Religion | Studies, essays, thesises » Helmuth von Glasenapp - Az öt világvallás, összefoglalás

Helmuth von Glasenapp – Az öt világvallás Bevezetés Vallásnak azt a gondolkodásban és cselekvésben megnyilvánuló meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes, vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben. Az etikai fejlett vallások egy erkölcsi rendszerben látják a tökéletesedés mércéjét, ilyenből nyolc van: a hinduizmus, jainizmus, buddhizmus, univerzizmus, kereszténység, párszizmus, zsidóság és iszlám. Ezek közül a hinduizmus, kereszténység, buddhizmus, iszlám és univerzizmus számít az öt fő vallásnak, ők teszik ki együttesen a vallásos emberiség kilenctizedét. Ezek két részre oszlanak: a Hindukustól keletre keletkeztek „az örök világtörvény vallásai”, nyugatra pedig a „a történeti istenkinyilatkoztatás” vallásai. Természetesen a kettő közti átmenet képviselő tanítások is keletkeztek Az előbbi típus az univerzumot kezdet és vég nélküli körforgásnak képzeli el, és szerinte egy

belső törvény uralkodik rajta. Ezek időben előbb keletkeztek Az utóbbi felfogás a világot egy elkülönült, személyes, mindenható Isten teremtésének képzeli el, aki egyszer megteremtette a világot a semmiből, és el is pusztítja, valamint ő tartja fönn az erkölcsi rendet. Nagy különbség a két nagy csoport között, hogy az „örök világtörvény vallásai” végtelen számú, hasonló univerzumot képzeltek el, és az idő történelmét is tágra szabták, a „történeti istenkinyilatkoztatás” pedig geocentrikus, a lokális helyet tartja a világ középpontjának, és az időt is néhány évezredben képzelte el a teremtéstől a világvégéig. A nyugati vallások, mondhatni, kollektivisták, a keletiek pedig az egyénre helyezik a hangsúlyt. Hinduizmus vagy bráhmaizmus Lényege Tévedés, hogy a „bráhmaizmus” kifejezés Brahmá isten nevéből ered, igazából az indiai papok kasztjának nevéből, a bráhmanákból származik, mivelhogy

India ezen lakói a bráhmanákat tekinti papjainak. A hinduizmus egy földrajzi fogalomból ered: az ÉszakIndiába bevonuló muszlimok az Indus –vidék lakóit hinduknak nevezték A hinduizmus a legsokoldalúbb vallási képződmény a világon. A trópusi bujaság a vallási formákban is megnyilvánul. Nem csoda ez az összetettség, hiszen ezen vallás születése nem köthető alapítóatyához, se időponthoz, magától alakult ki az idők során. Ezért hívják az indiaiak szívesen „örök vallás”-nak a vallásukat. Bráhmaizmusról az ie 1 évezred elejétől beszélhetünk. Azt tanítják, időről időre bölcs férfiak, vagy testet öltött istenek jelennek meg, hogy hirdessék az igazságot, de egyik sem fekteti le egy új vallás alapját, csupán a már kezdettől fogva ismertet frissíti. Ilyen volt Krisna is Mivel a hinduizmus lett, és nem létrehozott vallás, nincs szilárdan körvonalazott dogmatikája, teremtéselmélete és életmódbeli előírása.

Ezen kívül sajátossága még, hogy kifejezetten indiai vallás, nem fogad be nem-indiai személyeket sem, csak beleszületéssel lehet valaki hindu. Ennek ellenére széleskörű missziós tevékenységet folytat. A hinduk szerint a világegyetem egy rendezett egész, ahol a világtörvény (dharma) uralkodik a természetben és az erkölcsi életben egyaránt. Ez abban is megnyilvánul, hogy az élőlények származásuk és képességeik következtében kötelességeikben különböznek egymástól. Ez a rend az indiaiak kasztrendszerében is testet ölt: Az emberi rend legmagasabb rendű képviselői a bráhmanák, akik szellemi dolgokkal foglalkoznak, és szigorú életmódbeli szabályokat követnek, amikkel a testi és lelki tisztaságukat fenntartják. Ennek a feladata a mahábhárata szerint az adományok, áldozatok bemutatása és a Védák tanítása. Utánuk következnek a ksatriják (harcosok), akik a társadalmi rend védelmét látják el. Közülük kerülnek ki

a királyok is. Rájuk könnyebb életmódbeli, táplálkozási szabályok vonatkoznak, például húst már ehetnek és vadászhatnak is. A vaisják a tulajdonképpeni dolgozó rend: ők végzik a mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi munkákat. Ez a három felső kaszt különleges beavatási szertartás révén, úgyszólván másodszor is megszületnek, tehát „kétszer születettek”-nek nevezik őket, ezzel jogosulnak a Védák tanulmányozására. Szemben velük, a súdrák, a negyedik rend, már nem „kétszer születettek”, és alantasabb munkákat végeznek, például ruhamosást. A legalsó csoport a pancsamák (ötödik) vagy páriák kasztja, akik a kasztrendszeren kívül állnak. Ők már csak utcasöprők, vécétisztítók, tolvajok lehetnek A nem-hinduk is itt helyezkednek el. Ezek a kasztok külön alrendszerben különülnek el, így 2000-3000 fokos hierarchiát alkotnak. Ezt a rendszert a hinduizmus elfogadja, mint hagyományos világrendet Ez a rend

évezredeken keresztül megmaradt. Az ortodox hinduizmus a kasztrendszert idealizálta, a világ rendjének alapvető jellemzőjének tekintette, a nem-indiai népekre pedig úgy tekintett, hogy azok eltávolodtak az emberek örök, igaz alapelveitől. Ezt a rendszert a természetre is kivetítik, a gyémántokat például, attól függően, hogy fehérek, pirosak, sárgák vagy kékesfeketék, bráhmanáknak, ksatrijáknak, vaisjáknak vagy súdráknak nevezik. Egyes tanítások szerint az istenek is kasztokba rendeződnek. Bár a mi világunkban a kasztrendszer alapvető, léteznek e nélküli világok, sőt régen a Föld is ilyen kasztok nélküli hely volt. Tehát, a kasztrendszert tulajdonképpen csak erre a világra, a szanszárára vonatkozó törvénynek tekintik. Ebből következik, hogy a minden földi dolgot elutasító aszkétákat kaszton kívülinek tekintik. Minden egyén olyan létbe születik újjá, ahogyan az előzőben cselekedett, ez a karma törvénye. Ezen

kívül van még egy hierarchia, mely a világon létező összes élőlény rangsora aszerint, hogy milyen távol állnak a megváltástól. Minden léleknek el kell egy bizonyos időt töltenie minden fokon, mielőtt lejjebb, vagy följebb kerülne ebben a rendszerben, legyen az akár egymillió év. Még az istenek is, az örök világszellem kivételével, alá vannak rendelve a lélekvándorlásnak. Ezeket a törvényeket a szent iratok írják le, amik közül legfontosabbak a négy véda és a függelékeik, a bráhmanák és az upanisadok. Ezeket az ortodox hívők földöntúlinak hisznek. A kétszer születettek előjogai a Védák tanulmányozása, a brahmánáké pedig annak tanítása. A hinduizmusnak van egy szilárd, belső köre nézetekből, dogmákból, társadalmi normákból, amik korlátok közé szorítják az egyéneket, viszont minden egyéb hitbeli dologban nagy mozgásteret enged. A hinduizmust az emberiség örök vallásának tekintik, minden más vallás

és nép eltávolodott az ősidőkben egységes hindu vallástól, ám ezt a régi állapotot megtisztító szertartásokkal (suddhi) vissza lehet hozni. Története Az indiaiak legszentebb, ősi városa Prajága (áldozóhely), itt folyik egybe a két szent folyó, a Gangesz és Jamuna. Ez szimbolizálja a két áramlat egyesülését: az árjákét, akik négy évezrede északról nyomultak be Indiába, és az őslakos indiaiakét. A tudomány még nem biztos az indiai őskultúra kialakulásának történetében, sem a tanok alapítójaiban. Az árják vallási nézetei szájról szájra terjedtek egészen addig, amíg a Védákban le nem rögzítették. Ezért nevezik ezt „védikus vallás”-nak A monoteizmus nem jelent meg, helyette henoteizmus volt, ami azt jelentette, hogy az istenek közül egyszer az egyiknek, másszor a másiknak adományozza a főisteni címet. Az áldozati kultusz az ősi árják idejében még egyszerű volt: az árja családfők bedobálták

áldozati ajándékaikat a szent tűzbe. Az idők során a szertartás bonyolultabb lett, ezért ennek a feladatnak a teljesítésére alakult meg a bráhmanák rendje. I e 1000 körül az árja nép teljesen letelepedett Indiában, és hogy megőrizzék az előjogaikat, kialakították a kasztrendszert. A bráhmanák olyan monopolhelyzetbe emelkedtek, ami sehol máshol nem figyelhető meg. Ők voltak a földi világ istenei, tehát nem véletlenül hívjuk a vallást bráhmaizmusnak is. Azt állították, a szent énekek és szertartások révén bármit meg tudnak szerezni a túlvilágban azok számára, akik meg tudják fizetni. A dzsáinizmusban és buddhizmusban bráhmaellenes reformmozgalmak is támadtak A Védákhoz kommentárokat, magyarázatokat, elemzéseket írtak, ebből lettek a Bráhmanák. Az áldozati szertartásokhoz fűzött Upanisadokban (titkos tanok) filozofálnak. Ezek az írások mély változást hagytak a hinduizmusban. Ilyen változások volt a tanok, hogy az

élőlények közti különbség nem lényegbeli, csak fokozatbeli, hogy a világ kezdet- és vég nélküli, valamint hogy a szanszárából a szabadulás csak a szenvedélymentes lemondás révén érhető el. Ezen tanok megjelenésétől számítjuk a védikus korszak végét, és a klasszikus korszak, az upanisadok korának elejét. A papság törekvései ellenére új vallási tanok nőttek ki a hinduizmusból, ilyenek a dzsainizmus és a buddhizmus. Az upanisadok kora nagy változást hozott az istenek világában. A védikus istenek háttérbe szorultak, a panteon legelőkelőbb helyét Brahmá, Visnu és Síva foglalja el. Brahmá a világ keletkezésében játszott döntő szerepet, de nem volt keresztényi értelemben világteremtő, inkább arkangyalhoz hasonlítható. Visnu a világ fenntartója, sok helyen a legfőbb rangú. Ha a világot erkölcsi pusztulás fenyegeti, ő jelenik meg emberi, vagy állati formában. Időrendi sorrendben volt: hal, teknősbéka, vadkan,

ember-oroszlán, törpe, majd személyekként: Parasuráma, Ráma, Krisna, a jövőben pedig Kalki néven fog megtestesülni, hogy helyreállítsa a jogrendet. Ráma egy királyfi volt, aki kinek feleségét, Szítát elrabolta az óriás Rávana. Ráma egy hatalmas majomhadsereg élén visszaszerezte, és elnyerte Ajódhá királyságát. Krisna szintén királyi vérből származott Mivel nagybátyjának, a kegyetlen Kanszának azt jósolták, hogy Krisna meg fogja ölni, lemészároltatott minden újszülött fiút országában, Mathurában. Krisna ebből megmenekült és Brindábadban nőtt föl pásztorok közt, ismeretlenül. Már gyermekként csodás tetteket vitt véghez, eddig a történet hasonlít Jézuséhoz. Később megölte Kanszát, Mathurá uralkodója lett, győztes hadjáratokat vezetett, majd 16000 nővel 180000 fiút nemzett. Síva (a kegyes) a hinduk másik legnépszerűbb istene, egyszerre jelképezi a mindenség teremtő és pusztító erőit. Önsanyargatással

úrrá lesz a világon, és ezzel megváltja az embereket. A kisebb istenek a főistenek gyermekei, vagy szolgái. Az egyik legfontosabb Síva fia, az elefántfejű Ganésa, aki legyőzi az akadályokat. A nagyobb vállalkozások megkezdésekor, például az iskolába való belépéskor, adóznak neki tisztelettel. Rajta kívül rengeteg isten van, mindegyiknek megvan a szerepe. Síva felesége Durgá (a nehezen megközelíthető), ő a természet pusztító és teremtő erejét jelképezi. Sokan őt tartják főistennek A hinduk 16 szenséget (szanszkárát) különböztetnek meg, amelyet a magasabb kasztokba tartozó férfiak számára ki kell szolgáltatni. Pl: névadás, első kimenetel a házból, első szilárd táplálék evése, első hajvágás. Az utolsó szentséget teteme elégetésekor kapja a hindu, de a szertartások még folytatódnak a halotti áldozatokkal, és rítusokkal. Az első századokban a filozófiai nézetek úgynevezett vezérfonalakban (szútra)

rendeződtek, ám ezek nem zárták ki, sőt, kiegészítették egymást. A hagyomány 6 ilyen darsanát (szemléletmód) tart számon: Karma-mímánszá (vallási rítusok végrehajtásának tanulmányozása): eredetileg teológiai tanulmány volt, szent szövegek magyarázata, később filozófiai rendszerré fejlődött. Védánta (véda vége): a védák végén álló upanisadokkal foglalkozik. Szánkhja: eredetileg a védántában alkalmazott módszer volt, a minden-egytőlszármazik elvét hirdette, később áttért az egyéni lelkek sokféleségére. Jóga (megfeszítés, edzés): a klasszikus szánkhjával rokon álláspontú, a gyakorlati meditációt tanítja. Njája (logika): egy logikai, dialektikus rendszer. Vaisésika: azokat a különbségeket igyekszik föltárni, amik minden létezőnél fönnállnak. Az összes létezőt kategorizálja, 9 szubsztanciát különít el, amik együttműködve viszik előre a világfolyamot: föld, víz, tűz, levegő, éter, tér,

idő, egyéni lélek és gondolatszubsztancia. Az 1. évezred második felében egyre nagyobb jelentősége lett a szakrális cselekményeknek. Ez a „tantrizmus”, mert a tantrákban vannak megörökítve a rítusok Az 1. ezredfordulóban muszlinok törtek be Indiába, de a Hindu vallásba nem olvadt bele az iszlám. A 2 évezred szektásodásokkal, ortodoxtól eltérő vallási irányzatok alakulásával telt, de ezek sosem vezettek olyan üldöztetésekhez, mint a korabeli Európában. A muszlin fanatizmus erőszakosan hirdette a tanait, erre az indiaiak politikájában, és ezzel a vallásukban is megjelent a harciasság. Később a két hit érdeklődni kezdett egymás iránt, sőt, fúziós kísérletek történtek, hibrid szekták keletkeztek. Ezek viszonylag elszigetelődtek, mivel a hinduk tisztátalannak, a muszlinok hitetlennek tekintették őket, ezért a hinduk e része többnyire inkább teljesen áttért a muzulmán vallásra, mintsem hogy két szék közé essen. A

18. század végétől a hinduizmusnak már a nyugati kultúrával kellett barátkoznia Tana Nincs egységes hindu tanítás a lényegbeli kérdésekben, csak a sok, különböző szekta rendelkezik szilárd tanokkal, történelemmel. A hindu szent iratokat mind szanszkritül írták, amit isteni eredetű nyelvnek, az emberiség ősnyelvének tekintettek. Két csoportra oszthatók: a „srúti”-k isteni kinyilatkozások, a „szmriti”-k emlékezeten alapuló hagyományok. A védák i e 1500 és i sz 1500 időszakában keletkezett. Négy gyűjteményből (szanhítá) áll össze: Rigvéda: 1028 „himnusz”-ból álló gyűjtemény, ezekkel idézték meg az isteneket. Ez a legrégebbi, bizonyos himnuszok 4000 évesek is lehetnek. Számavéda: olyan „énekek” gyűjteménye, amikkel az áldozati szertartás előkészítését kísérték. Jadzsurvéda: „áldozati formulák”, amiket az áldozás közben mormoltak el. Atharvavéda: „varázsénekek” gyűjteménye. A

Mahábhárata egy szmriti eposz, Bhárata király leszármazottainak harcait beszéli el. A beleszőtt elemek közül legjelentősebb a Bhagavadgítá (a magasztos éneke), ami egy filozófiai tanköltemény. Ebben Krisna elmagyarázza a hős Ardzsunának az isten, a világ, a lét lényegét. A másik eposz a Rámájaná. Ez a hős Ráma harcáról szól a démonok királyával, Rávanával, aki elrabolta a feleségét. Ezeken kívül fontos forrásai az indiai mitológiának a 18 purána (régi írások). Ezek Visnu és Síva kultuszával foglalkoznak. Tanításuk szerint a világrendszer egy földkorongból áll, közepén a Méru hegy, amit kontinensek és tengerek vesznek körül. A föld alatt démonok lakta alvilág van, felettük pedig emeletszerűen helyezkednek el a felső világok, ahol az istenek laknak. A világot rétegesen egymásra boruló rétegek veszik körül, így alkotnak egy világtojást. Végtelenül sok világtojás van még a földön kívül A világot

végtelen élőlény lakja, és testén kívül van lelke is (dzsíva). Egyesek szerint ez közvetlen kapcsolatban áll a testtel, mások szerint önálló finomtesttel rendelkezik. Erre a lélekanyagra vonatkoznak a pszichikai élet cselekvései: a képzelet és vágy (manasz), a személyiség elve, énkép (ahankára) és a fogalmi gondolkodás (buddhí). A lélek emlékezik a korábbi életeinek cselekedeteire is Egyes hinduk szerint a lélek és a test közti kapcsolat reális, mások szerint innlúzió. A pluralisták szerint a lélek egy önálló öntudat, a monisták szerint a világszellem részei, belőlük áradtak ki a teremtéskor, és ide térnek vissza. A legtöbben elfogadják azt a nézetet, az anyag az ősanyagból (prakriti) származik, és három elemre különül el: szattva: könnyű, világos, örömet okozó; radzsasz: mozgékony, ösztönző, fájdalmat okozó; tamasz: nehéz, sötét, gátló. Egyesek ezt az isten emanációjának, mások a fölöttük álló

ősoknak tekintik azt. Ezek kezdetben finom formában léteztek, majd a teremtéskor összesűrűsödtek, és megalkották az anyagokat. Ezen kívül szinte egy egzisztenciális kérdésben sincs egységes válasz Buddhizmus Buddha A buddhizmus nevében is benne van, a hívők Buddhát tekintik a vallás megalapítójának. A „Buddha” szó szanszkritül „felébredt”-et jelent A Buddhák olyan emberek, akik eljutottak a megvilágosodottságra, és tanítókként adják tovább a tan szikráját. Erre a tudatra csak az egyén juthat el a felismerésben, nem az istenek emelik föl az üdvösségbe. A Buddha megszabadult az őt elvakító vágyaktól, és szellemi tökéletességre emelkedett. Az eredeti tanítást követő Buddhák sosem hoztak a világra szenvedést hatalmukkal, feladatuk mindig is a tanításra és kegyelemnyújtásra korlátozódott. A „kis szekér” iskolája szerint a Buddhák száma egy állandó, minimális létszám, ők forognak körbe az

univerzumban, a „nagy szekér” viszont azt tanítja, nincsenek korlátok. A történelmi Buddha egy Gautama nevű herceg a harcos Sákja törzsből, bár a buddhisták szerint őt több bölcs is megelőzte és utána is lesznek még. Sok nevet kapott még, például a Sziddhártha (aki elérte célját) és Sákjamuni (a sákják bölcse) neveket, de rendszerint Gautamának hívták, mert a család egy védikus tanítómestertől, Gótamától származtatta magát. Születését különböző ország buddhistái másként adják meg, a nyugati kutatások alapján i. e 560 körülre tehető A legenda szerint Májától született, Suddhódana király erényes feleségétől megtermékenyítés nélkül. Akár Krisztus születését, Buddháét is csodák és jövendölések kísérték. Fiatalkorában elbűvölte a tanítóit hatalmas bölcsességével Mesés gazdagságban és pompában nevelkedett föl, de ez nem elégítette ki, mert tudta, őt is várja az öregség és a

halál. Négy, egymás utáni alkalommal, amikor a palotáját elhagyta kocsijával, egy isten jelent meg előtte: először aggastyán formájában, majd beteg emberként, halottként, végül aszkétaként. Ez megerősítette gondolataiban, és már hazatértekor elhatározta, a hontalanok életét fogja élni, szemben azzal a kötelékkel, hogy feleségétől, Gópától született egy fia, Ráhula. Távozás előtt még megnézte az alvó gyerekét, de nem akarta fölébreszteni, ezért búcsú nélkül hagyta ott őket a háremjével és a gazdagságával együtt. Kocsihajtójának, Csandakának kíséretében három országon át utazott, mígnem az Anavamá folyónál megállt, és hazaküldte kocsisát, vigye haza a hírt a történtekről. Itt levetette királyi köntösét, lenyírta a haját és fölvette az aszkéták ruháját, amit egy isten hozott számára. Innentől vándorolgatott, és mesterekhez szegődött Egyiknél sem maradt tartósan, mert ők csak egy

lépcsőfokot tanítanak az igazi megváltásból. Végül Uruvélában (a mai Gájá) telepedett meg, és nekilátott az önsanyargatásnak. Amikor már végleg legyengült, fölhagyott vele, mert ezzel nem éri el a megvilágosodást. Innentől pusztán szellemi úton próbálkozott Remeteségének 7. évében, amikor három napos virrasztás után este, egy fügefa alatt ült, végre elérte a megvilágosodást, bódhiszattvából (a buddhaság előszakasza) buddhává lett. Elérte a visszaemlékezés képességét korábbi életeire, más lények újramegtestesülésének fölismerését, és a három főbaj: a az érzéki gyönyör, a létezés gyönyöre és a tudatlanság megszüntetését. Föltámadt benne a megismerés: a megváltottban rejlik a megváltás. A megvilágosodás fája alatt még hét napig ült Buddha, majd hosszabb időt töltött más fák alatt. Ezekben a napokban megkísértette Mára, az ördög, hagyjon föl az egésszel, de aztán Brahmá rábeszélte,

ne tartsa meg magának a tudását. Úgy döntött, először azt az öt aszkétát keresi föl tanításával, akik mellészegődtek útja során, ám amikor fölhagyott az önsanyargatással, elhagyták. Új, földöntúli képességeivel megtalálta őket Benáreszben a Risipatana nevű vadaskertben, és beindította a „tan kerekét”. Az aszkéták befogadták a tanításait, ők lettek az első szerzetesek Azt hirdette, se nem az élvezetek hajhászása, se az önsanyargatás nem hoz megváltást, a középút az ideális, viszont azzal, hogy az ember megszabadul a földi vágyaitól, amik a szenvedését okozzák. Erre módszer a nemes nyolcas út: a helyes szemlélet, gondolkodás, beszéd, cselekvés, élet, törekvés, vizsgálódás, elmélyedés. Az öt erkölcsi törvény: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne törj házasságot és ne fogyassz részegítő italokat. 80 éves koráig járta Észak India útjait, térített, és adományokból élt. Buddha követőinek egy

része világi tevékenységüket folytatva élte a vallási életet, másik része pedig beállt a szerzetesrendbe (szangha), és szigorúbb szabályok szerint élt. Ők szegénységben éltek, a szüzesség megtartásával. A legkülönfélébb rétegekből származtak a tagok, voltak királyi családok, de rablók is. Buddha föllépett a papi kaszt igényei és a szakrális cselekedetek ellen, viszont sok bráhmana is csatlakozott hozzá. A rendben nem volt kasztrendszer Buddha Kusínagarában halt meg. A követői egy nagy ünnepség keretében elégették a testét, csontjait pedig szétosztogatták ereklyeként. Halálát jelenségek követték a legenda alapján, földrengések, villámlások. Nagyon bölcs gondolkodó volt, mélyen hatolt a valóság megismerésébe. Korát meghaladva fölfedezte, a tudomány határait nem érheti el az ember gondolkodásával, és minden mindennel összefügg. Fölismerte, a világ, és maga az ember is alapvető elemekből épül föl, és

ezek az elemek szüntelenül cserélődnek. Nemes udvariasságával, és jó tanító képességével lenyűgözte az embereket, tanításához hűen élt. A szeretet törvényét tanította, elvetette a gyűlöletet, ellenségeivel is szeretetteljes volt. Ez a keresztény szeretettől abban különbözik, hogy a buddhista a világrend elfogadásában ismeri föl azt, a keresztény szeretete pedig kifejezetten érzelmi alapú. Buddha nem kívánt mindenkit megtéríteni, nem hitt a világ végleges megtisztulásában, csak azokat tanította, akik képesek befogadni a tanítást. Nem hagyott maga után írást, a vallás mások beszámolóiból maradt meg az utókornak. Halála és születése ugyanarra a napra esik. A lélekvándorlást úgy képzelte el, az emberben áramló öntudat-szubsztanciák kiáradnak halálkor, majd egy új testben sűrűsödnek össze újra. Ezt a vágy okozza, aminek megszűnésével a reinkarnáció is megszűnik. Története Buddha nem hagyott maga után

utódot, aki a vallás élére állt volna, ezért a tábor két részre szakadt: a fundamentalista szthavirákra (a legidősebb szerzetesek), és a szabadfölfogású ácsárjákra. A vallás különböző iskolákra szakadt, akik igyekeztek kanonizálni tanaikat. A tanok terjedésében nagy szerepe volt Asóka királynak (i e 272-232), aki patrónusa lett annak. Az 1. évezred elején jött létre a buddhizmus egy új formája, a „nagy szekér” (mahájána), ami azt hirdette, a korábbi tanításokkal, a „kis szekér” (hínajána)-val ellentétben, akik csak egy kevés, elidegenedett embernek biztosítja a megváltást, ők mindenkire kiterjesztik a buddhává válás lehetőségét. Eszményképük a bódhiszattva (bölcs lény), aki gyakorolja ezt az aktív etikát. A kis- és nagy-szekér vitatkozott egymással, de ez erőszakba nem torkollott. A buddhizmus elterjedt India határain túlra is. Kínában i sz 355-ben engedélyezte a császári ediktum, hogy a kínaiak

buddhista szerzetesek lehessenek. A tanítás úgy férhetett meg a kínai univerzizmus mellett, hogy stílusában, és gondolkodásában közeledett hozzá. Buddha halála után egy évezreddel kezdett csak csöndesedni a buddhizmus, mert a szélesebb rétegek a tantrizmus felé fordultak. A buddhizmus felzárkózott, a mahájánából, és a különböző mágikus formulákból létrejött a buddhista tantrizmus, a „vadzsrajána” (gyémánt szekér). A név abból ered, a papjai vadzsrának (gyémánt, mennykő) nevezett jogart hordoztak. A tanítások felett ebben az időben egyre inkább elhatalmasodott a rituális jelleg, a gyémánt-szekér viszont az ortodox áramlatokat képviselte. A 8 századra már elmosódtak a határok a hinduizmus és buddhizmus között, csak néhány helyen volt nagyobb számú buddhista. A tanok sok hívet veszítettek, a 2 évezred első századaiban szinte föloldódott a hinduizmusban, de Ceylon mindig megmaradt a kis-szekér fő székhelyének.

Közben Kína egyre inkább magáévá tette a buddhizmust. Voltak időnkénti konfliktusok, de néha maga a császár állt a buddhisták pártjára. Japánban is könnyen beilleszkedett, elterjedt, kiegészítette az addigi meghatározó vallást, a sintoizmust. Ám, míg a kínai buddhizmus univerzista és a szociális államerkölcs eszméivel eltelt volt, Japánban harcias és nacionalista volt. Koreában elsőbbséget élvezett egészen 1392-ig, amikor elkezdték üldözni őket, és a konfucianizmust támogatták államilag. Tibet életében egyre nagyobb szerepet játszott, módosult, és a 15 században alakult ki az a sajátos öröklési rend, hogy a lhaszai főpap, a dalai láma halála után egy gyermekben testesül meg, akit születése alatti csodákról lehet megismerni. A buddhizmus a 20. században megtermékenyítette a nyugati filozófiát is Tana A kis-szekér különböző iskoláinak mindegyike rendelkezik egy kanonizált iratgyűjteménnyel, melyet

tripitakának (hármas kosár) neveznek, ugyanis három részből áll: A fegyelem kosara (vinaja-pitaka): a szerzetesi fegyelemmel foglalkozik. A tanbeszédek kosara (szútra-pitaka): tanbeszédek (nikája) négy nagy gyűjteménye: a „hosszú beszédek gyűjteménye”, „közepes hosszúságú beszédek gyűjteménye”, növekvő számsorban elrendezett beszédek gyűjteménye, valamint a csoportok szerint elrendezett beszédek gyűjteménye. Ezekhez járul még a rövidebb művek gyűjteménye is, amik közül néhány Buddha beszédeit tartalmazza. A dogmatika kosara (abhidharma-pitaka): száraz, tudományos elbeszélések a dogmatikáról. Ezeket Buddhának tulajdonítják, de nyilvánvaló, hogy későbbi skolasztikus szerzők művei. Általános buddhista nézet, hogy a világnak se időbeli, se térbeli határait nem ismerhetjük meg. Elfogadja viszont, hogy végtelen sok világrendszer létezik Ezek mind víz, szél, és éter alkotta rétegekre alapszik, és három

részre oszlik: Az érzéki élvezetek világa durva elemekből (víz, tűz, föld, levegő) tevődik össze. Lent a forró, és hideg pokol terül el, fölötte a földkorong, közepén a Méru heggyel, ami körül keringenek az égitestek, rajtuk különböző fajta istenekkel. Felettük is istenek laknak, repülő palotákban. Ezek is mind a nemi vágy rabjai, bár már szublimált formában Az alakok régiójában a magasabb rendű istenek laknak, akiknek még van finom anyagú testük, de érzéki vágyaik már nem. A meditáló fölemelkedhet hozzájuk Az alaknélküliség régiójában a testetlen istenek laknak, akik hosszú időkön keresztül elmélyednek a tér végtelenségében, ezután a földön újjászületnek. Az alsóbb rétegek alá vannak vetve a periodikus keletkezésnek és elmúlásnak. A kezdeti időszakban az emberek nem nélküli fénylények, de aztán vágyaik keletkeznek, és ezzel a bűnbeeséssel elindul a hanyatlás. A romló időkben lépnek föl a

Buddhák, hogy megmutassák a helyes irányt, ám meg nem váltanak. Buddha előtt is voltak Buddhák, és lesz is még egy évezredek múlva, Maitréja. Az érzékszerveinkkel fölfogható világ dharmákból áll, amiktovább már nem osztható végső realitások, erők. Ezek, mint a molekulák, más dharmákkal összefüggésben keletkeztek, csak egy pillanatig léteznek és áramlanak szüntelen, emellett kombinációik sorozata alkotja a testeket. Ezek öt csoportra oszthatók: test (rúpá), érzet (védaná), észlelés (szandnyá), hajlamok (szanszkára) és a tiszta öntudat (vidnyána). Buddha elvetette az örökkévaló lélek-szubsztancia létét, de azt is, hogy az egyéni lélek az örökkévalóba áramlik vissza. Ennek megoldására megalkotta az „okozati összefüggésformulát”, ami 12 dharma-kombinációból áll, amik egy láncot alkotnak, és az előző tag az utána következő funkcionális velejárója. A nem-tudás (1), mint előfeltétel révén

ösztönző erők (2) keletkeznek, az ösztönző erők létrehozzák a tudatot (3), a tudat a szellemi-testi individualitást (4), ez a hat érzéket (5), ezek az érintkezést (6), ez az érzetet (7), ez a vágyat (8), ez az élet utáni vonzalmat (9), ez a karmikus létet (10), ez az újjászületést (11), ez pedig a szenvedést és a halált (12). A buddhista parancsolatok tisztán erkölcsi alapúak, mivel nincs isten, aki felügyelné azokat. Nem hittek a világ teljes tökéletesítésében, de próbálták általánosan érvényesíteni az erkölcsi normákat. Ennek jó példái Asóka rendeletei, amik ezeket az érzületeket tükrözték A vallási élet vezetése kezdettől fogva a szerzetesek kezében volt. Ezek kolostorokban éltek, szigorú erkölcsi szabályokban élve, a meditációnak szentelve életüket, viszont kevés formasággal. A nagy-szekér a kis-szekérre épül, kiegészíti újabb írásokkal. Ez a tanítás monista, szerinte minden múlandó dolog mentes

minden realitástól, csupán az üresség (súnja) valóságos, ami nem korlátozott fogalmilag, okozatilag, térben és időben. A bölcs, aki megszabadítja magát az illúzióktól, halála után pedig visszatér az ürességbe. Ez Nágárdzsuna tanítása, Aszanga (i. sz 4 század) más úton jár, az ő tanai szerint a tudat létezik, nincs külső világ. A távol-keleten kialakult „kifejlett mahájána” szerint viszont minden dolog az abszolútum kivetülése. A hínajána az egyén öntökéletesítését tekintette céljának, a mahájána buddhistái viszont fogadalmat tesznek, segítenek másoknak is a nirvána felé vezető úton, hiszen mindenki, vagy legalábbis sok ember predesztinált arra, hogy végül Buddha legyen. Ennek a gondolatnak az alapja az, hogy nem létezik egyéni én, csak dharmák ideiglenes összetömörülése. Így, az én és a másik lény közti különbség múlandó A körülmény, hogy a Buddhák az embereket a tökéletesség felé vezető

útjuk során segítik, de a földi bajaikban is melléjük állnak, szükségessé tette a kultusz gazdagítását, rituálék bonyolítását. A buddhista kolostorok újabb beavatási szertartásokat iktattak be Néhány fohászt mágikus formula rangjára emeltek, ilyen a Tibetben elterjedt „Óm mani padmé húm”. Ezek a mantrák, a szent mozdulatok pedig a mudrák A kultusz befogadta a hindu isteneket is, de rangjuk a Buddháknál alacsonyabb maradt. Alapjában véve kezdett hasonlítani a hinduizmushoz. A kultusz erősödésével a papi hatalom is egyre nagyobb lett Kelet-Ázsiában és Tibetben létrejött a hierarchikus tagozódás, néhol pedig beleszóltak a politikába, birtokokat szereztek, és a cölibátus kiiktatásával papi dinasztiákat hoztak létre. A buddhizmus az idők során az emberek igényeihez való alkalmazkodása során úgy átalakult, hogy néhol már az eredeti tanítás ellenkezőjét vallja. Hiszen, Buddha maga is megmondta, a bráhmanák

tévesen hisznek abban, hogy a rítusaikkal az embert halála után a mennybe juttathatnak. Az eszköz elhomályosította a célt A mantrizmus külön „szekér”-ré fejlődött, belőle lett a gyémánt-szekér, ami heves ellenállásba ütközött a többivel, főleg bizonyos erotikus részei miatt, ezért nem is maradt fönn, csak néhány helyen. A buddhizmus tehát, kialakulásakor kiszűrte az indiaiakra jellemző, vallásilag jelentéktelennek tekintett vallási-társadalmi elemeket, megtartották viszont az óind világnézet nélkülözhetetlen alkotórészeit, mint a karmát, vagy a reinkarnációt. Minden vallás közül ez hangsúlyozza leginkább az élet múlandóságát, és hogy a mindenképpen elpusztuló földi lét helyett fordítsuk figyelmünket az állandó túlvilágira. Ez nem okoz nekik melankóliát, a buddhisták az emelkedett lelki nyugalmat és tisztaságot értékelik, a hinduk ezzel szemben az önsanyargatást, amit Buddha elvetett. Azt is mondta,

négy dolog van, ami egy ember számára fölfoghatatlan: egy Buddha lényege, az elmélyedés lényege, a karmikus következmény működése, és a világ megmagyarázása. Aki ezeket meg kívánja magyarázni, az őrület áldozata lesz. A világ végtelenségének, örökkévalóságának kérdéseit értelmetlennek találja, mert értéktelenek a megválás szempontjából. A kínai univerzizmus A kínai világnézet alapeszméi Univerzizmusnak azt az ősrégi metafizikai rendszert nevezzük, amely az egész kínai gondolkodás alapja. Eszerint az ég, föld és ember az egységes világ három alkotórésze, a kicsire vonatkozó törvények vonatkoznak a nagyra is, és ami fönt, az van lent. Gyakran nem tesznek különbséget személyek és tárgyak, szubsztancia és törvényszerűség közt. Az emberben egyesülnek az erők, elemek, a föld és az ég. Náluk is megvan az öt elem fogalma: Fa: önmagából szervesen kifejlődő Tűz: fölemelkedő Fém: kívülről

mesterségesen alkotott Víz: lefelé merülő Föld: a közös anyaföld Az elemekhez részletesen tulajdonságokat rendelnek, érzékeket, ízeket, ízeket, napszakokat, állatokat, szerveket, bolygókat, gondolatokat. Az egész kozmoszt egy állandóan változó mechanizmusként képzelték el, amit végső soron a két őserő, a jin, és a jang alkot. Ezek kiegészítik egymást, együttműködésük hajtja az univerzumot. A jang férfi energia, aktív, nemző, teremtő, fényes princípium. A Jin női passzív, befogadó, odaadó, eltakaró Az évszakok változását is ezek egyensúly-eltolódásai okozzák: nyáron a jang éri el a tetőfokát, télen átengedi az uralmat a jinnek. A világ fenntartásának kérdésére háromféle válasz létezik: Sang ti egy főisten, aki a sarkcsillagon lakik egy bíbor-palotában, onnan teremtette a földi életet, bünteti a gonoszokat, segíti a jókat. Mindeközben tétlen Nem szólnak róla mítoszok, csupán pár említés, ezért a

kínaiak nem is kötődnek hozzá érzelmileg. Az i e 16 században volt a Sang-Jin-dinasztia főistene. T’ien tiszteletét a Sang-Jinek utáni Csou-dinasztia vezette be. Ő az égbolt istene, aki több helyen szerepel főistenként, mint Sang ti. Jang polaritású, hitvesével, a jin polaritású földdel, ketten teremtik a Föld lényeit, a „tízezer dolgot”. Ő még mindig nincs léggé megszemélyesítve, és a szerepe írásonként különböző. Bölcs uralkodó, egy uralkodói mintakép. Tao (út) a finom ősanyag, törvény, amivel az ég rendben tartja a világot. A leghíresebb mű, ami világfolyamatok megértését tanítja, a Változások könyve (Ji king), amit a hagyomány Fu Hi mitikus császárnak (i. e 2950) tulajdonít Valószínűleg azonban az i e. 1 évezredben keletkezett, mint jóskönyv, és az i e 5-4 században kiegészítések révén filozófiai művé vált. A mű alapeszméi, hogy minden lét a Jin és Jang törvényszerű átmeneteiből

keletkezik, és ezeknek a megértésével a bölcs megismerheti a múltat és jövőt. Kínában éppúgy, mint Egyiptomban, Elő-Ázsiában, Európában és Indiában a legfontosabb tudomány, ami a kozmikus eseményekből következtet a földi viszonyokra, az asztrológia. A kínaiak Kínát tartották a föld eseményeinek középpontjának egészen a 19. század elejéig Kína felelős az égnek a rend fönntartásáért. Sehol máshol nincs akkora jelentősége az erényeknek az állami életben, és az uralkodó személyében. A császár lényének bölcsességének kell megtestesítenie a világrend összhangját. A világot sok szellem és isten népesíti be. A jó lények (sen) a jangból, a rosszak (kui) a jinből származnak. Minden istennek megvolt a funkciója és hierarchiája A legfőbb isteneknek csak a császár áldozhatott, hiszen egyben főpap is volt. Néhány istennek, például a faluk, városok istenének egy elhunyt személyt neveznek ki. Ilyen Kuan ti, a

hadisten is, aki eredetileg hadvezér volt. A panteon bővült folyamatosan, különösen azért, mert később buddhista és taoista istenek is átjöttek. A hitüket elsősorban az határozta meg, szerintük rengeteg jó, és gonosz szellem járkál a földön. A rosszakat mindenféle módszerrel próbálták elűzni. A holtak szellemeitől, különösen az öngyilkosokétól féltek a legjobban A legnagyobb kultusza az elhunyt ősöknek van. Úgy képzelték, a lelkük ott marad évekig, és segíti a hátramaradottait. Az ember a földtől kapja a testét, ami anyagi, démoni, földhöz kötődő (kui), és az égtől a szellemét (sen), ezek pedig a halál után visszatérnek a forrásukhoz. A kínaiaknak nem volt papságuk, a szertartásokat hivatalnokok tartották meg és a császár. A rítusoknak öt fajtája van: szerencsés előjelek rítusai (áldozás a szellemeknek), temetési rítusok, katonai rítusok, vendéglátás rítusai és örömrítusok. A legfontosabb az

áldozás, amit főleg az ősöknek mutattak be. A használati tárgyakat, papír-pénzt, állatokat elégették, ha az égnek szánták, ha pedig a földnek, akkor elásták. Az univerzizmusban szigorú szabályok, szokások uralkodnak, amik rendkívül átfogóak. Ha például a császár tavasszal a nyári szertartásokat végzi, elszárad a termés, katasztrófák történnek és az embereket félelem fogja el. Története A monda szerint Kína történelme egy mitikus császárral, Fu Hi-val kezdődik, aki utódaival együtt fejlesztette az emberek kultúráját. Ez volt a Hia-dinasztia az i e 3 évezredben. A modern történettudomány szerint azonban a Sang-Jin-dinasztia volt az első i e. 1500-ban A kínai vallás ősi formája ekkor már megjelent A Csou-dinasztia idejében, i e 1100 körül hűbéres rendszer alakult ki az országban, ekkortájt keletkezett a klasszikus irodalom is. A Csouk utolsó évszázadaiban a főurak megerősödésével belháborúk törtek ki, ekkor

volt a „hadakozó fejedelemségek” kora (i. e 491-221) Ekkor lépett föl Lao-Ce és Konfúciusz, akik az állam kormányzásának erkölcsi vonzataira koncentráltak a régebbi tanítás szertartás-központúságával ellentétben, ami a taoizmus volt. A Csou után jött a Csin dinasztia. Legenergikusabb uralkodója volt Cseng, aki alatt megerősödött az állam Megépíttette a Nagy Falat, és i. e 213-ban fölégettette Konfúciusz műveit és mindent, ami a régi rossz korra emlékeztet. Utánuk jött a Han-dinasztia (i e 206- i sz 221), akik összegyűjtötték a megmaradt műveket, és támogatták a Konfucianizmust. A 2 században honosodott meg Kínában a buddhizmus. Konfúciusz Konfúciusz a hagyomány szerint i. e 551-ben született egy előkelő, de elszegényedett családban, tehát Buddha kortársa volt. Neve a „K’ung-Fu-ce”-ből ered, „K’ung” a neve, a „Fu-ce” tanítót jelent. Mivel Európába missziós szerzetesek hozták a tanítását, így

latinosodott Konfúciuszra. Bölcsessége és irányítókészsége hamar föltűnt, és komoly államigazgatási posztokat ért el. Szerény volt, nem vallotta, hogy emberfölötti tudás vagy képesség birtokában van, csak a régi idők tanulmányozását kedvelte, azokból tanult. Életében nem volt sok követője, halála után viszont egyre jobban megbecsülték államfilozófiáját, majd a kínaiak eszményképe lett. Fő művei közül kanonikus szövegeknek nevezzük azokat, amik közvetlenül tőle származnak: Ji king, Változások könyve: állítólag Fu Hi császárra visszanyúló, sok tudós által kiegészített mű, amely a természetfölötti hatalmakkal foglalkozik és főként jóslási célokat szolgál. Si king: Dalok könyve: 305 régi dalból álló gyűjtemény. Su king, Írások könyve: statútumokat, rendeleteket, nyilatkozatokat tartalmaz Jao császárra (i. e 2350) visszamenőleg Cs’un C’iu, Tavasz és ősz: Konfúciusz szülőföldjének, Lu-nak a

története, amiben ítélkezik az eseményekről. Li ki, a Szertartások feljegyzései: a legkülönfélébb szertartások jegyzéke. A Handinasztia idején szerkesztették, de Konfúciusz iskolájából származó feljegyzéseken alapul A klasszikus könyvek azok, amelyeket a mester tanítványai jegyeztek le: Lun jü: Konfúciusz beszélgetései a tanítványaival. Ta hio, a Nagy Tanítás: rövid erkölcsi értekezés, valószínűleg részben Konfúciusztól származik. Csung junk, a közép mozdulatlansága: a belső kiegyensúlyozottságról ír, amit a bölcsnek mindig meg kell őriznie. Részben a mester kijelentésein alapszik, részben az unokája műve. Meng ce tanításai, aki továbbfejlesztette Konfúciusz tanítását. Ezeken kívül sok más írás létezik még. Konfúciusz tanításainak alapja az a tétel, hogy minden ember természeténél fogva jó, csak a belőlük hiányzó belátás következménye, ha rosszul cselekszenek. Ez a gondolat az ősi kínai vallás

harmóniaelméletére nyúlik vissza. Az ismeretek megszerzésének legjobb módja a múltból való tanulás. Az őskor családi rendje patriarchális volt, tehát minden fontos erénynek az alapja a gyermeki szeretet. Ez egy általános humanitás, aminek öt előfeltétele van: méltóság, nagylelkűség, őszinteség, szorgalom és jóság. A viselkedés zsinórmértéke egy aranyszabály, akárcsak Jézusnál: „Amit nem akarsz, hogy veled meg tegyenek, azt te se tedd mással”. Lao-ce maximáját viszont, miszerint azokkal is jónak kell lennünk, akik rosszak, elutasítja, mert az egyéni erkölcs lazulásához vezet. Volt is egy eszményképük a tökéletes bölcsről. A konfuciánus etika a hangsúlyt az államerkölcsre helyezi, mert elsősorban az egész nép erkölcsével foglalkozik. Fontosnak tartja a bölcs kormányzáshoz a bizalmat, mert e nélkül nem marad meg az uralom. Konfúciusz nem hivatkozik semmilyen istenre, mint a moralitás alapjára, nem áll ki

lelkesítően egy vallási elképzelés mellett, valamint nem harcol a hitetlenek ellen, sőt, kijelenti, a tévtanok ellen harcolni ártalmas dolog. Hisz az istenekben, végez szertartásokat, viszont nem tér ki az istenek metafizikájának magyarázatára, mert szerinte, ha lenne belátása valakinek ezekbe, uralma alá hajthatná a világot. Konfúciusz tanait iskolája változatos módon fejlesztette tovább. Legnagyobb interpretálója Meng-ce volt, aki i. e 372-ben született egy régi nemesi család sarjaként Házi tanítóként, és fejedelmek hivatalnokaként dolgozott, legfőbb küldetésének a mester tanításának a terjesztését tekintette. Ezért „második bölcs”-ként is emlegetik Tanításait kétségbe vonta Szün-ci az i. e 3 században, mert azt mondta, az ember nem eredendően jó, hanem csak neveléssel lesz az. A Han-korszakban kezdetét vette a konfucianizmus államvallássá emelkedése. Ez megerősítette a vezető tudós-réteg pozícióját, de

nem vallási monopolhelyzetben nem voltak, mivel ez inkább az elit vallása volt, a tömeg a vallási igényeit más vallásokból is kielégítette. Az újkonfucionizmus később uralkodóvá vált formája Csu Hi-tól származott (11201200). Ez a tanítás szing-li (emberi természet és értelem) néven vált ismertté Szerinte a világ három princípiumból áll: li-ből (szellem), észből és k’i-ből (anyag, légnemű). A szellemé az elsőség, ebből származik az öt erény is. Ez hozza mozgásba a nyugvó anyagot A semmi nem létezik. A szellem és anyag örökre egyesültek, és létrehozták a világ kezdetét Amikor az anyag az ész hatására mozgásba jön, két jelenségforma keletkezik: a jin és a jang, ami a nyugalomban lévő és mozgó anyag, valamint különféle keveredésükből lesz az öt elem. Csu Hi nem tekinti az eget istennek, ezért az ésszel azonosítja. Szellem és anyag alkotja az embert is, ahol a szellem (sen) jó, és le kell győznie az

anyagot (kui), ami rossz. Halál után a szellem fölemelkedik az égbe, és egy idő után szertefoszlik. 1415-ben a Ming dinasztiában 128 tudós alkotásából egy nagy gyűjtemény keletkezett ezekből a tanításokból, amit a 18. században egy császári bizottság egy műbe tömörített Mivel a konfucianizmus nem adott választ nagyobb metafizikai kérdésekre, és így ki kellett egészíteni más hitrendszerek elképzeléseivel, ezért nem tekinthetjük vallásnak. Nem korlátozódott azonban Kínára, a világon mindenhol tisztelet övezte Konfúciuszt. A taoizmus Lao-ce a kínai szellemi élet egyik legtitokzatosabb és legvitatottabb alakja, Konfúciusz ellenfele és idősebb kortársa. Ő írta a Tao tö king-et, bár vitatott, hogy csak ő írta, és az is, hogy egyáltalán élt-e, vagy csak legenda volt. A könyv jelentése „könyv a világtörvényről”, és 81 rövid, költői szakaszból áll. A tao az ősok, a megmagyarázhatatlan, legfőbb, személytelen

princípium. A bölcs célja a világtörvény elfogadása, és a nyugodt szemlélődés, mivel az ember az idők során elvesztette gyermeki, természetes jóhiszeműségét. Lao-ce-t sok fok filozófus követte. Egyik legjelentősebb Lie-ce, aki a Lie-ci c művében, amit a tanítványai írtak le, továbbfejleszti Lao-ce metafizikáját. Másik Csuang Csou, aki a Csuang-ci-ben tette ugyanezt, és Lie-ce kortársa volt. Ő azt hirdette, az embernek föl kell ismernie a korlátait, és mivel a megismerésnek vannak határai, a nagy kérdésekre, mint az istenek, vagy az univerzum határai, nem tudunk választ adni. A mesterek után a mágikus szertartások sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, és így kialakult egyfajta taoista egyház. Ennek élén állt a T’ien-si (ég mestere), akinek utódját mágikus szertartásokkal választották ki. Az első Csang Tao-ling volt az 1 században Taoista kolostorok is létrejöttek, végtére is, sok jellemvonás a buddhizmusból ihletett. A

panteon élén a „három tiszta” áll: Jü Huang Sang ti, az égisten, a „felséges Jáde császár”. T’ai-ki, az őskezdet, a megszemélyesített tao, aki P’an Ku, az első ember alakjában saját óriástestéből létrehozta a világot. Lao-ce. Ezeken kívül rengeteg oltalmazó szellem van még, részben istenített hősök, részben bölcsek. Templomi kultuszuk igen gazdag volt, áldozatokat és miséket tartottak, ahol körmenetek és színházi előadások voltak. A kolostorokban aszkéták éltek, akik az „alkotó tétlenségnek” szentelték az életüket. A többi mester és tanítás Lao-ce-n és Konfúciuszon kívül még sok nagy mester élt Kínában. Mo Ti (i e 480 – 400) azt tanította, az ég mindenható, mindentudó, mindenütt jelen lévő személyes lény, az erkölcsi rend forrása, aki szereti az embereket, és szeretné, ha ők is szeretnék egymást. Ez közel áll az európai teizmushoz, ám azt nem állítja, ő teremtette a világot. Mo

Ti követői alkották a „motista” iskolát, ami a Han-dinasztiában már meghátrált Konfúciusz előtt. Jang Csu szerint az embernek saját hajlamainak megfelelően kell élnie, hisz önmagunk állunk önmagunkhoz legközelebb, és a halál jót is és gonoszt is egyaránt utolér. Ez a tanítás nem volt hosszú életű. A kínai vallási élet harmadik lába a taoizmus és a konfúcionizmus mellett a buddhizmus volt. Ennek a vallásnak vegyes volt a megítélése, viszont a buddhizmus és Kína toleranciájának köszönhetően megfért az ősi vallások mellett. Sőt, a karmáról és reinkarnációról szóló tanaival kiegészítette az addigi tanok hiányosságait. Szekták és titkos szövetségek Kínában a három nagy vallás sokszor átvett egymástól elemeket, ezek gyakran új szektákban öltöttek testet. Ezekről nem tudunk sokat, mivel titokban működtek, hiszen az állam ferde szemmel nézte őket. A vallási-etikai a társadalmi-politikai szemlélettől

Kínában hagyományosan nem különült el eléggé, így a szektáknak mindkét irányban voltak törekvéseik. Sok szekta alakult meg, ezek közül néhány fontosabb: Fehér lótusz: az egyik legősibb titkos társaság. Az 5 században alakult és szerepe volt a Ming-dinasztia bukásában. Szien-t’ien: nevük jelentése: „megelőzni az eget”, tehát végre akarták hajtani a parancsait anélkül, hogy buzdítaná őket erre. Nem volt külsőséges kultuszuk Tao Jüan: a „Világtörvény akadémiája” a világ nagy vallásait kívánta szintézisbe hozni, a szellemektől várva a megvilágosodást. A történeti istenkinyilatkoztatás vallásainak az előzményei A szülőhazája a Közel-Kelet, alapjait Mózes és Zarathustra rakta le. A zsidó vallás az egyedülálló, túlvilági istenben hisz, de a keleti vallásokkal szemben különválasztja a természettől. A korábbi időszakokban ősi politeizmusban éltek, és ennek maradványaival még a prófétáknak is

küzdeniük kellett. A zsidó nép ősei Ábrahám vezetésével vonultak a mezopotámiai Hárránból Palesztinába, majd hosszú idők múlva Egyiptomba. Amikor itt sanyargatni kezdték őket, Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból, és egy új néppé formálódván telepedtek le. Ezt a történetet írja le az Ószövetség Mózes bevezettette az új, egy Istenben, Jahvéban való hitet, aki fölsőbb rendű más népek isteneinél. Iszlám Alapítása Az „iszlám” jelentése: „belenyugvás az Isten akaratába”. Az iszlám a legfiatalabb világvallás, történetileg nézve a száműzetés utáni zsidó vallás arabformája. A követőit muszlinoknak nevezzük, de Európában szokás mohamedánoknak hívni őket, mivel jelmondatuk: „Nincs más isten Allahon kívül, Mohamed pedig Allah küldötte”. Ez pontatlan, mivel a muszlinok szerint Mohamed csak végső formát adott az Ádám óta létező őshitnek. Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Dávid és a többi

jelentős ősi próféta, valamint Jézus a helyes úton jártak, de csak előkészítették az iszlám vallást. A 7. században az Arab-félszigeten sok, egymással viszálykodó törzs élt A vallási életük másodlagos szerepet töltött be, számos istenséget imádtak. A városok közül Mekka emelkedett ki, ez a gazdasági központ. Itt volt egy Kába nevű, kocka alakú templom, ahol szent köveket falaztak be, és imádnak ma is. Mohamed (a magasztalt) életét sok híve írta meg, de a legelfogulatlanabb Ibn Iszhák volt. A próféta Mekkában született 570 körül Csodákat tett, gyógyított, sőt, halottakat támasztott föl, köztük a szüleit is, akik pogányként haltak meg. Ő maga Medinában halt meg a születésnapján, pont mint Buddha, ezt június 8-án ünneplik. Ifjú korában, mivel a szülei korán meghaltak, pásztorként dolgozott egy gazdag kereskedőözvegynél, Khadídzsánál. Később feleségül vette, pedig 15 évvel idősebb volt Mohamednél.

Gazdag, sikeres kereskedő lett, megismerte a világot. A keresztény prédikációk hatására mély változásokon ment keresztül Negyvenévesen félrevonult egy barlangba, itt egy álmában átélt látomás megváltoztatta az életét. Ebben Gábriel angyal megjelent egy teleírt selyemkendővel, és fölszólította, hogy szavalja el azt. Ezt megtagadta (Mohamed analfabéta volt), ezért az angyal megszorította a nyakát. Ez lejátszódott háromszor, majd megkérdezte, mit kell szavalnia Az angyal elmondta a Korán 96. szúrájának első öt versét, ami az Urat dicsérte Fölébredt, kiment a barlangból, majd egy hangot hallott: „Mohamed, te Isten küldötte vagy, és én Gábriel vagyok”. Hazament, és elmesélte a feleségének. Egészen a haláláig voltak látomásai Mohamed monoteista tanításai nem arattak sikert Mekkában, csak a családi köre fogadta el és néhány követője. Ezért elvándorolt Medinába 619-ben, amit tévesen menekülésnek fordítanak

(hidzsra). Itt hamarosan nagy hatalomra tett szert, rablásokat eszközölt, majd 630-ban övé lett Mekka. Néhány ellenfelét megölette, majd áttérítette a többit, a bálványokat leszedette a Kábáról. Az arab törzsek önként csatlakoztak az új valláshoz, majd egy teokratikus rendszer alakult ki. Mohamed életmódja a nagy vagyon ellenére egyszerű maradt, csak háromféle luxust engedett meg magának: a jó ételeket, illatszereket és a nőket. Khadídzsa halála után fölruházta magát azzal a kiváltsággal, hogy akármennyi felesége lehessen a törvényes mennyiség fölött. Az iszlám vallás alapja az egyetlen istenben, Allahban, valamint az utolsó ítéletben való hit, amit valószínűleg keresztény prédikációk ihlettek. Elvetette az akkori politeista nézeteket, isteneket, viszont hitt az angyalokban és ördögökben. A vallás a zsidó valláshoz áll legközelebb számos közös vonásuk is van, például a körülmetélés szokása. Mohamed sok

hívőre számított a zsidók köreiből, ezért átvett néhány zsidó szokást. Mivel ez nem valósult meg, visszavonta a zsidó szokásokat, újakat vezetett be és a zsidókat ellenségnek tekintette. Története Mohamed halála 623-ban válságot idézett elő a gyülekezetben. Ezt Abú Bekr, a próféta barátja orvosolta azzal, hogy megragadta a gyeplőt, és ő állt az iszlám élére, mint kalifa (a Próféta helyettese). Őt Omar követte, majd még sok kalifa váltotta egymást Az ország hatalmasra kiterjesztette a birodalom határait az első évezredben, mivel az iszlámban a vallás és politika nem különült el. Az iszlám a meg nem tért országokat háborús övezetnek tartja, de kivételt tesz a keresztényekkel és zsidókkal, mint „az írás birtokosaival”. Amikor találkozott a nyugati kultúrával, az fejlesztette az iszlámot, főleg a neoplatonizmus termékenyítette meg. Ugyanígy szintézisre lépett Kelettel is Folyamatosan átvették a szentek

kultuszát és sok helyi szokást is. 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, véget vetve a görög császárságnak, és Indiában is terjeszkedtek. Ezekben a századokban sok új filozófus, tudós ember alkotott. A 19 században reformmozgalmak indultak, amik modernizálni kívánták az iszlámot, hogy fölzárkózhasson a Nyugathoz. Volt egy haladó, viszont a vallásra bomlasztó hatású, és egy konzervatív, helyenként szélsőséges réteg. Törökországban Musztafa Kemal (Atatürk (törökök atyja)) tábornok 1924-ben arra kényszerítette Abdul Medzsid szultánt, hogy mondjon le a trónról és kalifaságról, majd bevezette a köztársaságot. Tana Az iszlám szent iratai kizárólag Mohamed művei, amiket Gábriel nyilatkozott ki neki. Zaid ibn Thábit a próféta kérésére fűzte össze ezeket az írásokat, amik Oszmán Kalifa idejében nyerték el végső formájukat. Ez a Korán, 114 szúra (fejezet) alkotja, amik versekből állnak, számuk szerint csökkenő

sorrendbe rendezve. A könyv vége felé haladva érkezünk el a régebbi és lényegesebb részekhez, érdemes ezért visszafelé olvasni. A Korán gyakran homályos, nehezen lehet kifejteni belőle a lényeget, ezért a tudósok Mohamed szóbeli nyilatkozásaiból és szokásaiból, cselekedeteiből (szunna) próbálták megmagyarázni a tanítást. Ez lett a Hadísz, ami a szent könyv mellett a másik nagy tiszteletben álló írás, bár nem mindenki fogadta el. A későbbi felfogások belenyugodtak a Korán homályos voltába, értelmének rejtettségébe. A muszlimok élete öt pilléren nyugszik: a tan igazságának elismerésen, valamint a négy vallási kötelesség teljesítésén: - Rituális ima (szalát): ezt naponta ötször kell végezni Mekka felé fordulva: hajnalhasadáskor, délben, délután, kevéssel naplemente után és este. Ez rituális formulákból és Korán-idézésekből áll, valamint előírt testmozgás kíséri. Előtte meg kell mosakodni

Péntekenként a déli ima a mecsetben történik meg istentisztelet formájában. - Böjtölés: ezt a ramadán hónapjában, a 9. hónapban tartják Az iszlám naptár eltér a Gergely-naptártól, mivel a holdjárást figyeli, ezért a ramadán mindig más hónapra esik. Ekkor napkeltétől napnyugtáig nem szabad enni és inni, valamint nem szabad dohányozni, vízipipázni, nemi életet élni és bűnös dolgokkal foglalkozni. Ez a hónap azért számít szentnek, mert ekkor érkezett az égből a korán. - Szegényadó (zakát) fizetése: ez egy illeték, amit vagyon után fizetnek pénzben, vagy természetben és vallási-jótékonysági célokra szentelnek. - Zarándoklat Mekkába: mindenkinek el kell mennie életében legalább egyszer, ha képes erre. A muszlimok nem ehetnek disznóhúst, mert tisztátalan állat, és nem ihatnak bort sem. Ennek ellenére 4 feleségük lehet. A legtöbb iszlám országban a nők fátylat viselnek a nyilvánosság előtt, burkát, ami

eltakarja az egész testüket. Allah mindenható, és minden lét, történés az ő műve. Nem a tűz éget, nem az étel táplál, hanem Allah. A világot a semmiből teremtette a „legyen” (kun) szóval 7 eget és 7 földet teremtett. A 7 ég egymás fölött helyezkedik el, felettük további éteri rétegekkel, majd a 7 paradicsom. Alattunk még van 6 pokol A világ 6 nap alatt teremtetett: a két elsőn a föld, a két következőn minden, ami rajta van és a két utolsón az ég. Ádámot agyagból és vízből alkotta és életet lehelt belé, majd az egész emberiséget a gerincéből hozta létre és hitvallást tétetett velük. A lelküket összegyűjtötte, és ott, nála várnak a megtestesülésre Így tehát minden embernek van egy preegzisztenciális, egy földi és egy posztegzisztenciális élete. Az élőlények több csoportra oszlanak. A legtökéletesebbek az angyalok, akikhez mítoszok, és különféle szerepek fűződnek. Nincsen anyagi testük, tehát

nemtelenek, és nem kell enniük, inniuk. A legfontosabb Gábriel arkangyal, aki a Koránt sugalmazta, Ráfael, Mihály és Azrael. Létezik Sátán is Léteznek Dzsinnek, akik szellemek, csodás képességek birtokában vannak, ám vannak testi szükségleteik. Vannak jó és rossz dzsinnek, hitetlenek és hívők. Haláluk után ők is a pokolba vagy a paradicsomba jutnak A teremtéselméletük, Ádám és Éva mítosza hasonló a keresztényékhez, de különbözik néhány dologban. Abban hisznek, Ádám megbánta a bűnét, és így nem nehezedik ősbűn az emberre. Ő volt az első próféta, akit sok más követett még az idők során Az utolsó, és egyben legnagyobb Mohamed, akit szinte isteni szférába emelnek. A próféták alatt helyezkednek el rangban a szentek, akiknek karizmájuk van. Nem kell imádkozni hozzájuk, mert a szentek kultusza eredetileg távol áll az iszlámtól. Az embereket haláluk után kikérdezik az angyalok az életükről, és kiszabják a

megérdemelt büntetést. A közönséges halandók a sírban maradnak, a rosszak a pokolba jutnak, a jók betekinthetnek a mennyországba, de a próféták, szentek, mártírok és a hit harcosai a paradicsomba kerülnek örökre. A halottak megítélése csak a végítéletkor történik meg. Ez akkor következik be, amikor káosz lesz a földön, és sokan elhagyják az iszlámot Ekkor egy mahdí (Istentől vezérelt) ideiglenesen helyreállítja a kalifátusi rendet, de a pusztulást nem tudja megakadályozni. Ezután eljön Jézus és megöli a tomboló Gógot és Magógot, fölveszi az iszlám hitet, családot alapít, majd 40 évig uralkodása alatt helyreállítja a rendet. Mindenki muzulmán lesz A végítélet Ráfael harsonaszavával kezdődik, minden élőlény és az egész világ elpusztul. Ekkor Isten helyreállítja a rendet, majd Ráfael megint megfújja a harsonát. Ekkor föléled újra minden élőlény, és egy helyen gyűlik össze, az ítélet helyére, az új

Jeruzsálembe. Az Isten leszáll az égből mindenki szeme láttára, és minden ember kezébe ad egy könyvet, amibe a jó és rossz tettei vannak lejegyezve. Az Isten minden embert külön megítél: egy nagy mérlegen leméri a bűneit és jó tetteit. Miután kihirdette az ítéletet, a megtértek átmennek egy nagy hídon, ami a pokol fölé van kifeszítve, majd isznak a próféták vizéből, amitől megfiatalodnak. A kárhozottak örökre a pokolba jutnak, de az enyhébb bűnösök egy kis megtisztulási idő után továbbmehetnek a mennyekbe. A paradicsomban az emberekre mindenféle gyönyör, és dús keblű szüzek, a hurik várnak. A pokol és menny közt helyezkedik el a purgatórium, a limbus (választófal), ahová a gyermekek és elborult elméjűek kerültek, akik szinte semmi jót és rosszat nem cselekedtek. Itt megtisztulnak, és tovább mehetnek a mennyországba. Az iszlám szerint az emberi cselekvések öt csoportra oszthatók: - Ami megparancsolt: ennek

elmulasztása büntetéssel jár. - Ami hasznos: elvégzéséért jutalom jár, elmulasztásáért viszont nem jár büntetés - Ami tiltott: elkövetéséért büntetés jár - Ami helytelenített: elmulasztásáért jutalom jár, gyakorlásáért viszont nem jár büntetés - Ami közömbös: semmi nem jár érte. Egy idő után kialakult egy új irányzat a világ felé forduló iszlámon belül, ami újplatonikus és indiai elemeket vett át. Ezek a világi dolgoktól elfordulva, fölemelkedve igyekeznek közelebb kerülni az Istenhez, csoportjaik bölcsek köré csoportosultak. Ilyenek a szúfík (gyapjúba öltözöttek), dervisek (koldusok) és a fakírok (szegények). Ezeket kezdetben eretnekség vádjával üldözték. Az iszlámból a történelemben számos szekta lépett ki, akik elsősorban abban különböztek, mely régi kalifákat tisztelték. Buddhizmus Konfucionizmus Taoizmus Katolicizmus Protestanizmus Iszlám Egy örökkévaló személyes isten Sok

túlvilági segítő Képkultusz A teremtés és ítélet egyszerisége Menny és pokol Újramegtestesülés Vallástól függő jogrend Kasztrendszer Papi rend Szerzetesség Poligámia Étkezési törvények Alkoholtilalom Kizárólagos érvényesség igénye Hinduizmus Összehasonlító táblázat a vallások hiedelmeit illetően + + + + + + + + + + + + + - + + - - - - - + + + + + + + + + + + + - + + + + + + + - + (+) - + (+) + + + (+) - + + + + + + + + + + + +