeknek a jogoknak az érvényesülését. A vagyontalanok hiába kapnak jogokat, hiszen éppen ezeket fordítják velük szembe a kiváltságosok. A burzsoázia könnyű szívvel terjesztheti ki a jogok körét, ha nem biztosítja az alapvető jogot, a munkához való jogot. Ehelyett a szólásszabadság jogára helyezi a hangsúlyt, ami önmagában csak a jajgatás szabadsága. A munkához való jog az élethez való jogot jelenti a nincstelen számára. Az elmaradott -országok szocializmusának gyengeségét talán legkifejezőbben az ideologikus köntösben vívott pozícióharc jellemezte. A szőrszálhasogató viták képviselői végső érvként Marx, Engels, Lenin - olykor Sztálin - egyegy kiragadott

megjegyzésére nyúltak vissza, mint valami megrendíthetetlen elméleti alapra. A szembenálló felek mindegyike bőségesen talált olyan megjegyzést, amire támaszkodva ellenfelét a legszörnyűbb tévelygés képviselőjeként kiátkozhatta. A kérdés az, hogy meddig a határig képes ez a viszonylag gyenge rendszer elviselni a vélemények harcát. A szocialista országok közt olykor nyílt fegyveres összeütközések mintha azt sugallnák, hogy erre egyáltalán nem képesek. De a vélemények harca csak a klikkek elhatalmasodása mellett válhat antagonizmussá. A klikkesedés mérge pedig áthatotta a szocialista országok felső-, közép- és alsó régióit is. A szocializmus sejtbetegsége a közösségek élősdijének, a klikkeknek szinte általános megjelenése volt. A kapitalizmus nem tűnik el a hatalma megdöntése után, Lenin megállapítása szerint a hullája itt rothad közöttünk. A klikkek ezt a túlélő kapitalizmust testesítik meg. A személyes

anyagi gond tudat szerepe Ma már hozzátehetjük Lenin megállapításához, hogy az elszigetelt, az önmagára maradt embert is az egyéni boldogulás vágya hajtja arra, hogy nap mint nap saját erejére támaszkodva teremtse elő létezésének anyagi feltételeit. Ez a törekvése a személyes anyagi gondok formájában uralja gondolatvilágát A személyes anyagi gond iszonyatos teher, ami a társadalom minden egyes tagját sújtja. Ennek nyomása alatt eltompul, vakká válik az ember. Ez olyan vakság, aminek következtében az egyén szűkebb létfeltételei szinte teljesen elfedik tágabb létfeltételeinek körét. Ez a közvetlenség igézete A közvetlenség igézete, a szűkebb és tágabb társadalmi létfeltételek Minden egyes ember a szűkebb és tágabb létfeltételei kőzött él. A szűkebb létfeltételt az a közvetlen valóság jelenti, amelyet ha nem szellemi fogyatékos kénytelen belátni. Ám ha a tágabb létfeltételeivel nem számol, akkor a szűkebb

létfeltételei óriásivá nőnek a szemében. Ez nyilvánul meg az anyagi gondok lenyűgöző hatásában Mindaz, ami szűkebb létfeltételei közt nyomasztja, természetesen magában foglalja a tágabb létfeltételei hatását, de mivel ezekkel nem tud és nem is akar számolni, társadalmi vaksága következtében az egyéni létfeltételei és lehetőségei közt akarja megoldani a tágabb, csak közvetve felfogható létfeltételeinek problémáit is. A személyes anyagi gondokban koncentrálódik mindaz, amit egyéni erőfeszítéssel és mindaz, amit csak a társadalom segítségével lenne képes megoldani. Az egyéni erőfeszítés energiája kevés ahhoz, mindazt megoldja, amit a társadalom, mint egész képes megoldani. Az egyén és társadalom ellentmondása és tükröződése az egyes emberek gondolkodásában már több gondolkodóban is felmerült. Ennek mitikus modelljei az Ikszion kereke, Sziszifusz sziklája, vagy ennek még köznapibb példázata a

mókus-kerék. Az állandó és reménytelen visszatérés a kiindulópontra Mindezek jól példázzák az egyes emberek sajátos korlátait, amelyek a köznapi gyakorlatokat át- meg átszövik. A képlet egyszerű: az egyes ember bármilyen ügyes és szerencsés, képtelen megoldani azt, amit csak a társadalom egésze képes. A személyes anyagi gond hálója minden ember gondolkodását kisebb-nagyobb mértékben befonja, mindaddig, amíg meg nem oldódik az egyén és társadalom ellentmondása. Hiába küzdi le valaki a puszta létfenntartás személyes gondját, csak egy másik személyes gond szférájába kerül át. Optimális feltételek mellett a személyes anyagi gondokat évszázadokra előre megoldottnak tekinthetik, például a tőkések. De a létbizonytalanság gondja következtében a személyes anyagi gond a versenytárs legyőzésének kényszere formájában makacsul visszatér az életébe. A személyes anyagi gond négy fő formája A személyes anyagi gond

négy fő formában gyötri az egyén és a társadalom ellentmondásában vergődő embert. Ez a négy fő forma: 1 a puszta lét- és fajfenntartás gondja; 2 az egyre szélesülő vagy szűkülő igények kielégítésének a gondja; 3. a versenytárs legyőzésének gondja; 4 a létbizonytalanság gondja A viszonylagos komfort a puszta lét és fajfenntartással küszködik. A személyes anyagi gondok mindhárom lépcsőjén ezeket mintegy átfogva a létbizonytalanság gondja a társadalom minden tagját eltölti azzal a borzalommal, hogy visszasüllyed az alacsonyabb társadalmi rétegekbe. Az "egyszer fent és egyszer lent" ingajáratai egy állandósult csődtudat víziójával jár együtt. Válságok idején az életbenmaradástól a tőzsdepánikig sűrűsödik a létbizonytalanság gondja. A személyes anyagi gondok uralmát a gondolatvilágunkban úgy éljük meg, mint valami kikerülhetetlen végzetet, mint magát a halált. Valójában, ha a társadalom

termelési szintje eléri azt a fejlődési fokot, hogy minden tagja számára biztosítani tudja a komfortos létezési szintet, akkor lekerülhet az egyének válláról a személyes anyagi gond és a társadalom, mint egész vállalja magára minden egyes ember alapvető szükségletei kielégítésének gondját. A komfortos létezési szint általánossá válása Minden életközösség azért jön létre, hogy az összetevő részeit (egyedeit) valamilyen formában mentesítse bizonyos terhek viselése alól. A társadalom sajátos életközösség Ez akkor tud igazán hatékonnyá válni, ha tagjait mentesíti olyan terhek viselésétől, amelyek korlátozzák sajátos képességeik kibontakoztatásában. A személyes anyagi gondok nyomása alatt a többség nemhogy ki tudná bontakoztatni legjobb képességeit, hanem eltompulttá válik és csak igen alacsony hatékonysági szinten képes bekapcsolódni a társadalom életébe. Az eltompultság az emberi egyedek alacsony

hatékonysági szintje a társadalom életébe való bekapcsolódáskor. Amíg az egyén és társadalom ellentmondása megoldatlan, addig az egyén gondolkodása hasonló módon viszonyul a társadalmi valósághoz, mint a Kopernikusz előtti tudomány a természet világához: a kisebbet látjuk nagyobbnak és a nagyobbat kisebbnek. Ez állandóan olyan tevékenységre hajt bennünket, ami igazából éppen azt eredményezi, hogy nem válhatunk önmagunkká. Az individualizmus csapdája ez, amikor azt hisszük, hogy az egyéniségünket szolgáljuk, valójában azt tesszük, hogy az egyéniségünket feláldozzuk egy elérhetetlen cél oltárán. A szereptévesztés lényege az, hogy az egyén akarja a maga korlátolt lehetőségei közt megoldani azt, amire csak a társadalom egésze képes. Az állatvilágból kiemelkedő ember létfenntartási tevékenysége a puszta ösztön követéséből életcéllá vált. Az életcél már nem á puszta életbennmaradás, hanem egy-egyre

magasabb, tartalmasabb életszint kialakítása. Ez az életcél azonban a munka termelékenységéhez kötődik. Magasabb életszintet csak magasabb termelékenységi szint eredményezhet. A munka sajátszerűsége az állati tevékenységhez képest abban áll, hogy fejlődése során egyre többet képes produkálni, mint ami a puszta életbennmaradását biztosítja. A puszta életbennmaradás a természeti lét szintje. Első fokon a munka a természeti lét stabil biztosítását szolgálta A stabil természeti létezés biztosítása mellett jelenik meg a többlet, amely ha rendszeressé válik a termelés fejlődése során, lehetővé teszi a természeti létezési szint meghaladását. Az ember létfenntartási tevékenységét szolgáló szerszám a testi szervek kiegészítéséből dologgá módosul. A dolog már nem a természeti lét fenntartását szolgálja, hanem a társadalmi életszint, a komfort elérését. Innen kezdődik a dolog független élete, szélső

esetként Akinek testi szervei kiegészítéseként szolgál, annak nem a tulajdona. Akinek a tulajdona, az nem használja testi szervei kiegészítéseként. Persze, ez a folyamat több fokozaton keresztül valósul meg Kezdetben a munkamegosztás egyre újabb és újabb formáiba, később a munkafolyamatokból is kiszakadva megy végbe. Az ember és a dolog viszonyrendszere A dolgok a termelőeszközök és a fogyasztási javak formájában egyre nagyobb hatalommá válnak a társadalomban. Ezek birtokolása biztosítja a "természeti" létnél magasabb életszint elérését A komfortos életszint azonban nem egy statikus pont, amit elérve megállhat az élet, a komfortfokozat fejlődése még az az állapot, amikor az ember és a dolog kapcsolatrendszere normális marad. Amikor az ember még alapvetően "természeti" ember: természetes éhséggel és természetes szükségletekkel. Ennek a viszonylat-rendszernek a megbomlása akkor következik be, amikor az

ember több dolgot kapcsol magához tulajdon formájában, mint amennyi a természetes szükségletei kielégítéséhez kell. A természetes szükségletet maga és családja létfenntartásának szükségletei képezik, természetesen az elért és fejlődő komfortfokozat mellett. Amikor azonban biztosította ezt, akkor a többlet személyéhez kapcsolása tulajdon formájába egyre inkább elszakad természetes szükségleteitől, és egészen más célokat kezd szolgálni. Az embernek a dologgal való kapcsolódása a "természeti" létezésének biztosításán túl már csak látszólag személyes cél, valójában a társadalom célja ölt személyes formát az egyén törekvéseiben. Itt már nem az egyén személyes szükségletei válnak céllá, hanem a többlettermék felhalmozásának tendenciája ő1t személyes formát, és az egyén pusztán megtestesítője lesz egy alapvető társadalmi törvénynek, a többlettermék felhalmozódási tendenciájának.

A többlettermék felhalmozásában már nem az egyén "természetes" éhsége, hanem a társadalom éhsége jelenik meg. A dolgok kísérteties hatalma az emberek fölött A dolgok gyarapítása első fokon kevesek komfortos létezési szintjének egyre magasabb fokon történő elérését szolgálja. Kevesek komfortos létezésének biztosítása azonban nem lehet végleges társadalmi cél A "természeti" szükségletektől el kell szakadni ahhoz, hogy a társadalmi cél utat törjön magának. A társadalmi cél a többlettermék felhalmozódásának tendenciája akkor valósulhat meg, ha a társadalmi cél objektíválódik egy "természeti szükségletektől" távolálló eszközben. Ez az eszköz a pénz A pénz nem ehető, önmagában semmilyen "természetes" szükséglet kielégítésére nem alkalmas. A többlettermék ölt álruhát, ebben illegeti magát, így tud jó kövérre hízni, így lehet csak benne bízni. A pénz ideális

eszköz a többlet felhalmozására, de természeténél fogva rideg az emberhez. És a megszemélyesítői szinte teljesen átveszik a tulajdonságait Mivel semmilyen valóságos emberi szükséglet kielégítésére sem alkalmas, egyetlen mozgási iránya van, a felhalmozódás. Pénz a pénzzel egyesül, új világgá szélesül. Szolgát is tart nem is egyet, így ölt majd emberi testet. Szolga lesz a szolga ura, első hallásra ez fura. Pedig az vagy amíg élsz, hogy ha megigéz a pénz. A pénz hajszolása közben minden emberi szükséglet mellékessé válik. Minden képességünket a pénz megszerzésének szolgálatába állítjuk, és ennek megfelelően fejlesztjük. A dolgok világa a pénz formájában vet árnyékot életünkre. Az ember valóságos szükségleteit az ember és természet kölcsönhatási kapcsolataiból meríti Az ember és természet kapcsolatrendszere közé ékelődik a pénz. Ez a közvetítő válik közvetlen céllá Ennek megszerzése úgy

tűnik, mintha fő célja lenne minden emberi tevékenységnek. A képlet így alakul. Kezdetben, a vegetációs létezési szinten az ember-természet közötti kapcsolat dominál, közvetítés nélkül. Ennek a képlete: ember - természet A vegetációs létezési szint meghaladásával fokozatosan kialakul az ember és természet közötti közvetítő, a dolog. A képlet ennek megfelelően így alakul: ember - dolog természet. Amikor az ember közvetlenül meríti a szükségleteit szolgáló javakat a természetből, akkor nincs szükség a közvetítésre. A munkamegosztás fejlődése és az ehhez kapcsolódó cserekereskedelem az ember természet viszonyát is megváltoztatja Az ember közvetlen szükségletévé a dolog válik, tehát az ami nem közvetlenül szolgálja a szükségletet. Ez válik közvetlenné A dolog az árucsere fejlődésével kilép a közvetlen közvetítő szerepéből és maga és az ember közé közvetítőként beépíti a pénzt, aminek az ember

- természetes anyagcseréje szempontjából nincs szerepe. Baltát nem kabáttal mérnek, Apró érmek többet érnek, Föníciából jött ötlet, Ebből rakhat félre többet. Persze, nem a szolga-nép. Egyre riasztóbb a kép. Ezzel megjelenik a közvetítő önmagáért valósága. A közvetítőlánc ezek után így alakul: ember - pénz - dolog természet. Ennek a közvetítőláncnak minden láncszeme külön életet kezd élni A természeti tárgy az emberi munka hatására dologgá változik. A dolog viszont nem válhat közvetlen szükségletté, csak a pénz közvetítésével Így válik a pénz mindenhatóvá, mint közvetlen szolgálója minden emberi szükségleltnek. A közvetlenség igézete így válik teljessé. Az emberek közvetlen céllá egy semmiféle szükségletüket nem szolgáló dolog megszerzését tűzik ki. A pénz mögött azonban emberek állnak, akiknek egyetlen céljuk van: a pénz gyarapítása Ebből következik, hogy mindenki, aki közvetlen

céljává a pénz megszerzését tűzi ki, a pénz világát szolgálja és nem önmagát. A pénz világa egyenlő a pénz tárgyi valóságával és ezek megszemélyesítőivel A pénz történelmi jelene sűrített formában foglalja magában az emberek között kialakult viszonyokat. Tehát amikor a pénzemmel a piacra megyek, az érte kapott áruban az egész nemzetgazdaság helyzete és a nemzetközi gazdasági viszonyok hatása összegeződik. Ebből következik, hogy ha közvetlen célunkká a pénz megszerzése válik, ezen keresztül a nemzetgazdaságok és a világgazdaság minden törvényszerűségének káros vagy hasznos hatásait magunkra vonatkoztatjuk. A szocialista országok bekapcsolódása a kapitalista világrendszer piaci viszonyaiba azt jelentette, hogy az erősebb kapitalista gazdaság a piacokon a szocialista országok minden polgárának, minden fillérét megterhelhette az erősebb fél adójával. A piac ahol a pénz döntő szerepet játszik,

automatikusan biztosítja az átlagos és különleges emberi erő ellentmondásának a játékát, amelynek eredménye mindig az, hogy a különleges emberi erő elszívja az átlagos emberi erő szférájából a többletet. A különleges emberi erő fő centrumai mellett a hiéna komprádor tőke, is mint különleges emberi erő konzerválja a gazdagabb országok döntő fölényét a szegényebb országokkal szemben. (Klasszikus példa a gazdag Észak-Amerika és a szegény DélAmerika) Ezt a komprádor szerepet szánja a fejlett nyugat a nyugat felé törleszkedő rendszerváltóknak A nagy ragadozók után mindig ott kullognak a kisebb ragadozók. A tragédia csak az, hogy itt nem az állatok falják fel az állatokat. A lakmározás itt az emberpiacon folyik Az arannyá préselt emberhús a teríték A komprádor tőke a nemzeti érzés tógájában követi céljait. Ennek a komprádor burzsoáziának a nemzeti érzésre való hivatkozása azt a célt szolgálja, hogy a

még nála is gyengébb ragadozókat kiszorítsa akár a balkanizálás, akár a libanonizálás útján is. Általános emberi érdek, hogy a többlet felhalmozásának tendenciája ne falja föl magát az embert is Hogy ne bontsa meg az ember és természet embert szolgáló kölcsönhatási kapcsolatait. A tőke vak mozgása a megosztottság következménye. Hiába alakul ki az a felismerés, hogy a természetben folyó rablógazdálkodás a hernyó-szindróma felé sodorja a társadalmat, a pillanatnyi haszon érdekében a tőkés mindig hajlandó áthágni azokat a szabályokat, amelyek az általános emberi érdekeket szolgálják. Itt az a szabály érvényesül, hogy ha én nem teszem meg, megteszi más. Akkor meg miért ne én tegyem? A dolgok világát egyetlen hatalmas gépezetté kell fejleszteni. Ezt azonban csak az egységes, tudományos alapon megszervezett társadalom lesz képes végbevinni. Ennek a társadalomnak a neve a kommunizmus, hiába szörnyülködnek a

jobboldali fajankók. Petőfi próféciáját, a "bőség kosarát" megjelenítő társadalmat így nevezik Csak ez a társadalom lehet az, amelyik képes megoldani az átlagos és különleges emberi erő ellentétéből fakadó társadalmi egyenlőtlenségeket. Az a társadalom, amelyik gigantikus termelő gépezetével mindenki számára megteremti a komfortos életszintet, a kreatív képességek kibontakoztatásának alapját. Összegezve: az igazi emberi életszint az a komfort, amely lehetővé teszi, hogy az ember önmagát, önmaga megvalósítását tűzze ki életcéljául. Így az emberi teljességének kibontakoztatása révén tud leghatékonyabban a társadalom szervezetébe bekapcsolódni. Az ember és a társadalom egyre nagyobb természeti erőkkel lép kölcsönhatási kapcsolatokba. Megosztva minél nagyobb természeti erőket ural, annál nagyobb a veszélye annak, hogy ezeket az erőket maga ellen fordítja. A megosztott társadalomban az ember számára

a legveszélyesebb környezet maga az ember. Az ember megsokszorozza a természeti erők hatását, és ezt a megsokszorozott emberi erőt fordítja megosztottsága következtében - az ember ellen. Ma már a megosztottság képezi a társadalom számára azt a veszélyzónát, amely az egész emberi civilizációt fenyegeti. Ha a vak társadalmi erők megakadályozzák az egységes és tudományos alapon szervezett társadalom létrejöttét, akkor az ember, illetve az emberiség a bölcsőjében pusztul el. Az értelmes természet, - vagyis az egységes és tudományos alapon szervezett társadalom - a maga formavilágát mind több véletlen kiiktatásával képezi és mind kevesebb salak képződésével hozza létre az értékeit. Vak óriás a természet, Gyúrja-dagasztja az anyagot Aranyat, gyémántot formáz belőle, És mellé hegyekbe salakot. Az emberi munka termékei az anyagi világ belső oldalának, a szükségszerűnek és a lényegnek a modelljei. Ez egy merőben új

formavilág, amelyben a nagy anyagi viszonyrendszerek pólusai az ellentétükbe fordulnak át. A lényeg és a szükségszerűség kerül előtérbe, a jelenség és a véletlen szerepe pedig egyre hátrébb szorul. Mivel a természet olyan oldala nyilvánul meg ebben a modellvilágban, amely csak a gondolkodó anyag közvetítésével jöhet létre, itt joggal beszélhetünk az anyag más-létéről. Az antitermészet világáról, vagyis egy tükör-világról, amelyben a természet önmagát világítja át és a gondolkodó anyag tevékenységén keresztül annak alkotásaiban tárgyiasul. A gondolkodó anyag nélkül csak egy megfelezett végtelen a világ, a gondolkodó anyag pedig megfelelő idő birtokában elvileg minden természeti anyagot megjeleníthet belső oldaláról. Ez az alapja a végtelen fejlődési lehetőségének, amelynek alapján - ha nem gátolják meg a kifejlődését, kiteljesedését akkor egy nagy, nyitott fejlődési rendszerré alakul át, amely

párhuzamosan fejlődhet a vak természet világával együtt. Milyen belülről az anyag? Ezt tükrözi vissza agyad, Ez ölt formát kezed nyomán Túllépve más formák során. A nagy anyagi viszonyrendszerek súlypontjának eltolódása mellett is a lényeg jelenségekben tör felszínre, csak gyorsabban és kifejezőbben. Ugyanez áll a véletlen és szükségszerűség viszonyrendszerében: a véletlenek is lehetnek kedvezőbbek vagy kedvezőtlenebbek a szükségszerűség kibontakozásában. Az ember a számára hasznos szükségszerűség esetében a szükségszerűség kibontakozásához szükséges kedvező véletleneket segíti. Kelt, Budapest, 1999-10-21 Salánki Ferenc egyetemi adjunktus E MAIL: salfer@freemail.hu Formációelméleti gondolatok a szocializmusról. 1/ A szocialista forradalom első hulláma megtört. Ezt ez első igazán nagyméretű támadást a tőke hatalma ellen Vörös Gárdista rohamnak nevezném, amely kudarca ellenére sem volt hiábavaló.

Megmutatta, hogy általában mik a korlátai a hatalomnak, függetlenül annak tartalmátó1. Megmutatta, hogy az osztályerők összeütközésében nem a hatalom megragadása dönti el a ki-kit győz le kérdését. 2/ A hatalom csak külső oldala egy adott gazdasági társadalmi rendszernek. A tőkés társadalom nemcsak az utolsó kizsákmányoláson alapuló társadalmi rendszer, hanem egyben a társadalom ösztönös fejlődésének kifejlett formája, más szóval a legmagasabb foka is. Ebből logikusan következik, hogy, mindaddig, amíg nem merülnek ki a társadalom ösztönös fejlődésének lehetőségei, addig újra és újra regenerálódik ezekből. Ismert Lenin megállapítása “kisárutermelés naponta és tömegesen szüli a kapitalizmust” A történelmi tapasztalat viszont azt tanúsítja, hogy a kapitalista restaurációnak még ennél is mélyebben fekvő okai és lehetőségei vannak. Marx és Engels "A német ideológiá"-ban azt írták, hogy ha

elmaradott országban Győz a szocialista forradalom, akkor csak az ínséget képes általánossá tenni. Az ínség általánossága mellett viszont kiéleződik a társadalom egyes tagjai között a létért folyó harc, aminek következtében újra visszatér a régi szemét, a társadalom egyes tagjai között egyre fokozottabbá válik az egyenlőtlenség, aminek viszont a gazdagok politikai uralma a társadalmi megfelelője. Hogyan lehetséges mégis az, hogy Marx és Engels nem vonták le ebből azt a következtetést, hogy a szocializmus és kommunizmus győzelme sokkal hosszabb ideig tartó folyamat. Vannak ugyan erre utalásaik, de nem lehet elhallgatni azt, hogy nekik is voltak illúzióik a szocializmus gyors győzelmét illetően. Lenin is osztozott ebben velük. Egyik beszédében, amelyet a fiatalokhoz intézett, volt egy kitétele, amely szerint hallgatósága meg fogja látni a kommunizmust. 3/ A történelem könyörtelenül halad a saját logikája szerint és nem

nézi el senkinek sem a tévedését. A társadalom fejlődésének nincs célja, de a benne kibontakozó tendenciák egy hatalmas, a természet rendszerét modellező anyagi fejlődési rendszer felé mutatnak. Ezek a tendenciák az ember sajátos létfenntartó tevékenységében, a munkában gyökereddzenek. A munka olyan tevékenység, amely kiemeli az embert az állati létfenntartó tevékenység circulus vitiosusából, amely arra irányul, hogy az állati lények biztosítsák a vegetációs létezési szintet. A munka produktuma egy idő után nagyobb annál, mint amennyi a vegetációs létezési szint biztosításához szükséges. Ez a plusz a többlettermék A többlettermék előállításának rendszeressé válása egy magasabb létezési szint kialakítását teszi lehetővé, amelyet komfortos létezési szintnek nevezek. 4/ A komfortos létezési szint mindenekelőtt biztonságosabb, tartalmasabb életet jelent, új, addig nem látott szükségleteket és

lehetőségeket a szellemi és fizikai adottságok kibontakoztatásához. Magasabb fokra emeli a társadalmi munkamegosztást is és lehetővé teszi a szellemi és fizikai munka különálló fejlődését. 5/ A komfortos létezés fokozatai. A komfortos létezési szint a természeti lét meghaladása. A természeti létezés a közvetlen természeti szükségletek kielégítésén alapul. Ennek ingere a természeti éhség, amelynek határt szab a gyomorfal befogadóképessége. A komfort a biztonságos létezés igénye, amivel együtt jár a tartalékok képzése Ez pedig az időhöz való új viszonyt, a jövő fokozatos felfedezését jelenti. A jövő tervezése azt jelenti, hogy a máról holnapra való élés közvetlen szükségletét a holnap és egy még távolabbi jövő közvetettebb szükséglete egészítette ki. A közvetettség, mint termelésre serkentő inger –bár alapja még a természeti éhség- már átvezet egy másfajta éhség létrejöttéhez. Ez az

éhség társadalmi természetű, aminek már nem szab határt a gyomor befogadóképessége, és egyre kielégíthetetlenebbé válik. Gyakorlatilag a pénz beiktatódásával válik a társadalmi éhség kielégíthetetlenné A társadalmi éhség valójában a társadalom éhsége. Egy bizonyos határon tul oly mértékben elszakad az egyén tényleges szükségleteitől, hogy már nem is tekinthető másnak, mint a többlettermék felhalmozódását megjelenítő tendenciának. Ez a felhalmozódási tendencia először a magántulajdonosok személyében ölt emberi formát. 6/ A dolgok hatalma az emberek fölött. Az ősi közösségekben a dolog az ember által átalakított természeti tárgy, amely az ember szervetlen testeként –éppen úgy mint a testi szervei- akaratának alárendelten funkcionált. Amikor azonban többlettermékként is megjelent és elválaszthatóvá válik létrehozójától, akkor sajátos életet kezd élni, mint tulajdon. Aki testi szervei

kiegészítéseként használta, annak nem volt a tulajdona, aki pedig tulajdonosi kapcsolatban volt vele, egyre kevésbé használta testi szervei kiegészítéseként. A testi kapcsolat a dologgal a vegetációs szintű létezés folytatódásának számít. A tulajdonosi kapcsolat már tisztán társadalmi viszony az ember és a dolog között és lényegében az emberek közötti társadalmi egyenlőtlenség mérésére szolgál. Ám ha a dolgokhoz fűződő tulajdoni kapcsolat méri az emberek társadalmi értékét, akkor tulajdonként birtokolt dolog nagyságának megfelelően mind inkább fontosabbá válik létrehozójánál. De amilyen mértékben elszakad a birtokolt dolog tulajdonosa tényleges szükségleteitől, olyan mértékben csökken a tulajdonos emberi értéke is a dologhoz viszonyítva. Ebben az esetben a tulajdonos személy csak a dolog függvényévé válik Vagyis már nem az emberi értékei alapján helyezkedik el a társadalom szervezetében, hanem a

birtokolt dolog nagysága alapján. /A nagyságot minőségi és mennyiségi értelemben gondolom/ Ha ez így van, akkor már értelemszerűen a dolog válik igazi értékké, vagyis a holt munka tömege igázza le az eleven munkát a holt munka megszemélyesítőin, a magántulajdonosokon keresztül. 7/ Az átlagos és különleges emberi erő ellentmondása. Az ősi közősségekben is voltak különbségek az emberek között, amelyek a természeti adottságokban nyilvánultak meg. Ezeket az egyenlőtlenségeket a javak egyenlő elosztása, a természeti tulajdonságokon alapuló munkamegosztás közömbösítette. A többlettermék megjelenése és előállításának rendszeressége azonban felszínre hozta az átlagos és különleges emberi erő ellentmondását. A többlettermék felhalmozódási pontjává a különleges emberi erő vált Amikor azonban a többlettermék egyre nagyobb tömegben egyesült a különleges emberi erőt képviselő személyek körül, akkor már

egyre inkább lényegtelen körülménnyé vált a természeti adottságokban megnyilvánuló különleges emberi erő és egyre inkább a tulajdon vált a különleges emberi erő kikristályosodási pontjává. A tulajdonos lehet akármilyen természeti adottságokkal rendelkező személy, emberi értékét és társadalmi hatalmát a tulajdona nagyságáva1 kezdik mérni. A különleges emberi erő szívó hatása elvonja az átlagos emberi erő szférájából a többletterméket és azt egyre nagyobb tulajdonná egyesíti. A különleges emberi erő, mint tulajdon létrehozza a társadalom fölötti hatalom rendszerét, az államot és a különböző intézményeket. Az átlagos és különleges emberi erő ellentmondásának kibontakozása alapján jönnek létre a kizsákmányoláson alapuló társadalmi rendszerek. Az intézmények, különösképpen az állam Ez a különleges emberi erőt állítja szembe az átlagos emberi erőt megtestesítő tömegekkel. A

szétforgácsolt emberi erő csak szétforgácsoltsága megszüntetésével válik maga is különleges emberi erővé, amely eséllyel léphet fel a különleges emberi erőt képviselő magántulajdonosokkal. 8/ A különleges emberi erő társadalmi szerepe. Amíg a különleges emberi erő az átlagos emberi erő leigázásán keresztül gyarapodik, addig, mint a holt munka tömege az eleven munka leigázójaként viselkedik. Ez maga szükségszerű folyamat. Ellenkező esetben az eleven munka felemészti a viszonylag kevés többletterméket A többlettermék a társadalom szervetlen teste. Amikor túl kevés ahhoz, hogy a társadalom minden tagja számára biztosíthassa a komfortos létezési szintet, addig csalétekként szolgál a kisebbség számára, hogy birtokbavételével egyre nagyobb hatalommá nőjön. Ez éppen annyira nem tudatos, mint ahogy az élő anyagokat szaporodásra serkentő fajfenntartási ösztön. Egy viszonylag rövid intenzív élvezeti ciklus elemi

erővel hajtja az élő egyedeket arra, hogy teljesítsék a fajfenntartó ösztön parancsát. Az egyed a rövid élvezeti ciklus koncáért magára vállalja az ivadékgondozás minden terhét miközben az az illúziója, mintha csak a saját örömszerzését szolgálná ezzel. A többlettermék felhalmozása is örömökkel jár. Ez a társadalom ösztönéletének csalétke A magántulajdonos felhalmozási vágya már nem a saját egyéni szükségleteinek kielégítését szolgája, bár az érzelmi és tudati világban annak tűnik. De gyomra és ivarszerve mindenkinek csak egy van Amikor az egyed a jövőt is biztosítani akarja, tudtán és akaratán kívül már mást szolgál. A társadalom szervet1en testét gyarapítja. A vagyonok nagyságuk arányában egyre távolabb esnek megszemélyesítőik természeti és komfort szükségleteitől. 9/ A komfort szükséglet. A komfort szükséglet a vegetációs létezési szint biztosításának szükségletétől eltérően

gyorsan változik. A változás iránya a teljes megszabadulás a létfenntartás egyedi személyes gondjaitól. Ez az állapot az összkomfort, amikor az egyed létfenntartását már nem a puszta egyéni erőfeszítése szolgálja, hanem a társadalom gigantikussá fejlesztett szervetlen teste. A többlettermék felha1mozásának tendenciája, hogy a társadalom szervetlen testét, a dolgok világát, olyan erővé fejlessze, amely által minden tagjának biztosítani tudj a személyes anyagi gondok nyomása alóli felszabadulását. Itt is az élő világot jellemző alapvető törvényszerűség érvényesül - a kiteljesedés tendenciája. A társadalomnak mint élő közösségnek a kiteljesedése az a fejlődési pont, amikor biztosítani tudja minden tagja számára a szellemi és fizikai képességeinek bekapcsolását a társadalom szervezett életébe. Amíg a társadalom képtelen minden tagja számára biztosítani a komfortos létezési szintet, addig a társadalom

kisebbségére hárítja a vagyonszerzés örömén keresztül szervetlen testének növelését. Ez pedig nem mehet végbe másként csak úgy, ha a társadalom kisebbsége elvonja a társadalom nagy többségének életteréből a többletterméket. Ez kegyetlen és barbár folyamat, de a barbárságból csak barbár eszközökkel törhet ki a társadalom. /Engels/ 10/ Igazságos elosztás nem létezhet addig, amíg a többlettermék nagysága nem éri el azt a szintet, amely már mindenki számára lehetővé teszi a komfortos 1étezési szint elérését. A cél nem lehet más, mint az igazságosabb elosztás megvalósítása mindaddig, míg az igazságosság létezési formájává nem válik a társadalomnak. Az igazságosabb elosztás modelljét, általános elméleti formáját a szocializmus megalkotta a munka szerinti elosztás tételezésével. Ám egy dolog az általános elvet megfogalmazni és megint más azt a gyakorlatba is átültetni. A kialakult munkaformák

sokszínűsége mellett nehéz, szinte lehetetlen objektíve felmérni az egyes munkaformákban megtestesülő társadalmi értéket. A munkafajták társadalmi értékét különösen a szellemi és fizikai munka és áltatában az egyszerű és bonyolult munka összevetésében nehéz felmérni. Mindez jelentős feszültségek forrásává válik, amit az egyenlősítő törekvések tovább fokoznak. Régi igazság: az egyenlőtlenek egyenlősége egyenlőtlenséghez vezet. Az átlagos és különleges emberi erő ellentéte mindig azt eredményezi, hogy a különleges emberi erő elszívja az átlagos emberi erő szférájából a vegetációs létezési szint biztosításán túl előállított többletterméket. Ezt a tendenciát a vegetációs létezési szintre szorított tömegek állandó, spontán elégedetlensége kíséri. A szocializmusban is fennmarad az átlagos és különleges emberi erő ellentmondása. Amíg ez fennáll, a különleges emberi erő szívó hatása is

elemi erővel érvényesül. Ezt a szívó hatást az egyén és a társadalom ellentmondása gerjeszti. Amíg az ember magárahagyottsága nem szűnik meg, addig az egyén mindig arra törekszik, hogy akár mások, akár a társadalom rovására előnyösebben részesüljön abból a többletből, ami a munkából fakad. Amíg az a nagy közös kosár, ami magába foglalja, a társadalom által termelt javakat és ez kevés ahhoz, hogy a társadalom minden tagja számára biztosítsa a komfortos létezési szintet, az egyének részéről addig állandó a kísértés arra, hogy többet vegyenek ki a közös kosárból, mint amennyi a munkájuk alapján megilleti őket. A létért folyó harc kiéleződése a társadalmi különbségek fennmaradását és újratermelődését eredményezi. Ezek viszont az átlagos és különleges emberi erő ellentmondásának alakját öltik, és ismét jelentkezik a különleges emberi erő elszívó hatása és ezzel a többlet összpontosulása a

különleges emberi erő szférájában. A szocializmus viszonyai között ezt a tendenciát számos tényező korlátozza, és nem engedi tiszta formájában megnyilvánulni. Ám ez a tendencia különböző utakat vág magának, és ha a társadalom ezt képtelen ellensúlyozni, akkor a többlet felhalmozásának ez az ösztönös formája elkerülhetetlenül érvényesül. 11/ Rideg közösségek. Az átlagos és a különleges emberi erő ellentmondását csak igazi szocialista közösségek képesek ellensúlyozni és egyben az egyetlen esélyt biztosítani ahhoz, hogy a fejletlen országokban győztes szocializmus életképes maradjon. A szocializmus eddigi országaiban a közösségek nem váltak a kommunizmus iskoláivá. Megrekedtek a közösségek fejlődésének egy alacsonyabb szintjén. Nem számolták fel a közösségeken belül a létért folyó harcot Ezáltal az átlagos és különleges emberi erő ellentmondását tenyésztették tovább. Ez a létező

szocializmusok sajátos sejtbetegségéhez vezettek. A közösségekben megjelentek (kifejlődtek) a klikkek, a közösségek élősdijei Ezek a klikkek társadalmi méreteiben meg sem közelítették a tőkés társadalomban jelen lévő felhalmozási pontokat, a nagy vagyonokat. Így ebben a törpe kapitalizmusban csak szétforgácsolódott a többlet és megindult a társadalom pangási folyamata. Ilyen körülmények között a többlet felhalmozásának ösztönös formáit megtestesítő kapitalizmus jobban tudta biztosítani a többlet felhalmozását, mint a sejtbetegséggel terhes szocializmus. Összegezve: A társadalom fejlődését megalapozó többlet felhalmozódása alapvető társadalmi érdek. Amig a társadalom nem tudja megoldani a többlet felhalmozásának tervszerű és tudatos formáit, addig a többlet felhalmozása a természeti törvényekhez hasonlóan spontán tendenciaként érvényesül. Ez pedig se nem igazságos se nem igazságtalan. Erkölcsi

vetülete sem más, mint spontán reflex, a felhalmozás tendenciájának könyörtelen érvénysülését elsősorban megszenvedő tömegek tiltakozása. A spontán elégedetlenség szükségszerű velejárója a többlet spontán felhalmozódásának. A spontán elégedetlenség formái a szocializmusban a munka szerinti elosztás nehézségeiből, a munka még meg1évő testet, lelket őrlő monotóniájából, a fejlett tőkés országok dolgozói viszonylagos jólétének tapasztalati tényéből, általában a gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus képtelen ellentmondására való reflex. A szocializmus lassú fejlődése a szegénység felszámolása terén, szintén egy ok a spontán elégedetlenségre. Így hat a szocializmus által közvetlenül megoldható szociális problémák és csak a szocialista fejlődés egésze által megoldható gondok közötti eltérés és a szocialista hatalom megvalósulásához fűzött túlzott remények, a szocialista eredeti

tőkefelhalmozásának csak a dolgozó tömegek fokozott áldozatvállalásával történő megvalósíthatósága és minden olyan teher, amely összegződve a spontán elégedetlenség fokozódását gerjeszti. A szocializmus építésének számtalan nehézségét kihasználva, a tőkés országok ideológusai az emberi jogok követelésével a spontán elégedetlenséget fordították szembe a szocializmussal. Salánki Ferenc egyetemi adjunktus 1997. november E MAIL: salfer@freemail.hu Anyagi hallhatatlanság lehetősége 1. Nyitott kérdés, hogy keletkezett és milyen formában alakult ki az a világ, amit mi elsődlegesen tárgyiasnak tételezünk. 2. A tárgyias anyagi formák legjellemzőbb tulajdonsága a keletkezés és a pusztulás Minden, ami valamikor keletkezett, az el is pusztul egyszer. 3. A keletkezéstől a pusztulásig terjedő idő a tárgy létezési ideje 4. A tárgyak létezési ideje külső és belső környezetük függvénye 5. Kedvező külső és

belső környezeti feltételek mellett a tárgyak létezési ideje hosszabbá válik Ellenkező esetben lerövidül. 6. Hasonló vagy azonos minőségű tárgyak azonos külső és belső feltételek mellett, átlagos létezési időhöz jutnak. Míg a kedvezőbb, vagy kedvezőtlenebb külső és belső létezési feltételek mellett különleges létezési időkhöz jutnak. 7. A tárgyi világ legtöbb formája a tehetetlenségi függés állapotában van külső és belső létezési feltételeitől, vagyis kénytelen elviselni környezete minden károsító vagy formáját stabilizáló hatását. 8. Egy idő után azonban megjelenik egy sajátos anyagi forma, amely hely, vagy helyzetváltoztató mozgással kitör környezete formáját károsító hatásai elől és keresi a formáját stabilizáló és létezési idejét meghosszabbító környezetet és környezeti hatásokat. Természetesen ez a differenciáló mozgása nem jutatja még a sterilitás olyan fokára, hogy

kiszűrje környezete minden károsító hatását, de már elemi formában jelentkezik a formák lázadása a pusztulás tendenciájával szemben. 9. A hely és helyzetváltoztató mozgás ilyen differenciáló szerepe elsősorban az élő anyagot jellemzi /: hogy más anyagi formánál is jelentkezik, ez külön kutatási téma lehet. Az élő anyagnál viszont, vitathatatlan jelenléte/ 10. A formák harca fennmaradásukért igazi dráma, amely győzelmekkel és vereségekkel jár együtt Ma azonban még a pusztulás tendenciája olyan erős, hogy szinte mindenki vitathatatlannak tartja feltétlen érvényre jutását. 11. Az élő formák fejlődése viszont azt tanúsítja, hogy egyre erősödik az a tendencia, hogy az élő formák szembeszálljanak a pusztulás tendenciájával 12. Az élő anyagok megjelenésével egy roppant erejű szükségszerűség kezd hatni a lét és fajfenntartás szükségszerűsége: 13. Az élő anyagi formák bizonyos tekintetben nem is tekinthetők

másnak, mint a lét és fajfenntartás szükségszerűségének kikristályosodási pontjai. Az élő anyagi forma szinte mindent szelektál magából, ami ilyen, vagy olyan formában nem függ össze a lét és fajfenntartással. 14. Az ember és a társadalom megjelenése döntő fordulatot jelent az élet halál elleni harcában Az ember a pusztulás tendenciájában felismeri a halált és e felismerése nyomán egyre célszerűbben lép fel ellene. 15. Tagadhatatlan tény, hogy az ember egyre fejlettebb módszerekre és eszközökre tesz szert létezési ideje meghosszabbítására. 16. Azt is el kell ismerni, hogy a mai eredményeink nem nyújtanak elégséges alapot annak megítéléséhez, hogy az életidő meghosszabbításáért folyó harc milyen végkifejlethez vezet. Egyetlen kor embere sem mondhatja ki, hogy az ő kora érte el az élet meghosszabbításának azt a csúcsát, amelyen túlhaladni már nem lehet. 17. Az emberi- életidő meghosszabbodása, különösen a

fejlettebb országokban fokozódik Pedig a társadalom igazi fejlődésének, a fejlődés felgyorsulásának még a kezdetén tartunk. 18. Ha a társadalom egységes, tudományos alapon megszervezett jelenséggé integrálódik, akkor olyan anyagi erőháttérré, válik, amely minőségileg módosítja azt a megdönthetetlennek tartott tételt, hogy minden ami keletkezett, az el is pusztul egyszer. 19. Az anyagi formák keletkezésének és pusztulásának erőháttere a vakon ható erők döntő túlsúlya, a célszerűen ható erőkkel szemben. 20. Az emberiség a vallásos gondolkodás formájában már a társadalom létrejöttének kezdeteitől feltételezi, hogy a célszerűen ható erők túlsúlyt képeznek a vakon ható erőkkel szemben. Ha zárójelbe tesszük is azt a kérdést, hogy a vallásos gondolkodásmódnak van-e realitása, az ember azon törekvésében, hogy létezési idejét meghosszabbítsa, tendenciájában szintén az örök élet elérésére irányuló

koncepciónak tekinthető. 21. Mindenképpen két hatalmas, egymástól minőségileg különböző formaalkotó erővel kell számolni, a természettel és a társadalommal. 22. A társadalom a természetből nőtt ki és létezésének is alapvető feltétele a természet, de létezésének sajátszerűsége, hogy olyan formavilágot épít fel, amilyent vak természeti erő már nem lenne képes. Ilymódon, egy valóságos, új természet jön létre, az értelmes természet világa. 23. Az értelmes természet egyre inkább olyan anyagi erőháttérré válik, amely képes arra, hogy maga határozza meg az általa alkotott formák létezési idejét. 24. Az értelmes természet formaalkotó képessége a modellezésen alapul A modell az ember azon képességén alapul, hogy amit kivitelezni akar, annak először a fejében elkészíti a rendelkezésre álló ismeretanyagból a képet. Ezáltal egyre több véletlenszerű és esetleges elemet és üres ismétlődést

kiküszöböl, vagyis felgyorsult formában hozza létre a maga világát. 25. A társadalom a felgyorsult természet világa, amihez a vak természeti erőknek több millió évre van szüksége, azt a társadalom évezredek, évszázadok, évtizedek, vagy akár néhány nap alatt is létrehozza, mégpedig lényegesen tisztább, csiszoltabb formában. 26. Már az élővilág a felhalmozódott fényenergia óceánja, a társadalom pedig kifejlett alakjában, a tárgyi világ kialakulásához, az ősrobbanáshoz mérhető jelenség. 27. A társadalom optimális fejlődés mellet, egy új, univerzummá szélesedik 28. A társadalom kibontakozása az időrobbanás jelensége Ennek jellemzésére felhozható, valamikor többszázezer évre volt szükség ahhoz, hogy az emberiség megduplázza anyagi és szellemi értékeit, ma már néhány évtized elég ehhez. 29. A társadalom időalkotó tényező, állandó és változó idővel kell számolni Az állandó időt nevezhetjük naptári

időnek. Eszerint 100 év, mindig 100 évet jelent, 1800-től 1900-ig ugyanannyi az idő, mint 1900-tól 2000ig, ha viszont fejlődési szempontból nézzük, már egyáltalán nem ezt az eredményt kapjuk A társadalom fejlődési ideje változó idő, egyre több fejlődési idő koncentrálódik ugyanazon naptári időben. Ez a koncentrált fejlődési idő, bizonyos értelemben kiegyenlíti a naptári idő végtelen hosszúságát. Amennyiben a társadalom kitör egy nagyobb anyagi fejlődési rendszerbe, mint a föld, vagy a naprendszer, akkor már ennek az anyagi fejlődési rendszernek létezési ideje áll rendelkezésre, ami fejlődési időben számolva, gyakorlatilag végtelennek számít. 30. A társadalom megfelelő idő birtokában minden természet formálta anyagnak képes olyan formát kölcsönözni, amilyent semmi más forma, alkotóerő, nem képes. Az ilyen módon átalakítható anyagi formák tömege végtelen. 31. Vitathatatlan, hogy a célszerű tevékenység

eredményeként minden anyagi formának lehet más léte, mint amilyet csak vak természeti erő alkot. Ez azt jelenti, hogy nem lehet elvileg megszabható határa annak, hogy milyen méretű és milyen mélységű lehet a célszerűen ható erők működési színtere és hatóköre. 32. Vitathatatlan az a tény is, hogyha célszerűen ható erő kerül szembe vakon ható erővel, bármilyen hatalmas is az, megfelelő idő birtokában a célszerűen ható, előbb vagy utóbb, fölébe kerül és átalakítja azt. 33. A célszerűen ható erők világa sohasem teljesedhet ki teljesen, mert az átalakításra alkalmas anyagi formák világa végtelen. Ez az átalakítási lehetőség abban az értelemben is végtelen, hogy a már átalakított /humanizált/ anyagi formák is mindig újra és újra átalakíthatóvá válnak a civilizáció előrehaladtával. 34. A természet önmaga által létezik, önmaga oka A társadalom viszont csak a természet átalakítása révén Amennyiben

erre képtelenné válik, befonják, ellepik, megfojtják a nála hatalmasabb természeti erők. A természeti anyag elpusztíthatatlan, a társadalmi anyag viszont elpusztul, ha elveszti fejlődő képességét. A természet végtelenségével szemben a társadalom egyetlen esélye a fejlődési gyorsasága. 35. A célszerűen ható erők lehetőségeit az is biztosítja, hogy ott képes felülkerekedni, a vakon ható erők felett, ahol azok ereje koncentrálódik a közvetlen környezetében, mégpedig olymódon, hogy átalakítja saját szervetlen testévé formálja őket. Ezáltal közvetetté, sőt sokszorosan közvetetté válik viszonya a nála még hatalmasabb természeti erőkkel szemben. 36. A célszerűen ható erők elvesztik nyerési lehetőségeiket, ha a vakon ható erők világában maguk is vakon ható erőkként lépnek fel, vagyis elpusztítják környezetünk azon elemeit, amelyek létfenntartásunkat biztosítják. 37. A célszerűen ható erők akkor fejtik ki a

legnagyobb hatásukat, ha vigyázni tudnak arra a finom és törékeny egyensúlyra, amely az őket támogató és stabilizáló természeti erők és a károsító, pusztító erők közt fennállnak. Ezek az erők pedig nem könnyen elhatárolhatók, nem az igen és nem a fekete és a fehér sémája szerint működnek. Mindezeket összefoglalva, tisztában vagyok megállapításaim hipotetikus jellegével Az értelmes világmindenség kialakulása ma halvány lehetőség, de azzal a koncentrált fejlődési idővel, amivel a társadalom a gondolkodó anya rendelkezik mint olyan ismeretlennel kell számolnunk, amelyre vonatkoztatva szinte mindent lehetségesnek kell tartanunk. Vak óriás a természet, gyúrja, dagasztja az anyagot, aranyat, gyémántot formáz belőle és mellé hegyekbe salakot. Formát teremtő hatalom a természet és a társadalom, vakon ható roppant erők célszerűséget követők. A vak erők lerombolnak mindent, amit létre hoznak A célszerűen ható

erők, vakon ható erőt verők. Biztosítják létét annak, amitől ők fennmaradnak Kelt, Budapest, 1999-09-04 Salánki Ferenc egyetemi adjunktus E MAIL: salfer@freemail.hu Gondolatok a társadalom legtávolabbi jövőjéről 1. A kérdés aktualitása Nincs igazuk azoknak, akik azt tartják, hogy nem időszerű és nem lehetséges a társadalom legtávolabbi jövőjével foglalkozni. Ez a téma akaratunktól függetlenül is magára vonja a figyelmet, hiszen a bennünket körülvevő, objektíve létező világ tükrözése nem attól függ, hogy elhatározzuk ezt. Akár akarjuk, akár nem érzékszerveink és tudatunk nap, mint nap, milliónyi felvételt készítenek környezetünkről, és nemcsak úgy, ahogyan azt most, ma közvetlenül látjuk, hanem a múlt, a jelen és a jövő egységében. Így akaratunktól független az is, amikor elraktározódik egy-egy olyan információ, ami érinti a társadalom legtávolabbi jövőjét is. A vallásnak a társadalom

legtávolabbi jövőjéről alkotott ideológiáját még ma is sok ember /az emberek többsége/ vallja magának. Eszerint, a társadalom élete földi lét, amely ugyanúgy véget ér, mint mindenegyes ember élete. A különböző idealista irányzatok képviselői vagy valamelyik vallás felfogását teszik magukévá, vagy pesszimisztikus és gnosztikus válaszokat adnak rá. A materialista filozófia a kor tudományának színvonalán válaszolja meg a kérdést. Ez alól -bizonyos mértékig- még a marxista materializmus sem vonhatja ki magát. Engels véleménye erről a múlt század második felében -igen jellemzően- így hangzott: „milliónyi év beletelhet, nemzedékek százezrei születhetnek és halhatnak meg, de kérlelhetetlenül elközelg az idő, amikor a Nap kimerülő hője nem elegendő többé a sarkok felöl előnyomuló jég megolvasztására, mikor mindinkább az Egyenlítő köré zsúfolódó emberek végül ott sem találnak már elég hőt az élethez,

mikor lassanként a szerves élet utolsó nyoma is eltűnik és a Föld- elhalt, megfagyott gömb, akár a Hold- mély sötétségben, egyre szűkebb pályán kering az ugyancsak elhalt nap körül és végül belezuhan.„ /MEM 20köt337old/1963/ Azóta a csillagászat tudománya már 4-6 milliárd évre becsüli a Nap még hátralévő létezési idejét. A tudományos és technikai forradalom eddigi eredményei azt tanúsítják, hogy az ember lehetőségei sokkal tágabbak, mintsem azt a múlt században egyáltalán elképzelhették. Természetes, hogy a mai marxista materializmusnak módosítania kell azt a szinte apokaliptikus jövőképet, amelyet Engels felvázolt. Egyrészt, mert minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy –amennyiben- a társadalom túljut megosztottsága veszélyzónáján, ez alatt a Nap –minden földi élet forrása- által sugárzott hő elégséges lesz társadalmunk számára ahhoz, hogy kilépjen földi bölcsőjéből, sőt magából a

Naprendszerből is, hogy új létfeltételeket keressen, illetve teremtsen maga számára. Másrészt a társadalom fejlődésének felgyorsulása -éppen a tudományos és technikai forradalom hatására- olyan mértékűvé vált, hogy ha megteremtődik az egységes, tudományos alapon szervezett társadalom, akkor ennek jövőjével már csak úgy számolhatunk, hogy nyitva hagyjuk a kérdést. Vagyis, csak azt mondhatjuk a társadalom legtávolabbi jövőjéről, hogy: vagy elpusztul a társadalom, ha nem tud kitörni egy nagyobb természeti rendszerből, vagy mindig újabb és mindig nagyobb természeti rendszerekbe tör át, ad infinitum. A tudományos és technikai forradalom által ihletett marxista materializmusnak az optimista jövőfelfogás magasabb fokára kell lépni, ami azt jelenti, hogy számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a társadalom egyre javítja létezésének feltételeit, és mindig megtalálja a módját, hogy tovább lépjen és leküzdje a vele

szembekerülő természeti hatalmakat, bármilyen nagyok legyenek is azok. Ez a jövőkép nem kevésbé reális, amely a valamikori pusztulást jósolja. Ugyanakkor mozgósítóbb, és sokkal inkább alkalmas arra, hogy az embereket fokozottabb erőfeszítésre késztesse napjaink nagy problémája, az emberiséget teljes pusztulással fenyegető háborús katasztrófák elkerülésére. A kérdés aktualitását más szempontból is tagadják. Sokan így okoskodnak: „ha a társadalom az örökkévalóságba nyújthatná is a létét, mi azt már nem érnénk meg, így személyes érdekeltségünk a társadalom legtávolibb jövőjében a nullával egyenlő”. A társadalom optimális fejlődésmenete mellett azonban még egy ilyen százszázalékosan biztosnak tűnő dolgot sem lehet abszolút bizonyosnak venni. A biológiai anyag emlékező tulajdonságait még csak most kezdjük feltárni. Az is közismert, hogy az élő anyagtól nem idegen a regenerálódás képessége.

Talán nem is volna nehéz a mai tudásunk alapján /persze, egyenes vonalú fejlődést tételezve/ leírni, hogyan fokozhatnánk az ember tükröző képességét, vagy biológiai anyag regenerálódó képességét ahhoz, hogy reprodukálni tudjuk egy valaha élt emberi egyed énjét. A jövőkutatás tudománya egyértelműen bizonyította, hogy sokkal több a közeli jövő ismeretlenje is, minthogy ma bármilyen nyilvánvalónak hitt fejleményeket ne módosíthatna, akár lényegileg is meg ne változtathatna egy-egy felismerés. A jövő –közeli vagy legtávolabbi- mindig az előre látható és az előre nem látható fejlemények bonyolult szövevénye, amelyben az előre nem látható –paradox módon- az előre látható is előre nem látható utakra tereli. Így pl. Verne Holdra szálló lövedékéhez könnyű volt elképzelni olyan nagy hatósugarú látcsövet, amellyel a Holdon történő esemény a Földről is látható lett volna. Ugyanakkor, ha valaki –abban

az időben- azt állította volna, hogy a valóságos Holdra-szállást valamikor milliók nézik majd kényelmesen, szobából, karosszékben ülve, azt bizonyosan örült fantasztának tartották volna. A tagadás és az állítás nem különbözik egymástól, ha a jövőről mondunk ítéletet. Mai ismereteink mellett nem tagadhatjuk, hogy az egymillió év múlva élő társadalom képes lesz regenerálni elhalt részeit. Egyébként a fantasztikus időnagyságok használata itt módszertani jelentőséggel bír. Bizonyos értelemben a kontraszthatás szerepét tölti be, mert csak ezek mellett lehet a távolabbi jövőre vonatkozó megállapításaink értékét felmérni. Nem a konkrét időnagyság lényeges itt, hanem csupán annak jelzése, hogy fantasztikus időnagyságokkal kell számolni. Az én-rekonstruálás megvalósulásához –a tudomány mai állása szerint- kevés idő is elég lehet, de épp így az ellenkezője is feltételezhető. Ez azonban nem

csökkenti a tétel hipotetikus értékét Hiszen a társadalom emlékezete, a történelemtudomány, például, egyre több és egyre fantasztikusabb eszközre tesz szert, hogy rekonstruálja mindazt, ami eddig történt a társadalomban. A történelem mind hűbb rekonstruálása –megfelelő időt feltételezve-, szükségképpen a valaha ált emberi egyedek rekonstruálásához vezet! A maga sajátos eszközeivel minden tudomány –előbb-utóbb- képessé válik arra, hogy felerősítse a társadalom emlékezetét, és ezzel visszaható erejét a történelem kezdetéig megnyújtsa. Ha pl. a genetika tudománya már magasabb fokon tud bánni a maga történelmi anyagával, akkor valóságos táblázatokat készíthet arról az utakról, amely a régmúlt koroktól, az akkor élő emberekig vezetett. Az ilyen táblázatokban szükségképpen szerepelnek a valaha élt emberek genetikai modelljei, amelyek alapját képezhetik „én”-jük rekonstruálásának. Ezen állítás

hipotetikus értéke nem kisebb, mint amelyik azt állítja, hogy halálunk egyszer s mindenkori elmúlást jelent. Nem ismerjük még egy olyan anyagi rendszer erejét, lehetőségeit, tükröző képességeit, mint a jövő szupertársadalma. Milyen jogon nyilatkozhatunk akkor százszázalékos bizonyossággal arról, hogy az ember örök végzete a halál?! Itt is, mint a társadalom legtávolabbi jövőjének kérdésében csak ahhoz van jogunk, hogy nyitva hagyjuk a kérdést és így fogalmazzuk meg a válaszunkat: ha a társadalom megfelelő időt harcol ki magának, biztos legyőzi a halált! Ha viszont maga is elpusztul, akkor érvényre jut a vak természeti erők ítélete, ami minden konkrét anyagi forma esetében csak egy lehet: a pusztulás. Fontos itt megjegyezni: a pusztulás minden anyagi forma fejlődésében rendkívül nagy erejű tendencia. Ilyen erővel csak a természethez mérhető hatalom szállhat szembe. Ez pedig nem más, mint a tudományos alapon

szervezett, egységes emberi társadalom. A modern kommunista társadalom a közeli és egyben a legtávolabbi jövőnk is. A róla szóló tudományos elmélet tehát alapja a társadalom legtávolabbi jövőjét tárgyaló tudományos elméletnek. Különösen fontos ebből a szempontból, a termelőerők és a termelési viszonyok állandósult összhangjának tétele. 2. A termelőerők és termelési viszonyok összhangjának állandósulása a./ A leghosszabb létezési idejű társadalom A marxizmus-leninizmus alapvető tanításai, közé tartozik a termelőerők és a termelési viszonyok fejlődéséről szóló elmélet. Eszerint a társadalom termelőerőinek szakadatlan fejlődéséből következően szükségképpen alakulnak ki olyan termelési viszonyok, amelyek megfelelnek a termelőerők adott színvonalának. Ez a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának törvénye. A társadalom előtörténeti korszakának társadalmi formáiban csak átmenetileg

és viszonylag rövid ideig érvényesülhetett ez az összhang. Igazi történetének társadalmi formája viszont állandóvá teszi ezt. Történelmi tény, hogy minden eddigi társadalmi forma pusztulását végső fokon a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjának megbomlása idézte elő. Az összhang fennállása a társadalmi forma virágkora Általában, egy virágkorát élő jelenség nem pusztul el belső okok következtében. Hiszen a virágzás éppen arra utal, hogy túlsúlyban vannak azok a belső okok, amelyek fenntartják. A társadalom igazi történetének társadalmi formája a termelőerők összhangjának állandósításával a virágzást állandósítja. Ezzel létrejön a leghosszabb létezési idejű társadalom, egy olyan társadalom, amely kiküszöbölte pusztulásának alapvető belső okát. Közismert az a filozófiai tétel, hogy minden valamikor keletkezett anyagi jelenség el is pusztul egyszer. Nos a modern kommunista társadalom

esetében egy olyan anyagi jelenséggel van dolgunk, amely ugyan keletkezik, de létrejötte, megerősödése, általánossá válása után megszünteti saját pusztulásának belső okát, és ezáltal nemcsak a társadalom fejlődésében, hanem az anyagi formák fejlődésében is döntő fordulatot hoz. Ez elengedhetetlenül szükségessé teszi a keletkezésről és pusztulásról vallott eddigi felfogásunk felülvizsgálatát. b./ A keletkezés és pusztulás A keletkezésről és a pusztulásról mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a keletkezés nem a semmiből való kibontakozás, a pusztulás pedig nem a semmibe hullás. Az anyag megmaradásának elve konkrét megnyilvánulási formáira is érvényes. Ha valami keletkezik, az csak azért lehetséges, mert minden összetevője létezik az anyagi világban. A konkrét létezés pedig attól függ, hogy egyesíti-e valamilyen erő ezeket az összetevőket. Elvileg kétféle erő egyesítheti a konkrétum összetevőit: vakon

ható erő és a célszerűen ható erő. Mivel a pusztulás nem a semmibe hullás, elvileg nem zárható ki, hogy a konkrétum összetevői újra egyesülhetnek valamilyen erő hatására. Általános tapasztalat, hogy ami egyszer elpusztult, az többé már nem létezhet újra. Legalábbis erre nem volt gyakorlati példa. Hasonló vagy minőségileg azonos jelenségek léteznek, alaposabban megvizsgálva azonban számtalan eltérést látunk köztük. Régi filozófiai bölcsesség, Hérakleitosz fogalmazta meg: ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Az egyszeriség minden konkrét forma végzetének tűnik. Ez azonban csak látszólag van így A társadalom megszületésével létrejött a célszerűen ható erők szférája. A célszerűen ható erőkre az a jellemző, hogy óriási felhalmozott és egyre gyorsuló formában felhalmozódó tükrözési energiák koncentrálásával alkotják a maguk formavilágát. A koncentrált tükrözési energiák nem egyebek,

mint az anyagi világról nyert lényegi ismeretek a bennünket körülvevő világ konkrét tárgyainak, jelenségeinek belső oldaláról készített tükörképek. Ezek segítségével teremt a célszerűen ható erő olyan formákat, amilyeneket vak erők már nem tudnának létrehozni. Ezek a formák lehetnek új, még soha nem létezett variációk, mint pl. a műanyagok Vagy lehetnek másolatok, rekonstruált formák, amikor az ember a számára szükségeset lemásolja a természetből, vagy amikor valaha létezett tárgyakat, a róluk szerzett ismeretek alapján ujjá épít. Ezeket a formákat minden esetben az jellemzi, hogy valóságos kivitelezésük előtt az emberek modellt készítettek róluk azokból a lényegi ismeretekből, amelyekre az anyagi világ megismerése során szert tettek. A természeti formák másolása nem teljes konkrétságuk alapján történik, hanem egyedi lényegük alapján. Ha teljes konkrétságot akarnánk az emberek másolásában

létrehozni, akkor végtelen ideig tartana egy ilyen elkészítése. Erre azonban nincs szükség, hiszen a vak erők által létrehozott formák megszámlálhatatlan, véletlenszerű, esetleges, az egyedi lényeget döntően nem befolyásoló összetevőkből is állnak. Az egyedi lényeg kiemelése mindezek kiküszöbölésével, gyorsított módon teszi lehetővé a forma megalkotását. A rekonstruálás ugyan nem másolás, de szintén az egyedi lényeg alapján történik. Ha a másolt vagy rekonstruált tárgy vagy jelenség híven őrzi az eredeti egyedi lényegét, akkor annak a folytonosságnak a biztosítása, amit a vak erők romboló munkája megszakított. Az eredeti folytonosság és a helyreállított folytonosság különbözik ugyan egymástól, de a helyreállítók ismereteinek és készségeinek növekedésével a másolat vagy reprodukció közelít az eredetihez, vagy túl is szárnyalja azt. Ezért pl nem állítható, hogy Mona Lisa legtehetségesebb

másolatainak semmi közük nincs Mona Lisa egyedi lényegéhez. Ha elérhetővé válik a genetikai kódok megfejtése, akkor két ugyanazon genetikai kód alapján felépült emberi egyed lényegének is szükségképpen egyeznie kell. A társadalom –és kizárólag csak a társadalom- elérheti azt a fejletségi fokot, hogy megoldja ezt a feladatot, feltéve, hogy megnyeri az „időcsatát”, mint ahogy arról a fentiekben már szó esett. Az időcsata megnyerése alatt azt értjük, hogy a társadalom túljut megosztottságán és egységessé válik, ha ez nem így lenne, állandó katasztrófák fenyegetnék a civilizációt. Túl kell jutnia a társadalomnak ösztönös fejlődési szakaszán, mert e fokon megrekedni azt jelenti, hogy az emberek vak erőkként hatnak egymásra és az „ész csele” köti gúzsba őket. „Mindenki akar valamit, mindenki mást akar, és végül olyasvalami következik be, amit senki nem akart”. Túl kell jutni az előtörténeti

szakaszon, hogy elkezdődhessék az igazi történet korszaka. Ekkor válik a társadalom a gyorsuló idő világává. c./ A gyorsuló idő világa Történelmi tény, hogy a társadalom fejlődése mindig akkor volt a leggyorsabb, amikor a termelőerők és a termelési viszonyok között összhang volt. kivétel az ősközösségi társadalom, ahol a viszonyítási alap egy alacsonyabb fejlődési fok. Miről van itt szó? Az állati lét feltételei között a fejlődés összehasonlíthatatlanul lassúbb annak ellenére, hogy az ősközösség viszonyai között is nagyon lassú a fejlődés. Az állat biológiai alkatának megváltoztatásával alkalmazkodik környezete változásaihoz. Ez hosszantartó folyamat, amely állati egyedek tömegeinek pusztulásával jár. Az ősközösség társadalmának embere viszont már nem –legalábbis elsősorban nembiológiailag alkalmazkodik környezetének változásaihoz, hanem mesterséges, maga-alkotta szerveinek változtatásával. Az

ember szerveit munkaeszközökkel egészíti ki, melyek gyorsan, fájdalommentesen változtathatók, ellentétben szerveikkel. Ebben áll a fejlődés lényege, bár az állatvilághoz hasonlóan az ősközösség embere is csak lét- és fajfenntartásra képes. Amíg a társadalom csak e létezési szint tartására képes, rendkívül lassú a fejlődése annak ellenére, hogy hosszantartó összhang valósul meg a termelőerők és a termelési viszonyok között. A többlettermék megjelenésével nagymértékben felgyorsul a társadalom fejlődése, ez azonban egyúttal együtt jár az ősközösségi társadalom felbomlásával. Ebben a fejlődési szakaszban lehetőség nyílik arra, hogy a társadalom magasabb életszintet biztosítson bár a kisebbség számára puszta lét- és fajfenntartási szintnél. Összefoglalva: a társadalom egyre gyorsuló fejlődésének fő szakaszai a következők: az ősközösségi társadalom, amely az embert természeti gyengesége

ellenére a legerősebb állatok fölé emelte; a kizsákmányolás korának társadalmai, amelyek lehetővé tették a társadalom kisebbsége számára, hogy kitörjön a puszta lét- és fajfenntartás „circulus vitiousus” –ából, egy magasabb rendű, tisztán emberi életszint elérése mellett. A társadalom azonban ennél többre képes. A termelőerők fejlődése szükségképpen olyan társadalmi forma kialakulásához vezet, amely már nemcsak a kisebbség számára biztosítja a magasabb, tisztán emberi életszintet, hanem minden tagja számára. Ez az életszint nem valamiféle egyszer s mindenkorra adott állapot Feltehetően, minden kor új elemekkel gazdagítja majd. Az általános jólétet biztosító társadalom lényege azonban mindig azt jelenti, hogy lehetővé teszi minden emberi egyed emberi teljességének kibontakoztatását. A társadalom mindig több is, mint egyes tagjainak összessége. Ez különösen nyilvánvalóvá válik majd akkor, amikor a

termelőerők fejlődése azon a ponton is „továbbrohan”, hogy a társadalom tagjai számára emberi teljesség kibontakoztatását biztosítsa. Ez a többlet már abban a felmérhetetlen versenyfutásban fejeződik ki, amelyet a társadalom a végtelen természettel folytat. A versenyben a természet végtelen arányival veszi ki részét, a társadalom pedig szakadatlan gyorsulásával. Ez a szakadatlan gyorsulás pedig azt jelenti, hogy a társadalomnak ez által esélye nyílik az örökkévalóságba nyújtani létét. A társadalom –gyorsuló fejlődése révén- maga is időalkotó tényezővé válik Egy meghatározott hosszúságú idő mindig többet és többet jelent számára. Ha a Naprendszer –amelyben születettnégy-hatmilliárd évig fennmarad, ez a különben változatlan időnagyság, a társdalom fejlődésének felgyorsulásával egyre hatalmasabb időnagyságnak felel meg. Ha a társadalom –mondjuk- százmillió év múlva kitör a Naprendszerből,

akkor ezzel kitör ennek idővilágából is. Ezek után minél hatalmasabb kozmikus rendszereket, hódit meg, annál inkább távolodik születési helye, a Naprendszer idővilágától. Ebből igen fontos következtetések vonhatók le. Nevezetesen, a társadalom –fejlődésének felgyorsulása révén- nemcsak relatíve növeli a rendelkezésre álló időt, hanem abszolút értelemben is. Tehát –tegyük fel, hogy- áttör egy olyan anyagi rendszerbe, amelynek élettartama már százmilliárd év, akkor optimális fejlődési feltételekkel számolva, saját létezési ideje is ehhez az anyagi fejlődési rendszerhez igazodik, amely viszont a fejlődési időt, azaz a felgyorsulási tényezőt figyelembe véve, végtelen nagyságrendű számot jelenthet. 3. A társadalom hegemóniája A természet és társadalom viszonyának helyes tükrözése fontos világnézeti kérdés. Közismert a marxizmusnak az a tanítása, hogy a termelőerők fejlődési színvonala az ember és

természet viszonyának tükröződése, annak mértéke, hogy milyen uralmat gyakorol az ember a természet erői fölött. ahogyan a múlt században az ipari forradalom következményeként beállt társadalomváltozásokat, mindenekelőtt az emberek egymás közötti termelési viszonyait tudományos vizsgálat alá kellett venni, most, a tudományos és technikai forradalom korszakában, az ember és a természet viszonya vált igen aktuálissá. A tudományos és technikai forradalom ugyanis gyökeres minőségi változást eredményez az ember és a természet viszonyában. Azért is fontos ezzel foglalkozni, mert még léteznek osztálytársadalmak, és a kizsákmányoló osztályok ideológiai képviselői kishitűséget, pesszimizmust terjesztenek a jövő társadalmát illetően, éppen a tudomány és technika új eredményeiből levont következtetéseikkel. A természet és a társadalom megváltozott viszonyát helyesen tükröző elmélet, ezzel szemben, növeli az

ember saját erejébe vetett hitét, azt a tudatot, hogy a természet az ember szolgája és nem fordítva. Ez a felismerés egyúttal a társadalom legtávolabbi jövője megértésének kulcsa a./ A fölészökés jelentése Az egyre gyorsuló fejlődésű társadalom nem párhuzamosan halad a természettel, hanem valósággal fölészökik annak. Így van ez az egyes természeti erők esetében, de a nagy fejlődési rendszerek esetében is Ha célszerűen ható társadalmi erő, termelőerő kerül szembe vakon ható természeti erővel, akkor a célszerűen ható erő előbb vagy utóbb fölékerekedik a vakon ható erőnek. Ez nem csak egyszeri vagy véletlenszerű dolog, hanem a két anyagi rendszer a természet és a társadalom egymáshoz való viszonyának alaptörvénye. A társadalom gyorsuló fejlődését –egyáltalán a létét- csakis azon az alapon tarthatja fenn, ha mindjobban beleavatkozik a természeti folyamatokba, és azokat mindjobban igyekszik a maga

érdekében átalakítani. A társadalom nem állhat meg, és nem élhet meg a természet szintjén. Sorsa és végzete, hogy fölé emelkedjék annak A megállás, a stagnálás vagy a fejlődés jelentősebb lelassulása azt eredményezi, hogy a nála hatalmasabb természeti erők befonnák, megfojtanák, lassúbb vagy gyorsabb pusztulásra kárhoztatnák. Nem téveszthetjük tehát szem elől a társadalom hegemóniájának elvét, azt a szakadatlanul megnyilvánuló törekvést, hogy a társadalom fölé kerekedjék a természeti erőknek. Sokan –az idealizmus elleni harc hevében- olyan magasra szították a természet kultuszát, hogy szinte már valóságos istenként állították elénk. Pedig a természet nem egyéb, mint az anyagi világ, a társadalomnál alacsonyabb fokon álló szférája. Pontosabban, összefoglaló neve mindannak, ami a vak szükségszerűség uralma alatt áll. Ebből a szempontból tekintve, az előtörténeti korszak társadalmai átmenetet

képeznek a szükségszerűség és a szabadság birodalma között. b./ Az egyenlőtlenek egyenlősége A természet és a társadalom viszonyának helytelen megítéléséhez tartozik az arányaik közötti eltérés eltúlzása is. A társadalmat valami jelentéktelen paránynak tartják, a természetet viszont végtelen nagyságnak Ebből következtetik azt, hogy nincs is értelme erejük összemérésének. Csakhogy a természet –végtelensége ellenére- viszonylag szűk területen tud közvetlenül hatni a konkrét jelenségekre. Ha minden erejével egyszerre és közvetlenül hatna, akkor a pillanat tört részére sem lenne szükség ahhoz, hogy bármilyen erős konkrét formát összezúzzon, megsemmisítsen. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy még igen labilis formák is, valamilyen ellenállást tudnak kifejteni a rájuk irányuló hatásokra. Ennek csak az az egyetlen magyarázata lehet, hogy gyökeres különbség van a közvetlen és a közvetett természeti hatások

között. A természet minden erejét a közvetlen hatásokban koncentrálja a konkrét anyagi formákra. Éppen ezért, a természet és egy konkrét anyagi forma kapcsolatát elsősorban a konkrét forma és annak közvetlen anyagi környezete oldaláról kell vizsgálni. Hogy egy konkrét anyagi forma -bármilyen labilis is- létrejöjjön, roppant erők közreműködése szükséges. A közvetlen anyagi környezet az anyagi formákat létrehozó és azokat elpusztító erők egysége. Így –amikor egy konkrét jelenség fejlődése tetőpontján van-, a fennmaradást támogató erőkkel együtt egyenlő erőt képvisel a vele szemben álló erőkkel. Ez az erőkiegyenlítődés rövid életű, és hamarosan felhalmozódnak azok a változások, amelyek előbb vagy utóbb aláássák és elpusztítják az adott jelenséget. A társadalom esetében más a helyzet A társadalom olyan környezet-átalakító tevékenységet folytat, ami –optimális fejlődés mellett- odavezet, hogy

egész közvetlen anyagi környezetét a maga szervetlen testévé építi át. Itt tehát olyan jelenséggel van dolgunk, amely nemcsak egyenlő erejűvé válik közvetlen környezetével, hanem magasan fölé emelkedik annak, és saját eszközévé változtatja azt. Vagyis, ott győzi le a természetet, ahol az a legerősebb: ahol közvetlen hatást gyakorol. Igaz, amikor a társadalom átalakítja, és szervetlen testévé változtatja közvetlen környezetét, ezáltal új, eddig csak közvetetten ható természeti erőkkel lép közvetlen kapcsolatba. Csakhogy ez esetben már nem fegyvertelen, és minden esélye megvan, hogy ezeket is a maga eszközévé változtassa. Az egyenlőtlenek egyenlőségének képlete itt úgy alakul, hogy a társadalomnak naponta kell megküzdenie egyenlőségéért –latba vetve minden konkrét természeti erővel szemben álló potenciális vagy valóságos fölényét. A természet viszont a végtelenséggel „vág vissza” a leigázására

törekvőknek. Az egyenlőtlenek egyenlőségéhez tartozik az is, hogy a társadalom elpusztulhat, ha megáll, megreked fejlődésében, a természet azonban nem. Ennek óriási jelentősége van A társadalom elérhető örökkévalósága mindig feltételes, aminek egyetlen garanciája, szakadatlanul gyorsuló fejlődése. Ezért nincs igazuk azoknak, akik a kommunizmus korát az eltunyulástól féltik, vagyis úgy képzelik el, hogy az a „terülj-terülj asztalkám!” társadalma lesz, amely éppen ezért, szükségképpen csupa lusta, tétlen emberekből áll majd. A jövő társadalmának tulajdonsági szintjéhez szükségképpen hozzátartozik majd az a belátás, hogy a természet, a vak erők világa, amely saját törvényei szerint csak értelmetlen pusztítója mindannak, amit létrehozott. A formák a természet világában a vak erők játékai Éppen ennek ellenhatásaként születik meg a célszerűen ható formák világa, amely fokozatosan gyorsulva, fölénő a

vak erők világának, és maga változtatja át a vak erőket saját játékszereivé. Az eddig tárgyalt probléma történelmi vázlatának alapgondolatát Engels adja meg következő soraival: „Igazában azonban az anyag természete az, hogy előrehalad a gondolkodó lények kifejlődése felé” /”A természet dialektikája”; MEM. 20 köt485 old/ Mi mással magyarázhatnánk az anyag eme tulajdonságát, ha nem azzal, a visszahatással, ami a formák világában bontakozik ki a pusztítás tendenciájával szemben?! A gondolkodó anyag és az általa felépített társadalom fejtheti ki a legerősebb ellenhatást, hiszen ők látják a pusztulás tendenciáját, és mind több, mind jobb eszközöket alakítanak ki és fordítanak vele szembe. A következő kérdés itt az: vajon hogyan zajlik le a formák drámája a teljes kiszolgáltatottságtól a pusztulás tendenciája fölé emelkedésig? 4. A formák drámája A konkrét anyagi formákat könyörtelenül

elpusztítja a vak erők játéka. Ezt a játékot azonban megzavarja valami: olyan forma lép a színre, amely elkeseredetten küzd a fennmaradásért. Az élő anyagról van szó, amely megjelenése után robbanásszerűen terjed szét környezetében, és formagazdagságában megszámlálhatatlan színképre bomlik. Az élő anyagot sok tekintetben össze lehet hasonlítani az élettelen anyagokkal Az egyik – rögtön szembeötlő- különbség: viszonyuk-környezetük káros hatásaihoz. Az élettelen formák nem hajtanak végre védekező mozgást, az élő anyagok viszont nagyfokú differenciáló képességgel rendelkeznek e tekintetben, és szinte minden tevékenységüket átszövi a védekező mozgás. Nézzük meg közelebbről az élettelen tárgyak viselkedését ebből a szempontból. a./ A közvetlenség igézete Az élettelen tárgyak valósággal a közvetlenség igézete alatt állnak. Kénytelenek elviselni közvetlen anyagi környezetük minden hatását,

akár károsak, akár stabilizáló hatásúak azok. A környezet hatásai nyomán megváltoznak, mássá válnak a tárgyak. A mássá válásban pozitív és negatív tendenciák jelentkeznek A pozitív tendencia a tökéletesedés, amelynek kritériuma a környezethez való jobb alkalmazkodás, a negatív tendencia a pusztulás. Az élettelen tárgyak mássá válásában a negatív tendencia az uralkodó Ez nyilvánvaló, hiszen differenciálatlanul záporoznak rá közvetlen anyagi környezetének hatásai, amelyek között a károsító hatások zavartalanul felhalmozódhatnak, és pusztító hatássá összegeződhetnek. Ha a közvetlen anyagi környezet hatásai közvetlenül a forma megváltozásában tükröződhetnek, akkor ez azt jelenti, hogy az a sokféle más, amiből a környezet összetevődik, felgyorsítja hatásaival az adott forma mássá válását, vagyis pusztulását. A tárgyak tükröző képességének pozitív oldala ez esetben háttérbe szorul és a

negatív oldala válik dominálóvá. A pusztulás tendenciájának jelentkezése még szemléletesebbé válik az élő anyagok esetében. Ha valamilyen oknál fogva az élőlény nem tudja elkerülni környezete károsító hatásainak közvetlenül a formájával való tükrözését, hamarosan elpusztul. b./ A közvetlen közvetetté válása Az élő forma kitör a tehetetlenségi függés állapotából és nagyfokú, viszonylagos függetlenségre tesz szert környezete károsító hatásaival szemben. Ez a függetlenség abban áll, hogy –bár a károsító hatásokat is közvetlen környezetének részét képezik- ezek már nem tudnak közvetlenül hatni, mert mozgásszerveivel és tükröző szervei irányításával elmozdul a káros hatások forrásaitól. A közvetlen környezet egy részének közvetetté válása, a forma nagy győzelme a pusztulás tendenciájával szemben. Ezzel nyílik meg az út a mássá válás pozitív tendenciájának, a tökéletesedésnek

dominálóvá válása előtt. A tökéletesedés, mint a mássá válás pozitív formája, nem mentes az ellentmondásoktól. A környezethez való alkalmazkodásban megnyilvánuló tökéletesedés szorosabban köti az élőlényeket, azonban a környezeti feltételekhez, amelyek között élnek. Így e környezet váratlan gyors változásai katasztrofális hatást gyakorolnak az egy adott környezethez alkalmazkodott élő formákra. Az élőlények fennmaradásában döntő szerepe van az anyagcserének. Az anyagcsere lehetőségeinek megszűnése magával vonja az élőlény megsemmisülését is. A biokémia ezt a függést úgy hasonlítja össze az élettelen anyagok környezetüktől való függésével, hogy olyan következtetést von le, mely az élettelen anyagok fennmaradása annál tovább tart, minél jobban tudjuk izolálni a környezeti hatásoktól. Az élő formákra viszont végzetesen hatna az ilyen izolálás. Még az élő formák világában is sok a

közvetlen testi tükrözés, ami súlyos sérülésekben vagy halálos sebekben fejeződik ki. Ám a formák lázadása a pusztulás tendenciája ellen tovább folytatódik, és az ember, a társadalom megjelenésével éri el csúcspontját. c./ A sokszoros közvetettség A társadalommal az ember természeti környezetének modelljét készíti el. Egy jobb természetet épít maga köré, amely képes ellensúlyozni saját természeti gyöngeségét. A társadalom fő összevetője az ember, mint a legfőbb termelőerő, valamint a termelési eszköz, amelyek a termelőerők dologi oldalát képezik /itt most nem foglalkozom az alappal és a felépítménnyel, amelyek szintén a fő összetevők közé tartoznak./ Együttesen már nemcsak a károsító hatások közvetettségét biztosítják, hanem az ütköztetés elvének érvényesítésével, ennek koncentrált formáját, vagyis a sokszoros közvetettséget. Az ütköztetés elvének lényege, hogy a termelőerők dologi

összetevői pajzsként védik az emberi lényeget, az olyan mássá válástól, aminek következtében az embernek –mint élőlénynek- fajjá kellene válni. Amíg a társadalom fennáll, az ember ember marad; tökéletesedésének folyamata társadalomhoz való viszonyának fejlődésében, társadalmi tulajdonságainak fejlődésében fejeződik ki. Ehhez képest biológiai tökéletesedése alárendeltté válik. Nem értek egyet azokkal, akik az ember biológiai fejlődését féltik a civilizáció fejlődésétől. A civilizáció ezen is fölénő a természetinek, és nem a véletlentől függ majd az ember biológiai fejlődésének alakulása. A tudatos emberformálás magában foglalja az ember testi adottságainak tudatos befolyásolását is. Az emberi test behatóbb megismerése előbb vagy utóbb azoknak a módszereknek kialakulásához vezet, amelyekkel a természet tévedéseit korrigálni lehet. /Szirano idomtalan orra csak abban a világban végzetszerű és

kiküszöbölhetetlen tévedés, amelyben a formák még a vak erők játékszerei./ A formák védekezése a pusztulás tendenciájával szemben olyan jelenség, amelyet nem lehet semmiképpen figyelmen kívül hagyni, és különösen nem azt, hogy ez a védekezés egyre sikeresebbé válik, egyre több eszköz áll az emberiség rendelkezésére ahhoz, hogy kivédje a vak erők támadásait. II. A halál legyőzhetősége 1. Az új halhatatlanság-eszme A formák igazi drámája akkor fejlődőt tetőpontjára, amikor megjelent az ember, aki már tudomást szerzett a halálról. A pusztulás tendenciájának ez a tükröződése kihívta maga ellen ennek tagadását A haláltudattal szemben megjelent a halhatatlanság gondolata. Kezdetben az ember lehetőségei ezen a téren annyira korlátozottak voltak, hogy szükségképpen csak képzeletbeli győzelemhez vezethették. Megszületett a misztikus, vallásos halhatatlanság-eszme A tudomány fejlődésével azonban megjelent

annak gyakorlati lehetősége is, hogy az ember maga, felsőbbrendű lények elképzelése nélkül, beavatkozhasson létezési ideje alakulásába. Ez még csak az élet meghosszabbíthatóságának gondolatához vezetett, a halál –mint leküzdhetetlen végzet-, a valóságot annak természete szerint kutatók előtt, továbbra is elkerülhetetlennek látszott. A halálnak, mint leküzdhetetlen végzetnek felfogása, a társadalom és a tudomány viszonylagos fejletlenségének időszakában született, és ennek a kornak örökségeként létezik napjainkban is. A tudományos és technikai forradalom addigi eredményei azonban már ma kérdésessé tették: valóban olyan elkerülhetetlen végzet-e a halál? Végül is a halál természeti erő. Az ember pedig számtalanszor bebizonyította, hogy természeti erőket képes legyőzni. Miért ne győzhetné le a halált is?! Az új halhattalanság-eszme megszületőben van, bár a hivatalos tudomány még nem akar tudomást venni

róla. De idő kérdése csak, hogy magáévá tegye azt a gondolatot, hogy az ember és a társadalom lehetőségei közé be kell sorolni a halál legyőzhetetlenségének lehetőségét is. 2. Az emberélet meghosszabbításának szükségszerűsége Az ember életideje –annak ellenére, hogy az átlagéletkor hosszabbodik- az előtte álló feladatokhoz képest egyre rövidül. Ez az ellentmondás még kiélezettebbé válik akkor, ha a társadalom már mindenki számára lehetővé teszi személyiségének kibontakoztatását. Ha eltűnnek a társadalmi korlátok, az ember személyiségének kifejlődése előtt még létezhetnek biológiai korlátok. Ilyen a rövid életidő Már ma nagy probléma, hogy az ember életideje, és ha valaki ki akarja képezni magát, -ráadásul lépést akar tartani a korral-, szükségképpen a rendelkezésre álló biológiai idő korlátaiba ütközik. Pedig a mai ember esetében az alapvető indíték a létfenntartás biztosítását

szolgáló munka elvégzéséhez szükséges szaktudás megszerzése. Az emberi teljesség kibontakoztatása –kivételesen nagy tehetségektől eltekintve- még a szocializmusban is probléma. Az élet nem elég ahhoz, hogy felkészüljünk rá Ha valaki megszerzi főiskolai végzettségét, tovább kell szakosodnia, és legtöbbször egyoldalúvá torzul, amikor versenyt fut szaktudománya fejlődésével. Egy-két évszázad sem kell talán, és a mai átlagos életidő mellett, már az iskolapadokból mehetnek a temetőbe. Világos tehát, hogy az ember, az emberiség nem elégedhet meg azzal az életidővel, amelyet még a vak természeti erők határoztak meg. És, ha az emberi életidőnek programozását továbbra is a vak erők határozzák meg, akkor az ember ezen a téren soha nem tör ki az állatvilágból, ahol az élő egyedek életidejét alapvetően meghatározó programozás a fajfenntartás szükségszerűsége. Ha az élő egyedek létezési idejét nézzük, azt

találjuk, hogy átlagos feltételek mellett a nemi éréshez kapcsolódik az élőlény életideje. A nemi érés bekövetkeztéig tart az élő egyedek életének felfelé ívelő szakasza Ezután rövid virágzási időszak, majd fokozatos és egyre gyorsuló hanyatlás következik. Magától értetődő, hogy a természeti folyamatokat tudatosan befolyásoló ember ezzel a fejlődési ciklussal nem elégedhet meg, és mielőbb törekszik megfelelő eszközöket kialakítani ahhoz, hogy maga vegye kezébe életidejének alakítását, befolyásolását. Az emberi életidő maghosszabbíthatóságát ma már kevesen tagadják. Annál több azok száma, akik valamiféle abszolút korlátot látnak a meghosszabbíthatóság folytonossága előtt. Ezek úgy vélik, hogy egy ideig még meg lehet nyújtani az életidőt, egy idő után azonban kimerülnek lehetőségeink ezen a téren. Ez a felfogás semmiképpen sem logikus. Tételezzük fel, hogy az ember eléri életideje

befolyásolhatóságának határát – mondjuk ezer év múlva. A társadalom még meghatározatlanul hosszú ideig fennmarad Ezen a téren viszont már nem tud mást csinálni, mint az addig elért eredményeit megismételni. Könnyű belátni, hogy ez nagyobb képtelenség, mint amit ők azoknak rónak fel, akik az élet korlátlan meghosszabbíthatóságának lehetőségét vallják. Hiszen a tudomány egyetlen területén sem állíthatjuk azt, hogy a mai kor, vagy éppen a holnap mondja ki a végleges szót valamilyen kérdésben. Ugyancsak furcsa azoknak az álláspontja, akik nem tagadják ugyan az ember életidejének meghosszabbíthatóságát, de ezt haszontalannak tartják. Nehéz elképzelni, mit javasolhatnak az ilyenek az élet meghosszabbítása helyett. Köztudott dolog, hogy az orvostudomány az élet utolsó percéig harcol, még a legsúlyosabb betegek esetében is. A jogtudomány régóta kialakította azt az álláspontját, hogy ha valakinek megrövidítik az

életét –bár még élhetne-, az bűncselekménynek számít. A fasiszták vallottak olyan nézeteket, amely szerint az embereket ki lehet irtani, meg lehet valamilyen formában semmisíteni fajuk, vagy más okok miatt. Miben különbözne egy olyan elmélet a fasisztáktól, amely az emberi életidő korlátozását hirdetné, bár a társadalomnak volna még lehetősége a hosszabb életidő biztosítására? Vajon ki, és milyen alapon hozhatna olyan ítéletet, hogy valaki már ne éljen tovább, noha erre a lehetőségei adottak? Nem fogadható komoly érvnek az sem, hogy a társadalom nagy részét begyöpösödötten gondolkodó, öreg emberek alkotnák, ha nem létezne a halál. Ugyanis az élet meghosszabbításának nemcsak egyetlen módszere –a konzerváláslehetséges Az újjászületés képessége az alapvető életjelenségek közé tartozik Ennek biztosítását az ember egyedi létében is előbb vagy utóbb el lehet érni, hiszen az élővilágban erre is van

példa /lásd: klón-jelenség/. Az ember én-anyaga egyed specifikusan kódolt biológiai anyag. Az egyed specifikus kód és minden kombináció vagy variáns örökkévaló, csak az ezekkel bánni tudó értelmes lényekre van szükség ahhoz, hogy bármikor megismételhető legyen ezek alapján akár az egyes ember, akár más olyan forma, amire az emberi társadalomnak szüksége van. Ez az azonosság törvényének minőségileg magasabb alkalmazását jelenti majd az emberek számára. Az ember logikus gondolkodása potenciálisan mindenféle rejtjel-rendszer kulcsa A rejtjelrendszerek képezik minden létező legmélyebb belső, változatlan lényegét Ezek feltárása a mind mélyebb lényeg felismerésére törő emberi gondolkodás célja. Ezeket elérve válik az ember, a gondolkodó anyag a létezés törvényeinek urává is, és nem tartozik többé az utópiák világába az egyes emberek örökkévaló léte sem. Kelt, Budapest, 1980 Salánki Ferenc egyetemi adjunktus

E MAIL: salfer@freemail.hu Salánki Ferenc GROTESZK TÖRTÉNELEM ŐSKOR Formát teremtő hatalom a természet és társadalom: Vakon ható roppant erők, célszerűséget követők. A vak erők lerombolnak mindent, amit létrehoznak. Célszerűen ható erők vakon ható erőt verők. Ha célszerű, más már a lét, örökkévalóság a tét. Még, ha ember el sem éri, így vagy úgy csak megkísérli. Először a fejben talál ellenfelére a halál, ez azonban még nem más, csupán árnyékbokszolás. Ha szárnyat bont a képzelet, legyőzi ő Végzetet. Amikor megtoldja karunk, talán győzelmet aratunk. Milyen belülről az anyag? Ezt tükrözi vissza agyad. Ez ölt formát kezed nyomán túllépve más formák során. Sokkal több az élettelen, amit a nagyvilág terem. Fejlődése lassan érik, évmilliárdokkal mérik. Nem elég az, ha csak mozog, ha csak egyre körbe forog. Ismétlődés; sivár a kép, ugyan így előre nem lép. Előre lép, aki halad, bűvös körből

az kiszakad. Keletkezés és pusztulás, ráférne egy kitágulás. Talán mégis elpusztulunk, ám lehet, hogy fennmaradunk, atomhalált is túlélünk, örök élet lesz a bérünk. Gyorsulva az élet halad, fákon le-föl majom szalad. Nem is kettő, egész horda, Ádám-jelölt, oldalborda. Nem ringatja őket Éden, viharfelhő sok az égen. Nem is nagyon cifrálkodnak, fügefáról ruházkodnak. Nem ismerik mi a lábas, egész horda mezítlábas, azaz nem is mezítlábas, hiszen bőrük kezeslábas. Csimpaszkodó életmód, ugrálnak ők fenemód. Néznéd őket micsodáknak, hippiknek vagy huligánnak. Hosszú éles görbe karmok, hegyes fülű lompos majmok. Van, amelyik követ ragad, nyersen eszi a bogarat. Van, amelyik különcködik, a fáról is leköltözik. Nem lent keres feleséget, fönt nem talál eleséget. Jól megnézve, nem is különc, fákon tovább élni kölönc. Alsó kezeivel fut, felső lábbal továbbjut. Tigris elől nyargal, szalad, kéz és láb közt

emel falat. Dorongot barkácsol keze, gondolkodni kezd a feje. Megfogta az Isten lábát, kerüli már a fák ágát. Modulálódik a gége, nyelve lesz a szája éke. Rajta nem csak étel forog, sokkal tagoltabban morog. Ami fejében van belül, nyelve hegyére is kerül. Kezd az anyag gondolkodni, majd megtanul fontoskodni. Értelmes lény a földtekén, lóg a közösség köldökén. Minden közös, irgalmas ég! ahány a nő, mind feleség. Dolgozik az ősvalami, ez a szex még az igazi. Társadalom-édesanya, a természet zord mostoha, leparancsolta a szőrünk, nincsen, ami védje bőrünk. Szűken osztja az áldását, mintha féltené állását. Oly kevés az élelem, annál több a félelem. Mikor végére tudnánk élni, már csak vissza lehet élni. Gerjedelmünk pillanatnyi, mit nyelhetünk, fél falatnyi. Nem vagyunk mi csodaszépek, pusztán létfenntartó lények. Létfenntartás, fajfenntartás, ettől görbe hátunk, pajtás! Éned oly sejthalmazt szolgál, amely

mindig más, mi voltál. Más, mi leszel, más, mi vagy, azt sem tudhatod, ki vagy. Úgy tűnik, szellemed trónol, máskor a testednek hódol, összetett és összetevő, együtt, de külön is evő. Tudatdajkáló közösség, túlnyomórészt ösztönös még. Azért mégis innen fakad emberibben zengő szavad. Kezed szerszámmal foltozod, természet láncát oldozod. Magadba tekintő szemed tovább megnyújtja a kezed. A balga rokon fenn a fán Korhol, s mindegyre csak szán. Szerszámmal megtömött markod korlátozza majd a karmod. A munkaeszköz egyre gyűl, új világgá szélesül. Elkelne egy más természet, melyben nem úr az enyészet. Oly természet, mely már lágyabb, ebben vessed meg az ágyad. Melletted a közösség kötetlenebb kötöttség. Kézen többé már nem topog, lábára állva sompolyog. Könnyebben tartja fenn magát, nem húzza le gond a nyakát. Anyagi gond olyan tudat, mely zseben át kutat utat. Neki, kinek zsebe nincsen, egy szemernyi gondja

sincsen. Amit termel, azt megeszi, félre, mi van, sosem teszi. Ugyan, minek rohadjon ott, ha megtömte a pocakot? Azt sem firtatja, mi kell még, nem volt akkor többlettermék. Olyan kevés még az étek, másnál többet falni vétek! Nincs itt öreg, totyogó, vén boszorkány, lotyogó. Ki nem eszik, mindig morog, szemgolyója bőszen forog, mégsem látsz önző pupákot, felosztják mind a cubákot. Reakciós majom rokon gyakran üti fiát pofon. Mikor újítani akar, hátat pálcikával vakar. Szid a fákon minden -izmust, a földi új mechanizmust, csak a meglévőért lohog, ha nincs a kész, máris dohog. A Földön minden botlást leszól, átok, amit a földre szór. Aggályoskodó egy alak, fáknál jobban védnek falak. Már a föld sem fekszik parlag, félkomfortos lett a barlang. Többet szagol itt az orr; kő- után jött a bronzkor. Megjelennek a kopják, a tüzet is ellopják. Ugrik érte Prometheus, sajnos meglátja őt Zeus. Hinnye, azt a kutyafáját!

dögkeselyű vájja máját. Ennek a fele se tréfa! igaz, főzve jobb a répa. Több mindenből jut így falat, sütve-főzve esznek halat. Először a nőnem közös, számon tartják, ki volt az ős. Botnál jobbak a kapák, górék lesznek az apák. Más törzsekből lopnak nőket, fejbe nem verik már őket. Legálisan monogámok, mutyiban meg poligámok. Tenyésztik az állatot, barbárság az állapot. Jóval több lett már az étek, pocsékolni mindezt vétek. Ki szemfüles, gyűjtöget, többiek elé üget. Ez a másé, ez a tied, aki nem fél, majd megijed. Egyiknek van, másiknak nincs, így közöttük megértés sincs. A kisebbség mindig zabál, a többségnek nem jut kanál. Minek osszuk fel a kosztot? Isten nékünk többet osztott! A termékek elosztása, a többségnek kifosztása. És ezt védik, amíg lehet égi és földi istenek. ÓKOR Elszakad a köldökzsinór, messzebb kerül társaitól. Növekszik a sokadalom, kitágul a társadalom. Milyen ez a tágabb

való? Ördög tudja vagy a manó. Látóhatár, magánérdek, előtte roggyannak térdek! Az emberek szabadsága kacskaringók útját járja. Láncba veri azt a kezet, mellyel ural természetet. Pici még a többlettermék, mindenkinek nem jut elég. Mi az elég, az is titok, sok a kevés, kevés a sok. Ha csak a hasához méri, kevesebbel is beéri. Felhalmozva nincs a kincs, társadalmi gyomra nincs. A zseb társadalmi gyomor, kinek üres, mindig komor. Ez viszont már tágítható, végtelenségig nyújtható. Rág a társadalmi éhség, másból élni így már rémség! Emberhúst úgy fogyasztanak, munkában elsorvasztanak. Szerszámmal nem toldod kezed, szerszámot toldoznak veled. Ha nincs ilyen birtokodban, rabszolgává tesznek nyomban. Pap rád áldást nem osztogat, porciózzák a kosztodat. Odüsszeát jár a kenyér, amíg az a szádhoz elér. Idegenné válik markod, mellyel a szerszámot tartod. Beszélő szerszám a neved, istállóban van fekhelyed. Gazdád

lehúz rólad hét bőrt, láncod mellé állít két őrt. Egyik szemmel tartja kezed, másik ködösíti fejed. Az sem érdekli az urad, hogy a húsod csontig rohad. Míg munkára karod gerjed, irgalma csak addig terjed. Mégis ez a gazság vezet új utakra embereket. Egye inkább nő igényük, gyarapodik a fölényük. Ihletett szó a szabadság, mégis vele jár a rabság. Addig róla szó sem esik, csak ha kérdésessé teszik. Más rabságán vett szabadság, maga is egy másik rabság. Gyümölcsöt ez csak úgy terem, hogyha használom a fejem. Szabad idő annak teher, akit az unalom lever. Életének új tartalmat az alkotó munka adhat. Sajnos, lebecsülöd kezed, feljebb így emeled fejed. Ez a munkamegosztás félig-meddig kifosztás. Akkor teljes csak az ember, ha a szellem egy a testtel. Ha mindkettő termelő, egymást feljebb emelő. Növekszik az árucsere, óh, te jó ég; mennyi here! Király, csendőr, hóhér, pap, mind a húsodból harap. Élősködő

szörnyeteget, egész államgépezetet, olyan ez, mint egy rossz álom, Atlaszként cipelsz a vállon. Írott már a történelem, egyre csökken az élelem. Úgy növekszik jól a vagyon, ha spórolnak a hasadon. Baltát nem kabáttal mérnek, apró érmek többet érnek. Föníciából jött ötlet, ebből rakhat félre többet. Persze, nem a szolganép! egyre riasztóbb a kép. Rézbányákban láncra verve temetik az embert élve. Akkor jó e befektetés, hogy ha gyors a megtérülés. Pénzfélének nincsen szaga, ezt egy császár vallja maga. Sajtolják is olykor vérből, olykor pedig ürülékből. Bár a pénz csak holt dolog, minden ekörül forog. Mintha orra, szeme volna, mindegyre csak összefolyna. Pénz a pénzzel egyesül, hatalommá testesül. Szolgát is tart, nem is egyet, így ölt majd emberi testet. Szolga lesz a szolga ura, első hallásra ez fura. Pedig az vagy, amíg élsz, hogyha megigéz a pénz. Kísérteties hatalom, van belőle egy nagy halom. Gyomrod

mégsem töltöd vele, ládád rakod vele tele. Eltűnik ott, mint ami nincs, felhalmozott sok drágakincs. Rongyokban jár a gazdája, bármily jól áll a szénája. Van olyan, ki túlad rajta, teste örömeit hajtja. Csakhogy itt már az érvényes, a gyomorfal nagyon véges. Ivarszerve is csak egy van, akármilyen heves nagy kan. Messalina is elfárad, bármily buja kedve támad. Mi hát a pénz valójába? Ne kutasd ezt te hiába. Elárulja magát neked, árát úgyis megfizeted. Többlettermék ölt álruhát, ebben illegeti magát. Ebben tud kövérre hízni, Így kell tehát benne bízni. Szétforgácsolt többlettermék semmiképp nem lenne elég. Út a jóhoz rosszon vezet, ez az ár, mit ember fizet. Rossz anya a társadalom, nem dédelget már oly nagyon. Kedvence a kisebbség, mostoha a nagy többség. Arany korba visszavágyik, ki a rabmunkától fázik. Hej, de messze még az idő, mikor újra ez áll elő. De nem hátad mögött leled, orrod előtt jobb út vezet,

hátad mögött lidércfények megtévesztenek csak téged. Hol van már a kis közösség, mindent áttekinthetőség? Rokonok is távolestek, nőnek társadalmi testek. Hatalmas nagy birodalmak, róluk szóló irodalmak. Császárok és fejedelmek, ismeretlen gerjedelmek. Szörnyű háborús dúlások, rohanások, torpanások. Oly emberi szörnyetegek, kiket képzelni sem lehet. Mégis hús-vér valóságok, nevüket kíséri átok. Drakón, Néró, Caligula, kinek konzul lett a lova. Tiberius, sok-sok bérenc, ferde hajlamú és kéjenc. Aki ezen moralizál, nem biztos, hogy humanizál. Felháborodik mindazon, amit másnál hallgat agyon. Nem teljes a szörnyek sora, Ha nincs köztük a Zápolya. Hetvenezer paraszt nyárson, van-e aki ennyit ártson?! Miért riog a képzelet mindig Néró tette felett. Miért szörnyűbb Caligula, mint az őt követők sora? Nem bűn halált osztogatni, törvény szerint fosztogatni, a rabszolgát megölheted, úrra ne emeld a kezed. Márpedig ők

ezt is tették, a vért kiskanállal ették, mégis úgy szól róluk passzus, rosszabbak voltak mint Crassus. Kegyetlenek hogy lehetünk, hiszen rossznak nem születünk? Embert hogyan ölhet ember, aki nem is mind gazember? Köröskörül végtelenség, ugyan milyen képtelenség egy parányi földkupacon egymást sorra ütni agyon? Célok célokkal ütköznek, emberek egymásra törnek, ahol élnek emberszörnyek, vakon ható erők ölnek. Csak, ha a cél célt támogat, célt uraló tervvé dagad, vérpataknak vége szakad, akkor lesz az ember szabad. ANYAG ÉS TUDAT Ez lett ám a nagy fordulat! Elszabadult a gondolat. Mint, ki létek fordít hátat, önmagától kapva szárnyat. Keres egy olyan világot, amit szemünk még nem látott. De hiába, rá nem akad, szárnya is a földhöz tapad. Azt tükrözi vissza fejed, milyen társadalmi helyed. Az számít, hogy miket tettél, nem, hogy kit mivel etettél. Ez azonban még nem látszik, a gondolat tovább játszik:

istenségekkel komázik, amíg erre rá nem fázik. Míg a maga-gyártott képzet vissza nem üt rá, mint végzet. Gúzsba kötözve a szárnyát, ráborítva sötét árnyát. Ám de ne vágjunk elébe, messze még e szónak vége. Bölcsek övezik az utunk, amíg idáig eljutunk. Mit látott az ős Napkelet? erről is van sok ismeret. Náluk mégsem időzgetünk, tőlük kissé távol esünk. Nagy szellemi birodalom az ógörög társadalom. Felé fordul tekintetünk, onnan többet meríthetünk. ÓGÖRÖGÖK Elődödet nézve bután, azt hiszed, hogy játszik csupán. Labdázik a fogalmakkal, feje tele bogarakkal. A görögök bölcsészete nem fogalmak költészete. Oknyomozó ősök voltak, számunkra még ma sem holtak. Okot követ az okozat, okok sora egy láncolat. Megragadva követheted, merre e lánc útja vezet. Oksági láncon út vezet, uralomhoz a lét felett. Erőd hozzá növesztheted megállítva a végzetet. Befolyásolni a létet, megvédetni sok-sok szépet,

siettetni rossznak végét, csorbítani annak élét. A szellemünk fejlődése, fogalmaink edződése, ismerettel töltődése, ítéletté ötvözése. Persze, még előbb volt a tett, gondolatra ez serkentett. Teremtve oly ítéletet, mely a tetthez visszavezet. Tettől tettig az ismeret egyre-másra növekedett. Végül oda kerekedett, hogy egy új világ született. Létrejön egy zártabb kis kör, gondolatra gondolat tör. Önmagától termékenyül, mikor önmagába merül. Érzékszervi adatot, mit agyunk kap, csudasok. Feldolgozva mindezeket, így is nyerünk ismeretet. Feldolgozás, egyesítés, valóságról közvetítés, annak belső oldaláról, érzékitől kissé távol. Végül maga az ismeret kutatásunk tárgya lehet. Megszerzésének a módja ismeretvilágunk toldja. Az ismeretvilág felett úrrá válni csak úgy lehet, hogy ha minden figyelmedet ennek az ügynek szenteled. Létfenntartó lények vagyunk, létünket szolgálja agyunk. Amit látunk, amit

eszünk, a körül forog az eszünk. Mint kiderült, nem is vitás, hogy az agyi kapacitás ennél jóval többre képes, megnyújtható, mint a rétes. Közvetlen környezet mellett agyunk közvetettet sejtet. Ha elvontan gondolkodunk, közvetlenen túlhaladunk. Ám a létfenntartás mellett nem hordhatunk ilyen terhet. Ami azon is túl van még, törődjön azzal a nagy ég. Hogyha furdal a gondolat, mi van még az égbolt alatt, nem kutatjuk az okokat, inkább hallgatunk másokat. El hisszük az apák hitét, mindenféle bolond mesét. Manókat és szellemeket, örökölve mindezeket. Közben a bölcs megjelenik, Hol a jó nép többet eszik. Van is tőle mit elvenni, miből a bölcs is tud enni. Anélkül, hogy dolgozna, cipőt, ruhát foltozna. Elveti az apák hitét, úgy kezeli, mint a mesét. Feltárja, mi összetettebb, közvetettnél közvetettebb. Az, ami szemmel látható, füleinkkel meghallható, és kézzel is megfogható, az a közvetlenül való. Látás mellett vaknak

marad, aki csak ezután szalad. Tágabb világ a ködbe vész, a közvetlenség megigéz. Ettől könnyen nem szabadul az sem, aki gyorsan tanul. A közvetlent csak úgy ejti, közvetettet benne sejti. THALES Ha árudat vízen viszed, akkor azt is könnyen hiszed, hogy minden a vízből való, aki mást állít, az csaló. Borfélével kereskedő, a bort vízzel keresztelő. Így akadunk elég okra, mért tartja a vizet sokra. Mindenképpen fura dolog, ha megfagy vagy elpárolog. Annyi alakot változtat, mit az elme fel nem foghat. Víz van alul, víz van felül, ugyancsak víz kívül-belül. Az ősanyag olyan lehet, ami ennyifélét tehet. Vízben fogan a gondolat, ki nem hiszi, vízben marad. A világ csak így egységes, nem is lehet ez kétséges. Ahogy víznek van sekélye, éppen úgy létezik mélye. Megritkul, majd sűrűsödik és a világ megszületik. ANAXIMANDROS Anaximandros apeiront, káoszt lát, kézzel nem foghatót sem húst, sem káposztát. Thalesnél tovább

lép, zseniális elme, nála már felmerül a fejlődés elve. Szájtátva hallgatják, hogy mondhat oly vadat, az ember ősének tekinti a halat. Sokan kétlik tanát, ilyet még ki látott?! Nem Zeus teremtett embert és világot. A világ végtelen, az Olympos parány, az anyag javára billen így az arány. ANAXIMENÉSZ Mi által lesz egy anyag és tudat? Anaximenész ily elvet kutat. Mi legyen az őselv, az apeiron talán? a víz nagyon nedves, ezer-ezer talány! Ősi elvnek képzel valami lebegőt, a világ lényegének tartja a levegőt. A levegő sűrű, olykor pedig ritka, érthető így lesz a sokféleség titka. Sűrű az anyaföld, a fa és a ház is, de ritka a beszéd, a dogma, a frázis. Végül is mit tettek e korai bölcsek, hogy több időt velük tovább már ne töltsek? Anyagot helyeztek a szellemi elé, nagy lépést téve így a tudomány felé. Zeus nem mondott le a trónjáról önként, akárhogy is vesszük, itt trónfosztás történt. PYTHAGOREUSOK Mit

róluk mondanak, jót, rosszat, tömérdek. Tisztázni a helyük, mégis csak közérdek. Reakciósok tán? Félreértik őket? Így vagy úgy, közöttük találunk jó főket. Vegyük Pythagorast, fogalom a neve, bár olykor misztika felé hajtja heve. Jó, hogy kiemeli: a szám fontos dolog, a világ kereke mégsem ezen forog. Pythagoras tudja, mi az a felező, ám más dolgaiban a vallással szemez ő. Minden változatban, más-más testben élek, állítása szerint vándorol a lélek. Akadt a korában követője számos, bölcs is, sarlatán is, megannyi szélhámos. Számokból jósolva keresték kenyerük, munkában soha nem törték tenyerük. Többen is azt vallják, a világunk véges, tíz dolog közülük biztos ellentétes. Banális meséket írnak tömegeknek, magasröptű eszmét választott fejeknek. ELEAIAK Xenophanes, Parmenides, Zenon csak egy számmal lépnek túl a zérón. Minden egy, mit a világban láttok, Kettő és sok, szálljon rátok átok. XENOPHANES

Eleai tannak alapját vetette, neves bölcselővé avatta e tette. A vándor énekesek életét éli, perzsák betörését jó előre féli. Vallja, hogy az Istent magunkhoz mi szabjuk, amilyenek vagyunk, őt olyannak tartjuk. Az ökör is tenné, hogyha keze volna, isteneket mindig ökörnek rajzolna. Sokféle dologban keres egy lényeget, szem elől tévesztve közben a tényeket. Amit szemünk felfog, az csupán a látszat, metafizikája ily világot láttat. PARMENIDES Metafizikus is és idealista, tévelygéseiről, íme itt a lista. Szembe kerül nála a rész az egésszel, érdemének fele íly módon enyéssz el. A létező "egy", ez maga a gondolat, össze nem fér vele semmilyen mozdulat. Az érzékszerveink hazudnak és csalnak, amikor "egy" helyett sokféléről vallnak. A nemlét a "sok" a létezőre támad, a létből semmi, a "sok"-ból erő árad. Aki egyszer jobban felfigyel szavára, úgy találja, benne nyelvet ölt

magára. ZENON Amin fejét töri annyi apró diák, a zenoni furfang-szülte aporiák. Achilles versenyt fut a teknősbékával, győzelmét ne fogadd arannyal, vékával. Zenoni logika sarkallja a szügyét, máris veszve látod jó Achilles ügyét. A nyílvessző mindig áll, valahol rejti lég, ha mégis eltalál, peched van, itt a vég. A világ akkora, amekkora éppen, amint látjuk, Zenon kigondolta szépen. Az éppen akkora miben van hát, mégis: ládában, hombárban, a föld meg az ég is? Miben van az, "ami"? a semmiben talán? "Semmi" is "valami"? mi van túl a falán? Ha kilövöd nyilad véges világ szélén, túl van, mibe találsz e világnak végén? Nyílvessződ, ha akad, új világot fed fel? Hogy véges a világ, azt tanácslom, vesd el. HÉRAKLEITOSZ Hérakleitosz zokog, bár ez bölcsnél ritka, ma már ismeretes, mi volt ennek titka. Hermodorosz pártja vereséget szenved, Hérakleitosz ezért bánatos és senyved. Barátját

száműzik, miért nagyon dühös, a tömeg szemében alantas és rühös. Politikájától tekintsünk el talán, elménket élezzük egyéb fontos tanán. Kortársai szerint, amit írt homályos, ez a megítélés ma már nem hatályos. Dialektikája igen sokat sejtet, Hegelt és másokat bámulatba ejtett. Korának gyermeke, bármily messze nézett, tanait áthatja közvetlen szemlélet. Ezért is választott látható anyagot, miből levezetett létet és tudatot. Jelszava: "pantherei", arche nála a tűz, állandót ez nem tűr, új formák felé űz. Kétszer egy folyóba nem léphet a lábunk, onnan kilépve meg már más partra hágunk. Kratylos a csalfa e titkot kileste, be se tette lábát, és máris kivette. Az óvatosság nagy kincs, pláne, ha a "van" nincs. EMPEDOKLES Anyagot négyfélét tételez egyszerre, így tehát a sokhoz nincs szükség vegyszerre. Elég, ha keveri szeretet és harag, a négyféle anyag mindig csak az marad. Föld, víz,

tűz és levegő folyton kavarog, ebből áll össze a fejed és a karod. Fejlődéstanával Darwinnak az őse, róla szőtt legendák mesebeli hőse. Sokoldalúságát mindenki dicséri, kíváncsisága őt a sírig kíséri. Ez a szenvedélye az Etnához hajtja, legalábbis róla a monda ezt tartja. Hephaistos nejét, Aphroditét leste, utána is szédült, aláhullott teste. ANAXAGORASZ Mennyi az őselem, ha a négy is kevés? Az étvágyhoz olykor szükséges az evés. Anaxagorasznál a számuk végtelen, összeköti őket a nous, az értelem. Miféle az a nous, anyag-e vagy tudat? nem lehet még tudni, az utókor kutat. Bármi legyen az eredmény, nem lankadhat el a remény. A kutató ha elakad, félremagyarázni szabad. Őt is, meg a forrást, ki emelhet óvást? Periklész híve, ki népuralmat akar, megsejti azt is, a kéz titka mit takar. ATOMISTÁK Felmerül egy új fogalom, új ősanyag, neve atom. Érzékkel fel nem foghatom, gondolkodással bírhatom. Az atom a

mindenható. Tovább föl már nem osztható. Gömbölyű és finom atom, nem más, mint a gondolatom. Atomizmus ez az új tan, követője nem is egy van. Leukippos volt az atyja, létezett-e, ki tudhatja? DEMOKRITOS Demokritos a fő alak, nevéhez nem férhet salak. Becsületes demokrata, nem afféle hipokrita. Atomot tart létezőnek, az űrt passzív képezőnek. Tartályszerű tényezőnek, nem létező létezőnek. Minőséggel baja támad, véli, hogy bensőnkből árad. Objektíve nem létezik, érzékszerveink képezik Ebben, persze nincs igaza, érvelése kissé laza. könnyen meg is támadható, önmagával cáfolható. Ha nem jön is rá magától, képelméletével cáfol. Tárgyakról leváló képek szemünkhöz kívülről érnek. Érdemét e tévedése semmissé nem teszi mégse. Több nála a jó a rossznál, legtöbb mondásával használ. Meghaladja korát jóval, tiszta tudományos szóval. Közvetlenen túllát szeme, arra hallgat, mit súg esze. Olyan anyagelvű

ki Istent is tagad, szerinte a vallás félelemből fakad. Mindennek van oka, minden szükségszerű, korában látni ezt fölötte nagyszerű! Véletlen tehát nincs, de akkor mi marad? Tulajdonsága így szükségszerűn tapad. Filozófus rangját oly módon emelik nevét a "nevető" jelzővel fejelik. Valójában olyan etikai tana, amilyen lehetett életében maga. Igazi boldogság a derűs nyugalom, amelyet nem kísér soha az unalom. Kicsapongást mindig követi a csömör, az aszkézis pedig oktalanul gyötör. SZOFISTÁK Ne csodálkozz azon, ha dorgálást kapod, mikor ellenfeled írja káderlapod. A szofista neve, mint a vörös posztó, a bikát ingerlő, utókort megosztó. Élveteg uracsok, hobbyból bölcselők, megvetik őt, mint fizetett bölcselőt. Pedig, kinek nincsen szőlője és bora, tanításra pénzért szorítja a sora. Hasznos népművelők voltak ők korukban, sok kiváló elmét találunk sorukban. PROTAGORAS Minden dolognak az ember a

mértéke, ezért hát tőle függ mindennek értéke. Relativizmus ez, vagy történelmiség? Eldönteni végre nem volna semmiség. Istenekről képet - közli könyve velünk őket fedő homály miatt nem nyerhetünk. Elítélték azért, mit istenekről írt, üldözték hevesen, menekült, ahogy bírt. GORGIAS Fő tétele szerint semmi se létezik, ha mégis létezik, meg nem ismerhetik. Ha megismerhetik, ki nem fejezhetik, lét vagy nemlét arca mindig rejtekezik. UTÓHANG A SZOFISTÁKHOZ Az egyik szofista oly elvet hirdetett: Zeus rabszolgát is embernek teremtett. Derék férfiú volt, büszke lehet neme, Alkidemos volt a becsületes neve. Az erőszak jogát Tracimachos védi, gyengét, ha elesik, rúgás joggal éri. Sár itt az arannyal akképp keveredik, hogy az arany fölé a sár kerekedik. Hányan voltak még a bölcsek és a vének, kiket a nevükről én most nem idézek. Egyikük mondotta: gyönyör után jön a csömör; a másik kontrázott: csömör után újra

gyönyör! Így fordulunk bűvös körbe, életútunk mindig görbe. SOKRATES Sokrates a szegény nem publikált soha, átkozott rossz fickó lehetett lektora! Ha otthon Xantippe megmosta a fejét, már csak az Agorán találta a helyét. Hatalmas fejében sok gondolat forgott, Xantippe, az átok még ezért is morgott. Azt mondta: zöldséget hozzon a kezében és ne fent érlelje a kopasz fejében. Hány szép gondolatnak metszette el nyakát az olyan feleség, ki sosem volt barát! Mit mondott igazán, én ugyan nem látom, minden dialógban őt idézi Platon. Állítják - vallotta -, hogy nem tudunk semmit, ám ha már ezt tudjuk, tudunk valamennyit. Furfangos elme volt, mindig csak kérdezett, viták hevében is időben fékezett. Bábának jelezte ilyenkor ő magát, éberen fürkészte ellenfele szavát. Ravaszkodott közben, arra is volt gondja, saját álláspontját ellenfele mondja. De egyszer felfednek mindenféle trükköt, megitattak vele egy jó pohár bürköt. A

belső hang lám-lám, elfelejtett súgni, hogy bürök levétől végsőt lehet rúgni. SZÓKRATÉSZI ISKOLÁK MEGARAIAK Gondolkodásunkban keresik a hibát, okozva ezáltal nem kevés galibát. EUKLIDESZ Nem a geométer, csak annak druszája, Megarából való Szókratész uszálya. Nagy dilemma elé állítja az elmét, nehéz rajtakapni csaláson őkelmét! Ha hazug állítja magáról, hogy hazug, igazat mond ezzel, és már nem is hazug. De mivel, hogy igaz, amit állít: hazug, mégis az lesz igaz, hogy ő bizony hazug! CINIKUSOK Elmédet érlelve cinikusok tanán; nem kell neked többé, csak az ingyen banán. Ókori hippik ők, a szégyenük semmi, ami természetes, nyíltan lehet tenni. Ám az együttélés értékeket alkot, ezekkel szemben mi ne folytassunk harcot! Meggyőződés ellen a cinizmus méreg, ki rabjává válik, elkárhozott lélek. Aki igényeit nullára szállítja, nem lehet az nagy bölcs, hiába állítja. CYRENEI ARISTIPPOS Erényed megmarad, élvezd

az életet, egy tőről fakad az erény és élvezet. Figyelj a mértékre, ne legyél túl falánk, csömör és gyönyör közt nincs láthatópalánk. Ám csak az vallhat íly hedonista elvet, aki elég gazdag, akit a pénz felvet. PLATON Platonhoz elérve álljunk meg egy szóra! Egy ilyen bölcselő taníthat-e jóra? Reakciós volt ő, ám merész álmodó, meggyőződéséért kényelmet áldozó. Mai konzervatív, "vadnyugatnak hőse" nincs tisztába azzal, mit mondott az őse. Első volt, ki vallott elméleti téren a kommunizmusról korábban ekképpen: emberi teljesség csak belőle fakad, bárha erre méltó igen kevés akad. Coljával bíbelő tehén fara mellett hogy is foghatna fel ilyen nemes elvet. Elfajulást lát ez abban, ami erény, mi ember számára mindenkor volt remény. Évezredekkel lép vissza Platon mögé, így nő ez antik bölcs a korunkban fölé. Szembesítni Platont hasznos a jelennel, hogy kezelni tudjuk kellő türelemmel. Platonról

írtak már nem keveset, sokat, én vígabb végéről pendítem lantomat: versből eszmélkedve, eszmékből verselve. STRÓFÁK Platon szerint csupán árnyék a nagyvilág, fölötte trónolnak fenséges ideák. Barlangunknak falán árnyak suhannak el, a rossz költők hada csak erről énekel. Árnyék lámpa, árnyék kép, árnyék asztal, árnyék szék. A társadalom rendje, hogy kasztokra szakad, ez isteni törvény, ehhez tartsad magad! Ha rézből való vagy, csak kézműves lehetsz, Ha viszont ezüstből, katonának mehetsz. Az aranyból való legtöbbre hivatott, vezető szerepe nem lehet vitatott. Egy tirannus erre nagyon ráharapott, üzente, hogy ő is ez után kutatott. Bölcsen kormányozni ő nagyon szeretne, őt tanítni Platon hozzá is mehetne. Csakhogy rossz tanuló volt ám az ebadta, birkáival együtt Platont is eladta. Árnyék lámpa, árnyék kép, árnyék asztal, árnyék szék. Oligarcha szabad, ebből is a rangos, akikért szót emel, kikért

szája hangos. Más mind nála alja, hitvány és szolganép, megfizeted nem más, csak ocsmány csőcselék. Sok itt a demagóg, aki népet ámít, aki pár drachmáért mind több voksra számít. Tirannustól, rabtól elvitatja eszét, nem hallhatták soha szférák bűvös neszét. Életünk előtt mi más világban éltünk, e világban csupán emlékezés létünk. Az emlék számunkra mindennél nagyobb kincs, szellemi toportyán, akinek ilyen nincs. Árnyék lámpa, árnyék kép, árnyék asztal, árnyék szék. a Platói szerelem pislákoló fénye impotenciától lankadók erénye. Hajdanában nem volt külön férfi vagy nő, eggyé forrasztotta őket a Teremtő. Ám idő múltával garázdává lettek, Zeus nagyot mordult, ettől ketté estek. A zordon főisten jól szétszórta őket, mint tréfás Mikulás kirakott cipőket. Azóta keressük második felünket, jaj, ha nem találjuk, jaj, ha leljük őket! Platon tanácsai, mit ád, igen tarkák, nem mindenki nyújtja

mohón értük markát. A fiúkat is szeretheted, mégsem lesz szatír a neved. Végleg elkerülöd a fegyelmi átkát, ha tisztes távolból kémleled a mátkát. Árnyék lámpa, árnyék kép, árnyék asztal, árnyék szék. ARISZTOTELESZ (A legegyetemesebb koponya: a tudomány Nagy Sándora.) I. Arisztotelesz az, ki új útra terel miközben Platonnal, mesterével perel. Gyakran hajtogatja, hogy Platont szereti, de az igazságot elébe helyezi. Ideatanában elsőnek köt bele, tévedésekkel van szerinte ez tele. Platon ideái árnyékot úgy vetnek, hogy való világot értük eltemetnek. Megduplázza velük azt, ami egy csupán, ami együttvalló, az van ezek után. Rázós kérdéseit mellének szegezi, hiúságát ezzel nem nagyon legyezi. Van-e ideája dolgoknak egészben? Ugyanez dolgoknak milliárdnyi részben? Van-e ideája szőrnek és a sárnak? A bennük tanyázó sok-sok rút bogárnak? Megoldást ezekre ő maga se talál, tévedésében élt és így érte a

halál. II. Amíg a Nagy Sándor egy csomón szöszmötölt, addig ő Athénben egy újat kiötölt. Látva a sok léha csupasz gondolatot, logikából nekik feszes ruhát szabott. Megtudhatja ebből, ki nem túl nagy szamár, hogy minden az, ami, a hajó nem madár. A víz mindig csak víz és a ló nem lóság, nem közölné ezt le a mai Valóság. Hogy annak nevezi azt, ami úgyis az, látszólag banális, mégis mélyen igaz. Logikája nyomán fény derül titokra, Szókratész miért állt halállal birokra. Mikor a pohárból a bürköt vígan itta, nem sejtette, mit rejt a zárótétel titka. Szókratész halandó, ki hitt akkor ebben? Úgy issza a bürköt, szeme meg se rebben. Csak akkor hökkent meg, mikor hűlt a lába: halandót segített világra a bába. Kategóriákból összemarkolt tízet, Kant szerint ő ezzel nem zavar sok vizet. III. Anyagi, alaki, hatók és cél-ok, mindenütt és mindent uralnak a célok. Anyag és az alak egymást váltogatják,

potenciálisból valósággá rontják. Kövesd az alakot, míg találsz anyagot, ha már anyag nincsen, ott van a Jóisten. A középkor folytatja tovább e tortúrát, fejére borotvál jókora tonzúrát. Belső cél irányít mindent ami anyag, ennek nyomán tűnik felszínre az alak. Kezedben a kenyér sokfélévé válhat, persze az a kérdés, eléri-e szádat? Ha bal kézzel fogod vagy megbillen kezed, nagyot bukfencezik és bekapja ebed. Ez is valósággá válás, csakhogy szomorú, borúra derű, ám ez végleg ború. Mássá válni vágyott ez a csöppnyi étek, álom, ambíció nem olyan nagy vétek. Egy szárnyaló frázis vagy sompolygó mondat, így csak eb kölyök lett, kit jó anyja szoptat. Nem is eredeti, társszerző a szegény, mint ugyancsak bukott árva túrós lepény. Minden olyan jól ment, ez volt ám karrier! Miért léptél közbe átkozott terrier? A belső cél tanát legjobb, hogyha ejtjük, legjobb, hogyha ejtjük, úgy, hogy elfelejtjük. Még

Buchepalos is meg-megbotlik olykor, ne fedd, ne dorgáld, hisz ez csak az ókor. IV. Tanítványok nála nemigen nyaraltak, csip-csup kis tudásért órákig nyargaltak. Nem kedvelt kertjében sok agyonült széket, az eget vizsgálták, de lábuk is kék lett. Ő volt az első, ki jelentős bogaras, amit értük adott, számolatlan garas. Pumpolta Nagy Sándort, mikor perzsát zavar: azt is kémlelje ki, mit rejt bokor, avar. Növényi, állati gyűjteménye dagad, de hát mit tesz a sors, a forrás elapad. Meghalt a nagy mecénása, veszélybe került állása. Rosszabb sorsot elkerülni, okosabb volt menekülni. V. Ellentmondásait sokáig bogozták, a zűrzavart körüle még tovább fokozták. Nem nagyon lehetett tisztában magával, amit itt kimondott, üti más szavával. A természet anyag, íj módon szemléli, ha ugyanezt teszi más, ő azt már lenézi. Rabszolga nem ember, látószöge fura, bármily délceg legyen, szebb a púpos ura. Sokat törte fejét, végül

odajutott, legjobb a középút, mégsem azon futott. A nő szerinte nem más; elrontott férfi, ebből is látható, dolgát mily jól érti! Sok derék tetteit ki mondhatná végig? Ez a kis írás sem nyúlhat fel az égig. Ötszáz könyvet írt a megboldogult lélek, sosem hittem volna, hogy végére érek! ARISZTOTELÉSZ UTÁNI FILOZÓFIA Anyagi, szellemi érték van csudasok, de jönnek a kisebb poggyászú utasok. Lejtőre kerül a hellének szelleme, van ugyan még jó fő, csakhogy több kellene. SZTOIKUSOK Oszlopcsarnokokban hirdették tanaik, akusztikus módon szárnyaltak szavaik. Próbálja e módszert mosolyogni bárki, őt neveti körül, ki csarnokba jár ki. Mikor káromkodik, hallana egy kofát, bármily szelíd lelkű, vágna csúnya pofát. Mert nemcsak az fontos, ki az aki mondja, ha kummogva beszél azzal is elrontja. A hangos hazug szó a füledbe mászik, az elméd így máris téveszmékben ázik. A sztoikus lehangol, apátiát szaval, a világi rosszal

megalkuvást javall. Ha a végtelenre vonatkozik énünk, az élet oly rövid, nyúlfarknyit sem élünk. A végzet csak vonszol a sírgödör felé, Ha félsz a haláltól, szaladj még ma elé. Az élet rossz csupán, nem pedig a halál, ki nyűglődik vele, benne vigaszt talál. Nem csak játszadoztak csupán e szavakkal, hanem bizony olykor végeztek magukkal. Kleantes követte sztoa kemény tanát, étel nem terhelte többé az asztalát. Éhenhalt így szegény, ez a bátor legény, bár csörömpölt edény, és sült túrós lepény. Igen gyakorlati gondolatuk sokszor, a logika terén nem egy köztük doktor. EPIKUROSZ Fel-felmerül még egy-egy dicső kép. Hív Epikurosz, ha lábad még ép. Műve alig maradt, csak néhány töredék, mit kímélt papi düh, maroknyi törmelék. Kéjencnek, disznónak tartották a papok, ha róla beszéltek, csak szidalmat kapott. Tisztább volt azoknál, akik őt szapulták, vizet prédikáltak és a bort nyakalták. Nem kell azt száműzni

ami testi gyönyör, ismerd a mértéket, az akkor nem gyötör. Falni, bujálkodni, ki túl sokat akar, nem sok idő múltán két méter föld takar. Az atom űrben zuhan, van ebben ráció, keveredni segíti a deklináció. Amit sokszor érzünk, fogalommá dagad, főszereplő mégis az érzékelés marad. Túlvilági létről szóló badar elvet haszontalan rosszként konzekvensen elvet. Akaratunk szabad, - relatíve persze, csinálni akármit kevésnek van mersze. Világközi űrben istenek tanyáznak, csak reprezentálnak, ülnek és pipáznak. Istent azért tagad ilyen furcsamódon, számol oly nézettel, mely még igen ódon. Epikurosz tanát az tudja élvezni, ki nem papokhoz jár elméjét élezni. SZKEPTICIZMUS A szkeptikus métely a legfurcsább kétely. Ha magába tekint, mételye is kétely. Tudásnak ás vermet, maga esik bele, ha hitet dorongol, vele bukik fele. Tagadásból állításba szélsebesen forog, állítja, hogy tagad, hű de furcsa dolog! Öngyilkos

gondolat az ilyen fajta szkepszis, úgy pusztít a fejben, mint testben a szepszis. Ha kétkedsz ítéleted igaz mivoltában, kétkedned kell akkor a kétkedés tanában. A szkepszis persze, olykor pozitív is lehet, csak ne uralkodjon ismeretünk felett. Kételkedni abban ami még kétséges, nemhogy hiba lenne, ez az egészséges. RÓMAIAK A római bölcselet kevesebbet ígér, a göröghöz mérve kicsi szürke egér. Idáig kísérte az achájok átka, hogy áthozta őket Trójából egy bárka. A jó és hős Aeneas olyan gyorsan futott, a Minerva baglya eszébe se jutott. Egy kakukkot emelt bárkájába csupán, így is megzavarták, vágták majdnem kupán. Vékony kis csík lett így bölcselmük vénája, nemhogy gyarapodott, fogyott a témája. A meglevő bölcselet gyümölcsét szemelték, írtak is, nem is, mint félállást kezelték. A legjobb Lukréciusz, e római görög, Epikur tana itt verslábakon görög. Seneca sztoikus, emellett élelmes, gazdája a Néró,

szörnyeteg, félelmes. Nem tűri sokáig e nevelő elveit, felkéri illendőn, vágja fel ereit. Ó, miket produkálsz bizarr színű ókor, ennyi még megárthat itten is a jóból. Bíborba, bársonyba öltözött gondolat, Marc Aurelius bölcsként színre tolat. Bölcsnek van ő oly nagy, mint Néró zenésznek, hiába néznéd ma csupáncsak penésznek. Hogy utánuk ki jön? kapaszkodj meg, gatya egymás után sorba, tucatnyi szentatya! Az ókornak immár végére is értünk, mi sok mindent láttunk, csoda, hogy még élünk. UTÓHANG Aki ma görögöt, rómait lát szépnek, ne felejtse soha, milyen áron szépek! Rabszolgák csontjain, húson, velőn, véren gördülnek ez eszmék ily formásan, szépen. Ami volt az elmúlt, a holtak már holtak, utókor mértékén kevés hely jut foltnak. Persze, a kor szeme a mi pápaszemünk, melyen át mi olykor kicsit nagynak veszünk. Nem nagy baj, igazít torzuláson más kor, nem magamtól tudom, olvastam sok mástól. KÖZÉPKOR

Nem elég, ha úr akarja, hogy mozduljon rabja karja. Hogy munkára lendüljön, kapa, kasza pendüljön. Aki nem érdekelt ebben, nem dolgozik jobban, szebben. Akkor tesz-vesz, hogyha látják, akárhogy is ütik-vágják. Nem gyűlik a többlet-termék, renyhén mozognak az elmék. Ellentétek felfakadnak, rozsdás láncok elszakadnak. Népvándorlás, barbár hadak, Rómára mind rárontanak. Szabad barbár által űzve, rabtartó lesz láncra fűzve. Nem lesz a rabból még szabad, új elnyomó bőven akad, bár a láncon kissé lazít, mikor új rabságba taszít. Nem ölhet meg gazda szolgát, fő, hogy jól végezze dolgát, azt azonban megteheti: eladja vagy megveheti. Időnkénti portyázással, naturálgazdálkodással halmozódnak fel a javak, nem kellenek írott szavak. Legtöbbször az úr sem ír, nagy tudással ő sem bír. Új fajta az emberevés, a borzalom it sem kevés. Seniorok, vazallusok, egytől-egyig mind rangosok, akinek nincs semmi rangja, annak legkisebb

a hangja. Sok foka van a létrának, egy-egy fokán többen állnak, egy áll a legfelső szinten, vagy csak ül, ha kincse nincsen. Állandó a torzsalkodás, létra fokán kapaszkodás, alázkodás, magasztalás, rangért, koncért marakodás. Sötét e kor – kétségbeejtő mind mélyebbre visz e lejtő. Pusztulásra nincs is mérték, alig van szellemi érték. Mégis van egy kis haladás: bizonyság a fennmaradás. Kezdetben az új úgy halad, hogy egyáltalán fennmarad. Hűbéri államok sora, véget ér a pangás kora. A városok újra élnek, ahol mindent pénzért mérnek. Gazdag a városi polgár, de a jó nép falun szolgál. Kisebb rangú lett a termény, az elnyomás ismét kemény. Sok pénz kell a pazarláshoz, de ez könnyen nem áll házhoz, úgy segítenek a bajokon, szorítnak a csavarokon. Csoda-e, ha paraszt lázad, s lángba borítja a házad? Kunyhók és paloták égnek, vége nincs a sok rémségnek. Tovább gyűrűzik a harag, sok jó ember fűbe harap.

Mint ki így végzi jól dolgát: úri szék küld nyársra szolgát. Folyton dúló háborúság, fokozódó nyomorúság, dinasztiák összecsapnak, itt is a vak erők hatnak. Sereglenek roppant hadak, bosszút lihegők és vadak, a szaracénok ellen mennek, kardot szentelt vízzel kennek. A Szentföld sem más csak birtok, miért véres könnyet sírtok. Családfákon sok vadhajtás, ezeknek is föld kell, pajtás! Az már tény, a keresztesek csak a földbe szerelmesek, különben mit keresnének észak felé tartva délnek? Szent célokról lódítani, szláv földeket hódítani; ide visz az úri nyomor, mit nem vesz be mai gyomor. Kissé ferdén áll a gúla, dúl a rózsák háborúja. Erős központi hatalom, elviselhetőbb uralom. Az okosabb uralkodó a városra támaszkodó. A zsíros városi polgár csengő aranyakkal szolgál: Kézműves és kereskedő, mindenféle ügyeskedő. A proletár is megjelenik, bár még semmibe se veszik. Rendi ez a társadalom, úré, papé

a hatalom. Harmadik rend maga a nép, de csak ha majd színtérre lép. A termelés jobban szolgál, ha ki termel, az is jól jár. ha csak létét tengeti, a munkáját megveti. Lehet a munka célszerű, akkor is, ha nem ésszerű. Céltalan a célszerűség, ha kevés a szakszerűség. Ha a cél a vegetálás, másvilági boldogulás, másvilágon az boldogul, ki a földön jól meglapul. Ezért oly fontos a hit, kenyér nélkül boldogít. A hit nem ád ismeretet, helyes útra sem ez vezet; ismerni az elme vágya, hitben lel majd vetett ágyra. Megtanulni bármit lehet, de még halott az ismeret, hogyha nem tudunk mit hinni, nem fog cselekvésre vinni. Milliárdnyi benyomás ér, az agyadba mindez nem fér, a cselekvés szelektálás, hitrögzítette helytállás. Hogyha kevés az ismeret, hittel erősítni lehet. A hit erős meggyőződés, felismeréshez kötődés, önmagában viszont vak, bármit igaznak mutat. Vissza lehet vele élni, jó, ha tudunk ettől félni! Aki

kevés kenyeret ád, annak hinni kell a szavát, bármily bolondokat állít, így nem látjuk, hogy csak ámít. Földön jól élők érdeke, hogy az Istentől féltek-e? Nekik úgy jó, hogyha hiszed, másvilágon többre viszed. Elfogadni egy rossz rendet, melyet Jóisten teremtett; ki látott még ilyen csodát, ismerni kell ennek okát. Feltárni a hit világát, tudással vívott csatáját, értened ezt úgy lehet, hogyha nyomon követed. Hol van az útelágazás, hogy válik szét hit és tudás? Erről ugyan ki tehet? Nem a kevés ismeret. Rossz mesterek mutatnak utat, ki mennyet ígér, pokolra juttat. Egy csárdában sok a két dudás: verseng egymással a hit és a tudás. GNOSZTIKUSOK A gnosztikus jót s rosszat össze-vissza zavar, a tudásra utal, mégis hitet javall. Honnan a rossz - kérdi -, ha a jó végtelen, az Isten szüli tán? De hisz ez képtelen! A végtelen világot két részre szeli, az ellentmondás nyitját még kevésbé leli. Ma nem jönne zavarba, ki

ehhez nem konyít, rávágná "bonyolult", s azt hinné bizonyít. "Izé" és "aspektus" akkor még nem vala, óvott a kételytől hitnek komor fala. A "bonyolult" neve akkor titok vala, ki ilyent boncolgat, kínokban meghala. PATRISZTIKA TERTULIANUS Hogy mi a hit önmagában, kikotyogja Tertulian. Hiszi, ami képtelenség, valóságtól rugaszkodván. Még az "i" betű sem lényeg, mit az Arianus állít; hányan állnak az "i" mögött, csakis ez az, ami számít! Eklézsián főzik a szellemi kosztot, szolga a bölcselet, trónjától megfosztott. Eon Eont kerget, a hitvita tombol, a patrisztika bölcse hatalmat nem rombol. AUGUSTINUS Augustinus atya, hajdan léha virgonc, a bűn ellen füstölög, persze már nem ifjonc. A szegények vallása korántsem oly konok, az állammal komázik püspök és kanonok. Civitas terrena, civitas dei; az eklézsia szintén a jó népet feji. A teve nem jut át soha a tű fokán, a

gazdag üdvözül a kegyelem nyomdokán. Kicsapong és falánk, amíg bírja ina, bűnein, mikor agg, majd enyhít az ima. Isten a kegyelmet nagyon kurtán méri, ráadásul ez is a méltatlant éri. Nem a párkák szövik sorsunknak fonalát, a predestináció jelöli vonalát. Senki nem dönti el, jó lész vagy ebadta, fürdik kegyelemben, vagy ég az istenadta. Jó vagy rossz dolgában ne törd magad agyon, elbuksz vagy üdvözülsz, úgy is írva vagyon. A világ gondját ne szedd botorul nyakadba, fordulj inkább attól jó mélyen magadba! A földi lét csupán rövidke stáció, átsegít rajta az illumináció. Mikor kell megtérni, megvan annak sora, ki tudná ezt úgy, mint a kegyelem doktora! Mikoron felvirrad a végítélet napja, ki amit érdemelt, tetézve megkapja. Isten olyan orvos, nemcsak bajt operál, rámegy a beteg is, a pokol prosperál. Civitas terrena, civitas dei, Isten bárányait az ördög legeli. Mire halkul hangja égi harsonásnak, felvirrad rossz

napja sok-sok hasonmásnak. És mivel a számuk egyre gyarapodik, a tökkelütött is joggal gyanakodik. Honnan a jó égből árad a galiba, tán a Teremtőben van mégis a hiba? A patrisztika napja lealkonyul lassan, a Minerva baglya felszáll jó magasan, azaz, hogy csak szállna, hosszú lesz az este, fölötte domborul a béka alteste. SKOLASZTIKA Skolasztika, dogmatika, mindent uralt a misztika, ámde a tudást sem a gólya költötte; a reverendát, csuhát magára öltötte. Bujdosva táplálja híveit tanain, mikor még belül van a kolostor falain. Kevés amit hirdet, az is sokszor lapos, a terminus technikus kenetteljes, papos. Ógörög s római, pogány és kárhozott, ki őket követi, mind legyen átkozott! A szerzetes atya míg rá fogát feni, sok jó gondolatát suttyomban elcseni. Lamentál, kommentál, mindenkit elparentál. A bölcselet megtorpan, zsákutcába jut, előre is mindig hátrafelé fut. Az elmés Erigena az ókorba indít, plátoni eszmetant

keresztvízzel hígít. Az idea új neve fölötte cirkalmas, ki nem érti, ahhoz az ég legyen irgalmas! Legrosszabbul az jár, kinek nyelve balog, bárhogy tátja száját, nem éri át gyalog. Univerzália az idea új neve, fellángol körüle a hitvita heve. Van, aki azt mondja, a dolog semmiség, univerzáliát rejt fönn a magas ég. Mások szerint viszont a való a dolog, fölötte és benne szellem nem kujtorog. Van, aki egyeztet, van aki bonyolít, legtöbbje azonban semmit sem bizonyít. A nagy csata során nem csak csuha suhog, a Minerva baglya is időnként felhuhog. Nominalista az, ki nem sajnálja fejét, az anyagi világban kutatja a helyét. A realista borzad, ha szóba jő az anyag, hite ugyan szilárd, értelme lagymatag. ANSELMUS A nominalistáknak Anselm üzen hadat, ha okosat nem is, mond annál több vadat. Isten érve ma már nem túlzottan rangos, ám az ő korában módfelett furfangos. Fog egy általánost, megtömi malaszttal, s akit ebben nem hisz,

bűnben elmarasztal. Istennek fogalmát nagybetűvel írja, mely - véli - általa a létezést bírja. Nem ismerték akkor azt a híres bárót, kire az utókor hazug nevet rárót. Mikor az mocsárba tévedt a lovával, kiragadta onnan magát varkocsával. Az Anselmus-féle hőstett ilyen fajta, tudásban épülni bajos lenne rajta. Az "egyes" és "általános" vitája úgy helyes, ha ki véleményt mond, nem túlzottan heves. Aki "általánost" túl magasra taksál, nemigen ád almát, csak gyümölccsel traktál. Kinek viszont baja fogalommal támad, afelé se alma, csak a szaga árad. Univerzália, anterem vagy postrem, akkoriban erről így beszéltek, most nem! SZENT TAMÁS Nem elég az üdvösséghez az angyalok szárnya, Platon helyett ehhez segít a stagirita árnya. Sosem érdektelen, hogy mit mondunk bután, van, ki ezért követ majdan holtunk után. A középkorban balsorsra jut a nagy Aristoteles, akihez mérhető a papok közt sose lesz. Az

Úr szelindekjei kaptak rá szimatot, megtöltöttek tanaival számtalan iratot. Az arabok kotorták jobbik felét elő, így, miben mit ők tálaltak, alig maradt velő. Tévedéseiből rendszert fabrikáltak, mit vitáik során úntalan citáltak. A pokol tornácán ül a jó görög, tanait biflázza, ki pogányra hörög. Legkiváltképp Tamás, az angyali doktor, "filozophus dicit" idéz tőle sokszor. Summáiban gyakran ócsárolt arabot, Aristotelesből Szent Tamást faragott. Istennek hatalma - szerinte - végtelen! Poklon erőt venni mégis elégtelen. Megemelni nem tud ő sem olyan sziklát, melynek nem ismeri teremtése titkát. Ha mégis ismerné, abból lenne grimbusz, az emelésre biztos rámenne a nimbusz! Nagy világot teremteni hat nap alatt lehet, csak arra képtelen, amit ő sem tehet. Isteni akarat dönt a gondról, bajról, s mi legfontosabb, fejünkön a hajról. Rusnyának, gonosznak nyaka közé csördít, s nem tudni mi okból, hajszálakat

görbít. Az emberi akarat, ha szabad is szolga, Isten mindenről dönt, nincsen semmi dolga. Csoda-e, hogy unja s rossz úton tekereg, minek Sátán örvend, min Tamás kesereg. Nem segít emberen isteni adomány, szüntelen vétkezik, bűne egy rakomány. Isteni a végzés, hogy gyarlóak vagyunk, bűnök edényei, fővádlott az agyunk. Förtelmes hívsággal van színültig tele, a kárhozat útjára elég volna fele! Ám Tamás vigaszt nyújt az értelem felé, öt úton juthat el Isten színe elé: az első út a mozgás, ennek okát tudni, nem jelent kisebbet, mint Istenhez jutni. Isten mikor mozgat, maga mozdulatlan, az ily anyagmozgató nálunk sem szokatlan! A másik út viszont az ok és okozat, e lánc elején Isten az első fokozat. A harmadik út végén csupa öröm, derű, nincs már ott véletlen, minden szükségszerű. A negyedik útra Augustinus mutat, könnyedén rátalál, ki utána kutat. Köröttünk, mi szép s jó, viszonylagos érték, csak Isten tökéletes,

reá nincsen mérték. Bíz, aki így érvel, nem tudományt aláz, anélkül hogy tudná, mindenhatót gyaláz. Hiába dicséri istenek eszét, ha becsmérli mindazt, mi elhagyta kezét. Mindennek van célja s Teremtőre utal, ide jut el Tamás az ötödik úttal. Ott van jól, ahol van, a tehén a legelőn, a cica farka hátul, a bolha a lepedőn! Így rendelé el Ő, az Isten, a Bölcs, dicséretét zengi a bibircsók és szemölcs. Ki volt ez a Tamás? egy grófi csemete, a szegények istenét végleg ő temette. Szemellenzőt viselt, szerzetesi kámzsát, monarchiát dicsért, emellett tört lándzsát. Tanulság: A legfőbb sérelem Istent akkor éri, ha a teológus az anyaghoz méri. A teremtett világ hitvány és veszendő, ezzel bizonyítja, mily nagy a Teremtő! Mind azt, ami anyag jelöli mínusszal, Istent körülírja szuperlatívusszal. Mikor teológus egy másikat citál, Isten nagyságára mindig rálicitál. Isten hatalma így szájról-szájra dagad, utói nem

érheted, bárhogy nyújtod nyakad. Isten a hatalmas, Isten a legesleg, már az is érdektelen, miben nagy mellesleg! A magasztaló szólam fondorlatos, ügyes, a szuperlatívusz tartalmatlan, üres. Sosem találhat mást Isten fogalmában, csak mit maga helyez oda buzgalmában. NEGATÍV TEOLÓGIA Bár még csak pedzették, hogy minden relatív, Istenről mégis készült egy negatív. Ha mindannál nagyobb, amit felfoghatunk, az égvilágon róla semmit nem mondhatunk. Hiába lángolt föl a hitvita heve, Isten csak a semmi kicifrázott neve. Mondhatjuk úgy: Isten, mondhatjuk úgy: Semmi egyik sem fog ettől valóságos lenni. Ez lett az eredmény, mi hit talaján termett, nem kerülhette el a magaásta vermet. A KETTŐS IGAZSÁG TANA A Szentírás szavára a lélek fogékony, kiváltképp, ha tudott, a porhüvely gyúlékony. Tudás almájából ki túl sokat eszik. hitben acélozni a máglyára teszik. A furfangos ember kerüli az, iszonyt, inkább vállalja a társbérleti

viszonyt. A tudásnak szférája legyen a fogható a hité viszont mindaz, mi ki sem mondható. A két igazság is jobb, mintha volna egyse, megtöltve a kobak, s nem vész el a kegyse. Abban a korban ez lázadás, bár enyhe, az él vele gyakran, aki hitben renyhe. Míg tudás fájának gyümölcseit eszi, Istent ez időre zárójelbe teszi. Marad a káposzta és nem csak a torzsa, a kecskének sem fordul ínségesre sorsa. Ám, aki a hitben konzekvensebb fajta, megveti az alkut, nemigen kap rajta. Az evilág és a túlsó a hitnek a terepe, a tudásnak maradjon a szolgáló szerepe. Az ebet a karóhoz fene módon köti, a társbérlő jelöltet albérletbe löki. ANGOL BÖLCSELET A teológus szeme hittitkokon réved, logikája ezen görbe útra téved. A mindenhatósággal gyűlik ám csak baja, konklúziót vonván égnek áll a haja. A finom érvek doktora egy simanyelvű angol, ily kérdést feszeget, ily vitára hangol: Teremthetne Isten e világnál jobbat, s ebből

következőn magánál nagyobbat? Amikor teremtett, biztos nem volt hanyag, így tehát létezhet gondolkodó anyag. A szüzesség titka nem kevésbé rázós, ne firtasson ilyet, aki kissé fázós. A másik angol, Occan blaszfémiát tálal, nem lehet hallgatni, csak leesett állal. Hogyha alkot Isten és semmi sem zavarja, szamárrá teheti Krisztust, ha akarja. Akarhat-e olyat, amit ő se akar? Isten, amit titkol, hét pecséttel takar. Van, akinek viszont az nyomja a begyét, tágasan hány angyal lakhatná tű hegyét. TERMINIZMUS Ami a szoknyában manapság a mini, a fogalom számára akkor a termini. Mögötte nincs semmi, a fogalom csupán jel, nem lehet leírni ilyet tiszta fejjel. Asztal és asztal közt nincsen semmi közös, Ám egy jellel jelöljük, mi ez, ha nem ködös? Két tárgy nem azonos, még nem is hasonló, kötőfékre fűzve nem lóghat haton ló. Egy ló és hat ló közt a fejben van különbség, egy fenékkel hat lót nyergelni különcség. Így a tétel

sántít, bár a szándék derék, mást jelez a kobak s megint mást a fenék. Fogalmat, ki gáncsol, az azonosságra tör, azonosság bukván a különbség is megdől. Mindezek alapján a terminista tétel, nem túlzok ha mondom, kissé avas étel. A fogalmak hatalma így lenne végtelen, hidat verne, ahol a szakadék éktelen. Ha rámondom, akkor a hajó is madár, Isten keze nélkül Krisztus lenne szamár. Ha szubjektivizmusnak vizein evezek, minden azon múlik, mit minek nevezek. Így jár, aki üli a végletek torát, előbb-utóbb issza az ellenfele borát. A szubjektív idea, bármennyire ügyes, az objektív testvére: éppen olyan üres. ROGER BACON Kit egyházi körökben nem nagyon szeretnek, Rogerius Bacon az angol eretnek. Szerzetes létére tudományos elme, nem érheti ezért Isten segedelme. A kását akkoriban nagyon forrón ették, Rogerius Bacont börtönbe vetették. Összetörik testét, csak szelleme eleven, néha segít rajta a pápa, a Kelemen. Képzelete

szárnyán egy jobb korba repül, egyik börtönből át másikba települ. A tudomány szerinte senkit nem ösztönöz, ha tapasztalást mellőz, és csupán rögtönöz. A tapasztalás segít új tudáshoz jutni, ám igaz tekintély után nem árt futni. Az értelem szerepe sosem lényegtelen, nélküli a tudás szintén élettelen. Hogy meg tudjuk érteni régi bölcsek elvét, ismerni kell ehhez a görögök nyelvét. Görögből, ha fordít a duó nála dia, nyelvésznek - úgy tűnik - kissé csizmadia. Talán ilyesmiért orrolt reá Hegel, megemlíti nevét, de csak éppenséggel. UTÓHANG A sötét kor - mint láttuk, - nem is olyan sötét, sok szép gondolatnak találjuk ötvösét! A tettek mezején még tovább jutottak, mint az elődeik, az antik halottak. RENESZÁNSZ ELŐHANG Az emberi géniusz a legnagyobb csoda. Rajta kívül nem lelsz más csodára soha Így hát akik egykor feléje figyeltek, Aranynál is drágább drágakőre leltek. Kereskedők járnak járhatót,

járatlant, Ismeretet hoznak és szőnek páratlant. Kitágul a világ és vele az elme, mindenre kiterjed az ember figyelme. Persze számuk kevés, kik tudásból élnek, s tanaik hirdetni olykor bizony félnek. Az inkvizítor vasa, s a vakhit kötelez, máglyára is küldhet, vagy éppen lefejez. Ne kapjon, ki nem hisz narancsot és fügét. Nem tudod meggyőzni? Kerüld meg a fülét! Panteista kapun lopakodnak többen, így azt is kimondják, mitől más megdöbben. Az Isten a világ és a világ Isten. Az anyag egységes, tehát vita nincsen. Istent anyagba zárt a furfangos elme. Anyagot úgy kutat, mintha Isten lenne. Látszólag mi antik, azzal tömik fejük, pedig koruk szülte és edzi szellemük. Nevek és frázisok ókorból merítve, mégis van asztaluk új borral terítve. NICOLAUS CUSANUS A középkort a reneszánsztól nem zárják el falak, Nicolaus Cusanus egy átmeneti alak. Rák az ősi neve, Cusanus a felvett. Olaszhonból hozott több újszerű elvet.

Egységét vallja ő véges végtelennek. Korában a tana tűnik képtelennek. Szerinte vizsgáljon az értelem tényeket, az ész összefüggést, isteni lényeget. Tökéletlent miért teremt tökéletes? Önmagát dicsérni ebben fölösleges. Magánál kisebbhez miért méri magát? Ebből ő kiérzi az öntömjén szagát. A teremtés világát a káosz takarja. Ebben látni: isten magát, hogy akarja: Nagyobbat magánál biztosan nem gyárthat, mert egy ily teremtmény még nyakára hághat. Püspöksüveg nyomja bár neki a fejét, ám ettől használni tudja agyvelejét. PETRARCA A költészet mellett Laurát szereti. Korának eszméit versekbe temeti. LORENZO DI VALLA Több szava van neki emberről, világról, mint mit vallás tálal sok csodabogárról. FICCINIO Platont katolizál Ficcinio mester, óriási bölcset parányi kereszttel. PICO DELLA MIRANDOLA E neves bölcselő problémát úgy oldoz, vallást és tudományt egymással is foltoz. ÚJ ARISZTOTELEIÁNUSOK

Arisztotelészre ők új ruhát szabnak, korukon szűrve át, amit tőle kaptak. Tonzúra nélküli így lett az ógörög. Csoda, ha egyházfi veszettül mennydörög? PETRUS POMPONACUS Halandónak véli már nemcsak a testet, ezzel ő korában csak rémképet festett. Kettős igazsággal kacérkodik kissé, tana így nem válik elevenné, frissé. Állítja erősen: minket a félelem nem tesz erkölcsössé, csak a több élelem. Hiába céloz meg villám, "isteni nyíl", reszkető ínnal is vétkezik, aki bír. RABELAIS Életvidám fickó utópikus képet, közeli jövőről vetít elénk szépet. Tedd, mi neked tetszik, mert ha más akarja, az teszi meg előbb, ha erősebb karja. JEAN BODIN Földrajzi környezet teszi azt, mik vagyunk. Túl forrón, hidegen zsibbadtabb az agyunk. Igaz e tényező, sarkall vagy elbódít. Ki mindent ettől vár, önmagának lódít. Ma is számon tartjuk, merről fúj a szellő, merről dörmög medve, merről csábít sellő. ERASMUS

Módjával ostoroz sallangot, cirádát, mégis elfogadja az egyház világát. Csak szóval nem lehet a békét védeni. Nehéz így Erasmus érveit érteni. Humanista van sok, de hát kiket dorgál? A népet korholja és csak urat szolgál? A popollo grosso, aki mindig zabál, popollo minuto, kinek nem jut kanál. Kicsibe veszik még a jobbak is a népet. Csak rongyokat látnak, s benne semmi szépet. OLASZ TERMÉSZETFILOZÓFIA El nem vitatható sokoldalúságuk. Természetről képet adni, ez a legfőbb vágyuk. LEONARDO DA VINCI Mindenfelé ellát, mint Árgusé a szeme. Univerzálisnak mondható szelleme. Az anyag "lelkének" zenéjét meghallja, szellemnek, anyagnak az egységét vallja. Szellemmel telített minden, ami mozog. Nem kell külső szellem, önmagától forog. Ismeretet nyerni tapasztalás nélkül. Aki ilyet állít, azzal meg nem békül. CARDANO Cardano küszködik testi nyavalyákkal. Áthatja a korát szelleme javával. Tanaiból sokszor árad a

kedvesség. Világunk uralja nála a nedvesség. Nedvesség hő által aktívabbá válik, spekulációba merülünk úgy állig. Társadalomról írt felfogása lapos, felszínen ragad meg; nem lehet alapos. TELESIO Az anyag csak passzív, egy otromba tömeg. Mozgásba mi hozza: a hideg, a meleg? A meleg az élet, erő aktivitás; a hideg a halál, merev passzivitás. Ion bölcsek visszhangja, - nem lehet ez vitás mit e ketten írtak, több mint naivitás. GALILEI Kiáltani akkor nem volt okos dolog. Suttogva és halkan vallja: a Föld forog. Inkvizítor előtt csavargatják kezét, a jobb belátásra ösztökélik fejét. Hitben buzgólkodó, vitában nem fárad. A túl okos tudós máglya hegyén szárad. Mégis mozog a Föld, - morajlik a hangja. Avultnak e mondás lesz lélekharangja. KEPLER Panteista köntösben formálja szavait, folytatja és követi Koppernikus tanait. GIORDANO BRUNO Szerzetesruhában Genfben, Párizsban jár. Sok jó gondolatért máglyán éri halál. A

virágok piacán éri a tortúra, hiába van fején szerzetes tonzúra. Bíráinak mondja, jobban félnek mint ő, új gondolat híján a fej csak temető. Mondta azt már más is: a világ egységes. Vele szemben vallják: fölötte kétséges. Isten a világnak teste vagy kalapja, panteizmusának ez lett az alapja. Anyagot és mozgást, tudatot, szellemet, panteizmusával egy szintre helyezett. Viszályukat oldja, ha jól megkeveri, inkvizítor testét zöldre, kékre veri. Egy igazság van csak, két igazság hamis. Mint Giordano híve, ezt vallom magam is. MACHIAVELLI Machiavellizmus előbb volt, mint atyja. Aki történész lett, mindezt állíthatja. Erőszak, hazugság jogát elismeri, ha a fejedelem közérdekből teszi. Ám a hatalmasok közérdekké fújják, ha mások javait rabolják és dúlják. Furcsa tréfa: aki alkalmazta tanát, Kis Frigyes írt róla lesújtó kritikát. A reneszánsz korát Tamásokkal zárom, míg tanaik útját döcögve bejárom. MÜNZER

TAMÁS Híve ő a vallás ősi formájának, a Bibliát tekinti élte normájának. A Szentírás szavát komolyabban veszi, mint oly sok kortársa, ki szavakban teszi. Van, aki az urak igazának véli, Münzer szerint viszont a jó népet védi. Mint jó őskeresztény, gyűjti a híveket, terjesztenek róla rémítő híreket. Pedig rémségeset nem parasztok tesznek. Bosszúálló urak vérfürdőt rendeznek. Itt a Földön akart mennyei világot. Olyan szépségeset még senki sem látott. CAMPANELLA Campanella sejti: polgárok állama nemcsak harmonikus dolgokból állana. Közös tulajdonnál nincsen annyi viszály. És még hogyha van is, csak díszlet a király. Saját belátás bír mindenkit munkára, semmi szükség nincs itt urakra, szolgákra. Tudósok és papok kormányoznak itten, közvetítésükkel maga egy jó Isten. MORUS TAMÁS Prédikál és perel mindenféle rosszal, főúri körökben szivárványszín kosszal. Magas állást tölt be, szemellenzőt mellőz.

Annyi szörnyűség van, mit írásban szellőz. Képzelete szárnyal, új világot mutat, de hát még nem ismer odavivő utat. Igazságos dolog, ha mindenki szerény. Inkább csak aszkéta, nem pediglen szegény. Szükségszerűségből lesznek, puritánok. Ezzel szépítik, hogy felkopik az állok. Bármilyen távolra fúrja tekintetét, kora levegője szabja elméletét. Végül hóhér bárdja üti le a nyakát. A jó ügyért harcolt, rosszért vesztett csatát. ÚJKOR ELŐHANG Megszépíti a pénz az emberi férget. Akinek nincs ebből, nyelheti a mérget. Ha zsebét uralja nemesnek vagy papnak, kenetteljes szavak reá másként hatnak. Ez idő különben kalandorok kora, gyakran váltakozik a szerencsések sora. Gyűlöli, megveti az uracs a polgárt, bár ez intézgeti pénzügyei dolgát. Tekintélyi elvtől nehéz a megválás. A polgárok harca ekkor térden állás. Istenről fejtik le előbb a sallangot, meztelen Istennek emelnek kalapot. Ne imádjál soha te faragott

képet. Az Írás e sora a színtérre lépett. Protestál Calvin, protestál Luther, egyszerűbb Istenhez a polgár így jut el. Persze, akik őrzik kiváltságuk jogát, felismerik rögtön a protestálás okát. A tartalom változik, a forma még marad. Lassabban cammogva, azért ez is halad. Az idő szétrágja a középkor láncát, polgárok lejtik az új idők táncát. FRANCIS BACON Francis Bacon tana nagyon sok újat mond. Anyagról, tudatról penészes falat bont. Az új tudománynak veti meg alapját. A régit elveti, de csak a salakját. Itt-ott olykor mégis a gyermek kirepül, mosdóvízzel együtt az is földre kerül. Homályt vonnak elénk, sokféle ködképek, maga is kiemel ezek közül négyet: Első ilyen ködkép: a régi gondolat. Korlátozza elménk, ha újat bontogat. Ne magadhoz mérjed a külső természetet. Az íly torz képzethez a faji ködkép vezet. A környezeti hatás, a barlangi képzet; ki ettől szabadul, orrán tovább nézhet. Szavainkat

mindig használjuk a helyén. Ne kezdjük a végén, s végezzük az elején. A piac nyelve olyan durva, vad és érdes. Francis Bacon erre túlzottan is mérges. A természetben kutass, ne csak a könyvekben. Akkor tájékozódsz a világban könnyebben. Bármily nagy tekintély számtalanszor téved. Ne alakíts ezért, csak pozitív képet. Ködképek ürügyén teológust szapul, ki a dogmatika sánca mögött lapul. Az érzékre esküszik a megismerés terén: ki és mit érzékel, az megy át a fején. Empirista ugyan, de ő még nem lapos: A Ratiot becsüli, így inkább alapos. Empíria, Indukció, tapasztalt tények, a skolasztika bírálata nála a lényeg. Egy jó hasonlattal módszerét jellemzi. A pók, a méh s hangya munkáját elemzi. A tudás hatalom, ásít, ki ma hallja. Bacon idejében csak a tudós vallja. A természet gigász és az ember parány, mégis az lesz szolga, változik az arány. Mert, ha enged neki, látszólag ő szolga, mégis a legjobban így alakul

dolga. HOBBES Rendszerbe foglalta Bacon, mit hogy állít. Az Istent tagadja, nála ő nem számít. A baconi anyag át- meg át van szőve mozgással, szellemmel, élettel feltöltve. Hobbes előre lép, de úgy is, hogy hátra, az anyagi testünk a lelkünknek sátra. A lelkünknek sátra, de maga is anyag, mely helyet változtat, kiterjed és szakad. Kiterjed és szakad a sok különféle. Ez a hobbesi anyag, olyan renyheféle. Megkülönböztetett társadalmi testet; ha komolyan vesszük, ezzel sokat sejtet. Gondolatunk rabja régi képzeteknek, ilyen felismerést végleg eltemettek. A társadalmi testek óriássá nőttek, csápjaikkal immár átfogják a Földet. Más lett itt az idő, és más lett a tér is. Más itt már az okság, és más a törvény is. Szerződés szülte meg egykor azt a szörnyet, melynek igájában minden ember görnyed. Az emberek marják egymást ahogy tudják, a végítélet táncát éppen, hogy így futják. Bellum omnium, contra omnes, az

utókor dönti el, végül is hogy lesz? JOHN LOCKE Tiszta tábla az agyunk, mikor csecsemők vagyunk. Gondolatunk semmi sincs, tapasztalás drága kincs. Ezt emészti meg a fej, jól jegyezd meg, apafej! De ha már van gondolatunk, reá akkor gondolhatunk. Reflexió ennek neve, önmagában nincsen leve. Bármily széles eszmét táplál tapasztalat, szubsztancia ettől mindig távol marad. Szubsztancia-érzet fejbe nem költözik, csak lengébb ruhába, ha tárgynak öltözik. Kiterjedés, mozgás áthatolhatatlan. Elsődleges jelleg objektíve itt van. Szín-, szag- és ízérzet nem tárgyakból árad, a bensőnk szüli ezt, bensőnk ettől fárad! Ha szín, szag, íz illat viszont csak szubjektív, Berkeley visszakérdez, az első "miért?" objektív. Ebben már ógörög is megbotlott egyszer. Ha ma elfogadnánk, nem is volna vegyszer. DESCARTES Res cogitans - miről Descartes annyit regél, - res extensa - felől józanabbul beszél. Bár mai társbérlők bírnák ily

tartással! A két szubsztancia jól megfér egymással. Kiterjedt dologgal, - mint egy tudós számol -, gondolkodó dologról viszont hímel-hámol. Szerinte az eszmék velünk látnak napot. Idealizmusnak emel így kalapot. Cogito ergo sum - jön ilyen képlettel. Elméje eljátszik szubjektív képzettel. Ha csak egy bizonyos, hogy mi gondolkodunk, objektív világról csak úgy álmodozunk. Valahol azért van, aki gondolkodik? "Valahol" mi lehet? - arról okoskodik. Istennek fogalma az a nyitott ablak, ahol gondolkodok, léteznek és laknak. Isten fogalma bír tökéletességet: hogy létezik bennünk elég éppenséggel. Elég éppenséggel, elég bizonyosság, ám ilyen érvelés nem elég mostanság! Bacon a kísérlet, a tapasztalás atyja, Descartes ehhez viszont elméletét adja. Ész és tapasztalás: egyaránt felemel. Csak az jut tévútra, ki egyikkel szemel. GASSENDI Epikuros tanát új életre kelti: hogy velünk születnek eszmék, ezt elejti. LEIBNIZ

Amikor születünk, nem üres lap agyunk. Hogy mivé válhatunk? Azzá, amit kapunk! Elménk nem egy viasz, hanem inkább márvány, uralja belsejét ragyogó szivárvány. Eleve eldöntött harmónia ölel. Voltaire mondja erre: hogy ez inkább öklel. Objektív idea híve ő maga is, teológiától bűzlik ily szava is. Minden úgy jó, ahogy Isten írja elvét. Voltaire köszörüli rajta éles nyelvét. Leibniznek a nyelve logikában éles, elégséges alap, mindenkor szükséges. SPINOZA Úgy kezelték egykor, mint egy döglött kutyát, pedig ő mutatta a tudomány útját. Bár Istenről beszél, az anyagot érti. Tiszta, szép elveit az Isten szó sérti. A köntös még mindig teológus kölcsön. Ide-oda lötyög anyagelvű bölcsön. Kettős szubsztanciát tagadja, hogy vagyon, Descartes elveivel vitázik ő nagyon. Szubsztancia csak egy önmagának oka, megvan magában is, nincs égi gondnoka. Szubsztancia mellett két helyettes ügyel, kiterjedés árad, gondolkodás

figyel. Attribútum is álruha, - rágja meg a mókus -, ezernyi és milliárdnyi kosztümje a modus. A két attribútum emberben egyesül, az emberi lényben egyformán részesül. Igaz-e az érvünk? Erre garancia más egyebek mellett - az evidencia. Szabadság, ha látja ember, mi szükséges, felismerni s tenni, csak ez elégséges. Úgyszintén haladó társadalmi tana: népet el ne zárja semmi önkény fala. BERKELEY Érzet-komplexumra hallgat: Berkeley-névre bukkantam egy könyvben, találkoztunk végre. Magam is az lévén, én vagy ő van bennem? Akárhogy forgatom, mindennap kell ennem! Persze, ha egy szendvics ugyanaz mint én, s ő, magunkat megesszük, szavunk így lesz végső. Hát hol a csudában támolyog az érzet? Ha test, mi hordozza, maga is csak képzet? Persze Berkeley püspök nyit elménken kaput, melyen beengedi a jóistent, "Aput". Ki világra gondolt - nem tudni, hogy miért az biztos, hogy eddig nem tett jót senkiért. Habár szülőatyánk

mégis oly mostoha, mert sok teremtménye lévén oly ostoba. Hitelt ad Berkeley-nek, magát megszünteti, önmagát a holtba érzékként ülteti. Nagy Berkeley-nek hiszi ő is maga magát, s léte csupán annyi, hogy folytatja szavát. Ha valaki hiszi azt, hogy e tan helyes, Berkeley nevű ő is, nem lehet más neves. Benne zajlik ma is a világmindenség, mint világkomplexum, maga az istenség. Letagadja Berkeley a csillagot az égről. Ha elfárad lába, mégis tud a székről. Mindent épp úgy csinál, ahogyan más teszi, csak egy mínuszjellel annak élét veszi. Mindenünk megmarad, a szerető, az ara, a hatlovas hintó és a lovak fara. Csak annyi változik, mondunk igent nemre, ne bízzuk magunkat gyarló és rossz szemre. Maga világával mindenki úgy számol, anyagot, miegymást zárójelbe rámol. HUME Nem tudjuk honnan jő, nem tudjuk mi titka? Valahonnan árad a tapasztalás piszka. Ok után nem kullog okozat, mint gyermek, Hume ily fajta tudást fölényesen

elvet. Ha éhes vagy eszel, éhed ezzel űzöd, vagy egy tévképzettel önmagadat fűzöd. Lehet, hogy van Világ, lehet az is, hogy nincs. Biztos, ami biztos: jól zárjon a kilincs. Tapasztalás fedte titkok világából kiléphet egy rabló, ki lakást kirámol. Ateista szkepszis - ne felejtsük – nála vakhit falát bontja, miért kijár hála. Amit hasznosnak lát, erkölcsösnek véli. Egy jómódú angol életelvét éli. FRANCIA FELVILÁGOSODÁS Aranyló napsugár bontja ki szálait, jobb és nemesebb kor sejteti tájait. A franciák honában fordulat érik, a régi bomlása sokmindenen érzik. Gazdagodó polgár, szegényedő nemes, bár a zsebe üres, tartása egyenes. A szegény szolganép nyög számtalan igát, vonszolja az ekét, tolja a talyigát. A gazdagabb polgár főurakat majmol, mégis bugris marad, bár bukszába markol. Pap és nemes között sem mind oly rangos, alsóbb rétegeik szája ezért hangos. Sokszínű szivárvány szellem egén virít, egyik urat

emel, másik népet vidít Sokszínűség mögött sokszínű az érdek, de egy Lajos előtt roggyannak még térdek. Eltérő érdekek találkoznak egyben. Változást kívánók nem fürödnek kegyben. Sokan látják belül Bastille-nak falait, viselik hátukon hóhérkéz nyomait. Harag, ha egyesül szabadító szóval, Lajos nem menekül bársonyos hintóval. De addig még sok víz csorog le a Szajnán. Gyémánt nyakék csillog a felséges szajhán. Francia fejlődés eltér az angoltól. Mentesül jórészben vallásos sallangtól. Anyagelvű bölcs itt - nyíltan vagy burkoltan -, sokféle ruhában itt vagy ott felbukkan. Van itten deista, ateista szintén, van ki nyíltan vádol, van aki szőrmentén. MONTESQUIEU Montesquieu lázad kora rossza ellen, nem hiányzik nála hozzáértő szellem. Nagyszerű levelet írt ő a perzsákról, inkább beszél ebben hazai témákról. Trogloditák sorsán mutat igazságot. Leleplez korában nem egy fonákságot. Önző trogloditák

egymás ügyét rontják, ősi társadalom alapjait bontják. A bomlott alapon állam épül aztán. Ez sem munkálkodik mindegyikük hasznán. Zsarnokot érlel ez, szörnyű az állapot. Nem szereti a nép az ilyen államot. Alkotmányos király, köztársaság kéne. Attól gömbölyödne trogloditák képe. Környezete teszi az embert ilyenné, az ember sem teszi azt meg másmilyenné. DEIZMUS A deizmus hanyag, hányaveti forma. Istennek ruháját és sallangját fosztja. A pucér Jóisten kevésbé félelmes. Jól jön a polgárnak, ki itt is élelmes. Kétfelé ágazik a deizmus útja: Voltaire ezt választja, Rousseau amazt futja. Ha nem volna Isten, ki kéne találni; Voltaire szerint a nép csak így tud szolgálni. Nem kell mögé hajcsár, lelkére ültetik, azt hiszi a jámbor, égiek büntetik. Rousseau ezzel szemben állítja keményen: Isten csak azért van, hogy népet segítsen. Jóistent pótol ma egy szilárd, jó vonal, tetteink átszövi, mint egy vörös fonal.

Míg a forradalom csupán szegény legény, valami istenre mindaddig van igény. VOLTAIRE Sziporkázó szellem, ragyogó gondolat, vakhitet támadó, tiszta, szép indulat. Fanatizmust vádol, érvei nem "Sánthák". E torz jelenséget már ők jobban látják. Szeretne ő jobb kort, mégis ettől fázik, ezért egy-két újfa szenteltvízben ázik. Reformmal felülről, jó fejedelemmel, haladna a világ gyorsuló léptekkel. Frigyesről azt hitte, ilyen úton halad. Poroszlói elől gyors lovakkal szalad. ROUSSEAU Rousseau sem ruházza az istenét agyon. Emberek közt viszályt támaszthat a vagyon. Emberrel születik érdek és szánalom. Természettől rosszak? - ez merő rágalom! Civilizáció szegényt nem boldogít, rafinált módszerrel szolgálni idomít. Nyitott szemmel lát ő nagyúri praktikát. Kiagyal ellene sajátos taktikát. Teremt egy Jóistent, szolgákat, szolgálót, ki éltünk után majd dorgál ma dorgálót. Népet védő Isten: ez remek

találmány. A baj csak az benne, hogy merő koholmány. Vágyait ruházza Istenre az öreg. Követi majd egykor jakobinus tömeg. MATERIALISTÁK Anyagelvű bölcsek bátran szőtt szavai többet ígérnek, mint az Írás tanai. Enciklopédikus koponyákkal bírtak, enciklopédiát szellemesen írtak. Az anyag és mozgás kitölti a teret, Istennek, szellemnek nem ad semmi teret. Minden determinált, mindennek van oka, csakhogy nem világos mindegyik indoka. Megbillen egy porszem, az ősködben félrehull; sorsunkra ez kihat, másképpen alakul. Cleopatra orra csak akkora lehet, amit Antonius vagy a Cézár szeret. Ételből is épül a nagyságos tudat, mit papi bölcselő fontoskodva kutat. Magától mozogva az anyag így épül, ecetes uborka leánykává szépül. HELVETIUS Az egyetlen érzés, hogy szeretjük magunk, természettől fogva mi ilyenek vagyunk. De van ám olyan, ki úgy szereti magát, hogy elmetszi érte bárki másnak nyakát. Akkor sincs oly nagy baj, jön majd

a nevelés. Közjóra tanítja, kinek minden kevés. Öntudatos önzés közjóval körítve. Úgy véli: az asztal dúsan van terítve. De az öntudat is lehet sok vagy kevés, kicsi öntudattal jön a rosszat tevés. A nagy öntudat is zsákutcába vezet, hogyha ő "Valaki", másnál többet tehet. Úgy hiszi, hogy jogos az ami jogtalan, másnak, ha jut kevés, biztos boldogtalan. Saját érdekünkben cinkos a tudatunk, egyéni érdeket közjónak mutatunk. Maga felé fordul a szentnek keze is; igaznak tünteti fel majd a feje is. DIDEROT Felvilágosítók központi alakja, nála van legjobban lerakva alapja. Az enciklopédiát szerkeszti és írja, minden elnyomónak gyűlöletét bírja. Mikor még bimbózott értelme virága, nem hagyta hidegen a papok világa. Később anyagelvű ateista ízzel, nem mossa a kezét többé szenteltvízzel. A fejlődés elvét anyagban keresi, Darwin, Lamarck előtt ügyesen megleli. Szilárd demokrata, radikális elvű: királyt, papot

bírál, igen éles nyelvű. Katalin, a cárnő udvarába hívta, lakájjá avatni ám még ő sem bírta. A jó fejedelem mákony csak a népnek, akkor teszik rendjén, ha rajta túllépnek. Eget is lerombol, papot is kibelez, beleivel királyt a bitóra szegez. Egy a szubsztancia, ez pedig az anyag, bárhogy cáfolja ezt bármely jöttment alak. UTÓHANG Tanuk gyengesége, hogy a társadalom számukra még zűrös, nem tiszta fogalom. Még az eszmét tartják uralkodó elvnek, így is sok dorgálást és szidalmat nyelnek. A hősök kultusza náluk még virágzik, és a nép szerepe hogy, hogy nem? hiányzik. NÉMET KLASSZIKUS FILOZÓFIA ELŐHANG A német úgy halad, hogy a feje viszi. Legalábbis ezt így a többségük hiszi. Lagymatag és gyenge még a német polgár; számtalan kiskirályt hajbókolva szolgál. Könyvekbe foglalják, amit tenni kéne, így is aggodalmas egyik-másik képe. A frankok keveset elmélkedtek, tettek, a németek viszont inkább elmélkedtek. KANT

Kőnigsbergi házát nem veri fel lárma, mert csak önmagának van benn vetve ágya. Kritikája előtt és kritika után, sohasem futott ő leányszoknya után. Nősülni kétszer is akart a jó lélek, intim dolgaitól - bevallom - én félek. Először addig várt, amíg meghalt a nő, másodszor kihúzta, hogy most már meghalt ő. Magába valóról mit sem tudhat ilyen, így hát azt képzeli: mi sem tudjuk milyen. Tér és idő nála bensőnkhöz tartozik. Nem kell mást tennie, elég ha álmodik. Nála így a farka csóválja a kutyát, csak már az a kérdés, hogy mondhat íly butát? Megismerő szervünk mért van féltucatnyi, ha a cselekvésre egyik sem tud hatni? Titok, mit így forral, csak fejében fogan, tanával misztikus téveszmékbe rohan. Magában valója az anyagi világ, de sajnos szerinte nincs, ki erre kilát. Még az sem bizonyos, tudunk vagy nem tudunk, lidérces mezőkön lidérc után futunk. FICHTE Ki bizarr tévedést papírlapra felkent, érdekes és

hasznos gondolatra serkent. Létezik egy nagy ÉN, mellette egy Fantom, ha az is benned van, ül lelki sírhanton. A Fantom neve nem-Én, tételezi az én, tántorog a világ a feje tetején. A magában való? - ilyen ugyan nincsen! Lógunk nem-Én által szellemi bilincsen. De amikor beszél, ír, vagy fegyvert cipel, úgy hat reánk tana, mint aki csak viccel. Schopenhauer mond anekdotát erről, íly tant meghirdetni lehet csak egy helyről. A neve tébolyda; itt közli ablakkal. Az viszont nem tárgyal semmilyen alakkal. Csak magában beszél a nevezett nagy Ő, a nevezett nagy Ő, háborgó agyvelő. Tények, hogy ha vannak, csak rájuk ártalmas, tanában szerepük fölötte szánalmas. A bűnük förtelmes, állítólag vannak, márpedig ha vannak, annál rosszabb annak. Fichte annyira sem becsüli a tanát, honi viszonyokról ír egy utópiát. Persze, ha konzekvens, belsejét rendezi, korának szemével nagy "ÉN"-jét béleli. Magába szugerál egy zárt

társadalmat, kereskedők teszik itt a sokadalmat. SCHELLING Meghaladja Fichtét, azonossá teszi, az ÉN-t és a nem ÉN-t összevonva veszi. A hangsúly ara esik, ami az objektív, az objektív viszont részben már szubjektív. A fejlődés útján az objektív eljut, hová a szubjektív már korábban feljut. Objektív, szubjektív egymásra így hatnak, e hatások nyomán egymásba átcsapnak. Sűrű ködök fedik a valóság arcát. Intuícióval vívja érte harcát. Néhány kiválasztott bírja ezt a normát, a nagytöbbség vaksi, nem állja a tornát. Az ifjú Schellinggel a rossz öreg végez, reakciósokkal mikor együtt érez. HEGEL Átrágni könyveit hatalmas szorgalom, mégsem fizet az rá, kiben van buzgalom. Maga sem ismeri tanainak mélyét, sok rossz tanítványa járja a sekélyét. Azok fogják látni igazi értelmét, akik már korábban felkeltik félelmét. Ami a módszerből majd itt tetté válik, abból a proletár fegyverkezik állig. Csápolja az ifjút

maga Hegel ezért, balosabb híveit haladó jelmezért. Hivatalnok volt ő, úgy mint a papája, állam dolgaiban nem volt sok aggálya. Hivatalnok-esze még arra is viszi, a világszellemnek az államot hiszi. Nem is akármilyet, a legrosszabb fajtát, a porosz államot, a kaszárnya-pajtát. A germán szellemet első helyre teszi, még a fasiszta is sapkát emel neki. Node a szidásból már eleget kapott, emelhetünk neki mi másért kalapot. A rendszere ósdi, a módszere kiváló, lelkes hallgatókból éljenzést kiváltó. Ám sokan esküsznek hegeli rendszerre, átkot kiáltanak viszont a módszerre. De az, aki nála módszerére tekint, kutató szemével igazgyöngyre tapint. Hegel-tanítványok vannak ó-k és neó-k, akkortájt nem voltak még szellemi meók. Sok Hegel-rontóra ne tekintsen szemünk, lássuk magát Hegelt, lássuk, hogy mit eszünk! Polgári fejlődését ágyúk szava hozta; a gaz Napóleon sarcként visszalopta. Ím, így lett a jó fonákja a

rossznak, az ellentétek pedig ím, így találkoztak. Örvend a sok buta nemes: Hegel tana mily kellemes! Nincsen itt szó proletárról, csak kitekert logikáról. Lét semmi, és evés, és még mindez kevés. Tanain sok lógó cafrang és ciráda, s mindezek tetején maga a triáda. Tanait vizslatva nem tudjuk, mit eszünk, enciklopédikus tudatlanok leszünk. Ha viszont biflázzuk, s elfog a remegés, szerelmünk iránta az elidegenedés. Idegenné válunk a marxizmus számára, rámegy a nyereség a lihegés árára. Hatalmas építmény a hegeli triád, de van benne rossz is, mit e címen kiád. Önkényeskedik a filisztercopf alatt, így jut ételünkbe sok keserű falat. Új és új művekben fejti ki a tanát, mégsem fölösleges figyelni a szavát. A fiatal Hegel a haladásért kiáll, a fejlődés vonala, szerinte a spirál. Nem fogott ki rajta ellenfél ármánya, elragadta őt a kolera járványa! Schopenhauer az, aki szidta nagyon, őt meg aztán egykor a guta üté

agyon. FEUERBACH Hegel után üdítő kép: a bölcselet új útra lép. Bár marad még némi felhő, de az ember mégis felnő. Feuerbach az élre kerül, Hegelt, Istent, vallást csepül. Az emberből istent csinál, mert az öreg nem fönt pipál. Földi minden porcikája, mindent ember adott rája. Nem ő teremtett meg minket, mi szabtunk rá gatyát, inget. Fehér szakáll, felhő, trónus, malaszttal dúsított tónus. Magunknak hódolunk vele, önzéssel van szívünk tele. Ez az önzés öntudatos, első hallásra hangzatos. Csak ha jobban belenézel, érzed, hogy baj van az ésszel. El kéne itt Hegel apó, logikája oly megkapó. Kiszúrná azt, ami lapos, avult, régi, vaskalapos. Hegelben mind, ami jó volt, élő maradt, nem is lett holt. Logikája győztessé vált, fejéről a talpára állt. Marx és Engels érdeme ez! A logikán haladó mez. Új forma és új tartalom, új tudomány, új hatalom! A társadalmat ő úgy látta, ahogy az ész megcsinálta. A fejekre

ment rá nagyon, nem maradt utána vagyon. Sok szép tiszta elvet kínál, sajnos egy új vallást csinál. Jót tesz, mikor humanizál, de rontja, ha moralizál. Végül nála a szeretet foglalja el a fő helyet. Ebből támad majd egy "izmus", igazi szocializmus. Érzelegnek nyakra-főre, tőkés szívnek nincs is szőre. Magától ad mindent nekünk: abból ugyan mi nem eszünk! Mi rossz benne, tovább rontják, tanait ízekre bontják. Ájtatosak, mint a papok, teleírt, de üres lapok. Okos ért a kevés szóból, módszerére joggal orrol. Megbírálja józan ésszel, sok buktatót így átvészel. Salánki Ferenc Egyetemi Adjunktus Kelt: Budapest, 1999/12 E MAIL: salfer@freemail.hu Ateista miatyánk Miatyánk kivagy a menyekben. Ki megteremtetted ezt a szörnyű világot. Ki mindezt a saját dicsőségedre tetted. Ki Ádámot és Évát megalkottád. Ki Őket egy csekélyke bocsánatos bűnért halálra ítélted. Ki ezután halálra ítélted az egész utána

élő emberiséget. Ki az oktalan állatokat és minden élőlényt halállal sújtasz. Ki többször is elpusztítottad a világot, fölégetted és vízbefojtottad az élőlényeket. Ki egyszerű kíváncsiságért sóbálvánnyá változtattad Lót feleségét. Ki halálra köveztetéd a rőzseszedőt, mert szombaton tette azt. Ki Jozsuénak parancsot adtál Kánaán népeinek kiirtására nem kímélve az asszonyokat, a csecsemőket és az oktalan barmokat sem. Háborúkkal, éhínséggel, járványokkal bűntetted mindmáig saját teremtményeidet, akiket magad alkottál olyannak amilyenek. Hiszen minden a te alkotásod saját szent könyved szerint. Mennyekben trónoló urunk!!! Ki bűnök edényeivé formáltad koronás alkotásod az Embert, hiszen az akaratod nélkül még egy hajuk szála sem görbülhet meg. Egy másik alkotásod a Sátán által arról is gondoskodtál, hogy a bűnök edényei telítve maradjanak a legförtelmesebb bűnökkel. Hogy ezekért újabb

csapásokkal sújthassd őket. Mindezért hálát vársz tőlünk??? Saját egyszülött fiad feláldoztad kínhalállal, miért nem magad hoztad meg ezt az áldozatot, hiszen egyszülött fiad könyörgött hozzád “Múljék el tőlem e keserű pohár”. Nincs olyan földi bíró, aki ne ítélne halálra tetteidért!! Áldozd föl magad, ha vagy, hogy végre megszabaduljunk tőled és saját humánus törvényeink szerint rendezzük életünket. Hála legyen néked, hogy nem vagy. ÁMEN Kelt, Budapest, 1999-10-23 Salánki Ferenc egyetemi adjunktus E MAIL: salfer@freemail.hu A formák drámája Minden, ami valamikor keletkezett az el is pusztul egyszer. A természet végtelen gazdagsággal hozza létre formavilágát. Ami alig hoz létre egy-egy formát, máris hozzákezd lerombolásához Ez a formák drámája, amely az ember a gondolkodó anyag megjelenésével teljesedik ki. Az ember látja a pusztulást és egyre több eszközt állít vele szembe. Ez nem egy reménytelen

küzdelem, hanem a formák létezési idejében rejlő lehetőségek mind magasabb fokon történő kihasználása. A formák létezési ideje a keletkezésüktől a pusztulásig terjedő időszak. Első látásra a létezési idő áttörhetetlen bűvös körnek tűnik, melyet a keletkezés és pusztulás behatárol ám a formák számára különböző lehetőségek adottak a létezési idő megnyújtására. Teljesen azonos minőségi tárgyak és jelenségek különböző létezési időre tehetnek szert annak megfelelően, hogy kedvezőbb vagy kedvezőtlen külső és belső környezeti feltételek közé kerülnek. Azok a minőségileg azonos formák, amelyek azonos külső és belső környezeti feltételek mellett léteznek általában azonos hosszúságú, vagyis átlagos létezési időhöz, jutnak. Míg a jobb vagy rosszabb környezeti feltételek közé jutók különleges létezési időhöz jutnak. Az átlagos és különleges létezési idő ellentmondása sajátos

formát nyer az élő anyagok megjelenésével. Az élő anyag kerüli a formáját károsító környezeti hatásokat és keresi a formája fenntartását biztosító környezetet. Vagyis az élő anyag különleges létezési idő biztosítására tör. Vannak tehát sodródó formák, amelyek teljesen tehetetlenek a keletkezés és pusztulás tendenciájával szemben. Más formák viszont hatalmas formavédő aktivitást fejtenek ki Vagyis kihasználják azt a lehetőséget, hogy különleges létezési időhöz juthatnak. Az élő anyagok tehát keresik a különleges létezési időhöz jutás feltételeit a fejlődés, azonban a megjelenik az ember, aki már nem csak keresi, hanem teremti is a különleges létezési időhöz jutás feltételeit. Míg az átlagos létezési idő meghatározható idő nagyság a különleges létezési idő minden egyes forma esetében más és más. Ha az azonos minőségű formák elszaporodnak a valamikor különleges létezési időt

biztosító környezetben, akkor a különleges létezési idő magasabb formába alakul át átlagos létezési idővé. Kelt: Budapest 1999/09/03 Salánki Ferenc Egyetemi Adjunktus E MAIL: salfer@freemail.hu A civilizáció megmentése A civilizáció létét elsősorban a társadalom megosztottsága fenyegeti. Ma már olyan hatalmas természeti erőket állított szolgálatába az emberiség, hogy ha azokat megosztottsága következtében háborús vagy polgárháborús konfliktusok megoldására használja, akkor a legkisebb összetűzésekből is világégés lobbanhat ki. A vallási és nacionalista fanatizmus már ma olyan szörnyű rendszereket hozott létre, hogy ha ezek a tömegpusztító eszközök birtokába jutnak, habozás nélkül fel is használják őket. A nacionalizmus és ennek szélsőséges formái a vallásos fundamentalizmus irracionális eszmerendszerek. Nincs igaz pusztulás tudatuk Úgy hiszik, hogy túlvilági kárpótlásban részesülnek, ha

elpusztítják az általuk rossznak ítélt más felfogást vallókat. Azt kell mindenkiben tudatosítani, hogy a boldogságunkat csak ebben a világban valósíthatjuk meg és bizonytalan eddig még sehol sem bizonyított képzelgésekért az evilági boldogulás esélyeit nem szabad kockára tenni. Kelt: BUDAPEST, 2000.0124 A kollektivizmusról I. Kollektivizmus és a társadalom. Az ember kezdettől fogva társadalmi lény. A társadalmiság azonban maga is fejlődik A kizsákmányolás korának embere magasabb fokon társadalmi lény, mint az ősközösségi társadalom embere. Az ősközösségi társadalom embereinek társadalmi kapcsolatait a vérségi rokonsági összetartozás jellemezte. A kizsákmányolás korában az államiság keretei fognak át nagyobb embercsoportokat. A szocializmus és kommunizmus korának emberei viszont a kollektívák különböző formáiban egyesülnek a közös érdekeik felismerése alapján. Az ősközösségi társadalmiság fejlődése

ösztönös. A kizsákmányolás korának társadalmisága viszont félig tudatos, félig ösztönös formában fejlődik. A szocializmus és a kommunizmus pedig a tudatos társadalmiság foka. A tudatos társadalmiság azt jelenti, hogy az ember még a társadalmi környezetét is uralni tudja. Másképpen fogalmazva, a társadalom önuralma ez maga fölött. Az ősközösségi társadalom embereit a gyengeségük miatti egymásra utaltságuk tartotta össze. A kizsákmányolás korában a személyi és gazdasági függés bonyolult rendszerré fűzte egymáshoz az embereket. A szocializmus és a kommunizmus korában a viszonyok és a dolgok kényszere helyébe a tudatos összetartozás lép. Tudatos összetartozás lehet alapvetően azonos érdekű dolgozó osztályok és rétegek között, pl munkásosztály, parasztság és értelmiség között. Valamint kisebb csoportok és egyének között A tudatos összetartozás különböző formái a kizsákmányolás korában is

kialakulnak. Ilyenek, pl az osztályszervezetek. Itt azonban a dolgok és viszonyok kényszere az alapvető, ezért is a tudatos összetartozás csak rövid ideig vagy viszonylag szűk területekre korlátozva valósulhat meg. A szocializmus és a kommunizmus fokán a tudatos összetartozás formái az össztársadalmi szervezetek és a kollektívák. A szocializmus fokán az állam is a tudatos összetartozás formájává válik az állam tanácsi rendszer formájában tömegszervezetként funkcionál. A párt és a tömegszervezetek országos szinten az alapvető dolgozó osztályok és rétegek tudatos összetartozásának formái. A tudatos összetartozás mélységi kiépülése a szocialista kollektívák hálózatában ölt testet. A tudatos összetartozás egész társadalmat behálózó rendszerét lehet a kollektivizmus fogalmával jelölni. A kollektivizmus tudatossá vált társadalmiság. A kollektivizmus nem csupán a kommunista erkölcs egyik alapelve, hanem elsősorban

anyagi jelenség. A kollektivizmus anyagi vonatkozásában a szocialista és a kommunista társadalom emberei között kialakult kölcsönös segítési és együttműködési viszonyokat jelenti. Tudati vonatkozásban a közösségi tudatot és a társadalmi látókört. II. A kollektivizmus fejlődése. Kollektivizmusról, mint történelmi jelenségről a társadalom kezdetétől beszélhetünk. A szocializmus és a kommunizmust megelőző társadalmakban azonban inkább csak az előfeltételei és egyes elemei alakultak ki. Kollektivizmusról csak ott beszélhetünk, ahol kollektívák is vannak. Kollektívák pedig csak ösztönös egyoldalú vagy torz formában fejlődtek ki ezekben a társadalomban. Valóban fejlett kollektíváknak csak a proletáriátus harci szervezetei tekinthetők. A kollektívák az egyéni érdek és a közös érdek a szűkebb és a szélesebb érdek összehangolásának eszközei. A kollektíva specifikuma más hasonló funkciót betöltő társadalmi

szervezetekkel szemben az, hogy a tagjai önként a teljes egyenjogúság alapján egyesülnek és egymás befolyásolását nem a kényszer, hanem a közvélemény erejével valósítják meg. A proletár osztályszervezetek elsősorban a proletárpárt önkéntes alapon a tagok teljes egyenjogúságának biztosításával szerveződik. A közvélemény erejét pedig a többség álláspontja jelenti, amelyet e harci közösség minden tagja köteles cselekvése vezérfonalává tenni, ha e közösség tagja akar maradni. A proletár osztályszervezet kollektivizmusát a demokratikus centralizmus elve fejezi ki leghívebben. A demokratikus centralizmus minden valóban kollektívának tekinthető közösség működési alapelve. Az alapelv megfogalmazása azonban csak elméleti előfeltétele valóságos érvényesülésének. A demokratikus centralizmus elvének gyakorlati alkalmazása közben számba kell venni, hogy milyen ellenható tényezők érvényesülnek egyrészt

kívülről a társadalomrészéről másrészt belülről a kollektíva tagjai részéről. A kapitalizmusban a proletár osztályszervezetek ellenséges környezetben tevékenykednek ez természetesen nem marad hatás nélkül rájuk. Azon kívül viszonylag kevés azoknak a forradalmároknak a száma, akik tartósan együtt dolgoznak, tehát huzamosabb ideig gyakorolhatnák ezen alapelv érvényesítését. Közösségi tudat csak állandó és intenzív közösségi gyakorlat alapján jöhet létre. A közösségi tudat még nehezebben alakul ki, mint a politikai és világnézeti tudatosság. Gyakori az az ellentmondás, hogy egyesek magukévá teszik a marxizmus-leninizmus eszméit, vagy a párt politikáját, s ugyanakkor közösségi tudattal még nem bírnak. A proletárpárt gyakorlatában sajátos ellentmondásként ütközik ki az, hogy viszonylag kevés azoknak a száma, akiket közösségi tudattal is felvértez a párt azokhoz képest, akiket politikailag tudatossá

nevel. A kapitalizmus viszonyai között a párt tömegmunkája és a belső pártélet különbözősége a fő forrása az ellentmondásnak. A tömegek között végzett munka alapvető célja politikailag megnyerni őket Eközben nyílván nincs vagy csak igen korlátozottan van arra lehetőség, hogy közösségi szellemet is kialakítsunk soraikban. Egyébként a közösségi tudatot nemcsak kialakítani nehéz, hanem ha már kialakult, megőrizni is. A kapitalizmusban minden embernek magának kell anyagilag gondoskodni magáról és a családjáról, minden egyén vagy család anyagi lehetőségeinek köre elhatárolódik más egyén vagy család anyagi lehetőségeinek körétől. Ez a körülmény érezteti a hatását a proletariátusra is Nagyon sok proletár nem tud kiszabadulni a személyes anyagi problémái bűvköréből, és nem lát más célt maga előtt, mint azt, hogy magáról vagy a családjáról anyagilag gondoskodjék. „A magántulajdon – írja Marx – oly

butákká és egyoldalúakká tett bennünket, hogy csak akkor tarjuk a magunkénak, ha bírjuk, ha tőkeként egzisztál számunkra, illetve ha közvetlenül birtokoljuk, megesszük, testünkön viseljük, lakjuk stb.” / Marx: Gazdasági filozófiai kéziratok 72 old/ Most itt nem az a fontos, hogy Marx milyen pontosan használt, e fiatalkori munkájában egyes közgazdasági fogalmakat, hanem a gondolat maga. A szocialista kollektivizmus kibontakoztatása nem lehetséges, ha alaposan nem elemezzük ezt a Marx által feltárt jelenséget. Mi az oka annak a sajátos korlátoltságnak, ami a munkásosztályon belül, mint elmaradottság jelentkezik, amelyet úgy fogalmazhatnánk meg, hogy tömegesen vannak olyan munkások, akik képtelenek a személyes érdekeiket összeegyeztetni a közös érdekkel, az osztály érdekével. Az elmaradottságnak természetesen még sok más formája van, bennünket azonban itt az a sajátos elmaradottság érdekel, amely személyes érdek és az

osztályérdek különbözőségéből fakad. A személyes érdek és az osztályérdek különbsége. A személyes érdek és az osztályérdek objektíve egybeesik, nem érvényesülhet igazán a proletár személyes érdeke, ha nem érvényesül az osztályérdeke is és fordítva, az osztályérdek is akkor érvényesül, ha az egyes proletárok személyes érdeke is érvényesül. Az érdek egybeesés azonban nem jelent teljes azonosságot. Az egyes proletár személyes érdekének mindig van egy bizonyos viszonylagos önállósága, ugyanígy a közös érdek sem csupán a személyes érdekek mechanikus összege. Az első lényeges különbség a személyes érdek és az osztályérdek között a személyes érdek közvetlen jellege és az osztályérdek közvetettsége. Marx a tulajdonnal kapcsolatban jellemezte azt a sajátságos vakságot, hogy csak azt tudjuk magunkénak tartani, ami közvetlenül a miénk, ez a gondolat azonban joggal kiterjeszthető az érdekek

világára is. Tömegesen vannak olyan emberek egy adott osztályon belül, akik nem képesek csak a közvetlen személyes érdekükkel törődni. A közvetlen és közvetett különbsége igen kiélezett formában jelentkezik a kapitalista társadalom osztályainál. A proletárság egyes tagjai esetében a puszta létfenntartásért folytatott harc a személyt olyan nagy mértékben megterhelheti, hogy nem is képes emiatt mást látni csak azt a közvetlen érdeket, hogy magát és családját, úgy ahogy fenntartsa. A személyes gond súlya eltereli a közös gondról a figyelmet A személyes gondok állandó ismétlődése azonban a legjobb, legöntudatosabb dolgozók szemét felnyitja, akik rájönnek arra, hogy a legelkeseredettebb erőfeszítéseik sem elegendők eloszlatni az életük fölött tornyosuló személyes gondok felhőit. Ezek a puszta erőfeszítések helyett most már nagyobb erőt a velük azonos érdekű emberek szervezett erejét szegezik szembe a gondjaikkal.

Kiderül azonban, hogy a közös érdek, az osztályérdeke csak a társadalom megváltoztatása útján juthat igazán érvényre. A társadalmat pedig csak akkor lehet megváltoztatni a proletároknak, ha ismerik, vagyis felül kell emelkedniük e közvetlen belátáson és társadalmi látókörre szert tenniök, hogy az osztály érdekeinek megfelelően elméletileg elé tűzhessék ki a társadalom átalakítását. Az emberi tevékenység sajátossága, hogy az ember mielőtt valamit a valóságban kivitelezne először a fejében elképzeli, célként tűzi ki. Így van ez a legegyszerűbb emberi tevékenységnél, de legbonyolultabbnál is Bonyolultabb társadalmi tevékenységek esetében maga a megelőző gondolati munka is sajátos alakot ölt. Nagy társadalmi feladatok megoldása igényes magas színvonalú előkészítő elméleti munkát feltételez. Bonyolult társadalmi problémák megoldásánál a cél tudati kiformálása elmélet formájában történik. Tudati

síkon a közvetlen és a közvetett belátás és az elméleti belátás különbsége formájában jelentkezik. A közvetlen belátás hatóköre csak a személyes vagy egy kisebb közösség érdekének felfogásáig terjedhet. Az osztályérdek viszont már csak elméleti belátással fogható fel. Az elméleti belátásnak természetesen vannak fokozatai. Egyes politikai eszmék formájában fogják fel az osztály érdekét anélkül, hogy elmélyültebbé válna bennük az osztályérdek felismerése. Mások már a világnézeti belátás szintjéig emelkednek. Egyesek a mások által kidolgozott elméleti tételekkel azonosítják magukat, anélkül hogy maguk jelentősebbet hozzáadnának ezen megállapításokhoz. Mások a társadalmi valóságot mélyen elemezve maguk alakítják ki a valóságot hűen visszatükröző elméletipolitikai következtetéseiket. Mindezek a különbségek az ellentétek forrásaivá is válhatnak az osztály gondolkodó részén belül. A

közvetettség és közvetlenség különbségéből adódik az is, hogy míg a személyes érdek rendkívüli nyomasztó formában a személyes anyagi gond formájában befolyásolja az egyént, addig az osztályérdek, a közös gond viszonylag enyhébb formájában tudatosodik. Az egyes proletár, ha a személyes érdekein csorba esik azt rögtön felfogja a kínzó személyes gondjai formájában, éhség, ruhátlanság, lakáshiány stb. Ha viszont az osztályérdekein esik csorba, azt az osztály rétegei különböző intenzitással fogják fel, sok proletár esetében nem is jelentkezik azonnal a személyes anyagi gond formájában, hanem jóval később, amikor a valóságos ok a proletáregyén számára már elmosódik. A személyes gond a legkínosabb formája az anyagi gondnak, érthető hogy, sok proletár valósággal a bűvkörébe kerül és nem lát maga előtt más célt, mint ezek enyhítését. A személyes gond bűvköre a közvetlenség igézete a proletár

egyének fölött, amelyről Marx fentebbi sorai említést tesznek. A személyes gond közvetlen tudatosodása az anyagi elszigeteltség állapotának, amelybe a kapitalista társadalom minden tagját juttatja. Az anyagi elszigeteltség általános és konkrét formája a kapitalizmusban. A kapitalizmus nemcsak egyesíti a dolgozókat a nagyüzemi termelés feltételeivel, hanem atomizálja is őket. A proletár személyében szabd, de személyi szabadsága elsősorban önmaga és a családja anyagi eltartásának szörnyű terhe formájában realizálódik számára. Az atomizáltság állapota azt jelenti, hogy a társadalomban az osztályhoz való tartozás mellett mindenkinek van egy kis külön világa is, amelyben csak maga rendelkezik azon anyagi javak körével, amelyeket vagy munkával vagy más úton megszerzett. Erről a külön kis világról való gondoskodás közvetlen személyes érdekként jelentkezik az egyén számára. Ez a kis világ nem választható el a

társadalomtól, gondolatilag azonban igen sokan elhatárolják tőle és az az illúzió keríti őket a hatalmukba, mintha a szűkebb világnak a berendezése pusztán az ő egyéni erőfeszítéseiktől függne. Az anyagi gazdasági elszigeteltség általános formája látszólag egyenlőkké teszi a társadalom atomjait az egyéneket hiszen mindenkinek magának kell gondoskodnia maga és a családja anyagi ellátásáról, ugyanakkor azonban mindenki különböző anyagi, gazdasági lehetőségekkel rendelkezik ehhez. Ez az elvont azonosság és elvont különbség síkja a társadalom egyes tagjai között elvontan mindenki azonos mindenki mással, mert mindenkinek egyénileg kell gondoskodni maga vagy a családja anyagi ellátásáról, ugyancsak elvontan mindenki különbözik is mindenki mástól, mert akármilyen lényegtelen eltérésekkel is mindenki rendelkezésére álló anyagi eszközök egyénileg különbözőek, még ha ez a különbözés csak abban fogalmazható is

meg hogy ez az övé, amaz meg másé. Az osztály elmaradott tagjai csak az elvont azonosság és különbség síkján tudnak gondolkodni. A társadalomban csak egyéneket látnak, akik mind boldogulni akarnak az egyének közötti anyagi-gazdasági különbségeket is aszerint ítélik meg, hogy egyik egyén szorgalmasabb vagy szerencsésebb, a másik kevésbé, és a feladat tehát abban áll, hogy egyéni erőfeszítésekkel a jobb helyzetűek közé harcolják fel magukat; „kaparj kurta neked is lesz” ez a jelszava az ily módon gondolkodóknak. Az anyagi gazdasági elszigeteltség általános formájában mindenki elszigeteltsége mindenki mástól. Ez a forma azonban ellentmondást foglal magában, felszínesen nézve csak az elvont azonosság és elvont különbség – cirkulus viciosusának – tűnik. Mindenki azonos mindenkivel, mert minden egyén, ugyanakkor mindenki különbözik is mindenkitől éppen, mert mindenki egyén. Alaposabban megvizsgálva és azt a

vizsgálatot nap, mint nap a tömegek is elvégzik, mindenki azonosságán belül konkrét különbség mutatkozik meg az, hogy egyik egyénnek magántulajdona van a másiknak, pedig nincs. Mindenki különbségén belül viszont a konkrét azonosság válik szembetűnővé, minden magántulajdonnal rendelkező azonossága minden magántulajdonossal és minden magántulajdonnal nem rendelkező azonossága minden magántulajdonnal nem rendelkezővel. Az anyagi-gazdasági elszigeteltség konkrét formája minden magántulajdonnal rendelkező anyagi-gazdasági elszigetelődése minden magántulajdonnal nem rendelkezőtől. E két forma nem egymástól elkülönülve létezik, hanem áthatják egymást. Az általános forma hatása fejeződik ki az adott osztályon belül jelentkező ellentétekben a konkrét hatása, viszont az adott osztály tagjai között létrejött egységben. Minden egyén azonossága minden egyénnel tehát az elvont azonosság az osztálybéke illúziók alapjait

teremti meg. Minden egyén különbsége mindenki mástól A mindenki harca mindenki ellen tendencia jelentkezésében ölt testet. Engels ezt úgy fogalmazta meg: mindenki akar valamit, mindenki mást akar s végül olyasmi derül ki, amit senki sem akar. Az anyagi-gazdasági elszigeteltség konkrét formája a konkrét azonosság tétele és a konkrét különbség tétel alapja. Az egyén ennek alapján már nem általában egyénnek érzi magát, hanem proletár vagy burzsoá egyénnek és a különbségtétele is ennek megfelelő. Az anyagi-gazdasági elszigeteltség mindkét formája objektív anyagi hatás, amely szükségképpen befolyásolja az emberek gondolkodását. Az osztály elmaradott részének gondolatvilágán az anyagi-gazdasági elszigeteltség általános formájának hatása érződik. Az élenjáró rész gondolkodásán viszont inkább az anyagi-gazdasági elszigeteltség konkrét formájának hatása. A elmaradottak és az élenjárók ellentmondása. Lenin:

„A baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége” című művében írja „Minden osztályban még, a legfelvilágosodottabb ország viszonyai között és még a legelőrehaladottabb osztályban is még amikor annak minden lelkierejét az adott körülmények rendkívül magas fokra lendítették fel mindig vannak és amíg osztályok vannak, amíg teljesen gyökeret nem vert, nem szilárdult meg, nem fejlődött ki a maga saját alapján az osztálynélküli társadalom kikerülhetetlenül lesznek az osztálynak olyan képviselői, akik nem gondolkodnak és nem képesek gondolkodni. A kapitalizmus nem volna tömegeket elnyomó kapitalizmus, ha ez nem így volna” /Lenin Válogatott Művek II. kötet 724 old/ Leninnek ezek a gondolatai iránymutató jellegűek az elmaradottság problematikájának megértéséhez. Az elmaradottság jelensége a proletárosztályon belül nem magyarázható csupán azzal, hogy a proletárosztály nincs kínai fallal elzárva más

osztályoktól, hogy állandóan áramlanak soraiba más osztályokból deklasszálódott elemek, és hogy állandóan ki van téve a burzsoá ideológiák behatásának. Ezek kétségtelenül hozzájárulnak az elmaradottság jelentkezéséhez. A legmélyrehatóbb ok azonban a proletárosztály anyagi létének ellentmondásában rejlik. A proletár egyén és a proletárosztály, pontosabban a proletár-osztályérdek és az egyes proletárok személyes érdekeinek különbsége miatt súlyosbít az anyagi elszigeteltség általános formája képezi az elmaradottak és élenjárók ellentmondásának legmélyebb alapján. Az elmaradottak és élenjárók anyagi-gazdasági helyzete nem különbözik egymástól, ennek megfelelően soha sincs merev határvonal közöttük az elmaradottakból könnyen lehetnek élenjárókés az könnyen lesüllyedhetnek az elmaradottak színvonalára. A kapitalizmus viszonyai között az elmaradottság legfőbb ismérve a politikai és világnézeti

tudatosság hiánya volt. A szocializmus viszonyai között némileg bonyolultabbá válik a helyzet. Az elmaradottság itt különböző szinteken jelentkezhet lehetnek egyesek politikailag, világnézetileg tudatosak, a gyakorlatban viszont nem állják meg a helyüket. Vagy lehetnek olyanok, akik a gyakorlatban jól megállják a helyüket, de politikailag és világnézetileg elmaradottak. Az elmaradottság elleni harcban a munkásosztály és a többi dolgozó rétegek legjobbjai az élcsapatba szerveződnek ez azonban nem azt jelenti, hogy az elmaradottak és élenjárók közötti határvonal az élcsapat és az elmaradottak között húzódik. Az élcsapat csak akkor tud igazán harcolni a tömegek elmaradottsága ellen, ha a saját soraiban mutatkozó elmaradottságot helyesen felismeri és állandó következetes harcot folytat az ellen is. A tömegek elmaradottsága is igen differenciált, nem állnak egységesen valami mélyponton, hanem egyszer világosabban látnak meg,

különösen szűkebb összefüggéseket, mint az élcsapat tagjai. Az élcsapat már nem elégedhet meg azzal, a tudatossági szinttel, amelyet a kapitalizmus elleni harcban alakított ki a szocialista forradalom győzelme után. A kapitalizmus elleni harc során az élcsapat tudatossági szintje alapvetően a burzsoá proletár ellentét tudatosodását foglalja magába. A szocialista forradalmak győzelme után új tudatossági szint kialakítása válik szükségessé. Nagy veszélyt jelent a forradalom továbbfejlődése számára, ha az élcsapat megreked a régi tudatossági szinten és az új feladatokat ennek alapján akarja megoldani. Mi lehet az élcsapat új tudatossági szintje? Lenin: „ A baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége” című munkájában arról ír, hogy a burzsoázia legyőzése után még egy ennél is hatalmasabb feladat vár a forradalmárokra: „Milliók és tízmilliók szokásainak ereje a legrettenetesebb erő” „A centralizált

nagyburzsoáziát legyőzni ezerszerte könnyebb, mint legyőzni a kistulajdonosok millióit és tízmillióit, márpedig ezek a maguk mindennapi hétköznapi láthatatlan megfoghatatlan bomlasztó működésükkel éppen azokat az eredményeket valósítják meg, amelyekre a burzsoáziának szüksége van, amelyek a burzsoázia uralmát visszaállíthatják” /Lenin Baloldaliság a kommunizmus gyermekbetegsége” Lenin Válogatott Művek II. kötet 700-701 old./ Lenin ugyan a kistulajdonosokról ír, de már a szocializmus építésének tapasztalatai alapján azt is hozzáfűzhetjük, hogy nemcsak a kistulajdonosok milliói és tízmilliói, hanem még a proletárosztály elmaradott rétegei is az ösztönös és vak mozgásukkal óriási tehertételt jelentenek a szocializmus építése során. A mezőgazdaság kollektivizálása és a kisipar szövetkezeti útra vezetése még szembetűnőbbé teszi, hogy átmeneti korunk alapvető ellentmondásává az élenjárók és

elmaradottak ellentmondása vált. A kistulajdont legyőztük a szövetkezeti út kibontakoztatásával, de még nem győztük le a kispolgárságot, azt a mentalitást, hogy mindenekelőtt én aztán megint csak én és jóval csak ezután csak mi. A kispolgárság mindaddig teljesen nem szűnhet meg, amíg az anyagi-gazdasági elszigeteltségnek jelentős maradványai vannak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk az elmaradottsággal szemben. A kollektívák erejével jelentősen ellensúlyozható az anyagi-gazdasági elszigeteltség azon maradványa, hogy még mindenkinek jelentős részben magának kell gondoskodnia maga, vagy ha van családja, annak eltárásáról. A kollektíva az állandó anyagi hatásával szinte axiómaként alakítja ki az emberekben azt a felfogást, hogy nem állnak önmagukban és a közösség mindig a segítségükre siet, ha valami problémájuk van. Persze a kollektíva nem tudja megszüntetni az egyén minden személyes

gondját, de ha már azt éreztetni tudja vele, hogy a személyes gondjai nemcsak az övé, hanem a kollektíva lehetőségei szerint maga is törekszik enyhíteni azt, akkor az egyén fokozatosan azonosulni fog azzal a közösséggel, amelynek tagja és nem érzi már idegennek maga számára a személyes gondjain kívül eső világot. Az elmaradottság felszámolása egyben az új típusú ember kialakításának folyamata is. Az elmaradott dolgozó nem teljes értékű termelő-erő. Ha az élcsapat a termelőerők fejlesztésében csak azt a feladatot látja, hogy annak dologi oldalát gyarapítsa, akkor a szocializmus építésének feladatához képest elmaradottá válik maga is. De még az is elmaradottság az élcsapat részéről, ha az ember alakítását pusztán csak a politikai és világnézeti befolyásolásban látja. Valóban új típusú emberről csak akkor beszélhetünk, ha az közösségi tudattal és társadalmi látókörrel is bír. A közösségi tudat csak

a kollektivista gyakorlat alakíthatja ki. A politikai, világnézeti belátást viszont agitációs és propagandamunkával is ki lehet alakítani. Társadalmi látókörre szert tehetnek olyanok is, akik a tudomány síkjából közelítenek a társadalmi problémák felé. Önmagában a társadalmi látókör az össztársadalmi érdeket csak elvontan tükrözi és ez esetben nagy veszély fenyegeti az ilyen belátással bírót, hogy a kívánatos érdekében a valóságost figyelmen kívül hagyja. A szocializmus nagyszerű eszméi nem egy ember képzeletét ragadják meg, olyanokét is, akiknek viszonylag kevés gyakorlati érzékük éppen a kapitalista munkamegosztás torzító hatása eredményeképpen. Ezek a szocialista eszményt gyakran nem tudják összeegyeztetni a szocialista valósággal és a szocializmus eszménye nevében, elfordulnak a valóságos szocializmustól. Mások viszont a szocialista valóság millió és millió részfeladatától tévesztik szem elől a

szocialista eszményt és a gyakorlatiasságuk az elméleti érzék fejlődésének rovására elburjánzik. Mindezek közös forrása a közösségi tudat hiánya, az elvont politikai és világnézeti tudatosság, amely egyik oldalról megszüli az elvont általánost, másik oldalról az elvont egyes torzulását. A politikai-világnézeti tudatosság önmagában ideológiává torzulhat a hamis tudat értelmében. A jobb és baloldali torzulások lényegében véve a hamis tudat sajátos formái, amelyeknek a gyökere a kispolgáriságba nyúlik. A jobb és baloldaliság torzulása azt jelenti, hogy maga az élcsapat elmaradottá vált a megoldandó feladatokhoz képest. Az alapvető feladat a burzsoázia megdöntése és a szocialista termelési viszonyok általánossá válása után az elmaradottság felszámolása az osztályon és a népen belül. Ha az élcsapat nem tudja kialakítani az ennek a feladatnak megfelelő tudatossági szintet, akkor vagy jobb, vagy baloldali

elhajlásba torzul az általános irányvonala. Jobboldali torzulás, amikor az élcsapat nem tud már a régi tudatossági szinten előre haladni, de még nem alakított ki újat. De kezdi kétségbe vonni azokat az alapvető általános igazságokat is, amelyeket pedig feltétlenül érvényben vannak, csak a konkrét alkalmazásuk igényli az új tudatossági szint kialakítását. Ha pedig az érvényben lévő általános igazságokat kétségbe vonják, vagy relatívizálják, akkor a vak kísérletezés útjára lépnek, ami csak szaporítja az átmeneti kor tényleges nehézségeit. Ilyenkor azután saját elméleti erő híján az élcsapat nagy felfedezéseire bukkan a burzsoá vagy kispolgári ideológia labirintusában. A homály, amelyben tapogatódzik vonzóvá teszi számára ezeket a homályos eszméket is, és eltéveszti a szem elől azt, hogy ez a homály nem a kereső számára derengő felismerés előzménye, hanem a helyes felismerés gátló mesterségest köd.

A jobboldali elhajlás útjára tévedt élcsapat az elmaradottak millióinak tízmillióinak rettenetes nyomása alá kerül és az elmaradottságnak tett egyre újabb és újabb engedményekkel próbál átlavírozni a nehézségeken. Ilyen engedmények lehetnek a kis magántulajdon szövetkezeti útra térítéséről való lemondás, a párt vezető szerepének csökkentése, a burzsoá és kispolgári ideológia elleni offenzíva feladása stb. Ez egy sajátos fajtája az uszálypolitikának, de most már olyan élcsapat esetében, amely a hatalmat gyakorló munkásosztályt lenne hivatott vezetni. A baloldali torzulás is azt jelenti, hogy az élcsapat még nem tudta kialakítani az új helyzetnek megfelelő tudatossági szintet. Az elmaradottság felszámolása közben az élcsapat valóságosan egybe kell olvadnia a tömegekkel. Ez azonban csak olyan összeolvadás lehet, amelyben az élcsapat vezető-irányító szerepe még kiemelkedőbbé válik. A régi tudatossági

szinten mozgó élcsapat a tömegektől való elszakadásban véli felfedni a társadalmi átalakulásban betöltött kiemelkedő szerepét, de mivel a valóságban nem érez szilárd bázist maga mögött a régi elvek erejében véli felfedni azt, természetesen a régi elvek nem teljesen különböznek az új követelményektől és emellett az élcsapat a részigazságok tömegére bukkan a szocializmus építésének gyakorlata során. Az a körülmény azonban, hogy nem tudja elméletileg meghatározni az új helyzetnek megfelelő fő feladatot bizonyos fokú labilitást kölcsönöz a politikai vonalának. Ezt a gyengeséget azután ismét eszmei erővel igyekszik ellensúlyozni a vonal szilárdságának elméleti követelményével. Minél labilisabb a vonal, annál inkább lép fel a kizárólagosság igényével. A fő feladatát nem látó élcsapat a vonal kisebb-nagyobb kiigazításában véli felfedni, amellyel felülkerekedhet az egyre fokozódó problémákon s ezzel

párhuzamosan a vonaltól való minden eltérést kárhozatos eretnekségnek ítél, vagyis ingatagságát a rész igatagsággal szembeni kérlelhetetlenséggel leplezi. Ehhez járul az elmaradottak fokozódó nyomása a párton, az élcsapaton kívül, amely előbb-utóbb a vezetés minden látszólagos szilárdsága ellenére különböző irányzatokra zilálja szét az élcsapatot. A baloldali torzulás egyik jellemző vonása, hogy a burzsoá-proletár ellentét megoldásának módszereit kiterjesztik az elmaradottak és az élenjárók ellentmondásának megoldására is, ez pedig szükségképpen az elmaradottak spontán elégedetlenségének fokozódását eredményezi, amely minél mélyebbé válik annál inkább fordul a szocializmus egésze ellen, nem pedig a szocializmus építésében elkövetett hibák ellen. Az élcsapat ebben a tendenciában nem saját hibás módszereinek ellenhatását látja, hanem az osztályharc szakadatlan éleződését. Közben az elmaradottak

elégedetlensége pedig egyre kedvezőbb fedezékké válik a valóságos ellenséges tevékenység számára. A jobb és baloldali elhajlás jelenségét természetesen nem lehet néhány sorban kimerítően jellemezni. A fentebbi leírás inkább csak, mint a hamis tudat sajátos megjelenési formáit próbálta vázolni ezeket. Az eddigiekben az elmaradottak és élenjárók ellentmondását, mint az átmeneti korszak alapvető ellentmondását jellemeztük, de vajon valóban az elmaradottak és élenjárók ellentmondásának megoldása az élcsapat legfőbb feladata az átmeneti korszakban? Nem a termelés fejlesztése vagy a szocializmus felépítése, igen ezek a célok, amelyekért küzdünk, de így csak nagyon elvont igazságok. A termelés pl mindig termelőerőket tételez fel. Még pedig abban az összetettségben, ahogy a termelőerő egyáltalán hatékony Vagyis az ember, a termelési tapasztalatai és a munkaeszközök együttesen. Ha a termelőerők összetevőinek

egymáshoz való viszonyát nem alakítjuk kellő tudatossággal, akkor a termelőerő pangó, stagnáló vagy lassan fejlő erővé válik. Adva van számunkra a feladat, hogy a termelőerők egyes elemeit az adott fejlettségi szintjükön egymáshoz kapcsoljuk és gondoskodunk a fokozatos fejlesztésükről. Ez azonban csak a szakszerű része a dolognak A termelőerők egyes elemeinek megfelelő szakszerű összekapcsolása a szakemberek kérdése, akik értenek hozzá, hogy a leghatékonyabb erővé egyesítsék a termelőerőket. De ezen kívül ott van még az a feladat, hogy minden egyes összetevőt külön-külön is a tanulmány tárgyává kell tenni és külön-külön is hozzáértéssel fejleszteni. Bizonyos mértékig külön kell foglalkozni az emberrel, mint a legfőbb termelőerővel, s ugyancsak a munkaeszközökkel, mint dolgokkal, hogy milyen a színvonaluk, hogyan kell tovább fejleszteni ezeket. És külön kell a tudománnyal is foglalkozni, amelyben a

legkoncentráltabb formában egyesültek az emberek termelési tapasztalatai. Ki tagadja-e három tényezővel való együttes foglalkozás szükségességét? De ki tagadhatja, hogy ezek bizonyos szempontból önálló összetevői is a termelőerőknek. Legalább ma még önállóan is számolni kell velük. A termelőerők mindhárom összetevőjének fejlesztésében vannak olyan specifikus feladatok, amelyeket kifejezetten ezekre, mint viszonylag önálló összetevőkre vonatkozólag lehet csak megoldani. Pl az ember, mint legfőbb termelőerő az átmeneti időszakban ezerféle olyan kötöttség rabja, amelynek következtében jelentős hányaduk nem tud képességei szerint dolgozni. S ez nemcsak a szakképzettség kérdése, hanem arról van szó, hogy adott szakképzettség mellett sem képes sok ember a szaktudását, tapasztalatait a benne rejlő lehetőséget kiaknázni. Főképpen társadalmi korlátoltságból És ez éppen az elmaradottság problémája Az, hogy nem

tudja azonossá tenni magát azokkal a célokkal, amelyeket a társadalom tűz maga elé. És itt nemcsak arról van szó, hogy valaki formálisan elismeri a társadalmi célok helyességét, hanem arról, hogy gyakorlatilag a termelésben a képességei szerint végzett munkával kiálljon emellett. Az elmaradottság politikai és erkölcsi tekintetben közvetlenül a gyakorlatban, a termelésben mutatja meg negatív hatásait. A régi szokások ereje, a régi gondolkodásmód, a munkához való régi viszony ezer és ezer szállal béklyózza le a legfőbb termelőerőt, az embert. Vajon a termelés primátusának tagadása az, ha az élcsapat alapvető feladatának a legfőbb termelőerő, az ember felszabadítását tekinti. Ha alapvető feladatként az elmaradottság felszámolását tűzi ki célul, hiába egyesítjük az elmaradott dolgozót a legtökéletesebb technikával és a legtökéletesebb módon is. A legtökéletesebb technikát is lehet rosszul alkalmazni. Éspedig

nemcsak a hozzáértés hiányából kifolyólag, hanem társadalmi korlátoltságból, elmaradottságból, abból következően, hogy nem azonosul a dolgozó azzal, amit végez, és az elmaradott dolgozó soha sem azonosulhat teljesen a legtökéletesebb szervezés mellett sem, a legerélyesebb vezetés mellett sem. Ha mi az embert, a legfőbb termelőerőt meg akarjuk szabadítani az elmaradottságtól, az nem elfordulás a termelés kérdéseitől, valamiféle lelkizés felé, hanem az egyedüli megoldási módja a legfőbb termelőerő, az ember felszabadításának. Mert nem elég a kizsákmányolást megszüntetni, nem elég politikai szabadságot adni az embernek, hanem a politikai szabadság talaján az Igazi szabadságát kell kibontakoztatni. De vajon lehet-e igazi szabadságról beszélni, amíg a dolgozónak jelentékeny része a munkát, az igazi szabadságának eszközét nyűgnek érzi. Amikor az ember kesereg, hogy lát tíz munkást piszkálgatni egy kis darab

földkupacot és még 3 nap múlva is azt piszkálgatják, holott egy ember el tudta volna végezni ezt a munkát ennyi idő alatt. Vajon elfordulás-e a termelés kérdéseitől az, ha mi azt mondjuk, hogy elsősorban ezeket az embereket kell felszabadítani attól a nyűgtől, amit az elmaradottságuk jelent, aminek következtében nem is képesek látni semmi visszataszítót a lógásban, a lassú és rossz munkában. Az élcsapat legkonkrétabb foglalkozása a termeléssel éppen az, ha a legfőbb termelőerőre fordítja a figyelmét, és ennek az erőnek a felszabadítását tekinti alapvető és legközvetlenebb céljának. Ha a termeléssel foglalkozik általában és ezen belül is az emberek és a munkaeszközök technikai összekapcsolásával, akkor az élcsapat munkájának konkrétsága látszólagos konkrétság. Ha csak általában foglalkozik az élcsapat a termelés kérdéseivel, akkor még ha a részfeladatok tömegét helyesen is ismeri fel, hínárban úszik,

keze-lába megkötözve marad, mert az élcsapat igazi ereje abban fejeződik ki, ha maga képére tudja formálni az elmaradottakat. Ha pozitív értelemben felszámolja önmagát, azaz felszámolja az elmaradottságot. Az élcsapat hüvelyében rozsdásodó kard marad, ha nem a főfeladat megoldását tűzi ki célul. Nem tapasztalta-e ezt a rozsdásodást közülünk szinte mindenki? Ki nem ült végig passzív taggyűléseket, ki nem szenvedte végig a tehetetlenség érzését. És itt hiába hivatkozunk arra, hogy általában beszélünk ezekről a dolgokról Igen általában mindenről beszélünk, amit itt és elmondtam, de a részigazságok oldaláról megközelítve. A részigazságok oldaláról megközelítve azonban az általános elméleti igazságok csupán a frázis erejével hatnak. Mindenki emlegeti őket, de csak mintegy önmaga megnyugtatására. Általában ma már kevesen vannak a kollektivizmus ellen De a konkrét kollektivizmus, az élő, a valóságos

kollektivizmus ettől még nem erősödik. Az elmaradottak és élenjárók ellentmondását 3 fő eszközzel tudjuk megoldani. Az életszínvonal állandó emelésével természetesen a termelés fejlődésével összhangban, hiszen csak a termelés növekedése szolgálhat az életszínvonal növekedésének alapjául. Az életszínvonal növekedése közvetlenül enyhít a személyes anyagi gondokon, márpedig e nélkül az elmaradottak spontán elégedetlenségét nem lehet helyes irányba befolyásolni. Az elmaradottak spontán elégedetlenségének befolyásolását az élcsapatnak ugyan olyan művészetté kell fejleszteni, mint ahogyan a felkelést is valóságos művészetté fejlesztette. Az elmaradottak spontán elégedetlenségét a szocializmus építésének hibái ellen kell irányítani, ha ezt nem tudjuk, akkor ez nemcsak a hibák ellen, hanem maga a szocializmus ellen fordul és ilyenkor a proletárdiktatúra kényszerítő eszközeit is kénytelenek vagyunk igénybe

venni. Ha az élcsapat helyesen tudja befolyásolni ezt a spontán elégedetlenséget, akkor még az is a szocializmus fejlődésének hajtóerejévé válhat, ha viszont nem, akkor romboló erőként bontakozik ki. Az elmaradottak spontán elégedetlensége szükségszerű jelenség, kisebb vagy nagyobb mértékben mindig meg van, míg elmaradottság van. Ez azzal függ össze, hogy a személyes anyagi gondjai bűvkörében élő ember a személyes anyagi gondjai enyhülését általában nem tartja elégnek és felfokozott nem reális szükségletérzékkel bír, mert állandóan az az illúzió hajtja , hogy puszta egyéni erőfeszítésekkel végleg megszabadulhat személyes anyagi gondjaitól. Ettől csak a társadalom képes végleg megszabadítani, akkor ha a termelést olyan magas színvonalra emeli, hogy biztosítani tudja minden tagja számára a termelt javakból való szükséglet szerinti részesedést. Az életszínvonal emelkedése akkor fejti ki legnagyobb hatását az

egyénre, ha a termelésben való személyes anyagi érdekeltség formájában bontakozik ki. A személyes anyagi érdekeltség elvének érvényesítése az első társadalmilag szervezett formája az egyéni érdek és a legszélesebb közös érdek, az össztársadalmi érdek összehangolásának. A személyes anyagi érdekeltség azonban önmagában még nem változtat senkit közösségi emberré, ha egy hasonlattal jellemezni akarjuk ez csak a vak vezetését szolgálhatja. A vakot vezetni elemi kötelesség, amíg vakság van, de a problémák mélyebb megoldását akkor érjük el, ha eltávolítjuk az egoizmus és individualizmus hályogát az elmaradottak szeméről. Sőt a probléma abban áll, hogy a hályog kisebb-nagyobb mértékben mindenkinek gátolja a tisztánlátását, még az élcsapathoz tartozókét is. A szocialista kollektivizmus kivirágoztatása. A szocialista kollektivizmus kivirágoztatása mindenekelőtt a kollektívák hálózatának kiépítését

jelenti, egy olyan hálózat kiépítését, amely előbb-utóbb a társadalom minden egyes tagját valamely kollektíva állandó anyagi hatókörébe vonja. A kollektívák hálózatának legfontosabb láncszemei a legszűkebb kollektívák, amelyek közvetlenül vonják az egyéneket a kollektíva anyagi hatókörébe. A legszűkebb kollektívákat átfogó nagyobb közösségek viszont közvetítő szerepet játszanak még szélesebb kollektívák és a legszűkebb kollektívák között a társadalom egészéig bezárólag, amely a kollektívák összességének kerete, vagy úgy is mondhatnánk, a legszélesebb kollektíva. A kollektívák anyagi hatása szabadítja meg az egyéneket az individualista és egoista vakságtól és ezen belül is a legszűkebb kollektíva, amely a közvetlen belátás hatókörébe vonják az egyén számára az egyéni érdeknél szélesebb közös érdeket. A kis közösség érdeke az egyén számára a közvetlen és a közvetett egysége,

amitől lényegesen könnyebben tud az egyén a közvetettebb érdekei belátásáig emelkedni egészen a legközvetettebb érdeke az össztársadalmi érdek belátásának szintjéig. A magas színvonalú eszmei-politikai munka. A kollektívák közösségi tudatot fejlesztenek ki az egyénekben társadalmi látókört, azonban csak az eszmeipolitikai felvilágosító munkával, legmagasabb fokon pedig a tudományos világnézet kialakításával biztosíthatjuk, dolgozóinknál. Társadalmi látókör nélkül a közösségi tudat még torz formájúvá is válhat, pl. csoportönzés, sőt huzamosabb ideig önmagában szükségképpen eltorzul, ezért kell párhuzamosan fejleszteni mindkettőt dolgozóinknál. A társadalmi látókör kialakulása viszonylagos függetlenséggel bír a közösségi tudathoz képest, mint ahogy a közösségi tudat sem vonja automatikusan maga után a társadalmi látókör kialakulását. A mai szocialista kollektívák életében komoly problémát

jelent a kettő párhuzamos fejlesztése. A közösségi tudat kialakítására irányuló törekvésekben még sok a formalitás, ez kihat az eszmei-politikai felvilágosító munkára is. Az eszmeipolitikai anyag, amit a kollektívák felé közvetítünk nem foglalja magába a kollektivizmus tudományos elméletét, e nélkül pedig nem küszöbölhető ki kollektíváink életéből az ösztönös és formális elemek. Természetesen nem lehet abszolutizálni az élenjárók és elmaradottak ellentmondása megoldásának egyik tényezőjét sem, sem a termelés növekedésén alapuló életszínvonal növekedését, sem a szocialista termelőviszonyok továbbfejlesztését, kivirágoztatását a szocialista kollektívákban, sem a színvonalas eszmei-politikai ráhatást. Lehet, hogy több fő tényezője van ezen ellentmondás megoldásának, de hogy e három alapvető tényező, ahhoz kétség sem férhet. És hogy e három közül a legelhanyagoltabb éppen a kollektivizmus

problémája. De hiszen ezt csináljuk, mondhatnák erre egyesek. Foglalkozunk az emberekkel, neveljük őket, hogy aztán vannak hibák, hát ki nem követ el hibákat? Az élcsapat szempontjából azonban alapvető mércének számít az, hogy milyen elméleti tisztázásig jutott el egy probléma megoldása közben. Az élcsapat nem ösztönös társadalmi erő, tehát mindig igen magas színvonalon tisztáznia kell elméletileg a megoldandó feladatot. Nos itt áll előttünk egy óriási társadalmi feladat: az elmaradottak és élenjárók ellentmondásának megoldása. Azt senki sem tagadhatja, hogy ilyen ellentmondás van, Lenin igen határozottan utalt erre, amikor milliók és tízmilliók szokásait, mint legrettenetesebb erőt jellemzi. És még azt is hozzáfűzi az idézet helyen, hogy párt nélkül, amely sziklaszilárd, ezzel a problémával nem lehet megbirkózni. De hol van nálunk mégis kidolgozva az élenjárók és elmaradottak ellentmondásának kérdése. A

tankönyveink, a kézikönyvek, amelyek a párt munkásai számára vezérfonalat szolgáltatnak a gyakorlathoz, még csak meg sem említik ezt az ellentmondást. Amikor a szocializmus és kommunizmus különbségeiről beszélünk, akkor megemlítjük, hogy a szocializmusban még vannak ellentmondások, a város és a falu, a munkásosztály és a parasztság, a szellemi és a fizikai munka, stb. között. De hogy általában az elmaradottak az élenjárók között, azok között, akik már kezdenek és tudnak új típusú módon élni, dolgozni és gondolkodni, és azok között, akik még nem tudnak így élni és dolgozni, gondolkodni, ellentmondás van, erről nem beszélünk. Ezzel elméletileg nem foglalkozunk, pedig már a gyakorlat kopogtat az ajtónkon. A szocialista brigádjaink már fogalmazgatják a problémákat, szocialista módon élni, dolgozni, gondolkodni – ez a jelszavuk. Miért nem sietünk magas színvonalú elméleti tisztázásokkal a segítségükre? Ez

éppen az élcsapat feladata, mert az egyes kis kollektívák, a brigádok önmaguktól nem tudják megszülni a problémáik megoldásának útját tisztázandó elméletet. Erre csak a legnagyobb szervezett, tudatos erő, az élcsapat képes. De csak akkor, ha általános szinten maga is felismeri átmeneti korunk számára adott legnagyobb társadalmi feladatát, az élenjárók és elmaradottak ellentmondása megoldásának feladatát. Hiszen az élcsapat neve is erre utal, ha azt mondjuk, hogy élcsapata, ezzel tételezzük ennek ellentétét, a nem élcsapatot, a konkrét nem élcsapat pedig az elmaradottak tömege. Vajon az élcsapat, amely egy konkrét ellentmondás egy tagjaként fogható fel, vonatkoztatható-e másra, mint magának ezen ellentmondásnak, amelynek egyik pólusa a megoldására. Igenis az élcsapat a maga konkrét ellentétét, az elmaradottságot kell megszüntetni és ez az alapvető feladata. Ezen keresztül megszünteti önmagát is, de mire ezt a

folyamatot végigviszi, felszabadítja a legfőbb termelőerőt is, az elmaradottság béklyóitól, amely társadalmilag és ezt különösen hangsúlyozzuk, hogy társadalmilag béklyózza még le a legfőbb termelőerőt, az embert. A legfőbb termelőerőt lenyűgöző társadalmi béklyó az elmaradottság, különbözik a szaktudásban vagy a képességek kibontakoztatásának különbségeiben mutatkozó elmaradottságtól. Az elmaradottságnak van tehát egy általánosabb értelme is, de amíg az egyik fajta elmaradottság elsősorban politikai probléma, addig a másik inkább szakmai probléma, amelynek megoldása elsősorban hozzáértő szakembereket igényel. Az elmaradottság elleni harcban általában összefonódnak a politikai és szakmai elmaradás elleni törekvések az élenjárók részéről. De aki csak az összefonódást látja, a legtöbb esetben egyik fajta elmaradottság ellen sem tud színvonalasan harcolni. Jó politikusnak fogják tartani a

szakemberek közt, de rossz szakembernek és viszont rossz politikusnak a politikusok közt, de jó szakembernek. Ki ne ismerne ilyen hibrid kádereket, akiket mindenki félreismer, s akik főképpen önmagukat ismerik félre, és önmagukat áltatják azzal, hogy a kétfajta elmaradottságot mereven elválasztják egymástól. Az ilyen végletekben gondolkodó emberek vagy elvontan politizálnak, vagy apolitikusas szakemberek. A valóságban egyik fajta elmaradottság ellen sem lehet igazán hatékonyan harcolni, pusztán önmagában. De mindkét fajta elmaradottság elleni harc feltételez bizonyos specifikus ismereteket, specifikus készségeket és módszereket, amelyeket nem lehet átvinni az egyikfajta elmaradottság elleni harc területéről a másikra. Aki nem látja a különbséget az azonosságtól az elmaradottság két fő formája között, az csak általában harcol az elmaradottság ellen. Vagyis egyik ellen sem komolyan. Aki viszont nem látja a különbségtől az

azonosságot, az lehet kiváló szakember, de politikai korlátoltsága miatt egy sor feladattal nem tud megbirkózni, mert az elmaradottság két fő formája az elmaradottaknál is szorosan összefonódik egymással. A szakmai elmaradottság sokszor kiegészül politikai elmaradottsággal. Különösképpen a szocializmus építésének előrehaladásával Ha valaki sokáig elmarad szakmai továbbképzésben, még akkor is süllyed a politikai színvonala, ha egyébként az élcsapathoz tartozik. Vagy fordítva is áll a helyzet, tehát a politikai elmaradottság általában közönyösebbé és tompábbá teszi az embereket még a szakmai előrehaladásukkal szemben is. Ha pedig csak a politikai elmaradottságot látja valaki igazi problémának, az ismerheti a marxizmust, jó politikai beszámolókat tarthat a nemzetközi helyzetről, de A szabadságról. Bevezetés. Korunk sajátos, torz jelensége, hogy éppen azok, akik a legfőbb gátlói az igazi emberi szabadság

kibontakozásának, a legnagyobb mértékben visszaélnek ezzel a fogalommal. Az imperialista burzsoázia szabadságról, szabad világról szabad Európáról, stb. beszél, akkor, amikor a kapitalista világot jellemzi. A szocialista országokat, a szocializmus világát pedig rabként állítja be. Miféle szabadságra hivatkoznak az imperialisták? Miféle szabadság nevében ítélik rab világnak a szocializmus világát? Ha erre azt mondjuk, hogy az burzsoá hazugság, az még egyáltalán nem elég. Hazugság De miért pont ehhez a hazugsághoz folyamodik a burzsoázia? A hazugságnak is megvan a maga logikája. A hazug hatékonyan akar hazudni, tehát úgy hazudik, hogy mérlegeli a hazugságának lehetséges hatásait, és olyat állít, amiről úgy véli, hogy bizonyos valóságképzeteket tud vele kiváltani. A burzsoázia azért élhet oly nagy mértékben vissza a szabadság fogalmával, mert valóban van egy bizonyos fajta szabadság a burzsoá társadalomban, ez ugyan

illuzórikus, torz szabadság, de sok ember a hatása alá kerül, különösen akkor, ah a kapitalizmus világára már csak emlékezik vagy a burzsoá propaganda szemüvegén keresztül látja a tőkés világot. A szabadság kezdete. A szabadság társadalmi jelenség, kezdetei az emberé válás idejére nyúlnak vissza. A munka ez a sajátosan emberi tevékenység kezdettől magába foglalja az ember szabadságának, szabaddá válásának lehetőségét. A munkával kezdődik az emberi szabadság. Ez a kezdet lényegében felöleli az egész ősközösségi társadalom felbomlása után a kizsákmányolás kora következik. Ez a kor az ember szabadsága kibontakozása szempontjából tekintve az illuzórikus szabadság kora. Az illuzórikus szabadság kiteljesedése a kapitalizmusban következik be, éppen azért ezt a jelenséget a továbbiakban, ebben a kifejlett alakjában fogjuk elemezni. Az emberi társadalom fejlődésének harmadik nagy szakasza a szabadság kibontakozása

szempontjából a kommunizmus kora. A kommunizmus Engels szavaival jellemezve a szabadság birodalma A szabadság viszonylagos teljessége az ember igazi szabadsága csak illuzórikus szabadság lerombolása után következhet be. Az emberi szabadság fejlődésének a harmadik nagy korszaka a termelés fejlődésének 3 nagy szakaszával függ össze. A termelés fejlődésének első nagy szakasza az, amikor az emberek még csak annyit termelnek, amennyi a puszta létük fenntartását biztosítja csupán. A termelés fejlődésének második nagy szakasza az, amikor már ennél többet termelnek, de ahhoz még nem eleget, hogy a társadalom minden tagjának állandóan fejlődő szükségleteit kielégítsék. Erre a fejlődési szakaszra esik a kizsákmányolás kora és még a szocializmus is. A termelés fejlődésének ilyen foka mellett a termelt javak elosztása kétféle módon történhet, vagy úgy hogy a társadalom kisebbsége kisajátítja a nagytöbbség munkájának

eredményeit, és a dolgozókat visszaveti a puszta létfenntartás keretei közé, míg a kisebbség jóval a személyes szükségletein túl résesedik a társadalom által termelt javakból. Vagy a munka szerinti elosztás alapján. Akkor, amikor a társadalom még nem termel annyit, hogy minden tagját a szükségletei arányában ellássa anyagi javakkal, az egyedüli igazságos elosztási mód a munka szerinti elosztás, ez azonban csak a szocialista forradalom győzelme után valósul meg, addig viszont a kisebbség fölözi le azt a többletterméket, amit a dolgozók a munkájuk során előállítanak a puszta létük fenntartásához szükséges mennyiségen felül. A termelés fejlődésének harmadik nagy szakasza, amikor a társadalom már annyit termel, hogy minden tagját az egyre fejlődő szükségleteik alapján el tudja látni anyagi javakkal. A szabadság kezdete a termelés fejlődésének első nagy szakaszához kapcsolódik. Amíg az ember csak a puszta létét

tudja fenntartani a termeléssel, addig nagyon sokban hasonlít az élete a magasabb rendű állatokéhoz. A létfenntartás szükségszerűsége ugyanúgy uralja, mint az állatot A létfenntartás szükségszerűsége csak szűk körben engedi keringeni az embert, azért él, hogy éljen, azért dolgozik, hogy éljen. Az ember itt még nem maga határozza meg az élete tartalmát, ha célokat tűz is ki maga elé, ezeket nagyon korlátozott célok és nem önmaga megvalósítását foglalják magukba, hanem a léte fenntartása eszközeinek megvalósítását. Mégis az ember már ezen a primitív fejlődési fokon minőségileg meghaladja a legfejlettebb állatot is. A munka, amit végez olyan tevékenység, amely a természeti környezethez való alkalmazkodás minőségileg magasabb rendű formája. Az állat a környezete változásaihoz a biológiai alkatának megváltoztatásával alkalmazkodik. Ez rendkívül hosszantartó és kínos formája az alkalmazkodásnak az

állati egyedek és sokszor egész fajok kipusztulása mellett megy végbe. Az ember viszont a környezetéhez való alkalmazkodás terheit a meghosszabbított szerveire a munka eszközökre holt dolgokra hárítja át. Az ember a munkája során maga és a természet közé munkaeszközöket iktat, azáltal óriásira növeli hatóerejét még a legnagyobb állatokat is képessé válik így legyőzni. A munkaeszközök testi szervei valóságos meghosszabbításaiként funkcionálnak és az ember ezeket a dologi kiegészítéseket viszonylag gyorsan és könnyen változtathatja. Ez az első alapvető közvetítés ember és természet között, az ember a környezetét alkalmazva alkalmazkodik a környezetéhez. Az alkalmazva alkalmazkodás a szabadság első jelentkezési formája, első pillantásra kettős oldalú jelenségnek tűnik. Az alkalmazás az uralás mozzanata az ember, amikor a környezete tárgyait alkalmazza, céljainak alárendeli azokat, és olyan irányba engedi

hatni őket, ami nem következik természeti tárgy voltukból. Az ember annál inkább tudja alkalmazni a természet tárgyait, minél inkább át tudja azokat alakítani, az átalakítás lényegében azt jelenti, hogy fokozottabban alá rendeli a céljainak. A cél alkalmazott tapasztalás. Az ember a munkaeszközök felhasználásával párhuzamosan kezdi a tapasztalatát is alkalmazni. Az ember a fejében lévő tapasztalat formájában felhalmozott ismeretanyagot is uralni kezdi, ennek első jele, amikor céllá tudja formálni a felhalmozott ismereteit. Az állat is bír felhalmozott ismeretanyaggal, ezt azonban csak a közvetlen tevékenysége során hasznosítja. Az ember viszont közvetve is hasznosítja a tevékenységétől viszonylag elkülönült formában a felhalmozott ismereteit. A pszichés tevékenység ebben a viszonylag elkülönült formájában válik tulajdonképpen szellemi tevékenységgé. Az ember a felhalmozott ismeretekben valóságos belső tudati

építőanyagra tesz szert, amelyből a tevékenysége célját felépíti mielőtt a valóságban kivitelezné azt. A cél a kivitelezés során anyagi hatóerővé válik. Az ember célkitűző képessége lényegében véve azt jelenti, hogy anyagi hatóerővé tudja átalakítani a felhalmozott ismereteit. Az emberi tevékenység mindig magába foglalja az anyagi hatóerővé átalakított ismeretet és minél nagyobb az anyagi hatóerővé átalakított ismeret, annál inkább szűnik meg az ember ereje vakon ható erőként megnyilvánulni annál inkább képes a vakon ható erők fölé emelkedni és uralni azokat. Az alkalmazás tehát azt jelenti, hogy az ember nem közvetlenül lép kapcsolatba a környezetével, hanem az anyagi hatóerővé vált ismereti közvetítésén keresztül. Az anyagi hatóerővé átalakult ismeret teszi lehetővé az emberi erő számára, hogy a fizikai gyengesége mellett is a nála hatalmasabb, de vakon ható erők fölé tud emelkedni. Az

ember azonban nem csak alkalmazza természeti környezetét, hanem alkalmazkodik is hozzá. Az alkalmazkodása viszont abból következően, hogy alkalmazza is a környezetété a természeti környezettől való viszonylagos függetlenségének állandó kiszélesedését jelenti. Minél több egyes környezeti tényezővel lép az ember kölcsönhatásba a termelés során annál nagyobb az egyes környezeti tényezővel szembeni viszonylagos önállósága. Ha pl 100 környezeti tényezővel lép kapcsolatba kisebb az egyes környezeti tényezőtől való viszonylagos függetlensége, mintha 1000 környezeti tényezőtől függ. A modern termelési feltételei mellett az ember már megszámlálhatatlan természeti, környezeti tényezővel lépett kölcsönhatásba, így az egyes környezeti tényezőtől való viszonylagos függetlensége már óriási. A műanyagok térhódítása új szakaszt jelent ebből a szempontból az ember fejlődésében ezáltal az ember már

gyarapítani is tudja a természeti tárgyak számát és egyre inkább ki tudja vonni magát a természet által nyújtott környezet hatásai alól. Az ember viszonylagos függetlensége a természeti környezetétől feltételezi a viszonylagos függését és minél több természeti, környezeti elem lép kapcsolatba a termelés során annál többtől függött. A modern termelés viszont a környezeti feltételek olyan tömegét vonja hatókörébe, hogy összehasonlíthatatlanul több azoknak az anyagoknak a száma, amelyeknek az ember hiányát érezheti, mint amennyinek az ősközösség embere érezte hiányát. Az ember a környezetétől való viszonylagos függését a környezete fölötti uralma további kiterjesztésével ellensúlyozza. Az alkalmazkodás mozzanata tehát a viszonylagos függetlenséggé és a viszonylagos függés állapotait jelenti az ember számára. A szabadság tehát egyrészt a természet erői fölötti uralmat jelenti, ez tekinthető az

aktív oldalának, másrészt a természet erőitől való viszonylagos függetlenség, illetve függőség állapotát, ez viszont a szabadság passzív oldala. Az aktív oldalban az fejeződik ki, hogy az ember merőben más lény, mint az állatvilág bármely tagja. A passzív oldalban viszont az, hogy mégis az élővilág tagja, és mint ilyen bár egyre nagyobb viszonylagos függetlenséggel bír a környezetétől abszolút értelemben, mégis függ attól. A szabadság aktív oldalában az élővilág és az ember közötti megszakítottság a passzív oldalában viszont inkább a folytonosság fejeződik ki. A természeti környezet alkalmazása merőben új dolog a természet fejlődésében. Az alkalmazkodás viszont lényegében az élővilág sajátos mozgási jelensége tehát nem csak az ember sajátja. Természetesen az ember alkalmazkodása elválaszthatatlan az uralási oldaltól ezért még mint alkalmazkodás is magasabb rendű az állati alkalmazkodásnál. Az

állat alkalmazkodásának állandó korlátja a biológiai alkata. A biológiai alkat a lét és fajfenntartás szükségszerűségének kikristályosodása. A puszta lét és fajfenntartás a környezettel való kapcsolat igen korlátozott kerete. Amíg az ember természet feletti uralma csak abban állt, hogy ki tudta magát egészíteni természeti tárgyakkal, amelyeket a biológiai szerveihez hozzá vázolt. Az ember igazi uralma a természet felett akkor bontakozik ki a kezdet állapotából, amikor a termelés fejlődése alapján áttöri a puszta lét és fajfenntartás kereteit. Tulajdonképpen akkor kap a termelés fejlődése tiszta társadalmi ösztönzést. A puszta lét és fajfenntartás szükségleteinek kielégítése a termelés viszonylag alacsony fejlettségi színvonala mellett is végbemehet, sőt ez maga úgy visszahat a termelés fejlődésére, hogy egy ideig stagnálásra kényszeríti azt. Akkor, amikor az emberek már kezdtek többet termelni, mint amennyi

a puszta létük és fajuk fenntartásához kelletett az alkalmasként adódó többletterméket egyszerűen fölélték. Ha pl egy nagyobb vadat ejtetek, addig nem vadásztak, amíg abból tartott. Polgári szerzők, akik az indiánok életét tanulmányozták lustának írták le a természeti népeket valójában az volt itt a helyzet, hogy ezeket az embereket csak a létfenntartásuk szükséglete hajtotta munkára a természeti éhség, amely kielégíthető, mert a gyomorfal befogadó képessége határt szab neki. Ők még nem ismerték azt a tipikusan társadalmi éhséget, amely a magántulajdon állandó gyarapítására ösztönzi a tulajdonosokat, amelynek elvileg nincs kielégítési határa, mert még a legnagyobb magántulajdonhoz is lehet újabb anyagi javakat ragasztani. Ezzel az ember szabadsága problémájának második fejlődési szakaszához értünk, az illuzórikus szabadság korszakához. Míg a szabadság kezdete azt jelenti, hogy az ember kiválik a vak

természeti erők világából, de még nem teremt tényleges uralmat a természet erői felett. Addig az illuzórikus szabadság korában fokozatosan uralma alá hajtja a természetet, de elveszti uralmát saját emberi világa felett. „Amilyen mértékben lesz úrrá az ember a természet felett, ugyanolyan mértékben esik az ember más emberek rabságába, vagy válik saját aljassága rabjává” állapítja meg Marx /Beszéd a „Peoples Poper” évfordulóján. Marx-Engels Válogatott művek 1 335-336 oldal/ Ugyanezt a gondolatot veti fel más oldalról Engels „A termelők mihelyt már nem közvetlenül maguk fogyasztották el termékeiket, hanem csere útján kiadták kezükből, elvesztették az uralmat felettük. Már nem tudták mi történik vele és lehetővé vált, hogy a termékeket majdnem a termelője ellen használják fel annak kizsákmányolására és elnyomására. Ezért egyetlen társadalom sem biztosíthatja tartósan saját termelése feletti uralmat

és termelési folyamata társadalmi hatásainak ellenőrzését, ha nem szünteti meg az egyének közötti cserét /Engels: A család és magántulajdon és az állam eredete. Marx-Engels Válogatott Művek II 262-263 oldal/ Marx gondolata inkább az ember oldaláról veti fel a vakon ható társadalmi erők emberek feletti uralmának kérdését az emberek, amennyiben uralmat gyakorolnak más emberek felett csak azoknak a vakon ható társadalmi erőknek a megszemélyesítői, amelyek valóságosan uralják az embereket még azokat is, akik ezt az uralmat megszemélyesítik. Engels gondolata viszont a dologi oldal felől jellemzi ezt a helyzetet. A dolog olyan természeti tárgy, amely emberi munkát szívott magába, amelyben az ember lényegi erői objektíváldónak és sajátos történelmi feltételek mellett magával az emberrel szembefordulnak. A dolgok hatalma ez az emberek fölött Az illuzórikus szabadság. A dolgok hatalma az emberek felett. Az ember, amikor

átalakítja a természetet, lényegi erőit jeleníti meg a természeti tárgyakban. De ezzel egy valóságos új természetet hoz létra, amely kettős oldalával tűnik ki: emberi, amennyiben emberi munkát vívott magában, nem emberi, mivel maga holt és csak az emberi aktivitás keltheti életre. Ez a második természet nemcsak a munkaeszközök körét tartalmazza, hanem mindazon természeti tárgyak körét, amelyek emberi munkát szívtak magukba akkor, amikor az ember kölcsönhatásba lépett velük. Az a kérdés most már, hogyan gyakorolhat a dolgok világa, amely minden hatalmát az embertől kölcsönözte, maga az ember felett hatalmat? Ezt a logikailag is le lehet vezetni, a legkönnyebben az embernek a munka eszközeihez való viszonyából elemezhető ki ez a sajátos folyamat. Mi a munkaeszköz? A marxizmus ezt már régen tisztázta, és úgy határozta meg, mint az emberi testi szerveinek kiegészítését. A munkaeszköz tehát az ember testi szerveinek

kiegészítése Elvontan tekintve, minden munkaeszköz az ember testi szerveinek a kiegészítése, konkrétan azonban mindig egy valóságosan létező ember használ munkaeszközt. A munkaeszköz tehát lényegi természetét tekintve kettős jellegűnek mutatkozik. Az ember testi szerveinek kiegészítése általában, függetlenül attól, hogy ki használja, ebben az elvont vonatkozásban benne rejlik annak a lehetősége, hogy a munkaeszközt elválasszák attól, akinek testi szervei kiegészítéseként funkcionál. Elvont vonatkozásban a munkaeszköz nem Kiss Péter, vagy Nagy Pál testi szerveinek kiegészítése, hanem az emberé. Ebben az a lehetőség fejeződik ki, hogy az ember kiegészítheti magát munkaeszközökkel, és így tetszőlegesen kötődhet akár Kiss Péter, akár Nagy Pál testi szerveihez. Ebben az elvont vonatkozásban derül ki, hogy mi a lényeges különbség az ember tényleges testi szervei és azok dologi kiegészítése között. Kiss Péter

keze elvont és konkrét értelemben is Kiss Péteré, s ha elidegenítjük tőle, azaz levágjuk akkor az már nem kéz többé. A testi szervek kiegészítéseként funkcionáló munkaeszközöket azonban elválaszthatjuk egy konkrét embertől, anélkül, hogy azok megszűnnének ez által munkaeszközök lenni. A társadalom kezdetén azonban az ember a testi szerveihez hasonlóan elidegeníthetetlenül bírta a munka eszközeit. Ezen a fejlődési fokon annyira összefüggött az egyes emberek testi adottságaival a munkaeszköz kiválasztása, hogy semmi értelme nem lett volna annak, hogy egymásét elsajátítsák. Mindenki csak olyan bunkót, vagy követ választhatott, amelyet testi erejével arányosnak talált. A közösség egy gyengébb tagját csak korlátozta volna az erősebb munkaeszköze, hiszen csak kevesebb hatékonysággal tudta volna mozgásba hozni. Ehhez járul még az a tényező, hogy ezeket a primitív munkaeszközöket mindenki szabadon, korlátozás

nélkül választhatta ki környezetéből és sajátos fizikai alkatához mérhette. A munkaeszköz elvont vonatkozása akkor kezdett társadalmi realitássá válni. Amikor fokozatosan megszűnt a konkrét ember testi adottságaihoz, fizikai képességeihez való tapadása. Amikor átlagos emberi erővel mozgásba hozhatóvá vált Ez az átlagos emberi erő természetesen kivételként feltételezi a különleges emberi erőt, ami nem feltétlenül csak a tényleges testi erőből, hanem a szerencsés helyzetből, nagyobb fokú ügyességből is összetevődhetett. Az átlagos emberi erő és a különleges emberi erő ellentétéből fakadnak első fokon a társadalmi ellentétek. Az átlagos emberi erő általánossága mellett kialakultak a különleges emberi erő gócai, amelyek az időközben már megjelenő többlettermék felhalmozódási pontjaivá váltak. Az átlagos emberi erő mindig feltételezi a konkrét kapcsolatot a testi szervek és azok kiegészítői között. A

különleges emberi erő azonban egyre inkább úgy jelentkezik, hogy csak absztrakt kapcsolatot tételez fel a munkaeszközzel, vagy munkaeszközökkel. A különleges emberi erő forrása egyre inkább a társadalmi viszonyok közepette elfoglalt kedvezőbb helyzet válik. Ebben az összefüggésben közömbös dologgá válik az, hogy vézna vagy erős ember az, aki ezt a különleges erőt személyében megjeleníti. Az átlagos emberi erő ezzel szemben az ember és természet kapcsolatából táplálkozik. A társadalom egyes embereinek átlagos erejével nem egyesíthetők a szétszórt, kishatású munkaeszközök. Ehhez különleges emberi erőre van szükség, amely nem az adott egyes ember testi-fizikai ereje, hanem a társadalmi viszonyokból merített erő. Az átlagos emberi erő konkrétan egyesül a munkaeszközzel, vagyis termelő kapcsolatban van vele. A különleges emberi erő elvontan egyesül a munkaeszközökkel, vagyis egy szemernyi tényleges hatalma sem

jelenít meg a természet felett és csupán, mint az emberek feletti hatalom nyilvánul meg. Ameddig az ember és természet kölcsönhatásából fakadó emberi hatalmat leigázza az ember-ember közötti kapcsolatból táplálkozó hatalom, addig nem bontakozhatik ki az ember-természet kapcsolatában sem igazán az ember hatalma a természet felett. Az ember-természet kapcsolatából táplálkozó átlagos emberi erő és az ember-ember közötti kapcsolatból eredő különleges emberi erő közötti ellentét úgy is megfogalmazható, hogy azok az emberek, akik testi szerveik kiegészítéseként használják a munkaeszközöket, nem bírják, mint tulajdonukat. Azok viszont, akik tulajdonként bírják, nem használják testi szerveik kiegészítéseként. Az átlagos emberi erő a konkrét ember, amikor testi adottságaival egyesül munkaeszközökkel, a különleges emberi erő az ember, aki társadalmi adottságaival kapcsolódik munkaeszközhöz. Ez kettős irányú

elidegenedést eredményez Azoktól, akik testi szerveik kiegészítéseként használják a munkaeszközöket, társadalmilag el,- azoktól viszont, akik tulajdonként bírják, testileg idegenedik el. Az elidegenedés fogalmához az is hozzátartozik, hogy az, ami elidegenedik az egyik résztől, mint társadalmi hatalom az ellenkező póluson koncentrálódik. Így koncentrálódik társadalmilag a munkaeszköz a különleges emberi erők köré, és viszont, minden természetfeletti tényleges hatalom az átlagos emberi erő köré. Ebben benne rejlik az a lehetőség, hogy amikor a termelőerők és termelési viszonyok között konfliktus támad, az átlagos emberi erő fölé kerekedhet a különleges emberi erőnek társadalmi forradalom útján. A különleges emberi erő azáltal, hogy elvonja az átlagos emberi erő szférájából a többlet-terméket, meggátolja az, hogy szétforgácsolódjék, mielőtt kifejthetné a benne rejlő óriási társadalmi lehetőségeket.

A különleges emberi erőnek két oldalát különböztethetjük meg – a pozitív és negatív oldalában azonban az fejeződik ki, hogy az ember-ember feletti uralmán keresztül válik mind nagyobb társadalmi hatalommá a többlettermék. A pozitív és negatív oldal természetesen feltételezi egymást és nem lehetséges a pozitív oldaltól és csupán negatív oldalt tagadni, csak akkor, amikor a negatív oldal már jelentős mértékben túlsúlyba jut. A többlettermék növekedése arányában feszítette szét az emberek közötti régi viszonyokat. A benne létrejött új hatalmas erőt csak úgy bonthatta ki, ha nem oszlik szét az egész társadalom felületén, hanem koncentrált egyesített formában jelenik meg. De mivel maga halott volt, puszta dolog, meg kellett személyesülnie egyes emberekben. Azok az emberek, akik megszemélyesítették az emberi munkából kinövő új hatalmat, saját személyi hatalmukként jelenítették meg más emberek felett. Az

emberek a megszemélyesített dolgok uralma alá kerültek. A dolgok hatalma az emberek felett, mint az ember hatalma az emberek felett nyilvánult meg S ha a dolgok uralkodnak az embereken, akkor fontosabbakká is válnak az embereknél. Azok, akik magántulajdonosként birtokukban tartották a dolgokat, csak mint a hatalom, a jólét és kiváltság forrásait kezelik. Ezeknek a forrásoknak a birtokáért mindenre képesek, leigázzák az emberek nagy többségét, holott gépezetekké változtatják őket, akik csak annyiban számítanak, ha munkájukkal gazdagítani tudják leigázóikat, akik ez által beszélő szerszámokká, dolgokká válnak maguk is. De ez még nem elég a birtokosoknak, egymás torkának esnek, egymás rovására is növelni akarják birtokukat, kísérteties haláltánc kezdődik. A többlettermék pusztítva, rombolva emberi vérbe gázolva törekszik mind nagyobb hatalommá válni megszemélyesítőiben. Úgy látszik, mintha emberek, akikben

megszemélyesül a dolgok hatalma, urai volnának a dolgoknak. De amint lejátszották a szerepüket, amelyet a dolgok szabtak ki rájuk, lepottyannak az égből, hitvány statisztákként az események hátterébe szorulnak. Mindig új szereplők lépnek a színpadra, a komolyságot a szerepük eljátszásához a saját uralmuk szilárdságába, kizárólagosságába, vetett hit szolgálhatja. Az életük, mint tragédia kezdődik és bohózattal zárul Csak amikor a dolgok olyan hatalommá nőnek, hogy nagyságuk kiáltó ellentmondássá válik, a megszemélyesítők kicsinysége mellett akkor a színpad végleg lecsapódik a függöny. Az emberek felismerik, hogy a dolgok maguk is csak burkok, amelyben a saját erejük megjelenik. Akkor vége szakad a kísértetjárásnak A dolgok azokká az engedelmes halottakká válnak, ami voltak és kezdetét veszi az igazi emberi társadalom. Az ember hatalma az ember felett. Engels fentebbi sorai lényegében a dolgok emberek feletti

hatalmának alapjait jelezték. Marx viszont az emberek-emberek feletti hatalmát érintette idézett soraiban. A dolgok hatalma az emberek felett és az emberek hatalma az emberek felett a látszat kettős világa. Az emberek emberek feletti hatalma mögött a dolgok hatalma az emberek felett húzódik, a dolgok hatalma mögött viszont a társadalom vakon ható törvényszerűségei rejlenek. A kizsákmányolás korában a társadalom vakon ható törvényeinek uralma a legmélyebb lényege minden felszínen mutatkozó társadalmi jelenségnek, ehhez képest a dolgok hatalma és az emberek emberek feletti hatalma is felszíni jelenség. Az emberek emberek feletti hatalma a legszembetűnőbb a kizsákmányolás korában, ez mutatkozik a leginkább a felszínen, ebben teljesedik ki a legjobban a szabadság illúziója és az illúzió szabadsága. A szabadság illúziója az a beállítottság, hogy az emberek feletti uralom az igazi szabadság megnyilvánulása. Az illúzió

szabadsága, hogy valóságosan csak azok szabadok, akik az emberek feletti uralmat gyakorolják. A szabadság illuzórikus formája a politikai hatalomban kristályosodik ki. A politikai hatalom a hatalmat gyakorló osztály tagjai számára a politikai szabadság különböző szélesebb vagy szűkebb kereteit biztosítja. A politikai szabadságformák jellegét az jellemzi, hogy nem létezik másképpen mint az emberek rabságán keresztül egyedül a proletariátus politikai szabadsága nem tételezi mások rabságát bár az is magába foglalja a burzsoázia korlátozását. A politikai szabadság mindig egy osztály más osztály feletti uralmát feltételezi, így pl. ha a burzsoázia politikailag szabad akkor a proletariátus nem szabad. A proletariátus politikai szabadsága viszont a burzsoázia politikai szabadságát semmisíti meg. A politikai szabadság amennyiben már nem az emberek feletti uralom megnyilvánulása nem is politikai szabadság a szó szoros

értelmében, hanem az ember igazi szabadságának kibontakozása a társadalom objektív törvényei felett. Így a proletariátus politikai szabadsága fokozatosan átnő az ember igazi szabadságán, azaz a társadalom törvényei feletti uralommá. A politikai szabadság, mint alapvető szabadság illúzió a burzsoá társadalmi rendszerekben keríti inkább hatalmába az embereket, ez azzal kapcsolatos, hogy a kapitalizmus általában megszünteti a személyi függés gazdaságon kívüli formáit és a gazdasági kényszer formájában igázza le a proletariátust. A proletár személyében szabad, de ugyanakkor a termelőeszközöktől is szabad, azaz nincsenek tulajdonában a termelési eszközök. A személyes szabadsága ilyen feltétel mellett illuzórikus jelleget ölt. ”A római rabszolgát láncok a bérmunkást láthatatlan szálak kötik a tulajdonoséhoz. Függetlenségének látszatát az egyes tőkés urak folytonos változása és a szerződés jogi fikciója

tartja fenn” Írja Marx /Tőke I. kötet 619 oldal/ A proletár személyi szabadsága a személyes anyagi gondok formájában nyeri el igazi kifejezését. A személyes anyagi gond tipikus terméke az anyagi gazdasági elszigeteltség állapotában élő egyének. „A konkurencia elszigeteli és egymással szembe állítja az egyéneket – nem csupán a burzsoákat, de még inkább a proletárokat – noha egymáshoz közel hozza őket” /Marx-Engels: Német ideológia/ A személyes anyagi gond nemcsak a proletárok életét terheli, hanem általánosan jelentkezik olyan társadalomban, mint a kapitalizmus, amely anyagi gazdasági elszigeteltséget teremt a társadalom egyes tagjai között. Általános mindenkire kiterjedő személyes anyagi gond a létbizonytalanság gondja. A proletárok tipikus személyes gondja a puszta létfenntartás gondja. A középrétegeket az egyre szűkülő vagy szélesülő igények kielégítésének gondja gyötri annak megfelelően, hogy

emelkedőben vagy süllyedőben vannak. De még a tőkések sem mentesek a személyes anyagi gondok nyomása alól. A versenytárs legyőzésének gondja formájában az életüket az állandó hajsza túlfűtött légköre jellemzi, aminek következtében nem élhez igazán emberi életet s csak a társadalom vakon ható törvényei által rájuk kirótt szerepet játszhatják. Az egyes osztályok és rétegek tagjait sújtó tipikus személyes anyagi gondok mellé külön teherként járul, hogy a létbizonytalanság általános gondjai mintegy kísértetként visszaidézi a magasabban álló társadalmi osztályok és rétegek életében is az alacsonyabban álló osztályok és rétegek tagjainak tipikus személyes gondjait. Így pl. a középrétegbeliek sohasem szabadulnak meg teljesen a puszta lét fenntartásának gondjától a tőkések, pedig a középrétegekbeliek tipikus személyes anyagi gondjaitól, éppen ez sarkalja őket, hogy mind többet halmozzanak fel, hogy

végleg száműzzék életükből az alacsonyabb fokon álló társadalmi osztályok és rétegek személyes anyagi gondját. Elég egy kedvezőtlen véletlen, hogy pánikszerű félelemmel terhelje meg a leggazdagabbat is, mert a kapitalizmus a létbizonytalanság állandó forrása minden egyén számára A személyes anyagi gond lényegében átháríthatatlan, ha egyeseknek sikerül is mások rovására megszabadulni a puszta létfenntartás gondjától, rögtön jelentkeznek életében az egyre szélesülő igények kielégítésének gondjai, ha pedig olyan szerencsések, hogy tőkéssé vergődik fel magukat a versenytárs legyőzésének gondja formájában kelnek életre a személyes gondjaik valóságos bűvös kör ez, amelyből személyes erőfeszítésekkel senki sem tud kitörni csak a körpálya másik ívére tud átlendülni. A személyes anyagi gondoktól csak a társadalom képes felszabadítani az egyént a termelés olyan fokra fejlesztésével, amely a

szükséglet szerinti elosztást tudja biztosítani a társadalomminden egyes tagja számára. A tulajdonképpeni ellenfél nem is a személyes anyagi gond, hiszen ez maga csak következménye az egyének közötti anyagi, gazdasági elszigeteltség állapotának. Ezt viszont még a szocialista forradalom győzelme sem söpri el egy csapásra. Csak az alapvető osztályellentét, a burzsoá-proletár ellentét megoldása után Amikor reálisan céllá tűzhetővé válik az egyén és társadalom ellentmondásának megoldása, szüntetheti meg fokozatosan és véglegesen az egyének közötti anyagi, gazdasági elszigeteltség kapitalizmusból örökölt maradványait. Az egyén és társadalom ellentmondása megoldásának alapvető eszköze a szocialista kollektíva. A szocialista kollektivizmus kivirágoztatásával fejeződik be a szocialista termelőviszonyok teljes kiépülése. A szabadság viszonylagos teljessége. Amiről eddig beszéltünk, az még mindig az illuzórikus

szabadság problémakörébe esik. De nézzük hogyan alakul emellett az emberi igazi szabadsága. Ismét fel kell vennünk ennek jellemzéséhez a történeti fejlődés fonalát. Az ősközösségben a társadalom egyes tagjai valóságosan kiegészítette testi szerveit munkaeszközökkel akkor, amikor a tényleges képességeihez mérve válogatta és alakította ki azokat. Ezeket a kiegészítő szerveket éppen ezért annyira természetesnek vették, hogy a halottakkal együtt temették el kedvenc szerszámaikat és fegyvereiket. A kizsákmányolás korában olyan volt a munkaeszközök fejlettségi színvonala, hogy átlagos emberi erővel bárki egyesülhetett ezekkel. Tehát megszűnt a személyhez tapadó jellegük Ez azonban az átlagos emberi erő és a különleges emberi erő sajátos ellentmondásához vezetett. A társadalmi viszonyokból táplálkozó különleges emberi erő leigázása az átlagos emberi erőt, amely a munkaeszközökkel konkrétan kiegészül. A

kizsákmányoló számára azonban egyre inkább a dolog jelentett igazi értéket, amelyben számára a különleges emberi erő felhalmozódott. Ennek megfelelően egyre inkább az embert egyesítették a dologgal, mint annak kiegészítését Ez a folyamat tiszta formájában, a tőkés társadalomban mutatkozik meg, amikor a tőkés a munkaerő piacon emberi kiegészítést vásárol gépei működtetéséhez. A gépi termelésnél az ember a testi szervei kiegészítéseként funkcionáló dolgok között még kifejezőbbé válik az elidegenedés. A gép már bizonyos értelemben kollektív munkaeszköz, működése a legszorosabban összefügg egy gyáron, mint nagyobb egységen belüli rendszerrel. A termék, ami létrejött, már nem tekinthető egy munkás termékének. Ahhoz, hogy a munkaeszköz ismét az őt használó ember valóságos kiegészítésévé váljon, kollektivista társadalomra van szükség. Már a tőkés viszonyok között egyre szembetűnőbbé válik az

átlagos emberi erő, és a különleges emberi erő ellentétének fejlődési tendenciája. Az egyre hatalmasabbá váló kollektív munkaeszközök világossá teszik, hogy itt a munkaeszközökben már valami sajátosan társadalmi van kibontakozóban /társadalmi abban az értelemben, hogy az egyéni ellentéte, mert egyébként a munkaeszköz mindig társadalmi jelenség./ Az a magas fokú egymásra utaltság és kooperáció, amely a különböző termelő egységek között fennáll, világossá teszi, hogy itt már nem az egyes ember testi szerveinek kiegészítését képezik a munkaeszközök, hanem társadalmi szervvé válnak, amelyek egyetlen nagy termelő gépezetté egyesülését már csak a tőkés viszonyok akadályozzák. A társadalom egész termelő gépezetben a társadalom szervét láthatjuk, amelyet azonban széttagol, és egymással szembeállít ezen eszközök tőkés birtoklása. A szocialista forradalom viszont elsöpri ezeket a korlátokat, és

valóságosan egyesíti a társadalom összes termelőeszközeit, egyetlen óriási termelőgépezetté, amelyben keresztül most már a társadalom, mint egész gyakorol uralmat, a természet erői fölött. A többlettermék felhalmozódásának tendenciája tehát odavezet, hogy egyesíti, de most már magasabb fokon az átlagos emberi erőt, a belőle kinövő dolgok világával, amelyek a kizsákmányolás korában éppen magának a termelő emberrel állítottak szembe, aki pedig életre hívta őket. Az átlagos emberi erő szabadjátéka mindig a vele szemben álló különleges emberi erőt szüli, csakis az átlagos emberi erő egy közös nevezőn való egyesítése után jelenik meg a különleges emberi erő, mint az egész társadalom egyesített ereje, amelyhez a társadalom összes termelő eszközei, mint valami egyetlen hatalmas gépezet társadalmi szervként kapcsolódnak. A dolgok világa az ember által átalakított természet, itt válik az ember olyan

környezetévé, amely az ember természeti alkalmazkodó képességének végleges meghaladását ez által a lét és fajfenntartás szükségességével szemben nagyfokú viszonylagos függetlenségét biztosítja. Ahogyan az állati szervezet automatizmusa biztosít minden az anyagcsere lebonyolításához szükséges belső folyamatot, a táplálékszerzésen és az ivadékgondozáson kívül, úgy az ember számára, ez az általa alakított második természet ehhez hasonló automatizmust biztosít, most már az ember minden anyagi szükséglet kielégítése számára. Ez az egyénnek az összes eddigiekhez képest mérhetetlenül nagyobb szabadságot biztosít, és lehetővé teszi mindenki számára emberi teljességé kibontakoztatását. A kizsákmányolás korában az ember nem válhatott önmaga céljává, mert a cél mindig a dolgok világában volt számára kitűzve, akármint a lét és fajfenntartás eszközei megszerzésére irányuló törekvés – bontakozott ki

ez a cél, akár mint az anyagi javak felhalmozásának kényszere. Csak amikor a társadalom egyes tagjainak anyagi szükségletéről a társadalom, mint egész gondoskodik, azáltal, hogy mérhetetlenül nagyobb hatalmat testesít meg a természet erői felett, azon a második természeten keresztül, amelyet önmaga kiegészítéseként használ, akkor válik az ember ténylegesen szabaddá, akkor válhat az ember önmaga céljává. De mit jelent az, hogy az ember válik önmaga céljává? Az ember a termelési tapasztalataik és munkaeszközök alkotják a társadalom termelő erőit. Az ősközösségben a három tényező természetes egységet képez. A kizsákmányolás korában viszont ez az egység megbomlik, külön erőként jelentkezik az ember, a munkaeszköz és a felhalmozódott tapasztalatok is a tudomány formájában. Mind e három tényező ezen a fokon bizonyos önmagáért valóságot testesít meg. Az ember, mint termelőerő reprodukálja állandóan

önmagát A munkaeszköz vagy tágabb értelemben mindaz a dologi kiegészítés, ami az emberhez kapcsolódik, válik a legfontosabb önmagáért való létezővé. Ehhez hasonló a tudomány önmagáért valósága is A termelő erők egymástól elszakadt részei önmagukban mind sajátos torzéletet kezdenek élni. Természetesen ez a torz önmagáért való lét nem azt jelenti, hogy e három tényező teljesen elszigetelődik egymástól, hanem arról van szó, hogy a kizsákmányoláson alapuló termelő viszonyok közvetítésével egyesülhetnek csak. A legfőbb termelő erőit, az embert a kizsákmányoláson alapuló termelő viszonyok arra kényszerítik, hogy ne valóságos emberi rendeltetését kövesse, vagyis a természet leigázását, hanem, hogy önmagát törekedjen fenntartani. A természet fölötti uralom kibontakoztatása nem közvetlen célja sem a dolgozónak, sem a kizsákmányolónak. A dolgozó elsősorban élni akar és ahhoz, hogy megélhessen, olyan

erőfeszítéseket kell tenni, hogy még csak fel sem merül benne, az az igény, - legfeljebb igen korlátozott összefüggésben – hogy uralkodjon a természet felett. A kizsákmányoló közvetlen célja pedig magántulajdon gyarapítása, tehát mindkettőnél csak közvetett eredményként jelentkezik a természetfeletti uralom. Az életcélokat mindkét oldalon eltorzulnak, a dolgozók életcéljai annyiban torzulnak, hogy önmaguk fenntartása tartalmilag nem haladja meg általában minden élőlény önmaga fenntartására irányuló tevékenységét. Tartalmában is emberi célt akkor követnek a dolgozók, amikor a társadalom megváltoztatására törekednek. A tartalmában emberibb cél és a tartalmában nem emberi cél valóságos egyesülésük társadalmi feltétele az, hogy a kizsákmányolóik egyesítik őket az általuk szabott feltételek mellett a munkaeszközökkel. Ez azt a látszatot szüli számukra, mintha kizsákmányoló, éppen olyan nélkülözhetetlen

lenne a munkaeszközükhöz való egyesülésükhöz, mint azok a képességek, amelyekkel egyáltalán mozgásba tudják hozni munkaeszközeiket. Csak azok a dolgozók tűznek ki valóban tartalmában is emberi célt, akik e látszat mögött meghúzódó lényeget, azaz alapvető társadalmi céljaikat felismerik, és ennek megfelelően tevékenykednek. A tartalmában emberi és nem emberi cél közötti ellentét konkrétan, mint az egyéni és a társadalmi cél ellentéte mutatkozik. Az önmagáért való egyéni cél illuzórikus, azaz tartalmában nem emberi cél. Ez leggyakrabban a társadalmi kérdésekkel szembeni közömbösséggel párosul. A társadalmi cél viszont amennyiben reális cél, az egyéni célnak is reális emberi tartalmat ad. Tehát pl egy forradalmárnak nemcsak a társadalmi céljai, hanem egyéni céljai is tartalmilag emberi célokként fogható fel. A kizsákmányoló osztályok tagjainál is megtaláljuk az egyéni cél és a társadalmi cél

ellentmondását. A kizsákmányoló egyén alapvető egyéni célját a magántulajdona gyarapítása, társadalmi célként viszont az emberek fölötti uralom biztosítása jelentkezik számára. Mindkét vonatkozásban jelentkezik itt is a torzulás. Éspedig, ha pusztán a magántulajdona gyarapítását tűzi ki célul és nem törekszik társadalmi célja megvalósítására is, akkor a törekvései alá is áshatják társadalmi pozícióját. Lásd: pl Mantasev orosz olajmágnás esetét, aki a tőzsdén a fehérek vereségére játszott. Ha pedig csak a társadalmi célját tekinti, akkor ez elvontan a hatalom utáni vágy formájában jelentkezik nála az egyéni cél. Ilyenkor még az anyagi önzetlenség jelenségeivel is párosulhat a törekvése. Az az ellentét járul hozzá, hogy az emberek számára saját cselekvésük indítékai homályban maradnak, az illúziók tarka-barka szövevénye szövi át az emberek gondolkodását, ahogyan Marx II. rész Szabadságról,

csak emberi értelemben beszélhetünk. Sajátos emberi viszony ez Egyrészt, az embernek a természetéhez való viszonya, másrészt, az emberek egymáshoz való viszonya. A termelőerők és termelőviszonyok ugyanilyen viszonyok, de nem azonosak a szabadsággal. A szabadság a termelőerők, és termelőviszonyok alapján bontakozik ki. A történelmi materializmus szerint az embereknek a természet és társadalom törvényekkel összehangolt cselekvésében fejeződik ki. Szabad az ember, ha felismerve a természeti és társadalmi törvényeket, azokkal összhangban cselekszik. A szabadságnak ez a viszonylag teljes formája csak a kommunizmusban valósul meg, de nem jelenti azt, hogy a kommunizmus előtti társadalmi formában nem volt semmiféle szabadság. Ez a viszonylag teljes forma nem egyszerre, egy csapásra, nem történelmi előzmények nélkül alakult ki. A szabadság az emberrel kezdődik Az állatvilágból kilépő ember már bizonyos mértékig szabad, kettős

oldalú viszonya ez a természeti és társadalmi környezethez. Az egyik oldal, az ember viszonylagos függetlensége környezetétől, a másik oldal, az ember uralma a környezete felett. Az ember függetlensége, szabadságának passzív oldala, míg a környezet feletti uralom az aktív oldal. Az aktív és a passzív oldal között sajátos kölcsönhatás van. Ennek a kölcsönhatásnak a fő oldala az aktív oldal Az ember azzal válik ki az állatvilágból, hogy sajátos módon kezd alkalmazkodni a környezetéhez. Ez a sajátos mód abban áll, hogy munkát véget. Munkaeszközöket alkalmaz és a természet tárgyait a céljaiknak megfelelően átalakítja Mindenekelőtt a munkaeszköz alkalmazása döntő jelentőségű. A munkaeszköz alkalmazása már magában azt jelenti, hogy itt nem egyszerűen a természeti környezethez való alkalmazkodásról van szó, hanem először is amikor az ember munkaeszközt alkalmaz, a természettől elragadott tárgyat alkalmaz, ezzel

kiegészíti testi szerveit és értelmileg is, akaratilag is uralja azt. Másodszor ezekkel a meghosszabbított szerveikkel a természet egyre több tárgyat és jelenséget képes uralma alá vonni. Kezdve az élő környezetén, folytatva a holt természet leigázásával. (Pl Engels nagyon kiemelte a tűz felhasználását ebből a szempontból) Amint látjuk tehát, a munkaeszköz alkalmazása döntő befolyással van az emberi szabadság aktív oldalára, a természet erői feletti uralmának kibontakozásában. (Majd később foglalkozom azzal, hogy az embernek a társadalmi környezete fölötti uralmában is ilyen nagy szerepe van a munkaeszközök felhasználásának, csak ez a szerep más formában nyilvánul meg. A munkaeszköz alkalmazása döntő befolyással van az emberi szabadság passzív oldalának fejlődésére is. A munkaeszköz alkalmazása szabadítja meg az embert a biológiai alkalmazkodás terhétől. Míg az állat környezete változásaihoz biológiailag

alkalmazkodik, környezete gyökeres megváltozásával vagy fel kell adnia sajátos biológiai minőségét, más állattá kell válnia, vagy elpusztul (itt természetesen nem az egyes állatról, hanem a fajról van szó). Ez a környezettől való, szinte teljes függőség állapota. Ezzel szemben az ember a környezetéhez való alkalmazkodás terheit áthárítja a munkaeszközre, amelyek testi szerveinek meghosszabbítását, de nem biológiailag, hanem társadalmilag kapcsolódnak hozzá. Ennek következtében az embernek nem kell föladnia alkalmazkodása közben biológiai minőségét, vagyis az ember ember marad. Bármennyire megváltoztatja munkaeszközeit, sőt minél gyorsabban változtatja ezeket, annál fokozottabban bontakozik ki emberi szuverenitása, emberi teljessége, a természeti környezetével szemben. A szabadság aktív és passzív oldalának kölcsönhatása is a munkaeszközök alkalmazásán alapszik. Minél több természeti tárgyat ragad meg és

alakít át az ember a munkaeszközeivel, annál kiterjedtebb az uralma a természet erői felett és minél kiterjedtebb ez az uralom, minél több természeti jelenséget fog át, annál inkább növekszik az ember viszonylagos függetlensége, környezetének egyre tárgyaitól és jelenségeitől. Pl a nomadizáló népek nagymértékben függtek az állattenyésztés természeti feltételeitől, amikor viszont kezdték kiterjeszteni más területekre munkatevékenységüket ezzel viszonylagosan csökkent a függőségük az állattenyésztés természeti feltételeitől és nőtt viszonylagos függetlenségük ettől a tényezőtől. A modern munkaeszközök alkalmazása a természeti tárgyaknak már olyan széles körét vonta az ember ellenőrzése alá, hogy kialakulhattak milliós városok, ahol szinte alig, vagy csak közvetve találjuk meg a függőség viszonyát az ember és természeti környezete között. Itt a viszonylagos függetlenség már igen nagy mértékű A

természeti tényezőktől való viszonylagos függetlenség nagyobb mozgékonyságot biztosít az embernek. Ez a nagyobb mozgékonyság viszont előmozdítja, hogy több oldalú, szélesebb és mélyebb kapcsolatot teremtsen környezetével, tehát, hogy jobban kiterjeszthesse az uralmát fölötte. Eddig az ember és munkaeszköz kapcsolatának azt az oldalát vizsgáltuk, hogy az ember kiegészíti a testi szerveit munkaeszközökkel, s hogy ezek a munkaeszközök szinte testi szerveikként működnek. Majdnem olyan, esetenként még nagyobb ellenőrzést gyakorol az ember fölöttük értelmileg és akaratilag, mint testi szervei fölött, sőt abban a vonatkozásban feltétlenül nagyobb ellenőrzést gyakorol fölöttük, hogy az értelmi és akarati ellenőrzése elsősorban nem természeti jellegű, hanem társadalmi jellegű. Amikor az ember kiegészíti testi szerveit munkaeszközökkel és mint testi szerveit működteti ezeket, akkor átalakítja a természet tárgyait

céljainak megfelelően. Termékeket hoz létre Tehát termel Ezért ezt a kapcsolatot az ember és a munkaeszköze között termelő kapcsolatnak nevezhetjük. De van más kapcsolata is ezenkívül a munkaeszközzel A munkaeszköz mindig tulajdon is. Valakinek, vagy valakiknek a tulajdona Ez már egészen másféle kapcsolat Ha valakinek tulajdonában van egy munkaeszköz, de nem használja testi szervei kiegészítéseként, akkor soha nem fog előállítani egy taomnyi terméket sem. Viszont tulajdonában lehet a munkaeszköz úgy, hogy más használja testi szerveinek kiegészítéseképp. Ebben az esetben sem eredményezi ez a kapcsolat semmiféle termék előállítását, termék csak az állíthat elő, aki testi szerveinek kiegészítéseként használja a munkaeszközt. Akkor is, ha nincs a munkaeszköz a tulajdonában. A tulajdonviszony tehát nem termelő kapcsolat az ember és a munkaeszköz között, de termelőkapcsolat az ember és az ember között. Marx kimutatta,

hogy a tulajdonviszonyban nem az emberek és a dolgok viszonya fejeződik ki, hanem az embereknek egymás közötti viszonya. A dolgok itt csak a közvetítő szerepét töltik be. A legvilágosabban éppen az emberek és a munkaeszköz kapcsolatán látszik meg, hogy a tulajdonviszony alapvető tartalmát tekintve az emberek közötti viszony. Az ember azáltal, hogy tulajdonában vannak bizonyos munkaeszközök, még nem tud előállítani semmiféle terméket, csak akkor, ha testi szervei kiegészítéseként is használja. Ha viszont másokkal működteti munkaeszközeit, akkor egy sajátos viszony alakul ki közöttük a munkaeszközökre vonatkoztatva, az egymás közötti társadalmi egyenlőtlenség viszonya. Ez a viszony a termelés alapján jön létre az emberek között. A marxizmus ezért termelési viszonynak fogja föl Az emberek közötti alapvető termelési viszonyok, az ember és a munkaeszközök nem termelő kapcsolatának kifejezései. Röviden összefoglalva az

embernek a munkaeszközhöz való tulajdonviszonya nem termelő kapcsolat, de ugyanez a kapcsolat az emberek és emberek között mindig termelőviszony. Az emberek és munkaeszközök nem termelő kapcsolata a termelő kapcsolatára épülnek. Kifejezik a termelőkapcsolat történelmi fejlődését, s egyben nagymértékben hatást gyakorolnak rá. Így közvetve termelő kapcsolattá is válnak Pl az ősközösségben még olyan fejletlenek a munkaeszközök, hogy a társadalom minden munkaképes tagjának dolgozni kell, vagyis a termelő kapcsolatban kell lenni a munkaeszközökkel. Ebben a természeti gyengeségük fejeződik ki. A természeti gyengeségük viszont társadalmi síkon egyenlőséget hoz létre köztük Itt hiányzik egy rész !!!! Módszereit, sőt az elmaradottak uszályába kerültek, amikor az agitációs és propaganda módszereiket az elmaradottak színvonalára süllyesztették le és a marxizmus-leninizmus igazságai nem a tömegek nevelése, hanem a

tekintélyérvelés a személyi kultusz formájában akartak elfogadtatni. Persze a marxizmus-leninizmus igazságai jócskán keveredtek a saját szubjektívisztikus torz elképzeléseikben. Amíg nem tudjuk társadalmat tudományos szintre emelni tömegeink gondolkodását, számolnunk kell a meggyőződés olyan formáival is, amely tekintélyhatásra alakul ki. Az ilyen meggyőződés a megmerevedés és megcsontosodás állandó veszélyével kísért. Tehát arra kell törekednünk, hogy a meggyőződés olyan formáit alakítsuk ki tömegeinknél, amelyek a marxista-leninista ismeretanyag tényleges megértésén alapulnak. Ilyen megértéshez azon keresztül juthatunk el a tömegeinket, hogy nemcsak megtanítjuk velük a marxizmus tételeit, hanem gyakoroltatjuk is ezt velük, a gyakorlatunkban ellenőriztetjük velük, hogy valóban hűen tükrözi-e az ismeret a valóságot. A A vereség 1999.05 A szocializmus első nagy rohama a kapitalizmus ellen megtört. Jerikó

falai Jozsué kürtjének hangjára omlottak le. A szocialista rendszerek összeomlásához még erre sem volt szükség Milliós hadseregek mellett Világrendszerré szélesülve a dollár zizzenésétől omlott össze. Soha nem vásároltak meg ilyen olcsón világbirodalmat. Elég volt hozzá egy emberileg és politikailag hitvány figura aki a burzsoá politikusok leereszkedő vállveregetésétől a Vaslady fonnyadt mosolyától megszédülve kinyitotta az ostromlott vár kapuit beengedve a mohó és telhetetlen tőkét a várfalak mögé. Még az adóságig cédulákat sem követelve vissza tőlük A szocializmus végnapjai bővelkedtek tragikomikus fordulatokban. Egy bajusz nélküli Sztálin ledönti, a Sztálin gigantikus bronzszobrát, majd őt is ledöntik a maga építette szobor talapzatáról. Őt követi a Sztálin nélküli bajuszok sora. Míg végül megjelenik egy nyegle Play boy stíl szerűen Káin bélyeggel a homlokán Letaglózza a végnapjait élő rendszert.

Utána egy mellék helyiségbe menekül a részeg muzsik elől Az ember éve lezárul egy év emberévé felfujt senki után, akinek már bajsza sem volt csak Riajsza és napjainkban a divat lapok hasábjain tűnik fel régi dicstelensége romjain álmodozva. Egy birodalom kimúlt de formáját ahogy ez végbe ment egy névjel képzi GORBACSOV. Az árulás Lenin 1918-ban ezerszerte nehezebb körülmények között különös és szörnyűséges dolognak ítélte meg azok nézeteit akik még a Szovjet hatalom feladását is lehetségesnek ítélték a háború folytatása érdekében. A mai kapitulánsok teljesen érthetetlen okokból szívfájdalom nélkül mindent feláldoztak. Hogy miért tették ezt ? Teljesen közömbös, hogy gyávaságból vagy anyagi érdekért, tudatlanságból vagy jellem gyöngeségből. Az eredmény siralmas. A tény az, hogy árulás történt Kína és Kuba Vietnám és Észak Korea példája tanúsítja, hogy még így megfogyatkozva is óriási a

szocializmus önfenntartó képessége. A proletár diktatúra erősítése az új helyzet mélyreható elemzése és ennek megfelelő igazi reformok bevezetése a szocializmus végleges megszilárdulását eredményezhették volna. A burzsoázia uzsora kölcsöneinek megtagadása a visszafizetések beszüntetése lehetővé tette volna a dolgozók életszínvonalának jelentős emelését ezzel csökkentve azt a nyomást, amit a spontán elégedetlenség szintjén megrekedt tömegek gyakoroltak a fennálló népi hatalomra. Félelmetes a spontán elégedetlenség fokán megrekedt tömegek nyomása. A spontán elégedetlenség differenciálatlanul irányul minden fennálló így a néphatalom ellen is. A spontán elégedetlenség fellobbanásában nagyobb veszély rejlik a szocialista hatalomra nézve mint a fehér gárdista ellenforradalomban. Ebben a társadalmi jelenségben azzal az erővel kerül szembe a forradalom élcsapata amely hatalomra segítette. A forradalom győzelméhez

a tömegek felfokozott reményeket fűznek. Ám az amit a forradalom győzelme közvetlenül nyújthat nem áll arányban a hozzá fűzött reményekkel. Különösen az elmaradott országokban nagy a várakozás egy jobb életet ígérő társadalmi változáshoz. Az ellenforradalomban amely a forradalom győzelme után azzal egy időben kibontakozik igazi reményeit éppen a spontán elégedetlenség szintjén megrekedt tömegek megmozdulásához fűzi. Az ellenforradalom, fehérgárdista akciói összefonódnak a szolgák lázadásával. A szolgák az uraikhoz különböző anyagi és érzelmi szálakkal kötődő dolgozók akik az összekötő szerepet játsszák a fehérgárdista ellenforradalmárok és a spontán módon elégedetlenkedő tömegek között. Minél jobban elhúzódik a forradalom eredményeinek közvetlen anyagi javakban való realizálódása annál inkább a spontán elégedetlenségben rejlő veszély a forradalom számára. A Szovjetunió fejlődésében mindaz

a rossz bekövetkezett ami az új társadalom kibontakozását hátráltatta. A háborúk és a Polgárháborús viszonyok következtében még a saját kapitalizmus legjobb eredményeihez képest is messze rosszabb gazdasági feltételek mellett bontakozhatott ki a szocialista építőmunka. Felsorolni is sok lenne mindazokat a kedvezőtlen környezeti feltételeket amelyek gátolták a szocialista építő munka kibontakozását. Mindezek tetejébe nyugatról a világ fejlettebb régióiból nem a forradalmak, hanem a szörnyű fasiszta invázió jött, ami sok vonatkozásban eltorzította az új társadalom fejlődését. A hatás és ellenhatás törvényeinek megfelelően az ellenforradalom barbár formáira a fehér gárdista és a fasiszta támadások rémségeire a forradalom adekvát válaszai jelentős értelmiségi rétegekben a két jelenség azonos megítélését eredményezte. Ami a Nagy Francia forradalomban történt, az itt is megismétlődött, a forradalmi hatalom

itt is követett el súlyos hibákat és bűnöket, de ez sokszor a forradalomhoz csapódó a forradalom lényegétől idegen elemektől és a forradalom nehézségeitől megrettent és fejvesztett forradalmároktól származott. Az ellenforradalom a hatalom átvétele után a forradalmi hatalom megerősödésével párhuzamosan több féle formában kibontakozott. Az első ilyen forma a fehér gárdista ellenforradalom volt a régi hatalom fegyveres erőiből toborozták a megdöntött burzsoá osztályok vezetői. Ez összefonódott a szolgák lázadásával, közbn a kizsákmányoló osztályok uralmuk időszaka alatt nagy anyagi és szellemi erőket fordítottak a tömegek tudatának befolyásolására. A hamis tudat befolyása is széles tömegekre terjedt ki A vallásos gondolkodás mód is nagyban elősegítette a tömegek befolyásolhatóságát. A hagyományok és szokások szinte lebírhatatlanak tűnő erejéről Lenin számtalan helyen nyilatkozott. Tudatossági szint

tekintetében is óriási szakadék volt az élcsapat és a tömegek között. Az elmaradott országban kibontakozó szocialista átalakulás ezen nehézségeit láthatta előre Marx és Engels amikor úgy ítélte meg, hogy a szocializmusnak a legfejlettebb országban kell először győzni. A közvetlenség igézete Marx a filozófia és ökonómiai kéziratokban írja – A magántulajdon annyira butákká és vakokká tett bennünket, hogy nem tudjuk magunkénak tartani csak azt ami közvetlenül a miénk amit eszünk iszunk lakunk stb. Amikor az egyén leszakad a közösség köldökzsinórjáról hatni kezd egy az egész társadalmat átható ellentmondás az egyén és a társadalom ellentmondása. Ez az ellentmondás lappangó formában benne rejlett már az ősközösségekben is az átlagos és különleges emberi erő közötti különbségekben. Az emberi erő minden más élőlénytől eltérően nem csak azt a biológiai adottságot foglalja magába amit természeti

létünkből fakadóan birtokolunk hanem azt a többletet is amit testi szerveink kiegészítése révén nyerünk. A testi szerveink kiegészítése munka eszközökkel és ezek használatának képességével minden, még a legerősebb állatok fölé is emeli az embert. A többlet amivel az ember a biológiai alkatán fölül is bír új szükséglet forrásaivá válik számára Míg az állatot csak a természeti éhsége hajtja cselekvésre az ember számára egyre inkább a többlet megszerzésének éhsége válik hajtó erővé. Amit a biológiai alkat használata biztosít az a vegetációs élet szint A többlet a biztonságosabb élet és a sajátosan emberi szükséglet az alkotó erő kibontakoztatását azt a képességet szolgálja, hogy a természeti tárgyakat az emberi lényeghez formálja. Az emberi lényeg tulajdonsága, hogy nem csak alkalmazkodik a környezetéhez hanem egyre inkább alkalmazza is azt. Az alkalmazkodás egy új forma világ megteremtéséhez

vezet az emberi alkotás által teremtett forma elvileg különbözik mind azon formáktól amelyek spontán módon a természeti erők hatására jönnek létre. A munka az ember sajátos létfenntartó tevékenysége célszerű tevékenység. A célszerű tevékenység által teremtett forma világ modellekből ál Az átmeneti korszak szükségszerűsége. Marx levele Weidemeyerhez. a proletárdiktatúra kérdése A hatalom átvétele az elmaradott országokban. Különösen erős tömegmozgalom az élcsapat viszonylagos gyengesége. Az élcsapaton belüli ellentmondások, nézetek: - A hatalom átvételéve, - A hatalom megszilárdításával - A szövetségi politikával kapcsolatos. A polgári demokratikus illúziók. - A szabadság jogok kiszélesítése,(szovjetek), - Az illuzórikus szabadság jogok korlátozása. Az ellenforradalom fellépése. A szolgák lázadása. A spontán elégedetlenség differenciáltalansága, az egyén és társadalom ellentmondása, a

közvetlenség igézete. Az új hatalom tapasztalatlansága és az ebből fakadó hibák, hiányosságok az elfajulási tendenciák, klikkek képződése. Az ellenforradalom külső bázisa. A gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus ellentmondása. A szociális olajcseppek az elmaradott szférák kirablásából adódó magasabb életszint. Az átmeneti korszak. A kapitalizmusból, a kommunizmusba nincs közvetlen átmenet. Az elmaradott országokban az átmeneti korszak hosszú menetelés. Az átmenet biztosítása a proletárdiktatúra védő ernyője alatt történhet. A hatalom átvétele. Aránytalanság a hatalom átvételét irányító élcsapat és a hatalom átvételét biztosító tömegek tudatossági szintje között. Minél hosszabb az átmeneti időszak, annál élesebben törnek felszínre az ebből fakadó problémák Az átmeneti korszak jellege. - identitás zavar, - épülő szocializmus, - felépült szocializmus, - fejlet szocializmus, - a kommunizmus

építése, - létező szocializmus. Az elmaradott országok szocialista forradalmai. - Fejlődési ív. A hatalom átvétele a forradalom diadalmenete, a forradalom hajtóereje, a tömegek végső elkeseredettsége, kilátástalan helyzete, a forradalom győzelméhez fűződő remények. A forradalom tartalékai. A forradalom kibontakozásához és eredményei megszilárdításához rendkívüli nehézségek közt fogott hozzá a forradalom élcsapata, polgárháború, éhínség, a háború rombolásának felszámolása, fasiszta támadás. Hajtó erők: a forradalmi lelkesedés, áldozat vállalási készség, rendkívüli bátorság és szilárd akarat. Kényszer alkalmazás harc. Az ellentétek kiéleződése az élcsapaton belül A tömeg elmaradott részének befolyásolása A szocialista tudatosság és a szocialista hit, a kultusz kényszere, Sztálin, Mao, Titó, Rákosi kultusza. A kultusz lerombolása a tömegek azon részének megingása, akik csak a hit kapcsolt a

rendszerhez. A nagy ugrás kisértése, olyan terhek vállalásának kényszere amit az elmaradott tömeg már nem vállalt. A lassú és rossz munka ellenforradalmának kibontakozása. A pangás kora, az élcsapat hatalmi pozícióban lévő részének elfajulása, a klikkek megjelenése és burjánzása. A gazdag kapitalista országok fokozódó befolyása a szellemi elitre és az elmaradott tömegekre. Az elgyávulás jelenségei az élcsapat vezető magván belül. Kapituláns hangulatok és tendenciák Árulás! Teljesen közömbös, hogy milyen objektív és szubjektív okok miatt, az eredmény, hogy milliós hadseregek, munkás milíciák mellett még a kapitalista vezetők ámulatát is kiváltva összeroppant a szocialista világrendszer. Társadalmi vakság. Ahogy a társadalom egyre szélesebb és bonyolultabb jelenséggé válik kikerül az egyén közvetlen belátásának ható köréből és tudatában külön válik a szűkebb közvetlenül belátható társadalmi

valóság, a tágabb csak közvetve belátható társadalmi valóságtól. A szűkebb világ amelyben a mindennapos létfenntartó tevékenység folyik fontosabbnak tűnik az egyén számára mint a tágabb társadalmi valósága. A tágabb világ viszont homályosabban pontatlanabbul tükröződik. Ez a gyakorlatias és az ideologikus tudat kettőssége A létfenntartás szükségleteivel összefüggő közvetlen belátás hasonlatos a közvetlen természet szemlélethez, amelyben csak olyanak tudjuk felfogni a körülöttünk lévő világot amilyennek látjuk, érzékeljük, a napot egy kis korongnak tartjuk, a földet pedig beláthatatlanul nagynak. Ahogy a tudomány közvetítése nélkül soha nem tudnánk róla valóságnak megfelelő képet alkotni, a puszta gyakorlatias tudattal tájékozódó ember sem tud a tágabb társadalmi valóságról helyes képet kialakítani. A tágabb társadalmi valóságot csak a tudomány képes feltárni az egyének számára. A társadalmi

vakság és szocialista forradalom. A szocialista forradalom különösen az elmaradott országokban nem szünteti meg a társadalmi vakságot. Átmenetileg a forradalom győzelméhez fűzött remények olyan tömegeket vonzanak a forradalom élcsapatához, akik még a társadalmi vakság mélypontján állnak. Közvetlenül szeretnék élvezni a forradalom győzelméből fakadó előnyöket. A forradalom azonban kezdetben csak nagyon keveset tud nyújtani Rászorul a tömegek fokozott áldozatvállalásaira. Ilyen áldozat vállalásokra nem mindenki képes, a forradalom fejlődését gátló körülmények elnyújtottá teszik a tömegek szenvedéseit és egyre többen vannak, akik türelmetlenné válnak és az ellenforradalom ideológiai befolyása alá kerülnek. Az ellenforradalom állandó jelenléte a társadalmi vakság állapotában megrekedt tömegekben, általuk nem is várt erejű tartalékokra tett szert, az ellenforradalom megtanult alkalmazkodni az elveszett hatalom

által teremtett körülményekhez. A fehérgárdista reakciók eredménytelensége után egyre inkább a tömegek társadalmi vakságából merített erőt. A gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus ellentéte maximálisan kiaknázó nemzetközi ellenforradalmi erők közvetlenül megvalósítható jobb élet reménységével áltatva hatékonyan segítettek az egyre terjedelmesebbé való ellenforradalmi tendenciák kibontakozását. A rendszerváltások keserű tapasztalatai bizonyítják nem hogy közvetlen előnyökhöz juttatták a tömegeket, hanem olyan mélypontra taszították mint amilyen csak egy vesztett háború után szokta súlytani a tömegeket. Milliós munkanélküliség, létbizonytalanság, politikai és alvilági erők összefonódása, prostitúció, éhezés, hajléktalanság tömeges jelenséggé válása. Ez lett az eredménye a kapitalizmus ujjá születésének. Hiába teremtette meg az új városok és városrészek az új ipari és

mezőgazdasági létesítmények egész sorát a szocializmus, mind a nemzetközi tőke prédájává vált. Miért buktak meg az Európai szocialista rendszerek? A legkézenfekvőbb válasz erre, hogy termelési rendszerük nem biztosította a magasabb termelékenységi szintet a kapitalizmusnál. A tőkésrend ideológusai ennél tovább mennek, erkölcsi, politikai képtelenségnek tartják a szocialista társadalmi berendezkedést. Pedig a megbukott rendszerek az első nagyszabású kísérletet jelentették egy igazságosabb társadalom felépítésére, olyan körülmények között amikor a társadalmi termelés még nem biztosított olyan magas szintet amely egy valóban igazságos elosztási rend alapjául szolgálhatott volna. Egy valóban igazságos elosztás csak olyan lehet amely a társadalom minden tagja számára lehetővé tenné az emberi értékei kiteljesítését azáltal, hogy az alapvető létezési feltételeket társadalmilag garantálná, ha ezek nem

jelenhetnének eltompultságot előidéző súlyos személyes anyagi gondokat. A személyes anyagi gondok a társadalom atomizáltságának következményei, amelyek a társadalom egyes tagjait arra kényszerítik, hogy közvetlen személyes érdekeiket minden más fölé helyezzék. A közvetlen személyes érdek a nagytöbbség számára létfenntartási követelmény. A létfenntartási érdek mindenek fölött való, de ha valaki nem látja azt, hogy egyéni léte attól függ, hogy milyen az a társadalom amelyben él az nem tud igazán a közvetlen személyes érdekei érvényesítéséért sem harcolni. A közvetlen és közvetett érdekek egységet képeznek Akik ezt nem látják gyakorlatilag csak annyit érhetnek el egyéni erőfeszítéseikkel, amilyen a társadalmi súlyuk. A gazdasági törvények kérlelhetetlenek. A nagyobb társadalmi súllyal rendelkezők annyit sajátítanak ki a náluk gyöngébbek egyéni erőfeszítéseiből származó anyagi és szellemi

termékeiből amit valamilyen okból kifolyólag a gyengébb társadalmi fél nem tud megvédeni. Az átfogóbb és közvetlenebb érdekek érvényesítése ugyanolyan, ha még nem nagyobb erőfeszítést igényel az egyénektől, mint a közvetlen érdek érvényesítése, legalább is annak látszik. Az átlagos és különleges emberi erő ellentmondása. Az ember sajátos létfenntartó tevékenysége a munka, nem csak azt biztosítja az ember számára, hogy vegetációs szinten fenntartsa magát, az amit így munkája során előállít az olyan többlet amelynek felhasználásával tartalmasabbá teheti életét. Ettől kezdve a tevékenysége a létfenntartás biztosítása mellett az élete komfortosabbá tétele válik tevékenysége céljává. Az elemi komfort a biztonságosabb lét Ez tartalmazza a legerősebb állatok legyőzését, a növény világban a véletlenszerűség visszaszorítását. Az állatvilághoz való új viszonyt az állattenyésztés, a

növényvilágban a növénytermesztés kialakulása jelzi. Alacsony termelési szinten a puszta vegetációs létezési szint biztosítása is nagy erőfeszítést igényel a testi szervek megnyújtása munkaeszközökkel nagy mértékben megkönnyítette a létfenntartó tevékenységet, így az elemi komfort szükségképpen magába foglalta a munka terheinek enyhítését is. Az elemi komfort fő összetevője a szocializmusban. Létbiztonság. A szegény országok szocializmusa meghaladta a legfejlettebb országok kapitalizmusát abban, hogy soha nem tapasztalt létbiztonságot nyújtott a munkanélküliség megszüntetésével. Igaz ez együtt járt a munkahelyeken belüli munkanélküliséggel az alacsony munka morállal, a lassú és rossz munka ellenforradalmával. Valójában a fejlett kapitalista országok elosztási rendszere ösztönzőbbnek bizonyult az elemi komfort biztosításánál. A fejlett kapitalista országok soha nem tudták megszüntetni a szegénységet és a

nyomort, de valami kitörési lehetőség illúzióját tudták nyújtani az életszínvonal szélesebb spektrumú rétegezettségével. Valójában az elmaradott országok gazdasági kizsákmányolásával és a szocialista mumus által félelem be vergődve olyan engedmények megtételére is kényszerültek ami nélkül talán soha nem léptek volna erre az útra. A szocialista rendszerek összeomlása után máris látszanak olyan tendenciák, amelyek a jólétiség korlátozását célozzák. A tőkés felhalmozás lényegében minden többlet tőkévé átalakítására irányul, bármily szenvedéssel is jár ez a tömegek számára. Az elemi komfort kísértése. Az elemi komfort azt is jelentette, hogy a természeti adottságokon alapuló különbségek kiegyenlítődtek az elosztási viszonyokban. A többlet a társadalom minden tagja számára bizonyos mértékig garantálta a vegetációs létezési szintet. Amíg a vegetációs létezési szint biztosítása állt a

középpontban addig az igény szint sem emelkedett e fölé. A természeti éhség kielégítése volt az alapvető igényszint Ettől lényegileg különbözik a többlet felhalmozásához fűződő igényszint, amely a természeti éhséghez viszonyítva társadalmi éhségnek tekinthető. A természeti éhség kielégítésének határt szab a gyomorfal befogadó képessége A társadalmi éhség viszont kielégíthetetlen különösen amikor a többlet felhalmozása a pénzgazdálkodás mellett fantomszerű formákat ölt. A győztes szocialista forradalom különösen elmaradott országokban nem tudja biztosítani a komfort magasabb fokait, az elemi komfort biztosításával próbálja megvalósítani az igazságos elosztást. Ez azonban magával vonja az elemi komfort többlet felhalmozást gátló hatását is ami a szegénység általánossá tételéhez vezet. Az igazságos elosztás igénye. Amíg a vegetációs létezési szint magasabb fokú biztosítása a természeti

adottságok alapján valósult meg, addig az ezeken az adottságokon alapuló különbségek képezték az elosztás formáit is. Ezekben már benne rejlett egy lappangó rabszolgaság csírája az erősebbek hegemóniája. Kirívóvá ez akkor vált amikor az elosztás egyenlőtlenségét a társadalmi helyzetből fakadó egyenlőtlenség váltotta fel. Ezekben az esetekben már a természeti adottságok szerepe elhalványult vagy meg is szűnt. Egy örökölt társadalmi helyzet mellett már közömbössé vált, hogy gyengébb vagy erősebb valaki fizikailag. Az örökölt társadalmi helyzete alapján különleges emberi erőre tett szert a jobb társadalmi helyzetben lévő. Az igazságosság fogalmát ekkor kezdték alkalmazni az elosztási kérdésekben. Igazságos elosztás a társadalmi egyenlőtlenség mellett lehetetlen az elosztás ez esetben csak igazságosabb lehet, ha azt a hátrányos helyzetűek kiharcolják. Tulajdonképpen igazságos elosztás mindaddig nem

lehetséges míg a társadalom nem tudja biztosítani minden tagja számára a komfortos létezési szintet. Az elemi komfort és a többlet felhalmozásának tendenciája. Az elemi komfort mint magasabb rendű létezési szint még nem jelenti a vegetációs létezési szint meghaladását, inkább a csúcs ragadozók hatalmi helyzete által biztosított létezési szinthez hasonlít. Ahogy azok bizonyos kényelmi helyzethez jutottak környezetükben úgy az ember is inkább a kényelmi helyzetének fokozását és nem a többlet felhalmozását látta céljának. Ez a többlet feléléséhez vezetett A többlet igazi társadalmi szerepét azonban csak felhalmozott állapotában tölti be. A többlet felhalmozása az elemi komfort meghaladásához és egy magasabb rendű már tisztán emberi életszint kialakulását eredményezte. Csak hogy a társadalmilag felhalmozott többlet még kevés volt ahhoz, hogy a társadalom minden tagja számára biztosítsa ezt a komfort szintet. Maga

a komfort is gyors változásokon megy keresztül egyre kevésbé biztosítható szélesebb rétegek számára. Luxus szint már csak kevesek részére valósulhat meg, különböző fokozatai a társadalom egyre elmélyülő rétegződésének kifejeződése. A szocialista forradalmak bukása Európában A tragikus bukások sorozata a Párizsi kommunnal kezdődtek. Az osztályellenség erőinek döntő túlsúlya végzett a Proletáriátus első a hatalmat is megragadó fellépéssel. A győztes burzsoázia iszonyú kegyetlenséggel bánt el a forradalmárokkal. Az első világháború vérfürdőjének kellet eljönnie ahhoz, hogy a Proletáriátus újra felléphessen a hatalom megragadásáért. Millióknak kellett elpusztulnia ahhoz, hogy a végső elkeseredés hullámát váltsa ki a megkínzott tömegekből. Ez vezetett a XX Század Proletárforradalmaihoz A véres forradalmakat nem a proletáriátus kívánta, hanem a tőke brutalitása által okozott végső elkeseredés

váltotta ki. Az ellenforradalmak kegyetlensége a vörös terror védekező visszacsapásait vonta maga után. A milliókat elpusztító imperialista háború kirobbantói a forradalom visszacsapásait álszent felháborodással a végítélet megnyilvánulásaként démonizálta. A forradalom védekezése közben keletkezett áldozatok (számát akik közül az ellenforradalmak rémtettei nagyságrendekkel többeket pusztítottak el mint a forradalmárok) a képtelenségig eltúlozva tálalták. A rémségek igazi elkövetői a proletárhatalom védekezését rémuralommá hazudták. A proletáriátus leghatalmasabb eredményekkel járó megnyilvánulását a Nagy Októberi forradalmat most az elbukása után már az Istenük által az emberiségre kirótt halálbüntetésért is felelőssé teszik. A kommunizmus áldozatainak számát már eddig is száz millióra srófolták miközben a fasizmus áldozatainak számát 50 millióról 6 millióra csökkentették. A papocskák a

szocialista rendszerek bukását Isten büntetéseként állítják be és imákat rebegnek szörnyű istenükhöz aki egy csekélyke engedetlenségért ítélte az első emberpárt és ebben a vétekben teljesen ártatlan utódaikat az egész utánuk élő emberiséget. A széplelkű intelektüelek borzongva ismételgetik a burzsoázia hazugságait a forradalmak rémtettereiről miközben az ellenforradalmak igazi rémtetteiről nagyvonalúan megfeledkeznek. Nincs, és nem lehet igazság a földön, míg az általánossá vált bőség meg nem szünteti az egyesek és a kisebbség számára biztosítható bőség kiváltságát. Minden forradalom elbukik, amíg a társadalom csak annyi anyagi és szellemi értéket produkál, hogy az csak kevesek bőségét biztosíthatja. A forradalomi hatalmakat vagy az ellenforradalmak döntik meg vagy maguk a forradalmárok, mert nem tudják felszámolni a létért folyó harcot a társadalomban. Spartakus rabszolgái Dózsa parasztjai csak a

létért folyó harc új szakaszát nyithatták volna meg győzelmük esetén. Amíg a társadalom csak a kisebbség számára biztosíthat bőséget addig a kiváltságok szükségképpen virágba szökkenek mert a forradalmak nem teremtenek általános bőséget csak azt eredményezik, hogy új formákat öltenek a kiváltságok. A társadalmi kiváltságok alapja az általános bőség hiánya Amíg ez a helyzet áll fenn addig elemi erővel hat az átlagos és különleges emberi erő ellentmondása ez ahhoz vezet, hogy a különleges emberi erő mindig leigázza az átlagos emberi erőt. Vagyis a társadalom jobb helyzetben lévő tagjai kiváltságos helyzetbe emelkednek a rosszabb helyzetben lévők fölé. Ez a társadalmi mozgás nem is akaratlagos, hanem spontán módon létrejön mind addig, míg a társadalom anyagi és szellemi értékei elégtelenek ahhoz, hogy mindenki számára biztosítani tudják az anyagi és szellemi értékekből azt a részesedést ami lehetővé

teszi testi és szellemi képességünk kibontakoztatását. A bőség kosara, amiről Petőfi álmodott nem mindenki gazdaggá válásában valósulhat meg csak a társadalom gazdagságában. A társadalomnak olyan gazdaggá kell válnia, hogy minden tagja számára alanyi jogon biztosítani tudja azt az ellátást ami szellemi és fizikai képességeinek kiteljesítéséhez szükséges. A társadalom a benne rejlő szinte végtelen lehetőségeket csak úgy tudja kibontakoztatni, ha minden tagja szellemi és fizikai erejét képes szolgálatába állítani. Amíg a tömegeket eltompulttá teszi a vegetációs létezésük biztosításáért folyó harc addig a társadalom csak igen alacsony hatékonysági szintű emberi erővel számolhat. A proletárforradalmaknak (nem föltétlenül véres formában lezajló) kell biztosítani azt az átmenetet a bőség társadalmába, amely ellensúlyozni tudja azt a spontán társadalmi mozgást, ami szükségképpen következik az általános

bőség hiányából. Az általános bőség hiánya a létért folyó harc alapja a társadalomban. A szocialista hatalom feladata, hogy ezt a spontán tendenciát tehát a kiváltságok ujjá születését lefékezze és biztosítsa olyan közösségek kialakulását, amelyekben a létért folyó harcot semlegesíti a közösségek melege az egy mindenkiért mindenki egyért elvének konkrét megvalósulása. Az európai szocializmusok bukásában alapvető szerepet játszott a létért folyó harc tovább élése azokban a közösségekben, ahol egyáltalán lehetségessé válhatott volna a kiváltságok keletkezésének meggátolása. Az európai szocializmus sejtbetegségbe pusztult el, mert nem találta meg a kiváltságok újjászületésének forrásait. A kiváltságok nem a nagy társadalomban nőnek ki a bőség hiányából, hanem a társadalmat alkotó közösségekből a társadalom alap sejtjeiből. Közösségek hallozzák be az egész társadalmat Már a kapitalizmus

is közösségekbe egyesíti a társadalom atomjainak számító egyéneket. De ezekben a közösségekben a létért folyó harc kapitalista formái érvényesülnek, ami alátámasztja azt a mozgást, hogy a társadalom anyagi és szellemi értékei a kiváltságosok kezében összpontosulnak. A szocialista forradalmak győzelme után a szükségképpen létrejött vagy már létező közösségek nem küszöbölik ki automatikusan a létért folyó harcot. A közösségek szocialistákká deklarálása üres frázis marad, ha nem alakítják ki kiváltságok újra termelődésének gátját. Ez pedig elemi erejű tendencia, ami a közösségek tagjainak különböző élethelyzeteiből fakad. A különböző élethelyzetekben vannak kedvezőbb és kedvezőtlenebbek, amelyek az anyagi és szellemi értékek és lehetőségek különböző megoszlásban fejeződnek ki és ezekből a bármily csekély különbözőségekből kinőhetnek a közösséget megosztó kiváltságok. Ezt a

tendenciát a proletárhatalom önmagában nem tudja megállítani. A hatalom eszközei majdnem hatástalanok A hatalmi eszközök alkalmazása a korlátolt lehetőségein túl a hatalom eltorzulásához vezet, ami megrontja a hatalom gyakorlóit a forradalom élcsapatának tagjait is. Az ily módon eltorzult hatalom azt sugározza ki a társadalomra, ami a legrosszabb belőle. A hatalmi harcok klikkek formájában megjelennek a legkisebb közösségekben is, és feltartóztathatatlanul megindul a kiváltságosok újjászületésének folyamata. Ezzel párhuzamosan nő a frázisok uralma az elméleti tisztasággal szemben. Minden kiváltságot a szocializmus érdekében valónak deklarál a frázissá alacsonyított elmélet. Újjá éled az a felfogás mód, hogyha én nem teszem azt, ami csak az én egyéni javamat szolgálja, akkor megteszi helyettem más. A legszűkebben vett egyéni érdekek tömege fölé nő a társadalmi érdekeknek, és ahogy klasszikusaink előre látták

helyreáll a régi szemét. Ha a közösségek melegét nem tudja a szocialista forradalom kialakítani, és mindvégig biztosítani az általános bőség megteremtéséig akkor a társadalom spontán mozgása vissza csatolja a társadalmat eredeti kiinduló pontjára és a forradalom jelképeit maguk a proletárok verik le az újra sötétté váló gyárak homlokairól. Kelt: BUDAPEST, 2000.0121 Az európai szocialista rendszerek széthullása. Az európai szocialista rendszerek története a Nagy Októberi Forradalommal kezdődött. Az orosz forradalom különösen nehéz körülmények között született. Háború, polgárháború, éhínség, imperialista országok intervenciója és blokádja, és mindezek tetejébe a szörnyű fasiszta támadás. Felsorolni sem lehet mindazokat a gátló körülményekkel a születő új hatalomnak számolnia kellet. A kulcsszó mind a belső környezet esetében az elmaradottság. Ezzel a tényezővel már a tizenkilencedik század

közepén foglalkoztak a tudományos szocializmus megalkotói. Szerintük a szocialista átalakulásnak a legfejlettebb országokban kell elkezdődni A történelem mégis úgy alakult, hogy egy elmaradott országban győzött a szocialista forradalom. A Nagy októberi forradalom szükségszerű is volt de ugyanakkor kényszerlépés is. Meg kellett oldani a polgári forradalom feladatait, és elő kellett készíteni a forradalom tovább fejlesztését az átmenetet a szocialista társadalomba. Az átmenet nehézségei. Már föntebb szó volt az objektív nehézségekről. Ezekhez járult a forradalomban részt vevő tömegek tudatossági színvonalában mutatkozó problémák. A forradalom élcsapata és a tömegek tudatossági szintje közt óriási volt az eltérés. A tömegek a spontán elégedetlenség szintjén kapcsolódtak be a forradalomba Az elkeseredettségük a kilátástalan helyzetük és egy jobb jövő reménye amit a forradalom győzelmétől vártak volt az

indítékuk, ahhoz hogy vállalják a forradalomba való részvételük kockázatát. A forradalom élcsapatának az egész szocialista perspektíva megcsillantásával. Kellett a tömegek mind nagyobb részét bevonni a forradalmi mozgalomba. Ez azt a veszélyt vonta maga után, hogy azok, akik a forradalom győzelmétől sorsuk azonnali gyökeres megváltozását várták csalódottá váltak és az ellenforradalom hálójába kerültek. Az ellenforradalom kezdetétől az ilyen korán kiábrándultakból toborozta a tömegeit. Ezekhez kapcsolódtak a szolgák akik udvari kiszolgálói voltak uraiknak és bizonyos kiváltságokat is élveztek a többi dolgozó osztályhoz és rétegekhez képest. Az ellenforradalom kezdeti lépéseitől magába foglalta a szolgák lázadását és a demagógiát a gyorsan kiábrándulók megtévesztésére. A fehérgárdista ellenforradalom a nyílt terrorista fellépést a régi visszaállításáért A szolgák lázadása összefonódva a forradalom

hibáinak kijavításáért állarcba öltözve támadt a forradalom ellen. Az elmaradottság következtében az átmeneti korszak szükségképpen hosszabbra nyúlt, mint ahogy azt még a forradalom élcsapata is feltételezte. A hosszúra nyúlt átmeneti korszak nehézségeit egyre nehezebben viselték a tömegek. A spontán elégedetlenség nyomása a forradalomra egyre erősödött Azokat a reményeket, amiket a tömegek a forradalom győzelméhez fűztek, a forradalmi hatalomnak valamilyen formában fent kellet tartani. A forradalom igazságait kanonizálni kellett ahhoz, hogy azok is elfogadják, akik még nem tudományos alapon kötődnek a szocializmushoz. A burzsoázia az osztály érdekeinek megfelelően minden eszközt fölhasználva manipulálja a tömegek tudatát. Amíg a rosszat manipulálják addig a forradalom sem mondhat le a jó manipulálásáról. A forradalom igazságainak tekintélyét az élcsapat politikájának hitelessége garantálja és ez akkor is hat,

amikor nehézségek támadnak, amikor áldozatvállalást kell kérni a tömegektől az élcsapat tekintélyét fokozhatja, egy szuggesztív egyéniség aki szinte személyével tudja garantálni egy igazság tartalmát. Ez a jelenség ismert a nevelés területéről. Egy tanuló kezdetben igaznak fogad el olyan állításokat, amiket számára csak a tanár tekintélye garantál. Fokozottan érvényes ez társadalmi igazságok esetében, amikor az eltérő érdekek kusza szövevényében kell eligazodni. A társadalom úgy kiszélesedett a történelem során, hogy egy ilyen bonyolult összetett jelenséget már nem lehet közvetlenül áttekinteni. Megértéséhez a társadalomról kialakított tudományos ismeretekre van szükség. Társadalomtudományos ismeretekre nem könnyű szert tenni akkor, amikor szinte minden erőnket leköti a létfenntartó tevékenység. Erre a nagy többségnek, sem igénye, sem energiája sincs. Akkor mi kötheti a szocializmus igazság rendszeréhez

az ilyen fokon megrekedt emberek gondolkodását? Csak a szocializmus igazságába vetett hit. Egy ilyen hit csak a forradalom vezető erejének tekintélyére támaszkodhat. Persze az lett volna az ideális, ha mindenki tudományos felkészültség alapján kapcsolódott volna a szocializmushoz, de a történelem nem kedveli az egyenes utakat. Nagyon sok és különböző akarat összegződik a történelmi tényekben ahhoz, hogy minden egyértelműen pozitív módon történjen. A jó manipulálására tehát szükség van és általában a tekintélyi elv alkalmazása volt a társadalmi igazságok és hazugságok manipulálásának eszköze. A tekintélyi elv alkalmazása az elit és a tömegek színvonala közötti nagy különbség miatt elkerülhetetlen. A tekintélyi elv leggyakoribb alkalmazási módja a kultusz Eddig minden társadalmi erő élt vele. A tömegekkel való kapcsolatteremtés egyik leghatásosabb formája a személyi kultusz A felnagyított emberi arc különös

hatását a legtöbb ember érzékeli különösen nagy hatást gyakorol ez, ha nagy hatalommal bíró személyiség arcát jelenítik meg így. Általában a társadalmi hatalom még jelentéktelen és szürke egyéniségeknek is a különösség varázsát kölcsönzi. A személyiség varázsát nem nélkülözheti egyetlen tömegmozgalom sem a vezetők vezetettek kapcsolatának kiépítésében. Persze itt is, mint minden más esetben a mérték megszabásán múlik minden. A kultusz legtöbb esetben valamilyen hiány vagy meg nem valósult remények és a valóság közötti eltérés leplezésére szolgál. A forradalmak után a forradalom lendületének fenntartására használják sokszor nem is tudatosan, hanem a tömegek és a vezetők kapcsolatteremtési formáiból spontán módon nő ki a kultusz. A szocialista forradalom győzelme után a nehézségek felszínre törése és fokozódása egyre nehezebbé tette a racionális kapcsolatteremtést a tömegekkel. Az

irracionális elemekből összetevődő kultusz egyre készen fekvőbbnek tűnt a tömegekkel való kapcsolat fenntartására. Egy olyan történelmi személyiség, mint Sztálin személyiség vonásaival találkozott ez a kényszer lépés a forradalom részéről. Az a forradalmi hit, amely ennek kapcsán kialakult a tömegekben óriási szerepet játszott a nehézségek elviselésében és vállalásában. Ezt a hitet, ha már kialakult nem lett volna szabad oly módon lerombolni, ahogy Hruscsov tette azt. A hit kezelése különös gondosságot igényel Nem csak a vallásos hit esetében van ez így A társadalmi igazságokhoz kapcsolódó hit helytelen kezelése meghasonlást, cinizmust minden átfogóbb társadalmi értékkel szembeni közömbösséget nihilista hozzá állást eredményez. A szocialista hit lerombolása az egyének társadalomhoz való viszonyának gyökeres meg változásához vezetett. Az egyéni és a közös érdek szolgálása nagyon kényes és

törékeny egyensúlyi állapot. Áldozatvállalást a jövő érdekében nem nélkülözhet egy olyan társadalom, amely nála sokkal gazdagabb országokkal ál versenyben. A gazdagabb országok életszínvonala állandó ingerhatás, ami a szegény szocializmus országainak tömegeiben a spontán elégedetlenség fokozódását gerjeszti. A gazdagabb országok az eredeti tőke felhalmozódás révén olyan előnyre tettek szert a szegényebb országokkal szemben, hogy viszonylag magasabb életszínvonalat tudtak produkálni még a dolgozóik számára is, persze ezt is csak a dolgozó osztályok szívós harcai nyomása alatt. Az extra profit morzsáival még jelentős tömegbázist is teremtettek maguknak azzal, hogy cinkos társaikká tették a magasabb életszínvonal biztosításával a tömegek egy részét az elmaradottabb régiók kifosztásában. Ezekre az előnyökre építve a spontán elégedetlenség szításában találták meg azt a leghatékonyabb fegyvert, amely

végül is a szocialista rendszerek fellazulásához és széthullásához vezetett. A tömegek kultuszos befolyásolásának lehetőségei kimerültek anakronizmusokká váltak a szocialista hit egy jobb igazságosabb társadalomba széthullott. A társadalom egyes tagjai az egyéni érvényesülés lehetőségei felé fordultak. Felgyorsultak a társadalom egyes tagjai közötti egyenlőtlenségek kikristályosodásának formái. Hatni kezdett az átlagos és különleges emberi erő ellentétéből fakadó a társadalmat spontán módon differenciáló tendencia. A különleges emberi erő kikristályosodó gócainak ereje, a tőkés társadalom restaurálódásának irányában kezdett hatni. A különleges emberi erő a társadalom tagjai között az előnyösebb helyzetben lévők ereje az előnytelenebb helyzetben lévőkkel. A szocialista rendszer fékezte ennek a tendenciának az elhatalmasodását. De egyre kevésbé volt erre képes A különböző reform kísérletek

inkább abba az irányba hatottak, hogy szabadabban érvényesülhessen az átlagos és különleges emberi erő spontán játéka, amelyben csakis a különleges emberi erő hegemóniája érvényesül. Út tévesztés: A hatalom megragadása után a hatalom megvédése kötötte le a forradalom legjobb legképzettebb erőit. A forradalom káderei szétszóródtak a hatalmas országban. Azok a harcos összeforrott kollektívák, amelyek az egy mindenkiért mindenki egyért eszme szellemében forrtak össze alacsonyabb szintű közösségekbe kerültek át. A feladatuk az volt, hogy ezeket a közösségeket átformálják a régi forradalmi közösségeik mintájára. Csak hogy kétoldalú egy ilyen kapcsolat. Az alacsonyabb szintű közösség is hatással van a forradalmárra Az individualista és egoista beállítottságú többség a maga arculatára formálhatja azokat, akik még maguk sem szabadultak meg teljesen az ilyen beállítottságtól. A forradalom káderei a hatalom

képviselőiként épültek be ezekbe az alacsonyabb szintű közösségekbe. Mint ilyenek állandó nyomásnak voltak kitéve azok részéről, akik a közben járásukkal akartak érvényesülni. A nem elég szilárd jellemű forradalmár káder engedett is a csábításnak és maga köré gyűjtve az ilyen beállítottságúakat, klikk uralmat épített ki a közösség felett. A klikk a kapitalizmus túlélő formája az új hatalom mellett. A kapitalizmustól örökölt közösségek szocialista átformálása nélkül a közösségek meleg ágyai a klikk képződésének. A társadalom mélyebb rétegű szocialista átalakulása és átalakítása nem mehet végbe a kisebb közösségekben képződő klikkek elleni harc nélkül. A kisebb közösségekben lehet legkönnyebben belátni és beláttatni az egyéni érdek szoros összefüggését a közös érdekkel. Ez azonban nem automatikusan valósul meg. A már létező közösségeket függetlenül a fejletségi

színvonaluktól szocialista kollektívákká deklarálták és nem fordítottak gondot a klikk képződések jelenségeire. Azt, amit még meg kellett volna valósítani megvalósultnak tételezték. Megkezdődött a kapitalizmus alulról való újraépülése Ezt elfedte a szocialista frazeológia. Minden egyéni és rész érdeket közös érdekké kozmetikáztak az egyre gyorsabban elburjánzó klikkek. Aforizmák a nemek viszonyáról. 1. A férfi és a nő közötti kommunikáció eszköze, a hazugság 2. Már az egymáshoz közelítésünk is őshazugságon alapul, tetszeni akarunk egymásnak 3. Tetszeni, akarni annyi mint jobbnak és szebbnek látszani annál, amilyenek vagyunk 4. A nők tetszeni akarása, kegyes és kívánt hazugság minden férfi számára 5. Minden nőnek arra kell törekednie, hogy tetsszen minden férfinak Ez szépsége megőrzésének titka 6. Az okosság a nő belső szépsége 7. Csak belső szépség nélkül lehet valaki reménytelenül csúnya

8. Unalmassá válni egy nő számára annyi, mint csúnyává válni 9. Ha egy nő nem akar tetszeni egy férfinak, az felér egy visszautasítással 10. A legbiztosabb út az elcsúnyuláshoz az, ha egy nő elhagyja magát Ez a legkopottabb, de legigazabb közhely 11. Nőnek hazudni nem bűn, hanem kötelesség 12. Ha egy nőnek igazat mondasz, rögtön kételkedni kezd szavaid igazságában 13. Hazugság és erőszak nélkül a legtöbb nő élete végéig szűzen maradna 14. A férfi is és a nő is hazudik egymásnak, a különbség csak annyi, hogy a nők arcizom rándulás nélkül teszik azt. 15. Ha nem a férfi hazudik a nőnek, akkor a nő önámítással szabadítja meg magát a gátlásaitól 16. A nő igazi őszintesége, a gátlástalanság vagy az odaadás 17. A szüzesség tizenöt éves nőnél bájos, húsz évesnél furcsa, huszonöt évesnél bosszantó, harminc évesnél nevetséges. 18. A szüzesség nem érdem, hanem tapasztalatlanság 19. A szüzesség nem

érdem, de az elvesztése sem az 20. A nőket könnyebb vetkőztetni, mint öltöztetni, de ahhoz, hogy vetkőztethesd, öltöztetned kell őket 21. Minden nőnek megtudom bocsátani azt, hogy más a férje és nem én, de hogy a szeretője is más legyen azt soha. 22. A buta nő a tartózkodás jegével határolja el magát a férfiaktól, az okos nő a tartózkodás látszatával láncolja magához őket. 23. A női tartózkodás szerelemmé érleli a férfi vágyát, a túlzott tartózkodás elsorvasztja azt 24. A nő tartózkodása nem erény, hanem természetes eszköze a párválasztásnak 25. A nő azon keresztül szereti meg a férfit, ahogy az áttöri tartózkodása burkát 26. Ha feleségeddé teszed a szeretőd, jogilag garantálod, hogy a szeretője maradsz, de ha már erre a garanciára szükség van, nem a szeretőd. 27. A házasságban az a legelviselhetetlenebb, hogy idővel elviselhetővé válik számunkra 28. Igazán csak a szeretőt lehet szeretni 29. A házasság

alapvető ellentmondása, hogy egy választás véletlenétől teszi függővé a boldogságunkat 30. A házasságban legjobb a házasság törés 31. Feleség csak kétféle van: édes zsarnok vagy zsarnok, zsarnok 32. Az emberek a nemi nyomoruk elöl menekülnek a házasságba, a házasság azonban csak betetőzése a nemi nyomoruknak. 33. Egy szexuális partnerrel végig élni az életet, rosszabb, mint örök szüzességet vállalni 34. A legkeményebb morális diktatúrát a fajfenntartó szerveink nyögik, pedig már Spinoza is megmondta, hogy semmi köze sincs az altestünknek az etikához. 35. Sohasem tudunk eleget paráználkodni, mégsem tudjuk sohasem elnézni mások paráználkodását 36. A sexi nő, még összerakni is úgy tudja a lábait, mintha szétrakná azokat 37. Aki nem számol a női tartózkodással, jobb ha jegyességre lép saját markával 38. A férfiak a legtöbb kudarcot azért szenvedik el a nőktől, mert előbb akarják megkapni őket, mint mielőtt

leküzdötték volna a tartózkodási idejüket 39. Még a legléhább nőnél is számolni kell tartózkodási periódussal, kivéve azt az esetet, amikor pénzért árulja magát. 40. Ha egy nő tartózkodási periódusa csupán egy perc, akkor se akarj fél perc alatt célt érni nála 41. A tartózkodási idő minden nőnél, minden férfival szemben más és más 42. A mimikai izmainkat pihentetni annyi, mint buta pofát vágni 43. Azt, hogy ki tetszik, ki nem tetszik nekünk saját természetünk zsarnoki akarata szabja meg 44. A legtöbb férfi könnyű zsákmányt lát a csúnya nőkben, pedig azoknak oly nagy a reklám szükségletük, hogy az fölé nő a vágyaiknak. 45. Mivel a csúnya nőt könnyű prédának tekintik a férfiak, általában nem számolnak a tartózkodási idejükkel és így gyakrabban pofára esnek náluk. 46. A csúnya nők szexuális kielégülése az, ha minél több férfi valóságos vagy vélt közeledését utasítják vissza 47. Óvakodj a

csúnya nőktől, mert azok közeledési szándékként fogják fel a férfiak puszta udvariasságát is 48. Egy okos nő soha nem lehet csúnya 49. Egy okos nő annyira ura a mimikai izmai irányításának, hogy egy jól kidolgozott mosollyal, mindig kitudja védeni a diszharmonikus vonásaiból fakadó csúnyaságát. 50. Egy külsőleg vagy belsőleg szép nő ösztönösen érzi, hogy minden férfinak tartozik legalább egy mosollyal 51. Tisztán biológiai szempontból tekintve csak az ivarszerveink és emésztőszerveink, jobb vagy rosszabb képviselői vagyunk. 52. Ösztöneink civilizálódása, egyben azok megcsonkítása is 53. A férfi és nő közötti igazi barátság, szerelem 54. Az igazi nőiesség hangsúlyozatlan, hangsúlyozottság 55. Minden férfinak köze van minden nőhöz, ha nem bárdolatlan velük szemben 56. A szexualitás varázsereje, nem csak a szexuális kapcsolatokban érvényesül 57. A buta férfi, a nőiesség varázsától fosztja meg

választottját, kisajátítási törekvéseivel 58. A kisajátított nő szárnyaszegett angyal vagy letépett virág 59. Elzárni egy nőt a férfi szemektől annyi, mint hervadásra ítélni 60. A monogám nő szépsége is csak sok férfi szemsugarától virágzik 61. A monogám nőnek is nyitottnak kell maradni minden férfi számára valamilyen formában 62. Nőnemű lénynek lenni természeti adottság, nőnek lenni művészet és tudomány 63. A buta nő azt hiszi, hogy csak annak szabad őt nőnek látni, aki neki is tetszik 64. Az okos nő valamilyen formában minden férfi számára nő tud maradni 65. A rideg "nem" minden női arcot elcsúfít, az okos nő a "nemmel" sem sért 66. A szívemet ajánlottam egy hölgynek, de azt válaszolta, hogy nem szereti a belső részeket 67. Megkértem a kezét, rám sózták a nyelvét 68. A házasságban ne boldogságot keress, hanem nyugalmat, az a boldogság 69. Egyik házasságból a másikba menekülni annyi,

mint börtönt, börtönre váltani, pedig csak a siralomházat érdemes börtönre felcserélni. 70. A női szívekhez vezető egyenes út, a görbe 71. A férfit legalább olyan sérelem éri, ha vissza utasítják, mint a nőt, ha megerőszakolják 72. A nők erőszakossága, a férfiakkal szemben, a vissza utasítás 73. A nőt nagyobb sérelem éri, ha visszautasítják, mintha megerőszakolják 74. A legjobb nők azoknak jutnak, akik unatkozva és fanyalogva fogyasztják őket 75. A féltékenység, az egymás iránti érzelmeinkben, túl szeretési szint 76. Ötven év felett minden férfi egy kicsit Don Quijote, aki Dulcinea-át lát minden mosogató lányban 77. A nemi vágy a természet csele, mellyel a fajfenntartás szükségszerűségének vet alá bennünket 78. A legszürkébb elméletek azok, amelyek a szerelmi gyakorlat megvilágítására szolgálnak 79. A szerelem és a szexualitás reménytelenül gyakorlatias dolog, ezért is dadog az elmélet embere, amikor erről

beszél. 80. Jobb szeretni, mint elmélkedni róla 81. A női arc legjobb kozmetikuma egy mosoly 82. Ha a nő házas embert hódit meg, hármas élvezetben részesül: tiltott gyümölcsöt fogyaszt, győzelmet arat egy másik nő felett, érettebb szerelemben részesül. 83. A házasság nem jó, de még mindig a legjobb rossz azok közül, amit a férfiak és nők egymás sanyargatására kitaláltak. 84. Egyenlőre nincs jobb, a rossz házasságnál 85. A házasság kötelékeivel, a társadalom szövi be sajátos akaratát, életünk legintimebb folyamataiba 86. A házassággal nem a szeretőnknek kötelezzük el magunkat, hanem a társadalomnak 87. A házasság, a társadalommal kötött szerződés nemi képességeink elsorvasztására 88. A társadalom számára, a házasságok még ma is az égben köttetnek 89. A szeretői nyoszolyát hitvesi ággyá változtatni annyi, mint lemondani a szerelem gyönyöreiről, a fajfenntartás kínjaiért. 90. A legtöbb házasság azért

felbonthatatlan, mert az egyik félnek a másik általi leigázásán alapul 91. Amikor az egyik házasfél az anyagi gondok nagyobb terhét hárítja át a másik félre, akkor kizsákmányolja azt. 92. A házasság a lét és fejfenntartás összekapcsolása, melyben a létfenntartás terhei válnak mind nehezebbé, amilyen mértékben a fajfenntartó ösztöneinkből fakadó gyönyörérzetünk megkopik. 93. Ha a szerelem pávatollait fészekrakáshoz használjuk, szükségképpen fakóvá válnak 94. A természet nem habzsolásra formázta emésztő és ivarszerveinket 95. A vallás fonák tételeiben, melyek aszketizmusra buzdítanak, tulajdonképpen a természet tiltja falánkságunkat és bujaságunkat. 96. A létfenntartás törvényeinek alá vetett szenvedély, csak útonállóként jutat gyönyörhöz bennünket 97. A szexuális képességeinket erkölcsi illegalitásba szorítja a társadalom annak érdekében, hogy más irányba terelje energiáink felhasználását.

98. Amikor a társadalom korlátozza, a nemi örömök hajszolását, csak a természettől kapott parancsot közvetíti 99. Az ember nem csak a tüzet lopta a természettől, hanem az örömöket is 100. A természet csömörrel bünteti az örömök tolvajait 101. A csömör adóját a természeti képességeikkel vissza élők fizetik 102. A szerelem, a nemek közötti vonzalom emberi formája, de mint minden emberi, lázadás a természet ellen 103. A gyomor kompromittálja, a szív rehabilitálja ágyékunkat 104. Az orrunkkal, csak a szervezet csatornarendszerének látjuk altestünket 105. Ha egy nő elfogadja egy férfi szerelmét, aktív győzelmet arat fölötte, ha visszautasítja, az passzív győzelem 106. A szerelmi csatában általában a férfi vesztes, a házasságban viszont a nő és mégis a nők harcolnak a legelszántabban a házasságért, vesztett csatáik színteréért. 107. Az ember nappal a létfenntartásáért küzd, éjjel a fajfenntartásáért 108. A

férfi közeledésének látványos visszautasítása magát a visszautasítót is megalázza, ezért az okos nő soha nem él ilyen eszközökkel. 109. A nők a legtöbb erőszakot provokálják, sőt segítik Lélektani aforizmák. 1. Öndiagnózis: az Én tehetségem nem abban áll, hogy nagyszerűen tudok úszni, hanem abban, hogy a víz fölött tudom tartani a fejem. 2. Öndiagnózis: olykor a sasokat szánom, szárnyalásuk hitványnak találom, de legtöbbször az ürgét követném, a föld alá bújnék, ha tehetném. 3. Öndiagnózis: Én egy sajátos álbolond vagyok, az a bolondériám, hogy bolond vagyok 4. Minden hazugság fele önálltatás 5. Hiúságunk azt az eltérést hivatott kiegyenlíteni, ami az önmagunk megítélése és a mások rólunk alkotott ítélete között feszül, következtetés képen nem jellem torzulás. 6. A hiúság szükséges önáltatás 7. Mindig jobb véleménnyel vagyunk magunkról, mint mások rólunk 8. Abszolút érzékenység, ha a

saját önkritikánktól is vérig sértődünk 9. Abszolút sérülés, ha már csak a sebeink tartják össze testünket 10. Ha tükörbe nézünk, nem azt látjuk ami ott valóságosan megjelenik, hanem azt, amit hiúságunk diktál 11. Őszintének lenni embertársainkhoz és önmagunkhoz, bárdolatlanság 12. Őszinteségeddel olyan tükröt tartasz partnered elé, ami olyannak mutatja őt, amilyen a valóságban, ez pedig legtöbbször nem egyéb sértegetésnél. 13. Ha elakarod kerülni a holnapi halált, végezz magaddal ma 14. Enyészünk már életünkben, a halál földből von ránk tetőt, otromba kis férgek leszünk, a temetőbogár előtt 15. A nyugalom a boldogság passzív formája 16. A megszokás elszürkíti a jót és elviselhetővé varázsolja a rosszat 17. Unalom csak üres fejben üt tanyát 18. Igazán csak társaságban lehet unatkozni 19. A magány azért jobb a társaságnál, mert magunkat könnyebb elviselni, mint másokat 20. Unatkozni annyi, mint

elviselhetetlenné válni önmagunk számára 21. Betegségemből csak ordítva tudok kitörni, ásítva soha 22. Nincs belső titkom, csak gyomorhurut 23. A legszebb tehetségünk, mások tehetségének felismerése 24. Az igazi tehetségek egymás szellemi mecénásai 25. Az igazi tehetségre rátalál a múzsa, de ha elengedi kezét, szürkére mázolja a fejét 26. Maximális életigényem, a minimális nyugalom 27. A zseni nagyképűsége a különcködés 28. Egy kicsit az is vagy, amit eltudnak hinni rólad 29. A fecsegés, a hallgatás lármás formája 30. A hallgatás, a bensőnk zajongása 31. Mimózák mind az emberek, bírálni őket nem lehet, csak szépeket mondjál róluk, hogy ne lógjon érte az orruk. 32. A boldogság kékmadarának röptét nem látta soha emberi szem, hiába is várjuk a jöttét, életünk egére nem száll sohasem. 33. Alárendeltjeid körében nagyobbnak látszol, barátaid körében nagyobb is vagy 34. A legtöbben befejezik életüket,

mielőtt meghaltak volna 35. Az eltompultság az egyén társadalmi halála 36. Van aki a házasságban, van aki a munkájában fejezi be életét, a halála előtt 37. Ha őszinte véleményt mondanak rólad, azon nem illik megsértődni, de őszinte véleményt sem illik mondani mindig. 38. Legtöbben rühellik az öndicséret szagát és mégis az a legtöbb, ki öndicséri magát 39. Ha annak vesszük, a bók is sértés 40. A társalgás művészete: oly módon középpontba kerülni, hogy ugyanakkor mindenki más középpontban lévőnek érezze magát. 41. A hiúság elvetése olyan követelmény, amelyet mindig másokkal szemben támasztunk 42. Ha minden érvünket felsorakoztatnánk az öngyilkosság mellett, akkor lemondanánk róla Ez áll az egyénre és a társadalomra egyaránt. 43. A remény, a nyitott lehetőségek tükröződése tudatunkban 44. Tartalmatlanná vált életünket csak fontoskodással igazolhatjuk magunk előtt 45. Azért fontoskodunk, mert még nem

váltunk igazán fontossá egymás számára 46. Kifakadás: Óh Te, ki ellenem ezt követni mersz el, lehányom a füled fél tucatnyi verssel 47. A társadalom könnyebben fizet az útókor hálájával, mint a jelen kor elismerésével 48. Az útókor hálája csak annyit ér az egyén számára, mint a túlvilág gyönyöre 49. A hős igazi halála akkor következik be, ha életben marad, hőstette után 50. Az emberek csak a halott hősöket szeretik 51. Az életben maradt hősök hibái elviselhetetlenek 52. Az emlék és a remény ötvözi számunkra elfogadhatóvá a jelent 53. Az emlék a múltra, a remény a jövőre vonatkozó önáltatás 54. Az emlékezés szűrőjén át megszépülve ködlik felénk a múlt 55. A depresszió, a remény és célképzetünk betegsége 56. Az igazi szeretetnek mindig a katarzis képezi a hátterét, féltés formájában 57. A talpától a fejéig mérik az embert, ki értelmesen, szépen él, a fejéig ér 58. Nincs olyan tükör, amely

rútabbnak mutatna annál, mint amit magadról képzelsz 59. Minden tükör görbe a belepillantónak 60. Csak önmagunk átértékelésével tudunk másokat átértékelni 61. Inkább magad mondj rosszat magadról, mint hogy mások tegyék azt 62. Minden kétség a reményből születik és minden remény kétséggel mérgezett 63.Az irigység negatív értéktudat 64. Elindultam feléd tudomány szép rózsaligete, de idő te cudar, fukar gebe csak általánosságok szomorú szegénységéhez jutattál. 65. Csak azt irigyeljük, amit titokban csodálunk 66. Akit irigyelsz, azt elismered, még ha harcolsz is ellene 67. Ha úrrá tudunk válni irigységünkön, gazdagabbá válunk az irigyelt barátsága révén 68. Minden negatív érzelmet civilizálhatunk, pozitív ellentét párjával 69. Érzelmi világunkban erősebben hatnak a létért folyó harc törvényei, következésképpen, több a tennivalónk, humanizálásunk terén, mint a logikai szférában. 70. A hippohonder

kisemmizve érzi magát, ha nem fedezi fel magán egy súlyos betegség szimptómáit 71. A mazochista, önostorozással provokálja ki mások simogatását 72. A boldogság titka: leszokni arról amit szeretsz és rászokni arra ami van 73. XY úgy fennhordja a fejét, hogy már csak a zsiráffal tud kommunikálni 74. A zseni önmaga napja és bolygólya 75. Az egyik gond serkent, a másik ernyeszt, a túl sok gond eltompít 76. Az igazi mély barátság olyan érték azonosuláson alapszik, amelyet semmi nem hozhat válságba, csak az egyik vagy másik fél vagy mind két fél értékeinek megkopása. 77. Egy barátság megszakításában mindig ketten felelősek 78. Ha csalódunk a barátunkban, önmagunkban is csalódunk 79. A barátság kapcsolat teremtő értéktudat 80.Az igazi arcunkat soha nem láthatjuk, mert elfedi azt a mimikai izmaink játéka 81. Az arcunkat csak részben kapjuk a természettől, nagyobb részt viszont a saját alkotásunk 82. Mindenki nyelvet ölt saját

tükörlépére, ha nem azt a kedvező képet látja benne visszaverődni, amit saját magáról képzel. 83. Mások arcát előbb meg kell szoknunk, hogy olyannak lássuk amilyen 84. Vagy a szemünk, vagy az orrunk, vagy a szánk ívelése felmenti az önváddal is sújtott bibircsókjainkat 85. Bármily bűnt, gazságot követünk el, önmagunkban már megfogalmaztuk a felmentő ítéletet magunk számára. 86. Árutermelő társadalomban még az arcunk is árúvá válik pozitív vagy negatív értelemben 87. Rútságból csak kevés ember tud üzletet csinálni 88. Még a testi szépséghez is kell valami plusz, hogy maradéktalanul elfogadjuk az ilyen embert 89. A kirívóan rút, a rútságában szép 90.Mindannyian szörnyetegek vagyunk valaki szemében 91. Az élet szépségét csak egészséges emésztés mellett tudjuk élvezni 92. A hősök bármily tiszteletre méltóak is, a történelem balekjai 93. Sokkal több ismerettel rendelkezünk, mint ami tudatunk felszínére

kerül Ez az alapja intuitív képességünknek. 94. A nőkről a legtöbb ismeretet, a tőlük kapott rúgások alapján nyerjük 95. Az igazi gyűlölethez is szükséges, a meghitt közelség 96. Egy lépésről is lehet három lépés távolságot tartani 97. Lámpával mit meglehet találni, lámpával kerestem egy igaz embert a világban mint Diogenész és mit tesz Isten, rátaláltam egy tükörben. 98. A nőket mindenképp boldoggá lehet tenni a hazugságainkkal, ha nem jönnek rá azért boldogok, ha pedig rájönnek igazolva látják a rólunk alkotott előítéleteiket és ez talán még jobban boldogítja őket. Az aforizmák, az aforizmákról. 1. Minden jó aforizma csak azt fejezi ki sűrített formában, ami már többé-kevésbé átment a köztudatba Ezért is hat úgy ránk, mintha már hallottuk volna. 2. Igazán jó aforizmát csak az tudna írni, aki már elég bölcs ahhoz, hogy ne írjon aforizmákat 3. A hozzá értő egy jó aforizmáért megbocsát tíz

rosszat, a hozzá nem értő egy rosszért elvet tíz jót 4. A közhely igazság kopott öltözékben 5. A jó aforizma nem bizonyít, hanem gondolatot ébreszt 6. Az aforizmák fél, negyed, vagy csak törmelék igazságok 7. A legtöbb aforizma nem egyéb, mint öntudatlan plágium 8. Elsősorban az aforizmákra érvényes Giordano Bruno mondása: nem igaz, de találó 9. Ha már azt kutatod, hogy mi egy jó bemondás igazság tartalma, sohasem találsz rá 10. Egy jó bemondásban sokszor az a jó, ami nem igaz 11. Az élet egyetlen vitathatatlan ajándéka a humor 12. Aki kétszer nevet egy viccen, egyszer sem értette 13. A jó bemondások nem szorulnak magyarázatra 14. A poén vagy csattan vagy nincs 15. A humorérzék hiányának biztos jele, ha valaki magyarázni kezdi egy vicc poénját 16.Aki nem tud nevetni a jó bemondásokon, az nevetséges 17. A jó viccet sokszor ismételgetni rossz tréfa 18. Ha egy aforizma magyarázatra szorul, akkor nem aforizma 19. Az aforizmával

nem egyetérteni kell, hanem érteni kell azt 20. Az aforizma sokszor az igazság fonákjára mutat és ezen keresztül válik igazzá 21. A röviden kifejtett igazságok messzebbre hangzanak 22.A tömörítés művészete: kevés szóval sokat mondani 23. Az abszolút tömörítés: a hallgatás 24. A legtöbb aforizmát már kimondták, leírták, elfelejtették és újra kimondták, valamikor és valahol előtted 25. Az aforizma a bölcsesség költészete 26. A legjobb aforizmákat koptatják leggyorsabban közhellyé 27. Egyes aforizmák közhellyé válnak, mielőtt kimondták volna 28.A jó aforizma közhellyé válva sem kopik legfeljebb kisebb, laposabb közhelyeket szül 29. Az aforizmák lelke a paradoxon 30. A legkopottabb frázist is lehet még tovább koptatni 31. Ha van bőr a képeden a plagizáláshoz, írj minél több aforizmát 32. Az aforizmák gyártása közben plagizálási ösztöneinket éljük ki 33. A jó aforizmáknak nem a tartalma, hanem a formája, a

megfogalmazása új Általános tartalmú aforizmák. 1. Életünk igazi harmóniája csak a kilengéseink mellett válik nyilvánvalóvá 2. Az egyén számára a történelem mindig késik vagy siet valamicskét 3. A nagyképűség a jellem hipertóniája 4. A nagyképűség a pozíció harc eszköze, amely az ellenfél önbizalmának alá ásására szolgál 5. Leakarsz győzni bárkit? Az önbizalmát tekintsd első céltáblának 6. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, de összetörni igen 7. Akit igazán szeretünk, azzal hallgatva is beszélünk 8. Hangulat: azt hittem, hogy a nap sütött be veled életem ablakán, pedig csak a hold űzött velem csalárd játékot csupán. 9. Előttünk csodálatosabb világ van, mint körülöttünk és az is, ami körülöttünk van, akkor lesz a miénk, ha előre megyünk. 10. Életidőnk szekerét az apokalipszis lovai húzzák 11. Ha átugrunk valamit, az még nem jelenti, hogy meg is haladtuk azt 12. Jogos

felháborodás: ha annyira utálsz engem, mint Én téged, akkor takarodj 13.Gyógyíthatatlan beteg vagyok: élek! 14. Egek-legek: akit mauzóleumba tesznek, az tetszőleg, akit kiraknak onnan, felesleg, Mao CE Tung volt a merőleg, Marilyn Monroe a mellesleg, a legesleg pedig, aki jelenleg. Paradoxonok. 1. Aki ismert igazsághoz új oldalról közeledik, új igazságot talál 2. Ahhoz, hogy publikálhass, nevednek kell lenni, ahhoz, hogy neved lehessen publikálnod kell 3. A kis emberek nagy hibái, a nagy emberek kis hibái 4. A túlzott szerénység hivalkodás a szerénységgel, tehát szerénytelenség 5. A szerénység legtöbbször hiúságunk álöltözete 6. Mert nem ismertem a női nemet, megismertem a női "nemet" 7. Bizarr formában fellépő butaság, olykor az elmésség rangjára emelkedik 8. Életünket annyira féltjük, hogy még kockára tesszük érte 9. Az okosabbik felét verem, ha őt jól elfenekelem 10. A gyönge támadása a védekezés, az erős

védekezése a támadás 11. Ha nem tudsz befutni, kúszva közelítsd meg a célod 12. Nem hallgattatok meg másképpen, közétek vágom hát bölcsességem aforizmákban 13. Még önmagunknak is hazudunk önmagunkról, hogyne várnánk el ezt a környezetünktől 14. A puszta állításnak vagy a puszta tagadásnak nincs elméleti értéke 15. A puszta állítás vagy puszta tagadás agresszív tudatlanság 16. A cinizmus kis dózisban az egészséges humorérzék nyomeleme, bár így már nem is cinizmus 17. A művészet legnagyobb forradalma akkor következik be, ha a boldogságot legalább olyan színvonalon fogja ábrázolni, mint a szenvedést. 18. A boldogság művészi ábrázolásában a legmesszebbre, a zeneművészet jutott 19. Mondj el magadról minden rosszat, hogy másoknak már csak a jó elmondása maradjon hátra 20. A mazohizmus titka: minden önostorozásban van egy kis simogatás 21. Furfangos önkritikával még a legkeményebb kritikát is ki lehet védeni 22.

Mindenkinek csak a saját kora szolgáltathat igazi elégtételt 23. Az útókor csak magának szolgáltat elégtételt, ha méltó helyére teszi elődeit 24. Elődeink elfelejtése azoknak az értékeknek elvesztésével jár együtt, amelyet azok alkottak 25. Az elődeink által létrehozott értékek megbecsülése inkább hasznos mint erkölcsös 26. 27. Könnyebb ömlengeni őseinkről, mint hasznosítani azt, amit létrehoztak 28. A pátosz a gondolat szépsége 29. A pátosz csak úgy emeli a gondolat értékét, ha maga észrevétlen marad 30. A pátosz belülről díszíti a gondolatot 31. Az értelmes természet, a vak természetet saját cseleivel, cselezi ki 32.Ki kérdezte a majmot, hogy vállalna-e bennünket leszármazottainak 33.A buta fel sem ismeri, az átlag ember szégyenli, a zseni büszke az örültségeire 34. Az átlag ember egy fél tehetség és egy fél hülye kombinációja 35. Az átlagot, az átlagossága élteti 36. Az átlagember a hétköznapok zsenije

37. Az átlagember zseni a közvetlenül belátható világban, de vak ott, ahol a közvetettség dominál 38. Vannak szűkebb összefüggések és tágabb összefüggések Mindkét terület felismeréséhez speciális tehetségre van szükség. Ezért nem lehet értéksorrendet felállítani az átlagember és a zseni között Egyszerűen arról van szó, hogy a szűkebb összefüggések felismerői, csak többen vannak. 39. Abszolút luxus: a Szovjetunió erejére támaszkodva, a Szovjetunió ellen politizálva szocializmust építeni 40. A legtöbb kritikus felfelé nyújtózkodva veregeti a tehetség vállát, mintha alatta állna az 41. Felpofozott alárendelt: kiosztott, beosztott 42. Fárasztóbb hátrálni, mint előretörni 43. A hazugság legáltalánosabb formája, az önálltatás 44. Hogy lehetne bárki is csalhatatlan, hiszen még Én sem vagyok az 45. Még a jó pénzt is verik 46. A gyenge, sebeivel reprezentálja magát 47. A koldus státusz szimbóluma, a mankó

48. A gondtalanság gondja, az unalom 49. Vannak gondok, melyeknek elűzése örömeink legfőbb forrása 50. Csak az elűzhetetlen gondok vernek bilincsbe bennünket 51.Sokan késégbe vonják, hogy a világ végtelen, ám végtelen sok érvet kellene felsorakoztatni ahhoz, hogy állításukat be is bizonyítsák. 52. A végtelenről, végtelenül sokat beszélünk és végtelenül keveset tudunk 53. Mi a végtelen? A végtelen, végtelenül végtelen és plusz végtelen 54. A ma gondjának elűzésével, a holnapi gondod építed 55. A gond az emberi létezésünk árnyéka 56. A nem gond is gond 57. Sokszor az a gondunk, hogy nincs gondunk 58. Egyetlen igazán mély emberi érzést sem lehet definiálni, csak megélni 59. Definiáld a végtelent és még mindig kimarad belőle a végtelen 60. A gond az emberi kapcsolatok rozsdája 61. Gonddá válni valaki számára, az elhidegülés biztos útja 62. Hátra is kell néznünk, hogy előre lássunk 63. A jelen legnagyobb felfedezése

mindig a múlt és csak utána a jövő 64. Születésünkért halállal lakolunk 65. A szerencséhez egy jó adag szerencsére is szükség van 66. Azt mondják az öngyilkosság gyávaság, mégis milyen sokan vagyunk, gyávák, gyávának lenni 67. Fogatlan oroszlánnak, a tejbegríz is hús 68. A gyermekek a majmoktól származnak, a felnőttek a gyermekektől 69. Minden rejtély közül legmélyebb az én rejtély 70. Az énünk a mindenki mástól elválasztó és mindenki mással összekapcsoló univerzum 71. Az énünk a külső világra nyíló ablak, amelyből kitekintve láthatjuk önmagunkat 72. Csak önmagunkra rátalálva, találhatunk meg másokat 73. A színészet én másolás és én tudomány 74. Az önmagunkról alkotott objektív vélemény: szubjektív 75. Az én, az értelmes természet világának tovább már nem osztható mikró pontja 76. A természet utolsó csele, hogy ember bőrbe bújva rombolja le, az ember világát 77. A vezetők, a személyi kultusz

kifejlesztésével manipulálják a tömegeket, a tömegek viszont a passzivitásukkal manipulálják a vezetőket. 78. Ahol megtaláljuk a tömegek passzivitását, ott szükségképpen rábukkanunk a személyi kultusz jelenségére is 79. A rossz anya csak tojik és tojik rá 80. Akinek két apukája van, annak egy sincs 81. Istent sem látta még senki, még sincs 82. A semmi az úgy látszik, hogy nincs, 83. Nem sokat ér a semmit tevés, ha kísérője a semmit evés 84. A krokodil is könnyezik, mégsem sir 85. Az élet egy elhúzódó haldoklás 86. Ha valaki nem akar látni, az nem is lát a szemével 87. A beteg egy kórház legalacsonyabb rangú beosztottja Mindenki őt szolgálja, mégis mindenki úr fölötte 88. Csak aki közömbös irántad, attól várhatsz segítőkészséget 89. A féltékenység a szeretet bumerángja 90.Ami a tényleges szereteten túl van, az már önszeretet Aforizmák a pajzánságról. 1. Szexuális vágyainkban a meg nem született gyermekeink

hangja szól hozzánk az életért 2. Az öröklődési anyagunk létezési formája a szexualitás 3. A csámcsogás, a száj emésztés kísérő zenéje 4. A toprongyosság mint divat, koszpiperkőcség 5. A koszpiperkőcség, jól fésületlenség 6. Mi a Lee farmer? tartósított hippi tartó 7. Aki felülről nyújt kezet, az csak a válladra vereget 8. Abszolút gerinctelen, aki csak akkor tudja kihúzni magát, ha kiegyenesedik benne a giliszta 9. Abszolút buja, akinek még a feleségére is feláll a 10. Abszolút mulya, akinek csak a feleségére áll fel a 11. Korrekt disznólkodás: az érett ivarsejtjeimtől való megszabadulás örömét önnel szeretném megosztani hölgyem. 12. Korrekt válasz a hölgytől: nagyszerű nekem is van erre egy jó tripperem 13. Két vírus találkozik egy zsebkendőben: az egyik fájdalmasan felsóhajt, kong, mire a másik résztvevő, hon kong? 14. Mi a különbség a farmer és a foltja között? a folt nagyobb 15. Állandó szex

partner mellett az ember előbb vagy utóbb kiveri, ha még be is veri a 16. A világ legnagyobb hadseregei sem uniformizáltak annyi embert, mint a divat 17. A legmélyebb érzés az iszony, a legátfogóbb a közöny, a legritkább a gyönyör 18. Intellektuálisan sohasem indokolhatjuk meg, minek élünk 19. Mini szerelem: eljöttél, itt hagytál, szerettél, áltattál, temettél, számomra meghaltál 20. Sírverem: szerelmi kultúrám nem volt, csak nulla, nem is volt oly nő, ki ölembe hulla, ezért fekszem itt, mint morcos hulla. 21. Az időtlenség elérésének vágya idétlenség 22. Sok embert inkább az jellemez, hogy halt meg és nem az hogyan élt 23. Nehéz megérteni a női lelket, de ez nem is fontos, mert nincs nekik 24. A férfi csak az első nőt fogyasztja, a második már őt fogyasztja 25. A nő elsődleges a férfival szemben, hozzá képest a férfi nem egyéb, mint individualizált nemi szerv 26. Mi a női nemi szerv? ajak melynek a szeméremhez van a

legkevesebb köze 27. Az anyagi nyomor nemi nyomort szül és fordítva 28. A tiszta szerelem nem mentes szennyes gondolatoktól 29. Amikor az embereknek anyagi lehetőségük volt hozzá, mindig a poligámiát választották 30. A szeretőd a fajfenntartási ösztönöddel játszik, a feleséged a fizetési borítékoddal 31. Nem minden nő méltó az ő altestére 32. Valamikor fennkölt szövegekkel hódítottak a férfiak, ma ugyanennek a sikernek eléréséhez nem lehetsz eléggé lennkölt. 33. Valamikor a fiatal linkelt a nőnek, hogy sikert érjen el nála, ma ugyanehhez elég ha tankol 34. Valamikor a pihegés és a lihegés között egy egész udvarlási szakasz húzódott, ma már csupán csak lihegni kell. 35. Abszolút kudarc: ha valaki még Messalinától is kosarat kap 36. Ha valaki csak általánosságokat mond, konkrét hibákat takargat 37. Abszolút kurva: akit már eleddig mindenki megmássza, s egyedül csak velem nem volt még meg a násza 38. Akinek nincs mivel,

az még hátszéllel segítve se pisiljen 39. Ki a kenyérért feszíti inát, nem foghat mást csak megunt 40. Az egészséges életszemlélethez olykor cinizmusra is szükség van 41. Hülye helyzetekben ha nem is kiutat, de némi vigaszt nyújt egy kis cinizmus 42. A cinizmus fölényeskedő kishitűség 43. Az udvarias nevetés és a fogcsikorgatás szinonimák 44. Olyan nagy gyémántot nyújtok felétek, hogy nem is hiszitek el, hogy gyémánt 45. Minden férfi szatír, de van köztük gyáva is, ezeket nevezzük becsületes embereknek 46. A férfi nép mindig szerény !!!?! ez sem egy utolsó erény 47. Aki azzal állít be hozzád délidőben, hogy nem ebédelni jött, az ebédelni jött 48. A pénz nem boldogit, ha kevés, ha másé, ha fájós fogunkhoz verjük a garast 49.Az íróasztalnak írni, szellemi onanizálás 50. Két méd találkozik Teherán egyik utcáján: az egyik kérdi a másikat, hová méd? a másik Sah ide Kumba Az ajatollakhoz? Egy frászt, a csador

viselet mellett akarok kummogni. Miért olyan csúnya a feleséged? Egy frászt, csador kereskedő vagyok. 51. A púpos vigasztalást talál mások púpjában Aforizmák a társadalomról. 1. A parazitizmusra hajló egyének első fosztogatási terepe a család 2. A nukleáris katasztrófa ellen a puszta óhaj a leggyengébb fegyver 3. Megrekedni a puszta óhaj szintjén annyi, mint a tehetetlenségünket kinyilvánítani 4. Rémkép a civilizáció pusztulásáról: emberek nélkül bűzös pocsolyává rútul a végtelen időóceán, ahol aberrált szörnyek lubickolnak, míg őket is utol nem éri a sugárhalál. 5. A legbiztosabb jövőnk a halál 6. A magolás, az elme mesterséges táplálása 7. A magoló az altestével rohamozza meg a tudomány várát 8. Altesttel bevenni a tudomány várát éppen olyan reménytelen kísérlet, mint elméletekkel rohamozni a női altestek birtoklásáért. 9. Az egyéniségünk, a társadalmi alkatunk 10. Ha egy idő után nem tudjuk

nyugdíjba küldeni a komisszárt, a szocializmus fizet érte komisz árt 11. Kezdetben az új úgy halad, hogy egyáltalán fennmarad 12. A kispolgári intellektuel legnagyobb felfedezése az utóbbi évtizedekben a "bonyolult" szócska volt 13. A kispolgári intellektuel mindent leegyszerűsít azzal, hogy mindent bonyolultnak deklarál 14. A "bonyolult" szóval a legegyszerűbb jelenségre is ráverik a misztikum lakatját 15. A bonyolultnak csak aspektusai vannak, de önmagába vett értelme nincs 16. Az így talált aspektus persze maga is bonyolult, amelynek ezután kis aspektusai vannak 17. A bonyolult mellett az "egyfajta" szócskával igyekszik a kispolgári intellektuel kitérni a pontos és szabatos meghatározások alól. 18. Az "egyfajta" szócska használói semmi mást nem jeleznek ezzel, mint a tárgyismeret hiányát 19.Valamikor a tudálékosok csak nyögtek, amikor megakadtak mondókájuk során Ma ezt a nyögést sűrű

"egyfajtázással" helyettesítik. 20. Az "egyfajta" frázisával a differencia specifikát spóroljuk ki egy adott fogalom meghatározásából 21. A "lerendezők", az "egyfajtázók", a "bonyolultak", az "aspektus emberek" a határozottság és a logikus gondolkodás mód gyilkosai. 22. Sokan mondják, hogy nem szabad általánosítani, pedig nem általánosítani annyi, mint nem gondolkodni 23. A "nem szabad általánosítani" frázisa hamis általánosítás 24. Retorikai fukarkodás és pongyolaság elhagyni a "hamis" jelző használatát, amikor egy általánosítás hibáit rójuk fel. 25. A pongyola beszéd gondolati toprongyosság 26.Az ismeret világunk kitágulása mellett mindenki, egy kicsit analfabétává vált 27. Minden, amivel az ember több az állatnál, a társadalomhoz való alkalmazkodásának terméke 28. A természeti adottságaink csak nyersanyagai a társadalomhoz való

alkalmazkodásnak 29. A társadalomhoz való alkalmazkodás a létért folyó küzdelem meghaladása vagy másképpen fogalmazva, annak minőségileg magasabb formája. 30. Amíg mindenki nem bontakoztathatja ki a tehetségét, addig a tehetség kibontakozása kiváltság marad, amelyet épp úgy védenek, mint minden más kiváltságot. 31. Aki saját tehetsége kibontakoztatását más tehetségek elsorvasztása útján akarja elérni, pontosan azt hiszi, amit mindenkor kizsákmányolója tett és tesz, kiváltságai megőrzése során 32. A szakmai féltékenység a legrosszabb fajta egoizmus, mert a legnagyobb emberi érték, a kreativitás elsorvasztására irányul. 33. Az értelmiségi színt féltehetségei, az igazi tehetségeket kibontakoztatni segítő katalizátorok, így társadalmi hasznuk mindig nagyobb, mint az elismerésük. 34. Életedben nem válhatsz halhatatlanná, mert mire azzá válhatsz halott leszel 35. Az abszolút tudásunk növekedése arányában nő a

relatív tudatlanságunk 36. Minden emberi tulajdonságunk a természettől való eltávolodásunkból fakadó hátrányok kiegyenlítésére szolgál. 37. Fontosabb alkalmazkodnunk a társadalmi környezetünkhöz, mint a természetihez 38. Társadalmi környezetünkhöz, kreativitásunk kifejlesztésével alkalmazkodunk 39. A létért folyó harc természeti feltételei között már képtelenek lennénk fennmaradni 40. A kreativitás, az ember legfőbb alkalmazkodási képessége 41. Kreativitása teljében, kortalan az ember 42. A klikkek egyik legfőbb kártevése, hogy a létért folyó harcot helyezik az emberi kreativitás elé 43. Az "egyfajta" és a "bonyolult" szócska, ahogy azt ma használják nem egyéb mint a tudálékos "izé" 44. Részigazságok tömege zsibbasztóan hat az elmére és sajátos agnoszticizmushoz vezet 45. A részigazságok gyakran egymást közömbösítik és tehetetlenségre kárhoztatnak bennünket 46. Az értekezletek

rákfenéje, részigazságok túlburjánzása az egyes felszólalásokban 47. Csak az elméleti érzék tesz bennünket képessé, a részigazságok hasznosítására 48. A részigazságok csak megfelelő elméleti keretbe foglalva mozgósítanak 49. Csak akinek magának nincs, az túlozza el mások eszméinek jelentőségét, hisz éppen ebben a túlzásban ölt pozitív formát saját belső üressége. 50. Aki eltúlozza saját eszméinek jelentőségét, az nem tudja hasznosítani másokét, pedig bármilyen gazdag egy ember eszmevilága, szegényes sokakéhoz mérve. 1. Az ember az állatvilág zsenije 2. A formális pártmunka passzívvá teszi a párttagságot, a passzivitás viszont elmélyíti a formalizmust 3. Négy percre szűkült az élet, amíg a bomba ránk talál, mindenkit fenyeget ma már az atomhalál 4. A kapitalizmus és a szocializmus hosszabb egymás mellett élése elkerülhetetlenül azt eredményezi, hogy a szocializmus javít a kapitalizmuson, a

kapitalizmus ront a szocializmuson. 5. A tudományt mindig a tudomány nevében fojtogatják 6. Azt a mondást, hogy az ember az embernek farkasa, ma úgy módosíthatnánk, az ember az embernek adósa 7. A fejlett tőkés országok fogyasztása, a természet provokálása 8. A társadalom olyan hatalmas anyagi fejlődési rendszerré vált, hogy újra kell rendezni a természettel való viszonyát. 9. Csak az egységes és tudományos alapon megszervezett társadalom tudja biztosítani a természet és a társdalom normális anyagcseréjét. 10. A természetben való garázdálkodás, vak erővé silányítja a társadalmat 11. Az élet fejlődése, a fényenergia felhalmozódásának útja 12. A bioszféra, a felhalmozódott fényenergia óceánja 13. A felhalmozódott fényenergia, fejlődési energiává alakul át 14. A történelem nem szereti a tiszta formákat és a sima átmeneteket 15. A háborúk legyőzése az utolsó és végleges győzelem a vak természeti erők világa

felett 16. A halál maga is természeti erő, ha nagyobb erőt szegezünk vele szembe, akkor legyőzhető Ilyen nagyobb erő az egységes és tudományos alapon megszervezett társadalom összefogott ereje. 17. A halál és a pusztulás anyagi erő háttere, a vak természeti erők játéka A pusztulás és halál egyre fokozottabb visszaszorításának anyagi erőháttere, a célszerűen ható erők világa, az egységes és tudományos alapon megszervezett társadalom. 18. A célok anarchiáját megtestesítő társadalom, a vak természet világának ember alkotta modellje 19. A háborúk, a vak természeti erőkből való származásunk atavizmusa 20. Az a kor, amelyben az ember, embernek farkasa, olyan időszak, melyben az emberek vak természeti erőkként hatnak egymásra. 21. A mai kapitalista világrendszer mellett az adós rabszolgaság, általános jelenséggé válik, a harmadik világban 22. A mai kapitalista világrendszerben, a fejlett országok történelmi előnye, az

önmagát újra termelő és fokozó folyamat. 23. A történelem olykor felszítja, olykor letompítja a szenvedélyeket 24. Az akaratunkkal élesíthetjük, érzékszerveink felfogó erejét 25.Ötvenen felül már az akarásnak is nyögés a vége 1. Egy ma születet báránynak még nem borzolódik a szőre 2. A társadalom, a belső oldaláról feltárulkozó természet 3. Csak semleges, a személyüket nem érintő kérdésekben vagyunk tárgyilagosak 4. A legtöbb embert kielégíti a tárgyilagosság látszata, ha nem érinti az alapvető személyes érdekeit 5. Amíg az egzisztenciális helyzetünk javításáért harcolunk, nem is lehetünk mások csak szubjektívek 6. Csak egy fejlett közösség képes az objektivitás talaján marasztalni bennünket 7. A szocialista demokrácia, a kollektivizmus 8. Ahol nincs fejlett kollektíva ott szükségszerűen megjelennek a klikkek 9. Vagy klikk vagy kollektíva, harmadik lehetőség nincs 10. A klikk, a közösségek élősdije 11.

Az elmaradott országok útja a kommunizmus felé hosszú menetelés 12. A klikk, a kapitalizmus visszajáró szelleme 13. Az osztály ellentmondások megoldása után egy még nagyobb feladat megoldása vár ránk, az egyén és a társadalom ellentmondásának megoldása. 14. Tulajdonképpen az osztály ellentmondások sem voltak mások, mint az egyén és társadalom ellentmondásának történelmi jelentkezési formái. 15.A kapitalizmus és a szocializmus versenyének minden fonáksága, így a gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus ellentmondása a legszorosabban összefügg azzal, hogy a szocializmus még nem tudta kellően megoldani az egyén és társadalom ellentmondását. 16. A szocialista termelési viszonyok fejlesztésének útja a szocialista vagy fél szocialista közösségek igazi kollektívává fejlesztése. 17. A szocialista kollektivizmus kibontakoztatásának legfőbb akadálya a klikk 18. A klikk mindig a maradiságot képviseli, mert bármilyen előre

mozgásban labilissá válhatna léte 19. Csak egy igazi szocialista kollektíva tudja megtisztítani és igazán emberivé formálni arcunkat 20. Fejlett kollektívák nélkül elképzelhetetlen a fejlett szocializmus 21. A közösség még nem kollektíva, azzá csak úgy válhat, ha maradéktalanul érvényesül benne az egy mindenkiért, mindenki egyért elve. 22. Minden kollektívában az egyenlőtlenek, egyenlősége ölt testet, éppen ezért az egyenlősdi megfosztja azt igazi hatékonyságától. 23. Az egyenlőtlenek, egyenlősége egyenlőtlenség, ha a gazdasági szférában alkalmazzák A politikai szférában viszont az igazi és egyáltalán lehetséges egyenlőség, míg meg nem valósul a kommunizmus. 24. Amikor önző, hiú és gonosz embereket látunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem kollektíva, hanem klikk formálta arcukat. 25. Az ember a kezével tudja céljainak megfelelően formálni a tárgyakat, önmagát viszont a szocialista kollektívák

létrehozásával. 26.A kollektíva az ember formálás legmagasabb rendű eszköze 1. Az állítólagos minden korra érvényes és megváltozhatatlan emberi tulajdonságokat az egyes ember valóban nem tudja leküzdeni csak a valóban fejlett szocialista kollektíva képes merőben más embert formálni belőlük. 2. Túl könnyen használjuk egyes közösségekre azt a szót, hogy kollektíva, valójában a kollektíva a közösségek fejlődésének legmagasabb foka. 3. Ha egy közösséget kollektívának nevezünk, attól még nem az 4. Az igazi szocialista kollektívában elképzelhetetlen bármily klikk létezése 5. Az igazi szocialista kollektívákban állandó feladat: az élenjárók és az elmaradottak ellentmondásának felszámolása. Az olyan közösségekben viszont, amelyekben egy klikk ragadja magához a kezdeményezést, ott éppen konzerválni igyekszenek ezt az ellentmondást, hiszen ez a klikkek létezési alapja. 6. A klikkek felfedése azért nehéz, mert jól

álcázzák magukat ideológiai /a hamis tudat értelmében/ érvekkel és legtöbbször nincs is állandó alakjuk, vagyis mindig a konkrét helyzetnek megfelelő formát öltenek. 7. Még az a közösség is, amely jó eredményeket produkált, ha klikk, élősködője van a konzervativizmusra hajlik és előbb vagy utóbb visszacsúszik az elmaradottabbak sorába. 8. A klikkekben az osztály ellenség, osztály arculat nélkül van jelen 9. A kapitalizmus mondja: Lenin nem tűnik el azonnal, ha megdöntik politikai hatalmát, hanem itt rothad szét köztünk a hullája, akkor a klikkek nem egyebek mint a szétfoszló hulla egyes cafatai. 10. A klikkek ellen csak egyetlen eszközünk van, az igazi szocialista kollektíva Az egyes emberek fellépése szép, de kilátástalan dolog, ami általában az ilyen bátor emberek egyéni tragédiájába torkollik. 11. A szocialista kollektíva modellje: tételezzünk fel 30 embert, ezek 4 vagy 5, esetleg több vagy kevesebb kiválik a többi

közül jobb szervező képességével, ügyességével, szorgalmával. A közösség e kiemelkedő tagjai minden erejüket megfeszítik, hogy a közösség többi tagját is fejlesszék a maguk színvonalára. Ez persze minden napos és sokszor elég hosszadalmas erőkifejtést igényel, de addig nem hagyják abba míg a célt el nem érik. A másik modell: 30 együtt dolgozó ember, ezek közül is kiválik néhány, de ez a néhány ember nem arra törekszik, hogy a többi is felzárkózzon hozzájuk, hanem fokozatosan kiváltsággá fejlesztik a másokkal szembeni előnyüket és e kiváltságuk megőrzésére klikkekbe tömörülnek. Egy kis kapitalizmust restaurálnak környezetükben. 12. Bér politikánk intézőinek nem is kellene a tőkésektől tanulni, hogy az egyszerű és a bonyolult munkaértékeket felmérjék, elég lenne csak a tőke megfelelő helyeit fellapozni. 13. Nem csak a tőkésektől, a tőkéből is tanulni kell 14. Marxra többet hivatkoznak mint amennyit

tanulják 15. Az illúzió szabadsága, a szabadság illúziója 16. A tudásunknak a meggyőződés a belső tartó oszlopa 17. Amíg illúziók uralják a fejüket, addig árúba bocsátják a testüket 1. Nem azaz okos aki a jó és a rossz között tud választani, hanem aki a két rossz közül a jobbikat választja 2. Az eddigi történelem során az embert mindig az illúzióval béklyózták barommá 3. Meggyőződés nélkül a legigazabb ismeretek is gyorsan feledés homályába merülnek 4. Az elme ellenállást fejt ki az olyan igazságokkal szemben, amelyek sértik, vélt vagy valódi érdekeinket 5. A vélt érdekeink belső támasza a vak meggyőződés 6. Vakon hinni csak úgy lehet, hogyha kevés az ismeret 7. Gyorsan elsajátítjuk az olyan ismereteket, amelyek vélt vagy valóságos érdekeinkkel egybe esnek 8. A meggyőződés nem csak belső kötőanyaga ismereteinknek, hanem a legfőbb sarkalló ereje a tevékenységünknek. 9. Meggyőződés nélkül élettelen,

gépies a cselekvésünk 10. A tudományos meggyőződés, a valóság hű tükrözése alapján jön létre, a vak hit alapján viszont valamilyen manipuláció vagy a nem tudás. 11. A legnagyobb elme is manipulálható, ha nincs ismerete valóságos társadalmi érdekeiről 12. Az illúzió, elszürkült életünk délibábja 13. A szükség felszínre hozza a feledés hamuja alatt izzó ismereteinket 14. Leggyorsabban azt felejtjük el, ami ellentétben áll vélt vagy valóságos érdekeinkkel 15. Meggyőződés nélkül élettelen, gépies a cselekvésünk 16. Mi a múlt, volt hátán volt 17. Mi a jelen, ami itt van velem 18. Mi a jövő, ami még csak növő 19. A célszerűség rövidített út az októl az okozatig 20. Mi a sírás: csecsemőnél életszükséglet, kisgyermeknél taktikai fegyver, kamaszoknál póz, érett korúaknál ráfázás valamilyen sompolygásra, öregeknél könnyzacskó lötyögtetés. 21. A biológiai alkatunk a lét és fajfenntartás

szükségszerűségének ki kristályosodása 22. Az emberi természet kezdete, a természeti ember vége 23. A pillanat foglyai vagyunk anélkül, hogy egy pillanatig is birtokolnánk azt 24. A pillanat, mint az idő atomja a múlt, a jelen és a jövő felbonthatatlan egysége 25. A pillanat csak egy másik pillanat tudja felbontani, de bele is hal ebbe, mert lerombolja egy másik pillanat Aforizmák a vallásosságról. 1. Önmagunkkal szembeni tapintatosság, elfeledkezni a halálról 2. Egy kis teológia: Isten amikor mozgat, maga mozdulatlan az ily anyagmozgató nálunk sem szokatlan 3. Míg a forradalom csupán szegénylegény, valami Istenre mindaddig van igény 4. A tiszta jóságra való törekvés, még az Isteneket is zsákutcába vezette 5. A hit erős meggyőződés, felismeréshez kötődés, önmagában viszont vak, bármit igaznak mutat 6. Csak a manipulált hit ellentéte a tudásnak 7. A hit az ismereteink belső kötőanyaga 8. A cinizmus a meggyőződés ellen

ható méreg 9. Minden ismeret közömbös számunkra, míg nem szembesíti azt a meggyőződés 10. Az oktatás a tudásvilágunkat formálja, a nevelés a meggyőződés világunkat 11. Minden oktatás, nevelés is és fordítva 12. A gondolat szegénység palástja, az üres pátosz 13. A béke érdekében még az Istennel is szövetkeznünk kell, bár ez nehezebb mint az ördöggel való szövetkezés, hiszen az ördög nem olyan tökéletes és így közelebb áll az emberhez. 14. Ha Isten létezett volna, már nem létezne, mert halálra rémült volna azoktól a szörnyűségektől amiket követőik neki tulajdonítottak. 15. Az ördög a kételkedés istene, az Isten a hit ördöge 16. A Biblia ördögképe rokonszenvesebb, mint az Istené 17. A tudományos meggyőződés a valóság hű tükrözése alapján jön létre, a vak hit alapján viszont, valamilyen manipuláció vagy a nem tudás. 18. A legnagyobb elme is manipulálható, ha nincs ismerete valóságos társadalmi

érdekeiről 19. Az illúzió elszürkült életünk délibábja 20. A vasárnapokat azért találták ki, hogy a hét többi napján vétkezhessünk 21. A vallásos emberek hétköznapokon zárójelbe teszik isteneiket és nyugodtan azt teszik ami az érdekeikkel megegyezik, még ha azt az ördög sugalmazza is nekik. 22. Az ördög hatalma nagyobb az emberek fölött, mint az Istené, hiszen az ördög a hétköznapok ura, az Isten pedig csak a vasárnapoké. 23. Az ételek izének csak egy éhes has lehet a bírája 24. Ha volna Isten, már a monoton módon ismétlődő imákért a pokolba küldene valamennyiünket 25. Ha volna egy valóban mindent tudó és mindenható lény, már rég elpusztult volna az unalomtól a tiszteletére rendezett szertartások monotóniájától. 26. Ha csak annyi humorérzéke volna Istennek, mint egy átlag pesti polgárnak, már halálra nevette volna magát a mindennapos csetléseink és botlásaink felett. 27.Hiába dicséri Istene eszét, ha

becsmérli mindazt mi elhagyta kezét 28. A formák világának Istene az ember, a gondolkodó anyag 29. Igazi Isten káromló nem a materialista, hanem az, aki ócsárolja az általa magasztalt Isten alkotásait 30. Kezdetben vala az Ige és akkor még semmi más nem vala, ha ez így van, akkor a rossz is az Igétől vala? 31. Hogyan lehet végtelenül tökéletes lény egy tökéletlen világban, hiszen ez esetben a tökéletlen már korlátja , a végtelen tökéletességnek. 32. A tudományos és technikai forradalom bebizonyította, hogy az ember máris többre képes, mint valamennyi vallás Istene együttvéve. 33. A más világot az ember valósítja meg, ha felépíti az egységes, tudományos alapon álló társadalmat 34. A teológia, Isten káromlás 35. Ha Isten a világosság akkor, hogy merik magyarázni a Szentírást, kételkednek abban, hogy Isten világosabban fejezte ki magát, mint ők a gyarló emberek. 36. A vallások sokfélesége és különbözősége csak azt

tanúsítja, hogy interpretálóiknak halvány fogalmuk sincs az igazi Istenről. 37. Ha Isten adott lelket számunkra, akkor Istenről éppen annyi fogalmunk lehet mint a Római Pápának 38. Isten végtelen jósága egyszerűen megkérdőjelezhető, miért ítéli szenvedésre az ártatlanokat 39. Ha Isten eledelül szánta nekünk az állatokat akkor, miért kell azoknak is szenvedniük 40. Az élővilág szörnyű törvénye, hogy mindenki szenvedő élőlényt eszik és mindenkit szenvedő élőlények esznek. 41. Akár ettél a tiltott gyümölcsből, akár nem, sorsod a halál 42.A legfőbb hóhér az Isten, minden élőlényt elpusztít 43.Rosszul teremtett bennünket és ezért még a poklot is kiagyalta számunkra Aforizmák a személyi kultuszról. 1. A társadalmi hatalom még jelentéktelen, szürke egyéniségeknek is a különösség varázsát kölcsönzi 2. A személyi kultusz kényelmes és kellemes eszköz az áltatáshoz és az önáltatáshoz, a vezető

számára 3. Individualizmusunk és egoizmusunk a személyi kultusz formáját ölti, ha hatalmunk is van hozzá 4. A személyi kultusz, a szellemi befolyásolás diktatórikus eszköze 5. A személyi kultusz és a nagy ugrás, a szegény szocializmus babonája 6. A tömegek kultuszos formában való befolyásolását nem a szegény szocializmus találta ki, csupán örökölte 7. Kultusz mindaddig van és lesz, amíg az alapvető tömegek és a szellemi elit között nagy a műveltségi szint különbség. 8. A vezetők és vezetettek ellentmondása mindig megszüli a kultusz ilyen vagy olyan formáját 9. Ha nem a politikusok állnak a kultusz középpontjában, akkor más szférák kerülnek előtérbe a tudomány, a művészet vagy a sport nagyjai, ez esetekben a kultusz élesen apolitikus fordulatot vesz. 10. A kultusz mindig önmagát dagasztó túllicitálási folyamat 11. A tömegek kultuszos befolyásolásának ősi és még ma is leghatékonyabb formája, a vallási kultusz

12. Amíg a vallási kultusznak olyan nagy szerepe van a tömegek életében, mint napjainkban, addig a kultusz politikai formái is elkerülhetetlenek. 13. Amíg a rosszat manipulálják, addig a jó manipulálására is szükség van 14. Lenin kultuszára nem volt szükség, mert nehéz lett volna túllicitálni igazi nagyságát 15. Sztálin nem volt szükségszerű, de egy jó vagy egy rossz Sztálin igen 16. Sztálin és Mao kultusza a szocialista társadalom legszegényebb rétegeinek politikai uralmával függött össze Még a látszólagos kultusz nélküliség vagy a technokraták és a szakemberek kultusza a szocializmus jobb módban élő rétegeinek politikai uralmával függ össze. 17. Még a Sztálin arcú szocializmus is emberibb, mint az anarchista intellektuel "tiszta" szocializmusa 18. A kis kenyér és sok hiba vonzata nem az intellektuel szép lelkű álmodozása, téren és időn kívül absztrakt vitái, hanem egy Sztálin aki még e mellett is képes

a szegény szocializmusnak is tekintélyt kölcsönözni. 19. A kultusszal való manipuláció akkor kezd súlyosabb hibává válni, ha az élcsapat s különösen annak vezető magva is e manipuláció varázsa alá kerül. 20. A kultusz ideológiai kiegészítése, az anyagi tápláléknak 21. Minél kisebb a kenyér, annál nagyobb a vezér 22. Az őrjöngő Mao kultusz, több száz millió korgó gyomor visszhangja volt csupán 23. A szocializmus globális igazságait, amelyek nem közvetlenül öltenek testet nagyobb darab kenyérben, csak is kultusz formájában lehet elfogadtatni. 24. Nem lehet véletlen, hogy minden szocialista ország fejlődésének kezdeti szakaszán megjelent a személyi kultusz valamilyen formája. 25. Ugyanabba a hibába általában azért esünk vissza, mert talán nem is volt az hiba 26. A makacsul visszatérő hibák azt jelzik, hogy valamilyen fonák szükségszerűség űz velünk játékot 27. A Sztálin kép átcserélése Lenin képre csupán

illúzióváltás, vágyakozás egy jó Sztálin után 28. Ha Lenin tovább él, talán csak egy jó Sztálin lehetett volna 29. Sztálin érdeme, hogy katekizálta Lenint 30. Sztálin alapjában véve jól csinálta dolgát, egy nagy hibát mégis elkövetet, meghalt 31. Sztálin bajuszát nem lehet levágni, csak stuccolni 32. Sztálin bajusza, a kozák szocializmust reprezentálta, Mao szemölcse a mandarin szocializmusét 33. Az elmaradt országok szocializmusa szükségképpen nagyobb áldozatott követelt a tömegeitől, mint amennyit racionálisan elfogadhatnak. A kultusz irracionális azonosulást tesz lehetővé, meg nem értet célokkal 34. Amit nem tudsz, azt hinned kell, hogy elfogadhasd 35. A személyi kultusz képtelen nehézségekből, képtelen nehézségekbe való menekülés 36. Sztálin bírálata után a személyi kultusz módszerét alkalmazni történelmi cinizmus 37. A személyi kultuszban, a vezetés krónikus válsága fejeződik ki 38. A hadi kommunizmus, az

egyenlősdi, a személyi kultusz kényszerlépések, amelyekre egy elmaradott ország szocialista forradalma fejlődésének kezdeti szakaszán szorul. 39. A sokszor ismétlődő hiba nem hiba, hanem kényszer 40. A személyi kultusz racionális magva egy eszme szuggesztív hatását fokozza, a személyhez kötödése 41. Sztálin a szocialista forradalom Robespierre-je és Bonaparte-ja volt egy személyben 42. A kultusszal az elmaradott tömegekhez igazítja lépéseit az élcsapat 43. Nincs nevetségesebb póz annál, mint mikor önmagunkra akarunk felnézni 44. A törvénysértések magyarázata vagy mentegetése az áldozatokkal szembeni cinizmus 45. A személyi kultusz azért vonzó koncepció, mert nem kell hozzá koncepció 46. A személyi kultuszt egy személy hibájául felróni, személyi kultusz 47. A személyi kultuszban a vezetők hibái találkoznak a tömegek babonáival 48. A személyi kultusz a trónfosztott Isten jogainak átruházása földi személyre 49. Elemi

fokon a tanár tekintélye egy ismert igazság tartalmának a garanciája 50. Míg a személyi kultusz ellenfeleit kultuszos formában temetik, nem a személyi kultuszt temetik 51. A személyi kultusz az argumentum ad hominem elvének gyakorlati alkalmazása a szocializmusban 52. A személyi kultusz formájában társadalmilag vak tömegeket láttak el szemellenzővel 53. A személyi kultusz felszínes bírálata utat nyit a tudat kultuszos befolyásolásának ősi formája, a vallás előtt 54. A személyi kultusz kibontakoztatása a nagy ugrás megfelelője a tudat befolyásolása terén 55. A Sztálini személyi kultusz az elvek dogmatikus túl hangsúlyozásával járt együtt, a Sztálin utáni személyi kultusz az elvek cinikus, pragmatikus semmibevételével. 56. A pragmatizmus a saját elveiből is kiábrándult vezető cinizmusa 57. Amikor elcsendesülnek a forradalmi lelkesedés hullámai, akkor a tömeg jelentős része vissza süllyed a társadalmi vakság állapotába és

csak a közvetlen személyes érdekei érvényre juttatásán fáradozik. Ha az élcsapat nem találja meg az új helyzetnek megfelelő kapcsolatteremtési módokat, akkor az élenjárok és az elmaradottak kapcsolata a süketek párbeszédéhez válik hasonlóvá, egyik oldalon az elvont össz társadalmi érdek tartalmatlan és hatástalan ismételgetése, a másik oldalon az elvont egyéni érdekek követésének gyakorlata érvényesül. 58. A személyi kultusszal az ellankadt forradalmi lelkesedést próbálja életre kelteni, az új nehézségek előtt tanácstalanná vált vezető. 59. Nem az a fontos, hogy Lenin képét állítjuk előtérbe Sztáliné helyett, hanem az, hogy milyenre színezzük 60. Ma már Lenin színkép az óvatosan fontolgató kispolgártól, a torzonborz hippi-ig terjed 61. Az opportunisták mézeskalácsból formálnak Lenin képet, az ultra baloldaliak koponyacsontokból 62. A jobb és baloldali elhajlások viharából ki kristályosodott a bűnbánó

dogmatikusok csoportja, akik mint baloldali centristák egyensúlyozgatnak a bal és a jobboldali áramlatok között. 63. A baloldali centralista olyan komisszár, aki az uniformist zsakettre cserélte fel és leghöbb vágya, hogy okosnak tűnjön fel a korábban megvetett intellektuel előtt. 64. A baloldali centralista az igazi baloldallal szemben bajusz nélküli Sztálin, a jobboldallal szemben viszont Sztálin nélküli bajusz. 65. A baloldali centralista legközelebb a vonalas opportunistához áll, vele tudja leginkább össze egyeztetni frázisait. 66. Minden féle centrizmus eklektikus, de a baloldali centralista különösen elviselhetetlen frázisokkal köríti eklekticizmusát. 67. A baloldali centralista akkor tartja magát a legfurfangosabbnak, amikor szégyentelenül kapitulál, amikor önmagát is átjátssza. 68. Sokan úgy váltak meg szem ellenzőiktől, hogy az elveiket is vele dobták 69. Valahányszor vereséget szenved, valahányszor palira veszik, a baloldali

centralista mindig üvöltő győzelem rivalgással köszönti vereségét. 70. A kispolgári intellektuel számára minden határozottság szem ellenzőség 71. Az elmaradott tömegek vélt igazságai mögött mindig ott lapul, a herélő késes ellenforradalmár 72. A kultusz a vezetők és vezetettek közötti anyagi és kulturális szint nagy különbségének visszfénye Amíg ilyen van, a kultusz ellen hiába küzdünk csak torz kinövéseit faragcsálhatjuk. 73. A vonalas opportunista az, aki nem az elveivel, hanem az egzisztenciájával kötődik a párthoz 74. A vonalas opportunista, dogmatizmust lát minden elviségben 75. A bűnbánó dogmatikus volt, vélt elvei kótyavetyélésével akarja feledtetni hajdani hajthatatlanságát 76. A bűnbánó dogmatikus mindenekelőtt okosnak szeretne látszani, olyannak aki megszabadult a szem ellenzőitől, pedig csak az elveitől szabadult meg. 77. A bűnbánó dogmatikus és a vonalas opportunista természetes szövetségesek, mert

az egyiknek nem voltak soha elvei, a másik pedig éppen megszabadulóban van tőlük. 78. A vonalas opportunista és a bűnbánó dogmatikus közös platformja a baloldali centrizmus, amely kiskapu a vonalas opportunista számára egy esetleges baloldali fordulathoz való alkalmazkodáshoz, a bűnbánó dogmatikus számára pedig emlék értékkel bírnak az időnként felidézett baloldali frázisok. 79. A bűnbánó dogmatikus az elveihez ragaszkodókkal szembeni tombolásban konzerválja hajdani merevségét 80. A bűnbánó dogmatikus úgy kezeli a marxizmust mint saját birtokát, melynek fokozatos feladásával törleszthet régi bűneiért. 81.A bűnbánó dogmatikus megtisztulása, a marxizmustól való megszabadulásának folyamata Aforizmák a Beat kultuszról. 1. Bár ne korlátozna elfogultságom, hogy minden rosszat el tudnék mondani a beatról 2. A beat mocsok abban az értelemben is, hogy lázadás az elemi higiéniai elvek ellen 3. A beat vonzereje a kamaszok

körében, a lábmosás elleni lázadásunkból magyarázható 4. A beat hangszerelt lábszag 5. A kamasz, a tisztálkodás rémségeitől való félelmében menekül a beatbe 6. Tisztálkodni annyi, mint fellépni a beat ellen 7. A beat, a rothadó kapitalizmus kulturális ürüléke 8. A beat zenészek fül galócák, a beat rajongok ürülék falok 9. A beat terjedésével ocsmánysági lavina zúdult az emberi nem nyakába 10. A beat, az ifjúság burzsoá elzüllésének legkifejezőbb formája 11. A beat és a galerik összefonódása, a fasiszta típusú huligánkodást szüli 12. A beat, a szocialista országokban az ellenforradalom mobil gárdáit szervezi meg, alvilági figurákból 13. Ami zene, az nem beat, ami beat, az nem zene 14. A beat, a kapitalista országokban diszkreditálja és elszigeteli az ifjúsági mozgalmat, a forradalmi munkásmozgalomtól. 15. A beat, az osztály ellentétek elkenésével, a nemzedéki ellentétek vakvágányára tereli az ifjúsági

mozgalmat 16. A beat divat követői, kozmopolita koszpiperkőcök 17. A burzsoázia viszolygása a beattól nem több, mint az ember viszolygása általában saját ürülékétől 18. Az elbeatesedés mélyebbre veti az embert a majomnál 19. A beat zeneileg az innen, onnan összelopkodott motívumok konglomerátuma 20. A beat csak motívum, a zenei számokon belül, mint az "izé" a folyó beszédben 21. A beat megzenésítet "izé" 22. Ha valami csúnyát akarsz mondani és nem jut eszedbe mit, nyugodtan mond beat 23. A fasizmus, a modern barbárság, a beat hippi anarchizmus a modern vadság 24. A beat, az altesti zörejeket volna hivatva rehabilitálni, de csak a felső testünket kompromittálja 25. A beat, a Szabad Európa színvonalára süllyedt zeneimitáció 26. A beat hazája Anglia, de csak azért, mert itt elaggottabb a kapitalizmus, így a bűz termelés is fokozottabb 27. Az elbeattesedés kulturális eltetvesedés 28. Nincs nagyobb ellentét, mint

ami a mai szuper kultúra és a beat között van, rakétáinkkal az egekbe törünk, a beattel visszamászunk a fára. 29. A beattel, a zene analfabétái nyertek porondot 30. A beatet, a legkönnyebb előadni, de a legnehezebb hallgatni 31. A beatnikek kiölnek minden poézist a férfi és nő közötti kapcsolatból 32. A női züllés mélypontja, a beat ringyóvá válás 33. A beat ringyó, a hippik kitartója 34. A beat zeneileg nulla, a zenén kívül pedig még minősíteni sem lehet 35. Ha fennmarad az emberiség, évszázadokig fog szégyenkezni, a beat miatt 36. Régen mikrobányi burzsoá ideológiai szemétre is vadásztunk, most pedig ezt a kosz brontoszauruszt, ezt a beatet is a keblünkre öleljük. 37. A beattel, a perverzitás nyitott széles frontot, az egészséges emberek világában 38. A beat, az altesti szférák zenéje, de a fing még ebben a heroizált formájában sem egyéb, mint a szar prológja vagy nekrológja. 39. Nem az a baj, hogy a Rolls frakció

sztárja ülve kakál és állva pisil, hanem az, hogy mindezt a szájával teszi 40. A beat, a gitárral való fajtalankodás 41. Mi a különbség a beat és a punk között: ez nagyon relatív, az ember csak akkor tud különbséget tenni, a szar és a fos között, ha a nyakába ömlik, ha viszont megetetik vele mindkettőt, akkor már semmi különbséget sem lát. 42. A beat, akusztikai perverzitás 43. A beat, visszaélés zajokozó képességünkkel 44. Beat nemzedék nem volt, nincs és nem is lesz, de ha nem álljuk útját a beatnek, akkor biztosan lesz a jövőben több süket nemzedék. 45. A beat virulenciája egyenes arányban van, a fiatalok intelligencia hiányával 46. A színvonalas, mániákus intellektuel térdre esik még a burzsoá kultúra ürüléke, a beat előtt is, hogy ezzel demonstrálja nyugati szellemiségét. 47. Az intellektuel fajankók pedánsan, szőrszálhasogató módon különbségeket mutatnak ki a beatnik, a beat, a hippi és a huligán

között, ugyanakkor nagyvonalúan egy kalap alá veszik a forradalmi és ellenforradalmi erőszakot. 48. A beat zsargon, az alvilági nyelv általánossá válása az ifjúság körében 49. Ha valamikor kialakul a világnyelv, akkor minden rossz összefoglaló jelzésére a "beat" szót fogják használni 50. A beat, a leghatározottabb fordulat a zenei produkciótól az amorf zörejek felé 51. A beat éjjeli edény zene, az e-e és ó-ó motívumai helymeghatározó jelentőséggel bírnak, bizonyos emberi dolgok végzésének színterei. Történelem filozófiai gondolatok. 1. Az ember a természetet alkalmazva, alkalmazkodik a természethez 2. Az ember által alkalmazott természet, az emberi természet részévé válik 3. Az emberi természet kezdete, a természeti ember vége 4. Az ember az átalakított természetben önmagáról alkot örök emlékművet 5. Amíg az ember csak testi szervei kiegészítésére használja a dolgokat, addig az ember és a

dologaránya egy az egyhez. Amikor megjelenik a többlettermék egy a kettőhöz alakul az arány az ember egy a dolog kettő Amikor a dolog magántulajdon formájában fölhalmozódik az arány egy a sokhoz formájára alakul. A dolog ebben a metamorfózisban szolgából úrrá válik és megszemélyesítőin, a kizsákmányolókon keresztül leigázza az embert. 6. Az ember a dolog alkalmazásával csak a külső szükségszerűséget igázza le 7. Az ember legmélyebben a saját természetében rejlő belső szükségszerűség igázza le, a lét és fajfenntartás szükségszerűsége. 8. A lét és fajfenntartás szükségszerűsége bűvös körbe zárja az embert, azért él, hogy éljen, azért szaporodik, hogy szaporodjon. 9. A puszta lét és fajfenntartás meghaladásával kezdődik az emberi létezési szint 10. A puszta lét és fajfenntartási szint túlsúlya az életünkben állati létünk visszahatása 11. A munka a puszta lét és fajfenntartási szint fölé, a

szerelem pedig a puszta fajfenntartás fölé emel 12. A munka és a szerelem mint szenvedély ölti föl véglegesen emberi formáját 13. Az ősközösség embere a puszta létfenntartásért él, a kizsákmányolás korának embere a létfenntartás eszközeiért, a kommunizmus embere önmagáért. 14. A munkaeszköz nemcsak kibontakozni segíti az emberi hatóerőt, de korlátozza is, ezért elengedhetetlen állandó tökéletesítése. 15. Az ember számára csak egyetlen nagy áruház létezik, a természet és egyetlen fizetési eszköz a munka 16. A dolgokat csak mint testi szerveink kiegészítését kapcsolhatjuk magunkhoz vagy mint tulajdonunkat 17. A dolgokkal tisztán társadalmi kapcsolatba léphetünk, ha tulajdonunk 18. Ha a dologtesti szerveink kiegészítése, akkor arányban kell állni testi és szellemi képességeinkkel, különben nem segíti, hanem korlátozza hatóerőnk kibontakozását. Ha tulajdonunk, akkor szinte korlátlan méretű dolgot kapcsolhatunk

magunkhoz. 19. A dolog mint munkaeszköz a természet fölötti uralmunk kibontakoztatását segíti, mint tulajdon az emberek fölötti hatalom forrása. 20. A kizsákmányolok, a többletterméken tenyésző paraziták 21. Az ősközösségben a dolgozó testi szervei kiegészítéseként és tulajdonként is bírja a dolgot A kizsákmányolás korában aki testi szervei kiegészítéseként használja, annak nem tulajdona. Akinek tulajdona az nem használja testi szervei kiegészítéseként. 22. A munkaeszköz kettős természetében benne rejlik a kizsákmányolás lehetősége, de a kizsákmányolás fölszámolásának lehetősége is. 23. A munkaeszköz kettős természete, mint dolog elválaszthatatlan az embertől, mint a testi szervek kiegészítése már nem. 24. A termelés mint az ember létezésének alapfeltétele valóságos biológiai szervként olvassza az emberhez a munkaeszközeit, enélkül már életképtelen. 25. A tulajdon különböző formái azok a módok,

ahogy az ember a dolgok világával társadalmilag egyesül 26. A tulajdon formájában az ember által átalakított természet, társadalmi erővé válik 27. A tulajdon formájában az ember által átalakított természet árnyéka kel életre, ennek az árnyéknak már nem a dolog a teste, hanem a tulajdonos. 28. A dologhoz való viszony tudata, dologias tudat 29. A dologias tudat az emberi munkából kinövő új természet törvényeinek való behódolás 30. Amikor a dolog fontosabbá válik az embernél a vak szükségszerűség restaurálja hatalmát fölöttünk 31. A szabadság kezdete a biológiai alkalmazkodás meghaladása 32. A biológiai alkalmazkodás, a környezet rabjává változtatja az élőlényt 33. A biológiai alkalmazkodás az állat más állattá válását vonja maga után Az ember viszont éppen a magasabb rendű alkalmazkodása révén válik mindinkább emberré. 34. Az ember a munkaeszközei megváltoztatásával, az alkalmazkodás terheit

áthárítja a holt természetre 35. A biológiai alkalmazkodás hosszantartó és fájdalmas folyamat, egy adott faj egyedei tömegesen pusztulnak el míg a legkisebb változás is beérik. A munkaeszközök megváltozása pedig nap mint nap végbe mehet és végbe is megy. 36. Már a legkezdetlegesebb munkaeszközökkel is a földgolyót nyeri el környezetéül az ember 37. A szerszám készítés kozmikus méretű hatótényezővé változtatja az élő anyagot 38. A szabadság kezdete, hogy a földgolyó mint egész az ember étezési színterévé válik 39. A szabadság a természeti törvényektől való viszonylagos függetlenséget és a természet fölötti uralmat jelenti 40. A szabadság mint tisztán társadalmi jelenség kétoldalú, a természeti erőktől való viszonylagos függetlenség és egyre több és nagyobb természeti erő fölötti hatalom. 41. Az állat függővé válik attól amihez alkalmazkodik, az ember függetlené 42. Az ember elsősorban a maga

által teremtett természettől függ 43. Az embernek a maga teremtette környezethez is alkalmazkodni kell 44. A maga teremtette környezethez úgy alkalmazkodik az ember, hogy megtanulja alkalmazni 45. Az emberi munka nyomán a természet társadalmi anyaggá válik, az ember társadalomhoz való alkalmazkodásának, a társadalmi anyaggá vált természethez való alkalmazkodást is magába kell foglalni. 46. A társadalmi anyaggá változott természet a dolog, a dolgok összessége, a dolgok világa, mely valóságos második természetként környezi az embert. 47. A dolgok világához a tulajdon formáinak változtatásával alkalmazkodik az ember 48. A felismerések és koncepciók át meg át hatják az ember által formált anyagi világot 49. A társadalom által érintett vagy átalakított természet, a társadalom testének részévé válik 50. A társadalom anyagi összetevői közül az intézmények, az eszmékkel leginkább áthatott képződmények 51. Az eszmék

és koncepciók elsősorban az intézmények tevékenységében válnak anyagi erővé 52. A társadalmi anyag az ember tudati fejlődésének kövülete is 53. Anyagi, eszmei, anyagi ez a képlete annak a fejlődésnek, mely az intézmények megjelenéséhez vezet, ez a másodlagos anyagi, átmenetileg az ember fölé nő. 54. Az eszmei soha nem tűnne olyan magától értetődően elsődlegesnek, ha nem támasztaná alá ezt az intézmények anyagi ereje. 55. Az intézmények koncepciókat megtestesítő és termelő anyagi képződmények 56. Az intézmény az eszmék élő kövülete 57. A dolog szintén magába szívja az ember szellemi tevékenységének hatását, de csak az emberi munkával érintve kel életre. Az intézmény viszont önmagában működő eszméket, koncepciókat megtestesítő anyag 58. A másodlagos anyagi vak társadalmi hatóerővé válik a kizsákmányolok kezében, hiszen csak megszemélyesítői ők a dolgok hatalmának. 59. A társadalmi anyag uralma

az ösztönösség következménye, mely az egész kizsákmányolás korát jellemzi 60. A társadalomban minden egyes ember többé kevésbé tudatosan cselekszik, de az egymástól való anyagi gazdasági elszigetelődésük miatt még a legátfogóbb szemléletűek sem haladják meg az ösztönösség szintjét. 61. A társadalmi anyagáttekintése, fejlődésének tudatos befolyásolása csak a társadalom tudományos szemlélet szintjén lehetséges. 62. Csak a társadalmi tudományos szint jelenti az ösztönösség meghaladását 63. A társadalom osztályokra szakadása után, az egyének látóköréből kicsúszik a társadalom mint egész, mert az egyén nem azonosul a társadalommal, a kizsákmányoló azért mert nem azonos az érdeke a társadalom nagy többségét kitevő dolgozókkal, a nagy többség viszont ki van zárva a társadalom egészét érintő ügyek intézéséből. 64. A társadalmat átfogó össz társadalmi érdeknélkül nem alakulhat ki a társadalom

egészét átfogó tudományos világkép. 65. Az ősközösség első fejlődési szakaszában csak a különleges emberi erő hozott létre annyi terméket, hogy az meghaladta az egyes ember közvetlen létfenntartási szükségleteit. 66. A különleges emberi erő a közösség ereje vagy a nagy erejű és nagy ügyességű közösségi tag munka képessége számíthatott annak. 67. Az átlagos emberi erő és a különleges emberi erő ellentmondása nem törhetett felszínre az ősközösség kezdeti szakaszán. A közös termelés és elosztás elfedte a kettő különbözését 68. A kisebb és nagyobb munka végző képesség a közösen termelt javakban mint az átlagos emberi erő produktuma jelent meg. 69. Az átlagos emberi erő a puszta létfenntartást biztosító munka végző képesség 71. A különleges emberi erő , amely már időnként többlet terméket is produkált 72. A különleges emberi erő sajátos szerepe, hogy kiegyenlíti az átlag alatt és az átlag

fölött termelők eredményét az átlag szinten, az ősközösségben. 73. A különleges emberi erő szerepe, akkor változik meg gyökeresen, amikor az átlagos emberi erő is képessé válik a többlet termék létrehozására. 74. Amikor az átlagos emberi erő rendszeresen többlet terméket produkál a különleges emberi erő a többlet termék fölhalmozásának vonzási pontjává válik. 75. A különleges emberi erő leigázza az átlagos emberi erőt 76. A különleges emberi erő az emberek egymás közötti viszonyából táplálkozik, amikor tulajdon formát ölt Az átlagos emberi erő az ember természet kapcsolatából. 77. A különleges emberi erő a többlet termékre építi hatalmát, a kizsákmányolás korában 78. A nagyobb testi erő, ügyesség és szerencse a többlet termék felhalmozásához vezet, de a felhalmozódott többlet termék különleges emberi erővé avathatja az átlag alatti természeti adottságokkal bírókat is. A különleges

emberi erő ez esetben már elszakad természeti alapjától és társadalmi alapot teremt a megváltozott termelési viszonyokban. 79. Amikor a különleges emberi erő kiépíti társadalmi alapját, a természeti alapon álló különleges emberi erőt is az átlagos emberi erő szintjére fokozza le. A legügyesebb, legerősebb rabszolga sem versenyképes a leggyöngébb, legügyetlenebb rabszolgatartóval szemben. 80. A többlet terméket csak a különleges emberi erő egyesítheti azzá a társadalmi hatalommá, amely képes leigázni a létrehozóját, magát az embert. 81. A többlet termék az ősközösségi termelési mód fejlettebb szakaszában szétforgácsolódott az átlagos emberi erő szférájában így nem serkenthette a termelés fejlődését. 82. A minimális többlet terméket csak a szoros személyes függés keretei közt lehet leválasztani a dolgozó puszta létének fenntartását szolgáló szükséges termékről. 83. A személyi függés az ember és

dolog egyesítésének eszköze 84. Az embernek dologgá kellett válni ahhoz, hogy a dolog emberibbé válhasson 85. A dolog igazi emberibbé válása akkor következik be, ha ismét az átlagos emberi erő uralma alá kerül 86. Az átlagos emberi erő a különleges emberi erő módosult formája, ha köztulajdonná válik a dolgok világa, pontosabban az a különleges emberi erő, amely már nem csak kiváltságként biztosítja a komfortos, tehát tisztán emberi létezési szintet, hanem általánossá teszi azt. 87. Az átlagos és különleges emberi erő antagonisztikus ellentéte arra a korszakra esik, amikor az átlagos emberi erő már többletet hoz létre, a vegetációs létezési szinthez képest, de még nem annyit, hogy az átlagos emberi erő szintjén általánossá tehetné a komfortos, tehát tisztán emberi létezési szintet. 88. Az átlagos emberi erőnek olyan szintre kell emelkedni, hogy már ne csak kiváltságként tudja biztosítani a komfortos létezési

szintet. 89. Az élet kiteljesedése a fennmaradásnak záloga 90. Az élet kiteljesedésének tendenciája a társadalom 91. A társadalom a modellezés kiteljesedése 92. A szocializmus igazságait csak az igazi szocialista kollektívák közvetítésével tudjuk saját igazságunké vallani. 93. Szocialista kollektívák közvetítése nélkül a szocializmus legnagyobb igazságai is ideológiaként hatnak ránk 94. A szocializmus, a kommunizmus felvonulási épülete, tehát még optimális feltételek mellett sem várható tőle összkomfort. 95. Az úrnál csak a szolgája komiszabb 96. Az ősközösség az emberi nem csecsemőkora, a kizsákmányolás kora a gyermekkor, a szocializmus a kamaszkor, a kommunizmus a felnőtt emberiség kora, a gazdag kapitalizmus torz gyermek, a szegény szocializmus csenevész kamasz. 97. A szocializmust is lehet jobban és rosszabbul építeni, de a legrosszabb szocializmus is jobb, a legjobb kapitalizmusnál. (Ezt 1964-ben Lukács előtt írtam)

98. Sztálin egy baloldali Tito, Tito egy jobboldali Sztálin 99. Mao nem lehetne nálunk Isten, ahhoz túl nagy a szemölcse, de Mao szemölcse nem Sztálin bajusza 100. Igaz, hogy Sztálinnak az orra alatt volt a bajusza, de egyszersmind a szája fölött is 101. A következetes Hruscsovizmus összeférhetetlen, Nyikita Hruscsovval 102. Hruscsov nagyobb igazságot látott meg mint amekkorát megértet 103. Jobb egy rossz vonal mint két jó 104. A formális pártmunka nagyobb erőfeszítést igényel a reálisnál 105. A formalizmus a pártmunkában, az ösztönösség térhódítását jelzi 106. Az élőlények biológiai alkata a lét és fajfenntartás szükségszerűségének ki kristályosodása 107. Az egyéniség az ember társadalmi alkata 108. Az ember a munkaeszközeivel, a biológiai alkatát egészíti ki, a közösséggel pedig a társadalmi alkatát, az egyéniségét. 109. A legcsapnivalóbb propaganda is hatékony a nagyabb darab kenyér mellé 110. Aranyszájú

Szent János is dadogna, ha kisebb darab kenyérhez nyomná a szöveget 111. A társadalom édesanya, a természet mostoha 112. Csak az Amerikai bombáknak lehet hinni, mert azok kendőzetlenül hirdetik mit szán Amerika a világnak 113. Akár Sztálin, akár Suhov alakját emeljük ki önmagában ellenforradalmi rémregényt írhatunk, a szegény országokban győzedelmeskedett szocializmusról. 114. Csak a néptömegeket elszürkítő anyagi gondok hatása mellett jelentkezik olyan óriási különbségként egyesek kiváltsága. 115. Az ellenforradalom a legjobb szocializmus múltjából is fegyvert kovácsolhat a mai szocializmus ellen 116. A jelen nehézségei elfedik a jövő szépségét 117. Ha egy mítosz kiépül a tömeg lelkében azt nem szabad robbantani csak leépíteni 118. Vagy egyszerű szimpla igazságokat közvetítünk a tömegek felé vagy bonyolult és sokoldalú igazságokat, ez utóbbi esetben az a veszély fenyeget, hogy annyi részre osztjuk meg a

tömeget ahány oldala az igazságnak van. 119. Ha egy idő után nem tudjuk ártalmatlanná tenni valami reprezentatív beosztással a kommiszárt, a szocializmus fizet érte komisz árt. 120. Aki jobb szocializmust követel a lehetségesnél, kapitalizmust akar 121. A legszükségesebbet enni, minden mást fegyverré tenni, amíg ránk lesben áll atom halál 122. Ha minden rózsaszínű lenne, akkor a rózsaszínűt tartanánk szürkének 123. Az új hullám művészei felfedezték, hogy a szocializmus emberei még nem a kommunizmus emberei, de sajátos módon elmarasztalják őket ezért. 124. A hideg háború a kapitalizmus konzerválásának eszköze 125. A szocializmus távlatai és a mi nemzedékünk között a jelen nehézségei állnak 126. A régi kapitalizmus időszakos bódulatot keresett a háborúkban, a mai kapitalizmus minden napos szükséglet. 127. A mai háború kockázatai miatt a fegyverkezés állandó fokozása tölti be az állandó háborúpótlék szerepét

128. A helyváltoztató mozgás az elő anyag érzékelő-képességével van szoros kapcsolatban 129. Az alkalmazkodás az élő anyag belső mozgása 130. Az anyagcsere az élő élettelenné és az élettelen élővé válása 131. Az ember társadalmi természetével válik úrrá biológiai természetén 132. Az ember biológiai természete is társadalmasodik 133. Társadalmi természetünk vak szükségszerűségként igáz le bennünket a kizsákmányolás korában 134. Társadalmi természetünk uralása jelenti a szabadság viszonylagos teljességét számunkra 135. A szabadság kezdete és a szabadság viszonylagos teljessége között egy egész történelmi korszak, az illuzórikus szabadság világa. 136. Az ember uralma az ember fölött a szabadság illuzórikus formája 137. Az illuzórikus szabadság világában a szabadság konkrét ellentétévé a rabság válik 138. A társadalmi vakság kiváltásához hozzájárul az is, hogy hasznosabbnak tűnik a dolog mint

tulajdon, a testi szervek kiegészítő szerepénél. 139. A társadalmi vakság annak következménye, hogy a társadalom kitágulásával eltűnik az egyén közvetlen belátásának hatóköréből a társadalom mint egész. A dolgok világához fűződő megváltozott viszonya eldologiasodott tudatot szül, amelyben a dolgok fontosabbá válnak az embernél. 140. A kizsákmányolás kátyújába nehezen másztak be az emberek, de kimászni onnan sem könnyű nekik 141. A közvetlenség igézetétől való megszabaduláshoz valóságos Kopernikuszi fordulatra van szüksége az embereknek. 142. A koncepciós perekben saját árnyékunkat néztük ellenségnek 143. Az intuíció formaruhája az aforizma 144. A jó aforizma még a kitalálóját is meglepi 145. A dolog emberi tulajdonságokat szívott magába, az ember viszont a kizsákmányolok esetében a dolgok ridegségét, embertelenségét vették át a kizsákmányoltakkal szemben. Az anyag és tudat 1/ Az anyag és a tudat

nem véletlenül szerepel a filozófia történet két alapfogalmaként. Amikor a gondolkodás az általánosítások síkján eljut az anyag fogalmához már csak Önmagával ál szemben. Ha tovább akar haladni az általánosítás lépcső fokain elkezdi Önmagát ismételni. A feje tetejére alított világ nem is nézhetett ki másképp. Az ami az anyag fogalmán túl van maga is az anyag de nem valóságosan hanem mint annak tükörképe ám ahhoz, hogy mégis többnek látsszon a képzelet erejéhez folyamodik és a transzcendencia világaként éli újra magát. Az általánosítás létráján fölfelé a gondolkodásnak még a valóságos világgal van dolga, mint annak hű vagy kevésbé hű tükörképe, de mivel több fok nincs ezen a létrán nincs is min tovább kapaszkodni, az általánosítás létrájának fölfelé vezető lépcsőfokai a megismerés lépcsőfokai is egyben innentől kezdve pozitív vagy negatív irányba fordul a megismerés. Pozitív irány, ha

annak kutatása felé fordul, ami van Negatív irány, ha úgy tesz mintha volna még egy lépcsőfok és pozitív tudásként fogalmazza meg azt, amit nem tud. A nem tudás, mert valóban nincs tárgya titokká lép elő valami többé, ami fölötte van mindannak, amit tudhatunk a nem tudásunkat így egy magasztos ruhába öltöztetjük és istenként imádjuk. Egy olyan fogalom, amelynek nincs valóság tartalma nagyon alkalmas arra, hogy manipulációk eszközévé váljon mikor még nagyon kevés volt a fogalmak formájában fölhalmozott ismeret. Szűkebb és szegényesebb tartalmú fogalmak egyesítették az emberi tudást ennek megfelelően. Az ismereteik körében leggyakrabban elő forduló anyagi jelenségekben vélték fölfedezni Minden létező alapját pl.: víz, tűz, levegő, föld, de már ezek a fogalmak is az általános megjelenítésének. Viszonylag magas fokát jelezték a filozófiai gondolkodásét és fogalom alkotásét az ezt megelőző fogalmak

általánossági szintje nem haladta meg a vegetációs létezés biztosítását szolgáló tevékenyég gondolati anyagát. Anyag és forma 1/ Az anyag és a forma összetartozó fogalmak, nincs anyag forma nélkül és fordítva, forma sincs anyag nélkül. Ha ez így van, ebből logikusan következik, hogy az anyag megmaradásának elve a formára is érvényes 2/ A forma megmaradásának elvét úgy fogalmazhatjuk meg: ha egy forma megvalósult, akkor bizonyossá vált, hogy lehetséges variánsa az anyag végtelenül gazdag forma világának. 3/ Az anyag nem vész el csak a formáit változtatja, de akkor mi az, ami elpusztul? A formákra vonatkoztatták azt a tételt, hogy minden, ami valamikor keletkezett az el is pusztul egyszer. Ha a forma, mint lehetséges variáns nem pusztul el akkor a létezésnek a valóságos létezés mellett lenni kell egy másik létezési szférának is ez pedig a lehetőségi létezés szférája. 4/ A természet, mint forma alkotó erő képtelen

ugyanazt kétszer létre hozni. Ez a felismerés fogalmazódik meg a keletkezésről és a pusztulásról vallott eddigi felfogásunkban. Csakhogy a természeti formák világából azóta kibontakozott egy új forma alkotó erő a társadalom. Az a forma világ, amit a társadalom létrehoz, minőségileg különbözik a természet forma világától. Az ember alkotta forma világ a célszerűen képzett formák világa. Egy adott forma valóban egyszeri és éppen ezért annyi összetevője van, hogy vak erő csak a végtelenben tudja minden összetevőjét újra összehozni, de a forma tulajdonképpen nem egyéb, mint létezési rend aminek ha megtaláljuk a kulcsszavait akkor ezek alapján rekonstruálhatjuk. A természeti erő vak lévén csak botorkál a formák lehetőségeinek világában nem talál vissza ugyanahhoz a formához ez pedig azért van így mert az egyszeri, ha a pillanatnyi létét nézzük mindig egy kicsit más minden pillanatban. A forma nevezzük valaminek, ha

létre jön keletkezésének pillanatától a pusztulásig minden változása ellenére ugyanaz marad. Ez a létezési ideje. 5/A létezési idő: azaz időegység, amíg a valami a konkrét forma az ami. A forma azonban nem önmagában ál, hanem a környezetével kölcsönhatásban válik azzá /ami/ a forma közvetlen környezete egy lebírhatatlan erejű anyaggyűrű. A közvetlen környezet minden olyan konkrét forma, amely közvetlen hatást gyakorol az adott formára. A közvetlenül ható formák hatásában összegződik minden közvetett, sokszoros és végtelen közvetítésen át gyűrűző hatás ereje. Ezek a hatások lehetnek pozitív vagy negatív irányúak a forma fennmaradása szempontjából. Ha túlsúlyra jutnak az adott forma konkrét létezésének feltételei akkor az nem tud nem létezni, így érvényesül az anyag megmaradásának törvénye a formákra is. Ez a tehetetlenségi függés állapota A közvetlen környezet az adott forma számára a konkrét

másság, ami mindig a formára záporozó hatások változó összessége. A keletkezés és pusztulás bűvös görbéje aszerint alakul, hogy a létezési idő első szakaszában a forma lényegi összetevőit erősítő hatások vannak növekedőben. Rövid virágzás ez a kedvező környezeti hatások túlsúlya, majd a kedvezőtlen hatások túlsúlya és a pusztulás. Persze a valóságban a formák le és föl épülése nem ilyen sima vonalúan megy végbe, hanem a véletlenek és esetlegességek tömege által szegéjezve. A nagy lehetőség A tökéletesedés jelensége a létezési idő meghosszabbodásában. 1/ A filozófia örök nagy kérdése a létezés. A mi a létező? Erre az egyetlen bizonyított válasz, az anyag Az anyag végtelen konkrét formában nyilvánul meg előttünk. mivel más létezővel sohasem találkoztunk Az új emberi öntudat szükségessége: 1/ Az új évezred és a XXI. század küszöbén számot kell vetni azzal, hogy mennyire van

felkészülve az emberiség azokra az új kihívásokra, amelyek a két alapvető viszony rendszerből az ember és a természet, az ember és ember megváltozott viszony rendszeréből adódnak. 2/ A Természet és Társadalom viszony rendszerét két nagy korunkban kibontakozó folyamat befolyásolja: A pozitív folyamat a Tudományos és technikai forradalom, ami már kezdeti lépéseivel is jelezte, hogy a társadalommal egy új formaalkotó erő van születőben, az értelmes természet világa. A természet spontán módon képezi formavilágát . A formák annak megfelelően képződnek, ahogy az egyetemes kölcsönhatás áramában összegeződnek egy adott forma létre jöttének külső és belső feltételei. Ettől kezdve a forma már nem tud nem létezni. Mindaddig, amíg e föltételek léteznek és hatnak a létezés a forma végzete Amikor viszont e föltételeket más föltételek váltják, fel a pusztulás elkerülhetetlenné válik. A keletkezés és pusztulás egy

bűvös kőr a formák számára. Egy-egy forma belső-összetevői az egyetemes kölcsönhatás során minden közvetlen, közvetett, sokszorosan, közvetett, és végtelen közvetítésen érkező hatásra kénytelen reagálni. De ezek közül a hatások közül kiemelkedő szerepe van a közvetlen környezet hatásainak. A közvetlen környezet közvetít minden közvetett hatást az egyes formákra így ez a hatás koncentrált hatás. Lenyűgöző szerepe döntő mind a keletkezés mind a pusztulás folyamatában. A közvetlen környezet hatásában különböző erősséggel a világmindenség minden hatása koncentrálódik. A közvetlen hatások mindig összegeződött hatások fölerősítik vagy legyöngítik a közvetett hatások erejét. A forma belső összetevőire differenciáltan érvényesül ez az összegeződött hatás van amelyik a forma egészére csak véletlenszerű esetleges a forma egyedi lényegét nem érintő hatást gyakorol összegeződve viszont

pusztító hatású lehet. Általában a sokféle hatás összegeződése következtében nagyon sok lehetőségből bontakozik ki a lehetőségi létezésből a valóságos létezésbe való átmenet. Az egymás közelébe sodródott formák legtöbbször ugyanazon minőség jobb vagy rosszabb variánsai Az új emberi öntudat kialakulásának szükségessége: Az új évezredben, de lehet, hogy még ebben az évszázadban gyökeres fordulat történik az emberi gondolkodásban. Lehetetlen, hogy az emberek a tudományos és technikai forradalom nagyszerű eredményei mellett még sokáig a gyermekmesék színvonalán fogják fel a világ dolgait. Ma még az emberek többsége valamilyen vallás követője. Ami azt jelenti, hogy hamis tudatuk van a világról, amelyben élnek A hamis tudat kezdetben spontán módon keletkezett. Amíg nem halmozódik fel bennünk elég ismeret a világról addig csak az érzékszerveinkre támaszkodhatunk ítéleteink megalkotásánál. Amilyenek az

érzékszerveink tanúsítják olyanak hisszük a világot és nagyon sok érzékszervi adatot kell feldolgozni ahhoz, hogy elmélyült ismeretté, fogalommá érlelődjön a világképünk. A fogalmakban felhalmozódott ismeret kollektív tapasztalat Önmagában senki nem alkot fogalmakat, és hogy a felhalmozott ismeret közös kincsé válhasson alapvető kommunikációs eszköz a nyelv. A fölhalmozott ismeret az összefüggések feltárására irányul, ami már nem a konkrét formák külső érzékszervek számára is közvetlenül felfogható oldalával köti össze a megismerésre törekvőt. Milyen belülről az anyag ezt tükrözi vissza agyad ez ölt formát kezed nyomán, túllépve más formák során. Ám a fogalmakat másként fogadja be az agy, mint az érzékszervi adatokat. Az érzéki kép önmagáért beszél A fogalmak viszont kollektív ismereteket foglalnak magukba. A fogalmak befogadásánál . Az élet minősége 1/ A formák drámája. A végtelen örök

anyagi világ végtelen sok konkrét formában nyilvánul meg. Az anyag megmaradásának elvét úgy szokták meghatározni, hogy az anyag nem pusztul el, csak a formáját változtatja. 2/ A keletkezés és pusztulás. Minden, ami valamikor keletkezett az el is pusztul egyszer. A keletkezés és a pusztulás egy bűvös kör a forma számára. Paradox módon bár a forma megszűnik konkrétan létezni már bebizonyította, hogy lehetséges variánsa az anyag végtelenül gazdag forma világának. Ebben az értelemben maga a forma is örökké való vagy legalábbis bírja az örökké valóság mozzanatát. 3/ Az egyediség és az egyszeriség. Minden konkrét forma egyszeri és megismételhetetlen minden, ami valamikor létezett bebizonyította, hogy lehetséges variáns a formák világában. Ez a két egymásnak ellent mondó tétel mindegyike igaz és nem igaz 4/ Két nagy forma alkotó erő /a természet és társadalom/ A természet spontán módon vak erőkkel alakítja forma

világát. A társadalom célszerűen ható erőkkel a természet forma világa a negatív szabadság világa. 5/ Az egyetemes kölcsönhatás törvénye Minden anyagi forma hat minden más anyagi formára és minden anyagi forma kénytelen felfogni minden más anyagi forma hatását. Az egyetemes kölcsönhatás megnyilvánul a közvetlen hatásokon keresztül a közvetett és a sokszoros közvetítésen át a végtelen közvetítésig. A formák az egyetemes kölcsönhatás kristályai egy adott formában összegződik minden más tőle elkülönült forma hatása, ezek a formák önmagukkal azonosak, vagyis egyetlenek. De minden más forma hatása összegződik bennük így a pillanat minden tört részében mássá is válnak. A lét és a tudat problémái. Az életforma és a mentalitás. Az a tétel, hogy a lét határozza meg a tudatot, több vonatkozásban is magyarázatra szorul. Ha egyszerűen arról lenne szó, hogy adott osztály tagja eleve az osztályához

tartozónak megfelelően gondolkodik akkor viszonylag egyszerű lenne az osztálya érdekeinek megfelelő gondolkodásra bírni. Az egyén és a társadalom ellentmondása azonban ugyanolyan erővel sokszor még erősebben hat a tudat formálódására, mint egy adott osztályhoz való tartozás anyagi ténye. Nemcsak az osztályok közötti fel lefelé irányuló mozgás a deklasszálódás járul hozzá az igen tarka gondolkodásmód kialakulásához az egyes osztályokon belül, hanem a megszokott életforma és az a mód, ahogyan a lét fenntartását szolgáló tevékenységet átörökli az egyik generáció a másiktól. Az életforma annyira átszövi az egyén és a társadalmi rétegek minden életmegnyilvánulását és tudati reflexeit, hogy sokan összetévesztik a genetikai meghatározottsággal. Így pl egyes népcsoportok, cigányok vagy más kisebbségi csoportok életformájából adódó másságát egyenesen születési adottságnak, megváltoztathatatlan

természetüknek tulajdonítják. Az életforma sajátos mentalitást rögzít, ami még a hanghordozásban is rögzül és rokon vagy ellenszenv forrásává válik, a más életformában élők szemében. Az életforma szinte az ösztönökhöz hasonló merev magatartási reflexként rögzül Ám ha valaki bármely népcsoporthoz tartozott és születésétől fogva egy más népcsoportba kerül át akkor annak a csoportnak életformáját veszi át. Az életformához kapcsolódó magatartás tehát nem genetikai adottságként létezik bennük, hanem közvetlen anyagi létezésük alapjában változatlan keretei által meghatározott jelenségek. Az életformához kapcsolódó gondolkodást az előző nézeteik, a hagyomány és a megszokások által megszentelt szövevénye jellemzi, ami megoszthatja az azonos osztályokhoz tartozókat is. Ezeket az előző, örökölt előítéletekkel terhes nézeteket az elnyomó osztályok ideológiai képviselői profi módon kihasználják

és manipulálják. Az egyes emberek állandóan ismétlődő létfenntartási tevékenységének monotóniája a mentalitás kialakulásának alapja. Ez is a lét és a tudat meghatározó értelmezése. A közvetlen tudat és az ideologikus tudat kapcsolódása. Az életformához tapadó gondolkodásmód és a mentalitás sajátos ideologikus gondolatvilágot termel ki és kapcsol magához. Ez az ideologikus gondolkodás akár helyes akár hamis torz ismereteket tartalmaz inkább a hit a vak meggyőződés formáját ölti magára és még a tudományos meggyőződés esetében sem képes megváltoztatni a közvetlen tudati reflexekből következő gyakorlatot. A bort iszik, és vizet prédikál közhelye, jól tükrözi ezt a jelenséget Amíg az egyén és a társadalom ellentmondása határozza meg életünket, tehát amíg a dolgok hatalma érvényesül fölöttünk, addig a dolgok hatalmának fantomja a pénz állít szembe bennünket a saját helyes ideologikus

meggyőződésünkkel addig, ha kedvezőbb a társadalomban elfoglalt helyzetünk előbb vagy utóbb félre tesszük ideologikus tudatunkat és a közvetlen anyagi létünk parancsait fogjuk követni. Így a kisebb vagy nagyobb kiváltságokat egyre természetesebbnek tartjuk és a magasztos ideologikus gondolatainkkal megszenteljük így aszkétikus forradalmárokból önző egyedekké válunk. Az ideologikus tudat a létünk átfogóbb feltételeire adott tudati reflex. Mivel ez nem járul hozzá a közvetlen személyes anyagi gondjaink megoldására irányuló tevékenységünkhöz idegennek és a vele való foglalkozást plusztehernek tartjuk, amitől szabadulni igyekszünk. A társadalmi politikai kérdések iránti közömbösség nem egyéb, mint a személyes anyagi gondok terhei alatt sínylődő ember szabadulási reflexe az ismeretlen és ködösnek tűnő közös gondok vállalásától. Az ily módon eltompult emberek így még jobban belebonyolódnak a személyes anyagi

gondok hínárjában és úgy érzékelik ezek egyre nyomasztóbb terheit, hogy csak még fokozottabb személyes erőfeszítésre van szükségük ahhoz, hogy enyhítsék létfenntartásuk gondjait. A tágabb létezési feltételeik azonban makacsul tovább léteznek, és ezekhez a létezési feltételekhez valamilyen formában meg kell határozni a tennivalóikat, erre szolgálnak az ideologikus ihletésű módszerek, amihez kész formákat szolgáltat a vallás. Imádkozzál és dolgozzál, az ima a heti ájtatosság arra szolgál, hogy a tágabb anyagi létfeltételekből következő gondokat áthárítsuk valami hatalmasabb erőre. Ez a fiktív erő az isten, amelynek létezését már a legelemibb tudományos ismeret is cáfolja. A politikai és társadalmi kérdések iránti közömbösség, azonban minden képtelensége, ellenére is életben tartja a vallásos hiedelmek formájában. Ez a magyarázata annak, hogy a szocialista rendszerek felbomlása után kárba veszetnek

tűnik mind az az erőfeszítés amely arra irányult, hogy az emberek végre reális képet alkossanak az őket körülvevő világról. A vallásosság új hulláma azonban szükségképpen megtörik a tudományos és technikai forradalom fokozódó előre haladásával. Régi értelemben vett csodák ma már nincsenek csodákat ma már csak a tudomány és technika produkál. A fundamentalizmus, a képtelen dogmákhoz való makacs ragaszkodás, a vallásos gondolkodásmód átmeneti felélénküléséhez vezet, ilyet tapasztalhattuk az iszlám országokban. A fundamentalizmus képtelenségei előbb vagy utóbb kiváltják a józan ész ellenállását. A józan ész uralma azonban mindaddig nem következhet be amíg nem enyhülnek a személyes anyagi gondok és nem alakulnak át a sokkal enyhébb és elviselhetőbb közös gondokká. Látszólag ellentmond ennek a fejlettebb tőkés országok tömegeinek vallásossága Ha azonban a személyes anyagi gondok hatását nézzük, akkor

be kell látnunk, hogy a viszonylagos jólét és a személyes anyagi gondok zsibbasztó hatásának csökkenése nem áll arányban a viszonylagos anyagi jólét nagyon is vitatható növekedésével. Inkább mondhatjuk azt, a viszonylagos jólét inkább konzerválja a társadalmi politikai problémák iránti közömbösséget hiszen azt a látszatot szüli mintha valóban az egyéni erőfeszítésektől függene az anyagi gondok megoldása. A személyes anyagi gondok közös gondokká való átalakítása, egyik nagy kérdése volt a szocialista útra lépett országok vezető erőinek. Az elmaradottság következtében azonban, az csak az elosztás terén, a szegénység általánossá tételében valósult meg. Az egyenlősdi nem szünteti meg a személyes anyagi gondokat, egyrészt azért, mert a hatalom birtokában, akik ehhez közel kerülnek igen erős a komfortosabb létezési szint biztosításának hatása és egyben a lehetősége is másrészt az általánossá vált

szegénység kiáltó ellentmondásba került a gazdagabb országok tömegeinek viszonylagos jólétével. Az általánossá vált szegénység kiegészült egy viszonylag biztos megélhetéssel, ami ernyesztő hatással volt a tömegekre. Ez különösen a termelés területén a termelés hatékonyságában nyilvánult meg. Egy alacsony szintű létbiztonság, ami a szocializmus alapvetően humánus természetéből következett, vált a lassú és rossz munka ellenforradalmának kiváltójává. Az életforma meghatározó szerepe gondolkodásunkra olyan mértékű, hogy szinte teljesen mindegy milyen ideológiát állítunk a szolgálatába, hiszen csak arra szolgál, hogy igazolja mindazon cselekedetünket, ami az életformánkból következik. Ha az egyén személyes anyagi gondjainak hatása alatt ál, akkor minden magasztosnak hitt gondolat amellyel a társadalomhoz való viszonyát kifejezi üres frázissá válik. Hiszen csak annak igazolására szolgál, ahogyan személyes

anyagi gondjainak megoldására törekszünk. Amikor a személyes anyagi gondok elűzését puszta egyéni erőfeszítéssel kezdi megoldani, valaki már elkötelezte magát az ördögnek, hiszen a személyes anyagi gondok nem egyebek mint a társadalom azon fejletségi fokának tükröződései, hogy a társadalom még képtelen minden tagjának komfortos létezési szintet biztosítani. Ahogy a szervezetünk minden sejtje a szervezetünk egésze által részesül egy bizonyos alapellátásban ahhoz, hogy funkcióját képes legyen betölteni úgy kell a társadalomnak is minden tagjáról gondoskodni. A társadalom életének ösztönös korszaka az, amikor az egyének a dolgokhoz való viszonyukat pusztán egyéni erőfeszítésekkel akarják meghatározni. A dolgok világa azok gyarapodásával kinő az egyének befolyásolási lehetőségei alól. Azok sem képesek uralni a dolgok világát, akik tulajdon formában magukénak hiszik. Ha a dolog tulajdon formában kötődik a

személyekhez és nem áll arányban természetes szükségleteikkel, akkor személyes anyagi gondokká torzítja ez a gondolkodásukat. Amikor a tulajdon kapcsolat már megfordítja az ember és dolog viszonyát, és fontosabbá válik a dolog, mint maga az ember. A tulajdon kapcsolat csak látszat uralma dolog felett Az igazi uralom akkor valósul meg, ha a dolog világa a társadalomnak, mint egésznek kiegészítésévé, meghosszabbított testévé válik. Amikor az ősi társadalmakban az egyes emberek vagy közösségek kiegészítették magukat a termelés eszközeivel, akkor közvetlen formában urai voltak az általuk használt dolgok körének. Amikor azonban a dolgok tulajdon formában felhalmozódtak akkor létrejött az uralom látszat világa, megszűnt az uralom közvetlen formája, a közvetettség lépett a helyébe. A közvetettség viszont közvetítőket termelt, akik a dolgok felhalmozódásának társadalmi szükségességét tevékenységükkel

megtestesítették. A dolgok tulajdon formájának fejlődése az a folyamat, ahogy a dolgok világa fokozatosan a társadalom kiegészítésévé, meghosszabbított testévé válik, amelynek csak egy értelme lehet, hogy a társadalom képes legyen minden tagja számára a komfortos létezési szintet biztosítani. Ezáltal az embert, mint gondolkodó anyagot a leghatékonyabbá teszi a természet világába. Amíg ez nem valósul meg, a természet és társadalom kölcsönhatási kapcsolata diszharmonikus marad, az ember törekvése a természet leigázására irányul és ez a törekvés szüntelenül a visszájára fordul mind nagyobb és nagyobb számára ismeretlen természeti erőt hív ki maga ellen. A társadalom, mint szerves egész, minden tagja legjobb képességeinek bekapcsolásával tudja csak ellátni azt a funkcióját, hogy belső oldaláról bontakoztassa ki a természet világát, ahogy az már pusztán csak a vak erők mozgásával már képtelen megnyilvánulni.

Ez lesz a társadalom és természet kölcsön hatásának harmonikus formája Ami egyben a társadalom felnőtt korát is jelenti, és a társadalomnak az anyagi világ egyik megnyilvánulási formájának beláthatatlan ideig tartó virágzását hozza meg. Kelt: Budapest, 2018.0220 Salánki Ferenc egyetemi adjunktus E-MAIL: salfer@freemail.hu A társadalom lehetőségei II 1/ A társadalom az élő világ része így mind az érvényes rá, ami az élővilág más tagjaira érvényes mégis vannak azonban lényegi különbségek is amik csak a társadalomra jellemzőek. Ilyenek a következők: A/ A társadalom nem csak biológiai test, az élő része az emberi közösség, amely történelmileg változó formában egyesül így biztosítva fennmaradását. Más élőlények is élnek közösségekben, de ezek a biológiai alkatuk alapján kapcsolódnak egymáshoz így alkotnak egy-egy fajt. Ha megváltoznak létezésük környezeti feltételei és nem tudnak ehhez

alkalmazkodni, akkor kipusztulnak. Az emberi közösségek azonban nem a biológiai adottságaik alapján szerveződnek bár a kialakulásuk kezdetén még ez a jellemző, de egyre inkább a társadalom dologi összetevőinek megváltozásával és megváltoztatásával alkotnak közösségeket. Más élőlények közösségei zárt rendszerek a környezetükkel úgy alkotnak egységet, hogy annak gyökeres megváltozásával, mint faj fokozatosan megszűnnek létezni és az új környezethez alkalmazkodni tudó egyedeikből más faj képződik. Az ember alapvető faji adottsága az, hogy a környezetét alkalmazva alkalmazkodik természeti környezetéhez, amikor megváltozik a környezete és ehhez hozzá igazítja a dologi kiegészítését csak erősödik faji identitása. B/ A társadalom dologi összetevői az átalakított természeti tárgyak kétféleképpen kapcsolódnak a társadalomhoz és annak egyes tagjaihoz a természeti és társadalmi adottságaik szerint. /A

természeti adottságaik testi méreteik és erejük, testi minőségük férfiak vagy nők fiatalok vagy öregek stb. /társadalmi adottságaik szerint tulajdonuk vagy nem azaz adott tárgy vagy tárgyak/ magán tulajdon, közös tulajdon, vagy társadalmi tulajdon / A társadalmi adottságaik szerinti kapcsolódás egyenlőségi vagy egyenlőtlenségi viszony C/ Az emberi erő történelmi formái csak a dologi összetevőivel együtt vizsgálható. Robinzon a lakatlan szigeten az emberi erejét restaurálta, amikor ismeretei alapján eszközöket fabrikált. Az emberek természeti adottságaikon alapuló erejét is módosítják társadalmi adottságaik. Ezek mégis háttérbe szorulnak a jobb társadalmi helyzetükkel szemben. A legjobb természeti adottsággal rendelkező emberi egyedek sem vehetik fel a versenyt a jobb társadalmi adottsággal rendelkezőkkel. A természeti adottságok szerepet játszottak a társadalom differenciálódásában mégsem vált nyílttá az átlagos

és különleges emberi erő ellentmondása. Átlagos emberi erőnek számított a vegetációs létezési szintet biztosítani képes erő kifejtés. A társadalom /a közösség/ tagjainak többsége képes volt erre. Voltak azonban a közösségnek olyan tagjai is, akik ez alatt vagy e fölött teljesítettek A társadalom fennmaradásához azonban szükség volt a gyengébben teljesítők munkájára is, így azok gyengébb teljesítményét kiegyenlítette az átlag fölött teljesítők hozzájárulása. Amikor azonban az átlagos emberi erő is többet produkált annál, mint ami a puszta lét fenntartását biztosította, akkor szükségessé vált a társadalom tovább fejlődése érdekében annak a csekély többletnek egyesítése, ami ahhoz még nem volt elég, hogy mindenkit magasabb létezési szintre emeljen a puszta vegetációs létezési szintnél. De ahhoz már igen, hogy kikristályosodjon egy magasabb emberi létezési szint a komfort, kezdetben a természeti

adottságokon alapuló különleges emberi erővel rendelkezők körében. A spontán elégedetlenség Képtelen helyzet: A huszadik század elején a demokratikus és nem demokratikus nagyhatalmak, mozgósítva a munkás paraszt tömegeket egymásnak rontottak. Négy éven keresztül irtották egymást mindenféle harci eszközzel. Mikor a háború áldozatai megelégelték ezt és tömegmozgalmakkal kikényszeríttették az értelmetlen vérontás beszüntetését, a háborúk kirobbantói és haszonélvezői hazátlan nemzetellenes szörnyetegekké kiáltották ki őket, akik hátba támadták hős fiainkat, akik az ellenség földjén állva vívták dicsőséges csatáikat. A fehérterrorista rendszerek iszonyú megtorlásokkal éltek a háborúkat ellenző tömegekkel és vezetőikkel szemben. Széplelkű intellektuelek borzongva idézgették azokat a szörnyűségeket, amiket a fehérterroristák megtorló hadjáratai ellen védekező forradalmárok állítólag elkövettek.

Az ösztönösség problémája a forradalom kibontakozásán a hatalom átvételén keresztül a hatalom megszilárdításáig a forradalomban résztvevő erők nagy próbatétele. A forradalom kirobbanása nagyrészt azoknak a tömegeknek a fellépése, akik csak homályosan látják a célt, aminek elérésére törekszenek. Ez a spontán elégedetlenség kirobbanása. Az elégedetlenség éle a fennálló ellen irányul, az ellen, amit le kell rombolni. A legtöbb forradalom azért nem győzött első nekifutásra, mert azt is elkezdte lerombolni, amit tovább kellett volna építeni, vagy azért mert nem rombolta le azt, amit le kellett volna rombolnia. A hatalom átvétele után a fennállóvá a forradalmi hatalom vált. A forradalom tudatos része a forradalom céljait átfogóan látta és az egész perspektívát állította célként a forradalom elé. Figyelmeztette ugyan a tömegeket, hogy ezeknek a céloknak az elérése rengeteg lemondással és áldozat vállalással

jár. A forradalom fellendülő szakaszában a tömegek vállalták is ezeket a terheket, de az uralkodó osztályokhoz legközelebb álló rétegek lázadása kezdetektől fellángolt az új hatalom ellen. Különösen a megdöntött államhatalom alkalmazottai és kiszolgálói majd a szolgák, akik az uraik tányérjáról éltek, ha csak a cseléd szobákban fogyasztották is a maradékokat. A szolgák lázadása a nyitánya minden ellenforradalomnak, akik népi jelleget kölcsönöznek ruhájukkal ezeknek a megmozdulásoknak. Az ellenforradalmi demagógia kiinduló bázisa a szolgák lázadása, ami különösen felerősödik a forradalom nehézségeinek növekedésével a spontán elégedetlenség szintjén megrekedt tömegekben. Példák: kronstadt A huszadik század szocializmusa és az ösztönösség A huszadik század elején megindult a harc a tőkés országok közt a világ újrafelosztásáért. Kitört az első világháború. Négy éven keresztül vadásztak a katona

ruhákba kényszeríttet ember tömegek egymásra A háborúnak nem akart vége lenni, csak a tömegmozgalmak voltak képesek véget vetni ennek a helyzetnek. Több országban mindenek előtt Oroszországban forradalmi helyzet alakult ki. A forradalom lépéskényszerbe került. Ezt ismerte fel Lenin amikor kidolgozta azt az elméletet, hogy a szocialista forradalom győzhet egy olyan elmaradott országban is, mint a cári Oroszország. Lenin ismerte Marx és Engels gondolatait arról, hogy a szocialista forradalomnak a fejlett tőkés országokból kell először kiindulni. De azt is ismerte, hogy ha a forradalom már kitört, a forradalom élcsapata nem hagyhatja cserben a tömegeket és élére kell állnia a tömegeknek, hogy a legkedvezőbb lehetőséget érjék el a forradalmárok. Marx és Engels sem tett mást amikor a Kommünárok kényszerültek átvenni a hatalmat, mert a burzsoázia cserbenhagyta Párizs népét a német hódítókkal szembeni háborúban. Minden

segítséget megadtak a kommünároknak, mozgósították a nemzetközi munkásszervezeteket tanácsokkal látták el őket. Bár előrelátták, hogy az akkori helyzetben nem tudják sokáig tartani magukat. Marx és Engels mélységesen megvetette azokat akik a nehéz helyzet láttán csak károgni tudtak és kishitűséget kelteni és beálltak a forradalmárokat gyalázók kórusába. A társadalom fejlődési alakzatai Az emberi társadalom embrionális formái a túlélés biztosítására „vérségi rokonsági alapon„ szerveződött kis emberi csoportok voltak. Ezek a csoportok nem képeztek szervezeti egységet egymással is szemben álltak és vagy zsákmánynak, vagy elpusztítandó káros környezetnek tekinteték az idegen közösségbe tartozókat. Az állati csordáktól csak a szervezettségük fokában különböztek. ”A természeti különbségeken alapuló munkamegosztás”. Az állatoktól való különbözésük másik lényeges vonása a szerszámok

használata volt Az állat létfenntartó eszköze egyedül a teste. Az ember viszont a testi szerveit kiegészítette mesterséges testekkel, amiket először a fejében modellé formált és ennek alapján minden természeti formától megkülönböztethető módon kivitelezte azt. A fejben elkészített modell felhalmozott ismeretekből épül, amely az anyagi világ érzékszervek számára fel nem táruló összefüggéseit tükrözi. Az összefüggések nem tárgyak, hanem tárgyak jelenségek közötti kapcsolatok. A testi tükrözés a testben végbe ment változást jelenti A legegyszerűbb szerszámban viszont egy kapcsolat tárgyiasult, egy valahai vagy a jelenben is ható forma alkotó erő és a forma létezése közt. A mesterséges tárgy alakja egy élőlény és egy természeti tárgy közti sajátos összefüggés tárgyiasulása. A felhalmozott ismeret a felhalmozásra képes testtől viszonylagosan függő szabad tükrözési energia, ami átvihető tárgyakra,

beszédre ennek papírra rögzített írott alakjára, fényjelekre és a mai informatikai rendszerek számos eszközére. A felhalmozott ismeret tükrözési energiájával irányított cselekvés az összefüggések felismerése, a cselekvés koncentrálását teszi lehetővé a cselekvés centrumára, ami ez esetben a túlélés biztosítása. A cselekvés centruma a felhalmozott tükrözési energiával céllá formálódik a cél kivitelezése pedig a felhalmozott ismeret tárgyi megjelenítése a legegyszerűbb szerszámoktól kezdve a legbonyolultabb gépekig. A szerszámokkal kiegészített, meghosszabbított test többre képes, mint a túlélés biztosítása. 2 / A társadalmi alakzat társadalom testének kiteljesedése nagy anyagi fejlődési rendszerré, amikor kinövi embrionális méreteit és vérségi rokonsági felépítettségét. Ebben a korszakban a társadalom érdeke a rész érdekek burkában válik az emberi tevékenység centrumává. A kisebbség az anyagi

javak felhalmozását tekinti tevékenysége centrumának. A többség a túlélés biztosításában A társadalomnak egyaránt érdeke az anyagi javak felhalmozása és koncentrálása a társadalom testének gyarapítására és az anyagi javak megtermelőinek túlélési törekvése. Termelők nélkül nincs mit felhalmozni! A többség is szeretné persze a többletből tartalmasabbá szebbé tenni az életét, de ez ellentétben ál a kisebbség felhalmozást hajszoló szenvedélyével. Szenvedélyt mondok, mert a kiváltságok, amik a felhalmozással járó örömök hajszolásában az emberi szenvedélyek társadalomra káros elfajulásával járnak a kiváltságokban nem részesülők kárára történnek és a felhalmozás tendenciája ellen is hatnak. A társadalom érdeke a feszített munka a többlet növelése érdekében, de nem érdeke, hogy elsorvadjon és korai pusztulásba torkoljon a termelők élete a társadalomra káros szenvedélyek elfajulásával. A

társadalom három alapvető fejlődési alakzata. 1/ A társadalom embrionális alakja: Kis emberi közösségek, amelyek vérségi rokonsági alapon szerveződtek. Tevékenységük centruma a túlélés biztosítása, formája a munka. Az állati csordáktól a közös életük szervezetségi fokában a munkamegosztásban és a munkaeszközök alkalmazásában különböznek. A szerszámok célszerű alkalmazása a közösséget, mint szervezetet magát is a létfenntartás a túlélés eszközévé formálja. A közösségen kívüli más ember csoportokat olyan környezetként fogják fel, mint más környezeti tényezőket, amit vagy elpusztítanak, vagy zsákmánynak tekintenek. A szerszámok készítése és használata olyan többletként jelentkezik az állatok túlélési tevékenységéhez képest, hogy míg az állatok egyetlen szerszáma ehhez a testük, és ha ez nem alkalmas erre, akkor elpusztulnak, az ember viszont a szerszámai megváltoztatásával alkalmazkodni tud

a környezete gyorsabb változásaihoz és változatosabb környezeti tényezőkhöz is. mindezek együtt egyre biztonságosabb tartalmasabb túlélési lehetőségeket teremtettek. 2/ A társadalom, mint nagy anyagi fejlődési rendszer: A biztonságosabb lét, a szerszámok használata által több környezeti tényezőhöz való alkalmazkodás lehetősége gyorsabb népesedés növekedést eredményezett. A külön fejlődő kis emberi közösségek kapcsolatai kiszélesültek humanizálódtak, cserekereskedelem fejlődött ki köztük szövetségi kapcsolatok, összeolvadások nagyobb társadalmi egységek létesültek melyek már nem vérségi és rokonsági, hanem gazdasági és területi alapon szerveződtek. Amikor kis emberi közösségek nagyobb szervezeti egységekké fejlődnek és részekre tagolódnak a részek egysége új minőséggé való összegeződés. Így a kis közösséghez képest egy nagy anyagi fejlődési rendszer új minőség melynek jellemzői is mások.

Intézmények igazgatási szervek állam és más nagy társadalmi testek a fölhalmozódott értékek kristályai épületek utak hidak STB. Társadalmi célok fogalmazódnak meg A tevékenység centruma két alapvető érdek ellentmondásán keresztül bontakozik ki. A társadalmi érdek csak rész érdekek burkában tud megnyilvánulni Társadalmi érdek a társadalom tagjai által előállított anyagi és szellemi értékek felhalmozása és koncentrálása a társadalmi testek gyarapítására és fejlesztésére. Ez azonban csak úgy valósulhat meg, hogy azt a többletet, ami a társadalom tagjainak életben maradásához nem szükséges elválasszák a feltétlenül szükségestől. A társadalmi érdek másik oldala az, hogy az anyagi javak előállítói a termelők jó kondícióban maradjanak a többlet leválasztása után, vagyis ne érintse a leválasztás azt a részt, ami a túléléshez feltétlenül szüksége. Az ideális persze az lett volna, hogy a többlet

leválasztása után még annyi maradjon előállítójánál, hogy az biztosítsa szellemi és fizikai fejlődését. Nem így történt Sem a szervezeti sem a tudatossági fejlettség nem volt meg ehhez Ami a társadalomban tudatosság és szervezettség híján nem oldódhat meg, ott az ösztönös megoldás következik be. Ennek lényege, hogy valamelyik rész érdek elnyomja többi érdeket legtöbbször pusztító romboló formában. Ez történt a többlet felhalmozásának érdeke és a túlélés tendenciájának érvényre jutatása esetében is. A felhalmozás tendenciájának érvényre juttatói a többlet leválasztásának során mélyen belevágtak abba a részbe is ami pedig a túlélést szolgálta 3/ A többlet összetétele: A többlet az élővilágban a túlélést biztosító tevékenység során keletkezett zsákmány vagy termék azon része, ami elválasztható megszerzőjétől, vagy termelőjétől anélkül, hogy az éhen pusztulna. Ilyen többlet az

állatok világában csak szerencsés körülmények között képződik, legtöbbször nem hasznosul megszerzője számára vagy nem felhalmozható. Az ilyen szerencséhez kapcsolódó többlet képződése alkalmi jellegű. Az alapvető létfenntartási technikát, amit az ösztön irányít, nem befolyásolja Az állat és más élőlények túlélésének biztosításához csak egy eszközzel rendelkeznek ez a testük, ennek fenntartásáról kell gondoskodni másra ez nem is képes. /A túlélés a fajfenntartást is magába foglalja / Az ember túlélési szintje magába foglalja a testi szervei kiegészítésére szolgáló szerszámokat is, ami már maga is többletnek számít a létfenntartást biztosító tevékenységben. Már csak azért is, mert ez által válik többlettermelő élőlénnyé Ez az alapja annak, hogy a termelés eszközeitől megfosztva már a túlélésre is képtelenné válik és kénytelen áruba bocsátani munkaerejét, hogy egyesítsék a munka

dologi feltételeivel, a munkaeszközökkel. A nagy anyagi fejlődési rendszerré szélesült társadalomban a többlet felhalmozása a társadalom szervezeti testének kiépítését szolgálja, de ez a termelés centrumaként, mint a kiváltságok biztosítása szerepel. Legalább is a többlet által biztosított kiváltságok élvezőinek többsége így fogja fel. 4/ A többlet felhalmozóinak a felhalmozás által teremtett kiváltságok élvezőinek az a része, amelyik a kiváltságokban csak az édes élet lehetőségeit látta, mértéktelenül felhasználta hatalmát a felhalmozás olyan lehetőségeinek kihasználására, ami mélyen sértette a túlélésért küzdő többség élethez való jogát és lehetőségeit. Ezek politikai fórumot is teremtettek maguknak melyen az anyagi javak kisajátítóinak azt a jogot követelték és gyakorolták, hogy a társadalom egész története alatt megteremtett értékek kizárólagos élvezői és felhasználói csak ők

lehetnek. A mai korra vetítve ez a jobboldaliság tendenciája a politikában A jobboldali politikusok vállalnak folytonossági kapcsolatot a legkártékonyabb szerepet betöltő történelmi személyiségekkel és mozgalmakkal. A társadalom érdeke a kiváltságok létre jöttében abban nyilvánult meg, hogy a kiváltságok élvezői lehetőséget kaptak olyan képességeik kibontakoztatására, amit a közvetlen létfenntartási tevékenység terhei alatt nem lehetett. A társadalom nagy fejlődési rendszerként olyan foglalkozási ágakat hozott létre, mint a vezetés, szervezés, irányítás, közigazgatás, szellemi tevékenységek. Ezek szakszerű ellátása, mint bonyolult munka elengedhetetlen volt a társadalom fejlesztése érdekében. Olyan kiváltság volt ez, ami a vele járó előnyökkel / jobb és komfortosabb élet / sem volt nagy ár. A jobboldaliság ez alatt itt azt a tendenciát értem, ami végig húzódik a kizsákmányolás korán a kisajátítok

arroganciája, a rossz lelkiismeret szülötte volt, mert elkótyavetyélték azt a lehetőséget amit a többlet kisajátítása nyújtott számukra. Nem az emberi értékeik kifejlesztésére fordították, hanem az édes élet rafinált az emberi személyiségüket eltorzító szenvedélyeik kiélésére, vagy ami még rosszabb hatalmaskodásra, a nekik alárendeltekkel való komiszkodásra szadista hajlamaik kiélésére. A mai jobboldali politikusok valamiféle jobboldali érték rendről beszélnek Ugyan milyen érték rend ez??? A kisajátítás végrehajtásának kegyetlensége??? Az igazi érték a kiváltságosok részéről a tehetségük kifejlesztése és a társadalom érdekében végzett tanult mesterségek gyümölcsöztetése a társadalom érdekében. Vagyis a szolgálat és a méltányosság azokkal szemben, akik a társadalom fejletlensége miatt még nem részesülhettek a kiváltságokból. Ezek persze nem jobboldali értékek, mint ahogy az sem baloldali érték,

amit József Attila ajánl, hogy „Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes.„ Itt általános emberi értékekről van szó. A jobboldaliság és a baloldaliság nem érték kategóriák, hanem a kisajátítók és a kisajátítottak közötti antagonisztikus viszonyok megjelölésére szolgáló politikai fogalmak. 5/ A társadalom érdeke a felhalmozható és koncentrálható többlet megjelenésével mindkét érdekben megnyilvánul. A felhalmozás és a felhalmozott javak koncentrálásában a társadalom testének mind gyorsabb kiépítésében az egyszerűbb termelői valamint a bonyolultabb szervezői és vezetői munka összehangolásában ez testet is öltene. Alacsony vagy hiányzó tudatossági és szervezetségi szint mellett az érvényesül, ami lehetséges A tudatosság és az ennek megfelelő szervezettség mellett a létező tendenciák legmegfelelőbbjével lehet összehangolni a cselekvést. A társadalomban, de az egész

világban nem az történik meg, ami a legjobb csak az a tendencia bontakozik ki amelyik a legnagyobb környezeti erő sodrásának ható sugarába áll. A többlet felhalmozását nem támogatta a közösség elosztási szokásainak rendje, mert ez annak szét apródozódását és felélését eredményezte. Összegezés: A társadalom fejlődési alakzatai 1/ Vérségi rokonsági alapon szerveződő kis csoportok. Létfenntartó tevékenységük a munka A munka célszerű tevékenység a cél összetevő anyaga a felhalmozott ismeret. Az ismeretek logikai fogalmakban, ítéletekben, következtetésekben, halmozódnak fel. A testi tükrözéshez képest ezek szabad tükrözési energiák, amelyek jelrendszerek közvetítésével átvihetők egyik embertől a másikra. Rögzíthetők és rögződnek emberi alkotásokban, írásban, fényjelekben, és az informatika számos más eszközeiben. A felhalmozott ismeretekben az összefüggések tárulnak fel. Az összefüggések nem

tárgyak, így az érzékszervek nem képesek közvetlenül tükrözni. A tárgyak és jelenségek kapcsolata szakadatlan ismétlődés formájában bontakozik ki. Az ismétlődések egymás utániságok ezt az érzékszerv is képes tükrözni, de az oksági összefüggést már csak a fogalmakban felhalmozott ismeret tükrözi. Az általánosítás közvetítés az érzéki észre vevéstől az oksági kapcsolatok felismeréséhez. A tárgyak és jelenségek között az ember szempontjából az első és a legalapvetőbb annak az összefüggésnek a felismerése, ami az élő test és a holt tárgy összekapcsolásának lehetőségeit tükrözi. Ez a tárgy használatával kezdődik Ilyen az állatoknál is előfordul, de az ember meg is változtatja a tárgy természeti formáját és alkalmasabbá teszi arra, hogy testi szervei hatóerejét ezzel fokozza. A szerszám mesterséges test, amiben felhalmozott ismeret kristályosodik ki. Ez a tudomány segítségével és eszközeivel

jól megkülönböztethető a mesterséges tárgy a természetes testektől. A mesterséges test létezése gondolkodó lények valahai vagy jelenlegi létezésére utalnak A mesterséges testekből visszaolvasható, hogy meddig jutott el egy civilizáció az összefüggések felismerésében. Engels a természet dialektikájában hívja fel a figyelmet arra, hogy az anyagi formák fejlődésében van egy olyan tendencia, ami a végtelen anyagi világban állandóan jelen van és hol itt hol ott kibontakozik és elvezet a gondolkodó lények megjelenéséhez. Így hangzik „Igazából azonban az anyag természete az, hogy előre halad a gondolkodó lények kifejlődése felé.” A gondolkodó lények sajátos szerepe az anyagi formák fejlődésében az, hogy közvetíti az anyag forma világának kibontakozását olyan oldaláról, ami nem tud megjelenni máképpen csak felhalmozott tükrözési energiák felhasználásával. Mint föntebb említettem a fogalmakba, ítéletekben,

következtetésekben felhalmozott ismeret /szabad tükrözési energia / nem a tárgyak, hanem a tárgyak és jelenségek közötti összefüggések tükrözése. Az anyag forma világa minden tagjában tükröző képes, de az összefüggések tükrözésére csak felhalmozott ismeretekkel szabad tükrözési energiával bíró anyagi formák képesek A forradalom kényszer lépései: 1/ A forradalmi munkásmozgalom és a tudományos szocializmus egyesítése a tizenkilencedik században kezdődött és ez a folyamat ma is tart. A szocialista rendszerek kialakulása után milliók sajátították el azokat az ismereteket, amelyek feltárták a társadalom mozgásának fejlődésének törvényeit. Azt lehetett volna hinni, hogy ez mélyen beleivódott az emberek tudatába és a természettudományos ismeretekhez hasonlóan csak nagyon buta emberek fogják kétségbe vonni az alap igazságait. Ezzel szemben azt tapasztaltuk, hogy olyanok is akik nem csak tanulták hanem tanították is

ezeket a tudományos ismereteke , rendkívüli gyorsan elfelejtették és megtagadták. A természetes butaságnál mélyebb a társadalmi butaság. Buta embereknél, ha nehezen is el lehet jutni a beláttatásig, de annál, aki társadalmilag válik butává nincs ereje az érvelésnek. Az nem akarja megérteni a legnyilvánvalóbb igazságokat sem A legsiralmasabb butaság, ha valaki tudományos igazságokban csalódik és visszamenekül a gyermekmesék szintjén mozgó vélt igazságok ábránd világába. 2/ Minden tudományban így a társadalomtudományokban is vannak evidenciák, amikben nem lehet csalódni, a csalódás érzelmi viszony a tudományos meggyőződésnél alacsonyabb értékelési szint, ha egy eszme igazság tartalmát értékeljük. A tudományos meggyőződés az eszme igazság tartalmának kétszeres próbáján alapszik A logikai levezetés és a gyakorlat próbáján. A szocialista rendszerek felbomlása nem az eszme rendszer hibáinak következtében

történt, hanem azoknak a kényszerlépéseknek volt a következménye, amikre az események alakulása vitte a forradalmat. Marx és Engels úgy ítélték meg, hogy a szocialista forradalmaknak és átalakulásoknak a legfejlettebb országokban kell elkezdődni a logikai levezetések ezt sugalmazták. A gyakorlat viszont azt mutatta, hogy a tizenkilencedik század forradalmait túlélte a tőkés világ és a huszadik században egy magasabb fejlődési fokára lépett. Lenin felismerte ezt és ennek megfelelően jelölte meg a szocialista forradalom kibontakozásának lehetőségeit. Marx és Engels a szocialista forradalom megindulásának és fejlődésének kedvezőbb feltételeivel számolt. A történelem útjai azonban másként alakultak A tőkés hatalmak egyenlőtlen fejlődése a világ újra felosztásához vezettek. Ezt a világháború kirobbantásával rendezték A világháború minden terhe és szenvedése a tömegekre zúdult ez rendkívüli feszültségeket

gerjesztett a tömegekben, sok országban forradalmi helyzet alakult ki. Az imperialista világrendszer különböző pontjain meggyengült az imperializmus. Kézenfekvővé vált, hogy ezeken a helyeken fog kitörni először a forradalom, mint ahogy így is történt. A nagy októberi forradalom kényszerlépés volt, mint általában a forradalmak. Túlsúlyban voltak az előre nem tervezhető elemei Marx a Párizsi kommünnel mutatott rá arra a jelenségre, hogy a kommün vezetőinek két szárnya a Proudhonisták és a Blanquisták az ellenkezőjét tették annak, amit az elméletük diktált. A TÁRSADALOM KÉT NAGY FEJLŐDÉSI SZAKASZA: 1 /ÖSZTÖNÖS SZAKASZ: A fejlődés ösztönös szakasza két alakzatban bontakozott ki. Az első alakzat a társadalom embrionális állapota, amikor a társadalom kis egymástól elkülönült csoportokból ált. Vérségi és rokonsági alapon szerveződött a túlélés biztosítására. A vérségi és rokonsági kapcsolaton

kívülieket nem tekintették embernek csak olyan környezetnek, amit vagy el kell pusztítani vagy zsákmányként kezelni. Az állatok létfenntartó tevékenységétől az emberi csoportok létfenntartó tevékenysége a szervezettség fokában a természeti adottságokon alapuló munkamegosztásban és a szerszámok készítésében és alkalmazásában tért el. A munka, mint létfenntartó tevékenység a jobb és biztonságosabb túlélési lehetőséget szolgálta, de ez a közvetlen cél az emberek tudatától és akaratától függetlenül egy nagyobb átfogóbb tendenciát bontakoztatott ki. A munkával az anyag formavilágában egy sajátos folyamat indult el. A szerszámok készítésével és használatával egy új formavilág kezdett kialakulni a mesterséges testek világa. A mesterséges testek nem jöhetnek létre közvetlen testi tükrözés segítségével. A formák természete, hogy hatnak egymásra és felfogják egymás hatását. A hatások felfogása

tükrözés a tükrözés közvetlenül a testben végbement változás, ami vagy a hatás stabilizáló vagy romboló jellegét mutatja. A test visszahatása e tükör révén válik adekváttá. A testi tükrözés szórt, test csak testet tükröz a testek közt összefüggések vannak egymás mellettiségek, egymás utániságok, egymásból következések A társadalom fejlődésének ösztönös szakasza: 1/ A társadalom embrionális formája a kis közösség ebből bontakozik ki egy nagy fejlődési rendszer ami egyre szerteágazóbbá válik. Kinő a vérségi rokonsági kapcsolatok kereteiből és területi gazdasági alapon fejlődik tovább. A kis közösség a túlélés biztosítására szerveződött Az élet kegyetlen törvényei szerint minden élőlény nagyon nehezen tudja megszerezni a táplálékát. Közismert, hogy még a legerősebb ragadozók is sokat éheznek, és el is pusztulna, ha nem tudják megszerezni a zsákmányt. Az emberi közösségek ugyan ezeknek

a törvényeknek voltak alávetve. Fejlődésüknek ez a szakasza a vegetációs létezés korszaka volt. Bár a szerszámkészítő képességük révén már gyökeresen különböztek az állatoktól a primitív kishatású szerszámaikkal ők is csak a túlélést tudták biztosítani. 2/ A túlélés biztosításának eszközei a szerszámok a testi szervek hatékonyságának megsokszorozását eredményezték. Ezzel egy olyan fejlődés indult el ami végül is a vegetációs létezési szint meghaladását eredményezte. Az állatoknak a túlélés biztosításához csak egyetlen eszközük volt a testük Az élő test változása lassú folyamat. A túlélés állandó feltételeihez igazodik Ezeknek a feltételeknek gyors és gyökeres megváltozását nem is élik túl vagy csak az olyan mutánsaik amelyek képesek fennmaradni az új feltételek között is. A szerszámok készítése és használata az ember létfenntartó tevékenységének részeként a túlélést

szolgálta de ezek fejlesztése már ennél több is volt. Mindenek előtt lehetővé tette a változó létfeltételekhez való alkalmazkodást A szerszámok megváltoztatása a testi szervek megváltozásához képest sokkal gyorsabb. A test szerepe önmaga fenntartása, erre van programozva / Beleértve ebbe a fajfenntartó ösztönt / A test kiegészítése mesterséges szervekkel a mesterséges testek világának megjelenése is. Habár ezek a túlélést szolgálják fejlesztésük során viszonylagos önállóságra tesznek szert. Az ember e szerszámok használata során a természeti anyagokban rejlő lehetőségeket szabadítja fel és ezek a lehetőségek nem csak a közvetlenül szükségest tehát a puszta túlélést szolgálhatják hanem szenvedélyeket is gerjesztenek ezek közül a megismerés szenvedélye a legmarkánsabb. Engels a természet dialektikája című művében hívja fel a figyelmet az anyag forma világának egy sajátos jelenségére. Ezt írja:

„Igazában azonban az anyag természete az, hogy előrehalad a gondolkodó lények kifejlődése felé” Az élővilág variáció gazdagsága kellett ahhoz, hogy létre jöjjön a gondolkodó lények világa. Minden élőlény tevékenységének centruma a túlélés. Ám a túlélés variáció gazdagsága egy olyan tendencia kibontakozása ami egy bizonyos ponton szükségképpen a gondolkodó lények megjelenéséhez vezet. Az élővilág alapvető törvényszerűsége a tökéletesedés. A túlélés biztosításának eszköze az élő test szinte mindent szelektál magából ami nem szolgálja valamilyen formában a lét és fajfenntartást. Az élőtest így valósággal a lét és fajfenntartás szükségszerűségének kikristályosodása. Az élőlény a testével tükrözi fennmaradásának állandó feltételeit. Az élet variáció gazdagsága az élet lehetőségek feltárása és az alkalmazkodási lehetőségek kiaknázása. Mindez spontán folyamat miközben

érvényre jut a tökéletesedés tendenciája ami a legtöbb környezeti feltételhez való alkalmazkodási képességben csúcsosodik ki. Az ember a szerszámai fejlesztésével a legtöbb környezeti feltételhez tud alkalmazkodni és nemcsak alkalmazkodni hanem alkalmazni is tudja egyre kiterjedtebb formában a környezetét. Az ember tehát lét és fajfenntartó lény, de ezt a szerepét kinövi és fő szerepévé az anyag forma világának olyan oldaláról való megjelenítése válik ami a természetes anyagi formák világából spontán módon már nem válhat ki. A kis közösség a túlélés biztosítására szerveződött A kis hatású szerszámaival az ember még nem is volt többre képes de a szerszámok használatában már benne rejlett a lehetőség a többre törekvésnek a vegetációs életszint meghaladásának ez meg is nyilvánult az erősebbek és ügyesebbek kialakulóban lévő kiváltságaiban. A társadalom nagy anyagi fejlődési rendszerré

szélesülése a társadalom ösztönös fejlődésének második korszaka a társadalom kisebbsége számára lehetővé tette a vegetációs életszint meghaladását de azon az áron, hogy a többséget vissza szorította a vegetációs létezési szintre /ez persze több lépcsőben történt / A túlélést biztosító rész leválasztása a megtermelt javakból kisajátítás formájában ment végbe. A többlet kisajátítása gyakorlatilag azt jelentette, hogy a társadalom kisebb része a társadalom nagyobb részét a környezet többi részéhez hasonló rangon kezeli. A társadalom igazából minden értékét a természeti tárgyak átalakításából szerzi. A társadalom mint a természeti tárgyak átalakítója igazi ellentét párjának a természetet tekintheti. Ebből a szempontból az ideális az lenne, hogy minden emberi erőt a természet humanizálására a maga számára megfelelőbbé alakítására fordítaná. E helyett az ellentétek centrumát a

társadalomba helyezi és társadalmi hatalommá formálja mindazt az értéket amit a társadalom termelő erői a természettől elragadtak. A kisajátítás formájában a társadalom egy része a természet kiaknázása helyett a társadalmat aknázza ki. A többlet felhalmozott formájában a társadalom szervezeti kiépítésére szolgál Amikor a társadalom leveti embrionális burkát szembe találja magát olyan feladatokkal amelyek közös érdekként még nem tudatosodtak de túlnőttek a közvetlen személyes érdekeken is mégis csak személyes csak mint személyes érdekek tudatosultak. Az ösztönösség szerepe a xx. század szocialista forradalmaiban: 1/ Amikor az ember elkezd megvalósítani valamit a közvetlen célja mellett olyan folyamatokat is elindít amelyekről fogalma sem volt. Mégis egy idő után kiderül, hogy ez még fontosabb az életében mint a korábbi céljai. Az ember alapvető közvetlen célja gondoskodás a létfenntartásáról. Ennek azonban

szűkebb és tágabb feltételi vannak. A szűkebb feltételek közvetlenül beláthatók A tágabb feltételek belátása viszont a tudatossági szint magasabb fokát igénylik. Az össztársadalmi érdek felismerése pedig tudományos ismeretek birtokában lehetséges. A társadalom mozgás törvényeinek tudományos felfedezése Marx Engels és Lenin nevéhez fűződik Ezeknek a törvényeknek felismerése egyben az össztársadalmi érdek felismerése is. Közvetlenül azonban a munkásosztály felszabadulásáért vívott harc eszköze. A többlet: 1/ A mesterséges anyagok világa egy sajátos anyagcsere kapcsolatból nőt ki. Ez az anyagcsere az élőlények anyagcsere kapcsolatához hasonlóan a környezet anyagainak egy biológiai formáció a társadalom testévé alakítja át a tőle idegen környezetét. Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy a főemlősökből kiválik egy faj, amely a létfenntartó tevékenységét úgy kezdi megvalósítani, hogy a testi szervei

meghosszabbítására természeti tárgyakat alakit át, szerszámokat készít belőlük. 2/ A biológiai test és a természeti tárgy sajátos szimbiózisa. A biológiai test és a természeti tárgy kapcsolódása az új lehetőségek beláthatatlan sorát nyitotta meg. Az élettelen tárgyak egymásra hatása során az ütközést jellemző véletlenek tömege érvényesül és inkább a rombolás és a sodródás jelenségei kísérik. A tehetetlenségi függés állapotában lekötött lehetőségek nem szabadulnak fel, addig az ember munkája révén megvalósuló anyagcsere éppen a lehetőségek felszabadítására irányul. Míg más élőlény a testét alkalmazza a környezetéhez az ember ebben a kapcsolat rendszerben a környezetét alkalmazza a testéhez. 3/ A biológiai test az anyagcsere során fajidegen anyagokat faj specifikus anyagokká alakit át. A növények a fényenergiát halmozzák fel testükben az állatok ezt a felhalmozott energiát alakítják át

testük anyagává. Az ember viszont társadalma kiépítésével olyan mechanizmust teremt, ami alkalmassá teszi arra, hogy társadalom specifikus anyaggá építse át a közvetlen anyagi környezetét. 4/ A növekedés és szaporodás: A növekedéssel és szaporodással saját környezetet teremt magának az élő lény. A növekmény az a többlet, amivel az élőlény fölé nő a nem élő környezetének Már a nem élő anyagok világában kitűnik, hogy az azonos minőségű formák tömörülése nagyobb fokú stabilitást biztosit a formák számára. Ez a tömörülés a vonzás és taszítás törvényeinek megfelelően megy végbe Az egyetemes összefüggés törvénye alapján minden anyagi forma hat minden más formára Ez a hatás közvetlen, közvetett, sokszoros és végtelen közvetítésen keresztül bontakozik ki. Egy adott forma a visszahatásban, mint minden mástól különböző fejezi ki magát az adott forma. Minden más hatásában viszont a mássá

válás tendenciája érvényesül Az azonos minőségű formák környezetében lelassul a formák mássá válása meghosszabbítva azok létezési idejét. Az azonos minőségű formák tömörülése olyan tendencia, ami a formák spontán önvédő megnyilatkozásának tekinthető, amit nem lehet és nem is szükséges bizonygatni éppen úgy, mint magát a létezést. A létezésre is csak úgy lehet rákérdezni, hogy miért van a van? A válasz is csak az lehet, mert nincs a nincs! Az élő anyagi formák önvédő aktivitása csak nyílttá és markánssá teszi azt a tendenciát, hogy a formák általában is stabilitásra törekednek. 5/ Ha az élővilágot tanulmányozzuk azt találjuk, hogy egy sajátos egységet képez amelynek növényi része az élettelen anyagokból közvetlenül alakítja ki forma világát. Az állatvilág túlnyomórészt a növényvilágból építi föl testét. A Ragadozók viszont a kannibalizmus megtestesítői Az ember anyagcseréje a

társadalma kiépítésével a közvetlen anyagi környezete egészére terjed ki. Ez magába foglalja az egész élő világ felhasználására irányuló tendenciát és minden tevékenysége hatókörébe került természeti anyag humanizálását oly módon, hogy felszabadítja bennük mindazon lehetőségeket, amelyek emberi célokat szolgálhatnak. 6/ A többlet az élővilágban a növekedésben és a szaporodásban jelentkezik. Ez a meleg környezet, ami elviselhetőbbé és biztonságosabbá teszi az életet. Ennek a környezetnek a tágítását szolgálja a fajfenntartás szükségszerűsége. A szaporodás oda vezet, hogy mind nagyobb területen kell megtalálni az anyagcsere lebonyolítására alkalmas anyagokat. Az alkalmazkodó képességgel módosulnak az élőlények testi adottságai szélesebb létezési teret nyitva az élet számára. A szaporodás az élet robbanásszerű szétterjedése a földön, formavariációkra bomlásával pedig szinte minden lehetőséget

letapogatott az élet számára. A forma variációk feltárják, hogy milyen kimeríthetetlen lehetőségek vannak lekötve az anyagban. 7/ A többlet a társadalomban: Itt is megvan a növekedési és szaporodási jelenség, mégis itt a társadalom sajátos anyagcseréjének során keletkező többlet szerepe a legjellemzőbb. Ebben az anyagcserében rejlő, ellentmondás az, hogy az így kibontakozó forma világ lényegében egy tükörvilág, és akik tevékenységükkel közvetítik megjelenését nincsenek tudatában, hogy milyen tendencia kibontakozását szolgálják. Csak a közvetlen céljaik megvalósítása lebeg a szemük előtt. A közvetlen cél enni, inni, lakni ruházkodni A közvetlen célok egy adott korban összegeződve vissza tükrözik azokat a lehetőségeket, amelyek megvalósítására már képes a társadalom. A társadalom első nagy korszakában az emberek tevékenységében megnyilvánuló közvetlen célok ennek elérésére irányultak. Ez a korszak

az emberi társadalom fejlődésében a vegetációs létezés kora volt. Ekkor kezdődött el az élő világban annak az anyagcsere formának kialakulása, amiben az élő és élettelen kapcsolata a szimbiózist kezdte el szimulálni. A testi szervek kiegészítése élettelen tárgyakkal ennek a lehetőségnek a felismerését feltételezi. Az ismeret felhalmozott tükrözési energia Az élő és élettelen anyag anyagcseréje felhalmozott tükrözési energiák közvetítésével történik. A felhalmozott tükrözési energiával az anyagi világ olyan oldala tárul fel, ami az érzékszervek számára rejtve marad. Az érzékszervek által vezérelt cselekvésnek is van ismereti háttere az ösztön. Az ösztön a vegetációs létezési szint biztosítását szolgáló felhalmozott ismeret. Szerepét behatárolja a biológiai test szolgálata A test világából kilépő, de mégis ahhoz kapcsolódó új tényező a dologi kiegészítés lehetősége egy mélyebben fekvő

valóság feltárulása. 8/ A gondolkodás az anyagcsere magasabb formájával a szimbiózis szimulálásával összefüggő tükrözési jelenség. Arra irányul, hogy feltárja mindazokat a lehetőségeket, amelyek az ember biológiai szervei és a természeti tárgyak közötti kapcsolódásokban rejlenek. Amíg a testi szervek kiegészítése szerszámokkal csak annyi változást hozott a létfenntartó tevékenység terén, hogy valamivel könnyebbé és biztonságosabbá tette a vegetációs szükségletek elő teremtését az igény szint is ehhez igazodott. A puszta lét és fajfenntartás igényszintje az éhezés és a jól lakottság között mozgott. A jól lakottság /komplex értelemben minden közvetlen testi szükségletről való gondoskodás/ de plafon is és elérhető optimális cél. Ez egyben egy korszak lezárásának is bizonyult. A társadalom életének vegetációs korszaka ért véget és ezzel elkezdődött a dolgok kísérteties hatalma az emberek világa

fölött. 9/ A dolgok hatalma: A többlet a közösségek / kifejlett formájukban a társadalom / által előállított anyagi és szellemi értékeknek az a része, ami a vegetációs létezési szint biztosításán felül keletkezik, és ami elő alítójától elválasztható anélkül, hogy veszélyeztetné életét. Ennek a többletnek az igazi haszna fölhalmozott formájában mutatkozik meg. Ez teszi lehetővé a vegetációs létezési szint meghaladását Ez azonban csak, mint tendencia érvényesül, mert egy viszonylag hosszú korszak, amikor a többlet csak a társadalom kisebb része számára tudna a vegetációs létezési szintnél magasabb létezési szintet biztosítani. Ez a létezési szint a komfort 10/ A komfort az a létezési szint, ami leginkább tudja biztosítani azt, hogy a társadalom minden tagja ki tudja fejleszteni a benne szunnyadó szellemi és fizikai képességeket. Ám amikor csak a kisebbség jut hozzá a felhalmozott többlethez éspedig olyan

áron, hogy a többség által termelt többletet kisajátítja, akkor a társadalom csak részben tudja hasznosítani a felhalmozás előnyeit. Egyrészt a komfort nyújtotta lehetőségeket nem minden kiváltságot élvező használja ki a társadalom gyarapodása érdekében. Másrészt az a kevés többlet, ami még akkor keletkezett csak rendkívüli brutális módon volt leválasztható arról a részről, ami az életben maradáshoz elengedhetetlen. A többlet leválasztása sok helyen csak közvetlen személyes ellen őrzés mellett, porciózás formájában valósulhatott meg. 11/ Igazságosabb és igazságtalanabb társadalom: A társadalom érdeke elvont formában az volt , hogy azt a többletet, amit a társadalom tagjai létre hoztak egyesítsék a társadalom tovább fejlődése érdekében , ugyanakkor a többlet leválasztása ne nyomorítsa meg az elő állítóit. De kikből tevődjön össze a kivételezet kisebbség? A válasz kézenfekvő: A társadalom egyes

tagjai természeti adottságaik alapján különböztek egymástó voltak köztük ügyesebbek, erősebek, nők férfiak fiatalok öregek, ezek teljesítménye eltérő volt. Amíg csak a közösség együttes munkája tudta biztosítani a vegetációs létezést addig a különleges teljesítmények egy átlagos szinten kiegyenlítődtek. A közösség fennmaradásához az erősebbek és a gyengébbek teljesítményére is szükség volt. Az ügyesebbek és erősebbek fölénye az átlagot teljesítők fölött a zsákmány elosztásánál érvényesült, ez olyan evidencia volt, amit a közvetlen nyers erő szentesített, így amikor a többlet már felhalmozhatóvá növekedett magától értetődővé vált a különleges emberi erőt megjelenítők vezető szerepe a többlet felhalmozásában. Közben a társadalom egyre több élettelen tárgyat vont be a környezetéből az anyagcsere kapcsolatába a szimbiózis szimulálása közben. Ezeknek feldolgozása a társadalom

szervetlen testévé olyan munka fajták kifejlesztését igényelte, amit szabad ember semmi kép nem vállalt volna önként. Már a többlet leválasztása az életben maradást biztosító részről a kényszerítés különböző formáit alakította ki a kényszer munkák pedig még az állati létfenntartási szint alá is szorították a dolgozó rétegeket. A munka szó úgy rögződött a népek tudatában és nyelvében, mint kin szenvedés gyötrelem /lásd etimológiai szótárak /A kényszerítés a terror a negatív személyiség vonások olyan tombolása következett ebből amilyet az állatvilágban sem lehetett tapasztalni. Az áldozatok tűrtek vagy lázadtak Ha tűrtek megvetés volt a részük, ha lázadtak, akkor iszonyú megtorlás. Spartacust és az elfogott rabszolgákat keresztre feszítették. a lázadó jobbágyokat karóba húzták , a proletár forradalmárokat minden eddigi kínzási módszereket egyesítve pusztították Az elnyomottak védekezési

jogát ördögi tettnek minősítették A xx. Század két szörnyű háborújának minden bűnét minden áldozatát a proletár mozgalmakra hárították. ÖSSZEGEZÉS: A társadalom az élővilágnak az a tagja, amely képes kitörni a vegetációs létezés bűvös köréből. Ez azért lehetséges, mert tagjai úgy gondoskodnak létfenntartásukról, hogy testi szerveiket kiegészítik szerszámokkal. A szerszámok segítségével már nem csak annyit tudnak előállítani, ami a puszta létük fenntartásához szükséges, hanem annyit amennyivel kényelmesebbé tartalmasabbá tehetik az életüket. A vegetációs életszint meghaladása a komfort. A komfortnak több fokozata lehet Az első történelmi formája az elemi komfort Az emberi társadalom fejlődésének ez a korszaka az állati vegetációs létezési szint meghaladását jelenti. Ebben a korszakban már jelentős többletet eredményez a szerszámok használatával megerősített lét fenn-tartó tevékenység.

Ám még így is igen nehéz volt ahhoz, hogy a lét és fajfenntartás folytonosságát biztosítsa A többletet ilyen körülmények között nem halmozták fel, hanem a munka terheinek csökkentésére és könnyebbítésére használták fel. A létfenntartást meghaladó tevékenységek az ősi kultúra kibontakozásának kezdetei is megjelentek. A többlet felélése az elemi komfort csapdájának bizonyult A többlet igazi társadalmi haszna csak felhalmozott formájában válik nyilvánvalóvá. Ehhez persze még az is hozzá tartozik, hogy megváltozzon az összetétele, nem mindent lehet és érdemes felhalmozni. Amikor társadalom az egyes tagjai szükségletei és fogyasztása során magába épít élettelen tárgyakat és fajidegen anyagokat az élővilág lényegét jelentő anyagcserét szimulálja. Amikor a szerszámok és munkaeszközök tömegét az egyes tagjai közvetítésével, mint szervetlen testét működteti, az élet egy szintén általános jelenségét a

szimbiózist szimulálja. A szimbiózis két vagy több különböző szervezet kölcsönösen hasznos együtt élése. A társadalom esetében nem élő és élő közötti együtt létről van szó, mégis annyiban hasonlít a két jelenség egymásra, hogy az élő és élő kölcsönösen hasznos kapcsolata olyan lehetőségek feltárulása, amelyek e kapcsolat nélkül sohasem tárultak volna fel. Az anyagcsere szimulálása során szintén új és csak e kapcsolat révén feltáruló lehetőségek válnak nyitottá , még ha ez az élettelen összetevő számára közömbös is /mivel e kapcsolaton kívül más dimenzióban mentek végbe a változásai /az emberi munka átalakító hatására a további létezése már a társadalom szükségleteinek megfelelően alakul. A természeti tárgy ebben a kapcsolatban dologgá módosul A dolog már nem természeti hanem mesterséges tárgy. Amikor a mesterséges tárgyak elő állítása elkezdődik, két indítéka is támad

fejlesztésüknek 1/ az emberi szükségletek, 2 /az adott természeti tárgyakban lekötött lehetőségek felszabadításának ingere. Ez utóbbi tisztán emberi indulat a kreativitás kényszere A létfenntartás szükségszerűsége mind több a természeti tárgyakban lekötött lehetőség felszabadítására sarkalta az embereket. A kreativitás a létre hozott formákban rejlő a természeti szépséget szimuláló emberi akaratot is érvényre jutatta. A történész lelkiismerete: A társadalom ma egy hatalmas anyagi fejlődési rendszer, amely sajátos szimbiózisban él a természeti környezetével. Bizonyos értelemben az anyagcsere folyamatokat szimulálja, amikor magába építi természeti környezetét amikor célszerűen átalakítja azt. Ez az átalakító tevékenység egy új forma világ kibontakozása a mesterséges anyagi formák világáé. Ettől kezdve a társadalom két fő összetevője az emberi és a dologi fejlődése viszonylagos önállóságot

mutat egymáshoz képest. Az emberi tevékenység olyan lehetőségeket szabadit fel a természeti anyagokban Amelyek csak az ő közvetítésével törhetnek felszínre A társadalom fejlődését három nagy korszakra oszthatjuk: 1/ A vegetációs létezési szint 2/ A társadalom kisebbségre és többségre tagolódása 3/ Az egységes és tudományos alapon megszervezett társadalom. 1/ A vegetációs létezés a túlélésért folyó harc. Az emberiség történetének ez volt a leghosszabb szakasza az első része az állatvilágból való kiválás a második része az elemi komfort, amikor az ember sajátos létfenntartó tevékenysége a munka már valamivel többet biztosított a puszta vegetálásnál, de még nem eleget ahhoz, hogy a vegetációs életszintet meghaladhatóvá tegye. Az elemi komfort a vegetációs létezés emberi szintje, de még vegetációs létezés. Az állati létnél ez gazdagabb és tartalmasabb, de mindenekelőtt biztonságosabb lét volt A xx.

Század és napjaink történetét nem lehet megérteni ha, elvonatkoztatunk a két szörnyű világháborútól annak anyagi és erkölcsi kihatásaitól. Hosszú éveken át százmilliók álltak szemben egymással Tízmilliók vadásztak egymásra a különböző frontokon. A legnagyobb dicsőségnek az számított, hogy ki hány embert és milyen fortélyos módon tud meg gyilkolni. Egy egész népet akartak nagyüzemi módszerekkel kiirtani Az emberiséget alsóbbrendű és felsőbbrendű népekre osztották fel. Az általános elvadulás közepette a többségre és kisebbségre szakadt társadalom két része, mint két külön álló világ marcangolta egymást. Petőfi sorai, amit a tizenkilencedik században irt az egész világra kiterjeszthetővé vált. Ezerféle bús harcmező a hon arat rajt a halál irtóztatón. Itt egy falu amott egy város ég Százezrek jajától zúg a lég. Nincs olyan falu és város nincs olyan település, amelyeknek a fő terein ne lennének

emlékhelyek az áldozatok neveivel. Ilyen viszonyok között nem csoda, ha a többségben, amely a szörnyűségek fő terhét viselte felerősödött egy igazságos társadalom utáni vágy. Ezt vágyat felerősítették azok a mozgalmak, amelyek a háborúk és az utánuk következő kiábrándultság a nyomor az éhínség a polgárháborúk váltottak ki. Az igazságos társadalomnak azonban nem jött el az ideje! A reális cél csak egy igazságosabb társadalom lehet. Amíg a társadalom életviszonyaiban többségre és kisebbségre tagolódik addig a nemzetek teste két részből tevődik össze jobban és rosszabbul élőkből. A társadalomnak ez a megoszlása érvényesül világméretekben is. Vannak gazdagabb és szegényebb régiók A társadalmak nagy anyagi fejlődési rendszerek az élő és élettelen anyagok sajátos szimbiózisát testesítik meg. Az élő részét az emberek alkotják, az élettelen részét a dolgok az átalakított természeti tárgyak,

amelyeket megkülönböztetésül mesterséges tárgyaknak tartunk. Ezek összessége a társadalom szervetlen teste - A társadalom élő részének fejlődését azoknak a szükségleteknek kielégítésére szolgáló javak megszerzése vagy előállítása serkentette, amelyek a túlélést biztosították. A vegetációs szükségletek kielégítése elégedettséggel és örömérzettel járt. A társadalom szervetlen testének növelése egy új öröm forrás a kreativitást kísérő siker élmény és a kíváncsiság kielégítését kísérő örömérzést váltotta ki. A Terror Háza: Amióta a társadalom gazdagokra és szegényekre szakadt a gazdagok birtokolták és birtokolják a hatalmat. Az a rövid időszak, amíg a dolgozó osztályok is szerephez jutottak nem volt elég ahhoz, hogy érvényre jutassák azt, amire történelmileg hivatottak. A társadalom megoszlása hosszú folyamat eredménye volt Hosszabb, mint maga a kizsákmányolás kora. Ez a kor az

állatvilágból való kiemelkedés korszaka volt Az ember már kiegészítette biológiai szerveit szerszámokkal. Létfenntartó tevékenysége a munka volt A munka célszerű tevékenység, a cél adott viszonyok mellett a vegetációs létezési szint biztosítása lehetett. A termelés csak annyit biztosított, hogy a lét és fajfenntartás szükségleteit fedezze. Ehhez igazodott az alacsony igényszint is. Az emberi létfenntartó tevékenységben azonban több lehetőség rejlett ennél. Ez a lehetőség a vegetációs életszint meghaladása volt. A munkaeszközök készítése a természeti környezethez való új viszony kezdete volt 1/ Az alkalmazva alkalmazkodás. Más élőlények a biológiai alkatuk megváltoztatásával alkalmazkodtak környezetük változásaihoz az ember a mesterséges szervei megváltoztatásával. Vagyis az alkalmazkodás terheit holt természeti tárgyakra hárította át 2/ Olyan lehetőségeket szabadított fel a természeti anyagokban amelyek

nélküle sohasem törtek volna felszínre, megnyitva ezzel a mesterséges formák világát. 3/ Önmagában is megnyitotta olyan képességek kifejlődésének sorát amelyek e kapcsolat nélkül alvó állapotban maradtak volna. Ez által az emberrel a természet mellett új forma alkotó erő született Egy zseniális gondolat: Engelstől származik az a mondás „Igazában az anyag természete hogy előre halad a gondolkodó lények kifejlődése felé” A gondolkodó lények képesek arra, hogy megismerő apparátusukkal behatoljanak az anyagi formák belső világába és az új lehetőségek felismerésével arra sarkalják az embereket, hogy a valóságban is kivitelezzék felismerésük eredményeit. Milyen belülről az anyag Ezt tükrözi vissza agyad. Ez ölt formát kezed nyomán, Túl lépve más formák során. A teremtő képességnek a kreativitás kibontakozásának azonban feltétele, hogy megnyíljon az út egy magasabb már tisztán emberi élet szint felé. Ez a

magasabb életszint a komfort A komfort a vegetációs létezési szint biztosításának terheitől való fokozatos megszabadulás útján alakul ki. Az emberi vegetációs létezési szint az elemi komfort állapota. Az elemi komfort, vagyis az emberi vegetációs létezési szint a többlet megjelenésével alakul ki. A többlet a megtermelt javaknak az a része, ami a puszta létfenntartás biztosításán túl képződik, ami már elválasztható az előállítójától anélkül, hogy az éhen halna. Ez az alkalmi vagy fokozatosan rendszeressé váló többlet még túl kicsi ahhoz, hogy biztosítsa a komfortos létezési szintet, de ahhoz már elég, hogy enyhítse az akkor még nagyon nehezen előállítható vegetációs szükségletek terheit. Egyszóval ezt a többletet még felélték A munka terheinek csökkentésére használták fel. Az elemi komfort azonban csapdának bizonyult A többlet igazi társadalmi haszna fölhalmozott formájában mutatkozik meg. A

szétforgácsolt többlet elvész Nem biztosit igazán senki számára magasabb életszintet a vegetációs életszintnél. A többlet szétforgácsolása és felélése a vegetációs létezés csapdájába zárja az embert. A többlet felhalmozásához meg kellett változni az összetételének. A közvetlenül fogyasztható mellett a közvetve fogyasztható javára, és amit egyáltalán lehetett és érdemes volt felhalmozni. Út a jóhoz rosszon vezet, ez az ár mit ember fizet: A többlet felhalmozása a vegetációs létezési szintből való kitörés alapvető feltétele volt. De ez a többlet ahhoz kevés volt még, hogy mindenkit felemeljen a komfortos létezési szintre. Ahhoz viszont már elég, hogy kevesek számára biztosítsa ezt De kik legyenek a kivételezettek? Ez az akkori feltételek mellett csak spontán módon választódhatott ki. A társadalomban kezdetektől adottak voltak a társadalom egyes tagjai között a természeti adottságokból fakadó

különbségek. /Férfiak nők, fiatalok öregek, erősebbek gyengébbek./ Kézenfekvő volt, hogy a spontán módon kibontakozó folyamat ezen a vonalon realizálódjon. Ám amikor a többlet már hatalmas magántulajdonok formáját öltötte akkor mellékessé vált a természeti adottságokon alapuló különbségek szerepe. A magántulajdonok nagysága kölcsönzött különleges erőt annak, aki magántulajdonnal bírt. A magántulajdon a többlet felhalmozásának centrumává vált társadalmi hatalommá azonban csak megszemélyesítőin keresztül válik. Mivel maga csak holt dolog és valójában a társadalom szervetlen teste. A személy valóságosan csak azt birtokolja, amit testi szükségleteire és a komfortos életszintje megteremtésére felhasznál. Az, amit ezen fölül birtokol már társadalmi hatalomként funkciónál. Ennek gyarapításában társadalmi cél jelenik meg, a társadalom szervetlen testének növelése. A tulajdonos vegetációs és komfort

szükséglete a vagyona gyarapodásával egyre jobban elszakad attól a lehetőségtől, hogy mindazt, amit a személyes fogyasztására fordíthatna valóságosan is elfogyaszthassa. A luxus fogyasztás felszínes örömökhöz a személyisége eltorzulásához vezet. A pazarló fogyasztása a többlet felhalmozásának tendenciája ellen hat. Mindez azokat terheli, akiktől kisajátítja azt a többletet, amit a vegetációs szükségleteik kielégítésére fordíthatnak. Engels idézett gondolata azt fejezi ki, hogy a társadalomnak mintegy hatalmas anyagi fejlődési rendszernek van egy elemi erejű dinamikája, ami túl lendíti a fejlődési nehézségeken, ami látható volt a többlet megjelenésekor az emberi akarat ami a többlet felhalmozása ellen hatott megtört a társadalom fejlődésének dinamikáján. A társadalom, mint az élővilág része alá van rendelve az élővilág alapvető törvényszerűségének a tökéletesedés törvényének. Az élőlények

fennmaradása csak akkor lehetséges, ha mind tökéletesebben alkalmazkodnak ahhoz a környezethez, amiben élnek. Az élővilág bámulatos forma gazdagsága, ahogy szinte a környezetük minden rezdülését leképezik formájuk változtatásával, és ahogy szinte mindent szelektálnak testi adottságaikból ami nem szolgálja valamilyen formában a lét és fajfenntartás szükségszerűségét erre a dinamikára utal. A társadalom is anyagcserét folytat környezetével mint minden élőlény. Csak hogy míg a többi élőlény a testében bonyolítja le ezt. Faj idegen anyagokat faj specifikus anyagokká alakit át A társadalom anyagcseréje kívül megy végbe. Oly módon, hogy termelő gépezetével valósággal felfalja természeti környezetét humanizálja társadalmi anyaggá dolgozza át. A társadalom szervetlen testét építi föl belőle. Más élőlények csak a vegetációs életük biztosítását szolgáló környezeti anyagokkal folytatnak anyag cserét. A

társadalom egyre inkább egész természeti környezetét igyekszik szervetlen testévé átalakítani. Ez a társadalom tökéletesedésének tendenciája Ez a tendencia akkor teljesedhet, ki ha a társadalom minden tagja képes lesz kifejleszteni szellemi és fizikai képességeit, és mint teljes ember kapcsolódik be a társadalom és természet anyagcsere kapcsolataiba. A társadalom, mint célszerűen alkotó erő potenciálisan minden nem célszerűen képződött formát törekszik átalakítani a benne rejlő lehetőségek alapján. A társadalmat alkotó gondolkodó lények az érdekeik alapján fogalmazzák meg céljaikat. Ez pedig nem mindig esik egybe a társadalom általános fejlődési tendenciájával. Amikor megjelenik a többlet két egymásnak ellentmondó tendencia formájában tört utat magának a társadalom tökéletesedésének tendenciája. 1/ Érvényesülni kellett az anyagi javak felhalmozódásának. Ez csak úgy valósulhat meg, ha egyesítik azt a

kevés többletet, amit a kor termelési színvonalán elő tudtak állítani, de a kor szokásai szerint rendszeresen feléltek azt az előállítóik. A többlet egyesítését csak úgy tudták elérni, hogy kényszert alkalmaztak a dolgozókkal szemben akik ezt a többletet elő állították. 2/ A többlet leválasztásának nem lett volna szabad megnyomorítani azokat, akik csak a munkaerejükkel rendelkeztek. 3/ A komfortos létezési szint olyan szükségleteket teremtett amelyek kielégítésére olyan termékek voltak alkalmasak amiket már csak addig nem ismert gyötrő munkafajtákkal tudtak előállítani. 4/ Ezeket a munkafajtákat szabad ember semmiképp nem vállalta volna 5/ A többlet leválasztása és a kényszermunka olyan teherként nehezedett a dolgozó osztályokra, hogy csak két választás maradt a számukra a tűrés vagy a lázadás. A tűrés a megvetés érzését fejlesztette ki uraikból és a felsőbbrendűség képzetét. A lázadás viszont valami

gyilkos dühöt amit keresztre feszítéssel, karóba húzással, akasztófával toroltak meg. A módszeres terror a kényszer munkával és a többlet kisajátításának módszereivel együtt született. A lázadások és forradalmak rendre elbuktak a megtorlások a vérfürdők nem elégítették ki a hóhérokat a letiportakat ördögi szörnyetegekként állították be a saját rémtetteiket is a nyakukba varrták. A lázadások és forradalmak legtöbbször kényszerlépések voltak. Maguk a lázadók és forradalmárok is koruk gyermekei voltak védekezésük közben csak olyan módszereket használhattak amit elnyomóiktól tanultak. Visszafizetni valójuk is volt. Aki szelet vet vihart arat Petőfi is megírta: Még kér a nép, de szörnyű ha nem kér, hanem vesz ragad. Azok akik a nép hatalom miatt diktatúráról nyafognak elfeledkeznek a herélő késes ellenforradalmár különítményesekről. Gondolják, hogy negédes szép szavaktól megjuhászodtak volna. Ennek

a kornak a neve az erőszak. A társadalom haladása az erőszak nevében történik Szükség van a felhalmozásra és szükség van az anyagi javak előteremtőinek megvédésére is. A felhalmozás ma világméretekben folyik. Közvetett emberevés formájában is A világ éhség övezetei haláltáborok. Az emberek árúba bocsátják a szerveiket saját magukat felfalják A nemzetközi tőke halálos precizitással fejti le a többletet az elmaradott országok gazdaságáról. Valószínű, hogy a fejlett országok gazdasága tíz és százmillió fölösleges embert szelektál oly módon, hogy egyszerűen hagyja éhen halni őket. Nehéz elképzelni, hogy egy haszonelvű társadalom megment egymilliárd éhezőt, akikből semmi haszna sincs. Túl nagyra nőt a munkanélküli tartalék hadsereg, ha világméretekben nézzük a társadalmat. Az iszonyat kora még nem ért véget. Legalább egy milliárdnyi csontig soványodott már minden munkára képtelen pária sorsa

megpecsételődött. A fejlett országok sokszorosát küldik fegyverekben ezekbe a térségekbe, mint amennyit élelmiszerekben. Azzal a ki mondott vagy ki nem mondott cinikus felhanggal, had gyilkolják egymást A jobboldali politikusok politikájuk folytonosságát ahhoz a politikai vonulathoz kötik, ami évszázadokon keresztül a társadalom kiváltságos osztályainak és rétegeinek érdekeit szolgálta. Vajon milyen értékviláguk lehet, aminek nevében igényt tarthatnak a társadalom vezetésére? Egy nemzet teste vezetőkre és vezetettekre osztható. Persze más felosztások is vannak Itt ebből a szempontból azért érdekes ez a felosztás, mert a vezető szerepet a politikai szférában a jobboldal mindig a maga hitbizományának tartotta. Bár a politikai szféra felosztása jobb és baloldalra viszonylag későn vált használatossá, mint tendencia lényegében a társadalom kiváltságosokra és ezeknek alárendeltekre válásával kezdődött. A kiváltságok

kialakulása a termelés fejlődésének eredménye volt. A termelés az ember létfenntartó tevékenysége. Ez kezdetben csak a túlélést biztosította A túlélés az élő világban a vegetációs létezési szint Az ember vegetációs létezési szintje csak annyiban különbözött az állati vegetációs létezési szinttől, hogy míg az élőlények többsége csak egyetlen eszközzel, a testével rendelkezett a zsákmánya megszerzéséhez, az ember viszont szerszámokkal toldotta meg testi szerveit és ezáltal megsokszorozta ható erejét a természeti környezetében. AZ ÖSZTÖNÖSSÉG SZEREPE A HATALOM ÁTVÉTELE UTÁN. Bevezetés: Minden eddigi forradalom buktatója az volt, hogy vagy nem rombolta le azt, amit le kellett volna, vagy azt is lerombolta, amit tovább kellett volna építeni. A tudatosság és az ösztönösség kérdése értelemszerűen másként vetődik fel a hatalom átvétele után, mint előtte. Az eddigi szocialista forradalmak háborús és

polgárháborús viszonyok között fejlődtek ki. A forradalom élcsapata mindenekelőtt a hatalom átvételével és megszilárdításával volt elfoglalva. A hatalom gyakorlásának módszereit nagyobbrészt a megdöntött volt uralkodó osztály restaurációs törekvései határozták meg. Az ellenforradalom első fellépése a fehérgárdista roham volt az új hatalom ellen. Amikor ezek a rohamok kifulladtak a demokrácia és mindannak követelésével lépnek elő, amit mindeddig megtagadtak a tömegektől. Az ellenforradalmak bestialitása közismert, mégis a leghangosabbak azok, akik a forradalmárok védekező válaszait démonizálják elvitatva a szocialista forradalmárok védekezéshez való jogát is. 1/ Amíg a társadalom egy könnyen áttekinthető kis közösség addig az emberek alapvető törekvése a túlélés biztosítása. Amikor a társadalom kinövi ezt az embrionális formáját egy nagy anyagi fejlődési rendszerré szélesül. A társadalom, mint egész

az egyes tagjai számára egy nehezen felfogható közvetlenül be sem látható jelenségnek tűnik. A társadalom, mint szervezet az egyének számára rész jelenségként létezik mindennapos élete ebben a kis számára közvetlenül áttekinthető világban zajlik. 2/ A szűkebb és tágabb világ: A társadalom, mint nagy anyagi fejlődési rendszer az egyén számára a közvetlenül belátható érdekei szűrőjén keresztül tükröződik. A társadalom szűkebb és tágabb világra szakadása az egyén tudatában a tőkés társadalomban teljesedik ki. A társadalom atomizálódása az egyéni egzisztenciák elhatárolódásában mutatkozik meg. Bármennyire hasonlók is az egy-egy osztályhoz vagy réteghez tartozók életfeltételei először ezeket az egyéni létfeltételeket kell rendezni ezek a létfeltételek a közvetlen hatásuk miatt mindig nagyobbnak és jelentősebbnek tűnek a közvetettebb formában ható létfeltételeknél. A kisebb látszik nagyobbnak ez a

közvetlenség igézette, amin kevesek tudnak fölülemelkedni csak ha valamilyen fórmában éppen ez válik létfenntartó tevékenységükké például valamilyen közszolgálatot teljesítenek. 3/ A két részre szakadt társadalom: A társadalomnak, mint nagy fejlődési rendszernek meghatározó jelensége a többlet. A többlet az a része az emberi produktumnak, ami a túlélési szint fölött keletkezik, ami már elválasztható előállítójától anélkül, hogy az éhen halna. Kezdetben ez a többlet olyan kevés, hogy előállítója csak a munkája könnyebbé és biztonságosabbá tételére tudja felhasználni. A többlet igazi társadalmi szerepe akkor kezdődik el, ha felhalmozzák. A felhalmozott többlet társadalmi szerepe az egyre kiterjedtebbé váló társadalom szervezeti kiépítése. A többlet felhalmozása társadalmi érdekké vált A társadalmi érdek mindenkinek közös érdeke, de közvetlenül senkinek sem személyes érdeke ahhoz, hogy a személyes

érdekhez hasonlóvá váljék a személyes érdek és a közös érdek közötti összefüggés felismerése szükséges. Az egyén és társadalom: 1/ Az ösztönösség társadalmi alapjai a társadalom ősi formájában egy közvetlenül belátható kis közösség. A közösség tevékenységének célja is könnyen és közvetlenül belátható, a túlélés biztosítása. Itt a közösség egyes tagja és a közösség érdeke egybe esik. Az ösztönösség az állati eredet atavizmusaként él tovább Más a helyzet, amikor a társadalom kiszélesül és egy nagy anyagi fejlődési rendszerré válik és egyes részei viszonylagos önállóságra tesznek szert. Ellentmondások keletkeznek a kisebbség és a többség között a vezetők és a vezetettek között. A legalapvetőbb ellentmondás azonban a többlethez való egyenlőtlen viszony terén éleződnek ki 2/ A többlet az emberi létfenntartó tevékenység a munka egy bizonyos fejlődési szinten többet képes

előállítani, mint ami a túlélés biztosításához kell. Ezt a többletet a munka terheinek enyhítésére biztonságosabbá tételére tartalmasabb életminőség kialakítására lehet használni, de így ez a többlet felélésének és szétaprózásának gyakorlatához vezetett és egy alacsony igény szint rögződéséhez. Ez a többlet ahhoz még kevés volt, hogy mindenki számára biztosítson egy magasabb életszintet a vegetációs életszintnél, de a kisebbség számára már elég volt egy magasabb komfortos életszint kialakításához. A komfortos életszint kiváltságként kezdett kialakulni, mint kevesek kiváltsága. Ennek a kiváltságnak volt egy pozitív kiélési formája a tehetségek és képességek kibontakoztatásának lehetősége, amit a nehéz testet lelket őrlő fizikai munkák alóli felszabadulás tett lehetővé. De a másik kiélési forma a testi szükségletek kielégítésével járó örömök hajszolása is lehetővé vált általa. A

parazitizmus jelensége is a többlet kisajátításához kapcsolódik. Az ösztönösség a szocialista forradalom győzelme után. 1/ A szocialista hatalom átvétellel még egyáltalán nem dőlt el a ki – kit győz le kérdése. Minden eddigi forradalom bukásának talán legfőbb oka az volt, hogy vagy nem rombolta le azt, amit le kellett volna, vagy azt is elkezdte rombolni, amit tovább kellett volna építeni. 2/ A hatalom átvétele után kell megoldani a társadalom legmélyebb ellentmondását, ami minden kizsákmányoláson alapuló társadalom és osztály ellentmondás gyökere. Erre utal Marx és Engels a német ideológiában amikor a szocialista forradalom győzelmének esélyeit elemezték és úgy ítélték meg , hogy erre a legfejlettebb országokban kerülhet sor. Lenin prognózisa ennek ellentmondani látszik, valójában egy prognózis logikailag helyes lehet, de a történelmi körülmények úgy alakulhatnak, hogy a forradalom kényszerlépésekre szorul

és ilyenkor a forradalom vezetőereje nem hagyhat ki egy lehetőséget a hatalom megragadására. Így volt ez a Párizsi kommün a Magyar Tanácsköztársaság, de a Nagy októberi forradalom esetében is. Marx és Engels látták a Párizsi kommün kevés esélyét a tartós győzelemre mégsem ítélték azt el, mint ahogy azt ma a szociáldemokraták teszik. Lenin mérlegelésében szerepet játszottak olyan számítások, hogy egy olyan nagy országban, mint Oroszország lélegzethez juthat a forradalom addig, míg a segítségére jön a fejlettebb országok forradalma. A kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszak: 1/ A hatalom átvétele után az alaphelyzet a következő volt. Háborús és polgárháborús viszonyok, leromlott gazdaság, éhínség, élet halál harc a külső és belső ellenforradalommal, óriási az ösztönösség síkján megrekedt tömegek, a forradalom élcsapatának gyengesége, tapasztalansága. 2/ Ösztönösség a hatalom

gyakorlásában. Az ellenforradalom brutalitása következtében az indulati elemek túlsúlya a hatalom gyakorlásában. A humanista értelmiség meghasonlása a forradalmi és az ellenforradalmi terror jelenségei láttán. A hatalom gyakorlói között támadt ellentmondások kapituláns áramlatok és a hatalom szerepének és lehetőségeinek túlbecsülése. 3/ A kapitalizmus atomizáló hatásának túlélő formái. Az egyén és társadalom ellentmondásának felszínre törése. A kapitalizmus és a szocializmus közötti időszak elnyúlása A forradalmi lendület megtörése a túlélés minden napos gondjainak nyomasztó terhei. A fejlett tőkés országok népességének viszonylagos jóléte, a gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus képtelen ellentmondása árnyékában a kapitalista világ álomvilággá szépült. 4/ A közvetlenség igézete. Az átmeneti kor embere súlyos személyes gondok között nem tud szabadulni attól a kényszertőé, hogy

elsősorban a saját személyes problémáival foglalkozzon forradalma. Az új társadalom problémái 1 1/ A forradalmi munkásmozgalom és a tudomány egyesítése, a marxista leninista pártok létrejöttében öltött testet. Ez a párt sikerrel vezette győzelemre több európai és ázsiai országban a szocialista forradalmat Bár az európai országokban elbuktak ezek a forradalmak hatásuk nagyon sok pozitív folyamatot elindított a világban. Bukásuk mégis nagy vereségnek számít Az egész emberi nem nagy tragédiája ez Még nem tudjuk, milyen árat kell az emberiségnek fizetni ezért. 2/ A hatalom átvétele után még nem dőlt el a ki kit győz le kérdése. A forradalom nemzetközi feltételei és az egyes szocialista országok belső Országon belüli feltételei még nagyon sok lehetőséget biztosítottak a burzsoá restauráció számára. Az orosz forradalmat nem tudták eltiporni katonai eszközökkel, hogy mégis elbukott nem a társadalomtudomány

csődje volt. A forradalom nem oldott meg egy alapvető problémát, ami pedig minden kizsákmányolásra épült társadalom mélyén lappangott. Ez az egyén és a társadalom ellentmondása volt és ma is ez Az osztály ellentmondások megoldása csak a feltételeit teremtik meg ennek. A tőkés társadalom az atomizáló hatásával a végletekig kiélezi ezt az ellentmondást, minden egyén külön érdek világot képez a társadalomban. Egy adott osztályhoz való tartozás más érdek világ, de a közvetlen személyes érdektől eltérően ezt már csak közvetve fogja fel az egyén. ”A magán tulajdon írja Marx oly ostobákká és egyoldalúakká tett bennünket, hogy egy tárgy csak akkor a miénk, ha bírjuk, ha közvetlenül birtokoljuk.„ Egy proletárnak is vannak közvetlen létfenntartási eszközei és feltételei Ha egy osztály összetételét ebből a szempontból nézzük, azt találjuk, hogy az osztály nagyobbik részét szinte teljesen lefoglalja a

közvetlen létezési feltételeivel való törődés. A közvetlen létfeltételek javítása bizonyos határok között lehetséges. Ez azt az illúziót kelti ezekben az emberekben, hogy valóban minden csak rajtuk múlik. Valójában az történik ilyenkor, hogy elfogadják a versenyt egyenlőtlen feltételek mellett, amiben pedig túlnyomó többségük csak vesztes lehet. Aránytévesztés történik, a kicsit látják nagyobbnak és ez az aránytévesztés tömegeket érint. A tőkés rend stabilitása ezen az aránytévesztésen alapul Ez a saját tágabb érdekei iránti tömeg a politikai manipulációk játékszere a tágabb érdekei ugyanis azt diktálnák, hogy az egyenlőtlen verseny helyzetet tagadják. Olyan helyzet ez mint azé a szamáré akinek széna csomót kötnek az óra elé de soha sem éri el mert a kocsi rúdra kötött széna együtt fut a kocsival amelyet ő ina szakadásig húz. A társadalomtudomány és a közösségi tudat: A társadalomtudomány és

ezen belül a tudományos szocializmus a társadalmi valóságot hűen tükröző ismeret rendszer. Mint minden ismeret ez is elsajátítható Mégis eltérően más tudományos ismeretektől más a kötődési szilárdsága a tudatban. Ennek az a magyarázata, hogy közelebbről és mélyebben érinti a különböző társadalmi osztályok és rétegek vélt vagy valós érdekeit. A rendszerváltás évei tanúsítják, hogy ezeknek az ismereteknek a kötődése a tudatban mennyire érdekfüggő. Olyanok, akik nem csak tanulták, hanem tanították is ezeket az ismereteket rekord gyorsasággal el is felejtették. Más tudományok igazságait az elme renyhesége következtében szokták elfelejteni itt pedig csalódni szoktak. Legalábbis ezzel igazolják önmagukat a hűtlenségükért. 2/ A tudatosság problémáját gyakran nagyon szűken értelmezik. Úgy vélik, hogy az azonos az ismeretek elsajátításával. Az új ismeretek azonban nem egy üres táblára íródnak az agyban A

régi ismeretek és meggyőződések, mint egy fogadó bizottság úgy működnek, elfogadják vagy elvetik azokat. Át kell menni a logikai szűrő vizsgán, a gyakorlat próbáján és meg kell egyezni az érdekeikkel. Ezek alapján válik meggyőződéssé az új ismeret. 3/ Közösségi tudat és tudományos világnézet: A kapitalizmus a végletekig fokozza az egyének egymástól való elszigetelődését. A társadalom atomizálódása abban fejeződik ki, hogy a társadalom minden egyes tagjának létfeltételei a szűkebb világuk elkülönül egymástól. A többséget a személyi tulajdona és élethelyzete a kisebbséget a magántulajdona választja el mindenki mástól. Bármily kicsi is az egyéni helyzetek különbözése másokétól az egyénnek ez a szűkebb világa, amelyet elsőként kell rendezni jobbá tenni. Ez mindenekelőtt az egyéni lehetőségek kihasználásából ál. Az egyéni lehetőségek köre azonban nem üres térben létezik Ezeket a

lehetőségeket alapvetően az egyenlőtlen verseny helyzet határozza meg. Az egyéni lehetőségek kihasználásának elsődlegessége kiélezett formájában individualista és egoista beállítottságot eredményez. A mindennap ismétlődő személyes anyagi gondok a máról holnapra élés monotóniája még a szentek altruizmusát is kikezdi. Itt a legkisebb engedmény a csábításnak annyi, mint oda nyújtani a kis újunkat a túlélő kapitalizmus ördögének. Ehhez a beállítottsághoz nehezen tapad a tudományos társadalom felfogás és szükségképpen ideologikus torzulásokhoz vezetnek ezek a burzsoá eltévelyedések. Sajátságos cinizmus, hogy az édes élet mocskában fetrengő burzsoák vetik a szemére a szocialista társadalom embereinek, hogy nem szentek. Ezek a jelenségek a kapitalista társadalomból még éppen, hogy csak kiemelkedő emberek nehezen leküzdhető jellemvonásai automatikusan nem szűnnek meg, az ösztönösség megnyilvánulása az, is

hogy a hatalom megragadásától és a politikai agitációtól várjuk ennek a mentalitásnak megváltozását. A közösségi tudat kialakítása tudományos módszerek nélkül Az átmeneti korszak ellentmondásai: 1/ Az ösztönösség és a tudatosság a forradalomban. A forradalom élcsapata és a tömegei közti ellentmondás A nagy októberi szocialista forradalom győzelme elfedte azt a tényt, hogy már a győzelem pillanatában igen mély ellentmondás volt a forradalom élcsapata és a tömegei között. Lenin felismerte ezt, de a forradalom sikerei közben bármily nehézségek között is születtek ezek a sikerek valahogy ez elfelejtődött. Elfelejteni valamit nem csak úgy lehet, hogy nem beszélünk róla, hanem úgy is, hogy beszélünk, de ebben is maradunk, mintha ezzel már meg is oldódott volna a probléma. De az is elfelejtés, ha nem a súlyának megfelelően kezeljük a problémát 2/ Az osztály ellentmondások megoldása: Minden eddigi forradalom

elbukásának egyik alapvető oka az volt, hogy vagy nem rombolta le azt amit le kellett volna rombolni vagy azt is elkezdte le rombolni amit tovább kellett volna építeni. A hatalom átvétele a volt uralkodó osztályok vagyonának kisajátítása még nem szünteti meg a kapitalizmus gyökereit. Az osztálytársadalmak gyökerei az egyén és társadalom ellentmondásából fakadnak A kapitalizmus ezt az ellentmondást a végletekig fokozza, amikor egyenlőtlen feltételek mellett verseny helyzetbe kényszeríti a társadalom egyes tagjait személyes gonddá változtatva boldogulását. 3/ Az átlagos és különleges emberi erő ellentmondása: Az átlagos emberi erő az egyes ember képessége arra, hogy munkájával biztosítsa alapvető anyagi szükségleteit és azt a komfortot, amit a társadalom a fejlődésének adott szintjén a tagjai többségének legalábbis elvben garantál a társadalom. Az átlagos emberi erő kezdetleges szerszámokkal a túlélést biztosító

termelő képesség, fejlettebb termelési eszközökkel felhalmozást még nem biztosító, de már kisajátítható többletet is előállító termelő képesség. A különleges emberi erő a felhalmozást biztosító és azt koncentráló képesség. 4/ Amikor a társadalom kinövi embrionális alakját és méreteit egy nagy anyagi fejlődési rendszerré szélesül melynek szükségletei már nagyobbak, mint a túlélés biztosítása. Egy nagy fejlődési rendszer hatalmas szervezet, ami több mint az összetevőinek mechanikus összege egy új minőség mely részeihez összetevőihez képest egészként önálló létező, mint ahogy egy élő szervezet, mint egész a szerveihez viszonyítva több mint azok összege azaz individuum. Az emberi létfenntartó tevékenység a munka fejlődése során többet tud biztosítani a puszta túlélésnél ez az elválasztható része a terméknek termelőjétől anélkül, hogy az éhen halna. A többlet leválasztása a túlélést

biztosító résztől kegyetlen folyamat, maga a túlélés biztosítása is minden energiáját felemészti még a legnagyobb és legerősebb ragadozóknak is tehát az emberek azt a csekély többletet, amit előállítanak ösztönszerűen a munka terheinek enyhítésére fordítják. Így azonban a többlet nem hasznosul az egyre kiterjedtebbé váló társadalom szervezeti kiépítésében. 5/ A társadalmi érdek kettőződése: A társadalomnak mint nagy anyagi fejlődési rendszernek alapvető érdekévé vált a többlet felhalmozása és koncentrálása a társadalom szervezeti kiépítésére. Ehhez azonban a többletet el kellett választani a túlélést biztosító résztől anélkül, hogy a termelőket ne sorvassza el a kisajátítás a többlet felhalmozóinak mohósága. A többlet felhalmozása kiváltságokkal járt, akiktől pedig elvonták a többletet azokat visszavetette a vegetációs létezés szintjére. Ettől kezdve a túlélésért vívott szakadatlan

küzdelemmé vált az életük A társadalom többsége a létezés jogáért harcolt, a kisebbsége viszont a kiváltságaiért. A társadalmi érdek nem tudott tisztán meg nyilvánulni csak az egymással szemben álló rész érdekek burkában. 6/ A társadalom érdeke a rész érdekek burkában: A felhalmozás, mint társadalmi érdek a rész érdek burkában a felhalmozás közvetítőjének közvetlen személyes érdekeként jelenik meg. Számára ez nem társadalmi érdekként tudatosodik, hanem mint lehetőség a jobb életre, amit a test örömei nyújthatnak vagy annak a sajátos szenvedélynek kiélése, amit a felhalmozás okoz. A felhalmozott anyagi javak társadalmi hatalomban is realizálódnak és ez is szenvedély formát ölt. Általában megfigyelhető, hogy minden emberi szükséglet, ha a túlélés szintjén kielégül és lehetővé válik az éhség elűzésének szintjét meghaladni, akkor a szükséglet szenvedélyé erősödik. A vegetációs létezés

szintjén a testi szükségletek kielégítése /komplex értelembe véve a testi szükségleteket / az éhség elűzése, a komfortos létezés szintjén a változatosság és a szenvedélyé fokozódás, ami már olyan szükséglet, hogy túlterjed a gyomorfal befogadó képességén. 7/ A társadalmi érdek magánérdekként jelenik meg de nem tiszta formában. Ez az új forma az ideológia Az ideológiákban a magán érdek és a részérdek ismét közérdekként tünteti fel magát. Így a kétarcú társadalmi érdek ellentéte feloldódni látszik valamilyen szent eszmében, amiben már kötelező hinni bármennyire is ellentmond egyik vagy másik osztály vagy réteg érdekeinek /haza vallás vélt vagy valós értékek / A kiváltságos osztályok vagy rétegek valós értékei, ha kiváltságaikat önmagukkal és a társadalommal szemben szolgálatnak tekintik és lehetőségeiket, melyeket számukra kiváltságaik nyújtanak emberi teljességük kibontakoztatására

használják /Jó példa erre Széchenyi /Az ilyeneket megbecsüli a nép bármely osztályhoz is tartoznak. A rossz példa akik kiváltságaikat káros szenvedélyeik kiélésére használják a felhalmozás helyett herdálják azt amit kisajátítottak hatalmi helyzetüket kegyetlenkedésre komiszkodásra használják a nekik alárendeltekkel szemben. Összegezés: 1/ A természet a vak szükségszerűség világa, amelyben még a véletlenek is szükségszerűek és ennek megfelelően ez fordítva is igaz. Az élet maga a szükségszerűség a természet kísérlete hogy a szükségszerűséget kihámozza a véletlenek fogságából és tisztán jelenítse meg egyik arcát. Az élet szükségszerűség szimulálása a formák drámájának tükre. A vonzás és taszítás jelenségében megnyilvánuló forma védő aktivitás nyílttá válása Az élet mindent alárendel a túlélésnek. Ennek egyetlen eszköze az élő test, amely mindent szelektál magából ami nem a túlélést

szolgálja. Az élet ezzel ki is meríti a lehetőségeit az élő test tökéletesítésével halálra ítéli önmagát, mert a vak szükségszerűség világában éppen ezáltal válik maga is vakká. A tökéletesedés csak egyik arcát tükrözi a valóságnak. A valóság a másik arcával nyelvet ölt erre a tükörképre és lerombolja azt 2/ A társadalommal a tökéletesedés tagadása jelenik meg az életben megnyilvánuló tökéletesség korrigálásával amikor kiegészíti magát a tökéletlennel a természeti tárgyal. A természeti tárgy átalakítása a természeti tárgy tagadása. Ez a tagadás a tagadás tagadása, amivel az emberben megjelenő tökéletesség tagadása ölt testet az, hogy a tökéletesség a tökéletlenség fordított világa a korrigált természet pedig a kettő egysége. 3/ Az élet szimulálása a társadalom. Az a mesterséges világ, amit a társadalom hoz létre a mesterséges testek világa egyesíti magában az élő és az

élettelen világ tulajdonságait mindkettőt megszüntetve és megtartva. Ez a hármasság / triád / jellemzi az anyag mozgását és fejlődését. Így értelmezhető Engels sorai, amelyet a természet dialektikájában olvashatunk. „Igazában azonban az anyag természete az, hogy előre halad a gondolkodó lények kifejlődése felé „ 4/ Az élet szimulálása a társadalom által három szakaszban. Első szakasz: Embrionális szakasz, kis közösségek vérségi rokonsági alapon szerveződött csoportok a túlélés biztosítására. A társadalmi cél egybeesik az élet lényegével a forma önvédő aktivitásával a túléléssel Második szakasz: A társadalom, mint nagy anyagi fejlődési rendszer. Hatalmas területi gazdasági alapon szerveződött egység mely a mint egység több a részei összetevői összességéhez képest egy új minőség sajátos egyedi szükségletekkel, két egymással ellentmondásos viszonyban álló társadalmi érdekkel. A Társadalom

által kialakított mesterséges testek világának felhalmozásával és koncentrálásának érdekével, valamint a mesterséges testek előállítóinak a túlélésért folyó harcával. Harmadik szakasz : Az egységes tudományos alapon megszervezett társadalom amely a világ anyagi egységét szimulálja mint az értelmes természet világa. A gondolkodó lények szerepe ebben a világban, hogy az összefüggések feltárásával közvetítik egy olyan forma világ kibontakozását ami nélkülük nem jöhetett volna létre. A hatalom átvétele és elvesztése: 1/ Minden eddigi forradalom bukása azért következett be, mert vagy nem rombolta le azt, amit le kellett volna rombolni vagy azt is elkezdte lerombolni, amit tovább kellett volna építeni. Az ösztönösség és a tudatosság kérdése másképp vetődik fel a hatalom átvétele előtt, mint utána. A hatalom átvétele előtt a fennálló a régi Ez ellen lehet mozgósítani minden olyan erőt mely a fennállóval

elégedetlen és mást akar. A hatalom átvétele után a fennálló a forradalmi hatalom. A forradalom vezetőereje a tudatos elem a forradalom tömeg erejéhez képest kisebbség. A tömeg a forradalom viszonyai között gyorsan tanul ez a politikai tudatosság szintje, amit a forradalom tartalékai közé sorolhatunk. A politikai tudatosságot világnézeti tudatosság szintjére kell fejleszteni csak így tudunk szilárdabban azonosulni a politikailag megfogalmazott szocialista célokkal. A politikai tudatosság elég ahhoz, hogy megértsék a tömegek azt, hogy a forradalom áldozatokkal is jár és ezt vállalják is. Ez segítette át az orosz forradalmat azokon az iszonyú nehézségeken melyeket a háború a polgárháború a fejlett tőkés országok intervenciói blokádjai az éhínség a fasiszta támadás idéztek elő. 2/ A spontán elégedetlenség: A spontán elégedetlenség a politikai tudatossági szint alatti állapot. Az amikor a tömeg jelentős része csak a

közvetlenül beláthatóra reflektál és az elégedetlensége is erre irányul pontosabban a spontán elégedetlenség differenciálatlanul irányul a fennálló ellen. A spontán elégedetlenségben az indulati elem van túlsúlyban. Az indulat alacsony értékelési szint éppen ezért főleg a rombolásban nyilvánul meg és persze könnyen megy át a fosztogatásba ami kompromittálja az ügyet. Az ellenforradalom egyik fő reménysége a spontán elégedetlenség síkján megrekedt tömeg. A forradalom nehézségei a forradalom közeli és távolabbi lehetőségei közt feszülő ellentmondások a gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus képtelen ellentmondása ezekben a tömegekben a kapitalista világot álomvilággá színezi. A tőkés restauráció hívei erre építve mindent követelnek, amit ők eddig megtagadtak a tömegektől a demokráciát a csillagos eget minden olyat amit biztosan nem lehet teljesíteni. A hatalom ösztönössége abban nyilvánul meg, hogy

a spontán elégedetlenséget vagy rendőri eszközökkel próbálja megoldani vagy engedékennyé válik vele szemben. A hatalom ösztönössége mindenképpen fokozza a spontán elégedetlenség romboló hatását Az ellenforradalom munkásruhát ölt a lassú és rossz munka ellenforradalmával vág vissza. 3/ A hatalom szilárdsága: A fehérgárdista ellenforradalom maga szabja meg a forradalom ellenlépéseit. A brutális kegyetlen ellenforradalomra csak egy válasz lehetséges az önvédelem fokozása. Polgárháborúkban gyakran váltakoznak a győzelmek és vereségek. Itt a tudatosság legfőbb összetevője a világos cél és a határozottság a cél követésében. Erre Lenin szolgáltatott követendő példát, amikor a jobb és baloldali kapitulánsok érveivel szemben szilárdan kiált a forradalmi hatalom fenntartása mellett. Érvei ma is helytállóak, amíg a forradalmi hatalom fennáll addig mindig van lehetőség a hibák és a vereségek következményeinek

felszámolására. A hatalom feladása nem lehetőség, hanem öngyilkosság. Ezt akkor mondta, amikor ezerszerte nehezebb helyzetben volt a forradalom, mint a múlt század végén. 6/ Ha egy forradalom nem oldja meg a tovább fejlődésének feladatát, akkor visszacsatol azokhoz az állapotokhoz ahol az út tévesztés történt. Itt ismét az ösztönösség problémájába botlunk Marx és Engels a Filozófiai és ökonómiai kéziratokban valamint a Német ideológiában több oldalról vizsgálták a társadalmi ellentmondások természetét. Szó esett itt az egyén és a társadalom ellentmondásáról Megállapították /az elmaradott országokra vonatkoztatva / Ennek megoldása nélkül visszakanyarodik a társadalom a régi szeméthez /pontos idézetet / Az egyén és társadalom ellentmondása egy sajátos aránytévesztést eredményez az emberek gondolkodásában, nagyobbnak látják a kisebbet, az egyéni érdeket, mint a társadalom érdekét. Az egyéni érdek

közvetlenül beláthatónak tűnik, míg a társadalmi érdek csak ideologikus szűrő közvetítésével. Amíg a társadalom egy kis vérségi és rokonsági alapon szerveződő közösség és a túlélés biztosítása a társadalmi cél addig az egyén és társadalom érdeke egybe esik. De amikor a társadalom egy nagy anyagi fejlődési rendszerré szélesül a társadalmi érdek két egymásnak ellentmondó rész érdek burkában jelenik meg. Az egyik érdek az emberi teljesítő képesség fejlődésével kapcsolatban keletkezett többlet felhalmozásának és koncentrálásának szükségessége. A másik érdek a többlet előállítóinak érdeke, hogy a többlet felhalmozóinak mohósága ne veszélyeztesse a túlélésüket, amikor kisajátítják munkájuk eredményét. 7/ A többlet: A többlet a munkaterméknek az a része ami elválasztható termelőjétől anélkül, hogy az éhen halna. A kevés többlet felhasználható a munka terheinek enyhítésére

biztonságosabbá tételére az élet színesebbé tartalmasabbá tételére. Felhalmozott formájában közös célokra a vegetációs életszint meghaladására komfortos életszint kialakítására szenvedélyek űzésére hatalmi pozíciók megalapozására. A kevés többlet szétforgácsolva nem lendíti ki a társadalmat a vegetációs életszint bűvköréből ennek vonzata ugyanis egy alacsony igényszint ami nem sarkal nagyobb teljesítményekre. A vegetációs életszinten a tevékenység centrumában a testi szükségletek kielégítése ál az éhség elűzése aminek határt szab a gyomorfal befogadó képessége a fajfenntartási ösztönnel kapcsolatos tevékenység a saját genetikai adottságok átörökítése A felhalmozott többlet egy másfajta éhséget gerjeszt a komfort éhségét és annak fokozását a luxust. Ez az éhség gyakorlatilag kielégíthetetlen minden emberi szükséglet ha túlterjed a túlélés biztosítását szolgáló szinten a

változatosság igénye felé fordul. A változatosság igénye pedig szenvedélyé fokozódik Így a szenvedélyek minőségétől és mértékétől függ, hogy hasznosul vagy elvész a társadalom számára az a lehetőség amit a kisajátított többlet a kisajátítok számára nyújt. A hasznos szenvedélyek űzői megérdemlik a kiváltságaikat akik a lehetőségeiket a társadalom szervezeti életének kiépítésére fordítják és szolgálatnak tekintik a kiváltságaik révén nyert lehetőségeket még a társadalom árnyékos oldalán élők megbecsülését is bírják ez a kiváltságosok által teremtett igazi érték világ. Ami néhány szóban összefoglalható, emberség méltányosság szolgálat De van egy hamis érték világ is ami nem általános emberi érték csak azok számára az akik a saját vagy osztályuk önzésének érdekeit szolgáló ideákat állítanak be általános emberi értékeknek /vallásokat nacionalizmust faji előítéleteket ordas

eszméket/. A kiváltságosok másik vonulata akik a kiváltságaikat hatalmi önzésre a nekik alárendeltekkel szembeni komiszkodásra kegyetlenkedésre az anyagi javak elherdálására káros szenvedélyek kiélésére fordítják. Ez vonulat mellyel a mai jobboldal eszmei közösséget vállal és folytonossági kapcsolatot ápol. A jobboldaliság ma a kiváltságosok arroganciája az élet árnyékos oldalán élőkkel szemben. Tévednek azok, akik becsülettel szolgálják a közt emberségesek és méltányosak a náluk rosszabb helyzetben lévőkkel. Egy társadalom egy nemzet testéhez tartoznak, akik rosszabb vagy jobb helyzetben vannak és becsülettel teljesítik a lehetőségeik által nyújtott munkájukat. Amíg a társadalom termelése nem éri el azt a szintet, hogy mindenki számára lehetővé tegye a komfortos életszintet addig a méltányosság az igazi érték, ami a kiváltságok élvezőinél a szolgálatban azoknál, pedig akik ezekből kimaradtak nem a

maguk és a társadalom hibájából hanem a társadalom fejletlensége miatt József Attila sorai útmutatóak „ Dolgozni csak pontosan szépen ahogy a csillag megy az égen úgy érdemes.” 8/ Ami rossz az rossz: A társadalom nem az eszmékhez igazodik. A hősök és a szentek korát éljük. Az igazságot keressük, de igazság nincs csak igazságosabb Ha elérjük azt, amit igazságnak hiszünk máris elégedetlenné vállunk vele szemben. A társadalomnak az a szakasza, amiben élünk az alapjában véve rossz. Annak is rossz aki jónak hiszi Rajtunk csak átgázol a történelem Az idő hajó töröttjei vagyunk. Egy variációs életünkkel elkezdett és félbehagyott alkotásokat hagyunk magunk mögött A jövőnek csak azt üzenhetjük, hogy csak akkor voltunk méltók az életre, ha a jövőt képviseljük a múlttal szemben és ez a jövő a kommunizmus .!!! 9/ Mindent a jövőért: Az évezredeken keresztül áhított más világ az egységes és tudományos alapon

megszervezett társadalom melynek lehetőségei a végtelenbe nyúlnak. Ha leküzdi megosztottságát egy idő után nagy nyitott anyagi fejlődési rendszerré válik az értelmes természet világává mely fejlődési gyorsaságával méltó ellentét párja lesz a természetnek. Az ösztönösség szerepe a hatalom átvétele után: 1.) A Szocialista átalakulás lehetőségével foglalkozó elméletek Marx és Engels álláspontja A szocialista átalakulásnak a legfejlettebb országokban kell elindulni. Lenin szerint a kapitalizmus fejlődésének imperialista szakaszában úgy alakult a helyzet, hogy ott van esély a szocialista forradalomra ahol a leggyengébbé válik a kapitalizmus. Marx és Engels álláspontja logikailag helyes volt következtetéseik részben történelmileg is helyesnek bizonyultak. Az elmaradott országokban megindult szocialista fejlődés nem tudta ki kerülni azokat a buktatókat melyeket Marx és Engels előre jeleztek. Ugyanakkor nem volt világos,

hogy mi az a fejlettségi szint melyről a fejlett országok szocialista átalakulása sikerrel megindulhat. A tizenkilencedik század forradalmai a Párizsi kommün kivételével polgári demokratikus forradalmak voltak. A párizsi kommün győzelmi esélye nagyon csekély volt. A forradalmárok tudatossági szintjére jellemző, hogy a két vezető párt ép az ellenkezőjét csinálta annak amit az elméletük diktált. A nagy októberi forradalom indulását is csak a hatalom átvételében segítették a körülmények, a továbbiakban pedig szinte minden kedvezőtlenül alakult. A fejlettebb országokból a forradalom helyett intervenciók blokádok fasiszta invázió. A belső feltételek, elhúzódó polgárháború, éhínség, az átmenet átalakulása hosszú meneteléssé, a hidegháború sorvasztó évtizedei, az élcsapat klikké fajulása, a megújulás keresése a polgári demokrácia zsákutcája felé. Illúziók: Az átmeneti korszak hosszával kapcsolatos illúziók

a nagy ugrás a személyi kultusz az egységes szocialista tudat kialakításának lehetősége a tekintélyi elv alapján. Mindez a hatalom szerepének ösztönös túlbecsülésére alapozva. A hatalom kiteljesedésétől vártuk a problémák megoldását. A ki kit győz le kérdésének eldöntését Hiába figyelmeztetett bennünket Marx Engels és Lenin, hogy az igazi nehézségek ezután következnek. Szavakban persze mindez elhangzott Nyolcvan év alatt annyi igazságot elmondtunk csak sorba kellett volna rakni súlyuk szerint, így a rész igazságok tömegében elveszett az irány, amivel pedig kezelhetetlenné váltak a részigazságok. Ezt példázzák az értekezleteink és a konferenciáink szócséplései. 2/ A forradalom tovább fejlesztésének alapvető kérdése az elmaradottság felszámolása: a/ Az elmaradottság gazdasági téren a háború és polgárháború előtti állapotokhoz képest. b/ a fejlettebb tőkés országokhoz képest c/ Az élcsapat és a

tömegek tudatossági szintjében megmutatkozó ellent mondásban. A forradalom kezdő lépéseit beárnyékolták a hadi kommunizmus kényszer intézkedései melyek folytatódtak a hidegháború egy percig nem szűnő szorításában. Mert a hidegháború nem a második világháború után kezdődött a forradalom születésétől a széthullásáig folyt. Ilyen megpróbáltatások elviselése után a lélegzet vétel utáni vágyat csak fokozta a gazdag kapitalizmus és a szegény szocializmus képtelen ellentmondása, ami az élcsapat vezetőmagját is a megújulás utjainak keresése helyett a kapituláció útjára sodorta. 3/ A Marxizmus alapvető tanítása, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ez a lét azonban gyökeresen meg változik akkor, amikor a társadalom kifejlődik embrionális állapotából és egy nagy anyagi fejlődési rendszerré szélesül. Az egyén leszakadása a közösség köldök zsinórjáról azzal a következménnyel jár, hogy megkettőződik a

lét az egyén számára szűkebb és tágabb világra. A szűkebb világ a közvetlenül áttekinthető világ ahol a szükségletek is közvetlenül nyilvánulnak meg személyes gondok formájában. A személyes gondban fogalmazódik meg az éhség és egyéb szükségletek hiánya. A személyes gond a hiány tükrözése, ami közvetlenül gerjeszt cselekvésre. A tágabb világ tükrözése közvetett csak felhalmozott ismeretek által tárul fel. Egy osztályhoz vagy a társadalomhoz való tartozást az osztály vagy a társadalom valós vagy vélt érdekének ismeretén keresztül tudjuk felfogni. A közvetlen szükséglet gyakorlatias tudatot igényel a közvetett tükrözése viszont ideologikus tudat. 4/ Aránytévesztés: A szűkebb világ szükségleteinek közvetlen megnyilvánulása éhség vagy személyes anyagi gondok formájában közvetlen és sürgető megoldást kíván a fizikai fájdalomhoz hasonló ösztönző a cselekvésre. A felhalmozott ismeretekben

tükröződő szükséglet intenzitása enyhébb elnyomja a személyes anyagi gondban tükröződő szükséglet ereje. Ilyenkor inkább blokkoló szerepet játszik az ideologikus tudat például ha vallásos formát ölt az ideologikus tudat akkor ez blokkolja és korlátozza az egyéb gondok erejét és szabad teret enged a közvetlen személyes gondok hatásának érvényre jutásához. Istent zárójelbe tesszük ha valamely személyes gondunk szorító hatása alá kerülünk, de ugyanakkor ha az érdekünk úgy kívánja szolgálati állományba helyezhetjük úgy sem tiltakozhat hisz nincs. A közvetlen szükségletekhez kapcsolódó gondolkodás a személyes anyagi gond a közvetett szükségletekhez kapcsolódó gondolkodást ideológiává hamis tudattá deformálja. Az ideologikus tudat, ha osztály érdeket tükröz akkor is torz képe a valóságnak mert amikor minden más érdeket kisebbnek tüntet fel az osztály érdeknél szükségképpen kisebbnek tünteti fel azok

igazságát és nagyobbnak a sajátjáét. A közvetett szükségleteket tükröző tudat érdek formája mindig kisebb vagy nagyobb eltérést mutat az ismeret objektív tartalmától mely hűen tükrözi a valóságot. Az ismeret se nem igaz se nem hazug hanem téves vagy nem téves. Az érdek tudat viszont az ismeretet erkölcsi glóriával szenteli meg igaznak vagy hazugnak ítéli és ha hatalommal is párosul kötelezővé teszi jogi formában is megfogalmazza. 5/ A hamis tudat manipulálása: Az érdekké formálódott ismeret az ismeret tartalmának módosulása. Megosztott társadalomban ahol szemben álló érdekek vannak a domináns érdekekhez igazodnak a társadalom egészének érdekéhez képest. A társadalom érdeke megosztott társadalomban a rész érdekek burkában tud csak megnyilvánulni. A társadalom megosztottsága a társadalom anyagi összetevőihez való egyenlőtlen viszonyban fejeződik ki. Ez az egyenlőtlen viszony összefügg a társadalom nagy anyagi

fejlődési rendszerré szélesülésével A társadalom ilyen kiszélesülése csak akkor következik be, ha a társdalom már jelentős felhalmozható többletet produkál. A társadalom testének, szervezeti kiépítésének fedezete csak a felhalmozott többlet lehet. A felhalmozás csak úgy mehet végbe ha azt a csekély többletet ami a társadalom egyes tagjainál megjelenik elvonják egyesítik és koncentrálják olyan feladatokra is amit az egyén a maga csekély többletével nem tudna fedezni. A felhalmozásnak érdekké kellett válni ahhoz hogy kifejthesse a benne szunnyadó erőt a társadalom javára. A kevés többlet szétforgácsolva a társadalom minden egyede számára csak a munka terheinek enyhítése formájában hasznosul. A többlet felhalmozásának szükségessége viszont a munka intenzitásának fokozását igényelte. Tehát ennek a szükségletnek érdekké kellett módosulni A szükséglet akkor válik érdekké ha szembe állítják más érdekkel. Ha

a felhalmozás szükségletét szembe állítják a termelőknek azzal a szükségletével, hogy megőrizhessék munkaképességüket és fejleszthessék is azt akkor a társadalom szükséglete két részérdekként jelenik meg. A felhalmozók érdeke, hogy mindazt elvonják ami a termékből a túlélés biztosítása fölött létre jött Csakhogy a túlélés szintje az állatok vegetációs létezési szintje ami mellett az állat tökéletesedése csak az élő test tökéletesedése lehet, ami igen lassú folyamat. A túlélés programja a testbe ágyazva van jelen Az ember túlélési programja viszont azoknak az eszközöknek fejlesztésében jelenik meg melyeket testi szervei kiegészítéseként használ. Ez a program potenciálisan az egyre tartalmasabb és biztonságosabb lét programja a komfortos létezés programja. A komfort az a létezési szint ami a túlélés gondjától fokozatosan megszabadítja az embert A komfortos létezés az emberben rejlő lehetőségek

felszabadításának alapja. A túlélés biztosítása minden energiáját igénybe veszi az élőlényeknek, és valósággal bezárja őket a test börtönébe. Ez az eszköze és egyben tevékenységük centruma is, ha erről gondoskodtak már csak az energiájuk vissza pótlása tölti ki életük. Azért élnek, hogy egyenek azért esznek, hogy éljenek. Az emberi lét a komfortos lét a túlélés gondjától felszabadult lét. Az állati lét tartalma maga a puszta lét ezt csak a közvetlen testi szükségek kielégítéséhez fűződő örömök színezik. Az embernél a testi szükségletek kielégítéséhez fűződő örömök változatosabbá válnak kiegészülnek és egyre inkább előtérbe kerülnek az alkotáshoz és a megismeréshez kapcsolódó örömök. A komfort az igazi emberi életminőség alapja egyben az igazi emberi társadalom kezdete. De csak az általánossá válásával valósulhat meg, mert ha mások kifosztásával és létezési szintjük

beszűkítésével jár akkor a többség nem képes túlhaladni a vegetációs létezés szintjén a kisebbség pedig a kifosztással és a kifosztottak féken tartásával herdálja el emberi értékeit. A z új társadalom kialakulásának nehézségei: 1/ Az új társadalmak kialakulása a forradalmak és ellenforradalmak váltakozásai között történik. Legtöbbször nem is győznek első neki futásra. A rabszolga lázadások nem vezettek rabszolga uralomhoz. A jobbágy lázadások is sorra elbuktak A polgári forradalmak kompromisszumokba torkoltak. A proletárforradalmak sorsa is úgy alakult, hogy már- már úgy tűnt mintha végleges győzelmet arattak volna de a legnagyobb területi kiterjedésük mellett váratlan gyorsasággal összeomlottak. 2/ Minden forradalom igazi nagy próbatétele a hatalom átvétele után kezdődik. A hatalmat szimbolizáló téli palota csak egy épület amit be lehet venni vagy lerombolni mint a Basstille- t de azokat a társadalmi

gazdasági alapokat melyeken azok felépültek már nem lehet egyszerűen elfoglalni vagy lerombolni. A hatalom átvételénél még nagy szerepe van az indulati tényezőnek a forradalom tovább fejlesztésénél viszont a tudatosság szerepe kerül előtérbe és az indulatokban megnyilvánuló ösztönösség inkább árt mint használ. A legtöbb forradalom azon bukott el hogy nem rombolta le azt amit le kellett volna, vagy azt is elkezdte rombolni amit tovább kellett volna építeni. 3/ Bukott forradalom után kézen fekvő kérdés mit és hol rontottunk el ? Mit nem romboltunk le a régiből és mit kellett volna folytatni ebből ? Tisztáznunk kell azt is hol tartottunk az új társadalom építésében ? A tudatosság alacsony szintjét jelzi ahogy fejlődésünket szakaszoltuk. a/ A szocializmus építése, az alapok lerakása a felépült szocializmus. b/ fejlett szocializmus, kommunizmus építése, létező szocializmus. Az utolsó osztályzat már inkább a kétkedés

és az irónia keveréke volt. 4/ Ha egy forradalom át lépi és maga mögött hagyja mintha már megoldotta volna a legfontosabb problémáinak egyikét akkor a társadalom spontán módon visszacsatol a megoldatlan problémához és újra feladja a leckét. Ez a megoldatlan probléma az egyén és társadalom ellentmondása volt Tulajdonképpen a klasszikusaink figyelmeztettek is erre. „Újra vissza ál a régi szemét” /pontosan idézni/ Az osztály ellentmondások úgy viszonyulnak az egyén és társadalom ellentmondásához mint a növény a gyökeréhez. Amikor az egyén leszakad a közösség köldök zsinórjáról világlátása is gyökeresen átalakul. A kis csoport melyben vérségi rokonsági szálak fűzték egymáshoz őket egy világ volt, mindent ami a túlélés biztosításához kellett azt közvetlenül beláthatták. De a társadalom kiszélesülésével és egy nagy anyagi fejlődési rendszerré válásával a társadalom világa megkettőződik a tudatban

Az ösztönösség szerepe az európai szocialista rendszerek felbomlásában 1/ A kapitalizmus nemcsak egy a kizsákmányoláson alapuló társadalmak közt, hanem a társadalom ösztönös fejlődésének kifejlett formája mikor a társadalom atomizálódása egyéni egzisztenciákra aprózódása a végletekig fokozódik. Az egyéni életlehetőségek változatossága az anyagi helyzetben szinte olyan differenciáltságot mutat mint az új lenyomatok differenciáltsága. Az egyén szabadsága ebben a helyzetben jogilag teljessé válik minden szabad számára amit anyagi lehetőségei biztosíthatnak. Ez a teljes szabadság azonban a korlátja is egyben a szabadságának Az egyéni anyagi lehetőségein kívüli világ mintegy börtön úgy zárja el mindenki más lehetőségeivel a saját egyéni anyagi lehetőségei tágításától. Az egyéni anyagi lehetőségek más egyének anyagi lehetőségeinek korlátjai között személyes anyagi gondként tükröződik az egyén

tudatában. A személyes anyagi gond a hiány tükrözése a tudatban ami a testi szükségletek kielégítetlenségéhez pl.: az éhséghez hasonló ösztönzője a tevékenységnek 2/ Az éhség önmagában nem gond, ha valaki éhes ezt a hiány érzetet mindenkinek meg kell szüntetni hacsak nem akar éhen halni. A gondok ekkor kezdődnek Két lehetőség van számba veszem a lehetőségeimet Mivel minden más egyén lehetőségei az én egyéni lehetőségeim korlátozzák a legkézenfekvőbb az egyénileg korlátozott lehetőségek kihasználása. A másik lehetőség másoktól kérni vagy elvenni Mások a saját egyéni lehetőségeik által korlátozva szintén az anyagi gondok szorításában élnek, és nem tudnak adni, a törvény pedig keményen védi a mások tulajdonát. Ha ilyen nincs nekik akkor azokat a szűkös lehetőségeket amelyek között élnek. Tehát az egyéni lehetőségek börtöne kívülről és belülről is zárt Csak egy kitörési lehetőség látszik

járhatónak ha belép az egyenlőtlen feltételek mellett folyó verseny arénájába ahol a hozzá hasonló anyagi lehetőséggel bírok átlaga csak vesztes lehet. Van még a törvényeken kívüli lehetőség, de ez csak szervezett formában képes a törvényes világgal szemben jelentősebb eredményeket produkálni. Az alvilág szervezett formában a társadalmat szimulálja az egyén számára ugyan olyan beszűkült lehetőségeket kínál mint az őt szülő társadalom 3/