Religion | Christian » Aurelius Augustinus, azaz Szent Ágoston püspök és egyháztanító élete

Aurelius Augustinus, azaz Szent Ágoston püspök és egyháztanító élete (354-430) A patrisztika A patrisztika az egyházatyák (pater ecclesiae) által képviselt kor a Kr.uI-VIIIsz közt Három periódusra osztható: 1) Kb.200-ig tartó időszak az apologeták [apologeomai (g) = valakinek a védelmében beszélni], azaz a hitvédők kora. Az apostolokat és a páli fordulatot követő időszak legfőbb feladata a pogányok és a gnosztikusok elleni küzdelem, valamint a Szentírás által bizonyítható teológiai érvelés megteremtése. A görög filozófia és a hellenisztikus terminológia felhasználásával igyekeztek az apologeták a keresztény tanítás értelmét felfedni. A pogányok (főként a császárkultusz) elleni küzdelem során egyesek még a vértanúságot is vállalták, mint például Justinus mártír (100-166), s e korszakban bizonygatta a hitnek az ésszel szembeni prioritását Tertullianus (160-222). Tertullianus paradoxonra épülő hitvallása:

Credo, qua absurdum est (Hiszem ,mert képtelenség.) nem csak a teológiai, hanem a tudományos és a filozófiai gondolkodást is jelentősen befolyásolta. A pogányok racionalisztikus magyarázatai, a gnosztikusok dualisztikus világmagyarázatai (Isten és az anyagi világ ellentéte és küzdelme során Krisztus közölte a beavatottakkal az igaz tanítást, a gnózist, s ezáltal a beavatottak feladata, hogy Istent hozzásegítsék a győzelemhez) egyaránt arra sarkalták a keresztény gondolkodókat, hogy egységesítsék a tanaikat. A hit terjesztése során ugyanis többféle, akár egymástól igen távoli hitmagyarázat terjedt el, s ez a hívők körében a keresztény vallás devalválódását is eredményezhette.(A római állam is értetlenül szemlélte a IVsz-tól a kereszténységen belül végbemenő polarizálódást.) 2) (kb. 200-450): a hittételek (dogmák) kialakulásának és rendszerezésének kora Ennek során egyre élesebben vetődött fel az a kérdés,

hogy milyen viszonyban áll a hit és a tudás. E kettő harmónikus egységét vallotta a korszak egyik legjelesebb gondolkodója, a „nyugat tanítója”, Szent Ágoston (354-430), de ebben a korszakban tevékenykedett Alexandriai Kelemen (180-216), Nagy Szent Gergely (325-394) és Origenész (185-253) is, akik vagy a hitnek vagy a tudásnak tulajdonították az elsődleges szerepet. A hittételeket az egyetemes zsinatokon fogadták el (az 1 egyetemes zsinat 325-ben Niceában volt, ahol kimondták az 1. dogmát: Jézus Isten fia, s a Fiú egylényegû az Atyával), s itt döntöttek arról is, hogy mely vallási iratokat fogadják el igaznak (kanonizálás), s melyeket az igaz hittel ellentétesnek, azaz apokrifnak. Ebben a periódusban válik a kereszténység a Római birodalomban államvallássá, s ekkor nyilvánítják eretneknek az 1.dogmát elutasító arianusokat és donatistákat stb 3) A harmadik periódus (kb. 450-800) a dogmák részletes kidolgozásának,

aprólékos értelmezésének a kora. Szent Ágoston(354-430) Aurelius Augustinus a numidiai Tagasteban született. Alapos -főleg- retorikai képzésben részesült, s a legnagyobb hatást Cicero gyakorolta az ifjú rétorra (pontosabban annak Hortensius c. mûve) Bár édesanyja, Mónika kersztény szellemben nevelte fiát, az mégis az „ifjúkori bûnök” csábításának engedett inkább. Kicsapongó életmódja gyümölcseként fia is született, akit Adeodatusnak [Isten ajándéka] nevezett el. (A megtérés előtti eseményekről többek között a Vallomások c. önéletrajzi mûvében számol be) Már 20 évesen a retorika professzora lesz Karthagóban, s innen indult el kalandos szellemi utazására: először a manicheusok tanítását követte, majd később az akadémikusok szkepticizmusát tartotta elfogadható világmagyarázatnak. Amikor azonban kinevezték Milánóban retorika professzornak, akkor már a neoplatonizmust hírdette, majd 32 évesen, 387-ben

keresztény hitre tért.(Egy kertben hangot hallott: Tolle lege, tolle lege! [Vedd és olvasd!], s találomra felütötte egy helyen a Szentírást, s az abban olvasottak a keresztényi életvitelre sarkallták.) A megtérésben egyébiránt nagy szerepe volt Szent Ambrusnak és Mónikának is. A mûvelt Augustinus útja a kereszténységhez hosszú és nehéz volt Több megtérés vezette oda, hogy elfogadja annak az Egyháznak a tekintélyét, amely fejéül a szenvedő, meghalt és feltámadt Jézus Krisztust ismeri el. Cicero Hotrtensius c könyvének olvasása után abbahagyta a világ dicsőségének keresését és feltámadt lelkében a bölcsesség megtalálásának vágya. Az újplatonikusok megmutatták neki az ember belsejét, a lelket, az istenélmény helyét, végül Szent Pál adta a végleges biztonságot a figyelmeztetéssel: „Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bûnös kívánságokra gerjedjen” (róm 13,14). A

megtért Ágoston megváltoztatta életét. A keresztséggel ahhoz fordult, akit gyermekkorában nagyon jámbor anyjánál látva megvetett: Isten teljes Igéjéhez, Jézus Krisztushoz, a hívők közösségéhez és a szentésgekhez. „Járj ennek az embernek nyomdokain és eljutsz Istenhez Ezen az egy úton kívül ne keress másikat, hogy Istenhez juss. Ha ő maga nem lett volna úttá, mind eltévednénk. Nem azt mondom nektek: keressétek az utat Az út maga jön hozzátok: kelj fel és járj. Ha az emerek rátalálnak erre az útra, és ezen maradnak, milyen biztoságban vannak! nemcsak jól járnak, hanem el sem tévednek többé. Jobb sántikálva menni az úton, mint ruganyos léptekkel futni rajta kívül.” (Sermo 141,4) - Az érett Ágoston rövid, találó visszapillantása azt az embert mutatja, akit Jézus Krisztus Isten irgalmas szeretetével keresett és megtalált. 395-ben Hippo püspökévé választották, s élete végéig a manicheusokkal, a donatistákkal és a

pelagianusokkal folytatott teológiai vitákat. Eközben fáradhatatlanul végezte hívei körében a lelkipásztori teendőket is. Több mint 30 évi püspöki és tanítói tevékenységével az afrikai katolicizmus szellemi vezetőjévé vált. 430-ban halt meg Hippóban (épp akkor, amikor a vandálok ostrom alá vették a várost.) Főbb mûvei: Vallomások (Confessiones, 397-400), A Szentháromságról (De Trinitate,397-412), De civitate Dei (Isten városáról, 413-416), A szabad akaratról (De libero arbitrio, 388-395), mint szinte minden kortársa, maga Szent Ágoston is a hit és a tudás viszonyának vizsgálatából indult ki. A bölcselet szerinte az emberi értelem számára megragadhatóvá teszi a hitet, s a kettő egymást kiegészítve vezet el a teljes igazsághoz, azaz az Istenhez: „Hiszek, hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek.” (Credo ut intelligas, intellige ut credas”) Az igazság révén válhatunk boldoggá, s mivel minden ember a boldogságra

vágyik, ezért állandóan az igazság felé törekszünk, mégpedig az állandó igazság elérése a célunk. A kérdés az, hogy megismerhető-e az igazság, s ha igen, akkor hogyan. A biztos ismerethez a szkepszis révén jut Ágoston: az igazság megértéséhez szilárd kiindulópontra van szükség, viszont bármit is gondolt, azt nem tudta nem megcáfolni. Csak egy dologban nem kételkedhetett, mégpedig önmagában: Si enim fallor sum. (Ha ugyanis csalatkozom, akkor létezem.) Viszont nála az én bizonyossága nem azonos a Descartes-i Én-nel, mert Szent Ágoston bölcseletében az én belesímul egy abszolút létbe, s nem eköré az Én köré épít fel egy egész rendszert. Mivel az én a véges lélek öntudata, ezért képtelen önmagából örökérvényû, abszolút igazságot létrehozni, azaz olyan igazságot, mely akkor is fennáll, ha az azt elgondoló -véges- én nem létezik. Ebből adódóan az igazság egy abszolút lény, Isten alkotása, Isten örök

eszméiben (ld. platóni hatás) létezik, s az ember ezekre „csak” rátalál. Az ember számára Isten az illuminatio révén teszi felfoghatóvá az igazságot, azaz az isteni megvilágosodás által sajátítható el a tudás. („Isten az értelem fénye, akiben, akitől és aki által lesz minden világos az értelem számára. [Solioqua Beszélgetés önmagammal]) (Az illuminatio a platóni „Nap-hasonlattal” analóg kapcsolatban áll) Az abszolutum , vagyis Isten örök, tiszta szellemi lény, maga a Bölcsesség, s az ember paradox módon önmagán keresztül ismerheti csak meg. (Vö Anaximenész mikrokozmosz - makrokozmosz kapcsolat.) Mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ezért elég, ha önmagunkat a bûnbeesésből fakadó fogyatékosságaink nélkül szemléljük, s így megismerhetjük Istent. Csakhogy a bûnbeesés révén az ember (az áteredő bûn miatt) nem képes végességének terhétől önmaga ereje által szabadulni,

ezt csak az isteni kegyelem teszi lehetővé. De a providencia sem jelent automatikus felszabadulást minden ember számára, ugyanis Szent Ágoston szerint kétféle ember van: 1) homo exterior (testi ember), aki a külvilág sokszínûségétől elcsábulva elfeledkezik a lelki, szellemi értékekről, s nem fordul figyelme önmagán túlra, azaz a tökéletesség felé. 2) homo interior (lelki ember): a lélek szemlélődésre született, s a változatlan végső igazság megismerésére kell törekednie, azaz az egoista felfogással szemben a feltétlen igazságot kell szem előtt tartani. Ez azonban csak szabad választás révén fogadható el, s ezáltal Ágoston egyik központi gondolatvá a szabad akarat problémája vált. Ahogy az emberek is két csoportra oszthatók, úgy a világ is két részre bomlik. Ez a kettősség jelenti történetfilozófiájának alapját: Az Isten városa (civitas Dei) és a gonosz állama (civitas terrena) áll egymással szemben, s az egész

történelem nem más mint e két principium küzdelme, s eközben az ember feladata az, hogy a transzcendens elvet segítse győzelemre. A küzdelem az időben zajlik, s az események és a korszakok egymásutánisága jelenti a történelem folyamatát, s az idő múlása egyúttal haladás, fejlődés. Az emberi történelemnek kezdete van, s az idő előrehaladtával a kijelölt cél felé halad az emberiség, azaz a civitas Dei győzelme felé, ami az utolsó ítélettel következik be. (lineáris történetszemlélet) Az ember az időt mint jelent tudja csak megélni és megtapasztalni, hiszen az idő szubjektív, az emberi elmében, lélekben van csak jelen: „Benned mérem, lelkem az időt. Ágoston nagy szellemét az évtizedeken át tartó folytonos harc sem merítette ki. ,,Minden képzeletet felülmúl és szavakkal nem is lehet elmondaniírja Rauscher bíbornok 728.mennyi munkát vállalt magára a katolikus hit védelmére az eretnekségek ellen”. Légió volt

ezeknek száma, mert alig van Credónknak egy szava, melyet még nem vettek volna tagadásba vagy tévesen nem magyaráztak volna. S bárhol ütötte fel hidrafejét a tévely, a hívek szinte ösztönszerűen Hippó püspökére gondoltak, őhozzá fordultak védelemért. Úgy tudták, az ő fegyvertárában minden támadás ellen van védő fegyver s ő maga mesterien kezeli valamennyit. Számtalan győzelmet aratott ellenein, fényes győzelmeket s ez a tény azt a meggyőződést érlelte meg a katolikus világban, hogy Ágoston e téren egyszerűen legyőzhetlen. Ágoston mindig készségesen vállalkozott a veszély elhárítására, örömmel a tévely felvilágosítására és szeretettel a szakadás megszűntetésére. Ágoston tanítása, mely a századokon is végighangzott, most napjainkban hangzik iskoláinkban és templomainkban. Isten titkait nem szabad kikutatni, az ő örök végzéseit nem szabad kifürkészni akarni. Nem okoskodással, sem kislelkű

aggályoskodással s legkevésbé kétségbeeséssel fogjuk üdvözülésünket biztosítani, hanem Isten és az Egyház parancsainak lelkiismeretes teljesítésével. ,,Ezért ha még annyira borzadva állunk is az előrerendelés és elvetés félelmes titka előtt és ha szemünk hasztalan mered is sűrű ködébe, alázatos és az üdvös félelmet ki nem záró bizalmat éppen belőle meríthetünk: nem egyéb az, mint Isten komoly, egyetemes üdvözítő szándékának kivirágzása; amint Szent Ágoston mondja: Istennek nem telik kedve a kárhoztatásban, hanem az üdvözítésben.” (Dr Schütz: Dogmatika II 74) Possidius külön megemlíti, hogy Ágoston nem csinált végrendeletet. Szegény volt mindvégig Egyetlen hagyatékakönyvtára volt Mikor a vandálok Hippót végre elfoglalták és rommá égették, Ágoston könyvtára sértetlen maradt. Krisztus erős kézzel védte e nagy szellemi kincstárt Egyházának javára. Talán őt is azért szólította fel magához,

hogy ne lássa a siralmas pusztulást, mely a ,,vandalizmus” néven közfogalommá vált. Afrikának virágzó egyházát ez a ,,vandalizmus” sivár pusztasággá változtatta. Genserich utódai folytatták az általa megkezdett pusztítást és üldözést. Második utódja, Trasamundus bezárta a katolikus templomokat és 120 püspököt számkivetésbe kergetett Sardiniába. Ezek közt volt Ruspe püspöke is, Szent Fulgentius, kit Ágostonnak a 36. zsoltárhoz fűzött magyarázata az utolsó ítéletről bírt rá, hogy a világot elhagyva, az oltár szolgálatára szentelje magát annak a szép példának hűséges követésével, melyet Ágoston adott neki. Fulgentius nem hagyhatta mesterének földi maradványait az ellenséges földben: 508-ban magával vitte Sardiniába, ahol 200 évnél tovább pihentek. Mikor a saracenok Sardiniába is betörtek, Luitprand, a longobardok jámbor királya nagy váltságdíjon megszerezte a szent ereklyéket és székvárosába, Páduába

hozatta 732-ben. A Genuában partratett holttest útja valóságos diadalút volt Páduáig. A király Tortonáig elébe ment s letéve királyi jelvényeit, födetlen fővel, saruit is levetve vett részt az óriási tömeg menetében oly szent örömmel, mint valamikor Dávid király a frigyszekrény kíséretében. Szent Péter templomában helyezték el a drága ereklyéket, melyhez Luitprand kolostort épített s azt bencésekkel népesítette be, kiknek helyébe III. Honorius pápa ágostonrendű kanonokokat, XXII János pápa ágostonrendű remetéket is állított. Itt nyugszanak még most is Ágoston halottaiban visszatért arra a földre, melyen Krisztusban újjászületett. Mint halott oda tért vissza, ahol új életet kezdett élni. S aki életében oly ékesszólóan hirdette az evangéliumot s oly tüneményes tudással védelmezte a krisztusi igazságot, még halottaiban is prédikál; prédikál az isteni kegyelemnek minden bűnön győzedelmeskedő erejéről,

arról a végtelen irgalmasságról, mellyel Isten a megtérő bűnöst fogadja s arról az isteni jutalomról, mellyel az állhatatosan kitartót jutalmazza itt a földön a kegyelmi élet páratlan örömeivel s ott fenn az égben az örök dicsőséggel! Szent Ágoston a keresztény filozófia és dogmatika alapjait fektette le, és a tevékenysége meghatározta a nyugati gondolkodást. Szent Ágoston hippói püspök ,,A lélek Istennel való magányos beszélgetéseinek könyve”. Latinból fordította Némethy Ernő. Budapest, 1922 Confessionum Libri XIII. Magyarra fordította dr Vass József ,,Szent Ágoston vallomásai” cím alatt. Budapest, 1917 Babura László : Szent Ágoston élete 1924. Bougaud-Ruschek: Szent Monika élete. Győr, 1894