Politics | Books » Gyurcsány Ferenc - Útközben

GYURCSÁNY FERENC Útközben könyvek GYURCSÁNY FERENC Útközben Tartalom ELÔSZÓ . 9 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN . Liberalizmus, szocializmus és konzervativizmus . A szociáldemokrata világlátás . Igazságos és igazságtalan egyenlôtlenségek . A tôke érdeke – a munka igazsága . Változó társadalom – átalakuló politika . Közös igazságok . 13 13 16 17 19 21 22 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL . Globalizáció – kihívás a jóléti állammal szemben . Politikai válaszok jobbról és balról . A baloldali válasz . A versenyképesség kihívása . A biztonság forrása: bezárkózás vagy nyitás? . Verseny és igazságosság . A baloldal és a verseny . 25 25 28 29 31 32 34 36 FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ . A polgári modernizáció megrekedése . A kommunista diktatúra modernizációs kísérlete . 37 38 40 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS . Polgárság és polgári politika . A magyar polgárosodás nyomorúsága .

Polgári rendszerváltozás – polgárság nélkül? . 43 43 45 47 6 TARTALOM A tulajdonos polgár . Privatizáció és polgárosodás . Polgári politika polgárság nélkül? . A baloldal és a polgárosodás . 49 50 52 54 MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN . Kettészakadt társadalom . Torz jóléti rendszer . A jobboldal válasza . A baloldali válasz . 55 55 57 58 59 A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER . A jóléti kihívás . Igazságos családtámogatás . Átalakuló nyugdíjrendszer – biztonságos évek . Csökkenô és elöregedô népesség . Jövedelmek, nyugdíjak – köz- és magánfelelôsség . 61 62 63 64 65 66 AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE . Egészség és tudás: a legfontosabb közjavak . Beteg a magyar egészségügy . Magán- és közfelelôsség . Az egyenlô hozzáférést garantáló biztosítás . 69 70 71 73 75 A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLÔSÉGE . Az iskola feladatai – a viták gyökere . A szabad

értékválasztás joga . Közfelelôsség a finanszírozásban és a minôség biztosításában . Szabad iskolaválasztás = szabad tanulóválasztás? . 77 77 79 ÚJ NEMZETI CÉL: A RÉGIÓ LEGERÔSEBB GAZDASÁGA . Erôs nemzet, befolyásos ország . A fejlesztés állama . 3F – a baloldal gazdaságpolitikája . 79 81 85 86 88 89 TARTALOM 7 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS . Köztulajdon, magántulajdon . A döntô kérdés: mi a tulajdon funkciója? . Egyensúlytartó, kiszámítható közpénzügyek . Bal- vagy jobboldali helyett: felelôs vagy felelôtlen gazdaságpolitika . Baloldali adópolitika . Európai bérfelzárkózás . 91 91 92 94 95 96 98 A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK . A fejlesztés forrásai . Befektetés a jövôbe . Ágazati fejlesztési célok . Vidékfejlesztés: hagyomány és haladás . Modern, versenyképes infrastruktúra . 101 102 104 105 107 108 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA . A nemzetpolitika tartalma – a baloldali értelmezés .

Milliók a határon túl . Felelôsség tizenötmillió magyarért . Történelmi nemzet – politikai állam . Újabb stratégiai dilemma . Szociáldemokrata hazafiság . 111 111 113 115 116 118 118 MAGYARORSZÁG A GLOBÁLIS HATALMI TÉRBEN . Változó globális rend . Átalakuló külpolitikai hangsúlyok . 121 121 123 RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK . A demokratikus Magyarország védelme . Új veszély a populizmus . Régi átok: szegénység és kiszolgáltatottság . Alkossunk Szegénységellenes Nemzeti Programot! . 125 126 127 129 132 ZÁRSZÓ HELYETT . 135 Eloszó ´ ´ Mi vár egy gyakorló politikusra – fôként, ha miniszterelnök – az esszéisták, publicisták, politológusok világába tett kirándulásán? Egyáltalán: dolga-e az átruccanás mások mûfajába? Gyanakvásra, kétkedésre okot adó vállalkozás, jól tudom. Meg kell tenni mégis Mindenkinek joga van tudni, hogy mit gondolok nagy közös történetünkrôl, az életünkrôl, Magyarországról;

hogyan látom az elôttünk álló kihívásokat és lehetôségeket. Ha pedig Önöknek joguk van mindezt tudni, akkor nekem, demokratikus politikusnak kötelességem ezt elmondani. Egyértelmûen, szembesíthetôen, vitára készen Az emberek nagy része bizalmatlansággal, kétkedéssel tekint a politikára és ránk, politikusokra. Amit látnak belôle és amit látnak tôlünk, okot ad erre Tehát nem velük van baj Ami és ahogyan zajlik a közéletben, sokszor kelt jogos csalódást A túlfûtött, kicsinyes vita, a személyeskedô hangnem, a hatalmi taktikázás, a felelôsség másokra hárítása, az igazmondás helyettesítése a nagyotmondással nem csak magyar jelenség. Példák sokaságát hozhatnánk szinte bármelyik országból – mégsem magyarázható az elfogadhatatlan. Nem magyarázni kell tehát, hanem tenni ellene. Tenni elôször is azzal, hogy feltárjuk a döntések mögött meghúzódó mozgatórugókat, felfedjük az összefüggéseket, megvilágítva a

politikusi gondolkodás és az abból fakadó cselekvés hátte- 10 ELÔSZÓ rét. Mert engem miniszterelnökként az utóbbi minôsít A cselekvés, a tetteim Az, hogy miként kormányozzuk az országot; hogy milyen döntéseket hozunk, és azokat hogyan hajtjuk végre. Ez a politika lényege. Baloldali ember vagyok, szociáldemokrata. Szociáldemokraták és liberálisok közös kormányát vezetem Két nagy történelmipolitikai áramlat örököseinek és képviselôinek kormányát Ellenzékünk konzervatívnak mondja magát, itt és most nem dolgom, hogy minôsítsem, méltó örökösei-e a magukénak vallott szellemi irányzat hagyományainak. Versengünk egymással, s gyanítom, a választók jelentôs része nem is lát sokkal többet abból, amit teszünk. Pedig nem ez a lényeg Ez csak a következménye annak, hogy kormány és ellenzéke más utat ajánl Magyarországnak Az eltérô javaslatok mögött eltérô világlátás és program, nemritkán különbözô

taktikai megfontolások húzódnak meg. Önök, választók a taktikából, a helyezkedésbôl minden bizonnyal többet látnak, mint a mögöttes politikai hitvallásból Szociáldemokrataként hazafi vagyok és demokrata. Hazafiként az a meggyôzôdés vezet, hogy amit teszek, az Magyarország felemelkedését szolgálja. Demokrataként viszont tudom, hogy az én igazságom mások igazságával versenyez, hogy amit én képviselek, az csak mások nézetével, akaratával együtt adja ki az egészet. Politikusként a baloldali, a szociáldemokrata utat járom. Azt az utat, amely nagyon kanyargós és göröngyös volt az elmúlt másfél-két évszázadban. Utunk egyszer elôre vitt, máskor zsákutcába vezetett. A baloldal – miként a jobboldal is – sokszor tévesztette el az irányt, s tévedt el a politika erdejében. A legnagyobb tévedést a kommunisták követték el, amikor nem ismerték fel a demokrácia és a piac jelentôségét, a szabad és autonóm polgár

nélkülözhetetlen modernizációs szerepét. A magyar baloldalt a történelem ELÔSZÓ 11 megtanította a mérsékelt és mértékletes politikára és a leckére: nincs nemzeti modernizáció nemzeti polgárság nélkül. Kár a fogalmak között sorrendet keresni: nemzet, modernizáció, demokrácia, polgár, egyenlôség, igazságosság, piac, verseny, állam, Európa – ezek nélkülözhetetlen közös értékeink. Arra valók, hogy leírjuk velük a világunkat, a törekvéseinket, és semmiképpen sem arra, hogy uralkodjanak felettünk, vagy hogy mi uralkodjunk ezek felett. Igen, a tévedésekkel bejárt út súlyos tanulságokkal szolgált. Megtanultuk, hogy vannak olyan eszmények és értékek, amelyekhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell. Az egyenlôség és az igazságosság mellett ilyen a szabadság Hogy szabad lehessen minden ember: hogy azzá válhasson, amivé a benne rejlô képesség, tehetség és szorgalom rendeli – függetlenül attól,

hová született. Miként valósítható meg mindez a modern állam segítségével, amelynek hatalmát az autonóm polgárok demokratikus rendje és a piac teszi ellenôrzötté és korlátozottá? Miként kell átalakítani a társadalmi egyenlôség és igazságosság elvét érvényesíteni hivatott jóléti rendszereket, ha azok már nem eredeti céljuknak megfelelôen mûködnek, hanem ellenkezôleg: már nem csökkentik, hanem növelik a társadalmi különbségeket? A kérdések a ma Magyarországának közös kérdései. Válaszaim egy szociáldemokrata válaszai. Igazamról igyekszem meggyôzni a magyar baloldalt és valamennyi választót. Ha sikerül, akkor a válaszokból program lesz, a magyar baloldal programja A többség igenjével pedig a Magyar Köztársaság kormányának programja. Nem tagadom: van úgy, hogy a választ még nem, csak a problémát, a kihívást látom. De ha szembenézünk a kihívásokkal, ha feltesszük a mégoly nehéz kérdéseket is, akkor

közösen rálelhetünk a legjobb válaszokra. Biztonságos és igazságos Magyarországot szeretnénk. Ehhez bátorság is kell. Igazi bátorság, amely az érdemi változtatás szán- 12 ELÔSZÓ dékából merít erôt. Nincs okunk felforgatni az országot, ám még kevésbé van okunk az elégedettségre és a tétlenségre. Bátorság, biztonság, igazságosság – errôl szól ez a könyv. Mert hiszem, hogy ezekre van szükség: egy erôsebb gazdaságért, egy összetartóbb társadalomért, egy jobb hazáért. Magyarországért. A köztársaságért Politikák és ideológiák versenyében A három nagy ideológiai-politikai áramlat, a liberalizmus, a szocializmus és a konzervativizmus a polgári társadalom születéséhez kötôdô egykori küzdelmek termékei. E viszonylag stabil értékháttérre, a változó politikai helyzetre és igényekre reflektáló konkrét politikai gyakorlat épült és épül ma is. A szabadság, az egyenlôség és a rend

értékcentruma fennmaradt, de a szembeforduló kizárólagosság sokat csökkent. A rivális áramlatok sokat tanultak egymástól és saját hibáikból Az éles ideológiai határok részben elmosódtak, de továbbra is jól kimutatható különbség van a liberális, a konzervatív és a mai baloldal meghatározó irányzata, a szociáldemokrata politika között. LIBERALIZMUS, SZOCIALIZMUS ÉS KONZERVATIVIZMUS A liberalizmus a régi rendi-feudális korlátokkal szemben, az új, polgári berendezkedés létrejötte, majd annak igazolása érdekében lépett föl. Elsô számú értéke, fô jelszava a szabadság volt Az egyén politikai szabadsága, a magántulajdon, a vállalkozás, a verseny, a piac szabadsága. A liberálisok meggyôzôdése az volt, hogy az állam érdemben nem avatkozhat be a gazdaság és a társadalom ügyei- 14 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN be, a verseny és a piac majd mindent elrendez, és az egyéni érdekek összességébôl mintegy

magától megszületik a közjó. A szocializmus az új, polgári rend tagadásaként jött létre a korai kapitalizmus szörnyû igazságtalanságai, az égbekiáltó társadalmi egyenlôtlenségek ellenében az egyenlôség nevében. A szocialisták nemcsak politikai, hanem társadalmi értelemben is egyenlôséget akartak teremteni. Úgy gondolták, az államnak igenis be kell avatkoznia a gazdaság és a társadalom folyamataiba – a tôke, a magántulajdon, sôt az egyéni szabadság korlátozása árán is A konzervativizmus nem teremtett az egymással szembenálló liberalizmushoz és szocializmushoz hasonló összefüggô ideológiai rendszert. A konzervatívok azt mondják magukról, hogy inkább csak mentalitást, szemléletet, magatartásformát képviselnek: a felforgató radikalizmussal szemben az örökölt társadalmi rend és erkölcs védelme érdekében a lassú és megfontolt változásokért lépnek fel. Mindezzel együtt a konzervativizmusból sokszor vált a

kialakult hatalmi viszonyok változatlan fenntartásában érdekeltek ideológiája, érv és fegyver a demokratizálással, a szabadság kiszélesítésének igényével szemben. Az individuumot tisztelô liberálisokkal, illetve az azonos társadalmi helyzetû emberek és csoportok osztályszolidaritására épülô kollektivitást elsôdlegesnek tekintô szocialistákkal szemben ôk a kisközösséget – például a családot – tekintették a társadalom alapintézményének. A nagy politikai áramlatok jelentôs változásokat éltek meg az elmúlt másfél évszázadban. A polgári átalakulás alapkonfliktusaihoz kötôdô egykori törekvéseik és eszközeik messze nem azonosak a maiakkal Mindegyikük alkalmazkodott a megváltozott világhoz, tanult saját tévedéseibôl – és riválisaitól. Ez természetes A politika aktív válasz a társadalmi kihívásokra: értékelés, program és cselekvés. Ahogy változik a társadalom, úgy változik a politika is.

POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN 15 A liberalizmusra nagy hatást gyakoroltak a szociális eszmék: értékrendszere demokratizálódott, beleépült a társadalmi szolidaritás eszménye és a nagyobb állami szerepvállalás elfogadása. A liberális értékek másfelôl intézményesültek: a személyes és a politikai szabadságjogok a polgári alkotmányosság szerves és elidegeníthetetlen részeivé váltak, olyan megkérdôjelezhetetlen alapértékekké, amelyeket minden mérvadó politikai tényezô a magáévá tett és tesz. Mindez természetesen igaz a konzervativizmusra is, amely – bizonyos korlátok között – a kezdetektôl elfogadta az individuális szabadság érvényesülését, elsôsorban a tulajdon és a vállalkozás világában. A konzervatív politika – a II világháború után fôként a kereszténydemokrata pártok tevékenységén keresztül érvényesülve – a keresztény értékekkel összhangban egyfelôl magáévá tette a társadalmi

szolidaritás gondolatát, másfelôl határozottan elutasított minden olyan szélsôséget, aminek bármi köze lehetett a két világháború közti radikális jobboldali politika szörnyûségeihez. A szocialista eszme és a hozzá kapcsolódó gyakorlat szintén óriási változásokon ment keresztül az idôk során. A huszadik század elején két nagy – egymással is kibékíthetetlen ellentétbe kerülô – irányzatra szakadt szét: a szociáldemokráciára és a kommunizmusra. Az utóbbi – a nyomorúságos kelet-európai gazdasági-társadalmipolitikai viszonyok termékeként – nem látott esélyt arra, hogy a kapitalizmus, illetve a polgári politika keretei között érvényesíteni lehessen a nyomorgó milliók, elsôsorban a munkásság érdekeit. Ezért a polgári berendezkedés teljes megsemmisítésére tört, méghozzá erôszakos, forradalmi eszközökkel. Ahol uralomra jutott, megszüntette a magántulajdont, a piacot, fölszámolta a polgárságot,

továbbá a politikai szabadságjogokat és a demokráciát. Vélt igazságainak és modernizációs programjának érvényesítésére kiterjedt diktatórikus hatalmat hozott létre, idônként és helyenként nem riadt vissza a tömeges terror alkalmazásától, és kiépítette a 16 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN modern történelem leghosszabb ideig mûködtetett elnyomó rendszerét. A nyugati szociáldemokraták ezzel ellentétes utat jártak be. Mindinkább belátták, hogy a magántulajdon, a piac, a kapitalizmus, a polgári társadalom, a politikai szabadságjogok és a demokrácia nemcsak alkalmas keretei, hanem nélkülözhetetlen feltételei is a munkásérdekek hosszabb távú érvényesítésének. Képviselôik bejutottak a parlamentekbe, idôvel kormányra is kerültek, és különösen a második világháború után, a jóléti társadalom és a gondoskodó állam kiépítésével a nyugati társadalmi és politikai megújulás fontos szereplôivé

váltak. A történelem mára egyértelmûen ôket igazolta A kommunizmus – tengernyi szenvedés, illetve részleges és átmeneti modernizációs sikerek után – megbukott A szociáldemokrácia ellenben nemcsak sikeresnek bizonyult, hanem a szó többféle értelmében is polgárosodott. A SZOCIÁLDEMOKRATA VILÁGLÁTÁS Az óriási átalakulások ellenére nem változott az eltérô eszmerendszerek mögött meghúzódó alapkérdés: formálható, átalakítható-e a világ? Tárgyai vagy alanyai vagyunk-e a mindenségnek? Más a válasza a liberális, más a konzervatív és más a szociáldemokrata felfogásnak. Miben különbözik az utóbbi – és szélesebb értelemben a baloldali – világlátás a jobboldalitól? A baloldali szociáldemokraták a konzervatívoknál sokkal inkább hisznek abban, hogy a világ anyagi és nem anyagi rendje az ember által megváltoztatható – legalább is bizonyos határok között. Hogy nemcsak az anyagi viszonyok, hanem az erkölcs, a

kultúra, a hit is az emberi létezés termékei. Hogy mi alakítjuk a normákat, és mi próbálunk meg igazodni hozzájuk. Hogy történelmünket az anyagi világ törvény- POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN 17 szerûségei, az általunk teremtett és elôdeinktôl ránk hagyott kulturális és erkölcsi keretek között magunk írjunk. Hogy a jövô a mi kezünkben van. Ez akkor is igaz, ha nem vagyunk szabad urai a világnak és a saját akaratunknak, hisz az ember tökéletlen, de felelôsséggel rendelkezô, felelôsséget vállaló lény. Akinek hite van Igen: az ember hívô lény – nemcsak vallási értelemben. Hite éppen abból a tapasztalatából származik, hogy létezésével nem csak anyagi világ teremtôdött. Az embernek vannak eszméi és érzelmei Van lelkiismerete: választ jó és rossz között, ítéletet alkot igazságról és igazságtalanságról Be meri vallani, hogy nem képes maradéktalanul megismerni a fennállót, és bizonytalan a

jövôt illetôen A hit az önmagunkra és a világra vonatkozó bizonytalanságból, a tökéletlenség beismerésébôl, a jóra való törekvésbôl fakad. A hit rendet tesz a rendetlenségben. Rendszerbe foglalva és tárgyiasulva világnézetté sûrûsödik, és vallást teremthet. Mivel a világfelfogások közti lényegi különbséget nem az Istenhez, hanem az emberhez fûzôdô viszony jelenti, ezért a liberálisok, a szociáldemokraták és a konzervatívok között is találunk istenhívô és vallásgyakorló embereket. IGAZSÁGOS ÉS IGAZSÁGTALAN EGYENLÔTLENSÉGEK Az emberek jogaikban egyenlôvé tehetôk, de lehetôségeikben mindig különbözni fognak egymástól – a konzervativizmusnak ezt a igazságát el kell fogadnunk. A lehetôségek egyenlôtlen voltának számos forrása van Az eltérô adottságok, képességek, a tehetség és a szorgalom mellett különböznek induló pozícióink attól függôen, ki milyen családba, faluba, városba született. Míg

az elôbbieket társadalmi értelemben igazságosnak, a születés által befolyásolt lehetôségeket igazságtalannak tartjuk. Baloldalinak lenni ebben az értelemben annyit tesz, hogy fellépünk az örökölt hátrányokkal szem- 18 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN ben. A célunk az, hogy mindenki azzá válhasson, amire a tehetsége és szorgalma képessé teszi Amit a család anyagi, kulturális és erkölcsi értelemben felhalmozott, azt tovább kívánja adni a gyerekeknek és az unokáknak – ez természetes. De szülôként ennél többet is szeretnénk Például azt is, ha szélesebb értelemben vett társadalmi pozíciónk, elfogadottságunk, kapcsolataink is átöröklôdnének gyermekeinkre: hogy amiért mi még megküzdöttünk, azt ôk már változatlanul megkaphassák. A konzervatív világlátás ezt a folytonosságot nemcsak természetesnek, de kívánatosnak is tartotta, a hagyományos baloldali politika viszont élesen küzdött a társadalmi

befolyás ilyenfajta átörökítése ellen. A szociáldemokraták mai felfogása e két pólus között helyezkedik el. Nem csupán elfogadják a család meghatározó társadalmi szerepét, de építenek is rá Tudják, hogy erôs család és összetartó társadalom csak a generációk közötti szoros együttmûködésen, a felhalmozott családi javak továbbadásán alapulhat A modern szociáldemokraták küzdenek a társadalom elitizálódása ellen, ám ezt a célt nem a családi javak átörökítésének korlátozásával, hanem a demokratikus teljesítményelv elôtérbe állításával, a társadalmi mobilitás támogatásával, az ehhez szükséges esélyteremtô oktatási programok indításával, az otthonteremtés segítésével, nyitott közélettel kívánják elérni. Ezek biztosíthatják a felemelkedést azok számára is, akik hazulról kevesebbet hozhatnak. Van azonban még valami, amit társadalmi értelemben akkor is elfogadhatatlan egyenlôtlenségnek kell

tartanunk, ha a különbség a teljesítményelv érvényesülése alapján, sôt annak köszönhetôen keletkezik. Szociáldemokrataként azt valljuk, hogy van az emberi szükségleteknek, a fogyasztásnak, az önfenntartásnak egy olyan szintje, amelynek kielégítését mindenki számára biztosítani kell. Konzervatívok és liberálisok – más-más okot és érvet citálva – bizonyára vitába szállnának a szociáldemokratákkal, ha nem is e szo- POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN 19 ciális minimum szükségességérôl, de annak mértékérôl és tartalmáról. Szerintünk a jóléti háló alatt szükség van még egy sûrûbb szövésû ponyvára, amely nem engedi a semmibe zuhanni azt sem, aki az öngondoskodás társadalmilag elvárt minimumát sem képes teljesíteni. Az önmagáról nem gondoskodó, felelôtlen, esetleg vétkes ember is ember, tagja a társadalomnak, a nemzet közösségének. Elesettségén, kitaszítottságán akkor sem léphetünk

át, ha önmaga semmit sem tett sorsa jobbra fordulásáért, netán épp ellenkezôleg: „mindent megtett” helyzete kilátástalanságáért. Van egy szint, a feltétel nélküli szociális gondoskodás nyitott vitában kialakítandó színvonala, amelyet állampolgári jogon kell garantálni valamennyi elesettnek. A baloldaliság lényege ugyanis minden változás ellenére ugyanaz maradt. Baloldalinak lenni annyit tesz, mint azt gondolni, hogy különbségeink nem tekinthetôk a Gondviselés avagy a természet rendjében élô társadalom sorsszerû átkának, esetleg áldásának, hanem nagyon is az általunk alakított társadalmi együttmûködés terméke. Ha pedig mi tesszük különbözôvé a megszületésük pillanatában még azonos ígéretû emberi sorsokat, akkor nekünk, embereknek, a mi intézményeinknek, jogszabályainknak, önként vállalt aktív magatartásunknak kell e különbségeket megszüntetni, de legalábbis csökkenteni, elviselhetô mértékûvé

tenni. A TÔKE ÉRDEKE – A MUNKA IGAZSÁGA A tôke a modern gazdaság alapintézménye. A kommunisták megszüntethetônek hitték a tôkés magántulajdonra épülô gazdaságot és társadalmat – kísérletük súlyos kudarcot vallott. A tôkét nem lehet és nem szabad megszüntetni, de lehetséges és szükséges mûködését szabályozni, ha kell, korlátozni. 20 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN Baloldaliként azt is hozzátehetjük: semmi okunk a tôkét szeretni, de minden okunk megvan arra, hogy együttmûködjünk vele. A magántulajdon ugyan forrása a társadalmi igazságtalanságnak, teljes tilalma viszont maga volt a legnagyobb társadalmi igazságtalanság, a szabadság hiányának forrása. A magántulajdon egyenlôtlenséget szül – nem jogi, hanem társadalmi értelemben. Mert hiába vannak egyenlô jogaink, ha nem egyenlôek a lehetôségeink. Akinek több a vagyona, annak több az esélye, nagyobb a mozgástere, nagyobb a kockázatvállaló

képessége. A jogi értelemben egyenlô felek megállapodásait jobbára az erôsebb fél határozza meg. Ezért nincs egyenlô helyzetben például a munkáltató és a munkavállaló. A nem egyenlô helyzetû felek magukra hagyatva egyenlôtlen feltételeket eredményezô megállapodásokat kötnek. Az állam dönthet arról, hogy miként viselkedik: a homokba dugja a fejét, vagy aktív szerepet vállal A hagyományos konzervatív és liberális politika nem akart beavatkozni az effajta társadalmi helyzetekbe. Az elôbbi természetesnek, öröktôl fogva létezônek és megváltoztathatatlannak, az utóbbi a piaci verseny, a szabadság szükségszerû következményének és ugyancsak elkerülhetetlennek tekintette az egyenlôtlenség létrejöttét és fennmaradását. A szociáldemokraták azonban nem elégedtek meg a formális jogi egyenlôséggel. Azt mondták, az államnak tudatosan be kell avatkoznia a különbözô társadalmi szerzôdésekbe, egyezségekbe – mégpedig a

gyengébb fél oldalán. Például munkást védô munkatörvénykönyvvel, a munkások és az alkalmazottak szervezkedési szabadságának védelmét kiszélesítô jogi szabályozással és intézményekkel. A méltányos társadalmi egyezségek létrejöttéhez aktív állami támogatás kell, annak megakadályozása, hogy a társadalmi kapcsolatokat a puszta anyagi erôre épülô befolyás igazgassa. A rövid távú önérdekét képviselô tôke ugyanis igazságtalanságokat szül POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN 21 Ám nem szabad elfelejteni, hogy nemcsak a munkások, de a munkáltatók, a tôke is sokat tanult az elmúlt évszázadban. Megtanulta például, hogy sikeres mûködésének elengedhetetlen feltétele a társadalmi béke Ehhez önzés helyett partnerség szükséges Erô helyett belátás és érdekbeszámítás, rövid távú elônymaximalizálás helyett hosszabb távú biztonság. Több felelôsség fent, több lehetôség lent – így teremthetünk

társadalmi békét és prosperitást. Ennek elfogadására épülhet a méltányos társadalmi partnerség, amelynek részeként összeegyeztethetôvé válnak a munkáltatók és munkavállalók érdekei – ha kell, az állam felelôs részvételével. VÁLTOZÓ TÁRSADALOM – ÁTALAKULÓ POLITIKA Az utolsó mintegy fél évszázadban nagyot fordult a világ. A klasszikus ipari termelésre épülô gazdaság átalakult, a gazdaság erejét ma a szolgáltatás, a tudás, az információipar adja. A legfejlettebb országokban a gyárak szervezett kétkezi munkásainak jelentôs részébôl mûvelt, önálló felelôsséget viselô középosztálybeli alkalmazott lett. A huszonegyedik század polgári társadalmai alig hasonlítanak száz évvel ezelôtti elôdjeikre Mások az alapvetô konfliktusok, és így mások a lehetséges megoldások, az alkalmazható eszközök Átalakultak a hajdan volt társadalmi törésvonalak, a hagyományos tôketulajdon birtoklásával, illetve

hiányával jellemzett osztályok határai elmosódtak. A vezetô állású alkalmazottak jelentôs része nem egyszerû végrehajtója, hanem alakítója az ôket foglalkoztató vállalat akaratának. A milliónyi mikro- és kisvállalatban nem válik el egymástól tulajdonos és alkalmazott, illetve a nem tipikus foglalkoztatás keretei között megszámlálhatatlanul sokan dolgoznak olyan szerzôdések alapján, amelyek szinte semmilyen klasszikus munkásvédelmi elemet nem tartalmaznak. 22 POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN A posztmodern világ centrumországaiban az egyidentitású munkás és tôkés helyébe a sokidentitású polgár lépett – a hagyományos osztálypolitika helyébe a modern identitáspolitika: a sokdimenziós rétegstruktúrába tagolt társadalmi csoportok bonyolult versenye és együttmûködése. A korai polgári társadalmak egymást kizáró politikai alternatíváit felváltotta a korrekciókra épülô mérsékelt közpolitika A

változás nemcsak a tartalmat, hanem az eszközöket, a módszereket és a politikai elitek egymáshoz való viszonyát is jellemzi. Ezért aztán téved, aki csak annyit mond, hogy nehéz manapság szociáldemokratának lenni Manapság legalább ennyire nehéz konzervatívnak vagy liberálisnak lenni, mert az örökségül kapott egydimenziós társadalmi látásmód és az arra épülô programok nem tudnak válaszolni a ma problémáira. Ki merné azt mondani, hogy a nagyobb rend, a több egyéni szabadság vagy az egyenlôség önmagában igazabb társadalmat eredményez? A hagyományos egydimenziós ipari társadalmak „vagy”-okban fogalmazó világlátását felváltotta a posztmodern sokdimenziós társadalmainak „és”-ekre épülô politikája. KÖZÖS IGAZSÁGOK Sokan, sokféleképpen írták le azt az utat, amelyet a liberalizmus, a konzervativizmus és a szociáldemokrácia bejárt. Számomra az a legfontosabb tanulság, hogy nincs egyetlen olyan politikai eszméhez

kötôdô, kizárólagos és abszolút érték, amelynek követése mindenre választ ad. A politikai meggyôzôdés, a kulturális identitás lehet egyedi és elkülönülô, de a társadalmi igazság közös. Saját igazságaink részigazságok. Csak a másokéval való összevetésbôl, a türelmes egyeztetésbôl lesz közös társadalmi-nemzeti igazság Ez nem jelenti azt, hogy elveszett az értelme a konzervatív, a liberális vagy POLITIKÁK ÉS IDEOLÓGIÁK VERSENYÉBEN 23 a baloldali politika megkülönböztetésének. Egyáltalán nem De mára tudjuk, hogy a határok átjárhatók, hogy van mit tanulni egymástól, hogy saját hitünk, véleményünk mellett léteznek más egyenrangú és érvényes meggyôzôdések. A baloldal is tanult saját tévedéseibôl, és okult politikai riválisaitól. A liberálisoktól megtanultuk a polgári jogegyenlôség, a piac és az egyéni szabadság tiszteletét, a konzervatívoktól a jogrend, a családi és a nemzeti közösség

összetartó erejének fontosságát. Mindeközben megerôsödött hitünk az emberi méltóság és egyenlôség ügyének képviseletében, a hatékony állam szükségességében. A magyar baloldal is tudja, hogy amit képvisel, az csak a tôle eltérô álláspontokkal együtt alkot egészet, hogy a vele versengô alkotmányos eszmék és eszmények legitimek és erkölcsösek. Sokféleségünknek, egymással is versengô gondolatainknak van egy általános kerete: a humanizmus. A meggyôzôdés, hogy az ember szabadsága és méltósága mindenek felett áll. Hogy bármely politika felülkerekedése csak átmeneti lehet, ha sérti a demokratikus rendbe illeszkedô emberi szabadság érvényesülését, az alkotmányos keretek között szabadon választott egyéni és kollektív utak követésének jogát. A globalizáció és a baloldal Mai világunkat – a nemzetközi térséget, országunk helyzetét és mindennapjainkat – a globalizáció határozza meg. A

globalizáció kiterjed a pénzügyekre, a tôketulajdonra, a piacokra, a versenyre, a technológiákra, a kutatás-fejlesztésre, a tudásra, az életmódra, a fogyasztási szokásokra, a kultúrára, a jogi szabályozásra és a kormányzásra. Ezen túlmenôen magába foglalja a világ politikai egységesülését, továbbá a várakozások és a tudatos polgári magatartásformák hasonulását. A globalizáció a verseny világa Bár nem szeretünk versenyezni, még sincs más választásunk, mert az állam egyre kevésbé tud megóvni bennünket ettôl. Mivel mind kevésbé képes arra, hogy hatékony egyensúlyt teremtsen a tôke és a munka között, erôforrásait a védelem helyett a versenyre történô felkészítésre összpontosítja. GLOBALIZÁCIÓ – KIHÍVÁS A JÓLÉTI ÁLLAMMAL SZEMBEN A globalizáció nem sorsszerû, elôre megírt fejezete az emberiség történelmének. Hajtóereje a közlekedési, távközlési technológiák fejlôdése, az áruk és tôkék

nemzetek közti mozgását korlátozó akadályok lebontása. 26 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL A II. világháborút követô európai újjáépítés idôszakában kibontakozó demokratizálás és a kiépülô jóléti állam modellje két pilléren nyugodott Az egyik a háborúban részt vett milliós tömegek elutasíthatatlan követelése a demokratikus rend megteremtésére, eszerint ha szükség volt rájuk a háborúban, akkor legyen szükség rájuk a békében is. A másik, hogy a gazdasági világválság, a hadigazdálkodás, majd az újjáépítés hatására befelé forduló nemzetgazdaságok fôszereplôi, a tôke és a munka között az állam hatékony egyensúlyt tudott teremteni. Az európai szociális modellre komoly hatást gyakorló úgynevezett Rajna-menti német–osztrák modell (a szociális piacgazdaság) úgy teremtett békét a tôke, a munka és az állam közti háromoldalú (tripartid) megállapodásokkal, hogy eközben nem csökkent, hanem

növekedett ezen gazdaságok versenyképessége. A globalizáció hátterét – az olajválságokról, a szállítási és kommunikációs forradalomról s még egyebekrôl itt nem beszélve – a Bretton Woods-i pénzrendszer 1973-as felbomlását követô liberalizációs hullám teremtette meg. A nemzeti kormányok egymás után bontották le a tôke, a tudás és a munkaerô útjában álló akadályokat, a piacokat védô korlátokat. A neokonzervatív piacszabályozás élénkítette a versenyt, hozzájárult a modern technológiai megoldások elterjedéséhez, kedvezô viszonyokat teremtett a nagy nemzetközi korporációk létrejöttéhez. A korábban részben zárt, demokratikus politikai kontroll mellett mûködô nemzetgazdaságok kinyíltak, és az állam nem volt többé képes a korábbi egyensúlyt fenntartó módon szabályozni-befolyásolni a piacot és a versenyt. Az üzleti vállalkozások kiteljesedô szabadsága együtt járt a kormányok és intézményeik

mozgásterének csökkenésével, a lakosság, az alkalmazottak növekvô kiszolgáltatottságával. A tôke és a munka állam által közvetített békés házassága a nemzeti kötôerejétôl részben vagy egészben megszabadult – ha A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL 27 úgy tetszik, hûtlenné vált – tôke világjáró körútja miatt bomlott fel. A tôke és a munka ugyanis egyre inkább aszimmetrikus viszonyba került egymással. A tôke érdekérvényesítô ereje több okból is nagyobb lett a munkáénál Elôször is a II világháborút követô újjáépítési idôszak elsô két-három évtizedét követôen az európai országok munkaerôhiányát felváltotta a munkaerôbôség, ezáltal jelentôsen csökkent a szakszervezetek nyomásgyakorló képessége. Ezzel párhuzamosan a megindult vállalati fúziók és felvásárlások hatására egyre magasabb fokot ért el a tôke koncentrációja – ez a korábbi egyensúly felbomlását kiváltó második ok.

Harmadrészt pedig miközben a tôke és a munka mozgása elvileg ugyan egyformán szabad, a gyakorlatban azonban a munka – legyünk pontosak: az ember – közösségi, nyelvi és kulturális okokból is sokkal nehezebben változtathatja helyét, mint a digitális jellé alakult pénz vagy a bárhol munkaerôt találó tömegtermelô ipari üzem. A termelés elhagyta eredeti telephelyét Elôbb csak a piacokhoz települt közelebb, késôbb azonban – a szállítási költségek és idôk csökkenésével – a legalacsonyabb bérköltségû helyekre vándorolt A szellem kiszabadult a palackból, és egyelôre nem látszik oly erô, amely képes visszaállítani a tôke és a munka elveszett egyensúlyát. Kik lettek a globalizáció vesztesei? Elsôsorban azok, akiknek semmijük sincs, amit eladhatnának a piacon. Nehezen boldogulnak az aluliskolázottságtól szenvedô, peremhelyzetre szorult milliók, közülük is a különbözô kisebbséghez tartozók, például a romák; a

gazdasági potenciállal már nem rendelkezô nyugdíjasok milliós tábora, a különbözô fogyatékosságban szenvedôk – szóval mindazok, akiknek nincs tôkéjük, legyen az pénz-, tudás-, kapcsolati, kulturális vagy bármilyen egyéb tôke. Ha piacelvûvé válik a társadalom, akkor abban piaci hasznosság jelöli ki az emberek helyét. Érdemes böngészni a statisztikákat A GDP-ben mért gaz- 28 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL dasági növekedés a fejlett országok többségében nem járt együtt a reáljövedelmek hasonló arányú bôvülésével, sôt az átlagos életszínvonal enyhe emelkedése mögött a társadalmi egyenlôtlenségek jelentôs növekedése húzódik meg. A gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek. Több mint két évtizedes tündöklés után, mintegy 20-25 évvel ezelôtt tehát elkezdôdött a jóléti állam válsága. Az elsô diagnózisok a rendszer belsô feszültségeit és ellentmondásait kívánták feltárni.

Mára viszont már tudjuk, hogy a jóléti állam hatékonyságának csökkenését az alapjául szolgáló gazdasági rendszer megváltozása okozta. A globálissá vált piacokon megjelenô és egyre jelentôsebb befolyást gyakorló transznacionális vállalatok sikerének záloga az innováció, a rugalmasság és a gyorsaság. Mindezek szögesen ellentétesek a jóléti államok tengelyében álló, a változatlanságra épülô biztonsággal, a stabil és szabályozott foglalkoztatási viszonyokkal. A hagyományos, védekezô és bezárkózó jóléti állam megoldás helyett problémává lett. POLITIKAI VÁLASZOK JOBBRÓL ÉS BALRÓL A politikai baloldal szerte a világban lassan mozdult. A 90-es évek elejéig továbbra is a régi gyógymóddal kísérletezett, és a csökkenô hatékonyságú, láthatólag betegeskedô rendszer életben tartásáért küzdött. A jobboldal ezzel szemben radikális változások ígéretével állott elô. A neokonzervatív terápia csökkenô

adókat, kisebb és hatékonyabb államot, korlátozásoktól mentes gazdaságot, megkurtított jóléti szolgáltatásokat s az ezekre támaszkodó, kínálatvezérelt gazdaságpolitikát ígért Az ily módon dinamizált gazdaság új munkahelyek teremtését, csökkenô munkanélküliséget, növekvô jövedelmeket, végsô soron a társadalmi felemelkedés új lehetôsé- A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL 29 gét vetítette elôre. A választók az új rendre szavaztak, és egymás után segítették hatalomra Európában és az Egyesült Államokban a neokonzervatív jobboldali pártokat. Az általában Reagan és Thatcher nevéhez kötött „új jobboldali” politika valóban lényeges eredményt ért el a gazdasági modernizáció feltételeinek megteremtésében, a gazdasági növekedés elindításában, az állami költségvetés egyensúlyának helyreállításában és az infláció csökkentésében. Ám a gazdaság és a társadalom csúcsán megjelenô eredmények

a várakozásokkal ellentétben nem szivárogtak le a társadalom közepébe, és fôleg nem érték el az alsóbb osztályokat. A jobboldali fordulat legszembetûnôbb ára a társadalmi egyenlôtlenségek jelentôs növekedése volt. A növekvô jövedelmi különbségek következményeként a korábban stabilnak hitt társadalmi normák fellazultak, amelyet jól jelzett az amerikai városokat a 80-as években elárasztó, korábban soha nem tapasztalt bûnözési hullám. Nem volt kétséges, hogy ezek a folyamatok elôbb vagy utóbb felemésztik e politika társadalmi bázisát. Az újabb politikai fordulat az 1990-es évek elején következett be. A kormányok egymás után cserélôdtek az Atlanti-óceán mindkét partján, s az évtized végére az országok túlnyomó többségében ismét baloldali pártok kerültek hatalomra. A hatalomváltással egy idôben rajzolódott ki a „régi gazdaságot” felváltó valami újnak a kerete, amit – nem túl szellemesen – csak

„new economy”-nak hív a világ. A BALOLDALI VÁLASZ A hagyományos baloldal politikája egyszerû. Így szól: védd meg a gyengét! A pénztôkésre és munkásra osztott világban e képlet jól alkalmazható. A tôkés az ellenfél, a munkás oltalomra szorul De 30 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL mit kell tenni akkor, ha a globális verseny már megállíthatatlanul áthatja a társadalom minden szegmensét, és az átláthatatlanul bonyolulttá váló értékteremtésben a szemben álló felek már nem egyszerûen a pénztôkés és a munkás? Hiszen a globális versenyben a tôke ellenében is felértékelôdik a magas szintû tudás, az ismeretek és információk birtoklása és alkalmazása, a résztvevôk egész személyisége, vezetôi alkalmassága. Egyre világosabb, hogy napjainkra a meghatározó társadalmi és politikai választóvonal nem a hagyományos osztályharc mentén, a tôkések és a munkások (alkalmazottak, bérbôl élôk), hanem a versengô

piacokra belépni és ott teljesíteni tudók, illetve a kívül rekedôk és a lemaradók, továbbá az államhatalmat befolyásolni tudó elitek és a kirekesztettek között van. A hagyományos baloldal meg akart védeni a versenytôl – az új baloldali politikának az a dolga, hogy segítse a polgárokat és közösségeiket, hogy sikeresek lehessenek ebben a mindent átható küzdelemben. A felgyorsuló globalizáció zavarba ejtette a magántulajdon korlátozására, a jóléti állam kiterjesztésére törekvô nyugat-európai baloldalt. A hagyományos szociáldemokrata politika zárt nemzeti gazdaságot, rögzített árfolyamokat, osztályalapú társadalmi struktúrát, az ipari munkásság dominanciáját, szuverén államot feltételezett Mi a teendô a nemzeti gazdasági és politikai függetlenség jelentôs része elvesztésének idôszakában, amikor az áru, a tudás, a tôke és a munkaerô a határokat átlépve szabadon mozog? Marad-e tér és eszköz az állam

esélyvédô, esélykiegyenlítô és esélyteremtô politikája számára, amikor a monetáris politikát a nemzetek felett álló, az amerikai központi bank szerepét betöltô Fed-nél is függetlenebb Európai Központi Bank határozza meg? Újraformálható-e a baloldal társadalmi bázisa, amikor a társadalmat nem egyszerûen a tulajdonhoz való viszony szegmentálja, hanem felértékelôdik a versenyképes tudás, az alkalmazkodás, az egyéni, családi kulturális háttér szerepe? A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL 31 A 90-es években hatalomra került európai baloldali pártok válasza széles skálájú: Blair klasszikusnak tekintett, bal- és jobboldali érdekeket vegyítô „harmadik út” politikájától Jospin és Lafontaine hagyományos szociáldemokrata értékek mentén megfogalmazott, a jóléti állam helyett a jóléti társadalmat középpontba helyezô politikájáig terjed. A baloldali kitörési kísérletek azonos eleme, hogy – végképp elfogadva a

magántulajdonra épülô gazdasági verseny alapvetô társadalomszervezô lényegét – programokat dolgoznak ki és vezetnek be az egyének és közösségeik versenyképességének növelésére, miközben a humán területeken kordában kívánják tartani a tisztán üzleti megfontolásra épülô piaci vetélkedést, és erôsítik az egyén természetes életterének tartott közösségi formációk társadalmi szerepét. A VERSENYKÉPESSÉG KIHÍVÁSA A globalizáció verseny: minden korábbinál kiterjedtebb és élesebb verseny. Verseny a tudás, a munkakultúra, az alkalmazkodás, a nemzeti szabályozás, a rugalmasság, a termelékenység terén. A röghöz kötött államok és a csaknem röghöz kötött emberek vetélkednek a tôkéért, a munkahelyért, a jobb fizetésért A tôke sem egynemû Másként viselkedik az alacsony hozzáadott értéket követelô, szalagszerû termelést folytató összeszerelô üzem, a logisztikai központ és a kutató-fejlesztô

bázis. A zsák keresi foltját, a mennyiségében és minôségében meghatározott munkaerô a neki megfelelô tôkét, és fordítva Az államok – mint láttuk – nehéz helyzetben vannak. Kevés eszközük van a tôke marasztalására és vonzására, ugyanakkor kiterjedt a felelôsségük a társadalmi stabilitás fenntartására, a fejlôdés elôsegítésére. Az államok a közszférán túl nem tudnak közvet- 32 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL lenül munkahelyet teremteni, nincs hatásos eszközük a piacon mûködô vállalatok döntéseinek befolyásolására. A piac globális ereje és hatalma nagyobb a nemzetállamok befolyásánál. Aki csak védekezik, az alulmarad Aki csak a meglévô pozícióját ôrzi, azt elôbb-utóbb legyôzik. Az állam és polgára tehát védtelen ebben a küzdelemben? Nem, ha a védekezés helyett az offenzív politika útját választják. Mit jelent az offenzív politika? Több dolgot. Elôször is azt, hogy a nemzeti erôforrások

nagyobbik részét a versenyképesség növelésére, nem pedig a versennyel szemben való védekezésre kell fordítani. Nem azért, mert szeretünk versenyezni, hanem, mert nincs más választásunk. A BIZTONSÁG FORRÁSA: BEZÁRKÓZÁS VAGY NYITÁS? Itt jutottunk el egy alapvetô konfliktushoz. Legerôsebb személyes vágyunk és törekvésünk, hogy biztonságban éljünk A biztonság nem egyszerûen a kockázat hiánya, hanem a kezelhetô, a legyôzhetô rizikó, a nyugodt élet, a kiszámítható holnap Ha van hol lakni, dolgozni, ha egészségesek vagyunk, akkor szeretnénk ezt az állapotot fenntartani, és vágyunk arra is, hogy biztonságban éljen a családunk, legyen mindenütt béke és nyugalom. Ha ezek valamelyike hiányzik, az elvesztett biztonság megteremtését tekintjük legfôbb feladatunknak. Erre irányul minden erôfeszítésünk, ebben várunk segítséget családunktól, baráti körünktôl, az államtól. Tegyük mindjárt hozzá: ez természetes. Az

állam legfontosabb feladata az, hogy biztonságot teremtsen polgárainak Ez elôször is a békét jelenti, a fegyveres konfliktusok megelôzését, illetve megszüntetését De ennél többet várunk az államtól: A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL 33 jogbiztonságot, közbiztonságot, létbiztonságot. Az utóbbi megteremtése nehéz feladat A modern korban egyetlen olyan társadalmi berendezkedés volt, amely a személyes és a családi létbiztonság megteremtésének feladatát magára akarta vállalni A szocialista-kommunista országok azt hirdették, hogy képesek legyôzni a piacot, megállítják az országhatárnál a külsô kihívásokat, és ezzel megvédik az embereket a kívülrôl diktált versennyel szemben. Ennek ára egyfelôl a személyes szabadság felszámolása volt. Másrészt kiderült: minél inkább védekezésbe, önmagába fordul egy ország, annál inkább csak az ínség és a kiszolgáltatottság bizonyosságát tudta szétosztani a polgárai

között. Észak-Korea és Kuba példája tanulsággal szolgálhat a fiatalabb generációk számára is. Persze nem érdemes mindent a globalizációra fogni. A verseny ugyanis az emberi létezés sajátja. Ott rejlik benne természetes egyediségünkbôl fakadó különbözôségünk, a többet akarás, az önmegvalósítás, az önkifejezés elfojthatatlan vágya A versenyt lehet szabályozni, lehet korlátozni, de nem lehet kiiktatni az emberi kapcsolatokból. A verseny a társadalmi lét egyik motorja A változatlanság biztonságot teremthet, legalábbis azok számára, akik elégedettek az életükkel, akiknek elért eredményeik megôrzése a cél. Ám tartok tôle, hogy az emberek többsége nem így gondolkodik. Azok is többet szeretnének, akik jobban élnek a környezetüknél, s nyilvánvalóan nem elégedettek a helyzetükkel azok sem, akik az emberhez méltó élet alapvetô feltételeinek is híján vannak, akiknek nem adatik meg a tisztességes lakás, a munkahely, a

tanulás lehetôsége. A verseny tehát nem iktatható ki az egyén és a társadalom életébôl. A változatlanság biztonságát ugyanis gyorsan kikezdi a helyzetén javítani akaró többség, és akkor ez a statikus, mesterségesen védett biztonság összeomlik. A biztonság nem épülhet másra, mint a változások kiszámíthatósá- 34 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL gára, a változásokra történô felkészülésre és arra a személyes és kollektív meggyôzôdésre, hogy a versenyben meg fogjuk állni a helyünket. Ám az élet nem csak versenybôl áll. Az együttmûködés legalább ilyen fontos eleme az emberi közösségek létezésének. Verseny és együttmûködés, verseny és szolidaritás, verseny és kölcsönös felelôsségvállalás – együtt kell, hogy alakítsák életünket. VERSENY ÉS IGAZSÁGOSSÁG A verseny az erôsebbnek kedvez, növeli a köztünk lévô különbségeket. Majdnem mindenki el tudja fogadni a jövedelmi, vagyoni, társadalmi

különbségek egy bizonyos szintjét, ha azt az eltérô egyéni képesség, teljesítmény, szorgalom, minôség hozza létre. De – mint láttuk – az egyén esélyeit nemcsak az adottságok és teljesítmények különbözôsége, hanem az eltérô társadalmi pozíciók is behatárolják. A családi háttér és a születési hely nagyban befolyásolja, ki mire jut A tehetôsebb városi családok gyerekei akkor is többet érhetnek el, ha személyesen korántsem tesznek nagyobb erôfeszítést a nehéz anyagi helyzetben élô, falusi családok gyerekeinél. Ezt indokoltan tartjuk igazságtalannak Ezért az a feladatunk, hogy csökkentsük a rajtvonalnál kialakuló társadalmi különbségek igazságtalan következményeit, hogy az egyéni elôrejutást kevésbé a családi háttér és a születési hely, hanem inkább a személyes erôfeszítések határozzák meg. Most azt kérdezhetik – kérdezték is már néhányan –, hogy ugyan, mit tudhatok én a szegények, a

hátrányos helyzetûek gondjairól. Hisz én már túl vagyok ezen, már gazdag vagyok Politikusabban szólva: hogy lehet valaki baloldali, ha már gazdag Válaszolhatnám azt is, hogy úgy maradtam Hisz annak, hogy szegény munkáscsaládból származom, nyilván van valami köze ahhoz, hogy A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL 35 ma is baloldalinak tartom magam. Ez az összefüggés azonban nem ilyen egyszerû. Azt hiszem, baloldali lennék akkor is, ha történetesen nem ilyen nehéz körülmények között nevelkedem A szolidaritást ugyanis nem vigaszul találták ki a szegényeknek, amire a szegénység elmúltával már nincs szükségük, amit sutba lehet vágni mint holmi fölöslegessé vált kacatot. Az állami eszközökkel elôsegített szolidaritás célja az egymástól különbözô okok miatt eltérô helyzetben lévô társadalmi csoportok integrálása. Az állam beavatkozik a gazdasági-társadalmi viszonyokba, korlátozza a társadalmi szereplôk szabadságát,

részlegesen központosítja és újraosztja a jövedelmeket, elôírja az egyes jóléti szolgáltatások igénybevételének kötelezettségét. A jóléti beavatkozást nem egyszerûen csak a társadalmi szolidaritás, hanem annak a megértése indokolja, hogy egy közösség csak akkor tartható egyben, ha tagjai képesek és hajlandók alapvetô közös normák szerint élni. Ehhez viszont az kell, hogy a társadalom egyes tagjait és csoportjait ne válassza szét áthidalhatatlan anyagi, kulturális és erkölcsi szakadék Ahol nagyok a társadalmi különbségek, ahol szélsôséges a jövedelmek eloszlása, ott lassabban fejlôdik a termelékenység, és általában rosszabbak a gazdasági mutatók. Végzetes tévedés azt hinni, hogy milliós nagyságú leszakadó társadalmi csoportok hátán gyalogolva gyorsabb az út a fejlett globális világ felé. Ezek a felismerések a társadalom csúcsán lévôket is érdekeltté teszik a jóléti funkciók fenntartásában, még

akkor is, ha ez számukra jövedelemelvonással jár. Mert ha ezt nem teszik meg, akkor hosszabb távon sokkal nagyobb védelmi, biztonsági és egyéb társadalmi rehabilitációs költségek megfizetésére kényszerülnek annak érdekében, hogy megvédjék javaikat, fogyasztási és kulturális szokásaikat. Ha az elit nem mûködteti a szolidaritás intézményeit, akkor nemcsak a leszakadó tömegeket zárja ki a társadalomból, de önmagát is bezárkózásra ítéli 36 A GLOBALIZÁCIÓ ÉS A BALOLDAL A BALOLDAL ÉS A VERSENY A modern szociáldemokrata felfogás nem áltatja azzal az országot, hogy a verseny megállítható a határainknál. A kihívásoktól nem védhetjük meg korlátlanul az embereket, a magyar vállalkozásokat. De csillapíthatjuk, átláthatóvá tehetjük a versenyt, kikényszeríthetjük a tisztességes szabályokat. Ha doppinggal nem is, teljesítményösztönzô szabályozással segíthetjük a sajátjainkat Ez kötelességünk Ennél azonban

több kell: a tudásba, a kultúrába, a tudományba történô befektetés tehet bennünket versenyképesebbé. A feladatunk: nem elbújni a verseny elôl, hanem gyôzni. Az államnak ebben kell segítenie. Az egyenlôség régi politikája ezzel új értelmet nyer: a versenyben való sikeres helytállás esélyét kell minél egyenlôbbé tenni, hogy a siker ne csak a kiváltságosoké legyen, hogy a végeredményt ne hirdethessék ki már a startnál! A versenyben azonban nekünk kell helytállnunk. Jobbaknak kell lennünk, mint mások. Így leszünk sikeresek, így lesz sikeres Magyarország. FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ 37 Félresiklott modernizáció Nem veszélytelen vállalkozás, ha a politikus a történelemrôl ír vagy beszél. Könnyen érheti az a vád, hogy a napi politika igényei szerint akarja átírni-átértelmezni a múltat Tisztában vagyok a kockázattal, de a jelen helyesebb értelmezésének, valamint a jövôre vonatkozó elképzelések

megalapozottabbá tételének igénye mégis szükségessé teszi, hogy megpróbáljam összefoglalni a XX. századi magyar történelem néhány tanulságát – legalább annyira, amennyire az a rendszerváltozás fôbb kihívásainak értelmezéséhez szükséges Magyarország évszázadok óta Európa polgárosodó fejlôdési centrumának szélén helyezkedik el. A félperiférián megkésve és felemás módon zajlott a polgári átalakulás. A XX század elsô felének Magyarországa – részben a külsô gazdasági és hatalmi tér kedvezôtlen változásai és kényszerei, részben saját hibás politikája miatt – képtelen volt folytatni a dualizmus kori fejlôdés viszonylagos dinamizmusát. A nyugati térséghez való korábbi gazdasági felzárkózás lendülete megtört, a polgárosodás folyamata lefékezôdött, majd tragikus végkifejletbe torkollott. A század második fele merôben más irányú kényszereket és torzulásokat, illetve radikális gazdasági,

társadalmi és politikai 38 FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ irányváltást hozott. Az ország teljesen és tartósan elveszítette szuverenitását, ezzel együtt kezdetét vette egy ázsiai jellegû, szovjet típusú modernizáció Ez fölszámolta a nyugati polgári fejlôdés valamennyi addigi felemás vívmányát a magántulajdontól a politikai szabadságjogokig, s egy végletes állami hatalomkoncentrációra épülô diktatórikus felzárkózási kísérletet hajtott végre. Részleges, idôleges és ellentmondásos sikerek után ez a kísérlet összeomlott. A modernizációs kihívás fennmaradt. A POLGÁRI MODERNIZÁCIÓ MEGREKEDÉSE Magyarország helyzetét meghatározta, hogy az európai polgári fejlôdési centrum szélén helyezkedett el. Az ebbôl fakadó elkésettséggel és felemás helyzettel szembesítik az országot Széchenyi, Ady, Jászi, Bibó – és mások. Felzárkózni Európa nyugati feléhez, de megôrizni a magyar nemzeti fejlôdés

sajátosságait: ez a törekvés hatja át a magyar progresszió egymással is vitatkozó képviselôit. A kérdés valójában nem az igen vagy nem kérdése – „haladás vagy maradás?” –, hiszen a változások szükségességét a jelentôs gondolkodók közül senki sem kérdôjelezi meg, hanem a mértéké Milyen legyen az arány a nyugati fejlôdési minták követése és a hazai hagyományok óvása, ôrzése között. Végletes esetben sajnos így: „haza vagy haladás?” Magyarországon a centrumországokra jellemzô polgárosodás tehát csak késôn és töredékesen jelent meg, határozottabb térnyerése az 1867-es kiegyezés utáni idôszakra esett. Ám ez a megkésett és felemás modernizáció is lendületet veszített az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával Az I világháborút megelôzô gazdasági fejlôdés és felzárkózás lehetôségét elsôsorban a jelentôs részben a külföldi, döntôen osztrák tôkebefektetések, az olcsó nyu-

FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ 39 gati hitelek és az ezek visszafizetését szolgáló magyar agrárexport biztosították. A Monarchia felbomlása után a tôkebefektetések elmaradtak, a hitelek a háború után megdrágultak, vékonyan csordogáltak, a nyugati agrárpiacok bedugultak, majd jött a gazdasági válság Mindennek következtében lefékezôdött a gazdaság modernizációja, s a felzárkózás helyébe a szinten tartás, illetve a stagnálás lépett. A monarchia szétesése és az ország földarabolása rendkívüli gazdasági gondokat, ám – teljesen érthetô módon – még nagyobb lelki traumát okozott a magyarságnak. A hivatalos politika – magyarázható és az elôzmények okán legalább részben érthetô, ám bölcsnek mégsem nevezhetô módon – az ország szinte minden problémáját erre az egy tényezôre, Trianon igazságtalanságára vezette vissza. Mindent alárendelt a revízió céljának, ami fölgyorsította a német gazdasági és

politikai függés amúgy is nehezen elhárítható tendenciáját. Horthy Magyarországa félmodern ország maradt nagybirtokrendszerrel, agrár-ipari gazdasággal, posztfeudális-félpolgári társadalommal, a szûk körû választójog, a nyílt szavazás és a hegemón pártszerkezet okán korlátozottan demokratikus parlamentarizmussal. A korszakot és a rendszert mindvégig beárnyékolta a közpolitikává is váló antiszemitizmus sötét árnyéka, a numerus clausus, majd a zsidótörvények megalkotása és alkalmazása Mindez a fokozatos jobbratolódás, az újabb vesztes világháborúba való – csak részben kényszerû – belesodródás, és a német megszállás következtében végül a totális jobboldali diktatúra rémuralmába torkollott. A történelmi, társadalmi meghatározottság és a geopolitikai realitások együttesen sem adnak magyarázatot arra a szégyenletes bûnre, hogy miért engedte halálba a rezsim több százezer zsidó és cigány polgárát,

nem egyszer tevôlegesen segítve a német megszállókat. 40 FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ A KOMMUNISTA DIKTATÚRA MODERNIZÁCIÓS KÍSÉRLETE A II. világháború végére az ország végképp kiszolgáltatottá vált, újabb – ezúttal tartós – katonai megszállás alá került. A szovjet kommunista birodalom domíniumává lettünk, megfosztva a lehetôségtôl, hogy saját nemzeti programmal egy új Magyarországot építsünk. Ami ezután következett, az mindenekelôtt a szovjet hatalmi akarat érvényesülése volt – minimális magyar mozgástérrel A Rákosi-korszak totális diktatúrája nem csupán a politikát rendelte egyetlen erô kizárólagos uralma alá, de ez az uralom kiterjedt a gazdaság és a társadalom egészére is. Fölszámolták a magántulajdont és a piacot; a földbirtokos osztályt és a polgárságot; a politikai pártokat és a demokráciát Kezdetét vette egy erôszakos eszközökkel végrehajtott, feszített ütemû, szovjet típusú

modernizáció. Ez rövid távon gigantikus, ám torz szerkezetû iparosítást eredményezett, ám hamarosan súlyos gazdasági és társadalmi feszültségekhez, majd az 1956-os forradalomhoz és nemzeti szabadságharchoz vezetett. Ez pár napig újabb esélyt ígért a sajátos nemzeti fejlôdés és a demokrácia útjára történô visszatéréshez, ám gyorsan kiderült, hogy mindez illúzió. Magyarország sorsáról ismét Moszkvában döntöttek, de a forradalom leveréséhez, egy újjászervezett szovjet típusú rendszer elfogadtatásához és mûködtetéséhez itthon kellett közremûködôket találni. Kádár János vállalta magára ezt a szerepet Neki személy szerint lehetett volna más választása – az országnak nem volt. Bár a megtorlást idôvel enyhülés követte, a rendszer alapjai nem változtak. A politikában továbbra is az állampárt egyeduralma érvényesült, a gazdaságban uralkodó maradt az állami tulajdon és a tervutasítás, noha az utóbbit

a hatvanas évek második felétôl fel- FÉLRESIKLOTT MODERNIZÁCIÓ 41 lazították bizonyos félpiaci elemek (nagyobb vállalati önállóság, második gazdaság). Folytatódott, de kiegyensúlyozottabbá vált az iparosítás. A mezôgazdaság is kilábalt a kollektivizálás utáni válságból, sôt – a részben mesterséges gazdasági környezet elônyeit is élvezve – sikerágazattá lett. A jövedelmi viszonyok tartósan és nagymértékben javultak. Évszázadok óta nem volt Magyarországon a tömeges felemelkedésnek olyan hosszú és tartós idôszaka, mint a Kádár-korszak középsô két évtizede. Ez a tömeges felemelkedés volt a rendszer legitimációjának belsô forrása, amely aztán hirtelen apadni kezdett Elôbb a gyarapodás lassulása volt észlelhetô, végül megkopott a változatlanságra épülô biztonság, a növekvô elégedetlenség pedig eloszlatta annak illúzióját is, amit az emberek korábban „viszonylagos szabadságként”

értékeltek. Valójában minden gazdasági és társadalmi siker viszonylagos volt, hisz nem a világpiaci versenyben született, hanem a KGST mesterséges közegében. A gazdaság és az életszínvonal finanszírozásához, de leginkább és legáltalánosabban fogalmazva a változatlanság fenntartásához szükséges növekvô hitelfelvételek nyomán a nyolcvanas évek derekára kialakult a szocialista gazdaság általános válsága, ami a kilencvenes évekre elvezetett az összeomláshoz és a rendszerváltozáshoz. Magyarország elôtt – a számára oly sok kudarcot és kisiklást hozó XX. század végén – ezzel ismét új, rég nem látott esélyek nyíltak meg Rendszerváltozás és polgárosodás Polgári modernizációt valódi polgárság nélkül? – ez a rendszerváltozás egyik legsúlyosabb kérdése. Hisz a politikai szabadság és egyenlôség nálunk – a polgári fejlôdés klasszikus menetétôl eltérôen – másodszor sem a polgári autonómia

gazdasági és társadalmi bázisán teremtôdött újjá, hanem megfordítva. A polgári szabadságintézményekhez kellett, kell utólag polgárságot teremteni A politikai szabadság ugyanis a levegôben lóg, ha nem támaszkodhat önálló egzisztenciával rendelkezô, demokratikus meggyôzôdésû, jogaikkal és kötelességeikkel tisztában lévô polgárokra. A rendszerváltozás felülrôl nyitott utat másodszor is a – XIX. században egyszer már beindult, majd megrekedt – polgárosodás programjához POLGÁRSÁG ÉS POLGÁRI POLITIKA Mielôtt tovább mennénk, ejtsünk néhány szót az utóbbi idôben nagy politikai karriert befutott polgár fogalomról! Annál is inkább, mert a polgár kifejezés társadalmi és politikai tartalma az elmúlt évtizedekben nem mindig fedte egymást. Társadalmi és politikai értelemben a polgár önálló egzisztenciával rendelkezô, szabad, jogait gyakorló, kötelességeit teljesítô, saját telje- 44 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS

POLGÁROSODÁS sítményére büszke, öntudatos ember. Aki önállóan alkot ítéletet, aktív közösségi szereplô – a maga ura. Aki nem kiszolgáltatott, nem alávetett, aki az alamizsnát nem kéri, de a teljesítés lehetôségét igen Aki a maga lábán akar állni. A polgár fogalma tehát nem csupán a tulajdonosok osztályát vagy annak egy tagját fedi. Az önálló egzisztenciát biztosító tulajdon – legyen az anyagi, szakmai, tudásbeli, kulturális vagy morális tôke – szükséges, de nem elégséges feltétele a polgári létnek. Nélkülözhetetlen a szabadság is, továbbá a vele járó habitus. A méltóság, az önállóság, a tartás, a felelôsség A franciáknak külön szavuk van az osztálypolgár és a habituspolgár megjelölésére: a bourgeois és a citoyen. Tulajdon és szabadság egymást feltételezik: egzisztenciális szabadság nélkül nincs politikai szabadság – politikai szabadság nélkül nincs egzisztenciális szabadság A polgár

megbízható. Betartja a szabályokat: becsületes és tiszteli a törvényt: demokrata Egykor elutasította a személyes függés feudális rendjét s az ehhez kötôdô magatartásformákat és szerepeket, és ma sem fogadja el sem az elnyomó gôg, sem a szolgai alázat semmilyen megnyilvánulását. A polgár nem akar mások fölött uralkodni, és nem tûri, hogy mások uralkodjanak fölötte. A polgári politika egyfelôl – és eredendôen: a XIX. század környékén – a fent jelzett értékek és erények képviseletét, gyakorlását, illetve intézményesítését jelentette a feudális rend világával szemben. A választójogot, a parlamentet, a felelôs kormányzást, az alkotmányos jogállamot, a politikai szabadságjogokat – egyszóval a polgári demokráciát. Második jelentése a XX század elsô felében az osztálypolitika koordinátái közt értelmezhetô: a polgárság mint társadalmi osztály érdekképviselete a munkássággal, a munkáspolitikával

szemben. A harmadik – a mai – jelentés a XX század második felében létrejött, konkrét társadalmi osztályokhoz immár kevéssé kötôdô, nagy gyûjtôpártokhoz kapcsolódik. Ezek az újfajta pártok nem egyes társadalmi csoportok elkülönülô, speciá- RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS 45 lis érdekeit képviselik politikájukban, hanem az egész társadalom problémáira keresnek válaszokat. A mai polgári demokrácia modern „néppártjai” valójában polgári pártok, bázisuk döntô részét a homogenizálódó polgári középosztály adja. Ebben az értelemben Magyarország jelenlegi parlamenti pártjai – beleértve az MSZP-t és az SZDSZ-t is – mind polgári pártok. Hozzá kell tennünk, hogy nálunk a polgári jelzôt az elmúlt években a Fidesz sajátította ki, lényegében függetlenül attól, hogy aktuálisan követett politikai irányvonala bármilyen értelemben illeszthetô volt-e a korábban leírt polgári értékekhez és

tartalmakhoz. A Fidesz úgynevezett „polgári politikájára” e fejezetben késôbb még visszatérek A MAGYAR POLGÁROSODÁS NYOMORÚSÁGA Mint korábban már utaltunk rá, a magyar polgári átalakulás megkésve és felemás módon zajlott le a XIX században. A jelentôs gazdasági és politikai eredmények ellenére a társadalmi viszonyokban, a szellemi és morális értékek világában a feudális elemet továbbra sem szorította ki a polgári, legfeljebb mellé zárkózott, és hasonult hozzá. Az elôbbi asszimilálta magához az utóbbit: a zsidó nagytôkés földet, bárói címet vásárolt és díszmagyart öltött, a bankhivatalnok, az újságíró dzsentri módra kártyázott és mulatott. A XX század közepének fölerôsödô, majd szörnyû tragédiába forduló antiszemitizmusa elôbb csak korlátozta, aztán a szó szoros értelmében megsemmisítette a magyar polgárság egyik felét. Talán kevésbé szörnyû eszközökkel, de a II. világháborút

követôen is folytatódott ez a polgár- és nemzetfogyasztó politika: a polgárosodó keresztény középosztály tagjainak kitelepítésével, a svábok elûzésével, illetve az államosítások révén a maradék nagy-, közép- és 46 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS kispolgárság vagyonának kisajátításával. A társadalom proletarizálása végül a Kádár-rendszerben fejezôdött be a birtokos parasztság téeszekbe terelésével A kommunista rendszer nemcsak gazdasági és társadalmi, hanem politikai és kulturális értelemben is megsemmisítette a korábbi felemás polgárosodás eredményeit. A politikai szabadságjogok felszámolása és a terror eszközeit alkalmazó diktatúra segítségével atomizálta és megfélemlítette a magyar társadalom tagjait. Polgárból a szabad tájékozódás, a véleménynyilvánítás, a felelôsségvállalás, a közösségalkotás, a közéleti szerepvállalás lehetôségétôl megfosztott alattvalóvá

züllesztette ôket A Kádár-kor társadalmában azonban idôvel megindult egy másik – az elôbbivel részben ellentétes – folyamat is. Egyfajta lefojtott, felemás és torz újrapolgárosodás A háztáji, a gmk, a második gazdaság szûk, ám idôvel lassan bôvülô keretei között lépésrôl lépésre kialakultak az egyéni és kiscsoportos vállalkozások, a kvázi magántulajdonnal való rendelkezés félpiaci technikái és magatartásformái. Ezek a jelenségek azonban nem önállóan, hanem a központi vezérlésû szocialista gazdaság szervezetébe tagoltan léteztek, az állami vállalat, a termelôszövetkezet köldökzsinórjára kötve. Állami takarmányellátás és terményfölvásárlás, gmk-ban használt, netán lopott szerszám, apró legális és illegális elônyök, kiskapuk, ügyeskedés. Nem kifejezetten polgári erények De ne csodálkozzunk, hisz a rendszer – mindenfajta lazulása és reformja ellenére – lényegében az utolsó pillanatig

megfosztotta az embereket az autentikus polgári lét két alapintézményétôl: a magántulajdontól és a politikai szabadságtól. Ezzel együtt látnunk kell, hogy a Kádár-rezsim politikai, hivatalnoki, gazdasági és kulturális elitje – természetesen szintén felemás módon – lassacskán ugyancsak felöltött egyfajta polgáriasuló karaktert. A 70-es és a 80-as években a politikai megbízhatóság mellett a kiválasztás és a felemelkedés mind fontosabb fel- RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS 47 tétele lett a valóságos teljesítmény. A politokrácia nyitottabbá vált, erôsödött a szaktudás, az önálló ítéletalkotás és a döntésképesség szerepe. Európai értelemben is versenyképes technokraták jelentek meg nagyvállalatok, mezôgazdasági nagyüzemek, egyetemek, kutatóintézetek élén, a kulturális és mûvészeti élet legjobbjait már nem okvetlenül a pártközpont kegye, hanem közönségük elismerése választotta ki és emelte

fel. A kádári polgárosodás valóban rendkívül ellentmondásos. Hiányzott belôle a lényeg: a személyes függéstôl mentes autonómia A gyarapodó és helyenként már tôkeként is funkcionáló személyes vagyon alig párosult a megélt és gyakorolt személyes szabadság kis köreinek tágulásával. A rendszer szétesését megelôzô évekig csak szûk értelmiségi csoportok tagjai vették a bátorságot, hogy fittyet hányjanak az MSZMP akaratának, hogy autonóm polgárként lépjenek fel. A habituspolgárosodás a 80-as évek utolsó harmadára ugyan ezrek-tízezrek felszabadító élményû sikeres bátorságpróbájává vált, de ez már nem a tulajdonképpeni Kádár-korszak, hanem annak fináléja volt. A rendszerváltozás egyik legjelentôsebb kérdése maradt, hogy mit is lehet kezdeni ezzel a felemás kádári polgárosodással. POLGÁRI RENDSZERVÁLTOZÁS – POLGÁRSÁG NÉLKÜL? A rendszerváltozás programja nagy általánosságban egyértelmû és

világos volt. Demokrácia, függetlenség, piacgazdaság Látszólag egyszerû és könnyû program. Sajnos mégsem az Nem azért, mert a részletek bonyolultak. Természetesen azok, de nem a részletekkel van az igazi gond, hanem az alapkérdéssel A modern polgári Magyarországhoz ugyanis nem csupán a független társadalmi és gazdasági szereplôk versenyének és együttmûkö- 48 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS désének szabályozott keretei és intézményei szükségesek, mint a többpárti parlamenti demokrácia és a versengô piacgazdaság, hanem természetesen maguk a szereplôk is. Hogy lehet megteremteni a demokráciát és a piacgazdaságot, vagy másképpen: a modern magyar polgári demokráciát nemzeti polgárság nélkül? Hiszen 1990-ben Magyarországon csak töredékesen létezett és igen gyenge lábakon állt a polgárság. A felemelkedô új politikai hatalom tehát azzal a kérdéssel találta magát szembe, hogy mi a fontosabb: a töredékes

és ellentmondásos kádári polgárosodás bázisán felgyorsítani a polgári modernizációt, vagy saját társadalmi-hatalmi bázisa építésének szándékával mindent elölrôl kezdeni. Némi leegyszerûsítéssel: minek van elsôbbsége rövid távon? A társadalmi-gazdasági modernizáció felgyorsításának vagy az új politikai hatalom stabilizálásának? Természetesen nem keverem össze a kádári politikai elitet a kádári polgárosodás bázisával. De a vita épp arról szólt, hogy az egymáshoz is kötôdô két társadalmi szegmens, a politikai és az azt részben – de csak részben – átfedô polgárosodó társadalmi elit mindegyikét, vagy csak a politikai elitet kell kiszorítani az új rendbôl. Az MSZP-nek volt a legkönnyebb dolga. Számára nem volt szükségszerû a választás, különösebb töprengés nélkül köthette össze a kérdés két felét. A gyenge és töredékes kádári polgárság zöme ugyanis éppen az MSZP bázisát erôsítette

A rendszerváltozás logikája azonban nyilvánvalóan mást diktált. A rendszerváltozásnak ugyanis elitváltással kell párosulnia: a kérdés csupán a mérték és a módszer. Nem vitatható ugyanis az új politikai elit érdeke, hogy saját hatalmának megszilárdítására megerôsítse társadalmi bázisát, hogy kisebb-nagyobb mértékben átírja azt a bizonyos telefonkönyvet. Ha elfogadjuk a rendszerváltozás szükségességét és progresszív lényegét, el kell fogadnunk a rendszerváltoztató hatalom megszilárdításának jogát is RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS 49 Az MSZP-vel szemben álló politikai erôk közül az Antall-féle MDF a mérsékelt és kompromisszumos átmenet politikáját képviselte. Politikai értelemben erôs választóvonalat húzott a régi és az új elit közé – máig az övé az egyetlen kormány, amelyben egyetlen korábbi MSZMP-tag sem kapott bársonyszéket! –, de láthatóan nem kívánt ilyen erôs cezúrát vonni a

gazdasági, az üzleti és a kulturális életben, valamint a közigazgatásban. Antall József jobboldali radikális pártellenzéke ez utóbbival nem értett egyet Ezért született meg Kónya Imre dolgozata a médiaviszonyok átalakításáról, majd Csurka István ijesztô pamfletje a teljes „nemzeti karakterû” hatalomátvétel követelésérôl. Más kiindulóponttal és érveléssel, de a választások elôtt hasonlóan radikális és átfogó elitváltást követelt az akkor még liberális Fidesz és az SZDSZ is. Ez utóbbi, no meg a Fidesz-alapítók egy része éppen Csurka fellépésének hatására hajtott végre teljes politikai korrekciót, amikor úgy ítélte meg, hogy a bezárkózó nacionalista radikalizmus nagyobb veszélyt jelent, mint a kádári elittôl elszakadni nem tudó és részben nem is akaró szocialistákkal való kiegyezés. Így született meg a Demokratikus Charta, ezt követôen vált el egymástól a Fidesz és az SZDSZ útja A TULAJDONOS

POLGÁR Ahogy autonóm társadalmi szereplôk – polgárok és civil szféra – nélkül nincs modern polgári társadalom, úgy nincs független piaci szereplôk, magántulajdonosok és verseny nélkül sem. Mint láttuk, a rendszerváltozás pillanatában az ország nemcsak a független társadalmi szereplôknek, hanem az autonóm gazdasági szereplôknek is híján volt. 50 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS A polgári társadalom alulról szervezôdik. A polgárok közéleti aktivitása és felelôssége ellenôrzi az államot, a polgárok tehetsége, szorgalma, teljesítménye viszi elôre a gazdaságot. A polgári társadalom fô hajtóereje a magánkezdeményezés, az innováció, az egyéni ambíció, a gyarapodás szándéka vagyonban, tudásban, mûveltségben. Az egyén tudja: személyes és családi biztonságának alapja és forrása, hogy rendelkezik az önálló egzisztenciához szükséges vagyoni, kulturális és erkölcsi javakkal, továbbá a

tájékozódás, a kapcsolatteremtés képességével és azzal a joggal, hogy amit elért, azt utódaira, gyermekeire, unokáira hagyhatja. A polgári társadalom a magántulajdonra épül. A magántulajdont egészíti ki a közösségi tulajdon. A magántulajdon léte magától értetôdô, nem szorul indoklásra – a köztulajdonnak különleges oka van. A magántulajdon az elkülönülô magánérdeket szolgálja, az elkülönülô magánérdekek összességébôl azonban nem lesz automatikusan közérdek. A magánérdek érvényesíthetôsége ezért szabályozandó, szükség szerint korlátokat lehet és kell vele szemben állítani Ami a magánérdek szempontjából racionális, nem feltétlenül az a közérdek szempontjából. A magánérdek érvényesítése hatékonysági szempontokat követ, míg a közérdek tartalmazza-tartalmazhatja a társadalmi igazságosság, a szolidaritás, a nemzeti örökség megôrzésének és a kollektív biztonság megóvásának

szempontjait is A modern, polgári Magyarországnak a közérdek által mértékkel korlátozott magántulajdon elsôdlegességére kell épülnie. PRIVATIZÁCIÓ ÉS POLGÁROSODÁS A rendszerváltoztató erôk többé-kevésbé világos programmal rendelkeztek a demokratikus intézményrendszer kialakításáról. A háromoldalú tárgyalások témája a demokratikus átmenet, az új RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS 51 alkotmányos berendezkedés volt. Az MSZMP és az ellenzék meg tudott egyezni a politikai változásokról, az utóbbi azonban – a maga hatalmon kívüli pozíciójából – nem kívánt felelôsséget vállalni a gazdasági döntésekért. A gazdasági rendszerváltozás feladatai így zömmel az új kormányra maradtak A köztulajdon magánosítása elkerülhetetlen volt. Legfeljebb a tempó és a módszer lehetett kérdéses. Két, egymással részben szembenálló szempontot kellett figyelembe venni A nemzeti polgárosodás követelménye egyfelôl

olyan privatizációs technikák alkalmazását igényelte, amelyek elôsegíthették egy új nemzeti tulajdonosi középosztály kialakulását. Igen ám, de a szóba jöhetô magyar befektetôknek kevés vásárlásra fordítható pénzük volt. Így jöttek létre a pénzkímélô privatizációs technikák, a kárpótlási jegy magas értéken való beszámításának lehetôsége, az alacsony kamatozású és hosszú futamidejû egzisztenciahitel és a vállalati vezetôk tulajdonszerzését támogató kedvezményes magánosítási eljárások. Ezek a technikák nem válogathattak aszerint, hogy kinek milyen a politikai meggyôzôdése, pártszimpátiája, hogy a régi vagy az új elit tagja, esetleg támogatója-e. Ez a tény természetszerûen ingerelte azokat a csoportokat, amelyek valamiféle modern kori politikai numerus claususszal akarták kirekeszteni a tulajdonszerzésbôl a Kádár-kor elitjét Ám létezett egy másik követelmény is. A gazdasági modernizáció

igénye Ehhez új tôke, friss pénz, modern szaktudás, piaci kapcsolatok és ismeretek kellettek Mindezek itthon csak korlátozottan álltak rendelkezésre Szükség volt tehát külföldi befektetôkre, pénzük, tudásuk, kapcsolataik miatt. Természetesen azonnal fellángolt a vita a nemzeti érdek sérelmérôl, a nemzeti szuverenitás elvesztésének lehetôségérôl. Antall József privatizációs politikája – bár nyitott volt a külföldi tôke irányában is – inkább a nemzeti tulajdonosi középosztály megteremtését szolgálta. Horn Gyula 52 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS meghatározó privatizációs eljárása viszont – nem kis részben az államot fenyegetô pénzügyi csôd miatt – a készpénzes, nyílt eljárásos értékesítés lett, ami természetesen a gazdag külföldi befektetôknek kedvezett. Amit Orbán Viktor kormánya ezen a területen tett – például néhány állami gazdaság azóta is feltáratlan hátterû értékesítése

–, az csak pártpolitikai értelemben minôsíthetô. Az 1998-at követô négy év folyamataiból sem a nemzeti tulajdonosi középosztály kialakításának demokratikus vágya, sem a gyors modernizáció támogatása nem olvasható ki. POLGÁRI POLITIKA POLGÁRSÁG NÉLKÜL? Ezen a ponton térjünk vissza eredeti kérdésünkhöz: lehetséges-e sikeres polgári átalakulás polgárság nélkül? Mert a demokrácia intézményeit létre lehet hozni felülrôl, lehet demokratikus normákat rögzíteni, de önmagunkat is emlékeztetnünk kell arra, hogy a demokrácia fenntartója és ôre a saját erejében hívô, magabiztos polgár, aki tudja, hogy az ô munkájára, az ô teljesítményére épül az ország. Az ô adóforintjai tartják el az államot, az ô személyes megbízottjaiként dolgoznak a közélet választott szereplôi. A felülrôl adott demokrácia a politikai elit belátása szerint mûködik Érdemi következmények nélkül felülírható, átalakítható,

kisebb-nagyobb darabja bármikor lemetszhetô és sutba dobható. Így lesz a parlament heti ülésezésébôl háromheti, ezért vonhatja ki magát némelyik politikus a parlamenti kontroll és diskurzus fegyelmezô ereje alól, ezért politizálódhat át következmények nélkül a civil világ és az államigazgatás. Ezért torzulhat a demokratikus nyilvánosság, és ezért válhat a sajtó nem elhanyagolható része a politikai erôk játékszerévé. Aki polgári Magyarországot szeretne, annak támogatnia kell a polgárosodás folyamatát. A magyar politikai életben a 90-es évek RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS 53 közepe óta a „polgár” és a „polgári” szavak a jobboldali politika, jellemzôen a Fidesz politikájának kulcsszavai. Azt gondolom, ezek a szavak elsô megjelenésükkor többé-kevésbé hûen írták le az akkori Fidesz törekvéseit. Polgári Magyarországot, erôs középosztályt akartak, politikai törekvéseik célja az autonóm,

saját teljesítményükre büszke, önálló egzisztenciával rendelkezô polgárok és szabadon szervezôdô közösségeik megerôsítése volt. Ez akkor is igaz, ha a Fidesz polgárképében egy idô után markánsan megjelent a két világháború közötti keresztény-konzervatív polgárság erkölcsi-kulturális rehabilitációjának szándéka. A Fidesz 1998-as hatalomra kerülése azonban szembesítette a pártot a korábbiakban vázolt konfliktussal. Mi az elôbbre való? A társadalmi modernizáció felgyorsítása, vagy a hatalmi bázis megerôsítése? Az autonóm polgár nem engedelmes polgár. Márpedig az új kormány úgy érezte, hogy ellenséges környezetben, de legalább is ellenszélben kell végeznie munkáját. Hamar megszületett hát a jelszó: egészpályás letámadás Ha nem is hirdették hangosan, valójában újraélesztették a régi hírhedt szlogent: aki nincs velünk, az ellenünk van. Az önmagát polgárinak tekintô párt saját polgárságot

akart létrehozni, ami persze fából vaskarika. Így aztán egyre inkább csak kegyenceket, kitartottakat, hálás vazallusokat mozgósított politikájának támogatására. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a Fideszt támogatók többsége az Orbánkormány közvetlen haszonélvezôi közül került ki Ez nem is volna lehetséges. Pusztán azt állítom, hogy az eredeti polgári modernizációs szándékok gyorsan elillantak, és a polgári Magyarország verbális programja mögött a Fidesz fontosabbnak tekintette saját hatalmának megszilárdítását, mint eredeti programjának végrehajtását. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a folyamat ma is tart, sôt idôközben még egyértelmûbbé vált. 54 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS POLGÁROSODÁS A BALOLDAL ÉS A POLGÁROSODÁS A baloldal programja nemzeti modernizációs program. Olyan program, amely segíti és ösztönzi a polgárosodás, a polgárrá válás folyamatát A célja az, hogy

növekedjen és erôsödjön a magyar polgárság Erôsödjön jogaiban, anyagi és szellemi javaiban A polgár önálló. Önállóságát teljesítménye, meggyôzôdése, kultúrája, valamint kiterjedt és garantált demokratikus jogai teremtik meg. Polgárnak lenni nem foglalkozás vagy beosztás dolga Polgár a munkás, a nyugdíjas vagy bárki más, aki a demokratikus jogok és kötelességek egyensúlyi rendszerében önmagáért, családjáért, hazájáért cselekszik és felelôsséget visel. Aki tudja, hogy nemcsak jogai, hanem azzal egyenértékû kötelességei is vannak, s hogy a jogok szabad gyakorlásának természetes korlátja mások hasonló jogainak tiszteletben tartása. A polgárosodás politikája a felszabadítás politikája, az egyenlôség megteremtésének politikája. A Fidesz polgári politikája – akkor is, amikor még komolyan gondolta – csupán egy igen vékony felsô polgári középosztály érdekeit képviselte. Ez a politika a társadalmi

kisebbség politikája volt A baloldal polgárosodást célul kitûzô politikája viszont mindenkihez szól. A társadalmi és a nemzeti felemelkedés a célja. Magyarország – rendszerváltozás után Eltelt tizenöt év. Amit szocializmusnak hívtunk, nincs többé Ez jó. Kapitalizmus van Ma nem tudunk jobbat A rendszerváltozással visszanyertük politikai jogaink többségét, társadalmi értelemben mégsem lettünk szabadok. Mintha minden eldôlne az elsô órában A család, a lakóhely, ahova születünk, fogva tartja életünket. Eldönti, hol és mit tanulunk, kikkel barátkozunk, milyen szakmát választunk, mennyit keresünk. Sôt azt is, hogy mivé válnak gyermekeink, egészségesek leszünk-e, és meddig élünk. Ma már tudjuk, hogy a társadalom többségét a kapitalizmus sem teszi szabaddá. Csak kevésbé látható a foglár KETTÉSZAKADT TÁRSADALOM A magyar társadalom szerkezete, gondolkodásmódja, kultúrája kettôs képet mutat. A nyugatias

posztmodern mögött szüntelenül jelen van a premodern zárványosodó világa. A fejlettebb régiókban és a városokban élô családok, közöttük is elsôsorban a magasabb társadalmi státusúak hétköznapjai, szokásai alig térnek el a nyugati családokétól. Európának ezen felén ugyan kevesebb a jövedelem és több a küszködés, mégis hasonlóképpen gondolkodunk 56 MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN gyermekeinkrôl, munkánkról, a szórakozásról, a jogról és a felelôsségrôl. Nem ez a helyzet a lemaradó régiók, a kistérségek községeiben, a városszéli szegény- és cigánytelepeken A munkából, a tudásból és a kultúrából kirekesztetten élôk százezrei nem rendelkeznek a polgári élet függetlenségéhez szükséges személyes és társadalmi javakkal. Állandó munka hiányában a segély válik a megélhetés legfontosabb forrásává. Magyarországot a folyamatosan tovább növekvô különbségek jellemzik. Szokás mindezt

a rendszerváltozás számlájára írni Ezzel szemben a folyamat jóval korábban, a gazdasági tevékenység liberalizációjával párhuzamosan, az 1980-as években kezdôdött. Az elmúlt két évtizedben a létminimum alatt élôk korábbi 10 százalékos hányada megháromszorozódott, a legfelsô és legalsó népességtized közötti jövedelemkülönbség négyszeresrôl nyolcszorosra növekedett. A társadalom felsô egytizede vitathatatlan jómódban él, az átlag körüli középrétegek aránya mintegy harminc százalék, a fennmaradó hatvan százalék alkotja a leszakadók csoportját. Mi dönti el, hogy ki van fenn és ki van lenn? A rendelkezésre álló elemzések egyöntetûen azt bizonyítják, hogy a társadalmi státust alapvetôen meghatározó jövedelmi helyzet és az anyagi-jóléti pozíció döntôen az iskolai végzettségtôl függ. Ez utóbbit viszont nagyrészt eldönti a családi származás Ha valaki szerencsés, és értelmiségi családba születik,

az apja felsôfokú végzettségû, illetve vezetô értelmiségi beosztásban dolgozik, akkor csaknem biztos lehet a sikerben Az ebbe a csoportba tartozó apák gyerekeinek 44-52 százaléka felsôfokú iskolát fog végezni, és csak kevesebb mint két százalékuk nem fejezi be a nyolcadik osztályt. A kör ezzel bezárult. Gazdagság és a szegénység egyaránt újratermeli önmagát, aki lentre született, az lent is marad. MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN 57 TORZ JÓLÉTI RENDSZER A számokhoz értô és az összefüggéseket keresô politikusok tanácstalanul széttárják a kezüket, és azt mondják: Magyarország éppen annyit, a bruttó nemzeti termék (GDP) 31-32 százalékát költi jóléti kiadásokra, mint az Európai Unió országainak átlaga. Ez 2005-ben – az államháztartás összevont, halmozódásmentes adatait figyelembe véve – 6900 milliárd forintot tesz ki. Az összeg nagyságának érzékeltetésére tegyük hozzá, hogy az egyenlô az

összes áfabevétel háromszorosával, hogy az államháztartás minden forintjából több mint hatvan fillért jóléti célra költünk. Nincs az a politikus, aki ezt az összeget lényegesen fel tudja emelni. Rendkívül tanulságos ugyanakkor a jóléti kiadások belsô szerkezete. Mintegy 2000 milliárd forintot tesz ki a nyugellátás, mely az összes jóléti transzfer közül leginkább ôrzi a hagyományos biztosítási elemet, mértékének meghatározásában a rászorultság nem, vagy csak elenyészô mértékben játszik szerepet. Az oktatás 1400, az egészségügy további 1000 milliárd forintot tesz ki. Az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele formailag biztosítási alapú ugyan, de a kapott szolgáltatás lényegében független a befizetett hozzájárulás mértékétôl, a jogosultság pedig csaknem általános. A jóléti kiadások fennmaradó 2500 milliárd forintjából 900 milliárdon osztozik a környezetvédelem, a szabadidôs, kulturális és

vallási tevékenység, a lakásügyek és települési szolgáltatások, a további mintegy 1600 milliárd forint fedezi a táppénzt, az anyasági ellátásokat, a családi pótlékot, a gyermekeknek járó juttatásokat, a munkanélküliellátást, a szociális segélyeket és szolgáltatásokat stb. Ez utóbbi körben a szociális szükséghelyzettôl függô, rászorultságelven járó támogatások és szolgáltatások összege mintegy 650 milliárd forint. A végeredmény meglepô: az összes jóléti transzfer alig egy tizede veszi figyelembe, hogy ki van fent és ki van lent! Ha 58 MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN a társadalmi szolidaritást a GDP százalékában szeretnénk kifejezni, akkor a nagyon meglepô 3-4 százalékot kapjuk! Vessünk egy pillantást az oktatási és egészségügyi szolgáltatásokra! A két rendszer alapvetôen elosztási elven mûködik. Az állampolgárok fogyasztási igényét szinte semmi nem korlátozza, az igénybe vehetô

szolgáltatás mennyisége az igénybe vevô oldaláról nem mért és nem korlátozott. Ennek következménye, hogy a kereslet mennyisége és minôsége minden határt átlépve növekszik. Ezzel szemben a szolgáltatásnyújtó oldalán a szigorú költségvetési összeg határt szab a kínálatnak Így a mérleg felborul, állandósul az egyensúlyhiány, és a rendszer folyamatos kapacitási és minôségi problémákkal küzd. A mûködés zavarai nem mindenkit sújtanak egyformán, hiszen a nyújtott szolgáltatások – a kinyilvánított célokkal szöges ellentétben – nem egyenlôen oszlanak meg az egyes társadalmi csoportok között Az oktatásban a magas társadalmi státusú családok gyerekei – a korábbiakban bemutatott adatokat figyelembe véve – eleve felülreprezentáltak. Az egészségügyi szolgáltatások félig piacosított rendszerében a magánbetegek bizton megkülönböztetett bánásmódra számíthatnak anélkül, hogy az emelt színvonalú

szolgáltatás ellenértékét törvényesen megfizetnék. A redisztribúciós elit összekacsint saját klientúrájával. A JOBBOLDAL VÁLASZA A rendszerváltozás láza hamar kihûlt. A 90-es évek közepére – a parlamenti demokrácia és a piacgazdaság intézményeinek kialakítását követôen – a kimunkált társadalmi jövôkép hiánya a politika kiüresedéséhez vezetett. A társadalom nagy része keserû csalódást érzett, az emberek új távlatokra vágytak MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN 59 A jobboldal elôbb kapott észbe. Az új Magyarország ígérete sokakat vonzott, az 1998-at követô négyévi kormányzásuk azonban megmutatta, hogy nem rendelkeznek olyan programmal, emberi és morális tôkével, amelyre felépíthetô a modern Magyarország. Orbán a jövô helyett mintha a múlttal kötött volna szövetséget. Megoldás helyett konfliktust, megnyugvás helyett indulatot hozott. Sokat rombolt, és a lehetségesnél kevesebbet

épített A polgári közép politikájára ma a jobboldali radikalizmus vet ijesztô árnyat. A magyar jobboldalt általában hidegen hagyják a növekvô társadalmi különbségek. A természetes rend által meghatározottnak, így végül is helyénvalónak tekintik ôket. A hagyományos magán- és a keresztény valláserkölcs védelmezôjeként befelé forduló, piac- és globalizációellenes politikát folytatnak. Nem fogadják el az amerikai és a brit konzervatívok neoliberalizmusát, nem válnak újkonzervatívvá Maradtak elôítéletesek majd mindennel szemben, ami az elmúlt évtizedek terméke. Nem tudnak mit kezdeni a globális világban csak korlátok között létezô szuverén nemzettel, a megváltozott családi szerepekkel és a nem hagyományos családban élôk gondjaival. Értetlenül figyelik a televíziós tömegkultúra terjedését, idegenkedve tekintenek a modern mûvészetekre A bûnözés és a kábítószer-fogyasztás terjedésének

megakadályozására csak a növekvô mértékû állami kontroll és erôszak alkalmazását látják megoldásnak. A magyar jobboldal nem az új, hanem a régi Magyarországhoz vonzódik Programja a modernizációtól való tartózkodásra és félelemre épít. A BALOLDALI VÁLASZ Most a baloldalon a sor, hogy bizonyítsa: van programja az ország felemelésére. 60 MAGYARORSZÁG – RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN A vékonyka középosztály megerôsítését egyedüli célként kezelô, a leszakadt társadalmi csoportokról lemondó társadalompolitika nem lehet sikeres Magyarországon. E törekvésnek útját állja a szociális és kulturális peremhelyzetben élôk milliós tábora. A családi jövedelemmel arányosan növekvô családtámogatási rendszert a feje tetejérôl a talpára kell állítani. Szakítani kell a jobboldali társadalompolitikával, amely azt vallja, hogy a közepes és magas jövedelmûek növekvô támogatása a nemzet megtartásának útja Éppen

ellenkezôleg. Ez az út a társadalom szétszakításához, a nemzet szociális integrációjának csökkenéséhez vezet A mai magyar baloldalnak az alsóbb osztályokat integráló szolidaritási elv érvényesítése kell hogy a célja legyen. Több jogot, lehetôséget és támogatást a rászorultaknak – így szól a magyar szociáldemokrácia jelszava Az országstratégia középpontjába Magyarország nemzetközi gazdasági, kulturális, politikai megerôsítését, az országot megosztó modernizációs törés áthidalását kell helyezni. Belsô vitáinknak, gazdaság- és társadalompolitikánknak ezt a célt kell szolgálniuk Jövônket az dönti el, hogy képesek leszünk-e a premodern és a posztmodern egymással rivalizáló programigényét új stratégiai célokban egyesíteni. Fel tudjuk-e oldani a lemaradók több támogatást, több védelmet igénylô követelése és az elöl haladó versenyképes csoportok nagyobb gazdasági, társadalmi szabadságot

megfogalmazó elvárása között feszülô konfliktust? A hagyományos szociáldemokrata, a konzervatív vagy a liberális társadalmi, gazdasági megoldásokat választva bizonyosan nem. Új szociáldemokrata politikára van szükség, amely történelmi baloldali örökségét megôrizve épít a hagyományos polgári, plebejus értékekre, a liberális eszmékre, és új szintézist alkotva integrálja a jobbközép konzervativizmus politikai gondolkodásának és törekvéseinek számos elemét is. A családtámogatás és a nyugdíjrendszer Jóléti rendszerünk tehát alig módosult a rendszerváltozás óta. Mai állapotában nem eléggé igazságos és nem eléggé hatékony. Itt az ideje a változásoknak. Új megállapodást kell kötnünk a magán- és közfelelôsség tartalmáról, egymáshoz való viszonyukról. A pénzbeni jóléti ellátások részét alkotó családtámogatás és nyugdíjrendszer a következô néhány évben nem átfogó reformokat, hanem a

társadalmi igazságosság céljait jobban szolgáló kiigazításokat, módosításokat igényel. A rendszerváltozás kihívásai közül a legkényszerítôbb a magyar gazdaság versenyképtelenségével való szembenézés volt. A régi piacok, a nemzetközi gazdasági együttmûködés korábbi intézményei összeomlottak, az új piacoknak a mi költség- és árszintünkön nem kellettek termékeink és szolgáltatásaink. A gazdaság rekonstrukciója volt a legsürgetôbb feladat Az ehhez szükséges tôke forrásai a csökkenô adóztatás következtében a vállalatoknál otthagyott többletjövedelmek és a külföldi befektetések voltak. A privatizációs bevételek mindezek mellett csökkentették az államháztartást terhelô adósságot is 62 A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER A JÓLÉTI KIHÍVÁS A csökkenô államháztartási bevételek apasztották az állam kiadási lehetôségeit is. Míg 1990-ben az állam a nemzeti jövedelem hatvan

százalékával azonos mértékû kiadást finanszírozott, mára ez az arány ötven százalék alá csökkent. A legnagyobb érvágást a jóléti kiadások szenvedték el, a tíz százalékpontos kiadáscsökkenésbôl több mint nyolc ezt a tételt sújtotta Arányaiban kevesebbet költünk nyugdíjakra, oktatásra, egészségügyre, mint tizenöt évvel ezelôtt Miközben a magyar társadalomban az elmúlt tizenöt évben jelentôs átrendezôdés ment végbe, többszörösére növekedtek a vagyoni és jövedelmi különbségek, a jóléti szolgáltatásokra fordítható pénzt változatlan szerkezetben költjük el. Ennek következtében a jóléti rendszerekben kettôs nyomás alakult ki: a csökkenô források által elôidézett feszültséget tovább növeli a megváltozott környezetben is változatlan szerkezetû mûködés. Jóléti szolgáltatást kapunk pénzben és természetben. Pénzbeni ellátás például a nyugdíj, a táppénz, a családi pótlék, az anyasági

segély, az álláskeresési támogatás vagy a gyes. A pénzbeli juttatásoknak két típusuk van Az egyik állampolgári jogon jár, azaz a jogosultságot az adott élethelyzetbe való kerüléskor a magyar állampolgárság minden más feltétel nélkül megteremti: ilyen járandóság a családi pótlék és a gyes. A másik típus biztosítási elven mûködik: a szolgáltatás igénybevételéhez korábban megteremtett biztosítási jogviszony szükséges. Itt törvényben rögzített mértékû és idôtartamú elôzetes járulékfizetés jogosít a késôbbi járadékra. Ilyen ellátás például a táppénz Az idôskori ellátásban együtt van jelen az állampolgári (idôskorúak szociális járadéka) és a biztosításelvû jogosultság (nyugdíj) A pénzbeni ellátások közül a családtámogatás alapját képezô családi pótléknak és a nyugdíjnak van a legkiterjedtebb társadalmi és költségvetési hatása. A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER 63

IGAZSÁGOS CSALÁDTÁMOGATÁS A családtámogatás rendszerét 2006 januárjában átalakítjuk. Szakítunk a Fidesz-kormány konzervatív politikájának igazságtalanságával, amely különbséget tett gyermek és gyermek között Az 1999-ben bevezetett, alapjaiban ma is érvényes családtámogatási rendszerben a családi adókedvezmény révén a magasabb jövedelmû családok kaptak több támogatást. A rendszer másik hátulütôje az, hogy az alacsony jövedelmûeknek járó szociális támogatás jövedelemhatárhoz kötésével kifejezetten ellenérdekeltté teszi a munkanélkülieket abban, hogy alacsony bérû állásokat fogadjanak el. A Fidesz családtámogatási rendszere a felsô középosztálynak kedvezett, gátolta a társadalmi mobilitást és konzerválta a szegénységet. Ezért kell a változtatás. A szocialista-liberális kormány egyik legfontosabb társadalompolitikai intézkedése az új, 2006-tól érvényes családtámogatás ennél jóval igazságosabb.

A rendszer vezérelve egyszerû: minden gyermek egyenlô Ez az egycsatornás, fôként a jelentôsen megemelt családi pótlékra épülô rendszer többet és igazságosabban ad a családoknak, a gyerekeknek. Eltûnik a jelenlegi szisztéma legtöbb belsô feszültsége, és megszûnik a munkavállalással szembeni ellenérdekeltség. A mai, a jövedelmek növekedésével arányosan növekvô támogatási rendszer egységes, jövedelemfüggetlen rendszerré alakul át, ahol minden gyerek: a munkanélküli, a minimálbérért dolgozó és a magas jövedelmû szülô gyermeke is azonos összegû támogatásban részesül. Hosszabb távon azonban arra kell törekednünk, hogy a kispénzû családok többet kapjanak a magasabb keresetûeknél – ahogy ez már ma is érvényesül a gyermekek ingyenes étkeztetésénél, az ingyenes tankönyvellátásnál és másutt. 64 A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER ÁTALAKULÓ NYUGDÍJRENDSZER – BIZTONSÁGOS ÉVEK Az idôskorúak

ellátását ma több elem jellemzi. A meghatározó szegmens a kötelezô járulékfizetéshez kapcsolódó biztosítási elvû nyugdíj. A kötelezô nyugdíjbiztosításon belül szintén két rendszer van érvényben. A korábbi, tiszta társadalombiztosítási nyugdíjrendszer és az 1997-es nyugdíjreformmal bevezetett úgynevezett vegyes nyugdíjrendszer. Ez utóbbi két pilléren nyugszik. Az egyik pillér a hagyományos felosztó-kirovónak hívott társadalombiztosítás, amelyben az éppen aktívak befizetéseibôl fizetjük az aktuális nyugdíjakat. A járulék ebben az esetben elválik fizetôjétôl, mások nyugdíját finanszírozza, és a jövôbeni nyugdíjra vonatkozó jogosultságot teremt Az új rendszerben lévôk a nyugdíjjárulék egy részét magánnyugdíjpénztárba fizetik. Az idôsebbek által korábban választható, a pályakezdôk számára viszont már kötelezô magán-nyugdíjpénztári befizetés a befizetô egyéni nyugdíjszámlájára

kerül, és befektetik. Az így felgyülemlett és remélhetôen gyarapodó tôke alapján számítják ki nyugdíjba vonuláskor a nyugdíj összegét. A hátralévô élettartamtól függôen az összesen kifizetett nyugdíj természetesen több és kevesebb is lehet az összes befizetésnél és a felgyülemlett hozamoknál: az eltérô élethosszból fakadó kockázatokat a nyugdíjpénztári tagok kockázatközössége viseli. Az öregségi nyugdíj mindkét pillérére igaz, hogy aki hosszabb ideig és magasabb jövedelem után fizetett járulékot, az magasabb nyugdíjat kap. A biztosítási elvû nyugdíjrendszer mellett azonban létezik egy másik is. Azoknak az idôs embereknek, akiknek nincs jövedelmük, vagy a nyugdíjuk nem ér el egy bizonyos szintet, a költségvetés egy elôre meghatározott mértékig idôskorú járadékként, állam- A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER 65 polgári alapon kiegészíti a jövedelmét. Ez a kifizetés nem a

nyugdíj-biztosítási alapot, hanem a központi költségvetést terheli CSÖKKENÔ ÉS ELÖREGEDÔ NÉPESSÉG A magyar nyugdíjrendszer több súlyos gonddal néz szembe. Az elsô a demográfiai probléma. A magyarországi népesedési folyamatok igen kedvezôtlenek. Drámaian csökken a születések száma: a teljes termékenységi arányszám 2004-ben már csak 1,28 volt. Ez azt jelenti, hogy egy házas vagy együttélô párnak átlagosan csupán 1,28 gyermeke születik Ez nem csupán a népesség rohamos fogyásához, hanem gyors elöregedéséhez is vezet Magyarországon a 65 éven felüliek aránya (most 16 százalék) hamarosan meghaladja a 14 éven aluliakét. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb aktív járadékfizetôre egyre több passzív járadékos jut, így az állami nyugdíjrendszert (továbbá az egészségbiztosítást) mind nehezebb, végül lehetetlen lesz finanszírozni. Nem magyar átokról van szó: ez a tendencia egész Európában és általában a

nyugati világban érvényesül, és visszafordíthatatlannak tûnik. Drámaian hangzik, de alighanem tény: a nyugati civilizáció – biológiai értelemben – minden jel szerint elveszítette újratermelô képességét Ne tápláljunk illúziókat: mi magyarok aligha fordíthatjuk meg ezt a folyamatot, amely civilizációnk ellentmondásos fejlôdésének szomorú, ám szerves következménye. Az elôzô kabinettel szemben úgy ítéljük meg, hogy nem léteznek olyan közvetlenül ható kormányzati eszközök, amelyekkel érdemben elô lehetne segíteni a születések számának növekedését, a teljes termékenységi arányszám 2-3 közé történô emelkedését. Mit tehetünk mégis? 66 A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER Hogyan növelhetjük, illetve pótolhatjuk a hiányzó aktív népességet? Például komplex egészségügyi és foglalkoztatási programokkal. Azaz: a magyar társadalom általános egészségi állapotának javításával elérhetô, hogy

csökkenjen a rokkantnyugdíjasok, a leszázalékoltak, a munkából idô elôtt távozók szomorúan magas aránya; többek között a modern információs technika felhasználásával pedig növelhetô a részmunkaidôben, akár otthon dolgozók létszáma. Hosszabb távon alapjaiban kell megreformálnunk az egykori dinamikus demográfiai viszonyokhoz illeszkedô mostani, hagyományos nyugdíjrendszert. JÖVEDELMEK, NYUGDÍJAK – KÖZ- ÉS MAGÁNFELELÔSSÉG Ez utóbbinak az elôzôhöz képest jóval kisebb horderejû, de a mai nyugdíjasok számára leghúsbavágóbb problémája, hogy az elmúlt másfél évtizedben nôtt a távolság az átlagnyugdíjak és az átlagjövedelmek között. A nyugdíjak jövedelmektôl való lemaradásának fô oka, hogy az alkalmazott emelési mechanizmus – a nettó kereset és az infláció átlagát alapul vevô úgynevezett svájci indexálás – a reáljövedelmek átlagos növekedésének csak felét építi be a kötelezô éves

nyugdíjemelésbe. Ebben a rendszerben relatíve – csak relatíve! – jól járnak a nyugdíjasok, ha egy adott évben csökken a reálbér, mivel a csökkenésnek csak a felét kell elviselniük. De ha nônek a bérek, akkor romlik a pozíciójuk, mert a növekménynek is csak a felét kapják meg. A tizenharmadik havi nyugdíj bevezetése mérsékelte ezt a folyamatot, miután a törvény szerint járónál évente két-két százalékkal magasabb volt a nyugdíjak emelkedése. Ám a következô éveket várhatóan a reálbér tartós növekedése fogja jellemezni, ezért a nyugdíjak további leszakadásának megaka- A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER 67 dályozása érdekében meg kell vizsgálni a svájci index átalakításának lehetôségét. Tekintettel a társadalombiztosítási alapok egyensúlykövetelményére, olyan többlépéses korrekció képzelhetô el, amely az inflációt kevésbé, a nettó keresetet viszont jobban figyelembe veszi. Egyelôre

beláthatatlan a következménye annak, hogy sokan nem mérik fel: a minimálbéres foglalkoztatás és a be nem jelentett munkaviszony rövid távú tb-tehercsökkentô elônyének milyen nagy ára lesz a nyugdíjba vonuláskor. A következô tíz-tizenöt évben nyugdíjba vonulók növekvô hányadának nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges kötelezô minimális szolgálati ideje, illetve ha meg is lesz, csekély: a megélhetéshez elégtelen nyugdíjra lesznek csupán jogosultak. Az öngondoskodás felelôsségét hangsúlyozó kormányzati tájékoztatás mellett a társadalombiztosítási rendszer keretein belül olyan változtatásokat kell eszközölni, amelyeknek köszönhetôen évente mindenki konkrét tájékoztatást kap megszerzett szolgálati idejérôl és a nyugdíj alapját képezô kereseteirôl. Ez a tájékoztatás talán ráébreszti az embereket a nyugdíjas évekre való tudatosabb felkészülés jelentôségére. Az állam ma is kötelességének tartja, hogy

a szociális ellátórendszer keretében gondoskodjék azokról az idôs emberekrôl, akiknek nincs megfelelô jövedelmük, nem szereztek maguknak jogosultságot nyugdíjra, vagy nyugdíjszerû ellátásra. Ha pedig így van, akkor célszerû lenne elválasztani egymástól az állampolgári jogon járó alapnyugdíjat a kötelezô biztosításon alapuló nyugdíjtól, amely kiegészíti az állampolgári nyugdíjellátást. A közgondoskodás és az öngondoskodás ilyenfajta összekapcsolását a többség valószínûleg igazságosnak találná, ám egy ilyen rendszer gyors és egy lépcsôben történô bevezetése elôtt leküzdhetetlenül magas költségvetési akadály tornyosul. Ha csak a nagyon szerény, havi harmincezer forintot állapítanánk meg állampolgári nyugdíjminimumnak – ez per- 68 A CSALÁDTÁMOGATÁS ÉS A NYUGDÍJRENDSZER sze azt jelenti, hogy a mai nyugdíjasok erre még megkapnák jelenlegi, biztosítási alapon járó nyugdíjukat, így ellátásuk

havi összege is ennyivel növekedne –, akkor ez több mint ezermilliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Ez azonnal, egy lépésben, valamiféle csillapítás nélkül elképzelhetetlen. Mindennek ellenére indokolt megvizsgálni egy ilyen rendszer hosszabb távú bevezethetôségét, mert ez a megoldás egyidejûleg szolgálhatná a társadalmi igazságosság és a hatékonyság szempontjait A jelenlegi nyugdíjarányokon belül is érdemi feszültségek vannak. Ezek között a legtipikusabb az, amely nyugdíjas és nyugdíjas, nyugdíj és nyugdíj között aszerint tesz különbséget, hogy a nyugdíjba vonulás pillanatában mi volt a nyugdíj-megállapítás és a nyugdíjemelés szabálya. Csak a példa kedvéért: társaiknál kedvezôtlenebb feltételek mellett mehettek nyugdíjba azok, akik 1988 elôtt, illetve akik 1991 és 1996 között érték el a nyugdíjkorhatárt. A következô néhány év reális célkitûzése, hogy programot dolgozzunk ki az

aránytalanságok enyhítésére, és a korrekciót 2010-ig több lépcsôben megtegyük. Végül az államnak a kötelezô nyugdíjbiztosítás keretein túlmenôen is érdemes támogatnia a nyugdíj célú elôtakarékosságot, a befektetést, az öngondoskodás különbözô formáit. Ezért szükséges fenntartani a magán-nyugdíjpénztári befizetések adókedvezményét, méghozzá a hosszú távú megtakarítást a mainál jobban erôsítô formában. Indokolt megfontolni a Budapesti Értéktôzsde elnökének javaslatát is, amely a nyugdíj célú egyéni befektetések új formájára vonatkozott. Az egészségügyi reform szükségessége A természetbeni jóléti ellátások két nagy csoportja az egészségügy és az oktatás. A legnagyobb igazságtalanságot mindkét területen ugyanaz a jelenség okozza, mármint az, hogy elfogadhatatlanul egyenlôtlen a tudás- és egészségjavakhoz való hozzáférés Az oktatási rendszerben csupán módosításokra, az

egészségügyben viszont átfogó reformokra van szükség. A reform legfontosabb döntését meghoztuk: a biztosítási köntösbe bújtatott állami egészségügybôl valódi, biztosítás alapú egészségügyi rendszert csinálunk. Jogok, lehetôségek és kötelezettségek végre remélhetôen újra egymásra találnak Természetbeni szolgáltatásokat nyújtó jóléti alrendszereink mûködési elvei alig módosultak a rendszerváltozás óta. Egészségügyi, oktatási és szociális rendszerünket mélyen áthatja az a vélekedés, hogy ezen szolgáltatások biztosításában az állam szinte korlátlan felelôsséggel, az igénybe vevôk pedig kiterjedt jogokkal és lehetôségekkel rendelkeznek. Közös a felelôsség, egyéni a jog Így mûködik ma az egészségügy és az oktatás. A jelenlegi rendszerben mindenki abban érdekelt, hogy minél kevésbé járuljon hozzá a közös felelôsség teljesítését biztosító finanszírozáshoz, miközben a szolgáltatások

igénybe vételekor mindenki a legjobb és legtöbb szolgáltatást szeretné kapni. 70 AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE Ismerjük a szocializmus gazdaságának állandó egyensúlyhiányát okozó, a kereslet végtelenségét elôidézô puha költségvetési korlát fogalmát. Ezek a mechanizmusok a magyar jóléti rendszerek esetében túlélték a rendszerváltozást. A felelôsség nélküli elosztási mechanizmus ráadásul igazságtalanságot szül. Ma például nemcsak azért tér el az egyes betegeknek nyújtott egészségügyi szolgáltatás minôsége, mert az ország különbözô pontjain más és más rendelô, kórház, mûszerpark áll rendelkezésre, hanem azért is, mert minél befolyásosabb valaki, annál könnyebben találja meg a kitüntetett bánásmódhoz, a legjobb minôségû szolgáltatáshoz vezetô utat. Nézzünk egy konkrét példát! Tény, hogy Budapest II. kerületében egy fôre vetítve éppen háromszor annyit költenek a közös

társadalombiztosítási kiadásokból, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Vajon miért? Talán a Rózsadombon betegebbek az emberek? Aligha. Talán mert nekik valamilyen jogszabály szerint több jár, mint a szabolcsiaknak? Szó sincs róla! Azért, mert egyrészt egészségtudatosabbak, másrészt mert a II. kerületben elérhetô egészségügyi szolgáltatások magasabb színvonalúak, így jóval drágábbak, harmadrészt mert a legmódosabb, a legtehetôsebb réteg pontosan tudja, hogyan lehet ebbôl a nem nagyon szabályozott világból a lehetô legjobb minôségû szolgáltatásokat megszerezni. Tegyük hozzá: tovább is élnek vagy hat évvel. EGÉSZSÉG ÉS TUDÁS: A LEGFONTOSABB KÖZJAVAK Válasszuk szét a gondokat! Tisztázzuk elôször, mi a viszonyunk a mûveltség és az egészség javaihoz. A hagyományos konzervatív és liberális meggyôzôdés szerint ezek nagyobbrészt magánjavak. Szociáldemokrataként ezzel szemben nekem az a véleményem, hogy az

emberek egészsége nem pusztán magánügy. Nem, mert erôs és AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE 71 versenyképes társadalom csak az egészségüket megôrizni tudó, illetve azt helyreállítani képes emberekbôl állhat. Az egészség közügy, de nem csak közfelelôsség. A szociáldemokraták politikája a felelôs partnerség elvére épül. Nincs egyéni felelôsségtôl elszakított társadalmi felelôsség Önmagukért, családjukért, intézményeikért felelôsséget nem vállaló emberek nem alkothatnak felelôs társadalmat. Mivel az egészség javai olyan közjavak, amelyek végsô hordozója az egyén, ezért az egészség megôrzésének és helyreállításának lehetôségét az államnak kell megteremtenie, elsôdleges felelôsségét azonban az egyénnek kell viselnie. BETEG A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY Beteg a magyar egészségügy. A megállapítás olyan régóta van forgalomban, hogy mára közhellyé vált Az egészség legfontosabb személyes

és társadalmi értékeink egyike Minden közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy az emberek dobogós helyezést adnak az egészség megôrzésének és az egészségügy javításának. Sajátos ellentmondás, hogy ennek ellenére sem ôk, sem az egészségügy nem törôdik sokat az egészség megôrzésével. Erôfeszítéseinket mindkét esetben a megrendült egészség helyreállítására koncentráljuk. Megelôzés helyett gyógyulás és gyógyítás – ez jellemzi jelenlegi helyzetünket. Ahol a megelôzés helyett az egészség helyreállítása áll a középpontban, ott a mának élnek, és nem gondolnak a holnapra. Amíg nincs baj, addig a nemtörôdömség a jellemzô, ám ha megbetegszünk, akkor minden segítséget szeretnénk azonnal megkapni. Akkor hirtelen semmi sem drága. A magyar egészségügyben sérül az egyenlôség, az igazságosság és az egyéni felelôsség elve. Ezek a legfontosabb szervi bajok Mindezt tetézi egy sor belsô strukturális feszültség

és a krónikus pénzhiány. 72 AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE Az egészségügy látszólag a kötelezô biztosítás elvén mûködik. Akinek van jövedelme – elsôsorban munkajövedelme –, az kötelezôen elôírt mértékû járulékot fizet, amiért táppénzt és egészségügyi szolgáltatást kap. A biztosítás kiterjed a biztosítottal egy háztartásban élô felnôttekre, állampolgári jogon biztosítottak a gyerekek, a nyugdíjasok, a szociális vagy munkanélküli ellátásban részesülôk, a szabadságvesztésüket töltô elítéltek. A szabályozást így vagy úgy megkerülve azok is megkapják a szükséges orvosi ellátást és a gyógyszertámogatást, akik – bár aktív korúak és vélhetôen rendelkeznek valamilyen jövedelemmel – nem fizetnek járulékot, mivel a gazdaság szürke vagy fekete zónájában dolgoznak. A jelenlegi rendszer nem bünteti a járulék, mondjuk így: a biztosítási díj megfizetésének elmulasztását.

Ezzel mintegy arra ösztönzi az egyént, hogy blicceljen Hogy ez mekkora terhet ró azokra, akik rendesen fizetnek – no meg az államkincstárra? Jobb, ha tudják: súlyos milliárdokat! Akinek van lakás- vagy életbiztosítása, az a megkapott biztosítási kötvénybôl tudja, hogy káresemény bekövetkeztekor mire számíthat. Milyen feltételekkel, milyen mértékben enyhítik vagy térítik meg a kárát. Elôzetesen rögzítik ugyanis, hogy mi a szolgáltatás pontos tartalma Az egészségbiztosítás nem így mûködik Aki megbetegszik, az a jogszabályok szerint jogosult a neki szükséges egészségügyi szolgáltatásra, de az általános jog és a konkrét lehetôség között egyénenként nagyon eltérô mértékû távolság lehet. Ennek legfôbb oka az, hogy a rendelkezésre álló egészségügyi szolgáltatási kapacitások regionálisan egyenlôtlenül oszlanak meg. Sem a mennyiség, sem a minôség nem azonos, s akkor még nem szóltunk arról, hogy minden

szakmának vannak kimagasló egyéniségei, akikhez a gyógyulni vágyó – ha teheti – kerülni akar. Ôk a legjobbak, a legértékesebbek, tehát a legdrágábbak. Hogy kik kerülnek a legjobb orvosok elé, hogy kiket tudnak fogadni a legjobban felkészült osztályok, az sokszor a véletlenen, a szerencsén, AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE 73 de fôként azon múlik, hogy kinek milyen összeköttetései vannak – s hogy milyen vastag a bukszája. A honorárium láthatatlanná válik, a kezelés áráról mit sem tud a beteg, ô úgy gondolja, a gyógyulása annyiba került, amennyit a borítékba rakott. Ezek a szolgáltatási oldal velünk élô egyenlôtlenségei és igazságtalanságai. MAGÁN- ÉS KÖZFELELÔSSÉG Az elmúlt évek egyik leghangosabb vitája a magyar egészségügy privatizációja körül bontakozott ki. A vita sok tekintetben félrevezetô Egyrészt azért, mert nem tesz különbséget a valódi privatizációt jelentô

tulajdonértékesítés, illetve a mûködtetô kilétének megváltoztatása között, másrészt mert megfeledkezik arról, hogy magánegészségügy már a szocializmusban is létezett, a magánrendelôk nem a rendszerváltozás termékei. Az elmúlt években ez a folyamat kiszélesedett Magánkézbe kerültek a patikák, magánmûködtetésbe a háziorvosi praxisok. Magáncégektôl vásároljuk a gyógyszereket, és ugyancsak magáncégek tulajdonában van a diagnosztikai, a laboratóriumi szolgáltatások jelentôs része, egyes területeken a túlnyomó többsége. Léteznek magán-rendelôintézetek és magánkórházak is Ám a betegek számára idônként nehezen átlátható, a biztosító részérôl pedig nehezen ellenôrizhetô, hogy az itt nyújtott szolgáltatások közül melyik a közfinanszírozású, és melyik az, amiért a jelenlegi jogszabályok alapján is külön térítési díjat kell – vagy kellene – fizetni. Tegyük hozzá: a páciensek a

társadalombiztosító által finanszírozott szolgáltatások többségében nem tudják, nem veszik észre, hogy magán-, vagy köztulajdonos, magán- vagy állami-önkormányzati mûködtetô áll-e a nôvér vagy az orvos mögött. A privatizációs vita – lényege és nem leegyszerûsítô politikai felhangja szerint – 74 AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE a közfelelôsség mibenlétérôl szól. Két álláspont áll szemben egymással Az egyik szerint a közfelelôsség döntô eleme az, hogy ki nyújtja az egészségügyi szolgáltatást: köztulajdonban vagy magántulajdonban lévô intézmény. Nem értek egyet ezzel a kérdésfeltevéssel A közfelelôsség alapja az egészségügyben ugyanis nem az egészségügyi szolgáltató – a kórház, a rendelô, a patika – köztulajdonban való léte, hanem a közfinanszírozásban megtestesülô, szolidaritási elvû nemzeti kockázatközösség fenntartása. Az, hogy nem egyénileg viseljük egészségünk

helyreállításának kockázatát, hanem a gyógyulás terheit megosztjuk másokkal. Hogy közös, széles társadalmi bázisú biztosítást mûködtetünk, amely elôre rögzített szabályok szerint megosztja a kockázatokat és a terheket mindannyiunk között. A közösség szolidaritást vállal azon tagjaival, akik önhibájukon kívül nem képesek saját egészségügyi ellátásukat biztosítani, de belekényszeríti a kockázatközösségbe azokat, akik bár képesek lennének járulékfizetésre, mégis potyautasként veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Mindebbôl nem következik, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmények korlátozás nélkül eladhatók lennének. Vannak olyan stratégiai funkciók, amelyek egységes rendszerben tartása, valamint a közvetlen irányítás, utasítás és ellenôrzés jogának állami kézben maradása elengedhetetlen. Ilyen feladat például a sürgôsségi ellátás, a járvány- és

közegészségügy vagy a vérellátás Indokolt állami kézben tartani az országos kiemelt szakfeladatokat ellátó egyetemi klinikákat is. A fennmaradó intézményeknél konkrét elemzés és mérlegelés kérdése, hogy ki lehet a jobb tulajdonos: a dolgozók közössége, az önkormányzat, a biztosító, a független magántulajdonos, illetve, hogy milyen mûködési forma az optimális. Nem érdemes és nem is lehetséges egységes sablont alkalmazni. Olyan garanciális szabályokat kell azonban alkotni, amelyek a tulajdonostól, a mûködtetôtôl függetlenül biztosítják a köz érdekének érvényesülését. AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE 75 AZ EGYENLÔ HOZZÁFÉRÉST GARANTÁLÓ BIZTOSÍTÁS Mindezek alapján döntöttünk úgy, hogy biztosítás alapúvá kívánjuk tenni a magyar egészségügyi rendszert. A közfelelôsség két pillérre épül Az elsô pillér a mindenkinek állampolgári jogon járó ellátás Ez az alapszint, e körben a

legalapvetôbb szolgáltatás jár mindenkinek, függetlenül attól, hogy biztosított-e, vagy sem. Ilyen szolgáltatás például a gyermek-, a csecsemô- és az anyavédelem, a sürgôsségi ellátás, a mentés, a vérellátás vagy a járványügyi teendôk. Egészségszakmai és társadalmi szempontok figyelembevételével, párbeszéddel, vitában lehet megtalálni a többség számára elfogadható kompromisszumot A közfelelôsség második pillére a kötelezô társadalombiztosítás. Ez a biztosítási csomag az alapcsomagnál több szolgáltatást nyújt, tartalma nagy vonalakban a jelenlegi szolgáltatásoknak felel meg Fontos feltétel, hogy a biztosító elôre meghatározott szolgáltatás nyújtására kötelezett, azaz ebben a csomagban csak olyan szolgáltatás lehet, amelyet lakóhelytôl vagy más jellemzôtôl függetlenül mindenkinek nyújtani tudunk. A biztosítási jogviszonyt a jövedelemmel rendelkezô biztosított, illetve meghatározott társadalmi

csoportok esetén – például gyermekek, nyugdíjasok – az állam kötelezô díjfizetése alapozza meg. Minden biztosítottnak egyéni számlája van, a díjfizetést folyamatosan nyilvántartják. Ebben a rendszerben helyreáll a köz- és magánfelelôsség egyensúlya, a befizetôi és a szolgáltatói oldal egyenlôsége. Egyforma jogok, egyforma kötelezettségek Felelôsség és garancia kéz a kézben járnak A közfelelôsség két pillérét – ha tetszik, harmadikként – egészíti ki az önkéntes egyéni kiegészítô biztosítás, amely díjfizetés ellenében azoknak nyújt többletszolgáltatást, akik a mindenkinek egyformán járó és garantált szintû ellátásnál jobbat szeretnének, 76 AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM SZÜKSÉGESSÉGE s azt képesek és hajlandók is megfizetni. Mindez olyan többletforrást juttat az egészségügyi rendszerbe, amely közvetve elôsegítheti az elsô és a második pillér hatékonyabb és biztonságosabb

mûködését is. Ezzel azonban még nem értünk a kérdések végére. A biztosítás alapú egészségügyi rendszerben a biztosító nem intézményeket finanszíroz. A fenntartás a tulajdonos kötelessége és kockázata. A biztosító viszont szolgáltatást vásárol a biztosítottak részére attól, aki az adott földrajzi körzetben az igényelt szolgáltatást a legjobb minôségben, a legjobb áron és legjobb garanciákkal nyújtani tudja A biztosító azért felel, hogy kellô motivációt jelentô versenyárakkal az egész ország területén megfelelô szolgáltatáskínálatot generáljon. De van még egy feltétel Ebben a rendszerben nem az önkormányzaté és nagyobbrészt nem az államé, hanem a biztosítóé a szolgáltatási kötelezettség és felelôsség. Az állam a maga alkotmányos kötelezettségét az egészségügyi ellátás biztosításában nem a települési önkormányzatokon vagy a saját intézményein keresztül gyakorolja, hanem a

szolidaritáselvû társadalombiztosítás mûködtetésén keresztül. Ez a jelenlegi önkormányzati törvény átalakítását igényli További kérdés, hogy hány alapbiztosító legyen, és azoknak ki legyen a tulajdonosa. Véleményem szerint a belátható jövôben az alapbiztosítás versengô magánbiztosítássá történô alakítása elviselhetetlenül nagy kockázatot jelentene. Ha majd megteremtjük a biztosítás alapú egészségügyet, s annak mûködésérôl elegendô tapasztalatot szereztünk, akkor – és csak akkor – lesz érdemes megvizsgálni, hogy az egységes és állami felügyelettel, valamint kiterjedt háttérgaranciával mûködô társadalombiztosítás kisebbnagyobb része átalakítható-e versengô magánbiztosítássá. Bevallom, erre én a következô években nem látok sem indokot, sem lehetôséget. A tudáshoz való jog egyenlosége ´ ´ A magyar iskolarendszernek nem új keletû jellemzôje, hogy képtelen csökkenteni a családból

hozott esélykülönbségeket, sôt azokat megerôsítve továbbörökíti. Ez a szociáldemokraták számára elfogadhatatlan igazságtalanság nem a természet rendjébôl következik, hanem az általunk létrehozott viszonyok terméke. Ideje ezeknek legalább egy részén változtatni Nem kell felforgatni, de jobbá és igazságosabbá kell tenni az oktatást A magyar oktatásügy a nyugtalanság terepévé változott az elmúlt másfél évtizedben. Az egymást követô kormányok ritkán befejezett, egymást is keresztezô változtatásokat, reformokat indítottak el, ezért pedagógusok, szülôk és gyerekek sokasága érzi úgy, hogy a magyar oktatásügyben az egyetlen bizonyosság: a bizonytalanság. Miért van ez így? AZ ISKOLA FELADATAI – A VITÁK GYÖKERE Azért, mert több alapkérdésben sem alakult ki egyetértés a legbefolyásosabb szakmai, közéleti és politikai tényezôk között. Nagy általánosságban mindenki egyetért azzal, hogy az iskolának több

78 A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE funkciója van. Nem elég csak átadni a gyerekeknek a világ tudáskincsének meghatározott részét, de fejleszteni és gyarapítani is kell képességeiket, készségeiket. Továbbá, át kell adni bizonyos magatartási és erkölcsi mintákat, és segíteni abban, hogy tudjanak és merjenek véleményt mondani közéleti, kulturális és erkölcsi kérdésekben. Ez eddig rendben is volna A viták akkor kezdôdnek, amikor ezt a bonyolult halmazt megpróbáljuk kibontani: meghatározni az egyes összetevôk tartalmát s a funkciók egymáshoz viszonyított arányait. Ám vannak további kérdések is. Mi a szerepe az iskolának az otthonról hozott különbségek csökkentésében? Mekkora a pedagógusok önállósága a tartalom és a módszertan megválasztásában? Egyre nyilvánvalóbb konfliktus húzódik az iskola helyi társadalmi szerepének megítélésében is. Minek van elsôbbsége? Az iskola helyi közösségmegtartó szerepének

vagy modern, versenyképes tudást adó szerepének? Az elsô esetben az iskola önmagában való létezése a fontos, a másodikban az, hogy az iskolából a legfelkészültebb tanulók lépjenek tovább. A konzervatív iskola központi irányítású, fô feladata az erkölcsi – természetesen konzervatív, helyenként valláserkölcsi – nevelés, a reprodukciós tudás átadása, a kialakult társadalmi struktúrák újratermelése. A liberálisok a decentralizált, nagy önállósággal bíró iskola hívei, amely világnézeti értelemben értéksemleges – de lehetôleg a természettudományos világnézet alapján álló – és amelynek fô feladata a szabad és önálló személyiség kifejlesztése. A hagyományos baloldal számára az iskola társadalmi egyenlôsítô intézmény, amely a tudásjavak átadására koncentrál, és kevés teret enged a gyermekek eltérô személyiségének kibontakozására. Az elmúlt másfél évtizedben a magyar pártok programjában

keveredtek a fenti elemek, de a fenti hagyományos felfogások egyegy darabja jól felismerhetô volt oktatáspolitikájuk hátterében. A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE 79 A SZABAD ÉRTÉKVÁLASZTÁS JOGA Tegyük fel a legfontosabb kérdést! Ha az iskola a társadalmi viszonyok újratermelôje, a társadalom pedig értékplurális, azaz egymás mellett, egymással versengve több legitim értékrendszer van benne jelen, akkor értékképviselet tekintetében lehet-e egynemû az oktatásügy? Aligha. A szülôk ugyanis nem kényszeríthetôk arra, hogy legszemélyesebb meggyôzôdésükkel ellentétes elveken mûködô és értékeket valló iskolába adják gyermekeiket. A közös egyéni és társadalmi felelôsségre, a partnerség elvére, a szabad, demokratikus értékvita elfogadására és ösztönzésére épülô modern baloldal nem támogathat egyszínû oktatáspolitikát. Nem korlátozhatja a szülôket és a gyermekeket abban, hogy az alkotmány keretei között

felkínált értékszempontokat követô pedagógiai alternatívákból szabadon válasszanak. Ebbôl viszont az következik, hogy nemcsak engedni, hanem egyenesen bátorítani kell az iskolákat arra, hogy egymástól eltérô pedagógiai programok szerint mûködjenek. Sokszínû társadalom – sokszínû iskola. Ez áll az elsô helyen Meg kell ôrizni az iskolák pedagógiai szabadságát, és arra ösztönözni ôket, hogy ez a szabadság minél mélyebb és hasznosabb tartalommal telítôdjék. Az államnak persze felelôssége van abban, hogy a pedagógiai sokszínûség mögött garantált minôség legyen. Ehhez nemzeti oktatási standard, teljesítménymérés és minôsítés kell KÖZFELELÔSSÉG A FINANSZÍROZÁSBAN ÉS A MINÔSÉG BIZTOSÍTÁSÁBAN A települési önkormányzatok kötelessége, hogy biztosítsák területükön az általános iskolai képzést. E kötelesség teljesítéséhez a 80 A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE központi költségvetés

normatív támogatást ad, ami többnyire nem elegendô az iskolafenntartáshoz. A létszámarányos normatív alapú finanszírozás következménye, hogy az optimális gyermeklétszámnál kevesebbel mûködô iskolákat fenntartó önkormányzatok fokozott pénzügyi nyomásnak vannak kitéve. Bonyolítja a helyzetet a szabad iskolaalapítási jog, melynek következtében ott is kialakulhat az optimálisnál kisebb gyereklétszám, ahol egyébként meglenne a kellô számú tanuló az adott évfolyamokban, ám a faluban alapítványi vagy más szervezésben új iskola jelenik meg. A kis létszámú iskola nem csupán pénzügyi kihívást jelent. Tapasztalhatjuk, hogy a kisebb tanintézetek többségében nem biztosítható a kellô számú szakképzett tanár, hiányoznak a korszerû segédanyagok, a megfelelô oktatástechnológiai háttér. Nincsenek eszközök, szaktantermek, könyvtárak, tornatermek. Példák sokasága igazolja, hogy a kisiskolák nem bírják a versenyt

jobban felszerelt, felkészültebb tanári gárdával rendelkezô társaikkal, s az itt végzett gyerekek kisebb hányada jut el középiskolába, késôbb egyetemre. A kisiskola tehát elsôsorban nem pénzügyi, hanem minôségi kihívás A mindenkire kiterjedô szabad iskolaalapítási jog, de csak az önkormányzatot terhelô szolgáltatási kötelezettség aszimmetrikus felelôsségi viszonyt teremt. A szabadon alapított iskolát finanszírozni kell a központi költségvetésbôl, az új iskola így forrásokat visz el az önkormányzati iskolától. Az önkormányzat felelôssége és kötelezettsége ugyanakkor megmarad: neki válogatás nélkül mindenkinek biztosítania kell a képzést Márpedig akinek többletkötelezettsége van, annak többletjogának is kell lennie Ezt kívánja meg a jogok és kötelességek egyensúlyára vonatkozó társadalmi méltányosság. Ezért érdemes megfontolni, hogy – az iskolaalapítás szabadságát nem elvonva – az új iskola

alapításához ki kelljen kérni területileg illetékes önkormányzat elôzetes véleményét Amennyiben A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE 81 az új iskola létrehozása az önkormányzati iskola pedagógiai és/vagy pénzügyi ellehetetlenítéséhez vezetne, akkor legyen lehetôség az új iskolának ma kötelezô és normatív alapon járó állami támogatás csökkentésére és ezzel párhuzamosan az önkormányzati iskola kiegészítô támogatására. Így meg lehetne akadályozni, hogy akkor is a még finanszírozható méret alá csökkenjen az önkormányzat fenntartásában mûködô iskola, amikor egyébként elegendô tanuló lenne a szóban forgó településen. Adjunk elsôbbséget az önkormányzati iskoláknak, hiszen ma ezek viselik a közoktatás döntô felelôsségét! SZABAD ISKOLAVÁLASZTÁS = SZABAD TANULÓVÁLASZTÁS? Nem kell azonban ahhoz új iskolának megjelennie, hogy az alacsony gyereklétszám miatt egy kistelepülésen szinte megoldhatatlan

gondot jelentsen az iskola fenntartása. A községek összefogásával, közös fenntartású iskolák létrehozásával csökkenthetôk a pénzügyi nehézségek, de egy falu életében mindig fájdalmas döntés az iskola önállóságának elvesztése, súlyosabb esetben az iskola megszûnése. Lehet-e az államilag finanszírozott tanintézetekkel szemben létszámkövetelményt megállapítani? Például kimondható-e, hogy – részletesen szabályozott kivételektôl eltekintve – az állam nem ad támogatást olyan iskolának, amelyben a felsô tagozatba járó gyermekek létszáma kevesebb tíznél? Hisz ebben az esetben még jelentôs erôfeszítéssel sem biztosítható a társas interakció pedagógiailag szükséges minimális szintje, ezért a gyerekek nagyobb hátrányt szenvednek, mint ami azzal járna, ha naponta a szomszédos településre kellene utazniuk. De folytassuk a gondolatmenetet! Ebbôl a másik oldalon ugyanis az következne, hogy akkor 82 A

TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE is fenn kell tartani egy településen az iskolát, ha egy meghatározott létszámnál több gyermek van az adott korosztályban, függetlenül attól, hogy a fenntartó önkormányzat anyagi lehetôségei mit engednek meg. Különösen fontos ez az alsó tagozatos osztályok esetében, amelyek településenkénti megtartásához akár kiegészítô támogatás nyújtásával is hozzá kell járulnunk Nem lehet ugyanis a helyi közösségre, a gyermekekre terhelni annak a következményét, hogy mennyire tehetôs az iskolafenntartó önkormányzat. Meg kell tudni szakítani azt a kört, amelyben a helyi szegénység és kiszolgáltatottság az iskola segítségével öröklôdik tovább. Ezekrôl a kérdésekrôl elfogulatlan, indulatmentes, okos vitákat kell folytatnunk A szabad iskolaalapítási jog másik oldalán a szülôk szabad iskolaválasztási joga áll. A szabad iskolaválasztás joga azonban észrevétlenül kiegészült az iskolák

szabad tanulóválasztási gyakorlatával Míg az iskolaválasztási jog társadalmi többletjog, amelynek a fenntartása indokolt, a tanulóválasztás gyakorlatát érdemes kritikus szemmel figyelni. Kutatásokból tudjuk, hogy – a családi háttér döntô szerepén túl – a gyerekek elômenetelére, fejlôdésére a tanárok vannak a legnagyobb hatással. A jó képességû, jó családi hátterû gyerekek – illetve szüleik – keresik a jó tanárt, a jó tanár pedig a jó iskolát A jó iskolák keresik a jó tanárokat és gyerekeket, illetve fordítva. A kör ezzel bezárul. Ez a magyar társadalmi elit újratermelésének alapmechanizmusa Az iskolarendszer szegmentálódik, valamennyi társadalmi csoport – legtöbbször anélkül, hogy tudná – megteremti a saját iskoláját. Gyerekeink már hétéves koruktól szüleik társadalmi státusához közeli családok gyerekeivel találkoznak, a társadalmi rétegzôdés becsontosodik Mindenki jót akar, mindenki a

maga érdekei szerint cselekszik Ebben a helyzetben azonban az egyéni optimumokból nem jön létre társadalmi optimum, feltéve persze, hogy nem hagyományos, konzervatív társadalompolitikát kívá- A TUDÁSHOZ VALÓ JOG EGYENLOSÉGE 83 nunk folytatni, amely kifejezetten támogatja, hogy az iskola változatlan formában újratermelje a fennálló társadalmi tagoltságot. Lehet-e, szabad-e megtörni ezt a bûvös kört? Szerintem lehet is, szabad is, kell is! Persze nem radikálisan, nem máról holnapra. Kis lépésekkel – de határozottan. Az elsô lépés az lehet, hogy korlátozzuk az iskolák tanulóválasztási jogát, és határozottan megtiltjuk mindenfajta tanulókiválasztási mechanizmus alkalmazását az általános iskolákban. A szülôk bárhová kezdeményezhetik gyermekeik felvételét Az iskola köteles felvenni valamennyi területi illetékességi körébe tartozó gyereket, a máshonnan jelentkezôk közül pedig véletlenszerûen kell kisorsolni

azokat, akik bekerülhetnek a még fennmaradt szabad helyekre. Ez a szabály nem okozna jelentôs érdeksérelmet, nem borítaná fel radikálisan a jelenlegi gyakorlatot, de gátat vetne a társadalmilag egyre veszélyesebb mértéket öltô elitizálódásnak és a szegregációnak. Új nemzeti cél: a régió legerosebb ´ ´ gazdasága A rendszerváltozás nagy politikai céljai zömmel teljesültek. Az országnak új közös célokra van szüksége. Legyünk Közép-Európa legdinamikusabban fejlôdô, legerôsebb gazdaságú országa! Az erôs gazdaság lehet az alapja egy igazságosabb, összetartó társadalomnak. Az emberek sokaságát egyéni céljaik elérése hajtja. A célok egyénenként változhatnak, tartalmuk, a bennük rejlô kihívás ezernyi féle lehet. A közösségeket a közös célok tartják össze Ezek mozgósítják a közösség tagjait, akik e célokat is figyelembe véve, azokhoz igazodva fogalmazzák meg egyéni törekvéseiket Erôs nemzet,

sikeres nemzet nem létezhet közös célok nélkül. A rendszerváltoztató Magyarország legátfogóbb céljai világosak, jól körülhatároltak voltak. Mit akartunk? Szabadságot, függetlenséget, demokráciát, jobb életet. Ennek intézményi megfelelôi: a versengô parlamentáris többpártrendszer és a piacgazdaság, valamint az új szövetségesi kapcsolatrendszer, a NATO- és az EU-tagság. Ezek a célok mára lényegében telje- 86 ÚJ NEMZETI CÉL: A RÉGIÓ LEGERÔSEBB GAZDASÁGA sültek. Egyre sürgetôbb, hogy új nemzeti célt fogalmazzunk meg, olyat, amely mozgósítja Magyarországot, amely képes keretet és ösztönzést adni az emberek, az intézmények, a vállalatok erôfeszítéseinek. Tudjuk, hogy az emberek nagy része többé vagy kevésbé csalódott a rendszerváltozásban. A csalódás oka döntôen az, hogy a politikai szabadság nem járt együtt a növekvô jólét egzisztenciális szabadságával, a hétköznapi biztonság növekedésével.

Ezért olyan új nemzeti célt kell megfogalmaznunk, amelynek elérése millióknak biztosíthatja a jobb életet, a kiszámíthatóság biztonságát. Semmi sem fenyegeti a magyarságot megmaradásában, nincs okunk tehát a befelé fordulásra, a pesszimizmusra, valamilyen defenzív nemzeti stratégia megfogalmazására. Dinamikus, átfogó, nagy célra van szükségünk Olyanra, ami több egy speciális, jól körülhatárolható program megvalósításánál, mint amilyen például egy világkiállítás vagy egy olimpia megrendezése Olyan cél kell, amely átfogja a részpolitikák összességét, ami igazodási pontot jelent az oktatási, a gazdasági és a fejlesztési politikáknak. Olyan cél, amelynek elérése érdekében képesek vagyunk befektetni a jövôbe – erôfeszítéseket tenni és áldozatokat hozni. ERÔS NEMZET, BEFOLYÁSOS ORSZÁG Erôs és befolyásos nemzeti közösségnek szeretnénk a tagjai lenni. Erôsnek, amely képes megvédeni polgárai,

intézményei, vállalatai érdekeit, s amely segít bennünket a versenyben Befolyásosnak, hogy mindaz, amit mi, magyarok képviselünk, nyomot ÚJ NEMZETI CÉL: A RÉGIÓ LEGERÔSEBB GAZDASÁGA 87 hagyjon a világban. Hogy a világ egy kicsit olyan is legyen, mint amilyenek mi vagyunk. Az erônek és befolyásnak több forrása van. A kultúra, a tudás, de talán leginkább a gazdaság. Mert az erôs gazdaság és az általa létrehozott jövedelem teszi lehetôvé tudásunk, tehetségünk, kultúránk fejlesztését és képviseletét a világban. Ha megkérdezzük az embereket, melyik országot csodálják, melyiket irigylik, hol szeretnének élni, ha Magyarországon kívül kellene lakóhelyet választaniuk, akkor szinte kivétel nélkül a miénknél gazdagabb országra esik a választásuk. Nem azért, mert fejbôl tudják, melyik országnak mekkora az egy fôre jutó nemzeti jövedelme, hanem mert a gazdagság visszatükrözôdik a hétköznapokban, az utak

minôségében, a városok és falvak szépségében, az iskolák, a jövedelmek, a nyugdíjak színvonalában. A cél világos. Olyan gazdaságot kell teremtenünk, amely képes mindezt a magyaroknak is biztosítani A sikeres Magyarország erôs, dinamikus gazdasággal rendelkezik. Olyannal, amely megállja a helyét a versenyben Kik a mi versenytársaink? Németország, Svédország? Nem. Inkább a velünk többé-kevésbé azonosan fejlett, hozzánk hasonló társadalmi, történelmi adottságokkal rendelkezô közép-európai országok: Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Horvátország Köztünk folyik a verseny Legyünk hát mi a legjobbak, legyen a miénk Közép-Európa legerôsebb gazdasága! A nemzeti cél nem vonatkozhat ilyen vagy olyan gazdasági jelzôszám elérésére. A hatékony és növekvô gazdaság nem önmagáért való Az embereket, az országot szolgálja Magasabb jövedelemmel és nyugdíjjal, több munkahellyel, jobb oktatással,

egészségügyi rendszerrel, járható utakkal, korszerû vasúttal, egészséges környezettel. Hiszen erre vágyunk valamennyien! Növekvô 88 ÚJ NEMZETI CÉL: A RÉGIÓ LEGERÔSEBB GAZDASÁGA gazdasági teljesítményünk értelme, hogy jobban lakható, szerethetô országot teremtsünk. Nemcsak a kiválasztott keveseknek, hanem valamennyiünknek Hogy csökkenjen a kiszolgáltatottság, a szegénység, a kirekesztettség. Hogy jobb legyen szûkebb pátriánkban élni, dolgozni, érdemes legyen utódokat nevelni A FEJLESZTÉS ÁLLAMA A gazdaság a forrása növekvô jólétünknek. E kijelentés igazsága annyira nyilvánvaló, hogy csaknem feleslegesnek tûnik leírni. Csakhogy az elmúlt évek közéleti vitáiból az derül ki, hogy az emberek jó része még mindig azt hiszi, hogy az államtól várhatja megannyi jövedelmi, fogyasztási igénye kielégítését. Egyes politikusok erôsítik ezt a tévhitet Pedig az államnak nincs saját jövedelme Amivel rendelkezik,

azt adó, illeték vagy járulék formájában az emberek, a vállalatok fizetik be a közösbe Az állam nem termeli, csupán újraosztja, befekteti és fogyasztja jövedelmünket. De okos politikával elôsegítheti, hogy több legyen belôle. Ez a lehetôsége és kötelessége. Hogy olyan környezetet teremtsen, amely ösztönzi a teljesítményt és jutalmazza az erôfeszítést. A globalizáció korának állama fejlesztô állam. A fejlesztés célja, hogy megálljuk a helyünket a globális versenyben. Ám a versenyképesség nem egyszerûen csak gazdasági vagy üzleti kategória. Magába foglalja a társadalom közös teherviselô- és alkalmazkodóképességét, kohéziós erejét is Nincs versenyképes gazdaság összetartó társadalom nélkül. A fejlesztô állam befektetésének elsôdleges célpontja az ember Az emberi tudás, az egészség, a kultúra Ezekre épül a társadalom és a gazdaság versenyképessége ÚJ NEMZETI CÉL: A RÉGIÓ LEGERÔSEBB GAZDASÁGA

89 3F – A BALOLDAL GAZDASÁGPOLITIKÁJA Növekvô és a lehetô legtöbb embert elérô polgári jólétet szeretnénk teremteni. Mindezt egyre erôsebb nemzetközi versenyben Bezárkózó, védekezô politikára nem épülhet sikeres jövô Az offenzív politika alapja a befektetés. Mondhatjuk így is: fejlesztünk, hogy felzárkózhassunk, hogy növekedjen a foglalkoztatás, mert tudjuk, hogy gazdagságunk alapja csak a saját teljesítmény, a munka lehet. Fejlesztés, felzárkózás, foglalkoztatás – 3F. Ez gazdaságpolitikánk alapja. Állam és fejlesztés Bárhogy fogalmazza is meg az állam önmaga szerepét, gazdaságpolitikájának alapját az egyensúlytartó költségvetés és pénzügyek adják. Ezen az sem változtat, hogy átalakult az állam tulajdonosi szerepe és fejlesztéspolitikája. Mindez nem azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikában értelmetlenné vált a bal- és a jobboldal megkülönböztetése. A különbség fennmaradt, legfeljebb annak

tartalma módosult Az állam gazdasági, társadalmi szerepérôl alkotott vélemények sokat változtak az elmúlt idôkben. Alig van olyan részlete az állami funkcióknak, amelyet ne érintett volna kisebb-nagyobb változás. A rendszerváltozás gyökeresen átalakította az állam tulajdonosi szerepét. KÖZTULAJDON, MAGÁNTULAJDON A baloldal egykoron a teljes vagy csaknem teljes vagyoni, jövedelmi egyenlôségért lépett fel. Mivel vagyoni egyenlôség valójában csak a vagyontalanságban lehet, a hagyományos baloldali gondolkodásban nemkívánatossá vált a magánvagyon – mint az egyen- 92 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS lôtlenség eredendô forrása. A tulajdon átfogó korlátozása azonban szükségképpen a szabadság korlátozásával járt, s láthattuk, végül hova vezetett. Ma nincs modern politikai áramlat, amely ellenezné a magántulajdont. Különbség és vita az állami és a magántulajdon egymáshoz való viszonyáról, szerepérôl, feladatáról és

kívánatos arányáról folyik Egyszerûbben szólva arra kell válaszolni: mi lehet magánkézben és mi nem? A mai szociáldemokrata baloldal szerint a modern piacgazdaság a magántulajdonra épül, különleges méltánylást érdemlô esetekben azonban a magántulajdon korlátozható és korlátozandó. Egyes vagyontárgyaknak tartósan közösségi, állami, önkormányzati tulajdonban kell maradniuk. A magántulajdon az általános, a közösségi tulajdon a kivételes: az utóbbi az, ami külön indoklást igényel A magyar jobboldal legnagyobb pártja manapság mintha ezzel ellentétes álláspontot képviselne. Mintha az állami tulajdont tartaná természetesnek, és a magántulajdonra tekintene úgy, mint ami különleges indoklást kíván. Ezzel az álláspontjával a mai magyar jobboldal tulajdoni kérdésekben valójában idejétmúlt baloldali nézetet vall Félô, hogy nem elvi-ideológiai alapon, hanem hatalmi-taktikai érdekbôl: minél nagyobb az állami tulajdon

aránya, annál nagyobb az állam hatalma. Kormányra kerülve annál több erôforrás fölött lehet rendelkezni, annál több a betölthetô pozíció: a leváltható, illetve kinevezhetô ember. A DÖNTÔ KÉRDÉS: MI A TULAJDON FUNKCIÓJA? A tulajdon valamilyen célt szolgál. Ha e cél tisztán üzleti természetû – jövedelemszerzésre, pénzügyi eredményre irányul – akkor az a jobb tulajdonos, aki nagyobb haszonnal mûködteti a szóban ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS 93 forgó vagyontárgyat. Az üzleti élet alapvetô szabálya szerint a vagyon értékét az általa elérhetô jövedelemre vonatkozó kilátások határozzák meg Az üzleti célú vagyon így annak a kezébe kerül, aki a leghasznosabban tudja azt forgatni. Mivel az érdeke által hajtott magántulajdonos általában jobb gazdája az üzleti célú vagyonnak, ezért a magánbefektetô rendszerint több pénzt hajlandó adni az állami tulajdonért, mint amennyi az általa megtermelt eredmény –

kockázatokkal korrigált, tôkésített – értéke. Ez a jelenség az állami vagyon privatizációjának motorja Az államnak két esetben kell különösen körültekintôen eljárnia. Az egyik, amikor valamely vagyon mûködtetésének üzleti környezete nem – vagy csak korlátozott mértékben – versengô piac Ebben az esetben ugyanis a piac nem tud gátat szabni a magántulajdonos jövedelemmaximálási törekvésének. Ezeken a területeken az államnak fenn kell tartania tulajdonosi pozícióját, vagy korlátoznia kell a magántulajdonos döntési szabadságát: például a piacrészesedés mértékét vagy az alkalmazható árat. Ezt tesszük a távközlési és személyszállítási tarifákkal, az energiaár-szabályozással, a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe utalt vállalatfelvásárlások és összeolvadások engedélyezésével. Az állami, közösségi tulajdon fenntartása indokolt a nem üzleti célú vagyonelemek, például a nemzeti kulturális

örökség részét képezô mûkincsek esetében. Közös tulajdonban kell tartani továbbá a nemzeti természeti kincseket és erôforrásokat, az erdôket, a vizeket, a bányajavakat vagy például az olyan oszthatatlan közös jószágokat, mint a rádiófrekvenciák. Vannak olyan stratégiai jelentôségû társadalmi funkciók is, amelyekkel kapcsolatban vitathatatlan a nemzeti szintû szabályozás szükségessége, de nem egyértelmû a szabályozás szükséges és elégséges tartalma. A nemzeti úthálózathoz való egyenlô hozzáférés lehetôségét például mindenki számára biztosítani kell De mi 94 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS ennek a legjobb módja? Az, ha minden út közösségi tulajdonban van, vagy az, ha engedjük ugyan, hogy magántôkébôl épüljön autópálya, de elôírjuk, hogy méltányos költségviselés mellett azt mindenki használhassa. Az állam számára ez a kérdés sokszor úgy merül fel, hogy saját költségvetési forrás, illetve

hitelfelvételi lehetôség hiányában lemondunk-e a fejlesztési célról, vagy megfelelô szabályozás mellett megengedjük, sôt ösztönözzük, hogy különbözô fejlesztések magántôkébôl valósuljanak meg. A modern szociáldemokrácia azt az álláspontot képviseli, hogy az egyes vagyontárgyak esetében a magán- és a köztulajdon közötti választás nem ideológiai természetû kérdés, hanem konkrét társadalmi-gazdasági megfontolást igényel, amely az eltérô tulajdonosi struktúrából származó hatások, elônyök, hátrányok és kockázatok egyedi összevetését és mérlegelését teszi szükségessé. EGYENSÚLYTARTÓ, KISZÁMÍTHATÓ KÖZPÉNZÜGYEK Nézzük meg ezután a szociáldemokrata gazdaságpolitika többi alapelemét. Mi a helyzet a költségvetési, a monetáris, a jövedelem- és a fejlesztéspolitikával? A fejlesztésközpontú gazdaságpolitika stabil alapokat kíván. Olyanokat, amelyekre építkezni lehet. Tartós növekedés és

fejlôdés csak egyensúlytartó költségvetési politika, továbbá kiszámítható pénz- és adópolitika esetén tartható fenn Aki megnézi a költségvetés elmúlt tizenöt évét, azt látja, hogy a választások évében rendre tönkretették azt, amit az elôzô években elértünk. A választók kegyeinek keresése mindig arra ösztönözte a kormányokat, hogy messze a lehetôségeik fölött költekezzenek. Így történt 1994ben, 1998-ban és 2002-ben is A kormányok azt hitték, a szava- ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS 95 zók jóindulata megvásárolható. Tévedtek Mindannyian elveszítették a választásokat, és jelentôs hiányt hagytak maguk után Ennek a gyakorlatnak véget kell vetni Sikeres ország nem engedheti meg magának, hogy választási költségvetésekben forgácsolja szét erôforrásait, hogy rövid távú elônyökért feláldozza a jövô egy-egy darabját. Azt az utat kell járnunk, amely a kitûzött idôben, 2010-ben lehetôvé teszi az euró

bevezetését, és ehhez szervesen kapcsolódva megteremti a külsô és belsô egyensúlynak, az inflációnak és a kamatoknak az Európai Unióban elvárt szintjét. BAL- VAGY JOBBOLDALI HELYETT: FELELÔS VAGY FELELÔTLEN GAZDASÁGPOLITIKA A költségvetés egyensúlyának megteremtése és fenntartása nem ideológiai kérdés. E tekintetben nincs konzervatív, liberális vagy szociáldemokrata kormányzati magatartás: csak felelôs és felelôtlen Ám ahogy felelôtlen a túlköltekezô, a hiányt és az ország adósságát mértéktelenül növelô politika, ugyanúgy felelôtlen volna valamilyen elvont egyensúly érdekében lemondani a jövôbeni gyors fejlôdést szolgáló fontos célok megvalósításáról is. A mindenkori kormánynak kötelessége, hogy biztosítsa a kényes egyensúlyt a növekedést szolgáló ráfordítások és a fejlôdés tartós fenntartásához szükséges egyensúlyi elvárások között. A végkövetkeztetést tekintve hasonló

megállapítás tehetô a monetáris politikára is, melynek alakítása a kormánytól független jegybank feladata. Ez nem azt jelenti, hogy a jegybanki pénzügyi politikának nem kell tekintettel lennie a mindenkori kormányok általános gazdaságpolitikai törekvéseire, de azt igen, hogy a nemzeti valuta értékállóságának megôrzéséért elsô helyen felelôs jegybank osztatlanul rendelkezzék az alapkamat megállapításának jo- 96 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS gával, ezen keresztül közvetetten az árfolyam és az infláció befolyásolásának képességével. A kormányoknak tiszteletben kell tartaniuk a jegybank önállóságát, de természetesen véleményt lehet és kell is alkotniuk a gazdaságpolitika részét képezô monetáris politikáról. Az infláció megfékezése nem öncél. A nemzeti valuta értékállóságában a nemzetgazdaság egyensúlyi és nemzetközi versenyképességi állapota tükrözôdik vissza Általában elmondható, hogy a gazdaság

szereplôi a kiszámítható, egyensúlyban mûködô, alacsony inflációt és stabil árfolyamot felmutatni képes gazdaság fenntartásában érdekeltek. A magas infláció és a változékony árfolyam negatív hatásai alól az alacsony jövedelmû családok és a kis tôkeerôvel bíró vállalatok tudják magukat a legkevésbé kivonni. Ezért mondjuk azt, hogy az infláció a szegény emberek adója. A szociáldemokrata kormányoknak emiatt különösen fontos célja a nemzeti valuta értékállóságának biztosítása. BALOLDALI ADÓPOLITIKA A modern szociáldemokrácia elveti a hagyományos baloldal „tax and spending” típusú, a kiterjedt állami adóztatásra és az abból finanszírozott széles körû állami költekezésre épülô költségvetéspolitikát. A túladóztató állam szûkíti mind a vállalkozások, mind az emberek lehetôségeit, és végsô soron a fejlesztések, a beruházások, a gazdaság egészséges növekedése elôl szívja el a

levegôt. Adókra persze minden államnak szüksége van. A kérdés az, kitôl mennyit akarunk beszedni. A fejlesztési célok elsôdlegességét valló szociáldemokraták az adók fokozatos, kiszámítható csökkentésének politikáját képviselik Ezért hirdettük meg a következô öt év adócsökkentési programját, amelynek révén a magyar ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS 97 gazdaság jelenlegi harmincnyolc százalék körüli adócentralizációs mértéke harmincöt százalékra süllyed. Ezt a szintet hosszabb távon is fenntarthatónak ítéljük. Az adók belsô szerkezetérôl ugyanakkor vitatkozni lehet, és valószínûleg lesz is ilyen vita A szociáldemokrata adópolitika a jövedelemmel és a vagyonnal arányos közteherviselést támogatja, azt mondja: a „vagyon kötelez”. Ez az elvi irány szabja meg az adóreform programját, és alakítja át a legfontosabb adónemeket, az általános forgalmi adótól a luxusadó mint új adónem bevezetéséig. A

fogyasztási adók ma magasabbak nálunk, mint a környezô országokban és a legtöbb európai országban. A legalacsonyabb jövedelmûek teljes jövedelmüket fogyasztásra költik, ezért a fogyasztási adók rájuk róják a legmagasabb relatív terheket. Indokolt és igazságos tehát az adócsökkentés programját az általános forgalmi adóval kezdeni, amit bátor szociáldemokrata lépésnek tekinthetünk A személyi jövedelemadó tekintetében nem javasolom az egykulcsos rendszer bevezetését. A mérsékelten progresszív személyi jövedelemadó fenntartását tartom társadalmilag igazságosnak azzal, hogy az adókedvezmények többségének megszüntetésével az adómegállapítás egyszerûsíthetô. Az érvényesíteni kívánt társadalompolitikai preferenciákat a jóléti ellátórendszerbe kell illeszteni és ott érvényesíteni. Ez alól kivételt képezhetnek a hosszú távú megtakarítást és az öngondoskodást elôtérbe helyezô befektetések, amelyek

fenntartása – gazdaság- és társadalomstratégiai megfontolások miatt – továbbra is indokolt. A tôkejövedelmek munkajövedelmekhez közelítô adóztatása a társadalmi igazságosság alapján nehezen vitatható, alacsony infláció mellett ráadásul kevésbé merülhet fel a nominális értéknövekmény indokolatlan megadóztatásának egyébként jogos ellenérve. Hozzá kell azonban tenni: a tôkejövedelem adóztatásában van a legnagyobb nemzetközi verseny, hiszen a magas adó elôl a tôke gyor- 98 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS san elmenekül, ezért a nemzeti szabályozásnak érzékenyen kell alkalmazkodnia ehhez a körülményhez. Az átlagos értéket érdemben meghaladó vagyonok esetében indokolt fenntartani a vagyonátruházási és az örökösödési illetéket, hiszen ezek a közösségi kiadásokhoz való hozzájárulás terhét a „nagyobb vagyon – nagyobb felelôsség” elve alapján osztják el. Az átlagot messze meghaladó személyes

ingatlanvagyonra kivetett vagyoni típusú adóban, a most bevezetni tervezett luxusadóban ugyanennek a szociáldemokrata elvnek az érvényesítése ölt testet. EURÓPAI BÉRFELZÁRKÓZÁS A jövedelempolitikában korlátozott a modern piacgazdaság államainak lehetôsége. A jövedelem piaci kategória, mértékét a munkáltató és a munkavállaló megállapodása határozza meg Fontos kivételt jelent a minimálbér alkalmazása, illetve annak képzettségtôl függô mértékének megállapítása. A rögzített minimálbér a nemzetgazdaság egészére ugyanakkor nem lehet tekintettel az eltérô ágazati munkaerôpiaci és hatékonysági szempontokra, ezért fontos támogatni a munkáltatói és munkavállalói szervezetek megállapodásán nyugvó ágazati bértarifák kidolgozását és bevezetését. A gazdaság fejlôdése a növekvô életszínvonalban nyer hétköznapi és valódi értelmet. A fejlesztésközpontú gazdaságpolitikának akkor lesz támogatottsága, ha

az emberek érzik: annak gyümölcseibôl mindenki részesedni fog. A rendszerváltozás hajtóereje az a vágy volt, hogy úgy élhessünk, mint a tôlünk néhány száz kilométerre nyugatabbra lakók. Ez az igény ölt testet abban a követelésben, hogy a bérek is mielôbb érjék utol az európai átlagot Továbbá abban is, hogy a foglalkoztatás bôvülésével egyre többen tarthassák el munkájukból a családjukat. ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS 99 A szociáldemokrata gazdaságpolitika célja, hogy egyre többen keressenek egyre többet, hogy növekvô foglalkoztatás mellett emelkedjen a munka értéke. Gazdasági növekedésünk többletjövedelmét három dologra fordíthatjuk: jövedelmekre, beruházásokra és hiteltörlesztésre. Egy fejlôdô, átalakuló gazdaságban természetes igény, hogy a növekedés minél nagyobb hányadát fordítsuk beruházásra. A beruházásközpontú gazdaságpolitika ugyanis növeli a hatékonyságot, ezáltal a versenyképességet,

ami tovább javítja a növekedési kilátásokat. A beruházások gyorsabb ütemû növekedése azonban – feltéve, hogy kizárólag belsô forrásaink vannak – csak a munkajövedelmek kárára történhet. Általános tapasztalat ezért, hogy az ilyen gazdaságokban a növekedésbôl származó többletet nem arányosan osztják meg a tôke és a munka között, hanem a munkavállalók csak egy kisebb részét kapják meg a növekedésnek. A nemzeti jövedelembôl történô részesedésben így megnô a tôkejövedelem aránya a munkajövedelemhez képest. Ez a jelenség volt megfigyelhetô a legtöbb felzárkózó európai gazdaságban Portugáliától Görögországig. Mi viszont a bérekben is szeretnénk felzárkózni, ezért azt igényeljük, hogy az európai átlagot meghaladó gazdasági növekedésbôl az átlagot meghaladó bérnövekedési ütem legyen. Erre csak akkor van esély, ha a magas növekedést fenntartó beruházásokat jelentôs részben külsô tôkével

és támogatással tudjuk finanszírozni. Mikor lesz itt több a munkabér? Elsôsorban akkor – és minden más ezután jön –, ha a külföldi vállalatok tulajdonosai és menedzserei azt mondják: hajlandó vagyok a magyar környezetért, infrastruktúráért, kultúráért, életmódért – egészen konkrétan: az itteni munkaerôért magasabb árat fizetni. Ez sokkal nagyobb probléma annál, mintha csak egyszerûen bérköltség lenne Minél nagyobb hozzáadott értékû tevékenységet hozunk Magyarországra, annál kevésbé az a kérdés, hogy 100 ÁLLAM ÉS FEJLESZTÉS mennyi a munka közvetlen ára, mennyi a munkabér maga, hanem elôjönnek azok a járulékos tényezôk, hogy az idetelepülô külföldi vállalat vezetôinek a gyermekei milyen iskolába tudnak járni, hogy a Belváros tiszta vagy sem, hogy találnak-e olyan társasházat, amelyben a házmester naponta felmossa a lépcsôházat, és éjjel 11-kor is kinyitja a kaput, hogy vannak-e olyan

operaelôadások, amelyekre érdemes elmenni, hogy el lehet-e jutni repülôvel Budapestre Európa valamennyi nagyvárosából vagy sem. Ezeket meg kell teremteni, mert a hiányukat nem tudjuk kompenzálni, még azzal sem, ha alacsonyabb marad a bér – amit nem szeretnénk. Mindezeket akkor leszünk képesek megteremteni, még több tôke és még több befektetés jön az országba – a kör tehát bezárul. Igen: meg kell tartani, sôt tovább kell növelni Magyarország tôkevonzó képességét! Csak így biztosítható a fejlesztési források szükséges szintje, ennek folyományaként pedig a gazdasági növekedéssel lépést tartó általános jövedelembôvülés. Így lehet realitása annak, hogy azt mondjuk: a bérek növekedési üteme legyen egyenlô a gazdaság bôvülésének ütemével. Mivel pedig a mi gazdaságunk növekedése meghaladja az EU huszonöt tagországának átlagát, ily módon biztosítható a bérek, a nyugdíjak, a jövedelmek európai

felzárkózása. Ehhez együttmûködésre és partneri viszonyra van szükség a kormány, a szakszervezetek és a gazdaság egyéb szereplôi között. Az európai bérfelzárkózást elôsegítô, hosszú távú bér- és jövedelemmegállapodást kell kötnünk És tegyük hozzá: a baloldali kormány nem a múlt rekvizitumait, hanem a ma partnereit, a közös jövô felelôsségteljes építésének megkerülhetetlen társadalmi szereplôit látja a szakszervezetekben. A fejlesztés állama: prioritások Az állam tudatos fejlesztéspolitikával formálja az országot. A fejlesztések középpontjában az ember és közösségei, a gazdaság, valamint az épített és a természeti környezet állnak Az állam aktív szektor- és regionális fejlesztési politikát folytat, kijelöli azokat a területeket, amelyekre erôfeszítéseit koncentrálja. A gazdaság dinamizálásának programját támogatja az átalakuló oktatás és mások mellett a közlekedési, szállítási

és informatikai infrastruktúra fejlesztése. A társadalmi, gazdasági és regionális kohéziót erôsíti a területfejlesztés. A ma befektetése a holnap jövedelme. Ez persze azt jelenti, hogy mai jövedelmünk egy részérôl le kell mondanunk annak érdekében, hogy azt befektetve a holnap gazdagságát alapozzuk meg. Ezt az igazságot elvileg könnyû elfogadni, de mit mondanak azok, akik nem szeretnének holnapig várni, akiket a ma jövedelme foglalkoztat. Magyarországon érthetô módon sokan vannak ilyenek A rendszerváltozás az életszínvonal 80-as évekbeli stagnálását követôen a reáljövedelmek csökkenését hozta. Az új piacok nem ismerték el a magyar gazdaság teljesítményét, megugrott a munkanélküliség és az infláció Az átlagos életszínvonal csupán 2001 környékén érte el újra az 1989-es szintet, de az átlag mögött ko- 102 A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK rábban soha nem látott jövedelmi és térségi különbségek

húzódtak. Az átlagszámok eltakarják azt a kiábrándító tényt, hogy az emberek mintegy harmada ma is rosszabbul él, mint a rendszerváltozás elôtt. Ahhoz, hogy a fejlesztésközpontú politikához megnyerjük a társadalom támogatását, több dolgot kell tennünk. Csak a három legfontosabbat említem. A fejlesztési forrásokat elsôsorban nem a központosított nemzeti jövedelembôl, hanem azon kívüli forrásokból kell biztosítanunk. Így érhetô el, hogy a fejlesztés ne a jövedelmek rovására történjen Másrészt olyan társadalompolitikát kell folytatnunk, amely célzottabb szolgáltatást nyújt az alacsony jövedelmû társadalmi csoportoknak, amely – a jelenlegitôl eltérôen – nem növeli, hanem csökkenti a társadalmi különbségeket. Harmadrészt át kell alakítani a közszektort, hogy hatékonyabban és olcsóbban nyújtson jobb szolgáltatást az embereknek, az intézményeknek és a vállalatoknak. A baloldali fejlesztéspolitika lényeges

vonása, hogy egyensúlyra törekszik a jelen társadalmi igényeinek kielégítése és a jövô érdekében vállalt forrásátcsoportosítás között. Az, hogy közösségelvû és demokratikus, azaz a legszélesebb társadalmi és szakmai nyilvánosság bevonásával tervezi a fejlesztéseket, illetve decentralizálja a forrásokat és a döntéseket. A FEJLESZTÉS FORRÁSAI A növekvô beruházási igénynek három forrása lehet. A magyar nemzeti jövedelem gyarapodása, a külföldi és hazai mûködôtôke-befektetések, valamint az Európai Unió fejlesztési forrásai. A három közül csak az elsônél vetôdik fel a jövedelem–fogyasztás–beruházás konfliktusa. A nemzeti jövedelem növekményére és felhaszná- A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK 103 lására vonatkozóan van döntési lehetôségünk, a másik két forrás viszont nem fordítható másra, csak beruházásra. Évi négy százalék körüli gazdasági növekedés az inflációs hatás

kiszûrése mellett ezermilliárd forint körüli pótlólagos jövedelmet teremt. Ezt nem lehet mind beruházásra fordítani, kell, hogy jusson a jövedelmek, a nyugdíjak és a jóléti szolgáltatások növelésére is. Mint sok más esetben, itt is az arány a kérdés Mint az elôzô fejezetben láttuk: a fejlôdô gazdaságokban a tôke növekvô beruházási igénye miatt a jövedelmek növekedése legtöbbször elmarad a nemzeti jövedelemétôl. Két igazság áll egymással szemben A jövedelemnövekedés és a beruházási hányad növelésének igazsága. Láttuk, a konfliktus legkönnyebben úgy csökkenthetô, ha bôvítjük a külsô forrásokat. Külsô forrás esetünkben tehát két fajta van: a külföldi mûködô tôke és az európai uniós fejlesztési források. Magyarországra ezekben az években három-négymilliárd euró külföldi tôke érkezik. Ez mai árfolyamon mintegy ezermilliárd forint Az Európai Uniótól jövô fejlesztési forrás 2007-tôl

várható mértéke ugyancsak közel van az évi ezermilliárd forinthoz. A modernizáció hosszabb távú és az életszínvonal emelésének rövid távú szempontjai ugyanazt követelik: Magyarországnak elemi érdeke, hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely vonzza a külföldi tôkét, továbbá, hogy az Európai Unió tagjaként minél több pótlólagos fejlesztési forráshoz jusson. A magyar politika visszatérô vitája a külföldi tôkéhez, az Európai Unióhoz fûzôdô viszony. A magyar jobboldal túlnyomó része, illetve a munkáspárti baloldal folyamatosan vitatja a külföldi tôke pozitív szerepét, s gyakran tesznek elmarasztaló megjegyzéseket az Európai Unióra is. Ahogy a versenyt, a tôkét sem kell szeretni A tôke a saját érdekeit követi – csakúgy, mint a legtöbb ember Az EU bonyolult rendszere egyszerre korlát és bôvülô lehetôség a 104 A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK nemzeti érdek hatékony képviseletére. A külföldi

tôke, különösen egyik-másik konkrét vállalathoz kötôdô megnyilvánulása indokoltan vált ki ellenérzést Az Európai Unió hibáztatható bürokratikus mûködése, lassúsága, és még ki tudja, hányféle ok miatt De a lényeget illetôen muszáj egyértelmûen fogalmazni: aki fejlôdô, erôs Magyarországot, gazdasági prosperitást, növekvô életszínvonalat szeretne, annak meg kell tanulnia a maga javára fordítani a külföldi tôke és az Európai Unió által kínált lehetôségeket. A bezárkózó, tôkeellenes Magyarország nem a holnapot hozza el, hanem a tegnapot hozza vissza. BEFEKTETÉS A JÖVÔBE Könnyû azt mondani, hogy fektessünk be a jövôbe. De mit hoz a jövô? Mit válasszunk a számtalan befektetési lehetôség közül? Vajon csak az egyes embereknek és a vállalatoknak, vagy a nemzeteknek is szükségük van befektetési stratégiára? Bár a gazdasági verseny elsôdleges terepe a vállalatok világa, a cégek mögött emberek vannak.

Még a legnagyobb nemzetközi vállalatok is megôrzik nemzeti karakterüket, versenyképességüket döntô módon befolyásolják a vállalati központ nemzeti sajátosságokat felmutató mûködési jellemzôi. A nemzetközi vállalatok is a nemzeti piacokon indultak el, az ott elért sikereik, a felhalmozott tudásuk, a tôkéjük teszi ôket alkalmassá arra, hogy nemzetközi piacokra lépjenek. Miközben a globális vállalatok behálózzák a Földet, kihelyezik termelésüket, logisztikai és vevôszolgálati központokat hoznak létre messzi régiókban; a vállalat lelke, központja a származási országhoz kötôdik. Ez igaz a központi irányítás, a pénzügyek, a fejlesztés fizikai helye tekintetében, de még inkább a képviselt vállalati kultúra és a meghatározó emberi minôséget illetôen. A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK 105 A modern világban a vállalatok mögött régiók és országok versengenek. Ezért van szükség arra, hogy a régiók és

az országok is markáns fejlesztési stratégiával rendelkezzenek, hogy forrásaikat speciális befektetési célok megvalósítására koncentrálják. Milyen legyen Magyarország következô pár évtizede? Hogyan és mibôl éljenek gyermekeink és unokáink? Miben lehetünk jobbak versenytársainknál, elsôsorban régiónk többi országánál? Meg kell álmodnunk a modern Magyarországot, de ennél többre van szükség. Megvalósítható, átfogó tervet kell készítenünk, és azt közösen valóra váltanunk. Versenyképes országot, összetartó társadalmat, egészséges, tiszta környezetet szeretnénk Ezért kell befektetnünk a gazdaságba, az emberi tudásba, a tehetségbe és a környezetünkbe ÁGAZATI FEJLESZTÉSI CÉLOK Gazdaságfejlesztési politikánknak három egymást kiegészítô vetülete van. Döntenünk kell arról, mely ágazatokra fordítunk kiemelt figyelmet, miként fejlesztjük az egymástól eltérô adottságú és fejlettségû régiókat,

hogyan csökkentjük az egyre nagyobb feszültséget okozó területi, társadalmi, gazdasági különbségeket. Különleges figyelmet kell fordítanunk a kis- és közepes vállalkozásokra, nemkülönben a regionálisan nemzetközivé váló magyar nagytôkére. A gazdaságnak tucatnyi ágazata, temérdek szegmense van. Dôreség azt hinni, hogy mindben versenyképesek lehetünk Aki mindenben gyôzni akar, az mindenben veszíteni fog Dönteni kell a prioritásokról. Arról, hogy milyen területekre koncentráljuk erôforrásainkat. Mondhatnánk, ez magától értetôdik, pedig a döntés korántsem könnyû. A prioritások kijelölése ugyanis azt jelenti, hogy megnevezünk néhány célterületet – a kevesebb ebben az esetben 106 A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK több –, amivel egyúttal számos nemet is kimondunk. Mert azzal, hogy valami nincs a prioritások között, arról úgy döntünk, hogy az adott területre nem fordítunk kiemelt figyelmet. Óhatatlanul

több lesz a nem, mint az igen – márpedig a politikusok nem szeretnek nemet mondani. Mégis meg kell tennünk, különben kudarc vár ránk Melyek lehetnek Magyarország következô évtizedeinek húzóágazatai? Melyek lehetnek azok a szektorok, amelyek lendületet adnak a gazdasági növekedésnek? Az elmúlt évekre túljutottunk a gazdasági modernizáció elsô szakaszán, amikor az alacsony hozzáadott értékû tömegtermelés meghonosítása volt a cél. Ebben az idôszakban az alacsony bérekkel versenyeztünk. Ezért települt hozzánk sok összeszerelô üzem az autóiparban vagy az elektronikai iparban. Ma már nem vagyunk annyira olcsók, ezért hatékonyabbnak kell lennünk: több tudást, kultúrát, tehetséget, munkafegyelmet kell adunk hasonló vagy alig alacsonyabb költségszinten, mint a nálunk fejlettebb országok. Mindezt csak a magas hozzáadott értékû, tudásintenzív ágazatokban tehetjük meg Magyarországnak ebbe az irányba kell fordulnia. Olyan

ágazatokra érdemes még koncentrálni, amelyek bôvülô piacokra számíthatnak, és magas szintû technológiát képviselnek, amelyek a beszállítók révén másodlagosan is sok munkahelyet és innovációs érdekeltséget teremtenek, ezért jelentôs kisugárzó erejük a környezetükre. A kiválasztásnál Magyarország meglévô és még kiaknázható elônyeit kell figyelembe vennünk: a felhalmozott speciális szakmai és tudományos hátteret, az üzleti tapasztalatokat és földrajzi elhelyezkedésünket. Hat területet ajánlunk a magyar üzleti szféra figyelmébe. Ezek a következôk: a biotechnológia, az info-kommunikáció, az üzleti- és logisztikai szolgáltatások, az autóipar, a speciális turizmus és a környezetipar Ezek az iparágak utat nyitnak a hagyományos szektoroknak, továbblendítik a magyar gazdaságot, magas növekedést generál- A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK 107 nak, ezáltal emelkedô jövedelmeket teremtenek és bôvülô

belsô piacot. Így mindenki érdekeltté válik abban, hogy a jövô vezetô szektorai jól teljesítsenek. A tudatos állami szektorfejlesztési politika túl azon, hogy irányt szab az állami befektetésösztönzésnek, iránytûként szolgál a magánbefektetôk számára is. Kijelöli azokat a lehetôségeket, amelyekhez érdemes igazodniuk, mert azok perspektívát kínálnak, munkát biztosítanak, vele együtt hasznot és növekedést is. VIDÉKFEJLESZTÉS: HAGYOMÁNY ÉS HALADÁS Ennek a fejlesztéspolitikának nem csak versenyképességi szempontjai vannak. Amit az emberek és a családok között szolidaritásnak hívunk, annak van megfelelôje a regionális politikában: úgy hívják, kohéziós politika. Arra szolgál, hogy az egyenlôtlenül fejlôdô régiók és területek között csökkenjenek a különbségek, hogy a területi hátrányok kiegyenlítôdjenek A szociáldemokrata regionális fejlesztéspolitika együtt kezeli a versenyképességi és a

felzárkózási követelményeket. Magyarország nem szakadhat ketté Nem döntheti el emberek, vállalkozások sorsát, hogy az ország melyik szegletében születtek. A helyi célokat kitûzô regionális fejlesztésekre elkülönítjük európai fejlesztési forrásaink harmadát, és megteremtjük a feltételeit annak, hogy ezekrôl a forrásokról helyben is dönthessenek A fejlôdés nyomán megváltozik a magyar vidék. Budapest hegemón gazdasági szerepét a mainál jobban kiegyensúlyozzák a régiók nagyvárosai Gyôr, Pécs, Miskolc, Szeged és Debrecen a saját régiójuk fejlôdési gócává válnak. Az egymástól is eltérô, önálló arculatú nagyvárosok csökkenthetik Budapest elszívó erejét, képesek lehetnek arra, hogy a mainál inkább megtartsák a fiatalokat, hogy versenyképes kulturális és tudományos élettel szolgálják az erôsö- 108 A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK dô helyi polgárságot. A régiók fejlôdése új lendületet adhat a

többi városnak és a falvaknak is. A rendszerváltozást követô elsô másfél évtizedben jelentôs urbanizációs deficit halmozódott fel. A magyar vidék egyre inkább lemaradt. Átfogó vidékfejlesztési programra van szükség, amely helyreállítja város és falu erôsen elbillent egyensúlyát, amely kinyitja a vidék felemelkedése elôtt bezárult kapukat. A vidék eltartó erejét a mainál versenyképesebb mezôgazdaság, a jobb közlekedés, a nagyvárosival lépést tartó iskola, a viruló kis- és középvállalati szektor növelheti. Téved, aki azt hiszi, hogy a vidék csupán a mezôgazdaságot jelenti De az is, aki az ellenkezôjét gondolja: hogy van embert, tájat, kultúrát, nemzeti hagyományt megtartó vidék versenyképes agrárium nélkül. A vidékpolitika nemzetpolitikai kérdés. Az új vidékpolitikai stratégia kidolgozását a pártokénál szélesebb társadalmi képviseletre kell bízni. Ezért támogatom a Glatz Ferenc akadémikus által

kezdeményezett Nemzeti Vidékpolitikai Tanács létrehozását MODERN, VERSENYKÉPES INFRASTRUKTÚRA A gazdasági fejlôdés dinamizálásának további feltételei is vannak. A gazdaságnak kedvezô környezetre van szüksége. Jól képzett emberekre, versenyképes tudásra, kultúrára, jól fejlett kommunikációs és közlekedési hálózatra, egészséges környezetre Ezeket a területeket kell az állam közvetlen beruházásainak középpontjába állítani. A fejlett közlekedési infrastruktúra a társadalmi mobilitás, a gazdasági modernizáció egyik pillére, a változás, az alkalmazkodás felgyorsításának egyik eszköze. A magyar baloldal büszke lehet arra, hogy ebben a kormányzati idôszakban mintegy megkétszere- A FEJLESZTÉS ÁLLAMA: PRIORITÁSOK 109 zôdik a hazai autópálya-hálózat hossza. De nagyon sok még a feladat. Az autópálya-építést az alsóbb rendû utak átfogó felújítási és fejlesztési programjával kell kiegészíteni

Középtávú közútfejlesztési programunkat már elfogadta az Országgyûlés Ezután következik a vasút. A magyar vasút jelenlegi állapota méltatlan közlekedéstörténeti örökségünkhöz, és alkalmatlan a vasútra háruló feladatok teljesítésére. A magyar vasúti rendszer teljes felújításra, mélyre hatoló modernizációra szorul Nem halasztható a pálya- és a gördülôvasút, továbbá a személy- és a tehervasút szétválasztása, illetve az egyes területek önálló fejlesztése. Az a célunk, hogy a következô évtized végére nagyvárosainkat gyorsvasút kösse össze Budapesttel, hogy az átlagosan 150–200 kilométernyi távolság egy-másfél óra alatt megtehetô legyen. A szétdarabolt közlekedésfejlesztés helyébe a várost és a vidéket, illetve a helyi és helyközi mozgást összehangoló, a különbözô szállítási módozatok kombinálására törekvô átfogó logisztikai centrum és hálózatfejlesztés lép.

Rendszerváltozás és nemzeti politika A rendszerváltozással – több évtizedes hallgatás után – új esély és új felelôsség keletkezett a politikában a határon túli magyarság iránt. Mi a nemzeti politika tartalma? Milyen kapcsolat hozható létre a politikai állam és a történelmi nemzet között? Mi az állampolgárság tartalma? Miben különbözik a bal- és a jobboldal álláspontja? A rendszerváltozás egyik nagy kihívása a nemzeti politika mibenléte. Mert a különbségek nem ott kezdôdnek, hogy mit gondolunk a határon túl élô magyarokkal kapcsolatos helyes és felelôs politika tartalmáról, hanem egy lépéssel korábban. A NEMZETPOLITIKA TARTALMA – A BALOLDALI ÉRTELMEZÉS A jobboldal szóhasználatában a nemzetpolitika egyre inkább a határon túli magyar politika rokon értelmû kifejezésévé válik. Ha vita van közöttünk, akkor a jobboldalon jó esetben azt mondják, hogy a nemzeti kérdésben nem értünk egyet, rosszabb – és

gyakoribb – esetben pedig azt, hogy nemzetellenes politikát folytatunk. 112 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA Elôször is: megengedhetetlen az alkotmányos keretek közötti véleménynyilvánítást nemzetellenesnek bélyegezni. Másodszor: a nemzetpolitika nem szûkíthetô le a határon túl élô magyarokkal kapcsolatos politikára. A magam részérôl azt a legszélesebb értelemben fogom fel Véleményem szerint a nemzetpolitikának magában kell foglalnia valamennyi, a nemzet felemelésére irányuló politikai törekvést és programot. A nemzetpolitika része a gazdaságpolitika, a költségvetési politikától a jövedelempolitikáig; az egyes ágazati politikák a közlekedéstôl a vidékfejlesztésen át az oktatási és kulturális politikáig; a demokratikus intézményrendszer, a demokratikus normák és kultúra fejlesztésére vonatkozó politikai akarat és tett – és még hosszan folytathatnánk a sort. Láttuk, a XX. század derekán hova

vezetett az, amikor a nemzetpolitikát teljes egészében azonosították a Trianon teljeskörû revíziójára irányuló politikai akarattal A tragikus történelmi tanulságok bölcs megfontoltságra intenek ebben az ügyben Nem kétséges, hogy a jelenlegi magyar politika egyik legfontosabb feladata a határon túl élô magyar közösségek segítése és támogatása nemzeti identitásuk megôrzésében, magyarságuk megtartásában és megélésében. De súlyos hibát követne el Magyarország, ha átfogó nemzeti céljainak összességét e törekvés megvalósításának rendelné alá. A nemzetpolitika eredményessége a nemzet sikereiben mérhetô. A nemzet sikere pedig az elôzôekben sorolt részpolitikák okos összehangolásán, a prioritások helyes megválasztásán, végül pedig eredményes végrehajtásán múlik. A magyar nemzetpolitika tengelyébe én azt a célt állítom, hogy Magyarország legyen Európa ezen tájának legerôsebb gazdasága, hogy az ennek

nyomán növekvô és igazságosabban elosztott jövedelmeinkbôl jobban szolgálhassuk többi nemzeti célunkat – az oktatás felvirágoztatásától a határon túli politika támogatásáig. A nemzetpolitikának csak egyik – alapvetô fontos- RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA 113 ságú – eleme, hogy miként gyakoroljuk közös nemzeti felelôsségünket a határon túl élô magyarok iránt. Az e felelôsségérzetbôl eredô politika azonban akkor lehet eredményes, ha azt nem abszolútumként értelmezzük, hanem egy szélesebb értelmû, strukturált nemzetpolitikai célrendszer szerves részeként. MILLIÓK A HATÁRON TÚL A trianoni határok szétszakították az addig zömmel egy politikai államban élô magyarságot. Közel ötmillió magyar ember került az új határokon kívülre. A két világháború közötti Magyarország elsô számú nemzeti politikai prioritásává az igazságtalan trianoni határok megváltoztatása, a régi Trianon elôtti

határok visszaállítása vált. Ez nagy mértékben – fôként érzelmileg – érthetô reakció volt a történelmi Magyarország felbomlása és az ezzel járó fájdalmas emberveszteség nyomán Ezt az érthetô fájdalmat azonban kevésbé érthetô és elfogadható elôzmények növelték végletessé. Mindenekelôtt az a fajta nemzeti büszkeség, amely nem a más nemzetek és nemzetiségek egyenrangúságának elfogadásával, hanem gôggel, lenézéssel és tudatos, olykor erôszakos magyarosító törekvésekkel párosult az elôzô évtizedekben. A magyar szupremácia a harmincmilliós magyar birodalom lázálmával. Trianon ilyen elôzmények után nemcsak elfogadhatatlan, de felfoghatatlan is volt a kor magyarsága számára, hiszen a felsôbbrendûség nemzeti mítosza omlott össze. Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy egyetlen nemzeti cél maradt: visszaszerezni a megtépázott becsületet, visszaállítani a régi határokat és a magyar szupremáciát. A

határrevízió céljában összegzôdô nemzeti akarat maga alá rendelte az európai politikai realitásokat és az egyre sürgetôbb társadal- 114 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA mi-gazdasági modernizáció kihívásait. A keresztény-konzervatív Magyarország elsô számú nemzeti céljának eléréséért mindent egy lapra tett fel. Részben kényszerbôl, részben rossz politikai döntések következményeként egyre inkább az Európa és a világ térképét átrajzolni akaró nácizmus szövetségeseként kerestük igazunkat, csatoltunk vissza területeket, és sodródtunk bele mind mélyebben a háborúba a németek oldalán. A végeredmény ismert. A háborúban elpusztult több mint egymillió magyar, ebbôl halál- és munkatáborokban végezte hatszázezernél több magyar zsidó és százezer magyar cigány Megsemmisült nemzeti vagyonunk mintegy harminc százaléka, és természetesen elveszítettünk minden átmenetileg visszaszerzett területet. A

határok módosítását mindenekfelett álló nemzeti célként kijelölô politika nemzeti tragédiába torkollott. Az 1945-tôl szovjet uralom alá került Magyarországnak már semmi esélye sem volt arra, hogy felelôsséget vállaljon a határokon túl élô magyar közösségek nemzeti identitásának, kultúrájának, nyelvének megôrzéséért. A történelmi emlékezet és a nemzeti felelôsségérzet azonban ettôl függetlenül – búvópatakként – tovább élt. Családi és baráti kapcsolatokban, magánbeszélgetésekben és -látogatásokban, esetenként a félhivatalos politika oldalvizén szervezett vagy megtûrt kulturális és mûvészeti csereprogramokban. Ezek a kapcsolatok a nyolcvanas években egyre intenzívebbé váltak. Egyes – elsôsorban úgynevezett népi – értelmiségi csoportok mind nyíltabban kérték, követelték a határon túli magyarok érdekében történô hivatalos politikai fellépést. De a Kádár-rezsim nem léphette át önmaga

árnyékát A hatalmi alávetettség kényszere és az osztályszolidaritás – jelentsen az bármit is – felülírta a nemzeti szolidaritás követelményét. RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA 115 FELELÔSSÉG TIZENÖTMILLIÓ MAGYARÉRT Nem volt kétséges, hogy a rendszerváltozásnak fordulatot kell hoznia a határon túli magyarság politikájában. Antall József azóta szállóigévé vált kijelentése a lélekben tizenötmillió magyarért felelôsséget vállaló miniszterelnöki szereprôl jól jelképezte a gyökeres fordulatot. A szándék, az akarat világos volt, a megvalósítás programja és eszközei azonban csak lassan és fokozatosan teremtôdtek meg. A határon túli magyar politika intézményrendszerének kialakításában kiemelkedô jelentôségû kezdeményezések voltak a szomszéd országokkal kötött alapszerzôdések, a Magyar Állandó Értekezlet létrehozása, a státustörvény, illetve a magyarigazolvány bevezetése, valamint a

Szülôföld Alap megteremtése. Az Antall-, a Horn- és az Orbán-kormány után tehát a jelenlegi kabinet is megtette a maga lépéseit. Ezek után került váratlanul napirendre az állampolgárság ügye A magyar állampolgárság automatikus megadása a határon túliak számára évek óta fel-felbukkanó igénye volt a különbözô radikális jobboldali köröknek. E követelést korábban valamennyi kormány – köztük Orbán Viktoré is – elutasította Az ügyben akkor következett be fordulat, amikor a kormányzás jogát és felelôsségét elvesztô Fidesz ellenzéki szerepében a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett népszavazás mellé állt. A Fidesz politikai fordulata szétszakította az addig lényegében egységes és lineárisan fejlôdô közös nemzetpolitikát A határon túli magyarokat érintô politikának egyik legfontosabb szegmense a történelmi, nyelvi, kulturális identitás megôrzésének ügye, hogy a határon túl élô magyar

nemzetiségû kisebbségnek joga van nyelvének használatára, kultúrájának megôrzésére és fejlesztésére és arra, hogy a közös magyar történelem részesének tekintse magát. Ehhez törvényi feltételek, intézmények és pénzügyi lehetôségek kellenek. A magyar államnak kötelessége, hogy támo- 116 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA gassa a magyar közösségeket e jogok megszerzésében, gyakorlásában és megvédésében, az intézmények felállításában és mûködtetésében. E tárgyban nincs érdemi nézetkülönbség a hazai politikai szereplôk között, vita legfeljebb részletekrôl, mértékekrôl és arányokról folyik. Más a helyzet a magyar államiság szimbólumainak és jelképeinek nemzeti kiterjesztésével. A jobboldal mintegy történelmi-lelki kárpótlásként keresi azokat a lehetôségeket, amelyekkel azt üzeni a határon túli magyaroknak, hogy ha valóságosan nem is, szimbolikusan egy államhoz tartozunk. Ezt a célt

szolgálta például az az eredeti szándék, hogy a magyarigazolvány címoldalát a magyar állami címer díszítse. A baloldal mértéktartó álláspontot képvisel ezekben a kérdésekben. A történelmi és politikai hamissággal kapcsolatos fenntartásain túl ugyanis érti és elfogadja a szomszédos országoknak azt az érvelését, hogy a magyar államiságnak akár csak szimbolikus kiterjesztése a szétszakított nemzet egészére, sértheti ezen országok szuverenitását, rosszabb esetben destabilizálhatja régiónkat. A szimbolikus államnemzeti politizálás és a jószomszédi kapcsolatok megôrzésének konfliktusában a baloldal tehát elvi és gyakorlati okokból sem osztja a jobboldal álláspontját, valamint az újra és újra felbukkanó vitákban a mérsékelt és visszafogott elutasítás magatartását választja. TÖRTÉNELMI NEMZET – POLITIKAI ÁLLAM A Fidesz 2004-es politikai fordulata óta éles elvi különbség van a bal- és a jobboldali

álláspont között abban a kérdésben, vajon lehetséges-e automatikusan megadni a magyar állampolgárságot valamennyi azt kérô, önmagát magyarnak valló külföldi állampolgárnak. A vita súlya és hevessége miatt érdemes újra megállapítani: a magyar politikai elit túlnyomó többsége 2004-ig azt a közös vá- RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA 117 laszt adta erre az évek óta ismert igényre, hogy az állampolgárság automatikus megadása nem lehetséges. Ebben 2004-ig teljes egyetértés volt az MSZP és a Fidesz között. Az utóbbi azonban 2004 ôszén – véleményem szerint alapvetôen taktikai okokból – álláspontot változtatott. Míg korábban e követelést a határon túli politika szempontjából kifejezetten károsnak tekintette, addig ma ennek az ellenkezôjét képviseli Mostani álláspontjuk szerint a magyar állampolgárság automatikus megadása nemzeti érdek, az igény elutasítása pedig nem egyszerûen hiba, hanem a nemzettel

szemben elkövetett bûn. Véleményem szerint az állampolgárság az állam és az állampolgár közötti alkotmányos együttmûködésen nyugszik, amelynek lényege a jogok és kötelezettségek jogi normákban rögzített és garanciákkal ellátott kölcsönös és együttes gyakorlása. Ez a viszony aktív, jelen idejû és fô szabály szerint az állam területén való életvitelszerû tartózkodáshoz kötôdik. A jobboldal ma úgy ítéli meg, hogy a közös történelmi nemzethez tartozás automatikusan állampolgári jogosultságot hoz létre. Ez az álláspont egy spirituális történelmi jogból hoz létre jelenbeli aktív jogot anélkül, hogy párhuzamosan ugyancsak a jelenre vonatkozó kötelezettséget – például adófizetést – állapítana meg. Ebben a rendszerben felborul az állampolgársághoz kötôdô jogok és kötelességek egyensúlya, így felbomlik az egységes állampolgársági rendszer is. A határon belüli és kívüli állampolgárság

forrása és kötelességtartalma szintén különbözik egymástól. Még ezen is túlmegy a jobboldal azon javaslata, hogy a határon túli állampolgárság csak útlevéllel járjon. Ez jogi értelemben is kétfajta: nemcsak eltérô kötelességû, de eltérô jogosultságú állampolgárságot hozna létre. Ez a javaslat – azon túl, hogy az európai közös jogban kivitelezhetetlen – ellentmondani látszik az eredeti kezdeményezés lényegének is. Annak tudniillik, hogy közössé és azonossá tett, az egész nemzetre kiterjesztett állampolgárságban 118 RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA egyesítsük a szétszakított történelmi magyar nemzetet, tehát az államiság kiterjesztése és határmódosítás nélkül tüntessük el a különbséget a történelmi nemzet és a politikai állam között. ÚJABB STRATÉGIAI DILEMMA A határon túli magyar politikának van egy olyan eleme, amely az elsô perctôl fogva belsô ellentmondással terhelt. A hivatalos

politikai nyilatkozatok kivétel nélkül mind azt tartalmazzák, hogy a szülôföldön való megmaradás támogatása a cél. Ezzel szemben megállíthatatlannak tûnik a szülôföld elhagyása, a Magyarországra történô betelepedés. A Szülôföld Alap létrehozása a határokon túli magyarlakta területek gazdaságának fejlesztésére javítja az egyéni boldogulás helyi esélyeit, az önálló, stabil egzisztencia szülôföldön történô megteremtésének lehetôségét. A képet tovább bonyolítja, hogy a jobboldal érvelésében újra és újra felbukkan: az elöregedô magyar társadalom és a fejlôdô magyar gazdaság növekvô munkaerôigényét elsôsorban a határon túl élô magyarok bevándorlásának ösztönzésével kell kielégíteni. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a történelmi-nemzetiségi alapú és az ettôl eltérô, a munkaerô-piaci igényekbôl kiinduló aktív migrációs politikák között jelentôs elvi és gyakorlati különbség van, ami

a jobboldal számára elkerülhetetlenebbé teszi álláspontjának mielôbbi tisztázását. SZOCIÁLDEMOKRATA HAZAFISÁG Az elmúlt száz év Európában az etnikai alapú politizálás kudarcés tragédiasorozata. A vérségi, történelmi-nemzeti összetartozás államalkotó bázisa ugyan fennmaradt, de elveszítette államjogi re- RENDSZERVÁLTOZÁS ÉS NEMZETI POLITIKA 119 levanciáját. Helyébe az emberi, politikai jogaikban egyenlôvé tett különbözô nemzetiségû, kulturális, politikai és vallási identitású polgárok alkotmányos jogközössége lépett. A polgári demokratikus állam nem egyszínû, hanem demokratikusan versengô értékek és világnézetek foglalata Nem egységes többek között vallási értelemben sem: állam és egyház szétvált, az állam nem keresztény, hanem semleges, a polgárok hite magánügy. Hasonlóan nem egységes a polgári demokratikus állam nemzetiségi tekintetben: valamennyi polgár államalkotó – függetlenül a

nemzetiségi hovatartozásától A régiók és országok etnicizálásának tragédiákat hozó politikája helyébe az etnikumok regionalizálásának politikája lépett, amely a különféle autonómiák kiterjesztése jegyében zajlik. A hazafiság a történelmi nemzeti összetartozást, a nemzeti érdek képviseletét képes összeegyeztetni más népek megbecsülésével, az irántuk tanúsított érdeklôdéssel, egyenjogúságuk elfogadásával Épp ez az, ami megkülönbözteti a nacionalizmustól, amelyet átkos örökségként cipel magával a régió, és amely sokszor beárnyékolja a hazai jobboldal nemzeti politikáját is. Lehet és kell is új utakat és megoldásokat keresni annak érdekében, hogy erôsítsük és a mainál megélhetôbbé tegyük a nemzeti összetartozást. Ehhez bölcsesség, elszántság, invenció és empátia kell. Ami viszont biztosan nem kell hozzá: magyarkodó kivagyiság, bezárkózás, türelmetlenség – elôkészítetlen

népszavazás Mi, szociáldemokraták patrióták vagyunk. Politikánk végsô célja a nemzet felemelése. Tízmillió magyar állampolgár nevében, a tizenötmilliós magyar nemzet érdekében cselekszünk. Programunkban a történelmi felelôsség és a jövôért viselt kötelezettség tart egyensúlyt A baloldal nemzetpolitikája így foglalja egységes keretbe a történelmi nemzetért és a magyar hazáért – a tegnapért és a holnapért viselt felelôsséget. Magyarország a globális hatalmi térben Az 1945 után kialakult és máig rögzült nemzetközi hatalmi intézményrendszer egyre kevésbé képes kezelni a globális világ konfliktusait. Új kihívásokkal néz szembe az Európai Unió is, amely az integráció teljesebbé tételére szorul. A változó, megújuló nemzetközi erôtérben a magyar külpolitika számára is új célokat kell kitûzni VÁLTOZÓ GLOBÁLIS REND A II. világháborút követôen kialakult globális rend növekvô számú

kihívással néz szembe. Az ENSZ szervezete és mûködése egyre kevésbé illeszkedik az új realitásokhoz, a háború utáni hatalmi erôviszonyokra, az egykori gyôztesek egyezségére épülô nemzetközi intézményrendszer egyre nyilvánvalóbb teljesítmény- és demokráciadeficittel küzd. A mai helyzet kedvezményezettjei – döntôen a Biztonsági Tanács állandó tagjai – vonakodnak utat engedni a status quót átalakító mély reformoknak. Pedig ha az ENSZ továbbra is kizárólag a világ legerôsebb és leggazdagabb országainak dominanciájára épül, akkor képtelen lesz hatékony választ adni a szegénység, az észak–déli megosztottság, a környezetszennyezés vagy a kilátástalan helyzetû afrikai országok mély humanitárius és modernizációs problémáira. 122 MAGYARORSZÁG A GLOBÁLIS HATALMI TÉRBEN Hasonló természetû gondok gyötrik az Európai Uniót is. A II világháborút követô idôszak békevágyára, a német–francia

kiegyezésre és a demokratizálásra épülô integráció formálta közös akarattá milliók óhaját De hogyan tovább, amikor az eredeti célok lényegében teljesültek? Melyek azok az új álmok, vágyak, amelyek itt vannak mindannyiunkban, s amelyek elérését az európai együttmûködés hozhatja közelebb? Zavarba ejtô kérdések. Hatvan év európai béke és példátlanul hosszú gazdasági prosperitás után az európai emberek jelentôs része nem új világmegváltó programokra, újabb változásokra, hanem nagyobb hétköznapi biztonságra vágyna: munkahelyre, lakásra, magas szintû jóléti ellátásra. A hagyományos európai jólétet azonban egyre nyilvánvalóbban fenyegeti az Egyesült Államok és a Délkelet-Ázsia által diktált verseny. Az európai társadalmak többsége küzdelem helyett inkább kitérne a kényszerû verseny elôl, de erre valójában nincs lehetôsége. Európa még nem szánta el magát a változásra A nemzeti jövedelmek mintegy

egy százalékát újraosztó Európai Unió kezében kevés eszköz van. Nem Brüsszellel, az Unióval van az igazi baj, hanem az egyes nemzetállamok bizonytalankodásával Van-e társadalmi támogatás, politikai bátorság és intellektuális erô az egyre sürgetôbb reformokhoz? – ezekre a kérdésekre nem Brüsszelben, hanem Párizsban, Berlinben, Prágában vagy éppen Budapesten kell válaszolni. Ettôl persze még igaz, hogy a jelenlegi brüsszeli adminisztráció nehézkes, hogy az alapító országok polgárait elbizonytalanítja az új országok alacsonyabb munkaerôköltsége által támasztott versenyképességi kihívás, hogy Törökország csatlakozásának lehetôsége növekvô – bár sokszor nem megalapozott – vallási-kulturális és szociális aggodalommal tölt el sokakat. Bármennyire fontos kérdések is ezek, nem errôl szól Európa elbizonytalanodása. Valójában arról van szó, hogy múlt és jövô, tradíció és modernizáció határán nem

tudjuk, merre induljunk. MAGYARORSZÁG A GLOBÁLIS HATALMI TÉRBEN 123 Az Európai Uniónak és az európai országoknak együtt kell mûködniük az Egyesült Államokkal a globális biztonság fenntartásában, megerôsítésében, az új kihívásokra adott helyes válaszok megtalálásában. Mi, európaiak egyenrangú szereplôk kívánunk lenni, miközben az ehhez szükséges képességek jelentôs részében tetemes hátrányt halmoztunk fel. Igaz ez katonai képességeinkre, döntéshozatali rendszerünkre, kutatási-fejlesztési kapacitásainkra. Mindez tökéletesen igaz Magyarországra is Hosszabb távon Európa – és meggyôzôdésem szerint az egész világ – érdeke, hogy globális biztonsági kérdésekben, a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben szorosabb legyen az atlanti együttmûködés. Ám emellett tudomásul kell vennünk azt is, hogy a gazdasági, az üzleti, a tudományos és a kulturális teljesítmények területén egymás versenytársai

vagyunk és maradunk. Európának ideje lenne felvennie a kesztyût! ÁTALAKULÓ KÜLPOLITIKAI HANGSÚLYOK A magyar külpolitika legfontosabb célja, hogy kedvezô nemzetközi környezetet teremtsen nemzeti céljaink megvalósításához. A 90-es évek külpolitikai prioritásai jórészt teljesültek. Tagja lettünk a NATO-nak, az Európai Uniónak, a szomszédos országokkal való kapcsolataink alapjában véve rendezettek, és a feszültségek ellenére növekvô felelôsségvállalás jellemzi Magyarország és a határain túl élô magyar közösségek kapcsolatait is. Nincs az országot közvetlenül fenyegetô biztonsági kihívás vagy katonai fenyegetettség. Az új nemzeti célokhoz megújuló külpolitika tartozik. Nemzeti céljaink fókuszába gazdaságunk versenyképesebbé tételét és egy összetartó társadalom megteremtését kell helyeznünk. Magyarország külföldi képviselete ily módon az ország politikájának, gazdasá- 124 MAGYARORSZÁG A GLOBÁLIS

HATALMI TÉRBEN gának, tudományos, kulturális értékeinek, illetve érdekeinek megjelenítését és érvényesítését igényli. Ezek az érdekek a legtöbbször nem elvontan, hanem nagyon is konkrétan, intézményekhez, vállalatokhoz, településekhez, civil szervezetekhez, egyénekhez kötôdve jelennek meg. Magyarország képviselete nem egyenlô a magyar kormány képviseletével. Fél évszázados békét követôen, rendezett két- és sokoldalú kapcsolatok közepette a nemzetközi együttmûködés és verseny ma már nem elsôsorban országok, hanem intézmények és emberek között zajlik. Ezért sürgetô, hogy diplomáciai erôforrásaink nagyobb részét gazdasági- és kulturális diplomáciai célok támogatására, figyelmünket pedig az állam elvont érdekein túl a konkrét vállalati, intézményi, települési érdekekre fordítsuk. Mindez együtt jár külpolitikánk regionális súlypontjainak átrendezésével is. Változatlanul fennmarad a

szomszédos országokhoz fûzôdô rendezett és fejlôdô kapcsolatok fenntartásának elsôdleges érdeke, amelybe beleilleszkedik a határon túl élô magyarság támogatása, közösségi önigazgatása, önkormányzása, országonként eltérô tartalmú és terjedelmû autonómiájának elismertetése és megerôsítése. Nemzeti és európai érdek a balkáni stabilizáció és prosperitás segítése, a régió országai számára az európai uniós tagság elérésének határozott, de nem feltétel nélküli támogatása. Folytatni kell a megértés és a közeledés politikáját a számtalan tekintetben megkerülhetetlen Oroszországhoz, valamint az európai perspektíva egyértelmû felmutatásával hozzá kell járulni az ukrán demokratikus erôk helyzetének stabilizálásához. A magyar gazdaság fejlôdésének legfôbb érdeke, hogy új piacokat találjon, és fenntartsa a külföldi tôke magas szintû érdeklôdését. Ezt a célt szolgálja az elmúlt években

megvalósított fordulat, amellyel Magyarország a rendkívül dinamikusan fejlôdô ázsiai térség egyes országai felé fordult. Régi és új veszélyek Sokszor mondjuk, hogy a gazdasági és politikai rendszerváltozás már megtörtént – a társadalmi még hátra van. Pedig az, amit társadalmi rendszerváltozásnak hívunk, nemcsak a szocializmus 1990 elôtti negyvenkét évére, hanem az évszázados feudális örökségre is válasz lesz. A bennünk és közöttünk élô lelki, kulturális és morális feudalizmust is magunk mögött kell hagyni. Nincs kétségem afelôl, hogy ez évtizedekig fog tartani. Addig oltalmaznunk kell fiatal demokráciánkat, meg kell védenünk a populista szirénektôl, továbbá több felelôsséget kell vállalnunk azokért, akik úgy érzik, hogy elfeledkezett róluk Magyarország. Nem elegendô csak ismételgetni a szabadság, egyenlôség, testvériség történelmi jelszavait. A politika cselekvés Értékeink megôrzése, s ha

kell, megváltoztatása érdekében Magyarországon sok minden érdemes arra, hogy megôrizzük. A legfontosabb értéket, a nemzet szabadságát és függetlenségét ma semmilyen közvetlen veszély nem fenyegeti. 126 RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK A DEMOKRATIKUS MAGYARORSZÁG VÉDELME Nem ilyen egyértelmû a demokratikus köztársaság helyzete. Talán azt mondják, erre sem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen a demokrácia alkotmányos alapjai szilárdak Magyarországon. Csakhogy a demokrácia jóval több az írott jognál A demokrácia intézményekben, folyamatokban, kultúrában és mentalitásban testesül meg. Ilyen értelemben ma rosszabb állapotban van a köztársaság, mint a rendszerváltozást követô elsô években volt Megkopott a hit, hogy a szabadság és az egyenlôség eszményére épülô köztársaság elôbbre való, mint bármely politikai részérdek pillanatnyi felülkerekedése. Demokratikus politikai intézményeink hitele, a politikai pártok, a

parlament, a kormány elfogadottsága ma lényegesen rosszabb, mint tizenöt éve. A demokratikus egyeztetési folyamatok kiüresedôben vannak, sokszor csak álcaként szolgálnak arra, hogy mögöttük háborítatlanul nyomuljon a pártérdek. Felborult a versengés és az együttmûködés egyensúlya A megegyezés szándéka erôtlenségnek, nem egyszer gyávaságnak hat A köztársaság az önzô politikai hatalomvágytól sározódik be csaknem minden nap. Nem volt ez mindig így. A fordulat véleményem szerint 1998 után következett be, amikor a hatalomra került Orbán–Torgyánkormányt az a meggyôzôdés vezette, hogy a demokratikus normák maradéktalan betartásával nem teremthetô meg a kívánt mértékû hatalmi egyensúly a kormány és az ellenzék mögött álló társadalmi erôk között. Ha az alkotmány talán nem is, a demokratikus normák és szokások sora igenis sérült a parlament háromhetenkénti ülésezésével, a parlamenti vizsgálóbizottságok

megalakulásának kormányoldali megakadályozásával, az ellenzék interpellációs jogának korlátozásával, a kétéves költségvetéssel. A demokratikus szokások és normák pillanatnyi hatalmi igényekhez való igazítása ragadós példát teremt. A hatalmi vetélkedés lo- RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK 127 gikája minden szereplôt a legnagyobb mozgástér megszerzésére ösztönöz, s ha a határokról kiderül, hogy azok tágíthatók vagy átjárhatók, akkor ez lesz az uralkodó magatartás. Mielôbb vissza kell fordulni errôl az útról. Túlságosan fiatal a magyar demokrácia, túlságosan gyenge a demokratikus polgári meggyôzôdés ahhoz, hogy a nyilvánosság ereje önmagában elegendô kényszert és korlátokat teremthetne a politikai pártok normaromboló magatartásával szemben. A pártok önkéntes normakövetésére, önkorlátozására, a pártoktól önmagukat függetleníteni tudó intézmények – a köztársasági elnök, a bíróságok, a

számvevôszék stb. – szuverenitásának megerôsítésére és tiszteletben tartására van szükség Alapjaiban nem vitatva a magyar jobboldal alkotmányos demokrácia iránti elkötelezettségét, ám érzékelve, hogy ez nem párosul eléggé bizonyos íratlan normák és a konszenzusos demokrácia tiszteletével, a magyar baloldal feladatának látom, hogy a versengô demokrácia mellett erôsítse az együttmûködô demokrácia kultúráját és gyakorlatát, hogy óvja a harmadik Magyar Köztársaság parlamentáris intézményeit és demokratikus értékeit. ÚJ VESZÉLY A POPULIZMUS Ha körülnézünk Magyarországon, ezer okunk lehet az elégedetlenségre. A megoldásra váró gondok sora szinte végtelen Ezen az sem változtat, hogy hasonlóan hosszú – sôt bizton hiszem, hogy hosszabb – listát lehetne összeállítani azokról a problémákról, amelyeket sikeresen megoldottunk, azokról az eredményekrôl, amelyekre méltán lehetünk büszkék. A politikusok

felelôssége a közjó szolgálata. Hogy olyan feltételeket teremtsenek, amelyek keretei között könnyebb megtalálni 128 RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK az egyéni boldoguláshoz, a sikerhez vezetô utat. A közjó eszménye mögött milliónyi különbözô sors húzódik meg Könnyebb és nehezebb, elégedettségre okot adó és erôfeszítésre sarkalló egyaránt. A közjó intézményeinkben, szabályainkban, kultúránkban testesül meg. Aki a közjót akarja szolgálni, annak ezekhez kell alkalmazkodnia A választó támogatásáért küzdô politikusokat folyamatosan kísérti a veszély, hogy megoldások helyett népszerûséget keressenek. A közösség képviselôinek, az ország vezetôinek azonban mélyebbre és messzebbre kell látniuk, mint azoknak, akiknek a képviseletére szegôdtek. A választóknak joguk van nem ismerni a részleteket, nem számolni valamennyi következménnyel és türelmetlennek lenni. De tisztességes politikus ezt nem használhatja ki. Ez

nem adhat számára felhatalmazást arra, hogy kizárólag azt mondja, amit a választói hallani szeretnének. Az ország érdeke és a választók pillanatnyi elvárásai nem mindig esnek egybe. A demokratikus politikus nem közvélemény-kutató, aki a nap minden percében összegzi az emberek elvárásait, hanem a közvéleményt is formáló vezetô, aki vállalva a felelôsséget, programot ajánl. Aki vezetett már bármilyen közösséget, aki döntött már családi asztalnál, az jól tudja, hogy vannak olyan elhatározások, amelyeknek nem mindenki örül az adott pillanatban, a jövô érdekében mégis vállalni kell ôket. Nem ismerek olyan sikeres közösséget, családot, iskolát, vállalatot, ahol mindig a legkönnyebb, legnépszerûbb utat választották volna. Épp ellenkezôleg: azt tapasztalom, hogy a sikerhez vezetô úton idônként nehéz és embert próbáló szakaszok is vannak. Magyarország parlamentáris köztársaság. A népakarat nem közvetlenül és

folytatólagosan érvényesül, hanem a nép által megválasztott és meghatározott idôre döntési jogosítványokkal felruházott képviselôk döntésein keresztül. A parlamentáris in- RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK 129 tézmények és az azok keretei között mûködô felelôs vezetôk által. Ezeket az intézményeket és ezeket a választott vezetôket természetesen a nép ellenôrzi, s ha elégedetlen a munkájukkal, akkor leváltja ôket A demokratikus politikus cselekedeteit elsôsorban mégis a saját meggyôzôdése vezeti. Azok az értékek, amelyekben hisz Ezeket az értékeket és az azokra épülô elveket akkor sem adja fel, ha a népszerûség növelése pillanatnyilag mást kívánna. A demokratikus akaratképzés az elvszerû alternatívák közti szabályozott, intézményesített, demokratikus és felelôs döntésekre, nem pedig a megformálatlan tömegigényre történô hivatkozásra épül. Az ellenzék mai vezére egyszer azt mondta, hogy aki

rendszeresen változtatja a véleményét, az olyanná lesz – és annyit is ér –, mint az üres mákgubó, amely csak zörög a szélben. Demokratikus politikushoz méltó mondat volt, megfontolásra és megtartásra érdemes Olyan magatartásra ösztönöz, amely megóvhat bennünket a magyar politikát egyre inkább fenyegetô kísértéstôl, a populizmustól. RÉGI ÁTOK: SZEGÉNYSÉG ÉS KISZOLGÁLTATOTTSÁG Nem létezik bal- vagy jobboldali szegénység. Csak szegénység van A lehetôségek, az élet beszûkülése, a választás helyett a kényszer uralma. A szegénység nem magánügy A szegénység olyan közügy, amelyhez magán- és közfelelôsség egyaránt kapcsolódik. Létrejöttéhez, fennmaradásához és átörökítéséhez is Magyarországon sok a szegény ember, a szegény család. Minden bizonnyal több, mint tizenöt évvel ezelôtt Nem lehet megbékülni az ínséggel, függetlenül attól, kinek mi a politikai meggyôzôdése 130 RÉGI ÉS ÚJ

VESZÉLYEK Az egyes politikai áramlatok szegénységgel kapcsolatos álláspontja mára sokat változott. A konzervatívok már nem mondják azt, hogy a szegénység a társadalmi rend természetes jelensége, nem teszik hozzá, hogy miként együtt jár a fénnyel az árnyék, úgy az emelkedô társadalomnak is megszüntethetetlen része a nincstelenség. A liberálisok sem hiszik, hogy a szegénység – csakúgy, mint a gazdagság – magánügy, ezért ezzel kapcsolatban csak magánfelelôsség létezik. A magyar jobboldal családpolitikája és munkanélküliséggel kapcsolatos szemléletmódja ezzel együtt mégiscsak sokat magán visel a szellemi–politikai elôdök felfogásából. Abból a hitbôl indul ki, hogy a javuló anyagi helyzetû felsô középosztályok növekvô jövedelme majd automatikusan „lecsorog” az alul lévôkhöz. Az elmúlt évek enyhén szólva nem igazolták e várakozás megalapozottságát. A magyar liberálisok kiterjedt és széles jóléti

politika helyett az erôsen célzott, rászorultságelvû szociálpolitikában hisznek, szûkebben meghatározva a rászorulók körét, mint ahogy azt a szociáldemokraták tennék. A szegénység társadalmi betegség. Olyan nyavalya, amely közös társadalmi gyógymódot követel A kérdés az, hozzá merünk-e nyúlni azokhoz a társadalmi intézményekhez és folyamatokhoz, amelyek újratermelik. Mint a legtöbb összetett társadalmi jelenség esetén, itt is kibújhatnánk a szegénységgel kapcsolatos kérdések érdemi megválaszolása alól, jelezvén: nincs egyszerû megoldás. Ám ezt jó lelkiismerettel azért sem tehetjük meg, mert az elmúlt évek kutatásai nagyon világos képet rajzoltak a szegénység újratermelôdésének okairól. Kissé leegyszerûsítve: az egyéni szegénység mögött jövedelemhiány, annak hátterében a munkanélküliség, a munkanélküliség mögött a nem megfelelô szakképzettség húzódik meg, a logikai sor végén RÉGI ÉS

ÚJ VESZÉLYEK 131 – illetve az életút elején – pedig a hátrányos családi háttér és környezet áll. A családok mostoha sorsára leginkább a szülôk munkanélkülisége, a család nagysága – tehát a gyermekek száma –, valamint a lakóhely van hatással. Él közöttünk mintegy hétszázezer ember, akiknek súlyos napi megélhetési gondjaik vannak. Otthonok, ahol kikapcsolják a fûtést és az áramot; családok, ahol nem futja napi egy tál meleg ételre Ahol gondot okoz a tanszer megvásárlása, a havi bérlet kiváltása, ahol a szülôk évek óta nem vettek maguknak egyetlen ruhadarabot sem. Az ô helyzetükre és speciális igényeikre alig fordítottunk figyelmet az elmúlt másfél évtizedben Ideje ezen változtatnunk. A már kialakult szegénységgel szemben rövid távon aktív és passzív munkaerôpiaci eszközökkel – például: átképzés, álláskeresési támogatás, közmunkaprogramok – és célzott szociális segélyezéssel lehet

küzdeni. Hosszú a sora azoknak az intézkedéseknek, amelyeket ezen a területeken a jelenlegi kormány meghozott Többszörösére növeltük a közmunkaprogramokban részt vevôk számát, átalakítottuk a munkanélküli segélyezés rendszerét, az új szociális törvénnyel némiképp igazságosabbá és célzottabbá tettük a szociális ellátást. A szegénység kockázatát csökkentô közvetett eszközök körében a leglényegesebbek a gyermek-, illetve családtámogatási rendszer eddigi, illetve 2006-tól sorra kerülô lépései. A rászorulók ingyen kapnak tankönyvet, étkezést a bölcsôdétôl az iskoláig, jelentôsen növekedett és tovább emelkedik az alanyi jogon járó családi pótlék összege. Az idôskori szegénység esélyét csökkenti a nyugdíjak emelése, a tizenharmadik havi és a méltányossági nyugdíj bevezetése, a legidôsebb egyedül élôk támogatásának felemelése. 132 RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK ALKOSSUNK SZEGÉNYSÉGELLENES

NEMZETI PROGRAMOT! Hosszú távú, átfogó megállapodásra van szükség a szegénység enyhítése érdekében a civil szervezetek, a szakmai képviseletek és az önkormányzatok bevonásával. A Szegénységellenes Nemzeti Program súlypontjai a következôk lehetnének: Munkára ösztönzô családi segélyezési rendszer bevezetése, amely a család jövedelmét a családtagok számával arányosan növekvô mértékben egészíti ki egy minimális megélhetési szintre. A segélyek egy részének a munkába állás utáni idôszakban történô további folyósítása segítheti a munkakezdés nehézségeinek áthidalását, és lebonthatja a munkavállalással szembeni ellenérdekeltség egy részét. Ebbe a logikába illeszkedik bele az a döntés is, amely szerint a kismamák a gyermek egyéves kora után akkor is megkapják a gyest, ha elmennek dolgozni. A szegénységet segélyezéssel megszüntetni nem, legfeljebb csökkenteni lehet. A szegénységbôl kivezetô út a

foglalkoztatáson át vezet Az alacsony hazai foglalkoztatás fô oka, hogy az alacsony iskolai végzettségûek nem találnak munkát. A felsôfokúak aktivitási rátája meghaladja a nyolcvan, a legfeljebb általános iskolával rendelkezôké nem éri el a negyven százalékot. A tartósan munkanélküliek számára személyre szabott foglalkoztatási programok szükségesek, ahol a mentor nemcsak az elhelyezkedésben, hanem a munkahely megtartásában, a munkahelyi környezet befogadóvá tételében is segít. A tartós munkanélkülieket újrafoglalkoztatóknak a jelenleginél lényegesen nagyobb közteherfizetési-kedvezményt kell adni, hiszen az alacsony közterhet viselô munka egyénileg és társadalmilag is hasznosabb, mint a munkanélküliség és a segélyezés A szegénység fontos eleme az emberhez méltatlan lakhatás, illetve a lakhatás bizonytalansága. Ma a lakhatással kapcsolatos ál- RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK 133 lami támogatás csaknem egésze a

lakástulajdon megszerzését segíti. Így aztán éppen a legszegényebbek nem jutnak lakáshoz, hiszen ôk a tulajdonra még csak gondolni se mernek Az elmúlt két évben történtek érdemi változások: a lakásfenntartási támogatás normatívvá vált, amelynek kilencven százalékát a központi költségvetés fizeti. Mintegy száz településen adósságkezelési szolgáltatás indult el a rezsihátralékok rendezésére, hasonló célú programot indítottunk az 1989 elôtt felvett magánhitelek rendezésére is. Ezek fontos lépések, de ennél többre van szükség Meg kell vizsgálni annak lehetôségét, hogy a lakásvásárláshoz kapcsolódó szociálpolitikai támogatást részletekben fizetett lakbértámogatásként azok is megkaphassák, akik nem tudnak vagy nem akarnak saját tulajdonú lakásba költözni. Mindezek a lépések gátat vethetnek a szegénység gyors növekedésének, de önmagukban nem képesek megfordítani a kialakult és meglehetôsen rossz

irányú tendenciákat. A társadalmi mobilitás, különösen a generációk közötti mobilitás felgyorsítása lehet az egyetlen hathatós és tartós eszköz a szegénység elleni küzdelemben. A mobilitás motorja az oktatás, a képzés Ez az, ami megtörheti a családi szegénységcsapdát, amelyben a reménytelenség és a kitaszítottság olyan természetességgel öröklôdik apáról fiúra, mintha az a sors megváltoztathatatlan rendjébôl következne. Ma minden ötödik fiatal úgy tölti be az iskolakötelezettség határát jelentô tizennyolcadik életévét, hogy nincs semmilyen szakképzettsége Ôk lesznek a holnap szegényei, a peremre szorultak, a máról holnapra élôk. E fiatalok körében megrendítôen magas a roma származásúak aránya A szegénységbôl kivezetô foglalkoztatást a korszerû oktatás, elsôsorban az alapfokú oktatás és a szakképzés alapozza meg. A szegénységellenes küzdelem legnagyobb kihívása, hogy összetett kezelést,

komplex programokat igényel. Egyedi beavatkozá- 134 RÉGI ÉS ÚJ VESZÉLYEK sok legfeljebb idôlegesen tudják elfedni a bajokat. A szegénység – különösen annak legfájdalmasabb gócpontjai: a gyermekszegénység, a romaszegénység, az idôskorúak szegénysége – csak hosszú távú átfogó intézkedésekkel kezelhetô. Zárszó helyett A magyar baloldal színes, eleven politikai és eszmei áramlat. Baloldali polgári demokratákat, szocialistákat, szociáldemokratákat, népi baloldaliakat találunk a fôsodorban Sokat változtunk az elmúlt száz-százhúsz évben – radikálisan átalakultunk a legutóbbi másfél évtizedben. Most itt állunk, készen arra, hogy hozzájáruljunk az ország gyarapodásához, a nemzet felemelkedéséhez. Patrióták és demokraták vagyunk. Hiszünk a szabadság, az egyenlôség, a szolidaritás maradandó értékeiben. Tudjuk, hogy verseny és együttmûködés kéz a kézben járnak a modern társadalomban. Készen

állunk arra, hogy a társadalmi igazságosság kiterjesztése érdekében szabályozott módon beavatkozzunk a gazdasági, társadalmi folyamatokba. Tudjuk: úgy kell megteremtenünk az emberek és a családok biztonságát, hogy közben folyamatosan változunk és változtatunk Hiszünk a közösség felemelô erejében, hogy a család, a nemzet több, mint a tagjaiból összeálló sokaság. Nem tudjuk legyôzni egymást. A tôke a munkát, a munkás a tôkést, a vidék a várost, vagy megfordítva. Nincs erôs gazdaság összetartó társadalom nélkül E két pillérre épülhet a sikeres Magyarország. Van, ami fontosabb 136 ZÁRSZÓ HELYETT a politikai küzdelemnél, annál, hogy ki kit gyôz le, hogy ki nyeri meg a következô választást. Meg kell tanulnunk: egységes nemzeti céljaink csak sokféleségünk türelmes elfogadásán és demokratikus összevetésén nyugodhatnak. Együttmûködésre, felelôs partnerségre vagyunk ítélve. Ez a sorsunk Ha ezt

megértjük, akkor gyôzhetünk Akkor egész Magyarország gyôzni fog