Politics | Christian democracy » Dr. Hasznos Miklós - Nemzeti keresztény politika

Dr. Hasznos Miklós - Nemzeti keresztény politika A címben megjelölt három szóhoz könyvtárnyi irodalom tartozik. Külön-külön értelmezhető hogy mit is értünk azon, hogy keresztény, mi a nemzeti kritériuma és egyáltalában mi az, hogy politika! Dr. Hasznos Miklós Furcsa fintora a történelemnek, hogy éppen 2010-hez közeledve kell beszélnünk arról, itt a Kárpát medencében, Magyarországon, van-e értelme és esélye a keresztény nemzeti politikának, amikor a kereszténység több mint kétezer éves, a keresztény magyar állam, pedig ezer éves múltra tekinthet vissza. Nekünk magyaroknak igenis okunk van a büszkeségre, hisz kevés ország és állam dicsekedhet olyan évezredes történelmi múlttal, annyi megpróbáltatással és mégis megmaradással, mint ami a magyarságnak jutott. A címben megjelölt szavakhoz nemcsak könyvtárnyi irodalom tartozik, hanem számtalan értelmezés is. Mit is jelent ma az, hogy keresztény és nemzeti? Elég-e ha

valakik azt hirdetik, hogy ők keresztények és a nemzet érdekeit szolgálják? Ki mondja meg, mi a nemzet érdeke és mi a keresztény értékrend? A kérdésekre csak értékálló erkölcsi alapokon állva lehet válaszolni és nem egyéni, vagy pártérdekből, mert akkor mindenre lehet találni majdnem kielégítő magyarázatokat, legalább is engedményeket. Már Szokratész elengedhetetlennek tartotta a fogalmak tisztázását. Ezt azóta sem teszik szívesen és felelősségteljesen, különösen nem a politikusok. Meg is látszik ennek eredménye a politikán, a keresztény nemzetinek mondott politikán is és ezzel együtt az egész világon. Magyarországon a második világháború után a kibontakozó keresztény politizálást erőszakkal szétverték, és azóta sincs keresztény nemzeti politizálás, de a jövőben nem lehetetlen hogy lesz! A keresztény szó nem az egyházat jelenti. A keresztény politika nem egyházpolitika, vagy az egyházi érdek

érvényesítésének politikája. Sőt, a keresztény szó mégcsak nem is kizárólag a római katolikus dogmatika vagy morális által megszabott értékeket jelenti, hanem annál sokkal szélesebb és mégis konkrétabb, az európai történelmi folyamatok által kialakult – a tízparancsolatra épülő – társadalmi és morális rend megvalósítását és szolgálatát jelenti. A kereszténység azonban nemcsak ószövetség, hanem elsősorban újszövetség! Az újszövetségi szentírásban pedig van egy új parancs, amit sosem hallunk, mert kemény és kijátszhatatlan. Jézus mondja:”Uj parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Ján 13 34) Az újszövetség az embert Isten gyermekévé emeli. Isten átruházza saját jogait az emberre Az ember üdvössége vagy kárhozata a Jézusi új parancs szerint ítéltetik meg: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is

tettetek, velem tettétek.”(Mt 25, 40) Magyarán, embertársainkkal való viselkedésünket Isten saját magára vonatkoztatja. A kereszténység tette naggyá Európát. „Imádkozzál és dolgozzál!” Ez is a keresztény alapokhoz tartozik és ez is újszövetségi. „Atyám szüntelen munkálkodik, ezért én is munkálkodom.”(Ján 5, 17) A tízparancsolat nem félredobható régiség, de szükség volt az újszövetségi parancsokkal való kiegészítésre, hiszen sem a szeretet, sem a munka, mint erkölcsi kötelesség még nem fordult elő benne. A keresztény politika nemcsak a hatalom megszerzésére irányul, hanem az állam működésének is más feladatot és más célokat állít. Ez, pedig a bonum commune, a közjó szolgálata, megteremtése. Az állam célja tehát nem az uralkodó osztály vagy csoport akaratának érvényesítése, részükre a hatalom megtartása, hanem a közjó, a mindenki számára jó érvényesítése. Ez a közjó nem valamiféle

társadalmi átlag, nem egyszerűen a többségi akarat, hanem minőség is, ami erkölcsi szempontból is jó a többségnek. Ahol a társadalom hazaszerető és erkölcsös állampolgárokból áll, akik nem lopnak, csalnak, hazudnak, paráználkodnak, ölnek, a pénzért mindenre képesek, ott a közjó egyenlő a többség számára jóval. Ebben az esetben nem áll szemben a társadalom az állammal, a hatalommal és nem az a hős és követendő példa, aki az államot kijátssza, vagy megcsalja. Természetesen egy kedvező erkölcsű társadalomban is akadhatnak problémák, gondok, de ezek megoldására is van recept. A XX.-ik század közepén, a második világháború után Európa ezer sebből vérzett, a háború nemcsak az anyagi javakban eredményezett hatalmas pusztításokat, hanem az eszmékben, az emberi tudatokban is komoly zavar keletkezett. Gondoljunk csak az istentagadó kommunizmus földrajzi térnyerésére, a kommunista diktatúrák megjelenésére a győztes

oldalon. Erre a helyzetre új választ és új stratégiát kellett megalkotni, így született meg az európai kereszténydemokrácia modern változata, amely nem elégszik meg a lelkekre hatással, hanem társadalomszervezési, államvezetési és gazdasági kérdésekben is megoldást ad, természetesen a keresztény erkölcs alapján állva. Ennek a hatalomra jutott keresztény politikának három olyan sarkalatos elméleti, de egyben gyakorlati tézise és modus vivendije volt, mint a perszonalitás, a szolidaritás és a szubszidiaritás. A perszonalitás parancsa azt jelenti, hogy az ember, mint Isten teremtménye egyedi és önálló lélek, s mint ilyen rendelkezik szabad akarattal jogainak gyakorlásához és kötelességeinek teljesítéséhez. Nem lesz Isten előtt, de az államhatalom előtt sem kedvesebb, ha valamelyik párthoz, valamelyik osztályhoz, népcsoporthoz, netán valláshoz tartozik. A személyiség, mint állampolgár egyenlő jogokkal rendelkezik, nem

lehetnek hovatartozása miatt privilégiumai és mentességei. De a személyiség az elismert jogait is csak úgy gyakorolhatja, hogy ezzel nem sérti, és nem korlátozza mások ugyancsak meglévő személyiségét és személyiségi jogait. A perszonalitás eszméje megcáfolta és megtagadta egy jobboldali diktatúra übermensch elméletét, megcáfolja a liberalizmus egoizmusát, vagyis tagadja azt, hogy az „én” áll a társadalom centrumában és szembehelyezkedik a szocialista lepelben jelentkező kommunista diktatúrák kollektivizmusával. A perszonalitás elismerése, mint az újszövetségi szeretetparancsnak a politikában érvényre juttatása, az igazi közjó szolgálatának elengedhetetlen feltétele. A társadalmat, az államot, Isten legmagasabb rendű teremtményei az emberek alkotják, akik a perszonalitás alapján Isten előtt is egyforma értékűek, de nem azonos képességűek. Van, aki jobban érvényesül, van, aki többre jut, de vannak olyanok, akik

bizonyos helyzetekben önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülnek, és emiatt nem juthatnak hozzá az emberi élethez, méltó javakhoz. Ilyen esetben érvényesül állami és társadalmi szinten is a keresztény politika fontos tézise a szolidaritás. Az ember az embernek nem farkasa, hanem felebarátja és társa Ezért kötelessége javainak egy részét ilyen célra fordítani, az állam, pedig köteles az elosztást megszervezni, a szükséges intézményrendszert működtetni. A szolidaritás nemcsak kötelesség, hanem egyben jog is azok részére, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Az állampolgárok joggal várják el a keresztény államtól és polgártársaiktól, hogy segítsék talpraállásukat és beilleszkedésüket esetleges új társadalmi szerepekbe, helyzetekbe. Gondoljunk csak arra, a második világháború után hány ember volt kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetben éppen a vesztes államokban, mint Németország, Olaszország és komoly

társadalmi robbanás nélkül megoldották a problémát. Ahol a kommunista diktatúrák osztályuralma és kollektivizmusa működött ott az ilyen problémát úgy oldották meg, hogy az emberek nagy részének elvették javait, és munkatáborokba hurcolták, vagy egyszerűen hagyták éhen halni őket. A szolidaritásnak az is fontos része, hogy nemcsak segélyeket osztogat, hanem biztosítani igyekszik az egyén helyét a társadalomban, új életpályára orientál, az induláshoz gazdasági segítséget ad stb. Így vezényelték le Németországban a 60-as években jelentkező acélipari válságot is. Milyen nagy szükség lett volna Magyarországon egy igazi keresztény szolidaritásra a rendszerváltás idején. Amikor is a privatizációk során tömeges elbocsátások miatt kialakult munkanélküliséget kezelni kellett volna nemcsak a munkanélküli segéllyel, hanem a kisüzemek, kisvállalkozások állami támogatásával. Ezeknek kellett volna ötévi

adómentességet biztosítani nem a rabló idegen tőkének. Ehhez azonban már nemzeti politika is kellett volna nemcsak keresztény szolidaritás. A harmadik fontos elemről a szubszidiaritásról csak annyit, hogy a keresztény politika nem centralizál. Nem vonja el a hatásköröket és a döntési jogokat onnan, ahol a problémák felmerültek. Csak akkor avatkozik be az állam, amikor a probléma megoldása meghaladja a helyi erőket, és támogatásra van szükség. A keresztény jelző és fogalom tisztázása után a nemzeti jelleggel kell foglalkoznunk. Bizonyos tévhitek szerint a nemzeti politika mindig kíméletlenül önző és elnyomó, míg a keresztény politika egyetemes és nemzetek feletti, ezért a kettőt együtt nem lehet megvalósítani. A történelem azonban ennek ellenkezőjét bizonyította. Az igazi keresztény politika mindig felemelte azt a nemzetet, amely gyakorolta. A kereszténység mentette meg a legtöbb nemzeti értéket és nemcsak

Európában. Hittérítők adtak írást, pl több mai úgynevezett kultúrnépnek és teremtették meg nemzeti fennmaradásuk alapjait. A jézusi szeretet valóban univerzális: egyaránt vonatkozik az egyénre, a családra, a nemzetre és az egész emberiségre. Az igazi keresztény politika szükségszerűen nemzeti, de sohasem csak nemzeti, hiszen minden ember egyformán kedves teremtménye Istennek. Vigyázni kell és figyelni arra, nehogy bárki is kijátszhassa a nemzeti értékeket a keresztény értékekkel szemben, vagy a keresztény értékekkel próbálja elnyomni, vagy kipusztítani a nemzeti értékeket. Ha valami igazán nemzeti érték, az egyben isteni, tehát keresztény érték is A fenti kettősség egyidejű megvalósítása, a keresztény nemzeti politizálás már nem is politizálás a szó köznapi értelmében, hanem jézusi, szeretetközpontú életvitel, életvezetés. Mivel eddig ebből kevés valósult meg, a kudarcok ide vezethetők vissza. Sokan, esetleg

jószándékuan hirdették a keresztény politikát és beálltak a különböző pártokba ügyeskedni, taktikázni, harcolni a hatalomért és a saját pozícióikért. Aztán egyszerre csak észrevették, hogy a társadalom előtt beszennyeződtek, és ami nagyobb baj beszennyezték a zászlót is. A másik nagy kudarc a tömegbázis hiánya. Sokan azt hiszik a keresztény nemzeti politizálás a politikusok dolga, és úgy kell tenni, ahogy a politikusok szokták. Pedig a jézusi szeretetközpontú életvitel, életvezetés minden keresztény számára kötelező cselekvési program, az élet természetes része. Ahogy az imádkozást és a munkát, valamint a szeretet gyakorlását nem bízhatja a keresztény ember másra, úgy a saját és nemzete sorsának az irányítását, a politizálást is aktívan, a legnagyobb gonddal kell végeznie. Tudjuk, kíméletlen harc folyik a világban a hatalomért. A keresztény nemzeti politika minden más politikának az útjában van és

megtesznek mindent a háttérbeszorítására. Az ideológiai félrevezetés egyik fő eszköze a kereszténység lényegének elsikkasztása, meghamisítása és ószövetségi pótlékokkal való helyettesítése. Szerintük a keresztény legyen toleráns, tűrjön el mindent, és ne ítéljen. Ez szöges ellentétben áll a jézusi tanítással A talentumokat azért kaptuk, hogy helyesen használjuk azokat. Jézus egyenesen követeli az ítéletet a keresztény embertől és elő is írja annak módját:”Ne látszatra ítéljetek, hanem igazságosan!” (Ján. 7, 24) Ezek után „ítéljük meg” hogy áll a keresztény politika megvalósítása Európában és a keresztény nemzeti politika esélyei hazánkban. A mai európai kereszténydemokrata pártok is messze kerültek a Rérum Novárum és a Quadragésimo Annó keresztény erkölcsi követeléseitől. Már nem a szolidaritást hirdetik, hanem a szociális piacgazdaságot. Mit jelent ez a valóságban? A piac uralmának

elismerését az erkölcsi követelmény felett. A piacon ugyanis a vevő az úr, a pénzéért vásárol A szociális azt jelenti, hogy a hulladékot és a maradékot pénz nélkül is el lehet vinni, tehát legyen mit enni annak is, akinek nincs pénze. A társadalmi fejlődés egyes korszakainak, rabszolgaság, feudalizmus, kapitalizmus megvan a saját kezdeti, kibontakozási, fejlődési és hanyatlási korszakuk, amikor már útjában állnak a további fejlődésnek és nem hasznosak a társadalom egésze számára, hanem csak egy szűk rétegnek. A kapitalizmus most jutott el ebbe a szakaszba, amikor már mondhatjuk az emberi fejlődés gátjává vált. Miden értéket lerombolt, kolonalizált, kultúrákat silányított és egyetlen értéket szolgál a pénz hatalmát. Ma már nem az a cél hogy új értékeket állítsanak elő, hanem az, hogy a pénzből még több pénzt csináljanak. A globalizáció a monopóliumok és a világtőke uralmát szolgálja és a

tömegkommunikáció révén az embereket manipulált és tudat nélküli fogyasztókká degradálta, akik majd engedelmesen szavaznak négyévenként a világtőke A vagy B nevű és jelszavú csapatára, és ezt hívják modern parlamentarizmusnak. Az árak piaci tartása érdekében a termelési kapacitásokat visszafogják, l olajtermelés, élelmiszertermelés, miközben milliók halnak éhen a földön. Ez lenne az emberiség fejlődésének a csúcsa? És ehhez asszisztálnak a mai nyugati, önmagukat kereszténynek mondott pártok, hogy elég modernek legyenek, ha kell, megszavazzák a homoszexuálisok polgári házasságát és örökbefogadási jogait is, mert ők elég toleránsok, s ami a fő megmarad a politikai karrierjük. Ezeket másoljuk le és kövessük? De mi a helyzet nálunk? A negyvenévnyi szocialista lélekrombolás után nincs európai értelemben vett jobboldal, vagy baloldal hazánkban, de nincs nemzeti keresztény politika sem. Ha fel kellene osztani a mai

politikai élet szereplőit, akkor három kategóriát tudnék megkülönböztetni. Kezdeném a legkisebb létszámmal és ez a nemzeti érzelmű politikusok csoportja. Rájuk az a jellemző, tudják, hogy nekik is csak akkor lehet jó, ha a nemzetnek, minden magyarnak jó. Ezért dolgoznak és nem egyéni kis céljaikért, hanem a nemzet, a haza javát igyekeznek szolgálni, bárhol is tevékenykednek. Egy nagyobb létszámú politikusi csoport az egoisták csoportja. Nekik csak egy fontos: hasznuk legyen belőle bármit is tesznek. Ez lehet pénz, befolyás, pozíció és az egész állam és jogrend arra való, hogy ők korlátlanul érvényesíthessék minden érdekeiket, és aki ezt gátolni próbálja, az sérti a demokráciát, a pluralizmust, az emberi jogokat és mindenki más kirekesztő, rasszista és természetesen antiszemita. Ők azok, akik a nemzeti politika láttán jobboldali veszélyt kiáltanak, de a baloldallal bármikor hajlandók a saját hatalmuk érdekében

összeállni. A harmadik, sajnos a legnagyobb létszámú csoport az úgynevezett pragmatista politikusok csoportja. Ők azok, akik mindig az objektív helyzet alapján ítélnek, mit lehet és meddig érdemes. Hangzatos jelszavakkal indulnak, ha kell még nemzeti jelszavakat és keresztény értékeket is vállalnak szavakban, de ha a legkisebb ellenállásba ütköznek a saját karrierjük biztosítása érdekében, azonnal visszavonulnak és ezt bölcs kompromisszumként ünnepeltetik. A látszatdemokráciákban igen nagy szükség van az ilyen politikusokra, de ezek lényegében álcázott egoisták, mert csak a saját politikai fennmaradásukat szolgálják. Ezek után kénytelen vagyok megállapítani, hogy az elmúlt 50 évben keresztény nemzeti politizálás nem volt Magyarországon. Ha lett volna, ma nem itt tartanánk a társadalmi erkölcs, a közbiztonság, népszaporulat, a korrupció vonatkozásában. Jelenleg sincs igazi keresztény nemzeti politizálás, de a

jövőben még lehet. Annál hamarabb lesz minél hamarabb felváltja a politikai ügyeskedést, taktikázást, hatalmi harcot a tiszta emberek által kikényszeríttet magasabb rendü szeretetközpontú közéleti életvitel, életvezetés. Meg kell vizsgálni helyzetünket, és belátni felkészületlenek vagyunk a jövő minden eddiginél kegyetlenebb hatalmi harcában. Az informatika kora nem ismer irgalmat és hatalmasságainak nincs szüksége sem nemzetre sem kereszténységre. Nekik ma már nem kell megölni az ellenfelet, hanem elég kizárni az információkból őket, megfosztani önbecsülésüktől és nemzettudatuktól a totalitárius médiahatalom révén. Ezért nemcsak a kereszténység és nemcsak a magyarság megmentése érdekében, hanem az egész emberiség megmentése érdekében életben kell tartanunk és erősítenünk a keresztény nemzeti politikát. Dr. Hasznos Miklós (A KDNP egykori országgyűlési képviselője, a Jobbik EP-listájának 10. helyezettje)