Sociology | Higher education » A szocializáció

A SZOCIALIZÁCIÓ Bevezetés A szociálpszichológusokat és minden emberrel foglalkozó tudományt érdekelte az a kérdés, hogyan válik az ember az adott társadalom megfelelő vagy nem megfelelő tagjává. A szocializáció fogalma már a múlt századi szociológusok kérdései között felbukkan, de jelenlegi tartalmát a személyiség kialakulásának, fejlődésének értelmezését, a közvetlen társas kölcsönhatások pszichoanalitikus megközelítése adta. A szocializációs vizsgálatok az egyén társadalmi viselkedésével foglalkoznak. Amikor a szocializáció fogalmát kísérlik megfogalmazni, többen és különbözőképpen értelmezik. Az értelmezésekben kiemelésre kerül, a személy társadalmi szerepre történő felkészítése, s a meghatározások szerint olyan folyamatról beszélhetünk, amely során az egyén megtanulja azokat a s zociális és kulturális követelményeket, melynek eredményeképpen társadalmának funkcionális tagjává válik,

illetve a társadalom oldaláról nézve a kultúra átadásra kerül, és az egyén beilleszkedik valamilyen szervezetbe, mint pl. iskola, munkahely A szocializáció fogalma és jelentősége a személyiség fejlődésében Az ember társadalmi lény, beleszületik a s zociális környezetébe, ennek segítségével megvalósítja önmagát. A genetikai és környezeti tényezők nem egymástól függetlenül hatnak az egyénre, hanem a megszületéstől kezdve összekapcsolódnak. Vannak biológiai jellemzők, amelyek abban játszanak fontos szerepet, hogy egyedivé, másoktól különbözővé tesznek bennünket. Ezek közül legfontosabb a genotípus, melyet szüleinktől, génjeitől örököltünk és jellemzőek ránk nézve. Például az újszülött gyermek rendelkezik olyan jellegzetességekkel, mint temperamentum, vagy hangulattal kapcsolatos személyiség jellemzők, amelyeket részben a genetikai tényezők határoznak meg, részben a környezet. A személyiségbeli

jellemzőknél, különbségeknél, a temperamentum jellemzői játszanak szerepet. Genetikai örökség eredménye az egyén emocionalitása, szociabilitása, aktivitása. Az ikerkutatások bizonyítják, hogy a külön nevelt egypetéjű ikrek személyiségjellemzői jobban hasonlítanak, mint a kétpetéjűek, mert genetikailag hasonlóbbak egymáshoz. Legnagyobb hasonlóság, az örökletesség, a k épességek, és az intelligencia esetében tapasztalhatók. A temperamentum alakulása az egyén genotípusa és a környezet kölcsönhatásának következményeként jelentkezik, vagyis, ha a gyermek temperamentuma és az otthoni környezet egymásnak megfelel, lehetővé válik az egészséges fejlődés. A csecsemők már korán rendelkeznek azzal a képességgel, hogy kimutassák, keressék vagy elkerüljék az emberek közelségét. Akinek a közelségét keresik, és jelenlétükben, nagy biztonságban érzik magukat, azokhoz kötődnek, ezt a jelenséget kötődésnek

nevezzük. Biztosan kötődő gyermekek gondozói, rendszerint érzékenyen reagálnak gyermekeik szükségleteire. A szocializáció egy tanulási folyamat, amely a megszületéstől a halálig tart, és amely során az egyén elsajátítja a társadalom normáit, szokásait, a társadalmi együttélés szabályait. A tanulási folyamatban a legfontosabb közvetítő a család, ezt követi az iskola, a munkahely, és a baráti közösségek. A tanulás mindig felgyorsul, ha az egyén új környezetbe kerül, mert újabb és újabb elvárásoknak kell megfelelnie. A szocializáció első évei A megszületett gyermek fejlődése függ, a veleszületett és szerzett képességektől, fiziológiai felépítéstől és a közvetlen környezeti hatásoktól. HARLOW majmokkal végzett kísérletei bizonyították, mennyire fontos az ember gyermekénél is, az anyával illetve a gondozóval való testi kapcsolat, kötődés. Amikor az alapvető szükségletek ugyan ki vannak elégítve,

de hiányzik a kötődés, a gyermek fejlődésében visszaeshet, akadozhat és a későbbi életében kimutatható lesz az érzelmi sérülés. A gyermek első három éve a legfontosabb a mozgás, a beszéd önállósulása, fejlődése szempontjából. Ebben az életkori szakaszban jelenik meg az „én” élménye, amely a gyermek számára önmaga megfogalmazását jelenti. Ez adja az érzelmi, értelmi és mozgásos fejlődés szintjét. Az első évek legnagyobb és legfontosabb szocializációs élménye a szoktatás, a szabályok megismerése és elfogadása. Hiányában a későbbi életévek során komoly gondok jelentkezhetnek személyiség alakulása és a környezethez való alkalmazkodás szempontjából. Gyermekkorban (óvódáskor, iskoláskor) a gyermek ego (én)- centrikussága gyengül, társadalmi azonosságtudata erősödik. A család, mint elsődleges szocializációs környezet, segítséget ad ahhoz, hogy mintát kapjon a társadalom szerep és

normarendszeréről, a közösség illetve a csoport működéséről. A nemi identitás (azonosságtudat) kialakulása, a nemi különbségek felismerésével, a nemi szerepek elsajátításával kezdődik. A teljes család képes az azonosulási lehetőségeket megismertetni, a csonka (elvált, egyszülős) családok értékmintái hiányosak, és emiatt nehézséget okozhatnak a n emi identitás alakulásának folyamatában. A nemi identitás mellett a nemzeti hovatartozás kérdése is megjelenik. A család értéktudata, viszonyulása meghatározó a gyermek harmadik életévében, a kisebbségi csoportokkal kapcsolatos attitűdjeinek formálásában. Érzései határozottak, a m ásság élménye már a tapasztalatokból megjelenik. Az iskola, mint másodlagos szocializációs hatás, kiemelkedő jelentőséggel bír a gyermek, a serdülő életében. A tanulás, az iskolai közösségek alakítják értéktudatát, a beilleszkedés folyamatát, és a társas viselkedés új

formáival ismerteti meg. A serdülő (10-18 év) számára a t ársas élet színtere, már nemcsak a család, hanem a s aját életkorúak csoportja, a kortárscsoport. Erre a csoportra jellemző, hogy tagjai azonos életkorúak, hasonló érdeklődésűek, többé-kevésbé elutasítják a szülők értékeit, normáit. A kortárscsoport adja meg a lehetőséget arra, hogy a serdülő egyenlőségen alapuló viszonyokra számíthat, függősége kölcsönös, megkapja a választás lehetőségét, kipróbálhatja önmagát az ellenkező neművel egy társkapcsolatban. A kortárscsoportban létrejövő baráti kapcsolatok lehetőséget adnak egy sajátságos viselkedési mód elsajátítására, valamint a felnőtt szerepvállalás megtapasztalására. A szocializáció, mint tanulási folyamat A kognitív-szociális tanuláselméleti megközelítés, a tanulás hátterében három összetevőt feltételez: direkt instrukciókat, formálást, a megfigyelésen alapuló tanulást.

Direkt instrukciók Információt közölnek arra vonatkozóan, hogy mit kell/vagy nem szabad tenni és mondani illetve mikor. Az utasítások lehetnek konkrétak, vagy általánosak, és gyakran csak a tekintélyt képviselő személyek jelenlétében hatékonyak. Az ilyen megoldások gyakran azért nem hatékonyak, mert az egyik fél nem érti, vagy nem azt érti a másik fél kéréséből, amit az közölni akar. A direkt instrukciók önmagukban leginkább csak az oktatás különböző formáiban alkalmazhatók sikerrel. Formálás, megfigyelésen alapuló tanulás: büntetés és jutalmazás A formálás azokat a folyamatokat takarja, amikor a klasszikus és operáns kondicionálást a társas-társadalmi célok elérése érdekében alkalmazzák. Manapság inkább a f ormálást olyan tanítási technikaként tekintjük, mellyel az elvárthoz közelítő, ahhoz hasonló viselkedésformát is már megerősítik, nem várják meg, amíg az elvárt viselkedést teljességében

tökéletesen nem produkálja az egyén. Ennek előnye, hogy bonyolult viselkedésformáknál csak az elvárásoknak megfelelő viselkedést erősítik meg, és az ezzel nem összeegyeztethetőeket kioltják. Büntetés és jutalmazás: a következmények fontossága A viselkedéshez, az új dolgok megtanulásához, vagy a viselkedés megváltoztatásához a motivációt leggyakrabban a t ettek lehetséges következményei szolgáltatják. A viselkedés következménye lehet pozitív, vagy negatív, és a következményeknek négy típusa különböztethető meg: a pozitív megerősítés alkalmazásával egy adott válaszviselkedés valószínűsége növekszik. A negatív megerősítéskor egy korábbi kellemetlen állapot megszüntetése szintén növelheti egy viselkedés valószínűségét. A pozitív büntetés, mint a nemkívánatos válaszhoz társított kellemetlen esemény csökkenti az adott viselkedést, és végül a negatív büntetés ugyanezt kívánja elérni,

csak ezt egy korábbi jutalomértékű mozzanat megvonása révén teszi. A pozitív és a negatív jelző csupán a környezeti reagálás irányát jelzi, nem a megélt állapot kellemes, vagy kellemetlen voltát. A következmény hatása attól függ, hogy a végső eredmény jutalom, vagy büntetés értékű-e az adott személy számára. A büntetésnek többnyire azonnali hatása van, míg a megerősítések eredményei általában nem ilyen gyorsak és látványosak, viszont kérdés, hogy mennyire lesz hosszú távú a büntetés hatása, például a büntető személy jelenlétének hiányában. A szocializáció alapvető célja az, hogy a viselkedésirányítás olyan belső szabályozórendszere alakuljon ki, mely hosszútávon nem a külső megerősítések függvényében, hanem az elsajátított normák, és meggyőződések szerint vezérli az egyén viselkedését. A büntetés több nemkívánatos mellékhatással is járhat: emocionális zavarok keletkezése,

félelem és szorongás fokozódása, a büntető személy elkerülésére tett erőfeszítések. Ezek gyakran életre szólóan alakítják a személyiség formálódását. A mellékhatások csökkenthetők, vagy elkerülhetők, ha a büntetést kellő körültekintéssel alkalmazzák, az enyhe büntetés a kívánatos viselkedés megerősítésével nagyon hatékonynak bizonyul. Az azonnali büntetés többnyire hatékonyabb, mint a késleltetett, főleg fiatalabb életkorban, valamint a büntetett egyénnel érzelmileg pozitív viszonyban álló személy által adott büntetés és gátlás szintén hatékonyabb. De az alkalmazott eljárás hatékonyságának az egyik legfontosabb szempontja a következetes alkalmazás. A megerősítés hatása attól függ, hogy az egyén milyennek észleli cselekedete és a következmények közötti viszonyt, de az összetett szociális aktusok tengerében nem könnyű meghatározni, hogy a komplex viselkedés elemei közül a megerősítés

pontosan mihez kapcsolódik. A megerősítés kapcsán beszélni kell a jutalmazás potenciális negatív motivációs hatásáról is. LEPPER és GREENE vizsgálatukban kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik jutalmat kaptak valamilyen korábban szívesen és spontán végzett tevékenységért, elvesztették érdeklődésüket az adott aktivitás iránt. Fontos továbbá, hogy a szociális viselkedés egyszerre tartalmazhat szociálisan kívánatos és negatív elemeket is. Az ilyen esetekben a nevelő nehéz döntési helyzetbe kerül, és a döntést többnyire az általuk érvényesnek és adaptívnak tartott norma- és szabályrendszer alapján hozzák meg. A szociális tanulás jellemzői Utánzás Az utánzás (imitáció) a szociális tanulás elsődleges formája. Lényege, hogy az észlelt viselkedésmódok, cselekvések lemásolásra kerülnek, a tanulás többszöri ismétlés alapján megy végbe. Az utánzás célja nem az ismeretszerzés, hanem a modell követése Az

emberi viselkedés elsősorban utánzással alakul ki. A gyermek utánozza a szüleit, testvéreit, a közvetlen környezetében élő egyéneket. Az utánzás annyira általános, hogy a viselkedéskutatók szerint velünk született képességnek tekinthető. A beszéd tanulása is utánzással történik. A csecsemő játszik a hangokkal, különösen a „ma-ma”-t mondogatja szívesen. Ekkor a szülő (főleg az anya) utánozza és összemondja a két szótagot, jutalmazza mosolyával és kedvességgel, így a gyermek kimondja többségében elsőként a „mama” szót. Ezt az utánzott beszédet, amely cselekvés esetében is megnyilvánulhat „cirkuláris reakciónak” nevezzük. Az utánzás, emocionális alapon, empátia segítségével történik. Nem jellemzi a szándékosság, a tudatos követés. Tanulás modellválasztással A korai gyermekkort nem jellemzi a tudatos modellválasztás, a későbbiekben azonban az egyén nem mindenkit utánoz, csak akiket

modellként választ. A modell választásának különböző szempontjai vannak, például a vonzódás, áttételes megerősítés, büntetés elkerülése, jutalmazás, szeretet megvonás, státus irigység, szociális hatalom stb. A szociális hatalom modellválasztásának alapja, a presztízs ill. tekintély irigysége, ily módon azért választhat az egyén, mert vagy fél a modelltől, vagy hozzá hasonlóan szeretne büntető, vagy jutalmazó szerepet betölteni. A modellválasztás fenti formája a serdülő és a felnőtt kor jellemzője is. Azonosulás Az azonosulás (identifikáció) alapja az utánzás. Jellemzője, a modellkövetés magasabb szintje. Azonosuláskor az egyén kiválaszt egy neki megfelelő modellt, és megpróbál olyan lenni, mint a választott személy. Az azonosulás gyermekkorban részben tudatosult megnyilvánulás. Felnőttkorban már jellemzi a szándékosság, amely során a cél a modellül választott személyhez fűződő viszony fenntartása.

Felnőttkorban az egyén gyakran tanácstalan bizonyos helyzetekben, nem tudja mit tegyen, ezért inkább választunk egy olyan viselkedést, ami viszonylag számunkra elfogadható és utánozzuk azt. Példa lehet előttünk az, hogy bizonyos viselkedéssel sikert érhetünk el, így megtanuljuk, hogy olyan viselkedést válasszunk, amelynek eredménye sikeres. A modellt az idősebbek, a sikeresebbek, a magas pozícióval rendelkezők szolgáltatják számunkra. Beszélni kell a negatív identifikációról is, amelyet az jellemez, hogy a személy azért választja modellként az adott személyt, mert viselkedése, véleménye, értékei a sajátjával ellentétesek, és úgy nem akar viselkedni, vélekedni. Internalizálás A belsővé tevés (internalizálás) a modellkövetés legmagasabb rendű formája. Az egyén azért fogadja el a másik személy befolyását, mert az megegyezik saját belső értékrendjével. Lényege, hogy az egyén belsőleg is azokat az értékeket tartja

elfogadhatónak, amelyeket a számára fontos személy közvetített. Ez határozza meg viselkedését, normáit, értékeit, e szerint él és cselekszik. A viselkedés ekkor függetlenedik a külső forrástól, beépül a személyiségbe Az erkölcsi normák, szokások kialakulása interiorizációval történik. A szocializáció alapfogalmai A szocializáció alapfogalma a státus és a szerep. Az egyénnek a társadalomban meghatározott helye, pozíciója van, ez adja meg számára a rangot, amit státusnak nevezünk. Ilyen státussal rendelkezik az egyén, azáltal hogy férfi vagy nő, öreg vagy fiatal. Az egyénnek sokféle státusa és szerepe van a társadalomban. A státushoz kapcsolódó társadalmi elvárásokat, normákat és ennek megfelelő tipikus magatartásformát szerepnek nevezzük. Minden státushoz tartozik a viselkedésnek egy meghatározott általános formája, amelyet a környezet elvár az egyéntől. Ez külső követelményként jelenik meg,

kötelezi az egyént és sokszor független a személy tulajdonságától. Az egyén szerepein és státusán keresztül mutatkozik be a társadalomnak A szerepek típusai • • • • • Adott, veleszületett Rokonsági, családi Kivívott, szerzett Spontán, szituációs Társadalmi szerep A szerepek között vannak alapvetőek, ún. adott szerepek, például a nemi szerepek, valamint az életkori szerepek. Ezek a s zerepek hatással vannak az egyén más szerepeire, melyet a társadalom elvár az egyéntől. A rokonsági, családi szerepek, a családban betöltött státushoz kapcsolódnak. Vagyis: az apa feladata, ahogyan a társadalmi elvárások megfogalmazzák, a család képviselete, védelmezése, anyagi javak megszerzése. Az anya feladata a család összetartása, gondoskodás stb A gyermektől a család és a társadalom elvárja, hogy tanuljon, tegyen eleget a családi, szülői elvárásoknak, segítse kisebb testvérét, stb. Vannak kivívott szerepek, amelyért

általában tennünk kell valamit, például szakemberré válás, vagy vezető szerep vállalása. Spontán, szituációhoz kötődő szerepek azok, amelyek alkalmakhoz kapcsolódnak, egy-egy helyzetből adódnak. Az egyén többféle társadalmi státust foglal el egyszerre a társadalomban, így többféle szerepelvárásnak kell megfelelnie, például egy nő egyszerre lehet anya, feleség, de munkahelyén esetleg vezető is. A társadalmi szerep olyan elvárás, amelyet az adott státust betöltő személy iránt támasztanak, amelynek meg kell felelni. A szereppel kapcsolatos elvárások nem függnek az egyéni tulajdonságoktól, ez egyéni abból a szempontból, hogy az egyén milyen helyet szán egy-egy szerepnek, hogyan tudja összehangolni más szerepeivel. Szerepkonfliktusok • Szerepek közötti. • Szerepen belüli. • Személy szerep konfliktusok. A szerepek vállalása magával hozhatja az ellentmondásokat is, amelyek mint szerepkonfliktusok jelentkeznek A

konfliktusok, hozzátartoznak az életünkhöz, de amikor az egyén átéli, kellemetlen élményt, érzést jelent számunkra. Ezért az egyén többségében törekszik arra, hogy kidolgozzon a konfliktus megoldására stratégiákat, ami lehetővé teszi, hogy magabiztosabb, önmagát felvállaló személyiséggé váljon és tapasztalatot szerezzen a A szerepek közötti ellentmondást, például valamelyik szerep leértékelésével tudjuk feloldani, vagy az elvárásokban megmutatkozó türelem segít a partner részéről. Komoly konfliktusforrás lehet, ha női családi szerepek ütköznek a foglalkozási szereppel, amelynek megoldásában a döntésnél figyelembe kell venni a fontossági sorrendet. A szerepen belüli konfliktus, amikor a szerep betöltöjéhez ellentétes elvárásokat közvetítenek. Példa erre, amikor a főorvos felé a beosztottak a vezetői szerepet elvárásait fogalmazzák meg, a felettesek pedig a b eosztottra jellemző elvárásokat. A szerephez

kapcsolódó elvárások (belső ellentmondás) akkor csökkenthetők, ha a s zemély a t eljesíthetetlen elvárásokat leértékeli, nem próbál azoknak megfelelni, vagy kompromisszumokat köt, vagyis az elvárásokból lefarag, és valamilyen köztes viselkedést alakít ki. A személy szerep konfliktus, az amikor a személy ellentmondásba kerül önmagával, a túlterhelése miatt. El kell dönteni, hogy a feladatok vállalásai közül melyek a legfontosabbak számára. Pl a munkahelyi szerep túlzott betöltése háttérbe szorítja a családi kötelezettséget, vagy a szabadidő aktív eltöltését. Szerepkonfliktusok feloldásának módjai A szerepek betöltése konfliktust jelenthet az egyénnek, melyeket fel kell oldania. A konfliktus feloldásának módjai a következők lehetnek: • Kompromisszumképzés: amikor az egyén igyekszik igazodni az elvárásokhoz, elutasítja az illegitim elvárásokat. Pl a az értekezleten elhangzottakkal a d olgozó miután nem ért

egyet, nem vállalja fel a z azonnali ütközést, hanem passzivitásba vonul, kitér a vita elől. • Kibúvókeresés: az egyén igyekszik kikerülni a büntetéseket, és minimálisra csökkenteni azokat. Mérlegel, és ekkor dönthet, úgy a serdülő, hogy a csoporthoz tartozási igénye miatt, inkább a csoportjával megy el szórakozni, mint a szüleivel moziba. • Morális kibúvó: az egyén igyekszik figyelembe venni a büntetéseket és a legitimitást és e s zerint cselekedni. Ez egy kombinált stratégia, amikor az egyén úgy mérlegel, hogy döntésének eredménye morális győzelemhez vezesse. Az anya inkább otthon marad beteg gyermekével, mint a munkahelyi szabad programot választaná, és így felmenti magát egy olyan esemény alól, amit amelyen amúgy sem szívesen venne részt. • Figyelem-megosztás: amikor az egyén próbálja kiiktatni az ellentmondásokat, tehát energiáját, figyelmét próbálja egyenlő arányban szétosztani a szerepek között.

Pl A foglalkozási szerepének való megfelelése miatt, az egyén elfelejtkezik családi kötelezettségeiről, a hétvégi közös családi programról. • Kábítás: amikor az egyén gyógyszert, alkoholt, kábítószert használ konfliktusának feloldásában. Ezzel időlegesen feloldja a terhek miatti feszültséget, stresszt • Menekülés: ezt a m ódszert választja az egyén, ha a konfliktusból csak a környezet elhagyásával (haza), áttelepüléssel tud kikerülni, illetve ami a l egdrasztikusabb formája, kilépés a szerepből, például az öngyilkosság. A szerep tanulásának folyamata A szereptanulás az a folyamat, amely során megtanuljuk, hogy velünk hasonló helyzetben lévő személyekhez hasonlóan viselkedjünk. A nemi szerepek tanulása az azonos nemű szülőktől történik, a lány az anyjától, a fiú az apjától tanulja. A szerepek tanulásánál a tanulók aktív részesei, közreműködői a folyamatnak. Valamilyen szerep megvalósításában az

egyén bizonyos módokat választ ki a viselkedéstartományból, átveszi, át is alakítja azt. A szerepek tanulását befolyásoló tényezők • A szerep tisztázottsága. • Az elvárások összeegyeztethetősége. • A szerep átvétele előtti tanulási folyamat. A szerep tisztázottsága, amely szerint értelmezhető és egyértelműek az elvárások a szereppartnerek felől. Például a női szerep megtanulása vidéken nehezebb, mint a férfié, mert közrejátszik a család munkamegosztása is. A serdülővel kapcsolatos elvárások gyakran ellentétesek lehetnek, egyszer felnőttként, máskor gyerekként kezelik. Az elvárások összeegyeztethetősége befolyásolja a s zereptanulást, vagyis az egyidőben vállalt szerepek, illetve egymást követő szerepek egyeztetése probléma lehet. Ha a gyermek az egyik életkori szakaszból a másikba kerül, általában az elvárások között nincs összhang. Minél nagyobb az eltérés egy ember laikus szerep

elképzelése és a tényleges elvárások között, annál nehezebben illeszkedik be a környezetbe. Az egyén mielőtt elfoglalja státusát, számtalan szerepelemet tanul meg. Így a szerep átvétele előtti tanulás segíti a státus betöltését. Amikor szerepünk, viselkedésünk teljes egészére kiterjed, ezeket mindent átható szerepeknek nevezzük, amelyekre legjobb példa a foglalkozási szerep. A munkahelyi szocializáció A munkahelyi szocializáció, vagyis az, hogy tanulunk meg egy munkahely tagjává válni, hogyan sajátítjuk el a foglalkozási szerepünket, s mind e közben hogyan illeszkedünk be a szervezetbe, alkalmazkodunk a munkához és munkatársainkhoz, alapvetően meghatározza elégedettségünket és kiegyensúlyozottságunkat a munkahelyen. Mivel a szervezetek humán vezetői mindezért felelősséggel tartoznak, munkájuk eredményességét jelentősen növeli, ha ezen tényezők jellemzőit, befolyásolásuk módjait ismerik. Jelen fejezetünkkel

ehhez kívánunk hozzájárulni. Foglalkozási szocializáció BUDA BÉLA definíciója szerint: „A szocializáció az interakciós folyamat, amelynek során az egyén viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a különböző társas rendszerek tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak.” (BUDA, 1986) Ha ezt a folyamatot a munkához kapcsoljuk, akkor a „társas rendszer” helyébe a munkahelyet és a munkatársakat illeszthetjük. Ha a szocializáció tartalmát tekintjük, akkor minden olyan fogalom, mint a „szerep”, „szereptanulás”, s az ehhez kapcsolódó terminológia a munkahelyhez és a munkatevékenységhez kötődik. HURRELMANN (1988) szerint a s zocializáció egy olyan folyamatot jelent, amely során az ember a sajátos biológiai és pszichológiai adottságai, hajlamai révén szociálisan kompetens személlyé válik. E folyamat során kifejlődnek azok a tulajdonságai, amelyek képessé teszik a h atékony cselekvésre a környezetében és

a társadalomban, továbbá a kialakult státuszának dinamikus fenntartására az élete folyamán. Ha értelmezzük a szocializáció definícióját, akkor azt emelhetjük ki, hogy ez az a folyamat amely a s zociálisan kompetens személy kialakulását jelenti. Akkor érezhetjük magunkat szociálisan kompetensnek, ha képesek vagyunk viselkedésünket, magatartásunkat irányítani, alkalmazkodni a környezethez, s egyben szükségszerűen befolyásolni is azt. Az érett, jól szervezett személyiség magatartásának jellemzői a fentiek. A munkahelyen a szocializáció sokféle formájával találkozunk, éppen ezért e folyamatot többféle jelzővel látták el a szakirodalomban. Beszélhetünk munkaszocializációról, vagyis arról, ahogyan a munkavégzés során viselkedünk, ahogyan viszonyulunk a munkához. Az elsődleges munkaszocializációról MÉREI FERENC azt mondta, hogy a gyerek a cs aládban tanulja meg a „ munka zenéjét”. Vagyis a családi szocializáció

egészen korai szakaszában van már tapasztalatunk a munkáról, hiszen a családban számtalan élményt szerzünk a munkavégzésről. Hallunk a munkáról a szüleinktől, és együtt végezhetünk velük egyszerű ház körüli tevékenységeket, amelyekben tapasztalatot szerzünk, mintát látunk a munkához való viszonyról. Ezek a korai élmények gyakran megjelennek saját későbbi munka-magatartásunkban is. A foglalkozási szocializáció azt jelenti, hogy elsajátítjuk a foglalkozási szerepet jelentő viselkedési formákat, vagyis megtanuljuk, hogyan viselkedjünk humánerőforrás menedzserként, ügyintézőként, eladóként, orvosként, tanárként, vezetőként vagy beosztottként. A szocializációnak ez a formája nagyon összetett és soktényezős, melyre később még visszatérünk. A szocializáció szervezeti formája e sokrétű folyamat olyan jellemzőit mutatja, amely a személy szervezethez történő alkalmazkodását jelenti: a munkahelyi

csoportba való beilleszkedését, a szervezet működéséhez, elvárásaihoz való alkalmazkodást, a szervezeten belüli társas kapcsolatok kialakítását, a kommunikációs csatornák megismerését és azok alkalmazását, stb. A munkaszocializáció eredménye a „munka személyiség” kialakulása, vagyis azoknak a tulajdonságoknak a létrejötte és működtetése, amelyek a munkavégzésben, s az ennek során kialakuló szociális rendszerekben jellemzik a személyt. Mint a fentiekből is látszik, ezek a szocializációs folyamatok nehezen választhatók el, hiszen a munkavégzés során szorosan összekötődnek és eredményei együttesen jelennek meg a munkavégző ember magatartásában. Ha elemezzük ezt a kölcsönösen meghatározott folyamatot, amelyben a személy és a szervezet együtt(esen) működik, tehát éppúgy befolyásolja a személy a szervezet működését, ahogy a szervezet szabályozza a személy tevékenységét. Egy szervezet fejlődésében és

tevékenységében feltárhatóak olyan személyi tényezők, amelyek a személy befolyását és hatását igazolják, amellyel meghatározta a fejlődés ütemét tartalmát és a működés módját. A szervezet befolyása egy személyre éppígy feltárható a „munka személyiségben”. A foglalkozási szerepek kialakulása A szocializáció eredményét, eredményességét valójában a munka szerepek megjelenésében, a személy által kifejezett hatékonyságában látjuk. Hogyan alakulnak ki a foglalkozási – munka szerepek? A szocializációnkban életünk során számtalan viselkedési mintát látunk, hiszen sok olyan foglalkozás van, amelyekkel találkozunk a mindennapokban. Szinte mindenkinek van elvárása pl.: a „jó” tanárról, orvosról, ügyintézőről, vezetőről, stb De milyennek kell lennünk? Az egyén innovációs potenciálja (vagyis: hogyan tudjuk kialakítani szerepünket?) szerint három egyéni szocializációs stratégia azonosítható (SCHEIN,

1971): 1. „Gondnokság”: az egyén adottságként fogja fel szerepének követelményeit Ebben a stratégiában a szerep megvalósítása során nagyon erős az alkalmazkodás, a személy elfogadja a szerep elvárásait, és nem igényel változtatást. Ezt a s tratégiát gyakran megfigyelhetjük például olyan szervezetekben, ahol erős a hierarchia, merevek a szerephatárok, és valóságos vagy feltételezett szankciók kísérik a szereptől való eltérést. Ha az egyén ezt a s tratégiát választja „besimul” a szervezetbe, elkerüli a konfliktusokat. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen típusú szervezetekben lassúak a v áltozások a szerepekben, (egyben a s zervezetben is) állandósult elvárások vannak. Ezt a szerepbetöltést az tudja vállalni, aki képes az elvárások felismerése után ellenállás nélkül alkalmazkodni. (Gyakran olyan helyzet is előfordulhat, hogy a személy számára az állandó és átlátható elvárások megvalósítása biztonságot

nyújt és állandóságot ad.) Azokban a szervezetekben, amelyek előnyben részesítik, elfogadják ezt a szocializációs stratégiát a környezeti, gazdasági, társadalmi elvárások következtében beálló változások igen sokféle nehézséget okoznak, hiszen a változások szervezeti átalakításokat igényelnek, ehhez azonban más szocializációs stratégia szükséges. 2. Tartalmi fejlesztés: Az egyén elfogadja a s zerepcéljait, de a c élok elérésének módját nagyrészt saját maga határozza meg. Ezt a stratégiát erős egyéni innovációval rendelkező személyek tudják vállalni, és rugalmas szervezetek fogadják el. Valójában azt jelenti, hogy a szervezet által meghatározott szerep kidolgozását nem, de megvalósítását rugalmasan értelmezi, tehát a viselkedés több módozatát elfogadja. Ilyen lehet például a kommunikációs csatornák használatának módja, a t ársas tevékenységének szervezésének (pl. csoportmunka, projekt)

rendszere. 3. Szerepmódosítás : Az egyén újradefiniálja a munka céljait, és ehhez megválasztja a legcélszerűbb módszereket. Ez a stratégia csak akkor valósítható meg, ha a munkaszerep betöltése szabad, maga a szerep megalkotása innovációt igényel, a s zerepen belül a c élok meghatározására is van lehetőség. Ez újonnan alakuló szervezetekben, szervezeti egységekben valósítható meg, vagy egy átalakuló szereprendszerben. Az elmúlt évtizedekben a gazdaság átalakulásával együtt a s zervezetek gyakran igényelték ezt a szocializációs újító stratégiát, hiszen ez támogatta magának a szervezetnek az átalakulását is. Szocializációs taktikák a szervezetben A szervezet megközelítésében SCHEIN és VAN MAANEN (1979) a korai szocializációs kutatásaiban különböző taktikákat javasolt, melyeket az új belépők szocializálására használnak. Ezek olyan módok a s zocializációban, amelyek és befolyásolják a s zervezeti

eredményeket. Ezek a t aktikák függetlenek egymástól, de jól feltárhatóak a s zervezet működésében. Itt a kérdés tehát az, hogy milyen információkkal látja el a szervezet az új belépőket? Kollektív – egyéni információ „páros” azt jelenti, hogy a szervezet működésről, vagy az egyén szervezetbeli működéséről kap-e megfelelő tájékoztatást. Az informálás módja lehet formális, tehát szabályozott, a szervezet által előírt módon, vagy informális, szervezet tagjai egyéni motiváció alapján segítik az új belépőt. Régi gyakorlat, s a t apasztalatok szerint az egyik leghatékonyabb módszer a b eillesztési programokban az ún. m entorok kiválasztása A mentorok olyan tapasztalattal, az emberi kapcsolatokban megfelelő figyelemmel és érzékenységgel rendelkez1ő, elismert szakemberek, akik bevezetik az új munkatársat a szervezetbe, megismertetve vele a szervezet, a vezetők és a munkatársak elvárásait a munkavégzésével,

szakmai és emberi magatartásával kapcsolatban. A mentor mintát ad a szocializációhoz és útmutatást a munkához A munkahelyi csoportba való beilleszkedéshez, a s zerepek elsajátításához és a k apcsolat rendszerek megismeréséhez a leghatékonyabb és a legkisebb erőfeszítést követelő mód a mentor példája és a vele történő együttes munka. A szocializációs taktika tartalma összefügg az információ sorrendjével, típusával. Így ez lehet állandó, mindenki számára elérhető, azonos tartalmú (pl. intraneten külön oldalak az új belépők számára, amely mindenkinek azonos tartalommal jelenik meg), vagy változó, csak bizonyos személyekre szabott, bizonyos munkakörökben megjelenő információ. Ehhez tartozó jellemző még, hogy közölhető az információ a szervezet részéről véletlenszerűen (éppen jelen van az, aki el tudja mondani, meg tudja mutatni), vagy sorozatos, egymást követő (szekvenciális) közléseket jelent (például

minden héten azonos időben tartott továbbképzések az új munkatársak számára). Beilleszkedésben meghatározó az a szociális dimenzió, amely fókuszál az új belépők megközelítésére és tanulására a s zervezet tagjaitól. Így a szociális taktikák között meghatározó az a szervezeti magatartás, amellyel az új belépő találkozik. Van-e lehetősége arra, hogy idős kolléga bemutassa a szerepet, mint modell az új belépőnek, ezt nevezzük folyamatos szociális taktikának (pl.: a fent említett mentor), vagy elzárkózik e modell szereptől a szakmai szocializációban (elválasztó). A hatodik szociális taktika a felavatás vagy megfosztás dimenzió. VAN MAANEN és SCHEIN szerint e dimenzió mentén különböznek a szervezetek egymástól: megerősítik („felavatás”) vagy leépítik („megfosztás”) a munkatársak meglévő tapasztalatait. A felavatás azt jelenti, hogy a szervezetben megerősítik a munkatársak meglévő tapasztalatait,

készségeit, attitűdjeit, munkával kapcsolatos magatartását, speciálisan képzett, középkarrierben tartó szakembert alkalmaznak, aki hasonló munkakörnyezetben dolgozott (pl.: bankszakember, befektetési tanácsadó, ügyvéd) A megfosztás (átalakítás) szerint leépítik az egyén énidentitását a b eavatkozás értelmében, később felépítik a szervezet preferált imázsának megfelelően, a munkaszerepben a s zemélyiség „elfojtását” követelik meg.(pl: fegyveres szervezetek, gyorséttermek munkatársai, Disney park alkalmazottai), ugyanezt a jelenséget figyelhetjük meg egy szakmai pályafutás kezdő szakaszában, amikor a formális képzést újabb tanulóidő követi (pl.: kezdő orvosok, kutatók) JONES szerint az intézményi szocializációs taktikák kapcsolatban voltak a m agas szervezeti elköteleződéssel. Két szociális taktika a folyamatos-megszakított és a f elavatás- megfosztás szoros kapcsolatban voltak. A szocializációs folyamat

személyi következményei, amely az információk megszerzésének és a szociális tanulási folyamat hatásának eredménye is egyben, hogy változások történnek az alábbi dimenziókban: • a munkatársak attitűdjei a munkához, munkatársakhoz és vezetőkhöz, • az elvárások a munkával kapcsolatban, a megtapasztalt valóság a munkában, • a munkatársak reakciói a munkahelyzetekre és munkafolyamatokra. Ezen tényezők figyelemmel kísérése jelentősen növelheti a szervezet belső stabilitását, hozzájárulhat a munkahelyen belüli kiegyensúlyozott társas kapcsolatokhoz, a konfliktusok oldásának és kezelésének kooperatív módjához. FELHASZNÁLT IRODALOM COOPER-THOMAS, H. D, VAN VIANEN, A, ANDERSON, N (2004): Changes in personorganization fit: The impact of socialization tactics on percieved and actual P-O fit European Journal of Work and Organizational Psychology. March Vol13 Number1 CSEPELI GYÖRGY (2000): Szociálpszichológia. Osiris Budapest

FURNHAM, A. (2001): The Psychology of Behaviour at Work The individual in the ORGANIZATION. TAYLOR AND FRANCIS, HOVE KEMÉNYNÉ PÁLFFY KATALIN (1 994): Bevezetés a pszichológia Tankönyvkiadó MÉREI FERENC-V. BINÉT ÁGNES (1975):Gyermeklélektan Gondolat MÉSZÁROS ARANKA (szerk.) (1997): az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága ELTE Eötvös Kiadó SCHEIN, E. (1978) Career dynamics: matching individual and organizational needs Readings, Massachusetts: Addison-Wesley ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK Mit nevezünk szocializációnak? Melyek a szocializáció fontos környezeti tényezői? Jellemezze a szocializációt, mint tanulási folyamatot! Milyen fontos szocializációs fogalmakat ismer és jellemezze azokat! Mikor léphet fel szerepkonfliktus az egyén életében, és hogyan oldható fel? Melyek a szocializáció munkahelyhez köthető formái? Hogyan alakulnak ki a foglalkozási – munka szerepek? Milyen információkkal látja el a szervezet az új belépőket? Mi a

különbség a felavatás és a megfosztás között?