Economic subjects | European Union » Szabó Edina - Az Európai Unió működési mechanizmusa

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Nyíregyháza Az Európai Unió működési mechanizmusa Összehasonlító gazdaságtan Házi dolgozat 2003/2004. tanév I. félév Készítette: Szabó Edina Gazdálkodási szak Levelező tagozat „B” csoport TARTALOMJEGYZÉK 1.) GDP az Európai Unióban  Az egy főre jutó GDP  Az EU gazdasági szektorai  Magyarország és az EU GDP-mutatói 2.) Az Európai Unió regionális politikája  A Strukturális Alapok  A Kohéziós Alap  Cél  A regionális politika feladatai, eszközei 3.) Területi különbségek  Kedvezményezett térségek 4.) Az EU támogatási alapelvei 5.) Változások 2000 után  Regionális támogatási esélyek  Hogyan működnek a régiók?  Területfejlesztés  Saját hozzászólás 6.) Irodalomjegyzék Az egy főre jutó GDP az Európai Unióban regionális szinten 1.) GDP az Európai Unióban A nemzetgazdaságok

általános helyzetéről a bruttó hazai termék, a GDP statisztikái adnak képet. A gazdaság növekedési pályáját a GDP volumenének változása mutatja meg. Az Európai Unió tagállamaiban az utolsó, 1995-ös bővítés óta folyamatosan nő a bruttó hazai termék volumene, évente átlagosan 2,3%-kal. A folyamatos növekedés viszont az új évezred elejére lelassult, 2002-ben már csak 1%-os volt. A tagállamok közül a legdinamikusabb fejlődésen Írország gazdasága ment keresztül: 2002-ben a GDP 90%-kal haladta meg az 1995. évit A szintén gyorsan növekvő Luxemburgban 47%-os volt a növekedés mértéke. Figyelemreméltó volt a spanyol és a görög növekedési ütem is: 28, illetve 26%. A csatlakozó országokban 2002-ben összességében 38%-kal nőtt a bruttó hazai termék 1995-höz képest. Az átlagot jóval meghaladta a vizsgált évek alatt Lettország, Lengyelország és Észtország gazdasági növekedése, amelyek GDPjüket 48, 47, illetve 44%-kal

növelték meg. A litván 39%-os növekedés is igen magas volt. A valamivel fejlettebb magyar, szlovák és szlovén gazdaság 30% körüli növekedést mutatott, a cseh növekedési ütem volt a legcsekélyebb, mindössze 12%. Néhány országban a gazdasági növekedés nem volt folyamatos, egy-egy visszaesés szakította meg a folyamatot. Csehországban 1996 és 1998 között 1,8%-kal csökkent a hazai termék volumene, Máltán 2001-ben 1, Litvániában 1999-ben 2%-kal esett vissza a kibocsátás.  Az egy főre jutó GDP A gazdaság fejlettségi színvonalát leginkább a tényleges vásárlóerő alapján számított egy főre jutó GDP-vel jellemzik. 1995-ben a csatlakozásra váró országok az EU-átlag kevesebb, mint felét érték el. Az EU átlagos szintjéhez ekkor Ciprus volt a legközelebb 82%-kal. Magyarországot megelőzte még Csehország (62,2%), Szlovénia (62,8%) és Málta (52,5%) is. Észtország, Lengyelország és Litvánia az EU-átlag egyharmadát

érték el, Lettország helyzete volt a legrosszabb, az egy főre jutó GDP alig negyedrészét tette ki az EU-énak. 2002-ben az EU-átlaghoz legjobban Szlovénia zárkózott fel, Ciprus helyzete relatíve romlott, már csak 72%át éri el az átlagnak. Ezzel az eredménnyel mindketten megelőzik Portugáliát és Görögországot. 1995 óta a csehek pozíciója is romlott, de még mindig megelőznek bennünket (59,9%). Magyarország javított a helyzetén a vizsgált évek alatt: míg 1995-ben az EU-átlag 45,6%-át érte el, 2002-ben 56,7%-on állt. A balti országok és a lengyelek is közelebb kerültek az uniós átlaghoz, miközben Szlovákiának nem sikerült érdemben felzárkóznia. 1995-ben az EU 15 tagállama között kisebb eltérés mutatkozott az egy főre jutó GDP alapján, mint a 10 csatlakozó ország esetében. Az uniós átlagtól való eltérés 2002-re némileg nőtt, Luxemburg kiemelkedően magas mutatójának köszönhetően. Ha a vendégmunkások nagy száma

miatt különleges helyzetű Luxemburg vizsgálatától eltekintünk, az EU-tagországok közti különbség jóval kisebb. A csatlakozó országok gazdasági fejlettségbeli különbségei számottevően nagyobbak, köztük a kelet-közép-európai országok alkotnak homogénebb alcsoportot. (Forrás: Lőrincz Ferenc, OMgKDK) (Forrás: Lőrincz Ferenc, OMgKDK) Az uniós tagállamok közt, és azokon belül is előfordulnak jelentős különbségek, amelyeket a regionális egy főre jutó GDP nagyságával mérhetünk. 1995-ben az EU átlagát az egy főre jutó GDP tekintetében 74 uniós régió haladta meg, amelyek együtt az EU népességének 44%-át, 165 008 100 főt, az összterület 32%-át, vagyis 1 014 200 km2-t foglalták magukban. 2000-ben az EU-átlagot valamivel kevesebb, 69 régió teljesítette túl; ezekben a fejlett régiókban élt ekkor 160 209 300 fő, a lakosság 42%-a, s a terület 21%-án helyezkedtek el. Az uniós átlagot meghaladó régió a

csatlakozó országok között 1995-ben és 2000-ben is csak egy akadt, Prága, ahol 21%-kal magasabb az egy főre jutó GDP. Az EU strukturális alapjainak támogatására azok a régiók jogosultak, amelyekben ez a mutató nem haladja meg az EU-átlag 75%-át. A támogatásra szoruló régiók köre nagyjából állandó volt 1995 és 2000 között. Mindössze 5 került ki az 1995-ös 50 régió közül, és bekerült újabb három. A támogatott régiókban élő lakosság aránya csökkent az EU össznépességéhez viszonyítva, míg 1995-ben a lakosság 20%-a ezekben a térségekben élt, 5 évvel később már csak 18%. A csatlakozók körében KözépMagyarország került ki a támogatandó kategóriából Viszonylag fejlettnek tekinthetők még Málta, a cseh Jihozápad (52,4%), Nyugat-Dunántúl (56,6%), a lengyel Mazowieckie (58,9%) és Szlovénia (67,2%), amely egyetlen régiót alkot. A legkevésbé fejlettek 10 lengyel régió, köztük a legelmaradottabb, Lubelskie

(26,6%), Lettország (30,9), Észak-Alföld (31,5%) és Észak-Magyarország (32,1%).  Magyarország és az EU GDP-mutatói Megnevezés Magyarország Európai Unió GDP összesen 69,9 9162,2 GDP volumennövekedése, % 3,3 1,0 GDP/fő 6880,0 24000,0 GDP/fő vásárlóerő-paritáson 13601,3 24000,0 Háztartások végső fogyasztási kiadásai a GDP %-ában 52,6 58,3 Államháztartás végső fogyasztási kiadásai a GDP %-ában 20,9 20,6 Bruttó állóeszköz-felhalmozás a GDP %-ában 22,3 19,3 Külkereskedelmi egyenleg a GDP %-ában -2,2 1,8 (Forrás: Lőrincz Ferenc, OMgKDK)  - Az EU gazdasági szektorai Mind a csatlakozó országokban, mind az EU-tagállamokban a szolgáltatások jelentik a gazdaság legfontosabb szektorát. A szolgáltatások hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez 1995 és 2001 között növekedett a leendő és a jelenlegi tagállamokban egyaránt; egyedül a dánoknál nem változott a részaránya. A

növekedés az Egyesült Királyságban és Luxemburgban volt a legintenzívebb. A szolgáltatások részaránya a bruttó hozzáadott értékből Luxemburgban a legnagyobb, meghaladja a 80%-ot, az íreknél pedig a legalacsonyabb, nem éri el az 55%-ot. Az EU-ban jellemző, átlagosan 70% körüli arányt csak a lett és máltai szolgáltatási szektor részesedése éri el, míg a cseheké az EU-minimum közelében van. - Az ipar, építőipar a második legjelentősebb gazdasági szektor. 1995 és 2001 között a bruttó hozzáadott értéken belül az ipar aránya Dánia és Magyarország kivételével mindenhol csökkent. Ugyanakkor az építőipar egyre nagyobb arányú hozzáadott értéket termel Spanyolországban, Finnországban, Portugáliában és Görögországban, ahol a részesedés növekedése meghaladta az 1 százalékpontot, illetve a csatlakozó országok között a letteknél, ahol megközelítette az 1 százalékpontot. Az ipar kimagasló arányban járul hozzá

a bruttó hozzáadott értékhez Írországban (42%); részesedése a többi EUtagországban nem haladja meg a 32%-ot. A legcsekélyebb arányú a hozzájárulása Luxemburgban (17,3%); itt már 1995-ben is a legalacsonyabb volt, azóta pedig majdnem 4 százalékponttal csökkent. A csatlakozó országokban a cseh és szlovén ipar hozzájárulása a legmagasabb (39,5, illetve 36%), a ciprusi a legalacsonyabb (20%). A magyar a litván, lengyel és szlovák részesedéssel egyezik meg, 31%. - A mezőgazdaság részaránya a bruttó hozzáadott értékben 1995-ről 2001-ig az uniós és a csatlakozó országokban is csökkent. Az EU-tagállamokban a csökkenés Görögországban, Írországban volt a legjelentősebb: a görög arány 9,9%-ról 7%-ra, az ír 7,5%-ról 3,5%-ra esett. Németországban annyira alacsony volt a mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez, hogy a csökkenés gyakorlatilag elhanyagolható (1,3%-ról 1,2%). A mezőgazdasági

támogatások jelentős részét a francia termelők kapják, de a mezőgazdaság szerepe ott is csökkenőben van, már nem éri el a 3%-ot sem. 1995-ben a görögöknél, íreknél, portugáloknál, spanyoloknál és a finneknél volt meglehetősen magas a mezőgazdaság részesedése, Luxemburgé és Németországé pedig a legkisebb. 2001-ben már az Egyesült Királyság és Svédország is azok közé tartozott, ahol a mezőgazdaság részaránya nem éri el a 2%-ot. A csatlakozó országok közül Máltán és Szlovéniában legkisebb (3% körüli), a balti országokban a legnagyobb (57%) a mezőgazdaság jelentősége a nemzetgazdaságban. A GDP felhasználásának szerkezete megmutatja, a megtermelt javak mekkora részét fogyasztja el, illetve halmozza fel egy társadalom. A végső fogyasztási kiadások az EU-ban átlagosan a GDP 79%-át teszik ki. Ezt a brit (86%), görög (83,7%) és portugál (81,6%) arány haladja meg jelentősebben, míg az ír (59,9%) és luxemburgi

(61,3%) ráta jóval alatta marad. A csatlakozó országok közül Ciprus, Litvánia, Málta, Lettország és Lengyelország meghaladja a 80%-os arányt, míg a legalacsonyabb cseh arány (74,2%) az EU átlagot sem éri el, a magyar pedig megegyezik azzal (78,2%). A bruttó állóeszköz-felhalmozás aránya a legtöbb csatlakozó országban és az EUtagállamokban is nőtt 1995 óta. A csatlakozók között Csehország, Litvánia és Málta a kivétel, a tagállamok közt Németország és Ausztria. A GDP 16-25%-át fordították beruházásokra az EU-ban, az arány a briteknél és a svédeknél a legalacsonyabb, Portugáliában, Spanyolországban a legmagasabb. A csatlakozó országok körében szélesebb a skála, 19 és 30% közé esnek az arányok; Magyarország a középmezőnybe tartozik 22,3%-kal. A legmagasabb a felhalmozás aránya a Szlovákiában, a legalacsonyabb pedig Cipruson. 1995-ben még a lettek voltak a sereghajtók e tekintetben, ám náluk, illetve

Szlovákiában rendkívül dinamikusan nőtt ez az arány. Az áruk és szolgáltatások kivitelének és behozatalának különbsége, a külkereskedelmi egyenleg 11 tagállamban volt pozitív 2002-ben; a leendő tagállamok közül viszont csak kettőben (Litvánia, Szlovénia). 1995-ben még a lengyelek és a szlovákok, valamint Magyarország is pozitív egyenleggel zárta az évet. A legnagyobb a pozitívum a GDP-hez viszonyítva Luxemburgban (18,2%) és Írországban (17,9%). A legnagyobb negatívumot Görögország (-6,3%) és Portugália (-7,5%) halmozta fel. A csatlakozó országok közt Lettország (-10,6%) és Észtország (-9,4%) a negatív rekorder, Magyarország helyzete nem volt kirívóan rossz, a mi negatívumunk a GDP –2,2%-a volt 2002-ben. (Forrás: Bővülő Európa c. lap)  Munkaerőköltség az EU-ban és Magyarországon A munkaerővel kapcsolatos ráfordítások térbeli és időbeli alakulásának mérése kulcskérdés a modern vállalati

menedzsment számára, és része az uniós szinten harmonizált munkaerő-piaci információs rendszernek. Egy munkavállaló havi alkalmazási költsége euróban: (Forrás: Reform Monitor, 2001. Április) Az Európai Unión belül is nagyok a különbségek, 2000-ben az átlagos egy főre jutó havi munkaerőköltség tekintetében a sereghajtók Spanyolország 2031 euróval, Görögország 1570 euróval és végül Portugália 1189 euróval. A csatlakozásra váró országok (jelölt országok) közül a munkaerő havi költsége a már említett Bulgáriában és Romániában (230 euró) volt a legalacsonyabb, míg a legmagasabb Szlovéniában (1291 euró) és Cipruson (1638 euró). A többi hét jelölt országban az alkalmaztatás költsége 350 euró (Litvánia) és 700 euró (Lengyelország) között váltakozott. Magyarország a csatlakozásra váró országok között a középmezőnyben foglal helyet a maga 566 eurójával, ami 9%-kal magasabb a térség

átlagánál, de csak a 18%-át teszi ki az európai unió tagországai átlagának. A teljes munkaerőköltség három nagy költségcsoportra bontható: munkajövedelemre, szociális költségekre és egyéb munkaerőköltségre. Az országok közötti munkaerőköltség szerkezetében előforduló eltérések főleg a nemzeti szociális rendszer finanszírozási hagyományait tükrözik vissza, melyek általában az országon belül minden munkavállalói réteget érintenek. Ilyen lehet például a kötelező társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke. A munkaerőköltség összetétele tehát országonként számottevően eltér. A legnagyobb hányadát a munkaerőköltségnek a munkajövedelem képviseli minden országban. Dániában szinte a teljes munkaerőköltséget a munkajövedelem teszi ki (89,3%), Írországban 86,1% ez az arány, míg a csatlakozásra váró országok közül Ciprus található az elsők között a maga 84,8%-os részarányával. A

legkisebb részarányt Svédországban (66,5%) jegyezték fel, ezt követik Románia és Magyarország, mindkettő 67%-kal. (Forrás: Reform Monitor, 2001. Április) 2.) Az Európai Unió regionális politikája A Római Szerződésben a regionális támogatáspolitika még nem szerepelt célként, mivel a megalakult Közösség gazdasági fejlettségét tekintve meglehetősen homogén volt. Ez az alaphelyzet már az első bővítési kör idején módosult, de a mediterrán országok csatlakozása hozott igazán nagy változást. Az Európai Közösség meglehetősen heterogén fejlettségű területté vált, ahol a 10 legfejlettebb régió háromszor akkora GDP-vel rendelkezik, mint a 10 legelmaradottabb. Végül az Egységes Okmány helyezte új alapokra a közösségi regionális fejlesztést, miután a gazdasági és szociális kohéziót a Közösségek céljaként deklarálta. A regionális (strukturális és kohéziós) politika jelentőségének növekedését

mutatja, hogy a közösségi kiadásokban, a közös költségvetésben elfoglalt súlya a nyolcvanas évek közepétől rendkívül dinamikusan emelkedett. (a nyolcvanas évekbeli 10%-ról, a kilencvenes évekre a költségvetés egyharmadára). A közösségi strukturális és kohéziós politika az évek során felállított 4 strukturális alapon (az 1975-ben létrehozott Európai Regionális Fejlesztési Alap [European Regional Development Fund - ERDF], az 1958-ban felállított Európai Szociális Alap [European Social Fund - ESF], az 1962-ben létrejött Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap [European Agriculture Guidance and Guarantee Fund - EAGGF] Orientációs Részlege v. Osztálya [Guidance Section], illetve az 1993-ban felállított Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz [Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG]) és az ezektől függetlenül működő, 1993-ban elindított Kohéziós Alapon keresztül valósul meg.  A Strukturális

Alapok A strukturális alapok a következő négy elv szerint kerülnek felhasználásra: 1.) átfogó célrendszer szerinti felhasználás elve: A strukturális politika meghatározott prioritási területeken felmerülő problémák csökkentését célozza a különböző alapok célrendszer alapján (a célkitűzéseket lásd alább). koordinációjára épülő átfogó 2.) partnerség elve: A strukturális alapok nemzeti programokhoz járulnak hozzá. A programokat a tagországok nyújtják be, a végrehajtás azonban a közösségi, országos, regionális és helyi szervek együttműködésében folyik. A regionális támogatások címzettjei általában nem a tagállami kormányok, hanem a régiók, önkormányzatok, akiknek képeseknek kell lenniük és megfelelő intézményrendszerrel kell rendelkezniük a programok lebonyolítására. 3.) addícionalitás elve: A közösségi támogatások kiegészítik a nemzeti programokat, és nem kiváltják, helyettesítik

azokat. Általában alapkövetelmény a nemzeti társfinanszírozás megléte. 4.) programozás, tervezés elve: A tagállamok átfogó fejlesztési terveket készítenek a célkitűzések alapján. Ezeket beterjesztik az Európai Bizottság számára, amely dönt az odaítélésről, s ún. közösségi támogatási kereteket, illetve egyes program-dokumentumokat fogad el, amelyek 3-6 éves periódusokra határozzák meg a feladatokat, a pénzügyi forrásokat és a végrehajtás módjait. A strukturális alapokra fordított közösségi pénzeszközök egy részét (2000-től mintegy 5%-át) a négy alapot kiegészítve, lényegében az azok által lefedetlen területekre, célokra koncentrálva a Bizottság saját hatáskörben, a következő 4, ún. közösségi kezdeményezések révén osztja szét: INTERREG (határokon átnyúló, nemzetek és régiók közötti együttműködés), EQUAL (nemzetek közötti együttműködés a munkaerő-piacon létező hátrányos

megkülönböztetés és egyenlőtlenség leküzdésére), LEADER (vidékfejlesztés). URBAN (válsággal küzdő városok regenerálása). (Forrás: Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja) Az átfogó célrendszer szerinti felhasználás elve alapján, a Tanács meghatározza azokat a célkitűzéseket, amelyekre a strukturális alapok egy adott költségvetési periódusban fordíthatók. 1999-ig hat célkitűzés szerint osztották szét a támogatásokat. Az Agenda 2000 programcsomag keretében 3 nagyobb célkitűzésben koncentrálták a korábbi feladatokat. Az 1. célkitűzés a leginkább elmaradott régiókban segíti elő a fejlesztést és a strukturális átalakítást. Az 1 célkitűzés keretéből (az alapok költségvetésének 69,7%-a) részesülhetnek azok a régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP alacsonyabb a közösségi átlag 75%-ánál, továbbá a legtávolabbi tengerentúli régiók, valamint a távoli ritkán lakott északi területek. A 2.

célkitűzés az ipari vagy mezőgazdasági szerkezetváltási nehézségekkel küzdő hanyatló területek gazdasági és társadalmi átalakítását támogatja, kiemelt hangsúlyt fektetve a munkanélküliek számára, különös tekintettel a hosszú távú munkanélküliségre. A 2 célkitűzésre az alapok költségvetésének 11,5%-át fordítják. A 3. célkitűzés az oktatási, képzési, illetve foglalkoztatási rendszerek és politikák adaptálását, valamint modernizálását támogatja, az 1. célkitűzésen kívül eső területeken, az alapok költségvetésének 12,3%-át felhasználva.  A Kohéziós Alap A strukturális alapoktól függetlenül, a Maastrichti Szerződés alapján állították fel 1993-ban az ún. Kohéziós Alapot A Kohéziós Alap eredeti célja az volt, hogy az Unió kevésbé fejlett államait - amelyek vásárlóerő paritáson mért GNP-je nem éri el a közösségi átlag 90%-át (ezek 1993-ban Görögország, Írország, Portugália

és Spanyolország voltak) - segítse a Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz szükséges felzárkózásban, azaz mentesítse a konvergencia kritériumok teljesítésére törekvő költségvetéseket bizonyos beruházási kiadások alól. A Kohéziós Alap az említett négy tagállam számára nyújt infrastrukturális fejlesztésre felhasználható támogatást, amely környezetvédelmi beruházásokra és közlekedési, szállítási infrastruktúra - mindenekelőtt a transzeurópai hálózatok - kiépítésére fordítható. A Kohéziós Alapot az Agenda 2000 lényegében változatlan formában megőrizte, azzal a kitétellel, hogy a rászoruló államok körét 2003-ban a GNP-k alapján felülvizsgálják. A strukturális és kohéziós politika reformja, az alapok felhasználásának hatékonyabbá tétele az Agenda 2000 egyik legfontosabb célkitűzése volt. Ennek jegyében a tagállamok döntöttek a támogatások koncentrálásának növeléséről, a

finanszírozási formák, valamint az ellenőrzés, az irányítás és az értékelés megerősítéséről, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a döntéshozatal decentralizálásáról és az adminisztráció csökkentéséről is. Fontos megoldandó kérdés volt a bővítésnek az Unió tagállamaira vetített hatásainak kezelése. Mivel az alapok kiadásai korábban is elsősorban az első célkitűzés körül koncentrálódtak, a legnagyobb haszonélvezők a 75%-os egy főre jutó GDP-átlag alatti régiók voltak. A bővítés következtében - de több esetben attól függetlenül is - ezek közül jó néhány fölé kerül ennek a küszöbnek és így elesik a támogatásoktól. Hogy mindez ne jelentsen azonnali drasztikus bevétel csökkenést annak minden pénzügyi és szociális következményeivel együtt, ezen régiók számára 2000-től átmeneti támogatási forrásokat nyitottak. Az átmeneti támogatás szintje például azokon a területeken, ahol a segély

indokoltsága már 1999-ben megszűnt, alacsonyabb 2000-ben, mint 1999-ben volt, és 2005 végéig fokozatosan szűnik meg. Ezt a módszert (angol nevén: "phasing out") alkalmazzák majd a jövőben is a hasonló esetekben. Az Agenda 2000 rendelkezett a strukturális és kohéziós támogatások közösségi társfinanszírozási hányadának plafonszámairól is. Ennek alapján 2000-től a strukturális alapoknál a közösségi támogatás aránya egy adott projektben az 1. célkitűzésnél az összköltség maximum 75%-a (a Kohéziós Alap részesültjei esetében 80-85%-a), a 2. és 3 célkitűzéseknél pedig maximum 50%-a lehet A Kohéziós Alap által nyújtott közösségi segély a korábbiakhoz hasonlóan a köz-, vagy ennek megfelelő egyéb társfinanszírozás mértékének 80-85%-a maradt. Az egy tagállamra jutó közösségi támogatások korlátozása céljából bevezették, hogy az egyes tagállamok éves bevétele a strukturális alapokból és a

Kohéziós Alapból együttesen nem haladhatja meg az adott ország GDP-jének 4%-át. (Forrás: FVM Európai Integrációs Főosztály; Annual Report of the CEC; Agenda 2000)  Cél Az Unió különböző fejlettségű és szerkezetű térségei közti gazdasági és szociális kohézió erősítése a méltányosság, az igazságosság és a szolidaritás elveinek érvényesítésével.  A regionális politika feladatai, eszközei  Az Európai Uniós Szerződés 130 a–e cikkelyei tartalmazzák a közös regionális politika főbb feladatait és eszközeit:  Az egyes régiók közti eltérések, a megkésett fejlődésből fakadó esélykülönbségek mérséklése;  Ennek érdekében összehangolt nemzeti, közösségi, gazdaságpolitikai és strukturális eszközök alkalmazása;  Az Európai Regionális Fejlesztési Alap működtetése, amelynek feladata, hogy megszüntesse a kirívó regionális aránytalanságokat, elősegítse a fejlődésben

elmaradott régiók felzárkóztatását, az iparilag hanyatló depressziós térségek újraélesztését;  A Közösség különböző pénzügyi forrásainak koordinálása a hatékony regionális politika érdekében. 3.) Területi különbségek A tagállamok között megmutatkozó jelentős különbségekkel párhuzamosan lényeges eltérések figyelhetők meg az Unió centrum- és periférikus régiói között is. A Földközi-tenger és az Atlanti-óceán menti régiók, a keletnémet, az észak- és kelet-finnországi területek gazdasági teljesítőképessége a közösségi átlag alatt marad. A bővítés nyomán az Unió teljesítőképessége fokozatosan csökken Fejlettségi különbségek, 1996 Fejlett régió GDP Fejletlen régió GDP Hamburg (D) 192 Ipeiros (GR) 44 Brüsszel (B) 173 Acores (P) 50 Darmstadt (D) 169 Voreio Aigaio (GR) 52 Luxembourg (L) 169 Madeira (P) 54 Bécs (A) 167 Extremadura (E) 54 Île de France (F) 160

Dessau (D) 55 Felső-Bajorország (D) 156 Andalúzia (E) 57 Bréma (D) 149 Dytiki Ellada (GR) 58 London (UK) 140 Magdeburg (D) 58 Antwerpen (B) 137 Peloponnisos (GR) 58 Forrás: Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation and Development of the Regions of the EU. EC, Brussels, 1999 Az egy főre jutó GDP regionális különbségei a tagállamokban: 1995 Forrás: First Report on Economic and Social Cohesion. Brussels, European Commission 4.)  Az EU támogatási alapelvei Szubszidiaritás és decentralizáció: önálló mozgástér, döntési kompetencia és finanszírozás erőforrások a különböző méretű és jogállású területi közösségeknek belső erőforrásaik és a nemzeti stratégia összehangolásában;  Partnerség: a különböző ágazati, tulajdonosi és eltérő tevékenységű szervezetek és intézmények területi fejlődésre hatást gyakorló döntéseinek intézményes koordinálása; 

Programozás: alulról építkező stratégiai és operatív tervezés, a legitimált stratégiákkal konform fejlesztési prioritások és támogatások, az egyedi projektfinanszírozást a komplex programok támogatása váltotta fel;  Koncentráció és addicionalitás: jól elhatárolt fejlesztési térkategóriák, kombinált költségvetési és nem közösségi erőforrás-hasznosítás a gazdasági növekedést és a szerkezetátalakítást szolgáló ágazati prioritásokhoz rendelve.  Kedvezményezett térségek: 1. célcsoport: elmaradott régiók Olyan területek, ahol az egy főre jutó GDP a közösségi átlag 75%-a alatt van, gazdaságuk gyenge, a munkanélküliségi ráta magas; 2. célcsoport: iparilag hanyatló (depressziós) térségek Az ipari munkanélküliség; foglalkoztatottak száma huzamosan csökken, magas a 3. célcsoport: magas fiatalkorú népességarány; 4. célcspoort: hosszabb távon átalakuló ipari térség; 5. célcsoport: -

termelési szerkezetük modernizálására kényszerülő agrártérségek; - rurális térségek: Alacsony fejlettség, magas agrárfoglalkoztatottság, demográfiai erózió, kedvezőtlen fekvés, gyenge városhálózat; 5. célcsoport: alacsony benépesültségű térségek A népsűrűség 8 fő/km2 alatt van. Csak skandináviai régiók tartoznak ebbe a kategóriába. Kedvezményezett térségek az Európai Unióban, 1994–1999 Forrás: The European Union: Cohesion and Disparities. Brussels, European Commission A támogatások megoszlása az EU-tagállamok között, 1994– 1999 Forrás: First Report on Economic and Social Cohesion. 5.) Változások 2000 után Az új reformcsomag főbb alapelveit az Európai Bizottság 1997-ben kiadott ,,Agenda 2000”c. dokumentuma körvonalazza A 2000 után érvényesítendő kohéziós politika célja változatlan marad. A keleti bővítés azonban jelentősen megnöveli a tagállamok közötti és az országokon belüli

különbségeket, ezért a strukturális és kohéziós támogatások összegét növelni, a felhasználás koncentrációját fokozni célszerű. A 2000–2006 közötti időszakra tervezett 275 milliárd ECU (1997. évi árakon) kohéziós jellegű kiadások az EU költségvetésének 38,0%-át adják majd. A strukturális intézkedések egyszerűsítése, a hatékonyság növelése érdekében a kedvezményezett térségek típusainak számát mérsékelni kívánja az Európai Unió. A hét kedvezményezett térségformát háromra kell csökkenteni. Az elmaradott térségek kategóriája megmarad, lehatárolásának szempontjai sem változnak. Az új 2. célcsoportba azok a térségek kerülnek, amelyek gazdasága szerkezeti problémák miatt hanyatlik, illetve ide sorolandók a depresszió sújtotta városi térségek. Az új 3 célcsoportba pedig az előző két kategóriába be nem került, de a munkaerő minősége miatt problematikus térségek kerülnek, ahol az

oktatás, a képzés és a szakképzés fejlesztését külön eszközökkel kell támogatni. A kedvezményezett térségek számát szűkíteni kívánják, a besorolási kritériumok szigorú betartása esetén a támogatott területeken élő népesség aránya 2006-ban 35–40% lehet (ennek kétharmada él majd elmaradott térségekben). Az új elképzelések szerint a Kohéziós Alap a jelenlegi formájában és volumenében fennmaradna, továbbra is a transzeurópai közlekedési hálózatok fejlesztését és környezetvédelmi programokat támogatna. A jelenleg érvényes 13 Közösségi Kezdeményezés (amely kb. 400 programot támogat párhuzamosan a strukturális műveletekkel) száma csökkenne, csak három tevékenységi körre (a határ menti együttműködések fejlesztésére és tervezésére, vidékfejlesztésre és az esélyegyenlőséget növelő humán erőforrás fejlesztésre) terjedne ki. Várhatóan erősödik majd a hatékonysági szempontok szerepe a

támogatások megítélésében és a végrehajtott programok értékelésében. A Strukturális Alapok új szabályozásában a versenyképességet növelő tevékenységek (kutatás és fejlesztés, információs hálózatok fejlesztése, technológiai transzferek) ösztönzésének kiemelt jelentőséget tulajdonítanak. A gazdasági és a szociális különbségek mérséklésében a támogatási források és a megalapozott regionális fejlesztési programok mellett az Unió a jövőben nagy jelentőséget tulajdonít a decentralizált partneri kapcsolatok fejlesztésének. A tovább egyszerűsítendő döntési mechanizmusban a fejlesztés szereplői között egyértelmű munkamegosztást kell kialakítani, a döntéseket erőteljesen decentralizálni kell.  Regionális támogatási esélyek A közös európai politika egyik lényeges programja az "Európai Térfejlődés Perspektívái" című, amely megállapítja, hogy: a tagállamok különféle

fejlesztési beruházásai akkor egészítik ki egymást a legjobban, ha a területi fejlődés közösen megfogalmazott céljai orientálják azokat. Ennek az elvnek az érvényesítéséhez az Unió vezető szervei az általános gazdaságpolitika részeként, külön területi politikát dolgoztak ki, amit szükség szerint újból és újból hozzáigazítanak a mindenkori fejlesztési célokhoz és prioritásokhoz. A területi politika kidolgozását és megvalósítását külön pénzügyi alapok, valamint szakosodott intézményi, együttműködési rendszerek segítik, mind az Unió központi rendszerein belül, mind a tagországok szintjén. E mellett más (például strukturális, vagy intézményi) fejlesztéspolitikai törekvések előkészítése, majd megvalósítása esetén is kiemelt szempontként veszik figyelembe a területi összefüggéseket és célokat. A területi politika cél- és eszközrendszere nem csupán a kevésbé fejlett tagországok

előmenetelét segíti elő, hanem a fejlettekét is, hiszen egyfelől még az élenjáró országoknak is vannak elmaradottabb régiói, másrészt azzal, hogy ezeknek az országoknak a fejlett körzetei, összefogva más fejletlenebb országok különféle területi egységeivel olyan tervek megvalósulásában lehetnek érdekeltek, amelyek előnyeiből kölcsönösen profitálni tudnak. Magyarország számára tehát az egyik legfontosabb uniós pénzügyi támogatási forrást, a területi politika finanszírozására létrehozott uniós- és unión kívüli országok számára létesített, Kohéziós és Strukturális Alapok jelenthetik. Ezek összege az uniós tagok szintjén az 1988. évi 10 milliárdról fokozatosan növekedve, 1999-re elérte az évi 35 milliárd eurós összeget. A jelenlegi 20002006 közötti költségvetési években ugyan az 1999 évi 35 milliárdról fokozatosan, évi 30 milliárd euróra csökken ezek nagysága, de még így is jelentős addicionális

forrást jelenthet a kevésbé fejlett tagállamoknak. Jelenleg Magyarország a területfejlesztés előcsatlakozási alapjaiból mintegy évi 170-200 millió euró összegű támogatást kap, ami a taggá válásunk után - még kedvezőtlen esetben is - a jelenlegi többszörösére nőhet.  Hogyan működnek a régiók? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a regionális politika csak akkor lehet sikeres, ha korlátozott számú, viszonylag nagy területre összpontosítja erõforrásait. Éppen ezért a Strukturális Alapokról 1999-ben elfogadott új szabályozás célja, hogy megelõzze a források elaprózódását, illetve hogy világosan lefektesse a támogatásra leginkább rászoruló régiók kiválasztásának kritériumait. A Strukturális Alapok forrásainak egy részét a különbözõ nehéz helyzetû társadalmi csoportok számára különítették el mindenféle földrajzi korlátozás nélkül. A "nagyobb koncentráció" elve azt hivatott

biztosítani, hogy miközben az EU fokozatosan integrál új tagokat, a hátrányos helyzetû régióknak továbbra is jelentõs támogatást nyújt.  A kedvezményezettek csoportjai 1. Hátrányos helyzetû régiók Fejlõdésben elmaradott régiók (1. Célkitûzés) Ebbe a kategóriába tartoznak azok a térségek, ahol az egy fõre esõ GDP nem éri el az uniós átlag 75 %- át, Finnország és Svédország gyéren lakott (8 fõ / km2 -nél kisebb népsûrûségû) régiói, valamint olyan távoli régiók, mint a Franciaországhoz tartozó tengerentúli területek, a Kanári-szigetek, az Azori-szigetek illetve Madeira. Ide tartoznak még Svédország egyes tengerparti régiói (Svédország Csatlakozási Szerzõdése értelmében), Észak-Írország és Írország határ menti megyéi, ahol (2004-ig) egy különleges program mûködik a béke- és kiegyezési folyamat elõsegítése érdekében. Ezekben a régiókban több gazdasági mutató is igen kedvezõtlen: 

Alacsony beruházási szint;  Az átlagot meghaladó munkanélküliség;  Az üzleti és más szolgáltatások hiánya;  Fejletlen alap infrastruktúra. 2. Átalakulásban lévõ régiók (2 Célkitûzés) Ezeknek a régióknak négy igen eltérõ nehézséggel kell szembenézniük:  Az ipari vagy szolgáltatói szektor szerkezetváltásának szükségessége;  A vidéki területeken a hagyományos tevékenységek elsorvadása;  Hanyatló városi területek;  A halászati ágazat nehézségei. Ide tartozik Spanyolország, Görögország, Portugália és Írország minden régiója A Kohéziós Alap Spanyolország, Görögország, Portugália és Írország (ahol az egy fõre esõ GDP nem haladja meg az uniós átlag 90-át) egész területén támogatja a környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztését. Ezen országok támogatásra jogosultságát 2003-ban felülvizsgálják a GDP szintek alakulásának fényében. 

Átmeneti támogatás: Zökkenőmentes átállás 1999-ben egyes régiókban a gazdasági és társadalmi helyzet alakulása következtében már nem volt indokolt a Közösségi regionális támogatások biztosítása a 2000-tõl 2006-ig terjedõ időszakra. Különböző intézkedéseket dolgoztak ki a támogatások fokozatos megszüntetésére, hogy az említett régiókat ne érje megrázkódtatásként a támogatások egyik napról a másikra történő befagyasztása: - Az 1994 és 1999 között az 1. Célkitűzés keretén belül támogatott régiók 2005 végéig továbbra is jogosultak támogatásra. Amennyiben az ezekben a régiókban található térségek teljesítik az új 2. Célkitűzés feltételeit, a négy Strukturális Alapból egészen 2006 végéig részesülnek támogatásban. Ugyanezen időpontig más térségek a Szociális Alapból (3. Célkitűzés), illetve esetleg a Mezőgazdasági Alap Orientációs Szekciójából (vidékfejlesztés) vagy a

Halászati Pénzügyi Eszközből (halászat) várhatnak pénzügyi segítséget, de a Regionális Fejlesztési Alapból nem. - Az 1994 és 1999 között a 2. (ipari szerkezetváltás) vagy az 5(b) (vidékfejlesztés) Célkitűzés keretén belül támogatott régiók 2005 végéig átmeneti támogatásra jogosultak a Regionális Fejlesztési Alapból. Ezen kívül 2000 és 2006 között a 3. Célkitűzés keretében kapnak támogatást, amely bizonyos kiegészülhet. esetekben vidékfejlesztési és halászati támogatással is  Területfejlesztés A közös európai politika egyik lényeges programja az "Európai Térfejlődés Perspektívái" című, amely megállapítja, hogy: "a tagállamok különféle fejlesztési beruházásai akkor egészítik ki egymást a legjobban, ha a területi fejlődés közösen megfogalmazott céljai orientálják azokat". Ennek az elvnek az érvényesítéséhez az Unió vezető szervei az általános

gazdaságpolitika részeként, külön területi politikát dolgoztak ki, amit szükség szerint újból és újból hozzáigazítanak a mindenkori fejlesztési célokhoz és prioritásokhoz. A területi politika kidolgozását és megvalósítását külön pénzügyi alapok, valamint szakosodott intézményi, együttműködési rendszerek segítik, mind az Unió központi rendszerein belül, mind a tagországok szintjén. E mellett más (például strukturális, vagy intézményi) fejlesztéspolitikai törekvések előkészítése, majd megvalósítása esetén is kiemelt szempontként veszik figyelembe a területi összefüggéseket és célokat. A területi politika cél- és eszközrendszere nem csupán a kevésbé fejlett tagországok előmenetelét segíti elő, hanem a fejlettekét is, hiszen egyfelől még az élenjáró országoknak is vannak elmaradottabb régiói, másrészt azzal, hogy ezeknek az országoknak a fejlett körzetei, összefogva más fejletlenebb országok

különféle területi egységeivel olyan tervek megvalósulásában lehetnek érdekeltek, amelyek előnyeiből kölcsönösen profitálni tudnak. Magyarország számára az egyik legfontosabb uniós pénzügyi támogatási forrást, a területi politika finanszírozására létrehozott uniós- és unión kívüli országok számára létesített, Kohéziós és Strukturális Alapok jelenthetik. Ezek összege az uniós tagok szintjén az 1988. évi 10 milliárdról fokozatosan növekedve, 1999-re elérte az évi 35 milliárd eurós összeget. A jelenlegi 2000-2006 közötti költségvetési években ugyan az 1999. évi 35 milliárdról fokozatosan, évi 30 milliárd euróra csökken ezek nagysága, de még így is jelentős addicionális forrást jelenthet a kevésbé fejlett tagállamoknak. Jelenleg Magyarország a területfejlesztés előcsatlakozási alapjaiból mintegy évi 170-200 millió euró összegű támogatást kap, ami a taggá válásunk után - még kedvezőtlen

esetben is - a jelenlegi többszörösére nőhet. A csatlakozó országok nagy része (talán Ciprus, Málta és Szlovénia a kivétel) taggá válásuk után - a jelenlegi feltételek fennmaradása esetén - valamennyien jogosultak lehetnek erre a támogatásra. Az is bizakodással tölthet el bennünket, hogy ezzel a lehetőséggel, a jelenlegi fejlettségi szintet és támogatási szabályokat figyelembe véve, valamennyi magyar régió élhet. A társult országok - a taggá válásuk előtt - az EU ISPA és a Phare nevű előcsatlakozási alapjaiból igényelhetnek területfejlesztési támogatást. Ennek feltétele, hogy a kérelmező ország, régió a költségek legalább 25%-át maga fedezze. Az Unió által biztosított források összege tehát a teljes költségvetés maximum 75%-ig (egyes kivételes esetekben 85%-ig) terjedhet. A jelenlegi költségvetési időszakban, a csatlakozó országok számára ezekből a forrásokból összesen évi 2,1 milliárd euró áll

rendelkezésre, Magyarországra pedig mintegy 160-200 millió euró juthat. A területfejlesztési források odaítélésének további fontos feltétele, hogy az egyes projektek költsége meghaladja az 5 millió eurót, hozzájáruljanak a partnerséghez, részét képezzék az Acquis adaptálását szolgáló Nemzeti Programoknak, és stratégiát nyújtsanak a környezeti- és közlekedésfejlesztések számára. Az allokációs döntések meghozatalakor ezeken túl, a Bizottság figyelembe veszi: az érintett népesség számát, az egy főre jutó GDP értékét, valamint a terület nagyságát, sajátosságait és erőforrás adottságait. Ahhoz tehát, hogy Magyarország, illetve egyes régiói a Bizottság által elfogadható céllal és megfelelően megalapozott programokkal tudjanak pályázni, szükség van a hazai régiók fejlettségének, területi jellemzőinek az előzetes felmérésére. (Forrás: Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja) Magyarország

régiói - az 1997. évi egy főre jutó GDP adatok alapján - az Európai Unió átlagának 33-69%-át kitevő fejlettségi szintet értek el. A legfejlettebb körzet a Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarország, a leginkább elmaradott régióink pedig Észak-Magyarország és Észak-Alföld. Az uniós térségben ez a fejlettségi szint még a legjobb magyar körzetek esetében is legfeljebb az "alsó tízbe kerülésre" lenne elég. Regionális Alapokból igényelhető támogatásra tehát még akkor is hosszú évekig jogosultak lehetnek a magyar körzetek, amennyiben a társult országok csatlakozása után lecsökkenne az EU átlag értéke. A csatlakozó országok mezőnyében viszont már máshogy állunk, két régiónk (KözépMagyarország és Nyugat-Dunántúl) is benne van a legfejlettebb 10-ben. A területfejlesztési támogatások mellett, mivel Magyarország a térség mezőgazdasági termelésre leginkább alkalmas országa, az

agrártámogatások tekintetében is nagy várakozásokkal készültünk az Unióba. Ezt ugyan a Bizottság hivatkozott ajánlásai eléggé lehűtötték, de még így is olyan pénzügyi támogatási esélyekkel lehet számolnunk, amelyet célszerű egymással összehangoltan, komplex pályázati formában igényelni.  Saját hozzászólás Mivel én Magyarországon élek, ezért csak a magyar helyzetről kialakult véleményemet írnám le. Szerintem Magyarország nem 100%-osan megérett az uniós csatlakozásra, de ha figyelembe vesszük azt a támogatási rendszert, amibe belecsöppenhetünk, és ha ezeket úgy használjuk fel, hogy az az átlag magyar polgár számára is előnyt jelentsen (akár anyagi, akár kulturális, stb. szempontból) akkor életszínvonal emelkedés várható. Amíg azonban átállunk a jövő rendszerére, addig meg kell tanulnunk alkalmazkodni hozzá, és ez valószínűleg majd a jövő generáció életét fogja legnagyobb mértékben és

legjobb irányban befolyásolni, mivel nekik már nem kell átállniuk egy másik, egy új életformára, hanem már többnyire beleszületnek majd az „Uniós” életbe. IRODALOMJEGYZÉK  Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Európai Integrációs Főosztály  Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja  Lőrincz Ferenc – OMgKDK  Bővülő Európa c. lap  Reform Monitor, 2001. Április  Sixth Periodic Report on the Social and Economic Situation and Development of the Regions of the EU. EC, Brussels, 1999.    Annual Report of the CEC; Agenda 2000 Forrás: The European Union: Cohesion and Disparities. Brussels, European Commission Forrás: First Cohesion. Report on Economic and Social