History | High school » A lovagi kultúra és értékrend néhány eleme

A lovagi kultúra és értékrend néhány eleme Vázlat: I. 1 A lovagság fogalma II. 1 A lovaggá válás 2. A lovagi erények 3. A lovagi életmód a) A harcban való jártasság megszerzése ~ vadászatok ~ lovagi tornák ~ helyi összecsapások b) lakhely III. 1 A lovagi kultúra a) viselkedésszabályok b) műveltség A lovag a XI. századig a teljes páncélzattal harcoló lovas katonát, illetve a kíséretében szolgáló hasonlóan felszerelt nemest jelentette. A XI-XIII században ezt már az alacsonyabb rangú fegyverforgatókra használták, majd a XIII. századtól a nemesség alsó részének elnevezésévé vált, akik az eredeti katonai funkciót sokszor már nem is gyakorolták. A lovagi cím örökletes volt, azért az ősök emléke, a leszármazás, a rokoni kapcsolatok ismerete fontos volt. A lovagi életre való felkészülés már 7 é ves korban elkezdődött, ekkor sajátították el a fegyverforgatás, a lovaglás, az írás és az olvasás tudományát. 12

éves kortól az uralkodói és főúti udvarokban, mint apród vagy fegyvernök folytatódott a felkészülés. Az ifjakat 18 éves koruk táján avatták lovaggá, amikor már rendelkeztek a 7 lovagi készséggel: lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászat, táblajátékok ismerete, verselni tudás. A XII századtól kezdett a lovaggá válás ritualizálódni. A szertartás előtti napon a lovag meggyónt és fürdőt vett, ezáltal megtisztult. Ezután az éjszakát virrasztással és imádkozással töltötte Az avatás során az apa, a nagybáty vagy a hűbérúr adta át a lovagi hivatás jelképeit, a kardot és az övet, majd az avató karddal a v állára ütött, esetleg arcul csapta, ami Jézus szenvedéseire emlékeztetett, amit majd meg kell bosszulnia. Ezután felkötötték a sarkantyúkat, feladták a sisakot és a pajzsot; végül a lovag megesküdött, hogy a lovagi élet szabályait betartja. A lovag fő feladata a harc, legfőbb erénye a vitézség, a

bölcsesség és a bőkezűség. A munka és vagyongyűjtés a lovagi életben megvetendő volt. A lovagi esküben is megjelennek az erények: napi misehallgatás, a l ovag életének kockáztatása a h itért, az egyház, az özvegyek, az árvák, az ártatlanul fogságba kerültek védelme; a nők tisztelete; az igazságtalan háborúk elkerülése. A lovagnak álcáznia kellett fájdalmát, nem kelthetett szánakozást maga iránt. A szenvedés és a gyötrelem paraszti tulajdonságnak számított A harcban való jártasság megszerzésére a lovagok vadászatokon, lovagi tornákon, helyi összecsapásokon vettek részt. A vadászatok során kutyák és szolgák hadával tömegesen ejtettek el vadakat. A lovagi torna sport, szórakozás és hadgyakorlat volt egyszerre A lovagok párban, dárdával mérkőztek meg és a győztesé lett a legyőzött lova és fegyvere. A lovagok olykor csapatban is megmérkőztek: itt is párok csaptak össze, de tömegesen, tompított

fegyverekkel s a legyőzött lovagok fogságba estek és váltságdíjat kértek értük. A XII. századtól a lovagi tornák harci jellege háttérbe szorult, a lovagok választott hölgyük számára akarták bizonyítani bátorságukat, erejüket. Háborúk híján a lovagok egymás ellen csatáztak, vagy falvak, városok ellen vonultak, hogy földet, foglyot, váltságdíjat, hírnevet szerezzenek. Leginkább a nemesi famíliák örökségéből kimaradt fiatalabb ifjai, az ún. kóbor lovagok vettek ezekben a helyi összecsapásokban részt Az egyház megpróbálta ezeket a harcokat korlátozni: Franciaországból indult a Treuga Dei, az Isten békéje mozgalom, mely ünnepnapokon, a hét utolsó 3 napján megtiltotta a hadakozást, illetve a fegyvertelen emberek bántalmazását. A lovagok kezdetben egyszerű udvarházakban, később fából, majd kőből készült lakótornyokban éltek. A XIII században kezdtek kényelmesebb lakóépületeket emelni konyhával, díszteremmel,

a fűtést cserépkályhával, a világítást fáklyákkal és gyertyával biztosítva. A lovagok életében fontos alapelv volt a természetes érzelmek és ösztönök (étkezés, szerelem) elfojtása: kialakulta a k özös étkezések és a társadalmi érintkezés szabályai (köpködés, illetlen orrfújás, meztelenkedés tilalma). Illett másokat végighallgatni, előre engedni, megkínálni, ha volt rá ok elnézést kérni. Fejedelmi-főúri udvarokban bontakozott ki az udvari kultúra. Az udvarokban élő lovagok hölgyüket költeményekben és dalokban magasztalták („udvari szerelem”). Kialakult az udvari költészet, a trubadúr líra. Igazi lovagköltők (trubadúrok, minnesangerek) írtak verseket, amelyeket sokszor elő is adtak. A lovagi műveltség része a lovagi epika, Sándorregény (Nagy Sándor); Roland-ének (Nagy Károly); Breton mondakör (Arthur király, Paszifál, Trisztán és Izolda); Trója-regény